udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 52 találat lapozás: 1-30 | 31-52
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Dumitrescu, Constantin Ticu

2006. augusztus 10.

Több csoport alakult ki a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságban (CNSAS). A radikális csoport tagjai – az elnök Claudiu Secatiu, Mircea Dinescu és Constantin Ticu Dumitrescu – az iratok teljes felderítését akarják, és szigorú intézkedések foganatosítását azokkal szemben, akik együttműködtek a Szekuritátéval. A mérsékeltek – Cazimir Ionescu (SZDP), Csendes László (RMDSZ) és Corneliu Turianu (DP) – az együttműködés árnyaltabb elemzését kívánják, Laurentiu Tanase (SZDP), Florin Chirisescu (SZDP), Dragos Petrescu (az államelnök jelöltje) a láthatatlanok csoportjába tartozik, míg Constantin Buchet, a Nagy-Románia Párt képviselője az Onisoru idejében meghonosodott gyakorlatot szeretné folytatni, tudósított az Evenimentul Zilei című bukaresti lap. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 10./

2006. augusztus 15.

Constantin Ticu Dumitrescu nem tartja természetesnek, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) tagjai véleménye radikálisan különbözzön, és a tagok egymás ellen szavazzanak. Dumitrescu szerint tartózkodni a tanácsbeli szavazásokon gyávaságról tanúskodik. Akik így szavaznak, azok a felelősségtől próbálnak szabadulni, állítja a volt politikai fogoly. Csak akkor oldható meg a CNSAS jelenlegi krízise, ha a törvényt egyértelműen és egységesen alkalmazzák. Leszögezte: aki együttműködött a Szekuritátéval, akit beszerveztek, az segített a politikai rendőrségnek, ezért hibás. /Isán István Csongor: Ticu: a tartózkodás gyávaság. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./ Constantin Ticu Dumitrescu, CNSAS-tag azzal vádolta Ion Iliescu a volt államfőt, hogy államelnökként szekusokkal vette körül magát, mandátuma ideje alatt pedig a korrupció védnöke volt. Addig nem lehet igazságszolgáltatásról beszélni az országban, ameddig Iliescut nem vonják felelősségre bűnei miatt. Ticu Dumitrescu heves bírálatát a volt államfő nyilatkozata váltotta ki, amelyben azt szorgalmazta, hogy a CNSAS-nek döntéshozatalaiban különbséget kellene tennie azon személyek között, akik anyagi előnyök fejében működtek együtt a volt titkosszolgálatokkal, és azok között, akiket együttműködésre kényszerítettek, mint Corneliu Coposu, Mircea Ionescu-Quintus vagy Alexandru Paleologu. Ticu Dumitrescu istenkáromlásnak nevezte, hogy Iliescu egy kategóriába sorolná Coposut Quintussal. Leszögezte ugyanis: hat éve kutatja a Szekuritáté irattárát, és egyetlen jelentést sem talált, amely Coposu tollából származott volna. Dumitrescu ugyanakkor provokációnak nevezte Iliescu azon kijelentését, miszerint boszorkányüldözésnek nevezte az átvilágítást, amelynek hátterében politikai érdekbefolyást sejt. Ticu Dumitrescu nehezményezte, hogy a titkosszolgálatok még mindig akadályozzák a CNSAS kutatásait. Szerinte politikusok szekusmúltjának valós átvilágítása egyelőre blöff marad, hiszen a hozzájuk eljuttatott 29 politikus dossziéját előzőleg „kipofozták”. /Iliescu ellen Ticu Dumitrescu. = Krónika (Kolozsvár), aug. 15./

2006. augusztus 15.

Nem mindenki számít a Szekuritáté kollaboránsának azok közül, akik valamilyen formában nyilatkozatot adtak a Szekuritáténak, mi több a hálózati dosszié sem egyértelmű bizonyítéka az együttműködésnek – jelentette ki a Krónikának Csendes László, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) magyar tagja. Csendes kifejtette, a Szekuritáténak többféle megfigyelési módja volt. Egyes személyek számára a politikai rendőrség egyszerű megfigyelési dossziét nyitott (dosar de supraveghere informativa; dsi), melybe az illetővel kapcsolatos véletlenszerűen befutó anyagokat gyűjtötte. A fókuszoltan megfigyelt személyek számára követési dossziét (dosar de urmarire informativa; dui) nyitottak. Az ilyen módon megfigyelt személyeknek álnevet adtak, ez került a dosszié címlapjára. A követési dossziékba kerültek a megfigyelést elrendelő tiszt cselekvési tervei, de ide gyűjtötték a telefonlehallgatási, levelezési jegyzőkönyveket, a besúgók álneves jelentéseit és a megfigyelt személytől vett nyilatkozatokat is. A megfigyeltektől vett nyilatkozatok alapesetben afféle vallatási jegyzőkönyveknek számítanak. Ezekben általában a nyilatkozó fél áll a vádlott pozíciójában. Az átvilágító bizottság valamennyi saját néven aláírt nyilatkozat esetében mérlegeli, hogy az milyen körülmények között született. Azt is vizsgálják, hogy a nyilatkozatot adó személy csak azzal a témával kapcsolatban vall-e, amivel kapcsolatban kérdezték, vagy ettől eltérő információkat is szolgáltat a politikai rendőrségnek. Fokozottan figyelnek arra, hogy nyújt-e olyan információkat, amelyek – akár csak elméletileg is – árthatnak valakinek. Csendes László elmondta, elképzelhető, hogy egyik-másik kollégája ilyen, saját néven írt nyilatkozat alapján is arra a következtetésre jut, hogy valaki a Szekuritáté besúgója volt, ő azonban nem osztja ezt a nézetet. Általában azokat minősítik besúgóknak, akik kötelezvényt (angajament) írtak a Szekuritáténak, melyben azt vállalták, hogy bizonyos fedőnéven besúgói jelentéseket (nota informativa) írnak. A hálózati dosszié megléte nem egyértelmű bizonyítéka annak, hogy valaki a Szekuritáté besúgója volt. Csendes László elmondta, a besúgói jelentések szerzői gyakorta arra hivatkoznak, hogy adtak ugyan álneves jelentéseket, de ez nem tekinthető politikai rendőrségi tevékenységnek. A kérdés megítélésében eltér Csendes László és Constantin Ticu Dumitrescu véleménye. Utóbbi úgy tekinti: valamennyi álneves jelentő politikai rendőrségi tevékenységet végzett, Csendes viszont a törvényre hivatkozott, mely szerint csak azokat a jelentéseket kell politikai rendőrségi jellegűeknek tekinteni, amelyek valakinek kárt okozhattak. A vizsgálat során mindenképpen enyhítő körülménynek számít, ha a nyilatkozatot író fél figyelmeztette a nyilatkozatában említett személyeket arról, hogy kénytelen volt róluk vallani a Szekuritáténak. /Gazda Árpád: A Szekuritáté fogalomtára – nem mind besúgó, aki nyilatkozott. = Krónika (Kolozsvár), aug. 15./

2006. szeptember 18.

Frunda György szenátor közölte, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ legutóbbi ülésén megállapította, hogy ő nem működött együtt a politikai rendőrséggel. A Gandul napilap úgy tudja: a szenátor esetében döntését a CNSAS nem egyhangúlag hozta meg, ketten – Mircea Dinescu és Constantin Ticu Dumitrescu – tartózkodtak a szavazáskor. Lavinia Sandru, a Nemzeti Kezdeményezés Pártja (PIN) alelnöke hevesen támadta a CNSAS legutóbbi döntéseit. Szerinte az átvilágító testület és a pártok vezetői között alku született bizonyos politikusok „tisztára mosásáról”. A PIN alelnöke úgy tudja: az első „tisztára mosandó” csomagban Frunda György (RMDSZ), Cristian Radulescu (PD), Serban Mihailescu (PSD) és Marcu Tudor (PRM) szerepel. „Vannak olyan politikusok, akik pletykából élnek meg, mert másképp nem tudnak érvényesülni” – kommentálta Sandru kijelentéseit Frunda György. Lavina Sandru információit cáfolták a demokraták is. /Cs. P. T.: Frunda nem volt besúgó. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

2006. október 11.

Megbeszélést folytatott október 10-én Traian Basescu államfő a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) tagjaival. A találkozón részt vettek a titkosszolgálatok – a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) – frissen kinevezett igazgatói, George Maior és Claudiu Saftoiu is. A találkozó fő témája a titkosszolgálatok levéltárában található iratcsomók átadása volt. Döntés született arra vonatkozóan, hogy a titkosszolgálatok levéltáraiban található összes szekus dossziéit átadják az átvilágító bizottságnak. Constantin Ticu Dumitrescu, az átvilágító bizottság tagja a megbeszélés után úgy nyilatkozott: azáltal, hogy „az államfő idehozta a titkos-szolgálatok vezetőit, megtöri az eddigi, itt uralkodó hangulatot: vagyis az alárendeltségi érzetet.” Basescu elrendelte: év végéig minden iratcsomót adjanak át. Dumitrescu megemlítette Basescunak, hogy bizonyos titkosítás alól feloldott, az átvilágító bizottságnak átadott dossziék alig néhány lapot tartalmaztak, gyakorlatilag csak a fedőlapokat. Claudiu Saftoiu közölte: november 15-ig újabb 6500 dossziét fognak az átvilágító bizottság rendelkezésére bocsátani az eddig átadott 12 121 iratcsomón kívül, a többit pedig év végéig átadják. /N.-H.D, P. A. M.: Basescu, Maior és Saftoiu az átvilágító bizottságnál. Év végéig az összes dossziét átadják – ígérik. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

2006. november 8.

Mircea Dinescuval és Constantin Ticu Dumitrescuval tárgyalt november 7-én Liviu Turcu egykori külügyi hírszerzési vezető, aki a napokban tizenkét román politikust vádolt meg azzal, hogy együttműködött a volt Szekuritátéval. Mircea Dinescu kijelentette, az egykori hírszerzővel ugyanazon az oldalon harcolnak, és mindkettőjük számára a legfontosabb az, hogy „teljes és megcsonkítatlan információk kerüljenek napvilágra”. Turcu tájékoztatta őket arról, hogy több olyan katonai egység létezik, ahol megtalálhatók a volt titkosszolgálat archívumai a maguk teljességében, és nem megcsonkítva, ahogyan azt a SZITOB rendelkezésére bocsátották. Az egykori hírszerzőtől azt is megtudták, hogy a Szekuritáté archívuma elektronikus formában is megtalálható. Constantin Ticu Dumitrescu keményen bírálta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) új vezetőségét mondván, hogy nem „jó szándékú”. A sajtó képviselőinek olyan kartotékokat mutatott be, amelyekről a legfontosabb információkat kitörölték mielőtt elküldték volna azokat az átvilágító bizottságnak. /(p): Turcu az átvilágító bizottság tagjaival találkozott. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./

2006. november 14.

