udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 1050 találat lapozás: 1-30 ... 991-1020 | 1021-1050
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Ilie, Ion

2008. november 3.

Antiszemitizmussal vádolja Romániát a Ha’aretz izraeli napilap Traian Basescu államfő egy bakija miatt. A román államfő ugyanis egy hete, szíriai hivatalos látogatása után azt mondta, hogy „Szíria Palesztinával szomszédos”. A napilap bírálta az államfőt, mert csak azok emlegetik Palesztinának a zsidó államot, akik nem ismerik el. „A szárított hús és a bor Romániájának van egy másik arca is – az antiszemitizmus Romániájáé” – áll a lapban. Basescu nem az első romániai államfő, akit antiszemitizmussal vádolnak meg. Ion Iliescu ellen sajtóhadjárat indult, miután 2003 júliusában egy izraeli napilapnak adott interjújában megpróbálta minimalizálni a romániai holokausztot. Az akkori államfő azt nyilatkozta, hogy a zsidó nemzet szenvedései a holokausztban „nem egyedülállóak Európában”. Ezért a kijelentéséért az amerikai külügyminisztérium antiszemitizmusról készített, a megfelelő időszakra vonatkozó jelentésébe is bekerült. Ugyanabban a jelentésben azt is szemére vetették Iliescunak, hogy kitüntette az „elismerten antiszemita Corneliu Vadim Tudort is, aki tagadja a holokausztot”. /I. I. Cs. : Antiszemitizmussal vádolják Romániát. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 3./

2008. november 26.

Szenátorként utolsó sajtóértekezletét tartotta Ion Iliescu, az PSD tiszteletbeli elnöke, aki a parlamenti választásokon már nem pályázik újabb mandátumra. Iliescu nem tartja életképesnek a nemzeti egységkormány gondolatát. Ő a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) koalícióját véli a legjobb kombinációnak. Iliescu reméli, hogy Basescu elnök tiszteletben tartja a stabil kormányt biztosító parlamenti többséget” – mondta a PSD tiszteletbeli elnöke. Traian Basescut azzal vádolta, hogy megpróbál olyan hatásköröket is felvállalni, amelyekre az alkotmány nem jogosítja őt fel. /B. T. : Iliescu elbúcsúzott a szenátustól. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./

2008. december 10.

Románia rendszerváltás utáni történetében egyetlen párt sem alkotott többséget a parlamentben, és egyetlen alakulatot, a mostani Szociáldemokrata Pártot leszámítva valamennyi formáció koalícióban vezette az országot. Románia a rendszerváltás utáni időszakot nagykoalícióval kezdte. Az első, úgynevezett átmeneti kabinet, amelyet Petre Roman vezetett, négy miniszterelnök-helyettesből, 28 miniszterből és tíz miniszteri rangú államtitkárból tevődött össze. Tagjait a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN), illetve annak elnöke, Ion Iliescu nevezte ki törvényerejű rendelettel. A tárcavezetők között volt Victor Atanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornok is, akiket idén ítélt el a bíróság jogerősen a forradalom idején elkövetett tetteik miatt. Az első rendszerváltás utáni kormánynak egyetlen magyar tagja volt, Horvát Andor, Andrei Plesu művelődési miniszter helyettes államtitkára. Az első Roman-kormány idején következett be az első bányászjárás is. Ion Iliescu kérésére a vájárok 1990. január 28–29-én rohamozták meg és dúlták fel a fővárost, valamint a FSN választási szereplése ellen tüntető ellenzéki pártok székházait. Alig egy évvel később a második Roman-kormánynak szintén bányászjárás vetett véget. Helyét Theodor Stolojan foglalta el a miniszterelnöki székben 1991. október elsején. Nicolae Vacaroiu volt az első miniszterelnök, aki a forradalom után letöltötte mandátumát, annak ellenére, hogy alakulata nem rendelkezett többséggel a parlamentben. Az 1992. november 19-én hivatalba lépett Vacaroiu a frissen alakult Nagy-Románia Párt (PRM) támogatásával kormányzott; a két alakulat együttműködését jelezte a „vörös négyszög” kifejezés. A Vacaroiu-kormányt a legtöbben populistának tartják: elutasította a privatizációt és elodázta a gazdaság átszervezését. Az átmenet csupán az 1996-os választások után kezdődött el, a demokratikus ellenzék győzelme nyomán. A Demokratikus Konvenció első miniszterelnöke, Victor Ciorbea azonban túlságosan merésznek bizonyult: egyrészt a reformokat illetőn, másrészt az etnikumközi kapcsolatok terén. Az RMDSZ-t is magába foglaló koalíción belüli nézetkülönbségek ellenére Ciorbea jelentősen bővítette a nyelvhasználati jogokat – igaz, sürgősségi rendeletét utólag visszavonták. Emil Constantinescu államfő Ciorbea menesztésével próbálta ellensúlyozni a kormány népszerűtlen intézkedéseit. Az első konvenciós kabinetben Birtalan Ákos vezette a turisztikai tárcát, Tokay György pedig kisebbségi kérdésekért felelős tárca nélküli miniszter volt. Constantinescu 1998. áprilisában Radu Vasilét nevezte ki a kormányfői posztra. A következő másfél évben egymást követték a botrányok. 1999 decemberében az államfő Vasilét is eltávolította, helyére Mugur Isarescu, a Nemzeti Bank kormányzója került. Isarescu megvalósítása az ország rövid- és középtávú fejlesztési terve és több évi recesszió után az első pozitív gazdasági növekedés. A 2000-es választások egyben Ion Iliescu és baloldali pártja visszatérését jelentették. Utóbbi nem nyert ugyan többséget a törvényhozásban, azonban az RMDSZ külső támogatásával kényelmesen kormányzott 2004-ig. Az időszakosan megújított együttműködési megállapodásoknak köszönhetően ez a periódus hozott a legtöbb eredményt a kisebbségi jogok és az etnikumok közötti viszony javulása tekintetében. Négyévi nyugodt kormányzás után az időközben Szociáldemokrata Párttá alakult PDSR megnyerte ugyan a 2004-es választásokat, azonban államfőjelöltje, Adrian Nastase alulmaradt Traian Basescuval szemben az elnöki tisztségért folyó versenyben. A második forduló után Basescu a liberálisok és a demokraták szövetségének oldalára állította az RMDSZ-t és a PSD-vel közös listán indult humanistákat (PUR), mai konzervatívokat. Az előrehozott választásokat erőltető elnök csupán azt érte el, hogy Calin Popescu-Tariceanu liberális párti elnök és kormányfő menesztette a demokrata minisztereket. Azóta kisebbségben kormányoz az RMDSZ-szel és a PSD parlamenti támogatásával. /Szőcs Levente: Román koalíciós hagyományok. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./

2008. december 11.

Ludovic Orban PNL-alelnök kijelentette, Theodor Stolojan kormányfőnek való jelölése óriási visszalépést jelent Románia számára 17 év után. Basescu elnök ugyanazt a személyt jelöli a kormányfői tisztségre, akit Ion Iliescu is kormányfőnek jelölt a bányászokkal együtt véghez vitt államcsíny után. Ezzel a jelöléssel Románia egy olyan időszakba lép, „amelyben egyre nagyobb az államelnöki totalitárius rendszer veszélye” – mondta Orban. /Orban: óriási visszalépés Stolojan kinevezése. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./

2008. december 11.

