udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 111 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-111
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Gáspár Miklós

2007. április 24.

A romániai politikai harcoknak eddig nem volt sok közük a másutt megszokott jobb/bal ellentéthez. Iliescu elnök mellett vagy ellen, Cioran és Noica mellett vagy ellen, Hohenzollern-Sigmaringen Mihály vagy Antonescu marsall mellett, Basescu elnök mellett vagy ellen. Mindez csak értelmiségi pozícióharc. Közben Romániában a piaci fundamentalizmus, a neokonzervatív elkötelezettség és az atlanti lojalitás elképesztő egységét senki nem vonta kétségbe, csak a fasiszták, írta Tamás Gáspár Miklós. Kifejtette, az új román fasizmust az állítólag „kommunista” állambiztonsági apparátusok teremtették meg (s az ő informális hálózataik tartják fönn). Az internacionalista-leninistának beállított, szerintük KGB-s Iliescu-garnitúra áll itt szemben a nacionalista-sztálinista szekusokkal (a Nagy-Románia Párt, a PRM vezetőivel), a haza őrzőivel. Ugyanakkor csak a szélsőjobboldal értett szót a munkásokkal, Miron Cozma szélsőjobboldali bányászvezér. Romániát a csődtől nem a helyi komprádor burzsoázia, nem a multinacionális nagyvállalati szféra menti meg, hanem a parasztproletárok, proletárok és lumpenproletárok. Így válik Temesvár Délkelet-Európa gazdasági fővárosává (maga alá temetve Debrecent, Szegedet, Belgrádot, Újvidéket). Miközben a liberális-demokratikus értelmiség az ügynökdossziékkal, az 1947 és 1989 közötti korszak megtorlásaival, a romániai holokauszt végre-valahára bekövetkezett föltárásával van elfoglalva, a hajmeresztő társadalmi igazságtalanságok említést sem érdemelnek. TGM szerint Románia semmivel se korruptabb, mint szomszédai. A különféle angol-amerikai agressziókban való részvétel, a támaszpontok fölajánlása, a Nastase-korszakhoz képest érzékelhető visszalépés a magyarkérdésben, mindez az uralmon lévő politikai osztály tökéletes közönye a romániai nép érdekeivel szemben. Ilyen körülmények között kellene megteremteni a romániai baloldalt – a semmiből, írta TGM. Az eljövendő romániai baloldalnak világossá kell tennie, hogy a dolgozók oldalán áll, mindent meg kell tennie a Nyugaton dolgozó vendégmunkásokért, a közszolgálatok privatizálása ellen, az etnikai kisebbségek, elsősorban a cigányok diszkriminációja és szegregációja ellen. A modern baloldal csakis feminista lehet, a melegeknek, leszbikusoknak minden tekintetben egyenlő jogokat kell biztosítani. A romániai baloldal csakis ökoszocialista és antiglobalista lehet és az ún. „kommunista” rendszerből (1917–1989) nem lelhet inspirációt. Megjelent a bukaresti Observatorul Cultural-ban (ápr. 19.), Anamaria Pop fordításában. /Tamás Gáspár Miklós: Baloldal Romániában? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23., folyt. 24./

2007. május 17.

Valószínűsíthető, hogy a népszavazáson a választópolgárok többsége Traian Basescu mellett dönt, hogy térjen vissza hivatalába. Basescunak sem ártana az alkotmány keretébe jobban beilleszkednie. A Basescu-ellenzéknek pedig azon kellene morfondíroznia, hogyan is viszonyuljon a továbbiakban a népszavazás nyomán megerősödött pozíciójú államfőhöz, s milyen tanulságokat vonjon le abból, hogy a legtöbb választó nem pártpreferencia szerint szavazott, hanem elsősorban a korrupció megfékezésére, a kifulladt és erkölcsileg is sok esetben lejáratott politikai elit ellen. Az RMDSZ úgy döntött, arra biztatja választóit, hogy Traian Basescu menesztésére adják a voksukat. Ebben nemcsak az játszott szerepet, hogy az államfő elszabotálta a kulturális autonómiát is tartalmazó kisebbségi törvény parlamenti elfogadását, hanem az is, hogy a kampány során az állam elnöke a magyarellenesség fegyverét is bevetette. Ennek köszönhetően kezdett a Basescu által mozgatott Országos Korrupcióellenes Hatóság (DNA) bűnügyi eljárást négy magyar politikus ellen azzal a váddal, hogy azok közpénzekből magyarlakta településeket juttattak helyi fejlesztéseket szolgáló támogatásokhoz. Magyarellenességből Romániában még mindig sikerrel lehet politikai tőkét kovácsolni. Basescu kódolt üzenetei, amelyeket az idegengyűlölő szélsőjobboldali csoportoknak küldött, eljutottak a címzettekhez, mert a legionárius jellegű neofasiszta csoportosulások legnagyobbika, A Hazáért Párt (Partidul pentru Patrie) a felfüggesztett államfőt teljes támogatásáról biztosította. Tibori Szabó Zoltán szerint tavaly Budapesten hasonló forgatókönyv vezetett a televízió székházának szétveréséhez és az országtól a külföldieket elrettentő utcai randalírozáshoz. A román értelmiségi elitnek nagy a felelőssége, – bukaresti barátaihoz intézett nyílt levelében évekkel ezelőtt írta Tamás Gáspár Miklós – egyetlen kútból merítenek: a két világháború közötti fundamentalista ortodox és legionárius értelmiség szellemi hagyatékából. /Tibori Szabó Zoltán: Kampánytanulságok. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./

2007. június 6.

