udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 150 találat lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2004. november 2.

Okt. 8–11. között Gyulafehérvár vendégül látta a Congresul spiritualitatii romane (A román szellemiség kongresszusa) elnevezésű kirakatrendezvényt, 1993 óta sorrendben a nyolcadikat. Huszonnégy ország román nemzeti kisebbségének, illetve diaszpórájának 300 képviselője egyhangú szavazattal nyilvánította ki egyetértését olyan javaslatokkal, mint a határok fölött átívelő érdekképviselet, a románok világszövetségének megalakítása, az anyanyelvű oktatás feltételeinek megteremtése, az autonómia, a nemzeti jelképek szabad használata. Mélységes elismeréssel és követendő példaként emlegették, hogy Besszarábiában, Szerbiában, Magyarországon élő testvérközösségek szobrokat, egyéb emlékműveket állítanak a román kultúra nagyjainak. A román média nem vett tudomást a gyulafehérvári eseményről, mert a kongresszust kisajátította a szélsőséges sovén-nacionalizmus. Már az 1993. évi első herkulesfürdői összejövetelén ott bábáskodott Adrian Paunescu szenátor, akkor még a Román Kommunista Párt hagyományait felvállaló Szocialista Munkáspárt 2. számú (Ilie Verdet után) élharcosa. Most, 11 év után, a VIII. kongresszuson az igazgatótanács elnökének visszaválasztott Adrian Paunescu mellett a vezetőségben helyet kapott a fia, Andrei Paunescu is. Jelen volt Raoul Sorban, a román sovinizmus veteránja, Mircea Chelaru, a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) elnöke, Carolina Ilica, a Vatra Romaneasca alapító tagja, valamint Viorel Roman, a Iosif Constantin Dragan ex-vasgárdista milánói román hazafi, Vatra-díszelnök Natiunea című extrémista hetilapjának németországi munkatársa. Az 1993. évi első kongresszus elnöki asztalánál ott volt Gheorghe Funar, akkor még PUNR-elnök, ma a Nagy-Románia Párt főtitkára. 1993-ban Augustin Buzura író vezette Román Kulturális Alapítvány szervezte meg Mamaián A keleti románság konzultatív összejövetele című fórumát, és azóta azt évente megtartják. Paunescunak tehát állandó versenytársa van. /Barabás István: Jó anya? Rossz anya? Határon túli nemzetrészek örök dilemmája. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./

2004. december 3.

Érvényesül egyfelől az összetartás és egység ereje, de körülötte máris ott a megosztottság. Még a kis kárpátaljai magyar közösség két magyar politikai szervezete is két különböző ukrán elnökjelöltet támogat. Markó Bélának, az RMDSZ elnökének felszólalása Budapesten, dec. 1-jén az Országgyűlésben a kettős állampolgárság iránti érvelés hatékony példáját jelentette, állapította meg Balló Áron főszerkesztő. De mi a helyzet a kérdés jelenlegi fogadtatásával Magyarországon? Mi lesz, ha a kettős állampolgárság gondolatát elutasítják? Miért került ennyire lealacsonyító módon az anyagi kérdés szintjére a kettős állampolgárság kérdése? A kettős állampolgárság kérdését régen törvénnyel lehetett volna rendezni az igényeknek megfelelően például úgy, ahogy Románia feltűnéskeltés nélkül évek óta besszarábiaiak százezreinek nyújt román állampolgárságot. Nem számít, hogy a másik ország alaptörvénye ezt megengedi, vagy sem, vagy hogy mit szól Európa. Adrian Nastase miniszterelnök annak a tudatában ítéli el a magyar kettős állampolgárság-nyújtási kísérletet, hogy szemet huny saját országa moldovaiakkal szembeni fenti gyakorlata fölött. /Balló Áron: A nehezebb, de jobb igenért. Mit ér a magyar, ha nem élhet megosztottságban? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

2005. január 24.

A román kormányfő első külföldi útja Magyarországra, az államfőé a Moldovai Köztársaságba vezetett. Traian Basescu Chisinauban kijelentette: „Nem fogjuk megengedni, hogy Moldovát az elektromos energiával zsarolják!” Az ottani román lapok írták: „Valamennyi román ember miniszterelnöke először hozzánk látogatott el”. Basescu elnök korábban már hangoztatta, hogy „a jogok, amelyek a magyarokat megilletik Romániában, a románokat is megilletik Moldovában”. /Ágoston Hugó: Elszánt szerepvállalás. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./ Megtört a jég – kommentálták Traian Basescu államfő január 21-i chisinaui hivatalos látogatásának eredményeit. Enyhülni látszik Románia és a Moldovai Köztársaság rendkívül feszültté vált viszonya. A chisinaui lakosok részéről néhányan „Basescu, ne feledd, Besszarábia a tied!” feliratú transzparensekkel fogadták az elnököt. /Rostás Szabolcs: Enyhülnek a román–moldovai kapcsolatok. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./

2005. március 1.

Magyarországi ,,kisúgók” Miskolcon, Orbán Viktor kocsija után szegődve, kamerájukkal elkapták azt a pillanatot, amikor a volt kormányfő éppen kinyitni készült csomagtartóját. A Volkswagen hátulján látható volt Nagy-Magyarország kontúrja, a közepén a H betűjellel. A bukaresti Jurnalul National február 17-i száma közölte, a paparazzók világhálóra vitték a felvételt. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy Magyarország volt kormányfője és a 2006-os választásokon ismét hatalomátvételre készülő miniszterelnök-jelölt irredenta, nacionalista, antiszemita, fasiszta, horthysta, kádárista, s minden egyéb. A bukaresti román lap a Népszavát emelte ki mint fő forrást: ,,Orbán kocsiját a revizionizmus szimbóluma díszíti.” A lap közölte Orbán Viktor válaszát is: ,,nem szégyen Magyarország régi nagyságáról tudni s az elmúlt századok kulturális értékeire büszkének lenni”. – A román embert nem botránkoztatja meg, ha nagy formátumú iskolai és hivatali falitérképeken Besszarábiát és a mai Romániát együvé ragasztva látja. A magyar irredenta veszélyt Bukarestben nem román titkosszolgálati eszközökkel ,,derítik ki”, hanem magyar médiumokból halásszák ki. Magánszorgalmú kutyák koslatnak Miskolcon, hogy a politikust megpróbálják bemocskolni, írta Sylvester Lajos. Valamikor Rákosi Mátyás panaszkodott a bukaresti elvtársaknak, hogy mennyivel könnyebb az ő dolguk, a románoknak nem kell nyolcmillió fasisztával szembenézniük. ,,Félre a múltba forduló, bezárkózó, nacionalista, enyhén klerikális rovátkákkal, amelyeket az ajtófélfára vésünk, most már máshoz kell mérni a dolgokat. Új kor, nyitott Magyarország, és ehhez új mértékegység illik” – mondta ugyanezekben a napokban Budapesten valaki. /Sylvester Lajos: A ,,kisúgók” dicsérete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 1./

2005. május 27.

Vándor-fotókiállítás anyagával tért haza, Temesvárra az 1989. decemberi fordulat után Németországba kitelepült Lucian Geier újságíró. A kiállítás címe – Vissza a birodalomba – találóan kifejezi az 1940-es évek kevésbé ismert eseményét, amikor is Hitler parancsára “hazatelepítették” a bukovinai és besszarábiai németeket. A gyökérvesztettek táborokban, alkalmi lakóhelyül kijelölt sportcsarnokokban, kolostorokban stb. húzták meg magukat. A cikkíró azt állította, hogy a budapesti kormány „szolgalelkűen követte a német példát. Több bukovinai székely falu lakosságát áttelepítette a visszafoglalt Délvidékre”. Még meg sem melegedhettek, a szerb megtorlás elől menekülniük kellett. Végül a Baranyából kitelepített németek falvaiban találtak végleges otthonra. /(Sipos): Vissza a birodalomba. Németországi dokumentum-fotók. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./ A cikkíróval szemben a bukovinai székelyek haza akartak jönni, önként jöttek, menekülve a román elnyomás elöl. Sorsukat a résztvevő hitelességével megírta Sebestyén Ádám A bukovinai andrásfalvi székelyek élete és története Madéfalvától napjainkig /Szekszárd, 1972/ címmel.

2005. október 15.

