udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 335 találat lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 | 331-335
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Kiss Olivér

2009. május 19.

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) szakemberei 1992-ben útnak indították a számítástechnikai diáktábort. Évente egyszer tartják, eddig például Kommandón, Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán szervezték meg. Idén Kolozsváron a sor. Sebestyén-Pál György, az EMT számítástechnika szakosztályának elnöke, a kolozsvári Műszaki Egyetem professzora elmondta: ezen táborok keretében próbálják ötvözni a hagyományos informatikai elemeket a modernebbekkel. Az előadók között szerepel Kovács Lehel, a Sapientia – EMTE oktatója is. /Kiss Olivér: Számítástechnikai diáktábort szervez az EMT. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19/

2009. június 20.

Eltelt egy év azóta, hogy László Attilát alpolgármesterré választották Kolozsváron. Egy év tapasztalatait összegezte. Megköszöni elődje, Boros János munkáját, aki négy évet Gheorghe Funar, négy évet pedig Emil Boc helyetteseként vezette a várost. Most tapasztalhatta, milyen nehézségekkel jár az alpolgármesteri tevékenység. László Attilának a helyzetfelmérés, a leltárkészítés volt az első feladata. 6200 olyan föld-visszaigénylési kérelem várt elfogadásra, amely 1991 óta nem került napirendre. Ezen kívül majdnem 5 ezer ingatlant igényeltek vissza a volt tulajdonosok, naponta 40-80 pere volt a városházának, stb. László Attila vezeti a helyi földosztó bizottságot, hetente 30-150 visszaszolgáltatási kérelmet bírálnak el. Az alpolgármester munkájában a legfontosabb eredménynek a kolozsvári magyarok esélyegyenlőségének biztosítását tekinti. Sikerült elérnie, hogy a föld-visszaszolgáltatási kérvényeket beérkezésük sorrendjében bírálják el, ne más szempontok szerint. Kiderült, hogy birtokba helyezettek között aránytalanul kevés a magyar. Sikerült pénzt juttatni a magyar oktatási intézményeknek az iskolák tatarozására. Sikerült beszerezni a Márton Áron szobor építkezési engedélyét. Bevezette azt, hogy a reggeli órákban hozzá fordulhatnak a kolozsvári magyarok. László Attila odafigyelt arra, hogy a városházán megüresedett helyekre magyar fiatalok is pályázzanak. Nem sikerült elérnie, hogy Guttman Szabolcs személyében magyar főépítésze legyen a városnak. Amióta polgármester lett Sorin Apostu, nehezebben lehet vele dolgozni. A Mátyás-szobor restaurálása február 11-én a magyar kormány átutalta a szükséges összeget. /Kiss Olivér: „Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz ez a tisztség”. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

2009. június 22.

„Bár a magyar kormány válságkezelésen dolgozik, a határon túli magyarság támogatása sem idén, sem jövőre nem csökken” – szögezte le Kiss Péter magyar társadalompolitikai miniszter június 20-án, a huszonegy tanári lakásnak helyet adó ingatlan átadásakor Kolozsváron. Az ingatlantulajdonos Iskola Alapítvány elnöke, Kelemen Hunor elmondta, 2300 négyzetméteres tanárilakás-központot adtak át. Az épület a hét kétszobás és tizennégy egyszobás lakás mellett egy 170 négyzetméteres, szakképzésre alkalmas konferenciatermet, a bentlakó oktatók számára pedig egy közösségi termet is magába foglal. A Hajnal negyedi lakásokra a magyar egyetemi oktatók július 1. és augusztus 30. között jelentkezhetnek. A lakásokat hároméves időtartamra adják ki. /Fleischer Hilda: Tanári lakások magyar pénzből. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 22./ Markó Béla szövetségi elnök az avató ünnepségen a romániai magyar felsőoktatási hálózat és az azt kiszolgáló háttérintézmények önállóságának fontosságáról beszélt. /Kiss Olivér: Felavatták az Iskola Alapítvány kolozsvári tanári lakásait. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

2009. június 25.

Első ízben június 24-én ült össze a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalban az a munkabizottság, amely az elkövetkező három-négy évben összeállítja a város történetéről szóló kiadványokat. Az egyik turistáknak szánt, mintegy ötven oldalas és csupán Kolozsvár történetének főbb állomásaira kitérő kötet, a másik tudományos szempontoknak megfelelő, igényesen megírt és szerkesztett kiadvány lesz. A munkacsoportban akadémikusok, egyetemi professzorok és előadótanárok vesznek részt, de helyet kapott a megyeszékhely egyik díszpolgára is. A bizottság Camil Muresanu akadémikus személyében elnököt választott, a grémium titkára pedig Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történelem karának dékán-helyettese lett. Arra a kérdésre, hogy a munkába bevontak-e magyar és német anyanyelvű történészeket is, Sorin Apostu polgármester így válaszolt: „Kérem, ne firtassa ezt a témát. ” Ugyanakkor kijelentette, a magyar és német történészek megfelelő arányban lesznek képviselve. Arra nem tért azonban ki, hogy ez mit is jelent. /Kiss Olivér: Megírják vagy átírják Kolozsvár történetét? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./

2009. június 25.

A városháza tíz éve törvénytelenül használja a Funar-korszakban megalkotott és elfogadott címert – jelentette ki Nicolae Endroiu, a G. Baritiu Történeti Intézet igazgatója. Endroiu arra kérte Sorin Apostu polgármestert, hogy mihamarabb kezdeményezze a régi címer visszaállítását. – Legkésőbb szeptemberben a városi tanács hozzon határozatot arról, hogy a helyhatóság mindenhol az 1369-ben napvilágot látott címert vagy annak enyhén módosított változatát használja – mondta. Szégyenletesnek és megalázónak tartotta azt, hogy a polgármesteri hivatal a Román Akadémia hatáskörébe tartozó helyi heraldikai bizottsággal hosszú évekig pereskedett a címer miatt. – Gheorghe Funar volt polgármester beperelt bennünket, mert nem voltunk hajlandók láttamozni, és elfogadni a városháza akkori vezetősége által egy ötletbörze során nyertesnek nyilvánított pályamunkát – emlékeztetett Endroiu. /Kiss Olivér: Törvénytelen Kolozsvár jelenlegi címere. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./

2009. július 9.

Az EU-tábor július 8-án tartott megnyitóján Markó Béla, az RMDSZ elnöke Erdély Európában című előadásában kifejtette: a régió polgárainak, vezetőinek el kell gondolkodniuk azon, milyen szerepet látnak az erdélyi magyarságnak az Európai Unióban. Szerinte a magyar tisztségviselők leváltása bizonyíték arra, hogy a történelem nem megismételhetetlen. Legalább annyira aggasztó, ami jelenleg Szlovákiában zajlik. Módosították a létező nyelvtörvényt: 100 eurótól 5 ezer euróig terjedő pénzbírsággal sújthatnak valakit a szlovák nyelv nem megfelelő használata miatt. Európa-szerte előretörőben a nacionalizmus. Erdély a többnyelvűség, a nemzetek együttélése terén Európa számára is tud válaszokat adni. Markó úgy látja, a romániai magyar politikában három irányvonal lesz meghatározó az elkövetkező időszakban: a decentralizáció, az erdélyi magyarság helyzetének rendezése és az európai építkezés. Tonk Márton, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja kifejtette: a diákrendezvényen válnak igazán közösséggé az itt szakmai gyakorlaton levő hallgatók. /Kiss Olivér: Markó: az autonómia után a föderalizációról is beszélnünk kell. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 9./

2009. július 18.

Tusnádfürdőn július 17-én Hogyan tovább? című előadással folytatódott a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Felszólalt többek között Martonyi János volt magyar külügyminiszter, Gál Kinga Fideszes és Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő, valamint Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke. Míg Martonyi János derűlátásának adott hangot az európai építkezést illetően, addig Smaranda Enache mély szkepticizmusát fejezte ki az EU bizonyos vonatkozásaival kapcsolatban. – Az európai parlamenti választások során látványos vereséget szenvedett az európai baloldal. Történt mindez annak ellenére, hogy a gazdasági válság hatásainak valamelyest fel kellett volna erősítenie a baloldal iránti politikai szimpátiát – fogalmazott Martonyi. Smaranda Enache hangsúlyozta a hagyományoknak az európai integrációba történő beépítése fontosságát, de megjegyezte nem akármilyen hagyományokról van szó. Nemtetszését fejezte ki azért, hogy a romániai európai parlamenti választásokat a „poszt-kommunista PD-L” nyerte meg. – Úgy érzem, mélyponton vagyunk – mondta. Sógor Csaba EP-képviselő szerint 2050-ben muzulmán értékek szerint berendezkedő európai országokról beszélhetünk majd. A család fontosságára hívta fel a figyelmet Gál Kinga Fideszes EP-képviselő. /Kiss Olivér: Muzulmán jövő az Európai Unióban? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./ Markó Béla, az RMDSZ elnöke Az autonómiák fölöttébb szükséges voltáról – Nemzetpolitika 2009–2029 című beszélgetésen fejtette ki gondolatait. Az RMDSZ az elmúlt húsz évben célul tűzte ki a központosított pártállam lebontását, ezt azonban csak részben sikerült megvalósítani. Az elkövetkező időszak legfontosabb célkitűzése a központosított állam lebontása. Sort kell keríteni a sajátos formájú autonómiák kialakítására is. Csáky Pál, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának elnöke megjegyezte: „Nekünk, politikusoknak csak akkor van erőnk megvalósítani mindazt, amit szeretnénk, ha az állampolgárok is mellénk állnak. ” Az autonómia Vajdaságban betöltött szerepével kapcsolatban Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszélt. Elmondta: az autonómia az elmúlt húsz évben a vajdasági magyar politizálás fókuszában volt, többnyire az „egymásnak feszülés alapját” szolgáltatta. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke szerint Kárpátaljának is számítania kell mind a magyarországi, mind pedig a Kárpát-medencei közösségek támogatására. Úgy vélte, a közeljövőben nincs sok esély a jelenlegi rossz tendenciák megváltoztatására. /Ferencz Zsolt: Autonómiáról, a különböző kisebbségek szemével. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./

2009. július 20.

