udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 169 találat lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-169
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Gémesi Ferenc

2010. január 20.

Ötéves a Szülőföld Alap – Két pilléren a magyar nemzetpolitika
– Az idei évben a nemzetpolitika legfontosabb feladata a stabilitás megőrzése – mondta hétfőn Budapesten Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára 2010 nemzetpolitikai stratégiájáról, majd hozzátette, „kiemelt feladat a szórványban élő magyarok támogatása”.
A sajtóbeszélgetésen részt vett Törzsök Erika, a főosztály főigazgatója is. A stratégiai pontok, feladatok ismertetése előtt Gémesi röviden átfutotta a most ötödik születésnapját ünneplő Szülőföld Alap eredményeit. Elmondta, a magyar nemzetpolitika 2006-tól két pilléren nyugszik, az egyik a támogatáspolitika, a másik pedig a fejlesztéspolitika.
A megújított támogatáspolitika célja a nyelvi-kulturális önazonosság megőrzését segítő intézmények és programok támogatása.
E körben a stabilitást erősítik a nemzeti jelentőségű intézmények és programok, amelynek révén a magyarság számára fontos oktatási–tudományos–kulturális intézmények a Kárpát-medencében előre kiszámítható, az éves költségvetési alkuktól mentesített támogatások révén tudnak működni. Ide kapcsolódik a pályázati úton támogatásokat nyújtó Szülőföld Alap.
A fejlesztéspolitika (elsősorban az Európai Területi Együttműködés adta lehetőségek kiaknázása) vonatkozásában pedig egy teljesen új struktúra kialakítására volt szükség a megújított intézményrendszeren belül. A fejlesztéspolitika révén kialakuló komplex térségfejlesztés eredményeképpen a magyarlakta régiókban élők lehetőségei kibővülhetnek. Ez elősegítheti egyben a többség és a kisebbség együttműködését is. A fejlesztéspolitika, a területi együttműködés nem etnikai alapú, de a fejlesztések valamennyi ott élő közösség életlehetőségeit javíthatják. Ezért aztán a magyar kormány 2006-tól – a közös nyelvi–kulturális–történelmi szálakra építve – olyan politikát alakított ki, amely a regionális realitásokból kiindulva egyidejűleg veszi figyelembe a külhoni magyarság érdekeit és a jószomszédi viszony követelményét, a térségbeli realitásokra, az új lehetőségekre koncentrál, felhasználja a fejlesztéspolitika, a határon átnyúló együttműködés lehetőségeit, ami az együttműködésre és a pártpolitika-mentességre épül, így megteremti a közösségi szempontból meghatározó ügyekben a stabilitást és erősíti a közösségek között a magyar–magyar szolidaritást.Az eredmények tekintetében Gémesi Ferenc a fő hangsúlyt a stabilitásra, kiszámíthatóságra tette, elmondva, hogy az öt év alatt a Szülőföld Alap 8 milliárd forint támogatást osztott szét, beérkezett több mint tízezer pályázat, és volt 5400 támogatott program.
A látható eredmények
A legsikeresebb megvalósítások között említette, hogy Kárpátalján felépült a beregszászi Európai Magyar Ház, megújult a Kisdobronyi Általános Iskola, elindulhatott a Nagyberegi Református Líceum építkezésének előkészítése, a Técsői Magyar Oktatási Központ és a Jánosi Mesterképző Akadémia új épületszárnyának építése, lezárult a szórványszempontból is fontos tiszaújlaki iskola második épületszárnyának megépítése, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nagyberegi tájházának felújítása, a Munkácsi Szt. István Líceum, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Humán-Természettudományi Magyar Karának bővítése.
Románia-szerte csak a szimbolikusan is nagy jelentőségű programokat számba véve megállapította, hogy elkészültek a tanári lakások Kolozsvárott, új diákétkezdéje van szintén a kincses városban az unitárius kollégiumnak és a Kalotaszentkirályi Iskolaközpont szórványkollégiumának, elkészült a Téglás Gábor Iskolacsoport Déván, az egyházmegye millenniumára megújult a gyulafehérvári római katolikus Szent Mihály székesegyház, és végre felújítottuk a csángó magyarok számára fontos központként működő Pusztinai Házat.
A vajdasági magyarság oktatási-kulturális intézményrendszere az elmúlt években jelentős változásokon ment át: kibővült és felújításra került a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, tornaterem épült a Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnáziumban, kibővült a tótfalusi iskolaközpont, megújultak a torontáli, feketicsi, torontálvásárhelyi, csókai, újvidéki, padéi magyar művelődési házak.
A kis lélekszámú magyar közösségek is gyarapodhattak az elmúlt időszakban: folyik és hamarosan a végéhez érkezik a lendvai Bánffy-központ felújítása, Horvátországban felújításra került a hercegszőllősi református műemlék templom és a laskói református templom, valamint a csúzai óvoda, felépült a tájház és a népfőiskola Pélmonostoron.
– A szórvány ügye az egyik legégetőbb témája a nemzetpolitikának, ezért is hoztuk létre tavaly határon túli szakértőkből a Szórvány Tanácsot, amelynek elnöke a szlovéniai magyarság parlamenti képviselője, Göncz László – tért át egy másik fontos tevékenységre a szakállamtitkár. Elmondta, hogy a Tanács javaslatai alapján csak ebben az esztendőben több mint 350 millió forintot fordított a Miniszterelnökség szórványprogramokra. Kormányzati támogatással működik a szórvány szempontból fontos projektek között az EMKE által létrehozott magyar házak hálózata, a Munkácsi Szent István Líceum, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Koordinációs Központja, illetve a técsői Református Líceum, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, a Kosztolányi Dezső Nyelvi Tehetséggondozó Gimnázium Szabadkán, a Nagybecskereki Miasszonyunk Leánykollégium, illetve a Muzslyai Emmausz Fiúkollégium. Támogatjuk más intézmények mellett a szórványóvodákat Szolyván, Huszton, Bustyaházán, Técsőn, Aknaszlatinán, Nagybocskón, Gyertyánligeten. A csángó program részeként Budapest nemcsak a kulturális eseményeket és a meglévő intézményeket támogatja, de a magyar nyelvű oktatás megerősítését is, amelynek már komoly eredményei vannak.
Prioritások 2010-re
A sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy a 2010-es költségvetésből is egyértelmű, hogy a magyar kormánynak prioritása a nemzetpolitika stabilitása. Amint az már korábban is elhangzott, de Gémesi Ferenc megerősítette, a költségvetési támogatás összege változatlan maradt 2010-re is, vagyis a Szülőföld Alap számára biztosították az előző évekhez hasonlóan a két- milliárd forintos keretet.
– A 2010. évi elfogadott nemzetpolitikai költségvetés jelzi a kormány elkötelezettségét a megújított nemzetpolitika, a külhoni magyarsággal egyetértésben kialakított programok folytatásában. A költségvetés továbbra is megfelelő szinten biztosítja a nyelvi és kulturális önazonosság megőrzéséhez fűződő támogatásokat, a nemzeti intézményekre szánt összegeket, egyidejűleg lehetőséget adva a modernizációt célzó projektekre is. A támogatások lehetőséget ad arra is, hogy kormányzati oldalról kiemelt figyelmet fordítsunk a szórványmagyarság kérdéskörére is – mondta még Gémesi hétfőn.
Nemzeti intézmények
A 2009. december 15-i Magyar–Magyar Kormányzati Konzultáción a határon túli magyar szervezetek vezetőivel megállapodás született a Nemzeti intézmény program 2010–2014 közötti időszakra történő folytatására az intézmények területi és tartalmi körének kisebb bővítésével.
Így 2010-től két újabb ország intézménye, a szlovéniai Magyar Nemzetiségű Művelődési Intézet, valamint a Bécsi Magyar Otthon programjainak támogatása bekerült a Nemzeti intézmények körébe.A 2007-ben nemzeti jelentőségűvé nyilvánított romániai magyar intézmények körének és támogatási nagyságrendjének megtartása mellett néhány új intézménnyel bővült a romániai intézményi kör, és új nemzeti jelentőségű projekt támogatása indul el.
A Nemzeti intézmények új körének meghatározásakor mindenekelőtt az adott intézmény anyanyelv- és nemzeti identitást megőrző erejét vették figyelembe. Az új intézmények is az oktatás és a kultúra területéről kerültek ki: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Színművészeti Egyetem háttérintézményei, a Studium-Prospero Alapítvány – 5 millió forint, illetve a Kolozsvári Protestáns Teológia – 3 millió forint működési támogatásban részesül nemzeti intézményként. Ezzel a bővítéssel minden magyar, vagy magyarul is oktató felsőoktatási intézmény háttérintézménye nemzeti jelentőségű státust nyert.
A kultúrában is bővült a támogatottak köre a Korunk, a Helikon és a Látó folyóiratokkal. 2007-ben az NI-kör kijelölésekor Erdélyben 9 magyar színház és egy opera működött. Azóta létrejött és jelentős sikereket ért el az Aradi Kamaraszínház, ezért bővítették az aradival a nemzeti jelentőségű intézményként támogatott színházak körét, és emelték 2 millióval a színházi támogatási keretet.
Egyes erdélyi projekttervek
A nagyenyedi vártemplom: Az erdélyi fejedelemség egyik szimbóluma a nagyenyedi református vártemplom. Tavaly a templom viharkárt szenvedett, a torony helyreállítása érdekében mind a román helyi hatóságok, mind a magyar kormány igyekezett mindent megtenni, ennek ellenére nagy értékű belső károk is keletkeztek. A 2010-es tervek között szerepel a keletkezett károk elhárításához való hozzájárulás.
A vicei árvaház bővítése, közös gyermekház, tanulóház kialakítása az árvaházi és a falu szórványmagyar iskolásai számára. A Possibilitas Egyesület évek óta két árvaházat működtet a besztercei szórványban, gondoskodik a nevelt gyerekek nehéz sorban élő, hátrányos helyzetű szüleiről is. Az alapítvány által gondozott gyerekek révén biztosított a kistérség magyar nyelvű osztályainak működése. Az elmúlt két évben hozzájárultak az árvaház működéséhez, 2010-ben ahhoz a beruházáshoz nyújtanak segítséget, amely anyagi fedezetének zömét EU-s pályázaton nyerte el az egyesület.
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság: A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság az egyedüli műemlékvédelemmel foglalkozó erdélyi magyar szervezet, amely országos hatáskörben fejti ki tevékenységét, már közel két évtizede. Ez egyértelműen meghatározza a KLMT helyzetét az erdélyi és romániai műemlékvédelemben. A KLMT feladata, hogy intézményesítse az erdélyi magyar műemlékvédelmi tevékenységet a tudatosítással, figyelemfelkeltéssel és a támogatási rendszer szervezésével párhuzamosan. Az erdélyi épített örökség az európai kulturális örökség szerves részét képezi, a cél érzékennyé tenni a társadalmat, felhívni a figyelmet és bebizonyítani, hogy a kulturális örökség igenis érték.
Mi várható 2010-ben?
a külhoni magyarság támogatásának kiemelt szerepe, válság idején is változatlan támogatás
több mint 2 milliárd forint összegű forrás
kapcsolattartási támogatási program folytatása. Gémesi fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy habár 2010 választási év Magyarországon, „az élet nem áll meg, a nemzetpolitikát csinálni kell”.
A Szülőföld Alap forrásainak regionális bontása 2010-ben
Románia 39,75%
Szlovákia 14,75%
Szerbia 22%
Ukrajna 19%
Horvátország 2%
Szlovénia 1,5%
Ausztria 1%. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. január 23.

