Dec. 4-én mutatták be Szovátán a tájegység legfrissebb szellemi termékét, Márton Béla Fából faragott díszítmények a Sóvidéken című fotóalbumát. A szerző először próbálja rendszerezni az elmúlt száz év sóvidéki faragványait. A szerző díszítőfaragó, emellett néprajzi kutatással is foglalkozik. A bevezetőben a szerző rávilágított a helyi sajátosságok és az egész magyar nyelvterület közötti kapcsolatokra. A könyv fejezetei: A szovátai villák és a korondi házak áttört díszei; Gyalogkapuk és székely kapuk; A csűrkapu díszei, kútágasok díszei; Szerszámok, eszközök; Sóvidéki jármok; Bútorok; Sóvidéki kopjafák; Sóvidéki fafaragók életrajzi adatai, jelentős alkotásai. Az albumból kitűnik, hogy Korondon sokkal több kopjafát faragtak az elmúlt évszázadokban, mint a szomszédos településeken. Ennek oka talán a hagyománytisztelet. /B.D. [Bölöni Domokos]: Száz kép a Sóvidékről. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 14./
2003. május 6.
A székely Sóvidéken végzett két évtizedes gyűjtő-, feldolgozó és rendszerező munka befejező kötetéhez érkeztem. Az előző négy kötetben a Sóvidék élővilágát (etnobiológiáját) mutattam be, míg itt az élettelen természet ismeretét, néphagyományát tárom az olvasó elé." - írta Gub Jenő ötödik kötetének /Természetismeret és néphagyomány a székely Sóvidéken, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2003./ bevezetésében. A szovátai tanár, a Sóvidék szerelmese, fáradhatatlan kutatója Alsósófalva, Atyha, Békástanya, Felsősófalva, Fenyőkút, Illyésmező, Kopactanya, Korond, Pálpataka, Parajd, Sóvárad, Szakadát, Szováta és Vadasmező településekről összesen 607 adatközlőt sorolt fel név szerint. /(bölöni): Ha álmunkban gyermeket csókolunk. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./
2003. július 4.
Moldován Gyula székelyudvarhelyi festőművész ötvenéves, 25 egyéni és 50 csoportos kiállítása volt bel- és külföldön, 13 nemzetközi és 15 belföldi alkotótábornak volt a résztvevője. Az alkotót a Hargita és a Sóvidék csodálatos tájai ihlették. Június elsején nyílt meg Budapesten a Korona Szálló kiállítótermében tárlata, 25 olaj- és pasztellképét mutatta be. Állandó kiállítása van Parajdon. /Fekete B. Zoltán: Moldován Gyula, a Hargita és Sóvidék festője. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 4./
2003. október 24.
A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Irodalmi Kör meghívottja a Korondon élő és alkotó Ambrus Lajos volt. 1982-ben, prózai írásokból válogatott első kötetének megjelenése után 13 esztendeig nem adott ki könyvet. 1995-ben már költőként is bemutatkozott. Első verseskötetét (Lopott hold) az 1998-ban (Játék a tájban) és a 2003-ban megjelent Boldogok hajóján követte. Közben sok mese, történet, monda feldolgozására is vállalkozott. A megtartó falut - szociológiai szempontokból - nem, de népét, annak sajátos gondolkodását, viselkedését, tapasztalatainak tanulságait mindenképpen rögzítette, vallja. A több mint 100 tagot számláló korondi Firtos Művelődési Egylet tagjai közül többen is felolvastak már köri ülésen Gyergyószentmiklóson. Ambrus Lajos szerkeszti az 1990 óta megjelenő Hazanéző című művelődési folyóiratot. A Hazanéző, Sóvidék e páratlan krónikája több mint 1000 eddig kinyomtatott oldalával immár nagy érték, közismert kutatók, néprajzosok, történészek, nyelvészek közöltek benne. Az idei utolsó szám 2000 példányban jelent meg, de voltak számok, amelyekből 5000 példányt nyomtak. Páll Lajos festőművész és költő, minden szám címlapjának avatott szerzője. Szívessége hiányában a folyóirat meg sem jelenhetne. Mert mondanom sem kell, hogy minket elkerültek a nagy támogatási hullámok. /Bajna György: Ambrus Lajos szolgálatai. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 24./
2003. november 11.
A nagyváradi filharmónia tavaly alakult magyar néptáncegyüttese A só útja című táncjátékkal először mutatkozott be nov. 9-én Nagyváradon. A Zsidó Ferenc és László Csaba dramaturgiai ötletein alapuló táncjáték a só útját követi Erdélyen át, kitermelésének helyétől, a Székelyföldtől egészen az alföldig. Ennek megfelelően sóvidéki, küküllőmenti román, cigány és magyar, mezőségi, kalotaszegi, szilágysági és szatmári táncok kerültek be a táncrendbe. A László Csaba, az Udvarhely Néptáncműhely művészeti vezetője által rendezett, koreografált előadást az Állami Színház Szigligeti társulatának bérletes előadásaként láthatja a közönség, majd kiszállásokon is megtekinthető lesz. /Pengő Zoltán: A só útja Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), nov. 11./
2003. november 15.