Traian Basescu államfő december 18-án mutatja be a parlamentben a Tismaneanu-bizottság kommunizmusról szóló jelentésének végkövetkeztetéseit. A bizottság tagjai várhatóan a kommunista rendszer elítélését fogják javasolni az államfőnek. Az év elején több civil szervezet felszólította Traian Basescut, hogy ítélje el a kommunizmust, aki azonban kijelentette, hogy erre csakis egy szakemberek által készített tudományos munka alapján hajlandó. Az államfő azzal érvelt, hogy bár közismertek a rendszer bűnei, de pontosan meg kell nevezni azokat a személyeket, illetve intézményeket, akiket ezekért felelősség terhel. „Bevallom, nem egyértelmű számomra, hogy szükséges-e a kommunizmus teljes időszakának az elítélése” – mondotta Basescu. Április 5-én megalakult a Vladimir Tismaneanu történész, politológus vezette kommunizmust kutató elnöki bizottság, amely a rendszer bűneit és visszaéléseit A bizottságban, többek között, részt vett Sorin Antohi, Mihnea Berindei, Nicolae Corneanu, Monica Lovinescu, Horia Roman Patapievici, Marius Oprea, Andrei Pippidi, Stelian Tanase és Constantin Ticu Dumitrescu is. A magyar történészekből álló kutatócsoportot Salat Levente politológus, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektor-helyettese vezette. /P. A. M.: A kommunizmus elítélését javasolja a Tismaneanu-bizottság? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

2006. december 30.

Traian Basescu államfő Popesti–Leordeni-be látogatott, hogy ellenőrizze, átadták-e a román hírszerző szolgálatok a Szekuritáté archívumát a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnak (CNSAS). Az államfő hangsúlyozta: jóllehet nem adták át a CNSAS-nak az összes dossziét, mégsem mondható el, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nem teljesítette kötelességét. A közel kétmillió iratcsomó nagy részét már megvizsgálták: hozzávetőlegesen még 75 ezer dosszié vár sorára. Constantin Ticu Dumitrescu, az átvilágító bizottság tagja úgy vélekedett: ami fontos volt, eltűnt, ami megmaradt, nem bír különösebb fontossággal. Ennek ellenére beismerte, hogy a megvizsgált dossziék tartalmaztak némi „meglepetést”. /Ellenőrző „körúton” Traian Basescu államfő. Ticu Dumitrescu: Ami fontos volt, eltűnt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./

2007. január 10.

Claudiu Saftoiu, a román kémszervezet, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója kijelentette, hogy a cégénél levő és még a nyolcvankilences fordulat előtt készült dossziék közül 27 000-et (!) nem adnak át a dossziékat ellenőrző bizottságnak, ,,mivel ezek anyaga államtitkot sértene, veszélyeztetné a jelenleg is működő ügynökök tevékenységét”. Kiderült az is, hogy a Román Hírszerző Szolgálat sem ad át 75 000 dossziét ugyanilyen megfontolásból. Constantin Ticu Dumitrescu, az átvilágító bizottság egyik tagja kijelentette, hogy a SIE dossziéira úgyszólván semmi rátekintésük nincs. Lehet, hogy a SIE-nél ma is működnek volt DIE-CIE-ügynökök (ez volt a cég neve a Ceuasescu-rendszerben), akiknek leleplezése kockázatokkal járhat, de ugyanakkor működhetnek besúgók is. Minden jel arra mutat, hogy a hírszerző szolgálat sok régi szekusügynökét ,,reaktiválta”… A több mint százezer át nem adott dosszié is bizonyítja, mennyire veszik komolyan az érintett cégek a Szekuritáté és csatolt szervei leleplezését. /Bogdán László: A titkosítás rögeszméje. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 10./

2007. január 16.

Családtagjai kíséretében Mihály király felkereste a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottságot (CNSAS), hogy megtekintse megfigyelési dossziéját. Constantin Ticu Dumitrescu, az átvilágító bizottság tagja azt állítja, hogy a királyra vonatkozó dokumentumok többsége nem került a CNSAS birtokába, hanem valószínűleg a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) archívumában vannak. Dumitrescu szerint több ezer oldalra rúgó dokumentum létezik, amelyben a király neve megjelenik, de a CNSAS-nál csak néhány mikrofilm és nehezen olvasható feljegyzés található. /Megfigyelték Mihály királyt is. A CNSAS-nál járt tegnap a királyi család. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./

2007. február 20.

Dr. Sólyom László köztársasági elnök romániai látogatása során kitüntetéseket nyújtott át ‘56-osoknak. Az Erdélyi ‘56-os Bajtársi Társaság elnöke, Józsa Árpád Csaba Constantin Ticu Dumitrescuval, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének országos elnökével együtt a legmagasabb fokú kitüntetést, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át. Józsa Árpád Csaba baróti kisdiákként barátaival indult el, hogy a zöldhatáron átjutva segítse a magyar hazafiak harcát. A magyar hatóságok visszaadták a román hatóságoknak, majd a nagyváradi katonai bíróság három évre ítélte (mire kijutottak, már leverték a forradalmat) tiltott határátlépés vádjával. Józsát 2005-ben választották meg a társaság elnökének valamennyi magyar többségű és szórványmagyar megye tagságának egyöntetű döntésével. Ritka lelkiismeretességgel végzi megbízatását. /Puskás Attila: Józsa Árpád Csaba kitüntetése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 20./

2007. augusztus 20.

Az ortodox pátriárkaválasztás egyre inkább kezdi magára ölteni a politikai színfalak mögött folytatott egyezkedések jellegét. Nem hivatalosan két név forog közszájon, az egyik a Daniel moldvai metropolitáé, a másik pedig Teofan olténiai metropolitáé. A vita akkor lángolt fel, amikor a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) két tagja, Mircea Dinescu és Constantin Ticu Dumitrescu kijelentette, hogy átvilágítják a papokat. A Ziua című napilap szerint Teofan a hét elején bejelentheti a versenyből való visszavonulását, mert megzsarolták szekuritátés múltjával. A Romania Libera című napilap szerint a legtöbb szavazatot az a jelölt gyűjti majd be, aki elnyeri az egyházi vezetők tetszését. Ez utóbbiak szívesen vennék, ha tekintélyüket újonnan létrehozott metropolita hivatalokkal és érsekségekkel gyarapítanák. Sok szakértő indokoltnak tartja az ortodox egyház átszervezését. /Pátriárkaválasztás előtti forgatókönyvek. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./

2007. szeptember 4.

Nem hajlandó a kijelölt napon és órában tisztázni múltját Bartolomeu Anania kolozsvári ortodox érsek-metropolita. Szerinte a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) a Szekuritátéhoz hasonlóan megszabja az időt. Ezzel szemben Andrei Andreicut gyulafehérvári ortodox érsek elment a CNSAS-hoz. Kijelentette: mindenféle együttműködés, titkosrendőrségi tevékenység kizárt. A kommunizmus idején a titkosszolgálat folyamatosan zaklatta. Constantin Ticu Dumitrescu kijelentette: az a tény, hogy Bartolomeu Anania nem ment el a meghallgatásra, még nem jelenti azt, hogy vétkes. A jelek szerint mintegy 20 egyházi méltóság, illetve 3-4 lehetséges pátriárka-jelölt esetén áll fenn az együttműködés gyanúja. /Ortodox főpapokat vártak a CNSAS-nál. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./

2007. október 1.

Átadja az 1989 előtti rendőrség, a Milícia dossziéit a belügyi és közigazgatási tárca a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnak (CNSAS). Az átadás több szakaszban történik, első lépésként mintegy 3500 folyóméternyi dosszié kerül át a CNSAS-hoz. Cristian David belügyminiszter kijelentette: a tárca már eljuttatta a központi archívumban őrzött dokumentumok listáját, amelyen főképp a volt alkalmazottak egyéni dossziéi, jelentések, elemzések szerepelnek. A CNSAS tagjait elsősorban a volt titkosszolgálat egykori levéltáraiban őrzött iratok, a börtönökben működő operatív szolgálatokra és a határőrök tevékenységére vonatkozó dokumentumok, valamint a rendőrségi besúgódossziék érdeklik. Constantin Ticu Dumitrescu, a CNSAS vezetőségi tagja szerint a vidéki rendőrségi levéltárakban őrzött dokumentumok együttesen tízszer nagyobb archívumot tesznek ki, mint a jelenleg átadandó központi. /Nagy B. István: Napvilágra kerülnek a Milícia dossziéi. = Krónika (Kolozsvár), okt. 1./

2008. február 2.

A Szekuritate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) alkalmazottainak többsége éhségsztrájkba akar lépni a következő napokban, tiltakozásul az alkotmánybíróság ítélete ellen, amely alkotmányellenesnek minősítette az átvilágító bizottság működését szabályozó törvény számos cikkelyét – jelezte Bukarestben Constantin Ticu Dumitrescu, a CNSAS tagja. Úgy fogalmazott: nincs meg a szándék az ügynökmúlt következetes feltárására. Eckstein-Kovács Péter, a szenátus jogi bizottságának elnöke elmondta: az ő értelmezése szerint érvényes marad valamennyi olyan határozat, amelyet a CNSAS a törvényes procedúrát végigjárva eddig hozott. A szenátor ellenkezőjét vallja annak, amit Lidia Barbulescu, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) elnöke tart a döntésről, aki szerint a CNSAS minden korábbi ítélete semmissé válik az alkotmánybírósági verdikt nyomán. Az Alkotmánybíróság cáfolta, hogy a döntés a CNSAS feloszlatására vonatkozna. Kifejtették: a parlamentnek 45 nap áll rendelkezésére a kifogásolt szakaszok korrigálására. Február 1-jén 23 romániai civil szervezet tiltakozást juttatott el az államfőhöz, a kormányfőhöz és a parlamenthez, amelyben követelik: teremtsék meg a jogi keretet az átvilágítás folytatására, és hogy menesszék az Alkotmánybíróság tagjait, illetve a Nép Ügyvédjét – minden olyan tisztségviselőt, aki hozzájárult a CNSAS működését ellehetetlenítő döntéshez. A civil szervezetek sorozatos tiltakozó akciókat szerveznek mindaddig, amíg követelésüknek nem adnak helyt. /Éhségsztrájkra készülnek az átvilágító bizottság tagjai. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./

2008. július 18.

