Kettős ünnepet ül a szept. 19-én kezdődő társadalomtudományi szeminárium alkalmával a csíkszeredai KAM - Regionális és Antropológiai Kutatások Központja: húsz éve folyik Csíkszeredában informális keretek között társadalomkutatói csoportmunka és tizedik születésnapját ünnepli a Kommunikációs Antropológia Munkacsoport, a KAM - Regionális és Antropológiai Kutatások Központja elődje. A csoportmunkáról, a kezdetről számolt be Biró A. Zoltán, az intézet vezető munkatársa. Szerencsés véletlen folytán többen kerültek frissen végzett magyar szakos tanárok Csíkszeredába a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején. Akkor már itt tanítottak Túros Endre, Kósa-Szánthó Vilma, Demény István Pál, és itt dolgozott már Oláh Sándor. 1970-ben az iskola és a magyar nyelv és irodalom tanítása helyzetéről szerveztek kerekasztal-beszélgetést, amelyre felfigyelt a Korunk című folyóirat is. E társaság tagja volt Borbély Ernő is. Biró A. Zoltán elmondta, hogy 1979-ben indult Bukarestben A Hét hetilap mellékleteként a TETT, ennek volt egy kommunikációs száma, amit jórészt csoportjuk tagjai jegyeztek. Sokszor szerepeltek a TETT egy-egy tematikus számában. Először Etnológia Kör néven működtek, míg be nem tiltották. 1984-től már csak az esti összejárások maradtak. 1985-től már nem volt lehetséges a nyilvános találkozás, beszélgetés. A csoport most már teljesen informálisan, "repülő egyetemként" működik tovább. Tagjai: Bara Katalin, Biró Zoltán, Bodó Julianna, Gagyi József, Oláh Irén, Oláh Sándor, Túros Endre, valamint Magyari Nándor László és Magyari Vincze Enikő. - A munkacsoport tagjai egyre többet közölnek A Hétben és a TETT-ben. 1989-ben megjelent az Embertől emberig, a munkacsoport tagjai által írott és szerkesztett TETT-szám. 1987-ben megjelent az első közös tanulmánygyűjtemény: Néphagyományok új környezetben (Tanulmányok a folklorizmus-kutatás köréből), a Kriterion Könyvkiadónál, 1989-ben pedig az Albatros Könyvkiadónál a második közös tanulmánygyűjtemény: "Hát ide figyelj, édes fiam..." (Esszék az ifjúságkutatás köréből). 1989-ben jöttek a Kommunikációs Antropológia Füzetek. 1990 februárjában bejegyeztették hivatalosan a KAM-ot. Kiadták az Átmenetek (a mindennapi élet antropológiája) című, negyedévenként megjelenő társadalomtudományi folyóiratot és létrehozták a dokumentációs központot. Két különálló csoportot képeztek. Az egyiket a tényleges kutatómunkát végző munkatársak alkotják, emellett van a pártoló tagok csoportja. Társadalomkutatói munkát végzik heten, ebből öten élnek Csíkszeredában: Bodó Julianna, Gagyi József, Oláh Sándor Túros Endre és Biró A. Zoltán, a csoport tagja még Rostás Zoltán és Lőrincz József. Az intézményépítés a Soros Alapítvány és az Illyés Közalapítvány anyagi támogatásával kezdődött. A támogatás a szükséges összeg 10%-át képezte, a többit a sikerrel megpályázott kutatási programokból teremtették elő. Jelen pillanatban három nagy munkája van az intézetnek: 1. Székelyföld hétköznapi világának feltérképezése kulturális antropológiai elemzések révén; 2. a romániai magyar társadalom, elit és intézményrendszer elemzése; 3. a regionális fejlesztést megalapozó adatbázisok készítése, fejlesztési programok készítése, a politikai döntéseket megalapozó helyzetelemzések, helyzetértékelések készítése. - Külön kell szólni a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadóval közösen megvalósított könyvkiadási projektről. A Helyzet-könyvek 10. kötetét most mutatják be: Miénk a tér? Szimbolikus térhasználat a székelyföldi régióban. - Munkájuk része az oktatás. Évi rendszerességgel tartanak féléves előadásokat különböző magyarországi egyetemeken. - Jelenleg nemzetközi projektekben vesznek részt: összehasonlító szociológiai vizsgálatot végeznek egy magyarországi régió és a csíki régió között. Szintén nemzetközi projekt a helyi identitás és a magyarságtudat helyzete alakulásának vizsgálata. /Sarány István: Társadalomismeret. Húszéves társadalomkutatói munka. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 19./
2000. október 24.
Okt. 23-án Kolozsvárott a Heltai Gáspár Alapítvány pinceklubjában az Erdélyi '56-os Bajtársi Társaság és a VET szervezésében emlékeztek az 1956-os forradalomra. Dávid Gyula, az egykori kolozsvári '56-os események aktív részvevője beszédében kiemelte: "Akkoriban csak egyet tudtunk, éspedig azt, hogy mit nem akarunk; a magyarság arra, hogy mit akar, csak mostanság kezd rájönni. Ahhoz hogy '56 üzenete valósággá váljék, a mai magyar társadalomban mindenkinek meg kell találnia a közös cselekvés módját úgy, ahogy egykoron az utcára vonult öregek és fiatalok is megtalálták". Ezután bemutatták Gagyi Balla István CD-romját. /Nánó Csaba: Az 1956-os forradalomra emlékeztek Kolozsváron. Mindenkinek meg kell találnia a közös cselekvés módját. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./ Gagyi Balla István történész '56 Erdélyben című CD-je adatokat, interjúkat tartalmazó 40 órás hanganyag. Gagyi Balla István történész elmondta: érezte, hogy azt, ami 1956-ban, illetve utána történt, valamilyen módon rögzíteni kellene, ezért tíz évig gyűjtötte az anyagot. A CD-romon levő anyag bármikor kinyomtatható. Pénz kellene hozzá, hogy könyvalakban is megjelenjen. A gyűjtőmunkát folytatni kell, hiszen elég sokan vannak még olyanok, akik egyetlen szót sem mondhattak el az életükről. /Nánó Csaba: Az '56-os forradalom Erdélyben CD-én 26 elítélt visszaemlékezése. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./
2000. október 27.
Romániában 1990 óta csökken a lakosság lélekszáma. 1990-ben és 1991-ben a születések száma még nagyobb volt, mint a halálozásoké, de a kitelepedési hullám következtében már ekkor csökkent a lakosságszám. 1992-től a halálozások száma is meghaladta a születések számát. A folyamatok eredményeképpen 2000. január elsején, becsült adatok szerint az országnak 22.445.500 lakosa volt, ez 345.500-al kevesebb, mint amit az 1992-es népszámlálás mutatott. Ez az ország lakosságának 1,6 %-os fogyását jelenti. A legnagyobb a román népesség csökkenése: 240.300 fő. A magyarok száma 97.300-zal, a németeké 34.500- zal csökkent; a romáké 25.100-zal nőtt (becsült adatok szerint). A teljes nemzetiségszámhoz viszonyítva, százalékban kifejezve, míg a románok esetében ez 1,2 %, a magyaroknál ez 6 %. Gagyi József a jelenlegi helyzetet a Kászoni-medence bemutatásával érzékeltette. Öt településről van szó /Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Kászonimpér, Kászonjakabfalva, Kászonújfalu/. A huszadik század közepétől egyre csökkent a születések száma is. 1956-1966 között 11,92 %-kal, 1966-1977 között (19,10 %-kal, 1977-1992 között 16,20 %-kal, majd 1992-1998 között 0,96%-kal csökkent a község lakossága; 1996-ban 3120 lélek élt az öt településen. Sok fiatal is elment a Kászonokból a kilencvenes években: Magyarországra, de Svájcba, Franciaországba is. A község testvérkapcsolatai, más településekhez viszonyítva, jól működtek, és láthatóan hasznára vannak a közösségnek. Saját telefonközpontot vásárolt a község, svájci támogatással. Kászonaltízen a katolikus egyház működteti a kultúrházat. Szociális problémákat kezelő civil szervezet működik szintén Kászonaltízen. Az öt települést magába foglaló kisrégiót alakítottak, ennek már saját menedzsere, költségvetése, számítógépe és adatbázisa, távlati tervei vannak. A Kászonokban most már megállt a népesség- és a képességcsökkenés. Gagyi végkövetkeztetése: ahhoz, hogy ne csökkenjen a népesség, a képesség-fenntartást kell megcélozni. A vita itt kezdődhet: ki végezze ezt, milyen eszközökkel, és milyen módszertannal. /Gagyi József: Népességcsökkenés - képességcsökkenés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27., folytatás: okt. 28./
2001. január 18.
