udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 41 találat lapozás: 1-30 | 31-41
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Horváth Imre

2007. február 9.

Az elmúlt hét végén az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete részéről Kocsik József elnök, Horváth Imre alelnök és Kiss István nagyiratosi alpolgármester viszonozta azt a látogatást, amelyet Isztin Ferenc, a dombegyházi Agrár Rt. vezérigazgatója tett Arad megyében. Magyar résztől nincs akadálya a Kisvarjas–Dombegyház közötti agrár jellegű határátkelő megnyitásának. Ehhez elsősorban a román szaktárcával történő megegyezés, illetve az szükséges, hogy az országhatár két oldalán tevékenykedő, jogi személyiséggel rendelkező két gazdatömörülés között együttműködési szerződés jöjjön létre. /(balta): Kisvarjas–Dombegyház agrár határátkelő? = Nyugati Jelen (Arad), febr. 9./

2007. április 19.

Nagyváradon a Sas palotában mutatják be április 20-án – Erdélyben először – a Bolondok éneke című, Bereczki Csaba rendezte nagyjátékfilmet. A Horváth Imre /1906-1993/ nagyváradi költőről (is) szóló filmet 2001-ben forgatták a Körös-parti város utcáin, valamint a környező településeken, a többi jelenetet Párizsban vették fel. A főszerepben Eperjes Károlyt, a további szerepekben Maia Morgensternt láthatja a közönség. A francia–magyar–román koprodukcióban készült filmben a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulatának művészei is felbukkannak. /Antal Erika: Bolondok éneke: hazatért a váradi film. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 19./

2007. július 6.

Banner Zoltán előadóművész, művészettörténész, író, szerkesztő most megjelent pódiumnaplója (Örvendjetek, némaság lovagjai!, Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda) régi emlékeket idéz fel, izzó hangulatú versműsorait. Banner Zoltán estjei voltak a leghatásosabbak, a legbátrabbak, legszókimondóbbak, a legnagyobb tömeghez eljutók. 1964-től 2000-ig terjedő előadóművészi pályája fellépéseiről pontos statisztikát vezetett. Tíz önálló műsorral lépett a közönség elé, 1964-ben a Bartalis János verseiből válogatott összeállítással (Életem a versben), rá egy évre a Nicolae Labis Kányádi Sándor fordításában előadott verseivel (A rubincsőrű madár), következtek a Horváth Imre-költemények (Fénylő szavak, 1966), majd a Lucian Blaga–Dsida Jenő műsor (1967), a Bartók-évfordulón tisztelgő Szarvasének 1970-ben, a 153 előadást megért Petőfi a hídon (1972), a világirodalom nagy evős-ivós írásaiból válogatott Lakoma (1975), a Tűzkör (1980), 1983-ban a Hajnaltájt Arany Jánossal (1989 után Rendületlenül címmel adta elő), végül az általa legszívesebben szavalt versekből összeállított Az én repülőgépem (1984). Ezt követően már nem állíthatott össze önálló műsort, a felsoroltakkal lépett fel, amíg hagyták Erdélyben, 1987-től, kényszerű kitelepedésétől, Magyarországon, egészen előadóművészi pályájának befejezéséig. Kötetében beszámol műsorai megszületéséről, fogadtatásáról. Egyik interjúban a legnépesebb és leghűségesebb közönségének nevezte a csíkszeredait. Műsoraival eljutott Ausztráliába, Bécsbe, Németországba, Svédországba, Magyarországra, járta folyton Erdélyt. – Petőfi a hídon című műsorát lemezre vették (első kiadása 1974-ben 15 ezer példányban jelent meg), ezt folytatta most a kiadó, CD-t mellékelt a könyvhöz. /Borbély László: Lármafaként szolgáló irodalmi színpad. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 6./

2008. február 22.