Szórvány – Fókuszban a szórvány – ötéves a Szülőföld Alap – Nemzeti jelentőségű intézmények és programok Erdélyben
A nagyenyedi vártemplom felújítási munkálataihoz való anyagi hozzájárulás is szerepel a 2010-es tervek között. Fennállásának öt éve alatt a Szülőföld Alap 8 milliárd forintot osztott ki. Több mint 10 000 beérkezett pályázatot bírált el, a támogatott programok száma 5400
A szórványban élő magyarok támogatása kiemelt fontossággal bír a magyar kormány számára, ezt a 2009-ben jóváhagyott támogatások is tükrözik, és ugyanezen elv alapján ítélik meg a 2010-es pályázatokat is. Minderről Gémesi Ferenc, a magyar miniszterelnöki hivatal szakállamtitkára számolt be a hét elején Budapesten. Közölte: olyan kisebb lélekszámú közösségek, mint a horvátországi és a szlovéniai magyarok számarányuknál nagyobb mértékben részesültek támogatásban. Ugyanakkor több kárpátaljai egyházi intézmény működése veszélybe került volna a magyar állam támogatása nélkül, mivel tavaly ősz óta nem kapnak pénzt az ukrán költségvetésből. Ezeken kívül, főleg a román–magyar határon volt sikeres a Gémesi Ferenc szakállamtitkár és a Törzsök Erika, a Nemzetpolitikai Főosztály volt főigazgatója által irányított „Varratmentes Európa” program keretében a hiányzó közúti és vasúti összeköttetések újjáépítése, európai uniós támogatásokkal. (Az alábbiakban Gémesi Ferenc beszámolójából idézünk.)
A kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta: az idén a legfontosabb feladat a stabilitás megőrzése. Nem változott 2009-hez képest a támogatások összege, a februárban ötéves Szülőföld Alap kétmilliárd forintos kerete. „Nem fogunk választási szempontú nemzetpolitikát folytatni, sokkal fontosabb a stabilitás, nem a közösségek bevonásával kell a belpolitikát alakítani”, tette hozzá.
„A szórvány ügye az egyik legégetőbb témája a nemzetpolitikának, ezért is hoztuk létre tavaly határon túli szakértőkből a Szórvány Tanácsot, amelynek elnöke a szlovéniai magyarság parlamenti képviselője, Göncz László. A tanács javaslatai alapján csak a tavaly több mint 350 millió forintot fordított a miniszterelnökség szórványprogramokra”, magyarázta. Kormányzati támogatással működik a szórvány szempontból fontos projektek között az EMKE által létrehozott magyar házak hálózata, a munkácsi Szent István Líceum, a karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum, a kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Koordinációs Központja, illetve a técsői Református Líceum, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, a Kosztolányi Dezső Nyelvi Tehetséggondozó Gimnázium Szabadkán, a nagybecskereki Miasszonyunk leánykollégium, illetve a muzslyai Emmausz fiúkollégium. Támogatják a szórványóvodákat Szolyván, Huszton, Bustyaházán, Técsőn, Aknaszlatinán, Nagybocskón, Gyertyánligeten. A csángó program részeként nem csak a kulturális eseményeket és a meglévő intézményeket támogatják, hanem a magyar nyelvű oktatás megerősítését is.
A beszámolóból kiderült: a költségvetési támogatás összege változatlan maradt 2010-re is, a Szülőföld Alap számára szintén biztosított az előző évekhez hasonlóan a 2 Mrd Ft-os keret.
Mezőségi Magyar Iskolaközpont
A 2010-es év kiemelt feladatai között található az erdélyi Mezőségi Magyar Iskolaközpont létrehozása Szamosújváron a már egy hasonló intézményt működtető Téka Alapítvány bevonásával. Korábbi példák alapján közös román–magyar finanszírozással valósul meg a központ, amelynek létrehozásával befejeződhet az észak-nyugat mezőségi és szamosháti szórványoktatás stratégiai fejlesztése, ahol 5 óvodai csoport, 16 alsó tagozatos, 8 felső tagozatos és 3 szakiskolai osztály működésére lenne lehetőség.
Bár Szamosújvár vonzáskörzete nem esik messze Kolozsvártól, az iskolaközpont létesítése indokolt. A bentlakás lehetősége vonzóvá teszi a magyar nyelvű oktatást, a kolozsvári elméleti líceumok pedig nem nyújtanak szakképzést, így a szamosújvári iskolaközpontban beindítandó szakoktatás hiánypótló lenne. Ezen túlmenően van egy olyan szociálisan hátrányos csoport, amely nem tudja fedezni a kolozsvári tanulás költségeit, de jelen helyzetben nincs lehetősége Szamosújváron magyarul tanulni. (Három magyar 8. osztály végzett a városban, de a tanfelügyelőség csupán egyetlen magyar nyelvű 9. osztály indulását hagyta jóvá. A gyerekek zöme román osztályba iratkozott be.)
Bővült a Nemzeti Intézmények köre
A 2007-ben nemzeti jelentőségűvé nyilvánított romániai magyar intézmények körének és támogatási nagyságrendjének megtartása mellett néhány új intézménnyel bővült a romániai intézményi kör, és új nemzeti jelentőségű projekt támogatása indul el. Több erdélyi oktatási és kulturális intézmény, irodalmi folyóiratok kerülnek be a közösségszervezés és a nyelvi-, kulturális identitás szempontjából fontos intézmények közé.
A Nemzeti Intézmények új körének meghatározásakor mindenekelőtt az adott intézmény anyanyelv és nemzeti identitás megőrző erejét vették figyelembe. Az új intézmények is az oktatás és a kultúra területéről kerültek ki: a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Színművészeti Egyetem háttérintézményei, a Studium-Prospero Alapítvány – 5 millió forint, illetve a kolozsvári Protestáns Teológia – 3 millió forint működési támogatásban részesül nemzeti intézményként. Ezzel a bővítéssel minden magyar, vagy magyarul is oktató felsőoktatási intézmény háttérintézménye nemzeti jelentőségű státust nyert.
Erdélyben három nagy múltú, egyben irodalmi-kulturális műhelyt is jelentő folyóirat van: a Korunk, a Helikon és a Látó. Két-két millió forintos támogatással nyerték el a nemzeti jelentőségű intézményi státust.
2007-ben a Nemzeti Intézmények kör kijelölésekor Erdélyben 9 magyar színház és egy opera működött. Azóta létrejött és jelentős sikereket ért el az aradi Kamaraszínház. Ezért bővítettük az aradival a nemzeti jelentőségű intézményként támogatott színházak körét, és emeltük 2 millióval a színházi támogatási keretet.
Elkészültek a tanári lakások Kolozsvárott, új diákétkezdéje van szintén a kincses városban az unitárius kollégiumnak és a Kalotaszentkirályi Iskolaközpont szórványkollégiumának, elkészült a Téglás Gábor Iskolacsoport Déván, az egyházmegye millenniumára megújult a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály Székesegyház, és felújították a csángó magyarok számára fontos központként működő Pusztinai Házat.
Folytatódik és egyben bővül a csángó oktatási program
Folytatódik a csángó oktatás program a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) szervezésében. Gémesi Ferenc szerint „dinamikus növekedés tapasztalható a program hatására”, folyamatosan nő a magyar nyelvet tanulók száma a Csángóföldön. A 21 helyszínen folyó oktatásból 8-at az úgynevezett Gyermekek házában tartanak. Ezeknek az önszerveződéssel létrejött kulturális központoknak a támogatására külön programot indítanak az idén.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) 2000-től kezdődően szervezi a csángó gyermekek iskolán kívüli magyar nyelv oktatását. Az oktatás beindulásától kezdve a magyar kormány előbb pályázati formában, majd 2007-től kezdve a Nemzeti Jelentőségű Intézmények és Programok keretében támogatja ezen tevékenységüket.
A 2009/2010-es tanévre 21 moldvai településen több mint 1550 gyereket oktatnak magyar nyelvre (óvoda és 1–9. osztály). A 2005/2006-os tanévtől kezdve az MCSMSZ ösztöndíjával vált lehetővé több csángó gyerek számára, hogy középiskolai tanulmányait is magyar nyelvű iskolában végezhesse. Jelenleg 80 diák részesül ebben az ösztöndíjban Csíkszeredában, és 3 diák Székelyudvarhelyen, ami a szállás és étkezés biztosítását jelenti. Az utóbbi években egyre nagyobb igény mutatkozik az egyetemre, főiskolára járó csángó diákok kollégiumi elhelyezésére is.
Új elemként kerül be 2010-től kezdődően a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által fenntartott és működtetett Gyermekek Háza hálózat. A 21 oktatási helyszínből jelenleg 8 (Magyarfalu, Lábnik, Külsőrekecsin, Csík falu, Lujzikalagor, Frumósza, Kostelek, Diószeg) működik ilyen formában. Ezek a közösségi házak az MCSMSZ saját tulajdonában vannak és nemcsak az oktatást, hanem egy-egy közösség magyar kulturális életét is szolgálják. Helyet adnak a különféle gyűléseknek, szakmai továbbképzéseknek, táboroknak, konferenciáknak. Kialakításuknál fogva az itt tanítók szolgálati lakásaként is funkcionálnak. Számos esetben a község lakosai számára szervezett egészségügyi szűrések is itt zajlanak.
A magyar elnöki hivatal első ízben tavaly biztosított 2,3 millió forint összegű támogatást a 2009/2010-es tanévre ezen házak fűtési költségeihez. 2010-től kezdődően az évi 7 millió forintos összegből nemcsak a rezsi kifizetése válik tervezhetővé, hanem a gyerekek számára sokkal nagyobb értékkel bíró internet-kapcsolat, valamint korszerű taneszközök és oktatási segédanyagok beszerzése is lehetővé válik.
A nagyenyedi vártemplom
Az erdélyi fejedelemség egyik szimbóluma a nagyenyedi református vártemplom. A tavaly a templom viharkárt szenvedett, a torony helyreállítása érdekében mind a román helyi hatóságok, mind a magyar kormány igyekezett mindent megtenni, ennek ellenére nagyértékű belső károk is keletkeztek. 2010-es terveink között szerepel a keletkezett károk elhárításához való hozzájárulás.
A vicei árvaház bővítése
A Possibilitas Egyesület évek óta két árvaházat működtet a besztercei szórványban, gondoskodik a nevelt gyerekek nehéz sorban élő, hátrányos helyzetű szüleiről is. Az alapítvány által gondozott gyerekek révén biztosított a kistérség magyar nyelvű osztályainak működése. Az elmúlt két évben hozzájárultunk az árvaház működéséhez, 2010-ben ahhoz a beruházáshoz nyújtunk segítséget, amely anyagi fedezetének zömét EU-s pályázaton nyerte el az egyesület.
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság az egyedüli műemlékvédelemmel foglalkozó erdélyi magyar szervezet, amely országos hatáskörben fejti ki tevékenységét, már közel két évtizede. Ez egyértelműen meghatározza a KLMT helyzetét az erdélyi és romániai műemlékvédelemben. A KLMT feladata, hogy intézményesítse az erdélyi magyar műemlékvédelmi tevékenységet a tudatosítással, figyelemfelkeltéssel és a támogatási rendszer szervezésével párhuzamosan. Az erdélyi épített örökség az európai kulturális örökség szerves részét képezi. A szervezet célja: érzékennyé tenni a társadalmat, felhívni a figyelmet és bebizonyítani, hogy a kulturális örökség igenis érték. „2009-ben ünnepeltük a gyulafehérvári római katolikus érsekség 1000 éves és az EME 150 éves fennállásának évfordulóját. 2010-ben a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság megalakulásának 20. évfordulóját emeljük ki és támogatjuk, jelezvén az épített örökség és műemlékvédelem fontosságát”, olvasható a beszámolóban. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

2010. február 19.

Közös kormányülésből minicsúcs
Tavaly a romániai, idén a magyarországi választások miatt csúszik a kormányülés
A magyarországi választások után tartják a már egyszer elhalasztott következő román–magyar kormányülést. A korábbi egyezség szerint Románia lenne a házigazda, ám Pécs is felmerülhet helyszínként.
Egyelőre ismeretlen időpontban és helyszínen, az év második felében tartják meg a romániai választások miatt már egyszer elhalasztott soron következő közös román–magyar kormányülést. Ezúttal a közelgő magyarországi választások miatt halasztanak a felek – közölte tegnap Magyarország bukaresti nagykövete.
„A közös kormányülések fontosak és folytatódni fognak. A következő ülésre azonban csak az áprilisi magyarországi választások után kerülhet sor, romániai helyszínen, de a pontos időpont egyelőre nem ismeretes” – jelentette ki Füzes Oszkár.
A diplomata tájékoztatása szerint ettől függetlenül hamarosan román–magyar „mini közös kormányülés” helyszíne lesz Budapest: február 24–26-án Emil Boc kormányfő néhány minisztere társaságában Budapestre látogat, ahol Bajnai Gordon miniszterelnökkel és a magyar kormány egy részével is találkozik.
Emil Boc a Visegrádi csoport országainak energetikai biztonságról szóló február 24-i csúcstalálkozójára hivatalos, és azt követően részt vesz az április 25–26-án szintén a magyar fővárosban zajló „Duna-csúcson” is.
Niculescu Tóni külügyi államtitkár szerint érthető a kormányülés újabb halasztása. „A magyar fél is megértően fogadta, amikor Bukarest szintén a választásokra hivatkozva halasztást kért. Egyik félnek sem érdeke, hogy egy ilyen jelentős diplomáciai eseménybe a kampány is beleszóljon” – magyarázta az ÚMSZ-nek az államtitkár.
Korábban román részről Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes szervezte az eseményt. RMDSZ-es utódja a tisztségben, Gáti István az ÚMSZ-nek azt mondta: mandátuma kezdete óta nem kapott ilyen jellegű megbízatást a miniszterelnöktől.
Mint ismert, a két fél korábban abban egyezett meg, hogy a soron következő kormányülést 2009. október 10-én tartják, s Románia lesz a házigazda. Akkor diplomáciai vita is kibontakozott a felek között az esemény helyszíne miatt, mert Bukarest ragaszkodott ahhoz, hogy a román fővárosba hívják a magyar minisztereket. Ezzel a magyar fél nem értett egyet.
Gémesi Ferenc nemzetpolitikai szakállamtitkár akkor lapunknak azt nyilatkozta: Budapest erdélyi helyszínhez – elsődlegesen Kolozsvárhoz – ragaszkodna. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere szerint az RMDSZ kormányra kerülésével már enyhült Emil Boc álláspontja, a miniszterelnök végül egyetértett azzal, hogy a kormányülést a kincses városban tartsák, ne Bukarestben.
Az elöljáró azonban úgy tudja: ennek ellenére a következő helyszín nem Kolozsvár lesz, hanem Pécs. „A 2007-es kormányülést Nagyszebenben, Európa kulturális fővárosában tartottuk, a 2008-ast Szegeden. Utána úgy egyeztünk, hogy a 2009-es találkozót Kolozsváron, a 2010-est Pécsett, Európa kulturális fővárosában tartjuk. Nincs kőbe vésve az, hogy a következő ülés házigazdája mindenképpen Románia legyen” – magyarázta lapunknak Kolozsvár alpolgármestere.
„Magyarország Románia legjobb szomszédja”
„Magyarország Románia legjobb szomszédja” – hangsúlyozta tegnap Füzes Oszkár magyar nagykövet. A diplomata az ÚMSZ kérdésére úgy fogalmazott, a kétoldalú kapcsolatok terén Románia elsőszámú partnere Magyarország.
Füzes néhány nappal azután nyilatkozik igen pozitívan a két szomszédos ország kapcsolatáról, hogy Balázs Péter magyar külügyminiszter, az RMDSZ kormányzati szerepét méltatva, a Romániában kormányra lépett magyar kisebbségi szervezetet nevezte meg, mint a román–magyar államközi viszony javulásának legfőbb tényezőjét.
Cs. P. T., S. M. L. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. március 23.

Intermagyar – Budapesten találkozott az anyaországon kívüli sajtó
Olvasási szokásaink változása, az információáramlás új- és sokszerűsége, áldozatkész utánpótlás hiánya, elfogadható állami támogatási rendszerek szükségessége, gazdasági válság, lapterjesztési nehézségek és akadályok – mind, mind közös témáját és problémáját jelentik a határokon innen és túl, kisebbségi sorsban működő magyar lapkiadásoknak. Ezeknek a megbeszélésére nyújtott alkalmat és lehetőséget a Budapesten elmúlt hét végén megrendezett Intermagyar, a határon túli magyar sajtó találkozója.
Kétnapos rendezvényre látta vendégül a Magyar Újságírók Országos Szövetsége az anyaországon kívüli sajtó képviselőit március 19-én és 20-án, a MÚOSZ budapesti székházában, amelynek keretében, a meghívott lapok bemutatkozásán és a nekik szánt sajátos témakörök megbeszélésén kívül sor került fotókiállításra, filmvetítésre, kicsik táncházára, irodalmi estre is. A rendezvényt Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke köszöntötte, Gémesi Ferenc nemzetpolitikai szakállamtitkár megnyitó beszédében pedig a határon túli, tehát anyaországon kívüli médiában tapasztalható tartalmi, szerkezeti változásokról beszélt, amelyekről szerinte keveset tudnak Magyarországon. Az eltelt húsz évben a külhoni magyar sajtó felszabadult egyrészt a direkt politikai beavatkozástól, másrészt a tartalmi kényszer alól is. Értékelte a gyors hírátvételt, és kifejtette, hogy sokszor a magyarországi politikusok előbb a határon túli médiában mondatják el üzeneteiket, amelyek ezt követően kerülnek vissza a magyarországi sajtóba.
Hasonló megmérettetési, helytállási gondokat fogalmaztak meg a rendezvényen jelen lévő, kisebbségi sorsban megjelenő lapok képviselői: Felvidékről az Új Szó és a Parameter.sk portál, Szlovéniából a Népújság, Vajdaságból a Magyar Szó és a Híd, Kárpátaljáról a Kárpáti Igaz Szó és a Kárpátinfo.net, Erdélyből pedig a Brassói Lapok, Szabadság, Új Magyar Szó és a Korunk. Az általános gazdasági válság megbélyegezte hasonló problémákkal azonban minden vidék sajtóterméke más pozícióból kényszerül szembenézni. Egyrészt különböznek a tulajdonosi struktúrák, másrészt teljesen eltérő az adott térség állami viszonyulása, hozzájárulása a kisebbségi (kultúrát is képviselő) sajtótermékekhez. Szlovákiában évente körülbelül egymillió eurót szánnak a kisebbségi kultúra támogatására, amelynek egy részére a magyar sajtó is sikerrel pályázhat, Szlovéniában pedig az állam vállalja magára például a kisebbségi média fenntartását, amely ilyen formában nem is lehet magántulajdonban. A MÚRE elnöke, Ambrus Attila a Nyomott sajtó című felszólalásában tért ki a romániai magyar sajtó elé állított fő akadályokra – így a törvényes szabályozásokra, a nyereség elmaradása esetén is kötelező adózásra, a terjesztés szabadságának elégtelenségére, a terjesztési támogatás rendszerének hiányára. Barak László, a szlovákiai Parameter főszerkesztője szerint egy kisebbség hagyományait a sajtó révén is megőrizheti, az államnak pedig kötelessége ezt támogatni.
U. I. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

2010. március 24.

