udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 568 találat lapozás: 1-30 ... 511-540 | 541-568
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2009. június 13.

Hol kezdődik a Székelyföld? Dunaszerdahelyen éppen olyan éneklő méltósággal ejtik a magánhangzókat, mint Gyergyócsomafalván vagy Kézdiszentléleken. A Pozsony melletti Egyházgelle lakói kijelentik, hogy ők bizony székelyek. Az öröm és vigalom helyét nyomban fölváltotta a szakmai érdeklődés. Révkomáromi történészek megerősítették, hogy a hat székely nem egyikének, az Adorján-nemnek Posony-ági székelyei nevezték el Csallónak a Duna-ágak közé szorult kis vidéket, Csallóközt. Burgenlandban, a Lajta mellett ma is székely mezőn kaszálnak, székely kútból isznak, ha megszomjaznak, a kocsmai pálinka neve is „székely lé”! Tréfásan „szekler” a szekér neve. A magyarországi Vas megyében a falusi építkezések hasonlítanak a sóvidéki vagy Nyikó menti falu épületeihez. Révkomáromban, a Duna Múzeumban állították ki azokat a késő avar kori leleteket, amelyeket a nyolcvanas évek végén tártak föl a Hajógyár területén. Trugly Sándor régész múzeumőr mondotta, hogy a kincseken látható gazdag mintatár minden darabja és mintája föllelhető a faragott székely kapukon: a tulipán, a rózsaszirom, a palmetta és az életfa kacskaringós indája. Akkor, hol kezdődik a székelyek földje? Balási Gábor A székelyek nyomában című, romantikával átitatott szép könyvében gyakorlatilag László Gyula kettős honfoglalásának elméletét támasztja alá. Hol végződik tehát a Székelyföld? Nem Székelykocsárdnál és nem Földvárnál, Nem Gyimesbükknél vagy Berecknél, annyi bizonyos. De Focsani-nál éppúgy, mint Pozsonynál, Bécsnél, Varsónál, Királyhelmecnél. Ez utóbbi bodrogközi kisváros lakói mind a mai napig büszkén állítják, hogy ők azon székelyek leszármazottai. A Székelyföld tehát ott kezdődik, ahol a magyar történelem! Székelyek nyomaira lehet bukkanni az Őrségben, Zalában, Tolnában, Békésben, Szolnokban, Szabolcsban, Bácskában, Muraközben és mindenütt, ahol magyarok élnek! /Bereczki Károly: Hol kezdődik a Székelyföld? = Népújság (Marosvásárhely), jún. 13./

2009. június 19.

A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem kerámia szakán végzett Onucsan Miklós hátat fordított a kerámiának, a fotó, a film és az akció lettek kedvenc műfajai. A mai napig nagyon örül annak, hogy kerámiát végzett. Később nem foglalkozott kerámiával, annak fő oka az, hogy nem volt kemencéje. Az Unióba (Képzőművészek Szövetsége) grafikusként került be. Onucsan Miklós /sz. Szamosújvár, 1952. nov. 26./ a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem docense. Több egyéni és csoportos tárlata volt itthon és külföldön. Alkotásai megtalálhatók az isztambuli Kortárs Művészeti Múzeumban, a bukaresti Kortárs Művészeti Múzeumban és a bécsi Ernst Alapítvány gyűjteményében. Onucsan Miklós a konceptuális művészetet műveli. /Pengő Zoltán: „Mindig dadogok valamit magamról a világba” = Krónika (Kolozsvár), jún. 19./

2009. június 27.

Pedagógus-napok címmel tartotta szokásos tanulmányi évzáróját a tudománnyal és művészettel foglalkozó Interkulturali-THÉ egyesület Kolozsváron, június 19-én, ismertetve idei kutatási eredményeit. Bililbók Renáta (BBTE magyar-angol szak, II. év) Aranka György A lélek halhatatlansága című kéziratos filozófiai értekezéséről beszélt, Kasza Zsolt (BBTE magyar-finn szak, I. év) Bod Péter Magyar Athenasának Benkő József által készített kiegészítését, az Additamentát mutatta be. Moritz Kinga, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék irodalom és társadalom mesterképző programjának hallgatója Körmöczi János többnyelvű filozófia-jegyzetéről értekezett. A színháztörténeti kérdésekkel kapcsolatban dr. Bartha Katalin Ágnes egy méltatlanul elfeledett Shakespeare-színész, Szakács Andor alakításait értelmezte a korabeli színpadi jelnyelv szempontjából. Bazaráth Tünde az irodalom és társadalom mesterképző program hallgatójaként készítette el tanulmányát Nóra lányai. Nők, színésznők, női szerepek címmel. Sófalvi Emese (a Gheorghe Dima Zeneakadémia II. éves mesterképzős hallgatója) Bartók nyelvén gyermekeknek címen vetítéssel, hangszeres előadással illusztrálva érvelt a színvonalas művészi alkotásokkal való korai kapcsolat érdekében. Mike Ágnes (BBTE, német-magyar szak, III. év) bécsi és kolozsvári kutatóhelyeken gyűjtött forrásanyagot ahhoz a német nyelven megírt szakdolgozatához. Az estet dr. Kelemen Attila, a BBTE adjunktusa (Skandináv nyelvek és irodalmak tanszéke) A lappok nyelvéről című előadása zárta. /Dr. Egyed Emese, Dr. Tar Gabriella Nóra: Bod Pétertől a lappokig. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./

2009. július 1.

Megkezdődött a kampány az őszi köztársasági elnökválasztásra. Meglepetésdarab kerül színre: lesz RMDSZ-es elnökjelölt! Legyünk büszkék, sőt önteltek, írta Pataki István ironikusan. Az előadás megkomponálói semmit sem változtak, változtattak a koncepción. Inkább azt kellene megmutatni, hangsúlyozta a cikkíró, mekkora értékeket adott a magyarság az egyetemes kultúrának, tudománynak; hogy Trianon előtt sokkal több román nyelvű iskola volt Erdélyben, mint Óromániában; hogy a bécsi döntést követő négy évben a magyar iskolákban is kötelező volt a román nyelv oktatása, hogy a legelső egyetemi szintű román fakultás Budapesten volt. Egyetlen változás van, a választási plakáton nem Frunda György örökös köztársasági elnökjelölt látható, hanem Kelemen Hunor, „az utánpótlás válogatott csapatkapitánya”. /Pataki István: Függöny fel. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 1./

2009. július 4.

A felnőttképzés nagyon széles skálán mozog: az egyik oldalon ott vannak a hobbitevékenységek képzései, a másik oldalon pedig a szakmai továbbképzések. A művelődésszervezés is egyfajta felnőttképzés. A kóruséneklésnek – mint bármely más közösségi tevékenységnek – jellemformáló ereje is van. A népfőiskola intézményesülése a XX. század harmincas éveire tehető. A református egyház megszervezte a sárospataki csizmás diákok iskoláját, a katolikusok pedig elindították a kifejezetten népfőiskolás jelleggel működő képzésüket, a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) elnevezésű mozgalmat. Erdélyben a népfőiskola Balázs Ferenc unitárius lelkész nevéhez kötődik. A bécsi döntés után, 1940 és 1944 között Észak Erdélyben a református egyház több népfőiskolát tudott beindítani az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) keretén belül. A KALOT is beindította a maga népfőiskoláját Csíksomlyón. A második világégés után az EMKE 1946-ban próbált népfőiskolákat indítani, ezek az intézmények azonban 1947–1948-ban, az EMKE megszűntetésével együtt megszűntek. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke elmondta, hogy a felnőttképzésbe 1982-ben kapcsolódott be, amikor az Ember és természet elnevezésű, magyar nyelvű szabadegyetemi kollégium továbbszervezését vette át, aztán 1993-tól az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnél (EMKE) keretében folytathatta ezt a munkát. Az EMKE-n belül különböző közművelődési szakmai csoportok jöttek létre, amelyek később önállósodtak, mint például a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Barabás Miklós Céh, a Romániai Magyar Táncszövetség, a Romániai Magyar Zenetársaság stb., így jött létre 1994-ben a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság is. Dáné Tibor Kálmán úgy látja, Romániában nincs kihasználva eléggé a felnőttképzés mint oktatási forma. Régebben kétéves rendszerességgel szerveztek népfőiskolai tábort Szovátán, majd Szentegyházán. Foglalkoztak pályázatíró, közösségszervező, -építő tréningek megszervezésével, nyelvoktatással is. Az elmúlt húsz évben szép számban jöttek létre magyar házak Erdélyben. Ilyen többek között Kolozsváron a Szabédi-ház, a Györkös Mányi Albert Emlékház, a Heltai Alapítvány mint kulturális központ, a Pro Iuventute, a Kriza János Néprajzi Társaság székháza vagy Válaszúton a Kallós Alapítvány épülete, azután Szamosújváron a Téka háza, Nagybányán a Teleki Ház, magyar házak Désen, Besztercén, Nagyenyeden, Zilahon, Szilágysomlyón, Medgyesen, Csernakeresztúron stb. Az EMKE és a Népfőiskola egy hálózatot kíván kialakítani a magyar házak között. A Sárospataki Népfőiskolai Egyesület szakmai hozzájárulásával már elindítottak – egyelőre még csak tíz magyar házzal – egy szakmai programot, ezt szeretnék az elkövetkezőkben kibővíteni. /Ferencz Zsolt: Sem a román, sem a magyar társadalom nem használja ki eléggé a felnőttképzés lehetőségét. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./

2009. július 4.

