udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 1375 találat lapozás: 1-30 ... 1321-1350 | 1351-1375
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Frunda György

2016. február 10.

Jelentett is, meg nem is Frunda
A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (SZIVOT) archívumában jelenleg megtalálható megfigyelési, valamint hálózati dossziék alapján kijelenthető, hogy Frunda György és az állambiztonsági szervek viszonya hullámzó volt: a „közeledés” időszakait minden esetben „elhidegülés” követte, és bár az ügyvéd soha nem utasította el egyértelműen az együttműködést, azonban vigyázott arra, hogy beszámolói mindig az általánosságok szintjén mozogjanak – állapítja meg az Átlátszó Erdély.
A blog újságírója kikérte a SZIVOT-tól a Frunda Györgygyel kapcsolatos iratokat, s bár azoknak csupán egy részét bocsátották rendelkezésükre, azok ismeretében úgy tűnik, Frunda felhasználta a Securitátét útlevélszerzésre, de csupán jelentéktelen jelentéseket írt. A teljes írás itt olvasható: http//erdely.atlatszo.hu/2016/02/09/jelentett-is-meg-nem-is-itt-van-fruda-szekusdosszieja/  PORONDON A REGIONÁLIS PÁRTOK. A politikai pártokról szóló új törvény hatályba lépése óta, mely szerint a legalább 25 ezer tag helyett három is elég, a Bukaresti Törvényszéken 86 új párt bejegyezését kezdeményezték. A bejegyzést kérők nem mindegyike kapott kedvező választ a bíróságtól. Ennek megfelelően eddig csak 29 párt esetében született kedvező döntés, a többit vagy már elutasították, vagy még mindig vizsgálják a benyújtott dokumentumaikat. Az új szervezetek között sok a regionális jellegű: a fővárosban például az Egységesen Megmentjük Bukarestet és a 200-an Bukarestért Párt, de vidéken is számos ilyen zsebpárt alakult: az Argeşért és Muscelért Párt, a Mi Vranceánk Párt, a Galaciak Pártja, a Botosányiak Pártja. És sok bizarr nevű és világos program nélküli párt is létrejött: a Gétodácia Párt, a Romániai Kalóz Párt, a Szabad Emberek Pártja vagy a Humanista Erő Pártja. A bukaresti törvényszék el is utasította néhány ilyennek a bejegyzését: a III. Erő Forradalma Pártét, az Autonóm Konzervatív Dácizmus Pártjáét, az Új Forradalom Pártét vagy a Fogarasföld Pártjáét. (Főtér)
A SZOCDEMEK NAGY DOBÁSA. „Jó” nevű jelölttel száll be a kolozsvári polgármesteri székért folyó harcba a Szociáldemokrata Párt: Aurelia Cristea parlamenti képviselőt indítják. Cristea valamelyik Ponta-kormányban a társadalmi párbeszédért felelő tárca nélküli miniszteri tisztséget töltötte be, de neve inkább azért ismert, mert ő kezdeményezte azt a törvényt, amely betiltja a dohányzást a zárt nyilvános helyiségekben. (Transindex) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. február 10.

Jelentett is meg nem is: itt van Frunda szekusdossziéja
Legalább egyszer kérte a Securitate segítségét az útlevél megszerzéséhez Frunda György. Az akkoriban ügyvédként praktizáló Frunda jelentéseivel azonban elégedetlen volt a kommunista titkosszolgálat.
„Ez a teljesen jelentéktelen vázlat nem jogosítja fel Önöket arra, hogy a szerzőjét fellengősen informátornak nevezzék. Minden jel arra mutat, hogy egyelőre ő nem informátor, és nem is lesz soha informátor. Legalábbis én szkeptikus vagyok, de jóindulatúan hagyom magam meggyőzni az ellenkezőjéről, ha érvelni tudnak emellett. (…) Kötelességük mindent megtenni annak érdekében, hogy ebből az emberből egy hasznos informátor legyen, olyan, amilyen lehetne, ha akarná.”
Ezeket a szarkasztikus mondatokat Roman Chercheş alezredes, a Maros megyei Securitate hármas, tehát kémelhárítással foglalkozó osztályának a vezetője firkantotta egy kétoldalas, 1987. november 12-én kelt beszámolóra, amelyben Frunda György európai útját részletezi.
Talán ezek a dühösen odafirkált sorok jellemzik a legjobban azt a folyamatos macska-egér játékot, melyet a Securitate és az akkoriban fiatal ügyvéd játszott 1979-től 1989-ig.
Útlevélhez kérte a Securitate közbenjárását
A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) archívumában jelenleg megtalálható megfigyelési, valamint hálózati dossziék alapján kijelenthető, hogy Frunda és az állambiztonsági szervek viszonya hullámzó volt: a „közeledés” időszakait minden esetben „elhidegülés” követte, és bár az ügyvéd soha nem utasította el egyértelműen az együttműködést, azonban vigyázott arra, hogy beszámolói mindig az általánosságok szintjén mozogjanak.
A birtokunkban levő iratok szerint a Nyugatra utazni vágyó, a ’80-as években nagyvilági életet élő marosvásárhelyi ügyvéd egyszer biztosan, de talán kétszer is igényelte a Securitate segítségét, hogy külföldre utazhasson.
Hazatérve azonban kijátszotta az „ellenszolgáltatást” váró kommunista titkosszolgálatot: ha jelentett is, az általa szolgáltatott információk elmaradtak a várakozásoktól, illetve egyáltalán nem is jelent meg a találkozókon.
Frunda mindent tagad
1989 óta Frunda György látványos politikai karriert futott be: 1990-től az RMDSZ parlamenti képviselője, a román parlament alkotmány-szerkesztő bizottságnak titkára, 1992-től 2012-ig az RMDSZ Maros megyei szenátora, 1996-ban és 2000-ben az RMDSZ államelnök-elnökjelöltje.
1992-től az Európa Tanács Közgyűlése román küldöttségének a tagja, 1996-tól két mandátumon keresztül az Európa Tanács Európai Néppárt Csoportjának alelnöke, 2004-től az Európa Tanács Európai Néppárt Csoportjának alelnöke.
Frundáról az utóbbi években rendre bukkantak fel olyan információk, miszerint együttműködött a Securitatéval. Ezt a volt RMDSZ-szenátor minden esetben tagadta, azt állítva, hogy épp ellenkezőleg: a kommunista titkosszolgálat meghurcolta őt. 2006-ban a Transindex hiába kérte Frundát, a dossziék publikálásával vessen véget a sugdolózásnak.
A CNSAS kollégiuma a rendelkezésre álló iratok alapján egymás után háromszor, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban is azt a döntést hozta, hogy Frunda nem működött együtt a Securitatéval. Tavaly áprilisban a téma ismét előkerült annak kapcsán, hogy Frunda megfigyelési és hálózati dossziéi új iratokkal gazdagodtak.
A CNSAS által 2015. április 21-én kiadott igazolás ezeknek az új dokumentumoknak a fényében ismét megerősítette, hogy Frunda – legalábbis a Securitate-dossziékhoz való hozzáférésről szóló kormányhatározat értelmében – nem minősül informátornak, mivel nem jelentett ellenzéki tevékenységről, jelentései pedig nem korlátoztak alapvető emberi jogokat.
Az iratok egy részét kaptuk meg
Bár a CNSAS-tól minden, Frunda Györggyel kapcsolatos iratot kikértünk, valamiért az újonnan előkerült, 151103, 63615 jelzetű megfigyelési, valamint a 311811 jelű hálózati dossziét az olvasóterembe nem hozták ki, és arról fénymásolatot sem lehetett kérni.
Cikkünk ezért a Frunda-dossziék egy részén, a 072468 jelzettel ellátott megfigyelési, valamint a 156646 jelű hálózati dossziékon alapul, melyeket egyébként Frunda György is kikért.
Már ezekből a dokumentumokból is egyértelműen kiderül: Frunda részigazságot állít akkor, amikor arról beszél, hogy nem kollaboráns volt, hanem épp ellenkezőleg, meghurcolták. Az ügyvédről már csak azért sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Securitate áldozata volt, mert igénybe vette a kommunista titkosszolgálat segítségét, azt a látszatot keltve, hogy később majd honorálni fogja ezt a közbenjárást. Aranyifjak életét éli
Frunda György élettörténetének fontos mozzanata az apja, Frunda Károly, aki részt vett a Faliboga-csoport néven ismert ellenzéki szervezkedésben. Őt az 1956-os magyarországi forradalom utáni megtorlások idején bebörtönözik, és csak 8 évvel később, 1964-ben rehabilitálják, azonban szabadulása után sem él a családjával. Frunda Györgyöt az anyja neveli fel.
A Frunda-család számára meghatározó Faliboga-történetnek azonban csak utalások szintjén láthatjuk nyomát az iratokban; a dokumentumokból nem tűnik ki, hogy ez az epizód befolyásolta volna Frunda Károly fiának az életpályáját. A jelentésekben egyszer van megemlítve, hogy a fiatal Frunda arról beszélt, apja miatt komplexusok gyötrik.
Elsők között veszik fel jogra
Apjának a múltja ellenére Frunda Györgyöt elsők közt veszik fel a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Fakultására 1970-ben.
A birtokunkban levő jelentések a ’80-as években követik végig Frunda életútját. Ebben az időszakban Frunda György a harmincas éveiben jár, és az akkori lehetőségekhez mérten nagyvilági életet él.
Anyagilag máris révbe ért: anyjával él ugyan, de különbejáratú lakása van a családi házukban, egy, akkoriban státusszimbólumnak számító 1200-as Ladát vezet, és nem mellesleg jól is keres.
Válóperekre szakosodott ügyvédként nagyon sok ügyfele van, a korabeli igazságügyi-közigazgatási elittel is jó viszonyt ápol, sokan fényes jövőt jósolnak neki.
A szakma mellett azonban a társasági életet sem hanyagolja: egy ügyvédekből és színészekből álló társaság oszlopos tagja, gyakran látni vendéglőkben, a társasághoz elég gyakran külföldiek is csatlakoznak.
Jó megjelenésű, szeret sportolni, ráadásul művelt és kellemes beszélgetőpartner: nem csoda, hogy a nők buknak rá, ő pedig szívesen udvarol, azonban soha nem kötelezi el magát.
Korunk embere
Egy későbbi, 1987-es jelentésben már kevésbé hízelgő képet fest Frundáról egy „Adrian” néven jelentő személy, aki feltehetőleg egy idősebb kollégája.
„Már karrierje kezdetén azt mondták róla, hogy jó, ügyes szakember lesz. A kollégák, főleg az idősebbek, szimpatizálták. Okos, művelt, érdeklődő, sznob fiúnak tűnt. Nem hiszem (legalábbis én nem hallottam róla) hogy bárkinek érdek nélkül, teljesen ingyen szívességet tett volna. A kapcsolatai rendszerint profitról szólnak. Abban a pillanatban, hogy egy barátság már nem éri meg neki, megszabadul tőle, mint egy csomagolástól (…).
Ezzel elnyerte a ‘korunk embere’ címet, vagyis öntelt, skrupulusok nélküli, és fogékony mindenre, ami profitot jelent. Apropó a társadalmi vágyai: egy fiatal, kémiát végzett lánynak, akit egy évvel korábban ismert meg, kijelentette, hogy csakis egy szép, fiatal, egyetemet végzett lányt vesz majd feleségül, akinek háza és autója van, és akinek az apja befolyással rendelkezik.”
Ugyanebben az időszakban egy másik informátor, „Ludusan“ így jellemzi:
„(…) egy jó, szakmailag felkészült ügyvéd, széleskörű általános műveltséggel, bármilyen társaságot képes szórakoztatni. Bármit elmesél magáról, ha az a társaságban előnyére válik. Könnyen megközelíthető, szívesen szóba áll bárkivel, azonban nagyon gyanakvó, ha személyes kérdéseket tesznek fel neki. Ha dicsérik és hízelegnek neki, ha elhitetik vele hogy egy értékes ember, akkor nehéz, bonyolult szakmai kérdések megoldásában is fel lehet használni (…).“
A New York-i muzikológus Marosvásárhelyre látogat
1979 júniusában Frunda kérvényezi, hogy Amerikába látogasson. Történt ugyanis, hogy 1978 nyarán egy New Yorkban élő muzikológus, C. P. meglátogatta Amerikába emigrált anyja Marosvásárhelyen élő testvérét.
(A CNSAS-tól kapott iratokban, melyeket részben publikálunk is, számos megfigyelt magánszemély teljes neve szerepel. Mivel a történethez nem adnak hozzá semmilyen plusz információt, a cikkben csak a nevük kezdőbetűit írjuk ki azoknak a magánszemélyeknek, akik a jelentésekben felbukkannak. A publikálásra kerülő dokumentumokból is kitakartuk azoknak a neveit, akik nem közszereplők – szerk. megj.)
A rokon nem beszél angolul, C. P. tősgyökeres amerikaiként viszont sem magyarul, sem pedig románul nem tudott, ezért Frundát kérik meg, fordítson. Mivel épp volt pere Segesváron és Kolozsváron, az ügyvéd ezeket a városokat, sőt, „Drakula házát” is megmutatja C. P.-nek, akit annyira lenyűgöz, hogy meghívja magához.
A kiutazáshoz szükséges papírokat azonban nem könnyű megszerezni, és Frunda ezzel tisztában van. Egy – véletlen – utcai találkozáskor részletesen beszámol C. P. erdélyi útjáról, és az egyedülálló utazási lehetőségről Puskás Ferenc ismerősének illetve iskolatársának, aki a Securitate kötelékében dolgozik. Puskás kapitány a beszélgetést 1979. június 7-én egy jelentési jegyzékben foglalja össze, majd hozzáfűzi:
„Tudja hogy a kiutazás kérvényezése után ellenőrzik majd, de valószínűleg másoknál fognak érdeklődni, akik nem ismerik részletesen az ügyét. Ha őt személyesen nem keresik meg, akkor én tudjak felvilágosítással szolgálni, azonban nem kért ez ügyben segítséget tőlem. (…)”
„A szervek segítségére lehetne a két hónapig tartó úton és azután is, mivel kiterjedt kapcsolatai vannak a marosvásárhelyi fiatal értelmiségiek körében” – javasolta Puskás kapitány.
A kémelhárítás felfigyel rá
Egy nappal később, június 8-án a Frunda kérvényéről szóló jelentés végén ez áll: Frunda György a hármas igazgatóság (kémelhárítás) figyelmében van, kapcsolatban tartjuk (va fi menţinut în contact), hogy kiderítsük, alkalmas-e a felderítő tevékenységre (muncă informativă).
Mint hamarosan kiderül, Frunda elutasítással kapcsolatos félelmei nem alaptalanok. Egy 1979. szeptember 4-én kelt jelentésben egy informátor beszámol arról, hogy Kincses Előd, Frunda baráti társaságának állandó tagja mesélte: Frunda kérelmét negatívan véleményezték. Ez nagyon rosszul esett neki, azonnal fellebbezett a döntés ellen, és Bukarestig is elmegy, ha kell – mondta az informátor szerint Kincses.
Nem világos, mi történik a következőkben, mindenesetre szeptember 25-én „Wolf“ arról számol be, hogy Frunda az amerikai nagykövetségen járt, ahol megkapta a vízumot. Egy korábbi, szeptember 19-i jelentéshez az ügyön dolgozó Voşloban Emil kapitány ezt a megjegyzést fűzte:
„Frunda György a hármas osztály figyelmében van. Az Egyesült Államokba való távozása alkalmából kémelhárítási kiképzésben fog részesülni“.
„A gyakran hivatkozott szabadság egyfajta anarchia”
Frunda október 3-31. között az Egyesült Államokban tartózkodik, hazatérve, november folyamán részletesen beszámol útjáról. A tájékoztatók mellett a Securitate több informátort is a közelébe irányít, egyrészt azért, hogy ellenőrizzék a jelentéseket, nem keveredik-e ellentmondásba, kiderítsék, mi a véleménye az Egyesült Államokról, megváltozott-e a viselkedése, másrészt pedig hogy felmérjék, mennyire foglalkoztatják az ott szerzett kapcsolatok.
„Bár érdekes dolgokat látott, volt a Niagara vízesésnél és Kanadában is, három hét után elege lett, és a vízuma lejárta előtt hazajött. (…) A gyakran hivatkozott szabadság egyfajta anarchia, mindenki saját maga tesz igazságot, az egyén biztonsága gyenge. Mikor nem voltak otthon, a házigazdája lakását feltörték, és az összes pénzüket ellopták. Meglepődve tapasztalta az általános kultúra hiányát (…), az ember csak az egzisztenciájával törődik, a gazdagokat csak a profit érdekli” – számol be a Frunda által elmondottakról „Adrian”.
Főleg az amerikai magyar emigrációról érdeklődnek
Megfigyelhető, hogy a jelentésekben általában az amerikai magyar emigrációról, illetve a Marosvásárhelyről elszármazottakról szóló részek vannak aláhúzva. Kiderül, hogy Torontóban egy magyar vendéglőbe, a Csárdába is ellátogat, melynek tulajdonosa, F. T. barátja Domokos Gézának és Hajdu Győzőnek.
1979. december 5-én aztán egy jelentésben javasolják Frunda György beszervezését „a Marosvásárhelyre látogató külföldiek tevékenységének, viselkedésének és foglalatosságainak” megismerésére.
A jelentés felsorolja Frunda György azon ismerőseit, akik iránt a Securitate érdeklődik, majd hozzáteszi:
„október folyamán Frunda György turistautat tett az Egyesült Államokba. Indulás előtt kémelhárítási kiképzésben részesült, hazatérése után megkerestük, és műveleti szempontból érdekes részleteket mesélt. A beszélgetések során a jelölt megfelelő viselkedést tanúsított az állambiztonsági szervekkel szemben.”
„Emil” nem ír alá
A beszervezésre Frunda György lakásán került sor. A beszervezési utasítás szerint Voşloban Emil kapitánynak arra kellett felhívni a figyelmét, hogy az iránta és a Románia iránt különös érdeklődést mutató személyek kémek lehetnek, akikről hazafias kötelessége az állambiztonsági szervek számára információkat szolgáltatni.
Frunda Györgyöt 1979. december 19-én szervezik be, azonban elutasítja az írásos kötelezettségvállalást. „Amikor felvetettük azt, hogy hajlandó-e együttműködni az állambiztonsági szervekkel a külföldi állampolgárok és hazai kapcsolataik állambiztonsággal kapcsolatos problémáinak megoldására, a jelölt beleegyezett, hogy bármilyen problémában segítsen, amennyiben az nem haladja meg a lehetőségeit. (…) A jelölt kijelentette, hogy a támogatásról, valamint a titoktartásról való szóbeli ígérete, valamint a velünk szemben tanúsított korrekt magatartása elég garanciát kell jelentsen” – így Voşloban kapitány.
A tartótiszt arról is beszámol, hogy közös megegyezéssel az „Emil” álnevet választották, a találkozókra továbbra is Frunda lakásán kerül sor előre megbeszélt időpontokban, váratlan fejlemények esetén telefonon beszélnek meg időpontot. A beszervezés után nem sokkal megszüntetik Frunda felügyeletét, azonban levelezését figyelik, és informátorok továbbra is faggatják az amerikai útjáról.
„Emil” nyolcszor jelent
1980 folyamán „Emil” összesen nyolcszor jelent Marosvásárhelyre látogató külföldiekkel való találkozásokról, a külföldihez férjhez menni szándékozó szomszédjáról, valamint egy marosvásárhelyi gyökerekkel rendelkező amerikai látogatásáról (a jelentések a hálózati dossziéhoz csatolt mappában megtalálhatóak).
Ezek a Voşloban kapitány által leírt jelentések rövidek és tényszerűek, ha valakinek a viszonyulását/attitűdjét értékelnie kell, akkor Frunda minden esetben semlegesen vagy pozitívan nyilatkozik.
Függővé kell tenni
„Emil” tevékenységével azonban a Securitate nincsen megelégedve. Egy 1981. március 27-én kelt elemzési jegyzék hűvösen fogalmaz tevékenységéről: a „kis ország” problémakörben (problema Ţării mici)
„az együttműködés során az informátor egyes, operatív szempontból érdekes információkat szolgáltatott azokról a külföldiekről, akikkel érintkezésbe került, de nem egyezett bele, hogy írásos beszámolókat adjon. (…)
Nem rajong különösebben az állambiztonsági szervekért, de az általa átadott információk ellenőrzés során igaznak bizonyultak. Az ellenőrzési anyagokban nincsenek arra utaló jelek, hogy felfedte volna magát, vagy hogy ellenségesen viszonyult volna a szervekhez. Nem mondta azt, hogy a továbbiakban nem támogat.
(…) A nevezett társadalmi és szakmai státuszát, valamint a rendelkezésére álló hírszerzési lehetőségeket figyelembe véve javasoljuk az informátori hálózatban való megtartását, ezzel párhuzamosan pedig intézkedni kell, hogy az állambiztonsági szervektől függővé váljon.
(…) Komplex ellenőrzési/lehallgatási intézkedéseket foganatosítunk kompromittáló anyagok megszerzése céljából.“
Meg sem jelenik
1982. június 15-én aztán „Emil” feladását javasolják.
„(…) a találkozókon nem volt pontos, kifogásokat keresett arra, hogy ne adjon írásos jelentést. (…) 8, a tartótisztje által írt jelentése mellékelve (…) 1980 augusztusától egyáltalán nem lehet kapcsolatot létesíteni vele, ugyanis nem jelent meg a közös megegyezéssel rögzített találkozókon. (…)
Beszervezése óta nem lelkesedik az információszerzésért, megelégszik azon személyek nyilatkozataival, akik mellé irányítottuk. Olyan, az együttélő magyar nemzetiségű közösség ügyeivel foglalkozó személyek mellé irányítottuk, mint a svájci N. K., valamint a marosvásárhelyi Kincses Előd, azonban kitért (a feladat elől), azt mondva, hogy nem akar ilyen dolgokkal foglalkozni.
(…) Emil jó személyes tulajdonságokkal és sok hírszerzési lehetőséggel rendelkezik a szerveinket érdeklő személyek körében, azonban az együttműködés elutasítása miatt a hírszerzési hozzájárulása a lehetőségeinél alacsonyabb.”
Fokozottan figyelik
Alig egy hónapra rá, 1982. július 14-től aztán a Securitate elkezdi fokozottan megfigyelni Frunda Györgyöt, akinek ezúttal a „Furnea” nevet adják. Két informátort, „Adriant” és „Dorelt” irányítják mellé hogy felderítsék kapcsolati körét, viselkedését, azt, hogy mi foglalkoztatja, ki látogatja meg otthon, milyen külföldi állampolgárokkal tartja a kapcsolatot, és milyen természetűek ezek a kapcsolatok.
Utasítást adnak telefonbeszélgetéseinek lehallgatására, levelezésének a felbontására, a külföldi személyekkel vendéglőkben zajló találkozóin elhangzott beszélgetések rögzítésére. Ezen kívül munkahelyén beazonosítják azokat a kollégákat, akikkel közelebbi kapcsolatokat ápol, őket ellenőrzik, a hírszerzési szempontból érdekesnek tűnő kollégákat kihallgatják, és fontolóra veszik beszervezésüket.
Ebben az időszakban egy sor, véleményünk szerint kevésbé fontos jelentés születik a Frunda Györgyöt meglátogató külföldiekről: a nyugatnémet S. V.-ről vagy az izraeli B. P.-ről. Mintha a Securitate is érezné az üresjáratot: ezekről a találkozókról és kapcsolatokról érintőlegesen tesznek említést a későbbi belső levelezésben.
Figyelmeztetés és bírság egy dán lány miatt
Fontosabbnak bizonyul egy dán lány, D. A. B. látogatása. D. A. B.-vel az ügyvéd a román tengerparton, Mamaián ismerkedik meg 1982 augusztusában. Meghívja magához, a lány pedig október 2-án meg is érkezik az Otopeni repülőtérre.
Frunda személyesen várja Bukarestben, majd Marosvásárhelyre érve egy három éjszakára szóló szállodai foglalással próbálják kijátszani azt a 225/1975-ös rendeletet, miszerint magánszemély nem szállásolhat el külföldit saját lakásán. Mi több, a lányt Ratosnyára, Frunda egy barátjának a hétvégi házába is elviszi, ahol szintén három éjszakát töltenek.
„Azokban a körökben, melyeket látogat, néha nacionalista megnyilvánulásai vannak, bár általában ‘jó fiúnak’ igyekszik tűnni, aki a szakmáján, a művészeten és a barátokkal való fecsegésen kívül semmi nem érdekel.
A barátai között olyan, ellenséges megnyilvánulásokról ismert személyek is vannak, akiket a Securitate figyel. Kérjük jóváhagyni a (Frunda György) meghívását a székhelyünkre, a figyelmeztetését, valamint a megbírságolását“ – áll egy 1982. november 27-én kelt jelentésben.
Egy érdekes részlet, mely valamiféle személyes érdeklődésként vagy akár leszámolásként is értelmezhető: az írógéppel írt jelentésben eredetileg az állt, hogy Kocsis Petre és egy másik (olvashatatlan nevű) tiszt figyelmeztetnék Frundát. A második tiszt neve utólag tollal át lett húzva, helyette Roman Chercheş alezredesnek, a Maros megyei Securitate hármas osztályának a vezetőjének a neve olvasható.
Részletes nyilatkozatok
Frundát 1983. január 11-én részesítik figyelmeztetésben, melynek részeként az ügyvédnek egy sor, részletes nyilatkozatban kell tisztáznia, kivel hogyan ismerkedett meg, és pontosan miben is áll a kapcsolatuk.
Hangsúlyozza, hogy senkivel sem beszélt semmi olyasmit, ami érdekelheti az állambiztonsági szerveket. Megígéri, hogy a jövőben tiszteletben tartja a külföldiek elszállásolására vonatkozó törvényt, ezen kívül pedig kifizet 5000 lej bírságot (ez valamivel több, mint az egyhavi fizetése abban az időben).
Frunda 1983-ban európai körutat tervez, ezt azonban a Securitate negatívan véleményezi. „Figyelni a reakcióját az elutasítás után” – áll egy jelentésben. Egy 1983. június 1-én kelt dokumentum szerint Frundának a fellebbezését is elutasítják.
Gyakrabban találkoznának vele
Másfél évvel később, 1985 januárjában látszanak az első jelei annak, hogy a Securitate ismét keresni kezdi a kapcsolatot Frundával.
„Lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy ‘Furneával’ gyakrabban találkozzunk, hogy kiderítsük a politikai álláspontját, és hogy ebben az ügyben dönteni tudjunk”.
A Securitatén belül nem mindenki lelkesedik az ötletért: „azt hiszitek, elárulja a politikai pozícióját? Tévedtek. Sok sikert a beszervezéshez, és aztán majd beszélünk” – firkálta a lap szélére valaki.
1985 folyamán egy sor, viszonylag pozitív jellemzés születik Frundáról, a feljegyzések végén pedig kilátásba helyezik, hogy megkeresik, kipuhatolni, hogy be lehet-e szervezni vagy sem. „Pozitívan befolyásolni és a szervekhez közelíteni informatív kiaknázása céljából” – így az egyik megjegyzés.
November 30-án egy jelentés azt javasolja, zárják le a megfigyelését, mivel a figyelmeztetés óta megszakított minden kapcsolatot a külföldiekkel, és „korrekt módon viszonyul az országunk társadalmi-politikai helyzetéhez”.
Ismét utazna
Két évvel később, 1987-ben aztán Frunda ismét Nyugat-Európába utazna, megkeresve Puskás kapitányt, hogy segítsen neki útlevelet szerezni. Ezúttal nem „véletlenül” futnak össze az utcán: a találkozóra június 23-án Frunda kérésére a lakásán kerül sor, ott, ahol korábban a konspiratív találkozók is zajlottak.
„Meggyőződésem, hogy ezáltal Frunda György ‘segítséget’ keresett annak érdekében, hogy a kérvényét pozitívan bírálják el, mert nem biztos benne, hogy sikerül útlevelet szereznie. Ebből presztízskérdést csinál, több barátja is volt a közelmúltban külföldön, az ő kérését kétszer elutasították. (…) abban az esetben, ha jóváhagynák számára az ország időleges elhagyását, közeledne hozzánk, és támogató személyként (írásos kötelezettségvállalás nélkül) használhatnánk” – így Puskás kapitány.
A személyes kapcsolatfelvétel mellett június 25-én Frunda írásban is megkeresi a Securitatét. Felsorolja azokat az ismerőseit, ahol megszállna, illetve ismerteti a körút tervezett útvonalát, hozzátéve, hogy
„szakmai hivatásom részeként kötelességemnek érzem, hogy értesítsem az illetékes hatóságokat, ha az ország törvényeinek a megsértését tapasztalnám. (…)
Nem szükséges informátornak lennem ahhoz, hogy korrekt legyek, és tudomásukra hozzam az esetleges törvényellenes attitűdöket, melyekről tudomást szereznék“ – így Frunda, és megemlíti, hogy néhány évvel korábban figyelmeztetésben részesült, azonban a büntetést kifizette.
Beutazza Nyugat-Európát
Frunda külföldi útját jóváhagyhatták, mert 1987. november 12-i keltezéssel egy kézzel írott, két oldalas beszámolót találunk a külföldi útjáról.
Az ügyvéd részletesen beszámol arról, hogy szeptember 8. és október 23. között nyugat-európai körutat tett Magyarország, Ausztria (Bécs), Nyugat-Németországba (Nyugat-Berlin és Köln), Hollandia (Amszterdam, Hága és Rotterdam), Belgium (Brüsszel), Franciaország (Párizs és Strasbourg), majd ismét Németország (München és Garmisch-Partenkirchen) útvonalon. A beszámolóban kitér arra hogy útja során kivel találkozott, kinél szállt meg, ők kicsodák és hol dolgoznak.
Párizsban például egy volt iskolatársánál, Maria Mailatnál, a Szabad Európa Rádió egyik közreműködőjénél száll meg, aki vendégszeretően, de visszafogottan fogadja. Sehol nem volt szó politikáról vagy az ország biztonságát érintő kérdésekről – így az ügyvéd.
„A feljegyzés az indulás előtt megejtett kémelhárítási felkészítés alapján lett szolgáltatva” – így az oldal alján a megjegyzés. Erre az anyagra írta rá az elégedetlen Roman Chercheş alezredes a cikk legelején idézett sorokat.
Újból beszerveznék
1987. október 30-án Puskás Ferenc kapitány javasolja Frunda (újbóli) beszervezését.
„Az igazságügyben dolgozó értelmiségiek, valamint kulturális-művészeti érdeklődésű személyek körében kell egy olyan informátort keresni, aki velük jó kapcsolatokkal rendelkezik, főleg azért, mert a legtöbbjük gyanús külföldiekkel áll kapcsolatban, és más, a szerveket érdeklő tevékenységük is van” – így az indoklás.
Frunda azért is jó választás, mert közkedvelt, könnyen barátkozik, jól beszél angolul és németül, a külföldiek gyakran veszik igénybe tanácsait vagy jogi szolgálatait. Ha ez nem elég, közeli ismerősei vannak szinte minden európai országban, és ők főleg olyan értelmiségiek, akik Marosvásárhelyről emigráltak.
„Jó érzelmi kapcsolat”
Ami a lojalitását illeti, Puskás megjegyzi, hogy mielőtt külföldre utazott volna turistaként, az ő segítségét kérte, „jó érzelmi kapcsolat” alakult ki kettejük között. Másrészt jogi végzettsége és fejlett igazságérzéke miatt is garantált, hogy egy lojális és őszinte informátor lesz, ezt a korábbi érintkezések során is bizonyította.
A beszervezésre 1987. október 30-án (egy másik dokumentum szerint 31-én) kerül sor Frunda György lakásán.
„Minden a terveknek megfelelően haladt: Frunda nagyon elégedett és hálás a tiszt nyújtotta segítségért, részletesen beszámolt a külföldi útjáról, kivel találkozott és mit látott (erről külön jelentés is készült), ismét bebizonyítva: memóriája kiváló, és tehetségesen foglalja össze a tényeket és az eseményeket.
Felvetettük, működjön együtt velünk minket érdeklő információkkal, úgy, ahogy mi is segítettük, amikor szüksége volt rá. A jelölt kijelentette, hajlandó segíteni nekünk, azonban ne kérjünk olyan dolgokat, melyek az ügyvédi titok körébe tartoznak. Kijelentette, szakmája révén ismeri kötelességeit, ami a kompetens szervek értesítését illeti, amennyiben olyan információk birtokába jut, melyek fenyegetést jelenthetnek az állambiztonságra.”
Beszervezik, de nem dolgozik semmit
A tartótiszt beszámol még arról, hogy Frunda írásban titoktartási kötelezettséget vállalt, elkezdődött a kiképzése, a jelentéseit írógépen írja majd. Konspiratív neve: „Friciu” – írta Puskás kapitány a beszervezésről szóló jelentésben 1987. október 31-én. („Friciuról” ez az egyedüli említés, Frunda konspiratív neve a későbbiekben következetesen „Frend” lesz – szerk. megj.). Az iratcsomóban megtalálható a Frunda által szeptember 5-én kézzel írott írásos kötelezettségvállalás is.
„A beszervezés időpontjától mostanáig az informátor semmilyen információt nem szolgáltatott, és nem jelent meg a tartótiszttel való találkozókon” – áll egy, a beszervezés után egy évvel, 1988. december 20-án született elemzési jegyzékben, mely megemlíti, hogy az angol problémakör (problema engleză) átvétele óta a forrással nem léptek kapcsolatba.
Frunda közben tartja a kapcsolatot a külföldön élő ismerőseivel. A fent nevezett személy novemberben be lett hívva, és kilátásba lett helyezve, hogy döntenie kell – így az elemzés. Mivel nem dolgozik jelentős ügyeken, támogató személlyé lehetne minősíteni, feltéve, hogy együtt akar működni. Ha nem, akkor feladjuk, és megdolgozzuk (luat în lucru).
Egyébként Frundát ebben az időszakban (ismét) megfigyelik, telefonját lehallgatják, levelezését pedig 1988 februárjától felbontják. 1989-ben negatívan véleményezik az újabb kiutazási kérelmét, mivel informátorként „nem lojális és nem őszinte”, ellenségesen nyilvánul meg az állam- és pártvezetéssel szemben, sovén megnyilvánulásai vannak, arról beszél, hogy kisebbségiként nehéz karriert csinálni, mi több, Maria Mailattal, a Szabad Európa Rádió párizsi munkatársával is tartja a kapcsolatot (ez a „kapcsolat” egyébként egy Frunda által küldött karácsonyi üdvözlet).
Holnap publikálunk egy interjút, melyben Frunda György mondja el saját verzióját a Securitate-val való kapcsolatáról.
Sipos Zoltán. erdely.atlatszo.hu

