udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 150 találat lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2008. április 24.

Kerekes Károly és Máté András RMDSZ-képviselők az 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. közötti időszakban etnikai alapon üldözött személyek egyes jogairól szóló kormányrendelet módosítását indítványozták. Kerekes Károly elmondta, többen – főként Brassó és Kolozs megyében a Dél- Erdélyből Észak-Erdélybe menekülni kényszerülők – elutasító választ kaptak. Az elutasított személyek a bírósághoz fordultak, de itt sem születtek egységes döntések. Egyeseknek megadták, másoknak elutasították a kárpótlási igényét. Jogegységesítésre volt szükség. Ez tavaly áprilisban megtörtént: függetlenül attól, hogy az illető személy honnan hová menekült, a jogszabályba foglaltakat neki is élveznie kell. Arról viszont nem rendelkeztek, hogy mi történik azokkal, akiknek már jogerős bírói ítélet van a kezükben. A javasolt törvénymódosítás azt célozza meg, hogy a jogerős bírói ítélettel rendelkező személyek újra kérhessék a kárpótlást. /Mezey Sarolta: Jogorvosló törvénymódosítást sürget Kerekes Károly parlamenti képviselő. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 24./

2008. május 8.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bábtagozata május 12-22-e között dél- erdélyi szórványturnét szervez Arany János A fülemüle című költeményéből készült előadásával. Segesváron május 19-én lépnek fel. /Segesváron A fülemüle. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 8./

2008. május 26.

Házszenteléssel, kultúrműsorral, kopjafaavatással, és nem utolsó sorban szentmisével ünnepelte a marosillyei Bethlen szülőházban a Szövetség napját, a dévai Szent Ferenc Alapítvány. Ma, a kárpát-medencei magyarságnak az egyik legnagyobb problémája éppen az, hogy nem vesszük komolyan a szövetségeinket: sem Istennel, sem embertársainkkal, kötött „szerződéseinket”. Elidegenedtünk egymástól, Istentől, népünktől. De jó lenne tudatosítani magunkban, egymásba, hogy csak együtt, közösen építhetjük nem csupán otthonainkat, hanem egyszerű puszta létünket is – fogalmazott Marosillyén Böjte Csaba, ferences atya, aki ma már húsz kárpát-medencei településen működtet gyermekotthont, iskolát, sok száz gyermeknek biztosítva testi-lelki táplálékot. Néhány éve az alapítvány felkarolta a nagy történelmi múlttal bíró de elárvult erdélyi műemléképületek némelyikét is. Mindenekelőtt a marosillyei Veresbástyát, Bethlen Gábor fejedelem szülőházát. A Veresbástya felújítása több éve tart. A Kovács András művészettörténész vezetésével és a magyar kulturális tárca támogatásával történő építéstörténeti kutatást 2002-re elvégezték, számos korábban ismeretlen részletet tárva fel az épületben. A helyreállítási munka 2003-ban kezdődött, Macalik Arnold építész tervei alapján. Az utolsó simítások idén tavasszal készültek el, egy sümegi vállalat jóvoltából. A kertnek külön díszéről is gondoskodtak: szépen faragott kopjafát emelve a ház tövében a nagy fejedelem emlékére. A kopjafa leleplezésére is most történt. Időközben befejeződött a bástya belső felújítása is és a Szülőföld Alap támogatásával igényes kivitelezésű háztörténeti kiállítást nyithattak meg a Szövetség Napján Marosillyén. Az ünnepségen az alapítvány Dél-Erdélyben, Bánságban működő otthonainak gyermekei léptek színre. /Gáspár-Barra Réka: Szövetség Dél-Erdélyben. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 26./

2008. június 5.

Markó Béla és Szász Jenő is győzelemnek tekinti a választások eredményeit, noha előbbinél tompítani, utóbbinál viszont cáfolni kellene a diadalt. Székelyföldön az MPP vereséget szenvedett. A káderpolitika az RMDSZ-nél is meghatározó volt. Szatmár és Maros megyében olyan jelöltekkel nyerték meg a tanácselnöki tisztségeket, akik személyesen több szavazatot szereztek, mint az RMDSZ megyei listája, azaz képesek voltak túllépni az etnikai szavazáson. Azonban a dél-erdélyi szórványban az RMDSZ többnyire vesztesként került ki. A legnagyobb kudarc Marosvásárhely. A felülről „hazaerőszakolt” pártpolitikus képtelen volt a másik oldalról voksokat szerezni, írta Borbély Lászlóról a lap munkatársa. /Chirmiciu András: Mérlegelés. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 5./

2008. július 5.

Szeben és Brassó közt fekvő dél-erdélyi szülőfalujában járt nemrég egy Nürnbergbe kitelepedett ember, a döbbenet hangján tudott szólni arról, amit látott. Az egykori szászságnak írmagja sem maradt az ősi földön, ez nem volt számára újdonság, végleg felszámolódtak a nyolcszáz éves közösségek, csak az épületek, templomok, erődítmények, romok maradnak. Az eltávozottak a németországi szász egyletekben, könyvekbe menekítik a siebenbürgeni tapasztalatok emlékét. A dél-erdélyi kultúrtájat valamikor szántók, kertészetek, gyümölcsösök jelentették, a helyükön ma már legelővé és kaszálóvá változott a korábban jól megművelt dűlők jó része. A szorgos nép eltűnése a határban ezer évvel vetette vissza a civilizációt: mintha a valamikori pásztorkodó életmód támadt volna fel ezeréves sírjából. Közben Szatmár–Nagykároly környékén magyar földműves közösségek hagyják fel szántóikat a juhászkodók javára... /B. Kovács András: Ezer év után. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 5./

2008. július 19.

Az Erdélyi Unitárius Egyház Kolozs-Tordai köre közgyűlésének első ízben biztosított teret a frissen felújított lupényi unitárius templom. Lupény 220 lelket számláló unitárius közössége nagy szeretettel fogadta a lelkészeket, gondnokokat. Dr. Szabó Árpád unitárius püspök elmondta, hogy a köri közgyűlés értékeli az egyházközségek életét. Az unitárius a viszonylag a kisebb egyházak közé tartozik Erdélyben, 125 egyházközségük van, továbbá harminc szórványközösségük, melyek egyenként tíztől, harminc, negyven, legtöbb ötven lelket számlálnak. Mindezek összesen 6 egyházkörbe csoportosulnak. /Kolozs-Torda, Maros-Küküllő, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Háromszék, Felső-Fehér/. Még a legkisebb gyülekezetekbe is lelkészt küldenek, az egyház a központi költségvetéséből áldoz arra, hogy a kis gyülekezeteket szolgáló lelkészek is megkapják az állami fizetést kiegészítő egyházi juttatást. Lelkészhiány nincs, mert 1989 óta az egyház határozhatja meg a teológián meghirdetett helyek számát. Egész Dél-Erdélyben és a Bánságban szórványosnak mondható az unitárius jelenét. Déván elkezdték a templomépítést, hogy szórványközpontot alakítsanak ki, amelyhez hozzátartozik majd Arad és Temesvár is, melyek jelenleg a nagyváradi egyházközség gondozásában vannak. Valószínűleg ebben az évben elkészül a templom. Idén ünnepli az unitárius egyház fennállásának 440. évfordulóját, és mivel Dávid Ferenc emléke is Dévához kötődik, szép lenne a templom felszentelésével megünnepelni ezt az évfordulót. /Gáspár-Barra Réka: A 440. évfordulóra készülve – beszélgetés dr. Szabó Árpád unitárius püspökkel. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 19./

2008. augusztus 26.

Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, ezzel budapesti fennhatóság alá került több mint egymillió magyar és nagyjából ugyanennyi román lakos. Mintegy 800 ezer magyar Dél-Erdélyben továbbra is Románia állampolgára maradt. A bukaresti külügyminisztérium már másfél hónap múltán jegyzéket intézett a tengelyhatalmakhoz, hogy jelezze: a magyar hatóságok terrorakciók segítségével végeznek etnikai tisztogatást. Ez okból a román kormány olasz–német vegyes bizottság létrehozását javasolta Kolozsvár székhellyel. Csalódást okozott a románoknak, hogy brassói központtal Dél-Erdélyben is megalakult egy ilyen semleges testület, mert az itteni magyar lakosság sérelmeket szenvedett el a román hatóságok részéről. Kiderült, hogy a kolozsvári bizottság nem vesz készpénznek minden román panaszt, hanem német alapossággal utánajár a valóságnak. Így történhetett meg, hogy 1944 első felében 97 esetből csak 15-öt vett figyelembe, a többit alaptalannak ítélte meg. Arra a bukaresti állításra sem találtak bizonyítékot, miszerint Magyarország ki akarná űzni Észak-Erdélyből a román lakosságot. A háború befejeztével, illetve Sztálin döntése nyomán Románia visszakapta Észak-Erdélyt, így a német–olasz bizottságok beszüntették tevékenységüket. A románellenes magyar vérengzések réme mégis új időszerűséget nyert – 1985-ben. Erre – 30 év elteltével – azért volt szükség, hogy Románia meggyőzze a nagyvilágot: a Nicolae Ceausescu ellen szervezett amerikai tüntetések értelmi szerzői ugyanazok a véres kezű irredenták, akik a bécsi döntés után halomra gyilkolták a békés észak-erdélyi román lakosságot. Ezt a tételt hivatott dokumentálni több, egymás után megjelent könyv is, elsőnek Ion Lancranjan hírhedt soviniszta, uszító műve, a Cuvant despre Transilvania (1982). A bukaresti Politikai Kiadó gondozásában 1985-ben román, angol, francia és német nyelven megjelent egy „leleplezéseket" összegező kötet a következő címmel: Teroarea horthysto-fascista in nord-vestul Romaniei, 1940–1944, vagyis A Horthy-fasiszta terrorizmus Északnyugat Romániában (a ’80-as években az Erdély elnevezést nem volt szabad használni). A szerzői kollektíva öt tagja egytől egyig a pártvezetőség oszlopos aktivistája volt, élen Mircea Musat professzorral, Ceausescu történész-tanácsosával, aki 1989 után a szélsőséges sovén-nacionalista Nagy-Románia Párt hangadó tagja lett (és maradt haláláig). A magyarellenes kampány azonban hamarosan öngólnak bizonyult. Kanadában egy újságíró az angol nyelvű változatot lapozgatva gyanút fogott: az egyik képen látható halott, akit a képaláírás szerint Horthy fasisztái juttattak erre a sorsra, feltűnően hasonlít egy bábra, amilyen ruhaboltok kirakatában csábítja be a vásárlókat. Az újságíró felkérte Vera Philips törvényszéki fotószakértőt, véleményezze a könyv képanyagát. Ennek eredményeként 23 felvételről bizonyították be, hogy hamisítvány: a műanyag hullák mellé hátteret egyéb képekről montíroztak, néhány sebesült több, más helyen készült felvételen is előfordul. Ugyanígy, az Észak-Erdélyből állítólag elűzött románok csoportképein hét férfi hol Csík, hol Maros megyei felvételeken tűnt fel. Az esetnek 1987 őszén külön műsort szentelt a torontói angol és francia nyelvű televízió. Ebben Vera Philips elmondta, hogy a kanadai román követségtől megkérte a felvételek negatívjait, az udvarias hangú levelére azóta sem érkezett válasz, így fenntartja véleményét: a képek nagy része friss hamisítványként ennek a könyvnek az illusztrálására készült. Magyar történészek bebizonyították, hogy a nagy pártharcos írók több esetben felelőtlenül dobálóznak „leleplezéseikkel". Így történt például Csíkszépvíz és Csíkszentmárton esetében: a könyv szerzői drámai színekben ecsetelik, hogyan vált földönfutóvá az előzőleg bántalmazott, megkínzott, itteni román lakosság, holott az 1939. évi, bukaresti hivatalos adatok szerint is ezek színmagyar helységek voltak. Arról, hogy a Dél-Erdélyben rekedt magyarságot milyen elbánásban részesítették a román hatóságok, egyetlen könyv vagy újságcikk sem jelent meg, pedig az említett semleges német–olasz bizottságok jelentéseiben bőven akadt volna bizonyíték. A Maniu-bandák szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi vérengzéseiről pedig 1944 után a Scanteia pártlap közölt cikksorozatot. /Barabás István: Többszörös halottak. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./

2008. szeptember 6.

