udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 72 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-72
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Horváth Imre

2007. február 9.

Az elmúlt hét végén az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete részéről Kocsik József elnök, Horváth Imre alelnök és Kiss István nagyiratosi alpolgármester viszonozta azt a látogatást, amelyet Isztin Ferenc, a dombegyházi Agrár Rt. vezérigazgatója tett Arad megyében. Magyar résztől nincs akadálya a Kisvarjas–Dombegyház közötti agrár jellegű határátkelő megnyitásának. Ehhez elsősorban a román szaktárcával történő megegyezés, illetve az szükséges, hogy az országhatár két oldalán tevékenykedő, jogi személyiséggel rendelkező két gazdatömörülés között együttműködési szerződés jöjjön létre. /(balta): Kisvarjas–Dombegyház agrár határátkelő? = Nyugati Jelen (Arad), febr. 9./

2007. április 19.

Nagyváradon a Sas palotában mutatják be április 20-án – Erdélyben először – a Bolondok éneke című, Bereczki Csaba rendezte nagyjátékfilmet. A Horváth Imre /1906-1993/ nagyváradi költőről (is) szóló filmet 2001-ben forgatták a Körös-parti város utcáin, valamint a környező településeken, a többi jelenetet Párizsban vették fel. A főszerepben Eperjes Károlyt, a további szerepekben Maia Morgensternt láthatja a közönség. A francia–magyar–román koprodukcióban készült filmben a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulatának művészei is felbukkannak. /Antal Erika: Bolondok éneke: hazatért a váradi film. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 19./

2007. július 6.

Banner Zoltán előadóművész, művészettörténész, író, szerkesztő most megjelent pódiumnaplója (Örvendjetek, némaság lovagjai!, Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda) régi emlékeket idéz fel, izzó hangulatú versműsorait. Banner Zoltán estjei voltak a leghatásosabbak, a legbátrabbak, legszókimondóbbak, a legnagyobb tömeghez eljutók. 1964-től 2000-ig terjedő előadóművészi pályája fellépéseiről pontos statisztikát vezetett. Tíz önálló műsorral lépett a közönség elé, 1964-ben a Bartalis János verseiből válogatott összeállítással (Életem a versben), rá egy évre a Nicolae Labis Kányádi Sándor fordításában előadott verseivel (A rubincsőrű madár), következtek a Horváth Imre-költemények (Fénylő szavak, 1966), majd a Lucian Blaga–Dsida Jenő műsor (1967), a Bartók-évfordulón tisztelgő Szarvasének 1970-ben, a 153 előadást megért Petőfi a hídon (1972), a világirodalom nagy evős-ivós írásaiból válogatott Lakoma (1975), a Tűzkör (1980), 1983-ban a Hajnaltájt Arany Jánossal (1989 után Rendületlenül címmel adta elő), végül az általa legszívesebben szavalt versekből összeállított Az én repülőgépem (1984). Ezt követően már nem állíthatott össze önálló műsort, a felsoroltakkal lépett fel, amíg hagyták Erdélyben, 1987-től, kényszerű kitelepedésétől, Magyarországon, egészen előadóművészi pályájának befejezéséig. Kötetében beszámol műsorai megszületéséről, fogadtatásáról. Egyik interjúban a legnépesebb és leghűségesebb közönségének nevezte a csíkszeredait. Műsoraival eljutott Ausztráliába, Bécsbe, Németországba, Svédországba, Magyarországra, járta folyton Erdélyt. – Petőfi a hídon című műsorát lemezre vették (első kiadása 1974-ben 15 ezer példányban jelent meg), ezt folytatta most a kiadó, CD-t mellékelt a könyvhöz. /Borbély László: Lármafaként szolgáló irodalmi színpad. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 6./

2008. február 22.

A Kolozsváron szerkesztett Korunk című folyóirat 2008/2-es számában a filmipar és filmművészet időszerű kérdéseit vizsgálja. A szegedi irodalmi folyóirat, a Tiszatáj akkor is figyelt az elszakított területek magyar irodalmára, amikor az még nem volt divat. A februári számban Vári Attila Ügynöklista című elbeszélése tanúsítja ezt a folytonosságot. Vári Attila erdélyi író, még ha Magyarországon is él, írásának színhely- és témaválasztása jelzi, nem szakadt el ihlető emlékforrásaitól. Lesz hasonló írás a márciusi számban is, akkor Csíki László novellájának közlését ígérik. A csíkszeredai Székelyföld 2-es számában olvasható Székely János: Esszé a fiamhoz című írása, mely 1981-ben jelent meg. A lapszámot a költő fia, Székely János Jenő szobrászművész munkáival illusztrálták. A magyarországi Gerendás Lajos az 1916-os román betörés homoródszentmártoni szenvedéseit tárta fel. A moldvai csángók lélekszámáról Seres Attila közölt tanulmányt. Hetedik évfolyamánál tart a Nagyváradon megjelenő Várad című folyóirat. A 2008/1-es szám mutatja a sokszínűségét. Pár szerző, pár cím: Balla D. Károly: Relaktív, versek Horváth Imre hagyatékából, Bogdán László regényrészlete, Gittai István, Fábián Sándor versei, a Fordítói műhelyben Christi Greller versei olvashatók Balázs Ildikó tolmácsolásában, a Törzsasztalban szerkesztett formában közlik Körössi P. József beszélgetését a Várad egyik legutóbbi vendégével, Csaplár Vilmos magyarországi regényíróval, Varga Gábor: Confessionis IV , Péter I. Zoltán: A Holnap centenáriuma. A diktatúra idején kevés magyarországi laphoz lehetett hozzájutni, járatni lehetett viszont a kárpátaljai magyar újságot (Kárpáti Igaz Szó), olvasni a Szabadkán megjelenő magyar hetilapot, a Hét Napot. A Hét Nap számon tartja az erdélyieket. Egyik tavalyi lapszámuk címoldalán a szentegyházi Gyermekfilharmónia látható, Székelyföld és Délvidék ölelkezése címmel képes riportban számoltak be az együttes vendégszerepléséről. Az egyes lapszámokban a délvidéki magyarság gondjait bemutató, a megmaradásukért folytatott elszánt küzdelmükkel foglalkozó írások az érdekesebbek. Dicséretes konoksággal folytatja a Művelődés című közművelődési folyóirat kiadását a Szabó Zsolt vezette szerkesztőség. Legutóbb a 2007/11-es szám érkezett meg Csíkszeredára, a Hargita Népe szerkesztőségébe. Ebből néhány cím: Sas Péter: In memoriam Kós Károly, Vas Géza: Volt egyszer egy Kalotaszeg, Szémán E. Rózsa: Báthory Napok, Kolozsi Gergely István: Petőfi Sándor látogatása, sétája Szamosújvárt, Szabó Emília: Árpád-házi Szent Erzsébet az irodalomban. Lexikonnal ér fel a Művelődés tavalyi összevont lapszáma az Erdélyi Mezőségről. A kötet az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2006-os Mezőség-konferenciáján elhangzott előadásokat tartalmazza, kiegészítve a Mezőségről rendezett marosvásárhelyi tapasztalatcsere néhány népesedési, településfejlesztési, környezetföldrajzi témájú írásával. /Borbély László: Látókörünket tágító folyóiratok. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 22./

2008. június 27.

Június 25-én felavatták a Várad című folyóirat nagyváradi székházát. Az épületet megyei művészeti központként tartják nyilván, és itt fog működni majd a szerkesztőség. Az előző, Kanonok sori „lapcsinálda” helyén visszaállítják a Horváth Imre költő hagyatékával berendezett emlékszobát – sorolta Szűcs László főszerkesztő. Bemutatták a Várad 150 oldalas, összevont, idei negyedik-ötödik számát. /D. Mészáros Elek: Székházavató barátok közt. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./

2008. december 13.

Folyik a vita a budapesti Gondolat Kiadónál 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes kiadványról (főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály). A közelmúltban Görömbei András a Kortárs októberi számában mondotta el róla elítélő véleményét. Erdélyben mindeddig kevés szó esett erről a nagy vállalkozásról. A harmadik kötet az 1920-tól napjainkig terjedő időszakot tárgyalja (szerkesztői: Szegedy-Maszák Mihály és Veres András; a szerkesztők munkatársai: Jeney Éva és Józan Ildikó. 51 szerző dolgozata olvasható a kötetben). Nagy Pál irodalomtörténész megdöbbenve a kötetből csak a legjelentősebb hiányzó erdélyi írókat sorolta fel: Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Olosz Lajos, Endre Károly, Jékely Zoltán, Szabédi László, Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Bajor Andor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László, Ferenczes István… Nem történik említés a következő irodalomtörténészekről: Kristóf György, György Lajos, Jancsó Elemér. Eszerint Szegedy-Maszák Mihályék az imént felsorolt erdélyi magyar írókat, irodalomtörténészeket nem tekintik említésre méltóknak. Ugyanakkor egész fejezet található – A ponyva klasszikusa címmel – Rejtő Jenőről… A kötetben Jeney Éva ilyen különös, lekicsinylő címen foglalkozik az erdélyi magyar irodalommal: „Maorik és transzszilvánok”. A szerző többek között ezt írta: „Napjainkban kérdésessé vált a nemzeti és a világirodalom fogalom is, s egyidejűleg létjogosultnak látszik az az elgondolás, hogy valamely nemzeti irodalom ugyanabban a történelmi korszakban több irodalomhoz is tartozik. ” Vagyis: nincsenek, nem lesznek önálló nemzeti irodalmak. Továbbmenőleg: „Az ún. »nemzeti hagyományok« is műhagyományok, »történeti fikciók«, s a piacgazdaság közepette elsődlegesen gazdasági érdekeket szolgálnak. ” Tehát 1848 vagy 1956 nem egyéb, mint „történeti fikció”, s a rá való emlékezés valaminő gazdasági érdeket szolgál, vonta le a következtetést Nagy Pál. Az erdélyi magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Még akkor is, ha voltak (s még ma is akadnak), akik kétségbe vonják ezt a megkérdőjelezhetetlen tényt. Szegedy-Maszák Mihályék szerint a nemzeti kultúrák – ide értve az egyetemes magyar irodalmat is – halálra vannak ítélve, s csak „kizárólag a heterogén elemekből álló, töredezett hagyományú magyar művelődés egyes elemeinek, önmagukban álló részeinek van esélyük a továbbélésre: a többi osztályrésze provincialitás, a lassú haldoklás” – ahogyan Papp Endre írta e kötetekről szóló, Rút sybarita váz című, A nemzetnélküliség programja alcímet viselő kiváló tanulmányában. (Megjelent a Hitel 2008. februári számában.) Ez érvényesül a szóban forgó három kötetben. Ugyancsak Papp Endre kritikájában olvasható: „Érdekes, hogy a trianoni tragédia által szétszakított magyarság irodalmának területi válfajai, a határon kívülinek vagy nemzetiséginek nevezett változatai közül önálló fejezetként csak az Új Symposion alkotó köre kap helyet – a neoavantgárdhoz kapcsolható művészi törekvések reprezentációjától nem függetlenül. ” Nincs önálló fejezete az Erdélyi Helikonnak. Leírva sincs itt, hogy volt egyszer Erdélyben, Kolozsvárott egy Termés című folyóirat. Persze: sem Bánffy Miklós prózája, sem Reményik Sándor lírája, sem Tamási Áron novellisztikája, sem Dsida Jenő Psalmus hungaricusa nem függ össze mélyen a neoavantgárd törekvésekkel; így aztán nemlétezőnek kell tekinteni. (Ámde az avantgárdhoz oly közelálló erdélyi Bartalis János vagy Szentimrei Jenő neve sem íródott le A magyar irodalom történeteinek harmadik kötetében.) Végeredményben mit is várjunk egy olyan magyar irodalomtörténet-áttekintéstől, melyben Petőfi Sándor „megélhetési költőként” szerepel, s ahol 1848 azért fontos dátum, mert ekkor jelent meg Pesten egy kiadvány Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848-ik évre címmel… Bőséggel lehetne idézni, említeni ilyen és hasonló „furcsaságokat”. Leíródott ezeken a lapokon, rosszalló éllel – egyebek mellett – ilyesmi is: „(…) a XX. századi magyar kultúra egyik legnagyobb tehertétele az a hagyomány, az a »prófétai szerep«, mely Illyés Gyulától és Németh Lászlótól Juhász Ferencen és Nagy Lászlón Csoóri Sándorig követett minta lehet (…)”. Jelen van ezekben a kötetekben – méghozzá erős hangsúllyal – a közösségi indíttatású, nemzeti és társadalmi kérdések iránt érzékeny irodalmisággal való „leszámolás”. „Juhász Ferenc, Nagy László és társai olyan vita részesei, amely részben kilép az irodalom s általában a művészet közegéből a társadalmi kérdések megoldásának terepére” – írja az egyik szerző. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című remekművét nem is említi meg a kötet. /Nagy Pál: Ami benne van – és ami hiányzik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

2009. március 10.

Az RMDSZ Arad megyei szervezetének központjában találkoztak a gazdakörök elnökei, képviselői, akiknek Horváth Imre megyei alelnök vázolta az AMMGE vezetőségének elképzeléseit. Javasolta, hogy a megye gazdálkodóinak a képviselő havonta egyszer találkozzanak. /Balta János: Gazdaértekezlet Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 10./

2009. szeptember 11.

Jankó András, aradi Kölcsey Egyesület elnöke beszámolt arról, hogy folytatni kívánják a Kölcsey Diákszínpad tevékenységét, aminek az eddigi hozadéka – figyelembe véve a rendszerváltás óta innen kinőtt színművészek számát – túlnő minden Arad megyében szervezett közművelődési rendezvény eredményén. A Diákszínpad munkájának a folytatását a pénzhiány veszélyezteti. Az aradi Havi Szemle rendszeres kiadása is anyagi gondokba ütközik, akárcsak a könyvkiadás, amire szintén nincs pénz, ezért az utóbbi időben kiadott köteteket csupán 50-100 példányban tudták kinyomtatni. Például most Pávai Gyula kiadta Kulcsár Sándor és Horváth Imre aradi emlékei című kötetét. Idén öt pályázatot írtak különféle alapítványokhoz, támogatást azonban sehonnan sem kaptak. /Balta János: Magasztos célokért munkálkodni. Támogassuk a Kölcsey Egyesületet. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 11./

2009. szeptember 22.

1997 óta a mostani a 18. Fecskés könyv, amit az aradi Kölcsey Egyesület megjelentet az úgynevezett tartozás könyvek sorozatában, amelyet Pávai Gyula szerkeszt. Azért tartozás, mert utódoknak és elődöknek tartoznak a múlt valódi megismertetésével. Erre még Ficzay Dénes gondolt, az anyag gyűlt is, de kiadni nem lehetett. A Fecskés sorozatban közölték Dr. Széll Lajos visszaemlékezéseit és Ficzay Dénes öt kötetét, Az aradi híres emberek című munkát, és most kiadják Kulcsár Sándor és Horváth Imre kultúrtörténeti visszaemlékezéseit. Kulcsár Sándor 1911-ben született Aradon Kulcsár Sándor Kálmán néven. Az aradi Katolikus Gimnáziumba járt, Marosvásárhelyt érettségizett. Teológiát végzett, és egy éves római felkészülés után minorita lelkész lett. Részt vett a közművelődési munkában, dolgozott dr. Wild Endre Vasárnapjánál és a Kölcsey-zsúrokon. Újságíró lett Kulcsár Sándor néven, kilépett a rendből, Horváth Imrével dolgozott Erdős Sándor lapjánál, majd Temesvárra ment a Déli Hírlaphoz, és az Új Szótól ment nyugdíjba. Emlékeit 1975-ben írta meg, Ficzay Dénes kérésére. Horváth Imre Aradi éveiről ír, hiszen itt lett költő, innen került Nagyváradra, s ezzel az egyetemes magyar irodalomba is. Emlékezéseit ő is elküldte Ficzay Dénesnek. A két írásmű most közös kötetben jelenik meg. Pávai Gyula önéletrajzi ihletésű prózáját már ismerik az aradi olvasók. Az ötvenes évek kolozsvári egyetemista életét bemutató kisregényének átdolgozott – a szerző a folytatás megírásával regényes krónikává kerekítette ki – kiadását veheti most ismét kézbe az olvasó. A hangulatos könyv az Egy év az ötből… és még kettő címet viseli. A kettős könyvbemutató az aradi Evangélikus Imateremben lesz szeptember 23-án. /Kettős könyvbemutató a Kölcsey Egyesületben. A 18. fecske. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 22./

2009. szeptember 25.

Két Aradon megjelent könyvet mutattak be szeptember 23-án a városban. Pávai Gyula legújabb regényét (Egy év az ötből... és még kettő) bocsátotta az olvasó elé, s ugyancsak az ő szerkesztésében, gondozásában jelent meg a Kölcsey Egyesület 18. Fecskés könyve, amely két munkát tartalmaz: Kulcsár Sándor egykori aradi újságíró visszaemlékezéseit az 1919–1945 közötti aradi magyar művelődéstörténetről és Horváth Imre ismert költő emlékezéseit az Aradon újságíróként az 1930-as évek közepén eltöltött időről. Pávai Gyula új regénye önéletrajzi ihletésű, az 1950-es évek második fele kolozsvári egyetemista életének regényes krónikája. Ujj János Kulcsár Sándor visszaemlékezéseiről szólva kifejtette: 1920 után volt olyan időszak Aradon, amikor egyszerre öt magyar napilap jelent meg (bár nem mindegyik volt hosszú életű). 1940-ben azonban, az első bécsi döntés után egy csapásra megszűnt az aradi magyar sajtó, s amikor 1945-ben újraindult, alig sikerült összetoborozni két lap megjelentetéséhez szükséges munkatársat. Kulcsár Sándor Aradon született, felszentelt papként ugrott ki és választotta az újságírást. /Jámbor Gyula: Aradon kiadott könyvek bemutatója. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 25./

2009. november 4.

