udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 120 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2006. december 28.

Kolozsváron a hangversenyen a kolozsvári zeneélet fiatal kiválósága, Máthé Dávid fagottművész szólószereplése volt a fő vonzerő. Máthé két tanintézményt is látogat párhuzamosan: itt, helyben a Zeneakadémiát, ahol a master cikluson elsőéves, és a berlini UdK-t (Universität der Künste = Művészeti Egyetem), ahol a hatodik szemeszterre sikerült bejutnia. /László V. Ferenc: Két fagottos egy színpadon. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./

2007. január 12.

A test helye a térben – ezt a témát adta osztályának a bukaresti Képzőművészeti Akadémia tanársegéde, Dup-Csapó Réka. Tanáraikkal együtt mutatkozhatnak be a kiállításon. „Amikor idejöttem Bukarestbe, meglepetésemre a grafikán és a szobrász szakon is roppant hagyománytisztelő irányzat uralkodott a képzésen” – emlékezett vissza a kezdetre. Dup-Csapó Réka /sz. Kolozsvár, 1967/ 1992-ben végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia grafika szakán, majd 1997-ben a bukaresti Művészeti Akadémia szobrász szakán diplomázott. 1995-ben elnyerte az intézmény rektorának díját, ösztöndíjat kapott a Berlini Művészeti Akadémiára. 1997-ben Ludwig-ösztöndíjas volt Aachenben. /Gergely Edit: Testünk a térben. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./

2007. február 8.

A 38. Magyar Filmszemlén Kincses Réka édesapjáról, Kincses Elődről készített, filmje nyerte el a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat. Előzőleg a nagyszebeni ASTRA Film Fest nemzetközi zsűrije is nagydíjat ítélt oda Kincses Réka Balkán bajnok című filmjének. A Balkán bajnokban a rendező az 1990-es marosvásárhelyi eseményeket a családja életében történt változásokon keresztül mutatja be. A Németországban élő Kincses Réka munkája a berlini filmfőiskolán diplomafilmként készült. A Legjobb látványért kapott díjat a Hargitafürdőn forgatott, számos erdélyi színész közreműködésével született Dolina alkotóközössége, a szintén erdélyi kötődésű Zsigmond Dezső dokumentumfilm kategóriában esélyegyenlőségi díjban részesült. A budai Millenáris Teátrumban tartott díjkiosztón a nemzetközi zsűri Bollók Csaba második játékfilmjét, a Déli-Kárpátok bányaövezetében forgatott szociografikus Iszka utazását választotta a fődíjra. A legjobb női alakítás díját, a Kolozsváron diplomát szerzett Kovács Kata nyerte el a Mészáros Péter Kythera című filmjében nyújtott alakításáért. /”Magyarverő” Balkán bajnok. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./

2007. február 16.

A magyar kormány kiemelten fontosnak tartja, hogy az Európai Unió ötvenedik évfordulójára, márciusra tervezett berlini nyilatkozatban az unió közös értékei közé kerüljön be a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak biztosítása. Ezt a dokumentum megszövegezésében részt vevő magyar illetékes mondta a parlament szakbizottságában, február 15-én Budapesten. Gál J. Zoltán elmondta: Magyarország támogatja, hogy a berlini nyilatkozat zárómondatában a tagállamok vállaljanak kötelezettséget a még megoldatlan intézményi kérdések megoldására 2009-ig. /Kérik a kisebbségi jogok beiktatását a berlini nyilatkozatba. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 16./

2007. március 31.

Március 15-én Kolozsváron az Állami Magyar Színházban Gálfalvi György, a marosvásárhelyi Látó főszerkesztője a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vette át Sólyom László köztársasági elnöktől. Az író, szerkesztő, irodalomkritikus rövidesen 65 éves lesz, a vele készült interjúban elmondta, az elismerést a magyar nyelv megőrzéséért kifejtett több évtizedes munkásságáért, irodalmi és szerkesztői tevékenységemért kapta. A nyugdíjba készülő Gálfalvi György, a Látó folyóirat szerkesztése mellett a Látó Irodalmi Színpad szervezését is végezte. Emlékeztetett, hogy a hetvenes-nyolcvanas években az Igaz Szónak még táncháza is volt. Ezenkívül léteztek a folyóirat irodalmi műhelyei. Gálfalvi 1989 után úgy érezte, ha nem utazhat mindenki a világ négy sarkába szétszóródott magyar írók után, akkor ide kell hozni őket, az irodalmi színpadra. Az egész magyar nyelvterületről hívtak meg vendégeket, jöttek Chicagótól Hollandiáig vagy Berlinig, Münchenig vagy Lendváig, Újvidékig. Gálfalvi a szervezést is az önkifejezés egy formájának tekintette. A szerkesztési, szervezési munka közben íróként nem tudott megvalósulni. Világossá vált előtte, hogy változtatnia kell eddigi életformáján. Ezt jelenti majd a nyugdíjas állapot. /Nagy Miklós Kund: „… Hogy azzá váljunk, akik lehetnénk”. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 31./

2007. július 11.

A volt kommunista tábor sajátosságai, valamint a kormányváltások miatt lehetetlenné vált, hogy az átvilágítás az igazság feltárása és a nemzeti megbékélés jegyében történjék. A lezáratlan folyamatot valamennyi országban időről időre kisajátítja magának a napi politika – vélte július 10-i elemzésében a Le Monde francia napilap. A lap szerint az egyesülést követően Németországban 1990-ben elfogadták az átvilágítási törvényt, megalakult a ,,Gauck-hivatal”, amely évi százmillió eurós költségvetéssel működik. A dossziék 1992 óta hozzáférhetőek, a berlini fal leomlásakor a Stasi-ügynökök által fecnikre szabdalt dokumentumokat tizenöt kutató próbálja helyreállítani az állam által finanszírozott különleges logisztikai eszközökkel. Csehország eleinte a német példát kívánta követni az 1991-es átvilágítási törvénnyel, de a kommunista Állambiztonsági Hivatal (StB) anyagaihoz való szabad hozzáférés egészen 2007-ig nem volt lehetséges. A Le Monde szerint a megtisztulási folyamatban Bulgária és Románia maradt le a leginkább. Magyarországon ,,az exkommunisták visszatértével a hatalomba” az emlékezés munkája háttérbe szorult. Horn Gyula miniszterelnökként ellenezte, hogy Magyarország a német példát kövesse. Az archívumokat 1997-ig nem lehetett kutatni, és azóta is nagy részük államtitoknak minősül. Lengyelországban a kerekasztal-tárgyalásokon 1989 áprilisában a pártok a nemzeti megbékélés politikája mellett kötelezték el magukat. A balti államokban a folyamat azért sajátos, mert Litvánia, Észtország és Lettország a Szovjetunió részei voltak, így az ő titkosrendőrségük maga a KGB volt. A függetlenségük kikiáltása után a dokumentumok jelentős része Oroszországba került, miközben az országokban jelentős orosz kisebbségek maradtak. Ezért a balti államok esetében sem megbékélésről, sem szakításról nem lehet beszélni: a baltiak és az oroszok között mindennaposak a feszültségek. Az átvilágítási törvényeket ugyanakkor megszavazták, s az emigrációból hazatért államfőknek köszönhetően a folyamat ott békésebb módon zajlik, mint a többi kelet-európai országban. /A kommunista múlt a napi politika szolgálatában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 11./

2007. október 19.

