udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 150 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 | 121-150
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2002. március 9.

1990 óta hat jogszabály jelent meg a témában, az etnikai üldözöttek kárpótlásának kérdése ma is csupán közeledik a megoldáshoz. A kárpótlások odaítélése továbbra is a megyei nyugdíjpénztárak illetékeseinek jóindulatától függ. Az RMDSZ–PSD protokollumban rögzített célkitűzések közül mindössze kettő teljesült az első határidőig. Ezek közül is az egyik csupán félig. Az egyezmény szociális vonatkozású fejezetében a felek többek között megállapodtak abban, hogy "korrekt módon alkalmazzák" az etnikai alapon üldözöttek kárpótlásáról szóló 189/2000-es törvényt; ennek érdekében a kormány febr. 28-ig kidolgozza a jogszabály végrehajtási utasításait. A 127-es kormányhatározat febr. 22-én életbe is lépett. A dokumentum azonban továbbra sem biztosítja a 189-es törvény "korrekt alkalmazását", ahogyan azt a PSD–RMDSZ protokollum megfogalmazza. Kerekes Károly képviselő, a kárpótlások témagazdája elmondta, a határozat több szempontból hiányos. "Az akkori események a mai értelmezésben úgy néznek ki, hogy Földváron hadifogolytábor volt, Targu-Jiuban pedig politikai üldözötteket tartottak fogva. Nem akarják elismerni, hogy ezek a lágerek megváltoztak egy adott pillanatban, és Földváron nem politikai üldözötteket tartottak fogva, hanem dél-erdélyi magyar értelmiségeket, Targu-Jiuba pedig nemcsak kommunistákat hurcoltak, hanem összeszedték a civil lakosságot" – magyarázta a képviselő. A jogok megállapításánál nem fogadják el az RMDSZ véleményét, holott a jogszabály kimondja, hogy az alkalmazás során a nyugdíjpénztáraknak konzultálniuk kell a kisebbségi szervezetekkel. Kerekes Károly elmondta, az RMDSZ nem tekinti lezártnak az etnikai üldözöttek kárpótlásának kérdését a 127-es kormányhatározat megjelenésével. /Szőcs Levente: Zaklatott etnikai üldözöttek. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./ Az egykori üldözötteket kérelmeik elfogadása után is igazi kálvária várja. A lap erre hozott fel példát. /Bakó Zoltán: További üldöztetések. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./

2002. március 13.

Kolozsvár nemzetiségi és vallási összetételének alakulása az utóbbi fél évezredben címmel adott összefoglalást Gaal György. Az 1660-ban összeírt 2558 család 10 ezer lakost feltételez. A lakosság nagyjából egyenlően osztódik a szászok és magyarok között. 1850-ben, az első mai szempontok szerint is rendszeres népszámláláskor 17 465 lakos élt, közülük 11 975 magyar. Az 1857-es népszámlálásnál hiányzott a nemzetiségi összetétel, csak a vallási megoszlást közöltek. Kőváry László történész és statisztikus szerint a 24 826 lakosból 20 265 volt magyar, a többiek közül 2410 román, 1133 német, 994 zsidó. A következő évtizedekben a vezető magyar elem mellett a románság számaránya lemarad, a németeké pedig minimálissá válik. A zsidók-izraeliták számának a növekedése a legdinamikusabb: 1869-ben még ezren sincsenek (994 fő), s negyven év alatt meghétszereződnek (7046). Az 1920-as román népszámlálás mutatja a világháború és a hatalomváltozás következményeit. A város lakossága növekedik, s ez a románság közel négyszeres megszaporodásának a következménye, a magyarság száma viszont közel 10 ezerrel csökken. Ami nyilván az expatriálásokkal és a románság betelepedésével magyarázható. Kolozsvár nemzetiségi és vallási összetételének alakulása az utóbbi fél évezredben- 1930 táján éri el a város a 100 ezres lélekszámot. Még mindig domináns benne a magyar lakosság, de a románok száma közelít hozzá. A zsidók száma tovább növekedik (13 000-en felüli). A felekezeti megoszlásban a reformátusoké a vezető szerep (26 919), de utánuk már a görög katolikusok következnek, s a harmadik helyre szorulnak a római katolikusok. A bécsi döntés utáni magyar népszámlálás részadatai a város lakosságában csekély visszaesést mutatnak, de a nemzetiségi eltolódás óriási: megduplázódik a magyarság, s 10 ezer főre csökken a románság. Mindazok a románok, akik az első világháború után telepedtek ide, tanácsosnak vélték "elmenekülni". Helyükre viszont számos dél-erdélyi magyar menekült érkezett. A következő román népszámlálás már a második világháború és a nagy társadalmi változások utáni helyzetet tükrözi. 1948-ban a 117 ezer lakosú városban közel 20 ezer fővel nagyobb a magyarok lélekszáma a románokénál. Újabb hat év alatt "dolgozzák" ezt le. 1956-ban már megint nagyjából egyenlő a magyarok és románok száma a 154 723 lakosú városban. 1966-tól felgyorsul a kolozsvári népességnövekedés. Ez csak mesterséges betelepítéssel történt. 1977-ben hozzávetőleges adat szerint ekkor 110 075 a magyarok (41,9%), 147 935 a románok (56,3%), 3251 a cigányok száma. Hatalmas lakónegyedek épültek a sok betelepített befogadására. A Ceausescu-korszakban tudatosan igyekeztek módosítani az erdélyi városok lakossági összetételét. Az eredmény az 1992-es népszámláláskor mutatkozott meg. A 328 008 főből 74 483 (22,7%) a magyar, 248 289 (75,7%) a román. A többi nemzetiségből csak a cigányoké számottevő: 3251 (0,99%). Felekezeti téren, természetesen, a sok betelepített részarányának megfelelően 215 824 fővel az ortodoxok vezetnek, a magyarok legnépesebb egyháza a református, híveinek száma 48 216 lélek. A 2000-ből származó statisztikai adat csak a lakosság összlétszámára vonatkozik, eszerint 313 ezren élnek a városban, vagyis lassú csökkenés figyelhető meg. Ez magyarázható azzal, hogy a munkanélkülivé vált vidéki származásúak egy része visszatér a földműveléshez, ott inkább tudja biztosítani megélhetését. - A magyar egyházközpontok és iskoláik jelentősen hozzájárulnak a városban élő magyar lakosság megtartásához. /Gaal György: Kolozsvár nemzetiségi és vallási összetételének alakulása az utóbbi fél évezredben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13., folyt. márc. 14./

2002. június 20.

