Gyenge Gábor bukaresti amatőr festőművész közel száz alkotásából nyílt kiállítás Temesváron, a Kós Károly Közösségi Központban. A Hunyad megyei Haróban született alkotót erős szálak kötik Temesvárhoz, hiszen az ötvenes években itt végezte a Műszaki Egyetemet. Közben a helyi magyar közösséggel is kapcsolatba került, a református fiatalok szervezetébe is eljárt. Akkor szerzett barátai segítették kiállításának szervezését. A gyermekkora óta rajzolgató, festegető gépipari tervező 1962-ben telepedett le Bukarestben. Gyenge Gábor tájképfestészete teljes egészében Dél-Erdélyhez kapcsolódik. Maros menti erdők, dombok, vízpartok; nagyszebeni, segesvári, dévai városrészek, várak, tornyok, bástyák, várromok tartják fogva képzeletét. Anyanyelvét sem akarta elfelejteni Gyenge Gábor, ezért fogott versíráshoz. Eddig két kötetet jelentetett meg saját kiadásban. /Szekernyés Irén: A szülőföld és az anyanyelv vonzásában. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 20./
2005. október 3.
A dél-erdélyi autópálya fontossága mellett érvelt Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök, aki leszögezte, hogy a 2006-ban elkezdendő autópálya megépítése előtt nem kezdenek más autópálya építésébe. Hozzátette: ma nem lehet ugyanakkor a dél-erdélyi és az észak-erdélyi autópálya megépítésén is dolgozni. Korábban az RMDSZ vezetői kifejtették, hogy az észak-erdélyi autópálya elodázása szakítópróbája lehet a koalíciónak. Tariceanu erre a felvetésre azt válaszolta, hogy a dél-erdélyi autópálya nyomvonalán is élnek magyarok. /Tariceanu: fontosabb a dél-erdélyi autópálya. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./
2005. október 20.
Brassóban nem akarnak fizetni a bécsi döntés kárvallottjainak. Több mint száz Brassó megyei magyar személy a helyi nyugdíjpénztárnál az őket megillető kárpótlást igényelték a 2000. évi 189-es törvény alapján. Bukaresti utasítások szerint azonban az 1940-es bécsi döntés kárvallottjai csupán Észak-Erdélyben jogosultak kárpótlásra. A diszkriminatív eljárás érintettjei tárgyi bizonyítékokkal is rendelkeztek, ezért a Brassó megyei RMDSZ-szervezet hivatalosan javasolta a helyi Nyugdíjpénztár vezetőségének, hogy hagyja jóvá a kárpótlást. Nádudvary György jogász szerint a törvény nem tesz megkülönböztetést az Észak-Erdélyből elmenekült román és a Dél-Erdélyből elmenekült magyar kárvallottak között. Kovács Attila parlamenti képviselő, Brassó megyei RMDSZ-elnök a parlamentben is interpellált az ügyben. Gheorghe Barbu munkaügyi miniszter az interpellációra adott válaszában azt hangsúlyozza, hogy az esetleges félreértelmezések elkerülésére a törvény módosítására van szükség. /Bartha Réka: Etnikai megkülönböztetés? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./
2005. november 18.
Vetési László, a Diaszpóra Alapítvány elnöke beszélt a szórványmisszióról, a szórványprogramokról és az alapítvány tevékenységéről. Rendszeres tevékenységük az algyógyi szórvány-lelkésztalálkozó és szórványtovábbképző, a szórványdíjazás, a szórványlap szerkesztése, tanácsadási munka lelkészeknek, pedagógusoknak. Emellett fontos az amerikai erdélyi szórvány-testvérkapcsolat is, a Válassz testvért mozgalom, amelyik egyedülálló a maga nemében: amerikai magyar családok rendszeresen támogatnak egy szórványgondozó egyházközséget és lelkészt. Ebben az évben szerették volna szervezni az Egyház és anyanyelv című konferenciát, mert égetővé vált a nyelvhasználat, nyelvcsere, nyelvváltás a romániai magyar történelmi egyházaknál és híveiknél. Folytatják a gyülekezetjárást az egyetemistákkal, teológusokkal, továbbá a romtemplomok takarítását, a nyári gyülekezeti missziót és a magyarságfelmérést. Emellett segítenek a rászorultakon, elsősorban nagycsaládosokon és gyermekeken. Nagyon fontos a Holt-tenger dokumentációs program. Erdély szórványterületein ugyanis gyors ütemű a tárgyi, szellemi értékvesztés, lassan alig marad utolsó tanú, emlékező egy-egy településen. Néhány éve kezdték el ezt a programot, hogy ezen a területen rögzítsenek mindent. A szórványközpontok között vannak a gyülekezeti házak, otthonok, menhelyek. Az igazán nagy feladatot az oktatási központok látják el. Ezek líceumok és elemi iskolák közé szerveződnek: falusi vagy városi bentlakások. A tudatos tervezés nyomán születhettek új oktatási intézmények, iskolák, mint a nagybányai Németh László, a máramarosszigeti Leöwey Klára Gimnázium, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont és a szilágysomlyói önállósuló magyar iskola. Különleges arculatot kölcsönöznek a szórványközpontoknak a teleházak, faluházak, magyarházak. További feladat a lefedetlen területek behálózása, különös tekintettel a Mezőségre, a Küküllők mente szórványvidékeire és Dél-Erdélyre. Nagy gond ezeknek az intézményeknek a fenntartása. A normatív jellegű fenntartás életbevágóan fontos. Sürgős feladat befejezni az építés alatt álló válaszúti, besztercei, felőri bentlakásokat. Anyagi okok miatt bezártak a medgyesi és hétfalusi iskolai bentlakások. A Diaszpóra Alapítvány foglalkozik a Kárpátokon kívüli misszióval is. 1996-ban jártak először a fiatalokkal Havasalföldön, a következő évben ezt Moldvában és Dobrudzsában folytatták, és azóta minden évben legalább egy kis csoport fiatal az ott élő és szolgáló lelkészekkel bejárja a Kárpátokon kívüli régiókat. Ebben az évben ellátogattak a régi Méhed, mai nevén Mehedinti megyébe, Szörényvárára (Turnu Severin). A regáti magyarság egy része rejtőzködve csendesen beolvadt, más része próbálja őrizni önazonosságát. /Dézsi Ildikó: „Szórványjárásunk célja a segítés, a szolgálat” Interjú Vetési Lászlóval, a Diaszpóra Alapítvány elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./
2005. december 22.
Mint minden évben, a betlehemi láng idén is a cserkészszervezetek közvetítésével jutott el a vidékre. A láng repülőgéppel jutott el Betlehemből Bécsbe, ahol átvette, és Budapestre vitte a Magyar Cserkészszervezet. Tőlük a kisiratosi cserkészek hozták át a betlehemi lángot az országhatáron, majd két csapatra válva észak-erdélyi és dél-erdélyi körútra indultak vele. A dél-erdélyi csapat útba ejtette Kisiratost, Nagyiratost, Pécskát, Nagylakot, Aradot, Vingát, Temesvárt, ahol december 20-án a lángot átadták a Gerhardinum Katolikus Líceum diákjainak, majd Újszentesen megpihentek. Innen indultak tovább Lugosra, Facsádra, Marzsinára, ahol az éjszakát töltötték. Ma eljutnak Dévára, Gyulafehérvárra és visszajövet Máriaradnára, a körút végállomására. /(S.): Megjött a betlehemi láng. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 22./
2006. január 14.
