udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 111 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-111
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Dézsi Ildikó

2008. szeptember 30.

A Szabadság munkatársa folytatta a felvidéki magyaroknál tett körútját. Somorján találkozott a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársaival, Tóth Károllyal az intézmény igazgatójával, Öllös Lászlóval a vezetőtanács elnökével és Végh Lászlóval a Bibliotheca Hungarica igazgatójával. A Fórum Kisebbségkutató Intézet 1996-ban alakult, nonprofit intézményként. Alapítója a Fórum Alapítvány és a Katedra Alapítvány volt. Célja: Szlovákiában biztosítani a nemzeti és egyéb kisebbségek szakszerű kutatását, kultúrájuk írott és íratlan emlékeik dokumentálását könyvtárakban, adattárakban és elektronikus formában. Konferenciákat, szakmai megbeszéléseket szervez évente 8–10 alkalommal. Internetes adatbázisokat épít a szlovákiai településekről. Az intézetnek jelenleg 23 alkalmazottja van, és tíz külső munkatárssal működik együtt. Működteti a somorjai központjában található városi könyvtárat. Az intézet eddig 55 könyvet jelentetett meg, és 1999-től kiadja a Fórum Társadalomtudományi Szemle című negyedévente megjelenő magyar nyelvű tudományos folyóiratot. Az intézetben működik egy jelenkutatási részleg, amely az 1989 utáni változásokkal foglalkozik, a változások gazdasági, szociológiai, demográfiai, kulturális, politikai, társadalomszerkezeti stb. aspektusaival. Működik egy etnológiai központ Komáromban, amelynek célja megteremteni a szlovákiai magyarság néprajzi kutatásának intézményes hátterét. Ugyancsak Somorján van az interetnikus kutatások központja. A Bibliotheca Hungarica a kisebbségkutató intézet magyar könyvtára és adattára, de működik még somorjai székhelyen a Bibliotheca Etnologica, az etnológiai központ szakkönyvtára és a Bibliotheca Interethnica, a nemzetközi nemzetiségi szakkönyvtár. Komáromban van a Selye János Egyetem, melyen óvópedagógia, tanító és tanárképző szak, gazdasági szak és teológia szak indult. Jelenleg 3000 diák vesz részt a képzésben. A tanárképző szakon angol, magyar, szlovák, német, történelem, matematika és katekizmussal foglalkozó szakembereket képzenek. A jelenlegi korszerű egyetemi épületet 2006-ban adták, addig a felsőfokú intézmény a város különböző épületeiben működött. Államilag támogatott tanintézmény, és a bolognai rendszer szerint működik. Európai uniós pénzalapokra is pályáznak, nemrég sikerült megkapniuk egy 150 millió koronás támogatást, a modern épület is EU-s pénzekből épült. A magyar kormány is támogatja az egyetemet, és sok magyarországi vendégtanáruk is van. Komárom /Révkomárom/ 36-37 ezer lakójának 65 százaléka magyar, 30 százaléka szlovák, 5 százaléka pedig más nemzetiségű. A várost 25 tagú testület és a polgármester irányítja. Hat magyar, öt szlovák, két vegyes óvoda és három magyar, három szlovák iskola van a városban. A közös történelmi múlt és közös problémák összekötik a magyarországi és szlovákiai Komáromot. A két önkormányzat együttműködése példaértékű. /Dézsi Ildikó: A Zlati Bazanttól a dévényi várig. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./ Folytatás a szeptember 26-i számból.

2008. december 4.

Fehéregyházán ül össze az Erdélyi Unitárius Egyház zsinata, az egyház legfőbb törvényhozó szerve, december 4. és 6. között, főtisztségviselőt választani. A zsinatot hatévente az egyházi főtanács ülése előzi meg, ahol főgondnokokat, főjegyzőt, közügyigazgatót, felügyelő gondnokokat, képviselő tanácsi tagokat választanak, egyúttal lelkészeket is szentelnek. Bálint-Benczédi Ferenc, Kolozsvár-belvárosi lelkész és Rezi Elek teológiai tanár, a Protestáns Teológiai Intézet rektora közül választ püspököt az unitárius egyház zsinata. Szabó Árpád leköszönő püspök úgy érzi, egyház a megtett 18 év alatt nem csak kereste, de megtalálta azt az utat, amely a jövőépítést jelenti. Rezi Elek elképzelései középpontjában a megújulás áll. Szerinte elérkezett a belső építkezés ideje is. Szükség van a lelkész, vallástanár, kántor továbbképzők megszervezésére. Emellett javasolná a szórványmunka megszervezését, a felnőttoktatás beindítását. Fontosnak tartja az egyházi sajtószolgálat javítását. Bálint Benczédi Ferenc hat évvel ezelőtt is pályázott a püspöki tisztségre, szerinte a püspöknek az egyház kovászának szerepét kell betöltenie. Összejöveteleket, kulturális programokat kell szervezni. Programjában szerepel a lelkészek és egyházközségek közti viszony jogi keretbe foglalása, továbbképző tanfolyamok szervezése, a teológiai irodalom és más szakírások művelése, az átvilágítási folyamat kiteljesítése és történész-kutatócsoport létrehozása. /Dézsi Ildikó: Új vezetőket választanak az Erdélyi Unitárius Egyház élére. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./ Bálint Benczédi Ferenc 1952-ben született Segesváron, családja 1961-ben Székelyudvarhelyre költözött, ott végezte tanulmányait, 1975-ben pedig a Protestáns Teológia unitárius karán diplomázott. 1994-től Kolozsváron a belvárosi egyházközség lelkésze. /Bálint Benczédi Ferenc, Kolozsvár-belvárosi lelkész. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./ Rezi Elek /sz. Székelykeresztúr, 1954/ külföldi tanulmányokat folyatott, 1986 óta Protestáns Teológia unitárius kara teológiai tanára, 2006-ban négy évre rektornak választották, az egyház főjegyzője. Tudományos munkásságának eredménye: hat önálló könyv, száznál több tanulmány, cikk, írás hazai és nemzetközi folyóiratokban, könyvekben, újságokban. 1997 óta az Unitárius Közlöny főszerkesztője, köztestületi tagja a Magyar Tudományos Akadémiának és az MTA kolozsvári bizottságának tagja. /Rezi Elek jelenlegi főjegyző, az egyetemi fokú Protestáns Teológia rektora és tanára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./

2009. március 23.

Péterffy Gyula teológiai zenetanárra, a kollégium kórusának névadójára emlékeztek március 22-én, vasárnap Kolozsváron a belvárosi unitárius templomban, születésének 100., halálának 30. évfordulóján. Szabó Árpád nyugalmazott püspök hirdetett igét, majd röviden ismertette Péterffy Gyula életének és munkásságának jelentősebb mozzanatait. Péterffy Gyula végigélte a 20. század hatalmas vérzivatarát. A kolozsvári zeneakadémia elvégzése után Székelykeresztúrra helyezték. Énekkart, zenekart alapított. 1949-ben érkezett ismét Kolozsvárra, ahol a teológián oktatatott. Ugyanakkor beindította az énekvezér képzést. Számos orgonát újított fel, orgonakoncerteket adott. Nevéhez fűződik az unitárius énekeskönyv szövegeinek és dallamainak felújítása, amelyet azóta sem adtak ki. 1961-től Guttman Mihálynak köszönhetően a zeneiskolában tanított, majd 1968-ban betegnyugdíjazzák, de 1973-ig nyugdíjasként is oktatott. Ünnepélyes keretek között került sor a kórus zászlajának felavatására. A Péterffy Gyula nevét felvevő kórus gazdag repertoárja, számos kitüntetése Majó Julianna karnagy munkájának és a mögötte álló összetartó közösségnek köszönhető. /Dézsi Ildikó: Zászlóavatással tisztelegtek Péterffy Gyula zenetanár emléke előtt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./

2009. április 29.

Tizenhárom éve, 1996 óta működik speciális tagozat Kolozsváron a Báthory István Elméleti Líceumban. Ez az egyetlen olyan magyar iskola Romániában, amely speciális tagozatnak ad otthont, és felkarolja a viselkedészavaros, diszlexiás gyerekek oktatását, nevelését. /Dézsi Ildikó: Oktatás – Speciális iskola tan- és viselkedészavaros gyerekeknek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./

2009. augusztus 10.

Minőségi néptánc- és hangszeroktatás, kalotaszegi népdalok, jó hangulat jellemezte idén is a tizenkilencedik alkalommal megszervezett Kalotaszentkirályi Népzene- és Néptánctábort. Az első tábort 1991-ben 120 résztvevővel kezdték, a következő évek során 700–800-ra duzzadt a néptánctábor „lakóinak” száma. Idén lehetőség nyílt arra, hogy egy újabb helyszínen, az iskola nemrég elkészült tornatermében is oktathassanak. Három csoport alakult a tábor elején: kezdő, középhaladó és haladó. Kalotaszentkirályra, az ezer lelkes községbe 800 táborozó érkezett, mutatott rá Németh Attila, az Archívum Kulturális Alapítvány alapítótagja, táborszervező A néptánctáborban Tötszegi Tekla néprajzkutató előadást tartott a mérai népviselet alakulásáról. Szép Gyula szerint négyévente tapasztalható egy generációváltás, de jellemző, hogy a táborba szívesen visszajárnak. A néptánctábor önfenntartó: a begyűlt táborozási díjakból fedezik az egyhetes rendezvény költségeit, de a Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alapprogram is támogatta őket. /Dézsi Ildikó: Egy híján húsz… – kalotaszegi néptánctábor. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./

2010. december 3.