2016. március 3.

Elhunyt Tokay György
Méltósággal viselt hosszú betegség után elhunyt Tokay György ügyvéd, újságíró, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő, volt román diplomata.
Tokay György 1939-ben született Kolozsvárott, jogi tanulmányait ugyanott végezte. Pályáját jogtanácsosként és újságíróként kezdte, a Vörös Lobogó című aradi magyar nyelvű kommunista pártlap publicistája volt 1968 és 1975 között. 1976-tól ügyvédként dolgozott a Ceaușescu-diktatúra bukásáig. A rendszerváltás napjaiban részt vett az aradi RMDSZ megalapításában, 1990-től 2004-ig parlamenti képviselője volt a fokozatosan román versenypárttá vált szövetségnek. 1997–1998-ban kisebbségvédelmi miniszterként működött.
A rendszerváltás utáni erdélyi magyar politika egyik legbefolyásosabb személyiségeinek egyike. Frunda György és Borbély László mellett részt vett a vitatott „neptuni találkozókon”. A hármak a Fekete-tengeri üdülőhelyen 1993 júniusában bármiféle felhatalmazás nélkül tárgyalásba bocsátkoztak a román államhatalommal, és beleegyeztek abba, hogy semmiféle akadályt nem gördítenek Románia Európa Tanácsba történő felvétele elé, vagyis a magyar érdek szempontjából tudatosan kihasználatlanul hagytak egy fontos külpolitikai lehetőséget. Elemzők az akkori egyeztetésekre vezetik vissza a magyar érdekképviselet későbbi kormányzati részvételét és tájbasimulását, a Demokratikus Konvenció 1996-os választási győzelme után.
Tokay György volt Románia első magyar származású nagykövete a rendszerváltás után. Két balti államban, Litvániában és Lettországban teljesített szolgálatot. Javára írható, hogy jelentős szerepet játszott az aradi Szabadság-szobor újbóli köztéri felállításában és a magyar középiskola önállósodásában – utóbbiért éhségsztrájkot is vállalt. Közéleti szereplőként ezeket nevezte legfontosabb megvalósításainak a 2012-es Aradi Magyar Napokon, amikor is bemutatták a Jó bolondok ügyvédje című, vele készült interjúkötetet. Ez volt egyébként a legutolsó nyilvános szereplése. Március 27-én lett volna 77 éves. Temetéséről később intézkednek. itthon.ma/erdelyorszag

2016. március 3.

A túlélés nagymestere 
Lassan szállóigévé lesz Fricz Tamás politológus azon diagnózisa, mely szerint Magyarország egy következmények nélküli ország. Szó, ami szó, nálunk bukni nagyon nehéz, pontosabban esetleges, a politikusi siker illetve kudarc nincs közvetlen összefüggésben a pozitív vagy negatív teljesítménnyel. 
Többnyire az bukik, aki elveszti a pártvezetés bizalmát. Ehhez viszont nem kell hagyományos értelemben vett politikai hibát véteni. Elég rákérdezni például a párt kétes pénzügyeire (mint a MIÉP esetében) vagy csak egyszerűen tengelyt akasztani az elnökkel (Torgyán-féle FKGP). Önmagában az, hogy valaki politikai hibát vét, hazugságon érik, nem teljesít semmit programjából, korrupciós ügybe keveredik, napvilágra kerül zilált magánélete vagy netán bíróság ítéli el, nem jelent feltétlen bukást. 
Erdélyben sem sokkal jobb a helyzet. Markó Béla túlélte, hogy 1993 és 1995 között a rá bízott legfontosabb programpontok közül (kataszter, belső választás, autonómia-statutumok) semmit sem teljesített. Sőt: 1995 óta még két ízben (1999-ben és 2003-ban) újraválasztották, annak ellenére, hogy e kulcsfontosságú közösségi kérdésekben azóta sincs előrelépés. Azt is túlélte, hogy az ominózus 1996-os kormányzati szerepvállalás kapcsán kijelentette: ha e történelmi kísérlet kudarcba fullad, lemond. A prognosztizálható kudarc "megvolt", az RMDSZ nemhogy az autonómia megvalósítását nem érte el 1996 és 2000 között, de még a kormányzati partnerek által megígért minimumot sem: a közigazgatásbeli nyelvhasználat végül csak a következő ciklusban rendeződött s nem éppen kielégítő módon, az ingatlan visszaszolgáltatás jogi rendezése szintén, (s mindmáig megy a huzavona a gyakorlatba ültetés szintjén) s önálló állami magyar egyetem továbbra sincs. Markó Béla pedig még mindig elnök. 
Tokay György önként vonult vissza annak dacára, hogy pártállami múltjára már 1993-ban fény derült (lásd ehhez Szőcs Géza 1993 január közepén a brassói kongresszuson bemutatott pamfletjét, mely bőven idéz Tokay hét éves pártújságírói munkásságából), hogy részt vett a Neptun-ügyben, hogy az Egyesült Államokban (!) azzal vádolta Tőkés Lászlót (!), szervezete tiszteletbeli elnökét, hogy apokaliptikus látomásai vannak, (a 2002-es népszámlálás tragikus módon igazolta, hogy szó sem volt "látomásokról": 200.000 lélek elvesztése tíz év alatt egy másfél-kétmilliós közösség esetében békeidőben példátlan veszteség), hogy elhatárolódott a tiszteletbeli elnök etnikai tisztogatásra vonatkozó kijelentésétől, melyet még a román oldalról is volt, aki felvállalt (!),1996 elején azzal vádolta meg az RMDSZ egy részét minden ok nélkül, hogy "faji alapra akarja helyezni a szervezetet", minisztersége idején pedig kijelentette, hogy az erdélyi magyarok nem kívánnak pozitív diszkriminációt az anyaország részéről vízumügyben. Példákat lehetne még sorolni, de olyat aligha említhetnénk, mely felülmúlná Frunda György szenátor produkcióját. A román és magyar oldalon mindmáig sztárszenátornak tekintett politikus a túlélés nagymesterre. Sikerült megszerezze az RMDSZ vezetőinek bizalmát annak dacára, hogy a Független Magyar Párt politikusaként került be a parlamentbe. (E szervezetet még a Markó-vonal is szekus-gyanús képződménynek tartotta, ebből jött létre a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt, melynek elnöke Kiss Kálmán, az RMSZDP totális esélytelenségét látva 2004-ben előbb székely etnikai szervezetet próbált létrehozni, majd e terv meghiúsulása után a Nagyrománia Párt listáján (!) indult a választásokon. Csutak István volt képviselő 1993-as visszaemlékezése szerint éppenséggel Frunda egyik mai szövetségese, a szintén Neptun megjárt Borbély László járta körbe a képviselőket azzal, hogy vigyázzanak Frundával, mert az FMP embere és titkosszolgálati ügynök. FMP-s múltját maga Frunda sem tagadta. 
1993-ban ő volt az, akinek javaslatára végül is nem került bele az RMDSZ programjába a területi autonómia. (E követelést csak 1995-ben sikerült programszinten kodifikálni.) Ezt 1996-ban kerek perec letagadta már idézett Erdélyi Naplós interjújában. Ugyanebben az évben, midőn a román hatalom magyarellenessége a csúcsokat verdeste, arról nyilatkozott, hogy akkor lenne a legboldogabb, ha kormányon látná saját szervezetét , illetve részt vett a nyilvánvalóan diverziós célzatú, kizárólag Románia külföldi imázsának javítását célzó Neptuni tárgyalásokon , melyet a Markó-szárny által dominált RMDSZ SZKT is kemény hangon ítélt el.  1996-ban elnökjelöltként megpróbálta legimitálni a Neptun-gate-et azzal, hogy az atlantai tárgyalásokkal állította azokat párhuzamba. (Holott a neptuni akció előkészítése titkos volt, csak a román hatalmat támogató David Binder tudósított róla, az RMDSZ-es résztvevőknek nem volt megbízásuk a szervezettől s akció célja Románia külpolitikai tőkéjének gyarapítása volt. Az Atlantai tárgyalás a legnagyobb nyilvánosság előtt zajlott, az RMDSZ részéről minden politikai irányzatot felölelő legitim delegáció vett rajta részt. A célokat illetően mindkét félnek megvolt a maga számítása. A román hatalom továbbra is arra törekedett, hogy párbeszédkészséget mutasson, az RMDSZ pedig arra, hogy nemzetközivé tegye az erdélyi magyarság megoldatlan problémáit. A két esemény összemosását még Markó Béla is elutasította .) Az 1996-os választási kampány teljében a Heti Világgazdaságnak adott interjújában hamis állítások sorát engedte meg magának az elnökjelöléssel kapcsolatban, valamint - s ez még sokkal súlyosabb - a román-magyar alapszerződés lábjegyzetét illetően. Ez, mint ismeretes, azt rögzíti, hogy az Európa Tanács 1201-es ajánlása nem vonatkozik a kollektív jogokra és az autonómiára. Frunda beállítása szerint azt rögzíti, hogy "a cikkelyben foglaltak nem vezethetnek elszakadáshoz". 1996-ig az autonómiának a szegregációval való összefüggésbe hozása a kifejezetten magyarellenes erőknek, vagyis a román félnek valamint az SZDSZ-nek volt a sajátja. (Magyar Bálint 1993-ban egy Szegeden tartott előadásában kísérelte meg a szomszédok prizmáján keresztül nézni az autonómiatörekvéseket . De Tamás Gáspár Miklósnak is volt olyan megnyilatkozása abban az időben, miszerint "Föderalizmus, regionalizmus, autonomizmus: ez mind alkotmányos államaink felbontására irányul." )
Az 1999-es RMDSZ-kongresszuson, midőn a kettős állampolgárság kérdése szóba került, Frunda azzal az állításával hökkentette meg a hallgatóságot, miszerint Horvátország nem adott állampolgárságot a határain kívül élő horvátoknak, csak útlevelet és választójogot. (A horvát példa a 2004. december 5-i népszavazásnak köszönhetően az egyik fő hivatkozási alapja lett a nemzet oldalnak, így talán nem kell ecsetelnem Frunda csúsztatási kísérletének nevetségességét s azt bizonygatnom, hogy Horvátország természetesen állampolgárságot adott minden azt igénylő horvátnak.)  2002-ben, midőn a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) ügyében a Szabályzatfelügyelő Bizottság határozata rámutatott az RMDSZ eljárásának törvénytelenségére , azt állította, hogy a határozat nem jogerős és a dokumentumot nem volt hajlandó felolvasni. (Nota bene a nem jogerős döntés is a testületre tartozott volna. Érdekes jogi megoldás lenne az első fokú bírósági határozatok eltitkolása az érintettek, valamint a nyilvánosság elől. A felolvasás megtagadásának oka az volt, hogy az SZFB állásfoglalása tartalmazta azt a passzust, miszerint a döntés jogerős és a Markó-klikk csak kétes szabályosságú manipulációval érte el, hogy a bizottság térjen vissza a döntésre. Mire a visszatérés megtörtént volna, a MIT helyeit a 2003-as kongresszuson a nomenklatúrális szempontok alapján életre hívott Markó-hu Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) küldöttei foglalták el.)  Emlékezetes ugyanezen időben tett nyilatkozata is, mely szerint már elértük a kulturális autonómiát. Miközben Frunda nyilatkozatának idején működtek a tankönyv-kommandók, melyek a személyiségi jogokat semmibe véve székely gyerek iskolatáskájában kutattak magyarországi tankönyveket keresve, a román hatalom mindmáig ott akadályozza a csángók magyar oktatását, ahol tudja, miközben mind a magyar nyelvű oktatás intézményes keretéről, mind pedig a magyaroknak szánt tananyag tartalmáról Bukarestben döntenek. Nesze neked autonómia! Napjainkban Frunda György azzal került az újságok címoldalára, hogy nyilatkozata szerint igyekezni fog meggyőzni az európai fórumokat a román választási törvény demokratizmusáról. A Helsinki bizottságtól az Európai Néppártig, nem kevesen találtak eddig kifogásolnivalót abban, hogy a román szabályozás az etnikai szervezetek számára sokkal szigorúbb feltételeket támaszt, mint a pártok számára. (Ennek értelmében egy kisebbségi szervezet az általa képviselt közösség legalább 15%-ának támogatását kell élvezze, vagy legalább 25.000 tagot kell számláljon, úgy hogy 15 megyében is legkevesebb 300 tagja legyen. E feltételek sokkal keményebbek bármely kisebbség számára, mint a pártoktól megkövetelt 50.000 tag, ami egyébként szintén rendkívül szigorú követelmény.) Frunda tehát bárhonnan jött, bárhányszor mond ellent önmagának, állíthatja a legnagyobb jogi abszurdumot, megmarad pozíciójában. A jelenség sajnos Kárpát medencei szintű. A többségi hatalom számára kényelmes figurák Bugár Bélától, Kasza Józsefen át Markó Béláig vagy Frunda Györgyig mindaddig csúcspolitikus maradnak, amíg egy hiteles magyar szervezet meg nem buktatja az őket hordozó komprádor-alakzatot, az MKP-t, a VMSZt valamint az RMDSZt, a nemzeti érdekek kiárusítására szakosodott álnemzeti triumvirátust. 
Borbély Zsolt Attila
a HUNSOR Erdélyi tudósítója
a cikk megjelent a Kapu oldalain is 
hunsor.se/bzsatudositasai

