udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 134 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 | 121-134
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Nánó Csaba

2007. november 6.

„Európa régiók közössége lesz, és mi egy régióba tartozunk, egy értékrendet vallunk” – mondta Tonk Márton, a kolozsvári Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Karának dékánja azt követően, hogy hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá november 5-én a szlovákiai Selye János Egyetem képviselőivel. Miután megalakult a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, minden adott, hogy létrejöjjön a Pozsonyi Akadémiai Bizottság is, és a most aláírt szerződés alapja lehet akár az akadémiák egyesítésének is. Albert Sándor, a révkomáromi egyetem rektora örvendetesnek tartja, hogy magyar nyelven írhatták alá a szerződést, és reményét fejezte ki, hogy a dokumentumot a közeljövőben sikerül majd tartalommal is megtölteni. Az új együttműködési megállapodás immár a kilencedik partnerségi kapcsolatot jelenti az Erdélyi Magyar Tudományegyetem számára. A korábbi években hasonló megállapodás született többek között a Pécsi Tudományegyetemmel, a Debreceni Egyetemmel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, valamint az egri és a kecskeméti főiskolákkal. /Nánó Csaba: Sapientia–Selye János: közös EU-álmok. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

2007. november 7.

Kiállítással tisztelegtek Kolozsváron Andrásy Zoltán /1910-2006/ tavaly januárban elhunyt festőművész emléke előtt, aki élete végéig a kolozsvári festők, grafikusok bátorítója, támogatója volt. „Külön színt jelentett a mester az erdélyi képzőművészeti életben” – mondta a megnyitón Jakobovits Miklós, a Barabás Miklós Céh elnöke Andrásy Zoltánra emlékezve. Andrásy Zoltán harminc évig a Napsugár ifjúsági folyóiratnál dolgozott, jelentős tárlatszervezési munkát is folytatott, házát testamentumában a Barabás Miklós Céhnek – melynek egyik alapítója volt – hagyományozta, ezzel is támogatva a város képzőművészeit. /Nánó Csaba: Mester-művek. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./

2007. november 12.

A Berlinben élő Balla Bálint szociológus professzor, nyugalmazott egyetemi által szerkesztett 50 év (1956–2006) című kötetet Kolozsváron mutatták be. A Kolozsvár Társaság székhelyén tartott előadásában elmondta: a forradalom annak idején világesemény volt, és a magyarság XX. századi képét nagymértékben formálta és meghatározta. A könyv átfogóan vizsgálta a forradalom kisugárzását az egész Kárpát-medencére. Az előadás után az érdeklődők a Gond és hitvallás 1956 című emlékkiállítás megnyitóján vehettek részt a Korunk Galériában. Benkő Andrea, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, a kiállítás szervezője elmondta: a tavalyi, fél évszázados évfordulóra készült kiállítás kisebbített változatát hozták Kolozsvárra. A korabeli újságok reprodukcióitól a börtönökben írt versek másolatán keresztül, az ötvenedik évfordulón megjelent írásokig a kiállítás igen átfogó képet nyújt a korszak eseményeiről. /Nánó Csaba: Elbukás, morális győzelem. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./

2007. november 13.

„A RMDSZ nem biztatja távolmaradásra a szavazóit, ha az államfő által meghirdetett referendumról van szó, de szeretnénk felhívni a figyelmet a népszavazás következményeire” – nyilatkozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Előzőleg Frunda György szenátor azt a tanácsot adta, hogy a szavazók ne vegyenek részt a Basescu által kezdeményezett referendumon, hogy ne legyen meg az érvényességhez szükséges részvételi arány. Az RMDSZ elnöke szerint a politikai pártoknak nem sikerült súlyt adniuk az európai parlamenti választások jelentőségének, és megtörténhet, hogy a választók kellő ismeretek hiányában mennek el szavazni. A kisebbségi törvényről kifejtett, a román parlamentben nincs többség, így a törvények megszavazása is nehézkes. Tájékoztatása szerint a Konzervatív Párt két törvénytervezetet is benyújtott, melyek sértik a kisebbségek jogait, és a képviselőház – hallgatólagosan – mindkettővel egyetértett, anélkül, hogy a lényeget megtárgyalták volna. A konzervatívok javasolták, hogy valamennyi iskolában – függetlenül attól, hogy milyen etnikumok tanulnak bennük – a román nyelvet egységesen, ugyanabból a tankönyvből tanítsák. Ugyanakkor kérték, hogy már az óvodákban kötelező legyen a román nyelv tanítása. „Nem érthetünk egyet ezekkel a javaslatokkal, sőt mi azt szeretnénk, ha a magyar vagy más anyanyelvű iskolákban végig más metodológiák szerint tanítanák a románt” – hangsúlyozta Markó. /Nánó Csaba: Népszavazás lelkiismeret szerint. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./

2007. november 15.

Nem is tudtam, hogy ennyi erdélyi magyar politikus szereti a gyermekirodalmat, állapította meg Tompa Gábor körültekintve a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában egybegyűltek között, akik a meghirdetett író-olvasó találkozóval egybekötött könyvbemutatóra érkeztek. Több politikus is megjelent, mert a három bemutatandó kötet közül kettőnek Markó Béla a szerzője. Két kiadó – a Book Art valamint a Pallas-Akadémia – mutatta be új kiadványait, előbbi Markó Béla: A pinty és a többiek, illetve a Hány életünk volt, utóbbi Tompa Gábor: A tatu hozománya címűeket. A pinty és a többiek, valamint A tatu hozománya gyerekverseket tartalmaz, Markó másik kötete pedig szonetteket. Jelen volt a Book Art kiadó igazgatója, Hajdú Áron is, aki kifejtette: az a céljuk, hogy minőségi könyveket adjanak ki. /Köllő Katalin: Gyermekirodalom – pintyek, tatuk, politikusok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./ „Olyan kiadó akarunk lenni, amely a munka minőségére, a szépre is sokat ad” – mondta Hajdú Áron, a frissen alapított Bookart Kiadó vezetője. Markó Béla elmondta: ezentúl is megvádolják majd azzal, hogy meg nem írt versekért kapott pénzt, holott kötetei sorra megjelennek: „Nem az a baj, hogy pénzt kapok a munkámért, hanem az, hogy emellett politizálok is” – mondta. /Nánó Csaba: A pinty, a tatu és a gyermekek= Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./

2007. november 19.

Traian Basescu államfő november 18-án, vasárnap Kolozsvárra látogatott, és részt vett a Demokrata Párt tagságának tömeggyűlésén, az azt követő sajtóértekezleten pedig az egyéni körzeti választási rendszer bevezetésére kiírt népszavazást népszerűsítette. Ezt szintén vasárnap tartják, az EP-választásokkal egy időben. Szerinte ki kell cserélni a politikai elitet, amelynek két érdemét ő is elismeri: létrehozták a piacgazdaságot és megvalósították az uniós tagságot. A Tariceanu-kormány öt minisztere ellen indult bűnvádi eljárás, a pártok nem képesek önmagukat megreformálni, a belső takarításhoz külső segédlet kell. Traian Basescu külön szólt a nemzeti kisebbségek jogalkotói képviseletének várható alakulásáról. Szerinte az új rendszerben a magyarok parlamenti képviselete sok megyében biztosított lesz, csupán a régi emberek helyébe kell újakat küldeniük. „Ha viszont marad a mostani rendszer, nem biztos, hogy legközelebb az RMDSZ eléri az 5%-os parlamenti küszöböt” – mondta. /Ezen a héten még toborozhatják a szavazókat az EP-választásokra. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./ Az RMDSZ-t is támadta az államfő, aki a Demokrata Párt kolozsvári kampányrendezvényén. Állítom, hogy a magyaroknak is előnyükre válik, ha Markó Béla vagy Borbély László és egy jobb hírnévnek örvendő magyar jelölt között választhatnak” – fejtegette Traian Basescu. Az államfő leszögezte: az általa javasolt választási törvény nem írná elő az öt százalékos bejutási küszöböt. „Az egyéni választókerületes szavazási rendszer az RMDSZ-nek is biztosítja a parlamentbe való bejutást, hiszen Kovászna, Hargita vagy akár Bihar, Szatmár megyékben is nagyszámú szavazatokat gyűjthetnek be. Aki azt állítja, hogy az RMDSZ nem jut be a parlamentbe, nem akar szembenézni a választók akaratával” – állította sajtótájékoztatóján az elnök, aki szerint az RMDSZ sokkal többet kockáztatna a jövő évi parlamenti választásokon, ha a bejutási küszöb 5 százalék maradna. Borbély László meghívására reagálva, miszerint vegyen részt Marosvásárhelyen az RMDSZ kampányrendezvényen, az államelnök kijelentette, azért nem tett eleget a felkérésnek, mert Markó Béla RMDSZ elnök, a kampányra hivatkozva, nem látta szerencsésnek az államfő látogatását. „Meggyőződésem, a magyarok is szerették volna látni az ország vezetőjét” – mondta Basescu. Az RMDSZ elnöke reagált a szövetséget ért vádakra, leszögezve, az RMDSZ semmiféle érdekcsoportnak nem tagja. „Jelenleg egyetlen csoportosulás létezik, és ez az Európai Néppárt. Ennek valóban tagjai vagyunk, akárcsak a Demokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt” – mondta. /Nánó Csaba: Basescu: jobb magyarokat! = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./

2007. november 19.

„A kutat idejében kell megásni…” – volt a mottója a Heltai Gáspár Alapítvány és a Békés Megyei Könyvtár által szervezett konferenciának, melyen neves hazai és magyarországi szakemberek vettek részt. Az elhangzott előadások az „Európai Unió – lehetőségek a könyvtárak számára” – témakör köré csoportosultak. „A jövő útja az Európai Digitális Könyvtár, amely határoktól független, és magába foglalja az összes nemzeti könyvtárat” – vonta le a hét végi, Kolozsváron tartott konferencia tanulságát Dippold Péter, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója. A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány vezetője, Pillich Katalin üdvözlő beszédében kijelentette: alapítványuk már a kezdetekkor feladatának érezte – a hagyományápolással párhuzamosan – egy magyar közművelődési könyvtár létrehozását. Gurka Balla Ilona, a Babes–Bolyai Tudományegyetem tanársegéde előadásában elmondta: a kolozsvári Egyetemi Könyvtár szinte teljes egészében automatizálva van, bár az áttérés a „cédulákról a számítógépes programokra nem volt könnyű, és nem történt meg egyik napról a másikra”. Az online információkeresés ma már lényeges eleme a könyvtárosi munkának, vélte a szakember. Dippold előadásában felvázolta az EU-hoz való csatlakozás hatásait a könyvtárak számára. „Európai szinten hatalmas lobbizás van a digitális könyvtárak létrehozásának irányába, és a közeljövőben megvalósulhat a határokon átívelő, az európai kulturális tartalmakat átfogó Európai Digitális Könyvtár” – vélekedett a magyarországi szakember. /Nánó Csaba: Könyvtár határok nélkül – konferencia a Heltainál. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./

2007. november 23.

„Sokkolva vagyunk az RMDSZ viselkedésétől. Az érmindszenti Ady-megemlékezésről például kitiltottak, mivel éppen akkor és ott kampányoltak“ – jelentette ki Tőkés László független európai parlamenti jelölt Kolozsváron, választási kampányának utolsó állomásán. Szilágyi Zsolt, a püspök kampányfőnöke szerint több mint 110 helyen, mintegy 90 ezer ember előtt kampányoltak, és akciójuk sikeresnek mondható. A kampányfőnök felhívta a figyelmet arra, hogy az RMDSZ részéről „negatív kampányt“ észleltek. „Az utóbbi napokban még a jelszavainkat, programunkat is átvették, ugyanakkor az RMDSZ titokban tartja a felméréseket, melyek azt bizonyítják, hogy Tőkés László népszerűbb a jelöltjeiknél“ – jelentette ki Szilágyi. „Bár a püspök úrral együtt alapító tagja vagyok érdekképviseletünknek, Tőkés László értékrendjét vallom a magaménak. Az értékrend független az RMDSZ-től“ – nyilatkozta Toró T. Tibor parlamenti képviselő. A politikus azt sem tartja kizártnak, hogy hamarosan kizárják őt az RMDSZ képviselőcsoportjából. /Nánó Csaba: Kizárásától tart Toró T. Tibor. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./

2007. november 23.

Irodalmi műhelyt indítanak Kolozsváron, a Szabédi Házban, jelentették be a költő levelezését tartalmazó könyv bemutatóján. „Erkölcsi elégtétel, hogy annak az embernek, akit az elmúlt rendszer a halálba kergetett, a kötet megjelenésével elkezdtük leróni az adósságunkat” – vélekedett Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke a Szabédi László levelezését, diariumát tartalmazó könyv /A Lázár utcától a Postakert utcáig, Komp-press, Kolozsvár/ bemutatóján november 21-én. „A Szabédi Ház működése mérföldkőhöz érkezett: itt székel az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöksége, és útjára indítunk egy olyan irodalmi műhelyt is, amely a hely szelleméből táplálkozik” – mondta Dáné Tibor Kálmán. A Szabédi Ház egyfajta irodalmi múzeum is szeretne lenni, de elsődleges feladata a költő hagyatékának megőrzése, feltérképezése. /Nánó Csaba: A költőnapló találkozásai. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./

2007. november 26.

Cs. Gyimesi Éva volt a meghívottja november 24-én Kolozsváron annak a Tranzit Alapítvány szervezte beszélgetéssorozatnak, mely a titkosszolgálatok irataiból részben feltáruló „titokratikus” társadalmi berendezkedés értelmezéséhez járulna hozzá. A nyilvánosság létszükséglet volt, hogy ne tüntessen el nyomtalanul a Szekuritáté – fogalmazott Cs. Gyimesi Éva, a BBTE professzora, akit 15 éven át zaklatott a Szekuritáté. Az emberi jogokra, az alkotmányra hivatkoztak Gyimesiék, amikor a 80-as évek elején az egyetemet végzettek kihelyezésének módja ellen tiltakoztak, kérve: a magyar szakot végzettek ott taníthassanak, ahol magyar gyerekek is élnek. Elmesélte, az ellenzékkel mindig aktív kapcsolatban állt, támogatta Szőcs Géza csoportját, rendszeresen levelezett a Szabad Európa Rádióval, ugyanakkor a Kiáltó Szó című szamizdatban is tiltakozott az elnyomás ellen. Összegezve a tapasztaltakat, elmondta: valószínűleg annak köszönheti, hogy nem távolították el az állásából, mert ellenzéki tevékenysége már a határon túl is ismertté vált. „Megmarad a kérdés: megéri-e bármilyen igazság azt, hogy a gyermekeim szenvedjenek miatta?” – zárta a beszélgetést Cs. Gyimesi Éva. /Nánó Csaba: A „titokrácia” áldozatai. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./

2007. november 26.