Döntött Ion Iliescu román államfő: nem jelölteti magát a parlamenti választásokon. Indoklásként azt hozta fel, hogy az új, egyéni választókerületes szavazási rendszer nem teszi lehetővé számára azt, hogy pártja húzóereje legyen. „1990 óta csak egyéni választókerületes rendszerekben indultam az államfői tisztségért. A különbség nagyon nagy, miután a Romániának nevezett választási kerületben indultam, számomra nem lenne érdekes most egyetlen körzetben jelöltetnem magam” – mondta Iliescu. Visszavonulása nem jelenti azt, hogy nem vállal részt a politikai életből és pártja tevékenységéből. Iliescu első harcostársainak egyike, egyben első miniszterelnöke, Petre Roman szerint a lépés károsan hat majd ki a szociáldemokraták hitelességére. Élesen támadta Iliescut Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke, mondván, a bejelentés akkor lett volna igazán üdvözlendő, ha a 2000. évi államfő-választások előtt hangzott volna el. Constantin Ticu Dumitrescu Románia átkának és tehertételének nevezve Iliescut, és úgy vélte, a volt államfő továbbra is diktálni fog a román politikában. Markó Béla, az RMDSZ elnöke, nyilatkozatában leszögezte: lassanként lezárul egy korszak Romániában, és a változásokat 1990-ben elindító nemzedék visszalép. /B. T. : Iliescu búcsút intett. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./

2008. december 6.

December 5-én életének 81. évében elhunyt Constantin Ticu Dumitrescu, az átvilágítási törvény atyjaként számon tartott volt politikai fogoly, aki a kommunista korszak ellenzékének egyik legismertebb alakja volt. A volt szenátor nevéhez fűződik az a jogszabály, amely a közéleti tisztségeket vállalók kötelező átvilágítására vonatkozik. Constantin Ticu Dumitrescu 2007 februárjában a Magyar Köztársasági Aranyérdemkeresztet is megkapta. A kommunista hatalom már fiatal korában elkezdte üldözni. Politikai okokból kizárták a bukaresti egyetemről, 1949-ben letartóztatták, 1953-ban politikai fogolyként bebörtönözték. Még abban az évben szabadon engedték, de kényszerlakhelyen kellett tartózkodnia. Később ismét letartóztatták hazaárulás vádjával, huszonhárom évi kényszermunkára ítélték. Csak 1964-ben szabadult amnesztiával. 1989. december 22-én részt vett a forradalmi eseményekben, 1991 és 1999 között a Romániai Volt Politikai Foglyok Országos Egyesületének az elnöke volt, 1992 és 2000 között a Romániai Kereszténydemokrata Néppárt szenátora. Erről a posztjáról 2002-ben lemondott, mivel elege lett az átvilágítással kapcsolatos törvényhozási huzavonából. Az általa már 1990-ben kezdeményezett törvénytervezet ugyanis számos megfigyelő szerint egy évtizedes hányattatás után annyira kilúgozódott, hogy az 1999-ben végül megszületett törvény már nem is hasonlított az eredeti tervezethez. Dumitrescu azonban továbbra is kulcsszereplője maradt az átvilágítási folyamatnak, 2006-tól a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács tagja volt. /Elhunyt Ticu Dumitrescu. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 6./ Stejarel Olaru, a CNSAS igazgatója szerint Ticu Dumitrescu halálával „Románia igazi példaképet” veszített el. Hasonlóan Csendes László, a bizottság elnöke is úgy vélte: nélküle „szegényebbek” lettünk. /Meghalt Constantin Ticu Dumitrescu. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./

2010. május 20.

Húsz éves késéssel elfogadták a lusztrációs törvényt
Húsz évvel a rendszerváltást követően, négy évvel a jogszabály szenátusi elfogadása után szerdán nagy többséggel – 203 igen, 40 nem szavazat és 12 tartózkodás mellett – megszavazta a képviselőház is az átvilágítási törvényt, amelynek fő célja az, hogy megtisztítsa a politikai és a közéletet a kommunista rendszer működtetőitől és kiszolgálóitól.
A jogszabály értelmében öt évre kizárhatók a közhivatalok gyakorlásából mindazok, akik 1945 március 6. és 1989 december 22. között részesei voltak a kommunista rezsim hatalmi struktúráinak és elnyomó gépezetének.
A jogszabály felsorolja, mely tisztségek betöltői tartoznak ebbe a kategóriába. Így a törvény hatálya alá esnek mindazok, akik vezetői tisztséget töltöttek be a Román Munkáspártban, a Román Kommunista Pártban (RKP), a Munkásifjak Szövetségében és a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ), illetve azok, akik ezen szervezetek fizetett aktivistái voltak akár országos, akár regionális szinten. Szintén vonatkozik az egykori államtanácsi, minisztertanácsi tagokra, valamint a volt államtitkárokra és néptanácsi vezetőkre is, de nem feledkezik meg a kommunista diákszervezeti elnökökről és alelnökökről sem. A pártakadémia egykori vezetői sem tölthetnek be köztisztséget a jogszabály értelmében, mint ahogy azon személyek sem, akik bizonyíthatóan tagjai voltak a Szekuritáténak, vagy együttműködtek a kommunista titkosrendőrséggel. A legfelsőbb bíróság, a milícia egykori vezetőire, valamint Románia külképviseleteinek korábbi irányítóira is vonatkozik a törvény.
A jogszabály második cikkelye értelmében az érintett személyek öt évig nem tölthetnek be sem államfői, sem képviselői, sem kormány-, sem polgármesteri vagy alpolgármesteri, sem önkormányzati képviselői, sem bíró vagy ügyészi, sem egyéb állami tisztséget.
Mindazok, akik valamilyen, a jogszabályban felsorolt tisztséget szeretnének betölteni, be kell nyújtaniuk egy nyilatkozatot is, amelyben saját felelősségre ki kell jelenteniük, hogy nem esnek a lusztrációs törvény hatálya alá. A jelentkezőkről a Szekuritáté Archívumát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) 90 napon belül igazolást állít ki. Ezt a Központi Választási Hatóság illetékese veti össze a jelölt nyilatkozatával, és amennyiben a kettő között eltérést talál, feljelentést kell tennie az illetékes igazságszolgáltatási szerveknél.
A jogszabály a jelenleg a benne megjelölt tisztségeket betöltő személyekre is vonatkozik, nekik a hatályba lépést követő harminc napon belül kell nyilatkozatot tenniük arról, betöltöttek-e valamilyen, a törvény által kizáró jellegűnek minősített tisztséget a kommunista rendszerben. A képviselőház – amely döntéshozó kamaraként tárgyalta a törvényt – ugyanakkor szelídített az eredeti változaton, a szenátusban elfogadott verzió szerint ugyanis az érintetteket tíz évre tiltották volna el a közügyektől.
A lusztrációs törvényt az 1990 elején elfogadott Temesvári kiáltvány alapján terjesztették be, a kiáltvány nyolcadik pontja ugyanis kimondja, hogy a kommunista hatalomban és elnyomó szerveiben szerepet vállaló személyek tíz évig ne tölthessenek be köztisztségeket. A jogszabály elfogadását Constantin Ticu Dumitrescu és George Şerban kezdeményezte a parlamentben 1994-ben, majd 1997-ben. A Nemzeti Liberális Párt javaslatára a szenátus 2006-ban elfogadta a jogszabályt, amely aztán négy évre elakadt a képviselőházban.
A jogszabálynak bírálói is akadtak. Adrian Solomon szociáldemokrata képviselő szerint a törvényt úgy alakították át, hogy az ne érintse Traian Băsescu államfőt. Álláspontja szerint azért fektették négy évig a szenátusban, hogy megóvják az elnököt, ráadásul egy képviselőházi módosítás értelmében a választott tisztségben lévő személyeket csak mandátumuk lejárta után lehet felelősségre vonni. A jogszabály beterjesztője, Eugen Nicolăescu liberális szenátor szerint az még ebben a formában is fontos, és nem tekinthető elkésettnek, mivel egy elvet képvisel. Emlékeztetett: 1991-ben Csehszlovákia, majd később Magyarország és Lengyelország is keresztülment ezen a folyamaton, és felidézte Václav Havel korábbi cseh elnök szavait, aki szerint évtizedekre van szükség, hogy az emberek elméjéből eltűnjön a kommunizmus.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

2010. június 8.

Alkotmányellenesnek nyilvánították az átvilágítási törvényt
Alkotmányellenesnek nyilvánította hétfői döntésében az átvilágítási törvényt az Alkotmánybíróság. A testület azokat a kifogásokat vizsgálta meg, amelyeket 29 szenátor és 58 képviselő emelt a jogszabály egyes paragrafusai kapcsán.
„A testület megállapította, hogy a jogszabály alkotmányellenes” – áll a bíróság hétfő délutáni közleményében. A dokumentum szerint a bírósághoz benyújtott kifogások azzal kapcsolatosan fogalmazódtak meg, hogy a törvény alkalmazásával öt évre kizárhatók a közhivatalok gyakorlásából mindazok, akik 1945 március 6. és 1989 december 22. között részesei voltak a kommunista rezsim hatalmi struktúráinak és elnyomó gépezetének.
Május 19-én, húsz évvel a rendszerváltást követően és négy évvel a jogszabály szenátusi elfogadása után szerdán nagy többséggel – 203 igen, 40 nem szavazat és 12 tartózkodás mellett – megszavazta a képviselőház is az átvilágítási törvényt, amelynek fő célja az, hogy megtisztítsa a politikai és a közéletet a kommunista rendszer működtetőitől és kiszolgálóitól.
A lusztrációs törvényt az 1990 elején elfogadott Temesvári kiáltvány alapján terjesztették be, a kiáltvány nyolcadik pontja ugyanis kimondja, hogy a kommunista hatalomban és elnyomó szerveiben szerepet vállaló személyek tíz évig ne tölthessenek be köztisztségeket. A jogszabály elfogadását Constantin Ticu Dumitrescu és George Şerban kezdeményezte a parlamentben 1994-ben, majd 1997-ben. A Nemzeti Liberális Párt javaslatára a szenátus 2006-ban elfogadta a jogszabályt, amely aztán négy évre elakadt a képviselőházban.

2011. december 18.