Végre ismét Stolojan! Az elmúlt 18 évben nem telt úgy el kormányalakítás, hogy az emberek ne mondták volna: bárcsak Stolojan! Ezt a nimbuszt 1991–1992 között vívta ki magának Theodor Stolojan, de nem elsősorban a gazdasági szakértők körében, akiknek mai napig megoszlik a véleménye a technokrata miniszterelnök által foganatosított pénzügyi intézkedésekről. A közvélemény független technokratánk tartja Stolojant, később pedig Mugur Isarescut. Valójában Stolojan Ion Iliescu elnöki kampányát vezette 1996-ban, majd egy kis világbanki kitérő után ment a liberálisokhoz. Sokan emlékeznek még a négy évvel ezelőtti jelenetre, amikor Traian Basescu könnyek közt jelentette be: kénytelen átvállalni az államfői tisztségért folytatott harcot bajtársától /”drága Stolo”/, akit valamilyen titokzatos betegség sújtott. Valójában zsarolásról – közmegegyezésről? – volt szó. Az akkori felmérésekből kitűnt, bármennyire is népszerű Stolojan, csak egy Basescu kaliberű politikusnak volt esélye a PSD-s elnökjelöltet, Adrian Nastasét lekörözni. Basescu nyert, a hirtelen meggyógyuló Stolojan pedig új feladatot kapott: hozzon létre új politikai alakulatot a demokratákhoz húzó liberálisokkal, amely majd beolvad a Demokrata Pártba. Stolojan ezt teljesítette. Román elemzők szerint kinevezését nem hogy igazságtételnek tekintenék, hanem nyíltan vallják: Basescu ismét feláldozza „bajtársát”, Stolojant, ez alkalommal a gazdasági válság diktálta népszerűtlen intézkedések oltárán. /Székely Kriszta: Stolojan II. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./

2008. december 11.

A közös kormányzásra készülő Demokrata-liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt múltja szorosan összefonódik, noha a minap még politikai értelemben halálos ellenségek között semmiféle együttműködés nem létezett. A Nemzeti Megmentési Front (FSN – Frontul Salvarii Nationale) említésére ma a legtöbben Ion Iliescura gondolnak. Holott a FSN jogutódja a mai Demokrata-liberális Párt (PD-L). A FSN 1989 decemberében alakult meg. Feladata az eredeti elképzelések szerint az első demokratikus választások megszervezése volt. Az erre tett ígéretet azonban a szerveződés elnökévé választott Ion Iliescu már 1990 elején megszegte. Február 6-án a bukaresti törvényszék politikai mozgalomként jegyezte be a FSN-t, lehetővé téve szereplését a május 20-i választásokon. Az akkoriban rendkívül gyenge ellenzék az utcára vonult, és folytatta a tiltakozást a választás után is, amelyet a FSN több mint 70 százalékkal megnyert. A kéthónapos megmozdulásnak a sorban harmadik bányászjárás vetett véget 1990. június 13–15-én. A „politikai mozgalmat” azonban nem az Egyetem-tér véres leverése rengette meg. Június 17-én az államfővé választott Iliescu kinevezte a FSN első kabinetjét, élén az átmeneti kormányt is vezető Romannal. A FSN 1992. március 27– 29-én tartotta első tisztújító kongresszusát. Ezen az 1991. szeptemberi bányászjárással eltávolított kormányfő, Petre Roman (akinek utódja a kormány élén Theodor Stolojan volt) és csoportja külön programtervezetet mutatott be „A jövő ma” címmel. Ez kapta a legtöbb voksot, ezért ez lett a párt politikai programja. Iliescu és támogatói nem nyugodtak bele Petre Roman elnökké választásába és elhagyták az alakulatot. A szakadás után Iliescuék új politikai formációt hoztak létre, amely a Demokratikus Nemzeti Megmentési Front (FDSN) nevet kapta. A névválasztásban szerepet játszott, hogy a FSN ismerősen csengett a választók fülében. Azonban néhány hónappal később kiderült, hogy a névnél sokkal fontosabb „védjegy” Ion Iliescu. Petre Roman FSN-je a helyhatósági választásokon még jól szerepelt, az őszi parlamenti választáson viszont már csak a voksok alig tizedrészét kapta meg. A parlamenti többséget azonban a FDSN sem érte el, ezért Nicolae Vacaroiu kormánya a Nagy-Románia Párt támogatásával kisebbségben kormányzott, miután a FSN visszautasította a koalíció létrehozására tett ajánlatot. A FSN az Iliescu-csoport kiválása után egy évvel, 1993 májusában összeolvadt a Demokrata Párttal (PD), amelynek a nevét a fúzió után megtartotta. Az alakulat ezt a nevet használta mindaddig, amíg tavaly össze nem olvadt a Nemzeti-liberális Pártból (PNL) kivált Stolojan-frakcióval. A FDSN 1993-ban szintén keresztelőn esett át, a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) nevet vette fel. Az 1992–1996. közötti időszakban az ellenzék még jobban megerősödött. A Demokratikus Konvenció (CDR) által létrehozott koalícióba a PD a Román Szociáldemokrata Párttal (PSDR) alakított Szociáldemokrata Unió (USD) tagjaként lépett be. Utóbbi a törvényhozási választáson a voksok 13 százalékát kapta. A koalíciós partnerek a PD számlájára írják Victor Ciorbea miniszterelnök megbuktatását. A konvenciós botrányok a Demokrata Pártot is megviselték. 2000-ben a parlamenti választáson a PD a szavazatok hét százalékát szerezte meg. Az államfőválasztáson a röviddel korábban pártelnökké újraválasztott Petre Roman alig háromszázaléknyi voksot kapott. Miközben a PDSR megnyerte az elnök- és parlamenti választást és visszatért a hatalomba, a PD-ben a gyenge választási szereplés nyomán elkezdődtek a belharcok. 2001-ben Traian Basescu programtervezete nyert a kongresszuson, miután előzőleg a küldöttek elutasították a PDSR-vel való együttműködést célzó javaslatot. A mostani demokrata-liberális párt irányultsága szempontjából érdekes Traian Basescu nyertes programtervezetének címe: „Erős Románia – szociáldemokrata Románia”. A PD akkoriban a Szocialista Internacionálé tagjaként tűzzel-vassal küzdött a 2001-ben, Adrian Nastase vezetésével Szociáldemokrata Párttá (PSD) alakult formáció felvétele ellen. A PD időközben politikai programjába beiktatott egy kitételt, amely megtiltott mindenfajta együttműködést az egykori testvérpárttal. A két formáció történetében közös, hogy mindkettő fúzió révén szerezte mostani megnevezését. A PD legjelentősebb „akvizíciója” a névadó Demokrata Párt volt, míg a PSD szempontjából a legfontosabb az Alexandru Atanasiu által vezetett Román Szociáldemokrata Párt (PSDR) beolvasztása volt. Ezzel nemcsak új nevet szerzett, hanem belépőt a Szocialista Internacionáléba, amelynek a PSDR tagja volt. A Stolojan-féle liberális szakadárok csatlakozása után kapta a PD a Demokrata-liberális Párt nevet. /Szőcs Levente: FSN – a koalíció közös gyökere. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./

2008. december 22.

Az 1989-es rendszerváltás, a romániai kommunizmus bukását eredményező forradalomra való emlékezés Bukarestben a Hősök temetőjében ért véget. 1989 decemberében Kolozsváron 26 személy vesztette életét és további 65 megsérült. A forradalom feledésbe merülésétől tart Tőkés László, aki szerint a református hívek őszinte ellenkezéséből fakadó december 16-i temesvári megmozdulást követően egyfajta puccs következett a temesvári és az egész országban történt események ellen. A püspök szerint a teljes posztkommunista időszakra a „temesvári szellem” hanyatlása, a 89-es eszményektől és céloktól való eltávolodás jellemző. Magas rangú ortodox, görög katolikus és zsidó egyházi méltóságokkal tartott találkozóját követően Tőkés László azt nyilatkozta: európai parlamenti képviselőként Brüsszelben kérni fogja a nácizmushoz hasonló módon a kommunizmus elítélését. Ion Iliescu volt államelnököt pénzérmékkel dobálták meg december 21-én a bukaresti megemlékezésen. Az incidensre akkor került sor, amikor Iliescu szólni kívánt az egybegyűltekhez. A politikust az őrző-védő titkosszolgálat (SPP) személyzete védelmezte, amíg sikerült eljutnia személygépkocsijához. /Megemlékezés a forradalom 19. évfordulóján. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./

2008. december 22.