Interjú Ars HUNGARICA 2010-ről
A Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda 2006. március 11-én alakult romániai és magyarországi intézmények támogatásával. Az iroda munkatársainak célja, hogy a szórványmagyarság számára színvonalas kulturális, közösségépítő rendezvényeket szervezzen a sokszínűség és a megmaradás jegyében. A HID-Szebeni Magyarok Egyesülete által évente lebonyolított Ars HUNGARICA fesztivál kapcsán Serfőző Levente elnökkel, a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda vezetőjével beszélgettünk.
– Milyen következtetéseket lehet levonni a 2010-es Ars Hungarica fesztivál kapcsán? Beváltotta-e a rendezvény a hozzá fűzött reményeket?
– Kettős célunk van az Ars Hungarica fesztivállal Nagyszebenben. Egyik, hogy az itt élő magyarok számára olyan eseményt szervezzünk, amelynek köszönhetően még több Kárpát-medencei magyar kulturális értéket megismernek, büszkén fogadják magukévá, miközben kulturált kikapcsolódási lehetőséget is biztosítunk a számukra. Másik célunk pedig, hogy minél tágabb körben népszerűsítsük magyar kulturális értékeinket egy multikulturális, és bátran merem kijelenteni toleráns városban. Itt a helyi más nemzetiségűekre, de turistákra egyaránt gondolok. Úgy érzem mindkét kitűzött célunkat elértük: eseményeinken több mint 2000 látogatót számlálhattunk, akik között akadt sok vegyes házasságból származó is, de voltak eseményeink, ahol a közönség létszámának fele teljesen más nemzetiséghez tartozott. Bevallom őszintén nagyobb látogatottságra számítottam a meghívott művészek hírnevére is alapozva elvárásaimat, de a válság miatt sok helyi magyar lakos nem tudta megengedni magának, hogy kifizesse a belépők árát. Ezzel kapcsolatban megjegyezném: az ilyen jellegű rendezvények esetében véteknek tekinteném az ingyenességet. A visszajelzések szerint a közönség nagyon pozitívan fogadta műsorainkat, továbbítják az üzenetet, és az elkövetkező években remélhetőleg még többen vesznek részt fesztiválunk eseményein.
– Hogyan értékelné az idei rendezvényt a többi évekbeli Ars Hungaricakhoz képest?
– Szögezzük le azt, hogy a 2007-ben szervezett fesztiválhoz nem hasonlíthatunk sem nagyságrendben, sem műsorszámban, sem pedig látogatók száma szempontjából egyetlen Ars Hungaricat sem. Nagyszeben számára különlegesen jó év volt 2007, amikor a megyeközpont az Európai Kulturális Főváros címet viselte. Üzenetünket szerettük volna – főszervező kiscsapatommal együtt – idén is olyan hangosan „szétkürtölni” mint 2007-ben. Emellett fesztiválunkat helyi és Kárpát-medencei szinten is ismertebbé szeretnénk tenni és úgy vélem, ilyen szempontból jelentős eredményeket értünk el. Az előző évek tapasztalataira és az elért eredményekre alapozva úgy értékelem, hogy a térség egyik legfontosabb magyar fesztiváljaként tartják számon az Ars Hungarica fesztivált. Ezt tartottuk fontosnak az első fesztivál megszervezésekor, ehhez tartjuk magunkat továbbra is, mindamellett, hogy évről évre a folyamatos fejlődésre törekszünk.
– Milyen szervezési nehézségekbe ütköztek?
– Szeretném hangsúlyozni, hogy mindent önkéntes, lelkes fiatalokkal szervezek meg. Jómagam is munkahelyem mellett, egyelőre hobbyként űzöm a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda ügyintézését. Mielőtt a nehézségekről beszélnék, szeretném megköszönni mindazoknak a munkáját, akik támogatnak, velem együtt dolgoznak, értékelem a közös pályázatírásokat és az együtt haladást. Sokak számára különleges módon, de működő intézményt létesítettünk Nagyszebenben, olyannyira, hogy senki – a mai interjúig – nem is tudja, hogy egyetlen alkalmazottal sem rendelkezünk. És most hadd soroljam fel a nehézségeinket is. Természetesen vannak olyan pillanatok, amikor az önkéntesség miatt nincs aki elvégezze az adott feladatot. Ritka ugyan, de előfordul. Ugyanakkor nagyon hiányzik az a szakember is, akinek munkája az lenne, hogy a dokumentációt, saját irattárunkat, pályázatokat, hivatalos leveleinket, stb. rendezettebben kezelje. Emiatt néha előfordul a késés, és megtörténik, hogy nem tudunk pályázatokkal sem idejében elszámolni. Vannak olyan helyzetek is, amikor egyszerűen nem tudunk időben eleget tenni bizonyos követelményeknek. Ezt mind egyetlen, teljes körű beosztással és normálbérrel fizetett személytől ki tudnám kérni. Ha megtanulnánk együttműködni, sokkal szervezettebben és naprakészen, minden követelménynek megfelelően helyt tudnánk állni. További nehézségnek bizonyul az is, hogy több támogató még nem tudja reálisan felmérni azt, hogy mit is jelent mostohavidéken magyar fesztivált megszervezni. Arra gondolok itt, hogy majdnem mindenért fizetnünk kell, hiszen nincs olyan lehetőség, hogy elmegyünk egy-egy másik magyar intézményhez és termet, felszerelést, esetleg szállást, ellátást, vagy akár más szükséges támogatást kérünk, illetve partnerségben megoldjuk. Bármennyire is igyekszünk jó kapcsolatot ápolni más helyi intézményekkel a költségek legalább 90 százalékát készpénzben, átutalással kell kifizetni. Ugyanakkor az is eléggé kényes helyzet, hogy a legtöbb idelátogató művésznek, szervezési költségek szempontjából útiköltséget kell visszatéríteni, illetve szállást, ellátást kell biztosítani. Ez utóbbival kapcsolatosan kitaláltuk azt, hogy megpróbáljuk „kihasználni” a művészvendégeinket és a kulturális irodába csalogatjuk őket, ahol igazi after party-k, vagy jamm-session-ok alakulnak, ezzel közelebb hozva a művészt rajongóihoz és a munkatársaknak is nagy élményt a közös együttlét. Egyfajta érték ez, amellyel egy kulturális intézmény „fizetni” tud önkénteseinek. Nem utolsósorban emelném ki azt, hogy Nagyszebenben még szokatlannak számít hangsúlyosabb magyar kulturális értéket teremteni, a kulturális sokszínűséget népszerűsítő feladatokat felvállalni. Egyrészt, mert távol esik a magyar kulturális utaktól, másrészt pedig azért mert kevés itt a magyar lélek. Ennek ellenére mindig kihangsúlyozom, hogy pontosan itt kell hatni a megmaradt magyarjainkra, itt kell jelen lennie a magyar értéknek, mint Kárpát-medencei meghatározó elem, pontosan ez az a hely ahol más nemzetiségűek is befogadóbb képességgel rendelkeznek mifelénk.
Természetesen sok nehézséget sorolhatnék fel, de a lényeg az, hogy minden akadály ellenére a fesztivál létezik, minden évben megszervezzük és úgy értékelem sikerrel vagyunk jelen a helyi, Dél-erdélyi és Kárpát-medencei magyar kulturális fesztiválpalettán.
– Nem volt nehéz három párhuzamosan futó rendezvényt összehangolni: az Ars Hungaricát, a Duna Gálát, és a 3+2 együttes erdélyi turnéját?
– Nem gondoltam volna soha azt, hogy mi, önkéntes magyar intézményként ilyesmit fogunk átélni. Hogy nehéz volt-e az nem kérdés. Igen, nagyon nehéz, de örülök, hogy vállaltuk ezt a kockázatot és ezt a munkát. Nagyon szépen volt nehéz ez a tapasztalattal tele időszak és eseménysor. Ez esetben is azt kell mondjam: köszönet mindenkinek aki bőven részt vállalt a 3+2 Turné és DunaGála megszervezésben is. Együtt sokkal egyszerűbb volt a párhuzamos rendezvényeket lebonyolítani.
– A megnyitón elmondta, hogy többnyire a Nagyszebeni Magyar Központ vállalja fel a kulturális rendezvények megszervezését. Milyen kulturális rendezvényeket szerveznek a Szebenben élő szórványmagyarság számára?
– A megnyitón inkább azt hangsúlyoztam ki, hogy nincs egy kinevezett civil/kulturális intézmény, amely a magyar kultúra képviseletével lenne megbízva. Gondolok itt arra is, hogy nem létezett és jelen pillanatban sincs állandó jelleggel támogatott, saját és elkülönített/megszabott anyagi és ingatlani keretekkel rendelkező entitás, amely helyileg, megyeileg, országosan vagy kirendeltségi státusban ezzel lenne megbízva. E körülmények között minden civilként működő szervezet a saját belátása szerint működik és fejti ki tevékenységét. Az elmúlt öt évben a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda számos eseményt, rendezvényt, fesztivált szervezett. Minden évben megszervezésre kerül a már eléggé jó hírnévnek örvendő Ars Hungarica fesztivál, mint legfontosabb magyar kulturális eseményünk, de nem felejteném el a hagyományos szüreti és farsangi bálokat, a havonta megszervezett irodalmi műsorokat, konferenciákat, kiállításokat, gyermekműsorokat. Működési palettánk eléggé komplex és számos olyan eseményt is felvállalunk, amelyek nem kimondottan kulturális jellegűek. Célközönségünk az újszülött gyerekektől kezdve az idős generációig terjed, viszont sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítunk a gyerek- és ifjúsági tevékenységeknek, hiszen jövőt kell építenünk és minden eszközünket erre a célra szeretnénk felhasználni.
– Milyen igényeik vannak a Szeben térségében élő magyar közösségeknek kulturális téren? Hogyan tudják ezt felmérni és mennyire tudják lefedezni?
– Örülök, hogy megjelent a kérdések között a térség fogalom, mert egész régióban gondolkodunk tevékenységeink betervezésekor. Az igények felmérésével kapcsolatosan a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda állandó jellegű, élő felmérést készít a közösségek tagjainak bevonásával. Úgy vélem ez tükrözi a legjobban azt, hogy mennyire értékelik vagy nem a különféle irodánk által ajánlott műsorokat. Vannak kísérleti programjaink is, volt olyan eset, hogy beindítottunk valamit majd leállítottuk, mert nem volt rá igény. Vagy jelenlegi tapasztalatokról is beszélhetek, akár a turnéval kapcsolatosan például. Sokak véleménye, hogy szórványban élő magyar közösségek esetében csökkent az igényesség mértéke és beletörődnek a megváltozhatatlan „sorsba”, a fenyegető beolvadásveszély miatti fásultságba.
Nem akarom ezt az álláspontot elfogadni, hisz véleményem szerint akár az igényt is lehet formálni. A kulturális szervezők, az intézmények, természetesen a közvetítőkkel, a művészekkel együtt hivatottak arra, hogy napról napra, egyik előadástól a következő műsorig és a fesztiválok esetében évről évre magasabbra tegyék a mércét igényesség tekintetében úgy a műsorkoncepció kialakításkor, mint a szervezésben. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor értelmet és létjogosultságot nyer az érintett kulturális intézmény, máskülönben komolyan és alaposabban át kell gondolnia működését. Ez ösztönöz engem, és erre próbálom rávezetni a körülöttem és velem együtt tevékenykedő személyeket is.
– Kiktől kapott támogatást (mind anyagi, mind szervezési téren) az idei rendezvényhez. A helyi közigazgatás mennyire támogatja az iroda ilyen jellegű kezdeményezéseit?
– Hosszú a lajstroma a támogatóknak, éppen ezért nem szeretnék most neveket felsorolni, mert valaki biztos lemaradna a listáról. Rendezvényeink szervezésekor számos támogatót sikerült mozgósítani helyi, országos és nemzetközi szinten is. Már a különböző partnerkapcsolatok is értékes támogatást jelentenek számunkra, hiszen egy kulturális műsor megszervezése – lehet az koncert, vagy kiállítás, de akár irodalmi vagy gasztronómiai jellegű – nagyon sok olyan tényezőből áll össze, amit gyakran nem lehet anyagiakban mérni. Számos ilyen jellegű kapcsolatot sikerült kialakítanunk és ezeknek köszönhető, hogy műsoraink majdnem fele együttműködésre épül, ami örvendetes a számomra, és ezúton is köszönöm mindazoknak, akik támogatnak. Természetesen anyagiakban számíthatunk néhány pozitívan elbírált pályázat pénzalapjára. Idén mind a helyi mind pedig az országos és határokon túli hatóságok támogatására sikeresen pályáztunk. A helyi közigazgatás, annak ellenére, hogy nincs magyar képviselet a testületben, örömmel veszi tudomásul, hogy a magyar kulturális jelenlét hangsúlyosabbá vált a térségben és az Ars Hungarica fesztivált olyan hivatalos események közé sorolják, mint a nagyszebeni nemzetközi jazz-, színház-, komolyzenei fesztiválok, ami sokat jelent nekünk és egyben kötelez is.
Dézsi Ildikó, szeben.ro

2011. november 8.

Élő kulturális „hidakat” épített az Ars Hungarica Nagyszebenben
Nagyszebeni reformátusság – Múlt, jelen, jövő címmel nyílt kiállítás vasárnap délelőtt a helyi református templom galériájában az Ars Hungarica Magyar Kulturális Fesztivál zárónapján. Varró Sándor református lelkipásztor beszédében elmondta: a kiállítás lényegében gyökérkeresés, a 225 éves templomról és térségéről készült fényképeket, tervrajzokat mutatja be. – A képeken nem csak a református templom látható, hanem sok más nagyszebeni hajlék és épület is, amely azt bizonyítja, hogy a különböző gyülekezetek egymás mellett imádkoztak, küzdöttek az adott korszak csapásai ellen – részletezte a lelkész. – A református közösség tagjai az idők során beépültek a nagyszebeni magyar közösségbe, hozzájárultak a kulturális értékek gyarapításához, ez a kiállítás is része ennek értékteremtő folyamatnak – hangsúlyozta.
Serfőző Levente fesztiváligazgató kiemelte: céljuk a fesztivállal közösségi értékeket teremteni, ugyanakkor egyaránt fontosnak tartják a lelki értékeket is.
Liszt Ferenc életét és munkásságát ismertette a helyi Orth Enikő zongoratanárnő a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett Liszt-év rendezvénysorozataihoz kapcsolódva. A Liszt zenetörténeti jelentőségét részletező előadást a tanárnő végzős diákjainak zongorajátéka színesítette. A tanárnő a helyi magyar közösség büszkesége, hiszen egykori tanítványai ma több európai filharmónia művészei.
Takács Gyöngyi, a Magyar Kulturális Központ és a helyi EMNT – Demokrácia Központ irodavezetője a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete és a Hargita Megyei Kulturális Központ közös fotótáborának résztvevőjeként köszöntötte a közönséget a Tanácstoronyban helyet kapott tárlatmegnyitón, amely az áprilisi táborban készült képekből kínált ízelítőt. Elmondta: nagy élmény volt a tíz profi fotóssal együtt a térségben kirándulni és lencsevégre kapni a magyar közösségek hétköznapjainak egy-egy mozzanatát.
Serfőző Levente a kiállításmegnyitón megjegyezte: öröm ilyen értéket a fesztivál programjai közé illeszteni, de még nagyobb öröm lesz számára, ha a fotótábor fényképeit albumban is kiadják.
Dunai Péter, Magyarország kolozsvári konzulja Románia legszebb városának nevezte Nagyszebent, amely szerinte követendő példaként kellene szolgáljon minden hazai önkormányzat számára, legyen szó politikáról vagy nemzeti értékek megőrzéséről. Elmondta: erős, megmaradni akaró magyar közösséggel találkozott, amelynek tevékenysége szintén példaértékű. – A jelent láttatják a képek a modern művész saját szemszögéből, amely provokál, gondolkodásra késztet – jegyezte meg beszédében.
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója a legfontosabbnak a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületével kialakult kapcsolatot tartja, amelyet eredményes együttműködés és a magyar kultúra szeretete jellemez. Az igazgató beszélt még a nemrég 25. kiadásához érkezett fotótáborsorozatról, amelynek célja a dokumentáláson, archiváláson túl a magyar közösségek mindennapjainak megörökítése. – A fotókkal való találkozás és a jelentésük olvasata mindenkiben külön-külön fogalmazódik majd meg – mondta.
Ádám Gyula, a fotótábor művészeti vezetője, a fotóiskola atyja elmondta: csodálatos hetet töltöttek áprilisban Nagyszebenben és környékén. – Az egyetlen nehézséget az okozta, hogy minden nap más helyszínre kellett látogatnunk, de a tábor résztvevői ezt is megoldották, könnyen kapcsolatot tudtak teremteni a helyi közösségekkel – mondta a táborvezető, majd bemutatta a jelenlevő fotósokat.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, művelődési miniszter üzenetének tolmácsolásával, Guttmann Szabolcs, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének tiszteletbeli elnökének, a fesztivál fővédnökének beszédével, és Zséda-koncerttel zárul az idén hatodik alkalommal megszervezett rendezvénysorozat, amely öt napon keresztül változatos kulturális programokat kínált a nagyszebeni magyar közösség számára.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkár-helyettese először saját nevében üdvözölte a helyi közösséget és a fesztiválszervezőket, majd felolvasta Kelemen Hunor üzenetét. Az RMDSZ-elnök úgy véli: az Ars Hungarica fesztivál kiemelkedő a térség és Erdély magyar lakossága számára. – A rendezvény a kulturális sokszínűségről, egymás hagyományainak elfogadásáról szól, ugyanakkor az interetnikus közegben élő nemzettársaink azon törekvéséről is, hogy többségi környezetben is meg kell tartanunk kultúránk, anyanyelvünk, nemzetiségünk sajátosságait, ezeket pedig értékként kell felmutatni, megismertetni – állt a levélben. Kelemen őszinte elismerését fejezte ki a szervezőknek, amiért bizonyították, hogy kitartó munkával lehet olyan rendezvénysorozatot szervezni, amelynek híre hat év után bejárja Erdélyt és eljut a határokon túlra is.
Guttmann Szabolcs beszédében elmondta: nemrég Kolozsváron gyűléseztek az épített örökség problematikájában, és arra a következtetésre jutottak, hogy Nagyszeben különleges kivételnek számít ebből a szempontból. – Ez a kivételes helyzet újabb szellemiséggel gyarapodott, amikor a Magyar Kulturális Központ elkezdte mágnesként vonzani a városhoz kötődő személyiségeket, tartalmas programsorozatokat szervezni a helyi magyar közösség számára. A HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete az élő kapcsolat az épített és a szellemi örökség között – hangsúlyozta Guttmann.
A záróünnepség fénypontja a magyarországi popdíva, Zsédenyi Adrienn koncertje volt, aki első alkalommal látogatott Erdélybe. Ismert világsikerek és jazz klasszikusok csendültek fel Rakonczai Viktor, Kuzbelt Péter, Hárs Viktor és Gyenge Lajos kíséretével. A közönség meghallgathatta Zséda pályafutásának legkiemelkedőbb dalait, de jónéhány feldolgozás is felcsendült a másfélórás produkció során. Az énekesnő végül a közönségre bízta a koncert utolsó dalainak kiválasztását, és az elhangzott kéréseknek kivétel nélkül eleget tett. A kiváló zenészekkel előadott produkció igazi kikapcsolódást és élményt jelentett minden korosztály számára.
Dézsi Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

2013. november 18.