Ne elégedjünk meg csupán „kisebbségi jogokkal” – Elek György interjúja Tőkés Lászlóval
– Huszonkét év telt el az 1989-es változások óta. A változás csorbáit már akkor megsejthettük, amikor 1990. január 8-án szabadon engedték a szekusokat, de amikor visszautasították a Temesvári Kiáltvány 8. pontjának elfogadását, ténnyé vált, hogy igazi változásokra nem számíthatunk. A társadalom nem volt akkor eléggé érett a megújulásra, vagy annyira erős volt a szekuritáté által fenntartott párthatalom, ami más formában ugyan, de most is uralkodik?
– Marius Oprea, a Kommunizmus Bűneit Kutató Intézet igazgatója szokta mondani: „Romániában a kommunizmus nem szűnt meg, csak privatizálták”. Már rögtön a ’90-es évek elején megtört az a rendszerváltoztató lendület, ami 1989 Szabadító Karácsonya környékén általános közhangulatként uralkodott köztünk. A volt Szekuritátét a mi bőrünkön élesztették újra, emlékezzünk csak a marosvásárhelyi Fekete Márciusra. Ugyanide sorolható a privatizációnak álcázott szabadrablás, a kapcsolati hálók újraépítése, a volt kommunisták visszaszivárgása a politikai-gazdasági hatalom legfelsőbb berkeibe. De azt hiszem, a legjobb példa az, ami a végletesen megkésett lusztrációs törvény kapcsán történt: minekutána Constantin Ticu Dumitrescu, a Volt Politikai Foglyok Romániai Szövetségének elnöke már 1994-ben elkészített egy tervezetet, és az elakadt, 2006-ban a Nemzeti Liberális Párt próbált átvinni egy hasonló kezdeményezést, amely a szenátuson átment ugyan, de a képviselőházban elakadt. (Emlékezzünk csak: ekkoriban a demokraták éppen kiléptek a kormányból, és a liberálisok az RMDSZ-szel kisebbségben kormányoztak, a szociáldemokratákká átfazonírozott utódkommunisták támogatásával, és ennek többek között a lusztrációs törvény beáldozása volt az ára.) És mi történt 2010-ben? Megszületett egy olyan, amilyen törvény, megszavazta mindkét ház, de Ion Iliescu elvtárs hathatós közbelépésének tulajdoníthatóan az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta azt. Vagyis a diktatúra kiszolgálói továbbra is köszönik szépen, jól vannak; ki a hatalom csúcsán irányítja az életünket, ki a magas nyugdíját élvezi, miközben mindazok, akiknek az életét, vagy éppen az ifjúkorát visszavonhatatlanul tönkretette az egyik legsötétebb kommunista diktatúra, manapság is hátratételt szenvednek. Nem nézünk szembe a múltunkkal, s éppen ezért nem csodálkozhatunk, hogyha hazug a jelenünk – ennek pedig leginkább gyermekeink látják a kárát...
– Ön folyton szorgalmazza, hogy kezdjük már el végre megvalósítani azokat a célokat, amelyeket 1989-ben kitűztünk, de bármelyik párt kerül kormányra (beleértve az RMDSZ-t is) senkinek nem érdeke, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Mi ennek az oka és mit tehetnénk, hogy ne így legyen?
– Sokrétű a kérdés, itt és most csupán néhány vonatkozását érinteném. Kezdjük talán azzal, hogy a visszarendeződés nem csupán a múlt rendszer kiszolgálóinak a visszaszivárgását, hanem ugyanakkor az átkos Ceauşescu-rezsim által erőltetett nacionálkommunista mentalitásnak a továbbélését, illetve revitalizációját is jelentette. A központosított homogén nemzetállam ideája lebeg ma is a bukaresti döntéshozók szeme előtt, amikor a nagypolitikai döntési kereteket kijelölik. És ebben minden román párt egyetért. Mondok egy példát: Bukarestben úgy beszélnek a regionalizálásról, hogy közben tagadják a történelmi régiók létét. Ugyanúgy tervezőasztalon vonnák meg a közigazgatási-adminisztratív „makrorégiók” határait, ahogyan az 1968-os megyésítéskor Ceauşescu tette, mit számít nekik, hogy az adott „régió” mennyire fejlődőképes, vagy mennyire bír belső kohézióval?
Az RMDSZ a „neptuni paktummal” játszotta el annak az esélyét, hogy az akkor még politikailag nagyon aktív erdélyi magyar közösségünk számára érdemi előrelépéseket tegyen. Emlékezzünk csak: 1995-ben félmillió aláírást gyűjtöttünk össze a Bolyai Tudományegyetem újraindítása érdekében! Azóta is ott porosodnak valahol a román fővárosban, 2011-ben pedig óriási vívmányként próbálják eladni nekünk a multikulturális egyetemet. A románok nagyon korán rájöttek, hogy van kivel bizniszelni, így hát lábon megvették a politikusainkat, ők pedig belesimultak a Dâmboviţa-parti politizálásba. Nem is nagyon engednek tűzközelbe másokat; ahogyan az egyik erdélyi politológus megfogalmazta: a kocsmaasztalnál tizenannyi éve ugyanazok ülnek. A kocsma közönsége és a pincérek néha cserélődnek, de főkorifeusaink mindig a régiek.
Ilyenképpen az az abszurd helyzet alakult ki, hogy olyan állampolitikát legitimálunk a kormányjelenlétünkkel, amely az Alkotmányában még a létünket sem ismeri el. Az egész ország óriási demokráciadeficittel küszködik, ezen belül pedig erdélyi magyar közösségünk a hatalmi monopóliumához foggal-körömmel ragaszkodó párt miatt halmozottan hátrányos helyzetben található.
Bő két évtized után – levonhatjuk azt a következtetést, hogy a posztkommunista román politika csődbe vitte országunkat. És ezt a csődöt az egyszerű emberekkel fizettetik meg, lásd a huszonöt százalékos fizetésmegvonást, a nyugdíjak megadóztatását, a különböző juttatások ésszerűtlen és ad hoc megvonását. Az IMF lélegeztetőgépén vagyunk, tehát ők diktálnak, és diplomatikusan fogalmazva: ők nem éppen a szociális érzékenységükről híresek. Kölcsönt adtak és a pénzüket viszont szeretnék látni. Románia teljesen kiszolgáltatottá vált az új évezred elejére. Hogyha jövőt akarunk még a szülőföldünkön, nagyon gyorsan valami mást kell kitalálnunk.
– Lassan, de még mindig nem teljesen napvilágot látnak azoknak a személyeknek az iratcsomói, akik együtt működtek a volt szekuritátéval, társaikat, barátaikat jelentették rendszeresen, de ezek a személyek semmilyen megtorlásban nem részesülnek, sőt, részt vehetnek a jelenlegi hatalomban is. Ilyen szempontból mégsem történt meg a rendszerváltás, vagy akár az is megtörténhet, hogy a jelentéseket egyesek ma is írják?
– Két részre bontanám a kérdést. Roppant károsnak tartom, hogy a volt besúgók a '90-es évek elején nem álltak ki a nyilvánosság elé, és nem vallották be múltjukat. Két évtized alatt – esetleg – felépítettek egy új egzisztenciát, a közösségük megbecsült tagjává váltak, joggal retteghetnek tehát, hogy egyszer csak kiderül áldatlan szolgálatuk. Egészen egyszerűen: zsarolhatókká váltak. Rengeteg ilyen esettel találkoztam, volt olyan kollégám, hogy a szívem szakadt meg érte, emberileg is csapásként éltem meg, amikor sötét múltjára fény derült. Egyháziaknál ez még súlyosabb csapás: hiszen nagyon nagy a bizalom a papban, a lelkészben, aki netalán visszaélt az emberek bizalmával. Rendkívül nehéz mindezt feldolgozni, és leginkább az egyház mint intézmény látja kárát.
Másodsorban úgy tevődik fel a kérdés, hogy minden valószínűség szerint „újszekusok” is léteznek. Túl a reaktivált régi besúgókon, a román titkosszolgálatok manapság sokkal több embert foglalkoztatnak, mint amennyit a legsötétebb kommunizmus idején. Ha megnézzük a tervezett költségvetést (illetve visszamenőlegesen az utóbbi években), akkor azt tapasztaljuk, hogy míg például a kultúrától és az oktatástól pénzeket vonnak el, a titkosszolgálatok költségvetése mindig nőttön nő: jövőre a Román Hírszerző Szolgálat költségvetése az idei 971,4 millió lejről 986,9 lejre nő, a Külföldi Hírszerző Szolgálaté pedig 187,5 millió lejről 193,9 millió lejre.
– Nem mondhatjuk azt, hogy kisebbségi létünk nem jobbult, de azokért a jogokért, amelyek természetesek kellene legyenek, naponta meg kell küzdjünk. A kisebbségi jogokat szavatoló törvények csak akkor, és csak olyan mértékben fogalmazódnak meg, amennyire az a mindenkori kormánypártoknak érdeke, de ezek életbe léptetéséhez gyakran meg kell alkudjunk. Hosszú távon a joggyakorlás lehet a megalkuvás vagy akár a kompromisszum feltétele? – A törvényi biztosíték önmagában mit sem ér „sajátos demokráciánkban”. Például rendelkezünk nyelvi jogokkal – ám ha ezt valahol valaki megsérti, akkor alig tudjuk számon kérni. Márpedig naponta megsértik az önkormányzatoknál, a különböző hivatalokban, a kórházakban stb. Igaz, sok esetben mi is hibásak vagyunk, mert vagy nem tudjuk, hogy nekünk jogunk van anyanyelvi tájékoztatáshoz, ügyvitelhez, vagy restek vagyunk kérni azt. Kissé belekényelmesedtünk az áldozat-szerepbe. Sokkal tudatosabban kellene viszonyulnunk ezekhez az ügyekhez. Azonban akárhogyan is volna, a hosszú távú megoldás végtére is egyértelműen csak a különböző szintű autonómiák rendszere lehet. Ne elégedjünk meg csupán „kisebbségi jogokkal”. Őshonos nemzeti közösség vagyunk, akik a szülőföldünkön szeretnénk boldogulni – és ez lehet minden politikai cselekvés kiindulópontja.
– Ön az Európai Unió parlamenti képviselőjeként és alelnökeként sokat harcol a nemzeti jogok biztosításáért és a keresztyén-keresztény értékek, valamint a nemzetiségi és keresztyén hagyományok megőrzésének és ápolásának a biztosításáért. Miért kell küzdeni ezekért a keresztyén keresztyén-keresztény értékekre és hagyományokra épülő Európában? Miért nem természetes ez?
– Európa mára elszakadt gyökereitől. Nagyon rossz érzés volt első ízben megtapasztalnom ezt saját bőrömön, 2007-ben. Egy istentagadó kommunista diktatúrát követő „átmeneti demokráciából” a vágyott „szabad Európa” helyett egy kifordult, szekuláris Európába érkeztünk, ahol – példának okáért – többet foglalkoznak a melegek jogaival, mint a világszerte üldözött keresztény közösségek helyzetével. Márpedig Európának ma nagyon nagy szüksége lenne a keresztény értékvilágra, az embertársi szeretetre, az élet szentségének tiszteletbe tartására, és arra a hitre, mely az Unió spirituális dimenzióját rajzolhatná meg.
– Az Európai Unió gazdasági válsága szellemi-lelki válságot is okoz. Az emberek kiszolgáltatottabbak, befolyásolhatóbbak. Ilyen körülmények között honnan meríthetnek erőt az egyszerű emberek magyarságuk, vallásuk, hagyományaik megőrzéséhez, hogy ne az legyen a mindennapi gondjuk, hogy hogy élik meg a holnapot, hanem maradjon erejük és idejük a lélek táplálására is? – Hinnünk kell Istenben, hinnünk kell saját erőnkben és hinnünk kell abban, hogy erőink összeadódnak. A korábbi kérdéssel összekapcsolva: a ránk jellemző mély hit a mi hozzájárulásunk, „apportunk” az egyesülő Európához. Ami a magyarságunk vállalását illeti: számomra ez magától értetődik. Büszke vagyok magyarságomra, büszke vagyok nemzetemre, történelmünkre, megvalósításainkra. Ne kényszerként éljük meg a nemzetiségünket, hanem ajándékként és lehetőségként. Erről szól a népszámlálás kapcsán kiválasztott jelmondatunk: Magyarnak lenni jó!
– Végül: van-e esély arra, hogy valóra váljanak a 89-es célkitűzések?
– Számomra nem az a kérdés, hogy megvalósulnak-e, hanem az, hogy mikor. Ezért kell dolgoznunk mindannyiunknak Európában, a Kárpát-medencében és itthon. Ez az egyetlen értelmes cél, ami miatt érdemes közszolgálatot vállalni. Szabad és tényleg demokratikus Romániát szeretnék, benne magukat otthon érző nemzeti közösségekkel, akik saját sorsuk fölött dönteni tudnak. Erős Magyarországot szeretnék, erős magyar nemzetet, egyesülő Európát, ahol mindenki értékként kezeli és megbecsüli azt a sokszínűséget, ami a világtörténelem tanúsága szerint Európát mindenkor vezető szerephez juttatta. Ebben rejlik a mi erőnk…
Megjelent a Szatmári Friss Újság 2011. december 17-i lapszámában.
Erdély. ma