Ferenczi Géza régész /sz. Kolozsvár, 1924. jún. 22./ édesapja, Ferenczi Sándor és István bátyja is neves régész volt. 1943-ban érettségizett, majd sikeresen felvételizett a Ludovika Akadémiára. 1946. szeptemberében érkezett haza, angol hadifogságból. Beiratkozott az egyetemre, a földrajz-történelem szakra. Kinevezték Székelyudvarhelyre múzeumigazgatónak. 1973 őszéig dolgozott igazgatóként. Bátyjával elhatározták, hogy régészetileg föltárják Udvarhelyszék vidékét. Ez eddig teljesen ismeretlen volt. Az itteni várakat a román kutatók dák váraknak mondják, amire a székelyek berzenkednek. A dákokat nem lehet összekötni a rómaiakon keresztül a mai románokkal. Udvarhelyen, a környéken a népvándorlás korának kezdetétől még vannak dák településmaradványok, de attól kezdve, egészen a XI. századdal bezárólag nincs semmiféle régészeti lelet. Az, ami van Ócfalva határában, VII. századi szláv anyag. Tehát nem állja meg a helyét sem az, hogy itt tovább élt volna a korábbi népesség a római hódítás után. 1918 óta egyebet se csinálnak a román kutatók, elsősorban Erdély területén, mint hogy mindenütt kutatják a dáko-román kontinuitás bizonyítékait. Nyolcvan esztendő telt el... Egyetlen helység van Erdély területén, a Medgyes melletti Baráthely, ahol valóban ki lehet mutatni egy település folytonosságát, de itt sem népi folytonosságról van szó, nem a dák lakosság továbbéléséről, inkább arról, hogy eltűnnek a dákok, megszűnik a település, rátelepül egy másik nép, egy harmadik, negyedik - gótok, gepidák. Ferenczi elmondta, hogy először Tartod váránál, Varság határában, majd Budváron várfalat találtak, ahol XII. századi lakóházat találtak. Ezt követte Kustaly várának ásatása, Oklánd határában, rendkívül gazdag anyaggal, szintén a XII: századból. Rapsonné várának ásatásánál Parajd határában, majd a firtosvári ásatásnál a régészeti leletanyag azonos volt, egykori templom maradványai kerültek elő, amelyek ugyancsak XII-XIII. századinak tekinthetők. Ferenczi hangsúlyozta, nem véletlen e várak megjelenése adott helyen, ezek egy Szent László-korabeli határvédelmi rendszer tagjai. Besztercétől ívben, Homoródon át, le egészen Brassóig, és utána még folytatása volt Lugos környékén egy egészen korai, X. századi, XI. század eleji, Erdélyt középen átszelő földvár-sorozatnak. Ezek egy központi elgondolás alapján kiépített határvédelmi rendszer gyepűség-tagjai voltak. E várrendszerhez tartozik egy töltésvonulat is, végig követhető, Orbán Balázs is leírta. Érdekessége, hogy 2-3 kilométerre húzódik a várak sora előtt. Hogy Korond környékén van Firtos vára, elég közel Rapsonné vára, nincs túlságosan messze Tartod vára, ez azért, mert ott volt a só. Ez Sóvidék, s a vidéket, a sót jobban kellett őrizni, mint a többi határt. Udvarhelyszéken a legkorábban a XIII. század első évtizedeiben jelentek meg és telepedtek le királyi utasításra a telegdi székelyek Nagyvárad környékéről... A várakat viszont korábban építették (a XI. század végén), a székelyek a XIII. század elején kerültek ide, tehát van egy százesztendős időkülönbség. Ferenczi szerint - továbbnyomták a honfoglalókat keletre, ők lennének a régibb, Szeret-menti csángók ősei, s helyükbe - mert az üresen maradt - hozták be a székelyeket, északon meg a magyarok helyébe a szászokat. Az eljövendő kutatások feladata lesz az ősibb csángók és nevük felderítése. Ferenczi kitért arra is, hogy bátyjával a kutatásokat folytathassa, azt mondták: a római limes maradványait kutatják. Ez volt az egyik fedőmagyarázat. Megjelent 1999-ben Ferenczi Géza A moldvai ősibb csángók /Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely/ című könyve. A Szeret mentén végighúzódó, csángók lakta zóna ma már két nagy csoportra oszlik: van a Bákó környéki, illetve északon a Románvásár környéki csángó vidék. Valamikor összefüggő volt, aztán két részre, mostanában pedig még kisebb darabokra kezdett forgácsolódni. Ferenczi Géza régebbi írása: Kiegészítések az énlaki rovásírásos felirat megfejtéséhez és Muzsnai Dakó György tevékenységéhez I-II. (Megjelent a Keresztény Magvető 1971-1972-es évfolyamában.). Ferenczi felvetette a rovásírásos emlékeket tartalmazó gyűjteményes kiadvány, a Corpus Inscriptionum Siculorum tervét is a Székely rovásírásos emlékek című könyvében (Székelyudvarhely, 1997). Ferenczi Géza végzi édesapja Ferenczi Sándor és bátyja, dr. Ferenczi István régész-történész Kolozsvárt található tudományos hagyatékának a rendezését. Bátyja magyarországi kutatók bevonásával Kelet-Magyarország XI. század végi gyepűjét, védelmi rendszerét bemutató tanulmánykötetet (monográfiát) készült megjelentetni, összeállította a kötet tervét is. Ez halála miatt elakadt. Ezt a munkáját szeretné sajtókész állapotba előkészíteni. /Oláh István: A történelemnek mondott történelem. Beszélgetés FERENCZI GÉZA régésszel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), Színkép melléklet, nov. 8., folyt.: nov. 15./
2003. november 28.
