udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 230 találat lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 211-230
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Kónya Ádám

2008. május 24.

Imponáló műveltségű ember volt Rácz Lajos német nyelv szakos tanár, akinek otthonában irodalmi-művészeti szalon működött, emlékeztek tanárukra május 23-án a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban egykori tanítványai, kollégái, barátai, amikor leleplezték a város egykori jeles pedagógusa tiszteletére állított emléktáblát. Két esztendővel ezelőtt a Mikes Kelemen Főgimnázium németkabinetjét nevezték el Rácz Lajosról (1912–1980), ebben az iskolában kezdte sepsiszentgyörgyi pályafutását, hazatérve másfél évtizedes nagyenyedi oktatói munka után. A Székely Mikó Kollégiumnak 1958–1971 között volt tanára. Mindkét emlékállítás kezdeményezője Gajai Mária, a Mikes-iskola német szakos tanára. Albert Ernő és Bíró Béla, a Székely Mikó Kollégium egykori és jelenlegi igazgatója, valamint Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató a tanárt és az embert méltatta. 1995-től Rácz Lajos szövegmondó emlékversenyt tartanak, tíz éve pedig az egykori jeles tanár családja Rácz Lajos-díjat alapított, amelyet évente annak a mikós tanulónak – tavalytól pedig egy mikeses diáknak is – adnak, aki kiváló eredményeket ér el a német, valamint a magyar nyelv és irodalom terén. /Fekete Réka: Rácz Lajos-emléktáblát avattak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./

2008. november 26.

Elhunyt Kónya Ádám /Brassó. 1935. febr. 10. – Sepsiszentgyörgy, 2008. nov. 25./ tudós, helytörténész, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke. Pótolhatatlan veszteség érte a székelyföldi közéletet, a székelység autonómia törekvését is, amelyet hűséggel szolgált haláláig, olvasható a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága közleményében. Kónya Ádám tanári oklevelet 1956-ban szerzett a Bolyai Tudományegyetem földrajz–földtan szakán. Sepsiszentgyörgyön és Kökösön volt tanár, 1990-től a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Tanácsaival, tudásával, tudománynépszerűsítő írásaival, szaktanulmányaival, előadásaival, közéleti szerepvállalásával, egész munkásságával népét, a székelységet szolgálta. /Búcsú Kónya Ádámtól. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 26./

2008. november 26.

Elhunyt Kónya Ádám tanár, aki a miénk, a magyaroké, egész életet átfogó magyar nemzetépítő munkássága predesztinálta őt. Kónya Ádám a székelymagyarság eredeztetésében is a maga útján járt, históriai tényekre alapozott meggyőződése vezette, nyelvészeti, néprajzi, etnobotanikai, történeti ismeretek alapján közelített a kérdéshez, emellett Kőrösi Csoma Sándor útjának-sorsának, Szentkatolnai Bálint Gábor életművének, II. Rákóczi Ferencnek és általában a kuruc korszaknak, majd Kossuth törökországi emigrációjának elkötelezett kutatója volt, Enciklopédikus tudása, páratlan műveltsége tettél élménnyé előadásait. Sylvester Lajos negyven éven át együtt munkálkodott vele. Kónya Ádám nem volt ,,könnyű ember". Az igazáért, az ügyekért kiálló, vitapartnereit néha meg is leckéztető, elkötelezett antikommunista. Halála előtt néhány nappal felháborodással tiltakozott a Háromszék napilap kilakoltatása ellen. Nem volt olyan helytörténeti, történeti, néprajzi, művészettörténeti, kultúrhistóriai, művelődéstörténeti téma, s nem volt olyan, a tudományokban, művészetekben, nemzetépítésben értéket teremtő személyiség, forradalmár, ellenálló, akiről Kónya Ádám egy papírfecnire felírt néhány eligazító szóból ne rögtönzött volna sodró ívű előadást, s a témát ne tudta volna írásban is kibontani. Sokan biztatták: közöljön többet. Remek előadásainak témáit bontsa ki könyvben, kiadványban is. Ezt nem tette, de ennek az ember teherbírásának végessége volt az akadálya. Sepsiszentgyörgyi otthonában a nagyszoba padlóján összevisszaságban voltak bizonyos oldalakra kinyitott könyvek, lapszámok, rajzok és fotók. Könyvek púposodtak széken, asztalon, kredencen, szekrények tetején. Tanítványai rajongtak érte. Meg nem jelent könyvei, tudományos értekezéseinek sokasága tanítványainak és hallgatóinak emlékeiben, tudásában él és gyarapszik tovább. /Sylvester Lajos: Nem várt szellemi napfogyatkozás: meghalt KÓNYA ÁDÁM. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./

2008. november 28.

Az elhunyt Kónya Ádám emléke előtti tisztelgéssel kezdődött a Tőkés László részvételével tartott fórum november 26-án Sepsiszentgyörgyön, majd a kommunizmus éveire emlékezett a református püspök. Felidézte a falurombolás elleni nyilatkozatot, majd a kommunizmus elleni küzdelem kapcsán hangsúlyozta: a papságon, sőt, a református egyházon belül is voltak besúgók, közülük sokan ma is közéleti szerepet vállalnak. Szükséges a totalitárius rendszer elleni küzdelem, hogy a közélet megtisztulásához járuljon hozzá – mondta a püspök, rávilágítva: a kommunizmus ma is tovább él a mentalitásban, ezt bizonyítja, hogy ma sem szívesen beszélnek erről az emberek, mind az egyházban, mind az Európai Parlamentben kerülik ezt a témát. A Református Világszövetség európai nagygyűlésén a résztvevők azt mondták, nem lehet elítélni a kommunista rezsimet, mert nincsenek bizonyítékok az áldozatokra. A globális kommunizmus áldozatainak száma százmillióra tehető, ezért lenne fontos, hogy az Európai Parlament elítélje a rendszert a nácizmussal együtt, mint tette azt a román államfő a Tismaneanu-jelentés bemutatása után – mondta Tőkés, hangsúlyozva: képviselői munkájának ez az egyik fontos célkitűzése. Ugyanakkor szeretnék elérni, hogy a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává nyilvánítsák augusztus 23-át, az 1939-es Ribbentrop–Molotov-paktum aláírásának dátumát. A rendezvényen Toró T. Tibor képviselő a kommunizmus elleni küzdelem parlamenti tapasztalatairól beszélt, hangsúlyozva, a több mint másfél évtizede a Temesvári Kiáltványban megfogalmazott átvilágítási törvény (amely megtiltaná, hogy közéleti szerepet vállaljanak azok, akik az elnyomó apparátus részesei voltak) elakadt a törvényhozás labirintusában, nemrég pedig a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság működésére vonatkozó jogszabályt is alkotmányellenesnek ítélték, sürgősségi rendelettel kellett biztosítani az intézmény további munkáját. /Farcádi Botond: Szemben a kommunizmussal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./

2009. január 22.

Ha nem is meríti ki a monográfia műfajának minden követelményét, Ambrus Anna helybeli román–magyar szakos tanár a magyarországi Gyulán megjelentetett Uzon monográfiája törekszik erre. A könyvben számos ma is élő uzoni szereplő-visszaemlékező szerepel. A szerző a település múltjának történelmét olyan szakemberek tollára bízza, mint Binder Pál és Cserey Zoltán, az építészeti emlékek fejezetet Kónya Ádámtól veszi át. A református egyház históriáját a volt lelkész, Szabó József és a mai lelkipásztor, Ungvári Barna András jegyzi. Nem hiányzik Uzon nagy szülöttének, néhai Beke Györgynek egy-egy írása sem. /Kisgyörgy Zoltán: Uzon monográfiája. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 22./

2009. január 28.

Az egykori sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör egykori munkatársai közül már odalett Znorovszky Attila, Csiki László, Sütő István, Tőke Csaba, a kiváló külső munkatársak közül Kónya Ádám, Kisgyörgy Benjámi, Incze László, a mindentudó Máthé János bácsi, Bartos Endre, s a lap arcélét, küllemét meghatározó Baász Imre és Plugor Sándor. Most Jecza Tibor hunyt el, a lap második főszerkesztője /1974-1983/, majd helyettes vezetője, ki ugyancsak nehéz időkben kapta kezébe az irányítást. /Magyari Lajos: In memoriam Jecza Tibor (1937–2009). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 28./

2009. március 20.

Fodor Gábor SZDSZ-es képviselő napirend előtti parlamenti felszólalásában az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve Kállai Ernő és Daróczi Gábor után megismételte, hogy Gábor Áron cigány származású volt. Ennek hatására Székelyföldön többen felháborodtak, ugyanis Kállai Ernő és Daróczi Gábor állítása után a múlt évben többen kimutatták, hogy ez nem igaz, de a hazugságok és hamisítások makacs természetűek. Kállai Ernő megfogalmazása szerint a ,,Gábor cigányközösséghez tartozó ágyúkészítő...” Gábor Áron. Néhai Incze László, a kézdivásárhelyi Céhmúzeum volt igazgatóját írta (Székely Hírmondó, 2006. február 22.): ,,Egyszerűen felháborítónak tartom Daróczi Gábor kijelentését, aki magas fokú tudatlanságáról, a történelem nem ismeréséről tett ezúttal is tanúbizonyságot. Ennek a politikusnak – aki ráadásul még oktatásügyi minisztériumban is dolgozik – fogalma sincs arról, hogy kik a székelyek, vagy hogy egyáltalán hol élnek a Gábor cigányok Erdélyben. Daróczi egyszer már felháborított egy nyilatkozatával, akkor sem hagytam válasz nélkül, és úgy gondolom, hogy ezt követően is levelet fogok írni neki.” Khell Ödön, a berecki Gábor Áron Alapítvány elnöke ugyanabban a lapszámban: ,,Nemrégiben elkészítettük Gábor Áron családfáját is, akinek ősei tulajdonképpen Lemhényből származnak. Gábor Áron egyébként köztudottan székely ezermester volt, aki leginkább asztalossággal foglalkozott, semmiképpen sem a cigányokra jellemző kézműves-mesterségekkel. Kíváncsi vagyok, hogy Daróczi úr mivel tudná alátámasztani kijelentéseit.” Néhai Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója: ,,Egyáltalán azt kellene megvizsgálni, hogy a XIX. században léteztek-e Gábor cigányok Felső-Háromszéken, mert tudomásom szerint Maros és Hargita megyében telepedtek meg annak idején. Olvastam már olyant is, hogy Gábor Áront egy román mesterember tanította meg ágyút önteni, úgyhogy én már semmin sem csodálkozom. Szólásszabadság van, mondani bármit lehet. Az MSZP-SZDSZ irányította (sokak szerint inkább elzüllesztett) magyar oktatásban az illetékes szerint az a legfontosabb cél, hogy Gábor Áron cigány volta ki ne maradjon a tankönyvekből. /Sylvester Lajos: Gábor (egyszer) elszáll, s a hazugság marad? (Újra elcsórták Áron nevét). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 20./

2009. április 16.

Bensőséges családi, baráti részvétellel kopjafát helyeztek el a sepsiszentgyörgyi református temetőben, a Kozma–Kónya család sírhelyének külső falára. A kopjafát Kónya Ádám emlékére Balázs Antal faragta. Ugyancsak a város neves személyiségének, Kónya Ádámnak az emlékére a sepsiszentgyörgyi Médium Kiadó és a Cova-Print nyomda a tudós férfiú írásaiból közöl kötetbe foglalt válogatást. /(sylvester): Kopjafa Kónya Ádám emlékére. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 16./

2009. április 27.

Az 1997-ben alapított Pro Urbe-díjat minden esztendőben olyan személyiségeknek ítéli oda Sepsiszentgyörgy önkormányzata, akik sokat tett a városért. Az idei kitüntetések átadását április 26-án megzavarta, hogy a város három magyar polgára mellett egy olyan román nemzetiségű tanár is megkapta a díjat. Posztumusz Pro Urbe-díjat kapott a tavaly elhunyt Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató, továbbá dr. Bogdán Rajcs Zsolt ,,a sepsiszentgyörgyi modern kórházi laboratórium megteremtéséért és a római katolikus egyház keretében kifejtett áldozatos, karitatív munkájáért”, Incze Sándor nyugalmazott református lelkész-esperes ,,a református egyházban kifejtett, sziklára építkező munkájáért”, valamint Tiboldi Zoltán nyugalmazott pedagógus, múzeumkönyvtáros ,,kiemelkedő tanári múltjáért kapta meg a Pro Urbe-díjat. Az önkormányzat négytagú román frakciójának jelöltje, Buda Stela nyugdíjas tanár kitüntetése ellen az Erdélyi Magyar Ifjak és a Hatvannégy Vármegye jelen lévő tagjai tiltakoztak magasba emelt Egy őszinte NEM a sovinizmusra, Egy őszinte NEM a magyargyűlöletre feliratú lapokkal. Gazda Zoltántól, a tanács polgári pártos tagjától megtagadták a témához fűződő felszólalást, amit később megtett Berecki Kinga szintén MPP-s tanácstag, hangsúlyozva, hogy a mai nap közösségünk szégyene, mert az önkormányzat román tagjai nem tudtak olyan személyiséget jelölni, akire felnéznek, a magyarok egy része pedig elfogadta a szóban forgó jelöltet. /Fekete Réka: Botrányos ünnepi ülés (Pro Urbe-díjak). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 27./

2009. július 21.