2013. szeptember 11.

Gabriel Catalan: A kommunizmus elítélése
(Részletek egy hosszabb tanulmányból)
Immár közel hét év telt el azóta, hogy Traian Băsescu elnök a Román Parlamentben 2006. december 18-án hivatalosan elítélte azt a kommunista rendszert, amely országunkban volt, vállalva a („Végső”?!) Jelentést, amelyet a Vladimir Tismăneanu által vezetett bizottság szerkesztett. A bizottság hivatalos neve: a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Enöki Bizottság. Miután az Elnöki Hivatal honlapján hosszasan csíszogatták (többször is változtattak rajta, korrigálták), ez a jelentés 2007 novemberében végre megjelent könyv alakban is a Humanitas Kiadó gondozásában, egy rangos belföldi könyvvásár alkalmából.
2008-ban a Polirom Kiadó tankönyvet jelentetett meg O istorie a comunismului din România (A romániai kommunizmus egyik története) címmel az IICCR – a Romániai Kommunizmus Bűntetteit Kutató Intézet – megbízásából; 2009-ben pedig megjelent e könyv második és javított kiadása, ugyancsak az említett kiadónál. Ez volt a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Tanácsadó Bizottság (2007—2009) egyetlen nagy műve, amelynek az volt a fő feladata, hogy megvizsgálja, miként léptetik életbe a téma feldolgozására létrehozott első elnöki bizottságnak a fentebb említett, Végső Jelentésében megfogalmazott ajánlásokat, valamint hogy tanácsokat adjon az állam elnökének azzal kapcsolatban, hogy hol tartanak az említett ajánlások életbeléptetését illetően, továbbá az, hogy használható megoldásokat kínáljon a menet közben feltárt problémák megoldását elősegítő stratégiák kidolgozásához. Meg kell jegyeznünk, hogy a Bizottság fennállásának egész ideje alatt csupán Vladimir Tismăneanu „helyettesei”, a két koordinátor: Cristian Vasile és Dorin Dobrincu kapott fizetést az Elnöki Hivataltól, olyant, mintha elnöki tanácsadók lettek volna, a többi bizottsági tagnak legfeljebb az utazási és elszállásolási költségeit számolták el.
Úgyszintén meg kell említenünk, hogy 2012-ben a iaşi-i Polirom Kiadónál megjelent egy újabb dokumentumkötet a kommunista időszakról, az első, amelyik a Ceauşescu-időszakkal foglalkozik, Istoria comunismului din România. Vol. II: Documente. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) – A romániai kommunizmus története. II. kötet: Dokumentumok. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) címmel. A kötet szerkesztői Mihnea Berindei, Dorin Dobrincu és Armand Goşu.
Ugyancsak említésre méltó, hogy 2007 júliusában megváltozott a Romániai Országos Levéltár (ANR) vezetősége, 2010 januárjában pedig a Securitate Archívumát Tanulmányozó Országos Tanácsé (CNSAS) is. Viszont mindaz az előrelépés, amit az ANR-ben Dorin Dobrincu vezérigazgató öt év alatt elért, meglehetősen kevés, rendkívül behatárolt, részleges ahhoz képest, amit a köz elvárt tőle. A kommunizmus időszakára vonatkozó dokumentumoknak csak egy kis részét bocsátotta a kutatók rendelkezésére, miközben azok, amelyeknek valóban nagy történelmi és ugyanakkor igazságszolgáltatási jelentőségük van (beleértve az Államtanács vagy az államfő törvényerejű rendeleteit, a Minisztertanács egyes határozatait illetve utasításait, miniszteri rendeleteket stb.) továbbra is titkosak maradtak, a vigilens levéltárosok és a belügyminisztérium régebbi valamint újabb alkalmazottai elrejtették azokat. Dorin Dobrincu 2009 decemberétől – a Belügyminisztérium átalakítása után – már csak igazgatói rangban végezte munkáját, 2012 júniusának közepéig, amikor Ioan Rus belügyminiszter úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg újabb hat hónappal a Dorin Dobrincu mandátumát, habár azt korábban megtette már kétszer. Ami pedig Dragoş Petrescut illeti, aki 2006 márciusától a CNSAS Kollégiumának a tagja, és akit Románia elnökének javaslatára 2010-ben a Kollégium elnökévé választottak, az általa elért valós sikerek is gyakorlatilag jelentéktelenek.
Semmi esetre sem valósult meg „a második célkitűzést”, nevezetesen: az ANR demilitarizálása, vagyis „a Romániai Országos Levéltár kivonása a Közigazgatási és Belügyminisztériumnak való alárendeltségből, abból az alárendeltségből, amelyet 1951-ben, a sztálini időszak kellős közepén helyezték, vagy legalább a Levéltár lényeges mértékű autonomizálása a Minisztérium vezetőségével való kapcsolatában, amelyben az abszurd titkosítást rákényszerítik”; és az sem valósult meg, hogy „a CNSAS-t segítse a titkosszolgálatokkal való nézeteltérések esetében, az átadni való dokumentumok kérdésben”, ellentétben azzal, miként azt Cristian Vasile úr fellengősen, s az ahhoz illő tudatlansággal és felületességgel állítja egy nemrég megjelent dicsőítő cikkében, amelynek a hivalkodó címe: Öt évvel a Végső Jelentés után. A kommunista rendszer – nem csupán szimbolikus – elítéléséről.
Valójában az ANR továbbra is a Belügyminisztérium keretén belül működő intézet, ugyanúgy miként 2007 júliusa előtt volt, továbbra is katonai egység státusa van, tökéletesen militarizált és gyakran abszurd procedúrák, módszerek, szokások és szabályzatok szerint működik, sőt a vezetősége megőrzött szinte minden együgyű reflexet, amit elődjeitől örökölt. A CNSAS pedig még kevésbé fejlődött jó irányba, pontosan olyan ferdén működik, mint korábban: a Kollégiumban éveken át üresen tátongott két hely (csak 2012-ben sikerült betölteni azokat), a működését meghatározó törvényes előírások továbbra is súlyosan csonkítják az intézmény jogait, viszont a CNSAS-nál továbbra is helye van a nepotizmusnak, a nemtörődömségnek és a hozzá nem értésnek, amit már alapításától fogva megszoktunk tőle (még akkor is, ha az utóbbi években átvett néhány dossziét a Securitate örökébe lépett titkosszolgálatoktól, ezeknek az iratcsomóknak a száma kevés, rendkívüli figyelemmel válogatták ki őket, és nehezen férhetnek hozzájuk az önálló kutatók; sőt a CNSAS birtokában lévő dokumentumok nagy részéről nincs minimális leltár, amely a közönség rendelkezésére állna, és az elemi irattári nyilvántartás is hiányzik, függetlenül attól, hogy a CNSAS mikor vette át a dokumentumokat).
Hát mindössze ennyit produkált egy bő „ötéves terv” alatt a romániai kommunizmus kései és bátortalan elítélése. A jelentés konklúzióiból következő és ott javasolt intézkedések közül egyiket sem léptették életbe. Való igaz, hogy rengeteget beszéltek a kommunista időszakról szóló múzeum létrehozásáról (különösképpen az utóbbi időszakban), de mindmáig nem találtak elegendő pénzalapot hozzá, és megfelelő helyiséget sem; szó volt a hajdani politikai foglyoknak szánt kártérítés növeléséről, és ígéretek is elhangzottak erről; de a lusztrációs törvény tervezetét időtlen időkig halogatják, sőt a rajta végzett módosításokkal lényegében elferdítették a készülő jogszabályt azok a parlamenti tagok, akik szorosan kötődnek, közvetlenül vagy közvetve (értsd: családtagjaik révén) a parancsuralmi múlthoz, a CNSAS pedig újból előszedte (jobban mondva folytatja) az ócska gyakorlatot: az igazság elrejtésének és az „erkölcsi halottak”-nak, vagyis a hazai politikai személyiségek többségnek tisztára mosását.
Érdemes megjegyeznünk, hogy 2008 decemberében meghalt Constantin Ticu Dumitrescu azok után, hogy egész éven át fúrták—faragták, amíg – nyilván negatív értelemben – radikálisan meg nem változtatták, azt a törvényt, amelynek alapján a CNSAS működik. Vagyis lemészárolták a 187/1999. számú törvényt (amely immár csupán halvány maradványa annak a jogszabálynak, amelyet eredetileg a Ticu törvényének neveztek). Az Alkotmánybíróság ugyanis a 2008. január 31-én hozott 51. számú Végzésével részben alkotmányellenesnek nyilvánította azt (lásd az eredményt, a 2008. november 14-i keltezésű 293. számú törvényt, amelyik a 24/2008. számú Sürgősségi Kormányrendelet törvényerőre emeléséről intézkedik. Ez a kormányrendelet az állampolgárnak a saját szeku-dossziéjához való hozzájutásáról és a Securitate dekonspirálásáról szól, s az ezt tartalmazó törvényt a Hivatalos Közlöny 2008. december 3-án megjelent 810. számában tették közzé).
Az hogy 2012-ben új nevek jelentek meg a CNSAS Kollégiumában: a nyolcvanas éveiben járó liberális, Dinu Zamfirescu, az IICCMER (a Kommunizmus Bűntetteit és a Román Száműzöttek Emlékét Feltáró Intézet) ügyvezető elnöke, aki jóllehet önként felfüggesztette liberális párti tagságát, hogy elfoglalhassa ezt a tisztséget a CNSAS Kollégiumában, mégis nyilvánvaló, hogy a törvény megszegésével illetve erőltetett/belemegyarázó értelmezésével lett oda kinevezve; a bukaresti Florian Bichir újságíró és ortodox teológus; Florin Abraham Szilágy megyei történész, aki a totatlitarizmusra szakosodott és Mihai Cioflâncă iaşi-i történész, aki a kommunizmus történetére és az antiszemitizmusra szakosodott, jelenlétükkel semmit, de semmit sem változtattak azon a betokosodott, politizáló és titkolózó módon, ahogyan ez az intézmény működik.
