udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 218 találat lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 | 211-218
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Jakab Antal

2009. szeptember 28.

Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban tartották a főegyházmegyei családkonferenciát. Az erdélyi családpasztoráció hétéves múltra tekint vissza. A konferencia meghívottja Bíró László kalocsa-kecskeméti segédpüspök, családreferens püspök volt. A konferencia megnyitóján Jakubinyi György gyulafehérvári érsek emlékeztetett, hogy a magyarságnak is volt egy szent családja: Szent István, boldog Gizella és Szent Imre herceg. /Takács Éva: Főegyházmegyei Konferencia Csíksomlyón. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 28./

2009. október 4.

Varga Gabriella A gyulafehérvári római katolikus egyházmegye kommunikációja a rendszerváltozás előtti évtizedben, dr. Jakab Antal megyéspüspöki ideje alatt című vizsgadolgozatának bővített és könyv formájában kiadott munkáját mutatta be a szerző Kilyénfalván szeptember 21-én, Jakab Antal szülőfalujában. A szerző az 1980 és 1990 közötti időszakot ölelte fel. Megemlítette, hogy az 1989-es decemberi változások után rögtön elindult a Keresztény Szó és mind a mai napig működik immáron más kiadványokkal együtt. A kiadvány ingyenes, e-mailen is lehet igényelni a következő címen: hatartalanul@freemail. hu. /Czikó László: Könyvbemutató Kilyénfalván. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 4./

2009. október 28.

Varga Gabriella budapesti újságíró, dr. Jakab Antal püspök unokahúga és dr. Vencser László, a Gyergyóditróból elszármazott teológusprofesszor, a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola volt tanára, jelenleg az Ausztriában működő Idegen Nyelvű Pasztoráció országos igazgatója könyvet adott ki Megalkuvás nélkül – Száz éve született Jakab Antal címmel. A szerzőpáros Kézdivásárhelyen a Jakab Antal-emlékév keretében huszonegyedik alkalommal mutatta be a nagy püspök életéről és munkásságáról írt könyvét. /Iochom István: Megalkuvás nélkül (Száz éve született Jakab Antal). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 28./

2009. december 11.

– Én magát pappá szentelem holnap, még akkor is, ha visszavisznek a börtönbe – ezekkel a szavakkal nyugtatott meg 1983. június 18-án dr. Jakab Antal püspök egy kétségbeesett diákot, aki a gyulafehérvári teológia tiltott könyvek tárolásával gyanúsított könyvtárosaként nem kapott állami jóváhagyást hivatásának gyakorlására. És a püspöki ígéret valóra váltatott. Oláh Dénes, a marosvásárhelyi Belvárosi Keresztelő Szent János-plébánia lelkésze, a Maros-Küküllői egyházkerület főesperese a rendszerváltásig „ipari engedély” nélkül, szentelő püspöke helytállását magáévá téve hirdette az igét Kolozsváron, Csernátonban és Petrozsényban. Az egy évszázada született Jakab Antalra, illetve a 70 éve püspökké szentelt Márton Áronra, egykori bérmálójára néz fel Tekintetem a hegyek felé emelem című szentbeszéd-gyűjteményében a lelkész-író. Oláh Dénes vallja, hogy a Szentírásból optimizmus árad. Minden sor azt sugallja, Isten a történelem ura. Ha pedig Isten tud rólam, csakis derűlátó lehetek. /Nagy Székely Ildikó: „Csakis derűlátó lehetek” A Tekintet ajándéka. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./

2010. január 30.

„A kereszténység és a magyarság egy és szétválaszthatatlan” – Jakab Antal püspökre emlékeztek tegnap Nagyváradon
Zsúfolásig megtelt a váradi barokk palota díszterme, ahol a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezésében bemutatták Varga Gabriella budapesti újságíró és Vencser László erdélyi származású, ma Ausztriában élő teológiaprofesszor Megalkuvás nélkül – Száz éve született Jakab Antal című életrajzi könyvét.
Böcskei László püspök köszöntötte a szép számú közönséget és a könyv szerzőit. Mint elmondta, a könyvbemutató alkalom arra is, hogy a váradiak megemlékezzenek Jakab Antalról, arról a papi vezetőről, aki bebizonyította, hogy az Istenbe vetett hit erősebb a kommunista börtönök poklánál és az ateista elnyomásnál. A bevezető után a kötet két szerzője vette át a szót, s a könyv fejezeteit bemutatva ismertették néhai Jakab püspök életét.
Amikor Márton Áront a kommunisták elvitték, Róma akaratából Jakab Antal lett az egyházmegye első titkos ordináriusa, vagyis püspök-helyettese. 1951-ben őt is elfogták, majd ólombányában végzendő kényszermunkára ítélték, összesen 13 évet raboskodott. 1971. december 23-án VI. Pál pápa utódlási joggal kinevezte Márton Áron segédpüspökének. A román állam nem engedte meg, hogy Gyulafehérváron szenteljék fel, ezért a pápa a római Szent Péter Bazilikában szentelte püspökké. 1980. április 2-ig, Márton Áron nyugdíjba vonulásáig volt gyulafehérvári segédpüspök, ettől kezdve 1990. március 14-ei visszavonulásáig megyéspüspökként vállalta a főegyházmegye kormányzását. 1993. május 5-én halt meg súlyos betegségben, a gyulafehérvári székesegyház kriptájában nyugszik.
A kötet váradi bemutatója a harminckettedik volt, azonban egy esemény az összes eddiginél érdekesebbé tette. A rendezvényre ugyanis eljött egy idős váradi, Kelemen Béla is, akiről kiderült, együtt raboskodott Jakab Antallal, így érdekes részleteket is megtudhattunk az egykori bányabörtönök pokláról. A rendezvénynek misztikus hangulatot adott, hogy a szervezők bejátszottak egy hangfelvételt, melyen Jakab Antal imádkozik. Böcskei püspök mesélt saját emlékeiről, amelyek Jakabhoz kapcsolódnak, s kiderült, a váradi katolikus főpapot Jakab Antal is vizsgáztatta, amikor az a szemináriumba jelentkezett. Böcskei kiemelte, mennyire aktuális és figyelemre méltó ma is Jakab Antal egyik gondolata, miszerint: „A kereszténység és a magyarság egy és szétválaszthatatlan. Ha szétválasztjuk, az olyan, mint amikor a test a lélektől válik el: az a halál.” Szót kapott még Fodor József vikárius, aki szintén emlékeit, gondolatait osztotta meg a jelenlevőkkel.
A Megalkuvás nélkül – Száz éve született Jakab Antal című kötetet az érdeklődők megvásárolhatják a püspökségen.
Szőke Mária. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. február 6.

Lapozó
Húsz év Helikon
Húszéves a kolozsvári irodalmi hetilap, a Helikon. Részlet az idei első szám vezércikkéből: "A lapelőd, az UTUNK szerkesztőségébe katonákat kvártélyoztak be ’89 karácsonyán, onnan kimenekítettünk két öreg írógépet, valamennyi papírt s indigót és egy doboznyi reprót s képet, hogy szöveget illusztráljunk velük, ha lesz még valaha szöveg… Ezen kellékekkel áthurcolkodtunk a főtér sarkára a nagy könyvüzlet fölé, s ott az írószövetség kolozsvári fiókjának egyik szobájában "nekiláttunk" az új folyóirat megalapításának. Ez akkor ott, a tó-tágast álló rendszerváltó valóságban lezajlott másfél-, két fertályóra alatt. Elköszöntünk két öregharcos kollégától, megegyeztünk abban, hogy leendő folyóiratunk milyen névre hallgasson, és máris elkezdtük amúgy egy álltó helyünkben fölvázolni, mit fogunk az első számban közölni. Hogy aztán hogy találunk gazdát, hol és ki fogja nekünk kinyomtatni, milyen pénzből, milyen papírra, ki és hol fogja terjeszteni, hogy azt végül el is olvassa valaki? – ilyesmikről egy szó nem esett, hisz az efféle gond immár csak arra jó, hogy ócska szegényszagú aggodalmakat teremjen, márpedig erre most semmi szükség, hiszen mi életünkben ma először olyan folyóiratszámot fogunk szerkeszteni, melynek a megjelentetését nem kell cenzornak jóváhagynia. Mert nincs cenzor; többé nincs cenzúra." (Szilágyi István főszerkesztő) * És egy írás az első Helikonból: "Tiszta nevek kellenek, mondta új lapunk főszerkesztője. Nem lepődnék meg tehát, ha visszautasítaná jelen kéziratomat. Ugyanis az én nevem bemocskolódott, mert hallgatva és szabadlábon éltem túl a Ceausescu-korszakot. Hála az Istennek, élnek közöttünk olyanok, akiknek a neve nem szennyeződött be e sötét években. Doina Cornea, Cs. Gyímesi Éva, Mircea Dinescu, Kányádi Sándor, Király Károly, Sütő András, Tőkés László és Tőkés László és Tőkés László. És sokan mások. És vannak aztán olyan nevek, amelyeknek kimondása azzal a kockázattal jár a gyanútlan beszélőre, hogy nem a saját nevét mocskolja be, hanem a száját. Egyetlen példát említenék. Az egyetlen példa: Hajdu Győző és Victor. (Tudok kettőig számolni. Ez a 2 ember ugyanaz. Ez az a 2 ember, aki egyebek mellett arra vetemedett, hogy a Szózatot is beleszője a Kondukátorhoz intézett hűségnyilatkozatába.) Neki nem ér a neve. És a többi hasonszőrűé sem. Sokaké. Hadd soroljak fel azonban végezetül még néhány tiszta nevet. Arad, Arad, Arad, Brassó, Brassó, Brassó, Bukarest, Bukarest, Bukarest, Kolozsvár, Kolozsvár, Kolozsvár, Nagyszeben, Nagyszeben, Nagyszeben. És Temesvár és Temesvár és Temesvár. És sokan mások." (K. Jakab Antal: Tiszta nevek)
B.D. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. április 4.

Elhunyt Bálint Lajos nyugalmazott gyulafehérvári érsek
Húsvét vasárnap, 2010. április 4-én, életének 81. évében elhunyt Bálint Lajos nyugalmazott érsek, a Gyulafehérvári Főegyházmegye korábbi főpásztora. Bálint Lajos 1929. július 6-án született Csíkdelnén. Elemi iskoláit ugyanitt végezte, majd a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban folytatta. Az érettségi után a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán folytatta tanulmányait. Márton Áron püspök letartoztatását követően a Teológián is eluralkodott a békepapi irányzat. Ezért ötévi kényszermegszakítással fejezte be tanulmányait. 1957. április 28-án szentelték pappá.
Segédlelkészként működött Sepsiszentgyörgyön, majd plébánosként Futásfalván, Csík- szentdomokoson és Székelyudvarhelyen, ahol egyben a kerület főesperese is volt.
1981. szeptember 29-ben szentelte püspökké Dr. Jakab Antal megyéspüspök, a gyulafehérvári Székesegyházban – egy évvel a nagy püspök halála után. Márton Áron utódlási joggal kinevezett segédpüspöke, Dr. Jakab Antal megyéspüspök mögött 13 év börtön és szenvedés állt. Érthető, hogy ő is segédpüspököt igényelt. Kérését a Szentatya teljesítette és Bálint Lajos székelyudvarhelyi főesperes-plébánost nevezte ki segédpüspöknek. Kilencévi segédpüspöki működése alatt, előszeretettel látogatta a szórványban és a nehéz körülmények között működő lelkipásztorokat. Egyszerű életvitele és buzgóságról tanúskodó egyénisége, jótékony hatással volt azokra, akik a kommunista elnyomás közepette vállalták a szórványban élő hívek áldozatos szolgálatát.
A gyulafehérvári egyházmegye vezetését 1990. április 29-én vette át. 1991. augusztus 5-én a Szentatya őt nevezte ki Gyulafehérvár első megyés érsekének. Ezt a nem kis áldozatot és próbatételt igénylő szolgálatot 1993. végéig vállalhatta, mert súlyos szívműtétjét követően, megromlott egészségi állapota miatt – lemondásra kényszerült.
Nyugalmazott érsekként Székelyudvarhelyen élt, és egyre romló egészségi állapotának függvényében időnként meglátogatta a székelyföldi plébániákat, ahol esetenként püspöki szolgálatot is végzett.
Emléke legyen áldott! Erdély.ma

2010. április 7.

