|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 98 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-98 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Madonna (Madonna Louise Ciccone) 2008. február 23.A Mágnás Miska, Szirmai Albert operettje a műfajt kedvelő kolozsvári közönség körében az egyik legnépszerűbb darab. 1965-ös kolozsvári bemutatója óta (rendező: Taub János) több száz előadást ért meg. Az eltelt évtizedek folyamán az operettet 1996 októberében Gy. Tatár Éva újította fel. A február 24-i előadáson új arcokkal találkozhat a közönség. Rolla szerepében Pataki Enikő lép fel, akinek ez az első primadonna szerepe. Partnere Maneszes Márton, akinek ez az első főszerepe is. Az előadás karmestere a művet ugyancsak első alkalommal vezénylő Kulcsár Szabolcs. /Turánitz J. Lajos: Mágnás Miska debütökkel. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./2008. május 21.A kolozsvári származású népes Krémer család több tagja is Tháliának kötelezte el magát, és életüknek egy szakasza Szatmárhoz köti őket. Leghíresebb közülük talán Krémer Sándor, aki hosszú évekig volt színházigazgató Szatmárnémetiben, és mint színművész, emlékezetes alakításokkal lépett fel a társulatban. Nemcsak a Krémer testvérekről és gyermekeikről szól a könyv, hanem a feleségeikről is, akik jellemzően ugyancsak színésznők, primadonnák voltak. Valamennyiük sorsára rányomták bélyegüket a huszadik század viharai, és a Magyarországot, s ezen belül Szatmárnémetit sem kímélő történelmi események, háborúk, határtologatások. Életükről, művészetükről, családjukról, sorsuk alakulásáról szól a hiánypótló kötet. Csirák Csaba Egy színészdinasztia szatmári kötődései című könyve nélkül a szatmáriak már nem is emlékezhetnének rájuk. /Debreczeni Éva: Egy színészdinasztia szatmári kötődései. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 21./2008. június 19.A Marosvásárhelyen élő Kolozsvári Puskás Sándor szobrászművész igazi polihisztor: most jelent meg néhány éve napvilágot látott szakácskönyvének – Varázspálcám fakanál – bővített változata. Az immár 80 éves Kolozsvári Puskás Sándor 64 éve szobrászkodik. „Nem érzem a koromat. Legfeljebb az a baj, hogy kicsit fáradékony vagyok” – mesélte. Kolozsváron született, ott élt – idézte a múltat. „Mátyás Mátyás professzor segített a világra, a Szent Mihály-templomban kereszteltek, és mikor Márton Áron egyéves püspök volt, akkor bérmált engem. ” A Kolozsvári nevet 1955-ben vette fel, mert nem tudta kiharcolni, hogy magyarosan írják a Puskás nevet. Újabb kötete a szobrairól fog szólni, több mint kilencven szobor reprodukciója lesz a kötetben. Több műve Bukarestben a Nemzeti Galéria gyűjteményét gazdagítja, a kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai, székelykeresztúri, zetelaki, nagyszalontai múzeumokban is találhatók szobrai. Bethlen Gábort ábrázoló szobrát Gyergyószárhegyen, a Bethlen-bástyában helyezték el. A csodálatos Székely madonna egyik példánya egy csíksomlyói gyűjtemény része, a másik pedig a Zetelaki Múzeumban várja látogatóit. /Máthé Éva: Szakács, művészi szinten. = Krónika (Kolozsvár), jún. 19./2008. szeptember 8.Szakmai fórummá és baráti találkozóvá lett az eredetileg népszerűsítő rendezvény, melyet Kalotaszegi csillagok néven szervezett a Kolozs megyei Sztánán a Bokréta Kulturális Egyesület a Kékiringó panzióval és a sztánai elöljárókkal karöltve. A jó idővel indokolta az érdeklődés hiányát a Bokréta Kulturális Egyesület elnöke, Kovács Pali Ferenc bútorfestő. Máté Lajos magyarországi népkutató tartott előadást, aki Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain elindult, hogy feltérképezze legközelebbi rokonainkat. „A Magyar Tudományos Akadémia a könyvekből tájékozódik, én a másik úton megyek. Részben a szájhagyomány alapján a magyarság gyökereit máshol keresem, mint a hivatalos akadémiai álláspont azt behatárolja” – fejtette ki a kutató. 35 kilónyi feljegyzésanyaggal tért vissza 21 éves expedíciós kutatóútjáról, ebből hatezer oldalnyi szájhagyományanyag, 341 ősmese, 250 eredetmonda, 9000 népdal és harmincórányi zenei, illetve harmincöt óra képanyag van. Elmondása szerint szándéka a Kárpát-hazában vetítéseket és előadásokat tartani, a rengeteg gyűjtött információ feldolgozásához munkatársakat, segítséget keres. Gaál János, a budapesti Néprajzi Múzeum restaurátora előadásában Kós Károlyt idézve értékelte a rendezvény jelentőségét: „»mert én csak folytatása akarok lenni apáimnak« – ez az, amit ti itt szerveztetek: folytatása és felelevenítése a hagyománynak. ” Kudor István fafaragó, a Bokréta Kulturális Egyesület alelnöke elmondta, a régiók találkozóját minden évben máshol szervezik. A kiállítás és az előadások révén a kiveszőfélben lévő népművészetet akarják ismertetni. Ehhez a törekvéshez csatlakozott Vas Géza kolozsvári fotóművész is, aki Kalotaszegi Madonnák címen állította ki 24 dokumentum-felvételét a kalotaszegi népviseletbe öltözött fiatal lányokról. /Varga Réka: Kalotaszegi csillagok. Szakmai fórummá alakult a Bokréta egyesület rendezvénye. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./2008. december 22.Érdekes javaslatok, indulatok és kizárás az RMDSZ-ből – így lehet összegezni az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) december 21-i marosvásárhelyi ülését. A tanácskozás célja a parlamenti választások eredményének a kiértékelése, valamint a jövő feladatokra való felkészülés volt. Az ülésen bejelentették, hogy kizárják a szövetségből Benedek Imre Maros megyei tanácsost, aki bíróságon támadta meg Kötő József parlamenti képviselői mandátumát. Ennek következtében a bukaresti ítélőtábla – egyelőre nem jogerős ítéletben – érvénytelenítette Kötő mandátumát, amely így bizonytalanná vált. Markó Béla Politika és érdekvédelem című beszédét mondta el, amit a szövetség elnöke vitairatnak szánt. Markó élesen bírálta Tőkés László református püspököt, „aki palástját hol felöltve, hol levetve, hol prédikálva, hol szitkozódva, de folyamatosan az RMDSZ ellen kampányolt”. Tőkés most sem veszi észre, hogy a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntené, amikor az RMDSZ-szel szemben már a Szociáldemokrata Pártot is ,,bölcsnek” mondja. „Román politikusokat is inkább agyba-főbe dicsér, józansággal, felelősségérzettel ruházva fel egytől egyig őket, csak nehogy valaki is el merje hinni, hogy az RMDSZ nélkül esetleg rossz irányba csúszhat, magyarellenessé válhat a kormányzás” – vélte Markó. Az RMDSZ elnöke szerint Tőkés kritikájára szükségük lenne, de „szenvedélyes RMDSZ-gyűlöletével Tőkés lassan magára marad, és már azt sem fogják meghallgatni az emberek, amiben igaza van”. A választási eredményeket elemezve úgy értékelte, hogy egyetlenegy megyében, Háromszéken volt az átlagosnál jóval alacsonyabb a részvétel, minden bizonnyal emiatt nincsen Kolozs megyének szenátora, és Temes vagy Hunyad is képviselő nélkül maradt. Az RMDSZ-nek a szövetség jellegét kell erősíteni, hangsúlyozta. „Romániában nem magyar–liberális, magyar–demokrata vagy magyar–szociáldemokrata együttműködésben kell hosszú távon gondolkodni, hanem magyar–román együttműködésben. Ez nem politikai, hanem etnikai kérdés. Mindig a kormánytöbbségnek vannak hatékony eszközei, ezért az RMDSZ-nek mindig vállalnia kell a kormányzást. ” Hangsúlyozta: az RMDSZ-nek az ellenzéki szerepben meg kell keresnie az eszközöket arra, hogy az eddigi törvényes keretek ne csonkuljanak, az anyanyelvű oktatási intézmények tovább működjenek, és etnikai alapon egyetlen magyar embert se tegyenek ki az állásából. Kereskényi Gábor azt sérelmezte, hogy az RMDSZ parlamenti frakciójában és a parlament vezetőségében minden tisztséget a székelyföldi képviselők és szenátorok szereztek meg, Partium pedig nem kapott semmit. Borbély László azt javasolta, hogy az RMDSZ forduljon az államfőhöz, és az etnikai paktumot tegye lehetővé, akárcsak az oktatási együttműködési megállapodást, amely szintén a Basescu irányításával jött létre. Borbély sérelmezte azt, hogy a kormányprogramban fél mondat van a kisebbségekről, ami veszélyt jelent a jövőre nézve. Biró Rozália, az SZKT elnöke a jelenlévők tudomására hozta, hogy a Maros megyei szervezet kezdeményezésére kizárják Benedek Imrét, aki visszafordíthatatlan kárt okozott az RMDSZ-nek a Kötő József mandátuma ellen indított perrel. A tanácskozáson jelen lévő Benedek megpróbált felszólalni, de az ülésvezető Biró Rozália arra hivatkozva, hogy kizárása miatt Benedeknek az SZKT-tagsága is megszűnt, nem adott neki szót. A kizárt a teremből adott hangot nemtetszésének kijelentve, hogy „totál antidemokratikus intézkedés” volt. Kovács Péter ügyvezető alelnök szerint meg kell vizsgálni, hogy az öt székelyföldi területi szervezet közül miért csak egy működik. Rácz Levente, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke szerint a román pártok több száz szavazatot vittek el azzal, hogy magyar lelkészeket kerestek meg személyesen, és olyan konkrét ígéreteket tettek nekik, hogy központi fűtést vezetnek be a református templomba, utat aszfaltoznak le. Kelemen Atilla, a Maros megyei szervezet elnöke kifogásolta Frunda György kijelentését, miszerint az ellenzékbe vonulás miatt a következőkben a területi szervezetek felelőssége lesz nagyobb. Kelemen szerint eljött az ideje annak, hogy mindenki „tolja a sárban a szekeret”, még azok „a primadonna politikusok is, akik belibbennek, és mondanak egy-két okosságot”. Olosz Gergely Kovászna megyei parlamenti képviselő szerint Háromszéken új politizálásra van szükség, és nem a választókat kell hibáztatni a távolmaradás miatt. Olosz a háromszéki fiatal politikusok és a régi vezetőség között már hónapok óta lappangó konfliktusra utalt. Markó az SZKT záróbeszédében szokatlan keménységgel intette le a partiumi elégedetlenkedőket. Úgy vélte, hogy „agresszíven és arrogánsan dicsekedtek” választási eredményeikkel a székelyföldi kollégáikat szidva, márpedig ez nem eredményez szolidaritást. Markó is elmarasztalta a háromszékieket, akik nem tudnak szembenézni saját kudarcaikkal. Hozzátette: ő is azt szorgalmazza, hogy az RMDSZ-en belül a partiumi szellemiség érvényesüljön minél jobban, és „ne a székelyföldi búvalbéleltség”. /Borbély Tamás: Etnikai paktumot ajánl az RMDSZ a román pártoknak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./ A román pártokkal való etnikai paktum megkötését tartja a legfontosabbnak Markó Béla RMDSZ-elnök: etnikai paktumot – vagyis együttműködési megállapodást az etnikumközi dialógus folytatására, az etnikumközi problémák megoldására kell kötni. Nagyon messze vannak attól, hogy arányos képviseletről lehetne beszélni. A magyar emberek leváltásának „etnikai okai és következményei lennének oktatásban, művelődésben, egészségügyben, mindenütt” – mondta Markó. „Most kell megkérdeznünk mindazokat, akik a választásokon mellettünk álltak, hogy miképpen látják a jövőt. Márpedig mellettünk állt a romániai magyar közösség túlnyomó része, támogattak az egyházak, a civil társadalom, az értelmiségiek nagy többsége. ” Fel kell kérni a romániai magyar értelmiségieket, vegyenek részt ebben az elemzésben, mondjanak véleményt. Az SZKT-n elhangzott: az RMDSZ még az EP-választások előtt tartaná meg a következő kongresszusát. Winkler Gyula EP-képviselő, a szórványfrakció képviselője rámutatott arra, hogy a romániai magyarság egyharmada szórványban él, és a legnagyobb empátiával tud viszonyulni a szövetségi elnök legfontosabb javaslatához, az etnikai paktumhoz, a román–magyar együttműködéshez. A román pártok vezető politikusai visszafogottan reagáltak a Markó Béla által javasolt etnikai paktumra. Cristian Diaconescu külügyminiszter-jelölt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője úgy fogalmazott: érdeklődve várja az RMDSZ konkrét elképzeléseit a tervezett megállapodásról. /Antal Erika: RMDSZ: merre tovább? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./ Az SZKT elnöke, Bíró Rozália bejelentette, hogy az RMDSZ megvonta dr. Benedek Imrétől a politikai támogatást és kizárta a szövetségből, felolvasta a Maros megyei RMDSZ erről szóló határozatát, nem adott szót Benedek Imrének, hogy álláspontját kifejtse. Ezért Benedek a sajtónak nyilatkozva kijelentette: „Az Állandó Bizottság úgy fogalmazott, hogy kizártak az RMDSZ-ből. Mivel nem vettem részt a tanács ülésén, nem tudtam megvédeni a jogaimat, ezért mind a megyei, mind az országos Állandó Tanács döntését érvénytelennek tartom, abból is kiindulva, hogy írásban kértem az Etikai Bizottság összehívását, amikor a választásokkal kapcsolatos furcsaságokat észleltem. Választ nem kaptam. Markó Béla szövetségi elnököt telefonon kerestem meg, és megkértem, kapjak lehetőséget, hogy elmondjam, miről van szó. Visszautasította. Egy rablógyilkost sem utasítanak el úgy, hogy meg ne hallgassák. A jogaimba tiportak és megalázó helyzetbe hoztak”. Hozzátette, „továbbra is az RMDSZ-ben fogok tevékenykedni, továbbra is megvédem a jogaimat”. El fog menni egészen az európai jogi fórumokig, hangoztatta. Nem az RMDSZ ellen indított eljárást a román bíróságokon, hanem az Országos Választási Bizottság ellen. /Mózes Edith: Benedek Imrét kizárták az RMDSZ-ből. Ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./2008. december 30.Második alkalommal bemutatják be Dehel Gábor Marton Melindával, a Kolozsvári Magyar Opera kiemelkedő alakjával készített beszélgetőkönyvét. A könyv az opera primadonnájának életregénye, amely megeleveníti őt a színpadon és a kulisszák mögött egyaránt. A könyv része a Korunk Kiadó által megjelentetett sorozatnak, és harmadikként jelent meg a Hary Béla zeneszerzőről, illetve Csíky András színészről szóló kötetek után. A könyv érdekessége, hogy a szerző feleségéről ír, és amellett, hogy végigköveti az életpályát, így a kolozsvári Magyar Opera története is körvonalazódik. Januárban Budapesten is bemutatják a könyvet. /Hideg Bernadette: Egy primadonna életregénye. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./2009. június 12.Vígh István festőművész állandó kiállítását szülőhelyén, a Szatmár megyei Halmi új épületben avatták fel. Az eseményen Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök úgy vélte, Vígh István fáradhatatlanul osztogatja azt az ajándékot, amelyet Istentől kapott. Az épület bejáratánál lévő táblán ez olvasható: „Halmitől Debrecenig, Suceaván, New Yorkon és Quelanbeyanen át. A művész szülőföldjének adományozott munkáiból”. A helységnevek jelzik az utat, amelyen festőnk odajutott, hogy a művészetpártoló Incze Lajos polgármester vezette nagyközség állandó kiállítást biztosított neves fiának. Vígh István 1960-ban végzett Bukarestben a monumentális festészeti szakon, utána Suceavára hívták, ő elfogadta a meghívást. Gyakorlatilag ő szervezte meg Suceava tartomány képzőművészeti életét. Egy brassói freskórestaurálási tanulmánya során Sylvester Lajos kereste meg, aki akkor megyei kultúrfőnök volt. Király Károly küldte azzal, hogy pályázza meg Sepsiszentgyörgy tervezett négy városkapujának egyikét. A 13 méter magas vörösrézkapu ma is áll. Közben díszlet- és jelmeztervezőnek hívták a színházhoz, melynek akkor a Nagyváradról odahelyezett primadonna, Dukász Anna volt az igazgatója. Már első este beleszeretett, és megkérte a kezét. Igent mondott! 