Lezárult az Ars Hungarica, az értékek és érzések fesztiválja
Az ötnapos rendezvény gazdag és színes programot kínált
Könyvbemutatókkal, felolvasószínházzal, megzenésített versekkel, bábelőadással, lélektánccal, civil akadémiával, magyar operettslágerekkel, könnyűzenei és zongorakoncertekkel, kiállításmegnyitókkal folytatódott a nagyszebeni Ars Hungarica fesztivál hétvégi programja, amelyet tegnap este Bajka Brigitta és Balázs D. Attila közös produkciója, valamint Bródy János önálló estje zárt. Az ötnapos rendezvény ezúttal is lehetőséget teremtett irodalmi és zenei élményre, belső harmóniakeresésre, tapasztalatcserére, tudásgyarapításra, de kikapcsolódásra is. Míg pénteken a könyvbemutatóké és színházé volt a főszerep, szombaton az erdélyi civil szervezetekre összpontosítottak, délelőtt a gyermekeket, délután pedig a klasszikus zene és a szabad mozgás szerelmeseit szólították meg. A zárónapon fotótárlattal, reneszánsz zenével, zongora- és hegedűkoncerttel, Kós Károly emlékműsorral, este pedig könnyűzenei koncerttel várták a közönséget.
Dézsi Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

2014. február 10.

Olyan munka a rádiózás, amelyet Isten dicsőségére kell végezni
Tizenegyedik születésnapját ünnepelte az Agnus Rádió
Valamennyi korosztály megtalálhatta a számára legkedvesebb elfoglaltságot az Agnus Rádió tizenegyedik születésnapján, szombaton, több kolozsvári helyszínen: elsőként buszra ültették a hallgatókat, akiknek lehetőségük nyílt betekinteni a városban működő református intézmények életébe, majd egy nagy bogrács köré gyűjtötték sokukat, az AKSZA gyermekotthon kuktáinak közreműködésével babgulyás és zöldségleves készült.
Délután a közös játéké volt a főszerep, de ugyanakkor a család témáját boncolgató beszélgetésekbe is bekapcsolódhattak a résztvevők. A nap a magyarbikali gyermekzenekar koncertjével zárult, áhítatában Ballai Zoltán lelkipásztor hangsúlyozta: olyan munka a rádiózás, amelyet Isten dicsőségére lehet, és kell végezni. A programokat a 88,3 MHz-es frekvencián és a világhálón is követhették az érdeklődők, ilyen tekintetben is sikeresnek bizonyult a rádió első 24 órás internetes műsorfolyama.
Tudósítottak: Dézsi Ildikó, Ferencz Zsolt és Háromszéki Eszter
Szabadság (Kolozsvár),

2014. október 28.

Családokért küzd 15 éve: kispapa alapította a Kismamaklubot
Közösségi munkáért is terem babér: babérfát kapott Szabó Kinga
Az anyák, a nagycsaládok jogait bővítené az Életfa Családsegítő Egyesület, ehhez Fekete Emőke jogász ígért szakmai segítséget az egyesület keretén belül működő Kismamaklub 15. születésnapi rendezvényének kerekasztal-beszélgetésén, szombaton délelőtt.
A Mit tehetünk az anyákért című beszélgetésen a téma legkiválóbb hazai és külföldi szakértői osztották meg tapasztalataikat, vázolták a lehetséges teendőket. Délután bemutatták az egykori és mai kismamaklubos babák aranymondásait tartalmazó Milyen színű a valószínű? című könyvet, majd jó hangulatú ünnepi együttlét kezdődött, amely kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt tartogatott meglepetéseket. Az évfordulós összegzés rávilágított: igény van az ilyen típusú törődésre és gondoskodásra, és erre mi sem volt kiválóbb bizonyíték, mint a klubot ünneplő, folyamatosan méhrajként nyüzsgő tömeg, amelynek hasznos segítséggel szolgáltak a klubtalálkozók előadásai, tevékenységei.
Dézsi Ildikó 
Szabadság (Kolozsvár)

2014. november 14.

Mosolyforrás a szebeni magyaroknak
Műfaji sokszínűség jellemezte a nagyszebeni Ars Hungarica magyar kulturális fesztivál első napját: építészet, tárlatmegnyitó, filmvetítés, tánc és Karády Katalin-est, Barabás Réka színésznővel) várta az érdeklődőket a város különböző helyszínein.
A kilencedik alkalommal megszervezett programsorozat célja, hogy kapaszkodóként szolgáljon a nagyszebeni magyarság számára a szórványlétben való megmaradásra, hagyományápolásra, értékközvetítésre. – És bár szórványban élünk, mégsem érezzük így, hiszen intézményeinket fejlesztjük, anyanyelvünkön tanulunk és beszélünk, és sajátos kulturális értékeinket időről időre bemutatjuk közösségünknek, a velünk együtt él városlakóknak és az ide látogatóknak – mutatott rá a fesztivál megnyitóünnepségén Serfz Levente szervez, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke.
(Dézsi Ildikó)
Szabadság (Kolozsvár)

2017. február 28.

Táncházünnep: korjelenség és ami mögötte van
Mindig akadt olyan személy, aki tovább örökítette a hagyományt
A negyvenéves kolozsvári táncházmozgalom ünnepét ülték a hétvégén Kolozsváron a Bogáncs – Zurboló Egyesület szervezésében, amelyre meghívták mindazokat, akik valaha muzsikáltak, táncot tanítottak vagy szervezték, tevékenyen támogatták a „mindenkori” táncházat. A rendezvénysorozat péntek esti könyvbemutatóval indított, a 40 éves kolozsvári táncház sajtókronológiája I. (1977–1990) című kötetet mutatta be Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, Pávai István népzenekutató és Könczei Csongor, a kötet szerkesztője. Másnap aprók táncával folytatódott a program, amelyen a Rezeda zenekar muzsikált és a kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes, a Morzsabogáncs és az Apróbogáncs csoportjainak oktatói vezették a táncot. Ezt követően pedig a Duna tévé évfordulós dokumentumfilmjeivel idézték fel az elmúlt évtizedek táncházas eseményeit.
A legátfogóbb képet a táncházmozgalom beindulásáról, a néptánc- és népzeneoktatás iránti igény felmerüléséről a Vallomások szóban, zenében és táncban a kolozsvári, erdélyi táncház első évtizedeiről című rendhagyó előadás nyújtotta az ünneplőknek. A Pávai István vezetésével zajló, népzenei betétekkel fűszerezett baráti hangulatú beszélgetésen a Bodzafa, az Ördögszekér, a Regősök, a Tarisznyás és az Üsztürü zenekarok, valamint régi kolozsvári táncházasok emlékeztek a kezdeti időszakra.
A korjelenségnek nevezett mozgalom beindulása nem tűnt zökkenőmentesnek képzett népzenészek és -táncosok hiányában, de ez nem gátolta a kezdeményezőket, ahogyan a helyszínekről való kilakoltatás vagy a kommunizmus áldatlan körülményei sem. A népi kultúra iránti vágy olyannyira erősnek bizonyult, hogy 1977 februárjának egyik csütörtökén a kolozsvári bábszínház klubtermében megtartották az első erdélyi táncházat. A Lajtha László gyűjtéséből autódidakta módon okult népzenészeknek, és időközben néptáncoktatói képzésben is részesült fiataloknak sikerült életben tartaniuk a táncházmozgalmat. „Elvándorlásuk” esetén is mindig akadt olyan, aki tovább örökítette a lelkesedést, a tudást.
A baráti hangulatú beszélgetés, amelyet az elhunyt népzenészekre való megemlékezéssel indítottak, nem szűkölködött a táncházmozgalom szempontjából jelentős történetekben. Pávai István bevezetőjében hangsúlyozta, megpróbálnak kicsit emlékezni a régi dolgokra, főleg azért, hogy a fiatalok megismerjék a táncházmogalom eredetét.
„Többek között a budapesti zenekadémia népzenei tanszékén is tanítok, ahol remek fiatal zenészek muzsikálnak, de közben semmit nem tudnak a táncház múltjáról. Úgy gondolják, hogy ez mindig is létezett, úgymond alanyi jogon jár. De ebből a történetből ki fog derülni, hogy ez nem egészen így van” – fogalmazott a népzenekutató.
Míg a kezdeti években egyetlen zenekar is alig állt össze, hogy a talpalávalót húzza a folyamatosan költöző táncházakban, mára Kolozsvár és térsége számos tehetséges fiatal népzenésszel büszkélkedhet, akárcsak néptáncoktatása is, amely tehetséges táncosokat tudhat magáénak. A néptánc amellett, hogy életforma számos igaz barátság forrása is, fogalmazták meg a néptáncosok a beszélgetés során, és ennél sokatmondóbb következtetéssel nem is zárhatták volna a jubileumot. Ennél kifejezőbb már csak táncuk, és az általuk megszólaltatott dallamok voltak. (Fotóriportunk a www.szabadsag.ro honlapon látható.)
Dézsi Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

2017. április 13.