A bécsi székhelyű ERSTE Alapítvány június 25-én Bukarestben adta át a közép- és kelet-európai országokban tevékenykedő szociális civil szervezetek számára meghirdetett díjait. Az idei kiírásra, amelyre innovatív, kreatív projektekkel lehetett pályázni, nyolc országból több mint 1300 civil szervezet pályázata érkezett be. Romániából hat, köztük a Gyulafehérvári Caritas katolikus szervezet és a dévai Szent Ferenc Alapítvány részesült nyilvános elismerésben. A Gyulafehérvári Caritas a Hargita megyei otthoni gondozói hálózatával pályázott. /Gyulafehérvár. Nemzetközi díj a Caritasnak. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./

2009. július 4.

Marosvásárhelyen kevesen jöttek el a Stúdió Színházba, ahol a Kossuth-díjas írónő, Jókai Anna erdélyiekről szóló nagyszerű regényét, a Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Szegény Sudár Annát monodrámában szólaltatta meg a helybeliek egykori igen népszerű vezető színésze, a Budapestre áttelepült, de az otthonához, szülővárosához azóta is a ragaszkodó Bálint Márta. A regényt a Marosvásárhelyhez szintén szorosan kötődő Scarlat Anna alkalmazta színpadra, az előadást Kincses Elemér rendezte. A produkció nagy sikernek örvend, évek óta telt házzal játssza a művésznő Budapesten a Magyar Színházban és rengeteg helyen még Magyarország-szerte, ahova hívják. Bécsben, Stockholmban tapsolnak neki, és másutt is sokfelé Európában. A Szegény Sudár Anna talán az egyetlen regény, amelyet anyaországbeli író alkotott a határon túli magyarság sorskérdéseiről. A regény a diktatúra idején játszódik. /N. M. K. : Szegény Sudár Anna. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 4./

2009. július 4.

A Székelyföldről Bécsbe elszármazott Székely Szabó Zoltán volt már színifőiskolás, színész, színésztársait faggató újságíró, író, rendező, de a központi szerep nála mindvégig a humoristáé. Megjelent új könyve /Tutuka avagy az utolsó Szabó. Magánkiadás, Bécs, 2009/ ezzel a mondattal kezdődik: „Én már megittam a kenyerem javát. ” Ez a humor tart az utolsó mondatig, mindössze a fajtája változik. Ceausescu diktatúráját idézi fel ilyen mondatokkal: „Amikor Velence helyett ismételten Lisznyót választottuk üdülőhelyül. ” „A korabeli divat szerint a román szekusok magyar nőt viseltek. ” Szívbemarkoló kérdés: „Hogy miért éppen Viskyvel üzentek nekünk félelmet?” Visky Árpádról van szó, arról a színészről, akiről már sosem tudjuk meg, hogy öngyilkos lett-e vagy felakasztották: „A tetemrehívás a mai napig elmaradt, marad tehát a kérdés: fel is akasztották, vagy csak le?” /Gergely Tamás: Megitta már a kenyere javát. Székely Szabó Zoltán legújabb kötetéről. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 4./

2009. július 8.

A torockói Forrás borozó amolyan szellemi műhely. Megjelent Balogh Szabolcs Torockó titkai című kötete, melyben négy évtizedes gyűjtését, kutatását foglalta össze. A kis példányszámban megjelent könyv könyvesboltokba nem került, csak a borozóban kapható A szerző olyan, a közösség életében fennmaradt történeteket, legendákat gyűjtött össze, amelyeket ő még gyermekkorában hallott, és amelyekre ma már alig emlékeznek az emberek. Ez is adta az alapötletet, hogy ezeket a történeteket a bányászmúltról, Balogh Szabolcs a legendákon túl három jelentős kéziratot ismertetett. A Balogh János-féle krónikaként emlegetett kézirat – a település kiváltságainak ügyét tárgyaló história – a bécsi udvarhoz előterjesztett periratot tartalmazza, amely a lakosságra erőltetett jobbágysorból való felszabadítást szorgalmazza. A könyv tartalmazza a Sebes Pál-féle krónikát is, amelyet a torockói unitárius templom aranyozott toronygombjában még 1828-ban helyeztek el, és 1972-ben találtak meg. A harmadik régi kézirat az ércbányászat helyi történetét ismerteti. /Tamás András: „Borozó könyv” Torockó titkairól. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 8./

2009. július 9.

Egyre csökken a szőkefalvi lakosság esélye arra, hogy megmenthesse a közösség javára néhai Petrichevich Horváth Dániel kastélyát. Az aránylag jó állapotban lévő ingatlan hosszú ideje üresen áll. Végh József korábbi polgármester hiába kérlelte a Bécsben élő gróf Rottenthal Schneider Annát, hogy igényelje vissza a szőkefalvi kastélyt, a kommunisták által okozott traumái miatt az idős nő kijelentette: hallani sem akar Romániáról és Szőkefalváról. Egy időben nyílt titoknak számított, hogy a valamikori mintagazdaságra a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi bárói próbálják rátenni a kezüket. A település szeretné megszerezni a kastélyt. Végh József korábbi polgármester vaskos dossziéban őriz a kastéllyal kapcsolatos minden okiratot. Leginkább öregek otthonára lenne szükség, fejtette ki Végh József. Évekkel ezelőtt a szőkefalvi és környékbeli magyarság egy alkalommal a kastély udvarán, Wesselényi Margit sírjánál gyűlt össze megünnepelni a magyar forradalom évfordulóját. A román tulajdonos azóta március 15-én nem engedi be ide a helyi közösséget. Az év többi napján azonban szabadon lehet kószálni erre. /Szucher Ervin: Hiába kéri a szőkefalvi közösség Petrichevich Horváth Dániel egykori birtokát. = Krónika (Kolozsvár), júl. 9./

2009. július 31.

Elkészült Mezőmadaras falumonográfiája, a Mélyre nyúló gyökerek – Mezőmadaras 800 éves története című kötet. A monográfiát dr. Szabó Miklós történész írta, a négy évig tartó munka során Bécsben és Budapesten is végzett kutatásokat a szerző. /Mezőmadarasi falumonográfia. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 31./

2009. augusztus 17.

Paptamási református templomában augusztus 15-én a falunap alkalmával tartottak egyházi ünnepséget. A gyülekezett fiataljai furulyakísérettel népdal-zsoltárokat adtak elő. Ezután a női énekkar következett. Bereczki András tiszteletes emlékezett arra, hogy a második világháborút megelőzően a fegyverkezési lázban égő Romániában elrendelték Papfamási teljes megsemmisítését. A település eltüntetése mellett egyetlen „súlyos érv” szólt: a határvédelem miatt felépítendő ún. Carol-vonal. Az otthonelhagyási felszólításokat már sokan megkapták, mondta el Kupán Árpád történész. A tamásiak rendre kijelentették, inkább meghalnak, de nem hagyják el házaikat. Végül megmenekült a falu. Az ünnepség Diószeghy Dezső költőemlékének megidézésével folytatódott, aki 1904. május 22-én született Paptamásiban. Diószeghy Dezső kötészetében meghatározó a trianoni döntés, mellyel szülőföldje Romániához került. Verseiben a hatalmas fájdalom, majd a második bécsi döntés miatt lelkesedé van jelen. Haláláról nem lehet tudni. Egyes információk szerint a temesvári börtönben raboskodott. A költőt mára teljesen elfelejtették. Bereczki Diószeghy Dezső egyik kötetének címadó versét /A rabság alatt/ szavalta el, majd leleplezték a templomban a kötő emléktábláját. /Megyeri Tamás Róbert: Az egykori és mai falurombolásról. = Reggeli Újság (Nagyvárad), aug. 17./ Az említett kötet: Diószeghy Dezső: A rabság alatt – válogatott versei. /Új Magyar Élet, Nagyvárad, 1942/

2009. augusztus 22.