1989. december 16-a és 1990. január 1-je között 1104 személy halt meg lőtt seb következtében, a sebesültek száma 2352. Az áldozatok száma a diktátor elmenekülése után nőtt meg drámai módon, akkor 942 személy halt meg, 2245 sebesült meg. Közel húsz év elteltével még mindig csak az áldozatok neve ismert – a gyilkosok személyét homály fedi, holott azok közöttünk járnak-élnek, sőt: prosperálnak, írta a lap munkatársa. Újságcikkek, elemzések, tanulmányok, könyvek ezrein kívül 3395 bűnvádi dossziét állítottak össze, 3500 törvényszéki orvosi vizsgálatot végeztek, 11 ezer helyszíni terepvizsgálatra, 1500 ballisztikai vizsgálatra került sor és 41 ezer személyt hallgattak meg, 245 gyanúsítottat helyeztek vád alá 112 bűnvádi dosszié alapján. Legtöbbjüket még a tárgyalás idején felmentették, vagy fellebbezés illetve Ion Iliescu kegyelmi rendelete nyomán szabadlábra helyezték. A bukaresti nagygyűlést a diverzióhoz megfelelő eszközökkel rendelkező szakértők szervezték, a rendbontást pedig nem a forradalmi indulatok, hanem a félelem, a pánik váltotta ki, amelyet a „diverzánsok” profi módra provokáltak a tömegből, fémhegyű botokkal, petárdákkal, süvöltésszerű zajt keltő elektronikus berendezésekkel. Hogy mindebben mennyi az igazság – az is a megválaszolatlan kérdések közé tartozik. Tény viszont 1989. december 21-e tragikus bukaresti mérlege: 49 halott, 463 sebesült, 698 letartóztatott, véresre vert, megkínzott személy. Az eseményeket éveken át kivizsgáló Dan Voinea katonai főügyész leszögezte: terroristák nem léteztek. Ma már világos – bár bizonyíthatatlan –, hogy Ion Iliescuék annak reményében rendezték meg az élő tévé-adásban közvetített „forradalmat”, hogy a szabadságát véráldozattal kivívó Románia hatalmas nemzetközi rokonszenvre tesz szert. Nem véletlen, hogy sokfelé – így Bukarestben, Kolozsváron – a „forradalmi események” vezéralakjai neves színészek voltak: Ion Caramitru, Calin Nemes… Nem a véletlen folytán halt meg hirtelen és gyanús körülmények között az események több kulcsfigurája. 1990 elején holtan találták irodájában a bukaresti megtorlást irányító és Vasile Milea volt honvédelmi miniszter szintén rejtélyes halálának körülményeit állítólag jól ismerő Gheorghe Voinea hadseregparancsnokot. Ugyanakkor halt meg a diverziós híreket terjesztő csoport tagjaival kapcsolatban álló Gabriel Safta tábornok. Váratlanul távozott az élők sorából a katonai és polgári távközlés főnöke, Stelian Pintilie szekus tábornok. Emil Macri tábornok, a Securitate gazdasági kémelhárításának főnöke 1991-ben kórházba szállítás közben szenvedett infarktust. A különleges alakulatok, az USLA parancsnok-helyettesét, Gheorghe Troscát terroristának nézve lőtték agyon, szintén tévedésből lőtték le a temesvári halottak elégetését megszervező Constantin Nuta és Velicu Mihaela tábornok, a milícia parancsnoka és helyettese helikopterét, Vasile Malutan magasfeszültségű vezetéknek ütközött helikopterével, pedig Ceausescu személyes pilótájaként tapasztalt repülős lehetett. Az otopeni-i repülőtér parancsnoka, Dumitru Puiu egy temesvári elmegyógyintézetben végezte 1990 elején. Nicolae Ceausescu testvérét, Marint felakasztva találták Románia bécsi kereskedelmi kirendeltségének irodájában, Nicolae Doicarut, a szeku kémelhárítási főnökét vadászaton lőtték le, öngyilkos lett a diktátorpár halálos ítéletét kihirdető katonai ügyész, Gica Popa. Abban mindenki egyetért, hogy Románia egészen másutt tartana ma, ha a szovjet és amerikai hírszerzés nem éppen Ion Iliescut szemelte volna ki Ceausescu utódjaként. /Bogdán Tibor: A puccsbament forradalom. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./

2008. december 22.

Jövőre 20 éve, hogy sikeresen megbuktatták Nicolae Ceausescu önkényuralmát. A rendszerváltás nem kerül be a forradalmak nagykönyvébe az 1848-as vagy 1956-os megmozdulások mellé. A mai napig nem vonták felelősségre azokat a „terroristákat”, akik annyi ártatlan életet oltottak ki, és sikerült felszívódniuk a „forradalom” zűrzavarában. Tudható, ezek a gyilkosok az akkori román titkosszolgálat, a Szekuritáté emberei voltak, és a mai napig közöttünk járnak. Pár nap múlva új életet kezdtek, felhasználva régi kapcsolataikat. Manapság élik világukat, tehetős üzletemberek, cégvezetők, a merészebbek esetleg politikusok. Ion Iliescu, a veterán kommunista esete is figyelemre méltó. Iliescu különböző funkciókat betöltve, részt vett a PCR (Román Kommunista Párt) tevékenységében, és egészen a rendszerváltásig aktív tagja is maradt a szervezetnek. 1989 végén, a színfalak mögött mozgatva a szálakat, agyonlövette a diktátort meg becses nejét. Siettek, hogy a diktátort elhallgattassák, nehogy kibukjon a száján valami kompromittáló mondattöredék Románia „hős megmentőjének” rovására. A változás után Iliescu összesen tíz éven keresztül volt az ország elnöke. Ezalatt megannyi alkalommal bizonyította nagylelkűségét, több olyan katonatisztnek, rendőrnek adott amnesztiát, akiknek emberek tömegeinek halála szárad a lelkükön, vagy letartóztatott forradalmárokat kínoztak és vertek meg. Több jel utal arra, hogy ő vonható felelősségre az egyre jobban elharapózó korrupció kialakulásáért is. A mai napig aktív politikus, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnöke. Addig nem lesz változás, amíg az exkommunista sereg, a múlt rendszer oszlopos vezetői nem száműzetnek véglegesen a politika csatateréről, írta Potozky László. /Potozky László: A patkányirtás még várat magára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./

2008. december 23.

Ismét támadás érte Ion Iliescut: a volt államfőt az 1989-es rendszerváltás évfordulójára szervezett bukaresti megemlékező ünnepségen december 22-én tojással dobálták meg. A tettes egy 78 éves politikai elítélt volt, 17 évet ült a nagyenyedi börtönben. A férfi azzal vádolja a volt államfőt, hogy felelősség terheli gyermekei haláláért, akik az 1989-es forradalomban vesztették életüket. Az őrző-védő szolgálat (SPP), az egyik titkosszolgálat szóvivője szerint Iliescut szóbeli agresszió is érte. Az incidenst követően az idős embert a rendőrségre vitték, és 200 lejre büntették. Ion Iliescu nem volt hajlandó kommentálni az esetet. Csupán annyit jelentett ki, hogy „irányt vesztett, eltájolódott emberek mindenütt vannak. Nem kell őket figyelembe venni”. Iliescut előzőleg december 21-én pénzérmékkel dobálták meg. /Érme után tojással dobálták meg Iliescut. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 23./

2009. január 12.