A Kolozsváron szerkesztett Korunk című folyóirat 2008/2-es számában a filmipar és filmművészet időszerű kérdéseit vizsgálja. A szegedi irodalmi folyóirat, a Tiszatáj akkor is figyelt az elszakított területek magyar irodalmára, amikor az még nem volt divat. A februári számban Vári Attila Ügynöklista című elbeszélése tanúsítja ezt a folytonosságot. Vári Attila erdélyi író, még ha Magyarországon is él, írásának színhely- és témaválasztása jelzi, nem szakadt el ihlető emlékforrásaitól. Lesz hasonló írás a márciusi számban is, akkor Csíki László novellájának közlését ígérik. A csíkszeredai Székelyföld 2-es számában olvasható Székely János: Esszé a fiamhoz című írása, mely 1981-ben jelent meg. A lapszámot a költő fia, Székely János Jenő szobrászművész munkáival illusztrálták. A magyarországi Gerendás Lajos az 1916-os román betörés homoródszentmártoni szenvedéseit tárta fel. A moldvai csángók lélekszámáról Seres Attila közölt tanulmányt. Hetedik évfolyamánál tart a Nagyváradon megjelenő Várad című folyóirat. A 2008/1-es szám mutatja a sokszínűségét. Pár szerző, pár cím: Balla D. Károly: Relaktív, versek Horváth Imre hagyatékából, Bogdán László regényrészlete, Gittai István, Fábián Sándor versei, a Fordítói műhelyben Christi Greller versei olvashatók Balázs Ildikó tolmácsolásában, a Törzsasztalban szerkesztett formában közlik Körössi P. József beszélgetését a Várad egyik legutóbbi vendégével, Csaplár Vilmos magyarországi regényíróval, Varga Gábor: Confessionis IV , Péter I. Zoltán: A Holnap centenáriuma. A diktatúra idején kevés magyarországi laphoz lehetett hozzájutni, járatni lehetett viszont a kárpátaljai magyar újságot (Kárpáti Igaz Szó), olvasni a Szabadkán megjelenő magyar hetilapot, a Hét Napot. A Hét Nap számon tartja az erdélyieket. Egyik tavalyi lapszámuk címoldalán a szentegyházi Gyermekfilharmónia látható, Székelyföld és Délvidék ölelkezése címmel képes riportban számoltak be az együttes vendégszerepléséről. Az egyes lapszámokban a délvidéki magyarság gondjait bemutató, a megmaradásukért folytatott elszánt küzdelmükkel foglalkozó írások az érdekesebbek. Dicséretes konoksággal folytatja a Művelődés című közművelődési folyóirat kiadását a Szabó Zsolt vezette szerkesztőség. Legutóbb a 2007/11-es szám érkezett meg Csíkszeredára, a Hargita Népe szerkesztőségébe. Ebből néhány cím: Sas Péter: In memoriam Kós Károly, Vas Géza: Volt egyszer egy Kalotaszeg, Szémán E. Rózsa: Báthory Napok, Kolozsi Gergely István: Petőfi Sándor látogatása, sétája Szamosújvárt, Szabó Emília: Árpád-házi Szent Erzsébet az irodalomban. Lexikonnal ér fel a Művelődés tavalyi összevont lapszáma az Erdélyi Mezőségről. A kötet az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2006-os Mezőség-konferenciáján elhangzott előadásokat tartalmazza, kiegészítve a Mezőségről rendezett marosvásárhelyi tapasztalatcsere néhány népesedési, településfejlesztési, környezetföldrajzi témájú írásával. /Borbély László: Látókörünket tágító folyóiratok. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 22./

2008. június 27.

Június 25-én felavatták a Várad című folyóirat nagyváradi székházát. Az épületet megyei művészeti központként tartják nyilván, és itt fog működni majd a szerkesztőség. Az előző, Kanonok sori „lapcsinálda” helyén visszaállítják a Horváth Imre költő hagyatékával berendezett emlékszobát – sorolta Szűcs László főszerkesztő. Bemutatták a Várad 150 oldalas, összevont, idei negyedik-ötödik számát. /D. Mészáros Elek: Székházavató barátok közt. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./

2008. december 13.