1989 decemberében jelent meg Túlélő képek című könyv. Szerencséjük volt a könyvet kigondolóknak, főképpen szerzőknek, hogy a képek és szövegek megjelenése kitolódott decemberre; így nem volt már mód a számonkérésre. Szinte érthetetlen, hogy a vallomástételre megkeresettek a félelmeiket, reményvesztettségüket ilyen őszintén vállalták a nyilvánosság előtt – Sütő Andrástól Ferenczes Istvánig, Balogh Edgártól Tompa Gáborig. Még a hatalomhoz közelebb állók vagy éppen funkcióban lévők sem kímélték magukat, így Méliusz József vagy a még megtűrt Kriterion-igazgató Domokos Géza. „…hátha szétfoszlik majd a régi kín / az új mélységek új tajtékain!” – szólnak Markó Béla szonettzáró szavai. Horváth Imre nagyváradi költő a könyv új, bővített kiadásához már nem küldhetett igazoló vagy cáfoló folytatást /1993-ban halt meg/. A Túlélő képek húsz túlélője kiegészítette akkori vallomását mai értelmezéssel, ezt tartalmazza az új kiadás Kántor László: Túlélő képek. Erdélyi írók, 1989–2009./Kántor Lajos: Túlélő képek, 1989–2009. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./

2010. március 28.

Horváth Imre a Holnaposok továbbvivője
Nagyvárad – A nagyváradi Kiss Stúdió Színház 16. éves fennállása alkalmából Horváth Imre emlékműsort szervezett pénteken este.
A költő egykori barátai, tisztelői, költészetének kedvelői jelentek meg szép számban pénteken este a nagyváradi Kiss Stúdióban megrendezett Horváth Imre emlékesten. A Vendégségben egy égbeli kávéház asztalánál nevű sorozat keretében megrendezett emlékműsor bevezetéseképpen Kiss Törék Ildikó elmondta, hogy a Kiss Stúdió Színház 16 éves évfordulója, a Költészet Napjának, és a Horváth Imre évfordulónak a közelsége nyújtotta az apropót ennek az estnek a megszervezésére. A művésznő által meghívott megemlékezők F.Bathó Ida, F.Márton Erzsébet, Meleg Vilmos színművészek, és Tavaszi Hajnal könyvtáros voltak.
Mítosz
Tavaszi Hajnal a költő életéről beszélt az egybegyűlteknek, többek között kifejtve azt, hogy minden korosztálynak szüksége lenne egy mítoszra, és a váradi magyarok számára Horváth Imre jelentheti ezt a mítoszt, mert ő a Holnaposok mítoszának továbbközvetítője. „Horváth Imre volt az a művész, aki a múlt század 70-es, 80-as éveiben a polgári világot megtestesítette nekünk. Az általa megtestesített mítoszt kellene továbbadni a a fiatal generációknak” – hangsúlyozta Tavaszi Hajnal. Az emlékműsor során szó esett Ezután Horváth Imre viszontagságos életéről.
„Ő egy folyton próbálkozó, kereső ember volt, aki sokszor elbukik, de aki mindig megtalálja azokat az embereket, akik kisegítik a bajból. Horváth Imre játékos jelleme, mondhatni felelőtlensége a legnagyobb nyomoron is átsegítette” – idézte fel a költő személyiségét Tavaszi Hajnal. A művészek Horváth Imre aforizmáiból adtak ízelítőt, elhangzott pár verse, és visszaemlékezéseinek egyes részletei is, F, Bathó Ida pedig egyik a Fáklyában megjelent, megrázó, és egyben meghökkentő végkicsengésű egyik írását olvasta fel: a börtönt, akárcsak a szabadságot, okosan kell megválasztani. A barátságos hangvételű és kegyeletteli emlékest kötetlen beszélgetéssel zárult.
Pap István. Forrás: erdon.ro

2011. január 31.

Csatlakozás a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyesületéhez
Történelmi esemény Pécskán
Szombaton délelőtt a pécskai 2-es számú Általános Iskola dísztermében gyülekeztek az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a meghívására a helybeli és megyebeli, továbbá Békés megyei gazdálkodók.
Házigazdaként Bacsilla Sándor iskolaigazgató üdvözölte a közel 70 résztvevőt, név szerint megemlítve a prezídiumban helyet foglaló Keszthelyi Zoltánt, a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyesületének az elnökét, Bognár Levente aradi alpolgármestert, Miodrag Stanoiov pécskai alpolgármestert, Horváth Imre AMMGE-alelnököt, Molnár Gáspár pécskai gazdaköri elnököt, a közönség soraiban helyet foglaló Sipos György és Bölöni György megyei tanácsosokat, a battonyai, valamint az újkígyósi gazdálkodókat. Kiemelt fontosságúnak tartotta a gazdamozgalmat, amelyik elősegítette az ősök által szerzett termőföldnek a megtartását, a megművelését, ami reményt ad az utódoknak való továbbadásra is. Miután mindnyájukat kellemes együttgondolkodásra, hasznos tanácskozásra hívott, gazdamódra, jó termést, magas gabonaárakat is kívánt a termelőknek.
Emelni a gazdálkodók jövedelmét
Horváth Imre AMMGE-alelnök, ülésvezetői köszöntőjében az országhatár két oldalán munkálkodó mezőgazdászok egyik legnagyobb közös gondját, a gabonatárolási lehetőségek hiányát vázolta. Mert bizonyos személyek megszerezték a nagy gabonatárolókat, amelyekben nem csak tárolják, hanem legkevesebb 30%-kal, azaz a maguk hasznával fel is nyomják annak az árát. Eközben a legtöbb gazdálkodó a kombájnból kénytelen eladni a gabonát, fél áron. Kijelentette: „Mi, (az Egyesület) nem a kereskedők, hanem a gazdálkodók jövedelmét szeretnénk növelni.”
Közös kincsünk hasznosításáért, megóvásáért
Horváth Imre köszöntője után bemutatta Keszthelyi Zoltánt, a Magyarországon bejegyzett Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyesületének az elnökét. Aki köszöntötte a megjelenteket, üdvözölte a Duna TV nézőit is, akik ugyancsak részesei lehettek e történelmi pillanatnak, amikor az anyaországi és az elszakított területek magyarságának a gazdatömörülései szövetségre lépnek a hatékonyabb pályázati lehetőségekért, a közös boldogulásért. A KMMGE létrehozását az AMMGE vezetőségével már jó néhány éve tervezik, ami végre megszületett, hivatalosan be van jegyezve a cégbíróságon, élvezi a magyar kormány támogatását. Ezt követően az Egyesületnek az egyéni, illetve társas-gazdaságok számára egyaránt előnyt jelentő céljairól beszélt. A Kárpát-medence gazdatársadalmainak óriási kincs van a kezükben: a világ egyik legjobb termőföldje, a környezet, illetve a víz. Az édesvíz ugyanis sokkal nagyobb kincs, mint azt sokan gondolnák, mivel a Föld víztartalékának csupán 3%-a édesvíz. Ami a világ jelentős részén hiányzik, a Kárpát-medencében bőségesen található, csak a magyarországi naponta 2 milliárd ember vízszükségletét tudná fedezni, nem beszélve a még értékesebb termálvíz-készletekről. A rendelkezésünkre álló kincseket azonban csak úgy lehet e globalizált világban hatékonyan felhasználni, megvédeni, ha egy országhatárokon átnyúló, hatalmas gazdaszervezetbe tömörülünk. Márciusban indulnak az EU által kiírt pályázatok, amelyeken a KMMGE már részt kíván venni. Legsürgősebben egy közös, korszerű gabonatároló megépítésének a költségeit kellene megpályázni. Ehhez azonban bizonyítaniuk kell a határon történő átívelésnek a tényét, tehát szükség van az Arad megyei, a romániai gazdákra is. A csatlakozást, a további gördülékeny kommunikációt az Egyesület leendő honlapja is szolgálni kívánja, amelyiknek az anyagaihoz hozzá is lehet szólni. Várják tehát a csatlakozókat, a használható ötleteket az itteni gazdálkodóktól is. Amíg a honlap elkészül, addig a gazdálkodók a helyi gazdaszervezeteknél jelentkezhetnek a KMMGE-ben való részvételre is. A továbbiakban felolvasta az Egyesület statútumának a fontosabb tételeit, amelyikben a közös pályáztatás mellett oktatás, gazdálkodók közötti versenyek, termelői csoportok tevékenységének a finanszírozása, kirándulások, kiadványok, gazdafórumok megszervezése, a kulturális örökség, a művelődés, az oktatás, a magyar hagyományok ápolása, neves épületeknek a karbantartása szerepel, határokon átívelve. Mindezt a magyar kormány támogatásával, az érintett kormányoknak a közreműködésével kívánják megvalósítani.
Közös értékesítésé a jövő
Az ülésvezető Keszthelyi Zoltán 25 perces előadása után vette észre, hogy tulajdonképpen átlépték a program egyik fontos pontját, a város, illetve a megyeközpont alpolgármestereinek a köszöntőit.
Miodrag Stanoiov pécskai alpolgármester románul elmondott üdvözletét, a gazdálkodással kapcsolatos németországi tapasztalatait Bacsilla Sándor ültette át magyarra. Szerinte, nem a közös termelés, hanem az összehangolt értékesítés lehet a jövő útja. Pécska viszonylatában, az országos hírű pécskai kenyér soha nem született volna meg a helybeli emberek szorgalma, sokéves tapasztalata, a helybeli gazdaszellem nélkül.
Bizalomerősödés
Bognár Levente aradi alpolgármester, a megye legnépesebb mezőgazdasági fogyasztótábora nevében történelmi pillanatnak nevezte a KMMGE megszületését, ami előmozdíthatja a saját termelőink, gazdálkodóink, feldolgozóink tevékenységét, ami iránt az aradi vásárpolgárnak is sokkal nagyobb a bizalma.
Szakmai fórum
Az utólag elmondott üdvözleteket követően vette kezdetét a szakmai fórum, ami az Egyesület vezetőtanácsa jelen lévő tagjainak az ismertetésével indult. A nevük elhangzása után röviden bemutatkoztak: Horváth Imre, az AMMGE alelnöke, nagybani gazdálkodó; Vörös Vilmos battonyai gazdálkodó a senki ellen nem irányuló, de az összetartozás eszméjében működő Egyesületnek a valós tartalommal történő megtöltését, illetve a humán erőforrás, a dolgos ember értékét emelte ki; Gáll Tamás Mihály, az Egyesület romániai alelnöke, az aradi Mezőgazdasági Kamara munkatársa a szakmai továbbképzésre nyíló lehetőségekre hívta fel a figyelmet; Molnár Gáspár, a pécskai gazdakör elnöke, a KMMGE-hez való pécskai csatlakozás jelentőségét ecsetelte, de beszédéből kiérzett a gazdatársadalom hatékonyabb összefogásának a szükségessége is; Sipos György majláthfalvi nagygazda az értékesítési gondoknak az enyhítését, a korszerű tárolókapacitás növelésében látja megvalósulni. Ugyanakkor megdicsérte Kocsik József AMMGE-elnököt, akinek oroszlánrésze van a megyei gazdaszervezet létrehozásában, folyamatos működtetésében, aminek a jótékony hatását a gazdálkodók pályázatíráskor tapasztalhatták. Tulajdonképpen Kocsik Józsefnek az említésekor vették észre a szervezők, hogy a neve kimaradt az Egyesület vezetőségi tagjai közül. Az érintett nem a nevének az említését, hanem a gazdatársadalom összefogásának, a gazdálkodás becsülete visszaszerzésének fontosságát emelte ki. Mester József pécskai gazdálkodó, nem tagja ugyan az Egyesület vezetőtanácsának, de a történelmi eseményen felolvasta 3 versét a kötetet kitevő szerzeményei közül. Rövid előadásával nagy sikert aratott.
Hasznos együttlét
Keszthelyi Zoltán lezárta a szakmai fórumot, majd a résztvevőket az iskola alagsorában lévő étkezdébe ebédre invitálta. Ahol az asztaloknál vegyesen helyet foglaló gazdálkodók, mezőgazdasági szakemberek a Gáspár József által az udvaron főzött birkagulyás, illetve a Lipták Mária főszakács és csapata által főzött és felszolgált sertésgulyást elfogyasztották a kisüsti után, majd borral öblítették le. Közben gazdamódra megbeszélték, kicserélték a gondjaikat, tapasztalataikat. A hatékonyságot jól példázza, hogy Gáll Tamás Mihály itt tudta meg egy magyarországi kollégától, hogy az Arad megyei partnert keres egy 200 ezer euró értékű határon átnyúló pályázathoz, de a dinnyetermesztők is eszmecserét folytattak. Mindnyájan élvezték a kellemes együttlétet. Olyannyira, hogy a Rab Márton billentyűs által szolgáltatott szintetizátoros, illetve harmonikás kísérettel kórusban nótáztak, sőt a majláthfalvi Szécsi Ferenc meg is forgatott egy anyaországi menyecskét.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

2012. április 21.

Gazdafórum Pécskán
Felszántották a problémákat
A szakmai tájékoztató és a rendszerváltás óta felgyülemlett helyi feszültségek, általános mezőgazdasági gondok, megoldatlan problémák között lavírozott pénteken este Pécskán az RMDSZ és a gazdaszövetség szervezte fórum, amelyen végül a résztvevők ez utóbbiak fele billentették el a mérleg nyelvét, mert a látottak-hallottak alapján erre volt szükségük. „Mindenkinek igaza van” – talált célba következtetésével a vita vége fele Bartok András, majd pontokba szedve, azért elmondta véleményét az elhangzott, néha személyeskedésekbe torkollott problémákról.
A kibuggyanó gondhalmazok között szó volt, többek között a több évre nyúló, biztonságot nyújtó országos mezőgazdasági stratégia hiányáról, a brüsszeli agrárpolitika kétarcúságáról, a romániai gazdák alárendelt szerepéről (Mester József), a pécskai magyar gazdák lassan évtizedes tervéről, a közös mérlegről (Molnár Gáspár), arról, hogy hány hektárra lenne szüksége egy családnak a tisztességes megélhetéshez (a kérdést Nagy István dobta be), a Pécska környéki földekről, egykori állami társulásokról, földosztásról, a gazdák hozzáállásáról, raktározásról, értékesítési elképzeléseiről, és sorolhatnánk szinte vég nélkül a vitában szóba került kérdéseket, de volt olyan résztvevő, aki előre megírt szöveggel készülve, amolyan mini reklámbemutatóval rukkolt elő a fűszerpaprika érdekében. Horváth Imre pedig megjegyezte, az RMDSZ-nek többet kellene foglalkoznia a gazdákkal, mert „a voksok fele innen érkezik”, elmondta, az ígéretekkel ellentétben mai napig nincs mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó országos RMDSZ-alelnök, pedig nagy szükség lenne munkájára, érdekvédelmi tevékenységére, de hiányolta a vágóhidakat is: „bezáratták a régieket, és nem tettek újakat a helyükbe”. Végül Faragó Péter a szaktárca államtitkárától a fórum alatt megtudta, hogy létezik egy rendelet, amely megkönnyíti, egyszerűsíti a vágóhidak megnyitását.
A vita vélhetően lapos, rövid monológokká süllyedt volna, ha előzőleg a szakemberek támogatási, pályázati ismertetői nem ágyaznak meg. Zágoni Szabó András, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete (AMMGE) ügyvezető elnökének köszöntőjét követően Faragó Péter RMDSZ-es képviselő beszélt a gazdafórum alapötletéről, fontosságáról, majd Ioan Pop, a pécskai APIA-kirendeltség vezetője ismertette a támogatási rendszert, a kérhető szubvenciók, növénytermesztési, állattenyésztési összegeit.
Gáll Mihály, az Aradi Mezőgazdasági Kamara tanácsosa, az AMMGE alelnöke pályázati lehetőségeket ismertetett, kiemelve azt a június 1-jétől induló kiírást, amelynek célja a 40 év alatti gazdák – akik a gazdaságot szüleiktől, nagyszüleiktől örökölték, és folytatni akarják – támogatása, de létezik pályázat a 40 év fölöttieknek is rendkívül kedvező feltételekkel, ennek részleteiért őt kell megkeresni hivatalában vagy az RMDSZ székházában. Kocsik József AMMGE-elnök is azt javasolta, tájékoztatásért forduljanak az Egyesülethez, mert „mostanra összeállt a csapat” és több problémában is segíteni tudnak.
A fórumon kiderült, aki valóban pályázni akar, naprakész információkat szeretne rendeletekről, aktuális mezőgazdasági kérdésekről, annak van hova, kihez fordulnia, annak ellenére, hogy kevés a magyar szakember az állami agrárhivatalokban. Aki viszont tisztségbe került, bármikor, bárki rendelkezésére áll.
Az RMDSZ-szervezte gazdafórum második állomása ma, szombaton délelőtt Kisjenőben volt.
Irházi János

2012. június 2.