Bajnai Gordon miniszterelnök szerint Magyarország lelki válságban van, hangsúlyozta a Kisebbségekért Díj külhoni magyarságért tagozata kitüntetéseinek budapesti átadóján. A lelki válságban „mindennél nagyobb szükség van a biztonságra, és a biztonsághoz a közösségformáló erőre, az identitásra, a hovatartozás erős érzetére”. A kormányfő szerint útját kell állni a rasszizmusnak, az antiszemitizmusnak, a kisebbségek ellen irányuló támadásoknak szerte a térségben. A kormányfő hangsúlyozta, a magyar államnak kötelessége a külhonban élő magyar kisebbségek támogatása, és ha szükséges, érdekeik védelme is. Elismerést kapott Bernjak Elizabeta szlovéniai egyetemi docens, Burian László, a szlovákiai Ebed plébánosa, Fedinec Csilla kárpátaljai történész, kisebbségkutató, Goldschmied József, az Égtájak Iroda programigazgatója, Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera nyugdíjba vonuló igazgatója, a dévai Geszthy Ferenc Társaság, az újvidéki Híd irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a bécsi Szent István Egylet. Megosztott díjban részesült a 20 éves fennállását ünneplő két ukrajnai magyar szervezet, a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetsége és a Magyarok Kijevi Egyesülete. Az ünnepségen részt vett Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is. /Bajnai: Magyarország lelki válságban van. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 22./

2009. augusztus 28.

Keresztes Gyula /sz. Marosvásárhely, 1921. aug. 7./ 1940-ben érettségizett, a második bécsi döntés után Budapestre ment, ahol 1944-ben fejezte be építészmérnöki tanulmányait. 1950-ben visszatért szülővárosába, később a város főépítésze lett. 1958-tól nyugdíjazásig a Magyar Autonóm Tartomány, majd Maros megye tervezőintézetének főtervezője volt. Keresztes Gyula könyveiből, tanulmányaiból kitűnik, hogy sokat foglalkozott Kós Károly munkásságával. Ugyanakkor felújította a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyt és a székelykeresztúri római katolikus templomot. Kolozsváron most fog megjelenni Keresztes Gyula húsz éve készen álló kézirata, a Maros megyei középkori templomok leírását tartalmazza. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó fogja megjelentetni a Marosvásárhely grafikus ábrázolásai című kötetét. Keresztes Gyula korábbi kötetei: Erős várunk (1993), Kós Károly-emlékfüzet: Az építész Kós Károly (1993), Kós Károly egyetemessége (1995), Maros megyei kastélyok és udvarházak (1996), Vásárhelyen vásár tartatik (1996), Marosvásárhely régi épületei (1998). Emellett több mint 360 cikke jelent meg a műemlékvédelem és a művészetek tárgykörében. /Máthé Éva: Felleltározta az erdélyi műemlékeket. = Krónika (Kolozsvár), aug. 28./

2009. augusztus 31.

1940. augusztus 30-án hirdették ki a tengelyhatalmak – Németország és Olaszország külügyminiszterei, Joachim von Ribbentrop és Gian Galeazzo Ciano – a bécsi Belvedere-palotában a második bécsi döntést, amely 43 ezer négyzetkilométernyi észak-erdélyi területet juttatott vissza Magyarországnak 2,5 millió lakossal. Visszakerült Nagykároly, Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti és Marosvásárhely, valamint az egész máramarosi terület és Székelyföld. A döntés előzményeihez tartozik, hogy a romániai Szörényváron (Turnu Severin) 1940. augusztus 16-24 között folytatott román–magyar tárgyalások nem vezettek eredményre a területátadás kérdésében. A magyar csapatok 1940. szeptember 5-13 között vonultak be a visszakapott területre. Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint a visszacsatolt Észak-Erdélyben 1 344 000 magyar, 1 069 000 román és 47 000 német lakos élt. Dél-Erdélyben körülbelül 400 000 magyar maradt. /Hatvankilenc évvel ezelőtt lett újra magyar terület Észak-Erdély. = Erdély. Ma, aug. 30./

2009. szeptember 14.

Szobrot állít a marosvásárhelyi önkormányzat Stefan Gusa tábornoknak, a ‘89-es temesvári, majd bukaresti véres események egyik vitatott kulcsfigurájának. A tiszt nevét viselő alapítvány kezdeményezésére született döntést valamennyi frakció támogatta, beleértve a tíz taggal rendelkező RMDSZ-t is. Cserében a román pártok képviselői megígérték, hogy amint elkészül a Sütő András szobrának dokumentációs terve, ők is megszavazzák annak felállítását. A határozat értelmében Gusa büsztje azon a vársétányi talapzaton kap helyet, ahol eredetileg egy másik katonai szervezet Ion Antonescu háborús bűnös marsall szobrát szerette volna felavatni. A konszenzussal született tanácsi döntés felháborodást keltett a temesvári forradalmárokban. Az 1994-ben elhunyt Stefan Gusa volt az egyike azoknak a tábornokoknak, akik 1989 decemberében belelövettek a temesvári tüntetőkbe. A katonai ügyészség 1997-ben Victor Atanasie Stanculescuval és Mihai Chitackal egyetemben Gusát bűnösnek találta. Gusa még életében tagadta az ellene felhozott vádakat, mi több, a forradalom hősének tekintette magát. Ion Iliescu és az alakulófélben lévő állam vezetői néhány nap elteltével lemondtak Gusa szolgálatairól. Egy interjúban az ismert rendező és egyben a forradalom egyik aktív résztvevője, Sergiu Nicolaescu azzal vádolta a generálist, hogy 1989. december 23-án államcsínyt tervezett, azonban magára maradt, a vezérkar többi tagja ugyanis elhatárolódott a tervtől. Későbbi interjúkban Gusa hősként pózolt, azt állítván magáról, hogy ő volt az, aki békés megoldást talált a temesvári forradalomra, illetve sikerült megakadályoznia az idegen, elsősorban szovjet erők behatolását Romániába. A csontrákban szenvedő Stefan Gusa egy bécsi klinikán, 1994. március 28-án elhunyt. Temetését huszonegy ortodox pópa celebrálta, élen Epifanie Norocellel, Buzau és Vrancea megye püspökével. A politikusok közül a ceremónián Niculae Spiroiu akkori hadügyminiszter, Simion Cotoi volt párttitkár és az egykori Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) elnöke, Gheorghe Funar vett részt. Románia főként ókirálysági részein utcákat és hadtesteket neveztek el róla, nevét viselő alapítvány működik, illetve szülőfalujában, Spatarun már mellszobrot is állítottak emlékére. A tábornok halála után a Gusa-kultusz kialakításában Josif Constantin Dragan is fontos szerepet játszott. A vasgárdista múltjáért elítélt, később viszont a leggazdagabb román állampolgárrá vált Dragan jelentős pénzösszeggel támogatta a kultusz ápolóit. /Szucher Ervin: Szobrot kap a forradalmárgyilkos. = Krónika (Kolozsvár), szept. 14./

2009. szeptember 18.

Művészettörténeti időutazásban lehet része mindazoknak, akik a napokban ellátogatnak a kolozsvári Bánffy-palotába. Az „Aki magát bünteti” címet viselő kiállításon három képzőművész, Bertalan István, Florin Mitroi és Ion Grigorescu munkáin keresztül jelenik meg a ‘80-as és ‘90-es évek képzőművészeti élete. A depresszív hatású munkák Erwin Kessler művészettörténész szerint az ország egy olyan korszakára összpontosulnak, amikor a tanácstalanság a tetőfokára hágott. A tárlat korábban Bukarestben, Temesváron és Szebenben is látható volt. Kolozsvár után Bécsben majd Krakkóban állítják ki a kordokumentum-értékű munkákat. /Sipos M. Zoltán: Rossz emlékek tárlata. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

2009. szeptember 18.

József Álmos /sz. Sepsiszentgyörgy, 1941/ sepsiszentgyörgyi matematikatanár és helytörténész, több kötete jelent meg, képeslapokat, dokumentumokat gyűjt, kiállításokat szervez, előadásokat tart. Az egyetem elvégzése után rögtön a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba került, 2004-ben történt nyugdíjazásáig matematikatanár volt. Helytörténettel foglalkozott, négy könyvet írt Cserey Zoltán történész barátjával. Legalább négyezer tábori postalapot olvasott el, világháborús visszaemlékezéseket, naplókat, így született az első világháborús könyve, az Amire a falevelek lehullanak. A mikós monográfia késik, ezért összeállította az iskola képes történetét. Az Országzászló-állítás Háromszéken című könyvéhez háromszor bejárta keresztül-kasul Háromszéket, elment idős emberekhez, elsősorban nőkhöz, mert a férfiak a negyvenes években katonai szolgálatban voltak, a fronton, így az országzászló-állítás szemtanúi 1941–1943 között a nők voltak. Sepsiszentgyörgy korai történetében sok a fehér folt, mert az orosz csapatok feldúlták a megyeháza épületét és a teljes levéltárat megsemmisítették. József Álmos most tervezi, hogy az 1940-es második bécsi döntés utáni bevonulás történetét feldolgozza képi és írásos dokumentumok alapján. József Álmosnak Cserey Zoltán történésszel négy könyve jelent meg: – Sepsiszentgyörgy képes krónikája- Fürdőélet Háromszéken- Tusnádfürdő- Sepsiszentgyörgy képes története Önálló kötetei: – Mire a falevelek lehullanak- Országzászló-állítások Háromszéken- A Székely Mikó Kollégium képes története. /Bíró Blanka: A számok és a képek tudója. Interjú József Álmos sepsiszentgyörgyi matematikatanárral, helytörténésszel. = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./

2009. szeptember 30.

