udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 34 találat lapozás: 1-30 | 31-34
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2008. április 11.

Még idén fel szeretné újítani 150 éves templomát a Bihar megyei Gyanta 248 lelket számláló református gyülekezete. A munkálatok kivitelezéséhez a szükségesnek csekély hányada gyűlt össze, jelezte Soós József-Tamás lelkész. A Művelődés- és Vallásügyi Minisztérium mindössze 10 ezer lejjel járult hozzá a nagyszabású munkálatokhoz, míg a helyi önkormányzat csupán 5 ezer lejjel. A környező román falvak ortodox gyülekezeteit nagyobb összegekkel támogatják. A templom felújítása érdekében jótékonysági koncertet tartott Budapesten a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara. A koncert mellett Boros Zoltán Fekete vasárnap című dokumentumfilmjét is vetítették. Boros Zoltán rendező filmje az 1944. szeptember 24-i gyantai tragédiának állít emléket. Ekkor ugyanis a behatoló román csapatok 41 magyar civil férfit, nőt és gyermeket végeztek ki, illetve kirabolták és felgyújtották a református parókiát. Az áldozatok emlékét 2004 óta a református templom mellé állított emlékmű is őrzi. Nem ez az első alkalom, amikor jótékonysági esemény bevételéből építkeznek a gyantaiak. Az 1944-ben lerombolt parókia helyett 2001-ben nyílt először lehetőségük, hogy új papi lak építésébe kezdjenek. 2006 nyarán képzőművészeti alkotótábort szerveztek, a művészek által Gyantán hagyott alkotásokat aukció keretében értékesítették. /F. N. L. : Építkezés jótékonyságból. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./

2008. április 11.

Gyanta elöregedő falu, mégis folyamatos építkezés jellemzi. Az egyháznak sikerült visszaszereznie a kommunizmus éveiben elkobzott iskola és óvoda épületét, amelyek felújításához az elmúlt években hozzáláttak. A tanintézetekben egy Gyantáról elszármazott, Németországban élő óvónő segítségének köszönhetően végeztek belső felújítást, bevezették a vizet, fürdőszobát, illemhelyet készíttettek. Az iskolában csak 1–4. osztályos kisdiákok tanulnak. A helyi gyermekek oktatásába, nevelésébe a közeli, magyarországi Békéscsaba tanárai is besegítenek: havonta kétszer látogatnak el Gyantára, ahol magyar népdalt, néptáncot tanítanak, kézműves-foglalkozásokat tartanak a kicsiknek. Soós József Tamás tiszteletes a gyantai gyülekezet mellett két leányegyházközségben is szolgál. Kisházán heten várják a havonta istentiszteletet tartó lelkipásztort, Tenkeszépeden pedig egyetlenegy református híve van. /Fried Noémi Lujza: Elöregedő, ám építkező közösség. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./

2008. október 9.

A Máramaros megyei Majszin, valamint a Beszterce-Naszód megyei Borgóprund helység mártírtelepüléssé nyilvánításáról fogadott el törvényt október 8-án a képviselőház. Az alsóház nem vetette el annak gondolatát, hogy a második világháborúban véráldozatot adó más, magyar és német helységek is hasonló megtiszteltetésben részesüljenek. A nacionalista hangvételű vitában a felszólalók többsége támogatta a két észak-erdélyi helység, Majszin, illetve Borgóprund mártírrangra emelését. „Nemcsak az 1940. szeptemberi magyar bevonulás, illetve az 1944. őszi visszavonulás során különféle atrocitásokban szenvedett román falvak, hanem olyan magyar és német lakosságú helységek előtt is lehet és kell tisztelegni, amelyeknek ártatlan és kiszolgáltatott lakói ugyanúgy megszenvedték az atrocitásokat. Ide tartozik például Szárazajta, Csíkszentdomokos, Gyergyóremete, Gyanta és Egeres is” – mondta el a Krónikának a vitán felszólaló Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Emlékeztetett: az RMDSZ összeállított egy erre vonatkozó törvénytervezetet, amelyet azonban már nem lehet előterjeszteni, a közelgő választási kampányra való tekintettel a parlament bő egy héten belül befejezi munkáját. Az RMDSZ elképzelése összhangban áll a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője és a jogi bizottság elnöke, Florin Iordache javaslatával, miszerint átfogó törvényben minden olyan helységet mártírtelepüléssé kellene nyilvánítani, ahol az 1940 és 1944 közötti időszak háborús eseményei vagy utóeseményei során a bevonuló fegyveresek polgári személyeket öltek meg. 1944. október 10-én a Beszterce-Naszód megyei Borgóprundon a visszavonuló magyar csapatok hét polgári személyt lőttek agyon. Október 14-én a visszavonuló magyar katonák Majszinban 39 román és három zsidó munkaszolgálatost lőttek le, akikről azt feltételezték, hogy partizánakciót terveznek. Traian Basescu államfőnek kell még ellenjegyeznie a Majszint és Borgóprundot vértanúhelységgé nyilvánító törvényt, a jogszabály a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után a két falu kifüggesztheti a „Mártírtelepülés” – feliratú táblát. 1944 őszén többtucatnyi észak-erdélyi helységben történt magyarellenes atrocitás. A leghírhedtebb vérengzések közé tartozik az 1944. szeptember 26-i szárazajtai mészárlás, amelynek során tizenegy helybéli magyar lakost agyonlőtt, kettőt pedig lefejezett a Maniu-gárda. Ugyanez a szabadcsapat október 8-án Csíkszentdomokoson tizenhárom magyar személyt lőtt agyon. A magyarellenes atrocitások során a Tudor Vladimirescu hadosztály a Bihar megyei Gyantán 47, a szomszédos Kishalmágyon hat magyar civilt, köztük nőket és gyermekeket lőtt agyon. Magyarremetén 35 magyar polgári személyt gyilkoltak meg a román csapatok, a Kolozs megyei Egeresen pedig a Maniu-gárda 13 magyar munkást lőtt agyon. Az RMDSZ 1995 októberében már előterjesztett egy törvénytervezetet Egeres, Csíkszentdomokos, Szárazajta, Gyanta és Magyarremete mártírtelepüléssé nyilvánítására, ezt azonban elutasították. /Benkő Levente: A magyaroknak is gyógyír kell. = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./