A Studium Academicum Alapítvány nemzetközi ökumenikus konferenciát szervezett Fugyivásárhelyen szeptember 2-4-e között. Ennek keretében Pozsony Ferenc, a kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság elnöke és a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének professzora az erdélyi magyar néprajzi tájegységeket mutatta be. Az első világháborúig egy szűkebb területet, ami a Királyhágón túlra esett, neveztek Erdélynek. Trianonnal alföldi területeket is – amit a magyarok Partiumnak neveznek – Romániához csatoltak. 1920 után ezeket a vidékeket is Erdély részeként említik. Erdélyben a magyarok elsősorban a síkvidékekre, folyóvölgyekbe – Maros, Szamos és Küküllők – telepedtek le. A németek a 12. században érkeztek nagyobb csoportokban, főleg Dél-Erdélybe. A hegyes területeken erős román közösségek alakultak ki: a Déli-Kárpátokban, az Erdélyi-szigethegységben, Máramarosban. Erdélyben 800 éven keresztül két autonóm terület volt: a Székelyföld és Szászföld. Napjainkra a szászok eltűntek, de jelentős építészeti örökséget hagytak maguk után. A székelyek a Magyar Királyság keleti határait védték. Jelenleg is magyar etnikai tömb. A két autonóm tartományon kívüli részek a vármegyei területek. A román közösségek ortodox hitben éltek, majd egy részük egyesült Rómával. Ők lettek a görög katolikusok, erős központjuk jön létre Balázsfalván. A magyarság egy része a reformáció idején kálvinistává és unitáriussá vált, egy szűkebb területen katolikus maradt, főleg Székelyföld keleti részén. Néprajzi szempontból jellegzetes romániai magyar tájegységek: az Érmellék, a Szilágyság, a Fekete-Körös völgye, Kalotaszeg, Torockó, a Mezőség, a Székelyföld, Csángóföld és a bukovinai székely vidék. Az előadással párhuzamosan a kultúrotthonban a Fugyivásárhelyi Református Nőszövetség erdélyi tárgyi emlékekből rögtönzött népművészeti kiállítást rendezett. /Létai Tibor: Fugyivásárhelyi példamutatás. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 6./

2008. szeptember 27.

Nem sikerült megrendezni az Aradi Magyar Napok nyitórendezvényeként a helyi magyar színjátszás múltjának szentelt konferenciát. A számbelileg erősen fogyatkozó és széthúzó aradi magyarság számára tanulságos lett volna ez a visszapillantás. Nem hiányozhatott volna belőle a 60 esztendeje felszámolt hivatásos színtársulat históriája, illetve a „rendes föltámadást” ígérő kamaraszínház most kezdődő harmadik évadja. Az első világháborúig a vidék egyik legjobbjának tartott és operatársulattal is rendelkező Aradi Nemzeti Színház az impériumváltozás utáni új körülmények között kemény harcot vívott fennmaradásáért. Az állami támogatás fokozatos megszüntetésével meg kellett találnia az önfenntartás lehetőségeit. Évadról évadra változó összetételű társulatokkal működtek. A művészi mércét a koncessziót megszerző mindenkori direktorok (Hetényi Elemér, Róna Dezső, Fekete Mihály és hosszú ideig Szendrey Mihály) hol a társulat erejénél magasabbra, máskor pedig alacsonyra állították. A korábban tehetős közönség egy része is egzisztenciális gondokkal küszködött. Változott a város etnikai összetétele is. Az 1930-as évek elején Erdélyben válságmenedzseléssel próbálkoztak. Öt várost kiszolgáló erős társulatot verbuváltak Janovics Jenő, a kitűnő kolozsvári színházi és filmszakember vezetésével. Azonban ez sem vált be. A következő évadokban Aradon, Temesváron tartottak előadássorozatokat. Az Aradon 1939-ben megalakuló, maroknyi színészből álló Erdélyi Magyar Kamaraszínpad a Központi Szálló csarnokában tartotta előadásait. A második bécsi döntés után Dél-Erdélyben betiltották a hivatásos magyar színjátszást. A társulat szétszéledt. A háború utáni években Jódy Károly csak népszínházi szinten szervezhette újra a társulatot. 1948 megszületett a döntés: Aradon csak az 1945-ben létrehozott román népszínházi társulatból lesz államilag szubvencionált hivatásos társulat. A magyar társulatot felszámolták. Ezzel a döntéssel Arad akkor 130 éves magyar színházi múltjának zárult le egy szakasza. /Puskel Péter: Az aradi magyar színtársulat felszámolása. Már 60 éve! = Nyugati Jelen (Arad), szept. 27./

2008. szeptember 29.

Isten szép ajándékai a feladatok, azokat megoldani pedig annyit jelent, mint minden körülmény között szembenézni az élet nagy kihívásaival – ezeket a gondolatokat értelmezte életre, cselekedetre ösztönzően Sepsiszentgyörgyön Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója. Ez a szociális alapítvány jelenleg mintegy másfél ezer erdélyi árva, nehéz sorsú gyermek neveléséről gondoskodik, Háromszéken is több településen /Kovásznán, Árkoson, Esztelneken és Sepsibükszádon/ tevékenykednek. A szeptember 27-i közönségtalálkozón zsúfolásig telt a Megyei Könyvtár Gábor Áron Terme. Böjte Csaba vallja, ,,nagyon nehéz azt mondani, hogy engem nem érdekel", s mivel Dél-Erdély szórványvidékein, a Zsíl völgyében nagyon sok teljesen magára maradt, székely származású család került felfoghatatlanul nehéz helyzetbe, támogatásukra mindig nagy szükség van. Böjte Csaba hisz abban, hogy a gyermek nem más, mint ,,Isten szép csodája", kik között nem lehet selejt, lehajol az apróságokhoz, és azt mondja nekik: én vagyok az edző, akarsz te bajnok lenni? A szó legnemesebb értelmében készítik fel őket az életre, az általuk nevelt árvák 60–70 százaléka főiskolára kerül. Ugyanaznap este Bardócz Csaba református lelkész ismertette az általuk kezdeményezett, Áldás népesség nevű mozgalmat. /Mózes László: Aki bajnokokat nevel (Böjte Csaba Sepsiszentgyörgyön) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 29./

2008. szeptember 30.

Szeptember 26-án Vajdahunyadon a kolozsvári Passamezzo Historikus Együttes fellépésével folytatódott a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság által szervezett idei Reneszánsz Kastélyfesztivál. A helybeli magyarság nem képviseltette magát túl nagy számban, annál többen jöttek el Déváról és szép számban ültek a közönség soraiban fiatalok. Sokukat szoros barátság fűz a Passamezzo együttes többnyire egyetemista táncosaihoz. Másnap a marosillyei Veres bástyában latin nyelvű szentmisével kezdődött beharangozott reneszánsz nap, melyen fellépett a budapesti Musica Profana együttes. A szentmisét követően a Veres bástya történetének filmes bemutatása következett. Estefelé a társaság átvonult a közeli marosnémeti Tholdy kastélyba, ahol, szintén a visszaszolgáltatott kúria ura, Tholdy Horváth Péter fogadta az érkezőket. A közel 400 éves, klasszicista stílusban épült kastély történetét ismertetve, a házigazda elmondta, hogy e kúria, már a Gyulay család idejében a dél-erdélyi magyar kultúra egyik központja volt. Gyakran fordult meg itt Kazinczy Ferenc, Döbrentei Gábor és a kastélytulajdonosok közt megemlített Kuunok idejében is pezsgő kultúrélet folyt e kastélyban. Szeretnénk ezt a hagyományt tovább ápolni és örömmel biztosítanak teret a magyar kulturális rendezvényeknek, mondta Tholdy Horváth Péter. A nagykárolyi Collegium Régizene együttes előadása sikeres volt. /Gáspár-Barra Réka: Zenei ínyencségek a reneszánsz kastélyfesztiválon. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 30./

2008. november 18.

Délkörök és szórványszigetek címmel szervez Szórványtengely-műhelyt november 22-én Déván a Világhírnév (www.vilaghirnev.net) transzszilván honlap és a Hunyad megyei RMDSZ. A rendezvény célja – mint minden eddig szervezett műhelyé – a szórványközösségek közötti kapcsolatok megteremtése. A szám szerint 15. tengelytalálkozó célja a déli szórványszigetek európai térképre rajzolása. A dél-erdélyi szórványmegyék iskolaküldöttségei bemutatkoznak, alapvető gondjaikat számba veszik, keresik az együttműködési lehetőségeket. /Szórványtengely-műhely Déván. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 18./

2008. december 10.

December 8-án Déván a ferences templomban több száz hívő fogadta a Hunyad megyei zarándokútra érkező csíksomlyói Szűz Máriát. Pontosabban a közel 500 éves kegyszobor hű másolatát, amellyel a pünkösdi búcsúk alkalmával az utóbbi években találkozhatnak a csíksomlyói nyeregben a hívők. A kegyszobor Hunyad megyei zarándoklatát a dél-erdélyi egyházközségekben tevékenykedő ferencrendi szerzetesek szervezték. Az egyházmegye ezer éves fennállására emlékeztek s jövőre ünnepelik a ferences rend 800 éves évfordulóját is. Az eredeti csíksomlyói kegyszobor a XVI. század elején készült reneszánsz stílusban, hársfából. Alkotója ismeretlen, de a feltételezések szerint ferences testvérek keze nyomát őrzi. A napba öltözött asszonyt ábrázoló kegyszobor 2,27 méter magas. A századok folyamán a kegyszobrot sok százezer zarándok kereste fel, gyógyulásért, lelki békéért esdekelve. A kegyszobor másolata a kilencvenes évek derekán készült el, székely mesterember keze nyomán. Első zarándokútja a dél-erdélyi szórványba vezetett. /Gáspár-Barra Réka: Hunyad megyébe érkezett a csíksomlyói Szűz Mária. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 10./

2008. december 18.

