udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 227 találat lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 211-227
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Farkas Árpád

2008. június 21.

Farkas Árpád költő a nyelvről vallott a csíkszeredai Székelyföld folyóiratban. A nyelvet veszély is fenyegeti, kétfajta, „az, ami a konzervatív nyelvőrzők részéről tapasztalható, és az, ami elmossa, szétmossa kötőanyagait. ” Nem áll közel hozzá az a, „főleg prózában, de versben is megszaporodott, laza germanizmusokkal szándékoltan terhelt, a kötöttség látszatát és görcsmentességét imitáló magyar beszéd, amely ma eluralkodóban van minden rendű-rangú médiában, s amelyet én panyókára vetett anyanyelvnek” nevezhetnék. Farkas Árpád mindenféle versbeszédet szeret, amiből látszik „gyötrelme és szépsége a versnek. ” A tudós emberek mellett a költők feladata igazán a nyelv őrzése. „Én a nemzet templomáról álmodozom” – vallja Farkas Árpád. (Jelentés a völgyből – Ködöböcz Gábor beszélgetése Farkas Árpáddal, Székelyföld, 2008. június) /(bölöni): A nemzet templomáról álmodozom. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 21./

2008. augusztus 25.

Ökumenikus istentisztelettel kezdődött a 2005. augusztus 23-ai árvíz áldozataira való ünnepélyes megemlékezés a székelyszentléleki emlékműnél. A mementóra több százan összegyűltek. A tizenhat áldozat hozzátartozóin kívül a megyei tanács és a helyi önkormányzatok is képviseltették magukat. Beszédet mondott Albert Mátyás farkaslaki polgármester, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, Antal István parlamenti képviselő, Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke és Demény Gábor megyei tanácsos, volt farkaslaki polgármester. – Mártírok és hősök születtek azon a napon – emlékeztetett Szász Jenő beszédében. A beszédek között elhangzott Farkas Árpád Özönvíz és Fáy Ferenc Imádság székely templomokért című verse, majd a farkaslaki és székelyszentléleki egyesített egyházi kórus következett. /Lázár Emese: Az árvíz áldozataira emlékeztek. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 25./

2008. szeptember 15.

A jövedelmezőség határán álló vállalkozások kapnak helyet az erdélyi magyar könyvpiacon. A nagyobb hazai magyar kiadók, a Pallas Akadémia, Koinónia és a Kriterion igazgatói szerint ennek ellenére megéri könyvekkel foglalkozni. Egy nagyobb kiadó évente harminc-ezer könyvet is nyomhat, forgalma pedig elérheti a négymillió lejt. Az erdélyi magyar bestseller háromezer példányban fogy legalább. A bevételek negyven százaléka a könyvesboltoké, hatvan marad a kiadóknak, ebből fizetik ki a jogdíjakat is. A kisebb kiadók csak egy stílusra hajtanak, ilyen a fiatal, kortárs irodalmat támogató Erdélyi Híradó, amely háromszáz példányban nyomtat egy kiadványt. A Gaudeamus kolozsvári könyvesbolt nem csak erdélyi, hanem külföldi olvasókat is becsábít, az Erdéllyel kapcsolatos könyvek, a művelődés és helytörténet a keresettebb, de az irodalmi könyvek is fogynak. A Koinónia kiadó ötszáz példányban hoz napvilágra egy könyvet, de vannak olyan kiadványaik, amelyek elérik a 3000 példányt, jelezte Visky András igazgató. Ilyen erdélyi bestseller a Kincses képeskönyv sorozat. A Pallas Akadémia 3000–5000 példányszámban is kinyom egyes címeket, mondta el Tőzsér József Gyula igazgató. A szépirodalmi művek közül Kányádi Sándor és Farkas Árpád műveit kedvelik az emberek. Népszerűek a történelmi témájú könyvek és a gyerekirodalom is. A Kriterion terjesztési igazgatója, Csigi Levente kifejtette: a szépirodalmi kiadványok ráfizetéssel járnak, ezek alapítványi pénzekből jönnek napvilágra. Muszka Sándor költő két kötetet jelentetett meg az Erdélyi Híradó Kiadónál. /Varga Melinda: Könyvek a profit határán. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./

2008. szeptember 26.

A Háromszék napilap székháza négy-öt esztendeje került – éppen a szerkesztőség indítványára – a megyei önkormányzat tulajdonába. Úgy gondolák, elővásárlási jogukkal élve az egész épületre vagy annak bizonyos részére igényt tarthatnak. Tévedtek, írta Farkas Árpád főszerkesztő. Márton Árpád parlamenti képviselő korábban már üzent: míg ő él, itt a szerkesztőség nem lesz tulajdonos. Demeter János eddigi tanácselnök elismerte: a székház tulajdonviszonyának rendezése számára nem jelentett prioritást, de javasolta: a szerkesztőség forduljon Markó Béla RMDSZ szövetségi elnökhöz. Ezt nem tették meg. A pártvezetésnek semmi köze nem lehet az önkormányzat döntéseihez. Az RMDSZ-frakciónak el kellene gondolkodnia azon, milyen demokráciát, jövőt épít az a párt, az a szövetség, az az önkormányzat, mely gazdasági eszközökkel fogná be a független sajtó száját. /Farkas Árpád: Lapátra tennének. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 26./

2008. október 4.

Megjelent: Fekete Vince: Udvartér /Háromszék, Sepsiszentgyörgy, Kaláka Könyvek/ című munkája, a szerző napi publicisztika határain túlnövő esszéit tartalmazza. /Farkas Árpád: Megjelent: Fekete Vince: Udvartér. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 4./

2008. november 8.

Árkoson a Szentkereszthy-kastélyban bemutatták Fekete Vince Udvartér című tárcakötetét. Az íróval Farkas Árpád beszélgetett. /Farcádi Botond: Bemutatták Fekete Vince tárcakötetét. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 8./

2008. november 22.

A Műterem sorozatban megjelent Vinczeffy László /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című kötet. A festőművésztől szóló munka kiforrott formatechnikájú művészről szól. /Farkas Árpád: Megjelent. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 22./

2008. december 13.