1990-hez képest 1998-ban 705 ezerrel kevesebb Románia lakossága. A nagy zuhanás 1991 és 1992 között következett be: 396 ezerrel csökkent a lakosságszám. Az előző évtizedek biztatóak voltak. 1965-ben lépte át Románia 19 milliós, 1969-ben a 20, 1974-ben a 21, 1979-ben a 22 milliós határt. Kilenc évnek kellett eltelnie, amíg - ekkor már drasztikus, a Szekuritáté által ellenőrzött formákban - sikerült elérni a 23 milliót. Akkoriban ezt is megünnepelték. Pedig ekkor már volt egy olyan megyéje Romániának - Arad -, ahol 1980 óta folyamatosan negatív volt a természetes szaporulat, és volt egy olyan másik megyéje, Teleorman, ahol 1985-ben -0,1 volt ugyanez a mutató. A folyamatos csökkenés azonban nyilvánvaló. 1992-ben már 19 megyében és Bukarestben is negatívvá vált a természetes szaporulat mutatója. Gagyi József írásában részletezte az ország népességi adatait. Azok a megyék, melyek esetében 1999-ig többen születtek, mint ahányan meghalt: Bákó, Beszterce-Naszód, Galac, Iasi, Máramaros, Neamt, Szucsáva, Vaslui és Erdély északkeleti része. Azok a megyék, melyek a kilencvenes években ingadoznak, hol negatív, hol pozitív a mutatójuk: Botosani, Konstanca, Gorj, Ialomita, Szeben, Vrancea. A harmadik csoport, amelynek a kilencvenes években stabilan csökkent a lakosságszáma, de a mutatójuk csak 1992-ben vagy közvetlenül azután lett negatív: Fehér, Arges, Brassó, Kovászna, Dimbovita, Hargita, Hunyad, Maros, Szatmár, Szilágy, Tulcea, Vilcea. A negyedik csoport: amelynek már 1990 és 1991-ben negatívba fordult a mutatója: Bihar, Braila, Buzau, Calarasi, Kolozsvár, Dolj, Mehedinti, Olt , Prahova, Temes megyék, Bukarest. Az ötödik csoport: a negatív listavezetők, amelyek 1990 óta, vagy még azelőtt elfoglalták ezt a helyet: Arad, Krassó-Szörény, Giurgiu, Teleorman. - A fentiek alapján megrajzolt ez a térkép nem a történelmi régiók határvonalait mutatja. Igaz, hogy Moldvában még mindig a legpozitívabb a mérleg. A megyék zöme, a harmadik-negyedik csoport, az ország közepe és nyugati része. Az ötödik csoport pedig a déli megyék. - Ebből a szempontból az ország más megosztást mutat, mint amilyent a politikai opciót kirajzoló választási térképekről leolvasható. Nagy meglepetés, hogy nem az erdélyi, hanem, igen egyértelműen, a déli és regáti megyék a listavezetők. Románia lakossága az országnak ezen a részén fogy a legnagyobb ütemben. /Gagyi József: Deficit- térkép. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./
2001. április 21.
Balogh Levente ironikusan kifejtette, hogy egyszer mindenkiben "horgadni kezd" "a mélyszittya öntudattal párosuló honfiúi bú". Most ehhez adott segítséget a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által a magyar államalapítás ezeréves évfordulójára megjelentetett kiadvány, a Magyar katonadalok és énekek a XX. Századból címmel. "Vége hát azoknak az ínséges időknek, amikor a turáni átoktól sújtott, népnemzeti érzéstől duzzadó, vájtfülű ifjak csupán az ősi szittya zenei műfaj, a rockzene területén nyomuló három őszülő halántékú sámán: Nagy Feró, Waszlavik Gazember László és Schuster Lóránt Igazságot Magyarországnak! című, gagyi kivitelezésű albumának hatodszor átmásolt, recsegő felvételeiről értesülhettek arról, hogy mit is művel a turul és a honvéd a Hargita bércein." A mostani felvételen az "egész 20. századi magyar történelem elénk tárul itten, ferencjóskástul, vérzivatarostul, fehérlóstul, donkanyarostul." "Aztán legyen úgy, mint régen volt, Horthy Miklós katonája vagyok, érces férfitorkok zengik, hogy Százados úr, sejehaj, Harminckettes baka vagyok én... És következik a csúcspont: Kolozsváron piros-fehér-zöld a lobogó, és honvéd áll a Hargitán." (Magyar katonadalok és énekek a XX. századból. Összeállította: Cseh Tamás, Péterdi Péter. Megjelent a MEGAFILM KFT. gondozásában, 2000) /Balogh Levente: Ferenc Jóska, vérzivatar és Don-kanyar. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 21./
2001. június 7.
Nemzetiségi lét, identitás és önszerveződés városi környezetben és falun címmel a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete május 30-31-én határon túli magyar szakemberek részvételével szimpóziumot szervezett Budapesten a kisebbségi magyarságról. A tanácskozást Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója nyitotta meg. A bevezető előadásoktól eltekintve a résztvevők konkrét esettanulmányokat ismertettek, a következő tematikai blokkok keretében: Demográfiai mutatók, asszimiláció, migráció, társadalmi struktúra; A nyelvi környezet és a nyelvhasználat sajátosságai; Identitás és interetnikus kapcsolatok; Tradíció, életmód, önszerveződés, kisebbségi intézmények. A tanácskozást a tematikai blokkok kiértékelése, majd kerekasztalvita zárta. Tamás Pál, a Szociológiai Intézet igazgatója vitaindítójában kifejtette, hogy ha a magyarság támaszpontjai kikerülnek a történelmi nagyvárosokból, ezzel kisebbségként kikerül a nagyvilág modernizációs áramlataiból. A kisvárosoknak, kistérségeknek nincs meg ahhoz az infrastruktúrájuk, hogy ilyen értelemben kiváltsák a nagyvárost. Ez a visszavonulás előadó szerint, egyben az illető országok többségi társadalmának befolyásolásából való kivonulást is jelenti. A felszólalók szinte kivétel nélkül cáfolni próbálták a Tamás Pál által vázolt helyzetképet. Szarka László is határozottan ellentmondott: a magyar értelmiség nem visszavonul, hanem folyamatosan mozog, soha ilyen mértékben nem volt integrálva. Bárdi Nándor szerint a mai modern világban a kapcsolatok szempontjából nem meghatározó, hogy ki hol lakik, új típusú kapcsolatok vannak kialakulóban,. Ezt Bíró A. Zoltán is megerősítette. Gagyi József arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt tíz évben felnőtt egy új nemzedék. Ők választhatnak Bukarest, Kolozsvár vagy Budapest között, elvileg legalábbis. Ők hova kapcsolódnak? - tette fel a kérdést. Szarka László arra figyelmeztetett, hogy az identitásépítő politikának nem leegyszerűsített, primitív, nacionalista képletek alapján kell működniük, hisz a magyar kisebbségeket alkotó közösségek nem így élnek, többségükben kétnyelvűek, és a mindennapi életük is többes indentitás gyakorlásával telik. A konferencia anyagát az MTA Kisebbségkutató Intézete könyv alakban is megjelenteti. /Guther M. Ilona: Szimpózium a kisebbségi magyarságról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7./
2001. augusztus 21.
