udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 703 találat lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420 ... 691-703
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Nagy István

2009. október 13.

A marosvásárhelyi Gaga Rádió fennállásának tíz éves évfordulóját ünnepelték október 11-én, vasárnap a Kultúrpalotában. Nagy István színpadra hozta az elmúlt évtizedet. Balázsi Tibor, a magyarországi szellemi szülők egyike, visszaemlékezett az első csapattal való találkozásra. Emlékezett a rádió ügyének védőjéből Gaga-részvényessé vált Frunda György is. /Nagy Székely Ildikó: Szülinapi időutazás. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 13./

2009. október 16.

Október 12-én mutatták be Csíkszeredán a Pallas–Akadémia Könyvkiadó Élet-Jelek című, legújabb művészeti könyvsorozatának első kiadványát, amely Gaál András festőművész munkásságát, személyiségét méltatja. A könyvbemutató alkalmából Gaál Andrásnak kiállítása nyílt a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában. Banner Zoltán művészettörténész elmondta, az Élet-Jelek új művészeti könyvsorozat segítségével az életük 8. évtizedébe lépő kortárs erdélyi művészek pályaképéből rendre kirajzolódik egy kép. Gaál András Márton Árpáddal közösen olyan „székelyföldi művésztelepi szerveződést”, ugyanakkor nevelő-oktató tevékenységet folytatott, amelynek eredményeként megvalósulhatott egy régi álom, Csíkszereda, a Székelyföld, a periféria a magyar képzőművészet igazi művészeti központjává vált. /Művészet – Élet – Jelek. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 16./

2009. október 27.

Jó ötlet, hogy évente már nem csak egy honvédtalálkozót tartanak az erdővidéki hadfiak számára: az együttlét, a közös élmények felelevenítése további erőt ad számukra – mondotta Nagy István, Barót polgármestere, a református templomban a II. világháborús öreg katonák és a földvári foglyok tizenkettedik alkalommal tartott bajtársi találkozóján. A frontot megjártak sorsát követő Boér Imre elmondása szerint a megközelítőleg húszezres Erdővidékről mintegy háromezer férfit hívtak hadba, mintegy negyedük a fronton vagy fogolytáborban vesztette életét, mára pedig mindössze kilencvennégyen beszélhetnek azon időkről. Bölön unitárius lelkésze, ifj. Kozma Albert igehirdetésében úgy fogalmazott, hogy bár Magyarországot a nagyhatalmak kényük-kedvük szerint feldarabolták, Erdély, Újvidék, Felvidék és Kárpátalja lelkileg és szellemileg továbbra is egy. Miklós Árpád volt anyaországi képviselő a ,,csalással és félrevezetéssel” hatalomra jutott szocialista kormány nemzet- és demokráciaellenes tetteiről szólt. Szerinte ma könnyebb a határ másik oldalán magyarnak lenni, mint otthon, Magyarországon. /Hecser László: Honvédeknek erőt adni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 27./

2009. október 30.

A 90 évvel ezelőtt elhunyt Kálmány Lajos, a magyar népköltészeti gyűjtés klasszikusa – aki a városban káplán volt – lesz a Pécskán hagyományosan, novemberben megrendezendő Klebelsberg-nap középpontjában. A Kálmány Lajos nevét viselő helyi közművelődési egyesület 2008-ban már közreműködött Péter László, a Szegedi Tudományegyetem ny. professzorának a folklórgyűjtő több mint fél évszázadon át írott tanulmányainak kiadásában. – Most Kálmány Lajosnak szétszórtan megjelent, szinte hozzáférhetetlen mitológiai és folklorisztikai írásait gyűjtöttük egybe – mondta Nagy István, az egyesület elnöke. A Péter László által szerkesztett, és Kálmány Lajos – Magyar hitvilág címet viselő kötet a Szegedi tudósok címmel tervezett sorozat első kötete. A november 7-én Pécskán szervezendő Klebelsberg-napon Barna Gábor a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet Tudományi Kar Néprajzi Tanszékének tanszékvezető professzora tart előadást Kálmány Lajos gyűjtőmunkájának jelentőségről, majd Czégényi Dóra a kolozsvári BBTE Bölcsészkar, Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék egyetemi tanársegédje beszél Kálmány hiedelemkutatásainak tudománytörténeti jelentőségéről, végül bemutatják az említett kötetet. /Irházi János: Klebelsberg-nap Pécskán. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 30./

2009. november 9.

November 7-én Magyarpécskán, a hagyományos Klebelsberg-napon kevesebb szó esett a névadóról. Nagy István, a helyi Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke jelezte, a fő cél a méltatlanul elfelejtett, vagy háttérbe szorult pécskai szülöttek tevékenységének, munkásságának a bemutatása. Barna Gábor a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet Tudományi Kar Néprajzi Tanszékének tanszékvezető professzora tartott előadást Kálmány Lajos /1852–1919/ gyűjtőmunkájának jelentőségről. Elmondta, hogy Kálmány Lajos, mint magyarpécskai káplán, itt kezdte népköltészeti gyűjtését. Kálmányt nem hagyták hosszabb ideig egyetlen plébánián sem, sok helyre áthelyezték. Ilyen módon hosszabb-rövidebb ideig a Szeged környéki és a bánsági magyar katolikus lakosságú falvak többségében megfordult a mintegy négy évtizedes papi szolgálata során. Az állandó helyváltoztatás a terület alapos áttekintését és óriási népköltési gyűjtést tett lehetővé. Pótolhatatlan nagy értékű folklórt mentett meg a múlt századi Alföld egészében még tradicionális világából. Értékes gyűjteményeit jórészt saját költségén adta ki. Jelentős kéziratos hagyatékának egy része több mint harminc évvel halála után látott napvilágot. Bemutatták Péter László, a Szegedi Tudományegyetem ny. professzora szerkesztette Kálmány Lajos – Magyar hitvilág című kötetet, amely a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesülettel közös kiadásban látott napvilágot. /Irházi János: Klebelsberg-nap Pécskán. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./

2009. november 20.

Mester János emléktáblát avatnak Magyarpécskán november 21-én. Mester János /Magyarpécska, 1879. szept. 15. – Budapest, 1954. júl. 1./ papnak készült, püspöke Rómába, a Gergely Egyetemre küldte tanulni. Teológiai tanulmányait 1906-ban fejezte be, hittudományi doktorátussal. Belépett a jezsuita rendbe, Belgiumba helyezték. 1914-ben tért vissza a Csanádi egyházmegyébe, amikor Glattfelder Gyula (1874-1943) püspök a Szent Imre Kollégiumban helyezte, prefektusnak. 1915-ben a budapesti egyetemen filozófiai doktorrá avatták. 1919-től a temesvári hittudományi főiskolán tanár, lelkiigazgató és székesegyházi szónok. Mester Jánosnak 1922-ben sikerült elérnie, hogy a románok engedélyezzék a lelkipásztorok folyóiratának, a magyar nyelvű Egyházi Szemlének megjelenését. 1921-től Budapesten főiskolai tanár lett, majd a szegedi egyetemen tanított, 1930-ban Klebelsberg Kunó miniszter a szegedi egyetemen nyilvános rendkívüli tanárává, a filozófiai tanszék vezetőjévé nevezte ki. Nagy gondot fordított hallgatói magyarságtudatának formálására. 1949-ben 70 éves korában ment nyugdíjba. /Nagy István: Mester János emléktábla-avatás Pécskán. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 20./

2009. december 3.