Örök nyugalomra helyezték Bálint Lajos érseket
Ma 11 órakor a csíksomlyói kegytemplomban tartották a vasárnap Székelyudvarhelyen elhunyt Bálint Lajos nyugalmazott érsek gyászszertartását.
Bálint Lajos 1929-ben született Csíkdelnén. 1957-ben szentelte pappá Márton Áron püspök, plébánosként Sepsiszentgyörgyön, Futásfalván, Csíkszentdomokoson és Székelyudvarhelyen teljesített szolgálatot, majd 1981-ben szentelte püspökké dr. Jakab Antal a Gyulafehérvári Székesegyházban. 1990. április 29-én vette át a gyulafehérvári egyházmegye vezetését, a Szentatya őt nevezte ki Gyulafehérvár első megyés érsekének. Ezt a nem kis áldozatot és próbatételt igénylő szolgálatot 1993 végéig vállalhatta, mert súlyos szívműtétjét követően, megromlott egészségi állapota miatt lemondásra kényszerült. A csíksomlyói szentmise és gyászszertartás után szülőfalujában helyezték örök nyugalomra. Bálint Lajosnak az volt az óhaja, hogy az utolsó földi útján csak egy pap és két ministráns kísérje.
Erdély.ma

2010. április 13.

Székelyföldi Családok Napja
Hargita Megye – A Székelyföldi Családok Napját szervezi meg Hargita Megye Tanácsa 2010. május 15-én Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban, valamint a megyei önkormányzat Multifunkcionális Képzési Központjában.
Az I. Székelyföld Napok keretében szervezett rendezvényre székelyföldi család okat várnak – szülőket, nagyszülőket és gyerekeket minden korosztályban. Hagyományos és modernizálódó család Székelyföldön címmel konferenciát tartunk, amit szakemberekkel való beszélgetés követ. A szervezők szerint Székelyföld társadalma az európai tendenciákhoz hasonlóan elöregedőben van, a gyermekek és születések száma csökken, és egyre kevesebb az olyan nagycsalád, amelyben 3-4 gyermek nevelkedik.
A május 15-i program célja a családeszmény, a családban való gondolkodás terjesztése, nagycsaládok népszerűsítése Székelyföld társadalma elöregedésének megállítása érdekében, a szociális szolgáltatók és szolgáltatásaik ismertségének növelése, a családdal és gyerekkel kapcsolatos praktikus információk terjesztése, továbbá a családok és gyermekek életszínvonalának növekedését segítő környezet kialakítása.
erdon.ro

2010. június 3.

20 éves a Caritas
A Gyulafehérvári Caritas idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban tegnap nyílt napot tartottak, amelyen a szervezet vezetői, munkatársai, önkéntesek és a különböző programokban részt vevő személyek voltak jelen. Ez alkalommal az elmúlt 20 esztendőben kifejtett tevékenységről számoltak be.
Értékünk az ember, ott kell lennünk a szenvedő mellett
– mondta megnyitójában dr. Márton András igazgató. – Ebből kiindulva 1990-ben Jakab Antal püspök úgy döntött, hogy a katolikus egyház újjáépíti a szociális hálózatát, ami a hetvenes évektől megszűnt. A Caritas világszerte 164 országban van jelen, Romániában kilenc megyét fed le, világviszonylatban több mint 600 ezer önkéntest és 1,2 millió alkalmazottat foglalkoztat, Romániában 540 munkatársa van. Nem tudjuk, milyen lesz húsz év múlva a Caritas, mert a szükség alakítja, de tény, hogy egyre nagyobb igény van a segítőkre – hangsúlyozta.
Ludescher László a szociális ágazat projektjeit mutatta be, elmondta, hogy 250 gyereket látnak el Szászrégenben, Marosvásárhelyen és Marosszentgyörgyön, 27 csoportjuk működik, a Teréz Anya Központ tevékenységébe 140 személy kapcsolódott be.
Ha egy kosár fát visznek be, az is nagy segítség
Péter György az otthoni beteggondozás helyzetéről beszélt, amely 51 munkatárssal dolgozik a megyeközpontban, Szászrégenben, a Nyárád és a Küküllők mentén. Összesen 3017 személy gondozását vállalják fel, java részük hatvan év fölötti idős ember. A költségeik meghaladják az 1,5 millió lejt, ebből az egészségbiztosítási pénztár 8 ezret áll, ami 0,06 százalékot tesz ki. A támogatások nagy részét az önkormányzatok fedezik. – A gondozottak többsége szív- és érrendszeri bántalmakban szenved. Sok a cukorbeteg, az agyvérzéses ágyhoz kötött, a lábszárfekélyes. Munkatársaink kezelik őket, mosdatják, de sokszor az is nagy segítség, ha egy kosár tűzifát visznek be – mondta az igazgató.
Varga Csaba a Caritas logisztikai központjait, a Cari-shopot, a segélycsomagok elosztásának módját, a szervezet által működtetett turisztikai hálózatot mutatta be.
A Caritas ezer arca
Felszólaltak a Caritasszal együttműködő intézmények vezetői: Schmidt Loránd, a Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság vezérigazgatója, Pokorny László megyei tanácsos, Sófalvi Szabolcs polgármester, majd a teremben levők, akik úgymond haszonélvezői a Caritas szolgáltatásainak.
– A Caritas kinyújtja a karját és hív bennünket, gyertek, mert segítünk – mondta Juci néni, egy idős hölgy, aki hálás azért, mert járókeretet, tolókocsit biztosítottak neki, mert odafigyelést, kedvességet kap a szervezet munkatársaitól. Kádár Borbála elmondta, daganatos betegként a Reménység csoportba jár. – Mi vagyunk a társadalom mostohagyerekei, egy-két havi nyugdíjunkat kell odafizetnünk az orvosi vizsgálatokra, ugyanennyit egy-egy mellprotézisre. Kár, hogy erről nincs tudomásuk és nem is hallgatják meg elöljáróink! A délután folyamán kis csoportokban folytatódott a tevékenység, a különböző programok külön-külön is bemutatkoztak, majd a MAFIA és a MIFIKE fiatalok musical- összeállítása következett.
A Caritas ezer arca címmel fotókiállítás nyílt, melyen többségében ifj. Both Gyula fotóit tekinthették meg az érdeklődők.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

2010. november 9.

XIV. erdélyi orvosnapok
A csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban november 11–13. között az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya, a KAB Egészségügyi Szakbizottsága a Hargita Megyei Orvosi Kollégiummal és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházzal közösen szervezi meg a XIV. erdélyi orvosnapokat, az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály állandó őszi továbbképző konferenciáját. Népújság (Marosvásárhely)

2011. február 8.

Utunk-széli szobrok – kiállítás
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tisztelettel meghív minden érdeklődőt a Benczédi Sándor munkáit bemutató Utunk-széli szobrok című kiállítás megnyitójára.
A Haáz Rezső Múzeum és a Csíki Székely Múzeum közös rendezésében létrejött tárlat tisztelgés Benczédi Sándor (Tarcsafalva, 1912. szeptember 6. – Kolozsvár, 1998. január 3.) munkássága előtt.
A szobrász által megalkotott híres arcmássorozatból – amely a romániai magyar értelmiségnek állított emléket az 1970-es évek elején, és reprójukat az UTUNK folyóiratban mutatták be – a következő személyek arcmásai kerülnek kiállításra: Árkosi István grafikus, Banner Zoltán művészettörténész, Bene József festő, Benkő Samu történész, Bodor Ádám író, Bodor Pál közíró, Bözödi György író, Bretter György filozófus, Cseh Gusztáv grafikus, Farkas Árpád költő, Földes László esztéta, közíró, Fülöp Antal Andor festő, Gergely István szobrász, Gy. Szabó Béla grafikus, Incze János Dés festő, Jagamas János folklorista, K. Jakab Antal kritikus, Kányádi Sándor költő, Kós András szobrász, Kós Károly építész, író, Láng Gusztáv publicista, László Gyula régész, Lohinszki Lóránd színész, Murádin Jenő művészettörténész, közíró, Nagy Imre festő, Páll Lajos festő, költő, Páskándi Géza író, Sütő András író, Szervátiusz Jenő szobrász, Szilágyi Domokos költő, Szilágyi István író, Tamás Gáspár Miklós közíró, Vetró Artúr szobrász.
A kiállítást Veres Péter nyitja meg a Haáz Rezső Múzeum Képtárában február 10-én (csütörtökön), 17 órakor. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

2011. szeptember 13.

Idegenből a szülőföldért: támogatást nyújtanának a Székelyföldről elvándoroltak
„Százszor gondolja meg magát, aki innen el akar menni” – szögezte le Vencser László, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció igazgatója a pappá szentelésének 40. évfordulóján, szülőfalujában, Gyergyóditróban szervezett, Idegenből a szülőföldért című konferencián.
A szülőföldjéért idegenből is hatékonyan dolgozó kanonok – akinek nevéhez fűződik többek közt a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon létrehozása – hálaadó szentmise keretében emlékezett pappá szentelésére, ezt követően a szülőföld és idegen földön való lét kérdéskörét boncolgatták a résztvevők egy konferencia keretében. „Nem önként mentem el, többször is úgy gondoltam, hazatérek, de a gondviselés úgy rendelte, maradnom kell” – magyarázta Vencser László, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció igazgatója a Húsz év itthon és otthon című előadásában kifejtve, hogy maradásra egyrészt hivatása kötelezte, másrészt úgy véli, szülőföldjétől távol is tud tenni az itthon maradottakért. Mint hangsúlyozta, ottani püspöke támogatta tevékenységét, de ugyanúgy kellett az itthoniak befogadó készsége is. Elmesélte, húsz év után már kijelentheti, otthon érzi magát linzi otthonában is, de mindenki figyelmét felhívta: aki elmegy innen számolnia kell azzal, hogy sehol nem várják tárt karokkal, és nem fonják kolbászból a kerítést. Mint mondta, élete jelentős évfordulóján három újabb kívánságot fogalmaz meg: „a három magyar politikai alakulat tudjon együttműködni az itthon maradottak érdekében, a Gyulafehérvári Főegyházmegye elnevezést változtassák Gyulafehérvár–Csíksomlyó Főegyházmegye megnevezésre, és valósuljon meg a székelyföldi területi autonómia.
A konferencia folytatásában Mi számít idegennek, és a szülőföld hogyan tekint az elvándorlókra? címmel dr. Jitianu Liviu, a római katolikus teológia kancellárja, egyetemi adjunktus tartott előadást. Különleges színfoltja volt a konferenciának Bányász József, a Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési vezetőjének előadása Külföldről hazafelé irányuló segítség gyakorlati területei a székelyföldi vidék és a szociális szolgáltatások szemszögéből témakörben. „Jöjjenek haza az idegenben élő honfitársaink, tudásukkal és tapasztalatukkal segítsenek, hogy közösen építsük újra ezt a gyönyörű tündérkertet” – fogalmazta meg üzenetét az igazgató, kiemelve, hogy erős életképes gazdatársadalommal lehet megalapozni a jövőt. A konferencia keretében Szakács F. Sándor, a Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központnak és a Salvator Hotelnek az igazgatója Csíksomlyó szerepéről beszélt a magyar–magyar kapcsolatok tükrében, Varga János, a bécsi Collegium Pazmaneum rektora pedig Egy nemzet vagyunk címmel tartott előadást. A konferencia végén Varga Melinda újságíró mutatta be Idegenből szülőföldért című interjúkötetét, amely Vencser László idegenben töltött húsz évének összefoglalóját tartalmazza.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)

2012. április 4.