Tűző napon, rekkenő hőségben került sor július 18-án Tusnádfürdőn a 20. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Traian Basescu államfő, Tőkés László EP-képviselő és Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök előadással egybekötött vitájára, amelyet Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli bizottságának elnöke moderált. Orbán Rendszerváltók Európában címmel tartott előadást a baloldal csődjéről, a jobboldal sikeréről. Füttykoncert és hurrogás volt a reakció Traian Basescu államfő azon kijelentésére, hogy egyenlő szintű autonómiára van szükség Székelyudvarhelyen, Tulceán és Caracalban. A hallgatóság füttykoncerttel fejezte ki egyet nem értését akkor is, amikor az államfő emlékeztetett: az alkotmány első paragrafusa szerint Románia egységes nemzetállam. Basescu azzal válaszolt, hogy háromszor megismételte: Románia alkotmánya szerint az ország egységes nemzetállam. Tőkés László EP-képviselő előadása során kisebb párbeszéd alakult ki közte és az államfő között. Amikor a magyar politikus az alkotmány módosításának szükségességét említette, Traian Basescu közbevágott: – Próbáltuk módosítani az alkotmányt, de az RMDSZ nem támogatta – fogalmazott. Tőkés László pedig így replikázott: – Sajnálatos, hogy olykor a magyar politika is téved. Tőkés elítélte a szlovákiai nyelvtörvényt, és felhívta a figyelmet arra, hogy Csángóföldön még mindig korlátozzák a magyar oktatást, és tilos a magyar nyelvű mise a templomokban. Emlékeztetett a Székelyföldön leváltott magyar intézményvezetők miatt és a Bolyai Egyetem visszaállításáért sorra került tüntetésekre, majd Traian Basescu néhány érdemét méltatta: a decentralizáció támogatása, a Tismaneanu-jelentés. – Az államfő az általános autonómiát is vállalja. Még akkor is, ha azt mondja, hogy Tulceában, Caracalban és Székelyudvarhelyen egyenlő szintű autonómiára van szükség. Ez is valami – fogalmazott Tőkés. Az EP-képviselő szerint „nemzetpolitikai rendszerváltozásra” van szükség „a magyar nemzet ügyében a Kárpát-medencében”. – A politikában nincs olyan, hogy sohasem – mondta, utalva az államfőnek az autonómiára vonatkozó kijelentésére. – A nézetek revideálására van szükség, nem szabad leragadni a régi kommunista és nacionál-kommunista eszméknél – figyelmeztetett, majd hozzátette: nincs szükség az ortodox egyház és a román fegyveres erők expanziójára Székelyföldön. – Magyar kisebbségi törvényre van szükség. A többi kisebbséggel szolidaritást vállalunk, de nekünk sajátos gondjaink vannak, amelyekkel a többi kisebbség nem szembesül – szögezte le a politikus. A román államfő leszögezte: természetesnek tartja a kettős állampolgárságot, amelyet az új európai konstrukció körülményei között Románia nem ellenez. A rendezvény végén Basescu a színpadra invitálta az egyik autonómia-transzparenst kezében tartó hölgyet, leültette a saját helyére, és felkérte: magyarázza el, mit ért autonómia alatt. Az asszony végül annyit elmondott, hogy önrendelkezést szeretne a székelyföldiek és gazdasági függetlenséget Székelyföld számára. Basescu fölényesen válaszolt: Székelyföld ötven százalékkal többet kap a bukaresti költségvetésből, mint amennyit oda befizet, gazdasági ereje a függetlenséghez, intézményeinek eltartásához tehát nincs. A rendezvényt követően Traian Basescu és Orbán Viktor négyszemközti tárgyalásra vonult vissza, ennek tartalmáról azonban részleteket egyikük sem közölt. /Ferencz Zsolt, Kiss Olivér: Kifütyülték és lehurrogták Traian Basescut Székelyföldön. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./

2009. július 23.

Július 22-én után Sorin Apostu polgármester és Horatiu Cercel, a nyertes Concefa Rt. vezérigazgatója aláírta a szerződést a Mátyás-szobor restaurálására vonatkozóan. A Mátyás-szobor restaurálási munkálatait tervező cég, az Utilitas Kft. igazgatója, Szabó Bálint nem írta alá az átadási-átvételi jegyzőkönyvet, hiányzó iratokra hivatkozva. László Attila alpolgármester „kekeckedésnek” nevezte az Utilitas hozzáállását. A eddig csak útépítéssel foglalkozó Concefa Rt. megfelelő szakemberekkel dolgozik majd, mondta Sorin Apostu. /Kiss Olivér: Aláírták a szerződést, kezdődik a szobor restaurálása. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./

2009. augusztus 21.

A Mátyás-szobor restaurálásával kapcsolatban a munkálatok továbbra is egy helyben topognak, mivel a szoborcsoport körül létrehozott építőtelepen még mindig megoldatlan a vízellátás. A szakemberek szerint a helyreállítási munkálatok tényleges elkezdése előtt sürgősen szükség van a talapzat megerősítésére. /Kiss Olivér: Aggódnak a szakemberek a Mátyás-szobor stabilitása miatt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./

2009. szeptember 3.

Továbbra is eltér a kolozsvári önkormányzat és a tervező, a kolozsvári Utilitas Kft. szakembereinek az elképzelése arról, hogyan kellene restaurálni a Mátyás-szoborcsoportot. A hírek szerint saját szakember hiányában, a Concefa Kft. Kolozsi Tibor szobrászművészt bízta meg a bronz rész restaurálásával. – Megkerestek, egyeztettünk, de szerződés még nem született – nyilatkozta Kolozsi Tibor. /Kiss Olivér: Kolozsi Tibor restaurálja a Mátyás-szobrot? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./

2009. szeptember 30.

Büntető feljelentést tett az ügyészségen „a Kolozsvári Városi Tanács törvényes képviselői”, illetve a „Kolozsvári Városi Tanácsot a május 4-i liciten képviselő László Attila ellen” a budapesti Bencsik Alkotóközösség Kft. A feljelentés szerint a licitet nem megfelelő körülmények között szervezték meg, kifogásolták, hogy az útépítéssel foglalkozó és a hatóságoktól a szükséges engedélyekkel nem rendelkező Concefa Rt. nyerte meg a licitet. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke elmondta, a Bencsik cégnek 11 irata hiányzott. Amennyiben egy pályázónál több mint 4 hiányzik, akkor a céget automatikusan ki kell zárni a licitből. Érdekes, hogy annak idején nem fellebbeztek. „Edzett vagyok, ugyanis földügyekben sajnos gyakori a hasonló, alaptalan feljelentés”– nyilatkozta László Attila. /Kiss Olivér: Feljelentés a Mátyás-szobor ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

2009. október 31.

A Babes–Bolyai Tudományegyetem „Románia 20 évvel a kommunista rendszer bukása után” címmel két napig tartó nemzetközi kollokviumot rendezett. Október 30-án a nyitóelőadást Andrei Marga rektor tartotta, őt Petre Roman és Victor Ciorbea volt miniszterelnökök követték. A rektor negatív képet festett az ország fejlődéséről, Petre Roman viszont derűlátó volt, Victor Ciorbea pedig kedélyes kiselőadást tartott. Petre Roman szerint az 1989-es terroristák a katonai vezetők kitalációja volt annak érdekében, hogy ne vonják őket felelősségre a vérontás miatt. Úgy értékelte, hogy 1989 után a Securitate emberei beszivárogtak a politikai pártokba, egyesek az archívumban található dokumentummal zsaroltak egyes politikusokat és üzletembereket. Victor Ciorbea bánja, hogy megszűnt a Demokratikus Konvenció. – Ez a politikai erő alternatívája lehetne a mai hatalomnak. Elképzelhetetlen következményei lesznek, ha ez a hatalom még öt éven keresztül vezeti az országot – vélekedett. /Kiss Olivér: Románia húsz évvel 1989 után: a kiindulópontnál vagyunk? Nemzetközi kollokvium az elmúlt húsz évről. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./

2009. november 3.

November 2-án ismét találkoztak a Mátyás-szobor restaurálásával foglalkozó magyar és romániai köztisztviselők, a kolozsvári önkormányzat képviselői, a tervező, illetve a fémrestauráló és kőrestaurátor. A tervező jelezte, november 16-ig elkészíti a szobor megemeléséhez és a „szarkofág” megvalósításához szükséges terveket. /Kiss Olivér: Szarkofágot” építenek télire a Mátyás-szobor köré. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

2009. november 4.

A kolozsvári önkormányzat kezdeményezésére november 24-én hivatalosan átadják a kincses város részben átalakított Főterét. Az átalakítással sokan nem értettek egyet, mások pedig a modernizációs szükségre való hivatkozással támogatták a helyhatóság döntését. A kolozsvári magyar fiatalok civil tiltakozást szerveznek a magyar jellegű rendezvénypontok hiánya miatt. A megmozdulás kezdeményezője, Czika Tihamér, aki a blogján jelentette meg a Tiltakozzunk együtt a Főtér átadásán! című felhívást. Gergely Balázs is csatlakozott, együtt szervezik az akciót. Czikának nem a Főtér átalakításával kapcsolatban van kifogása, hanem a magyar jellegű rendezvények hiánya miatt. Párt- és kampányrendezvényről van szó – nyilatkozta László Attila RMDSZ-es alpolgármester. Nincsenek kétnyelvű plakátok, ez mutatja, hogyan a jelenlegi román városvezetés kezeli a kétnyelvűséget, a multikulturalitást. /Kiss Olivér: Magyar vonatkozású rendezvény nélkül adják át ma a Főteret. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

2009. november 5.

Csendben, méltóságteljesen tiltakozott november 4-én a Főtéren a kincses város magyarsága az ellen, hogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal egyetlen reprezentatív, magyar vonatkozású programpontot se iktatott be a központ hivatalos átadási ünnepségébe. A tüntetést kolozsvári magyar fiatalok kezdeményezték sikerrel, ugyanis több mint száz (mások szerint közel háromszáz) kolozsvári magyar polgár jelent meg a Mátyás-szoborcsoport előtt. Miközben Sorin Apostu polgármester és Florin Stamatian prefektus díszbeszédet mondott, a tiltakozók hátat fordítottak nekik. Apostu állítása szerint meghívták a magyar közösség képviselőit a rendezvényre, s azzal vádolta a tüntetőket, hogy választási kampányrendezvényt szerveztek. Mi több, kijelentette: ők nem a város polgárai. A Vasgárda és a Sarmisegetuza Kulturális Alapítvány fiataljai részéről volt ugyan kisebb provokáció, de a néma tüntetés incidensek nélkül ért véget. A rendőrség, a csendőrség és a „civil figyelők” már jóval két óra előtt megjelentek a Főtéren, míg a magyar fiatalok csak néhány perccel két óra előtt mentek a helyszínre annak érdekében, hogy megelőzzék a csendőrség esetleges oszlatási kísérletét. Mihelyt Sorin Apostu polgármester beszélni kezdett, a fiatalok hátat fordítottak neki. A Szabadság azon kérdésére, hogy miért nem tárgyal velük, miért nem érdeklődik tiltakozásuk okáról, a polgármester sokkoló választ adott: – Ezek nem a város polgárai. Jöttek valahonnan, talán Szatmárról – fejtette ki. Máté András parlamenti képviselő kiadott állásfoglalása szerint Kolozsvár átalakított Főtérének hivatalos átadása a multikulturalitás eszméjének vereségét jelzi. A tüntető magyar fiatalokkal egyetért és elítéli azokat, akik hallgatásukkal továbbra is támogatják Sorin Apostu polgármester magyarellenes intézkedéseit. /Kiss Olivér: Apostu szerint „nem a város polgárai” tüntettek a Főtéren. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 5./ Hirtelen román villámtüntetők jelentek meg, a „Voltunk, vagyunk, leszünk” transzparens magyar feliratát román trikolórral takarták be. Az ellentüntetők elmondták, hogy románok, és azért vannak jelen, hogy jelezzék: Kolozsvár román föld volt és az is marad. /Sipos M. Zoltán: Hátfordító magyar csődület. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 5./

2009. november 6.

