udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 7426 találat lapozás: 1-30 ... 7381-7410 | 7411-7426
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2006. december 29.

Zsúfolt munkaévet zárt a kultuszminisztériumi főosztályvezető, kinevezése óta az első bukaresti magyar nyelvű színházi bemutatón színművészként is fellépő Demeter András. Jó évet zárnak, összegzett. Hozzájuk a magyar intézmények közül a marosvásárhelyi színház, a kolozsvári színház és a kolozsvári Magyar Opera tartozik, sikerült olyan támogatásokat nyújtani, amiket az elmúlt években nem volt mód. Különféle kisebbségi rendezvények fordulnak a minisztériumhoz, elsősorban támogatásért. Romániai magyar címekkel három pályázat kapott támogatást a minisztériumtól, azonban ez a magyar könyvtermés arányában csekély. /Mérleginterjú Demeter András színművésszel, minisztériumi főosztályvezetővel. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./

2006. december 29.

Új felállásban kezdi a 2007-es évet az Új Magyar Szó bukaresti napilap. Távozik a szerkesztőség éléről Salamon Márton László, akinek – vezető szerkesztőként, majd felelős szerkesztőként – meghatározó szerepe volt a lap készítésében. „Főmunkatársként továbbra is a lap kötelékében maradok, és reményeim szerint gyakran jelentkezem publicisztikával, de az operatív munkában már nem vállalhatok szerepet” – nyilatkozta. Salamon Márton László az amerikai Joint Alapítvány által létrehozandó közösségi központ igazgatói tisztségét foglalja el. Mint mondta, az alapítvány 80 éve támogatja a diaszpóra zsidóságát. A távozó felelős szerkesztő teendőit Cseke Péter Tamás, a lap aktuális és társadalmi rovatainak szerkesztője veszi át vezető szerkesztői tisztségben. A Krónika arról értesült, hogy Králik Lóránd, a gazdasági rovat szerkesztője és Ágoston Hugó volt főszerkesztő, jelenlegi vezető publicista is távozik a laptól. Ágoston Hugó csak annyit kívánt hozzáfűzni értesülésünkhöz, hogy ezt még egyáltalán nem lehet ténynek tekinteni. A laptól december elején távozott Debreceni Hajnalka kolozsvári tudósító és Vincze Lóránt korábbi marketingigazgató is visszatért a román közszolgálati rádió bukaresti magyar adásának szerkesztőségébe, de marketingképviselőként továbbra is a lap kötelékében maradt. A Bukarestben szerkesztett lapot egyébként a Transindex hírportál az év negatív legjei között vette számba. Mint fogalmazott, „a Romániai Magyar Szó hűlt hamvaira kitalált RMDSZ-barát médiaprojekt csúfosan megbukott példányszám tekintetében is.” A Transindex értékelése szerint az Új Magyar Szó „RMDSZ-témákban dogmatikus, és már azok számára is kellemetlen, akiket fényez”. A Verestóy Attila szenátor többségi tulajdonában levő lap igazgató-főszerkesztője, Stanik István sem a Transindex minősítésére, sem a szerkesztőségi változásokról szóló értesüléseinkre nem kívánt reagálni. Csak annyit jegyzett meg: „ellendrukkereink korán örvendenek”. /Gazda Árpád: Változik a felállás. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

2006. december 29.

Aradon Király András képviselő, az RMDSZ megyei elnöke évi mérleget vonva szinte kizárólag a sikerekről beszélt. Kifejtette, hogy ami célt 2006 elején maguk elé tűztek, azt nagyjából sikerült megvalósítani, és főként a magyar településeket érintő infrastrukturális beruházások terén jó évet zártak. A siker kulcsaként az ezen a téren kivételesen megfelelőnek bizonyult koalíciós együttműködést, az egységes célok érdekében tett egységes fellépést jelölte meg. Sikertelenség, hogy Fazekasvarsándon, működésképtelen lett a helyi önkormányzat. A másik negatívum a kétnyelvű feliratokra vonatkozik, Arad megyében 14 településen haladja meg a 20 százalékot a magyar lakosság számaránya, de a kétnyelvű táblák ügye csupán hét településen oldódott meg. /(Irházi): A pohár teli fele. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 29./

2006. december 29.