Az erdélyi magyaroknak nem örömteli, hogy annak az országnak, melyben élnek, nemzeti ünnepe a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiájára, a történelmi Magyarország feldarabolására emlékeztet. Nincs mentség arra, hogy Szász Jenő, Rácz Károly és Nagy István, a Magyar Polgári Párt elöljáróinak, hogy eleget tettek Traian Basescu államfő meghívásának, s megjelentek Bukarestben az elnöki palota ünnepségén. Emlékeztetni kell 2002. december elsejére, amikor Budapesten a Kempinski Hotelben Adrian Nastase, Medgyessy Péter akkori miniszterelnökök, Verestóy Attila és más RMDSZ-vezetők együtt ünnepeltek. Az erdélyi magyarság azóta sem bocsátott meg egyiküknek sem. /Simó Erzsébet: Ki mit ünnepel? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 3./

2009. december 14.

Nagy István meglepődve olvasta a Nyugati Jelen december 12-i számában megjelent „Szülői kezdeményezés Pécskán – Kilencedik osztályt szeretnének a 2-esben” című riportot. Immár sokadszor lehet szembesülni az Arad megyei magyar oktatási stratégia hiányával. Nem készült el Matekovits Mihály idejében, mert – mint mondta – ilyesmire nincs szükség. Király András, és Nagy Gizella oktatási alelnöksége alatt sem készült el. Talán 1991-ben mondta Matekovits Mihály, akkor, amikor pécskai szülők, közöttük Bacsilla Sándor azt szerették volna, hogy a helyi magyar kilencedik tartozzon a Csikyhez, hogy olyat, hogy kihelyezett osztály nem ismer a romániai oktatási rendszer. Időközben gyermekhiány miatt megszűnt a pécskai román középiskolába indított magyar osztálysor, de a Csiky kínálatába mindmáig nem került be a most ismét szóba hozott Arad megyei magyar tannyelvű mezőgazdasági szakképzés. Nem csoda, hogy Király András iskolaigazgató nem lelkesedik az ötletért. Két-három éve parlamenti képviselőként még Aurel Ardelean PRM-s szenátorral arról ábrándozott, hogy az üres Zágoni Iskola épületében kihelyezett egyetemi fiókot kellene indítani. /Nagy István, Pécska: Stratégia híján. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 14./ Előzmény: Irházi János: Szülői kezdeményezés Pécskán. Kilencedik osztályt szeretnének a 2-esben. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 12.

2009. december 28.

A romániai magyar televíziózás 1969. november 23-án indult, akkor közvetített először a román országos tévéadó magyar nyelvű műsort. A magyar adás indulásának negyvenedik évfordulóját az egykori és mostani munkatársak Csíkszeredában ünnepelték meg december 11-én. A bukaresti magyar szerkesztőség egykori tagjai közül közel nyolcvanan gyűltek össze a találkozón. A Csíki Játékszínben lejátszódó médiaeseményt rögzítették, és Képgyűrűk címmel az RTV1-es csatorna közvetíti a december 28-i és 29-i magyar adásokban, három részben. A magyar szerkesztőség múltjáról, jelenéről három főszerkesztőt, Bodor Pált, Boros Zoltánt és Kacsó Sándort faggatta a műsorvezető Nagy István. Cári Tibor zeneszerző és meghívottjai – Szilágyi Nóra, Boldizsár Szabolcs, Veress Albert – hangulatos zenével zárták a műsor első részét. /KÉPgyűrűk a Magyar Adásban. 40 éves a Román Televízió magyar nyelvű műsora. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./

2010. január 8.