Folyik a vita a budapesti Gondolat Kiadónál 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes kiadványról (főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály). A közelmúltban Görömbei András a Kortárs októberi számában mondotta el róla elítélő véleményét. Erdélyben mindeddig kevés szó esett erről a nagy vállalkozásról. A harmadik kötet az 1920-tól napjainkig terjedő időszakot tárgyalja (szerkesztői: Szegedy-Maszák Mihály és Veres András; a szerkesztők munkatársai: Jeney Éva és Józan Ildikó. 51 szerző dolgozata olvasható a kötetben). Nagy Pál irodalomtörténész megdöbbenve a kötetből csak a legjelentősebb hiányzó erdélyi írókat sorolta fel: Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Olosz Lajos, Endre Károly, Jékely Zoltán, Szabédi László, Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Bajor Andor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László, Ferenczes István… Nem történik említés a következő irodalomtörténészekről: Kristóf György, György Lajos, Jancsó Elemér. Eszerint Szegedy-Maszák Mihályék az imént felsorolt erdélyi magyar írókat, irodalomtörténészeket nem tekintik említésre méltóknak. Ugyanakkor egész fejezet található – A ponyva klasszikusa címmel – Rejtő Jenőről… A kötetben Jeney Éva ilyen különös, lekicsinylő címen foglalkozik az erdélyi magyar irodalommal: „Maorik és transzszilvánok”. A szerző többek között ezt írta: „Napjainkban kérdésessé vált a nemzeti és a világirodalom fogalom is, s egyidejűleg létjogosultnak látszik az az elgondolás, hogy valamely nemzeti irodalom ugyanabban a történelmi korszakban több irodalomhoz is tartozik. ” Vagyis: nincsenek, nem lesznek önálló nemzeti irodalmak. Továbbmenőleg: „Az ún. »nemzeti hagyományok« is műhagyományok, »történeti fikciók«, s a piacgazdaság közepette elsődlegesen gazdasági érdekeket szolgálnak. ” Tehát 1848 vagy 1956 nem egyéb, mint „történeti fikció”, s a rá való emlékezés valaminő gazdasági érdeket szolgál, vonta le a következtetést Nagy Pál. Az erdélyi magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Még akkor is, ha voltak (s még ma is akadnak), akik kétségbe vonják ezt a megkérdőjelezhetetlen tényt. Szegedy-Maszák Mihályék szerint a nemzeti kultúrák – ide értve az egyetemes magyar irodalmat is – halálra vannak ítélve, s csak „kizárólag a heterogén elemekből álló, töredezett hagyományú magyar művelődés egyes elemeinek, önmagukban álló részeinek van esélyük a továbbélésre: a többi osztályrésze provincialitás, a lassú haldoklás” – ahogyan Papp Endre írta e kötetekről szóló, Rút sybarita váz című, A nemzetnélküliség programja alcímet viselő kiváló tanulmányában. (Megjelent a Hitel 2008. februári számában.) Ez érvényesül a szóban forgó három kötetben. Ugyancsak Papp Endre kritikájában olvasható: „Érdekes, hogy a trianoni tragédia által szétszakított magyarság irodalmának területi válfajai, a határon kívülinek vagy nemzetiséginek nevezett változatai közül önálló fejezetként csak az Új Symposion alkotó köre kap helyet – a neoavantgárdhoz kapcsolható művészi törekvések reprezentációjától nem függetlenül. ” Nincs önálló fejezete az Erdélyi Helikonnak. Leírva sincs itt, hogy volt egyszer Erdélyben, Kolozsvárott egy Termés című folyóirat. Persze: sem Bánffy Miklós prózája, sem Reményik Sándor lírája, sem Tamási Áron novellisztikája, sem Dsida Jenő Psalmus hungaricusa nem függ össze mélyen a neoavantgárd törekvésekkel; így aztán nemlétezőnek kell tekinteni. (Ámde az avantgárdhoz oly közelálló erdélyi Bartalis János vagy Szentimrei Jenő neve sem íródott le A magyar irodalom történeteinek harmadik kötetében.) Végeredményben mit is várjunk egy olyan magyar irodalomtörténet-áttekintéstől, melyben Petőfi Sándor „megélhetési költőként” szerepel, s ahol 1848 azért fontos dátum, mert ekkor jelent meg Pesten egy kiadvány Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848-ik évre címmel… Bőséggel lehetne idézni, említeni ilyen és hasonló „furcsaságokat”. Leíródott ezeken a lapokon, rosszalló éllel – egyebek mellett – ilyesmi is: „(…) a XX. századi magyar kultúra egyik legnagyobb tehertétele az a hagyomány, az a »prófétai szerep«, mely Illyés Gyulától és Németh Lászlótól Juhász Ferencen és Nagy Lászlón Csoóri Sándorig követett minta lehet (…)”. Jelen van ezekben a kötetekben – méghozzá erős hangsúllyal – a közösségi indíttatású, nemzeti és társadalmi kérdések iránt érzékeny irodalmisággal való „leszámolás”. „Juhász Ferenc, Nagy László és társai olyan vita részesei, amely részben kilép az irodalom s általában a művészet közegéből a társadalmi kérdések megoldásának terepére” – írja az egyik szerző. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című remekművét nem is említi meg a kötet. /Nagy Pál: Ami benne van – és ami hiányzik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

2009. február 21.

Csíkszeredai és kézdivásárhelyi megálló után február 20-án Árkoson zárta székelyföldi felolvasó körútját az Erdélyi Magyar Írók Ligája, A körút résztvevői Király Zoltán, Farkas Wellmann Endre, Gáll Attila, továbbá a sepsiszentgyörgyiek, Farkas Árpád, Bogdán László és Szonda Szabolcs költők. /(vop): A költészettel jelzett tüzecske körül. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 21./

2009. február 23.

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson szervezett író-olvasó találkozót február 20-án. A Sepsiszentgyörgyön élő Farkas Árpád, Bogdán László és Szonda Szabolcs, valamint a Kolozsvárról érkezett Király Zoltán, Gáll Attila és Farkas Wellmann Endre költők olvastak fel verseikből. Az árkosi találkozó az E-MIL székelyföldi felolvasó körútjának utolsó állomása volt, előtte a csíkszeredai Corvina Könyvesházban is fellépett a Kolozsváron élő költők csapata, kiegészülve a liga más tagjaival, Lövétei Lázár Lászlóval, Molnár Vilmossal, Muszka Sándorral és György Attilával, az est házigazdájával. Kézdivásárhelyre is ellátogatottak a költők. Király Zoltán költő, az E-MIL ügyvezető igazgatója a kézdivásárhelyi találkozót tartotta a legsikeresebbnek. /Bonczidai Éva: Vita a tankönyvekről és a költészet hasznáról. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./

2009. március 17.

A vers és a versmondás iránti érdeklődés megőrzéséért állították össze az árkosi Szentkereszty-kastélyban bemutatott versműsorukat D. Vásárhelyi Katalin, B. Piroska Klára, Darvas László és Kalamár György színművészek. A 2000-ben a Charta Kiadónál megjelent Özönvíz című antológia hét költőjének – Bogdán László, Czegő Zoltán, Csíki László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Tömöry Péter, Vári Attila – verseiből készült műsort. Mindannyian a hajdani sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör napilap egykori újságírói voltak. /(vop): A vers él és élni fog. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 17./

2009. március 28.

Szilveszter László Szilárd 1976-ban született Marosvásárhelyen. Egyetemi tanulmányait 1999-ban végezte a Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, ugyanott szerzett doktori címet 2008-ban. Szakmai publikációi különböző hazai és magyarországi folyóiratokban jelentek meg Könyve /”Festett az arcom nékem is...” – Irónia a modern és posztmodern költészetben. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2009/ a két világháború közötti magyar líra és a kortárs erdélyi költészet ironikus jellemzőit tárgyalja az iróniafogalom alakulástörténetének dimenziójából. A filozófia, retorika és az irodalomelmélet klasszikusainak munkásságán kívül olyan szerzők műveinek elemzésére törekszik, mint Füst Milán, József Attila, Dsida Jenő, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Kovács András Ferenc, Visky András, Lövétei Lázár László. /Könyv az iróniáról. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 28./

2009. május 16.

Május 15-én megnyitották a Páskándi Géza állandó kiállítást az író szülőfalujában, Szatmárhegyen. A tárlat a községi könyvtár épületében kapott helyet. A kiállítás anyagát a Petőfi Irodalmi Múzeum adományozta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek, mely felajánlotta a község számára a gyűjteményt. A megnyitót az idén tizenkettedik alkalommal megszervezett Páskándi-megemlékezés keretében tartották. Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke, a megemlékezések főszervezője mondott beszédet. Páskándi-műveket adtak elő a Szatmárhegyi Általános Iskola tanulói. „A mai napon Páskándi Géza szelleme végleg visszaköltözik immár szülőfalujába, Szatmárhegyre” – mondta Günthner Tibor, az RMDSZ szenátora. A „... méltó túlélés a boldogság maga” címmel rendezett Páskándi-kiállítás több mint 50 tárgyat számlál, köztük Páskándival kapcsolatos dokumentumok hiteles másolatait, valamint fényképeket, melyeken együtt szerepel például Szilágyi Domokossal, Farkas Árpáddal, Sütő Andrással és Csoóri Sándorral. A kiállításon szerepel annak a román nyelvű bírósági végzésnek a másolata, melyben az 1956-os kolozsvári diákszövetségi reformtervhez fűzött kiegészítései miatt – rendszerellenes izgatás vádjával – hat év börtönre ítélték Páskándit. /Babos Krisztina: Megnyílt a Páskándi-tárlat. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 16./

2009. szeptember 21.

