udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 644 találat lapozás: 1-30 ... 301-330 | 331-360 | 361-390 ... 631-644
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Bartók Béla

2009. november 24.

Temesvárra látogatott Csongrád Megyei Közgyűlés küldöttsége, a Bartók Béla Líceumban a Temes megyei magyar pedagógusok és ifjúsági szervezetek képviselőivel tárgyaltak a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről. A Csongrád megyei küldöttség iskoláktól és magánszemélyektől összegyűjtött könyvadományt hozott a Temes megyei magyar iskoláknak. /Pataki Zoltán: Csongrád megyei könyvadomány bánsági szórványiskoláknak. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 24./

2009. december 3.

Bronz diplomaminősítéssel tért haza a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes Prágából, a nemzetközi adventi és karácsonyi kórusfesztiválról, melyen 16 ország 52 kórusa vett részt. Romániát a gyergyói kórus képviselte. Alapítójuknak, Petres Csaba ditrói zenetanár és zeneszerzőnek egyik alkotását választották. A fesztivál nagydíját a szegedi Bartók Béla Nőikar érdemelte ki. /Csibi Márti: Kiénekelték a bronzot is. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./

2009. december 30.

December 28-án ünnepelte az érmihályfalvi GGG Irodalmi Stúdió fennállásának 15. évfordulóját a helyi Bartók Béla Művelődési Házban. Mózsi Borbálának a városi strand mellett működő Gödör-Gasztro-Galériájában sajátságos kulturális élet kezdett kibontakozni a kilencvenes években. Az irodalmi stúdiónak a művelődési ház akkori igazgatója, Nyakó József adott nevet: egyik alkalommal fel kellett konferálnia a csapatot, és hirtelenjében ez jutott eszébe. Így lett a Gödör-Gasztro-Galéria fellépőiből GGG Irodalmi Stúdió. 2000 elejére már igazi irodalmi színpaddá nőtték ki magukat. A GGG-Irodalmi Stúdó 15 éve című kötet összefoglalja a csoport másfél évtizedes munkáját, kitüntetéseit, fellépéseit. Szerzői: Bokor Irén és Kiss Kőrösi Jolán. A kiadványt az Aegis Ephebum Egyesületen keresztül a helyi önkormányzat, a Pro Scholam Egyesület, valamint a Bihar Megyei Tanács támogatta. /Sütő Éva: Születésnap tárlatnyitóval és könyvbemutatóval. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 30./

2010. február 10.

Megszűnik a magyar oktatás Temesvár két általános iskolájában
A magyar tagozatokat ősztől Temes megye egyetlen önálló magyar nyelvű tanintézményébe, a Bartók Béla Elméleti Líceumba költöztetnék át. A temesvári 1-es számú általános iskolában vagyunk, a második osztályban. A város legrégibb tanintézményében tavaly ősszel már nem indult első osztály.
- 1990-ben az iskolánk magyar tagozatán még két-két osztály is működött párhuzamosan, mára azonban annyira lecsökkent a gyermekek száma, hogy a minimumot, azaz a tíz gyermeket sem tudjuk összegyűjteni egy-egy osztályhoz – közölte Plopeanu Georgeta, a Temesvári 1. Számú Általános Iskola igazgatója.
A magyar tagozaton most 7 és 10 közötti egy-egy osztály létszáma. Az új iskolai finanszírozási rendszer pedig már nem teszi lehetővé Romániában az ennyi gyerekkel működő városi osztályok megtartását. A decemberben megjelent kormányhatározat szerint a tanári fizetéseket az határozza meg, hogy mennyi diák van egy iskolában. Városi szinten 25-ös létszámú osztályokkal számolnak.
- Ennek az a következménye, hogy egyszerűen nem lesz elég nagy az az összeg, amelyet az iskola meg fog kapni azért, hogy a tanári fizetéseket biztosítsa – magyarázta Kiss Ferenc magyar nyelvű oktatásért felelős tanfelügyelő.
A rendelkezésnek elsősorban a kisebbségi nyelvű oktatás esik áldozatául. Így az iskola magyar tagozatának szeptembertől át kell költöznie a Bartók Béla Líceumba. Ugyanebben a helyzetben van a 26. Általános Iskola is. De nemcsak a kisebbségi iskolák, hanem a művészeti és az alternatív iskolák is a kötelező gyereklétszám alatti osztályokkal működnek. Az RMDSZ abban reménykedik, hogy sikerül majd megtalálni a megoldást a finanszírozásukra. Kérdés továbbá, hogy mi lesz a felszabadult tanerővel.
- Mi, mind az RMDSZ elnökségének, mind a pedagógus szövetség vezetőségének elküldtünk egy javaslatcsomagot, amely erre a módosításra vonatkozik. Kiemelten kezeltük a szórványkérdést, hiszen minket ez érdekel elsősorban – mondta Halász Ferenc, a Temes Megyei RMDSZ elnöke.
- Mindenképp pozitív volt a hozzáállása a temesvári önkormányzatnak, a polgármestereknek és a tanácstagok azon részének, akikkel erről beszéltünk. Egyhangúan azt nyilatkozta mindenki, hogy a temesvári hagyományos oktatási formákat – értem ez alatt a kisebbségi oktatást, az alternatív oktatást, a művészeti oktatást -, mindenképpen támogatni kell – jelentette ki Szabó Ferenc, az RMDSZ helyi tanácsosa.
Ezek szerint arra is van lehetőség, hogy az önkormányzat megszavazza a fenntartásukhoz szükséges jelentős összeget a városháza saját költségvetéséből. Erről egyelőre egy elvi döntés született, amelyet február 23-án a közgyűlés vagy megerősít, vagy nem. Amennyiben igen, akkor a 2010-es évre a probléma anyagi oldalát megoldották, de ez hosszú távon nem nyújt megoldást.
- Ez így lehetetlenné teszi a működését a kisebb létszámú nemzetiségi iskoláknak, aminek pedig nem is annyira hosszútávon, de rövid- és középtávon olyan negatív következményei lesznek, melyek kihatnak a magyar közösségre. Ha azt mondom, hogy megtizedeli a magyar közösséget, akkor még optimistán fogalmaztam – mondta Szabó Ferenc.
Egyelőre a legjobb megoldásnak mindenki számára az tűnt, ha a tagozatokat átköltöztetik a temesvári Bartók Béla Líceumba. Az iskola megerősítésének pozitív vetülete lenne, hiszen az I-VIII. osztályban párhuzamos osztályok indulhatnának, amire eddig nem volt lehetőség. Itt máris lázasan készülnek az átköltöztetett osztályok befogadására.
- A három iskola már most megkezdte az együttműködést annak érdekében, hogy minél gördülékenyebben történjen meg ez a változtatás. Szülőkkel találkoztunk, pedagógusokkal találkoztunk, és a teljes előkészítést a három intézmény pedagógusai közösen fogják elvégezni – hangoztatta Virginás-Tar Judit, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója.
Mivel fennáll annak a veszélye, hogy a szülők esetleg nem vállalják majd a lakhelyüktől távolabb eső Bartók Béla Líceumba való utaztatást, a vezetőség megoldásokat keres iskolabuszok beindítására is. A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumot az elmúlt két évben kívül-belül teljesen felújították, sőt a tetőtér átalakításával újabb osztálytermeket is hoztak itt létre. Így Temes megye egyetlen önálló magyar tanintézménye ma Temesvár egyik legjobban felszerelt iskolája.
Duna TV. Forrás: Erdély.ma

2010. március 16.

Bartók-emléktáblát avattak Torockón
Bartók Béla zeneszerző emlékét őrző táblát avattak az erdélyi Torockón budapesti magánszemélyek kezdeményezésére. A magyar fővárosban élő nyugdíjas, Sevcsík László elmondta, hogy a Zenetudományi Intézetben Bartók levelezéseinek tanulmányozása során talált rá arra az 1908 októberében Torockórol keltezett levelezőlapra, amelynek egy része olvasható a helyi unitárius templom kerítőfalára most elhelyezett emléktáblán. Azt a mondatot választották ki, amelyben Bartók így méltatta az erdélyi települést: „Az eddig megvizsgált magyar falvak közül határozottan ez van a legszebb vidéken”.
A Szőcs Ferenc polgármester és Ferenc Gábor unitárius lelkész támogatásával elhelyezett emléktáblát a március 15-i rendezvények keretében avatták fel.
Az ünnepségen a táblát leleplező Sevcsík beszédében egy másik Bartók-levélből idézett, amit a zeneszerző édesanyjának írt. Ebben a levélben Bartók azt fejtegeti, hogy döbbent rá a népdal fontosságára. „Részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni, a magyar nemzet és a magyar haza javát”.
A Székelykő lábánál elterülő Torockót a hagyományőrző népi építészetéért és annak példás helyreállításáért 1999-ben Europa Nostra-díjjal tüntetették ki, azóta számos külföldi, köztük magyarországi turista keresi fel.
Duna Televízió. Forrás: Erdély.ma

2010. március 17.

A nyelvek összekeverése az első lépés a beolvadás felé 
„A nyelvek összekeverését önmagam részéről nem tartom elfogadható álláspont- nak, hiszen a tapasztalat mondatja, hogy ez az első lépés a beolvadás felé.” Ime egy jó példa, hogy miként lehet a helyes nyelvhasználatra nevelni a gyerekeket szórványban. A temesvári Bartók Béla iskola diákjai saját szerkesztésű lapokkal köszöntötték a szabad sajtó napját, március 15.-ét. Ez egy diákve- télkedő keretében történt, amelyet Fodor Enikő, történelemtanár szervezett. 
„Az amit díjaztunk, ami az első díjat nyerte, az figyelt arra, hogy újságként impozáns legyen, beszéljen a ‘48-as eseményekről, voltak keresztrejtvények benne, volt interjú az iskola diákjaival és ezek a jegyek úgy együttesen azt sugallták, hogy ez az újság lesz a díjazott.” Forrás: Erdély.ma

2010. március 24.

Különös sorsok, igaz történetek
Nagyvárad – Gondolat- és érzelemébresztő irodalmi est keretében mutatták be kedden a nagyváradi Kiss Stúdió Színház termében a magyarországi H. Bodó József A hársfa virága című családregényét.
„Az olvasó e könyvet olvasva megtudhatja, milyen volt maga az emberi jelenség 1956-ban. Aki meg akarja ismerni 1956-ot, s ’56 emberét, annak számára nélkülözhetetlen olvasmány H. Bodó József e munkája (…)” – fogalmazza meg ajánlásában Kiszely Gábor történész, szavainak igazáról pedig azok is meggyőződhettek, akik részt vettek a szépirodalmi dokumentumregény nagyváradi bemutatóján. A megjelenteket házigazgadaként Kiss Törék Ildikó köszöntötte, H. Bodó József 20. századi magyar családregényéről elmondva: a személyes hangvétel kőkemény történelmi tényeket tár az olvasók elé, a magyar újkori történelem olyan fájó történései vannak megörökítve benne, amelyeket (és ahogyan) az egyén átélt.
Hitelesen tájékoztatni
Az ’56-os elítélt H. Bodó József, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének tagja a kiadvány születésének körülményeit ismertetve elmondta: amikor elkezdte papírra vetni emlékeit nem gondolt még arra, hogy ebből valaha is könyv lesz, csak az vezérelte, hogy „hitelesen tájékoztasson arról a korról, amelyben élt”. „Írói ambícióim sosem voltak, «egykönyves író» vagyok. Azonban az a mérhetetlenül sok ostobaság, hazugság és hamisság, ami 1956-ot beszennyezi, tollat kényszerített a kezembe. Az 1989-es «rendszerváltást» ezért nagy szomorúsággal és cinikus iróniával csak módszerváltásnak tekintem. (…) Már csak arra várnak, hogy a hiteles tanúk kihaljanak, és akkor olyan történelmet írnak, amilyet akarnak. Akkor majd gyermekeink és unokáink egészen kis koruktól kezdve azt a «történelmet» fogják tanulni…” – fogalmazza meg H. Bodó József a könyv honlapján (www.aharsfaviraga.hu).
Forradalom és megtorlás
A családregény közel 80 esztendőt ölel fel, az egyes történeteket Kiss Törék Ildikó, Meleg Vilmos és Varga Vilmos színművészek, valamint a szerző tolmácsolásában hallhatta a közönség az irodalmi esten. Az első történet 1920-ból datálódik: a szerző édesanyja háborús árvaként megérkezik Hollandiába, ahol egy család magához veszi a tüdőbajos gyermeket. A soron következő történetekben felidéződtek az ’50-es évek, a „nagy nélkülözés időszaka”, az 1956-os forradalom, és az azt követő szörnyű megtorlás. A szerző kortárs „szem- és fültanúként” tárja az olvasóközönség elé a szörnyű valóságot, a könyvbemutató végén mintegy összegzésképp fogalmazva meg: nyílt seb az 1956-os forradalom Magyarország testén, amelyen még a gyógyulás után is ottmarad a durva forradás…
Az esemény hangulatához illő zenei művek tolmácsolásával az irodalmi esten többször is fellépett Vörösváry Márton hegedűművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kivételes tehetségek osztályának a tanulója, illetve Vörösváry Ibolya, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Középiskola diákja. Bővebb információk a könyvről a www.aharsfaviraga.hu honlapon találhatóak.
Tököli Magdolna. Forrás: erdon.ma

2010. március 26.