Lelkesedéssel üdvözölte a közönség a IV. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó gálájának valamennyi fellépőjét. Az Ördögtérgye Néptáncegyüttes és Egyesület szervezte fesztiválra Küküllő-vidéki falvakból érkeztek hagyományőrzők. /Rostás-Péter Emese: Csávásiak, tükör által. = Krónika (Kolozsvár), nov. 26./ A rendezvény sikeresnek mondható, nyilatkozta az Ördögtérgye Egyesület és tánccsoport által a kolozsvári Diákművelődési Házban szervezett november 24-i népdal- és néptánctalálkozón Stanik Bence sajtófelelős. Remek hangulatot teremtett a Szászcsávási Cigányzenekar, este a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Csávási ballada című műsorát mutatta be. /Nánó Csaba: „Városi” néphagyomány. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./

2007. november 28.

„Azt szeretnénk elérni, hogy a hónap végén a magyar színjátszás 215. évfordulóját is ünneplő színházi fesztivál idővel önálló rendezvénnyé nője ki magát” – jelentette ki Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója Kolozsváron a november 30-án induló Interferenciák nemzetközi színházi fesztivál szervezésének programjáról. A kolozsvári színházi fesztivál jelentőségét növeli négy olyan társulat részvétele, amely tagja az Kolozsvári Állami Magyar Színház ének, ugyanakkor bemutatkoznak Románia legjelentősebb társulatai is. Reméli, hogy a közeljövőben akár két- vagy háromévente rendezhetnek ilyen súlyú nemzetközi színházi fesztivált, hangsúlyozta Visky András dramaturg. /Nánó Csaba: Kolozsvári színházünnep. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 28./

2007. november 29.

„Reményik 1941-ben meghalt, de öröksége itt maradt. Ápoljuk ezt, és ezzel a kötettel is adózzunk felejthetetlen emlékének” – mondta Hantz Lám Irén szerkesztő A lámpagyújtogató című, Reményik Sándor levelezését, korabeli fotókat tartalmazó kötet bemutatóján Kolozsváron, a Reformárus Kollégiumban. „Költészetünkben vannak vándortémák, melyek tükrében nézegetjük önmagunkat” – emlékeztetett könyvismertetőjében Egyed Emese irodalomtörténész, utalva arra, hogy a Reményik-kötet címéül szolgáló, „a lámpagyújtogató” kifejezés Kosztolányi által vált ismertté irodalmunkban. /Nánó Csaba: Lámpagyújtogató Reményik. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./

2007. december 7.

„Pár napig Kolozsvár valódi európai térséggé változik, amelyben a színházi előadások ereje eltörli a nyelvi, etnikai vagy vallási korlátokat” – áll az üzenetben, melyet Adrian Iorgulescu kulturális és vallásügyi miniszter küldött a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak abból az alkalomból, hogy Romániában a színházban hirdették meg először nagyközönség előtt a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Évét. Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében december 5-én örökös tagot választott a kolozsvári Állami Magyar Színház. A kitüntetett a Németországban élő Stief Magda volt, aki színészi karrierjét nagyrészt Kolozsvárott bontakoztatta ki. A kitüntetett művésznő reményét fejezte ki, örökös tagként is minél több alkalma lesz fellépni a kolozsvári színpadon. Hatalmas közönségsikert aratott az Interferenciák fesztiválon a spanyol Teatro de La Abadia társulata. /Nánó Csaba: Interkulturális halhatatlanság. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./

2007. december 18.

Továbbra is Magyari Tivadar vezetheti a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatát, ha a tagozat vezetőtanácsának döntéseit az egyetem szenátusa is megerősíti. A szociológus 2007 februárjában került a Salat Levente politológus lemondásával megüresedett tagozatvezető rektor-helyettesi tisztségbe. A december 17-i szavazáson egyedüli jelöltként méretkezett meg. Magyari az ötven leadott szavazat közül 39-et kapott. Változás történt a magyar tagozatnak járó másik rektor-helyettesi poszton. Erre a tisztségre a testület Márkus András matematikust, az algebra tanszék vezetőjét választotta. A tisztségből leköszönő Nagy László fizikust a vezetőtanács az akadémiai tanács alelnöki teendőinek ellátásával bízta meg. Szamosközi István pszichológus neve, aki korábban viselte e tisztséget, el sem hangzott a gyűlésen. A magyar tagozatnak járó akadémiai tanácsi tagságra kellett két jelölt közül választania a testületnek. Pozsony Ferenc néprajzkutató és Benedek József versenyét az utóbbi nyerte. A döntéseket egyébként egy olyan testület hozta, amelynek létét hivatalosan nem ismerte el az egyetem szenátusa. Magyari Tivadar ennek ellenére bizakodónak mutatkozott a döntések szenátusi elismertetése tekintetében. „Nem volt még példa rá az egyetemen, hogy a magyar tagozat által jelölt vezetőket akár tanszéki, akár kari, akár egyetemi szinten ne fogadták volna el a román kollégák. Ráadásul Andrei Marga rektorjelölt is azt ígérte, akárkit választanak a magyar oktatók, elfogadja a döntésüket” – nyilatkozta Magyari. /Gazda Árpád: Bizalom Magyarinak. = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./ A 61 éves Andrei Marga professzor 1993 és 2004 között két alkalommal vállalt mandátumot a BBTE élén, 1997–2000 között pedig oktatásügyi miniszterként tevékenykedett. 2004 óta az Akadémiai Tanács elnöki tisztségét tölti be. /Nánó Csaba, Pásztor Krisztina: Marga, a nagy visszatérő. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./

2010. november 19.

Magyar oktatási központ épül a szórványban
A Kolozs megyei Szamosújváron a múlt hét végén letették a Mezőségi Magyar Oktatási Központ alapkövét. A Kemény Zsigmond nevét viselő központ a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és a szamosújvári Téka Alapítvány által, több mint tíz éve elindított mezőségi szórványoktatási program kiteljesedése, amely hosszú távon biztosítaná a magyar szórványközösség anyanyelvű oktatását. A tervezett oktatási központ által kiszolgált régió és célcsoport: Szamosújvár, a Kis-Szamos mente, Észak-mezőség, Belső-mezőség, valamint a Szamos-menti dombság. Az intézmény 650-700 szamosújvári vagy bentlakó és ingázó személyt fog kiszolgálni, és bölcsődét, óvodát, általános iskolát, valamint szakiskolát foglal magába.
Az alapkőletételt megelőzte egy kiállítás megnyitója: a Téka Alapítvány székházában Szamosújvár épített örökségéből, a város történetéből kínáltak ízelítőt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem diákjai.
Ünnepi beszédében Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke elmondta: négy éve foglalkoznak a tervvel, egy teljesen új épület felépítése és egy új oktatási intézmény alapítása a mezőség egyik legnagyobb projektje, amely hagyományokból, a közösség erejéből nőtt ki. Balázs-Bécsi beszédét követően Gönczi István kivitelező ismertette az iskolaközpont tervét: a Szerváczius László műépítész által megálmodott létesítmény adminisztrációs épületet, osztálytermeket, óvodát és egy, az összefogást jelképező tornyot foglal magába.
A helyhatóságokat Ovidiu Drăgoi polgármester és Török Bálint alpolgármester képviselte az ünnepségen. Utóbbi elmondta, a központ „elkeresztelésekor” több jeles személyiség neve is szóba került, végül Kemény Zsigmond mellett tették le voksukat a döntéshozók. A város vezetői emlékeztettek arra, hogy Szamosújvár Helyi Tanácsa – rendhagyó módon – egyhangúlag szavazta meg a magyar iskola megépítésére szánt 8000 négyzetméteres telek kiutalásáról rendelkező határozattervezetet.
Révész Máriusz parlamenti képviselő – Orbán Viktor miniszterelnök gyermek- és családügyi tanácsadója – hangsúlyozta: az új magyar kormány beiktatásával korszakváltás történt a magyar-magyar kapcsolatokban. Kijelentette: ott épül a csoda, ahol az emberek mögött erős közösség áll, és erre nagyon jó példa a mezőségi szórványmagyarság. „Szamosújváron egység van, ezt pedig a magyar kormány is támogatja” – tette hozzá a képviselő.
„Mi, anyaországiak is nagyra értékeljük, ha önerőből fontos magyar intézmények jönnek létre Erdélyben” – emlékeztette az ünneplőket Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Kijelentette: „A magyar pedagógusok áldozatvállalását nem is tudjuk kellőképpen meghálálni. Mostoha körülmények között is ők a mi nemzetünk, a magyar nyelv őrzői”. A főkonzul a kormány támogatásáról biztosította a hasonló kezdeményezéseket, mivel ezek „a magyarság megmaradását garantálják”.
„A gazdasági válság egyik jó oldala, hogy spórolunk, a megtakarított pénzekből pedig építünk” – mondta Eckstein Kovács Péter, Románia elnökének tanácsadója. Felhívta a figyelmet arra, hogy elsősorban azokra kell időt szánni, és azokért kell tenni, akik másképp nem tudnak anyanyelvükön tanulni.
„Ünnepelünk, hiszen egy új iskola alapítása minden magyarnak ünnep” – jelentette ki Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, aki Tőkés László nevében is üdvözölte a jelenlévőket. Mint elmondta, szórványstratégia nélkül nem beszélhetünk a magyarság megmaradásáról, és mindenkoron meg kell találni a nemes kezdeményezések idejét és helyét.
Az alapkövet jelképező időkapszulát, amely a jövőnek szánt üzeneteket tartalmazza, a meghívottak helyezték el a majdani oktatási központ helyén. Az átadást 2014-re tervezik, a beruházás összértéke pedig – az iskola felszerelésével együtt – 12 630 000 lejre tehető.
Nánó Csaba, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2011. március 30.

„Mit tudnak a fiatalok a totalitárius rendszerekről?”
2011. március 29-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben került sor a „Mit tudnak a fiatalok a totalitárius rendszerekről?” című közmeghallgatásra
A közmeghallgatás a szervezők – Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, Sandra Kalniete lett és Milan Zver szlovéniai néppárti képviselők – azon meggyőződését tükrözi és tárja ismételten az európai nyilvánosság elé, miszerint a totalitárius múltról objektív és átfogó ismereteket kell nyújtani a jövő nemzedékek számára annak érdekében, hogy közös múltunkat jobban megértsék, ezáltal pedig és ennek meghaladásával egy közös európai jövendő építőivé váljanak.
Az Európai Parlament 2009-ben elfogadott, totalitarizmus elleni Állásfoglalása szerint a megbékélés a múlt feldolgozása és az igazság megismerése nélkül nem lehetséges. Ennek értelmében szükség van az európai iskolákban használatos történelem-tankönyvek és -tantervek kiigazítására és kiegészítésére, annak érdekében, hogy a fiatal nemzedékek is tudatában legyenek az önkényuralmi rezsimek által elkövetett szörnyű bűntetteknek. Elsődleges fontosságú a több millió áldozat emlékezetének elevenen tartása, hiszen ez az, ami figyelmeztet bennünket a totalitarizmus veszélyeire, ugyanakkor pedig a szolidaritást és megértést erősíti az egységesülő Európa polgárai között.
Ez alkalommal Tőkés László erdélyi képviselőnk meghívására egy látogatócsoport is Brüsszelbe érkezett, akik részt vettek a közmeghallgatáson. A csoport tagjai között több magyar és román újságíró és szakértő szerepelt, közöttük Dan Voinea egyetemi tanár, volt katonai ügyész, Teodor Mărieș, az 1989 December Egyesület elnöke, Nánó Csaba, az Erdélyi Napló és Farkas Réka, a Háromszék munkatársai. A rendezvényt szintén megtisztelték jelenlétükkel Smaranda Enache emberi jogi aktivista, a Pro-Európa Liga társelnöke és Gabriel Andreescu politológus, akik a Sógor Csaba erdélyi EP-képviselő szervezésében sorra kerülő csángó-konferencia előadóiként látogattak Brüsszelbe. A közmeghallgatás előadói között üdvözölhettük még a Prágában 2009-ben létrehozott, A Totalitárius Rezsimek Kutatási Intézete szakembereit.
A konferencia négy egymást követő ülésszak keretében a következő témakörökben folytatta tanácskozásait: (1) Szembenézni a múlttal – miért van még mindig szükség erre?; (2) A feltáratlan totalitárius múlt – esettanulmányok; (3) Történelem tantervek, tankönyvek, különböző megközelítések – hogyan szóljunk a fiatal nemzedékhez?; (4) A totalitarizmusról szóló oktatás – a demokratikus polgárság kialakítása érdekében.
Tőkés László erdélyi képviselőnk megnyitó beszédében kiemelte, hogy a nyomunkba lépő ifjú nemzedékekkel meg kell értetni, hogy közös múlt nélkül közös jövendőnk is elképzelhetetlen, hiszen Európa egységének megteremtése történelmi múltunk integrációját is megköveteli. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a totalitárius rezsimek megítélésében nem használhatunk kettős mércét aszerint, hogy milyen pártállású diktatúráról van szó.
Joseph Daul néppárti frakcióelnök puszta jelenlétével és elmondott beszédével egyaránt az EP legnagyobb frakciójának, az Európai Néppártnak a támogatását fejezte ki. Az elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy emlékeznünk kell a múltra és küzdenünk kell mind a totalitárius rezsimek, mind pedig a múlt meghamisítása ellen, hiszen csak ez vezethet el egy békés és szabad, közös Európa kialakulásához.
Az elhangzott beszédek főbb gondolatai között kiemelhetjük a következőket: A múlt értő ismerete nélkül a jövőnk sincs biztonságban. Éppen ezért elengedhetetlen a volt totalitárius rendszerek és titkosszolgálatok archívumainak feltárása és feldolgozása, a történelem tudatos megismerése. Olyan törvénykezési és igazságszolgáltatási eszközök kidolgozása szükséges, amelyek lehetővé teszik a múlt ügyeinek és bűneinek a jogi téren való rendezését. Európa erkölcsi értékrendjének a helyreállításával, illetve annak szellemében helyezhetjük új alapokra a jövendő nemzedékek nevelését.
A második ülésszakot felvezető beszédében Sandra Kalniete kiemelte, hogy a bűnösök jogi elítéléséhez politikai akaratra van szükség, amelyhez az Európai Unió konkrét cselekvési tervet és forrásokat kell hogy rendeljen. Támogatni kell például olyan kiadványok és oktatási anyagok megjelentetését, amelyek valós képet festenek nem csupán a nácizmusról, hanem a XX. század második felét megpecsételő kommunista diktatúrákról is, ezáltal akadályozva meg az áldozatok emlékének elhalványulását és hárítva el a múlt megismétlődésének veszélyét.
Marius Oprea, a romániai, A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet volt vezetője, aki történész-régészként a kommunizmus áldozatainak történeteit és hamvait tárja fel, –egyebek mellett – kijelentette: „A kommunizmus Romániában nem szűnt meg, hanem privatizálták”. A kommunizmus bűneit mind az állam, mind pedig az államelnök elítélte ugyan, ennek azonban az igazságszolgáltatás szintjén semmi következménye nem lett, annak ellenére, hogy ezek épp olyan emberiség elleni bűntettek, mint maga a holokauszt.
A harmadik ülésszakot Schöpflin György magyar néppárti képviselő vezette, aki beszédében ugyancsak kiemelte: a totalitarista múlt hagyatéka a félelem által megbénított társadalom, amelytől idegen az aktívan résztvevő polgárság szerepvállalása. Raluca Grosescu, A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet munkatársa egy romániai, a konferencia témakörébe vágó felmérés eredményeiről számolt be, továbbá azokról a konkrét programokról, amelyeknek célja a történelmi múlt tudatosítása és az ezzel kapcsolatos oktatási tevékenység hatékonyabbá tétele (tanárképzés, nyári egyetemek, kiállítások, stb.).
A negyedik ülésszak zárógondolataként Milan Zver levezető elnök adott hangot azon véleményének, hogy a kommunizmusról szóló rendezvénysorozatot novemberben, a soros lengyel elnökség védnöksége alatt tovább kellene folytatni, hiszen amint a mai közmeghallgatás is bizonyítja, szükség és igény is van arra, hogy ez a téma az európai uniós politikai diskurzus napirendjén maradjon, és a célkitűzések megvalósítása terén döntő előrelépés történjen.
A volt kommunista országokban nem egy esetben a múltat megszépítő nosztalgikus érzések kapnak lábra a letűnt diktatúrák iránt – hallhattuk több előadó részéről. A német ifjak – példának okáért – a Német „Demokratikus” „Köztársaság” valóságát alig ismerik, mutatott rá Doris Pack képviselőasszony. Ebben a vonatkozásban igen tanulságos a következetes kommunizmus-ellenes kiállásáról, illetve maratoni éhségsztrájkjairól híres Teodor Mărieș angol nyelvű helyzetismertetője, mely szintén a konferencia dokumentumai között szerepelt. Hasonlóképpen Ceaușescu „aranykorszakának” a sötétsége is feledésbe ment a romániai fiatalok között.
Az értekezlet összefoglalásaként Tőkés László képviselőnk hangsúlyozta, hogy a történelmi folytonosság jegyében a diktatórikus elnyomás elszenvedőinek és tanúinak tovább kell adniuk tudásukat, tapasztalataikat és tanulságaikat a jövő nemzedékek számára. Megszenvedett múltunk tényszerű és valósághű tisztázása azért fontos, hogy – az ügy célzatos manipulációjának a viszonyai között: a múlt üzenete a jövő számára torzulásoktól mentes és hiteles legyen. Egyebek mellett ezt a célt szolgálja a mai értekezlet – mondotta az alelnök. A Magyar Kormány – a soros EU-Elnökség – képviselőjét, Rétvári Bence államtitkárt külön is üdvözölve, Tőkés László a volt kommunista EU-tagországok kormányainak a támogatását köszönte és igényelte a kommunista múlt feltárásának és az igazságtételnek a nehezen előrehaladó folyamatában. Az államtitkár egyébként maga is az értekezlet meghívott előadója volt. Előterjesztésében a magyar EU-Elnökség álláspontját ismertette a totalitárius múlttal való szembenézés tárgyában.
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája. erdon.ro