Újvárossy Ernő halálára emlékeztek az 1989-es események kiinduló helyszínén, a temesvár-belvárosi református templomban. Újvárossy Ernő Temesvár első halottja volt, 1989 szeptemberében találtak rá holtan a városszéli erdőben. Az 1989-es belvárosi templombővítés kulcsembereként kiállt református egyháza mellett, a folyamatos zaklatások, fenyegetések ellenére mindent megtett az építkezés előremozdítása érdekében – halálának okaira azóta sem derült fény. Tőkés László megidézte a húsz évvel ezelőtti idők hangulatát. Annak idején Újvárossy Ernő temetésén Farkas Árpád „Avaron” című versét idézték: „Orra bukva az avaron, / a veszélyt megkeresni, derékig csonterdőben is / csak menni, egyre menni, / mint kire országló erőt / s egy ilyen földet szabtak, / hogy óvja lélegzetenként / e keserves hatalmat!” /Tőkés László, EP-képviselő: Újvárossy Ernőre emlékeztek: „Orra bukva az avaron,/és menni tovább mégis”. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 21./

2009. december 19.

Megjelent Tündérország napszámosa (Benedek Elek-olvasókönyv), a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület, Bod Péter Megyei Könyvtár, Kovászna Megyei Művelődési Központ kiadása, Sepsiszentgyörgy. Írónemzedékek nőttek fel Benedek Elek fiai, Tamási Áron, Szentimrei Jenőék nyomában, a könyvben olvashatók Ferenczes István, Vári Attila, László Noémi, Bogdán László, Szabó Róbert Csaba, Fekete Vince, Szántai János és a Benedek Elek-kutatók, – örökséggondozók /többek között Szabó Zsolt, Bardócz Orsolya, Végh Balázs Béla, Kónya Ádám/ sorai. /Farkas Árpád: Tündérország napszámosa (Benedek Elek ölelő karjában). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 19./

2009. december 24.

Negyven évvel ezelőtt jelent meg a kilencek versantológiája Budapesten, az Elérhetetlen föld. Éppen abban az időben jelent meg Sepsiszentgyörgyön a Kapuállító irodalmi antológia, melyet fiatal szerkesztők, írók szerkesztettek /köztük Czegő Zoltán/. Egybeesés. Nem volt az véletlen, hogy a kilencek irodalmárcsoport tagjai járogattak Sepsiszentgyörgyre, Utassy József, Kiss Benedek, Kovács István, Oláh János, Mezey Katalin, aztán a tőlük fiatalabb Nagy Gáspár, de ő nem volt a kilencek között, fiatalabb volt s fiatalon ment bele a mindenségbe. Egymás után nőtt föl az úgynevezett első, majd a második Forrás-nemzedék, közülük Farkas Árpád, Magyari Lajos, Váry Attila, Csiki László és Czegő Zoltán az 1968-ban indult sepsiszentgyörgyi Megyei Tükörnél dolgoztak, alapító szerkesztők, kezdő írók, költők voltak. A kilencek a hetek után jelentkeztek Pesten, maguk is bolyban, mint az erdélyiek. 1968-ban a Korunk című kolozsvári folyóirattól jött le Szentgyörgyre Herédi Gusztáv szerkesztő. Azzal nyitott be, hogy látni akarja azt a csapatot, amelyik ilyen lapot szerkeszt. Herédi azután egy cikkben mondta: könnyű Dali Sándor főszerkesztőnek jó lapot csinálni öt költővel. A Szekuritáté számon tartotta őket. Ilia Mihály Szegedről, Czine Mihály Budapestről látogatott el hozzájuk. E két híres tanár küldte Sepsiszentgyörgyre a hallgatóit, menjenek magyar világot látni. Jöttek, hoztak könyveket, lapokat. A Kapuállító vakmerőség volt, ahogy a budapesti Elérhetetlen föld is, Nagy László előszavával. Czegő szerkesztette a kollégák s a közhangulat kérésére a második Kapuállítót, 1982-ben jelent meg. – Kaput állítottunk, elérhetetlen földekre, magyar kaput, összegezett Czegő Zoltán. /Czegő Zoltán: Kapuállítók az elérhetetlen földön. = Krónika (Kolozsvár), dec. 24./

2010. október 31.

Új főszerkesztője van a Háromszék napilapnak
Farcádi Botond megújulást ígér
Miután szeptember 30-án írásban nyújtotta be felmondását Farkas Árpád költő, publicista, aki tizennyolc évig töltötte be a főszerkesztői tisztségét, október 29-én megtartott szerkesztőségi közgyűlésén ismét lemondott. A szavazati joggal rendelkező harminc munkatársnak titkos szavazással kellett döntenie, hogy a két jelölt – Farcádi Botond és Csinta Sámuel – közül ki legyen Farkas Árpád utódja a főszerkesztői székben.
Miután a két főszerkesztőjelölt ismertette jövőbeli terveit az október 29-én megtartott szerkesztőségi közgyűlésén, a titkos szavazás nyomán Farcádi Botond tizenkilenc, Csinta Sámuel pedig tizenegy szavazatot kapott. Szombaton a részvényesek közgyűlésén a jelen levő tizenhárom tulajdonos közül tizenketten Farcádi Botond mellett voksoltak, neki szavaztak bizalmat.
A 27 éves Farcádi Botond, miután két esztendeig a Krónika országos napilapnál dolgozott, 2007-ben került a Háromszékhez, ahol ez év elején főszerkesztő-helyettes lett. Elmondása szerint nem a becsvágy, a karrierizmus, a törtetés, a pénz vezérelte arra, hogy jelöltesse magát, hanem a kötelesség, a bizonyítás vágya. Nagy felelősséggel járó tisztségét kihívásnak, esélynek tartja, hiszen tiszta a múltja, nincs semmilyen pártos vagy szervezeti elkötelezettsége.
Az új főszerkesztő a napilap függetlenségének a megőrzését, folytonosságát és ugyanakkor megújulását ígéri. A főszerkesztő-helyettes megválasztásáról a szerkesztőségi közgyűlés november folyamán dönt.
IOCHOM ZSOLT, Székelyhon.ro

2010. november 1.

Farcádi Botond a Háromszék új főszerkesztője
Nyugdíjjogosult életkorára hivatkozva lemondott tisztségéről Farkas Árpád, a Háromszék főszerkesztője, Farcádi Botond kollégánkat javasolván utódjául.
A pénteki szerkesztőségi közgyűlés, melyen Csinta Samu gazdasági rovatvezető is jelentkezett e funkcióra, titkos szavazással Farcádi Botondot választotta a lap főszerkesztőjévé.
Farkas Árpád tizennyolc éve vezeti a Háromszéket – mely ezalatt a romániai magyar sajtópaletta legfüggetlenebb és egyben legnagyobb olvasótáborral rendelkező újságjává vált, s számos díjjal (Bocskai-, Bethlen Gábor-, Árpád Fejedelem-díj) tüntették ki olyan magyar civil szervezetek, melyek nem kapcsolódnak sem kormányokhoz, sem pártokhoz –, ígérte, hogy a továbbiakban is támogatja Farcádi Botond és a szerkesztőség munkáját.
Farcádi Botond 1983-ban született Sepsiszentgyörgyön, a Babeş–Bolyai magyar–román szakos végzettje, öt éve gyakorolja az újságíró-szerkesztői szakmát. A lap nemzeti közösségünket szolgáló szellemi irányultságának továbbvitelét ígérve nyerte el a szerkesztőség többségi szavazatát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. december 21.