Magyar civil szervezetek seregszemléje – „Az anyanyelvhez való jog nem számszerűség kérdése
Temesváron a belvárosi református gyülekezet Újvárossy Ernő termében szerdán este tartották meg a Civil Fórumot, amelynek fő célja a tagszervezetek részletes bemutatkozása volt.
A résztvevő 25 szervezet képviselőit Erdei Ildikó, a Temes megyei magyar nemkormányzati szervezeteket tömörítő Civil Tanács elnöke és a házigazda Fazakas Csaba esperes, a CT alelnöke köszöntötték. Az eseményt a megye egyik legrégibb magyar egyesülete, az 1971-ben alakult és azóta folyamatosan működő Bartók Béla Kórus fellépése vezette be.
A 25 magyar civil szervezet látványos, vetített prezentációkkal fűszerezett előadásainak célja, a bemutatkozás mellett a részt vevő szervezetek közötti kommunikáció javítása, a kölcsönös ismerkedés és az együttműködési lehetőségek jobb kiaknázása volt. A szervezetek elhozták az eseményre a tevékenységüket és elérhetőségeiket bemutató szórólapokat is, amelyek a szünetben cseréltek gazdát. A civil seregszemlén bemutatta tevékenységét és partnerséget ajánlott fel két költségvetési forrásokból fenntartott intézmény: a Bartók Béla Elméleti Líceum és a Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A bemutató megszervezésében oroszlánrészt vállalt Ilonczai Zsolt informatikus, a TEMISZ képviselője bejelentette: a Temes megyei magyar civil szervezeteket bemutató közös kiadvány megjelentetését készíti elő, pályázati forrásokból. A kiadványt a június 19.-ére tervezett Civil Nap keretében szeretnék bemutatni, amely lehetőség lesz arra, hogy a magyar civil szervezetek a magyar közösség tagjainak is bemutatkozhassanak.
A résztvevő szervezetek egyhangúlag elfogadták a Civil Tanács állásfoglalását, amelyben tiltakoznak a gazdasági világválság következményeinek az oktatási, egészségügyi és kulturális intézmények érintő megszorításokkal való „kezelése”, a vidéki iskolák és ezen belül a kisebbségi iskolák összevonása, illetve bezárása ellen. „Minden kisebbséghez tartozó, adófizető román állampolgár nevében kijelentjük, az anyanyelvhez való jog nem számszerűség kérdése. Az anyanyelv elsajátításának feltétele az anyanyelvű oktatás léte és működése, óvodától egyetemig. Az Európai Unió a kisebbségek Európája, a nyelvi és kulturális sokszínűség tárháza, nem olvasztótégely. Ezért úgy érezzük, a szűken értelmezett – vélt vagy valós – gazdaságossági megfontolásból született megszorító intézkedés ellenkezik az európai szellemmel” – áll a Temes megyei magyar civil szervezetek által elfogadott állásfoglalásban.
Pataki Zoltán. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. március 30.

Bartók Emléknap Nagyszentmiklóson – Újraépítené a zeneszerző szülőházát a polgármester
Szülővárosában, Nagyszentmiklóson vasárnap délután emlékeztek meg Bartók Béla születésének 129. évfordulójáról, a Pro Bartók Társaság szervezésében.
A világhírű zeneszerző szobránál Tamás Sándor, a Társaság elnöke köszöntötte a rendezvény résztvevőt, akik ez alkalommal a nemrég elhunyt László Ferenc kolozsvári zenetudósról, a legnagyobb Bartók kutatóról is megemlékeztek. Dănuţ Groza nagyszentmiklósi polgármester megköszönte a szervezőknek, hogy méltókképpen ápolják a város nagy szülöttjének emlékét, majd személyes véleményének hangot adva azt javasolta, hogy a Polgármesteri Hivatal és a civil szervezetek erőiket egyesítve állítsák vissza eredeti formájába, vagy építsék újra Bartók Béla nagyszentmiklósi szülőházát. A polgármester ez alkalommal azt is elmondta, hogy gróf Nákó Kálmán és felesége, Nákó Berta síremlékét is fel szeretné újíttatni a katolikus templom alagsorában, de a híres nagyszentmiklósi kincset is haza szeretné hozni legalább egy hiteles másolat formájában. A megemlékezésen résztvevő intézmények és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták Bartók Béla szobrát, a tavaly elhunyt Jecza Péter szobrászművész alkotását.
Nemzetközi zongoragála a Nákó kastélyban
A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara március 23-28. között negyedik alkalommal szervezte meg Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt. A díjazottak gálaelőadására vasárnap este telt ház előtt került sor a Nákó kastély dísztermében, a Nagyszentmiklósi Bartók Emléknap keretében. Öt fiatal zongoraművész - az első díjas Szokolayné Szőke Diána, a megosztott második díjas Utasi Noémi és Görög Enikő, valamint a megosztott harmadik díjas Omordia Rebeca és Szabó Marcell virtuóz játékának tapsolhatott a nagyszentmiklósi közönség, akik a Pro Bartók Társaság különdíjait is átvehették Tamás Sándor elnöktől és dr. Kerek Ferenctől, a szegedi Zeneművészeti Kar dékánjától.
„Nyolc országból érkezett 27 versenyző vett részt a szegedi zongoraversenyen – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Kerek Ferenc, a Csiky Boldizsár Erkel-díjas zeneszerző vezette zsűri tagja – a szakemberek egybehangzó véleménye szerint nemcsak létszámbeli, de ugrásszerű minőségi előrelépést hozott az idei vetélkedő az előző évekhez képest, pedig a korábbiak is jól sikerültek. Egy ilyen zsűrinek véleményem szerint az a dolga, hogy a szakmai elemzés után törekedjen konszenzusra, akkor is ha esetleg eltérő szempontok alapján értékelnek. Van olyan zsűritag, aki a virtuozitásra helyezi a hangsúlyt, más talán a mű mondanivalójának a visszaadását vagy a közönséggel való kommunikálás készségét értékeli elsősorban. A Nagyszentmiklóson is fellépett ifjú tehetségek közül kiemelkedett Szokolayné Szőke Diána teljesítménye, aki minden egyes zenei gondolaton, zenei mondaton belül tökéletesen szinkronban játszik a kottaképpel, a szerzői instrukciókat maradéktalanul megvalósítja és erőteljes kifejezőkészséggel, lényegében hibátlan játéktechnikával rendelkezik.”
Pataki Zoltán. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. április 21.

Ezek a gyerekek fantasztikusak!
Kérdezett: Bölöni Domokos
Mint jeleztük, a marosvásárhelyi kórusfesztivált követően vendégszereplésre indult a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar. Kovács András karnagyot megkértük, számoljon be a budapesti útról.
– Szép és sikeres vendégszereplésen vett részt a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar a múlt hét végén. Együttesünket a XXXIV. Bárdos Lajos Zenei Hetek nyitóhangversenyére hívták meg a rendezők Budapestre. Péntek este érkeztünk a magyar fővárosba, itt az unitárius egyház vendégszeretetét élveztük, ők szállásoltak el bennünket. Szombaton délelőtt sétálhattunk, gyönyörködhettünk a főváros szépségében, hiszen az Isten is velünk tartott, csodás napsütéses tavaszi idővel ajándékozott meg. Este hat órai kezdettel vendéglátóink szép és jó akusztikájú kis templomában hangversenyt adtunk, az unitárius vallás nyitottságának köszönhetően egyházzenei és világi műsorral, melyből nem hiányoztak a humoros, vidám népdalfeldolgozások sem.
Vasárnap reggel, miután elbúcsúztunk vendéglátóinktól, a várba mentünk, ahol a Mátyás-templomban a reggeli szentmisén szolgáltunk. Két magyarországi és egy bécsi kórus társaságában énekeltük Bárdos Missa Tertiáját, majd az áldozás ideje alatt kórusunk az alkalomhoz illő műveket adott elő. Mise után a Farkasréti temetőben a kórusok Bárdos Lajos családjának tagjai társaságában megkoszorúzták a zeneszerző sírját. Elzarándokoltunk Kodály Zoltán és Bartók Béla síremlékéhez is.
Délután a Tudományos Akadémia dísztermében a Zenei Hetek nyitóhangversenyén énekeltünk, négy kórus társaságában. A Mezőkeresztesi Kórus (karvezetője Birtalan Judit), a bécsi Liszt Ferenc Kórus (Simon Márta), a Bátaszéki Pedagóguskórus (Maul Péter) és a budapesti Semmelweis Vegyes Kar (Oláh Márta) után zárókórusként lépett színpadra a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar. Műsorunknak nagy sikere volt, olyannyira, hogy a meg nem szűnő tapsot ráadásszámmal köszöntük meg. Ezek a gyerekek fantasztikusak!
A hagyományos összkar Bárdos Lajos Tábortűznél című kórusművének vezénylését is rám bízták.
Az ifjúsági kórusok hangzásának szépsége, frissessége magával ragadó, a baj csak az, hogy szinte évenként változik a kórus összetétele. Számomra külön öröm volt, hogy sikerült a tavaly őszi nagy "vérveszteség" után – hiszen sokan végeztek egyetemet, líceumot, és elhagyták a várost – aránylag rövid idő alatt "begyógyítani új emberekkel a sebeket", és a nagyobb részben új repertoárt megtanulni. Az ilyen sikerek, együttlétek fontosak a fiatalok számára is, hiszen igazolását láthatják annak, hogy jól dolgoztak, hogy az együtt eltöltött próbáknak, munkájuknak megvan az eredménye. A közönség soraiban pedig a magyar kórusélet személyiségei, zeneszerzők és karnagyok tapsoltak, ezért is volt nagy öröm számunkra az elismerés.
Népújság (Marosvásárhely)

2010. április 30.

Autonómiát kér az Érmellék
Székelyföldi mintára a partiumi-érmelléki régióban is beszélni kell az autonómia kérdéseiről és sajátos jogállásáról, ezért az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vasárnap Érmihályfalván megszervezi az Érmelléki Autonómia Fórumot – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor EMNT-alelnök és Török Sándor, a szervezet Bihar megyei elnöke.
A Bartók Béla Művelődési Házban tartott eseményen jelen lesz Tőkés László európai parlamenti képviselő is. „Kilencven évvel Trianon után az EMNT meghirdette gyógyítási programját és ennek a történelmi tettnek lesz a nyitánya ez a fórum” – hangsúlyozta Török Sándor. Hozzátette: autonóm régiót szeretnének létrehozni, melynek megvalósításához az Érmelléki Autonómia Fórum lesz az első lépés.
„Ez nem csak az EMNT ügye, nem pártállás kérdése, ez mindenki számára fontos, aki magyar érzületű” – mondta el Török. Szerinte egyforma teher mellett egyforma jogok járnak mindenkinek, ezen autonómia semmilyen negatív hatást nem jelentene a lakosságra nézve, a magyarság megmaradását segítené.
Toró T. Tibor, a szervezet országos alelnöke elmondta: az autonómia és a megvalósításához szükséges kérdések felvetését az EMNT Bihar megyei szervezete kezdeményezte, hangsúlyozva, hogy a székelyföldi törekvések mintájára a Partiumban is hasonló kellene. A kezdeményezők célja megerősíteni és tudatosítani az érmelléki emberekben az autonómiához való jogot, az önrendelkezés iránti igényt.
A kezdeményezéshez csatlakozott a Szatmár és Szilágy megyei EMNT-vezetés is. Egy interregionális tervet alakítanának ki, mely közös politikai, kulturális és gazdasági fejlesztési stratégiát jelentene, így „saját lábon állna” a régió.
„Ezen a vidéken igen nagy arányban laknak magyarok s az autonómia folyamata beilleszthető lenne a decentralizációs folyamatokba. A nyelvi jogok kiterjesztése is megvalósítható lenne, különös tekintettel arra, hogy ez már Európa-szerte elterjedt gyakorlat” – hangzott el a sajtótájékoztatón, melyen elmondták, egy emberekhez közel álló programot szeretnének, melyhez az EMNT adná a keretet.
A szervezet azt tervezi, hogy a soron következő Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon kéri a kezdeményezéshez az RMDSZ támogatását is. Több oldalról kell „megtámadni” a problémát, hogy az autonómia valósággá váljon – hangsúlyozták. Az EMNT-s vezetők szerint igen fontos az egyezségkötés az RMDSZ-szel és az MPP-vel, hogy a magyar–magyar önös érdekek ne írják felül a közös érdeket.
A körülbelül 90-100 ezer lakosságot számláló Érmellék Székelyföld és Kalotaszeg mellett Erdély „legmagyarabb” kistérségének számít.
Totka László
Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. május 12.

Bizonytalan a kisebbségi tagozatok sorsa
Május közepén még nem tudják a magyar, német és szerb nyelven működő vidéki iskolai tagozatokon tanuló gyerekek szülei, hogy jövőre lesz-e még a kisebbségek nyelvén folyó oktatás az illető településen, vagy sem – nyilatkozta a sajtónak Halász Ferenc Temes megyei helyettes főtanfelügyelő. A gyermeklétszám-gondokkal küzdő lugosi, dettai, nagyszentmiklósi, zsombolyai magyar iskolai tagozatok, illetve az óteleki magyar iskola sorsa még bizonytalan, mert a legutóbbi tanügyi vonatkozású kormányrendelet sem rendezte a kisebbségi iskolák finanszírozásának kérdését, de hasonló helyzetben van öt szerb és két német nyelvű iskolai tagozat is a megyében. „A tanfelügyelőség kérte az illetékesektől a kisebbségi tagozatos iskolák helyzetének rendezését, de eddig nem történt semmi – mondta Halász Ferenc Bizonytalanságban tartják a szülőket és a tanárokat is, akiknek veszélyben van az állásuk.” Temesváron már összevonták a három magyar nyelvű általános iskolát, úgy, hogy az 1-es és a 26-os Általános Iskola magyar tagozatai a Bartók Béla Líceumba költöznek, de két vidéki 1-4 osztályos iskola helyzete is tarthatatlan az alacsony gyermeklétszám miatt. „Tisztában vagyunk vele, hogy Temesváron jövőre még kevesebb gyerek iratkozik magyar iskolába, mint az előző években, mert a nagy távolság miatt nem minden gyárvárosi és Circumvalaţiunii negyedbeli magyar gyereket visznek el a Bartók Béla Líceumba” – mondta Halász Ferenc – „így mindenképpen veszteség éri magyar nyelvű oktatást Temes megyében. Bízunk benne, hogy egy következő kormányrendelet megoldja a kisebbségi iskolák és tagozatok finanszírozásának kérdését is és legalább a vidéki magyar tagozatokat sikerül megmenteni
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2010. május 20.