Az Európai Beruházási Bank (EBI) továbbra sem hajlandó finanszírozni az észak-erdélyi autópályát, jelentette ki Wolfgang Roth, az EBI elnöke Bukarestben. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök megerősítette, hogy Romániának a negyedik európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó dél-erdélyi autópálya jelent prioritást. A miniszterelnök és az európai bank vezetője találkozójukon megállapodtak, hogy erre a projektre az EBB 250 millió eurós kölcsönt biztosít Romániának. A dél-erdélyi autópályára az idei költségvetésből még 104 euró van elkülönítve. /Nem kap európai pénzt az észak-erdélyi autópálya. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./
2006. január 26.
Az 1990-es évek elején fogadták el a 118. számú törvényerejű rendeletet az 1945. március 6-tól bevezetett diktatórikus rendszer idején politikai okokból üldözött, meghurcolt személyek kártérítésére. Azóta számtalanszor módosították a jogszabályt. Nagy reményeket keltett az 1999/105. rendelet és az azt elfogadó 2000. évi 189. törvény, amelynek alapján kártérítést nyújtanak azoknak a személyeknek, akiket etnikai alapon üldöztek az 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között Romániában bevezetett rendszerekben. Minden üldöztetésben elszenvedett évért egy havi juttatást állapítottak meg, és a jogosult emellett különféle szolgáltatásokban, kedvezményekben is részesült. Jelentkeztek a Dél-Erdélyből elmenekült magyarok is, akik annakidején Romániából szöktek át Magyarországra a második bécsi döntést követően, hogy megmeneküljenek az ellenük indított üldöztetés elől. Azonban ameddig más erdélyi megyékben minden különösebb gond nélkül megítélik számukra a kártérítést, addig Kolozs megye évek óta kitűnik a sorozatos visszautasításokkal. Barazsuly Emil kisgyermekként testvérével és szüleivel menekült el Magyarfenesről Kolozsvárra 1944-ben, majd 1945-ben visszatértek Fenesre. Elmondta, hogy a színtiszta magyar faluban csak románul tanulhattak, a román csendőrök megverték azt, akit magyarul hallottak beszélni. Kun Makczit és két gyermekét agyonlőtték, Tordaszentlászlón pedig Györkös Mányi Andrást és Eszti nénit fejszével meggyilkolták. Magyarfenesen közel száz igénylést nyújtottak be, közülük négyen jutottak hozzá a jóvátételhez. Három testvérpár került abba a helyzetbe, hogy míg az egyiknek elfogadták a kérését és folyósítják a juttatást, addig a másik testvér kérését még a Legfelsőbb Bíróságon is elutasították. Barazsuly Emil feltett szándéka, hogy az európai emberjogi bírósághoz forduljon. Többen arra panaszkodnak, hogy mihelyt meglátják nevüket az űrlapon, már át sem veszik az irataikat. Ha pedig mégis, akkor jön az elutasítás. Az évek során a bizottság megváltoztatta visszautasító határozatainak indoklását. Két, három évvel ezelőtt még arra hivatkoztak, hogy az illető által benyújtott adatokból nem derült ki az etnikai üldöztetés vagy a menekülés ténye, idővel azonban ez lett az indoklás: az akkori Románia területén senkit sem üldöztek etnikai okokból. A Legfelsőbb Bíróság is ezt az álláspontot képviselte. Maros megye az egyetlen kivétel, ahol simán történik az ügyintézés és jóváhagyás kárpótlásügyben, nyilatkozta Kerekes Károly, Maros megyei képviselő. László Attila, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke elmondta, az RMDSZ segít, Szőcs Sándor ügyvéd segítségével 63 pert meg is nyertek. /Ú. I.: Véletlenszerű kártérítés a magyar menekülteknek. Törvényértelmezéssel folytatódik az etnikai megkülönböztetés. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 26./
2006. február 7.
A nagyszebeni és a tübingeni egyetem régészei közös kutatás során tárják fel Erdély egyik legfontosabb honfoglalás kori temetőjét Szászváros közelében. A temető a X. századra datálható, a feltárt sírok a második honfoglaló nemzedékre utalnak. A szászvárosi temető nem olyan gazdag: kengyel, nyíl, tegez vagy ezekhez hasonló tárgyak csupán egyes sírokból bukkannak elő. A honfoglalás első szakaszában nem hatoltak be a magyarok Erdély minden részébe, Dél-Erdélyben sokáig megmaradt a bolgár fennhatóság, ekkoriban Erdélyben tehát nem „latinos”, hanem majdnem bizonyosan szláv vagy esetleg még valamilyen bolgár-török kulturális hatások uralkodhattak. A magyar honfoglalás idején a Kárpát-medence keleti felében a magyarok bolgárokkal találták szemben magukat. Az eddig feltárt hatvankét sírban női, gyermek- és férfitetemekre bukkantak. Ez lesz az első teljesen feltárt honfoglalás kori magyar temető Erdélyben. Részben feltárt állapotú a gyulafehérvári temető, feltáratlan viszont a piski-telepi, a dévai és a vajdahunyadi temető. Déván az 1970-es években egy építkezésnél bukkantak honfoglalás kori magyar sírokra, de akkor a Securitate betiltott minden régészeti kutatást. (National Geographic Mo.) /D.B.S.: Honfoglalás kori temetők Dél-Erdélyben. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 7./
2006. április 21.