A gyergyószentmiklósi Népfőiskola hagyományos történész-konferenciáját az idén a tusnádi Székely Kongresszus 100. évfordulója jegyében szervezte Garda Dezső. A lap munkatársa három előadót kért meg, hogy összefoglalják előadásuk lényegét. Garda Dezső (Babes–Bolyai Tudományegyetem) leszögezte: a Székely Kongresszusról beszélni Gyergyószentmiklóson azért is helyénvaló, mert a gyergyói katolikus papság 1902 tavaszán beadványt nyújtott be a csíki székely kongresszushoz, a magyar országgyűléshez, amelyben bizonyos reformokat követelt, s ebben a beadványban fogalmazódtak meg először azok az elképzelések, amelyek később a kongresszuson is vitára kerültek. E kongresszus a székelység történelmében is határkőnek számít, ugyanis a XIX. század második felében a székelység nem tudott megfelelni a szabadpiac követelményeinek. Birtokai nagy részét elveszítette, altalajkincsekben Székelyföld nem annyira gazdag, mint Dél-Erdély, és emiatt e térség nem élvezett annyi támogatottságot, mint a szászok által lakott területek, illetve Dél-Erdély térsége, ahol a román parasztságot az Albina Bankon keresztül támogatta a mindenkori román kormány. A magyar kormány nem vette figyelembe a kedvezőtlen természeti feltételeket, amelyek között a székelység élt. A kongresszusnak voltak eredmények, többek között a székely körvasút befejezése, Gyergyószentmiklós esetében a városjog megszerzése, a gimnázium létrehozása, az állam felvállalta az iskolák támogatását. Jelenleg is egy ilyen stratégia kidolgozására lenne szükség, hiszen az I. világháború megakasztotta az ígéretes fejlődést, s ma már egy anyagilag tönkrement Székelyföld fejlődését kellene elősegíteni. A kivándorlás ma is épp olyan súllyal szerepel a gondok között, mint a XX. század elején. Egyed Ákos akadémikus Mikó Imrét, Erdély Széchenyijét mutatta be. Mikó Imre gróf intézményszervező volt. Gondjaiba vette a lepusztult intézményeket, többek mellett a kolozsvári magyar színházat, 1854-ben újjáalakította az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületet. Másik nagy alapítása az Erdélyi Múzeum Egylet volt. Az értelmiséget próbálta mozgósítani, azért, hogy az EME összegyűjtse a kallódó, történelmi hagyatékot: a levéltárakat, a levelezéseket, a könyvtárakat, a tárgyi emlékeket. Egy erdélyi kis akadémiának rakja le az alapját. Az EME ez is volt, míg 1950-ben betiltották. Új intézmények alakulnak, de ne úgy alakuljanak, hogy a régiekről megfeledkezünk, figyelmeztetett Egyed Ákos Bona Gábor hadtörténész /Budapest/ Kossuth Lajosról tartott előadást. Kossuth az emigrációban több mint húsz évig foglalkozott a hadügyi kérdésekkel, tehát bepótolta a műveltségében ez irányban fellelhető hiányt. /Bajna György: Történész-konferencia Gyergyószentmiklóson. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 20./

2004. január 13.

Böjte Csaba ferences pap 1992 novemberében kapott kinevezést Dévára. Romhalmazt talált a régi épület helyén. Böjte bejárta a dél-erdélyi szórványt, és tapasztalhatta, hogy semmiféle intézménye sincs annak a közel 40 ezer magyar embernek, akik falvakban, kisvárosokban élnek és próbálnak megmaradni. Az első napokban kolduló gyerekeket látott. Felkereste a gyermekek legközelebbi rokonait, és szinte mindegyikük kérte, hogy fogadják be őket és biztosítsanak nekik oktatási, nevelési lehetőséget. 1993 szeptemberében indultak egy összevont, I–IV. osztályos iskolával, 21 gyerekkel. Jelenleg 374 gyermek van Déván és Szászvároson, akik az ország minden részéből jöttek. Minden gyereknek a története más. Más gondok, más problémák. A szerzetes szerint Déva hídfő is lehetne a Székelyföld és Magyarország között, fontos lenne a magyarságnak Dél-Erdélyben egy ilyen hídfőállást kiépíteni. Úgy látja, hogy az RMDSZ-nek nincs kiforrott stratégiája sem a szórvány-, sem a szociális támogatások terén. – A szórványba olyan lelkipásztorok, papok kellenének, akik mernek megszólítani vegyes házasságból jött gyermekeket is, mernek nyitni az emberek felé. Három évvel ezelőtt kezdték el a munkát Szászvároson. Akkor ott hét magyar gyerek volt az I–IV. osztályos iskolában. Most 87-en vannak az óvodában és az iskolában együttesen. – Minden gyermek lelki sebbel érkezik hozzájuk. /Fábián Tibor: A dél-erdélyi szórvány apostola. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 13./

2004. január 28.

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium lassan egyedül maradt a dél-erdélyi végvársorban, így sorsa egész Erdély számára fontossá vált. Simon János igazgató elmondta, hogy a tanárok 80 százaléka lelkiismeretesen és hivatástudattal végzi munkáját. Jó eredményeket értek el a képességvizsgák, érettségi és felvételi vizsgák alkalmával. Sikerült a beütemezett négy kilencedik osztályt teljes létszámmal beindítani a 2003–2004-es tanévben is. Az iskolai rendezvények között a már megszokott ünnepélyek: Bethlen-bál, szalagavató ünnepség, diáknapok, végzősök ballagási ünnepsége, ünnepi műsorok mellett különleges helyet foglal ez évben az áprilisra tervezett I.György-szoboravatás, megemlékezés a 300 évvel ezelőtti kollégiumi pusztulásról. Lehetőség nyílik a felekezeti oktatás beindítására. Ez abban az esetben valósulhat meg teljesen, ha a református egyházkerület visszakapja a kollégium épületeit. Jó lenne, ha nemcsak az épületek, hanem a Dokumentációs Könyvtár és a Természetrajzi Múzeum is visszakerülne jogos tulajdonosához. Az RMDSZ ügyvezető elnöksége is támogatja kollégiumot. Az RMDSZ csúcsvezetésének köszönhetően 1 milliárd lejt kapott az iskola a központi fűtési hálózat főcsöveinek kicserélésére. /Szabó Csaba: Tűzfelelősök a Bethlen Gábor Kollégiumban. Jövőkép felekezeti oktatással – hivatástudattal. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./

2004. február 11.

Eckstein Kovács Péter szenátor politikai nyilatkozatot tett a parlamentben a jóvátételi, kártérítési törvény Kolozsváron történő alkalmazásáról. Az első fázisban a magyarok kéréseit, akik Dél-Erdélyből Észak-Erdélybe menekültek, más jellegű üldöztetést szenvedtek – nem fogadták el, mondván, rájuk nem vonatkozik a törvény. Eckstein Kovács Péter erre elkísérte az érintetteket az illető hatósághoz, és tisztázta, hogy a kérelmezői jogot kötelezően tiszteletben kell tartani, tehát kötelesek átvenni a kérést és utána döntenek. Azonban a döntések a magyarok esetében következetesen elutasítóak. A szenátor ezért élt tiltakozó politikai nyilatkozattal. Az elutasítás után többen bírósághoz fordultak. A nyugdíjhatóság azonban a bíróságnak eljuttatott válasziratában leszögezte álláspontját, miszerint a törvény csak a románokra vonatkozik. Eckstein Kovács Péter nyilatkozatával hatni akar arra, hogy a bíráló hatóságok részéről egységes álláspont alakuljon ki. /Béres Katalin: Parlamenti tudósítás. A kártérítési törvény Kolozsváron is érvényes. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 11./

2004. február 18.