„A barátság hangjai Érmihályfalván
A múlt héti Nyíló Akác fesztivál értékesebb programjai között szerepelt egy CD-bemutató is, melyet Éles András hajdúnánási polgármester ötlete alapján adott ki a Nemzetközi Visegrádi Alap (International Visegrad Fund).
A Hajdúsági Többcélú Kistérségi Társulás által a Nemzetközi Visegrádi Alaphoz benyújtott pályázat révén A barátság hangjai című CD kiadása támogatást nyert. E pályázatnak köszönhetően Ustron (Lengyelország), Pöstyén (Szlovákia), Érmihályfalva és Hajdúnánás közös hanglemezt adhatott ki ezzel a címmel. Arról, hogy hogyan jött az ötlet, Hajdúnánás polgármestere, Éles András a következőket mondta: „Egy nyári estén, miután a lengyelországi Ustron kerékpárosai felkeresték testvérvárosaikat, Hajdúnánáson a vacsora és néhány pohár bor elfogyasztása után előkerült egy gitár. Andrej Nowinski lengyelül énekelt, s bár nem ismerem a nyelvet, mégis értettem dalait. Ekkor született meg a gondolat e lemez elkészítésére.”
A CD elkészülte után a négy ország előadói az illető országok városainak nagyszabású rendezvényein élőben is bemutathatták produkcióikat. A Nyíló Akác Napok alkalmával így került sor Érmihályfalvára is. Mint már arról beszámoltunk, a fesztivál ünnepi megnyitóján, Hajdúnánás polgármestere is jelen volt. A művelődési házban megtartott lemezbemutatón is mind a négy országból jelen voltak az előadók. Éles András elmondta a lemez születésének körülményeit és bemutatta az előadókat is. Szlovákiából Zsapka Attila énekmondó érkezett, aki megzenésített versekkel szórakoztatta a közönséget. Zsapka a felvidéki Kor-Zar zenekar előadója, immár már húsz éve. Lengyelországból, Ustron városából Ola és Izabella Zwias szaxofonon és zongorán klasszikus darabokat adtak elő. Hajdúnánásról egy harmonika-virtuóz Tóth László hozta el a határon túli Hajdúság hangját. Mihályfalva hírvivője ezúttal a Bartók Béla Városi Kórushoz tartozó citerazenekar volt, akiknek a kórus karnagya, Veress László Zsolt is besegített egy kis furulyamuzsikával. Ekképpen hallatták „a barátság hangjait” a környező országok zenekövetei, akiket a fesztivál alkalmából a Mihályfalvára sereglettek is nagy érdeklődéssel hallgattak.
Sütő Éva
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. június 3.

Trianontól Schengenig – az igazság és a megbékélés útján
A világnyelveken beszélő nagy nemzetek fiai, történelmi, irodalmi, művészeti és tudományos nagyságai közismertek – mi, magyarok is számon tartjuk és értékeljük őket. Nem így az ún. kis nemzetek nagy emberei. Külföldön járván nemegyszer már annak is örülhettünk, hogyha valaki a "magyar aranycsapat" nagy labdarúgójáról, Puskás Ferencről hallott…
Az Európai Unió nemzeteinek közössége, az őket összekapcsoló kölcsönös megismerés, tisztelet és szolidaritás szelleme, egymás, illetve közös értékeiknek a megbecsülése jó alapot és lehetőséget szolgáltak arra, hogy világhírre érdemes – de mégis kevéssé ismert – nagy magyarjainkat is megismertessük európai testvérnépeinkkel. Ezért jött létre ez a kiállítás, melynek címe: Hírneves magyarok – A trianoni múltból a schengeni jövőbe.
Ezen túlmenően viszont – akarva-akaratlanul – egy gyászos évfordulót is idéz a kiállítás. Olvassuk csak a nagy magyar neveket: Bolyai János matematikus, Liszt Ferenc zeneszerző, Munkácsy Mihály festőművész, Ady Endre költő, Bartók Béla, a magyar zene másik géniusza, Márai Sándor, a XX. század nagy regényírója – hogy csak néhányat említsünk a legjavából. Rögtön ezután pedig vessünk egy pillantást Kelet-Közép-Európa térképére: hol is születtek ezek a kiváló nagyságok? Szülőhelyüket hiába keresnénk Magyarországon. Kolozsvár / Cluj-Napoca – Románia, Doborján / Raiding – Ausztria, Munkács / Munkacevo – Ukrajna, Érmindszent / Eriu-Mecensiu és Nagyszentmiklós / Sânnicolau Mare – Románia, valamint Kassa / Kosice – Szlovákia, és a sort a délszláv államokkal folytathatnánk – íme ők valamennyien "külföldön" születtek...
A világhírű magyar nevek rendhagyó "térképével" egyben a II. világháborút lezáró békekötések, a Magyarországot darabjaira szakító trianoni békediktátum 90. évfordulójára is emlékeztetni szeretnénk, mely az ország 2/3 részét, lakosságának pedig több mint a felét a szomszédos országok fennhatósága alá juttatta, megkérdezésük nélkül magyarok millióit taszítva kisebbségi elnyomatásba, a másodrangú állampolgárság és a mesterséges asszimiláció állapotába.
Távol áll tőlünk a revizionizmusnak még csak a gondolata is. A szomszédos népeket sem akarjuk sérteni, hiszen velük együtt tartozunk vagy éppen igyekszünk a közös Európába. Kilenc évtizeddel a magyar történelem egyik legnagyobb katasztrófája után viszont – úgy érezzük – tartozunk azzal, hogy a sokáig elhallgatott vagy letagadott történelmi valósággal szembenézzünk, és – amint nagy költőnk, József Attila írta – "a múltat bevalljuk" és "rendezzük végre közös dolgainkat".
Tavaly a kommunista múlt szörnyűségeivel nézett szembe az Európai Parlament. Az ateista-kommunista diktatúra idején Trianon és a kisebbségi elnyomás tabunak számított. Félnünk és hallgatnunk kellett – még a magyarságuk miatt üldözött és meggyilkolt halottainkat sem temethettük el méltóképpen. A nacionál-kommunista rezsimek meghamisították a történelmet, s az emberi gyászhoz való alapvető emberi jogunktól is megfosztottak.
A szabad és egyesült Európában, ahol éppen az Európai Történelem Háza közös tervének a megvalósításán fáradozunk, úgy ítélem, itt az ideje, hogy nyíltan kimondjuk az igazságot, és Antigoné módjára, akár a posztkommunista kreoni hatalommal is szembeszállva, végtisztességet tegyünk Polüneikésznek – testvéreinknek, akik a szovjet "malenkij robotban", Tito partizánjainak vérengzéseiben vagy a Maniu-gárdisták kegyetlenkedéseiben tízezrével hullottak el gyászolatlanul, vagy a csehszlovákiai deportálásoknak és Ceausescu homogenizációs politikájának váltak áldozataivá. Mi, magyarok készek vagyunk a saját történelmi vétkeinket is beismerni, ugyanis tisztán látjuk, hogy a lágerek és a gulágok tömegsírjaival, az egymás ellen elkövetett bűnök tehertételével egyetlen nép sem lehet jó lelkiismerettel az egyesült Európa tagja.
"A múlt rendezése" és a megbékélés viszont a valóság beismerésével és az igazság kimondásával kezdődik. És minden nép és nemzet – nemcsak a többség, hanem a kisebbségek – emberi és kollektív jogainak az elismerésével folytatódik. – Az örmény holokauszt jóvátétele nélkül Törökország sem válhat az unió teljes értékű tagjává!
Mi nem revansizmust – hanem békét és testvéri együttműködést szeretnénk Európában. Olyanképpen, ahogyan Bartók Béla megfogalmazta: "Az én igazi vezéreszmém … a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és viszály ellenére… ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás…" Nos, ebből a "tiszta forrásból" erednek Márai Sándor szavai is, aki ekképpen vall Európáról: "A jövő Európáját gazdasági vonatkozásokban nem lehet másképp látni, mint vámhatárok nélküli, közös, óriási termelő- és elosztóterületet, ahol az európai szellem kicsinyes helyi érdekek akadálya és gátlása nélkül végre kifejtheti igazi képességeit."
Tőkés László erdélyi EP- képviselő
Népújság (Marosvásárhely)

2010. június 17.

Új helyzet az iskolák közötti eurorégiós együttműködésben – Döbbenetet keltett a megszűnés híre
Ma ötödik alkalommal tartottak nemzetközi tudományos pedagógus-tanácskozást a temesvári 1-es Általános Iskolában, szegedi és szabadkai partneriskolák küldötteinek részvételével.
A Duna–Maros–Körös–Tisza Eurorégiós együttműködés keretében létrejött, tízéves múltra visszatekintő határon átnyúló iskolák közötti partnerkapcsolat résztvevőinek új helyzettel kell szembesülniük: ősztől megszűnik az 1-es Általános Iskola magyar tagozata.
A nemzetközi pedagógustalálkozó résztvevőit a házigazdák nevében Georgeta Plopeanu iskolaigazgató és Pál Krisztina aligazgató köszöntötték. Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő hangsúlyozta: a tudományos tanácskozás témái – oktatási menedzsment a DKMT Eurorégióban, innováció és kreativitás az oktatásban és iskolai projektek – hozzásegítik a résztvevő iskolákat, köztük az 1-es Iskolát ahhoz, hogy jobban megállja a helyét az új tanügyi törvény és iskola-finanszírozási rendszer bevezetése nyomán előállt új helyzetben. A három szekcióban lezajlott tudományos tanácskozáson részt vettek a szegedi Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola küldöttei, az iskolák közötti nemzetközi együttműködés negyedik tagja, az aradi Csíky Gergely Iskolacsoport nem vett részt a találkozón.
Dr. Kissné Szamosközi Brigitta, a Gedói Általános Iskola igazgatója az iskolák közötti partnerkapcsolat jövőjéről a Nyugati Jelennek azt nyilatkozta: „Megdöbbentett bennünket a hír, amikor megtudtuk, hogy a temesvári 1-es iskolában megszűnik a magyar tagozat. Gondolkodtunk rajta, hogy mitévők legyünk. Két lehetőség merült fel bennünk, amelyeket az itteni intézményvezetőkkel is megbeszélünk. Mivel hozzánk elsősorban rajzversenyekre jöttek a gyerekek, illetve népdaléneklési versenyre, nincs nyelvi akadály, az sem gond, ha a továbbiakban egy román testvériskolánk lesz. De az is felmerült bennünk, hogy esetleg az új intézménnyel (a Bartók Béla Elméleti Líceummal – szerk.) vesszük fel a kapcsolatot.” Hasonló álláspontot képvisel Georgeta Plopeanu, az 1-es Iskola igazgatója is, aki a gyárvárosi magyar tagozatnak a jövőben otthont adó Bartók Béla Líceumot is bevonná a DKMT eurorégiós iskolák közötti együttműködésbe.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2010. június 26.

A város meséi
Ránézésre is tekintetmarasztaló, tetszetős könyv. Ha megfordítom, ugyanaz a régi marosvásárhelyi látkép ragad meg a főtér szépiaszerűen patinázott fotós látványával, középen egy látszólag oda nem illő, a montázsból mégsem kilógó mai mikrofonnal. Ebből a nézetből ez a kötet főoldala, és a címe: Povestile orasului. Vagyis kétnyelvű – román, magyar – a kiadvány. Természetesen egyazon szerző neve szerepel mindkét fedőlapon: Sorina Bota.
Nem csak ezért különleges ez a kiadói újdonság, az Ardealul Kiadónál az Agenda 2009 egyesület támogatásával napvilágot látott szép kötet. Azért is fel kell figyelnünk rá, mert CD is társul hozzá igen gazdag anyaggal, így tehát tulajdonképpen hangoskönyvnek is beillik, ami még eléggé ritkaság mifelénk. A Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió munkatársa és interjúalanyai ily módon is megszólítják az olvasót. Ezzel azt is jeleztem már, hogy beszélgető- könyvnek örülhetünk. Huszonnégyen mesélnek a városról, a megszólalók fele román, másik fele magyar. Nem mindannyian helybeliek, mint ahogy azok sem mind itt laktak, akiket a beszélgetőtársak megidéznek, de valamennyien kötődnek valamiképp az egykori illetve mai településhez. Jeles emberei határozzák meg a hely szellemét, adják meg hírét, nevét, s ha netalán az vitatható lehetne, hogy ez a vállalkozás miért éppen a most bemutatott személyiségeket állította figyelmünk központjába, az pillanatig se kérdés, hogy ők beillenek-e a válogatásba. Igen, mindannyian főszereplőkké válhatnak egy ilyen kiadványban. Persze nem csak ők, a város szerencsére olyan gazdag valamikori és jelenlegi meghatározó egyéniségekben, hogy még több köteten át folytathatnák a beszélgetéseket. Amelyek egyébként rádiós interjúk voltak, a stúdió aranyszalagtárát gazdagítják. Nyilván más munkatársak sok-sok hasonlóan fontos felvétele mellett. Most azonban Sorina Botának jutott eszébe ez a lehetőség, és kitartó, következetes munkával meg is valósította.
Marosvásárhely több évszázados múltja elevenedik meg a könyvben, de felvillan a jelene is, hiszen azok, akik a nagy elődök életéről, életművéről, pályájuk sorsdöntő eseményeiről, megvalósításairól, gyakran akár jelentéktelennek tűnő, mégis rendkívül fontos cselekedetekről, történésekről mesélnek, mai követőik, az illető közéleti jelenségek, szakterületek alapos ismerői, kutatói, s ily módon olyan kapcsolat, szerves összefüggés rajzolódik ki a régi és a kortárs nemzedékek között, amely egyben magyarázza is, miért vált ez a város a nyugati világ határán századokkal ezelőtt a kultúra és a tudományok, egyszóval a múzsák fellegvárává, és őrizte meg ezt a minőségét a mai napig. Ezt a rendkívüli érdeklődéssel övezett, várbeli könyvbemutatón a kiadvány és szerzőjének méltatói – Mirela Moldovan, a rádió igazgatója, az előszót író Nagy Miklós Kund és Adriana Saftoiu, valamint Cristian Stamatoiu és Haller Béla tanárok – is hangsúlyozták múlt csütörtökön. Érthetőbb azonban mindez, ha felsoroljuk, kikről meséltet, kihasználva az élő beszéd varázsát, Sorina Bota. Íme a nevek: Al. Papiu Ilarian, Aranka György, Aurel Filimon, Avram Iancu, Bartók Béla, Bernády György, Bodor Péter, Bolyai Farkas, Bolyai János, Borsos Tamás, Elie Câmpeanu, Emil Dandea, George Enescu, Gheorghe Sincai, Ion Vlasiu, Köteles Sámuel, Mátyus István, Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Nagy Szabó Ferenc, Petőfi Sándor, Petru Maior, Romulus Guga, Teleki Sámuel. És a "titkok tudói", az interjúalanyok: Ioan Chindris, Egyed Emese, Dimitrie Poptamas, Csíky Boldizsár, Marosi Barna, Pál-Antal Sándor, Peteley Klára, Weszely Tibor, Spielmann Mihály, Zeno Vancea (hangszalagról), Cornel Sigmirean, Ilarie Opris, Ungvári Zrínyi Imre, dr. Péter Mihály, Vasile Netea (hangszalagról), László Márton, Szabó Miklós, Mihai Sin. Embermeséik, városmeséik kaleidoszkópszerű mozaikká állnak össze, diáknak, tanárnak, lokálpatrióta vásárhelyinek és az ide látogatóknak is hasznos helyi "panteonnal" szolgál ez a könyv.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

2010. július 26.