2012. január 19.

Kongresszusra készülődik az Erdélyi Magyar Néppárt
Váltás és folytonosság egyidejűleg jellemezte 2011-ben a nemzeti oldalt
Kolozsváron tartott sajtótájékoztatót Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke, aki többek között kijelentette: február 25-én rendezik meg Csíkszeredában az EMNP kongresszusát.
Elfogadják majd a párt szervezeti és működési szabályzatát, a bővített programot, ugyanakkor a választási esztendő prioritásait is meghatározzák. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács új ügyvezető elnökének, Sándor Krisztinának a részvételével megtartott sajtótájékoztatón szóba került a nemzedékváltás, az elmúlt év eseményeinek kiértékelése, és körvonalat nyertek a jövőbeli tervek is. „A váltás és a folytonosság jellemezte az EMNT tevékenységét” – hangsúlyozta Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke, utalva arra, hogy 2011-ben elnökváltás történt az Erdélyi Magyar Néppárt élén, ugyanakkor a 2012-es esztendőben folytatják az elmúlt évben meghatározott feladatok végrehajtását. Toró a tavalyi év végén adta át az EMNT ügyvezető elnöki tisztségének stafétabotját Sándor Krisztinának, a Magyar Ifjúsági Tanács volt elnökének. A leköszönt elnök emlékeztette a sajtó képviselőit, hogy 2011 eseményekben és eredményekben gazdag év volt az EMNT szempontjából: többek között húsz területi szervezet konszolidációját jelentette, az általa kiépített Demokrácia Központ-hálózat 30 irodája mintegy 140 000 személynek nyújtott tájékoztatót a honosítással kapcsolatban, ugyanakkor közel 75 000 érdeklődőnek segítettek a dossziék összeállításában. Jelentős szerepet vállaltak a népszámlálás előkészítésében és lebonyolításában, kidolgozták a Mikó Imre Tervet, és hangsúlyosan foglalkoztak Verespatak ügyével. Ismét részt vállaltak a Kolozsvári Magyar Napok, illetve a Brassói Magyar Napok megszervezésben, de sok más helységben is sor került jelentős kulturális rendezvényekre az EMNT égisze alatt. „2011 a konszolidáció éve volt” – vonta le a következtetést Toró T. Tibor.
Közös érdekek, közös célok
Az év legfontosabb eseményének az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése bizonyult. A 2010. decemberében Székelyudvarhelyen megalakított Néppártot, minden akadályoztatás ellenére, tavaly nyáron sikerült beíratni a bukaresti táblabíróságon. „A két alakulatot közös érdekek vezérlik, és közös célok mentén lépnek fel” – jellemezte az EMNT és az EMNP viszonyát Toró T. Tibor. Hozzátette, immár a politikum és a civil szféra eszközeit egyaránt kihasználva, közös értékrend mentén folytathatják tevékenységüket, hiszen nemzeti értékrendben gondolkodó csapat áll a két alakulat mögött, akik két különböző szervezeti keretben bár, de azonos célokért küzdenek. „Az érdekérvényesítés egy új eszköze az Erdélyi Magyar Néppárt, amelyet a közösség kezébe adunk” – jelentette ki.
Üdvözlik az új magyar alkotmányt
A magyarországi helyzetről szólva a Néppárt megbízott elnöke kifejtette: a maguk részéről üdvözlik a január elején életbe lépett új magyar alkotmány, hiszen ezzel új korszak nyílik a magyar nemzet történetében. Örvendetes, hogy a magyar kormány felelősséggel viseltetik a határon túli magyarság iránt, és támogatja az autonómia-törekvéseket. Mint mondta, büszkék rá, hogy az EMNT javaslatainak egy része szövegszerűen is helyet kapott az Alaptörvényben. „Aktív nemzetpolitikára sarkall, és számos elem jelzi, hogy nem csak a 10 millió magyarországi Alaptörvénye, de az egész Kárpát-medencei magyar nemzeté is” – mutatott rá Toró T. Tibor. A Magyar Szocialista Párt tiltakozó akcióiról kifejtette: nevetséges, hogy azok, akik az elmúlt nyolc évben a nemzetpolitikát „lebutították”, a 2004. decemberi sikertelen népszavazás felelősei így tiltakoznak a nemzetpolitikai fordulat ellen. „Határozottan szolidaritást vállalunk az új Alaptörvény kidolgozóival” – jelentette ki a politikus.
Februárban alakuló kongresszus
Az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnökségének döntése szerint az alakuló kongresszust február 25-én Csíkszeredában tartják – jelentette be Toró T. Tibor elnök. Itt fogadják majd el a szervezeti és működési szabályzatot, a bővített programot, valamint a választási esztendő prioritásait is. Mint elmondta, januárban folytatódnak a helyi szervezetek megalakulásai, melyeket februárban a megyei szervezetek létrehozása követ. Az alapító elnök hozzátette: a párttörvény értelmében a helyi szervezetek székházait az önkormányzatok kellene biztosítsák, a Néppárt igénylései eddig azonban jobbára válasz nélkül maradtak. Kiemelt figyelmet szentel továbbra is a Néppárt a verespataki bánya megnyitásának problémájának. Toró elmondta: kíváncsian várják, hogy a román kormány a magyar miniszterein keresztül milyen döntést hoz a verespataki bányaberuházás ügyében, amely egyben politikai és erkölcsi kérdés is a Néppárt számára. Az esetleges bányanyitás „nemzetbiztonsági veszélyforrás” lenne – mutatott rá az elnök. Készülődés a választásokra
Toró közölte: a Néppárt az időközi választásokra is készül. A Hargita megyei választókerületben önálló jelöltet állítanak. „Az etnikai arányoknak köszönhetően nincs veszélyben a magyar képviselet, sőt a verseny serkent és munkára késztet” – jelentette ki a megbízott elnök. Mint fogalmazott, kusza a jogszabályi háttér, de a Néppárt értelmezése szerint törvényesen indíthatnak önálló jelöltet. „Semmiképp sem a megfonnyadt tulipán jele alatt indulunk” – tette hozzá Toró. A Néppárt Bihar megyében ugyanakkor már tavaly jelezte az RMDSZ-nek, hogy konszenzusos döntést, és pártoktól független jelölt állítását javasolják. „Most majd kiderül, hogy az RMDSZ együttműködési szándéka csak retorikai fogás, vagy komolyan vehető. Egyelőre a támogatásukra szólítanak fel, de még jelöltjük sincs. Nem akarjuk, hogy megint előhúzzanak egy kétes közéleti szereplőt a kalapból” – fogalmazott Toró. Kijelentette: korrupciós vádaktól mentes, a helyi közösségbe kellőképpen beágyazott, kreatív, a pártpolitikától független jelöltre van szükség. A Bihar megyében megüresedett képviselői szék esetében a kiírásra a törvény által előírt 90 nap január 17-én jár le, de volt már arra precedens, hogy a hatóságok megkerülték a törvényt, és elodázták a kiírást.
Bemutatkozott az EMNT új ügyvezető elnöke
Sándor Krisztina, a Tanács tavaly év végén megválasztott ügyvezető elnöke először vett részt sajtótájékoztatón Kolozsvárott. Erősödést, erősítést és fejlesztést ígért a Tanács keretében, ugyanakkor elmondta, konszolidált szervezetet vehetett át elődjétől, Toró T. Tibortól. Sándor Krisztina kijelentette: a társadalomszervező munkát folytatják, arra törekednek, hogy a már létező helyi rendezvények közös szervezése mellett a párhuzamosan dolgozó civil szervezetek munkáját is összehangolják, valamint a már elkezdett országos terveket folytassák. Az EMNT jelenléte 2012-ben is meghatározó lesz a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Az ügyvezető elnök véleménye szerint a magyar honosítás igénylése a továbbiakban is az eddigi mértékben alakul, így szeretnék megismételni a tavalyi számokat.
Januárban országos elnökségi ülés
Az EMNT új országos elnöksége január folyamán megtartja első ülését, valamint a Választmány is ülésezik, amelynek tagjai az országos elnökség mellett a területi elnökök és a szakbizottságok elnökei is – ismertette az ügyvezető elnök. Decemberben a közép-erdélyi régió vezetésében is megtörtént a „staféta” átadása, és megalakult a területi egyeztetőtanács is. Ennek mintájára a partiumi és a székelyföldi régióban is hasonló egyeztetőtanácsok megalakítása van folyamatban – tette hozzá.
Az idei tervekről szólva az ügyvezető elnök kifejtette: az EMNT és a Néppárt szakmai hátterét a Bálványos Intézet keretein belül működő szakbizottságok fogják biztosítani. „Ebből is látszik, hogy a két szervezet együtt halad tovább” – mutatott rá Sándor Krisztina. Az EMNT idén hozza létre a Közszolgálati Szabadegyetemet is, amely jelölteknek, a közéletben aktív, közszolgálatot vállaló szereplőknek nyújt majd szakmai képzést.
Az EMNT háza táján történt stafétaváltásról az ügyvezető elnök kijelentette: „Az elmúlt időszakban a Magyar Ifjúsági Tanácsban tevékenykedő több fiatal is úgy döntött, hogy az ifjúsági szférában szerzett tapasztalatait, tudását a továbbiakban a civil politikai erőtérben kamatoztatja, s ezt egy szerencsés és természetes folyamatnak tartom”.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2012. január 23.