Manapság Dél-erdélyi magyarlakta megyéről vagy városról beszélve gyakran megkérdezik: hát ott még élnek magyarok? Szombatfalvi Török Ferenc, a nagyszebeni RMDSZ elnöke szerint ez valóban érzékelhető. Nagyszeben 155 045 lakost számlál, ebből 3196 (2,06%) magyar, 2471 (1,6%) német. 1992-ben még 4126-an vallották magukat magyarnak a városban. Szeben megye lakossága 422 224, ebből magyar ajkú 15 476 (3,66%), német 6087 (1,44%). A magyarok megoszlása: Nagyszeben és vidéke 5429 (35,1%), Medgyes és vidéke 10 038 (64,9%). Kevesen tudják, hogy Nagyszebenben mintegy 200 magyar értelmiségi él, köztük lelkészek, egyetemi oktatók, tanárok, művészek, orvosok, mérnökök. Itt él a Kós Károly-díjas Guttmann Szabolcs, Nagyszeben főépítésze, Benedek Zakariás, a Concefa cég műszaki igazgatója, Demeter István dandártábornok, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, Kiss Lórant sebészprofesszor, klinikavezető, Orth István grafikusművész, Kovács Géza dékán, Veress Levente ítélőbíró, Fazekas András élsportoló, edző. A fogyás egyértelmű: csak 2002–2003-ban 50 temetés és 5 keresztelő volt. Nagyszebenben a fogyás oka a Magyarországra történő kivándorlás. Az 1986-87-ben végzett magyar líceumi diákság 80%-a kivándorolt. Jelenleg a városban magyar tagozaton az elemiben 18, az V–VIII. osztályban 32, a líceumban pedig 33 tanuló van. 20 évvel ezelőtt még egyetlen osztályban 36 tanuló volt. Egy 2000-ben végzett részleges felmérés szerint sok magányosan élő, elhanyagolt magyar sínylődik a város különböző részén. Kicsi a nyugdíjuk, segélyt nem kapnak. Kénytelenek lakásukat, javaikat zálogba adni, aztán mások teszik rá kezüket a vagyonukra. A megyei RMDSZ tevékenykedik: óvodaalapítás Küküllőalmáson (2000-ben), Mihályfalván (2001-ben); óvodaalapítás és modernizálás Nagyszebenben (1999-ben); magyar tagozat alapítása Bürkösön (2000-ben) a bürkösi és szentágotai gyerekek számára; pályázati támogatás megnyerése iskolabusz vásárlására (1998-ban), és annak üzemeltetése Vízakna és Nagyszeben között; árvaház indítása Vízaknán magyar nyelven egyházi támogatással, helyi színtársulat megalakítása Nagyszebenben; előadások szervezése Nagyszeben és Mihályfalva amatőr színtársulataival; Petőfi park Nagyszebenben stb. Terveik között szerepel bentlakás alapítás a református egyháznál, nyelvápoló szórványtábor szervezése Vízaknán és Bolyán, özvegyek találkozóinak megszervezése Nagyszebenben, segítségre szoruló idősek felkutatása és egyetemisták általi segítése legalább hétvégeken, magyar vonatkozású műemlékek felkutatása, az 1848-as emlékmű újraállítása Vízaknán stb. /Szabó Csaba: A "száz-kétszáz magyar"-szindróma. Vérkörkeresőben Nagyszeben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./

2004. március 2.

A Duna-TV egyik múlt heti késő esti adásában az egykori 1944-es Dél-Erdélyhez tartozó Segesvár és környéke zsidó lakosságának a tragédiáját ismertette három idős boldogfalvi értelmiségi. Az észak-erdélyi deportálások idején a román királysághoz tartozó Dél-Erdély községeiben a román katonák összefogták a helybeli zsidó családokat, és egyszerűen áthajtották őket a közös határon, a boldogfalvi sorompónál. Innen közös megegyezés alapján elszállították a román alattvalóságú zsidókat a marosvásárhelyi gettóba, a koronkai téglagyárba. Onnan nemsokára őket is Auschwitzba szállították. Amikor a hatvanas évek végén a Simon Wiesenthal által kezdeményezett náciperek egyikében az erdélyi származású Sibelius ügye is sorra került, a Romániából érkezett tanúknak tilos volt elbeszélniük a fenti epizódot. A jelentkező tanút a Securitate már elutazása előtt figyelmeztette, amennyiben egyáltalán vissza akar még térni, nem szabad beszélnie arról, hogy Romániából zsidókat deportáltak. Hivatalosan hirdették ugyanis, hogy a második világháború alatt Románia emberségesen bánt a zsidókkal. Azonban még mindig maradtak élő tanúk arra, hogy ez nem igaz. /Junger Ernő, Tel-Aviv: Mindig lesznek becsületes emlékezők. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./

2004. március 6.

Márc. 5-én Kolozsváron az RMDSZ ügyvezető elnöksége Demográfiai Munkacsoportjának szervezésében Demográfiai tendenciák a romániai magyarok körében címmel tartottak konferenciát. A Kárpát-medencében élő magyarság körében észlelhető tendenciák nem túl biztatóak – mutatott rá Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Közös nemzetstratégiára van szükség, zárta szavait Markó Béla. Veres Valér szociológus rámutatott, míg Románia 1970 és 2001 között az elhalálozások szempontjából kedvező mutatókkal rendelkezett, ma az európai országok között az utolsók között található. A termékenységi arány esetében a Kárpát-medence adatai a legrosszabbak Dél-Erdély, Bánság és Észak-Erdély, a legjobbak pedig Székelyföld esetében. A szórvány- és szigetmagyarságnál az adatregisztráció adatai torzítanak és a kivándorlás, valamint a vegyes házasságok aránya is nagyobb volt. Románia teljes lakosságához viszonyítva, a romániai magyarságot elöregedettebb népesség jellemzi, mely jelenség a legerőteljesebb a Partiumban, míg Kovászna megye ebből a szempontból a legfiatalabb. /Szakmai tanácskozás a romániai magyarok körében észlelhető demográfiai tendenciákról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 6./ A kivándorlás, a vendégmunka vállalása, a vegyes házasságok, illetve a pozitív jövőkép hiánya – ezek az összetevői a romániai magyarság lélekszáma csökkenésének. Horváth István, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Szociológia Tanszéke adjunktusa szerint az elkövetkező időszakban – éves átlagban – körülbelül 20 ezer erdélyi magyar hagyja majd el az országot. Kiss Tamás, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének szakértője szerint a magyarságon belül nagyobb a halandóság, évente 10 ezer körüli a természetes fogyás. Ugyanakkor – hangsúlyozta Veres Valér, a BBTE Szociológia Tanszékének oktatója – az ideiglenesen külföldön (elsősorban Magyarországon) tartózkodók száma meghaladja a 200 ezret. A magyar fiatalok Hargita, Kovászna és Maros megyében vannak a legnagyobb számban, máshol viszont az idősebbek aránya kétszer nagyobb a huszonévesekénél. A Székelyföld az a magyar régió, amely biztosítja a megmaradáshoz szükséges emberanyagot Erdélyben. Horváth István szerint az 1987–1991-es időszakban 129–135 ezer romániai magyar hagyta el az országot. A becsült negatív népszaporulat okozta veszteség 39–45 ezer személyre tehető. Magyari Nándor szociológus, a BBTE adjunktusa szerint az erdélyi magyar családok 15 százalékát érinti a vendégmunkások jelensége. A külföldi munkát vállalók 77 százaléka férfi, kétharmaduk illegálisan dolgozik, és nyitottak arra, hogy végleg elhagyják szülőföldjüket. Gödri Irén, a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal munkatársa köztudott tényt közölt: Magyarországra a legtöbben Hargita és Kovászna megyéből vándorolnak ki. Az okok: magyarként így látják biztosítva a jövőt (66 százalék), aggódnak gyermekük jövőjéért (54 százalék) és kilátástalan a romániai politikai helyzet (40 százalék). A Magyarországon történő letelepedés 74 százalékban végleges, 13 százalékban munkavállalás, 8,2 százalékban pedig tanulás miatt történt. Markó Béla szövetség elnök nem kívánta kommentálni, hogy a közösség intézményeit és ennek egyes vezetőit érintő különböző pénzügyi botrányok (például Communitas Alapítvány) milyen módon befolyásolják az erdélyi magyarság közérzetét, jövőképét és kivándorlási kedvét. /Kiss Olivér: Megmaradási esélyünk a Székelyföldön. Több gyermekre van szükség a szórványban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./