Ostalgie új szó, a német szótárakban sem található. Két szóból olvasztották egybe, a kelet jelentésű Ostból és a nostalgie-ből (nosztalgia). Jelentése az NDK (Honecker Német Demokratikus Köztársasága) utáni sóvárgás. Egy élelmes vállalkozó megvásárolt és felújított egy lerobbant tömbházat Kelet-Berlinben, s a hajdani NDK-standardra emlékeztető szállodát rendezett be benne. Minden szobába Honecker-portrét tettek, az előcsarnokban NDK-relikviák sorakoznak. Jó előre le kell foglalni a szobát, olyan sokan jönnek. Mindez nemcsak az egykori NDK-ra, a volt szovjet blokk többi államára is jellemző. Közvélemény-kutatások szerint nem kevesen vannak olyanok Romániában, akik visszasírják a Kondukátor idéző jelbe kívánkozó „aranykorát”. A pártelit kevésbé szemfüles tagjai, akik a 1989 után nem fértek a tűz közelébe. Nosztalgiáznak a rendszerváltás áldozatai, a munkanélküliek, a kisnyugdíjasok, a falusi öregek. Az egykor szekusok az átlagosnál többszörösen nagyobb nyugdíjukkal ma is a kivételezettek közé tartoznak. Nem maradnak le a románoktól a magyarok sem. /Borbély László: Ostalgie. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 19./

2007. november 3.

Labancz Cismasiu Ágnes 1980-ban végzett Kolozsváron a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. A kerámia, a textil és az üveg lehetőségeit is felhasználva közölte művészi elképzeléseit, háromdimenziós installációit, hogy azután legutóbbi, Drezda és Berlin után a kolozsvári Művészeti Múzeumban is bemutatott kiállításán a „tiszta” festészetnek hódoljon. Művészi hitvallása a transzcendencia iránti érdeklődés. Az isteni eredet – ez volt legutóbbi tárlatának is a címe. /Németh Júlia: A szent Grál nyomában. Labancz Cismasiu Ágnes kiállítása a Művészeti Múzeumban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

2007. november 12.

A Berlinben élő Balla Bálint szociológus professzor, nyugalmazott egyetemi által szerkesztett 50 év (1956–2006) című kötetet Kolozsváron mutatták be. A Kolozsvár Társaság székhelyén tartott előadásában elmondta: a forradalom annak idején világesemény volt, és a magyarság XX. századi képét nagymértékben formálta és meghatározta. A könyv átfogóan vizsgálta a forradalom kisugárzását az egész Kárpát-medencére. Az előadás után az érdeklődők a Gond és hitvallás 1956 című emlékkiállítás megnyitóján vehettek részt a Korunk Galériában. Benkő Andrea, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, a kiállítás szervezője elmondta: a tavalyi, fél évszázados évfordulóra készült kiállítás kisebbített változatát hozták Kolozsvárra. A korabeli újságok reprodukcióitól a börtönökben írt versek másolatán keresztül, az ötvenedik évfordulón megjelent írásokig a kiállítás igen átfogó képet nyújt a korszak eseményeiről. /Nánó Csaba: Elbukás, morális győzelem. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./

2008. január 9.

Prágától Phnompenig egyben közös volt a kommunista diktatúra, a módszeres és sokszor kegyetlen elnyomásban. Ennek állítanak emléket több volt kommunista országban a diktatúrák múzeumai. Kambodzsában nincs olyan család, amelyik ne gyászolná valamelyik rokonát. Három évtizeddel ezelőtt, az akkor hétmilliós országban kétmillió embert megöltek a maoista vörös khmerek. Eddig 380 kivégzőhelyről tudnak, és 19 ezer tömegsírt találtak. A meggyilkoltak emlékére 80 helyen állítottak emlékművet. Tuol Szleng vagy más néven a 21-es számú biztonsági börtön Phnompenben, Kambodzsa fővárosában valaha középiskola volt. A vörös khmerek rémuralma idején, 1975-től 79-ig a kínzások és a tömeggyilkosságok egyik színhelye. A vietnami hadsereg szabadította fel a Tuol Szlenget 1979-ben. Hatezer fotót találtak. A vörös khmerek előszeretettel fényképezték áldozataikat. Kínzás előtt és kínzás után. Dokumentálták a vallatások „eredményeit” is. A Tuol Szleng ma múzeum. Egy évvel a vörös khmerek hatalmának megdöntése után, 1980-ban nyitották meg. Minden úgy maradt, mint amikor a vörösök elhagyták az épületet. A gyilkosokat és irányítóikat azóta sem vonták felelősségre, a vörös khmer utódpárt ma kormányképes erő Kambodzsában. Phnompentől 15 km-re 18 emeletes sztúpa állít emléket annak a 15-20 ezer embernek, akiket ott kivégeztek. Minden tartományban volt „gyilkos mező”, kivégzőhely. A vörös khmereknek mindenki gyanús volt. Elég volt például szemüvegesnek lenni, hogy valakit kivégezzenek. Romániában nem a fővárosban áll az emlékezés központja. Az ukrán határon, Máramarossziget egykori börtönében működik a „helyi Terror Háza”. Még 1993-ban határozták el, hogy létrehozzák a múzeumot, itt, a kommunista Románia 230 „gulágjának” egyikében. Itt halt meg a magyar szempontból dicstelen, a románok számára demokrata Iuliu Maniu 1953-ban. Cellája épp úgy nyitva áll a látogatók előtt, mint az egyik legjelentősebb román történészé, Bratianué. Ő szintén itt, szintén fogságban halt meg. Az első és második emeleten kínzókamrák, mindenfelé a megtorlások, kitelepítések emlékei, tárgyai. Évtizedekig elhallgatott eseményekre csodálkozhat rá a látogató. Ki hallott a Kárpátokban hosszú évekig működő 20-40 fős ellenálló csoportokról? A női internálótáborokról? A kronologikus rendben megemlékeznek a 80-as évek műemlékrombolásairól és a vérbe fojtott eseményekről. Az 1977-es zsil-völgyi és az 1987-es brassói munkáslázadásról. Külön termet szenteltek az 1956-os magyar forradalomnak. Az 1944-es Varsói Felkelés Múzeuma is egy százéves épületben kapott otthont. A lengyelek fő témája a nácik elleni, de a szovjetek által cserbenhagyott felkelés, néhány szoba pedig bemutatja a szocialista Lengyelország életét is. Az elesett ezreké a múzeum Szabadság Parkja. A 156 méter hosszú Emlékezés Falán már több mint hatezer név sorakozik. A múzeumon belül működik a náci támadás idején Varsót vezető Stefan Starzynskiről elnevezett intézet, ahol az oktatási-kutatási munka folyik. Prága belvárosában, néhány lépésre a Vencel tértől 2001-ben nyílt meg a Kommunizmus Múzeuma. Az 1948-as kommunista hatalomátvételtől az 1989-es bársonyos forradalomig, a Lenin-szobroktól a berlini falig látható Csehszlovákia és a szovjet blokk II. világháború utáni vörös korszaka. (Forrás: Heti Válasz) /Múzeumba zárt kommunizmus. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./

2008. június 2.

