udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 156 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 | 151-156
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Heltai Gáspár

2007. augusztus 21.

Sólyom László köztársasági elnök – Gyurcsány Ferenc miniszterelnök előterjesztésére – augusztus 20-a alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspökének a hitélet magyarságmegtartó erejének ápolása, a magyar kisebbség jogai melletti következetes kiállás, valamint a magyarság határok feletti összetartozásának erősítése érdekében végzett tevékenysége, életútja elismeréseként. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megbízásából Hiller István oktatási miniszter a Népművészet Mestere-díj kormánykitüntetést adott át Tankó Fülöp erdélyi mesemondónak és Tímár Viktor erdélyi népzenésznek. Továbbá Wlassics Gyula-díjat adományozott azoknak a közművelődésben dolgozó szakembereknek, akik az iskolán kívüli művelődésben elméleti tevékenységükkel, új módszerek kidolgozásával szolgálták a korszerű művelődést és a művészi ízlés fejlesztését. Ezek közt van Pillich László, a kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány igazgatója is. Hiller István miniszter Csángó Kultúráért-díjat adományozott a csángó magyarok ügyében kifejtett tevékenységéért dr. Tánczos Vilmosnak, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem tanárának, illetve Benczédi László székelyudvarhelyi faragónak. Móra Ferenc-díjban részesültek azok a muzeológusok, akik jelentős teljesítményükkel szakterületük fejlődését és előrehaladását szolgálták. Az egyik közülük az erdélyi származású Banner Zoltán, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum nyugalmazott művészettörténésze. /Magyar állami kitüntetések erdélyieknek. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./

2007. október 26.

Október 23-án Kolozsváron, immár többéves hagyományként, ismételten a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székháza volt a színhelye az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány közös szervezésében megtartott megemlékező összejövetelnek, amelyen részt vettek olyan erdélyi, még élő ‘56-sok, hozzátartozóikkal. András Imre, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának elnöke szólt szót az 1956-os forradalom eseményeiről. Szekeresi Nagy Józsefről Dobai István írásaiból hallhatott az érdeklődő közönség, Bazsó Dombi Attila görög–katolikus lelkész felolvasásában. A résztvevők megtekintették a Gróf Mikó Imre Könyvtár által szervezett könyv- és dokumentumkiállítást, mely az ‘56-os forradalomról szóló köteteket, valamint a forradalom erdélyi jeles mártírjainak dokumentum-másolatait tartalmazta. A könyvkiállítás része volt 33 olyan kötet is, melyek az erdélyi ‘56-sok egyik kiemelkedő személyiségének, Gagyi-Balla Istvánnak, a tulajdonát képezték, és amelyeket özvegye adományozott a könyvtárnak. /’56-os ünnepség a Heltainál. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

2007. október 30.

Székelyföldön töretlen a táncház iránti érdeklődés, Kolozsváron újraéledni látszik. Három év után újra heti rendszerességgel tartanak táncházat Kolozsváron: ma avatják fel a Kallós Zoltán Alapítvány új termét, ahol a táncalkalmak mellett kézműves-foglalkozások is várják majd az érdeklődőket. A szamosújvári Sóvirág, a helyi Tarisznyás, a kalotaszegi Csűrös és a székelykeresztúri Cikász zenekar húzza majd a talpalávalót az új kolozsvári táncházban. Heti rendszerességgel legutóbb, 2004-ig a Zurboló-táncházak működtek a városban, majd két év teljes szünet után a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítványnál kezdtek el – havonta egyszer – táncházat tartani. A sepsiszentgyörgyi táncház hat éve újra virágkorát éli. Többféle táncalkalom is várja az érdeklődőket Csíkszeredában. A Virtus Egyesület négy éve indított rendszeres táncházat. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes szintén szervez táncházakat Csíkszeredában. A Szilágyi vendéglőből a művelődési ház kiállítótermébe költöztek a népi táncok kedvelői Gyergyószentmiklóson. Az idény itt a hétvégén kezdődött el, a Szent István gyermekei pusztinai hagyományőrző csoport részvételével. A Nyisztor Tinka néprajzkutató vezetésével érkezett csángó hagyományőrzők előbb misén vettek részt, majd színpompás népviseletben vonultak át a művelődési házba. /Gödri Alpár Béla, Jánossy Alíz, Rostás-Péter Emese: Táncalkalmak hétköznapokra. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./

2007. november 19.

„A kutat idejében kell megásni…” – volt a mottója a Heltai Gáspár Alapítvány és a Békés Megyei Könyvtár által szervezett konferenciának, melyen neves hazai és magyarországi szakemberek vettek részt. Az elhangzott előadások az „Európai Unió – lehetőségek a könyvtárak számára” – témakör köré csoportosultak. „A jövő útja az Európai Digitális Könyvtár, amely határoktól független, és magába foglalja az összes nemzeti könyvtárat” – vonta le a hét végi, Kolozsváron tartott konferencia tanulságát Dippold Péter, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója. A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány vezetője, Pillich Katalin üdvözlő beszédében kijelentette: alapítványuk már a kezdetekkor feladatának érezte – a hagyományápolással párhuzamosan – egy magyar közművelődési könyvtár létrehozását. Gurka Balla Ilona, a Babes–Bolyai Tudományegyetem tanársegéde előadásában elmondta: a kolozsvári Egyetemi Könyvtár szinte teljes egészében automatizálva van, bár az áttérés a „cédulákról a számítógépes programokra nem volt könnyű, és nem történt meg egyik napról a másikra”. Az online információkeresés ma már lényeges eleme a könyvtárosi munkának, vélte a szakember. Dippold előadásában felvázolta az EU-hoz való csatlakozás hatásait a könyvtárak számára. „Európai szinten hatalmas lobbizás van a digitális könyvtárak létrehozásának irányába, és a közeljövőben megvalósulhat a határokon átívelő, az európai kulturális tartalmakat átfogó Európai Digitális Könyvtár” – vélekedett a magyarországi szakember. /Nánó Csaba: Könyvtár határok nélkül – konferencia a Heltainál. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./

2008. január 16.

A magyar helyesírás szabályainak 10., 1954. évi kiadása elsőként szabályozta kellő bővítéssel és rendszerezéssel írásjeleink használatát. A 12. század végén keletkezett legrégibb szövegemlékünkben, a Halotti Beszéd és Könyörgésben csak a pont fordul elő. Kódexeinkben többféle írásjel van: pont, vessző, kettőspont, kérdőjel, bekezdést jelölő fordított alakú nagy P. A 16. században megjelennek a nyomtatványok. Úttörően jelentősek voltak a Heltai Gáspár vezette híres kolozsvári nyomdának bizonyos nyelvi egységre törekvő termékei; ezek követendő példát mutattak más nyomdáknak is. A helyesírásban az írásjelezés mutatta a legtöbb és legtovább tartó határozatlanságot, szabálynélküliséget. A mai kötőjel csak a 18. században kezd meghonosodni. Csupán két évszázada szokásos a felkiáltójel és a kérdőjel használata. Jellemző, hogy első akadémiai helyesírási szabályzatunk 1832-ben az írásjelek következetlen használata miatt még nem látta elérkezettnek az időt, hogy szabályokat fogalmazzon meg. /Kósa Ferenc: Régi nyelvünk írásjelei. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./

2008. április 11.

Vállalkozzunk a modernizációra! alcímmel rendez háromnapos konferenciát a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székhelyén, Kolozsváron a Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium, a Fundamentum Egyesülettel közösen. Az április 10-i kezdőnapon Nagy Zsolt volt informatikai és távközlési miniszter, jelenlegi üzletember az információs-kommunikációs technológiának (IKT) a modernizációban betöltött szerepét támasztotta alá. 2007-ben Romániában először haladta meg a laptopok eladása az asztali számítógépekét, az internethozzáférés pedig az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva 78 %-os növekedést regisztrált. A háztartások internethozzáférése tekintetében Románia 64%-os, az élen járó Hollandia 83%-os mutatóval dicsekedhet. /Ö. I. B. : Haladjunk a korral! = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 11./

2008. április 19.

A kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, az EMKE, a Bogáncs-Zurboló Egyesület, a Kolozs megyei RMDSZ, a Szarkaláb Néptáncegyüttes, a Kallós Alapítvány és a Kriza János Néprajzi Társaság márciusban szervezte meg Kolozsváron a „Tavaszi népzene és néptánc fesztivált”, amelyre meghívták a Kolozs megyei magyar tannyelvű és magyar tagozatos iskolákat. Az idei rendezvény témája az 1848-as forradalom és szabadságharc volt. Ennek keretében került sor a Ki mit tud? történelmi vetélkedőre. A Pázmány Péter Római Katolikus Gimnázium csapata lett a győztes. /Rácz Tímea, Horea Iskola: Pázmány Péter Római Katolikus Gimnázium. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 19./

2008. július 16.

A tavaszi hibát sikerült nagyrészt helyrehozni, reagált Csoma Botond kolozsvári tanácsos, az RMDSZ frakcióvezetője a kolozsvári tanács döntésére, amellyel 36 pályázónak összesen 1,157 millió lej vissza nem térítendő támogatást utaltak ki művelődési és tudományos tevékenységekre. A támogatott civil szervezetek közül 13 magyar. Az összesen 632 ezer lejes támogatáshoz jutó magyar egyesületek, intézmények közül az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), a Magyar Doktorandusok és Kutatók Egyesülete, az Amaryllis Egyesület, valamint a Kolozsvári Magyar Diákszövetség 5–5 ezer lejes támogatást kapott. A Mátyás király trónra lépése 550. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekre az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a VIII. Filmfest megszervezésére a Filmtett, a Kolozsvár – Reneszánsz rendezvénysorozatra a Kolozsvár Társaság, a kolozsvári Fő tér dokumentációja elkészítésére pedig a Kelemen Lajos Műemlékvédő Egyesület 15-15 ezer lejt vehet át. A X. Szent István folklórfesztivál megszervezésére a Heltai Gáspár Könyvtáralapítvány, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoportról szóló esettanulmány elkészítésére pedig az Erdélyi Műemlékvédő és Restauráló Egyesület 20-20 ezer lejt kap, a kortárs művészetek fesztiválja megszervezésére a Tranzit Alapítvány, Ciro Pinsuti Mattia Corvino című darabja kolozsvári bemutatójára a Kolozsvári Állami Magyar Opera 30 ezer lejben részesül. A Kolozsvári Állami Magyar Színház megkapja az Európai Színházak Szövetsége XVII., kolozsvári fesztiváljára az önkormányzat által ígért támogatás másik felét, azaz 350 ezer lejt. Tavasszal, április 14-én a bizottság által pozitívan elbírált 52 pályázatból a polgármesteri hivatal pénzhiányra hivatkozva 24-et – köztük 18 magyart – ejtett. /Benkő József: Részleges jóvátétel. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./

2008. augusztus 12.

A kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány és a Szarkaláb Néptáncegyüttes augusztus 14–19. között szervezi meg a 8 ország 360, és 6 Kolozs és Szilágy megyei település mintegy 180 hagyományőrző fiatalját egybegyűjtő idei – sorrendben a X., Jubileumi Szent István-napi Néptánctalálkozót, amely Erdélyben egyre fontosabb identitásmegőrző szerepet játszik. A fesztiválra Kolozs és Szilágy megyében kerül sor: Kolozsváron, Magyarfenesen, Bánffyhunyadon, Zsobokon, Kidén és Kalotaszentkirályon. /X., Jubileumi Szent István-napi Néptánctalálkozó. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./

2008. augusztus 16.