November 5-én átadták a kolozsvári Főteret. „Átadtuk a több mint 80 százalékos román többségnek. Legalábbis így érzem, írta a lap munkatársa. Egyre jobban érződik ennek a többségnek a nyomasztó hatása. A Funar-korszakban „mintha többen lettünk volna”. A jóhiszemű, tájékozott románok elítélték a funári nacionalizmust, a magyarellenes retorikát, az ortodox templomok, mellszobrok, feliratok, szobrok, emlékhelyek által elért szimbolikus térfoglalást. Most mintha az értelmiségiek és a lakosság többsége is egyetértene Apostunak a magyarságot sértő gesztusaival. /Kiss Olivér: Átadtuk. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

2009. december 3.

A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal és a tervezést végző, kolozsvári Utilitas Kft. közötti vitás kérdések ellenére haladnak a Mátyás-szobor restaurálási munkálatai. /Kiss Olivér: A vitás kérdések ellenére halad a Mátyás-szobor restaurálása. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

2009. december 12.

Folyamatosan feltöltötték a Szabadságot a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation – HHRF – www.hhrf.org) weboldalára. Az induláskor és az azóta fontos szerepet játszott Latkóczy Emese, a HHRF igazgatója, Zagyva Natália webszerkesztő, Józsa Péter, a szervezet budapesti irodavezetője, Moldován Árpád Zsolt, a HHRF kolozsvári képviselője és korántsem utolsósorban Schwartz Róbert, a szervezet kolozsvári irodavezetője. Utóbbi jelenleg is a lap tartalmának internetre történő feltöltésével foglalkozik. Az 1995. március 15. –2007. november 5. időszakban HTML-formátumban, 2007 novemberétől mindmáig pedig hírportálszerűen jelenik meg a lap tartalma, amelyhez hozzáadódik az egyre nagyobb mértékű online tartalom. 1995 márciusában a Szabadság volt az első romániai napilap, amely felkerült az internetre, világviszonylatban pedig az első magyar nyelvű napilap a világhálón. /Megelőzte a magyarországi napilapokat. / Saját fejlesztésű honlap lévén, az első hónapokban (azaz a 2007. november–2008. március időszakban) rengeteg problémával szembesültek. Idővel a szinte kizárólag gyorshírekből álló webes tartalom jelentősen bővült. Bevezették a kommentálható cikkek rendszerét. Valamennyi anyag olvasottságát mérő rendszer segíti a szerkesztőket abban, hogy lássák: mi iránt van nagyobb érdeklődés. 2008 nyarán beindították a Szabadság videó-portálját: video.szabadsag.ro. A 2007 novemberétől működő új, hírportálszerű weboldal látogatottsága folyamatosan nő. Tavaly novemberben 22 085, idén pedig 31 203 egyéni felhasználó volt kíváncsi a www.szabadsag.ro tartalmára. Átlagos napon 2200–2500 egyéni felhasználó látogat a WebSzabadságra. További terveik: webrádió és webtelevízió. /Kiss Olivér: Évforduló. Szabadság a világhálón: 12 évig a lap internetes tükre, 2 éve hírportál. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./

2009. december 23.

December 21-én ismét kooperációs értekezletet tartottak a Mátyás-szoborcsoport restaurálásával foglalkozó szakemberek. Sólyom László köztársasági elnök kifejezte abbéli szándékát is, hogy részt vegyen a helyreállított szobor hivatalos átadási ünnepségén. Szabó Bálint, az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesületének elnöke úgy véli: amióta Kolozsi Tibor, az ország egyetlen megfelelő tapasztalattal rendelkező bronzszakembere bekapcsolódott a restaurálási munkába, a dolgok rendben haladnak. /Kiss Olivér: Sólyom Lászlót is érdekli a Mátyás-szobor sorsa. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 23./

2010. január 7.

Báthory Díjak 2009
A Báthory Díjat a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) javaslatára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) adományozza azoknak a személyiségeknek és szervezeteknek, akik a legtöbbet tettek a romániai, állami finanszírozású magyar felsőoktatás megteremtése érdekében.
A 2009. évi Báthory Díjak átadására január 9-én, szombaton 17 órakor kerül sor a marosvásárhelyi Bod Péter Diakoniai Központ nagytermében (Erdő utca 7b, www.bodpeter.ro).
2009 díjazottai:
Bács-Várkuti Emőke, a Pro Karpatia Alapítvány ügyvivője
Béres András egyetemi tanár, a MSZE volt rektora
Brassai Zoltán orvosprofesszor, akadémikus
a dél-tiroli Dolomiten napilap szerkesztősége
az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI)
Cornelius Hell irodalomtörténész, újságíró
a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ)
Kiss Oliver újságíró, a Szabadság napilap volt főszerkesztője
Pálfalvi Attila egyetemi tanár, volt oktatási miniszterhelyettes
Péter Mihály orvosprofesszor, akadémikus
Páskándiné Sebők Anna irodalomtörténész, rendező
Somai József, a Bolyai Egyetem Barátai Egyesület (BEBE) erdélyi szervezetének elnöke
A díjakat Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke, és Hantz Péter tudományos kutató, a BKB alelnöke adja át. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. január 11.

Messze ható üzenet
Gazdára találtak a Báthory István-díjak
Tizenkét személy illetve szervezet vehette át az idén a Báthory István-díjat, amellyel azoknak a személyeknek, illetve szervezeteknek a munkáját jutalmazzák, akik a legtöbbet tettek, tesznek a romániai, állami finanszírozású magyar felsőoktatás megteremtése érdekében. Az elismerést, amelyet a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) javaslatára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) oktatási szakbizottsága adományoz, szombaton délután a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban nyújtották át ünnepélyes keretek között az idei kitüntetetteknek.
Mikor lesz a sok jó szándékból egy akarat a romániai magyar felsőoktatás ügyének egységes rendezésére – tette fel a kérdést nyitóbeszédében Tőkés László, az EMNT elnöke, EU-képviselő, aki szerint le kell szokni a provinciális kisebbségi gondolkodás szűk korlátairól és egyetemes összefüggésbe kell helyezni a romániai magyar felsőoktatás ügyét, amelynek jogosságát ily módon meg sem lehet kérdőjelezni. Az EMNT bővített elnökségének tanácskozásán napirendi pontként szerepel a stratégia kidolgozása, amelynek megvalósítására teljes körű összefogásra van szükség – tette hozzá.
Manapság akkora a csend mintha e téren minden rendben volna, holott "növesztik titkon szőrüket már a hatalmas meszelők" – idézte Kányádi Sándor sorait Hantz Péter tudományos kutató, a BKB alelnöke, akit határozott kiállásáért távolítottak el a Babes–Bolyai Egyetemről. Azok az egyetemi tanárok, akik az idei díjakat kapják, sikeres emberek, annak ellenére, hogy nem váltak a hatalom zsoldosaivá – hangzott el beszédében.
Az öt éve kiosztásra kerülő díj történetét Kovács Lehel, a díjazottak gazdag munkásságát Ördög Miklós Levente műsorvezető olvasta fel.
Az idei díjazottak: Bács-Várkuti Emőke, a Pro Kárpátia Alapítvány ügyvivője, aki a nemzetközi kapcsolattartás terén támogatta a Bolyai Kezdeményező Bizottság tevékenységét; a dél-tiroli Dolomiten című napilap, amely számos fényképekkel illusztrált cikket közölt a Babes- Bolyai Tudományegyetemen a magyar feliratok kapcsán történtekről; Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), amely szervezet tüntetéseket, imaest-láncokat szervezett a Bolyai Kezdeményező Bizottság támogatása érdekében; Cornelius Hell, irodalomtörténész, újságíró, aki a Die Furche cmű osztrák napilap szerkesztőjeként rendszeresen beszámolt a romániai magyarság valós helyzetéről, a Babes–Bolyai Tudományegyetem "hamis multikulturalizmusáról"; a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), amely rendszeresen kiállt a Bolyai Egyetem újraindítása érdekében; Kiss Olivér újságíró, a Szabadság című napilap volt főszerkesztője, aki a lap hasábjain közölte azoknak az egyetemi oktatóknak a listáját, akik a magyar karok ellen foglaltak állást; Pálfalvi Attila egyetemi tanár, volt oktatási miniszterhelyettes, aki a rendszerváltáskor elősegítette, hogy anyanyelvén tanulhasson az a sok ezer diák, akiket a diktatúra kényszerített román osztályokba, s aki részletes tervet készített a Bolyai Egyetem újraindítása érdekében; Páskándiné Sebők Anna kultúr- történész, aki filmet készített a Bolyai Egyetem erőszakos felszámolásáról; Somai József, aki létrehozta a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesületét, és újabb vállalásként az egyetem ügyét nemzetközi joghatóságok elé terjeszti.
Marosvásárhelyről három egyetemi tanárt tüntettek ki Bárthory-díjjal, Béres András professzort, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem volt rektorát, akinek "oroszlánrésze volt annak kiharcolásában", hogy 1990 januárjában az intézményben magyar kar létesüljön, amelynek jogait egy autonómia-nyilatkozat szentesítette; Brassai Zoltán orvosprofesszort, akadémikust, aki orvosként, kutatóként, orvos szakíróként impozáns életművet alkotott úgy, hogy nem hódolt be a hatalomnak és nem lépett be a Román Kommunista Pártba, és pályafutása során következetesen harcolt az önálló erdélyi magyar egyetem ügyéért; Péter Mihály orvosprofesszor, aki tudós egyetemi tanárként a rendszerváltáskor többször kiállt a magyar nyelvű felsőoktatás helyreállításáért, s az 1990 márciusában elszenvedett súlyos fizikai bántalmazás ellenére tovább folytatta oktatói és orvostörténeti szakírói tevékenységét.
Béres András professzortól azt kérdeztük: 1989-ben remélte-e, hogy sikerül ilyen mértékben kibővíteni a színművészeti egyetemen folyó tevékenységet?
– 1989-ben még nem, de 1990-ben, amikor elvállaltam a rektorságot, már gondoltam, hogy idáig eljut a "színi", s reménykedem, hogy tovább fog fejlődni.
– Az élet egy befejezetlen kísérlet, ahogy Salvador Luria Nobel-díjas tudós mondta. Ilyen a magyar nyelvű felsőoktatás kérdése is, soha nincs teljesen befejezve, mindig valamire törekszünk, de véleményem szerint a dolgok jó irányba haladnak, …csak ki kell várni – jegyeztük Brassai Zoltán orvosprofesszor szavait.
A harmadik vásárhelyi kitüntetett, Péter Mihály egyetemi tanár a következőket válaszolta:
– Elvégeztem az egyetemet, tanítottam is román nyelven, de, ha el kellene az orvosnak árnyaltan mondanom, hogy hol mi fáj, ma is zavarba jönnék. A papjával, a tanítójával és az orvosával minden embernek anyanyelvén kell beszélnie, s erre mindenkinek meg kell teremteni a lehetőséget. A magyar felsőoktatás ezért volt a szívügyem, az ma is, s az lesz, amíg élek.
– Erdélyben adott a kellő potenciál, erő, de húsz év alatt szinte semmire nem jutottunk, ami egy tarthatatlan állapot, ezért kísérletet kell tennünk az ügyben érintett és érdekelt felek összehozására, s egy közös stratégia melletti felsorakoztatásra. Jelentse ez az esztendő ennek a tervnek a megvalósítását – mondotta Tőkés László, aki szerint Báthory István, az első erdélyi magyar egyetem alapítójának a neve komoly súlyt, messze ható üzenetet kölcsönöz a díjnak.
Európa nem zárkózhat el egy sikeres közigazgatási modelltől, az autonómiától, amelynek alapját a föderalizáció és a decentralizáció jelenti, mivel az egyes régiók lakói jobban tudják, hogy mire van szükségük – hangzott el a dél-tiroli Dolomit című lapot képviselő Hatto Schmidt beszédében, aki azzal fejezte be szavait, hogy lapja az erdélyi magyarság küzdelmei után a sikeréről szeretne tudósítani.
A szellemi tőke, a tudás fontosságát hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia Báthory-díjas volt elnökének üzenete, amelyet Kincses Ajtay Mária egyetemi tanár olvasott fel.
(bodolai) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. március 16.