Négy, a Mentor Kiadó gondozásában megjelent néprajzi tárgyú kötetet mutattak be nov. 26-án Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaságnál. Olosz Katalin: Víz mentére elindulám, Hála József: Hogyan gyűjtöttek elődeink, Madar Ilona: A Sóvidék földművelése és Péntek János: Népi nevek, népi hagyományok című könyveivel ismerkedhettek meg a jelenlévők. Olosz Katalin történet formájában mutatja be a folklórkutatás 150 évét, a gyűjtést és a feldolgozást. Olosz Katalin a levéltárakban a néphagyomány másik életformáját, a kéziratos és a lapokban közölt anyagot kutatta. Hála József azokról írt, akik felfedezték a népi kultúrát. Madar Ilona könyve a Sóvidék hagyományos gazdálkodását próbálja rekonstruálni. Péntek János a nép, a nyelv, a kultúra erős kapcsolatát mutatta meg, az erdélyi nyelvjárási zónákról, azok legfontosabb jellegzetességeiről szólt. /F. I.: Erdélyi hagyományok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./
2002. január 20.
Jan. 19-én Alsócsernátonban közel kétszázan vettek részt a Rádu Ibolya tanítónő által szervezett Csiporkázó Játszóház Egyesület idei évadnyitó ünnepségén. Rádu Ibolya házigazdaként és könyvszerkesztőként köszöntötte a jelenlevőket, majd felkérte Tulit Ilona magyar szakos tanárt, a könyv felelős kiadóját, hogy ismertesse a napokban megjelent Ké(s)z csodák című kiadványt. Ez a könyv a nyáron ugyancsak a T3 Kiadónál megjelent Játszóházi csipicsupi bővített kiadásaként látott napvilágot. A játszóház ifjúsági tánccsoportja egy sóvidéki és egy mezőségi táncot, a Pitypaládé csoport pedig egy gyermekjátékot mutatott be. /(Iochom): Csiporkázó évadnyitó Alsócsernátonban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 21./
2002. május 14.
Hargita megyében 15 kistérségi társulás működik. Név szerint az Alcsík, Csomád-Bálványos, Felcsík, Pogányhavas, Észak-kelet Hargita, Sóvidék, Hegyalja, Felső-Homoródmente, Rika, Keresztúr, Kászon, Bucsin-Délhegy-Libán, Szent László, Nagyhomoród és a Kelemen társulások. Két évvel alakult meg a Felcsík Kistérségi Társulás, melyhez négy felcsíki község: Madéfalva, Dánfalva, Karcfalva és Csíkszentdomokos tartozik. Az újonnan alakult község, Csíkmadaras is csatlakozik a társuláshoz, Balánbánya is jelezte felzárkózási szándékát. Mihály József kistérségi menedzser tájékoztatott: csak a múlt évben kezdhettek munkálkodni, hiszen addig az alakulással, irodahelyiség szerzésével és egyéb szervezési tevékenységekkel voltak elfoglalva. Tavaly 16 pályázatot készítettek öt pályázatuk támogatást nyert, négyet azért nem tudnak kivitelezni, mert a résztámogatáshoz szükséges összeg nem áll rendelkezésre. Az önrészt saját forrásokból kell előteremteni. /Kristó Tibor: Felcsíki kisrégió és vidékfejlesztés. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 14./
2004. január 16.
Megjelent Madar Ilona újabb könyve: Sóvidék földművelése /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/. Két évtizeddel ezelőtt zárta le a szerző a gyűjtött anyag feldolgozását. A gyűjtés idején a hagyományos gazdálkodásnak olyan jelenségeit, formáit örökíthette meg a szerző, amelyeket talán ma már nem lehetne lencsevégre kapni (pl. sarlós aratás). Gazdaregulákat, szokásleírásokat is találunk a könyvben. /P. B. Á.: Madar Ilona a Sóvidék földműveléséről. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 16./
2004. március 18.
Harminckettedik esztendeje, hogy a Sóvidék marosvásárhelyi festője, Sükösd Ferenc fiatalon, tragikusan elhunyt. Márc. 17-én megnyílt az emlékkiállítása Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában. /N. M. K.: Sükösd Ferenc képei a Kultúrpalotában. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 18./
2004. március 24.