Az új kormány az észak-erdélyi autópályán csak 254 kilométer elkészítését ígéri 2012 végéig, az egyelőre csak tervezés szakaszában lévő dél-erdélyi autópályát viszont teljes egészében megépíttetné. A 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya vesszőfutása nem ér véget az új kormány beiktatásával sem. 2004-ben az elkezdett építkezés hamar leállt. Traian Basescu államfő korábban leszögezte: a dél-erdélyi autópálya megépítése sürgősebb. Emil Boc számára kellemetlen volt, hogy pártja nem támogatja a kincses várost is érintő autópálya mihamarabbi megépítését. A kormányprogram-tervezet szerint 2012-ig csak a Bors és Marosvásárhely közötti 254 kilométert, vagyis a sztráda 60 százalékát tervezik megépíteni. /borbély: Folytatódik az észak-erdélyi autópálya vesszőfutása. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./

2008. december 20.

Az utódoknak kötelessége az emlékezés és az emlékeztetés egyaránt. November 2-án honvédemlékművet avattak Tordaszentlászlón – ez a 34. 64 esztendő után – Erdélyben. 1944. szeptember 4–5-re virradóan a 2. magyar hadsereg megmaradt alakulatai és német katonai egységei átlépték az Észak- és Dél-Erdélyt elválasztó országhatárt, s bevonultak Dél-Erdélybe. Szembe találták magukat a Dél-Erdélybe betörő orosz, illetve román katonai alakulatokkal. Az első ütközetre a Tordaszentlászlóhoz közeli szűk Kisbányai-szorosban került sor, ahol a visszavonult vasgárdista és mániuista-terrorista csapatok lesből rátámadtak a békésen bevonuló magyar és német egységekre. Ez lett a tordai csata előszobája, amelyet a magyarok és a németek vívtak orosz és román csapatokkal Észak-Erdély és Kolozsvár katonai kiürítéséért a visszavonulók fedezése és Kolozsvár megmentése érdekében. Ezeknek a harcoknak és a szembenállók véráldozatának köszönhetően nem pusztult el Erdély fővárosa, Kolozsvár. A harcokban megsebesült magyar és német katonákat Tordaszentlászlón ápolták. Akik a kastélykórházban haltak meg, azokat a kastély parkjának tisztásán temették el, sírjaik fölé fakeresztet állítva. Így maradtak az egyéni és közös katonasírok 1946 kora márciusáig, amikor az akkori hatóságok a hősöket kihantoltatták és a millenniumi Kiserdőben levő községi temetőbe, közös sírba újra temetették. A temetőt azonban a honvédsírokkal együtt az államosítás után 1951-ben felszámolták, a sírhantokat buldózerrel, földgyaluval a földdel egyenlővé tették, majd erdei fenyővel ültettették be. Az elpusztított honvéd és német katonasírok fölé az RMDSZ tordaszentlászlói szervezete, önkormányzata és közművelődési egyesülete honvéd emlékoszlopot és jelképes sírhantot állított a 23 ismert és 16 ismeretlen nevű magyar honvéd, valamint 5 ismeretlen nevű német katona emlékére, amelyet november 2-án avattak fel. A avatóünnepségen megjelent és beszédet mondott Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, a bukaresti magyar nagykövetség képviseletében Sándor Mátyás alezredes, légügyi katonai attasé, továbbá képviseltette magát és koszorúzott a Történelmi Vitézi Rend. A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke, v. Pataky József székkapitány beszédet mondott és köszönőokmányt nyújtott át mindazoknak, akik valamilyen módon hozzá járultak e kegyeleti emlékhely kialakításához, így például Tamás Gebe András polgármesternek, a Tordaszentlászlói Kórus és Fúvószenekarnak, Boldizsár Zeyk Zoltán magyartanárnak, a Thamó Gyula Közművelődési Egyesület elnökének, Balázs Attila és Szőke Zoltán lelkészeknek, v. Pataky Józsefnek és Boldizsár Zeyk Imrének, az RMDSZ helyi elnökének, az emlékmű és emlékhely kialakításának kezdeményezőjének, az 1944. évi hadi események átélőjének. Boldizsár Zeyk Imre beszédéből: „Hatvannégy év hallgatás és elhallgattatás után értük meg ezt a mai alkalmat, amikor is, bár anyagi mivoltában szerény, de mégis méltó emléket allíthattunk annak a 39 ismert vagy ismeretlen nevű magyar honvédnek és 5 német katonának, akik a második világháború nagy világégése idején itt, ezen a földön, a mi falunkban vagy annak környékén váltak világháborús áldozatokká. ” „Honvédeink a HONT védték úgy, ahogy azt az akkori viszonyok alapján Isten és ember előtt tiszta lelkiismerettel letett esküjük előírta. S hogy utolsó csepp vérükig helytálltak, annak bizony mi vagyunk okai! Hitük, hogy lesz e földön kései utód, akiért érdemes a katonahalált vállalni, íme nem volt hiábavaló. S hogy a történelem másként alakult, az nem az ő felelősségük. ” A legújabb kegyeleti- és emlékhely dokumentumfilmjét Csép Sándor készítette el. /Boldizsár Zeyk Imre: Múltidéző – Hol sírjaink domborulnak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

2008. december 29.

Hatodik alkalommal tartották meg az Erdővidéki Tudományos Konferenciát Baróton. Az egyik társszervező, Fehér János művészettörténész elmondta: örömmel töltötte el, hogy az elmúlt évekhez képest nagyobb számban vettek részt a fiatalok. Az előadások között volt: Egyed Emőke Erdővidék szeméttárolási gondjainak megoldása, Várhegyi László Az Európai Unió. A gazdasági válság, Bíró Rózsa Egy festett fatábla állapotfelmérése és részleges restaurálása, Pál János Adalékok a Romániai Unitárius Egyház (Dél-erdélyi) történetéhez, Fehér János A nagybaconi református templom építéstörténete. /Hecser László: Tudományos konferencia Erdővidéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 29./

2009. február 20.

A Magyar Polgári Párt (MPP) közleményében felhívta Traian Basescu államfő figyelmét, hogy a területi autonómia fogalma nem mond ellent Románia alkotmányba foglalt területi egységének és oszthatatlanságának- Az MPP szerint az alkotmányban megfogalmazott nemzetállam fogalma meghaladott, figyelmen kívül hagyja, hogy Románia nem egynemzetiségű, hanem többnemzetiségű állam. Az MPP Románia területi-közigazgatási átszervezését a következő régiók létrehozása által javasolja: Észak-Moldva-Bukovina, Dél-Moldva, Munténia, Olténia, Dobrudzsa, Bánság, Partium (Körös-vidék), Észak-Erdély, Máramaros, Dél-Erdély, Székelyföld és Bukarest. /MPP-s visszavágás Basescunak. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./

2009. február 28.

„Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni, és amennyire segítségükre tudok lenni, leszek és terhüket vállaimra venni igyekszem” – ígérte püspökké szentelésének napján Márton Áron. Február 12-én hetven éve annak, hogy Márton Áront püspökké szentelték a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Az évforduló tiszteletére február 28-án Kolozsváron, a 660 éves plébániatemplom kertjében felavatják és megszentelik Bocskai Vince szobrászművésznek a püspökről készült alkotását. A Szabadság napilap több írással állított emléket Márton Áronnak. /”Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni” Márton Áron püspök szobrát leplezik le ma a templomkertben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ a/ Márton Áron az erdélyi magyarság talán egyetlen olyan alakja, akire egyöntetűen felnéz mindenki. Márton Áron /Csíkszentdomokos, 1896. aug. 28. – Gyulafehérvár, 1980. szept. 29./ mélyen vallásos földműves család gyerekeként született. A Trianon utáni években munkát keresett Brassóban, majd a papi szemináriumba jelentkezett. A gyulafehérvári tanári jellemzés szerint Márton Áron „Világos fő, tartalmas lélek, gerinces jellem. ” 1932-ben került Kolozsvárra, mint egyetemi, ifjúsági lelkipásztor, a Katolikus Népszövetség igazgatója, majd a kolozsvári Szent Mihály egyházközség plébánosa. A kisebbségek iskoláit veszélyeztető Anghelescu-törvények hatására Az Erdélyi Iskola néven népnevelő és kulturális, politikamentes folyóiratot indított. 1938 karácsonyán XI. Pius pápa a 42 éves Márton Áront kinevezte a megüresedett gyulafehérvári püspöki székbe. Jelmondata: Non recuso laborem – nem vonakodom a munkától. 1940-ben Gyulafehérváron maradt, a Dél-Erdélyben élő hívei mellett, mert vallotta: „Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk… Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat”. 1944-ben akkor érkezett Kolozsvárra, amikor elkezdődtek a zsidóellenes intézkedések. Május 18-án a Szent Mihály-templomban jelentette ki: „Aki felebarátja ellen vét, veszélyezteti a kereszténység kétezer éves munkájának nagy eredményét, az emberek testvériségének gondolatát…” A kommunista diktatúra visszaélései ellen többféleképpen küzdött. Körlevélben tiltakozott a görög katolikusoknak az ortodoxiába való beolvasztása ellen. Papjainak és híveinek megtiltotta, hogy részt vegyenek a kommunista párt gyűlésein. Megpróbálták a püspököt lejáratni, tekintélyét megtörni. 1949. június 21-én letartóztatták. Ellene fordították 1944-es tevékenységét, amikor azért érvelt, hogy a párizsi béketárgyalásokon ne ismétlődjön meg Trianon igazságtalansága. Hazaárulással vádolták és 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Fogolyként is apostol volt. 1955-ben szabadlábra helyezték, azonnal átvette az egyházmegye irányítását. Nagylelkűen megbocsátott a békepapi mozgalomban résztvevőknek, visszaállította az egyház egységét. Két évig szabadon mozoghatott, azután házi őrizetre kényszerítették. Csak a székesegyházba mehetett át. Minden elképzelhető módon megpróbálták ellehetetleníteni, lejáratni, de tisztelete egyre nőtt. Lehallgatták, kutyáit megmérgezték, megpróbálták rávenni, hogy a házi őrizet feloldása fejében kössön kompromisszumot, de hajthatatlan maradt. 1967-ben is csak úgy fogadta el, hogy részt vesz a Franz König bíboros látogatásával fémjelzett ortodox állami ünnepségeken, ha „feltétel nélkül feloldják a házi őrizet alól; cenzúra nélkül érintkezhet a Szentszékkel, külfölddel, a papokkal és a hívekkel; körleveleket adhat ki cenzúra nélkül; biztosítják a hitoktatás szabadságát, és az ordináriusi jurisdikciót a kormány nem korlátozza”. Ezek után szabadon mozoghatott, három alkalommal Rómába is eljutott, bérmaútjai pedig Erdélyszerte diadalmenetté váltak. 1968-ban Ceausescu államfői fogadásra rendelte az egyházfőket, Márton Áront pedig maga mellé ültette. Erről szóló jegyzetében megemlékezik arról a pillanatról, amikor a diktátor beszéde után jött a kötelező taps: „A többiek helyeselték s tapsoltak, s mivel nem csatlakoztam az örvendezőkhöz, az Elnök Úr kérdően nézett rám, de nem szóltam semmit. Gondoltam megvárom, amíg többet tudok. ” A hetvenes években fokozatosan gyengült, romlott az egészségi állapota. II. János Pál pápa 1980-ban felmentette az egyházmegye kormányzása alól. Ugyanabban az évben elhunyt. A már életében szentnek tartott püspök szentté avatási pere 1992-ben kezdődött el. b/ 1944. november 14-én Márton Áron római katolikus püspök, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke és Nagy Ferenc református püspök-helyettes levelet írt Constantin Sanatescu miniszterelnökhöz az erdélyi magyarság sérelmeiről. „A Romániában élő magyarság – kezdve az 1918-as gyulafehérvári határozatokon – többször kapott ígéretet, hogy az ország többi állampolgárával egyenlő állampolgárként fog kezeltetni. Ezeknek az ígéreteknek a beváltására, sajnos a gyakorlatban nem került sor. Ellenkezőleg: a magyarság mind politikai jogaiban, mind gazdasági és kulturális téren olyan korlátozásokat szenvedett el, amelyek következtében élete fokozatosan egyre nehezebb lett, 1940 óta pedig, az Antonescu-diktatúra évei alatt elviselhetetlenné súlyosodott. ” Ezeknek a rendelkezéseknek „egész sorozata ma is teljes érvényben van, sőt augusztus 23-a óta újabb diszkriminatív – bizalmas és sehol közzé nem tett – rendeletekkel gyarapodott. ” A levélben felsorolták a magyarság sérelmeit. Kérték a kormányt, hogy vizsgálják meg a magyarság helyzetét és a sérelmek orvoslására foganatosítanak intézkedéseket. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ c/ Már 1945-ben felmerült Márton Áron politikai szerepvállalásának a szorgalmazása. A politikai színtéren való nyílt szerepvállalást a püspök visszautasította, egyházi hivatalával nem tartotta összeegyeztethetőnek. Körleveleiben, a szószékről elhangzott beszédeiben már 1945 elejétől elítélte a véleményszabadság korlátozását, a kierőszakolt tekintélyt. Abban reménykedett, hogy az első világháborút lezáró békeszerződésektől eltérően az új béketerveket az igazságosság és méltányosság elvére fogják alapozni. A marosvásárhelyi gyűlésen az Magyar Népi Szövetség vezetői 1945. november 18-án egy olyan politikai nyilatkozat elfogadását erőszakolták ki, amelyben az MNSZ az erdélyi magyarság nevében lényegében lemondott a határkiigazításáról. „Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés, hanem a demokrácia megerősödésének, a nemzeti jogegyenlőség tényleges megvalósításának, a határok feloldásának kérdése. ” Márton Áron a román miniszterelnökhöz, Petru Grozához 1946 januárjában intézett levelében (a levelet megküldte az MNSZ vezetőségének is) tiltakozását fejezte ki az MNSZ marosvásárhelyi nyilatkozatával szemben. Meglátása szerint ez a nyilatkozat nem tükrözte az erdélyi magyarság álláspontját. „Erdély kérdését ma nem lehet önmagában külön nézni, hanem a megoldás módozatait az érdekelt nemzetek, sőt Európa jogos igényeinek összeegyeztetésében kell keresni. […] Isten magyarnak teremtett s természetesen fajtestvéreimnek sorsa és sorsának alakulása miatt nem lehetek közömbös. A papi hivatásom pedig arra kötelez, hogy a kérdéseket erkölcsi szempontból is mérlegeljem. A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, melyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt. ” – olvasható a püspök levelében. Márton Áron társaival 1946. április 29-én memorandummal fordult a magyar kormányhoz, amelyben a magyarság nevében kifejezték, hogy az erdélyi magyarság „saját államban, saját fajtestvéreivel együtt, saját életfelfogása szerint kíván élni. ” Egyúttal felkérték Teleki Gézát, a volt miniszterelnök Teleki Pál fiát, hogy a béketárgyalásokon képviselje az erdélyi magyarságot. A memorandum nem került a párizsi béketárgyalások asztalára. /Nagy Mihály történész: Márton Áron és az erdélyi határkérdés. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

2009. március 10.

A marosillyei Bethlen Gábor szülőházat, visszaszolgáltatását követően, hét évvel ezelőtt vásárolta meg a Szent Ferenc Alapítvány. A magyarországi segítséggel történő alapos restaurálás nyomán, a hajdani illyei vár egyetlen fennmaradt épületrésze, a Veres bástya, kezd beépülni az erdélyi turizmus fő állomásainak sorába. Néhány éve a Hunyad megyei magyarság kultúr-rendezvényeinek is gyakran biztosít teret a nagy fejedelem szülőháza. Tavaly májusban háztörténeti kiállítást rendeztek be falai között, a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Levéltár támogatásával. Az itt kiállított anyag nyomtatott formában is megjelent és az utóbbi hetekben az alapítvány igyekezett eljuttatni azt számos magyarországi és erdélyi iskolába, kultúrintézménybe. Varga Csaba, a Bethlen ház megbízott vezetője elmondta, ez a kiadvány sokat tesz majd a marosillyei Veres bástya népszerűsítésében. Szerzője, Kovács András, kolozsvári művészettörténész hosszas helyszíni és levéltári kutatás nyomán állította össze az anyagot. Múzeum-jellege mellett dél-erdélyi kultúrközpont szerepét is be kellene töltenie ennek a háznak. Vannak évről-évre visszatérő rendezvények, mint például a Szent Ferenc Alapítvány által szervezett Hálaadás ünnepe, melynek keretében tavaly megnyílt az említett kiállítás és kopjafát avattak a várkertben. Rendszeres házigazdája a Veres bástya a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság által szervezett kastélyfesztiváloknak is. A közeljövőben kialakítani a „Találkozás Erdély aranykorával” nevet viselő, állandó jellegű programot is. /Gáspár-Barra Réka: Találkozás Erdély Aranykorával. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 10./

2009. március 30.

Dél-Erdély magyar tanintézményeinek iskolakönyvtárairól tanácskoztak március 28-án Szászmedgyesen a dévai, nagyenyedi, tordai, nagyszebeni és medgyesi magyar tanintézmények pedagógusai. A rendezvényre a Világhírnév internetes névsorolvasó és a Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület által szervezett Szórványtengelyek-műhely keretében került sor. A 16. Szórványtengelyek-műhely a könyvek és könyvtárak kérdésköre mentén épült fel. A rendezvény fénypontja a Szórványhűség-, illetve az Őrhely-díj átnyújtása volt. Az előbbit Balázs János, az RTV bukaresti munkatársa, az utóbbit a baromlaki elsőosztályos, Narita Elemér vehette át, akit nagy áldozatok árán járat magyar tagozatra román anyanyelvű édesapja. A 16 Szórványtengelyek-műhely kettős könyvbemutatónak is otthont adott: Mihály István, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének esszékötetét (A képernyő jótékony homálya) Völgyi Marcell, Szabó Csaba, a kolozsvári tévé szerkesztőjének új regényes nyomozását (Jó Sándor Margarétái) Páll Ferenc méltatta. Az újonnan született Világhírnév Kiadó újságíró-sorozatát (Fehér Holló) Ambrus Attila MÚRE-elnök értékelte. Szabó Csabának, a szórványtengely-mozgalom alapítójának meghívottjai most a szucsávai magyarság képviselői voltak. A rendezvénynek otthont adó szászmedgyesi RMDSZ nevében Balázs Béla megyei elnök kalauzolta a szórványtengelyek-műhely immár valóságos kisközösséggé összeforrott pedagógus-csapatát a város „téka-hangulatú” épületeiben. /Szászmedgyesen átadták a Szórványhűség és az Őrhely-díjakat. = Erdély.ma, márc. 30./

2009. június 4.

Az állami intézmények magyar tisztségviselőinek tömeges leváltása ellen tartottak tiltakozó felvonulást és gyűlést több ezer résztvevővel június 3-án Marosvásárhelyen. A megmozdulás az RMDSZ–EMNT európai parlamenti jelöltjeinek kampányzáró rendezvénye is egyben. A tüntetésen nagy számban képviseltette magát a két szomszédos székely megye, Hargita és Kovászna. „Erdélyt nem lehet visszaadni, ugyanis Erdély a románok és a magyarok közös tulajdona, tehát a magyaroknak is megvan benne a maguk része” – mondta beszédében Markó Béla szövetségi elnök. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke állást foglalt a „nacionálkommunizmussal” és a román asszimilációs politikával szemben. A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság csatlakozik az RMDSZ megyei szervezetének kezdeményezéséhez a műemlékek román, magyar, német, angol és francia nyelvű, valamint a helységnévtáblák román, magyar és német nyelvű feliratozását illetően. /Tiltakozó felvonulás és kampányzáró. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./ Sokan vagyunk, Háromszék, Csíkszék, Kalotaszeg, Partium, Bánság, Máramaros, Arad, Kolozs, Maros, Dél-Erdély is itt van, de ez csak egy töredéke annak, ahányan vagyunk – mondta Markó Béla a tiltakozó nagygyűlésen. Népviseletbe öltözött csángók, fúvószenekarral érkező háromszékiek, sok-sok magasba emelt, román, magyar, angol és német nyelvű tiltakozó transzparens is volt. „Erdélyért évszázadok alatt megküzdöttünk, nem adhatjuk oda, ami minket illet. Nem adhatjuk a múltunkat, a nagyjainkat, költőinket, tudósainkat” – mondta Tőkés László. Június elsejétől Csíkszéken is elindult az aláírásgyűjtés a magyar intézményvezetők leváltása ellen. /Antal Erika: „Erdély jogos jussunk” Több ezren vettek részt az RMDSZ–EMNT vásárhelyi kampányzáróján. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./ Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint az utóbbi hetek, hónapok etnikai tisztogatásával a román kormány a történelmet próbálja visszafordítani. Markó, akárcsak a többi szónok, a tizenkilenc évvel ezelőtt történtekkel vont párhuzamot, amikor a román politikumnak szintén a magyarok kisemmizése és ellehetetlenítése volt a célja. Akkor a nacionalizmustól fűtött tömeg azt skandálta, hogy Erdély földjéért kész meghalni, csak az ne legyen ismét a magyaroké. „Erdélyért élni kell, nem meghalni!” – jelentette ki Markó. Tőkés László a pánromán és pánortodox nacionalista hatalom magyarellenes megnyilvánulásait látta az intézményvezetők eltávolításában. A marosvásárhelyi tiltakozó nagygyűlésen elfogadott kiáltvány: Mi, Marosvásárhelyen összegyűlt erdélyi magyarok, közösségünk nevében egységes akarattal kinyilvánítjuk:1. Nemzeti közösségünk önkormányzati és önrendelkezési jogait érvényesíteni kell, beleértve a magyar többségű régiók területi autonómiáját. 2. Helyi és regionális szinten biztosítani kell a nemzeti kisebbségek anyanyelvének hivatalos nyelvként való használatát. 3. Minden korlátozás nélkül biztosítani kell a magyar anyanyelvű oktatást és az oktatási intézményeken belüli, illetve azok közötti kapcsolatokban a magyar nyelv használatát. 4. Nem értünk egyet a 37-es kormányrendelettel, amely intézményeink magyartalanításának eszköze. 5. Vissza kell helyezni az intézmények élére a leváltott vezetőket. 6. A központi és helyi állami intézményekben biztosítani kell az etnikailag arányos képviseletet. Az intézményvezetőknek ismerniük kell a magyar nyelvet a magyar többségű megyékben. 7. Képviselőink Bukarestben és Brüsszelben határozottan fel fognak lépni kisebbségi jogaink minden területen való érvényesítése érdekében. 8. Felemeljük szavunkat a magyar- és kisebbségellenes megnyilvánulásokkal szemben. 9. Felelősséget vállalunk egymásért, és visszautasítjuk a magyar identitástudatunk ellen irányuló törekvéseket. Vállaljuk, hogy jogainkért egységesen küzdünk minden hazai és nemzetközi fórumon. Nem engedjük, hogy elvegyék megszerzett jogainkat. Célunk az összefogás, az összetartozás-tudat, a nemzetiségi jogok biztosítása mindenki számára, és a békés együttélés feltételeinek a megteremtése. Isten minket úgy segéljen! Marosvásárhely, 2009. június 3./Szucher Ervin: Kampányzáró tüntetés Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), jún. 4./