Folyik a vita a budapesti Gondolat Kiadónál 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes kiadványról (főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály). A közelmúltban Görömbei András a Kortárs októberi számában mondotta el róla elítélő véleményét. Erdélyben mindeddig kevés szó esett erről a nagy vállalkozásról. A harmadik kötet az 1920-tól napjainkig terjedő időszakot tárgyalja (szerkesztői: Szegedy-Maszák Mihály és Veres András; a szerkesztők munkatársai: Jeney Éva és Józan Ildikó. 51 szerző dolgozata olvasható a kötetben). Nagy Pál irodalomtörténész megdöbbenve a kötetből csak a legjelentősebb hiányzó erdélyi írókat sorolta fel: Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Olosz Lajos, Endre Károly, Jékely Zoltán, Szabédi László, Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Bajor Andor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László, Ferenczes István… Nem történik említés a következő irodalomtörténészekről: Kristóf György, György Lajos, Jancsó Elemér. Eszerint Szegedy-Maszák Mihályék az imént felsorolt erdélyi magyar írókat, irodalomtörténészeket nem tekintik említésre méltóknak. Ugyanakkor egész fejezet található – A ponyva klasszikusa címmel – Rejtő Jenőről… A kötetben Jeney Éva ilyen különös, lekicsinylő címen foglalkozik az erdélyi magyar irodalommal: „Maorik és transzszilvánok”. A szerző többek között ezt írta: „Napjainkban kérdésessé vált a nemzeti és a világirodalom fogalom is, s egyidejűleg létjogosultnak látszik az az elgondolás, hogy valamely nemzeti irodalom ugyanabban a történelmi korszakban több irodalomhoz is tartozik. ” Vagyis: nincsenek, nem lesznek önálló nemzeti irodalmak. Továbbmenőleg: „Az ún. »nemzeti hagyományok« is műhagyományok, »történeti fikciók«, s a piacgazdaság közepette elsődlegesen gazdasági érdekeket szolgálnak. ” Tehát 1848 vagy 1956 nem egyéb, mint „történeti fikció”, s a rá való emlékezés valaminő gazdasági érdeket szolgál, vonta le a következtetést Nagy Pál. Az erdélyi magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Még akkor is, ha voltak (s még ma is akadnak), akik kétségbe vonják ezt a megkérdőjelezhetetlen tényt. Szegedy-Maszák Mihályék szerint a nemzeti kultúrák – ide értve az egyetemes magyar irodalmat is – halálra vannak ítélve, s csak „kizárólag a heterogén elemekből álló, töredezett hagyományú magyar művelődés egyes elemeinek, önmagukban álló részeinek van esélyük a továbbélésre: a többi osztályrésze provincialitás, a lassú haldoklás” – ahogyan Papp Endre írta e kötetekről szóló, Rút sybarita váz című, A nemzetnélküliség programja alcímet viselő kiváló tanulmányában. (Megjelent a Hitel 2008. februári számában.) Ez érvényesül a szóban forgó három kötetben. Ugyancsak Papp Endre kritikájában olvasható: „Érdekes, hogy a trianoni tragédia által szétszakított magyarság irodalmának területi válfajai, a határon kívülinek vagy nemzetiséginek nevezett változatai közül önálló fejezetként csak az Új Symposion alkotó köre kap helyet – a neoavantgárdhoz kapcsolható művészi törekvések reprezentációjától nem függetlenül. ” Nincs önálló fejezete az Erdélyi Helikonnak. Leírva sincs itt, hogy volt egyszer Erdélyben, Kolozsvárott egy Termés című folyóirat. Persze: sem Bánffy Miklós prózája, sem Reményik Sándor lírája, sem Tamási Áron novellisztikája, sem Dsida Jenő Psalmus hungaricusa nem függ össze mélyen a neoavantgárd törekvésekkel; így aztán nemlétezőnek kell tekinteni. (Ámde az avantgárdhoz oly közelálló erdélyi Bartalis János vagy Szentimrei Jenő neve sem íródott le A magyar irodalom történeteinek harmadik kötetében.) Végeredményben mit is várjunk egy olyan magyar irodalomtörténet-áttekintéstől, melyben Petőfi Sándor „megélhetési költőként” szerepel, s ahol 1848 azért fontos dátum, mert ekkor jelent meg Pesten egy kiadvány Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848-ik évre címmel… Bőséggel lehetne idézni, említeni ilyen és hasonló „furcsaságokat”. Leíródott ezeken a lapokon, rosszalló éllel – egyebek mellett – ilyesmi is: „(…) a XX. századi magyar kultúra egyik legnagyobb tehertétele az a hagyomány, az a »prófétai szerep«, mely Illyés Gyulától és Németh Lászlótól Juhász Ferencen és Nagy Lászlón Csoóri Sándorig követett minta lehet (…)”. Jelen van ezekben a kötetekben – méghozzá erős hangsúllyal – a közösségi indíttatású, nemzeti és társadalmi kérdések iránt érzékeny irodalmisággal való „leszámolás”. „Juhász Ferenc, Nagy László és társai olyan vita részesei, amely részben kilép az irodalom s általában a művészet közegéből a társadalmi kérdések megoldásának terepére” – írja az egyik szerző. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című remekművét nem is említi meg a kötet. /Nagy Pál: Ami benne van – és ami hiányzik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