A határon túli magyar önkormányzatok 92 millió forintra pályázhatnak
Idén összesen 184 millió forintot lehet megpályázni a Szülőföld Alap önkormányzati együttműködési és informatikai kollégiumánál. A határon túli magyar önkormányzatok pályázatainak megsegítéséről nemrég a szlovéniai Lendván tanácskozott a testület, és itt írta ki első félévi pályázatokat 92 millió forint értékben.
A Szülőföld Alapot az Országgyűlés hozta létre öt évvel ezelőtt. Elsősorban olyan projekteket támogat, amelyek a határon túli magyarság szülőföldön való boldogulását segíti. A központi költségvetésből finanszírozott alap egyeztető fóruma minden év decemberében ülésezik. Vezetője a miniszterelnök, résztvevői határon túli magyar politikusok. A testület megszabja azt is, melyik régió milyen arányban, mekkora összeggel részesedik a támogatásból. Az alap kollégiumai később az egyeztető fórum által meghatározott célok és keretek alapján írhatják ki pályázataikat.
Az önkormányzati együttműködési és informatikai kollégium március 12-én meghirdetett első félévi kiírásai elsősorban az uniós pályázatokhoz való hozzáférés elősegítését, illetve az önkormányzati szolgáltatások – főleg informatikai jellegű – fejlesztését támogatják. A kollégium 2010-ben 184 millió forintból gazdálkodik. A pályázatok beadására egy hónap áll rendelkezésre. A kollégium április közepén dönt majd a konkrét feladatokról és összegekről.
2010-ben reálértékben nem csökkent az elnyerhető összeg – jelentette ki Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára.
Bán/Szebeni,
Duna TV. Forrás: Erdély.ma

2010. március 31.

Gémesi Ferenc: építkező magyarság él a Kárpát-medencében
- Fizikai és szellemi értelemben is építkező magyarság él a Kárpát-medencében - jelentette ki Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kisebbség- és nemzetpolitikai szakállamtitkára a Lebontott határok - Az építkező nemzet című kötet szerdai budapesti bemutatóján.
A szakállamtitkárság elmúlt négyéves tevékenységét, a nemzetpolitika eredményeit összefoglaló kötetről szólva Gémesi Ferenc fontos eredménynek nevezte, hogy "senki nem vitatja ma azt, hogy nem lehet ugyanolyan politikát gyakorolni mint négy, nyolc vagy 12 évvel ezelőtt". A külhoni magyarság ügye nem lett a napi politikai viták része - mondta -, hozzátéve, ennek köszönhetően sok feladatot el lehetett végezni.
Véleménye szerint a külhoni magyarok érdekeit szolgáló intézményi és támogatási rendszerek 2006-ban végrehajtott, döntően szerkezeti átalakításai "szerencsésen szolgálták a tartalmi megújulást, és a külhoni magyarság érdekében az új kihívásokhoz igazodó intézményi struktúra jött létre".
Kiemelte, hogy az európai uniós lehetőségeket is ki tudták használni, "eurómilliókat sikerült közös pályázatokon arra fordítani, hogy magyarlakta térségek fejlődjenek". Megítélése szerint ehhez "meg lehetett szerezni a környező országok egyetértését". Példaként említette, hogy hamarosan megkezdődhet három híd építése az Ipolyon, a magyar-szlovák határon.
Ugyancsak eredményként sorolta fel Gémesi Ferenc, hogy senki sem vitatja, a szórványban élő magyarok ügye stratégiai kérdés, amivel kiemelten és intézményesen kell foglalkozni.
A szakállamtitkár a magyar-magyar szolidaritás eredményének tartja, hogy a Vajdaság és Kárpátalja magyarsága létszámához képest kiemelt támogatást kaphatott, annak köszönhetően, hogy más régiók is támogatták a többletjuttatásokat.
Gémesi Ferenc új és specifikus területnek nevezte a Kárpát-medencén kívüli magyarság ügyét. Az első lépések egyikeként magyar nyelvű oktatási anyagok már elérhetőek az interneten azoknak, akik Magyarországhoz kötődni akarnak, a magyar nyelvet gyakorolni szeretnék.
A Lebontott határok - Az építkező nemzet című kötet tételesen ismerteti az iskola- és kulturális intézmények építését az utóbbi években, a támogatási összegek felhasználását és a nagyobb kulturális eseményeket.
A MeH a kötettel egy időben kiadta a 2009. szeptember 15-én megtartott Kisebbségek egy varratmentes Európában konferencián elhangzott előadások szövegét angol és magyar nyelven. A tavaly őszi konferencián beszédet mondott Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosa is. Forrás: MTI

2010. április 1.

Kisebbségek: új lehetőségek
Kedvező hatással jár a nemzeti kisebbségek számára a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése – hangzott el azon a tegnapi, budapesti konferencián, amelyen a magyar EU-elnökség prioritásai és a határon túli magyarok ügye is terítékre került.
Bővülő lehetőségek. A Lisszaboni Szerződés életbelépésével új lehetőség nyílik a kisebbségi jogérvényesítésre – jelentette ki Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke tegnap Budapesten.
„A Lisszaboni Szerződés ratifikációja után megkezdődhet valami a kisebbségi jogérvényesítés területén, hiszen (...) második paragrafusa a kisebbségi jogokat az alapvető emberi jogok közé emeli” – mondta Németh Zsolt a 2011-es magyar EU-elnökség és a civil szféra című nemzetközi konferencián. A politikus szerint határon túli magyarok ügyével kapcsolatban erősödik a megértés, hiszen a kisebbségek létszáma látványosan megnőtt Közép-Európában a különböző határváltozások miatt. Olyan szomszédok esetében is nagyobb empátiával találkoznak, mint Szerbia vagy Románia – fűzte hozzá.
Egyedülálló lehetőséget jelent, hogy a határon túli magyarok 70 százaléka az országhatár mentén él. Kiemelt feladat, hogy megtörténjen a határ menti térség valódi, „schengeni jellegű” fejlesztése egyebek mellett a közlekedésben, az infrastruktúrában és a távközlésben – mondta Németh Zsolt. A határon túli magyar szervezetek kiemelkedő szerepet töltenek be a civil társadalomban – tette hozzá –, ezért beleszólásuk kell legyen a magyar külpolitikába, térségpolitikába és a 2011-es uniós elnökség kérdéseibe. A politikus hozzátette: fontos, hogy az Unió további bővítése a határon túli magyarok érdekeinek megfelelően történjen, valamint az EU keleti szomszédságpolitikája is legyen tekintettel az ott élő magyarok érdekeire.
Gémesi: építkező magyarság él a Kárpát-medencében
Fizikai és szellemi értelemben is építkező magyarság él a Kárpát-medencében – jelentette ki Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kisebbség- és nemzetpolitikai szakállamtitkára a Lebontott határok – Az építkező nemzet című kötet tegnapi budapesti bemutatóján. A szakállamtitkárság elmúlt négyéves tevékenységét, a nemzetpolitika eredményeit összefoglaló kötetről szólva Gémesi Ferenc fontos eredménynek nevezte, hogy „senki nem vitatja ma azt, hogy nem lehet ugyanolyan politikát gyakorolni, mint négy, nyolc vagy 12 évvel ezelőtt”.
A külhoni magyarság ügye nem lett a napi politikai viták része – mondta –, hozzátéve, ennek köszönhetően sok feladatot el lehetett végezni. Véleménye szerint a külhoni magyarok érdekeit szolgáló intézményi és támogatási rendszerek 2006-ban végrehajtott, döntően szerkezeti átalakításai „szerencsésen szolgálták a tartalmi megújulást, és a külhoni magyarság érdekében az új kihívásokhoz igazodó intézményi struktúra jött létre”.
Kiemelte, hogy az európai uniós lehetőségeket is ki tudták használni, „eurómilliókat sikerült közös pályázatokon arra fordítani, hogy magyarlakta térségek fejlődjenek”. Megítélése szerint ehhez „meg lehetett szerezni a környező országok egyetértését”. Ugyancsak eredményként sorolta fel Gémesi Ferenc, hogy senki sem vitatja, a szórványban élő magyarok ügye stratégiai kérdés, amivel kiemelten és intézményesen kell foglalkozni.
Magyarország nem tűnik teljesen felkészültnek az uniós elnökségre, a Fidesz ugyanakkor jól halad a felkészüléssel – mondta Németh Zsolt. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője felszólalásában kiemelte, hogy a Fidesz felelevenítené a lengyel–magyar barátságot a 2011-es magyar uniós elnökség idején. A Fidesz a regionalizmus és a víz kérdésében látja azokat a főbb pontokat, amelyekben Magyarország érzékelhető hozzájárulást nyújthat az európai integrációhoz – tette hozzá a politikus. Navracsics Tibor hangsúlyozta: nyolc évvel ezelőtt még példaként tekintettek az uniós tagállamok Magyarországra, most, 2011-re készülve szerényebbek a remények. Magyarország „megtépázott hírnévvel”, de magabiztosan készül az uniós elnökségi feladatok ellátására.
Ez újabb bizonyítási lehetőség lesz: Közép-Európa véglegesen megérkezik Európába – emelte ki. Gál Kinga (Fidesz) európai parlamenti képviselő felszólalásában hangsúlyozta, hogy a magyar elnökség idejére paradigmaváltásra van szükség a kisebbségvédelemben, hiszen Európa nem érti ezt a problémát. Meg kell tanulni elmagyarázni, miért fontos a határon túlélő kisebbségek védelme – tette hozzá. Becsey Zsolt, a Hét Határ Egyesület elnöke a konferencián kiemelte: a regionalizmus az EU alapelve, de a szubszidiaritás csak történelmileg természetesen kialakult régiók között működik.
A magyar elnökségnek nagy lehetősége van abban, hogy tovább vigye a határokon átnyúló kezdeményezéseket – mutatott rá. Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő szerint a közép-európai térség területi felzárkózása nagyon komoly politikai, gazdasági és etnikai kockázatokkal jár, feloldásukra hatékony eszköz lehet a regionalizmus. A konferenciát a Pro Minoritate Alapítvány és a Nézőpont Intézet szervezte. Krónika (Kolozsvár)

2010. április 19.

Folytatja közösségépítő munkáját az EMKE
Egész napos rendezvénysorozattal ünnepelte szombaton, Kolozsváron megalapításának százhuszonötödik évfordulóját az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Az 1885. április 12-i alakuló ülés, a pánszlavizmus és pángermanizmus akkori magyarországi terjedésének hatására, az erdélyi magyar közművelődés és közigazgatás megerősítése céljából született, a szervezet első elnökéül pákéi Sándor Józsefet választották. A totalitárius társadalmi rendszer negyvennégy évre betiltotta az egyesületet, amelynek azonban napjainkban az erdélyi fővárosban székhely központja, szerte vidéken pedig 17 fiókszervezete és 75 társszervezete működik. A jubileumi ünnepséget délelőtt a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében az EMKE évi közgyűlése vezette be. Délután Sándor József Házsongárdi temetőbeli sírjánál koszorúzás és megemlékezés, este a Magyar Operában nagyszabású gálaműsor következett. [Kommentálható]
A szombati közgyűlésen részt vett Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke is, aki ünnepi beszédében sikertörténetnek nevezte az EMKE 1991-es újraalakulása óta kifejtett tevékenységét, mert bebizonyította, hogy képes felépíteni mindazt, amit mások leromboltak. Szerinte nincs kultúra közönség nélkül, de a piacgazdaság sem lehet tárgya a művészeteknek, ami Erdélyben fokozottan érvényes. Az RMDSZ megpróbálta, megpróbálja biztosítani a működési feltételeket az EMKE számára.
Szilágyi Mátyás magyar főkonzul azt hangsúlyozta, hogy továbbra is támogatni kell az EMKE lelki és intézményi felépítését, amelynek viszont ezentúl is a nemzeti identitás fennmaradását, a jövendő autonómiaformák megalapozását kell szolgálnia. Dr. Szurmainé Silkó Mária, a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztályának vezetője az EMKE egész Kárpát-medencei kisugárzását, a trianoni tragédia utáni nemzeti öntudaterősítő szerepét emelte ki, és reményét fejezte ki, hogy támogatását sikerül biztosítani az eddigi mértékben. Sipos Gábor, az EMKE „nagyobbik testvére”, vagyis az EME elnökeként a közös célokról, a jelen elvárásokhoz való alkalmazkodásról beszélt. Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus főigazgatója szerint a múlt példaértékű szellemiséget és tartást adott az EMKE-nek.
Ezután Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök, az RMDSZ által az egyesületnek nyújtott erkölcsi és anyagi támogatás elismeréseként, Markó Béla szövetségi elnöknek díszoklevelet adományozott.
A közgyűlés folytatásaként szakmai fórumot tartottak, amelyen Zonda Erika bemutatta a Hargita Megyei Tanácsnak a Beszterce-Naszód és Temes megyékhez kötődő szórványprogramjait, amelyek 2009-ben kiállítások, könyvadományok, képzőművészeti táborok, pedagógiai fórumok, fesztiválok stb. formájában konkretizálódtak. Az idén ezeket többszintes kapcsolatokká (önkormányzatok, iskolák, vallási gyülekezetek stb.) szeretnék bővíteni, és Aranyosszékre is ki szeretnék terjeszteni tevékenységüket (október 8-án Tordán szórványkonferenciát szerveznek). Nemes Előd a Kovászna Megyei Tanács hasonló jellegű munkáját ismertette Hunyad testvérmegyével kapcsolatban, elismerve a klasszikus mondást: „Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért.” Borbáth Erika intézménye erdélyi hálózatfejlesztési terveiről tartott előadást, hangsúlyozva a kölcsönös érdekeket, a multikulturalitás értékeit, a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal jelentőségét.
Az elnöki és a pénzügyi beszámolót (az elhunyt Takács Gyula cenzor utódjaként Imecs Veronkát választották) hozzászólások követték.
Délután a Házsongárdi temetőben az EMKE vezetősége megkoszorúzta első elnökük, Sándor József síremlékét, aki hatvan évig töltötte be ezt a tisztséget. A nagy előd életművét Gaal György helytörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke méltatta. Koszorút helyezett el még Szilágyi Mátyás főkonzul, az OKM nevében dr. Szurmainé Silkó Mária, az MMIKL részéről pedig Borbáth Erika és Hegedűs Katalin.
Az ünnepi esemény a Kolozsvári Magyar Operában zárult, a szombat esti díjkiosztó gálával. Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök beszédében az EMKE sajátosságait emelte ki, majd köszönetet mondott azon magyarországi intézmények képviselőinek, akik az évek során támogatták az egyesületet, és most megtisztelték jelenlétükkel az eseményt. A folytatásban Egyed Ákos történész a XIX. században létesített négy erdélyi civil szervezetről – EMKE, EME, EKE és EGE – értekezett. Borbáth Erika jelképes ajándékot, míg Gubcsi Lajos magyarországi műpártoló-vállalkozó ex libris-díjat nyújtott át az EMKE-elnöknek.
Gémesi Ferenc magyarországi szakállamtitkár felszólalásában a Kárpát-medencei magyarság közművelődése védjegyének nevezte az EMKÉ-t. Ezt követően színpadra szólították a most tiszteletbeli tagságot nyert személyiségeket, majd átadták a díszokleveleket, okleveleket. Az est második részében 13 EMKE-díjat adtak át. Az ünnepi műsorban közreműködött a Kolozsvári Református Kollégium énekkara (vezényelt: Székely Árpád), Nistor Ilona csángó népdalénekes, Vidovenyecz Edina és Csurulya Csongor, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészei, a Bogáncs Néptáncegyüttes és a Harmadik Zenekar. A műsorvezető feladatát Sebesi Karen Attila színművész látta el.
N-H. D., Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

2010. április 19.