2009. június 12.

Dél-Erdély és a Bánság természeti, gazdasági és szociális környezetét mutatja be a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának A Kárpát-medence régiói monográfiasorozatában idén megjelent, kilencedik kötete. A kiadvány felvázolja az elmúlt másfél évszázad történelmi folyamatait, kitér többek között a térség népességére, településrendszerére, térszerkezeti egységeire, illetve az egészségügyi ellátási rendszerre. A 29 szerző tanulmányát tartalmazó Dél-Erdély és Bánság című kötetet június 11-én a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) székházában Horváth Gyula egyetemi tanár, a könyv szerkesztője és Péntek János akadémikus, a vaskos munka lektorálója mutatta be, a moderátor szerepét Benedek József professzor töltötte be. A Kárpát-medence régiói című sorozat célja, hogy bemutassa a magyarországi és határon túli régiók, így többek között a Vajdaság, Erdély és Kárpátalja gazdasági, társadalmi, települési és természeti állapotát, értékelve a különböző változásokat. Eddig nyolc kötet látott napvilágot, amelyek közül szintén Horváth Gyula szerkesztette a monográfiasorozat első, Székelyföldről, és negyedik, Északnyugat-Erdélyről szóló részét. A most bemutatott kötet szerzői között van Bakk Miklós, Vincze Mária, Nagy Egon, Veres Valér, Benedek József és Bodó Barna. A 29 szerző többnyire a Kolozsvári Egyetemi Intézet kutatója, egyetemi tanárok és doktoranduszok egyaránt vannak közöttük. A kötetet lektoráló Péntek János elmondta, egyfajta bizonytalanságot érzett a szaknyelvi terminológia tekintetében, ami annak tulajdonítható, hogy az idősebb kutatók eddig „legkevésbé” magyar nyelven publikálhattak, a fiatalok szövegein pedig a gyakorlat hiánya érződik. A Kárpát-medence régiói című sorozatot 14 kötetesre tervezték, már folyamatban van a Dél-Alföldről szóló, tizedik kötet szerkesztése, a további kiadványok Kárpátalját, a Közép-Dunántúlt, Észak-Magyarországot, Szlavóniát és a Muravidéket mutatják be. /Ferencz Zsolt: Dél-Erdély és Bánság: tudományos munkát segítő kiadvány. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./

2009. július 22.

„Az egyik igen nagy fájdalmam, hogy az anyaországban is kisebbségben él szellemileg és lelkileg a magyarság, s ma inkább, mint bármikor. Ha ez az anyaország egy valódi nemzeti állam lenne, könnyebb lenne a végeken élő magyarok sorsa, reménye is, mint arra néhány évig volt is példa. Szerintem magyar politikus soha nem mondhat le az elszakított területekről, lakóinak jogairól” – vallja Szervátiusz Tibor, Kossuth-díjas szobrászművész a Mindörökké, Erdély /Kairosz Kiadó, Budapest, 2009/ című beszélgetés-kötetben. A Kairosz Kiadó Magyarnak lenni népszerű sorozatában Szervátiusz Klára, a művész felesége kérdezte a neves alkotóművészt. A művész életének fontosabb fordulópontjait érintő kötetben szó esik a pálya indulásainak nehézségeiről, a küzdelmes menekülésről Erdélyből, Babba Mária szerepéről, az erdélyi és a magyarországi kisebbségi létről. Szervátiusz Tibor hangsúlyozta: „Az egészben az a legtragikusabb, hogy ez a kis Csonka-Magyarország tele van belső ellenséggel. Ez az, ami érthetetlen. Ugyanis, ha ez az ország nem áll talpra, nem erősödik meg minden területen, akkor az elszakadt területek magyarsága számára is reménytelenné válik a helyzet, a sors. Ezt a beteg országot kellene meggyógyítani, talpra állítani, s innen megszervezni a világban szétszóródott magyarságot. Ehelyett most belső ellenség, vezetés irtja és pusztítja mindazt, ami magyar, ami tisztesség és becsület. ” Szervátiusz Tibor Kolozsváron született, ott töltötte gyermekéveit, s megható élményeket őriz a 40-es évek történelmi időszakából, a legemlékezetesebb számára Erdély visszacsatolása. A kolozsvári Szent Mihály templomban áll Szervátiusz Tibor fehér-mészkőből készült Pietája. A művész így vall erről a szobráról: „A Szent Mihály templomot éppen akkor restaurálták, 1957-ben, s ebből az alkalomból kértek fel a Pieta elkészítésére. ” „Három alak áll a kereszt alatt, balról a Szűzanya, jobbról arimateai József tartja Jézus testét. Ott van a torony alatti kápolna falában, az emberek nagyon szerették, fényesre simogatták Jézus lábait. ” A művész a megbízást Márton Áron püspöktől, Erdély legendás hírű főpapjától kapta, igaz csak közvetve, mert akkor már szobafogságban volt Dél-Erdélyben, Gyulafehérvárt. Áldását küldte a tervre, azt üzenvén: nagyon tetszik neki. Szervátiusz Tibor megalkotta Ady Endre, Móricz Zsigmond, Bartók Béla, Szabó Dezső és Németh László szobrát, mert erősítést adtak a művésznek a kisebbségi sorsban. Nehéz körülmények között alkotott, a híres Dózsa szobrába belesűrítette bukásainkat, tragédiáinkat, a későbbi tüzes trónjainkat. „Benne vannak tehát a későbbi forradalmi bukásaink, de benne van Trianon is. Tulajdonképpen Trianon teljes kifejezése, mivel a végtagjai hiányoznak, levágták, leégették. Megmaradt a törzs, amely kegyetlenül vergődik, szenved, kínlódik az életért, a megmaradásért…”Elmondta, miért kellett elhagynia szülőföldjét: „Ha édesapám nem segít bennünket, akár éhen is halhattunk volna a családommal. A titkosrendőrség állandóan zaklatott, számtalan megfigyelő leste minden mozdulatunkat. Arra csak később jöttem rá, már itt, hogy igen közelről is figyeltek a Secu számára. Állandóan követtek, fenyegettek, lehallgattak, házkutatást is tartottak. Olyan lelki terrornak vetettek alá, hogy már nem bírtam. ” A művész 1977. szeptember 12-én érkezett Magyarországra. Időközben feleségével létrehozták a Szervátiusz Alapítványt, valamint a Szervátiusz Jenő díjat, mert szeretné elérni, hogy újabb követői legyenek, akik vállalják a nemzeti kultúra gyökereinek felmutatását művészetükben. /Frigyesy Ágnes: Mindörökké Erdély. Beszélgetés-kötet a Kossuth-díjas Szervátiusz Tiborral. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 22./

2009. augusztus 31.

1940. augusztus 30-án hirdették ki a tengelyhatalmak – Németország és Olaszország külügyminiszterei, Joachim von Ribbentrop és Gian Galeazzo Ciano – a bécsi Belvedere-palotában a második bécsi döntést, amely 43 ezer négyzetkilométernyi észak-erdélyi területet juttatott vissza Magyarországnak 2,5 millió lakossal. Visszakerült Nagykároly, Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti és Marosvásárhely, valamint az egész máramarosi terület és Székelyföld. A döntés előzményeihez tartozik, hogy a romániai Szörényváron (Turnu Severin) 1940. augusztus 16-24 között folytatott román–magyar tárgyalások nem vezettek eredményre a területátadás kérdésében. A magyar csapatok 1940. szeptember 5-13 között vonultak be a visszakapott területre. Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint a visszacsatolt Észak-Erdélyben 1 344 000 magyar, 1 069 000 román és 47 000 német lakos élt. Dél-Erdélyben körülbelül 400 000 magyar maradt. /Hatvankilenc évvel ezelőtt lett újra magyar terület Észak-Erdély. = Erdély. Ma, aug. 30./

2009. szeptember 28.

Harmadik alkalommal rendezett Reneszánsz Kastélyfesztivált a dévai székhelyű Dél-Erdélyért Kulturális Társaság. A hagyományosan több helyszínen – kúriákon, kastélyokban, várakban – zajló rendezvénysor idén a vajdahunyadi várkastélyban kezdődött. A Hunyadiak, illetve még Zsigmond király korának felelevenítésével kezdték műsorukat az est meghívottai: a budapesti Musica Profana együttes. A neves budapesti előadók muzsikáltak nemcsak Vajdahunyadon, hanem a rendezvény másnapján Marosillyén is, majd a szászvárosi református vártemplomban. Marosillyén a szentmisét Leander ferences atya, dévai plébános celebrálta, felelevenítve a reneszánsz kor és eszme jótékony hatását az egyházra. Ebből az időszakból való a déli harangszó bevezetése is, amit Hunyadi János nándorfehérvári diadalának emlékhez kötünk. Marosillyén a rendezvényen a település nagy szülöttjére, Bethlen Gábor fejedelemre emlékeztek. Meghívták a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium képviselőit. A kollégium 1992-ben alakult reneszánsz táncegyüttese, a Collegium Gabrielense, olasz, francia, angol táncokkal örvendeztette meg a közönséget. Szeptember 27-én Szászvároson Fülöp Júlia, szászvárosi EMKE elnök, ismertetőt tartott a XIII. században épült, és az 1600-as években újraépített református templomról, illetve magáról a 700 éves városról, melynek számbelileg nagyon megcsappant szász illetve magyar közössége. Fellépett a baróti Kájoni Consort Régizene Együttes. /Gáspár-Barra Réka: III. Reneszánsz Kastélyfesztivál. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 28./

2009. október 13.