A tiltakozások ellenére lehet, hogy mégis lesz Saguna-szobor Gyulán. Dr. Perjési Klára polgármester sajtótájékoztatóján elmondta, a román patriarkátus benyújtotta ezzel kapcsolatos kérelmét a gyulai építéshatósághoz. A polgármester egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a nagyszebeni, 2007-es román-magyar kormányülésen döntés született a Saguna-szobor felállításáról. Akkor a heves tiltakozás hatására elmaradt az alapkőletétel. Andrei Saguna (Miskolc, 1809. január 20. – Nagyszeben, 1873. június 28.), az egykori, nagyszebeni ortodox püspök az 1848–49-ben előbb a Habsburg, majd az orosz cári monarchiával élet-halál harcot vívó Magyarország elleni fegyveres felkelésre buzdította az erdélyi románokat. A Román Nemzeti Bizottmány elnökeként arra is kísérletet tett, hogy még a Habsburgok előtt részt vegyen a Havasalföldön állomásozó orosz csapatok behívásában. Szolgálatait Bécs később belső titkos tanácsosi ranggal és más fontos elismerésekkel honorálta. Kossuth Lajos előbbi tettéért „közönséges hazaárulónak” nevezte a főpapot, aki csatlakozott a szerbek magyarellenes mozgalmához, és részt vett mindazon politikai tevékenységekben, melyek a magyar érdekek ellen irányultak. /Mégis szobrot kaphat Gyulán a magyarellenes román püspök. = Erdély. Ma, szept. 29./

2009. október 12.

Búcsot és Királyhelmecet követően Ipolynyék a harmadik felvidéki község, ahol a mártír sorsú felvidéki hős, Esterházy János tiszteletére emlékművet avattak. Ipolynyéken a helyi kultúrház előtti udvarban leplezték le Oláh Szilveszter szobrászművész impozáns alkotását. Az Esterházy kiállítást Kalita Gábor, a Pozsonyi Magyar Galéria kurátora nyitotta meg. Következett az emlékülés, melyen olyan szaktekintélyek szólaltak fel, mint Molnár Imre történész, az Esreházy János című könyv szerzője, Simon Attila egyetemi tanár vagy Martényi Árpád, az Esterházy Emlékbizottság elnöke. Nem csak Szlovákiából, hanem Lengyelországból és Magyarországról is érkeztek támogatások a szoborra. Mint ismeretes, a Bécsi döntés után Esterházy Szlovákiában maradt, és az Egyesült Magyar Párt elnökeként a szlovák parlamentben egyedüli volt, aki nem volt hajlandó megszavazni a zsidók üldözéséről határozó törvényt. A háború után börtönbe került, és 1957-ben ott is hunyt el. A második világháborúban zsidók, csehet, szlovákok, lengyelek százainak segített a szökésben, mégis a mai napig háborús bűnösként kezelik Szlovákiában és Csehországban egyaránt. /Ipolynyéken szobrot emeltek Esterházy Jánosnak = Felvidék. ma, okt. 12./ Emlékeztető: Búcson avatták az első Esterházy-emlékművet. A Komáromi járásban lévő községben felavatták az Esterházy emlékparkot, benne a hányatott sorsú felvidéki politikus emlékművével, melyet Gáspár Péter pozsonyi szobrászművész alkotott. Szabad Újság (Pozsony), 2005. jún. 1./ A második Esterházy-szobrot, ifj. Szabó István szobrászművész mellszobrát Szlovákiában Királyhelmecen avatták, 2007. december 2-án. Megjelent Lezsák Sándor, a magyar parlament alelnöke, eljöttek a magyarországi Rákóczi Szövetség képviselői és Duka Zólyomi Árpád, az Európai Parlament képviselője is. /Csáky Pál: Esterházy Jánost rehabilitálni kell! = Mkp. sk/cikkek, 2007. dec. 2./

2009. október 28.

Székely Szabó Zoltán 60. születésnapjára könyvecskével lepte meg önmagát, címe Tutuka, avagy az utolsó Szabó. Az imakönyv méretű kiadvány testes, 265 oldalas, az olvasó végigszáguldhat az utolsó Szabó cikcakkos életén az erdélyi Mezőségtől Bécs városáig. Székely Szabó Zoltán önmeghatározása szerint Bécsi Taxinész, illetve Taxíró, a maga műfajában sajátos elménckedésre hajlamos életművész, taxisként író, íróként taxis, öniróniával megáldott, fanyar mosolyú, langaléta alkat, aki körmöli sorrendben immár a hetedik zsebkönyvét. Mezőségiként szereti Sütő András és Wass Albert örökösének hinni magát, de ezt még Bécsben sem hinnék el neki. Sylvester Lajos valamikor sokszor találkozott a szerzővel Sepsiszentgyörgyön a Sugás vendéglőben. Székely Szabó Zoltán nemcsak ír, hanem folyamatosan szervezi a bécsi magyar életet is. Bécsben erdélyi hadakat fogadott vendégül. /Sylvester Lajos: Egy Taxinész behajt a Sugás-kertbe. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 28./

2009. november 1.

Október 24-én a marosvásárhelyi volt minorita, ma egyetemi templomban szerzetesi fogadalomtétel zajlott: Bereczki Silvia a segítő nővérek rendjében örök fogadalmat tett. A szentmisét dr. Jakubinyi György érsek tartotta. A rendtartomány elöljáróját, Margarete Piebert több bécsi és grazi nővér kísérte, és jelen voltak a hazai nővértársak is. Bereczki Silvia a Vasárnap hetilap munkatársa volt. /Bodó Márta: Fogadalomtétel. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 1./

2009. november 9.

A hétvégén Szászvároson Vetési László szórványmissziós lelkész kezdeményezésére neves előadók ismertették a 250 éve Nagyenyeden született, és 1816-ban Tordoson elhunyt teológus, költő, matematikus és filozófus, a magyar felvilágosodás személyiségének, Sipos Pálnak sokrétű munkásságát. A nagyenyedi kollégiumban felcseperedő Sipos Pálról elsőként a neves alma mater nemrég végzett tanítványa, Maxim Orsolya tartott előadást. Az életrajz végigvezette a hallgatóságot Sipos Pál életútjának jelentősebb állomásain Nagyenyedtől Szirákon, Frankfurton, Göttingenen és Bécsen keresztül vissza Szászvárosra, majd Sárospatakra, illetve ismét a Hunyad megyei Tordosra, ahol református lelkészként szolgált halálig. Sipos Pál korában leginkább matematikusként vált ismertté, ő alkotta meg az ellipszis kerületének meghatározására ma is kiváló eljárást és az izométernek nevezett, csigavonal élű vonalzót, mellyel tetszőleges arányba osztható fel bármely körív. Sipos Pál kitűnő filozófus is volt. Filozófiai jellegű írásainak nagy része a kor cenzúrája miatt kiadatlan maradt, fogalmazott Egyed Péter filozófiatörténész, aki a nagy erdélyi triász tagjaként: Köteles Sámuel, Körmöczi János mellett emlegette a filozófus Sipos Pált. Benkő Samu művelődéstörténész, Sipos Pál munkásságának egyik alapos kutatója, a több mint harminc évvel ezelőtt megjelentetett tanulmánya kapcsán hangsúlyozta: a sötét időkben különösen fontos volt beszélni a magyar értékekről, tudatosítani azt, hogy a magyarság az elmúlt ezer évben, jelentős alkotásokkal, igazi értékekkel tudott hozzájárulni az európai fejlődéshez. Sipos Pál irodalmárként is nagyszerűen megállta a helyét. A Naláczy, Teleki, Barcsay családok „udvari költőjeként” csodálatos könnyedséggel írt ma is megragadó menyegzői vagy épp temetési verseket. Ezekből ismertetett néhányat Egyed Emese irodalomtörténész. Juhász Tamás teológiai professzor a sokoldalú tudós teológiai munkásságát ismertette. Keszeg Anna a tudós-teológus-költő szászvárosi időszakát mutatta be. Itt érték a fiatal tanárt a Horia féle 1784-es lázadás borzalmai: a Hunyad és Fehér megyei mészárlások. A bécsi udvar sokáig tétlenül nézte a pusztítást, tiltva a katonai ellenállást. Sipos, hogy megvédje Szászváros lakosságát cselhez folyamodott: katonai dobokat veretve elhitette a környéken ólálkodó román felkelőkkel, hogy már erős hadsereg védi a várost. Józsa Miklós nagyenyedi tanár tisztelettel említette Simon János és Demény József kollégáinak nevét, akik Nagyenyeden elsőkként kezdték kutatni Sipos emlékét. Jelenleg Dvorácsek Ágoston tanár, a Fenichel Sámuel önképzőkör vezetőjeként karolta fel a nagy tudós munkásságának kutatását. /Gáspár-Barra Réka: Sipos Pál emlékkonferencia Szászvároson. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 9./

2009. november 18.