Akit 62 informátorral hálóztak be
Az elnémult harang – Egy megfigyelés története – Pálfi Géza katolikus pap élete a Securitate irataiban címmel könyvet mutattak be és dokumentumfilmet vetítettek kedden este a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A könyv szerzője a marosvásárhelyi Novák Csaba Zoltán és a bukaresti Denisa Bodeanu, mindketten történészek, és Pálfi Géza máréfalvi születésű római katolikus pap életét kortársi visszaemlékezések és a Securitate irattárában őrzött megfigyelési dosszié alapján rekonstruálták.
Ez az időszak az 1960-as évek végétől 1984 tavaszáig, a fiatal pap haláláig tartott, több megyén átterjedő, totális követési, lehallgatási és megfigyelési akció volt. Pálfi Géza úgy került megfigyelés alá, hogy magánbeszélgetés céljából megkereste Márton Áron püspököt, s ezt a társalgást lehallgatták. A fiatal pap felajánlotta, hogy magyarországi ismerősei révén kapcsolatokat lehetne építeni a Vatikánnal.
Pálfi Gézát minden módon megpróbálták ellehetetleníteni, a beszervezésével is próbálkoztak, de sikertelenül. Novák Csaba Zoltán egy interjúban elmondta, hogy a papot 62 informátorral hálózták be. Tanított a gyulafehérvári teológián, könyvtára rendkívül gazdag volt, a diákok rajongtak érte, Márton Áron püspök támogatását is élvezte, élete utolsó állomásaként pedig Székelyudvarhelyen szolgált.
Azt biztosan nem lehet tudni, hogy 1984-ben likvidálták vagy sem, mert erről nem került elő semmiféle dokumentum. Az tény, hogy Pálfi Géza – sokak számára gyanús betegségben – 43 évesen meghalt.
Az ugyancsak marosvásárhelyi Maksay Ágnes A Filip dosszié – Pálfi Géza megfigyelt élete címmel készített dokumentumfilmet a fiatal papról, mintegy a könyv „vizuális mellékleteként.” A filmben megszólal Gergely Géza címzetes esperes, mostani csíkszentmiklósi plébános, aki még azokat a diafilmeket is őrzi, amelyeket annak idején Jakab Antal püspök hozott Rómából Pálfi Géza kérésére.
A tényfeltáró kötet a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál látott napvilágot magyar és román nyelven.
MTI. Krónika (Kolozsvár)

2012. június 14.

Egyházi és világi értékek szolgálatában
Kiosztották a JAKK-díjakat
Két marosvásárhelyi és egy marosszentgyörgyi kitüntetettje van a Dr. Jakab Antal Keresztény Körnek (JAKK) a 2012-es jubileumi évben. A Márton Áron püspök méltó utódjáról, a száz éve született gyulafehérvári megyéspüspökről elnevezett kör célja, hogy az egyházukhoz, népükhöz, hagyományaikhoz ragaszkodó, életüket és munkásságukat ezen értékek megőrzésének, ápolásának és továbbadásának szentelő papi és világi személyeket jutalmazza.
A harmadszorra kiosztott bronzplakettet, amely Kolozsi Tibor szobrászművész alkotása, a díszoklevelet valamint a pénzjutalmat Varga Gabriella és dr. Vencser László linzi professzor, a Jakab Antal Keresztény Kör alapítói adták át szerdán délután a Deus Providebit Tanulmányi Házban. A megható ünnepség házigazdája Oláh Dénes főesperes volt, a rendezvény fővédnöke Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, ferences szerzetes, aki írásban küldte el üzenetét.
Bakó Béla, Pál atya sokrétű és mindig a társadalom peremére sodródottak érdekében végzett tevékenységét Portik Hegyi Kelemen gyergyószentmiklósi fő- esperes, a volt szemináriumi társ méltatta. Az emléklap szerint a cigánypasztoráció, a börtönpasztoráció terén valamint az árva és nehézsorsú gyermekek családi típusú házakban való nevelése érdekében létrehozott Szent Erzsébet Társulás megalapítása és működtetése során kifejtett tevékenységét jutalmazták a kitüntetéssel.
A Nagyenyeden alakult és a 120 középiskolás és egyetemista fiatalnak otthont adó Szent Imre kollégium lelki és szellemi vezetését végző Mustármag csoport a keresztény hiten alapuló példaértékű közösségépítő, hagyományőrző és művészeti kulturális tevékenységéért részesült az elismerésben. Történetüket, munkájukat Tarjányi Krisztina értékelte, a díjat a közösség nevében Fail Ágnes vette át.
A harmadik kitüntetettnek, a marosszentgyörgyi Szent Cecília Együttesnek és vezetőjének, Simon Kinga kántornak az egyházi és a világi zene elkötelezett szolgálatában vállalt példaértékű tevékenységét Baricz Lajos katolikus plébános méltatta. A kitüntetett kórus fellépése mellett a Deus Providebit Házat megtöltő lelkes közönséget Dévai Nagy Kamilla előadóművésznő szórakoztatta szebbnél szebb dalaival.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

2012. október 12.