Aug. 19-én elhunyt Gagyi-Balla István kolozsvári tanár, kutató, az "56 Erdélyben" c. CD szerzője. Az 1956-os erdélyi események, a következmények és a megtorlások résztvevőinek-áldozatainak sorsát, életpályáját gondosan rögzítő történelemtanár 69 évet élt. Temetése aug. 22-én 10 órakor lesz a Házsongárdban. /A VET Sajtószolgálata, aug. 21./Gagyi-Balla István /Kolozsvár, 1932. aug. 3. - Kolozsvár, 2001. aug. 19./
2001. szeptember 7.
Augusztus 23-án elhunyt egy kolozsvári nyugdíjas történelemtanár, Gagyi Balla István. 1989 után - néhány társával a romániai magyar történészek közül - elkezdte az 1956 körüli éveknek kutatását. A szereplők, a szenvedő alanyok elbeszéléseit rögzítette, mert tudta, ha ezt most nem teszi, ez a jövő számára mindinkább elvész. Óriási anyagot gyűjtött össze, ennek egy része Magyarországon könyv formájában meg is jelent. Gagyi Balla Istvánt mindezért megfenyegették személyesen, telefonon, levélben, névvel vagy anélkül. Azt tervezte, hogy ha 1956 történetét befejezi, lejegyzi a még szörnyűbb sztálini idők megkínzottainak, tanúinak vallomását is. A sors azonban másképp rendelte. Vajon lesz-e, aki folytatja a munkáját? /Nagy László: Egy rang nélküli és mégis történész halálára. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./
2001. szeptember 8.
Szept. 7-én immár harmadik alkalommal került sor a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében a székelyföldi néprajzosok konferenciájára Csíkszeredában. A meghívott kutatók, néprajzosok előadásaik, dolgozataik arról győzték meg a résztvevőket, hogy ez a munkacsoport dolgozik. Dr. Balázs Lajos az etnikumoknak a polgárosodásban betöltött szerepéről értekezett Csíkszentdomokos esetében, Tankó Gyula a Gyimesekben vizsgálta ugyanezt a jelenséget, Oláh Sándor előterjesztésében a székelyzsombori etnikai határfolyamatokról beszélt, Gazda József a felszívódó szórványokról, Gagyi József a cigányok és magyarok lakta Nyárádkarácsonyfalván gyűjtött kutatásaiból nyújtott ízelítőt. Figyelemfelkeltő dolgozatokkal jelentkezett Dimény Attila, Szőcs Loránt, Kis-Portik Irén és Bernád Ilonka is. /Kristó Tibor: Néprajzos konferencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./
2001. szeptember 27.
A székelyföldi felsőfokú oktatás gondolatát első ízben a gyergyószentmiklósi Garda Dezső fogalmazta meg még 1990-ben. Az ötletet felháborodottan utasította el az akkori RMDSZ-vezetés, mint olyan kezdeményezést, amely veszélybe sodorja a rövidesen újrainduló kolozsvári Bolyai Egyetemet, emlékeztetett Papp Kincses Emese. Akkor a tanügyi törvényben bízva többen támadták Garda Dezsőt. "Van tanügyi törvény, amit egy kivétellel megszavazott az RMDSZ parlamenti képviselete, és Markó Béla több ízben is az RMDSZ legjelentősebb sikereként értékelte. Nincs Bolyai Egyetem, mert a jelenlegi tanügyi törvény nem teszi lehetővé az önálló állami magyar egyetem létrehozását." - állapította meg a cikkíró. Jelenleg a magyar fiatalok több mint hatvan százaléka román nyelven folytatja egyetemi tanulmányait. - 1998-ban Kolumbán Gábor akkori tanácselnök amely kiemelt fontosságot tulajdonított egy székelyföldi egyetem mielőbbi megalapításának. Zsombori Vilmos alelnök és Gagyi József (a KAM részéről) megvalósíthatatlan elképzelésnek tartotta az egyetem gondolatát. Tudományos érvként használták azt a felmérést, amelyből a KAM szerint az derül ki, hogy a székelyföldi közösség nem igényli az egyetemi szintű oktatás létrehozását. Kolumbán kitartott eredeti egyetem-elképzelése mellett. Elkészült egy alapítványi - önkormányzati és közösségi finanszírozású - székelyföldi egyetem megalapításának terve. E célból a Gyergyószentmiklóson tartott tanácskozáson a három megye (Hargita, Kovászna, Maros) képviselői konzorciumot szerettek volna alapítani. Ezt a kezdeményezést a csíkszeredai küldöttség két tagja: Bíró Albin (RMDSZ-elnök, alpolgármester) és Zsombori Vilmos (a megyei tanács akkori alelnöke) megfúrta. Megbélyegezték Lászlófy Pált, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnökét és dr. György Antalt is. Papp Kincses Emese felidézte, Markó Béla elnök 1998-ban az MSZP-SZDSZ-kormány oktatásügyi miniszteréhez írt levelében azt állította, hogy a gödöllői egyetem csíkszeredai "kihelyezett karai a román minisztérium engedélye nélkül működnek, kellemetlen helyzetbe sodorták az RMDSZ kormánytisztviselőit és nem utolsósorban késleltették a hazai felsőoktatási hálózat kialakítását". - Az erdélyi magyar egyetem létrehozásáért folytatott küzdelem történelmi pillanata volt a "tusványosi" nyári szabadegyetemen Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy támogatni fogja a székelyföldi (erdélyi) önálló egyetemalapítási kezdeményezéseket. A magyar parlament által megszavazott kétmilliárd forint anyagi támogatás lehetővé tette az egyetemépítők munkájának folytatását. Zsombori Vilmos jelenlegi tanácselnök megválasztása utáni első tanácsülésen megszüntette ezt az egyetem-előkészületi munkájában fontos szerepet játszó ügyosztályt. Ezzel a megyei tanács kivonult az egyetemszervezéssel járó, több évet felölelő építő tevékenységből. - Papp Kincses Emesét felháborította Zsombori megállapítása: "Nem a térség termelte ki magából az egyetemet". - Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem székelyföldi karát igenis a székely közösség akarata hívta életre. /Papp Kincses Emese: Egyetem lesz, gaudeamus, örvendezzünk! = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 27.
2001. október 25.
Okt. 23-án tartott emlékező ünnepséget Kolozsváron a Heltai Alapítvány pinceklubjában az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság és a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága. A rendezvényt Pillich László, a Heltai Alapítvány elnöke nyitotta meg. Dr. Péter Miklós mondta el Gagyi Balla Istvánról szóló emlékbeszédét, aki ezeknek az 56-os emlékező ünnepségeknek a szülőatyja és fő szervezője volt, és aki néhány hete eltávozott az élők sorából. Gagyi Balla István az 1956-os forradalom utáni erdélyi megtorlások történetét kutatta. Lipcsey Ildikó budapesti történész tartott előadást az 1956-os magyar forradalomról. A történész nem a forradalom eseménytörténetét foglalta össze, inkább a hozzá vezető utat elemezve, politikai és társadalmi szempontból, mindazokat az okokat, amelyek kiváltották a népfelkelést. Lipcsey Ildikó szerint Nagy Imre kivégzését leginkább Kádár János szorgalmazta, a Szovjetunió csak áldását adta rá. /Köllő Katalin: 45 éves a magyar forradalom. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./
2001. november 20.