Jancsó Elemér (1905–1971) Magyarországra menekített hagyatékának csak egy része jutott el az Országos Széchényi Könyvtárba – állítja az elhunyt egyetemi tanár és szenvedélyes műgyűjtő fia, Jancsó Miklós kolozsvári színművész. Jancsó Miklós az 1980-as évek közepén határozta el, hogy Magyarországra menekíti édesapja, Jancsó Elemér irodalom- és színháztörténész, kritikus, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) bölcsészkarának volt professzora hagyatékának legféltettebb részét. Erre azért volt szükség, mert apja halála után, az akkori lakástörvény értelmében kénytelenek voltak kisebb lakásba költözni, ahol nem fért el a hagyaték. Néhány kevésbé fontos könyvet a BBTE diákjainak adtak el, néhány irodalomtörténeti sorozatot az egyetem bölcsészkarának adományoztak, a gyűjtemény színháztörténeti részét pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak ajándékozták. A nemzeti kultúra védelmét szolgáló törvény értelmében valamennyi kéziratról, régi könyvről és dokumentumról jelentést kellett írni az akkori kommunista hatóságoknak. „Attól tartottam, hogy a hatóság emberei meglátogatnak, és elveszik apám hagyatékát” – idézte fel Jancsó Miklós azt az időszakot, amikor az említett törvényre hivatkozva a Szekuritáté elvitte – és máig sem juttatta vissza – például a magyar egyházak 1900-as évek előtti összes születési, keresztelési és halotti anyakönyveit, illetve jegyzőkönyveit. Egyebek mellett becsomagolták Jancsó Elemér 1796 darabból álló, több mint 380 közéleti és irodalmi személyiséggel váltott levelezését. A Magyarországra menekített gyűjteménynek része volt Aranka Györgynek 1768 és 1817 közötti, több mint kétezer darabból álló levelezése és egyéb iratai is. A hagyatékhoz tartozott az a 19. századi könyv-, folyóirat- és újsággyűjtemény is, amelynek töredékes jegyzéke kilenc gépelt oldal. A Jancsó család az 1980-as évek közepén megismerkedett, és összebarátkozott Barabás Béla történésszel, a Magyarságkutató Intézet akkori munkatársával, akiben megbíztak. Jancsó Miklós megbízta Barabás Bélát: gondoskodjék a kéziratok, levelek, könyvek, lapgyűjtemények elhelyezéséről, illetve eladásáról. Barabás Béla közölte, hogy az OSZK 460 ezer forintot ajánlott fel a teljes anyagért. Az 1990-es évek elején szóban, majd 1998 után levelek révén Jancsó Miklós szóvá tette: tisztázni kellene a hagyaték sorsát. „Barabás Béla azonban hol hallgatott, hol összevissza hazudozott, és máig sem tett eleget a kérésemnek” – fogalmazott Jancsó Miklóst. A Krónika érdeklődésére Barabás Béla kifejtette: „Tisztességesen elszámoltam, a kellemetlenségen kívül semmilyen más hasznom nem származott ebből az egész ügyből.” Hozzátette: „mindent, ami átjött a határon, átadtam a megfelelő helyeken”. Jancsó Elemér levelezése, az Aranka-levelezés, a Kuncz-, illetve a Bárd-hagyatéktöredék, valamint a sajtógyűjteményből tizenhárom cím bekerült az OSZK-ba, ezt a kézirattár munkatársa, Nemeskéry Erika, valamint a gyarapítási osztály akkori vezetője, Tóth Józsefné is megerősítette. Jancsó Miklós pontos elszámolást kér Barabástól. /Benkő Levente: Szétszóródott könyvritkaságok. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

2006. december 29.

A berecki Református Missziói Egyházközség az egyházkerület legfiatalabbjai közé tartozik. 1922-ben Kézdi Egyházmegye vezetősége úgy döntött, hogy önállóvá szervezi a Bereck környéki szórványokat. Ma már tizenöt felsőháromszéki település tartozik ide Berecktől Szászfaluig, a hívek száma közel háromszáz. Raff Róbert, a frissen kinevezett lelkész kifejtette, segítségre van szükség, az Oroszfalván levő templomot kellene megmenteni, kilyukadt a bádogtetőzet. 150 ezer lejre becsülik az elvégzendő munkálatok értékét. A tiszteletes adakozásra szólított fel. /Dimény Haszmann Árpád: Mentsünk meg egy templomot. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), dec. 29.