Tavaly októberben Bukarestben átadták Ion Iliescu államfőnek az ún. Wiesel-jelentést. A holokausztot félig-meddig letagadó államelnöki kijelentések és a kormány felemás nyilatkozata (hogy ti. Románia területén nem történt holokauszt) nyomán 2002 nyarán Izrael vezetői erélyesen tiltakoztak. Iliescu elnöknek nem volt mit tennie, felkért egy nemzetközi szaktekintélyekből álló és a Nobel-díjas Elie Wiesel által vezetett történész-bizottságot, hogy készítsen jelentést a romániai holokausztról. Az elkészített dokumentumban a bizottság tagjai több ajánlást is megfogalmaztak Romániának. Egyebek mellett azt, hogy október 9-ét (1941-ben ezen a napon kezdődött a romániai zsidók deportálása Besszarábia és Transznisztria haláltáboraiba) jelöljék ki Románia Holokauszt Emléknapjává, a vészkorszak történéseit oktassák az iskolákban és az egyetemeken, hozzanak létre Bukarestben a holokauszt kutatásával és dokumentumainak összegyűjtésével foglalkozó intézetet, nyissanak holokauszt múzeumot, és emeljenek emlékművet az áldozatok tiszteletére. Idén első alkalommal rendeztek a Holokauszt Emléknapot. Bukarestben Ion Iliescu és Emil Constantinescu volt államelnökök jelenlétében felavatták az „Elie Wiesel” Romániai Holokausztkutató Országos Intézetet, amelynek irányítását a Wiesel-jelentés elkészítésében jelentős szerepet játszó Mihail E. Ionescu vezérigazgatóra bízták, a jászvásári Alexandru Ioan Cuza Tudományegyetemen Razvan Mihail Ungureanu külügyminiszter megnyitotta a Zsidó Történelmi és Judaisztikai Központot. Bukarestben bemutatták az első középiskolásoknak szánt holokauszt tankönyvet, a művelődési tárca holokauszt emlékkiállítást és kerekasztal-megbeszélést rendezett. Traian Basescu államfő leszögezte: „Nem a román népet, hanem azt a román államot ítéljük el, amelyik Romániát a zsidókat üldöző országok sorába helyezte.” Hangsúlyozta: Románia már nem akarja elrejteni történelmét, ma nyíltan elismeri, hogy „1942. október 9-től kezdve, amikor a transznisztriai deportálások megkezdődtek, részt vállalt a zsidóüldözésben”. Ennek nyomán „zsidók százezreit fosztották meg a legelemibb jogaiktól, az emberi léthez való jogtól”. Hozzátette: „Kötelességünk visszaszerezni saját történelmünket, az államelnökként a románok történelmének visszaszerzését magamra vállalom.” Hiszen „a holokauszt Románia területén történt, s nem az a megoldás, hogy ezt a tényt elrejtsük, hanem az, hogy a romániai holokauszt valóságát elismerjük, s ezt a valóságot az új generációknak is megtanítsuk”. Azonban minderről a másnapi román sajtóban szinte semmit nem lehetett olvasni. Kivételt a Gandul című napilap képezte. A Gardianul csak a koszorúzásról adott hírt, a Ziua pedig a magyarok által észak-erdélyi zsidók tragédiáját ecsetelte, anélkül, hogy a romániai holokausztról szót ejtett volna. A többi napilap meg sem említette a történteket. Teljesen őszinte szó csak a Realitatea TV-ben hangzott el. /Tibori Szabó Zoltán: A nagy hallgatás. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./

2006. február 27.

2003. június 12-én a román kormány jóváhagyta az Országos Levéltár és a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum közti együttműködési megállapodást, ugyanakkor „hangsúlyozza, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt”. Ion Iliescu elnök 1993 tavaszán Washingtonban részt vett a Holokauszt Emlékmúzeum avatásán, hazatérte után Corneliu Vadim Tudor, Eugen Barbu és Mircea Musat a Romania Mare hetilap április 30-i számában nyílt levélben ítélte el azzal, hogy „minden méltóságérzetét félredobva, behódolt a világot átfogó cionizmusnak”, mert nem tiltakozott amiatt, hogy Románia is jelen van azon országok között, ahol a múzeum dokumentumai szerint genocídium zajlott, noha „az egész világ tudja, hogy Románia 1940-1944 között valóságos oázis volt a zsidók számára.” A Romania Mare következetesnek bizonyult a kérdésben: 1997. november 14-étől kezdődően Ion Coja szenátor tollából cikksorozatot közölt a következő címmel: Romániában nem volt semmiféle holokauszt. A tagadás új változatát vezette be Iosif Constantin Dragan milánói üzletember, a Vasgárda volt tagja, jelenleg a Vatra Romaneasca tiszteletbeli elnöke. Natiunea című hetilapjának 1990. június 23-i első számában azt hangoztatta, hogy a pogromok tulajdonképpen a legionárius mozgalom jogos ellenlépései voltak, miután a Besszarábiából visszavonuló román csapatokat civil zsidók megtámadták, és tiszteket öltek meg. A Romania Libera 1990. július 11-én idézte Moses Rosen főrabbi beszédéből: a holokauszt tagadása a Ceausescu-diktatúra idején kezdődött el azzal az intézkedéssel, hogy a párt betiltott minden, ezzel kapcsolatos megemlékezést, egyidejűleg antiszemita kampányba kezdett, amelyhez a hangot Corneliu Vadim Tudor 1983-ban megjelent Idealuri című cikkgyűjteménye adta meg. A román kormány a heves nemzetközi tiltakozások nyomán változtatott 2003. június 12-én megfogalmazott álláspontján, amely szerint Romániában nem volt holokauszt: 2004. október 12-én nyilatkozatban ismerte el, hogy az Antonescu-rezsim idején mintegy 250 ezer zsidót küldtek halálba. Ugyanezen a napon a Ziua közölte: Ion Coja volt PUNR-szenátor legújabb könyve, a Protocoalele Kogaionului tagadja, hogy Romániában valaha is zsidókat öltek volna. /Babarás István: A holokauszt és a törvény. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./

2006. március 14.

1942-ben Antonescu Romániája zárolta azokat a vagyonokat, amelyek birtoklói Romániával hadiállapotban álló országok polgárai voltak. A háború után, 1945 elején, a korábbi jogszabályt felmelegítve, Bukarest létrehozta a hírhedt CASBI intézményét, amelynek hatáskörébe utalta valamennyi „ellenséges hadviselő ország” és azok állampolgárainak Romániában található vagyonát. Az intézkedés elsősorban a németek és a magyarok javaira terjedt ki, s ekképpen CASBI-zár alá került elsősorban mindazok vagyona, akik 1944 őszén nem tartózkodtak itthon, Erdélyben. A CASBI az Észak-Erdélyből deportált zsidók vagyonaira is rátette a kezét, és a háború utáni sajtó tanúskodik arról, mennyi utánajárást kívánt meg az, hogy a holokauszt túlélői elbirtokolt javaik töredékét visszakaphassák. A magyarok és a németek vagyona azonban a törvény 1948-ban bekövetkezett hatályon kívül helyezését követően sem került vissza jogos tulajdonosaihoz. A háború után CASBI-zár alá vont magyar vagyon értéke, a szakemberek becslése szerint, akkori árfolyamon, meghaladta a 200 millió dollárt. A CASBI válogatás nélkül tette rá a kezét magyar és német érdekeltségű ipari és kereskedelmi vállalatokra (köztük több mint 200 magyar vállalatra), csakúgy mint valamennyi magyar állami, köz- és magánalapítványi vagyonra, többek között a sok településen felépített, alapítványi tulajdonú ONCSA-házakra. A CASBI-jogszabály végrehajtási utasításának előírásai megalkották a „vélelmezett ellenség” (inamici prezumati) fogalmát, amelynek segítségével további több tízezer erdélyi magyar teljes vagyonát kobozták el. Manapság ismét témává vált a CASBI-vagyonok ügye, miután az RMDSZ azok teljes körű restitúcióját kezdte szorgalmazni, és e célból törvénytervezetet nyújtott be a parlamentnek. A CASBI-tulajdonért Románia soha nem fizetett Magyarországnak kártérítést, más államoknak viszont nagy összegeket kényszerült átutalni. A CASBI-ingatlanokat a hatvanas évek végén a telekkönyvekben egyszerűen átírták román személyek nevére, s jogalapként a CASBI-rendeletet tüntették fel. Miközben a CASBI-vagyonok visszaadásától retteg, Románia az erdélyi magyarok adólejeiből (is) nyújt kárpótlást azoknak a románoknak, akik Bukovinában, Besszarábiában vagy pedig Dél-Dobrudzsa ma Bulgáriához tartozó részén kényszerültek tulajdonaik elhagyására. Romániának el kell döntenie stratégiai partner-e a magyar, avagy ellenség? /Tibori Szabó Zoltán: Stratégiai partner-e a magyar, avagy ellenség? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./

2006. május 6.

Mihai Razvan Ungureanu külügyminiszternek a Realitatea TV-ben ismét meg kellett magyaráznia Bécsben tett megjegyzését: osztrák üzletemberek úgy jöjjenek Romániába, mintha egy otthoni tartományba akarnának befektetni. Ezt a román sajtó úgy tálalta, hogy Ungureanu eladta az országot Ausztriának, következésképpen hazaáruló, amit az is bizonyít, hogy európai fórumokon kiáll a kisebbségi törvény és a Gozsdu Közalapítvány mellett. Márciusban Corneliu Vadim Tudor, a szélsőséges Nagy-Románia Párt elnöke a külügyminiszter lemondását követelte. Miért támadják ennyire Ungureanut? Válaszként Barabás István idézte a Lettre Internationale román kiadásának 1998/26-os számát, melyben Ungureanu – akkor a iasi-i Tudományegyetem tanára és külügyi államtitkár – tanulmányt közölt a következő címmel: Milyen jövőjük van a jelenkori román történelmi mítoszoknak? Néhány gondolata már merényletnek hathatott a szélsőséges nacionalizmus számára, talán ezért van az iránta tanúsított ellenszenv. Tanulmányában azt írta: „A történelmi mítoszoknak nagyon jól meghatározott helyük van a historiográfiában: olyan formában szabják át a történelmet, hogy a múlt kényelmessé és elviselhetővé váljék, hogy feloldjanak a vétkek alól, megszabadítsanak a lelkiismeret-furdalástól. És ugyancsak a mítoszok segítenek egy nemzetnek megbékülni saját bűneivel. Stephen Fischer Galati professzor 1979-ben a témának szentelt New York-i konferencián tételesen kimondta: a történelmi mitológia arra hivatott, hogy a 19. és 20. század román államának vezetői számára biztosítsa a legitimitást. Ebből a tételből kiindulva, a mítoszok két fajtáját határozta meg úgy, ahogy azok a romantikus román történészek laboratóriumaiban klónozással megszülettek. Kifelé arra hivatottak, hogy igazolják a románok történelmi jogát Besszarábia, Bukovina, az egész Bánát és Dobrudzsa területéhez. Befelé pedig megfigyelhető politikusoknak az a törekvése, hogy érveiket a román nemzet forradalmi és nemzeti hagyományaival támasszák alá. A történelmi jogok ugyanis szerintük az ősöktől (trákok, dákok, dák-rómaiak) származnak, ezért minden területnek, amelyet ők is laktak, Románia határain belül kellene lennie – így született meg az első világháború után Nagy-Románia. Ez a momentum a nemzeti történelem csúcsa, mert föltette a koronát a sok évszázados harcokra, amelyeket a románok szüntelenül vívtak rosszindulatú szomszédaikkal... A román történészek számára a nacionalizmus egyet jelent a nemzeti öntudattal. A román nacionalizmus egész sor mítoszt szült. Ilyen például az a tétel, miszerint a román nacionalizmus gyökerei a dák-római ősökig nyúlnak vissza, hogy Mihai Viteazul nacionalista beállítottságú volt, és hogy tudatosan vallotta a románok jogát Erdélyhez. A román történészek pátosszal beszélnek a múlt nagy személyiségeiről, sokuk számára a román múlt egyet jelent a román öntudattól áthatott elődök életrajzával.” /Barabás István: Balkáni bosszú. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 6./