Nyilvánosságra kerültek a magyar rendőrség botrányos ügyei. A híradások szóra bírták Tamás Gáspár Miklós filozófust, az SZDSZ volt korifeusát, aki rendszeresen rasszizmussal, nácizmussal rágalmazza a jobboldalt s gyalázza a nemzeti gondolkodást, de időnként a baloldalt is bírálja. Május 31-én a Népszabadságban megjelent írásában többek között kifejtette: „Ellenzéki politikusok és publicisták sűrűn mondták ezekben a napokban, hogy ha a rendőröknek szabad volt a 2006. szeptemberi-októberi napokban már ártalmatlanná tett, védtelen tüntetőket bántalmazni (ahogyan azt a világ majd’ minden rendőrsége megteszi – bár ez nem mentség!), akkor úgy érezhetik, hogy a békés hétköznapokban is használhatják a polgárháborús káoszban (vagy a hivatásos bűnözők között) megszokott erőszakformákat. ” A „többlethatalommal fölruházott hatósági személyek – többlethatalmukért cserébe – nagyobb felelősséget is viselnek”, írta TGM. Borbély Zsolt Attila megjegyezte: „aligha állítható, hogy „a világ majd’ minden rendőrsége” így viselkedik. Túlkapások mindenütt vannak, de túlzás nélkül leszögezhetjük, hogy Európa bármely államában elképzelhetetlen, hogy a nemzeti ünnepen bejelentett megemlékezés békés részvevőit kardlapozzák, lovasrohamot vezényeljenek nők és gyermekek ellen, hogy fejmagasságban lőjék ki a könnygázgránátokat és a gumilövedékeket, hogy addig tapossanak ártatlan és védtelen embereket, amíg csontjuk nem törik. S az meg különösen elképzelhetetlen, hogy mindezek után a média nagyobbik része a rendőrnek öltözött terroristákat védelmezze. ” A cikkíró másik megjegyzése: „Tamás Gáspár Miklós nem sok szót veszteget arra, hogy „milyen perverz helyzet, hogy a főrendőrök most buktak meg, egy olyan eset kapcsán, melyben személyes felelősségük, ha van is, elenyésző” és nem 2006. október 23-án, amikor történt a rendőri erőszak. /Borbély Zsolt Attila: Bűn és bűnhődés. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 6./

2007. június 13.

Baloldali gondolkodásúként megkönnyebbüléssel olvasta Tamás Gáspár Miklós filozófus írását /Szabadság, április 23./ arról, hogy Romániában nincs hiteles baloldal, írta Nagy Károly, ez azt jelenti, hiányzik az a politikai erő amely szerinte kimozdíthatná az országot a mostani kátyúból. Tamás Gáspár Miklós kimondta, hogy Romániában a szocialista cégér ellenére nem létezett semmiféle szocializmus, hanem csak egy személyi diktatúrával súlyosbított államkapitalizmus és az ország politikai életét egy magát kommunistának nevező sajátosan román náci-fasiszta párt uralta. Nagy Károly szerint a romániai bűnök tehát nem az igazi marxi értelemben vett szocializmus szükségszerű velejárói, hanem torzulások, illetve torzítások. Azt a kérdést, hogy miért nincs Romániában hiteles baloldal, és különösen miért nincs magyar baloldal, a szerző nem tette fel. A kérdés második felének megválaszolásához Nagy Károly hozzájárul, mint illegalista környezetben felnőtt magyar ember. 1944 nyarán a szovjet csapatok Románia területére léptek, a király és a történelmi pártok felismerték, hogy a hagyományokhoz híven ideje megint átállni a győző oldalára. Ennek érdekében Lucretiu Patrascanun keresztül felvették a kapcsolatot a párt illegalitásban lévő főtitkárával, aki akkor Fóris István volt, magyar létére a Romániai Kommunisták Pártjának utolsó Komintern által beiktatott főtitkára. (A Kominternben szabály volt, hogy a nacionalista torzulások megelőzése érdekében a pártok élére általában más nemzetiségű főtitkárt állítottak, mint az adott ország lakosságának zöme). A fegyveres felkelésbe való bekapcsolódást Fóris elutasította, azzal indokolva, hogy a királyságnak és az egész burzsoá-földesúri rendszernek teljes vereséget kell szenvednie, nem pedig egy puccs árán átmentenie magát a háború utáni időre. Ezután Patrascanu a bebörtönzött kommunista vezetőkkel állapodott meg a kiugrásról, Fórist pedig – állítólag Gheorghiu-Dej emberei –agyonverték. A magyar baloldal további sorsára nagy befolyással volt az ún. „jobboldali elhajlás” ügy, Luka Lászlót, Pauker Annát és Teohari Georgescu-t jobboldali elhajlással vádolták. Később ez a három vezető már mint imperialista ügynök szerepelt a pártpropagandában. Lukát 1954-ben halálra, majd kegyelemként életfogytiglani börtönre ítélték. Ana Paukert ítélet nélkül tartották börtönben egészen 1956-ig, Teohari további sorsát Nagy Károly nem ismeri. Ezzel párhuzamosan 52 nyarán és őszén Erdélyben több ismert magyar illegalista kommunistát „lepleztek le”, például Dán Istvánt, Veress Pált, a moszkvai Komintern főiskola végzettjét, az 1944-es Észak-Erdély tartomány párttitkárát. Balogh Edgár közírót, Jordáky Lajos baloldali szocialista közíró történészt, Demeter János jogászt Észak-Erdély elszakítására szőtt összeesküvés vádjával sok évi börtönre ítélték, Nagy István munkásírót előbb csak jobboldali elhajlással, majd bukaresti házi őrizet során szintén összeesküvéssel vádolták. A vádat ugyan ejtették, de titokban kizárták a pártból. Az összes népi demokráciában folytak koncepciós perek. Ezek közös vonása volt, hogy a Moszkvából hazatért emigráns vezetők hamis vádakkal halálra vagy sok évi börtönre ítéltették a hazai illegalista vezetőket. Romániában fordítva történt, a hazai illegalista felső vezetők ültették a vádlottak padjára az emigrációból hazatért vezetőket és az ismertebb magyar illegalistákat. Amíg a Luka–Pauker–Georgescu trió a párt élén állt, a párt nemzetiségi politikája még nagyjából helyes volt – Nagy Károly szerint. /Nagy Károly: Egy hitvallás margójára. Avagy miért nincs Romániában hiteles magyar baloldal? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./ A szerző a Demokratikus Újbaloldali Fórum volt kongresszusi képviselője. Előzmény: Tamás Gáspár Miklós: Baloldal Romániában? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23., folyt. 24./

2007. június 25.