Szakály Sándor budapesti történész, az MTA doktora volt a vendége a Korunk Akadémia Történelem és emlékezet című rendezvénysorozatának. A Kolozsvár Társaság székhelyén lezajlott eseményen Szakály Sándor Magyarország a második világháborúban való részvételéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a második világháború legfőbb oka a versailles-i békerendszer szülte revíziós mentalitás és gazdasági állapotok, valamint az emiatt kialakult politikai szélsőségek és ideológiák térhódítása. Éles párhuzamot vont a Trianon-szindrómában szenvedő Magyarország és a Mussolini-féle Olaszország között, az első világháború két fő elszenvedőjének nevezve őket. Kiemelte a húszas évek diplomáciai próbálkozásait és a nyugati államok ilyen téren tanúsított passzivitását, valamint a majdani háború kirobbanásának okaként említette a Magyarország körüli államok revíziós politikájától félő szövetségeseit. A nyugati államok közül sokan – különösen Nagy-Britannia – hajlottak a versailles-i békerendszer újraértelmezésére. Ezt tanúsítja az első bécsi döntés legitimitása és hivatalos elismerése. /T. Szabó Csaba: „Állandó béke és örök barátság” = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

2009. november 21.

Puskel Péter ismert aradi helytörténész az Aradon, illetve Arad megyében született nagy magyarokat vette számba. Klebelsberg Kunó gróf érdemeit néhány sorban kockázatos összefoglalni, mert minden, amit létrehozott, rendkívüli fontosságú volt. A magyar közoktatás talán legnagyobb reformátora Magyarpécskán látta meg a napvilágot, Budapesten szerzett jogi doktorátust. 1922-től kilenc éven át kultusz- és közoktatásügyi miniszter. Alapcéljának tartotta a népoktatás korszerűsítését, a széles néptömegek kulturális szintjének felemelkedését. Könyvtárral ellátott iskolákat, tanítólakásokat építtetett falun, népiskolákat a szétszórt és elszigetelt tanyákon; főiskolákat, egyetemeket (szegedi, pécsi, debreceni) és a felsőfokú oktatáshoz szükséges kutatóintézeteket hozott létre, a magyarság szellemi építkezésének szükségességét hirdette. Az ő nevéhez fűződik a római Collegium Hungaricum létrehozása. Klebelsberg Kunó 1932-ben halt meg. Pécskán a római katolikus templom falán a rendszerváltozás után elhelyezett emléktábla, majd 2000-től a templomkertben mellszobor (Jecza Péter munkája) emlékeztet a városka kiválóságára. A magyar filmművészet múltja elképzelhetetlen Jávor Pál nélkül. Jermann Pálként 1902. január 31-én szerelemgyerekként született Aradon, ahol 17 évet élt. Vidéki színházakban kapott szereplehetőséget, de fegyelmi vétség miatt hamar szerződés nélkül maradt. A Csak egy kislány van a világon című némafilm hozta meg számára a kiugrás lehetőségét 1929-ben. Több mint hetven magyar filmben játszott. És majd mindegyikben főszerepet! 1946-ban Groza Péter miniszterelnök meghívására erdélyi turnéja során járt ismét szülővárosában. Az internálás poklából kikerülő Jávor akkoriban már csak árnyéka volt egykori önmagának. Amerikába ment, de ott nem volt sikeres. 1957-ben hazatért, 1959. augusztus 14-én halt meg Budapesten. Inke László színművész 1925-ben Aradon született, ahol édesapja, Rezső, két évig a színházigazgatói tisztet is betöltötte. Inke László 1947-ben végezte el a Színművészeti Főiskolát és vidéki színházakban kezdte el a pályát. Tíz év múlva került fel Budapestre és a fővárosban több társulatnál megfordult. Elsősorban karakterszínészként nyújtott kiemelkedőt. Raffy Ádám (Kuppfert Miksa) orvos és regényíró két fia, Ádám kritikus és műfordító, Pál pedig irodalomtörténész, -kritikus és műfordító. Ádám 1926-ban, Pál 1930-ban született Aradon, nem sokkal édesapjuk Nagyváradra költözése előtt. Raffy Ádám többek között az Akadémiai, majd a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként az angol, francia, német irodalom egyik legavatottabb tolmácsolója volt, 1978-ban hunyt el. Raffy Pált származása miatt a vészkorszakban internálták. A háború után magyar–francia szakos diplomával a Szépirodalmi Kiadóban dolgozott. Műfordításai mellett Kosztolányi Dezső összes műveinek a szerkesztését is elvégezte. Aradi Zsigmondról viszonylag keveset tudunk. Aradon született 1839-ben, kezdetben mérnöki tanulmányokat folytatott Németországban, majd Bécsben szobrászatot. Milánóban és Velencében élt és dolgozott, de kapcsolatban állt szülővárosával. Így kapta meg a megbízatást a Búsuló Arad (honvédemlékmű) elkészítésére, amelyet 1873-ban állítottak fel. Innen azután átszállították a mai Tisztviselőtelep helyén állt régi honvédtemetőbe, majd 1932-ben sérült állapotban a múzeum raktárába. Ma is ott áll a 48-as ereklyék között. Megmintázta még az aradi színház számára Laborfalvi Róza és Szerdahelyi Kálmán mellszobrát. A Laborfalvi-szobornak az évek folyamán nyoma veszett. Szerdahelyi Kálmán mellszobra a Sarbut-féle színházi múzeum leltárában volt. Pár évvel ezelőtt a Csiky Gergely Líceum padlásán találtak egy összetört Petőfi-domborművet. Az A. Zs monogram alapján minden bizonnyal a neves aradi művész alkotása. Ez most restaurálva az intézet folyosóján látható. Ormós Zsigmond (1813–1894) Pécskán született. Életpályája azonban a szomszéd vármegyében, Temesben teljesedett ki. Ormós főszolgabíróként és képviselőként ‘48-as részvételéért hónapokig a temesvári börtön lakója, majd szabadulása után évekig rendőrségi zaklatást szenvedett el. A kiegyezés után Temes vármegye főispánja, a művészetek és a művészek nagy mecénása, kiállítások szervezője, a kultúra támogatója, a Dél-magyarországi Történeti és Régészeti Társaság megalapítója, az MTA levelező tagja. Kezdeményezésére látott napvilágot a vármegye közlönyeként a Temesi Lapok. A Pankotán 1891-ben született Asbóth Oszkár az első világháborúban a központi hatalmak repülőseinek egyik kísérleti telepén végzett mérnöki kutatásokat. Az 1920-as évek végén Asbóth maga is számos felszállást hajtott végre két, ellentétes irányban mozgó légcsavarral felszerelt gépen. Asbóth kutatásainak eredményét alkalmazták a helikopter elkészítésénél. Ezért sokáig őt tartották e légi jármű feltalálójának. Újaradon született két másik Asbóth. A szintén Oszkár (1852) névre keresztelt fivér nyelvészként vált ismertté. A szlavisztika szakértője volt, egyetemi tanár Budapesten, majd 1907-től akadémikus. Két évvel fiatalabb öccse hosszabb külföldi karrier után Budapesten a Műegyetem professzoraként ment nyugdíjba. Kotsis Iván (1889–1980) és öccse, Endre (1897–1954) Aradról indultak, és mindketten ragyogó egyetemi és épülettervezői pályát futottak be Budapesten. Ivánt tagjává választotta az MTA. Endre tervei alapján épült fel a Vörösmarty téri egykori IBUSZ-palota. Laczó Gusztáv Kisjenőn született, túl korán ragadta el a halál. Aradon a Magyar Vegyes Líceumban érettségizett. Marosvásárhelyen 1959-ben végezte el a színiakadémiát, és Nagyváradon, Temesváron és Sepsiszentgyörgyön számos szerepet játszott. Baász Imre Aradon született, az Aradi 3-as számú Középiskolában (a mai Csiky) érettségizett 1959-ben. Kolozsváron végezte a művészeti főiskolát, később meghívták Bukarestbe tanítani. Sepsiszentgyörgyön korszerűsítette a helyi múzeum szépművészeti részlegét. 1985-ben ő volt az év grafikusa, a Kalevala-illusztrációjáért. Grafikái, kollázsai tovább öregbítették hírnevét. Atzél Béla, a borosjenői Atzél család egyik „fekete báránya” volt. Atzél Béla angliai mintára Budapesten, a Stefánia úton megnyitotta a Park Klubot, amelyet ízlésesen antik bútorokkal rendezett be. Maga Erzsébet királyné is ellátogatott az arisztokrácia és a nagypolgárság e mondén szórakozóhelyére. Később az Országos Kaszinót is igazgatta. ő lett a Vígszínház első intendánsa. Mindössze 49 éves volt, amikor 1900-ban meghalt. Hunyad megyéből meg kell említeni Szamossy Elek festőművészt. Paál László a zámi Nopcsa-kastélyban látott napvilágot. Fiatalon az aradi rajziskolában tanult, itt ismerkedett meg Munkácsy Mihállyal, akihez élete végéig szoros barátság fűzte. Élete nagy részét Barbizonban töltötte. A szentgyörgyvályai születésű Szőts István a magyar filmvilág egyik legjelentősebb rendezője /emlékezetes az Emberek a havason című filmje/. Az 1914-ben Déván napvilágot látó Baróti, eredeti nevén Szabó Géza több újság neves publicistája, Budapesten a Magyar Nemzet napilapnak haláláig volt a munkatársa. A Bánság legnagyobb szülötte, Bartók Béla, Nagyszentmiklósról indult. Kurtág György zeneszerző, zongoraművész Lugoson látta meg a napvilágot, Acél Ervin karmester Temesvár szülötte. Gertenyesről lépett a világhír útjára Hollósy Kornélia operaénekesnő. A sokféle művészi tehetséggel megáldott Gyertyánfi Berta, Nákó Kálmán nagyszentmiklósi gróf felesége festő- és zeneművész volt. Temesvárról indult Brocky Károly festőművész. Kevesen tudnak Burghardt Rezsőről szülővárosában, Zsombolyán. Munkácsy-díjas portré-, csendélet-, akt- és városképfestő volt. Sok kiváló építész mondhatta szülőföldjének a Bánságot, így Aigner Sándor, Árkay Aladár. Több művész szintén bánsági: Hermann Lipót, Uitz Béla, Farkas André, André François grafikusművész, aki a francia plakátművészet meghatározó egyénisége lett és Kállai Ernő. A színművészek közül Lázár Mária és Tábori Nóra. A lugosi születésű Lugosi Bélát és a temesvár-szabadfalui Johnny Weissmüllert (János) Amerikában emelte szárnyára a világhír, a film. Temesváron látta meg a napvilágot az egyik legsikeresebb sportoló, Balázs Jolán atléta, világbajnok magasugró. /Gáspár-Barra Réka, Puskel Péter, Szerenyés Irén: Elszármazott nagyjaink II. Aradon ringatták bölcsőjüket. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21. / Előző: Elszármazott nagyjaink I. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10/