Konszolidált szervezetet vehettem át elődeimtől”
Beszélgetés Sándor Krisztinával, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökével
Az elmúlt év végi EMNT választásokon a vezetői tisztségeket javarészt fiatalok vették át idősebb kollégáiktól. A fiatalság azonban nem jelent tapasztalatlanságot, hiszen az új garnitúra többnyire a Magyar Ifjúsági Tanácsban (MIT) töltött be fontos pozíciókat. Sándor Krisztina, aki Toró T. Tibortól vette át az elnöki tisztséget, nyolc esztendőn keresztül vezette a MIT-et. Ilyen vezetői tapasztalattal a háta mögött szinte érthető is, hogy miért rá esett a többség választása. A generációváltás az EMNT-ben zökkenőmentesen zajlott, ez derül ki az új ügyvezető elnökkel készített interjúnkból is.
– Nemzedékváltás történt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban, fiatalok kerültek a vezetés élére. Ön ezt előnyként vagy hátrányként éli meg?
– Az én szempontomból egyértelműen előnyt jelent. Örülök annak, hogy sok fiatal, aki eddig az ifjúsági civil szervezetekben dolgozott az elmúlt években, úgy érezte, itt az ideje, hogy átlépjen a „felnőtt” pályára, ezáltal az EMNT-ben tovább dolgozhatok olyan volt munkatársakkal, akikkel a Magyar Ifjúsági Tanácsban hosszabb-rövidebb ideig kollégák voltunk.
– Hogyan fogadták a fiatalítást az idősebb EMNT tagok, vezetők? Nem érezték azt, hogy félre lettek állítva?
– Egyetlenegy ilyen véleményt sem hallottam, inkább egyfajta várakozásnak élem meg az idősebbek részéről.
– Azt nyilatkozta, hogy egy konszolidált szervezetet vett át elődeitől. Mit jelent ez pontosabban?
– Gyakorlatilag azt jelenti, hogy van közel harminc irodánk, több mint húsz területi szervezetünk, ezek az elmúlt évben folyamatosan erősödtek, illetve kialakult egy jól meghatározott rendszerük, mind a humánerőforrás, mind az elvégzendő feladatok tekintetében. A legfontosabb feladat most nem az építkezés, hanem inkább az, hogy továbbra is erősítsük a területi szervezeteket, és minél több emberhez jusson el az EMNT közvetlen formában, ugyanakkor a most alakult pártot is tudjuk népszerűsíteni.
– Sikerült az EMNT-t egész Erdély területére kiterjeszteni, vagy vannak olyan helyek, ahol még fejlesztésre szorul a szervezet?
– Többet kell dolgozni a szórványban. A dél-erdélyi szórványmegyékben is vannak Demokrácia Központjaink, de a szervezetet azokon a vidékeken nem sikerül úgy megerősíteni, ahogyan azt szeretnénk. A Székelyföldön és a Partiumban a területi lefedettségünk jónak mondható, de a területi szervezeteken is sok múlik, mennyire folytatnak a társadalmat érintő vagy érdeklő tevékenységet.
– A leköszönt elnök, Toró. T. Tibor némi kritikával illette a szakbizottságok vezetőit. Egyetért az elmarasztalással?
– Azelőtt alelnökként működtem a szervezetben, így volt némi rálátásom a helyzetre; elmondhatom, valóban nem nagyon működtek a szakbizottságok. Ígéretesnek indult néhány bizottsági munka – a média, a kultúra, az oktatás terén – de az élet úgy hozta, hogy nem tudtunk igazán odafigyelni a szakbizottságok tevékenységére, nem volt aki gondoskodjon az összehívásukról, a szakmai munka folyamatossá tételéről. Terveink szerint a január végi választmányi ülésen újra áttekintjük, milyen szakbizottságaink vannak, melyiknek ki áll az élén. Valószínűleg újraszervezzük őket, és megpróbálunk a rendszeren belül keresni egy felelőst, aki felvigyázza működtetésüket.
– Megszületett a gazdasági érdekeltségű Mikó-terv, amelyet már közvitára bocsátottak, mellette most a Bodola Gyula-tervet is elindítják útjára. Ez utóbbi pontosabban mi jelent?
– Ifjúsági- és sportstratégiát foglal magában, elsősorban az erdélyi magyar sportra figyelne. Olyan terület ez, amelyet nem nagyon emelt ki egyik politikai szervezet sem, és nincs elképzelés arra, hogy azokat az erdélyi fiatalokat, gyerekeket, akik egy-egy sportágban jeleskednek, hogyan tudjuk közösségi szinten elismerni, miként támogassuk fejlődésüket, és hogyan integrálódhatnak a magyarországi sportéletbe, egyáltalán lehet-e ez cél.
– Célul tűzték ki többek között a civil szervezetek munkájának az összehangolását is.
– Amikor az EMNT területi szervezetei létrejöttek, több olyan ember is szerepet vállalt bennük, akik civil szervezetek munkatársai voltak, azokban tevékenykedtek, vagy tevékenykednek. Több helyen is úgy szervezték éves rendezvényeiket, hogy igyekeztek bevonni a településeiken hasonló jelleggel működő szervezetek. Az EMNT által szervezett Magyar Napok munkájába is sok civil szervezet kapcsolódott be Kolozsváron, Brassóban és máshol. Olyanokkal társultunk, akik az elmúlt években jelentős eredményeket értek el. Ebből is kiviláglik az, hogy az EMNT nem azért jött létre, hogy versenytársa legyen a civil szervezeteknek, inkább úgy kíván működni, hogy az adott település, régió civil szervezeteinek lehetőséget adjon arra, hogy együtt dolgozzanak többen, több területen. Ebben látok fantáziát, hiszen, mint aki a civil szférában is dolgozott, sokszor tapasztaltam, hogy gyakran párhuzamosan történnek a dolgok. Bizonyos területeken jobb egyesíteni az áramvonalakat, mert a párhuzamos munkának egy idő után nincs értelme.
– A Néppárt megalakulásának következtében vannak olyan feladatok, amelyek lekerültek a Nemzeti Tanács válláról? – Az EMNT célkitűzései nem változnak, de nyilván a politikai téren felvállalt feladatok átkerülnek a Néppárt udvarába. Ők vesznek részt a választásokon, de gyakorlatilag ugyanazokat a témákat vállalják fel, amit eddig a Nemzeti Tanács vitt a közvélemény elé. A Mikó Imre terv a Néppárt gazdasági programja is lesz, szakbizottságaink pedig olyan programokat készítenek elő, melyeket a Néppárt is hasznosítani tud. Nem mondhatom, hogy a feladatok lekerültek az EMNT válláról, csupán annak, amit eddig is végeztünk, egy része a Néppárt javára is válik.
– Nem fordulhat elő, hogy párhuzamosan végzik ugyanazt a munkát?
– Pontosan ezt szeretnénk elkerülni, ezért nem hoz létre a Néppárt különböző szakbizottságokat. A testületi ülésekre minden esetben hívjuk egymást, a Néppárt elnökségi ülésére például, egy-két elnökségi társammal hivatalos vagyok én is, ugyanígy az EMNT elnökségi ülésére meghívót kap a Néppárt megbízott elnöke, és az alelnökök is. Tőkés László személye egyébként garancia arra, hogy a két formáció tevékenysége nem válik szét, ő egyrészt az EMNT elnöke, másrészt a Néppárt védnöke. Gyakorlatilag kéz a kézben kell egymás mellett mennünk, azzal a megjegyzéssel, hogy mivel választási év van, és most kell a Néppártot mindenhol létrehozni, helyi szervezeteit megerősíteni, természetszerűleg az elkövetkező egy évben nagyobb hangsúlyt kap a Néppárt, akár a sajtó, akár a nyilvánosság felé. Ezt természetesnek tartom, hiszen egy erős Néppárt jó az EMNT-nek is, és ez fordítva is igaz.
– Az idei választásokba milyen módon kapcsolódik be az EMNT?
– Irodahálózata, infrastruktúrája egyelőre a Tanácsnak van, ez a tény az elkövetkező időben segíti a Néppárt helyi szervezeteinek megalakulását, és azok megerősítését. Azt is el kell fogadnunk, hogy az EMNT-ben sok olyan vezető van, aki helyi, illetve területi szinten nem kíván politizálni, nem akar párttag lenni. Olyanok is vannak a tanácsban, akik párttagok lesznek, viszont nem szeretnének a választásokon szerepelni. Az EMNT előnye, hogy van kiépített rendszerünk, és azt se feledjük, hogy a Tanács döntötte el, hogy legyen Néppárt, ezért teljesen természetes, hogy irodailag és humán-erőforrás szintjén segítsük az elkövetkező évben a pártot.
– Igaz, hogy az EMNT döntését követően alakult meg a Néppárt, ugyanakkor a Tanács pártokon felüli szervezetként jött létre. A lehetőségek szintjén továbbra is vállalják az együttműködést az RMDSZ-szel és egyéb formációkkal?
– Véleményem szerint be kell látnunk: az elképzelés, amely mentén 2003-ban létrejött az EMNT, mint egy erdélyi magyar parlament – hiszen ez volt az eredeti cél –, nem működött, hiszen az RMDSZ a kezdetektől fogva kijelentette, hogy ebben nem kíván részt venni. A 2008-as újraszervezésre is azért volt szükség, hogy magunk is leszámoljunk azzal az illúzióval, amiért az EMNT-t annak idején létrehoztuk. Természetesen évekig hittünk az eredeti elképzelésben, de nem volt partner, akivel ezt kellőképpen működtetni tudtuk volna. A 2008-as újjáalakulást követően ugyanazokat a célokat fogalmaztuk meg, de kezdett megérni a gondolat, hogy olyan pártot kell létrehozni, amelyik felvállalja és továbbviszi ezeket a célokat. Ennek ellenére, mivel az EMNT nem párt, fontosnak tartom, hogy nyitott maradjon a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, vagy az RMDSZ irányába is. Mivel az idén lesznek a választások, valószínűleg nem lesz túl sok közös felület, bár ami az egymillió aláírásos EU-s tervet illeti, nagyon jó közös téma lehetne. De éppen azért, mert választási év van, a Néppárt fog megméretkezni az említett politikai pártokkal.
– Melyek a visszajelzések a Demokrácia Központok által lebonyolított újrahonosítással kapcsolatban? Ugyanolyan méretű érdeklődés, mint tavalyi?
– Az év elején azt mondtam: ha ugyanazokat a számadatokat meg tudjuk ismételni, mint amelyekkel a tavalyi esztendőt zártuk, az megfelelő folytatás lesz. Úgy tűnik, hogy az érdeklődés nem lankad, sőt, az év elején többen jártak például a kolozsvári irodánkban, mint 2011 második felében általában. Az újrahonosítás továbbra is fontos tevékenységi területünk marad, nem utolsó sorban egy olyan lehetőség ez, amivel az EMNT minél több emberhez közvetlen formában is eljuthat, ami nagyon fontos számunkra.
– Milyen az EMNT kapcsolata a történelmi egyházakkal, hiszen az egyik új régióelnök például unitárius lelkész?
– Az elmúlt években a korábbi vezetőség jó kapcsolatokat ápolt a történelmi egyházak vezetőivel. Természetesen ez a kapcsolat esetszerű volt, nem folyamatos egyeztetésre kell gondolni, de ezt a jó viszonyt továbbra is megpróbáljuk fenntartani, ha lehet, erősíteni. Az egyházak szerepe jelentős Erdélyben, és ezt érdemes figyelembe venni.
– Hamarosan választmányi illetve elnökségi ülésre kerül sor az EMNT-ben.
– Január 27-én lesz az elnökségi, 28-án pedig a választmányi ülés Kolozsváron. Ami újdonság: ezúttal első alkalommal választották meg úgy az elnökséget, hogy az elnökségi tagok egy-egy területért felelnek. A szakbizottságokat az adott területen megválasztott alelnökök fogják koordinálni, ugyanakkor a régióelnökségi rendszert jónak értékeltük, ezért ez változatlan maradt.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2012. március 8.

MOGYE: kormányrendelet vagy bírói határozat dönthet
Az egyetem vezetői továbbra sem hajlandók létrehozni a magyar tagozatokat
Bár a tanügyi törvény multikulturális egyetemként egyértelműen kötelezővé teszi, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ( MOGYE) vezetői továbbra is elutasítják a magyar tagozat létrehozását az oktatási intézményen belül. Az oktatási tárca több ízben is elutasította a felsőoktatási intézmény alapokmányának elfogadását, mivel az nem rendelkezik a magyar struktúrák létrehozásáról. A MOGYE az érvénytelen charta ellenére új szenátust, sőt rektort is választott.
Február végén maga az oktatásügyi miniszter, Cătălin Baba és Király András oktatásügyi államtitkár ült közös tárgyalóasztalhoz a felekkel.
A hoszszúra nyúlt megbeszélés az álláspontok közeledése nélkül fejeződött be, ezért a minisztérium következő lépése a kormányhatározattal történő beavatkozás lehet. Mindeközben az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa előtt Markó Béla miniszterelnök-helyettes bejelentette: ha a MOGYE kérdése nem oldódik meg, a párt kiléphet a kormánykoalícióból. Ugyanakkor Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke nyílt levélben fordult Mihai-Răzvan Ungureanu kormányfőhöz, melyben arra figyelmezteti, hogy a MOGYE-ügy helyett foglalkozzon az „ország valós gondjaival”, majd emlékeztet, hogy a jelenlegi oktatásügyi miniszter – a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szóvivőjeként – a magyar intézmények ellen foglalt állást tíz évvel ezelőtt.
Szintén nyílt levélben fordultak a nyilvánossághoz és diáktársaikhoz a MOGYE román hallgatói. „Ha mi nem kellünk nektek, ti kellettek nekünk! Ha ti nem akartok utcára vonulni jogaitok védelmében, majd megtesszük mi helyettetek. Vegyétek már észre, hogy nemcsak ti veszítetek, hanem mi is. Mi elveszítünk benneteket! Mi továbbra is azt reméljük, hogy egységesek leszünk. Nem lehetünk egymás versenytársai: mi jelképezzük a jövőt ebben az országban” – fogalmaztak a román diákok.
Az oktatási tárca a marosvásárhelyi egyetem nemrégiben lezajlott választási eredményeit nem ismeri el, mivel azt olyan egyetemi charta alapján rendezték, melyet a szaktárca ebben a formájában nem tekint érvényesnek. A magyar oktatók túlnyomó többsége bojkottálta a választásokat.
Király András: pozícióharc és kormányrendelet
„A megbeszélésre az oktatási miniszter kérésére került sor – mondta el lapunknak Király András oktatásügyi államtitkár –, aki arra gondolt, hogy adni kell a két félnek egy esélyt, hogy még egyszer üljenek le a tárgyalóasztalhoz és próbáljanak megegyezni, illetve hogy ne kormányhatározattal kelljen rendet tenni. Az elképzelés mindenképpen az volt, hogy értessük meg a MOGYE régi és jelenlegi vezetésével azt, hogy az egyetem multikulturalitását nem elég csak beírni a chartába, hanem meg kell adni az összes lehetőséget, hogy az struktúrájában is megmutatkozzon. Viszont a felek álláspontja sajnos egyáltalán nem közeledett.”
A kilátásba helyezett kormányhatározatról Király András szakállamtitkár elmondta: „A tanügyi törvény értelmében a kormánynak lehetőségében áll létrehozni a szakot abban az esetben, ha a tanügyi törvény előírásai nem teljesülnek egy egyetem szervezési struktúrájában. A kormányhatározat törvényerejű rendelet, és csakis azt valósítja meg, amit a törvény előír. Ez a mi esetünkben a multikulturalitásnak olyan jellegű megvalósítását jelenti, ami a struktúrából is adódik, azaz a magyar vonal, vagy magyar tagozat létrehozását, magyar főintézetek alapítását, a gyakorlat lehetőségét azon a nyelven, amelyen az oktatás folyik. A törvény tulajdonképpen pótolja azt, amit nem volt hajlandó a szenátus a chartába foglalni. Meggyőződésünk szerint a kormányhatározat lesz a megoldás. Olyan még nem fordult elő – pedig ebben az országban a törvényeket inkább magyarázni, mintsem alkalmazni szeretik –, hogy egy kormányhatározatot ne alkalmazzanak”. Az oktatási államtitkár szerint a feltételek mindenképpen adottak ahhoz, hogy kormányhatározatot fogadjanak el, viszont minderről a kormánytagok döntenek majd. Adódik a kérdés: ha a MOGYE vezetősége sorozatos ellenkezése közepette tisztában volt azzal, hogy kormányhatározattal létrejöhetnek a magyar intézetek, mi értelme volt a kitartó elutasításnak? „Szerintem ezt megérteni nem, esetleg értelmezni lehet. Úgy vélem, hogy a többségiek a törvény betartásában pozíciók feladását látják. Olyan pozíciókét, amelyeket hosszú évtizedek alatt sikerült megszerezniük a törvényesség határán belül, és ami egyrészt a magyar oktatás visszaszorításával történt meg. A magyar tagozat nem kapott lehetőséget arra, hogy meghatározza például azt, hogy milyen új állásokat hirdethetnek meg, abból mennyi az övék. A térnyerés folytonos negatív diszkrimináció révén történt. Ismerjük azt a retorikát, hogy »milyen jól voltunk eddig mi együtt«. Ezt az »együtt«-képzetet nem tudják feladni, mert tudják, hogy az eddigi »együtt« nagyjából mindig 65:35 százalék felé billent el a román oldal részére. Egyebek mellett ennek a következménye az is, hogy a szenátus kétharmados többséggel a román tagozatot képviseli, miközben a diákok majdnem fele-fele arányban magyarok, illetve románok. Tehát pozícióharcokról van szó és arról, hogy nem szívük vágya, hogy a magyar tagozat megerősödjön.”
Egy bírói ítélet többet érne a kormányhatározatnál
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, aki a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) jogi képviseletét látja el, a MOGYE chartájának módosításáért indított per áthelyezését kérte. „Március 15-én dönt a Legfelsőbb Ítélőtábla és Semmítőszék arról, hogy a pert áthelyezi vagy sem más megyébe. Új határidőt állapítanak meg, hiszen a májusi – elfogadhatatlan – időpontot még tavaly novemberében tűzték ki” – nyilatkozta az Erdélyi Naplónak Kincses Előd. Ami a kilátásba helyezett kormányhatározatot illeti, az ügyvéd elmondta: érthetetlen, hogy Markó Béla miniszterelnök-helyettes nem akart tárgyalóasztalhoz ülni, és megtagadta azt, hogy az RMOGYKE oldalán beavatkozzon a perbe. A per beindításakor Kincses Előd levélben kérte a politikust, hogy lépjen közbe és sürgesse az igazságszolgáltatást, vagy a per áthelyezését, ilyen módon lehetőség adódott volna, hogy ma már előbbre tartsanak a MOGYE magyar tagozatának ügyében. „Sokkal üdvösebb lett volna egy bírói ítélettel kikényszeríteni a törvény alkalmazását, mint egy kormányhatározattal, hiszen amit a politika ad, azt a politika el is veheti. Ha viszont az igazságszolgáltatás dönt, egy jogerős ítéletet nem lehet megváltoztatni. Ugyanakkor egy bírói ítéletnek nem lehetnek politikai felhangjai sem” – vélekedik Kincses Előd. Az ügyvéd Kelemen Hunort is felszólította, hogy álljon az RMOGYKE mellé, de az RMDSZ-elnök elutasító magatartásról tett tanúbizonyságot. „Minden más magyar politikai alakulat vezetője – Tőkés László, Toró T. Tibor, Szász Jenő – gondolkodás nélkül aláírták a beavatkozási kérelmet, és az RMOGYKE oldalára álltak a perben. Az RMDSZ esetében viszont hiába hivatkoztam a nemzeti összefogásra, hiába küldtem hivatalos megkeresést az alakulat elnökéhez, válaszra sem méltattak” – hangsúlyozta lapunknak Kincses Előd, a per elindítója. A MOGYE román vezetőinek esetében felmerült plágiumgyanúról az ügyvéd a következőket mondta: jogilag üldözendő cselekmény a plágium, viszont a feljelentést azok kell megtegyék, akiket a szerzői jogokban megsértett a plagizáló. Az ügynek erkölcsi következményei is vannak, etikai bizottság kellene elmarasztalja a vétkeseket, és ki lehetne záratni Copotoiut, a volt a rektort és Clara Brinzaniuc rektorhelyettest a szenátusból. Kincses Előd szerint sajnálatos, hogy a nemzeti összefogás jegyében az RMDSZ volt és jelenlegi elnökei nem hajlandóak a per kezdeményezői mellé állni és a közös ügyet szolgálni. Kedden, lapzárta után egyeztettek a koalíciós pártok a MOGYE ügyében.
Dénes Ida, Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2012. augusztus 23.