2006. december 29.

Barcsay Jenő képzőművészről készült fotókiállításnak ad otthont a marosvásárhelyi Bernády-ház, ahol tíz magyarországi fotóművész munkái mutatják be a mezőségi Katonáról induló, világhírűvé vált alkotó életének számos jelentős pillanatát. A Közelképek Barcsay Jenőről című fotókiállítás dokumentumanyaga a Ferenczy Múzeum képzőművészeti adattárából származik, a tárlat Szentendréről indult Nagyenyedre, innen hozták Marosvásárhelyre. /Antal Erika: Képek Barcsay életéből. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

2006. december 29.

A napokban még megtekinthető a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub székhelyén az a tárlat, amelyen az idei tanfolyam végzőseinek munkáit állították ki. „Az utóbbi években már két-két csoportot indítottunk, így egyikben magyar, a másikban román nyelven folyt az oktatás” – tájékoztatott Tóth István, a fotóklub vezetője. Margittán sikerült külön tanfolyamot szervezni, és az ottani végzősök megalakították a Helios Fotóklubot. /Gergely Gizella: Több mint hobbi – fotósok tárlata. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

2006. december 29.

Egyed Ákos: A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című könyvében abból indul ki, hogy a székely történelem szerves része az általános magyar históriának, Erdélybe ágyazottan. Azt a kérdést feszegeti, hogy milyen tényezőknek tulajdonítható fennmaradásuk az ősi szállásterületen, hogyan őrizhették meg annak székely magyar jellegét napjainkig, miközben Erdélyben a megyei magyarság régen kisebbségi, sőt szórványhelyzetbe jutott. /A Pallas új könyve. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), dec. 29./

2006. december 30.

Traian Basescu államfő Popesti–Leordeni-be látogatott, hogy ellenőrizze, átadták-e a román hírszerző szolgálatok a Szekuritáté archívumát a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnak (CNSAS). Az államfő hangsúlyozta: jóllehet nem adták át a CNSAS-nak az összes dossziét, mégsem mondható el, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nem teljesítette kötelességét. A közel kétmillió iratcsomó nagy részét már megvizsgálták: hozzávetőlegesen még 75 ezer dosszié vár sorára. Constantin Ticu Dumitrescu, az átvilágító bizottság tagja úgy vélekedett: ami fontos volt, eltűnt, ami megmaradt, nem bír különösebb fontossággal. Ennek ellenére beismerte, hogy a megvizsgált dossziék tartalmaztak némi „meglepetést”. /Ellenőrző „körúton” Traian Basescu államfő. Ticu Dumitrescu: Ami fontos volt, eltűnt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./

2006. december 30.

A székelyföldiek 99 százaléka támogatja a régió területi autonómiáját a nem hivatalos belső népszavazás végeredménye szerint – közölték a szervezők. A jogi következményekkel nem járó, nem hivatalos referendumot Kovászna és Hargita megyében szervezte meg a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) december 16–23. között. Hargita megyében összesen három településen nyilváníthattak véleményt a lakosok, a Kovászna megyei többi húsz településen is a lakosság körülbelül 99 százaléka támogatta Székelyföld területi autonómiáját. /Székelyföld 99 százaléka támogatja a területi autonómiát. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./

2006. december 30.

A Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Matematika és Informatika Karának magyar oktatói tiltakozásukat fejezték ki Kovács Lehel kollégájuk munkaszerződésének felbontása miatt. Közleményük szerint a munkaszerződés felbontása előtt a rektor nem kérte ki a véleményüket, most pedig rájuk hárítja a felelősséget, hogy oldják meg a fiatal magyar tanársegéd elbocsátásának következtében előállt helyzetet, vagyis tartsák meg az óráit és vizsgáztassák le a diákokat. Hozzáteszik: kollégájuk munkájára a karnak szüksége van. Felháborítónak tartják, hogy az egyetemvezetés diktatórikus módon próbálja megoldani az egyetemen felmerülő problémákat. A tiltakozást aláírták: Balázs Márton, Bege Antal, Ionescu Klára, Kassay Gábor, Kása Zoltán, Kolumbán József, Oláh-Gál Róbert, Robu Judit, Ruff Laura, Somogyi Ildikó, Sándor József, Soós Anna, Szenkovits Ferenc. /Tiltakozás Kovács elbocsátása ellen. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./

2006. december 30.