Időtálló emberi értékek költője
100 éve született Kiss Jenő
A Helikon-Kemény János Alapítvány és a Mentor Kiadó közös rendezvényen méltatta az 1912. szeptember 13-án Mócson született költő és műfordító életművét. A marosvásárhelyi Vártemplom gótikus termében május 29-én lezajlott bensőséges Helikon-esten többen idézték fel az 1995. december 16-án Kolozsváron elhunyt lírikus egyéniségét, költészetét abból az alkalomból, hogy a Mentor szép, elegáns kivitelezésben Nyíl helyett toll címmel megjelentette Kiss Jenő válogatott verseit. H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke azt hangsúlyozta, hogy a költő emléke indokolatlanul hullt ki a mai irodalmi köztudatból, nagyon keveset beszélünk róla, ami a mi veszteségünk is. Ezért is tekinthető eseménynek a Nagy Pál szerkesztésében és mértéktartó válogatásában kiadott kötet közreadása.
Ezt már a költő teljes pályaképét és munkásságának jelentőségét nagy empátiával és a valóban fontos szerzőknek kijáró igényességgel kirajzoló Gálfalvi Zsolt irodalomtörténésztől idéztük. Kiss Jenő kimagasló költői nemzedék rendkívüli sikerrel indult tagja volt – mondotta a méltató –, a XX. század második erdélyi költőgenerációjának képviselője. Olyan kiváló pályatársak fémjelzik ezt a 20-as évek végén, 30-asok elején feltűnt tollforgató nemzedéket, mint Dsida Jenő, Szemlér Ferenc, Szabédi László, Horváth Imre, akik már a Trianon utáni időszakban, kisebbségi sorsban, s az ebből adódó korlátozó lehetőségek között nőttek fel, s ehhez igazodva, örök küzdelemben hirdették és tették azt, amit tenni kell: az itthon maradás imperatívuszát éltették. Emberi feltételeket próbáltak biztosítani egy embertelen világban. Így nekik s köztük Kiss Jenőnek is köszönhető, hogy az erdélyi magyar irodalom fennmaradhatott. Szervesen kapcsolódva az összmagyar irodalomhoz, szellemhez. A Nyugat hatása alatt erős népi kötöttség alakította ki költői arculatukat. A nagy hatású budapesti folyóirat igényességét tette magáévá az Erdélyi Helikon is, amely meghatározó volt a sokoldalúan tehetséges mezőségi ifjú költői kiteljesedésében is. Kemény János még a költő első kötete (Kormos üvegen, 1937) megjelenése előtt, 1935-ben meghívta a marosvécsi találkozóra, s attól kezdve Kiss Jenő igen tevékeny tagja lett a helikoni írói közösségnek. A lap száz versét közölte különböző évfolyamaiban. Hosszú és termékeny alkotói munkássága (utolsó verskötete, az Időverten 1994-ben jelent meg a Püski Kiadónál) jelentős része a műfordítás. Ezt is igazi hivatástudattal és különleges műgonddal végezte. A folklórtudós Faragó József közreműködésével 150 román népballadát és kolindát ültetett át magyarra. Huszonötezer sora öt kötetben Plugor Sándor nagyszerű illusztrációival gazdagítva látott napvilágot. Szerkesztőként közéleti szerepléseivel is kiérdemelte, hogy megőrizzük emlékezetünkben. De mindenekelőtt az időtálló emberi értékek költészete adja meg hagyatéka súlyát, jelentőségét – hallhattuk a méltatásban.
Múzsa régebbi olvasói emlékezhetnek, hogy Kiss Jenő élete utolsó éveiben mellékletünk számára is többször küldött verset. A mostani válogatott kötetben, amelynek születéséről Káli Király István, a Mentor Kiadó vezetője és Nagy Pál, ugyancsak a Mezőség elkötelezett szülöttje is beszélt az esten, 200 költeményt nyújt át a versbarátoknak. A jelenlevők Balázs Éva színművész ihletett előadásában hallgathattak meg néhányat ebből „az élet szerelmével” telített lírából. A megemlékezésen részt vett Kiss Jenő egykori munkatársa, Jánosházy György is. A nemsokára 90 esztendős költő, műfordító elmondta, hogy 1943-ban ismerte meg a lírikust, s az Erdélyi Helikon szerkesztőségében két évig dolgozhatott vele. Később az Igaz Szó is egybekötötte őket.
A napokban szülőfalujában, majd Kolozsváron is emlékrendezvényen idézték fel, szólaltatták meg Kiss Jenő költői örökségét.
N. M. K. Népújság (Marosvásárhely)

2013. február 2.

A Kós Károly-i örökség kisajátításáról a tények nyelvén
Kós Károlyt egyetlen politikai oldal sem sajátíthatja ki – így a jobboldal sem. A tények azt bizonyítják, hogy az erdélyi szellemóriás nemcsak a jobboldalhoz, hanem a baloldalhoz is erőteljesen kötődött. A második világháborút követően ugyanis aktív baloldali politikai szerepet vállalt, előbb a MADOSZ-ban (Romániai Magyar Dolgozók Országos Szövetsége), majd az MNSZ-ben (Romániai Magyar Népi Szövetség). 1945 májusában lépett be az MNSZ-be, tagja volt az MNSZ „százas” intézőbizottságának, az MNSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke volt, 1946–1948 között nagy nemzetgyűlési képviselő, illetve ez utóbbi időszakban az MNSZ központi sajtóorgánumának, a Világosság napilapnak szerkesztőbizottsági tagja is volt). Ez utóbbi szervezet, az Országos Demokrata Arcvonal szövetségeseként, együttműködött a kommunista párttal és a kommunisták irányítása alatt álló Petru Groza vezette kormánnyal.
Hogy az MNSZ-nek a bölcsészek miképpen értékelik a szerepét, azt a Magyar Katolikus Lexikonban (https://lexikon.katolikus.hu/) elolvashatjuk: „Romániai Magyar Népi Szövetség, RMNSZ, 1944. okt. 16–1953. márc. 31.: politikai szervezet. – Brassóban alakították a M. Dolgozók Orsz. Szöv-éből baloldali irányzatok képviselői. Székhelye Kolozsvár, 1948. I: Bukarest. Elődjéhez hasonlóan, a nemzetköziség alapján álló baloldali társutas szervezet, együttműködött a komm. párttal, ill. a komm. Petru Groza kormányával. Osztályharcos alapon a m. nemzetiségi jogokat védelmezte. 1947. II. 11: csatlakozott a komm. irányítású Dem. Pártok Blokkjához (Kurkó szerint az nem jelentette a függetlenség föladását), 1948. II. 27: a Népi Dem. Frontjához.”
Kós Károly azonban már 1944. október 22-én, 11 nappal az orosz haderő Kolozsvárra érkezése után a baloldal mellé állott, amikor Kolozsváron, több korábbi illegalista kommunistával együtt, újraalapította a MADOSZ-t, amelynek elnökévé is őt választották. Akkor, 1944 őszén, a dolgokat már teljesen másképp látta, mint a Horthy-rendszer idején, és ezt az Ezerkilencszáznegyvennégy című írásában meg is fogalmazta. „…Túlvoltunk már a Horthy-rezsim kurta egyhetűs farsangján és hosszú, négyesztendős, kálváriás böjtjén… Negyvennégy őszén már azzal a biztos tudással igyekeztem a magam helyét megtalálni, hogy itt teljesen más világ lesz, mint amilyen volt a régi.”
Emlékezetesek Kós Károly hangsúlyosan baloldali felhangú kortes beszédei, amelyek közül 1946 őszén néhányat éppen Kolozsváron tartott (városunk Főterén is), akárcsak más hasonló MNSZ-es politikai megnyilvánulásai. Az MNSZ sajtóosztályát vezető bizottság tagjaként a következő baloldali személyiségekkel vállalt politikai közösséget: Bányai László, Benedek Marcell, Gaál Gábor, Kacsó Sándor, Méliusz József, Kurkó Gyárfás (az RMNSZ elnöke).
1948 februárjában – tehát jóval a párizsi békeszerződés aláírása és két hónappal a Román Népköztársaság kikiáltása után – az Igazság, a Román Kommunista Párt erdélyi napilapja is közölte a Romániai Írók Szövetsége magyar csoportjának kiáltványát, amelyet Kós Károly és testvére, Kós Balázs mellett olyan neves baloldali írók jegyeztek, mint például Aszódy János, Asztalos István, Balogh Edgár, Bányai László, Bárdos B. Arthur, Csehi Gyula, Gaál Gábor, Horváth Imre, Horváth István, Jánosházy György, Kovács György, Létay Lajos, Méliusz József, Molter Károly, Nagy István, Salamon László, Szabédi László, Szemlér Ferenc, Szilágyi András, Tompa László, Tompa Miklós és Tamás Gáspár.
Kós Károly ebben a kiáltványban, a többi aláíróval együtt, egyebek mellett kijelentette: „Március 28-án valamennyien a Népi Demokrata Arcvonalának a jelére szavazunk, mert akarjuk azt az új alkotmányt, mely nemcsak biztosítja minden dolgozó szabadságjogait, hanem gyakorlattá és életté is váltja azokat. Akarjuk az új alkotmányt, mert biztosítja a dolgozó nép minden fiának kenyerét, jólétét és szilárd alapokon a művelődés, a tudomány, a művészetek kiteljesedését. A haladó irodalom romániai magyar művelői abban a tudatban veszik ki részüket teljes erejükkel s a művészi alkotás fegyvereivel is a küszöbön álló választásokból, hogy a dolgozó nép egységes akaratának győzelme nemre, nemzetiségre, fajra és vallásra való tekintet nélkül az új alkotmánnyal teljes jogegyenlőséget s az alkotó tehetség szabad kibontakozását biztosítja a Román Népköztársaság minden polgárának. Románia népei akaratának egységes megnyilvánulása ezeken a választásokon nemcsak az új alkotmány elveinek maradéktalan megvalósulása, hanem a Szovjetszövetség vezette békearcvonal erejének nemzetközi jelentőségű kifejeződése.”
„Voltak, akik akkortájt kommunistának tartották, még el is kerülték” – írja róla egyik monográfusa. (Sas Péter: Kós Károly képeskönyv. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009, 154. old.) És akik – tehetnénk hozzá – nem értették, hogy a Horthy-rendszer egyik kegyeltjéből hogyan lehet egyik napról a másikra a kommunisták jelentős súlyú szövetségese. Pedig lett volna más választása is. Hiszen az MNSZ megalakulásával párhuzamosan, az erdélyi románságot polgári párt fogta össze, és a szovjet jelenlét dacára megalakulhatott például a Román Demokrata Szövetség, amely a Nemzeti Parasztpárt észak-erdélyi „fiókszervezeteként” működött, és amely még saját újságot is kiadhatott.
Érdekes párhuzamok azért adódnak a mával is. Egyik beszédében Kós Károly arra hívta fel a figyelmet, hogy az erdélyi magyarságot egyetlen szervezetnek kell képviselnie. Íme: „Mi bármilyen komoly demokratikus szervezet is legyünk, és bármilyen szoros szövetségben is álljunk a demokratikus más ajkú szervezetekkel, mégis azt világosan kell lássa minden magyar demokrata, hogy a jogegyenlőség kivívásában, kultúránk fejlesztésében, népünk szolgálatában egyetlen szervezet lehet, amely minket képvisel ebből a szempontból. Ez pedig a saját magyar szervezetünk, az MNSZ.” (Kós Károly hozzászólása a Kolozs megyei intézőbizottság 1946. április 14-i gyűlésén. Országos Román Levéltár, Kolozs megyei kirendeltség, fond 26, UPM, Org. jud. Cluj, 2/1946, 133.)
Lehet ezt ma magyarázgatni: hogy csak okos kompromisszumot kötött, hogy igazán baloldali nem volt, kommunista pedig még kevésbé. A lényeg megmarad, a baloldalhoz látványosan hozzákötötte a nevét, és a második világháború utáni első kommunista hatalom egyik – nem éppen alacsony beosztású (országgyűlési képviselő) – tagja volt. Később sem szakította meg kapcsolatát a baloldallal, sem a magyarral, sem pedig a románnal. Fényképanyag is maradt fent arról a ’70-es években lezajlott találkozóról, amelyiken például Kolozs megye vezető pártkádereivel találkozott. S mind a magyar, mind a román kommunisták egyaránt magas állami kitüntetést adományoztak Kós Károlynak 90. születésnapja alkalmából. Ez persze érdemeit szemünkben fikarcnyit sem csökkenti, csak arra figyelmeztet, hogy Kós Károlyt, örökségét, „megszentelt nevét” egyetlen mai politikai erő sem sajátíthatja ki.
Kós Károly ugyanis valamennyiünké.
Kós Béla, Kós Károly egyik Budapesten élő unokája január végén a sajtónak eljuttatott levelében tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy nagyapja nevét olyan alapítvány használja, amely véleménye szerint „egyezséget, alkut köt a nemzet megosztására, az erdélyi magyarság megtagadására buzdító, és annak veszélyeztető voltát vizionáló pártokkal az önös politikai céljai elérése érdekében”. Kós Béla az RMDSZ által alapított és a volt szövetségi elnök, Markó Béla által vezetett Kós Károly Akadémia Alapítványra utalt, amely együttműködési szerződést kötött a Magyar Szocialista Párt által működtetett Táncsics Mihály Alapítvánnyal. Erre az MSZP-küldöttség január végi kolozsvári látogatása alkalmával került sor.
„Kós Károlyt Erdély polihisztoraként tartják számon, utalva ezzel arra, hogy nemcsak az egyik legnagyobb magyar építész volt, hanem kiváló író, irodalomszervező, grafikus is, a transzszilvanizmus egyik atyja, a Trianon után elszakított erdélyi magyarság vezéralakja, a 20. század egyik legtevékenyebb magyar értelmisége. Kós Károly említésekor mindenkinek az életvitelére, az életművére kell gondolnia, nem pedig azonosítani őt bármely politikai párttal. Kós Károly neve, személye nem válhat különböző pártideológiák és pártcsatározások mentén érzelmi elégedetlenség, felháborodás eszközévé.” – fogalmazott Kós Béla.
A levélre reagáló Markó Béla annak a véleményének adott hangot, miszerint Kós Károly életműve igenis közkincs. „Mindenkié, aki jót akar a nagyhatalmak – és az ország önző, rövidlátó vezetői – által egykor nyomorúságos sorsra ítélt, abból kilábalni igyekvő erdélyi magyar népnek. Kós Károly az RMDSZ-é is, de másoké is, akik tisztességes, tartós, elfogadható megoldást keresnek helyzetünkre. Azoknak viszont nincs közük Kós Károlyhoz, akik ki akarják sajátítani azt a közös ügyet, ami fél-nemzettel, féloldalúan megoldhatatlan, legyen szó pártról, ideológiai vagy kulturális táborról, legyen szó mégoly visszhangos, magukat mégoly karizmatikusnak kikiáltó személyiségekről.”
Markó élesen bírálta Tőkés László EMNT-elnököt is, aki korábban heves hangú nyilatkozatban ítélte el, hogy az RMDSZ a magyar szocialistákat látta vendégül. „Igen, Kós Károly valóban nem volt sem hithű baloldali, sem hithű jobboldali – tudjuk-e ma is, hogy mi értelme nálunk Erdélyben ennek a címkézésnek? –, hanem demokrata volt. Amit máig nem tanultak meg tőle egyesek, Tőkés László sem, akinek több püspöki mandátummal a háta mögött sincsen fogalma arról, hogy mit jelent a tolerancia, de attól még nyakra-főre megmondja nekünk, hogy mi a nemzeti és mi a nemzetietlen”.
A Markó-levélre válaszoló Tőkés László azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy „az öncélú hatalomgyakorlást fontosabbnak ítélték az erdélyi magyarság érdekeinek következetes képviseleténél”. „A korrupció, a hazudozás, a paktumpolitika, a görcsös hataloméhség és a kizárólagos egypártrendszerre való törekvés nem nemzeti érdek” – fogalmazott Tőkés.
Tibori Szabó Zoltán
Szabadság (Kolozsvár),

2013. június 27.