Meg kellett harcolni bizonyos véleményekkel” – beszélgetés Kántor Lajossal, a Korunk volt főszerkesztőjével
Kántor Lajos irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő Kolozsvárott született 1937. augusztus 7-én, 1959-ben a kolozsvári Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett, majd 1979-ben doktorált. 1959-től a Korunk folyóirat irodalmi szerkesztője, 1963-tól a művészeti rovat vezetője is. Tanulmányait, kritikáit rendszeresen közlik a romániai és magyarországi folyóiratok. Nagy szerepe volt a Korunk Galéria létrehozásában, kiállításainak megszervezésében. Több mint tíz tanulmánykötete, irodalomtörténeti könyve, monográfiája jelent meg. A rendszerváltást követően 2008-ig a Korunk főszerkesztője volt, jelenleg a Korunk Baráti Társaság elnöke.
- 1959-ben került a Korunk folyóirathoz, azóta szerkesztője, a rendszerváltás után pedig főszerkesztője volt 2008-ig. Hogyan kezdődött a kapcsolata a folyóirattal?
– Annak idején, még az egyesítés előtt hívtak az egyetemre gyakornoknak vagy tanársegédnek, de nekem az volt a véleményem a magyar szakról legalábbis, hogy inkább egy kisdedóvó, mint egy egyetem. ’56 után voltunk, nagyon rossz volt még a hangulat. Szerencsére hívtak a Korunkhoz is, így inkább oda mentem, amit soha nem is bántam meg. Később voltak az egyetemmel időszakos kapcsolataim, tanítottam többször, aztán ’90 után ismét felajánlották, hogy egyetemi tanárként folytassam a pályafutásomat.
Az volt a válaszom, hogy most, amikor tényleg lehet lapot csinálni, nem hagyok fel ezzel az egyetem miatt, de azért tanítottam 20. századi magyar irodalmat, később a teatrológián műfajelméletet, majd aztán a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium tanszékvezetője is voltam. Korábban, még a hatvanas évek végén csábítottak Pestre, ahol az Irodalomtudományi Intézetben meg lett volna az állásom, de nem akartam elmenni sem a Korunktól, sem az országból. Így 1959-től 2008-as nyugdíjazásomig végig a Korunk szerkesztője voltam, azóta is megmaradtam a szerkesztőségben a tulajdonosi testület, a Korunk Baráti Társaság elnökeként.
Erre az évre ráadásul Balázs Imre Józsefet, az új főszerkesztőt elengedtük tanulmányi szabadságra, mivel elnyert egy európai ösztöndíjat, ami nagy feladatokkal és sok külföldi szerepléssel is jár, így januártól gyakorlatilag Horváth Andorral és Kovács Kiss Gyönggyel hármasban vezetjük a lapot.
– Tehát sosem gondolt arra, hogy otthagyja a Korunk szerkesztőségét. Mások viszont igen.
– Először 1962-ben akartak kitenni a Korunktól a Régi és új a lírában címmel megjelent tanulmányom miatt. Ez az első Forrás-nemzedék könyveiben megjelenő új lírai hangvétellel foglalkozott elsősorban (Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Hervai Gizella stb.), és az Utunk kérte tőlem, aztán mégsem vállalta. Végül is a Korunkban jelent meg két részben, és óriási botrány lett belőle.
A második próbálkozás 1987-ben volt, és sokkal véresebbnek ígérkezett, akkor engem már nem elvtársaztak, csak a nevemen szólítottak, ami nagyon rosszat jelentett. Abban az évben volt a Nemzetközi Filológiai Társaság közgyűlése Bécsben, ahova engem nem engedtek ki, de az előadásomat elküldtem és felolvasták. Ekkor Szőcs Géza már elhagyhatta az országot, és engem át akartak helyezni az ő helyére a nyelvészeti intézetbe, de valamilyen oknál fogva ezt mégsem hajtották végre.
– Egy korábbi interjúban azt nyilatkozta, hogy a szerkesztőségen belül talán a legtöbb konfliktusa Balogh Edgárral volt, szerkesztőként mégis tőle tanulta a legtöbbet.
– Balogh Edgár valóban nagyon ellentmondásos személyiség volt. A szekusdossziékba belenézve meglepő lehet azok számára, akik nem ismerték közelebbről, hogy a rendszer őt tekintette a fő ellenségnek, a magyar nacionalizmus fő képviselőjének. Tényleg nagyon sokat vitatkoztam vele, sokat autóztunk annak idején olvasótalálkozókra, és mindig megjegyeztem, hogy ők rontották el még a negyvenes években, és nekik köszönhetően jutottunk ide. Ő ezt el is fogadta, nem sértődött soha meg.
Viszont minden hibájával és erőszakosságával együtt valóban szerkesztői alkat volt, akitől sokat lehetett tanulni, például hogyan kell dolgozni egy kéziraton. Ami nagyon fontos, és ma már kiment a divatból, nemcsak lapoknál, de könyvkiadóknál is, nagyon sokszor azzal szembesül az ember, hogy nincs igazán megszerkesztve egy-egy kötet, nemcsak itt, de Magyarországon is és jobb kiadóknál is. Sajátos koncepciója, világnézete, kommunista meggyőződése volt, később aztán szociáldemokratának tartotta magát. Kétségtelen viszont, hogy ez a meggyőződés nála azt jelentette, és sokáig azt remélte, hogy a nemzetiségi kérdés megoldódik a kommunizmusban, és a sok csalódás ellenére ő ezt teljesen nem adta föl. Sok értéktelen dolgot is írt, főként a második világháború utáni időkben, de azt is hozzá kell tenni, hogy később ő volt az elsők egyike, aki kiállt az erdélyi helikoni örökség mellett.
A román pártvezetés mindig kételkedett benne, kétszer volt börtönben, és ellentmondásosságát mutatja az is, hogy amikor második alkalommal szabadult a börtönből, az első dolga az volt, hogy egy nagy cikket írt a boldogság kategóriáiról. Az életműve sok jót és sok ma már elmarasztalhatót tartalmaz. Egy anekdota vele kapcsolatban: amikor a Forrás első nemzedéke indult, nekem szerkesztőként lehetőségem volt sokuk szövegét közölni a Korunkban.
Akkoriban mondta egy Lászlóffy Aladár-verssel kapcsolatban, hogy mikor fog ez a Lászlóffy olyan szép verseket írni, mint Létay Lajos. Tehát ő elfogadta ezt az újabb vonalat is, de az akkori, hatvanas évekbeli ízlése szerint az igazi vers még mindig olyan volt számára, mint amilyeneket mondjuk Létay írt.
– Említette, hogy az utóbbi időben mennyit hanyatlott a szerkesztői munka. Pár éve ön kezdeményezte a Korunk Akadémia keretében a szerkesztői képzés beindítását. Milyen tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban?
– Ezt két évben indítottuk be, az első évfolyam nagyon jó volt, a második talán kevésbé. Lehet, hogy egy idő után újabb képzést kellene indítani, bár most már az egyetemeken is több mindent kapnak a diákok, amelyet a szerkesztői munkában később hasznosíthatnak. Nyilvánvaló, hogy a számítógépes korszakban minden másképpen működik, de az is bizonyos, hogy egyes alapdolgok most is szükségesek a szerkesztéshez, nem lehet interneten szerkeszteni, ez most is meggyőződésem. Persze erre a képzésre olyan szakembereket is meghívtunk előadni, akik ennek a szakmának az újfajta lehetőségeit ecsetelték a hallgatóknak, de van egy olyan része a szerkesztői munkának, a tájékozódásnak, a koncepcióalakításnak, amelyhez elengedhetetlen az előképzés.
– A rendszerváltás előtt Erdélyben a két meghatározó magyar kulturális folyóirat a Korunk és az Utunk volt. Milyen volt a kapcsolat a két szerkesztőség között, mennyire volt jó az átjárás, voltak-e konfliktusok? Hogyan egészítette ki egymást a két lap?
– Átjárás volt, hiszen mi, a Korunk munkatársai rendszeresen írtunk az Utunkban, a munkatársi gárda is részben azonos volt – főleg az irodalomkritika terén, de az irodalmi közléseket tekintve is. Például Láng Gusztáv sokat közölt az Utunkban is, nemcsak nálunk, vagy említhetném Lászlóffy Aladárt, Szilágyi Domokost, Páskándi Gézát a szerzők közül, de az idősebb nemzedékből például Bajor Andort, aki nálunk is sokat közölt. Arra is volt példa, hogy az Utunktól jöttek át hozzánk munkatársak, Király László például több mint egy évig nálunk volt saját rovattal, de átjött K. Jakab Antal is.
Valószínű, hogy nekik hosszabb-rövidebb konfliktusuk volt az akkori Utunk-vezetéssel. A képzőművész munkatársak is rendszeresen dolgoztak mindkét lapnak. Nem volt tehát rossz a kapcsolat a két szerkesztőség között. Az más dolog, hogy az Utunk elsősorban szépirodalmi jellegű volt, másmilyen szövegeket kevéssé vállalt, és bár abban az időben a Korunkban is eléggé jelentős volt a szépirodalom, emellett ideológiai, szociológiai, filozófiai tanulmányok, társadalom- és természettudományos munkák is szépszerével megjelentek, amelyek az Utunkba nemigen kerültek be.
A személyes kapcsolatok a két szerkesztőség között tulajdonképpen jók voltak, persze ez is változó volt annak függvényében, hogy épp ki volt az Utunknál a főszerkesztő – ott sűrűbben váltakoztak. Azt mondhatnám, hogy elsősorban az Utunk fiatalabb, illetve az idősebbek közül a liberálisabb – és itt elsősorban az esztétikai felfogásukról beszélek – munkatársai voltak jelen a Korunkban is, hiszen ez a lap vállalta is ezt a szerepet. Akadt egy-két szerző, aki nem nagyon volt jelen nálunk, és ezt sajnálom is, de ennek anyagi természetű okai lehettek. Bodor Ádám például, aki a hetilapként működő Utunkban rendszeresen közölt, hiszen onnan mindjárt kapott is honoráriumot, míg nálunk egy közlésért sokkal később fizettek volna.
Ezzel szemben mondjuk Páskándi sokat publikált nálunk, sőt azt gondolom, hogy életműve legfontosabb darabjait, mint a Vendégség vagy a Tornyot választok, mi közöltük. Persze voltak olykor feszültségek is a két szerkesztőség között, de ez általában személyfüggő volt. Azt sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az Utunk képviselte a konzervatív vonalat, de az is előfordult, hogy Szilágyi Domokos egyes szövegeit, amelyek vagy az Igaz Szóban vagy az Utunkban nem jelenhettek meg, végül mi közöltük. Többet mert kockáztatni a Korunk, beleértve a vezetőséget is. Ez persze nem vonatkozik már a Rácz Győző főszerkesztésének idejére eső korszakra, Gáll Ernő 1984-es nyugdíjazásától a rendszerváltásig. Az nagyon szomorú időszak volt a lap történetében, szinte hihetetlen, micsoda hirtelen leromlás ment végbe azokban az években.
– Az 1984 októberétől bekövetkezett leromlás után 1990-ben ön lett a főszerkesztő. Mi volt az elsődleges cél, a fő irányvonal, aminek mentén újra szerették volna gondolni a folyóiratot?
– Meg kellett harcolni bizonyos véleményekkel, hiszen sokan a szemünkre vetették, miért tartunk meg egy ilyen nevet, hiszen az Utunk vagy az Igaz Szó is megváltoztatta a címét. A munkatársak viszont egyetértettek abban, hogy ez egy hatalmas örökség, és nemcsak baloldali, hiszen olyan nagy szerzők közöltek itt, mint József Attila, Illyés Gyula, Németh László, Tamási Áron vagy Kassák Lajos, a képzőművészet terén pedig az Erdélyi Helikon sem tudott olyat felmutatni, mint a Korunk, hiszen az ő képzőművészeti szemléletük sokkal konzervatívabb volt.
A másik, hogy hosszú időn keresztül, főképpen a hatvanas évek végétől a Korunk az első számú közellenség volt a rendszer szemében, állandó hecc volt, állandó botrány, egy szerkesztőséget sem figyelt annyi besúgó, mint minket – egyszerre négy-öt. Nem csoda, hiszen például börtönviseltek rúghattak nálunk ismét labdába, mint a szociológus Venczel József, akit a Márton Áron-perben ítéltek el vagy László Dezső, aki kétszer is ült börtönben. Azt mondtuk, ezt a hagyományt nem szabad föladni, és ez be is igazolódott. Persze meg kellett változtatni a Korunkról kialakult képet, és ez sikerült is elsősorban a fiatalítással. Így a rendszerváltás után folytatni kívántuk a hagyomány legjobb részét: a nemzeti örökségből fölvállalni a minőséget, ugyanakkor nyitni Európa és a világ felé.
Mindig elmondom, hogy talán a világon nem volt olyan folyóirat, amely a legelső számában, 1926 februárjában közölte egy kolozsvári orvos írását, amelyben a szerző kifejti, hogy a két fő veszély a fasizmus és a bolsevizmus. Ilyen nemeslevele nincs egyetlen folyóiratnak sem.
– A Korunk Galéria létrejöttében önnek volt a legnagyobb szerepe. Hogyan kezdődött?
– Elég korán, már 1962-től rám bízták a lap képanyagának és a művészeti anyagainak szerkesztését. A képanyag rendszeres összegyűjtésének köszönhetően közvetlen kapcsolatba kerültem a képzőművészekkel, műtermekbe jártam. Kolozsváron akkor a magyar művészek voltak a meghatározók. Az egész úgy kezdődött, hogy a kolozsvári Igazság szerkesztőségének volt egy klubszobája, ahol néhány alkalommal kiállításokat is rendeztek, ez is buzdítást jelentett. Egyszer Gáll Ernő mondta nekem, hogy jó lenne valami képeket hozni a Korunkhoz, hogy ne legyenek olyan csupaszok a falak.
Később fölmerült, hogy jó lenne most már kiállításokat is szervezni, 1973 márciusában volt az első ilyen tárlat Kabán József fotóiból, attól kezdve rendszeressé váltak ezek az alkalmak. Sok kiállítást szerveztünk a fiataloknak, de olyanoknak is, akiket máshol nem láttak szívesen, mint Incze Ferencet, aki kegyvesztett volt, vagy Györkös Mányi Albertet, akit akkor még nem fogadtak be. Amikor ’74-ben a Főtérről átköltöztettek minket a mostani polgármesteri hivatalba, szerettük volna odavonzani a közönséget, és a legnagyobbaknak szerveztünk kiállítást: Szervátiusz Jenőnek, Nagy Albertnek, Nagy Imrének, Gy. Szabó Bélának és sorolhatnám. Kiderült, itt olyasmit lehet csinálni, amit máshol nem lehetett.
Lassan találkozási hely lett a galéria és a kiállítás-megnyitók, a Szekuritáté természetesen figyelt is erre, aztán 1986-ban betiltották a galéria működését, kilencvenig nem is szervezhettünk újabb tárlatot. A rendszerváltás után ez is újraindult, de akkor már azért nem volt akkora jelentősége, mert mindenhol lehetett kiállításokat szervezni. Most a legfontosabbnak a Korunk Stúdiógalériát tartom, ami kifejezetten a fiataloké, és azt hiszem, ez megint hozzáad valamit az itteni művészeti élethez.
– Nemcsak szerkesztőként, irodalomkritikusként és irodalomtörténészként, de korábban színháztörténészként is nagyon aktív volt. Ha meg kellene nevezni a rendszerváltástól napjainkig három erdélyi magyar előadást, amit fontosnak tart, melyek lennének ezek?
– A múlt rendszer legvégéről a Tompa Gábor rendezte Hamletet említeném elsőként, a másik szintén Tompa-rendezés, a Buszmegálló, ami már rendszerváltó darab, harmadiknak pedig talán az Andrei Şerban rendezte Ványa bácsit mondanám. Ezek művészileg is, elgondolkodtató voltukban is olyanok, hogy nyugodtan kiemelhetem őket. Ezekhez hasonlót csak a nagyon régi időkben láttam, amikor a kolozsvári színház nem volt olyan jó, mint most, de voltak kiváló színészei. A hatvanas években egy középszerű vagy inkább gyenge rendezőnek volt egy kiváló Mrożek-előadása, a Sztriptíz. A kétszereplős előadásban Szabó Lajos és Bencze Ferenc játszott, mindketten remek színészek voltak, és fantasztikus előadást produkáltak.
– Ön szerint az irodalomban a rendszerváltást követően volt-e valamiféle érzékelhető nagy irányváltás? Születtek-e nagy művek azóta Erdélyben?
– Nem hiszem, hogy olyan látványos lett volna a változás az irodalomban. Jelentős művek születtek 1989 óta is, de változatlanul az a véleményem, hogy az erdélyi magyar irodalom legjobb korszaka a hatvanas évek legvégén és a hetvenes években volt. Mintha valahogy nagyobb erőfeszítésre késztette volna a szerzőket a múlt rendszerben reájuk nehezedő nyomás, mint amit a mostaniak a szabadságban ki tudnak fejteni. Amit Szilágyi Domokos Búcsú a trópusoktól című könyvében, Lászlóffy Aladár a hetvenes évekbeli versesköteteiben, Kányádi korábbi könyveiben, Szilágyi István a Kő hull apadó kútba című regényében vagy Bálint Tibor a Zokogó majomban megvalósított, később nem tudták meghaladni sem az említett szerzők – nagyon kevés kivételtől eltekintve –, sem az utánuk következő alkotók.
Persze azóta is nagyon sok tehetséges ember nőtt fel költővé vagy prózaíróvá, most csak kapásból Kovács András Ferencet említhetem, akinek nagyon jó versei voltak, vannak, Visky Andrást is említhetjük, de nagyon jól indult Orbán János Dénes is, és lehetne folytatni a sort Lövétei Lázár Lászlóval, László Noémivel vagy Jánk Károllyal. De ha mint korszakot vesszük, a mostani távolról sem szárnyalja túl a hetvenes éveket.
– Nagy hatással volt önre Szabédi László és az ő tragikus sorsa, idén pedig a Kossuth Kiadónál jelent meg a könyvhétre a Konglomerát (Erdély) című kötete, amely részben róla szól.
– Valóban úgy éreztem, hogy a Szabédi-életmű és -életút olyan kulcskérdés, amire fel lehetne fűzni annak az egész korszaknak a roppant ellentmondásos voltát, azt, hogy mi mindennek tették ki embereket. Ennek a könyvnek Szabédi lett a főszereplője, de van két ellenpólus is benne, az egyik Gaál Gábor, akivel neki nagyon sok konfliktusa volt, és aki sok szempontból ártott neki, a másik pedig Szilágyi Domokos, aki Szabédi-tanítvány volt, és ugyanúgy öngyilkos lett, mint ő. A könyvnek az is az alcíme, hogy Utazások SzGSz-szel. Ez egy nagyon vegyes műfaj, a dokumentum és a fikció keveréke, az összekötő szövegeket leszámítva minden szövegrész az említett három személyiség írásaiból származik, és valamiféleképpen átfogja a korszakot.
– Könyvek terén mik a legközelebbi tervei?
– Ha minden jól megy, októberben mutatjuk be a Lászlóffy Aladárról írott könyvemet, amely, úgy érzem, elég objektíven tekint erre az életműre, életre.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

2012. november 15.