2004. április 3.

Ápr. 2-3-án Kolozsváron folytatott megbeszélést a Duna Tv erdélyi stábja az intézmény vezetőségével, amelyből jelen volt Pekár István elnök, Mátay László, a határon túli és integrációs műsorok igazgatója, Meszleny László hírigazgató, Borsány András stratégiai igazgató, Pörös Géza kulturális igazgató, Szeles Pál kereskedelmi igazgató, valamint a főszerkesztők. Pekár István elnök elmondta, hogy egy héttel korábban Budapesten találkoztak a Kárpát-medence többi régiójának Duna-tévéseivel. Erdélyben dolgozik a legtöbb határon túli tudósítójuk, könnyebb volt megoldani, hogy a vezetőség látogasson ide. A cél a további fejlesztés, mert Dél-Erdély egy részét, a különböző szórványvidékeket továbbra sem tudják lefedni. A Duna Tv segíteni fogja az új erdélyi televíziót. Amikor a Duna Tv elindult, ellenséges légkörben kellett gyökeret vernie. Nem akarják ezt az új tévének. Egy új televízióhoz nagyon sok ember kell, sok pénz, a 200–300 millió forint rendkívül kevés. A Duna Tv-nek Erdélyben három stúdiója van, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen, 60 erdélyi munkatárssal. /Balázs Bence: Tanácskoztak a Duna Tv erdélyi tudósítói. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./

2004. június 17.

A Tordaszentlászló melletti Rákos-mezőn kezdődött jún. 15-én hivatalosan az észak-erdélyi autópálya építése. Az ünnepi avatón Adrian Nastase miniszterelnök és számos más neves politikus, közöttük Markó Béla is részt vett. A Brassót Borssal összekötő, 2,5 millió euró értékű autópálya Európában a legnagyobb ilyen jellegű építkezésnek számít. Az EU-t zavarta, hogy a beruházás akadályozhatja az uniós támogatással, szintén Bukarest és Budapest között tervezett, a 4. európai közlekedési folyosón haladó dél-erdélyi autópálya építését. Miron Mitrea közlekedési miniszter elmondta, hogy a román kormány tagjai nemrég jártak Brüsszelben, és az unió politikusainak a romániai forgalom adatai alapján bebizonyították, hogy mindkét autópályára szükség van, hiszen mind a két nyomvonal elég forgalmas ahhoz, hogy indokolttá tegye a két út megépítését. /Megkezdődött az észak-erdélyi autópálya építése. Mesteri kampányfogás az SZDP részéről. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./

2004. július 9.

Beke György 1989-ben települt át Budapestre, de másról nem tudott írni, mint Erdélyről. Rendszeresen hazajár, elsősorban a Székelyföldre. A könyvhéten mutatták be Budapesten a Barangolások Erdélyben sorozat 6. kötetét, amely a Székelyföld egy részéről, Marosszékről, Maros megyéről szól. A kötet pontos címe: Barangolások Erdélyben 6. Székelyföld – Maros, Nyárád, Kisküküllő. A sorozatot, annak idején, amikor megindult, Beke hat kötetre tervezte. A Kriterionnál öt kötet látott napvilágot: a Szilágysági hepehupa, a Nyomjelző rokonság, a Búvópatakok, a Boltívek teherbírása és a Bihar megyéről szóló Itt egymásra találnak az emberek címmel. 1996-ban a Mundus Kiadó /Budapest/ kezdeményezte a sorozat újrakiadását, az otthoni három kötetet összevonta Szigetlakók címmel, ez lett az új sorozat első kötete, a második a Boltívek teherbírása. Ide csatolta azt a naplót is, amely annak idején Erdélyben is megjelent 1990-ben a Romániai Magyar Szóban. A harmadik Az Értől a Kölesérig. Ez Bihar megye. A IV. kötet a Bartók szülőföldjén címet viseli. Ez Arad és Bánság. Az ötödik kötet, a Déva vára alatt tavaly jelent meg. Alcíme: Dél-Erdély romokban. Hunyad, Szeben megyék töredék magyarságáról és a Brassó megyei (hétfalusi) csángókról szól. Az eredetileg tervezett VI. kötet Székelyföldet mutatja be. Székelyföld azonban olyan óriási anyag, hogy ehhez legalább három kötet kell az egy helyett. A sorozat mostani köteteit megjelentető Serfőző Simonnal, a Felsőmagyarország Kiadó vezetőjével megegyezett, hogy a Székelyföldről szóló köteteket három részre osztja. Most jelent meg az első része. Alcíme: Maros, Nyárád, Kisküküllő. A II. kötet alcíme a Nagyküküllő, Fehér-Nyikó lesz. Ez Udvarhelyről és környékéről szól. A Székelyföld-sorozat III. kötete az Olt völgye és a Feketeügy lenne. Ez Gyergyót, Csíkot és Háromszéket öleli fel. /Bán Péter: A szülőföld vonzásában. Könyvheti beszélgetés Beke Györggyel. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 9./

2004. július 10.