A Dálnoki Napok öt fordulója alatt három hely- és irodalomtörténeti kiadvány jelent meg. A helyi önkormányzat és olykor jóakaró támogatók révén születnek itt a könyvek. Kicsi Sándor (1919–2004) két munkáját szerkesztette sajtó alá dr. Zsigmond Győző, a Bukaresti Egyetem hungarológiai tanszékének tanára, akit a hely históriai értékei kötnek ehhez a faluhoz. A nagy múltú Dálnoki Veres családról szóló, 190 oldalnyi antológiát dr. Molnár Szabolcs bukaresti egyetemi tanár, irodalomtörténész mutatta be. A Szülőfalum, Dálnok (Sepsiszentgyörgy, 2005) és a Dálnoki történetek (Sepsiszentgyörgy, 2006) után került az idei falunap standjára a Dálnoki Veres(s) antológia (Médium Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2009). Először olvashat részletet a helybeli Dálnoki Veres Gerzson 1722-béli Kuruc krónikájából, hadtörténeti írást Dálnoki Veress Lajos (1889–1976) vezérezredes tollából. Emléket állít a könyv az író, irodalomtörténész, dramaturg és közíró Veress Dánielnek (1929–2002) és korán elhalt költő fiának, Veress Gerzsonnak (1956–1998). Egyfajta emlékállítás az is, hogy olvasható Kónya Ádámnak (1935–2008) az a beszéde, melyet a 2007-es falunapon, a Veress Dániel-emlékkiállítás megnyitóján mondott. Nóvum a kortárs Veress Emőd jogász-szakíró kisebbségpolitikai és a rokon Polgár Erzsébetnek a falu Veress-temetőjéről szóló írása. Az ünnepségen fellépett a sepsiszentgyörgyi Mukkk Ifjúsági és Kulturális Egyesület is. /Kisgyörgy Zoltán: Ahol ma is írják a történelmet (Dálnoki napok). = Krónika (Kolozsvár), júl. 21./

2009. szeptember 18.

Dr. Borcsa János író elkészítette a falunapokra szülőfalujáról a Kézdiszentléleki breviáriumot, a közel ötszáz oldalas monográfiát. A könyv szakírók, kutatók – Kónya Ádám, Cserey Zoltán, dr. Binder Pál, Tüdős S. Kinga, Coroi Artúr, Pozsony Ferenc, Gazda Klára, G. Olosz Ella stb. – munkáiból áll össze. Először látott nyomdafestéket a kötetben dr. Székely Zsolt (Kézdiszentlélek régészeti múltja), Áros Károly (Kézdiszentlélek sportélete) és Dávidné Bartalis Izabella (A kőfaragó Bartalis család) egy-egy tanulmánya is. /Dimény H. Árpád: Elkészült Kézdiszentlélek olvasókönyve. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), szept. 18./

2009. november 28.

Ambrus Anna Uzon-monográfiája a szó megszokott értelmében nem monográfia, hanem, ennél egyszerre több, de kevesebb is lehet. Az uzoni születésű szerző a marosvásárhelyi tanárképző főiskolát végezte, Uzonban tanít. Mások Uzonnal kapcsolatos legjobb írásait is belefoglalta könyvébe: dr. Binder Pál és Cserey Zoltán történész munkáját a település múltjáról, Uzon építészeti emlékeit Kónya Ádám esszéje alapján mutatta be, az uzoni református templom történetét Szabó József és Ungvári Barna András református lelkész. Ambrus Anna huszonegy írást maga jegyez a könyvben. Ezek hézagpótló könyvelemek a településtörténetnek azokat részeit járják körbe, amelyeket hol a román adminisztráció, hol a diktatórikus parancsuralom miatt nem lehetett tárgyalni: 1848–1849 Uzonban, 1940, a székelyföldi magyar világ, Uzon demográfiai képe, Az uzoni zsidóság, a Cigányok Uzonban, ezek meghatározzák a könyv karakterét. Az Uzon monográfiáját a Pro-Urbe Csorvás Egyesület adta ki, Hunyadvári András szerkesztette (Gyula). /Sylvester Lajos: Új könyv Uzonról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./

2009. december 19.

Megjelent Tündérország napszámosa (Benedek Elek-olvasókönyv), a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület, Bod Péter Megyei Könyvtár, Kovászna Megyei Művelődési Központ kiadása, Sepsiszentgyörgy. Írónemzedékek nőttek fel Benedek Elek fiai, Tamási Áron, Szentimrei Jenőék nyomában, a könyvben olvashatók Ferenczes István, Vári Attila, László Noémi, Bogdán László, Szabó Róbert Csaba, Fekete Vince, Szántai János és a Benedek Elek-kutatók, – örökséggondozók /többek között Szabó Zsolt, Bardócz Orsolya, Végh Balázs Béla, Kónya Ádám/ sorai. /Farkas Árpád: Tündérország napszámosa (Benedek Elek ölelő karjában). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 19./

2010. március 31.

Kettős mérce
Olvasom, hogy a segesvári ügyészség fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelképek használata miatt vizsgálja a szovátai Tóth Ferencet, aki március 15-én kitűzte a székely lobogót a helyi városháza épületére, a román és az európai uniós zászló mellé. Egy ideig, igaz, fejszével őrizte, nehogy bárkinek eszébe jusson levenni, de miután látta, hogy nem bántja senki, lemondott az önként vállalt őrségről. A rendőrség feljelentést tett, hogy Tóth Ferenc megsértette a nemzeti szimbólumokra vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet, így akár börtönbüntetésre is számíthat. A rendőrségi dosszié szerint a székely zászló kifüggesztését "fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelképek használatának" minősíti.
Ez röviden a szovátai zászlósztori.
Visszatérve a rendőrség "hi-vatalból indított" vizsgálatára és a feljelentésre: valóban megjelent egy, a rasszista, xenofób szervezetek és jelképek betiltásáról, illetve azon személyek kultusza ellen, akik a béke és az emberiség elleni merénylettel vádolhatók, és mely fasiszta, rasszista, xenofób szervezetnek tekint minden olyan három vagy több személyből álló csoportot, amely a fenti ideológiákat vallja, illetve etnikai, faji, vallási alapú gyűlöletet, erőszakot, antiszemitizmust, az alkotmányos rend, a demokratikus intézmények erőszakos megváltoztatását, vagy a szélsőséges nacionalizmust hirdeti.
Ezeket figyelembe véve, a székely zászló, vagy annak kitűzése nem fedi ezen fogalmak egyikét sem. A teljesség igénye nélkül, néhány szót a székely zászlóról, amely égszínkék mezőn végigfutó aranysáv, mellette arany nappal (nyolcágú csillag, a 8 székely szék egységének a jelképe) és holddal, ami a hitet és a reményt jelképezi. A lobogó Székely Mózes, az egyetlen székely származású erdélyi fejedelem idejéből származik: az 1601-es goroszlói csatában Székely Mózes zászlói vezették a székely hadakat. Eredetileg volt egy piros-fekete változata is.
Újkori története, hogy a Székely Nemzeti Tanács 2004-ben elfogadta a Kónya Ádám által véglegesített változatot, az égszínkék-aranyat, és felkérte a székelyföldi önkormányzatokat, tűzzék ki a hivatalokra. Első ízben 2008-ban került középületre Sepsiszentgyörgyön, de kitűzték a gyergyószentmiklósi, csíkszeredai stb. városházára is. Tehát aki fasiszta vagy rasszista szimbólumnak tekinti ezt a zászlót, fogalma sincs, mit takarnak ezek a kifejezések.
Ellenben figyelemre méltó a rendőrség buzgalma az ügyben. (Legfeljebb a fejszés őrség ellen lehetett volna kifogása), és az is módfelett érdekes, más esetben mennyire elnéző egyes román szélsőséges nacionalista megnyilvánulásokkal szemben. Amíg kettős mércével mérnek a hatóságok, addig nem lehet valós demokráciáról beszélni.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. július 15.

Kevesebb pénz jut a kultúrára, a legtöbb városban leépítések következnek
Eredeti megoldást találtak Szatmár megyében a közintézmények költségcsökkentései miatt szükségessé vált elbocsátások elkerülésére: a Szatmár megyei önkormányzat átadta a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia és az Északi Színház felügyeleti jogát a partiumi megyeközpontnak. Erről tegnap Csehi Árpád Szabolcs, a megyei közgyűlés elnöke tájékoztatta a nyilvánosságot. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere szerint ez az intézkedés mind a város, mind pedig a megye javára válik.
„A hónap elején napvilágot látott egy olyan kormányhatározat, amely megszabja, hogy az önkormányzatoknak a lakosság arányában maximálisan hány alkalmazottja lehet. A város szinte valamennyi kulturális intézménye a megyének van alárendelve, így nekik nagyon sok embert kellene elbocsátaniuk. Mivel hozzánk csak a kultúrház tartozik, átvesszük a színházat és a filharmóniát is, így mindkét önkormányzat belefér az új rendelet megszabta keretbe” – magyarázta Ilyés. A szatmárnémeti színháznak jelenleg 135, a filharmóniának pedig 63 állandó alkalmazottja van. Ilyés információi szerint egyébként a temesvári színháznál leépítések várhatóak, Arad egyik legrégebbi kórusát pedig felszámolják. „Szatmáron minden a régi marad” – tette hozzá a városvezető. A Szatmár megyei önkormányzat hatáskörében a megyei könyvtár, a megyei múzeum, a Művészeti Alkotóház és a Népi Hagyományok Háza marad.
Nagyvárad: fájdalmas lesz
Gavrucza Tibor, a Bihar Megyei Tanács kulturális bizottságának elnöke arra számít, hogy igen érzékenyen érintheti a rendelkezés a megyei művelődési intézményeket. „Attól tartok, nagyon fájdalmas lesz” – fogalmazott a református lelkipásztor. A megyei tanácshoz tartozik a Nagyváradi Állami Színház, a filharmónia, a megyei könyvtár, illetve az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház is. Gavrucza tudomása szerint összesen mintegy hetven embert kellene elbocsátani a művelődési intézményekből – ez anynyi, mint a filharmónia román és magyar néptánccsoportja, a Crişana és a Nagyvárad együttvéve. Ezeket természetesen nem szüntetik meg a rendelkezés miatt, inkább megpróbálnak egyéb megoldásokat keresni.
Maros megyében a Nemzeti Színház a művelődési minisztérium finanszírozását élvezi, a többi 11 művelődési intézmény a megyei önkormányzathoz tartozik. A megyei tanács alelnöke, Szabó Árpád lapunknak elmondta: „Még nem tárgyaltunk külön arról, hogy mi lesz a sorsa a kulturális intézmények alkalmazottainak. A kormánynak, a szaktárcáknak mindenképpen figyelembe kell venniük, hogy kulturális szempontból egyáltalán nem egyformák a megyék. Például nincs mindenütt filharmónia”. Szabó elmondta, a Kultúrpalota, az ifjúsági színház, az állami zenekar és énekkar mellett a megyének két kulturális lapot is el kell tartania: a Látót és a Vatrát, ezenkívül ott vannak a más megyékben is létező intézmények. „Úgy gondoljuk, hogy ha a megyei tanács felvállalta ezeknek az intézményeknek a finanszírozását, akkor ezt folytatni kell. Egyelőre nem foglalkoztunk külön a művelődési intézményekben esedékes létszámcsökkentéssel, és arról sincs szó, hogy a városi önkormányzat átvegyen intézményeket” – mondta Szabó.
Csíkszeredában egyelőre nem sikerült konkrét döntést hozni az önkormányzat alkalmazottainak ügyében, hiszen megnehezítik a helyzetet a város fennhatósága alá tartozó kulturális intézmények: a Csíki Játékszín és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. „Minden területen megvizsgáljuk a helyzetet, és igyekszünk azonosítani azon személyeket, akiknek a munkáját átháríthatjuk teherbíróbb kollégáinkra” – magyarázta a város alpolgármestere, Antal Attila. Amint kiderült, az új törvény miatt komoly bevételkiesésre számíthat az önkormányzat, hiszen a fővárosból előirányzott pénzösszeg nem lesz elegendő arra, hogy a művelődési intézmények alkalmazottait kifizessék, az esetleges leépítések miatt azonban félő, hogy nem lehet fenntartani az intézményeket. „A hivatali apparátusba bőven beleférünk, csupán a kulturális intézmények okoznak fejtörést” – fejtette ki az elöljáró, aki a társulatok vezetőivel és tagjaival is tárgyalt a kialakult helyzetről. Az alpolgármester a Krónikának elmondta: Kelemen Hunor kulturális miniszter tanácskozni szeretne a jelenlegi csíkszeredai helyzetről és arról, hogy hogyan érinti a kormányrendelet a helyi kulturális intézményeket. Erre a beszélgetésre várhatóan jövő hét elején kerülne sor Bukarestben.
Sepsiszentgyörgy: nem átszervezés, pénz kell
A sepsiszentgyörgyi önkormányzathoz tartozó kulturális intézményeknél nincs kényszerhelyzet, az ott dolgozók létszáma beilleszkedik a törvény által megszabott keretbe, így nem kell senkit elbocsátani vagy átcsoportosítani, mondta a Krónikának Sztakics Éva alpolgármester. A város tartja fenn a Tamási Áron és az Andrei Mureşanu színházat, a Kónya Ádám Művelődési Házat és részben a Kovászna megyei önkormányzathoz tartozó Háromszék Táncegyüttest is a város finanszírozza. A város által fenntartott három művelődési intézményben összesen mintegy 130-an dolgoznak, ezzel nem lépik át a törvény által megszabott keretet. Idén a kulturális intézmények költségvetését a tavalyhoz képest 15 százalékkal csökkentette az önkormányzat, a Tamási Áron Színház 2,6 millió lejből, míg az Andrei Mureşanu-teátrum 800 ezer lejből gazdálkodhat. A tanács nem a produkcióra szánt összeget, hanem a béralapot csökkentette. A magyar teátrum dolgozói a költségvetés megnyirbálása miatt három hónapos készenléti szabadságra kényszerültek, június 24-től szeptember 24-éig, ezalatt a fizetésük 75 százalékát kapják, és a munkaadó nem fizeti utánuk a járulékokat és az adókat. Erre a lépésre azért volt szükség, mert különben ősztől nem tudták volna biztosítani a fizetéseket. A béreket így is csak akkor tudják az év végéig kiadni, ha megkapják a megígért 150 ezer lej költségvetés-kiegészítést. A sepsiszentgyörgyi volt az egyik olyan színház, ahol belevágtak az átszervezésbe: a 103 állásból 88 maradt, ebből jelenleg 81 van betöltve. A városi rendezvényszervező iroda létrehozásával sikerült állásokat átcsoportosítani, a nyugdíjas színészek szerződése pedig megszűnt. Ugyanakkor a Tamási Áron Színház sikeresen alkalmazta a színházi törvényben rögzített új értékelési- és bérszámolási módszert. A román színház is takaréklángon működik, Horaţiu Mihaiu igazgató is költségvetés-kiegészítésben reménykedik, számításaik szerint még legalább 25 ezer lejre lenne szükségük ebben az évben.
A Kovászna megyei önkormányzattól és az alárendelt intézményektől a közeljövőben összesen 108 alkalmazottat kell elbocsátani. Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke elmondta, az alárendelt művelődési intézményeket – a Bod Péter-könyvtárat, a Székely Nemzeti Múzeumot, a Háromszék Táncegyüttest, a Népművészeti Iskolát – is érinti a létszámcsökkentés. Egyelőre nem tudják pontosan, melyik intézményben hány munkatárstól lesznek kénytelenek megválni, hogy minimális legyen az átszervezés negatív hatása, hangsúlyozta Tamás. Krónika (Kolozsvár)

2010. augusztus 7.