Erdélyi Orvosnapok Csíkszeredában
Sokszemszögből a fájdalomról
A fájdalom volt a fő témája a múlt hét végi Tizenhatodik Erdélyi Orvosnapoknak. A magyar tudomány napja Erdélyben égisze alatt zajló továbbképző előadás-sorozat helyszíne a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház volt, ahol a MOGYE tanárai, magyarországi vendégelőadók és csíkszeredai orvosok osztották meg elméleti és gyakorlati ismereteiket a hallgatósággal. A háromnapos rendezvény ötletéről, emlékezetes előadásairól a szervezők nevében dr. Mártha Krisztina egyetemi adjunktust, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának titkárát kérdeztük.
– Két hónappal ezelőtt, amikor az EME- elnökséggel Csíkszeredába utaztunk, hogy elkezdődjön a tulajdonképpeni szervezés, a Hargita Megyei Orvosi Kollégium vezetőtanácsa vetette fel, hogy próbáljunk meg egy témát találni a 16. konferenciának. Az ötletnek nagyon örültünk, mivel jobban meg tudtuk szervezni, s jobban körvonalazódott az, amit el szerettünk volna érni. Elsősorban a MOGYE-ről hívtunk meg előadókat azzal a kéréssel, hogy mindenki írja körül a fájdalmat a maga szakterületén. Így sikerült végigjárni az élettani alapoktól a farmakológián át a különböző szakterületekig a fájdalom okát, megnyilvánulását és csillapításának a lehetőségeit. Érdekességként említem meg, hogy a szombati ülésszakot dr. Vik János, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának oktatója kezdte, aki egy logoterápiai szemléleten keresztül próbált rávezetni a fájdalom testi és a lelki kapcsolatára és annak összefüggéseire. Ezenkívül két budapesti kardiológusprofesszor, dr. Nádházi Zoltán (Semmelweis Egyetem, II-es Belgyógyászati Klinika) és dr. Zámolyi Károly (Bajcsy-Zsilinszky Kórház), akik évek óta rendszeres vendégei az orvos-napoknak, szombaton délelőtt kisebb kardiológiai továbbképzőt tartottak.
Az EME Orvostudományi Szakosztályának az elnöksége mellett a szervezésben a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, a Hargita Megyei Orvosi Kollégium és a Csíkszeredai Sürgősségi Kórház vett részt. Több mint kétszáz résztvevőt regisztráltunk, s az első nap végén tartott állófogadáson a Hargita megyei családorvosok meg is jegyezték, hogy nagyon kemény program volt, amelynek során sokat tanultak. Úgy tűnik, hogy egy téma kijelölése, amire felfűzzük az előadásokat, hasznos ötlet, és követni fogjuk a továbbiakban is, mert ezáltal jobban rendszerezhetők az információk.
– A legnehezebben elviselhető fájdalmak közé tartozik a fogfájás, úgy látom, erről nem esett szó az orvosnapokon.
– Sajnos pontosan arról a területről nem sikerült előadót találni, ahol dolgozom, de a csíkszeredai fül-orr-gégészek ezt is érintették. Szeretném hozzátenni: annak ellenére, hogy a fogfájás a közhiedelemben úgy él, mint az egyik legkellemetlenebb fájdalmak egyike, az előadások során, különösen amelyeket a neurológusok tartottak, rájöttünk arra, hogy vannak sokkal nehezebben uralható fájdalmak is. Vik János adjunktus előadása pedig arról szólt, hogy a lelki fájdalmak sokszor nehezebben elviselhetők, mint a fizikai fájdalmak.
– Mi volt az idei rendezvény tanulsága? – kérdeztük a második napon.
– Ha szeretnénk, hogy eljöjjenek az orvosok, olyan témát kell választanunk, olyan színvonalat kell biztosítanunk, ami alá nem szabad engedni a mércét.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

2012. november 21.

Műemlék-ismereti vetélkedő negyedszerre
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) az idén negyedszerre rendezte meg az immár hagyománnyá váló műemlék-ismereti vetélkedőjét a kolozsvári iskolák X–XI. osztályos magyar diákjainak. A még tavasszal közzétett kérdésjegyzék alapján az iskolák történelemtanárai felkészíthették tanítványaikat, majd helyi vetélkedőn választották ki a városi versenyen részt vevőket. A döntőre szombaton, november 10-én került sor az Apáczai Csere János Líceumban.
A KLMT irodavezetője, Takács Gábor szervezte verseny döntőjére az Apáczai- és Brassai- líceumok, valamint a református és unitárius kollégiumok 13 diákja jutott el. Nekik az Apáczai Csere János Elméleti Líceum történelemtanárai, Jakab Antal és Pócsai Sándor által kidolgozott három próbán kellett tudásukat bizonyítaniuk. Az első villámkérdésekből állt, a második kolozsvári helyneveket tartalmazó keresztrejtvény megfejtéséből, a harmadik próba pedig műemléképületek bemutatásából. Ez utóbbi esetben az előadást is pontozták. A Brassai Sámuel Líceumban Vajnár János, a Református Kollégiumban Bogyea Katalin, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban Korodi Alpár történelemtanárok készítették fel a diákokat.
A háromtagú zsűrit Asztalos Lajos, Vincze Zoltán és Deák Árpád történelemtanárok alkották. Mindegyik versenyző oklevelet kapott, osztályonként a két-két első pedig jutalmat. A győztesek a X. osztályosok körében: Svedák Júlia, a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákja és Bogyea Tímea, a Református Kollégium diákja, továbbá a XI. osztályosok közül Tasnádi István és Bányai Csaba, mindketten a Református Kollégium diákjai.
A KLMT a jövőben szeretné országos szintűvé bővíteni a vetélkedőket.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. december 11.

Tudós diákok tudományos sikerei
Díjak a Kolozs megyei fiataloknak
Három első, egy-egy második és harmadik díjjal, több különdíjjal érkeztek haza a Kolozs megyei diákok a temesvári Tudományos Diákkörök XI. Erdélyi Konferenciájáról. Fehér megyébe egy dicséretet vittek.
A TUDEK-en tíz szakosztályban 27 iskola 153 diákja 94 tudományos dolgozatot mutatott be a hétvégén Temesváron. Kolozs megyét 22 kolozsvári és tordai diák 13 dolgozattal képviselte a Bartók Béla Elméleti Líceumban szervezett vetélkedőn.
Higiénia szakosztályban első díjas lett Sallai Eliza és Bona Kinga Andrea (Apáczai Csere János Elméleti Líceum) Üdít vagy rombol? című dolgozatával, amely a hűsítők és energiaitalok hatásáról szólt. Környezetismeretben I. díjat hozott Varga Hilda Mária (Onisifor Ghibu Elméleti Líceum) Láthatatlan iskolatársaink című dolgozatával. Történelem szakosztályban szintén I. díjjal jutalmazták Lukács Dániel Mátyást (Apáczai-líceum), „Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak...” című, az 1848-as szabadságharc hőseinek a Házsongárdi temetőben található sírjairól készült dolgozatát. II. díjat kapott kémia szakosztályban Szabó Róbert és Mezei Ráhel (Báthory István Elméleti Líceum) Zöldség- és gyümölcslevek antioxidáns hatásának vizsgálata című dolgozata, III. díjat pszichológia szakosztályban Tőkés Emma (Apáczai-líceum) Pályaorientációs nehézségek című dolgozatával. Fizika-matematika-informatika szakosztályban különdíjas lett Fodor Hilda és Müller Dalma (Apáczai-líceum) Hőcsere és transzportjelenségek, valamint Páll Zoltán és Bíró Tamás-Levente Köz- és lakóépületek hőkomfortjának összehasonlítása című dolgozataikkal. Dicséretet kapott Halmágyi Amália és Nagy Botond (Jósika Miklós Elméleti Líceum, Torda) Jeltelen honvéd sírok felkutatása Mészkő határában című dolgozatukkal, továbbá Bakó Boglárka (Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed) A Bethlen Gábor Kollégium herbáriumgyűjteményének története című dolgozatával.
Irányító tanárok: Fehér Judit, Farkas Melinda, Nagy-Wolf Ildikó, Bárdos László, Pálfy Hajnalka, Vörös Alpár, Jakab Antal (Apáczai-líceum); Gottwald Márta (Ghibu-líceum); Manaszesz Eszter (Báthory-líceum); Demeter Ilona (Jósika-líceum); Dvorácsek Ágoston (Bethlen-kollégium).
A legsikeresebb diákok márciusban Tatabányán, a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának Kárpát-medencei döntőjében is bemutatják dolgozataikat.
Szabadság (Kolozsvár)

2013. január 11.

Szentmisét tartottak Dani Gergely plébános emlékére Gyimesbükkön
Halálának 30. évfordulóján Dani Gergely esperes-plébánosra emlékeztek kedden Gyimesbükkön. Az 1983 januárjában az oltárnál, misézés közben elhunyt pap szolgálati idejében épült a Bákó megyéhez csatolt település impozáns temploma.
A település legrégebbi, kontumáci temploma már a 20. század elején kicsinek bizonyult, egy új templom építésének gondolata az első világháború előtt, Boér János plébános idejében vetődött fel. Telket vásároltak, pénz gyűjtöttek, de előbb a világháború, majd a trianoni békediktátum hiúsította meg a terveket.
Évtizedes erőfeszítések
A templom alapkő-letételi ünnepségét György Lajos plébános idejében, 1929 májusában tartották, elkészült az alap, de az 1930-as évek gazdasági válsága, a második világháború, majd a kommunista rendszer lehetetlenné tette a templom felépítését. 1972-ben érkezett Dani Gergely plébános Gyimesbükkre.
A hitében rendíthetetlen, elképzeléseiben megakadályozhatatlan, a második világháborút a fronton végigharcoló, később teológiára jelentkező Dani Gergely minden akadályt legyőzve Bukarestben kiharcolta a templomépítési engedélyt, majd a hívek pénzadományaira, több ezer óra önkéntes munkájára támaszkodva sok más adakozó segítségével 1972–1977 között felépült a jelenlegi plébániatemplom. A templomot 1977. október 17-én Jakab Antal püspök szentelte fel, búcsúünnepe úrnapján van.
Lelkeket is épített
Az istenháza kedden zsúfolásig megtelt, amikor Salamon József plébános kezdeményezésére Dani Gergelyre emlékeztek, az általa épített templom bejáratához emléktáblát helyeztek el. A megemlékező szentmisét Berszán Lajos kanonok mutatta be, aki ünnepi beszédében a Dani Gergellyel kapcsolatos személyes élményeit elevenítette fel, hangsúlyozva a kommunista hatóságok által rengeteget zaklatott pap nemcsak templomot, hanem lelkeket építő erényeit. Berszán atya szerint azokban az években: „Isten egy igazi pásztort adott a gyimesbükki népnek”.
A lemhényi Dani családban 20 gyermek született, közülük 15-en érték meg a felnőttkort, és szinte kivétel nélkül minden gyerek legalább a középiskolát elvégezte, ketten közülük a papi pályát választották. Az ünnepség végén a 19. gyermekként született Dani Ilonka medgyesi nyugalmazott tanítónő emlékezett bátyjára. Ezt követően Pakó Benedek atya, volt szépvízi plébános Dani Gergellyel kapcsolatos személyes élményeit hallgathatták meg az emlékezők, majd Deáky András nyugalmazott gyimesbükki iskolaigazgató és Antal Etelka, a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola igazgatónője méltatta az anyanyelvért és a magyarságért harcoló, a magyar nyelvű oktatásért kiálló Dani Gergelyt.
Az évfordulóra Salamon József plébános egy kis emlékkönyvet adott ki Dani Gergely az Isten és a gyimesbükkiek szívében címmel. Salamon atya ebből az alkalomból ugyanakkor arra kérte híveit, imádkozzanak az éppen a megemlékezés napján 80. életévét töltő Lukácsovits Magdolna festőművészért. A Németországban élő művésznőt kérte fel annak idején Dani a gyimesbükki templom falfestményeinek elkészítésére. (Dani Gergely esperes-plébános 1919. június 19-én született a felsőháromszéki Lemhényben. Középiskolai tanulmányait a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnáziumban végezte, majd Brassóban érettségizett. A záróvizsga után behívót kapott, nem sokkal később kitört a második világháború.
A második világégést katonatisztként élte végig a fronton, testileg-lelkileg segítette a sebesülteket, és azt mesélte, hogy az egyik ütközet alkalmával, a lövészárokban fogadta meg, hogy ha a jó Isten hazasegíti, akkor beiratkozik a teológiára. 1952-ben szentelték pappá Gyulafehérváron. Gyimesbükkre való kihelyezése előtt Kovásznán, Csernátonban, Gyergyószentmiklosón és Tekerőpatakon volt plébános. 1983. január 5-én hajnalban, mise alatt, a szentlecke felolvasása közben esett össze és halt meg. A vezetésével épített templom mellé temették el.)
Dobos László
Krónika (Kolozsvár),

2013. február 20.