Néhány ok arra, hogy idén múzeumba menj
A legnagyobb 19. századi magyar festők művei, vándorkiállítás a pestisről, vagy a székelyudvarhelyi gótok – többek között ez várható idén az erdélyi múzeumokban.
Múzeumi körképünkben erdélyi intézmények igazgatóit kérdeztük meg arról, mik a terveik 2010-re. Kiderült, tavasszal a 19. század legnagyobb magyar festőinek munkáiból láthat kiállítást a közönség Csíkszeredában, nyár végén pedig ugyanott Nagy István új arcát ismerhetik meg a látogatók. Marosvásárhelyen másfél éves projekt eredményét mutatja majd be a klasszikus román festők műveinek kiállítása, míg Sepsiszentgyörgyre 4,5 millió eurós támogatás érkezik, amelyből a múzeum teljes rehabilitációját tervezik. A pestis című vándorkiállítás beutazza Erdélyt, Székelyudvarhelyről pedig útnak indul egy kora népvándorláskori gót települést bemutató, nagyszabású régészeti vándorkiállítás.
Művészeti Múzeum, Brassó 
“Mivel az idei év pénzügyileg nem túl ígéretes, a múzeum másféle programokat szervez, mint eddig – ami persze nem jelenti azt, hogy nem lesznek kiállítások” - mondta a Transindexnek Bartha Árpád múzeumigazgató. Elsőként Kövesi György keleti útján készített fényképeinek kiállítása nyílik meg, amely februárban és márciusban lesz látogatható. 
Ugyancsak márciusban a nagyszebeni Brukenthal Múzeumban mutatják be a brassói múzeum Arthur Coulin-kiállítását, amely február 14-éig látogatható. A tárlat az egyik legnagyobb 20. század eleji, erdélyi festő születésének 140. évfordulóját ünnepli. Áprilisban a Brassó létezéséről tanúskodó első dokumentum 775. évfordulójára a Művészeti Múzeum Brassó képekben és fényképekben címmel tervez kiállítást. Szeptemberben Elena Popea festő tiszteletére szerveznek évfordulós kiállítást, míg novemberben Művészet a kommunizmusban címmel az 1944 és 1989 között készült, a múzeum tulajdonában lévő alkotásokból láthat majd tárlatot a brassói közönség.
Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda 
A csíkszeredai múzeumban az április végén megnyíló, a 19. századi magyar festészetet bemutató kiállítás ígérkezik az év legnagyobb eseményének. Itt olyan művészek alkotásaival találkozhat majd a közönség, mint Barabás Miklós, Székely Bertalan, Munkácsy Mihály, Mednyánszky László, Paál László és Szinyei Merse Pál. A június végéig látogatható tárlat több mint hatvan festményt vonultat fel a Magyar Nemzeti Galéria, illetve a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményéből. “A múzeum ötödik, kiemelt kiállítása a magyar művelődéstörténethez, a közkedvelt festészethez való visszatérést jelent majd” - fogalmazott Gyarmati Zsolt igazgató. 
A február 7-én záruló egyiptomi tárlatot két vándorkiállítás, a Démoni ragály: A pestis, valamint Könczey Elemér karikatúra-kiállítása követi majd. Augusztus elején, a csíkszeredai városnapok alkalmával pedig Nagy István életmű-kiállítása nyílik meg a Csíki Székely Múzeumban. “Nagy Istvánt a legnagyobb székely festőművészként tartják számon, de személyisége nincs eléggé markánsan megjelenítve az erdélyi köztudatban” – fogalmaz Gyarmati Zsolt, és hozzáteszi: nem lehet eleget beszélni róla. A csíkszeredai múzeum saját, húsz képes gyűjteménye mellé újabb 16 Nagy István-művet vásárolt meg az alkalomra 7000 euró értékben, a kiállítást pedig a magyarországi Antal Péter műgyűjtő tulajdonában lévő képek egészítik majd ki. Októberben a cserkészet történetét bemutató tárlattal, novemberben pedig Plugor Sándor grafikus, festő kiállításával várják a múzeum látogatóit. Az igazgató reményei szerint 2011 első felében befejeződhet a 2005-ben elkezdett korszerűsítés a múzeumban, és elkészül az Erdélyben egyedülálló látványraktár, amely gördíthető polcrendszerével egyszerre lesz helytakarékos és látványos. Hiszen – mint az igazgató elmondta –, a múzeum tevékenységének jelentős része, a gyűjtés, konzerválás, restaurálás a színfalak mögött zajlik: ebbe nyerhet majd betekintést a közönség a látványraktár révén, egy-egy múzeumi nyílt nap alkalmával.
Tarisznyás Márton Múzeum, Gyergyószentmiklós 
Gyergyószentmiklóson egyelőre csak rövid távon mer tervezni Csergő Tibor András múzeumigazgató, hiszen hogyha megérkezik az épület felújítására a regionális operációs programból megpályázott pénz, a múzeumnak költöznie kell. Az új, ideiglenes székhely pedig egyelőre csak raktárhelyiségek, irodák befogadására alkalmas. Az intézmény ugyanakkor kurátori szerepet vállal több vándorkiállítás szervezésében, ilyen volt tavaly a Térbe zárt pillanat című sztereófotó-kiállítás, illetve A pestis című tárlat is. A távlati tervek között szerepel a Magyar Vendéglátóipari Múzeum anyagából összeállított vándorkiállítás megszervezése, az év első felében pedig többek között Ardai Ildikó iparművész kiállítását láthatja majd a közönség.