Kötelékek – kézfogások
Könyvek esőben, kánikulában
A könyv nem különösebben hőérzékeny tárgy. Na persze, nem a könyvégetésekre és nem is a könyv befagyasztására gondolok. Mert ugye mindkettőre volt nem csupán a távoli múltban, hanem a mai idősebbek életében példa.
Most szelídebb akadályokat kellett leküzdeniük a könyveknek, illetve szerzőiknek meg a könyvárusoknak. Ha ugyanis június, akkor könyvhét, azt is mondhatnám, minden mennyiségben. Egymásra szerveződött programokkal, könyvbemutatókkal. Ami az erdélyi magyar kiadványainkat és íróinkat-költőinket érintette, abból párhuzamosan Budapesten és Kolozsvárt lehetett (kellett volna) választani, követni az eseményeket, megfelelni a hívásoknak. Aztán a kolozsvári magyar könyvnapok immár harmadik, 2013-as szervezését követve, ezúttal nem az esős időjárást, hanem a hamisítatlan nyári kánikulát fogva ki, Erdély fővárosában erdélyi könyvnapok megrendezéséről döntöttek illetékesek, és erre meghívták a Romániai Magyar Könyves Céhet is, pontosabban általa a vállalkozó kedvű magyar kiadókat, hogy a Főtérre kirakodva, Mátyás király elé járulva, várják a vásárlóikat.
Könyvbemutató – grafikai kiállítással
Az újraszervezett kolozsvári magyar könyvnapok – nem utolsósorban az IDEA jóvoltából (amely a Mátyás-szülőház, azaz a Sapientia előtt állandósítja könyvstandját) – idén eredeti megnyitóval indultak. Kolozsvár egyik legtehetségesebb, kiemelkedő életművet ránk hagyott grafikusáról, Cseh Gusztávról írt példaadóan körültekintő, hatalmas anyagot feldolgozó, művelődéstörténetileg is számottevő monográfiát Csapody Miklós, a reprodukciókat és a terjedelmes szöveget pedig reprezentatív albumba foglalta az Exit Kiadó, illetve az IDEA könyvműhelye. Minthogy pedig Cseh Gusztáv (az ifjabbik, mert édesapjáról, a betűrajzolást tanító főiskolai tanárról sem szabad elfeledkezni) a kolozsvári könyvgrafikáért ugyancsak sokat tett, össze lehetett kapcsolni a könyvnapok nyitó ünnepségét a Cseh Gusztáv című kötet bemutatásával és a Cseh Gusztáv grafikáiból válogató (Hajdúszoboszlóról kölcsönbe érkezett) tárlat megnyitásával, a Quadro Galériában.
Szerényebb keretek között a Kolozsvár Társaság főtéri székhelyén is érvényesült ez a rendezői elv: a nemrég Szegeden elhunyt nagy könyvgrafikusunkra, Deák Ferencre emlékeztek barátai, tisztelői a kolozsvári magyar könyvnapok keretében – a tárlókon általa tervezett, illusztrált kiadványokkal, a pannókon néhány szép rajzával, többek közt a Dsida-versekhez készült sorozattal. (Augusztusban, a Kolozsvári Magyar Napokon folytatódhat ugyanitt a kezdeményezés, a két barát, Deák és Cseh Gusztáv munkáinak együttes jelenlétében, a kolozsvári grafikai iskola értékeinek megvitatásával.)
Erdély – Budapest
Mindkét helyszínen, mármint Kolozsvárt és a Vörösmarty téren egyaránt figyelmet érdemlő könyvről szólhatunk – már a címénél fogva is: A magyar kártya. Ezzel a kártyával ugyanis többféleképpen lehet játszani, és nem csak kártyaasztal mellett. A Nagyváradról indult költő, ma ismert kiadói ember, Kőrössi P. József mélyreható beszélgetéseket folytatott a költő és politikus Markó Bélával; olyan beszélgetéssorozatot, amelyben Markó kiteregeti kártyáit, és sikeresen belenéz, belelát azok kisded játékaiba is, akik a „magyar kártyát” saját politikai céljaikra ügyesen – a romániai magyarságra nézve korántsem pozitív értelemben – használják fel. Hogyan lesz a jó költőből jó politikus s a politikusból ismét költő? Hogyan politizálnak itt és ott? Kőrössi P. nem kerülgeti a forró kását, Markó Béla pedig higgadtan, körültekintően válaszol. Nem átlagos interjúkötetet vesz kezébe az, aki felfigyel erre A magyar kártyára…
Román kártya?
Könyvnapok közti rövid szünetben számomra eddig ismeretlen, ám egyből ismerőssé és rokonszenvessé váló könyvesboltban jártam, a Deák Ferenc utca közepe táján: a Librarium nevű Book Cornerben. Otthonos körülmények között hallgattuk, magyarok és románok – románul –, hogy mit mondanak a kritikusok Demény Péter románul megírt könyvéről. (A Ghidul ipocriţilor kiadója a bukaresti Cartea Românească.) Minden megszólaló egyértelműen dicsérte a könyvet, ám az csak Balázs Imre Józsefnek jutott eszébe, hogy feltegye a kérdést: miért románul kellett megírnia Deménynek ezeket a szellemes kisesszéket (jegyzeteket? szatírákat?) – merthogy nem fordításról van szó. BIJ magyarázata Caragialéhoz és a román nyelvben létező nemekhez jutott el. Talán az élményanyag is közrejátszott, vélem én, a „képmutatók” ilyen bemutatásában. A lényeg, hogy ezen a könyvbemutatón jól éreztük magunkat, Demény Péter pedig, gondolom, új híveket szerzett írásművészetének. A román olvasók körében is.
(Eszembe jut Ion Ianoşi, azaz Jánosi János – Látó Anna Bukarestben élő fia – közelmúltban megjelent, több szempontból figyelemre méltó, színvonalas önéletrajzi kötete: Internaţionala mea. Cronica unei vieţi. Abban pedig, sok egyéb közt Domokos Gézával, a Kriterion-igazgatóval történt, egy életre szóló konfliktusa. Nos, meggyőződésem, hogy a most román kötet szerzőjeként bemutatkozott Demény Péter egyikünkkel sem fog úgy járni, mint Ianoşi – Domokossal.)
Más kártyák
Vállalva a flaszterből áradó hőséget, déli órában kimentem szétnézni az erdélyinek nevezett (román) könyvnapokra. Ilyenkor a standokon az ember arra figyelhet fel, ami a könyvesboltokban, a nagy kínálatban elkerülte a figyelmet. (A mi magyar sátrunk érthetően nem kínált eddig nem látott újdonságokat.) Két könyvnél kötöttem ki – más-más okból. Augustin Buzurára azért voltam kíváncsi (pláne hogy politizáló publicisztikáját gyűjtötte kötetbe, a 2005 és 2008 közti évekből), mert ’89 előtt úgy éreztem, egy (ellenzéki) táborba tartozunk – aztán Marin Sorescuval és Eugen Simionnal együtt Iliescu táborába állt. (Mindegyikük magas funkcióhoz jutott, ilyen-olyan elnökséghez, kulturálisan, Akadémián vagy minisztérium élén. – Mellesleg: Eugen Simion 80 címmel vastag kötetet láttam az egyik standon.) Az Absenţii, a Feţele tăcerii regényíróját nem felejtettem el, és ma sem bánom, hogy Birtokon belül? című, Budapesten 1989-ben megjelent interjú-kötetembe őt is bevettem (Sütő, Kányádi, Szabó T. Attila, Balogh Edgár, Harag György, Horváth Imre, Lászlóffy Aladár, Markó Béla, Egyed Péter és Tompa Gábor mellé). Ma vajon bevenném? A Canonul periferei-be beleolvasva, nem tudnám eldönteni. Súlyos szavakat mond a kortárs román politikai életről – de melyik oldalról közelítve? (Tulajdonképpen szomorú, hogy egyre az „oldalakra” gondolunk…)
Lucian Boiával biztos szívesen készítenék beszélgetést (ha még ilyes műfajra adnám a fejem). Amit tőle eddig olvastam, azt erősíti meg a De ce este România altfel? második, bővített kiadásában. A Humanitas, a kiadó ugyan nem „kolozsvári termék” (Produsul Clujului – volt olvasható a legtöbb stand fölött), ám bárki – nyilván a jobbak közül – örömmel vállalhatná Kolozsváron az új Boia-kötetet. Az ő történészi-kritikai hangja üde színfolt a kiadványok rengetegében. (Milyen is az a „más”, „másként” Románia? Ha valamin, ezen nekünk igazán érdemes volna elgondolkodnunk.)
Performanszköltemények
Az ember azt gondolná, hogyha a Korunk Akadémia (évadzáró találkozásként) a Bulgakovba költözik, ráadásul olyan meghívottal, mint Szkárosi Endre, akinek „akciográfiája”, 1971 és 2012 közötti performansz-naptára oly gazdag – a söröző fiatalok egy része átül majd az előadáshoz választott térbe, azon nagyszámúak mellé-közé, akik egyenesen Szkárosit meghallgatni jöttek. A június végi kánikulában nem így történt. A hiányzók sajnálhatják, hogy lemaradtak az élményről. Mert itt élőben tudhatták volna meg, mi a térköltészet és transzpoézis (a totális költészeti koncertszínház), a hangköltészetzene, vagy hogy miként lehet például Kassák költői örökségét néhány ismert – esetleg többeknek nem ismert – szóval, főképpen pedig a hangok játékával transzponálni a Teleki térre, a Piazza Cavourra, a Place de la Concord-ra vagy a Trafalgar Square-re. Persze, akik a száz éve született Weöres Sándor zeneiségéhez szoktak, vagy a szintén centenáriumhoz érkezett Jékely Zoltán líráját érzik a magukénak – meglepődhetnek, hogy így is lehet, „egy másik ember” így keveri az effektusokat. Szkárosi Endre járja a világot (és a magyar pódiumokat) – és nem annyi ember hallgatja, mint legutóbb a Bulgakovban. Talán egy következő alkalommal a valóban fiatalok egymásnak küldik a hírt elektronikusan: itt van Szkárosi Endre, nem szabad kihagyni…
(Írom én, akihez még mindig közel áll Jékely és Weöres.)
Kántor Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

2013. november 6.

Nagyváradi Irodalmi Napok első ízben
Idén első alkalommal kerül sor a Nagyváradi Irodalmi Napok elnevezésű rendezvénysorozatra, tudtuk meg Barabás Zoltántól, a Partiumi Írótábor Egyesület vezetőjétől, az esemény főszervezőjétől egy tegnapi sajtótájékoztatón. Nagyváradon az elmúlt évek során több olyan kezdeményezés született, amellyel több-kevesebb sikerrel Ady Endre zseniális költészetének kívántak emléket állítani, azonban Barabás Zoltán úgy véli, a legtöbb ilyen irodalmi jellegű próbálkozásból valahogy hiányzott az interaktív jelleg, Ady kultuszának életben tartása, sőt megélése, ezért volna aktuális egy olyan rendezvényt szárba szökkenteni Váradon, amely a költőóriás halhatatlan szellemének védnöksége alatt hirdeti majd, hogy Nagyváradon ma is vannak irodalomkedvelő magyar polgárok. Az I. Nagyváradi Irodalmi Napok eseményeire november 21-én és 22-én kerül sor. Huszonegyedikén egy emlékezésre, kegyeletre és tiszteletre alapozó zarándoklat lesz a váradi Rulikowski temetőben, melyre a szervezők elvárnak mindenkit, aki tiszteletét akarja tenni azoknak a néhai váradi tollforgatóknak a sírjánál, akik az elmúlt évek, évtizedek alatt irodalmi, újságírói munkásságukkal gazdagították közösségünket. A tervek szerint a zarándoklat során felkeresik Emőd Tamás, Horváth Imre, Indig Ottó, Bölöni Sándor, Fábián Imre, Mérai Csilla, Hunyadi Mátyás, F. Diósszilágyi Ibolya, Ötvös Béla, Bokor András, Gheorghe Moldovan sírjait, amelyekre virágot, mécsest helyeznek. Ez a program másfél óránál nem tart tovább, így kérik azokat a váradi olvasókat, akik ismerték és szerették elhunyt tollforgatóinkat, ha idejük megengedi vegyenek részt a zarándoklaton, hiszen ahogy a mondás tartja, egy íróember csak akkor lesz igazán halott, ha az olvasók elfelejtik. Huszonegyedikén délután is lesznek rendezvények. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban (LEK) emlékünnepély lesz Ady Endre születésének 136. évfordulója alkalmából 18 órai kezdettel. Két kötetbemutatóra is sor kerül, Papp Fűr János nehogy egyedül, illetve Hodossy Gyula Ma elkezdődik bennünk a szeretet című versesköteteivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. 19 órától Új vizeken járok címmel megzenésített Ady-verseket ad elő Tasnádi Ferenc és Tasnádi Melinda, zongorán kísér Thurzó Zoltán.
November huszonkettedikén délelőtt 11 órakor a református püspöki palota belső udvarán megkoszorúzzák Ady Endre, illetve a Holnaposok emléktábláit. Ezután az irodalombarátok egy meglepetésprogramra is számíthatnak, de hogy mi ez, azt Barabás Zoltán az újságírók faggatására sem volt hajlandó elárulni.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2013. november 27.

RMGE bővített elnökségi tanácsülés Székelyudvarhelyen
Szombaton Székelyudvarhelyen ülésezett a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének a bővített elnökségi tanácsa, ami közel 300 főt számlált.
A helybeli Ifjúsági Házban megtartott fórumon megünnepelték az Erdélyi Gazda megjelenésének a 20. évfordulóját, a fő hangsúly azonban a mezőgazdaság 2014–2020. közötti sorsának a megvitatásán volt. Ennek során terítékre került a székelyföldi kisgazdaságok helyzete, de bármilyen, mezőgazdasággal kapcsolatos kérdést fel lehetett vetni, azokra szakemberek válaszoltak. Az igen jó hangulatban megszervezett fórumon Temes megyét dr. Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke hatodmagával, míg Arad megyét Kocsik József AMMGE-elnök, Horváth Imre alelnökkel képviselték.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2014. január 24.

Ismerjük meg Észak-Erdélyt
Negyedik turisztikai könyvét tette asztalunkra a közismert sepsiszentgyörgyi földrajztanár, turistavezető, Török Árpád. Sepsiszentgyörgy – ennek eleddig három kiadása is megjelent –, az Olt mente, a Maros völgye után most a háromszékiek számára kevésbé ismert vidékre, Észak-Erdély tájaira és Bukovinába vezet el.
A szerző igyekezete nem hiábavaló: meg akarja szerettetni olvasóival azt az országrészt, amelynek lenyűgöző szépsége Európa bármely részével vetekedhet, történelmi múltjáról, a magyarság szempontjából kiemelkedően fontos és meghatározó szerepéről nem is beszélve. És éppen ez az, ami túlmutat a szokványos idegenforgalmi leírásokon, a könyv írója ugyanis tudatosan él azzal a lehetőséggel, hogy a természeti látványosságokon, a műemlékek bemutatásán túl beavasson e tartományok több évszázados történetének számunkra fontos eseményeibe, az impériumváltások okozta változások torzulásaiba, a demográfiai és művelődési jelenségeknek a mi szempontunkból rendkívül káros alakulásába.
A bemutatás az Arad közelében fekvő Világos vonalától indul, a tőle északi irányban elterülő, számtalan érdekességgel bíró belső-erdélyi, partiumi és bukovinai tájegységeket öleli fel. A Bihar, Szatmár, Szilágyság, Mezőség, Szamos, Máramaros, Beszterce, Kolozs, Bukovina területi megnevezések még ismerősen csengenek a magyar olvasó fülében – de a Kőköze, Érmellék, Kővár, Avas, Tövishát, Lápos, Doboka, Hegyköz, Belényes és mások már csak azoknak hangzik ismerősen, akik esetleg bejárták azokat a tájakat, vagy tudatosan őrizni próbálják e magyar neveket. Mindez egyébként a könyv előnyére válik: olyan olvasmányélményt is nyújt az érdeklődőnek, amely vetekszik a legizgalmasabb szépirodalmi alkotással.
A csángókról szóló egyik írásomban jeleztem – s persze, ezt mások is nagyon sokszor megtették –, hogy a nagyszülők még előszeretettel használják az anyanyelvüket, de az unokák már nem is akarják azt beszélni. Igaz, a csángók dicséretére legyen mondva, ők évszázadokon át megőrizték és továbbadták anyanyelvüket, az utóbbi évtizedek alatt süllyedt mélypontra az anyanyelv ismerete. Ebből az útikalauzból viszont kiolvasható: mindössze néhány évtizedre volt szükség ahhoz, hogy a bemutatott vidékek nagyobb részén szinte teljesen kivesszenek a magyar helynevek, a településnevek felcserélődjenek, az iskolák nyelvet váltsanak, s nyelvet váltsanak maguk az iskolába járók is. Magyarországi vendégeknek szoktuk mondani, jöjjenek, s hozzanak másokat is, hadd lássák, mit veszített el Magyarország. Most, e kiadvány kapcsán erdélyi magyaroknak ajánlom, olvassák el, hadd tudják meg, mit veszítettünk el mi röpke pár évtized alatt, s merre tarthat a mi szekerünk is, ha kellőképpen nem figyelünk oda.
A könyv szemléletes térképekkel, rajzokkal, fényképek sokaságával hívja fel figyelmünket a számos látnivalóra, eligazítást nyújt neves személyiségek, tudományos és turisztikai értékek rengetegében is. Szatmár és Bihar valósággal ontotta a magyar művelődés és kultúra kiemelkedő személyiségeit, a bányavidék és Máramaros földi kincseit. A románok, magyarok, ruszinok, cipszerek, szlovákok és más nációk által lakott területek színes demográfiai térképe is elénk villan, de az is, hogy ezen a magyarság egyre kisebb részarányt képvisel. A szerző figyelmét viszont nem kerülték el a román kultúra számottevő értékei sem, a világörökség részeiként nyilvántartott máramarosi román fatemplomok, a szaploncai híres temető, a bukovinai kolostorok, amelyek ugyanvalóst érdekelhetnek minden idelátogató turistát, felidézi az itt született nagy román személyiségek életpályáját is.
Ha nagyon derűlátóak lennénk, el tudnánk képzelni azt is, hogy a közeljövőben az arra látogatók meglepődve tapasztalják: a hivatalos román nyelven megjelölt településnevek alatt ott olvashatóak az évszázadokra visszanyúló, beszélő magyar nevek is: Nagyszalonta (itt született Arany János), Ágya (itt született Olosz Lajos költő), Borosjenő (itt élt a sepsiszentgyörgyi születésű Diószeghy László képzőművész, aki hatalmas lepkegyűjteményét a Székely Nemzeti Múzeumnak adományozta), Margitta (itt született Horváth Imre költő és Harag György színházi rendező), Ottomány (itt született Szentjóbi Szabó László költő, a jakobinus mozgalom egyik vezéralakja), Érmihályfalva (idevalósi Zelk Zoltán költő), Érsemjén (Kazinczy Ferenc író, nyelvújító és Csiha Kálmán volt református püspök szülőfaluja), Nagykároly (itt született Károli Gáspár bibliafordító és Kaffka Margit író), Érmindszent (Ady Endre szülőfaluja), Sződemeter (itt született Kölcsey Ferenc, a Himnusz szerzője)… A sort folytatni lehetne és kellene, hogy igazán rádöbbenjünk értékeinkre és veszteségeinkre. Mindehhez jó segítséget nyújt ez a történelmi műnek ugyan nem nevezhető, de útikalauznál többet nyújtó alkotás!
DR. PÉTER SÁNDOR
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. április 14.