Kolozsváron Az emberi piramis. Beszélgetések a pártállami diktatúráról című rendezvénysorozat III. részének meghívottja Tamás Gáspár Miklós Kolozsvárról elszármazott filozófus volt, akivel Magyari Nándor László beszélgetett. Tamás Gáspár Miklós úgy vélte, az emberek emlékezetében két fontos emlék él a pártállam időszakából: a titkosszolgálatok hatalma és a nacionalizmus. A vendég szerint nem sokat jelent az, hogy a volt szekus tisztek, központi bizottsági titkárok, pártaktivisták ma a rendszer vezetői között vannak. Azzal érvelt, hogy bár a személyekben megnyilvánuló kontinuitás erkölcsileg elfogadhatatlan, az nem strukturális kérdés, így abból nem következhet a rendszer kontinuitása. Másfelől undorítónak tartja, hogy az 1989 előtti titkosszolgálati emberek bármilyen szerepet is játsszanak napjainkban. Kijelentette: „Nekünk nem elsősorban az ezzel-azzal besúgásra kényszerített ügynökökre kell haragudnunk, hanem a Szekuritáté és a kommunista pártok vezetőire. ” Eckstein-Kovács Péter és Könczei Csilla azért bírálták a vendéget, mert szerintük túlságosan elméleti síkra terelte a beszélgetést, s keveset szólt a konkrétumokról, saját egykori romániai tapasztalatairól. Selyem Zsuzsa a szekusok és besúgók viszonyát taglaló értékeléssel szállt vitába. A vendég azonban hajlíthatatlan maradt. – Az erkölcsi felelősségből több jut annak, akinek nagyobb volt a hatalma. – mondta. Az igazi vita a beszélgetés befejezése után, a Tranzit Ház udvarán következett, ahol többen is vitatták Tamás Gáspár Miklós azon véleményét, miszerint súlyosabb erkölcsi felelősség terheli a rendszer vezetőit és működtetőit, mint pedig az egykori besúgókat. /T. Sz. Z. : Ellenségeink rémtetteinél jobban fáj barátaink árulása? TGM a Tranzit Házban a múlt feltárásának ellentmondásairól beszélt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./ Az Erdélyből a ‘70-es években Magyarországra költözött közíró beszélgetőtársa Magyari Nándor László volt, aki szerint a múlt átbeszélése mindenkinek hasznos. /Stanik Bence: Szekus „vég” Kolozsváron. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

2007. július 3.

A Kolozsvárról elszármazott Tamás Gáspár Miklós a vele készült beszélgetésben elmondta, Budapestről a jelenlegi romániai belpolitikai helyzetből csak a káosz látszik. TGM szerint a Romániában levő válságnak komoly párhuzamai vannak. Csehországban kilenc hónapig, Szerbiában egy évig nem volt kormány, számos jugoszláv utódköztársaságban és másutt nincsenek szolid többségek, Ukrajnában hasonló konfliktus zajlik, a kormányok legitimitását súlyosan kétségbe vonják Magyarországon – és TGM szerint Lengyelországban. TGM szerint a jobboldali pártok beszélnek a szociális kérdések kezeléséről, de amikor kormányra kerülnek, semmi ilyesmit nem tesznek. TGM szerint az alternatívák aggasztóak, nem demokratikus irányba mutatnak. Erős végrehajtó vagy elnöki hatalmat javasolnak sokan. Megkísérelik a sajtószabadság korlátozását, a médiaszabadság manipulálását. Az emberek manipulálhatóvá válnak. Létezik egy kommunistaellenes retorika – húsz évvel a rendszerváltás után. Sokan azt hiszik, ha elérik, hogy volt pártfunkcionáriusok és állambiztonsági tisztek ne legyenek bizonyos pozíciókban, a dolgok jobbak lesznek. TGM szerint ez a remény alaptalan. /Tibori Szabó Zoltán: Nem szégyen, ha valaki megpróbál a hazáján segíteni. Kolozsvári beszélgetés Tamás Gáspár Miklós filozófussal. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2., folyt. júl. 3./

2007. július 17.

Ágoston Vilmos hatvanéves. Tamás Gáspár Miklós írt róla az Élet és Irodalom július 6-i számában. Ágoston Vilmos nem változott, ma is az a szkeptikus humanista, aki volt, a kultúrával szemben is illúziótlan, könyvmoly, zenehallgató és képbámuló. A Magyarországra a 1980-as évek közepén áttelepült Ágoston Vilmos a rendszerváltás körüli Magyar Nemzet elismert munkatársa, szerzője volt, később kérészéletű lapkezdemények szerkesztőségében írta szorgosan és remekül a remittendát. Soha nem volt pénze, rendes állása, megbízható kiadója. Neki csak mindenfelé szétszórt írásai vannak. Regényeinek rossz címeket adott (Lassú vírus, Godir és Galantir, Húzd a himnuszt, ne káromkodj!), újabb esszéköteteinek a címe is unalmas (A Konvenció vendégei, Az érvelés ideje), azonban Ágoston Vilmos soha nem egyezett ki, soha nem alkudott meg, nem hagyott rajta nyomot a pesti számkivetettség, vidéki modern értelmiségi maradt. Ágoston Vilka tőkéje, az, hogy fölfoghatatlanul szabad ember maradt. /b. d. : Balzsam. Egy szkeptikus humanista. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 17./

2007. augusztus 13.