Anyaországi támogatás fiatal intézményeknek is
Ünnepélyes keretek közt adta át tegnap Gémesi Ferenc, a budapesti Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Nemzeti jelentőségű intézmény címet és a hozzátartozó kis réztáblát a kolozsvári Iskola Alapítvány székhelyén.
Idén a jelentős anyagi támogatással járó titulust többek közt a marosvásárhelyi Studium-Prospero Alapítvány, a Protestáns Teológiai Intézet, a Helikon hetilap, a Látó havilap, a Csángó Oktatási Program, a Téka Alapítvány és az Aradi Kamaraszínház kapták meg.
„Amikor kitaláltuk azt, hogy legyen egy olyan intézményi kör, amely a magyar kultúra és tudományosság szempontjából fontos intézményeket foglal magában, azt tartottuk fontosnak, hogy kiszámítható környezetet teremtsünk ezeknek az intézményeknek egy teljes kormányzati ciklus erejéig – nyilatkozta a Krónikának Gémesi Ferenc. – Így négyévente egyszer kell megállapodni abban, hogy mekkora támogatást kapnak az intézmények, így létezésük nem függ attól, hogy kapnak-e pályázati úton pénzt a működésükre.”
Az államtitkár hozzátette, az intézmények kiválasztásakor odafigyeltek arra is, hogy a helyi közösség igényeinek megfelelően ne csak a már közismert közművelődési intézmények kapjanak támogatást, hanem azok a viszonylag fiatal intézmények, alapítványok is, amelyek a magyarság megmaradása, továbbfejlődése szempontjából fontos tevékenységet folytatnak. Így támogatást kapott a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet – közölte Gémesi.
Az államtitkár lapunk kérdésére válaszolva elmondta: a határon túli magyar intézmények támogatására összesen 700 millió forintot különített el a magyar kormány, ebből Erdélynek több mint 400 millió jutott.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2010. április 22.

Nemzeti jelentőségű intézmény lett az Aradi Kamaraszínház
Ünnepélyes keretek közt adta át az Aradi Kamaraszínháznak Gémesi Ferenc, a budapesti Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Nemzeti jelentőségű intézmény címet és a hozzátartozó kis réztáblát a kolozsvári Iskola Alapítvány székhelyén.
Idén a jelentős anyagi támogatással járó titulust többek közt a marosvásárhelyi Studium-Prospero Alapítvány, a Protestáns Teológiai Intézet, a Helikon hetilap, a Látó havilap, a Csángó Oktatási Program, a Téka Alapítvány és az Aradi Kamaraszínház kapták meg.
„Amikor kitaláltuk azt, hogy legyen egy olyan intézményi kör, amely a magyar kultúra és tudományosság szempontjából fontos intézményeket foglal magában, azt tartottuk fontosnak, hogy kiszámítható környezetet teremtsünk ezeknek az intézményeknek egy teljes kormányzati ciklus erejéig – mondta Gémesi Ferenc. – Így négyévente egyszer kell megállapodni abban, hogy mekkora támogatást kapnak az intézmények, így létezésük nem függ attól, hogy kapnak-e pályázati úton pénzt a működésükre.”
Az államtitkár hozzátette, az intézmények kiválasztásakor odafigyeltek arra is, hogy a helyi közösség igényeinek megfelelően ne csak a már közismert közművelődési intézmények kapjanak támogatást, hanem azok a viszonylag fiatal intézmények, alapítványok is, amelyek a magyarság megmaradása, továbbfejlődése szempontjából fontos tevékenységet folytatnak.
Nyugati Jelen (Arad)

2010. július 16.

Répás: mulasztott Gémesi
Hosszas késedelem után döntöttek a Szülőföld Alap kollégiumai a határon túli magyar szervezetek első pályázati fordulójának támogatásairól; az elbírálás során a határon túli költségvetési keretek „elképesztő állapotára” derült fény – tette közzé a Répás Zsuzsanna vezette nemzetpolitikai államtitkárság az alap honlapján.
Hosszas késedelem után döntöttek a Szülőföld Alap kollégiumai a határon túli magyar szervezetek első pályázati fordulójának támogatásairól; az elbírálás során a határon túli költségvetési keretek „elképesztő állapotára” derült fény – tette közzé a Répás Zsuzsanna vezette nemzetpolitikai államtitkárság az alap honlapján. Az államtitkárság szerint az előző szocialista kormányzat mulasztásából nem történt meg a Szülőföld Alap kollégiumainak összehívása, így a határon túli magyar közösségek nyári programjai veszélybe kerültek.
A közlemény szerint az előző kormányzat nemzetpolitikai felelősei (Gémesi Ferenc volt a korábbi nemzetpolitikai szakállamtitkár – szerk. megj.) május végéig elköltötték az ez évre szóló határon túli előirányzatok nyolcvan százalékát, s „a legtöbb esetben minden szakmai alapot nélkülözve, az általuk kitüntetetten kezelt szervezeteket részesítették abszolút előnyben”.
Az államtitkárság utalt arra is, hogy „a szocialista kormányzat pazarló költekezései, illetve a világgazdasági válság Magyarországra gyakorolt hatása ellenére sikerült a Szülőföld Alap keretét megőrizni, ezzel is hangsúlyozva a jelenlegi kormányzatnak a határon túli magyarok iránti elkötelezettségét”. A fent említett körülmények ellenére a megmaradt pályázati pénzek több mint felét így is kiosztották – jegyezték meg.
A Szülőföld Alap honlapján közzétett elbírálások szerint alig volt olyan erdélyi pályázat, amely az igényelt összegnek megfelelő támogatásban részesült, az egyik ilyen kiemelt erdélyi rendezvény a Bálványosi Diáktábor és Szabadegyetem: több mint négymillió forintos hozzájárulásban részesült. (Az átlagos pályázatok összege fél és másfél millió forint között ingadozik.)
Nem jutott támogatás viszont Erdélyben olyan intézményeknek, mint az aradi kamaraszínház, a Látó szerkesztősége, a Csíki Játékszín, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Szilágysomlyói Magyar Ház, az Erdély.ma Egyesület, a szórványnak számító szebeni és dési közművelődési egyesület, a gyergyószentmiklósi Figura társulat, a Korunk Baráti Társaság, a Kriterion Alapítvány, a szárhegyi művészeti központ. Sajtótámogatás – leszámítva az iskolai kiadványok vakációs támogatását – egyáltalán nem született, a Szülőföld Alap „lefejezte” a pályázó médiát, legalábbis 2010 első félévében. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. július 19.

Szülőföld Alap: ősszel osztják ki a maradt forrásokat
A Szülőföld Alapban maradt források nem vesznek el, azokat a második, ősszel esedékes fordulóban osztják majd ki – közölte a budapesti nemzetpolitikai államtitkárság hétvégén az MTI-vel.
A Szülőföld Alapban maradt források nem vesznek el, azokat a második, ősszel esedékes fordulóban osztják majd ki – közölte a budapesti nemzetpolitikai államtitkárság hétvégén az MTI-vel. Az államtitkárság közleményében leszögezte: erősen túlzóak a reakciók és meglehetősen egyoldalúan állítják be azokat a döntéseket, amelyek a Szülőföld Alap kollégiumainak ülésein születtek. Mint írták, az alapban maradt pénzek nem fognak elveszni, azokat a második – ősszel esedékes – fordulóban osztják ki, a nyár folyamán történő átvilágítások után.
Az államtitkárság a Manna.ro-n csütörtökön megjelentekre reagált. A hírportál azt írta, hogy felére csökkentette a Fidesz-kormány a Magyarország határain kívül működő szervezeteknek nyújtott támogatást. „A maradék pénz is ott van, csak nem tudni, ki, hogyan és mikor férhet hozzá” – tette hozzá. Az írás szerint a pályázatok töredékét részben finanszírozták, jelentősebb részét „átütemezésre” hivatkozva elutasították, az első félévben rendelkezésre álló pénzkeretnek majdnem felét nem használták fel.
A nemzetpolitikai államtitkárság Szülőföld Alap honlapján közzétett korábbi közleménye szerint az előző kormányzat nemzetpolitikai felelősei május végéig elköltötték az ez évre szóló, határon túli előirányzatok nyolcvan százalékát, s „a legtöbb esetben minden szakmai alapot nélkülözve, az általuk kitüntetetten kezelt szervezeteket részesítették abszolút előnyben”.
Az államtitkárság kitért arra is, hogy a határon túli támogatáspolitika területén a jelenlegi kaotikus rendszert meg kell szüntetni. Nőtt a jelentősége a támogatások szakmailag megalapozott, minél szélesebb körű konszenzuson alapuló elosztásának – olvasható a közleményben.
Gémesi Ferenc, a Bajnai-kormány volt nemzetpolitikai szakállamtitkára az ÚMSZ tegnapi megkeresésére nem kívánt reagálni utódja, Répás Zsuzsanna vádjaira. Jelezte azonban, hogy jelenleg konzultál egykori kollegáival, és hamarosan közös álláspontot alakítanak majd ki ebben az ügyben. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. október 18.

Jelentéktelen” intézmények?
Teljes a bizonytalanság azoknak az erdélyi magyar intézményeknek a körében, amelyek a Gyurcsány-kormány ideje alatt „nemzeti jelentőségű” státust kaptak: még mindig nem tudni, kapják-e a továbbiakban az „alanyi jogon” járó támogatást.
Elvileg a határon túlra szánt finanszírozási keret, 13 milliárd forint közel felét – mintegy 5 milliárd forintot – ezek az intézmények kapják, finanszírozásukra a magyar állam korábban garanciát vállalt. Az érintett szervezetek az elmúlt hónapokban Budapestre küldött beadványban erősítették meg, hogy igényt tartanak a korábban elnyert minősítésre és a támogatásra.
A benyújtott kérelmekre azonban többségük nem kapott választ. „Hiába készítettük elő nagyon alaposan a dokumentációt, úgy tudom, nem lesz támogatás” – mondta lapunknak Szabó Róbert Csaba, a Látó főszerkesztő helyettese.
Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője arról számolt be: semmilyen tájékoztatást nem kaptak, sem arról, hogy a kiadvány megtarthatja-e a korábban elnyert minősítést, sem arról, hogy részesülnek-e támogatásban.
A marosvásárhelyi állami egyetemi képzést támogató Studium Prospero Alapítvány vezetőit tegnap nem tudtuk elérni, de egy neve elhallgatását kérő kuratóriumi tag úgy nyilatkozott: tudomása szerint az elmúlt másfél évben nem kapta meg a szervezet a korábban rendszeresen folyósított támogatást.
Akik még bizakodnak
A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézetet képviselő Soós Anna arról számolt be, a KMEI mindenképpen kedvezményezett marad, a szerződést már megkapták, de azt nem tudni, milyen mértékű lesz a finanszírozás, és mikor érkezik a pénz. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke, Dáné Tibor Kálmán is bizakodó. Lapunknak elmondta, tudomásuk szerint az EMKE továbbra is nemzeti jelentőségű intézmény marad.
„Legalábbis erről tájékoztattak minket idén a Bethlen-alapítványtól. Úgy tudom azonban, hogy az utolsó szó a MÁÉRT-é lesz” – magyarázta Dáné. Az egyesület 15 millió forintos támogatást kapott, idén azonban még nem érkezett pénz.
„Apróbb összegekre pályáztunk csak a Bethlen-alapítványnál. Visszafogtuk magunkat, bízva abban, hogy a korábbi évekhez hasonló nagyságrendű kiemelt támogatást idén is élvezhetjük” – jelentette ki. Az EMKE elnöke szerint az egyesület akkor kerülhet nagyobb bajba, ha a nemzeti jelentőségű intézménynek járó eddigi összeget a jövő év elejéig sem folyósítják.
Répás: a MÁÉRT dönt
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár korábban azt mondta, a nemzeti jelentőségű intézményeket és programokat továbbra is előre kiszámítható módon és hosszú távon kívánja támogatni az Orbán-kormány, ám azok szerint a kritériumok alapján, amelyeket a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagszervezeteivel közösen dolgoznak ki.
Következő ülését a MÁÉRT novemberben tartja. Lapunk tegnap Lukács Bence Ákostól, a nemzetpolitikai államtitkárság sajtófelelősétől azt az ígéretet kapta, hogy írásban válaszolni fog a támogatásokat firtató kérdéseinkre.
Tavalyi összeg: 336 millió forint
A 2006-ban hozott budapesti döntés értelmében egy kormányzati ciklusban előre megállapított támogatásban részesülnek a nemzeti jelentőségű szervezetek és intézmények, és ezt az összeget pályáztatás nélkül megkapják. A Gyurcsány-kormány után a Bajnai-kabinet is tartotta magát az eredeti elképzelésekhez, az Orbán-kormány hivatalba lépéséig egyre több erdélyi oktatási és kulturális intézmény, kiadó érdemelte ki a „nemzeti jelentőségű” státust.
Gémesi Ferenc volt nemzetpolitikai szakállamtitkártól korábban megtudtuk: a határon túli magyar szervezetek vezetőivel megtartott magyar–magyar kormányzati konzultáció ötödik ülésén, 2009. december 15-én alakult ki az a lista, amely a 2014-ig támogatandó nemzeti jelentőségű intézményeket tartalmazza.
A listán 14 erdélyi intézmény szerepel, ezek számára akkor összesen 336 millió forintot irányzott elő a Bajnai-kabinet. „Az Orbán-kormány hivatalosan nem módosított azóta sem a nemzeti jelentőségű intézmények körén. Tény azonban, hogy azóta pénzt sem kaptak” – nyilatkozta szeptember elején Gémesi.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. november 2.

Szomszédok huzavonája: nincs „közösködés”
A jelenlegi magyar kormány (feje) nincs meggyőződve a közös kormányülések gyakorlati hasznosságáról. Külügyminisztere ugyanakkor nem zárja ki, hogy szűkített formában fölelevenüljön az együttműködésnek ez a formája.
A román és a magyar kormány 2005 és 2008 között – felváltva – minden évben együttes ülést tartott. Valójában mindez ma már történelem.
Egy levélváltás előzményei
Minden jel szerint 2011-ben sem tartja meg a soron következő, ötödik együttes ülését a román és a magyar kormány – írta lapunk október 12-én. Az ÚMSZ emlékeztetett arra, hogy májusi budapesti látogatásakor Teodor Baconschi külügyminiszter azt javasolta magyar kollegájának, Martonyi Jánosnak: a kétoldalú kapcsolatok teljes körének áttekintése érdekében még idén ősszel kerüljön sor a román fővárosban a közös kormányülésre.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke úgy nyilatkozott a lapnak, hogy tudomása szerint házigazdaként Románia már megtette a szükséges lépéseket, ugyanis nemcsak a román külügyminiszter, hanem az RMDSZ is jelezte a magyar félnek, hogy időszerű volna a közös kormányülés megszervezése. Borbély szerint Budapestről egyelőre azt a választ kapták, hogy még elemzik ennek a lehetőségét.
A budapesti külügyminisztérium egy neve elhallgatását kérő illetékese értésre adta, hogy a kérdésben a végső szó a Miniszterelnöki Hivatalé. Szerinte Orbán Viktor miniszterelnök szakított elődje gyakorlatával, nem híve a közös kormányüléseknek.
Egy másik névtelen budapesti illetékes szerint Orbán nem az intézmény ellensége, hanem úgy véli: szűkíteni kellene a formátumot és a megtárgyalandó kérdések körét, mert az eddigi túl nagyszabású közös kormányülések kevés gyakorlati eredménnyel jártak. Ebben a szellemben válaszolt írásban a minap Martonyi János is Szabó Vilmos szocialista parlamenti képviselőnek, aki levélben tette föl kérdését a magyar–román együttes kormányülés tavalyi és idei elmaradásával kapcsolatban.
Schengen után
„Egyelőre csak az október 10-i dátum a biztos” – nyilatkozta 2009-ben Gémesi Ferenc kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős magyar szakállamtitkár, aki akkor Kolozsvárt javasolta helyszínnek, és ezzel Emil Boc miniszterelnök, a kincses város egykori polgármestere is egyetértett. Az együttes ülés végül a román fél kérésére mégis elmaradt.
Gémesi Ferenc a Martonyi-féle válaszlevél másolatával együtt részletes tanulmányt küldött az ÚMSZ-nek a magyar kormány korábbi együttes üléseiről, amelyeket a szomszédságpolitika jegyében nemcsak Romániával, hanem Ausztriával, Horvátországgal és Szlovéniával is – bár némi kihagyásokkal – rendre megtartott. Megjegyzendő, hogy az utóbbi három országgal 2009-ben, tehát a szocialista kormány utolsó esztendejében még volt közös tanácskozás.
A fejlesztéspolitika jegyében – szerepel az anyagban – egyeztetett ütemezéssel folyik a közúti infrastruktúra közös fejlesztése Magyarország és Románia között. A két ország megállapodott a magyar M43-as és a román A1-es autópálya összekapcsolásáról (Szeged–Makó– Csanádpalota–Nagylak– Arad), továbbá az M4-es és az észak-erdélyi autópálya (Berettyóújfalu–Nagykereki–Nagyszántó–Berettyószéplak–Kolozsvár) összekötéséről is.
Jól haladnak a tárgyalások, hogy az M49-es út folytatása és a Szatmárnémeti, valamint Nagybánya közötti út metszéspontjáról döntés szülessen. Az autópályák összekapcsolását a magyar fél Románia schengeni csatlakozását követően tervezi. Ugyancsak korszerűsítették a csengersimai határállomást.
Kisebbségi azonosságtudat
A magyar–román energetikai együttműködés keretében 2009-ben befejeződött a Szeged–Arad gázvezeték-kapcsolat kiépítése 109 kilométer hosszan. A Békéscsaba–Nagyvárad villamosenergia-hálózat kiépítése előrehaladt, az Aradig tartó szakaszt már át is adták.
A román–magyar határon átnyúló együttműködés keretében innovációs szolgáltató és képző központ valósult meg Püspökladányban, kutatási együttműködés jött létre a növénynemesítési technikák alkalmazása érdekében, továbbá megkezdődött a nagyváradi és debreceni egyetemek közötti K+F együttműködés. Folyamatos a kétoldalú párbeszéd a kis- és középvállalkozások együttműködésének támogatása érdekében is.
A kétoldalú kapcsolatokban nagy fontosságot tulajdonít a magyar fél a kisebbségben élő közösségek önazonossága megőrzésének, az ezt szolgáló két céltervet, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport és a zsákai ortodox templom felújítását a két kormány azonos mértékben támogatta. Az eddigi kormányzati támogatások eredményeképpen létrejött az új battonyai román iskola, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport, modernizálódott a bukaresti Ady Endre és a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum.
A magyar költségvetésből támogatott Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációjáról a román parlament elfogadta a szükséges törvényt, és az idén szeptemberben megtörtént a Sapientia Egyetem akkreditációja is. Hosszas tárgyalások eredményeképpen megszületett a hadisír-gondozási megállapodás. Az első együttes kormányülés eredményeképpen nyílt meg a csíkszeredai főkonzulátus és kezdte meg munkáját a magyar kulturális koordinációs központ Sepsiszentgyörgyön.
Gy. Z.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. január 31.