2009. december 5.

Alig néhány napja szerelték fel a Főtéren a karácsonyi vásáros bódékat és a könnyűzene-koncertek számára a színpadot, máris sokan panaszkodtak a zajra. Nem csak a Kolozsvár központjában lakókat zavarja a csendháborítás, hanem a Szent Mihály-templombeli istentiszteletek lefolyását is. Kovács Sándor főesperes elmondta: „A városháza értesített arról, hogy decemberben milyen programokat szerveznek a Főtéren, és felkértek arra, hogy mi is kapcsolódjunk be ezekbe. Azzal biztattak, hogy minden olyan lesz, mint Bécsben: kis faházikók állnak majd a Főtéren, és zene szól. Válaszomban kifejtettem: örvendetes, hogy a városháza bécsi hangulatot kíván teremteni, ám Bécsben ezeket nem a Stephansdom, hanem a városháza környékén állítják fel. Ugyanakkor arra kértem a városházát, hogy rendezvényeikkel ne zavarják a délután 6-tól 7-ig tartandó szentmisét” – fejtette ki a főesperes. /Nagy-Hintós Diana: Közigazgatási bírósághoz fordulna az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. Többen panaszkodtak a főtéri csendháborítás és zajongás miatt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./

2009. december 17.

Szlucska János: „Pünkösdi királyság”. Az észak-erdélyi oktatásügy története, 1940–1944 /Gondolat Kiadó, Budapest, 2009/ című könyve az észak-erdélyi oktatásügy történetét mutatja be a második bécsi döntéstől 1944-ig, vagyis a magyar tannyelvű iskolai hálózat újbóli kitelepülésétől a magyar közigazgatás megszűnéséig. Az adatok elemző feldolgozásával egyidejűleg a szerző a visszaemlékezések és a korabeli újságcikkek segítségével bepillantást nyújt az iskolások, tanítók és tanárok mindennapi életébe is. Az erdélyi magyarság megváltóként üdvözölte a magyar honvédeket, olvasható a könyv Észak-Erdély népiskolái című fejezetében. Az erdélyi magyarság oktatásának tragédiáját legjobban a számadatok tükrözik: a bécsi döntés előtti utolsó tanévben Székelyföld színmagyar megyéi közül Csíkban 4,9%, Udvarhely megyében 1,5%, Háromszéken 0% volt a magyar tannyelvű elemik aránya. Sokakban vált ki megdöbbenést a „numerus clausus”, amely a zsidók számára népesedési számarányuknak megfelelően engedélyezte a felsőfokú oktatásban való részvételt. De akkor hogyan értékelhetjük azt a román politikát, amelyik az alsó fokú oktatás terén csökkentette a magyarság számarányához képest iskoláik számát századrészre? A bécsi döntés után a legfontosabb feladat a magyar tannyelvű iskolák számának növelése volt. /gondolatkiado. blog. hu/2009/12/17/fejezet/

2009. december 29.