Márton Áron
Kettős ünnep van az egyházmegyénkbe, mondta Ft. Kovács Sándor főesperes. Marosvásárhelyen ünnepelték Léstyán Ferenc vikárius, főesperes – plébános születésének 100. évfordulóját.
Kolozsváron a Római Katolikus Szent Mihály Plébánia szervezésében ünnepi megemlékezést tartottak Márton Áron püspökké szentelésének 74. évfordulója alkalmából. Az ünnepi rendezvényt a Római Katolikus Nőszövetség előadótermében tartották. Ezt követően a templom-kertben koszorút helyeztek el Márton Áron szobránál. A Szent Mihály templomban ünnepi misén emlékeztek a nagy püspökre.
„A hegy lábánál nőtt domb”
Ft. Kovács Sándor főesperes előadásában Márton Áron személyiségét dr. Jakubinyi György érseknek, 1980-ban írt, a Hegy című írása alapján mutatta be. Ez az írás az akkori körülmények között nem jelenhetett meg, csak 1996-ban. (Megtalálható a „Márton Áron emlékkönyv születésének 100. évfordulóján”- című kötetben, melyet dr. Marton József szerkesztett). Jakubinyi György a püspök halála után írt nekrológ bevezetőjében kiemelte: „A hegy lábánál nőtt domb- így nevezte magát Márton Áron püspök, ilyennek érezte magát nagy elődjével, gróf Mailáth Gusztáv Károly püspökkel szemben, amikor átvette az egyházmegye vezetését. De most már szemünkben ő lett a hegy, sőt a szikla- amint idézi elődje mondását dr. Jakab Antal erdélyi püspök.”
Kovács Sándor szerint a hegy hasonlat találó. A hegy olyan, mint a szeretet, mégis adakozó. Felidézte Márton Áron püspök életének legfontosabb mozzanatait. Ember- közelbe hozta a nagy püspök személyiségét, kiemelve a következetességét, a totalitárius diktatúrával szembeni kritikus magatartását, annak ellenére, hogy tudatában volt a következményeknek. Nem alkudott meg a hatalommal szemben, hanem védte a katolikus egyház érdekeit.
1924-ben pappá szentelték. Papi állomáshelyein megismerte a katolikus hívők problémáit, a szórvány gondjait. Kapcsolatban került minden társadalmi réteggel.
1938-ban nevezték ki püspöknek. A püspöki szentelés a Kolozsvári Szent Mihály templomban történt.
1944-ben tiltakozott a zsidók elhurcolása ellen. A kolozsvári Szent Mihály templomban felemelte szavát a nácizmus nézetei ellen. 1948-ban tiltakozott a görög katolikus vallás betiltása, az egyházi vagyonok államosításával szemben. 1949-ben Bukarestbe történő utazása során letartóztatják. Bírósági döntés alapján életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. 6 esztendei börtön évet élt át. Meghurcolják Jilava, Nagyenyed, Máramarossziget, Malmaison börtöneibe. Minden sínylődése ellenére, hitében nem törik meg. Kínzóival nem alkudott meg.
1955-ben kiszabadult a börtönből, s visszatérhetett a püspöki székhelyére.
Személyisége új lendületet jelentett az egyház számára.
Újrakezdte a pasztorális tevékenységet, bérma-utakat szervezett, hogy meglátogassa egyházmegyéjét. A nép lelkesen fogadta, ünnepelte a börtönből kiszabadult püspököt. A népszerűsége zavarta az állami hatóságokat.
1956-ban behívták a gyulafehérvári rendőrségre. Közölték vele, megvonják működési engedélyét. Megtiltották, hogy elhagyja a püspöki palotát. Úgy vélték, hogy jelenléte „zavart keltett az emberekben”. Rendkívül leszűkítették a mozgásterét, amely csak a püspöki székházra, az udvarra, a kertre, a székesegyházra terjedt ki.
Ez a „palotafogsága” 11 évig (1956-1961) tartott.
A palotafogságának feloldása Franz König bécsi bíborosnak Romániában való látogatásával volt kapcsolatban. Franz König a román ortodox egyház illetve a bukaresti pátriárka meghívottja. Azzal a feltétellel fogadta el a meghívást, ha lehetősége lesz találkoznia Márton Áron püspökkel.
Mivel kényszerlakhelyét Márton Áron nem hagyhatta el, az illetékes hatóságok elrendelték, autóval hozzák Bukarestbe. Visszaadták a polgárjogait. A püspök úr afelől érdeklődött, melyek szabadságának feltételei, ugyanis ő feltételeket nem fogad el. A válasz az volt, hogy „elfogadják, ahogy van”. Ismét elindult bérma-útjára.
1976-ban a Gyulafehérvári székesegyház zsúfolásig megtelt, Márton Áron püspök utoljára szentelt fel papokat.
Márton Áron Erdély 79. püspöke volt (1938-1980). Élete, helytállása a történelem viharos évtizedeiben, nyitottsága példaértékű a következő nemzedékek számára.
A Keresztény szó 2013. februári ünnepi száma Márton Áron püspök személyiségét mutatja be dokumentumok, visszaemlékezések, posztumusz portréfilm, interjúk alapján. A borítón: In memoriam Márton Áron, Szőcs Zsolt fotómontázsa. A hátoldalon részletet olvashatunk Bajor Andor „Nem mi választjuk ki szentjeinket” című szabad-versből.
Találkozásom Márton Áron püspök úrral
Amikor jelezték, Márton Áron püspök urat fényképezhetném, egy hónapi válaszadási időt kértem, ami azért kellett, mert ez alatt, beültem a könyvtárba, áttanulmányoztam a püspökké szentelésével kapcsolatos sajtóanyagot, olvastam, miként tiltakozott a náci atrocitások ellen. Olyan embereket kerestem fel, akikkel együtt raboskodott a szamosújvári, máramarosszigeti börtönben, ahol viselkedésével az őrök elismerését és tiszteletét is kivívta. Az olvasottak, de a hajdani börtöntársak elmondása alapján, kialakult bennem egy Márton Áron kép, ami a találkozásunk pillanatában mégis széjjelfoszlott. Képzeletemben robosztusnak láttam. Ezzel szemben egy nagyon kedves, acélos kék, vesébe látó szemű bölcs tekintetű, sokat látott és sokat átélt, egyszerű idős ember nyújtotta felém kezét. Úgy adott kezet, hogy a kézfeje szabadon maradt. Első mondataiból éreztem, mindent tud rólam. De nem csak rólam, hanem mindarról, ami a falakon kívül van. Hihetetlenül jól volt informálva. Úgy beszélgettünk, mintha évek óta ismernék egymást. Éreztem, a legnagyobb nyíltsággal, őszintén beszélhettem, kérdezhettem, azt, ami érdekelt. Jó volt vele lenni. És mikor? Abban a korban, amikor tájainkon nagyon kellett ügyelni arra, kivel állunk szóba, és mit mondunk. Talán édesapámmal és édesanyámmal beszélhettem ilyen nyíltan és őszintén. Ő maga elmesélte, hogyan lőttek rá. Hogyan kapott a golyó gellert. Előkerült a fényképezőgép, egy kétaknás, tükörreflexes Rolleiflex. Képmérete 6X6 cm. Kérdezte, mit kell, csináljon. Mondtam, semmit. Saját dolgozó szobájában beszélgessünk tovább, én időnként a kioldó gombot megnyomom. Kollaboráló magatartása volt. Mielőtt elváltunk volna, arra kértem: szeretném személyesen átadni a kész képeket, amelyek, megmondtam, mikor lesznek készek. Előzőleg, a beszélgetésünk alatt azt is megígértem, amíg él, a felvételekből kereskedelmi árut nem készítek. Ezt betartottam.
Aki vitt Gyulafehérvárra, az a személy hozott vissza Kolozsvárra is, egy számomra felejthetetlen nyári napon.
A kész, kabinet nagyságú képeket borítékba téve adtam át neki, aki ugyanolyan közvetlenséggel fogadott, mint első alkalommal.
Átadtam a kinagyított képeket tartalmazó borítékot. Egyenként vette ki a képeket. Mindeniket figyelmesen megnézte. Majd rám nézve a következőket mondta: „Hát fiam, ennél jobb képet nem hiszem, hogy ebben az életben tudnak készíteni rólam. Nagyon örvendek, hogy veled készíttettük ezt a képsorozatot!
Ebédeljünk megint együtt.” Bevitt a magán kápolnájába és azt mondta: „Tudom fiam, református vagy. Te csak ülj le, én, majd imádkozom helyetted is.”
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

2013. július 8.

Kémenes Lóránt: amit Türben teszünk, azt az összmagyarságért tesszük
A hétvégén adták át a Jakab Antal-emlékdíjat a Keresztény Kör szervezésében Gyergyóditróban. A Jakab Antal-emlékdíjat évente egy alkalommal, a néhai főpásztor életének valamely jelentős dátumához kapcsolódva adják át, kerek évfordulók esztendeiben pedig két vagy három személynek, vagy közösségnek is adományoznak díjat.
Idén az emlékdíjat Jakab Antal pappá szentelésére és első szentmiséjére emlékezve adták át. A Jakab Antal-emlékdíj 2013-as papi díjazottja főtisztelendő Kémenes Lóránt Zoltán türi plébános, a Jakab Antal-emlékdíj 2013-as világi díjazottja pedig Dr. Puskás Károly gyergyóditrói főorvos.
A gyergyóditrói rendezvényen jelen volt Tóth Béla, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa is, aki előbb az egyik házigazdával, és egyben a díj egyik alapító elnökével, Varga Gabriella íróval, újságíróval beszélgetett.
Az alapító elnök az idei díjátadás sajátosságának tartja, hogy az eseményt összekapcsolták a ditrói templom felszentelésének századik évfordulójával, így hajtottak fejet a ditrói templom és a ditróiak előtt.
Kémenes Lóránt Zoltán türi plébános a mikrofon előtt elmondta, hogy érzi a díj súlyát, ami egy szívmunka az összmagyarságért, mert nincs külön erdélyi, magyarországi, vagy délvidéki magyarság, hanem csak egyetlen magyarság van. Amit Türben teszünk, azt a Budapestért, Komáromért, Kassáért, Kolozsvárért is tesszük, hangsúlyozta a Kémenes Lóránt. A valóság szintjén hiszek az álmokban, mert ezek az álmok a Jóisten elfeledett nyelvezetét próbálják visszahozni, magyarázta a türi római katolikus plébános.
A gyergyóditrói rendezvényt megtisztelte jelenlétével Magyaroszág bukaresti nagykövete, Füzes Oszkár is. A nagykövet elmondta, hogy mindkét díjazottat ismeri, mindkettőről nagyon sokat hallott és mindkettő munkásságát és helytállását elismerő szavakkal méltatta.
Erdély.ma

2013. szeptember 6.

Kárpótlásra várnak a volt politikai foglyok
Továbbra is megoldásra vár a kommunista rendszer által bebörtönzött, meghurcolt személyek kárpótlása – hangzott el pénteken a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetsége Csíksomlyón kezdődött kétnapos országos kongresszusán.
Csíksomlyó és a Jakab Antal Tanulmányi Ház először adott helyet a szervezet országos kongresszusának, amelyre 45 területi és helyi szervezet több mint 200 tagot küldött. A megnyitón Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere gratulált a szervezőknek, a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetsége Hargita Megyei Szervezetének, és úgy vélte, sokat köszönhetünk az egykori meghurcoltak áldozatvállalásának, példamutatásának, amellyel az elmúlt rendszert sikerült megdönteni.
Üdvözölte a kongresszus résztvevőit a Hargita megyei önkormányzat részéről Rafain Zoltán önkormányzati képviselő is. A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) küldötte azt mondta, a szövetség és az intézet közös kötelessége, hogy megismertessék a szabadságban született nemzedékekkel, hogy milyen szörnyűségeket kellett átélni akkor, és meg kell óvni őket a kommunizmus nosztalgiájától. Hozzátette, semmi sem fontosabb, mint az igazság, és a felelősök megbüntetése, a volt börtönparancsnok, Vișinescu elleni eljárás nem egyedi eset, mert újabbak követik. Egyúttal felkérte a meghurcolások tanúit, hogy az eseteket hozzák az intézet tudomására.
A szervezet országos elnöke, Octav Bjoza beszámolójában rámutatott, folyamatos a tagság számának csökkenése, míg 1994-ben 120 ezer személy, idén július végén 53 795 személy részesült az 1990. évi 118-as számú törvény által nyújtott kedvezményekben. Nem történt előrelépés a volt politikai foglyoknak nyújtandó anyagi kárpótlás ügyében sem, amelyet a korábban a 2009. évi 221-es törvény hivatott rendezni, de azt az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette.
Az elnök elmondta, új törvénytervezetről tárgyaltak a minisztériumok képviselőivel, amelyet májusban kellett volna véglegesíteni, de ez még nem történt meg. A Volt Politikai Foglyok Országos Szövetsége a tárgyalások során az életben levő volt elítéltek számára minden börtönév után 20 ezer, a deportáltak számára minden év után 15 ezer eurós kárpótlást kért, az időközben elhunyt elítéltek esetében pedig a házastársaknak minden börtön- illetve száműzetésben töltött év után 10 ezer, illetve 7500 eurós összeget.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

2013. október 21.