2016. március 5.

Táncolók és táncoltatók (Beszélgetés Csáky Zoltán televíziós személyiséggel)
Megjárt mennyet és poklot, televíziós személyiségként előbb a bukaresti magyar adás, majd a Duna Televízió egyik meghatározó arcaként vált milliók kedvencévé. Csáky Zoltánnal a távolba szakadt ember véleményformálási jogáról és az erdélyi magyar életről is beszélgettünk.
– A marosvásárhelyi magyarok többnyire a Bolyai-líceum mindenekfelettiségével hozakodnak elő. Ön is?
– Persze. Nagyon jó tanáraim voltak, műveltségem alapjai, az erkölcsi tartás, minden onnan származik. Egész életemben kísért az emlék, amikor 1962-ben, a ballagás előtt néhány nappal hívattak az igazgatói irodába. Kozma Béla, a legendás igazgató fogadott, társaságában két, számomra ismeretlen férfi. – Az elvtársak a pártbizottságtól jöttek, szeretnék, ha románul búcsúztatnád az évfolyamot. Hajlandó vagy-e, fiam? – kérdezte. – Igazgató elvtárs, mondtam, itt évtizedek óta magyarul búcsúzunk, én is magyarul mondom el a beszédemet. – Hallották az elvtársak? – fordult feléjük. És ezzel vége volt. 
– Milyen volt az akkori Vásárhely?
– In floribus! Nagy színészgenerációk nőttek ki, a kilencven százalékban magyar játékosokból álló ASA futballcsapata virágkorát élte. A Bolyai igazi magyar sziget volt, a romántanárnőnk már akkor mondogatta: vigyázzatok, mert csak Székelykocsárdig tudtok érvényesülni a magyar nyelvvel. Persze, nem zárkóztunk el a román kultúrától sem, a Székely Színház sztanyiszlavszkijos világa után igazi nagy reveláció volt az akkoriban alapított román tagozat frissessége, új, a mozgástechnikát felértékelő stílusa. – A mai városról is hajlandó véleményt mondani?
– Azt tartom, hogy messzire távozott ember ne ítélkezzék. Bár az is igaz, hogy másfél évtizeden át tévésként havonta jártam vissza. A Duna Televízióval végrehajtott egyik legnagyobb médiatettünk az erdélyi március 15-i ünnepségek közvetítése volt, ezek során éreztem igazán a változást. A Postaréten ünneplő marosvásárhelyiek egyre megfáradtabb közösséget alkottak, míg Székelyföldön beljebb haladva nőtt az ünnep jó értelemben vett harsánysága, életereje. Marosvásárhely megváltozása elsősorban a Markó Béla, Frunda György, Borbély László triász nagy bűne, riporterként, a Heti Hírmondó főszerkesztőjeként éveken át követhettem a politikai habitus változásait.
– A kívülálló számára a bukaresti televíziós pálya egészen kivételes státusnak számított a hetvenes években. Belülről nézve is az volt?
– Életem egyik legjobb döntése volt, hogy eleget tettem Bodor Pál hívásának. Az egyetem után, 1969-ben a Vörös Zászlónál kezdtem dolgozni színikritikusként. Ebben a minőségemben 1971-ben kritikát írtam a bukaresti televízió magyar adásáról. Miután a lapszám a Bodor kezébe került, felhívott, és azt mondta: ha minket bírálsz, gyere és csináld. Remek idők voltak, akkoriban még lehetett az erdélyi magyarságot szolgáló, nézhető műsort készíteni. Lehetővé tette ezt szakmai felkészülésünk, de Bodor „széles háta”, azaz az apósa, a központi bizottsági tag, Gere Mihály is. Torockóról, Székről készítettünk riportokat, portrékat erdélyi szellemóriásokról. És olyan igazi közösségteremtő műsorokat is, mint a Zenés karaván, a Kaláka, amelynek például az volt a jelszava: Jobb, ha mi táncolunk, mint ha minket táncoltatnak. Gyorsan mozgalommá vált, hólabdaszerűen nőtt, ugyanakkor egyre veszélyesebbé vált a hatalom szemében.
– Szekusdossziéja hogyan „emlékszik” ezekre az időkre?
– Sok érdekes dolog derült ki belőle, de én semmit sem érzékeltem az egészből. Az első jelzés az akkori feleségemtől, Sikó Ildikótól érkezett, aki kisírt szemmel érkezett haza Vásárhelyre egy bukaresti fejtágítóról. Kincses Előd ügyvéd figyelmeztette: vigyázz, mert Zolit megfigyelik. Az utolsó rólam szóló jelentés 1988-ból származik, ráadásul egy kalákás jelentett, Jakabffy Attila. Illetve az 1989. februári, Budapestre való áttelepedésünk után is született még egy jelentés az első interjúról, amelyet a Kossuth rádiónak adtam, Nadia Comăneci szökése ügyében szólaltattak meg mint „szakértőt”. – Tévésként soha nem kényszerült utólag nehezen magyarázható helyzetbe?
– Kivételezettnek tarthatom magam, mert Bodor engem soha nem bízott meg politikai tárgyú műsorokkal, se tévés publicisztikával. Nem is emlékszem, ki kellett-e mondanom valaha a képernyőn Ceaușescu nevét. Kalákáztam, kollégiumoztam, portrékat készítettem. Bodor távol tartott engem – s talán még Boros Zoltánt – az aktuálpolitikától, így utólag nem is lehetek eléggé hálás neki ezért.
– Fel sem tűnt, hogy közben mások vergődnek a pártos sajtó béklyójában?
– A magyar adásról nemrég megjelent könyv egyik bemutatóján „vallomásoztunk”, emlékeket idéztünk. Akkor mondta el Máthé Éva, hogy ő sajnos nem tud csupa szépre emlékezni. Vele csináltatták meg ugyanis az adás első negyedóráját, amely kizárólag a nagy vezető dicsőítéséről szólt. Név és arc nélkül ugyan, de akkor is.
– Ha ilyen burokban élt, mi érlelte meg önben a Magyarországra telepedés gondolatát? – Két keserű dátum van az életemben: 1985. január 11. és 2015. január 11. Az első egy borzasztóan hideg hétfői nap, Vásárhelyről repültem Bukarestbe, a szerkesztőségben pedig azzal fogadtak: miért jöttél, nincs adás. Hogyhogy nincs adás? Te semmit sem tudsz? Nem. Előtte való pénteken szó szerint adás közben húzták ki a dugaszból a német nyelvű műsort. Szélnek eresztettek bennünket. Bodor 1983-as távozása után ugyan egyre inkább éreztük a megszorításokat, de ezt a drasztikus megoldást semmi sem vetítette elő. Én a bukaresti rádió erdélyi tudósítója lettem, termelési riportokat készítettem. A második feleségemet, Emőkét gyerekgyógyászként Romanba helyezték, néha hazajött, néha én mentem a Trabantommal, Zselyke lányunk a nagymamánál nevelkedett. Ez így nem élet, mondogatta a nejem, aztán egyszer csak biztatni kezdett, hogy adjam be a kitelepedési kérelmet. Mivel Magyarországon születtem, ennek elvileg könnyebbséget kellett jelentenie. Beadtam, nyilván rögtön kirúgtak a rádiótól. Akkor már nem volt visszaút, eljöttünk.
– A rövidesen bekövetkező változások nyomán nem merült fel önben, hogy itthon kezdjen újra mindent? – Bodor Pál a tanúm, hogy 1990 februárjában haza akartam jönni. Októbertől a magyar rádiónál dolgoztam a határon túli műsor szerkesztőségében. Januárban a tévé megbízásából már újra otthon voltam, Jelentés Erdélyből címmel készítettem egy háromrészes riportsorozatot. Jelen voltam például Tőkés László első szabad istentiszteletén, a templom előtt még katona vigyázott rá. A februári vásárhelyi gyertyás tüntetés után – bár akkor már nagyon készültem haza – Bodor azt mondta: várj még. A fekete március aztán mindent eldöntött.
– Milyen eseményhez kötődik a másik cezúra, 2015. január 11-e?
– Az a budapesti tévés életem végének időpontja. Újabb hétfői nap, mentem be a Duna Televízió Kívánságkosár című műsorába, amikor rohan utánam az adásszerkesztő. Jól vagy, Zoli? Jól, persze. De van egy kis gond: nem vezetheted a műsort. Nem írták alá a szerződésedet. Szó nélkül megfordultam, összeszedtem a személyes dolgaimat, és eljöttem. A nagy tévés leépítési hullám engem is elsodort. Jólesett viszont, hogy a nézőknek a világ minden részéről és a kollégáknak is nagyon hiányoztam.
– Most, bő egy év után hogy érzi magát? Még inkább fáj? Vagy szűnőben van?
– Az tart némileg karban, hogy mindenhonnan hívogatnak. Megjelent két kötetem, keresik a filmjeimet, bemutatókra járok. Az emberek ragaszkodása megindító: egy éve nem vagyok a képernyőn, és még mindig nem akarnak elfelejteni. Persze, jó lenne valami új kihívás, mert azért fáj a szakmai megbecsülés hiánya. Nem kaptam választ az Erdély kifosztásáról szóló, Zöld arany című filmtervem szinopszisára. Az utolsó arcél című dokumentumfilm-tervem azonban most megvalósulni látszik. A jugoszláv hadsereg egykori alezredeséről, Sutus Józsefről szól, aki feleségét követve ma Macedóniában él. Első világháborús honvédsírokat tárt fel Szkopjében, ahol a régi temetőt magyar temetőnek hívják. Ő a szkopjei magyarok vezetője, tevékenysége nyomán a városban emléktáblát helyeztek el, négy utcát magyar személyiségekről neveztek el. Erős hiányérzetként él viszont bennem, hogy nem tudtam folytatni az ortodoxia erdélyi térhódításával foglalkozó Hagymakupolás honfoglalás című filmemet. 
– Merre szerette volna továbbvinni ezt a nagy visszhangot kiváltó történetet?
– A katolikus egyház irányába. Jakubinyi György érsek annak idején nem nyilatkozott nekem, de megváltozott az optikája, mióta a pápa Romániában járt, Erdélybe viszont nem látogatott el. Úgy gondolom, a székelységnek, Székelyföldnek gyakrabban kellene pozitív impulzusokat, üzeneteket küldenie magáról a nagyvilágnak. A csíksomlyói búcsú, az összmagyarság legnagyobb ünnepe közvetítésekor gyakran megfordult a fejemben: mi lenne, ha a ferences atyák felkérésére a somlyói nyeregben összegyűlő ötszáz-hatszázezer székely-magyar-csángó zarándok aláírásával hitelesítenének egy, a Szentatyához címzett meghívót? 2017-ben, a négyszázötvenedik jubileumi évben Ferenc pápa látogatása aktuális lehetne. És akkor Őszentsége szembesülhetne a ténnyel: az ortodoxia hiába potyogtatta tele Székelyföldet hagymakupolákkal, így próbálva jelezni, hogy ősi román föld, ott bizony félmillió katolikus hívő előtt misézhet.
CSÁKY ZOLTÁN
Sümegen született 1945-ben. Nős, három gyermek apja, egy unoka nagyapja. Gödöllőn él. Tanulmányait Marosvásárhelyen a Bolyai Líceumban, majd Kolozsvárott a BBTE bölcsészeti karán végezte. 1971-től az RTV magyar szerkesztőségének tagja, a Kaláka és a Kollégium című műsorok szerkesztője, műsorvezetője. 1989-ben családjával Magyarországra telepedett. A Kossuth rádió munkatársaként dolgozott, majd a Duna Televízió alapító tagjaként a Heti Hírmondó főszerkesztője és műsorvezetője, dokumentumfilmek szerzője. Hagymakupolás honfoglalás című filmjét levetítették a University London East European Studies karán. 2010 és 2014 között az MTVA műsorvezetője, az Arcélek portrésorozat szerzője. Kötetei: Hagymakupolás honfoglalás (2004), A jóisten politikája (2010). Díjak, kitüntetések: Pethő Sándor-díj, Julianus-díj.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. június 2.

Visszahódításra váró tisztségek Maros megyében
VÁLASZTÁS – Kelemen Atilla (2004), Borbély László (2008) és Frunda György (2012) után Soós Zoltán a negyedik magyar politikus, aki megpróbálja visszahódítani Marosvásárhelyen a polgármesteri tisztséget a 2000 óta regnáló Dorin Floreától.
A tizenhat évvel ezelőtt Fodor Imrét legyőző, több pártban is megfordult, idén függetlenként feltűnő polgármester az ötödik mandátumának megszerzésére készül. A közvélemény-kutatások szerint ő az első számú esélyes, azonban ha a város magyarsága visszanyeri önbizalmát, és összeszedi magát – búcsút intve annak a letargiának, amely jó ideje rátelepedett –, jó eséllyel megfordítható az eredmény, és június 5-étől Soós lehet Marosvásárhely polgármestere.
A „házigazda” előnye
Marosvásárhelyen, ahol a románság és a magyarság aránya nagyjából egyenlő, idén is ádáz harc dúl a polgármesteri székért. Mint mindig, átszavazások ezúttal is lesznek, azonban sem a felvilágosultság, sem a politikai meggyőződés, sem a békítő szándékú vagy éppenséggel hangzatos nyilatkozat, sem a sokasodó vegyes házasságok tapasztalata nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza az etnikai szavazást. Június 5-én tehát kétesélyes magyar–román „viadal” lesz, amelyet Dorin Florea vagy Soós Zoltán nyerhet meg, a többi román jelölt legfeljebb csak a nem sokat érő „bronzéremért” küzdhet.
Dorin Florea startból előnnyel indul: a magyarság aránya 45 százalék alá esett, ráadásul a felmérések szerint a szavazási kedv is csökkent a magyarság körében. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy az elégedetlenségek és az egyre bővülő kudarclista ellenére rosszmájúság lenne azt állítani, hogy 16 éve nem történt változás a városban. Hogy milyen áron, az már más téma. A jelenlegi polgármester és az őt támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára nem jelentett akadályt, hogy Florea úgy is részt vegyen a megmérettetésen, hogy korrupció miatt vádat emelt ellene az ügyészség. Bár a párt vezetősége a bűnvádi per miatt nem hagyta jóvá Dorin Florea PNL-színekben való indulását, az elöljáró megtalálta a kiskaput: a polgármester függetlenként száll harcba, a PNL pedig – a látszatra sem adva – nyíltan támogatja.
Ezzel szemben Soós Zoltán szinte a semmiből érkezik. Mi több, a fiatal, „alig” négyéves tanácsosi tapasztalattal rendelkező politikusnak komoly küzdelmet kellett vívnia azért is, hogy egyáltalán rajtpozícióba kerüljön. Előbb a nagyágyúkhoz szokott RMDSZ-ben kellett bizonyítania, majd az összmagyar előválasztáson kellett versenybe szállnia néppárti barátja, Portik Vilmos és a civil társadalom képviselője, Barabás Miklós ellen.
Közben belülről a vallási meggyőződéséért, kívülről a Maros Megyei Múzeum élén elfoglalt igazgatói tisztsége miatt támadták. Közösségen belüli és kívüli ellenfelei több mint egy éve próbálnak fogást találni rajta – mindmáig sikertelenül. Igaza van viszont annak, aki azt veti a szemére, hogy nem eléggé durva és rámenős. Soós nem Kelemen, Borbély vagy Frunda stílusával küzd, a Floreáéval még kevésbé. Soós Zoltán abban bízik, hogy az emberarcú politikus is nyerhet csatát vagy akár háborút. Egy normális társadalomban mindenképpen.
Maşca, aki másabb
Az idei meglepetésember Dan Maşca, aki igyekszik megszólítani a románokat és a magyarokat is (ezt megpróbálta négy évvel ezelőtt Smaranda Enache is), és „abszolút” civilként érkezik a politikai pályára. Sikeres vállalkozóként – akit nem az állami szervekkel kötött szerződések éltetnek vagy köteleznek – harmadmagával megalapította a Szabad Emberek Pártját, a POL-t, és belecsapott a közepébe.
Tudja, hogy semmi esélye túlszárnyalni Dorin Floreát vagy Soós Zoltánt, okos üzletemberként viszont jövőbe nézően gondolkodik, szeretné megvetni a lábát, majd bennebb és bennebb „kúszni”. Ha ad absurdum holnaptól elvennék a maga kreálta játékszerét, nem esne búskomorságba: az a típusú ember, aki a maga (meg a cége) ura szeret és tud lenni. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, akár a mérleg nyelve is lehet a két főesélyes között.
A felmérések szerint 5 százalék fölött teljesít, szurkolói szerint pedig akár a tízet is súrolhatja. Függetlenségével, kiegyensúlyozott diskurzusával, a kisebbségek iránt tanúsított tiszteletével számos, az RMDSZ-ből kiábrándult, de a kisebb pártokban alternatívát nem látó magyarnak a szavazatára számíthat. A jelek szerint kétszer akkorát szakíthat Floreától és a románoktól, főként a fiataloktól és az értelmiségiektől. Kelemen Hunor megfogalmazása szerint aki a szlovákiai Most–Híd mintájára létesült vegyes pártra szavaz, annak voksai elvesznek, magyarán nem Maşcát és csapatát, hanem Floreát támogatja. A képlet érvényes fordított esetben is.
Újfajta magyar kártya
Nem lenne igazán vásárhelyies a választási kampány, ha nem kerül elő a magyar kártya. Míg a ’90-es években és a 2000-es esztendők elején az esélyes román jelöltek nyíltan támadták a város magyarságát és az őt képviselő legnagyobb pártot, Florea és román nemzetiségű kihívói ezúttal európaibb illemszabályok szerint játszanak. Ma már nem divat nacionalista szólamokat puffogtatni, főként azoknak, akik évek óta a multikulturalizmust hirdetik és a harmónia városának nevezik Marosvásárhelyt.
Nemcsak Dorin Florea, de Ionela Ciotlăuş (Liberálisok és Demokraták Szövetsége), Sergiu Papuc ( Szociáldemokrata Párt) és Nicolae Nicodim Matei ( Népi Mozgalom Párt) is kínosan ügyel arra, hogy ne bántsa a magyarokat, viselkedésével inkább szavazatokat csaljon ki tőlük. A regnáló polgármester helyett mások, többnyire álnév mögé bújt „talpnyalók” végzik el a piszkos munkát. Legutóbb Aurel Mărgineannak, az Azomureş és a Romgaz villanyszerelőjének személyével gazdagodott a kamuprofil mögé húzódó Facebook-betyárok hada, aki hirtelen megtanult románul és magyarul egyaránt helyesen írni, tanácsi határozatokból bizonyos részleteket idézni és azokkal manipulálni. A „szaki” azzal riogatja a vásárhelyi románságot, hogy gyermekei, miután kénytelenek voltak elhagyni a város visszamagyarosított iskoláit, a Bolyait meg az Unireát, Soós Zoltán megválasztása esetén a művészeti gimnáziumból is az utcára kerülnek.
Hasonlóan nyomul a városháza nem hivatalos internetes oldala, a Tîrgumureşeanul.ro is, amely úgy mutatja be a hagyományos utcanevek kifüggesztésére vonatkozó tavalyi tanácshatározatot, hogy aszerint a jelenlegi hivatalos, román elnevezések helyett színmagyar nevek kerülnének előtérbe. Holott mindössze arról van szó, hogy az épületek falán, a tükörfordítás helyett megjelölnék az utcák egykori magyar nevét is. Az RMDSZ által tavaly tavasszal előterjesztett javaslatot egyébként a román tanácsosok többsége is megszavazta, mi több, az Erdélyi Naplónak adott interjúban maga Dorin Florea is azt mondta, hogy ezzel a Strasbourgban és más, vegyes lakosságú európai városokban is használt köztes megoldással rendezné a kétnyelvű utcanévtáblák negyed évszázada terítéken lévő ügyét. Ennek ellenére az említett honlap azzal riogatja a felsorolt utcák lakóit, hogy amennyiben az RMDSZ visszanyeri a polgármesteri széket, az érintetteknek okiratokat kell majd cserélniük saját zsebből.
Újabb RMDSZ-cél
Egyébként az elemzők és a politikusok is nagyobb esélyt látnak arra, hogy a magyarság a megyei tanácselnöki tisztséget szerezze vissza, miután 2012-ben Lokodi Edit Emőke kénytelen volt fejet hajtani a liberális Ciprian Dobre előtt. A közvetett választási módszer – a megyei tanácselnök személyéről nem a szavazók, hanem az önkormányzati képviselők döntenek – látszólag az RMDSZ-nek kedvez.
Amennyiben a szövetségnek sikerül megtartania az egyharmados jelenlétét a képviselő-testületben, egy észszerű politikai alku révén ismét megszerezheti az elnöki széket. A tisztség várományosa Péter Ferenc, aki hosszas polgármesterkedés után egy felvirágoztatott Szovátát hagy maga mögött. Az RMDSZ esélyeit némileg csorbítja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amely önálló tanácsosjelölt-listát állított Marosvásárhelyen, és benevezett a megyei szintű megmérettetésre is. Amennyiben az EMNP-sek nem jutnak be a testületbe, a rájuk adott voksok a közös kosárba kerülnek.
Nagy András ismét Szászrégen élére állhat
A megye három, majdhogynem színmagyar városában, Szovátán, Nyárádszeredában és Erdőszentgyörgyön jóformán még magyar–magyar versenyre sem lehet számítani. A helyzet egyértelmű Segesváron, Dicsőszentmártonban, Marosludason, Radnóton, Nagysármáson és Nyárádtőn is, ahol a magyarság aránya nem teszi lehetővé, hogy a közösség polgármestert állítson.
A statisztika Szászrégenben sem sokkal kedvezőbb, ahol a városnak ma már kevesebb mint egyharmada vallja magát magyarnak. A hegedűk városában viszont komoly esély mutatkozik arra, hogy az egyetlen jelölt, Nagy András visszatérjen a 2004 és 2012 között elfoglalt székébe. Ezt csak a románok és a cigányok hathatós segítségével teheti meg, akárcsak nyolc, illetve tizenkét esztendővel ezelőtt. A közvélemény-kutatások alapján egyébként Nagy András a legesélyesebb. Egyrészt a város románságának jelentős része nem felejtette el az RMDSZ tettrekész polgármesterét, másrészt nincs elragadtatva Maria Precup szociáldemokrata elöljáró megvalósításaitól és kommunikációs stílusától.
Községi szinten a legnagyobb kihívást a vegyes lakosságú Jedd, Vajdaszentivány, Beresztelke és Maroskeresztúr visszaszerzése, Marosszentanna, Ádámos és Marosbogát megőrzése jelenti. A helyzetet segíti a román pártok versengése, ám ugyanakkor bizonyos településeken bonyolítja a magyar jelöltek sokasága. A Magyar Polgári Pártnak egyetlen polgármesteri széket kell „megvédenie”, a makfalvit. Ha a Küküllő menti községben veszít is, magyar kézben marad a település irányítása. Az Erdélyi Magyar Néppárt 28 településen állított tanácsosi listát, míg 16 településen polgármesterjelöltjük is van.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2016. június 2.