Demeter Béla (Somkerék, 1910. jan. 6. – Bukarest, 1952. dec. 24.) személye szinte ismeretlen maradt az erdélyi magyarság múltja iránt érdeklődők előtt is. Bátyjának, Demeter Jánosnak, továbbá Jancsó Elemérnek, Jancsó Bélának, Venczel Józsefnek, László Dezsőnek (az egykori „erdélyi fiataloknak”) megjelentek visszaemlékezései, írásai, ezért munkásságuk jobban beépült a köztudatba, mint a Demeter Béla hagyatéka. Pedig ez a hagyaték nagyon gazdag. Demeter Béla – Közgazdasági és gazdaságpolitikai írásai: 1.) Románia gazdasági válsága (Demeter Jánossal együtt, Uránia nyomda, Kolozsvár, 1930); 2.) Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román impérium alatt (Venczel Józseffel együtt, Budapest, 1940); 3. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1941–42 (Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet RT, Kolozsvár 1942); 4.) 1945-ben az EMGE vezetőinek megbízásából bejárta szinte egész Észak-Erdélyt, s a mezőgazdaság helyzetét vizsgálta. Részletes jelentése felbecsülhetetlen forrása az akkori, észak-erdélyi önkormányzati időszaknak.; 5.) 1936-tól az Erdélyi Gazdának munkatársa. Érdemes felleltározni minden évkönyvben (Erdélyi Gazda Naptára) leközölt beszámolóját és tájékoztató írását. – Falukutató és szociográfiai munkássága: 1.) Demeter Béla teremtette meg a gyakorlati falukutatást. Ő adta közre azt a kérdőívet, amely a falukutatás fontos módszertani kézikönyve lett (Hogyan tanulmányozzam a falu életét? – 400 kérdés –, Kolozsvár 1931); 2.) Részt vett faluszociológiai felmérésekben, így született meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című könyve (Kolozsvár, 1932). (Lásd Erdélyi Fiatalok); – Politikusi és kisebbségpolitikai munkássága: 1.) 1944-ben Teleki Bélával részt vett az Erdélyi Pártnak az észak-erdélyi magyarság megmentését célzó szervezkedésben.; 2.) 1945-ben megalakult a Béke-előkészítő Osztály, amelynek román és erdélyi referensként tagja lett. Hozzászólás a békeelőkészítő elgondolásokhoz s az elkövetkezendő feladatokról (1945. aug. 1.); 3.) 1945-ben többször visszatér Erdélybe, adatokat gyűjtött az erdélyi magyarság sérelmeiről, a magyarellenes intézkedésekről és elkövetett atrocitásokról – jegyzőkönyvi ismertetések.; 4.) 1946 tavaszán ő készítette fel Nagy Ferenc miniszterelnököt moszkvai útjára, tanácsolt Erdélyre vonatkozó határterveket, amikor pedig kiderült, hogy a határmódosítást nem támogatják a nagyhatalmak, akkor részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet kidolgozásában, amelyet a Romániával megkötendő békeszerződésbe akartak belefoglalni. (A Kisebbségi Kódex); 5.) Részt vett egy székely autonómia-tervezet előkészítésében is, de ez sem került a béketárgyalások asztalára.; 6.) Több nagy tanulmányban elemezte az erdélyi magyarság helyzetét, rávilágítva arra, milyen nagy az eltérés a Groza-kormány sokat hangoztatott magyarbarát politikája és a gyakorlat között. Szinte egyedüliként figyelmeztetett arra, hogy a békedelegációba be kell vonni az erdélyi magyar szakértőket is.; 7.) Ő juttatta ki a Márton Áron, Szász Pál, Lakatos István, Vásárhelyi János, és Korparich Ede által aláírt Memorandumot, amelyben a Magyar Népi Szövetség Vásárhelyi Kiáltványa ellen tiltakoztak, s mutatta be, amikor Gheorghe Tatarescu román külügyminiszter azt hangoztatta, hogy az erdélyi magyarság a trianoni határok visszaállításának híve. Rákosi Magyarországa Demeter Bélát kiszolgáltatta a román hatóságoknak 1951. április 18-án, koronatanúnak álcázva a Márton Áronék perében. Demeter Béla 1952. december 24-én, Bukarestben (Zsilaván) belehalt az embertelen vallatásba és bánásmódba anélkül, hogy tőle egyetlen terhelő, s a perben felhasználható információt is megszerezhettek volna. /Kónya-Hamar Sándor: Demeter Béla ébresztése. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./ Emlékeztető: Demeter Béla Az erdélyi magyarság helyzete 1944. augusztus 23. óta című tanulmányát folytatásokban közölte a bukaresti napilap /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1996. máj. 11., máj. 18., jún. 1./ Demeter Béla tanulmányában kifejtette, 1944. augusztus 23-a után megnyíltak a román börtönök, ártatlan magyarok ezrei kerültek a szabaduló románok helyébe. A magyarság likvidálására irányuló tervek részeként a legsovinisztább románokat a román nagyvezérkar felfegyverezte. A Maniu gárdának nevezett alakulatok parancsot kaptak, hogy büntessék a magyarokat, ha kell, irtsák ki őket, javaikat pedig kobozzák el. Elrendelték, hogy mindazok a csendőrök, adóvégrehajtók, akik 22 éven át rettegésben tartották az erdélyi magyarságot, térjenek vissza és foglalják el helyüket. A román sajtó példátlan módon uszított. A felfegyverzett bandák gyilkoltak, raboltak, nőket erőszakoltak meg. Szárazajtán embereket lefejeztek, több helyen gyilkoltak magyarokat /például Csíkszentdomokoson, Csíkkarcfalván, Fejérden, Páncélcsehen, Magyarzsomboron, Egeresen, Bámffyhunyadon/. Magyarok ezreit fogták össze, szadista tisztek éheztették, kínozták a foglyokat, a szovjet katonáknak azt jelentették, hogy a foglyok magyar partizánok. A falvakban a román csendőrök jártak elől a magyarság elleni vérengzésben, fosztogatásban. A magyar Háromszék megyében az egyik első intézkedés volt a magyar nyelv használatának eltiltása a hivatalos érintkezésben. A katonai ügyészek perbe fogták azokat a magyarokat, akik Dél- Erdélyből Észak-Erdélybe szöktek és most visszatértek eredeti lakóhelyükre. A Vörös Hadsereg véget vetett a rablógyilkos hadjáratnak, 1944. november 14-én kiparancsolta Észak-Erdélyből a román csendőröket, tisztviselőket, elrendelte a Maniu gárdák feloszlatását. Maniu hozzájárult a gárdák feloszlatásához, „bajtársaknak” nevezte a gyilkosokat és köszönetet mondott „hazafias akciójukhoz” /Dreptatea, 1944. nov. 16./ 1944. november 14-től a demokratikus román és magyar pártok koalícióra léptek egymással, helyi hatóságokat szerveztek, élükre pedig a Központi Tanácsadó Testületet. Demokratikus törvényeket alkottak. Az egyenjogúság alapján álló nemzetiségi törvényjavaslatot fogadtak el. Kolozsváron felállítottak egy magyar és egy román egyetemet, Kolozsváron magyar tankerületi főigazgatóságot létesítettek. 1945. március 13-án a Groza-kormány bevezette a román közigazgatást Erdély egész területén. A kormány ígéretet tett arra, hogy a nemzetiségi jogokat, az egyenlő bánásmódot biztosítja. A hivatalos elvekkel ellentétes a megvalósítás, az új jogszabályokban ott vannak a magyarellenes tendenciák. A kormány elsősorban a fasiszta Antonescu-rezsim uralma idején Dél- Erdélyből elüldözött 350-400 ezer főt kitevő magyar tömeget sújtotta. Őket a katonaság kifosztotta, hónapokon át az országutakon sínylődtek, úgy vánszorogtak haza. Vagyonukat zár alá vették, földeiket elkobozták. A tisztogatást csak a magyarok között vették komolyan, a román közigazgatásban azok maradtak a helyükön, akik a magyarságot üldözték. A román hadbíróságok tömegesen ítéltek el a román és magyar hadseregből megszökött magyar katonákat, annak ellenére, hogy ők a szövetségesek elleni háborúból vonták ki magukat. Abból a célból, hogy a béketárgyalások időpontjában Erdélyben minél több románt találjanak, kényszerítették az óromániai és dél-erdélyi román alkalmazottakat és nyugdíjasokat, hogy költözzenek vissza Erdélybe. Úgy csináltak helyet nekik, hogy megkezdték a magyar városokból /Kolozsvár, Brassó stb. / a magyar lakosok kitelepítését, otthonaik lefoglalását. Törvényt hoztak a nemzetiségek védelméről, de ezt nem tartják be. A vegyes lakosságú községekben a románok büntetlenül verik, gyilkolják, rabolják a védtelen magyarokat, a román hatóság szeme láttára. A román hatóságok népbírósága magyarellenes. Román tömeggyilkosok kegyelmet kapnak, a zsidómészárlások értelmi szerzői közül sokan szabadon járnak, ugyanakkor a magyarok ellen tömegesen indult népbírósági eljárás, halálos ítéletek sorát hozták. A kormányzat minden intézkedésével az 1940. augusztus 30-án fennállott helyzetet állítják vissza, a magyarságot abba a helyzetbe hozzák, amelybe a 22 évi céltudatos fasiszta, soviniszta elnyomás következtében jutott. Jelenleg az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a CASBI, az Ellenséges Javakat Kezelő Pénztár alkalmazási módja. A CASBI célja az ellenséges állampolgárok javainak zár alá vétele. Ezt úgy alkalmazzák, hogy földönfutóvá tegyék a magyarság túlnyomó részét. Magyarországgal a fegyverszüneti egyezményt 1945. január 10-én írták alá, ettől a naptól kezdve Magyarország nem ellenséfes állam. Eleget tesz jóvátételi kötelezettségének, így nem kötelezhető kettős anyagi jóvátételre. Ebből következik, hogy Románia nem adhat ki olyan rendelkezéseket, amelyek Magyarországot továbbra is ellenséges államnak tekintik. A CASBI végrehajtási utasítsa 1945. április 5-én jelent meg. Ennek egyik pontja „vélelmezett ellenségnek” tekinti azokat, akik 1944. szeptember 12-e előtt vagy után elmentek Romániából. Ezek minden vagyonát elkobozzák. A román fegyverszüneti egyezmény erről nem beszél. A „vélelmezett ellenség” kategóriájának megállapítása az erdélyi magyarság tudatos, tervszerű tönkretétele. Tudni kell, hogy a német katonai hatóságok 1944 augusztusában kihirdették, hogy a lakosságnak el kell hagynia lakóhelyét. A megfélemlített lakosság nagy része azért választotta az elmenekülést. Az elmenekült erdélyi őslakosság 90 százaléka nem önszántából menekült, hanem rendeletek hatására. Az elmenekült lakosság tehát nem tekinthető ellenségesnek. A román kormány a Besszarábiából, Bukovinából a harcok elől menekülő százezer román menekültet nem tekintette ellenségnek. A CASBI alkalmazása terén rengeteg panasz merült fel. A Magyar Népi Szövetség a kormány tudomására hozta a panaszokat. 