Könyvbemutató és lelkész-beiktatás az Új Ezredév Református Központban
Megemlékezés Újvárossy Ernő sírjánál
A forradalom 21. évfordulója alkalmából Újvárossy Ernőről emlékezett meg vasárnap délután Tőkés László EP-alelnök, Hermán János és Tolnay István egyházkerületi tanácsosok, Gazda István, az Új Ezredév református gyülekezet lelkipásztora és a gyülekezet néhány tagja a temesvári forradalom első halottjának kopjafájánál, az erzsébetvárosi temetőben.
A temetői áhítat során Hermán János egyháztanácsos felidézte az 1989-es belvárosi templombővítés kulcsembere, Újvárosi Ernő helytállását, aki a folyamatos zaklatások ellenére kiállt egyháza mellett és mindent megtett az építkezés előremozdítása érdekében. Halálának valódi oka máig ismeretlen, 1989. szeptember 18-án találták meg a holttestét a városszéli erdőben. Néma tüntetéssé alakult temetésén Farkas Árpád Avaron című versét idézték („Orra bukva az avaron / a veszélyt megkeresni, derékig csonterdőben is / csak menni, egyre menni”) A megemlékezés résztvevői a kegyelet koszorúját helyezték el Újvárossy Ernő kopjafájánál.
A megemlékezések az épülő Új Ezredév Református Központban folytatódtak, ahol Tőkés László EP-alelnök részvételével mutatták be G. Mátyus Melinda Színről színre – A temesvári református egyházközség forradalma 1989-ben című kötetét. A kötetből Balázs Attila színművész, a Csiky Gergely Színház igazgatója olvasott fel részleteket, Czári Tibor zeneszerző élő zongorajátékától kísérve. G. Mátyus Melinda könyvét Demeter Szilárd mutatta be, aki szerint a Színről színre című kötetben a református gyülekezet tagjainak személyes történeteiből mozaikszerűen áll össze az 1989-es forradalom története.
A könyvbemutatót követően ünnepi istentisztelet keretében került sor Gazda István lelkipásztor beiktatására. Igét hirdetett és a beiktatási szolgálatot elvégezte Tőkés László. A rendhagyó módon csak 12 év után beiktatott templomépítő lelkipásztort köszöntötték az egyházkerület és az egyházmegye jelenlevő lelkipásztorai, a történelmi egyházak, az RMDSZ és prefektusi hivatal képviselői. A jeles vendégek ez alkalommal meglátogatták az épülő Új Ezredév Református Központnak, a gyülekezeti teremnek is otthont adó E épületét. Tőkés László ez alkalommal kijelentette: reményei szerint a temesvári forradalom 25-ik évfordulóján (2014 decemberében –szerk.) sor kerülhet a Makovecz Imre által tervezett temesvári Református Központ felavatására.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)

2011. február 8.

Utunk-széli szobrok – kiállítás
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tisztelettel meghív minden érdeklődőt a Benczédi Sándor munkáit bemutató Utunk-széli szobrok című kiállítás megnyitójára.
A Haáz Rezső Múzeum és a Csíki Székely Múzeum közös rendezésében létrejött tárlat tisztelgés Benczédi Sándor (Tarcsafalva, 1912. szeptember 6. – Kolozsvár, 1998. január 3.) munkássága előtt.
A szobrász által megalkotott híres arcmássorozatból – amely a romániai magyar értelmiségnek állított emléket az 1970-es évek elején, és reprójukat az UTUNK folyóiratban mutatták be – a következő személyek arcmásai kerülnek kiállításra: Árkosi István grafikus, Banner Zoltán művészettörténész, Bene József festő, Benkő Samu történész, Bodor Ádám író, Bodor Pál közíró, Bözödi György író, Bretter György filozófus, Cseh Gusztáv grafikus, Farkas Árpád költő, Földes László esztéta, közíró, Fülöp Antal Andor festő, Gergely István szobrász, Gy. Szabó Béla grafikus, Incze János Dés festő, Jagamas János folklorista, K. Jakab Antal kritikus, Kányádi Sándor költő, Kós András szobrász, Kós Károly építész, író, Láng Gusztáv publicista, László Gyula régész, Lohinszki Lóránd színész, Murádin Jenő művészettörténész, közíró, Nagy Imre festő, Páll Lajos festő, költő, Páskándi Géza író, Sütő András író, Szervátiusz Jenő szobrász, Szilágyi Domokos költő, Szilágyi István író, Tamás Gáspár Miklós közíró, Vetró Artúr szobrász.
A kiállítást Veres Péter nyitja meg a Haáz Rezső Múzeum Képtárában február 10-én (csütörtökön), 17 órakor. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

2011. szeptember 28.

A nyelvújítás előtti csángó-magyar nyelv rímfaragója
Lakatos Demeter-emlékestet tart a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület pénteken 18 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának márványtermében. Halász Péter néprajzkutatóval, a szervezet elnökével beszélgettünk, aki jó barátja volt a csángó költőnek.
– Kérem, mutassa be Lakatos Demetert (fotó).
– Lakatos Demeter Szabófalván született 1911-ben, édesapját korán, már 1916-ban elvesztette, félárván nevelkedett. Viszonylag hamar megmutatkozott, hogy nem egy átlagos ember. Kovácsinasként kezdte, de elment Románvásárra dolgozni a csőgyárba, és vezetőmérnökként vonult nyugdíjba. A versírással már tizenéves korában foglalkozott, először csak román nyelven írogatott, ezek a költeményei meg is jelentek a különböző helyi lapokban. Elég sokat utazott az országon belül, Kolozsvárra is eljutott, ahol megismerkedett az akkori magyar értelmiséggel. 1935-ben Dsida Jenő megjelentette az első versét magyarul. Sokat biztatták, hogy magyarul írjon, de visszament Szabófalvára, és persze ott dolgozott a romani gyárban, de szabadidejében ontotta a verseket hihetetlen mennyiségben: magyarul és románul egyaránt. Magyarországi és erdélyi ismerősei különböző lapokban jelentették meg magyar költeményeit. Elsősorban Domokos Pál Péter hozta-vitte a verseit, de más, Moldvát járók is felkeresték őt. Én is hordtam ezeket a verseket. Különböző gyűjteményekbe, könyvtárakba beadtuk, ha valahol megjelent, a honoráriumot felvettük és elküldtük neki, így tartottuk a kapcsolatot. Sajnos, verseskötete, amíg élt, nem jelenhetett meg (1974-ben hunyt el – a szerk.), pedig Méliusz József, Farkas Árpád vagy Beke György próbálkoztak segíteni neki.
– Miért, az akkori rendszer üldözte, vagy más akadályai voltak ennek?
– Nem hiszem, ahogy én tudom, anyaországi vonatkozásban inkább a félreértéseknek volt ez köszönhető. Domokos Pál Péter elküldte ezeket a költeményeket Illyés Gyulának, aki inkább egy kezdő költő szárnybontogatását látta bennük, és nem egy huszadik században is élénken élő, értékes nyelvemléket. Lakatos Demeter nem járt magyar iskolába, román ortográfiával írta verseit, és olyan csángó tájszólást használt, hogy sokszor szavainak jelentését már nem értette a kortárs magyar irodalom. 1986-ban jelenhetett meg első verseskötete, de azt is az ELTE Nyelvészeti Tanszékének a nyelvjárási füzete sorozatában adták ki. 1988-ban az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem jelentette meg válogatott magyar verseit. 1992-ben szervezetünk, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület adta ki az összes magyar nyelven írt versét és szövegeit, akkor még Domokos Pál Péter is segítette a munkánkat, oroszlánrészt vállalva a szerkesztésben. – Említette, hogy Lakatos Demeter románul végezte iskoláit, és csak szóbeliség szintjén bírta a magyar nyelvet. Mégis versei, meséi nagyon elevenek, ahogy Beke György írta: „átlépte az irodalomtörténet kapuját: érdekességből örökség lett”.
– Szabófalva lakosságának nagy része a 20. század elején még jól tudott magyarul. Lakatos Demeter ezt a nyelvújítás előtti csángó nyelvjárást, amit a rímfaragásoknál is felhasznált, a szüleitől tanulta. Verseinek értéke, hogy nagyon sok olyan szót hoz vissza a köznyelvbe, melyek még a nyelvújítás előtt léteztek, de ezeket Szabófalván használják manapság is, mint például a „pogocsálás” kifejezés, ott viccelődést jelent. Ezenkívül gyönyörűek a költői képei, igazi poétához illőek. Készülve a közelgő emlékestre, újraolvastam verseit, és elámultam, milyen érzékletesen mutatja be a moldvai tájat, az ottani paraszti élet nehézségeit és szépségeit, a pásztorlányokat, a szerelmet és az öregséget.
A szabófalvi, moldvai csángó költő születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett emlékesten többek közt Ferenczes István költő, Halász Péter néprajzkutató, Csoma Gergely fotóművész beszélget. Közreműködik László Ildikó, Ţâmpu Stelian – lujzikalagori csángó diákok, valamint a Csíkszeredában tanuló moldvai csángó diákok
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro

2011. november 3.