Nem szorulnak kommentárra azok a visszaélések, megkülönböztetések, zaklatások, lemondások, tiltakozások, szabálytalanságok valamint az a lehetetlen légkör, amit az IICCMER-ben az új vezetőség (a Muraru—Oprea—Zamfirescu-hármas) produkált, mert a tények önmagukért beszélnek, és tág teret kaptak a sajtóban valamit a blogokon, beleértve azt is, amit 2012-ben az Amerikai Egyesült Államok Kormányának a Jelentéséről készült összefoglaló ugyancsak megemlített az emberi jogok Romániában való tiszteletben tartásának a helyzetével kapcsolatban.
Sem a politikai pártok sem az államelnök semmit sem lépett előre a kommunista totalitárius múlttal való végleges szakítás ügyében. Ennek köszönhetően tartották meg magas állami tisztségekben a politikai és szekus múltjuk révén „beszennyeződött” személyeket, sőt közülük néhányat még jelentősebb tisztségekbe javasoltak. Példaként említjük egyes magasrangú szekus tisztek katonai előléptetését valamint olyan személyek kitüntetését, akik a kommunista totalitárius rendszer engedelmes kiszolgálói voltak, illetve kollaboráns magatartásuk révén kompromittálódtak (gondolunk itt Antonie Iorgovanra, Teoctist Arăpaşura vagy Dan Iosifra); és mindezt „a kommunizmust elítélő államelnök” aláírásával tették, azéval akinek a szekusdossziéját bezúzták illetve eltüntették, de aki név és szám szerint be van jegyezve a Securitate konstancai irattárában mint a IV. Igazgatóság kollaborátora, ezt bizonyítja több olyan dokumentum, amely a hadügyminisztérium Irattárában található. (Megemlítenénk itt: azoknak az RKP-tagok Jegyzékét, akik engedélyt kaptak arra, hogy a Securitate munkáját segítsék; a Konstancai Haditengerészeti Parancsnokságnak az információs hálózatot nyilvántartó Napló—Jegyzékét; továbbá a 00151392/29.09.1976. számú Átiratot, amellyel Traian Băsescu kollaboráns dossziéját átküldték a konstancai Securitatéhoz, más dokumentumok mellett); valamint hivatkozhatunk a Honvédelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának 2004—2005-ös levelezésére is, és tesszük ezt, mert legalábbis a SIE-nél és a SRI-nél államfőnkről semmi sem található ... egyelőre.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) mind a Călin Popescu Tăriceanu, mind pedig a Crin Antonescu vezetése alatt tagjai között tartotta, sőt méghozzá vezetői funkciókban, vagy tiszteletbeli vezetői funkciókban, a kompromittálódottakat (holott közülük nem egyet a CNSAS is leleplezett). Így Mircea Ionescu-Quintus a párt tiszteletbeli elnöke, Constantin Bălăceanu-Stolnici pedig a PNL Szenátusának az elnöke volt, és megtűrik őt a pártban azután is, hogy 2007 áprilisában beismerte, együttműködött a Securitatéval – és persze az akadémikusi székét is megőrizte Stolnici úr. Dan Ilie Morega csak 2010 júniusában lépett ki a pártból és mondott le a PNL Gorj megyei szervezetének ideiglenes elnöki tisztségéből, amikor egyébként is lejárt a mandátuma, és független képviselőként továbbra is van jelen a parlamentben. Teodor Meleşcanu (a DIE, a külföldi hírszerzési igazgatóság magasrangú tisztje), akárcak Ioan Ghişe, a brassói „antiterrorista” és igazságtevő képviselő. A DIE másik tisztjét, Daniel Dăianut pedig európai parlamneti képviselővé emelték azon az alapon, hogy gazdasági és pénzügyi téren rendkívül értékes szakember (sőt még a kommunista rendszerrel szembeni ellenállást illetően is!).
Ugyanakkor Marius Gheorghe Oprea és Stejărel Olaru – Călin Popescu Tăriceanu nemzetbiztonsági tanácsosai valamint a Securitate elleni és a kommunista nomenklatúra elleni kampány „élharcosai” – megelégedtek néhány kilátástalan, apró balhéval, s a tiltakozásuk egyre félénkebb lett, kifullasztották azt a magas állami tisztséggel járó előnyök és kiváltságok (pénz, szolgálati lakás, autó, titkárnők, külföldi utak, jelöltség az európa parlamenti helyekre, de a pártbeli tisztségek is, sőt főnöki tisztségek a titkosszolgálatoknál, feltűnés a sajtóban, befolyás a közvélemény terén; egyszóval kiadós támogatást kaptak a gyors politikai karrierhez és nemcsak ahhoz). A Tăriceanu-kormány bukását követően és azután, hogy a PNL kilépett a Demokrata Párttal (PD) való koalícióból, az IICCR-ből IICCMER lett azáltal, hogy a Román Száműzöttek Emlékét Őrző Országos Intézetet (az INMER-t) egybevonták az IICCR-vel, s az intézet élére a „liberális” Marius Oprea és Stejărel Olaru helyébe Vladimir Tismăneanu került valamint a Băsescu-pártiak csapata (Ioan Stanomir, továbbá Mihail Neamţu, aki 2011-ben lemondott és az államfőt támogató politikai mozgalmat alapított, amely reformmozgalom kíván lenni, s a lemondott helyébe Cristian Vasile került, a csapatban pedig még ott van Bogdan Cristian Iacob és Dorin Dobrincu is, többek között).
Miután a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) korábbi igazgatója, Mihai Răzvan Ungureanu által vezetett Demokrata-Liberális Párti (PDL-s) kormány 2012 tavaszán siralmasan beadta a kulcsot, a Socialista—Liberális Unió (USL) által alkotott új hatalom – amelynek a főnökei: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Crin Antonescu, a PNL elnöke – az IICCMER élére új vezető csoportot nevezett ki, amelynek tagjai: Dan Zamfirescu (aki az INMER főnöke volt 2003-tól, a megalapításától 2010-ig, amikor ezt az intézetet összevonták az IICCR-vel), továbbá az ifjú Dan-Andrei Muraru, Dorin Dobrincu helyettese és közeli munkatársa valamint Marius Oprea „fiacskája”, egy antiszemitizmusra és antikommunizmusra specializálódott másik történész. (Marius Oprea maga is visszatért az intézet Különleges Kutatási Főosztályának igazgatói székébe.) Az ANR vezetőségébe pedig kinevezték (2012 júniusában) Ioan Drăgant és (2012 augusztusában) Alina Pavelescu-Tudort. További változások: a nyugdíjazás előtt álló kolozsvári középkor-szakértő Ioan Drăgan, aki Fehér megyéből származik, 1989 óta a Romániai Országos Levéltár kolozsvári fiókjának volt a főnöke, ő lett a iaşi-i az igazgató Dorin Dobrincu helyett, aki visszatért a régi foglalatosságaihoz és szakmáihoz: a kommunizmus, az antiszemitizmus és a posztkommunizmus történetének kutatásához valamint társult egyetemi tanári beosztásához az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Történelemtudományi Karán a Copoura épült városba; Alina Pavelescu pedig, a tanulékony, ambíciózus, opportunista, áskálódó és komformista bukaresti hölgy, akit kezdetben éppen Dobrincu léptetett elő az ANR vezetőségi tagjává, majd 2011 szeptemberében az ANR bukaresti fiókjának a főnökévé, miután aligazgatóként összetűzött vele a korábban Nagy Mihály Zoltán által elfoglalt pozíció miatt. Nagy Mihály Zoltán az RMDSZ pártfogoltja, fiatal, magyar nemzetiségű történész, Szilágy megyéből származik, ugyanabból a faluból mint unokatestvére, Szabó Ödön képviselő, aki ugyanakkor az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Nagy Mihály Zoltánt szolgálati érdekből, még idejében, főtanácsosi posztba helyezték át (végrehajtó funkcióba) – s vajon hová? – az ANR nagyváradi fiókjához.
Ugyancsak miután 2009 szeptemberében megbukott a szociáldemokrata és demokrata liberális kormány s 2009 decemberében Traian Băsescut újraválasztották Románia elnökévé, 2011 szeptemberében lefektették Szociálista—Liberális Unió (USL) alapjait, a Demokrata Liberális Párt és a Traian Băsescu elleni szövetségét, Crin Antonescu liberálisai kéz a kézben menetelnek Victor Ponta szociáldemokratáival, és egyáltalán nem restellik, hogy számos nomenklaturista, szekurista vagy besúgó és korrupt személy van e két párt egyikében, másikában, ugyanúgy miként a Dan Voiculescu – konspiratív nevén Félix – szekus által vezényelt Konzervatív Pártban is, amellyel együtt néhány hónappal korábban, 2011 januárjában létrehozták az ACD-t, a Közép-Bal Szövetséget.