A második világháború sötét időszakával kapcsolatos két kötetet mutattak be a Kolozsváron, két különböző rendezvény keretében: az egyik az erdélyi szász SS-katonákkal kapcsolatos, és a Német Kulturális Központban ismertették, a másik pedig az erdélyi zsidóság holokauszt utáni identitásválságát járja körbe, a Tranzit Alapítvány által szervezett beszélgetéssorozat részeként. Bemutatták Paul Milata romániai születésű, berlini történész a Hitler, Sztálin és Antonescu között. Romániai németek az SS-csapatokban című német nyelvű könyvét. „A romániai németek indítékainak megértéséhez figyelembe kell vennünk a másik két nagy hatalom létezését. Az erővonalakat három személyiség: Hitler, Sztálin és Antonescu határozták meg. ” A romániai németek azért léptek be – a professzor fejtegetése szerint – az SS soraiba, mert féltek Sztálintól, és mert volt jó pár negatív tapasztalatuk Antonescu politikájával kapcsolatban, valamint bizonyos módon imponált is nekik a nemzetiszocialista Németország. A szerző könyvének román fordítását szorgalmazza. Tibori Szabó Zoltán újságíró legutóbbi kötete, az Árnyékos oldal /Koinónia Kiadó, Kolozsvár/ volt a másik kiadvány. „Az erdélyi zsidóság történetének legizgalmasabb témája az identitáskeresés, és ez a könyv pontosan azt a témát járja körül” – indította a bemutatót Gidó Attila, a romániai Kisebbségkutató Intézet munkatársa. /Darvas Beáta, Fleischer Hilda: Sötét múlt nyomában. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 2./

2008. augusztus 14.

Kéthetes európai koncertkörútra indult a hét végén Kelemen Antal vezetésével a rétyi Kovács András Fúvószenekar. A negyvenhét rétyi fúvós az augusztus 15-i brüsszeli szabadtéri hangversenyt várja a legnagyobb izgalommal, melyet a romániai megyei önkormányzatok egyesülete támogatásával szerveztek. Útban a belga főváros felé meglátogatták a magyarországi Inárcs testvértelepülést, majd Prágát, Fuldában koncerteznek, azután Párizs érintésével érkeznek Brüsszelbe, ahol Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Márton Árpád RMDSZ-képviselő támogatásával tartózkodnak. Augusztus 20-án a svédországi Göteborgban mutatják be műsorukat, az ottani magyar egyház vendégeiként. Útban hazafelé megállnak Berlinben, az utolsó koncertállomás pedig Siófok lesz. /(fekete): Rétyi fúvósok Európa fővárosában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 14./

2008. december 18.

Hét volt kommunista ország egykori politikai rendőrségének archívumait kezelő szervezetei december 16-án Berlinben bejelentették, hogy „hálózatba” tömörülnek az együttműködés javítása és a történelmi kutatás megkönnyítése érdekében. A hálózat, amelyben a német (volt NDK-s), lengyel, cseh, szlovák, magyar, bolgár és román intézetek vesznek részt, hallhatóbbá teszi majd Európában azoknak a hangját, akik országukban ezzel a kérdéssel foglalkoznak – mondta újságíróknak Marianne Birthler, a Stasi archívumát kezelő német intézet illetékese. A Titkosszolgálati Levéltárakkal Foglalkozó Hivatalos Szervek Európai Hálózata nevű új képződménynek koordinációs csoportja lesz, amelynek feladata, hogy évente konferenciát szervezzen. A hálózaton belül információcsere folyik majd a levéltárak, a jogi szabályozások, a történelmi-politikai oktatás és a kutatás területén. A hálózatban részt vevő országok eddig különbözőképpen kezelték az archívumokat, de remélik, hogy kölcsönösen hasznos lesz a területen folytatandó tapasztalatcsere. A kelet-európai diktatúrák maguk is igen szorosan együttműködtek egymással, tapasztalatot, módszert és kapcsolatot cserélve, jelezte a tanácskozás magyar résztvevője, Cseh Gergő Bendegúz /Budapest/, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára egyik vezető munkatársa. A hálózat célul tűzte ki, hogy azok az állampolgárok, akiket több kommunista országban megfigyeltek, egyazon eljárás keretében jussanak hozzá valamennyi aktához. Ez jelenleg még nem lehetséges. /Összefognak a kommunizmus politikai rendőrségének archívumait kezelő intézetek. = Transindex. ro, dec. 18./

2009. január 20.

A tavalyi TIFF-en (Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivál) világpremierként bemutatott, és a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésznőjének, Péter Hildának, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagjának, Pálffy Tibornak, valamint a szentegyházi, 12 éves Tankó Norbertnek a szereplésével forgatott Katalin Varga című film a február 5–15-ig tartó berlini nemzetközi filmfesztiválon mérettetik meg. A román-magyar-brit dráma négyszáz film mellett száll versenybe a Berlinálé Arany Medve díjáért. /Hazai sikerfilm a Berlinálén. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./

2009. február 9.

Az 1989-es forradalom kitörésének huszadik évfordulójára, 2009. december 15-re tervezik a bemutatóját annak a dokumentumfilmnek, amely a temesvári események mögé próbál bepillantást nyerni, egy kanadai–német–magyar stáb révén. A Drakula árnyéka – A romániai forradalom kitörésének valódi története című film – az interneten máris futó szöveg szerint – „hátborzongató hidegháborús történet a véres romániai forradalom 1989. december 15-i kitöréséről, amikor Tőkés László akkori temesvári lelkész hívei a templom köré csoportosultak, hogy védelmet nyújtsanak számára a katonaság és a román titkosrendőrség, a Securitate ellen”. Mint azt a film producere-forgatókönyvírója-rendezője, Szőczi Árpád Berlinben dolgozó kanadai újságíró elmondta, az 1989-es események óta első ízben sikerül megszólaltatni a romániai forradalmat kiváltó titkos küldetés valamennyi szereplőjét. A dokumentumfilmet többek között a Deutsche Welle és a Duna Televízió sugározza; a dokumentumfilm hosszabb, 80 perces, magyar nyelvű verziójának bemutatója december 15-én lesz a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az események sorozata egy Montrealból irányított titkos küldetéssel indult, 1989. márciusában. Két francia-kanadai Temesvárra utaztak, hogy titokban tévéinterjút készítsenek Tőkés Lászlóval. A teljes történet: hogy hogyan csempészték ki a felvételeket, hogyan kerültek azok adásba, és végül hogyan kényszerítették Ceausescut Tőkés László kilakoltatására, most kerül először napvilágra. Két évvel ezelőtt, a Szekuritate-archívumok megnyitása kapcsán született meg a döntés a filmről. /Salamon Márton László: Megfilmesített Temesvár. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./

2009. március 17.