Költői és áhítatos harmóniák
Nagyvárad – Vasárnap a váradi Szent László templomban hagyományos klasszikus zenei hangversenyt rendeztek. Az est szervezője ezúttal is Thurzó Zoltán zongoraművész volt. Hat szólista lépett fel.
A változatos műsorban egyaránt felcsendült barokk, klasszikus, romantikus és 20. századi kompozíció. Thurzó Zoltán két Liszt Ferenc zongoradarabot és Chopin Esőcsepp-prelűdjét játszotta. Felcsendült Liszt Költői és áhítatos harmóniák című tíz darabból álló sorozatából az Ave Maria, valamint az Andante Lagrimoso. A zeneszerzőt Lamartine francia költő verse ihlette meg: „Hulljatok csendes könnyek”. Az előadó kifejezően szólaltatta meg a mű kívánta befelé fordulást, a bensőséges vallomást, s a gondolati mélységre figyeltetve játszotta el a két zenedarabot. Ugyancsak az ő előadásában hallgattuk meg Chopin Esőcsepp-prelűdjét (op. 28., nr. 15), amelyet a szerző barátjának, Pleyelnek ajánlott. A Desz-dúrban írt kompozíció beteg, lázas, riasztó képeket sorakoztat fel, hiszen 1838-ban a zeneköltő Mallorcára vonul vissza, ahol utolsó napjait tölti halálos betegen.
Zenei élmény
Kodály Zoltán Hét zongoradarabjából a befejező részt (Rubato, 1917. március 17.) játszotta a szólista. Thurzó Zoltán ugyancsak kifejezően avatta közvetlenné a furulyaszót idéző dallamképleteket, valamint a „Misterioso” melódiaíveit is érzékletesen formálta meg. A koncerten elhangzott Mozart Figaro házassága című operájából Almaviva gróf áriája, valamint Bartolo „bosszú-áriája”, amelyet Tasnádi Ferencz baritonja avatott élővé. Nagy sikert váltott ki a darabot megjelenítő alakítása, hangjának erőteljessége, amely igen hatásosan csendült fel a népes hallgatóság előtt. Ugyancsak ebből az operából hallgattuk meg a grófnő emlékezetes áriáját a III. felvonásból, amikor a főszereplő készül férje megtévesztésére. Májerkuk Mária szopránja a maga kivételes szépségével, hangkultúrájának színességével hozta közel a főszereplő vallomását. Szabó Annamária szopránja Handel egyik kevésbé ismert szerelmi dalát énekelte. Rendkívül finoman és hangulatosan közvetítette a barokk melódia által kifejezett érzelmi tartalmat. Oláh Boglárka három hegedűdarabot játszott, különösen megnyerő volt Benjamin Godard romantikus darabjának előadása, az Adagio Pathétique (op. 128, nr. 3). Csajkovszkij zongoradarabjából átírt kompozícióját, a Szomorú dalt adta elő, valamint Bartók Béla A-dúr Andante hegedűre és zongorára című darabját (BB 26) közvetítette a megfelelő, sajátos hangulatot megteremtve.
Nagy siker
Thurzó Sándor József brácsaművész ugyancsak kiváló játékában hallgattuk meg Farkas Ferenc jelenkori magyar szerző Ariósóját, valamint H. Villa-Lobos első feleségének írt szerelmi hangvételű Elégiáját. Különösen megnyerő volt Bach-Gounod Ave Maria című dalára írt Meditációja, amelyben az áhítatkeltés mellett a visszafogott szemlélődő hangulat megteremtésére esett a hangsúly. A műsorban elhangzott darabokat Thurzó Zoltán zongoraművész kísérte. A templomot megtöltő hallgatóság szűnni nem akaró tapssal jutalmazta az előadók nem mindennapos teljesítményét.
Tuduka Oszkár. erdon.ro

2010. augusztus 20.

Himnusz
Egy meghatározás szerint a himnusz vallásos jellegű, Istent dicsőítő, hozzá segítségért fohászkodó, imaszerű ének. A vallásos költészet egyik legrégibb műfaja. Később már nem csak vallásos tartalmakat fejezett ki.
Egy másik definíció pedig így szól: a nemzeti himnuszok olyan hazafias zeneművek, amelyeket egy állam alkotmánya, törvényei hivatalos állami jelképként, nemzeti himnuszként ismernek el, illetve amelyeket egy nemzet vagy nép öntudatának zenei kifejezésére elfogad. A XIX. és XX. század folyamán a nemzetállamok felemelkedésével a legtöbb ország választott magának nemzeti himnuszt.
A diktatúrákban az volt jellemző, hogy a párt himnusza egyben az állam hivatalos himnusza is. Például a Szovjetunió himnusza 1944-ig az Internacionálé, amely a bolsevik párt himnusza is volt egyben.
A Himnusz Kölcsey Ferenc verse, 1823-ban írta. Ez ma Magyarország nemzeti himnusza. Zenéjét Erkel Ferenc szerezte, és 1844-ben a budapesti Nemzeti Színház mutatta be, ám csak 1903-ban lett az ország hivatalos himnusza. Előtte az állami himnusz Joseph Haydn Gott erhalte című műve, tehát az osztrák császári himnusz volt. A magyar nép ezt sosem tekintette sajátjának. Valójában a katolikus magyarság himnusza a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének, a református magyarságé pedig a Tebenned bíztunk elejétől fogva zsoltár volt. Egykori történet szerint Rákosi Mátyás sem tudta rávenni Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy „szocialista" himnusz szerzésére. Kodály csak ennyit mondott: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz."
A Székely himnusz szövegét Csanády György írta 1921-ben, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. A szerzők tulajdonképpen nem himnuszt akartak alkotni a székelyeknek, de az évtizedeken át betiltott dal óriási népszerűségre tett szert Erdélyben, Magyarországon s szerte a világon, ahol magyarok élnek, a rendezvényeken gyakran éneklik együtt a magyar himnusszal meg a Szózattal. Erdélyben egészen Ceauşescu bukásáig tiltott volt, büntették éneklését, de baráti körben, titokban mégis elhangzott az elnyomás elleni tiltakozásként. Elterjedését az erdélyi származású értelmiségiek és a hozzájuk közel állók is segítették. A himnuszt a 2009. szeptember 5-én Székelyudvarhelyen megtartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen fogadták el Székelyföld hivatalos himnuszának.
A tévesen régi székely himnusznak nevezett dal (Ó, én édes jó Istenem...) Bartók Béla Este a székelyeknél című művéből származik. Feltehetőleg 1920 körül írt hozzá szöveget egy ismeretlen költő. Mivel a nem katolikus székelyek himnuszként nem énekelték ezt a Mária-dalt, így vált a székelyek himnuszává a Csanády által szerzett ének.
A Csángó himnusz szövege egy XIX. századi költemény, amelyet Petrás Ince János jegyzett fel. A Ceauşescu-rezsim bukása után megnyílt a lehetőség a csángó öntudat összefogottabb formában való ápolására. Ekkor merült fel a saját himnusz iránti igény. Előkerült a Petrás által lejegyzett mű, amit egy régi csángó keserves dallamával párosítottak, s világra jött emígyen a Csángó himnusz.
Mindezek tükrében tehát valamely ország, nemzet himnusza olyan mű, amelyet utolsó betűig kívülről fújni illik, mégpedig vigyázzállásban, nemzeti imaként, és nem illő sem telefon-csengőhangként használni, sem rádióból dalként lekérni az Akácos út mellett a vasárnapi ebédhez. Jó, hogy egyre közismertebb, népszerűbb minden magyarsághoz kötődő ereklyénk, hisz hetven évig jóformán tabuk voltak mindezek, de adjuk meg nekik az illő tiszteletet.
Pálmai Tamás. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. szeptember 2.

