udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 150 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 121-150
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2001. július 27.

Romániában mostanáig megoldatlan az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügye; erre nincs, vagy éppen ellenkező előjelű politikai akarat mutatkozik - állapították meg júl. 25-én a bálványosi nyári szabadegyetem előadói. - Arra van politikai akarat, hogy ne szolgáltassák vissza az egyházi ingatlanokat - jelentette ki Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. A püspök hangsúlyozta, hogy míg mintegy 1000 ingatlan visszaszolgáltatására várnak a magyar történelmi egyházak, 1000 ortodox templom épült tíz év alatt Erdélyben. - Az alapszerződésből cinkos módon kihagyta a két fél az RMDSZ hallgatólagos beleegyezésével az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését - tette hozzá. - Az 580 elkobzott ingatlanunkból ötöt kaptunk vissza kormányrendelettel, de csak egyet birtokolunk ténylegesen - vázolta helyzetüket Tamás József, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye csíkszeredai segédpüspöke. Kató Béla püspök-helyettes bemutatta a gyülekezetében, Illyefalván végzett munkát, azt, hogy román állami támogatást nem kapott sem a gyermekfalu létrehozásához és működtetéséhez, sem az 1700 Kovászna megyei vállalkozást támogató, 7000 munkahelyet létrehozó alapítvány anyagi háttere biztosításához. A román görög katolikus egyház helyzetét Nicolae Anusca lelkész, a balázsfalvi görög katolikus érsekség mellett működő Caritas-szervezet igazgatója mutatta be. A román hatalom egyházához való ellenséges magatartását kommunista és pánszláv fogantatásúnak nevezve. Tőkés püspök kijelentéseire reagálva, Serban Mihilescu kormányfőtitkár megállapította: Tőkés László immár 11 éve aberráns kijelentéseket tesz. /Bálványosi nyári szabadegyetem. Nincs politikai akarat az egyházi ingatlanok visszaadására. Az RMDSZ-nek felül kell vizsgálnia irányvonalát. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ Magyarország határon túli támogatáspolitikájáról szólva Bárdi Nándor a Teleki László Alapítvány részéről - moderátor - a bevezetőben az elmúlt század magyar támogatáspolitikáját vázolta. Eszerint a két világháború közötti időszakban a jövőkép és a döntő stratégiai kérdés a revízió. Jancsó Benedek szerint: elvesztettük a területi integritásunkat, de meg kell őrizni a kulturálist. Budapesten a Népies Irodalmi Társaság foglalkozott az erdélyi ügyekkel, biztosította a két világháború között az erdélyi magyar kisebbség támogatását. Ennek a két oldala: a normatív támogatási politika, a másik a "tűzoltás". A magyar támogatás politikában e kettősség végig megvolt. A két világháború között az erdélyi támogatások nyolcvan százalékát normatív alapon, az oktatásra kellett költeni: ebből tartották el azt az 1800-1900 iskolát, amit az egyházak hoztak létre. Ezt 30-40 százalékban magyarországi pénzekből tartották el. A támogatáspolitika másik része, a politikai támogatás szoros gyeplőn keresztül működött. A második korszak 1940-1944 közötti. Gyakorlatilag Dél-Erdélyben nem lehetett ugyanazt folytatni. Működött a kölcsönösségi kisebbségpolitika: amit csináltak a dél-erdélyi magyarokkal, azt csinálták Észak-Erdélyben a románokkal. Sokkal fontosabb, ami Észak-Erdélyben történt. Gyakorlatilag egy képzésközpontú, tudásalapú modernizációs programot próbáltak megvalósítani: téli iskolákkal, gazdatovábbképzőkkel, az egyetemnek mindenféle más kurzusaival. A harmadik korszak 1944-48: továbbra is folyt a támogatás, Magyarországról a Kisgazda Párton keresztül az erdélyi szövetkezeti mozgalmat támogatták. A negyedik korszak - 1989-ig. Ekkor egyfajta családi, népi támogatás alakult ki. Spontánul szerveződött középosztálybeli vagy értelmiségi csoportok Magyarországról hoztak könyveket. A nyolcvanas évek második felében jelentkezett a gyógyszer a romániai gyógyszerhiány következtében. A magyar támogatáspolitika ötödik korszaka az, ami 1989 után létezik. 1990-1993-94 között döntően bizalmi alapon folyt, majd intézményesült. Negyven évig nem foglalkoztak kormányzati szinten a külmagyar problémával és meg kellett teremteni az intézményes hátteret. Közben a határon túli társadalom és intézményépítés igényelte e támogatásokat. Az 1994-98 között létrejönnek az Illyés Alapítvány és más támogatási formáknál is az adott országban működő alkuratóriumok. Körülbelül 300-400 ember vehet részt e rendszerben az egész Kárpát-medencében. Így sokkal nagyobb az ellenőrzése az erőforrásoknak. 1998-tól aztán gyakorlatilag kiépül a határon túli magyarság intézményrendszere, ezt kellene tovább fejleszteni, működtetni. - Elekes Botond, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának határon túli főosztályának vezetője szerint sajnálatos, hogy az adott országok államhatalmai nem teljesítik vagy szerény csak mértékben azon kötelességüket, hogy az ott élő magyar kisebbség jogos kulturális támogatását ellássák. Dobos András az Új Kézfogás Közalapítvány titkára szerint elsősorban a regionális együttműködés felé kell elmozdulni, ez irányba kell a támogatási formákat építeni és fejleszteni. Veress László, az Illyés Közalapítvány titkára részletesen beszámolt eddigi eredményeikről. Az eltelt tizenegy év után az Illyés Közalapítvány alapintézményként értékelhető. Tíz év 7,5 milliárd forintot jelentett. Érdekes a ciklusok szerinti megoszlás: 1990-994 1,2 milliárd Ft, 1995-1998-ban 1,7 milliárd és 1999-2002-es ciklusban 4,5 milliárd Ft fordítható határon túli támogatásra. A határon túli magyar szervezetek, így az erdélyi is, önhibáján kívül nem tudja maradéktalanul fenntartani intézményrendszerét. /Daczó Dénes: Vigyázó szemetek Tusványosra vessétek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./

2001. szeptember 7.

Szept. 5-én Victor Neuman temesvári történészprofesszora washingtoni Woodrow Wilson tudományos központba tartott előadást a dél-erdélyi és a bánáti zsidóság vészkorszakbeli sorsáról. Neuman az elmúlt hónapokat az Egyesült Államokban töltötte, és a washingtoni Holokauszt Múzeumban, illetve amerikai kormányzati levéltárakban is tanulmányozhatta a fő kutatási területének számító régióra vonatkozó írásos forrásokat. Azt a tényt, hogy a dél-erdélyi zsidóságot - ellentétben a második bécsi döntés értelmében magyar fennhatóság alá került Észak-Erdély zsidóságával - nem deportálták tömegesen a németek haláltáboraiba - és így "csupán" mintegy 10 százalékuk vesztette életét a vészkorszakban -, Neuman professzor elsődlegesen annak tulajdonította, hogy Antonescu a sztálingrádi csata után már nem hitt a németek győzelmi esélyeiben, és a deportálási tervek leállításával mintegy "jó pontot" akart szerezni a majdani győztesek szemében. E remélt "jó pontokat" vélhetőleg Észak-Erdély Romániához való visszacsatolása érdekében kívánta hasznosítani. /Washingtoni tájékoztató a dél-erdélyi zsidóságról. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 7./

2001. november 10.

A vádlottak padján Ion Antonescu marsall, aki megmentette a romániai zsidóság életét azzal, hogy nem szolgáltatta ki őket Németországnak, hangzik jelenleg Romániában. Valójában Antonescu felelős a romániai zsidók százezreinek 1940-44 közötti elpusztításáért. A vasgárdista zendülés idején, 1940 januárjában Bukarestben 121 zsidót gyilkoltak meg, bestiális módon. 1941 júniusában a iasi-i pogrom több mint tízezer áldozatot követelt. A németek oldalán harcoló román hadsereg mintegy 166 ezer zsidót gyilkolt meg. A még életben maradt zsidók legnagyobb részét Transznisztriába deportálták, lágerekbe gyűjtötték, és megsemmisítették. Antonescu szinte teljesen kiirtotta a besszarábiai, észak-bukovinai és transznisztriai zsidókat, összesen mintegy 340 ezer embert. Részben meghagyta az ókirályságbeli és dél-erdélyi zsidók életét, ellenben egzisztenciájukat kegyetlen intézkedésekkel tette tönkre. Már a kommunista államhatalom is gondosan ügyelt arra, hogy a román nép ne szembesülhessen közelmúltjának eme szégyenteljes mozzanataival. Romániának sikerült nagymértékben mentesítenie magát a genocídium vádja alól. Az 1989 utáni román nacionalizmus nagymértékben ebből a megszépített, a történelmi valóságokkal a népet nem szembesítő múltból táplálkozik. Az 1989 óta egymást váltó kormányok passzív cinkossága révén ma nem egy erdélyi zsidó polgár látja saját igazolványában Ion Antonescu nevét az utca megjelöléseként. /Salamon Márton László: Tömeggyilkos utca. = Krónika (Kolozsvár), nov. 10./

2001. december 15.