Március 17-én kezdődik a Reflex Nemzetközi Színházi Biennále, amellyel hatvanadik évadját ünnepli a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A március 17–29. között zajló fesztiválon olyan előadások vesznek részt, amelyek saját színházi kultúrájukon belül a legrangosabb szakmai díjakat nyerték el az elmúlt két évadban. A Lengyelországból, Csehországból, Magyarországról és Romániából meghívott produkciók mellett a világhírű berlini Deutsches Theatert is vendégül látja a rendezvény. /Ma kezdődik a REFLEX. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./

2009. április 3.

Véget ért a Sepsiszentgyörgyön első alkalommal megrendezett színházi seregszemle. A fesztivál csúcspontja a berlini Deutsches Theater Oreszteia előadása volt. /Musca Szabolcs: Színházi tükrök 3. – Reflex Fesztivál Sepsiszentgyörgy. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./

2009. április 17.

Új életre kel Brezsnyev és Honecker csókja: a berlini fal ledöntésének 20. évfordulója közeledtével ugyanis restaurálják a fal egy megmaradt szakaszának világhírű graffiti-galériáját. Felújítják a kommunista politikai rendszer gyűlölt szimbólumának 1,3 kilométeren fennmaradt szakaszán látható graffitiket, amelyek 1990-ben kerültek a falra. A vasfüggöny leomlását követően 21 ország 118 művésze kapott lehetőséget, hogy falra fesse véleményét a politikai helyzetről. Az 1992 óta műemlékvédelem alatt álló, East Side Gallery néven ismertté vált falszakasz világhírű rajzait azonban nem kímélte a környezet. A kommunista kelet-berlini hatóságok által épített fal 28 éven át osztotta két részre a várost, szökés közben nagyon sok embert agyonlőttek a kommunista hatóságok. /Restaurált graffitik. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 17./

2009. június 18.

„Sajnos, a román alkotmány szövege kétértelmű, és lehetőséget ad a különböző értelmezésekre, ami árt a demokráciának” – jelentette ki Borbély László június 17-én Berlinben, ahol Parlamentáris rendszerek az egyesült Európában: Románia és Németország összehasonlítása elnevezésű konferencián vett részt. Módosítani kellene az alkotmányt abban az értelemben, hogy világosabb legyen az államelnök hatásköre, az alkotmány ne adjon lehetőséget az elnöknek hatásköre túllépésére – fejtette ki Borbély László. /Borbély: Módosítani kellene az Alkotmányt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

2009. szeptember 9.

A brassói származású fotóművészre, a Brassai művésznéven ismertté vált Halász Gyulára emlékeznek szeptember 9-én Brassóban; a helyi Szépművészeti Múzeumban ma nyílik meg a világhírű fotográfusról szóló kiállítás. A megnyitó előtt emléktáblát lepleznek le a fotós szülőházánál, a Gács Major utca 6-os számú háznál, majd a nap folyamán nemzetközi szimpóziumot tartanak. Halász Gyula 1899. szeptember 9-én született Brassóban. Berlinben festészetet és szobrászatot tanult. 1924-ben Párizsban telepedett le és ott élt élete végéig, 1984. július 8-ig. Az éjszakai Párizs címet viselő első fotóalbuma megjelenésekor vált ismertté, 1933-ban. /Brassaira emlékeznek Brassóban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./

2009. november 9.

Nemcsak Európa, hanem az egész világ Németországgal ünnepli november 9-án a hírhedt, 1961-ben épült, 28 éven keresztül megosztó berlini fal leomlásának 20. évfordulóját. A fal leomlásában döntő szerepe volt az akkori keletnémet ellenzéki mozgalmaknak, az 1989-ben rendszeressé vált hétfői tüntetéseknek, a lipcseieknek, a drezdaiaknak és a berlinieknek, meghátrálásra kényszerítették az egykori kommunista rezsimet, Erich Honeckert, Egon Krenzt és a többieket. Mindehhez szükség volt az akkori Szovjetunió és az Egyesült Államok támogatására, Mihail Gorbacsov híres „glasznoszty és peresztrojka” politikájára, és szükség volt a lengyel Szolidaritásra, Lech Walesára, továbbá a vasfüggöny magyarországi lebontására és a szeptemberi, keletnémetek tízezreinek Nyugatra történő kiutazását lehetővé tévő határnyitásra. Ugyanúgy szükség volt Helmut Kohl kamcellárra és Hans-Dietrich Genscherre, akik felismerték, hogy a fal leomlása történelmi lehetőséget nyitott a német egység helyreállítására, ami 1990. október 3-án valósult meg. Helytálló az egykori NDK-ban felnőtt első keletnémet kancellár, Angela Merkel azon kijelentése, amely szerint 1989. november 9-e az újkori német történelem legboldogabb napja volt. /Berlini fal: Németországgal ünnepel a világ. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 9./

2009. november 9.

„Ne minősítsen engem magyarnak” – jelentette ki Kertész Imre a Die Welt lapnak nyilatkozva. „Magyarországon az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. Szélsőjobboldaliak és antiszemiták váltak hangadóvá” – jelentette ki a Die Welt című lapnak adott, az újság hétvégi számában megjelent interjújában Kertész Imre. A német konzervatív napilap abból az alkalomból kérdezte az irodalmi Nobel-díjas magyar írót, hogy Kertész Imre november 9-én tölti be 80. életévét. Az újság arról faggatta a német fővárosban élő írót, hogy berlininek vagy budapestinek érzi magát. Kertész kijelentette: „nagyvárosi ember vagyok, és mindig az is voltam. Egy nagyvárosi ember nem budapestinek vallja magát. A város ugyanis teljes mértékben balkanizálódott. Egy nagyvárosi ember Berlinhez kötődik. ” Az újságíró arra emlékeztetett, hogy amikor tíz évvel ezelőtt Kertész megmutatta neki a várost, az színesnek és boldognak is tűnt. Az író szerint ezt a benyomást Krause csak turistaként szerezte. „Ez azonban csak a látszat volt” – tette hozzá Kertész. „Az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. Szélsőjobboldaliak és az antiszemiták váltak hangadóvá. A magyarok régi káros szenvedélyei – a hazugság, a dolgok elfojtására való hajlam – jobban jellemzők, mint valaha. Magyarország a háborúban, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: semmi nem kerül feldolgozásra, mindent csak megszépítenek” – jelentette ki. „Nincs az Ön, az irodalom terén rendkívül gazdag országában semmi olyan, amihez kötődne?” – kérdezte az újságíró. „Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne minősítsen engem magyarnak” – jelentette ki Kertész. „Elég, hogy az Ön honfitársai zsidóvá tettek engem. A faji, nemzeti hovatartozás rám nem vonatkozik. Ami pedig az Ön által említett gazdag magyar irodalmi tájat illeti, elárulok valamit: a szocialista évek alatt egyetlenegy államilag engedélyezett könyvet sem olvastam. Ízlésemnek ugyanis mindaz egyáltalán nem felelt meg. Mindig felfordult a gyomrom, amikor megpróbáltam” – hangoztatta Kertész, hozzátéve, hogy természetesen van néhány olyan magyar író, akiket nagyon tisztel, és közülük Krúdyt, Szomoryt és Márait említette. Saját irodalmi munkásságáról szólva kijelentette, hogy a holokausztról írt, mert – mint fogalmazott – át kellett élnie és át tudta élni a 20. századnak ezt az egyedülálló tapasztalatát, volt Auschwitzban és volt Buchenwaldban. „De nem holokausztirodalmat írtam, hanem regényeket” – tette hozzá. A totalitarizmus a náci uralom megszűnésével nem ért véget. „És egy olyan országon, mint Magyarország, ezenkívül még az is észrevehető, hogy a nácik bukásával az antiszemitizmus sem szűnt meg” – fogalmazott Kertész Imre. /A gyökerek nélküli Kertész Imre. = Krónika (Kolozsvár), nov. 9./