1990-ben Gagyi-Balla István /Kolozsvár, 1932. aug. 3. - Kolozsvár, 2001. aug. 19./ történész kezdte a "szóbeli történelem" (oral history) gyűjtőmódszerével rögzíteni az addig visszafojtott 1956-os emlékezések meglepő áradatát. Munkájából bő részleteket először a kolozsvári Szabadság több tucat száma közölt, majd egy közös magyarországi kötet, tavaly pedig a Magyarok Világszövetsége közreműködésével egy kompaktlemez készült. Gagyi-Balla István munkáját tovább kellene vinnie valakinek. /Gajdos Balogh Attila: Ad futuram memoriam. Száll az ének szájról szájra. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 20./
2002. január 8.
Dec. 20-án Gagyi László /Fintaháza, 1910. jún. 22. - 1991. dec. 20./ írói munkásságára emlékeztek a Somosdi Általános Iskolában. Gagyi László regényírói, novellista és dramaturgiai munkássága nem intézhető el egyetlen ünnepség keretei között sem, ennek az a célja, hogy a művek elolvasását ösztönözze. Megemlítették fontosabb regényeit: Bánataratók (1934), A kiválasztottak (1938), Pillangó Zsuzsika (1941), Nehéz órák (1943), Tanárok (1956). Gagyi László volt tanár, kiadói lektor, az Igaz Szó szerkesztője (1953-tól 1959-ig), könyvtáros és több irodalmi folyóirat és napilap munkatársa. /Fazakas Attila: Gagyi Lászlóra emlékezve. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 8./
2002. február 26.
Ötven éve alakult a Magyar Autonóm Tartomány. Az egyes helységekben 1952 tavaszán, nyarán, őszén történtek dokumentálása céljából Gagyi József felhívást intézett az olvasókhoz: szeretnék, ha azok, akik emlékeznek rá, megírnák, hogyan történt az új tartomány szervezése, mit írtak, mit mondtak akkoriban a nemzetiségi kérdés megoldásáról. A beérkezett anyagból összeállításokat közöl majd a lap. /Ötven éve. Felhívás az olvasóhoz. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 26./
2002. április 13.
A néhai Gagyi László etédi tanító az 1970-es években létesítette a falumúzeumot. Gagyi Éva tanárnő, a múzeumalapító lánya, aki jelenleg az etédi iskolában tanít, visszaigényelte az ősi lakot, de nem tarthat számot a gyűjteményre, lévén az köztulajdon. Szerinte maradhatnának a tárgyak, de ahhoz, hogy gondját is viselje a gyűjteménynek, támogatásra lenne szükség, hiszen annak darabjait konzerválni kellene. Remélhetően nem jut-e a rugonfalvihoz hasonló sorsra az Etéden lévő gyűjtemény. /Kristó Tibor: Megmenthető-e az etédi falumúzeum? = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 13./
2002. június 5.
Jún. 1-jén Székelykeresztúron a Tanulók Klubja szervezésében tartották meg a diákoknak szervezett, nemzetközi rangra is emelkedett sóskúti fesztivált. E rendezvényt néhai Gálfalvi Sándor tanár javaslatára 1972 óta minden évben megtartják. A fesztivál célja lehetőséget biztosítani a városi és vidéki iskolák kis műkedvelőinek, hogy amit a helyi folklórból megmentettek, azt egy seregszemlén bemutathassák. Évek óta több magyarországi iskola műkedvelői is jelen vannak a fesztiválon. A székelykeresztúri fúvószenekar által játszott indulókra, kezükben a helységet megnevező táblákkal vonultak fel a csoportok résztvevői, majd a sóskúti szabadtéri színpadon adták elő műsorszámaikat. Színvonalas műsorral jelentkeztek a székelyudvarhelyi, csíkszeredai és balánbányai tanulók házainak csoportjai. Külön dicséretet érdemel az újszékelyi, gagyi, siménfalvi, kisgalambfalvi és kissolymosi iskolák tantestülete, amiért kis növendékeik megfelelően képviselték intézményüket. Színvonalas műsorral lépett színpadra a keresztúri Tanulók Klubjának zenekara, tánccsoportja és az ifjú Pipacsok táncegyüttes is. /László Miklós: 30. Nemzetközi Sóskút-fesztivál. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 5./
2002. július 10.
A Sapientia Egyetem marosvásárhelyi humán karán induló Társadalmi kommunikáció és közkapcsolatok szakra 20 tandíjmentes és 20 tandíj-hozzájárulásos helyet hirdettek meg. Most induló új szakról van szó, a humán kart vezető Albert Lőrincz Enikő előadótanár, Ungvári Zrínyi Imre és Ungvári Zrínyi Ildikó adjunktusok, valamint Gagyi József kutató beszélt a szaktól, ez ugyanis a romániai magyar egyetemi oktatásban újdonságnak számít. A hosszú távú cél az, hogy a műszaki kar mellett egy életképes humán kart építsenek fel Marosvásárhelyen. Ennek keretében a pedagógia-szociálpedagógia szakirány mellett a kommunikációt indítják. Olyan szakembereket szeretnének képezni, akik szervezetek, intézmények kapcsolattartásában vállalnak szerepet, végzik az információk gyűjtését, tárolását és feldolgozását egy adott intézményen belül, továbbá a szellemi termékek forgalmazásának megtervezését és kivitelezését. A jövendő kommunikációs szakemberei hasznos szerepet tölthetnek be az emberi jogi, kisebbségvédelmi, környezetvédelmi és egyéb szervezetek tevékenységében. Gagyi József csíkszeredai kutató, az egyetem leendő tanára szerint a hallgatókat arra is fel fogják készíteni, hogy a múlt örökségét hogyan lehet vonzóvá, eladhatóvá tenni a helyi közösségek szintjén. A szak elvégzése az újságírói, sajtóreferens, sajtószóvivő, hírszerkesztő és elemző reklámasszisztens, médiamenedzser, kommunikációs szakreferens, műsorvezető, közösségi mediátor állások betöltésére képesíti a hallgatókat. /(bodolai): Kommunikáció szak a Sapientián. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 10./
2002. október 28.
Okt. 26-án Csíkszeredán, a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében társadalomkutatók, meghívott történészek szakmai tanácskozást tartottak Források a közelmúlt kutatásában címen. Gagyi József programvezető ismertette a találkozó célkitűzését, majd Oláh Sándor, a volt Magyar Autonóm Tartomány (MAT) történelmének kutatási forrásairól s a feltárások eddigi eredményeiről értekezett. Elmondása szerint a volt hatalmi intézmény iratanyaga (melynek zöme a marosvásárhelyi és csíkszeredai levéltárakban, a volt rajoni intézmények még fellelhető irattárában található) több mint 500 folyómétert tesz ki. Olyan kutatási lehetőségeket kínál, mint az akkori társadalom szerkezetének vizsgálata, az új elit szelektálásának módszerei, az állampolitika beépülése a gazdasági életbe, munkaerő-gazdálkodás, a paraszti ellenállás megnyilvánulási formái, az osztályharc mesterséges gerjesztése. Bárdi Nándor, a budapesti Teleki László Intézet tudományos kutatója számba vette a kisebbségkutatás eddigi helyzetét az utódállamokban, s kiderült, hogy a tudományos megbízhatóság tekintetében még sok a tennivaló. A kutatásokat úgy kell végezni, hogy bekapcsolható legyen a magyarországi kutatási programok főáramába is. /Kristó Tibor: Közelmúltunk kutatása. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 28./
2002. október 28.