Művészeti Múzeum, Kolozsvár 
A Bánffy-palotában működő múzeumban több romániai kortárs alkotó kiállítása is látható lesz idén, a Képzőművészek Romániai Egyesületének Kovászna, Beszterce, Maros megyei szervezetével együttműködve. A múzeum saját anyagából is számos válogatást láthat majd a közönség: Kolozsvár képzőművészeti védjegye címmel például Ioachim Nica és Feszt László műveit mutatják be.
Constantin Dinu Ilea és Ion Țuculescu képzőművészek születésének századik évfordulóját is egy-egy kiállítással ünnepli a múzeum, illetve tárlatot szerveznek Georgeta Arămescu Anderson műveiből is. De a tervek között szerepel az intézmény saját gyűjteményéből összeállított önarckép-kiállítás, valamint a nagybányai iskola festőinek tárlata is. A Tribuna újsággal közreműködve a múzeum nemzetközi grafikai kiállítást tervez, míg a német kulturális központ együttműködésével a 20. század eleji reklámot és designt bemutató tárlatot nyitnak majd meg. A Művészeti Múzeumban megtekintheti majd a közönség a magyarországi Kornis Péter fotóművész munkáit is.
Maros Megyei Múzeum, Marosvásárhely 
A marosvásárhelyi múzeumban idéntől lesz látható egy nagyobb, másfél éve folyamatban lévő beruházás eredménye: a klasszikus magyar művészeti kiállítás klasszikus román művészeti kiállítással egészül ki. A Várban idén nyílik meg a múzeum kincstári gyűjteményének állandó kiállítása, és ugyanott terveznek egy, a 17. századi Marosvásárhely céhes életét bemutató tárlatot is. Hogyha év végéig elkészül az erre szánt helyiség rendbehozása a Várban, megnyitják a Székely Színház emlékszobáját is. 
A múzeum több vándorkiállításnak is otthont ad majd, köztük A pestis című tárlatnak. Május 17-én az intézmény nagyobb szabású rendezvénnyel készül a Múzeumok éjszakájára, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg. Soós Zoltán igazgató elmondta, többek között szabadtéri koncert megszervezésére is készülnek a Kultúrpalota előtt.
Körösvidéki Múzeum, Nagyvárad 
A nagyváradi múzeum január 3-ától ideiglenesen zárva tart: az intézmény a Királyi Hadapródiskola épületébe költözik, mivel eddigi székhelye, a római katolikus püspöki palota visszakerült az egyház tulajdonába. Az intézmény legkorábban év végén nyílhat meg újra.
Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy
Az intézmény nemrég 4,5 millió eurós támogatást nyert a regionális operacionális programból – amint a pénz megérkezik, elkezdődhet a múzeum Kós Károly tervezte épületének és környezetének rehabilitációja. 
Molnár István Múzeum, Székelykeresztúr
A múzeumban havonta egy képzőművészeti- vagy fotókiállítás megszervezésére készülnek, amelyek elsősorban erdélyi magyar, ezen belül is főként székelykeresztúri alkotók műveit mutatják majd be: többek között Kádár Dombi Péter szobrait, Kalló László festményeit és Czire Alpár fotóit láthatja majd a közönség. Nem hiányoznak majd a néprajzi kiállítások sem, többek között kecseti bundikákat, azaz cifra férfimellényeket láthatnak majd a Molnár István Múzeum látogatói. A kiállítások mellett könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, valamint az erdélyi kiadók, újságok szerkesztőivel szervezett találkozások színesítik majd az intézmény programját. A színfalak mögött pedig mentő ásatások folynak a város területén, amelyek az őskor, népvándorláskor és középkor emlékeire koncentrálnak.
Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely 
A múzeum egyik legütősebb idei eseményének ígérkezik az a régészeti vándorkiállítás, amelyet a tervek szerint május és október között elsőként Székelyudvarhelyen mutatnak be. Róth András igazgató elmondta, a helyi régészek egy gót települést tártak fel a város környékén, ahonnan óriási anyag gyűjt össze, érdekes újdonságokkal. 
A Magyar Kultúra Napját a múzeum tulajdonában lévő művekből összeállított szobrászati kiállítással, a Föld Napját természetrajzi tárlattal ünnepli majd a múzeum. A tervek között szerepel egy képzőművészeti kiállítás megszervezése is a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola volt tanárainak munkáiból. Az év második felében pedig Kosztándi Jenő és Katalin kézdivásárhelyi képzőművészek gyűjteményes kiállítására készülnek. Az érdeklődők Székelyudvarhelyen is megtekinthetik majd A Székely Hadosztály emlékezete című vándorkiállítást. Ugyanakkor nem marad el az évtizedes múltú erdélyi magyar restaurátor-továbbképző konferencia sem, amely az előadások után hagyományosan tanulmányi kirándulással zárul. Őszre két iparművészeti kiállítást is terveznek, ahol nyomdászjelvényeket, illetve Székelyföld magán- és társulati pecsétjeit láthatja majd a közönség. Jelenleg pedig a Haáz Rezső Múzeum ad otthont A pestis című vándorkiállításnak, amelyet január 16-áig tekinthetnek meg az udvarhelyiek. 
Fülöp Noémi. Forrás: Transindex.ro