Válságban a kultúra Háromszéken (Elbocsátás művelési intézményeknél)
Igen érzékenyen érinti a háromszéki kulturális intézmények — művelődési központok, múzeumok, könyvtárak, színházak — tevékenységét a kormány utasítására az önkormányzatok által végrehajtott létszámcsökkentés.
Szerencsésebb esetben az intézmények a be nem töltött állások felszámolásával oldják meg a helyzetet — mint például a Székely Nemzeti Múzeumban. Másutt azonban számos alkalmazottól kell megválniuk az intézményeknek — például a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola vagy a Bod Péter Megyei Könyvtár esetében —, és ennek következményei riasztóak lehetnek.
A múzeum megússza
Úgy tűnik, különösebb „vérveszteség” nélkül ússza meg a kötelező leépítést a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. Vargha Mihály igazgató szerint az előírt tizennyolc munkahelyes leépítést úgy oldják meg, hogy felszámolják a létező, de az alkalmazási tilalom miatt betöltetlen állásokat. Ennek következtében egyetlen munkatárstól sem kénytelen elköszönni a múzeum vezetője. „Szívfájdalommal mondunk le a megfelelő működésünkhöz feltétlenül szükséges posztokról, de így legalább senkit sem kell utcára tennünk” — fogalmazott az igazgató.
A részben szerencsés helyzet előidézéséhez az is hozzájárult, hogy a múzeum 2009 végén már elköszönt attól a tizenkét munkatársától, akik nyugdíjasként tevékenykedtek.
Gondban a könyvtár
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban korántsem ennyire fájdalommentes az átmenet. „Nekünk hét és fél munkahelyet kell megtakarítanunk, amit betöltetlen állások felszámolásával, szerkezeti átalakításokkal, illetve fél munkaidős állás felajánlásával igyekeztünk megoldani — tájékoztatott Szonda Szabolcs igazgató. — Három és fél állást azonban, sajnos, így is csak leépítéssel tudunk felszámolni.” Az intézményvezető jelezte, hogy a könyvtár szakmai és az adminisztratív részét egyaránt érinti a tényleges „karcsúsítás”, konkrétumokat azonban nem mondott, arra való hivatkozással, hogy a döntést elsőként maga szeretné közölni az érintettekkel. Szonda Szabolcs egyelőre nem tudja, de valószínűsíti, hogy a személyzetcsökkentés jövőben a könyvtár nyitvatartási rendjét, az elkezdődött digitalizálási munka ritmusát, az intézmény promóciós tevékenységét is érzékenyen érinti.
A legnagyobb érvágás
A megyei önkormányzati alárendeltségbe tartozó intézmények közül a legnagyobb érvágást a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola kénytelen elviselni. Az elmúlt tanévben 650 hallgatót kiszolgáló iskolában 48 tanár adott órát, közülük 24-en az intézmény teljes körű alkalmazottjaiként. A sürgősségi kormányrendelet nyomán Szilágyi Zsolt igazgatónak 15,5 állás megszüntetését kell kigazdálkodnia, ami a részmunkaidős munkatársak egy részétől való elköszönést jelenti. A várható következmények igencsak riasztóak: megszűnik az iskola kézdivásárhelyi és bodzafordulói kirendeltsége, a baróti pedig erősen szűkíti kínálatát. Az említett városokból származó érdeklődők a sepsiszentgyörgyi iskolában képezhetik magukat, ahol a tanárok 50—100 százalékos óranövekedés és 25 százalékos bércsökkentés mellett igyekeznek majd fenntartani az iskola hírnevét. (Csinta)
Az M Stúdió alkalmazott is
„Gyerekének” elvesztésével, de alkalmazottak elbocsátása nélkül úszta meg a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a leépítési hullámot. Az elmúlt időszakban nagy volt a mozgás az együttesnél, sokan elmentek, adminisztratív személyzet és táncosok egyaránt, az alkalmazások zárolása óta tíz betöltetlen állás gyűlt fel — ezeket írta most le Deák Gyula, a táncegyüttes vezetője. Fájlalja viszont, hogy meg kellett válnia az M Stúdiótól, hiszen a Háromszék Táncegyüttes édesgyermeke volt, együtt dolgoztak, közös műszakkal, közös elképzelésekkel.
Az M Stúdió tizenkét fős személyzetét a Tamási Áron Színház vette át, a háromszéki művelődési intézmények közül ez az egyetlen, amely nem csak megmenekült a leépítéstől, de alkalmazni is tudott. Ami meg úgy lehetséges, hogy nemrég módosították a kötelező létszámcsökkentésre vonatkozó rendeletet olyképp, hogy azokra az önkormányzati fenntartású előadói intézményekre nem vonatkozik, melyeket 1989 előtt alapítottak. A Tamási Áron Színház 1948-ban létesült, tehát megmenekült a leépítésektől.
Nem így az Andrei Mureşanu Színház, melyet ugyan 1987-ben alapítottak a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház román tagozataként, de önálló intézményi státust 1992-ben nyert. A megyeszékhelyi román színháznál a be nem töltött állások megszüntetése mellett még három alkalmazottnak kellett távoznia.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat által fenntartott harmadik kulturális intézménytől, a Kónya Ádám Művelődési Háztól nem kellett senkinek távoznia, ott a három be nem töltött állást számolták fel.
Papíron nagyarányú leépítés történt még a Kovászna Megyei Művelődési Központnál, itt a húszfős keretlétszámot tizenkettőre csökkentették, elbocsátani viszont csak egy alkalmazottat kellett (takarítónő), miután a hét be nem töltött állást felszámolták. (vop)
A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalhoz költségvetési szempontból két művelődési intézmény, a Vigadó és a Báró Wesselényi Miklós Könyvtár tartozik. A leépítés egyik intézményt sem érinti különösebben, a Vigadó továbbra is négy egész és egy fél műszakban dolgozó munkatárssal marad, míg a városi könyvtártól egy könyvtáros és egy takarítónő nyugdíjba vonulásával senki mást nem kell meneszteni, a könyvtár öt alkalmazottal működik tovább.
A múlt esztendőben alakult színházat nem érinti a karcsúsítás, mert egyesület működteti. (Iochom)
Orbaiszéken Zágon érintett
A kovásznai művelődési ház és a könyvtár egyetlen alkalmazottját sem bocsátják el — közölte Lőrincz Zsigmond polgármester. Tordai Cecília, a művelődési ház igazgatója szerint jelenleg hatan dolgoznak teljes munkaidőben, ketten részmunkaidőben, de ez nem elég, legalább egy teljes referensi állásra lenne még szüksége az intézménynek.
Zabolán sem bocsátanak el, Barátoson is marad a félnormás könyvtáros, itt nincs is kultúrigazgató, mert az otthont visszakapta az egyház, Nagyborosnyón a szerkezeti felépítésben 22 állás szerepel, de csak 13 és fél betöltött, így egyetlen alkalmazottat sem kell útra tenni.
Az orbaiszéki összképet Zágon „rontja”: a leépítés itt a könyvtárost is érinti, teendőit a következőkben a Mikes Kelemen Kulturális Központ igazgatója látja el. (Bokor)
Új korszak előtt a baróti művelődési ház
A baróti művelődési háztól szeptembertől öt személyt bocsátnak el, a könyvelőnőt a polgármesteri hivatalhoz helyezik át, a Gyulai Líviusz Városi Könyvtár három alkalmazottja közül egynek mondanak fel, a négy falusi kultúrotthonban napi kétórás munkaidőben tevékenykedők mindegyikétől megválnak.
A legnagyobb érvágás a művelődési házat érte, hiszen az elbocsátottak közt van az intézmény vezetője, két műsorszervező, a raktáros és a takarító is.
A még hivatalban levő igazgató, Velencei András szerint a leépítéssel nem érnek el jelentős megtakarítást, hiszen a fizetések amúgy sem voltak magasak, a huszonöt százalékos csökkentés után pedig mindössze 500—600 lej lesz az átlagbér, viszont az ingatlan havi bére és téli hónapokban a fűtésszámla nem változik. „A művelődési ház tevékenysége nem csökken jelentősen, hiszen a megtartott műsorszervező-oktató által végzett tevékenységek folytatódnak, viszont komoly gondot okoz majd a kisegítő személyzet hiánya. Két emberre hárul mindaz a feladat, amit nyolcan végeztünk. Nekik kell átvenniük a raktáros, a kasszás és részben a takarítói feladatokat is, nekik kell elvégezniük a plakátolást is, de ezzel egy időben ott kell lenniük az irodákban, termet is kell rendezniük, kapcsolatot kell tartaniuk a partnerintézményekkel, esetenként pedig délután is vissza kell járniuk. Az az érzésem, nehezebb időszak vár a maradókra, mint a távozókra” — nyilatkozta Velencei András. (Hecser) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. január 13.

Átvehetők a tiszteletpéldányok
A Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és az RMDSZ Háromszéki Szervezete újévi ajándékaként a Háromszéki nekigyürkőzés című kötet szerzői a sepsiszentgyörgyi Charta Könyvkiadó Gábor Áron utca 14. szám alatti székhelyén átvehetik a közel négyszáz oldalas kiadvány egy-egy kötetét.
A könyv írásainak szerzői és jelentősebb interjúalanyai a megjelenés sorrendjében: Simó Erzsébet, Ferencz Éva, Tankó Vilmos, Váncsa Árpád, Bedő Zoltán, Benkő Levente, Bogdán László, Karácsony Éva, Zsigmond Győző, Gazda József, Bodor János, Zsuffa Zoltán, Józsa Lajos, Kala Sándor, dr. Nagy Lajos, Gazda Zoltán, Tompa Ernő, Mózes László, Áros Károly, Gajzágó Márton, Bede Erika, B. Kovács András, Magyari Lajos, Puskás Attila, Fodor Pál, Torma Sándor, Iochom István, Orbán Árpád, Veszeli Lajos, Király Károly, Deák Vilma, dr. Demeter János, Kányádi Mihály, Vargha György, Forró Eszter, Kónya Ádám, Albert Levente, Márton Árpád, Gazda Árpád, Benedek Zsolt, Kiss Jenő, Nyisztor Tinka, Jakab Mihály, Czoppelt Júlia, Kovács Márta, Máthé Ferenc, Jancsó Katalin. Az időközben elhunyt szerzők tiszteletpéldányát a hozzátartozók vehetik át. A kötet szerkesztője elnézést kér mindazoktól a szerzőktől, akik írásai és visszaemlékezései terjedelmi okok miatt az 1990-es év eseményeiből (1990. január 1.—május 20.) kimaradtak. Amennyiben a második kötet szerkesztéséhez és kiadásához megfelelő támogatást találunk, 2011. március 15. tiszteletére az olvasó asztalára helyezhetjük az 1990. év háromszéki emléktöredékeit a februári tanügyi tüntetés, az első szabad március 15. és a májusi parlamenti választások eseményei köré súlypontozva. A Háromszéki nekigyürkőzés második kötetének kiadásával helyreigazítjuk azokat az aránytalanságokat, amelyek az 1989—90-es év rendszerváltozáshoz fűződő háromszéki eseményeit az országos sodrásból kiszorították vagy elhallgatták.
A kötet szerkesztője, Sylvester Lajos
Háromszéki nekigyürkőzés Emléktöredékek az 1989-90-es rendszerváltás napjaiból /Charta Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2010/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. augusztus 12.