Ha a budapesti mozik vállalják a Wass Albert életéről szóló dokumentum-játékfilm bemutatását, úgy még az idén műsorra kerülhet Koltay Gábor legújabb alkotása. Az ismert rendező a napokban fejezte be a mű erdélyi képsorainak forgatását. A filmesek a mezőségi Cegétől és Vasasszentgotthárdtól a Bánffy-vadászházig számos helyszínt bebarangoltak. A hasonló stílusban készült Trianon és Horthy című filmek szerzője, Koltay Gábor elmondta, hogy tervei szerint októberre elkészül a két és fél órás alkotás. Koltai először játékfilmben gondolkozott, de támogatás hiányában kénytelen volt lemondani eredeti tervéről. „Hiába telt el tizenhét év a rendszerváltás óta, a játékfilm elkészítéséhez szükséges két-háromszáz millió forintból egyetlen fillért sem kaptam. Tudomásul véve az illetékesek hozzáállását, kénytelen voltam átértékelni az elképzelést és a hagyományos játékfilm helyett a játék- és a dokumentumfilm közötti átmenetet választottam” – mesélte. A film főhőse egy fiatal színész, aki szeretné megismerni Wass Albertet és a körülötte folyó vitát. Irodalmárokat, történészeket keres fel, ellátogat Erdélybe, találkozik és elbeszélget az egyszerű román parasztemberekkel. A dokumentumfilmben a főszereplő beszélget Raffay Ernő történésszel, Pomogáts Béla, Medvigy Endre, Takaró Mihály, Márkus Béla és Nagy Pál irodalomtörténészekkel, Bartha József holtmarosi református lelkésszel, Kincses Előd marosvásárhelyi jogásszal, valamint Vekov Károly kolozsvári történésszel, az egyetlen emberrel, aki a Szekuritáté irattárában áttanulmányozta a Wass Albert koncepciós peréről készült iratcsomót. Koltay sajnálatára az ellenkező vélemények képviselői csak közvetett módon szólalnak meg a filmben. „Azok közül, akik a mai napig is a legcifrább jelzőkkel illetik Wass Albertet, sajnos egyik sem vállalta, hogy megjelenjen a filmben. Az ő véleményüket máshol megjelent tanulmányaikból, újságcikkeikből fogom idézni” – sajnálkozott a rendező. Nem árulta el, kik fogják képviselni az „ellentábort”, az információk szerint a filmben mások mellett Tamás Gáspár Miklós és Cs. Gyimesi Éva a témát érintő régebbi nyilatkozatai is megjelennek. Koltay legutóbbi alkotásainak – a trianoni békeszerződésről, illetve Horthy Miklós kormányzóról szóló filmjeinek – jelentős közönségsikere volt, mégis kevés mozi tűzte műsorára az alkotásokat. „Budapesten a Horthyt csak az Uránia mutatta be, a Trianont is alig merték levetíteni. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal is akad mozi, ahol, ha nem egyéb, a közönség nyomására fogják műsorra tűzni. Erdélyben meg ott vannak a templomok, a parókiák, és különben is, az itteni emberek megtalálják a módját annak, hogy megszerezzék a filmet – bizakodik a történelemből ihletődött alkotásaival sokak szemében szálkát jelentő rendező. – Számomra már az is jelzésértékű, hogy amikor felhívást tettem közzé a hiányzó forintmilliók begyűjtésére, rengetegen jelentkeztek. A névtelen adakozók 10 ezer forinttól egészen a milliós összegig nagyon sok pénzt felajánlottak. ”Koltay szomorúnak tartja az anyaországi hatalom merev, elutasító hozzáállását Wass Albert személyéhez. /Szucher Ervin: Kamerával Wass Albert nyomán. = Krónika (Kolozsvár), aug. 13./

2007. október 27.

A Miska bácsi levelesládája rádióműsor dokumentumaiból válogatott budapesti kiállítás megnyitóján hangzottak el a Padisák Mihályt, az adás szerkesztőjét méltató, dicsérő szavak: Oly korban tette a dolgát nyelvért, a nemzetért, amikor nem volt divat nemzetben gondolkodni, a határon túli magyarokat emlegetni. Ezt az értékelést dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke fogalmazta meg. Padisák Mihály, Miska bácsi valóban mindig nemzetben gondolkodott, nem csak magyarországi hallgatóihoz, a határon túliakhoz is szólt műsorával. 1952-től nyugdíjazásáig, 2001-ig volt a Kossuth Rádió munkatársa, riporterként, irodalmi szerkesztőként, műsorvezetőként dolgozott a gyermekrádiónál, 25 éven át – 1976-tól megszűnéséig – vezette a Miska bácsi levelesládája című páratlan sikerű ifjúsági adást. Hiánytalanul megőrizte, rendszerezte és most a múzeumnak adományozta a népszerű rádióműsor többnyire diákok és pedagógusok leveleiből álló anyagát. Ezek töredéke látható a kiállításon. Levelek a Kárpát-medence minden tájáról. A falon a Kárpát-medence, a történelmi Magyarország térképén a kiállítás rendezői feltüntették valamennyi olyan helység nevét, ahonnan levelet kapott Miska bácsi. Hargita megye helyén alig férnek a falu- és városnevek, innen került ki a legtöbb levélíró. Miska bácsi Ezer szállal címmel könyvbe válogatta a levelek legjavát, így állt össze „az ezredforduló határon túli magyar fiatalságának hű tükre. ” A Hargita Népe korábban (2002. június 27-én) Tollpróba címmel már közölt egy összeállítást a könyvből. /Borbély László: Nemzetben gondolkodó Miska bácsi. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./ Emlékeztető: Tamás Gáspár Miklós a Heti Világgazdaság /HVG/ 2000. március 4-ei számában Mit fogunk hallgatni? címen megbélyegezte a Magyar Rádió közkedvelt gyermekműsorát, Miska bácsi levelesládáját. TGM szerint ez a műsor „az irredenta lelki pedofília hetenkénti orgiája”, „amelyet Miska bácsi levelesládája címmel sugároz az állam”. A műsor felelős szerkesztője, Padisák Mihály a hetilap március 18-ai számában válaszolt erre a minősítésre. A „Miska bácsi levelesládája”, gyermekek – köztük erdélyiek – ezreinek leveleit közölte, hírt adott életük eseményeiről. Tanácsot adott itthon és határon túl, segített az élet dolgaiban eligazodni, s olykor még olyan életpályát is elindítani, mint Kő Pál szobrászművészét, aki ezt ma is büszkén vállalja. A műsor szerkesztője Kolozsvárról átcsempészte Kányádi Sándor, Fodor Sándor, Bálint Tibor, Bajor Andor, Hervay Gizella gyermekírásait, s nem mint „romániai magyar írókat”, hanem mint magyar írók műveit közölte azokat. „Amennyiben TGM szóhasználatában a gyermekek szerető szolgálata „lelki pedofília”, s népünk anyanyelvének, hagyományainak őrzése „irredentizmus”, úgy én ezt szívből vállalom. ” – írta Padisák Mihály. /Kíméletlenül. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), 2000. ápr. 4./

2008. január 14.