„A versek már a kezdetektől tanítanak engem”
Költészet-napi beszélgetés Szabó Balázs dalszerző-énekessel
A versek mellém, és így aztán mellénk szegődtek az évek során, fontosakká váltak, mert minden zsebben elférnek, és ha csak néhány percünk van írott szót forgatni, akkor egy néhány soros vers elolvasása egy egész napra el tudja kísérni az embert – fogalmazott a János Zsigmond Unitárius Kollégium Atlantisz harangoz versmondó versenye alkalmával bandájával Kolozsvárra látogató Szabó Balázs, amikor a versekkel való kapcsolatáról faggattam. – Ezek olyan ajándékok az élettől, az íróktól, költőktől, amiket nem lehet és nem is szabad a polcon heverve hagyni – tette hozzá a dalszerző énekes, akit már gyerekkorában magával ragadott az irodalom titokzatos világa. Hogy miért érzi ezt fontosnak, hogyan próbálja meg a mindennapok részévé tenni, arról kérdeztük.
– A saját szövegű dalok mellett versfeldolgozásokkal is ki szokott egészülni a koncertprogramotok. Miért tartod fontosnak becsempészni a költészetet a saját szövegek közé? Miért ez a ragaszkodás a versekhez?
– A versek már a kezdetektől tanítanak engem. Az első zenei lépéseimnél is fontosnak tartottam a szöveget. Mikor középiskolásként megírtam az első dalfoszlányaimat, már akkor is sokszor nyúltam versekhez, mert úgy éreztem, hogy a szöveg, a vers legalább olyan messze repít, mint maga a zene. Ez az érzés azóta sem változott. Amikor néhány dalunk után fölcsendül egy-egy megzenésített vers, az mindig egy másfajta elmélyülés a színpadon is, és szeretnénk ezt a fajta mélységet, katarzist megosztani a hallgatósággal is. Néhány éve össze is állítottunk egy – a zenekar hagyományos koncertjeitől teljesen eltérő –, verses műsort, Csöndkabát címmel, amit azóta rengeteg helyre vihettünk magunkkal. A versek mellém, és így aztán mellénk szegődtek az évek során, fontosakká váltak, mert minden zsebben elférnek, és ha csak néhány percünk van írott szót forgatni, akkor egy néhány soros vers elolvasása egy egész napra el tudja kísérni az embert. Ezek olyan ajándékok az élettől, az íróktól, költőktől, amiket nem lehet és nem is szabad a polcon heverve hagyni. Azzal, hogy visszük ezeket a sorokat koncertről koncertre, remélem, valósan segíthetünk azon, hogy a versek ne csak a könyvtárakban legyenek otthon, hanem a mindennapjainkban is.
– Népzenészként, zenészként, rendezőként, bábszínészként elég sok műfajba belekóstoltál már. Mi a közös pont ebben a sokrétűségben, és hogyan tudod megtalálni az egyensúlyt az alkotómunka során?
– Szeretem, hogy néha egyik, néha másik borul rám és nem hagy belefásulni a futásomba ezen a világon. Mindegyik táplálkozik mindegyikből, mindegyik segít helyt állni. A ritmus például ugyanolyan fontos a bábszínházban, mint a zenében, vagy egy népdal ugyanúgy tud a pillanathoz szólni, mint egy éppen kortárs, modern dal – a határokat kicsit mi magunk teremtjük. Bennem ezek a határok akarva akaratlan föloldódnak az adott feladatban, nagyon hasonló érzés hangszerelni egy dalt és megalkotni egy jelenetet egy előadásban. Nem érzem, hogy van egy bábos énem és egy zenész énem, vagy hogy szét kellene választani ezeket a dolgokat, mindkettőhöz álmodozni, ábrándozni, teremteni kell, ami néha sikerül, néha nem. Szóval azt hiszem, hogy a közös pont az egész életem, és ezek a kicsit más történetek ugyanarról a tőről fakadnak.
– Hogyan képzelnél el egy irodalom és költészetmentes párhuzamos dimenziót? Mit jelentenek számodra a versek?
– Valahogy úgy, mint egy sótlan húst, vagy egy színtelen filctollat. Lehet, hogy minden működne és élne ugyanúgy, de semmi nem lenne annyira magas és mély, mint most. Azzal, hogy gondolatainkkal együtt úgymond beléphetünk egy másik ember fejébe, avagy írásaiba, azáltal útitársakká válunk, és olyan dolgokat tapasztalhatunk meg egy fotelből, vagy egy buszmegállóból, amiről álmodni sem mertünk volna. Lemondani erről a kalandról azt hiszem, elég nagy badarság lenne. Ezért is fontos számomra a vers, mert olyan dolgokat mond ki helyettem, amit mindig is tudtam, csak nem gurultak így ki a szavak, képek, pillanatok az én életemben. Vagy épp ellenkezőleg: olyan dologról mesél, ami még soha nem foglalkoztatott, vagy soha nem mertem hinni, hogy létezik.
– Melyik a kedvenc versed és miért?
– Szerencsére sok van és kevés itt a hely, hogy mind felsoroljam. Ha mindenképp ki kell emelnem közülük egyet legalább, akkor azt mondom, hogy az egyik bizonyosan Pilinszky János Apokrif című verse. Minden sora szorongatja az ember torkát, minden soráról eszembe jut még valami, ettől pedig hihetetlen távlatokat nyit, amikor olvasom. Elvisz messze a gyerekkoromba, de kikezdi a jelenemet is, örök érvényű.
– A saját dalaidnak nagyon szuggesztív a szövege, miből merítesz ihletet dalszövegíráskor?
– Mindig váratlan helyről érkezik az ihlet. Nagyon sok dalom egy konkrét vízióról szól, amit néha vagy megálmodom, vagy pusztán ábrándként látni vélek egy padon, vagy egy peronon. A hétköznapok is szoros részei ezeknek a kis történeteknek, az ember fut, hajt, szalad és néha, amikor ki tud pillantani az idő ablakán, akkor megdöbbenve látja, hogy mennyi minden mellett szalad el észrevétlen. Ezekkel a pillanatokkal aztán jó újra foglalkozni egy nyugodt éjszakán, néha dal lesz belőlük, néha csak egy naplójegyzet, vagy éppenséggel ködbe vesznek, de mindenképp foglalkoztatnak. De az is tény, ha az ember sokat olvas, az valahogy jobban rendszerezi a gondolatokat a fejében. Amikor több időm van olvasni, több jegyzet is születik a telefonomban, vagy az íróasztalomon, amiből később esetleg dal is születhet.
– Az elmúlt években sokszor játszottatok Erdélyben is. Látsz-e különbséget az itteni és a magyarországi közönség között?
– Nem érzek más energiákat a színpadon, mert itthon is és otthon is voltak már szívet melengető koncertek és pillanatok. Persze közben mindig tudja az ember, amikor Erdélyben jár, hogy mennyi minden más a hétköznapokban ott, mennyi mindenért máshogy kell küzdeni és ez nyomot hagy az emberekben. Nekem mindig különös, jó bizsergés útnak indulni Erdélybe. Amíg a koncert egy kis ünneppé tud válni és el tudja vinni a hallgatót a hétköznapi bajoktól, addig azt hiszem, így van jól ez a kaland, bárhol bárkinek is muzsikáljunk.
– A költészet napja apropóján mit kívánsz a költészet szerelmeseinek?
– Aki másnak verset ás, maga esik bele…
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

2017. április 15.

Békeüzenetet hirdetett Atlantisz harangja
A versek világában rejlő békesziget nyugalmára vágyott minden diák és pedagógus, aki az elmúlt hétvégén részt vett a tizenhetedik alkalommal szervezett Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőn, az idei tematikát ugyanis a Béke van szívemben címmel határozták meg a szervezők. A János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvház által szervezett vetélkedőre ezúttal 47 versmondó sereglett össze az ország különböző településeiről, hogy Radnóti Miklós Himnusz a békéről és szabadon választott, magyar vagy világirodalmi alkotással, témához illeszkedő modern vagy posztmodern verssel, versrészlettel kerüljön közelebb belső békéje megteremtéséhez.
Daróczi Klarissza, többszörös Atlantiszos díjazott versmondása, Ferenczi Enikő unitárius lelkész, mentálhigiénikus áhítata és az Ercsey-Ravasz Ferenc által vezényelt Péterffy Gyula kórus ajándékdalai hangoltak rá az idei versenyre az esemény megnyitóján. – A versmondóversenyre érkezett diákok együtt megtapasztalhatják a lélek szépségét, amelyet a költők a verssorokba préseltek. Közösen átélhetik a versmondás lélekerősítő óráit – fogalmazott beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, aki arra szólította fel a résztvevőket, hogy maradjanak mindig hűséges harangozói anyanyelvüknek. Nagy Éva a kisebbségi oktatásért, a parlamenti és a szociális partnerekkel való kapcsolatért felelős államtitkár kabinetjének igazgatója a közelgő virágvasárnapi sokszínűség, a társainkra való odafigyelés, a hit, remény, szeretet jegyében köszöntötte a résztvevőket. – Itt és most az a cél, hogy kezet nyújtsunk egymásnak, jobban megismerjük egymást a vers sajátos világában, amelynek ti vagytok a főszereplői – mutatott rá megnyitóbeszédében. A kabinetigazgató ezúttal a zsűrielnöki feladatot is ellátta, a bírálóbizottság tagjaiként pedig Kali Andrea színművész, Kocsis Tünde rendező, Daróczi Klarissza színművészetis hallgató és Nánó Csaba szerkesztő segítették.
Szabó Balázs és bandája három éve járt utoljára a szavalóversenyen, akkor nemcsak zenészként, hanem versmondóként és zsűritagként is bemutatkozott a résztvevőknek. Ezúttal csak a péntek esti fergeteges koncert „felelősének” nevezték ki a szervezők, nem véletlenül, hiszen az igencsak erőteljes szövegű dalok mellett felcsendültek a magyar költészet gyöngyszemei is sajátos dallamvilág kíséretében.
A tulajdonképpeni megmérettetés szombaton várt a versenyzőkre, és bár pénteken este Szabó Balázs már megkapta a neki kijáró „fődíjat”, azért szombatra is jutott az elismerésekből. 9-10. osztályos kategóriában a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból érkező Balogh Ádám vihette haza az első díjat, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumból érkező Bakó Gabriellának járt a második díj, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulójának, Grebur Krisztinának pedig a harmadik díj. Dicséretet érdemelt a Segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumből Varga Gergő, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Nagy Kincső, és a JZSUK-s Dimény Kristóf. Különdíjat kapott a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Kopándi-Benczédi Gusztáv, a Kolozsvári Református Kollégium tanulója, Farkas Júlia, a nagyváradi Iosif Vulcan Főgimnáziumból Naphegyi-Boldis Zsuzsanna és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból Deák Gellért-Gedeon.
A 11-12. osztályosok közül a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból érkező Barti Lehel-András nyerte el az első helyezést, a házigazda JZSUK diákja, Bogdán Farkas második díjban részesült, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákja, Pál Emil András pedig harmadik díjat kapott. Dicséretben részesült a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból Mészáros Cynthia, a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból Oláh Csilla és a Báthory István Elméleti Liceumból Varga Péter. Különdíjat érdemelt a Kolozsvári Református Kollégiumból Fekete Hanga, a Brassai Sámuel Elmáleti Liceumból Szallós Kis Csaba, az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumból Józsa Tamás és a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból János Kinga.
A felajánlott különdíjakért köszönet illeti a Kriterion, Polis Könyvkiadókat, a Művelődést, a Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítványt, Vitéz Magyari Esztert, Pop Erzsébetet és Simon Kamillt, valamint Nánó Csabát.
Az idei rendezvényt a marosvásárhelyi Artsy M Theatre Troup Száll a világ című Weöres Sándor verses-zenés előadása zárta.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

2017. április 15.

Jelenések könyve – Gy. Szabó Béla fába vésett látomásai egy albumban
Fametszet kiállítás júniusban a Refo500-on
Gy. Szabó Béla Jelenések könyve fametszet-sorozatát készülnek kiadni a Reformáció 500. évfordulója alkalmából, de nemcsak albumkiadást tervez a képzőművész hagyatékát gondozó Ferenczy Miklós nyugalmazott lelkész, hanem az eredeti fametszet-lenyomatokat az Erdélyi Református Egyházkerületnek adományozná ez alkalomból. Az Apokalipszis című albumban található fametszeteket nem fűzve, hanem külön lapokként rendezik albumba a kötet gondozói. – Azért döntöttünk így, mert azt reméljük, hogy a lelkészek szívesen használják majd saját gyűjteményük kiegészítésére az album tartalmát – mesélte Ferenczy, aki a képzőművész egykori műtermében fogadott bennünket. Gy. Szabó Béla alkotásai – grafikák, pasztellek, olajfestmények – köszöntek vissza ránk a falakról, ecsetek, vésők sokasága, tanulmányrajzok gyűjteménye mind-mind a szenvedélyesen alkotó művész emlékét idézik egykori otthonában. Aki oda belép, önkéntelenül is úgy érzi, a városközpont egyik rejtett kincsesládájára bukkant.
– Júniusban rendkívüli közgyűlést szerveznek a Farkas utcai templomban, ezen a református és evangélikus lelkészeket együtt szentelik fel, amire még nem volt példa a történelem során. Ekkor a templom kerengőjében állítanák ki a Jelenések könyve sorozatot. Annak kevés esélyét látom, hogy addig az album is megjelenik, de legkésőbb a Kolozsvári Magyar Napokig kiadják a kötetet – részletezte a terveket Ferenczy Miklós nyugalmazott lelkész, majd lankadatlan lelkesedéssel tárlatvezetésbe kezd az emlékszobában
Erdei tánc, háromezer óra
– Az első nagyméretű dúca a Fáramászó volt. Ez annak apropóján született, hogy egy 1932-ben szervezett kiállításán találkozott Kós Károllyal, aki azt kérdezte tőle: fiatalember, miért nem mászik fára? A fára mászást persze nem szó szerint értette, hanem arról faggatta, miért nem készít fametszeteket – mesélte Gy. Szabó Béla első nagyméretű fametszetének történetét Ferenczy. Számos közismert személyiség látta el kézjegyével a róla készült fametszeteket. Dedikált neki verset Kányádi Sándor, Dsida Jenő is, de őriznek dedikált portrémetszetet Kós Károlyról, Reményik Sándorról, Szabédi Lászlóról, Bara Margitról, Terényi Edéről, Szabó T. Attiláról, Nagy Istvánról.
– A fametszet dúcokat mindig körtefából készítette. A vésőit csináltatta, és egy-egy vésőt egy egész este fent, hogy a metszéshez megfelelő éle legyen. Nagyon jó szerszámokra volt szüksége, mert például az alkotásain megjelenő fénysugarakat nem vonalzóval, hanem szabad kézzel, egy határozott kézmozdulattal metszette ki – árult el részleteket az alkotómunka folyamatáról Ferenczy Miklós, és közben mosolyogva azt is elmesélte, hogy gyakran állt modellt Gy. Szabó Bélának figurális rajzokhoz. – Általában 40-50 lenyomat készült egy metszetről. De ott van például az Erdei tánc című fametszet, amelyből azért nincs sok, mert nagyméretű alkotás volt, és papírhiány akadályozta nagyszámú lenyomatának készítését. Később aztán ez a papírhiány is megoldódott, mert japán papírt szerzett be. Az erdei tánc témájának kidolgozásán összesen háromezer órát dolgozott. Az első metszetet megsemmisítette, aztán később újrametszette ugyanezt a témát és az első elképzelésnek csak bizonyos elemeire fektet hangsúlyt. Az első metszeten szereplő sok táncosból csak három táncospárt helyez előtérbe, és az alkotáson látható gyereknek is fontos szerepet tulajdonít, de az első változaton jól látható zenészek már háttérbe szorulnak a második verzión – mesélt az egyik különlegesebb nagyméretű fametszetről.
Gy. Szabó Bélát kisgyerekként ismertem meg
– Gy. Szabó Bélát kisgyerekként ismertem meg 1955-56-ban Nyárádszentbenedeken, ahol nagyapám lévita tanítóként dolgozott, és Gy. Szabó sokat járt oda dolgozni, rajzolni. Sok metszete készült a Nyárádmentén, vonzotta az ottani szép táj, érdekes emberi arcok – mesélt kérdésünkre a képzőművésszel való kapcsolatáról a hagyatékgondozó. – Később kisgyerekként Kolozsvárra kerültem, nagynéném Ferenczy Júlia festőművész három testvért nevelt, Imrét, aki hegedűművészként, Istvánt, aki csellistaként, tanárként tevékenykedik, és engem, aki nyomdokaiba léptem az elődeimnek olyan értelemben, hogy a felmenőim a 17. századig visszamenőleg papi, tanítói családból származtak. Júlia nénémnek köszönhetően, aki valamikor Fuhrmann Károly felesége volt, olyan környezetben nőttem fel a Farkas utcában, ahol ragyogó embereket ismertem meg. Többek között Kós Károlyt, Kelemen Lajost vagy Szabó T. Attilát. Magával ragadott ez a környezet, mert ugyan lelkész lettem, de a képzőművészethez mindig is kötődtem – mesélt a gyerekkori emlékeiről, amelyeknek egyik meghatározó szereplője volt Gy. Szabó Béla is.
– Talán ez az első alkalom, hogy elmesélem: gyerekként jól rajzoltam. Júlia néném biztatott, Gy. Szabó Béla pedig fel is ajánlotta, hogy oktat, de az ő tehetségük láttán visszakoztam. Ettől függetlenül mindig fogékony voltam a zene, a képzőművészetek iránt, és az életem szerves részeként tekintek ezekre a művészeti ágakra. Ez az oka annak is, hogy lelkészként több galériát is sikerült beindítani: az esperesi hivatalban működött Gy. Szabó Galériát, amely 130 kiállítás helyszíne volt; ottani lelkészségem idején felépült a Pata utcai gyülekezeti ház, amely Fehér galériaként ma is működik. Emellett a Gy. Szabó Béla hagyatékból halála után kétszáznál több képet kereteztünk be, amit 110 kiállításon mutattunk meg a nagyközönségnek – mesélt képzőművészeti missziójáról a lelkész.
A Jelenések könyve sorozatát már a 80-as években a Pata utcában és a Vártemplomban is kiállították. – Ezt a sorozatot jobbára gyülekezetekben mutatjuk be, mert tematikailag érdekes, de az üzenetéhez csak akkor kerülhet kicsit közelebb az alkotást szemlélő, ha tanulmányozza a Bibliát. Számos hazai és magyarországi gyülekezethez sikerült eljuttatni ezt az üzenetet az évek során, és 2008-ban, a Biblia évében a brüsszeli Európai Parlamentben is látható volt a 22 fametszet – mondta el a sorozatról.
– Azért fontos számomra Gy. Szabó és a hagyatéka, mert kisgyerekként, diákként, fiatal házasként mindig segített és támogatott. Mindig azt mondtam, hogy ha csak annyit kaptam volna tőle, akkor is igazán hálás lehetek, de ennél sokkal többet kaptam, hiszen neki köszönhetően nagyszerű embereket ismertem meg, ezáltal pedig lélekben gazdagodhattam. Ennek a hagyatéknak az őrzése számomra misszió, amely arra sarkall, hogy alkotásainak üzenetét, szépségét minél több emberrel megosszam – beszélt a kettejük közötti kapcsolat meghatározó jellegéről. – A legfrissebb élményem magyarlétai, ahol ugyan nem Gy. Szabó Béla képeit, hanem Olajos Istvánnak, egy 29 évesen elhunyt képzőművésznek az ő tulajdonában álló alkotásait állítottuk ki, aki egyike volt a Barabás Miklós Céh alapítóinak. Életében soha nem szerveztek neki tárlatot, halála után találtam rá a hagyatékban, egy külön albumban negyven munkájára, amit bekereteztem és paszpartukat készítettem hozzá. Így sikerül halála után több helyszínen is bemutatni az alkotásait. A létai gyülekezeti teremben négy egyszerű asszony csodálta éppen a képeket. Odaértemkor afelől érdeklődtek, hogy mennyi ideig maradhat ott a kiállítás, mert nagyon tetszettek nekik képek. Akkor is úgy értékeltem, hogy ha csak ennek a négy embernek sikerült örömet okozni a képek bemutatásával, már akkor is megérte megszervezni a kiállítást, oda is juttatni az alkotás örömének lenyomataiból – fogalmazott a „misszionárius”.iá
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 5.