Interjú Péter Sándor sepsiszentgyörgyi pedagógussal, kiadóval
1941. szeptember 9-én született Bögözön, a középiskolát a székelykeresztúri Unitárius Főgimnázium utódintézetében végezte. 1964-ben diplomázott Kolozsváron magyar nyelv- és irodalom szakon. Baróton és Sepsiszentgyörgyön tanár, 1968 és 1991 között a Megyei Tükör, illetve a Háromszék című lap rovatvezetője. 1990-ben kiadót alapít Cathedra, később Proserved Cathedra néven, elsősorban iskolai segédkönyvek megjelentetése céljából. 2007-ben doktori címet szerzett, a MTA köztestületének a tagja, az Akadémia főtitkára által odaítélt tudományos díjban részesült, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége életműdíjasa, az RMPSZ keretében működő Tudományos Tanács megalakításának kezdeményezője és alelnöke, Apáczai-díjas, jelenleg az RMPSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke, a Háromszéki Magyar Tudományos Társaság társelnöke. Kutatási területe a névtan, de jelentek meg néprajzi munkái is. Több könyv szerzője, társszerzője, szerkesztője.
– Lassan húsz éve, hogy megjelent az első Metszet, a középiskolás diákok irodalomtanulásának elengedhetetlenné vált segédeszköze. Amikor kikerült a nyomdából az első versfüzet, gondolt-e arra, hogy ilyen hosszú időn át, ennyi rengeteg embernek fog a „közkezén forogni”?
– Kezdetben csak a pillanatnyi szükséglet hajtott: nem voltak szöveggyűjtemények, a legtöbb iskolai könyvtárból sok olyan irodalmi alkotás hiányzott, amelyeket tanórákon használni lehetett, verset elemezni a tanulókkal viszont csak úgy lehet, ha mindenki előtt ott a szöveg. Közel húsz év eltelte után viszont valóban büszke vagyok arra, hogy a rendszerváltás után máig ezek a kiadványok is alapul szolgálnak Erdély legtöbb középiskolájában a magyar irodalom tanításában. Tudtam, hogy nem lesz könnyű az indulás, ám az is nyilvánvaló volt, hogy a gyűjteményben szereplő költemények a magyar irodalom gyöngyszemei lévén, bárhogy változzanak a tanítási szempontok, ezek mindenképpen szerepelnek majd a tanrendben. Az első Metszet, a szürke borítós 1992-ben jelent meg, a kezdetektől a 20. század végéig nyújtott betekintést a magyar lírába. Akkor még az erdélyi magyar irodalmat egy egész éven át tanítottuk a 12. osztályban – innen származott a külön kiadvány ötlete: ez lett a zöldcsíkos Metszet, a két versgyűjtemény mellé pedig egy harmadik – piros – a Mondák, legendák, szépprózai írások című gyűjteményé. Sajnos az utóbbi évtizedben az erdélyi magyar irodalom és vele együtt a zöld csíkos Metszet „kikopni” látszik az iskolából, ám ha esetleg lesz rá igény – legalább a könyvtárak számára –, talán újból kiadnánk. Mellesleg jegyzem meg, hogy régóta foglalkoztat: kinek is írnak az erdélyi magyar írók? Nemrég kérdezett rám az egyik diákom: élnek-e ma is költők, vagy csak mi nem hallottunk róluk?!
– Ne vegye gúnyolódó tyúk-tojás kérdésnek, de mi volt előbb: a Metszet kiadásának szükségessége vagy a kiadóalapítási büszkeség? És egyszemélyes vállalkozásban gondolkodott-e, avagy csapatmunkában?
– Huszonkét év kihagyás után kerültem vissza a katedrára, mivel baróti tanári indulásom után Sepsiszentgyörgyön az alakuló Megyei Tükör belső munkatársa lettem, bár évekig betanítottam az akkori Matematika–Fizika Líceumba, a későbbi Székely Mikó Kollégiumba. A tanítást tartottam fő hivatásomnak, de az újságírást is nagyon megszerettem. Az iskolában én voltam a szerkesztő úr, a szerkesztőségben pedig a tanár úr. 1990-ben merült fel először a kiadólétesítés ötlete: az első kiadványok inkább az anyagi megalapozást szolgálták, reklámlapban is gondolkodtunk, a szöveggyűjtemény tehát nem az első kiadványunk volt. Csapatmunka nélkül nem vághattunk volna bele: hárman fogtunk össze, és – nálunk újdonságként – munkafüzetek közreadását kezdtük meg. Közben meg kellett válnom a helyi napilaptól, és visszatértem a tanügybe. A kiadói csapat összetétele is változott, így az elnevezésünk is módosult: a kezdeti Cathedra névből Proserved Cathedra lett. Munkatársaknak olyanokat kértem fel, akikről tudtam, hogy nemcsak a szakmájukban van tekintélyük, de a tollforgatásban is helytállnak. A legtöbb kiadvány ötlete tőlem származott, különösen az első években, ehhez kellett megtalálnom azokat, akik az ötletből könyvet „gyúrnak”. Egyik-másiknál magam is társszerzőként szerepelek, de a szerkesztés, a lektorálás és végső soron a korrektúra is az én hatásköröm. A szerzői csapat nem volt állandó, sok mindenkivel dolgoztam együtt az eltelt évek alatt, ráadásul – eléggé sajnálatos módon – olyasmivel is szembesülnöm kellett, hogy egyik-másik ötletemet egyszerűen „lenyúlták”, vagy a mi már megjelent munkafüzeteinket némi átírással, hivatkozás nélkül mások is kiadták. Háborogtunk is eleget, de annyival maradtunk. Illetve, hát azzal vigasztalgattuk magunkat, hogy a lényeg: minél több tanulóhoz jusson el az ismeretszerzést szolgáló segédanyag.
– A munkafüzetek és a Metszetek mellett milyen más kiadványaik vannak?
– Különösen az első években sok mindent kiadtunk, mivel tulajdonképpen hiányt pótoltunk. Legnagyobb példányszámban A romániai magyarság rövid története című, három részből álló kisméretű könyvecske jelent meg 1991–’92-ben. Több mint 30 ezer darab kelt el belőle, hihetetlenül olcsón. 1991 elején több történésznek is felajánlottam az ötletet, de nem vállalták. Aztán Kádár Gyula ráharapott, hamar elkészült az első rész – A kezdetektől 1541-ig –, helyi történészek mellett Egyed Ákos professzort is megkértem, hogy véleményt mondjon. Szívesen tette, rá is bólintott, s biztatott, hogy jó lesz igyekeznünk, mert egy kolozsvári történészcsoport májusig ki akar adni pontosan egy ilyen könyvet. A mienk márciusban már az iskolákban volt, a másik máig késik. Örülök, hogy az ügynek meg tudtam nyerni néhai Kónya Ádámot, aki az erdélyi magyar művelődéstörténetet írta meg röviden, tisztán, izgalmasan. Az erdélyi reneszánszról talán ennél közérthetőbben nem is írtak. Az egyik tanítványom nevetve mesélte, hogy amikor hazavitte a kis könyvet, édesapja kikapta a kezéből, s addig nem állt fel a fotelből, amíg végig nem olvasta. Következett a második és a harmadik kötet, 1920-ig, majd jött a hivatalos reagálás: a tanügyminisztérium egyik tisztségviselője óriási cirkuszt csapott, be akarták tiltani, de ennyivel maradtak.
Ma is úgy érzem, jól cselekedtem, amikor úgy döntöttem, hogy a mi történelemmagyarázatunk mellett, függelékként, szerepeljen az iskolában tanított hivatalos román felfogás is. Lehet, ez is olajat öntött a tűzre. Elsők voltunk a matematikai példatárak terén is: Számbirodalom címen adtunk ki legalább ezer feladatot tartalmazó gyűjteményt, benne az összes mértékegység is átszámítva 1–4. osztályosok számára. Ezt követte a 2. és 3., illetve az 5–8. osztályosoknak írt számtangyakorlókönyv. Az éveken át minden szünidőre külön játékos, humoros összeállítású vakációs füzetek is roppant kedveltek voltak, de tartalmilag ma is versenyképesek: a megmaradt példányokra még most is akadnak igénylők, különösen, ha a tanító néni megmutatja a gyerekeknek. Feltétlenül meg kell említenem a Magyar nyelvtan iskolásoknak című kiadványunkat, amely mondhatni nélkülözhetetlen az 6–7. osztályokban a magyar nyelvtan tanításában. De adtunk ki a német nyelvtanulást segítő öszszeállítást, román–magyar és magyar–román irodalmi szótárt, illetve román irodalomból is jelent meg az érettségire való felkészülést segítő, a román költészet keresztmetszetét nyújtó versantológia. Csakis ott volt sikere kiadványainknak, ahol a tanár, a tanító is szívesen vállalta a feladatmegoldás és az ellenőrzés többletmunkáját. Nem hiszem ugyanis, hogy a tanulókon vagy a szülőkön múlna, hogy míg az egyik településen vagy iskolában fontosnak tartják és használják a kiadványainkat, a szomszédban senkinek sem kell. Ezt azért is el kellett mondanom, mert különösen az utóbbi három-négy évben eléggé megcsappant a megrendelések száma, feladni a munkát mégsem akarom.
– Az alternatív tankönyvek, illetve a nem föltétlenül szerzőhöz és műcímekhez ragaszkodó tantervi „vajúdásban” milyen szempontok szerint állították össze, illetve változtatták-bővítették a Metszeteket?
– A Metszetek összeállításában mindig a tantervhez igazodtunk. Lehetőleg vigyáztunk arra, hogy minden vers, ami szerepel a programban, a tankönyvben, bekerüljön a gyűjteménybe, kiegészülve más, a mi számításaink szerint olvasásra, elemzésre számot tartható alkotással. Azért volt aránylag könnyű ezt megtennünk, mert igen jól képzett gyakorló tanárok segítettek. Mivel az erdélyi irodalom kiesett a „kegyekből”, a Metszetnek is lépnie kellett: a sárga a 20. századig, a zöld a 20. századot öleli fel. Epikai és drámai művekből részleteket bemutató Metszeteink is vannak: a barna a 19. század végéig, a kék a 20. század irodalmába nyújt bepillantást.
– A versgyűjtemények mellett igazi slágernek számít az Emlékeztető: bár címe arra utal, hogy elolvasott művek felidézésére szolgál, minden gyakorló tanár tudja, hogy manapság folyamatos, aktív könyvolvasást elvárni a középiskolástól, enyhén szólva utópia. Legföljebb szinopszisokat olvasnak, vagy még inkább ezt is zanzásítva, vagyis a szinopszis szinopszisát. Ezt szeretné az Emlékeztető némiképp tágítani?
– Megjelenésekor az egyik kolléga neheztelését fejezte ki, mondván: a cselekménykivonatok közreadásával a diákok egyszerűen nem fognak többet olvasni. Megkérdeztem tőle: ha régebben olvasott regényt tanít, honnan idézi fel a szereplőket, cselekményszálakat. Azonnal a hasonló tartalmú, magyarországi könyvet említette… A kiadvánnyal az volt a célunk, hogy lehetőleg mindenkihez szóljon: ahhoz is, aki szeret olvasni, ahhoz is, aki könyvet sem vesz a kezébe. Egyszóval: nem bánom, hogy kiadtuk.
– A terjesztés és az adminisztráció emberpróbáló munka: nem érzi úgy időnként, hogy elég volt? Vagyis terveznek-e új kiadványokat, netán újrakiadásokat, magyarán: a jövőben a tanár vagy a kiadóvezető élvez-e majd elsőséget a mindennapjaiban?
– Igaz, hogy évről évre csökkent az érdeklődés, de most is nagy szeretettel végzem ezt a munkát. Megjelentek más kiadók, nehéz versenyképesnek maradni olyanok mellett, akik erős anyagi és – tegyem hozzá – politikai hátszéllel rendelkeznek. Mindenesetre nagy öröm az igényeket kielégíteni. Persze bosszúságra is van időnként éppen elég okom. Különösen, amikor az elküldött példányok ellenértéke nem akar megérkezni, a sűrű, ám egyoldalú levelezés dacára sem. Tehát egyszerű a válaszom: nem unom. Ötletek pedig mindig vannak: a meglévő kiadványok maradnak, ha igény lesz rájuk, és születnek, remélem, újak is, érdekesek meg hiánypótlók, a szegényebb diákok zsebéhez szabottak. Gondolom, ez majd a példányszámon is érződni fog, hisz az újnak mindig nagyobb a keletje. Nálam a tanár és a kiadóvezető szempontjai egyformán számítanak. Tanárként szeretném a legjobb kiadványokkal meglepni a tanulókat, az olvasókat, kiadóvezetőként pedig arra összpontosítok, hogy időben, aránylag olcsón jussanak el az érdeklődőkhöz ezek a kiadványok. És azt sem szabad elfelejtenem, hogy a nyomdai munkát mindig rendesen, idejében ki kell(ene) fizetnem! Bíró Blanka, Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)

2011. augusztus 27.

In memoriam Dálnoki Veress Lajos
Vitéz Dálnoki Veress Lajos (1889–1976) vezérezredesnek állított emléktáblát a Kárpát-medendei Történelmi Vitézi Rend erdélyi főkapitánysága tegnap Sepsiszentgyörgyön, a Kónya Ádám Művelődési Ház városközpont felőli falán.
Dálnoki Veress Lajos Sepsiszentgyörgyön született, 1938–40-ben a 15. gyalogdandár parancsnoka, 1940-ben vezérőrnagy és a 2. lovasdandár parancsnoka. 1942-ben az 1. páncéloshadosztály parancsnoka a doni arcvonalon, altábornagy. 1942–44-ben a IX. hadtest parancsnoka, 1944 augusztusától vezérezredes, a 2. hadsereg parancsnoka. 1947. április 16-án kötél általi halálra ítélték, de büntetését életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. 1956-ban szabadult. Londonban hunyt el, az Amerikai Egyesült Államokban temették el. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. szeptember 26.

Mi, hol, mikor?
Megemlékezés és könyvbemutató Szárazajtán
A szárazajtai református templomban ma 11 órától megemlékeznek a magyarellenes vérengzésről, a Lármafa Kulturális és Sportegyesület átveszi a falunak odaítélt magyarországi Ex libris-díjat. A központban levő emlékmű koszorúzása után az Ajtai Abod Mihály Általános Iskolában bemutatják Benkő Levente történész, újságíró Szárazajtáról írt második, bővített könyvét.
Hitvilág A sepsiszentkirályi unitárius egyházközség október 2-án 11 órától ökumenikus istentisztelet keretében az öregek vasárnapját tartja. Erre az alkalomra hazavárják a faluból elszármazott 70 éveseket és idősebbeket vallásfelekezeti különbség nélkül. Részvételi szándékukat jelezzék a 0746 433 798-as telefonon. 20. országos konferencia
A sepsiszentgyörgyi Írisz házban (Gyöngyvirág utca 5. szám) tartja a Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány országos találkozóját szeptember 30.–október 2. között Együtt az úton, fedezd fel (újra) a KÖZÖSSÉGet címmel. A konferencián az előadások mellett lesz kiscsoportos foglalkozás, közgyűlés és alternatív programok, szombat este tevékenység a különböző korosztályoknak, vasárnap ünnepi istentiszteletek a város református templomaiban. Honlapok: www.ce-union.ro, www.bonuspastor.ro.
Irodalmi önképzőkörök
A sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Irodában ma 18 órától újraindul a József Attila Irodalmi és Beszédművelő Önképzőkör tevékenysége. Várnak minden 12–19 éves, az irodalom, nyelvművelés, önismeret iránt érdeklődő tanulót. További információ a jozsefattilairodkor@gmail.com e-mail címen és a 0745 957 039-es telefonon. * A Parnasszus irodalmi önképzőkörön a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház tanácstermében ma 18 órától Józsa Zsuzsanna Görögország hétköznapi csodái címmel tart élménybeszámolót. Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 16 órától a Háromszéki Fürge Ujjak Kézimunkakörbe várnak minden kézimunkázni szerető fiatalt és időset. A kör vezetője: Gábor Éva. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. október 3.