Nagy elismeréssel méltatta Randolph L. Braham (a New York-i Egyetem professzora) Tibori Szabó Zoltán könyvét /Élet és halál mezsgyéjén. Kolozsvár, Minerva Művelődési Egyesület, 2001/. Ebben a szerző az erdélyi zsidóság tragédiájáról írt. A második bécsi döntéssel visszatért Észak-Erdélyben 164 ezer zsidó élt. A magyarok kezén marad zsidók sokkal rosszabb sorsra jutottak, mint a hagyományosan idegengyűlölőnek és antiszemitának tartott románokén maradt hittársaik. A dél-erdélyi zsidóság csaknem érintetlenül megmenekült, Észak-Erdély zsidósága Auschwitzban kötött ki. Ezen ellentmondásos helyzetet vette számba a "nagy tiszteletnek örvendő erdélyi újságíró, Tibori Szabó Zoltán". Tibori Szabó tanulmánya cáfolta román nacionalisták beszámolóit, amelyeknek célja a Ion Antonescu marsall nácibarát rezsimje által a második világháború idején elkövetett gyilkosságok szőnyeg alá seprése. Miközben rögzítette a magyarok felelősségét közel 600 ezer zsidó megsemmisítéséért, leleplezte a románok "humanizmusát" a magyarok "barbárságával" szembeállító román nacionalistáknak próbálkozásait. Az Antonescu rehabilitációjáért küzdő románok már az 1980-as évek közepétől kezdődően nagyjából két idős és személyesen érdekelt egyén kitalált mentési akcióira alapoztak. Ezek dr. Mosche Carmilly-Weinberger, Erdély fővárosa, Kolozsvár kisszámú neológ hitközségének egykori főrabbija, illetve Raoul Sorban román festő és egyetemi tanár, akit 1986 novemberében Népek Igazának ismertek el, s aki később Antonescu rehabilitálásának bajnokává vált. Az említett két személy által kreált mítoszok és legendák leleplezésével Tibori Szabó a történelmi igazságot segítette. A könyv többnyelvű könyv- és cikkbibliográfiát is tartalmaz, amely az 1984 és 2000 között Romániában megjelent, a magyar holocausttal foglalkozó írásokat veszi számba. /Randolph L. Braham (a New York-i Egyetem professzora): Élet és halál mezsgyéjén. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

2002. augusztus 28.

A haláltábor utóéletéből. A ma 88 esztendős Czumbil István 1944 őszén magyar katonaként megsebesült a fronton. Mire a szovjet-román csapatok bevonultak szülőfalujába, Mezőteremre, ő már befejezte a háborút, és odahaza gazdálkodott. Néhány nap múlva a román csendőrőrmester kidoboltatta, hogy a magyar seregből lemaradtak jelentkezzenek az őrsön, ahol érvényes papírokat kapnak. Jelentkeztek, de nem igazolványt kaptak, hanem menetoszlopba rendelték őket a román csendőrök, és vitték őket a földvári haláltáborba. Csirák János nevű sorstársa emlékezett: 1944 novemberében a mi vidékünkről több emberszállítmányt irányítottak Földvárra, az övéké volt az utolsó. Az előző transzportokból a magyarok közül a fiatalabbakat, erősebbeket kiválogatták és továbbvitték Oroszországba, kényszermunkára. Mire ők utolsókként odaérkeztünk, az oroszok rájöttek, hogy a románok becsapják őket: a románok Erdélyből el akarják távolítani a magyarokat, és a valóságban az összeterelt magyarok nem partizánok, ahogy a románok állították. Az egész földvári tábor csak azért volt, hogy a magyar pusztuljon. És Földváron tényleg nagyon sokan meghaltak. Földváron földbe ásott, náddal fedett viskókban, ugyancsak földből készített ágyakon feküdtek, és nagyon fáztak, mesélte Kún Ferenc börvelyi túlélő. Enni alig kaptak, a tífusz is pusztított. Az idő múlásával egyre sűrűbben kellett temetni. Az 1944. szept. 12-én Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezményben ez állt: "A szövetséges kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik, és egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak nagyobb része) adassék vissza Romániának." A szovjetek tehát nem kötelezték el magukat egész Erdély visszaadása mellett, de nem is zárták ki ennek a lehetőségét. Az 1944. szeptember 11-16. között megtartott második quebeci konferencián Franklin Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok elnöke a következő javaslatot terjesztette elő: Magyarország kapja meg Észak-Erdélyből az Arad-Szatmár határsávot, amely 14 500 négyzetkilométer és 1 millió 98 ezren lakják, Észak-Erdély többi része pedig kerüljön Romániához. - A román kormány azonban mindenáron egész Erdélyt akarta, ezért elhatározta: lépéseket tesz az ügy előmozdítása érdekében. Kezdődött az etnikai tisztogatás, a földvári haláltábor ezt szolgálta. Azután, hogy a román csendőrök sok magyart Földvárra juttattak, 1945 januárjában a szovjetek több ezer férfit és nőt Ukrajnába deportáltak, ahol többségüket évekig a dombászi szénmedencében dolgoztatták. A 89-es fordulat után a volt ukrajnai deportáltak előbb Magyarországról kaptak kárpótlást, majd Romániában is olyan törvény született, amelynek értelmében havi juttatásban részesülnek. A földvári haláltábor túlélői nem kapnak kárpótlást. Czumbil bácsi kérdése előbb a megyei munkaügyi igazgatósághoz, majd a Volt Politikai Foglyok. A Földvárra elhurcolt személyeket román csendőrök gyűjtötték össze, román katonák őrizték egy, a második világháború idején is végig Romániához tartozott Dél-Erdély területén fenntartott lágerben. A Földváron történteket tehát nem lehet a szovjetek nyakába varrni, be kell(ene) ismerni: mindenért, ami itt megesett, az akkori román hatóságokat terheli a felelősség. /A haláltábor utóéletéből. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 28./

2002. szeptember 10.

1992-ben kapták vissza Déván a 22 éve lakatlan, több száz éves ferences kolostort. A kolostor épületét azóta teljes egészében kijavították, jelezte Böjte Csaba ferences szerzetes. Ez az egyetlen ingatlan, melyet a gyulafehérvári főegyházmegyében valóban visszaadott az állam. A kolostorépületben beindították Erdély első önálló magyar magániskoláját. Megvásároltak két tömbházat, melyben most 8-10 fős családokban szegény, árva gyerekek laknak az őket befogadó nevelőkkel. Vásároltak két ingatlant, melyet átalakítottak fiú- és lánykollégiummá. Folyik egy ipari mikroközpont megvásárlása, ahol szakképzést, műhelyeket próbálnak beindítani. 1999 januárjában megszületett Szászvároson a Szent Erzsébet Gyermekvédelmi Központ, ahol 70 gyermek és tizenöt felnőtt van. Jelenleg 330 kisebb-nagyobb gyermeknek adnak otthont, összegezte Böjte Csaba. Közel hetvenen segítik őket. Munkatársaik között mind több hajdani növendékük található. A rájuk bízottak közül eddig senki sem veszett el, állapíthatta meg Böjte Csaba. Megvan az óvoda, az I-VIII. osztály, de a IX-XII., a szakképzés még kidolgozásra vár. Az itt felnövő fiatalokat segíteni kell, hogy akár az általános, akár a közép-, akár a főiskola elvégzése után megtalálják helyüket, hivatásukat, megélhetésüket. A fiatalok a becsületes munkával autonóm szigeteket alakíthatnak ki a dél-erdélyi szórványban. Ez az útja a szórványközösségek fennmaradásának. /Böjte Csaba, OFM: A tizedik tanév Déván. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 10./

2002. szeptember 10.

A Marosvásárhelyi Református Kántortanító-képző Főiskola tízéves hagyománya a nyári szünidőben szervezett egyházszolgálati és népismereti tábor. Az elmúlt években főként a dél-erdélyi szórványvidékeket látogatták: 2000-ben Fehér, 2001-ben Szeben és Brassó megyét. Idén a mozgótábor színhelye Hunyad megye volt. Két éve jelent meg az Algyógyi Nyilatkozat, a szórványban élő több mint hatvan lelkipásztor és magyar értelmiségi nyilatkozata. Egyik céljuk a szórványvidékeken nagy szükség volna kántortanítókra, lelkészekre, magyar népiskolákra. A Böjte Csaba dévai ferences szerzetes által vezetett Szent Ferenc Alapítvány megvásárolta Bethlen Gábor szülőházát Marosillyén, és szeretné felújítani azt, lakhatóvá tenni, a szórványban élő gyermekek részére. Ennek a háznak a rendbetételére hívta Böjte Csaba az erdélyi magyar fiatalokat, ide indultak a főiskolások. Az 1992-es népszámlálás óta a Hunyad megyei magyarság lélekszáma 25 százalékkal csökkent, jelenleg 26 ezer magyar él a megyében. A beolvadás felgyorsult. Az okok: a fiatalok elvándorlása, a vegyes házasságok, a gyülekezeti élet lanyhasága, a magyar iskolák, pedagógusok, értelmiségiek hiánya. Nincs magyar iskola Piskiben. Hátszegen a hatvanas években, Rákosdon néhány éve szűnt meg. Sztrigyszentgyörgyön a Bukovinából telepített székelyek is lemondtak anyanyelvű iskolájukról. Sztrigyszentgyörgyön a római katolikus lelkész a nyári szünidőben vasárnapi iskolát szervezett, amelyen több mint harminc gyermeket tanított meg írni-olvasni! /Bölöni Domokos: Szórványtanítók kellenek! Pusztuló magyarság a huszonnegyedik órában. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 10./

2002. november 15.