2006. május 29.

Folytatódik a trianoni határok átrajzolásának, illetve az ott mesterségesen létrehozott államok szétesésének folyamata: Montenegró népszavazással döntötte el, hogy független országgá váljék, ezzel Nagy-Szerbia álma végképp szertefoszlik. Előzőleg Horvátország (4,8 millió lakos), Bosznia-Hercegovina 4,4 millió), Macedónia (2,2 millió) és Szlovénia (2 millió) élt a lehetőséggel, hogy lemondjon Belgrád gyámkodásáról, és folyamatban van a koszovói albánok sorsának rendezése. A Szovjetunió és Csehszlovákia után tehát megszűnt Jugoszlávia is. Miközben Montenegró ünnepelt, Moldávia Köztársaság kormánya visszautasította a parlamenti ellenzék egy frakciójának kérését, hogy az ország váljon ki a Független Államok Közösségéből, szakítson Moszkvával. A Mi Moldovánk nevű ellenzéki tömörülés reménységének 1990 óta a romániai ultranacionalizmus hangadói, elsősorban Corneliu Vadim Tudor és Adrian Paunescu szenátorok adnak szárnyakat. Moldávia exportjának jelentős része Oroszországba irányul, cserében a nélkülözhetetlen energiahordozókért. Az első világháborút követően, az 1812 óta Oroszországhoz tartozó Besszarábia 1917 őszén bejelentette autonómiáját, 1918 januárjában függetlenné válását, hogy végül március 27-én az Ország Tanácsa „örökre és az idők végezetéig” hatóan elrendelje az egyesülést Romániával. Ez azonban csak 1940-ig tartott, amikor Moldávia visszatért Moszkva kebelébe. Huszonkét év című könyvében Mikó Imre így írt erről: „A több mint ötvenezer négyzetkilométernyi terület elvesztésénél még nagyobb erkölcsi vereség érte a román hadsereget. Huszonkét éven át egyebet sem hallottak, mint azt, hogy egyetlen barázdát sem fognak vér nélkül másnak átengedni... A Nagy-Románia illúziójában élő románság elvesztette lelki egyensúlyát.” Az egyensúlyt a Nagy-Románia Párt igyekszik helyreállítani azzal, hogy követeli az újraegyesülést, és erre biztatja a moldáviai ellenzéket is. Angela Buciu NRP-képviselő idén március 28-i politikai nyilatkozatában elismeréssel adózott a hős elődöknek, akik Nagy-Románia ősi álmát valóra váltották. Előzőleg, január 13-án a Romania Mare című lap felrótta Moszkvának: az idők folyamán 3 millió idegent telepített be Moldáviába, hogy a lakosság nemzetiségi megoszlására hivatkozva igazolja területi követeléseit (a 4,5 millió lakosú ország 65 százaléka román, a többi ukrán, orosz, gagauz, bolgár és zsidó). Ugyancsak a Romania Mare az egyesülés 88. évfordulója alkalmából cikksorozat közlését kezdte el a történelmi igazság bizonyítására: Besszarábia Romániát illeti meg. /Barabás István: Trianon ördöge nem alszik. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./

2006. július 3.

Június 29-én Iasi-ban konferencia keretében emlékeztek meg a romániai holokauszt nyitányáról. A szovjetellenes háború kitörése után egy héttel, 1941 júniusa végén kezdődtek el a moldvai atrocitások. Ion Antonescu parancsára elkezdődött a iasi-i pogrom, majd Transznisztria felé elindultak a halálvonatok. A kánikulai hőségben az egyes állomásokon a zsúfolt tehervagonokból 2071 holttestet emeltek ki. Következtek az ogyesszai, a transznisztriai haláltáborok, ahol zsidók újabb tízezrei pusztultak el. Jean Ancel izraeli kutató Preludiu la asasinat – Pogromul de la Iasi című monográfiája szerint a romániai, besszarábiai, bukovinai, transznisztriai atrocitásoknak mintegy 330 ezer zsidó áldozata volt, beleértve az ugyancsak 1941-ben, a török partok közelében elsüllyesztett Struma hajó 700 romániai zsidó menekültjét is. Simcha Iacobovici izraeli-kanadai, Emmy-díjas rendező filmet forgatott a Struma utasainak pusztulásáról. 2000. december 8-án Simcha Iacobovici az Evenimentul Zileinek nyilatkozott. „A jelek szerint Romániában a holokauszt tagadása általánosan elfogadott, mellékes jelenség. A románok úgy tesznek, mintha ezek az atrocitások soha nem történtek volna meg.” Magyar Nemzet, 1998. november 3.: Randolph L. Braham, a New York City University professzora, a világ leghíresebb holokauszt-kutatóinak egyike, Román nacionalisták és a holokauszt című könyvének budapesti megjelenése alkalmából nyilatkozta: „Miután észleltem, hogy román nacionalisták elferdítik a holokauszt romániai történetét, kötelességemnek éreztem, hogy megírjam az igaz történetet. Hangsúlyozom, nem a román nép, nem általában a román történészek ellen írtam, hanem a szélsőségesek ellen, akik azt terjesztik, hogy Romániában nem volt holokauszt, a románok csakis embereket mentettek, zsidóüldözés csak a magyar fennhatóság alatt lévő Észak-Erdélyben volt. Ezzel az állítással szembe lehetett és lehet állítani a román humanizmust a magyar barbársággal, politikai tőkét lehet kovácsolni a meghamisított tényekből. Ceausescu lekicsinyelte a romániai áldozatok számát; téziseit átvették a nacionalista történészek, s a nyolcvanas évek második felében már nyíltan Antonescu marsall rehabilitálásáért folyt a küzdelem.” /Barabás István: A holokauszt román forrásvidékén. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./

2006. november 13.

Romániai és besszarábiai egyetemisták tiltakoztak november 11-én Bukarestben a Külügyminisztérium székháza előtt. A diákok Románia és a Moldovai Köztársaság egyesítése érdekében megünnepelték a berlini fal leomlásának tizenhetedik évfordulóját, és maguk is lerombolták az általuk felállított „szégyen falát”. /A „szégyen falát” rombolták le. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

2006. december 6.

Szatmárnémeti legújabb térképe román és angol nyelvű. Történelmi szövege inkább Ceausescu országát, mint az EU-s Romániát idézi: kirekesztő. Említi a teuton lovagokat, a németeket, törököket, olaszokat, osztrákokat, de egy szóval sem a magyarokat. Pedig hányan vannak köztük, akik nélkül Szatmárnémeti nem az lenne, aminek ismerjük. Például Hám János, a városépítő püspök, aki a történelmi városrész ma is legszebb, legmeghatározóbb palotáit emelte, Vécsey Miklós főispán, Kiss Gedeon, aki a parkosításban jeleskedett, dr. Lükő Béla európai szintű sebész, Csipler Sándor, a világhírű vívóiskola megteremtője, Erdős I. Pál grafikus, s annyi más. Helyettük viszont arról lehet olvasni, hogy Sztálin elvette Romániától Hercát, Bukovinát, Besszarábiát, s Bulgária is gazdagodott a román földből. /Sike Lajos: Nem tudnak szabadulni. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 6./

2006. december 9.

Romsics Ignác történész legújabb könyvében az 1947-es párizsi békeszerződés előzményeit, a tárgyalások folyamatát elemzi, amelynek eredményeként gyakorlatilag helyreállították Magyarország 1938 előtti, trianoni határait. Az 1947-es párizsi békeszerződés /Osiris Kiadó, Budapest/ című kötete részben egy döntéshozatali folyamatot rekonstruál, azt elemzi, miként jut el oda a világ, hogy három falutól eltekintve helyreállítsa a trianoni határokat – mondta Romsics Ignác. Washingtonban olyan irat-együttesre bukkant, amelyben a háború utáni Kelet-Európát és ezen belül Magyarország sorsát vázolták fel úgy, hogy a döntés valamilyen mértékben az igazságosság elvének is megfeleljen. Hasonlóan kedvező elgondolásai voltak Nagy-Britanniának is Magyarországról. ,,Az érdekelt, hogy mi történhetett 1944 és 1947 között, hogy feladták ezeket az elgondolásokat, és végül hozzájárultak Trianon megismétléséhez” – tette hozzá az akadémikus. Közlése szerint szerepet játszott Besszarábia kérdése is, a szovjeteknek ugyanis rendkívül fontos volt, hogy visszaszerezzék Romániától az 1920-ban elcsatolt területet. Ennek fejében viszont odaígérték Romániának Erdélyt. /Könyv a párizsi békeszerződésről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 9./

2007. március 20.