2010. február 6.

Testvértől testvérhez küldött gondolatok
Ha ül: görnyed. Ha feláll, attól tartok, hogy feje mindjárt eléri a mennyezetet. S attól is – mint a túl hosszúra nőtt gabonaszál – derékban előrecsuklik. Gyér, hófehér haja a szélcsendes szobában is meg-meglobog. Nagyon fáradtnak tűnik. Talán a tisztesség-tisztaság igyekezetébe fáradt bele. Budán él, a Várhegy oldalán, de lakásába átmenekített egy darabka Kolozsvárt: képek, faragások, tálak-kancsók, szőttesek, könyvek testében. Nagyon halkan, lassan, nagyon csendesen beszél. De sodrása van a szavának, szorosan illeszkednek egymáshoz a mondatok, a gondolatok. (Bokor Péter: Az utolsó utáni pillanat) * Annak a kornak, amelyikben fiatalságomat éltem, úgy hiszem, volt egy értéke, amiről kevés szó esik: sok kötelességteljesítő, becsületes embert nevelt. Ezt a különböző munkahelyeken látni. Bizonyos, hogy ezeknek az embereknek nagyobb része a kor problémáiban nem is próbált eligazodni, természetesnek vette, hogy az élet olyan, amilyen. Azóta persze nagyot változott a világ, s a mai fiatalok egészen mások, mint mi voltunk. Krúdynak egy könyvét olvastam – a zenével kapcsolatos kis írásai vannak benne összegyűjtve, főleg a cigányzenéről –, s mennyi a nosztalgia ebben a múlt, az elsüllyedt világ iránt. Pedig Krúdy elég erősen kritikus szellem volt. De valamihez hozzánőtt a szíve fiatalságában, s ennek a pusztulása fájdalmasan érintette, bár tudta, hogy korántsem csupa érték pusztul el. A múlt persze könnyen megszépül az öregedő ember szemében, a fiatal másképp látja a dolgokat. Jókai szemében például csodálatosan megszépült a szabadságharc s a reformkor is. Bizonyára nem egészen úgy volt, ahogy ő megírta – s mégis milyen jó, hogy így írta meg, s így állított annak a kornak emléket. (Részlet az 1974. október 1-jén kelt levélből) * Vita Sándor nevét ritkán emlegetik, annál ismertebb öccse, Vita Zsigmond (1906–1998) munkássága, aki a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanára és könyvtárosa, jeles művelődéstörténész, irodalomtörténész volt. Vita Sándor 1904. február 1-jén született Nagyszebenben, és 1993. február 3-án hunyt el Budapesten, 89 éves korában. A kolozsvári Hitel (1936) egyik elindítója. Bekapcsolódott az EMGE munkájába, 1940–1944 között a budapesti parlament tagja mint meghívott erdélyi képviselő. Kolozsvárról az oroszok elhurcolták, majd Budapesten az Andrássy út 60-ban a politikai rendőrség foglya lett, egy évig tartották bent. Ezután Budapesten élt, visszavonulva a közéletből. (Szócikk) * A Hitel köre rögtön a bécsi döntés bejelentése után megpróbálkozott a lap hasábjain korábban körvonalazott eszmék valóságba ültetésével. Még a honvédség bevonulása előtt egy szűkebb körű Hitel-összejövetelen Teleki Ádám, Tamási Áron, Vita Sándor, Venczel József és Albrecht Dezső Észak-Erdélyre vonatkozó elképzeléseiket egy memorandumban vázolták, melyet 1940. szeptember 9-én át is adtak Teleki Pál miniszterelnöknek. A memorandum szerzői a teljes erdélyi magyar értelmiség nevében szólaltak meg, s az erdélyi magyar társadalom sajátos szerveződési formáinak, hagyományának megőrzését követelik. (L. Vallasek Júlia: A fiatal nemzedék és a Hitel, Korunk, 2003. augusztus) * Felvetődött az a gondolat, hogy egy memorandummal kell Horthyhoz fordulni, amelyet aláírnának a Horthy előtt is tekintéllyel bíró társadalmi vezetők. Ennek a memorandumnak a megszerkesztésére Mikó Imre, Szabédi László és Nagy István kaptak megbízást. S részt vett ebben Tamási Áron is. A szerkesztés az Erdélyi Kör Főtér 5. szám alatti helyiségében folyt (…). Több mint negyvenen írták alá. * Néhány aláíró neve a Vita Sándoré mellett – közvetlen környezetéből, Hitel-béli, EMGE- és más munkatársai közül: Tavaszy Sándor, Józan Miklós, Nagy Géza, Tamási Áron, Szabédi László, Kiss Jenő, Venczel József, dr. Szász István, Mikó Imre stb. Teleki Béla Budapesten volt, s így nem írhatta alá, de távollétében e tanács elnökének őt választották meg. A memorandumot Teleki Géza professzor vitte el a kormányzóhoz. Az Erdélyi Magyar Tanácsnak ez volt tulajdonképpen a megalakulása, mint arról Vita Sándor és Teleki Béla – Lipcsey Ildikó történész kérésére írott – levelei tanúskodnak. * Vita Sándor 1940 és 1944 októbere között mint az Erdélyi Párt képviselője, a nagy múltú kolozsvári Ellenzék vezetője és mint Erdély közéleti személyisége, mindig az erdélyi magyarság érdekeit szem előtt tartva tette dolgát a magyar képviselőházban ugyanúgy, mint az erdélyi közélet megszervezésében. Személye egyik katalizátora volt az erdélyi háborúellenes mozgalmaknak, s mindent megtett, amit emberileg megtehetett a magyar egység megteremtése érdekében. (L. Záhony Éva: Hitel. Kolozsvár, 1935–1944) * Magam kisgyermekkoromtól fogva a Hitel szellemi körének hatása alatt nevelkedtem. A tőlük hallottak, az ifjúkoromban velük folytatott beszélgetések meghatározták személyiségfejlődésemet is. Soha köreikben antiszemita vagy idegengyűlölő gondolatokat nem hallottam. Ellenkezőleg, áthatotta őket a "magunk revíziójának" szelleme, a hibák magunkban keresésének a gondolata. Sándor bácsit haláláig látogathattam Budapesten, Fiáth János utcai lakásukon. Nehéz körülmények közt, utolsó percig dolgozva teltek évei. Sokat beszélgettünk, és állíthatom, hogy személyében az egyik legtisztább embert tisztelhettem. Szerencsésnek mondhatta magát mindenki, akit végtelen szerénységgel és emberszeretettel barátságába fogadott. (L. Szász István Tas: Vád és tények – Egy néhai igaz ember védelmében – Vita Sándor emlékezete) * Hosszú élete során Vita Sándor rendkívül termékeny levélírónak bizonyult. Testvéröccséhez, Zsigmondhoz az 1935–1993 közötti időszakban írt, szinte félezernyi levele is ezt igazolja. Ezek a levelek a XX. századi erdélyi és anyaországi közélet, művelődés sokoldalú vetületeinek hiteles kordokumentumai. Becses forrásanyagot szolgáltatnak az irodalom- és művelődéstörténész, a szociológus és nem utolsósorban a politikus számára. * Az enyedi levelesládában megőrzött utolsó levelet Vita Sándor halála előtt 18 nappal – 1993. január 8- án – írta Zsigmondnak. Kiviláglik ebből is, hogy valóban: élete utolsó pillanatáig a világnak nagyon sok dolga érdekelte őt. Utolsó levelében is azt tudakolja (például), hogy Enyeden Zsigáék vajon nem fáznak a nagy erdélyi télben, jó-e az ellátás arrafelé, s közli: csendben telt el az új esztendő indulása. Örül annak, hogy a kolozsvári napilapban megjelent a Teleki Béláról írt cikke, és jelzi: pénzbeli adománnyal szeretné támogatni egykori iskoláját, a nagyenyedi Bethlen Kollégiumot. * Íme: testvértől testvérhez küldött gondolatok, érzelmek gazdag világa ez a leveleskönyv. Ugyanakkor ezek a levelek rendkívül értékes, tartalmas kordokumentumai a XX. század fergeteges éveinek, mikor is békés meg kevésbé békés időszakok váltogatták egymást – különösképp ezeken a mi tájainkon –, s a zajló események meghatározták egyéni és közösségi életünket. Vita Sándornak a testvéröccséhez, Zsigmondhoz írt levelei fontos, nélkülözhetetlen forrásai az erdélyi és az anyaországi irodalom, művelődés közelmúltbeli történetének; behatóan rávilágítanak a kor jellegzetes magyar sajátosságaira, a szóban forgó idők szellemi törekvéseire, történéseire. (Előszó) * Kedves Zsigmond! Vita Sándor levelei Vita Zsigmondhoz. Sajtó alá rendezte és az előszót írta Győrfi Dénes. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2009
B. D. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. február 9.