Mit lehetne tenni az erdélyi magyar élettér és nyelvhatár visszaszorulása ellen, töprengett Szabó Csaba újságíró. Amikor a Veres Valér szociológus által készített felmérés tartalma ismertté vált, és kiderült, hogy közeledik a magyar nyelvhatár - anyanyelvfront - Nagyenyed felé, és hogy éveken belül teljes egészében felszámolódik a dél-erdélyi magyar iskolahálózat, tanácstalanná vált. Az a kisvárosi RMDSZ-elnök, akinek sikerült egy településen egy olyan öregotthont építtetni, ahol 80 magyar helybélinek nyílik lehetősége megkeresni a mindennapiját, az ő szemében egy kis hős. Erdély lassan egy óriási etnobiznisszé válik, egy nagy vállalkozássá, ahol a magyarság egyetlen tőkéje maga az etnikai hovatartozás lesz. Már kialakulóban is van az engedelmes hősmagyar robotképe: Nagy-Magyarország a falon, Fidesz a gomblyukban, kokárda; aki nincs velünk, ellenünk van - aki nem fideszes, az komcsi, írta. Erdélyben még mindig sok helyen folyik építőmunka, amely valamilyen módon munkahelyek születésével áll kapcsolatban. /Szabó Csaba: Mámorba fojtott jövő. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./

2003. február 8.

Szent István király 1009-ben alapította az Erdélyi Püspökséget, amelynek nevét román nyomásra 1932-ben Gyulafehérvári Püspökségre változtatták. A 9 megyét magába foglaló egyházmegye 1991-ben érsekségi rangot kapott, ami egyben azt is jelenti: nincs alárendelve Bukarestnek. Az egyházmegyei hitéletről dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek nyilatkozott. Az érsekség területén Maros, Hargita és Kovászna megye alkotja a klasszikus Székelyföldet, míg Beszterce-Naszód, Kolozs, Alsó-Fehér, Hunyad, Szeben és Brassó megyék képezik a szórványvidéket. Az 1992-es népszámlálás 491 ezer, a legutóbbi 441 ezer római katolikust talált az egyházmegyében. Természetesen Székelyföld alkotja a katolikus tömböt, ahol közel 350 ezer katolikus hívő él. Az egyházmegye székhelye, Gyulafehérvár is erősen szórványnak számít, a 70 ezer lakosból csupán 2300 magyar, s a fele katolikus. A gyulafehérvári székesegyház egyedüli a Szent István által alapított 10 egyházmegye székesegyházai közül, mert megmaradt a XI. század végi román stílusában, a tatárjárás utáni restaurálással, valamint a reneszánsz, illetve gótikus-reneszánsz bővítéssel. A magyar kormány felvállalta székesegyház restaurálásának a finanszírozását. A kommunista időkben az erdélyi katolikus templomokban tilos volt románul prédikálni, nehogy a hivatalosan ortodoxokká nyilvánított görög katolikusok továbbra is katolikus templomba járjanak. Moldvában fordítva volt, ott nemcsak az állam, hanem az egyház is tiltotta a magyar nyelvű prédikációt. Jelenleg négy katolikus és két református püspökség őrködik a magyar hívek fölött, de figyelembe kell venni a 90 ezer lelket számláló unitárius, valamint a 33 ezer fős magyar zsinatpresbiteri evangélikus egyházat is. Amikor Ceausescu rájött, mennyivel hatékonyabb lehetne az asszimiláció, ha román nyelvű liturgia folyna a katolikus templomokban, tömegesen kezdték a Zsil völgyébe telepíteni a moldvai katolikus csángókat, akik egymás között magyarul beszéltek, de amint papot látnak, románra fordítják a szót. A moldvai magyar csángók követelték ki mindenhol a román nyelvű szentmisét, ahova 1973 után a görög katolikusok is eljártak. Jelenleg részükre 22 plébánián tartanak román nyelvű szentmisét. Noha 50 évvel ezelőtt Erdélyben még ismeretlen fogalom volt a román római katolikus, csakhogy Trianon óta Dél-Erdélyben a vegyes házasságban született gyermekek közös nyelve a román lett, de megtartják a vallásukat. Ugyanakkor jelentős azoknak a görög katolikusoknak is a száma, akik a múlt rezsimben a magyar templomokba jártak, most nem hajlandók visszatérni az egyházukba, mert nem ismerik a rítust, elszoktak a bizánci szertartástól. Romániában van két román római katolikus püspökség, a bukaresti és a jászvásári, amelyek területén magyar nyelvű szentmise egyedül Bukarestben van a Varatia templomban, ahol a német nyelvű szentmisét is tartják. Az olaszok és franciák Bukarestben saját plébániával rendelkeznek, ellentétben a magyarokkal. Moldvában egyébként van német nyelvű mise a bukovinai osztrákok leszármazottai számára, illetve lengyel nyelvű is a cacicai templomban az osztrák érsek által lengyel bányászok számára létrehozott templomban, ahol a feliratok eredetiek ugyan, csakhogy lengyelül már csupán néhány idős ember ért. /Balta János: Ezer év Isten szolgálatában (I.) A Gyulafehérvári Érsekség jelene. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 8./

2003. április 2.

A Bánság, valamint az észak- és dél-erdélyi szórvány közel tíz egyházközsége küldte el képviselőit márc. 29-én a Petrozsényban megrendezett unitárius szórványkonferenciára. A lupényi és petrozsényi unitárius közösség által szervezett rendezvényen részt vett dr. Szabó Árpád püspök is. Terítékre kerültek a szórványgyülekezetek gondjai, elsősorban a rohamos lélekszámcsökkenés. A tanácskozáson elhangzott: szórványközpontot kell kialakítani Déván. Ez a Hunyad megyei szórvány mellett elláthatná a temesvári és aradi apró gyülekezeteket is. Jelenleg e két egyházközségben a nagyváradi lelkipásztor végez szolgálatot, de nagykiterjedésű szórványa miatt évente csupán négy alkalommal jut el e gyülekezetekbe. /GBR: Unitárius konferencia Petrozsényban. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 2./

2003. április 9.

A bukovinai székelyek ragaszkodnak a hagyományokhoz, ápolják a múltból átmentett szellemi kincseket. Hiába szórták szét őket a szélrózsa minden irányába, a bukovinai székelyek falvai között szoros a kapcsolat. Ebben nagy szerepe van a budapesti székhelyű Bukovinai Székely Szövetségnek, amely évről évre megrendezi a nagy székely találkozókat, mesevetélkedőket. Szabó Juliannát, a csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület vezetőjét idén januárban választották be a Székely Szövetség 12 tagú vezetőségébe. Elmesélte, hogy augusztusban az aldunai bukovinai székelyek (Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza) rendeznek nagy székely találkozót, melyre a csernakeresztúriakat is meghívták. Szabó Julianna két esztendeje vezeti a Hagyományőrző Egyesületet, amely kilenc esztendővel ezelőtt alakult meg a Hunyad megyei Csernakeresztúron. Azóta télidőben hetente gyűlnek össze a csoport tagjai bukovinai és dél-erdélyi táncokat, dalokat tanulni. Jelenleg 35 tagú a csoport, a legkisebbek alig töltik a nyolcat, az idősebbek már hatvan felé járnak. /(GBR): Csernakeresztúri hagyományápolók. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 9./

2003. június 2.

Dévai árvák megsegítésére fordítják azt a hárommillió forintot, ami a Győri Püspökség által április végén szervezett jótékonysági akcióban gyűlt össze - közölte Pápai Lajos győri megyéspüspök. Ezzel az összeggel támogatják a Szent Ferenc Alapítványt, amely a dél-erdélyi Szászvárosban és Déván óvodát, iskolát, kollégiumot és gyermekvédelmi központot működtet árva gyerekek számára. Böjte Csaba ferences szerzetes a hét végén Győrben rendezett sajtótájékoztatón elmondta: a győriek adományából 30 gyermek egy évi költsége fedezhető. Az alapítvány közel 400 árva, illetve elhagyott gyermeket gondoz, nevel és oktat. A szerzetes tájékoztatása szerint egy gyermek napi ellátása körülbelül egy euróba kerül. A szükséges forrásokat állami támogatásból, pályázatokból és adományokból teremtik elő. Böjte kijelentette: ilyen jellegű adományt először kaptak. /Győri egyházi adomány dévai árváknak. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./

2003. június 3.

A dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthont és szórványkollégiumot keresi fel jún. 3-án Mádl Dalma, a magyar köztársasági elnök, Mádl Ferenc felesége. Dalma asszony ez alkalommal adja át a dél-erdélyi szociális intézménynek azt a 460 ezer forint értékű mosógépet és kazánt, amelynek árát egy Budapesten tartott jótékonysági hangverseny alkalmával gyűjtötték össze. Böjte Csaba ferences szerzetes, az alapítvány elnöke különösen szép gesztusként értékelte, hogy Mádl Dalma arra kérte, nem egy külön vendégszobában, hanem a gyermekekkel együtt egy szociális lakásban szeretné tölteni az éjszakát. Jún. 4-én a szászvárosi gyermekotthont keresi fel a magas rangú küldöttség. A Böjte Csaba által életre hívott dévai Szent Ferenc Alapítvány több mint tíz éve foglalkozik azzal, hogy a dél-erdélyi szórványban élő magyar gyermekeknek tanulási lehetőséget biztosítson. A Szent Ferenc Alapítvány szociális intézményeiben összesen közel 400 gyermeket gondoznak, ősztől vélhetően további 102, a Zsil völgyéből érkező magyar diákkal gyarapodik a dévai kollégium lakóinak száma. /Lukács János: Mádl Dalma Dévára látogat. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./

2003. július 19.