Kolozsvár második felszabadulása
Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet – figyelmeztette Imre herceget Szent István királyunk bő ezer évvel ezelőtti intelmeiben. A Kolozsvári Magyar Napok szervezői tudják: akis lépések és kis kérések ideje leáldozott, lehet és érdemes nagyot álmodni és tenni Erdély földjén is. Három esztendeje óvatosan, némi félelemmel indult útjára a rendezvény, hiszen nem tudtuk, milyen lelki traumát okozhat az ide született vagy ide telepített románoknak több ezer magyar látványa Mátyás király szobrának árnyékában. A (remélhetőleg végleg) letűnt rendszerben jobb volt befogni a szánkat, Funar idejében pedig minden eszközt bevetettek, hogy befogják. Az optimisták titokban reménykedtek, hogy lesz még „magyar Kolozsvár”, a pesszimisták könnyezve emlegették a nemzetünket kerékbe törő Trianont, és kiutat nem találtak.
Kolozsváron azonban a hitből élők tábora győzött, húszévnyi totyogás és botladozás után joggal mondhatjuk: 1940. szeptemberét követően ismét szabad lett a 696 éves kincses város. A legkisebbektől a kamaszokig, az örök ifjakon keresztül az agg bácsikák és nénikék táboráig mindenki egy emberként élte meg a Magyar Napokat. Igazi közösséget alkotunk és hagyományt teremtünk, a hazától elszakítottak új felszabadulását ünnepeljük. Forradalom nem tart mozgásban annyi embert, mint ez az egyhetes ünnep. Olyanok térnek haza boldogan, akik emberöltő óta a határt is alig lépték át. Az Erdélytől távol élők ma már szabadságukat is úgy időzítik, hogy részesei lehessenek a közös ünnepnek. Programok százai várták a sokadalmat, a Főtéren minden este húszezer magyar szív dobbant egy ritmusban. A legfontosabb és legnagyobb ajándék, amit ezekben a napokban Kolozsvár kaphatott: végérvényesen és visszavonhatatlanul elhisszük, hogy jó magyarnak lenni az újra megtalált városban. Büszkén és vidáman is meg lehet élni a kisebbségi létet idegenek kellős közepében. Köszönjük meg elnyomóinknak, mert ha nem fojtják belénk a szót, ha eszükbe nem jut tudatosan pusztítani épített örökségünket, ha nem veszik el évtizedekre alkotókedvünket és nem rontják meg hitünket, talán nem is tudjuk átérezni, mit jelent emelt fővel ünnepelni. Ha soha nem hagytuk el Kolozsvárt, akkor is most tértünk haza igazán. Színesebbek a házak, és szebbek a terek, nyolc napig más a világ. Magyar. „Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel” – szól a szent király Imre fiához. Ha a következő nemzedékek is követik amostani utat, nem kell attól félni, hogy Kolozsváron nem lesz magyar, akiért a Főtéren felcsendüljön a Himnusz.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2012. november 29.

A nagy egyesülés: Trianon előszele
Az Erdélyi Fejedelemség egykori fővárosa 1918. december 1-jén a románok nemzetgyűlésének színhelyévé vált. Amit ma a románok nemzeti ünnepként ülnek meg, az az erdélyi magyarság számára Trianon előszelét jelentette. Ám az események nem minden előzmény nélkül vették kezdetüket. Az 1918-as nagygyűlés összehívása és az egyesülés kikiáltása nem hirtelen felindulásból elkövetett cselekedet volt. Fontos megemlíteni a románok részéről az egyesülés mellett szóló etnikai érveket. Iorga ezt írta a század elején: „Erdélyben és Magyarországon vad kézzel tépik le a román felírást a román iskolákról.” Ezzel szemben az akkori magyarországi románság jóval nagyobb százalékban tudott írni-olvasni anyanyelvén, mint a romániai. A különféle korabeli sajtótermékek tele voltak az Erdélyben élő románságot ért igazságtalanságokkal. „A román föld nem pusztán a mai Romániából áll. Román föld minden hely, melyen a mai napig nemzetünk többségben lakik, román föld Erdély egész hegyi vára, Máramaros, a Temes vidéke” – írta Iorga a 20. század elején.
A nagygyűlés
A decemberi eseményt hosszas tárgyalások előzték meg, ugyanis nem volt egységes álláspont Erdély sorsát illetően. Az előértekezleten Vasile Goldis az erdélyiek nevében autonómiát javasolt Románián belül, amelynek kereteit egy későbbi időpontban összehívandó alkotmányozó gyűlésnek kellett volna meghatároznia. Ezt azonban a többség elvetette, s a teljes elszakadás mellett döntött. Magyarországon 1918 őszén tudatlan és képzetlen forradalmárok vették kezükbe a hatalmat. A háborús veteránoktól elvették puskáikat, miközben Erdélyben a románoknak fegyvereket osztogattak, nemzetőrséget szerveztek. A gyulafehérvári gyűléssel kapcsolatos döntés november 21-én született meg, a küldöttek sorra járták a megyéket, hogy mozgósítsák a szavazókat. December 1-jén százezernél is több tüntető jelent meg az 1228 küldött támogatására, ahol kikiáltották az egyesülést a Román Királysággal.
Felkészületlen magyarok
Kétségtelen, hogy a románság december 1-jei harcos, ám szervezett fellépése befolyásolta az Erdély sorsával kapcsolatos későbbi nemzetközi döntéseket.
Az első világháború sajnos úgy érte a magyar államot, hogy még szinte semmit sem tett a román irredentizmus ellen. A román propagandahadjárat sikerrel járt, s bár nyilvánvaló, hogy Románia önerőből soha nem lett volna képes más államok területét elszakítani, mégis megteremtette politikai és lelki alapját Nagy-Románia létrehozásának. Ma már azt is tudjuk, hogy a Károlyi-kormány határozatlansága, fejvesztettsége, valamint Jászi Oszkár nemzetiségi miniszter nem éppen józan ítélőképessége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Erdély elszakadjon Magyarországtól.
Be nem tartott ígéretek
Az egyesülés után két évvel a Keleti Újság a románok szemére hányja saját ígéreteik megszegését: „Nem kell egyenként végigmenni a gyulafehérvári pontokon, hogy az általuk tervbe vett alakulás és a jelenlegi helyzet között tátongó űrre rámutassunk. Teljes nemzeti szabadságot ígérnek azok, önkormányzatot, az anyanyelv szabad használatának jogát, autonóm igazgatást. Helyettük a szupremácia átkos elvének megvalósítását láthatjuk az egész vonalon. Demokratikus kormányzatot, amely helyett szakadatlanul tart a kivételes állapot. Teljes sajtószabadságot, gyülekezési és egyesülési jogot, amelyet csak hírből ismerünk már. Radikális földbirtokreformot, amelyet azonban a többi nemzetek ellen éleztek ki. És mindezt ugyanazok, akik a gyulafehérvári pontokat meghozták, akik hitet tettek mellettük, és kezeseinek vallották magukat.” A felháborodás magyar részről jogos volt, főleg, ha elolvassuk a Gyulafehérvári Kiáltványban tett ígéreteket: „Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által, saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Egyenlő jogosultság és teljes felekezeti szabadság az ország összes felekezetének.” Ezek voltak az ígéretek 1918-ban.
Ha jól belegondolunk, mit sem változott azóta a romániai magyarság helyzete.
Tiltakozó nagygyűlés Kolozsváron
„Jöjjetek el Erdély magyarjai vasárnapra igazságos Mátyás szobra alá, hogy százezer magyar torokkal kiáltsuk ki az egész világnak: mi igazságot és szabadságot akarunk!” – szólította tiltakozásra a magyarokat a korabeli sajtó. Az Ellenzék című lap szerint kétszázezer embert vártak december 18-án Kolozsvár főterére, „hogy hangot adjon huszonhat vármegye magyarsága szavának… Élni akarunk. És szabadságot akarunk. Századokig voltunk Ausztria rabszolgái. Nem akarunk újabb elnyomás alá kerülni. Nem akarunk uralkodni más nemzeten. De nem tűrjük és el nem viseljük, hogy felettünk más nemzet uralkodjon.” Kelet-Magyarország Kolozsváron összesereglett, „különböző vallású és fajú népei” kijelentették: Magyarországgal egyazon közösségben kívánnak élni, s a csonkíthatatlan Magyarország keretén belül követelik minden itt lakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot. Pár nappal később, december 24-én aromán királyi csapatok megszállták Kolozsvárt…
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. február 8.