Elégedetlen pedagógusok
Elégedetlenséget váltott ki a pedagógusok körében az oktatási minisztérium döntése, melynek értelmében a címzetes tanárok az eddigi 100 eurós támogatás helyett idén csupán 130 lejt kapnak könyvvásárlásra. Az összeg, mint mondják, többnyire egy szótár vagy lexikon megvásárlására sem elegendő, így legtöbben kisebb értékű készségfejlesztő vagy egyéb didaktikai segédanyagok közül válogatnak a könyvesboltokban. Az oktatási tárca indoklása szerint a támogatási program 26 millió euróval terhelte meg az államkasszát az előző években, így már tavaly is gondot jelentett a pénz kifizetése. A vásárlási támogatásban csak azon pedagógusok részesülhettek, akik már az előző tanévben is tanügyi alkalmazottként tevékenykedtek.
Még szótárra sem elég a pénz
Nicoriuc Bea, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Gimnázium német–angol szakos tanára érdeklődésünkre elmondta, a minisztériumtól kapott juttatásból legfeljebb egy szótárt tudna vásárolni. „Nem találtam még olyan könyvet, ami hasznos lenne a szakmámban. Vannak kollégáim, akiknek többre futja ebből az összegből is, abban az esetben, ha olcsóbb kiadványokat, például munkafüzeteket vásárolnak” – mondta a pedagógus.
Kisgyörgy Tamás, a csíkszeredai oktatási intézmény rajztanára szerint az oktatási minisztérium gúnyt űz a tanárokból. „Ezekre az összegekre általában szakkönyveket, képzőművészettel kapcsolatos kiadványokat, albumokat szoktam vásárolni, de ez a 130 lej semmire nem elegendő. Viccelnek velünk” – kommentálta a döntést a rajztanár.
A támogatás csökkentése ellenére a pedagógusok szép számban látogatták a csíkszeredai könyvesboltokat az elmúlt időszakban – tudtuk meg az eladóktól. „Különböző könyveket vásároltak, általában karácsony előtt. Volt, aki panaszkodott az összeg csökkentésére, de akadt olyan is, aki a kevésnek is örült” – magyarázta a Krónikának a csíkszeredai Corvina Kuckó könyvesbolt egyik alkalmazottja. Amint mondta, általában szépirodalmi könyveket, különböző szakkönyveket, szótárakat és gyerekirodalmat vásároltak a pedagógusok.
Bestseller Reményik-kötetek
A szatmárnémeti könyvesboltokba még Aradról és Nagyváradról is érkeztek tanárok, hogy időben felhasználhassák könyvutalványukat. „December második felében volt a legnagyobb az érdeklődés, a legtöbben szakirodalmi, módszertani könyveket és szótárakat kerestek – mondta lapunk kérdésére Barabás Zoltán, az egyik helyi könyvesbolt tulajdonosa. Olyan könyveket is sikerült értékesítenünk, amelyből év közben kevesebb vagy egyáltalán nem fogy.”
Az üzletvezető szerint az volt az egyetlen gond, hogy a legtöbb tanár az év utolsó heteiben szeretett volna vásárolni, és hamar kifogytak a készletek. „Csak azt tudtuk ajánlani, ami a polcokon volt. Abban az időszakban már nem volt lehetőségünk komolyabb tételeket rendelni, mert a kiadók és a terjesztők év végi leltárt készítettek” – tette hozzá a partiumi könyvesbolt üzemeltetője.
Barabás olyan esetről is hallott, amikor az egyik iskola igazgatója szigorúan megszabta, melyik könyvesboltban vásároljanak az intézményben dolgozó pedagógusok. „Ez törvénytelen és etikátlan, hiszen mindenki onnan és olyan könyvet vásárol az állami támogatásból, ahol és amilyen megtetszik neki. Nálunk volt, aki csak egy részét költötte el a kiutalt pénznek, a fennmaradó összeget pedig másik könyvesboltban értékesítette” – ismertette tapasztalatait a könyvkereskedő. „Volt, aki csak egy vagy két könyvet tudott venni a kiutalt összegből, mert a drágább szótárakat vagy lexikonokat választotta. Emellett voltak olyan óvó- és tanítónők, akik több, kisebb értékű készségfejlesztő vagy egyéb didaktikai segédanyagot válogattak össze” – vázolta a vásárlói szokásokat Barabás.
Bart Márta könyvesbolti eladó szerint a legjobban a Reményik Sándor-verseskötetek fogytak, amelyek elég drágák ugyan, de a tanárok 80 lejt sem sajnáltak értük. „A támogatás jó alkalom arra, hogy a többi szaktanár is beszerezzen néhány közismert irodalmi alkotást, így a korábbinál jóval több Szabó Magda-regény is fogyott a decemberi időszakban” – véli a bolt eladója. Bart szerint a tanárok közül sokan annyi könyvet válogattak össze, amely értéke kétszeresen is meghaladta az állam által biztosított keretet.
„Mikor összeszámoltam a kiválasztott köteteket, felét vissza kellett tennünk a polcra. Volt, aki saját zsebből kipótolta, de a legtöbben szigorúan csak a kiutalt összegre szorítkoztak. Egyesek csak kevés és drágább könyvet kerestek, mások a gyengébb kiadású, olcsóbb kötetekből gyűjtöttek össze többet”– fűzte hozzá a könyvesbolti alkalmazott, aki szerint december végén és január elején a teljes készletük csaknem 20 százaléka fogyott el. A bolti eladó tapasztalatai szerint az idősebb tanárok inkább a szórakoztató irodalmat keresték, míg a fiatalabbak a szakmai útmutatók iránt érdeklődtek.
Mozgókönyvesboltok Szatmár megyében
Pataki Enikő szatmárnémeti magyar–angol szakos tanárnő a Krónikának elmondta, segítséget jelent az állami támogatás, de a 100 eurós utalványhoz képest elenyésző. „A korábbi összeg komoly segítséget jelentett, a mostani juttatásból legjobb esetben 2-3 könyvet lehet vásárolni, de van, hogy egyet sem, ha komolyabb kiadók szótárait vagy nyelvkönyveit szeretné megvenni az ember. Mindent egybevéve jókor jött, hiszen abban az időszakban vonták le a kényszerszabadság miatt a bérünket” – panaszkodott az oktató.
Szatmár megye Szilágysággal határos falvaiban zilahi könyvesboltok alkalmazottai járták az iskolákat, így kínálták a tanároknak az olvasnivalót. „Én inkább olyan könyveket vásároltam, amelyeket év közben nem találok meg, vagy saját pénzemen nem vennék meg. Mivel édesanyám is a tanügyben dolgozik, családi könyvvásárlás lett a kormány által kiutalt támogatás elköltéséből” – nyilatkozta lapunknak Sütő Zsolt, aki a Szatmár megyei Bogdándon tanít történelmet.
Információink szerint olyan Szatmár megyei könyvesboltok is voltak, amelyekben a könyvekre kiállított számlára ágyneműt és egyéb nem taneszközt is vásárolhattak a tanárok. Emellett voltak, akik irodai felszerelésekre költötték a válságbüdzsés kormánytámogatást.
Végh Balázs, Forró Gyöngyvér. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. február 10.