Magyar esttel várta Kolozsvárra a Szent István-napi Néptánctalálkozóra érkező néptánccsoportokat augusztus 14-én a Diákművelődési Házban a Szarkaláb Néptáncegyüttes és a Heltai Gáspár Alapítvány. A fesztivált idén tizedik alkalommal szervezik meg, ez alkalommal nyolc ország néptánccsoportjai lépnek fel. Sebesi Karen Attila a szervezők nevében köszöntötte a néptánctalálkozón résztvevő csoportokat, Pillich Apor Balázs, a Szarkaláb néptánccsoport vezetője ajándékkal kedveskedett a csoportok vezetőinek. A találkozó szabadtéri néptánccal folytatódott: a hazai és külföldi néptáncegyüttesek felváltva táncoltak a Béke téren, a Főtéren és a Sétáló utcában. A néptánctalálkozó vidéki rendezvényekkel folytatódott a Kolozs megyei Bánffyhunyadon és Kidében, valamint a Szilágy megyei Zsobokon. /D. I. : Szent István-napi néptánc és muzsika. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./

2008. augusztus 18.

A Szarkaláb Néptáncegyüttes és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány augusztus 14-e és 18-a között tizedszerre rendezte meg a Szent István-napi nemzetközi néptáncfesztivált, ahova nyolc országból érkeztek résztvevők. Utcai táncok, gálaműsorok várták a néptáncok ismerőit, rajongóit Kolozs (Bánffyhunyad, Kide, Magyarfenes, Kalotaszentkirály, Kolozsvár) és Szilágy megyében (Zsobok). Szombat délután a magyarfenesi szabadtéri gálaműsort falubál és tűzijáték követte. Augusztus 17-én, vasárnap Kolozsváron vonultak fel a néptáncegyüttesek, majd dr. Kovács Sándor főesperes celebrált misét a Szent Mihály-templomban. Vasárnap tizennégy néptáncegyüttes lépett fel a Diákművelődési Házban. Pillich Apor Balázs, a kolozsvári Szarkaláb néptáncegyüttes vezetője, egyben főszervező elmondta: incidensek nélkül zajlott a rendezvény. Zsobokon lépett fel az újvidéki Csűrdöngölő és a szintén vajdasági Cirkalom táncegyüttes. Zsobok határában kürtőskaláccal, pálinkával várták a vendégeket. Fullasztó melegben táncoltak a fiatalok. A Csűrdöngölő nevéhez fűződik a Vajdasági Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, valamint a Minősítő Fesztivál, ahol már kétszer érdemelt Kiválóan Minősült címet. A Cirkalom többszörös nívódíjas együttes idén átvehette a 2. Martin-plakettet a Martin György Néptáncszövetségtől, e cím egyedüli birtokosai a Kárpát-medencében. „Kide a világ közepe” – így köszöntötte Egri István helyi tanácsos a Szent István-napi Néptáncfesztivál alkalmával Szlovákiából érkezett Komáromi Generációk Néptáncegyüttest. A 22 tagból álló, 2006-ban alakult együttes háromtagú zenekarral is rendelkezik. Kiss János, a Kide Egyesület elnöke megköszönte a komáromiak látogatását. Augusztus 16-án Magyarfenesen szabadtéri gálaműsorra került sor a Szent István-napi Néptánctalálkozó keretében. A különböző országokból érkezett néptánccsoportok mindegyike részt vett a rendezvényen. Tűzijáték és hajnalig tartó bál zárta a mulatságot. Kolozsváron a menetet a csíkkozmási néptáncegyüttes nyitotta meg. A táncegyüttesek részt vettek az ünnepi szentmisén a Szent Mihály-templomban. Kovács Sándor főesperes hangsúlyozta, Szent István királyunk példamutatása szerint a vallás és a hazaszeretet krisztusi parancs, azaz a hit és az erkölcs képezi a nemzeti lét alapját. /Kerekes Edit, Füstös Tímea, Dézsi Ildikó, Nagy-Hintós Diana: Incidensek nélkül zajlott a Szent István-napi néptáncfesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./

2008. augusztus 22.

A Szarkaláb Néptáncegyüttes tizedik alkalommal szervezte meg a Szent István-napi Néptánctalálkozót Kolozsváron. Az 1995-ben alapított Szarkaláb néptáncegyüttes több külföldi turnén vett részt a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány szervezésében, emlékezett Pillich Apor Balázs, az együttes vezetője a kezdetekre emlékezett. 1999-ben két együttes – a dél-bánsági Maroknyi néptáncegyüttes és az észtországi Noome Noortemaia néptáncegyüttes – jelezte: szívesen fellépnének Kolozsváron. Elhatározták, hogy a néptáncfesztivált az államalapító szent királyról, Szent Istvánról nevezik el. Az első rendezvényt 1999-ben a hóstáti Virágos együttessel közösen szervezték. A rendezvény lassan olyan fesztivállá fejlődött, ahova nagyon sokan jelentkeznek. A második évtől kezdve céljuk volt, hogy rangos európai kisebbségi néptáncfesztivállá növeljék rendezvényüket. A kisebbségi néptánccsoportok kiszorulnak a nemzetközi fesztiválokról, mivel oda általában a többségi nemzet néptánccsoportjait hívják meg. A dél-bánsági Maroknyi néptánccsoporttal kialakult barátság régi keletű. Pancsován laknak, s a hajdan odatelepült bukovinai székelyek utolsó leszármazottai. Jelenlegi vezetőjük Győrffy Sándor. A kolozsvári magyarság még nem követi kellő figyelemmel e Szent István-napi rendezvényt. Sokkal fogékonyabbak voltak a magyarfenesi, kalotaszentkirályi, kidei és zsoboki lakosok, akik a néptáncfesztiválban kulturális életük fellendülésének egyik momentumát látják. Azt szeretnék elérni, hogy a rendezvény ne korlátozódjék Kolozs és Szilágy megyére, hanem bevonják Székelyföldet is. /Nagy-Hintós Diana: „Nem magunknak, hanem a magyar közösségnek szervezzük a fesztivált” = Szabadság (Kolozsvár), aug. 22./

2008. október 18.

Telt ház előtt zajlott a meseolvasás és a diákok által összeállított irodalmi műsor Sepsiszentgyörgyön, a Wass Albert-hét keretében, az Erdélyi Magyar Ifjak szervezésében. Hasonlóan sikeres volt a ceglédi Erdélyi Szirmok Társulat Csillagösvényen hazatérek újra című zenés irodalmi műsora Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen, jelezte Nemes Előd, a háromszéki EMI vezetője. Kolozsváron viszont október 16-án este megzavarták a rendezvényt a Noua Dreapta szélsőjobboldali szervezet tagjai – adta hírül a román sajtó. A tucatnyi román fiatal a rendőrök intései ellenére bement a kincses városbeli Heltai Gáspár Alapítvány székhelyére, ahol a zenés irodalmi est zajlott, és bekiabálásokkal zavarták meg a programot. Az őket feltartóztatni igyekvő rendőröknek azzal érveltek, hogy az esemény nyilvános. Szóvivőjük az erdélyi író háborús bűnösségét emlegette, alkotmányellenesnek minősítve az összejövetelt. Az est végül rendbontás nélkül ért véget. Sepsiszentgyörgyön október 17-én Zorkóczy Zenóbia kovásznai művésznő mutatta be műsorát, majd Bartha József református lelkész tartott előadást a holtmarosi Wass-szobor kálváriájáról. A falu református templomkertjében állított mellszobor ügyében a lelkészt többször kihallgatták, a templomba kellett menekítenie a szobrot. /Farcádi Botond: Erdély-szerte Wass Albertre emlékeznek a fiatalok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./

2008. október 24.

Több rendezvény keretében emlékeztek meg október 23-án Kolozsváron az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 52. évfordulójáról. ’56, te lelkünkben lángoló címmel szervezett emlékműsort az 56-os Bajtársi Társaság, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezete, a Világszövetség Erdélyi Társasága, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Magyar Ifjúsági Tanács és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet Csép Sándor, az MPP Kolozs megyei elnöke rendezésében. Az emlékezők András Imre, a VET elnökének kezdeményezésére egy percnyi néma csenddel adóztak az 56-os hősök emlékének. Közreműködtek a Horváth Béla Stúdiószínpad tagjai, valamint a BBTE színművészeti szakos hallgatói, Pálosi Zsuzsa és Vetési Nándor. Az est ünnepi előadója Dávid Gyula irodalomtörténész, 56-os elítélt volt. Részleteket vetítettek Víg Emese 1956 Erdélyben című dokumentumfilmjéből. Részlet hangzott el Dobai István 56-os elítélt ez alkalomra írott leveléből, az ünneplők tapssal köszöntötték a jelenlévő Komáromi József 56-os elítéltet. Az est zárásaként az egykor Szamosújváron raboskodó Fülöp Sándor olvasta fel versét, majd szeretetvendégség következett. A Kolozs Megyei Diáktanács szervezésében gimnazisták és egyetemisták fáklyás menetben vonultak a Mátyás Ház elől a Házsongárdi temetőbe. A forradalomra emlékezett a belvárosi unitárius templomban megtartott ökumenikus istentiszteleten Pap Géza református püspök, Kovács Sándor római katolikus főesperes, Fehér Olivér evangélikus-lutheránus lelkész és Szabó Árpád unitárius püspök. /Ünnepi összeállítással emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

2009. április 29.

Több mint egymillió lejjel támogatja a helyi tanács a kolozsvári kulturális intézmények és civil szervezetek tevékenységét, miután a tanácsosok megszavazták az erre vonatkozó tervezetet. A korábbi tanácsülésen Molnos Lajos kérésére halasztották el az összeg odaítélését, a kulturális bizottság elnöke ugyanis nem értett egyet egyes, a magyar szervezeteket érintő változásokkal. A megszavazott változatban már a korábbi tervezetből kimaradt magyar szervezetek is szerepelnek, így például a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, amelynek 1500 lejt szavaztak meg tudományos diákkonferencia szervezésére. A magyar szervezetek közül a Magyar Mozgássérültek Egyesületének 20 000 lejt, a Diakóniának 7 000 lejt, a Helikonnak és a Korunknak 13 000–13 000 lejt, a Barabás Miklós Céhnek pedig 3000 lejt szavaztak meg. A Heltai Gáspár Alapítvány a Szent István napok megszervezésére 10 000 lejes támogatásban részesült. Az idei költségvetésből a tanácsosok támogatják még a Kolozsvár Társaságot, a Tranzit Alapítványt, a Szarkaláb, az Ördögtérgye, a Zúrboló néptáncegyütteseket, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságot, a Sapientia Alapítványt. /Jakab Judit: /Több magyar szervezet kap támogatást a költségvetésből. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./

2009. április 30.

A Kolozs Megyei Tanács döntött a civil szervezeteknek szánt 500 ezer lej kiosztásáról. Balázs Bécsi Attila megyei tanácsos szerint a tanácsi határozatban egyértelműen a politikai és nem a szakmai szempontok érvényesültek. A gyűlés előtt nem hívták össze az elbíráló bizottságokat, az összeg nagy részét pedig nem civil szervezeteknek, hanem román állami intézményeknek osztották ki. Fekete Emőke, a megyei tanács alelnökének közbelépésére végül összesen 82 000 lej támogatást kapott a Kolozsvári Református Egyházközség, a Kallós Zoltán Alapítvány, a Claudiopolis Egyesület, a Téka Alapítvány, a Valkai Kulturális Egyesület, a Szentkirályi Polgármesteri Hivatal, a Pro Urbe Szék, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Tectum Egyesület, az Encyclopedia Egyesület, a KMDSZ, MIT, OMDSZ, ODFIE és a Tóvidék Egyesület. 2008-ban, amikor a PD-L rászorult az RMDSZ-es tanácsosok szavazataira, akkor majdnem 30% támogatást sikerült szerezni az összkeretből, szemben a mostani 16 százalékkal. /Kevesebb pénz a megyétől a magyar szervezeteknek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./

2009. július 28.