Elengedhetetlennek nevezte Göncz Kinga külügyminiszter a december 29-i Magyar Hírlapban megjelent írásában, hogy közös gondolkodáson alapuló társadalmi egyetértés alakuljon ki Magyarország külkapcsolatainak új stratégiájáról. /Társadalmi egyetértést sürget a magyar külügyminiszter. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 30./

2006. december 30.

Lehoczky Attila fiatal történelemtanár felvázolta az aradi magyarság sorsát. 1919 után az aradi magyarság jelentős része helyben maradt. Több mint tízezer magyar költözött Magyarországra, ennek ellenére a város nemzetiségi arányszáma tekintetében lényeges változás nem állott be: 1930-ig abszolút, 1948-ig pedig még mindig relatív többséget képezett az Arad városi magyarság. Nem változott a jelentős mértékben a magyar intézményrendszer sem (az iskolarendszer kivételével), a lakosság a fontosabb repatriáló embereket sikeresen pótolta, a helyi problémákat többé-kevésbé megfelelően rendezte. A magyar kulturális élet jobban virágzott, mint valaha, az egyesületek szinte minden igényt kielégítően működtek, a sajtó ekkor élte fénykorát, sőt 1948-ig csak magyar nyelvű színház működött a városban. 1945 után azonban jelentős változás állott be az aradi magyarság életében: kisebbségbe került, nemcsak arányban, hanem számszerűleg is csökkenni kezdett, és ez a folyamat a mai napig tart. 1948-ban 35 326, 2002-ben már csak 22 492 magát magyarnak valló ember lakott a városban, miközben a románság száma 45 819-ről 1992-re 151 438-ra nőtt (2002-re 142 968-ra csökkent). A kommunista érában magyar közéletről és kulturális mozgalomról csak csekély mértékben beszélhetünk. A magyar szervezeteket felszámolták, az iskolák működését ellehetetlenítették. 1989 változása a 24. órában következett be. 1989 után az elvándorlás hihetetlen méreteket öltött, számszerűen kb. 9000 magyarral kevesebb lakik most Aradon, mint 1989-ben, ebből legalább 75% kivándorolt. Mindennek ellenére a magyar intézményrendszer újraépült: megalakult egy önálló középiskola, újjászülettek a nagy hagyományú művelődési szervezetek (Kölcsey Egyesület, EMKE), sőt újak is alakultak. A középiskolának azonban a társbérlő román nyelvű szakközépiskolával, az általános iskoláknak pedig a gazdasági helyzet és a nagymértékű repatriálás miatt fellépő fokozódó gyermekhiánnyal kellett számolnia. A kulturális egyesületek nem tudták 40 éves álmából felrázni a helyi magyarságot. Az 1948-ban bezárt magyar színház nem alakult újjá, a színházi próbálkozások sorra elbuktak, újraindult viszont a magyar nyelvű könyvkiadás: 1995 óta több mint 75 magyar nyelvű kiadvány jelent meg Aradon! A periódus végére szép sikereket könyvelhettek el a Csiky Gergely Iskolacsoport azóta már végzett generációi (tantárgyversenyeken, majd az egyetemen való remek szereplések), a diákszínjátszók közül sokan később elvégezték a színművészeti főiskolát. Az iskola 2001-re végre önálló lett, az egyetlen magyar nyelvű napilap, a Nyugati Jelen kilábalt a pénzügyi hullámvölgyből. A kulturális folyóiratok közül megszűnt a Havi Szemle és a Hang, prosperál azonban a Szövétnek és az immár nemzeti küldetést teljesítő