Bukaresti látogatásán Franco Frattini, az EU igazságügyi biztosa ismét kiállt Monica Macovei, mint a korrupció-ellenes fellépés garanciája mellett. Ezenkívül a feddhetetlenségi országos ügynökség (ANI) törvényének elfogadását is szorgalmazta. A Macoveira támadó oligarchia nagyot derült a más politikai kultúrából származó Frattini naivitásán, ugyanis az EU-tagság tény, Románia elérte célját. Jól bevált módszer! 1878-ban Románia függetlenségének elismerését a zsidók állampolgárságához kötötték. Bukarest természetesen nem tartotta be szavát, a zsidók csak 1919-ben kaptak állampolgárságot, amikor Románia ismét kénytelen volt szorgalmasan “udvarolni” Európának: Besszarábia, Bukovina és mindenekelőtt Erdély bekebelezése került napirendre. Az országmárka belföldön is csillog. A liberálisok példát mutatnak: a D. A. Szövetség, az SZDP oligarchikus, korrupt-rendszere elleni fellépés nagyszerű kampánytéma, amíg a lakosság jóindulatát kell elnyerni. Hatalomra kerülve “természetesen” hátat lehet fordítani a szövetségeseknek, az államfőnek, s átpártolni a korábban ellenségnek kikiáltott oligarchákhoz. /Chirmiciu András: Országmárka. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 20./

2007. április 11.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tanulhatna a románoktól. Mára Moldávia hárommillió lakosából mintegy milliónak megadták a román állampolgárságot. És még két konzulátust akarnak nyitni Besszarábia területén, hogy minden kérést mielőbb megoldjanak. Felmérések szerint tíz év alatt Moldávia lakosságának kétharmada kaphatja meg a román állampolgárságot, s kapcsolódik valamilyen formában – főleg gazdaságilag – Romániához. A románok nem tartottak erről sem népszavazást, hanem a mindenkori kormány ebben egyöntetű volt, megadta a moldáviai kérelmezőknek az állampolgárságot. Nem féltek attól, hogy majd elveszik a Románia határain belül élőktől a munkát. /Román Győző: A moldáviai példa. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 11./

2007. október 10.

Október 9-én van a romániai holokauszt emléknapja. Ez az egyetlen olyan, emlékezés, amelyet a hatóságok szerveznek, a zsidó hitközség tagjai pedig meghívottként vesznek részt rajza. Néhány évvel ezelőtt még komoly létszámban jelentek meg Kolozsváron a megyei és a városi hatóságok a Tordai úti zsidó temetőben, a holokauszt-emlékműnél. Tavaly már szerényebb volt a hivatalosságok jelenléte, idén pedig botrányos módon teljesen elmaradt. Az emlékezők félórányi hiábavaló várakozás után telefonon érdeklődtek Emil Boc polgármester érkezéséről, aki elmondta, hogy rendkívül foglalt, mert itt van városban a brit nagykövet, egyébként nem értesítették őt az eseményről. A prefektusi hivatal és a megyei tanács képviselői sem jelentek meg. A hitközség felháborodottan vette tudomásul: minden egyéb fontosabb volt annál, hogy a hatóságokat valaki képviselje. Emlékezetes, hogy a holokauszt romániai fejezete sokáig tabutéma volt, a román hatóságok éveken keresztül tagadták a román területen és román hatóságok által végzett zsidó népirtást. Számos olyan mozgalom, szervezet alakult, amely a nácikkal együttműködő akkori magas rangú tisztségviselőket – például Antonescu marsallt, vagy a Vasgárda hírhedt vezetőjét, Corneliu Zelea-Codreanut dicsőítették, a romániai zsidósággal szembeni bűnös magatartásukat igyekeztek kendőzni. Csak néhány évvel ezelőtt került sor a romániai holokauszt hivatalos, államfői szintű elismerésére, a hatóságok azóta igyekeznek a feltárással, megemlékezéssel kapcsolatos nemzetközi és európai elvárásoknak eleget tenni. Emiatt iktatták törvénybe az október 11-ei emlékezést is. Bukarestben ünnepélyes szertartásra, koszorúzásra került sor felavatták a Romániai Holokausztot Tanulmányozó Országos „Elie Wiesel” Intézetet. A washingtoni Holokauszt Intézet adatai szerint 66 évvel ezelőtt Romániában, Bukovinában és Besszarábiában mintegy 280 000 román és ukrán zsidó halt meg a román hatóságok által irányított üldözés során. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Holokauszt-emléknap helyi és megyei hivatalosságok nélkül. Fontosabb volt a brit nagykövet kolozsvári látogatása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./

2007. október 26.

Egyre nagyobb a feszültség Románia és Moldovai Köztársaság között, s a bukaresti vezetők időről időre olajat öntenek a tűzre. Így történt ez szeptember végén is, amikor Traian Basescu államfő a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) ülésén utasította a kormányt, hogy egyszerűsítse a moldovaiak román állampolgársági kérelmének elbírálását. Az államfő arra utalva, hogy Besszarábia egykor Románia részét képezte, kifejtette: „Romániának erkölcsi és politikai kötelességei” vannak a moldovai állampolgárokkal szemben. Vasile Tarlev moldvai miniszterelnök elítélte Basescu elképzelését. A Basescu-féle kezdeményezést követően a kisinyovi hatóságok bevonták a Román Televízió sugárzási engedélyét. A román állami televízió évek óta külön országos csatornát bérelt Moldovában, csakúgy mint a Pervij Kanal orosz televízió, s adásait az ország egész területére eljuttatta. Traian Basescu kijelentése Nyugat-Európában is nagy visszhangot keltett. A londoni Daily Express szerint ha Basescu utasítását a román kormány végrehajtja, Moldova Köztársaságból, Európa legszegényebb országából az uniós munkapiacot több százezer munkavállaló rohamozhatja meg. Becslések szerint a már román állampolgársággal rendelkező moldovaiak száma több százezerre rúg. Más források ezt a számot egymillióra teszik. Vlagyimir Voronyin moldovai államfő oroszbarát politikája azóta vált nyíltan Románia-ellenessé, hogy a Konstanca melletti amerikai katonai támaszpont megkezdte működését. Mihai Razvan Ungureanu volt külügyminiszter, Románia képviselője a Délkelet-Európai Együttműködési Kezdeményezés (SECI) vezető testületében néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta: nem lehetetlen a két román ország, Moldova és Románia egyesülése. A „moldovai nyelvet” annak idején a Szovjetunió találta ki, hogy ezzel is elválassza Moldovát Romániától, ezt azonban 1991 után a Pruton túliak különállásuk és önálló államiságuk megerősítése végett időről-időre továbbra is hangoztatják. A valóság az, hogy a Moldovai Köztársaság lassan átcsúszik az orosz érdekszférába, s ez Bukarestnek fáj. Transznisztria pedig alig várja, hogy Koszovo elnyerje függetlenségét, amelyben saját önállóságának precedens értékű nemzetközi jogi megerősítését látja. /Tibori Szabó Zoltán: Befagyasztott román–moldáv testvériség. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

2008. január 8.

Egyházi vonalon folytatódik a román és a moldovai hatóságok között politikai és nemzetiségi alapon dúló ellentét. A romániai ortodox egyház a napokban bejelentette: kész a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróságon panaszt tenni amiatt, hogy a Moldovai Köztársaság az elmúlt hetekben kiutasította az ország területéről a Besszarábiai Érsekség négy román állampolgárságú papját és egy apácáját. A chisinaui belügyminisztérium arra hivatkozott, hogy nem rendelkeztek tartózkodási vagy munkavállalási engedéllyel. A Prut folyó két oldalán működő görögkeleti egyházak több mint másfél évtizede feszülnek egymásnak amiatt, hogy az autokefál román ortodox egyház 1992-ben – burkolt szándékkal a moldovai román nemzetiségi identitás erősítése céljából – létrehozta a Besszarábiai Érsekséget. A Pruton túli ország politikai vezetése által elismert, a moszkvai ortodox patriarkátusnak alárendelt Chisinaui és Moldovai Érsekség a kezdetektől fogva ellenezte a román ortodoxia térhódítását. A moldovai hatóságok nem ismerték el az érsekséget, a bukaresti ortodox egyház a strasbourgi bírósághoz fordult, amely 2001-ben hozott végleges ítéletében jóváhagyta az egyházalapítást. Ennek megfelelően a Szent Szinódus tavaly októberben elrendelte három egyházmegye megalapítását a Moldovai Köztársaságban, mindez felbőszítette Vladimir Voronin államfőt, aki azzal fenyegetőzött, hogy nem tartja tiszteletben a strasbourgi ítéletet. A moldovai határőrség hetekkel ezelőtt megalázóan viselkedett Petru Paduraru besszarábiai metropolitával is. A sculeni-i határátkelő Pruton túli oldalán többórás kihallgatás után nyilatkozatot írattak alá a megmotozott egyházfővel, miszerint saját felelősségére kijelenti: nincs nála kábítószer. /Rostás Szabolcs: Moldovai egyházüldözés. = Krónika (Kolozsvár), jan. 8./

2008. március 28.