Ion Iliescu, a PSD tiszteletbeli elnöke internetes blogján kijelentette, hogy Ilie Sarbunak magyarázatot kellene adnia a párt vezetősége előtt a sajtónak tett nyilatkozata kapcsán. Ilie Sarbu ugyanis kijelentette, hogy „két évig szőtte az összeesküvést” Traian Basescuval a PSD-PDL szövetség létrehozása érdekében. A Cotidianul napilap szerint Ilie Sarbu PSD-alelnök kijelentette, hogy ő meg Traian Basescu két éve hisz a PSD-PDL szövetségben, és két évig dolgozott annak létrejöttéért. /Sarbu kitálal. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 12./

2009. január 16.

Az egységes nemzetállam kifejezést ki kellene zárni az alkotmányból, bizonyos településeken pedig a román mellett a magyar nyelv is hivatalos nyelv lehetne – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, a ’soknemzetiségű állam’ kifejezés lehetne az egységes nemzetállam helyett. A szociáldemokrata Adrian Severin úgy véli, az alkotmány módosítása kizárólag a demokrácia tönkretételét és a diktatórikus rendszerek irányába való eltolódást eredményezi. Szerinte a javaslatokat közvitára kell bocsátani. /Eltereli a figyelmet a valós problémákról – véli Ion Iliescu az alkotmánymódosításról. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./

2009. január 22.

Súlyos vád érte Traian Basescu államfőt Claudiu Saftoiu, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt vezetője, valamint hajdani elnöki tanácsos részéről. Claudiu Saftoiu azt nyilatkozta, hogy az államfő lehallgatta Ion Iliescu és Mircea Geoana telefonbeszélgetéseit. Mi több, azt is elmondta, hogy Basescu neki is beszámolt a beszélgetések tartalmáról. Saftoiu a bejelentés megtétele után alig egy órával telefonon helyesbített: a lehallgatásokról nem személyesen Traian Basescutól szerzett tudomást, hanem a sajtóban megjelent információk alapján tájékozódott. Ion Iliescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke meglepődve fogadta a SIE volt igazgatójának kijelentését, és meglehetősen durván reagált: „Szégyelljék magukat, nem vagyok hajlandó kommentálni az ügyet. ” Mircea Geoana, a PSD elnöke leszögezte: reméli, nem valósak Saftoiu állításai. Az ügyben megszólalt Emil Constantinescu volt államfő is, aki parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kérte, amely elemezze a politikusok beszélgetéseinek eseteleges lehallgatásának kérdését. Nem ez az első alkalom, hogy Saftoiu meglepi a közvéleményt a lehallgatások témájában. Két évvel korábban a Traian Basescu felfüggesztésére létrejött bizottság előtt kijelentette, hogy a SIE rendelkezik a lehallgatásokhoz szükséges apparátussal, illetve lehallgatásokat is eszközölt. A törvény szerint csak a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hallgathat le beszélgetéseket, és csakis bírói jóváhagyással. Kijelentése megpecsételte Saftoiu sorsát: nyilatkozata igazgatói tisztségébe került. /Saftoiu: Basescu lehallgatta Iliescu és Geona telefonbeszélgetéseit. Újabb lehallgatási botrány. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./ Traian Basescu államfő bepereli Claudiu Saftoiut, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt vezetőjét azon kijelentése miatt, hogy az államfőnek tudomása volt a Mircea Geoana PSD-elnök és Ion Iliescu között zajló telefonbeszélgetések tartalmáról. Valeriu Turcan, az államelnöki hivatal szóvivője kijelentette: „A kijelentések felelőtlenek és hamisak, ezért az államelnök az igazságszolgáltatáshoz fordul az ügyben. ” /Basescu az igazságszolgáltatáshoz fordul. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./ A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közleménye szerint az intézményt soha nem kérték fel politikusok lehallgatására, és nem is szolgáltatott ki információkat politikusok tevékenységéről. Verestóy Attila szenátor, a parlament titkosszolgálatokat felügyelő szakbizottságának volt tagja úgy vélte: az alkotmány túlságosan engedékeny, ami az államfő és a titkosszolgálatok közti kapcsolatokat illeti. „Akár igaz, amit Claudiu Saftoiu mond, akár nem, a túlméretezett romániai elnöki hatalom körülményei között igazából nem is meglepő, hogy ilyen helyzetek adódhatnak” – tette hozzá Verestóy. Mint elmondta, az új SRI-bizottság csak az ülésszak elkezdése után, februárban alakul majd meg. Emil Constantinescu volt államfő egy televíziós műsorban azt mondta: mandátuma idején a titkosszolgálatok felajánlották neki a szolgálataikat, ám ezekből nem kért. Gáspárik Attila, az audiovizuális hatóság volt alelnöke elmondta, egy nagyon magas rangú állami tisztségviselő elmesélte neki egy parlamenti tisztségviselővel folytatott korábbi telefonbeszélgetését, amelyhez az illetőnek titkosszolgálati jelentés formájában, hozzáférése volt. Gáspárik szerint ez figyelmeztetés lehetett arra, hogy figyelik. Erdei D. István képviselőnek „papírja van róla”, hogy lehallgatták a telefonjait. Korábban ugyanis ügyészségi eljárás indult ellene azzal a váddal, hogy közbenjárásával „etnikai alapon” részesültek a költségvetésből magyarlakta települések. Tavaly szeptemberben az ügyészségen közölték vele, hogy 120 napig lehallgatták a mobil és a vezetékes telefonját. A politikus szerint a hatóságok ugyan esetében törvényesen jártak el, de „semmilyen garancia nincs arra, hogy a lehallgatások nem folytatódnak”. /Basescu a Nagy Testvér? = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 22./

2009. február 17.

Úgy, ahogy az alkotmány több más cikkelye is megérett a módosításra, a „Románia egységes nemzetállam” definíció is módosulhat – vélekedett Markó Béla RMDSZ-elnök. Ez nem azt jelenti, hogy „ki akarnánk szakítani Székelyföldet az ország testéből. Ez nem is lehetséges. Amit valóban meg szeretnénk csorbítani, az nem Románia területi egysége, hanem a bukaresti hatalom bizonyos jogkörei” – jelentette ki Markó. Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (PC) tiszteletbeli elnöke rossz néven vette az államfő székelyföldi „nyomulását”. Ion Iliescu szerint igaza van Basescunak, ami a területi autonómiát illeti. „Sajnos azonban az államfő kijelentései ellentmondásban vannak a magyar szélsőségesek irányába korábban tett engedményeivel, az RMDSZ-szel folytatott kétszínű politikájával. Az ilyen ügyekben határozottnak, következetesnek kell lenni!” – írta Iliescu az egyik blogbejegyzésében. /Markó: nem szándékunk az egység csorbítása. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./

2009. február 27.