Emlékezetes múltidézést jelentettek Lacsny Péter és Domonkos László Hunyad megyei könyvbemutatói. Lacsny Péter Maderspach Károly ükunokájaként a családban élő emlékek sokaságát osztotta meg közönségével. Maderspach Viktor három könyvét mutatta be unokája, Lacsny Péter. A budapesti Masszi Kiadó gondozásában megjelenő kötetekről beszélve emlékezett Maderspach Viktor rendkívül olvasmányos, betiltásuk ellenére is sok kiadást megért könyveire. A bemutatott Menekülésem Erdélyből, Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig, illetve a Páreng-Retyezát című kötetei érdekfeszítő olvasmánynak ígérkeztek. Domonkos László író, esszéista az első világháború magyar borzalmainak és hőstetteinek kevésbé ismert részleteire emlékezett Az elárult hadosztály című művében. A kötet az erdélyi, balassagyarmati és muravidéki önkéntesek hősies ellenállásáról szól, akik igyekeztek megakasztani a trianoni gőzhengert. Az 1918. december 1-i „egyesülés” nyomán benyomuló román csapatokkal szembeni ellenállásra szerveződő Székely Hadosztály a magyar kormány részéről nem igazán kapott támogatást. Ezért beszélhetünk elárult hadosztályról. Hiteles történelmi adatokra támaszkodva bemutatta a három elkeseredett „végvári” küzdelmet. Ugyancsak dokumentált kötetben /Nagyenyedi ördögszekér/ tárta az olvasó elé Domonkos László az 1849. január 8-i nagyenyedi vérengzést. Ezen a napon Nagyenyeden ezernél több védtelen magyar embert mészároltak le a mócvidéki román felkelők. Legalább ennyien pusztultak még el azok, akik a fogcsikorgató fagyban menekülni próbáltak. És porrá égett a város. A pusztítás mértéke a második világháborús Drezdáéhoz volt hasonló, csakhogy itt nem a bombák, hanem az eszeveszett düh lángja pusztított. A gyilkosokat mai napig hősként tisztelik Romániában. Állati kegyetlenséggel pusztított el egy védtelen várost tízezer román hegylakó, – ismertette a szerző Nagyenyedi ördögszekér című kötetét. A nagyenyedi vérengzés, illetve a korábbi Horea féle felkelés volt az, ami borzalmával felborította e vidéken az etnikai viszonyrendszert. Félelmet hagyott maga után, szórvány vidékké téve Dél-Erdélyt – fogalmazott Domonkos László. /Gáspár-Barra Réka: Maderspach Viktor és Domonkos László könyvei. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 13./

2009. október 21.

Októberben két forradalom és szabadságharc dicsősége és hősei mellett a civil áldozatokra is emlékezni kell. Azokra a névtelenekre, akik népirtás áldozatai lettek Erdélyben, annyi bűnük volt, hogy magyarok voltak. Az ismeretek hiányosságai miatt meg a békesség kedvéért, a magyarok nem teszik szóvá a történteket. A román politika pedig minden alkalmat kihasznál a magyarellenességre. Emlékezni kell 1848–49-re. 1848. október 19-én kezdődött a vérengzés Kisenyeden (140 magyar áldozat), pár nappal később Székelykocsárdot (60) pusztította el egy román felkelő csapat, Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg. Zalatnát felgyújtották, a menekülő lakosságot (700) Ompolygyepű határában lemészárolták. Október 23-án Boroskrakkón és a környező településeken a lemészároltak száma 200 fő. Október 28-ról 29-re virradó éjszaka Borosbenedek 400, október 29-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg. Borosbocsárdon megközelítőleg 40, Marosújváron a környékről 90 magyar nemest toboroztak össze, akiket legyilkoltak, és holttesteiket a Marosba dobták. Felvincet a személyesen Avram Iancu vezette sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben. A leginkább elhíresült pusztítás 1849. január 8-ról 9-re virradó éjjel történt. Ezen az éjjelen Axente Sever és Prodan Simion ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le, a híres kollégiumot pedig elpusztították. Torockó csak azért menekült meg, mert akadt egy Zsakó, aki ki tudott egyezni a román lázadókkal. Több mint 3100 magyar áldozat eddig. Ez a szám még gyarapodott. Májusban Verespatak és Abrudbánya magyar lakossága esett Avram Iancu és társai áldozatául. A mészárlások következtében Dél-Erdély etnikai összetétele nagymértékben megváltozott. A mészárlások elkövetői nem kaptak büntetést, nyugodt körülmények között élhették le hátralevő életüket, sőt később településeket neveztek el róluk, szobrokat emeltek nekik, többek között Nagyenyed városában is. A lemészárolt magyarok emlékére Nagyenyeden mindössze egy táblát helyeztek el, amelyre felvésték a pogrom dátumát. Az egyetlen igazi emlékmű Ompolygyepű és Zalatna között található, egy 10 méter magas obeliszk PAX felirattal, mely az itt kivégzett zalatnai polgároknak állít emléket. Avram Iancu mellett Ion Buteanu, Petru Dobra, Ioan Axente Sever, Prodan Simion vezették a felkelőket. A román történetírás forradalmároknak nevezi őket. /Kuti Márta: Erdély gyásznapjai. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./

2009. október 25.

Október 24-én tartották Déván a Hunyad megyei civilkonferenciát. A rendezvény házigazdája Winkler Gyula, EP-képviselő, megyei RMDSZ elnök, egyrészt az anyanyelvű oktatás helyzetének felmérését, másrészt a civilkezdeményezések közötti kapcsolat erősítését tűzte ki a találkozó céljául. Megyeszerte mintegy harminc magyar civilszervezet működik, de legtöbben keveset tudnak egymás tevékenységéről. Ezen a helyzeten javíthatna egy nagyméretű kulturális rendezvény, melyen a szervezetek bemutatkoznának, a szórvány-székely kapcsolatot erősítenék. A jelenlévő szervezetek beszámolója is hézagosra sikerült, alig pár személy szólalt fel. Szabó Julianna, a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület vezetőjeként elmondta: a Székely Szövetséggel már leszögezték a Hunyad megyei letelepedés évfordulós ünnepségének dátumát. A cserkészmozgalom részéről felszólaló Daradics János cserkésztiszt hangsúlyozta: jó lenne időben leszögezni a jövő évi rendezvények dátumát, mert a cserkészetben is kerek évfordulós ünnepségek lesznek. A civilkörökben megindult a megye kisközösségei közti együttműködés, ezt szolgálja a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság több helységben megszervezett fesztiválja. Hunyad megye magyar oktatásáról Borbély Ágnes kisebbségi tanfelügyelőnő kiemelte: a magyarul tanuló diákok száma átlagosan stagnál, sőt kisebb településeken ijesztően csökken, középiskolai szinten látványos létszámnövekedés mutatkozott az utóbbi időben. Ez főleg a Téglás Gábor Iskolaközpont létének köszönhető . /Gáspár-Barra Réka: RMDSZ-es civilkonferencia Déván. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 26./ Az erdélyi magyar közösség összefogására, kishitűségünk legyőzésére van szükség ahhoz, hogy az RMDSZ az elnökválasztás után fokozott támogatással vállalhasson kormányzati szerepet – fogalmazott Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje október 24-én a Déván megtartott Hunyad megyei civilkonferencián. Koppándi Zoltán unitárius lelkész arra volt kíváncsi van-e az RMDSZ-nek olyan stratégiája, mellyel megakadályozható a szórványvidékeken tapasztalt tömeges beolvadás. /Gáspár-Barra Réka: Kelemen Hunor Hunyad megyében. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 26./

2009. december 20.

Eredményesnek értékelte a novemberi jászvásári magyar és romániai katolikus püspökkari találkozót Ioan Robu érsek, a Romániai Püspökkari Konferencia elnöke. A püspöki tanácskozáson kiemelt téma volt a nemzetiségi pasztoráció, és ennek keretében a moldvai magyarok anyanyelvi lelki gondozása. Petru Gherghel megyéspüspök azt mondta, ott, ahol valóban akarják és azt látják, hogy szükséges is, biztosan lesz a moldvai egyházmegyében magyar nyelvű szentmise. „Készülődünk rá. Nem mondom, hogy holnaptól, de készülődünk rá. Mi mindenre teljesen nyitottak vagyunk. De ha valaki hit nélkül kéri, az nem indokolt. Nem szeretnénk, ha csak ultranacionális vagy politikai okok állnának a háttérben. A csángókról sokszor és sokat beszéltek már. Nagyon szép, hogy ők szívvel-lélekkel ragaszkodnak az egyházhoz. Hagyományaikat tiszteljük, de az otthon beszélt nyelvüket nem használhatjuk a liturgiában. Gyakorolhatják hagyományaikat, őrizhetik énekeiket, imádságaikat, és sajnálom, hogy valakik velük kapcsolatban feszültségkeltést okoznak. Az egyház egységes, a híveink elégedettek, a körükben szolgáló papjaink megértik, de nyelvük az otthon beszélt nyelv. Viszont most, az iskolában már az igazi (irodalmi) nyelvet tanulják. Mi katolikusok vagyunk, lengyel, olasz vagy magyar nyelven is, és a román nyelv sem zárható ki az Úr magasztalásában. ” Jakubinyi György érsek szerint a moldvai magyar szentmisével kapcsolatos vélemény közismert. „A hivatalos álláspont szerint tájszólásban, nyelvjárásban nincsenek liturgikus könyvek, tehát csángó magyar szentmisét nem lehet végezni, viszont ahol igénylik és ismerik az irodalmi magyar nyelvet, ott lehetne magyar szentmise. Petru Gerghel püspök úr azt mondta, hogy ő nyitott a kérdésre, és ahol ezt igénylik, abban a néhány községben, ahol értenék is a magyar irodalmi nyelvet, ahol már van délutáni magyar oktatás, ott szó lehet majd arról, hogy később bevezetik. Az ügy érdekessége ugyanis az, hogy az irodalmi nyelvet a csángó magyarok valóban csak részben értik. A legnagyobb nehézség, ahogy én látom a helyzetet, de erről nem beszéltünk, hogy ha nincsen magyar iskola, akkor az ő egyházi és műveltségi iskolai nyelvük a román nyelv. Egyre kevesebben vannak, akik megmaradnak magyar csángónak. Ennek egyik oka, hogy régen a csángók közül kevesen jártak iskolába, nagycsaládosok voltak – népegyház. Most már egyre ritkább a tizenöt gyermekes család, de óriási az elvándorlás. Gherghel püspök statisztikája szerint 30 ezer moldvai katolikus van külföldön, akiket 22 pap lát el román nyelven. Azokból külföldön sem lesz magyar. Egy részük csángó magyarul beszél, kétnyelvűek, de kulturális műveltségi nyelvük a román, és otthon még csángó magyarul beszélnek. Sajnos a felmérések szerint nem tudom optimistán látni a helyzetet. És azt kell mondanom a gyulafehérvári, az erdélyi főegyházmegyéről, hogy a jelenleg kilenc állami vármegyére terjedő egyházmegyéből hármat tesz ki Székelyföld és hatot a szórvány. Élen azzal az ezeréves Gyulafehérvárral, ahol 72 ezer lakosból csak 770 a katolikus magyar hívő. Egész Dél-Erdélyben, a szórványban az elvándorlás óriási, és akik maradnak, azt a néhány gyermeket román iskolába adják azzal az indoklással, hogy ne szenvedjen úgy, mint mi. Ez pedig önkéntes, kétségbeesett asszimilációt jelent. Viszont nagyon örülünk annak, hogy Böjte Csaba testvér a Szent Ferenc Alapítvánnyal mindenütt igyekszik az árva gyermekekkel kiegészíteni az elvándorolt családok gyermekeinek helyét az iskolákban, úgyhogy sok helyen az ő árvaházainak köszönhetően marad meg az állami magyar iskola. Így vagyunk például Gyulafehérváron is. Be akarták zárni gyermekhiány miatt a nyolcosztályos magyar iskolát, s akkor a mi kis szemináriumunk, a teológiai líceum bekebelezte, persze állami jóváhagyással, ezt az iskolát az óvodával együtt. De ott is a létszámot csak úgy lehetett megmenteni, hogy Böjte Csaba páternek van egy nevelő-, többgyermekes családos központja Fehérváron is. ” /Csúcs Mária: A püspöki találkozó témái a vélemények tükrében. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 20./