Margittai Gábor, a Magyar Nemzet munkatársa az elcsatolt területek magyarságáról 2001 és 2004 között megjelentetett riportjait gyűjtötte csokorba Külső magyarok. Utazás a végeken /Magyar Nemzet könyvek/ címen. A kötet mintegy harmadrésze a Székelyföld és Gyimes gondjait, megoldatlanságait tárja elénk. Soraiból kitűnik, hogy a sok évtizedre visszatekintő kultúrharc 1989 után is tovább folyik. Az 1952-ben Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükkön tapasztalt elrománosító törekvés és Gyimesfelsőlok önvédelmet szolgáló Szent Erzsébet Gimnáziuma a két jelképes pólus, amely közt egymásnak feszülő erők küzdenek. Diószegi László, Tánczos Vilmos, Kiss Loránd, Bilibók Jenő, Pozsony Ferenc szolgálata, munkássága jelzi, hogy a csángóság ügyének ma is akadnak igaz apostolai. Dél-Erdélyben, ahol a románság térhódítása szinte beteljesedett, a szórványlét tragikus végkifejlete megállíthatatlan. A régió vészesen fogyatkozó magyarsága életében támaszthat-e új reményt Böjthe Csaba apostoli munkája, a református szórványlelkészségek szolgálata? Máramarossziget hajdan volt jogakadémiája, református tanítóképzője, nagyhírű piarista gimnáziuma már a múlté. Az asszimiláció folyamata vészes gyorsasággal folyik. Kárpátalja „Ukrajna legelhanyagoltabb tartománya”. Ferencz Imre, az Aknaszlatinán missziós szolgálatot vállalt csíki székely katolikus pap templomokat épített, segélyszervezeteket alakított, anyanyelvi óvodát hozott létre. Kiutálták őt Kárpátaljáról. Késmárk, Lőcse, Liptószentmiklós, Podolin utcáin magyar szó csak elvétve hallatszik. A „bűnös nemzet” kollektív bélyege, a benesi kitelepítés miatti rettegés fájó sebek. A szerb tisztogatási akciók magyar áldozatainak számát negyvenezerre becsülik. A csurogi temető összetört márványtáblája példázza, hogy a legyilkoltakra emlékezni ma sem szabad. A szerző szól a belső erőkről, a helyi kezdeményezőkről, a küzdelmet felvállalókról. A szombathelyi civilek szolidáris akcióival Dél-Erdélyben, a szerbiai Bácskában és Bánátban elgazosodott tömegsírokat ásnak elő a feledésből, elhagyott temetők már félig földbe süllyedt fejfáit állítják helyre, hozzájárulásukkal a kárpátaljai Técsőn szobrot emeltek Hollóssy Simonnak, Bácskában és Kárpátalján könyvkiadáshoz nyújtottak segítséget. /Máriás József: Utazás a végeken. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 21./
2006. május 27.
Két évvel ezelőtt kezdődött meg az észak-erdélyi autópálya építése. Azóta az erdélyi magyarság számára létfontosságú terv kivitelezése terén kevés történt. A munkálatok egyéves szüneteltetése után most is csigalassúsággal lépnek az illetékesek. Adrian Nastase miniszterelnök 2003 nyarán írta alá az amerikai Bechtellel az autópálya megépítésére vonatkozó szándéknyilatkozatot. Az Európai Unió (EU) 2004 február elején közbeszólt. Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa személyesen vizsgálta a meg 450 kilométeres útszakaszra szóló szerződést, mert a 2,5 milliárd dolláros autópálya-építési megbízást a román kormány közbeszerzési eljárás nélkül adta az amerikai Bechtel vállalatcsoportnak. A beruházás zavarhatja az uniós támogatással tervezett dél-erdélyi autópályát. A 2004 végén hatalomra került liberális-demokrata többségű kormány kifogásokat emelt a szerződéssel kapcsolatban, ezért annak újratárgyalását kérte. Az egyeztetés egy évig szüneteltette a munkálatokat. Gheorghe Dobre közlekedési miniszter kifejtette: a munkálatokat csak lassították, de nem szüneteltek. A Bechtel jelenleg 30 millió euró birtokában van, amiből folytathatja az építkezést. /Borbély Tamás: Bürokrácia is késleltette az autópályát. Egy amerikai beruházás romániai kálváriája. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./
2006. június 12.
Június 10-én ballagtak a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a kolozsvári Református Kollégium végzősei. A ballagás, a kicsengetés hagyománya a Bethlen Kollégiumban az első világháborút követő időszakban vált valóságos népünnepéllyé. A megmaradás igényét fejezte ki ebben a dél-erdélyi kisvárosban. Nagyenyeden Szőcs Ildikó igazgatónő osztotta ki az egyházi érettségi vizsgát tett református tagozatosoknak és tanítóképzősöknek a bizonyítványt. Négy szakosztály 99 középiskolás diákja ballagott, akikhez csatlakozott a 10 végzős tanítóképző főiskolás. A kiváló tanulók kitüntetése a különdíjak odaítélésével kezdődött, majd az osztályok legjobb tanulói vehették át a könyvjutalmakat. Kolozsváron a Református Kollégium ballagási ünnepségén részt vett az iskola külföldi támogatóinak jó része is. Dr. Székely Árpád igazgató köszöntötte az egybegyűlteket. Kiss Tibor püspöki titkár felelevenítette az iskola életének nagy eseményét, amikor a mostani végzősök 2003 januárjában beköltözhettek az ókollégium épületébe. Lauer Edit az iskola amerikai, Ormay Gabriella pedig a kanadai támogatók jó kívánságait adta át. Sitta von Eckardtstein bárónő, a kollégium legfőbb támogatója is megjelent. /Bakó Botond, Nagy-Hintós Diana: Elkezdődtek a ballagások. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./
2006. június 13.
Vita Zsigmond száz éve, 1906. június 16-án született Nagyenyeden. Élete és munkássága összefonódott iskolájával, a Bethlen Gábor Kollégiummal. Gyermekként élte át az első világháborút, a trianoni nemzeti tragédiát, átvészelte a dél-erdélyi magyar sorsot, részt vett a második világháborúban, magyar értelmiségiként megjárta a Targu Jiu-i láger poklát. Származása miatt megfosztották katedrájától, de megtörni nem tudták. 1928 őszétől mintegy két és fél évtizedig volt a Bethlen Gábor Kollégium magyar–francia szakos tanára. Ő figyelt fel elsőnek Sütő András tanítóképzős diák különleges írói tehetségére. Miután megfosztották katedrájától, az iskola könyvtárában élte át a diktatúra évtizedeit nyugalomba vonulásáig. A könyvtár gazdag kéziratanyagából sok dolgot nyilvánosságra hozott. Több mint ezer folyóirat- és lapközleménye, tanulmánya, önálló kötete az erdélyi művelődési örökség széles skáláját öleli fel. Ő lett Erdély, Nagyenyed és kollégiuma hűséges és legmegbízhatóbb krónikása. Legjelentősebb munkái a Tudománnyal és cselekedettel, a Művelődés és népszolgálat, Az enyedi kohó című tanulmánykötetek, az Áprily Lajosról, az emberről és a költőről írt monográfia, a Jókai Erdélyben c. összeállítás. Népmesegyűjteményekkel, tankönyvekkel, Gyulai Pál, Pósa Lajos és Gáspár János gyermekirodalmi munkásságának válogatásaival szolgálta a gyermekek nevelését. Vita Zsigmond 1998. január 1-jén halt meg Kolozsvárt, de halála után visszatért szülővárosába, az Őrhegy alji református temetőbe, felesége, szülei, szeretett iskolája mellé. /Józsa Miklós: Vita Zsigmond születésnapjára. Erdély és Nagyenyed krónikása. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 13./
2006. szeptember 7.
Három régióhoz igazítaná az RMDSZ felépítését Antal Árpád András háromszéki parlamenti képviselő. Szerinte ugyanis jelenleg az RMDSZ nem tudja megfelelően megszólítani az egymástól eltérő kultúrájú és hagyományú magyar vidékeket. Elképzelése szerint a Dél-Erdély, Székelyföld, illetve Észak-Erdély típusú régiósítás révén fel kell állítani a régiós szövetségi küldöttek tanácsát, valamint önkormányzati tanácsokat, mert csak így lehet megoldásokat találni a helyi kérdésekre. /Domokos Péter: Antal „régiós” RMDSZ-t akar. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./
2006. október 2.