Tanári és művészi munkájában egyaránt örömét lelte
Orbán István gyűjteményes kiállítása a Minerva-házban
Sok jó művész, író, pedagógus van, olyanok azonban, akiket mindhárom kategóriában számon tartanak, jóval kevesebben vannak. Orbán István „az ő táborukat gyarapítja”, jegyezte meg Németh Júlia műkritikus a 2016 áprilisában elhunyt képzőművész-tanár gyűjteményes kiállításának szerda délutáni megnyitóján Kolozsváron. A Minerva Művelődési Egyesület és a Művelődés Galéria szervezésében létrejött eseményen ugyanakkor bemutatták a Művelődés Egyesület által megjelentetett, A szépművészet hármas útján című, Orbán István munkásságát összegző albumot.
A kiállítást méltató műkritikus szerint Orbán István grafikái összetéveszthetetlenek, „a fehér és a fekete ellentétét békévé oldja a szürkék megannyi variációja, az éles vonalbeszédet pedig a folthatásos fogalmazás variálja”. Németh Júlia felhívta a figyelmet arra is, hogy a tavaly elhunyt művész az évek során a Barabás Miklós Céh tevékenységében is részt vállalt, minden csoportos kiállításon szerepelt munkáival, ugyanakkor egyéni kiállítással is jelentkezett, de tanárként bemutatta báthorys diákjainak a rajzait is.
Művészek ritkán jó tanárok, a jó tanár nemcsak tanít, tudást ad át, hanem nevel is, kezdte beszédét Timár Ágnes, a Báthory István Líceum igazgatója, aki Orbán István tanári munkásságát méltatta a megnyitón. – Ahhoz, hogy jó nevelők legyünk, nyitott szemmel kell járnunk a földön, figyelnünk, meglátnunk és megértenünk az emberi természetet és az emberi lelket – jegyezte meg az igazgatónő. Úgy vélte, nehéz a tanári és a művészi hivatást összegyeztetni, de Orbán István ebben is kivételt jelentett, egész tanári pályafutása alatt soha nem érezték „a művész türelmetlenségét, aki a nebulók tanítására, nevelésére pazarolja tehetségét és idejét”. Az igazi nevelők figyelmével és szeretetével fordult diákjai felé, és betegségében sem hagyta cserben őket, fűzte hozzá. – Ugyanakkor, mint a Báthory-líceum tanára, felelősségének érezte, hogy feltámassza a nagy múltú iskola, a piarista gimnázium rajziskolájának hagyományát, nemcsak felkutatva és megőrizve annak tárgyi örökségét, de bekapcsolva intézményünket az iskolai képzőművészet egyetemes vérkeringésébe. Orbán Istvánnak köszönhető a Klubgaléria újraindítása is, több mint húsz kiállítást szervezett négy év alatt, közben pedig évente megszerkesztette a Báthory-naptárat, megszervezte a Báthory-napok hagyományossá vált kiállítását, és számtalan versenyre benevezte diákjait. Örömét lelte munkájában, büszke volt iskolájára, diákjaira – sorolta a képzőművész-tanár érdemeit Timár Ágnes igazgató.
A szépművészet hármas útján című, Orbán István munkásságát összegező monografikus albumról Szabó Zsolt, a kötetet megjelentető Művelődés Egyesület munkatársa beszélt, megemlítve, hogy a kiadványban igyekeztek mindenben a művész által leírt, elmondott vagy inkább csak szuggerált szándékát követni, ebben a munkában pedig óriási részt vállalt Orbánné Balaskó Erzsébet, aki a legapróbb részletket is igyekezett kideríteni, tisztázni az utalásokat.
A kiállítás május 18-ig tekinthető meg a Minerva-ház emeleti termeiben (Napoca/Jókai utca 16 szám), munkanapokon, 11 és 16 óra között.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 16.

BBTE-felvételi: 1600 tandíjmentes hely a magyar tagozaton
Nem terveznek diáklétszám-növelést a jövő tanévben
Közel ötezer tandíjmentes és 9200 tandíjas, továbbá 2650 távoktatási és csökkentett látogatású helyet hirdet meg a következő tanévre a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE). Hatvan helyet roma jelentkezőknek különítettek el, ötöt pályázhatnak meg mozgássérült, 125 helyet pedig határon túl élő román nemzetiségű fiatalok – tájékoztatott tegnapi sajtótájékoztatóján az egyetem vezetősége. A magiszteri képzésen közel 3600 tandíjmentes, 6600 tandíjas és közel 900 csökkentett látogatású helyre várják a jelentkezőket, itt romáknak 25 helyet, határon túli románoknak pedig 95 helyet tartanak fenn. – A BBTE-re felvételizők 237 alapképzési program valamint 233 magiszteri program között választhatnak – foglalta össze Soós Anna tanulmányi és a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes, akitől megtudtuk, a magyar tagozaton 1100 alapképzéses és 505 mesterképzéses államilag támogatott helyet hirdetnek meg, a tandíjas helyek száma pedig ennek duplája.
A BBTE-n működő doktori iskola számára összesen 330 helyet hagyott jóvá a tanügyminisztérium, ebből 165 ösztöndíjas hely. Ioan Bucur, a BBTE doktori iskolájának igazgatója megjegyezte: mivel a felsőoktatási intézményben 334 képzésirányításra jogosult oktató tevékenykedik, kevésnek találja a jövő tanévre meghirdetett 330 helyet.
Aurel Pop rektor rámutatott arra, hogy a beiskolázási szám tekintetében állandóság jellemzi az egyetemet, és nem is céljuk tovább növelni a diáklétszámot. – A legfrissebb hazai és nemzetközi rangsorokban elért előkelő helyezések köteleznek az egyetemre jellemző színvonal megtartására, és a tapasztalatok szerint a jelenlegi diáklétszám optimális az eredményes munkához – fogalmazott a rektor, aki szerint a munkaadók körében elvégzett közvéleménykutatásból kiderült, hogy a BBTE-en szerzett diplomával rendelkezőket részesítik előnyben más egyetemekkel szemben.
A román képzésvonalon négy új alapképzési – környezeti menedzsment és könyvvizsgálat; környezetminőségi, környezet-egészségügyi és környezetbiztonsági mérnöki; nemzetközi kapcsolatok és ázsiai tanulmányok; nemzetközi kapcsolatok és üzleti diplomácia – szakot, az angol képzésvonalon nemzetközi kapcsolatok és amerikai tanulmányok, német képzésvonalon óvodapedagógus- és tanítóképző, magyar vonalon pedig közigazgatás szakot javasolt az egyetem vezetősége. A magiszteri képzésen 13 új program indítását javasolták, amelyekből kettő már megjelent a Hivatalos Közlönyben is: a humánerőforrás-menedzsment és szervezetszociológia szak (magyar nyelven), illetve a humán erőforrás-menedzsment a közszférában (román nyelven) szak. Soós Anna elmondta: a javasolt képzésprogramok nem szerepelnek a beiskolázási tervre vonatkozó kormányhatározatban. Amennyiben ezt kiegészítik, akkor az őszi egyetemi felvételin már ezekre a szakokra is lehet jelentkezni. – Az új mesterképzési szakokat az alkalmazók igényei függvényében javasoljuk, hogy betömjük a munkaerőpiaci réseket – fogalmaztak az egyetem vezetői.
A nyári felvételit július 12. és 31. között szervezik. A beiratkozási időszakra, a felvételi vizsgákra, az eredmények kifüggesztésére, a fellebbezések benyújtására, a helyek visszaigazolására, valamint a megmaradó helyek újraosztására vonatkozó tudnivalókat a BBTE egyes karai határozzák meg; bővebb tájékoztatás az https://admitere.ubbcluj.ro honlapon olvasható.
A 2017–2018-as egyetemi felvételin a különböző karok írásbeli vagy szóbeli vizsgákat szerveznek a felvételire jelentkező diákok ismereteinek és kognitív képességeinek felmérésére. A BBTE valamennyi karán – eltérő arányban – figyelembe veszik az érettségi vizsga átlagát is. Az írásbeli felvételi vizsgák tematikáját, bibliográfiáját közzéteszik a karok hivatalos honlapján.
A felvételi díjakat, akárcsak a tandíjat a karok szabják meg, ezekről is tájékozódni lehet az egyetem honlapján. Soós Anna rektorhelyettes szerint, bár néhány kar esetében tapasztalható díjnövelés, annak mértéke nem haladja meg a 15 százalékot.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 30.

Várkert Fesztivál: ahol a család az első
Programkoncepció, helyszín és időpont szempontjából is révbe ért a Kincses Kolozsvár Egyesület által szervezett gyalui Várkert Fesztivál – értékelte az elmúlt hétvégén zajló rendezvényt Gergely Balázs főszervező, aki a kastélykert nyújtotta nyugalmat és meghittséget emelte ki a rendezvény erősségeként.
– Az „első kiadást” kísérleti jelleggel szerveztük 2015 októberében, és már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy az időpont az időjárás miatt alkalmatlan, de a koncepció és a helyszín megfelelőnek bizonyult – mesélt az akkori tapasztalatokról. Az általunk szervezett rendezvények – Kalotaszegi Magyar Napok, Kolozsvári Magyar Napok téli kiadása – a Várkert fesztiválban látszanak „letisztulni”. A környezet és a programok kiváló alkalmat biztosítanak a családos együttlétre, ami azért is fontos, mert a program- és hangulatorientált rendezvény hosszú távon a nagycsaládosokat szólítja meg – mondta a szervező.
– Ez volt az első alkalom, amikor szervezőként végre mi is jól éreztük magunkat. Talán a beláthatóbb, zárt helyszín számunkra is nagyobb biztonságérzetet nyújtott, így felszabadultabban tudtunk részt venni a programokon – fogalmazott.
– A becslések szerint 4-5000 résztvevője volt a második Várkert Fesztiválnak, és úgy érzem, hogy az idei látogatószám dupláját megbírja a helyszín, de a háromszorosra duzzasztása esetén már veszítene intimitásából, nyugalmából – számolt be a fesztivál iránti érdeklődésről.
A kastély és kastélykert sorsával kapcsolatban Gergely Balázs elmondta: épp az elkövetkező hetekben fognak eredményt hirdetni egy, a műemlék épület felújítását célzó pályázatuk kapcsán.
– Amennyiben sikerül ezt a jelentős összeggel járó támogatást elnyernünk, pár éven belül teljes pompájában fogadhatja a kastély az oda látogatókat – árulta el a tervekről.
– Egy másik pályázati csomag, amelyen most dolgozunk, a kastélypark és hozzá tartozó 14 hektáros terület rehabilitációját feltételezi területrendezés és koncepció szempontjából. Természetesen kulturális és közösségi funkcióval is felruháznánk, de a minimális elvárás, hogy önfenntartóvá váljon a várkastély. Ennek érdekében nem egy vertikális szállodát építenénk a rendelkezésre álló területre, hanem egy horizontális skanzen szállót tervezünk, amelybe a kalotaszegi népi építészet sajátosságait szeretnénk kimenteni. Ez gyakorlatilag egy 10-15 portából álló falurészlet felépítését jelentené, amely idővel a magyar közösség – és nem csak – találkozóhelyévé válhatna – részletezte a terveket Gergely Balázs.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 30.