Kulturális (pár)bajok – Beszélgetés Szőcs Gézával
Versírásról, bizalomról és bizalmatlanságról, politikáról, pornó- és giccsadóról, a Julianus-, és a Márai-programról, az NKA sorsáról, vidék és Budapest viszonyáról, és a jövőről alkotott képéről beszélgettünk Szőcs Gézával a Tokaji Írótáborból Budapest felé autózva.
Írsz-e még verset mostanában, vagy már csak népdalokat – ahogy ezt a városi legenda tartja Budapesten? – Nem írtam mostanában verset, de ez nincs feltétlenül kapcsolatban a mintegy három hónapja tartó megbízásommal, aminek a lényege, hogy a kulturális intézményrendszer ügyes-bajos dolgaival foglalkozom. Volt már rá példa az életemben, hogy nagyon stresszes, leterhelt hónapokban is tudtam verset írni, de arra is, hogy hosszabb nyaralás, pihenés nem hozta meg az inspirációt. Ihlet kérdése minden. Ha az emberben épségben megőrződik a lírai-én, akkor bármikor megszólalhat.
Az utóbbi időben több, veled készített interjút is közöltek, illetve a megbízatásod elején a Nagyításban jelent meg egy összeállítás. Én két beszélgetésre utalnék most: a szinte hírhedtté lett Indexes megjelenésre, illetve legutóbb a Magyar Narancsban olvasható interjúra. Két dolog volt bennük közös: hogy nem ismerték a Nagyítás-beli összeállítást, illetve a támadó hangnemük. Te miben látod az okát?
A bizalmatlanság, a barátságtalan hang, az ellenségesség a mai helyzetben Magyarországon szinte természetes. A társadalmat, ideértve az írástudói réteget is, törésvonalak osztják meg, de legalább egy nagy törésvonal, amelyet fontosnak tartok megszüntetni, áthidalni. Ilyen körülmények között nem is képzelhető el, hogy a művészvilágnak legalább egy része ne legyen ellenséges azzal a kormányzattal szemben, amelyet nem az ő preferált pártjai alkotnak.
A te esetedben ez konkrétan mit jelent?
Esetemben összetalálkoznak a Fidesszel, mint párttal, és a Fidesz-kormánnyal mint közép-jobb vagy polgári párttal szembeni előítéletek, sértettségek, ellenérzések. Azután jelen vannak a velem, mint magánszeméllyel szembeni ellenséges érzületek. Ez utóbbiak részben politikai hátterűek, hiszen azok, akik a – nevezzük így – politikai-szellemi ellentáborba tartoznak, eleve gyanakodva figyelik, amit csinálok, mondok, gondolok; de nem felelne meg az igazságnak, ha azt mondanám, hogy csakis ilyen ideológiai-politikai szekértábor-reflexek működnek velem szemben. „Alanyi jogon” is sok ellenséget szereztem az életben, és ezek olykor összeadódnak, mint például most. Ettől úgy tűnhet, mintha nagyon komoly erők állnának szemben akár velem, akár az általam megvalósított kultúrpolitikával szemben. Számottevő ellenállást nem érzékeltem, bár erről természetesen mást is olvashatunk egy-két lapban vagy internetes fórumon. De nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy a munkámat akadályozná egy megkerülhetetlen, agresszívan fellépő erő. Talán egyetlen dolog van, amelyet magamban is átgondolva meghátráltam, legalábbis elnapoltam a kérdését. Konkrétan a pornóadó és a giccsadó megvalósítását. Nemrég épp’ az Origón válaszoltam arra a kérdésre, hogyan látom ezeket a dolgokat három hónap elteltével. A pornónál, ugye, ismerjük a klasszikus meghatározást, miszerint nem határozható meg szabatosan, hogy mi a pornó. A giccsről meg nem csikarható ki általános konszenzus…
Csak a tisztánlátás kedvéért: itt arról az elképzelésről van szó, hogy adózni kellene a pornó és a giccs után. – Amikor ezt felvetettem, nem tudtam, hogy ilyen erős és mély beágyazottságú Magyarországon a pornóipari lobbi. Azóta szembesülnöm kellett vele, hogy a pornóiparban igenis nagyhatalomnak számítunk. Ami a giccset illeti, rá kellett jönnöm, hogy a magyar társadalomban mély és komoly igény van a giccs iránt, amitől nem lehet megfosztani egyik napról a másikra. Ha így van, tudomásul veszem, és anélkül, hogy okafogyottnak tekinteném a kezdeményezést, inkább úgy tekintem, mint aminek még nem jött el az ideje.
A másik nagy port kavart kezdeményezésed a Julianus-program.
– Itt nem akarok meghátrálni, bár igen kemény és ostoba ellenérvek születtek. Egész odáig merészkedtek, hogy meggyanúsítottak: hogy fajelméleti megfontolásokból tartom a programot helyesnek, meg különbséget akarok tenni magyar és magyar között. Ezek a vádak képtelenségek. Azt gondolom, a történelemtudomány lényegéhez tartozik, hogy primer ismeretekhez jusson a megelőző korokkal kapcsolatban. Az én hitvallásom változatlan az emberben munkáló kíváncsiságról, érdeklődésről, tudásról. Ha úgy tetszik, hiszek az ész-vallásban, és ebben a dologban egy tapodtat sem kívánok meghátrálni. Örülök annak, hogy olyan országban lehetek kormánytisztviselő, ahol következmények nélkül elhangozhat, hogy „az államtitkár úr ostoba és veszélyes játékot játszik”. De ha én tiszteletben tartom mindenki véleményét, azt várom el, hogy mások is így tegyenek. Mindenekelőtt pedig várjuk meg a kutatási eredményeket.
– Összefoglalnád röviden, mi a Julianus-program célja?
– Hogy tiszta vizet öntsünk abba a pohárba, amelybe a magyarság származásával kapcsolatos legkülönösebb elméletek kerültek az elmúlt évszázadok során, különösen felgyorsult tempóban az elmúlt évtizedekben. A dolog természetéből fakadóan ezek az elméletek egyrészt spekulatívak vagy bizonyíthatatlanok, másfelől alkalmasak arra, hogy az önképünkkel kapcsolatos alapokat aláássák. Úgy gondoltam, hogy a mai magyar népességet alkotó komponensek megnevezése, azonosítása semmiképpen nem ellentétes a tudomány, a közerkölcs lényegével. Az egyik válasz, ellenérv ezzel kapcsolatban úgy hangozhat, hogy ez egy rendkívül kevert népesség. Senki nem állítja azonban, hogy létezik egy úgymond érintetlen, senkivel nem keveredett magyar népesség. Azt meg főleg nem, hogy ha mégis van egy ilyen, akkor azt igazibb vagy mélyebb magyarnak kell tekinteni. Elég csak Petőfire gondolni. A magyarságnak hallatlan asszimiláló ereje van. A legnagyobb bűnt a magyarság ellen mindig azok követték el, akik megpróbálták osztályozni, illetve kiszorítani a magyarság kebeléből azokat, akik úgymond idegenek, jöttmentek, máshova valók. Erre ma is szigorúan oda kell figyelni. De mindennek tudomásul vétele, szem előtt tartása nem jelentheti azt, hogy ne volna szabad kíváncsinak lenni arra, hogy a mai magyar népességnek mennyi a finnugor, a szláv, a germán, a türk vagy iráni eleme. Olyan tudományos programot kell elindítani, amely minden olyan népességet, amely a magyarsággal evidens kapcsolatban állt, feltérképez. – A Könyvhéten sokan fehér szalagot viseltek a Márai-program elhalálozása miatt. Várható-e a folytatása, vagy valami hasonló program?
– Mint a Parlament Kulturális Bizottsága előtt bejelentettem: szeptember elsejére feldolgozzuk és összegezzük a Márai-programmal kapcsolatos szakmai javaslatokat, kialakítva a Márai-program egy átdolgozott változatát, amely összhangban áll a kultúrpolitikai elképzelések egészével. Ez nem jelent drámai felfordulást, a program célkitűzéseinek lecserélését, hanem inkább hangsúlykorrekciókat. – Meg lehet akadályozni, hogy a program ne nagy könyvkiadók lobbija legyen? – Jobban oda kellene figyelnünk a kortárs magyar írók érdekeire. Ez egy szellemi tápláléklánc, amelynek egyik végén ott áll a szerző, aztán a könyvkiadó, a kereskedő, a könyvtár és az olvasó következik. Azt lehet megakadályozni, hogy a nagy pénzeket a nagy cápák nyeljék el. A cél, hogy a támogatás haszonélvezői ne a közvetítők, hanem a szerzők és az olvasók legyenek. Ezt persze lehet vitatni, mondván: a kereskedő megteremti az érdekegység megvalósulásának feltételeit. De a fordítottja is igaz: a kereskedőnek sem érdeke, hogy az írók kivérezzenek. – Sokakat megrémített a hír, hogy 2 milliárdot zároltak az NKA pénzéből, mondják, a szervezet működésképtelen lesz, kivonják a pénzt a kultúrából. – Akik most jajveszékelnek, nem fognak ekkora hangerővel ünnepelni, amikor kiderül, hogy még sincs igazuk. Lehet, hogy egy-két film nem fog megszületni, vagy bizonyos produkciókra, célokra kevesebb pénz fog jutni. Ha ez így lesz, akkor ezért nem a mostani kormányzat a felelős, hanem azok a kormányzatok, akik az elmúlt években az országot ebbe a helyzetbe juttatták. Részben túlzottnak, részben igazságtalannak érzem ezt a mutogatást annak kapcsán, hogy egy új kormány, amely épphogy csak szembesült a katasztrofális pénzügyi helyzettel, meghoz olyan intézkedéseket, amelyeknek nyilvánvaló célja: a működőképességet biztosítani. Ha ezekből a megszorításokból a kulturális területnek is ki kell venni a részét, érthető, hogy berzenkedést szül. Mi is úgy gondoljuk, hogy ez így nem mehet tovább, bízunk a gazdaság erejében, amely majd elő tudja teremteni a forrásokat. Az elosztás persze rögtön felveti a disztribúció alapelveinek kérdését, illetve hogy ezeket kik és hogyan valósítják meg. A művészvilágban nyilvánvalóan él az autonómia igénye, a művészek maguk tudják, hogy a pénz hogyan használható fel a legértelmesebben. Csakhogy a művészvilág sem egységes, más-más megfontolások ütköznek benne. Például a filmes támogatások esetében láttuk, hogy a legdemokratikusabban választott filmes testületre bízva az elosztást, mégis sok művész érezte úgy, hogy kiszorították. Kiszorult vagy bele sem került abba a körbe, ahol helye lett volna. Remekművek sem születtek olyan számban, ami várható lett volna a támogatások értékét tekintve, és el is tűnt jó néhány milliárd. Ez csak illusztráció ahhoz a dilemmához, hogy a művészekre kell bízni az elosztást, vagy az adminisztrátorokra. Ez utóbbi ellen is számos argumentum hozható fel. A kormányzati cél, hogy több pénz jusson a magyar művészeknek. A zárolás szó eleve azt jelenti, hogy a pénzt nem vonták el, nem költötték el egyébre, csak éppen hozzáférhetetlenné tették. De annak a pénznek előbb utóbb ugyanott meg kell jelennie. – Két fiatal költővel készítettem idefelé jövet interjút. Mindketten arról a már-már közhelyes problémáról beszéltek, hogy értelmiségiként, művészként szinte csak Budapesten lehet bármit is tenni, lehetőségekhez jutni, de írásból még ott sem lehet megélni. A vidék–Budapest ellentétre van-e olyan terv, ami ezt a helyzetet egy kicsit árnyalná? – Budapest relatív súlyának növekedése folyamatosan súlyosbodó probléma, amely előrevetíti egy Budapest-ország utópia képét. Ez ellen decentralizálással lehet védekezni. Jelentős kulturális központokat kell létrehozni, ezek lehetnek nagyvárosok, például Debrecen, vagy kisebbek, mint mondjuk Kecskemét, vagy fürdővárosok, mint például Balatonfüred – azokat említem, amelyek már viszonylagos sikertörténetekké lettek az elmúlt években. A nagy egyetemi központokban a kulturális kínálatot kell színesebbé tenni. Lecserélődött lassan egy modell, amely a művelődési házak Magyarországát jelentette. A népművelők helyett ma kulturális menedzserek ténykednek, és a művelődési házak kulturális eseményeinek (amelyek sokszor esküvők vagy szüreti bálok voltak) modelljét felváltotta egy másik, amely fesztiválokban jeleníti meg az egyes régiók művészeti potenciálját. Ha jól szétnézünk az országban, alig van olyan területe Magyarországnak, amelyhez valamilyen többé-kevésbé sikeres fesztivál ne kapcsolódna. Egyeseknek ez már sok is, azt vallják, hogy a fesztiválok országa lettünk, ennyi jó fesztivált képtelenség rendezni, de ha lehetne, az sem lenne jó, mert az ember nem tud mindenhová eljutni. Ez jellegzetesen fővárosi szemlélet. A Miskolci Operafesztivált vagy a Kaposvári Zenei Fesztivált, vagy a veszprémit, a szombathelyit nem feltétlenül úgy kell tervezni, hogy a fővárosból mindenki mindenhová el tudjon jutni. Sokkal inkább arról van szó, hogy Budapesttől független kulturális centrumok jönnek létre, amelyek egyfajta értékcserét is megvalósítanak: új stílus, szemléletmód, hangnem, teljesítmény jelenik meg. A kulturális energiákat hordozó szellemi csatornarendszer révén ez eljut mindenhová, az egész Kárpát-medencébe. Vagyis nem félek attól, hogy Budapest túldagadása miatt eljutnánk addig, hogy Pécs, Debrecen, Győr, Kolozsvár vagy Kassa kiürülnének és érdektelenné válnának. Gondoljunk csak a Győri Balettre: egy táncosnak legalább akkora rang, mint az Állami Operaház tagja lenni. Nem félek a „túl sok fesztivál, túl sok folyóirat, túl sok egyetem” rémképektől. – És mit gondolsz a múltról? Hogyan látod: jogos-e a bűnök felszínre kerülése, érdemes-e a múlttal szembesülni, vagy az egészet felejtsük el, lépjünk tovább? Nemrég kérdeztük Sára Sándort többek között a Biszku Béla-filmről is. Sára amellett érvelt, hogy a filmet be kellett mutatni, sőt Biszkut el is kellett volna számoltatni.
– A közelmúlt mindig a legkritikusabb a történészek és a köztudat számára is. A rendszerváltás idején nagytakarításról beszélt az ország, aztán az érdeklődés alábbhagyott, miután olyan emberekről derült ki, hogy együttműködtek az államhatalom antidemokratikus szerveivel, akikről senki nem feltételezte volna, még a legjobb barátaik sem. Így a közvélemény egy kicsit meg is csömörlött, a múlt tisztázásának jogi eszközrendszere is nagyon komótos, körülményes lett. A bürokrácia és az érdektelenség kölcsönösen gerjesztették egymást. Ez a kontextus magyarázza, hogy a film alkotói jogállamban aggályosnak számító módon készítették el a filmjüket. Jelzem, ha be akartak volna tartani minden jogszabályilag meghatározott és kötelezővé tett lépést, ez a film nem született volna meg. Itt most a jogi alapú szemlélet és egy önismeretet szolgálni kívánó akció közötti konfliktus eredményének egy egész társadalom örülhet, még akkor is, ha a jogkövető érzékenység sérült. Hasonló dolog mindig elő fog fordulni ott, ahol a szabályozás, a bürokrácia lemarad a valós igényekkel szemben. Ez esetben lemaradt. A tanulság nem az, hogy nincs többé a magánéletnek szentsége és bele lehet tiporni bárki személyiségébe. Ott nem fognak ilyen dolgok történni, ahol jól működik a társadalom önismeretét, önreflexióját szolgáló eszközrendszer. Ha valamivel baj van, akkor ezzel. Ezen kell javítani, nem arról huhogni, hogy mi lesz majd ebből. Ezek a jogvédő hangok megkerülik a kérdést, hogy hány millió ember sorsába avatkozott bele a legbrutálisabban az a hatalom, aminek a működéséről szerezhettünk ismeretet egyik meghatározó figurájának személyiségébe belepillantva.
– A kérdés költői, bizonyos értelemben: lehetséges-e adómentessé tenni az költők számára a versek publikálását? – Ha ez csak a kulturális minisztériumtól függene, akkor nyilvánvalóan igen lenne a válaszom, de a kérdés alapvetően pénzügyi. Romániában például jóval kedvezőbbek a művészek adózási viszonyai. De nem lehet kiemelni és átvenni egy másik adórendszer egyetlen elemét, legfeljebb példaként hivatkozni rá.
– Milyennek szeretnéd látni a magyar kulturális életet négy év múlva? – Amelyben új Ady Endrék, Bartók Bélák, Csontváryk, Kosztolányi Dezsők, Krúdy Gyulák, Weöres Sándorok tudják kibontakoztatni tehetségüket, fantasztikus remekművek sorozatával gazdagítva a magyar és egyben európai kultúrát. Mindezt abban az egységes szellemi térben képzelem el, amely a Kárpát-medencét jelenti, benne erdélyi, felvidéki és minden utódállam-beli magyar művésszel, Kiskolozsvártól nagy-Kolozsvárig. Nem tudom, tudsz-e róla, de Dél-Burgenlandban a Németújvári járásban van egy nagyon pici falu, mai nevén Glasing, amely hajdanában a Kis-Kolozsvár nevet viselte. Ha én ezt tudtam volna, amikor emigrálnom kellett Kolozsvárról Nyugatra, akkor biztosan ezt a helyet választottam volna. Már csak azért is, hogy ha bárki feltette volna azt a kérdést, hová való vagyok, mondhassam azt, hogy kolozsvári. Weiner Sennyey Tibor. Erdély.ma

2010. szeptember 2.

Megszűnik a magyar elemi iskola Nagybodófalván és Pusztakeresztúron
Csak a minisztérium mentheti meg
A tanfelügyelőségen zajló átszervezések és leépítések végül nem érintették Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő és a magyar nyelvű, illetve a földrajz oktatásáért felelős tanfelügyelő, Kiss Ferenc állását.
A fejkvóta rendszer bevezetése okán megejtett iskola-összevonások, illetve bezárások nyomán a megye magyar oktatásában kialakult helyzetről a tisztségében szerdán megerősített Kiss Ferenc tanfelügyelővel beszélgettünk.
Jó hír az, hogy valamennyi magyar óvoda megmarad – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kiss Ferenc – a megyében összesen 23 magyar óvoda működik, ebből 7 Temesváron. Kevésbé jó hír, hogy az alacsony gyereklétszám miatt a temesvári 1-es és 26-os Általános Iskolákban idéntől nem működik magyar tagozat. Az iskola-összevonások nyomán az I–VIII. osztályos gyerekek a Bartók Béla Líceumban folytathatják tanulmányaikat. A teljesen felújított és kibővített iskolában minden osztály délelőtt fog járni, kiváló körülmények között. A Bartók Líceumba várjuk az újszentesi V–VIII. osztályos gyerekeket is, mert az alacsony gyereklétszám miatt Újszentesen ősztől csak az I–IV. osztály működik tovább.
Vidéken hol lesznek a magyar nyelvű oktatást érintő iskola-összevonások, illetve bezárások?
Ősztől nem indul magyar nyelvű I–IV. osztály Nagybodófalván és Pusztakeresztúron, ahol 3, illetve 6 gyerekkel nem tudtuk az összevont elemi osztályt elindítani. Továbbra is működik az I–IV. osztályos magyar tagozat Dettán, Nagycsanádon, Ötvösdön, Szapáryfalván és Újszentesen. A nagybodófalvi magyar gyerekek a szapáryfalvi iskolában folytathatják tanulmányaikat.
Az I–VIII. osztályos vidéki magyar iskolák, illetve tagozatok tovább működnek Lugoson, Zsombolyán, Igazfalván, Óteleken és Végváron. Megszűnés fenyegeti a nagyszentmiklósi 1-es számú Általános Iskola magyar tagozatát. A gyereklétszám rendkívül alacsony, és az önkormányzat sem vállalta, hogy pótolja a tanító, illetve a tanárok fizetéseiből hiányzó összeget. Mi kéréssel fordultunk a Tanügyminisztériumhoz a nagyszentmiklósi magyar tagozat megmentése érdekében, de választ a mai napig nem kaptunk a megkeresésünkre. Holnap (csütörtökön – szerk. megj.) találkozunk a nagyszentmiklósi magyar gyerekek szüleivel, közösen keresve a megoldást. Az elképzelésünk az, hogy a minisztérium támogatásával a 2-es számú Általános Iskolában indítanánk el a magyar tagozatot, ahol német tagozat is működik, és az iskola vezetősége szívesen befogadná a magyar tagozatot.
Van-e arra példa, hogy a helyi önkormányzat besegít a magyar tagozat működtetésébe?
Lugoson és Dettán az önkormányzat támogatásával sikerült a magyar I–VIII., illetve I–IV. osztályokat megmenteni, havonta bepótolják az iskola költségvetéséből hiányzó összeget.
Mennyiben érintik az iskolabezárások és -összevonások a Temes megyei magyar oktatásban résztvevő tanerőket?
A véglegesen kinevezett tanárok közül senki sem marad állás nélkül.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

2010. szeptember 10.