Irodalmi Jelen. A művelődési szervezetek azonban képtelenek a fiatal generáció megszólítására, ennek következményei roppant súlyosak lehetnek a jövőre nézve. Politikai szempontból az 1989 végén létrejött RMDSZ felvállalta a két világháború közötti korszakban tevékenykedő Országos Magyar Párt küldetését. Az aradi szervezet országos viszonylatban is méltó helyet vívott ki magának, hiszen jelen volt a parlamentben. Nehezen oldotta meg a kádercserét és későn fiatalított, ez pedig sok értékes szavazatba került az elmúlt két választáson. Nehézkes a kapcsolattartás a választókkal és fiatalsággal. Jelenleg nem tudják felmérni, hogy a csökkenő magyar népesség mit tartogat a jövőre nézve. Most már kevesebben mennek külföldre. Egyes szociológiai felmérések szerint az erdélyi magyarság 2015-2020 környékén kilábal a demográfiai hullámvölgyből, a halálozási és születési számok kiegyenlíthetik egymást. Problémát jelent viszont a lakosság fokozottabb elöregedése, valamint a felívelő gazdaság helyzet miatt a más vidékekről való munkaerő-bevándorlás. Számolni kell egy nyugati mintájú elnemzettelenedéssel, valamint a szórványvidékekre jellemző elrománosodással. Kérdés az is, hány tanár vállalja fel a nemzetiségi nevelést, hányan tartják ezt fontosnak. Az iskolai nemzeti nevelés elsősorban a történelem- és magyartanárok feladata. A román állam nem mond le nemzetállami utópiáról és az asszimilációról. A határok eltűnésével lehetőség nyílik a magyar nemzet újraegyesítésére. Ehhez azonban politikai akarat, valamint jó helyzetfelismerés kell nemcsak a vezetés, hanem a magyar lakosság körében is. Aradon a magyar gyerekek száma a demográfiai hullám miatt erősen csökkent, viszont tapasztalható bizonyos bizalomnövekedés a magyar iskolák iránt a szülők részéről. A szórványoktatás problémáinak megoldására egy 1–12 osztályos iskola felállítása lenne szükséges, például, Kisjenőn vagy Borosjenőn, amely a Fehér- és Fekete-Körös völgyének magyar gyerekeit gyűjtené össze kollégiumi ellátás révén, ellensúlyozva a Nagyszalonta és a Magyarország felé való diák-exportot és a román iskolák felé való orientálódást. A helyi magyar oktatás megpróbálja az összes elérhető magyar gyereket beiskolázni és középiskolába juttatni. Ez egyrészt érthető, másrészt súlyos csapás a minőségi oktatásra. Aradon a magyar fiatalok helyben végezhetnek egyetemet, de csak román nyelven. Így ezek a fiatalok helyben maradnak, a magyar közösséget erősítik. Az aradi magyar kulturális élet egyik súlyosbodó problémája a vezetésben részt vevő személyek elöregedése. A helyi íróknak és művészeknek nincs hol publikálniuk Jelenleg az egyik legfontosabb egyházi probléma a Csiky Gergely Iskolacsoport versus Római Katolikus Státus. Alapvető fontosságú olyan helyek és megmozdulások kialakítása, ahol a magyar fiatalok egymással találkozhatnak. Jelenleg nincs egyetlen olyan bár vagy klub sem, ahol a magyar fiatalság testületileg összegyűlhet a hét valamely napján. Jelenleg nincs a városban magyar vagy olyan buli, amit főleg a magyar fiataloknak szerveznek. /Lehoczky Attila: Gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 30./