A Bolyai Egyetem tízéves évfordulójának látványos megünneplése, az ebből az alkalomból az Állami Tanügyi és Pedagógiai Kiadó által kiadott emlékkönyv, melyet minden külföldi delegációnak átadtak, a Babes Egyetemmel közösen rendezett tudományos konferenciák, mind azt sugallták, hogy végleg elfogadott a két egyetem létezése Kolozsvárt. 1956-tal kapcsolatban diákok, tanársegédek letartóztatása (Dávid Gyula, Páskándi Géza, Bartis Ferenc pere), nem mutatott nyíltan arra, hogy valójában a Bolyai Egyetem elleni akció-sorozatról van szó. Az oktatás rendben folyt, a diákok vizsgáztak, hűségnyilatkozatok is elhangzottak, néhány szembenállót, mint Várhegyi István, lekapcsoltak, a kizárások is megtörténtek, mint a többi egyetemen. 1958 január elején az Előrében megjelent Takács Lajos rektor cikke Tudományos munkánk új sikerei felé címmel, melyből azt lehetett gondolni, hogy a Bolyai Egyetem ígéretes jövőnek néz elébe. Nem keltett feltűnést két román szerző 1959. február 7-én az Előrében megjelent írása, melynek címe: „A kolozsvári Babes és Bolyai Egyetemek testvéri együttműködése”. Csak később lehetett észrevenni, hogy ez a cikk is az előkészítő taktika része volt. Február 13-án kezdődött a „bolyaisták” pere Kolozsvárt, Varró János és Lakó Elemér, valamint néhány diák ügyét – a szokásos forgatókönyv szerint – közös perben hozták össze, mint a Bolyai Egyetemen működő, nacionalista csoportosulásként tárgyalható ügyeket. A per célja a Bolyai Egyetemen működő „nacionalista” csoportok „leleplezése” volt. 1959. február 15-én cikk jelent meg a bukaresti Előrében „A diákság ideológiai-politikai nevelése a Bolyai Egyetemen” címmel. Szerzője Sztranyiczky Gábor, az egyetem tanársegéde kifejtette, hogy a Bolyai Egyetem ifjúsága ki van téve a burzsoá-nacionalista ideológia állandó befolyásának. Február 19-én szintén „véletlenül” nyilvános tárgyaláson mondták ki az ítéletet a bolyaisták perében, ezen a napon kezdődött Bukarestben az RNK Diákszövetségének konferenciája, melyen a legmagasabb rangú román pártvezetők vettek részt, Gh. Gheorghiu-Dej főtitkárral az élen. A konferencián a főtitkár elítélt minden nemzeti elkülönülést. Idézte a lenini tételt, hogy a különböző nemzetiségű tanulókat egy iskolába kell tömöríteni, hogy ne szigetelődjenek el. Ion Iliescu, a Diákszövetség országos elnöke (a Ceausescu utáni első államfő!) méltatta az RMP bölcs politikáját a „nemzeti” kérdésben, melynek eredménye a román nép és az együttlakó nemzetiségek testvéri barátsága, és kifejtette, hogy a román és a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákságnak együttes munkával, tanulással közös szakmai, tudományos, kulturális akciók szervezésével még szorosabbra kell fűzniük testvériségüket. Az oktatásügyi miniszter helyeselte az iskolák egyesítésének gondolatát. Ilyen bevezető szövegek után nem maradhatott el a Diákszövetség magyar küldötteinek egyetértő felszólalása. A kijelölt felszólaló nem térhetett ki a feladat elől. A felszólaló bolyaisták, köztük Koszti István, teljesen egyetértettek a leadott szövegekkel. A marosvásárhelyi orvosi egyetem küldöttje azt kérte, hogy a végzett magyar orvosokat küldjék az ország bármely tartományába dolgozni (később az lett a gyakorlat, hogy a magyar végzetteket, orvosokat, tanárokat, olyan Kárpátokon túli félreeső területekre helyezték, ahova a románok sem akartak menni, a román végzetteket pedig főleg magyar városokba, körzetekbe nevezték ki). Mindez hozzátartozott az asszimilációs politikához és a magyar értelmiség szétveréséhez. /A Bolyai egyetem és a Babes egyetem kényszerházassága 1959-ben – Részlet Katona Szabó István A nagy hazugságok kora (1948–1968) című készülő önéletrajzi kötetéből. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 27./

2009. március 4.

Ion Iliescu volt államfő március 3-án töltötte be 79. életévét, az „Új Golánok” szervezet több képviselője a PSD tiszteletbeli elnökének irodája előtt tüntetett. „Gyilkos!” – skandálta egyikük, amikor megjelent Iliescu, a ‘89-es forradalom és a bányászjárás áldozatait kérvén számon a volt államelnöktől. A fiatalokat bekísérték a rendőrségre. „Sajnálatos, hogy ilyesmi történik. Csőcselék társaság, nincs bennük jóérzés. Nem érdekel, mit csinálnak” – mondta Iliescu. /Születésnapi meglepetések Iliescunak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./

2009. március 27.

Tizenkilenc éves a Román Hírszerző Szolgálat (SRI). Kétes körülmények között jött létre, és a tavalyi átszervezés ellenére nem vált átláthatóbbá, nem veszített erejéből. Egyes vélekedések szerint a SRI az egyik eszköz az államfői hatalom megtartására. Az állambiztonsági szervek működését 1989. december 31-i hatállyal felfüggesztették: a drasztikus intézkedés nemcsak az elhárítást (a Securitate I. Főcsoportfőnökségét), hanem a hírszerző központot (DIE) és a gazdasági részleget (CIE) is érintette. A belügyi szervek hirtelen leépítését követően több tízezer tiszt és az általuk irányított, 130 ezer főből álló ügynökhálózat ellenőrizhetetlen módon áramlott be és vissza az ország politikai és gazdasági életébe. 1990 márciusában a központilag manipulált román–magyar nemzetiségi összecsapások ürügyként szolgáltak a belügyi szervek újjászületéséhez. A marosvásárhelyi incidens utáni héten, 1990. március 26-án Román Hírszerző Szolgálat (SRI) néven – kizárólag korábbi állambiztonsági tisztekből álló – elhárító szolgálat jött létre. A Temesvári Kiáltvány híressé vált 8. pontjában szereplő átvilágítás jó időre lekerült a napirendről. Csak 1996 őszén, az immár Emil Constantinescu elnök nevéhez fűződő időszakban került újra napirendre a lusztráció. Stefano Bottoni történész szerint immár „nyugodtan állítható, hogy miközben egyes kelet-európai országban megütközést okozott egyes tisztviselők állambiztonsági múltja, Romániában elképzelhetetlen volt bizonyos állami funkciók betöltése ilyen háttér nélkül”. Miután Constantinescu elvesztette Ion Iliescuval szemben a 2000-ben a választásokat, azzal állt a nyilvánosság elé, hogy őt lényegében a titkosszolgálatok győzték le. Elemzők úgy vélik, hogy a Constantinescu államfő nem tudta a maga oldalára állítani a SRI-t. Annak ellenére sem, hogy leváltotta Virgil Magureanut a szolgálat éléről, és Costin Georgescut javasolta az igazgatói tisztségre. Amint újra államfő lett, Iliescu azonnal leváltotta Georgescut, helyét Radu Timofte vette át. 2004-ben Traian Basescu megnyerte az elnökválasztást, Timofte –az elemzők szerint – nem volt hajlandó „behódolni” az új elnöknek, hamarosan leváltották. Helyére, a SRI-t ma is igazgató George Cristian Maior került. Tavaly márciusban a Legfelső Védelmi Tanács a SRI átszervezéséről döntött. Maior igazgató bejelentetése szerint, nem egyszerű átszervezésről, hanem új működési rendszerek bevezetéséről van szó. Azt tervezték, hogy felszámolják a központi egységek mintegy negyedét, és az átszervezés az egykori Szekuritáté alkalmazottainak eltávolítását célozta. /Simon Judit: A hatalom titkos szolgálatában. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./

2009. április 7.