Gagyban tánctábor volt a nyáron. A Csekefalvi Ifjúsági Egyesület tavasz óta folytatja a Hagyományőrzés a Gagy mentén témájú programját. Ennek keretében okt. 9-én Gagyi-Biró Katalin tanítónő, a népi szőttesek mintáinak szakértője tartott bemutatóval egybekötött előadást. Fafaragó kör is indult. Az egyesület fő támogatója a Hargita Megyei Tanács, emellett vállalkozók is segítik őket. /P. B. Á.: Népi szőttesek és tánctábor. Csekefalvi hagyományőrzők. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 28./
2002. október 31.
Pongrátz Gergely, a Corvin-köz egykori főparancsnoka okt. 29-én az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság és a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának meghívására érkezett Kolozsvárra és előadást tartott a zsúfolásig megtelt Heltai-klubban. Pongrátz Gergely Szamosújváron született, itt élt tizenkét éves koráig, a családot a háború sodorta Magyarországra. Hét-nyolcszázan voltak Corvin-közi srácok. November 4-én aztán a katonatisztek egytől-egyig eltűntek már az első félórában, s most ezeket léptetik elő, mint hősöket, ők kapják a kitüntetéseket, a pesti srácok mintha nem is léteztek volna, jegyezte meg. Pongrácz Gergely 1990 óta újra Magyarországon él, de 35 éven át nem léphette át az ország határait. Amióta visszatért, többször rágalomhadjáratot indítottak ellene. Saját erőből megalapította és létrehozta az 56-os múzeumot, felépíttette az 56-os kápolnát, és mint mondja, várja a bocsánatkérés idejét. Ezt kérte nemrégiben is Medgyessy Péter miniszterelnöktől, hogy az idei október 23-i megemlékezések során hangozzék el a bocsánatkérés. Nem kérhetek bocsánatot, mondotta a miniszterelnök, mert ez azt jelentené, hogy azonosul azokkal, akik elkövették a bűnöket. Pongrátz Gergelyt Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke a szövetség Kossuth-emlékzászlójával ajándékozta meg, amelynek jelszava így hangzik "... hiszek a nemzetben...", ugyanakkor átnyújtották azt a CD-t, amelyen a Gagyi Balla István által készített interjúk találhatók az erdélyi 56-osok emlékeivel. /Köllő Katalin: Uram, én hiszek a túlvilágban... Pongrátz Gergely 56 októberéről. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./Gagyi-Balla István /Kolozsvár, 1932. aug. 3. - Kolozsvár, 2001. aug. 19./ az 1956-os erdélyi események, a megtorlások résztvevőinek-áldozatainak sorsát, életpályáját kutatta.
2003. január 20.
Tizenkettedik alkalommal osztották ki a Látó című szépirodalmi folyóirat díjait. Jan. 18-án Marosvásárhelyen, a Művelődési Palotában Domokos Géza, Gagyi József, Jánk Károly és Nagy Attila részesült az elismerésben. A díjakat Gálfalvi György főszerkesztő-helyettes adta át. Domokos Gézáról elmondotta: mindig mások könyveiért harcolt, aztán 1993 után módja nyílt rá, hogy végiggondolja az életét. Azóta öt könyvet tett az olvasó asztalára, és készül a hatodik. Gagyi József Csíkszeredában, a Kommunikációs Antropológiai Munkacsoporttal ért el jelentős eredményeket. Gagyi József díjazott dolgozatában azt vizsgálja, hogyan indul el 1949-ben az a nagy kísérlet, amikor a tervhez igazították a valóságot Romániában. Jánk Károly készülő verseskötetéből olvasott fel. Dr. Nagy Attila is díjazott, egy költő, aki mellesleg orvos. /Kiosztották a LÁTÓ 2002-es díjait. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 20./
2003. január 23.
Gagyi József a csíkszeredai Regionális Antropológiai Kutatási Központ keretében társadalomkutatással foglalkozik, a Látóban megjelent szociográfiai írásaiért a folyóirat nívódíjában részesült. Az 1949-es székelyföldi történésekkel foglalkozó munkájáról beszélt.Terepmunkája során olyan 1949-es jelenséggel találkozott, amelyről azelőtt sehol nem hallott. Ebből írta a kolozsvári egyetem magyar nyelv és kultúra tanszékén Péntek János professzornál a doktorátusi dolgozatát. Az úgynevezett millenarista világvégeváró mozgalomról van szó, amely a Székelyföldön szerveződött. Ideggyógyintézetbe zárták a vezetőt, az elv azonban tovább élt. Mindez egy premodern, paraszti, tehát archaikus társadalomban keletkezett. /Antal Erika: Egy világvégeváró mozgalomról. Beszélgetés a Látó-nívódíjas Gagyi József antropológussal. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./
2003. február 24.
Hatvan unitárius fiatal vett részt a febr. 21-23-a között Székelykeresztúron megszervezett 6. ODFIE /Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet/ Szavaló- és Népdalverseny országos döntőjén. Az unitárius és más szabadelvű vallásos fiatalokból álló egylet versenye évről évre növekvő sikerű. Idén a keresztúri Orbán Balázs Gimnázium szó szerint otthont adott a közel százötven résztvevőnek a kétnapos rendezvény ideje alatt. A táncház segített a megjelenteknek ráhangolódni a versenyre. Népdaléneklésben I. díjat a kolozsvári Török Csingó Adorján, a második díjon a Gagyi Attila (Fiatfalva) és Miklós Melinda (Vargyas) osztozott. A szavalók közül a székelykeresztúri Murvai Erzsébeté lett az első díj, második Takács Enikő (Fiatfalva) lett. Az ODFIE-vetélkedőt először 1998-ban Csíkszeredában rendezték meg, majd Segesvár, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Székelyudvarhely következett. /Zilahi Imre: Közösségi élmény. 6. ODFIE Szavaló- és Népdalverseny. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./
2003. március 5.