„Laszlofi Aladar Tamas fedőnevű volt ügynökünk” – ennek a mondattöredéknek az alapján keveredett a Kossuth-díjas kolozsvári költő, Lászlóffy Aladár abba a gyanúba, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Az információt Könczei Csilla kolozsvári néprajzkutató világhálós naplója alapján hozta nyilvánosságra a Transindex című internetes portál, majd ennek alapján a kolozsvári Szabadság című napilap. Lászlóffy Aladár öccse, a Kolozsváron élő Lászlóffy Csaba költő a Krónika érdeklődésére annyit mondott: meglepte őket a Könczei Csilla világhálós naplójában közzétett információ. „Amiért testvérek vagyunk, ki-ki a saját életét élte és éli. Ez az ügy nem a Lászlóffy-család ügye, hanem a testvérbátyámé, és nem a családból, hanem nagy valószínűséggel a bátyám által betöltött korábbi tisztségekből ered. Különben sem tudunk semmilyen konkrétumot, várjuk az ügy tisztázását” – jelentette ki. Egyelőre nem derült ki, hogy a Tamas fedőnevű ügynök – aki a Transindex szerint nem lehet más, mint a költő Lászlóffy Aladár – miért nem volt alkalmas a további megbízatásra. Könczei Ádám tanárt és folkloristát 1957-ben gyergyószentmiklósi tanári állásából, 1959-ben pedig a kolozsvári folklórintézetből távolították el a magyar kultúra elkötelezett ápolása miatt. Az erdélyi magyar táncházat 1977-ben elindító Könczei Ádámot és családját a szeku folyamatos megfigyelés alatt tartotta. Az édesapja szekusdossziéját saját világhálós naplójában közzétevő Könczei Csilla adatai szerint 1963–64-ben édesapjáról hét személyt kérdeztek ki, vagyis a „Gyurca”, „Toth Rudi”, „M. Popescu”, „Pogaceanu”, „Tamas”, „Pall Ernest”, „Kovacs Peter” és „Peter Janos” fedőnevű ügynököket. Könczei Csilla világhálós naplóján többen hozzászólnak az ügyhöz. A kolozsvári származású, Budapesten élő Tamás Gáspár Miklós filozófus rettenetesnek nevezte, hogy a Lászlóffy Aladár neve gyanúba keveredett, de hozzátette, „Lászlóffy Aladár (a számomra fontos időszakban a kolozsvári írószövetség párttitkára) igyekezett segíteni a »bajba kerülteken«. Kapcsolata az állambiztonsági szervekkel »nyílt« volt, ő fordította pl. az egyik szekus főtiszt detektívregényét – saját nevén. Amikor elpanaszoltam Lászlóffynak a zaklatásokat (kihallgatásokat, önkényes – egyébként max. 10 órát tartó – őrizetbe vételeket stb.), azt mondta, erre szó szerint emlékszem: »majd beszélek velük, füttyentsék vissza a vérebeiket«. Ez ugyan nem sikerült neki, de a kihallgatóm gúnyosan megjegyezte, hogy »közbenjártak értem«, s erre ő fütyül. De ezek szerint megtette. ” Tamás Gáspár Miklós leszögezte: „Pontosan tudom, hogy ez ma nem hangzik jól, de vegyétek tekintetbe, hogy sokan nem tettek semmit, sőt. Azt se kell elfelejteni, hogy Lászlóffy Aladár az akkori kulturális politikai küzdelmekben nem állt a rossz oldalon, soha nem volt »vonalas« vagy efféle. Mindez nem fölmentés, de szerintem árnyalnia kell a képet. ”Marius Tabacu kolozsvári televíziós szakember és zenész, a Kolozsvári Filharmónia igazgatója szerint a Laszlofi-ügyre is érvényes, amit a Bíró Ferenc-üggyel kapcsolatban korábban kijelentett: „az elmúlt 18 év elegendő idő volt, hogy mindenki beismerje tévelyedéseit”, de szerinte „ez esetben nincs egyetlen jelentés sem, amely Lászlóffy Aladárt megbélyegezné”. Tabacu hozzátette, hogy amikor 1980-ban Szőcs Gézával aláírásokat gyűjtöttek Ion Lancranjan Cuvint despre Transilvania című, nyíltan sovén, gyűlölködő könyve ellen „Lászlóffy Aladár volt az egyike azoknak, akik előbb aláírták a tiltakozó szöveget, és csak azután tettek egy pár helyénvaló megjegyzést. Bűn lenne részemről elhallgatni ezt a több mint korrekt magatartást. A többi mindenkinek lelkiismereti ügye”. /Benkő Levente: Meggyanúsított költő. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./

2008. április 21.

Tamás Gáspár Miklós, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori alapító tagja a tévében kifejtette, elérkezett az időt arra, hogy a magyar liberálisok levonják a pártban kialakult erkölcsi válság konzekvenciát és „bezárják a boltot”. Bíró Béla hosszú évek óta tudja, hogy az SZDSZ azoknak a céloknak a hatékony képviseletére bizonyult alkalmatlannak, amelyek képviseletében egykor megszületett. Az SZDSZ értelmiségi holdudvara elutasította a közösségi jogok igényét. Az autonómia vonatkozásában is csupán az egyén autonómiájának fontosságát hangsúlyozták. Követelték a másság tiszteletét, elutasították a diszkriminációt és a többségi nacionalizmust – Magyarországon. A környező államokban jóval toleránsabbnak bizonyultak ugyanezekkel a törekvésekkel szemben. Bíró szerint a Fidesz mellett a liberálisok váltak annak a kulturkampfnak a fő irányítóivá, amely a jobboldal nemzeti ideológiájával szemben egy nem kevésbé elfogult és egyoldalú „antinacionalista” kizárólagosságot próbált ráerőltetni az ország egészére. /Bíró Béla: Pártkatona vagy állampolgár? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./

2008. október 14.