Csángóbotrány: miről szól a kormány nemzetpolitikája?
A külhoni magyarok vagy eljátsszák a nekik Budapesten írt szerepeket, vagy kiírják őket a forgatókönyvből – a moldvai csángók körüli botrány ezt bizonyítja az előző kormány két tisztségviselője, Törzsök Erika és Gémesi Ferenc szerint. A mostani nemzetpolitikai államtitkárság ellenben az átlátható gazdálkodás megteremtéséről beszél.
A moldvai magyar oktatási programot működtető Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) vezetősége hétfőn tette közzé: a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt testületileg lemond.
A szövetség tizenkét vezető beosztású tisztségviselője által jegyzett dokumentum szerint 2012. január elsejével lejárt a csángó szövetség szerződése a Bethlen Gábor Alappal, és újabb szerződés hiányában a szövetség idei működése ellehetetlenült.
Hegyeli Attila, a csángó szövetség ügyvezetője a távirati irodának elmondta, hogy forrófejű lépésnek tűnhet a lemondásuk, de nem az. Az elmúlt hetekben folytatott tárgyalásaikon minden más lehetőséget kimerítettek a probléma rendezésére. Hozzátette: „nem azért mondtunk le, hogy ezzel valamilyen döntést kikényszerítsünk. Azért mondtunk le, mert nem volt más választásunk”.
A nemzetpolitikai államtitkárság megdöbbenéssel fogadta a hírt – tudatta az MTI. Az államtitkárság szerint az MCSMSZ vezetősége cserbenhagyta a moldvai magyar közösségeket, az oktatási programban részt vevő tanárokat és gyermekeket.
Az MCSMSZ tizenegy éve jelentős magyarországi forrásokból tartja fenn a moldvai magyar oktatási programot – hangsúlyozta az államtitkárság közleménye. A kormány 2002 óta mintegy 360 millió forinttal, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) 2006 óta pedig 320 millió forinttal támogatta az MCSMSZ által működtetett oktatási programot. Az MCSMSZ jelentős romániai és nyugat-európai támogatásokat, tárgyi adományokat is kapott.
Az államtitkárság éppen ezért megdöbbentőnek tartja Solomon Adriánnak, az MCSMSZ elnökének korábbi bejelentését is: a szövetség vezetője 2011 áprilisában arról tájékoztatta a nemzetpolitikáért felelős államtitkárságot, hogy az MCSMSZ mintegy 35-40 millió forintos adósságot halmozott fel az elmúlt években. Erre hivatkozva a 2011-re esedékes (a korábbi éveknek megfelelő mértékű, 70 millió forintos támogatáson felül) az adósság kiegyenlítéséhez többlettámogatást igényelt a kormánytól.
Tavaly nyáron átfogó gazdasági átvilágításról döntöttek a program fő támogatói, a magyar állam és az AMMOA. A vizsgálatot az államtitkárság közlése szerint romániai és magyarországi pénzügyi szakértők végeztek el, a Teleki László Alapítvány bonyolította le. Az ellenőrzés „több súlyos hiányosságot” tárt fel, egyebek mellett az „említett 35-40 milliós adósság sem volt egyértelműen kimutatható”.
A vizsgálat a legfőbb hiányosságok között említette, hogy az MCSMSZ „nem rendelkezik a társadalmi szervezetek működésére vonatkozó megfelelő számviteli politikával, a könyvelési rendszer áttekinthetetlen, az aktuális likviditási helyzet nem megállapítható”. Más szabálytalanságokkal együtt a „kiforratlan szervezeti kultúra súlyos visszaélésekre is alkalmat adhat”.
Az ellenőrzés után a támogatók átlátható nyilvántartási rendszert, naprakész könyvelést, könyvelőváltást és létszámcsökkentést kértek az MCSMSZ-től. A kéréseknek az MCSMSZ vezetősége „többszöri felszólításra és csak részlegesen kívánt eleget tenni”. Az államtitkárság szerint nyilvánvalóvá vált, hogy a vezetőség akadályozza az átlátható gazdálkodási rendszer kialakítását.A kormány – idézzük tovább az államtitkárság közleményét – 2012 januárjában arról döntött, hogy felkéri az MCSMSZ-t, az AMMOA-t és az ellenőrzést lebonyolító Teleki László Alapítványt, hogy „közösen hozzanak létre egy Romániában bejegyzett új alapítványt a moldvai magyar oktatási program támogatására”. (Az oktatási programra szánt állami támogatást a jövőben ennek az alapítványnak utalnák.)
Mint már tudjuk, mindennek a következménye a csángó szövetség vezetőségének lemondása lett.
Az ügy kapcsán állásfoglalást küldött szerkesztőségünknek Törzsök Erika és Gémesi Ferenc. Az előző kormány idején mindketten kisebbségi és nemzetpolitikai kérdésekkel foglalkoztak. (Törzsök az egykori Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai főosztályának főigazgatója, Gémesi kisebbség- és nemzetpolitikai szakállamtitkára volt.)
Ez a közlemény is hangsúlyozza, hogy az MCSMSZ szervezte, működtette az elmúlt években – magyar állami támogatással, a megelőző kormányzati ciklusban nemzeti jelentőségű programként – a moldvai csángó oktatási programot. Ennek keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet.
A csángó szövetség hét moldvai településen magyar házat épített vagy vásárolt, a magyarul továbbtanuló diákok számára pedig csángó bentlakást hozott létre Csíkszeredában. A szervezet mintegy 140 millió forintos éves költségvetésének felét biztosította a magyar állam, a másik felét támogatóktól gyűjtötték össze.
A moldvai magyar oktatási program körül – olvasható – szokatlan mértékű szolidaritás bontakozott ki. Sokan (fiatalok és idősebbek) nem a fizetségért utaztak a csángó településekre, hanem azért, hogy magyarul taníthassák a gyerekeket. Számos, Magyarországon és a világ más államában élő magyar járult hozzá anyagilag is a program sikeréhez. A MCSMSZ munkáját a romániai hivatalosságok is tudomásul vették.
Most mindennek vége – állítja Törzsök és Gémesi. „Miután az MCSMSZ nem szeretne kiszolgáltatott helyzetbe kerülve, szabadságát feladva a programra összegyűjtött javakat a Budapestről kijelölt és Budapesten működtetett alapítványoknak felajánlani, ellehetetlenült. Vezetői, munkatársai nem láttak más kiutat, mint a lemondást. Tették ezt azért, mert azt remélik, áldozatukkal legalább a csángó magyar oktatás támogatása fennmaradhat”.
A közlemény szerint már senki nem állíthatja, hogy nem látja, nem tudja, nem érti, miről is szól a kormány nemzetpolitikája, amelyben a „külhoni magyarok vagy eljátsszák a nekik Budapesten írt szerepeket vagy kiírják őket a forgatókönyvből”.
Az elmúlt másfél évben – folytatódik az állásfoglalás – sok olyan fejleménynek lehettünk tanúi a nemzetpolitikában is, ami okkal váltotta ki mind az érintettek, mind az eseményeket figyelemmel kísérők kritikáját, de most a legpőrébben mutatkozik meg a kormányzati politika mibenléte. Nem a külhoni magyarok a fontosak, hanem az, milyen politikai hasznot lehet húzni a rájuk való hivatkozásból, és milyen jól lehet tetszelegni a „nemzetvédő” szerepben.
A csángók pedig még csak nem is parasztok a sakktáblán – írja Törzsök Erika és Gémesi Ferenc.
Cz. G.
Népszabadság

2012. július 24.