2009. november 10.

Húsz esztendővel ezelőtt a németek mindkét oldalon vésőkkel és csákányokkal tódultak az Európa megosztottságának gyalázatos szimbólumává lett berlini falhoz, hogy annak lerombolásával a hidegháborúnak is véget vessenek. A berliniek sírnak, tombolnak, sokan a puszta kezükkel döngölik a falat, igazi forradalmi hangulatban. Mennyivel igazabbak e képsorok, mint Alois Mock és Horn Gyula vasfüggöny-szabdalása, amelyhez a rossz nyelvek szerint az osztrák–magyar határon már hetekkel korábban elbontott műszaki határzár egy részét kellett újraépíteni, hogy a sajtó nyilvánossága előtt is megejthessék a szögesdrót szimbolikus átvágását, némi reformkommunista mosolydiplomáciával fűszerezve. A berlini fal történetéhez súlyos tragédiák sorozata tartozik. Családok szakadnak szét, a közeli viszontlátás reménye nélkül. Egy francia történész, Georges Desbons állapította meg az 1930-as évek elején, hogy az első világháborút követő trianoni „határrendezéssel” több, mint kétszáz magyar települést szakítottak ketté, másik százat pedig megfosztottak alapvető közlekedési és vízgazdálkodási lehetőségeitől. Desbons úgy fogalmazott, hogy a nagyhatalmak „esztelen önkénye szétnyirbált mezőket, elválasztott házakat, útvonalakat, városokat. ” A legszomorúbb példa Kárpátalján van. A történelmi Szelmencen a hajdani Szovjetuniót a hajdani Csehszlovákiától, napjainkban pedig Ukrajnát Szlovákiától elválasztó határ a falu közepén, két házhelyen húzódik. Nagyszelmenc és Kisszelmec lakóinak 61 évet kellett várniuk arra, hogy legalább egy átkelőhely nyíljon a ketté csonkolt község alvége és felvége között. A berlini falat igazából akkor kezdték el bontani, mikor az még föl sem épült. Az antikommunista, szovjetellenes megmozdulások tekintetében ugyanis a berlinieké az elsőség. 1953 júniusában százak tüntettek, százezrek sztrájkoltak a berendezkedő szovjet mintájú rendszer ellen. Akkor azonban a rendszer még elfojtott minden elégedetlen hangot, akárcsak 1956-ban Budapesten, 1968-ban Prágában és 1981-ben Lengyelországban. A berlini fal történetének egyik utolsó, groteszk mozzanata, hogy 1988-ban a nyugat-berlini rendőrség elől a nyugati törvényekkel szembekerülő szélsőbalos aktivisták elvtársaikhoz, az NDK-ba másztak át. Onnan azonban pár órán belül visszatoloncolták őket. Az elvtársi hű(tlen)ség jegyében... ! /Laczkó Vass Róbert: Történetük, történetünk. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./

2009. november 10.

Húsz éve, 1989. november 9-én leomlott a berlini fal. A keletnémet területekről 1949 és 1961 között több mint 1,6 millió ember menekült Berlin nyugati szektorába. 1961. augusztus 13-án a keletnémet hadsereg és a rendőrség egységei szögesdróttal és drótakadályokkal lezárták a két Berlint elválasztó zónát, majd falat építettek a határ mentén. A 155 kilométer hosszú, egész Nyugat-Berlint körülvevő betonfal-rendszer vonalán 300 figyelőtorony és 43 földalatti bunker volt. A két városrész közti 80 átkelőhely közül csak 12 maradt nyitva, elvágták a városi gyorsvasút és a metró összeköttetéseit is, csak a friedrichstrassei megálló működött tovább, ahol határállomást rendeztek be. A szigorú biztosítás dacára a fal építése alatt 85 keletnémet katona és 800 polgári személy szökött nyugatra. A fal fennállása alatt mintegy ötezer embernek sikerült az NDK-ból Nyugat-Berlinbe menekülnie, körülbelül ugyanennyit fogtak el szökés közben, 136 embert agyonlőttek. Az utolsó halálos áldozat egy 22 éves fiatal volt, akit 1989. február 6-án lőttek agyon. Magyarország 1989 augusztusában-szeptemberében megnyitotta a nyugatra vezető utat a menekülők előtt. Az NDK-ban 1989 őszén kibontakozó tíz- és százezres megmozdulások megingatták a párt- és állami vezetést. 1990. július 1-jén a határőrség hivatalosan is beszüntette tevékenységét a belnémet határ berlini szakaszán. (MTI) /Leomlott a berlini fal. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./

2009. november 11.