Érdemes és kell szavazni
Az eddigi választások tapasztalatai és a friss közvélemény-kutatások adatai szerint a romániai magyar szavazók kisebb arányban voksolnak, mint a többségi nemzet tagjai. A miértekre kerestük a választ Tőkés László európai parlamenti képviselővel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével.
– Több választási ciklus óta visszatérő trend, hogy az erdélyi magyar szavazók a román választókhoz képest kisebb arányban mennek el szavazni. Van-e valamilyen elképzelés ennek megváltoztatására?
– Becsületbeli dolognak tartom, hogy éljünk a demokratikus jogállam által biztosított törvényes lehetőséggel, elmenjünk szavazni és a magyarságot is erre buzdítsuk. A legnagyobb akadály, amibe beleütközünk, az a politikai osztályból és általában a politikából való kiábrándultság, a lesújtó közöny. Négy évvel ezelőtt Kolozsváron például a magyarságnak csupán egyharmada élt választási jogával. Ezzel szemben a magyar köz- és érdekképviselet aranykorában, a kilencvenes években éppen a nemzeti többletünk volt az, amely előkelő helyet biztosított számunkra a romániai politikai életben. Ebben a mai helyzetben kell valahogy meggyőznünk választóinkat, hogy érdemes szavazni, hogy van lehetőség a változtatásra. Ezért tartom becsületbeli kötelességemnek, hogy eljárjak a kampánytalálkozókra.
– Ön szerint mi az oka a politikából való ilyen mérvű kiábrándultságnak?
– A politikusok nem tudják megvalósítani ígéreteiket, vagy ezeket az ígéreteket Romániában nem lehet betartani. Ugyanakkor a választókkal is baj van, mert rendre olyan erőket segítenek hatalomra, amelyek nem tudtak fordítani az ország sorsán. De ezzel együtt baj van a választottakkal is, akik rendre becsapják választóikat. Mindent átsző a korrupció, és ebből a magyar pártok sem képeznek kivételt. Mondhatnám, hogy egyedüli kivétel az Erdélyi Magyar Néppárt, amely fiatal kora ellenére sem lehet érintett. Az RMDSZ-nek közben sikerült a szintén fiatal Magyar Polgári Pártot bevinni az utcájába, és Biró Zsoltnak, az MPP elnökének nyilvánosságra került a megvesztegetéssel kapcsolatos, öszödinek titulált beszéde. Összességében lesújtó a helyzet: a néppárt nem sokat nyer abból az előnyéből, hogy hozzá nem tapadnak korrupciós ügyek. Jól látható, hogy minden politikai pártot ugyanaz a közös választói kiábrándultság sújt.
– Ha az emberek egy termékkel elégedetlenek, választanak helyette mást. Vajon ez az erdélyi magyar politikában miért nem érvényes?
– Az erdélyi magyarságnak a kezdeti időszakban már volt egy hangsúlyos választása az RMDSZ-szel szemben, akkor sokan szavaztak a Magyar Polgári Pártra. Nagy erkölcsi és politikai veszteséget okozott, hogy egy újabb magyar párt bejegyzésére kényszerültünk. Ilyenformán a megosztás árnyéka vetült ránk és nem sikerült integrálni a nemzeti-polgári oldalt. Kezdettől fogva kölcsönösen gyengítette egymást az EMNP és az MPP, ami sokak szemében az RMDSZ-hez hasonlóvá teszi politikai csatározásainkat. Ilyen körülmények között kell visszaszereznünk a hitelünket, és az emberek hitét, hogy van kiút, hogy van választási lehetőség. Nem könnyű, de nem is lehetetlen vállalkozás.
– Az emberek kiábrándultságán túl ön szerint mi az oka annak, hogy a mai napig nem alakulhatott ki egy egészséges erdélyi magyar többpártrendszer?
– Az RMDSZ-nek sikerült elhitetnie a mindenhatóságát. Az egypártrendszerre berendezkedő RMDSZ elhitette, hogy nélküle fű sem nő a magyar mezőkön. Ilyenkor a tehetetlenség visszatartja az embereket. Azt mondják, hiába megyünk el szavazni, úgysem fog változni semmi. Gyakran elhangzó, lekicsinylő vélemény és vád a néppárt képviselőivel szemben, hogy eddig mit bizonyítottak. Ez eleve azért hamis érvelés, mert a román politikai rendszer nem ad esélyt a magyar politikai életben arra, hogy egészséges pluralizmus alakuljon ki. Gondoljunk legfőképpen a támogatási rendszerre. Kormányon levő vagy kormányközeli csatlósként az RMDSZ kezében van a pénz és a posztó. Innen fogva teljesen kisajátították maguknak a magyar életet, bebetonozták magukat az önkormányzatokba, a kultúrába, az iskolákba. Mindenen uralkodnak, ez egyszerűen tény. Az évi négy-öt millió euró román állami támogatás ezt a rendszert teljesíti ki. Ezekkel a támogatásokkal a román hatalom tulajdonképpen egy bújtatott korrupciónak a lehetőségét adta az RMDSZ kezébe. De mindez nem újdonság, hiszen amikor 2000-ben még a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke voltam, már úgy kezdték el osztogatni a pénzeket a gyülekezeteknek, hogy erről nem kérdezték meg a püspökség véleményét. Azóta ebből rendszer lett: vagy a román állam vagy a vele együttműködő RMDSZ osztja a pénzt helyi, területi és országos szinten. Ezzel nemcsak az egyházat, hanem a sajtót és a civil szférát is kiszolgáltatottá teszi.
– Hogyan lehet meggyőzni az erdélyi magyar választót arról, hogy az alternatívára is szavazzon, ha a többség számára egyértelmű, hogy ellenzéki polgármester nem fog pénzt kapni települése fejlesztésére?
– Érdemes volna egy kötetben esettanulmányok szintjén megvizsgálni a ritka kivételeknek számító nem RMDSZ-es önkormányzatok vezetőinek az elmúlt 4 vagy 8 évét. A ritka kivételektől, például Tusnádfürdőtől eltekintve, a legtöbb ilyen polgármesternek canossajárás volt a sorsa. Nemcsak megválasztásukkor érte őket rengeteg támadás, de végig kellett vinniük ezt a hátrányos helyzetet egész mandátumuk alatt. Többségüknek megkeseredett a lelke, az RMDSZ pedig bebizonyította, hogy nélküle fű sem nő az önkormányzatokban. Arról nem is beszélve, hogy most a választások idején a fenyegetéstől a megvásárlásig minden módszert bevetnek. Sok helyen indultak volna a jelöltjeink, de valami oknál fogva az utolsó pillanatban visszaléptek. Megfenyegették vagy megvásárolták őket. Sok esetben a néppárt ezt el sem mondhatja, mert a jelöltek nem vállalják a nyilvánosság előtt.
– Egyetlen helyen, Marosvásárhelyen van az RMDSZ-szel olyan közös jelöltje a néppártnak, amelyet mindhárom erdélyi magyar párt támogat, mégsem túl biztatóak a kilátások...
– Soós Zoltán jelöltetését én egy RMDSZ-es alibi-jelöltetésnek érzékelem. Szánalmas volt az egy-két év, amely elvezetett a mostani, marosvásárhelyi helyhatósági választásokig. Mindent meghatározott a kínlódás, a nyilvános szerencsétlenkedés, a tárgyalásnak alig nevezhető alkudozás és az RMDSZ-nek az egységtől való visszalépése. Talán most, az utolsó száz méteren mutatkozik egy valós törekvés a három párt részéről arra, hogy a marosvásárhelyi próbálkozásból mégis összejöjjön valami. Nagyon rossz irányba determinálták ezt a választást: úgy gondolom, hogy Isten különleges kegyelme kell ahhoz, hogy Marosvásárhelyen visszanyerhessük a magyar polgármesteri széket.
– Miközben idehaza, Erdélyben választásokra készülünk, Brüsszelben folyik a magyar és a román lobbi harca Románia országjelentése, az elkobzott és vissza nem adott ingatlanok, valamint a magyar nyelv- és zászlóhasználat ügyében. Rosszul áll a szénánk az Európai Unió háza táján?
– Túl eufémikus a román és a magyar lobbi emlegetése. A román lobbi tulajdonképpen egy félrevezető és félretájékoztató propaganda, hazugságpolitika. Ez a Ceauşecu-rendszer hagyományán alapuló, a világot megtévesztő kirakatpolitikának a részét képező kommunista típusú propaganda. Ebben utolérhetetlen a román politika! Csak egy esetet, a petíciók kérdését említem. Öt év alatt másodszor nyújtottunk be ingatlan-visszaszolgáltatások ügyében petíciót Lomniczi Zoltán és Antal János aláírásával. A románok folyamatosan megkeresik az egyes pártfrakciók koordinátorait, akik az elnökasszonnyal együtt eldöntik, mi kerül a petíciós bizottság napirendjére. A koordinátoroknak nem ingük, nem veszik magukra, nem akarnak konfliktust a románok és magyarok között. Kényelmetlen nekik, nem érzékelik az ügy súlyát. Annyit mégis elértünk, hogy a petíciós bizottság kikérte Románia véleményét az általunk benyújtott petícióra. A román válasz egy szégyenletes mellébeszélés a romániai tulajdon-visszaszolgáltatás tárgyában. Most megy el a válasz a félrevezető román propagandairatra. Közben kaptam egy írásbeli választ egy kérdésemre, amely a marosvásárhelyi Székely Szabadság Napján kirótt büntetéseket, a nyelvhasználatra vonatkozó dolgainkat és a zászlóügyeket firtatja. A kérdésemet visszautasították, miközben elismerték, hogy Romániának be kell tartania a diszkrimináció tilalmának szabályait. Persze, rögtön hozzáteszik: ez nem az ő hatáskörük. Kisebbségi ügyben egyértelműen áttörésre van szükség, hiszen még a hagyományos kisebbségvédelmi eszközöket sem tudjuk hatékonyan használni, és akkor még hol állunk az autonómiától.
– Jelenthet-e előrelépést, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának, a FUEN-nek Vincze Loránt személyében erdélyi magyar elnöke van?
– Az elmúlt fél évszázadban a FUEN nem igazán jeleskedett eredmények felmutatásában. A FUEN még a kilencvenes években olyan irányt vett, hogy a radikálisnak nevezett szárny kiszorult és a szervezet egyféle sóhivatallá vált. Talán most mozgolódik a szervezet, de én semmiképpen nem tartom jónak, hogy egy ilyen botcsinálta politikus, mint Vincze Loránt került az élére. Félek, hogy a Szatmári Tibor Mucuskája néven elhíresült kétes külszolgálat esete forog fenn, amely nem az ügyek tényleges megoldására irányul, hanem inkább arra, hogy az RMDSZ felmutassa: ő külpolitikai téren is aktív, cselekvő módon lép fel. Az elmúlt 25 év teljes mértékben feljogosít erre a bizalmatlanságra. Ha Frunda György nem tudott elérni semmit – ő volt az RMDSZ külpolitikai nagyágyúja –, akkor most komolyan gondolja az RMDSZ, hogy az autonómiapolitikáról lemondva új utakat kíván nyitni a kisebbségpolitikai érdekképviseletben?
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. június 4.