A közúti fuvarozás kérdéseiről tárgyalt Romániában Kovács Ferenc, a magyar gazdasági és közlekedési tárca helyettes államtitkára Traian Panaittal, a román szaktárca államtitkárával. Kovács Ferenc tárgyalásairól elmondta: a tervezett észak-erdélyi autópálya és a Debrecentől a román határig tervezett magyarországi gyorsforgalmi út Ártándtól mintegy öt kilométerre északra fog találkozni, az előzetes tervek szerint 2008 és 2010 között. Az Európai Unió által preferált dél-erdélyi autópálya építését Románia Nagyszebentől Brassón keresztül Bukarest felé kezdi el. Ez a szakasz párhuzamosan épül majd az észak-erdélyi sztrádával. A két korszerű útvonalnak Brassó lesz a metszéspontja. A dél-erdélyi autósztráda Nagylak felé irányuló szakaszának munkálataihoz csak néhány év múlva látnak hozzá a románok. /Román–magyar együttműködés közút- és kikötőfejlesztésben, közúti fuvarozásban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 10./

2004. július 15.

A német és magyar csapatok 1944. szept. 14-én bevonultak Dél-Erdélybe. A túlerőben levő orosz és román csapatok, a nyugati szövetségek állandó segítségével 24 napi szörnyű harcok után visszafoglalták Tordát és környékét is. E harcokban több mint 2500 magyar katona vesztette életét. A front elvonulása után a bevonulók több száz ártatlan magyart fogtak össze és elhurcolták őket orosz fogolytáborokba, ahonnan csak nagyon kevesen tértek haza. Az elhurcoltak közül 207-en sohasem tértek haza. Az áldozatok hozzátartozói, a tordai RMDSZ, az egyházak és Torda magyarsága a Tordai Hagyományőrző Bizottság vezetésével 1995-ben a tordai temető főbejáratánál kopjafát állítottak. Az elesett katonákból 194-en az ótordai temető felső részébe vannak eltemetve. Az elesett magyar katonák közül 139 neve ismeretes. Torda lakói az ő emlékükre is kopjafát állítottak. A 60. évfordulóra a Tordai Hagyományőrző Bizottság tervbe vette a katonai temető bekerítését, a hátulsó támfára hét nagy márványtábla erősítését és arra rá lesznek írva az itt eltemetett honvédek adatai. Pataky Józsefnek sikerült több hónapos munka után a kolozsvári Házsongárdi temetőben is 19 eddig ismeretlen hősi halált halt honvédnek az azonosítása. A Házsongárdi temetőben a 251 honvéd közül addig 202-nek a neve volt ismert és 49-nek ismeretlen. Pataky József munkája nyomán az ismeretlen hősök száma 20-ra csökkent. A tordai csata 60. évfordulójának a megemlékezése 2004. október 17-én lesz. A doni csata után a tordai csata volt a második világháború második legnagyobb fegyverténye a magyar katonáknak. A tordai csatáról a Duna Televízió filmet készített. Könyvek is jelentek meg a tordai csatáról. /Tompa Sándor, Torda: 2004 októberében lesz a tragikus Tordai csata 60. évfordulója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 15./

2004. július 23.

Nehézkesen halad az etnikai üldözöttek törvényének alkalmazása. A 2000-ben született jogszabály a román hatóságok által 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között származásuk miatt üldözött személyek kárpótlására vonatkozik. A deportáltakra, internáltakra vagy a transznisztriai „halálvonaton” elhurcoltakra. Azon erdélyi magyarok esetében, akik életüket veszítették a szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi vagy a gyantai vérengzésekben, illetve a Tirgu Jiu-i és földvári haláltáborokban, a járadékot házastársaik vehetik át. Ezt a kárpótlási törvényt kezdetben csak Maros megyében alkalmazták. Hargita és Kovászna megyében nagyon sok akadályt gördítettek azon kérelmező túlélők elé, akik csak tanúkkal tudták igazolni meghurcoltatásukat. Kolozs megyében pedig el sem fogadták a tanúvallomást, holott a törvény kimondja, ha valaki képtelen beszerezni a fél évszázaddal korábbi okiratokat, tanúkkal is bizonyíthat – nyilatkozta Kerekes Károly Maros megyei RMDSZ-képviselő, akinek nem kis szerepe volt a törvény „jobbításában”. Annak ellenére, hogy az RMDSZ és a kormánypárt, a PSD közötti tavalyi egyezményben is szerepelt a törvény betartási kötelezettsége, Kolozs megyében csak 2004 májusától kezdték alkalmazni. Eddig a Funar híveiből álló törvényszéki apparátus valamennyi kérést elutasította. – Azoknak a román nemzetiségűeknek is jár a kárpótlás, akik Észak-Erdélyből Dél-Erdélybe menekültek. Az ő esetükben az Észak-Erdélyből menekülni kényszerült románok civil szervezete bocsátja ki az említett bizonylatot. Háromszéken 2004. júliusától kezdték el újra iktatni az etnikai üldözöttek kárpótlási kéréseit. Kovászna megyében eddig közel 900 kérést rendeztek. /Farkas Réka, Szucher Ervin: Kisebbségi törvény, többségi haszonélvezők. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./

2004. július 27.

Júl. 25-én megünnepelték a Szeben megyei Vízaknán a helyi református férfidalkör fennállásának 115. évfordulóját. A rendezvényre a sorstárs dél-erdélyi kórusok is eljöttek, jelezve, hogy tisztában vannak azzal, mit jelent Dél-Erdélyben, a szórvány szórványában 115 évig folyamatosan létezni, énekelni. Eljött és fellépett Kőhalom vegyeskórusa és a nagyszebeni női dalkör. Szombatfalvi Török Ferenc, Nagyszeben és vidéke RMDSZ-elnöke rámutatott: Isten őrizzen attól, hogy ez a dalárda megszűnjön. Szabó Csaba újságíró a szórványkutatásról beszélt. Az emlékezést a Kolozsvári Televízió Vízaknán készült dokumentumfilmjének levetítése zárta. /Schneider Tamás: Ünnepelt Dél-Erdély legrégibb dalárdája. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./

2004. augusztus 7.

A Nagyszebentől hatvan kilométerre levő Szentágota dél-erdélyi kisváros 11 ezer lakosából 354-en magyarok. A szász település mintegy másfél évszázados magyar emlékeiről a 88 éves Papp Sándor tud a legtöbbet, visszaemlékezései iránt még nem érdeklődött egyetlen kiadó sem. 1950 óta a 17. katolikus pap működik Szentágotán. Ide az ötvenes-hatvanas években büntetésből helyeztek katolikus papokat, többen közülük börtönben is voltak. A jelenlegi plébános, Adorján Gábor sem szürke egyéniség. Kozma Endre református lelkész rámutatott, milyen fontosak a vallásórák, sok gyerek számára ez az egyetlen hely, ahol magyarul lehet beszélni. Látható a szórványosodás: a helyieknek alig van magyar közösségi élményük. /Sz. Cs: Szentágota léggyökerei és Agatha szeretettüze. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./

2004. november 27.