Talán érdemes megemlítenünk azt is, hogy milyen rendkívül gyorsan emelkedett a ranglistán két másik fiatal „liberális” és történész, akik nemrég még nagy szájjal harsogták a lusztrációt és a volt kommunisták leleplezését, jóllehet ezen fiatalok KISZ-es múltjuk miatt jobb lett volna, ha hallgatnak. Az egyik Mihai Răzvan Ungureanu, aki Iaşi-ból származik, jelenkori történelemre szakosodott, 1998 és 2001 között államtitkár volt, 2004 és 2007 között pedig külügyminiszter, Mircea Geoană, a hivatásos diplomata után következett ebben a tisztségben (Mircea Geoană 2001 és 2004 között volt Románia külügyminisztere.) M. R. Ungureanu a külügyminiszteri székből a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) igazgatói székébe került, ahol 2007 és 2012 között tevékenykedett, onnan pedig miniszterelnökké léptette őt elő Traian Basescu elnök. Rövid ideig, 2012 februárjában és májusában töltötte be ezt az újabb tisztségét, mert a parlament megszavazta az ellene szóló bizalmatlansági indítványt, és a fiatal miniszterelnöknek távoznia kellett. Jelenleg a Civil Erők nevű párt elnöke valamint a halottaiból föltámasztott Igazságosság és Igazság Szövetségé, amelynek másik tagja a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. T. R. Ungureanu egyúttal még Arad megyei szenátor és egyik lehetséges elnökjelölt a 2014-es választáson. A másik, ugyancsak szép karriert befutott fiatal „liberális” pedig Adrian Mihai Cioroianu. Ő craiovai, a jelenkori történelem szakértője, újságíró és esszéista, liberális párti szenátor volt, Mona Muscă-val és Mihăiţă Calimentével együtt a lusztrációs törvény kezdeményezője, aztán liberális képviselő volt az Európai Parlamentben és e parlamenti csoport (az ALDE) alelnöke, továbbá egy évig, 2007 és 2008 között a Tăriceanu-kormány külügyminisztere, gyakorlatilag Ungureanut követte ebben a tisztségben. Jelenleg, 2012-től, A. M. Cioroianu a Bukaresti Egyetem Történelemtudományi Karának dékánja. Ungureanu, aki a KISZ Központi Bizottságának póttagja volt, az új rendszerben a román külföldi hírszerző szolgálat igazgatója lett (a SIE-jé, amely szekusokkal megtömött titkosszolgálat, főleg a vezetőségében zsúfolódnak ők); Cioroianu pedig, aki szerényebb kommunista tisztségeket töltött be a líceumban és az egyetemen, külügyminisztersége idején tűnt ki, akkor bizonyította be rátermettségét többször is, hatalmas melléfogásokkal.
A Demokrata Párt megalakulása óta kitartóan folytatja a képmutatást, bekebelezett majminden ideológiainak titulált programot (hol szocialista, hol kereszténydemokrata, hol konzervatív, hol pedig liberális) és számos romániai politikai személyiséget, létrehozva a korrupció fölülmúlhatatlan lecsóját. Jelenleg PDL-nek hívják, miután magába olvasztotta – és eltüntette – a liberális pártból kiszakadt liberális-demokrata csoportot. Ezt a pártot továbbra is ugyanaz a FSN-ből, a Nemzeti Megmentési Frontból maradt klikk vezeti, felerősítve egyéb maradvánnyal: apró, harmad vagy negyedrangú helyi kommunista vezetőkkel, kommunista diákszövetségiekkel vagy KISZ-esekkel (mint Emil Boc, Vasile Blaga, Gheorghe Falcă, Cristian Rădulescu – akiket profi módon tisztára mosott a CNSAS). A PDL még tagjai közé emelt időközben üzletemberekké, feddhetetlen kapitalistákká lett szekus tiszteket, akik nemrég az EU és a NATO országaiban kémkedtek (mint Silvian Ionescu), továbbá „tősgyökres/valódi” liberálisokat, Traian Băsescu hűséges híveit, élükön Theodor Dumitru Stolojannal, aki fontos tisztviselő volt a Pénzügyminisztériumban Nicolae Ceauşescu idejében, majd Iliescu idejében is ugyanott folytatta magasba ívelő pályáját, előbb államtitkár lett, aztán pénzügyminiszter, végül pedig még feljebb jutott: 1991 és 1992 között miniszterelnök volt.
S hát a PSD-ről mit lehet még elmondani? Például azt, hogy ott trónol ma is Ion Iliescu a párt tiszteletbeli elnökeként, annak ellenére hogy első rangú nomenklaturista volt. Victor Ponta pedig, akit a „kis Titulescunak” becéznek, a PSD jelenlegi végrehajtó elnöke, politikai tekintetben Adrian Năstase édes gyermeke. Năstase csupán stratégiai megfontolásból vonult vissza egy lépésnyit: jelenleg a párt Országos Tanácsának az elnöke. Erre a PSD imidzsének javítása végett volt szükség, mert Năstase ellen több ügyben is bűnvádi eljárást indítottak (börtönbe is került stb.) Ponta Mircea Geoanăt, Ioan Geoană ceauşista tábornok fiát követte a párt élén, az alelnökök, végrehajtó titkárok és a szocdem vidéki „bárók” között pedig nagyjából ugyanazok a kommunista múltú vagypedig korrupt magatartásuk miatt megvetni való figurák nyüzsögnek, bár néhányan közülük, mint például Nicolae Văcăroiu vagy Octav Cosmâncă háttérbe húzódtak, de az említettek listája még mindig tekintélyes, gondoljunk csak a következőkre: Constantin Niţă, Ioan Chelaru, Liviu Dragnea, Ion Stan, Gheorghe Nichita, Ioan Mircea Paşcu, Constantin Nicolescu, Dan Nica, Marian Vanghelie, Viorel Hrebenciuc, Marian Oprişan, Ion Vasile, Radu Mazăre, Ilie Sârbu. S hozzájuk társultak a fiatal „szocialisták”, az újabb bimbók mint Corina Creţu, Titus Corlăţean, Nicolae Bănicioiu, Robert Negoiţă, Oana Niculescu-Mizil, Dan Şova, Cristian Rizea, Daciana Sârbu-Ponta.
[…]
De a vallási vezetők sem szállnak síkra az igazi lusztrációért, többségük ugyanis még 1990 előtt került magas egyházi tisztségbe. A múlt köde lepi be a legtöbb idősebb egyházi vezető életrajzát, az ortodoxokét, a katolikusokét (sőt a görögkatolikusokét), a protestánsokét (beleértve a neoprotestáns szekták vezetőit is), a CNSAS ugyanis nehezen dekonspirálta néhány ortodox főpap együttműködését a Securitatéval. És a fiatal egyházi vezetők is tartózkodóan viselkednek a lusztrációt illetően, ők politikai okokból teszik ezt, féltik a karrierjüket, vagypedig szolidaritásból illetve rosszul értelmezett papi titoktartásból, egyes esetekben pedig (gondolok itt a főrabbira és a nagy muftira, mindkettő rendkívül fiatal) szóba jöhet a közöny is, illetve a tájékozatlanság. Daniel Ciobotea ortodox pátriárkáról például azt gyanítják, hogy együttműködött a Securitatéval, ugyanis a DIE 36 046-os számú – és ki hitte volna: éppen ő a„konspiráció végett” 1989. december 23-án megsemmisített – egyik dossziéjának a címszereplője (Micsoda balszerencse, mon cher!). Ioan Robu érsek pedig, a bukaresti római katolikus egyházmegye főpapja ugyancsak hasonló helyzetben van, mert annak ellenére, hogy a CNSAS nem talált (vagy nem találhatott) még olyan szekus dossziét, amelynek ő a címszereplője, mindenképpen tekintetbe kell venni azt, hogy Ioan Robut 1983-ban Nicolae Ceauşescu jelölte ki erre a tisztségre, és a kommunizmus utolsó hat esztendejében Robu érsek rendkívül fontos szerepet töltött be a belföldi és a külföldi propagandájában, egyik vezetőségi tagja volt a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjának (a FDUS-nak), résztvett a diktátor istenítésében, az USA-val való kereskedelemi kapcsolatban a legnagyobb kedvezmény elvének megőrzésére tett kísérletekben, valamit a nemzetközi közvélemény félretájékoztatásában az országban uralkodó valóságos szociális, gazdasági, politikai és vallásügyi helyzetről.
A romániai civil társadalmat magát is, akárcsak a közvéleményt egyre kevésbé érdekli ez a kérdés, miközben mind az értelmiségieknek, mind az egyszerű állampolgároknak megélhetési gondjaik vannak. A Román Akadémiát és a romániai egyetemeket az „aranykorszakbeli dinoszauruszok és mamutok” ellenőrzik. A hazai civil szervezetek: a Társadalmi Párbeszéd Csoport (GDS), a Polgári Szövetség (Alianţa Civică), a Pro-Democraţia, a Transparency International, az Emberi Jogokat Védő Liga (LADO), a Romániai Akadémiai Társaság, az Emberi Jogok Védelmének Romániai Egyesülete (APDOR-CH) és a többiek mind vérszegények, mozgásképtelenek és teli vannak a Securitate egykori munkatársaival, vagyis hamis disszidensekkel, valamint a civil szféra olyan fiatal vezetőivel, akik unják a romániai társadalom erkölcsi megtisztítását, elsősorban inkább a mai közélet pénzügyi, kulturális vagy sajtóbeli vonatkozásai foglalkoztatják őket vagypedig a diszkrimináció elleni küzdelem jelenlegi tendenciái: a nemi, a szexuális érdeklődéssel kapcsolatos, az etnikai, a vallási és a vallási felfogással szembeni megkülönböztetés megszüntetése, továbbá a sajtó, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a közigazgatás, a börtönök és a politikai élet megfigyelése.
Következésképpen megállapíthatjuk, hogy kommunizmus (kizárólag elméleti, formális) elítélése körüli nagy ricsaj, úgy tűnik, előre megfontolt akció volt, amelynek ugyanúgy alanyai mind a hatalmon lévők, mindpedig az ellenzék szerepében ügyködő hazai politikai erők valamint a Securitatéból született titkosszolgálatok, közös törekvésük az, hogy a választók és a Nyugat számára kipipáljanak egy „tartalom nélküli forma” feladatot, s egyben lejárassanak minden valóban kommunizmusellenes tiltakozást és civil követelést, hogy aztán a jó mioritikus hagyománynak megfelelően a kommunista múlttal való szembenézést, ezt az ország demokratikus jövője szempontjából életfontosságú kérdést viszonylagossá tegyék és minimalizálják, vagyis elföldeljék végképp.
Utóirat. Hozzátenném, hogy nem vagyok híve a kommunizmusellenességel és a Tismăneanu Jelentéssel kapcsolatos baloldali elméleteknek, negativista vagy relativizáló kritikáknak illetve vélekedéseknek, miként nem értek egyet a kommunizmusról való nosztalgiázással (a nomenklaturistáknak, a szekusoknak valamint a marxizmus bármelyik típusának a szimpatizánsaival) sem.
Fordította: Zsehránszky István
Maszol.ro