Stefano Bottoni a békeszerződésről, a közös magyar–román emlékezetről, a migrációról és a tíz-húsz évente bekövetkező „rendszerváltásokról”
A románokat nem érdekli Trianon
Június negyedike korántsem olyan fontos dátum a román történelemben, mint Magyarországon, mivel az ottani köztudatban a trianoni békeszerződés egy korábban kezdődött nemzetépítési folyamat „természetes betetőzése” volt. Az Erdéllyel és a térséggel foglalkozó olasz történész, Stefano Bottoni szerint illúzió, hogy a menekültválság összehozza a régió országait, az pedig, hogy még mindig a múlt kérdéseivel foglalkozunk, a rendszerváltás kudarcát is jelzi.
– Mennyire van jelen Trianon ma a román történészvitákban, a közbeszédben? – A román történészszakmának, ellentétben a szlovákkal, nem Trianon az alapvető élménye, ezért nem tartják különösebben fontos eseménynek. Romániában két, széles körben ünnepelt eseményhez kötődő dátum van, amely mindenki számára nagyon fontos. Az egyik az Erdély egyesülését kimondó december 1-jei gyulafehérvári országgyűlés: az unió kimondása Romániával. Ez politikai aktus volt, amely nem járt olyan jogkövetkezményekkel, mint a trianoni szerződés. A másik a március 27-én Chisinauban kinyilvánított egyesülés Besszarábiával, amely időben megelőzte a gyulafehérvári országgyűlést. Ezért ez a dátum amolyan harmadrangú kérdésnek tűnt a román nemzeti mozgalom számára, sokáig nem is ünnepelték, hiszen egyértelműen Erdély volt a fontosabb. De a rendszerváltás után és főleg az utóbbi években az egész besszarábkérdés ismét aktuálissá vált Románia számára, természetesen nem függetlenül attól, hogy Moldova – ha nem is lehet hivatalosan úgynevezett „failed state”-nek, vagyis államkudarcnak nevezni – egy nehéz geopolitikai helyzetben lévő, instabil államalakulat. Meggyőződésem, hogy bekebelezéséről máig nem tett le a román politika, a legfrissebb hír például, hogy több száz moldovai iskolába Romániából érkeznek majd tanárok.
– Vagyis Trianont szinte egy természetes geopolitikai folyamat részének tartják Romániában? – Szerintem igen, és ne feledkezzünk meg arról, hogy a románok már 1919-ben „birtokon belül voltak”, így részben joggal is gondolhatják így. 1920 közepéig működött az Erdélyi Kormányzótanács román vezetéssel előbb Szebenben, majd Kolozsváron, és innen intézte Erdély ügyeit egy félig-meddig autonóm román kormányzat, amely végül kénytelen volt beépülni a bukaresti adminisztrációba, ami nem is ment súrlódásmentesen. Vagyis számukra a trianoni békeszerződés idejére már gyakorlatilag lezárult a nemzetegyesítés. Ami a magyarok számára a vég kezdete, azaz 1918. december 1-je, az a románoknak a betetőzés. Biztos vagyok benne, hogy míg 2018. december 1-jén nagy ünnepségek lesznek Romániában, addig Trianon százéves évfordulójára különösebben senki nem fog emlékezni. December 1-jét még Nicolae Ceausescu is megünnepelte 1968-ban. Abban az évben maradt ki a prágai tavasz eltiprásából, ami komoly népszerűséget hozott számára, és ebben az időszakban kezdte el saját személyi kultuszát építeni. Korábban, 1948-ban vagy 1958-ban a kommunista pártvezetés még nem ünnepelt.
– Magyarországon a Trianonról való beszédet szokás sérelmi diskurzusként is jellemezni. Ha Romániában ennyire más alapról közelítik meg a kérdést, létezhet-e az erről szóló vitában olyan közös platform, amely esetleg esélyt adhat valamilyen konszenzusra? – Ezen én is sokat gondolkodom. Szerintem, ha őszinték vagyunk egymáshoz, ennek nincs esélye. A két nemzeti narratívában, amely jelen van a tankönyvekben, tévéműsorokban, közbeszédben, egyetértés alakult ki mindkét oldalon. Ezek pedig teljesen eltérőek: magyar oldalról Trianon nemzeti katasztrófa, ebben nehéz nem egyetérteni. Még akkor is, ha sokan vélik úgy, hogy az egészet mi okoztuk magunknak, vagy, épp ellenkezőleg, hogy mi mindent jól csináltunk, semmiről sem tehetünk. A románok számára viszont az első világháború utáni rendezés, benne Trianonnal, az egész legújabb kori román történelem legnagyobb teljesítménye. Erdély, ha más léptékben is, egy kicsit olyan, mint az olaszoknak és az osztrákoknak Dél-Tirol. Az olaszok persze már akkor tisztában voltak vele, hogy a tartomány lakosságának kétharmada német, így az elcsatolásnak nincs etnográfiai alapja, de kellett nekik a Brenner-hágó. Aztán a húszas-harmincas évek nagyon erős asszimilációs törekvései után mára már egyik fél sem akarja Dél-Tirolt Ausztriához visszacsatolni. De Dél-Tirolban sem megy könnyen egy közösnek érzett múltszemlélet kialakítása.
– Semmilyen közös platform nem mutatkozna ön szerint a történészszakma számára sem? – Egy ilyet tudnék mondani: a mikrotörténelem szintje. Trianon összehasonlítható, valóban nemzetek közötti kutatása még várat magára, holott nagyon izgalmas lenne megnézni, hogy a békeszerződés után Kassa, Pozsony, Arad, Temesvár, Szabadka és a többi, határ menti várossá változtatott település helyi társadalma hogyan reagált a helyzetre. Hiszen nem ők döntöttek, mi lesz velük, a fejük fölött történt minden. Hihetetlen gazdasági, urbanizációs visszaesés ment végbe ezekben a kettévágott vármegyékben, döntően az országhatárok megváltozása miatt. Megszűntek a régi piacok, a város és a vonzásköréhez tartozó falvak közötti természetes gazdasági kapcsolatok, minden állam protekcionista politikába fogott, még az új államokhoz lojális, többségivé vált csoportok tagjai is rosszul jártak.
– Érdekes, hogy a szlovák–magyar viszonyban ugyanúgy meglévő történelmi terheltségek ellenére 2010 óta pragmatikus és kifejezetten jó a politikai kapcsolat a két ország kormánya között, miközben a szlovákiai magyarok problémái megmaradtak, a helyzetük nem javult. Ez mennyire lehet működőképes modell? – Nem vagyok ugyan a téma kutatója, de sok ismerősöm foglalkozik ezzel a kérdéssel. Részben személyes tapasztalat, részben pedig a szociológiai kutatások is azt bizonyítják, hogy a szlovákiai magyar kisebbség egészen más önazonossági igényekkel rendelkezik, mint a romániai. A szlovákiai magyarság jellemzően kisebb településeken él, mégis polgárosultabb, nemcsak azért, mert Szlovákia ennyivel előrébb tart Romániánál, hanem azért, mert a két világháború között is egészen más politikai kultúra uralkodott a Masaryk fémjelezte Csehszlovákiában, mint a királyi Romániában. Szlovákia mára gazdaságilag sok tekintetben lehagyta Magyarországot, ami nyilván a szlovákiai magyarokra is hatott. Emellett hiába mert kimondottan konfrontatív szándékkal Robert Fico olyasmit megtenni 2006 után, amit egy román kormány sem mert volna – elég Sólyom László köztársasági elnök kitiltására, az állampolgársági törvényre vagy a dunaszerdahelyi futballszurkolók megverésére gondolni –, azt ő is tudta, hogy a 2010 utáni magyar kormánnyal ezt már nem teheti meg. Így valóban pragmatikus viszony jött létre, miközben a szlovákiai magyar kisebbség politikai képviselete komoly válságba került, annak ellenére is, hogy az Orbán-kormány mindent megtett az általa favorizált Magyar Koalíció Pártja (MKP) helyzetbe hozásáért. Az MKP ennek ellenére is marginális tényezővé vált a szlovák politikában. Mellette van a Híd–Most, amely, mondjuk ki, elsősorban egy szlovákiai magyar oligarchához, Világi Oszkárhoz köthető politikai-gazdasági projekt, és mint ilyen, természetes módon szlovák párt és nem magyar kisebbségi érdekszervezet. Bugár Béla pártelnök legitimációja a szlovákiai magyar választók körében csekély. Valami hasonló történt évekkel ezelőtt Frunda György volt RMDSZ-es szenátorral, aki sokkal népszerűbb volt jó néhány román szavazó körében, mint saját marosvásárhelyi magyar szavazói között. Ezzel együtt is kérdés, ha a szlovák törvények nem tiltanák a magyar állampolgárság felvételét, hányan élnének ott ezzel a lehetőséggel. Miközben elég megnézni a szlovákiai magyar iskolák beiratkozási adatait, hogy lássuk: nagyon erős, többnyire spontán és önkéntes asszimiláció zajlik az országban. Ez csak azért mehet ilyen simán, mert a legtöbb szlovákiai magyar számára praktikus okokból nem éri meg magyar intézménybe járatni a gyermekét, amit a szlovák állam ki is használ. Kelet-Szlovákiában például jellemzően a romák járatják magyar iskolába vagy tagozatba gyermekeiket, az ottani magyarok pedig a jobban felszerelt, jobb lehetőségekkel bíró szlovák intézményt választják.
– A kormánypárti politikusok körében most nagy az optimizmus valamiféle „közép-európai történelmi kiegyezést” illetően, aminek leginkább az adja az alapját, hogy a menekültkérdésben a térség államai többé-kevésbé egyetértenek. Mennyire illúzió azt gondolni, hogy valamilyen „új együttműködés” jöhet létre ebből? – Szerintem teljes mértékben, már csak azért is, mert a legfontosabb dologban valóban azonosak a térség országai: mindegyik gazdasága a német ipartól függ, a különbség csak annyi, hogy a helyi gazdaság ehhez mennyi hozzáadott értéket képes termelni. Lengyelországban, Csehországban többet, Magyarországon sokkal kevesebbet. Vagyis lehet „új centrumról” ábrándozni, valójában ugyanúgy periféria vagy félperiféria a térség, mint korábban. És ez Magyarországra még jobban érvényes. Úgy látom, ha létrejön – márpedig létre fog jönni – egy „mag-Európa”, annak Szlovákia például jó eséllyel tagja lehet, Magyarország pedig kimarad az átrendezésből. Ez nyilván megint alapvetően meghatározza majd az ottani magyarok hozzáállását az anyaországhoz. Ezért is tartom illúziónak, amikor arról lelkendezünk, hogy a V4-ekben vagy a régióban micsoda egység alakult ki menekültügyben. Ezeknek az országoknak nincs túl sok pozitív történelmi tapasztalatuk nagyszámú külföldi befogadásával kapcsolatban, a demográfiai kérdések sokszor jelentettek történelmi veszélyt vagy kockázatot – elég csak a szerbek példájára gondolni Koszovóval. A térség kormányait láthatóan kevésbé köti a politikailag korrekt beszéd kötelező használata, mint a nyugat-európaiakat, és szerintem joggal is inti őket óvatosságra több millió muszlim vallású menekült vagy gazdasági bevándorló feltételek nélküli befogadása. De mindössze ez a közös álláspont adja a mostani „egységet”, ezen kívül semmi pozitív töltete nincs jelenleg a kelet-közép-európai országok együttműködésének.
– A magyar kormány most a XIX. század második felétől az első világháborúig tartó időszakra, az akkori „nemzeti alapon történt modernizációra” alapozva próbál valamiféle új identitást építeni. Ez sikeres lehet?
– Az Osztrák–Magyar Monarchia a maga hatalmas szabadpiacával, az ipari és mezőgazdasági területek közötti regionális munkamegosztásával kétségkívül korábban soha nem látott gazdasági esélyt jelentett egyes területeknek. Olyanoknak is – ide sorolható Galícia, Románia egy része, Kárpátalja –, amelyek ma szinte fekete lyuknak számítanak Európa gazdasági térképén. Az első világháború ezt a modernizációs folyamatot megakasztotta, eltorzította vagy éppen megszüntette. Innen kezdődött a lecsúszás, majd a szocializmus idejében még jobban beszűkült gazdaságilag a kelet-európai régió, ezen belül a határ menti peremterületek. Ezt a rendszerváltás teljes mértékben nem tudta megfordítani, elég csak a legszembetűnőbbre, a régió közlekedési folyosóira tekinteni. Észak–déli irányban nincs autópálya, vasúton utazni rémes: sok vonatnak ugyanannyi a menetideje, mint a második világháború előtt. Emellett a belső integráció szinte teljesen elmaradt a térség országaiban. Ezt nem lehet pótolni politikai deklarációkkal.
– Pár éve azt mondta egy interjúban, hogy Trianon a rendszerváltás sikertelenségének is a szimbóluma. Mire gondolt?
– A magyar társadalom legnagyobb része egyértelműen kudarcként éli meg a rendszerváltást, az, hogy állandóan Trianonhoz nyúlunk vissza, számomra ennek egyik bizonyítéka. A magyar ügyektől igen távol álló, banktisztviselőként dolgozó apám mindig azt állítja – történész fiának! –, hogy a magyaroknak végre már egy kicsit előre kellene nézniük, nem csak hátrafelé, a történelmükbe. Ebben az országban tíz-, húsz-, huszonöt évente jön valamilyen durva beavatkozás az emberek életébe, ami eddig mindig jelentős mértékű veszteséggel és fájdalmas átalakulással járt, és mindenkit arra késztet, hogy kialakítsa a maga túlélési stratégiáját. „Kollaborálni vagy nem kollaborálni” – néhány kollégámmal ezt így szoktuk kissé túlzóan megfogalmazni. A magyar társadalmat és közbeszédet uraló ideológiai megosztottság ma is választásra kényszeríti a közszereplőket. Bemegyek-e valamelyik tévébe, elmegyek-e X. vagy Y. konferenciájára, írok-e ennek vagy annak a lapnak, vagy nem. Elfogadok-e pénzt ettől vagy attól az intézettől, vagy sem. Ez egyre élesebben felmerülő kérdés. És az, hogy szinte mélyebbre metszett mostanra, mint a rendszerváltást követően valaha, szerintem komoly kudarc a magyar társadalom azon tagjainak, akik valamikor elkötelezték magukat a méltóság és a demokratikus értékrend mellett.
Stefano Bottoni
1977-ben született Bolognában. A félig magyar, félig olasz, magyar anyanyelvű történész fő kutatási területe Kelet-Közép-Európa politikatörténete, azon belül is Erdély legújabb kori történelme.
Kósa András
Magyar Nemzet

2016. június 6.

Elemzők a választásokról: megerősödött az RMDSZ
Magyar szempontból jónak nevezhetők az eredmények, a magyar szervezetek közül főleg az RMDSZ tudott erősíteni, és elsősorban a Székelyföldön kívüli területeken szerepelt jól – állapították meg az MTI által hétfőn megszólaltatott erdélyi elemzők a vasárnapi önkormányzati választásokat értékelve.
Székely István Gergő politológus a székelyföldi alacsonyabb részvételt annak tudja be, hogy több helyen „lefutott volt a verseny”, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) nem állított ellenjelöltet az RMDSZ-szel szemben. Főleg olyan helyeken tudott jól mozgósítani az RMDSZ, ahol nem a magyarok élnek többségben: Kolozsváron növelte tanácsosai számát, Temesváron ismét lesz képviselete a városi önkormányzatban.
Legnagyobb sikere a szatmárnémeti polgármesteri tisztség visszaszerzése, Nagyvárad viszont kivétel: ott az RMDSZ elbukhat két helyet a tanácsban – sorolta.
Az elemző szerint magyar szempontból az EMNP „a választás nagy vesztese”. A megszerzett szavazatok száma tekintetében nincs ugyan nagy csökkenés a 2012-es választásokhoz képest, de ez csak egyes székelyföldi „súlytalan” tanácsosi tisztségek megszerzésére volt elegendő, és „nem jelent sehol sem győzelmet” – magyarázta a politológus.
„Bár látszik, hogy az MPP támogatottsága sem magasabb, mint a Néppárté, az ügyes taktikázással sokkal jobb eredményt értek el. Persze, ha csak a szavazatokat nézzük, akkor a Néppárt áll jobban, de ez azért van, mert az MPP nagyon szelektíven állított jelöltet, csak ott indult, ahol esélyes volt” – értékelte a politológus.
Székely István Gergő úgy vélte: ezzel a választással közelebb került az erdélyi magyar politika ahhoz, hogy „de facto” visszaálljon az egypártrendszer. Emlékeztetett, eddig is 85-15 százalék volt az RMDSZ és ellenzéke közötti támogatottsági arány, de most a mérleg még jobban az RMDSZ javára billen. Szerinte a magyar-magyar verseny csak a „helyi zárványokban” fog megmaradni, országos szinten „a meccs lefutottnak” tűnik.
Kiss Tamás szociológus is úgy vélte: erősödött az RMDSZ, elsősorban a Székelyföldön kívüli térségekben. Nagyon fontosnak nevezte a szatmárnémeti polgármesteri tisztség visszaszerzését, Marosvásárhelyen pedig Soós Zoltán is jobban „megszorította” a tisztségben lévő Dorin Floreát, mint korábban Frunda György vagy Borbély László, az RMDSZ közismert politikusai.
Az elemző szerint ismeretlennek számító jelöltként Soós Zoltán sok munkával érte el a szoros eredményt, fontos, hogy nem RMDSZ-jelöltként, hanem függetlenként indult, ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar összefogás jelöltje maradjon. Arra a felvetésre, hogy ez viszont „beskatulyázta őt az etnikai szavazásba”, ami 45 százalékos magyarságaránynál nem feltétlenül előnyös, Kiss Tamás azt mondta, ezt nem tartja hátránynak, mert Marosvásárhelyen a választókorú magyar lakosság aránya a 47 százalékot is meghaladja, ezzel egyfordulós rendszerben, magyar mozgósítással „normálisan nyerni kellene”.
Szatmárnémetiben kisebb a magyarság aránya, 37-38 százalékra tehető, de Kereskényi Gábor sem azért nyert, mert sok román szavazatot kapott volna. Az elemző szerint a román szavazatok megoszlása és a románokénál valamivel jobb magyar mozgósítás a siker kulcsa.
Marosvásárhellyel szemben az volt a különbség, hogy ha van egy minimális „átszavazás” a két etnikum között, akkor annak Szatmárnémetiben inkább a magyar, mint a román jelölt a haszonélvezője – magyarázta Kiss Tamás.
A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa szerint az MPP és EMNP „erejüknek megfelelően” szerepeltek. Az elemző „eléggé minimálisnak” tartja az EMNP és MPP pozícióit az erdélyi magyar politikában, de elismerte, hogy van néhány erősségük. Az MPP számára Gyergyószentmiklós számít fontos győzelemnek, és az ellenzéki pártok az RMDSZ-szel szemben Székelyudvarhelyen is jelentős sikert könyvelhettek el, ahol a választóknak elegük lett az egymással harcoló RMDSZ-frakciók negatív kampányából.
Az év végi parlamenti választásokra utalva Kiss Tamás rámutatott: az MPP már az önkormányzati voksolás előtt „helyet kért az RMDSZ-listán”, és az RMDSZ-nek is „kifizetődő üzlet” lesz, hiszen „nem kerül számára sokba” átadni néhány helyet az MPP-nek a parlamenti jelöltlistán. Az EMNP szerinte egy ilyen koalícióban nem fog részt venni, az RMDSZ sem hívná. Kiss Tamás szerint az is kérdéses, az EMNP-nek lesznek-e erőforrásai arra, hogy önállóan induljon a parlamenti voksoláson.
Országos szinten a Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősödését eredményezte a választás, a jobboldal csak a korábban is meglévő „városi bástyáit tudta hozni” Erdélyben, és nincs sok esélye arra, hogy az őszi parlamenti választásokig fordítani tudjon – mutatott rá az elemző.
A PSD-nek a jobboldalnál sokkal erősebb helyi bázisai vannak, főleg a Kárpátokon kívüli megyékben. A mostani választáson a helyi elitek megerősödtek, nem hatott a szavazókra az a korrupcióellenes közbeszéd, amelyet a jobboldal és Klaus Iohannis államfő tematizál. Olyanokat választottak újra polgármesternek, akik ellen bűnvádi eljárás folyik, sőt olyanokat is, akik vizsgálati fogságban ülnek.
„A korrupcióellenes hatóság vagy az ehhez kapcsolódó recentralizációs folyamat nem tudta teljes mértékben legyalulni a helyi eliteket, és ennek egy következő ciklusban a regionalizáció vagy a közigazgatás újraszervezése szempontjából lehet jelentősége. Ezek azok a szereplők, akik a recentralizációnak vagy a közigazgatási újraszervezésnek keresztbe feküdhetnek” – értékelt a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa. (mti)
vasarhely.ro

2016. június 7.

Elkönyvelhetetlen magyar vereség Marosvásárhelyen
VÁLASZTÁSI ÖSSZEFOGLALÓ – A függetlenként, de liberális hátszéllel induló Dorin Florea több mint 1700 szavazatnyi különbséggel nyerte el ötödik polgármesteri mandátumát Marosvásárhelyen, maga mögé utasítva a helyi magyarság jelöltjét, Soós Zoltánt.
A végleges eredmények alapján a hivatalban lévő elöljáró – aki ellen a helyhatósági választások előtt nem sokkal korrupció gyanúja miatt vádat emelt az ügyészség – 27 262 szavazatot kapott (az érvényes voksok 42 százalékát), míg Soós Zoltánra 25 537-en szavaztak (40 százalék).
Sovány vigasz, hogy Soósnak jobb eredményt sikerült elérnie, mint 2012-ben Frunda György volt szenátornak, aki polgármesterjelöltként tízezer szavazattal maradt alul Floreával szemben. A 2008-as megmérettetésen ugyanakkor Florea mintegy hatezer vokssal kapott többet, mint az RMDSZ akkori jelöltje, Borbély László parlamenti képviselő. Dan Maşca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) jelöltje 5882 voksot gyűjtött be (9 százalékot) vasárnap. Furcsa egybeesés, hogy a választási bizottságok 1727 szavazatot érvénytelenítettek.
„Florea napjai meg vannak számlálva"
Soós Zoltán hétfőn óvást nyújtott be, mivel úgy véli, a jelenlegi városvezető tisztességtelen eszközökkel érte el azt az eredményt, amelynek köszönhetően továbbra is megtarthatja a tisztségét. „Florea olyan eszközökhöz folyamodott az utolsó napokban, amelyek ellentmondanak a kampánytörvénynek, illetve az új választási jogszabály is neki kedvezett, hiszen saját maga szervezhette meg saját magának a választásokat" – mutatott rá a független magyar jelölt.
Soós tudomása szerint az utolsó hetekben körülbelül ezer ideiglenes tartózkodási engedélyt bocsátottak ki Marosvásárhelyen, ami arra utal, hogy megpróbálták befolyásolni a választási eredményeket. Soós Zoltán szerint egyébként Florea napjai meg vannak számlálva polgármesterként, ő pedig csapatával arra készül, hogy folytatja a munkát, amelyet elkezdett, és korrupciómentessé teszi Marosvásárhelyt. Florea egyébként hétfőn azt mondta, egyáltalán nem izgult a szavazás napján, és a voksok összeszámlálásakor. „Én csak akkor izgultam, amikor az egyetemen vizsgáztam. Most a választópolgárok vizsgáztak, nem én" – fogalmazott.
RMDSZ-fölény a városi tanácsban
A marosvásárhelyi tanács legnagyobb frakciója az RMDSZ-é lesz, a begyűjtött voksokat tíz mandátumra válthatják a 23 tagú testületben. A Floreát támogató Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) hat, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) négy, a Szabad Emberek Pártjának (POL) három tanácsosa lesz az önkormányzatban. A POL három befutója közül egyébként ketten magyarok. Nem érte el az 5 százalékos küszöböt a külön listát indító Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A néppártnak a megyei tanácsba sem sikerült bejutnia.
Fájdalmas veszteségek és győzelmek
Szászrégenben az RMDSZ-es Nagy András vesztett román kihívójával, Maria Precuppal szemben, a szövetség azonban megtartotta a városvezetői tisztséget Nyárádszeredában Tóth Sándor révén és Szovátán is, ahol a megyei tanácselnöki tisztségre pályázó Péter Ferenc helyét Fülöp László Zsolt veheti át. Az RMDSZ jelöltje, Csibi Attila Zoltán Erdőszentgyörgyön is nyerni tudott. Marosvásárhely két peremközségében, Maroskeresztúron és Jedden hosszú évek után magyar jelölt tudott győzedelmeskedni, Marosszentanna viszont nyolc év után veszett el, ott ezúttal román jelölt győzött.
Maroskeresztúron beigazolódott, hogy minden egyes szavazat számít, hisz az RMDSZ által is támogatott Kovács Edit egyetlen vokssal szerzett többet, mint román vetélytársa. Jedden a szövetség eddigi alpolgármestere, Bányai István a szavazatok mintegy négyötödét tudhatta a magáénak. A szövetség számára kellemetlen meglepetés született Mezőcsáváson is, ahol az RMDSZ korábbi polgármestere, az előválasztásokon Kovács Ilonával szemben alulmaradó, vasárnap függetlenként induló Dávid Gyula ezúttal két szavazattal többet kapott, mint vetélytársa. Makfalván fölényesen nyert az eddigi megbízott polgármester, az MPP-s Vass Imre – ez egyébként a polgári párt egyetlen győzelme a megyében.
Krónika (Kolozsvár)

2016. június 8.