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium sorsa egész Erdély érdeklődésére számot tarthat, ugyanis ez a tanintézmény lett Dél- Erdély utolsó oktatási szórványvára. Simon János igazgató örömmel tájékoztatott arról, hogy minden tantárgyat egyetemi végzettséggel rendelkező tanárok tanítanak. Az elmúlt év decemberében az Oktatásügyi Minisztérium egymilliárd lej támogatást utalt ki a központi fűtés korszerűsítésére. A helyi polgármesteri hivataltól 400 millió lejt kaptak az új csövek elhelyezésére. November elejére sikerült a fűtés korszerűsítése, meleg volt az osztályokban. A februárban hozott kormányhatározat alapján az Erdélyi Református Egyházkerület visszakapta a kollégium épületeinek egy részét. Néhány nap múlva a kollégium átveheti azt a modern konyhának, raktárnak, élelmiszerek feldolgozására szolgáló helyiségeknek helyet adó épületet, mely az Erdélyi Református Egyházkerület támogatásával épült. /Szabó Csaba: Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium. Átalakulóban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

2004. november 30.

Megjelent Olosz Lajos: Könyörtelen mesék (Összes versek) /Pallas–Akadémia, Csíkszereda/ című kötete. Olosz Lajos /1891-1977/összes verseinek kiadása csak ezzel a kötettel történt meg, amelynek előszavát Pomogáts Béla írta. A bécsi döntést követően Olosz Lajos volt a dél-erdélyi Déli Hírlap /Temesvár/ főszerkesztője. Ez volt az egyetlen „központi napilapja" a Romániához csatolt dél-erdélyi magyaroknak. /Olosz Lajos: Könyörtelen mesék (Összes versek). = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 30./

2004. december 3.

Az erdélyi „barangoló-kötetek" sora újabbal gazdagodott. A Szilágyság, Beszterce-Naszód, Fehér, Máramaros és Szatmár, Bihar, a Bánság és Dél-Erdély becserkészése után Beke György új könyvében /Székelyföld I., Barangolások Erdélyben 6. kötet: Maros, Nyárád, Kisküküllő. Felső-magyarországi Kiadó 2004/ a Maros, a Nyárád és Kisküküllő vidékére vezeti el olvasóit. Ebben kötetben is, mint megannyi Beke-írásban, jelen van az üzenetet: a helytállás, a nemzeti gondolat és tudat ébrentartása. Ez a könyve inkább nevezhető emlékiratnak. /Máriás József: „a hűség egy életre kötelez" – Beke György: Székelyföld I., Maros, Nyárád, Kisküküllő. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 3./

2005. február 2.

Nem kárpótoltak valamennyi 1940–45 között etnikai alapon meghurcolt embert. Románok, magyarok, zsidók, szászok és svábok, valamint cigányok kérhetnek kártérítést amiatt, hogy 1940 szeptembere és 1945 tavasza között nemzetiségi hovatartozásukból fakadóan zaklatták őket. Az erre vonatkozó, 1990-ben elfogadott, majd többször módosított jogi keret kártérítést, illetve díjmentes szolgáltatásokat biztosít mindazoknak, akiket akkor gettókba és bel- vagy külföldi lágerekbe hurcoltak, lakóhelyükről eltávolítottak, fogva tartottak, munkaszolgálatra kényszerítettek, vagy akik túlélték az úgynevezett halálvonatot. Valamennyien ingyenes orvosi, illetve kórházi kezelésre és gyógyszerellátásra, évi egy alkalommal díjmentes gyógyfürdőre, hat távolsági utazásra, illetve díjmentes telefon, rádió- és televízióbérletre jogosultak. A Kolozs megyei magyarok azonban hiába kilincseltek a jogosultságot megállapítani hivatott megyei nyugdíjpénztárnál. Adriana Antoci, a Kolozs Megyei Nyugdíjpénztár kártérítési bizottsága elnökének magyarázata szerint az erdélyi magyaroknak azért nem jár kárpótlás, mert ők nem a román civilek, illetve hatóságok zaklatása elől, hanem önszántukból telepedtek át a második bécsi döntést, azaz 1940. augusztus 30-át követő időszakban „a magyarok által megszállt Osztrák–Magyar Monarchiába”. A jogász a Krónikától értesült arról, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia már húsz évvel korábban, 1920-ban szétesett, a második bécsi döntést követően pedig dél-erdélyi magyarok kétszázezerre becsült tömege éppen Ion Antonescu marsall diktatúrája és a román lakosság egy részének zaklatása elől menekült át a Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélybe; mint ahogyan ugyanannyi észak-erdélyi román is a magyar polgártársak, illetve a magyar hatóságok elől menekült román területre, például Dél-Erdélybe. Adriana Antoci szerint a második bécsi döntést követően Romániában – tehát az Ó-királyságban és Dél-Erdélyben – „senkit sem zaklattak nemzetiségi hovatartozása miatt”. Adriana Antoci szerint csak akkor fogadják el a magyar, zsidó és cigány nemzetiségűek kérvényeit, ha az RMDSZ láttamozza az igényléseket. Kónya-Hamar Sándor megyei RMDSZ-elnök úgy tudja, Kolozs megye az egyedüli, ahol a magyar kérvényezőket elutasítják. Kónya-Hamar jelezte, a napokban interpellálnak az ügyben az igazságügyi miniszternél. Kerekes Károly képviselő elmondta, a Kolozs megyeihez hasonló elutasításokat Brassó megyéből is jegyeztek. /Benkő Levente: Elutasított Kolozs megyei magyarok. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./

2005. március 3.

Szászváros kis város Dél Erdélyben, a történelmi Hunyad megyében, a város magyarsága rendre apadt s jelenleg már a szórványok szórványának tartjuk számon magunkat, írta a városról hírt adó olvasói levél. 1989 után sikerült újra indítani a magyar óvodát és iskolát, ezeknek benépesítésében az oroszlánrészt Böjte Csaba ferences atya vállalta. A templomokban emlékünnepségeket rendeztek gróf Kún Kocsárdra és gróf Kuun Gézára emlékezve, az egyháznak és a nemzetnek szentelt munkásságuk ismertetésével. Bíró Antal ferences szerzetes előadását hallgatták meg az egyetemes imahét alkalmával, aki verseiből is felolvasott. /Bíró J. Antal: Szászvárosi hírek. Postafiók rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./

2005. március 9.