Sütő András méltatása a/ Újabb életmű vált kerek egésszé, Sütő Andrásé. Fodor Sándor barátjának érzete az írót. Annak a Hazának volt a védelmezője, amelynek nincsenek földrajzi határai. Dél-Erdélyben élte át 1940-1944 közötti négy esztendőt, emiatt nem volt nehéz Sütő Andrást a Román Kommunista Párt mellé állítani. Munkásságának első periódusában a Kommunista Párt elbeszélőjét-drámaírója volt. Azután az Anyám könnyű álmot ígér című naplójegyzetei megjelenésével kezdődően (1970), már a népe ügyének elkötelezett írója lett. Az Istenek és falovacskák c. esszékötet pedig (1973) ugyanúgy a magyar irodalom európai rangú művelőjévé avatja, mint az Egy lócsiszár virágvasárnapja továbbá a Csillag a máglyán c. drámái. Ezeket újabb drámák, naplójegyzetek, esszék követték. A szellemi Haza, az anyanyelv iránti ragaszkodás jellemezte, ezért volt még első korszakában Bözödi György védelmezője, ezért emelte báró Kemény Jánost az Új Élet szerkesztőségébe a fizikai munkából. 1990-ben, a marosvásárhelyi magyarellenes támadás idején fél szemét kiverték, mindmáig nem sikerült megtalálni a tetteseket. /Fodor Sándor: Búcsú. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ b/ Századunk egyik legnagyobb írója, a kisebbségi magyar sors metaforája: művei többek irodalmi alkotásoknál, a korszak kritikái, jelentette ki az elhunyt Sütő Andrásról Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke. Gálfalvi György, a Látó című folyóirat főszerkesztője, a Romániai Írószövetség marosvásárhelyi fiókjának titkára úgy fogalmazott: korszakos jelentőségű írótól búcsúzunk. Sütő András egész életműve kivételes értékű kincse az egyetemes magyar irodalomnak. Farkas Árpád költő személyes jó barátja volt Sütő Andrásnak, akit az erdélyi és az egyetemes magyar nemzeti közösség egyik legtisztábban látó emberének nevezett. Gálfalvi Zsolt író, a Romániai Magyar PEN-klub elnöke szerint Sütő András halálával a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb kortárs alkotója távozott. Az ötvenes évek legkritikusabb kortárs írójának nevezte Sütő Andrást a Korunk folyóirat főszerkesztője, Kántor Lajos. „Életpályája indokolja, hogy Sütő András emléke megmaradjon, irodalmi és történelmi szempontból is jelentős művei beépüljenek századunk magyar, román és egyetemes irodalomtörténetébe” – hangoztatta. Mindannyiunk közül Sütő Andrásnak volt a legnehezebb dolga, mert őt már korán megpróbálta korrumpálni a hatalom, de hiába – mondta Kányádi Sándor költő, műfordító. Nem adta el a lelkét, és szimbolikus figurává nőtte ki magát. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közleményében leszögezte: oka van a gyászra ma mindenkinek, aki magyarnak vallja magát. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint a magyar irodalom rövid időn belül második meghatározó egyéniségét veszítette el. /Pályatársak, kortársak Sütő Andrásról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ c/ Nagy író ment el közülünk, egyike a legnagyobbaknak az utolsó, több mint fél évszázad magyar irodalmában, méltatta Sütő Andrást Dávid Gyula. Olyan korban élt, amikor nagyokat lehetett tévedni. És ő is tévedett – nagyokat. Saulus volt – de volt ereje megfordulni a damaszkuszi úton. Akkor, amikor ezért üldöztetés, sőt életének veszélyeztetése járt. „Könnyű álmot” ígérve, egyszer csak megszólította Őt a szülőföld. És ő attól a pillanattól kezdve felvállalta népe, nemzete sorsának képviseletét ország-világ előtt. /Dávid Gyula: Halála hírére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ d/ Sütő András elhunytáról a magyar irodalom kiemelkedő alkotóját, ugyanakkor közösségünk egyik jelenkori szellemi vezetőjét veszítettük el, írta Markó Béla. Sütő András életét meghatározta a nemzetéért, kisebbségbe szakadt közösségéért érzett felelősség. Sütő András nem csak szóban, hanem tettben is szembefordult a létünket veszélyeztető zsarnoki hatalommal, és síkra szállt az emberi és közösségi jogok tiszteletben tartása mellett. 1989 decemberében Sütő András a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja, az RMDSZ Maros megyei szervezetének alapítója és első elnöke, később tiszteletbeli elnöke, majd a Szövetségi Egyeztető Tanács tagja volt. /Markó Béla, az RMDSZ elnöke: Sütő András halálára. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ e/ Tamási Áronunk óta erdélyi sorsgondoktól átszőtt írói lét még nem csiholt ily fényes, máglyáról pattant csillagot egünkre, írta Sütő András halálhírére Farkas Árpád. Sütő András több mint negyedszázada Szavaink Nagyfejedelme. /Farkas Árpád: Búcsú Sütő Andrástól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 2./
2007. január 27.
Most, hogy véget ért Beke György földi vonulása, elgondolkodhatunk a jelenségen. Nehéz Beke György hatalmas – talán a jelenkori erdélyi magyar irodalomban legterjedelmesebb! – életművéről írni, állapította meg Bogdán László. Életművéről nem készült monográfia, még az egészet áttekintő nagyobb tanulmány sem. A nyolcvanas években szatmári riportkönyve után példátlan támadások indultak ellene, elvezetve első infarktusáig (erről maga számolt be A lándzsa hegye – egy befejezetlen per naplója című, 1993-ban megjelent memoárjában). Ezekben az években, noha megjelenhetett még, könyveiről nem lehetett írni. Úgyszólván az ,,utolsó pillanatban”, ‘89 végén távozott Magyarországra, ahol ott folytatta rá jellemző példátlan szívósággal, ahol abbahagyta. Újraírta, s vaskos kötetekben adta ki Barangolások Erdélyben című szociográfiáit, valóságfeltáró riportsorozatát, amelynek első megherélt kötetei még itthon jelentek meg… Ez a hatkötetes sorozat: a Szigetlakók (magyar szórványok Közép-Erdélyben), a Bolívek teherbírása (Szatmár és Máramaros megye magyar hagyományai és mai élete), Az Értol a Kölesérig (Magyar élet Biharban), Bartók szüloföldjén (Bánsági körkép, Arad, Temes és Krassó megye), Déva vára alatt (Dél-Erdély romokban. Hunyad, Szeben megye töredék magyarsága és a Brassó megyei – hétfalusi – csángók), Székelyföld (a legnagyobb magyar kisebbségi tömb sajátos hagyományai, történelme, a székely életérzés) az életmű betetőzése, csúcsa, a jövő felé haladó magyar nem térhet ki előle. /Bogdán László: Búcsú Beke Györgytől. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 27./
2007. február 5.