Visszaállhat az erdélyi magyar egypártrendszer
Magyar szempontból jónak nevezhetők az eredmények, a magyar szervezetek közül főleg az RMDSZ tudott erősíteni, és elsősorban a Székelyföldön kívüli területeken szerepelt jól – állapították meg az MTI által megszólaltatott erdélyi elemzők a vasárnapi önkormányzati választásokat értékelve.
Ügyesen taktikázott az MPP
Székely István Gergő politológus a székelyföldi alacsonyabb részvételt annak tudja be, hogy több helyen „lefutott volt a verseny”, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) nem állított ellenjelöltet az RMDSZ-szel szemben. Főleg olyan helyeken tudott jól mozgósítani az RMDSZ, ahol nem a magyarok élnek többségben: Kolozsváron növelte tanácsosai számát, Temesváron ismét lesz képviselete a városi önkormányzatban.
Legnagyobb sikere a szatmárnémeti polgármesteri tisztség visszaszerzése, Nagyvárad viszont kivétel: ott az RMDSZ elbukhat két helyet a tanácsban – sorolta. Az elemző szerint magyar szempontból az EMNP „a választás nagy vesztese”. A megszerzett szavazatok száma tekintetében nincs ugyan nagy csökkenés a 2012-es választásokhoz képest, de ez csak egyes székelyföldi „súlytalan” tanácsosi tisztségek megszerzésére volt elegendő, és „nem jelent sehol sem győzelmet” – magyarázta a politológus. „Bár látszik, hogy az MPP támogatottsága sem magasabb, mint a néppárté, az ügyes taktikázással sokkal jobb eredményt értek el. Persze, ha csak a szavazatokat nézzük, akkor a Néppárt áll jobban, de ez azért van, mert az MPP nagyon szelektíven állított jelöltet, csak ott indult, ahol esélyes volt” – értékelte a politológus. Székely István Gergő úgy vélte: ezzel a választással közelebb került az erdélyi magyar politika ahhoz, hogy „de facto” visszaálljon az egypártrendszer.
Székely emlékeztetett, eddig is 85-15 százalék volt az RMDSZ és ellenzéke közötti támogatottsági arány, de most a mérleg még jobban az RMDSZ javára billen. Szerinte a magyar–magyar verseny csak a „helyi zárványokban” fog megmaradni, országos szinten „a meccs lefutottnak” tűnik.
Növelte súlyát a szövetség
Kiss Tamás szociológus is úgy vélte: erősödött az RMDSZ, elsősorban a Székelyföldön kívüli térségekben. Nagyon fontosnak nevezte a szatmárnémeti polgármesteri tisztség visszaszerzését, Marosvásárhelyen pedig Soós Zoltán is jobban „megszorította” a tisztségben lévő Dorin Floreát, mint korábban Frunda György vagy Borbély László, az RMDSZ közismert politikusai.
Az elemző szerint ismeretlennek számító jelöltként Soós Zoltán sok munkával érte el a szoros eredményt, fontos, hogy nem RMDSZ-jelöltként, hanem függetlenként indult, ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar összefogás jelöltje maradjon. Arra a felvetésre, hogy ez viszont „beskatulyázta őt az etnikai szavazásba”, ami 45 százalékos magyarságaránynál nem feltétlenül előnyös, Kiss Tamás azt mondta, ezt nem tartja hátránynak, mert Marosvásárhelyen a választókorú magyar lakosság aránya a 47 százalékot is meghaladja, ezzel egyfordulós rendszerben, magyar mozgósítással „normálisan nyerni kellene”.
Szatmárnémetiben kisebb a magyarság aránya, 37-38 százalékra tehető, de Kereskényi Gábor sem azért nyert, mert sok román szavazatot kapott volna. Az elemző szerint a román szavazatok megoszlása és a románokénál valamivel jobb magyar mozgósítás a siker kulcsa. Marosvásárhellyel szemben az volt a különbség, hogy ha van egy minimális „átszavazás” a két etnikum között, akkor annak Szatmárnémetiben inkább a magyar, mint a román jelölt a haszonélvezője – magyarázta Kiss Tamás. A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa szerint az MPP és EMNP „erejüknek megfelelően” szerepeltek. Az elemző „eléggé minimálisnak” tartja az EMNP és MPP pozícióit az erdélyi magyar politikában, de elismerte, hogy van néhány erősségük. Az MPP számára Gyergyószentmiklós számít fontos győzelemnek, és az ellenzéki pártok az RMDSZ-szel szemben Székelyudvarhelyen is jelentős sikert könyvelhettek el, ahol a választóknak elegük lett az egymással harcoló RMDSZ-frakciók negatív kampányából.
Az év végi parlamenti választásokra utalva Kiss Tamás rámutatott: az MPP már az önkormányzati voksolás előtt „helyet kért az RMDSZ-listán”, és az RMDSZ-nek is „kifizetődő üzlet” lesz, hiszen „nem kerül számára sokba” átadni néhány helyet az MPP-nek a parlamenti jelöltlistán. Az EMNP szerinte egy ilyen koalícióban nem fog részt venni, az RMDSZ sem hívná. Kiss Tamás szerint az is kérdéses, az EMNP-nek lesznek-e erőforrásai arra, hogy önálló induljon a parlamenti voksoláson.
Országos szinten a Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősödését eredményezte a választás, a jobboldal csak a korábban is meglévő „városi bástyáit tudta hozni" Erdélyben, és nincs sok esélye arra, hogy az őszi parlamenti választásokig fordítani tudjon – mutatott rá az elemző. A PSD-nek a jobboldalnál sokkal erősebb helyi bázisai vannak, főleg a Kárpátokon kívüli megyékben. A mostani választáson a helyi elitek megerősödtek, nem hatott a szavazókra az a korrupcióellenes közbeszéd, amelyet a jobboldal és Klaus Iohannis államfő tematizál. Olyanokat választottak újra polgármesternek, akik ellen bűnvádi eljárás folyik, sőt olyanokat is, akik vizsgálati fogságban ülnek.
„A korrupcióellenes hatóság vagy az ehhez kapcsolódó recentralizációs folyamat nem tudta teljes mértékben legyalulni a helyi eliteket, és ennek egy következő ciklusban a regionalizáció vagy a közigazgatás újraszervezése szempontjából lehet jelentősége. Ezek azok a szereplők, akik a recentralizációnak vagy a közigazgatási újraszervezésnek keresztbe feküdhetnek”, értékelt a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
MTI
Erdély.ma

2016. június 8.

Bottoni: A Most-Híd egy szlovákiai magyar oligarchához köthető politikai-gazdasági projekt
A bolognai születésű, félig olasz, félig magyar származású történésszel, Kelet-Közép-Európa politikatörténetének szakértőjével jelent meg egy interjú a Magyar Nemzet hétvégi magazinjában. A beszélgetés apropója – természetesen – a trianoni diktátum 96. évfordulója volt, de szóba kerültek a szlovák–magyar viszonyban meglévő „történelmi terheltségek” is.
Stefano Bottoni nem túl derűlátó a felvidéki magyar közösség állapotát illetően: noha a két állam között pragmatikusnak tűnő viszony alakult ki, a felvidéki magyar kisebbség helyzete nemhogy javult volna, de politikai képviselete egyenesen válságba került. Már csak azért is, mert – törvényhozási szinten legalábbis – nincs politikai képviselete…
A két állam közötti bimbózó kapcsolatokhoz (avagy leánykori nevén: pozitív csendhez) – csak látszólag paradox módon – kellett egy erős ember magyar részről, aki világossá tette, hogy nem lehet vele úgy szórakozni a diplomáciában, ahogy az elődeivel. Bottoni szavaival: „hiába mert kimondottan konfrontatív szándékkal Robert Fico olyasmit megtenni 2006 után, amit egy román kormány sem mert volna – elég Sólyom László köztársasági elnök kitiltására, az állampolgársági törvényre vagy a dunaszerdahelyi futballszurkolók megverésére gondolni –, azt ő is tudta, hogy a 2010 utáni magyar kormánnyal ezt már nem teheti meg.”
No persze az állampolgársági ellentörvénnyel azért még Fico is megjelölte a maga területét, de azóta valóban kialakult ez a pragmatikus viszony, bármit is akarjon ez jelenteni. Csakhogy ami az államközi kapcsolatokban ideálisnak tűnik, az nem feltétlenül jelenik meg a közösség szintjén. Bottoni szerint (is) a felvidéki magyarság politikai képviselete komoly válságba került, s a magyarországi hátszél ellenére az MKP „marginális tényezővé vált a szlovák politikában.” A másik érintett versenyzőnek pedig nem sok, sőt egyre kevesebb köze van a magyarsághoz.
Ha Bugár Béla pártja „levegyesezésétől” is kapkodta a levegőt, akkor most készítheti a szívgyógyszert: a történész szerint ugyanis a Most-Hídnak több köze van a bizniszhez, mint a magyar érdekképviselethez:
„A HÍD–MOST, AMELY, MONDJUK KI, ELSŐSORBAN EGY SZLOVÁKIAI MAGYAR OLIGARCHÁHOZ, VILÁGI OSZKÁRHOZ KÖTHETŐ POLITIKAI-GAZDASÁGI PROJEKT, ÉS MINT ILYEN, TERMÉSZETES MÓDON SZLOVÁK PÁRT ÉS NEM MAGYAR KISEBBSÉGI ÉRDEKSZERVEZET.”
Ami pedig a párt elnökét illeti, Bottoni úgy látja: „Bugár Béla pártelnök legitimációja a szlovákiai magyar választók körében csekély.” Gondolom, ez akar a társasági életben elfogadott megfelelője lenni a „rühellik” kifejezésnek.
A hasonlat, amit Bugár Bélához talált, mindenesetre kitűnő: „Valami hasonló történt évekkel ezelőtt Frunda György volt RMDSZ-es szenátorral, aki sokkal népszerűbb volt jó néhány román szavazó körében, mint saját marosvásárhelyi magyar szavazói között.”
Mindazonáltal vegyes bizniszpárt ide, történelmi szintű baráti viszony oda, a kérdés – amit Bottoni is felvetett – ott lóg a levegőben: vajon „ha a szlovák törvények nem tiltanák a magyar állampolgárság felvételét, hányan élnének ott ezzel a lehetőséggel. Miközben elég megnézni a szlovákiai magyar iskolák beiratkozási adatait, hogy lássuk: nagyon erős, többnyire spontán és önkéntes asszimiláció zajlik az országban.”
Szűcs Dániel
Felvidék.ma

2016. június 9.

Hejha 2016 Erdélyben: kisebb eltolódások a politikai térképen
A politikai egység mítoszának bűvölete még ma sem oszlott el mifelénk, így az erdélyi magyar választóközönség belső indíttatásait figyelembe véve a magyar–magyar verseny terepe a helyhatósági választás s azon belül is a tömbmagyar települések. E megmérettetés alkalmas a pártok közötti erőfelmérésre, azzal együtt, hogy itt is van egy torzító elem: a szórványban, ahol az egyes testületekbe való bejutás múlhat azon, hogy indul-e két vagy három magyar párt, a két autonomista szervezet sok esetben nemzeti felelősségből nem indít jelöltet.
Két és fél pólus
A vasárnap lezajlott helyhatósági választás nem hozott érdemi változást a sajátos két és fél pólusú erdélyi magyar politikai erőtérben. Két és fél pólus, mondom, mert bár az MPP stratégiai egyezséget kötött az RMDSZ-szel és ismételten e pártot támogatta a különböző választási megmérettetéseken, mégiscsak egyes helységekben az RMDSZ ellen indult az Erdélyi Magyar Néppárt támogatásával.
Ha összevetjük az eredményt a 2008-as voksolással, szembetűnő az autonomista oldal térvesztése. Különösen Háromszéken fájdalmas a vereség, ahol 2007-ben Tőkés László egymaga több szavazatot kapott, mint az RMDSZ listája. A választók nem díjazták a két autonomista párt, az MPP és az EMNP csörtéit, mindkettőt keményen megbüntették, nem foglalkozva azzal, hogy ki a felelős a testvérharcért.
Az RMDSZ jellemzően megőrizte pozícióit, egyetlen komolyabb szimbolikus vereséget szenvedett, s azt Székelyudvarhelyen. Arra senki nem számított, hogy a hajdan elsöprő magyar többségű, de mára szinte elszórványosodott nagyvárosokban, Kolozsváron, Nagybányán és Nagyváradon magyar polgármester lesz. Szóba jött viszont esélyesként Szatmárnémeti, ami nagy sikere lett az RMDSZ-nek.
Megérdemel pár szót Marosvásárhely is, ahol Soós Zoltán indult mindhárom magyar párt támogatásával, de sajnálatos módon vesztett. Soósnak 25 557 szavazatot sikerült összegyűjteni, ami lehangoló, tekintve, hogy 2012-ben Frunda 28837 voksot gyűjtött. A csökkenő tendencia egyértelmű, Borbély Lászlóra 2008-ban 34 374-an szavaztak, Kelemen Atillára 2004-ben 34 625-ön. Lehet most azon tanakodni, hogy Dan Maşca feltűnésével, a választóközönség elfáradásával vagy Soós személyével volt-e baj. Azon is morfondírozhatunk, hogy más jelölt kapott volna-e vagy sem több szavazatot, vagy mi lett volna, ha az RMDSZ erőteljesebben támogatja Soós kampányát. Ám a számok sajnos számok maradnak. Tény az, hogy a Marosvásárhelyen élők 2000 óta először (amikor is Fodor Imre vesztett párszáz szavazattal) jó szívvel és nyugodt lelkiismerettel adhatták volna szavazatukat a közös magyar jelöltre. Másképp nézne ki a magyar jövő, ha ezt kellő számban meg is teszik a marosvásárhelyiek. S ezzel nem akarok választópolgárra mutogatni, a polgár olyan, amilyenné a társadalmi környezet és azon belül a saját elit teszi. Közös felelősségünk, hogy ide jutottunk, hogy egy kifogástalan legitimitással rendelkező, előválasztáson jelöltséget nyert prominensünk kevesebb szavazatot kap, mint a neptunista, nem egyszer hamis tényközlésen kapott, a magyar érdekek ellen ismételten fellépő Frunda György – igaz, négy évvel korábban. Értékeljük, hogy ellentétben a 2000-es választásokkal, úgy hírlik, hogy Soósék időben óvják meg az eredményt, ugyanis nem meglepő módon ismét fennáll a csalás gyanúja, ráadásul több síkon is (szavazatok érvénytelenítése, új személyi igazolványok tömeges kiadása a választást közvetlenül megelőzően).
Autonomisták potenciálja
Az udvarhelyi autonomista győzelem azt jelzi, hogy a választópolgárok értékelik a nemzeti oldal összefogását, s üzeni, hogy soha nem késő a jó irányba lépni. Hogy megértik az idők üzenetét az MPP vezetői, abban erőst kételkedem. Mint ahogy abban is, hogy az MPP elvhű részének lesz ereje Biró Zsoltot leváltani és egy hiteles, következetes, nem törlesztésben, hanem magyar jövőben gondolkodó autonomistát a párt élére állítani.
Ténykérdés, hogy az MPP-nek van mivel dicsekednie: az RMDSZ-szel és kisebb részben az EMNP-vel való ügyes koalíciókötés megkétszerezte polgármestereinek számát. Társadalmi támogatottsága ugyanakkor nem nőtt, hanem csökkent. A kézirat lezártának idején a BEC 94,63 százalékos feldolgozottság mellett kiadott adatai szerint a néppárt polgármestereit, helyi és megyei tanácsosi listáit lényegesen több választó támogatta, mint az MPP-ét és ez meglátszik a tanácsosi mandátumok számában is.
Biró Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy szerinte az eredmények, valamint az a tény, hogy MPP-s jelölteket támogatott egyes településeken az RMDSZ, más településeken az EMNP, azt igazolta, hogy „az MPP a kapocs szerepét tölti be az erdélyi magyar politikában”. Tetszetős magyarázat, és van is benne valami. Abban az értelemben, hogy az MPP bázisa, a törzsgárda húz a néppárt fele, míg a vezetőség egyre inkább RMDSZ-típusú komprádorpolitikában gondolkodik, „spágás” érdekérvényesítésben, ami az RMDSZ fele teremt kapcsolatot.
Az egyetlen következetes autonomista politikai erő, az Erdélyi Magyar Néppárt csapatát megtépázta az elmúlt négy esztendő. A megmaradtak igyekeztek helytállni. Kevés pénzből korrekt kampányt folytatva megőrizték a helyi tanácsosaik nagy részét. A mindösszesen három megyei tanácsos lehangoló eredmény, mint ahogy az is, hogy polgármesteri székhez sehol nem jutott a párt. Ugyanakkor tény az is, hogy sikerült megmaradni a politikai térképen, s elnyerni a magyar szavazatok 5–8 százalékát. Ez kétségkívül kevés ahhoz, hogy kellő zsaroló potenciált jelentsen, hogy erre támaszkodva rászorítsák az RMDSZ-t a következetes és autonomista politizálásra, de elég ahhoz, hogy ne lehessen leírni a pártot, mint önálló politikai tényezőt.
Mert ha csak annyi szerepe marad a néppártnak, hogy nem hagyja, hogy az RMDSZ-szel teljesen elszaladjon a ló, már akkor megvan a szervezet létértelme. De ennél nagyobb a feladat. Előbb-utóbb át kell venni az erdélyi magyar érdekképviseleti funkciót attól a párttól, mely kereken húsz esztendeje, az 1996-os puccsszerű, a belső szabályokat lábbal tipró kormányzati szerepvállalással feladta a távlati magyar érdekeket, a nemzeti önkormányzat eszméjét, az autonómiát.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. szeptember 9.

„Benci, az nem így volt!” – interaktív könyvbemutató a Bernády Házban
Emlékeket idézett fel, érzelmeket hozott felszínre Nagy Benedek Ellenzékben és ellenszélben című könyvének bemutatója csütörtök este Marosvásárhelyen a Bernády Házban.
Nem voltak túl sokan, ám a jelenlevők igen aktívan részt vettek a kötet ismertetőjén, véleményt nyilvánítottak, kérdéseket tettek fel, gondolatokat fogalmaztak meg, vitáztak, saját szemszögükből értelmeztek egy-egy, a könyvben is megírt eseményt.
A Csíkszeredai történész, volt parlamenti képviselő a teleírt jegyzetfüzeteit is elhozta és megmutatta az érdeklődőknek, de a `90-es bányászjárás fotóit is szétosztotta, így emlékezett ki-ki a maga módján az egykori eseményekre. A kötet szerzője azt kezdte mesélni, hogy hogy is volt, mikor a parlamentben az egyik székely bányász felszólalt, amikor a teremben ülő Frunda György „Benci, az nem így volt!” felkiáltással félbeszakította és elmesélte, mi történt: a Zsil-völgyében dolgozó jelentős számú székely bányászok közül az egyik ezzel biztatta a magyar képviselőket: „maguk magyarok, amíg én itt vagyok, ne féljenek! Éljen nagybányai Horthy Miklós!”
A kötetet elsőként Borbély László méltatta, mint volt parlamenti kolléga, aki fontos könyvnek nevezte és megköszönte a maga, illetve a kollégái nevében is Nagy Benedeknek a hatalmas munkát, az 550 oldalba összefoglalt visszaemlékezéseket, amiket a jegyzeteiből írt meg és amely érdekes olvasmány bárki számára, akit érdekelnek a `90-es éves történései. „Krónikás Nagy Benedek, aki majdnem szóról szóra leírta a vitáinkat, amely remélem, a mostani ifjú generáció számára is izgalmas lesz” – fogalmazott Borbély, kitérve a szerzőnek a parlamentben szerzett érdemeire, a tanügyi törvény, a kisebbségi történelemoktatás, a vallásügyi államtitkárság terén végzett jelentős tevékenységére, azok eredményeire is.
Nagy Miklós Kund, aki a Bernády Ház házigazdájaként faggatta Nagy Benedeket a könyvvel kapcsolatban, többek közt arra volt kíváncsi, hogy ha elméletileg jobban felkészültek az akkori politikusok, eredményesebben politizálhattak volna? „Lényegében nem a felkészültségen múlott” – válaszolt a kötet szerzője, aki „egyszerű önigazolásnak” nevezte a könyvét, amely által felmentést remél az utókortól, hogy annak idején „jól csinálták”. Elmondta, történészként is motiválva érezte magát, hogy mindazt, ami történt, amit feljegyzett, meg kell írni, mert egyszer szükség lesz rá.
A kötet bármely oldalon, bármely címszónál felüthető, olvasható, érdekes feleleveníteni általa a Marosvásárhelyi márciusi eseményeket, a Bukaresti bányászjárást, a nemzeti kisebbségek történelmének tantárgyként való tanításának elfogadtatását, a szászok kivándorlását „egy új világ hajnalán”, egy-egy politikai párt, vagy politikus hozzállását a demokráciát érintő kérdésekhez, szavazásokat, parlamenti vitákat.
Az érdeklődők között aktív és nyugalmazott rádiószerkesztők, egykor Bukarestben élt lapszerkesztő, az eseményekben aktívan résztvevő, illetve azok iránt érdeklődő személyek ültek, akik kézről kézre adták a jegyzetfüzeteket és fotókat, felidéztek egy-egy eseményt, megvitatták azokat, mérlegelték a következményeket.
Antal Erika
maszol.ro

2016. szeptember 21.

Tulipános casting
Nem újdonság, hogy egy generációváltás nem mindig szokott zökkenőmentesen lezajlani. Különösen igaz ez a politikára, amelynek alapvető mozgatórugója a hatalom megszerzése és megőrzése, tehát egy-egy csoportosulás vissza- vagy háttérbe vonulása tulajdonképpen létkérdés az új garnitúra számára.
Egyáltalán nem kivétel ez alól az RMDSZ sem, amely 26 évvel ezelőtti alapítása óta éppen ebben az időszakban megy keresztül a legmarkánsabb nemzedékváltáson, amely egybeesik a decemberi parlamenti választásokra való előkészülettel és a jelöltállítási folyamattal.
Ez pedig éppenséggel abban a Maros megyeben bizonyult eddig a legviharosabbnak, amelynek Markó Béla, Borbély László, Frunda György és Kelemen Atilla fémjelezte RMDSZ-es politikusgenerációja több mint két évtizeden keresztül meghatározta a szövetség, ezáltal pedig az erdélyi magyar közösség politikáját.
Ennek a nemzedéknek a tagjai közül egyesek önként döntöttek a visszavonulás mellett, mások azonban szívesen lehúztak volna még egy mandátumot a Bukaresti törvényhozásban, de ez irányú szándékukban nem leltek támogatásra a területi vagy a központi vezetőség köreiben. Vagy egyikben sem.
A szövetség több egykori, „nagy öregnek”, „dinoszaurusznak” is nevezett vezetőségi tagja bírálta az elmúlt időszakban leplezetlen sértődöttséggel az általa erőltetettnek vélt fiatalítást, azt sugallva, hogy „kényszernyugdíjazásuk”, mellőzöttségük az alakulat politizálása minőségének rovására megy.
A Marosvásárhelyi jelöltrangsoroló küldöttgyűlés azért eredményezett meglepetéseket egyesek számára, mert a különböző táborok egyformán bele akarnak szólni a képviselőházi és szenátusi frakciók összetételébe: az országos és a megyei vezetőség, továbbá az a régi garnitúra is, amely még nem szorult ki teljes mértékben a hatalomból.
Ez a tulipános casting azonban igazság szerint nem is bírna különösebb hírértékkel az erdélyi magyarság szempontjából, ha eleve meglenne a garancia rá, hogy a politikai érdekképviselet, a kisebbségi jogérvényesítés jobbítását, a szakértelem előtérbe helyezését szolgálja. Az eddigiek alapján azonban az csapódott le, hogy a szereposztás hatalmi harcok mentén zajlott, így egyelőre talány, hogy a generációváltás milyen előjelű változással jár minőségi szempontból. Aminek négy év múlva remélhetőleg nem az lesz a legfőbb fokmérője, hogy ki hány törvénytervezethez adta a nevét a parlamentben társkezdeményezőként.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2016. szeptember 23.