Új korszak kezdődik a temesvári magyar nyelvű oktatásban
Az iskola-összevonások következtében új korszak kezdődik szeptember 13-án, hétfőn a temesvári magyar nyelvű oktatásban.
A város egyetlen magyar iskolája ezentúl a Bartók Béla Elméleti Líceum lesz, ahol mintegy 500 I–XII. osztályos gyerek kezdi el a tanévet. Az intézmény igazgatója, Virginás Tar Judith a Nyugati Jelennek elmondta: ősztől egy-egy hagyományos és egy-egy step-by-step (lépésről lépésre) első és második osztály indul a Bartók Béla Líceumban, harmadiktól nyolcadikig pedig két-két párhuzamos osztály lesz mindegyik évfolyamon. Két kilencedik osztály indul (Matematika-Intenzív Informatika és Társadalomtudományok – Intenzív angol), három párhuzamos tíz- és tizenegyedik osztály lesz, illetve két párhuzamos tizenkettedik osztály végez jövőre. A gyárvárosi 1-es iskolában és a 26-os iskolában megszűnt magyar tagozatokról a gyerekek mintegy 95%-a beiratkozott a Bartók Béla Líceumba, a véglegesen kinevezett tanárok közül senki sem maradt katedra nélkül.
Az új helyzetre való tekintettel hétfőtől három iskolabusz szállítja a gyerekeket a Bartók Béla Líceumba. Egy 18 személyes kisbusz Újmosnicáról, Vöröscsárdáról hozza be az ingázó gyerekeket, egy 50 férőhelyes a Győröd–Gyárváros útvonalról gyűjti be a gyerekeket, egy másik 50 férőhelyes busz pedig a Lippai út–Circumvalaţiunii negyed–Torontáli út környékéről hozza naponta a diákokat. Az útvonalat és a megállókat a hét végén véglegesítik. Az iskolabuszok 16 órakor indulnak vissza, ezért azok a gyerekek, akik reggel is, délután is igénybe veszik a szolgáltatást, kötelező módon részt vesznek a napközis programban és az iskolában ebédelnek. A buszozás költségeit pályázati támogatásból az intézmény állja. Az iskola igazgatójától azt is megtudtuk: a nyár folyamán leaszfaltozták a nagyobbik iskolaudvart, az ilyenkor szokásos apró javításokat, felújításokat elvégezték, jelenleg az osztálytermek, a magyar kabinet és az ebédlő bebútorozása van napirenden. Az összevont magyar tagozat „vagyonát” a szülői egyesületek és civil szervezetek birtokában levő taneszközök, könyvek, fénymásolók, számítógépek, audio-video eszközök jelentik, amelyeket az adományokból kapott bútorokkal, iskolapadokkal együtt átköltöztették a Bartók Béla Líceumba. A teljesen felújított, kibővített magyar iskolában hétfőtől valamennyi osztály délelőtti programmal kezdheti el a tanévet.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

2010. szeptember 14.

„Hazajöttetek a magyar oktatás temesvári fellegvárába!”
Mintegy ötszáz magyar iskolás gyermek – virágcsokrokat szorongató kisiskolások, nyüzsgő gimnazisták és magabiztos, felnőttes viselkedésű középiskolások –, valamint szülők és pedagógusok gyülekeztek ma reggel az ünnepélyes tanévnyitó alkalmából, a város immár egyetlen I–XII. osztályos magyar iskolájának udvarán.
„A 2010–11-es tanév lényeges változást hoz a teljes temesvári iskolaközösségünk életében – mondta tanévnyitó beszéde során Virginás Tar Judith iskolaigazgató –, a pénzügyi megszorítások következtében az 1-es és a 26-os általános iskola diákjai és pedagógusai ettől a tanévtől a Bartók Béla Líceumba járnak. Változást hoz az új tanév, mert újra 2-2 párhuzamos osztályban tanulnak az elemista és gimnáziumi diákok, újabb értékes, tapasztalt és elkötelezett pedagógusokkal gazdagodik a tanári kar, de változott az iskolai környezet is, megújult az udvar, a sportpálya, az ebédlő, több terembe új bútor került”. Az 1-es és a 26-os iskolából a Bartók Béla Líceumba költöztetett magyar osztályok és pedagógusok nevében Pál Krisztina tanítónő és Albert Etelka matematikatanár szóltak az egybegyűltekhez, búcsúzva a 200 éves hagyománnyal rendelkező gyárvárosi iskolától és a 40 éve létrehozott Váraljai lakótelepi iskolától, amelyeknek kapuja a magyar nyelvű oktatás számára, úgy tűnik, végleg bezárult.
„Rendkívüli ez a tanévnyitó, amelyre a gazdasági válság rányomja a bélyegét, új tanügyi törvényt várunk és új finanszírozási rendszer lépett életbe – mondta évnyitó beszédében Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő –, de számunkra főleg attól rendhagyó ez a tanévkezdet, hogy szeptember 13-tól a magyar oktatás a Bartók Béla Líceum falai közé szorult. 1990 után új óvodai csoportokat hoztunk létre, abban gondolkodtunk, hogyan lehetne a 25-ös iskolát 8 osztályosra felfejleszteni, a megyében bővítettük a iskolahálózatot, a Bartók Líceumot valóságos iskolaközponttá alakítottuk ki. Ebben az időszakban anyagiakban egyértelműen gyarapodtunk, a pedagógusok döntő többsége Temesváron és vidéken is szakképzett tanár. Ma itt állunk mindnyájan ezen az udvaron, gyermekek, pedagógusok és felnőttek, akik ragaszkodunk a magyar nyelvű oktatáshoz. Kezdjük az évet optimistán. Egyesek régi osztályban a régi tanárokkal fognak találkozni, az 1-es és a 26-os iskolából jött diákok és pedagógusok új helyszínnel ismerkednek. Tudom, hogy fáj a lelkük azért az iskoláért, amit otthagytak, nosztalgiáznak, a szülők szívében keserűség van, düh, fogcsikorgatás, mert ott kellett hagyni ezeket az intézményeket. Mindenkinek csak azt tudom mondani, aki átjött az 1-esből és a 26-osból – szép számmal jöttek, és ezt köszönjük nekik –, hogy hazajöttetek a Bartók Béla Líceumba, a magyar oktatás temesvári fellegvárába!”
Név szerint köszöntötték az első osztályosokat Milos Edit és Tamási Emese, illetve Szabó Ferenc tanítók: a lépésről lépésre (step by step) első osztályba 18, a Vuk rókás kitűzőt viselő, „hagyományos” első osztályba 21 gyereket írattak be a szülők. A történelmi egyházak nevében Nt. Fazakas Csaba református esperes és dr. Davor Lucacela józsefvárosi káplán áldotta meg az egybegyűlteket. Tanévköszöntő verseket szavaltak Györfi Krisztina, Szabó Abigél és Franka Noémi, a Ha én rózsa volnék című Bródy János szerzeményt Szabó Dóra énekelte el.
Tíz órától elkezdődött az oktatás a Bartók Béla Líceumban, az iskolával és az iskolás könyvekkel, tanszerekkel ismerkedő első osztályosokat a szülők is elkísérték az osztályokba.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

2010. szeptember 16.

Bihariak a Művészetek Palotájában
Nagyvárad – Szeptember 19-én, vasárnap a budapesti Művészetek Palotája Hetedhét ország című rendezvényén nagyváradi, illetve Bihar megyei művészek mutatkoznak be. A programokon való részvétel ingyenes.
A budapesti Művészetek Palotájában vasárnaponként látogatható népszerű Cifra Palota 2007 őszétől a Hetedhét ország elnevezésű rendezvénnyel bővült, melynek keretében a látogatók ízelítőt kapnak egész Magyarország kulturális életéből. Az idén tovább gazdagodtak a programok, ugyanis átlépve a határokat, az anyaországon kivüli városok, térségek is bemutatkozhatnak. Megtiszteltetés Nagyvárad, illetve Bihar megye számára, hogy a határon túli vidékek közül elsőként kapott lehetőséget arra, hogy “meghódítsa” a fővárosiakat, valamint a MÜPÁ-t felkereső turistákat.
Biró Rozália váradi alpolgármester, Czvikker Katalin, a megyei RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke és Nyakó József, a választmány művelődésügyi szakbizottságnak tagja csütörtöki közös sajtótájékoztatójukon arra hívták fel a figyelmet: Bihar megye kulturális életének meghatározó alkotóműhelyei, művészei lesznek jelen az eseményen, a helyszínen zajló kézműves foglalkozások, színpadi bemutatók, mesejátékok, népi mesterségek, kiállítások és interaktív játékok révén, a mesteremberek és az előadóművészek segítségével az érdeklődők szinte játszva ismerhetik meg a bihari régió népművészetét, építészetét, történelmét és kultúráját.
A Bihar Megyei RMDSZ Czvikker Katalin kultúráért felelős ügyvezető alelnököt bízta meg a programok összeállításával, arra törekedve, hogy színes, dinamikus és statikus eseményeket egyaránt tartalmazó műsorfolyamot szerkesszen.
Változatos program
Czvikker Katalin elismerte: mindez nagy kihívást jelentett számára, hiszen szinte képtelenség, hogy a teljesség igénye mellett a rendelkezésre álló öt órába valamennyi reprezentatív személy, szervezet és csoport fellépését beillessze. Ezért végül úgy döntött, hogy intézményeket- az Állami Színház Szigligeti Társulata, az Árkádia Bábszínház Lilliput Társulata, a Nagyváradi Állami Filharmónia, a Tibor Ernő Galéria, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti kara és a Francisc Hubic Művészeti Iskola- kér fel arra, hogy küldjenek egy-egy csoportot. A népművészeti résszel (néphagyományok, -dal, -tánc, népi mesterek) Nyakó József, a Bihar Megyei RMDSZ-választmány kulturális szakbizottságának a tagja foglalkozott, aki megpróbált felkeresni idős mestereket és néptánccsoportokat verbuvált. Ennek eredményeképpen a MÜPÁ-ban szerepelhet többek közt az érsemjéni Ezüstperje Néptánccsoport, az érmihályfalvi Nyíló Akác Néptánccsoport, a Bartók Béla Citerazenekar, az Üver Népzenei Együttes, Csűri Katalin énekesnő vagy Biró Böske textilműves. Vár/Ady címmel napjaink Nagyváradjának írói és költői irodalmi kávéházban fogadják a vendégeket és a Nagyváradi Vár címmel kisfilmeket is vetítenek. A magyar idő szerint 10-15 óra között zajló ingyenes rendezvény ceremóniamestere Daróczi István bábszínész lesz.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2010. szeptember 20.