Aránytalanul keveset foglalkoznak a határon túli magyar médiumok a más-más országokba szakadt magyarság társadalmi-politikai helyzetének megismertetésével, a szomszédos és „baráti” demokráciák magyarellenes jelenségeinek elemzésével. Továbbra is számolni kell a kisantanti logikával, amellyel a többségi nemzetek igyekeznek a magyar kisebbségeiket elszigetelni, ellehetetleníteni, végső soron asszimilálni őket. Öt évvel ezelőtt a felvidékiek ugyanazzal a választási kényszerrel szembesültek, mint a romániai magyarság az ezredfordulón, amikor a kisebbik rossz ürügyén tömegesen szavazták a hatalomba Ion Iliescut Vadim Tudorral szemben. Ivan Gasparovic ellenjelöltje 2004-ben az a Vladimir Meciar volt, aki kormányfőként is inkább magyarellenes retorikájával vált közismertté, semmint kormányzati teljesítménye miatt. Azután kiderült, hogy a magyarfaló Meciar nem a szélsőségesség legalja Pozsonyban. Jan Slota már Magyarországra szabadítandó tankokkal, turul-ijesztő kettős keresztekkel és szentistváni bóhóckodással sértette vérig a Kárpát-medence magyarságát. Az idei, szlovákiai elnökválasztási kampány hangulatát mi sem jellemzi jobban, mint ennek a diplomáciai pengeváltásokat is provokáló politikusnak a sommás megjegyzése, miszerint az új szlovák államfőnek az a feladata, hogy „helyesen viszonyuljon” a szlovák nemzethez és a szlovák államhoz. „Ez sajnos csak az egyik jelölt esetében lehetséges, mert a másiknak, a nőnemű jelöltnek ez a viszonya kissé zavaros” – állította. Iveta Radicova volt ugyanis az a bizonyos „nőnemű jelölt”, aki magyarajkú választóit – Szlovákia választásra jogosult állampolgárainak egytizedét – anyanyelvükön is megszólította. Nyilván képletesen, hiszen a több nyelven is folyékonyan beszélő, publikáló Radcova magyarul nem tud. A választási kampány idején is képes volt az elhíresült tankönyv-vitában a magyarság álláspontját megvédeni. Gasparovic és támogatói sikeresen tematizálták a közbeszédet Radicova ellenében, és ennek eredményeképpen Radicova nem túl nagy különbséggel ugyan, de végül alulmaradt a második fordulóban. A magyarok mozgósításával pedig egyértelművé válhat a mindenkori szlovák politika számára, hogy a választópolgárok egytizedének a bizalmát egyszerűen tisztességes politizálással is meg lehet szerezni. /Laczkó Vass Róbert: Körmagyar analógiák. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./

2009. május 14.

Húsz év után fogadta el a parlament azt a törvényt, amely a kommunizmus politikai elítéltjeinek rehabilitálását tűzi ki célul. Többen kifogásolják, hogy a már idős korú érintetteknek a bírósághoz kell fordulniuk az ellenük hozott politikai ítélet eltörlése érdekében. A képviselők többsége megszavazta május 12-én azt a jogszabályt, amely az 1945. március 6. és az 1989. december 22. között meghozott politikai jellegű ítéletekre vonatkozik. A jogszabály annyi kedvezményt állapít meg, hogy nem kell bélyegilletéket fizetni a per elindításához. A kommunista börtönökben meghurcoltaknak legalább két pert is kell indítaniuk a román állam ellen, egyiket azért, hogy állapítsák meg: valóban politikai okok miatt született meg az egykori ítélet, a másikat pedig a kártérítés megítéléséért. A már csak Traian Basescu államfő kihirdetésére váró jogszabálynak számos bírálója is akad. Ion Ilie egykori politikai fogoly például megalázónak tartja, hogy idős személyeket rákényszerítenek a bírósági hercehurcára, aminek során be kell bizonyítaniuk, hogy valóban politikai okok miatt ítélték el őket. Az érintettek dolgát nehezíti, hogy 1964 után – amikor az ENSZ megtiltotta, hogy politikai okok miatt zárjanak börtönbe embereket – a bíróságok köztörvényesek közé sorolták a politikai elítélteket. Hihetetlen cinizmusnak nevezte a most elfogadott törvényt Varga Andrea, Romániában élő magyarországi történész, aki évek óta küzd a kommunizmus ideje alatt Romániában elítéltek rehabilitálásáért. A történész elmondta: az alkotmány eddig is lehetővé tette, hogy az elítéltek a bíróságon kérvényezzék az egykori ítéletek törlését, és ezt néhányan meg is tették. Azonban nem könnyű a levéltárakból beszerezni az egykori ítéleteket, valamint a peranyagot – magyarázta Varga Andrea. A magyarországi politikai elítélteknek bocsánatkérő levéllel együtt hazaküldték a rehabilitáló iratokat, míg a román jogszabály hosszas és költséges procedúra végigjárására kényszeríti az egykori foglyokat. Máté András RMDSZ-es parlamenti képviselő szerint a levéltárakban most már sokkal könnyebben kiadják a kért iratokat. /B. T. : Politikai elítéltek megkésett rehabilitálása. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./

2009. május 15.

Mircea Geoanat javasolta Ion Iliescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnöke a párt államelnökjelöltjének a PSD országos tanácsa rendkívüli ülésén. Adrian Nastase, az Országos Tanács elnöke keményen bírálta Traian Basescu államfőt, hangsúlyozva, hogy Basescu „Románia betegsége”. /Mircea Geoanat javasolták államfőjelöltnek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

2009. június 19.

Nem indítanak bűnvádi eljárást Ion Iliescu ellen az 1990. június 13–15-i bányászjárás ügyében. A volt államfőhöz hasonlóan megúszta a törvény előtti felelősségre vonást Virgil Magureanu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt elnöke, Mihai Chitac volt belügyminiszter, Victor Athanase Stanculescu volt védelmi miniszter, valamint a bányászjárás idején további négy állami hivatali tisztséget betöltő személy. /Ion Iliescu ismét megúszta az eljárást. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

2009. augusztus 28.

Az autonómia, elsősorban a területi autonómia fogalma a román jogban és a politikai közbeszédben sokáig nem is létezett, a történelemkönyvek ma is agyonhallgatják a középkori erdélyi autonómiaformákat. Történelmi tény, hogy az erdélyi szászok 800 évig azért tudták megőrizni anyanyelvüket, sajátos kultúrájukat, legtöbb településük etnikai összetételét, nemzeti identitásukat, mert autonómiával rendelkeztek. Király Károly mondta annak idején, hogy 1990. január 6-án megvolt a lehetőség arra, hogy az autonómia, az erdélyi, romániai magyar közösségi autonómia bekerüljön a politikai közbeszédbe, de Ion Iliescu akkori ideiglenes államelnök Domokos Géza akkori RMDSZ-elnök egyetértésével kihagyta a fogalmat a Nemzeti Megmentési Front kisebbségvédelmi programjából. A későbbiekben pedig az RMDSZ, 1996-os kormányba lépése után a területi autonómia fogalmát kampánytémává züllesztette, írta Kincses Előd. /Dr. Kincses Előd: Az autonómia-küzdelem és a jog. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28., közölte még: Népújság (Marosvásárhely), aug. 28., Krónika (Kolozsvár), aug. 28./

2009. szeptember 14.

Szobrot állít a marosvásárhelyi önkormányzat Stefan Gusa tábornoknak, a ‘89-es temesvári, majd bukaresti véres események egyik vitatott kulcsfigurájának. A tiszt nevét viselő alapítvány kezdeményezésére született döntést valamennyi frakció támogatta, beleértve a tíz taggal rendelkező RMDSZ-t is. Cserében a román pártok képviselői megígérték, hogy amint elkészül a Sütő András szobrának dokumentációs terve, ők is megszavazzák annak felállítását. A határozat értelmében Gusa büsztje azon a vársétányi talapzaton kap helyet, ahol eredetileg egy másik katonai szervezet Ion Antonescu háborús bűnös marsall szobrát szerette volna felavatni. A konszenzussal született tanácsi döntés felháborodást keltett a temesvári forradalmárokban. Az 1994-ben elhunyt Stefan Gusa volt az egyike azoknak a tábornokoknak, akik 1989 decemberében belelövettek a temesvári tüntetőkbe. A katonai ügyészség 1997-ben Victor Atanasie Stanculescuval és Mihai Chitackal egyetemben Gusát bűnösnek találta. Gusa még életében tagadta az ellene felhozott vádakat, mi több, a forradalom hősének tekintette magát. Ion Iliescu és az alakulófélben lévő állam vezetői néhány nap elteltével lemondtak Gusa szolgálatairól. Egy interjúban az ismert rendező és egyben a forradalom egyik aktív résztvevője, Sergiu Nicolaescu azzal vádolta a generálist, hogy 1989. december 23-án államcsínyt tervezett, azonban magára maradt, a vezérkar többi tagja ugyanis elhatárolódott a tervtől. Későbbi interjúkban Gusa hősként pózolt, azt állítván magáról, hogy ő volt az, aki békés megoldást talált a temesvári forradalomra, illetve sikerült megakadályoznia az idegen, elsősorban szovjet erők behatolását Romániába. A csontrákban szenvedő Stefan Gusa egy bécsi klinikán, 1994. március 28-án elhunyt. Temetését huszonegy ortodox pópa celebrálta, élen Epifanie Norocellel, Buzau és Vrancea megye püspökével. A politikusok közül a ceremónián Niculae Spiroiu akkori hadügyminiszter, Simion Cotoi volt párttitkár és az egykori Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) elnöke, Gheorghe Funar vett részt. Románia főként ókirálysági részein utcákat és hadtesteket neveztek el róla, nevét viselő alapítvány működik, illetve szülőfalujában, Spatarun már mellszobrot is állítottak emlékére. A tábornok halála után a Gusa-kultusz kialakításában Josif Constantin Dragan is fontos szerepet játszott. A vasgárdista múltjáért elítélt, később viszont a leggazdagabb román állampolgárrá vált Dragan jelentős pénzösszeggel támogatta a kultusz ápolóit. /Szucher Ervin: Szobrot kap a forradalmárgyilkos. = Krónika (Kolozsvár), szept. 14./