Megkezdődött az RMDSZ szétzüllése?
A legutóbbi RMDSZ-kongresszuson meghirdetett, a romániai magyarság zöme által elvárt „újratervezés” eleve dugába dőlt, a Bukaresti parlament „magyar pártjától” csak kozmetikázásra, harsány propagandára és fiatalabb arcú politikai bábok előtérbe tolására tellett. Erről (is) szól Szentgyörgyi László Most kezdődik el című, a Marosvásárhelyi Központban megjelent írása, lásd alább.
A decemberi parlamenti választásokra készülő RMDSZ szenátusi és képviselőházi jelöltlistáinak véglegesítésével egy korszak zárult le, illetve kezdődött a szervezet életében. Amint arról a sajtó már beszámolt, a teljes Maros megyei törvényhozói képviselet kicserélődik, a „nagyöregek” visszavonulnak – azért nem teljesen, erről egyikük hétfőn esete is nyilatkozott –, helyüket teljesen új arcok veszik át. Kérdés: nyer vagy veszít ezáltal a város, Marosvásárhely, illetve a megye magyarsága?
Az tagadhatatlan, a visszavonulók – Markó Béla, Borbély László, Kerekes Károly, Kelemen Atilla, no és a mandátumát korábban elveszítő Frunda György – az utóbbi negyedszázadban kulcsszerepet játszottak a vásárhelyi magyarság sorsának alakulásában. Hogy miként alakult e sors, azt ki-ki a saját bőrén tapasztalhatta… Abban egyezzünk meg: nem úgy, ahogyan azt elvártuk volna. Hogy ebben kit, mennyire terhel a felelősség, azt – effelől ne legyenek kétségeink – az idő, s a szakemberek előbb-utóbb eldöntik. „Azt kell feladatként rónunk azoknak, akik utánunk következnek, hogy folytassák a mi munkánkat” – jelentette ki a búcsúzó Markó. „Egy kicsit hátrébb lépünk, de nem állunk félre, mert nem olyanok vagyunk” – egészítette ki a szenátort Borbély László. Márpedig éppen az lenne a legnagyobb baj, ha az újak ott folytatnák, ahol a régiek abbahagyták. Ezen a téren még komoly küzdelmek, összetűzések várhatók az újak és a régiek között, akik, sajnos, „nem olyanok, hogy félre álljanak”. Nagy kár.
A végleges sorrendről megállapítható, hogy minden az előzetes várakozások szerint alakult: az előző és a jelenlegi pártelnök – Markó és Kelemen Hunor – által támogatott jelöltek – Novák Zoltán és Vass Levente – a listák élére kerültek. Az, hogy Soós Zoltán nem került befutó helyre, várható volt, sokan – és joggal – nem bocsátották meg az egykori vásárhelyi polgármesterjelölt „hajlékonyságát”, hogy esélyeinek maximalizálása érdekében a választások előtt kilépett az RMDSZ-ből… Egyáltalán mikor lépett vissza, és kinek a jóváhagyásával? A legnagyobb csapás hétfőn az RMDSZ megyei szervezetének elnökét, Brassai Zsombort érte, aki az utolsó helyre került a szenátorjelöltek között. Ekkorát hivatalban levő megyei elnök még nem bukott az RMDSZ-ben…
Ennyit a jelöltek rangsorolásáról. Hogy ezzel a lépéssel az RMDSZ a kezdet végéhez vagy a vég kezdetéhez ért, az leghamarabb december 11-én, a választás napján kiderül… Az irány azonban – ez messziről látszik! – elhibázott.
itthon.ma//szerintunk

2016. október 3.

Felzúdulás a SZÁT listaátrendezése miatt
„Az RMDSZ bukaresti szervezete semmiképp nem fogadja el, hogy felülírják a helyi döntést” – szögezte le a Krónikának Buday Richárd, akinek a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) döntése értelmében a befutónak számító parlamenti képviselői helyet az esélytelen szenátorira kellene cserélnie. Amint arról beszámoltunk, a SZÁT döntése alapján a Hargita megyei képviselőjelöltek rangsorában a 4., befutó helyre kerül a szórványmagyarság képviselője, Benedek Zakariás építkezési vállalkozó, a szövetség Szeben városi szervezetének elnöke. A korábban az udvarhelyszéki területi szervezet által befutó helyre jelölt Birtalan József ugyanakkor az RMDSZ bukaresti képviselőjelölt-listáját vezeti majd. Eredetileg erre a helyre Buday Richárd bukaresti RMDSZ-elnököt rangsorolták, ő azonban átkerült a fővárosi szenátusi lista élére, ami már nem számít befutónak. A Krónika információi szerint az RMDSZ vezetősége semmiképpen sem támogatta, hogy Buday mandátumhoz jusson.
A bukaresti szervezet elnöke a Krónikának kifejtette, reméli, hogy a SZÁT nem végleges döntést hozott, hanem csak javaslat fogalmazódott meg, melyre a bukarestieknek is rá kell bólintani. „Itt nem az én személyemről van szó, hanem elvekről. Folyamatosan arról beszélünk, hogy decentralizáció kell, hogy ne Bukarestben döntsenek a települések sorsáról. Akkor a szövetségen belül is a decentralizáció elve kellene érvényesüljön. Felelőtlenségnek tartom, ha felülírjuk a helyi döntést” – mondta Buday Richárd. Hozzátette, azt sem érti, hogy ha a szebeni jelölt Hargita megyében indul, akkor a hargitai miért nem Szebenben, és miért Bukarestben kerül fel a listára.
„Nem vagyunk mi másodrangú RMDSZ-esek. Ha az a jelszavunk, hogy minden magyar számít, akkor minden szervezet is egyformán számít” – hangsúlyozta a fővárosi szervezet elnöke, aki szerint, ha a szövetség központi vezetősége így folytatja, veszélybe kerülhet az ötszázalékos bejutási küszöb. A Krónikának kifejtette: szombaton a bukaresti választmány megerősítette, hogy nem fogadja el a SZÁT módosítását, de a küldöttgyűlés is dönteni fog. „Ha nem a mi döntésünk érvényesül, nem mi lépünk ki az RMDSZ-ből, hanem tulajdonképpen kizárnak minket” – jelentette ki Buday, aki szerint a szövetség vezetősége valószínűleg nem bánná, ha lemondana. Sok mindenben nem értenek egyet, hiszen ő nem látja az oly sokszor hangsúlyozott megújulást. „Gyenge vezető, aki nem meri széles körben átengedni a döntés jogát, inkább központosít” – jelentette ki Buday.
A SZÁT döntését az érintetteken kívül a szövetség számos neves politikusa is kifogásolta. Miközben Kovács Péter ügyvezető elnök a Facebookon „szolidaritáson alapuló, merész, bölcs és több szempontból is kiegyensúlyozott” döntésként jellemezte a határozatot, Frunda György egykori szenátor és államfőjelölt hozzászólásában „antidemokratikus, gyalázatos döntésnek” minősítette azt.
„Rangsorolás volt Kolozsváron. A rangsorolók magukat minősítették” – fogalmazott a közösségi portálon közzétett bejegyzésében Eckstein Kovács Péter volt szenátor is. A volt kisebbségügyi miniszter több Maros megyei RMDSZ-eshez hasonlóan Jakab Istvánnak, a Környezetvédelmi Alap elnökének a félreállítását kifogásolta. Úgy vélte, kiváló, külföldön is elismert szakemberként Jakab befutó helyet érdemelt volna. „Mivel garantáltabb Biró Zsolt, vagy Vass Levente frakcióhűsége, mint a Jakabé, vagy hátrányt jelent, ha valaki jó szakember és nem megélhetési politikus?” – tette fel a kérdést Eckstein-Kovács arra utalva, hogy sajtóinformációk szerint a SZÁT tagjai attól tartottak, Jakab szakpolitikusként nem biztos, hogy betartaná a frakciófegyelmet, illetve visszaköltözhet Brüsszelbe. Jakab István a Transindex kérdésére nem kívánta kommentálni a számára kedvezőtlen döntést. Biró Zsolt MPP-elnök ezzel szemben a hírportálnak nyilatkozva üdvözölte a SZÁT határozatát, kijelentve: bölcsnek tekinti azt. „Szavazatmaximalizálás szempontjából is fontos döntés a SZÁT döntése, de természetesen továbbra is minden MPP-szimpatizáns és minden magyar szavazó jelöltjeként fogok kampányolni. A közös lista lényege, hogy a teljes közösséget képviseljük” – mondta a Transindexnek Biró Zsolt.
Bíró Blanka, Pap Melinda
kronika.ro
Erdély.ma

2016. október 3.

Helyet a spágagyűjtögetőnek
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elmúlt negyedszázados tevékenységéről sokat elmond, hogy innen kerültek ki vagy ide kötődtek a szövetséget éveken, évtizedeken át irányító nagy öregek – Borbély László, Frunda György, Markó Béla –, akik ráadásul fontos kormányzati tisztségeket is kaptak, valahányszor a magyar szervezet hatalomra került valamely román koalíciós partnerével, ugyanakkor ez a csapat – nagyon úgy tűnik immár, végleg – elveszítette Marosvásárhely irányítását, s Székelyföld fővárosát képtelen visszafoglalni egy korrupcióval gyanúsított, nyíltan magyarellenes liberális politikustól.
Érthető hát, hogy pár nappal korábban, amikor nyilvánosságra hozták az RMDSZ Maros megyei képviselő- és szenátorjelöltjeinek neveit, sokak megkönnyebbülten sóhajtottak fel: végre egy olyan lista, amelyen nincsenek rajta a rég elkoptatott arcok, végre valamiféle megújulás jeleit látni. Aztán csakhamar kiderült: korai volt az öröm, a Maros megyei küldöttgyűlés ugyanis inkább jól megrendezett színjáték volt, semmint valós, demokratikus választás, s a szálakat éppen úgy a régi vagy új nagy öregek – Borbély László, Markó Béla, Kelemen Hunor – rángatták, mint korábban.  Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete évek, évtizedek óta összefonódott Verestóy Attila nevével. A szövetség szenátora elmozdíthatatlan, megrendíthetetlen, örök, és azonnal kijózanítja mindazokat, akik hisznek vagy legalábbis reménykednek az újratervezésben, az RMDSZ megújulásában. Ezúttal azonban nemcsak az örök szenátor, hanem Udvarhelyszék RMDSZ-es polgármesterei is teljes joggal csaptak az asztalra, amikor a Szövetségi Állandó Tanács korábban úgy döntött, Biró Zsolt MPP-elnök számára ott biztosítanak befutó helyet a szövetség listáin. Jogos felháborodásukat követően a Szövetségi Állandó Tanács is módosítani kényszerült korábbi döntését, s Biró Zsoltot végül mégiscsak otthonából, Maros megyéből juttatják be a bukaresti parlamentbe. Kétségkívül ott a helye, legalábbis, ha az MPP elnökének eddigi tevékenységét és kijelentéseit nézzük: a pártot sikeresen visszaterelte az RMDSZ ernyője alá, miközben kollegáit azzal igyekezett meggyőzni a kiegyezés szükségességéről, hogy ily módon a polgáriak polgármesterei által összegyűjtött „spágát” könnyebben eljuttathatják a megfelelő helyre.
Nagyjából ennyi tehát, itt egyelőre véget érni látszik a szövevényes történet az igazi érdekképviseletről, a magyar szövetségen belüli demokráciáról, a helyi szervezetek autonómiájáról, szakmaiságról, megújulásról, hitelességről…
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2016. október 10.

Horváth Anna és az RMDSZ a DNA célkeresztjében
Házkutatást folytattak október 10-én, hétfőn reggel a kolozsvári polgármesteri hivatalnál az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkatársai. A vádhatóság Horváth Anna alpolgármester kampányfinanszírozása ügyében nyomoz. Az ügyészek az RMDSZ könyvelőjének telefonját és számítógépének merevlemezét is lefoglalták.
 nyomozó hatóság szűkszavú közleménye szerint kilenc helyszínen zajlik házkutatás hétfőn a kincses városban, ezek közül kettő egy közintézmény székhelyén. Az ügyészek 2014 és 2016 között elkövetett feltételezett korrupciós ügyletekkel kapcsolatosan vizsgálódnak bírósági jóváhagyás alapján.
A Ziardecluj portál értesülései szerint az ügyészek Horváth Anna irodájában is jártak, és állítólag a városrendezési osztály tevékenységével, befolyással üzérkedés gyanújával folyik nyomozás. A DNA közleménye szerint a másik hét házkutatás magánszemélyek lakásán, illetve kereskedelmi társaságok székhelyén zajlik. Oana Buzatu, a kolozsvári városháza szóvivője a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a korrupcióellenes ügyészek reggel jelentek meg a hivatalban, és később még vissza fognak térni általuk igényelt dokumentumokért. Emil Boc polgármester jelenleg nem tartózkodik a városban, népes városházi küldöttség élén ugyanis Dél-Koreában tartózkodik.
Időközben bebizonyosodott, hogy Horváth Anna alpolgármester került a DNA célkeresztjébe. A házkutatások közben az RMDSZ-es politikus nyilatkozatot adott a nagy számban összesereglett újságíróknak. Elmondta, a helyhatósági választások kampányának finanszírozása kapcsán folyik bűnvádi eljárás, és az ügyészség esetleges összefüggéseket keres a kampányfinanszírozás, valamint az elöljáró közigazgatási tevékenysége között. Mint ismert, Horváth Anna idén júniusban az RMDSZ polgármesterjelöltje volt Kolozsváron. A politikus közölte, egyelőre nem ismertették vele, hogy milyen minősége van az eljárás során.
Horváth Anna elmondta, a törvényes előírások miatt nem adhat tájékoztatást arról, milyen dokumentumokat kértek tőle a DNA munkatársai. Hozzátette, az irodáján kívül otthonában is házkutatást folytattak az ügyészek, akik személyes határidőnaplókat és egy számítógépet vittek el a lakásáról. Arra a kérdésre, hogy ártatlannak tartja-e magát, az alpolgármester közölte: négy éve dolgozik a kolozsvári városházán, azelőtt pedig tizenöt évet a közigazgatásban, ez idő alatt pedig mindig arra törekedett, hogy szigorúan tiszteletben tartsa a hatályos jogszabályokat. „Ha a nyomozás szabálytalanságokra utaló indítékokat talál, akkor állok a nyomozó hatóság rendelkezésére" – jelentette ki az RMDSZ-s politikus.
Horváth Anna leszögezte azt is, hogy kampánya finanszírozása törvényes keretek között történt. „Minden támogatást lejelentettünk Bukarestnek, a törvény tiszteletben tartásával, a magánszemélyektől kapott felajánlások listája az Állandó Választási Hatóságnál (AEP) van. Ezek nyilvános dokumentumok" – mondta az alpolgármester.
A politikus később közösségi oldalán is beszámolt a történtekről, magyar és román nyelven egyaránt. „Ma reggel a Korrupcióellenes Ügyészség házkutatást végzett a polgármesteri hivatalban és többek között két tanácsosom magánlakásán is. A 2014-2016 közötti időszakban feltételezetten elkövetett rendellenességek után nyomoznak. 2012 óta vagyok Kolozsvár magyar alpolgármestere. Ez idő alatt törvényesen jártam el minden egyes ügyben, tisztességesen végeztem a munkám. Azt várom, hogy az ügyészség ugyanilyen tisztességgel tegye az övét. Jelenleg a teljes alpolgármesteri iroda a rendelkezésükre áll. Amint újabb információim lesznek, haladéktalanul tájékoztatom a sajtót és a kolozsvári embereket" – olvasható Horváth Anna Facebook-oldalán.
Lefoglalták az RMDSZ könyvelőjének telefonját és számítógépének merevlemezét
A korrupcióellenes ügyészek házkutatást folytatnak az RMDSZ Kolozs megyei székházában is. Az akció összefügg a városházán eszközölt „kiszállással" és a Horváth Anna ellen kezdeményezett eljárással. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, kolozsvári helyi tanácsos a Krónika érdeklődésére elmondta, az ügyészek a helyhatósági választásokat megelőző kampány finanszírozásával kapcsolatos dokumentumokat – támogatási szerződéseket, számlákat – vittek el.
Emellett Konnert Ágnes könyvelő telefonját és számítógépének merevlemezét is magukkal vitték. „A vizsgálat pontos céljáról nem tájékoztattak bennünket. A lefoglalt dokumentumok egyébként amúgy is nyilvánosak, ezeket az Állandó Választási Bizottsághoz (AEP) már korábban benyújtottuk. Annyit tudok még, hogy a könyvelőnkkel közölték, behívják a vizsgálat során, mivel a merevlemezt csak az ő jelenlétében nyithatják meg" – közölte Csoma Botond.
Horváth Anna jogász-közgazdász 1973. július 17-én született Csíkszeredában. Szülővárosában érettségizett, majd a bukaresti Közgazdasági Akadémián szerzett diplomát, később a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem jogi karán is oklevelet szerzett. Az RMDSZ-nek 1991-től tagja, politikai pályafutását 1996-ban Frunda György államelnökjelölt kampánystábjának munkatársaként kezdte. Dolgozott a bukaresti Kisebbségvédelmi Hivatalban, az RMDSZ kisebbségi ügyekért felelős miniszterének, Tokay Györgynek a tanácsosaként, majd 1999 és 2006 között a hivatal kolozsvári regionális irodáját vezette; később betöltötte az Európai Integrációs Minisztérium, majd a Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium államtitkári tisztségét. 2012-ben szerzett először tanácsosi mandátumot a kolozsvári képviselő-testületben, azóta betölti az alpolgármesteri posztot is. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetében gazdasági ügyekért felelős alelnök volt, de tevékenykedett önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettesként is. kronika.ro

2017. február 21.

25 éve történt – platformosodás és „egységnyilatkozat”
Az RMDSZ, bár eredeti célja az volt, hogy integráljon lehetőleg minden erdélyi magyar szervezetet, alapszabályzatát tekintve pártként kezdte működését az első kongresszus után, piramis-elv mentén építkezve.
A kongresszus választotta a nagyválasztmányt, majd az választotta meg az elnökséget. E szigorú építkezési elv oldódott valamelyest a második kongresszuson, de a strukturális és eszmei sokszínűség valamiféle demokratikusnak mondható reprezentálására a két kongresszus közötti kulcsszervben (amit neveztek Választmánynak, Küldöttek Országos Tanácsának, majd Szövetségi Képviselők Tanácsának) várni kellett még a brassói kongresszusig. 
Brassóban 1993 januárjának közepén nyert megfogalmazást az a program és az az önszerveződési elv, melyhez, ha hűek maradnak a választott vezetők, akkor ma, bizton mondhatom, másként állnánk. 
A brassói határozatok egyik előkészítő mozzanata volt az 1992 elején, negyed évszázada beindult platformosodás. Két platform alakult meg ebben az időszakban. A nemzeti konzervatív Erdélyi Magyar Kezdeményezés (mely az agyagfalvi autonómia-kezdeményezésről elhíresült Székelyföldi Politikai Csoportnak volt az utódszervezete), valamint a liberális ideológiára alapozó Szabadelvű Kör. A harmadik meghatározó, autonomista platform közel két esztendővel később, 1993 decemberében bontott zászlót, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének politikai képviseleteként, Reform Tömörülés néven.
A Domokos Géza vezette fősodor gyanakvással és ellenségességgel fogadta a belső eszmei erjedést. Hogy pontosan mitől féltek és miért, azt elég nehéz követni, felfogni, átérezni. Annak ugyanis nem volt realitása, hogy ezek az értelmiségi klubként, ideológiai értékek mentén megalakult eszmei csoportosulások szétfeszítsék az RMDSZ kereteit. 
Tény, hogy Domokosék megelőző csapást kívántak mérni a meg sem alakult platformokra az „egységnyilatkozatukkal”, melynek tetszetős csomagolása, hangzatos jelszavai alkalmas voltak arra, hogy a jóhiszemű képviselőket megtévesszék, így aztán igen sokan írták alá a fantomellenséggel küzdő dokumentumot. Semmi túlzás nincs ebben: az 1992. március 10.-én megfogalmazott egységnyilatkozat egy nappal később jelent meg a Romániai Magyar Szóban, míg az Erdélyi Magyar Kezdeményezés négy nappal később lépett a nyilvánosság elé, a Szabadelvű Kör pedig 1992. március 20.-án alakult meg.
Érdemes idézni a dokumentumból, hogy ízelítőt kapjunk abból, miképpen próbálta a magyar célokat a vélt román tűrőképességhez igazító, magát előszeretettel mérsékeltnek nevező kollaboráns vezetés preventív hitelteleníteni a platformokat: „Aki egy jogegyenlőséget, még el nem nyert közösséget az egységes fellépés lehetőségétől meg akar fosztani, éppen akkora bűnt követ el, mint az, aki az egység jelszavával a romániai magyarságtól meg akarná vonni az ideológiai véleményszabadságot, akár liberális, akár kereszténydemokrata, akár szociáldemokrata meggyőződésről van szó.
A nemzeti eszmét és a demokrácia eszméjét egymással szemben kijátszani nem szabad, hiszen a nemzeti hovatartozás végső soron olyan nyelvi, kulturális, történelmi és vallási meghatározottságot jelent, melyek nélkül nemcsak a közösség, hanem az egyén is elveszítené önazonosságát.” 
„Egy tömegszervezetben felülről elindított platformosodási folyamatot – amit ebben a pillanatban semmilyen külső körülmény nem indokol – kockázatosnak, vagy legalábbis kétséges kimenetelűnek ítélünk. Ez az elképzelés végső soron éppen olyan mesterkélt, mint amennyire erőltetett lenne egy vele szembehelyezett monolit egység. Szabad utat kívánunk adni a különböző ideológiáknak, de nem tartjuk megengedhetőnek a szövetség eddigi egységéből erőt merítő tagság megosztását.”
Mondanom sem kell, senki nem akarta megfosztani az RMDSZ-t az egységes fellépés lehetőségétől, a meg sem alakult platformok főként nem. Senki nem akarta kijátszani a nemzeti eszmét és a demokrácia eszméjét egymás ellen (ha valakire, akkor épp az „egységfelhívás” aláíróira illik ez inkább, akik a nemzeti eszme jegyében léptek fel a Szövetség sokszínűsödése, demokratizálódása ellen.). A „felülről indított platformosodás” is alaptalan vád, hiszen nem az elnökség indította útjára a folyamatot pár nap elteltével, hanem zömmel a csúcsvezetésen kívüli RMDSZ tagok és a középgárda egyes képviselői.
És hadd álljon itt az „egységnyilatkozatot” aláírók névsora (a sorrend az eredeti dokumentum szerinti): Tokay György képviselő,  Markó Béla szenátor, Madaras Lázár képviselő, Borbély László képviselő, Zonda Attila képviselő, Nagy Béla képviselő, Csiha Tamás szenátor, Verestóy Attila szenátor, Frunda György képviselő, Vida Gyula képviselő, Kerekes Károly képviselő, Kozsokár Gábor szenátor, Pécsi Ferenc képviselő, Hajdú Gábor szenátor,  Fazakas Miklós szenátor, Demény Lajos szenátor, Tóth József szenátor, Szilágyi Zoltán képviselő,  Bárányi Ferenc képviselő, Nagy Benedek képviselő, Podhrádszky László képviselő, Bajcsi Ákos képviselő, Szabó Károly szenátor, Hosszú Zoltán szenátor, Brendus Gyula képviselő.
A platformok egységtisztelő szerveződései voltak a továbbiakban az RMDSZ-nek. A Szociáldemokrata Tömörülésről nem szóltam, mert az nem sok vizet zavart, a Markó-Neptun egységfronthoz mindig is hű csoportosulás maradt. A Szabadelvű Körben autonomista nemzeti liberális valamint a bukaresti paktumpolitizálást támogató tagok egyaránt voltak, ellentétben a teljes mértékben nemzeti-autonomista platformokkal, a Reform Tömörüléssel és az Erdélyi Magyar Kezdeményezéssel, melyek fő célja az volt, hogy rászorítsák az RMDSZ vezetését saját programjának betartására, az autonómia-elvű belső építkezésre, az autonómia stratégiai céljának képviseletére.
A Reform Tömörülés 2003 márciusában oszlatta fel magát, miután a 2003 elején Szatmárnémetiben megtartott RMDSZ kongresszus pártelvűsítette az alapszabályzatot, az általános belső választásokat részleges tisztújítással váltotta ki, a platformoknak pedig semmi érdemi funkciót nem biztosított a választási folyamatban. Az EMK története 2013-ban ért véget. A Szabadelvű Kör formálisan ma is szerepel az RMDSZ honlapján, mint a szövetség keretén belül működő platform. 
Borbély Zsolt Attila
https://itthon.ma//szerintunk

2017. február 24.