A rendszerváltás után megalakult első erdélyi közhasznú alapítványok egyike a kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, ügyvezető elnöke Pillich Katalin. A Kolozsvár belvárosában levő közintézményt egyszerűen csak a Heltaiként emlegetik a kolozsváriak, vagy a városban tanuló magyar diákok, egyetemisták. 1991-ben jegyeztették be a férjével, Pillich László közíró-újságíróval a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítványt, amely immár 18 éve működik, és amelynek elsődleges célja az volt, hogy az akkoriban Magyarországról bőségesen érkező könyvadományokból a kolozsvári magyar olvasóközönséget kiszolgáló közkönyvtárat hozzanak létre, emlékezett a kezdetre Pillich Katalin. A könyvtár köré kiépültek a különféle kulturális rendezvények, melyeket ma a Heltai alapítvány szervez és támogat. Az intézmény fontos szerepet vállal a hagyományőrzés, hagyományápolás terén, oktató- és továbbképző programokat, de néptáncoktatást is szervez. Pillich László előrelátásának köszönhetően panzióval, konferenciateremmel és alkalomadtán étteremként is működő kávézóval bővítették az intézményt, ezek bevétele az alapítvány önfenntartását hivatott biztosítani. Az alapítvány konferenciaközpontként is működhet. Egyre kevesebb támogatás érkezik a magyar civil szervezetek számára. Az alapítvány kezdettől támogatta a kolozsvári táncházmozgalom továbbélését, és részt vett a néptánctáborok megszervezésében. „A táncházmozgalomhoz egyébként személyes kötelékek fűznek, hiszen a fiunk, Balázs másodikos kora óta néptáncos, jelenleg pedig ő irányítja a Szarkaláb néptáncegyüttest” – tette hozzá. A Szarkaláb együttes hetente háromszor próbál a Heltaiban, és cselekvő részese az alapítvány egyik legrangosabb rendezvénye, a Szent István Néptánctalálkozó szervezésének. A rendezvényt évente az európai kisebbségek néptánctalálkozójaként hirdetik meg. A rendezvény nyitógáláját minden évben Szent István napján, augusztus 20-án rendezik. A rendezvény látványos momentuma a kolozsvári népviseleti felvonulás, mely a Heltai székhelyéről indul, és a résztvevők a Főteret megkerülve a Szent Mihály-templomban gyűlnek össze, ahol meghallgatják a Szent István-napi ünnepi misét. „Kezdetben gyakran füttyszó kísérte a felvonulást, Gheorghe Funar korábbi polgármester például egy ízben föl is jelentett bennünket, mert a magyar zászlót is végigvittük a menettel, de mivel a magyarországi románok vitték a zászlót, könnyen visszavertük a támadást” – mesélte Pillich Katalin. Az alapítvány közművelődési tevékenysége a jelentősebb évfordulók alkalmával történelmi vetélkedők szervezése, többnyire pályázati pénzekből. Évek óta rendezvénysorozatot indítanak március 15. tájékán, kolozsvári és Kolozs megyei iskolákat, bevonva tematikus rajzversenyt és történelmi versenyt hirdetnek meg. Ősszel az ‘56-os forradalom tiszteletére szerveznek minden évben megemlékezést. Idén októberben is megrendezik a Horváth Béla Stúdiószínpaddal közösen a Kolozs megyei amatőr színjátszócsoportok találkozóját. Az alapítvány következő terve egy kisebbségi dokumentumtár létrehozása. /Varga László: Heltai Gáspár Alapítvány: nagykorú szervezet, kiterjedt feladatkör. = Krónika (Kolozsvár), júl. 28./

2009. augusztus 19.

Államalapító királyunk ünnepét Kolozsváron és környékén is kellő tisztelettel ünneplik. Ennek bizonyítéka a tizenegyedszer megrendezett nemzetközi néptánctalálkozó, amelyre augusztus 20-tól 24-ig várják a táncos kedvűeket Kolozsvárra Pillich Katalin, a néptánctalálkozó szervezője szerint az elmúlt években a néptáncfesztivál minden nehézség ellenére elérte célját. Idén a válság miatt kevesebb tánccsoport tud részt venni a találkozón, mint az elmúlt években. A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány és a Szarkaláb Néptáncegyüttes szervezte találkozón szerbiai, szlovákiai, horvátországi magyar tánccsoportok vesznek majd részt. /Sipos M. Zoltán: Néptánc hálózza be Kolozsvárt. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./

2009. augusztus 24.

Népviseleti felvonulással, majd ünnepi zárógálával ért véget a 11. Szent István-napi Néptánctalálkozó a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány és a Szarkaláb Néptáncegyüttes szervezésében. Augusztus 21-én Magyarfenesen, 22-én, vasárnap délelőtt pedig – a hagyományoknak megfelelően – Kolozsvár utcáin vonultak fel a nemzetközi néptánctalálkozó résztvevői. A felvonulást követően a résztvevőket ünnepi szentmisére várták a Szent Mihály-templomba. A szentmisét Kovács Sándor főesperes celebrálta külön köszöntve a Szent István-napi néptánctalálkozó vendégeit. A zárógálát Kalotaszentkirályon tartották. /(Sz. K.): Népviseleti felvonulás Kolozsvár utcáin. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 24./

2009. augusztus 25.

Immár hagyományossá vált a Kolozsváron és környékén 11. éve megrendezett Szent István-napi Néptánctalálkozó. Az augusztus 23-án, vasárnap véget ért rendezvényen részt vevő mintegy 250 fiatal számos kisebbséget képviselt. Sikeres rendezvényt tudhatunk magunk mögött, összegezte tapasztalatait Pillich Katalin, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány ügyvezető elnöke. A Heltai Alapítvány és a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes által közösen szervezett rendezvényt annak idején Pillich Katalin férjével, Pillich Lászlóval indította el. Pillich László betegsége miatt az utóbbi időben kevésbé vesz részt a szervezésben, de fiuk, Pillich Balázs, aki a Szarkaláb vezetője annál inkább kiveszi részét ebből. Fellépett a Szarkaláb, a Bogáncs és a Zurboló táncegyüttes Kolozsvárról, de máshonnan érkezett együttesek is. Idén a külföldi magyar kisebbségeket képviselte a Kincső együttes Szlovákiából, a pancsovai Maroknyi Néptáncegyüttes Szerbiából, a pélmonostori Talicska Ifjúsági Néptáncegyüttes Horvátországból. /Varga László: Kisebbségek néptánctalálkozója Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), aug. 25./

2009. december 2.

Heltai Gáspár, azaz Caspar Heltner (Heltensis) szász evangélikus lelkész történetéről hallgathattak meg előadást többek között a Bukarestben tartott hungarológiai konferencia résztvevői. A Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszéke és a Romániai Hungarológiai Társaság szervezett nemzetközi konferenciát az elmúlt hétvégén Bukaresten. Molnár Szabolcs professzor, volt tanszékvezető Heltairól szóló előadása mellett Zsigmond Győző jelenlegi tanszékvezető beszélt az éppen negyvenéves bukaresti hungarológiai oktatásról, Tarnóczi Mariann akadémikus pedig A Magyar Tudományos Akadémia kultúrnemzeti feladatai és törekvései címen tartott előadást. A Bányai Éva, a Romániai Hungarológiai Társaság elnöke által moderált nyitóelőadásokat követő szekcióelőadások mellett a Korunk, a Komp-Press és az RHT Kiadó tartott könyvbemutatót. /Heltai, kultúrák határán. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./

2010. március 22.

Kolozsváron zárták le a MIT Civilsulit
Kolozsváron tartotta a hétvégén a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) a Civilsuli zárókonferenciáját. A 12. előadássorozat péntek délutántól szombat estig tartott a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székhelyének előadótermében, a rendezvényen túlnyomórészt gimnazisták vettek részt.
Bognár Zoltán és Szász Alpár Zoltán politológusok Autonómia, lerágott csont és mégis… című interaktív előadásukban azt próbálták körüljárni, hogy a gyakorlatban milyen lenne az autonómia. Ezt követően Rick Stout filmjét láthatták a résztvevők Európa népességének drasztikus csökkenéséről – a témáról Veres Valér szociológus vezetett beszélgetést.
Másnap Benkő Levente A kommunizmus megdicsőülése, avagy mit ne felejtsünk el című előadásában hangsúlyozta, hogy vigyázni kell a nosztalgiázással, de emlékezni is kell azokra, akik akár életük árán is tettek valamit a változásért. A rendezvényen előadást tartott Lakatos Róbert filmrendező, a kolozsvári Sapientia tanára is. Este közel háromórás beszélgetéshez ült asztalhoz a Rosia Montana Gold Corporationt (RMGC) képviselő Szentesy Cecília, az RMGC műszaki igazgatója, valamint Moscu Katalin építész, a verespataki épületek restaurátora, és a projekt ellen fellépő Stefania Simion, az Alburnus Maior Egyesület jogásza, Kovács Zoltán Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke és Soós Attila Greenpeace aktivista. A beszélgetést lapunk munkatársa, Rostás Szabolcs moderálta.
Fodor Enikő. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. május 5.