2009. december 29.

Demeter Béla (Somkerék, 1910. jan. 6. – Bukarest, 1952. dec. 24.) személye szinte ismeretlen maradt az erdélyi magyarság múltja iránt érdeklődők előtt is. Bátyjának, Demeter Jánosnak, továbbá Jancsó Elemérnek, Jancsó Bélának, Venczel Józsefnek, László Dezsőnek (az egykori „erdélyi fiataloknak”) megjelentek visszaemlékezései, írásai, ezért munkásságuk jobban beépült a köztudatba, mint a Demeter Béla hagyatéka. Pedig ez a hagyaték nagyon gazdag. Demeter Béla – Közgazdasági és gazdaságpolitikai írásai: 1.) Románia gazdasági válsága (Demeter Jánossal együtt, Uránia nyomda, Kolozsvár, 1930); 2.) Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román impérium alatt (Venczel Józseffel együtt, Budapest, 1940); 3. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1941–42 (Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet RT, Kolozsvár 1942); 4.) 1945-ben az EMGE vezetőinek megbízásából bejárta szinte egész Észak-Erdélyt, s a mezőgazdaság helyzetét vizsgálta. Részletes jelentése felbecsülhetetlen forrása az akkori, észak-erdélyi önkormányzati időszaknak.; 5.) 1936-tól az Erdélyi Gazdának munkatársa. Érdemes felleltározni minden évkönyvben (Erdélyi Gazda Naptára) leközölt beszámolóját és tájékoztató írását. – Falukutató és szociográfiai munkássága: 1.) Demeter Béla teremtette meg a gyakorlati falukutatást. Ő adta közre azt a kérdőívet, amely a falukutatás fontos módszertani kézikönyve lett (Hogyan tanulmányozzam a falu életét? – 400 kérdés –, Kolozsvár 1931); 2.) Részt vett faluszociológiai felmérésekben, így született meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című könyve (Kolozsvár, 1932). (Lásd Erdélyi Fiatalok); – Politikusi és kisebbségpolitikai munkássága: 1.) 1944-ben Teleki Bélával részt vett az Erdélyi Pártnak az észak-erdélyi magyarság megmentését célzó szervezkedésben.; 2.) 1945-ben megalakult a Béke-előkészítő Osztály, amelynek román és erdélyi referensként tagja lett. Hozzászólás a békeelőkészítő elgondolásokhoz s az elkövetkezendő feladatokról (1945. aug. 1.); 3.) 1945-ben többször visszatér Erdélybe, adatokat gyűjtött az erdélyi magyarság sérelmeiről, a magyarellenes intézkedésekről és elkövetett atrocitásokról – jegyzőkönyvi ismertetések.; 4.) 1946 tavaszán ő készítette fel Nagy Ferenc miniszterelnököt moszkvai útjára, tanácsolt Erdélyre vonatkozó határterveket, amikor pedig kiderült, hogy a határmódosítást nem támogatják a nagyhatalmak, akkor részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet kidolgozásában, amelyet a Romániával megkötendő békeszerződésbe akartak belefoglalni. (A Kisebbségi Kódex); 5.) Részt vett egy székely autonómia-tervezet előkészítésében is, de ez sem került a béketárgyalások asztalára.; 6.) Több nagy tanulmányban elemezte az erdélyi magyarság helyzetét, rávilágítva arra, milyen nagy az eltérés a Groza-kormány sokat hangoztatott magyarbarát politikája és a gyakorlat között. Szinte egyedüliként figyelmeztetett arra, hogy a békedelegációba be kell vonni az erdélyi magyar szakértőket is.; 7.) Ő juttatta ki a Márton Áron, Szász Pál, Lakatos István, Vásárhelyi János, és Korparich Ede által aláírt Memorandumot, amelyben a Magyar Népi Szövetség Vásárhelyi Kiáltványa ellen tiltakoztak, s mutatta be, amikor Gheorghe Tatarescu román külügyminiszter azt hangoztatta, hogy az erdélyi magyarság a trianoni határok visszaállításának híve. Rákosi Magyarországa Demeter Bélát kiszolgáltatta a román hatóságoknak 1951. április 18-án, koronatanúnak álcázva a Márton Áronék perében. Demeter Béla 1952. december 24-én, Bukarestben (Zsilaván) belehalt az embertelen vallatásba és bánásmódba anélkül, hogy tőle egyetlen terhelő, s a perben felhasználható információt is megszerezhettek volna. /Kónya-Hamar Sándor: Demeter Béla ébresztése. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./ Emlékeztető: Demeter Béla Az erdélyi magyarság helyzete 1944. augusztus 23. óta című tanulmányát folytatásokban közölte a bukaresti napilap /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1996. máj. 11., máj. 18., jún. 1./ Demeter Béla tanulmányában kifejtette, 1944. augusztus 23-a után megnyíltak a román börtönök, ártatlan magyarok ezrei kerültek a szabaduló románok helyébe. A magyarság likvidálására irányuló tervek részeként a legsovinisztább románokat a román nagyvezérkar felfegyverezte. A Maniu gárdának nevezett alakulatok parancsot kaptak, hogy büntessék a magyarokat, ha kell, irtsák ki őket, javaikat pedig kobozzák el. Elrendelték, hogy mindazok a csendőrök, adóvégrehajtók, akik 22 éven át rettegésben tartották az erdélyi magyarságot, térjenek vissza és foglalják el helyüket. A román sajtó példátlan módon uszított. A felfegyverzett bandák gyilkoltak, raboltak, nőket erőszakoltak meg. Szárazajtán embereket lefejeztek, több helyen gyilkoltak magyarokat /például Csíkszentdomokoson, Csíkkarcfalván, Fejérden, Páncélcsehen, Magyarzsomboron, Egeresen, Bámffyhunyadon/. Magyarok ezreit fogták össze, szadista tisztek éheztették, kínozták a foglyokat, a szovjet katonáknak azt jelentették, hogy a foglyok magyar partizánok. A falvakban a román csendőrök jártak elől a magyarság elleni vérengzésben, fosztogatásban. A magyar Háromszék megyében az egyik első intézkedés volt a magyar nyelv használatának eltiltása a hivatalos érintkezésben. A katonai ügyészek perbe fogták azokat a magyarokat, akik Dél- Erdélyből Észak-Erdélybe szöktek és most visszatértek eredeti lakóhelyükre. A Vörös Hadsereg véget vetett a rablógyilkos hadjáratnak, 1944. november 14-én kiparancsolta Észak-Erdélyből a román csendőröket, tisztviselőket, elrendelte a Maniu gárdák feloszlatását. Maniu hozzájárult a gárdák feloszlatásához, „bajtársaknak” nevezte a gyilkosokat és köszönetet mondott „hazafias akciójukhoz” /Dreptatea, 1944. nov. 16./ 1944. november 14-től a demokratikus román és magyar pártok koalícióra léptek egymással, helyi hatóságokat szerveztek, élükre pedig a Központi Tanácsadó Testületet. Demokratikus törvényeket alkottak. Az egyenjogúság alapján álló nemzetiségi törvényjavaslatot fogadtak el. Kolozsváron felállítottak egy magyar és egy román egyetemet, Kolozsváron magyar tankerületi főigazgatóságot létesítettek. 1945. március 13-án a Groza-kormány bevezette a román közigazgatást Erdély egész területén. A kormány ígéretet tett arra, hogy a nemzetiségi jogokat, az egyenlő bánásmódot biztosítja. A hivatalos elvekkel ellentétes a megvalósítás, az új jogszabályokban ott vannak a magyarellenes tendenciák. A kormány elsősorban a fasiszta Antonescu-rezsim uralma idején Dél- Erdélyből elüldözött 350-400 ezer főt kitevő magyar tömeget sújtotta. Őket a katonaság kifosztotta, hónapokon át az országutakon sínylődtek, úgy vánszorogtak haza. Vagyonukat zár alá vették, földeiket elkobozták. A tisztogatást csak a magyarok között vették komolyan, a román közigazgatásban azok maradtak a helyükön, akik a magyarságot üldözték. A román hadbíróságok tömegesen ítéltek el a román és magyar hadseregből megszökött magyar katonákat, annak ellenére, hogy ők a szövetségesek elleni háborúból vonták ki magukat. Abból a célból, hogy a béketárgyalások időpontjában Erdélyben minél több románt találjanak, kényszerítették az óromániai és dél-erdélyi román alkalmazottakat és nyugdíjasokat, hogy költözzenek vissza Erdélybe. Úgy csináltak helyet nekik, hogy megkezdték a magyar városokból /Kolozsvár, Brassó stb. / a magyar lakosok kitelepítését, otthonaik lefoglalását. Törvényt hoztak a nemzetiségek védelméről, de ezt nem tartják be. A vegyes lakosságú községekben a románok büntetlenül verik, gyilkolják, rabolják a védtelen magyarokat, a román hatóság szeme láttára. A román hatóságok népbírósága magyarellenes. Román tömeggyilkosok kegyelmet kapnak, a zsidómészárlások értelmi szerzői közül sokan szabadon járnak, ugyanakkor a magyarok ellen tömegesen indult népbírósági eljárás, halálos ítéletek sorát hozták. A kormányzat minden intézkedésével az 1940. augusztus 30-án fennállott helyzetet állítják vissza, a magyarságot abba a helyzetbe hozzák, amelybe a 22 évi céltudatos fasiszta, soviniszta elnyomás következtében jutott. Jelenleg az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a CASBI, az Ellenséges Javakat Kezelő Pénztár alkalmazási módja. A CASBI célja az ellenséges állampolgárok javainak zár alá vétele. Ezt úgy alkalmazzák, hogy földönfutóvá tegyék a magyarság túlnyomó részét. Magyarországgal a fegyverszüneti egyezményt 1945. január 10-én írták alá, ettől a naptól kezdve Magyarország nem ellenséfes állam. Eleget tesz jóvátételi kötelezettségének, így nem kötelezhető kettős anyagi jóvátételre. Ebből következik, hogy Románia nem adhat ki olyan rendelkezéseket, amelyek Magyarországot továbbra is ellenséges államnak tekintik. A CASBI végrehajtási utasítsa 1945. április 5-én jelent meg. Ennek egyik pontja „vélelmezett ellenségnek” tekinti azokat, akik 1944. szeptember 12-e előtt vagy után elmentek Romániából. Ezek minden vagyonát elkobozzák. A román fegyverszüneti egyezmény erről nem beszél. A „vélelmezett ellenség” kategóriájának megállapítása az erdélyi magyarság tudatos, tervszerű tönkretétele. Tudni kell, hogy a német katonai hatóságok 1944 augusztusában kihirdették, hogy a lakosságnak el kell hagynia lakóhelyét. A megfélemlített lakosság nagy része azért választotta az elmenekülést. Az elmenekült erdélyi őslakosság 90 százaléka nem önszántából menekült, hanem rendeletek hatására. Az elmenekült lakosság tehát nem tekinthető ellenségesnek. A román kormány a Besszarábiából, Bukovinából a harcok elől menekülő százezer román menekültet nem tekintette ellenségnek. A CASBI alkalmazása terén rengeteg panasz merült fel. A Magyar Népi Szövetség a kormány tudomására hozta a panaszokat. 