A rendszerváltás egyik nagy ígérete volt a kelet-európai és kelet-közép-európai nemzetiségek, nemzeti kisebbségek problémáinak enyhülése, jogaik bővülése. Ehelyett más forgatókönyv érvényesült. A már létező föderációk (a Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia) fölbomlottak, a valaha domináns nemzetek (orosz, szerb) határon kívül rekedt nemzetrészeivel szemben – Horvátországban, a balti államokban – a legkeményebb diszkriminációt léptették életbe. Az Európai Unió kisebbségvédelmi struktúrái tehetetlennek bizonyultak, írta Tamás Gáspár Miklós. Ebben a kontextusban a kelet-közép-európai magyar kisebbségek a többiekétől kedvezően különböző státuszt vívtak ki maguknak egy időre. Emil Constantinescu elnöksége, Adrian Nastase miniszterelnöksége idején a magyarság pozíciója számottevően javult, s ezen olyan /Tamás Gáspár Miklós szerint abszurd/ magyarországi akciók se rontottak sokat, mint a „magyarigazolvány” és a népszavazási kezdeményezés a kettős állampolgárságról. A romániai magyar politika egyik alapvető dilemmája az, hogy az adott keretben sokkal többet már nem lehet elérni. Tamás Gáspár Miklós szerint a magyar politikai etikett azt követeli, hogy semminek se örüljünk, ami „a határokon túl rekedt, elszakadt nemzetrészeink, magyar véreink” körében történik. Az erdélyi magyarság problémái elsősorban nem közjogi, hanem gazdasági, mobilitási, demográfiai (népességfogyás, spontán asszimiláció) és kulturális természetűek, ezekre az aggodalmakra „az ottani értelmiség egy része intenzív wassalbertezéssel, árpádsávozással, turulozással és kopjafázással felel, ami bájos, de aligha célravezető. ”Szlovákiában, Ukrajnában, Szerbiában a fő probléma a nemzetállami-többségi sovinizmus félelmetes fölerősödése. Szlovákia a legföltűnőbb példa. A Fico-Slota-Meciar koalíció a legelvadultabb és magyarellenes rohamba kezdett. A magára hagyott kisebbség fenyegetve érzi magát. Teljesen közömbös, hogy a magyar politika képviselői, például Szili Katalin magyarországi parlamenti elnök milyen hibákat követtek el a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma ügyében (vö. Hegedűs Dániel: „A Nagymagyar Játszótér és következményei”, Élet és Irodalom, 2008. október 3.), a szlovák sovinizmus offenzívája a felvidéki magyarokat sújtja. TGM nem ért egyet Hushegyi Gáborral, aki egyformán „hibásnak” tarja a magyar és a szlovák „felet”, s azt tanácsolja, hogy ne törődjünk Ján Slotával /H. G. : „Csak fekete vagy fehér” , Magyar Narancs, 2008. október 9./ A cikkíró szerint „a magyarországi Jobbik (parlamenten kívüli fasiszta párt) és rohamosztaga, a Magyar Gárda uszító performanszai során komikus módon épp olyan kettős kereszteket állít föl mindenfelé, mint pár száz méterrel odább Ján Slota”. TGM állítja, „az Egyesült Államok, a NATO és az EU rosszhiszemű, könnyelmű, tudatlan és buta oroszellenes politikai fordulata – amelynek fő magyarországi élharcosa Orbán Viktor országgyűlési képviselő, neokonzervatív politikus (Fidesz-KDNP) – annyira fölbátorította az ukrán nacionalizmust, hogy a zűrzavarba süllyedt ukrajnai kormányzat megpróbálja egyszerűen betiltani a nemzetiségi oktatást és nyilvános nyelvhasználatot, az ungvári egyetem magyar oktatási nyelvű kara veszélybe került”. A kelet-közép-európai magyar kisebbségek védelme egyre nehezebb. /Tamás Gáspár Miklós: Golyózáporban a magyar kisebbségek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14. – egyidejűleg közölte a pozsonyi Új Szó és a bukaresti Új Magyar Szó, továbbá részletesen ismertette a pozsonyi Sme. – Nem jelezték, hogy a cikket a szerző először a Népszava október 13-i számában közölte. / A cikkíró állításával szemben a kettős állampolgárság megadása nem abszurd magyar kezdeményezés, Románia is megadta a határom túli románoknak. Hegedűs Dániel A Nagymagyar Játszótér és következményei című cikkében kikelt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma ellen, azt feleslegesnek és értelmetlennek mondta, továbbá következmények nélküli eszem-iszomnak, némi szolid magyarkodással. A cikkíró szerint házelnök nemzetpolitikai tevékenysége kártékony.

2008. november 21.

Egyszerre két idegenbe szakadt erdélyfia is betölti hatvanadik életévét, Tamás Gáspár Miklós és Molnár Gusztáv. Bíró Béla szerint mindkettejük mögött hatalmas életmű áll, de viszonylag kevés kötet. Tamás Gáspár Miklós már nem filozófus, még csak nem is politikai elemző, egyszerűen csak TGM, médiaszemélyiség. Molnár Gusztáv ma már mintha olvasottabb és hallgatottabb volna, geopolitikusként. Tamás Gáspár Miklós a szocializmustól az antiszocialista liberalizmuson át a konzervativizmusig s onnan a neoszocializmusig jutott el. Molnár Gusztáv az MDF-fel kezdte, aztán rövid, a szocialistákkal való kacérkodás után ismét jobbra kanyarodva emelkedett magasabbra. TGM a kor nyilvánosságának centrumában járhatta mindig lenyűgöző köreit, írta nagy elismeréssel Bíró Béla. /Bíró Béla: Guszti és TGM. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 21./

2008. november 21.

Selyem Zsuzsa nagy tisztelettel és elismeréssel köszöntötte a 60 éves Tamás Gáspár Miklóst. /Selyem Zsuzsa: Lehet. Tamás Gáspár Miklós 60 éves. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 21./

2008. december 20.

A Szombat című zsidó politikai és kulturális folyóirat legújabb számának bemutatóját december 11-én, az egyik budapesti, Dob utcai kávéházban tartották a szerzők és a szerkesztők. Tematikus számuk címe: A mi Erdélyünk. A közölt írások többnyire a régi időket idézik. Tamás Gáspár Miklós szerint Erdélyben, sőt egész Romániában a zsidóság múlttá vált. A lapszám bemutatóján Erdélyi Lajos elmesélte, életének nagyobbik részét Marosvásárhelyen töltötte, a Sütő András vezette Új Élet munkatársa volt. 1940-ben, a bécsi döntés megváltoztatta életüket. Marosvásárhely fellobogózva várta a honvéd csapatokat. Végül jött Auschwitz. A szintén marosvásárhelyi Ágoston Vilmos író, kritikus – a ’70-es évek végén a helyi területi rádió munkatársa volt, jelenleg Gödöllőn él –, írással szerepel az összeállításban. Ágoston apját munkaszolgálatra hívták be, ezzel megúszta azt, amit szerettei nem, ugyanis több családtagját elhurcolták Auschwitzba, ahonnan nem volt visszaút. Az erdélyi jelent többek között Simon Judit nagyváradi újságíró képviselte a lapban, aki azt vallja, hogy ő magyar, és a vallása zsidó. „Egyik sem zavarja a másikat. Egyik sem több, mint a másik. ” A Tompa Gáborral, a Kolozsvári Magyar Színház rendezőjével készített interjúból kiderül: az anyjának az apja volt zsidó származású. Tompa Gábor rendező kifejtette: Harag György meg Kovács György sem hagyta magát sodortatni a középszerű, népnemzeti hőbörgés által, ezért tudtak európai módon gondolkodni a színházról. Parászka Boróka, a marosvásárhelyi A Hét főszerkesztője két könyvet ismertetett. Lőwy Dániel A Kálváriától a tragédiáig című könyvében a kolozsvári zsidóság történetét dokumentálta a második világháborúig. Tibori Szabó Zoltán az Árnyékos oldalban pedig a holokauszt utáni évek eseményeit boncolgatta. Dragomán György 1973-ban született, az anyai nagymamája zsidó származású, tizenöt éves korában vándorolt ki szüleivel Magyarországra. A fehér király című regénye az utóbbi évek talán legnagyobb könyvsikere. /Kibédi Varga Sándor: Kettős identitás, dupla szorítás. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./

2009. február 27.