Tófalvi Zoltán /sz. Korond, 1944. márc. 24./ Kolozsváron szerzett történelem-filozófia tanári képesítést. Éveken át szülőfalujában volt tanár, majd a Marosvásárhelyi Rádió riportere, később A Hét, az Erdélyi Napló munkatársa, jelenleg az RTV magyar adásának szerkesztője. Művei: Pogány fohászok faluja (riportok, 1979), Ceramica din Corund – A korondi kerámia (kétnyelvű monográfia Kardalus Jánossal, 1981), A Temesváron élő atyhai közösség (szociológiai tanulmányok, 1984), Ha egyszer egy ember támad (riportok, 1989), Kövek egy siratófalhoz (vallomások a kommunista diktatúra mártírjairól, Gazda Józseffel közösen, 1994), A sóvidéki népi fazekasság (monográfia, 1996), Északi változatok (Beszélgetések Dániában, Svédországban, Norvégiában, Finnországban élő jeles magyar értelmiségiekkel, 2000), Élet a föld alatt (Balaskó Vilmos református lelkipásztor 1983-ban papírra vetett emlékirata – felfedezte, sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel látta el T.Z., 2000), Fodor Pál és az erdélyi kérdés (tanulmány, Korunk, 2003), A Dunánál (sorozat az erdélyi ötvenhatosokról a Székelyföld c. folyóiratban). A hatvanéves Tófalvi Zoltán riporter, kutató, helytörténész, monográfus, író és 1956 kutatója. A történetkutatás mellett fontosnak tartja a néprajzi kutatást, doktori dolgozata témája is a sóvidéki fazekasság volt. Óriási anyagot kell átnézni 1956-ról is, például csak a Szoboszlay-per perirata több mint harmincezer oldalt tesz ki. Tófalvinak van szerepe abban, hogy a kiskunmajsai kápolna falára odakerültek az erdélyi magyar mártírok nevei is, és Budapesten a 301-es parcellában is ott olvashatóak ezek a nevek. /Bölöni Domokos: "A pászma, melyet vállaltam". = Népújság (Marosvásárhely), márc. 24./
2004. március 29.
Korondon, a Firtos Közművelődési Egyesület és a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által A Sóvidék és képzőművészei címmel életre hívott, kiállítással egybekötött minikonferenciát tartottak márc. 27-én. Tófalvi Zoltán és Szabó Zoltán a kazettás mennyezetek mesteréről, a 39 évesen gázmérgezésben meghalt Sükösd Ferencről beszélt. Németh Júlia nem lehetett jelen, ezért a szervezők felolvasták Benczédi Sándor életét és művészetét bemutató írását. Sándor Jánosról beszélt Irsai Zsolt, Bölöni Domokos a hányatott sorsú költő-festő, Páll Lajos eddigi életútját mutatta be. A két legismertebb kortárs szovátai képzőművészt, Bocskai Vince szobrászt és Kuti Dénes festőt Nagy Miklós Kund, illetve Gáspár Sándor méltatta. Bocskai jelenleg egy kolozsvári térre megrendelt, három méter magas Márton Áron-szobron dolgozik. Ambrus Lajos, a Firtos Közművelődési Egyesület elnöke bejelentette, az épülő korondi művelődési házban több termet is egy állandó, a sóvidéki képzőművészetet bemutató galériának szánnak. /Zilahi Imre: Sóvidéki lustra. = Krónika (Kolozsvár), márc. 29./
2004. április 28.
Ápr. 27-én a 24. beteggondozó központot avatták fel Hargita megyében, ezúttal Felsősófalván. Az avatóünnepségen jelen volt: Bunta Levente, a megyei tanács alelnöke; dr. Szász János, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas igazgatója; dr. Márton András, a főegyházmegye programvezetője; Szász Tibor helybeli református lelkész és Vákár Gábor, Parajd község polgármestere. Az egész megyére kiterjedő beteggondozó szolgálat az összefogás eredménye. Mindmáig az egyetlen olyan beteg- és lelkigondozó hálózat, mely csak Hargita megye községeiben és falvaiban működik. Felekezeti hovatartozás nélkül – a Sóvidék lakóinak többsége református vallású – a katolikus főegyházmegye az ökuménia jegyében végzi hálózatépítő tevékenységét. Felsősófalván a korszerűen berendezett beteggondozó központ két munkatársa: Szász Edit főasszisztens, valamint Kacsó Borbála segédápoló vállalta a Sóvidék falvaira kiterjedő otthoni idős betegek gondozását. /Kristó Tibor: Beteggondozó központot avattak Felsősófalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 28./
2004. július 17.
Júl. 18-án Felsősófalván fogják leleplezni Parajdi Sándor amatőr szobrász alkotását, a dombormű a Sóvidéki székely táncot és a híres Nyicu zenekart ábrázolja. Az avatás után kezdődik a X. évfordulóját ünneplő felsősófalvi Székelyföldi Táncház, ahol évek óta találkoznak Japántól az Amerikai Egyesült Államokig, Erdélytől Magyarországig a táncot tanulni vágyó fiatalok. Tavaly már több mint 300 fiatal ropta az erdélyi (kalotaszegi, csíki, sóvidéki, mezőségi, szatmári, csángó stb.) táncokat. /Domborműavatás és táncház Sófalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./
2004. július 17.
A Firtos Művelődési Egylet folyóirata, a Korondon megjelenő Hazanéző című hungarológiai kiadvány verspályázatot hirdetett meg a Vancouverben 10 éve elhunyt Tamási Miklós költő emlékére, aki második szülőföldjének tartotta a Sóvidéket, és könyvtárát is az egyletre hagyta. A megtartó anyanyelvről szóló lírai, epikai vagy drámai költeménnyel lehetett jelentkezni. Az ünnepélyes díjátadás júl. 12-én zajlott, a Hazanéző Irodalmi Tábor megnyitóján, a korondi középiskola előtti térkompozíció, Miholcsa József Erős várunk az anyanyelv című alkotása előtt. A díjakat Ambrus Lajos, a Hazanéző főszerkesztője nyújtotta át. A Firtos Művelődési Egylet Üvegharang csoportja bemutatta a díjazott költeményeket. Fellépett a kisiskolások furulyaegyüttese. /D.B.S.: A Hazanéző díjai. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 17./
2004. szeptember 21.