Dr. Újvári Ferenc közölte, mi az, amit nem mondhatott el dr. Eörsi Mátyásnak. Újvári emlékeztetett olyan történelmi személyiségekre, akiknek jövőképük volt Erdélyről, és azt bátran közölték a nyilvánossággal is. Márton Áron, gyulafehérvári római katolikus püspök, Fodor Pál, csíkszeredai mérnök, Lakatos István, az Erdély című lap főszerkesztője, Kertész Gábor, zilahi ügyvéd, akit a román börtönökben halálra kínoztak. Márton Áron püspök a bukaresti katonai törvényszéken közölte vészbíróival: „Ami a második vádpontot illeti – mely szerint indítványoztam a magyar–román határ rendezését is (ha már annyi ország határait újrarendezték) – az megfelel a valóságnak, és ezért vállalom a felelősséget. Ugyanis egy közös tulajdont nem lehet úgy megosztani, hogy odaadom az egészet az egyik társtulajdonosnak. 1910-ben a románok 43%-ban voltak jelen Erdélyben. Ennyi jár nekik és nem az egész Erdély két millió magyarral, akiket a franciák, mint juhnyájat, odaajándékoztak Romániának csak azért, mert átpártolt hozzájuk. – Emlékiratomban valóban indítványoztam, hogy egész Erdély csatoltassék vissza a Szent Korona közjogi fennhatósága alá, minden nemzetiségi kisebbségnek teljes autonómia biztosításával. Ha ezt sem akarják, akkor osszuk ketté, és az Észak-Erdélyi románok cseréljenek helyet a Dél-Erdélyi magyarokkal.” 2. Meg van írva a Szentírásban: „A jó pásztor életét adja a juhaiért. Ha csak egy is elkóborog, elmegy, megkeresi és visszahozza juhai közé.” Dr. Újvári Ferenc leszögezte, nem igaz, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia rossz pásztor volt, ezért 1920. június 4-én egy „jobb pásztorra” bízták a Kárpát-medencei népeket. Románia akkor bizonyult volna „jobb pásztornak”, ha az erdélyi szászok, zsidók létszáma megduplázódik, ha a szászvárosi Református Árvaház mellé még egy másikat is építettek volna, vagy a szászvárosi Református Kollégium – ahol dr. Petru Groza is érettségizett és ahol a véndiák-találkozóit rendezte – magyar főiskolai rangra emelkedik, s ha a kolozsvári Hunyadi-téri Magyar Színház, a Farkas utcai Egyetem, a Mikó utcai Klinikák épületei stb. stb. mind a birtokunkban maradhattak volna. „Erdélyben nyolcvanöt éve vagyunk háborúban földi fegyverek nélkül, de az Úristenbe vetett hit kardjával védjük és megtartjuk 1100 éven át jogelődeinktől reánk hagyott javainkat” – írta Újvári. /Dr. Újvári Ferenc: Amit nem mondhattam el dr. Eörsi Mátyásnak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

2005. április 28.

Néhány éve augusztus 1-jén ünnepelik az Aradi Magyar Sajtó Napját, hiszen 1861. augusztus 1-jén jelent meg az első hosszú életű újság Aradon, az Alföld. Nem kevésbé fontos azonban egy majd száz évvel később napvilágot látott lap, amely 1940 és 1945 közötti anyanyelvi sajtócsendet tört meg. A dél-erdélyi magyar lapokat ugyanis a bécsi döntés után beszüntették. Még dúlt a háború, amikor a romániai magyarság képviseletében fellépő Magyar Népi Szövetség kezdeményezésére sikerült kiharcolni egy magyar újság megjelentetését. A Jövő első száma 60 évvel ezelőtt, 1945. április 28-án került ki a nyomdából. Fejléce azt hirdette, hogy független, demokrata napilap. Függetlensége azonban megkérdőjelezhető volt, hiszen az MNSZ erőteljes befolyása alatt állt. Felelős szerkesztője is az egykori illegalista, népi szövetségi vezető, Palásti József volt, aki a két világháború közötti polgári újságírás legjobb erőit gyűjtötte a lap köré. A Jövő első munkatársai közé tartozott Ádám Elek, Bérczi György, Károly Sándor, Korda István, Messer Sándor, Molnár Tibor, Pintér Lajos, Schauer Soós Aladár, Szomory Oszkár. (Közülük idén április 20-án 95 éves korában hunyt el Pintér Lajos.) A 2. lapszám a Jövő sikere címmel jelezte: “Magyarul írni nemcsak jog, de kötelesség is. Súlyos és szép kötelezettségeket ró erre a lapra az, hogy Aradon magyar nyelven szólaltatja meg a haladó, korszerű eszmék törekvéseinek, célkitűzéseinek, harcának hangját”. A Jövő első száma 2500 példányban jelent meg, év végére elérte a négyezres példányszámot, s évről évre növelte olvasótáborát. Az 1948–1949-es években az erősödő politikai nyomás hatására a polgári zsurnalisztika több kiválósága kikerült a szerkesztőségből, végül 1949 nyarán az RMP megyei bizottsága politikai és gazdasági céljainak rendelte alá a lapot, 1950 végétől Vörös Lobogó lett a lap címe. /Puskel Péter: Elődünk, a Jövő. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 28./

2005. június 13.

Folytatódnak mind a dél-erdélyi, mind az észak-erdélyi autópálya építési munkálatai – szögezte le Borbély László területfejlesztési miniszter. Elmondta, autópálya építésre eredetileg 340 millió dollárt irányzott elő a kormány, de a költségvetés-kiegészítés során ez az összeg 213 millióra csökken. A dél-erdélyi sztrádával kapcsolatban elmondta: 2008-ig két kerülőút és 20 kilométer autópálya készül el. Borbély ismét hangsúlyozta, a két autópálya nem zárja ki egymást. Calin Popescu-Tariceanu kormányfő viszont kijelentette: Románia nem elég gazdag ahhoz, hogy egyszerre két autópályát építsen. A kormányfő szerint a prioritás a dél-erdélyi pálya, míg az észak-erdélyi építését csak „a lehetőségek függvényében” lehet folytatni. /S. M. L.: Tariceanu–Borbély-disputa az autópályákról. = Krónika (Kolozsvár), jún. 13./

2005. július 19.

Kerekes Károly képviselő politikai nyilatkozatában kiállt az idősebb nemzedék jogai mellett. A Romániában 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között hatalmon lévő rendszerek által etnikai okokból üldözött személyek kárpótlására vonatkozó törvényt még öt évvel az életbelépése után sem alkalmazzák megfelelően. A jogszabállyal orvosolni akarták a romániai nemzeti kisebbségek által elszenvedett jogsérelmeket. Jelenleg Maros, Hargita és Kovászna megye kivételével Erdély többi vidékén a jogszabályt eltorzítva értelmezik. Például a gyulafehérvári, hunyadi, brassói és kolozsvári megyei pénztárak – az országos nyugdíjpénztár értelmezése alapján – elutasítják a magyar nemzetiségűek kérelmeit, arra hivatkozva, hogy 1944. szeptember 1-jén az 1627-es számú törvényerejű rendelet eltörölt minden etnikai üldözésre vonatkozó diszkriminatív törvényt. Ha ez így lenne, mivel magyarázható az, hogy 1944. november 3-án, tehát két hónappal a törvényerejű rendelet megjelenése után, a Hivatalos Közlönyben megjelent az internáló táborok létrehozására és működésére vonatkozó szabályzat? Ezekbe a lágerekbe az észak-erdélyi magyar és német kisebbségeket internálták. Nem alkalmazzák a törvényt a Dél-Erdélyből Észak-Erdélybe menekültekre sem. Ezzel szemben a megyei nyugdíjpénztárak minden további nélkül helyet adnak az Észak-Erdélyből Dél-Erdélybe menekült román nemzetiségűek kérelmeinek. /Román Győző: Kerekes Károly képviselő pontosít: Ki az etnikai üldözött? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 19./

2005. augusztus 30.