Nehéz eldönteni, hogy Marius Tabacu kolozsvári filmes szakember hivatása műfordító, zenész vagy filmrendező, hiszen egy tévéstúdió megalapítása, néhány jelentős műfordítás, filmek, zongoraművészi pálya rejtelmei, valamint egy zenés intézmény vezetése áll a háta mögött. Előtte pedig a feladat: jól vezetni a kolozsvári Transilvania Filharmóniát. „Attól tartok, nehéz eldöntenem, hogy zenész, műfordító avagy filmes vagyok. Amit éppen csinálok, az a legfontosabb számomra, most a filharmóniát igazgatom” – jelentette ki. Zongoratanárból úgy lett filmrendező, televíziós szakember, hogy 1990-ben Csép Sándorral összetalálkozott az utcán, aki javasolta neki: csináljanak tévét. Marius Tabacu elfogadta a meghívást, három évig dolgozott a Román Rádió- és Televíziótársaságnál, a televízió akkor indult el Kolozsváron. Három év után szétváltak útjaik, Tabacu létrehozta Maksay Ágnessel a Videopontes stúdiót, amely a mai napig létezik és működik, abból éltek egészen addig, Tabacu a filharmónia igazgatója lett. Marius Tabacu (1952) zeneiskolát végzett Temesváron, majd a kolozsvári zeneakadémia zongora tanszékének hallgatója lett. Később zongoratanár a kolozsvári zenelíceumban, majd a kolozsvári televízió magyar szerkesztőségének munkatársa. 2002-től a kolozsvári Video-pontes Alapítvány elnöke. Fontosabb filmjei: Élő-ítéletek (1993), A lélek iskolája (1994), Kőbe faragott tanú (1995), Címerek golgotája I-II (1996), Művészet, hatalom (Miklóssy Gábor emlékére, 1998), A nap napja (1998), Máramaros körzet (1999), Antal István, a csángó festő (2001), A Sapientia Egyetem története (2002), Kolozsvár arcai (2003). Lefordította románra Székely János A nyugati hadtest c. regényét, Lászlóffy Aladár novelláiból és Tamás Gáspár Miklós tanulmányaiból is tolmácsolt. /Varga Melinda: Egy zenei tradíció vezére. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./

2009. március 18.

Fico szlovák kormányfő visszautasította azokat a Magyarországon felmerült értesüléseket, amelyek a magyarországi romák elleni támadásokat a szlovák titkosszolgálatokkal hozzák összefüggésbe. Hangsúlyozta, hogy ő, illetve Szlovákia nem felelős Magyarország társadalmi és gazdasági bajaiért. „Lehetetlen azonban, hogy valaki ezt úgy próbálja meg eltakarni, hogy a nemzeti kisebbségek védelme terén mutatkozó problémákat példa nélküli támadásokkal megpróbálja áthárítani a Szlovák Köztársaságra” – húzta alá Fico. /Fico kormányfő tagad. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./ „A titkosszolgálati aktivitás lehetőségét a zámolyi romák elhíresült kínos ügyében is tényként emlegették. A titkosszolgálati tevékenység egyik terepe a felforgatás, amelynek célja egy-egy ország lejáratása. Kelet-Európában e tevékenység gyakori eszköze a cigánysággal kapcsolatos társadalmi feszültség szítása. – A nemzetbiztonsági szolgálatok is nagy erőkkel keresik a romák elleni támadások végrehajtóit – írta a Népszabadság. Nagy vihart kavart például 1999 februárjában, hogy a szlovák titkosszolgálat (SIS) megvált azoktól az ügynökeitől, akik felforgató tevékenységet folytattak a szomszédos országokban. /Titkos fejezetek a szlovák-magyar viszonyban? = Felvidék.ma, márc. 17./ Emlékeztető: Magyar értelmiségiek 2001. márciusában levelet írtak a francia kormányfőhöz, megköszönve, hogy befogadták menekültként ismerve el a roma kisebbséghez tartozó magyar állampolgárok egy csoportját Zámoly községből. Az aláírók között volt Eörsi István, Esterházy Péter, író, Konrád György, író, Nádas Péter, író, Tamás Gáspár Miklós, filozófus, Ungváry Rudolf, író és Kis János, filozófus.

2009. március 20.

Az Új Magyar Szó időnként átvesz a Népszabadságból cikkeket. Most a Tamás Gáspár Miklóssal készült interjút vették át. TGM szerint megdöbbentő a folytonosság 1848 és 2009 között. „Ma Magyarországon megint kezelhetetlen, iszonyatos etnikai kérdés és kezelhetetlen, iszonyatos szociális kérdés van, akárcsak ‘48-ban.” Tamás Gáspár Miklós jelezte, részvételével megalakult Zöld Baloldal, de még gyönge. TGM ismét támadta a jobboldalt: kisajátította a teljes nemzeti szimbolikát. Kijelentette, nem megy ki egykori barátja és harcostársa, a liberális Demszky Gábor szónoklatára, de elviselhetetlennek érzi, hogy „a politikai szadizmus bakancsosai megtámadják őket.” Milyen ünnep maradt még? „Csak május elseje. Március 15-ét elvették a baloldaltól.” „Nem maradt más, mint kicsomagolni a naftalinból a vörös zászlót.” Hozzátette, neki „nem vörös a zászlaja”. Bűnei vannak a baloldalnak, ezen most a Zöld Baloldal változtat. A „barbárság esélyei nem rosszak Magyarországon és egész Európában” /Ünnep helyett katasztrófaNyusztai Máté interjúja Tamás Gáspár Miklóssal. Népszabadság, márc. 16.= Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 20./

2009. május 15.