Mit gondolnak rólunk egyes román értelmiségiek?
Elgondolkodtató, hogy kolozsvári, erdélyi magyarokként mennyire hermetikus világban élünk: külön színházunk van, operánk, műszaki-tudományos társaságunk, barlangász klubunk, műemlék- és állatvédő egyesületünk, iskolánk, óvodánk, líceumunk, egyetemünk, külön kiránduló/túrázó egyesületünk, talán még méhész, bűvész és sírkőfaragó nem-kormányzati szervezetünk is. Más gazda egyesülethez társulunk, s talán még az erdélyi magyar sörgyártók is külön civil szervezetbe tömörülnek. Külön szervezeti életet élnek a magyar közgazdászok, jogászok, környezetvédők, a nők, gyerekek, művészek, vadászok és halászok, a „gondolkodók” (lásd: Erdélyi Gondolat Egyesület), a néptáncosok, cserkészek, zenészek, újságírók stb. Hogy a politikáról és a külön (teljesen más) historiográfiáról ne is beszéljünk!
Az önálló magyar intézményekre szükség van.Az önálló intézményrendszer közösségünk kohéziójának egyik záloga, az önálló szervezeti élet rendkívül fontos eleme. De feltevődik a kérdés: mégis, hol vannak a metszéspontok?
Annak ellenére hogy a 80 százalék román, 18–20 százalék magyar etnikai arányú Kolozsváron születtem, s 34 éve itt is élek, a monostori „böjéc zsélát”-okat (amolyan HMCS-k, azaz helyi menő csávók), akikkel igen sokat verekedtünk gyermekkoromban, s az iskolai „böját dé böjátokat”, “„böját de kártiér”-eket leszámítva nekem se volt igazán kapcsolatom a románokkal: magyar család, óvoda, elemi, líceum, egyetem, ifjúsági szervezet, munkahely, barátnők (két kivétellel), baráti társaság, barlangász klub, stb.
A Főtér átrendezése alkalmával kirobbant vita közepette alkalmam volt olyan kolozsvári románnal társalogni, akinek a családjában vannak magyarok, felsőfokú végzettsége van, értelmiségi munkát végez, az átlagosnál sokkal tájékozottabb, egy ideig nyugat-európai országban tanult és élt, s jelenleg az egyik legfontosabb kolozsvári döntéshozó talán legbefolyásosabb tanácsadója. Ez a beszélgetés afféle utolsó cseppet jelentett a pohárban, ebben az évben ugyanis ez már a sokadik ilyen beszélgetés román értelmiségiekkel, aminek végkövetkeztetése, legalábbis számomra, rendszerint ugyanaz: sohasem sikerül már megértetnünk magunkat a többséggel!
Az említett hölgy értetlenül állt aFőtéravatása kapcsán kibontakozott botrány láttán.
– Nem értem az egészet. Minek ez a felhajtás, hogy nincs magyar program is? Semmilyen kapcsolatom nincs a magyar szervezetekkel, nem is ismerem őket, kit hívtam volna meg? Adj valami tanácsot, kapcsolatembereket, neveket, telefonszámokat, de gyorsan! – mondta kétségbeesve.
Elhiszem neki, hogy a jó szándék vezérelte, de csak annyit tudtam mondani neki: már késő. És még azt: ha a nemzeti-keresztény és a szabadelvű beállítottságú magyarok összefognak, akkor ti, románok valamit nagyon, de nagyon rosszul csináltok.
Az értetlenkedés folytatódott: szerinte mi, magyarok állandóan csak nosztalgiázunk, a múlttal foglalkozunk, siránkozunk, mimóza lelkűek vagyunk, sértődékenyek, érthetetlenek. Olyan ufó-szerűek, akik valahonnan a homályból hirtelen előbukkannak, aztán követelnek valamit a történelem nevében. A „dicső múlt nevében”. Hogy az nekünk jár és kell. Mert a jussunk. És hogy ő megadná, nincs ezzel semmi baj, sőt még többet is adna, tegyünk ki magyar zászlót is az intézményekre, legyen kiírva minden magyarul is, nem probléma. Hol kell aláírni, hogy ez legyen? Elmondta, ő aláírta az RMDSZ többnyelvű feliratot követelő lajstromát. Mivel nem hittem el neki, elővette az asztalából a fénymásolatot… Meglepődtem.
Ő is úgy látja, mi már csak relikviák vagyunk, mert a múltban élünk. A temetővel (ki is mondták, hogy a Házsongárd Alapítványra gondolnak) foglalkozunk a vállalkozások támogatása helyett. És hogy miért nem vagyunk „ellenállóbbak”, s ha nem vagyunk, akkor meg miért vállaljuk a vegyes házasságokat, amikor tudjuk, hogy az megfogyatkozásunkhoz vezet? Miért a múzeumokkal, és nem a kortárs művészek kiállításaival foglalkozunk? Nem értik, mi a rendeltetése, mivel foglalkozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület, nekik ez egyszerűen a Societatea Muzeului Ardelean. Pedig próbáltak utánajárni, de a www.eme.ro román oldalán ez fogadta őket: Pagina este în construcţie.Beleolvastak az EME honlapjának angol változatába, de amikor ilyen szöveg fogadta őket, hogy „historical moment” (történelmi pillanat) és „tradition of our great ancestors” (dicső elődeink hagyománya), „we conserve the recognition of the following things named very nice by Márai Sándor: the country, the people and the father-land” (azt a felismerést és meggyőződést visszük így tovább, amit legszebben Márai Sándor formált szavakká: Az „ország”, a „nép” még nem „haza”), akkor unottan abbahagyták.
– A ti újságotok miért nincs románul is fent a neten? – kérdezték őszinte érdeklődéssel. – Miért nem lehet román nyelvű napi összefoglalót feltölteni? Nem, nem Băsescuról, mert azt látjuk a tévében, hanem a magyar közösségi élet történéseiről/eseményeiről szóló anyagokról miért nem lehet egy összefoglalót lefordítani? Mert érdekel minket, foglalkoztat az, hogy mi történik a magyar közösséggel.
Mondtam, hogy nincs pénz erre is.
– Szükségünk van rátok, akarunk kommunikálni veletek, kellenek a meglátásaitok, de ti vagy a „temetőben” vagy a „múzeumban” vagytok – mondták, persze sarkítva, de kifakadva.
Nem értenek és nem is fognak érteni bennünket. Még a legjóhiszeműbbje sem. Egyszerűen külön világban élünk.
Eszembe jutott az Asztalos Lajos kezdeményezésére is az 1990-es évek elején az RMDSZ által kiadott Híd-Puntea című román nyelvű, de magyar értelmiségiek által írt kiadvány. Most miért nincs egy ugyanilyen?
Arról is morfondíroztam, ma ki vállalhatná fel Octavian Buracu szerepét. (Dr. Octavian Buracu, a jól ismert, de, sajnos, nem eléggé becsült Interetnikai Párbeszéd Szövetségnek, az Erdélyben élő többségi nemzet és a kisebbségi népcsoportok közötti megbékélést szolgáló civil szervezetnek az alapítója és elnöke volt. Sokan a magyarok közül ma is tisztelettel emléleznek rá.) Szerintem például Eckstein-Kovács Péter, Salat Levente, Ádám Gábor, Tompa Gábor vagy akár Kántor Lajos kellene hogy legyen az, aki továbbviszi ezt a stafétabotot…
A fenti írást a www.koliver.wordpress.com címen elérhető személyes blogon közöltem, ahova összesen 64 vélemény érkezett. Ebből idézek néhányat.
Dunailaci felhasználó például azt írta: „Nagyon örülök ennek a bejegyzésnek. Ideje volt már ilyen témát is napirendre tűzni. Valóban igaz, hogy az egész magyarság búval bélelt. Siránkozunk, hogy szegény fejünk, mit tett ellenünk a tatár, a török, az osztrák, a román.”
Erna szerint „végre valaki összefoglalta az erdélyi magyarság egyik legnagyobb rákfenéjét. Igazából nem ismernek bennünket, szinte semmit sem tudnak rólunk (csak mást ne mondjak, Kolozsvár helytörténetével foglakozó jó román nyelvű könyv jelen pillanatban beszerezhetetlen, Erdély történetéről szóló egy sincs a boltokban), akkor hogyan akarjuk elfogadtatni magunkat velük? Hogyan akarjuk, hogy megismerjenek bennünket, értékeinket, a világunkat, amelyben mi élünk és melynek értékei szerint ítélünk? Követelhetjük így reggeltől estig az ősi jusst, semmi sem lesz belőle. Pedig sokan lennének ránk kíváncsiak…”
Ezzel szemben az Autonómiát Székelyföldnek nevű felhasználó úgy gondolja „Nem kell ennyire borúlátónak lenni. Nem értenek és nem is fognak? Hol itt a gond, amikor mi mindenben különválunk, mindent párhuzamosan csinálunk, külön sörözünk, néhány éve teljesen külön is kocsmázunk. Az igazság az, hogy mi NEM AKARUNK VELÜK EGYÜTT ÉLNI, s jólesne, ha ők is ugyanezt tennék, ugyanakkor pedig, ha bármit kérünk, elvárjuk, hogy szó nélkül megadják.”
Kolev felhasználó azt írta: „Teljes meggyőződéssel merem mondani, hogy nem hiszek egy szót sem abból a feltételezett jóhiszeműségből, amit a megkérdezett hölgy tanúsított. Nagyon jól tudják ők, hogy kik vagyunk, mit akarunk, mik az értékeink és miben hiszünk… És igen, 1000 éves múltunkért, állam és városalapításainkért jár nekünk valami.”
Attila nevű kommentáló azt állítja, a leírt jelenséget tapasztalta román ismerőseinél. „Sokszor kérdeztek a magyarokról. A magyar kajákról, a Magyarország–erdélyi magyarok kapcsolatról, egy-egy magyar szó jelenteséről, stb. Nem utasítottak el, s nem „bozgoroztak” le. Pedig a Mărăşti tömbháznegyedben nevelkedtem, és nap mint nap velük jártam. És még el se románosodtam. Magyar család, barátok, barátnő, suli, egyetem. Ugyanakkor teljesen egyetértek azzal, hogy szükség lenne információk átadásra a magyar közösség eseményeiről a románok felé, román nyelven. Biztos, hogy eleinte tele lesz a magyarokat szidó kommentekkel. De ugyanakkor néhány ember nyitna közösségünk felé. És ez haladást jelent megmaradásunk, jövőnk felé. Az űrhajósok és a városalapítók között is meg kell találnunk az „arany középutat”. Nem szabad elfelednünk múltunkat, de oda kell figyelnünk jövőre. És a JÖVŐ A FONTOSABB!!!”
Réka azt írta: „Igen, Olivér, igazad van, nekem is ezt vágta egyszer a fejemhez egy román ismerősöm, hogy mi párhuzamos világban élünk mellettük. Először felháborodtam ezen, de aztán elgondolkoztam rajta egy kicsit, mennyire igaza van. Egy másik síkon éljük életünket és jól érezzük magunkat így, hogy a két sík csak akkor találkozik, amikor mi akarjuk.”
Ercsey-Ravasz Ferenc nem hiszi azt, hogy ha mi változtatunk ezen a párhuzamos léten, akkor egyből tökéletesen megértjük egymást, és kebelbéli jó barátok leszünk. „Mint ahogy azt sem hiszem, hogy a nyitás a beolvadásnak kedvezne (sajnos a bezárkózás viszont nem akadályozza azt meg). De néhány dolgot elérnénk vele. Először is egyértelművé tennénk, hogy nincs semmi rejtegetnivalónk.Ilyenek vagyunk, erre büszkék vagyunk, ezt tudjuk és akarjuk nyújtani a nagy közös erdélyi sorsnak, amely akár tetszik, akár nem, előttünk van, kikerülhetetlenül. Másodszor eloszlatnánk egy halom előítéletet, hiszen sok román eszében úgy élünk, mint a nyereg alatt puhított húson élő ázsiai hordák leszármazottjai. Európai kultúrát, transzszilván magyar kultúrát mutathatnánk fel nekik. Esetleg elcsodálkozhatnának azon, hogy nekünk a 16. században már volt vallási türelemről szóló törvényünk, miközben ők mostanság fejezik be a nyárádtői görög katolikus templom befalazását-lerombolását… A vitathatatlan értékek előtt az értelmes ember (még a román is) fejet hajt, az oktondival pedig úgysincs mit kezdeni. Harmadjára: eloszlatnánk sok tévhitet. Sokszor találkoztam például azzal a meggyőződéssel román körökben, hogy mi, erdélyi magyarok Magyarországhoz tartozónak érezzük magunkat. És nagyon elcsodálkoztak, amikor közöltem, hogy – legalábbis javarészt – ez nem igaz. Mi külön világot, külön kulturális, sőt, nyelvi valóságot képezünk. Sokan közülünk idegennek érzik magukat Magyarországon. Sokáig folytathatnám, de nincs értelme. Aki érti, érti.”
Kiss Olivér. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