Sikeres Gazdafórum volt Aradon
Gyümölcsöztetni az együttgondolkodást
Pénteken 17 órától Aradon a Jelen Ház nagytermében nagy számú érdeklődő jelenlétében került sor az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete által szervezett, Magyarország Vidékfejlesztési Minisztériuma által támogatott Gazdafórumra, ahol programvezetőként Horváth Imre AMMGE-alelnök, majd Kocsik József AMMGE-elnök mellett a társszervező, Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök, aradi alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, név szerint megemlítve Winkler Gyula EP-képviselő, Kerekes Melinda, a Mezőgazdasági és Intervenciós Kifizetési Ügynökség (APIA) országos igazgatóhelyettese, valamint dr. Szabó Balázs, Magyarország Kormánya, Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya főosztályvezetőjének a neveit. Bognár Levente felvezetőjében azokról a kihívásokról beszélt, amelyek a következő hétéves EU-költségvetés idején a gazdálkodókra várnak, éppen ezért, hasznos együtt gondolkodást, bort, búzát, békességet kívánt a Gazdafórum résztvevőinek.
Az időközben megérkezett Gheorghe Brad, az Aradi Agrárkamara elnöke és dr. Dan Bogoşel alelnök mellé tolmácsolásra felkérték Hegedűs Zoltánt.
Köszöntőjében Kocsik József AMMGE-elnök azt kívánta a gazdálkodóknak, hogy találják meg önmagukat, vagyis a gazdasági érvényesülés módozatait, amelyeket csakis együtt, összefogva lehet elképzelni. Miután köszönetet mondott a részvételért a fent említett személyiségeknek és a nagyszámú gazdálkodónak, megköszönte a gazdafórum támogatását Magyarország Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumának.
Előadások
Az előadásokat Kerekes Melinda, az APIA országos igazgató helyettese kezdte, méghozzá a támogatások ismertetésével. Ezek szerint, Románia 2007-ben történt EU-csatlakozása óta a Hivatal 6,7 milliárd euró területalapú támogatást fizetett ki, ebből 292 millió eurót az Arad megyei gazdálkodóknak. A továbbiakban a területalapú támogatás-igénylés folyamatban lévő munkájáról, illetve a különféle támogatási formáknak az igénylési lehetőségeiről beszélt. A közös agrárpolitikát érintve elmondta: országos szinten a támogatásigénylések 30%-a, míg Arad megyei szinten 18%-a volt hibás. Legtöbbször a terület megművelésének a jogosultsága sántított. Az igazgató-helyettes szerint, a jelenleg hektáronkénti 136 euró támogatás a következő 7 évben 15-20%-kal fog emelkedni, de 2015-től kiemelt támogatást kapnak a fiatal gazdák, a hátrányos vidékeken gazdálkodók, sőt az ott nem mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozók is.
Winkler Gyula EP-képviselő brüsszeli szemszögből beszélt a támogatásokról, miszerint Románia a támogatások lehívása tekintetében elért 32%-kal a 28 tagállam között az utolsó helyen áll, noha a mezőgazdaság tekintetében a lehívási arány sokkal jobb volt. Az idei három hónap alatt az EU-pályázatok lehívási aránya 40%-ra nőtt, de még ezzel az eredménnyel is az utolsó helyen állunk, tehát még bőven van tennivaló. A jövő stratégiának az emberekről kell szólnia, mert egy működőképes, zöld gazdaságot kell utódainkra hagynunk. A dolgok még nincsenek eldőlve, hiszen a kormányok most kötik meg a partneri szerződéseket az EB-vel. Előadásában kitért a Cioloş-reformként emlegetett új, közösségi agrárpolitikára, ami az EP története legnagyobb harcának az eredménye, 7400 módosító, a kompromisszumos indítványokkal együtt 8000 indítvány áttanulmányozását jelenti. E harc során a régi ütközött meg az újjal, Közép-Kelet Európa ütközött meg a Nyugattal. A régi, ahol a lakosság 2-3%-a foglalkozik mezőgazdasággal, az újjal, ahol példának okáért, Romániában a lakosság 46%-a foglalkozik mezőgazdasággal. Az a Nyugat, ahol az EP-repülőterek mezőgazdasági területeire és golfpályákra fizetett igen magas támogatást. A továbbiakban viszont csak az kap támogatást, aki mezőgazdasági célokra használja a termőföldet. Az a Nyugat, ahol legkevesebb 50 hektáros farmok vannak, azzal a Közép-kelettel, ahol legtöbb a nadrágszíj-gazdaság. A reform keresztülvitelében elévülhetetlen érdemei vannak Dacian Cioloş mezőgazdasági biztosnak. Az új szemléletben elemi fontosságú a társulás fogalma, ami meglehet, nálunk nem népszerű, de több kisgazda vagy jogi személy társulva sokkal hatékonyabban pályázhat támogatásokért. Ehhez viszont elengedhetetlenül fontos a túlzott román bürokratikus berendezkedés egyszerűsítése is.
Dr. Szabó Balázs főosztályvezető a határon túli kapcsolatokkal foglalkozik. Bevezetőjében köszönetet mondott mindazoknak, akik éltek az anyaországban lezajlott országgyűlési választásokon való részvétel lehetőségével. Annak az eredménye biztosítja a határon túli gazdálkodókkal kiépített kapcsolatok továbbfejlesztését, az anyagi támogatásukkal együtt. A továbbiakban kivetített képekkel illusztrálva, a nemzetpolitikának a vidékfejlesztési vetületeit, az uniós támogatások hatékony felhasználásának a tükrében vette számba. Ennek határköve volt a 2012 februárjában aláírt Kárpát-medencei vidékfejlesztés kidolgozást célzó megállapodás. Ebben az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete kezdettől fogva részt vett. Fő cél a szülőföldön való boldogulás megteremtése, aminek gazdaságfejlesztési vetülete is van, hiszen a vidék megtartó erejét kívánják növelni. Éppen ezért, továbbra is kiemelten kívánják támogatni a mezőgazdasági szakképzést minden szinten. A tavaly megszervezett Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon külön standot biztosítottak a határon túli magyar gazdálkodóknak és vállalkozóknak. A határon túli magyarság számára megpróbáltak anyanyelvű tanácsadói hálózatot beindítani, ami tavaly fél évig működött, remélhetően idén is működni fog. Tavaly decemberben szervezték meg a II. Összefogás Fórumot, ahol eldöntötték, hogy külön forrásokat biztosítanak a határon túli gazdálkodók oktatása, továbbképzése céljára, terveik között szerepel egy közös adatbázis létrehozása is. Ugyancsak tavaly, Kárpát-medencei agrártanácsadó stratégiát is készítettek, a határon túli területek adataira alapozva, ami a 2020-ig terjedő uniós, egyben a nemzeti stratégia alapjait is ötvözi – összegezte mondanivalóját dr. Szabó Balázs.
A továbbiakban Gheorghe Brad, az Aradi Agrárkamara elnöke ismertette az intézmény működésének alapelveit, kiemelve: az AMMGE-vel kiépített igen jó kapcsolatok következtében a képviselőjük, ifj. Zágoni Szabó András is tagja a Kamara vezetőtanácsának.
Kérdések, válaszok
A fórum további részében a résztvevők közül elsőnek Horváth Imre a romániai gazdák alacsony területalapú támogatását sérelmezte, amire Kerekes Melinda elmondta: az ország uniós csatlakozása előtt nem közölték a mezőgazdasági területekre vonatkozó valós adatokat, vagyis, hogy 14 millió hektárral rendelkezünk. Mivel nem voltak megfelelő statisztikai adatok, 8,2 millió hektár mezőgazdasági terület – amiből 6 millió hektár volt megművelve – került az EB elé. Tehát eddig ekkora területre kapott az ország támogatást, miközben a megművelt terület 9 millió hektár fölött van. 2015-től azonban változik a helyzet, mert az Unió információs rendszerében megjelenik az összes megművelt terület, ezért a visszaosztási ráta is változik. Ez még mindig nem reális, mert a támogatható földterület 14 millió hektárnál több, de az Unió csak a rendszerében intézményesen szereplő területeket támogatja. A részt vevők közül a majláthfalvi Sipos György az elektronikus terület-meghatározás bizonytalanságát; a zimándközi Kreitler Mária az életjáradék öröklésének a lehetetlenségét; a vadászi Jakab Károly a Körösközben lévő parlagföldek után igényelt támogatásokat; a simonyifalvi Molnár Imre a túlzott bürokráciát sérelmezte.
Winkler Gyula frappáns válaszával mindnyájukat megpróbálta kielégíteni, mondván: igaz ugyan, hogy az eltelt 7 év Románia számára tanulóidő volt, csakhogy nyugati politikusok véleménye szerint, az országot felkészületlenül fogadták az Unióba. Mert magunk fanyaloghatunk azon, hogy az akkori kormánynak sokkal jobban kellett volna tárgyalnia az uniós csatlakozás előtt, de hát nem álltak rendelkezésre megfelelő információk az Unió belső működéséről, a rendelkezésre álló támogatási lehetőségekről. Véleménye szerint, nem igaz, hogy rosszul tárgyaltak volna, mert egyes területeken igen jó eredményeket értek el. Hiába hivatkozunk a lengyel modellre, mert ahhoz a lengyelek, az ő adottságaik, a hozzáállásuk is kellett volna, a német érdekek érvényesülésével együtt.
A mi adottságainkról elég annyit mondani, hogy Románia Kárpátokon túli részében 2000-ben vezették be a telekkönyvet, miközben az erdélyi részben az 230 éves múltra tekint vissza, bizonyítható tulajdonviszonyokkal. Arról nem is szólva, hogy az EU tagállamai között háromféle ország van: olyan, amit az EU ülésein a miniszterelnök, olyan amelyiket az államfő, illetve Románia, ahol az Alkotmányban nincs rögzítve, hogy az államfő vagy a miniszterelnök képviseli-e az országot. Emiatt viszont komoly nézeteltérések vannak.
Végszóként Bognár Levente köszönte meg az együtt gondolkodáson való részvétel lehetőségét. Az ülésvezető zárszavában minden résztvevőt az előcsarnokban adott állófogadásra hívott.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

2014. július 14.

A megtartó erő – Az identitásról tanácskoztak a Partiumi Írótábor résztvevői
Partium identitása volt a központi témája a Nagyváradon 11. alkalommal megrendezett háromnapos Partiumi Írótábornak, amelynek megszervezésében immár a Partiumi Keresztény Egyetem és a Partiumi Magyar Művelődési Céh is csatlakozott az eseményt életre hívó Pro Universitate Partium Alapítványhoz.
Ma egy kicsit elmúlt az a félelmem, ami abból fakadt, hogy az irodalomban nem annyira artikulált az identitás kérdése. Nagy fába vágtuk a fejszénket, de azt hiszem, hogy a kollegák, költők, irodalomtörténészek átsegítettek a nehezén” – fogalmazott lapunknak Barabás Zoltán, a tábor alapító szervezője, aki a szombati zárónapon az irodalomtábor díját is átvehette.
A költő úgy érzi, hogy a korábbi táborokhoz hasonló színvonalon zajlott az idei rendezvény is, érdekes témák merültek fel, olyan irodalomtörténeti részletek és szinte már napi politikai kérdések bukkantak elő, amelyek eggyé fonódtak a „Partium – Kompország. Irodalom és identitás” mottó alatt folytatott megbeszéléseken.
„Nagyon jó motívum volt ez a Kompország. Hiszen Partium a nyugati és a szláv kultúra közötti tamponterület. Az anyaországi kultúra a megtartó kultúra volt, mi pedig itt Erdélyben és a Partiumban örökké védekeznünk kellett egy másik kulturális közeggel szemben. Ez nagyon szépen kijött az előadásokból. Többről nem is kellett volna beszélni, csak arról, hogy a Partiumnak Janus Pannoniustól kezdve egészen Horváth Imre bácsiig és Fábián Sándorig, illetve a mai ismert költőkig mindig az volt a szerepe, hogy őrizze, továbbörökítse azokat a hagyományokat, amelyek itt megtartó erőt képviselnek. Azt hiszem, hogy ezt a megtartóerőt próbáltuk kicsit visszatáplálni egymásba” – mutatott rá Barabás.
Az írótábor fővédnöke, Tőkés László európai parlamenti képviselő is emlékeztetett arra, hogy Ady Endre publicisztikájában nem véletlenül fogalmazott úgy, hogy „Komp-ország, Komp-ország, Komp-ország: legképességesebb álmaimban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza.”
A volt királyhágómelléki református püspök előadásában úgy vélekedett, hogy pár évvel később Trianonban a kelet-nyugat irányú kompjárat zátonyra futott, és most annak „gyógyításától” függ, hogy regionális egységgé alakul a peremvidék, vagy esetleg „Kelet és Nyugat határán bukdácsolva oldott kéveként hull szét a nemzet”.
Meglátása, hogy bár fontos a keleti nyitás, ám a magyarság európai elkötelezettsége evidencia, így a Partium – ahol jelentős számban, ám mégis kisebbségben vannak a magyarok – némiképp még ma is komp és híd egyszerre. A Partiumi Írótábort méltatva Tőkés – aki a partiumi autonómia évének szellemében javasolta az esemény tematikáját – leszögezte azt is, hogy reményei szerint a múló divatok és igazodási kényszerek nem morzsolják fel a magyar irodalom nemzeti elkötelezettségét, hagyományos küldetéses szerepét.
Vásárhelyi-Nyemec Réka,Krónika (Kolozsvár)

2014. augusztus 19.

Nagy sikert aratott Majláthfalvi Napok
Történetének leggazdagabb programja
Majláthfalván a több mint 4 évtizede folyó, többször is nevet változtatott falunapok rendezvénysorozata talán soha nem volt még ennyire változatos, tartalmas, mint idén. Augusztus 12-én, kedden a Tanyaszínház előadásával indult. Ezen egy ókori darabot elevenítetek fel átdolgozott, modern változatban, amit a gyermekekkel együtt mintegy 100 személy tekintett meg. Ezt követően, a helybeli gazdák jóvoltából, a színművészeti főiskola hallgatói közös, hangulatos vacsorán vettek részt, ahol mindnyájan jól érezték magukat.
Templombúcsú, koszorúzás
Csütörtökön a Nagyboldogasszony nevére felszentelt helybeli katolikus templomban 18 órakor kezdődött a búcsúi ünnepélyes szentmise, amit ft. Máthé Zoltán temesvár-mehalai káplán celebrált 8 katolikus pap és egyházi méltóság, illetve a nagyszámú hívek jelenlétében. Az ünnepélyes szertartás után az I. világháborúban elesett majláthfalvi hősöknek, a főutcán lévő emlékművénél ft.
Miklós Csaba plébános vezetésével imádkoztak, nt. Baracsi Levente református lelkipásztor áldást mondott rá, majd a majláthfalvi RMDSZ részéről Sipos György megyei tanácsos és Andresz József elnök, a Vingai Polgármesteri Hivatal nevében Ioan Sorin Negrei polgármester, a Pro Majlát Egyesület nevében Kaslik András elnök és Bányai Eliza iskolaigazgató, a katolikus egyháztanács részéről Szécsi Ferenc és Tarkó László, a Majláthfalvi Gazdák nevében Molnár András és Molnár András, míg a Majláthfalvi Önkéntes Tűzoltó Egyesület részéről Nyári István és Banianschi György helyezték el az emlékmű talapzatára a kegyelet koszorúit. Ezt követően, 19 órától a Magyar Continental Singers egyházzenei koncertjét tartották a kultúrotthonban, ahol a helybeli és környékbeli érdeklődők mellett simonyifalvi, sőt Bihar megyei vendégek is megjelentek. A modern koreográfiával, megvilágítással előadott egyházzenei művek igen nagy sikert arattak az erdélyi turné első előadásán, a majláthfalvi kultúrotthonban, ahonnan mindenki feltöltődve tért haza. Pénteken, Nagyboldogasszony ünnepén 10 órától a templomban a helybeli hívek számára tartottak búcsúi szentmisét.
Ünnepi műsor a nyári színpadon
Szombaton a néptánccsoportoknak a helybeli iskolában történt fogadása idején a nagyzerindi református egyházközség 9 fős fúvószenekara nt. Dénes József lelkipásztor vezetésével, Sipos György megyei tanácsos nyomában zenélve vonult a főutcán, ahol térzenét adott, majd az iskolaudvaron előadott csárdásokkal teremtette meg a hangulatot az utána következett néptáncgálához. Miután az utolsó néptánccsoportok is megérkeztek, a mindenkori műsorvezető, Matekovits Mihály megyei RMPSZ-elnök felvezetésével, a házigazda Százszorszép néptánccsoport által hordozott majláthfalvi lobogó nyomában, fúvószenekar kíséretében vonultak a kultúrotthon udvarán lévő szabadtéri színpadhoz. Mielőtt bevonultak volna, csoportonként körcsárdást, majd frissest jártak. A szabadtéri színpadról Matekovits Mihály műsorvezető köszöntötte az egybegyűlteket, név szerint megemlítve Ioan Sorin Negrei polgármester, Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök, aradi alpolgármester, illetve Király András oktatási államtitkár neveit. Közülük elsőként a polgármestert, Ioan Sorin Negreit kérte a színpadra, aki köszöntötte a vendégeket, a fellépőket, mindenkinek jó szórakozást kívánt, megnyitva a rendezvényt. Miután a műsorvezető örömének adott hangot, amiért 11 néptánccsoport kíván fellépni a matematikai pontossággal összeállított műsorban, bekonferálta az első fellépőt, a kisebbik házigazda, Csipkebokor gyermektánccsoportot, amelyiknek a 7 párja Halál Rajmond és Halál Henrietta koreográfiájára széki táncokat adott elő, nagy sikerrel. Utánuk a nagyzerindi Ibolya tánccsoport Szilágyi András koreográfiájára, Kiss-Gáll Csilla vezetésével bemutatott szilágysági táncainak tapsolhatott a közönség. A műsorvezető külön tapsot kért az együttesvezető, Kiss-Gáll Csilla tiszteletére, aki azért nem tudott jelen lenni, mert a második gyermekének a keresztelőjére készült. Ezt követően Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök a színpadról elmondott köszöntőjében az Arad megyei magyar kulturális élet kiemelkedő eseményeként értékelte a Majláthfalvi Napokat, amelyeket példaértékű módon, a helybeli közösség immár 4 évtizede folyamatosan szervez. Ehhez a munkához kívánt további sok sikert, kitartást, köszönetet mondva vezetőiknek. A továbbiakban a pécskai Búzavirág kiscsoportja, a Boglárka, Engi Márta és Bartok Debóra betanításával felcsíki táncokat adott elő azon a színpadon, ahol valamikor a szüleik, sőt a nagyszüleik is táncoltak. Utánuk az ágyai Tőzike néptánccsoport – Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára – ropogós dél-alföldi táncát ünnepelte a közönség. Király András oktatási államtitkár köszöntőjében az 1819-ben alapított faluközösségnek a hagyományőrzésben megmutatkozó élni akarását méltatta. Az egyházára és az iskolájára támaszkodó közösség 1977 óta fogyatkozik, de e két pillérre támaszkodva, igyekszik megtartani értékeit. Az összefogással történő értékmentéshez kívánt további sok sikert, lelkierőt. Utána újra a pécskai Boglárka 7 párja lépett a színpadra, ahol szatmári lassú, csárdás és frisses táncukat vastaps kísérte. A tapsvihar azonban a helybeli Százszorszép tánccsoportnak a Bagi Ferenc és Orbán László által koreografált, igen lendületes délalföldi és mezőségi táncai után tört ki. A fiúk igen látványosan forgatták a lányokat, maradandó élményt nyújtva. Utánuk a vingai Liliacul bánsági román táncai, majd 10 leány körtánca, illetve a nagycsoport 5 párja által, Mihai Gheorghe betanításával előadott román táncok kaptak nagy tapsot. A simonyifalvi Leveles tánccsoport 9 párja Farkas Tamás koreográfiájára tetszetősen járta a szatmári táncait. Utánuk újra az ágyai Tőzike, majd a nagyiratosi Rozmaring aratott sikert a szatmári táncaival, utóbbiakat Király Sándor és Papp Johanna tanították be. Az ünnepi programba stílusváltást hozott a Majláthfalvi Nyugdíjasok Dalárdájának a fellépése, akik Bányai Mónika betanításával, közreműködésével népdalokat, magyar nótákat énekeltek vastaps közepette. Utánuk a vingai Bălgărce bolgár néptánccsoport Adrian Cosilcov betanításával pergő ritmusú balkáni táncokat mutatott be, a magyar közönségnek is tetszetős ruhákban – a lányok ruháinak a díszítőelemei igen sok magyaros vonást tartalmaztak. Majd a simonyifalvi Leveles 8 párja adta elő eredeti kalotaszegi ruhába, az onnan származó táncát. Sipos György megyei tanácsos, majláthfalvi nagygazda a színpadról mondott köszönetet a fellépett fiataloknak és koreográfusaiknak, vezetőiknek, kiemelve az évtizedek óta műsorvezetőként közreműködő Matekovits Mihály és Kiss Anna munkáját. Zárszavában a rendezvénysorozat támogatásáért köszönetet mondott Arad Megye Tanácsának, a Vingai Polgármesteri Hivatalnak, a Pro Majlát Egyesületnek, valamint a majláthfalvi gazdáknak. A néptáncgála végét, egyben csattanóját a Százszorszép együttesnek a Bagi Ferenc és Orbán László által betanított marosszéki táncai képezték, amelyeknek a gyors ritmusa, a lányok szemet gyönyörködtető kiforgatása magával ragadta a közönséget.
A néptánc után a sepsiszentgyörgyi Insect hármasának paródiával fűszerezett dalai szórakoztatták a közönséget, majd a 4+2 Aszinkron zenekar közreműködésével szabadtéri bál következett.
Közös vacsora, köszönet
Ezzel párhuzamosan, a szervezők a sportteremben vacsorát adtak a vendégek és a meghívottak tiszteletére. A mulatós alaphangot itt is a nagyzerindi fúvószenekar indulói, magyar nótái adták meg. Vacsora előtt nt. Dénes József lelkipásztor monda el az asztali áldást, majd Sipos György megyei tanácsos köszöntötte a vendégeket, a színpadon már említettek mellett kiemelve Almási Vince kisiratosi polgármester és Halai János alpolgármester, valamint Kocsik József AMMGE-elnök és Horváth Imre alelnök neveit, majd újra köszönetet mondott a támogatóknak, Arad Megye Tanácsának, a Vngai Polgármesteri Hivatalnak, a Pro Majlát Egyesületnek, a majláthfalvi gazdáknak és mindazoknak, akik a szervező-, illetve a kifogástalan ellátásban végzett munkájukkal járultak hozzá a több mint 4 évtizedes történetének leggazdagabb programjával megszervezett Majláthfalvi Napok sikeréhez. Az együtt, jó hangulatban elköltött vacsora után még sokáig beszélgettek, nótáztak, megalapozva a Majláthfalvi Napok további sikeres rendezvényeit.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)

2014. szeptember 16.