Nem könnyű a búcsú, de szükséges rossz az ismeretlen feltárásához
Mindenféle „jóval” tarisznyálták fel a ballagó diákokat
Rengeteg jókívánsággal, biztató szóval és szívből jövő tanáccsal tarisznyálták fel az iskolától búcsúzó diákokat tanáraik a hétvégén zajló ballagások alkalmával. Öt kolozsvári magyar tannyelvű oktatási intézmény – a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Kolozsvári Református Kollégium, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum, a Báthory István Elméleti Líceum –, valamint a Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium magyar tagozatának végzősei köszöntek el iskolájuktól, attól a a helytől, amely tizenkét éven keresztül második otthonuk volt, illetve tanáraiktól, akik sokszor a szülők helyetteseiként vigyáztak rájuk, nevelték és tanították őket. A búcsú az intézménytől, a pedagógusoktól és diáktársaktól sohasem könnyű, de szükséges rossz a következő életszakasz, a számukra még ismeretlen lehetőségek feltárásához. A felszólalók zöme azt kívánta, az úton, amelyen most a fiatalok elindulnak, találják meg életük célját.
Még egy bíztató ölelés
„Szépek vagytok, kicsit még meg szeretnénk ölelni titeket, bíztatásként, mielőtt elmennétek, mielőtt rohanássá válik a szemlélődés, mielőtt feladattá válnak az álmok”, nézett végig a szószékről a két végzős osztály fiataljain az áhítatot tartó Solymosi Zsolt vallástanár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója a kollégisták ballagási ünnepségén, amelynek a hagyomány szerint a belvárosi unitárius templom adott otthont. Szülők és tanárok számára egyaránt ez az a perc, amikor elnézve felnőtté vált csillogó szemű gyerekeiket „minden megtérül” – mondta az immár a sokadik végzős nemzedéket útjára bocsátó nevelő.
Ünnepi beszédet mondott Popa Márta, a kollégium igazgatója, aki arról szólt, milyen csodálatos átalakuláson ment át a felnőtté vált gyermek az iskola tizenkét évében. A „pillangóvá válás” mögött azonban nehéz küzdelem áll – ez a természet rendje. De ezeket az átalakulásokat, újjászületéseket élvezni kell, ezt kívánja a végzősöknek is. Az igazgató zárásul Kassákot idézte: „Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.”
Bálint Benczédi Ferencz unitárius püspök útravalóul elmondta: a fiataloknak nem csak tudásra, hanem erős hitre is szüksége van, ebben az iskolában pedig mindkettőre felkészülhettek. „Az alkotás Istentől kapott feladat, ez ad értelmet az életnek, gyarapítani kell ezt a szép világot. De nem csak acélból és betonból, hanem szeretetből is. Építsétek Isten házát, hogy otthon érezhessük magunkat ebben a világban!”, fogalmazott a magyar unitárius egyház vezetője.
A búcsúztatás az elsősök „bölcs és hasznos” tanácsaival folytatódott, amelyeket Székely Benczédi Gellért és Oszoczky Júlia tolmácsolt. A tizenegyedikesek részéről Finta Klára mondott beszédet, a ballagók gondolatait az évfolyamelső kollégista diák, Gáncsa Noémi-Brigitta fogalmazta meg.
A Péterffy Gyula énekkar (karnagy: Ercsey Ravasz Ferenc) ajándékdalának sikeréhez nélkülözhetetlen volt Garfield Adrienne (zongora), Nagy-Betegh Kamilla (szintetizátor), Lázár Izabella Laura (gitár), Fekete Tekla és Szász-Zsiga Nikolett (hegedű) közreműködése.
Az ünnepség a tanulmányi, illetve a különdíjak kiosztásával ért véget. A 12. humán (osztálynevelő Balon Ruff Andrea) legjobbjai: Tasnádi Beáta (9,78), Both Eszter Orsolya (9,73), Osváth Réka (9,45). A 12. reál (osztálynevelő: Szekernyés Réka) első három díjazottja: Gráncsa Noémi-Brigitta (9,81) Miklós Eszter-Beáta (9,65), Fodor Árpád (9,60). A Szabadság napilap díját Both Eszter Orsolya 12. H osztályos tanuló kapta a Cipó diáklap szerkesztésében kifejtett tevékenysége jutalmául.
Idén először adták át az Almási Ildikó-díjat, amelyet a nemrég elhunyt tanárnő családja alapított, és amelyet a biológia területén jeleskedő diák vehetett át. Almási Ildikó biológia-tanárnő a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban fejezte be tanári pályafutását több mint 40 évnyi kiváló pedagógusi munka után. Szakértelme, igényessége, mély embersége, amellyel a diákok számára példát tudott mutatni, örök emlék marad – hangzott el.
Székely Kriszta
„Indulnotok kell vágyott, dédelgetett célok felé”
Megvan az ideje minden dolognak az ég alatt – ezzel az igével bocsátotta útjára a Kolozsvári Református Kollégium végzős diákjait Kiss Cserey Zoltán iskolalelkész, miután kezükbe helyezte a Bibliát, hogy azt a ballagási ünnepségen tovább adhassák az utánuk következőknek. A búcsú az iskolától, pedagógusoktól, diáktársaktól sosem könnyű, de szükséges rossz a következő életszakasz, a számukra még ismeretlen lehetőségeinek feltárásához – erre világítottak rá a Farkas utcai templomban elhangzott ünnepi beszédek is.
„A kollégiumban megélt sok szép emlék összeköt benneteket, és arra sarkall, hogy néha találkozzatok, és ezek a találkozások ünnepnapok lesznek” – fogalmazott búcsúztatójában Székely Árpád iskolaigazgató. Hozzátette: ha Jézus nyomában haladtok, biztos nem veszítitek el önmagatokat. Gáll Sándor a szülőbizottság elnöke, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa beszédében a jövő kapcsán felmerülő kérdéseket vázolta fel. „Jézus előkészített egy helyet számotokra, fogadjátok ezt szívetekbe” – látta el tanácsokkal a ballagókat.
Oláh Emese alpolgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta: tudni kell az új irány felé nyitni, és meglátni a feltáruló lehetőségeket. „Az utaknak értelmük van, de ezt csak a cél előtti pillanatban értjük meg. Kívánom, hogy megtaláljátok a célotokat az élet útvesztőiben” – bíztatta a ballagókat. Batiz Elly tanfelügyelő az értékmegőrzés és az őszinte barátságok fontosságára hívta fel a búcsúzó diákok figyelmét. Tóth Szilárd történész, öregdiák pedig arról beszélt, amit a kollégium jelent számára. „A református kollégium gondoskodik a szórványmagyarság oktatásáról, megmentéséről” – mutatott rá.
Dezső Anna első osztályos diák versben búcsúztatta a végzősöket, majd Budai Sámuel tizenegyedikes tanuló szólt a stafétát átvevők nevében. „Indulnotok kell vágyott, dédelgetett célok felé. Itt kell hagynotok a biztonságot nyújtó hajlékot. A batyuban elrejtettük a csodakulcsot álmaitok kapujához” – fogalmazott.
Ezt követően a búcsúzó diákok rábízták a Bibliát a következő nemzedék tagjaira. Fekete Hanga a 37 ballagó szegény legény és leány történetét mesélte el, akik a fele királyság megszerzése érdekében jelentkeztek képzésre egy varázslatos kastélyba. Az oktatás során rádöbbenhettek, nemcsak a jó tündér segíthet rajtuk, hanem tanáraiktól és társaiktól kevésbé mágikus, de hatásos segítséget kaphatnak, és bár varázsolni nem tanultak meg, rájöttek arra, hogy egy kórusmű tisztán eléneklése is felér egy csodával.
A végzősök emléklapjainak átadása és a kórus bizonyságtétele zárta a ballagási ünnepséget.
Dézsi Ildikó
Apáczai-ballagás Müsszenccsel és kenuval
Sírva nevetéssel búcsúztak többen is az Apáczai-líceum maturandusai közül szombaton reggel a Kétágú templomban tartott ünnepségen. Ehhez minden fűszer adott volt.
Az ünnepséget az iskola vegyeskara nyitotta meg (karvezető: Szabadi Ildikó zenetanár), majd Papp Hunor iskolalelkész a bátorságról, egymás bátorításáról beszélt Józsué könyve 1:9 alapján.
A 11. osztályosok nevében Becsky Tamás Nemes Nagy Ágnes Iskola című versével búcsúzott a ballagóktól, Nagy Gellért az Ismerős Arcok Nélküled című dalával fakasztotta könnyekre még azt a törékeny fekete maturanduslányt is, akinek alkarján tetoválásszerű rajz díszelgett, majd Mátyás Orsolya olvasta fel gondolatait, amelyek legalább annyira szolgálnak felkészítésül saját jövő évi ballagásukra, például annak fontosságáról is beszélt, hogy a fiatal a mások véleményét útmutatónak élje meg, ne utasításnak.
Mindig tetőznek az érzelmek, amikor a legkisebbek búcsúznak a maguk mosolygós őszinteségével, s bár nem tudhatom, mennyire gyötörte őket a lámpaláz, amikor a székre álltak a mikrofonhoz a többszázas tömeg elé, de még csak egy szó erejéig sem sültek bele a mondandójukba, pedig a tancijuk igazán nem súgott, hiszen a néhány méterrel hátrébb, kezükben a nagyoknak szánt virágokkal sorakozó kéttucatnyi lélekszámú teljes előkészítő osztályt igazgatta. Fehér Mátyás az Úgy elmegyek című népdallal vívott ki erőteljes padkopogtatást (mert templomban tetszésnyilvánításként sem tapsolunk), majd László Helén, Soós Ádám és Szabó Ilona felváltva meséltek Szöszmögi Müsszencs Sündörgő (Berszán István: A válogatott útibatyu) útrakeléséről, arról, hogyan felejtődik otthon, majd hullik ki a batyuból sorra a bánat, a büszkeség, a butaság, a tekintély.
Ömböli Irma, Kolozs megye magyar nyelvű oktatásáért felelős szaktanfelügyelő Márait idézte az utakról, amelyek értelmét csak a célban értjük meg, és a diákok figyelmébe ajánlotta: csak most kezdődik számukra az igazi tanulás, az elbukások és felemelkedések, az örökös pótvizsgázások, de ez izgalmas és jó, csak vigyázni kell, hogy a hosszú úton az átszállásoknál ne vesszenek el az igazi értékek.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője Esterházyhoz és Senecához fordulva az alkukról és az időről beszélt. Alkukról, amelyeket az embernek főleg önmagával kell kötnie és az idővel, az egyezségekről, amelyekre az embertársaival kell jutnia úgy, hogy közben megvédhesse magát önmaga számára.
A ballagók nevében Salamon Orsolya búcsúzott, aki első osztályosként 11 évvel ezelőtt az akkori ballagókat búcsúztatta, így emlékezett az iskolában töltött 12 esztendőre, de a zamatos csínyekről sem feledkezett meg, így például arról az emlékezetes pizzásról, amellyel a 12. B osztály megúszta a kémia felmérőt, egyben megünnepelték oszijuk születésnapját, ami igazán nem kis teljesítmény, hiszen osztálynevelőjük az egyenességéről, de szigoráról is ismert Farkas Melinda kémiatanár volt. A közgazdasági osztályos Tulogdi-Szűcs Orsolya Réka allegóriát olvasott fel a Szamoson szervezett kenuversenyről, amelyet rendre az 1 kormányossal és 14 evezőssel küzdő lánycsapat nyer a 14 kormányossal és egyetlen evezőssel futó fiúcsapat ellenében, az alulmaradás okait firtató aforizmaszerű történetvezetéssel megfogalmazva a közgazdaságtan egyik alaptételét. Késmárki Krisztina Kovács András Ferenc Erdélyi iskola falára című versével búcsúztatta osztályát.
A díjazás és zászlóátadás előtt Vörös Alpár iskolaigazgató a 11 évvel ezelőtti ballagást idézte fel, arra biztatva a végzősöket, térjenek majd be az iskolába és számoljanak be az életükről, „mindegy mit valósítottál meg, az egyedi és értékes, mi a te történetedre vagyunk kíváncsiak”.