2011. január 31.

Mit gondolnak rólunk a románok? És nem csak az értelmiségiek
A feleségemmel nemrég – mondhatni a napokban – történt három eset eszembe juttatta Kiss Olivérnek jó egy éve közölt, hasonló című írását arról, hogy úgy tűnik, nem ismer bennünket a többség. Ha így van, fölmerül a kérdés: miért nem ismer, és mi ennek az oka? Mert valamilyen oknak lennie kell.
Régi ismerősével találkozott a feleségem az egyik trolibusz megállóban. Közeledett a troli, amivel hazajöhet. Elköszöntek. Természetesen magyarul beszéltek. Futólag úgy látta, mintha a közelükben álló, középkorú, félig vidékies öltözetű nő nézné, netán figyelné őket. Fölszállt a trolira, helyet foglalt. Nem sokkal ezután elébe állt az illető nő, és letegezve, románul szólt rá: „Állj föl!”. „Miért?” – kérdezte a feleségem. „Azért”, jött a válasz, „mert ebben az országban a románoknak van elsőbbségük”. A feleségem persze nem állt föl, és méltatlankodva leteremtette az illetőt, már csak azért is, mert a „nagy honleány” jóval fiatalabb volt nála. A hangoskodásra több utas is fölfigyelt, és lehordták az elsőbbségeskedőt.
Néhány nap múltán egyik unokatestvérét akarta fölhívni. Miután a vonal másik végén fölvették a kagylót, magabiztosan, magyarul kérdezte: „XY család?” Az illető válasz helyett fölcsattanva, éles hangon, románul, kérdéssel felelt: „Miii? Miféle nyelv ez?” A „téves kapcsolás” elmaradt.
Alig két napra rá szomszédokkal beszélgetett a ház előtt. Egyikkel románul, a másikkal magyarul. Egy férfi közeledett feléjük kerékpáron. Leszállt, kerékpárját a kerítés mellé támasztotta, odalépett a feleségemhez, aki épp magyarul beszélt, és a fülébe köpött. Azzal, mint aki jól végezte dolgát, felült a kerékpárjára és indult. A feleségem utána kiáltotta, „Mit akar? Mi baja? Ki maga?” Az illető a pedált taposva, félig visszafordulva, románul, durván anyázni kezdte.
Ez a három eset nem értelmiségi válaszféle a címben föltett kérdésre.
Saját intézményeink szükségessége
Nem általános jelenség, de időnként előfordul. Vajon azért, mert nem ismernek bennünket? Mert, amint Kiss Olivér írta, kolozsvári, erdélyi magyarként úgymond légmentesen elzárt világban élünk? Mert külön színházunk, operánk, újságunk, folyóiratunk, műszaki, tudományos társaságunk, barlangász klubunk, műemlék- és állatvédő egyesületünk, óvodánk, iskolánk, egyetemünk, természetjáró egyesületünk, talán méhész, bűvész és sírkőfaragó egyesületünk is van? Mert külön szervezeti életet élnek a magyar közgazdászok, jogászok, környezetvédők, néptáncosok, cserkészek, zenészek, újságírók stb.?
Mindez nem különcködés, nem befelé fordulás, nem elzárkózás, hanem a lehető legtermészetesebb szerveződés. Valamennyi iskolára, egyetemre, egyesületre, társaságra szükségünk van ahhoz, hogy nyelvünket, nemzeti tudatunkat megtartsuk, és tovább fejlesszük. Közhely, de igaz, hogy nyelvében él a nemzet. A fordulat előtti parancsuralomban megtanulhattuk – a lényegében spanyolfalként használt egyetemünket, iskoláinkat, lapjainkat mindinkább sarokba szorították, rendre felszámolták, intézményeink, egyesületeink, szervezeteink nem léteztek, mert a hatalom nyelvünket, öntudatunkat, létünket fenyegette. 1919 óta, a kisebb ereszdmegekkel együtt, arra akart kényszeríteni, hogy beolvadjunk vagy kivándoroljunk. Vagyis föl akart számolni bennünket. És ez ellen jóformán semmit sem lehetett tenni. A sorainkból kikerült és különleges helyzetbe emelt lakájok, talpnyalók pedig itthon és külföldön azt bizonygatták, hogy márpedig milyen jó nekünk. És csakis így jó. Aki, ne adj isten, mégis föl merte emelni a szavát, azt nyomban elővették, a román nép, az ország befeketítőjének, ellenségének, a „feddhetetlen, imádott” vezér rágalmazójának, lejáratójának kiáltották ki. És ez csak a kezdet volt. A nemzeti „egységállam” építése, ha enyhébben is, de töretlenül folytatódik. Vagyis: olvadjunk be vagy tűnjünk el. Amennyire lehet, ennek ellensúlyozására szükséges a sok saját intézet, szövetség, egyesület stb.
Történelem: hazugság és szégyentelenség között
Az iskolában tanított „történelemmel”, a „történelmi tárgyú” filmekkel, a sajtóban menetrendszerűen közölt „történelmi” anyagokkal, az időnként szervezett nagy „történelmi” fölhajtásokkal azt verték, sulykolták az emberek fejébe, hogy az „egységes nemzetállam” több mint kétezer éve létezik, hogy a többségi nép ősidőktől itt él, innét soha tapodtat sem mozdult. És mindezt a szentség, a megkérdőjelezhetetlenség rangjára emelték. Ezek alapján megismerhettek bennünket? A cél nyilván ennek ellenkezője, a hazugságok terjesztése volt.
Amikor a nyolcvanas évek közepén megjelent a háromkötetes Erdély története, hisztérikus kampányt szerveztek a magyar „történelemhamisítás”, „történelemhamisítók” ellen. Ezért mind többen bennünket is ferde szemmel kezdtek nézni. De a hatalom azért kegyesen „megengedte”, hogy hellyel-közzel – amikor úgy érezte –, szemszúrásból a nemzeti kisebbségek is szóba kerüljenek. De csakis úgy lehetett őket bemutatni, mint akik az évszázadok során idetelepedtek az „örökös” őslakók mellé. Az iskolai történelemkönyvben például az állt, hogy a magyarok, ez az ázsiai mongol horda, csupán háromszáz évi kegyetlen harc után igázta le a hősiesen védekező erdélyi román államokat. Azok a nemzedékek, amelyek ezen a tanításon nőttek föl, eme „ismeretek” alapján megismerhettek bennünket?
Mindennek a gyümölcse az 1989. évi fordulat, a parancsuralom bukása után érett be. Hosszú évekig a bőrünkön érezhettük a sokak részéről megnyilvánuló, mérhetetlen gyűlöletet – marosvásárhelyi pogrom, kolozsvári „polgármester” stb.
Hazugság az alapja a nemismerésnek
A hosszú évekig tartó, felsőbbrendűséget sugalló politikának köszönhető, hogy nem ismernek bennünket, hogy szinte semmit nem tudnak rólunk, vagy ha mégis valamit, az is többnyire hazugság. Ezért ütköznek meg, jobb esetben csodálkoznak azon, hogy miért beszélünk nyelvünkön, amit nem értenek, ezért várják el, hogy előttük egymás között is az ő nyelvükön beszéljünk.
Persze, vannak, akik az agymosás ellenére is értelmes, művelt emberek maradtak. De ezek között is egyesek, amint Kiss Olivér írta, úgy vélik: nosztalgiázunk, a múlttal foglalkozunk, siránkozunk, érzékenyek vagyunk, sértődékenyek, érthetetlenek, ufólény-szerűek, akik hirtelen megjelennek, és ismét kérnek valamit a történelem nevében. A dicső múlt nevében. Mert szerintünk az nekünk jár és kell. Mert az a jussunk. Úgy tartják, hogy relikviák vagyunk, mert a múltban élünk. Temetővel, Házsongárd Alapítvánnyal foglalkozunk a vállalkozások támogatása helyett. Miért a múzeumokkal? És mi az, hogy Erdélyi Múzeum-Egyesület? És miért nem foglalkozunk, mondjuk, a kortárs művészek kiállításaival? Hiányolták ugyanakkor, hogy a Szabadság miért nem közöl legalább a világhálón román nyelvű összefoglalót a magyarság kérdéseiről.
Érdemes elolvasni Kiss Olivérnek a világhálón olvasható írásához fűzött megjegyzéseket. Van, aki szerint új himnuszra lenne szükségünk e helyett, a több mint százötven éves avíttság helyett, mert a mostani csak a múltra emlékeztet. Érdekes, Sabin Gherman, a Torkig vagyok Romániával című írás szerzője épp azt emlegette, hogy mikor lesz a románoknak olyan himnusza, amit nem váltogatnak állandóan.
Másik, ugyancsak magyar hozzászóló Kolozsvár helytörténetének, a magyar történelemnek a román nyelvű változatát hiányolta. Ez valóban jó lenne. A kérdés csak az, melyik román kiadó vállalná a hazaáruló megbélyegzést azzal, hogy olyan könyvet, mi több, könyveket adna ki, amelyek az úgynevezett dák–román folytonossági elméletet cáfolják?
Az általunk írt román nyelvű lap, az 1991 áprilisa és 1993 júliusa között, a megyei RMDSZ által kiadott Puntea – amelynek egyik kezdeményezője, szorgalmazója, majd szerkesztője voltam –, ma is elkelne. Sajnos ezt a mieink akadékoskodása, rövidlátása szüntette meg. Pedig volt érdeklődés iránta.
Néhány román fiatal hozzászólása Kiss Olivér írásához igen figyelemre méltó. Jól ismerik a magyarság helyzetét, sőt Erdély valós történetét is. Vannak tehát, akiket érdekel ez a kérdés és igyekeznek minél többet megtudni róla.
A megoldást elősegítő két eszköz
A kérdés azonban így nem oldódik meg. Ehhez két dologra lenne szükség. Az egyik, hogy a dák–román folytonosság mítoszának alaptalanságát ne csak néhány történész ismerje föl, de kezdjék el tanítani az iskolában is. Ez, sajnos, egyelőre nehezen kivihető, mert szorgalmazóira azonnal rásütnék a hazaáruló bélyeget. Előbb-utóbb azonban mind többen fognak rájönni arra, hogy a porhintés mögött ott vannak a tények – amelyek, mint mondják, fölöttébb makacsok –, a helynevek, beleértve a kis folyók nevét is. Ha valóban a románok lennének az őslakók, akkor nem a magyaroktól vették volna át ezek nevét – Almás (kettő is), Aranyos, Békás (kettő is), Berettyó, Borsa, Lápos, Sajó, Sebes, Székelyjó stb. –, hanem a magyarok tőlük, mert ők adtak volna nevet ezeknek. Ugyanígy a települések döntő többségének a neve.
A másik pedig, hogy ott, ahol kisebbségek élnek, az iskolában kötelező legyen az illető kisebbség nyelvének, valós, rövid történetének tanítása. Ezt Finnországban úgy oldották meg, hogy a körülbelül hat százalék svéd lakosság gyermekei számára az első kötelező idegen nyelv a finn, a többségi finnek számára az első idegen nyelv a svéd. Az abói (turkui) egyetem svéd tannyelvű, ezen kívül Helsinkiben svéd tannyelvű műszaki egyetem és női tanárképző főiskola működik. De a Helsinki és még két másik egyetemen minden tantárgyat svédül is előadnak. Azokon a településeken, ahol svédek is élnek, minden felirat kétnyelvű, elől a finn, utána a svéd. Ahol viszont a svédek vannak többségben, a svéd az első, második a finn.
Közelebbi példát is fölhozhatunk. A sokat szidott, sőt fasisztának is kikiáltott Horthy-rendszerben, a románok által megszálltnak mondott Észak-Erdélyben, a magyar tannyelvű iskolákban kötelező volt a román nyelv tanítása. Székelyföldön is. A pénzjegyeken minden magyarországi kisebbség nyelvén feltüntették azok értékét. Így például a tízpengősön ott állt a cirill betűs szerb és ruszin, a latin betűs német, horvát, szlovák, szlovén mellett a román zece penghei is.
Az említettekhez hasonló megoldást nálunk is alkalmazni lehetne. Amikor ezt román értelmiségi fiataloknak elmondtam, volt, aki hevesen ellenezte még a gondolatát is. Ami az autonómiát, vagyis a területi önkormányzatot illeti, a román politikusok az egész ország érdekében jobban tennék, ha nem kiáltanának rá kígyót-békát, hanem belátnák, ez nem az ország feldarabolásával, hanem a gazdaság föllendülésével jár.
Asztalos Lajos. Szabadság (Kolozsvár)