Gub Jenő /sz. Szováta, 1929/ volt helyettes tanár, címzetes tanár és iskolaigazgató. Biológia-földrajz szakos tanári oklevelét a kolozsvári egyetemen szerezte. 1964 óta mindvégig szülővárosában tanított, forma szerinti 1989-es nyugdíjazásáig. Gub Jenő két évtizedes kitartó munkával öt kötetbe gyűjtötte össze és adta ki a Sóvidék embereinek az élő és élettelen természetre vonatkozó ismereteit, néphagyományait. (Erdő- mező növényei a Sóvidéken; Erdő- mező állatai a Sóvidéken; Háziállataink dicsérete; Kertek-mezők termesztett növényei a Sóvidéken; Természetismeret és néphagyomány a székely Sóvidéken.) Szakterülete: az etnobotanika és az etnozoológia. Újabb könyve szólásokat tartalmaz: Üres kalász fenn hordja a fejét. Székelyföldi szólásmondások, közmondások, találós kérdések, mondókák, rigmusok, táncszók, húsvéti locsolóversek, székelykapu-feliratok /Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2004/. /B. D.: A gyűjtőmunka hasznos hordaléka. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 21./
2004. december 14.
A korondi Hazanéző 2004/2-es számában olvasható Ferenczi István Száz éve született Kovács István, Erdély egyik legkiválóbb régésze című emlékezése. Kovács István /1880-1955/ mindenkitől elhagyottan, gyomorrák okozta hosszas szenvedés után valósággal éhen halt. Halála után nagyon értékes könyvanyaga jórészt elkótyavetyélődött, kéziratban maradt számos kiváló tanulmánya megsemmisült, a régészettudomány pótolhatatlan kárára. A Sóvidék festőjére, az alsósófalvi Sükösd Ferencre Tófalvi Zoltán emlékezett. A 39 évet élt Sükösd Ferenc a legnagyobb erdélyi festők egyike volt. Nagy Miklós Kund beszámolt arról, hogy Bocskay Vince szovátai műtermében a nagy erdélyi püspököt, Márton Áront örökíti meg. /b. d.: Hazanéző. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 14./
2005. január 24.
Szovátára érkezett a magyar labdarúgás legpatinásabb együtteseinek egyike, a Ferencváros kerete. A bajnoki címet őrző együttes két okból választotta a sóvidéki fürdővárost téli alapozásának színhelyéül. Egyrészt úgy ítélték meg, hogy az osztrák Alpoknál sokkal olcsóbb helyszínen a lehető legnyugodtabb körülmények között készülhet a csapat, de Szováta kiválasztásában döntő jelentőségűnek tűnik, hogy László Csaba vezetőedző, aki Székelyudvarhelyen született és nőtt fel. A Ferencváros egy hétig tartózkodik a fürdővárosban, előreláthatólag bemutató jellegű teremmérkőzést is játszanak Székelyudvarhelyen. A Fradi utoljára 1981-ben fordult meg Erdélyben, barátságos mérkőzéseken. /Szovátán alapoz a Ferencváros. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 24./
2005. május 21.
Az Erdélyi Művészet /Székelyudvarhely/ idei első számában Jánó Mihály Középkori falképek Európa szívében címmel a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban megrendezett dokumentációs kiállításról számolt be. Sóvidéki és egyetemes a címe Tibori Szabó Zoltán Kusztos Endrét méltató cikkének. Olvashatunk továbbá a lapban az erdélyi kastélyokról, Bíró József tollából. /Művészek, művészeti események. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./
2005. június 28.
Sófalvi András régész-történész tízéves munkáját összegezte Sóvidék a középkorban /Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely/ című munkájában. A szerző sófalvi származású, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem régész-történész szakán végzett, jelenleg a Haáz Rezső Múzeumban dolgozik. A Fejezetek a székelység középkori történelméből alcímet viselő könyv a Múzeumi Füzetek sorozat 23. darabja. A kötet legfontosabb részei az egyházi építészet, a sóvidéki várak, illetve a sóbányászat kérdéseinek taglalása. /Katona Zoltán: Sófalvi András: Sóvidék a középkorban. Igényes történelmi szakmunka. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 28./
2005. július 12.
Gub Jenő szovátai tanár tizedik önálló könyvével rukkolt elő /Rapsóné rózsája/. Előző kötetei (Erdő-mező növényei a Sóvidéken, Erdő-mező állatai a Sóvidéken, Háziállataink dicsérete, Kertek, mezők termesztett növényei a Sóvidéken, A meleg égövön hideg van, Természetismeret és néphagyomány a Székely Sóvidéken, Üres kalász fenn hordja a fejét, A könnyező egerek története, Szováta – turistakalauz) mellett társszerzője az Erdélyi útikönyv, Erdély – útikalauz, Növények a folklórban, A Tordai-hasadéktól Szent Anna taváig című gyűjteményes köteteknek. A Sóvidék hűséges kutatója-krónikása ezúttal Székelyföld népköltészetének világába vezeti olvasóját. /(bölöni): Új könyv. Rapsóné rózsája. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 12./
2005. július 12.