A csángóvidék jellegzetes dalai és marosszéki népdalok csendültek fel júl. 17-én a X. erdőcsinádi táborban. A népviseletbe öltözött csángó gyerekek felsorakoztak a tábor udvarán, szemébe könnyeket csalt, amikor a táborzáró műsor végén a gyerekek a csángó himnuszt énekelték. Ötvennyolc klézsei, budai, forrófalvi csángó gyermek és a petrozsényi szórványból érkezett öt társuk töltött tíz napot a marosmenti településen Lukácsy Szilamér református lelkész, felesége, félezernyi helybeli lakos, meg a tábort kiszolgáló huszonkét fős személyzet jóvoltából. Magyar nyelvet, bibliaismeretet tanultak, Both Gyula, a Családok és Nagycsaládok Egyesületének elnöke vezetésével pedig megismerkedhettek a falusi bútorfestés mesterségével, faragást tanultak. "Tíz éve minden esztendőben megrendezzük a csángó gyerekek anyanyelvi táborát a dél-erdélyieknek, mezőségieknek. Számításaim szerint ez alatt az idő alatt mintegy kilencszáz gyermek tanult meg itt magyarul. Erdélyben rajtunk kívül már csak a szászrégeni Pakó Benedek katolikus lelkész tartott ki a csángó gyerekek anyanyelvi oktatásának ügye mellett. Annak ellenére, hogy a csángószövetség rendezvényeire soha nem hívtak meg, hogy a marosvásárhelyi csángószervezet is csak annyiban segít, hogy elhozza a gyerekeket, mi kitartunk, s minden anyagi nehézség, az olykori zaklatások, nemtetszés-nyilvánítások dacára is tovább folytatjuk ezt a megmaradásunkat, nyelvi továbbélésünket segítő tevékenységet" - magyarázta Lukácsy. Két fiatal tanítónő Mátyás Ibolya és Gáll Csilla önkéntesen vállalták a tanítást. /Bakó Zoltán: Magyarul tanultak, csángóul énekeltek. = Krónika (Kolozsvár), júl. 19./

2003. július 28.

Jelenleg Dél-Erdélyben, a szórványban, a csak 5-10 %-ot kitevő keresztény magyar családok magukra hagyottan küzdenek a létükért, olvasható Böjte Csaba szerzetes felhívásában. Szükséges egy olyan központ felállítása, ahol szakemberek számba vehetik a meglévő családokat és segíthetik azokat. Egy családsegítő és képzési központ létrehozásához megvannak Déván a feltételek. Munkatársakat szeretnének képezni, hogy a ferences rend által beindított gyermekvédelmi központokban szociális szülők, nevelők, nevelőnők legyenek. Képzési központjuk szeretettel vár jelentkezőket az egész Kárpát-medencéből. /Böjte Csaba: A boldog családokért. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 28./

2003. július 31.

Szeibert András a Kárpát-medencében működő katolikus közösségeket összefogó HÁLÓ mozgalom egyik megálmodója kifejtette, vallásszociológiai felmérések igazolták, hogy a magyar katolikus egyház szigetvilágot képez: vannak lelkiségi mozgalmak, nagyszerű közösségekből felépülő plébániák, amelyek között azonban alig létezik valamilyen kapcsolat. Szükségesnek tartotta egy összetartó háló, összekötő híd létrehozását. Manapság nem megfélemlítéssel, a papok bebörtönzésével vagy áthelyezésével bomlasztják a vallásos közösségeket, hanem a tévében folyó szappanoperákkal, ízléstelen reklámokkal. Az iskolában és a családban bekövetkezett értékrendváltozás nagymértékben kihat a vallásosságra is. Erdély délnyugati részében kevés hídfőállásuk van. Aradon immár egy éve, május óta pedig a temesvári katolikus fiatalokkal is szoros kapcsolatuk épült ki. A Kárpát-medence 1000 közösségével állnak kapcsolatban 13 évi munka eredményeként. Szeibert András hozzáfűzte: az asszimilációt azonban csak akkor lehetne hatékonyan megfékezni, ha a státustörvényt az eredeti változatában alkalmazták volna. A szeged-csanádi egykori egyházmegye egy klasszikus európai régió, amelyben komoly pályázati lehetőségek rejlenek. Egy-egy ilyen régióban szeretnének beindítani 2-3 mintavállalkozást, ahova minimális pénzzel, kapcsolati, azaz tudástőkével szállnának be. Hosszú távon a HÁLÓ-hoz kötődő vállalkozások is részét képezhetik olyan anyagi forrásoknak, amelyeket vissza lehet forgatni a közösségépítő és -mentő folyamatok támogatására. A HÁLÓ tehát Dél-Erdélyben is megtartó erő lehet. /Balta János: Megtartó erő lehet a HÁLÓ. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 31./

2003. július 31.

Második alkalommal rendezik meg az Unitárius Kollégium egyik osztályának kerékpártúráját Dél-Erdélyben, augusztusban. Tavaly még Honismereti kerékpártúrának nevezték, idén a Pusztuló kövek nyomdokában elnevezést kapta. A szórványvidékeket járják be. /(csomafáy): Pusztuló kövek nyomdokában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./

2003. augusztus 28.

Valótlanságot állított az Apáczaihoz benyújtott pályázatában a Geszti Ferenc Társaság.Új, államilag finanszírozott magyar iskolát és kollégiumot hozna létre Déván a Geszti Ferenc Társaság. Az ehhez szükséges ingatlant 2,4 milliárd lejért máris megvásárolták: egy többszintesre tervezett, félkész betonrengeteget. Déván tíz éve működik a Szent Ferenc Alapítvány, mely jelenleg közel négyszáz gyermeknek biztosít szállást és tanulási lehetőséget, ennek ellenére az új iskola kezdeményezői az Apáczai Közalapítványhoz benyújtott első pályázatukban azzal indokolták az intézmény szükségességét, hogy Déván megoldatlan a kollégiumi ellátás.Varga Károly dévai vállalkozó, a társaság elnöke úgy véli, az új létesítménnyel nem veszélyeztetik a ferences intézmény létét. "Senki nem vitatja, hogy szükség van az egyházi iskolára, de ugyanolyan szükség van a színvonalas világi iskolára is" - nyilatkozta Varga Károly. Böjte Csaba egyrészt örül annak, hogy a dél-erdélyi szórványban a magyar oktatás fejlesztését célul kitűző intézmény létesül, másrészt viszont aggályainak is hangot adott. A dévai állami iskolában jelenleg öt magyar anyanyelvű tanár dolgozik, közülük is csupán három szakképzett. "Az állásokat meghirdette a tanfelügyelőség, de senki nem jelentkezett. Mi a garancia arra, hogy a leendő iskolának lesznek szakképzett tanárai, nevelői?" - tette fel a kérdést a szerzetes. A tavaly alakult Geszti Ferenc Társaságnak Hauer Erich, a dévai Traian Gimnázium igazgatóhelyettese volt az elnöke. Hauer elhunyta után Varga Károlyt választotta elnöknek a közgyűlés. Winkler Gyula Hunyad megyei RMDSZ-képviselő azt mondta Bőjte Csabának, nem tudta, hogy a ferencesek kollégiumi ellátást is biztosítanak (ez annál is meglepőbb, mivel a ferencesek meghívására a képviselő személyesen jelen volt a kollégium megnyitóján). Winkler Gyula szerint az új állami magyar iskola két év múlva megnyithatja kapuit, addig is az intézményépítés a legfontosabb feladat. Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Apáczai Közalapítvány kuratóriumi tagja úgy látja, az RMDSZ legmagasabb politikai körei állnak a Geszti Ferenc Társaság lobbija mögött. Ezt csupán azért furcsállja, mert a tíz éve eredményesen dolgozó Böjte Csaba intézménye nem élvez a néhány hónapja bejegyzett társasághoz hasonló támogatást, ráadásul az ingatlanvásárlás időpontja egybeesett a Szent Ferenc Alapítványnál folytatott sorozatos hatósági ellenőrzésekkel. "Összesen 450 millió forintunk volt erre az évre, ebből csupán 250 milliót osztottunk ki az első kiíráskor, 200 millió megmaradt - nyilatkozta a képviselő. - A Geszti Ferenc Társaság nem tudta bemutatni azt a telekkönyvi kivonatot, amellyel igazolhatta volna, hogy tulajdonába került a megvásárolt ingatlan, ezért nem tudtuk támogatni a pályázatát. Miután a második kiírásra sem egészítették ki a pályázatot a kért dokumentummal, Szabados Tamás, az oktatási minisztérium államtitkára levélben fordult a kuratóriumhoz. Ebben arra kérte az Apáczai Közalapítvány testületét, hogy mivel a beérkezett pályázatok "nem tükrözik az előkészületben levő projektek teljes körét", újra halassza el a megmaradt pénzösszeg teljes egészében történő odaítélését. Révész Máriusz arról tájékoztatott, hogy szeptember 4-i ülésén dönt a kuratórium egy újabb kiírásról. A képviselőnek meggyőződése, hogy a sorozatos halasztási kérések hátterében az áll, hogy az RMDSZ mindenáron szeretne támogatást kiharcolni a Geszti Ferenc Társaság pályázatának. Tavaly decemberben Hiller István, akkor határon túli ügyekkel foglalkozó oktatási államtitkár fogadta Bőjte Csabát és Révész Máriuszt, és támogatásáról biztosította a Déván létrehozandó önálló magyar középiskola gondolatát. Nem sokkal ezután Hiller Istvánt kinevezték oktatási miniszternek, és - amint azt Révész Máriusznak beismerte - azóta nem volt ideje az üggyel foglalkozni. Böjte Csaba tíz éve működő alapítványa ezzel szemben soha nem részesült olyan állami támogatásban, amelyet közvetlenül az RMDSZ-nek köszönhetne, bár eredményei szemmel láthatóak. Elég, ha azt említjük, hogy a Szent Ferenc Alapítvány által gondozott, tavaly és idén érettségizett 15 fiatalból 14-en jutottak be különböző egyetemekre. "Három intézet működik nálunk: a magániskola, a szórványkollégium és a gyermekvédelmi központ - vázolta az alapítvány tevékenységét Böjte Csaba. - Az első kettőre egyetlen lej állami támogatást sem kapunk, a gyermekvédelmi központban gondozott 130 kiskorú után havi 500 ezer lejt fizet az állam, ez viszont alanyi jogon jár. Ezenkívül a közhasznúsági törvény alapján kapunk 600 ezer lejt gyerekenként. Ezt az összeget a tavaly is, meg tavalyelőtt is megpályáztuk, sikertelenül, végül az idén megkértem Winkler Gyulát, hogy segítsen. Így végül valóban megkaptuk az - egyébként törvény által lehetővé tett - támogatást." Egy dologban mindenki egyetért: a szórványban a széthúzás nem vezet semmiféle eredményre. "Isten országát kellene építeni, nem egymást piszkálni" - zárta a beszélgetést Böjte Csaba. /Lukács János: Állami magyar iskola létesülne Déván. = Krónika (Kolozsvár), aug. 28./