Mátyás a „román” király és „román vezérei”
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajk neve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.”
FOLYTATJUK
2010. május 6.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 5-I SZÁMÁBÓL
Mátyás román eredetének hívei az 1430 táján, Milánóban írt levélre (levelekre) hivatkoznak, amelyben Hunyadi Jánost „Oláh Jánosnak” írják. Ez többféleképp értelmezhető. Gondolhatunk arra, hogy Hunyadi Oláhországban, a vazallus magyar tartományban, valamilyen címmel, hatáskörrel bírt. Ne feledjük, 1439-ben nevezték ki szörényi bánnak. A Szörényi bánságot, a mai Olténiát, a középkorban még Kisoláhországnak is nevezték. Lehetséges az is, hogy a milánói hercegi udvarban a magyar király jeles kapitányáról tudták, hogy havaselvi származású. E megnevezés a származási helyet jelölte, akkoriban elterjedt szokás volt az, hogy a származási hely népességéről neveztek el családokat oláhnak, szásznak, tótnak, rácnak stb. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a 15. század negyedik évtizedében a levélíró nem tudhatta, hogy az 1390-es években, amikor Serba fia Vajk Magyarországra telepedett, a vlach (oláh) állam vezetőrétegében még nagyszámban voltak kunok, illetve kun származásúak. Az oláh megnevezés tehát nem egyértelműen jelent etnikumot, mert Hunyadi Mátyás dédapja, nagyapja lehetett kun, türk blak, délszláv, elszerbesedett vlach is.
Nem szabad elfelejtkezni a többi lehetséges származtatással kapcsolatos forrásról sem. A híres nyomdász, Heltai Gáspár, az 1575-ben kinyomtatott Chronica az magyaroknak dolgairól című históriájában Mátyás apját, Hunyadi Jánost, a magyar király törvénytelen gyermekének mondja. Ő úgy tudja, hogy Zsigmond beleszeretett egy Morzsinai nevű nemesi család lányába, és e frigy eredményeképp született Hunyadi János. A király az áldott állapotba került leányt férjhez adatta Serba fiához, Vajkhoz. E származtatással megmagyarázható a Hunyadi család gyors felemelkedése, Hunyadi János példátlan karrierje.
Bonfini, a király olasz krónikása, a Hollós címer alapján, Mátyás származását a római Corvinusokig vezeti vissza. Egy másik elképzelés szerint, Hunyadi János édesanyja a bizánci császári család tagja volt. Mátyás egyik levelében a török szultánt, II. Mehmedet rokonának, azaz egyazon vérből származónak nevezi. A királyi udvarba menekült Dzsem török trónkövetelőről azt mondja a pápai követnek, hogy rokona, mert a görög nagyanyja nővérének a fia. E szerint II. Murát és II. Mehmed szultán anyai ágon Mátyás rokonai.
Egy biztos: Hunyadi János Magyarország kormányzójaként, a magyar történelem egyik legnagyobb birtokkal és hadsereggel rendelkező, római katolikus főura volt. Fia, Mátyás, a Szilágyiak hadvezéreket adó családjából is származva, Szilágyi Erzsébet nevelésében, magyar anyanyelvű és műveltségű, márpedig az etnikai hovatartozás kérdése mindig a nyelvi és művelődési hatások függvénye.
A király származásának ilyen részletes elemzésére azért volt szükség, mert még a magyar történészek is gondolkodás nélkül elfogadják Mátyás havaselvi román származását, miközben egy szót sem szólnak a Szilágyi-ág hadvezéreiről, illetve a származással kapcsolatos más történeti forrásokról. Akarva nem akarva, lehetőséget teremtenek a nacionalista román történetírásnak arra, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara-t és Mátyásból Matei-t „faragjanak”. Nem véletlen a Mátyás-szoborcsoport talpazatán olvasható szöveg, mely szerint Mátyás a saját nemzete, „a román” ellen harcolt.
Mátyás moldvai hadjárata (1467)
E csatát azért kell bővebben bemutatni, mert akárcsak Mátyás származásával kapcsolatban, még a magyar történelmi kiadványokban is találunk olyant, amelyik Mátyás király vereségét emlegeti. Ennek történelmi gyökere csupán annyi, hogy az 1460-as években Mátyás-ellenes összeesküvésre került sor. Mivel a lázadók, az elégedetlenkedők hátterében, felbujtásában Moldva vajdája, István állt, így érthető módon igyekeztek a királyt befeketíteni.
Miután Mátyás király 1467-ben a királyi hadak élén felszámolta az erdélyi lázadást, elhatározta, hogy megbünteti a török hűbéres és lengyelbarát Nagy Istvánt is. Bár késő ősz volt, Mátyás elrendelte a hadjárat megindítását. A király hadereje 12 ezer főnyi elit hadtestből állt és ennek vezetésére több tapasztalt hadvezért állított. A kor jeles, csatákban edzett hadvezérei: Giskra János, Magyar Balázs és Kinizsi Pál irányítják a sereget. A Szebenből kiinduló haderő 1467. november 2-án Segesváron pihent meg, majd november 6-án Erdővidék központját érintve a barcasági Földvár irányába haladt. November közepe táján átkeltek az Ojtozi-szoroson. A tehetséges moldvai vajda azonban időben értesült Mátyás hadi készülődéseiről és segítséget kért IV. Kázmér lengyel királytól. Bevágatta és eltorlaszoltatta a Keleti-Kárpátok szorosait. Ezek az intézkedések azonban nem tudták meggátolni a magyar király hadának az előrenyomulását, mert a magyar csapatok elhamvasztották a fatorlaszokat és szétverték a lengyel lovas alakulatokat. Mivel István vajda seregei csupán könnyűfegyverzetű lovasokból és gyalogosokból álltak, ezért nem merte vállalni a csatát egy olyan magyar hadsereggel szemben, amely kitűnően fel volt szerelve és kiképezve, amelyben a lovasság nagy része páncélos vagy félnehéz felszerelésű volt. Ebben az előnytelen katonai helyzetben a moldvai haditaktika csak a cselvetés, a portyázás és a felperzselt föld stratégiája lehetett.
2010. máj. 7.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 6-I SZÁMÁBÓL
Mátyás serege az Ojtozi-szoroson kelt át, már november 19-én elfoglalta Tatrosvásárhelyt, vagy Tatáros mezővárost (Tîrgu Trotuş), november 26-án Bákót (Bacău), majd a Szeret folyó völgyében haladt előre Szucsáva (Suceava) főváros felé. November 29-én már a jól megerősített Románvásárhelyt foglalták el. Itt került sor az első hosszabb pihenőre. Ez idő alatt István vajda több tárgyalást kezdeményezett, de a király és a tanácsadói nem hittek a vajda szóbeli ígérgetéseinek. A magyar királyi had – december 6-án – ellenállás nélkül folytatta útját. December 13-án sor került Moldvabánya megszállására. E római katolikus püspöki székhellyel büszkélkedő városkában, amelynek katedrálisát még 1410-ben építették, vert szállást a király. A főemberek, az udvari bandérium és a főtisztek katonai kíséretei kaptak helyet a város központjában, míg a hadsereg a városon kívül táborozott, mert nem tartottak semmilyen meglepetésszerű támadástól. Ez érthető volt, mert a vajda követei itt is felkeresték a királyt, de a megegyezésre ekkor sem kerülhetett sor, mert a követségnek nem ez volt a feladata, hanem a kémkedés, a királyi sereg stratégiai helyzetének a megfigyelése, valamint a közelgő moldvai orvtámadás gyanújának az elterelése. Ez bevált, a király és főemberei, valamint az egész magyar sereg békésen készült vacsorázni és lepihenni, nem gondoskodtak még őrségállításról sem, miközben a vajdai sereg óvatosan körülvette a várost, úgy, hogy a tábori poggyászt és a lovakat, a szekereket a közeli Somuz és Moldva folyók erdeiben hagyta. Lévén, hogy a városközpontot szászok és magyarok lakták, a támadók számára nem okozhatott különösebb gondot a város felgyújtása. Egyszerre több oldalról kezdtek hozzá a gyújtogatáshoz. Amikor Mátyás értesült a támadásról, akkor már nem lehetett alaposan megszervezni a védelmet, nem lehetett sánccal, szekérvárral körülvenni a szétszórt táborozókat, és egységes irányítás alá helyezni a sereget. A piactér és a város központjának védelmét maga a király irányította. Hamarosan két nyíllövés és egy dárdaszúrás éri, vérzik, de nem teszi le a fegyvert. Körülötte mindössze 200 veterán zsoldos, a királyi bandérium és a főemberek tömörülnek. A védelemben kitűnt a máramarosiak egy csoportja. Később az egyik vitézt köznemesi birtokkal jutalmazták.
Csak négy órás küzdelemben sikerült legyőzni az orvul támadókat. István is fogságba esett, de az egyik erdélyi hadnagy futni engedte az őrizetére bízott vajdát. A szemtanú, Janus Pannonius leírása szerént a moldvabányai csatában 11 ezer moldvai és 4 ezer magyar vesztette életét. E csatát kétség kívül Mátyás király nyerte meg. Győzött, de sebesülései, a tél gyors érkezése miatt, távol az utánpótlás lehetőségétől, kénytelen volt hazaindulni. Seregének háromnapi pihenőt engedélyezett, majd december 16-án elrendelte a hazatérést. Erdélyben a Gyergyó–Brassó vonalon haladt a nagy barcasági szász városba, ahol lehetőség nyílt a sebesültek ápolására.
A győzelem jelképeit, aranyozott hadilobogókat, a moldvai jelvényeket, a fegyvereket a budavári Boldogasszony templomban helyezték el. Az új hadjáratra, a Moldva-ellenes háborúra már nem került sor, mert István vajda követei a magyar királyi székhelyen vazallusi esküt tettek, elfogadták Mátyást hűbéruruknak.
E történelmi tények alapján, az olvasót nem kell meggyőzni arról, hogy a moldvabányai nagy moldvai győzelem, mennyire tekinthető „román” győzelemnek, mennyire jogos a Mátyás király szobrának talpazatán éktelenkedő tábla, illetve, hogy milyen szintű a történelemhamisítás. Mindazok, akik sérelmezik a szoborcsoporton elhelyezett, a legyőzött Moldvát jelképező zászlót, azok tehát megnyugodhatnak. 1940-ben, amikor Észak-Erdélyt visszaadták Magyarországnak, akkor természetesen nemcsak az etruszk (római?) farkast távolították el, de a hazug propagandaszöveget is, visszaállítva Fadrusz szoborcsoportjának eredeti állapotát. Pár év múlva, 1945-ben, amikor a szovjet hadsereg megszállta Kolozsvárt, a városvezetés a magyar Mátyás király felirat helyébe a latin nyelvű Mathias rex-et helyeztette. 1992. december elsején, Gheorghe Funar magyarellenes kolozsvári polgármester, a Mathias rex felirat alá feltétette az 1932-es táblát. Így adódik az a helyzet, hogy a fiatal nemzedék, e tábla felirata alapján, immár 18 éve ismét olvashat a saját, azaz a román nemzete ellen támadó Mateiről.
Most, amikor Kolozsváron véget ért a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Mátyás napi rendezvénysorozat, amikor a magyar és a román kormány közös költségén, néhány hónap múlva befejeződik e szoborcsoport restaurálása, csak remélni merjük, hogy a táblára felkerül Mátyás király és vezéreinek neve. Természetesen nem Matei Corvin, Paul Chinezu, Ştefan Báthory, Ştefan Szapolyai, hanem édesanyjuk ékes magyar nyelvén: Hunyadi Mátyás, Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Szapolyai István és Báthory István. (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész
Szabadság (Kolozsvár)

2010. május 8.

Tőkés: hogyan folytatjuk a 20 évvel ezelőtt elkezdett rendszerváltozást?
A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány gyűléstermében ma 17 órától tartott Nemzetpolitikai rendszerváltozás, avagy a négyharmados többség című előadáson Tőkés László EMNT-elnök központi kérdésként említette a 20 évvel ezelőtt bekövetkezett rendszerváltozás folytatását. - 1998-ban az Orbán-kormány emelkedést, biztosítást jelentett, akárcsak ma. Akkor is, akárcsak most, nagy élmény a magyarországi változás. Lényegében a 20 év az újrakezdések, a kitartás, az állhatatosság időszaka volt. Az Erdélyi Magyar Ifjak ügyes politizálást folytat, és az egyik záloga a folytatásnak – jegyezte meg Tőkés.
A rendszerváltozást az Európai Parlamenti képviselő a bibliai 40 éves pusztai vándorláshoz is hasonlította. – Jelenleg a folyamat második felénél tartunk, remélhetőleg, minden gyorsabban zajlik majd – egészítette ki gondolatát a politikus.
Tőkés bírálta, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) nem működik. – Tavaly áprilisban aláírtuk a dokumentumot, kezet fogtunk a kamerák előtt, de nem mindenki tartja magára érvényesnek az iratban foglaltakat. Az RMDSZ egyes képviselői beágyazták magukat a PSD, PNL és a PD-L üzleti szférájába, s úgy tűnik, képtelenek szabadulni a vonzáskörből – mondta.
Nemzeti uniót az Európai Unióban – volt Tőkés egy másik gondolata. – Ha nem tudunk összefogni, akkor végkép semmi esélyünk, mondta utalva az összefogás jeles példájára: az Európai Parlament elfogadta a ciántechnológiának a bányászatban történő betiltására vonatkozó, Tőkés László és Áder János által kezdeményezett határozat-tervezetet. – Egyesek román-magyar ellentétként próbálták beállítani az ügyet, s ezáltal hitelteleníteni akarták a tervezetünket – fogalmazott Tőkés.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)

2010. május 10.