Örökifjúság kilencven éve
A Trianon utáni önazonossági útkeresés jegyében iparosok és kereskedők alapították 1921-ben, de a város többi foglalkozási rétegeiből származó, közösségben énekelni szeretők és akarók révén azonban már nagyon régen Sepsiszentgyörgy egyik reprezentatív műkedvelő csapatává vált a Kónya Ádám Művelődési Ház keretében tevékenykedő magyar férfidalárda.
A kórus szombaton ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját, amelynek rendezvénysorozata koszorúzással kezdődött a Vártemplom falánál felállított mindenkori dalosok kopjafájánál. A belvárosi református templomban tartott ünnepi műsor kínálatát három meghívott kórus – az uzoni Szivárvány női kar, a péti férfikar és a megyeközponti Cantus Firmus vegyes kar – előadása is színesítette. Az emlékező beszédek során pedig megfogalmazódott az az igény is – talán éppen a jelen lévő Antal Árpád polgármesternek címezve –, hogy századik évfordulóját már egy több száz férőhelyes koncertközpontban ünnepelhesse a férfikórus
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. november 22.

Fábián Ernő arcai
Fábián Mártával, Fábián Ernő özvegyével néhány nappal a férje emlékére állított szobor leleplezése előtt ültünk le beszélgetni. Ernő bácsiról érdeklődöm, próbálok minél többet megtudni. Hamar rájövök: nagy fába vágtam fejszémet. Fábián Ernőről írni nagy feladat, fel kell nőni hozzá, nem könnyű összegezni munkásságát, megmutatni emberi magatartását, eszmei kitartását.
Márta néni rajongással beszél férjéről. A közös múlt mozzanatai, az emlékek idézése pillanatokra ellágyítja. A szoboravató körüli zűrzavar, a történések sűrű forgataga is dúlja. De mesél, rendületlenül, s közben látom, férje szellemi örökségét viszi tovább – most már biztosan tudom azt is, miért érdemelte ki Kovászna város Pro Urbe-díját. Amit a beszélgetésből leszűrök: Fábián Ernő egymagában sok Ember volt. Sok arccal, melyek közül jó néhányat kevesen ismernek. A látó ember. Gazda József tanár 2001-ben Fábián Ernő nekrológjában a látó embertől búcsúzik: "látott, mérlegelt, következtetéseket vont le, és ítéleteket alkotott". A meghurcolt. A kommunista rezsim politikájával való első nyilvános ütközése házassága miatt következett be. Csupán azért, mert 1958-ban feleségével a házasság egyházi ceremóniáját is merték vállalni. Büntetésként Illyefalváról – ahol iskolaigazgató is volt – Lisznyóba helyezik. A faluban akkoriban még csak lámpással világítottak. Kitartásának köszönhetően visszakerül szülővárosába, 1961-ben ott lesz iskolaigazgató. 1971. november elsejéig, amikor minden magyarázat nélkül leváltják. Menesztése a közösség felháborodását hozza. A kovásznaiak 57 személy aláírásával – köztük pártaktivisták, milíciaparancsnok, kórházigazgató, román értelmiségi is – levélben kérnek magyarázatot a rezsimtől leváltása okáról. Választ soha nem kaptak, Fábián Ernő sem tudhatta meg, miért kellett elhagynia az igazgatói széket. Nem vádolták nyilvánosan, így védekezni sem tudott. Sokszor bírálta a rendszer intézkedéseit, de igazgatói munkásságával csak előrelendítette a kovásznai tanodát – melyik lehetett a bűne? A 80-as években doktori disszertációját visszautasítják azzal az érvvel, hogy nem emlegeti benne elégszer Elena Ceauşescut. Nem javít dolgozatán, inkább lemond a doktori címről. A rendszerváltás után hívják (ugyanazok, akik korábban kifogásolták dolgozatát): jöjjön, védje meg disszertációját, már nincs gond vele. A meghívást visszautasította, emberi méltósága kérte így. 1984-ben a Kriterion Kiadónál adták ki A példaadás erkölcse című kötetét. A könyvet megjelenése után két nappal visszavonták, az író neve feketelistára került a rendszerváltásig. A szerkesztő. 1990 áprilisában látott napvilágot Kovásznán Az Ige című református hetilap, főszerkesztője Fábián Ernő. Hollandiai segélyből kapott nyomdagépen sokszorosítják az újságot, melyet egyszerű egyházi lapnak nevezni vétek lenne. Fábián Ernő egyik interjújában a transzszilvanizmus felkarolójának nevezte a hetilapot, amely az összmagyarságon belül egy sajátos entitástudatot próbál képviselni. Kovászna szellemisége mellett a polgárság önszerveződési képessége is benne volt a lapban, éppúgy, mint az akkoriban alakult Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesületben is. A lap volt az a hely, ahol a kovásznaiak otthon érezhették magukat, megvitathatták problémáikat. Olyan lapnak indult, melyet a főszerkesztő véleménye szerint Orbaiszék fenn tud tartani (meglátására ma is alapozni lehet). A szerkesztőbizottság névsora volt a tartalmi érték garanciája: Kónya Ádám, Gazda József, Gazdáné Olosz Ella, Kusztos Tibor. Márta néni szinte babusgatva mutatja Az Ige megjelent számait, főképp az elsőt, melyen a címet ünnepélyes piros színnel nyomtatták. 1993-ban meg is szűnt a lap – többek között azért, mert elkerült Kovásznáról az újságot sokszorosító nyomdagép. Szavaiban ott a meglátás: Kovászna, Orbaiszék ma is megérdemelné saját lapját. A politikus. Az aktív politizálás gondolatával csak érintőleg foglalkozott. "egy pillanatig az is megfogalmazódott benne, hogy szenátor legyen az RMDSz listáján... de a törtetők, a csörtetők félrelökték, visszavonult sebeivel" – írja Gazda József. A magyar kisebbség rendszerváltás utáni sorsáról, szerepéről, az RMDSZ-ről sajátos fogalmazású véleménye volt. "Ha a képviselő-testület teljesen szakít a múlttal (...), akkor hosszú évek múlva jogállammá alakulna Románia, amelyben mi, erdélyi magyarok is elnyernénk megérdemelt jogainkat. Az RMDSZ első programnyilatkozata nem volt elég merész, elég forradalmi, többnyire a diktatúra alatt papíron kért jogainkat kérte, elevenítette fel" – mondta Horváth Aranynak adott egyik interjújában. Erdély jövőjét illetően optimista? – kérdezte akkor Horváth. "Nem, mert nincs rá alapom. De a mester, Németh László írja, hogy Marathónnál a reménytelenség győzött" – válaszolta Fábián Ernő. Változott valami azóta? – tehetjük fel neki a következő kérdést. A példakép. Fábián Ernő tanári példaképét újból felállítani nem kell. Annál fontosabb a kérdés: az új generációk követik Fábián Ernő szellemiségét? Márta néni válaszol a kérdésre, s amit mond, elgondolkodtató. Nem általános érvényű kritikája: a mai pedagógus megszűnt a gyerekek nevelőjének is lenni. Kevés kivétellel ugyan, de nem vesznek részt a közösségi életben, a diákokat nem irányítják tudatosan a helyi társadalom közeseményei felé – lásd a Fábián Ernő Népfőiskola előadásait. A megkeseredett lelkű ember. Állandó nyomás alatt élt, ez csupán ’90 után változott, közben éveken át, heti rendszerességgel írta radikális, övéiért dühöngő vezércikkeit a függetlenné vált Háromszékben. Megkeseredett lelkű emberként távozott – húzza meg a vonalat Márta néni.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. március 17.