Számvetés félidőben
Hogyan lehetünk sikeres nemzet?
Mintegy keretbe foglalja a magyar kormány nemzetpolitikájának félidejét két választás: a 2010-es szlovákiai parlamenti és az idei romániai önkormányzati. Ezek szükségképpen más és más feltételek között zajlottak, de egy vonás közös volt bennük: a Budapest részéről megfogalmazódó egyértelmű preferencia az egyes magyar szervezeteket illetően. Az akaratérvényesítés totális kudarca talán elgondolkodásra készteti a nemzetpolitika alakítóit. Ám addig is, amíg ez megtörténik, érdemes mindannyiunknak, magyarországi és külhoni magyaroknak (lám-lám, ehhez a terminushoz magam is ragaszkodtam 2006-tól kezdve, és talán bevetté válik) számvetést készíteni arról, hogyan lehetne kiszabadítani a magyar ügyet a pártpolitika fogságából, és a jövőre nézve a realitásokkal számot vető, egyfajta „közös minimumot” magában foglaló koncepciót megfogalmazni.
A mára kialakult helyzetet ugyanis nem pusztán szakmai vagy diplomáciai ügyetlenkedéseknek, személyes ellen- és rokonszenveknek vagy valamely idegen erők mesterkedésének tudhatjuk be, hanem a rossz valóságértelmezésen alapuló és a kihívásokra hamis válaszokat adó politikának. Az elhúzódó gazdasági válság és a nyomában járó, a demokrácia alapintézményeivel és alapértékeivel is gyakran vitába gabalyodó térségbeli politika közegében Magyarország abban segíthetné a magyar közösségeket, hogy intézményeik és az önazonosságot megtartó programjaik bővüljenek, megtarthassák vagy növelhessék az őket megillető helyet szülőföldjük politikai életében az országos szinttől a helyiig, használhassák kormányzati-politikai tapasztalatukat, befolyásukat Magyarország és szomszédjai együttműködésének előmozdításában. De ma annak lehetünk tanúi, hogy Budapest mindent a hozzá való politikai lojalitás mérlegén mér. Ez alapjaiban rendíti meg a magyar közösségeket, és a kívülről nyíltan támogatott pártok felhasználásával szétveri az oly fontos belső szolidaritást, aminek eredményeképpen gyengülnek a közösségek érdekérvényesítő lehetőségei. A realitásokat figyelmen kívül hagyó politika nem számol azzal, hogy a külhoni magyar közösségek belsőleg tagolt és sokszínű entitások, amelyek tagjai a sorsfordító történelmi események okán ma a magyarországitól eltérő politikai mezőben élnek. Éppen ezért érdekeik és terveik nem föltétlenül esnek egybe a magyarországi, illetve az adott országbeli pártok céljaival, politikájával.
A „magyarság közjogi egyesítésének” programja – a közösségek politikai alárendelése
A politikai nyilatkozatok és a magyarországi támogatásokban manifesztálódó gyakorlat valójában ellehetetleníti a deklaráció szintjén kiemelt célnak mondott autonómiát. A magyar közösségek önrendelkezése nemcsak a lakóhely szerinti állam által biztosított jogok vonatkozásában kell hogy fontos hivatkozás legyen, de a magyar–magyar viszonyban is. Úgy nem épülhet ugyanis autonómia, ha közben a közösség szuverenitása, az a joga, hogy saját belátása szerint válassza meg képviselőit – éppen a budapesti politikai akarat révén – csorbát szenved.
A különböző államokban élő magyarság közjogi egyesítésének minduntalan hangoztatott ígérete egy régmúlt, de ma már életre nem kelthető térségbeli politikai konstrukció hamis illúziója. Nem a revízió vágyában tartom felelősnek a mai magyar kormánypolitikusokat, sokkal inkább abban, hogy visszaélnek a külhonban élő magyarok érzelmeivel, és olyan képzetet keltnek, mintha hatalmukban állna visszafordítani a történelmet és egy csapással orvosolni az elszenvedett sérelmeket. Ennek az illúziónak azonban óriási ára van.
A „magyarság közjogi egyesítésének” programja együtt jár a magyarországi politikumnak, annak szokásrendszerének és technikáinak külhoni exportjával, a magyar politikai életre jellemző végzetes és végtelenül káros megosztottság alapvetéssé tételével, a külhoni magyar szervezetek, pártok táborokba sorolásával és ennek alapján történő kezelésével. Mindennek betetőzése a külhonban élő magyar állampolgároknak a választójog – egyébként felemás és az állampolgári egyenlőséggel ellentétes konstrukcióban történő – „odaajándékozása”. A cél nyilvánvalóan az, hogy a magyar közösségeket mintegy kiszakítsák annak az államnak a politikai közegéből, ahol élnek, és részesévé tegyék a magyarországinak. De miért is? Mert Budapesten dől el, hogy melyik partiumi város mellett épül repülőtér, vagy mikor lesz autópálya-fejlesztés Dél-Szlovákiában, vagy az, hogy mikor épül meg a szennyvíztisztító Beregszászon? És még csak nem is ez a legkiáltóbb ellenmondás. A valódi veszélye ennek a koncepciónak, hogy a magyarországi belpolitikának rendeli alá a magyar–magyar kapcsolatokat, és arra kényszeríti a jelenlegi kormánnyal lojális szervezeteket, hogy feladva saját autonómiájukat, osztozzanak a mai kormánypártok politikai sorsában – nemcsak a győzelemben, de szükségképpen a vereségben is. Miközben ezeknek a szervezeteknek az a hivatása, hogy az őket megválasztókat képviseljék a magyar–magyar kapcsolatrendszerben és odahaza, ami ezzel a szerepkijelöléssel és annak elfogadásával lehetetlenné válik. Ez a helyzet a külhoni magyarok számára váratlan módon új típusú problémát is eredményezett: megjelent a szülőhely szerinti állammal szembeni lojalitásválság, ami elbizonytalanítja a magyar közösség tagjait, csökkenti közéleti szerepvállalásukat, választási hajlandóságukat és a többség-kisebbség viszonyrendszerében olyan kérdéseket nyit meg, amelyek rendezése, lezárása újból komoly energiákat követel a közösségektől és az egyes személyektől egyaránt.
Mielőtt összemosódnának egyes fogalmak, tisztázzunk egy kardinális kérdést: a magyar állampolgárság külhoni magyarok általi megszerezhetősége még nem kellett volna hogy automatikusan elvezessen a „közjogi nemzetegyesítésnek” mondott programhoz. Az 1990-es évek óta meglévő – a néha gyengének és hiányosnak értékelt, de mégis hivatkozásul szolgáló alapszerződések létrehozását segítő – politikai konszenzus, amelynek lényege a realitások belátásán alapuló kulturális nemzet koncepció volt, szemben a Trianon előtt közjogi-politikai értelemben is fennállott, de vissza már nem hozható konstrukcióval, 2010-ben felmondásra került. Az állampolgársági törvény 2005-ös módosításával valójában minden akadály elhárult azok elől, akik magyar állampolgárokká akartak válni, és egyben vállalták az azzal járó kötelezettségeket is. A 2010-es törvénymódosítás az állampolgárság letelepedés nélküli megszerzésének lehetőségét megteremtve nem csupán felborította az állampolgári jogok és kötelezettségek kényes egyensúlyát, de utat nyitott a magyar–magyar kapcsolatok totális átpolitizálása felé. Ezt akkor is érdemes rögzíteni, ha a magyar állampolgárságot megszerzők ezt a helyzetet – érthető módon – érzelmi és nem politikai szempontokból közelítik meg. De nekik is látniuk kell, hogy akaratuk ellenére egy belpolitikai játszma részeseivé lettek.
Kétségtelen, hogy ez a helyzet nem egyik napról a másikra alakult így. Előjeleit már láthattuk az 1998. és 2002. közötti ciklusban, de az akkori választásokat követően még sokan azt gondolhatták, hogy a „kisiklás” helyrehozható, és a magyar–magyar viszony a pártpolitikától távol tartható. Gyorsan csalódniuk kellett a reménykedőknek. A Magyar Állandó Értekezlet működésének a magyarországi legnagyobb ellenzéki párt általi paralizálása és napi érdekek szerinti felhasználása természetesen nem lett volna megvalósítható külhoni szövetségesek nélkül, de a valódi felelőse ennek a helyzetnek mégiscsak az a politikai erő volt, amely a külhoniakat képviselő szereplőket mindenáron be kívánta terelni a maga táborába. Elegendő mindehhez végiglapozni a MÁÉRT 2002–2006. közötti jegyzőkönyveit és állásfoglalásait, visszaemlékezni a késhegyre menő vitákra, hogy milyen deklarációt mely szervezet és miért írt vagy nem írt alá. Vagy csak felidézni azt a már-már anekdotikus történetet, amikor az egyik külhoni magyar szervezet vezetője egy kérdés kapcsán minden skrupulus nélkül kijelentette: megvárják, mit mond a Fidesz képviselője, és majd ők is úgy szavaznak.
És itt érdemes egy kis kitérőt tenni. Mindig is azt az álláspontot vallottam, hogy tiszteletben kell tartani a külhoni magyar szervezetek politikai önmeghatározását és azt, hogy melyik nagy európai politikai irányhoz, pártcsaládhoz tartoznak – lévén ez része az ő autonómiájuknak. Még akkor is, ha mást gondolnak Magyarország belső történéseiről, a magyar kormány belpolitikájáról. És azt is természetesnek gondolom, hogy a magyarországi politikai pártok kapcsolatot tartanak a külhoni magyarság szervezeteivel, de azt már nem, ha a pártpolitikai szimpátia szerepet kap az állam nemzetpolitikai gyakorlatában. Az, hogy a budapesti kormányzó erőknek és a magyar szervezeteknek az élet berendezéséről vallott politikai-ideológiai preferenciái egybeesnek-e, nem tükröződhet a nemzetpolitikában, a magyar–magyar viszonyban, mert abban a keretben nem pártpolitikusok, hanem egyszerűen „csak” magyarok vagyunk.
A „közjogi nemzetegyesítés” koncepciójának hozadékai közül kettővel foglalkoznék itt, az etnikai vagy nem etnikai pártok kérdésével és a magyarlakta régiók számára is fontos térségfejlesztéssel, mert mindkettő jól mutatja ennek a koncepciónak a veszélyeit és az eredménytelenségét is.
A két évvel ezelőtti szlovákiai választás óta kommunikációs elemből elvinek mondott jelentőségűvé lépett elő – bár néha mintha elcsöndesedne – az az álvita, amely az etnikai kontra nem etnikai (ún. vegyes) pártokról szól. Érdemes látni, hogy ez kezdetben jó eszköznek tűnhetett a magyar kormánynak vagy kormánypárt(ok)nak lojálisan alárendelődni nem akaró külhoni magyar szervezetek megbélyegzésére. De ha részletesen megvizsgáljuk a magyar pártok, politikai szervezetek programját, abban természetszerűleg együtt szerepelnek a magyar identitás megőrzésére vonatkozó (ha úgy tetszik, kizárólagosan etnikai) és a közösségnek az adott állam többségi nemzetével, politikai szereplőivel való viszonyára, a magyarok által is lakott régiók fejlesztésére, az adott állam jövőjére vonatkozó (ha úgy tetszik, nem kizárólagosan etnikai) kérdések. Az elmúlt két évtized térségbeli fejleményei azt mutatják, hogy akkor tud sikeres lenni egy magyar szervezet, ha a saját állama realitásaiból indul ki, ott keres és talál szövetségeseket a magyar közösséget védő és fejlődését célul kitűző programja végrehajtásához. Ez ugye csak nem nemzetellenes politika? Budapestről önkényesen kategóriákba sorolni és elvenni az erkölcsi jogot a magyarság képviseletére azoktól, akik ezt célul tűzik, és akiket erre meg is választanak – ez valóban elvezethet a magyar képviselet szétzilálódásához az adott országokban, és akkor majd lehet azon merengeni, jó ötlet volt-e a magyar–magyar viszonyt ezzel az újabb álvitával megterhelni.
Térségünk államainak uniós tagságával olyan források nyíltak meg az itt élők előtt, amelyek megszerzésére korábban a magyarországi támogatásokból vagy a nemzeti költségvetéseikből esély sem volt. Ezt a lehetőséget felhasználva, a magyar kormány 2006-tól arra törekedett, hogy a szomszédos országokkal olyan közös fejlesztésekben állapodjon meg, amelyek az ott élő magyar közösségeket is szolgálják, közösségi megerősödésüket, gazdasági-szociális céljaik elérését segítsék. Látszólag 2010 után is folytatódott ez a koncepció, a „Varratmentes Európa” és az „Egymás felé forduló régiók” program helyett a hangzatos „Kárpát-medencei Gazdasági Övezet” elnevezéssel, de immár alapvetően más percepcióval. Annak elhitetése, hogy – akár külhoni szakértőket is bevonva – Budapesten eldöntik, milyen fejlesztések induljanak a térségben, és azt majd az érintett államok ellenvetés nélkül végrehajtják, annak teljes meg nem értéséről tanúskodik, hogy a Kárpát-medencében együttműködés nélkül semmilyen fejlesztés nem képzelhető el. Mindezek okán nem tartom meglepőnek, hogy ez a projekt az elképzeléseket, szándékokat bemutató prezentációknál nem jutott tovább. Pedig a rendelkezésre álló források ésszerű és koncepciózus felhasználása nélkül a magyarság modernizációja, európai léptékű versenyképessége csak elképzelés marad.
A magyar politikai osztálynak éppen ezért tudnia kell, hogy a „magyarság közjogi egyesítésének” programját elfogadva nem jóvátesz valamely történelmi sérelmet, hanem hamis illúziókat keltve a külhoni magyarság önállóságának megtörését és a magyarországi politikai rendszerbe történő bedarálását támogatja. Ennek a politikának a jegyében a más országokkal, népekkel fenntartott kapcsolatokon továbbra is ott uralkodik majd a térségbeli magyar szupremácia bizalmatlanságot keltő gondolatvilága.
Új egyezség” – átléphetőek-e a mentális határok?
A félidős értékeléssel nem kerülhető meg azoknak a feladatoknak a számbavétele – még ha nem is egy részletes program bemutatásának igényével –, amelyek megoldása elengedhetetlen a magyar–magyar viszonyrendszernek a realitásokkal számot vető újrarendezéséhez.
A legfontosabb közös feladat a bizalom helyreállítása Magyarország és a külhoni közösségek között, és egy politikai kötőerővel bíró új egyezség létrehozása. Ez az új nemzeti egyezség alapozhatja meg a történelmi realitásokat számba vevő, az együttműködésre és a kölcsönös felelősségvállalásra, a pártpolitika-mentességre és az egyenlő közelség elvére építő, a magyar közösségek differenciált helyzetére figyelő nemzetpolitikát. Mindehhez az eddigi beidegződésekből, a politikai szatócskodásból, a személyes ellen- és rokonszenvekből épült, talán túlságosan is megszilárdult mentális határok átlépésére van szükség. Az új egyezség ugyanis önkorlátozást igényel, elsősorban a magyarországi pártok részéről, de bizonyos értelemben a külhoniaktól is.
Talán könnyebb vállalni a „kölcsönös be nem avatkozást” az egyes szervezetek és politikai erők belső életébe, ha minden szereplő biztos lehet benne, hogy a politikai megállapodás hosszú távú stabilitást hoz a magyar–magyar viszonyban. Ennek a stabilitásnak az alapja a közös történelmi múlt, a közös nyelv, a bennünket összekötő szálak sokasága és a közösen elképzelt jövő, amely ma már senki által el nem vitatott jog. Lehet, hogy túl sok a vélt vagy valós sérelem, amit a szereplők egymásnak okoztak, és éppen ezért nem könnyű vállalni az önkorlátozást. Lehet, hogy egyes szereplők azt gondolják, ha a politikai helyzet kényszere úgy hozza, szavakban majd mindent elvállalnak, de a gyakorlatban nem kívánnak elszakadni a „jól bevált” modellektől. Éppen ezért nem lehetetlen, hogy az új egyezség megszületése nem történik majd gyorsan, de addig is érdemes számításba venni, hogy minden önáltatással, cselvetéssel, az önkorlátozás és a racionalitás kijátszásával töltött idő a nemzet közös jövőjéből vesz el.
A „közjogi nemzetegyesítésnek” a történelmi igazságtalanságokat egy csapással helyrehozónak ígért, de valójában megvalósíthatatlan (és talán a sejtetett módon megvalósítani sem kívánt) programját hátrahagyva mi, magyarok nem veszítünk semmit. Sem a magyar–magyar viszonyban, sem az egyes közösségek vagy egyének vonatkozásában. Ugyanúgy közös marad a múltunk és a jövőnk, a nyelvünk és a kultúránk. Senki sem áll neki felfejteni az együttműködés sokszínű szövetét. És még csak annak lehetősége sem vész el, hogy véleménye legyen bárhol bármely magyarnak a magyarországi eseményekről, a mindenkori magyar kormányról és politikáról. A visszatérés a kulturális nemzet európai logikájú és léptékű koncepciójához egyszerre ad lehetőséget a magyar közösségek fejlődését szolgáló elképzelésekhez és járulhat hozzá a bizalom fenntartásához a szomszéd népekkel. A konfrontáció helyett a kooperáció politikája újrateremthetné a térségben hazánk külhoni közösségek által is joggal kívánatosnak tartott erkölcsi erejét és tekintélyét.
Nyilvánvaló botorság lenne figyelmen kívül hagyni azt, hogy a nemzetpolitika nem légüres térben valósul meg, a magyar közösségek helyzetére alapvető hatást gyakorolnak az egyes térségbeli államok belpolitikai történései és nem utolsósorban Európa jövőjének alakulása. Mivel itt elsősorban a magyar–magyar kapcsolatok újrarendezésének belső követelményeit szerettem volna összefoglalni, csak vázlatosan térnék ki a külső tényezőkre. Bármennyire is felesleges ismételgetésnek tűnhet, de azért mégiscsak mondjuk el magunknak: a Kárpát-medencei magyarság kilencven százaléka egy politikai-gazdasági-kulturális térség, az Európai Unió polgára, immár nem választanak el bennünket fizikai értelemben határok, mint ahogyan ez évtizedeken keresztül volt. Az uniós tagság – de már annak ígérete is – komoly civilizációs változásokat indított el a térségünkben, és ennek is köszönhetően a magyar közösségeknek nem elhanyagolható eredményeket sikerült elérniük, kiharcolniuk. Ez óriási pozitív változás a húsz évvel ezelőtti állapothoz képest – nem is beszélve a kilencven évvel ezelőttiről. A kapcsolatrendszer kereteinek minőségi megváltozása – más formában ugyan, de – érvényes a Nyugat-Európában vagy Európán kívül élő magyarságra is.
Igaz, hogy a közel negyedik éve tartó válság közege kedvez az antidemokratikus és a nacionalista ötletekkel operáló politikai szereplőknek, és a kisebbségi jogkorlátozás támogatóinak a hangja időnként erősebbnek tűnhet. Mégis arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk azokat, akik a szomszédos országok többségi nemzeteiben a jogkiterjesztést tartják követendő politikának, közben világosan, határozottan érvelnünk kell a kisebbségi jogok és a már elért eredmények megőrzése és továbbfejlesztése mellett. Másra nem hárítható felelősségünk, hogy a saját jövőjét nem könnyű körülmények között újragondoló Európai Unió tagjaként Magyarországnak legyen elég ereje, tehetsége és elfogadottsága ahhoz, hogy a magyar közösségeket is alapvetően érintő kérdéseket napirenden tartsa és megszervezze azokhoz az értő európai hallgatóságot. Nem könnyű, de más járható út nemigen akad.
Érdemes ugyanakkor szem előtt tartani, hogy amíg nincs egyetértés a nemzetpolitikának a pártpolitikából történő kiszabadításáról, addig nem lehet hatékonyan működő szakpolitikákat megvalósítani, mert folyton zsákutcába jutnánk. Éppen ezért nem szólnék most intézményi kérdésekről és a mikromenedzsmentről, amelyről oly sokan és oly sokat írtak és nyilatkoztak már, de megemlítenék néhány koncepcionális jellegű kérdést, amely szorosan összefügg az előbbiekben vázolt „új egyezségről” írottakkal.
A magyar–magyar viszonyrendszer kiszámíthatóságának és egyértelműségének megteremtése mellett legalább ekkora jelentőséggel bír az egyes magyar közösségek – differenciált módon történő – konszolidálódásának elősegítése, elsősorban az önazonosságot szolgáló intézmények és programok stabilizálása révén. A konszolidáció azonban nem járhat egy pillanatnyi állapot hosszú távú befagyasztásával, sokkal inkább kiindulási pontnak kell lennie a magyar közösségek modernizációjához és versenyképességének erősítéséhez, elsősorban az oktatás, a tehetséggondozás és a szakképzés területén. Stratégiai szemlélettel, a kölcsönös érdekeltség fenntartása mellett kell összehangolni a szomszédos államokkal a magyarok által is lakott régiók fejlesztését, építve azokra az eredményekre és tapasztalatokra, amelyek 2005 óta halmozódnak ezen a területen.
Lehetővé kell tenni valamennyi külhoni magyar legitim szereplőnek, hogy részese legyen a magyar–magyar együttműködésnek, azt szem előtt tartva, hogy a szervezetek legitimitásukat a saját közösségüktől, választóiktól nyerik és nem valamely magyarországi politikai központtól kapják. Meg kell találni az egyensúlyt a különböző felhatalmazású külhoni szereplők igényei között, egyértelművé téve a stratégiai és a gyakorlati döntések meghozatalának rendszerét és ebben a politikai és a szakmai nézetek képviseletének helyét és formáit.
Az alkotmányos és közéleti szerepeknek megfelelően meg kell adni a lehetőséget arra, hogy a releváns magyarországi politikai és szakmai tényezők helyet kapjanak a nemzetpolitika intézményrendszerében, de világossá kell tenni a feladatok és hatáskörök elhatárolását, a döntésekért viselt felelősséget. A mindenkori magyar kormány esetében nem lehet elvitatni a jogot arra, hogy a nemzetpolitika kormányzati intézményrendszerét, a támogatási rendszer struktúráját kialakítsa és működtesse, de szigorú szabályokat kell alkotni annak nyilvánosságára és ellenőrizhetőségére vonatkozóan. És nem elhanyagolható az az igény sem, hogy korrekt, részrehajlástól mentes, partneri viszony álljon fenn a mindenkori magyar kormány és a külhoni magyar szervezetek között.
Ugyancsak meghatározó jelentőségű a realitásokkal számot vető stratégiaalkotás kérdése, amely egyrészt kellően érzékeny kell hogy legyen az egyes magyar közösségek differenciált helyzetére, így építenie kell az ilyen közösségekben született koncepciókra, ágazati stratégiákra, másrészt kormányzati oldalról arra is erőfeszítéseket kell tennie, hogy kevesebb látványosság mellett, nagyobb hatékonysággal kerüljön sor a nemzetpolitikai célkitűzések koordinált megvalósítására. Talán az is elérhető, hogy az 1990 óta a nemzetpolitika területén felhalmozott intézményi és szakmai tapasztalatok – természetesen ésszerű szelekció mellett – felhasználásra kerülnek, és az egyes kormányzati ciklusok értékei, eredményei egymást erősíteni fogják, így elkerülve a felesleges és időrabló kísérletezéseket és segítendő a stabilitáshoz szükséges szakpolitikai minimum megtalálását.
Egyeseknek mindaz, amit leírtam, már túl sok is lehet, mások meg hiányolhatnak számos kérdést. Ahogyan valóban fontos lenne szólni például arról, hogy hogyan tartható fenn a külhoni magyar közösségek szervezeti egysége a politikai-világnézeti sokszínűség mellett, vagy arról, hogy miképpen egyeztethető össze az önmegvalósítás közösségen, szülőföldön kívüli jogos egyéni igénye és a szülőföldön maradás programja, de akár arról is, hogy miért nem szerencsés összekeverni a szomszédságpolitikát az egyes európai pártcsaládokhoz kötődő politikai szimpátiával, és miért félrevezető minden fejleményt eszerint megítélni. És a bölcsebbek azt is hozzátehetik, hogy sok minden a megvalósításon és a napi ügymeneten múlhat. De legalább ennyi mindenképp szükséges ahhoz, hogy ne a múltbéli, gyakran fájdalmas eseményeket akarjuk most újrajátszani, hanem végre cselekvő, sikeres és a maga teljesítményével elégedett nemzet lehessünk. Gémesi Ferenc
---------------------
A szerző 2006. és 2010. között a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának szakállamtitkára volt
Szabadság (Kolozsvár)