Az „elüldözött” románok Székelyföldre való visszaköltöztetésének és újabbak betelepítésének lehetőségéről beszélt március 27-én Sepsiszentgyörgyön Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt (PRM) szenátora, valamint a Románia és a románok nyugalmáról szóló jogszabály-kezdeményezésről, amelyben az RMDSZ törvényen kívül helyezését kérik. Előbbiben szorgalmazzák, a kormány biztosítson ezer négyzetméteres területet és munkahelyet minden Székelyföldre költöző román családnak, illetve garantáljon számukra 300 ezer lejt házépítésre és 30 ezret költözésre. Gheorghe Funar szerint Kovászna és Hargita megyéből mintegy 50 ezer román családot üldöztek el. Ugyanakkor a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) jelentéseire hivatkozva azt állította, hogy magyar állami támogatással több fegyverraktár is épült Erdélyben. Emellett sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján azt is kifogásolta, hogy nem „öltözött ünneplőbe” a háromszéki megyeszékhely Besszarábia Romániához való csatolásának 90-dik évfordulóján. /Pap Melinda: Gheorghe Funar románokat telepítene a Székelyföldre. = Krónika (Kolozsvár), márc. 28./ Bár az etnikai alapú választás nem a mi módszerünk, hanem az RMDSZ névre hallgató terrorista szervezeté, az idei helyhatósági választásokon néhány erdélyi megyében mi is kénytelenek vagyunk ezt alkalmazni, ezért közös román jelöltek indítását szorgalmazzuk – jelentette ki Gheorghe Funar nagy-romániás szenátor csíkszeredai sajtótájékoztatóján. Jelezte, ha pártja hatalomra kerül, magyar nyelvű feliratokat csak Magyarországon lehet majd látni. Kijelentette, hogy a románoknak nincs szükségük az országukban olyan kisebbségre, amely nem ismeri el az egységes román nemzetállamot, és újabb ígéretet tett: „ha hatalomra jutunk, végzünk ezzel a nemzetiséggel is”. Egyik törvénytervezete szerint már a jövő tanévtől betiltanák a tankönyvekben a földrajzi nevek magyar nyelvű használatát, de betiltanák a közszolgálati adók magyar nyelvű tévé- és rádióadását is, továbbá a magyar személyiségek köztéri szobrai eltűnnének, élen az aradi Szabadság-szoborral, mert az Funar szerint gyilkosok szobra. /Forró-Erős Gyöngyi: Funar etnikai voksot akar. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 28./

2008. március 28.

Kolozsváron Emil Boc polgármester március 27-én Besszarábia Romániával való egyesítésére emlékezve megkoszorúzta Onisifor Ghibu egykori kolozsvári egyetemi tanár szobrát. Ghibu az 1920-as években folyamatosan támadta az erdélyi katolikus státust, majd annak a bizottságnak az elnöke volt, amely a Státus ügyeinek kivizsgálására alakult, és amely a szervezet megszüntetését és vagyonának elkobzását javasolta. Az Új Jobboldal, a március 15-i magyarellenes tüntetés szervezői Nagy Románia térképét ábrázoló szórólapokat tettek a parkoló autók ablaktörlői alá. Gheorghe Funar nagy-romániás szenátor Gyergyószentmiklóson hívta fel a románok figyelmét, hogy a magyarok ördögien, Budapestről irányítva 90 éve dolgoznak Románia területi feldarabolásán. /Nagy Romániát ünnepelték. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./

2008. március 28.

Átadhatná az immár kilencven esztendeje tartó kesergésnek a tapasztalatait, amelyet a magyarság a trianoni országcsonkítást követően begyűjtött, írta Tibori Szabó Zoltán, de nem teheti meg, mert akkor azonnal irredentának minősülne, szemben Basescu államfővel, akinek Besszarábia fáj. Az új Európában lehetőség nyílik arra, hogy a vegyes lakosságú vagy pedig közigazgatásilag más államhoz tartozó területek azoké legyenek, akik az adott térségben élnek vagy pedig ott kívánnak a jövőben élni. Ma már magyarországi munkások ingáznak át naponta Aradra meg a Partiumba dolgozni, határ menti román családok Magyarországon vásárolnak maguknak vidéki ingatlanokat, az évtizedekkel ezelőtt távozott családok visszatelepülnek Erdélybe. Azonban a román Új Jobboldal irredenta alkalommá változtatja Besszarábia Romániával történő 1918-as egyesülésének március 27-i évfordulóját, legionárius szimbólumokat támaszt fel. Az újságíró szerint az állami vezetőknek nem az lenne a kötelességük, hogy a Besszarábia-emlékünnepélyeken vagy pedig a trianonozásos alkalmakon „megjelenjenek, és ott olyan fájdalmakról beszéljenek, amelyeket a történelem már rég túlhaladott, hanem elsősorban az, hogy népeik figyelmét a megoldásokra, a jövőbe vezető utakra felhívják. ” A fájdalom megőrzéséhez joguk van ugyan, de „ne mérgezzék azokkal újabb generációk lelkét”. /Tibori Szabó Zoltán: Fájó Besszarábia. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./

2008. május 8.

A román legfelsőbb bíróság döntése értelmében részlegesen sem rehabilitálják az 1946-ban halálra ítélt és kivégzett fasiszta Ion Antonescu tábornokot, akit korábban felmentettek „a béke elleni bűncselekmények” vádja alól, amelyet annak idején a Szovjetunió ellen 1941-ben indított háború miatt emeltek ellene. Korábban Gheorghe Alexianu egykori transznisztriai kormányzó egyik leszármazottja indított jogi eljárást, így akarva elérni a kormányzó, illetve Antonescu és az általa vezetett, 1940-ben hatalomra került kormány több tagjának a háborús bűnök alóli felmentését. A kezdeményezés részlegesen sikerrel járt, ugyanis 2006 decemberében a bukaresti ítélőtábla felmentette Antonescuékat „a béke elleni bűncselekmények” vádja alól. Ugyanakkor nem mentette fel a tábornokot a háborús és az emberiesség elleni bűnök vádja alól. A legfelsőbb bíróság megsemmisítette az alacsonyabb fokon született 2006-os bírósági döntést. Ez utóbbi szerint a Románia által a Szovjetunió ellen indított háború legitim volt, és a román határokat fenyegető szovjet katonai fenyegetés elhárítására irányult. Antonescu a Szovjetunió ellen indított háborúba a náci Németország és a Szovjetunó között 1939-ben megkötött Molotov–Ribbentrop-paktum miatt kapcsolódott be, amelynek alapján a Szovjetunió (1940 júniusának végén) Romániától több területet is elszakított, köztük Besszarábiát és Észak-Bukovinát – érveltek korábban az ítélőtábla bírói. Semmi nem bizonyítja, hogy Antonescuék ismerték volna az akkor még titkos paktumot, így nem tudhatták, milyen veszély fenyegeti Romániát. Az ügyészek szerint ezt támasztja alá Antonescu nyilatkozata is, aki szerint „híresztelések” keringtek az orosz–német megállapodásról. A második világháború alatt, Transznisztria néven, román igazgatás alá vont Dnyeszteren túli területekről Antonescu parancsára összesen 270 ezer román és ukrán zsidót, továbbá mintegy 20 ezer cigányt öltek meg. /Részlegesen sem rehabilitálták Antonescut. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

2008. május 24.

Romániában a minisztérium májusban 25 millió lej értékben fizet ki kártérítéseket a kommunista rendszer idején elhurcolt személyeknek, ezenkívül egy kétszer ekkora összeget kapnak júniusban azok, akiknek tulajdonait nem lehet visszaadni, jelentette ki Varujan Vosganian gazdasági miniszter. „Az első három hónapban nem utaltunk ki pénzt a kártérítésekre, Májustól kezdődően azonban ismét utalunk ki pénzt a Besszarábiába vagy más helyre deportált személyeknek, illetve azoknak, akik pénzt igényelnek azon ingatlanok után, melyeket az állam nem tud visszaadni” – mondta Vosganian. A májusban és júniusban kifizetendő kártérítések összege 75 millió lejre emelkedik. /Kárpótlás. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 24./

2008. december 10.