Circumdederunt
Kora szürkület volt, amikor édesanyámnak az életére törtek. Védekezni sem tudott: a saját kapujában agyba-főbe verték. Lila foltok éktelenkedtek a testén, arcát – a lélek tükrét – szeme sarkától a szája szögletéig szakították alja, középkori módon. A legrosszabbra készültem fel akkor. Mire hazajutottam, Isten tudja, honnan, tizenhárom öltéssel az arcán feküdt a kórházi ágyon és hálálkodott a fennvalónak, hogy évekkel ezelőtt megromlott a látása. Ha szemüvege meg nem védi, semmit sem látna bal szemére. Ha nem edződött volna testi-lelki nyomorúságokon, harmadnapjára temethettük volna. De meggyógyult, amennyire gyógyulhatott. Csak a tükörbe ne kellene nézni reggelente… Csak az utcára ne kellene menni többé…! Családunk valamennyi tagjában maradandó nyomot hagyott a szörnyűség. Az unokák rémültek meg a legjobban és ők dolgozták föl a leghamarabb. Édesanyám humorérzéke kivirágzott – ez a szerencséje! –, szemében azonban ott bújkál a páni félelem. A többiek fegyelmezik magukat. Én azóta nem kívánkozom haza. Ha mégis megyek, az anyám udvarolja ki. De nem kívánkozom. Karácsonyra sem. Halottak napjára sem. És örülök, hogy halottak napjára nem lett kötelezettségem. Elhunyt szeretteink haló poraikban is megbocsájtják, hogy iszonyom lett attól a helytől.
A gyertyalángot mégsem nélkülözhetem. Akárhol is lennék, vannak ott halottaink. Így van ez már a Kárpát-medencében: „apáink arcán járunk”. A Sétatéren is, ahol dübörögnek a munkagépek az 56-osok szerény emlékműve körül. „Halott virágok illatát nyögik a fák, és megrázkódik a táj, valami véget ért, valami fáj.” A halálra sebzett gesztenyetörzsek mint csontvázak a tömegsírból, meredeznek az ég felé. Már-már 56-osok. Dehogy akartak hősök lenni, dehogy akartak forradalmat! Élni szerettek volna, szeretni szerettek volna, nevetni, sírni, megöregedni csendben. Egyetlen gyertya lángja reszket értük, erre nem jár ma rajtam kívül senki. Tovább megyek. A Színházban ott sorakoznak a legendák az emeleti csarnok csendjében. Ők a Halott osztály, à la Tadeusz Kantor. És ott, az égi társulatban játszanak – velünk. Az emlékeinkkel. Ille Feri bácsi fogyó kellékeit, kenyeret és kolbászt osztogatott a nebulóknak anno. Az ember tragédiája… Nagy Dezsőtől nevet örököltem, van, akinek még eszébe jut, mit is. Jólesik, ha úgy szólítanak. László Gercsi bácsi négy esztendejét pazarolta ránk, hogy beszélni tudjunk. Az angyali hangú Kriza Ágnes csak felet, hogy lélegezzünk: az utolsó lehelletéig. Ott vannak mind, a Házsongárdban, meg itt vannak velünk.
A Szentegyház árnyékában Márton Áron szobra búcsújáró hely lett. A koszorúkat nem lopkodja senki, pislákol is mécses, mint imádság az oltárszekrény mellett. Mint vészkorszakban a lelkiismeret. Meg is ölel titokban, míg az alvó gyertyákat gyújtogatom a talapzatánál. Odaát, a minoritáknál ugyanilyen gyertyákat gyújtogatnak azok, akiknek ő viselte gondját, hogy be ne darálja a rendszer. Vajon ma hoz közülük valaki legalább egy lángot? Én mindenesetre viszek egyet hozzájuk, a kriptában nyugvókért, régi magyar lelkekért, akikkel nem gondol ma senki. Mert saját halottjaink vannak, birtokos ragozással. Egyszer egy esztendőben. Halottak napján felvirágozzuk sírjainkat – a magunkét, ahová készülünk titokban. Vonulunk mindannyian a Házsongárdjainkba, pedig a másvilágot nem lehet egyszeri látogatással megváltani, mint fix összegért a pár köbméter földet, mely ápol s eltakar. Mert nem takar: kiebrudalnak sírjainkból az élelmesebbek. Bánffy Miklóst még nem lehet. Berde Mózest még nem lehet. Szenczi Molnárt még nem lehet. Apáczait még nem lehet. Bölöni Farkast, Brassai Sámuelt, Jósika Miklóst még nem lehet. Dsidát, Szilágyit, Szentgyörgyit sem lehet. Kéler Ilonát már igen: a felejthetetlen művésznőt szépen elfalazzák a világ elől, mint ama régi lánykát a Bethlen utcából: ITFEKZIKPECHI THOLHERESIA NOSLEANIA KATAAD1585. A többieket már igen: süllyednek a tumbák, porladnak a címerek, olvadnak a halotti maszkok, a nevek lekopnak és kikopnak az emlékezetből. Ismeretlenek leszünk, mint a sírkert végében a honvédek: legfeljebb Kapronczai önkéntesek, egy-egy szánalomból égetett miligyertyával.
Mert…
„vannak vidékek ahol csak a hant
tudhatja már hogy ki nyugszik alant
régen kikorhadt fejtől a kereszt
a zsidók hamvát meg ne itt keresd
s ki érti már a megmohosodott
márványon az örmény föliratot”
 (A vendégszövegek Farkas Árpád, Kovács Ákos, ill. Kányádi Sándor tollából valók. Az idézett sírfelirat mai olvasata: Itt fekszik Pécsi Tölcséres János leánya, Kata, Anno Domini 1585)
LACZKÓ VASS RÓBERT 
Szabadság (Kolozsvár)

2012. február 20.

Új elnök az E-MIL élén
A költészet megmarad, a költők is maradnak, és az sem igaz, hogy nem olvassa már őket senki – ezekkel a Király László költő által megfogalmazott szavakkal jellemezhető leginkább a hétvégén lezajlott irodalmi fesztivál hangulata.
A háromnapos rendezvénnyel az Erdélyi Magyar Írók Ligája, közismert nevén az E-MIL ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban.
Csütörtök este Noszlopi Botond, a 2006-ban Méhes György-debütdíjat elnyert költő A szórakoztatás mesterfoka című kötetét mutatta be Murányi Sándor Olivér. A pénteki rendezvény a Holt Költők Társaságának, azaz a fiatalon elhunyt alkotóknak állított emléket. Jancsó Noémi, a 22 évesen halálra gázolt költőnő összegyűjtött írásait tartalmazó, A webkamera-arc című kötetet Egyed Emese méltatta. „Egy nagyon fiatal és mégis veleszületett bölcsességgel rendelkező lány keresi az élet értelmét, az elvesztett szolidaritást. Jancsó Noémi a belső titkokra figyelő szerző volt, aki arra törekedett, hogy valami teljesen újat kezdjen el, valamit egészen másként csináljon” – mondta az irodalomtörténész, majd átadta a szót a két éve elhunyt Jancsó Noémi barátainak, akik felolvastak a kötetből. Egykori pályatárs, Egyed Péter költő, író emlékezett az 1998-ban, 42 évesen eltávozott Veress Gerzsonra, akinek Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét mutatta be. „Mindig lobogna, a költészeti láz-állapot természetével születik és ezzel csatlakozik a Forrás második nemzedékéhez, főleg Király Lászlónak, Farkas Árpádnak és Csiki Lászlónak a láz-állapotához. A láz marad! – kiáltja versében” – idézte meg Veress Gerzson emlékét a régi barát.
Az E-MIL szombaton közgyűlésen döntött a tisztújításról, amelynek eredményeként László Noémi költőnő vette át az elnöki tisztséget Orbán János Dénestől. Az ügyvezető elnöki feladatokat Király Zoltán látja el, a választmány további tagjai Karácsonyi Zsolt, Gáll Attila és Fekete Vince. A közgyűlés után Bréda Ferenc mutatta be Egyed Emese Briszéisz című kötetét, Király László pedig Benő Attila A kórus és a kutyák című könyvét ismertette. A fesztivál méltó zárásaként ifjabb Fodor „Netti” Sándorral és zenekarával mulatozva kívántak egymásnak további sikeres tíz évet az erdélyi írók és irodalomkedvelők.
T. K. I.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. március 27.