2003. szeptember 1.

A Nagy-Románia Párt (PRM) a képviselőház művelődési bizottságában a Fájdalom Múzeumának létrehozását kezdeményezi Kolozsváron. A párt szerint a múzeumban mindazoknak a románoknak, zsidóknak és más nemzetiségűeknek állítanának emléket, akik a Horthy-rendszer áldozatai voltak. Márton Árpád, az RMDSZ képviselője erre a hírre megjegyezte: Ha a leendő múzeumban helye van a szilágyippi és ördögkúti tragédiának, akkor helye van ott Szárazajtának és Csíkszentdomokosnak, de Földvárnak is, és minden olyan helynek és történetnek, amely Erdély népeinek szenvedését okozta. A kezdeményező PRM-s Radu Ciuceanu képviselő szerint a múzeumban azoknak a románoknak, zsidóknak és más nemzetiségűeknek állítanának emléket, akik a Horthy-rendszer áldozatai voltak. A művelődési bizottság döntése szerint nem terjesztenek a képviselőház elé törvénytervezetet, ehelyett a bizottság javaslatot tesz Razvan Theodorescu kulturális miniszternek, valamint Kolozs megye tanácsának a Fájdalom Múzeuma létrehozásáról a Kolozsváron működő Erdélyi Történelmi Múzeum keretén belül. Márton Árpád, a művelődési bizottság tagja elmondta: "Semmi esetre sem lehet szó olyan múzeumról, amely csak a Horthy-rendszer alatt és csak a románok és a zsidók szenvedéseinek és meghurcoltatásának állít emléket. Erdély valamennyi népe és nemzete szenvedett a második világháborúban, akárcsak a történelem más pillanataiban, következésképpen Erdély valamennyi népének meghurcoltatását és fájdalmát be kell mutatni a leendő múzeumban". 1940 szeptemberében tragikus esemény helyszíne volt a Szilágy megyei Ördögkút és Szilágyipp. A második bécsi döntés nyomán bevonuló magyar honvédekre lőttek a helyi románság köréből orvlövészek, egy esetben pedig almáskosárba rejtett gránát robbant fel, és okozta több honvéd halálát, illetve sérülését. Megtorlásul a magyar tisztek egyike, bizonyos Szabó főhadnagy tömeggyilkossággal válaszolt, a megtorlásnak több román férfi, nő és gyermek esett áldozatául. Szárazajtán 1944. szeptember 26-án a gyilkosságairól és fosztogatásairól hírhedté vált Maniu-gárda rendezett vérfürdőt, amelynek során a helyi iskola udvarában a fegyverek segítségével összeterelt falustársak szeme láttára két székely férfit lefejeztek, további tizenegyet, köztük egy nőt agyonlőttek. Hasonló mészárlást rendeztek a gárdisták 1944. októberében Csíkszentdomokoson, ahol tizenegy székelyt, köztük egy 86 éves öregasszonyt lőttek agyon a Gábor-kertben. A Kolozs megyei Egeresen, a Bihar megyei Kőröstárkányban és Gyantán is több magyart végeztek ki román fegyveresek. Gyantán hiába kérte az egyik román férfi a kivégzést vezénylő Bride kapitányt: engedjék szabadon magyar feleségét és gyermekét, hiszen ő román, a tiszt hajthatatlan maradt. Amikor pedig a román férfi kijelentette, hogy akkor őt is lőjék agyon övéivel együtt, a tiszt őt is kivégeztette. Kőröstárkányban szintén 1944 őszén tisztázatlan körülmények között ismeretlenek megöltek egy román tisztet, megtorlásként a Maniu-gárda a falu és a szomszédos Kisnyégerfalva magyar férfijait gyanúsította. "Álljanak ki azok a románok, akik felelősséget vállalnak a magyarok ártatlanságáért" - szólította fel a falubelieket a román parancsnok, látván a megrémült magyarokat. Senki nem állt ki. Erre román szomszédjához fordult az egyik "letartóztatott" magyar férfi: "Marian, hát együtt gyermekeskedtünk, együtt nőttünk fel, jól ismersz, mi rosszat tettem én? " "De magyar vagy" - válaszolta a szomszéd, és Egyed Mihályt falustársaival együtt kivégezték. A második világháború magyar golgotái voltak még azok az internálótáborok, ahol teljesen ártatlan civilek ezreit tartották fogva, és százak vesztették életüket. Ilyen volt a focsani-i, corbeni-i, Tirgu Jiu-i, Rimnicu Sarat-i, caracali láger, ahol a dél-erdélyi magyarság szellemi-gazdasági elitjét tartották fogva, és itt is hunytak el emberek. Földváron 1942-45 között működött a haláltáborként elhíresült láger. Az 1944. augusztus 23-i román átállásig szovjet állampolgárságú embereket tartottak itt fogva, akik közül többen elhunytak. 1944. augusztus 23. után magyar és német hadifoglyok mellett észak-erdélyi magyar és sváb polgári személyek ezreit internálták az Olt-parti lágerbe, ahol az eddig napvilágra került adatok szerint több mint 320-an, elsöprő többségben magyarok vesztették életüket éheztetés és járványos betegségek nyomán. A földvári haláltáborban történtekre a szomszédos Hídvég református parókiáján korabeli fényképekből, levelekből és tárgyakból álló kiállítás emlékeztet. /Benkő Levente: A háború okozta szenvedés mindenkinek fáj. = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./

2003. szeptember 11.

December 31-éig kérhetnek kárpótlást az etnikai alapon meghurcolt emberek. A második bécsi döntés nyomán a Romániában maradt országrészekből a visszatért Észak-Erdélybe menekült magyarok közül csak kevesen kérték a kárpótlást. Szakemberek szerint a magyar nemzetiségűek kárpótlását nehezíti, hogy még nem kerültek elő azok az iratok, amelyek a menekülő magyarok adatait rögzítik. Történeti források szerint az 1940. aug. 30-ai második bécsi döntést követően Dél-Erdélyből közel 200 ezer magyar menekült a Magyarországhoz visszatért Észak-Erdélybe, ahonnan viszont legalább annyi román távozott a Romániában maradt országrészbe.A kárpótlást igénylő román nemzetiségű állampolgárok legnagyobb része azzal igazolja etnikai alapon történt meghurcoltatását, hogy amikor 1940 őszén Észak-Erdélyből Dél-Erdélybe menekült, a román hatóságoknál jelentkezett, ahol nyilvántartásba vették, és segélyben is részesítették őket. Kolozsváron az utóbbi időben egyre többen keresik fel az állami levéltárat, amely kiállítja a kért dokumentumot. Kiss András kolozsvári nyugalmazott főlevéltáros szerint a Dél-Erdélyből Észak-Erdélybe menekült magyarokat is minden bizonnyal nyilvántartásba vették a magyar hatóságok, a baj csak az, hogy erről még nem került elő irat. A nemzeti hovatartozása miatt 1940. szeptember 6-a és 1945. március 6-a közötti időszakban meghurcoltak kárpótlásáról törvény rendelkezik. Valamennyi román állampolgár, akit a vonatkozó időszakban külföldi gettókba és koncentrációs táborokba hurcoltak, koncentrációs lágerekben vagy más helyeken fogva tartottak, kitelepítettek, kiutasítottak vagy menekülésre kényszerítettek, kárpótlásban részesül. Hasonlóan kárpótlásra jogosultak, akiket kényszermunkaosztagokba hurcoltak el, akik túlélték a "halálvonatot", akiknek férjét vagy feleségét nemzetiségi hovatartozása miatt kivégezték, és utólag nem házasodott újra. Az érintettek a besorolásuktól függően havi 300 ezer lejes juttatást kapnak a fogságban töltött minden hónapra, továbbá ingyenes gyógykezelésben és gyógyszeres ellátásban részesülnek, a városi közszállításban mindig, vasúton első osztályon, autón vagy folyami eszközön kísérőjükkel együtt évi 6 alkalommal ingyen utazhatnak. Emellett jár még évi egy ingyenjegy gyógyfürdőre, díjmentes rádió-, telefon- és televízióbérlet, elsőbbség telefonbeszerelésre, igénylésre pedig ingyenes nyughely.A nemzetiségi alapon történt meghurcolást kérésre az illetékes intézmények által kibocsátott hivatalos papírokkal lehet bizonyítani. Ilyen okmány lehet például a katonakönyv vagy a kényszermunkára hurcoltak esetén a pitesti-i 02405. számú katonai egység által kibocsátott bizonylat, de a tanúsító okmány származhat a Nemzetközi Vöröskereszttől vagy bármelyik koncentrációs táborból is. Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő elmondta: Maros megyében a Tg. Jiu-i lágert megjárt magyarok már kapják a kárpótlást. Kovászna megyében több mint 500 kérvényt tárgyaltak eddig, az esetek több mint 90 százalékában pozitív döntés született.Háromszéken több olyan egykori fogoly nyújtotta be kárpótlási kérelmét, akit 1944 őszén a barcaföldvári haláltáborba hurcoltak a román hatóságok. Az elbíráló testület azzal utasította el kérvényüket, hogy bár a benyújtott papírokból egyértelműen kiderül, hogy Földváron tartották őket fogva, nem igazolt az etnikai meghurcoltatás ténye. A kézdialbisi Bod András szerint igazságtalanság történt akkor is, amikor 1944 őszén otthonából sok társával együtt magyarságuk miatt Földvárra internálták, és most is, amikor kérvényét elutasították. /Benkő Levente: Csak a magyarok nem szenvedtek? = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./