Péter Ferenc az RMDSZ Maros megyei szervezetének új elnöke
Péter Ferencet választották a Maros megyei RMDSZ elnökévé a szervezet pénteki tisztújító küldöttgyűlésén.
A Maros megyei önkormányzat vezetője programjában a repülőtérért való lobbizást, a szórványközösségek támogatását, a más magyarlakta vidékekkel való kulturális- gazdasági kapcsolatok keresését és erősítését ígérte. Azt hangsúlyozta, hogy a választásokra időben kell elkezdeni a felkészülést, hatékonyabbá kell tenni a szervezet tevékenységét, fórumokat kell kialakítani a szakmai találkozásoknak, megbeszéléseknek, fel kell újítani a székházat, és olyanná tenni, ahová szívesen ellátogatnak a tagok, ahol jól érzik magukat az emberek.
A marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében tartott megyei RMDSZ tisztújító küldöttgyűlésén jelen volt Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla volt szövetségi elnök, Tamás Sándor Kovászna megyei és Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök, Farkas Balázs konzul, parlamenti képviselők, szenátorok, helyi és megyei önkormányzati képviselők, vidéki polgármesterek és tanácsosok, a helyi szervezetek képviselői. Péter Ferenc házigazgaként köszöntötte a jelenlevőket. Mint fogalmazott, nem csak arra jó alkalom ez a nap, hogy új elnököt válasszanak, de arra is nagyszerű lehetőség, hogy találkozzanak, beszélgessenek.
A szervezet új elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik a rendszerváltás után a nagy közösségi ügyért, az erdélyi magyarok jogaiért, javaiért küzdöttek. Oklevelet adott át Markó Bélának, Kelemen Atillának, Kerekes Károlynak, Frunda Györgynek, Borbély Lászlónak, Makkai Gergelynek és Német Jánosnak, valamint a néhai Kakassy Sándornak és Elek Barnának is.
Markó Béla a „régieknek” köszönte meg tevékenységüket, azoknak, akikkel 1989-ben együtt lehetett, Sütő Andrásnak, Domokos Gézának, Fülöp G. Dénes lelkésznek, Csiha Kálmánnak – hozzátéve, hogy nem teljes a lista. 
Bár 2016-ban sem sikerült visszaszerezni Marosvásárhelyt, a tavalyi választásokon jól szerepelt a Maros megyei szervezet, sikerült jó eredményeket elérni – mondta Kelemen Hunor. A szövetségi elnök némi dorgálásban is részesítette a marosvásárhelyi szervezetet, amely „időnként kívülről nézve azt a látszatot kelti, hogy egymással vannak elfoglalva inkább, nem a tagsággal”.
Kitért arra is, hogy Románia nem jogállam, hiszen egy jogállamban a törvények mindenkire vonatkoznak – és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetét említette. Tamás Sándor, majd Borboly Csaba osztotta meg gondolatait, majd Péter Ferenc ismertette a programját.
Végül a jelenlevők 306 szavazatot adtak le, amelyből 301 volt érvényes. Ezek közül 291 igen és 10 ellenszavazatot kapott Péter Ferenc.
Antal Erika
maszol.ro

2017. április 28.

Autonómia: se többet, se kevesebbet
A Reform Tömörülés nevű, 2003-ban önmagát feloszlató nemzeti liberális RMDSZ-platform jelszavait választotta Kós Károlytól az Erdélyi Magyar Néppárt legutóbbi, Székelyudvarhelyen tartott küldöttgyűlésének mottójául. „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.” Ez helyénvaló, méltó és messzemenően jogos üzenet, formájában és tartalmában egyaránt.
Az, amit egyesek vádképpen fogalmaznak meg, voltaképpen e csapat meghatározó tagjainak az erénye. Ők voltak a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetség (MISZSZ) politikájának alakítói, ők alapították a Reform Tömörülést, a Polgári Szárnyat, ott voltak a Magyar Polgári Szövetség, majd a Magyar Polgári Párt megalakulásakor, s ők hívták életre az EMNP-t is. Nem ők változtak, hanem a történelmi helyzet változott. Az RMDSZ kifordult önmagából, így a Polgári Szárny és a Reform Tömörülés felett eljárt az idő, az MPSZ-t az RMDSZ a román állammal karöltve lehetetlenítette el, az MPP saját elnökének foglya lett.
Ők viszont – az autonomista kemény mag tagjai – ugyanazok maradtak, akik voltak. Miként Szilágyi Zsolt, a kongresszuson újraválasztott elnök joggal mutatott rá beszédében: nekik nincsenek korrupciós ügyeik és egyáltalában ügyeik, ők több mint negyed évszázada ugyanazokat az értékeket, eszméket és programot képviselik, amit két szóban is meg lehet fogalmazni: nemzet és demokrácia.
Ha pedig e két – meglehetősen elvont és lényegében mindenki által színleg felvállalt – eszmét programcélkitűzésekre, stratégiára bontjuk, akkor ez egyik oldalról mindenekelőtt az átlátható, korrupciómentes közéletet és a jogbiztonságot jelenti, a másik oldalról pedig az autonómia-gondolat következetes képviseletét. Az autonómiáét, aminél többet követelni a jelen geopolitikai helyzetben nem reális, kevesebbet viszont nem érdemes. Autonómiát pedig csak úgy lehet elérni, ha a célhoz keresünk eszközöket, és nem a vélt többségi tűrőképességhez igazítjuk a célokat, mert ez a politika egyenlő a középtávú beolvadással.
Másként állnánk, ha e gondolat már akkor az egységes RMDSZ programjának középpontjába került volna, amikor még cseppfolyós volt a helyzet, és a következetes kiállással megerősített gondolatoknak valóságteremtő erejük volt. A kilencvenes évek elején a párt védnöke, Tőkés László által is a kongresszuson joggal emlegetett Neptun-ügy idején épp a fordítottját kellett volna tenni, mint amit a védnök által megnevezett politikusok – Frunda György, Borbély László és Tokay György – műveltek. Ők abban segítettek a nyíltan magyarellenes román hatalomnak, hogy az kisebbségbarát színben tetszelegjen ahelyett, hogy minden erőt arra összpontosítottak volna, hogy a nemzetközi rendezést igénylő problémák listájára Erdély is felkerüljön.
Migránsok és őshonos kisebbségek
Több felszólaló – köztük Szili Katalin autonómiaügyi miniszterelnöki megbízott és Tőkés László – üdvözlő beszédében megemlítette a migránsválságot, amit jómagam Európa tervszerű muszlim megszállásának szoktam nevezni. A jelenség nem teremt kedvező nemzetközi körülményeket az autonómiaharchoz több szempontból sem. Jogos érvelést hallhattunk Szili Katalin részéről: különbséget kell tenni a bevándorlók jogai és az őshonos kisebbségek jogai között, ami nem jelent diszkriminációt az eltérő történelmi léthelyzetből kifolyólag. Egy bevándorlótól a beilleszkedésen túl akár az asszimilációt is el lehet várni. Viszont egy olyan közösség, amely több mint ezer éve él szülőföldjén, és csak a határ vándorolt át a feje felett, joggal követeli, hogy közjogi jogosítványok birtokában évezredes államalkotó tapasztalatára hagyatkozva megszervezhesse önmagát. Ahogyan Izsák Balázsnak a kongresszushoz intézett és Thamó Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke által felolvasott üzenetében fogalmazódott meg.
A másik oldalról a nemzetek megmaradását, a nemzeti kultúrák ápolását fontosnak tartó erők a nemzetállam erősítését támogatják. Amikor a különböző elemzők – a baloldaltól a kérdést a maga teljes mélységében a lehető legőszintébben felvázoló Drábik Jánosig – a globalisták és lokalisták vagy unionisták és szuverenitáspártiak ellentétéről beszélnek, akkor voltaképpen a szervezett magánhatalom és a nemzetállamok ellentétét tematizálják. Bármilyen abszurd is e helyzet, bárhol is éljünk a világon, magyarokként ennek a törésvonalnak a nemzetállami oldalán lehetünk csak, mert az ellenerő mindent meg akar szüntetni, amit a nemzeti kultúrák építettek fel Európában.
Letisztultak a pártbeli viszonyok
Az EMNP két évvel ezelőtti kongresszusa aligha hagyott kellemes élményt a résztvevőkben. Az akkori viták – amelyek az eseményt megelőzték – rányomták bélyegüket a közös munkára. A sikertelenség egymásra mutogatást eredményezett. A minap lezajlott gyűlés ezzel ellentétben erőt, egyetértést és felkészültséget sugárzott. Vélhetően mindenkinek volt ideje magáévá tenni azt a kézenfekvő alapelvet, hogy többre jutunk, ha nem egymásra acsarkodunk, hanem megfogjuk egymás kezét, és szövetségest látunk a másikban, nem vetélytársat.
Ezt üzeni az elnökség kibővítése és a fiatalítás is, aminek szimbolikus és egyben intézményi kifejeződése, hogy a párt ifjúsági szervezetének elnöke, Tőke Ervin alelnöki szinten képviseli azt a korosztályt, amely előbb-utóbb átveszi a stafétabotot az alapítóktól. Amiként a párt hivatalos kongresszusi közleménye is hangsúlyozza, az elnökség átlagéletkora 39 év, ami kifejezetten jó, reménykeltő üzenet. Tagja lett az elnökségnek az Erdélyi Magyar Ifjak élén már bátorságát és szervezőkészségét bizonyító Soós Sándor is, akit – mint a kongresszus előtti régiós megmérettetés igazolja – masszívan támogatnak a közép-erdélyi szervezetek.
Annak ellenére, hogy a 2016-os választási esztendőben nem sok babér termett a pártnak – az önkormányzatokban csak pozícióőrzésre futotta, az országos választáson pedig a realitásokat és a magyar kormány elvárását tudomásul véve nem indult –, a mostani az előrelépés ígéretének kongresszusa volt, a Németh Zsolt által hobbitoknak nevezett autonomisták rendezték soraikat. Ezt sugallta az alapszabályzat és a program lényegében vita nélküli módosítása, a feszültségmentes együttmunkálkodás. Nemzetstratégiai szempontból ez azért is fontos, mert immár csak ők maradtak talpon a nemzeti autonomista oldalon, az MPP ugyanis aligha fog szabadulni az RMDSZ rontó öleléséből. Tőkés László az erdélyi nemzeti oldal egyesítésére hívott fel, ami lényegében azt jelenti, hogy az EMNP örömmel várja soraiba azokat az MPP-seket, akik számára elfogadhatatlan a párt mai, önfeladó politikája.
Ha az EMNP erejéből nem is telik annyira, hogy választáson verje meg az RMDSZ-t, az autonómiakövetelés ébren tartása és a külső nyomásgyakorlás fontos szerepkör. Ezt pedig – bizton állíthatjuk – megfelelően fogja betölteni ez a csapat. Tisztességgel, következetesen – ahogy mindig.
Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2017. október 5.

Jogászok a Kolozsvár Társaságnál
Ritkán gyűl össze ennyi jogász egy helyen – állapította meg derűsen Bucwald Péter házigazdai minőségében azon a rendezvényen, amelyet kedden, október 3-án tartottak a Kolozsvár Társaság székházában, a Volt egyszer egy egyetem (1945-59) sorozat VI. részeként.
A program filmvetítéssel kezdődött: a Veress Emőd és Kokoly Zsolt által összeállított könyv, a „Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen (1945-59)” alapján készült dokumentumfilmet mutatták be, majd a szerzők röviden ismertették könyvüket is, felvázolva elképzelésüket, hogy folytassák az erdélyi jogászképzés történetének megírását. Ezt követően a résztvevők kötetlenül beszélgettek, meséltek jogi tanulmányaikról, szakmájuk egy-egy érdekesebb történetéről, hiszen a kerekasztal-beszélgetés elképzelése is az volt: feleleveníteni azokat az éveket, amikor magyarul folyt a jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen, majd beszélni a jelenkori román nyelvű képzésről, mérlegelni a szakma anyanyelven illetve az állam nyelvén történő elsajátításának előnyét. A szakma neves és ismert meg elismert képviselői fogadták el a meghívást a rendezvényre, többek között: Hajdú Gábor volt egészségügyi miniszter, Buzeskó György bíró, Frunda György ügyvéd, volt szenátor, Eckstein Kovács Péter ügyvéd, egykori szenátor, Somai József közgazdász, a BBTE jogi karának volt főtitkára, Somai József László, Bánhegyesi Hajnal, Bányai József ügyvédek, Sztranyicki Szilárd ügyvéd, a kataszteri hivatal volt vezetője, és mások.
A jogi szakmát anyanyelven alaposan elsajátították egykor a Bolyai egyetemen, és ez nem volt akadálya annak, hogy utána az állam nyelvén boldoguljanak és szakmailag sikereket érjenek el – sok bolyais története ezt igazolja. Ellenben az is tény, hogy tökéletesen kell ismernie az állam nyelvén szakmáját annak, aki itthon akar boldogulni, karriert befutni, sőt, ma már még legalább két idegen nyelvet is ajánlatos beszélnie – hangzott el a beszélgetésen. A kizárólag román nyelvű képzés viszont az anyanyelven történő kommunikálásban okoz nehézséget, de végülis az egyéntől függ, hogy utólag a magyar szakkifejezéseket is elsajátítsa, jegyezték meg. Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 27.

A történelmi igazság útjai
Harc a nemzet érdekében
Az igazság megközelítésének (ha történelmiről van szó, akkor különösen – magam is már többször leírtam) legalább két, de gyakran több útja-módja lehetséges. Amennyiben, természetesen, a történetet író valóban (szubjektív szándékai szerint) őszintén az igazságot kívánja feltárni, és nem valamilyen (egyéni, nemzeti, csoport- vagy társadalmi stb. preferencia, megrendelés) érdekeinek mentén. Ez utóbbi esetben az utókornak már nehéz objektivitásról beszélnie, a valós tényeket feltárnia.
Nos, szerdán este Aradon, a Tulipán Könyvesboltban Borbély Imre: Harc a nemzet érdekében c., a Kárpátia Stúdió, Köröstárkány–Kápolnyásnyék 2017 kiadásában megjelent könyvének bemutatójára került sor. (A szöveget gondozta és a dokumentumokat válogatta Borbély Zsolt Attila – szerk. megj.: a 2017 januárjának végén elhunyt szerző fia.)
A 260 oldalas kötet két részre osztható: a Borbély Imrével (1948–2017) készült mélyinterjúra (illetve annak első részére), valamint az ehhez kapcsolódó dokumentumokra.
A temesvári Borbély Imrére bizonyosan sokan emlékeznek azok közül, akik az 1989-es fordulat utáni romániai magyar politikai élet alakulását nyomon követték. A kötetből most azt is megtudhatják: 1989 előtt a temesvári vegyészmérnök – katolikus vallásúként – az 1989-es Temesváron kirobbant, végül a diktátor bukásához vezető eseményeket elindító Tőkés László közeli barátja és munkatársa volt, bátyjának jelentős szerepe volt abban, hogy a Mária téren megállították a villamosokat és ellenállásra szólították fel a temesváriakat. A Borbély Zsolt Attila által tartott előadásból számos más igen érdekes részletet is megtudhattunk a kötet keletkezésének körülményeiről, de hangsúlyosan az 1989 után a hazai magyar politikai életbe bekapcsolódott édesapja pályafutásáról, tulajdonképpen az RMDSZ működésének első hat esztendejéről. Amelynek kezdetén Borbély Imre a Szövetség színeiben politizált, aztán fokokozatosan szembekerült – politikai, mindenekelőtt az autonómia kérdésében eltérő nézetek kapcsán – az RMDSZ akkori vezetővel: Borbély Imre a „kis lépések” politikájával szemben egy jóval határozottabb kiállást követelt a magyarság ügye mellett.
Nevéhez köthető, részben legalábbis, mondta el Borbély Zsolt Attila, többek között, 1990. március 13-án az ún. kolozsvári nyilatkozat megszületése (vajon ennek ellenreakciója volt-e a marosvásárhelyi, két nappal későbbi magyarellenes pogrom?), a román parlamentben elhangzott első magyar nyelvű felszólalás, a román parlament (1992–96 között a tagja volt) „talpra állítása” egy október 6. alkalmával. Meg egy sor igen jelentős megszólalás, politikai cikk és tanulmány, amelyekben az RMDSZ hivatalos, szerinte megalkuvó politikájával szállt szembe. Borbély Imre vetette fel, fia szerint, Románia föderalizálása, a háromszintű autonómia, a külhoni állampolgárság gondolatát.
A kötet (amelyet, fia elmondása szerint továbbiak is fognak követni) amolyan más, különböző álláspontnak is tekinthető a romániai magyarság 1989 utáni történetének felvázolásában, számos olyan cikkel, dokumentummal, amelyek alaposan „kiosztják” a Szövetség akkori vezetőit (köztük Domokos Gézát, Markó Bélát), a „Neptun-” és a „Nagy Benedek-ügy” szereplőit (Frunda György, Borbély László, Tokay György stb.) Kétségtelenül érdekes, figyelemre méltó, a történések tisztázását (vita útján) segítő könyv, amely bizonyos RMDSZ-es körökben aligha örvend majd elismerésnek. Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)

2017. november 21.

Nemzeti kisebbségek jogai az Európai Unióban
Az 1989-es politikai rendszerváltás óta eltelt 28 év alatt a román társadalom jelentős lépéseket tett a demokrácia, a jogállam megvalósításának irányába, azonban számos probléma még mindig megoldásra vár. Ezek között kiemelt helyen áll a nemzeti kisebbségek együttélése a többségi társadalommal.
A marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány több mint másfél évtizede évente megszervezi kisebbségi szemináriumát.
Az előző évi szemináriumsorozat fő célja konstruktív kommunikációs felület biztosítása volt a többségi és a kisebbségi társadalom képviselői számára a múlt eseményeinek kiértékelésére és egy közös jövőkép megalkotására. Ennek folytatásaként az idei szeminárium fő témája A NEMZETI KISEBBSÉGEK JOGAI AZ EURÓPAI UNIÓBAN.
A beszélgetések során az Európai Unió kisebbségpolitikáját kívánjuk elemezni, különös tekintettel az európai nemzeti kisebbségekre, nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk kifejezési lehetőségeire, az ezek fennmaradását biztosító keretek megteremtésére. A rendezvényen részt vesznek a romániai nemzeti kisebbségek képviselői, valamint a politikai, civil és akadémiai szféra olyan képviselői, mint Johan Häggman, a Finnországban élő svéd anyanyelvű közösség MAGMA központjának képviselője, Gabriel Andreescu egyetemi tanár, Amet Aledin államtitkár-helyettes – Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Vasile Dâncu, az IRES elnöke, Frunda György, az RMDSZ volt szenátora, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Borbély László, az alapítvány elnöke.
A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány által november 23-24-re szervezett, a marosvásárhelyi Bernády Házban sorra kerülő esemény 23-án, csütörtökön 10 órakor kezdődik. A rendezvény teljes időtartamára szeretettel várjuk a sajtó képviselőit is. További információk: Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Horea utca 6. szám (Marosvásárhely), telefonszám: 0758-339-220 (Bálint Hajnal).
Borbély László
kuratóriumi elnök Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-30 ... 1321-1350 | 1351-1375




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998