1975-ben feleségével Amerikába települtek. Dukász Anna nekifogott a New-York-i magyar színház újraélesztéséhez. Több erdélyi író, így Kocsis István színpadi művét is bemutatták. Közben évekig működtették az Irodalmi Kávéházat, Vígh Istvánnak sok kiállítása volt. A sikerek ellenére hazavágytak. Debrecenben béreltek lakást, amit 1996-ban megvettek, hogy közel legyenek a szülőföldhöz. Vígh István egyik monumentális freskója a nagykárolyi katolikus gimnázium, a Kalazanczy lépcsőházában van Vígh István (Halmi,1936) festő, szobrász 1973–75-ben a sepsiszentgyörgyi magyar színház díszlet- és jelmeztervezője, 1976 és 1996 között az Egyesült Államokban, New Yorkban, 1996 óta Debrecenben él. /Sike Lajos: Akire „rászállt” egy elvtárs. Vígh István festő azonosult a földi gyökereihez ragaszkodó tölgyember figurájával. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./2009. július 19.Július 8-án nyílt meg a gyulafehérvári érsekség ezeréves évfordulójának rendezvénysorozatába illeszkedő Millenniumi kiállítás, amely a főegyházmegye egyháztörténeti és egyházművészeti értékeit tárja a látogató elé. Szász János főegyházmegyei gazdasági igazgató házigazdaként kiemelte az esemény jelentőségét. Jakubinyi György érsek köszöntő szavait Tamás József segédpüspök tolmácsolta. A tárlaton a liturgiához kapcsolódó, különböző korokból származó tárgyak, oltár, szobrok és festmények, valamint misekönyvek, énekes- és prédikációskönyvek láthatók. Egy részük a gyulafehérvári kincstárból származik, a többi különböző plébániákról, kölcsönzés révén például a Csíki Székely Múzeumtól, különböző levéltáraktól. Kiemelt darabja a gyűjteménynek az öt fából készült szobor – amelyek közül három 14–16. századi Madonna-szobor –, valamint a csíkszentimrei plébániatemplomból származó két, a 16. század elején készült táblakép is. /Farmati Anna: Millenniumi kiállítás. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 19./2009. augusztus 3.Színvonalas műsorok kaptak helyet a Millenniumi év rendezvény-sorozatban, és a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye júliusban meglepetéssel is szolgált híveinek. Az érseki palotában megnyitották azt a kiállítást, amely válogatást mutat be az évszázadok értékes egyháztörténeti és egyházművészeti emlékeiből. A kiállítás tárgyai, dokumentumai a Főegyházmegye, a történelmi Erdély területéről származnak. Az érdeklődők láthattak értékes Madonna szobrokat, középkori Szent Mihály-szobrot, szebbnél szebb kelyheket, monstranciákat (úrmutatókat), oltárt, Szervátiusz-szobrot, misekönyvet, csodálatos miseruhákat, sárgult okleveleket, évszázados jegyzőkönyveket, prédikációs könyvet, késő középkori táblatérképet, értékes dokumentumokat. Dr. Jakubinyi György érsek a kiállítás megtekintése után a következőket nyilatkozta: „Ha nem beszélnénk ezeréves történelmünkről, akkor a kiállítás tárgyai szólalnának meg…” /B. B. : Gyulafehérvár. Millenniumi kiállítás az Érseki Palotában. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./2009. augusztus 17.Hálaadó szentmisével és körmenettel emlékeztek meg augusztus 16-án Kovászna megyei Futásfalván a település római katolikus temploma Mária-szobrának felújításáról. Felső-Háromszék egyik legismertebb búcsújáró helyének ékességét 1964-ben restaurálták. A fából faragott, barokk stílusú Mária-szobor 1750-ból származik. A 217 centiméter magas, ismeretlen faragómestertől származó alkotás Esztelnekről került Futásfalvára. A szobor Máriát ábrázolja, karján a gyermek Jézussal, mindkettő fején korona, kezükben jogar. A restaurálásnak köszönhetően ma is gyönyörű háromszéki Madonna a templom egyik mellékoltárán tekinthető meg. /Hálaadás a szoborfelújításért. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./2009. augusztus 29.Kifütyülték bukaresti koncertjén Madonnát. Madonna szólt néhány mondatot a diszkrimináció ellen. Megállapította, hogy egyre gyakoribbá váltak a romaellenes megnyilvánulások Kelet-Európában.,,Minden ember egyenlő. Nem szabad diszkriminálnunk sem a romákat, sem a homoszexuálisokat” – mondta a popsztár, de szavait a közönség füttykoncerttel fogadta. A román média nem kommentálta a történteket, inkább a zenei produkció sikerét boncolgatta. /Madonnát kifütyülték diszkriminációellenes felhívása miatt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./2009. október 2.Zolopcsuk Róbert máramarosszigeti fiatal képzőművész különös jelensége a máramarosszigeti művészi életnek. Ő egy lapra tette a tétet: Máramarossziget aranykorának felidézésére, bemutatására. Ez az időszak a kiegyezéstől az első világhá- borúig tartó közel 50 év. Gyermekkora nagy tragédiája – mondja Zolopcsuk –, hogy azok az épületek, a melyek mellett nap mint nap elment, és amelyeket olyannyira megszeretett, egy pillanat alatt eltűntek. Zolopcsuk fantasztikus szenvedéllyel kutatta fel, gyűjtötte össze az adott periódus rajzait, dokumentumait, meg sárgult képeslapjait. Munkához látott, és 2006-ban szép kivitelezésű, nagy formátumú, 90 oldalas könyvben jelentette meg a Máramarossziget műemlékeit, jellegzetes épületeit felidéző fekete-fehér grafikáit. Különösen szép a Prielle Kornéliát, a Máramarosszigetről származó egykori primadonnát ábrázoló kép. /Klacsmányi Sándor: Zolopcsuk Róbert kiállítása. Egy aranykor bűvöletében. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 2./2010. június 13.Budapesttől New YorkigSzatmárnémeti – Június 12-ig világhírű művészek léptek fel a Szatmárnémeti Északi Színház színpadán. Az operett-esten Lendvai Gabriella, a New York-i Magyar Színház primadonnája és Chikany Béla, a Budapesti Operett Színház tagja közismert operett-slágerekkel szórakoztatta a szatmárnémeti közönséget. A művészek a szombat délutáni kánikulai hőmérsékletet tették elviselhetőbbé a szatmáriak számára, akik tapssal jutalmazták a művészeket. erdon.ro 2010. november 22.Csupa csapás az élet – Egy budapesti kiállításAki betekintett Budán a Szentháromság téren a Magyar Borok Háza dísztermébe, ahol 1998 őszén Petrás Mária kiállítása volt, elcsodálkozhatott azon, hogy 1965 óta ez a 25. tárlata. Jászberény, Érd, Párizs (csoportos kiállítás), Pápa, több ízben is Budapest, Déva, Pécs, Kecskemét, Mátrafüred, Gödöllő stb. Munkái megtalálhatók az alábbi templomokban: Bükkzsérc, Epöl, Csucsa (Czecz János), Magyarvalkó, Kőrösfő, Jegenye, Kémer, Déva. Utóbbit szülőfalujának, Dioszénnek szánta, de ismert okok miatt az ottani papoknak és a világi hatalom birtokosainak nincs szükségük az ő munkáira. Kiállításait neves személyiségek nyitják meg – egyébként Kő Pál tanítványa. Kóka Rozália, a Magyar Művészeti Intézet osztályvezetőjének meghatározása szerint: „Földből égetett képeivel a moldvai magyarság középkori állapotban megrekedt, kilátástalan sorsát panaszolja." Továbbá: „Művészetének középpontjában az anyaság témája áll. Az »anonim szentté« magasztosult sokgyermekes csángó asszonyoktól a Szűz Máriáig számtalan változatban formálja meg az ANYÁT s az anyaság érzésének minden stációját a karácsonyéji boldogságtól a nagypénteki szenvedésig. L. dr. Imre Mária néprajzkutató a gödöllői kiállítás műsorfüzetében írja: „Népéhez való hűségét jelzi, hogy első önálló munkáját, egy oltárt a dévai ferencesek kolostorának adományozta." (Ez az alkotás az, amelyik nem kerülhetett szülőfaluja, a Szeret menti Dioszén templomába.) „Madonna-változatai egyszerre szentek és profánok. Magukban hordozzák a földi édesanyák örömteli és fájdalmas életének sorsfordító életszakaszait... Kiemelkedően szépek a Fájdalmas Anyát bemutató faliképei." Húshegyi Gábor esztéta, egyetemi tanár: „Petrás Mária madonnái, piétái a szent és profán mesgyét követve átértelmeződtek és kaptak újabb jelentést. Következetes kettősségükkel tűnnek ki. Egyik a szakrális tematika azonos rétegű profanizálása, a figurális forma archaizálása, a másik, hogy a kompozíciók, a sémák akár a reneszánszra, a 15–16. századi Rabbiákra, a reliefkeretek akár a középkorra, illetve a historizmusra is utalhatnának. Ezt a kettősséget gazdagítja a Keleti-Kárpátokon túlról hozott ornamensvilág, az égetett anyag és annak polikrómiája, egy egyedi színkezelés (...)" Petrás Mária Szentháromság téri decemberi kiállítása, égetett krisztusképei, domborművei kiskarácsonyt, nagykarácsonyt köszöntőek, de nem alkalomhoz kötöttek, az esztendő minden szakának maradandó alkotásai. 1999-ben Dévára hozza át gyűjteményes kiállítását. Sepsiszentgyörgyre nemcsak azért kell átkérni ezt az „anyagot", mert édestestvérei és ezek családja él itt, hanem azért, mert Petrás Marika az egyetemes magyarság egyik reprezentatív művészegyénisége. Sylvester Lajos, Erdély.ma 2010. december 15.Elnökjelöltek szemtől szembenA Szövetségi Képviselők Tanácsa múlt szombati ülésén két RMDSZ- tisztségviselő, Eckstein Kovács Péter államelnöki tanácsos és Kelemen Hunor művelődési miniszter jelentette be szándékát, amely szerint a februárban sorra kerülő tisztújító kongresszuson versenybe száll az elnöki tisztségért. A tanácskozás szünetében őket kérdeztük. A változás jelöltje vagyok – jelentette ki Eckstein Kovács Péter. Ellenjelöltjéről azt mondta, Kelemen Hunort barátjának tekinti, nagyon tehetséges politikusnak nevezte, aki fiatal kora ellenére nagy tapasztalattal bír. Azonban, tette hozzá, ami az előnye, az egyben a hátránya is, mert ő a Markó Béla által támogatott jelölt. – Én a változás jelöltje vagyok, és mint ilyen, gondolom, támogatásra számíthatok mindazoktól, akik azt gondolják, hogy változásra van szükség az RMDSZ-ben, és véleményem szerint nem kevesen vannak ilyenek". Elismerte, nincs könnyű dolga, lévén Kelemen Hunor az RMDSZ ügyvezető elnöke és miniszter, ezért a lehetőségei jóval nagyobbak, mint neki, "akinek a puszta kezű ember leleményességével kell megküzdenem ezért a tisztségért". A kérdésre, hogy mit gondol, mekkora támogatottságot élvez a területi szervezetek részéről, kijelentette: – A területi szervezetek meg fognak nyilvánulni irányomban és Kelemen Hunor irányában is, majd lesz egy szavazás, amikor az emberek egyedül lesznek a szavazófülkében. Nekem, úgy érzem, ott van esélyem. – Azt mondta, a változás jelöltje. Mit szeretne feltétlenül megváltoztatni? – A kommunikációs hozzáállásban látok elsősorban okot a változtatásra és indokot. Azt, hogy milyen struktúra lesz, azt nem az elnök, hanem a kongresszus fogja eldönteni. Az elnök úgymond készen, tálcán kapja az új szervezeti felépítést. Viszont tény, hogy a tagság úgy érzi, meglehetősen magára maradt, a napi problémái nem jutnak el az RMDSZ vezetőinek a fülébe. Hogy a kommunikáció a magyar pártokkal, román pártokkal, még a sajtóval is kívánnivalót hagy maga után. Úgy gondolom, integráló személyiség vagyok, lehet, az idő vagy önök meg fognak cáfolni. Ezt a szervezetet egyben kell tartani, kompetitívnek kell megtartani. A legfőbb célt abban látom, hogy a következő parlamenti választásokon megőrizzük helyünket a román parlamentben. Ez a cél mindent de mindent felülír. Itt nincs helye a primadonnáskodásnak, nincs helye személyes ellentétek kiélezésének, és – legyen tiszta, nem azt mondom, hogy holnap vagy holnapután lépjünk ki a kormányból – ha a kormányzati szerepvállalás a gátja annak, hogy két év múlva bekerüljünk a parlamentbe, akkor lépjünk ki a kormányból. Legfontosabb az önállóság megőrzése Kelemen Hunor: – A legfontosabb, amit meg kell őrizni, bárki is lesz az RMDSZ elnöke, az önállóság. Az a fajta önállóság, amely sokakat bosszant és zavar, de amely lehetővé tette, hogy mindig azokat a döntéseket hozza meg, amelyeket a közösség érdeke megkívánt. Sokan és sokszor megpróbáltak belenyúlni az RMDSZ életébe, de aki ezt megpróbálta, csődöt mondott. Azt gondolom, hogy ez ezután is így fog történni, és ezt az önállóságot mindenáron meg kell őrizni. Mert akkor van az embernek politikusként mozgástere, hitele, lehetősége jó pozícióba kerülni, ha nem lesz soha senkinek a csatlósa. A magyar kormánnyal partnerek kell legyünk, hisz olyan kérdésekben, amelyek a magyar nemzet alapvető kérdéseit illetik, meg kell tudni egyezni, és azt meg tudom ígérni, hogy mindenkivel párbeszédre és partneri viszonyra törekszem. Az RMDSZ-ben szükség van a fiatal nemzedékre is, mindig újítani kell, de ezt a megújulást bennünk kell keresni, van elég erőnk és erőforrásunk ahhoz, hogy belülről megújuljunk. De a döntéshozatalba én bevonnám a megyei önkormányza-tok vezetőit, rengeteg döntést nekik kell végrehajtani, nekik kell továbbítani. Bevonnám a döntéshozatalba a megyei elnököket és a platformok képviselőit jobban, mint eddig, mert az ideológiai sokszínűséget a döntéshozatalban is meg kell jeleníteni. Ez csak néhány dolog, de jelentős dolgok, a többiről menet közben beszélünk, hisz lesz alkalmunk alapszabályzat-módosításról, programról a következő hetekben nyilatkozni. Azt tudom ígérni, hogy akár szövetségi elnökként, amennyiben megválasztanak, akár politikusként azt fogom javasolni, hogy hagyjanak fel a pártalakítási kísérlettel, mert az nem hoz semmi jót, a három kevesebb, mint egy, azt tudom ajánlani, keressünk közös megoldást, hogy ne veszélyeztessük az erdélyi magyar képviseletet a román parlamentben, az Európai Parlamentben. Azt gondolom, ez akkora hiba lenne, amit soha nem bocsátanának meg nekünk. Van elég erőnk, tehetségünk, hogy ha ez a szándék közös, ha ezt az erőt meg akarjuk őrizni, akkor megtaláljuk a megoldást. Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely) 2011. december 31.SAS PÉTER: MARIANUMA 100 éves római katolikus tan- és leánynevelő intézet emlékezete (1911–2011) Az iskolák minden időben a katolikus nevelés legerősebb bástyái közé tartoztak. Az Erdélyben működő oktatási intézmények között az eredményes munkát folytató nyolc középiskolából csupán egyetlen volt leánygimnázium, a kolozsvári Marianum, amelyet az alapítók kérésére a Temesvárról érkezett Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek irányítottak. Az egykoron Kolozsváron tanító rendtagok közül már senki nincs az élők sorában. Vonzó külalakú kötettel köszöntötte a kolozs-dobokai főesperesi hivatalnak köszönhetően Kolozsvár és Erdély magyarsága a messze földön híres leánynevelő intézet alapításának centenáriumát. A reneszánsz lelkületű alapító dr. Hirschler József főesperes plébános - aki az egyház Reményik Sándor által megverselt két alappillérére, a templomra és az iskolára összpontosított - mai utóda, Kovács Sándor kanonok, a Szent Mihály-templom plébánosa előszavában hangsúlyozza: „Az Erdély művelődéstörténetében és egyháztörténetében egyaránt járatos, szinte az egyházközségünk munkatársává vált Sas Péter művelődéstörténész a dr. Hirschler Józsefről szóló monográfia megírásakor, összeállításakor már érintette a reneszánsz lelkületű kolozsvári főpap életművének számító egyházi oktatási intézmény, a Marianum megszületését és annak jelentőségét. Ennek ismeretében elmondhatom, hogy a főesperes és plébános elődömről megszületett kiadványt a monografikus szintű feldolgozás első kötetének tekinthetjük, melynek befejező, második része a most megjelentetett Marianum tan- és leánynevelő intézet történetét és az ott folyó életet bemutató könyv. [...] Természetesen mit ért volna önmagában a jól felszerelt, elegáns épület, ha ez nem válik második otthonukká az ott tanítóknak és az ott tanulóknak, ha együttműködésükből nem születik meg a Marianum sajátos, máig élő és tiszteletet parancsoló szellemisége." Sas Péter gazdagon illusztrált és alaposan dokumentált kötetet összeállítva ismerteti az olvasókkal az Auguszteumtól a Marianumig tett utat, az intézet megalapítását és kiteljesedését, a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek munkásságát. Bemutatja a tanintézetnek a két világháború közötti tevékenységét és a kommunista hatalom általi jogtalan államosítását. Művében mintegy átmentette az utókornak a Marianum tanszemélyzetének 1910-1923 közötti törzskönyvét, az érdeklődők pedig megismerkedhetnek az Auguszteum és a Marianum bibliográfiájával is. Az iskolaalapító főesperes-plébános 1911. június 2-án kérelmezte a leánygimnázium megnyitásának engedélyezését. Püspökének írt levele megfogalmazásából is kitűnik, milyen mély lelki kapcsolat fűzte egyházközségének és plébániatemplomának kincses városához, Kolozsvárhoz. Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök 1911. december 10-én délelőtt 11 órakor, a kolozsvári római katolikus iskolaszék negyedszázados évfordulójára időzítve fényes ünnepség keretében szentelte fel a korszerű tan- és leánynevelő intézetet, a Fehér Madonna nevére keresztelt Marianumot. Az épület szépsége láttán, a pillanat nagyságának hatására a püspök így kiáltott fel: „Imádja Isten segítő jóságát, kinek léptei nesztelenek, útjai csodálatosak". Az épületkomplexum H betű formájú, az általános vélekedés szerint méltó emléket állított mind alapítójának, mind budapesti tervezőjének, Hübner Jenőnek. Hirschler József az épület felszentelésekor elmondott beszéde hangvételét, eszmei mondanivalóját tekintve a H betűben inkább Hungária fogalmát lehet sejteni, állítja Sas Péter. A kiadványból megtudjuk, hogy 1919. szeptember 1-jén Hirschler József a Marianum épületében újabb intézményt, zeneiskolát létesített Csipkés Ilona zenepedagógus vezetésével, amelyet idővel egyháziasabb szelleművé kellett átszervezni. A tantestület tagjai a zongora, a hegedű, az ének, az összhangzattan és a formatan tanszakon oktatták a 102 növendéket. Olvasói csemegének számít a szép kalligráfiával írt dokumentum, fényképes album közlése a Szeplőtelen Fogantatásról nevezett Árpád-házi Boldog Margit pártfogása alatt álló Hölgyek Mária Kongregációjának az 1916-1941 közötti életéből. Akik a mai fiatalok közül kézbe veszik a kötetet, azoknak az olvasottak alapján érthetőbbé válik, miért érintette annyira mélyen a Marianum iskolanővéreit, világi tanári karát és növedékeit Hirschler József 75 esztendővel ezelőtt bekövetkezett halála 1936. november 17-én. A neves emberbarátot nemcsak a katolikusok szerették, hanem mások is, főleg az értelmiségiek, akiket a közösnek tekintett ügy szolgálatába tudott hívni és állítani. Közéjük tartozott a Hirschler József alapította Művészeti Szalon folyóirat egyik fő munkatársa, az unitárius Kelemen Lajos levéltáros-történész is. A második világháború befejező időszakában, 1944. június 2-án a Kolozsvárt súlyosan érintő légitámadás során a Marianum hátulsó szárnyát is bombatalálat érte. A világháború befejeződése után, 1945-1948 között zavartalanul működhetett a leánynevelő intézet, azonban az 1948. augusztus 23-án kibocsátott, 176-os számú rendelettel a kommunista hatalom állami tulajdonba juttatott minden ingó és ingatlan egyházi vagyont, 1949. július 30-án pedig feloszlatta a férfi és a női szerzetesrendeket, köztük a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérekét is. Meghatódva olvashatjuk a könyvben a marianumi rendház krónikásának utolsó, 1948. június 29-én keltezett bejegyzését: „Az idegfeszítő, fárasztó munka után megkönnyebbülve köszöntük meg a jó Istennek, hogy a megkezdett évet befejezhettük. Pihenésre ugyan nem számíthattunk, mert megjött a leltározásra vonatkozó rendelet, az államosítás küszöbön állott. Tornyosultak felettünk a sötét fellegek. Nem kutatjuk az Úr terveit. Egyforma készséggel akarjuk fogadni a jót és a rosszat és a gyakorlatban megvalósítani Krisztus követése szavait: Ha azt akarod, hogy sötétség boruljon ránk, áldott légy, ha azt akarod, hogy fény vegyen körül, ismét áldott légy. Ha vigasztalásra méltatsz, légy áldott, és ha azt akarod, hogy szenvedjünk, hasonlóképpen légy mindenkor áldott." Amint azt a jubileumi emlékkönyv epilógusa is hangsúlyozza, a Marianum épülettömbje a rendíthetetlen hit és a közösségért végzett munka máig romolhatatlan emléke, a 100. évfordulón a határon innen és túlról összesereglett öregdiákok és hozzátartozóik büszkén hirdették a leánynevelő intézet alapítója, az iskolanővérek és a tanári kar által kialakított halhatatlan szellemiséget. Ezt fejezi ki Kende János marianumi paptanár - írói nevén Fausztin - költői ihletésű, a jövőbeni reménységre is bátorító szavai: „S vérezzék bár a szív a küzdelemben, / Az eszme él, az eszme győzni fog!" Verbum, Kolozsvár 2011 Fodor György Keresztény Szó (Kolozsvár) 2012. január 31.Dokumentumfilm készült a 20. századi SepsiszentgyörgyrőlSepsiszentgyörgy öregjei szólalnak meg Az én időmben Szentgyörgy című közel 80 perces dokumentumfilmben, amelyet vasárnap délután a Tamási Áron Színház nagytermében telt ház előtt mutattak be az alkotók. Összesen tízen – köztük tanár, orvos, színművész, labdarúgó, újságíró, mérnök, építész és közgazdász – emlékeznek és vallanak a város múltjáról és személyes élményeikről. A riportalanyok az 1910 és 1989 közötti időszakról, a rendszerváltás általuk megélt élményeiről, az akkori eseményekről, a város múlt századi életéről mesélnek a filmben. A filmet a Focus Rectus Egyesület készítette az önkormányzat megbízásából, az 550 éve város Sepsiszentgyörgy című rendezvénysorozat részeként. Damokos Csaba képzőművész, a film egyik alkotója a vasárnapi bemutatón elmondta, fontosnak tartották, hogy a hetedik művészeti ág is lerója tiszteletét a város előtt. Az alkotók több mint ötórányi nyersanyagból dolgoztak, a filmben a városról bemutatott régi fotókat József Álmos nyugalmazott tanár és helytörténész gyűjteményéből az ő segítségével válogatták össze. A filmben felidézik többek között II. Károly román király látogatását, Szőts Dániel nyugalmazott főorvos például elmesélte: diákként azon szórakoztak, hogy a cserkészek egyenruháját utánzó „străjer” rövidnadrágban milyen vörös és szőke szőrös volt a király térde. A magyar katonák bevonulásáról Sylvester Lajos közíró meséli, hogy amikor édesapja meghallotta a hírt, bevágta a kalapját a veteményeskertbe, és azt mondta: „érdemes gyermeket csinálni”. Sinka Mózes volt labdarúgó arra emlékszik, hogy az akkor 19 ezer lakosú kisvárosban a hétvégi mérkőzésekre 3-4 ezer szurkoló is összegyűlt. Bogdán Rajcs Zsolt nyugalmazott főorvos elmondja, miként bontották le belvárosi családi házukat a katonaság segítségével, hogy megépíthessék a kommunista szállodát. Török Áron építész pedig éppen arról beszél, hogyan épült a szálló, a kultúrpalota vagy az Olt-híd. László Károly színművész feleleveníti, hogy 1948-ban az ismeretlen kisvárosban műkedvelők és az új rendszerben megbélyegzett, ünnepelt budapesti primadonnák is vállalták a színházalapítás kockázatát. Bordás Attila mérnök arra emlékszik, hogyan rohanta le őket a Szekuritáté, amikor 1956-ban megkoszorúzták az 1848-as emlékművet. Őt és diáktársait több évre bebörtönözték ekkor. Petke László közgazdász nevetve meséli, hogy a kommunizmusban egyenlők lettek, ám a munkás- és tisztviselőgyerekek „egyenlőbbek” voltak, mint a parasztgyerekek vagy a földbirtokosok csemetéi. A bemutató után többen felszólaltak, és több témát is javasoltak a film folytatására, majd Antal Árpád polgármester emlékérmet nyújtott át a film alkotóinak és szereplőinek. Bíró Blanka Krónika (Kolozsvár) 2012. március 12.Rabok legyünk vagy szabadok?”Minden jóérzésű magyar ember undorral tekint arra a hazaárulást is kimerítő, elvakult, kommunista szellemiségű nemzetrontó magatartásra, amit az MSZP folytat nemzetünk kormánya és miniszterelnöke ellen. Amikor Magyarország kormányát támadják, kiszolgáltatják az MSZP politikusaival egy emlőn nevelkedett balliberális nyugati sáskahadnak, akkor nem csak a kormányt, hanem minden magyart, egész nemzetünket alázzák meg. Ezek a gondolatok eszünkbe juthatnak akkor is, amikor a magyar nemzetre rontók itteni klónjait, hasonmását, a Romániai Magyar MSZP helyi politikusait, találóbban kiskirályait halljuk nyilatkozni A legsötétebb kommunista időket juttatja eszünkbe az a hadviselés (igen, kérem, harcot folytatnak), amit elkövetnek mindenki ellen, aki nem tartozik internacionalista, utódkommunista szellemiségű táborukba. Az az elvakult gyűlölet, nagyképűség, diktatórikus párturalmi jellem (inkább jellemtelenség), ami a Romániai Magyar MSZP országos vezetőiből, de leginkább két Bihar megyei vezetőjéből árad, az a régi (réginek hitt) kommunista rendszer vezetőiben is csak csírájában volt jelen. Nyilatkozataikat, megnyilvánulásaikat már nem is a politológusoknak, politikai ellemzőknek kell vizsgálniuk, hanem az emberi agyat kutató szakembereknek. Szabó Ödön, ifjú politikus, a kommunista múltban nevelkedett nagy szellemi elődeit már régen lekörözte. A gyűlöletbeszéd, amit hol álcázva, hol nyíltna folytat, lassan már egészségi állapotát is veszélyezteti. Ráadásul mindez egy érthetetlen Tőkés-fóbiával párosul. Legutóbb előcitált egy fotót, ahol egy kétnyelvű táblát szerelünk fel, str. Primariei Városháza u. felirattal. Túl azon, hogy hírhedt RMDSZ-es utcanévfordításukban ezt ők kb. Primadonna, vagy hasonló alakban fordították volna le, jó lenne, ha Ödön nem a megszokott hazug kliséit fújná (fújja csak a kürtöt, az jobban illik a huszárhoz) itt évek óta. Értjük, hogy atyamestere vagy „szellemi atyja” – bár jelen esetben „szellemről” nem lehet beszélni – Kiss Sándor, megtanította minden RMDSZ-es mellébeszélésre, azért nem ártana néha a tényekre szorítkoznia. Már az utcanevekért folytatott megmozdulásaink elejétől kezdve elmondtuk, hogy szükséges egy helytörténészekből álló csapat, amelyik elhatározza, melyik utcának milyen nevet javasoljunk. A jelenlegi Primariei utcának a következő nevei voltak (a felsorolás nem teljes): Nagy Német u., Nagy Teleki u., Teleki u., Alexandri u., Gr. Teleki u., Visinszki u., Transilvaniei u., Maresal Ion Antonescu u. Több helytörténésszel és az Egyetem vezetőivel beszélve az a javaslat született, hogy jelen esetben maradjon a Városháza u., mint az utca magyar neve. Ebből azt következtetni, hogy mi nem akartuk, vagy nem akarjuk visszaállíttatni a történelmi magyar utcaneveket, nem ködösítés, hanem szemtelen hazugság. Az utcanevekért folytatott küzdelmünk a nyílvánosság előtt zajlott és zajlik, nekünk nem kell magyarázkodnunk. Pl. nem mi mentünk egy RMDSZ-es kommandóval megzavarni, előre elkészülten botrányba fullasztani az utcanevek ügyében tartott lakossági fórumot. A Romániai MSZP húsz év után pénzeszsákon ülő diktátorként telepdett rá a városi és megyei magyar életre, igájába hajtva tanárokat, civileket, színházat, minden nemesebb célt maga elő tűző kezdeményezést. Most éppen nemzeti ünnepünkről, szobrainkról hiszi azt a Romániai MSZP és Szabó Ödön, hogy minden az övé. Hát nem. Bármilyen nehéz megszokni és elhinni, a Romániai MSZP-n kívül is van élet. Csak rajtunk áll, hogy március idusán ne a diktátorokat, hanem a szabadságot válasszuk: „Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!” Nem lehet kérdés számunkra, hogy Petőfi mit vagy kit választana! És mi ebben a forrongó tavaszban mit, kit választunk? Nagy József Barna Nagyvárad erdon.ro 2012. április 17.Kiosztották az EMKE-díjakatSzombaton osztották ki az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei díjait. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE újraválasztott elnöke elmondta: idén tizenhárom díj, egy életműdíj és két tiszteletbeli tagságot igazoló oklevél kiosztásáról döntött a vezetőség. A Poór Lili-díjat Alber Júlia kolozsvári színésznő kapta. Az erdélyi magyar közművelődés napja apropóján szombaton osztották ki az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) idei díjait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Dáné Tibor Kálmán, akit a díjátadót megelőző közgyűlésen ismét az EMKE országos elnökévé választottak, elmondta: idén tizenhárom díj, egy életműdíj és két tiszteletbeli tagságot igazoló oklevél kiosztásáról döntött a vezetőség. Az életműdíjat Marosi Ildikó irodalomtörténész kapta idén, akinek munkásságát Horváth Andor méltatta. Mint elmondta, Marosi Ildikó évtizedeken át gyűjtötte, rendszerezte a közelmúlt erdélyi magyar irodalmának termékeit, majd az utóbbi 22 évben szinte folyamatosan jelentek meg az irodalomtörténeti munkák az ő gondozásában. Lapunk vezető szerkesztője, Cseke Péter Tamás Spectator díjban részesült az erdélyi magyarság jövőjét szolgáló publicisztikai tevékenységéért. Kántor Lajos laudációját Kós Katalin, az EMKE szakreferense tolmácsolta. „Cseke Péter Tamás publicisztikáját a kiegyensúlyozottság, körültekintés, higgadtság jellemzi. Elemzései mértéktartóak, meghatározó szempontjai összehangzóak a romániai magyarság érdekeivel, egy reális jövő megépítésével” – írta méltatásában a Korunk szerkesztője. Kolozsvár talán legismertebb néptáncos házaspárja, Both Zsuzsa és Both József Kacsó András-díjat vett át az erdélyi magyar néptáncművészet minőségi műveléséért és a népművészet értékeinek széles körű megismertetéséért. „Amikor ők ketten táncra összekapaszkodnak, abban nemcsak szépség van, hanem a tánc iránti mélységes tisztelet és alázat is” – mondta a néptáncoktatással, néptánctalálkozók szervezésével foglalkozó Both házaspárról Dáné Tibor Kálmán. A Bányai János-díjjal kitüntetett Vajda András Sáromberkén élő néprajzkutató rendszeres terepkutatásaiért, módszeres forrásfeltáró és múzeumi intézményszervező munkásságáért kapta az elismerést. Winkler Gyula videoüzenetet küldött Brüsszelből, hogy a Kun Kocsárd-díjjal kitüntetett Fülöp Júlia közösségszervezői tevékenységét méltassa. A szászvárosi RMDSZ-elnök a Hunyad megyei szórványmagyar közösség felemeléséért végzett áldozatos munkájával érdemelte ki az EP-képviselő elismerő szavait. Három évtizedes kitartó szervező, irányító, hagyományápoló és kulturális értékmentő munkásságáért vehetett át Nagy István-díjat a sepsiszentgyörgyi Dulányi B. Aladár. Dukász Péter színész-rendező, aki a méltatás szerint „mindig megújulásra törekvő színészetével több mint három évtizede szolgálja a temesvári magyar színjátszást”, Bánffy Miklós-díjban részesült. Vastapsot kapott a Poór Lili-díjjal kitüntetett Albert Júlia. A kolozsvári színművészt Köllő Katalin, a Szabadság napilap szerkesztője méltatta. „Ő ugyanis tudja, hogy ha játszótársai felé nem fordul teljes lelkével, ha a színpad iránt nem érez lelki alázatot (is), akkor az általa megformált figura sem tud úgy megszületni, hogy aztán a közönség azt érezze: hiteles volt, amit látott” – mondta Köllő Katalin Albert Júliáról, aki gazdag színészi, előadóművészi és tanári munkásságáért kapta a díjat. Kovács György-díjat vett át a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ígéretes fiatal tehetsége, Bányai Kelemen Barna színművész, Uray Péter rendezőt pedig a mozgásszínház erdélyi meghonosításáért, az M Studio társulatának megalapításáért Tompa Miklós-díjjal tüntették ki. A hagyományt a legkorszerűbb törekvésekkel ötvöző művészi tevékenységéért, egyedi művészi világának megteremtéséért Szolnay Sándor-díjban részesült a marosvásárhelyi képzőművésznő, Köllő Margit. A Hargita Megyei Könyvtár munkatársa, Kosz Orsolya több évtizedes szakmai tevékenységét Monoki István-díjjal jutalmazta az EMKE. A Kolozsváros. Milyen város? műemlék-pedagógiai sorozat szerkesztőbizottsága, élén Zsigmond Ilkával, Kőváry László-díjat érdemelt ki, a kincses város történelmi értékeinek újszerű ismertetéséért, a kolozsvári Bartha Bálint pedig Gróf Mikó Imre-díjban részesült, egyházi és kulturális értékmentő, valamint szociális intézményeket támogató tevékenységéért. Az EMKE tiszteletbeli tagjai közé emelte Hajnal Jenőt, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját és Kelemen Péter koncerttechnikust. Az EMKE-díjként átadott szobrocskák Venczel Árpád szobrászművész, restaurátor Parasztmadonna című alkotásának kisebbített másolatai, a díszes okleveleket pedig Venczel Attila képzőművész készítette. Tofán Koós Imola. Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. június 27.RövidenKiállítás a Kárpát-medence építészetéről Tőkés László erdélyi magyar Európai Parlamenti (EP) képviselő szervezésében a Kárpát-medencei építészetről nyílt kiállítás tegnap az EP brüsszeli épületében. Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal múlt héten lemondott elnöke hangsúlyozta, a kulturális örökség az idők során erősebbnek bizonyult a diktatúráknál. Tőkés László – az EP korábbi alelnöke – egyebek között azt emelte ki: a kiállítás azt mutatja, hogy a közös kulturális örökség határai meghaladják a politikai határokat. Lengyelországban zarándokolt Kövér Kövér László házelnök tegnap Czestochowában felavatta a magyar nemzet által Lengyelországnak ajándékozott díszkutat, amely a két nemzet barátságát jelképezi – közölte Molnár Imre, a varsói magyar nagykövetség tanácsosa. A házelnök a magyar alapítású pálos kolostorhoz és a Szűz Mária-kegyhelyhez tartó magyar nemzeti zarándoklaton vett részt, amelynek fővédnökségét is vállalta. Hétszáz magyar érkezett Czestochowába a Fekete Madonna Zarándokvonattal, amelynek lelki vezetője Székely János, Esztergom–Budapest Főegyházmegye segédpüspöke, Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke és Bátor Botond pálos tartományfőnök. Kövér László avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy Európának jelenleg leginkább lelki megújulásra van szüksége, mert a gazdasági és a morális válság a keresztény alapelvek és az identitás feladásából fakad. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. szeptember 11.Hitélet – Békét az anyaméhben! – Kolozsváron a Fekete MadonnaHétfőn reggel „átutazott” Kolozsváron a lengyelországbeli czestochowai Fekete Madonna kegyképének másolata. Eredetijének helyén, a Jasna Góra-i, magyar alapítású pálos monostorban tettek fogadalmat annak a tizenhét európai és ázsiai országnak a képviselői, akik elhatározták: földrészeket átölelő zarándoklatot indítanak az élet örömhíre terjesztése és védelme szándékával. Az Alfa Szövetség és a zarándoklathoz csatlakozó más egyházi és világi szervezetek, intézmények képviselői a kegykép másolatával szeptember 8-án Kassáról Olaszliszkára, majd Máriapócsra és Debrecenbe utaztak. A kolozsvári Szent Mihály-templomban a papság és a hívek nevében Kovács Sándor főesperes (képünkön) fogadta és kísérte a kegyképet, az ünnepi szentmisén köszöntőjében hangsúlyozva: szinte elképzelhetetlen az életünk Szűz Mária nélkül. Ő az, akire mindig számíthatunk, s aki a legreménytelenebb helyzetekben is közvetíti imáinkat, kéréseinket Szent Fiához, Jézus Krisztushoz. Az Istenanya czestochowai kegyképének hiteles másolata Vlagyivosztokból induló, 18 ezer kilométeres útján Magyarországon át Fatimába tart szeptember 16-ig az alábbi útvonalon: Debrecen–Beregszász–Szatmárnémeti–Kolozsvár–Marosvásárhely–Székelyudvarhely–Gyergyószentmiklós–Kézdivásárhely–Sepsiszentgyörgy–Lövéte útvonalon érkezik Csíksomlyóra, majd Nagyváradon át Szegedre, aztán Pécs és Kaposvár után a budaszentlőrinci, ősi pálos kolostorba. A magyar gyermekeit szólító Madonna csaknem háromezer kilométeres útvonalán a zarándoklat minden olyan helyet érint, ahol erre igényt jelentettek be. A szervezők felkérik az összes, Mária nevű keresztényt, támogassa a Madonna előtti imádságával és jelenlétével a zarándoklatot, amelynek jelmondata: Békét az anyaméhben! Fodor György Szabadság (Kolozsvár) 2012. szeptember 12.Háromszéken a Fekete MadonnaTöbb mint tízezer kilométeres zarándokútjának Háromszéket is érintő szakaszán tegnap reggel Sepsiszentgyörgyre érkezett a chestochowai Fekete Madonna hiteles másolata – a belvárosi Szent József-plébániatemplomban imával, énekkel várták a kegyképet a hívek. Az ikon Európa egyik legismertebb Szűz Mária-ábrázolása, mely a hagyomány szerint Jeruzsálemből Konstantinápolyon keresztül került a Jasna Góra-i kolostorba 1382 augusztusában. Az élet védelmét hirdető Fekete Madonna zarándokútja – szeptember 8. és 16. között tíz erdélyi települést, a megyeszékhely mellett tegnap Kézdivásárhelyt is érintve – Vlagyivosztokból indulva Magyarországon át Fatimába tart. A Jasna Góra-i pálos kolostorban őrzött eredetije előtt évszázadok óta imádkozik Európa legvallásosabb népe, a lengyelek fennkölt lélekkel hirdetik a mi magyar népünkhöz hasonlóan, hogy Mária soha nem hagyta magára azokat, akik oltalmazó segítségét kérték – mondta beszédében Szabó Lajos kanonok. A kánai menyegző történetét felidézve arra figyelmeztetett: a szeretet bora nélkül pokol az ember élete a családban és a társadalomban egyaránt. Megjegyezte: nem a képet tiszteljük, imádjuk, hanem azt, akit ábrázol, s őseink imádságával arra kérjük: vigyázzon, figyeljen ránk, mert fogyni kezdett életünkben a szeretet, s a társadalom legkisebb sejtje indult romlásnak: a család és annak gyümölcse, a gyermek. A Tengertől tengerig címmel indított zarándoklat célja felrázni az egész világot, s különösen Európát, hogy szeressük az életet, és védjük azt, az anyaméhtől kezdve a koporsóig. Szabó Lajos ünnepi beszédében arra kérte Lengyelország nagyasszonyát: fogadja a magyarokat is pártfogásába, imádkozzon velünk és értünk, hogy életünk legyen. Demeter Virág Katalin Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. december 27.Harina – a mezőségi bazilikaA gyér reggeli ködből bomlott ki az ősz ezer árnyalatában pompázó mezőségi táj. A színpompás háttérből hófehéren magasodott utunk első állomása, a harinai evangélikus templom, az Erdély legkorábbi műemlékének számító román stílusú mezőségi bazilika. A többszintes, különleges formájú, "égbe nyúló" templomot bencés szerzetesek alapították. A tatárjárás pusztította el a települést, s sodorta el a bencéseket kolostorukkal együtt. A későbbiekben Harina volt püspöki és királyi birtok, Luxemburgi Zsigmond 1411-ben adományozta a Kacsics nemzetségből származó Farkas Tamásnak, aki évszázadokig birtokolta a települést, s nevét Harinai Farkasként használta. A reformációt követően került az evangélikus egyház birtokába, s 1834-ben földrengés rongálta meg. A nagyszebeni evangélikus konzisztórium többször kérte a helyreállítását, majd lebontották a megrongálódott épületrészeket, s hosszú huzavona után 1898-ra újították fel. 1995–99 között Hermann Fabini építész közreműködésével a besztercei Creative Group restaurálta a mezőségi tájban különlegesen ható gyönyörű templomot, amelyet András Péter besztercei református lelkész mutatott be. Kulcsát az egykori szász település vegyes házasságban élő utolsó evangélikus lakója őrzi. A kéttornyos, arányaival a gótikát idéző templom belsejét szép színes textilkiállítás tette hangulatossá. Cegőtelke – földbe szúrt kard és pajzs Harináról Cegőtelkére vezetett az út. A református temetőben 68 lépcsőfokon értünk fel a Lármafa találkozók emlékét idéző kopjafák között az emlékműhöz, amely a temetődomb legmagasabb pontján (504 méter) a cserhalmi csatát idézi. Kolozsi Tibor képzőművész alkotásának történetét Pásztor Loránd Zsolt református lelkész ismertette. A sok apró márványdarabból földbe szúrt kard és pajzs rajzolódik ki oldalán kereszttel s a legenda jeleneteit ábrázoló domborművel. Az emlékművet Beder Tibor, a Julianus Alapítvány vezetőjének kezdeményezésére a cegőtelki öregfiúk Cserhalom Művelődési Egyesülete állíttatta nagy nehézségek árán, s Erdély püspökei avatták fel 1998-ban. Tövéből a Kerlésen levő Cserhalomra látni, az egykori csatatérre, ahol a korábban ellenséges viszonyban levő Salamon király, Géza és László herceg összefogásával 1068-ban sikerült visszaverni a magyarságot veszélyeztető betörő pogányokat. A később szentté avatott László herceg hőstettéből, amelynek során a kun vezért legyőzve megmentette a magyar lányt, legenda született, s Vörösmarty Mihály, majd Juhász Gyula foglalta versbe a hajdani csata történetet. A legendák forrásától indul vagy zárul minden évben a Lármafa találkozó. Célja: összefogni azon települések lakóit Erdélytől a Felvidéken, Kárpátalján át, amelyek templomában freskók őrzik a határok védőszentjeként tisztelt Szent László király emlékét. Árokalja – gázcsövekkel átszúrt címerek Árokalján (Arcalia) különleges szépségében látható a gr. Bethlen Béla által a XIX. század végén mór-bizánci stílusban építtetett kastély, amely vörös gömbkupoláival, nyolcszögű sarokpavilonjaival az ezeregyéjszaka varázslatos hangulatát idézi. A birtok Bánffy Klárának a Bethlen Ádámmal kötött házassága révén került a Bethlen család tulajdonába, s gr. Bethlen János virágoztatta fel. A Sajót elterelte, az épület köré angolparkot varázsolt, nemes szőlő- és gyümölcsfákat telepített, virágházat épített, híres ménest tartott, aminek szépségét gazdatisztje, Iklandi György László versben örökítette meg (1811). 1803-ban az egész község leégett, s a házak újjáépítését, a szász evangélikus templom felújítását, a torony építését a gróf támogatta, s templomot építtetett a görög katolikusoknak. A bőkezű főúr és felesége, br. Wesselényi Zsuzsa síremléke a kastély kertjében látható. Az utolsó tulajdonost, gr. Bethlen (III.) Balázst 1949-ben telepítették kényszerlakhelyre. A kastély berendezését a környező falvak lakói hordták szét, a könyveket elégették, az egzotikus fák egy részét a helybeli romák tüzelték el. Üzlet, pionírtábor, mezőgazdasági gépállomás működött a kastélyban, 1963-tól kerül a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem használatába, majd 1999-től a tulajdonába, de egy Bethlen-leszármazott ma is pereli az egyetemtől és a polgármesteri hivataltól. Az egyetem, amely Regionális Frankofón Központot rendezett be a kastélyban, 1997-ben restauráltatta, így ma teljes szépségében látható az épület. Bár belépti díjat váltunk, a látogatót nem szívesen fogadják. Egy barátságtalan hölgy megtiltja, hogy a mellékhelyiségeket használjuk, s szigorúan csendre int, miközben a diákok esznek és sziesztáznak. Mivel a kastélyba sem léphetünk be, körbejárjuk az épületet. Így vesszük észre, hogy az oldalsó részen pontosan az egymás mellett levő, kőből faragott címereken keresztül vezették ki a központi fűtés kéményeit, s a kijövő égésterméktől, gőztől feketés penész lepi be azokat. Ez lenne a műemlékvédelem – változik meg a tulajdonosról és a Beszterce megyei műemlékvédőkről a bel- és külföldi vendégekből álló csoport véleménye, s az árokalji kastélyból rossz szájízzel távozunk. Somkerék – Bölöni Sámuel átka Mindenért kárpótol Somkerék. A Beszterce és Dés között fekvő falu református temploma arányos méreteivel, sarkain kövekkel kirakva, zsindellyel fedett tetőzetével és haranglábra emlékeztető, csúcsíves ablakú, erkélyes tornyával lélegzetelállítóan szép látvány. Ráadásul bőven van ideje csodálkozni a látogatónak, hisz az épületet megkerülve a délre nyíló csúcsos diadalíves ajtón jutunk be a templomhajóba. Történetét Felszegi Imre lelkipásztor mondja el, s minden látogató egy jól megszerkesztett ismertetőt kap ajándékba. A Szűz Mária tiszteletére emelt templom építésének pontos ideje homályba vész, először 1327-ben említik. 1553-ban Országgyűlés színhelye volt Dobó István részvételével. 