„Ne címkézzen engem Magyarországhoz” – ez az az ominózus mondat, amely a Nobel-díjas Kertész Imrétől hangzott el, éles vitákat váltva ki Magyarországon, az író szerint azonban szavai meghamisításáról van szó. A magyar származású, Németországban élő Kertésszel nyolcvanadik születésnapja alkalmából Tilman Krause, a német Die Welt című napilap riportere készített interjút az író Berlinhez fűződő viszonyáról, a holokauszt irodalmi feldolgozásáról, írói példaképeiről és a mai Magyarországhoz fűződő „feszült viszonyáról”. A fordítást a Magyar Távirati Iroda közölte először, majd több internetes portál. Kertész szavai meghamisításáról beszélt, november 10-én Gusztus Péter SZDSZ-es politikus „védte meg” az írót napirend előtti felszólalásában, a Die Welt pedig újabb Kertész-interjút közölt „Az egyik internetes portálon teljesen meghamisították a Die Welt című lapnak adott interjúm szövegét” – jelentette ki Kertész Imre a Duna Televízió Híradójának. Az író szerint a magyar nyelvű cikkben az szerepelt, hogy megtagadta Magyarországot, és gyökértelennek is nevezte magát. A Népszabadság és a Magyar Nemzet napilapok, illetve a 168 Óra című hetilap internetes változatáról van szó. „Természetesen voltak kritikus mondataim, de azok általában nem sértik sem a nemzetet, sem a népet, sem az embereket. Ezeket építő szándékkal mondtam, akármennyire is haragszanak rám egyesek. De az, hogy egy cikket meghamisítanak, és az ellenkezőjére fordítják, az felháborító” – mondta Kertész Imre. „Voltak már ilyen rágalomhadjáratok ellenem. Évekig tartott egy bizonyos kofferügy, amiről kiderült, hogy egy agyrém. Kitalálta valaki, és rám húzták azért, hogy rossz színben tüntessenek fel. A kritikáimat mindig nemzetellenes megnyilatkozásoknak veszik, ami nem igaz. Nagyon örülnék, ha valóban a javára lehetnék Magyarországnak, a hazámnak, mégpedig olyan módon, hogy az igazságot közlik, és nem hazudoznak rólam” – fogalmazott Kertész. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: „Elfordították” Kertész Imrét. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./ Magyarország a Die Weltben megjelent Kertész-interjúról vitázik címmel közölt újabb beszélgetést az irodalmi Nobel-díjas magyar íróval november 10-i számában a német konzervatív napilap. Az íróval ezúttal is az a Tilman Krause beszélgetett, aki az újság november 7-i számában megjelent interjút készítette. „A Nobel-díjas író élesen bírálta országát” – emelte ki a beszélgetés alcímében Krause. Arra a felvetésre válaszolva, vajon a magyarok nem viselnek-e el semmiféle kritikát, az író kijelentette: „vezető magyar médiumok, mint a Népszabadság és a Magyar Nemzet napilapok vagy a 168 Óra című hetilap internetes kiadásukban meghamisítva adták vissza beszélgetésünket. Abból a megfogalmazásomból, hogy a szélsőjobboldal és az antiszemiták a hangadók az lett, hogy Magyarországon a szélsőjobboldal és az antiszemiták uralkodnak. Vagy azt a megállapításomat, hogy a magyarok régi káros szenvedélyei, a hazugság, a dolgok elfojtására irányuló hajlamuk ugyanúgy jelen vannak, mint korábban, úgy rövidítették le, hogy Magyarország a hazugok országa. Ezek természetesen olyan kritikus pontok, amelyekre a magyarok érzékenyen reagálnak, a fordítások azonban apodiktikusabban csengenek, mint ahogy fogalmaztam. ” Kertész igennel válaszolt a Die Welt újságírójának arra a kérdésére, vajon az a gúny, amellyel újra és újra kollektív identitásokról beszél, egy tabu megdöntését jelenti-e honfitársai számára? „A magyarok nem ismerik az iróniát – a képzetteket kivéve” – tette hozzá az író. A Die Welt munkatársa a továbbiakban azt állította, hogy Kertész Imre polémiájával egy Németországban és Ausztriában erősen elterjedt irodalmi hagyományt követ, amely Thomas Mann vagy Karl Kraus és Thomas Bernhard alapján „a nemzeti önszidalmazáshoz való kedvnek” nevezhető. Kertész szerint „nem csak hogy nem létezik ez a hagyomány, Magyarországon nem is ismert, hogy más országok rendelkeznek ezzel a hagyománnyal”. „Thomas Mann és Karl Kraus a magyar polgárság körében egykor sokat olvasott szerzők voltak. A magyar polgárság azonban megszűnt. Megmaradtak a nemzeti örökség humortalan védelmezői, akik minden kritikát a saját fészekbe való piszkításként akarnak megtiltani” – mondta Kertész, aki arra is kitért, hogy „nem szabad megfeledkezni arról, hogy Magyarországon van egy olyan hű közönségem is, amely érti ezt az iróniát. Ez a közönség azonban nem rendelkezik a nagy internetplatformokkal. ” Krause azt is kérdezte, vajon az író a jövőben nagyobb tekintettel lesz-e a magyarok érzékeny pontjaira? „80 éves vagyok. Megvan a magam stílusa, és meg is fogom azt tartani. És remélem, hogy a jó szándékú emberek a jövőben is megértenek engem. Azzal is együtt kell azonban élnem, hogy továbbra is vannak olyan befolyásos magyarok, akik félre akarnak érteni és meghamisítanak” – jelentette ki válaszában Kertész Imre. /Újabb interjú Kertész Imrével: „Humortalan” magyarok? = Krónika (Kolozsvár), nov. 11./

2009. november 11.

A Nobel-díjas Kertész Imre arra a kérdésre, hogy berlininek vagy budapestinek érzi-e magát, a Die Welt lapnak azt válaszolta, hogy Budapesten ,,A helyzet az elmúlt tíz évben folyamatosan romlott. Szava a jobboldali szélsőségeseknek, illetve az antiszemitáknak van. A magyarság régi terhei, »a hazugság és az elfojtásra való hajlam« jobban érvényesül, mint eddig bármikor. Magyarország háborús szerepe, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: mindez nincs feldolgozva, mindezt csak kozmetikázzák és szépítgetik. ” Továbbá: ,,én az európai kultúra terméke vagyok. Egy dekadens, ha így akarja. Egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz. Elég az, hogy engem az ön honfitársai zsidóvá tettek. A faji és a nemzeti hovatartozás számomra nem érvényes, és hogy rátérjek az Ön által említett gazdag magyar irodalmi örökségre, elárulnék önnek valamit: a szocializmus évei alatt egyetlen, államilag engedélyezett könyvet sem olvastam el. Az én ízlésemnek ez nem felelt meg. Ha ezzel időnként meg is próbálkoztam, mindig kifordult a gyomrom. Természetesen van néhány magyar szerző, akiket én igen tisztelek. Ők a nyelv csodálatos művészei, dekadens játékos alakok, akiknek a neve önöknek itt, Németországban nem sokat fog mondani: például Krúdy Gyula, aki 1878 és 1933 között élt, vagy Szomory Dezső, a Krúdy kortársa volt. Mindketten ugyanakkor nagyszerű esszéírók is voltak”. A Népszabadságban Takács Ferenc írta ,,Nincs, aminek örülni és nincs, mit ünnepelni”, felköszöntő örvén pedig bocsánatot kellene kérnünk tőle, mármint Kertész Imrétől ostobaságunkért, gyávaságunkért és rosszhiszeműségünkért. Esterházy Péter még nem olvashatta a Die Welt-interjút, amikor az Élet és Irodalomban közölt jegyzetét lezárta: ,,Elvégzett egy munkát a magyar nyelvben, a magyar gondolkodásban, a nagy magyar irodalomban, a világirodalomban, amit senki más nem végzett el, igaz, nem is végezhetett. Munkánk személyes; hogy ez így legyen, azért kevesen tettek többet, mint Kertész Imre. ” Herta Müller bánáti születésű idei német és német nyelven író Nobel-díjas írónő és Kertész Imre között annyi hasonlóság van, hogy mindketten egykori életterük – szándékosan kerülöm a ,,hazájuk” szót – saját bűneivel és egyéb mulasztásaival való szembenézését hiányolják, és a mérhetetlen különbség köztük az, ami velük személyesen és felmenőik révén megesett: egyikük megjárta Auschwitzot, másikuk édesanyja németként a szovjet gulágot. Egyikük a Szekuritáté és a Ceausescu-diktatúra elől menekült Németországba, másikuk önként választotta a megtagadott Budapest helyett Berlint. /Sylvester Lajos: A magyarokhoz nem kötődő, magyarul író Nobel-díjas író. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 11./

2009. november 11.