1945. augusztus 15-én vizsgáló bizottság érkezett Kolozsvárra, elvben bizonyos könnyítéseket helyeztek kilátásba. A román igazságügy-miniszter 1945. október 15-én kiadott rendeletével a román bíróságoknak megtiltotta, hogy a menekülteket visszahelyezzék jogaikba. A Romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a Magyarországra repatriálni akaró magyar állampolgárok ingóságaikat kivihessék. Ezt csak akkor tehetik meg, ha a román hatóságok igazoló írás adnak ki. Azonban ezt az írást nem adják ki, így a hozzájárulás csak elvi jelentőségű. Az erdélyi magyarság 70-80 %-ban földműves, ezért legfájóbb problémája a földkérdés. Az 1921-es román földreform célja az erdélyi magyarság létalapjainak gyöngítése volt. A 100 hektáron aluli kisajátítottaknak 74,9 %-a volt magyar és csak 4,7 %-a román. Kisajátítottá az erdélyi római katolikus egyház birtokainak 95,5 %-át, a protestáns magyar egyházak 45 %-át. A román nemzetiségűek sokkal nagyobb arányban részesültek földjuttatásban, mint a magyarok. Az 1945. március 22-én közzétett román földtörvény a magyar földművesek újabb százezreit sújtotta igazságtalan ítéletével. A törvény szerint el kell kobozni mindazok földbirtokát, akik 1944. augusztus 23-a után külföldre menekültek. A Magyar Népi Szövetség közbenjárására ígéret hangzott el Bukaresten, hogy orvosolni fogják a törvény sérelmes kitételeit. A törvény ugyanis kimondta, hogy mindez nem vonatkozik a románokra. A Magyar Népi Szövetség 1945. májusában tartott kongresszusa alkalmával emlékiratban fordult a kormányhoz, követelve a változtatásokat. Azonban a tiltakozás nem ért el eredményt. A magyarellenes túlkapások fő forrása a kisajátítás. Kisajátították a román hadseregben szolgáló magyarok, a kórházba távozott magyar betegek földjét is. A helyi bizottságok túlkapásainak áldozatai nem kapnak jogorvoslást. Földet ismét csak a magyarság veszít. Az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a 645/1945. sz. román rendelettörvény, amely a magyar uralom alatt kötött egyes megállapodások érvénytelenségét mondja ki. A törvény szerint az 1940. augusztus 30. és 1945. október 25-e között megkötött jogügyletek megsemmisítendők, ha a felperes 50 %-os kárt szenvedett, ha kiutasított, deportált volt, az ügyet kényszer hatására jött létre. A vagyontárgyakat vissza kell adni. A Dél-Erdélyből elüldözött és az Észak-Erdélyből távozott románok között gyakori volt a csereszerződés. A románok most ezeket a csereszerződéseket megtámadják, a Dél-Erdélyben kapott csereingatlanaikat megtartják és az Észak-Erdélyben szerzett ingatlanaikat is visszakapják, a vételár nevetségesen csekély hányadáért. Súlyos sérelme az erdélyi magyarságnak az úgynevezett adminisztrátori intézmény, ez a magyarság gazdasági tönkretételét célozza. Csak a magyar nemzetiségű román állampolgárok kereskedelmi és ipari vállalataihoz, magyar érdekeltségű pénzintézeteihez, szövetkezeteihez adminisztrátorokat neveznek ki, akik az illető vállalat minden kérdésébe beleszólhatnak, ezért a tevékenységükért súlyos összegeteket szednek fel. Az adminisztrátori intézmény független a CASBI-tól. A román hatóságok a háború előtti időben a magyar nyelvű feliratok és kereskedelmi könyvek után többszörös illetményt róttak ki. Ezt az antidemokratikus intézményt a Groza-kormány idejében is fenntartották. A magyarság elszegényítésének a múltban is egyik legalkalmasabb eszköze volt az adópolitika. A román közigazgatás Észak-Erdélybe való bevezetésével új adórendszert hoztak be, a magyarok adóját újraértékelve lényegesen magasabban állapították meg, mint a románokét. Erdélyben fejlett volt a szövetkezik élet, mai s közel ezer magyar jellegű szövetkezet működik egy fogyasztási és egy hitelszövetkezeti központ keretében. A román kormány ezeknek a szövetkezeteknek az alapszabályaiba olyan változtatásokat eszközölt, amelyek a magyar szövetkezetek működését úgyszólván teljesen megbénítják. Korlátozták a szövetkezetek üzletkötési jogát, a magyar szövetkezetek nem részesülnek a szétosztásra szánt közszükségleti cikkekből, a magyar szövetkezek adójánál a háború előtti forgótőkét veszik alapul. A készülő új törvény meg kívánja szüntetni a magyar szövetkezeti központokat. Trianon után 1924-ben a román hatóságok állampolgársági névjegyzéket állítottak össze, akkor ebből mintegy 200 ezer magyar nemzetiségű személyt kihagytak a névjegyzékből. 1945 után ezek az emberek újból állampolgárság nélkül maradtak, ehhez jöttek az észak-erdélyi magyar tömegek. A Magyar Népi Szövetség többszöri közbelépése és a kormány ígéretei ellenére a helyzet nem változott jelentősen. Bizonyos enyhülés jelentkezett az állampolgársági törvény 1945. decemberi újabb utasításában. A Groza-kormány fel tud mutatni néhány olyan intézkedést, ami arra enged következtetni, hogy az erdélyi magyar tanügy méltányosabb elbánásban részesül, mint 1940 előtt: az észak-erdélyi magyar iskolahálózatot nagyjából fenntartotta. Dél-Erdélyben pedig lehetővé tette a magyar egyházaknak több új elemi és középiskola megnyitását. 1945 nyarán a magyar tanulók anyanyelvükön érettségizhettek – Romániában előízben. Egyelőre még működhetnek a magyar tanügyigazgatási szervek. Azonban az egész magyar tanügyet a jogi bizonytalanság jellemzi, a magyar iskolák hivatalos elismerése még nem történt meg, a magyar tanfelügyelőségeket hivatalosan nem ismerték el. – Az 1945. május 29-én megjelent törvény értelmében az Észak-Erdélyből 1940-ben elmenekült román iskolák visszatértek eredeti román székhelyükre, ezzel az ott működő magyar iskoláknak át kellet adni helyiségeiket, a legtöbb esetben a magyar felekezeti iskolákba mehettek, délutáni tanítást vállalva. A visszatérő román iskolák nemcsak az épületeket vették vissza, de a teljes felszerelést is. Súlyos gond a magyar iskolában a tanárhiány, az iskolák átlagosan 30 %-os tanítóhiánnyal küszködnek. Állandó a veszély, hogy román tanárt neveznek ki magyar iskolába. A magyar tanítóság éhbérnek sem mondható fizetéselőleget kapott, mialatt a román tanítók teljes fizetést élveztek. A fizetéskülönbözetek orvoslása most van folyamatban, de a múlt áprilishoz képest háromszoros értékcsökkenéssel. A magyar tanárok besorolása igazságtalanul történt, ugyanis a bécsi döntés után szerzett jogaikat semmibe vették. – Elemi és középiskolai tanuló annyi van, mint talán soha a XX. században. A magyar tanulók nagy létszáma a legbiztosabb alapja a magyar tanügynek. A román elemi iskolák részére az állam ingyen tankönyvet adott, a magyarelemi iskolák diákjai súlyos tankönyvhiánnyal küszködnek. A román középiskolák továbbra is használják az 1940 előtti tankönyveket, a magyar középiskoláknak ez azonban tilos. Súlyos kérdés a magyar tudományegyetem ügye. 1944 őszén a kolozsvári magyar egyetem – ellenszegülve a hatóságok kiürítési parancsának -, a helyén maradt és folytatta működését. A román államigazgatás Észak-Erdélyre való kiterjesztése után a Nagyszebenből visszatért román és a magyar egyetem között megállapodás jött létre 1945. április 16-18-án, melynek értelmében a magyar egyetem – megtartva az 1940. augusztus 20-a után szerzett teljes felszerelését, kiköltözött azokból az épületekből, melyekben eddig működött. A megállapodás után másfél hónappal, 1945. május 26-án megjelent a Hivatalos Közlönyben a magyar tannyelvű állami tudományegyetem „felállításáról szóló rendelettörvény, amely az áprilisi megállapodásnál jóval alacsonyabb szinte állapította meg a magyar egyetem státusát. A rendelet szerint a magyar egyetemnek el kellett hagynia az egyetemi város 50 épületét és egy volt állami magyar leányiskolát jelöltek ki számára. További sérelem, hogy a magyar tanárok besorolását román egyetemi tanárok végezték. A magyar tudományegyetem orvosi fakultását át kellett költöztetni Marosvásárhelyre. A magyar egyetem tanárai a legsivárabb anyagi helyzetben vannak. A tanárok megsegítésére gyűjtőakció indult. A kormány a gyűjtőakció eredményének felhasználására még nem adta meg az engedélyt. Az erdélyi magyarság a szép szavak ellenére sem lát garanciát jogainak biztosítására a jelenlegi rendszerben.


lapozás: 1-30 ... 511-540 | 541-568




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998