2003. szeptember 13.

A kolozsvári Unitárius Kollégium X. osztálya nyári kerékpártúrára indult, Dél-Erdély szórványvidékeinek, pusztuló emlékműveinek megismerése volt a céljuk. Solymosi Zsolt vallástanár, a túra vezetője beszámolt útjukról. Megnézték Tordát, Nagyenyedet, Gyulafehérvárt, Dévát, Vajdahunyadot, Hátszeget, az elhagyatott alsófarkadini kastélyt, a szentpéteri Nopcsa kastélyt, az életveszélyes állapotban lévő épületet, Petrozsényt, ahol Bálint Róbert unitárius lelkész, és a helybeli Ifjúsági Egylet várta őket, Nagyszebent, Vizaknát, Pókafalván pedig beszéltek Kleist Ernővel, az utolsó pókafalvi magyarral. Pókafalván láthatták a beszakadt tetejű templomot, a padok helyén méteres a gaz. A templom körül földbesüppedt, 1800-as évekből való magyar sírkövek vannak, a legtöbbet elhordták, az utolsó református pap úgy rendelkezett, hogy őt magát jeltelen sírba temessék, legalább ne lehessen meggyalázni sírkövét. Kleist Ernőnek sikerült megmenteni a pusztulástól a szomszédos dombon lévő evangélikus templomot. Látták a marosszentimrei református templomot is. Abrudbányán a főtéren álló unitárius templom volt a következő szomorú látvány. A beszakadt tetőt benőtte a növényzet, a lehullott vakolatú tornyon latin felirat hirdeti: Épült az egy Isten tiszteletére, 1796-ban. A helybeliek elkergették őket a templomtól. /Szabó Csaba: Pusztuló kövek nyomában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./

2003. szeptember 16.

A Marosvásárhelyen működő Református Kántor-Tanítóképző Intézetet dr. Barabás László néprajztudós, tanár vezeti. A diákok a nyári szünidőt arra is felhasználják, hogy jobban megismerjék szülőföldjüket. Céljaik között szerepelt, hogy feltérképezzék a meglátogatott vidékeken a nemzetiségi, felekezeti viszonyokat, az anyanyelv állapotát, az iskola és az anyanyelvi és vallásoktatás ügyét, az egyházi, gazdasági életet, a kultúrát, történelmét, műemlékeit. Az idei tapasztalatokról beszámolt Barabás László igazgató. Immár a tizedik egyházszolgálati és népismereti tábort tartották augusztusban. Az első években főleg Marosvásárhelyre és környékére mentek, majd egyre szélesítették a kört, és a dél-erdélyi szórványvidékeken jártak, idén pedig az Észak-Mezőségen voltak, a Kis- és Nagyszamos mentén, a Sajó mentén, a Szamosújvár, Dés, Bethlen, Beszterce városokkal jelezhető vidéken, továbbá a Bethlentől délre eső Mellespatak völgyében. Útjukon azt nézték, hogy milyen a magyar identitástudat, amibe beletartozik a hit megvallása anyanyelven, az iskolai oktatás, a mindennapos román-magyar együttlét. A fiatalok kérdőíves tematikus lapokkal mérték fel a helyzetet, ebből - mivel immár a tizedik nyaruknál tartanak - hatalmas anyag állhat össze. Dellőapáti faluban már csak egy-két magyar él. Azt is láthatták, hogyan változott meg a vidék etnikai képe, amelyről Wass Albert a Kard és Kasza című regényében írt. Azt is megfigyelhették: minden falu egy külön világ. Ahol kisnemesek és szabadparasztok éltek, ott jobban megőrizték identitásukat a magyarok. Etnikailag a Mellespatak völgyében vegyes a kép. Vice, az egyetlen római katolikus többségű falu ezen a vidéken, 95 százalékban magyar lakosságú, Mezőveresegyháza magyar többségű falu, a már Kolozs megyei Feketelak szintén magyar többségű falu. Körülbelül fele-fele az arány Kékesen, Magyarborzáson, Almásmálomban. Kisebbségben van, húsz százalékos Apanagyfalu, Bethlen, Várkudu, itt azonban mindenütt ki van írva magyarul is a helység neve. Szórványnak számít, már a Tóvidéken Cege, aztán Fellak és Noszoly. A magyarság apadóban van, az elmúlt évtizedekben a fiatalok városokba költöztek, Bethlenbe, Besztercére, Kolozsvárra. Nincs megfelelő munkaeszköz. Emiatt az öregek kegyetlenül megdolgoznak a betevő falatért. A szórványban a diákok az anyanyelv szavainak a kicserélődésével találkoztak. A jelzett nyelvállapotot szeretettel kell megközelíteni, és csak így, belülről lehet a nyelvromláson segíteni. Kövesdi Kiss Ferenc könyve szerint harminc iskola szűnt meg az elmúlt tíz-húsz évben a Mezőségen.. De a Mezőség északi részén vannak kedvező jelek is: ha van megfelelő létszámú gyerek, azonnal létrehozzák az óvodát. Magyar óvoda indult Apanagyfaluban, előbb egyházi alapon, utána átminősítették államira. Magyarborzáson indult egyházi óvoda, és most felvállalja az RMDSZ, az állam. Feketelakon a református parókián indította meg a tiszteletes asszony az óvodát. Kékesen is ez a helyzet. Jár iskolabusz, Kékesről, Mezőveresegyházáról az V-VIII. osztályosokat átviszi Vicébe. Vice tíz falunak általános iskola-központja. Apanagyfaluból Bethlenbe járnak. A RMDSZ besztercei szervezete és a megyei tanács kiválóan dolgozik. Utóbbinak két magyar tagja van, alelnöke dr. Szántó Árpád, a tanácsos Kocsis András, a Mellespatak Bethlenben élő képviselője pedig Borsos László, tanítóember. Kétszázvalahány települése van Beszterce-Naszód megyének, abból százvalahányban élnek magyarok (is):. A legtöbb gyülekezetben kántorra volna szükség. A református egyháznak van Szamosújváron két olyan létesítménye, ahol a szamosújvári gyerekeket fogadják délutáni, a szórványból bejövőket pedig egész heti foglalkozásra. /Bölöni Domokos: Diákok a szülőföldön. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 12. folyt.: szept. 16./

2003. október 28.

Észak-Erdély visszacsatolására emlékeztek annak évfordulóján szept. 12-én Kolozsvárott, a nemzeti érzelmű fiatalokat összefogni kívánó Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet rendezésében. A még mindig élő félelem miatt a Belsőmonostori RMDSZ és a Pro Iuventute székháza nem telt meg. Herédi Zsolt szociológus, a rendezvény egyik házigazdája elmondta: fontosnak tartják a témáról történő felvilágosítást, mert az ellenpropagandák következtében a kornak és az eseménynek egy erősen torzított képe él a fejekben. Levetítették a Kelet felé! című filmet, amely a magyar királyi honvédsereg városról városra történő erdélyi bevonulásának, visszatérésének képeiből 1940-ben készített válogatás. A honvédeket mindenütt könnyeket fakasztó meghatottsággal fogadták az erdélyi magyarok. Sipos Gábor egyetemi docens, levéltáros szerint ez nem a propaganda felnagyítása, hiszen a nagyszülők mesélték: 1940 szeptembere leírhatatlan örömmel töltötte el Erdély magyarságát. A régi-új magyar közigazgatás nemcsak igyekezett egyenlő mértékkel mérni, hanem segítette is a kisebbségeket. Középiskolában mindenki számára kötelező volt a román nyelv tanulása, a görög katolikus és az ortodox papok fizetése a református papokénak háromszorosa volt, akárcsak a románul tanító magyar tanároké a többi tanári fizetéshez viszonyítva, a zömmel románok lakta vidékeken a közigazgatás a többség nyelvén folyt. A románságot semmiféle atrocitás nem érte, a visszatért területekről Dél-Erdélybe és a Kárpátokon túlra "menekülőket", a Trianon utáni román megszállást válogatott eszközökkel megvalósítókat rossz lelkiismeretük üldözte csak el. A fasiszta, antiszemita és más címkékkel ellátott Horthy-korszakot bátran tanulmányozhatnák a Romániát ma vezető politikusok, hiszen a szélsőségesnek mondott magyar kormány nemzetiségpolitikája háborús időkben is emberségesebb volt, mint a mindenkori román kormányoké békeidőkben. /Bagoly Zsolt: Észak-Erdély visszatért! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 28./

2003. november 6.