A legjobb tanulmányi díjak: Aranyoklevél: Fábián Gyula (9,67); Ezüstoklevél: Adorjáni Csenge (9,64); Bronzoklevél: Salamon Orsolya (9,59). Az osztályelsők Bergner István által alapított díjban is részesülnek.
A Szabadság napilap díját Lovász Szilárd 12. A, a Világnégyzet főszerkesztője, tehetséges fiatal költő kapta.
Kerekes Edit
Brassais ballagás a szimbólumok jegyében
A ballagók iskolájuktól, a Brassai Sámuel Elméleti Líceumtól indulva, énekelve érkeztek az ünnepély lassan már hagyományos helyszínére, a Diákművelődési Házba. A jelképes 12 harangütés és a ceremóniamester, Szép Mónika vallástanár szavai által kísérve jutottak a 461. évfolyam végzősei a színpadra Iszlai Enikő (12. A, intenzív angol osztály) és Vajnár János Zsolt (12. B, turizmus szaklíceumi osztály) osztályfőnök vezetésével. Az iskola kulcsát Szallós Kis Csaba 12. A osztályos diák, a zászlót pedig Fogarasi Zsigmond Levente (12. A), továbbá a bojttartó Veres Brigitta (12. A) és Balog Mónika (12. B) hozta.
Kósa Mária igazgató ünnepi beszédében a kulcs és kapu szimbólumáról szólt. „Mindegyiketek életének a maga kulcsával érkezett ide, mely egy időben nyitó- és záróeszköz, és megnyit előttetek bizonyos tereket, másokat bezár, mely lehetőség valamilyen cél elérésére, valamilyen tudás megszerzésére… Ma mindannyian megnyitottatok egy kaput. Az a kapu mindig nyitva marad, családotok, iskolátok mindig visszavár. Szilágyi Domokos A kapu versét idézve: a határ itt hasad meg, hogy kilássunk, hogy tovább tudjuk magunkat magunknál – a határ itt szelídül határtalan reménnyé – a Kapuban… kívánok reményteljes indulást és boldog megérkezést” – mondta búcsúzóul.
Ünnepi beszédet mondott még az RMDSZ képviseletében Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és Batíz Elly tanfelügyelő, előbbi Márai Sándort idézte: „az utaknak értelmük van, de ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt”, utóbbi Hérakleitosz örök érvényű mondásával engedte útjára a ballagókat: „Mindennap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik. De mindennap születik valami, amiért érdemes élni.”
A végzősök nevében a későbbi jutalomkiosztás során is számos díjat, köztük a Szabadságét is kiérdemlő Szallós Kis Csaba megható búcsúbeszédében kicsengető kártyájuk mottójából indult ki: „Minél teljesebben felfogtuk a felfoghatót, annál tisztábban ragyog fel előttünk a felfoghatatlan” (Ljudmila Ulickaja). Két költemény következett a ballagó diákok előadásában, Ecsedy-Baumann Zita Ady Endre: Intés az őrzőkhöz, Veres Brigitta pedig ugyancsak a nagy magyar költő Üzenet egykori iskolámba versét szavalta el.
A ballagókat Fosztó Beatrix (11. A) búcsúztatta keretesen Madách Imre szavaival, közben pedig kitért arra, hogy idén 44-en végeztek, s mint a magyar ABC betűinek száma: „akkor vagytok teljesek, ha együtt vagytok”. A tizenegyedikesektől is két vers hangzott el, Szabó Norbert (11. A) Weöres Sándor Tíz lépcső művét szavalta el, míg Márton Kamilla (11. B) brassais hagyományként Egyed Emese Jelentés helyett költeményét tolmácsolta. Utóbbi vers részlete már évek óta háttérfeliratként is szolgál a brassais ünnepélyeken: „Együtt vagyunk, csak azért is, reménnyel, / közös sors, erős akarat vezérel, / hogy mint most, bátran jelenthessük egykor: őrizzük egymást, Brassai professzor.”
Dezméri Máté előkészítő osztályos diák is remek szavalattal járult hozzá az ünnepélyhez, K. László Szilvia Tarisznyába való verse igaz útravalóul szolgál a ballagóknak.
A ceremónia menete hagyományosan folytatódott a szimbólumok átadásával: Pope Ernő Endre (11. A), Csete Júlia (11. A) és Kispál Tímea (11. B) vette át a zászlót, Dóka Tímea előkészítős diák kapta meg rövid időre az iskola kulcsát (s át is adta az iskola igazgatónőjének), utána pedig a jelképes kilépés a nagybetűs életbe: a tizenkettedikesek három lépést előre, a tizenegyedikesek pedig a ballagó diákok helyébe.
A jutalomkiosztás után következhetett az ünneplés, előtte pedig Szép Mónika ír-kelta idézettel bocsátotta útjára a végzősöket: „Legyen előtted mindig út! Fújjon mindig hátad mögött a szél. S míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten.”
A legjobb tanulmányi díjak: 12. A: 1. Veres Brigitta 9,60; 2. Szallós Kis Csaba 9,57; 3. Ecsedy-Baumann Zita 9,52; 12. B: 1. Balog Mónika 9,77; 2. Görög Dorottya 9,35; 3. Nagy Orsolya Noémi 9,12.
Póka János András
A jövő rajtatok keresztül lép be a világba
A Báthory István Elméleti Líceumban a ballagási ünnepség a hagyományokhoz híven az alapító fejedelem „üzenetével” kezdődött, majd a jelenlévőkre Kovács Sándor főesperes adta áldását. A főtisztelendő a most zajló Szent László-év mottóját idézte, „élj bölcsen, bátran, mértékletesen és igazságosan”, majd ezen erények közül a bátorságot emelte ki követendő példaként a ballagóknak, olyan bibliai idézetekkel, amelyek azt közvetítik: állandóan velünk van az Úr keze, sőt az ő karja erősít minket – nincs tehát miért félni, ablakból szemlélni az életet. „Ne álljatok a sor végére, legyetek a történelem főszereplői, építsetek egy jobb világot” – idézte Ferenc pápának az Ifjúsági Világtalálkozón elhangzott szavait a folytatásban, majd a ballagók figyelmét arra hívta fel. „Ti vagytok azok, akiknek jövőjük van. A jövő rajtatok keresztül lép be a világba. (…) Krisztus atlétái vagytok, egy szebb egyház és egy jobb világ építői.”
Timár Ágnes igazgató előbb amiatti örömét fejezte ki, hogy most végez az iskola első kiadványszerkesztői szakosztálya. „Jó döntés volt egy ilyen lehetőséget is kínálni gyerekeinknek az elméleti oktatás mellett”– mondta a négy évvel ezelőtt indított „kísérlet” kapcsán, hozzátéve, hogy az induló 29 diákból 20-an készülnek a héten esedékes szakvizsgára, és nagyrészük tovább szeretne tanulni, akárcsak a matematika-informatika és a természettudományi osztályok diákjai. Útravalóul valamennyi végzős diák figyelmét felhívta arra, hogy „felnőtt nem akkor leszel, ha kardot húzol és vakmerően harcolsz a vélt igazadért, sem akkor, ha nem félsz mások arcába vágni a legpimaszabb igazságaidat is. (…) Felnőtt akkor leszel, ha a hibákat önmagadban keresed. ha sorsodért nem a körülményeket okolod, hanem önmagadat, és persze akkor is felnőtt leszel, ha megérted a szabályok fontosságát. A lázadó kamaszkor végét éppen ez a fordulat jelzi”, mondta, majd Márait idézte: „a felnőtt ember élete úgy áll össze szabályokból és életmódokból, mint egy épület szilárdan összerótt téglákból.” Végül azt kívánta diákjainak, hogy a soron következő megmérettetésekhez, így az érettségihez és a pályaválasztáshoz „legyen elegendő bölcsesség és tudás bennetek, és legyen mindig kellő lélekerő és alázat a helyes döntésekhez és a felelősség vállalásához.”
A folytatásban az elsős Tamás Orsolya köszönt el a ballagóktól László Szilvia Tarisznyába való versével, majd ez utóbbiak részéről a színtízessel végző Bikfalvi Márton búcsúzott tanáraitól, iskolatársaitól. A 11. osztályosok Szőke Balázs által kívántak jó utat a végzősöknek, majd sor került a hagyományos, szimbolikus kulcsátadásra.
A tanfelügyelőség nevében Ömböli Irma magyar nyelvű oktatásáért felelős szaktanfelügyelő szólalt fel, ugyancsak Márai Sándort idézve, de ezúttal az utak értelméről, amelyeket csak az utolsó pillanatban értünk meg. Arra intette a ballagókat, hogy életük útjának ezen csomópontján ügyeljenek arra, nehogy az átszállásnál elvesszen az értékes rakomány, amit 12 év alatt a patinás iskola falai között gyűjtöttek.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke az iskola véndiákjaként szólt a három osztály végzőseihez, kiemelve, „olyan közösség vagyunk mi, volt báthorysok, ami szerte a világon külön kaszt” olyan emberekkel, akik mindig ráismernek egymásra, akik között mindig van egy plusz bizalom, bátorítás, akik mindig támogatják egymást. Arra bíztatta a most végzőket, járjanak világot, tanuljanak meg mindent, amit lehet, majd önző szülőként arra kérte őket, hogy utána térjenek haza, és a megszerzett tudást itt kamatoztassák, a közösség javára.
A ballagási ceremónia újabb hagyományos mozzanataként a végzősök közül Tarisznyás Tamás szavalhatta el Kányádi Sándornak az iskola 400. évfordulójára írt, Az öreg iskola ünnepére című versét, majd miután a maturandusok átnyújtották a köszönet virágait, elkezdődött a díjak kiosztása. Az ünnepséget a végzősök kórusa zárta Potyó István karnagy vezényletével.
Balázs Bence
A zene nyelvén értők is elbúcsúztak
„Mi lesz velem, ha egyszer felnövök?” – idézte Keszthelyi Zoltán versét a kolozsvári Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium ballagóit köszöntő Kállay Tünde. Az intézmény aligazgatója a kicsengetési kártyák készítését, a szerenádozást, a ballagást, az érettségit, a most lezáruló közelmúlt és az ugyanabban a pillanatban kezdődő jövő közötti átmenti időszaknak nevezte. „Keszthelyi Zoltán kérdése immár nem a távoli jövőnek szól, mert az egyszer most van” – fogalmazott Kállay Tünde, hozzátéve: „Ez a múlt ma lezárul, nem lesz több becsengetés, házifeladat-másolás, unalmas kóruspróba, perecért rohanás, dolgozatírás, koncert vagy hangszervizsga előtti izgulás.” Mintegy útravalóként az oktató hozzátette: „Jövőbeli álmaitok, vágyaitok különbözőek, de végeredményben ugyanarra a célra törnek: boldogok szeretnétek lenni. Az iskolában töltött évek során kincseket gyűjtöttetek mindezek eléréséhez. Kívánom, úgy legyetek boldog felnőttek, hogy ezeket a kincseket soha ne veszítsétek el!”
A ballagók nevében Mikola Brigitta 12. B osztályos diák szólt. „Amikor hat-hét évesen elkezdtük az iskolát, nem is tudtunk mást elképzelni, csak azt, hogy a tanító néni vigyáz ránk, szeretnek minket, és minden értünk van. Az 5. osztálytól a pótanyuka helyett tanárok jöttek, egymásnak ellentmondó elvárás-rendszerekkel, 9. osztálytól pedig már nekünk is erősebbek lettek az elvárásaink, miközben helytálltunk a zenében. Köszönjük azt a csodát, hogy játszadozó gyermekekként jöttünk ide, és most a zene nyelvén értő emberekként távozunk innen.”
Orbán Csala (11. B) felidézte a gimis évek néhány felejthetetlen emlékét, majd azt kívánta búcsúzó társaiknak, hogy „legyetek bátrak, és a megszerzett tudás mellett vigyétek magatokkal a Reményt, hogy csalódásaitok, nehézségeitek is a javatokra váljanak”.
A Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium a legjobb eredményt elért végzőseit díjazta, közülük is kiemelkedtek Mikola Brigitta 9,94-es, Tompa Ábel 9,70-es, valamint Maksay Csaba 9,65-ös általánossal. Szabadság (Kolozsvár)