Majális, Tőkés László és a nemzetpolitikai rendszerváltozás – Tőkés: európai összefogás eredménye a cianidos bányászat elutasítása
Közvetlen hangulatú, barátságos majálist szervezett szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány kolozsvári székhelyének udvarán, ahol a rendezvényre kíváncsiak kötetlenül ismerkedhettek, beszélgethettek a szervezet vezetőivel és más rangos tisztségviselőkkel, de bőségesen fogyaszthattak az ízletes bográcsgulyásból is. A majálist követően politikai beszélgetésre is sor került Tőkés László EP-képviselő, EMNT elnök és Mátis Jenő politológus között, Nemzetpolitikai rendszerváltozás, avagy a négyharmados többség címmel, amelyen az EP-képviselő értékelte és bírálta az elmúlt húsz év politikai folyamatait, eredményeit. A majálist megelőzően Tőkés László sajtótájékoztatón ismertette a cianidos bányászati technológiák alkalmazásának tilalmára vonatkozó EP-állásfoglalással kapcsolatos nézeteit. Elmondta, hogy számára elégtétel az egyéves folyamat utáni lehengerlő siker, ami európai összefogás eredménye.
Baráti, közvetlen hangulatban zajlott szombaton délután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány udvarán szervezett majális. Igaz ugyan, hogy a civilpolitikai szervezet vezetője, Tőkés László nem tudta megkóstolni Kiss Budai Tibor gulyását, de a résztvevők – többek között Szilágyi Mátyás jelenlegi, és Cseh Áron volt kolozsvári magyar főkonzul, továbbá az EMNT különböző szintű képviselői értékelték a Spritz Café tulajdonosa készítette ízletes falatokat.
A majálist követően az alapítvány gyűléstermében került sor a Nemzetpolitikai rendszerváltozás, avagy a négyharmados többség című előadásra, amelyen Mátis Jenő politológus Tőkés Lászlóval beszélgetett.
– Az itt jelen lévő Ilona lányom egykorú a rendszerváltozással, és nemrég vele egykorú, európai fiatalokkal értekezett az európai realitásokról. Érdekes őt példaként említenem, ugyanis mérni lehet vele is a rendszerváltozást – fogalmazott az EMNT elnöke, kifejezve ugyanakkor sajnálkozását, hogy az általuk kiharcolt és létrehozott egyházi iskolában is szembesült a rendszerváltás hiányával a központosított tanügyi rendszer okán.
Tőkés László központi kérdésként említette a húsz évvel ezelőtt bekövetkezett rendszerváltozás folytatását. Szerinte az Orbán-kormány ma is emelkedést, biztosítást jelent, akárcsak 1998-ban, és akkor is, most is nagy élmény a magyarországi változás. Lényegében a 20 év az újrakezdések, a kitartás, az állhatatosság időszaka volt. Tőkés megjegyezte, hogy az Erdélyi Magyar Ifjak ügyesen politizál, és az egyik záloga a folytatásnak. A rendszerváltozást a képviselő a bibliai 40 éves pusztai vándorláshoz is hasonlította, szerinte a folyamat második felénél tartunk, remélve, hogy minden gyorsabban zajlik majd. Tőkés bírálta az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) működésképtelenségét. – Tavaly áprilisban aláírtuk a dokumentumot, kezet fogtunk a kamerák előtt, de nem mindenki tartja magára érvényesnek az iratban foglaltakat. Az RMDSZ egyes képviselői beágyazták magukat a PSD, PNL és PD-L üzleti szférájába, s úgy tűnik, képtelenek szabadulni a vonzáskörből – mondta.
Verespatak miatti RMDSZ-tudathasadás
A majális előtt sajtótájékoztatón ismertette Tőkés László EP-képviselő a cianidos bányászati technológiák alkalmazásának tilalmára vonatkozó EP-állásfoglalással kapcsolatos nézeteit. Mint ismeretes, május 5-én az Európai Parlament plénuma 488 igen, 48 nem és 57 tartózkodó szavazattal elfogadta az Áder János és Tőkés László képviselők, majd mások által is kezdeményezett európai néppárti beadványt, amelynek nyomán az Európai Bizottság elhatározhatja a tömegmérgező bányászati eljárás betiltását.
Tőkés László elégtételnek nevezte az egyéves folyamat utáni lehengerlő sikert, ami európai összefogás eredménye. Csernobil, a tiszai ciánkatasztrófa, újabban pedig a Mexikói-öbölben kialakult tragikus helyzet emlékeztet a környezetvédelem jelentőségére. Sajnálta, hogy a szavazást megelőző napokban Brüsszelben valóságos „bányászjárás” zajlott, a Roşia Montana Gold Corporation által felbújtatott verespataki emberekből álló küldöttség lobbizott, eredménytelenül, a tilalmi tervezet ellen. Anakronisztikusnak nevezte, hogy a PSD szinte teljesen támogatta a beadványt, a PDL ellenezte annak ellenére, hogy az Európai Néppárt tagja. Az RMDSZ pedig szkizofrén állapotba került: Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők Brüsszelben igennel szavaztak, de a Verespatak ügyében érintett Borbély László és Kelemen Hunor miniszterek a PD-L csapdájába kerülve mára hajlandók beadni a derekukat, bár két hónappal ezelőtt még határozottan kiálltak az ügy érdekében. Ebben a kérdésben elvi és nem konjunkturális politizálásra van szükség: tiltsák be a cián használatát!
Szégyenletesnek nevezte, hogy az aranyat kitermelni igyekvő cég nacionalistákként, szélsőségesekként tüntette fel az ellene fordulókat. Az áldozatokká vált verespataki lakosoknak alternatív megélhetési forrásokat kellene nyújtani (turizmus, famegmunkálás, állattenyésztés, keskeny nyomtávú vasút kihasználása stb.), és EU-s támogatást biztosítani. Világviszonylatban általános, hogy a kitermelők milliókat költenek lobbizásra, helyi polgármesterek megvásárlására ahelyett hogy azt a pénzt kutatásra, alternatív módszerek kidolgozására fektetnék be. Tőkés reméli, hogy az Európai Bizottság gyorsan és pozitívan dönt ebben a közös kérdésben, és a hazai hatalom 2011-ig nem ad ki semmilyen ciántechnológiára vonatkozó működési engedélyt.
K. O., Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

2010. június 30.