1964. augusztusában szabadulhattak a szamosújvári börtön politikai foglyai, köztük volt Puskás Attila. A szabaduló rabok a szocializmus fáját akarták kivágni (ahogy Fábián Márton, a Szekuritáté kihallgatótisztje mondta). Puskás Attila a 411-es, 1964. július 24-én kibocsátott közkegyelmi rendelet alapján szabadul. Ezt megelőzte három kegyelmi rendelet. Az első 1962. szeptember 27-én kelt 772-es (néhány társuk ennek alapján szabadult, akárcsak a bánáti szerbek), majd a 176-os 1964. áprilisában és a 310-es 1964. június 16-án, melyek alapján végre teljesen kiürültek a politikai foglyokat sanyargató börtönök. Puskás Attilát 1959. máj. 12-én tartóztatták le a csíkdánfalvi hétosztályos iskolában. Innen kísérték lakásába, s amint a házkutatási jegyzőkönyvből kitűnik - megírta Suciu Mihai hadnagy, a marosvásárhelyi 0421-es Szekuritáté-egység bűnügyi vizsgálótisztje -, találtak egy versesfüzetet is. Valójában nem találták meg versesfüzetét és naplóját, mert azt előzőleg elrejtette /és mai is megvan/. Puskás Attila fiatal csíkszeredai tanárként színdarabokat rendezett, megemlékezett március 15-ről stb. 1956-ban megírta az Október 23. című versét. Eltelt három év. 1958-ban Puskás Attilát büntetésből Csíkdánfalvára ,,száműztek", amikor Sántha Imre utolsó éves diák eljött Sepsiszentgyörgyre, hogy színész legyen, hátrahagyva magyarkodó verseit. Ezeket a verseket megtalálták a szekusok, s ezzel megindult a lavina. Sorra tartóztatták le a diákokat, tanárokat. Így került össze a tizenegy emberből álló vádlottcsoport: hat tanár, öt diák. Puskás Attila lett a fő vádlott. Húsz évet kapott a Büntetőtörvénykönyv 209-es paragrafusának 1. pontja alapján, megtoldva 10 évvel a 325-ös cikkely 3-as bekezdése c pontja alapján. Az első ,,államellenes felforgató tevékenységet", a második ,,tiltott írások terjesztését" rótta fel . Puskás Csaba, megtudva, hogy testvérét letartóztatták, Csíkszeredára sietett, egyenesen a Szekuritátéra ment, hogy számon kérje: miért tartóztatták le a bátyját? A válasz helyett ígéretet kapott: nem fognak róla sem elfelejtkezni! Őt 18 évre ítélték. Szamosújvár börtönében volt 1960. január 23.-1964. augusztus 3-a között. Ezekről az évekről többeknek is beszélt, az ismertebb interjúk: Balogh László: A fővádlott - megjelent a Romániai Magyar Szóban 1993 őszén -, majd és Te hol voltál, Szent György? című kötetében (Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2001), továbbá Benkő Levente Volt egyszer egy 56 című, 1998-ban a sepsiszentgyörgyi Kaláka-sorozatban, a H-Press Kiadónál megjelent könyvében. Legalaposabban néhai Gagyi-Balla István interjúja fogja át úgyszólván egész életútját, amelyet az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete rendelt meg, s amely az Oral History Életutak annotált jegyzékében a 97. oldalon szerepel. A katalógust 1996-ban adták ki. Kisebb részletek, versek más magyarországi és romániai lapokban láttak napvilágot. Tótfalvi Zoltán magyarországi támogatással megszervezte az Utak a Duna-deltába emlékező túrát 1996-ban, s az erről készült filmet 1997. februárjában a 28. Magyar Filmszemle alkalmával Sorsod sötétlő árnyak közt címmel mutatták be. Tófalvi Zoltán évek óta elkötelezte magát az erdélyi 1956 eseményeinek és következményeinek felkutatására. Puskás Attila börtönéletének arra a részére tért ki, amelyet akkor tudott meg, miután Bukarestben elolvasta a 19 kötetnyi, 2200 lapon átkígyózó rémséget,Szamosújváron előbb tizenkét órát, majd tízet, 1964-ben nyolcat dolgoztak a bútorgyárban. A leghitványabb börtönőr Gábor Tibor magyar cigány volt, akinek szadizmusával csak a börtönparancsnok, Goiciu és a gyár igazgatója, Mihalcea vetekedett. Az állandó zaklatás, váratlan kutatások, szigorú büntetések a legcsekélyebb ,,fegyelmezetlenségért" az 1964-es évben ritkábbá váltak. Miután a román politika a nemzetiszocializmus irányába fordult, nagy felháborodást váltott ki egyrészt a Historia Mundi néven elhíresült világtörténelmi kiadvány, de az Erdélyre vonatkozó magyarországi történelmi könyvek is. Beindultak tehát a román nép kétezer éves történelmét ismertető tanfolyamok, s ezzel párhuzamosan a vasárnapi nyilvános ,,meaculpázások". Ezeken egyesek elmondták az egybegyűjtötteknek ,,vétkeiket", majd ,,leleplezték" a még mindig megátalkodottan reakciósokat. Puskást is felkérte az EMISZ elnöke, néhai Orbán László, aki viszont egy Ady László nevű volt belügyi tiszt (kegyvesztett és elítélt lett) utasítását hajtotta végre. Puskás nem vállalta. A börtönbeli besúgás példájára néhány mondat a szeku irattárából kimásoltatott anyagból: ,,Ez év januárjában számot vetettem a múltammal, azzal, amit elkövettem. Puskás Attilával az élen minden "híve" elítélt engem, és megtagadtak. Addig sem volt velem jóban (mármint P. A.), de azután egyáltalán nem. (...) Nemegyszer álltam szóba vele helytelen álláspontja miatt. Mindig visszavert nacionalizmusával, azt a benyomást keltve bennem, hogy megátalkodott, sőt, bigott, fanatikus vagy éppenséggel agybeteg..." Más: ,,A következőket nyilatkozom, mivel a kulturális-nevelő tevékenységem során a szamosújvári börtönben megállapítottam, hogy létezik egy nacionalista magyar csoport, s ezúton jelentem azt, hogy kik ennek a csoportnak a tagjai: Puskás Attila, 57-es cella (továbbiakban felsorol még tíz nevet más cellákból). /Ezeket a neveket a szekusdossziékat vizsgáló bizottság, a CNSAS kihúzta./ (...) Ismert Puskás Attila esete a börtönadminisztráció előtt, amikor az adminisztráció egyes intézkedéseit (azt, hogy csak románul beszélhetünk a cellában - P. A. megj.) megsemmisítette azáltal, hogy úgy állította be, mint ami a magyar rabok ellen irányul. Más alkalommal, 1962. október 23-án P. A. néhány magyar ifjat gyűjtött maga köré, és 1956. október 23. jelentőségéről beszélt nekik..." (jelenti Ady Ladislau valamikor 1964-ben, dátum nélkül - P. A. megj.) És még egy: ,,...Megengedte magának, hogy ő, mint a magyar elit egyik képviselője, úgy minősítsen minket, vagyis alulírottat (A. F. - nem adom meg a teljes nevét, mert megyénkben él, az elszámolást lelkiismeretére bízom) és másokat, akik megértettük azt, hogy hibáztunk, és állást foglaltunk ezekkel szemben, hogy elárultuk a magyar ügyet, a magyar nép ügyét. (...) Azt mondtam neki, hogy valóban ellensége vagyok, s mindazoknak, akik a nép érdekeinek ellenségei, azokkal vagyok, akik új életet alkottak, akik a szocializmust építik..." (Sohasem mondta, hogy ellenségem - P. A. megj.) - A szekus tisztek azt mondták Puskás édesanyjának, hogy rossz magaviselete miatt csak akkor szabadulhat, ha meggyőzi fiát a javulásról, ami azt jelentette, hogy szolgálja a szekut. Édesanyja azonban egyetlen ilyen szót sem szólt neki.Az ismert író és publicista, Stelian Tanase Gheorghiu-Dej uralmának éveit kutatva megállapította, hogy 1957 decemberében 8578 tiszt, 3375 altiszt, 5816 civil és 11 193 ,,segédszemélyzet" alkotta a szeku állományát. De a hozzáférhetetlen A szekuritáté fehér könyve (Cartea alba a securitatii, megjelent az Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ kiadásában 1994-ben) már a ,,hiteles" számokat közölte: 9884 tiszt, 3488 tovább szolgáló altiszt, 5284 civil. Ezeken kívül a Szekuritáté operatív egységei 5633 tiszttel, 4108 tovább szolgáló altiszttel, 1416 civillel, valamint 42 028 sorköteles katonával duzzadtak fel 1958-ban. 1955-57 vége között 6214 politikai rab volt. Ez egy év alatt, 1958-ban 10 125-re, majd 1960. januárra 17 613-ra ugrott a létszámuk. További adat: letartóztatva 1958-ban 47 643 politikai ,,bűnöző", ez a csúcs, mivel 1959-ben ,,csak" 37 893 személy kerül vizsgálótiszt elé. Újabb esés: 1960-ban mindössze 21 176 embert tartóztatott le a szeku. 