Románia azzal a feltétellel kapta meg az új területeket, – Erdélyt, Bánságot, Bukovinát, Besszarábiát –, hogy aláírja és betartja a nemzeti kisebbségekre vonatkozó párizsi egyezményt. 1919. december 9-án alá is írta. De nem tartotta be. Markó Béla, még a választások előtt, emlékeztetett rá, hogy december elsejével kezdődött a Romániába szakadt magyarság agóniája. Az, amit semmiképpen sem ünnepelhetünk. És jóérzésű ember nem is kívánhatja azt, hogy ünnepeljük. Legfeljebb a xenofób, nacionalista politikusok, vallási vezetők, sajtóhiénák, soviniszták kényszeríthetnek rá. Akik úgy vélekednek erről, mint, Cristian Tudor Popescu publicista. Minden országnak van nemzeti ünnepe – miért választották pontosan ezt a napot, amelyen nem örülhet mindenki Romániában? Mert ennek a napnak a vesztesei is itt élnek – még – az országban. Kordában kell őket tartani. 1918. december elsején, kilencven, éve az erdélyi románság határozatba foglalta nemcsak a Romániával való egyesülést, hanem azt is, hogy a létrejövő új államnak biztosítania kell:„1. A teljes nemzeti egyenlőséget minden együttélő nép számára. Minden nép saját nyelvén tanul, közigazgatja önmagát és részesül igazságszolgáltatásban a saját kebeléből származó személyek révén, és minden nép jogot nyer arra, hogy az őt alkotó személyek számával arányosan képviseltesse magát a Törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Az állam minden felekezete egyenlő jogokat és teljes felekezeti autonómiát, szabadságot élvez. ”Ha mindez nem marad papíron, akkor talán még mi is ünnepelhetnénk, írta Zsehránszky István. Mert akkor, a nemzetiségek jogait tekintve, Románia Európa legmodernebb állama lett volna. Az 1923-as alkotmányban már egy szó sincs a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatásáról, a nemzeti kisebbségek anyanyelvének a használatáról a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban. Ami pedig a felekezetek egyenlőségét illeti, annak pontosan az ellentétéről szól az 1923-as román alkotmány: „Az ortodox román egyház, mivelhogy a Románok nagy többségének a vallása, uralkodó felekezet a román államban; a görög katolikusnak pedig elsőbbségük van a többi felekezettel szemben. ” Az alkotmány szerint ma is csak a román nemzet – a román etnikai nemzet – tagjai államalkotók, „a nemzeti szuverenitás a román népé” (2. szakasz, 1. bekezdés). S a többiek? Arról nincs szó. Cristian Cercel cikkében, amelynek címe: December 1., be nem váltott ígéret (Observator Cultural, 2008. dec. 4-10.) azt írja: „Hogy ezt a napot választották nemzeti ünnepként, egy etnikai közösségnek a többiekkel szembeni elsőbbségét jelképezi, vagyis azt a szemléletet, miszerint Románia nemzetállam, amelynek vannak elsőrangú állampolgárai és vannak másodrangú állampolgárai. ” Nagy dolog, hogy akad olyan román közíró, aki hajlandó leírni ezt. Még akkor is, ha külföldre kellett mennie, hogy bátorságot vegyen hozzá. A Gyulafehérvári Nemzetgyűlés együttélő népekről beszél, nem pedig kisebbségekről. Ezen is érdemes elgondolkozni. /Zsehránszky István: Mit ünnepelünk? És miért? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./

2009. április 7.

Megjelent a sepsiszentgyörgyi Alteris Multikulturális Egyesület legfrissebb, de még tavalyra keltezett évkönyve. A hazai magyar és román szerzők mellett franciaországi és besszarábiai szakemberek is jegyeznek tanulmányt. A nagyszebeni Techno Media Kiadó gondozásában készült kötetben angol összegzés kíséretében magyar és román nyelvű tanulmányok kaptak helyet. Az évkönyvet Victor Sibianu és Brassai László, a szervezet elnöke, illetve titkára mutatta be. Elmondták, kizárólag tudományos munkákat válogattak a felkérésre beküldött tanulmányokból. Brassai László elmondta, fő céljuk, hogy fórumot teremtsenek a szakembereknek. Az Alteris kétéves tevékenysége alatt tudományos ülésszakot szervezett a multikulturalitás értékeiről, majd ugyanezen témakörben nemzetközi szimpóziumot Árkoson, multikulturális tábort Sepsiszentkirályban, Kommandón, a zabolai Csipkésben. Utóbbiban tizenhárom hazai nemzeti kisebbség képviselői vettek részt. A szervezet idén is megtartja táborát, továbbá nagyszabású projekt keretében magyar, szász és román szellemi értékek megmentésére törekszik, mint népszokások, kihalófélben levő mesterségek felélesztése. /Szekeres Attila: Szakkönyv a multikulturalitásról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 7./

2009. április 23.

A román titkosszolgálat szervezte a kommunista hatalom elleni tüntetéseket Chisinauban – állítják a moldovai hatóságok. Bukarest már hosszú ideje vissza akarja szerezni egykor volt területét. Románok vagyunk, románok vagyunk! – skandált a tömeg minap Moldovában, a chisinaui parlament előtt. A tüntetés az után robbant ki, hogy az április 5-i törvényhozási választások első részeredményei nyilvánosságra kerültek. Az előrejelzések szerint a kommunisták a 101 tagú parlamentben 61 helyet szereztek, ezzel Vladimir Voronin kommunista elnök újból megszerezheti a legmagasabb közjogi méltóságot. A szervezők a twitter nevű blogszolgáltatáson és a Facebook nevű közösségi oldalon keresztül szinte pillanatok alatt egyik helyről a másikra irányították a harmincezres tömeget. Vladimir Voronin elnök éles kirohanást intézett Románia ellen, azzal vádolva a szomszédos országot, hogy beavatkozik hazája belügyeibe, és cselszövést sző Románia és Moldova egyesülésére. Kiutasították Filip Teodorescut, Románia chisinaui nagykövetét, akit a kormányhoz hű sajtó azzal is megvádolt, hogy a bukaresti titkosszolgálat tábornoka. A moldovai lakosság, melynek anyanyelve és kultúrája román, előszeretettel folyamodik román állampolgárságért. Jelenleg már majdnem egymillió állampolgársági kérelem fekszik a román hatóságok előtt. A román fővárosban az ott tanuló több ezer moldovai egyetemista követelte Románia és Moldova – román nevén Besszarábia – egyesülését. Traian Băsescu román államfő beszédet mondott a bukaresti törvényhozás két háza előtt. Bejelentette: azzal a kéréssel fordult a kormányhoz, hogy módosítsa a vonatkozó törvényt, hogy azok a moldovaiak, akik akaratuk ellenére veszítették el állampolgárságukat, „visszatérhessenek az európai népek családjába”. Traian Băsescu szerint az emberi jogok és a szólásszabadság megsértésének számos esetét jegyezték fel Moldovában, ezért Románia európai uniós vizsgálatot kér az ottani kommunista kormány ellenzékének elnyomása ügyében. /Megtartani Erdélyt és újabb területeket szerezni? = Erdély. ma, 2009. ápr. 23./

2009. október 9.

A holokauszt romániai áldozatainak tiszteletére emelt emlékművet avatott fel október 8-án Bukarestben Traian Basescu államfő. Kijelentette, hogy 1940 és 1944 között a romániai zsidó és roma közösség elleni gyilkosságok és visszaélések elkövetéséért a román állam akkori vezetőségét terheli a felelősség, akárcsak mindazokat, akik hallgattak, és nem tiltakoztak e szörnyű cselekedetek ellen. Az államfő elítélte Ion Antonescu tábornokot, Románia akkori miniszterelnökét is. Basescu szerint az áldozatok emléke arra kötelezi Romániát, hogy megismerje, vállalja múltját, és adja tovább a történelmi igazságot. Hozzátette: az emlékmű felavatásával a román állam és társadalom kinyilvánítja „saját múltja vállalása és történelmi emlékezetének visszaszerzése melletti elkötelezettségét”. Az államfő lerótta kegyeletét a Besszarábiából és Bukovinából a Dnyeszteren túli területekre deportált zsidók és romák emléke előtt, de hozzátette, hogy meg kell emlékezni az 1944-ben a magyar hatóságok által Észak-Erdélyből deportált zsidókra is. Románia hosszú hallgatás után ismerte el részvételét a zsidóság irtásában, s 2003-ban vizsgálóbizottságot állított fel a körülmények tisztázására. A Nobel-békedíjas Elie Wiesel vezette bizottság megállapította, hogy az 1940 és 1944 között román irányítás alatt álló területen mintegy 270 ezer román és ukrán zsidót gyilkoltak meg. /Bukarestben is emlékművet állítottak a holokauszt áldozatainak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./

2009. november 24.

A román állam tervet dolgozott ki arra, hogy Székelyföldre telepítsen állami segédlettel a Moldvai Köztársaságot elhagyni akaró románok, az etnikai arányok megváltoztatására. Már megkerestek helyi hatóságokat a betelepedés lehetőségének felmérésére. Ez folytatása a Ceausescu-féle gyakorlatnak, mely az iparosítás felhasználásával változtatta meg gyökeresen az erdélyi magyar városok lakosságának összetételét, a „homogén nemzetállam megteremtése” jegyében. Besszarábiai menekültek 1944 után is jöttek tömegesen Erdélybe, főleg értelmiségiek, sokan Marosvásárhelyre költöztek. Most nem egyéni menekülésről, hanem tervezett betelepítésről lenne szó. /Katona Szabó István: Kétarcúság és félrevezetés mesterfokon. Átalvető, 2009. szeptember/ /b. d. : Van rá indok. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./

2009. december 29.