Közös, román-magyar befektetési alapot hozna létre Kóka János magyar gazdasági és kereskedelmi miniszter. A 40 millió eurós keret a gazdasági kapcsolatok erősítését szolgálná – jelentette ki az SZDSZ-es politikus Kolozsváron, miután tárgyalt az RMDSZ vezetőivel: Markó Béla szövetségi elnökkel, Takács Csaba ügyvezető elnökkel, valamint Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszterrel. Markó kiemelte, az RMDSZ régóta jó kapcsolatot ápol az SZDSZ-szel, ezt folytatni kívánják kormányzati és pártszinten egyaránt. „Egyaránt támogatjuk az észak-erdélyi, a dél-erdélyi autópályák, valamint a Nagybányát Észak-Magyarországgal összekötő gyorsforgalmi út megépítését” – szögezte le a miniszter. A magyar delegáció távozása után Markó Béla elmondta, ha nem rendeződik a Babes-Bolyai Tudományegyetemen kialakult helyzet, kénytelenek lesznek parlamentáris eszközök bevetését indítványozni. Markó lehetségesnek tartja, hogy a közeljövőben találkozót kezdeményezzen a magyar követelések fő akadályának tartott Andrei Margával, az egyetem akadémiai tanácsának elnökével. /Stanik Bence: Együttműködés az integrációért. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 5./
2007. február 8.
Február 8-án végakarata szerint Uzonban, szülőfalujában temetik el Beke György írót. Imponálóan nagy és gazdag Beke György életműve: több mint hetven könyvet publikált pályafutása során, cikkeinek lajstromát nehéz lenne felleltározni. De nem ez a lenyűgöző, hanem töretlen hűsége, a népe iránt fogadott és mindvégig betartott elkötelezettsége, mert ő valóban komolyan vette, hogy ,,minden magyar felelős minden magyarért”. Rótta útjait Székelyföldön, Csángóföldön, a dél-erdélyi szórványokban, Szilágyságban, a Partiumban. Olyan átfogó és aprólékos látleletet készített a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek romániai magyarságának életéről, esélyeiről, mint soha senki őelőtte. Feltáró munkája csak az Orbán Balázséhoz, esetleg a Bözödi Györgyéhez fogható, de még azokénál is átfogóbb, vonzóbb és megközelíthetőbb is egyben. Az ő ,,teherbíró boltívei” alatt megjelenített egyéni és közösségi sorsokból bármikor reprodukálni lehet a XX. század második felében élt romániai magyarság létképleteit. Budapestre települése után székely körökbe, erdélyi klubokba gyűjtötte az innen kimenekülteket és elbujdosottakat, hogy legalább lelki és szellemi szülőföldet teremtsen számukra. /Magyari Lajos: Beke György végleges hazatérése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 8./
2007. március 3.
Az RMDSZ-kongresszuson bemutatásra kerülő tanulmánykötet, Csata István és Kiss Tamás Népesedési perspektívák című könyve az erdélyi magyar népesség regionálisan tagolt előreszámítása. Kiss Tamás demográfus kifejtette, az RMDSZ Ügyvezető Elnökség Demográfiai Munkacsoportja 2002-ben alakult meg. A szóban forgó kötet bizonyos szempontból összegzi az itt folyó kutatások eredményeit. A szerzők mások eredményeire is építhettek, például Szilágyi N. Sándoréra, aki az asszimilációval, vegyes házassággal kapcsolatos fogalmi rendszert dolgozta ki, vagy Horváth István migrációs kutatásaira. A szerzők munkájukban négy forgatókönyvet tárgyalnak. Létezik egy alapváltozat, egy másik, amelyik jobb termékenységi és halandósági viszonyokkal számol, és egy harmadik, ami kedvezőtlen értékekkel számol. A negyedikben a kutatók nem számolnak a migráció hatásaival. Az utolsó modell nem realisztikus, de összehasonlítva a többivel, képet ad arról, hogy mekkora is lesz az elvándorlás hatása. A számítások szerint a bánsági és dél-erdélyi szórvány-területeken a legrosszabb helyzet, ahol magyar népesség 30 év alatt várhatóan megfeleződik. Ezeken a területeken a magyarok többsége vegyes házasságot köt. Elképzelhető, hogy 30 év múlva a homogén magyar házasságokon belül sem lesz mindig lehetséges a magyar identitás újrateremtése. Kolozsváron a magyarok elvándorlása tekintetében kedvezőtlen helyzetben van a város. Ezen a dolgon enyhít, hogy talán ez az egyetlen olyan központ, ahova jelentős mértékben érkeznek más régiókból fiatalok. A magyarok többsége nem vegyes házasságokban él, de egy szignifikáns kisebbség román párt választ magának. Ez a házasulandók, házasok egynegyedét, sőt az utóbbi években 30 százalékát teszi ki. Kolozsváron a vegyes házasságokból inkább a román irányba mozdulnak el a gyermekek. Más régiókban ez másképp van, Székelyföldön és a határmentén a vegyes családokon belüli etnikai szocializáció sokkal kiegyenlítettebb. Kolozsváron az oktatási rendszernek kulcs szerepe van a magyar életvilágok, közösségek újratermelődésében. Azért az iskola a fő pillér, mert a munkahelyek többnyire vegyesek, a magyarok kis százaléka dolgozik magyar vállalkozásokban, vagy magyarként jellemezhető munkahelyeken. A szerzők kiemelten kezelték a különböző iskolai szintekre, tehát az elemi, általános- és középiskolai szintekre belépő népesség számának a nyomon követését. 1989–93 között 3–4 év alatt a születések száma mint a románoknál, mind a romániai magyaroknál, rövid idő alatt negyven százalékkal csökkent, ami az oktatási rendszert érzékenyen érintette. Ez a hullám először az elemi iskolákon, majd az általános iskolákon vonult át. Most hullámzik át a középiskolákon, a 2008–2009-es tanévtől kezdődően pedig az egyetemista korú populáció fog negyven százalékkal csökkeni, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a jelenlegi helyszámokkal a romániai magyar felsőoktatási rendszer nem lesz fenntartható. Ugyanakkor az egyetemek számára újabb bonyodalmat jelent Románia csatlakozása az Európai Unióhoz. A kutatás szerint a jelenlegi választási rendszerben a következő harminc évben adottak a demográfiai feltételek egy egységes politikai parlamenti képviselethez. A magyar választók jelenleg 6,9 százalékos aránya ahhoz nem elég, hogy több magyar politikai szervezet is jelen legyen a törvényhozásban. /Mihály Zsombor: Népesedési perspektíváink. Beszélgetés Kiss Tamás demográfussal. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./
2007. március 8.