Az idén egy kilométer sem készül el az észak-erdélyi autópályából, az amerikai cég a három hónapos átmeneti időszak után végleg elbocsátott 540 munkást. A Bechtel szakszervezeti vezetője a közlekedési minisztert vádolja a kialakult helyzetért, mivel a tárcavezető nem hajlandó pénzt folyósítani az amerikai cégóriásnak, amíg nem zárul le a szerződés újratárgyalási folyamata. Ennek is köszönhető, hogy Romániában az autópálya-építés helyben topog, az elmúlt nyolc hónapban mindössze 10 kilométer autópálya épült meg. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök hét végi nyilatkozatából kiderült, hogy Budapestet Bukaresttel összekötő korszerű út mindössze harmadik a fontossági sorrend szerint, előnyben részesül a Bukarestet Konstancával összekötő autópálya, illetve a dél-erdélyi autópálya. Az RMDSZ-től sokan várják, hogy kiáll a terv mellett. /Borbély Tamás, Hintós Diana: Elbocsátotta a Bechtel munkásai zömét. Az idén egy kilométer sem készül el az észak-erdélyi autópályából. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

2005. szeptember 13.

Nagy ünnep a dévai és Hunyad megyei szórványmagyarság körében, hogy Déván szeptember 12-én Téglás Gábor nevét viselő önálló magyar iskolában megkezdődött a tanév. Az iskolaépület félkész állapotban van, mégis nagy volt az öröm. – Legyőztük a reménytelenséget, s megszületett a csoda, a várva várt iskola, hangsúlyozta Varga Károly, az iskolát létrehozó Geszthy Ferenc Társaság elnöke. Mindez nem jöhetett volna létre a társadalmi munkát vállaló szülők, egyházak, civil szervezetek, valamint az RMDSZ támogatása nélkül. Idén ugyanis az anyaországi támogatás fele sem jött meg, az építővállalat jóindulatán múlott a munka folytatása. Jelenleg csupán a földszinten és a második emeleten lévő tantermek készültek el, miközben az első emeleti bentlakáson, illetve a harmadik emeleti laboratóriumoknál még folyik az építkezés. Az ünnepségen résztvevő Markó Béla az együttes építést és a magyarság jövőjében való álmodozás szükségességét említette a tavaly novemberben megígért, de meg nem érkezett anyagi támogatás pótlására az összefogásból és a magyar oktatás hitében való kitartásból jelesen vizsgázó dévaiaknak. A magyar oktatási minisztérium képviselője az iskola további anyagi támogatásáról biztosította az egybegyűlteket. – Míg az iskolák rendre épülnek le még a többség körében is, mi, itt, a szórványban új iskolát építünk, hangsúlyozta Kocsis Attila, az iskola meghatódott igazgatója. /Chirmiciu András: Megszületett a várva várt csoda! = Nyugati Jelen (Arad), szept. 13./ A megnyitón megjelent Markó Béla RMDSZ- elnök, Szabó Béla, a Határon Túli Magyarok Hivatalának megbízott elnöke és Mircea Ioan Molot, a Hunyad megyei tanács elnöke is. Markó Béla RMDSZ-elnök rámutatott: „Bizonyára sokan kész épületre, a friss, ragyogó vakolat illatára számítottak, ehelyett építőtelep fogadta az egybegyűlteket”, de az építőtelep a jelképe egyszerre szimbolizálja az eddigi erőfeszítéseket és a hátralevő feladatokat. Déván felépül ez az első, állami alapokból működő színmagyar iskola. Mircea Ioan Molot rendkívül nagyra értékelte az iskola névválasztását. Téglás Gábor ugyanis nemcsak egy dévai iskola igazgatói tisztségét töltötte be, hanem dák leletek után is kutatott a megyében. Az iskolában egyébként elsőtől tizenkettedik osztályig összesen 371 diák, valamint 80 óvodás kezdi meg a tanévet. Kocsis Attila igazgató félbentlakásos rendszert vázolt föl, ahol a diákok a tanórák után különböző foglalkozásokon, szakkörökön vesznek részt, és a házi feladatokat is elkészítik. Szabó Béla, a HTMH megbízott elnöke elmondta, az eddigi években több mint 110 millió forintot szánt a magyar állam a Téglás Gábor Iskola megépítésére, idén pedig újabb 35–40 millió forintra lehet számítani. Böjte Csaba ferences szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke nem vett részt az ünnepségen. Úgy látja, az új iskola nem lesz negatív hatással az egyházi ernyő alatt működő intézményre. Böjte Csaba ugyanakkor természetesnek tartotta volna, ha a létesítmény megálmodóival még a telekvásárlás előtt közösen gondolkodtak volna a dél-erdélyi szórványmagyarság oktatási gondjainak megoldásáról. Téglás Gábor /Brassó, 1848. márc. 23. – Budapest, 1916. febr. 4./ régész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Egyetemi tanulmányai után, 1871-től a dévai főreáliskola tanára, 1883-tól 1904-ig igazgatója. A római kori Dáciát választotta tanulmányai főtárgyául. Felásatta a sarmisegetusai amfiteátrumot, s a dévai múzeumot gazdagította az innen kikerült leletekkel. Hosszú időn át igazgatója volt a Hunyad Vármegyei Történelmi és Régészeti Társulatnak. /Antal Erika. Lukács János: Félkész épületben a Téglás-iskola. = Krónika (Kolozsvár), szept. 13./

2005. szeptember 20.

Úgy tűnik, nincs kellően átgondolva a dél-erdélyi szórványmagyarság oktatási rendszere. Míg például Déván a Magyarok Nagyasszonya Kollégium mellett nemrég a Geszthy Ferenc Társaság is indított egy iskolát, mely az óvodától az érettségiig oktatja a diákokat, Vajdahunyadon éppen hogy „megél” a magyar elemi oktatás. Felső tagozatos iskola tehát Déván kettő is van, de a megyében másutt sehol sem találni olyan tanintézetet, amely érettségi oklevelet is adna diákjainak. Vajdahunyadról számos diák ingázik Dévára, akik részben Csaba atya intézetében, részben a Téglás-iskolában tanulnak. Az apadó gyermeklétszámot tekintve kérdéses, ki fogja megtölteni néhány év múlva például a dévai Téglás-iskola padjait. Csaba atya iskolái ezzel szemben mindig megtelnek, mert a szerzetes azokból a nyomornegyedekből is összegyűjti a diákokat, ahonnan esetleg évek óta senki nem érettségizett – sem magyarul, sem románul. /Benkő Levente: Ellentmondások a Hunyad megyei magyar oktatásban. = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./

2005. szeptember 20.

Makóról indultak el a magyarországi motorosok Böjte Csaba ferences szerzetes dévai gyermekotthonába, hogy átadják adományukat a rászoruló gyermekeknek. Egy tank benzin árával lehetett jelentkezni a jótékony célú dél-erdélyi túrára, s szerte az országból több mint 130-an pattantak nyeregbe, hogy személyesen vigyék el élelmiszer- és pénzadományukat a dévai otthon lakóinak. A találkozás és a járgányok kipróbálása a gyermekeknek jelentett életre szóló élményt. A dévai gyerekek a ferences templomban műsorral fogadták a nem mindennapi látogatókat, akik közel egymillió forint értékű hoztak a rászorulóknak. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 20./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 | 121-150




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998