1602-03-ban Basta hajdúi pusztították el a községgel együtt, 1661-ben a török-tatár hadak dúlták fel Somkeréket, az 1700-as években átvonulnak a kurucok, majd a labancok is, akik felgyújtották a falut. Ennyi viszontagság után gróf Árva Bánffy Mária 1744-ben minden néven nevezendő jövedelmét felajánlja, hogy a somkeréki templom mind kívülről, mind belülről tornyostól együtt újraépüljön, s "tisztességes székek" készüljenek abba. 1761-ben idős Umling Lőrinc festi a kazettás mennyezetet, a bútorokat, az úrasztalát, a szószékkoronát, az énekhirdetőt valamint a karzatot, amelyen a keltezés is olvasható. A lelkész, akire a templom építésének felügyeletét bízta az adakozó grófnő, Bölöni Sámuel, 63 évet szolgált Somkeréken. Mivel tapasztalnia kellett, hogy a török-tatár dúlás után vegyes lakosságúvá váló falu lakói kezdik elfelejteni anyanyelvüket, ünnepélyesen átkot mondott arra a magyarra minden időben, "ki a maga nemzetségét megutálja, s a maga nyelvét nem szereti". Somkeréken megmaradtak a hívek, s a mindenkori lelkipásztorok iránti tiszteletet jelzi, hogy a jótevőknek emelt emléktábla mellett az ő emléküket is kegyelettel őrzik. Szentbenedek – a pusztulás világa A Dés melletti Szentbenedeken csak a romok maradtak a Kornis grófoknak a II. világháborúig épen álló kastélyából. Jókai Mór 1877-ben ötletessége, tetőzetének játékos formái, belső díszeinek gazdagsága miatt nevezte "szembetűnően erdélyi alkotásnak". Ma a pálosok fekete madonnájától megfosztott kaputorony előtt álló két szomorú egyszarvú már csak a szemetet "őrzi", amit a várárokba illetve a beomlott pincékbe hordtak a település lakói, sőt még az árkádos fedett kútba is. A kaputorony mögötti épületből a boltozatos pincébe beomlott téglák, kövek maradtak. A Kornisok többször felújították, korszerűsítették a kastélyt. Az 1900-as évek elején III. Károly vizet és telefont vezettetett, s villanyerőművet építtetett, hogy árammal lássa el az épületet, s ő tette lakhatóvá az új kastélyt is. IV. Kornis Károlynak 1944-ben kellett elhagynia az épületet, s azt követően a kastélyt kifosztották, majd hagyták tönkremenni. A tiszafából faragott lépcsőket, a festett mennyezetet elégették, a bútorokat, a berendezést elhordták, a sok ezer könyvet a Szamosba dobták, s elpusztult Európa legnagyobb magánkézben levő madár- és madártojás-gyűjteménye is. Mára már beomlott az évekig iskolának használt új kastély fedélzete is, s a szép fekvésű telket az enyészet vette birtokába. Bonchida – az újjáépítés jegyében Késő délután érünk az erdélyi Versailles-nak tartott bonchidai Bánffy-kastély kapujához. Bár a II. világháború óta, amikor a visszavonuló németek felrobbantották, a 16. század közepétől négy évszázadon át épített kastélyegyüttesből csak a romok maradtak, megnyugtató látvány, hogy őrzik, környéke, udvara tiszta, rendezett, s az épületek restaurálása is folyamatban van. A reneszánsz és a barokk jegyeit magán viselő kastély megmaradt romjaiból, a már részben újrafedett, romantikus, neogótikus főépület még ablaktalan belső tereiből, a félkör alakban épült istállók falaiból, a kapuépületben kiállított szobormaradványokból egy kis fantáziával, no meg az olvasmányélményeket is hozzáadva következtetni lehet, hogy milyen értékek mentek tönkre. A gyönyörű berendezés mellett elpusztult a könyvtár, a képtár s Erdély legjelentősebb XVIII. századi szoborgyűjteménye. A Marokkóban élő Bánffy Katalintól a Transylvania Trust Alapítvány koncesszionálta 49 évre a kastélyt, és nemzetközi pályázatok révén elkezdődött a hosszú távú felújítás, amelynek alapját a Románia és Magyarország művelődési minisztériumai által aláírt egyezség képezi. A kívül- belül megújult Miklós-kastélyban Nemzetközi Épületfelújító Szakképző Központ működik az Egyesült Királyság Történeti Épületfelújítási Intézete támogatásával. A központban szakembereket készítenek fel a hagyományos módszerekkel, építőanyagokkal történő műemlék-felújításra, közben folyik a kastély helyreállítása, amely a világ legveszélyeztetettebb épületeinek listáján szerepel. 2008-ban pedig Europa Nostra díjjal ismerték el a központot működtetők munkáját. Válaszút – az erdélyi gyönyörű gyűjtemény Az utolsó állomás, Válaszút, a reménység helyszíne. Először is azért, mert az anyanyelvi oktatás lehetőségét biztosítja közel száz mezőségi kisgyermeknek, akik olyan falvakból származnak, ahol megszűnt a magyar iskola. A Kallós Alapítvány bentlakásos iskolájában nemcsak szóbeli és zenei anyanyelvünkre oktatják a gyermekeket, hanem az állami oktatásból hiányzó népművészeti ismeretekre is. Ehhez jelent kiváló szemléltetőeszközt a Kallós-kúriában berendezett néprajzi múzeum, amely a mezőségi, kalotaszegi, csángó népművészet legszebb darabjai mellett az erdélyi szászok sajátos népi alkotásait is bemutatja. A romos állapotban visszakapott egykori vadászkastély kívül-belül megújulva egyedi, különleges élményt jelent. A Kallós- archívum mellett az eredeti bútorokkal, népi kerámiákkal, viselettel és kézimunkákkal mintaszerűen berendezett szobák az erdélyi és különösképpen a mezőségi népművészet páratlan gazdagságát bizonyítják. Jó lenne hosszan elidőzni a nyolc helyiségben látható válaszúti, belső- mezőségi, széki, kalotaszegi, csángó gyűjtemény darabjai között (a nyolc helyiségben és a raktárakban nyolcezer tárgyat őriznek), de késő van, indulni kell. Ám Válaszútra annak, aki először látta Erdély egyik legszebb múzeumát, vissza kell térnie. Annak pedig, aki erdélyinek vallja magát, egyszer legalább el kell mennie oda. Pozitív és negatív élmények kavarognak bennünk, amikor visszaindulunk Besztercére, s körülvesz a szépet és a rútat is beborító mezőségi éjszaka. Ötvös József Az EPMSZ Erdélyi Körének konferenciája a besztercei szász evangélikus templomban tartott vasárnap délelőtti istentisztelettel zárult, amelyen Ötvös József, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze hirdette az igét. Népújság (Marosvásárhely) 2012. december 31.Sas Péter: Egy emberből az marad meg, ami az emberek emlékezetében róla megmarad” (2.) Interjú a 90 éves Kiss András nyugalmazott főlevéltárossal– A Facsádról elindult életút végül megérkezett, azt is mondhatnám, révbe jutott Kolozsvárt, mely bizonyosan különbözött a korábban megélt városok szellemiségétől. – Kolozsvár más volt, új, számomra a kitárult reménységek városa volt. Kolozsvárra bukott diákként érkeztem. 1940 a bécsi döntés és a szerelmek éve volt. És azé a felejthetetlen facsádi nyáré, amelyről mintha megéreztük volna, hogy az utolsó, tombolt bennünk az ifjúság, az együttlét öröme. A gimnáziumban hetediktől kettéágaztak az osztályok humán és reál tagozatra. Az előbbiben a latinon és a nyelveken volt a hangsúly, a reál osztályokban a nagyon komoly matematika- és fizikaoktatáson. Mindig ragaszkodtam a barátaimhoz. Ezek jó matematikusok voltak és a reál tagozatra iratkoztak be. Én követtem őket, de nem mértem fel, hogy azon a magas színvonalon tanított matematikához és fizikához nagyon rendszeres, napi felkészülésre volt szükség. Az én érdeklődésem azonban nagyon megoszlott. Változatlanul sokat olvastam, rádiót hallgattam, szórakoztam, így aztán 1940 nyarán pótvizsgára buktam. A nyár viszont nagyon mozgalmas volt. Akkor folytak a Turnu Severin-i tárgyalások, tombolt bennünk a fiatalság, a szerelem, nem tudtam tanulni, nem is ment a vizsga. Matematikatanárom megkérdezte, miért nem megyek Magyarországra.Azt feleltem, hogy készülök menni, mert édesapámat áthelyezték Csíkszenttamásra. A nagyon igényes számtantanár nagyvonalú ember volt, Temesvár polgármesteri tisztét is betöltötte a királyi diktatúra előtt, az ellenőrizhető írásbelimre négyest adott, viszont a szóbelimre hatost, így ötös osztályzattal átengedett. A Karánsebesről jött, provinciális szemléletű fizikatanár 4,50-nel megbuktatott. Édesapám felvette a kapcsolatot a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiummal, ahol tájékoztatták, hogy mint elnyomott, újra vizsgázhatok. Neki viszont az volt a véleménye, hogy mivel látta, hogy nyáron nem tanultam a pótvizsgára, ne vegyem igénybe ezt a kedvezményt. Mivel a szintén áthelyezett sógoromék már berendezkedtek Kolozsváron, beiratkozásra jelentkeztem a Kántor Lajos igazgató vezette Farkas utcai Középiskolai Tanárképző Intézet Gyakorló Gimnáziumába, ahova Gyöngyössy Dániel, akkor ügyvédjelölt barátom és földim kísért el. Bukott diákot nem szívesen veszek fel, mondta az igazgató, miután átnézte az irataimat. Dani barátom sovinizmust emlegetett. A válasz tömören ez volt: sovinizmus ide, sovinizmus oda, bukott diák az bukott diák. Kántor Lajos igazgató úr mégis felvett. Mi, felsősök hamar rájöttünk, hogy igazgatónk fő törekvése az iskolaépítés. Igyekezett jó, minőségi iskolát létrehozni, ami nem volt könnyű az örökölt tanári karral és a különböző helyekről érkező, több iskolát megjárt diákokkal. Keményen, jól vezette a rábízott gimnáziumot, és már a második évben sikerült a tanárok egy részét kicserélnie. A román oktatási rendszer több szempontból modernebb volt. A Károly-diktatúra idején azonban nehezebb lett a helyzet. A diákok is szembesültek a vasgárda és a király között dúló ádáz harccal. A vasgárda tudatosan Lupescunét, a szeretőt tette minden rossz előidézőjévé. De a diákok tapasztalták azt is, hogy a terrort nem lehet terrorral megfékezni. Két iskolatársunkat is a csíkszeredai gyűjtőtáborban megtizedelés során lemészárolták, minden bírói ítélet nélkül. Különben osztálytársaik jó tanuló, eszes fiúknak ismerték. Szerintük nem az antiszemitizmus vitte őket a vasgárdába, hanem a király és környezete erkölcstelensége, pénzhajhászása. Károly király emberei ugyanolyan törvénytelenül jártak el, mint a gyilkoló vasgárdisták, mert cselekedeteiket nem független bírói határozat alapján hajtották végre. Az iskolában kialakult ugyan a diákok véleménye, de oda nem gyűrűzött be a gyűlölködés. A magyar oktatási rendszerben tetszett, hogy a tanár szabadon dönthette el, milyen végső osztályzatot ad a diáknak. Különbség volt a nyelvoktatás tekintetében is. A magyar oktatási rendszerben első évtől tanították a latint, harmadiktól a németet, ötödiktől az olaszt vagy más világnyelvet. A román nyelvet elsőtől tanították és érettségizni is lehetett románból. A román iskolákban első osztálytól a francia, harmadiktól a latin, ötödiktől pedig választott idegen nyelv volt a kötelező. Amint erről már szó esett, hetediktől választani lehetett a humán és a reál tagozat között. A diákok körében nagyon rossz szemmel néztek két típust: a magolót és a strébert. Kolozsvárt én kitűntem a magammal hozott irodalmi ismereteimmel és olvasottságommal. Rendszeresen vásároltam a magyar sorskérdésekkel foglalkozó folyóiratokat, ezeket a Méhkas Diákszövetkezet könyvesboltjában szereztem be. Móricz Zsigmond folyóiratát, a Kelet Népét, a Zilahy Lajos szerkesztette Híd számait pedig az Ursus kapualjában árusító Béla újságárusnál vásároltam meg. Amikor megtudtam, hogy a harmadik utas Németh László, Kodolányi János, Juhász Géza, Gulyás Pál átvették a debreceni Tiszántúl irányítását, előfizettem erre a napilapra. Ma is emlékszem a postán kézbesített napilap címzésére: „Kiss András 7. osztályos főgimnáziumi tanulónak”. Sajnos, ami nagyon gyakran előfordul, a szellemi tőkével rendelkezők anyagiakban szűkölködnek, így a Tiszántúlt is átadták a szerkesztők egy tőkével rendelkező kiadónak. Később házkutatástól tartva Tóth Kálmán aligazgatón keresztül folyóirataim nagy részét átadtam az Egyetemi Könyvtárnak. Ma már csak a Kelet Népe példányait és azt a szellemi tőkét őrzöm, amit akkori olvasmányaimból szereztem, a magam képére kialakított harmadik utat és a Tanút. – A Gyakorló Gimnázium egykori tanári karából kikre emlékszik vissza? – Balogh László magyartanárom a Pásztortűzben közölt írásokat, rendkívül jól, szuggesztíven, élményszerűen adott elő, mindig szabadon elmondhattuk véleményünket a felmerült kérdésekkel kapcsolatban. Az a tanártípus volt, aki nem a biflázásra, hanem az irodalom megkedvelésére igyekezett rávezetni diákjait. A fizikatanárom Balogh Antal volt, aki tudott a bukásomról, de akkorra már pótoltam lemaradásomat. (Ami nem is volt nagy teljesítmény a temesvári reálban így-úgy elsajátított ismereteimmel.) Egyszer egy stréber nem volt megelégedve az osztályzatával, neki azt mondta: „Én Kiss Andrást becsülöm, aki hosszútávfutóként halad előre”. Olasztanárom Ulrich Ferenc, aki francia szakos is volt, valóságos nyelvtehetségként tűnt ki. Skrabatovics Ede a fejébe vette, hogy majd ő megtanít latinra. Feltehetően tudta, hogy az előző évben kézről kézre járattam Móricz Zsigmondnak A latin nyelv törlendő című írását. Nyolcadikban majd minden órán feleltetett. Egyikünk sem tudta akkor, hogy mennyire szükségem lesz a latin nyelvre. Módszeresen, jól tanított. Később Sajkásra magyarosította a nevét. Az egyetemen is volt beosztása. 1944 őszén még aláírta a magyar oktatóknak az egyetem továbbműködése melletti állásfoglalását. Katonakabátban hazaindult Szatmár vármegyébe, útközben agyonütötték. Természetesen az említett fiatal tanárok közelebb álltak hozzánk, és bár nem tanított bennünket, nagyon tiszteltük a nálunk valamivel idősebb, halk szavú Mikecs Lászlót, akiről az olvasottabbak tudták, hogy publikációi is vannak. A „felszabadító” szovjet csapatok az ötezer kolozsvári magyar polgári személlyel együtt őt is Oroszországba deportálták, ahonnan nem tért vissza. A fiatalok mellett jó emlékeket hagytak bennem a román szakos Papp Imre, Szopos Sándor festőművész rajztanár és a két Török: Sándor, a matematika- és Zoltán, a természetrajztanár. Az osztályomban közismert volt olvasottságom és irodalmi tájékozottságom. Talán ennek köszönhető, hogy nyolcadikban, az önképző kör alakuló ülésén egyhangúlag engem javasoltak elnöknek. Az ülésen jelen volt Kántor Lajos igazgató is, és meglepett arccal hallgatta a bukott diák jelölését és megválasztását, de nem szólt közbe. Hagyta, hogy Balogh László, aki akkor már jól ismert, levezesse az ülést. Az érettségi vizsgámon Bartók György filozófiaprofesszor, a Középiskolai Tanárképző Intézet elnöke töltötte be az elnöki tisztet. Akkoriban az volt a szokás, hogy a nehezebb tantárgyak vizsganapja előtt a diákok a patikából Aktedront vásároltak, ami ébren tartotta őket egész éjszaka, és akkor vették át az egész nehéz anyagot. Az osztályzatok szerint 3. lettem az érettségin. Utána összetalálkoztam a folyosón Kántor Lajos igazgatóval, aki így szólt hozzám: „Jó volt fiam, megálltad a helyed”. – András bácsi pályaválasztását nem lehetett könnyen összeegyeztetni a családi hagyományokkal és az irodalmi, valamint a politika iránti érdeklődésével. – Érettségi után a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen tanultam tovább. A pályaválasztásnál az volt a gond, hogy – amint már említettem – mindig ragaszkodtam a barátaimhoz és igyekeztem együtt maradni velük. Jó barátom volt Maros Tibor, az osztályelső, ő hetedikben azt mondta nekem, hogy erdőmérnök akar lenni. Én is arról ábrándoztam, hogy követem őt Sopronba. Azután meggondolta magát, és elhatározta, hogy orvos lesz. (Az életpályája azt bizonyította, hogy döntése nagyon helyes volt.) Mivel jó barátaim zöme szintén az orvosira készült, én is az orvosi mellett döntöttem, gondoltam, hadd körözzem le a bátyámat, aki akkor már orvos volt. De előbb próbát akartam tenni, hogy le tudom-e küzdeni a vértől és sebektől való viszolygásaimat. Facsádi szomszédommal és barátommal, Orthmayr Alajossal, aki akkor a kórbonctanon volt tanársegéd, bevitettem magam a boncterembe, és rájöttem, hogy köszönöm szépen, de soha nem leszek képes orvos lenni. Irtózom a sebektől és a vértől, és ezt nem tudom leküzdeni Akkor mi legyek? Abban az időben létezett egy pályaválasztási tanácsadó, megírtam, hogy közíró akarok lenni. Példaképem Márai Sándor volt, akiről azt is tudtam, hogy egy-egy vasárnapi vezércikkéért ezer pengőt kap. Azt a választ kaptam a tanácsadótól, hogy nincs ilyen képzés, iratkozzam be a jogra vagy a bölcsészkarra, majd menjek el volontőrnek egy laphoz, és ott sajátíthatom el az újságírás gyakorlatát. 