2009. október 10.

A szászrégeni Gavrila Olteanu parancsnok vezette Maniu-gárda 1944. szeptember 26-i vérengzésének tizenhárom helybeli magyar áldozatára emlékeztek két hete a 600 lelket számláló erdővidéki Szárazajtán. A több áldozatot követelő észak-erdélyi magyarellenes menetelés első állomásán 65 évvel ezelőtt meggyilkolt személyekről a gárdisták azt tartották: ők a felelősek a falu határában 1944. szeptember 4-én lezajlott román–német fegyveres összecsapásban elesett 13 román katona haláláért. Ez mondvacsinált vád, véli másokkal együtt Benkő Levente újságíró, történész. Többnyire a korabeli eseményekkel foglalkozott a század ‘40-es éveiben élt személyek visszaemlékezéseiből összeálló, 1995-ben megjelent Szárazajta című kötetében; levéltári források és élettörténetek szolgáltatták a második világháborús magyar hadifoglyok és internáltak sorsáról írt könyveinek alapját. Benkő Levente Az őszinteség két napja című legújabb kötetét három hete Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhelyen mutatták be. A románok közül néhányan azt állították, hogy a magyarok ásóval és kapával bántalmaztak és öltek meg Szárazajta határában állomásozó román katonákat. Elképzelhetetlen ásóval és kapával nekimenni egy állig felfegyverzett hadseregnek. Levéltári források szerint maguk a román csapatokat vezető katonatisztek jelentették: nincs tudomásuk arról, hogy civilek támadták volna meg katonáikat. A rosszindulatú történetkutatók a kollektív bűnösség voltát hangoztatják, egyesek hirdetik valamely nemzet, például a magyar kollektív bűnösségét. Ezt a nézetet vissza kell utasítani. Ahogy az 1944. őszi szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi, magyarremetei, gyantai stb. magyar-gyilkosságok miatt nem a román nemzet felelős, hanem néhány forrófejű román katonatiszt vagy önjelölt szabadcsapat-parancsnok, ugyanúgy az ippi és ördögkúti vérengzésekért és az 1940. szeptemberében Székelyföldön elcsattant pofonokért sem hibáztathatók kollektíven a magyarok. A Szárazajta szomszédságában található Középajtán például egy román ember védte meg a falut a Maniu-gárdától. Hasonló eset történt Nagybaconban, ahol román ember bírta jobb belátásra a gárdistákat. 1990-ben nyílt először lehetőség arra, hogy Szárazajtán nyíltan megemlékezzenek a történtekről. A település lakói annyi év távlatából végre egyházi szertartással temethették el a meggyilkoltakat. Az 1944. szeptember 26-i mészárláskor ugyanis Gavrila Olteanu, a Maniu-gárdák parancsnoka megparancsolta: szállítsák el a dögöket – így idézték fel a történteket a szemtanúk; tehát mindenféle gyászszertartás nélkül. A kommunizmus idején nemhogy megemlékezni, de még beszélni sem volt szabad a történtekről. A magyar egyházi források világosan rögzítik: a szárazajtai áldozatokat a Maniu-gárdisták meggyilkolták, a román közigazgatás forrásai szerint a kivégzettek háborús balesetet szenvedtek. /Ferencz Zsolt: A levéltár a megismerés helye, nem a titoktartásé. Beszélgetés Benkő Levente történész-újságíróval. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./


lapozás: 1-30 | 31-34




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998