Gub Jenő szovátai tanár tizedik önálló könyvével rukkolt elő /Rapsóné rózsája/. Előző kötetei (Erdő-mező növényei a Sóvidéken, Erdő-mező állatai a Sóvidéken, Háziállataink dicsérete, Kertek, mezők termesztett növényei a Sóvidéken, A meleg égövön hideg van, Természetismeret és néphagyomány a Székely Sóvidéken, Üres kalász fenn hordja a fejét, A könnyező egerek története, Szováta – turistakalauz) mellett társszerzője az Erdélyi útikönyv, Erdély – útikalauz, Növények a folklórban, A Tordai-hasadéktól Szent Anna taváig című gyűjteményes köteteknek. A Sóvidék hűséges kutatója-krónikása ezúttal Székelyföld népköltészetének világába vezeti olvasóját. /(bölöni): Új könyv. Rapsóné rózsája. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 12./
2005. augusztus 31.
Tizenhatodik évfolyamánál tart a Hazanéző, a korondi Firtos nevű művelődési egyesület folyóirata. A kiadvány elsősorban a Sóvidék tükre, de szellemi láthatára tágabb. Alkotóműhelyében született meg a Hazanéző Könyvek sorozata – írta a főszerkesztő Ambrus Lajos. Létrehozták a Vancouverben elhunyt (Korondhoz érzelmi szálakkal kötődő) Tamási Miklós költő nevét viselő dokumentációs könyvtárat, kopjafagyűjteményük között pedig olyan személyiségeknek állítottak emlékjelet, mint dr. Kátó László orvosprofesszor, Benczédi Sándor szobrászművész, Ferenczi István történész, legújabban Bandi Dezső faragóművész népművelő. A Hazanéző találkozóira nemcsak írók, kutatók, hanem a tájegység képzőművészei, Erdély népművészetének ismert alkotói is eljönnek. Évente szervezik a Hazanéző Nemzetközi Irodalom és Folklórtábort is. /dbs: Nézzünk haza. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 31./
2005. október 11.
Október 8-án a hagyományőrző táncosok, dalosok hetedik alkalommal találkoztak Kibéden. A népviseleti parádé ezúttal sem maradt el. Emlékeztek Szabó György Pál tanárra, aki újból életre hívta a Gyöngykoszorú mozgalmat. Barabási Attila-Csaba feleségével, Zsuzsánna igazgató asszonnyal a Sóvidék művelődésének zászlóvivői közé léptek. A Kenden élő Magyarosi Erzsébet tanárnő az erdőszentgyörgyi iskolaközpont igazgatójaként Kibéden is otthon érzi magát, ugyanúgy a mindig alkotási lázban égő Ráduly János néprajzkutató. A kultúrházban Ferenczi Ernő ny. kántortanító festményeiből nyílt alkalmi kiállítás. A csávásiak nyitómuzsikája után egymást követték a fiatalok: a helybeliek Madaras Gábor nevét viselő csoportja, aztán a koronkaiak, a szovátai Mezőhavas zenekar, ott voltak Dicsőszentmárton, Holtmaros, Csíkszereda, Makfalva, Gernyeszeg, Mezőmadaras, Szászváros, Hármasfalu, Parajd táncosai és énekesei. /Bölöni Domokos: Derű és reménység Kibéden. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./
2005. október 13.
Megjelent P. Buzogány Árpád „Kihúzza a töviset az ember kezéből” című, népi mesterekről, mesterségekről szóló riportokat, interjúkat tartalmazó könyve. Dokumentumértékű munka. A székelykeresztúri és sóvidéki mesterek és mesterségeik dicsérete. A könyv az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület kiadásában jelent meg. /(bb): Dokumentum, néprajz, olvasmány. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 13./
2005. október 27.
Ha Korondon adatgyűjtő kutató a helyi szokások felől érdeklődik, bizonyosra vehető, hogy István Lajoshoz irányítják. A sóvidéki népélet alapos ismerője István Lajos fazekasmester. Megírta a korondi kerámia történetét, gyakran jelen volt írásaival a rangos Népismereti Dolgozatok című évkönyvekben. Hosszadalmas volna felsorolni dolgozatainak, ismeretterjesztő írásainak címét. 2000 óra megjelent munkái a következők. Társszerzője a Korondi sokadalom című helyismereti/helytörténeti témájú, 2000-ben megjelent könyvnek (díjazták Budapesten), abban ő a sóvidéki vízi szerkezetekről és faedényekről írt. 2001: Korondi közmondások. Tanyatelepülések nevének eredete (Pálpataka, Fenyőkút). 2002: Halál, temetés, gyász a korondi magyaroknál és cigányoknál (díjazták Magyarországon). 2003: A korondi határpásztorságról. 2004: Korondi vezeték- és ragadványnevek. 2005: Isten a fő Gondviselő (ez az eszmefuttatás a kolozsvári Vasárnap című katolikus hetilapban jelent meg). István Lajos október 27-én tölti be 85. évét. Jelenleg írja a korondi kendertermesztés történetét. /Komoróczy György: A sóvidéki népélet eleven lexikona. István Lajos köszöntése. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./
2006. február 21.