A kisebbség kisebbségijeként szolgálatnak tekintem munkám”
Sas Péter irodalomtörténésszel a művelődés és a kultúra „földjéről” beszélgettünk
„Nem tudnék nem foglalkozni az erdélyi művelődéstörténettel, mely mindig tartogat meglepetéseket, s ha valaki elég kitartóan udvarol, elnyerheti kegyeit” – vallja Sas Péter budapesti művelődés- és irodalomtörténész. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja keretében működő Irodalomtudományi Intézet kutatójának fő érdeklődési köre, szakterülete Erdély művelődéstörténetének feltárása. Az elmúlt években szinte sorozatban jelentek meg tudományos munkái az adott témakörben. Honnan ered Erdély iránti vonzalma, hogyan lehet ilyen ütemben dolgozni, miként látja a kutatási lehetőséget – faggattuk a vele készített beszélgetés során.
– Magyarországi születésűként honnan ered Erdély művelődéstörténete iránti érdeklődése? Mivel magyarázható ez a vonzalom?
– Erre két magyarázat lehetséges. Az egyik: a kolozsvári Óvár egyik házának emléktábláján olvasható, hogy abban élt és alkotott Kőváry László, a 19. század jeles történésze. Egyik híres mondása szerint „Erdély egy gazdag, de ismeretlen múzeum”. Véres és tusakodásokkal terhes történelmének ismerete ellenére mindig a művelődés és a kultúra földjének tekintettem, ahol a beáramló európai értékek erdélyi színezetet kaptak, az erdélyi elme szüleményei pedig bebizonyították, hogy a világ értékítéletében egy ország megítélése során nem mindig a terület nagysága és a lakosság lélekszáma a meghatározó. Ösztönösen az Erdélyben született formák, színek, gondolatok, ízek között érzem otthon magam, szinte hihetetlen, de ezzel az érzésvilággal születtem. Nem tudnék nem foglalkozni az erdélyi művelődéstörténettel, mely mindig tartogat meglepetéseket, s ha valaki elég kitartóan udvarol, elnyerheti kegyeit. Az nem lehet véletlen, hogy három évszázad alatt csak nekem jutott eszembe, hogy a piarista templom egyik ereklyetartójában megkeressem az oda rejtett igazoló okiratot, amely szerint a benne foglalt ereklye a rendalapító szövettel felfogott vércseppje. Azóta a megillető tisztelet veszi körül. Korábban nem olvashattunk arról, hogy a ferences templomban reneszánsz, virágos mennyezetmaradvány van, vagy a Szent Mihály-templom orgonakarzatán milyen kormeghatározó bekarcolás–nyomok vannak. Vagy, hogy a századfordulón a szerző megjelölése nélkül megjelent novella–füzérecske Bánffy/Kisbán Miklós zsengéit tartalmazza. Ezekkel és egyéb felfedezéseimmel nem kérkedni akarok, sőt, rámutatni arra, hogy a nagy dolgok mellett milyen fontosak a részletek, amelyek csak úgy mutatják meg magukat, ha valaki megfelelő alázattal közelít feléjük. Én – a kisebbség kisebbségijeként – szolgálatnak tekintem a munkámat, melynek az a fedezete, hogy semmilyen címem és rangom nincsen, a tudományos kutató másnak semmitmondó titulusa tökéletesen kielégít. A másik indoklás: egyik nagyanyám révén a nemes Háromszék egyik településéből erednek ama bizonyos meghatározó gyökerek, amelyekre egy Brassóban készült családi címer emlékeztet. Az egyik magyarázat nem zárja ki a másikat.
– Az utóbbi időszakban gyakran előfordult, hogy egy év alatt több kötetet is letett az asztalra. Hogyan lehet ennyi idő alatt több könyvet is írni?
– A hangya testtömegének meghatározhatatlan többszörösét képes összegyűjteni a rendelkezésére álló egy esztendő alatt. Az én testtömegemhez arányosítva végképp nem elegendő az évi egy kötet. Már több kombináció született, például, hogy esetleg valamilyen segítő csapatom van, akik összegyűjtik az adatokat, és megírják a könyveket. Erre csak azt válaszolhatom, amit a helyi Karitásznál szociális munkára jelentkezett csilingelő tájszólásban megszólalt székely leányka, hogy van egy csoportja, amely körülbelül belőle áll. Így vagyok ezzel a dologgal én is. Egy korábbi időszakban szocializálódtam, amikor nem külön pályázati pénzből, ösztöndíjból vagy egyéb juttatásból, hanem a rendelkezésre álló havi fizetésből kellett megoldani egy-egy tudományos kutatás költségeit is. Aki foglalkozott valamilyen téma kutatásával, feldolgozásával, tudja, hogy egy hosszabb munkafolyamatról van szó. Egy-egy kötetben sok-sok esztendő munkája rejlik, s arra nincs garancia, hogy az elkészült kézirat hamarosan könyvvé formálódhat. Ezen a területen is a pénz diktál, egyetlen kiadó sem kockáztat saját zsebből, főleg, ha üres. A kiadáshoz pályázati forrás, vagy egy mecénás, utolsó reményként lottónyeremény szükségeltetik. Ezért összegyűlhetnek a kéziratok, amelyek a szerencsés véletlen összjátéka folytán egyszerre formálódhatnak át egyik kedvencem, a Gloria nyomdagépe segítségével könyvekké. Tíz kéziratom fekszik évek óta más-más kiadónál, melyre eddig nem jutott támogatás. Az egyik Gyalui Farkas, az Egyetemi Könyvtár igazgatójának emlékirata. Most azért izguljak, nehogy egyszerre kapjanak támogatást, és ugyanazon évben megjelenjenek? Az más kérdés, ha évfordulós jellegű kiadványról van szó, ott kötelez a határidő, s a szerző nem várhatja meg, amíg az 50. évfordulóból 100. lesz. Szabad világunk szótárából mintha hiányozna a „kell” kifejezés. A kolozsmonostori apátság megalapításának 950. évfordulójáról, vagy a Marianum felszentelésének 100. jubileumáról meg kellett emlékezni. Ezekkel a könyvekkel is meg kellett haladnom a szokványosnak és elfogadhatónak tekintett évi könyvkiadási mértéket. Nem állt rendelkezésre másnak egy kiérlelt kézirata sem, pedig egy évforduló elkövetkezésének kiszámítása nem egy túlságosan bonyolult matematikai művelet.
– Ilyen alkotási ütem esetleg nem megy a minőség rovására? Ön hogyan látja ezt?
– Ez is egy komoly és profi kérdezőre valló tudakozódás, amelyet külön köszönök. Szakmám, foglalkozásom és hivatásom szerint tudományos kutató vagyok a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Irodalomtudományi Intézeténél. Most egy igazán fontos irodalomtörténeti jellegű feladatom van, a két világháború közötti erdélyi irodalmi viták bemutatásának kötetté formálása. Munkaköri leírásom szerint az erdélyi művelődéstörténet kutatása és feldolgozása a fő feladatom. A hivatalos jellegű megfogalmazás szerint irodalom- és művelődéstörténész vagyok. Ez azért lehetséges, mert soha nem hagytam magam beskatulyázni, és soha nem hagytam magam letéríteni arról az útról, amin végig szeretnék menni. Olyan is volt korábban, hogy az erdélyi kutatásaim támogatásának hiányában inkább elmentem szellemi szabadfoglalkozásúnak, mint a biztos kenyér reményében mással foglalkozzam. Akkor csak abból éltem családommal együtt, amit kutattam és feldolgoztam. Kétszer voltam az Országos Tudományos Kutatási Alapnál három-három, és hétszer a Nemzeti Kutatási Alapnál egy-egy éves kutatásnál témavezető (és beosztott egy személyben). Ha munkáim fércművek lettek volna, biztosan nem kellettek volna, s nem dobtak volna ki értük pénzt az ablakon. (Megjegyzem, onnan is maradt még egy-két kéziratom, amiket folyamatosan bővítek.) Minden hasonló területen dolgozó erdélyi szakember tudja, hogy olyan gazdag a helyi művelődéstörténet, és olyan különleges személyiségek voltak művelői, hogy két élet kevés lenne bemutatásukhoz. A másik nem szubjektív, tudományosabb magyarázat. Az Európai Unió mindent szabályoz és minősít. Az akadémiánál közleménystatisztikát és tudománymetrikai adatokat állítanak össze. Személyes adataimnál 138 publikációmat (ebből 50 könyv, a többi könyvfejezet és tanulmány) jegyzi a rendszer, valamint félszáz olyan tudományos hivatkozást, amelyekben valamelyik munkámra utalnak.
– Miként használja ki az országhatárokon átívelő kutatási lehetőségeket? Ütközött-e valamilyen akadályokba munkája során?
– A monarchia korában kialakult Budapest-központúság és a hányatott magyar történelem okán a források jelentős része átível az országhatárokon. Ezeket kell egyesíteni, hogy megkaphassuk az egykori egészet, vagy a most létező részét, ami a feldolgozásnak csak kiindulópontja. A kutatás egyfajta nyomozás, mindig előkerülhet újabb adat, vagy kialakulhat más értelmezés. Ezért lehet újat mondani Kós Károlyról, vagy más szemszögből láttatni a már számtalanszor bemutatott Bánffy Miklóst. Utóbbi kapcsán a nemrég megjelent Mózes Huba emlékkönyvben bemutattam, nem minden hamvadt el Bonchidán, sok különleges tárgynak ma is meg kellene lennie. Nemcsak a közgyűjtemények anyagai, családok is kényszerűen szétváltak, fontos irat- és levelezésanyagok szóródtak szét, amelyeket a leszármazottak sok esetben kidobtak, vagy eladtak. Láttam nagyon becses levelezésanyagot tyúkok alá tett fészekként, hogy végül trágyázzák a kertet. Ha egyszer elmesélném Kós Károly levelezése kiadásának „műhelytitkait”, nagy mennydörgések hallatszanának Sztána felől, és nem Pesten ütne be az istennyila. Nagyon sok a kényes ügy, nem politikai, inkább etikátlannak tűnő hátterük miatt. Hiába dolgoztam fel a zabolai Mikes-kastély 1945-ös leltárát, melyből tudhatnánk a falakat díszítő száz festményről, Sepsiszentgyörgyön két éve halogatják a kiadását. A Kelemen Lajos hagyatékának firtatásakor kapott válaszokról aztán végképp ne beszéljünk. Ezzel le is zárom, mindenki a maga lelkiismeretével kell, hogy lefeküdjön és felébredjen.
– Magyarországiként milyen az erdélyi kutatókkal, értelmiségiekkel való együttműködése? Milyen módon lehetne jobban ösztönözni a közös munkát?
– Igyekeztem a honi szakerőkkel együttműködni, inkább személyes módon, mint intézményi keretben. Jelentkeztem Jakó Zsigmondnál is, aki megértette és méltányolta fiatalos lelkesedésemet. Többedik találkozásunk után – egy utcában laktunk, ha Kolozsvárt voltam, a telefonhívás után átmentem a túloldalra, egy kávéra, később ötórai teára – egész életre szóló buzdítást adott az általa összeállított Erdélyi okmánytár első kötetében: „Sas Péternek, aki segíteni akar nekünk az erdélyi múlt feltárásában, sok sikert kívánva. Kolozsvárott, 1998. márc. 12-én, Jakó Zsigmond.” Nem cigarettafüstként elszálló nosztalgiázásból, tárgyszerűen tudom bemutatni, hogy Mályusz Elemér, Benda Kálmán, Bözödi György, László Gyula, Balogh Jolán, Szabó T. Attila, Entz Géza, Kónya Ádám, Jakó Zsigmond, Kós András dedikációi és levelei, vagy akár Kacsó Sándorral, Mátyás Vilmossal, Dr. Kós Károllyal, Balogh Edgárral, Vita Sándorral és Zsigmonddal, Wass Alberttel, Teleki Bélával, Óváry Zoltánnal folytatott írásbeli diskurzusaim okán, és nemcsak akadémiai kutatóként érzem magam feljogosítva, hogy próbáljam tenni, amit úgy gondolom, és úgy érzem: tennem kell. S ha van feléjük földi jellegű elszámolási kötelezettségem a tőlük is kapott ama képletes bibliai talentumokkal, akkor érthetőbbé válhat, miért próbálom kivenni a részem a romániai könyvforgalom átlagon felüli fellendítésében. Kolozsvárt sokat megtudtam Gy. Szabó Bélától, aki újévkor egy-egy kis metszettel üdvözölt, Debrecezeni Lászlótól, ő Kelemen Lajos fényképét hagyta rám, valamint Györkös Mányi Alberttől és persze Kós Andrástól. A fametszés mestere kérés nélkül is pózba igazította magát, meg is örökítettem, ahogy az Isteni színjáték egyik dúcán dolgozott. A velük való ismeretséget pedig Gábor Dénes bibliográfusnak, a kisgrafika, főleg az ex-libris akkori legnagyobb szakértőjének köszönhettem. Mennyi szeretettel csiszolta és nem láb-, hanem lapalji jegyzetekkel fejelte meg zsengéimet, hogy a Művelődés folyóiratban a témához méltó módon megjelenhessenek. Ezek az emlékek nem a megszépítő múlt miatt kedvesek... A jelenben is kialakultak korrekt munkakapcsolatok, sőt, baráti jellegű kötelékek, melyek számtalan próbát kiálltak. Hozzám legközelebb álló mentorom Kiss András nyug. főlevéltáros, aki lelkileg mindig velem van egy tőle kapott feleki gömbkő képében. Nem hallgathatom el, egyesek részéről vannak ellenérzések, melyek abból fakadnak, vagy azzal magyarázzák, hogy bölcsőmet nem a Szamos, hanem a Duna partján ringatták. Ha rajtam állt volna, talán még békát is szereztem volna a gólyának, hogy tegyen velem még egy kört. Ha már nem így történt, legalább munkáimmal bizonyíthassam – ha már feleségem miatti kétlakiságommal nem sikerült –, hogy az erdélyi művelődéstörténet értékeinek átörökítés-kísérletében talán nem a havonta megteendő négyszáz kilométeres távolság a legfontosabb szempont. Nem tudom, mennyire lenne ösztönző a közös munkára, ha feleségem egyre jobban felerősödő kérésének engedve, egyszer az ő kolozsvári lakása lenne az én állandó lakhelyem is.
– Jelenleg milyen témákon dolgozik? Milyen újabb munkával szeretné meglepni a közeljövőben az olvasóközönséget?
– Jelenleg – és remélem, hogy ez hosszú időre kitolódó időszak lesz – a Szent Mihály egyházközséget és vezetőjét, Kovács Sándor főesperes urat érezhetem magam mögött. Nyilvánvaló, hogy az ő mecénási támogatása nélkül nem sokszorosítanák más szerző és az én könyveim oldalait sem a Gloria nyomdagépei. A római katolikus egyháznak két évezred óta ugyanaz a hivatása, a Krisztuson keresztül Istenhez vezető utat igyekszik minél jobban megtisztítani az akadályoktól. A földi értékek oktatásban, kultúrában és művelődésben kimutatható jelenkori gyarapítása mellett a régebben keletkezett becses emlékeknek is igyekszik emléket állítani, a kereszt jele alatt átörökíteni. Ennek a küldetésnek lehetek most egyik munkatársa, aki legújabban az egyházközség 20. századi történetének bemutatására kapott megbízást. A tordai országgyűlés óta létező, hagyományos erdélyi ökumené szellemében nem kizáró jelleggel, hiszen a közös kisebbségi létben eleve nem lehet a távolságtartás oka a más vallás. Hirschler József plébános az unitárius Kelemen Lajosnak mutatta meg először a plébániakönyvtár kincseit és főszerkesztőként felkérte, írjon tanulmányokat a Művészeti Szalon folyóiratba. Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök halálakor a református Ravasz László azt írta, hogy csak akkor fogja elfelejteni őt, ha olyan hideg és néma lesz, mint a halott főpásztor. Ezért volt természetes, hogy a Római Katolikus Nőszövetség dísztermében Kós Károlyról és Kelemen Lajosról előadást tarthattam. Ha a rítus nem is ugyanaz, az imák ugyanahhoz az egy és örök Istenhez szólnak. Talán az idő méhében már fogamzik, mely reményeink szerint önfeladás nélkül megadhatja mindezek teljes egységét. Mindenről éppen nem számolhatok be, mert akkor nem tudom meglepni az olvasóközönséget. Közelesen Kelemen Lajos levelezéskötetein dolgozom, amely a Magyar Tudományos Akadémia és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadványaként nyújtana segítséget a 20. századi erdélyi magyar művelődéstörténetnek megbízható forráson alapuló megírásához. A 21. század elbizonytalanodott emberének is szellemi fogódzkodót nyújtva a századok malomkövei között letisztult, Kelemen Lajos által is képviselt, az Erdélyre jellemző értékrend felmutatásával.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. április 19.

Sárga rózsás park 56-nak
Az 1956-os forradalom és szabadságharc háromszéki résztvevőinek állít emléket Sepsiszentgyörgy jelenleg épülő új parkja.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc háromszéki résztvevőinek állít emléket Sepsiszentgyörgy jelenleg épülő új parkja. Sztakics Éva alpolgármester lapunk érdeklődésére elmondta: a Kónya Ádám Városi Művelődési Ház és a szomszédságában lévő Plugor Sándor Művészeti Líceum közti teret parkosítják. Egy sárgarózsa-lugast alakítanak ki benne, amely az 56-os forradalom jelképe, de ugyanitt helyezik el Vargha Mihály szobrászművész 56-os emlékművét, illetve az iskola névadójának, Plugor Sándor grafikusnak a szobrát is.
Az emlékpark sétányát kőtömbök szegélyezik majd, amelyek azt a tizenkét erdélyi települést jelképezik, ahol 56-os forradalmárokat ítéltek el. Az emlékpark pavilonjára felvésik azoknak a háromszékieknek nevét, akiket meghurcoltak vagy elítéltek a forradalmi eseményeket követően. Az emlékparkot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat saját költségvetéséből építteti. Az 1,1 millió lejes költségvetésű munkálatokat egy bukaresti szakcég várhatóan júniusig végzi el, mondta Sztakics Éva. Az alpolgármester szerint a parkosítás mellett az iskola sportpályája is új, műanyag borítást kap. Az 56-os emlékpark a tervek szerint nappal lesz látogatható, éjszakára bezárják azt, ugyanakkor az új téren a művészeti líceum diákjainak is lehetőséget biztosítanak, hogy kiállító felületként használják, de különböző rendezvényeket is be tud majd fogadni.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. május 7.