2011. február 28.

Nyitottnak ígért RMDSZ kezd új fejezetet a 10. kongresszus után
Csapatban kíván dolgozni Kelemen Hunor, a szövetség új elnöke
A forgatókönyv szerint lezajlott tizedik RMDSZ-kongresszust a változás, változtatás (felszólalók által hangoztatott) igénye jellemezte, „mérföldkőnek” pedig mindenekelőtt az új szövetségi elnök megválasztása nevezhető. A kongresszuson részt vett, meghívott politikusok értékelték a szövetség eddigi munkáját, külön kiemelték Markó Béla tizennyolc éves tevékenységét, de a köszöntők egyben üzeneteket és elvárásokat is tartalmaztak a folytatást illetően. Kelemen Hunor a megválasztását követően elmondott beszédében rámutatott: hétfőtől nem egyszerűen folytatniuk kell a munkát, hanem újabb fejezet kezdődik a szövetség életében: a múlt elemzésének, a szükséges javításoknak és a felkészülésnek az időszaka. Az új elnök nyitott és erős szervezetet ígért, korrekt kapcsolatok és egyenlő felek közötti partnerség kiépítésével. A kongresszuson módosították az alapszabályt és programot is.
Kiss Olivér, Papp Annamária, Tibori Szabó Zoltán, Újvári Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

2011. április 13.

Azé a tér, aki belakja.
Ezt hallhattuk számtalanszor a Fõtér esetében is. Ennek tükrében érdemes egy pillantást vetni a Mátyás-szoborcsoport újraavatására, illetve az azt követõ sajtóvisszhangokra.
A nacionalista román politikusok és újságírók az esemény hangsúlyosan magyar jellegét kifogásolták, pontosabban, hogy kevés volt a román beszéd, a román zászló, ellenben volt sok magyar. A magyaroknak pedig egyik fõ kifogása az volt, hogy miért nem a téren rendezték az ünnepi Ghymes koncertet. A két fõ kifogást érdemes a címbeli mondás segítségével elemezni.
Román hiányérzetek
A románok esetében erre az eseményre vonatkoztatva ezúttal jogos volt a hiányérzet. Továbbvihetjük a gondolatot, hogy ez konkrétan abból is adódik, miszerint azé a történelmi személy, aki azt magáénak érzi. A románok számára ez az esemény nem volt esemény, Mátyás személyét nem érzik magukénak. Tulajdonképpen emiatt is volt magyar nemzeti ünnep jellege az egész rendezvénynek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szobrot a többségi lakosság a sajátjának is tekintheti olyanformán, mint Románia területén levõ mûalkotás, de a mûalkotást ihletõ Mátyást, vagyis a történelmi személyt és vezéreit nemigen van okuk magukénak érezni. Ezúttal azonban nem is a történelmi tények tisztázása a célom, megtették ezt a magyar történészek sokszor.
Mátyás románosítása, akárhogy is szépítjük, egy történelmi frusztráció eredménye, amely minden magyar pozitív történelmi személyt románosítani akar: ha már nem lehet tagadni fontosságát és történelmi nagyságát, hát akkor legyen román. Akárcsak Hunyadi János, Kinizsi, Bethlen, Dózsa és megannyi lefordított, románosított nevû erdélyi személyiség, akik összességükben Erdély magyar történelmének magyar jellegét is erõsítik. A történészek átírhatják a Mátyás nevét, származását, ellenben attól még nem lesz népszerû a román tömegek körében. Amíg a román közbeszéd leragad annál, s csupán annyit tart fontosnak, hogy nagy király volt, meg ráadásul Magyarország királya - s állítják õk, hogy román létére -, addig azonban nem vonul be a román legendáriumba, nem lesz a népszerû mesék hõse, s így nem lesznek kíváncsiak a valós történelmi személyiség valós történelmi tettére sem. Addig bizonyítani és tudni is csak azt kell, netán illik és érdemes, hogy román volt, s esetleg azt is, hogy egy csatában azért mégis megverték a románok. Pontosabban a moldovaiak, mert a román szó akkor még nem létezett. Ami szintén nem fedi a valóságot (a Szabadság oldalain is megjelent nemrég egy ezt bizonyító cikk, amelyben korabeli pontos adatokat dolgozott fel egy történész). Jellemzõ módon, a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyilatkozatában a helyi szervezet elnöke, Remus Lãpuºan városi tanácsos ezt a hülyeséget hirdetõ Iorga idézetes tábla hiányát kérte számon a restaurált szobron és fenyegetõzött, hogy amint hatalomra kerülnek, visszahelyezik a táblát.
Néhány frusztrált politikus még felemlegette a román jelleg hiányát, megpróbált politikai tõkét kovácsolni magának a soviniszta indulatokból, de még román publicisták, fórumozók egy része is azzal válaszolt, hogy ugyan ki akadályozta meg õket vagy a román tömegeket abban, hogy kivonuljanak román zászlókkal ünnepelni? Senki. Csak egyszerûen nem érzik magukénak Mátyást, a román történetírásra rátelepedett politikai propaganda ellenérzéseket tudott szülni, pozitív elfogadást nem. Ilyen egyszerû. A Demokrata Liberális Párt képviselõjét, Mircia Giurgiut is zavarta a sok magyar zászló és egyes fordítások hiánya, ezt utólag nyilatkozta. Legfeljebb azt tapasztalhatta õ is, amit egy átlagmagyar, ha bármelyik román ünnepre téved. Azzal a különbséggel, hogy a hivatalos román ünnepségeken egyáltalán nincs fordítás.
Szóval hiányérzetüket, frusztrációjukat illetõen rossz helyen tapogatóznak a román nacionalisták: nem a román jelleg hiányával kellett volna bajlódniuk, hanem azt tudomásul venni, hogy Mátyás király hiányzik a román nemzeti panteonból, bármennyire is erõltetik románságát.
Magyar hiányérzetek: okok, pletykák
A magyarok, fõleg a fiatalok azt kérték számon, hogy miért nem ünnepelhettek este is a Fõtéren? Román együtteseknek szabad, magyaroknak nem? Minduntalan visszatérõ, nem nyilvános kérdés volt, többek között a blog-szférában (például Kiss Olivér blogján- www.koliver.wordpress.com -, ahol több kommentárt is lehetett olvasni.)
A Fõtér átrendezésekor többen hangoztatták, még magyarok is, hogy rock-koncertet nem szabad tartani a Fõtéren. Tetszik, nem tetszik, a Fõteret azóta már átalakították, a külalak megváltoztatásával pedig a tér funkciója is megváltozott: dísztérbõl, reprezentatív fõtérbõl, korzóból, parkosított pihenõtérbõl régészeti bemutatóhely lett, télen korcsolyapálya, idõnként zsibvásár, könyvvásár, de mindenek elõtt városi rendezvények helyszíne lett. Ilyenformán hatványozottan érvényes az, amit a tér átalakítása mellett érvelõk hangoztattak: a tér azé, aki belakja megtölti tartalommal. Ha ebbõl kivonjuk magunkat, akkor az olyan-amilyen térrõl mi magunk mondunk le. Ezen változtatni egyhamar most már nem lehet, de még belakhatjuk a teret, rendezvények helyszíneként mi is használhatjuk, ha már ez lett egyik fõ funkciója.
A Kolozsvári Magyar Napokon a Beatrice koncertet szintén számûzték a Fõtérrõl, az Apáczai líceum fogadta be udvarára. Elzártsága miatt jóval kevesebben vettek részt rajta, mint amennyi nézõt-hallgatót vonzott volna fõtéri rendezvényként. Nem lehet tudni, hogy a szoborcsoport újraavatása alkalmával miért nem koncertezhetett a Ghymes sem a Fõtéren, hivatalos verzió nincs, az említett blogon is csak találgatások jelentek meg. Hivatalos magyarázat híján pletykák, gyanúsítgatások terjedtek. Feltételezem, hogy nem a román polgármester vagy más román személy akadályozta meg, hiszen akkor már régen megnevezték volna a bûnöst, lenne kire ujjal mutatni, és lehetne mártíroskodni. Két változat lehetséges: vagy szervezési hiba volt, vagy kishitûség illetve gyávaság. Elsõ esetben az EMNT, második esetben az RMDSZ térfelén van a labda valakinél. Vagy a szervezõk tévedtek a hivatalos eljárásban, késõn vagy nem megfelelõen adtak le kérvényt (tény, hogy a reklámozás is elég késõn indult), vagy egy(es) magyar (valószínûleg választott), döntéshelyzetben levõ vezetõ(k) kishitûségbõl nem merték felvállalni, engedélyezni, engedélyeztetni azt, hogy egy nagy méretû magyar koncertet tartsanak a Fõtéren, és ezáltal belakjuk a teret, szabadon ünnepeljünk.
Netán lehet egy harmadik, bár kevésbé valószínû változat is, ami nem jelenik meg a Kiss Olivér blogján levõ kommentek közt sem: korlátoltságból, tudatlanságból, stílusa miatt nem engedték, nem akarták, mert nem ismerték a Ghymest, népszerûsége alapján rock-zenekarra számítottak, netán nem merték maguk ellen hangolni azokat, akik így gondolkoznak az együttesrõl vagy elítélõen vélekednek a koncert Fõtéren tartásáról. Mert voltak, akik korábban a sajtóban is azon meggyõzõdésüket hangoztatták, hogy rock-koncertnek nincs helye a Fõtéren. A konzervatív, elsõsorban az idõsebb, s talán még befolyásos magyar generáció egy része valóban idegenkedik, irtózik e mûfajtól. A Magyar Napokon egy rock-zenekarról volt szó, most meg egy enyhén rockos beütéseket is tartalmazó, de elsõsorban magyar népzenén alapuló, egyedi hangzásvilágú együttesrõl volt szó. A tiltakozó réteg, generáció általában nem is megy el ezekre a koncertekre, ezért nem az õ véleményük kellene mérvadó legyen, nem eszerint kellene helyszínt választani egy koncertnek.
Amennyiben kishitûségbõl, a Noua Dreaptã vagy egyéb hõzöngõktõl való félelmükben nem merték felvállalni helyszínként a Fõteret elkényelmesedett döntéshozó(k), akkor az illetõ(k) gyakorlatilag már feladtá(k) a Fõteret. Ebben az esetben már nem a képviselt közösség érdekeit képviseli(k) az illetõ döntéshozó(k).
?nneplés, önünneplés, PR
Hiányoltam, hogy nemigen jelent meg kritika magyar oldalon a szoboravatás programjáról, tartalmáról: ez a március 15-i ünnepségekre emlékeztetett, és pont a hangulatbeli közös elem szúrta a szemet leginkább. Konkrétan az, hogy a politikusok önünneplésre rendezkedtek be. Emiatt sokan már egyre ritkábban, vagy egyáltalán nem mennek el az ilyen jellegû ünnepségekre: egy kis emelvényen valakik mond