Tamás Gáspár Miklós a Szabad Európa Rádiónak román nyelven adott interjújában azt a véleményét fogalmazza meg, hogy a romániai magyar közösségen belül kiéleződött politikai viták, törekvések - lásd mérsékeltek, radikálisok, RMDSZ és Székely Nemzeti Tanács, autonómia kérdése és egyebek - úgynevezett székely-magyar konfliktushoz vezethetnek. /!/ A Cotidianul lap Fennáll a székely-magyar konfliktus veszélye címmel közölte az interjút. A Romániai Magyar Szó munkatársa erről kérdezte. TGM azt állítja, hogy Székelyföldön elég nagy mértékben egy "de facto" autonómia kialakult, ott a magyarok elég erősek ahhoz, hogy az adott körülmények szorításában ugyan, de maguk irányítsák az ügyeiket. De, akkor mi lesz a bánsági, szatmári, bihari, kolozsvári, dél-erdélyi magyarokkal?- kérdezte. Azt elismerte, hogy nem tudja, mi lenne a teendő. Az erdélyi magyarság vagy Budapestre figyel, vagy Bukarestre. Sokkal több magyarországi könyv fogy, mint az erdélyi saját termelés. A lapok, az országos lapok is nagyon gyöngén fogynak. Az RMDSZ-nek nagyon súlyos belső problémái vannak, a belső demokráciája nem kielégítő. Kolozsvárt és Nagyváradot, Szatmárt és Aradot nem szabad feladni, nem szabad minden erőt Székelyföldre koncentrálni. A románoknak nem kell félni a székelyföldi autonómiától. Teljes képtelenség, amit a román sajtóban lehet olvasni az autonómia törekvésekről meg a Székely Nemzeti Tanácsról. /Guther M. Ilona: Egy rádióinterjú nyomán... Beszélgetés Tamás Gáspár Miklós budapesti egyetemi tanárral, filozófussal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

2003. november 12.

A kormány nemrég módosította a közutak korszerűsítéséről szóló törvényt. A változtatás nyomán kimaradt a megépítendő autópályák közül a Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó szakasz. A leendő Budapest-Bukarest sztráda Kolozsvártól délnek fordulna, és Gyulafehérvárnál csatlakozna a dél-erdélyi sztrádához. A politikusok úgy tudják: az európai uniós nyomásra történő módosításnak nem lesznek negatív következményei, a Marosvásárhelyt érintő sztráda megépül, ám nem uniós forrásokból. Hideg zuhanyként hatott a módosítás - jelentette ki a Krónikának Kónya-Hamar Sándor. Kónya elmondta, az eredetileg tervezett nyomvonalnak a képviselőházban és a szenátusban elfogadott változatairól okt. 8-án döntöttek, másnap a kormány megkérdezésük nélkül fogadta el a 2003/94-es sürgősségi kormányrendeletet, amelyben az eredeti útvonal nem szerepel mint uniós támogatással megépítendő sztráda. A módosított mellékletben a határt Nagyváradnál "átlépő" autópálya Kolozsvártól Gyulafehérvár felé kanyarodik, ahol csatlakozik a dél-erdélyi sztrádához. Kónya-Hamar elmondása szerint a változtatás nyomán a Székelyföld kimarad mind az autó-, mind pedig a vasutak 2015-ig tartó uniós támogatású fejlesztési tervéből. A marosvásárhelyi, szatmárnémeti és nagybányai repülőterek sem szerepelnek a fejlesztési-korszerűsítési tervezetben. A képviselő mindezt "a rendeleti kormányzás eredményének" tekinti. Borbély László RMDSZ-képviselő szerint Miron Mitrea miniszterrel folytatott tárgyalásukon a tárcavezető megerősítette, továbbra is támogatják az eredeti, Marosvásárhelyt is érintő változatot. Borbély állítása szerint az RMDSZ-frakció már benyújtotta javaslatát a sürgősségi kormányrendelet módosítására. /Benkő Levente, Lázár Lehel: "Ködben" az észak-erdélyi autópálya. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./

2003. november 26.

Dr. Szabó Árpád unitárius püspök kifejtette, hogy az új dévai unitárius templom felépülése után önálló egyházközség szervezését fontolgatják. Dévát Dél-Erdély szórvány központjává szeretnék fejleszteni, szórványgondozó lelkésszel. Zsil völgye külön lelki gondozást igényel, a dél-erdélyi szórványra több figyelmet szeretnének fordítani. /Ch. A.: Célunk a dél-erdélyi szórványközpont kialakítása. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 26./

2003. november 28.

A Magyarok Háza /Budapest/ rendezvényei sorában gyakran vannak erdélyi vonatkozású események. Nov. 12-én Kocsis István Bolyai János című drámáját tűzték műsorra, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos előadásában; 25-én Kányádi Sándor volt a Ház vendége, a Felemás őszi versek című verskötete megjelenése, valamint a költőről a pozsonyi Kalligram Kiadónál megjelent monográfia bemutatása alkalmából; dec. 2-án Jáki Sándor Teodóz Csángókról, igaz tudósítások című kötetének bemutatása alkalmából fellép Ferencz Éva énekművész. E rangos rendezvénysorozat része volt Beke György három új könyvének - Advent a kaszárnyában (Elbeszélések - Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda), Déva vára alatt (Szociográfia - Felsőmagyarország Kiadó), Makacs realizmus (Tanulmányok, interjúk, portrék - Közdok Kiadó) - a bemutatója, november 17-én. Mindhárom kötet ebben az évben jelent meg. Az est házigazdája Medvigy Endre irodalomtörténész, a Szent László Akadémia dékánja volt. Bevezető szavaiban méltatta Beke György munkásságát, elkötelezettségét az erdélyi magyarság sorskérdései iránt. Beke György regények és elbeszélések írójaként is sorskérdéseink bátor felvetőjeként él az olvasók emlékezetében. Az Istók Péter három napja (1977), Fölöttünk a havasok (1980), A Haynal-ház kapuja (1981), Arccal az életnek (1987) jelentik a szépírói kibontakozás főbb állomásait. A csíkszeredai kiadónál most megjelent elbeszéléskötetről Czegő Zoltán költő beszélt: "Beke György szépirodalmi alkotásaiban túlnyomórészt ugyanazok a témák, tragédiák, nemzetiségi kisebbségi és elnyomó hatalmi konfliktusok jelentkeznek, mint a riportjaiban, rétegföltáró súlyos írásaiban. A cél egy: igazat vallani, igazat megvilágítani (...) Beke György a nagy nemzeti kérdésfelvetők között éli napjait. Lélekerejét viszont az állítások, a tagadások, a fölszólítások izgatják a legjobban. Mégis egy kérdését idézném a Csángók gyóntatója című írásából: "Azok az afrikai bennszülöttek vajon elkárhoznak-e, ha nem gyónnak meg mindent, mert nem értik a pap nyelvét és a pap sem az övéket?" De hát, ahol a bűn államhatalmi szinten élvez védettséget, ott csak a templomban, de nem, még ott sem érvényesek az egyetemes emberi erkölcsi törvények, s azok veremében a Tízparancsolat, meg az anyanyelvi gyónás méltósága szintúgy." A hetvenes-nyolcvanas években megjelent riportkötetek - Szilágysági hepehupa (1975), Nyomjelző rokonság (1978), Búvópatakok (1980), Boltívek teherbírása (1983), Itt egymásra találnak az emberek (1984) - otthon nem folytatódhattak. Valamennyi sikerkönyvként volt jelen, mígnem a kötetek s majd írójuk is nem került a tiltott könyvek, az elnémított írók sorsára. Az 1989-ben az anyaországba áttelepedett szerző 1996-ban kezdte meg a barangolókötetek immár cenzúrázatlan és átdolgozott újrakiadását. A Szigetlakók az otthon megjelent első három kötetet öleli fel; a Boltívek teherbírása (1998) appendixeként közreadta az írónak a riportkötetek miatti meghurcoltatása naplóját - A lándzsa hegye. Egy befejezetlen per címmel; a bihari barangolókötet többszörös terjedelemben jelent meg Az Értől a Kölesérig címmel; a negyedik, Bartók szülőföldjén (2002), a Bánság magyarságának krónikája, sorskérdéseinek faggatója; a most bemutatásra került Déva vára alatt kötet pedig Dél-Erdély szórványmagyarságának apadásában vívott keserves utóvédharcát tárja elénk, Hátszegtől Brassóig térképezve fel a gondokat. A Makacs realizmus című kötetből Beke György olvasott fel egy gondolatébresztő tanulmányt, amely az 1943-as balatonszárszói találkozó nemzetféltő eszméiből kiindulva szólt a mai égető gondokról. Beke György e három kötettel is igazolja, hogy az anyaországban is az erdélyi magyar nemzeti közösség legkövetkezetesebb, legbátrabb, legszókimondóbb személyisége maradt. /Máriás József: Könyvbemutató a Magyarok Házában. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 28./

2003. december 2.