1942 nyarán elutaztam édesapámhoz, hogy vele is beszéljem meg pályaválasztásomat. Ő azt javasolta, hogy legyek „lódoktor”, mint Döme nagyapám, utána megkezdhetem közírói pályámat. Elmondtam neki, amit a boncteremben tapasztaltam, tehát nem lenne jobb az állatorvosi, mint a humán orvosi pálya. „Legyél hát közíró” – hagyta jóvá elképzelésemet édesapám. Részt vennék a politikai életben is – tettem hozzá. Ő arra kért, soha ne lépjek pártpolitikusi pályára, mert „az nem nekünk való”. Így hát beiratkoztam a jogra. Következett az egyetemi polgárrá avatás. 10 pengő befizetése után a dékán kezet fogott velem, egyetemi polgárrá fogadott, amit öntudatosan vállaltam. Erről a polgárrá fogadásról a diákság körében számos tréfás történet keringett. Például az, hogy a vidéki gólyát hogyan vették rá a Gábor Áron diákotthonban, vagy a Jóskában a felsőbb évfolyamosok, hogy készítsen elő a markában 10 pengőt, amit a dékán markába kell csúsztatnia a polgárság fejében. A jogi karon a hallgatók két csoportra tagolódtak: voltak a rendes hallgatók és a „mezei seregek”. Ezek főként tisztviselőkből és más, állásban levőkből tevődtek össze, és a fogalmazói státushoz megkívánt doktori címért iratkoztak be az egyetemre. A mezeizők nem hallgatták az előadásokat, ők csak a vizsgákon jelentek meg. Indexeiket az altisztek kezelték, ami nagyon jó jövedelmi forrást biztosított nekik. Egyenként 20–30 index volt a kezük alatt. A vizsgákra a jogi szemináriumon készítették elő őket. A legismertebb Bellér István szemináriuma volt, ahol jegyzeteket lehetett kapni, és felkészítést is vállalt a doktori tézisek megírására. Az egyetemi hallgatók összetételét illetően Kolozsvárt sajátos helyzet alakult ki. Sok volt a dél-erdélyi menekült diák. Ezek tanulmányi eredményeiktől függően különböző kedvezményekben részesültek. De voltak, akik önmagukon azzal segítettek, hogy beálltak statisztálni a Nemzeti Színházhoz. Egy enyedi származású, Elekes nevű évfolyamtársam volt a statisztálás egyik fő szervezője. Én kötelességtudóan hallgattam az ajánlott előadásokat is: állami számviteltant, Felvinczi Takáts Zoltán előadásait a művészettörténetről és a Baráth Tiborét a francia forradalom idejebeli sajtóról. Rendkívül jól adott elő. El kell mondanom, hogy teltházasok voltak Buza László, Bónis György, Csekey István, Ottlik László órái. Nem találkoztam olyan egyetemi tanárral, aki nem szabadon adott volna elő. Mind beszélt idegen nyelveket. Mi is lekádereztük őket, tudtuk, hogy közülük ki a törvényelőkészítő bizottság vagy más szaktestület tagja. Szász István például egy nemzetközi bíróságnak volt a bírája. Buza Lászlót és Csekey Istvánt a legtekintélyesebb köz-, illetve nemzetközi jogászokként tartották számon. – Milyen volt az akkori kolozsvári egyetemi élet? – A dékán a kar igazgatásának teljes jogú ura volt, egy cédulát, egy moziplakátot nem lehetett kitenni, ha nem engedélyezte a dékán. Az egyetemi oktatókkal való viszonyában ő primus inter pares volt, de nem főnök. Minden tanár szabadon rendelkezett kollégiumával. A tanszékvezető fogalma ismeretlen volt. Mind a rektor, mind a dékán mandátuma egy évre szólt. Ezért tüntették fel kiadványaikon az e. i., azaz ez idei megjelölést. Kollokviumok, vizsgák nagy spekulációkkal történtek. Egyes hallgatóknak megvolt a kidolgozott szisztémájuk, hogy mikor jobb a vizsgáztató tanár elé állni: az elsők között, vagy később, ha a tanár már fáradt? Számon tartották, hogy az előttük vizsgázó jelölttől miket kérdezett a tanár. A szeminárium nem úgy zajlott le, mint 45 után. A hallgatónak önálló munkát kellett bemutatnia, azt vitatták meg a részvevők. Horváth Barna, a jogelmélet professzora, aki híres volt igényességéről és szigorúságáról, a mi évfolyamunk előtt a tanszék magántanárával vitatkozott, aki nem volt más, mint az 1956-os helytálló államférfi, Bibó István. A két különböző szemléletű tanár összecsapása élmény volt a kis létszámú hallgatónak. A tanár a vizsgákon a kérdésekre adott válaszok és a szemináriumi teljesítmény alapján osztályozott. A jogtudományi szigorlatok jóval nehezebbek voltak, mint az államtudományiak. Itt a szigorlók zöme mezeiző volt. Emlékszem egy beszélgetésre a nemzetközi jogról, amit dékáni jóváhagyással egy jogszigorló hívott össze. Szerinte a nemzetközi jog helytelen kifejezés, hiszen a jog ismérve: a kikényszeríthetőség, viszont a nemzetközi jogban nincs ilyen lehetőség. Végső fokon csak háborúval lehet elérni a megállapodások, szabályozások betartását, ami nem jogi kategória. A Bellér-féle szemináriumi jegyzetek jók voltak a vizsgákon. Buza és Csekey professzorok esetében, az Osztrák–Magyar Monarchia meghatározásánál figyelmeztették a hallgatót: Buzánál reálszövetségként, Csekeynél viszont egyszerű perszonálunióként kellett minősíteni a két állam közötti jogviszonyt. – Az elkövetkező történelmi események hatással kellett hogy legyenek az ideálisnak tűnő egyetemi életre is. – Az 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállás nagyon fejbevágott. Hiába titulálták jó moszkovita szóhasználattal fasiszta államnak Magyarországot, az egyetemen egyetlen nyilas diák csak a hülye Pufi volt. Viszont a közvéleményben tartotta magát az a hír, hogy március 15-én Magyarország kiugrik a német szövetségből. Mi lesz, hogy lesz? Elterjedt a hír, hogy Dálnoki Veress a Tiszánál ellenáll. A németek viszont már az országban voltak és fenyegetéseik döntöttek. A budapesti Műegyetemen a diákok elkezdtek mozgolódni. Erre elrendelték az egyetemisták munkatáborba vitelét. Az én csoportom Borszék alatt, Székpatakon építette az Árpád-vonalat. Akkor szembesültünk először a katonai fegyelemmel. Szerencsénkre a parancsnok, Darvas százados korekt ember volt, a tisztesek többnyire a hatalomhoz jutott primitív ember módján éreztették hatalmukat. Deszkából készült finn sátrakban laktunk. Közeledett a front, csendes éjszakákon hallani lehetett az ágyúzást. Éles töltényekkel teljesítettük az őrszolgálatot és Darvas százados utasított, hogy ha a közeledő nem áll meg felszólításunkra, ne habozzunk lőni, mert „a partizán nem katona, az orvlövész, és le kell lőni, mint a veszett kutyát”. Már a táborba jövet találkoztunk menekülő ukránokkal. A mellettünk álló szerelvényen egy „ukrán madonna” a gyermekét szoptatta. Vajon mi lett a sorsuk? Aztán megjött a parancs, hogy a katonaköteleseknek be kell vonulniuk, ezért hazaküldtek a táborból. Még a német megszállás előtt Kállay Miklós miniszterelnök meglátogatta az egyetemet, és ott földijétől, Csekey professzortól jövet vékonyka titkára kísérte. S szavaira ma is emlékszem: „Az urak tanuljanak, mert nagy feladat vár magukra. Amíg én leszek Magyarország miniszterelnöke, addig nem viszik önöket a frontra, mert szükség van Magyarországon önökre.” A román átállás után megérkezett az én behívóm is. A nővérem Szatmár vármegyébe továbbította a postással, bár nem szeretek kitérni a dolgok elől. Már középiskolás korunkban kialakítottunk egy szűk baráti kört, ami egyetemi éveinkben kiegészült néhány, velünk egy évben érettségizett hallgatónővel. Fórumnak neveztük el, mert minden nap estefelé a Főtéren találkoztunk, a Szent Mihály-templom keleti végében, ott ültünk a vaskerítésen. Tagjai a lányok közül Faluvégi Baba, a későbbi Kós Andrásné, Lebó Anikó orvostanhallgató, Tamás Magdi (Mészárosné) bölcsész, Lázár Ibolya orvostanhallgató, Mandula Ibolya, Rácz Lili és Buszlai Ibolya közgazdászok. A fiúk közül Maros Tibor, Grósz Frigyes, Égető Béla, Herman Nándor, Joanovics János, Gyöngyössy János orvostanhallgatók voltak. Fórumtag volt még Bacsó István, Kovács László és Szatala Ödön biológus, aki miután szüleivel visszaköltözött Budapestre, akkor is hűséges Fórumtag maradt. Szeptember végén hazafelé mentünk a Deák Ferenc utcán, és szembejött velünk egy rendőr – szerencsére nem csendőr – járőr, igazoltattak. Az orvostanhallgatók felmutatták kórházi beosztásukat igazoló irataikat, én a diákigazolványomat. A fehérbajuszú járőrparancsnok csak ennyit mondott: „A maga helyében nem nagyon sétálnék az utcákon”. A főtéri vendéglőben, a tulajdonos szerint a legjobb bort hozták fel, hogy a bejövő oroszoknak ne jusson belőle. Szorongó érzés tört rám, amikor a Főtéren keresztüldübörgött egy 15-17 éves fiúkból álló tankoszlop. Meggondolkoztatott, hogy miközben a magyar hadvezetőség a felkelőket visszavonta Tordáról, hogy megóvja Kolozsvárt az utcai harcoktól, ezek a gyerekek rezzenéstelen arccal tovább harcoltak, mert azt parancsolták nekik. A Kolozsvár elleni támadás során nem volt az oroszoknak légierejük. Egy berepülés alkalmával találat érte Csokoládé Károly cigányprímás házát, amiről a helyi sajtó is beszámolt. A Zápolya utcában laktunk és egy nap, október 11-én, szerdán látom, hogy a Kövespad utcán egy orosz hajt fel egy lovas szekeret. Egy szomszéd román tanár pincéjében bújtunk el első éjszaka. Másnap reggel kimentünk a ház elé, és a Kövespad felől egy egyszerű asszony jött felénk és figyelmeztetett: az oroszok szedik össze a magyarokat. Akkor legalább kapunk valami írást, mondtam én jóhiszeműen, mert azt gondoltam, munkára visznek a felrobbantott hidakhoz. Édesanyám és a sógorom nem bíztak az oroszokban és úgy döntöttek, hogy bújjunk el a szomszéd akkor már üresen álló házánál a Kövespad felé emelkedő kertje végében, a bodzabokrok mögé. Mire felértünk, már ott lapult a bodzabokorban Vermessy Rezső, a Szövetség Szövetkezeti Központ cégjegyzője, valamint Kolcsár Árpád és Páter kőművesmesterek. Kis idő elteltével a kert alján megjelent egy hosszú Moszingan puskával egy szovjet katona, hogy a kertet ellenőrizze. Láttuk, hogy felénk tart, aztán egyszerre megáll a karalábéágyásnál, leteszi a puskát, előveszi a bicskáját és elkezdi jóízűen falatozni a karalábét. Aztán, mint aki jól végezte a dolgát, visszament az utcára az őrjárathoz. Másoknak nem volt ilyen szerencséje, mint nekünk. A szemben lakó Miskolczi nevű hóstáti gazdát – a Hosszú élethez nevű kocsma tulajdonosát – a nálam fiatalabb gimnazista fiával együtt elhurcolták, soha nem tértek vissza. Ez volt a sorsa több Zápolya utcai lakosnak is, akik nem bújtak el, köztük apósomnak, Kalmár Eleknek és sógoromnak, Kalmár Andrásnak, akik hosszú esztendőkig sínylődtek a Szovjetunióban. Elhurcolták egykori iskolámból a már említett Mikecs László tanárt, valamint Szabó György klasszika-filológust, aki miután visszatért, megírta az elhurcoltak színvonalas és tárgyilagos krónikáját Kolozsvári deportáltak az Uralban címmel. Közvetlen a szovjet bevonulás napján, mielőtt elhurcolták az ötezer magyar polgári lakost, a szemben lakó Steierman család – a Linda nevű cukorkagyár tulajdonosai – áthívtak bennünket, hogy az ott levő munkaszolgálatossal ünnepeljük meg a „felszabadulásunkat”. Ők felismerték sógoromban, Ferencz Antalban azt a feleki határvadász zászlóst, aki odament alakulatukhoz és biztatta őket, hogy „ne csüggedjenek, már nem tart sokáig”. Ezt meleg szavakkal meg is köszönték: „Felszabadultunk!”. Náci cseberből a vörös cárizmus vedrébe. (Folytatjuk) Művelődés (Kolozsvár) 2013. április 23.Beszélgetés a Kőváry László díjas Szekernyés János helytörténésszel„Az ember nem a díjakért dolgozik” Szekernyés János temesvári helytörténet-kutató, műkritikus, irodalom- és művelődéstörténész, újságíró a napokban vehette át Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kőváry László történészről elnevezett díját „Temesvár és a Bánság helytörténeti kutatásában és annak népszerűsítésében végzett kiemelkedő tevékenységéért”. Szűkebb pátriájában közismert: amiről helytörténeti vonatkozásban Szekernyés János nem tud, az nem is létezik... A megtisztelő díjról, készülő monumentális helytörténeti munkájáról a Képzőművészek Szövetsége temesvári székházában beszélgettünk Szekernyés Jánossal. – A magyarság térképén Temesvár peremvidéknek számít, ezért kevesebb az esély rá, hogy az embert észrevegyék. Ezért is örvendetes a számomra, hogy a szórványhelyzet és az elszigeteltség dacára számon tartanak. A díj, amit megkaptam, Kőváry László kolozsvári történész nevét viseli. Nemrég alapították kimondottan azzal a céllal, hogy a helytörténet, a honismeret területén tevékenykedő emberek munkáját elismerjék. Az EMKE díjátadó ünnepségén többször is hangsúlyozták, hogy ez egyfajta „Erdélyi Oscar-díj”! Megtisztelő volt maga az ünnepség is, de főleg a kitüntetett gárda, amelyet többségben országos elismertségnek örvendő rangos emberek alkottak – nagy megtiszteltetés közéjük tartozni! Az „Erdélyi Oscar-díjhoz” egy szobrocska is jár és egy díszes oklevél. A Paraszt Madonnának becézett szobrocska – egy kicsit tenyeres-talpasabb női akt – igen jól néz ki és dísztárgyként kiválóan illik a lakásba. – Az évek során már több rangos díjat átvehetett. – Országos díjat, az Elnöki Érdemrend Tiszti Fokozatát Iliescu elnöktől vehettem át annak idején. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Pro Ecclesia-díjjal tüntetett ki, megkaptam a Pesty Frigyes-díjat és a Pro Cultura Timisiensis-díjat, valamint a Magyarországi Újságíró Szövetség képzőművészeti-építészeti szakosztályának különdíját. Az ember nem a díjakért dolgozik, ezek jönnek utólagosan, az ember számára az a fontos, hogy odafigyelnek a tevékenységére, a munkájára! – Helytörténet-kutatói tevékenysége újabb fontos állomásához érkezett: előkészületben van a Magyar emlékjelek a Bánságban című monumentális mű, amelynek a szövegét Ön írta. – Egy hatalmas projektről van szó, amely a történelmi Bánság valamennyi emlékjelét leltárba veszi, a Marostól egészen az Al-Dunáig és a Tiszától a Bánsági hegyekig. Ebben a munkában Bánságnak a szerbiai és magyarországi részei is benne lesznek. Amikor ehhez hozzákezdtünk – a Temesvári Magyar Nőszövetség felvállalta ennek anyagi támogatását – nem mértük fel, hogy ez mekkora munka! Minden olyan települést, ahol magyar vonatkozású köztéri szobor, emlékmű, síremlék, templomi szobor, festmény, jelesebb magyar művészek alkotásai fellelhetők, valamennyit bejártuk Sárossy Valentina fotóművésznővel. Amennyire a lehetőségeink engedik, feltérképezzük a már nem létező műemlékeket is; amelyeknek nyomai vannak (vagy még azok se) régi képeslapok, fényképfelvételek alapján. Nem csak a háromnyelvű szöveg megírása okoz gondot, és teszi hatalmassá a munkát: minden településnek van egy bemutatója is, amelyben a jeles emberek, a népszámlálási adatok szerepelnek. Természetesen a műemléket is leírjuk – mikor állították, ki az alkotója, milyen állapotban van – ez rengeteg munkát vett és vesz igénybe. Remélem, az év második felére befejezzük a munkát, amelyet román és angol nyelvre is lefordítanak. A Magyar emlékjelek a Bánságban eredetileg albumnak készült, egyfajta lexikon kerekedett ki belőle, több mint 500 oldalba megpróbálják bezsúfolni a rengeteg anyagot, ami összegyűlt. A tördelést Kálmán Enikő ismert grafikus készíti, a szerbiai és a magyarországi anyag már be van tördelve, most a romániai rész van soron. Ennek a munkának a célja elsősorban a számbavétel, leltárba vétel, másrészt az, hogy az érdeklődést a tájegységre ráirányítsa, hiszen a Bánság nincs annyira a közérdeklődés fókuszában, mint Erdély. A könyvben lesznek olyan dolgok, amelyek meglepetést fognak kelteni a magyar közvéleményben is, felkeltik a figyelmet a bánsági magyar értékek iránt! Mivel a Bánság nagyobbik fele most Romániához tartozik, román nyelvre is lefordítjuk a munkát, hogy megismertessük az itt élőkkel azokat az értékeket, műtárgyakat, amelyeket a magyarság itt hagyott, felállított az évek során, hiszen a legrégebbi időktől a legújabb korig valamennyi szobor, emléktábla bekerül ebbe az összefoglalásba. Az angol fordításnak az a célja, hogy a nemzetközi közvéleménnyel is megismertessük ezt a Belgiumot meghaladó területnyi országrészt és a történelem, a néprajz iránt érdeklődőknek, de a turistáknak is hasznos könyvet adunk a kezükbe. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2013. május 16.Szombaton szállítják el a Mária-szobor hasonmásátA csíksomlyói kegytemplom főoltárán őrzött, Székelyföld legdrágább kincseként számon tartott Madonna-szobor méretarányos mását adják át szombaton, a pünkösdi nagymise keretében a lengyelországi Czestochovából érkező Mieczislav Polak pálos rendi perjelnek. A határokon túl ívelő magyar-lengyel lelki és testvéri kapcsolat megerősítésének jeleként a tavalyi búcsún a Jasna Góra-i pálos kolostorban őrzött Fekete Madonna kegykép másolatát vehette át Orbán Szabolcs atya, az erdélyi ferencesek tartományfőnöke. A székelyföldi római katolikus élet középpontjának számító, a világon ismert kegyszobrok közül a legnagyobb – 2,27 méter magas – műremek a napba öltözött asszonyt ábrázolja, akinek lába alatt van a hold, fején pedig a tizenkét csillagból álló koszorú. Királynőként is ábrázolja Szűz Máriát: a fején ékeskedő koronán kívül jobb kezében jogart, míg bal karjában szent fiát, a világ Megváltóját tartja. A hívő ember mint a hit pajzsára tekint rá, mivel évszázadok óta benne van a bizalma és menekvése. A művészettörténészek két évszázados kutatásai ellenére egyelőre bizonytalan, hogy a kegyszobor pontosan mikor készülhetett, csak annyi bizonyos, hogy valamikor a XV. század végén vagy a XVI. század elején. Általánosan elfogadott tétel, hogy a szobrot Veit Stoss magyar iskolájának valamelyik mestere készítette. Ajándékozás a keresztény népek barátságának jegyében A két – csíksomlyói és czestochovai – Mária-kegyhely különleges kapcsolata tavaly kezdődött, amikor a Fekete Madonna-ikon másolatát a pálos rend szerzetesei először Varsóból Budapestre juttatták el, majd onnan a Boldogasszony zarándokvonattal érkezett Csíksomlyóra. A ferencesek akkor azt ígérték, viszonzásul egy másolatot visznek a Mária-szoborról Lengyelországba. A jelképes kegytárgycsere kivitelezhetőségének feltérképezése közben, tavaly szeptemberben jelentkezett Demeter József marosszentannai fafaragó, hogy saját költségén, hálából két szobrot is a csíksomlyói kegytemplomnak ajándékoz. „A művész már jóval azelőtt a Mária-szobrok faragásához kezdett, mielőtt tudott volna a ferencesek céljáról” – mondta el Urbán Erik templomigazgató. A száznyolcvan és nyolcvan centi magas, hársfából készült másolatok bő egy évig készültek. A nagyobb változat március végén, a kisebb – festett, az eredeti kopásait is hűen ábrázoló – alkotás áprilisban került Csíksomlyóra. Előbbit szombat reggelig a kegytemplomban tekinthetik meg a zarándokok, utóbbit a nagyközönség elől elzárva őrzik a templomban. Nem egyszerű átadás, útnak indítás A pünkösdi nagymise idején a Hármashalom-oltárnál látható nagyobb kegyszobormásolatot a búcsú után indítják országokat átszelő útjára. Autóval először Gyergyószentmiklósra szállítják, ahol vasárnapig, a Boldogasszony zarándokvonat városba érkezéséig kiállítják. Onnan az ünnepi szerelvénnyel Budapestre viszik, ahol pünkösdhétfőn a Sziklatemplomban lesz kiállítva a délután ötórai szentmise keretében. Június 24-én, hétfőn délután öt órakor a Szent István-bazilikában zajló, a zarándoklatot indító püspöki szentmise után a Fekete Madonna zarándokvonattal viszik Czestochovába. A zarándoklat lelki vezetői Beer Miklós váci megyéspüspök, Tamás József csíkszeredai és Katona István egri segédpüspök lesznek. A szobor átadására a magyar pálosok által alapított lengyel nemzeti kegyhelyen, székely ruhás csíki székely fiatalemberek közreműködésével kerül majd sor az ünnepélyes szentmise keretében. „A szobortól való szombati elválás nem átadás, hanem útnak indítás. Végső céljához érése előtt még sok helyen megtekinthető lesz” – tudatta Urbán Erik. Pinti Attila szekelyhon.ro 2013. május 21.„Boldog vagy, mert hittél”A csíksomlyói zarándoklatok titka Idén, a csíksomylói Mária-búcsú programja szerint péntek délutántól fogadták a vonattokkal, autóbuszokkal, személyautókkal vagy gyalogosan érkező keresztaljákat, 19 órától a kegytemplomban szentmisét celebráltak szentbeszéddel, majd ugyanott éjszakai virrasztást tartottak. Szombaton 5.30 órától a négyszögű udvarban 10-12 szerzetes, illetve pap közreműködésével folyamatos gyóntatás és áldoztatás zajlott. Eközben a kegytemplomban óránként celebráltak szentmisét, de egész nap véget nem ért a sor a csodatevő Szűzanya szobrához, hogy a zarándokok által hozott, beteg hozzátartozók bizonyos ruhaneműit a székely népviseletbe öltözött két csinos lány a magasban lévő szobor talapzatához érintve, azok gyógyító hatásúvá válhassanak. A keresztalják reggeltől folyamatosan vonultak, lobogókkal, feszülettel, helységnév-táblákkal az élen a nyeregbe, ahol elfoglalták a rendezők által nekik kijelölt helyeket. A székely népviseletbe öltözött fiatalok által övezett, a főpapságból álló kordon 10.30 órakor a kolostor bejárata elől indult a Hármashalom Oltárhoz a 12.30 órakor kezdődött ünnepélyes szentmisére. A programvezető hangosbemondón folyamatosan üdvözölte a nyeregbe érkező keresztaljákat, akik közül csak néhány érdekesebbet említünk meg: Erzsébet és Ibolya nevű hívek 420 kilométerről gyalog érkeztek a helyszínre; Budapestről 25-en, szintén gyalog zarándokoltak a templombúcsúra; a Boldogasszony zarándokvonattal 800-an; Bukarestből 100-an, Argentínából 10-en, Párizsból 18-an, a Délvidékről 43-an, Gátaljáról 10-en, Arad-Ségából 72-en érkeztek egy-egy kereszt nyomában. A kordonban megérkezett a búcsú egyetlen meghívottja, ünnepi szónoka, nm. és ft. dr. Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke; nm. és ft. dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek; ft. Tamás József püspök; dr. Orbán Szabolcs ferences atya, az Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke számos pap és egyházi méltóság társaságában. A világiak közül megkülönböztetett tisztelettel köszöntötték Áder János magyar köztársasági elnököt és feleségét, Anita asszonyt; dr. Semlyén Zsolt miniszterelnök-helyettest; Harrack Péter frakcióvezetőt és a Keresztény-Demokrata Néppárt frakcióját, továbbá Csikszereda város polgármesterét és alpolgármesterét, minden zarándokot. Az Erdélyi Ferences Rendtartomány nevében előbb dr. Orbán Szabolcs tartományfőnök, majd nm. és ft. dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek köszöntötte a több százezer résztvevőt a „Boldog vagy, mert hittél” idézetből kiindulva. Mert a csíksomlyói Szűzanya hazavárja gyermekeit. Mi zarándokok minden évben eljövünk, immár 246. alkalommal, mert ott a hazánk, ahol édesanyánk van. Hálát adunk a múltért, anyai áldását kérjük a jövőnkre. Szentbeszédében nm. és ft. dr. Ternyák Ferenc egri érsek ugyancsak a „Boldog vagy, mert hittél” idézetből merített ihletet. Mert e tengernyi nép azért érkezett, hogy Erzsébettel együtt, mi is boldognak hirdessük Szűz Máriát, akit már őseink himnuszában is Boldogasszonynak nevezünk. A hit zarándokútján nem csak hívők, hanem hit-keresők is járnak szép számmal, noha a hitet nem lehet megtalálni, az Isten ajándéka, ezért a hit kapuja minden ember előtt nyitva áll, mindenki meghívást kap a belépésre. A hit manapság sem a gyakorló hívek kiváltsága, ezért tegyük plébániáinkat tanúságtevő, befogadókká, hogy minden igaz keresztény lelki otthonává váljanak, hiszen mindnyájan a boldogságos Szűz Mária gyermekei vagyunk. Mária nem csak a múltban, de most is mellettünk áll, aki előbb megismerte a Szentlelket, mint maguk az apostolok, jobban ismerte Jézust, mint a tanítványok, többet tud a hitről és a boldogságról bárki másnál. Érdemes hát hallgatnunk rá, nem véletlenül nevezi ősi himnuszunk Boldogasszonynak, a Szentlélek mátkájának, aki az első pünkösd napján jelen volt az apostolok között. Mária abban találta meg boldogságát, hogy hitt Istennek, megtette, amit kért tőle. „Boldog vagy, mert hittél”. A Szentlélek szavai arról tanúskodnak, hogy a hit és a boldogság összetartoznak. Milyen szép az, amikor két áldott állapotban lévő asszony találkozik. Bárcsak Magyarországon, a Székelyföldön és a Kárpát-medencében is nagyon sokszor találkozna két vagy több áldott állapotban lévő asszony. A hitben arra van a legnagyobb szükségünk, hogy amint óráinkat is hozzáigazítsuk a pontos időhöz, úgy hitünket is igazítsuk egyházunk hitéhez – összegezte mondanivalóját az egri érsek. A szentmise végén a lengyelországi cestokovói perjel tört magyarsággal, de szívbemarkolóan szép beszédet mondott a lengyel–magyar barátságról, miközben visszavitte a szerecsen madonna képének a másolatát, illetve magával vitte a csíksomlyói Mária-szobor másolatát. A felemelő szertartás végén több százezer ember mennydörögte el nemzeti imánkat és a székely himnuszt, ami sehol a világon nem hangozhat szebben, mint ekkora kórus ajkáról, a Szentlélektől áthatva. Talán ez a csíksomlyói zarándoklatoknak a titka. Balta János Népújság (Marosvásárhely) 2013. május 31.Bencze MihályMottó: Rezdülj végig, / a végestől a végtelenségig, / tudatos, ésszerű varázs –: / mert csak az igaz, ami végtelen, / minden véges: megalkuvás.” (Szilágyi Domokos) Hálás feladatot kaptam az EMKE elnökségétől, laudáljam barátomat, a matematikus-költő, oktatásszervező, művelődési szakembert. Gyorsan éltem napjaink könyvtárpótló elektronikájával és beütöttem a google-ba a nevet, mindössze 0,17 másodperc alatt 237 ezer címszó jelent meg. Még szerencse, hogy egy hónapja kaptam a megbízatást, így az egy este megírt 40 oldalból volt időm naponta egy-egy lapot mondatba sűríteni, néhány felsorolásra összefoglaló szavakat találni, távirati stílusban visszaadni azt a szellemiséget, amit Erdély-szerte Bencze Misi néven ismernek. Csernátfaluban született, otthon, majd a csaknem otthoni Hosszúfalu gimnáziumában tanult, ezután a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem matematika szakán volt hallgató, ahol Maurer Gyula professzorral került közelebbi szakmai kapcsolatba. Matematikusi oklevéllel otthon és otthona környékén tevékenykedik. Matematikafeladatokat szerkeszt, lapokat alapít, verseket ír, jeles személyek életét tanulmányozza és publikálja. 1980 decemberében megszervezte az első erdélyi Rubik-kockát forgatók bajnokságát, de hamar leintették, hiszen ez magyar – gondolkodó – fiatalok találkozója lett. Nem csüggedt, tovább szervezett, nyüzsgött. 