2009. október 20.

Október 19-én, 60 éves korában elhunyt Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) 2006-ban lemondott vezetője. Timoftét még Ion Iliescu államfő nevezte ki hivatala élére, de egy ideig Traian Basescu is megtartotta. A kémfőnök cserében meg is tett mindent, hogy Basescu kedvébe járjon. Timofte nyíltan beszélt arról, hogy az SRI megfigyelés alatt tartott „egyes külföldi újságírókat”, akik „nemzetbiztonsági veszélyt jelentő tevékenységet fejtenek ki” Romániában. A Curentul című szerint az SRI-főnök volt az igazi gazdája annak az ötletnek, hogy csúcsidőben sugározzák a Trianon című magyar dokumentumfilmet. Állítólag az volt a terve, hogy azután egy televíziós beszélgető műsorban a román elemzők „ízekre szedjék” a produkciót, felélesztve az etnikumközi feszültségeket. Timofte 2006 nyarán egy szakmai baklövés következtében távozni kényszerült. Nemrég vádat emeltek Timofte ellen, aki az ügyészek szerint még hivatali idejében törvénytelenül, jóval a piaci ár alatt vásárolta meg lakását a hírszerző hivataltól, körülbelül 50 ezer euróval károsítva meg a titkosszolgálatot. /Meghalt Radu Timofte, az egykori hírszerző főnök. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./ Az SRI működésére mindvégig, így Timofte igazgatósága alatt is rányomta jegyét a volt Szekuritáté stílusa és módszertana; egymást érték a törvénytelen lehallgatások, megfigyelések miatti botrányok. Timofte 2006-ban az általa vezetett SRI jelentésében arról tájékoztatott, hogy a romániai madárinfluenzát egyebek között Magyarországról importált csirkék okozták. Az állítás képtelenségére szakemberek nyomban felhívták a figyelmet. A megvádolt országok élesen tiltakoztak az ostoba vád ellen. Timofte Ceausescu idején végezte tanulmányait a bukaresti Hadtudományi Akadémián. Radu Timofte sem volt mentes a korrupció gyanújától. Az Országos Korrupcióelleni Igazgatóság hivatali visszaélés és hamis vallomás vádjával törvénytelen lakásszerzés miatt vizsgálódott ellene. /Bogdán Tibor: Magával vitte titkait Radu Timofte. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

2009. október 21.

Romániának 25 ezer euró kártérítést kell fizetnie Aurel Agache őrnagy családjának – döntött a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság (CEDO). Mint ismeretes, az 53 éves Aurel Agachét 1989 decemberében Kézdivásárhelyen meglincselte a Ceausescu-rendszer ellen tüntető tömeg. Az európai taláros testület ítéletét azzal magyarázza, hogy a romániai igazságszolgáltatás nem járt el megfelelő gyorsassággal és alapossággal az őrnagy ügyének kivizsgálásában, amely mintegy tizenkét évig húzódott el. A család kérésére végzett nyomozás során hat férfit azonosítottak azok közül, akik állítólag részt vettek az őrnagy meglincselésében. A Legfelső Bíróság 2001-ben háromtól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélt öt kézdivásárhelyi személyt, akik közül egyet Ion Iliescu volt államfő 2002-ben kegyelemben részesített. /Strasbourgi döntés Agache-ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

2009. november 12.

Többen kérdezték Kincses Elődtől, mit szól Kuszálik Péternek a Sütő Andrásról írott legújabb irományához (Purgatórium, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009). Sütő András tevékenységét Kuszálik is két fő szakaszra bontja, a második szakasz 1970-től, Az anyám könnyű álmot ígér megjelenésétől számítható. Azoknak, akik a nyílt elnyomás időszakában olvasták a művet, nem kell bizonygatni, hogy milyen katartikus élményt jelentett. Sütő András 1970 előtti korszakáról kortársai sokat írtak, ezzel az időszakkal nem foglalkozik, írta Kincses Előd, de nem hagyhatja szó nélkül Kuszáliknak az 1970 utáni időszakkal kapcsolatos tévedéseit, inszinuációit. Kuszálik hosszú oldalakon keresztül bizonygatja azt a koncepciós álláspontját, hogy Sütő Andrást a román kommunista hatalom részéről tulajdonképpen semmilyen retorzió sem érte. Ezzel szemben a nyolcvanas években már az is bűnnek számított, ha valaki baráti viszonyt ápolt a neves íróval. Kincses állítását saját szekuritátés megfigyelési dossziéjából származó, a Maros megyei pártvezetésnek szánt jelentéssel támasztja alá, amelyet az akkori megyei parancsnok, Constantin Ioana vezérőrnagy jegyzett. A következőket állította: „a fentnevezett (Kincses Előd) a nacionalista megnyilvánulásairól ismert Sütő András íróhoz közeli személy, családilag látogatják egymást és gyakran találkoznak más, külföldön és belföldön hasonlóan megnyilvánuló alakokkal, elsősorban a Magyar N. K. -ból. ” A parancsnok a jellemzést a következőképpen zárja: „véleményünk szerint (Kincses Előd) ellenséges viselkedése és az a magatartás, amely jellemzi, nem egyeztethető össze a Maros Megyei Ügyvédi Kamara alelnöki tisztségével. ” Ebből a tisztségéből le is váltották, és helyette egy olyan magyar kollégát választottak, aki nem volt Sütő András barátja. Kincses édesanyja ruhásszekrényébe rejtette el – az író kérésére – azokat az írásokat, amelyeket Sütő András meg akart óvni egy esetleges házkutatás esetén. A fordulat évének őszén pedig édesanyja hetente látogatta a Sütő családot és csak tőle tudhatta meg – telefonon – a Budapesten élő Ágnes lányuk azt, hogy apja egyelőre szabadlábon van, mivel Sütő Andrást telefonon külföldről nem lehetett hívni! Elfogadhatatlan kuszáliki okfejtés az 1990-es marosvásárhelyi fekete március történelemhamisító bemutatása. A szerző két olyan „tekintélyre” hivatkozik, akik történetesen Kolozsváron élték át a pogromkísérletet. Gáll Ernőtől idézte: „a pogrom, amelynek kockázatát – mint néhány nappal ezelőtt írtam – Sütő kész volt vállalni, kitört és egyik áldozata éppen ő lett, akit félig agyonvertek és fél szemét is elvesztette” és „emlékezzünk csak Szabó Gyula mondására (1992-ből): „aki bottal köszön, annak doronggal felelnek”. Kuszálik azzal is dicsekedett, hogy március 20-án nem volt ott a főtéren, mivel voksait „a parlamentáris demokrácia elsőbbségét vallókra” adja. Abban az időben Romániának nem is volt parlamentje, a későbbiekben az általa létrehozott parlamenti rendszert maga Ion Iliescu volt államelnök is eredeti, „originális” demokráciaként határozta meg. A marosvásárhelyiek jól emlékeznek arra, hogy 1990 januárjától milyen magyarellenes uszításba kezdett az akkor egyetlen helyi román napilap, a Cuvantul Liber és a bukaresti televízió, noha akkor még szó sem volt a Kuszálik által elítélt február 10-i gyertyás-könyves tüntetésről. És azt is illene tudnia, hogy néhány román értelmiségi, egy nappal azután, hogy 1989. december 26-án aláírta a „Barátság platformját”, a Papiu líceum tanári szobájában létrehozta a Vatra Romaneascat! Sütő András 1990. március 19-én nem „bottal köszönt”, hanem az RMDSZ-székház előtt a Kincses Előd lemondatása ellen utcai tüntetésre készülő, elég jelentős számú magyart arról győzte meg, hogy menjenek haza, mert nem akarnak erőszakos összecsapásokat. Ezt a közismert, nagy nyilvánosság előtt történt Sütő-beszédet meg nem történtté tenni valóban csak egy „ördög”(i) ügyvéd teheti, egy igazi ügyvéd teljesen elveszítené a hitelét. Még egy tipikus, felelőtlen kuszáliki szurka-piszka: a Sütő András Baráti Egyesületről lábjegyzetben közli: „Marosvásárhelyen 2008 júniusában létrehozott szűk körű társaság alakuló ülésén mérges vita alakult ki arról, hogy ki a legérdemesebb az egyesület vezetésére”. Az egyesület alapító okiratát Kincses szerkesztette, ott volt az alakuló ülésen, egyáltalán nem volt vita arról, hogy ki legyen az elnök, mindnyájan az egyesület megalapításának ötletgazdáját, Sütő régi barátját és harcostársát, Nagy Pált kérték, hogy vállalja el e tisztséget, amit rövid szabódás után meg is tett. Kuszálik még azt is hozzáfűzte, hogy e kis epizódhoz illő a közismert mondás: „a nagy emberek sírján dudva terem és barátok”. Kincses megkérdezi: ki itt a dudva és ki a barát? /Kincses Előd: Az ördög ügyvédje és a tények. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 12., újraközölte: Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