Sikeres XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozó
A Kárpát-medence mezőgazdaságának jelene és jövője
Amint arról előzetesen hírt adtunk, Aradon a Kiállítási Csarnok B pavilonjában szombaton szervezték meg a XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozót. Ezt megelőzően, pénteken este a Wine Princess vállalat ópálosi borpincéjében tartották a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az országos, bővített elnökségi ülését. A közel 20 tagú fórumon egyeztették a másnapi programot, megvitatták az országos gazdaszervezet időszerű kérdéseit.
Rangos gazdafórum
Szombaton 10 órától fogadták a vendégeket, majd házigazdaként Kocsik József AMMGE-elnök köszöntötte a XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozó hazai és anyaországi résztvevőit, és a munkálatok levezetésére felkérte a prezídiumban helyet foglaló Horváth Imre alelnököt. Az első felszólaló a Csarnok igazgatója, Adrian Negrău volt, aki megtiszteltetésnek érezte a magas rangú hazai és magyarországi vendégek jelenlétét, nagyra értékelte az AMMGE-vel másfél évtizede működő felhőtlen kapcsolatokat, majd abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy a következő másfél évtizedben is rendszeresen házigazdái lehetnek a két ország gazdálkodóinak, mezőgazdaságának a haladását célzó további rendezvényeknek.
A tényleges munkálatok kezdetén Szevelényi János anyaországi evangélikus-lutheránus lelkipásztor magyarul mondott fohászt, illetve a vezetésével közösen elmondták a miatyánkot. A rövid szertartást románul Jakab István aradi evangélikus-lutheránus lelkipásztor vezetésével ismételték meg.
Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök, aradi alpolgármester üdvözlő beszédében – Nagy Andrea tolmácsolt – kiemelten fontosnak tartotta a másfél évtizedes munkát, amivel a határon inneni és túli gazdák érdekeit, a közösségeiknek az építését szolgálják. Ugyanezt teszi az RMDSZ is, immár 25 éve, és a munkában mindig segítő partnerre talált a gazdaszervezetben, annak vezetőségében. Ezt követően, Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök köszöntötte a fórum résztvevőit. Visszaemlékezve az eddigi aradi rendezvényekre, megfogalmazta Aradnak a gazdákhoz szóló üzenetét: a gazdafórumokon nem kulturális, hanem rangos szakemberek és politikusok közreműködésével magas színvonalú szakmai előadások, megbeszélések zajlottak. Ezekre van szükség a mezőgazdaság és a gazdálkodás valós fejlődéséhez.
Daniel Bogoşel, az Arad Megyei Agrárkamara alelnöke, miután tolmácsolta Gheorghe Grad elnök üdvözletét, bizalommal tekintett a magyar és a román agrárkamarák együttműködése elé, megjegyezve: tényleges eredményt csak tízéves munkával lehet felmutatni, de reméli, ennél sokkal tovább fog tartani a mindkét fél számára gyümölcsöző együttműködés. Mondanivalóját ugyancsak NAGY Andrea tolmácsolta.
Miután a lippai Degré Alajos Olvasókör szervezője, Czernák Ferenc egy valódi csikóbőrös kulaccsal alátámasztva mondanivalóját, nagy átéléssel szavalta el Csokonai Vitéz Mihály Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című költeményét, Horváth Imre értékelte az idei búzatermést – az mennyiségileg kielégítő, minőségileg valamivel gyengébb, de az értékesítésével komoly gondok vannak. A nagybani felvásárlók ugyanis 0,5 lejért kívánják átvenni, noha a kenyér ára nem csökken. A lehetetlen helyzet megoldását a kormánytól reméli.
EU-költségvetés függvényében
A továbbiakban Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök az Európai Unió 2014–2020. közötti költségvetési időszakát elemezve, érintette az abban megfogalmazott prioritásokat: a mezőgazdaság zöldítését, az ökogazdálkodás, a fiatal gazdálkodók, illetve a kisgazdaságok támogatását, a tematikus alprogramok támogatását. Új szerepkört kívánnak adni a szaktanácsadásnak, az együttműködésen alapuló nemzetközi befektetéseknek és az innovációnak. Támogatni kívánják a nehézségekkel küszködő ágazatokat és a hátrányos helyzetű hegyvidékeket. Mivel tagja az államelnöki hivatal mezőgazdasági tanácsadó testületének, betekintést nyújtott abba a kemény küzdelembe, amit a nagygazdaságok képviselőivel kellett véghezvinniük a kisgazdaságok támogatásáért. Szerinte ugyanis, nem a gépet, hanem az embert, a családi vállalkozásokat kell támogatni, amelyekből Erdélyben van a legtöbb. Románia a következő 7 évben 8,1 milliárd euró támogatást kap vidékfejlesztésre, amiben a családi vállalkozások fejlesztését kiemelt prioritásnak tartaná.
Utána dr. habil Horváth József dékán, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a tanára tartott előadást Az agrár-felsőoktatás szerepe a mezőgazdaság fejlesztésében címmel. Szerinte a fejlődés fontos eleme a szakosodás, ami azt jelenti, az idei termesztési tervet a jövő évi támogatások ismeretében, figyelembe vételével kell elkészíteni. Ezzel párhuzamosan a munka nem csak emberi képességet, hanem menedzserkészséget is feltételez, ugyanis ha nem követjük nyomon a piaci folyamatokat, komoly zavarok állhatnak be a gazdálkodásunkban. Ami a mezőgazdasági szakképzést illeti, az új tanévben az agrármérnöki karra jelentkező fiatalok száma 15%-kal növekedett, de az Egyetem is folyamatosan méri a piaci igényeket, ezért juh- és kecsketenyésztő szakot is beindítottak. Előadása végén kitért arra a sikeres pályázatra, amit az egyetem, a Temesvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetemmel, illetve az AMMGE, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesülete, továbbá az Orosháza és Vidéke Gazdakör közösen nyert a falusi turizmusnak a régióban történő fellendítése érdekében.
A továbbiakban Horváth Levente Ákos, a Szociális, Családi és Munkaügyi Minisztérium államtitkára tartott magvas előadást Munkahelyteremtő mezőgazdaság címmel. Ebben részletes adatokkal alátámasztva elemezte a hazai mezőgazdaságban foglalkoztatott, továbbá a nyugati mezőgazdasági szektorban tapasztalatot szerzett romániai munkaerő hazahívásának, tapasztalata hasznosítását célzó elképzeléseit. Az előadás fontosságára való tekintettel, arra egy későbbi időpontban részletesen visszatérünk.
Utána Lázár Zoltán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöki kabinetfőnöke tartott előadást A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Kárpát-medencében – A pártoló tagság fogalma címmel. Ebben részletesen kitért az anyaországi helyzetre, ahol az Agrárgazdasági Kamarának 380 ezer tagja van, 600 falugazdász hatékonyan segíti szaktanácsaival a gazdálkodókat. Mivel az Agrárkamara első alkalommal vesz részt hivatalosan romániai rendezvényen, ez a kezdő lépés afelé, hogy a Kárpát-medencében működő magyar gazdaszervezetek számára is elérhetővé tegyék mindazokat az előnyöket, amelyeket az anyaországiak a vetőmagbeszerzés, az üzemanyag-vásárlás, illetve a szaktanácsadás terén élveznek.
Ezt követően Vasile Buta, az Archim Fertil Kft.-nek az öthalmi telepén található, a marosvásárhelyi Azomureş Vegyipari Kombinát termékeiről tartott román nyelvű bemutatót. Utána Marozsán Henrietta, a Marton Genetics Kft. kereskedelmi igazgatója tartott színes, termékismertetők szórásával egybekötött előadást Újgenerációs Marton Genetics hibridkukoricák címmel.
A résztvevők közül Nagy Miklós, a Vajdasági Gazdaszervezetek Szövetségének az elnöke ismertette az EU-tagjelölt szerbiai, illetve vajdasági mezőgazdaság helyzetét, ahol egy-egy családra hozzávetőleg 5 hektár termőföld esik, és a feldolgozóiparban mutatkozó munkanélküliség miatt nőtt a gazdálkodók aránya.
Bográcsos pörköltfőző-verseny
A rövid kávészünet előtt Horváth Imre javaslatára, a kültéri kiállítás szélén javában zajló bográcsos pörköltfőző verseny zsűrijébe beválasztották Farkas Viktóriát, Pallér Istvánt és Bóka Eriket. Kávészünet után Farkas Viktória, a Máltai Segélyszolgálat Aradi Szervezetének az elnöke, gabona minőségi ellenőrként eltöltött 40 évének a tapasztalatait osztotta meg hallgatóságával, az idei kenyérgabona minőségével kapcsolatban. Bodó Géza, az Udvarhelyszéki Gazdakör elnöke, az országos elnökség tagja, a burgonyaértékesítés és -tárolás nehézségeit ecsetelve, a gazdálkodók által létrehozandó és működtetett értékesítés szövetkezet fontosságát emelte ki. Pallér István szabadkígyósi biogazdálkodó az ökögazdálkodásban rejlő lehetőségeket domborította ki.
A Magyar–magyar Gazdatalálkozó Sebestyén Csaba értékelőjével zárult, amiben köszönetet mondott a rangos előadásokért, Kocsik József AMMGE-elnöknek és csapatának a kiváló szervezésért, az ebben közreműködő RMDSZ Arad megyei szervezetének, a Románia Magyar Gazdák Egyesületének, az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipari és Agrárkamarának, valamint a Magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának, illetve a támogatásért a Magyar Földművelésügyi Minisztériumnak, a Communitas Alapítványnak és az Arad Megyei Kulturális Központnak. Zárszavában a Székelyudvarhelyen november 8-ára tervezett, az RMGE és jogelődjei alapításának a 170 éves évfordulója alkalmából terezett nagyszabású ünnepségre hívott minden résztvevőt.
Kiállítók között
A kiállítócsarnokban járva, mindenfajta kézműves terméket, élelmiszereket, italokat, háztartási felszereléseket kínáltak eladásra. Közöttük közös standon újra megtaláltuk Csipkár Imre, Fazekasvarsándon munkálkodó fűszerpaprika termesztőt, aki a felfűzött, csöves fűszerpaprikával, mezőgazdasági terményekkel ékesített standon idei, őrölt fűszerpaprikát kínált eladásra, különböző csomagolásban. Nem is akármilyet, mert a termesztő szerint, az idei közepes termésből készített őrleménye jobb a szegedinél. Amint a stand társbérlőjétől, a Tulipán Kft. jelen lévő képviselőjétől, Balta Emesétől megtudtuk, ismét anyaországi és ménesi palackozott borokat, színes szakácskönyveket, lapokat, Arad feliratú, illetve a várost ábrázoló képekkel díszített csuprokat, hűtőmágneseket kínáltak eladásra, a tavalyinál nagyobb sikerrel. A pörköltfőző verseny helyszínéhez vezető úton főként korszerű mezőgazdasági gépeket, traktorokat, mezőgazdasági kellékeket, az állatrészlegen kevés lovat láttunk.
Közben a zsűri meghozta döntését, és a három induló közül az arad-gáji RMDSZ, Khell Levente és Péter Vilmos gazdák által képviselt csapata győzött. A résztvevők a sörsátrak alatt minden pörköltet jó étvággyal elfogyasztottak, közben jó hangulatba beszélgettek, ismerkedtek, együtt tervezték a gazdálkodás közös jövőjét.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)

2014. október 17.

Unokáink is látni fogják
Péter I. Zoltán helytörténész, közíró szerdán este vette át a Rimanóczy-díjat. A díjátadón, a nagyváradi Butoiul de aur étteremben, az egykori Royal kávéházban megjelentek a Rimanóczy-család leszármazottai is.
A jó hangulatú díjátadást Sárközi Zoltán, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének műemlékvédelemért felelős alelnöke moderálta, a díjat Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök adta át, ő olvasta fel egyébként Péter I. Zoltán laudációját is. „Az idén 65 éves Péter I. Zoltán 1970-ben diplomázott mint épületgépészeti tervező mérnök,  de 1998 fontosnak találta, hogy műemlékvédelmi szakmérnökké képezze magát, nem feladva a 15 évig tartó újságíróskodást, ami eredményeként több száz városvédő és műemlék-ismertető írással tette gazdagabbá az olvasókat” –áll egyebek mellett a méltatásban. Péter I Zoltán a laudáció szerint „2001 óta birtokosa a Pro Partium-díjnak, 2004 óta a Podmaniczky-díjnak, 2005 óta a Magyar Kultúráért díjnak, majd 2010 a Román Kulturális Minisztérium találta fontosnak oklevéllel jutalmazni a szerzőt. 29 önálló kötet és 13 társszerzői munka nem maradhat elismerés nélkül.”
Az első díjat Ráday Mihály városvédő vette át, idézte fel Rimanóczy Péter, aki hozzátette, méltó helyre került a díj, hiszen Péter I. Zoltán munkásságának is köszönhető, hogy „unokáink is látni fogják” az elődeik által tervezett épületeket.
Ha valaki megérdemelte a díjat, akkor Péter I. Zoltán megérdemelte, mondta Dukrét Géza, a  Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és emlékhely Társaság vezetője, Makkay Zoltán mérnök pedig a helytörténésznek a város ipari műemlékeinek megőrzésében játszott szerepéről is beszél
Biró Rozália szenátor elmondta, hogy az egykori Tempfi József megyéspüspökhöz hasonlóan nagyszerű, szerény és tiszteletreméltó embernek ismeri Péter I Zoltánt, aki szintén a volt püspököt idézve köszönte meg a méltatásokat, mondván, hogy emberi gyarlóság, hogy jólesik a méltatás, s ha elhangzottaknak csak a fele igaz lenne, már az is sok lenne.
A díjátadás után Rimanóczy Kálmán a család ajándékaként egy jelképes babérkoszorút nyújtott át a díjazottnak, és megköszönte a család érdekében végzett munkáját. Péter I. Zoltán elmondta, hogy már 1989 előtt is érdekelte a helytörténet, csak akkor még jelentethetett meg írásokat, és az is kiderült, a helyszín- és időpontválasztást az indokolta, hogy az egykori Royal kávéházat október 15-én nyitották meg annak idején. A díjátadás Meleg Vilmos színművész szavalatával zárult, ő Horváth Imre verseivel köszöntötte a díjazottat.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2015. január 26.

Kiosztották a Méhes György Irodalmi Tehetségkutató Pályázat díjait Kolozsváron
Ünnepélyes keretek közt díjazták a Méhes György Irodalmi Tehetségkutató Pályázat legígéretesebbnek bizonyuló fiatal alkotóit szombaton a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávézóban.
A magyar kultúra napján az Erdélyi Magyar Írók Ligája vers- és prózakategóriában három-három fiatal tehetséget díjazott. Prózában az első helyet és a vele járó 2500 lejes pénzjutalmat Finta Klára Enikő kilencedikes diák nyerte el, második lett, és 1500 lejjel gazdagodott Bartha Veres Klára, míg a képzeletbeli dobogóra felférő harmadik helyezett Jankovics-Izsó Nóra lett.
Verskategóriában kizárólag huszonéves tehetségek futottak be az első helyekre. Győrfi Kata lett a végső győztes, míg a második helyet Benedek Szabolcs, a harmadik díjat a Magyarországról pályázó Horváth Imre Olivér nyerte. A költőként helytálló fiatalok pénzjutalma azonos a prózájukért díjazottakéval, az összeget Nagy Elek, Méhes György fia ajánlotta fel erre a célra.
A pályaműveket Gáll Attila, az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője, Király Zoltán költő és László Noémi költő bírálta el. László Noémi a Krónikának elmondta, összesen mintegy 80-90 pályamű érkezett. Az ország szinte minden szegletéből pályáztak fiatalok – sokan a Székelyföldről, Marosvásárhelyről és Kolozsvárról, de Budapestről, Debrecenből, Pécsről is.
Kérdésünkre hozzáfűzte, a díjazottak nem csak pénzjutalomban részesültek, ugyanis az EMIL bevonja őket nyári irodalmi rendezvényeibe a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával, illetve antológiát szerkesztenek későbbi írásaikból – nem feltétlenül azokból, amelyekkel pályáztak. A pályázat felső korhatára 25 év volt, ehhez képest 13-14 évesek is részt vettek a versenyben, a legtöbb pályázó a 18-20 éves korcsoportból került ki.
„Hangsúlyoznám, hogy a 80-90 beékezett pályázatból legalább 30 rendkívül színvonalas volt, a zsűrinek nem volt könnyű dönteni. Elsősorban nem az egyedi, kiugróan jó szövegeket díjaztuk, hanem azokat, amelyek a mögöttük megbúvó tehetségről tanúskodtak. Azt hiszem, sikerült lappangó tehetségeket is felfedezni, hiszen egy tehetségkutató pályázatnak elsősorban ez a célja” – fejtette ki lapunknak László Noémi.
Kérdésünkre azt is elárulta, hogy a szerelem és a betegség témája foglalkoztatta leginkább a pályázó fiatalokat. „Azt lehet mondani, hogy a szerelem témája sokakat foglalkoztat, elsősorban a fiatal nőket – a versek jelentős százaléka ennek jegyében íródott. A pályázók fiatal kora ellenére sajnos gyakran felbukkan a betegség a témák közt – konkrétan nagyon sok pályamunka szólt a rákról. Fel is vontam a szemöldököm, hogy vajon romantikus betegségtörténetekkel szeretnének a fiatalok betörni az irodalomba?” – avatott be a kulisszatitkokba László Noémi.
Hozzáfűzte, a prózakategória esetében elég kevés pályamunka alapszik történeten: sok volt a szubjektív, elvont, személyes hangvételű, nem narratív írás.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2015. május 5.