2017. augusztus 16.

Építészeti életműdíjasok a ferences kolostor árnyékában
A 2017-es Erdélyi Nyári Egyetem résztvevőinek a Romániai Építészek Rendje Erdélyi Fiókjának a Regionális Biennáléin életműdíjjal kitüntetett építészeket bemutató kiállítását nyitotta meg Guttmann Szabolcs építész tegnap délben a kolozsvári Ferenc-rendi kolostor északi kerítőfalánál. A négy építész munkásságát ismertető pannókiállításból az arra járók megtudhatják, hogy a díjjal is elismert építészeknek, milyen hatásuk volt Kolozsvár jelenlegi városképére, milyen épületek tervezése kapcsolódik a nevükhöz, miben állt munkájuk különlegessége, egyedisége. A pannók Vasile Mitrea, Kós Károly, Pákei Lajos és George Cristinel érdemeit részletezik, miközben a nevükhöz fűződő meghatározó épületeket is ábrázolják, illetve várostérképen tüntetik fel azok elhelyezkedését. A négy építész életművének behatóbb ismeretével mi, jelenlegi városlakók is tisztább képet kaphatunk Kolozsvár jelenlegi arculatáról.
Vasile Mitrea volt az, aki a szocializmusban a nagy negyedek – Grigorescu, Donát, Györgyfalvi – megálmodását, teljesen modernista alapokon való kijelölését vezette. Illetve pontosan a Telefonpalota környékén építészként húsz évvel megelőlegezte azokat a fogásokat, amiket aztán kortársai használtak. – Nagyon tehetséges vénájú építész volt, bár sokat kritizálták a Telefonpalota épülete miatt is, mert pont a város tövében nem ilyen épületet képzeltek el. De ő a modern építészetnek egy olyan Telefonpalotáját alkotta meg, amit most már műemlékvédelemre javasolnak, merthogy az előregyártott elemekből álló tömör falakkal olyan szobrászati megoldást alkalmazott, ami művészeti értékkel bír. Ő tervezte az állatklinika és a poliklinikák épületét is. A 82 éves Mitrea azt mesélte, hogy a nyolcvanas évekre jellemző bezsúfolódásnak a Donát negyed „esett áldozatul” a belváros javára, merthogy sűríteni kellett a várost. Az általa megálmodott modernista kompozícióban több volt a szabad terület a zöldövezetekben, és így csak részben maradt meg a Szamos-partnál egy sor penge blokk, ami a nyitott város építészeti stílus előhírnökének számított, akárcsak a víztükrön megjelenő ladikok. – Mitrea a jövőt illetően elég pesszimistán elmondta, hogy rengeteg olyan felülete van ezeknek a zöldövezeteknek, amelyek visszafordíthatatlanul beépültek. A keleti partról is mesélt, mert egykor a csónakázást át akarta vinni a keleti részére a nagyvárosnak, ahol ugye most már bevásárlóközpont működik. De reménykedik még abban, hogy a repülőtér környékén, ha kiegyenesítik a Szamos völgyét, lesz még alkalom ladikozásra – vázolta Mitrea elképzeléseit Guttmann.
– Kós Károly életműdíja eléggé meglepte az építészkamara tagjait, mert eleinte úgy gondoltuk, hogy idősebb, élő építészeket ismerünk el vele, de nem találtunk olyan képességű építészt, aki díjra érdemes lett volna. És akkor a visszapillantótükör azt mutatta, hogy akadnak olyan építészek, akikről a szakma nem emlékezik meg tevékenységükhöz méltóan. Ezt próbálta pótolni Kós Károly életműdíja, aki egy egész régióra kiszélesítette az ötletbörzét, hiszen nemcsak egy városnak, hanem az egész Kalotaszegnek, egységes, reprezentatív képén dolgozott. Rendhagyó beavatkozása még a Mátyás király szülőházának tudatos restaurálásának szorgalmazása. Ha nem is fejezte be teljes mértékben, a koncepció a mai napig látható. Középkori homlokzatot állított vissza, belső tereket, illetve a Farkas utcának EU-s pénzekből történt felújítása sem úgy nézne ki, ha ő már nem mutatta volna ezt be ugyancsak az 1940-es években. A Kakasos templom és a sétatéri kiállítócsarnok is az ő nevéhez fűződik – magyarázta az építész.
– Pákei Lajos életműdíjával úgy tűnt, hogy lassan-lassan tudatossá válik annak első városfőépítészi rangja és tudatos alkotói minősége. Igaz ugyan, hogy rengeteget kellett bontania, de tudatosan megőrzött mindenféle építészeti részletanyagot. Lehet, hogy ebben egészen más, mint kortársai. Át tudta formálni a Főteret, tudott New York szállodát tervezni, vagy újparkot mai kaszinóval és korcsolyapavilonnal együtt. Nagyon reprezentatív az általa létrehozott városszövet. Úgy alkotott, hogy a bontásra ítélt épületek faragott köveit, amelyeket a középkor, a reneszánsz ránk hagyott, féltő gonddal megőrizte és az Erdélyi Múzeum keretén belül próbálta elhelyezni. Saját lakóháza is jó példa erre, hiszen annak homlokzatát is régi kövekkel díszíti. Az unitárius új iskola és püspökségi rezidencia szintén az általa tervezett reprezentatív épületek egyike, a templom hagymakupolás eklektikus toronysisakjával együtt monumentális együttesnek számított a századfordulón – véli Guttmann.
George Cristinel – ez évi életműdíjas – munkássága szintén érdekes. Különböző pályázatok díjnyertes építészeként érkezett Bukarestből Kolozsvárra a két világháború között. Mottója, ami szimbolikusan a város naprakész kulturális megjelenésének koncepciója is egyben, az Egyetemiek Háza. A régi tervekből és erre vonatkozó iratokból is kiderül, hogy a régi magyar színház helyére épült ugyan, de a régi színház minden tartófalát magában kellett foglalnia. Nem volt könnyű a kialakítása az új épületnek, mert közben a kortárs tűzoltók betiltották a faszerkezet alapú épületeket, emiatt tíz évig húzódott. Aztán megálmodja ezt a vasbeton szerkezetet, ami azért zseniális, mert rá tud hangolódni egy nagyon bonyolult helyszínre, olyan szempontból, hogy az óriássá nőtt egyetemi főépület monumentális traktusa hirtelen átmegy egy földszintes kisutca apró épületei irányába. A megoldást erre a torony építése jelentette, ami urbanisztikailag is megteremtette az átmenetet.
– Jó lenne, ha az elmúlt években épült ortodox templomok sora is hasonlítana valamelyest a kolozsvári ortodox katedrális monumentalitására, ami szintén Cristinel nevéhez fűződik. Az egyértelműen neobizánci elemek mellett látható benne a modernista tömegegység, ami ráhangolta az épületet Kolozsvár monumentális léptékére – jegyezte meg a szakértő.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 30.

Ars Hungarica: kis magyar oázis a nagyszebeni fesztiválrengetegben
Tizenkettedik alkalommal szervez Ars Hungarica kulturális fesztivált Nagyszebenben november 5-12 között a HÍD – Szebeni Magyar Egyesület, amelyen évről évre a városhoz – és nemcsak – kapcsolódó magyar vonatkozású értékekre, személyiségekre hívja fel a figyelmet, miközben a más etnikumú városlakók számára is színvonalas kulturális programokat kínál. Sikerességét és népszerűségét az is bizonyítja, idővel a városvezetés felvette a hivatalos, általa is támogatott fesztiválprogramok sorába, ami évről évre arra kötelezi a szervezőket, hogy minőségi közösségi alkalmakat kínáljanak Nagyszeben lakossága számára. Az idei programról és a fesztivál közösségi életben betöltött szerepéről faggattuk a szervezőket, önkénteseket. A fesztivál elsődleges célja a nagyszebeni magyar közösség kulturális sokszínűségének bemutatása.
„Kiemelt fontosságot tulajdonítunk a Nagyszebenhez kapcsolódó magyar személyiségeknek, a helyi kulturális műsoroknak, de általában az éppen időszerű magyar kulturális élet programjaiba kapcsolódunk be. Nagyon hasznos az eltelt években szerzett tapasztalat, hogy a programot a közönség igényeihez igazodva állítsuk össze” – beszélt az általános elképzelésről Takács Gyöngyi, a HÍD egyesület alelnöke. „Idén Borsos Miklós szobrászművésszel indítunk, a Visszanéztem félutamból című könyvének Nagyszebenről szóló részét sikerült németre fordítani, és ezt mutatjuk be. Így próbálunk valami maradandót is hagyni magunk után. Ezt követik a nemzetközi tearituálék, azaz az erről szóló kiállítás és kóstoló, ami nemzetközi ízekkel tarkítja a fesztivált és azt bizonyítja, hogy a magyar kultúra egyetemes. Palya Bea is a fesztiválon fog első alkalommal Nagyszebenben fellépni, és a Sárik Péter – Falusi Mariann duó is kitűnő zárókoncertnek ígérkezik” – sorolta a hangsúlyosabb programpontokat Takács Gyöngyi. Hozzátette: ezúttal is kiemelkedő szerep jut a gyerekműsoroknak, hiszen a kisebbek szórakoztatása is ugyanolyan fontossággal bír.
Klasszikustól a dzsesszig, pop-funktól a diszkózenéig több műfajban és stílusban igyekeznek értéket felmutatni, hogy a közönség különféle kulturális igényeinek eleget tegyenek. Az esti könnyűzenei koncerteket a város különböző szórakozóhelyein szervezik, így azokat a más nemzetiségűek is élvezhetik. „Kiemelném a fesztivál bálját és táncházát, amely részben a hagyományos szüreti bál szerepét tölti be élő magyar népzenével és tánccal. Ezúttal a magyarlapádi Gyöngypárta néptáncegyüttes és a Pirospántlikás zenekar, valamint a budapesti Kalangya együttes lesznek a vendégeink. Színház terén érzékeny kisebbségi témákat boncolgatunk az Udvari Kamaraszínház Halottak napjától virágvasárnapig című előadáson, illetve az Osonó Színházműhely Piknik egy japán szőnyegen című interaktív produkcióján. De nem feledkezünk meg 2017 fontos évfordulóiról sem, irodalmi műsorokkal és előadásokkal emlékezünk Arany Jánosra, Szent Lászlóra és a reformáció jubileumi évére” – részletezte a programot az alelnök.„A fesztiválszervezés függőséget okoz, és figyelem, ragályos! Talán, mert nem pénzért dolgozik az ember, hanem valami fontosabbért, hogy másoknak örömöt szerezzen. Egy erős közösségérzetű faluban gyerekeskedtem, ahol a lakosságnak a kalákában végzett munka töltötte ki mindennapjait, így nem is számított munkának az együttlét, hanem inkább közösségépítésnek. Korunk virtuális világában igazi kihívás versenybe szállni a képernyőkkel, és meggyőzni az embereket a közös együttlét fontosságáról” – beszélt arról, hogy mit jelent számára a fesztiválszervezés. „Éppen ezért hálás vagyok a fellépőknek amiatt, hogy szívesen jönnek Nagyszebenbe, és minden alkalommal itt hagynak egy darabkát magukból, s ezzel is hozzájárulnak magyarságunk megéléséhez. Hiányzik ugyan az én nemzedékem csapata, de nagyon hálás vagyok az önkénteseinknek, akik szívvel-lélekkel, legjobb tudásuk szerint, viszik tovább a fesztivált. Az önkéntesség egyfajta életmód, sokat lehet belőle tanulni (és főleg sok kedves embert lehet élőben „like”-olni). Nem utolsósorban, hálás vagyok Serfőző Levente fesztiváligazgatónak, hogy minden furfangos körülmény ellenére összetartó- és hajtóereje a szervezésnek. Hála az égnek, él néhány ilyen ember Erdélyben, aki számára tényleg a közösségépítés a fontos, a kulturális forradalom, ha úgy tetszik. Jó volna megbecsülni és támogatni őket” – fogalmazott Takács Gyöngyi. „Hogy kihívás-e a szervezés, naná, hogy az. Mi más lehetne vonzó ezekben a közösségi fesztiválokban, ha nem az együtt átélt élmény ereje, amikor kiszakadunk a mindennapok rutinjából. Kihívás és egyben öröm is ezt a szervezőgépezetet működtetni. Az Ars Hungarica a szebeni magyar közösség hangja! Ezen keresztül fejezzük ki kulturális identitásunkat és nemzeti önazonosságunkat” – összegezte.
Hogy Nagyszeben és az Ars Hungarica fesztivál híre minél messzebbre eljusson, idén is meghirdették vendégkereső kezdeményezésünket. Várják olyan író-utazó, riporter, blogger, fotós jelentkezését, aki szívesen töltene Nagyszebenben pár napot a fesztivál ideje alatt, és beszámolna a szebeni fesztiválos élményeiről. Lehet bátran jelentkezni a hid@szeben.ro címre.
Páll Ákos a HÍD egyesület alelnöke a fesztivál mindenese és technikusaként számtalan teendőt ellát egy-egy Ars Hungarica fesztivál lebonyolításakor, mégis évről-évre állandó tagja. Őt arról faggattuk, hogy mit jelent számára az Ars Hungarica. „Közel kilenc éve veszek részt a fesztivál előkészítésében, lebonyolításában. Amikor 2009-ben első alkalommal lehettem tagja az önkéntes csapatnak elsőéves egyetemistaként, nagyon tetszett, hogy részese lehetek egy olyan munkaközösségnek, amely másoknak és ugyanakkor nekem is magyar kulturális programokat biztosít Nagyszebenben. Akkor még nem voltak nagy feladataim, kávét főztem a fesztiválon fellépő művészeknek, segítettem a különböző helyszínek előkészítésében és hasonló, aprónak tűnő, de mégis fontos dolgokat bíztak rám. Évről-évre nőtt a feladataim száma és a velük járó felelősség is, és én természetesen örültem, hogy egy kulturális fesztivál az én munkámnak is köszönhetően valósulhat meg minden évben. Így lett a fesztivál apránként az én fesztiválom, az én Ars Hungaricám is, ami minden évben egy kis magyar oázis a nagyszebeni fesztiválrengetegben – fogalmazott az alelnök. „Amikor Csíkszeredából Nagyszebenbe költöztem, két-három hónapig meg voltam győződve arról, hogy soha nem találok magyar embert ebben a városban, persze ezt megcáfolta az élet. Teljesen más egy tömbmagyar területről érkező fiatal elképzelése a magyar közösségről, mint egy kisebbségben élőnek, és olykor nehéz elfogadni ezt a különbséget. De miután sikerül ezt a másfajta elképzelést feldogozni, akkor rádöbben az ember, hogy a kisebbségi közösségi lét ereje a más kultúrák elfogadásában, és mindezek mellett a saját kulturális értékeink ápolásában, megőrzésében áll. Ezért is szeretnék minden évben kortárs színházi produkciókat, népzenére, néptáncra épülő programokat, és a fiatalságot megmozgató koncerteket látni az Ars Hungarica programjában” – mutatott rá Páll Ákos. Az állandó parányi szervezőcsapat mellett számos önkéntes kapcsolódik be a fesztivál lebonyolításába, hogy minden zökkenőmentes legyen. A csapat idén új taggal bővült, a sepsiszentgyörgyi Leonard Katyi Kolozsvárról érkezett Nagyszebenbe, de már a városba érkezése előtt hallott az Ars Hungarica fesztiválról, amikor a magyar események után kutakodott.
„Arra gondoltam, jó lenne bekapcsolódni a szervezésbe, és miután megismerkedtem az egyesület tagjaival, beálltam én is az önkéntes csapatba” – magyarázta, hogyan lett a csapat legfrissebb tagja, aki szerint a fesztivál leginkább a helyi magyar közösség mozgósítása szempontjából fontos. „Mivel az egyik hobbim a fotózás, így a fesztivál képanyagának összeállításában segítek. Emellett apróbb feladatok vagy helyszín-előkészítés vár rám. A munkahely mellett annyi munkát vállaltam be, amennyit rendesen el tudok végezni” – beszélt a rá váró feladatokról. Arra vonatkozóan, hogy sikerült-e beilleszkednie a helyi magyar közösségbe, elmondta: az első hónapok elkeseredettségét követően sikerült megtalálnia a helyét a nagyszebeni magyar társaságban. „Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is aktívan néptáncoltam, de ez itt sajnos abbamaradt, és először úgy tűnt, hogy mindkét város közösségében hamarabb sikerült megtalálnom a helyem, mint itt. De pár hónap után rájöttem, hogy ezt inkább csak a hirtelen költözés, nem pedig a város miatt érzem. Most már úgy érzem, hogy sikerült beilleszkednem” – fogalmazott. Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-111




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998