Erdélyiek az összmagyar irodalom élvonalában
Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadó gáláját tartották szombaton Székelyudvarhelyen a városháza Szent István-termében, ahol immár 18. alkalommal adták át az elismeréseket.
Az alapítvány Debüt-díját idén Varga László Edgár költő kapta, akinek Cseréptavasz című első kötete a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadónál jelenik meg a közeljövőben. Laudációjában Zsidó Ferenc költő, író, az EMIA kurátora és a e-irodalom.ro című portál szerkesztője elmondta, a fiatal költő munkássága markánsan kiemelkedik kortársai közül. Mint mondta, 2008 óta kíséri figyelemmel a pályáját, sokáig nem tudta, hogy a Krónikában tárcákkal jelentkező Varga László publicista és Varga László Edgár költő azonos. Pályakezdő, de szándékosan különválasztja a "hétköznapi" és az "ünnepi" tevékenységet. "Varga László Edgár költészete a magyar líra legnemesebb hagyományaihoz kapcsolódik: a nyugatos és transzszilván értékek, a forma korszerű nyelvezetben és makulátlan igénnyel van jelen verseiben" – hangzott el. EMIA-díjat vehetett át Király László költő, aki novemberben ünnepli hetvenedik születésnapját.
Laudációjában Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese azokról az időkről beszélt, amelyekben a Helikon folyóirat ingázó szerkesztőjeként dolgozott abban a munkaközösségben, amelynek Király mellett hajdanán K. Jakab Antal, Szilágyi István, Szabó Gyula, Panek Zoltán, Mózes Attila volt a tagja. Király László akkor "csak" ötvenedik életéve környékén járt, de Fekete Vince szerkesztőként tőle sajátíthatta el a lapkészítés fortélyait, amelyeket most a Székelyföld háza táján hasznosíthat. Fekete Vince a költőről, a Király költészetéről is beszélt, amely lassan immár fél évszázada tartozik az erdélyi és az összmagyar líra élvonalába.
Az erdélyi irodalom magyarországi recepciója
A Hídverő-díjat idén Füzi László irodalomtörténész-szerkesztőnek ítélték oda az EMIA kurátorai – Füzi munkásságát Gálfalvi György irodalomtörténész, a Látó nyugalmazott főszerkesztője méltatta. A Hídverő-díjjal évről évre olyan magyarországi irodalomtörténészeket tisztel meg az EMIA, akik sokat tettek az erdélyi irodalom anyaországi megismertetéséért. Füzi László szerkesztőként a hetvenes évek óta folytatja azt a hagyományt, amelyet elődje és mentora, a jeles szegedi irodalomtörténész, Ilia Mihály épített ki a múlt század hatvanas éveitől kezdődően. Ilia volt az első magyarországi szerkesztő, aki teret biztosított a Forrás első nemzedékének és a kezdetektől figyelte Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos alakuló életművét, majd az utánuk következők – Király László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Czegő Zoltán és még sokan mások – a legnagyobb természetességgel vonulhattak be az összmagyar szépirodalmi kánonba.
Életmű-díj Kántor Lajosnak
Az idei Életmű-díjat az idén hetvenhat esztendős Kántor Lajos irodalomtörténész kapta. Őróla Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár beszélt. Mint mondta, igencsak sokoldalú és gazdag életművet mondhat magáénak Kántor, önálló köteteinek a száma meghaladja a hatvanat. "Nem akármilyen könyvek ezek, hiszen Kántor a Korunk szerkesztőjeként, főszerkesztőjeként, esztétaként, kultúraszervezőként mindvégig jelen volt a »gáton«. A színházi kultúra, a médiaoktatás, a képzőművészeti élet sokat köszönhet neki, hiszen katalizált, követte, olykor provokálta a kultúra jelenségeit Erdélyben, segített azoknak az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez történő illesztésében" – hangzott el a méltatásban.
Egyed Péter kitért arra: Kántor Lajos irodalomtörténészként mélyült el a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotóinak műveiben, alkotói módszereiben és rendszerében. Madách Imre, Móricz Zsigmond, majd Tamási Áron lettek az irodalomteoretikus Kántor koncepciójának a főszereplői. "Közelebb kerülvén az erdélyi alkotókhoz, Kacsó Sándor, Reményik Sándor, Szabédi László, Nyírő József világához, azt az írói és közéleti attitűdöt is megmutatta, amelyet közkeletű kifejezéssel transzszilvanizmusnak nevezünk, de nem annak az illuzív-ideologikus világával.
Az erdélyi alkotók sajátos művészeti kánonjaival és érzelmi attitűdjeivel kezdett el foglalkozni, a monografikus írások mellett sajátos kultuszt is teremtvén köréjük" – mutatott rá a méltató. A jelenlévő, idén nyolcvanéves Gálfalvi Zsoltot külön köszöntötte Lőrincz György székelyudvarhelyi író. "Őt nagyobb testvérként tiszteltem mindig, aki a maga csendes és higgadt módján egy életen át kultúraépítéssel foglalkozott, íróként, szerkesztőként, a PEN Klub elnökeként gyakorolva a diplomáciát. Olyan életművet hozott létre a levelezés, a konjunktúrateremtés révén, amely nélkül ma kultúránk, az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez illeszkedő erdélyi magyar műveltség nem is létezhetne" – hangzott el.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

2013. október 27.

Pódiumbeszélgetés a küzdelmes múltról
Visszatekintés száz évre címmel pódiumbeszélgetést szervezett Gyergyóditróban a Jakab Antal Keresztény Kör. A szombati rendezvény témáját Buczkó József Szállást adunk hűséges magyar véreinknek című kiadványa ihlette.
Programsorozattal tisztelgett a ditrói Jézus Szent Szíve-templom felszentelésének 100. évfordulója előtt a Jakab Antal Keresztény Kör, ennek utolsó állomásaként szombaton pódiumbeszélgetésre került sor. A rendezvényen Ditró történelmi küzdelmei, köztük is kiemelten a székelység 1916-os menekülésének története került felelevenítésre. A történelem eme fehér foltként létező fejezetét a hajdúnánási Buczkó József néprajzkutató dolgozta fel Szállást adunk hűséges magyar véreinknek – Székely menekültek Hajdúnánáson című kötetében.
Könyv a menekülés és a befogadás történetéről
A pódiumbeszélgetés meghívottjaként Buczkó József ismertette a résztvevőkkel a kiadvány létrejöttének részleteit. Elmondta, a csaknem száz évvel ezelőtt történteket levéltári és más hiteles források alapján sikerült összegyűjtenie, a kutatómunka elkezdéséhez pedig nagyban hozzájárult az a tény, hogy a menekültek között a gyergyókilyénfalvi születésű Jakab Antal, későbbi gyulafehérvári püspök is Hajdúnánáson töltötte életének egy szakaszát, erről pedig – információ hiányában – nem tesznek említést az életéről megjelent kiadványok.
„A menekülés körülményeit, a menekülő székelyek lelkivilágát, a befogadó hajdúk kitárt szívét és kapuját, az együtt töltött mindennapok megannyi szépségét és nehézségét ismerjük meg Buczkó József könyvéből, úgy, olyan közelről, mintha magunk is átéltük volna, mintha az első világégés pusztító zajaitól riadtan mi is a félelmetes bizonytalanság talaján lépkedtünk volna a valamikori hazatérés reménye felé” – ismertette a kiadványt Varga Gabriella újságíró. A szombati rendezvény műsorvezetőjeként ditrói vonatkozású történetek felolvasásával támasztotta alá véleményezését.
Buczkó Józsefet nem csupán mint a bemutatott könyv szerzőjét ismerhették meg a ditróiak. A néprajzkutató volt a kezdeményezője a Hajdúnánáson 2011 óta évente megrendezett Székely Menekültek Emléknapjának, az ő ötlete nyomán készült és állították fel a hajdúsági város katolikus templomának kertjében a Székely Menekültek Emlékoszlopát és a Székely Menekültek Emlékkeresztjét.
Láthatatlan kapocs, a szereret
Buczkó József vallja: létezik valamiféle láthatatlan kapocs, amely a hajdúságot és a székelységet mint hasonló lelkületű társadalmat összeköti. A Hajdúnánást és Székelyföldet összekovácsoló szeretetről így vélekedik: „Nem más ez, mint olyan kőszikla, amelyen felépülhet a nemzeti összetartozás temploma. Boltozata alatt pedig ismét összeölelkezhet a karddal szerzett nemesi múltjára oly büszke hajdú és székely magyar egyaránt.”
Véleményében mintegy osztozva fogalmazta meg Puskás Elemér ditrói polgármester azt a javaslatot, miszerint a menekülés századik évfordulóján, 2016-ban a ditróiak vállalják fel az elődök megpróbáltatását, s akár szekéren tegyék meg a Hajdúnánásig vezető több száz kilométeres utat.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

2014. január 7.

Új ferences szerzetesek Esztelneken
A betegeskedése és idős kora miatt Csíksomlyóra áthelyezett 85 esztendős páter Tarziciusz helyére a provinciális atya előterjesztésére november 16-tól fráter Szilveszter és Sebestyén testvér, valamint Zoltán terciárius került az esztelneki ferences kolostorba. Szilveszter testvért, a kolostor elöljáróját a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség templomigazgatói tisztségbe is kinevezte. Esztelneken vele beszélgettünk.
A ferences barát elmondta: Kakucs Bélaként született Marosvásárhelyen 1961-ben, Nyárádremetén nőtt fel, ahol az első tíz osztályt is végezte. A tizenegy-tizenkettediket a gyulafehérvári kántoriskolában fejezte be. Rövid katonai szolgálat után 1981–87 között a Hittudományi Főiskola növendéke volt. Kérdésünkre, hogy miként lett Szilveszter testvér, elmesélte: régen a ferences rendben sokan voltak, és meg kellett különböztetniük egymástól a rend tagjait. A rendszerváltás után, amikor feltámadt a rend, már nem volt kötelező új nevet választani, a keresztnevet is megtarthatták szerzetesnévként. Kakucs Bélának a bérmaneve Szilveszter volt, ezért esett a választása erre, amikor belépett a ferences rendbe. Teológiai tanulmányai befejezése után Gyulafehérváron szentelte pappá 1987. június 21-én Jakab Antal püspök, majd kilenc évig egyházmegyés papként teljesített szolgálatot. Első állomáshelye Zetelaka volt, majd Sepsiszentgyörgy és Szászmedgyes következett. Itt kérte felvételét az érsekségtől a szerzetesrendbe 1994-ben. Az érsek kérésére két évig még egyházmegyés papként szolgált, majd 1996. szeptember 1-jén lépett a rendbe.
Szilveszter testvért már a teológiai évek alatt foglalkoztatta a szerzetesi élet, de abban az időben a rend nem működhetett. Elsőéves volt a teológián, a mostani segédpüspök, Tamás József volt a lelki vezetője, aki egyszer azt a kérdést intézte a papnövendékekhez, hogy mit tennének, ha a lottón megnyernék a főnyereményt. Ő válaszában azt írta, építtetne egy kolostort, és kérné felvételét oda. Miután egyik egyházmegyés paptársával, János atyával belépett a ferences rendbe, egy hónapig Szászvárosban volt, akkor ott tartózkodott a rend tartományfőnöke, majd a noviciátust Magyarországon, Szécsényben folytatták. 1997-ben tette le egyszerű fogadalmát, ami a rendi életben való elkötelezettséget jelenti, de nem véglegeset. Ezt a fajta fogadalomtételt háromszor kell megismételni, a kifutási idő kilenc év. Ennyi idő áll rendelkezésre, hogy valaki eldöntse, örökre el akarja-e kötelezni magát.
Szécsény után Szegeden töltött két évet, onnan ismét Erdélybe került, előbb Désen, majd Marosvásárhelyen, Vajdahunyadon, Kolozsváron és Brassóban szolgált. Brassóból négy évig a szatmári egyházmegyébe, Kaplonyba került, ahol 2008-ban kapták vissza kolostorukat a ferencesek. Mielőtt november 16-án Esztelnekre került, Csíksomlyón szolgált Sebestyén testvérrel és hat másik rendtársával együtt. Idehelyezése előtt már járt Esztelneken, 2000-ben, a jubileumi esztendőben tartott itt missziót. 2001-ben három hetet töltött az esztelneki kolostorban. A szerzetes templomban november 17-én celebrálta első szentmiséjét, s aznap mindkét szentmisén meglepően sokan voltak – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy miként fogadták a hívek. Azóta túlzottan nem esett vissza a templomba járók száma, és tudomása szerint többen járnak, mint régebb. Terveit illetően Szilveszter testvér arról számolt be, hogy a kolostort szeretné tataroztatni, a munkálat el is kezdődött. A 21. század követelményeinek megfelelő körülményeket szándékszik biztosítani korszerű illemhelyek kialakításával, majd a villanyhálózat felújítása következik. Már pályáztak a megyei önkormányzatnál a cserepek átforgatására. Hosszú távon a teljes kolostor felújítását tervezi. Jelmondatát újmisés korában választotta, amit szerzetesként is megőrzött – Szent János evangélistától származik, és így hangzik: „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.” (17, 19).
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. február 6.