1945. augusztus 15-én vizsgáló bizottság érkezett Kolozsvárra, elvben bizonyos könnyítéseket helyeztek kilátásba. A román igazságügy-miniszter 1945. október 15-én kiadott rendeletével a román bíróságoknak megtiltotta, hogy a menekülteket visszahelyezzék jogaikba. A Romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a Magyarországra repatriálni akaró magyar állampolgárok ingóságaikat kivihessék. Ezt csak akkor tehetik meg, ha a román hatóságok igazoló írás adnak ki. Azonban ezt az írást nem adják ki, így a hozzájárulás csak elvi jelentőségű. Az erdélyi magyarság 70-80 %-ban földműves, ezért legfájóbb problémája a földkérdés. Az 1921-es román földreform célja az erdélyi magyarság létalapjainak gyöngítése volt. A 100 hektáron aluli kisajátítottaknak 74,9 %-a volt magyar és csak 4,7 %-a román. Kisajátítottá az erdélyi római katolikus egyház birtokainak 95,5 %-át, a protestáns magyar egyházak 45 %-át. A román nemzetiségűek sokkal nagyobb arányban részesültek földjuttatásban, mint a magyarok. Az 1945. március 22-én közzétett román földtörvény a magyar földművesek újabb százezreit sújtotta igazságtalan ítéletével. A törvény szerint el kell kobozni mindazok földbirtokát, akik 1944. augusztus 23-a után külföldre menekültek. A Magyar Népi Szövetség közbenjárására ígéret hangzott el Bukaresten, hogy orvosolni fogják a törvény sérelmes kitételeit. A törvény ugyanis kimondta, hogy mindez nem vonatkozik a románokra. A Magyar Népi Szövetség 1945. májusában tartott kongresszusa alkalmával emlékiratban fordult a kormányhoz, követelve a változtatásokat. Azonban a tiltakozás nem ért el eredményt. A magyarellenes túlkapások fő forrása a kisajátítás. Kisajátították a román hadseregben szolgáló magyarok, a kórházba távozott magyar betegek földjét is. A helyi bizottságok túlkapásainak áldozatai nem kapnak jogorvoslást. Földet ismét csak a magyarság veszít. Az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a 645/1945. sz. román rendelettörvény, amely a magyar uralom alatt kötött egyes megállapodások érvénytelenségét mondja ki. A törvény szerint az 1940. augusztus 30. és 1945. október 25-e között megkötött jogügyletek megsemmisítendők, ha a felperes 50 %-os kárt szenvedett, ha kiutasított, deportált volt, az ügyet kényszer hatására jött létre. A vagyontárgyakat vissza kell adni. A Dél-Erdélyből elüldözött és az Észak-Erdélyből távozott románok között gyakori volt a csereszerződés. A románok most ezeket a csereszerződéseket megtámadják, a Dél-Erdélyben kapott csereingatlanaikat megtartják és az Észak-Erdélyben szerzett ingatlanaikat is visszakapják, a vételár nevetségesen csekély hányadáért. Súlyos sérelme az erdélyi magyarságnak az úgynevezett adminisztrátori intézmény, ez a magyarság gazdasági tönkretételét célozza. Csak a magyar nemzetiségű román állampolgárok kereskedelmi és ipari vállalataihoz, magyar érdekeltségű pénzintézeteihez, szövetkezeteihez adminisztrátorokat neveznek ki, akik az illető vállalat minden kérdésébe beleszólhatnak, ezért a tevékenységükért súlyos összegeteket szednek fel. Az adminisztrátori intézmény független a CASBI-tól. A román hatóságok a háború előtti időben a magyar nyelvű feliratok és kereskedelmi könyvek után többszörös illetményt róttak ki. Ezt az antidemokratikus intézményt a Groza-kormány idejében is fenntartották. A magyarság elszegényítésének a múltban is egyik legalkalmasabb eszköze volt az adópolitika. A román közigazgatás Észak-Erdélybe való bevezetésével új adórendszert hoztak be, a magyarok adóját újraértékelve lényegesen magasabban állapították meg, mint a románokét. Erdélyben fejlett volt a szövetkezik élet, mai s közel ezer magyar jellegű szövetkezet működik egy fogyasztási és egy hitelszövetkezeti központ keretében. A román kormány ezeknek a szövetkezeteknek az alapszabályaiba olyan változtatásokat eszközölt, amelyek a magyar szövetkezetek működését úgyszólván teljesen megbénítják. Korlátozták a szövetkezetek üzletkötési jogát, a magyar szövetkezetek nem részesülnek a szétosztásra szánt közszükségleti cikkekből, a magyar szövetkezek adójánál a háború előtti forgótőkét veszik alapul. A készülő új törvény meg kívánja szüntetni a magyar szövetkezeti központokat. Trianon után 1924-ben a román hatóságok állampolgársági névjegyzéket állítottak össze, akkor ebből mintegy 200 ezer magyar nemzetiségű személyt kihagytak a névjegyzékből. 1945 után ezek az emberek újból állampolgárság nélkül maradtak, ehhez jöttek az észak-erdélyi magyar tömegek. A Magyar Népi Szövetség többszöri közbelépése és a kormány ígéretei ellenére a helyzet nem változott jelentősen. Bizonyos enyhülés jelentkezett az állampolgársági törvény 1945. decemberi újabb utasításában. A Groza-kormány fel tud mutatni néhány olyan intézkedést, ami arra enged következtetni, hogy az erdélyi magyar tanügy méltányosabb elbánásban részesül, mint 1940 előtt: az észak-erdélyi magyar iskolahálózatot nagyjából fenntartotta. Dél-Erdélyben pedig lehetővé tette a magyar egyházaknak több új elemi és középiskola megnyitását. 1945 nyarán a magyar tanulók anyanyelvükön érettségizhettek – Romániában előízben. Egyelőre még működhetnek a magyar tanügyigazgatási szervek. Azonban az egész magyar tanügyet a jogi bizonytalanság jellemzi, a magyar iskolák hivatalos elismerése még nem történt meg, a magyar tanfelügyelőségeket hivatalosan nem ismerték el. – Az 1945. május 29-én megjelent törvény értelmében az Észak-Erdélyből 1940-ben elmenekült román iskolák visszatértek eredeti román székhelyükre, ezzel az ott működő magyar iskoláknak át kellet adni helyiségeiket, a legtöbb esetben a magyar felekezeti iskolákba mehettek, délutáni tanítást vállalva. A visszatérő román iskolák nemcsak az épületeket vették vissza, de a teljes felszerelést is. Súlyos gond a magyar iskolában a tanárhiány, az iskolák átlagosan 30 %-os tanítóhiánnyal küszködnek. Állandó a veszély, hogy román tanárt neveznek ki magyar iskolába. A magyar tanítóság éhbérnek sem mondható fizetéselőleget kapott, mialatt a román tanítók teljes fizetést élveztek. A fizetéskülönbözetek orvoslása most van folyamatban, de a múlt áprilishoz képest háromszoros értékcsökkenéssel. A magyar tanárok besorolása igazságtalanul történt, ugyanis a bécsi döntés után szerzett jogaikat semmibe vették. – Elemi és középiskolai tanuló annyi van, mint talán soha a XX. században. A magyar tanulók nagy létszáma a legbiztosabb alapja a magyar tanügynek. A román elemi iskolák részére az állam ingyen tankönyvet adott, a magyarelemi iskolák diákjai súlyos tankönyvhiánnyal küszködnek. A román középiskolák továbbra is használják az 1940 előtti tankönyveket, a magyar középiskoláknak ez azonban tilos. Súlyos kérdés a magyar tudományegyetem ügye. 1944 őszén a kolozsvári magyar egyetem – ellenszegülve a hatóságok kiürítési parancsának -, a helyén maradt és folytatta működését. A román államigazgatás Észak-Erdélyre való kiterjesztése után a Nagyszebenből visszatért román és a magyar egyetem között megállapodás jött létre 1945. április 16-18-án, melynek értelmében a magyar egyetem – megtartva az 1940. augusztus 20-a után szerzett teljes felszerelését, kiköltözött azokból az épületekből, melyekben eddig működött. A megállapodás után másfél hónappal, 1945. május 26-án megjelent a Hivatalos Közlönyben a magyar tannyelvű állami tudományegyetem „felállításáról szóló rendelettörvény, amely az áprilisi megállapodásnál jóval alacsonyabb szinte állapította meg a magyar egyetem státusát. A rendelet szerint a magyar egyetemnek el kellett hagynia az egyetemi város 50 épületét és egy volt állami magyar leányiskolát jelöltek ki számára. További sérelem, hogy a magyar tanárok besorolását román egyetemi tanárok végezték. A magyar tudományegyetem orvosi fakultását át kellett költöztetni Marosvásárhelyre. A magyar egyetem tanárai a legsivárabb anyagi helyzetben vannak. A tanárok megsegítésére gyűjtőakció indult. A kormány a gyűjtőakció eredményének felhasználására még nem adta meg az engedélyt. Az erdélyi magyarság a szép szavak ellenére sem lát garanciát jogainak biztosítására a jelenlegi rendszerben.


lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998