Február 16-án Nagygalambfalva kultúrotthonában telt ház előtt adott színvonalas fúvóshangversenyt a Gergely János zenetanár által vezetett Udvarhelyszék Fúvószenekar. Tíz évvel ezelőtt alakult meg a zenekar, melyet 2005 elejétől kibővítettek fehéregyházi, alsóboldogfalvi, keresztúri, udvarhelyi, zetelaki, gyergyói és sóvidéki felkészült fúvósokkal, és felvették az Udvarhelyszék Fúvószenekar nevet. Jelenlegi létszámuk 45–50 között van. A fúvószenekarnak már tavaly volt egy turnéja, melynek előadásai során az udvarhelyi Magyar Kultúra Napja elnevezésű rendezvénysorozatra készültek fel. Mostani körútjukon eddig Székelyudvarhelyen és Alsóboldogfalván léptek fel, február 28-án Alsósófalvalván, márciusban pedig Szentegyházán koncerteznek. Repertoárjukban barokk és klasszikus zenei átiratok, kuruc dalok, valamint népzenei feldolgozások, filmzene és könnyűzene, illetve tradicionális fúvószenekari művek szerepelnek. /László Miklós: Hangversenyek az Udvarhelyszék Fúvószenekarral. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 21./
2006. július 7.
Terjedelmes kötetet jelentettek meg Parajd múltjának elkötelezett kutatói, Csiki Zoltán magyartanár irányításával mindent begyűjtöttek, ami e sóvidéki nagyközség történetével kapcsolatosan fellelhető. A Rapsóné öröksége /Corvin Kiadó, Déva, 2006/– így, egy n-nel él a hétköznapi nyelvhasználatban e név – című kötet tudományos igényességgel dolgozza fel a település földrajzát, történelmét, művelődési hagyományait. A legtöbb írás szerzője a kötetet gondozó Csiki Zoltán, kívüle Horváth István, Ozsvát Pál, Vécsei András vállalkozott egy-egy szakterület feldolgozására. Esetenként nem volt könnyű hozzájutni a forrásanyagokhoz. Ezzel kapcsolatban megjegyezte Csiki Zoltán: „Jó lenne, ha a Csíkszeredai Állami Levéltárban csökkenne a bürokrácia, és elkelne egy-két magyar nemzetiségű alkalmazott is. A csak bizonyos napokban működő, napi 3-4 órai konzultálási lehetőség évekre nyújtja a kutatást, amit másképpen néhány hét alatt is el lehetne végezni.” /Borbély László: Tanulmányok Parajd múltjából. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./ Egy fejezet a könyvből:Adalékok a tanügyben uralkodó légkör megismeréséhez az 1989 előtti évtizedekben Új élet, új nevelő című füzetecske (1946), majd a Hogyan tanítsunk? lesz az új rendszer nevelési vezérkönyve. Kezdetben még a lelkészek oktatják a vallást az iskolában, megünnepelhetik március 15-ét, október 6-át, a reformáció napját, mindenszentek, halottak, Gyümölcsoltó Boldogasszony, húsvét, áldozócsütörtök, pünkösd, gyertyaszentelő, karácsony, madarak és fák napját. Az olvasmányok, versek között még ott van A rab gólya, Árpád sírja, Mátyás anyja, E rab föld mind az én hazám, és a Hideg szelek fújdogálnak című dalt is énekelhetik. Földrajzból még Erdély, a vármegyék, Küküllő vidéke, Udvarhely vármegye a kiindulópont. Történelemből a fontosabb magyar királyok, Szent István, A magyarok Levédiában típusú leckék szerepelnek. Új: Sf. Dumitru, január 24-e mint nemzeti ünnep, Mihály román király, november 7. és augusztus 23. az átállás napjának megünneplése. A falon még a román király arcképe van. Megtiltották a Bocskai-sapkák hordását (1946), Magyarország térképének el kell tűnnie az iskolákból, és rendelkezés szerint „a tanszemélyzet engedély nélkül állomáshelyét nem hagyhatja el”. Felettesekkel csak a fokozatokat betartva léphettek kapcsolatba. A tanítóktól életrajzokat kérnek, összeszedik és máglyán égetik el a tiltott könyveket, a múlt emlékeit, a nyugdíjasoknak megtiltják a tanítást (1947), külön rendelkezés foglalkozik a megszólításokkal és köszönéssel (1949), az orosz nyelv kötelezővé válik a IV. osztálytól, újjászervezik a tanfelügyelőségeket (1948. XI. 15.), megszüntetik az iskolatanácsokat (1949), kötelező a Szovjetunió népszerűsítését szolgáló ARLUS helyi szervezeteinek megalakítása (1948), Lenin halálának, a szovjet hadsereg megalakulásának megünneplése. A tanítók fejadag szerint kapják a cukrot, a kenyér- és ruhapótlékot, 1947-ben három hónapig nincs fizetés, vezényszóra alakulnak a szövetkezetek, amelyeknek létrehozásában a kádereknek elöl kell járniuk: iskolaszövetkezetek, „Összetartás” fogyasztási szövetkezet, Székelység elnevezésű szövetkezet, Economat (1946–1947). 