Az EMKE és a BMC is tagja a magyarság szellemi múzeumának
Magyar Örökség-díjakat adtak át Kolozsváron
Rangos hazai és határon túli személyiségek jelenlétében adták át hétvégén a Magyar Örökség- díjakat Kolozsváron: a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért Bírálóbizottság hatvanadik döntése értelmében ezúttal hét erdélyi személy és intézmény érdemelte ki az 1995-ben, a Magyarországért Alapítvány által létrehozott „magyarság szellemi becsületrendjét”. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében szeptember 18-án tartott ünnepségen Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, Hajdó István főesperes, Kilyén Ilka színművész, Korniss Péter fotóművész, az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés, a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Barabás Miklós Céh részesült az erkölcsi elismerésben, és lett tagja a magyarság láthatatlan szellemi múzeumának. A rendezvény keretében a Gaal György tanár, irodalomtörténész és Gránitz Miklós fotóművész által összeállított Örök Házsongárd című kötetet is megismerhették a résztvevők.
„Soha irodalomra és tudományra (kultúrára) olyan szent feladat nem várt, mint ma, nemzetünknek ebben a lelki válságában. Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszunkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, az önbecsülést, figyelmeztetni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat” – idézte Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1920-as írását bevezetőjében Hámori József agykutató, a Magyar Örökség-díj Bírálóbizottságának elnöke. Mint mondta, szükségszerű, hogy a Magyar Örökség-díjak átadására ezúttal Erdély fővárosában, Kolozsváron került sor. – A magyarságnak és kultúrájának megmaradását jelentős mértékben köszönhetjük az évszázadokon át független erdélyi fejedelemségnek. Erdélyből és a Partiumból származó kiválóságok, intézmények eddig is szerepeltek az évi díjazottak között, ma azonban mind a hét kitüntetett közvetve és közvetlenül is az erdélyi magyarság soraiból kerül ki – magyarázta Hámori, majd a díjról szólt néhány szót.
Megtudtuk: a Magyar Örökség-díj megalapítói 1995-ben a klebelsbergi gondolatok szellemében határozták meg a kitüntetés misszióját. Úgy látták, „az elmúlt negyven-ötven évben a magyar történelemnek olyan alkotó személyiségei merültek feledésbe, és kerültek ki ezáltal a nemzeti emlékezetből”, akik alapvetően meghatározták a 19. és a 20. századi Magyarország fejlődési irányát. – Ezeket a személyiségeket, életműveket szinte elő kell bányászni a feledés mélységeiből, hogy példaként lehessen őket a mai nemzedék elé állítani: íme, ők voltak azok, akik a magyar 20. századot megcsinálták. Ez az oka, ha úgy tetszik, történelmi oka annak, hogy bizottságunk számos esetben jutalmaz Magyar Örökség-díjjal már nem élő személyeket vagy egykor működött intézményeket – hangsúlyozta Hámori, majd hozzátette: ezek a személyek és intézmények óriások voltak a maguk idejében, a személyek közül nem egy a zseni kategóriájába sorolható. Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Lajtha Lászlót, Reményik Sándort, Dsida Jenőt és Nagy Imrét említette többek között példaként, mintegy bizonyítva: a díj odaítélésének fő szempontja az életmű minősége. Az intézmények közül többek között a több mint háromszáz éves nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Nagybányai Művésztelep részesült eddig a díjban.
Ablonczy László megfogalmazása szerint a Magyar Örökség-díj a „magyarság szellemi becsületrendje”, nem jár pénzjutalommal, sem más anyagi elismeréssel: a kitüntetettek egy oklevelet kapnak, valamint egy jelvényt, amely a magyar Szent Koronát ábrázolja – fejtette ki Hámori József, majd Poprády Géza könyvtárosnak, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökének, a Bírálóbizottság tagjának adta át a szót. A Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre kezdeményezésére, a Magyarországért Alapítvány Kuratóriumának tevékeny közreműködése révén létrejött Magyar Örökség-díj kapcsán elmondta: a kitüntetettek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén alapszik, ugyanis a Bírálóbizottság az állampolgárok által érdemesnek tartott személyek, együttesek, intézmények, teljesítmények közül választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal hét-hét díjat osztanak ki a mostanihoz hasonló kulturális műsor keretében. Mint kiderült, a díj gondozását 2003. márciusában a Magyar Örökség és Európa Egyesület vállalta fel.
A folytatásban Schulek Ágoston, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke mutatta be a Bírálóbizottság tagjait: Hámori József akadémikust, a Bírálóbizottság elnökét, Poprády Gézát és Zelényi Kovács Annamáriát, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökeit, Juhász Judit szóvivőt, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesét, Bakos István tanárt, művelődéskutatót, Benkő Samu művelődéstörténészt, esszéistát, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját, Kelemenné Farkas Márta nyelvészt, egyetemi oktatót, Boda László tanárt, művelődéstörténészt, Pázmándi Gyula vegyészmérnököt, közgazdászt, Rókusfalvy Pál pszichológust, Takács József biológust, agykutatót, Tóth-Pál József zenetanárt, kultúrakutatót, valamint Veres-Kovács Attila nagyváradi református lelkészt.
Magyar Örökség-díjban részesült, nevét az Aranykönyv őrzi és szombat óta a magyar szellem láthatatlan múzeumához tartozik: az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés (az elismerést Rezi Elek, Adorjáni Zoltán és Benkőné Zonda Tímea vette át, laudált Kozma Zsolt kolozsvári teológiai tanár), Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, múltfeltáró nemzetszolgálatáért (laudált Benkő Samu művelődéstörténész), Hajdó István főesperes, lélekmentő szolgálatáért (laudált Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános), Kilyén Ilka színművész, kulturális missziójáért (laudált Medgyessy Éva marosvásárhelyi író, újságíró), Korniss Péter, fotográfusi alkotóművészetéért (laudált Sára Sándor operatőr, rendező), a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (az elismerést Dáné Tibor Kálmán, Dávid Gyula és Kötő József vette át, laudált Filep Antal budapesti néprajzkutató) és a Barabás Miklós Céh, az erdélyi magyar képzőművészetet felélesztő és megtartó szolgálatáért (az elismerést Kolozsi Tibor szobrászművész és Németh Júlia műkritikus vette át, laudált Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező).
A díjazottak nevében Hajdó István főesperes mondott köszönetet, majd a Bolyai János Alapítvány Kuratóriuma által odaítélt Bolyai-pályadíjjal tüntették ki Benkő Samu akadémikust az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésében és vezetésében kifejtett kiemelkedő közszereplői tevékenységéért, valamint Bolyai János marosvásárhelyi kéziratainak gyűjteményes kiadásáért, őt Nagy Ferenc méltatta. Az ünnepség keretében közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusa, Majó Julianna karnagy vezetésével, valamint Kilyén Ilka és a pusztinai Kovács Krisztián.
Rövid szünet után az Örök Házsongárd című, a budapesti székhelyű Pharma Press kiadónál megjelent kötetet ismerhették meg a résztvevők, Sipos Gábor EME-elnök méltatását Köllő Katalin, lapunk munkatársa tolmácsolta. Elhangzott: „a régi metszetek, archív felvételek, új fényképek a míves szöveggel összefonódva igazán és legjobban a minőségi papíron, kiváló nyomdatechnikával hatásosak, ráadásul szép kötésben, igényes védőborítóval – ezt a szépség-együttest forgathatjuk most a Pharma Press könyvkiadó jóvoltából. Dr. Gaal György kolozsvári tanár, irodalomtörténész, a kincses város múltjának avatott kutatója és Gránitz Miklós budapesti fotóművész több mint három évi kitartó munkájának eredménye kerül most az olvasó kezébe”. Az immár kétkötetes kiadvány létrejöttéért köszönetet mondott továbbá Gránitzné Demel Editnek, Gergelyné Tőkés Erzsébetnek, a Házsongárd Alapítvány „legfőbb munkásának”, aki a helyszíni munka feltételeinek biztosításában vállalt oroszlánrészt, valamint Dávid Ferencnek, a kiadó ügyvezető igazgatójának és az album külalakját elkészítő Árgyélus Grafikai Stúdiónak. A két szerző a kötetek megszületésének körülményeiről szólt, majd a rendezvény dedikálással zárult.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

2010. szeptember 20.

Bihari kultúrkavalkád Budapesten
Nagyvárad/Budapest- Vasárnap Nagyvárad, illetve Bihar megye volt a budapesti Művészetek Palotája Hetedhéd ország című rendezvényének meghívottja. Az ötórás programkavaldád a kultúra valamennyi szegletét lefedte.
A budapesti Művészetek Palotájában vasárnaponként látogatható népszerű Hetedhét országelnevezésű rendezvény keretében a látogatók ízelítőt kapnak egész Magyarország kulturális életéből. Megtiszteltetés volt a nagyváradiak és a Bihar megyeiek számára, hogy a határon túli települések, illetve térségek közül elsőként ők kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. Ennek megfelelően többen már egy nappal korábban, szombaton elutaztak a magyar fővárosba, hogy minden rendben legyen, s ne az utolsó pillanatokban kelljen például a kiállított képek feltevésével foglalatoskodni. Várkonyi Attilától, az intézmény egyik vezetőjétől megtudtuk: egy átlagos vasárnapon körülbelül 2500-3000-en vesznek részt a MŰPA programjain, nagyjából ennyien jelentek meg az elmúlt hétvégén is. Többségük a szórakoztató és a gyermeknek szánt események (kézművesfoglalkozások, könnyűzenei számok stb.) iránt érdeklődött, az irodalmi jellegű és az olyan típusú műsorblokkok, melyek Várad művelődési életével, történelmével voltak kapcsolatosak, szinte észrevétlenek maradtak. Jó példa erre, hogy amikor Biró Rozália alpolgármester Szent Lászlóról próbált mesélni a gyermeknek, kiderült: fogalmuk sincs róla, hogy kiről van szó, amikor pedig a Francisc Hubic Művészeti Iskola énekesei után a Szigligeti Társulat négy tagja Ady-emlékműsorral lépett fel (Temetetlenül címmel), a közönség tagjainak hirtelen egyéb elfoglaltsága akadt, s alig néhányan maradtak a színpad előtt. Arról nem is beszélve, hogy az Irodalmi kávéházban a váradi írók és költők jobb híján egymást szórakoztatták…
Dinamikus és statikus
Dinamikus és statikus programok egyaránt voltak, rövid nyitóbeszédet Biró Rozália mondott, aki ezt követően átadta Várkonyi Attilának Vassy Erzsébet festőművésznek a nagyváradi várat ábrázoló képét, mely a MÜPA állandó kiállításán kapott helyet. A Lilliput Társulat bábelőadása sajnos az egyik művész egészségügyi problémája miatt elmaradt, helyette később interaktív produkcióval próbálták kárpótolni a csalódott gyermekeket. Nagy sikert aratott az érsemjéni Ezüstperje és az érmihályfalviNyiló Akác néptánccsoportoknak az előadása, mely gyermektáncházba “torkollott”. Hasonló elismerés illette az érmihályfalvi Bartók Béla Citerazenekart is, Csűri Katalin énekelt szólót. Eközben a földszinti és az emeleti részen kézművesfoglalkozások zajlottak, Biró Böske textilműves, nemezkészítő, Szilágyi Károly kaskötő és Fazekas Károly gyékényfonó közreműködésével. Zenei koncertekre is sor került, köszönetet érte Kristófi Lászlónak (orgona), Marian Boboianak (bariton), az Intermezzo vonósnégyesnek és Sotto-Voce Énekegyüttesnek. Utóbbinak a repertoárja a reneszánsz madrigáloktól a kortárs zenén át a könnyűzene-swing-dzsessz feldolgozásig terjedt. Nagyszerű vízuális élményt nyújtott ugyanakkor a Tibor Ernő Galéria alkotóközösségének, a Francisc Hubic Művészeti Iskola tanárainak és diákjainak, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszéke hallgatóinak és a Tavirózsa Fotóklubnak a tárlata.
A több mint ötórás együttlét során ismét bebizonyosodott: Nagyvárad és Bihar megye gazdag kulturális hagyományokkal rendelkezik, ami pedig a művelődést és az örökségvédelmet illeti, inkább az anyaországi testvéreink vehetnének rólunk példát.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

2010. szeptember 25.

Az elfelejtett polihisztor,
avagy Bánffy Miklós – a színházi ember
Bánffy (Kisbán) Miklós, a színházi ember. E címmel hallhatott igen érdekes előadást a közönség, múlt hét szerdáján a marosvásárhelyi Bernády Házban.
Dr. Lázok János egyetemi docenst hívta vendégelőadóként soron következő estjére a Helikon – Kemény János Alapítvány, amelynek rendezvényén elsőként dr. Nagy Attila elnök fogadta az egybegyűlteket. Mint üdvözlőbeszédében mondta, Bánffy Miklósról az utóbbi években leginkább mint regényíróról beszéltek, holott a gróf igen karizmatikus egyéniség volt, az Erdélyi Helikon oszlopos tagja, nemcsak író és drámaíró, hanem grafikus, rendező és díszlettervező, a budapesti Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa.
A színházi ember fogalma alatt nem a drámaíróról fogok beszélni, hanem Bánffy Miklós díszlet- és jelmeztervezői munkásságáról, színházadminisztrátori működéséről, szerepéről a huszadik század eleji magyar színházi életben – kezdte vetített képes előadását dr. Lázok János. – Bánffyt 1912-ben nevezik ki a Nemzeti és az Opera intendánsává, azaz kormánymegbízottjává. Ő ezt igen tágan értelmezte és megengedte magának azt a luxust, hogy képzőművészként beleavatkozzék az intézmények díszleteibe, aminek következtében igen modern és jó díszletek születtek. Nem volt avantgárd újító, de ebben a korban igen fontos szcenikai forradalom zajlik az európai színházakban – Gordon Craig vagy Adolphe Appia munkássága. Bánffy befogadja ezeket az újító törekvéseket és biztosítja érvényesüléseket a Nemzeti és az Opera falain belül. 1912-ben meghívja dr. Hevesi Sándort az Operaház főrendezőjének, előadásaihoz ő tervezi a díszletet, a Bánffy rendezéseihez pedig Kéméndy Jenő. A plakátokon 1913-tól kezdik feltüntetni a díszlet- és jelmeztervező nevét, de van közös tervezés is, amely a Bánffy-Kéméndy páros munkája. Az Aida 1913-as díszletezése például a meiningeni iskola hatását mutatja, monumentális, festői és a történelmi hűségre törekedő díszlet, míg a Varázsfuvola esetében a jelmez meseszerű stilizálódása a jellemző, amely részben az Orosz Balett 1912-es, budapesti, frenetikus sikerű vendégjátéka hatásának köszönhető. Bánffy és Kéméndy hihetetlenül gyors színváltozásokat tudott végezni a tolószínpadi technika alkalmazásával. Legnagyobb megvalósítása mégsem monumentális és újdonságot jelentő, az intézmények előadásait igen népszerűvé tevő díszleteihez kötődik. 1912 és ’14 között volt az Operaház intendánsa. Ily minőségben hivatalos támogatást tudott nyújtani Hevesi Sándornak ahhoz, hogy megvalósítsa a Mozart- és Verdi-reneszánszot, amely során a színészi játék plasztikussága, hatása fölerősödött, így a nézők az operát drámaként is átélhették. Ez húsz évvel előzte meg a németek Mozart-reneszánszát. Bánffy meg akarta törni a német stílű operajátszás becsontosodott konvencióit, ezért 1913-ban egy olasz karmestert szerződtetett, Egisto Tangót, akinek később meghatározó szerepe volt a repertoár darabjainak kiválasztásában, ezzel az operajátszás megújításában. 1916 újabb meghatározó év az Operaház életében: ekkor sikerült Bánffynak elérnie Bartók Béla Fából faragott királyfi című táncjátékának bemutatását, amelyre 1917 májusában került sor. A darabot előzőleg nyolc karmesterből hét visszautasította. Tango volt az egyetlen, aki vállalta, de 30 próbát kért, ami akkor teljesen irreális szám volt. Bánffy magyaros, folklorisztikus, mégis egzotikus, keleties jelmezeket tervezett, tudatosan nem a valószerűség felé törekedett. Az utólagos siker igazolta a Bartók-műért vívott harcát. 1918-ban, szintén neki köszönhetően bemutatják a számos pályázatról visszadobott Bartók-operát, a Kékszakállú herceg várát. 1934-ben Szegeden volt még emlékezetes rendezése, a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ahol Az ember tragédiáját vitte színpadra. Rendező és díszlettervező társnak Oláh Gusztávot kérte meg, akivel ötszintes, belső lépcsővel ellátott emelvényszerkezetet készített, az intonálás pedig a dóm tornyaiból történt, onnan harsonáztak az angyalok.
Gróf Bánffy Miklós díszlet- és jelmeztervezőként, képzőművészként közelített a színházhoz, az újításokat jó ízléssel közvetítette közönsége felé. Legnagyobb tette a két Bartók-mű megismertetése, amelyek azóta A csodálatos mandarin mellett a magyar opera- és zeneirodalom legismertebb művei. Egyéniségére ugyanakkor a rendkívüli ellentmondásosság jellemző: 1921 és ’22 között Magyarország külügyminisztere, e minőségében Magyarország Trianon utáni helyzetét próbálta könnyíteni. Az egyik konferencián, miután belátta, hogy céljai eléréséhez esélye sincs, rendkívül jó karikatúrákat rajzolt a részt vevő nagyhatalmak képviselőiről és saját magáról is. Az 1916-os koronázási ünnepség tervei miatt kegyvesztett lett, majd mégis döntő szerepe volt abban, hogy Sopron esetében népszavazást tartsanak és az így visszakerüljön Magyarországhoz. Bonchidai kastélyában előszeretettel sakkozott embernagyságú bábokkal, amelyeket két szolga mozgatott, de ’44-ben ő az, aki eléri, hogy Kolozsvár megmenekül a bombázástól és a súlyos ostromtól. ’48-ban, a kommunista államosítás következtében úgy veszíti el minden vagyonát és kastélyait, hogy a kolozsvári Bánffy- palotában egy szoba sem marad neki és gyakorlatilag hajléktalanná válik. 1950-ben telepedik ki Magyarországra, ahol még abban az évben meghal. 1977-ben Marosi Ildikó bátorságának és kitartásának volt köszönhető, hogy hamvait hazahozták és a Házsongárdban helyezték végső nyugalomra – mondta rendkívül érdekes, vetített képes értekezésében az előadó. Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

2010. október 24.