A százhuszonöt éves EMKE
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület - rövidítve EMKE - 1885. április 12-én alakult Kolozsvár központtal az egykori alapszabálya szerint: „a hazafiság fejlesztése, az erdélyi magyarság közművelődési és közgazdasági megerősítése" céljából. Az első világháború előtti Magyarország legnagyobb közművelődési egyesületének emlékét - mely 1991-ben új életre kelt - idézzük fel a 125 éves évforduló alkalmával.
Az 1867-es kiegyezést követően a magyar állam nem tudta felvállalni az erdélyi magyar művelődés terjesztésére és az oktatásra vonatkozó valamennyi feladatot. Az erdélyi peremvidékeken a magyarság helyzete egyre nehezebbé vált, az alacsony műveltségi szinthez társult a német vidékeken kisebb­ségbe került magyarság beolvasztása, az asszimiláció. A nemzetiségek az új eszmék - a germanizmus, dákoromanizmus - hatására szervezkedni kezdtek, egyesületekbe tömörültek: 1840-ben megalakult a szász Erdélyi Országismereti Egyesület (a Verein für Siebenbürgische Landeskunde), 1861-ben az Erdélyi Román Irodalmi és Népművelődési Társaság, az ASTRA (Asociatiunea Transilvana pentru Literatura Romana si Cultura Poparului Roman). Szükség volt tehát a magyarság önuddatának erősítésére is.
Az EMKE előzménye az a hunyadmegyei mozgalom volt, amely az ottani végveszélybe jutott magyarságot próbálta megmenteni a beolvadástól. Ennek élén Kún Kocsárd gróf (1803—1895), az EMKE későbbi nagy mecénása állt. Ezt követően megindult az egész országra kiterjedő EMKE-szervezés, aminek eredményeképpen 1885 tavaszán megalakult a 21 fiókintézettel és 17 000 taggal rendelkező intézmény. Az indulás éveinek vezető alakjai Sándor József későbbi elnök, Kún Kocsárd gróf, Kún Géza gróf, Bethlen Gábor gróf az első elnök, Bartha Miklós az Ellenzék című napilap alapítója, alelnök, dr. Felméri Lajos egyetemi tanár, Szász Domokos erdélyi református püspök, Ferencz József unitárius püspök, Béldi Ákos gróf, Haller Károly, Kolozsvár polgármestere voltak. A legnagyobb feltűnést Kossuth Lajosnak Turinból küldött, a szervezkedést helyeslő távirata keltett, ő egyben 100 forinttal alapító tagul jelentkezett. Táviratának szavai a következőkről szóltak: „Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit. Erdély jobbkeze hazánknak, minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bújtogatást, fenntartani a magyarságot, visszaszerezni az elvesztett tért, fejleszteni a közművelődést - oly önvédelem, melyet minden magyarnak támogatni kell. "
Az EMKE történetének legdinamikusabb szakasza - az aranykor - az első évtizedre esett. Az évenkénti közgyűléseket más és más városban tartották, s az esemény minden alkalommal az illető megye ünnepévé vált. 1886-ban Kolozsváron az Iparos-egylet palotájában gazdasági kiállítást rendeztek, amelyen több mint száz cég állította ki termékeit, 1888-ban a fővárosi Operaházban EMKE-bált rendeztek, amelyen megjelent a trónörökös főherceg feleségével. Ez nagy országos szenzáció volt, ami jelezte, hogy a legmagasabb körök is tudomásul vették, elismerték az EMKE létezését.
A magyar társadalom az EMKE-t jelentős alapítványokkal támogatta: Kun Kocsárd gróf algyógyi (Hunyad vm.) kastélyát és 1800 holdas felszerelt birtokát 221.557 forint értékben adományozta az egyesületnek földműves iskola létesítésére (1889), Mohay Károlyné magyarkályáni birtokát 100.000 korona értékben ajánlta fel (1899), Miksa Zsuzsanna Nagyenyeden 160.000 koronát hagyott a kijelölt célok megvalósítására (1904). A legnagyobb alapítványokat számos kisebb adomány követte.
1891-ben az EMKE védnöksége alatt fiókegyesületként létrejött a honismeretet és természetjárást pártoló Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), Kolozsváron felépült a kétemeletes, eklektikus EMKE-irodaház, amelynek homlokzatára az alapítás évét és a fiókokkal rendelkező vármegyék és városok címereit faragták, és kiadták az egyesület talán legsikeresebb kiadványát, a Sándor József szerkesztette EMKE úti-kalauz Magyarország erdélyi részében.
A 1892. évi közgyűlést a budapesti Vigadóban rendezték. A színhelyet és a dátumot az magyarázza, hogy ekkor ünnepelték Ferenc József megkoronázásának negyedszázados évfordulóját. A társadalmi egyesületek nevében az EMKE vezetősége üdvözölte az uralkodót, a közgyűlésen részt vett Tisza Kálmán, Apponyi Albert és a koszorús költő, Jókai Mór, a díszelőadáson fellépett Blaha Lujza is.
A következő időszak legjelentősebb eseménye az 1896 őszén Budapesten tartott EMKE rendezte millenniumi kongresszus és kiállítás volt, amelyen 34 egyesület és 7 irodalmi társaság vett részt, köztük a legnagyobb és leggazdagabb az erdélyi egyesület három millió korona vagyonával kiemelkedett.
Az EMKE aranykorát az egyesület negyedszázados fennállásának megünneplése zárta le. 1911 őszén Kolozsváron tartott ünnepségen részt vett Jósika Samu, a főrendiház elnöke, Berzeviczy Albert, az alsóház elnöke, Apponyi Albert, Rákosi Jenő s még számos nobilitás. A Nemzeti Színház díszelőadásán Hettyey Aranka Rákosi Jenő Prológját szavalta, majd az együttes Herczeg Ferenc Déryné ifi-asszony című három felvonásos színművét mutatta be.
Az évfordulót azonban nem a múló hatású ünnepség tette emlékezetessé, hanem az ennek kapcsán Sándor József összeállításában megjelent két díszkötet: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. Sándor József beszámolt, hogy az EMKE közművelődési és közgazdasági célra összesen 10 millió koronát fordított, a gyámolító, perselyes és adományozó tagok százezrein kívül 20.000 örökös, alapító és rendes tagot szervezett. Büszkén felsorolta megvalósításaikat: a 163 népiskolát (az első világháborúig 268-at), 77 kisdedóvót, az algyógyi földművesiskolát, mely az országban a legnagyobb volt, 214 nép- és 24 katonai könyvtárat, 153 daloskört, 431 községben 12 ezer írástudatlant oktatott, 500 néptanítót jutalmazott, 118 községi lelkészt segélyezett, 80 honismertető, európai nyelveken is megjelenő kiadványa a magyarság védelmét is ellátta az igazságtalan támadásokkal szemben. Gazdasági téren Erdélyben elsőként az EMKE szervezett ipari, fogyasztási és hitelszövetkezeteket.
A jubileummal lezárult korszak végén megállapítható volt, hogy az EMKE elérte azt a célt, amit alapításakor kitűzött: amennyire lehetett megerősítette a szórványban élő magyarságot, lelassította az asszimilálódást. Fontos eredménynek tekinthető, hogy sikerült az erdélyi magyarság helyzetére a magyar közvéleményt, a kormányszerveket is figyelmeztetni, s az 1890-es évek végére, különösen Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején az EMKE célkitűzései a kormánypolitika szintjére emelkedtek.
Az első világháborút követő közhatalom változás rendkívül tragikusan érintette az erdélyi magyarságot és természetesen az EMKE-t is. A támadások egymást érték: barbár kezek feldúlták az algyógyi földművesiskolát, megszentségtelenítették Kún Kocsárd sírját, az egyesület népiskoláinak, kisdedóvóinak jelentős részét lefoglalták, a népkönyvtárak többségét szétszórták, a dalosköröket feloszlatták. Az EMKE ez idő alatt az ostromállapot tilalma miatt nem tudott fellépni a törvénytelenségek ellen, nem szervezkedhetett, védekezhetett. A román sajtóban sorozatban jelentek meg az EMKE-t támadó írások, amelyek azzal vádolták az egyesületet, hogy csak színleg hirdetett kulturális célt, titkolt terve a románság magyarosítása volt, és Budapesttel összeköttetésben anarchikus akciókat készült szervezni. 1921. január 13-án a Bukaresti Hírlap közölte Jászi Oszkár támadó cikkét, mely szerint az EMKE „a grófok s egyéb deklamáló naplopók bankettező, hurázó, a faji gyűlölséget szító, dús szinekúrákat (munkával nem járó) nyújtó tápintézete."
A változások utáni első közgyűlést 1921. július 3-án, Kolozsváron tartották, amelyre Sándor József főtitkár az EMKE életéről rövid összefoglaló jelentést állított össze. Adatai megdöbbentőek, felsorolja mindazokat az atrocitásokat, veszteségeket, amelyek az egyesületet és intézményeit, birtokait érték, később kiderült, hogy az EMKE vagyonának nagy része elveszett. Furcsa módon a külföldön élő Béldi Ákos grófot - az előbbi időszak vezetőjét - meghagyták az elnöki székben, az alelnökök között találjuk Benedek Eleket, Szabolcska Mihályt, Sárkány Lajost, az örökös főtitkár Sándor József maradt. A hatalom által igényelt módosított alapszabályzatot eljuttatták az illetékes román szervekhez, majd megkezdődött a 17 évig tartó szélmalomharc annak jóváhagyásáért. A hatóságok különböző jogi kifogásokkal rendre elutasították elfogadását. Pedig az EMKE többször is kijelentette: „Mi nem kérünk többet és mást a román társadalomtól és közhatalomtól, mint amennyit adott, és ahogyan viselkedett annak idején a magyar társadalom és magyar állam a román irodalmi és művelődési egyesülettel, az ASTRA-val szemben". Az évtizedes jogi huzavona nyílván az egyesület kifárasztását, elsorvadásának kivárását is célozta. Aztán 1935 elején, amikor már az egész EMKE elaludt, megszűntek vidéki szervezetei, a magyarság már napirendre tért elvesztése felett, a belügyminisztérium váratlanul elfogadta az ismételten módosított, többszörösen visszautasított alapszabályokat.
Sajnos az egyesületnek ekkora már a magyar közönséggel való kapcsolata annyira megszűnt, hogy az újraszervezést elölről kellett kezdeni és így is csak lassú lépésben történhetett. 1938 tavaszán aztán Romániában bevezették az ostromállapotot és minden pártot, egyesületet, csoportosulást feloszlattak, az EMKE két világháború közötti korszaka véget ért.
1940 augusztusában a második bécsi döntés határozata következtében Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, magyar lakói felszabadultak a kisebbségi sors alól. Az EMKE első nagy ünnepségét 1941. március 15-én, Kolozsváron tartotta. Hosszú évtizedek után először lehetett az egész város ünnepévé tenni március idusát: a Mátyás szobor előtt a Főtéren, majd a Diákház nagytermében Bartók és Kodály dalaival köszöntötték a résztvevők a szabadság napját. A tisztviselői kar megújítására is sor került: Béldi Kálmán elnök mellett Szathmáry Lajos alelnök vezeti a testületet, a Közművelődési Szakosztályt László Dezső országgyűlési képviselő, a Társadalmi Szakosztályt Kovrig Béla egyetemi tanár irányította. Az ünnepi hangulatot rontotta a pénztári jelentés, amelyből kiderült, hogy a bécsi döntéskor az egyesület vagyonának 90%-a Dél-Erdélyben (Romániában) maradt. Az anyagi alapokat az új vezetőség elsősorban tagtoborzással igyekezett megteremteni, de az erdélyi városok és megyék közül számosan kisebb-nagyobb támogatással siettek az egyesület segítségére. A Hangya-szövetkezet 25 ezer pengős alapítványt tett az EMKE javára.
Az EMKE megünnepelte 1941 őszén Széchenyi István, „a legnagyobb magyar" születésének 150. évfordulóját, 1942. március 15-ét, 1942 őszén pedig Kőrösi Csoma Sándor születésének 150. évfordulóját.
Az 1940-es évek legjelentősebb EMKE-akcióit az ún. „meseautó" kiszállásai jelentették, amelyek igazi életet tudtak vinni az egyesület tevékenységébe. 1942-ben a magyar kultuszminiszter az EMKE-nek ajándékozott egy akkoriban korszerű audiovizuális eszközökkel felszerelt autóbuszt, mely hónapokon keresztül járta Erdély kisebb-nagyobb falvait, magával vitt néhány írót-költőt, akik műveikből olvastak fel, s ugyanakkor megismerkedtek a falusi élettel, művelődési szintjével. Több meghívott honismertető előadást tartott, rendszerint lemezhallgatás és filmvetítés zárta a falu ünnepévé emelkedő EMKE-napokat.
A „meseautó" kiszállásait mindig Unghváry Sándor, a közművelődési titkár vezette, az írók elsősorban a Termés című folyóirat fiatal munkatársainak köréből kerültek ki. 1942 decemberében meglátogatták: Gyalu, Bonchida, Kötelend, Alsózsuk, Bánffyhunyad, Szászfenes stb. helyiségeit. A Termés munkatársain - Asztalos Istvánon, Bözödi Györgyön, Kiss Jenőn - kívül a kiszállások egy részén részt vett az erdélyi körúton lévő Veres Péter is. Bözödi György lelkesen összegzi élményeit: „Nem lehet eléggé méltányolni az EMKE-nek azt a lendületes munkáját, amit a népművelés érdekében megindított. A vetítőgéppel, filmekkel, villamos fejlesztő géppel és hangszóróba bekapcsolható nagy gramofonkészülékével és egész ládát kitevő néprajzi lemezekkel felszerelt szerelvénye szinte naponta útban van Kalotaszeg vagy Szolnok-Doboka irányában, és az EMKÉ-n kívül a népművelési munkába bekapcsolódtak a Termés írói, a Nemzeti Színház művészei is." A ,,meseautó" befejezésül rendszerint megajándékozta a helyi tagozatokat egy-egy százkötetes könyvtárral. A krónikások összesen 70 vidéki EMKE-napról tudósítottak.
A második világháború végén a front átvonulásai Kolozsvár újabb „felszabadulása" után alig két hónappal az idős Sándor József - a Magyar Népi Szövetséggel (MNSZ) egyetértésben - hozzálátott az EMKE átmentéséhez. A közgyűlés Sándor Józsefet régi-új elnöknek választotta, alelnökök Tavaszy Sándor teológiai tanár és Nagy István író lettek. A vezetőségben az „új rend"-et Balogh Edgár, Szabédi László, Jordáky Lajos képviselték.
Az EMKE ebben az időszakban könyvek kiadásával próbálta társadalmi súlyát növelni: Az Erdély szabadságharca 1848-49 a hivatalos iratok és hírlapok tükrében című kötetet Balogh Edgár és Bözödi György írta, megjelent Nagy István Özönvíz előtt című színműve és öt egyfelvonásos színdarab a műkedvelők számára.
1945 júniusában nagy veszteség érte az EMKÉ-t, elhunyt Sándor József elnök. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb személyiségét a kolozsvári Farkas utcai templomból nagy egyházi pompával temették, a magyar értelmiség szinte teljes létszámban kivonult, a beszédet Vásárhelyi János református püspök mondta, a házsongárdi sírnál Tavaszy Sándor és Balogh Edgár búcsúzott. Sándor József halálával az EMKE önálló személyisége is nagyrészt megszűnt, szerepét a MNSZ Közművelődési Bizottsága vette át.
1947 nyarán nyílt támadás indult az erdélyi magyar intézmények ellen, a Világosság című lapban Tamás Gáspár és Balogh Edgár kezdte a számonkérést. A legkeményebb vádakat az Igazság fogalmazta meg, azt bizonygatta, hogy az EMKE fő célja a „grófi nagybirtok" megmentése volt, a feudális Magyarországot képviselte. Az EMKÉ-nek nincs helye a demokratikus Romániában, zárult a megrendelt aláíratlan cikk. Ezekben a napokban már kibontakozott a kolozsvári törvényszéken Unghváry Sándor koncepciós pere, amelyben az EMKE közművelődési titkárát a „reakciós budapesti fasiszta kormány" részére történő kémkedéssel vádolták. Ezzel az EMKE megszűntnek volt tekinthető. Megjegyezzük, hogy az EMKE irattárát 1992-ben (!) Bukarestbe szállították, jelenleg nem kutatható.
A kommunista diktatúra az EMKE-t negyvenhárom esztendeig „búvópataklétre" kényszerítette. Ennek a nemzedéknyi időszaknak az eseményei azonban bizonyítják, hogy az erdélyi magyarságban végig élt a közművelődés vágya és igénye, s még a saját szervezeti kereteket nélkülöző években, tőle teljesen idegen formákba kényszerítetten is, kifejezést tudott adni ennek a vágyának és igényének.
Az 1989 decemberében történt fordulat teremtette új helyzetben az erdélyi magyarság nem csak politikai érdekképviseleti szervezetét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget hozta létre, hanem 1991. április 20-án a brassói közgyűlésen újraalakította 200 küldött szavazatával az EMKE-t is. Az alapító tagok az erdélyi művelődés kiemelkedő személyiségei, Dávid Gyula, Kötő József és Laskay Sándor voltak. 1995-ben már Románia 119 városában és falujában 403 egyesülete és közművelődési alapítványa működött, talán nem érdektelen ideiktatni a legfontosabbakat: az aradi Kölcsey Egyesületet, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Egyesületet, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesületet, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Egyesületet stb.
1992-től évente ünnepélyes külsőségek között adták át az EMKE-díjakat és diplomákat - Kemény János-díjat, Kun Kocsárd-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Szentgyörgyi István-díjat stb. - azoknak a személyeknek, akik művészetükkel és munkájukkal maradandót alkottak az erdélyi magyar közművelődés terén.
Sajnos, az anyagi gondok korlátok közé kényszerítik az EMKE tevékenységét, az 1948-ban államosított székházakat, könyvtárakat, a működést támogató birtokokat az 1989 utáni román törvénykezés nem juttatta vissza jogos tulajdonosának. Az erdélyi magyarság tehát arra kényszerült, hogy alapítványi forrásokból, hazai és határokon túli támogatásból, egyének áldozatkészségéből teremtse meg a közművelődési munka lehetőségét. Így születtek Kolozsváron az EMKE Mikó Imre Könyvtára és Heltai Gáspár Alapítványi Központ, Györkös Mányi Albert EMKE műteremlakás, zilahi, szilágysomlyói EMKE-házak, csernakeresztúri Magyar Tájház.
2008-ban az EMKE elnöksége úgy határozott, hogy az 1885. évi alapítás emlékére április 12-ét az Erdélyi Magyar Közművelődés Napjává nyilvánítja, amely alkalommal minden esztendőben országos ünnepséget rendez. Ezeknek az ünnepségeknek a fő célja a magyar identitás, az erdélyiség és az egyetemes kulturális értékek megőrzése. Az erdélyi magyarság munkájában pedig csak akkor lehet eredményes, ha szellemiségét az EMKE régi jelszava hatja át: „Ki a köznek él, annak élni érdemes!"
Sebestyén Kálmán
Honismeret, 2010/3, XXXVIII évf.
Irodalom: Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. I—II. Kolozsvár 1911. - Unghváry Sándor (szerk.): EMKE naptár, 1943. Kolozsvár - Dávid Gyula-Nagy Pál (szerk.): EMKE 1885-1995. Kolozsvár 1995. - Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. Bukarest 1981.
emke.ro/sajtóvisszhang

2010. augusztus 19.