1990-ben alakította meg a jogilag hivatalosan bejegyzett Wildt József Tudományos Társaságot. Ez a társaság középiskolások és egyetemi hallgatók szakmai támogatásával foglalkozik, számos diáklapot jelentetve meg. Néhány cím ezekből, messze elmaradva a teljességtől: Visszhang (magazin), Szinfónia, Szemfog (irodalmi lap), Galaxis, Pegazus, Üzenet, Erdélyi Bumeráng (vicclap), Erdélyi Matematikai Lapok, Vadrózsák (irodalmi lap). A Wildt József Tudományos Társaság diákkonferenciákat, diáktudományos köröket és versenyeket szervez évente többször is. 1993-ban, Brassóban megalapította a hivatalosan bejegyzett Fulgur Kiadót, aminek célja magyar könyvek kiadása. Másfél évtized alatt több tucat könyvet jelentetett meg, számos folyóirat szerkesztését, megjelentetését vállalta. Egyik legnagyobb érdeme, hogy 1990-ben megalapította az Erdélyi Magyar Matematikaversenyt – ami azóta párhuzamosan zajlik a román matematikai versenyekkel –, majd 1992-ben Oláh György felvidéki matematikatanárral a Magyar Nemzetközi Matematikaversenyt. Ezt a versenyt idén márciusban rendezték meg 22. alkalommal, ezúttal Győrben. Bencze Mihály verseket (is) ír, matematikapéldák százait alkotja, szervez, rendez, elnököl, ha kell, javító tanár, köszöntő beszédet tart, vitatkozik, érvel igaza mellett, okleveleket gyárt és névsorokat pontosít. Egyik írásában olvastam, hogy szerinte „a matematika nem más, mint az irodalom, zene, művészet, vallás, ezotéria tudományos versbefoglalása egy különleges isteni nyelven, minimális jelrendszerrel”. Lélekvándorlás, Pogány Madonna verseskötetei, Tótpál Dániel irodalmi munkásságáról írt tanulmánya, Zajzoni Rab István összegyűjtött írások című, Magdó Jánossal közösen megjelentetett kiadványa csak töredékei helytörténeti kutatásainak. Bencze Mihály született európai és lokálpatrióta, 2005-ben megalapította a Zajzoni Rab István-díjat, amit minden évben kiosztanak azoknak a személyeknek, akik Hétfalu művelődési, oktatási, szellemi, gazdasági életében kimagaslóan tevékenykednek, életművükkel hozzájárulnak nemzeti közösségünk, értékeink gyarapításához és népszerűsítéséhez. Leánya, Ünige, és két fia, Nimród és Mikolt – apjuk szellemében él és dolgozik, a középső éppen a kolozsvári Protestáns Teológián utolsó éves evangélikus pap-jelölt. Ki is, mi is Bencze Mihály? Matematikus, aki alkotó és szervező, irodalmár, aki verseket és tanulmányokat ír, művelődésszervező, aki rendez, kitüntet és társakat állít maga mellé. Tegyek kérdőjelet az utolsó mondat végére? Vagy foglaljam egy szóba, felkiáltójellel, hogy fáradhatatlan erdélyi ember! Mert a 20. század végén is kellettek és ma is kellenek szimbólumok, ma nem börtönáldozatok, mint korábbi legnagyobbjaink, hanem hétköznap és vasárnap is nyüzsgő, rágódó, de cselekvő csöngettyűzők, harangozók, szívós cselekvők. Böjte Csabák, akik az elesetteket segítik, Kallós Zoltánok, akik nem hagyják elveszni írott és íratlan értékeinket, Bencze Misik, akik a kiemelkedő képességű diákoknak nyitnak kaput Európa és a tudományos nagyvilág felé. Szilágyi Domokos-mottóval kezdtem, az ő soraival is végzem ezt a laudációt: „Az ünnep, az ünnep halandó. Csak a hétköznap maradandó”. Misi kollégám ezt a kitüntetést (is) otthon egy polcra helyezi a többi mellé, mert mi mást tehetne, s a mai (halandó) ünnepet követően ismét a (maradandó) hétköznapokba veti magát. Figyelj, fáradhatatlan barátom, a Kárpát-medencében, közelebb Erdélyben vannak még megoldatlan számtan- és nemmatek feladatok! Közülük legalább n+1 rád vár! Matekovics Mihály Művelődés (Kolozsvár) 2013. június 26.Visszatérni a tiszta forrásokhozMegérkezett a lengyelországi Częstochowába a Fekete Madonna-zarándoklat, amelynek különlegessége, hogy a csíksomlyói kegyszobor másolatát is magával viszi. A hitünkben megújulni, „felnőtté válni” úgy lehet, ha visszatérünk azokhoz a tiszta forrásokhoz, ahonnan az előttünk járó nemzedékek is táplálkoztak. Visszatérni azokhoz a szent helyekhez, ahol az imádsággal megszentelt környezet erre a megújulásra és hitünk „korszerűségének” megtalálásához reményt ad – ezekkel a szavakkal indították útjára Budapestről immár harmadszorra a Fekete Madonna zarándokvonatot. Különleges zarándoklat ez, hiszen általa jut el a csíksomlyói kegyszobor mérethű másolata a lengyelországi pálos kolostorba. A világhírű czestochowai pálos kegyhelyre igyekvő szerelvénynek a száznál is több csíki és székelyföldi utasa mellett egy egyedi „vendége” is volt. Az egyik vonatkocsiban, „dobozolva” várta végállomását az immár Székelyföldet és Budapestet is megjárt csíksomlyói kegyszobor másolat. A történet még tavaly pünkösdkor kezdődött, amikor is a lengyelországi pálosok a Fekete Madonna kegykép hű másolatát adományoztak a csíksomlyói ferenceseknek. A szeretet és barátság ajándéka nem maradt viszonzatlanul: egy évre rá, ugyancsak pünkösdkor indult útjára Csíksomlyóról a marosszentannai Demeter József által készített Mária-szobor mérethű másolata, hogy elfoglalhassa méltó helyét a lengyelek lelki központjában. Több mint hétszáz zarándok Zsúfolásig telt szerelvények várták hétfő este az indulást a budapesti Nyugati-pályaudvaron. A harmadik alkalommal – a Misszió Tours Utazási Iroda által – szervezett Fekete Madonna zarándokvonatnak ezúttal egy különleges „utasa” is akad: a csíksomlyói kegyszobor fából készült hasonmása. „Reméljük idén is lelkiekben gazdagít bennünket ez az út. Amely ezúttal kissé sajátosabb, hiszen a csíksomlyói Szűz Mária hasonmását visszük Lengyelországba” – fogalmazott az indulás előtti papi áldás során Tamás József csíkszeredai római katolikus segédpüspök. A vonatkocsikban több mint hétszáz zarándok várta már, hogy elkezdhesse a Felvidéken át vezető, sok száz kilométeres útját Częstochowába, köztük mintegy százötven csíki és székelyföldi zarándok is. Budai: mindig volt valami különlegesség „A tavalyi, általunk szervezett csíksomlyói Boldogasszony Zarándokvonat különlegessége az volt, hogy a Fekete Madonna képmásolatát szállítottuk Székelyföldre, amit ott óriási örömmel fogadtak” – jelentette ki az utazás közben adott interjúja során Budai László. A Misszió Tours Utazás Iroda vezetője kiemelte, ezúttal is tartogattak különlegességet, hiszen a kegyszobor hasonmását szállítják a lengyelek lelki központjába, a világ egyik legnagyobb zarándokhelyére. „Ez számunkra egy különösen nagy kegyelem. Ha számunkra nem jelentene lelki többletet egy ilyen út, akkor nem is szerveznénk. Mi ezt azért tesszük, mert lelki megújulásra vágyunk mi magunk is, és ahhoz szeretnénk hozzá segíteni másokat is. És ahogy a jelmondatunk is kifejezi, mindezt a krisztusi, keresztényi tiszta forrásból gondoljuk megvalósítani” – nyomatékosított Budai. Benne van a hit és a kultúra Ugyanazt szolgálta Lengyelországnak a czestochowai kegyhely, mint a székelyeknek, illetve a világ magyarjainak Csíksomlyó: ott van benne a hit, ott van benne a kultúra és a nemzeti érzésben való elmélyülés – ezt már a zarándoklaton szintén részt vevő Urbán Erik ferences testvér fogalmazta. A csíksomlyói kegytemplom igazgatója kifejtette, örvend, hogy eljuthat a lengyelországi kegyhelyre. „Kettős érzés van bennem, hiszen egyrészt hivatalból vagyok itt, mint a kegyszobor átadója a ferences rend részéről, másfelől pedig mint egyszerű zarándok. A zarándoklat egyébként mindig a lelkiekkel van összekötve, célja a hitben való elmélyülés, megújulás” – magyarázta rövid beszélgetésünk során az egyházi méltóság. Szintén a kegyszobor másolatának átadását méltatta Tamás József segédpüspök. „Nagy megtiszteltetés ez a gyulafehérvári főegyházmegye és a ferencesek számára. Persze már az megtiszteltetésnek számít, hogy a csíksomlyói kegyhelyen őrizhetjük a Fekete Madonna kegykép mását. A kegyszobor másolatának átadásával is rendhagyó eseménynek lehetünk majd szemtanúi. Általa Csíksomlyó a világ keresztényeinek a köztudatába is bele fog vésődni” – említette a segédpüspök. Beer Miklós: újból reményt adhatunk Európának „Örömmel kapcsolódom ehhez a zarándoklathoz. Lélekben ott voltam Csíksomlyón, amikor a pálosok adták át a Fekete Madonna hiteles képmásolatát. Hiszem azt, hogy ez a mostani találkozás a magyar és lengyel nép hitben megalapozott barátságát tovább fogja erősíteni, és reménységem az, hogy a hitében meggyengült Európának, itt az öreg kontinens közepén, újra tudunk bátorítást adni és reményt – mondta el kérdésünke Beer Miklós. A váci egyházmegye püspöke úgy fogalmazott, tulajdonképpen az egész életünk egy nagy zarándoklat. „És mi, hívő emberek így értelmezzük életünket, mintha az Isten felé vezető utunkat járnánk. Úgy akarunk megérkezni minden zarándokhelyre, azzal az örömmel és azzal az előrevételezett élménnyel, mintha már ott lennénk az Atyai házban. Éppen ennek az élményével akarunk aztán visszajönni a napi gondjainkhoz, feladatainkhoz, hogy ebből a reménységből kapjunk erőt” – osztotta meg az utazás alatt a zarándoklattal kapcsolatos gondolatait a váci püspök. Bátor Botond: fájdalmas volt, amikor elvitték „Általában amikor valakit megszeretünk, akkor tudjuk azt igazán, amikor elmegy. Nagyon fájdalmas volt amikor a budapesti pálos rendi Sziklatemplomból két hónap után elvitték a kegyszobor másolatát. Ez idő alatt ugyanis nagyon sokan fordultak meg templomunkban” – osztotta meg tapasztalatait Bátor Botond. A magyarországi pálos tartományfőnök szerint a Szűzanya különböző formában mutatkozik meg a világ különböző részein. Tulajdonképpen mindenhol ugyanaz, de valahogy minden nemzet a saját sorsának az alakítását csomagolja bele a Mária-tiszteletébe. „A csíksomlyói kegyszobor az elszakított magyarság egy nagyon fontos szimbóluma. Nehéz időkben kapaszkodtak a Szűzanya kezébe Csíksomlyón, ez adott erőt az ott lakóknak ahhoz, hogy kitartsanak hitükben, munkájukban” – fogalmazott a kegyszoborral kapcsolatban a pálos rendi elöljáró. A zarándokvonat pedig egyre csak szelte a kilométereket, közelítve végállomásához. A felvidéki határon, Párkányban megható, ünnepélyes fogadtatásban volt részük a zarándokoknak. Az utazás végül, egy felhőszakadás okozta árvíz miatt, a tervezettnél mintegy négy órával lett hosszabb. Ez azonban nem tágította el a zarándokokat attól, hogy zsúfolásig megtöltsék a Jasna Góra-i bazilikát az érkezés után tartott ünnepélyes szentmise alatt. A szerdai nap tartogatja egyébként az idei Fekete Madonna zarándoklat legfontosabb mozzanatát: a székelyföldi vendégek ünnepélyesen átadják a pálos szerzeteseknek a Csíksomlyóról érkező kegyszobor másolatát. A Fényes Hegy A Jasna Góra-i pálos kolostor – magyar jelentése Fényes Hegy – Lengyelország legnagyobb tisztelettől övezett zarándokhelye, Częstochowa városban, a Warta folyónál. Az épületegyüttes részben gótikus, részben barokk stílusú. A kolostor a lengyel vallási és nemzeti szabadság szimbóluma. Itt található Európa egyik legismertebb Szűz Mária ábrázolása, a częstochowai Fekete Madonna ikon, amely az 1382-es alapítás körül került a kolostorba. A Mária-kép csodáiról több hír kering. Az egyik szerint minden pénteken a vecsernye idején egy angyal keze a leplet levette róla, szombaton azonban ugyanazon időben újra letakarta. Teljes 24 óráig ragyogott a kép, nappal mint a nap, éjjel mint a hold. II. Gergely pápa Germán konstantinápolyi püspökhöz írt levelében pedig azt írja, hogy ahányszor a várost saracenusok vagy más hitetlenek ostromolták, a polgárok, bízva Mária védelmében, a képet az ájtatosok éneke és imája közben körülhordták, s mindig megmenekültek a veszedelemtől. Rédai Botond szekelyhon.ro 2013. szeptember 6.Hargitafürdőre jönnek a pálosokHatározatban szentesítette a magyar alapítású pálos rend vezetőtestülete Lengyelországban, hogy a magyar tartomány pálosai Erdélyben kolostort alapíthatnak, melynek helyszíne Hargitafürdő lesz. Több száz év után térhetnek vissza Székelyföldre a fehér barátok A tervek szerint a szerzetesek október folyamán veszik birtokba rezidenciájukat, a kisszámú közösség egyik tagja vélhetőn Bátor Botond magyarországi tartományfőnök lesz. A pálos generális tanácsadó testülete, a rendfőnöki tanács – definitórium –, élén P. Izydor Matuszewsky generálissal múlt csütörtökön döntött az erdélyi kolostoralapításról – tájékoztatott Darvas Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia esperese. Elmondta, a rezidencia Hargitafürdőn lesz, az épületeket a Szent Kereszt-plébánia bocsátja a letelepedők rendelkezésére. Bátor Botond magyarországi tartományfőnök már felvette a kapcsolatot a gyulafehérvári érsekséggel, hiszen a pálosok a Jakubinyi György érsek vezette főegyházmegye területén szeretnének szolgálni, és ehhez érseki engedélyre van szükség. „A Hargitafürdőt is ellátó plébániánk szintén megad minden segítséget a pálosoknak" – nyomatékosította az esperes. Kiemelte, erről már több pontban egyeztettek a tartományfőnökkel. „Megegyeztünk abban, hogy a hargitafürdői plébániát és a templomot átadjuk számukra, hogy nyugodt körülmények között tudják élni szerzetesi életüket. Erről szerződést is kötünk" – jegyezte meg az esperes. Hozzátette, a Szent István-közösségi házat a plébániával közösen használhatják majd a pálosok. Darvastól megtudtuk, az általa vezetett plébánia a kolostor fenntartási költségeit is felvállalja, ugyanakkor eljárnak az érsekségnél annak érdekében, hogy a letelepedő barátok alkalmazotti státusba kerüljenek. „Az év első felében három hónapot töltött köztünk a pálos rend két tagja. Jelenleg is tartózkodnak szerzetesek Hargitafürdőn. Reméljük, hogy a legkevesebb három tagot számláló közösség novemberig el tudja foglalni helyét Hargitafürdőn" – mondta az esperes. A Szent István névre keresztelendő kolostor alapítói okiratainak ünnepélyes aláírására október folyamán kerülhet sor. „Jövőre lesz a 80. évfordulója annak, hogy a pálosok visszatérhettek Magyarországra. Ennek az ünnepnek az előjátéka, nyitánya lenne a hargitafürdői kolostoralapítás. Sok támogatásra és jóakarók segítségére lesz szükség ahhoz, hogy az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend ismét megtalálja helyét a székely kultúrában" –mutatott rá a Szent Kereszt-plébánia esperese. Kik is a pálosok? A pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remeterend. Hivatalos neve: Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje – olvasható a Darvas Kozma József által rendelkezésünkre bocsátott, általa szerkesztett és közölt írásból. A rendet Boldog Özséb (1200–1270 között élt) esztergomi kanonok alapította 1250-ben. Központja jelenleg a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van, a magyar tartomány székhelye pedig Pécsett. Magyar pálos közösségek vannak Budapesten (a Szent Gellért-sziklatemplomban), Márianosztrán (Pest megye) és Petőfiszálláson (Bács-Kiskun megye). Az 1400-as években Magyarországon 170 rendházban több mint háromezer remete élt. Erdélyben és Kárpátalján 40 monostoruk volt. A pálosok annyira szerények voltak, hogy Özséb rendfőnök óta soha sem kezdeményezték szent életű társaik vagy vértanúik boldoggá vagy szentté avatását. A szerzetesek arra törekedtek, hogy Isten akaratát tegyék, és a hiú dicsőség látszatát is kerülték. Kétkezi vagy szellemi-lelki munkát végeztek, olvastak, imádkoztak, másoltak, írtak és tanítottak. Ha elöljáróról vagy alattvalóról bebizonyosodott, hogy a saját előléptetése érdekében levelet írt a rendfőnöknek, szigorúan megbüntették, és három évig minden hivatalra megválaszthatatlannak minősítették. A pálosok szegénységük, belső fegyelmük, kisugárzásuk és életszentségük révén lettek népszerűek. A mindennapi munka végzése által közel kerültek a társadalomhoz, jótékony hatást gyakoroltak az emberek erkölcsi és szellemi életére. Pálos-ferences baráti kapcsolat A czestochowai és csíksomlyói Mária-kegyhelyek különleges kapcsolata tavaly kezdődött el. Akkor a pálosok a Jasna Góra-i kolostorban őrzött Fekete Madonna-kegykép másolatát hozták el a csíksomlyói Ferenc-rendi testvéreknek. Mieczislav Polak pálos rendi perjel adta át az ajándékot a pünkösdi búcsú alkalmából, a lengyel–magyar testvéri kapcsolat megerősítésének jeleként. Viszonzásul a ferencesek ez év júniusában a csíksomlyói Mária-kegyszobor mérethű hasonmását ajándékozták a Jasna Góra-i kolostornak. A másolat a Fekete Madonna zarándokvonattal érkezett meg rendeltetési helyére, az ajándékot Urbán Erik ferences testvér, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója adta át. Rédai Botond Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