2011. május 17.

Nagyenyed
Megmaradásról, szórványról, csatákról
Beder Tibor Az utolsó csata címû kötetét mutatták be az Áprily-estek keretében május 12-én a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. A szerzõ nyolcadik könyvét is éppen úgy írta meg, mint a többit. Dedikálás közben meséli: Elõször úgy egy évig magamban hordozom a mondanivalót, aztán leülök, és egyben megírom. Miközben magában hordozza a témát, sétálni szokott az erdélyi tájakon, a városokban és a falvakban. Nézelõdik és szóba áll az emberekkel. Nagyenyedre éppen Sínfalváról érkezett, ahol már csak román iskola van, és ezért a magyarok nagyrészt románul beszélnek. Nem egyedi eset ez tájainkon. Sétált az enyedi könyvbemutató elõtt is, és a városi tanács épülete elõtt felfedezte a feliratos táblákat. Az egyiken az áll, hogy ez a bor városa - ezt eddig is tudta -, a másikon pedig, hogy a mûvészetek városa: ezt kevésbé tudta. Egyenes beszédû székely ember lévén azonnal ki is mondja: odaillene, hogy Enyed iskolaváros is lenne a lassan 400 éves történelmi kollégiuma révén, amelyet 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem akadémiai rangra emelt. ?s, tegyük hozzá, ez utóbbit illene kiírni magyarul is. ?s hadd ne soroljuk ezúttal a történelmi indokokat.
Beder Tibort igazán a lelke mélyén érdekli magyarságunk sorsa, szétdaraboltságunk tragédiája. 1990-ben földrajztanárként, késõbb Hargita megye fõtanfelügyelõjeként elindult megvalósítani rég dédelgetett álmát, és felkereste a 400 éve elrabolt honfitársaink utódjait a törökországi Magyarfaluban (Macerkõjben) Az Utolsó csata 326 oldalas, dokumentált munka, számos, a magyar-török kapcsolatokat érintõ történelmi adalékkal. A mából merített, hétköznapi példáival és tanulságaival hozzánk szól, akik még itt vagyunk. Józsa Miklós nyugalmazott kollégiumi magyartanár, az Áprily-estek lankadatlan szervezõje mutatta be Beder Tibort és legújabb könyvét. Három elõzõ kötetének is volt bemutatója itt, Enyeden. Hasonlóan más munkáihoz, a legújabb könyve is a Pro-Print Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot 2011-ben.
A jelzett csata az anyanyelvünkért folyik, Nagyenyeden és környékén is, ahol másokkal együtt örökösei és tulajdonosai vagyunk e tájnak. A könyvben kiemelt marosszentimrei csata ma is tart -, írja a szerzõ. A megmaradt romos templom az erdélyi szórványsors szimbólumává vált. Eleink 560 évvel ezelõtt kellõ erõvel és bátorsággal rendelkeztek ahhoz, hogy az akkori világ leghatalmasabb birodalmával szembeszegüljenek. Akkor is a megmaradásuk volt a tét. Bármilyen sokan vannak is, akik nyelvünkre, kultúránkra törnek, a harcot folytatni kell.
A szerzõ a példákat, eseményeket igazi székelyes beszéddel és szójárással fûszerezte. Három IX. osztályos, tanítóképzõs, Csíkból jött kollégiumi diák a bemutatóhoz illõ költeményeket adott elõ (Molnár Noémi: Jékely Zoltán A marosszentimrei templomban, László Emõke: Kányádi Sándor Egy csokor orgona mellé, Pál Erika: Ferenczes István A marosszentimrei templom - 2002). A szerzõ a 275. oldalon Kiss Olivér újságíró a Szabadságban közölt írását idézi: Külön színházunk, újságunk, folyóiratunk, társaságunk, barlangász-klubunk, mûemlék és állatvédõ egyesületünk, óvodánk, iskolánk, egyetemünk, természetjáró egyesületünk van. Mindez véleményünk szerint nem különcködés, hanem a lehetõ legtermészetesebb, tudatos önszervezõdés. Valamennyire szükségünk van, hogy nyelvünket megtartsuk és továbbfejlesszük, mert nyelvében él a nemzet. Számos hasznos gondolat és izgalmas történet található a könyvben, érdemes beleolvasni, különösen itt, a szórványban, a végvári harcok színterén.
Azon kevesek, aki eljöttek, biztosan hírvivõi lesznek a Beder Tibor-i gondolatoknak, annak, hogy bátrabban kell harcolnunk, hogy ezt a csatát, ha nem is karddal vagy modern fegyverekkel, de megnyerjük. Bíznunk kell abban, hogy a jövõ egyetlen lehetséges európai alternatívája a sokszínûség és a különbözõség, amelyben minden nyelvnek és kultúrának meglesz a maga helye. ?s nem felejthetjük: a harc egyben fennmaradásunkért folyik.
Bakó Botond
Szabadság (Kolozsvár)

2011. június 20.

Az etnikai konfliktustól az etnikai kompetícióig
A Mátyás szoborcsoport harmadik felavatása után mintha ismét a funári periódusra emlékeztetõ hangulat jellemezné a közéletet: mégis visszakerült a szobor elé a Iorga-tábla néven elhíresült felirat. Amilyen hamar kikerült, olyan gyorsan el is tûnt a város határát jelzõ háromnyelvû tábla, a magyar tanácsosok látványosan tiltakoznak, a polgármester pedig ugyanilyen látványosan továbbra is hallgat... A magyar nyelvû nyilvánosságban pedig a nacionalizmus kísértete lebeg.
Kétségtelen, hogy az elmúlt évek hangulatához mérten a politikai mezõben egyre markánsabban nyilvánul meg egyféle nacionalizmus, amire az egyébként is érzékeny magyar közösség természetszerûen reagál. Messzemenõen értékelendõ az RMDSZ-es politikusok fellépése, illetve teljesen egyetértek Kiss Olivér barátom pénteken megjelent írásában megfogalmazottakkal. Csupán néhány vonatkozást emelnék ki a pillanatnyi és a funari idõk közötti párhuzam kapcsán.
Egyfelõl, szociológiai tény, hogy a mindenkori válságok és a nacionalizmus (most beleértve a sovinizmust és a rasszizmust is) között szoros kapcsolat van. Amikor a közösségeknek nehéz a boldogulás, természetszerûen fogékonyabbak lesznek a bûnbakkeresésre, mások hibáztatására, valamint a õsi múlt-ban gyökerezõ hõsiességbe, nagyságba kapaszkodni. Magyarán, ha baj van, akkor ellenség kell, mert ez erõsíti a kollektív tudatot, csoportszolidaritást termel, aminek birtokában az emberek úgy érzik, hogy a problémáik is mintha könnyebben megoldhatóak lennének. A politikum erre reagál, de gerjeszti is. Ilyen tekintetben valóban funári jellegû a helyzet, de jóval kisebb skálán.
Másfelõl, a kérdés elsõsorban a magyar nyelvû médiában téma. A román nyelvû médiában, bár a Iorga-tábla szerepelt, a kommentekben jelen volt a nacionalizmus (a józanabb írások és megjegyzések mellett), de az nem képezte soha a fõ napirendi pontot - a funári idõkben pedig ez uralta a közbeszédet (lásd például tábla-, ásatás-, szobor-kérdések).
Aztán, kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy a román-magyar kapcsolat témának (jelen esetben kiemelten a tábláknak) a közönsége beszûkült: a politikusok mellett egy kvázi-értelmiségi mezõben képez központi toposzt. A nagyközönség - legyen az magyar vagy román - idõközben tömegesen elfordult a politikától, közélettõl; kutatások bízonyítják, hogy a kilencvenes évekre jellemzõ kritikus állampolgári szerepbõl a bõ többség egy kritikátlan fogyasztói szerepre váltott. Magyarán: tömegmozgalmakra alig hajlandó, magánszférába (családba) bezárkózó és az anyagiakra illetve a szórakozásra koncentráló tipikus egyénekké alakultak át, akik alig olvasnak újságot, magánbeszélgetésken pedig ritkán vitatnak meg olyan közéleti kérdéseket, amelyeknek nincsen anyagi vonzata.
Végül, a fentiek miatt (szûk közönség, kritikátlan attitûd, fogyasztás-centrikusság, politikával szembeni bizalmatlanság) a jelenlegi helyzetre leginkább a politikai eszközökkel vívott etnikai kompetíció és (szerencsére) nem az etnikai konfliktus illik a leginkább.
Ez azt jelenti, hogy a politikusokra és az értelmiségiekre sokkal nagyobb felelõsség hárul, hiszen ennek az egyenletnek a tömegközönség hiányában õk lettek a fõszereplõi, potenciális aktív alakítói. Ugyanis az etnikai kompetíció (szemben a funári idõszakra jellemzõ nyílt etnikai konfliktussal, ahol a tömegek aktív szereplõk voltak) egy hallgatólagosan elfogadott szabályrendszer szerint alakul (szemben a funári totális háborúval, ahol semmilyen szabály nincsen), illetve már nem a mennyiségi ismérvek számítanak: az álláspontok intenzitása, a célok eléréséhez az optimális eszközválasztás, a hatékony kommunikáció és tárgyalási stratégia, eltökéltség sokkal fontosabb, mint a mennyiségi ismérv.
Mára már nem az számít, hányan mondják, hanemhogyan mondják(hiszen mindkét oldalon egy szûk réteg vitázik). Ebben a tekintetben a 80-20 százalékosdi felvetések nem csupán félrevezetõek, hanem a sikertelenség késõbbi legitimációját is képezhetik.
P?TER LÁSZL? 
Szabadság (Kolozsvár)