Koncertekre invitáló kápolnaavató Borszéken
A Lourdes-i Szűzanya tiszteletére építettek és koncerteznek Közadakozásból, téglajegyekkel, de önkormányzat és testvérvárosi összefogással is épült fel Borszék Lourdes-i Szűzanya tiszteletére ajánlott új kápolnája, melyben négy napos ünneppel, kulturális programmal ünnepli a közösség és a római katolikus egyház a létesítményt. Az új imahelyen koncertek csendülnek fel az ünnep minden napján, ahová mindenkit szeretettel vár a közösség.
Borszéken már hétvégén megkezdődtek az ünnepi szentmisék – egyelőre a városi kultúrházban, míg az Alsó Borszék új kápolnájában az utolsó simításokkal is végeznek az ünnephez, és a közösség felekezettől függetlenül teljes odaadással várja a kápolnaavató különleges koncertsorozatát – noha a felszentelt harangok (a nagy harang egy mázsás, a kicsi 15,5 kg súlyú) már hónapok óta szólnak a városban. A munkálatok vezetője, Balázs Tibor kántor és önkormányzati képviselő, már novemberben előjelezte: közel 4 milliárd régi lejt költöttek az építkezésre és berendezésre (csak a padok 20 ezer lejbe kerültek). A bő esztendő alatt felemelt kápolnát e hétvégén már fel is szentelik számos támogató adománya és munkája eredményeképpen.
Az építkezés az elengedhetetlen bővítési igényre hozott megoldást: a korábbi 100 hellyel szemben most 260 ülőhely van a padokban. Az építkezés fő támogatói a Polgármesteri Hivatal, Hargita Megye Tanácsa, Kurkó Gyárfás, Romaqua Rt és helyi vállalkozók voltak. A kibocsátott téglajegyekből több mint 23 ezer lej adomány gyűlt össze magánszemélyektől. Az Alsó Borszék központjából a fürdőtelepre felkanyarodó elő jobb bekötőút végén, a temető mellett épült kápolnában minden berendezés új: nyersanyagként kápolna belterében a fa uralkodik. A templomi ereklye Jakab Antal püspök kézírásos pecsétje, mely a Gyulafehérvári Érsekségről érkezett Borszékre. Ebben a kápolnában kap tehát helyet a rangos egyházi képviselettel és egész Gyergyószék papjai részvételével a kápolnaavató ünnep, melyre természetesen a borszéki, pappá szentelése után Szovátán szolgáló Bajkó Norbert atya máris hazatért paptársai kíséretében. A létesítményben szolgálatot teljesítők köszönik a borszéki híveknek az anyagi hozzájárulást, az önkéntes munkát, és köszönetet mondva minden támogatónak szeretettel meghívnak mindenkit az ünnepre. A kápolnaépítés előzményeiről és adományozókról részletes leírás található Farkas Aladár helytörténész Vasárnapban közölt cikkében.
Erdély.ma,

2014. február 25.

Újabb emlékhelygyalázások Gyergyószentmiklóson
Egy hét alatt négy emlékművet gyaláztak meg a Hargita megyei kisvárosban. Ezúttal két katolikus püspök emlékhelyének meggyalázása miatt indult rendőrségi eljárás Gyergyószentmiklóson.
Olajos folyadékkal öntötték le vasárnap éjszaka Fogarasy Mihály mellszobrát és a Jakab Antal-emléktáblát Gyergyószentmiklóson. A római katolikus püspökök emlékhelyének meggyalázása miatt az önkormányzat ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a helyi rendőrségen. Az eset alig egy héttel azután történt, hogy Kossuth Lajos és Fejér Dávid köztéri szobrait is leöntötték ismeretlen szoborgyalázók.
Az egy héttel korábbi és mostani emlékhelygyalázás közötti különbség, hogy az elkövetők ezúttal nem piros festéket, hanem olajos folyadékot használtak. A polgármesteri hivatal szóvivője, Madaras Szidónia közölte, a feljelentés ugyan megtörtént, de gyors eredményre nem számítanak a nyomozóhatóságok részéről, mivel a múlt hétvégi szoborgyalázások kapcsán sem kaptak értesítést a fejleményekről. Úgy tudjuk egyébként, hogy a múlt hétfőn, február 17-én benyújtott feljelentés nyomán a rendőrség csak február 20-án kezdte el a vizsgálódást a helyszínen.
A Közösen Gyergyószentmiklósért elnevezésű Facebook-csoport tagjai a Kossuth Lajos- és a Fejér Dávid-szobor meggyalázása után a köztéri alkotások megtisztítását kezdeményezték, kiderült azonban, hogy a rendőrségi eljárás miatt ez nem lehetséges. Megtudtuk: a rendőrségi vizsgálat szempontjából a festéknyomok bizonyítéknak számítanak, másrészt a szobrok megfelelő tisztítását restaurátorra kell bízni.
A Kossuth- és a Fejér-szobor esetében amúgy is nélkülözhetetlen lenne a szakember beavatkozása, mivel a Kossuth-szobornak a karjából, a Fejért ábrázoló szoborfejnek pedig az orrából hiányzik egy kisebb darab. A vasárnap leöntött püspökemlékművek esetében a festéknyomokon kívül az alkotások nem szenvedtek károsodást.
Madaras Szidónia szóvivő felhívást intézett a gyergyószentmiklósi lakossághoz, hogy amennyiben bárki olyan információk birtokában van, illetve látott vagy hallott valamit, ami segíthet a nyomozásban, az elkövetők kézre kerítésében, tegyen bejelentést a rendőrségen, vagy akár a városházán.
Gergely Imre
Krónika (Kolozsvár),

2014. március 6.

Emlékművek hely- és színeváltozásáról
A festékkel korábban leöntött gyergyószentmiklósi szobrok és emlékművek helyreállításának módját keresik az alkotók és köztérrendezési illetékesek. Fejér Dávid szobrát már restaurálja Burján Gál Emil, ez a műalkotás hamarosan új helyre is költözik.
A közterület-rendezéssel is megbízott önkormányzati cég, a Vitalissima Kft. keresi a módját, hogy a különböző festékekkel február folyamán leöntött négy műalkotást visszaállítsák eredeti állapotára. Miután a történtekről jelentést tett a városvezetés a rendőrségen, értesítették a műemlékvédelmi hivatal illetékeseit, Sándor István cégvezető pedig felvette a kapcsolatot a szoborkészítőkkel is, hogy közösen keressenek megoldást a festéknyomok eltüntetésére.
Kossuth tarkán várja az ünnepet
A művelődési ház közelében álló Kossuth-szobor rendbetételére március 15-ig nem kerülhet sor – tudtuk meg az önkormányzat sajtószóvivőjétől, Madaras Szidóniától. Az ok egyszerű: a betonból készült műalkotáson az évek során számos hajszálrepedés képződött, ezekbe is befolyt a festék, nem tudni, hogyan távolítható el. Ugyanakkor szükség lenne a karjánál alaposan megrongálódott szobor felújítására is. Miholcsa József alkotóval felvették a kapcsolatot, közösen keresnek megoldást, ez viszont időigényes.
A püspökök emlékműveihez oldószert keresnek
A Jakab Antal-emlékmű készítője, Jakab Gyula jelezte: amióta a rongálásról tudomást szerzett, keresi a megoldást a festék eltávolítására. Mára nyilvánvalóvá vált, az emlékmű meggyalázásához lenolajat használtak, azt kell eltávolítani a különböző felületekről.
Nem tudni biztosan, milyen festékek kerültek Fogarasy Mihály mellszobrára. Ennek alapos vizsgálata után derül ki, milyen oldószerrel lehet eltüntetni úgy, hogy a műalkotást ne károsítsa a beavatkozás. A munka része lesz a szobor talapzatának rendbetétele is.
Fejér Dávid költözésre kényszerül
Aki a városi kórház környékén jár, Fejér Dávid szobrának csak a talapzatát látja e napokban. Burján Gál Emil szobrászművész vitte haza a szintén festékkel leöntött alkotását újraformázásra. Ha elkészül a felújítással, új, védettebb helyre kerül Gyergyószentmiklós egykori neves orvosának emlékműve. Azt tervezik, a kórház udvarán lel végső és védett helyre a műalkotás, a tervek szerint vöröskeresztet mintázó talapzaton helyezik majd el.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,

2014. március 11.

Elkezdik a megrongált gyergyói szobrok helyreállítását
A néhány héttel ezelőtt megbecstelenített köztéri szobrok helyreállításának módját keresi Gyergyószentmiklós önkormányzata, közösen a művészekkel. A hivatal által a rendőrségen lehett hét darab feljelentésre mai napig nem érkezett válasz.
Az önkormányzat felkérésére dr. Jakab Gyula járt utána annak, hogy a megrongált Jakab Antal emlékmű hogyan lenne helyreállítható. Mint kiderült, az újfalvi andezitből készült emlékkövet használt szerves olajjal öntötték le az elkövetők. Megtisztításához speciális Akemi-vegyszerre van szükség, amely néhány milliméteres vastagságban rákenve képes az olaj felszívására. Elképzelhető, hogy a betűkből nem teljes mértékben szívódik fel az olaj, azokat fekete vagy bronz színűre festenék, amennyiben a napokban sikerül az emlékkövet megtisztítani az olajtól. A vegyszer hidegben nem használható 5 fok alatt, a kőnek tehát előbb fel kell melegednie kellőképpen ahhoz, hogy használható legyen a szer. Jakab Gyula reméli, hogy a keddi meleg időjárás szerdán is kitart, ha megfelelően alakul délelőtt folyamán a hőmérséklet, akkor tesztelik a vegyszert a kő egy kis felületén már szerdán. Ha a minta-felületen sikerrel jár a helyreállítás, akkor a teljes andezit darab megtisztítására számíthatunk az elkövetkező napokban. Ezt követően egy speciális tisztítószerrel kell majd a teljes emlékkövet letakarítani. A helyreállítás értéke több száz lejre rúg.
Fejér Dávid szobrának egészen új mása készül, Burján Gál Emil, szobrászművész műhelyében, a szobor ugyanis igencsak megrongálódott az elmúlt években. Az új mellszobor elkészültét követően őt megillető új helyszínre is kerül az alkotás, a Városi Kórház udvarára.
Fogarasy Mihály püspök bronzszobrának talapzatán Jakab Gyula javaslatára a teljes márványlapborítás cseréje lenne megoldás. A püspök bronz mellszobrának megtisztításához pedig csíkszeredai bronzművesektől érkezik majd javaslat, hiszen a fém nem egyszerű bronz, hanem patinásítva is van, emiatt, nagyon körültekintően kell a tisztítószert megválasztani, hogy az alkotás ne sérüljön jelentősen.
Szinte reménytelen Kossuth szobrának helyreállítása
Miholcsa József, a Kossuth-szobor készítője az önkormányzat illetékeseinek kérdésére elmondta, a szobor igencsak megrongálódott. A festék a hajszálrepedések kitöltésével jelentős kárt tett az alkotásban, ezért kevés remény van a helyreállításra. Egyelőre megoldást próbál keresni az alkotóval közösen a helyreállítások koordinálásával megbízott önkormányzati cég.
Gyergyószentmiklóson található szobrok jegyzékében az alábbiak szerepelnek: Salamon Ernő kőszobra, Izsák Márton alkotása 1970-ben; Fogarasy Mihály püspök bronzszobra 1991-ben; Szent Miklós-szobor, Burján–Gál Emil alkotása, 1993-ban; dr. Fejér Dávid mellszobra, Burján-Gál Emil alkotása 1994-ben; Petőfi Sándor-szobor, Bálint Károly bronzból készült alkotása, 1996-ban; a betonból készült Kossuth-szobor, Miholcsa József alkotása, 1997-ben; Bethlen Gábor mellszobra, bronzból, 2005-ben lett állítva, a legutóbbi Jakab Antal-emlékmű pedig 2010 óta áll a püspökről elnevezett téren.
Csibi Márti
maszol.ro,



lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 | 211-218




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998