Bőséges kínálattal érkeztek március 6-án Nagyenyedre a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó képviselői. Az Áprily-estek keretében a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban megrendezett könyvbemutatón Káli Király István, a Mentor igazgatója elmondta, történelmi sorozatuk az Erdély emlékezete. Néprajzi kiadványaik közül húsvét előtt Téglás István Dél-erdélyi hímes tojások c. műve időszerű. A szépirodalmat a Wass Albert-sorozat képviseli, újdonsága a Barackvirág és béke c. Wass Albert-breviárium. Az irodalmi esten a marosvásárhelyi Nagy Pál Napló nélkül c. művét maga a 83 éves szerző ismertette. Bölöni Farkas Sándor: Erdély történetei c. művének bemutatását szintén Nagy Pál vállalta, hiszen a könyv sorsa elhunyt barátja, Izsák József sorsához kötődik. A Bölöni Farkas-kézirat az unitárius püspökség levéltárából való elkobzása után mintegy 20%-ban megsemmisült. Koncz József: A Marosvásárhelyi Evang. Reform. Kollégium története 1557–1895 között c. kötete Enyedhez is kapcsolódik, hiszen Koncz József az itteni kollégium diákja volt. Sebestyén S. Mihály megírta a marosvásárhelyi kollégium 1895–1944 közötti történetét. Derűt csempészett az előadásba Spielmann Mihály és Spielmann András: Túlélő készlet – kelet-európai vicceket (1917–1989) tartalmazó kötete. A Mentor Kiadó másik bemutatott vaskos kötete pedagógiatörténeti kiadvány: Az erdélyi tanító- és óvóképzés történetéből, Szabó K. Attila szerkesztésében. /Takács Ildikó: Könyvcsemegék Nagyenyeden. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 8./
2007. március 9.
Továbbra is rendezetlen Kolozs megyében több, 1940 és 1945 között nemzetiségi alapon meghurcolt magyar kárpótlása. A nyugdíjpénztár az igénylők zömét elutasította, amennyiben pedig ezek a táblabíróságon mégis pert nyertek, fellebbezést nyújtott be. Arra is akad példa, hogy a minden fokon elutasított kérvényező már a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz sem fordulhat, mivel lekéste a folyamodvány benyújtásának határidejét. A 2000. évi 189. számú törvény kártérítést, illetve díjmentes szolgáltatásokat biztosít mindazoknak, akiket az 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között a Romániában hatalomra került rendszerek etnikai alapon zaklattak. Kolozs megyében a nyugdíjpénztárak szerint a jogszabály nem alkalmazható azokra magyarokra, akik a második bécsi döntést követően a hatóságok elől a Romániában maradt Dél-Erdélyből a Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélybe menekültek. Miért Kolozs megyében perelik a legtöbben a nyugdíjpénztárt a kérvények sorozatos elutasítása miatt? „Talán azért, mert Kolozs megyében él a legtöbb hazug, akik hamis nyilatkozatok révén akarnak pénzhez jutni” – válaszolt a román bizottsági elnök. /B. L. : Kettős mérce a szenvedésre. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./
2007. március 9.
Történeti források több százezerre teszik azoknak a számát, akiket 1940-től kezdődően a második világháború végső szakaszáig nemzetiségi hovatartozásuk miatt meghurcoltak. Ion Antonescu tábornok kormányzása (1940–44) idején Moldvából több mint 200 ezer zsidót deportáltak, a iasi-i zsidóellenes pogromnak több mint 20 ezer áldozata volt. Magyarország 1944. március 19-i náci megszállását követően Észak-Erdélyből közel 132 ezer zsidót hurcoltak el a hitleri koncentrációs táborokba. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntést követően az Antonescu-diktatúra elől több mint 200 ezer magyar menekült az anyaországhoz visszatért Észak-Erdélybe, ahonnan ugyanannyi román vándorolt a Romániánál maradt Dél-Erdélybe. Az addig a náci Németország oldalán harcoló Románia 1944. augusztus 23-i átállását követően Constantin Sanatescu és Nicolae Radescu tábornokok kormányainak a rendeletei nyomán nemzetiségi hovatartozásuk miatt a román csendőrség internálótáborokba hurcolta az erdélyi magyar, sváb, később szász férfiakat, de asszonyokat és gyermekeket sem kíméltek, ezrek hunytak el az éhínségben és a járványokban. Kárpótlást kérhetnek például a szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi, gyantai, gyergyószentmiklósi magyarellenes vérengzések áldozatainak özvegyei is. /Benkő Levente: Több százezer embert hurcoltak meg. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./
2007. március 17.
Az 1848-as szabadságharc idején a románok vérengzése sok magyar áldozatot követelt. Kisenyeden 140 magyart mészároltak le. Andrei Saguna román ortodox püspök körlevelében felszólította híveit, fegyverkezzenek fel. 1848 októberében Gerendkeresztúron meggyilkolták a környéken összegyűjtött 200 magyar nemest, Kocsárdon 60 magyart mészároltak le, méghozzá – miként Domokos Pál Péter írta – „oly kegyetlen vandalizmussal […], hogy a jegyző családjának három tagja, látva a borzalmakat, fölakasztotta magát”. Október 23-án pedig Zalatna mellett játszódott le az addigi legborzalmasabb esemény. Kacziány Géza Magyar vértanúk könyve – Alsó-Fehér megyei tömegmészárlás című könyve szerint Zalatnán Petre Dobra kiadta a jelszót, hogy a magyarokat le kell gyilkolni. „Vadállati kínzásokkal ölték meg a védteleneket. Némely magyar férfi, nő és gyermek húsz-harminc sebet is kapott, s még élt; mások a fájdalomtól megtébolyodva, meztelenül futkostak, a hörgés, a sikoltás, rémes kiáltozás a fegyverek ropogásával vegyült, s mindaddig tartott, amíg a szerencsétlenek mozogni bírtak. ” A vérengzés folytatódott, Borosbocsárd, Sárd, Magyarigen, Boroskrakkó, Körösbánya, Topánfalva, Hegyalja, Borbánd, Kis- és Nagyhalmágy következett. Egyedül Balázsfalva körzetében 1848 októberének legvégén már 400 halottat emlegetnek a források. (A magyar áldozatok számát csak ebben az időszakban és csak ebben a megyében 2000 és 2500 közé teszik óvatos becslések.) Mindennek híre eljutott az ekkoriban mintegy hatezer lakosú, színmagyar iskolavárosba, Nagyenyedre is. Negyvenkilenc januárjának első napjaiban alig több, mint a lakosság fele tartózkodott ott: a helybéli férfiak nagy része a honvédségnél volt. 1949. január 8-án Axente Sever vezetésével felfegyverzett román csapatok rárontottak a város védtelen magyar lakóira. Szörnyű kegyetlenséggel gyilkolták az embereket, a házakat felgyújtották. A minorita rendházba menekült 300-400 nőt és gyermeket meztelenre vetkőztetve kihajtották a piactérre, és végignézték, hogyan fagynak meg a mínusz húsz fokos hidegben. Kisgyermekeket lábuknál fogva vertek a falhoz, az anyja keblére borult csecsemőt, a férje tetemét testével védelmező asszonyt dárdákkal, lándzsákkal szögezték szeretteik testéhez. A nemi erőszak, a rablás mindezek kísérője volt. A vérengzés egészen január 17-éig tartott, a rettenetes hidegben a hegyek közé menekültek után folytatódott az embervadászat, és több környező települést is elpusztítottak. Nagyegyeden leégett a 33 ezer kötetes könyvtár, az éremgyűjtemény, az erdélyi református püspökség és a megye levéltára. A halálos áldozatok számát egyesek 700-800-ra, mások ezerre teszik. Azonban ha azt vesszük, hogy hiteles források szerint körülbelül kétezren menekültek a hegyekbe, s nagy részük a körülmények és a napokig tartó üldözés miatt nyilván elpusztult, a szám megduplázható. Dél-Erdély és Nagyenyed magyarsága a mai napig nem heverte ki az 1848–49-es magyarirtások következményeit: az etnikai arányok döntő mértékben megváltoztak, sok falu egyszerűen kihalt. Ma Nagyenyeden a kollégiummal szemközt, a vár falán, észrevétlenül, szinte beleolvadva a kövekbe kicsinyke kőtábla áll, rajta mindössze ennyi: „1849. január 8. ” /Domonkos László: Kegydíj. Román vérengzés Enyeden ezernyolcszáznegyvenkilencben. = Magyar Nemzet, márc. 17./
2007. május 23.