2012. január 18.

ISMÉT MEGGYALÁZTÁK A MÁTYÁS-SZOBORCSOPORTOT (FEJLEMÉNYEKKEL)
A kedd esti államfő- és kormányellenes tüntetés során meggyalázták a Mátyás-szoborcsoportot. Az ismeretlen tettes(ek) az RMDSZ-t szidalmazó trágár szavakat írt(ak) a Fadrusz János alkotásának talapzatára. A helyszínen levő csendőrök négy személyt előállítottak, és átadták őket a rendőrségnek. A kékruhások a gyanúsítottakat az 1-es számú rendőrőrsre szállították.
Amint arról beszámoltunk, tavaly ilyenkor szintén ismeretlen tettesek műanyagot égettek el a talapzatnak a Szent Mihály templom felőli oldalán.
A sajtó és a közvélemény nyomására a helyhatóság illetékesei eltávolították a nyomokat.
László Attila kolozsvári RMDSZ-es alpolgármesternek éjjel SMS-üzenetben jeleztük az incidenst, de mindeddig (szerda reggel) nem érkezett válasz.
09:35 – Máté András a képviselőház RMDSZ-es frakciójának a vezetője, az érdekvédelmi szervezet Kolozs megyei szervezetének elnöke a Szabadság hírportálnak elmondta: mélységesen elítéli a cselekedetet. – Egyetértek a békés tüntetéssel, ugyanis ez a demokrácia velejárója. Azt viszont a leghatározottabban elítélem, hogy a demonstráció nacionalista felhangú megnyilvánulássá fajult. El tudom fogadni, mi több meg is értem, hogy a szociális vagy társadalmi gondok miatt a polgárok az utcára vonulnak és tüntetnek, de elfogadhatatlannak tartom a vandalizmust is – nyilatkozta a politikus. Tájékoztatott, hogy ma reggel megkereste Marcel Bonţidean kolozsvári rendőrfő-parancsnokot, akitől magyarázatot kért a történtekre.
- A tetteseket kihallgatták. Négy személy nevére kihágási jegyzőkönyvet állítottak ki. A rendfenntartó erők képviselői nem láthatták, amikor a tettesek felfújták a gyalázkodó szöveget, ugyanis egy molinó mögé rejtőzködve hajtották végre az akciót – közölte Máté András.
 09:47 – Információink szerint ezekben a percekben a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal hatáskörébe tartozó egyik közüzem alkalmazottai takarítják a Mátyás-szoborcsoport talapzatát.
10:25 – A városházáról származó információink szerint László Attila kolozsvári alpolgármester folyamatosan egyeztetett Marcel Bonţidean kolozsvári rendőrfőparancsnokkal a Mátyás-szobor meggyalázása ügyében.
 10:28 – A Facebook közösségi oldalon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács adatlapján megjelenő szöveg a következő: „El a kezekkel a Mátyás-szobortól! A kormány vétkeiért nem Mátyás király a felelős! Nem tagja és nem üzenőfala sem az RMDSZ-nek, sem a román kormánynak!
10:29 – Az RDMSZ honlapján a következő közlemény olvasható:
”A Romániai Magyar Demokrata Szövetség határozottan elítéli a január 17-én, kedden este történt vandál tetteket, amelyeknek célpontja ezúttal az erdélyi magyarok jelképe, Kolozsvár szimbóluma, a Mátyás király szobor volt.
A tiltakozásnak, a tüntetésnek helye van, és helye kell legyen egy demokratikus országban. A politikusok és a politikai pártok ellen irányuló kritikának is helye van a társadalmunkban. Nincs helye viszont annak, hogy felelőtlen emberek köztéri szobron, féltve őrzött műemléken töltsék ki bosszújúkat. Nincs helye annak, hogy egyesek békés tiltakozást használjanak fel arra, hogy megalázzanak egy egész nemzeti közösséget.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség határozottan elítéli az ilyen és ehhez hasonló, aljas tetteket.  Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta: „beszéltem a belügyminiszterrel, arra kértem, hogy határozottan lépjenek fel a huligánok ellen, és büntessék meg őket. Ezúton is szeretném hangsúlyozni, hogy a békés, civilizált tüntetéseknek helyet kell adni, de nem engedhetjük meg, hogy ezek a tiltakozások magyarellenes uszításokba torkolljanak” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke. Kedden este, a kolozsvári Főtéren lezajlott tüntetés után magyarellenes, sértő és gyalázkodó felirat jelent meg a Mátyás szobor talapzatán. A rendőrök azonosítottak és őrizetbe vettek négy fiatal férfit, akiket a vandál tett elkövetésével gyanúsítanak. Az ügyben kivizsgálás kezdődött.”
Kiss Olivér
Előzmény:
Szabadság (Kolozsvár), 2011. jan. 17.
MEGGYALÁZTÁK MÁTYÁS KIRÁLY SZOBRÁNAK A TALAPZATÁT
Ismeretlen tettesek műanyagot égettek el Fadrusz János nemrég restaurált alkotásának a talapzatán.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. április 20.

A választás és a magyarság széthúzása
Nem, hölgyeim és uraim, ez nem a választás szabadsága, ez nem más, mint a magyarság széthúzása. Kis erdélyi mizéria, s egyben paradoxon: minél kevesebben vagyunk, annál több politikai szervezet, platform, civil mozgalom akar képviselni bennünket a különböző döntéshozói testületekben. Olyan ez, mintha egyre több, fekete-fehér, Venus típusú televízió javítására szakosodott céget hoznánk létre, vagy akár olyan szerelőműhelyt, ahol csak Trabantokat javítanak.
Úgy érzem, nem elsősorban a polgárok érdekeinek érvényesítése, hanem önös célok, politikai meggondolások vezérlik azokat, akik nem az egységben látják az erőt. Lehet ez csupán késői hiszékeny ráébredés, de talán nem vagyok egyedül ezzel. Végig reménykedtem abban, hogy sikerül kiegyezni, és lesznek közös polgármester- meg városi tanácsosjelöltek a szórványban, ahol a magyarság nem éri el a lakosság létszámának a felét. Le kellene mondani a kicsinyes érdekekről, a gőgről. A vezérelvnek mindenképpen annak kellene lennie, hogy közös jelöltlista állításával minél jobban mozgósítsák a magyar választókat, és minél több szavazatot szerezzenek. Szórványban nem engedhetjük meg magunknak a széthúzást, a több listát. Székelyföldön más a helyzet: ott indulhat több jelölt különféle listákon, úgyis magyarok kerülnek a tanácsba, mindenképpen magyar jelölt lesz a győztes. A szórványban azonban ez luxus, mi több, veszélyes fényűzés, mert egyrészt az RMDSZ jelöltjei közül kevesebben juthatnak be a helyi tanácsokba, másrészt fennáll a veszélye annak is, hogy az EMNP-nek és választóinak az érdekeit egyetlen személy sem képviseli majd az önkormányzat különböző döntéshozó testületeiben.
Talán még megoldható lenne, hogy különböző településeken szervezzenek összmagyar előválasztásokat, s a legnépszerűbb személyek kerüljenek fel egy olyan magyar párt listájára, amelyet sorshúzással döntenek el. A többi politikai alakulat pedig ne indítson jelölteket. Ezáltal megteremthetnék az egységes listát, szórványban ugyanis csak így lehet erős képviseletet biztosítani a különböző döntéshozó testületekben.
Könnyen megtörténhet, hogy a széthúzás miatt a politikai pártok akkora pofont kapnak a választóktól, hogy négy év múlva rákényszerülnek az egységes listára, belátva az általam legfontosabbnak tartott elv érvényesítését: szórványban egység és közös lista szükséges!
Érdekünk az, hogy csökkenő létszámunkkal közösen lépjünk fel a politikai színtéren. Jelenleg a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) kétharmados többséggel rendelkezik a kolozsvári városi tanácsban. Kétséges, hogy akár a Szociál-Liberális Szövetség (USL), akár a PD-L vagy a köréje csoportosuló választási szövetség ugyanezzel a részaránnyal dicsekedhet majd június 10-e után. Éppen ezért a közös listán bejutó magyar önkormányzati képviselők ismét a mérleg nyelvét jelenthetnék, vagyis a legtöbb esetben feltétlenül szükség lesz a szavazatukra annak érdekében, hogy bizonyos tanácsosi határozattervezeteket megszavazhassanak. Ha nincs közös lista, megtörténhet, hogy még eggyel csökken a magyar városi tanácsosok száma, s akkor az elkövetkező négy évben ismét nem számítunk a helyi döntéshozásban.
Mindenki maga dönti el, hogy él-e vagy sem szavazati jogával június 10-én. Számos visszajelzés arra enged következtetni, hogy közös polgármesterjelölt és közös tanácsosi lista híján sokan azért nem mennek majd el voksolni, mert a magyarság gusztustalan széthúzásáról, megosztásról és nem érdekképviseletéről szól a történet. A kampány kezdetéig van idő felmérni a választói igényeket, és a politikum eldöntheti, kire hallgat: önnön érdekeire vagy a képviseltekre.
Kiss Olivér. Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 | 331-335




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998