udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 62 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-62
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Bán Árpád

2008. augusztus 1.

Messziről is jöttek, ki titokban, ki nyíltan Zágonba, a templom portikusában levő kicsi Mikes-szobába, amelyet az akkori lelkipásztor a hatalom tiltása ellenére hozott létre. Sokszor Beder Tibor volt Hargita megyei tanfelügyelő hozott pionírokat, és a lelkipásztorral csukott ajtó mögött tanították történelmünket. Aztán jött 1990, Mikes halálának évfordulója – összeült az akkori alpolgármester, Kiss József Kozma Béla lelkipásztorral, jöttek megyei vezetők, és összeállították a műsort. Az ünnepségen híres külföldi és hazai személyiségek vettek részt, köztük néhai Czine Mihály, Jókai Anna írónő, Kányádi Sándor költő, néhai Domokos Géza és Ács Zoltán, a holland Mikes Társaság akkori elnöke is. Ács Zoltán javasolta, alakuljon egy egyesület, ez mentheti meg a kastélyt és a Mikes korabeli műemlék gabonást. Így indult a Mikes Kelemen Egyesület útjára. Később az imateremben gyűltek össze jó néhányan, összegyűlt a bejegyzéshez szükséges pénz, a jegyzőkönyvet Csoma Antal magyar szakos tanár vezette. Komoly vita volt a kastély befejezéséről, elhangzott, hogy kellene valaki, aki egyelőre fél normával átvenné a már érkező berendezéseket, és egyáltalán, felügyelné a dolgokat. Kozma Csilla javasolta Kocsis Tündét, aki Borosnyón tanított, és szeretett volna hazakerülni. Szépen indult minden, Orbán Árpád a konyhát is ellátta bútorral és edényekkel. Létrejött a Kiss Manyi-emlékszoba, azután a Csutak Vilmos-emlékszoba is. A sokat emlegetett kultúrmunka idegenvezetésből állt, amit Kocsis Tünde végzett, de egyéb megmozdulás nem volt. /Kozma Csilla, Zágon: A Mikes-múzeumról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 1./

2008. december 15.

A diktatúra idején Romániában bevett mondás volt, miszerint a magyar szép lehet, de okos nem. Vagyis lehetett aligazgató, de igazgató soha; egy klubalelnöki címet még elcsíphetett, elnökségre azonban hiába ácsingózott. Kivétel volt a még meglévő néhány magyar nyelvű intézmény, de ezek száma vészesen apadt, a magyar iskolák helyét átvették a vegyes tannyelvűek, ahol az addigi magyar igazgatóból nyomban aligazgató lett. Lassan szinte természetesnek vették: az intézmények élén román nemzetiségű vezető áll. És ki tudja, mi történt volna, ha 1989 decemberében nem jön a változás. Azonban az átörökölt reflexek mindmáig élnek a mindenkori román hatalom képviselőiben, még akkor is, ha amúgy jó szándékúak. Mindez Theodor Stolojan várható másodszori miniszterelnökké ütése jutott az újságíró eszébe, ő nyújtotta a legszemléletesebb bizonyítékát mindennek. A román hatalom akkor is – akárcsak most, tizenhét év elteltével a jobboldali vezetés – szentségtörésnek tartotta, hogy legalább a tömbmagyar vidéken, a Székelyföldön a magyar közösség soraiból nevezzen ki vezetőket a megyék élére. A magyar megyevezetésre az akkor még technokratának tartott kormányfő, Stolojan sem mert rábólintani, választások közeledvén romános huszárvágásra szánta el magát: a vonatkozó törvényeket és az alkotmányt semmibe véve, Hargita és Kovászna megye élére két-két prefektust – egy-egy románt és magyart – nevezett ki. Papíron ugyan azonos hatáskörrel, a gyakorlatban a román prefektus egy árnyalattal „egyenlőbb” volt magyar kollégájánál, így végül is mindig az ő szava volt a döntő. Most pedig a régi-új kormánykoalíció, szintúgy Stolojan karmester vezényletével, ismét kiosztaná a másodhegedűs szerepét a romániai magyarságra. /Bogdán Tibor: Magyar másodhegedűs. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./ Stolojan annak idején, miniszterelnökségének második évében arra hivatkozva, hogy a megyei kormánymegbízottakat a kormánypárt nevezi ki, márpedig az RMDSZ ellenzékben van, leváltotta Orbán Árpádot és Pataki Imrét, Kovászna, illetve Hargita megye magyar prefektusát. Sem az RMDSZ, sem a két megye magyar lakossága nem nyugodott bele a döntésbe, egymást érték a tiltakozó nyilatkozatok és tüntetések. A miniszterelnök ezért hajlandónak mutatkozott arra, hogy két tárgyaljon az RMDSZ- szel. A Domokos Géza vezette magyar küldöttség már két órája tárgyalt, amikor Magyari Lajos újságíró /későbbi szenátor/, javasolta, próbáljanak kompromisszumot keresni, egyezzenek ki olyan magyar és román prefektusokban, akik csak közösen hozhatnak döntéseket. Stolojan végül elfogadta a kompromisszumot. A korabeli, etnikai feszültségekkel teli életben ez a kompromisszum magyar szempontból győzelemnek, román szempontból vereségnek tűnt. A választások után, 1993 áprilisában megszüntették az iker-prefektusi állásokat, és minden tüntetés, tiltakozás ellenére csak a román prefektusokat hagyták meg tisztségükben. /Székedi Ferenc: Emlék, Stolóval. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-62




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998