1958 júliusától már halálos ítéletet is hozhatnak. Pacepa tábornok valamennyi könyvében igyekezett ,,hazafi" lenni, az ötvenes-hatvanas évek embertelenségeit a szovjet KGB abszolút befolyásának tulajdonította. S ezt bőven illusztrálja a hírhedt besszarábiai orosz, akit Gheorghe Pintilienek keresztelnek át (alias Pintilie Bodnarenko ukrán NKVD-ügynök). A Szovjetunió által ,,felszabadított" valamennyi közép-kelet-európai ország állambiztonságát minden szinten szovjet ügynökök ellenőrizték és irányították. Így tehát Romániában a Szekuritáté megalakulásának évében (1948. augusztus 30., az alapító törvényrendelet száma: 211.) a koncepciós perek főrendezője (szabotázs és kémkedés vádakkal) Alexandru Nicolski, a kihallgatótisztek főnöke. A DGSP (Directia Generala a Securitatii Poporului) Nemzetbiztonsági Főigazgatóság főnöke pedig Gheorghe Pintilie (Pantyusának hívják bizalmasan). Virgil Magureanu 1998-ban úgy tudta, hogy még 1989 lázas napjaiban nyomban eltűnt 100 000 szekusdosszié, de még mindig van 1 267 384 (!), amiből 81 295 a volt politikai elítélteké, 35 305 a ,,felszabadulás" előtt elítélteké (legionáriusok, kommunisták, nemzetiségiek), és 603 333 dosszié azé a 425 000 informátoré, akik a szekunak dolgoztak. Más források - pl. Pacepa is - ennek a számnak legkevesebb kétszeresére teszik az informátorok (és együttműködők) számát. Persze, a büntető törvénykönyv vonatkozó fejezete tulajdonképpen 1936-tól az 1949-es éven át egészen a jelenlegi 1968-asig, amelyet 1975-ben, majd 1990-ben s ezt követően is módosítottak, egyaránt tartalmazza más és más cikkelyben, más és más megfogalmazásban az állam biztonsága elleni bűncselekményeket - most már enyhébb büntetésekkel. Puskás elhatározta, hogy megismeri a vele kapcsolatos szekusdossziékat, ezért a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Nemzeti Tanácshoz fordult. Végül jelezte a hivatal, hogy tizenkilenc dossziéban 2200 oldal vár áttekintésre. Elutazott Bukarestbe, átnézte az 1964 decemberétől 1989 decemberéig született besúgó jelentést, ezek róla szóltak. Megdöbbentő volt a sok jelentés.Mindegyik fedőnevén szerepelt, de egyiküket felismerte, Németh Ernő doktort, aki most Magyarországon él. Volt, aki azzal az ürüggyel jött, hogy szakkönyvet kér. Puskás őt a konyhában fogadta, holott neki a dolgozószobát kellett volna szemügyre vennie. Le is tolta érte a kapcsolattartó tiszt. A jelentések szerint Magyarországon 22 millió forintot örökölt, amit az Erdélyt felszabadító csapatokra akar költeni. Puskás az iratokból megtudta, hogy sok tisztet állítottak rá. Az egyik vaskos dosszié levelezésének kivonatát tartalmazza. /Puskás Attila: Kisemberek a vörös pók hálójában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4., folyt.: márc. 5./
2003. április 14.
Ápr. 12-én Marosvásárhelyen a Színművészeti Egyetemen tudományos ülésszak keretében a Sapientia EMTE, a Színművészeti Egyetem tanárai, valamint hazai és magyarországi történészek és társadalomkutatók A hatalom, intézmények és társadalom az ötvenes években című rendezvényen a Maros Autonóm Tartomány közigazgatási, kulturális és iskolapolitikai szerkezetét vizsgálták. A rendezvény moderátora Gagyi József volt, a Sapientia Egyetem tanára, a csíkszeredai Kommunikációs Antropológiai Munkacsoport tagja. A MAT-tal foglalkozó tanulmányokat nemsokára könyv formájában hozza a csíkszeredai Pro- Print Kiadó, a cím mellett római egyessel, ami jelzi, hogy a kutatások közreadásának folytatása várható. Vincze Gábor a vasfüggönyről, a két ország közötti vízumkényszer bevezetéséről, Lázok János a párt iskolapolitikájáról, Boér Hunor a mentális térképek átrajzolásáról, míg Novák Zoltán a Román Kommunista Párt Maros megyei térhódításáról tartott előadást. /(lokodi): Tanulmányok fura, álságos korokról. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 14./
2003. május 17.
Venczel József születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából szervezett kétnapos konferenciát az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi, valamint Bölcsészet-, Nyelv- és Történelemtudományi szakosztálya. A Venczel József öröksége - múlt, jelen és jövő a falukutatásban című rendezvénysorozatnak május 16-án volt a megnyitása Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület /EME/ székházában. Keszegh Vilmos, a Bölcsészet-, Nyelv- és Történelemtudományi szakosztály elnöke megnyitó beszédében elmondta, hogy a konferenciának, amelynek megszervezésében Szász Alpár Zoltán, a Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi szakosztály elnöke oroszlánrészt vállalt, kettős célja van: emlékezni Venczel Józsefre, ugyanakkor alkalom arra, hogy beszéljenek a falukutatás jelenéről és jövőjéről is. Elsőnek Soó Tamás emlékezett a kitűnő falukutatóra, aki 62 év távlatából visszaemlékezett arra az időre, amit együtt töltött Venczel Józseffel. A jelenlévők meghallgathatták Neményi Ágnes Venczel József és a falukutatás időszerűsége Erdélyben, valamint Balázs Sándor Mikó Imre és a falukutatás című előadásait. /Köllő Katalin: A falukutatás múltja, jelene és jövője. Emlékezés Venczel Józsefre. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./ A konferencián Benkő Samu művelődéstörténész és Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat főszerkesztője Venczel József pályáját ismertette. Rostás Zoltán szociológus Venczel és a Dimitrie Gusti-féle iskola kapcsolatáról beszélt, Cseke Péter pedig a venczeli szerepről az erdélyi fiatalok falukutatásaiban. Vincze Mária közgazdász a Kászonok vidékének kistérségi fejlesztési stratégiáját vázolta és Gagyi József antropológus a "varázstalanított székely falu" generációváltással kapcsolatos értékváltásairól beszélt. /Rostás-Péter Emese: Konferencia Venczel József születésének kilencvenedik évfordulóján. = Krónika (Kolozsvár), máj. 19./
2003. július 9.