Veszélybe sodorhatja a művészeti iskolák működését a fejkvóta bevezetése
Beadvánnyal fordultak a kormányhoz a művészeti gimnáziumok vezetői, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy a fejkvóta szerinti finanszírozási rendszer bevezetése ellehetetleníti a tanintézetek működését. A Kovászna megyei tanfelügyelőség vezetősége Markó Béla miniszterelnök-helyettes figyelmét is felhívta a művészeti iskolák sajátos helyzetére. Kerezsi János, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnázium igazgatója arról számolt be a Krónikának, hogy az új finanszírozási rendszer révén szeptembertől a tanintézetben a fizetésalap mindössze 57 százaléka biztosított.
„Ha addig nem módosítanak a rendszeren, és a művészeti iskolák esetében nem számolnak emelt szorzóval, bezárhatjuk a kaput” – fogalmazott az igazgató. Mint hangsúlyozta, az emelt szorzó alkalmazására azért lenne szükség, mivel ezekben a gimnáziumokban a normál tanítás mellett csoportos és egyéni oktatás is zajlik, amely több pedagógust és nagyobb költségeket feltételez. Kerezsi János elmondta, elemi osztályokban egy-egy diák heti két óra egyéni oktatáson vesz részt, az általános iskolában heti négy ilyen órájuk van, középiskolában pedig ennél is több.
A zenélést, a képzőművészeteket más módszerrel nem lehet elsajátítani, állítja a pedagógus, aki szerint az oktatási minisztériumnak figyelembe kellett volna vennie ezt a finanszírozási rendszer kidolgozásakor. Jó, ha egy iskolában sok gyerek van, de a művészeti profilú tanintézetekben több diák mellé több tanár szükséges. „A művészetek művelése mindig is több pénzbe került, ehhez régen a mecénások biztosították az anyagi alapot, most az államnak kellene” – mondta az igazgató. Kerezsi János abban bízik, hogy diadalmaskodik a józan ész, és nem jutnak olyan helyzetbe, mint 1968-ban, amikor országos szinten a negyven művészeti középiskolából csak nyolc maradt.
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő szintén abban reménykedik, hogy a művészeti iskolák számára az oktatási minisztérium kidolgoz valamilyen sajátos finanszírozási rendszert. Kifejtette, mivel itt az egyéni foglalkozásokon van a hangsúly, az óraszámokat, a gyereklétszámot és a katedrákat nem lehet ugyanúgy számolni, mint a hagyományos oktatásban.
Keresztély Irma a Krónikának elmondta, ígéretet kaptak az oktatási minisztériumtól, hogy az országban működő 22 művészeti iskolára a szaktárca egy új típusú számítási módszert alkalmaz majd, annak érdekében, hogy a művészeti oktatás ne lássa kárát a normatív finanszírozási rendszer bevezetésének. Hangsúlyozta, ők ennek alapján készítik elő a beiskolázási tervet is, úgy számolnak, hogy a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnáziumra nem vonatkozik a normatív finanszírozási rendszer.
Zenészek és képzőművészek egy osztályban
„Úgy vélem, kormányszinten sem tudják, mit akarnak” – jelentette ki a Krónika kérdésére Kirmájer Enikő, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Gimnázium igazgatója, aki arról értesült, hogy a művészeti iskolákat sajátos módon kezelik majd. Ennek ellenére az igazgató úgy véli, a művészeti oktatás eddig sem volt és ezután sem lesz kivételes helyzetben, ami az osztálylétszámokra vonatkozó rendelkezéseket illeti.
„Jelenleg is a gimnáziumi osztályainkban három különböző szakot voltunk kénytelenek két osztályba sűríteni” – hangoztatta az igazgató. Mint mondta, kilencedik osztályban az architektúra szakot választók egy osztályban, míg a zene- és képzőművészeti szakokat választók másik osztályba járnak. Emellett a következő tanévtől kezdődően a gyereklétszám drasztikus csökkenése miatt a jelenleg két osztályban tanuló negyedikesek egyetlen osztályba fognak járni, ami óraszámcsökkenést, és katedrák megszűnését eredményezi majd.
Aláírásgyűjtés az Apáczaiban
A tanügyi rendszer átszervezésére vonatkozó tervek azonban nemcsak a művészeti iskolák vezetőségét aggasztják, hanem azon gimnáziumok elöljáróit is, ahol ilyen jellegű osztályok is működnek. A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium vezetősége például aláírásgyűjtést kezdeményezett annak érdekében, hogy jövő tanévtől ne kelljen megszüntetni a képzőművészeti szakot. Vörös Alpár igazgató a Krónikának elmondta: több mint hatszáz kolozsvári közéleti személyiség, képzőművész, pedagógus írta alá a gimnázium pedagógusainak és a szülőknek a Kolozs megyei tanfelügyelőséghez címzett nyílt levelét, amelyben a tanintézetben működő 5–8. osztályos képzőművészeti tagozat folytonosságának megőrzését kérik.
A nyílt levelet aláírók kérései között szerepel, hogy ezen a szakon az 5. osztály indításakor továbbra is 11–15 legyen a minimális gyereklétszám. Úgy vélik, a kolozsvári gimnázium képzőművészeti tagozata egyedülálló a közép- erdélyi magyar oktatásban. Vörös Alpár szerint Beszterce-Naszód és Fehér megyében sincs példa erre, ezért az említett két megyéből is vannak diákjaik. Az igazgató szerint a képzőművészeti oktatás sajátos nevelési értéket képvisel. Hasonlóképpen érvelnek a nyílt levél megfogalmazói is, szerintük a képzőművészeti tagozat „anyagi vagy más természetű megfontolásokból történő esetleges megszüntetése nagymértékben szegényítené az amúgy is szűk körű tehetségpallérozással foglalkozó nemzetiségi oktatásunk palettáját”.
„Amikor az Apáczai Csere János Gimnáziumban működő képzőművészeti tagozat fennmaradásáért szót emelünk, egyben nemzetiségi kultúránk egyik immár hagyománnyal rendelkező, szellemi kútfőjét is védelmezzük” – hangsúlyozzák a nyílt levél írói. Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a következő tanévben is indulhat képzőművészeti osztály az Apáczaiban.
Vörös Alpár kérdésünkre azt is elmondta, hogy bár őket nem keresték meg, hiszen az iskola nem művészeti gimnázium, egyetértenek az ilyen profilú tanintézetek kezdeményezésével, miszerint a művészeti oktatásra szánt keretösszeg növelését kérik.
Bíró Blanka, Jánossy Alíz, Kiss Előd-Gergely. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. március 16.