2014. október 24.

„Szép számmal szerveztek be magyar besúgókat is”
CSENDES LÁSZLÓ az öt évvel ezelőtti lemondásáig két és fél éven át a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) elnöke is volt. Jelenleg a harmadik mandátumát tölti az intézménynél, amely az utóbbi időben kiszorult a média érdeklődési köréből. A Cseke Péter Tamásnak adott interjúból azonban kiderül, hogy a kommunista titkosrendőrség működésének feltárása nem állt le.
- Közel öt év telt el az elnöki tisztségről történő lemondása óta. Felelevenítené, hogy miért távozott önként a CNSAS éléről 2009 végén? 
- Azért mondtam le, mert úgy éreztem, elnökként két fontos küldetést is teljesítettem: 2008-tól a CNSAS is tagja a kommunista titkosszolgálatok tevékenységét feltáró intézmények nemzetközi hálózatának, valamint a székházhiányt is megoldottuk. Nagyon sok pénzébe került az államnak és bizonytalanságban tartotta az intézményt, hogy a CNSAS-nak a megalapítása után nem volt saját székháza, mandátumom alatt azonban sikerült székházat vásárolni. Annak idején megígértem Constantin Ticu Dumitrescunak, aki a legtöbbet tette ennek az intézmény létrejöttéért, hogy bármilyen nehézségek adódnak, nem mondok le addig, amíg le nem zajlik az államfőválasztás. Traian Băsescu 2009 decemberében új mandátumot szerzett, és én napra pontosan akkor mondtam le, amikor ez eldőlt. Betartottam a Ticu Dumitrescunak tett ígéretemet.
- Lemondásának okai között emlegette korábban, hogy megfenyegették. Mondana erről részleteket? 
- Erről most nem szívesen beszélek. A lényeg amúgy is az volt, hogy úgy éreztem, teljesítettem a küldetésemet, és sikerült betartanom a szavam. Amikor lemondtam, Ticu Dumitrescu már egy éve halott volt. Ha nem tettem volna neki ígéretet, lehet, már jóval hamarabb lemondtam volna. 
- Emlékszem, elnöki mandátuma idején szinte nem volt nap, hogy ne jelenjen meg valamilyen hír az intézményről, igen nagy volt a média érdeklődése a kommunista titkosszolgálat tevékenysége, a Securitate által beszervezett személyek leleplezése iránt. Most nagy a csend, alig hallani valamit a CNSAS-ről. Szerinte mi ennek az oka? 
- Természetesen mi is észleljük, hogy már nem vagyunk ott a címlapokon, de nem nagyon firtatjuk ennek az okát. Ugyanez a jelenség tapasztalható külföldi testvérintézményeinknél is. Egész Kelet-Európában lanyhult az érdeklődés a kommunista titkosszolgálatok iránt. Mi is elértük már nagyjából a határainkat.
Kiderítettük mindazt, amit eddig megtudhattunk a Securitatéról, s világossá vált számunkra az is, hogy mit nem kötnek az orrunkra. Úgy értékeljük, hogy az embereknek elegük van ebből a témából, már nem találgatják annyit, hogy kik lehettek a rendszerváltás előtti besúgók.
Van, aki biztos abban, hogy a szomszédja jelentett róla, ennek ellenére nem firtatja, tudja, nagyon nehéz lenne bebizonyítani. Azt is látjuk, hogy különböző politikusok mindenféle titkos iratokkal hadonásznak tévéadókban. És ilyenkor nem értjük: miért nem lehetett huszonöt évesnél régebbi titkosított iratokat annak idején nekünk átadni. 
- Mekkorára bővült mára a CNSAS archívuma? 
- Ha a birtokunkban lévő mikrofilmanyag mennyiségét papíralapra vetítenénk ki, akkor lassan a 30 ezer iratfolyóméter fölött lennénk. Nekünk van Kelet-Európában a harmadik legnagyobb irattárunk, amely továbbra is folyamatosan bővül. 
- Elnöki mandátuma idején még folyamatban volt Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a belügyminisztérium és más intézmények birtokában lévő iratok átadása a CNSAS-nek. Lezárult ez a folyamat? 
- Nem zárult le.
Szerintem még csak a fele került át hozzánk azoknak az iratoknak, amelyeknek a mi archívumunkban lenne a helye.
Rengeteg dokumentumot várunk még a belügyminisztérium útlevelekkel foglalkozó részlegétől. Néha nehezen kerülnek át hozzánk tőlük olyan dossziék, amelyeknek a titkosítását fel kell oldaniuk. Az világos, ha valakinek az utazáshoz való jogát megsértették, akkor az útlevélrészlegről előkerülhetnek besúgói jelentések. Kaptunk is arra példát, hogy valakiről jelentettek, és emiatt nem engedték ki az illetőt az országból. Ezeket az anyagokat szerintem természetes módon át kellene vennie az intézményünknek. A SRI-vel azonban egész jónak mondható az együttműködésünk ezen a téren. Eddig ugyan a mikrofilmeknek csak a felét adták át, de a folyamat nem állt le. Megyék szerint történik az átadás-átvétel, és most vagyunk valahol a névsor közepén.
-  Az intézmény tavalyi jelentése szerint 2013-ban többen kérték ki a megfigyelési dossziéjukat, mint 2012-ben. Ezek szerint csak a médiaérdeklődés lanyhult, de az embereket továbbra is érdeklik a rendszerváltás előtti évek? 
- Az elmúlt években folyamatosan nőtt a CNSAS-hoz fordulók száma. Intézményünk több mint egymillió másolatot készített a birtokunkban lévő iratokról. Ez nemzetközi összehasonlításban is nagy szám, különösen, ha figyelembe vesszük a testvérintézményeinkéhez képest az anyagi lehetőségeinket.
- A jogászok kis számán és az archívum hiányosságain kívül mi nehezíti meg leginkább jelenleg a munkájukat? 
- A számítógépeink, a mikrofilm-olvasóink elavultak. Utóbbiakból például volt négy is, de ma már csak kettő működik. Itt számolnék be arról is, hogy az utóbbi években egy veszedelmes tendenciával szembesültünk. Az történik, hogy rendszeresen küldünk le átvilágítási dossziékkal kapcsolatos iratokat vidéki bíróságokra az archívumunkból, ám ezeket elfelejtik visszaküldeni. Ezekre az iratokra nekünk is szükségünk van kutatási célokból, vagy a személyes hozzáférés biztosításához. Amikor pedig rájuk írunk, hogy most már illene visszaadni, ami a miénk, akkor azt a választ kapjuk, hogy ők azt nem adhatják vissza. Olyan is megtörtént, hogy ezeket a dossziékat összevarrták más anyagokkal. 
- Mi lehet a céljuk a bíróságoknak a visszatartott iratokkal? 
- Én nem akarok találgatni, de ennek csúnya okai is lehetnek. Ha valaminek nyomtalanul el kell tűnni, a legkönnyebb, ha valahova elássuk. Ezek az iratok még nincsenek teljesen feldolgozva. Tartogathatnak még új elemeket, amelyeket a bíróságok most elzárnak a nyilvánosság elől. Vagy felelőtlenségből, vagy rosszindulatból teszik ezt, én ezt nem tudnám hirtelen megmondani. Tény, hogy most már ezres nagyságrendű az ily módon „elásott” dossziék száma. 
- Gondolom, sok iratot, nevet látott már az elmúlt években. Megállapítható-e, hogy az erdélyi magyarok felülreprezentáltak voltak az 1989 előtt megfigyelt személyek listáján? 
- Engem is foglalkoztatott ez a kérdés. Ha leszűkítjük a nyolcvanas évekre a vizsgált időszakot, akkor valamelyest dokumentálható az erdélyi magyarok felülreprezentáltsága a megfigyelések terén.
A hetvenes években kicsit enyhébb volt a légkör, de a nyolcvanas években valóban volt egy magyarellenes hullám, és erre a politikából induló hullámra nyilván a politikai rendőrség is ráült a maga módján.
Ezt láthatjuk a különböző – például a magyar egyházak elleni – intézkedési tervekből. Azt is el kell mondanom, hogy elég szép számmal sikerült beszerveznie a Securitáténak magyar besúgókat is. 
- És mekkora az erdélyi magyarok érdeklődése a dossziék iránt? 
- Egészen sokan térnek be hozzánk. Nem csak magánszemélyek, kutatók is. Gáspárik Attila például rendszeresen fordul hozzánk, ő a színház és a Securitate kapcsolatait próbálja feltárni. 
- Tudtommal az átvilágítások során egy volt miniszteren kívül egyetlen jelentősebb, köztisztséget betöltő romániai magyar személy sem akadt fenn a hálón. Ennyire feddhetetlenek lennének ezen a téren az erdélyi magyarok? 
- A sajtó valóban kevés ilyen személyről tud, de azért akad néhány. Többnyire vidéki polgármesterekről, önkormányzati képviselőkről van szó, akiket átvilágítottunk, és besúgói múltjukra fény derült. Ám mivel nem olyan hangzatos nevek, a média nem figyelt fel rájuk.
(Balla Zsófia kérvényezte besúgói azonosítását
A rendszerváltás óta Budapesten élő Balla Zsófia nemrégiben nézett bele a megfigyelési dossziéjába, amelyet a Securitate állított össze róla. A kolozsvári költő ennek kapcsán a Népszabadságnak adott interjút arról, hogy mindmáig nincs következménye a besúgók leleplezéseknek. Balla elmondta, 89 decemberében tudta meg, hogy a telefonját és a lakását is lehallgatták. „Én nem voltam se hős, se ellenálló, előfordult, hogy valamely jogos harag miatt távol maradtam egy annál sokkal fontosabb tiltakozástól, ezt ma gyávaságnak érzem. Annyit tettem, mint sok erdélyi magyar értelmiségi: nem működtem együtt a szekuval, a hatóságokkal, nem azt írtam, amit folyton kértek” – mondta a 89 előtti korszakról. Balla Zófia megfigyelési dossziéja 1700 oldalas. Leginkább a tisztek feletteseiknek tett jelentéseit tartalmazza, amelyeket a bizalmi embereikkel, az alkalmi vagy rendszeres besúgóikkal folytatott beszélgetéseik alapján állítottak össze. Emellett telefon- és lakáslehallgatási jegyzőkönyveket. „Első pillantásra úgy tűnt, hogy a közelebbi barátaink közül egyet sem szerveztek be, ám később legalább három közeli ismerőst azonosítottam. Olyanokat, akiknek vélhetően nem volt beszervezési kartonjuk, mégis ilyen vagy olyan formában, de együttműködtek a titkosszolgálattal. Mindenki álnéven szerepel, a besúgók és a megfigyeltek is. Az Olimpia fedőnév alatt jelentett például egy ismerősöm, aki ma Kolozsváron öregotthont vezet, amelynek botrányos működéséről a sajtó is beszámolt” – mondta besúgóiról. A Népszabadságban közölt interjúban eredetileg a besúgók nevei is szerepeltek, ám ezeket közlése előtt Balla Zsófia végül kihúzta. „Nem akartam, hogy azt tegyem velük, amit ők velem: hogy feljelentsem őket” – magyarázta el utólag az Erdélyi Riportnak. Mindazonáltal a költő kérvényezte már a CNSAS-nél besúgóinak az azonosítását.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)



lapozás: 1-30 | 31-52




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998