Képes könyv-jelző Erdélyből
Noblesse oblige, azaz a nemesség kötelez – ötlött föl bennem a Kántor Lajos szerkesztésében a kolozsvári Korunk Komp-Press kiadónál 2011-ben megjelent Könyv, grafika – Könyvművészet Erdélyben (1919–2011) című kötetet lapozgatva. Nem kis merészség szükségeltetik ugyanis ahhoz, hogy ilyen tartalmi, formai, tér és időbeni mélységet sejtető, átfogó címhez igazodó kötet kerülhessen az olvasó asztalára. Hogy a külcsín megfeleljen a belbecsnek. Merthogy ez a mindenkori szép könyv és jó könyv ismérve.
A külcsín első szempillantásra vételezhető is: a kötet visszafogottan, nemesen elegáns külalakjával, tipográfiájával a nagy elődök nyomdokaiba lépett, de természetesen a modern kor követelményeivel, technikai lehetőségeivel is számoló Könczey Elemér hozzáértését, ízlését, ötletességét dicséri.
Ami pedig a belbecset illeti, a szerkesztő mindjárt a bevezetőben tisztázza: a kötet Korunk és Kriterion központú, tehát elsősorban a folyóirat és a könyvkiadó vonzáskörzetére helyezi a hangsúlyt, a két szerkesztőség holdudvarához tartozó könyves embereket, grafikusokat, írókat, műkritikusokat helyezi előtérbe. „Grafikus életművek, egykori Tóth Samu-tanítványoké, kerülnek a figyelem középpontjába”.
A múlt század eleji eseményekre, többek között a Kós Károly-féle, Sztánához kötődő manufakturális, darabonkénti „könyvtermelésre”, valamint a könyvtervezés és illusztráció két világháború közti látványos fellendülését elősegítő művészgárda tagjainak tevékenységére Murádin Jenő utal történelmi visszatekintőjében. És az Előzmények fejezethez tartozik Székely Sebestyén György színes helyzetképe is arról, miként estek a hozzá nem értés és politikai dogmák áldozatául Incze János Dénes meseillusztrációi. Majd a Kriterion műhelyébe nyerünk bepillantást Domokos Géza, Dávid Gyula, Árkossy István, Kántor Lajos és Csapodi Miklós Deák Ferencet, Cseh Gusztávot, Paulovics Lászlót, Tóth Lászlót, Árkossy Istvánt, Bardócz Lajost és Kancsura Istvánt bemutató méltatásai révén. Az írottak igazolásául szolgálnak a főként Kriterion munkatársak által készített színes könyvborítók.
A Korunk-közelben fejezet az 1960–2002 közötti Korunk számok könyvről, tervezésről, grafikusokról szóló anyagaiból nyújt ízelítőt, Kántor Lajos pedig a folyóirat arculatváltozásait és képanyagát elemzi: „...sorozatok, rovatok tördelésében, lapszámok vizuális tervezésében – mondhatni könyvgrafikai ötletek megvalósításában – sietett segítségünkre mindenekelőtt Deák Ferenc, mellette Cseh Gusztáv, Paulovics László, Árkossy István, Unipán Helga. A Korunk Galéria működése (1973 márciusától) erősítette ezeket a kapcsolatokat, a «honorálás» így válhatott jelentőssé.”
A könyvművészet és képzőművészet szimbiózisáról Deák Ferenc fejti ki nézeteit. Majd a Korunkban napvilágot látott illusztrációk (Árkossy István, Balázs Péter, Bencsik János, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Kopacz Mária, Paulovics László, Simon Sándor, Sipos László, Soó Zöld Margit, Surány Erzsébet, Tóth László, Unipán Helga munkái) kaptak helyet a kötetben, valamint többek között Gy. Szabó Béla, Szervátiusz Tibor, Plugor Sándor, Damó István, Unipán Helga, Buday György, Bencsik György, Sipos László könyvgrafikáiról szóló írások olvashatók Banner Zoltán, Bölöni Sándor, Farkas Árpád, Mezei József, Józsa István és ismételten Kántor Lajos tollából. Aki nem csak szerkesztette, hanem írásaival jelentős mértékben gazdagította is a kötetet. A Korunk értékteremtő és -közvetítő szerepének többrendbeli kidomborítása – részéről – egyfajta szolgálat. Aminthogy szolgálat a fiatal tehetségek istápolása is, akik írásaikkal, grafikáikkal szintén helyet kaptak az antológiában. Az erdélyi könyvművészet, grafika folytonosságáról Könczey Elemér, Damokos Csaba, Keszeg Ágnes, Részegh Botond, Csillag István, Hajdú Áron kezeskedik.
Mint minden összegzésre törekvő kötet, természetszerűleg, a Könyv, grafika sem lehet mentes némi szubjektivitástól. Tény viszont, hogy nagy mértékben éppen a Korunk és a Kriterion teremtett leginkább lehetőséget a képzőművészek számára grafikusi, illusztrátori erényeik megcsillogtatására.
Némi hiányérzet azonban csak maradt bennem a kötet olvasását követően. Meglehet, ez már az én szubjektivitásom számlájára írható: a családi kedvencünknek, Fodor Sándor Csipikéjének konkrét alakot teremtő, kiváló illusztrátor és festő, Rusz Lívia nevét ugyanis hiába kerestem. Igaz ő főként a Napsugár jegyében alkotott, de ahogyan elvétve más műhelyek munkatársai is szerepeltek a kötetben, úgy neki is juthatott volna bár említésnyi hely. Ahogyan – többek között – például Andrásy Zoltánnak, Venczel Jánosnak is. Egyébiránt a Napsugár gyermeklap köré csoportosult kiváló grafikusi alkotóműhely – a régi és a jelenlegi – megérdemelne egy antológiát. Jelen kötet szereplőinek zöme „napsugaras” is volt, akikről Bálint Tibor találóan jegyezte meg, hogy „a szín és vonal bűvészeinek és bűvészinasainak egész serege fogott össze, hogy a lap homlokzatáról sugárzó fehér fényt felbontsa, mozgásba hozza, alkalmassá tegye tündérjátékokra, a képzelet röpítésére, vágyak és ébredő álmok beteljesítésére, múlt, jelen és jövő megelevenítésére.” .
Jó grafikusokról, szép könyvekről szépen szól a Könyv és grafika.
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. május 7.