Felújítás alatt a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium
Erdély egyik legrégebbi városa Nagyenyed, helyén már a kelták idejében település állt. Történelme során többször feldúlták, de iskolája elpusztíthatatlannak bizonyult. A Magyar Örökség díjával kitüntetett híres kollégium talán még sohasem esett át ekkora méretű tatarozáson. Az Erdélyi Fejedelemség egykori fővárosa, Gyulafehérvár felé tartva Kolozsvárról a műúton szinte kikerülhetetlen Nagyenyed. Az út mentén, amerre a szem ellát, omladozó falak, törmelékek halmaza, égbe nyúló csupasz vasszerkezetek emlékeztetnek az egykori „ipari forradalom” idejére. A kommunizmusban gombamód szaporodtak a gyárak, üzemek, mindenféle-fajta ipari termék szaga és füstje lengte be a tájat, Kolozsvártól Tordán és Aranyosgyéresen keresztül el egészen Nagyenyedig. Az egykori ipari létesítményeket felváltva, manapság osztódással szaporodnak a hagymakupolák, ahol akad egy talpalatnyi hely, ott az ortodox egyház azonnal kitűzi győztes lobogóját. Gyárak helyett templomok magasodnak az ég felé, a munkásszállások helyét apácazárdák foglalják el.
Élni akaró város
Ha életre is kelt néha ez a vidék, a történelem viharait soha nem heverte ki egészen. Nagyenyedet és környékét az idők során többször feldúlták, a várost porig rombolták. A tatárok rátörtek és elfoglalták, Mihai Viteazul hadai felégették, majd nemsokára ismét a tatárok pusztítottak. A 18. század elején labancok garázdálkodtak a városban, de a legnagyobb csapás 1849 januárjában érte a várost: az Avram Iancu és Axente Sever által vezetett 16 ezer fős román haramia-sereg támadta meg, közel 1000 magyart mészároltak le. Akit a románok nem vertek agyon, azt kiűzték a városból. A kollégium és a levéltár dokumentumainak egy részét elpusztította, a lakóházakat lerombolta, a történelmi egyházak templomait kibelezte a fosztogató söpredék. A korabeli pusztításokat tetézte a 20. században véghezvitt betelepítési politika, amikor „újfajta” lakosokat költöztettek a városba. Szürke házfalak, vakolatukat vesztett épületek, latyakos utak várják az utazót Nagyenyeden, ezek jelzik korunk „gazdagságát”, amikor Románia kitalálta az „eredeti kapitalizmust”. Az erőszakos iparosítás következtében, amikor mindenfelől munkások érkeztek a városba, Nagyenyed dombjain tömbháznegyedek épültek, a lakosság etnikai aránya hirtelen kibillent egyensúlyából. Manapság alig három és félezer magyar lélekkel „büszkélkedhet” Erdély egyik legrégebbi városa. Munkalehetőség alig van ezen a vidéken, a több ezer embernek kenyeret adó gyárak csarnokai üresen várják végzetüket. A tömbházak lakásainak kitört ablakai mögött ma már nincs élet, sokan elvándoroltak, hátuk mögött hagyva a kilátástalan életet.
A fejedelem iskolája
Ám egy dologra századok óta büszke lehet Nagyenyed: a Bethlen Gábor által alapított kollégium kiállta az idők megpróbáltatásait, és nemzetünk legkiválóbb személyiségeit tudta útra bocsátani közel 400 éven át.
1622-ben, a Kolozsvárra összehívott országgyűlésen Bethlen Gábor fejedelem elfogadtatta az akadémia alapítási tervét,hogy csökkentse azt a lemaradást, amely Nyugat-Európával szemben mutatkozott. A főiskolát a fejedelmi székhelyen, Gyulafehérváron építették fel, ahol már az év végén beindult a tanítás, neves külföldi vendégtanárok közreműködésével. Itt volt diák, később tanár Apáczai Csere János, aki gyakran felemlegette „Bethlenes” éveit. 1662 októberében Bethlen János kancellár javaslatára II. Apafi Mihály erdélyi fejedelem rendeletet adott ki, amelynek értelmében a gyulafehérvári bethleni akadémiát Nagyenyedre helyezték át. 1712-ben a fejedelmi tanács megszűntével a kollégium vezetését és irányítását a Református Egyházi Főtanács, Supremum Consistorium vette át. 1948-ban kormányhatározat alapján a kollégium ingó- és ingatlan vagyonát államosították, egyházi, református jellegét megszüntették. A múlt század nyolcvanas éveiben itt is bevezették a román tannyelvű oktatást, a cél természetesen az volt, hogy idővel a magyar diákokat és tanárokat kiszorítsák a kollégium falai közül. 1990-ben a kollégium újból magyar tannyelvű intézetté vált, beindult a tanító- és óvónőképző, és így elérkezünk lassan a mába…
Akaratunkon kívül rosszkor érkeztünk a nagyenyedi kollégiumba, pontosan a próbavizsgák kellős közepébe toppantunk. Az iskola vezetőségének irodáiban Turzai Melánia igazgató-helyettes fogad, néhány szót váltunk, majd siet is az ügyeket intézni. Szőcs Ildikó igazgató is megérkezik, vele beszélgetünk a Bethlen jelenéről, a hatalmas munkát igénylő tatarozásról, ami már nagyon ráfért az intézmény épületeire.
Az iskolának – tudjuk meg az igazgatótól – az önkormányzat a fenntartója, és egyházi tulajdonban lévő épületben működik. Érdekes státusa van, hiszen állami intézmény, de felekezeti jellege is van. „Annak idején, a visszaszolgáltatás kapcsán a tantestület, a diákok és a szülők nagy része is kijelentette, hogy felekezeti oktatási hálózat részeként, a valamikori református kollégium utódaként óhajt működni” – mondja Szőcs Ildikó. Érdekes helyzet ez: egyházi tulajdonban lévő épületben működik egy állami iskola, ami gyakorlatilag része a felekezeti oktatási hálózatnak. A visszaszolgáltatást követően a tanügyminisztérium szerette volna megvásárolni az épületet, hogy ne kelljen bért fizetnie az egyházkerületnek. Természetesen a kollégium nem volt eladó, de szerencsés és okos megoldás született: 2007-ben sikerült olyan egyezséget kötni az egyházkerület és az önkormányzat között, aminek értelmében átadták az épületet használatra az önkormányzatnak, úgy, hogy a mindenkori Bethlen Gábor Kollégium működjék benne. A bérleti szerződés 25 évre szól, ennek értelmében az önkormányzatnak kötelessége, hogy a bérleti díjnak megfelelő összeget az intézmény fenntartására, az épület rendbe tételére használja fel. Szőcs Ildikó szerint példaértékű az együttműködés az egyházkerület és az önkormányzat között, a jelenleg zajló felújítási munkálatokra is sikerült elnyerni egy hatmillió eurós uniós pályázatot, és ha minden jól megy, 2014-re be is fejeződik a tatarozás. A tornacsarnok 1896-ban épült, ottjártunkkor ismét régi fényében pompázott. Új épület létesült a régi, omladozó konyha helyébe, az étkezdét pedig magyar állami segítséggel sikerült felújítani.
Ami a kollégiumi életet illeti, az igazgatónő hangsúlyozza: a gyerekeket a mindenkori keresztyén erkölcsi normák szellemében nevelik, és ehhez nyújt segítséget az egyházkerület. Ők alkalmazták az iskolalelkészt, aki a fogadóórákon, a különböző iskolai tevékenységeken foglalkozik a gyerekek lelki nevelésével. Napi áhítat, cserkészmozgalom, különböző önképző körök – mindez hozzátartozik a Bethlen kollégium mindennapi életéhez.
Választékban nincs hiány
A nagyenyedi kollégium bentlakásában 120 diák lakik, a környékbeli magyar iskolák megszűntével egyre többen választják a Bethlen Gábort. „Az iskolának hagyománya, hogy sok helyről érkeznek diákok. Fehér megyén kívül Maros, Kolozs, Hargita, de még Bákó megyéből is vannak tanítványaink” – mondja az igazgató. Akik messziről jönnek, általában a középfokú tanító-és óvóképzést választják, de vannak matematika-fizika, természettudományi osztályok is. A harmadik oktatási forma a Bethlenben a technikai oktatás, itt turisztika-közélelmezés szakirányon folyik a tanítás. Szakmunkásképző is van az iskolában, pincéreket oktatnak a szakma titkaira. Meggyőződhettünk tehát: sokféle lehetőséget kínál a nagyenyedi kollégium, hogy a gyerekek ne kényszerüljenek román iskolákba. Akollégiumban hétszáz diák tanul, az idén három osztály végez saját anyanyelvén. Másrészt az is igaz – teszi hozzá Szőcs Ildikó –, hogy a pedagógiai szakok ázsióját sikerült úgy lerombolni Romániában, hogy a fiatalok tömegesen már nem jelentkeznek a tanító- és óvóképző középiskolába. Ennek ellenére a gyereklétszám stabil, sőt, ebben az iskolai évben némileg nőtt is. A tanárok többsége enyedi, vagy az iskola véndiákja, ebből is látszik az erős kötődés a Bethlen iránt. Egyébként az iskola által minden évben megrendezett Bethlen-bál a város kiemelkedő társasági eseménye, amelyen alkalomadtán több mint félezer ember vesz részt. A kollégiumban a nagyszerű múlt nyomai lépten-nyomon felbukkannak: a folyosókon, az épületek falain, az udvaron, a dokumentációs tárban, vagy a természetrajzi múzeum termeiben. Itt koptatta a padokat, vagy tanított mások mellett Barabás Miklós, Bod Péter, Áprily Lajos, Sütő András, Jékely Zoltán, Pápai Páriz Ferenc, Köteles Sámuel, és innen indult felkutatni a magyarok őshazáját Körösi Csoma Sándor. A múzeum Fenichel Sámuel Afrika-kutató nevét őrzi, aki értékes néprajzi, rovar- és lepkegyűjteményének egy részét az enyedi kollégiumba juttatta el.
A múzeumban – melyet diákok, tanárok és civilek egyaránt látogathatnak –, az elefántagyarak, a kitömött állatok, és érdekesnél érdekesebb kiállítási anyagok társaságában egy emberi csontváz is látható. A legenda úgy tartja, ő volt egykor a múzeum őre. Végrendeletben kérte, hogy csontvázát helyezzék el kedvenc termében. Hogy örökkön-örökké őrizze az évszádok óta tudományt fakasztó iskola mindenkori javait, diákjait, tanárait.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

2013. április 26.


Az élő történelem varázsa a megújult Károlyi-kastélyban
Aligha beszélhetnénk ma a Szatmár-megyei Nagykárolyról, ha a Kaplon-nemzetségből származó, honfoglalás-kori Károlyi család történetesen nem ezen a vidéken nyer el birtokot, és épít erődöt magának. Az egyszerű házat idővel kastéllyá varázsolták a Károlyiak, a több átalakításon is átesett épület ma ismét turistacsalogató látványt nyújt.
Látogatásunkkor Nagykároly első ránézésre úgy nézett ki, mintha nemrégiben kisebb atomtámadás érte volna. A felásott utcák, gerendákkal kitámasztott házfalak, gödrök és sáncok azonban csalóka látványt nyújtanak: a tavasz beköszöntével ugyanis kezdetét vette a város útjainak, épületeinek és parkjainak felújítása, a műemlékek tatarozása.
Átugorva néhány árkot-bokrot, kikerülve a Károlyi-park kapujában szorgoskodó munkásokat, eljutunk az egykori lovagkastély bejáratához. Ezelőtt néhány évvel még lelakatolva találta az amúgy korhadó deszkájú ajtót az erre járó turista, arra kellett nagyon vigyázni, hogy a málladozó falakról nehogy a fejünkbe pottyanjon a vakolat.
A diktatúra éveiben kultúrháznak adott otthont az épület: ekkor hordtak el belőle szinte mindent, ami mozdítható volt, a százéves márványkandallóban a parkettel tüzeltek, megrongálták a lépcsőket, a karzatokat, levakarták a festést a falakról. A kastély egykor patinás bálterme diszkózenétől volt hangos, régi lovardájában pedig mozi működött, majd szórakozóhelynek használták. Végül az 1990-es évek végén szó szerint összedőlt a megroggyant épület.
Néhány esztendővel ezelőtt az elhanyagolt kastély még igencsak lehangoló látványt nyújtott. 2004-ben a nagykárolyi önkormányzat úgy döntött, hogy adminisztrálását átveszi a megyei múzeumtól, ám ezzel még nem történt csoda. A felújításhoz szükséges pályázati projekt és az ehhez szolgáló előtanulmány idejében elkészült, de az aktacsomót hiába terjesztették jóváhagyásra a helyi tanács elé, a 19 tagú testület 7 liberális tagja leszavazta, így a pályázati projekt benyújtására idejében nem kerülhetett sor.
A román kormány 2008-ban kiírt egy pályázatot, amellyel középkori várak felújítására fordítható pénzhez lehetett jutni. Nagykároly és Erdőd – utóbbi településen, ha nem is egész középkori vár, de várrom található – közös pályázat benyújtása mellett döntött. Ez a közös pályázat bizonyult 2009-ben nyertesnek. Erdőd esetében csak a romok konzerválására nyílt lehetőség, így Nagykároly a pályázati összeg 85,5 százalékát, míg Erdőd a 14,5 százalékát kapta. Nagykárolynak négy és fél millió euró jutott, a felújítási munkálatokat a négy Szatmár-megyei cég alkotta Kastély Egyesület nyerte el, amely – láss csodát Romániában! – határidőre be is fejezte a munkát.
A kastély története
A nagykárolyi kastély története Mátyás királlyal, egy engedéllyel és egy kőházzal kezdődik a 17. század utolsó harmadában. Történt ugyanis, hogy Károlyi Láncz Lászlónak nagyon megtetszett a vidék, így hát az Úr 1482-ik esztendejében a királyhoz fordult engedélyért, hogy az akkor még szinte lakatlan vidéken házat építhessen magának. Mátyás csak örvendeni tudott az ötletnek, azonnal úgy gondolkodott, hogy ott még erődöt is kialakíthatnak idővel a Károlyi grófok. Ez jó egy évszázad múlva történt meg, amikor Károlyi Mihály 1592-ben az addigi négyszögletes kőépületet – amely amolyan északi végvár szerepét is betöltötte – bástyákkal, belső udvarral látta el, falakkal vette körbe, lőréseket készíttetett, és vizesárkot is ásatott a vár köré. Volt is nagy szükség egy komolyan megerősített várra, hiszen a törökök állandó veszélyt jelentettek. Ne feledjük, erre az időszakra esett a dunai Habsburg dinasztia és az Oszmán Birodalom 15 éves háborúja a Magyar Királyság területén, amely 1606-ban a zsitvatoroki békével ért véget.
1699-ben újabb átalakításon esett át a kastély, amikor báró Károlyi Sándor – aki Szatmár vármegye főispáni feladatait is ellátta, és kuruc hadvezérként is jeleskedett – némileg díszesebb formát adott neki. Igaz, akkor még az épületegyüttes nem kényszerült nagyobb javításokra, de a szabadságharc itt-ott sérüléseket okozott rajta. Száz évig változatlan alakjában lakták a Károlyiak, mígnem 1794-ben gróf Károlyi József lebontotta a régi várat, és helyébe egy barokk stílusú kastélyt építtetett Joseph Bitthauser német építész tervei alapján. Ekkor már úgy vélték, fölösleges a sok erődítmény, így lemondtak a várfalakról, a tornyokról, az épületet pedig „emberbarátibbá" alakították. A négyszintes épületet háromszög alapú, dísztornyokkal, fedett belső udvarral és boltozatos pincével látták el, a nagyméretű fogadótermet festmények és szobrok díszítették.
A 19. század közepén Ybl Miklóst kérték fel, hogy változtatásokat eszközöljön a kastélyon. Az ő munkájából kevés maradt fenn, hiszen 1893-ban újabb, ezúttal nagyméretű átépítés következett. Károlyi István, a birtok akkori ura kívánságára középkori lovagi kastélyokat idéző neogótikus alakot nyert az épületegyüttes. A munkálatok 1896-ban fejeződtek be, a négyszögletű épület által körbevett belső várudvart befedték. Az 1896-ig tartó átalakítás lovagkastély jelleget adott az épületnek, a faburkolat és a lakatosmunka korabeli helybéli mestereket dícséri.
Mintha a sors rendelte volna úgy, hogy évszázadonként megújuljon a kastély.
Sörház helyén víztorony
A parkot már 1754-ben említették a leírásokban, „mint szép és híres" udvari kertet, és a leírások említik a park „teknősbéka-tavát" is. A kertben ekkor velencei kőpadok, hatalmas virágtartók, a kastély egyik sarkánál pedig egy régies hangulatú velencei kút is állt.
Szirmay Antal írta a kastély parkjáról: „az épületek nyugati oldalán anglius izlésre épített gyönyörűséges kert vagyon". A 12 hektáros parkban több növényritkaság található.
Fái közül egy 1810-ben ültetett platán a legidősebbnek tartott, melyet még gróf Károlyi György ültetett el 7 éves korában. A park szélén 33 m magas, 1888-ban épült romantikus stílusú víztorony áll, melynek helyén egykor híres sörház volt.
Sajnos, a Nagykárolyban elkezdett városszépítés miatt a park felújítására már nem jutott pénz. Így történhet meg, hogy a vadonatúj köntösben pompázó épület mellett az arborétum és a lovarda még mindig lepusztult állapotban gondolkodik jövőjén.
Séta a barokk korban
A kastélyon végzett átalakítások rögtön a belépéskor szemet szúrnak. A hatalmas előcsarnok, amely egykor udvar gyanánt várta az érkezőket, márvánnyal kirakott, felújították a hatalmas kandallót is, és vadonatúj korlátokat építettek az emeletre vezető lépcsőkre. A kastély földszintjének néhány helyiségében működik a városi múzeum, az emeleten könyvtár és kiállítóterem kapott helyet. A kastély fő attrakciója mégis a korabeli bútorokkal, tárgyakkal berendezett néhány szoba.
A látogatónak védőzsákot kell húznia a cipőjére, hogy ne piszkolja össze az igen értékes szőnyegeket. Bár az eredeti berendezési tárgyak rég az enyészetté váltak, a felújítás alkalmával igyekeztek olyan korabeli bútorokkal ellátni a szobákat, termeket, melyek nagyban emlékeztetnek a 18-19. századi állapotokra.
Ma már csak elképzelni lehet, milyen hangulat uralkodhatott bálok alkalmával a kastély tükörtermében, vagy hol lapozhatta kedvenc olvasmányát a ház ura, és fésülte ki hajából a hullámokat az úrnő. A képzelgést megkönnyíti, ha saját szemünkkel láthatjuk a bálterem bordó kárpittal bevont falait, a korabeli fésülködő asztalkát vagy a kényelmes, barokk stílusú karosszékeket. Egyébként a berendezés jelentős része a barokkot idézi, ezeket régiségkereskedőktől, múzeumokból szerezték be. A Károlyi-családtól mindössze két festmény reprodukciója maradt az utókorra.
A jó képzelőerővel megáldott látogató ideig-óráig a történelem részesének érezheti magát a Károlyi-kastélyban, szinte besétálhat a 19. század hangulatába, amikor még vonósnégyes szolgáltatta a talpalávalót a bálozó úrfiknak és kisasszonyoknak, és a kastély ura hatalmas márványkandalló előtt, pipázva várta konflison érkező vendégeit birodalmába...
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. május 3.