2006. december 30.

Bálint András-díjjal idén Orbán Ferencet, a Hargita Népe munkatársát, valamint Kovács Csabát, az Erdély.ma internetes hírportál szerkesztőjét tüntette ki a Bálint András Alapítvány. Kovács Csaba a hírportálon végzett önkéntes munkájáért kapta a díjat. /Átadták a Bálint András-díjakat. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 30./

2006. december 30.

Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából sorra jelenjenek meg a visszaemlékezések és a kezdődött kegyetlen megtorlások dokumentumai. A frissiben megjelent magyarországi kiadványok között van az 56-os Intézet két könyve, az egyik a Budapestről jelentjük című másfélszáz szemtanú vallomását tartalmazza a forradalomról, a másik címe Személyes történelem, mely a forradalmat hol kényszerből, hol önként megtagadókról nyújt elszomorító képet. Pál-Antal Sándor átfogó munkája: Áldozatok – 1956. A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban. Ebből kiderül, hogy 1956. október 28. és 1965 között a Magyar Autonóm Tartományban (MAT) összesen 1089 személy ellen indult bűnvádi eljárás, közülük 821-et állítottak bíróság elé és ítéltek el. Emellett a katonai ügyészség további 101 székelyföldi személyt állított bíróság elé. Egy-egy elszólásért, indulatkitörésért, rádióhírek kommentálásáért, a kollektivizálás ellenzéséért akár halálbüntetést, 25 év kényszermunkát, életfogytig tartó raboskodást is kiszabhattak a törvénybírák. Akadt olyan író is, Hajdú Zoltán például, aki szerint a Rákosi-féle pártvezéreknél ezerszer nagyobb felelősséggel tartoznak a magyar írók – köztük Illyés Gyula, Tamási Áron – az októberi magyarországi zavargásokért. Mindez összecseng Gh. Gheorghiu-Dej Marosvásárhelyen tett kijelentésével: „A Magyar Írószövetség íróinak kezét és lelkiismeretét a magyar nép tiszta vére szennyezi.” A könyv mellékletében több tárgyalás jegyzőkönyve olvasható, köztük a Fodor Pál és társai ellen hozott katonai törvényszéki ítélet (Fodor Pál 25 év kényszermunka, Csiha Kálmán 10 év nehézbörtön stb.). Korábban Csíkszeredán egy emlékező rendezvény vendégei voltak Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke és Vanek Béla 56-os forradalmár. Példaadó életút Rácz Sándoré. A szovjet invázió után, 1956. november 16-án választották az említett munkástanács elnökévé, a tankok árnyékában szervezte és országos méretűvé duzzasztotta az ellenállást. Ígérgetésekkel próbálták meghátrálásra bírni – Apró Antal miniszteri tisztséget ajánlott fel számára –, s mert nem értek célt, akárcsak hajdanán Török Bálintot, tőrbe csalták, december 11-én Kádárék tárgyalni hívták a Parlamentbe, ahol azonnal letartóztatták. Életfogytiglani börtönre ítélték, de a nyugatiak nyomására 1963-ban kénytelenek voltak amnesztiában részesíteni. Szerszámlakatosként dolgozott, a rendszerváltást követően kezdett újból aktív politizálásba. Rácz Sándor hű maradt önmagához, a kommunizmus és maradványainak következetes elutasításával. /Borbély László: Reminiszcencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 30./

2006. december 30.

Az 1956-os forradalom évfordulójára sok könyv jelent meg. Ezekről írt Kántor Lajos a Korunk folyóiratban. Hétszáz oldalas Karátson Gábor Ötvenhatos regény című munkája. Kós Károly 1956 őszén Budapesten tartózkodott, akkori naplóját Csapody Miklós találta meg, a naplót Sümegi György adta közre, előbb a Korunkban, majd egy gazdag dokumentumkötetben, a főként képzőművészeket idéző Naplók, interjúk ’56-ról /Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2006/ címűben. Jelentős dokumentum Nagy Imre Snagovi jegyzetek, Gondolatok, emlékezések 1956–1957. /Gondolat Kiadó – Nagy Imre Alapítvány, Budapest, 2006/, Nagy Imre politikai vitairatát kiegészítették a könyvben Nagy Imre külföldi és magyar pártvezetőkhöz címzett leveleivel, valamint a román őrök által készített lehallgatási jegyzőkönyvek magyar fordításával. Fontos alapvetés az irodalomtörténész Dávid Gyula s az őt segítő munkatársak életrajzi adattára a Romániában börtönre vagy halálra ítéltekről: 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára /Erdélyi Múzeum-Egyesület – Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006/ Szőcs Géza Liberté 1956 /Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2006/ című munkája a könyv kétharmadát kitevő jegyzet- és függelék-részével kutatómunkának is fölfogható (különösen a Szovjet katonák a magyarok oldalán 1956-ban fejezet révén), elsősorban azonban mint színpadi – és filmes – megjelenítésre tett eredeti kísérlet jelentős. Az Erdélyben kiadott könyvek közül Kántor Lajos tallózó szemlézésében felsorolta még a következőket: A szabadságról és a zsarnokságról. Az ötvenhatos forradalom és a magyar irodalom /Pro Universitate Partium Alapítvány, Nagyvárad, 2006/, Történelmünk a Kárpát-medencében (1926–1956–2006) /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2006/, Viharok: 1956-os irodalom a Korunkban /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2006/. /Kántor Lajos: Közel és távol: 1956. = Korunk (Kolozsvár), dec.


lapozás: 1-30 ... 7381-7410 | 7411-7426




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2021
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998