Demeter Béla (Somkerék, 1910. jan. 6. – Bukarest, 1952. dec. 24.) személye szinte ismeretlen maradt az erdélyi magyarság múltja iránt érdeklődők előtt is. Bátyjának, Demeter Jánosnak, továbbá Jancsó Elemérnek, Jancsó Bélának, Venczel Józsefnek, László Dezsőnek (az egykori „erdélyi fiataloknak”) megjelentek visszaemlékezései, írásai, ezért munkásságuk jobban beépült a köztudatba, mint a Demeter Béla hagyatéka. Pedig ez a hagyaték nagyon gazdag. Demeter Béla – Közgazdasági és gazdaságpolitikai írásai: 1.) Románia gazdasági válsága (Demeter Jánossal együtt, Uránia nyomda, Kolozsvár, 1930); 2.) Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román impérium alatt (Venczel Józseffel együtt, Budapest, 1940); 3. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1941–42 (Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet RT, Kolozsvár 1942); 4.) 1945-ben az EMGE vezetőinek megbízásából bejárta szinte egész Észak-Erdélyt, s a mezőgazdaság helyzetét vizsgálta. Részletes jelentése felbecsülhetetlen forrása az akkori, észak-erdélyi önkormányzati időszaknak.; 5.) 1936-tól az Erdélyi Gazdának munkatársa. Érdemes felleltározni minden évkönyvben (Erdélyi Gazda Naptára) leközölt beszámolóját és tájékoztató írását. – Falukutató és szociográfiai munkássága: 1.) Demeter Béla teremtette meg a gyakorlati falukutatást. Ő adta közre azt a kérdőívet, amely a falukutatás fontos módszertani kézikönyve lett (Hogyan tanulmányozzam a falu életét? – 400 kérdés –, Kolozsvár 1931); 2.) Részt vett faluszociológiai felmérésekben, így született meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című könyve (Kolozsvár, 1932). (Lásd Erdélyi Fiatalok); – Politikusi és kisebbségpolitikai munkássága: 1.) 1944-ben Teleki Bélával részt vett az Erdélyi Pártnak az észak-erdélyi magyarság megmentését célzó szervezkedésben.; 2.) 1945-ben megalakult a Béke-előkészítő Osztály, amelynek román és erdélyi referensként tagja lett. Hozzászólás a békeelőkészítő elgondolásokhoz s az elkövetkezendő feladatokról (1945. aug. 1.); 3.) 1945-ben többször visszatér Erdélybe, adatokat gyűjtött az erdélyi magyarság sérelmeiről, a magyarellenes intézkedésekről és elkövetett atrocitásokról – jegyzőkönyvi ismertetések.; 4.) 1946 tavaszán ő készítette fel Nagy Ferenc miniszterelnököt moszkvai útjára, tanácsolt Erdélyre vonatkozó határterveket, amikor pedig kiderült, hogy a határmódosítást nem támogatják a nagyhatalmak, akkor részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet kidolgozásában, amelyet a Romániával megkötendő békeszerződésbe akartak belefoglalni. (A Kisebbségi Kódex); 5.) Részt vett egy székely autonómia-tervezet előkészítésében is, de ez sem került a béketárgyalások asztalára.; 6.) Több nagy tanulmányban elemezte az erdélyi magyarság helyzetét, rávilágítva arra, milyen nagy az eltérés a Groza-kormány sokat hangoztatott magyarbarát politikája és a gyakorlat között. Szinte egyedüliként figyelmeztetett arra, hogy a békedelegációba be kell vonni az erdélyi magyar szakértőket is.; 7.) Ő juttatta ki a Márton Áron, Szász Pál, Lakatos István, Vásárhelyi János, és Korparich Ede által aláírt Memorandumot, amelyben a Magyar Népi Szövetség Vásárhelyi Kiáltványa ellen tiltakoztak, s mutatta be, amikor Gheorghe Tatarescu román külügyminiszter azt hangoztatta, hogy az erdélyi magyarság a trianoni határok visszaállításának híve. Rákosi Magyarországa Demeter Bélát kiszolgáltatta a román hatóságoknak 1951. április 18-án, koronatanúnak álcázva a Márton Áronék perében. Demeter Béla 1952. december 24-én, Bukarestben (Zsilaván) belehalt az embertelen vallatásba és bánásmódba anélkül, hogy tőle egyetlen terhelő, s a perben felhasználható információt is megszerezhettek volna. /Kónya-Hamar Sándor: Demeter Béla ébresztése. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./ Emlékeztető: Demeter Béla Az erdélyi magyarság helyzete 1944. augusztus 23. óta című tanulmányát folytatásokban közölte a bukaresti napilap /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1996. máj. 11., máj. 18., jún. 1./ Demeter Béla tanulmányában kifejtette, 1944. augusztus 23-a után megnyíltak a román börtönök, ártatlan magyarok ezrei kerültek a szabaduló románok helyébe. A magyarság likvidálására irányuló tervek részeként a legsovinisztább románokat a román nagyvezérkar felfegyverezte. A Maniu gárdának nevezett alakulatok parancsot kaptak, hogy büntessék a magyarokat, ha kell, irtsák ki őket, javaikat pedig kobozzák el. Elrendelték, hogy mindazok a csendőrök, adóvégrehajtók, akik 22 éven át rettegésben tartották az erdélyi magyarságot, térjenek vissza és foglalják el helyüket. A román sajtó példátlan módon uszított. A felfegyverzett bandák gyilkoltak, raboltak, nőket erőszakoltak meg. Szárazajtán embereket lefejeztek, több helyen gyilkoltak magyarokat /például Csíkszentdomokoson, Csíkkarcfalván, Fejérden, Páncélcsehen, Magyarzsomboron, Egeresen, Bámffyhunyadon/. Magyarok ezreit fogták össze, szadista tisztek éheztették, kínozták a foglyokat, a szovjet katonáknak azt jelentették, hogy a foglyok magyar partizánok. A falvakban a román csendőrök jártak elől a magyarság elleni vérengzésben, fosztogatásban. A magyar Háromszék megyében az egyik első intézkedés volt a magyar nyelv használatának eltiltása a hivatalos érintkezésben. A katonai ügyészek perbe fogták azokat a magyarokat, akik Dél- Erdélyből Észak-Erdélybe szöktek és most visszatértek eredeti lakóhelyükre. A Vörös Hadsereg véget vetett a rablógyilkos hadjáratnak, 1944. november 14-én kiparancsolta Észak-Erdélyből a román csendőröket, tisztviselőket, elrendelte a Maniu gárdák feloszlatását. Maniu hozzájárult a gárdák feloszlatásához, „bajtársaknak” nevezte a gyilkosokat és köszönetet mondott „hazafias akciójukhoz” /Dreptatea, 1944. nov. 16./ 1944. november 14-től a demokratikus román és magyar pártok koalícióra léptek egymással, helyi hatóságokat szerveztek, élükre pedig a Központi Tanácsadó Testületet. Demokratikus törvényeket alkottak. Az egyenjogúság alapján álló nemzetiségi törvényjavaslatot fogadtak el. Kolozsváron felállítottak egy magyar és egy román egyetemet, Kolozsváron magyar tankerületi főigazgatóságot létesítettek. 1945. március 13-án a Groza-kormány bevezette a román közigazgatást Erdély egész területén. A kormány ígéretet tett arra, hogy a nemzetiségi jogokat, az egyenlő bánásmódot biztosítja. A hivatalos elvekkel ellentétes a megvalósítás, az új jogszabályokban ott vannak a magyarellenes tendenciák. A kormány elsősorban a fasiszta Antonescu-rezsim uralma idején Dél- Erdélyből elüldözött 350-400 ezer főt kitevő magyar tömeget sújtotta. Őket a katonaság kifosztotta, hónapokon át az országutakon sínylődtek, úgy vánszorogtak haza. Vagyonukat zár alá vették, földeiket elkobozták. A tisztogatást csak a magyarok között vették komolyan, a román közigazgatásban azok maradtak a helyükön, akik a magyarságot üldözték. A román hadbíróságok tömegesen ítéltek el a román és magyar hadseregből megszökött magyar katonákat, annak ellenére, hogy ők a szövetségesek elleni háborúból vonták ki magukat. Abból a célból, hogy a béketárgyalások időpontjában Erdélyben minél több románt találjanak, kényszerítették az óromániai és dél-erdélyi román alkalmazottakat és nyugdíjasokat, hogy költözzenek vissza Erdélybe. Úgy csináltak helyet nekik, hogy megkezdték a magyar városokból /Kolozsvár, Brassó stb. / a magyar lakosok kitelepítését, otthonaik lefoglalását. Törvényt hoztak a nemzetiségek védelméről, de ezt nem tartják be. A vegyes lakosságú községekben a románok büntetlenül verik, gyilkolják, rabolják a védtelen magyarokat, a román hatóság szeme láttára. A román hatóságok népbírósága magyarellenes. Román tömeggyilkosok kegyelmet kapnak, a zsidómészárlások értelmi szerzői közül sokan szabadon járnak, ugyanakkor a magyarok ellen tömegesen indult népbírósági eljárás, halálos ítéletek sorát hozták. A kormányzat minden intézkedésével az 1940. augusztus 30-án fennállott helyzetet állítják vissza, a magyarságot abba a helyzetbe hozzák, amelybe a 22 évi céltudatos fasiszta, soviniszta elnyomás következtében jutott. Jelenleg az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a CASBI, az Ellenséges Javakat Kezelő Pénztár alkalmazási módja. A CASBI célja az ellenséges állampolgárok javainak zár alá vétele. Ezt úgy alkalmazzák, hogy földönfutóvá tegyék a magyarság túlnyomó részét. Magyarországgal a fegyverszüneti egyezményt 1945. január 10-én írták alá, ettől a naptól kezdve Magyarország nem ellenséfes állam. Eleget tesz jóvátételi kötelezettségének, így nem kötelezhető kettős anyagi jóvátételre. Ebből következik, hogy Románia nem adhat ki olyan rendelkezéseket, amelyek Magyarországot továbbra is ellenséges államnak tekintik. A CASBI végrehajtási utasítsa 1945. április 5-én jelent meg. Ennek egyik pontja „vélelmezett ellenségnek” tekinti azokat, akik 1944. szeptember 12-e előtt vagy után elmentek Romániából. Ezek minden vagyonát elkobozzák. A román fegyverszüneti egyezmény erről nem beszél. A „vélelmezett ellenség” kategóriájának megállapítása az erdélyi magyarság tudatos, tervszerű tönkretétele. Tudni kell, hogy a német katonai hatóságok 1944 augusztusában kihirdették, hogy a lakosságnak el kell hagynia lakóhelyét. A megfélemlített lakosság nagy része azért választotta az elmenekülést. Az elmenekült erdélyi őslakosság 90 százaléka nem önszántából menekült, hanem rendeletek hatására. Az elmenekült lakosság tehát nem tekinthető ellenségesnek. A román kormány a Besszarábiából, Bukovinából a harcok elől menekülő százezer román menekültet nem tekintette ellenségnek. A CASBI alkalmazása terén rengeteg panasz merült fel. A Magyar Népi Szövetség a kormány tudomására hozta a panaszokat. 