Ungvári Barna András, Hídvég falu akkori református lelkésze 1998-ban határozta el egy sziklatömbemlékmű Földváron való felállítását. Ioan Cioaca földvári polgármester 1999 júliusában a sziklatömbnek a hajdani fogolytemető helyére való szállítását akadályozta meg, majd 2000 júliusában, amikor a mártíremlékművet mégis a helyszínre szállították és talapzatra állították, ugyancsak Cioaca ledönttette azt. Az 1944 novemberében Földvárra elhurcolt személyeket román csendőrök gyűjtötték össze, román katonák őrizték egy a lágerben. A Földváron történteket nem lehet a szovjetek nyakába varrni, be kellene ismerni, hogy mindenért, ami itt történt, az akkori román hatóságokat terheli a felelősség. 2001 augusztusában sikerült mégis emlékművet avatni Földváron. Boros Ernő 1997-2001-ben sorra járta a 20 Szatmár megyei települést, ahonnan a román csendőrök 1944 novemberében embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből közölt néhány emlékezést. A szaniszlói római katolikus templom Historia Domusából: A román hadsereg előrenyomulásával egyidejűleg román csendőrség jött a faluba. Felszólították a lakosságot, hogy aki 1940-től bármilyen formában katonai szolgálatot teljesített, katonai helyzetének tisztázása céljából jelentkezzen előbb a helybeli csendőrőrsön, majd vegyen magához három napra való élelmet, és menjen Csanálosra. A Csanálosra érkezőket ott egy csűrbe zárták, olyan - állítólag az akkori községi elöljárók által is aláírt - kísérőiratot fogalmaztak róluk, amely szerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Más szóval magyar partizánoknak lettek beállítva. Ezt követően többnapi fogva tartás után fegyveres kísérettel Zilahra lettek irányítva, és aki útközben megszökni nem tudott, a hírhedt Brassó melletti Földvárra vagy Focsani-ba jutott. Az 1944. szept. 12-én Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezményben Erdéllyel kapcsolatban az állt: "A szövetséges kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik, és egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak nagyobb része) adassék vissza Romániának." A román kormány mindenáron egész Erdélyt akarta, ezért elhatározták: nem maradnak tétlenül, a biztonság kedvéért lépéseket tesznek az ügy előmozdítása érdekében. Észak-Erdély hovatartozása az itt élő lakosság etnikai összetételén is múlhat, elhatározták, hogy sebtében, amennyire lehetséges, "javítanak" ezen az összetételen. A gyakorlati kivitelezésre a következő módszereket eszelték ki:a nem román lakosságnak a trianoni határon kívülre juttatása, illetve a már eltávozottak távolmaradásra bírása (Maniu-gárdisták garázdálkodása, németek, svábok Ukrajnába való deportálása stb.); leplezett formában történő etnikai tisztogatás.Földvár az utóbbi célt szolgálta. Ebben a Dél-Erdély területén létrehozott lágerben nem közvetlenül lelőtték, felakasztották stb., hanem olyan körülmények között tartották a foglyokat, hogy ilyen eszközök alkalmazása nélkül pusztuljanak el közülük minél többen. /Boros Ernő: "Mindennap eljött a halál". = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 2./

2003. december 17.

Benkő Levente a vele készült beszélgetésben elmondta, hogy nagypapája sokat mesélt neki a második világháborúról, a fogságról, ő pedig már tizenévesként mindezt feljegyezte. Benkő Levente 1991 júniusában lett a Háromszék erdővidéki tudósítója. Elvégezte a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumot. Első könyvében /Szárazajta, H-Press Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 1995/ a szárazajtai tragédiának állított emléket. 1944. szept. 26-án az úgynevezett Maniu-gárdák vérengzést hajtottak végre Szárazajtán, tíz magyart agyonlőttek, kettőt lefejeztek, fejszével, középkori stílusban. A második könyve 1998-ban jelent meg, Volt egyszer egy 56 címmel, az 1956-os erdélyi elítéltek kálváriájáról szólt. Következő könyvében a földvári fogolytáborba, továbbá Foksányban, Tîrgu Jiuban, Tighinában vagy Szibériába elhurcoltaknak állított emléket. Ez Fogolykönyv címmel jelent meg 1999-ben. Könyvritkaság, mivel a kiadója szó szerint belebukott, és a szerződött ezer példányból csak 250 darabot nyomott ki. Jó lenne újranyomni, hogy minél több emberhez eljusson. - Erdővidéken a szénbányászat a kilencvenes évek elején összeomlott, az alkalmazottak nagy részét elbocsátották. Összegyűjtöttem az erről szóló írásait, Hová mennek a bányászok? címmel. Ezek a szocioriportok hiányoznak a mai erdélyi magyar sajtóból. Ez a kis könyvecske egyfajta fényképet jelent az erdővidéki társadalom 90-es évekbeli állapotáról. Közben tovább gyűjtöttem az anyagot a földvári táborba hurcoltakról. Munkája Muszáj volt élni valahogy címmel jelent meg, amelyben 12 magyar ember mesél arról, hogy a második bécsi döntés után milyen volt az élet Észak- és Dél-Erdélyben, a háborús körülmények között. Hatodik kötete: Bűn volt a szó, olyan embernek a tragédiájáról szól, aki zseni volt, atomfizikától elkezdve a magas szintű matematikáig, folklórkutatástól találmányokig mindennel foglalkozott. Bezárták, ellehetetlenítették, halálba kergették. Ő volt Moyses Márton, aki Brassóban a Kommunista Párt székháza előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát. Benkő Levente adósságot törlesztett hetedik könyvével /Székely golgota/. Tartozott ezzel az előtte járóknak, akiknek nem adatott meg, hogy saját kezűleg papírra vessék a velük történteket. Ez a földvári fogolytáborról szóló kötet. Ezek az emberek huszonévesként a fronton harcoltak, majd hazamentek, tehát nem hadifoglyokról van szó, hanem otthonukból elhurcolt észak-erdélyi magyar civilekről. Boros Ernő, a Szatmári Friss Újság munkatársa szintén összegyűjtötte a Szatmár megyéből Földvárra hurcolt magyar férfiak és asszonyok visszaemlékezéseit. Az ő kötete Minden nap eljött a halál címmel 2002-ben jelent meg. Néhai kollégája, Daróczi Ferenc pedig Maros megyében gyűjtött össze sok visszaemlékezést. Egyszer ezt a három gyűjtést egy kötetben érdemes lenne kiadni, hogy érzékelhetővé váljon, mi is történt Észak-Erdélyben a magyarokkal. /Sándor Boglárka Ágnes: Ideje van a szólásnak - vallja Benkő Levente újságíró. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./

1997. november 20.

Az RMDSZ Operatív Tanácsa nov. 11-i ülésével kapcsolatban fejtette ki nézetét Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a vele készített interjúban. A történelem és a földrajz anyanyelvű tanításának kérdésében "nem tartok lehetségesnek semmiféle további engedményt. Eljutottunk a megszépítve kompromisszumnak nevezhető jogfeladásnak arra a határára, ahonnan már nincs hova hátrálni." - szögezte le. A kormányban való részvétellel csökkent az RMDSZ mozgástere kül- és belpolitikailag egyaránt. "Az egész oktatási törvény körüli manőverből az 1918 óta követhető magyarellenes román politikának az árnyéka rajzolódik ki. - Az elmúlt években egyházpolitikai téren sem történt változás. Az ortodox egyház átállt a hatalom oldalára, kormányhatározatokkal milliárdokat kapott az államtól. Az új kormányzat idén januárban ígéretet tett arra, hogy egyházanként 5-10 épületet visszaad. Tőkés Lászlónak ezt áprilisban személyesen Severin külügyminiszter erősítette meg. Azóta sem történt semmi. - Az ortodox egyház határozottan tiltakozott az egyházi személyekre vonatkozó szekusdossziék nyilvánosságra hozása ellen. - Sajnálatos párhuzam mutatható ki a magyarországi politikai sikerpropaganda és az RMDSZ kongresszusa sajtóbeli visszhangja között. - Nem sikerült elvinni az RMDSZ-t a pártosodás irányába. - Szentimrei Krisztina emlékeztetett: az RMDSZ legutóbbi kongresszusán a Ceausescu-időkben a Securitatéval együttműködő Makay Botond javasolta a tiszteletbeli elnöki funkció megszüntetését. Tőkés László megjegyezte, hogy Makay az 1989 előtti magyarellenes politika egyházi kiszolgálója volt. 1989 után szerkesztője lett egy dél-erdélyi lapnak, RMDSZ-elnökké választották, így tagja a Szövetségi Képviselők Tanácsának /SZKT/ is. - A román politika régóta igyekszik túladni Tőkés Lászlón. "E hatalompolitikai szándék mögé 1994 óta felzárkózott a magyarországi politika is. Nekik nyújt segítséget az RMDSZ neptuni ihletettségű csúcsvezetésének magatartása is, mely készségesnek mutatkozik túladni azon politika képviselőjén, aki útjában áll Budapestnek és Bukarestnek egyaránt." Soraink megritkultak, állapította meg Tőkés László. - A kormányba lépés előtt egy pillanatig sem kérdőjelezte meg valaki a Bolyai Egyetem visszaállításának létjogosultságát. Horn Gyula miniszterelnök a magyar egyetem Kolozsváron kívüli megvalósítása mellett foglalt állást. "Ennek a zavaros helyzetnek, illetve Horn Gyula jogfeladó állásfoglalásának megvolt az a haszna, hogy mozgósította az erdélyi magyar közvéleményt, eszünkbe juttatta, hogy jelen helyzetünkben már nincs hova hátrálnunk." /Szentimrei Krisztina: Már nincs hova hátrálni. = Új Magyarország, nov. 20./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 121-150




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998