Elterelő műveletek
Noam Chomsky nyelvész, filozófus, aki manapság állítólag a legtöbbet idézett, még élő szerző, tíz pontban megírja, hogy a hatalom hogyan manipulálja a népet, mivel gyűri maga alá a társadalmat.
Az interneten keringő „tízparancsolat” első tételében a következők szerepelnek: „Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.”
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Romániában nem akkora a hatalom társadalmi és politikai tudása, hogy a Chomsky által leírt dolgokkal tudatosan félrevezessék a népet. Ezt cáfolja, hogy az utóbbi időben történt néhány figyelemreméltó esemény, ami az amerikai filozófus gondolatait igazolja.
Hivatalosan is, de a médián keresztül még inkább, hatalmas feneket kerítettek az úgynevezett székelyzászló-ügynek, melynek úgy tűnik, se vége, se hossza. Megjátszott értetlenség övezi a székely önkormányzatok magyar nemzetiségű vezetőinek döntését, hogy a román meg egyéb lobogók mellé kitűzzék tájegységük egyik jelképét. Holott az ügy szinte érdektelen lenne – sehol nincs leírva, hogy ez tilos, ugyanakkor, ha mondjuk a kínai zászló lobogna valamelyik piacukon, senkit nem érdekelne – ha nem kötnek bele a „jó hazafiak”. Elterelő hadműveletnek nem rossz, hiszen az ott élőknek a legkisebb problémájuk is nagyobb egy zászlónál.
A valós gondokat leplezni kívánó akció volt a kovásznai román kislány hajpánt-ügye is. Megmaradt volna diákcsínynek, ha a román nemzetféltők nem fújják fel országos jelentőségűvé. Miközben az ország lakossága egyre inkább szegényedik, a közvélemény hetekig egy teljesen jelentéktelen, semmit sem befolyásoló hírrel foglalkozott.
Megszűnnek munkahelyek? Éhségsztrájkolnak az elbocsátott dolgozók? A börtönkapuban egymást verik le a mindenkori hatalom csaláson és lopáson elkapott kiszolgálói? Sebaj, tárjuk fel, hogy az egyik magyar párt kitől és honnan jutott támogatáshoz. Nehogy az jusson eszünkbe, hogy valahol valakik valóban az autonómiára tették fel életüket, hanem annak járjunk utána, honnan szerzik be a céljaik eléréséhez szükséges anyagiakat , ezzel is bagatellizáljuk valós tevékenységüket.
A manipulálás nagymesterei éppen Chomsky gondolatai alapján járnak el. Hazaszeretettel, nemzeti szimbólumokkal hatnak az érzelmekre, hogy a lényeg láthatatlan maradjon a szemnek.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. augusztus 29.

Nyár végén miénk volt a tér
A szervezők várakozásait is felülmúló érdeklődés közepette tartották idén a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatát. Egy héten át színes forgataggá változott a kincses város, a zárónapon pedig több tízezer ember élte át a Szent István-i csodát, énekelte a Főtéren a Himnuszt.
Emberek ezrei hömpölyögtek augusztus 19. és 25. között Kolozsvár belvárosában, hogy részesei lehessenek a Kárpát-medence egyik legnagyobb nyári eseményének, a Kolozsvári Magyar Napoknak. A művészetek kedvelői kiállításokon, könyvbemutatókon, író-olvasó találkozókon, komoly- és könnyűzenei koncerteken vehettek részt, de idén sem maradtak el a városnéző séták, a Házsongárdi temetőlátogatás, a toronyzene vagy a néptánc. Ilyen programbőség mellett a legnehezebben teljesíthető feladatot az jelentette, hogy az érdeklődők legalább részben belekóstolhassanak az eseményekbe, egyszerre több rendezvény is csábította a kíváncsiskodókat, és magyar legyen a talpán, aki bármelyiket is könnyű szívvel kihagyta volna.
Némileg megkönnyítette a választást, hogy korosztályokra lebontva is lehetett tallózni a választékból. Külön kis birodalmat vehettek birtokukba a gyerekek és szüleik a Farkas utcai templom romkertjében, illetve a Református Kollégium udvarán az Életfa Családsegítő Egyesület jóvoltából. Akik szimbolikusan kinőtték már a rövidnadrágot, borkóstolóval egybekötött vásáron gyarapíthatták ismereteiket a hegy levéről. De nem csak inni, enni is lehetett bőségesen a sátraknál – igaz, a kínálat sokak számára megfizethetetlennek tűnt.
Az amúgy is irodalminak ismert Bulgakov kávéház ezúttal fiatal és befutott írók, költők hadiszállásává vált, az irodalmi programok a múltra és a jelenre egyaránt kiterjedtek.
Kolozsvár legendás szállodája, a New York a szalonjaiban rendezett eseményeknek köszönhetően egy hét erejéig hamvaiból támadt fel, és aki eddig csak a központi palota bezárt ajtóin döngetett, most magába szívhatta a patinás szálló és étterem semmivel össze nem hasonlítható hangulatát.
A rendezvények középpontja a Főtér volt, ahol együtt dobbant előadó és több tízezer ember szíve. Évtizedeken át csak bakelitlemezekről és egyéb hanghordozókról hallhattuk és ismerhettük azokat az előadókat, akik idén megtisztelték jelenlétükkel Kolozsvárt. Szörényi Levente három és fél évtized után látogatott ismét a kincses városba, Demjén „Rózsi” Ferenc először járt Mátyás király szülővárosában. Zorán (képünkön jobbra) viszonylag visszatérő vendég, de ekkora tömeg előtt ő sem koncertezett még mifelénk.
Harminc éve mutatták be Magyarországon az István, a király című rockoperát, és a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek köszönhetően végre karnyújtásnyira került történelmünk, szabadságunk, magyarságunk Kolozsvár több száz éves főterén is. Két király – Mátyás és István – tekintett le két órán keresztül 40 ezer büszke magyarra, és ha ettől sorsunk nem is fordul jobbra, az összetartozás hitét mindenképpen erősíti ez a hatalmas horderejű, évtizedek óta várt esemény
Széki tánc a Postakertben
Már tavaly programpontként szerepelt a Kolozsvári Magyar Napok csütörtökén a széki táncosok fellépése, emlékezve és emlékeztetve az egykori csütörtöki, illetve vasárnapi hagyományos táncra, amelyet annak idején a városban dolgozó széki legények és lányok jártak. Akkor még csak a Farkas utcai színpad és környéke szolgált a mementó helyeként, idén viszont már az eredeti helyszínen, a Postakertben táncolhattak a széki Szalmakalap táncegyüttes fiataljai. A tömeg csodálni és emlékezni érkezett a helyszínre: sokan a rendszerváltás előtti évtizedekből származó élményeiket emlegették, amikor magától értetődő volt, hogy – Kányádi Sándorral szólva – „Fekete-piros fekete táncot jár a járda szöglete”, mások csak elképzelni próbálták, milyen is lehetett az. Az első széki rendet mindenesetre második is követte, így a viseletbe öltözött leányokkal és legényekkel bárki táncolhatott: újra igazi táncház kerekedett a nagyposta mögött. Csak éppen vegyesen: kolozsváriak, székiek, Kolozsváron élők, illetve a városba látogatók együtt idézhették fel a múltat egy nagyon is jelenkori összekapaszkodás révén.
Dénes Ida, Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. szeptember 28.

Szatmári ünnep rokonokkal és vitéz lélekkel
Alapításának 60. évfordulóját ünnepli a 2013–2014-es évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az ünnepi rendezvényekre október 4. és 6. között kerül sor, több mint 20 esztendő után ismét fellép a városban a budapesti Nemzeti Színház társulata is.
Noha az erdélyi magyar nyelvű színjátszás kezdeteit joggal Kolozsvárhoz és Kótsy-Patkó Jánoshoz kötik, Szatmárnémeti is jelentős hagyományokkal rendelkezik e téren. 1790-ben már vándorkomédiások szórakoztatták Szatmár nagyérdemű közönségét. Igaz, egy csűrben léptek fel, de fél évszázad sem telt el, és kőszínházat építtetett a város elöljárósága. Nem volt ez akármilyen fegyvertény, hiszen Kolozsváron és Pesten kívül nem igazán létezett színházépület magyar nyelvterületen. Igazgatói között megtaláljuk Szigligeti Edét, sőt rövid és félresikerült vándorszínészi pályafutása alatt még Arany János is játszott benne.
Szatmáron kezdte pályafutását a Nemzeti későbbi üdvöskéje, Petőfi Sándor jegyese, Prielle Kornélia, és Szigligetinek köszönhetően a teátrum repertoárjában egyre több magyar alkotás kapott helyet.
121 évvel ezelőtt készült el a színháznak jelenleg is otthont adó, a maga idején igencsak korszerűnek számító épület. 1892 január 14-én avatták fel, a díszelőadáson Kömley Gyula társulata lépett fel, s ők vették birtokba a színházat. Az új épület deszkáin az elkövetkező években a kor legnagyobbjai is megfordultak, mint Beregi Oszkár és Márkus Emília, de a Nemzeti Színház művészei többször is felléptek a szatmári színpadon, 1913-ban pedig Jászai Mari a Stuart Máriát játszotta itt. Az első világháborúban is folyamatosan működött a színház, a tragédia a második világégésben következett be: az épületet bombatalálat érte, a színház működésképtelenné vált.
Az újraindulás az erdélyi magyar színjátszás egyik legérdekesebb fejezete: az 1953-ban végzett színésznövendékek – Harag György vezetésével – testületileg Nagybányára mentek színházat alapítani. Mivel az ottani körülmények igencsak mostohának bizonyultak, 1956-ban átköltöztek Szatmárra. Egy évre rá hivatalosan is megalakult a Szatmárnémeti Állami Magyar Színház, 1968-ban pedig létrejött a színház román tagozata is. A magyar és a román társulatok külön ünneplik az intézmény alapításának évfordulóját: a román tagozat az 1968-as dátumot, míg a magyar az 1953-as (még nagybányai) színházalapítást veszi alapul.
Az idei, 60. évforduló megünneplésére október 4. és 6. között kerül sor. Az ünnepség nyitóeseményeként a Harag György Társulat a Rokonok című előadást október 4-én az Északi Színház Nagytermében mutatja be. Móricz Zsigmond örök-klasszikusát Babarczy László Kossuth- és Jászai-díjas rendező viszi színre a szatmári társulat színészeinek közreműködésével.
A kerek évforduló alkalmából több mint két évtized után ismét Szatmáron lép fel a budapesti Nemzeti Színház. A Vitéz lélek című Tamási Áron-darabból készült, Vidnyánszky Attila által rendezett előadást október 5-én láthatja a nagyérdemű, az előadásban fellép többek között Reviczky Gábor, Mécs Károly, Trill Zsolt, Martinovics Dorina és Varga József. A rendezőasszisztensi feladatokat Herpai Rita látja el, az előadás dramaturgja Szász Zsolt, díszlettervező Olekszandr Bilozub, jelmeztervező Balla Ildikó, zeneszerző Könczei Árpád.
A Vitéz lélek című színdarab a „komoly játék” műfaji megjelölést viseli magán, a színdarab alapvetően különbözik Tamási novellájától. Nemcsak azért, mert a főhőst átkeresztelte a szerző, hanem mert a színműben, amely már a második világháború idején született, az eredeti szamaras történet jelképisége már egészen más üzenetet hordoz. Míg a novellában az első világháborút megjárt frontharcos, Demeter Gábor alapélménye az, hogy lehetetlen visszatérnie oda, ahonnan elindult, Balla Péter története a visszatérés és az újrakezdés drámája. Annak az elbeszélése ez, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. A maga korában Tamási ezzel a „programmal”, mely kardcsörtetés helyett arra buzdít, hogy „műveljük meg kertjeinket”, korántsem aratott osztatlan sikert. Alapállása akkor naivnak tűnt a kortársak szemében, de a történelem nagyon hamar bebizonyította, hogy a 20. század igazi katasztrófája a „kis világok” pusztulása, a hagyományos közösségek felszámolása lett, elég, ha csak a Ceausescu-féle falurombolásra gondolunk – olvasható a darabról a nemzeti színház hivatalos internetes oldalán.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. november 15.