Horváth Imrére emlékeztek
A Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete május 4-én délután Horváth Imre költőre emlékező irodalmi műsort szervezett a nagyváradi Silent kávézóban.
A XXIV. Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében Horváth Imrére emlékező irodalmi műsort szervezett a váradi Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete május 4-én. A szép számban egybegyűlt érdeklődőket Szilágyi Ibolya, az egyesület elnöke köszöntötte. Az előadás meghívott vendége Molnár Judit irodalmár, közíró volt, aki a költőhöz fűződő személyes emlékeit is felelevenítette. Molnár Judit kifejtette, hogy a költőt és szerénységét négy sora jellemzi a leginkább: „Írok halomra verseket,/ a tollam szinte vágtat,/ de nem íródnak e sorok/ a halhatatlanságnak”. A sorokból kiérződik, hogy nem gondolta magát zseniális költőnek, de az mégis elszomorító, hogy halála után nem sokkal a váradi köztudatból teljesen eltűnt – hangzott el. Horváth Imre Margittán született 1906-ban, élt Désen, Aradon, de mégis Váradnak volt a költője. Szeretettel fogadta a diákokat, az ifjú tollforgatókat, és szeretettel vett részt minden irodalommal kapcsolatos tevékenységben.
Versek, aforizmák
Horváth Imre a rövid, tömör verseknek, aforizmáknak volt a mestere, a mindennapok történéseit, amit lehet, hogy mindenki meglátott, ő meg tudta fogalmazni néhány sorban. Molnár Judit előadásában ismertette Horváth Imrét, mint embert is: soha nem akart vezető beosztásba kerülni, egyet akart csak, békében élni, neki a béke volt a lételeme, nem pedig a törtetés. Utolsó éveiben Fábián Imre töltött vele sok időt, neki gyónta meg egész életét. Beszélgetéseikből született meg a Gyónásom című könyv. Molnár Judit reményét fejezte ki, hogy Horváth Imre költészete visszakerül a váradiak tudatába. Az alkalmon közreműködtek F. Bathó Ida, Kiss Törék Ildikó és Meleg Vilmos színművészek. Az ő előadásukban hangzott el Horváth Imre több verse (Alkony Várad felett, A sárga ház, Napfényes völgy, Mit tettél értem?, Várad), valamint számos aforizma is.
P. Nagy Noémi
Horváth Imre /Margitta, 1906. nov. 4. - Nagyvárad, 1993. ápr. 11./
erdon.ro

2015. szeptember 5.

Köszönöm, jól vagyok (Születésnapi beszélgetés a 80 éves Tar Károly íróval)
– Első kötete, amelyre felfigyelt a szakma és egyöntetű sikert aratott az olvasók kö­rében, a Köszönöm, jól vagyok volt, 1969-ben jelent meg a Forrás-sorozatban. Miről szól a kisregény? – Már akkor sem volt titok, hogy kisregényemmel a proletárburzsoáziáról rángattam le a vörös bársonyleplet. A könyvet az egykori illegálisok elégették, az előszót író Bálint Tibort veréssel fenyegették, engem kilenc évig eltiltottak a közléstől.
– Kolozsváron, Európa egyik legszebb városában született a két világégés között, 1935-ben. Meséljen gyermekéveiről, háborús emlékeiről...
– Megtettem ezt készülő pentalógiám első kötetében, amely a Magyar Elektronikus Könyvtárban olvasható: SUMMA – A Boldog utcán innen.
Máig érő bajom, hogy apám Károlynak nevezett, s a születési bizonyítványomba Carolt írtak. A hivatalon kívül soha senki nem használta ezt a nevet. Most, amikor gondoskodtam, hogy „nevemet hibátlanul írják fölébem, ha eltemet, ki eltemet”, és a svédek az ékezetet is kiteszik keresztnevemre, otthon nem kaphatok igazolványt és útlevelet sem, mert a hivatal szerint nem is létezem. Négyesztendős koromban, apámmal élve, akkor laktam jól, amikor elettem előle az egy tál ebédet. Mostohaapámnál élveztem a külvárosi életet, jó voltam mézeskalácsos-inasnak, a Református Kollégiumban pedig szobrásztehetségnek hittek. Aztán úgy is volt, hogy négy kolozsvári szülőm között, mert mostoha volt a sors, internátusban kellett laknom. Későn érő gyerek voltam, de a sok iskolareform miatt 17 évesen már technikusi diplomám volt, és a magam lábára állva kezdtem felnőtteknek való életet, jó messze szülővárosomtól, amely, ha ragaszkodom is hozzá, mindig kiebrudal. Konstancán, a Duna–Fekete-tenger csatornánál vezettem elektromos exkavátort, és a tervezőirodában műszaki rajzolóként fénymásolási újításomért pénzt is adtak.
– Milyen emlékeket őriz a moldvai katonáskodás idejéről, a múlt század ötvenes éveiből?
– Katonáskodásom idején, amikor azért is rettegtünk, hogy bevetnek bennünket a magyar forradalom ellen, füzetnyi verset írtam erről. Őrmesterem félelmében, titkon megsemmisítette verseimet. Blogomban, amelyet Titoktárnak neveztem (titoktarcsi.blogspot.se), közlök ezekből, néhányat másolatban őriztem.
– 1958 és ’68 között az Igazság című Kolozs megyei tartományi lap munkatársa volt, majd tíz év után otthagyta a lapot, hogy fél évig a helyiipari vállalatnál keresse kenyerét, technikusként. Miért hozta ezt a döntést?
– Miután kisregényemet a főszerkesztő kulcsregénynek minősítve lapunkban elhallgatta, egy vajdrágító kormányintézkedést bíráló vitám nyomán letettem újságírói igazolványomat a titkárnő asztalára és távoztam a szerkesztőségből. Az akkoriban elrendelt személyzetleépítéssel úsztam meg a dolgot, és kaptam technikusi állást a helyiipari vállalatnál.
– De közben elvégzett egy bukaresti újságírói főiskolát és a magyar–román szakot a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán.
– Később, amikor már az Ifjúmunkás publicistája voltam, hároméves mesteri tanfolyamon sajtóvezetői képesítést nyertem.
– Mint Kolozs megye utolsó magyar nemzetiségű közművelődési felügyelője két éven keresztül az újonnan átszervezett adminisztratív-földrajzi tájegység magyar művelődési életét igazgatta – a lehetőségekhez mérten. Mennyire adtak „szabad kezet” akkor az élet minden területét behálózó cenzorkorifeusok? – Napilapnál művelődési rovatot is vezettem, innen van bizonyos tájékozottságom a közművelődésben. Elégtételt az adott, hogy sikerült két Kolozsvár környéki énekkar évfordulójának ünnepléséhez kormánykitüntetéseket szereznem és munkakörömön kívül, saját felméréseim alapján a kalotaszegi falvak magyar könyvállományát fővárosi könyvraktárban porosodó kötetekkel gyarapítanom. Ezt a megyei könyvtár elrománosító törekvései ellenében, a falusi könyvtárak címére küldött könyvekkel értem el. A megyei néptanács értünk felelő alelnöke jelzésére, miszerint igen sokat dolgozom, szívesen vállaltam Cseke Gábor felkérésére munkát az Ifjúmunkásnál. – 1970-től közel két évtizeden keresztül meghatározó egyénisége a Bukarestben megjelenő erdélyi magyar ifjúsági lapnak. Mi hozta a váltást, amikor új megbízatást kapott, s el kellett vállalnia a Napsugár és a Haza Sólymai főszerkesztését?
– Cseke Gábor felfelé buktatása után magát a diktátor fia barátjának feltüntető főszerkesztőm ellehetetlenítette munkámat. Azt terjesztette a szerkesztőségben, hogy magyarkodom, nincs olyan írásom, amelybe ne csempészném be a nemzetiségek ügyét. Évek óta a nevelési rovat vezetőjeként igyekeztem elhallgatott történelmünkről írni riportjaimban, elemző írásaimban és jegyzeteimben is. Ezer kilométer a Dunán, Ezer kilométer a Kárpátokban, Keskenyvágányon, Regények színhelyén, Tanítók nyomában, Váraink, Szerelmes történelem és más sorozataimban Erdély történelméről igyekeztem a lehető legtöbbet elmondani. A Szülőföldtől távol riportsorozatomra a Központi Bizottság is felfigyelt. Csak az mentett meg, hogy pártkönyvem mellé tette a sajátját Cseke Gábor is. A későbbi aktivista főszerkesztő megpróbált fegyelmi eljárással fenyegetve távozásra bírni, végül a felfelé buktatás kényelmesebb változatát választva, javasolta áthelyezésemet a két gyermekirodalmi laphoz. – Kik azok a jeles romániai költők, írók, képzőművészek, akikkel dolgozott, s ma is szép emléket őriz róluk? – Tamás Gáspár pelenkázott, a napilap szerkesztőségében engem nevezett meg írástudóként, Papp Ferenc és Kemény János biztatott regényírásra, Kacsó Sándor bátorságra tanított. Nem tartoztam egyik írói csoportosuláshoz sem. Szőcs Géza támogatására keltem a Fellegvár védelmére. Balogh Edgárral és Gaál Ernővel egy székelyföldi körutazás nyomán kerültem ismeretségbe. Edgár később tanítványául fogadott. A Napsugárnál, ha kellett, Kányádi két kis verséből harmadikat csináltam, hogy kieszközölt külföldi távollétében fizetését biztosítsam. Bálint Tibor dicsérete jólesett, Fodor Sándor barátsága még a Bajor-féle katolikus lap szerkesztőségébe való fogadásom után is tartott. Jó esztendeig dolgoztam Szőcs Gézának az Erdélyi Szépmíves Céh újraindításakor. Egyetlen korombeli íróbarátom a nemrégen elhunyt Lászlóffy Csaba volt. Varró János két regény megírására ösztönzött, nem sejtettem, hogy a Securitatét is szolgálnia kellett... Nem tudok megbocsátani a besúgóknak! A csoport, ahova tartoztak, ma is védi őket. Györkös Mányi Alberthez is közel álltam. Soó Zöld Margit mellett Deák Ferenc értette lapújító terveimet, neki köszönhető a Napsugár máig használatos címlapja. – Hogyan emlékszik a ’85-ben kezdődő megszorításokra?
– A nyolcvanas évek végéhez közeledve csak a vak nem látta, hogy rendszerváltás küszöbén állunk. A főszerkesztőséget tudatosan, a szerkesztőség kérésére vállaltam. Akkoriban majd minden magyar lap élére pártaktivistát neveztek ki, feladatuk a lapok elsorvasztása volt. Aki valamiért nem felelt meg ennek, az Huszár Sándor sorsára jutott. A módszert már előbb sikerrel használta Kovács András főszerkesztőm is. Mezei Józsefet, mert tisztafejként nem vette észre, hogy a spalton lévő fekete folt tótágast álló cinklemez eredménye, sietve menesztette. Az igazi ok az volt, hogy Jocó szemébe mondta főnöknek: nem ért a képzőművészethez.
– A ’89-es változást követően önkéntes újjászervezője, törvényes beiktatója, majd intézője is az Erdélyi Szépmíves Céhnek, amely manapság keveset hallat magáról. Mi volna ma a legfontosabb feladata ennek a Céhnek?
– A Céh újraindítását mostanában is felvetettem Szőcs Gézának. Hiszem, hogy eljön az ideje ennek is... Mert olyan, Kós Károly által reánk hagyományozott kincse az erdélyi magyarságnak, amelyet kár ne folytatnunk. Távozásom után az erdélyi magyarság vezetői közötti torzsalkodás légkörében sajnálatosan ellehetetlenült ez a részvételemmel bejelentett művelődési egyesület, amelynek 27 fiókját terveztem és félszáznál több külön könyvtárat létesítve beindítottam. Mert sablonos módon, a közérdek követelő igényét semmibe véve, a személyes érdekek kerültek előtérbe. Hirdettem, hogy a Céh nem valakié, hanem az erdélyi magyaroké, így sikerült 2600 fizető támogatót toboroznom. Kós Károlyt követve, hiába adtam nyomdába az első sorozat hat kötetét, a nyomtatásra szükséges pénzt a sokféle rosszindulatú akadályoztatás miatt nem sikerült biztosítani.
– ’95 végén, fia, szülei és felesége halála után Svédországba költözik, ebből hosszabb „svéd szerelem” következik. Miért döntött úgy, hogy élete hátralévő éveit Európa északi felében, egy erős, nyelvét és gyökereit szerető-ápoló magyar kolóniában tölti?
– Engem szüleim példája szolgálatra nevelt. Fiam, szüleim és feleségem halála után, ha megkésve is, de szilárd elhatározással családom szolgálatára szántam el magam. Családegyesítés nyomán, nyugdíjasként kerültem Svédországba, félmagyar unokáim nevelésére. Azóta minden vasárnap magyarórára várom három unokámat. Közszolgálatomnak is helye van itt: alapítottam és szerkesztem a Magyar Liget családi lapot és az Ághegy című skandináviai magyar irodalmi és művészeti folyóiratot. Némi rádiós tapasztalattal egy ideig vezettem az egyetlen svédországi magyar rádióadást, és főszerkesztésem alatt jelent meg a bevándorlók svéd nyelvű lapja, az Över Gränsen (Határokon át). Tanári képesítésemnek hasznát vettem. Minden karácsonyfánk alatt unokáim saját verssel vagy svéd–magyar fordításokkal szerepelnek. Nagyobbik unokám tavaly nyáron kitűnően vizsgázott a Balassi Intézetben, s nemzetközileg elismert diplomája révén a svédországi fiatal fordítók közösségének ismert tagja.
– Készítene egy kisebb leltárt az elmúlt húsz évről?
– Lassan befejezem önkéntes küldetésemet. Az Ághegy (aghegy.hhrf.org) egyféle, 50 számát tíz vaskos kötetbe foglaló antológia is, amelybe összegyűjtöttem a Skandináviában élő magyar alkotókat. Éppen most fejezem be utolsó számát. Az egyetlen, csaknem minden támogatás nélkül megjelenő magyar folyóirat a világon. Nyolcvanévesen, társadalmi segélyből élve anyagilag sem bírom tovább. Tizenhárom könyvem vár kiadóra, az elmúlt két évtizedben Erdélyben mindössze az Irodalmi Jelen pályázatán különdíjas regényemet jelentették meg. Okáról az egyik kiadó igazgatója azt mondta, hogy ez azért van, mert valaki olyanhoz tartozónak számítanak, akit nem kedvelnek az uralgó erdélyi magyar politikusok. Átadom a Magyar Liget (magyarliget.hhrf.org) szerkesztését egyik munkatársamnak, az Ághegy pedig mellékletként fog megjelenni.
– Több írószövetségnek, valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságnak is választmányi tagja. Mi a véleménye, hol kellene jobban odafigyelnünk, hogy anyanyelvünk ne sérüljön, hanem gazdagodjon, úgy adjuk át utódainknak, ahogyan kaptuk?
– Évtizeddel ezelőtt meghirdettem: magyarságunk jövője a magyar családokban dől el. Éppen úgy, ahogyan a magyar egyesületekben is, nem az emeleteken ütköződő pózolók, hanem a földszinten élő ezrek a fontosak. Az RMDSZ alapításából is kivettem a részem, a kolozsvári huszonhét tagú szervezőbizottságot vezettem, amíg a saját pecsenyéjüket vigyázók meg nem rágalmaztak. A magyar szervezkedés alapjait, az „alagsorokkal” kezdődően, a régi magyar tízes szervezetek hagyományának folytatásában látom. Ilyen irányú javaslataim szervezeti szabályzatba foglalását azok nem hagyták, akiknek a közösség csak arra kellett, hogy karrierjüket építhessék.
– Több kötete jelent meg, kérem, sorolja fel. Várhatunk-e újabb Tar Károly-válo­gatást?
– Remélem Est című versgyűjteményem mielőbbi megjelenését. Baráti biztatást Pomogáts Bélától és Kalász Mártontól kaptam, kiadót ezután kell keresnem. Kiadtam többek között barátaim megajándékozása céljából, kis példányban néhány könyvemet: SUMMA: A Boldog utcán innen, Saját lábon, Ezer kilométerekkel – 1, Ezer kilométerekkel – 2, Erdélyi Szépmíves Céh – Emlékkönyv, Pánik – regény, Hajnalban vadnyuszik ablakom alatt – regény, Tar Károly TITOKTÁRa – publicisztika, Kedves könyveim könyve – könyvismertetők, esszék, regények színhelyén, Itt és ott – versek és képek, Száraz oázis – négy színjáték, Ami eszembe jut – kisprózai írások.
– Ha holnap kérnék/sugallnák, térjen vissza Erdélybe, megtenné?
– Az újraindított ESZC ismételt elindítását – amennyi eszem és jóindulatom még akad – a következő évtizedben is vállalnám...
Székely Ferenc
TAR KÁROLY tagja a román, a magyar és a svéd írószövetségnek, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. 2002-ben a Magyar Írószövetség irodalmi pályázatán különdíjat, 2006-ban a Várad folyóirat Horváth Imre-pályázatán különdíjat, 2006-ban az Irodalmi Jelen regénypályázatán Szerenád dobra, cintányérra és egyéb ütőhangszerekre című munkájáért szintén kü­löndíjat kapott. A magyar művelődésben végzett munkájáért 2003-ban a Magyar Kultúra Lovagja címmel, 2013-ban Ex Libris-díjjal, 2014-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, 2014-ben a Magyar Újságíró Szövetség Aranytoll-díjával tüntették ki.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. szeptember 14.

A XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere
Tartalmas előadások az összetartozás jegyében
Amint azt többször is meghirdettük, szombaton az AGROMALIM 2015. Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár részeként megszervezték a XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozót. A Kiállítási Csarnok B pavilonjának az emeleti tárgyalójában valamivel 10 óra után Horváth Imre AMMGE-alelnök, műsorvezető köszöntötte a félháznyi hazai és anyaországi mezőgazdászt, üzletembert és szakembert, illetve a prezídiumban helyet foglaló Gheorghe Seculiciot, az Arad Megyei Kereskedelmi Ipari- és Agrárkamara elnökét, dr. Torda Mártát, Magyarország Földművelésügyi Minisztériuma Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok főosztályának az osztályvezetőjét, Simona Alice Mant, Románia Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumának az államtitkárát, Sebestyén Csabát, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az elnökét, illetve Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei szervezetének az elnökét. A műsorvezető felkérte a Kamara elnökét, a fórum megnyitására.
A magyar–magyar gazdatalálkozók előre vitték a mezőgazdaságot
Gheorghe Seculici köszöntőjében örömének adott hangot, amiért a XXVI. AGROMALIM otthont ad a XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozónak, ami a kiváló együttműködés eredménye. A továbbiakban a 240 hazai és külföldi vállalatot megmozgató nemzetközi kiállításban és vásárban rejlő üzleti lehetőségeket méltatta, majd sok sikert kívánt a Magyar–magyar Gazdatalálkozóhoz.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve: az eddig megszervezett magyar–magyar gazdatalálkozók mindig előre vitték a mezőgazdaságot, ami nagyon fontos az Arad megyei magyarságnak, hiszen többsége vidéken él, ezért a mezőgazdasághoz fűződik az élete. Éppen ezért, az érdekvédelmi szervezet kiemelten támogatja a mezőgazdaságot. Az RMDSZ megyei szervezetében működő Mezőgazdasági Szakbizottság elnöke, Kocsik József egyben az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke is, akinek és csapatának ezúton is megköszönte a Magyar–magyar Gazdatalálkozó megszervezésében kifejtett fáradozásukat. Zárszavában sok sikert kívánt a Gazdafórum munkálataihoz.
Dr. Torda Márta, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője miután tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkárnak az AGROMALIM, illetve a találkozó szervezőihez és résztvevőihez intézett üzenetét, A víz a mezőgazdaságban, mint éltető erő témakörre építette fel mondanivalóját. Ebben az emberi élet nélkülözhetetlen elemének, a víznek a fontosságát ecsetelte az őstörténettől, napjainkig. A határokat is átszelő vízfolyások, illetve nemzetközi vizek használatáról, szabályozásáról szóló egyezmények a vízhasználat és a fenntartható gazdasági fejlődés elengedhetetlen feltételei. Éppen ezért, nemzetközi konferenciákon szabályozták és újraszabályozzák a vízhasználat kérdéseit. Mivel a víz elsőrendű feltétele a mezőgazdaságnak, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium az egész Kárpát-medencére érvényes mezőgazdaság-serkentő stratégia kidolgozásának a híve. Mert a szülőföldön való megmaradás és boldogulás alapvető feltétele a mezőgazdaság fellendítése, amire erőforrásként kell tekinteni. Azt úgy kell alakítani, hogy utódaink is megélhessenek belőle. Éppen ezért a Földművelésügyi Minisztérium mindent megtesz azért, hogy a Kárpát-medence mezőgazdasága megmaradjon, fejlődjön. Ennek egyik eleme a mostani Magyar–magyar Gazdatalálkozó, de a december 23–25. között Budapesten sorra kerülő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár is, ahol a külhoni mezőgazdászok részére 250 négyzetméteres kiállítóteret biztosítanak. Felkérte a gazdálkodókat, minél többen vegyenek részt a fórumon.
A továbbiakban Simona Alice Man, a hazai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára mondott köszönetet a meghívásért, a Magyar Földművelési Minisztérium képviselője megismerésének a lehetőségéért. Fontosnak tekinti, hiszen az RMGE tagjai végeredményben a román mezőgazdaságban tevékenykednek, ezért az ő gondjaik egyben a minisztérium gondjai is. Mert az idei szárazság nemzetiségre való tekintet nélkül, a legtöbb gazdálkodónak a munkáját megnehezítette. A klímaváltozások a vízzel kapcsolatos gondokat a jövőben tovább súlyosbíthatják, amelyeket csakis nemzetközi összefogással lehet enyhíteni. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium nagyszabású, 7 év lefolyású tervet dolgozott ki az öntözőrendszernek az egész országra történő kiterjesztésére. Erre 7 éven keresztül évente 145 millió eurót kívánnak fordítani. A gazdálkodókat arra kérte, bízzanak a minisztériumban.
Sebestyén Csaba RMGE-elnök hozzászólásának első mondatait az államtitkár asszonyhoz címezte, ezért románul mondta el, hogy az általa vezetett gazdaszövetség a munka hatékonysága érdekében, mindenben együtt működik a minisztériummal. A továbbiakban magyarul adott hangot örömének, amiért a fórumon újra találkozhat az ismerős arcokkal. A Magyar–magyar Gazdatalálkozó ötlete az I. Orbán-kormány idején született, amikor az RMGE az akkori földművelésügyi tárcavezetővel, dr. Torgyán Józseffel írta alá az erről szóló szerződést. A helyi szervező Egyesület érdeme nem kisebb azáltal, hogy az országos szervezet is besegít. Az azóta megszervezetett gazdafórumok mindig fontos üzeneteket fogalmaztak meg a két szaktárca, illetve a gazdálkodók felé. Ugyancsak itt, ezelőtt 5-6 évvel mondták ki azt is, hogy szükség van egy Kárpát-medencei közös agrárstratégiára. A víz nem csak a gazdálkodók, hanem az érdekvédelmi szervezetek számára is fontos, hiszen emiatt új kihívások jönnek létre. Az RMGE azért tudott ilyen hosszú ideik megmaradni, mert a gazdák gondjaira mindig megtalálták a megfelelő válaszokat. Most új, a mezőgazdaság számára szükséges víz biztosítása a legnagyobb kihívás, amire megoldást kell találni. Az RMGE ebben is teljes együttműködésről biztosítja a gazdálkodókat, de a szaktárcát is.
Ezt követőn Horváth József az Orosháza és Vidéke gazdakör elnöke, a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumáénak alapító elnöke tolmácsolta Jakab Istvánnak, a Magyar Országgyűlés alelnökének, a MAGOSZ elnökének az üzenetét.
Nt. Jakab István evangélikus-lutheránus lelkipásztor vezetésével a fórum résztvevői magyarul, illetve románul fohászkodtak az egyetértésért, a jó termésért.
Szakmai előadások
A negyedórás kávészünet után szakmai előadások következtek, melyek során dr. habil. Horváth József, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a dékánja Innovatív mezőgazdasági oktatással és kutatással a jövő agrárszakembereiért, dr. Somogyi György kutatómérnökA paprika, mint hungarikum címmel tartott előadást. Majd dr. Csőcs János, a Temesvári Agrártudományi Egyetem tanára értekezett, Enachiuc Dumitru projektmenedzser az Alsó-Maros árterület Helyi Akciócsoport munkájáról számolt be, Tasnádi Gábor Császárfa/Palownia a zöldbefektetés címmel, míg Bánszky József ügyvezető Energiatakarékos gabonatárolás címmel tartott előadást.
Lica Cociuban egyetemi tanár, az Arad Megyei Tanács alkalmazottja, igen érdekes pályázati lehetőségről számolt be, ami a nagylaki vámházak felszabadulásával nyílna. Komjáti Endre fűszerpaprika-kereskedő ezúttal is bemutatott néhány különleges csomagolású terméket. Mivel e szakmai előadások némelyike igen terjedelmes, ugyanakkor érdekes is, velük különálló írásokban foglalkozunk.
Kiállítók között
A gazdafórum után a résztvevők a kiállítóterület szélén felállított sörsátrak mellett rotyogó bográcsos pörköltek körül gyülekeztek. Út közben magyar résztvevők iránt kutakodtunk a B pavilonban, ahol ezúttal is találkoztunk a nagyzerindi Szénási Ferenccel és a mézeskalácsaival, közös standon állított ki a Tulipán Könyvesbolt és Borozó Csipkár Imre fazekasvarsándi paprikatermesztővel, akinek az őrleményét dr. Somogyi György paprikaszakértő szaglással, szemrevételezéssel, ízleléssel elemezte, megállapítva: annak a minősége a szegedi legjobb minőségű őrleményekkel vetekszik. Nem véletlenül, hiszen azonos magról, hasonló eljárással termesztették, dolgozták fel.
Amint Csipkár Imre elmondta, a 400 négyzetméteres sátrában eddig 320 kiló száraz őrleményt termesztett, amihez egy kevéssel segít a szabadban termesztett fűszerpaprika is. Azért termeszt ott is, hogy évente összejöjjön az 500 kiló őrlemény, amivel igen elégedett.
Pörkölt, nótázás, jókedv
A sörsátrak mellett javában rotyogott a pörkölt a bográcsokban. A zimándközi Szabó Sándor és csapata két bográcsban mintegy 50 kiló sertéshúsból főzött pörköltet. A majláthfalvi bográcsban Nyári Imre nyugdíjas gazdálkodó őzpörköltet főzött, miközben a helybeli gazdák asztalánál Jenes Ferenc harmonikakíséretével nagyban nótáztak. A kisiratosiak birkapörköltjét Szatmári Pál és Lévai Tibor főzték, savanyúdinnyével tálalták. A pécskai gazdák pörköltjét id. Zágoni Szabó András és csapata főzte. Ezúttal nem volt verseny, minden szakács a saját gyönyörűségére, a legjobb tudása szerint készítette. Hogy ízlett, az is bizonyította, hogy a helyszínen lévők szívesen kóstolták végig a pörkölteket, majd sörrel, borral öblítették, amitől a jókedv a magasba csapott, nótázni kezdtek. A majláthfalvi nótázókkal dr. Torda Márta osztályvezető is szívesen énekelt együtt, tovább erősítve az összetartozás érzését, megalapozva a Magyar–magyar Gazdatalálkozók szép hagyományának a jövőjét.
A szervezők, Kocsik József elnök és csapata, ezúttal is köszönetet mondanak a támogatóknak, illetve a megyei gazdaköröknek, amelyeknek a tagjai a maguk által hozott húsból főztek pörköltet a találkozó résztvevőinek, nagyban hozzájárulva a rendezvény sikeréhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2015. december 2.

Élő hagyományaink terméke, a jövő nemzedék értéke
Szombaton az aradi Jelen Ház nagytermében az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete Élő hagyományaink terméke, a jövő nemzedék értéke címmel szakmai fórumot szervezett, ahova az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság szakemberei, illetve gazdálkodók, fűszerpaprika termesztők mellett neves anyaországi intézmények képviselőit, szakembereit is meghívták.
Üdvözletek, szavalat
10 órakor a programvezető, Horváth Imre AMMGE alelnök köszöntötte az egybegyűlteket, akik közül elsőként a prezídiumban helyet foglaló Bognár Levente aradi alpolgármestert kérte szólásra,m aki annak a reményének adott hangot, hogy az életvitelünkhöz elengedhetetlen mezőgazdasági termények előállítása mellett ki lehet majd aknázni azoknak értékesítésében rejlő gazdasági lehetőségeket is. Mert nem csak a kulturális örökség, hanem a fűszerpaprika is összeköt bennünket.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök méltatta az érdekvédelmi szövetség megyei szervezete és az AMMGE közötti kiváló együttműködést. Gáll Tamás Mihály tolmácsolásával Monica Mihaela Naghiu, az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság ügyvezető elnöke, aki a Román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumot képviselte, kitért az Igazgatóság és az AMMGE közötti gyümölcsöző kapcsolatokra. A gazdaszervezetet nagyra becsüli, ezért az általa képviselt intézmény a megye legnagyobb tagságú gazdaszervezetét teljes támogatásáról biztosította. A fűszerpaprika őrleménnyel kapcsolatban is a legmagasabb elismerés hangján szólt, ezért örömmel tapasztalják a fűszerpaprika termesztésének Arad megyei bővülését, ami akár exportlehetőséget is hordoz. A továbbiakban Czernák Ferenc, a lippai Degré Alajos Olvasókör szervezője nagy átéléssel szavalta el Fejér György János Számla című költeményét.
Szakmai előadások
Kranowszky Nagy Andrea a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) tevékenységét ismertette nagy vonalakban, majd érintette a nagyvilágban eddig megnyitott irodákat, legújabban regionális irodák megnyitására kerül sor. December 8-án Aradon is megnyitja irodáját a MNKH. Az irodák legfontosabb célkitűzése helyismereti kapcsolatrendszer segítségével, megfelelő információkkal gazdasági lehetőségekről tájékoztatni az anyaországi, piacot kereső, befektetni szándékozó vállalkozásoknak, felmérni a külpiaci igényeket és a lehetőségeket. Romániában a már meglévő nagyváradi, szatmári, kolozsvári, székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi irodák mellé Marosvásárhelyen, illetve Aradon létesítenek új irodákat.
Dr. Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke, egyetemi tanár a bánsági gazdáknak az anyaországiakéhoz hasonló adottságairól beszélt a tradicionális termékek előállításában. Szerinte, egymást segítve, a gyakori találkozókon a megosztott tapasztalatokkal lehet a hagyományos termékek előállítását fellendíteni.
Dr. Somogyi Görgy, a Szegedi Paprikakutató Intézet szakembere, a szatymazi gazdakör elnöke a hungarikummá vált szegedi fűszerpaprikának a Bánságban és a Partiumban történő minél nagyobb méretű elterjedésében, az ebben rejlő széles körű lehetőségekben látja a gazdatársadalom életminőségének a javulását. Emellett komoly gazdasági lehetőségeket is lát a kevés termőfölddel rendelkező gazdák számára.
Horváth Imre műsorvezető is megosztotta hallgatóságával a II. világháború után Majláthfalván termesztett fűszerpaprikához fűződő gyermekkori emlékeit.
A továbbiakban dr. Kovács Sárkány Hajnalka, a vajdasági Quality Consulting tanácsadó cég vezetője beszélt az impériumváltás után Szerbiában tovább folytatott szegedi fűszerpaprika-termesztés eredményeiről. A szerbiai fűszerpaprika-őrlemény legnagyobb felvásárlói Magyarország után Németország, Ausztria, valamint Bosznia-Hercegovina. Közben érintette a hozzájuk egyre nagyobb tételben behozott olcsó, kínai fűszerpaprika miatti gondokat is.
Ezt követően Becsei Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei fő falugazdásza, miután átadta Kispál Ferenc elnök üdvözletét, a gazdálkodók széles körű támogatását biztosító falugazdász-hálózat tevékenységét ismertette, amire más alkalommal bővebben kitérünk.
Sipos György megyei tanácsos, majláthfavi nagygazda hozzászólásában visszaemlékezett arra az időre, amikor fiatal korában a szülei is termesztettek fűszerpaprikát.
A gazdafórum utolsó előadójaként Tasnádi Gábor a császárfa (Paulownia) termesztésének a hasznosságát, hatékonyságát nem csupán kivetített képek, hanem a fából készült termékek szemléltetésével is alátámasztotta.
Paprikaértékelő és -adomány
Dr. Somogyi György fűszerpaprika-kutatótól rövid értékelőt kértünk a paprikaversenyben indult 41 őrleményről. Amint kifejtette, nagy örömmel tapasztalta az Arad megyei fűszerpaprika termesztésben bekövetkezett hatalmas fejlődést, hiszen jó tíz éve, amikor először járt ez ügyben nálunk, alig 2-3 őrleményt tudtak a helybeli gazdák felmutatni. Első pillantásra a legtöbb őrlemény jó minőségűnek tűnik, ami bárhol megállja a helyét. Ha az üzletekben a vásárlók a versenyen indult valamelyik őrleményt kapják, elégedettek lehetnek vele.
A háromtagú zsűri nevében Pallér István elnök értékelte az 50 személy által megkóstolt, véleményezett 41 őrleményt. Az e célra nyomtatott cédulákon megjelölt, legjobb őrlemények összeszámlálása után III. díjat kapott a majláthfalvi Pozsár Erzsébet, a szapáryligeti Vass Balázs, valamint az ágyai Erdős József őrleménye. II. díjjal jutalmazták Somogyi György, a majláthfalvi Lippai László és az aradi Kocsik Levente őrleményét. A paprikaverseny győztese a nagylaki Zachar Ştefan őrleménye lett. Mindnyájuknak gratulálunk! A verseny minden indulója részvételi oklevelet kapott.
A kiértékelő után dr. Somogyi György lapunknak elmondta: a Balkánt járó ferences szerzetesek az 1600 években juttatták el a fűszerpaprikát Szegedre, ahol az alsóvárosi templom kertjébe vetették el az első magokat. Ezért a Szeged-környéki paprikatermesztők elhatározták, hogy karácsony táján mindenki az erejéhez mérten őrleményt adományoz, amit eljuttatnak a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz, hogy az ottani gyermekek is hasznát lássák, amiért a hungarikummá vélt fűszert a ferences testvérek hozták Magyarországra, illetve Szegedre. A Szatymazon, november elején megszervezett gazdafórumra is összegyűlt egy jelentős mennyiségű adomány, amit már célba juttattak. A gazdákat viszont, akik oda nem tudtak eljutni, megkérték, hogy hozzon el Aradra 25 kiló őrleményt a Szent Ferenc Alapítvány javára. A zsáknyi fűszert át is adta Hallai János kisiratosi alpolgármesternek, aki elvitte az ottani Pió Atya Gyermekotthon lakóinak.
Köszönet, közös ebéd
Az érdekes, hasznos előadásokkal fűszerezett Gazdafórum végén a szervezők nevében Kocsik József elnök mondott köszönetet a résztvevőknek, a támogatóknak, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének, Magyarország Földművelésügyi Minisztériumának, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának és az RMDSZ-nek, továbbá a szervezésben közreműködőknek, kiemelve Csipkár Imre nevét, aki a megyebeli fűszerpaprika termesztés koordinátora. A támogatók, valamint a szervezésben és a kivitelezésben önzetlen közreműködők nagyban hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Zárszavában az elnök minden résztvevőt egy babgulyásra, egy pohár bor melletti baráti beszélgetésre hívott, ahol vendégek és vendéglátók, baráti hangulatban, tovább tervezték a közös jövőt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-72




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998