2012. október 12.

Értjük-e egymást?
Amikor a Szabadság 2012. július 24–25-i számaiban megjelent, a szokványosnál talán igen, de a témakör súlyánál semmiképpen sem terjedelmesebb írásomban (Számvetés félidőben. Hogyan lehetünk sikeres nemzet?) kifejtettem az álláspontomat arról, milyen koncepcionális kérdések megválaszolására van szükség a nemzetpolitikában, abban reménykedtem, hogy nem csupán a romániai magyar közösség és annak véleményformálói mondanak majd arról így vagy úgy véleményt, de abban is, hogy a magyarországi hivatalos szereplők sem odázzák el a szükségszerű szembenézést az elmúlt két év fejleményeivel és annak a magyar közösségekre gyakorolt hatásával.
Ha szembenézésként és politikai korrekcióként nem is, de bizonyos értelemben a magyar hivatalos nemzetpolitika tartalmi összefoglalásaként mindenképpen tekinthetünk arra az írásra, amely a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárától jelent meg a Krónika 2012. október 8-i számában (Répás Zsuzsanna: Nemzetpolitika a gyarapodás jegyében), valamivel több, mint két évvel a magyarországi kormányalakítást követően.
Az e témakörben már bevettnek számító gyakorlat szerint mindazonáltal sajnálatosan kevés szó esik a koncepcionális, a magyarság jövőjét alapvetően meghatározó kérdésekről és az arra adandó válaszokról, cserében mintegy eláraszt bennünket számos szakmapolitikai vagy annak gondolt kérdés technikai részlete. Mert biztosan érdekes lehet, milyen elhivatottan végzi a honosítási eljárás során a kormányzati apparátus a munkáját – amihez komoly anyagi és személyi többletforrást kapott –, de talán ezért önmagában még nem kellene ünnepelnünk a munkájukat végző kollégákat. Arról, ami valóban meghatározó kérdés, hogy az érzelmi tölteten túl mit jelent az állampolgárság letelepedés nélküli megszerzésének lehetősége a magyar közösségek szülőföldön maradására és gyarapodására nézve, vajmi kevés szó esik. Azt pedig egyenesen kikerüli a hivatalos nemzetpolitika, hogy választ adjon arra, számolt-e azzal, hogy – ha csökevényes formában, kizárólag a pártlistákra történő szavazás jogának megadásával – a külhonban élő állampolgárok választójoga milyen következményekkel járhat e közösségekre és a magyarországi–külhoni magyar viszonyra. Mint ahogyan eddig még nem sikerült kellően cizellált választ kapni arra sem, miért is kellett a kulturális nemzet addig a magyar közegben vallott és Európában is általánosan elfogadott koncepcióját felrúgva, 2010-ben meghirdetni a „közjogi nemzetegyesítés” programját, és vajon mit is jelent ez valójában.
Sokszor kifejtettem, de most is megerősítem: a mindenkori magyar kormánynak elvitathatatlan joga, hogy kialakítsa és működtesse a magyar–magyar egyeztetés és a támogatáspolitika rendszerét. Egyetlen kívánalom a pártatlanság és a hatékonyság. Ezért önmagában nem az az érdem, hogy valamely kormányzat ilyen vagy olyan néven működtet valamilyen konstrukciót, hiszen a Bethlen Gábor Alapot sem azért kritizálják megszületése óta folyamatosan, mert nevet váltott Szülőföld Alapról, hanem mert nem működik kellő hatékonysággal és átláthatósággal, nem utolsósorban pedig kirekeszti a konkrét támogatási döntések meghozatalából a külhoni magyarság legitim képviselőit. Mint ahogyan az oktatási-nevelési támogatás körüli turbulenciák és gyakran keserű kritikák oka nem a támogatást lebonyolítók rapid és eléggé homályos érvelésű lecserélése volt, hanem az, hogy késve és a korábbiakhoz képest nehézkesebben jutott el a támogatás összege az érintettekhez.
És ha már a különböző magyar–magyar fórumok üléseinek idejét éljük: bármennyire is szeret hallgatni erről a hivatalos Budapest, 2006. és 2010. között is működött a magyar–magyar egyeztetés sokelemű rendszere, más néven mint ma, de a világ magyar közösségei képviselőinek bevonásával.
De mi lenne, ha egyszer nem merülnénk el a támogatáspolitika tengernyi technikai részletében, az egyes kérdések mikromenedzsmentjében. És nem azt bogoznánk, hogy a Határtalanul! Program egyenes folytatása-e az előző kormányzati ciklusban költségvetési forrásokból gazdálkodó Apáczai Közalapítvány hasonló programjának, vagy valami új felfedezés. Vagy a nyugati magyarság emlékeit összegyűjteni szándékozó projekt vajon azonos-e azzal, amit 2009-ben hirdetett meg az akkori nemzetpolitikai kormányzat? És persze jó lenne azt is feledni, miért tartott attól valaki, hogy egy jó, a magyar közösségek érdekét szolgáló program folytatása, mint például a nemzeti jelentőségű intézmények és programok dolga nem lenne szalonképes csak azért, mert Budapesten egy másik kormány alakult. Mert miközben ilyen kérdéseken elmélkednénk, nem maradna elég idő és energia a valóban meghatározó kérdésekre.
Abban talán nincs vita – és ezt a Krónikában megjelent cikk is alátámasztja –, hogy a külhoni magyarok nyelvi és kulturális önazonosságának megőrzése, az ehhez kapcsolódó intézményrendszer fejlesztése, támogatása prioritás. Ez például olyan ügy, aminek az eredményessé tételében, a versenyképes tudás megszerzésében minden szereplő gond nélkül képes együttműködni.
Éppen ezért örömmel vettem, hogy a nemzetpolitikai kormányzat az eddigi támogatási formákhoz a maga részéről az óvodai nevelésre irányuló figyelemmel járul hozzá. De itt újra előtüremkedik a koncepció kérdése: ha nem versenyképes a magyar nyelven szerzett tudás, akkor reálisan várható-e, hogy arányában növekszik majd a magyar nyelvű oktatást választók száma? Nem lenne-e időszerű, hogy szakmai kutatások eredményeképpen ne csak jelszavakban értesülhessünk az egységes oktatási tér kialakításáról, de láthassuk is végre annak kereteit? Népszerű lehet iskolát, egyetemet alapítani, de tudjuk, hogy lesz elegendő iskolás gyermek, érettségizett, az egyetem kapuit átlépni képes hallgató vagy csak a presztízskérdések számítanak?
Gyakran szeretnek megfeledkezni arról a nemzetpolitikával hivatalból foglalkozók, hogy a magyar közösségek jövőjének és a magyar–magyar viszonynak az alakulása nem függetleníthető a külső körülményektől, elsősorban a szomszédos államoktól, azok többségi nemzeteitől. Lehet másképp gondolni, de attól még nem lesz sikeres az a nemzetpolitika, amelyik nem a térségbeli kooperációt tekinti alapvető céljának. Az együttműködés képessége hozzátartozik a tekintélyes és megbecsült Magyarország alapértékeihez. Ahhoz a Magyarországéhoz, amelynek sikerét a külhoni magyar közösségekben is fontosnak tartják. Valóban, bizalom nélkül nem csak az államközi kapcsolatokban, de a magyar–magyar viszonyban sincs előrelépés.
Amíg a pártpolitikai logika szorításából nem sikerül kiszabadítani a nemzetpolitikát, addig lehetnek ugyan egyes projektek sikeresek, de nem lehet az egyes ciklusok eredményeit összegző és ötvöző szakpolitikákat megvalósítani.
Én továbbra is úgy gondolom, hogy a magyar kormány és a külhoni magyar közösségek közötti bizalomnak a pártpolitika-mentességre, a kölcsönös felelősségvállalásra és a közösségek autonómiájának tiszteletben tartására kell épülnie. És ezen a téren még bőven van tennivalója Budapestnek.
Ezeket a gondolataimat, a szokásnak megfelelően, először a szóban forgó írásnak helyet adó kolozsvári napilapnak küldtem el, de mivel szerkesztősége a közléssel kapcsolatos megkeresésre nem válaszolt, ezért – és a téma aktualitására való figyelem okán – fordultam a Szabadsághoz.
Gémesi Ferenc,
a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának
volt kisebbség- és nemzetpolitikai szakállamtitkára
Szabadság (Kolozsvár)

2015. május 20.