A Legfelső Bíróság május 7-i ülésén megvizsgálta az 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között etnikai alapon üldözött személyek kárpótlására vonatozó 2000/189. számú törvényt, és olyan határozatot hozott, amelynek értelmében az etnikai alapon üldözöttek mindegyike jogosult a törvény által előírt kárpótlásra. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke bejelentette, az elmúlt hónapokban számos személy fordult a szövetséghez amiatt, hogy a törvény diszkriminatív alkalmazása miatt különböző indokokkal visszautasították kárpótlási igényüket. Mint mondta, a panaszlevelek nyomán az RMDSZ több eljárást indított, a volt munkaügyi miniszter azonban a számos beadvány és a parlamenti interpellációk ellenére sem intézkedett. Ezért az RMDSZ az Országos Diszkrimináció Ellenes Bizottsághoz fordult, amely a Legfelső Bíróságtól kért jogorvoslatot. Ennek eredményeként született meg az egyértelmű álláspont, amelynek értelmében az eddig elutasítottak is jogosultak kárpótlásra. A döntés számos magyar nemzetiségű személyt kedvezően érint. /Diszkrimináció nélkül kárpótolják az etnikai alapon üldözötteket. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./ A Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében azok a személyek, akik az 1940. szeptembere és 1945. márciusa között etnikai alapú üldöztetést szenvedtek, kárpótlás jár, ezzel érvényre juttatták az idevágó jogszabályokat. Azokról van szó, akik a második világháború idején menekülni, költözni kényszerültek Észak-Erdélyből délre, vagy fordítva, Dél-Erdélyből északra. Nemzetiségük miatt egyesek arra kényszerültek, hogy elhagyják az akkori Románia területét, és északabbra költözzenek a magyar fennhatóság alá került vidékekre. Mások, szintén nemzetiségi okokból, megijedtek és átmenekültek Romániába. Kárpótlásukról évekkel ezelőtt rendelkeztek. A magyar fennhatóság elől az akkori Románia területére menekülőknek megadták a kárpótlást, viszont a Dél-Erdélyből északra, magyar vidékekre menekülő magyaroknak elutasították kártalanítási igénylésüket. Azt állították, hogy az akkori román rendszer nem üldözte nemzeti kisebbségeket. Idővel egyre több igazoló okiratokat kértek, amelyekkel a kérelmezőnek alá kellett támasztania kárpótlási jogosultságát, amit alig lehetett beszerezni. A legújabb döntés mindezt megváltoztatja. /Újvári Ildikó: Költözésbe menekülők igaza. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./
2007. szeptember 5.
Megjelent a Szövétnek aradi kulturális szemle legújabb, idei 4. (59.) száma, címlapján Melocco Miklós: Szent István megkoronázása c., Esztergomban felállított szobrával. A szerkesztő Ujj János Rekviem a névtelenekért c. írásával indította a számot, Nagy Anikó írt a Ficzay Dénes Emlékkönyvről, dr. Bucur-Horváth Ildikó egyetemi tanár pedig a magyar szaknyelvről. Lehoczky Attila az 1940–1944 közötti aradi és dél-erdélyi magyar sajtóról adott képet. /A Szövétnek legújabb száma. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 5./
2007. szeptember 17.
Csegzi Sándor és Borbély László vitája már több esélyt biztosít a Marosvásárhely jövőjével kapcsolatos kérdések megvitatására. Most az a polgármester-jelölt győzhet, aki a saját nyelvi közösségének támogatása mellett a másik etnikai közösségből is szerez szavazatokat. Mind Csegzi, mind Borbély eddig inkább csak fejlesztésről beszélt. Dönteni kell, milyen centrumszerepet szán önmagának Marosvásárhely Észak-Erdélyben. Dél-Erdélyben eldőlni látszik a kérdés: Brassó és Nagyszeben a két vezető, régiókonstituáló központ – az egyik a nyugati, a másik a délkeleti kapu. Észak-Erdélyben a centrumszerepek még nem rajzolódtak ki ennyire világosan: bár Kolozsvár egyértelműen Erdély fővárosa, az erdélyi magyarság jövője szempontjából oly fontos Kolozsvár–Marosvásárhely centrumkettősben a szerepmegosztás még nem tisztult le. Marosvásárhelynek döntenie kell: Székelyföld felé tekint inkább, avagy kiegészítő centrumként várakozik Kolozsvár árnyékában. Borbély és Csegzi vitájának erről is szólnia kell. /Bakk Miklós: Fejlesztés és hivatás. = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./
2007. október 31.
Kabós Éva 2001. szeptember 23-án hal meg, lezárult egy jellegzetesen erdélyi magyar emberi-írói életpálya nagy íve, melynek alakulását szorongató történelmi fordulatok határozták meg. Az egykori maroslekencei földbirtokos, Kabós Kálmán költő-lánya, az egyik legismertebb, legmegbecsültebb mezőségi történelmi család sarja korán magára maradva szakmai tudással vezette a lekencei birtokot. 1940 után Dél- Erdélyben maradt, övéi mellett, és hűséges maradt népéhez, nemzetéhez a vagyonfosztás és kilakoltatás után is. Költői hitvallása volt: „Meglátjátok: ha minden szétesik, én itt maradok, veletek maradok. ” Sütő András méltán látta helyét Erdély nagyasszonyai között. A Mezőség halk hangú, poétája volt Kabós Éva, akiről Nagy Pál tartott előadást a Castellum Irodalmi Esték rendezvényén. Nagy Pál a temetésen elhangzott gyászbeszédéből idézett. „Legnagyobb irodalmi sikerét az 1997-ben kiadott Volt egyszer egy kút című önéletrajzi visszaemlékezéseivel aratta. Ezt a könyvet várta Tőle biztató együttérzéssel Sütő András is, mikor e kötet élén közölt levelében a történelmi omlás jajszavait említi, s az erdélyi sors drámájának továbbírására ösztönzi Kabós Évát. Templomépítő elődeinek tragédiáját, az erdélyi magyar birtokosság közelmúltbeli sorsát írta meg Kabós Éva a koronatanú hitelességével. ” 1949 márciusában elhurcolták, kényszerlakhelyre. Elégtétel, kitüntetés volt számára, hogy a Magyar Írószövetség Budapesten tagjai sorába fogadta. Tudta, vallotta: a család az a legősibb kötelék, ami megtartó erő, s ezek a kis közösségek biztosíthatják a nemzet megmaradását. /B. D. : Nem lehetünk hűtlenek emlékéhez. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 31./
2007. december 6.