2009. november 23.

Az eddigi három – tulajdonképpen két – magyar államfőjelölt nagyrészt beváltotta a hozzá fűzött reményeket, eredményesen népszerűsítette az RMDSZ programját. Az RMDSZ első ízben 1996-ban próbálkozott saját elnökjelölt állítással. Frunda György szenátor több mint 141 ezer támogató szavazatot nyújtott be a Központi Választási Irodához. Kampánya igen sokrétű és átfogó volt, választási programját egyaránt bemutatta a magyar szavazóknak, a többi nemzeti kisebbség képviselőinek, de találkozott román értelmiségiekkel is. Az 1996. november 3-i első fordulóban a magyar jelölt 761 007 szavazatot szerzett, ami az összesen leadott voksok 6,02 százaléka volt. Ez a negyedik helyet jelentette számára. Ezt követően az RMDSZ Operatív Tanács felhívta a magyar választókat, hogy a második fordulóban szavazzanak a demokratikus ellenzék közös jelöltjére, Emil Constantinescura, aki a szavazatok 54,41 százalékát szerezte meg Ion Iliescu 45,59 százalékával szemben. A mintegy 10 százalékos előnyhöz nem kis mértékben járultak hozzá a magyar szavazók. Frunda György 2000-ben „ismételt”, ez alkalommal 12 ellenjelölttel kellett megbirkóznia. Frunda a jelölést támogató 321 ezer aláírást benyújtotta a Központi Választási Irodához. A 2000. november 26-i első fordulót Ion Iliescu nyerte meg a voksok 36,35 százalékával, alig több mint 8 százalékkal előzte meg a 28,34 százalékot összesítő Corneliu Vadim Tudort. A voksok 6,22 százalékát jelentő közel 670 ezer szavazattal Frunda az ötödik lett. A második fordulót Iliescu és Vadim Tudor vívta meg egymással: előbbire – a kisebbik rosszra – a szavazók 66,83 százaléka szavazott. 2004-ben maga az RMDSZ elnöke, Markó Béla volt az államfőjelölt, miután Frundát, visszautasította a jelölést. Az RMDSZ jelöltje, Markó 268 ezer támogató aláírást gyűjtött. Markó Béla választási programja az Együtt Európába – integráció, autonómia, jólét címet kapta. Markó 5,1 százalékot összesített, ami 533 446 szavazatot jelentett. Az első fordulóban Nastase a voksok 60,97, Traian Basescu 33,92, Corneliu Vadim Tudor pedig 12,57 százalékát nyerte el. A második fordulót Traian Basescu nyert meg, megszerezve a szavazatok 51,23 százalékát. A magyarlakta területeken, Maros, Kovászna, Hargita, Szilágy, Szatmár megyékben azonban Arian Nastase győzött. Az idei államfőválasztásokon negyedik alkalommal indult magyar jelölt, ezúttal Kelemen Hunor személyében. /B. T. : Magyar jelöltek az elnökválasztásokon. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./

2009. november 23.

Nagyváradra érkezett a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) Civilsuli elnevezésű előadássorozata november 21-22-én. A diákoknak, egyetemistáknak politikusok, közéleti szereplők tartottak előadásokat. Szilágyi Zsolt az RMDSZ kül- és belpolitikáját is bírálta a nagyváradi Civilsulin Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének előadását nagy érdeklődés övezte, Borbély Zsolt Attila az 1993 júniusában, Neptunon történt találkozóról beszélt. Itt dőlhetett el már előre Románia európai uniós csatlakozása, mivel a Ion Iliescu emberei, illetve az RMDSZ közötti párbeszéd tényéből kiindulva a New York Timesban másnap az jelent meg, hogy megoldódott a magyarkérdés Romániában. /Nagy Orsolya: Civilsulit szerveztek a hét végén Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), nov. 23./

2009. december 16.

Elkezdődött a nagy leszámolás a Szociáldemokrata Pártban (PSD). A tisztújítást szorgalmazza a párt több meghatározó politikusa. Ioan Rus, a PSD volt alelnöke kijelentette, hogy a párt éléről „el kell tűnniük egyes személyeknek”. Rus újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy Viorel Hrebenciucra, Marian Vangheliéra és Mircea Geoanara gondolt. Ion Iliescu a párt tiszteletbeli elnöke a kongresszus összehívását szorgalmazta. /-or-: Elkezdődött a nagy leszámolás a PSD-ben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./

2009. december 18.

Temesváron a Belvárosi református templom Újvárossy Ernő gyülekezeti termében bemutatták Mandics Györgynek az aradi Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent A manipulált forradalom című könyvét. Dr. Bárányi Ferenc író történelmi riport-regényként mutatta be az izgalmas, kriminek is beillő kötetet, amely bevilágít az 1989-es decemberi események mindmáig homályba burkolózó kulisszái mögé. A forradalmi események egyik résztvevője, Balaton Zoltán tanár azt kérte számon a szerzőtől, hogy nem hangsúlyozta ki eléggé a könyvben a Tőkés László körül erős közösséggé szerveződött református gyülekezet szerepét. Mandics György húsz év után először tárta a nyilvánosság elé: ő maga is részt vett 1989 decembere előtt a Ion Iliescu-féle szervezkedésben, amelynek célja Ceausescu hatalmának a megdöntése volt. /Pataki Zoltán: A forradalmi események mozgatórugói. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 18./


lapozás: 1-30 ... 991-1020 | 1021-1050




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998