A város névjegye
Nagyon gazdagon illusztrált, bővített kiadása jelent meg a Cserey Zoltán–József Álmos szerzőpáros Sepsiszentgyörgy képes története című könyvének, melyet szombaton délután mutattak be a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében népes közönség előtt.
Vargha Mihály múzeum­igazgató köszöntőjében említette, a szép kiadvány a város névjegye lehet. Antal Árpád polgármester elmondta, a tavaly létrehozott Sepsiszentgyörgy Kiadó gondozásában immár a hatodik könyvet teszik le az asztalra. Csáki Árpád történész előbb a szerzőket ismertette, kiemelve, mindketten Pro Urbe-díjas polgárai a városnak, majd a kötetről beszélt. A könyv két részre tagolódik, az első, mintegy száz oldal Cserey Zoltánnak a város történetét a kezdetektől az első világháborúig felölelő történészi munkája, mely levéltári kutatásokon és szakirodalmon alapul. Oly neves, helytörténettel foglalkozó személyiségek kutatási eredményeit is felhasználta, mint Gödri Ferenc, Cs. Bogáts Dénes, Székely Zoltán és Kónya Ádám. A könyv második részében József Álmos a "fénnyel írott történelmet ragadja meg", fogalmazott Csáki Árpád, hozzátéve, a mintegy 1200 illusztráció időben 2011-ig nyújtja ki a város képes történetét.
Cserey Zoltán történész hangsúlyozta, az újrakiadást indokolja, hogy az előző megjelenés óta felnőtt egy nemzedék, s az azonosságtudat erősítéséhez hozzájárul a várostörténet ismerete. Előadásában rámutatott a várossá válás nehézségeinek történelmi hátterére, idézte Khuen-Héderváry Károly egykori miniszterelnököt, aki sze­rint a székelyek oly messze vannak, hogy mire a szavuk a fővárosba ér, már más kormány van hivatalban. József Álmos tanár, aki botcsinálta helytörténésznek nevezte magát, jelezte, könnyebb műfaj segítségével mutatja be a várostörténetet, előadásában közel félszáz olyan képet vetített ki, melyek újdonságnak szá­mítanak a kiadványban.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. július 17.

Megjelent az Acta Siculica 2011
Az utóbbi évek szokásától eltérően nem az adott év vége előtt, hanem jócskán a következő esztendőben, azaz idén májusban jelent meg a Székely Nemzeti Múzeum 2011-es évkönyve, az Acta Siculica. A kézirat nyomdakészen állt, a hazai bürokrácia szólt bele az elképzelésbe: módosították a közbeszerzési eljárás futamidejét, így kicsúszott az évből, aztán meg kellett várni az idei költségvetés jóváhagyását, s lefuttatni a közbeszerzési ceremóniát a nyomtatásra. De immár készen áll a tartalmas, szaktanulmányokat összesítő kiadvány.
A kötet főszerkesztője Kinda István, akit Boér Hunor segített a munkában. A fejezetek szerinti szerkesztést Barti Levente és Kocs Irén (természettudományok), Szőcsné Gazda Enikő (néprajz), Bordi Zsigmond Loránd és Sztáncsuj Sándor József (régészet), valamint Csáki Árpád és Demeter Lajos (történettudományok) végezte.
A kiadvány Vargha Mihály igazgatói jelentésével kezdődik. A beszámoló az utóbbi két évkönyv kéziratlezárása közötti időszakot – 2010. november–2011. október – öleli fel. Az évkönyv gazdagon tartalmaz háromszéki témákat és számottevő a megyénkbeli szerzők jelenléte is. Bordi Zsigmond Loránd a sepsiszentkirályi unitárius templom 2008–2009-ben zajlott régészeti kutatását, s annak eredményeit mutatja be, Süli Attila gróf Mikes Kelemen ezredest, a szabadságharc hősi halottját, Szőcsné Gazda Enikő a Zathureczky család székelyföldi ágának 19. századi történetéből szemelvényez, Nagy Botond a dualizmuskori székely kivándorlást tárgyalja, Nagy Szabolcs az 1916-os román megszállást Balázsovich Sándor, szerb származású sepsiszentgyörgyi patikus naplója felhasználásával mutatja be, és Sepsiszentgyörgy első világháború végi közállapotait is ismerteti. Az Orbaiszékből 1916-ban elhurcoltak, illetve elmenekültek lajstromát közli Koszta István Schmidt Tibolt kémelhárító hadbíró iratai alapján, a történelmi háttér ismertetésével. Több tanulmány foglalkozik Kézdivásárhellyel. Tóth-Bartos András a város 1940–1944 közötti történetéhez fűz adalékokat. Dimény Erika a Céhtörténeti Múzeum gyűjteményében található, 19. századi kiváltságleveleket, Dobolyi Annamária az Épületmesterek és a Szépítő Bizottság tevékenységét, valamint a kis sétateret és gőzfürdőjét mutatja be. Dimény Attila a polgárság egyesületi életéről értekezik.
Szekeres Attila István a sepsiszentgyörgyi állami levéltárban őrzött armálisok közül a háromszékieknek adományozottak – alsócsernátoni Kelemen, angyalosi Forró, lisznyói Damó – címereit mutatja be, Tudor-Radu Tiron bukaresti heraldikus a Székely Nemzeti Múzeum kőtárában található, Béldi Lászlóné Zenone Jozefa bodolai címeres síremlékéről értekezik. Bernád Rita és Pénzes Loránd a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Sepsiszentgyörgyi Gyűjtőlevéltárát, Zepeczaner Jenő a Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen megőrzött céhpecséteket, Csáki Árpád – kalendáriumi bejegyzései kapcsán – Solymosi Incze Simeon erdővidéki református esperest mutatja be. A Háromszéki Árvafiú- és Szeretetház alapítványairól Tóth Szabolcs Barnabás értekezik. Barabás Hajnalka Sovánka István felvidéki származású sepsibükszádi üvegművest, Pozsony Ferenc a pávai család- és háztartásszerkezetet, Kinda István egy száztíz esztendős erdővidéki vőfélykönyvet és íróját, Gyenge Andrást mutatja be. Dimény Haszmann Orsolya Végh Antalra, Albert Ernő a kétszáz éve született Kriza Jánosra emlékezik. Végezetül a volt múzeumigazgatóra, Kónya Ádámra (1935–2008) emlékezik Boér Hunor és Kinda István, közlik a művelődéstörténész irodalomjegyzékét, a legapróbb újságcikkeket is beleértve.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. október 17.

Sepsiszentgyörgyön Emlékpark után emlékmúzeum (’56-os megemlékezés)
Rendhagyó módon idén október 20-án, szombaton tartják Sepsiszentgyörgyön az 1956-os forradalom és szabadságharc megemlékezését – ennek oka, hogy a magyarországi meghívottaknak az ünnepség napjára haza kell érniük. A sepsiszentgyörgyi ünnepség immár hat esztendeje az ’56-os események félszázados évfordulóján felavatott emlékmű körül kezdődik, s bár a köréje tervezett emlékpark addig nem készül el, egyúttal annak avatását is beiktatták a programba a szervezők. Közben készül a kommunista diktatúra áldozatainak emlékháza is, ennek avatójára jövőben kerül sor.
Az október 20-ra előrehozott emlékünnepség magyarországi meghívottjai többek között a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) részéről a külügyi kapcsolatokért felelős dr. Kiss Tamás, a POFOSZ-ban az ’56-os hagyományőrzők szövetségének elnöke, Szécsi István és a rendezvény fővédnöke, Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese – utóbbi, valamint Kiss Tamás beszédet is mond a szombaton 18 órakor kezdődő ünnepségen, mely az ’56-os emlékműnél lezajlott beszédek, szavalatok után fáklyás felvonulással folytatódik a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére állított Erzsébet parkbeli kopjafához, az ottani főhajtás után pedig szintén fáklyás menettel vonulnak az emlékünnepségen résztvevők a Székely Nemzeti Múzeumhoz, ahol könyvbemutató (Veress Sándor: Hét esztendő kálváriája), a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezete által meghirdetett esszépályázat díjazása és 1956-os emlékérmek, emléklapok átadása zárja az ünnepséget. 23-án, kedden csendes felvonulással folytatódik a megemlékezés, ezúttal a helybeli volt politikai foglyok a polgármesteri hivatal falán elhelyezett emléktáblánál, illetve a Csíki utcai Szalay-emléktáblánál koszorúznak. A Kónya Ádám Művelődési Ház és a Plugor Sándor Művészeti Líceum udvara most még sártenger, s bár munkások dolgoznak több helyszínen is, nyilvánvaló: szombatra leendő arcát még nem mutatja meg az ’56-os emlékpark. Török József, a VPFSZ megyei elnöke értetlenül áll a jelenség előtt, hiszen a tervek, a munkálat kiírása idejében megtörtént, eltelt a hosszú, építkezésre ugyancsak alkalmas nyár, de hát a kivitelező az anyagokat nem rendelte meg idejében, innen a csúszás – magyarázza bosszúsan.
Felderül azonban, amikor az emlékmúzeumról kérdezem. Egy alkalommal lement a Beőr-palota pincéjébe: sár, szeméttenger, ott meghúzódó hajléktalanok mindenféle maradéka, az egykori tévéstúdiótól megmaradt dobozok fogadták – ugyanakkor a nagyenyedi börtön valamelyik pincéjére emlékeztette, ehhez hasonlóban dolgoztatták elítéltetése idején. Adta hát magát az ötlet: a kommunista diktatúra áldozatainak emlékházát kellene ott berendezni. Mert az idő telik, az ember hamar felejt, és egyre gyakoribbak az „akkor bezzeg jobb volt” kezdetű beszélgetések. De az emberek elfelejtik, mi volt szabad, és mi nem, a börtönök tele voltak politikai foglyokkal, hogy nem fértek a cellákban, s a körülmények: a porciózott élelmiszer, másodnaponként meleg víz, fűtés csak takaréklángon, egyetlen tévéadás napi két órában, megszüntetett magyar adás, áramkikapcsolás és a legfontosabb, a politikai terror, amiről csak az nem vett tudomást, aki belesimult a rendszerbe, bólogatójánosként próbált túlélni – nos, emiatt kell a kommunista diktatúra áldozatainak emlékházát megvalósítani. Az ötletet azonmód támogatta a városvezetés, a Beőr-palota hatalmas pincéjét már átalakították, kiképezték a leendő helyiségeket: börtöncellát, szigorított cellát, vallatószobát, fekete szobát (a szigorított durvább változata: tenyérnyi hely szellőzés, fényforrás nélkül, amelybe alul még egy vödör vizet is beöntöttek, hogy bokáig vízben álljon a fogoly) és természetesen a kiállítófelületeket. Hatalmas kiterjedésű a Beőr-palota pincéje, de amikor Török József sorolni kezdi, mi mindent szeretnének ott elhelyezni, kiderül: kevés a százegynéhány négyzetméter. Az évek során felgyűlt dokumentumok a megfigyelési beszámolóktól a besúgók jelentésén át a periratokig, fényképekkel illusztrálva a kommunista hatalomátvételtől a rendszer bukásáig adna keresztmetszetet a korról, elsősorban az erdélyi magyarság többszörös meghurcoltatásaira (államosítás, kollektivizálás, ’56 stb.) fektetve a hangsúlyt. Mert a máramarosszigeti volt börtönből kialakított múzeumban gyakorlatilag ugyanez fellelhető, de ott az erdélyi magyarság szenvedéseit alig-alig láttatják. Az emlékház avatását jövő nyárra tervezik, bár a neheze még hátravan: a cellákhoz például eredeti börtönajtót, priccseket kellene keríteni (a Csíki utcai rendőrfogdát hamarosan felszámolják, talán a rendőrség megérti az emlékház fontosságát), a látványterv elkészítése is várat még magára, s minden bizonnyal akadnának még dokumentumok, melyeknek ott lenne a helyük.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. október 22.