Egymillió főre csökkenhet a 2002-ben regisztrált 1,4 millióról a magyar népesség száma Erdélyben a következő 25 évben. A születésszám-csökkenés, az asszimiláció és a kivándorlás következményeként három évtized alatt tehát mintegy 30 százalékos lehet a népességfogyás, pedig az erdélyi magyar nők születéskor várható átlagélettartama 75-ről 82 évre, a férfiaké pedig 66,8 évről 76 évre emelkedhet 2002 és 2032 között – derül ki a Népesedési perspektívák címmel Kolozsvárott megjelent, Csata István és Kiss Tamás által írt demográfiai munkából. A szerzőpáros annak ellenére jósol drasztikus létszámcsökkenést, hogy a jelenlegi évi 8 ezerről várakozásuk szerint évi 4 ezerre változik majd az Erdélyből távozó magyarok száma. A 16 erdélyi megye közül a Magyarországgal határos partiumi Arad megyében például 10,7 százalékról 7 százalékra, a Nagyvárad központú Biharban 26-ról 21,1 százalékra, a Szatmárnémeti székhelyű Szatmárban 35,2-ről 30,2 százalékra eshet vissza a magyarság részaránya. A három székelyföldi megyét tekintve Marosban (székhely: Marosvásárhely) 39,3-ról 34,4 százalékra, Kovászna megyében (Sepsiszentgyörgy) 73,8 százalékról 70,4 százalékra, míg Hargitában (Csíkszereda) 84,6 százalékról 82,9 százalékra mérséklődhet a magyarok számaránya. A többségében már ma is románok lakta Dél-Erdélyben, Temes (központja: Temesvár), Krassó-Szörény (Resicabánya) és Hunyad (Vajdahunyad) megyében három évtized alatt gyakorlatilag meg fog feleződni a szórványmagyarság jelenleg 15-20 százalék körüli számaránya. A szerzők úgy kalkulálnak, hogy az egyetemistakorú (19-24 éves) romániai magyar népesség száma a 2009-ben várható 109 ezerről 2019-re 69 ezerre zuhan majd. /Erdély 25 év múlva: mínusz harmadmillió magyar? = Heti Világgazdaság (Budapest), dec. 5./
2008. január 10.
Valószínű, hogy Magyarország autóutat tervez majd a román-magyar határig, amit majd bővítenék, ha az szükségessé válik – nyilatkozta Tánczos Barna, a román szállítási minisztérium államtitkára azt követően, hogy román és magyar autópálya-építő szakemberek Nagyváradon folytattak megbeszélést. A megbeszélés célja az volt, hogy a felek megállapodjanak a két ország autópálya és gyorsforgalmi úthálózatának csatlakozási metszéspontjairól. Ezeket sikerült véglegesíteni – mondta Tánczos – s január végén vagy február elején várhatóan a magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, illetve a román Szállításügyi Minisztérium tárcaközi megállapodásban rögzíti a technikai paramétereket. Románia hónapok óta szorgalmazza, hogy Magyarország is autópályát építsen a határig azért, hogy az észak- és a dél-erdélyi autópályán áthaladó járművek, hasonló minőségű úton folytathassák útjukat. Magyarország ennek a feltételnek nem akart eleget tenni, s ezért a román szállítási minisztérium intenzív lobbit kezdett. /Borbély Tamás: Magyarország várhatóan nem épít autópályát a határig. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./ Nagyváradot, és így a leendő észak-erdélyi autópályát közvetlenül Budapesttel összekötő sztrádát szeretne a román közlekedési tárca – jelentette be Tánczos Barna minisztérium államtitkár, aki a magyarországi delegációval tárgyalt Nagyváradon. Magyarországon viszont a Nyíregyháza és Budapest között kapcsolatot teremtő M3-as autópálya Debrecen felé leágazó szakaszát, az M35-öst fejlesztenék tovább úgy, hogy azt kiépítenék Nagyváradig. /Nagyvárad–Budapest-sztrádát terveznek. = Krónika (Kolozsvár), jan. 10./
2008. március 13.
Az RMDSZ kezdeményezésére március 12-én a kormány elfogadta az 1999/105-ös kormányrendelet módosításait, amely az 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. közötti időszakban etnikai alapon üldözött romániai állampolgárok kárpótlásának kérdésében folyó következetlen jogalkalmazási gyakorlat egységesítését szolgálja. Hosszú éveken át egyes nyugdíjosztályok és egyes bíróságok visszautasították a kárpótlási kérést azon magyar kérelmezők esetében, akik a román fennhatóság alatt lévő Dél-Erdélyből etnikai okok miatt Észak-Erdélybe menekültek. Emiatt az RMDSZ az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, amelynek döntése következtében a főügyész jogegységesítési folyamodással fordult a Legfelsőbb Bírósághoz. /Egyenlő bánásmód az etnikai alapon üldözöttek kárpótlásában. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 13./
2008. március 13.
A magyar identitásvesztés leghangsúlyosabb a szórványfalvakban és nagyvárosokban. Enyhítése érdekében perspektívabővítésre lenne szükség a szórványpolitikában – mutatott rá Kiss Tamás szociológus. A Fehér megyei Tür nevű falucskában a lakók családneve: Szabó, Tarkó, Nemes, de a magyarul elhangzó köszönést románul viszonozzák. Ádámos az utolsó település, amelynek a neve magyarul is szerepel a helységnévtáblán. Tür falucska még jelzőtáblával sincs ellátva: se magyarul, se románul. Kémenes Lóránt gyergyószentmiklósi római katolikus plébános, amikor tavaly megkapta kihelyezését az érsekségtől, nehezen akadt a falura. Magyarul beszélők alig vannak. A plébános két nyelven prédikál. Türben már régen nincs magyar iskola. Balázsfalván is csak nehezen lehetett megmenteni az iskola magyar tagozatát: Kémenes plébános elvállalta a magyar nyelv és irodalom tanítását, hogy megmenthessék az iskolát. A balázsfalvi általános iskola magyar tagozatán jelenleg I–IV. osztályba nyolc gyerek jár, az általános iskolába összesen 28. „Leginkább románul beszélünk már a családban és a barátaimmal is. Az iskolában jó, mert gyakrabban hallom a magyart, mint otthon” – mondja az egyik gyerek. „Minden évben újra kell vívni a harcot a magyar oktatásért” – vallja a tanító néni, Marginean Adél. Balázsfalva 13 ezer lakosának öt százaléka magyar, legtöbbjük vegyes házasságban él. Az asszimiláció súlypontjai nem a dél-erdélyi szórványfalvak, hanem a nagyvárosok, Brassó, Temesvár, Arad, Kolozsvár vagy Nagyvárad lakótelepei – magyarázta Kiss Tamás. /Barabás Márti: Az asszimiláció színterei. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./