1948-ban a román király képét kötelezően Groza Petru képe váltja fel az osztályfalakon, a címerek is megfelelően változnak. Annyi gyűjtést kell végezni, hogy még a puszta felsorolásuk is nehéz, s ma már kevesen tudnák megmondani ezek hasznát: vadgesztenyegyűjtés, fahamu-, cserebogár-, üveg-, csont-, szurok-, kalász-, bükkmag-, gyümölcs-, gyümölcsmag-, később kökényvirág- és csalánlevélgyűjtés, kötelező selyemhernyó-tenyésztés ott, ahol az egész faluban két kézen meg lehet számolni az eperfákat. De gyűjtöttek a napközi otthon, a moldovai magyar tanítók és iskolák megsegítésére, míg kimondatott, hogy a csángóság nem „igényli” az ördög nyelvének tanítását. Kötelező gyermek- és ifjúsági kórusok megfelelő repertoárral, állandó kórusünnepségekkel, színjátszó versenyek, szervezett rádióhallgatások felnőttek és tanulók számára, havi jelentések a népművelésről, faliújságversenyek, a kádereknek részt kellett venniük a vetési mozgósításokban (ún. vetési csata), állandó ideológiai előadások, a vizuális agitáció frissen tartása stb. Aki saját fejével mer gondolkozni, annak az eltávolítás, nehéz börtönévek, emberi lényének megsemmisítése következnek. Nem egyedülálló Parajd tanügyi helyzetében Fülpösi Jenő magyar szakos esete. (Kilenc évre ítélték el nyelvtanórán diktált példamondatai miatt.) A tanító mozgósító plakátokat ír, gyűlésekre hívó megjelenésre kilincsel, házal a szükségletek szerint. A falvakat a „fekete autók” járják, s ha valaki ellene mer agitálni, azonnal elviszik, kanálisokban hálatják, a fogait az első találkozáskor beverik, sortüzeket adnak le a falvakra, éppen templomból távozó lakosságára, hogy aztán a kultúrotthonokba térített közösségekkel aláírassák a belépési nyilatkozatot. Az erdőcsináldi, nyárádszeredai vagy a vadasdi tanítót és másokat főbelőttek, ezrek élnek a Kárpátokon túli csupasz területekre száműzve (soknak az új nevét és megválasztott nemzetiségét is a hatalom adja a kezébe), mások a Duna-deltában vívják élethalálharcukat a létért! Például Fülöp Ferenc innen való későbbi erdőszentgyörgyi református esperes, sok más környékbeli különböző rangú emberrel együtt. Parajdon sokan átmenetileg nem mutatkoznak, s ha nappal is zárt kapuk előtt népesebb agitáló csoport jelenik meg, a gazda begyakorolt mozdulatokkal távozik a telek hátsó részén valamelyik erdőrengeteg felé. Az évtizedekig uralkodó politikai szellemet jól bizonyítják a kor tankönyvei. Az V. osztály számára írt Énekeskönyv, Állami Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó, Bukarest, 1960, a hangszerek bemutatása mellett a nagy tömegeket mozgató kórusok képe, Románia állami himnusza és a kötelező Internacionálé mellett, román és magyar nyelven hirdeti a határtalan derűlátást. Ennek az alapja a közösbe terelt gazdálkodás, a hadsereg, a bányászat, a traktorokról, szovjet hatalomról, pártról szóló dicshimnuszok, indulók.
2006. október 23.
Mezőség címmel rendezett konferenciát október 21-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), valamint a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke. Egyed Ákos akadémikus, EME-elnök megnyitóbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mezőség természeti adottságai – folyóvizek hiánya, városoktól való távolsága, rossz közutak – megnehezítették a ráadásul több vármegye között megoszló vidék fejlődését, így visszamaradt a többi tájegység mögött. Keszeg Vilmos a régió kutatásának főbb eredményeit vázolta fel. A néprajzkutató hangsúlyozta, a Mezőség elszigeteltsége a vidék erényévé vált, hiszen így konzerválódtak a régió népzenében, néptáncban, népszokásokban, népmesében vagy a díszítőművészetben rejlő kincsei. Starmüller Géza műépítész A mezőségi sóvonal hatása Kolozs megyére című előadásában többek között a Sóvidék kialakulását emelte ki. Előadások hangzottak el a Mezőség élővilágának környezet- és tájvédelmi jelentőségéről, a régió helyneveiről, városiasodásáról, a középkori Mezőség vásárairól, valamint az ott folytatott néptánckutatásról is. /A hátrányból kovácsolt erény. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./ Keszeg Vilmos, a Néprajz és Antropológia Tanszék vezetője elmondta, ez a rendezvény az évente megtartott konferencia-sorozatba illeszkedik. A Mezőség-kutatás régóta folyik. Ennek ellenére mégis hiányzik az összefoglaló monográfia. Egyed Ákos akadémikus, az EME elnöke kifejtette: nagy öröm számára, hogy az újabb régió-kutatási konferencia. Pozitívumként értékelte, hogy van utánpótlás az elképzelt terv kivitelezéséhez. /Vetési Júlia: Interdiszciplináris Mezőség-konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./