Szent István-napi ünnep Erdélyben
Néptánctalálkozóval, búcsúval, színes programokkal készülnek Erdély-szerte Szent István napjára.
Spanyolországi baszk és mexikói táncos csoportok jelenléte jelenti az újdonságot a Kolozsváron ma kezdődő 12. Szent István-napi Néptánctalálkozó programjában. A fesztivál hat napja alatt kilenc ország mintegy 360 hagyományőrző fiatalja fog fellépni.
Kultúrák találkoznak
„Azt hiszem, minden eddiginél népesebb és színesebb találkozónak nézünk elébe. A rendezvényünknek értelemszerűen lesz kötődési pontja a Kolozsvári Magyar Napokkal, viszont a néptánctalálkozó zömében különálló rendezvénynek számít” – nyilatkozta lapunknak Pillich Balázs. A néptánctalálkozó egyik szervezőjétől azt is megtudtuk, hogy Kolozsváron kívül összesen hat partnertelepülésen lesz jelen a népviseletbe öltözött forgatag, többek közt Bánffyhunyadon, Bonchidán és Magyarfenesen.
A szervezők úgy látják, hogy a fesztivál Erdélyben egyre fontosabb identitásmegőrző és kisközösségi önszerveződést gerjesztő szerepet játszik és az erdélyi magyar közösség nemzetközi kapcsolatépítésének elvitathatatlan tényezőjévé vált. Ugyanakkor – a fokozódó érdeklődésből ítélve – ma már az egyik legrangosabb Kárpát-medencei Szent István-napi rendezvénnyé fejlődött, s az európai kisebbségi és regionális kultúrák számon tartott találkozóhelyévé vált.
A szervezők, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, valamint a Szarkaláb Néptáncegyüttes, idén is számos érdeklődőre számítanak az augusztus 19-e és 23-a között zajló eseményre.
Először Székelyudvarhelyen
Idén első ízben Székelyudvarhelyen is megünneplik Szent István napját, pontosabban napokat, hisz a Polgármesteri Hivatal három naposra tervezi a rendezvényt. Bunta Levente Székelyudvarhely polgármestere elmondta, Udvarhely tisztelegni kíván államalapító Szent István királyunk előtt, és egy visszafogott költségvetésű, de annál színesebb programot állítottak össze, koncertekkel, sportrendezvényekkel, előadásokkal. – Büszkék vagyunk magyarságunkra, városunkra és Szent István királyra, aki előtt így tiszteleg Udvarhely is, összegzett a polgármester.
Az ünnepség augusztus 20-a és 22-e között lesz megtartva és fő helyszíne a Kossuth Lajos utca lesz, amelyet erre az időszakra lezárnak. Pénteken, azaz holnap délutántól az abásfalvi cigányzenekart, a Keleti Szél Szabadcsapatot, a gyergyószentmiklósi Step Dance táncegyüttest és több néptánccsoportot lehet megtekinteni, meghallgatni és ugyancsak pénteken halad át a városon a Korszakváltó Határon-túra 2010 elnevezésű, mintegy 100 tagot számláló kerékpáros menet. A napot tűzijáték koronázza meg.
Búcsús ünnepet ülnek
A Székelyudvarhelytől néhány kilométerre fekvő Székelyszentkirály nevű településen szintén ünnepelnek a hétvégén, vasárnap a falu Szent István nevet viselő templomának búcsús ünnepét ülik.
Bálint Elemér Imre polgármestertől megtudtuk, hogy ezúttal csak kimondottan a búcsúra koncentrálnak, hisz éppen a múlt hétvégén adott otthont a település a 14. Szentkirályok Találkozójának, amelyen tizenkilenc Kárpát-medencei névtestvér képviseltette magát, mintegy 850 vendéggel. Ennek ellenére mégis lesz egy kiemelkedő esemény a búcsú estéjén, a falubeli fiatalok előadással készülnek, a naphoz illően, István a király címmel, tudatta a polgármester.
Senki nem fog unatkozni
Testvértelepülési találkozóval egybekötött falunapokkal ünnepeli az államalapító király napját Csíkszentkirály lakossága. „A Csíkszentkirályi Falunapokat tizedszer szervezzük meg, testvértelepüléseinkkel pedig másodjára ünnepelünk” – tájékoztatta lapunkat Székely Ernő polgármester, aki hozzátette, utóbbi költségeit az Európa a polgárokért program keretén belül megnyert összegből fedezik.
A falunapokra tervezett programot böngészve, bizonyára sem a vendégek, sem pedig a falu lakói nem fognak unatkozni, a három napos rendezvénysorozat ugyanis igencsak bőséges és színes. Minden korosztályra gondoltak a szervezők, a gyermekprogramokon kívül a kulturális eseményektől kezdve, a főzőversenyen és az utcabálon keresztül a felújított római katolikus templom megáldásáig sok minden történik majd, vasárnap pedig szintén búcsú lesz Csíkszentkirályon.
Baloga-Tamás Erika, Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. augusztus 21.

Kilenc ország kultúrája találkozott
Hajnali mulatozásba torkollott a kilenc országot képviselő, mintegy 380 hagyományőrző fiatal részvételével megrendezett kolozsvári Szent István-napi Néptánctalálkozó tizenkettedik kiírásának első napja. A Magyar est és táncház elnevezésű csütörtöki eseményen a tizenhárom vendég néptáncegyüttes gasztronómiai és folklórkultúrájába kóstolhattak bele az érdeklődők a Diákművelődési Házban.
Egymás kultúrájának és sajátosságainak a megismerésével vette kezdetét csütörtökön a már rendhagyó, idén a Kolozsvári Magyar Napok keretében megrendezett Szent István-napi Néptánctalálkozó. Az eseményen többek között mexikói rizzsel, olaszosan elkészített tésztával, a hazai különlegességek közül pedig töltött káposztával és túros puliszkával csillapíthatták étvágyukat a meghívott tánccsoportok és a helybéliek is. A menüből nem hiányoztak a különböző italkülönlegességek sem, nagy keletje volt többek között a lengyel vodkának és a magyarországi boroknak.
Az evés-ivást az együttesek néptáncbemutatója követte: az érdeklődők mintegy két órán keresztül csodálhatták – többek között – a Kolozsváron nem mindennap megtekinthető baszk, görög, olasz és mexikói táncokat. Minden együttesnek saját zenekara biztosította a talpalávalót. A táncház palatkai tánccal zárult, a nótázás és a mulatozás pedig hajnalig folytatódott a társszervező Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székhelyén. Lengyelországot a lódzi Zespol Piesni I Tanca, Mexikót a Mexico Vivo, Szardíniát a Sa Jara Tuili, a baszk kisebbséget az Ikusgarri Danza Taldea, Görögországot az Association of citizens of Ilioupoli, a horvátországi magyar kisebbséget a Tragacs, a vajdasági magyar kisebbséget pedig a Csűrdöngölő és a Maroknyi együttesek képviselték. Magyarországról a méhkeréki Nyisztor György, a sváb származású táncosokat felvonultató Józsa Gergely és a Rába-vidéki Rába néptánccsoportok érkeztek. Erdélyből a társszervező Szarkalábon kívül további három kolozsvári együttes, a Zurboló, a Bogáncs és a Dor Transilvan, valamint a székelyföldi Bojzás vesz részt a néptánc találkozón
SALLAI ANDRÁS LORÁND. Szabadság (Kolozsvár)

2010. november 15.

Ünnepeltek a Bolyai téri unitáriusok
A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomot ezelőtt 80 évvel építették, a gyülekezet ünneplésére ez a kerek évforduló adott okot. A rendezvény 11-én, csütörtökön kezdődött a Marosvásárhelyi Filharmónia művészeinek ünnepi barokk hangversenyével. Szombaton délelőtt 10 órától a templomban előadás-sorozattal emlékeztek meg az 500 évvel ezelőtt született Dávid Ferenc egyházalapító püspökről és Heltai Gáspárról. Az ünnepségen Nagy László, a gyülekezet lelkésze, püspökhelyettes foglalta össze a marosvásárhelyi unitárius egyház történetét.
– Az unitárius köztudat az egyház megalakulását az 1568-as tordai országgyűléstől számítja. Az új vallás népszerűségnek örvend, ezért az erdélyi lakosság nagy része Dávid Ferencet követi. Az 1571-es országgyűlés után Marosvásárhely lakosságának java része unitárius, de János Zsigmond fejedelem halála után és az ezt követő századokban az unitáriusok kiszorulnak Marosvásárhelyről. Központjuk a XIX. század közepéig Marosszentkirályra tevődik át, itt volt templomuk és itt voltak birtokaik is. Ekkor ez az egyházközség is elnéptelenedik, a marosvásárhelyi viszont fejlődésnek indul. 1869-70- ben felépítik a kis templomot, az imolát a Szent Miklós és a Fazakas utcák sarkán, átellenben a Teleki Tékával, ekkor 160 unitárius volt a városban. A századforduló után új és nagyobb templom építését fontolgatták, Bernády idejében ki is jelölték a telket a jelenlegi városháza közelében, az ortodox templom helyén, azonban a háború és a "váltás" meghiúsították a tervet. 1929-ben a jelenlegi Bolyai téren kezdték el az építkezést, ekkor már 700 unitárius hívőt jegyeztek. A templomot 1930 júliusában adták át. Marosvásárhelyen jelenleg 4000 unitárius él, két – a Bolyai téri és a kövesdombi – virágzó unitárius egyházközségben – mondta Nagy László, aki bemutatta azt az emlékfüzetet, amelyet erre az alkalomra adtak ki.
Ebben a gyülekezet lelkésze így vall: – Régi templomunk építésének 140. évfordulóján, az új templom 80. születésnapján azt kérem Istentől, hogy gondviselő szeretetével őrködjön az épületek fölött és adjon öntudatos, ragaszkodó unitáriusokat, akik "kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel" mennek be.
Az ünnepségen több előadás hangzott el. Pál János lelkész-történész az unitárius egyház kialakulásáról és Dávid Ferencről értekezett, dr. Rüsz-Fogarasi Enikőegyetemi tanár Heltai Gáspárról, Tófalvi Zoltán az 1956 utáni magyarság "lefejezéséről" beszélt. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója a marosvásárhelyi templomokról, míg Weisz Szidónia, a Teleki Téka munkatársa Novák Józsefnek a tanácsteremben kiállított címereiről beszélt.
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)

2010. december 4.