Júl. 20-22. között zajlott Nagyszebenben a "Sztálinista kisebbségpolitika Románia és Magyarország" című nemzetközi konferencia. A szervező a Ludwig-Maximilian müncheni egyetem volt. A résztvevők sok helyről érkeztek: a Kelet-Európa Intézettől Németországból, a Tel-Aviv-i egyetem kutatóközpontjaiból, a bolognai egyetemről, a moszkvai egyetemről, Münchenből. A hazai kutatók Bukarestből (Román Jelenkor Kutatóintézet és Román Akadémia), Temesvárról (Harmadik Európa Alapítvány), Kolozsvárról (Babes-Bolyai Tudományegyetem) érkeztek. Az Erdélyi Múzeum Egyesület részéről Nagy Mihály adott elő, a Sapientia EMTE részéről Gagyi József. Marosvásárhelyt Novák Zoltán bolyais történelemtanár képviselte. A résztvevők összetételéből adódóan a magyar, zsidó és német kisebbségek szempontjából tárgyalták mindezt. Tatiana Pokivailova (moszkvai egyetem, Balkanisztika Intézet) beszámolója szerint a második világháború időszakában létezett egy olyan elképzelés, hogy Erdély szovjet befolyás alatt önálló országgá válik. A Groza- kormány megalakulása miatt a másik terv került előtérbe, nevezetesen Románia a Szovjetunió javára "lemond" Besszarábiáról és Bukovináról, helyette megkapja Erdélyt. Ehhez hozzájárult, hogy Magyarországon a választásokon nem a kommunisták győztek, így Sztálin jóindulata inkább a kommunista vezetés alatt álló Románia fele fordult. Ottmar Trasca (Román Akadémia, Történettudományi Intézet, Kolozsvár) az 1940- 44 közötti román-magyar kapcsolatokat tekintette át. Ezek gyakorlatilag a bécsi döntés miatt állandó ellenségeskedésből álltak, amelyeket időről időre német-olasz vegyes bizottság próbált rendezni, nem sok sikerrel. Virgiliu Tarau (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Jelenkor Tanszék) és Novák Zoltán (Bolyai Líceum, Marosvásárhely) ugyanarról a tárgykörről értekeztek: a kommunista párt kiépítése és az ebben való nemzetiségi részvétel. Következtetésük hasonló volt: az első időszakban (1944-1949) a kisebbségek nagy számban iratkoztak be a pártba, míg a román lakosság magatartása inkább tartózkodó volt. Ennek oka, hogy a főleg zsidó nemzetiségűek számára az előző korszak kisebbségellenes politikája után a kommunizmus volt az egyetlen létező alternatíva amely felé fordulhattak. 1949-től egyre nőtt a román nemzetiségűek aránya a pártban, ők kerültek többségbe. Lönhart Tamás (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Jelenkor Tanszék) előadása a Magyar Népi Szövetség 1946. évi romániai választásokban való szerepét mutatta be. Stefano Bottoni (bolognai egyetem) a Magyar Autonóm Tartomány megalakulásáról beszélt. 1952-ben a készülő román alkotmány tervezetét Sztálin átjavította és - szovjet mintára - belefoglalt egy, a magyaroknak kijelölt autonóm tartomány megalakítását előirányzó cikkelyt. Ez ellen a legmagasabb szintről jövő határozat ellen nem volt apelláta, a román alkotmányba belefoglalták és végre is hajtották. Gagyi József (Sapientia EMTE) előadásában a Magyar Autonóm Tartomány megalakulásának lakossági reakcióját mutatta be. A lakosság nagy része egy kis Magyarország feltámadását látta a tartomány megalakításában. Ennek megfelelően a román lakosság alaptalan félelemmel, a magyar pedig túláradó lelkesedéssel reagált a hírre. Egyik kiemelkedő előadás Marius Opreaé (Román Jelenkor Kutató Intézet, Bukarest) volt, aki "Nemzeti kisebbségek a Szekuritátéban" címmel tartotta előadását. Először az 1990 után megjelent szakirodalmat elemezte, bemutatva, hogy ezeket főleg volt szekuritátés tagok írták, akik azt próbálják bizonyítani, hogy a Szekuritáté kegyetlenkedéseit a nemzeti kisebbségekhez tartozó tagok követték el. Az előadó szerint ez nem igaz, ennek a szervezetnek a tagjai a párt utasításait hajtották végre, a nemzetiségi hovatartozás nem számított. Elhangzik az a vád is, mely szerint ebben a titkosrendőrségben a nemzeti kisebbségek tagjai túlreprezentálva voltak. Ezzel szemben a Szekuritáté személyi iratai szerint abban az időszakban, amikor a nemzeti kisebbségekhez tartozók aránya a legmagasabb volt, a Szekuritáté állományának túlnyomó része, kb. 83 %- a volt román nemzetiségű. A nemzeti kisebbségek aránya aztán gyorsan csökkent, főleg Ana Pauker, Vasile Luca és Teohari Georgescu pártból való kizárása után. /László Márton: A szebeni nemzetközi történelemkonferencia - összegzés. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 9./
2003. augusztus 2.
Szórványtábort rendezett Ádámoson az ALKISZ (Alsó-Kis-Küküllő Menti Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége), melyen 2001-ben 40, tavaly 50, míg idén 152 gyerek és fiatal vett részt. Az ádámosi, vámosgálfalvi, désfalvi, szászcsávási, sárosi, héderfájai, küküllő-széplaki gyerekekhez dicsőszentmártoni, marosvásárhelyi és Németországba kitelepedett, többnyire IV-VIII. osztályos gyerekek is társultak, számolt be Gagyi Zoltán szervező. /Simon Virág: Szórványtábor Ádámoson. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./
2003. augusztus 25.
Két évvel ezelőtt Szelterszben sátorozást szervezett a KAM és az Areopolis csoport /Székelyudvarhely/ azzal a céllal, hogy megoszthassák egymás közt a történelmi, társadalmi illetve szociológiai jellegű kutatásaik eredményeit. Ebben az évben arra kerestek választ a kutatók, történészek és szociológusok, hogy a modernizációs törekvéseknek milyen hatása van az erdélyi társadalmi szerkezetre. Aug. 21-én kezdődött a tábori program, folyamatban lévő kutatások (A kőrösfői migráció-kutatás, az ötvenes években zajló romániai kutatásokra jellemző irányzatok, középiskolai helyzetjelentések) eredményeit vitatták meg. Előadást tartottak Stefano Bottoni, Gidó Attila, Gagyi József, Oláh Sándor, Novák Zoltán és mások. Bemutatták Hermann Gusztáv Náció és nemzet című könyvét. A következő napokon folytatódtak a szakmai megbeszélések, a kutatók a parasztiatlanodás-visszaparasztosodás témakörét járták körül. Majd a fogalomhasználatot. Aug. 23-án az erdélyi prostitúció-kutatásról esett szó, ezt követte az aktuális kutatások ismertetése. A tábor egyik szervezője, előadója, Bárdi Nándor elmondta, a különböző társadalomtudományi diszciplínák kutatóinak esélyt kell adni a gondolataik kicserélésére. A tábor egyedüli támogatója a Jakabffy Elemér Alapítvány volt. /Barabás Blanka, Kápolnási Zsolt: Társadalomtudományi beszélgetéssorozat. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 25./
2003. október 16.
Tanítás és szolgálat témával szervezett találkozót Szászrégenben, a református egyház DIO Házában az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem Erdélyi Köre. A három éve alakult erdélyi kör éves találkozóin mindig aktuális témákat vitatnak meg szakemberek. A nemrég zajlott rendezvényen a tanítóképzők helyzetéről, a végzettek elhelyezkedési lehetőségeiről, az érvényben levő tanügyi rendelkezésekről hangzottak el beszámolók, dr. Juhász Tamás teológiai professzor pedig Tonk Sándor szolgálatáról tartott előadást. Vetési László lelkipásztor Tanítók és tanítás Erdélyben című előadásában rámutatott, ma már többnyire ingázó tanítók, tanárok vannak, akik a tanórák után sietnek haza, hogy kis fizetésüket magánórák megtartásával pótolják. Asztalos Ferenc parlamenti képviselő a diáklétszám csökkenéséről, az érvényben levő tanügyi törvényekről, számolt be, majd Gagyi Béláné az 1948-1956 között működő szászrégeni tanítóképzőről mesélt az egybegyűlteknek. Ezután a Marosvásárhelyi Kántor- tanítóképző Intézet, a nagyenyedi és székelyudvarhelyi Tanítóképző Főiskola képviselői számoltak be tapasztalataikról. Elhelyezkedési gondjaik főleg a székelyudvarhelyieknek voltak, Hargita megyében 17 tanítói állást hirdettek meg, s erre 86-an jelentkeztek. /Simon Virág: Tanítás és szolgálat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 16./