Szent György-szobrot avatott Sepsiszentgyörgy
Jövök néha, hogy lenne,
ki György vitéz lovának
tenyérből cukrot ad.
Ideje volna végre
már kapni lándzsavégre,
s nemcsak bűvölgetni
ama sárkányokat!
Farkas Árpád: Farkas utca (részlet), 1972
Sokan gyűltek össze május 5-én, szombat este Sepsiszentgyörgy központjában, hogy egy rég várt pillanat tanúi lehessenek: sárkányölő Szent György, a város védőszentje, névadója szobrának avatásának (felvételünkön). Az évszázadok során számos képzőművész dolgozta fel Szent György legendáját, hogy magyar nyelvterületen épp a Kolozsvári testvérek, Márton és György alkotásának másolatai terjedtek el, az nem véletlen: az immár Sepsiszentgyörgy központjában is álló "kicsi gyönyörűség" – miként Vargha Mihály szobrászművész jellemezte – mindent magyaráz.
Régi adósságot törlesztettünk – kezdte ünnepi beszédét Antal Árpád polgármester –, hiszen számos városlakó gondolta úgy, egy modern Szent György-szobor mellett a klasszikusnak is helye lenne a városban. Ha a Jóisten ezt a régiót bízta ránk, köszönjük védőszentünknek, hogy az idők során vigyázott ránk, mert mi, székelyek mindig egyik kezünkkel dolgoztunk, a másikkal harcoltunk, és ez most sincs másként, ma is akadnak, akik el akarják venni szülőföldünket – figyelmeztetett a polgármester. De e szobor is kifejezi ragaszkodásunkat szülőföldünkhöz, akaratunkat, hogy harcolunk érte – zárta rövid beszédét, majd Lestyán Goda János szobrászművésszel leleplezték a szobrot.
A sanyarú sorsra jutott közösség felszabadítását megjelenítő Szent György-legenda számos költőt is megihletett, Juhász Gyula költeményét Nemes Levente, Lucian Blaga versét Camelia Paraschiv tolmácsolta. Damokos Csaba elmondta, a szobrot olyképp helyezték el, hogy figyelembe vették a majdani városrendezési tervet, majd utalva a polgármester korábbi szavaira – hogy a modern Szent György-szobor is megmarad helyén, a klasszikus felállítása után nem távolítják el – saját értelmezését ismertette: miként az ember is más ruhában jár szórakozni, mint templomba, az áruház előtti alkotás legyen a koncertes, bulis jelképe, ez meg a komolyabbik, elgondolkodtatóbb szimbóluma a városnak. Vargha Mihály kiemelte, az 1373-ban készült eredeti szobor (ma a prágai Hradzsinban áll) a világ művészettörténetében mérföldkő, remekmű, melyről másolatot készíteni azzal egyenértékű alkotást eredményez, üzenete pedig változatlan: benne van múltunk, jelenünk, ember és természet egysége.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. június 5.

Százkötetes Székely Könyvtár
Megjelent a Székely Könyvtár első öt kötete, a következő öt novemberre kerül ki a nyomdából. A Székelyföldről szóló vagy székely szerzők által írt kötetekből álló sorozat száz kiadványát tíz év alatt jelentetik meg.
Az első öt kötetet a június 7. és 10. közötti kolozsvári Ünnepi Könyvhéten is kézbe vehetik az olvasók – mondta el Lövétei Lázár László, a könyvsorozat kiadását kezdeményező csíkszeredai Székelyföld folyóirat főszerkesztője. Az eddig megjelent kötetek: Mikes Kelemen Törökországi levelek, Székely népballadák, Kányádi Sándor Válogatott versei, Tamási Áron: Ábel a rengetegben és Bözödi György: Székely bánja. A következő öt kötet: Apor Péter történetírásai, Benedek Elek székely népmeséi, Zsögödi Nagy Imre feljegyzései, továbbá Tamási Áron regénytrilógiájának második része, az Ábel az országban és Farkas Árpád válogatott versei.
A Hargita Kiadó által a Hargita megyei tanács Hargita megyei tanács támogatásával elindított sorozatról Lövétei Lázár László elmondta, hogy nincs végleges listájuk, várják a javaslatokat a székelység írott kultúrájának alapművei sorába. A kiadók szándéka, hogy a szépirodalom és a társadalomtudományok köréből válogatott, Székelyföldről szóló vagy székely szerzők által írt száz könyv "szellemi minimumként" legyen forgatható. Lövétei Lázár László a két világháború közötti Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadói vállalkozásához hasonlította a mostani sorozatot. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. június 30.

Bunkók árnyékában
Nem sejthettük volna, hogy annyi életbe vágó, mitikusan szép halál-novella után Nyirő Józseffel is továbbíratja sorsát az utolsó kopjafa árnyékában hőn szeretett Székelyföldjének mindenkori román kormánya, hazai magyar pártosai és pártütői s az anyaországi balliberális sajtó-siserahad.
Mert ami véle történik, az valóságos Nyirő-novella.
Magyar állami közbenjárás szükségeltetett a végakarat szerinti újratemetéshez, s mire Spanyolhonból errébb hozván elhamvasztották, már fenték vasaikat a választási gyászhuszárok, s egy sajtóbéli gyászbagoly huhintására végveszélybe került a román államiság is. Tettek róla. Kopók hada vadászott a Hargitán urnák, út menti porok után májusi harmatot. Az ellenség azonosítása lassan ment, nem csoda, hisz oly mély feledésre ítélték több mint fél századon át, s most a románellenesség bélyegének rásütésére hiába dúlták fel a levéltárakat (akárcsak Ceauşescu-időket átélt mai magyar írók életében sem tudtak följegyezni többet – 12 dossziém tanú rá – magyar nacionalista, államellenes tendenciáknál) – minden konkrét bizonyíték nélkül. Hát inkább szélnek eresztették az országos főlevéltárost, ráparancsoltak az új prefektusra: nézze semmibe, hogy ötvenkilenc éve alaposan elhunyt, frissen hamvasztott halottról van szó, mert ha hazai földbe dugják, veszélyezteti Románia integritását.
Most ott tartunk, hogy Nyirő nevétől zeng a fél világ (ezért honi magyar pártvezér költőink arccal mindig a hatalomnak némán rosszallólagosak, míg a Nagy Prókátor fasisztázik), s mint a rossz anyósviccben, homokórába szórnák hamvait, hadd dolgozzék, beste székelye! S akik biggyeszgetik rá a pöcsétet: „románellenes, fasiszta, antiszemita” – azt is tagadják, hogy olvasták valaha, vagy mindmáig találkoztak volna nevével. Védelmezhetnénk e vádak ellen, de a nem-olvasók hisztériája miatt fölöslegesen.
Boldogult úrfikoromban nem hittem volna, hogy a szemita-antiszemita métely még gyökeret ereszthet Erdélyben, a kisebbségben élő népek egymásrautaltságában. S ma is remélem, erősebbek ennél könyvei, melyek máris újra ellepik a polcokat; Illés Bélákon, Gergely Sándorokon, Gábor Andorokon iskolázott kétségbeesett magyartanárok unokái, fölnézve a számítógépből, böngészik a székely havasok könyveit, Uz Bence csalafintaságait, miközben Hitler, Horthy, Szálasi kísértetének visszajárásáról hiába csaholnak hazug és rettegő politikagyárosok.
Ocsú belőle is kihull, tiszta szem megmarad, míg a homokóra méri e nyavalyás időt. Tény, hogy a székely néplélek egyik legjelentősebb ismerőjének és továbbsugárzójának végakarata mindenképp teljesül: „Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, szebbüljön a világ...” Farkas Árpád
3szek.ro. Erdély.ma

2012. július 15.

Száz kötetesre tervezik a Székely Könyvtár könyvsorozatot
Megjelent a Székely Könyvtár első öt kötete, a következő öt novemberre kerül ki a nyomdából. A Székelyföldről szóló vagy székely szerzők által írt kötetekből álló sorozat száz kiadványát tíz év alatt jelentetik meg.
Az első öt kötetet a június 7. és 10. közötti kolozsvári Ünnepi Könyvhéten is kézbe vehették az olvasók – mondta Lövétei Lázár László, a könyvsorozat kiadását kezdeményező csíkszeredai Székelyföld folyóirat főszerkesztője valamint a Hargita Kiadó vezetője.
Már megjelent a Mikes Kelemen törökországi levelet tartalmazó kötet, a Székely népballadák, Kányádi Sándor Válogatott versei, továbbá Tamási Áron Ábel a rengetegben című regénye és Bözödi György Székely bánja című műve.
A következő öt kötet Apor Péter történetírásai, Benedek Elek székely népmeséi, Zsögödi Nagy Imre feljegyzései, továbbá Tamási Áron regénytrilógiájának második része, az Ábel az országban és Farkas Árpád Válogatott versei lesznek.
A Hargita Kiadó által a Hargita Megyei Tanács támogatásával elindított sorozatról Lövétei Lázár László elmondta, hogy nincs végleges listájuk, várják a javaslatokat a székelység írott kultúrájának alapművei sorába.
A kiadó szándéka az, hogy a szépirodalom és a társadalomtudományok köréből válogatott, Székelyföldről szóló vagy székely szerzők által írt száz könyv „szellemi minimumként" legyen forgatható. Lövétei Lázár László a két világháború közötti Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadói vállalkozásához hasonlította a mostani sorozatot.
A székleykonyvtár honlapja.
Kultúra.hu
Erdély.ma

2012. november 17.

Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (Székely könyvtár)
„Bezzeg régen” – kezdi Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae című könyvének Tizenkettődik cikkelyét, s első olvasás után még mi is elintézhetjük egy ilyen felkiáltással a Metamorphosis...-t:
Hatvanévesen írta a könyvet az öreg, naná, hogy szebbnek és jobbnak látta fiatalságát, mint az 1730-as éveket! S mintha maga Apor Péter adná a lovat alánk, hogy elhamarkodottan ítéljünk! Mert íme, mit ír ez a „vén reakciós” (ahogy egyik méltatója nevezi Aport) könyve utolsó soraiban: „Isten tudja, ír-e utánam valaki, vagy sem; azér írám le, hogy (...) az maradváink emlékezzenek meg régi alázatos együgyűségiben Erdélynek gazdagságáról, az nájmódi mellett való koldusságáról”. S ami ezeket a sorokat megelőzi, tényleg nem sokkal több afféle részletező (igaz, rendkívül plasztikus, felbecsülhetetlen művelődéstörténeti értékeket rejtő) leírásnál mindenről, ami régi, ami tehát jó (ételről, italról, edényekről, bútorokról, ruházatról, táncról, kocsikról, temetési és lakodalmi szokásokról, szitkozódásról és alázatosságról), illetve mindenről, ami új, ami „német”, ami rossz, ami megváltoztatja a szokásokat, a gondolkodásmódot, még a nyelvet is (gúnyolódik is eleget Apor a jövevényszavakon, igaz, szójátékai inkább bájosak, mint szellemesek: „reggeli kávé, herbathé, csukolátának híre sem vala; ha valakinek azt mondottad volna: kell-e thé, talám azt tudta volna, hogy tezed” stb.). Első olvasásra tehát „csak” nosztalgiázó visszaemlékezés Apor Péter könyve. De csak első olvasásra! Van a Metamorphosis... Ötödik cikkelyében egy igen érdekes mondat: „én is az mostani felfordult világhoz alkalmaztatom írásomat” – veti oda hanyagul (vagy nagyon is tudatosan!) Apor Péter, s ez az ártatlan elszólás (vagy gondosan elrejtett kulcsmondat!) alaposan elgondolkodtatja az olvasót. Mert miről is van szó?! Apor Péter 1676-ban született, tehát már 14 éves volt I. Apafi Mihály halálakor. Apafi Erdélyéről sokan sokfélét írtak már, de az tény, hogy a II. Rákóczi György okozta felfordulás, illetve a török büntető hadjárata után az Apafi-féle Erdély már nem „tündér” (értsd: változékony) ország, hanem valamiféle jótékony mozdulatlanságot élvez. Függetlensége ugyan csak látszatfüggetlenség, de mégis függetlenség, ahol egy-két kivégzést leszámítva béke és nyugalom honol. És mi következik Apafi után? A felszabadító háborúk, azaz a török kiűzése a Kárpát-medencéből, a Habsburg-uralom konszolidációja Erdélyben is stb. Tehát minden „az nájmódi, újmódi, rosszmódi szerint” folyik: Apafi Erdélyének „patriarchális” társadalmi viszonyai helyett haszonlesés és címkórság („az Rákóczi Ferenc fejedelem motusa után mennyi báró, mennyi gróf lett, hosszú volna leírni, mert teli vélek az ország”), a régi „nyájasság” helyett erkölcsi züllés („Jut eszemben, gyermekkoromban, hogy egy fattyazó kurva vala Torján, meg is hala az szülésben, annak olyan híre volt, hogy kurva, mintha valami nagy csuda történt volna; de most bizony nem csuda, és talám olyan ritka most az jámbor, az mely ritka volt abban az időben az kurva”) stb. Nem is maga a változás, sokkal inkább a változás mérete a legszembeötlőbb Apor könyvében. Hiszen Habsburg-konszolidáció ide, katolikus restauráció oda: a XVIII. századi erdélyi magyar ember lelkében bizony ott kísért a jövő bizonytalansága. Ha túlozni akarnék, azt mondanám, hogy Apor Péter könyvében a barokk embere vágyódik vissza a hosszúra nyúlt erdélyi magyar reneszánszba. Bár az is lehet, hogy nem túloznék nagyot; talán épp ezért lett Apor könyve olyan, amilyen lett: olyan részletező, olyan barokkosan körmondatos, olyan „elvágyódó”...! Nekünk, székelyföldieknek külön öröm, hogy Apor könyve székely nyelvjárásban íródott. Hogy miben áll ennek a nyelvjárásnak a jellegzetessége, azt most nem részletezném, inkább meghagyom az olvasónak a felfedezés örömét. És még valami miatt nagyon tudom ajánlani a Metamorphosis...-t: tudjuk Apor Péterről, hogy bár nem szerette az új világot, mégis „kiegyezett” a nagy olvasztótégellyel, a Habsburg-birodalommal (sőt: könyve egyik díszkötéses példányát – átok terhe mellett – a Guberniumra bízta megőrzés végett). S ha már az olvasztótégelynél tartunk: a Metamorphosis...-t olvasgatva egyre gyakrabban vágyódtam vissza gyermekkoromba, Ceauşescu Romániájába! A Nobel-békedíjjal frissen kitüntetett Európai Unióból! Uramisten!, kérdeztem rémülten, vajon hányan lehetünk ilyen „vén reakciósok” az Unióban?!
Lövétei Lázár László
Megjelent a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat újabb öt kötete. A Székelyföldről szóló vagy székely szerzők által írt kötetekből álló sorozat száz kiadványát tíz év alatt jelenteti meg a Székelyföld folyóiratot kiadó Hargita Kiadóhivatal Hargita Megye Tanácsának támogatásával. Olyan, a székelység múltjával és jelenével foglalkozó kötetek kiadását tervezik, amelyek nemcsak székely magyar öntudatunk megerősödését segítik elő, hanem élvezetes olvasmányul is szolgálnak. Az eddig megjelent kötetek:
Székely népballadák Mikes Kelemen: Törökországi levelek, Tamási Áron: Ábel a rengetegben, Bözödi György: Székely bánja, Kányádi Sándor: Válogatott versek, Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae, Benedek Elek: Székely népmesék, Farkas Árpád: Válogatott versek, Tamási Áron: Ábel az országban, Zsögödi Nagy Imre: Följegyzések. A kötetek egységára 35 lej (2500 Ft), előfizetőknek 25 lej (2000 Ft). Előfizetési szándékát, kérjük, jelezze a 0040 266 311 775-ös telefonszámon vagy a szekelyfold@hargitamegye.ro e-mail címen.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. november 22.

Szerkesztőségünkbe látogattak a néppárt képviselői
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az alakulat sepsiszéki-erdővidéki szenátorjelöltje, valamint Sánta Imre, a néppárt sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje tegnap délelőtt a Háromszék szerkesztőségébe látogatott. A két politikust Farcádi Botond főszerkesztő, Farkas Árpád szerkesztőbizottsági elnök, Ferencz Csaba gazdasági ügyvezető fogadta. A találkozón többek között az erdélyi és a székelyföldi magyarság pártpolitikán túlmutató sorskérdéseiről, az autonómiatörekvésekről, a szombatra tervezett sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetésről esett szó.(H.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 211-227




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998