1945. augusztus 15-én vizsgáló bizottság érkezett Kolozsvárra, elvben bizonyos könnyítéseket helyeztek kilátásba. A román igazságügy-miniszter 1945. október 15-én kiadott rendeletével a román bíróságoknak megtiltotta, hogy a menekülteket visszahelyezzék jogaikba. A Romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a Magyarországra repatriálni akaró magyar állampolgárok ingóságaikat kivihessék. Ezt csak akkor tehetik meg, ha a román hatóságok igazoló írás adnak ki. Azonban ezt az írást nem adják ki, így a hozzájárulás csak elvi jelentőségű. Az erdélyi magyarság 70-80 %-ban földműves, ezért legfájóbb problémája a földkérdés. Az 1921-es román földreform célja az erdélyi magyarság létalapjainak gyöngítése volt. A 100 hektáron aluli kisajátítottaknak 74,9 %-a volt magyar és csak 4,7 %-a román. Kisajátítottá az erdélyi római katolikus egyház birtokainak 95,5 %-át, a protestáns magyar egyházak 45 %-át. A román nemzetiségűek sokkal nagyobb arányban részesültek földjuttatásban, mint a magyarok. Az 1945. március 22-én közzétett román földtörvény a magyar földművesek újabb százezreit sújtotta igazságtalan ítéletével. A törvény szerint el kell kobozni mindazok földbirtokát, akik 1944. augusztus 23-a után külföldre menekültek. A Magyar Népi Szövetség közbenjárására ígéret hangzott el Bukaresten, hogy orvosolni fogják a törvény sérelmes kitételeit. A törvény ugyanis kimondta, hogy mindez nem vonatkozik a románokra. A Magyar Népi Szövetség 1945. májusában tartott kongresszusa alkalmával emlékiratban fordult a kormányhoz, követelve a változtatásokat. Azonban a tiltakozás nem ért el eredményt. A magyarellenes túlkapások fő forrása a kisajátítás. Kisajátították a román hadseregben szolgáló magyarok, a kórházba távozott magyar betegek földjét is. A helyi bizottságok túlkapásainak áldozatai nem kapnak jogorvoslást. Földet ismét csak a magyarság veszít. Az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a 645/1945. sz. román rendelettörvény, amely a magyar uralom alatt kötött egyes megállapodások érvénytelenségét mondja ki. A törvény szerint az 1940. augusztus 30. és 1945. október 25-e között megkötött jogügyletek megsemmisítendők, ha a felperes 50 %-os kárt szenvedett, ha kiutasított, deportált volt, az ügyet kényszer hatására jött létre. A vagyontárgyakat vissza kell adni. A Dél-Erdélyből elüldözött és az Észak-Erdélyből távozott románok között gyakori volt a csereszerződés. A románok most ezeket a csereszerződéseket megtámadják, a Dél-Erdélyben kapott csereingatlanaikat megtartják és az Észak-Erdélyben szerzett ingatlanaikat is visszakapják, a vételár nevetségesen csekély hányadáért. Súlyos sérelme az erdélyi magyarságnak az úgynevezett adminisztrátori intézmény, ez a magyarság gazdasági tönkretételét célozza. Csak a magyar nemzetiségű román állampolgárok kereskedelmi és ipari vállalataihoz, magyar érdekeltségű pénzintézeteihez, szövetkezeteihez adminisztrátorokat neveznek ki, akik az illető vállalat minden kérdésébe beleszólhatnak, ezért a tevékenységükért súlyos összegeteket szednek fel. Az adminisztrátori intézmény független a CASBI-tól. A román hatóságok a háború előtti időben a magyar nyelvű feliratok és kereskedelmi könyvek után többszörös illetményt róttak ki. Ezt az antidemokratikus intézményt a Groza-kormány idejében is fenntartották. A magyarság elszegényítésének a múltban is egyik legalkalmasabb eszköze volt az adópolitika. A román közigazgatás Észak-Erdélybe való bevezetésével új adórendszert hoztak be, a magyarok adóját újraértékelve lényegesen magasabban állapították meg, mint a románokét. Erdélyben fejlett volt a szövetkezik élet, mai s közel ezer magyar jellegű szövetkezet működik egy fogyasztási és egy hitelszövetkezeti központ keretében. A román kormány ezeknek a szövetkezeteknek az alapszabályaiba olyan változtatásokat eszközölt, amelyek a magyar szövetkezetek működését úgyszólván teljesen megbénítják. Korlátozták a szövetkezetek üzletkötési jogát, a magyar szövetkezetek nem részesülnek a szétosztásra szánt közszükségleti cikkekből, a magyar szövetkezek adójánál a háború előtti forgótőkét veszik alapul. A készülő új törvény meg kívánja szüntetni a magyar szövetkezeti központokat. Trianon után 1924-ben a román hatóságok állampolgársági névjegyzéket állítottak össze, akkor ebből mintegy 200 ezer magyar nemzetiségű személyt kihagytak a névjegyzékből. 1945 után ezek az emberek újból állampolgárság nélkül maradtak, ehhez jöttek az észak-erdélyi magyar tömegek. A Magyar Népi Szövetség többszöri közbelépése és a kormány ígéretei ellenére a helyzet nem változott jelentősen. Bizonyos enyhülés jelentkezett az állampolgársági törvény 1945. decemberi újabb utasításában. A Groza-kormány fel tud mutatni néhány olyan intézkedést, ami arra enged következtetni, hogy az erdélyi magyar tanügy méltányosabb elbánásban részesül, mint 1940 előtt: az észak-erdélyi magyar iskolahálózatot nagyjából fenntartotta. Dél-Erdélyben pedig lehetővé tette a magyar egyházaknak több új elemi és középiskola megnyitását. 1945 nyarán a magyar tanulók anyanyelvükön érettségizhettek – Romániában előízben. Egyelőre még működhetnek a magyar tanügyigazgatási szervek. Azonban az egész magyar tanügyet a jogi bizonytalanság jellemzi, a magyar iskolák hivatalos elismerése még nem történt meg, a magyar tanfelügyelőségeket hivatalosan nem ismerték el. – Az 1945. május 29-én megjelent törvény értelmében az Észak-Erdélyből 1940-ben elmenekült román iskolák visszatértek eredeti román székhelyükre, ezzel az ott működő magyar iskoláknak át kellet adni helyiségeiket, a legtöbb esetben a magyar felekezeti iskolákba mehettek, délutáni tanítást vállalva. A visszatérő román iskolák nemcsak az épületeket vették vissza, de a teljes felszerelést is. Súlyos gond a magyar iskolában a tanárhiány, az iskolák átlagosan 30 %-os tanítóhiánnyal küszködnek. Állandó a veszély, hogy román tanárt neveznek ki magyar iskolába. A magyar tanítóság éhbérnek sem mondható fizetéselőleget kapott, mialatt a román tanítók teljes fizetést élveztek. A fizetéskülönbözetek orvoslása most van folyamatban, de a múlt áprilishoz képest háromszoros értékcsökkenéssel. A magyar tanárok besorolása igazságtalanul történt, ugyanis a bécsi döntés után szerzett jogaikat semmibe vették. – Elemi és középiskolai tanuló annyi van, mint talán soha a XX. században. A magyar tanulók nagy létszáma a legbiztosabb alapja a magyar tanügynek. A román elemi iskolák részére az állam ingyen tankönyvet adott, a magyarelemi iskolák diákjai súlyos tankönyvhiánnyal küszködnek. A román középiskolák továbbra is használják az 1940 előtti tankönyveket, a magyar középiskoláknak ez azonban tilos. Súlyos kérdés a magyar tudományegyetem ügye. 1944 őszén a kolozsvári magyar egyetem – ellenszegülve a hatóságok kiürítési parancsának -, a helyén maradt és folytatta működését. A román államigazgatás Észak-Erdélyre való kiterjesztése után a Nagyszebenből visszatért román és a magyar egyetem között megállapodás jött létre 1945. április 16-18-án, melynek értelmében a magyar egyetem – megtartva az 1940. augusztus 20-a után szerzett teljes felszerelését, kiköltözött azokból az épületekből, melyekben eddig működött. A megállapodás után másfél hónappal, 1945. május 26-án megjelent a Hivatalos Közlönyben a magyar tannyelvű állami tudományegyetem „felállításáról szóló rendelettörvény, amely az áprilisi megállapodásnál jóval alacsonyabb szinte állapította meg a magyar egyetem státusát. A rendelet szerint a magyar egyetemnek el kellett hagynia az egyetemi város 50 épületét és egy volt állami magyar leányiskolát jelöltek ki számára. További sérelem, hogy a magyar tanárok besorolását román egyetemi tanárok végezték. A magyar tudományegyetem orvosi fakultását át kellett költöztetni Marosvásárhelyre. A magyar egyetem tanárai a legsivárabb anyagi helyzetben vannak. A tanárok megsegítésére gyűjtőakció indult. A kormány a gyűjtőakció eredményének felhasználására még nem adta meg az engedélyt. Az erdélyi magyarság a szép szavak ellenére sem lát garanciát jogainak biztosítására a jelenlegi rendszerben.


lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998