2009. március 10.

Az RMDSZ Arad megyei szervezetének központjában találkoztak a gazdakörök elnökei, képviselői, akiknek Horváth Imre megyei alelnök vázolta az AMMGE vezetőségének elképzeléseit. Javasolta, hogy a megye gazdálkodóinak a képviselő havonta egyszer találkozzanak. /Balta János: Gazdaértekezlet Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 10./

2009. szeptember 11.

Jankó András, aradi Kölcsey Egyesület elnöke beszámolt arról, hogy folytatni kívánják a Kölcsey Diákszínpad tevékenységét, aminek az eddigi hozadéka – figyelembe véve a rendszerváltás óta innen kinőtt színművészek számát – túlnő minden Arad megyében szervezett közművelődési rendezvény eredményén. A Diákszínpad munkájának a folytatását a pénzhiány veszélyezteti. Az aradi Havi Szemle rendszeres kiadása is anyagi gondokba ütközik, akárcsak a könyvkiadás, amire szintén nincs pénz, ezért az utóbbi időben kiadott köteteket csupán 50-100 példányban tudták kinyomtatni. Például most Pávai Gyula kiadta Kulcsár Sándor és Horváth Imre aradi emlékei című kötetét. Idén öt pályázatot írtak különféle alapítványokhoz, támogatást azonban sehonnan sem kaptak. /Balta János: Magasztos célokért munkálkodni. Támogassuk a Kölcsey Egyesületet. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 11./

2009. szeptember 22.