Kiutat keresnek a zsákutcából
Nem elegendő mindössze egy-két alkalom a román–magyar kapcsolatokban felmerülő vitás kérdések megbeszélésére, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Altusz Kristóf, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. A román–magyar kisebbségi vegyes bizottság társelnöke lapunknak elmondta, az erdélyi magyar kisebbség helyzete olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amelyet Budapest mindig fel fog vetni a kétoldalú megbeszélések során. Az államtitkár szerint nem volt reális elképzelés Bukarest részéről, hogy Bogdan Aurescu román külügyminiszter nemrég tett budapesti látogatása során jegyzőkönyvet írjanak alá a kisebbségi ügyekről. Altusz Kristóf közölte, megindult a konszenzus keresése a problémás ügyekben, de a jelenlegi politikai szándék egyelőre nem ad lehetőséget arra, hogy a szakbizottság egységes álláspontot tudjon kialakítani.
– Három év után járt először nemrég román külügyminiszter Budapesten, ám Bogdan Aurescu május 7-ei látogatása sem enyhítette a meglehetősen fagyos kétoldalú viszonyt. Csak a közvélemény számára tűnt úgy, hogy a kapcsolatok ezúttal sem mozdultak ki a holtpontról, vagy a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium is így érzékeli?
– A kérdés eléggé összetett. A magyar–román kapcsolatrendszerben nyilvánvalóan vannak problémás ügyek, voltak az elmúlt huszonöt évben is, és valószínűleg egy ideig maradnak is. A minisztériumban ezt mi úgy értékeljük, hogy ezekről az ügyekről nagyon fontos beszélni.
A romániai magyar kisebbség helyzete – legyen szó Erdélyről vagy a Székelyföldről – olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amiről folyamatosan tárgyalni fogunk. Ha pedig e téren vannak általunk tapasztalt érdeksérelmek, továbbá a magyar közösségek ilyen irányú jelzéseket adnak nekünk, akkor azokat természetesen fel fogjuk vetni a kétoldalú megbeszélések során.
Ennek megfelelően az Aurescu-látogatásnak is volt egy olyan része, ahol a magyarság ügyeiről tárgyalt a két külügyminiszter, és természetesen volt egy jövőbemutató rész is, amely az együttműködés szilárdítását jelezte. Utóbbi esetre példa a határon átnyúló optikai hálózati infrastruktúra összekapcsolásáról kötött megállapodás, amely gyorsabb internetforgalmat feltételez, vagy akár az autópályák építésének ügye, ami szintén fontos és szükséges momentum. Harmadik elemként természetesen külpolitikai kérdések is terítékre kerültek, amelyeket uniós tagországokként vitattunk meg egymással.
– Milyen mértékben nyomta rá a bélyegét a megbeszélésre, hogy a találkozó előtt Bogdan Aurescu aggodalmát fejezte ki a magyarországi románok szerinte veszélyeztetett kulturális identitásáért? Budapest osztja-e ezeket az aggodalmakat?
– Nem volt elegáns lépés a román diplomácia részéről, hogy a budapesti látogatás előtti estén ilyen típusú nyilatkozatot tett a külügyminiszter. Erre mi odafigyeltünk. Nézze, mi itt arra a véleményre fektetünk hangsúlyt, amit a Magyarországon élő román kisebbségek az irányunkban közvetítenek. Márpedig mi nem kaptunk ilyen típusú jelzéseket, hogy veszélyben lenne a magyarországi román kisebbség. Itt az álláspontunk eléggé eltérő.
– A külügyminiszteri találkozó előtt úgy tűnt, hogy alá lehet írni egy kisebbségi jegyzőkönyvet, erre végül mégsem került sor. Miért hiúsult meg ennek a megállapodásnak a megkötése, milyen konkrét ügyekben vannak markáns nézeteltérések a román és a magyar fél között?
– A kisebbségi együttműködési szakbizottság testületi szinten utoljára 2011-ben ülésezett, azóta a kisebbségi ügyeket érintő bizottsági munka gyakorlatilag állt, zsákutcában volt. Nem volt reális elképzelés a román fél részéről, hogy két társelnöki találkozó alkalmával át tudjuk tekinteni az egész jegyzőkönyvet, és ez aláírásra is kerülhet Budapesten. Ilyen szempontból a magyar fél elképzelése nem esett egybe a románnal, hiszen teljesen tisztában voltunk azzal, hogy egy legutóbb 2009-ben aláírt jegyzőkönyvet, és az azóta görgetett ügyeket nem fogjuk tudni gyorsan lezárni.
Amint a kérdésében is rámutatott, természetesen vannak olyan gócpontok, problémás ügyek, amiben a konszenzus keresése megindult ugyan, de látni lehet, hogy a politikai szándék nem ad arra lehetőséget, hogy egységes, konszenzusos álláspontot alakítsunk ki a bizottsági munkában. Említenék egy olyan példát, amelyet mi rendszeresen megemlítünk. A bukaresti törvényhozás több mint tíz éve halogatja a beterjesztett kisebbségi törvénytervezet megtárgyalását, illetve elfogadását.
Ez olyan ügy, amely a kisebbségek védelmében jelent további garanciákat. Mi a magyar kisebbségről beszélünk ugyan, de Romániában nemcsak magyar kisebbség él, éppen ezért ez nem kifejezetten magyar kérés. Úgy gondolom, hogy a Romániában élő összes többi kisebbség számára fontos lenne, hogy legyen egy ilyen jogszabály.
De egyelőre úgy tűnik, hogy e téren nem várható komolyabb elmozdulás. Az ilyen típusú gócpontok beazonosítása történik a társelnöki találkozók során, és egyszer biztosan eljutunk odáig, hogy a jegyzőkönyvet átvizsgálva a bizottság elé terjesszük a komplett dokumentumot. Ez még mindig nem azt jelenti, hogy végleges aláírásra kerül sor, hanem a bizottság a két állam közötti kisebbségi együttműködésnek a legitim formája, amit egyébként az 1996-ban kötött magyar–román alapszerződés is rögzít.
– A magyar Külügyminisztérium kéri-e például az erdélyi magyar önrendelkezés kérdésének beemelését ebbe a jegyzőkönyvbe? Budapesten Bogdan Aurescu nem rejtette véka alá, miszerint Románia azzal sem ért egyet, hogy Magyarország támogatja ezeket az autonómiatörekvéseket.
– Újabb olyan pontot említ, amelyben nincs egyetértés. Konkrétan azért nem szeretnék belemenni részletesen az összes vitatott kérdésbe, mert egy folyamat közepén vagyunk. Ha én most minden egyes pontot elmondanék, amelyet társelnöki szinten megbeszéltünk, akkor ez valószínűleg gátolná az épp most zajló párbeszéd kimenetelét.
Ezzel kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy a kisebbségi és együttműködési szakbizottságnak nagyon fontos szerepe van. Nyilván nem arról kell szóljon az egyeztetés, hogy társelnöki, illetve titkári szinten, zárt ajtók mögött beszélünk, hanem hogy a bizottságban – ahol az érintett kérdések minden szereplője jelen van – mindenki el tudja mondani az álláspontját.
Ha sikerül konszenzust találni, akkor előre tudunk haladni, ha pedig nem – például az ön által említett kérdésben –, akkor magasabb szintre kell utalni a kérdést. Tehát nyitva is hagyhatjuk a kérdést, és megállapodhatunk abban, hogy nem tudunk megállapodni erről, vagy olyan politikai szintre vihetjük, amely már túlmutat a bizottsági munkán.
– Megalapozottak-e azok a vélekedések, miszerint a jelenlegi magyar kormány nem ért egyet a Bajnai-kormány idején, 2009 júliusában Bukarestben aláírt román–magyar kisebbségi jegyzőkönyv bizonyos pontjaival? Amelyekhez a román fél viszont ragaszkodik.
– Ide vonatkozóan azt tudom mondani, hogy 2009-ben nem teljes bizottsági kör előtt került aláírásra az ominózus jegyzőkönyv. Nem szeretném túl sokszor önmagamat ismételni, de én nem kívánom azt, hogy társelnöki szinten, zárt ajtók mögött szülessen újabb megállapodás, hanem a nyilvánosság előtt. Annak a bizottságnak a tagjaival, akik egyébként legitim felhatalmazást kaptak arra, hogy az ügyben tárgyaljanak, tehát ott szülessen kompromisszumos megállapodás, ha erre mód van.
– Tehát értsük úgy, hogy hat évvel ezelőtt Gémesi Ferenc kisebbségekért és nemzetpolitikai ügyekért felelős államtitkár a vegyes bizottság akkori magyar társelnökeként úgymond a saját szakállára írta alá a jegyzőkönyvet?
– Nem kívánom minősíteni, hogy az akkori társelnök éppen mit és miért cselekedett. Én viszont a szakbizottság jelenlegi társelnökeként nem kívánok oly módon eljárni, mint 2009-ben az akkori társelnök tette.
– Az elmúlt hónapok során többször tárgyalt a szakbizottság román társelnökével, ami mindenképpen elmozdulás ahhoz képest, hogy négy éve semmi nem történt. Ön szerint felgyorsulhatnak a kétoldalú tágyalások a következő időszakban, van esély arra, hogy többször egyeztessenek a román–magyar kapcsolatokat hosszú ideje megakasztó vitás kérdésekről?
– Januártól, mióta a kormány kinevezett a román–magyar kisebbségi és együttműködési szakbizottság társelnöki pozíciójára, három titkári és három társelnöki találkozóra került sor. Az Aurescu külügyminiszter úr látogatása előtti napon elég hosszan tárgyaltunk a román társelnökkel, illetve a budapesti látogatást követő héten kerítettünk sort a harmadik társelnöki találkozóra.
Amint már említettem, elég komoly munka áll előttünk, nem lehet egy-két alkalommal megbeszélni a vitás kérdéseket, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó. Fenn kell tartani a párbeszédet, fontosak a konzultációk, mi magát a kisebbségi szakbizottságot is fontos fórumnak tartjuk, és úgy veszem észre, hogy a román fél is.
De megmondom őszintén, most nem tudom önnek pontosan megmondani, hogy mikor jutunk el arra a pontra, amikor ténylegesen össze lehet hívni a bizottságot, és az eddig feldolgozott anyagot a testület elé lehet tárni. Ha arra gondol, hogy 2011 és 2015 között nem történt semmi – erre mondtam én, hogy zsákutcában vagyunk –, akkor ezzel a három-három találkozóval 2015 januárjától nyilván újabb lendületet vett az együttműködési szakbizottság munkája.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2015. május 28.

Tárgyalások a gyors siker illúziója nélkül
Egy-két alkalom korántsem elegendő a román–magyar kapcsolatokban felmerülő vitás kérdések megbeszélésére, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó, szögezte le Altusz Kristóf. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Krónikának adott interjút.
– Három év után járt először román külügyminiszter Budapesten, ám Bogdan Aurescu május 7-ei látogatása sem enyhítette a meglehetősen fagyos kétoldalú viszonyt. Csak a közvélemény számára tűnt úgy, hogy a kapcsolatok ezúttal sem mozdultak ki a holtpontról, vagy ön is így érzékeli?
– Meglehetősen összetett a kérdés. A magyar–román kapcsolatrendszerben nyilvánvalóan vannak problémás ügyek, voltak az elmúlt huszonöt évben is, és valószínűleg egy ideig maradnak is. A minisztériumban úgy értékeljük, hogy ezekről az ügyekről nagyon fontos beszélni. A romániai magyar kisebbség helyzete – legyen szó Erdélyről vagy Székelyföldről – olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amiről folyamatosan tárgyalni fogunk. Ha pedig e téren vannak általunk tapasztalt érdeksérelmek, továbbá a magyar közösségek ilyen irányú jelzéseket adnak nekünk, azokat természetesen felvetjük a kétoldalú megbeszélések során. Az Aurescu-látogatásnak is volt olyan része, amikor a magyarság ügyeiről tárgyalt a két külügyminiszter, és természetesen volt egy jövőbemutató rész is, amely az együttműködés szilárdítását jelezte. Utóbbi esetre példa a határon átnyúló optikai hálózati infrastruktúra összekapcsolásáról kötött megállapodás, amely gyorsabb internetforgalmat feltételez, vagy akár az autópályák építésének ügye, ami szintén fontos és szükséges momentum. Harmadik elemként természetesen külpolitikai kérdések is terítékre kerültek, amelyeket uniós tagországokként vitattunk meg egymással.
– Milyen mértékben nyomta rá a bélyegét a megbeszélésre, hogy a találkozó előtt Bogdan Aurescu aggodalmát fejezte ki a magyarországi románok szerinte veszélyeztetett kulturális identitásáért? Budapest osztja ezeket az aggodalmakat?
– Nem volt elegáns gesztus a román diplomácia részéről, hogy a budapesti látogatás előtti estén ilyen típusú nyilatkozatot tett a külügyminiszter. Erre természetesen odafigyelünk, de elsősorban arra a véleményre fektetünk hangsúlyt, amelyet a Magyarországon élő román kisebbségek közvetítenek felénk. Márpedig mi nem kaptunk olyan jelzéseket, miszerint veszélyben lenne a magyarországi román kisebbség. Itt a két álláspont eléggé eltérő.
– A külügyminiszteri találkozó előtt úgy tűnt, aláírható egy kisebbségi jegyzőkönyv, erre azonban mégsem került sor. Miért hiúsult ez meg, milyen konkrét ügyekben léteznek markáns nézeteltérések a román és a magyar fél között?
– A kisebbségi együttműködési szakbizottság testületi szinten utoljára 2011-ben ülésezett, a kisebbségi ügyeket érintő bizottsági munka gyakorlatilag zsákutcába jutott. Nem volt reális elképzelés a román fél részéről, hogy két társelnöki találkozó alkalmával át tudjuk tekinteni az egész jegyzőkönyvet, és ez aláírásra is kerülhet Budapesten. Ilyen szempontból a magyar fél elképzelése nem esett egybe a románnal, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy egy legutóbb 2009-ben aláírt jegyzőkönyvet, és az azóta görgetett ügyeket nem fogjuk tudni gyorsan lezárni. Természetesen vannak olyan gócpontok, problémás ügyek, amiben a közeledés megindult ugyan, de látni lehet, hogy a politikai szándék nem ad lehetőséget arra, hogy egységes, konszenzusos álláspontot alakítsunk ki a bizottsági munkában. Ilyen például a kisebbségi törvénytervezet, amelynek beterjesztését és elfogadását a bukaresti törvényhozás több mint tíz éve halogatja. Olyan ügy ez, amely a kisebbségek védelmében jelentene további garanciákat. Mi a magyar kisebbségről beszélünk ugyan, de Romániában nemcsak magyar kisebbség él, ezért aztán ez nem kifejezetten magyar kérés. Úgy gondolom, a Romániában élő összes többi kisebbség számára fontos lenne egy ilyen jogszabály megszületése. Úgy tűnik azonban, hogy e téren nem várható jelentősebb elmozdulás. Az ilyen típusú gócpontok azonosítása zajlik a társelnöki találkozók során, és egyszer biztosan eljutunk odáig, hogy a jegyzőkönyvet átvizsgálva a bizottság elé terjesszük a komplett dokumentumot. Ez még mindig nem jelenti feltétlenül azt, hogy aláírásra kerül sor, a bizottság azonban a két állam közötti kisebbségi együttműködés legitim formája, amit egyébként az 1996-ban kötött magyar–román alapszerződés is rögzít.
– A magyar külügyminisztérium kéri-e például az erdélyi magyar önrendelkezés kérdésének beemelését a jegyzőkönyvbe? Budapesten Bogdan Aurescu nem rejtette véka alá, miszerint Románia azzal sem ért egyet, hogy Magyarország támogatja ezeket az autonómiatörekvéseket.
– Újabb olyan pontot említ, amelyben nincs egyetértés. Konkrétan azért nem szeretnék belemenni részletesen valamennyi vitatott kérdésbe, mert egy folyamat közepén vagyunk. Ha én most minden egyes pontot elmondanék, amelyet társelnöki szinten megbeszéltünk, az valószínűleg gátolná a párbeszéd kimenetelét. A kisebbségi és együttműködési szakbizottságnak nagyon fontos szerepe van, és az egyeztetésnek nyilván nem arról kell szólnia, hogy társelnöki, illetve titkári szinten, zárt ajtók mögött beszélünk, hanem hogy a bizottságban – ahol az érintett kérdések valamennyi szereplője jelen van – mindenki el tudja mondani az álláspontját. Ha sikerül konszenzusra jutni, előre tudunk lépni, ahol pedig nem – és az ön által említett kérdés ilyen –, magasabb szintre kell utalni a kérdést. Nyitva is hagyhatjuk a kérdést, illetve megállapodhatunk abban, hogy nem tudunk megegyezni ebben, vagy olyan politikai szintre vihetjük, amely már túlmutat a bizottsági munkán.
– Megalapozottak-e azok a vélekedések, miszerint a jelenlegi magyar kormány nem ért egyet a Bajnai-kormány idején, 2009 júliusában Bukarestben aláírt román–magyar kisebbségi jegyzőkönyv bizonyos pontjaival? Amelyekhez a román fél viszont ragaszkodik.
– 2009-ben nem a teljes bizottsági kör előtt írták alá az ominózus jegyzőkönyvet. Én viszont nem kívánom azt, hogy társelnöki szinten, zárt ajtók mögött szülessen újabb megállapodás, hanem a nyilvánosság előtt. Annak a bizottságnak a tagjaival, akik legitim felhatalmazást kaptak arra, hogy az ügyben tárgyaljanak, tehát ott szülessen kompromisszumos megállapodás, ha erre mód van.
– Értsük úgy, hogy hat évvel ezelőtt Gémesi Ferenc kisebbségekért és nemzetpolitikai ügyekért felelős államtitkár a vegyes bizottság akkori magyar társelnökeként, úgymond, saját szakállára írta alá a jegyzőkönyvet?
– Nem kívánom minősíteni az akkori társelnök cselekedeteit. A szakbizottság jelenlegi társelnökeként azonban nem kívánok oly módon eljárni, mint 2009-ben az akkori társelnök tette.
– Az elmúlt hónapok során többször tárgyalt a szakbizottság román társelnökével, ami mindenképpen elmozdulás ahhoz képest, hogy négy éve semmi nem történt. Felgyorsulhatnak a kétoldalú tárgyalások, van esély arra, hogy többször egyeztessenek a román–magyar kapcsolatokat hosszú ideje megakasztó vitás kérdésekről?
– Januártól, mióta a kormány kinevezett a román–magyar kisebbségi és együttműködési szakbizottság társelnöki pozíciójába, három titkári és három társelnöki találkozóra került sor. A Bogdan Aurescu külügyminiszter látogatása előtti napon hosszasan tárgyaltunk a román társelnökkel, illetve a budapesti látogatást követő héten kerítettünk sort a harmadik társelnöki találkozóra is. Komoly munka áll előttünk, nem lehet egy-két alkalommal megoldást találni a vitás kérdésekre, hiú ábránd azt hinni, hogy gyors folyamatról van szó. Fenn kell tartani a párbeszédet, fontosak a konzultációk, mi a kisebbségi szakbizottságot is fontos fórumnak tartjuk, és örülök, hogy a jelek szerint román fél is hasonlóan vélekedik. Ennek ellenére nem tudom önnek megmondani, mikor jutunk el arra a pontra, amikor ténylegesen össze lehet hívni a bizottságot, és az eddig feldolgozott anyagot a testület elé lehet tárni. Ha arra gondol, hogy 2011 és 2015 között nem történt semmi – erre mondtam én, hogy zsákutcában vagyunk –, akkor ezzel a három-három találkozóval 2015 januárjától kétségtelenül nyilván újabb lendületet vett az együttműködési szakbizottság munkája.
Rostás Szabolcs
Erdélyi Napló (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-169




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998