Helyi történelmünk ismert és feltáratlan eseményeit egyaránt őrzi a levéltár
Flóra Ágnes szerint a levéltárosnak elsősorban a kutatót és kutatást kell segítenie
Az állami levéltár idén ősszel új székhelyhez jutott Kolozsváron: a volt Herbák János (Clujana) cipőgyár volt igazgatósági épületében. Az avató ünnepségen ismerkedtem meg Flóra Ágnes történésszel, levéltárossal, az intézet magyar munkatársával, aki a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem-filozófia karán szerzett történész–művészettörténész diplomát 2002-ben, majd ezt követően a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) Medievisztika szakán folytatott magiszteri tanulmányokat. Ebben az intézményben készíti jelenleg doktori disszertációját is. Flóra Ágnes 2008-ban került a levéltár kolozsvári fiókjához, ahol az utolsó magyar szakembert, Kiss Andrást 1983-ban nyugdíjazták.
– Milyen képességek, illetve adottságok szükségesek ahhoz, hogy egy történészhallgatóból jó levéltáros váljon?
– Amikor 2008 májusában alkalmaztak a Román Országos Levéltárban, a levéltárosi szakmáról csak annyi ismeretem volt, amennyit kutatóként a kutatóteremben láttam és tapasztaltam. Ez azonban hasznomra szolgált, mert az a levéltáros, aki rendszeresen kutat, jobban tudja értékelni az irat forrásértékét, és ez a tény sokat segít a rendezési folyamatban. Fontos, hogy legyen benne hajlandóság és némi vonzódás ahhoz, hogy régi iratokkal foglalkozzon. Ezenkívül szükséges némi paleográfiai ismeret és nyelvtudás, hiszen a történeti levéltárak rendezéséhez ismerni kell azokat az írásmódokat, nyelveket, amelyeken az iratok íródtak. A magyar levéltári és levéltáros múltnak, azon belül az erdélyinek is, szerencsére nagyon gazdag hagyománya van, amire lehet építkezni. Kelemen Lajos, Jakó Zsigmond vagy Kiss András már kijelölték azokat a támpontokat, melyeket követni kell az erdélyi történeti levéltárak rendezésekor, csak haladni kell tovább a „kifeszített zsinór mentén”. Ugyanakkor szerintem a jó levéltárosnak arra kell törekednie, hogy elsősorban a kutatót és kutatást segítse. És természetesen ez a szakma kevésbé ajánlott a por- és penészallergiásoknak.
– Mi a legfontosabb ebben a szakmában?
– Jelentős különbségek vannak a magyarországi és a romániai levéltáros rendszer között. Bár tisztában voltam a helyi viszonyokkal, amikor felvételt nyertem a kolozsvári levéltárba, abban reménykedtem, hogy az intézmény vezetésében bekövetkezett kedvező változások – a Magyar Országos Levéltárhoz hasonlóan – kissé „tudományosítják” a levéltáros munkáját. Ami – jelen állapotában – valójában csak részben szól irat- és levéltárrendezésről. Megkockáztatnám, hogy a rendezés csak a töredékét képezi a levéltárban végzett munkának. Nagy hangsúlyt kap a hazai levéltári rendszerben a terepmunka, az úgymond időnkénti szervellenőrzés. Ez gyakorlatilag intézmények, nagyobb vállalatok és cégek, vagy akár kisebb iratképzők irattárainak a rendszeres ellenőrzésén alapul. Ez a művelet önmagában fontos a mai, még használatban lévő és gyarapodó levéltáraknak az utókor számára való megőrzésben. A jogi hézagok miatt viszont a levéltáros olykor tehetetlen az irattár-pusztulásokkal szemben. A terepmunkán kívül igen időigényes az állampolgári kérések teljesítése. Ezek elsősorban olyan kérések, amelyekben különböző jogszabályokban rögzített jogok érvényesítéséhez szükséges iratok másolatait vagy kivonatait kérik. De igen sok a családi vonatkozású kérés is. Ezenkívül időnként kutatótermi szolgálatot is teljesítek. Meglátásom szerint az egyszerre több feladatot ellátó levéltáros nem lehet hatékony. Kutatómunkára – bár úgymond kéznél van az anyag – nem jut idő, s a levéltár az ilyen irányú ambíciókat nem is támogatja. Ebben is lényegesen különbözik az itthoni felfogás a magyarországi levéltári hagyományoktól, ahol a levéltárosnak heti kutatónapja vagy napjai vannak.
– Hogyan keltené fel az érdeklődését egy átlagembernek a levéltár iránt?
– Manapság azt hiszem az a leghatásosabb, ha a médiához fordul, legyen az írott vagy elektronikus. Ez jut el leghamarabb az emberekhez, ezeken a csatornákon keresztül lehet „megmozgatni”, megnyerni a közvéleményt. A szaklapok általában a szakmabeliekhez jutnak el, az átlagértelmiség többsége, sajnos, nincs olyan anyagi helyzetben, hogy a szakkiadványokat rendszeresen vásárolja. A média mellett az internetet is meg kell említenem, mert ez már hozzátartozik a mindennapjainkhoz, és a fiatalabb korosztály szinte csak a hírportálokon vagy más internetes oldalakon tájékozódik a napi eseményekről. Az év elején megpróbáltam létrehozni egy ingyenes tárhelyen egy erdélyi magyar levéltáros oldalt. Sajnos, hamar kiderült számomra, hogy az ilyen ingyenes felületek blogolásra vagy személyi honlapnak megfelelőek. Jelen pillanatban Nagy Mihállyal, a Román Országos Levéltár aligazgatójával keressük a megoldást egy nagyobb tárhely biztosítására. Ezen a portálon, terveink szerint a kutatók, de az egyszerű állampolgárok eligazodását szolgáló gyakorlati és közhasznú információk mellett egy népszerűsítő rovatot is indítanánk. A Magyar Országos Levéltárnak (M.O.L) honlapján olvasható „A hét dokumentuma” című sorozat, melynek keretén belül egy iratot és a hozzá kapcsolódó történeti adatokat mutatják be az olvasóknak, internetezőknek. Valami hasonlót gondoltunk mi is, de nem kizárólag a M.O.L. oldalán látott példa miatt, hanem mert ennek volt hagyománya ’89 előtt. Kiss András levéltáros például rendszeresen közölt a napi vagy heti sajtóban egy-egy levéltári irathoz kapcsolódó, vagy abból kiinduló rövid történeti áttekintőt. A népszerűsítést azért tartom igen fontosnak, mert egy levéltárról sokkal kevesebbet tudnak az emberek, mint mondjuk a könyvtárakról. Az érdeklődés is nagyobb a könyvtárak iránt, mert az közelebb áll az emberekhez. Könyv minden házban található, de régi irat igen ritkán bukkan elő a családi iratok közt.
– Mi az, amit a kolozsvári levéltárban feltétlenül meg kell tekinteni az odalátogatónak?
– A levéltár is olyan, mint egy múzeum vagy könyvtár. Az egyéntől függ, hogy mit tart érdekesebbnek, mire szán időt. Amikor egyetemi hallgatók csoportos látogatását vezetem, próbálok szakirányuknak megfelelően válogatni a számos érdekes irat közül. Irodalmároknak igyekszem irodalmunk jeles képviselőinek kézírását megmutatni: Arany János levelét, Kölcsey Ferenc vagy ifj. Heltai Gáspár bejegyzéseit, ami valahogy kézzelfoghatóvá teszi a tankönyvekből, olvasmányokból ismert „nagyokat”. Vagy megmutatom az ótordai anyakönyvben Petőfi Sándor nevét egy házasságkötés tanúi közt, példázva azt, hogy a levéltári kutatás során váratlan helyeken is előbukkanhatnak érdekes adatok. Művészettörténészeknek igyekszem címeresleveleket, díszesebb iratokat, tervrajzokat mutatni. De minden esetben hangsúlyozom: a levéltári kutatás messze nem ilyen látványos. Sokszor több folyóméternyi anyagot kell átfésülni ahhoz, hogy néhány érdekes adatot találjunk.
Sok minden lehet vonzó az átlagember számára is. Például, hogy az anyakönyvekből összeállíthatja a családfáját, vagy régi fotókat nézegethet, a kíváncsiabbak betekinthetnek mások levelezésébe. Az én kedvencem Kolozsvár város levéltárának első leltára, amelyet 1592-ben Diósy Gergely, a város akkori jegyzője állított össze.
– Melyik a legrégebbi, illetve legérdekesebb dokumentuma a kolozsvári levéltárnak?
– A volt Dermata igazgatósági vagy tisztviselő-palota ( manapság Clujana palota) néven ismert levéltári épületben eredetileg a 20. századi illetve a gazdasági fondok kerültek volna. Ez a terv csak részben valósult meg, sok kijelölt levéltári fond csupán töredékét szállították át. Arra nem vállalkoznék, hogy a legérdekesebb ott található iratot megnevezzem, mert ez egyrészt nagyon szubjektív dolog, másrészt pedig nem ismerem teljesen azokat az anyagokat. De meggyőződésem, hogy mindegyik tartalmaz érdekességeket. A Román Kommunista Párt anyagát külön megemlíteném, mert számos új adatot tárhat még fel a korszak kutatói számára. Jelenleg a legrégebbi eredeti irat az ideiglenesen, néhány évre ott elhelyezett Szatmár Vármegye levéltárában található, ha nem csal az emlékezetem, egy 1402-ben keltezett vagyonelosztási levél, vagy ahogy a szaknyelvben hívják, osztálylevél.
– Kikből áll ma össze a leveltár „közönsége”, akik igénybe veszik a levéltári dokumentumokat?
– A kutatóterem napi átlagforgalma 6-7 fő. Többségében történészek, történészhallgatók, kutatók, tanárok, egyetemi oktatók keresik fel. De egyre gyakoribbak a családfakutatók és az újságírók is. Ők azok, akik a kutatótermi szolgáltatásokat veszik igénybe. Ezenkívül van ügyfélszolgálat, ahova az állampolgárok a különböző ügyintézéseikhez szükséges kéréseiket teszik le. Itt a legkülönbözőbb végzettségű emberek fordulnak meg.
– Találkozásunkkor említette, hogy azon öt személy között volt, akiket országos viszonylatban alkalmaztak a levéltárban. Hol van a másik négy magyar alkalmazott? Tartják-e egymással a kapcsolatot?
– Mint említettem: összesen 5 magyar levéltáros dolgozik a Román Országos Levéltár megyei levéltáraiban. Szatmáron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron van magyar levéltáros, illetve az idei év elejétől Nagy Mihály a Román Országos Levéltár aligazgatója. Kapcsolatban vagyunk egymással, ha nem is napi szinten, de követjük egymás tevékenységét. Sőt a 2009-ben Budapesten megjelent Levéltári Kézikönyv románra fordításán is együtt dolgozunk.
– Vannak-e titkosított iratok a kolozsvári levéltárban?
– Gondolom elsősorban arra irányul a kérdés, hogy vannak-e olyan fondok, amelyek nem hozzáférhetőek. Sajnos, sok fond nem kutatható, de nem elsősorban titkosítás miatt, hanem mert nincsenek rendezve, leltározva, így azok nem kerülhetnek be a kutatóterembe. Ezenkívül pedig vannak azok az irattípusok, amelyek később kutathatók, a személyi adatok védelme vagy más jogszabályi megkötések miatt, csak meghatározott idő után kerülhetnek nyilvánosságra. Ebbe a kategóriába tartoznak az anyakönyvek is, amelyek a keletkezéstől számított 100 év után kutathatók, tehát jelenleg 1910-ig. De ugyanez a szabály vonatkozik az orvosi papírokra is, amelyek személyes adatokat és diagnózist tartalmaznak, de szintén 100 év a nemzetbiztonsági iratok titkosítása is. 90 év a közjegyzői, bírósági és bűnügyi iratok kutathatósági korlátja. 50 év vonatkozik egyes külügyminisztériumi iratokra, magántőkével működő vállalatok bizonyos irataira. A magánéleti adatok pedig 40 évvel az egyén halála után kerülhetnek nyilvánosság elé, ha az iratokat letétbe helyező személy másképp nem rendelkezett.
A 2007-ben bekövetkezett főigazgatói váltás ezen a téren is szemléletváltást hozott. Ma, azt hiszem, központi szinten szándékos kutatáskorlátozásról nem beszélhetünk, még akkor sem, ha helyi szinten egyes vezetők olykor másképp értelmeznek dolgokat. A jelenlegi vezetés nagyon korrektül viszonyul a kutatáshoz. Azok az anyagok, amelyek a közelmúltban nem voltak kutathatók, vagy csak külön engedéllyel, ma bárki számára elérhetők. Szerencsére túl vagyunk azon a sötét, 90-es évek elején kezdődött levéltári korszakon, amikor a kutatást többszörösen gáncsolták. A kolozsvári levéltárból 1992-ben például, több száz folyóméternyi anyagot szállítottak előbb a Vâlcea-i levéltárba majd Gyulafehérvárra, melyek részben csak idén kerültek vissza. Az elszállított iratoknak csupán a töredékéről készült mikrofilm, így azok szinte 20 évre kikerültek a kutatásból. Sőt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) vagy részben az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) iratanyagának esetében a rendezésnek a lehetőségét is elvették. Sajnos, Kolozsvár város levéltárának 1700-ig terjedő része is csak nemrég került vissza Gyulafehérvárról, és enyhén fogalmazva a költöztetés nem a javát szolgálta. Próbálunk támogatást szerezni a részleges állagmegóvásra, szervezetek segítségével, egyesületeken keresztül, és reménykedem abban, hogy valamilyen formában sikerül majd a kolozsvári magyarságot is beavatni. Hiszen a levéltár őrzi helyi történelmünk ismert vagy még feltáratlan eseményeit egyaránt, amiért felelősséget kell éreznünk. Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 | 151-156




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998