Berlin szovjet megszállásától a berlini fal lebontásáig terjedő időszakot öleli fel az a bukaresti fényképkiállítás, melynek anyagát Varga Andrea magyarországi történész állította össze. A Történet a szabadságról című tárlat az Európai Bizottság bukaresti kirendeltségének felkérésére és támogatásával készült. A magyarországi történész korabeli fényképek és újságcikkek segítségével idézte fel a kelet-közép-európai országokban 20 évvel ezelőtt történt rendszerváltás kulcsfontosságú eseményeit. A kiállítás nemcsak a romániai rendszerváltásnak kíván emléket állítani, hanem Kelet-Közép-Európa többi államában a szabadságért vívott harc főbb eseményeit dokumentálja. „A kelet-közép-európai kommunista diktatúrák olyanok voltak, mint egy nagy talapzat, amely nem tudta elkerülni összeomlását, miután megjelentek rajta az első repedések” – mondta a történész. A tárlat Berlinnek a szovjet megszállásával kezdődik, az 1953-as berlini munkástüntetéssel, az 1956-os magyar forradalommal, az 1968-as prágai megmozdulással, a lengyel Szolidaritás tíz éven át tartó ellenállásával folytatódik, majd a berlini fal lebontását, Nagy Imre újratemetését, a temesvári felkelést és a balti államokban történt változásokat dokumentáló képekkel, szövegekkel ér véget. /Az európai rendszerváltásról nyílt tárlat Bukarestben. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./

2009. december 7.

Trianon-emlékévet hirdetett a 2010-es esztendőre Tőkés László az Egy a nemzet című december 5-én tartott nagyváradi eseményen, amelyen a 2004. december 5-i magyarországi népszavazásra emlékeztek. „Az öt évvel ezelőtti advent este második Trianon volt, amely nem fizikailag, hanem lelki értelemben szakította szét a Kárpát-medence magyarságát, olyan sebeket ejtve, amelyeket nagyon nehéz begyógyítani” – jelentette ki Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében számos erdélyi és magyarországi politikus és közéleti személyiség jelent meg. „A nemzeti tragédiákat nem elsősorban idegen erőkkel kell magyarázni, hiszen azokhoz mindig a politikai elit nemzetidegensége vezetett” – jelentette ki az eseményen Szűrös Mátyás, aki 1989. október 23-ától 1990 májusáig Magyarország megbízott köztársasági elnöke volt. A politikus úgy látja, a magyar alkotmányba bele kellene foglalni a konferencia címére rímelő nemzeti egységet, illetve a magyarok hazafias kötelességeit, amelyek távolról sem egyenlőek a nacionalizmussal. „Nem szélsőségekre van szükség, hanem nemzeti radikalizmusra. A magyarság önfeladásának véget kell vetni” – jelentette ki Szűrös Mátyás. Tőkés László a megemlékezésen jelentette be, hogy 2010. Trianon-emlékév lesz, „hogy a berlini fal leomlása után húsz évvel a magyar nemzetet többfelé osztó falak is eltűnjenek”. Az EP-képviselő rövid beszédében kifejtette: a széthúzás gyökere, hogy az anyaországi magyaroknak szinte semmilyen ismeretük nincs a határon túliakról. Tőkés úgy vélte, éppen ezért hasznos lenne mindnyájuknak legalább életükben egyszer ellátogatni valamelyik elszakított vidékre, „hogy eltűnjenek a tévképzeteik, amelyeket velünk kapcsolatban táplálnak”. Az esten bemutatták Tőkés László Egy kifejezés, és ami mögötte van – második, bővített kiadás címet viselő tanulmánykötetét. Az eredeti 1993-ban jelent meg, és az akkori népszámlálási adatokat tartalmazta, átfogó képet nyújtva az erdélyi magyarság ellen folytatott vértelen etnikai tisztogatás mértékéről. „Az új kiadás, amely aktuális helyzetképet közöl, vészharang: Trianon sebeit be kell végre gyógyítani” – emelte ki méltatásában Antal János. /Nagy Orsolya: Az állampolgársági népszavazásra emlékeztek Váradon: „A második Trianon” tanulságai. = Krónika (Kolozsvár), dec. 7./ Az öt esztendővel ezelőtt Magyarországon megtartott népszavazásra azzal a céllal emlékeztek, hogy közösen megtalálják azt a megoldást, amely a trianoni, soha nem gyógyuló és 2004-ben felszakított sebeket begyógyítsa. Az est moderátora Nagy József Barna, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnökségi tagja volt. Éhn József, a Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért elnöke kifejtette, hogy a magyarországi politikában tapasztalható erkölcsi hanyatlás kihat a határokon kívül rekedt magyar közösségekre is, és ezt a folyamatot sürgősen meg kell állítani. Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke rámutatott, hogy a szerbiai magyarok hivatalos érdekképviselete nem igazán áll a helyzet magaslatán olyan esetekben, amikor közönséges háborús bűnösöktől kellene megvédenie a felvidéki magyarokat. Antal János, az EMNT figyelőszolgálatának vezetője bemutatta az Egy kifejezés – és ami mögötte van című kiadványt. Tőkés kezdeményezte, hogy hirdessenek meg egy olyan össznépi zarándoklatot, amelynek során minden magyarországinak legalább egyszer el kellene jönnie Erdélybe, hiszen az egymás életének, múltjának, jelenének megismerése az egyetlen lehetőség arra, hogy közös jövője lehessen a Kárpát-medencei magyarságnak. /Szőke Mária: „Ahogy szavaztál, úgy bánjanak veled!” – Megemlékezés a „lelki Trianonról” Nagyváradon. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 7./

2009. december 7.