Tótágast álló értékrend
Van-e olyan, ma is élő erdélyi magyar személyiség – színész, énekes, művész, író és így tovább –, akit a fiatalok nagyra értékelnek? Többek között erre a kérdésre is választ vártak annak a felmérésnek a keretében, amelyet Románia tizenhat megyéjében végzett két szociológus, Kiss Tamás és Barna Gergő. A 18-35 év közötti erdélyi magyarokat célzó kutatás során Kányádi Sándor kapta a legtöbb jelölést – ami érthető is, hiszen koszorús költőnk immár középiskolás tananyag, és koránál fogva már a megkérdezettek szüleinek és nagyszüleinek is példaképe lehetett.
A meglepetések még csak ezután következnek.
A kutatásból ugyanis az is kiderül, hogy a mai fiatalok körében a második legismertebb és nagyra becsült élő személyiség a 40 éve külföldön daloló Tamás Gábor. Szociológus legyen a talpán, aki meg tudja magyarázni az énekes helyezését, a felmérést végző két szakember sem tudta. Semmi gond Tamás Gáborral, mindenkinek lelke rajta, milyen műfajt szeret, ki a kedvence, ki a példaképe. Ám el lehet gondolkodni azon, milyen további sorrend alakult ki a válaszokból a fiatalok által ismert és nagyra becsült „erdélyi személyiség” címszó alatt. Egyáltalán: kiket ismernek szűkebb vagy tágabb hazájuk reprezentatív személyiségei közül, kikre tekintenek példaképként?
Egy alaposabban tájékozott személyiség számára igencsak meglepő lehet, hogy a listán Böjte atya előtt van Tamás Gábor és Dancs Annamária, Baricz Gergő énekes, a falunapok újdonsült kedvence előbbre van, mint Tőkés László, a Csillag születik gyereksztárja, a tojáshéjból alig kibújt László Attila megelőzi Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költőt. Antal Timi X-faktoros leányzó, akiről nemrég még azt sem tudtuk, hogy a világon van, nagyobb példakép, mint a magyar nyelvterület egyik legkiválóbb színésze, Bogdán Zsolt. A neveken túl sokkal többet mond a huszonévesek tájékozottságáról, hogy a megkérdezettek relatív többsége szerint nincs is ilyen személy, további egyharmad pedig senkit sem tudott említeni. Ugyanakkor a válaszadók mintegy negyede volt képes legalább egy ismert, általa nagyra értékelt személyiséget megnevezni.
El is kellene gondolkodni azon, mi okozza az értékrendek felborulását, miért „vergődnek” a legnagyobb ismeretlenségben olyan személyiségek, akik életükkel és munkájukkal példát nyújthatnának a mai fiataloknak. A példákból az derül ki, hogy a többség azt választja példaképnek, akit az unalomig nyomatnak a médiákban – függetlenül attól, hogy az illető letett-e már valamit az asztalra, a felszín alatt létezik-e valós érték. A felhígult kulturális ajánlatok áradatában, a felszínes tájékozottsággal fenyegető internet világában, a televíziós csatornák etikai válságának kellős közepén nem csoda, hogy az erdélyi fiatalok értékítélete sok kívánnivalót hagy maga után. Hiszen ugyanabból a felmérésből az is kiderül, hogy az erdélyi magyar fiatalok legnépszerűbb szabadidős tevékenysége a tévézés.
Teljesen jogosan merülhet fel azonban az a kérdés is, hogy hol voltunk mi, felnőttek, miközben csemetéink – tévét, netet, netán kocsmát bújva – szinte észrevétlenül felnőttek. Az elsekélyesedett ismeretek mögött a ma középkorú generációjának felelőssége is nagymértékben tetten érhető. Elsősorban a rendszerváltás után, amikor elkezdtünk rohanni a pénz után, az értékeket már nem a műveltségben, tájékozottságban, tudásban mértük, hanem autónk, házunk, telkünk, pénztárcánk méreteiben. Kényelmes volt, ha a gyerek lecövekelt a televízió, a számítógép előtt – az így felszabadult idő újabb pénzszerzési lehetőséggel kecsegtetett.
Szívünkre tett kézzel ismerhetjük el: nem csak gyerekeink, de saját értékrendünk is rohamosan változik. Gyermekeink felszínessége azt bizonyítja: nem a legjobb irányba… Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. november 28.

Húsz gyertyaszál a Koinónia Kiadó tortáján
A Koinónia könyvkiadó nem először szervezett családi napot, ezúttal azonban könyvbemutatókkal tarkított születésnapot is ünnepeltek kicsik és nagyok a Szélső utcai székházban. A kiadó igazgatója az elmúlt húsz év nehézségeiről, örömeiről beszélt, a szebbnél-szebb kiadványok pedig magukért beszélnek.
Remek ötletnek bizonyult, hogy a kiadó – igencsak stílusosan – legifjabb barátaival ünnepelje huszadik születésnapját. Hiszen a Koinónia két évtizede elsősorban a gyerekek szolgálatában áll, az ő nevelésüket és szórakoztatásukat segíti a megannyi igényes külsejű és hasznos kiadvány megjelentetésével.
Szinte lehetetlen leírni azt a nyüzsgést, ami ez alkalomból fogadta a látogatót a kiadó székhelyén. A gyerekek minden talpalatnyi helyet birtokukba vettek, a vidámság és a jókedv a munkájukat végző felnőttekre is átterjedt. Az egyik helyiségben meséket és verseket olvastak a gyerekeknek, rímeket faragtak és énekeltek, máshol origamit hajtogattak. A családi nap lebonyolításába ezúttal betársult az Agnus Rádió is, amely a helyszínről közvetítette az ünnepi eseményeket. És volt mit, hiszen például Horváth Zoltán Nyelvtörő ABC című kötetének versikéit együtt énekelte az ünnepség résztvevőinek apraja-nagyja.
Minden szórakozáson és mókázáson túl, a kiadó székhelyén a legifjabb generációk a nagybetűs Könyvvel találkozhatnak, és bízhatunk abban, hogy ezek a gyerekek majd megtalálják a visszautat a nyomtatott betűkhöz, kiadványokhoz is. Elég csak bepillantani a Koinónia könyvesboltjába, hogy az ember meggyőződjön választékban nincs hiány a gyermekkönyvek terén sem. És ez a húsz éve alapított kolozsvári kiadónak köszönhető.
Hiánypótló megvalósítás
Néhány kolozsvári értelmiségi – köztük Visky András író és Horváth Levente lelkipásztor – valószínűleg saját tapasztalatból kiindulva – eldöntötte, hogy hiánypótló könyvkiadót alapít. A görögül közösséget, bensőséges kapcsolatot jelentő Koinóniának elsősorban a teológiára, a református keresztény hagyományra, a kommunista diktatúrában szenvedők visszaemlékezéseire szorítkozó profilja az évek során kibővült. A kiadó fontosnak tartja a kortárs szépirodalom és ezen belül a kisebbségben élő népek irodalmának a közvetítését, színháztudományi írások közzétételét, valamint a gyermekeknek szóló igényes kiadványok megjelentetését.
Zágoni Balázs igazgató középiskolás volt 1993-ban, a Koinónia alapításakor: „Úgy nőttem fel, hogy része volt életemnek a kiadó, ahol új és új könyvek jelennek meg, és vannak ott különböző érdekes programok.” Később, immár meseíróként kereszteződtek útjaik. Zágoni Balázs 2009-ben vette át az igazgatóságot Visky Andrástól, aki egy évtizeden keresztül volt a Koinónia vezetője. És, hogy ne legyen egyszerű az átmenet, az új igazgató munkáját megnehezítette az éppen kirobbanó gazdasági válság: „Rengeteg kreativitásra volt szükség ahhoz, hogy túléljük ezeket az időket” – mondja Zágoni. Kifele nem látszottak a gondok, a nagyközönség mindig elismeréssel nyugtázta a kiadó munkáját, mindez pedig a munkatársak erőfeszítéseinek és áldozatos munkájának volt köszönhető. „De fontos a könyv, és ami bennük van – az a kiadó” – fogalmaz az igazgató.
Minőségi gyermekirodalom
A szépirodalmi, művészeti könyvek és a keresztény irodalom mellett hamarosan megjelentek a gyermekkönyvek is. Az utóbbi öt évben, ha lehet, még nagyobb hangsúlyt fektet a Koinónia a gyerekirodalom kínálatának bővítésére. „A könyvkiadásnak ezt a szegmensét – a gyerekirodalmat – talán kevésbé érintette a válság, hiszen a felnőttek könnyebben lemondanak saját maguk olvasmányairól, mint a gyerekeiknek szánt minőségi irodalomról” – vélekedik Zágoni Balázs. Csupán ebben az évben hat új gyerekkönyvvel jelentkezett a Koinónia Kiadó, ehhez adódik még hét szépirodalmi, társadalomtudományi és keresztényirodalmi kötet. Akár több is lehetne a megjelent kiadványok száma, ha a pályázati rendszer úgy működne, ahogyan kell. A Román Nemzeti Kulturális Alap például magyar könyveket nagyon rég nem támogatott. Minden kiadott könyvnél figyelembe kell venni, hogy el tudnak-e adni belőle annyit, hogy legalább a kiadási költségek megtérüljenek.
A minőségi gyermekirodalmat megjelentető és forgalmazó Koinónia Kiadó külföldön is jelentős hírnévre tett szert. Könyveiket Magyarországon is terjesztik, elsősorban on-line és független könyvesboltokon keresztül. A „minőség” szó pedig nem pusztán reklámfogás: tavaly a Blanka birodalma című, Balázs Imre József által írt gyermekverses kötetük két jelentős elismerést is kapott: a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Szép Könyv díjasa lett gyermekirodalom kategóriában, illetve a legszebb romániai gyerekkönyv díjat is elnyerte.
A kiadó gondozásában eddig több mint 250 kötet jelent meg, a gazdasági válság előtti időkben szinte kéthetenként adtak ki kötetet. De a mérleg az idén sem rossz, 13 új címmel, és két utánnyomással büszkélkedhetnek.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. január 25.

Kölcsey imádsága Makovecz fái alatt
A romániai magyar kulturális intézmények, szervezetek, egyesületek a legkülönfélébb módon emlékeznek Kölcsey Ferenc Himnuszának születése napjára, 1823. január 22-re. A Magyar Kultúra Napja kiváló alkalmat nyújt a romániai magyar kórusok seregszemléjére is.
A Romániai Magyar Dalosszövetség évről-évre méltó módon ünnepli a Magyar Kultúra Napját, önként vállalt feladatát – a magyar kultúra terjesztését a szórványban – idén is teljesítette: a 25 éve elhunyt Vermesy Péter zeneszerző és a fél évszázada halott Sík Sándor költő szellemében összeállított műsorukkal ezúttal Petrozsényben mutatkoztak be.
Az Erdély legdélibb részében, Hunyad megyében fekvő, a fekete gyémántok városának is nevezett Petrozsényben ma már csak elvétve hallani magyar beszédet, pedig a múlt század elején a magyarok még többségben voltak a bányavárosban. 2003-ban csak egy magyar nyelven oktató tanár maradt itt, aki mindössze hat gyereket tanított. Ma már a Zsil-völgyi bányavidék központjában a magyarul tanuló gyerekek száma meghaladja a kétszázat, a csoda pedig Böjte Csaba atyának, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjének köszönhető, aki Petrozsényben is létrehozott egy árvaházat és egy oktatási intézményt.
A Kolozsvárról érkezett vendégkórusok mellett a január 18-án a Petrozsényi Szent Borbála Római Katolikus Plébániatemplomban rendezett ünnepségen fel is lépett a Jézus Szíve Iskolaközpont énekegyüttese, Dénes Ernő karnagy vezetésével. Rekita Rozália színművésznő szerint „felemelő érzés volt a petrozsényi szórvány magyarok előtt fellépni”, míg Kostyák Alpár, a kolozsvári pedagóguskórus tagja meghatónak nevezte a kiszálláson tapasztaltakat.
Január 19-én Kolozsváron, a Makovecz Imre tervezte törökvágási református templomban folytatódott a Magyar Kultúra napja tiszteletére szervezett ünnepség. A csodálatos templomban a hangulat is megfelelően ünnepélyes volt: Bibza Gábor esperes áhítata után Jancsó Miklós színművész szavalta el Kölcsey Ferenc Himnuszát, azt a nemzeti imádságot, melyet – a kézirat tanúsága szerint – 1823. január 22-én tisztázott le a költő Csekén. A Kolozsvár-Törökvágás Református Egyházközség Énekkara Csengeri-Kostyák Zsuzsa vezényletével Vermesy Péterről is megemlékezett, a zeneszerző Arany kút című kórusművének előadásával.
A Székely Árpád által vezetett Kolozsvári Református Kollégium kórusának fellépését követően Angi István zeneesztéta Vermesy Péterről szóló emlékezését Jancsó Hajnal előadóművész olvasta fel a zsúfolásig megtelt templomban. Az ötven éves korában elhunyt zeneszerző zongoraműveiből Oláh Boglárka nyújtott át egy csokorra valót az ünneplő gyülekezetnek, majd Jakab Gábor plébános emlékezett Sík Sándor költőre. Jakab Gábor felolvasta Reményik Sándor válaszát Ilyés Gyula támadásaira, melyek Sík Sándort célozták meg. A költő Te Deum című versét Rekita Rozália szavalta el, majd újabb kórusművek hangzottak el Vermesi Péter alkotásaiból ezúttal a Tóth-Guttman Emese vezette Magyarfenesi Vegyeskar (képünkön) előadásában.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepség különleges színfoltja volt a Szilágysomlyói Szederinda Citeraegyüttes, Gáspár Attila vezényletével. Műsorukon zsoltárok és Kodály-művek szerepeltek, fellépésük hatalmas sikert aratott a kiváló akusztikával rendelkező templom közönségének.
Először csatlakozott a dalosszövetség által szervezett rendezvény előadóihoz a kolozsvári Adventista Központi Gyülekezet Kórusa, amely Halmos Béla és Kováts Lajos kórusműveiből adott ízelítőt. A Makovecz-templom árkádjai alatt az ünnepi műsort a Guttman Mihály Magyar Pedagóguskórus tartalmas előadása zárta.
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 | 121-134




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998