1997 óta a mostani a 18. Fecskés könyv, amit az aradi Kölcsey Egyesület megjelentet az úgynevezett tartozás könyvek sorozatában, amelyet Pávai Gyula szerkeszt. Azért tartozás, mert utódoknak és elődöknek tartoznak a múlt valódi megismertetésével. Erre még Ficzay Dénes gondolt, az anyag gyűlt is, de kiadni nem lehetett. A Fecskés sorozatban közölték Dr. Széll Lajos visszaemlékezéseit és Ficzay Dénes öt kötetét, Az aradi híres emberek című munkát, és most kiadják Kulcsár Sándor és Horváth Imre kultúrtörténeti visszaemlékezéseit. Kulcsár Sándor 1911-ben született Aradon Kulcsár Sándor Kálmán néven. Az aradi Katolikus Gimnáziumba járt, Marosvásárhelyt érettségizett. Teológiát végzett, és egy éves római felkészülés után minorita lelkész lett. Részt vett a közművelődési munkában, dolgozott dr. Wild Endre Vasárnapjánál és a Kölcsey-zsúrokon. Újságíró lett Kulcsár Sándor néven, kilépett a rendből, Horváth Imrével dolgozott Erdős Sándor lapjánál, majd Temesvárra ment a Déli Hírlaphoz, és az Új Szótól ment nyugdíjba. Emlékeit 1975-ben írta meg, Ficzay Dénes kérésére. Horváth Imre Aradi éveiről ír, hiszen itt lett költő, innen került Nagyváradra, s ezzel az egyetemes magyar irodalomba is. Emlékezéseit ő is elküldte Ficzay Dénesnek. A két írásmű most közös kötetben jelenik meg. Pávai Gyula önéletrajzi ihletésű prózáját már ismerik az aradi olvasók. Az ötvenes évek kolozsvári egyetemista életét bemutató kisregényének átdolgozott – a szerző a folytatás megírásával regényes krónikává kerekítette ki – kiadását veheti most ismét kézbe az olvasó. A hangulatos könyv az Egy év az ötből… és még kettő címet viseli. A kettős könyvbemutató az aradi Evangélikus Imateremben lesz szeptember 23-án. /Kettős könyvbemutató a Kölcsey Egyesületben. A 18. fecske. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 22./

2009. szeptember 25.

Két Aradon megjelent könyvet mutattak be szeptember 23-án a városban. Pávai Gyula legújabb regényét (Egy év az ötből... és még kettő) bocsátotta az olvasó elé, s ugyancsak az ő szerkesztésében, gondozásában jelent meg a Kölcsey Egyesület 18. Fecskés könyve, amely két munkát tartalmaz: Kulcsár Sándor egykori aradi újságíró visszaemlékezéseit az 1919–1945 közötti aradi magyar művelődéstörténetről és Horváth Imre ismert költő emlékezéseit az Aradon újságíróként az 1930-as évek közepén eltöltött időről. Pávai Gyula új regénye önéletrajzi ihletésű, az 1950-es évek második fele kolozsvári egyetemista életének regényes krónikája. Ujj János Kulcsár Sándor visszaemlékezéseiről szólva kifejtette: 1920 után volt olyan időszak Aradon, amikor egyszerre öt magyar napilap jelent meg (bár nem mindegyik volt hosszú életű). 1940-ben azonban, az első bécsi döntés után egy csapásra megszűnt az aradi magyar sajtó, s amikor 1945-ben újraindult, alig sikerült összetoborozni két lap megjelentetéséhez szükséges munkatársat. Kulcsár Sándor Aradon született, felszentelt papként ugrott ki és választotta az újságírást. /Jámbor Gyula: Aradon kiadott könyvek bemutatója. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 25./

2009. november 4.

1989 decemberében jelent meg Túlélő képek című könyv. Szerencséjük volt a könyvet kigondolóknak, főképpen szerzőknek, hogy a képek és szövegek megjelenése kitolódott decemberre; így nem volt már mód a számonkérésre. Szinte érthetetlen, hogy a vallomástételre megkeresettek a félelmeiket, reményvesztettségüket ilyen őszintén vállalták a nyilvánosság előtt – Sütő Andrástól Ferenczes Istvánig, Balogh Edgártól Tompa Gáborig. Még a hatalomhoz közelebb állók vagy éppen funkcióban lévők sem kímélték magukat, így Méliusz József vagy a még megtűrt Kriterion-igazgató Domokos Géza. „…hátha szétfoszlik majd a régi kín / az új mélységek új tajtékain!” – szólnak Markó Béla szonettzáró szavai. Horváth Imre nagyváradi költő a könyv új, bővített kiadásához már nem küldhetett igazoló vagy cáfoló folytatást /1993-ban halt meg/. A Túlélő képek húsz túlélője kiegészítette akkori vallomását mai értelmezéssel, ezt tartalmazza az új kiadás Kántor László: Túlélő képek. Erdélyi írók, 1989–2009./Kántor Lajos: Túlélő képek, 1989–2009. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./


lapozás: 1-30 | 31-41




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998