Először Jász-Nagykun-Szolnok lépett ki a Duna–Körös–Maros–Tisza (DKMT) eurorégióból, majd következett Békés megye, most pedig Hunyad önkormányzata intett búcsút az 1997-ben nagy tervekkel létrehozott eurorégiónak. A lap munkatársai utánanézett, mi a helyzet az eredeti funkcióját lassan elveszítő DKMT-vel. A magyarországi Csongrád és Bács-Kiskun, a romániai Arad, Temes és Krassó-Szörény megyékből, valamint a szerbiai Vajdaság autonóm tartományból állt a DKMT. Hunyad megye és a nyugat-magyarországi Vas megye évek óta testvérmegyei kapcsolatot épített ki. Noha az sem túl szoros, e téren lényegesen több konkrét együttműködés történt, mint az eurorégiós viszonyban. Az 1997. november 21-én létrehozott Duna–Körös–Maros–Tisza regionális együttműködés fő kezdeményezői és éltetői magyar részről Csongrád megye, román részről Temes megye, illetve a Vajdaság Autonóm Tartomány. A DKMT eurorégió napja alkalmából idén tizenkettedik alkalommal nyílt meg a román–magyar–szerb hármas határ. A Triplex Confinium határkőnél megtartott hagyományos határnyitó ünnepségen évente részt vesz a DKMT eurorégió elnöksége, a Csongrád, Temes megyei, illetve vajdasági elöljárók, a három országból érkezett polgárok. A folyamatban levő közös DKMT-projektek közül érdemes kiemelni az ERIC Információs Központot, amely négynyelvű – magyar, szerb, román, angol – folyamatosan frissülő online hírszolgálat. Az www.ericinfo.eu címen elérhető portál friss hírekkel, riportokkal, háttérelemzésekkel segíti a térség lakóinak tájékoztatását A DKMT eurorégió kronológiája: 1992 – együttműködési megállapodás Temes és Csongrád megyék között; 1992 – együttműködési megállapodás Arad és Békés megyék között; 1994 – javaslattervezet egy háromoldalú interregionális együttműködésre Arad, Temes, Bács-Kiskun, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok megyék és a Vajdaság között; 1994–1997– az együttműködés intézményi kereteinek létrehozását célzó folyamatos háromoldalú erőfeszítések történtek; 1997. november 21. – az együttműködés hivatalos alapokmányának aláírása Szegeden; 1997. december – megállapodás a DKMT szakszervezeteinek együttműködéséről; 1997– 1. soros elnök Lehmann István, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke; 1998. február – Kamarai Nyilatkozat a DKMT gazdasági kamaráinak együttműködéséről; 1998. május 30. – DKMT Napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a hármashatár-kőnél; 1998. nyara – DKMT Ifjúsági tábor Kishomokon; 1998 – 2. soros elnök Viorel Coifan, a Temes Megyei Tanács elnöke; 1999 – Az EURO-TRIO eurorégiós újság első számának megjelenése; 1999. március – Elnökök Fóruma temesvári ülésének döntése a közös pénzalap és a DKMT irodájának létrehozásáról; 1999 – 3. soros elnök Dan Ivan, az Arad Megyei Tanács elnöke; 2000. május 27. – a DKMT Napja, Hármashatár-találkozó, a DKMT irodájának ünnepélyes megnyitása; 2000. – 4. soros elnök Caius Parpala, az Arad Megyei Tanács elnöke; 2000. – A DKMT Gazdaságfejlesztési koncepciója elkészül; 2000. – Az EuroRégió című magazin első megjelenése PHARE-támogatással; 2000. – A DKMT Stratégiai koncepciójának elkészülte PHARE Credo- támogatással; 2000. október – A Kiszombor–Csanád határátkelőhely megnyitása PHARE-támogatással; 2001 – 5. soros elnök Gyorgye Dukics, a Vajdaság Autonóm Tartomány Végrehajtó Bizottságának elnöke; 2002. november 21. – A DKMT ötéves évfordulójának megünneplése Temesváron; 2002 – 6. soros elnök Dan Ioan Tipos, a Temes Megyei Tanács elnöke; 2002 – Megjelent az Eurorégió számokban című statisztikai kiadvány; 2002 – A DKMT elhatározza, hogy egy közös tulajdonú közhasznú társaságot hoz létre; 2003. május 24. – Megalakult a DKMT Fejlesztési Ügynökség Kht. Átalakul a Regionális Együttműködés, az Elnökök Fórumát felváltja a kibővült közgyűlés, melyhez csatlakoznak a kamarák, a civilszervezetek, az egyetemek, a szakszervezetek és az ifjúsági szervezetek is, valamint taggá válnak a városok (Békéscsaba, Szabadka, Szeged); 2004. május 22. – DKMT Napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2004 – 7. soros elnök Varga Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke; 2004. november – A DKMT eurorégió bemutatkozik Berlinben; 2005 – Első magyar–román közös kormányülés; 2005. május 28. – Dr. Somogyi Ferenc magyar külügyminiszter, Mihai-Razvan Ungureanu román és Vuk Draskovics Szerbia és Montenegró külügyminiszterének találkozója; A DKMT stratégiai tervének elfogadása; 2005 – 8. soros elnök Bojan Pajtic, Vajdaság Autonóm Tartomány Végrehajtó Tanácsának elnöke; 2006 – 9. soros elnök Constantin Ostaficiuc, a Temes Megyei Tanács elnöke; 2006. április 19. – Második külügyminiszteri találkozó Újvidéken; 2006. május 27. – DKMT napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2007. június 2. – DKMT napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2007 – Harmadik magyar–román közös kormányülés; 2007. június 1. – Békés megye kilép a DKMT-ből; 2007. június 2. – DKMT napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2007 – 10. soros elnök Magyar Anna, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke; 2007. november 21. – A DKMT tízéves évfordulójának megünneplése Temesváron; 2008 – a 11. soros elnök Bojan Pajtics, Vajdaság Autonóm Tartomány; 2009. május – A DKMT Kht. DKMT Nonprofit Közhasznú kft. -ként működik tovább; 2009. november – Hunyad megye kilép a DKMT-ből. /Pataki Zoltán, Chirmiciu András, Irházi János: Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió. Bomlás határok nélkül. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 7./

2009. december 31.

Fehér megye legészakibb, a Maros bal partján fekvő falujában, Maroscsúcson Gáspár János, a nagyenyedi tanítóképző alapító igazgatója, jeles pedagógus, tankönyv- és pedagógiai író, tanfelügyelő, a modern magyar gyermekirodalom megalapítója emlékére december 27-én emléktáblát lepleztek le az új parókia falán. Gáspár János 1816. október 27-én született Torockószentgyörgyön, tizennégy évig volt a nagyenyedi kollégium kiváló tanulója. Egy ideig Kemény Zsigmond szolgadiákja, majd tizenkét éven át a Zeyk család házitanítója. Tanítványaival bejárta az akkori Magyarországot és Nyugat-Európa nagyobb városait. Egyetemi tanulmányait Berlinben végezte. Kolozsvárt az ő kezdeményezésére alapították meg a Kolozsvári Nevelői Kört, Gáspár János úttörő szerepet vállal a hazai tankönyvírásban. 1858 szeptemberében megválasztották az újonnan alakult nagyenyedi tanítóképző igazgatójának, majd egy évtized múlva Alsó-Fehér és Küküllő vármegyék „első osztályú tanfelügyelője” és királyi tanácsos lesz. Gáspár irodalmi munkásságának legkimagaslóbb alkotása a három kiadást megért (1848, 1855 és 1863), olvasni még nem tudó gyermekek számára összeállított Csemegék című gyűjteménye, amellyel megalapozta a modern magyar gyermekirodalmat. Gáspár János 1892. március 6-án halt meg Nagyenyeden. Földi maradványait maroscsúcsi udvarházának közelében helyezték a családi sírboltba. /Józsa Miklós: Gáspár Jánosra emlékeztek Maroscsúcson. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 31./


lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998