„Mert a bűn az csak bűn marad”
Bihar megye – Más nemzet segítségére csak akkor számíthatunk, ha annak érdeke segíteni – hagzott el az október 23.–i megemlékezésen, Érmihályfalván. Az ’56–os emlékhelynél mintegy ötvenen jelentek meg.
Szombat délután a helyi MIDESZ tagjai álltak fáklyás díszörséget az érmihályfalvi Széchenyi téren lévő ’56–os emlékhelynél, ahol az RMDSZ szervezett megemlékezést a forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján. Elsőként Kovács Zoltán polgármester mondott ünnepi beszédet, amiben egyebek mellett arról szólt, hogy az Érmihályfalvi Csoport néven ismert közösség tagjait nem elsősorban az ’56–os történések miatt hurcolták meg – illetve egyeseket ki is végeztek – hanem mert a hatalom célja az ellenséges érzelműeknek nyílvánítottak ellenőrzés alá vonása, illetve megsemmisítése volt, és erre akkor jó alkalom kínálkozott. Higgyük el, hogy ma is van lehetőség az ősök földjén boldogulni, és sokkal több, mint amennyit most remélni merünk, tette hozzá.
Csend, és fegyverropogás
A Bartók Béla Városi Kórus előadásában G.F. Händel Győzelmi dal, illetve Berkesi Sándor Székely Himnusz című kórusműve hangzott el, majd Nyakó József lépett a mikrofonhoz. Az ’56–os magyarországi lelkesedésre nyugatról csend, keletről fegyveres csörtetés volt a válasz, kami emigrációs hullámhoz, a nemzet testi és lelki csonkulásához vezetett, majd egy kozmetikázott parancsuralmi rendszerhez, és mindez bebizonyította: másokra csak akkor számíthatunk, ha azoknak érdeke segíteni, fejtette ki a helyi RMDSZelnöke. Hozzáfűzte: ma nem tankok ellen kell harcolni, hanem „bölcs alkukkal, méltányos államközi szerződésekkel kell elérni, hogy élhetőbb legyen a mánál a holnap”.
Mécseseket gyújtottak
Ezt követően a GGG Irodalmi Stúdió verses–zenés összeállítása idézte fel a forradalom hangulatát, illetve az annak leverését követő nyomasztó időszakot. Ekkor hagzott el a Kárpátia zenekar Neveket akarok hallani című dala is, melyből a címben idéztünk. A koszorúzás során pártok, szervezetek, intézmények képviselői, illetve az áldozatok és meghurcoltak családtagjai járultak az emlékhelyhez, majd a Himnusz éneklése után mécseseket gyújtottak az emlékhely tövében, illetve az oda vezető sétány szegélykövein. erdon.ro

2010. október 30.

A hónap könyve a Teleki Tékában
A Teleki Téka polcain sorakozó értékes és híres kötetek mellett számos olyan munka is megtalálható, amely – annak ellenére, hogy megjelenésének időszakában több-kevesebb sikert könyvelhetett el – a mai laikus közönség számára nem ismert. „A hónap könyve” sorozat célja egy képzeletbeli tárlóba helyezni néhány ilyen kötetet, olyan munkákat, amelyek magyar szerzőinek kerek(ebb) évfordulója van az illető hónapban.
Október hónap könyve széki Teleki József Hunyadiak kora Magyarországon című sorozata.
*
Széki Teleki József (1790-1855) október 24-én született Pesten, szülei Teleki László és Teleki Mária. Tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban kezdi, később a pesti jogi egyetem hallgatója lesz, majd 1812-től Göttingenben tanul. Élete során több közfunkciót is viselt: 1824-ben királyi táblabíró, 1827-ben csanádi, majd 1830-ban szabolcsi főispán. Ebben az időszakban már tevékeny részt vállal a magyar tudományos életben is. Fontos szerepet játszik a Magyar Tudományos Akadémia megalapításában, ezért is választják őt 1830-ban az intézmény első elnökévé. Az Akadémia szakszerű működését jelentős anyagi támogatással próbálja biztosítani, a saját könyvtárát is a tudós társaságnak hagyja. 1840-ben koronaőr, 1842-1848 között pedig Erdély kormányzója. A forradalom után visszavonul és a tudományos munkának szenteli magát.
Politikai és kulturális tevékenysége mellett Teleki József több tudományos munkát is megjelentetett. Nyelvészettel foglalkozó első írásai: A magyar nyelvnek tökéletesítése új szavak és szólások által, illetve Javaslat a magyar nyelv teljes szótára ügyében felkeltették a kortársak figyelmét is.
Fő műve a Hunyadiak kora Magyarországon című sorozata. A cím nem egy családtörténetet takar; a szerző szándéka a Hunyadi kori Magyarország történetének feldolgozása. Azért választotta ezt a korszakot, mivel szerinte a magyar történelem egyik legérdekesebb és legfényesebb időszaka volt. Munkáját 12 kötetesre tervezte, viszont haláláig csak öt kötet készült el, ezeket 1852-1855 között publikálja Pesten. A tárgyalt időszak (1438-1490) történéseit részletesen ismerteti, évekre lebontva. Törekedett arra, hogy minél teljesebb képet nyújtson a korszakról, ezért igyekezett felkutatni minden lehetséges forrásdokumentumot. Nemcsak politikai eseményekről tárgyal, hanem társadalmi folyamatokat is elemez.
A könyvsorozatból származó bevételt az Akadémiának ajánlja fel, az intézmény gondoskodik a sorozat befejezéséről is. A Hunyadiak kora Magyarországon nagy értékét az adja, hogy módszertanilag meghaladja korát. Gróf Teleki József számos érdekes adatot bocsát az erdélyi helytörténet iránt érdeklődők rendelkezésére; olyan tudományos igénnyel megírt, alaposan dokumentált munkát hoz létre, amelyet mind a történelem iránt érdeklődő olvasó, mind a szakember sikerrel forgathat.
Csillón surrant a Nyárád...
Berde Mária verséből, a Nyárádmenti álomból származik e fél sor. Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla legújabb Erdély – Székelyföld könyvének hátsó borítójáról emeltem ki. A kiadvány a szerzők azonos című sorozatának 31. kötete, a történelmi Marosszék 5. honismereti albuma. Az Alsó-Nyárád vidéke, a sokak által „Murokországként” ismert és kedvelt tájegység tündököl benne. A fotós Váradi Péter Pál 2004 és 2010 között rögzítette kamerájával a Nyárádszereda és Nyárádtő közötti, sokszor megénekelt, kincsekkel telített tájat. A hagyományőrző, marasztaló vidéket, e sajátos vonzerejű kistérség 36 települését bemutató szöveget ezúttal is Lőwey Lilla írta, válogatta. Múltidéző próza, krónikás korrajzrészlet, drámai és lírai irodalmi szemelvény, mai valóságot megszólaltató útleírás is bőven van benne, a legbeszédesebb azonban most is a szebbnél szebb képek halmaza.
Mi, akik itt vagyunk itthon e szűkebb pátriában, jól ismerjük a vidéket, az album mégis sok újdonsággal, különlegességgel képes meglepni. Hogyne tudná elbűvölni azokat, akik e kötet révén találkoznak vele először! Életre szóló élményt tudott nyújtani e vidék az itt születetteknek, lélekben nyárádmentivé tudta változtatni a dolgozni ide érkezetteket, visszaszólított mindenkit, aki egyszer is járt ezen a szelíd, mégis varázsos tájon. „Közép- és Alsó-Nyárád vidéke nemcsak gazdasági, hanem szellemi értékekkel is hozzájárult az erdélyi magyarság kincseinek gyarapításához – írja előszavában Balás Árpád földrajztanár. – Erre figyelt fel sok néprajztudós és a népdalgyűjtő Bartók Béla is, aki itt több tucat dallamot jegyzett le. E kis tájegység hírnevét öregbítette Backamadarasi Kiss Gergely tudós professzor, Szentiváni Mihály szépíró, politikus, Nyárádi Erazmus Gyula botanikus, Ferenczy Júlia festőművész, Gagyi László író, Benkő Samu Bolyai- kutató, Bálint Károly szobrászművész és még sokan mások, akik Reményik Sándorral együtt vallották a Nyárádmente népének hitvallását: ...alkalmazkodva, de meg nem alkudva akarunk békés építőmunkával megmaradni örökre magyarnak ezen a földön.”
A fotóalbummal a közeljövőben a szerzők, szerkesztők bemutatkozó körúton vesznek részt. November 9-én délután 5 órakor a nyárádszeredai művelődési házban, majd az egymást követő napokon Marosvásárhelyen, Szovátán, Backamadarason, Nyárádszentlászlón, Sepsiszentgyörgyön találkoznak az érdeklődő közönséggel.
(nk) Népújság (Marosvásárhely)

2010. november 20.

Bánffy Miklós-emlékkiállítás
Halálának hatvanadik évfordulója alkalmából emlékkiállítással idézi fel a méltatlanul elfeledett művész- politikus, Bánffy Miklós munkásságát az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI). A vándortárlatot először Budapesten láthatja a közönség november 11. és január 22. között.
A múzeum MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Szebeni Zsuzsa által rendezett tárlat elsődleges célja Bánffy Miklós színházhoz kötődő munkásságának bemutatása, néhány új kutatási eredmény ismertetése, összességében pedig az életmű komplexitásának érzékeltetése a szakma és a nagyközönség számára.
A kiállítás az OSZMI Krisztina körúti épületének több termére tagolódik, külön teret szentelve a könyvillusztrátor Bánffynak, de láthatóak lesznek az 1921-es a genovai konferencián – ahol külügyminiszterként képviselte Magyarországot – készített karikatúrareprodukciói is. A bemutatott anyagban helyett kapott a Stróbl Alajos által készített Bánffy- bronzszobor és Glattner Gyula Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött festménye is.
A tárlathoz számos könyv- és folyóirat- bemutató, valamint tudományos kerekasztal- beszélgetés és múzeumpedagógiai program kapcsolódik, majd a vándorkiállítás más településeken is látható lesz.
Bánffy Miklós erdélyi grófi családban született 1873. december 30-án Kolozsváron; ősei vezető szerepet játszottak Erdély történetében. Diákkorában Székely Bertalantól tanult festészetet, majd jogi doktorátust szerzett. Részt vett az erdélyi szövetkezeti mozgalom szervezésében, 1899-ben a fiumei tengerészeti hatóság fogalmazója volt, ezt követően a földművelési minisztérium szaktudósítói hálózatának berlini csoportjában dolgozott. 1901 és 1906 között szabadelvű képviselő volt, 1906-tól Kolozsvár és Kolozs megye főispánja, 1910-től pártonkívüli programmal Kolozsvár országgyűlési képviselője.
Az 1910-es években a budapesti Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa, támogatta Bartók Béla színpadi műveinek bemutatását. 1912-13- ban az Erdélyi Lapok főszerkesztője. 1918-ban felesküdött a Nemzeti Tanácsra, a Tanácsköztársaság idején visszavonult, majd Bécsbe utazott. 1921-22-ben Magyarország külügyminisztere volt. Visszatért Erdélybe, ahol a magyar szellemi élet egyik vezetője lett. Észak- Erdély visszacsatolása után felsőházi tag volt, és az Erdélyi Helikon című lap főszerkesztőjeként tevékenykedett. 1950. június 6-án hunyt el Budapesten.
Bánffy Miklóst egyaránt érdekelte a festészet – illusztrálta például Tamási Áron műveit –, a zene, a színpadi rendezés és szépirodalom. Legnagyobb vállalkozása Erdélyi történet című nagyszabású regénytrilógiája (Megszámláltattál..., 1935; És híjjával találtattál, 1937; Darabokra szaggattatol, 1940), de Kisbán Miklós néven drámákat is írt. 2001 decemberében bejegyezték a Magyar Örökség Aranykönyvébe, 2007-ben Magyar Művészetért posztumusz díjjal tüntették ki, 2010 szeptemberében pedig a Magyar Állami Operaház választotta posztumusz örökös tagjává. Népújság (Marosvásárhely)

2010. december 1.

Egyesület a magyar kutlúráért
Szatmár megye – Megalakult a Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület, melynek célja többek között a hagyományok ápolása és népszerűsítése.
Nemrégiben alakult meg Szatmárnémetiben a Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület, melynek célja többek között a hagyományok ápolása, népszerűsítése. Az egyesület elindítói/alapítói és egyben szervezői: Bertók Béla (hegedűtanár), Fejér Kálmán (zenetanár), valamint M. Tamás Tibor (népzenész). „Úgy döntöttünk, hogy mivel elég sok szakember van közöttünk, hiszen zenetanárok, színművészek között táncmesterünk is van, hogy többféle kurzust szeretnénk indítani minden korosztály számára” — magyarázta Bartók Béla. Emellett a nyugdíjasokat is be akarják vonni a különböző tevékenységekbe, de klubok kialakításának tervei is körvonalazódnak. Az egyesület tervei szerint kézműves tevékenységeket — gyöngyfűzés, fazekasság stb. —, valamint különböző kurzusokat — népdal– és néptánc, citera, népzenei hegedű tanítás, táncházak, énekkar, furulya csoportok és más tevékenységek — szerveznének. Reméljük lesz igény társas táncra is, tette hozzá Bertók, aki elmondta, hogy a közös foglalkozások szervezése mellett egészségügyi tornát és masszázs lehetőséget is szeretnének kínálni az érdeklődők számára. Bertók hozzátette, amennyiben az egyesület foglalkozásai sikeresek lesznek, tavasztól a további igényeknek megfelelően bővítik a tevékenységek kínálatát.
Fontos kérdés volt a hely, ahol tevékenykedhet az egyesület. A szatmárnémeti Láncos–templom közössége felajánlotta erre a célra a pirostéglás épület néven ismert ingatlan néhány termét, az egyesület ingyen kapja meg a termeket, mindössze a költségeket kell állniuk (áram, fűtés, víz). Az egyesület támogatást kér az RMDSZ–től, valamint felvették a kapcsolatot az Alkotók Házával is. December 7–én, kedden 17 órai kezdettel a pirostéglás épület dísztermében tartják meg a Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület hivatalos alakuló gyűlését, amit bemutatkozó előadás követ. erdon.ro



lapozás: 1-30 ... 301-330 | 331-360 | 361-390 ... 631-644




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998