Hit a büszkeségért és a megmaradásért (’56-os megemlékezés Sepsiszentgyörgyön)
Új helyszínen új hagyomány született: szombat délután, estébe hajlóan különleges, felemelő esemény részesei lehettek mindazok, akik az (előrehozott) ’56-os emlékünnepségen részt vettek. A felavatott emlékpark csak félig készült el ugyan, de már így is mutatja, több, mint építészeti kiválóság – igazi műalkotás. Az elhangzott beszédek pedig, különösképp a rendezvény fővédnökéé, nemcsak a múltat elevenítették fel, de hitet adtak a holnap, a holnapután megéléséhez – büszkén, emelt fővel.
Élni csak szabadon érdemes
A délután hat órai kezdettel meghirdetett emlékünnepségre számosan sereglettek össze, a frissen letett, még süppedő gyepszőnyeget kímélve, no meg az új helyszín be nem lakottsága miatt is a „régi” ’56-os emlékmű köré csoportosulva – holott a szónokok az új emlékmű, a pavilon túloldalán mondták majd el beszédeiket. Kissé zavaróan hatott (a tömegben néhány rosszalló megjegyzés is elhangzott emiatt), hogy a munkások hat előtt néhány perccel még nagy sebbel az utcát, járdát takarították, de az ünnepséget már nem zavarták.
A Kónya Ádám Művelődési Ház Cantus Firmus Vegyes Kara és Magyar Férfidalárdája a Szózat eléneklésével nyitotta meg az ünnepséget, „a lélekben felfakadó szabadságvágy tüzénél megtisztulni” összegyűlt közönséget László Károly színművész köszöntötte. Elsőként Dávid Gyula professzor, volt politikai fogoly szólalt fel, beszédében az emlékezés szilánkjait villantotta fel, kezdve: „amikor a szétdarabolt, megalázott nemzet kimondta: élni csak szabadon érdemes”, aztán a külföldi rádióadókra tapasztott füllel (mert „amit a mi újságjaink megírtak, a mi rádióink bemondtak, az színtiszta hazugság volt”) tájékozódni próbáló erdélyi magyarság, mely nemcsak együtt érzett, de segíteni is próbált – majd emiatt szenvedett, mert jöttek a letartóztatások, a kirakatperek, a kivégzések vagy a börtön, az éhezés, verés, kényszermunka szadista rabőrök hajszolásával, aztán „a szabadulás a szebbnek tűnő rabság külső világa”, majd lassan, sokak számára soha, a ’89-es változás a maga gyors kiábrándulásával, az új kiszolgáltatottság, a kor, melyben „az áldozat csak annyiban érték, amennyiben politikailag felhasználható”. Ilyen körülmények között „nem tehetünk mást, mint reméljük, unokáink, dédunokáink megérik mindannak a megvalósulását, amiért közülünk sokan életüket, még többen fiatalságukat áldozták” – zárta beszédét Dávid Gyula.
Küzdelmeink még nem értek véget
„Csak azért érdemes élni, amiért érdemes meghalni, ezt mi, székelyek úgy hívjuk: szabadság” – kezdte beszédét a budapesti Szent István Zeneiskola előadása után Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere párhuzamot vont ’56 és napjaink között, kiemelve, bár most békésebb időket élünk, de a rendszer ma is elroppantja azokat, akik szavukat emelik az igazságtalanság ellen, akik a közért cselekszenek. „Ma is megfigyelnek bennünket, ma is lehallgatnak bennünket, mert Ceauşescu szelleme továbbra is kísért, ott van a tévékben, a parlament padjaiban. A Székely Mikó Kollégium példája bizonyítja, a régi beidegződések ma is működnek, csak az eszközök változtak” – figyelmeztetett a polgármester. „Holott mi mindig a történelem folyamán nem mások ellen, hanem magunkért küzdöttünk, és küzdelmeink még mindig nem értek véget, még nincs autonómiánk, közösségünk tagjait még mindig védenünk kell, épp ezért az ’56-os emlékpark mindig arra emlékeztessen: semmi sem elég drága, ha jogainkról van szó. Ne alkudjunk meg, és ne féljünk cselekedni” – kérte az elöljáró.
Évszázadok múlva is meséljen
Ady Endre kortársa, a Holnaposok egyik alapítója, Dutka Ákos Ember és magyar című versét Darvas László színművész adta elő, majd Kiss Tamás, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) képviseletében szólalt fel. Kiemelte, az erdélyi bajtársak kegyetlenebb elbánásban részesültek a magyarországiaknál, holott „bűnük” annyi volt csupán: elénekelték a Himnuszt, vagy az éjszaka leple alatt gyertyát gyújtottak. Felidézve ’56 történéseit, a mérhetelen lelkesedést, szabadságvágyat emelte ki legfőbb értékként – de ugyanezt érezte az erdélyiek cselekedeteiben is, tette hozzá. „Köszönet a hősöknek, akik később áldozatokká váltak” – zárta beszédét, miután elmondta azt is, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének lyukas zászlót hozott ajándékba. Octav Bjoza, a Romániai Politikai Foglyok Egyesületének elnöke beszédében kiemelte, a magyarországi ’56-os forradalom és szabadságharc mély nyomot hagyott Európa történelmében. És hogy miért kellett bekövetkeznie? „Leigázva élni hazádban, miközben azt mondják neked, szabad vagy – hát ezt a fiataloknak igen nehéz elmagyarázni” – jelentette ki. Kifejtette, a kommunista rendszer politikai foglyainak pontos száma ma sem ismert, az 1944–1964 közötti időszakban mintegy tízezerre tehető számuk, a börtönökben pedig nem számított a nemzetiség, ott mindenki a kommunistaellenes harcosok nemzetiségéhez tartozott. „Büszke vagyok mindarra, amit nem tudtunk megvalósítani” – mondta, majd a felavatandó emlékparkra utalva reményét fejezte ki, évszázadok múlva is állni fog, mesélve a kommunista börtönök áldozatairól.
A magyarságnak köszönheti a Nyugat
A Szabad Európa Rádióhoz eljuttatott, ismeretlen politikai foglyok román nyelven írt versét Sergiu Aliuş színművész szavalta el, Ady Endre Fölszállott a páva című versét Gazda Zoltán színművész adta elő, majd a rendezvény fővédnöke, Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese lépett a mikrofon elé. Az emlékezésnek, az ’56-os megemlékezésnek az egyes ember és a közösség életében kettős az értelme: hitet, erőt, büszkeséget adni és a tanulságokat levonni – kezdte beszédét. Van-e nagyobb büszkeség, mint ’56 örökösének lenni? A szónoki kérdésre válaszként kifejtette, ’56 halálos döfést vitt be a kommunizmusba, melyet nem tudott kiheverni. Hogy itt lehetünk, hogy a bolsevizmus eltűnt a történelem süllyesztőjében, azért történhetett meg, mert volt ’56-ban a magyar szabadságharc, emiatt következhetett a Prágai Tavasz, a lengyel Solidarnosc, a temesvári forradalom. És hálás lehet a Nyugat is a magyarságnak, mert az ’56-os menekültek nyitották fel azoknak a nemzeteknek a szemét, melyek már-már hajlandóak lettek volna beleszédülni a kommunizmusba, micsoda embertelen és ezért istentelen, avagy istentelen és ezért embertelen rendszertől menekültek meg. Ami a tanulságokat illeti: ’56 szerencsésen illeszkedik a magyar történelem sodrába, miként Szent Istvántól napjainkig, a magyarság nem egyebet akar: függetlensége megmaradását, jogai biztosítását. Amit más népeknek lehet, nekünk is lehessen, az autonómia bennünket éppúgy megillet, mint Európa más népeit (szavait taps szakította félbe), soha semmit nem követeltünk, ami más népeknél már meg ne lenne – mondta. A magyar nemzet megmaradását a közjogi egyesítés teszi lehetővé, jelentette ki, e felismerés követeli meg a teljes állampolgárság megadását minden magyar számára. Végezetül arra szólította fel a jelenlevőket: tegyenek hitet, mindannyian ’56 örökösei akarunk lenni, mert ez a hit a büszkeségünket és a megmaradásunkat jelenti.
Intő példa az utókornak
A Kovács Kázmér tervei alapján készült új emlékművet, a pavilonszerűen kialakított építményt – melynek tartógerendáira magyar, román, német és angol nyelven Az 1956-os magyar forradalom romániai mártírjai és bebörtönzöttjei emlékére felirat, négy tartóoszlopán pedig 774 (és a névsor még nem teljes, talán soha nem is lesz az) név olvasható – Semjén Zsolt, Antal Árpád, Octav Bjoza és Török József leplezte le, Hajdú János római katolikus esperes szentelte fel és Bustya Dezső nyugalmazott református lelkész áldotta meg. A koszorúzás alatt a Cantus Firmus és a Magyar Férfidalárda énekelt, majd Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke mondott köszönetet mindazoknak, akik az általa megálmodott emlékpark létrehozásában részt vettek, és reményét fejezte ki, a park intő példa lesz az utókornak arra, mit jelentett ’56. Egypercnyi néma tisztelgést kért még a kivégzettek emlékére, majd a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével zárult az emlékünnepség első fele.
Hagyomány születik
Fáklyákkal kezükben vonultak át az ünnepség folytatásában részt venni szándékozók az Erzsébet parkbeli, a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére állított kopjafához, ahol Márton Simon Anna mikós diák Faludy György: 1956, te csillag című versét szavalta el. Koszorúzás, gyertyagyújtás – és néhány fáklya földbe szúrása, ez a gesztus, önkéntelen cselekedet, mi új lehetőséget adhat az elkövetkező ’56-os megemlékezésekhez. És innen tovább, a Székely Nemzeti Múzeumig, szintén fáklyákkal a kézben. A Bartók Teremben Vargha Mihály köszöntőbeszédében kijelentette, az ’56-os emlékpark megvalósulásával a város és lakói kimondták: polgárok vagyunk. ’56 történései megismerésében, szellemének ébren tartásában nagy felelősség hárul az iskolákra, az egyházakra, de a múzeumra is – hívta fel a figyelmet. A Pofosz által meghirdetett esszépályázat nyerteseinek díjazása, Veress Sándor Hét esztendő kálváriája című könyvének Puskás Attila általi ismertetése után Antal Árpád polgármester és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a város nevében emléklapot és emlékérmet adott át az ’56-os Bajtársi Társaság sepsiszentgyörgyi tagjainak, azoknak, „akik megmutatták az irányt, melyet ígérem, követni fogunk” – indokolta a polgármester a kitüntetést.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. november 2.

Tamás Sándor: Codrin Munteanu hergeli a székelyeket
Nem adott igazat a közigazgatási bíróság Codrin Munteanunak, Kovászna megye prefektusának a megyezászló ügyében. A prefektus eltöröltette volna a megyezászlóra vonatkozó, négy évvel ezelőtt elfogadott megyei tanácsi határozatot azzal érvelve, hogy a közigazgatási törvényben nem létezik szabályzás arra vonatkozóan, hogy egy megyének lehet hivatalos zászlaja, tehát ez tilos. Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke megkeresésünkre elmondta, a megyei tanács javára döntő bíró öt oldalas indoklásában többek között azt írta, hogy amennyiben az önkormányzat szervezési és működési szabályzatába belefoglalta a megyezászlót, akkor ennek létezése és használata nem törvénytelen. Tamás Sándor elmondta, a prefektus jogértelmezése szerint ami nem megengedett, az tilos. A megyeitanács-elnök elmondta, ezt a fajta jogelméletet a két világháború közötti Romániában vallották, azonban azóta nemcsak a nagyvilágban, hanem még Romániában is változott a felfogás, éspedig a jelenlegi jogértelmezés szerint ami nem tilos, az megengedett. A tanácselnök ugyanakkor elismerte, a prefektus és a megyei önkormányzat között nem jogi, sokkal inkább politikai jellegű a nézeteltérés. "Noha a kormány tartózkodik attól, hogy etnikai konfliktusokat szítson, Codrin Munteanu beiktatásának pillanatától fogva azzal foglalatoskodik, hogy hergelje a székelyeket. Teszi ezt ahelyett, hogy fejlesztésekben, projektekben gondolkodjon, miközben egy rajzszeget sem hozott a megyébe" - vélekedett Tamás Sándor. Elmondta, erről tanúskodik az a tény is, hogy már hivatalának elfoglalása pillanatában egy négy évvel ezelőtt elfogadott megyei tanácsi határozatot támadott meg a közigazgatási bíróságon. A megyezászló elleni fellépése nem az egyedüli konfliktust szító intézkedése: a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum illetve a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház elnevezését is megtámadta a közigazgatási bíróságon, újabban az uzoni községházára kifüggesztett székely zászló ellen lépett fel. Tamás Sándor elmondta, tudomása van arról, hogy a prefektus fellebbezett a közigazgatási bíróság döntése ellen, azonban még nem tudni, hogy mikor lesz az ügy következő tárgyalása. (hírszerk.)
Transindex.ro

2012. november 5.

Szimpátiatüntetés a székely zászlóért Sepsiszentgyörgyön
Megelégelte Kovászna megye kormánybiztosának, Codrin Munteanunak székely ellenes ténykedéseit az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete, ezért szimpátiatüntetést szerveznek csütörtökön, délután 4 órától a prefektúra előtt.
Hétfő délelőtt Tamás Sándor, az RMDSZ területi elnöke és Antal Árpád András, városi RMDSZ elnök a prefektúrával átellenben helyeztek ki egy nagy átmérőjű, figyelemfelhívó táblát, amelyen az áll, hogy Terra Siculorum (Székelyföld). A két vezető a sajtó érdeklődésére elmondta, hogy tudtára szeretnék adni azoknak, akik megtagadják Székelyföld létezését, hogy az márpedig van, igenis „Székelyföld létezik, ugyanúgy, ahogy különböző kormányhatározatokban létezik Hátszeg országa, Szilágyság országa, Almásvidék, vagy akár Bukovina is.”
„Kinevezése óta a prefektus úr folyamatosan ellenünk dolgozik. Azt tapasztaljuk, hogy direkt hergeli a székelyeket. Megtámadta Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Ház, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum magyar elnevezését. A közigazgatási bírósághoz fordult Kovászna város és Kovászna megye zászlóját elfogadó több éves határozatokkal kapcsolatban.
Mindezt teszi olyan körülmények között, hogy ebben az országban több megyének, városnak, sőt községnek van címeres zászlója, viszont ő úgy gondolja, hogy nekünk nem lehet. Ezek mellett támadja azt a sepsiszentgyörgyi önkormányzati határozatot is, amely kötelezővé teszi a hirdetőtáblákon a magyar nyelv használatát. Legutóbb a községek bejáratánál kihelyezett magyar nyelvű Isten hozott táblákba kötött bele. Folyamatosan olyan kérdéseket, olyan érzelmi, nemzeti identitásunkhoz kapcsolódó határozatokat támad meg, amelyekre büszkék vagyunk”- vázolta fel Tamás Sándor, az RMDSZ területi elnöke.
Ugyancsak elégedetlenségének adott hangok Antal Árpád, városvezető, aki egy régi közmondással példázta a mai állapotot „aki szelet vet, vihart arat”, mely szerint az, hogy Codrin Munteanu állandóan feszíti a húrt nem vezet jóra, a közösség javára.
„Nem szeretnénk összeveszni senkivel, hergelődni a románokkal, sem értelmetlen vitákba belemenni, azonban az, hogy a székely zászlót egy futballklub zászlójához, máskor pedig autómárkához hasonlította a prefektus, az kiütötte a biztosítékot. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy olyan akciót szervezünk, mely alkalommal be tudjuk bizonyítani, hogy igenis ragaszkodunk a szimbólumainkhoz, és akkor lesz itt társadalmi béke a megyében, ha tiszteljük egymást és tiszteljük egymás szimbólumait”- mondta el a polgármester, az RMDSZ Sepsiszentgyörgyi Szervezetének vezetője.
A polgármester elmondta a szimpátiatüntetésre csütörtökön, délután 4 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön, a prefektúra előtti téren. Felkérnek minden háromszékit, minden székely embert, hogy vegyen részt a megmozduláson, amelyen székely zászlókkal kívánnak felvonulni. Ez által fejezve ki ragaszkodásukat, a székely szimbólumok használata iránt. A polgármester befejezésként hozzátette, az első ötszáz érkező ajándékba kap egy székely zászlót, azzal a kéréssel, hogy vigye haza és tűzze ki bátran a tömbház ablakába vagy a házára.
Erdély.ma



lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 211-230




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998