Az Új Magyar Szó időnként átvesz baloldali lapokból cikkeket. A mostani szám három cikket vett át, ezek Ijesztő irányok alcímmel mutatják a lapok által jellemzett helyzetet: a/ Gyurcsány Ferenc nyomtalanul eltűnt, írta Lengyel László, hívei nem zokognak. Gyurcsány nem hagyott betölthetetlen űrt maga után, nem hagyott hátra semmit. Lengyel László megjegyezte, Orbán Viktor se hagyna több nyomot maga után. A cikkíró szerint „súlytalan, üres egyéniségek szavaltak itt az elmúlt évtizedben!” Akarsz együttműködni a nemzetközi pénzügyi és politikai szereplőkkel vagy sem? „Ez kötelező megszorítási csomagot és reformokat jelent. A kormány, az MSZP, az SZDSZ, az MDF azt mondják: igen. A Jobbik: nem. A Fidesz: nem, de, igen, de – nem mondok semmit. ” „A kormány, az MSZP, az SZDSZ és az MDF többé-kevésbé belenyugodtak, hogy sorsunk a nemzetközi piacon dől el, a nemzetközi intézményekkel kell megfelelő tárgyalásokat lefolytatnunk, feltételeket kialkudnunk, hogy túléljük a válságot. ” Lengyel László Bethlen István miniszterelnök helyes döntéséhez hasonlítja ezt. Sőt: „Ide jutott Kádár János pártelnök 1982 tavaszán, amikor az IMF-be való belépés és hitel mellett határozott. ” Lengyel László szerint a Fidesz a vezérlő fejedelem varázspálcájában hisz. A cikkíró szerint: sok jóra nem számíthatunk. /Lengyel László, hvg. hu: Eltűntnek nyilvánítva. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./ b/ A Die Zeit nagy riportot közölt, a lap szerint a szélsőjobbra tolódó Magyarországról. Magyarországon nincs társadalmi konszenzus a szélsőjobboldallal szemben. Az államcsőddel fenyegető helyzet közepette az egyre hangosabb szélsőjobb „zsidókat és idegenszívűeket” támad meg – olvasható a Die Zeitben. A hetilap szerint Tamás Gáspár Miklóst, az ismert zsidó származású értelmiségit a Magyar Gárda egyik felvonuló egysége élén masírozó szakaszvezető ordítva úgy köszöntötte az utcán: „Heil Hitler, Tamás úr. Hogy van?” Németországban Esterházyt, Nádast és Dalost ismerik, tisztelik, ők azonban egy „lejárt kultúrához” tartoznak. A következő választáson kétharmados parlamenti többségre számító populista ellenzéki vezető, Orbán Viktor az elmúlt években a polgárokat a parlament ellenében játszotta ki. Vásárhelyi Mária szociológus szerint sok magyar polgárjognak tekinti az idegenellenes beállítottságot, a szélsőséges megnyilvánulások pedig szalonképesek lettek…. „Magyarországon olyan gyakran gyorsan és könnyen ejtik ki a „hazaáruló” szót, mint a kapucsínót. Korábban nem szívesen hallgattam meg, ha folyamatosan párhuzamokat vontak a mostani és az 1930-as évek közötti magyarországi állapotok között, de fokozatosan változik a véleményem” – idézte Esterházy Pétert a Frankfurter Allgeimene Zeitung (FAZ) abban a budapesti riportban, amelyet április közepén közölt a napilap. A Németországban nagy elismertségnek örvendő író, Nádas Péter arról beszélt, hogy Magyarországon most bosszulják meg magukat az elmúlt húsz év mulasztásai. Magyarország a régi struktúrákban él, a pártok felett nincs semmilyen ellenőrzés. Esterházy Péter a gazdasági nehézségek miatt megugrott, sok embert ellehetetlenítő devizahitel-törlesztési részletek kapcsán úgy fogalmazott: a magyarok nagyon tanulatlanok a pénzügyekben. Esterházy a Magyar Gárdát riasztónak és nevetségesnek gondolja. Gyurcsány Ferenc kormányfő lemondásában és utódlásában mindkét író a régi struktúrákat, az egykori MSZMP politikai bizottságára emlékeztető megoldásokat látja visszaköszönni. /Dési András, Népszabadság: Heil Hitler, Tamás úr, hogy van? = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15 c/ Élőben még soha nem hallotta a Horst-Wessel-Liedet, mesélte Valkinak egy német kollégája, aki éppen Budapesten, az Úri utcai német nagykövetség épületében tartózkodott, amikor a holokauszt-tagadó egyenruhások felvonultak a várban. Egy olyan országban, amelynek alkotmányértelmezése szerint egy holokauszt-tagadó felvonulás a szabad véleménynyilvánítási és gyülekezési jog egyik természetes kifejezési formája, vajon miért lenne gond a „Die Fahne hoch!” („Magasra a zászlókat!”) kezdetű, lendületes indulóval? /Valki László, Élet és Irodalom: Élőben még soha. Ijesztő irányok. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

2009. június 13.

Június 11-én Kolozsváron a Tranzit Házban bemutatták Selyem Zsuzsa Erdei politika /Koinónia Kiadó, Kolozsvár/ című publicisztika-kötetét. Az erdélyi magyar kulturális rendezvényen rendszerint „megjelenik a (magyarországi) díszmeghívott” – írta Selyem Zsuzsa. Most is így volt, megérkezett Tamás Gáspár Miklós. A könyv borítóján Marilin Monroe és Che Guevara látható. Az est folyamán szó esett a „cigányos” szónak elsőéves egyetemisták által a giccses, rendezetlen jelzőkkel összefüggésbe hozott jelentéséről, a magyar kisebbség – román többség közötti asszimiláció és az egymás mellett élés lehetőségeiről. /Ferencz Zsolt: Könyvbemutatóból vitaest, több érdekességgel. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./

2009. szeptember 25.

Hogyan változik meg, és mivé alakul ebben az új, átrendeződő világban a helyünk és a szerepünk, a közösségi lényegünk? A kérdés feltehető a magyarsággal kapcsolatban is. Erről a kérdésről Tamás Gáspár Miklós „töprengett el mélyenszántóan az Élet és Irodalom hasábjain. ” Briliáns levezetését fontos veszteségek nélkül persze lehetetlen összefoglalni, jegyezte meg a cikkíró. „Az, amit – ha tetszik, polemikus célzattal – ‚magyarnak’ neveztünk, ‚magyarnak’ éreztünk” – véget ért. A ‚magyar nemzet’ szubsztanciája nincs többé. ” „A szó tárgyi-történeti értelmében nem vagyunk többé magyarok” – állapította meg Tamás Gáspár Miklós, Erdélyből az anyaországba áttelepült világpolgár Magyarok voltunk című politikai esszéjében. /Ágoston Hugó: Magyarok – vagyunk? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./


lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-111




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998