Megemlékezés a Székely vértanúk emlékművénél
Jó érzés magyarnak lenni, különösen ilyenkor, március 15-én, amikor Kossuth Lajosék, Petőfi Sándorék végtelen szabadságszeretetére gondolunk. Olyan hatalmas, olyan végtelen szabadságot akartak ők itt Európának ezen a részén, hogy abból jutott volna bőven minden nemzetnek, és ha megvalósul az ő álmuk, senki sem lett volna híjával a szabadságnak errefelé – mondta ünnepi beszédében Markó Béla, az RMDSZ elnöke a marosvásárhelyi Postaréten, ahol többezres tömeg gyűlt össze emlékezni és ünnepelni.
Markó szerint jó érzés magyarnak lenni ezen a napon még Romániában is, ahol embernek lenni sem könnyű sokszor, nemhogy magyarnak, nem könnyű nyugdíjasnak, álláskereső fiatalnak sem lenni.
A gyertyás, könyves tüntetéstől kezdve zajlott a marosvásárhelyi magyarok szabadságharca
Rámutatott, nem könnyű visszagondolni a múltra, nem az 1848 óta eltelt százhatvankét esztendőre, hanem arra, ami húsz évvel ezelőtt történt Vásárhelyen. Az is szabadságharc volt, 1990. február 10-től, a gyertyás, könyves tüntetéstől kezdve zajlott a marosvásárhelyi magyarok szabadságharca, amely március 20-án tetőzött. "Ha akkor otthon maradnak a marosvásárhelyi és környékbeli magyarok, Ernyétől Szovátáig, és ha nem állnak mellénk a cigányok, ma szétvert, megalázott közösség lennénk. Így pedig azóta is itt vagyunk, magyarok vagyunk, számos jogunkat kivívtuk, és amit eddig nem sikerült, azt ezután ki fogjuk vívni" – hangsúlyozta, figyelmeztetve, hogy "nekünk ma erre a szabadságharcra is emlékeznünk kell". Köszönetet mondott a húsz évvel ezelőtti magyaroknak, a cigányoknak és azoknak a románoknak is, akik minden nacionalista nyomás ellenére megértették a magyarok követeléseit.
Köszönetet mondott ugyanakkor "a húsz évvel ezelőtti szabadságharc áldozatainak, halottainak, sebesültjeinek", Sütő Andrásnak és a többieknek. Mint mondta, "békés küzdelem volt ez a részünkről, és végig az maradt volna, ha a régi rend haszonélvezői ránk nem uszítják a félrevezetett, botokkal felfegyverzett falusi románokat, akik nem tudták, hogy az ő szabadságuk attól nem lesz kevesebb, ha a magyarok is szabadon használhatják anyanyelvüket".
Minket Petőfi Sándor szelleme vezérel
– jelentette ki a továbbiakban, aki világszabadságot akart, harcolt minden zsarnokság ellen, és minden nép szabadságát egyként megbecsülte. "Mi is megbecsüljük azokat, akikkel együtt élünk, a jó ügy érdekében összefogunk velük, együtt kormányzunk, amikor szükség van ránk, tudásunkat, képességeinket megmozdítjuk az ország, a megye, a város, legszebb szülőföldünk, Erdély érdekében, de nem tűrjük, hogy valaki is ismét száműzni próbálja a magyar nyelvet a nyilvános életből. Nem elég az sem, ami van, tovább kell mennünk előre a magyar nyelvhasználat kiterjesztésében, a magyar iskolarendszer bővítésében, a különböző autonó-miaformák megteremtésében.
Valahogy úgy kellene cselekednünk, hogy az utódoknak is legyen, amire büszkén visszanézniük. Például arra, hogy nem hagyjuk annyiban a múltat, és feltárjuk, ami történt".
Az igazságot ki kell deríteni!
Felhívta a figyelmet, hogy százhatvanegy éve nem tudjuk, mi lett Petőfi Sándorral, de azt sem tudjuk igazán, hogy húsz évvel ezelőtt itt Marosvásárhelyen mi történt, kik szervezték a pogromot, kik tervezték el és szervezték meg a magyarellenes megtorlást, kik bujtogattak, kik a felelősök azért, ami történt? Az igazságot ki kell deríteni! "Kérjük, hogy az 1990. március 19–20-ával kapcsolatos dokumentumokat is tegyék hozzáférhetővé, szüntessék meg a titkosságukat. Jogunk van tudni, hogy kik a bűnösök. Érdeke ez minden becsületes embernek, magyarnak, románnak egyaránt, mert ha tudjuk, mi történt, el tudjuk kerülni, hogy valaha ismét megtörténhessen. Nekünk Petőfi Sándorék álma szerint szabad, egyenlő, testvéri életet kell teremtenünk itt, Erdélyben, itt, Romániában. Más szóval: igazi demokráciát. Ma ünnep van, szép piros-fehér-zöld ünnep, örüljünk neki, tanuljunk a múltból, és legyünk egy pillanatig büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, és arra is, hogy marosvásárhelyiek vagyunk" – hangsúlyozta Markó Béla.
Közös történelmi múlt, közös európai jövő
Emil Boc miniszterelnök üzenetét Bárczi Győző alprefektus tolmácsolta, aki a kormány nevében köszöntötte a romániai magyar közösséget. Március 15-ét a magyar nemzet fontos ünnepének, az 1848-as forradalom kiemelkedő pillanatának nevezte, kiemelve, hogy "a románok és magyarok közösen hittek akkor is a szabadság, egyenlőség és demokrácia eszményében, ugyanakkor azok a legitim törekvések, amelyek ezekhez az eszményekhez fűződtek, mára a nagy európai család polgáraiként a közös jövő építéséhez vezettek". Rámutatott, hogy "Románia és Magyarország, valamint az itt élő románok és magyarok közötti kapcsolatok az elmúlt években jelentősen fejlődtek, s mára már baráti, együttműködésen és kölcsönös tiszteleten alapuló viszonnyá váltak", megköszönve ezt a romániai magyar közösségnek, amely a románokkal együtt jelentősen hozzájárult ennek a viszonynak a kialakításához". Ugyanakkor hangsúlyozta az RMDSZ szerepét, amely "komoly kormányzati partnerré vált", s köszöntötte a Magyar Köztársaságot is, "hisz közös a történelmi múltunk, de közös az európai jövőnk is".
A magyarság bebizonyította, hogy képes küzdeni a szabadságért
Traian Basescu államfő levelében, amelyet Marius Pascan prefektus olvasott fel, március 15-ét, a világ magyarságának ünnepét ugyanolyan felemelő pillanatnak nevezte, "akárcsak Románia nemzeti ünnepe minden román számára", hiszen "ezen a napon egyrészt az 1848-as európai forradalmi hullám részeként a magyar szabadságharc eseményeit idézzük fel, másrészt a magyarok, románok és más európai nemzetek törekvéseit a modernizációra és a nemzeti felemelkedésre. Mint mondta, "a történelem során a magyarság bebizonyította, hogy képes küzdeni a szabadságért. Megtette ezt 1956-ban is, amikor Közép- és Kelet-Európának irányt mutatva szembefordult a kommunista rendszerrel, és megtette ezt 1989 decemberében is azáltal, hogy részt vett Romániában a kommunista diktatúra megdöntésében".
Kiemelte: jelenleg Románia és Magyarország is ugyanannak az európai családnak a tagja, amelyben közös cél az állam modernizációja és jóléte, végül "minden romániai magyarnak örömet és jólétet kívánt, s azt, hogy bízzanak egy jobb európai jövőben".
1848 hagyatéka határokat átívelve köti össze a magyarság tagjait
Bajnai Gordon magyar kormányfő üzenetében úgy fogalmazott, hogy bármenyire távol élnek a hazától, bármilyen régen is szakadtak el az anyaországtól, 1848. március 15. emléke és hagyatéka határokat átívelve köti össze a magyarság tagjait. Egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk megtartása ezért fontos része összetartozásunk kifejezésének. Az 1848-as forradalomra és szabadságharcra való emlékezés lehetőség arra, hogy minden magyar próbálja megkeresni és megadni saját válaszait identitásának legalapvetőbb kérdéseire, függetlenül attól, hogy Magyarországon vagy a világ más pontján ünnepel.
Le a kalappal, marosvásárhelyiek!
Immár hagyományosan köszöntötte Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy a világon mindenhol – vidámabban vagy könnyesebben –, de ünnepel a magyarság. Magyar egyenességünket, szókimondásunkat, a követeléseink egyszerű, de lényegre törő megfogalmazását tudja a magyarság hozzáadni a kormányzáshoz, hogy ne csak mi, magyarok, de az ország minden lakója: románok, magyarok, németek, és mind a 18 nemzetiség úgy érezze, hogy egy demokratikusabb, jobb országban él.
Kossuth Lajost emlegette, aki az amerikai szenátusban is felszólalt, a Capitoliumban a világ demokratái között áll a szobra, és felkérte a prefektust, tegyen meg mindent, hogy Marosvásárhelyen ismét legyen Kossuth utca. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy Maros megyében 78 településen zajlottak megemlékezések, de arra is, ami húsz évvel ezelőtt, 1990 márciusában történt Marosvásárhelyen, és azt mondta, soha nem szabad elfeledni az események áldozatait, "az újkori hősöket".. "Tudjuk, hogy az erdélyi magyar ember egy kicsit nagyobb keresztet hordoz, de biztonsággal mondhatjuk, hogy ezt a keresztet hordozni fogjuk itt, Erdélyországban, Maros megyében és Marosvásárhelyen is" – zárta szavait Kelemen Atilla arra kérve Füzes Oszkár nagykövetet, hogy a magyarországi politikai csatározásokat ne szivárogtassák be Erdélybe.
Az ünnepi megemlékezés a székely himnusszal kezdődött, a magyar himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult. Fellépett Györffy András és Sebestyén Aba, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésze, Madaras Ildikó, a Marosvásárhelyi Filharmónia énekese, műsorvezető Nagy István színművész volt.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. március 16.

Emlékművet avattak Pécskán
Hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés
Arad – 1958-ban súlyos ítéletet mondtak ki Temesváron: az ún. Szoboszlai-per 57 vádlottja közül tízet halálra ítéltek, 47 vádlottra hatalmas, többek számára életfogytiglanig tartó börtönbüntetést szabtak ki.
A tíz elítéltet nemsokára ki is végezték – máig sem lehetett kideríteni, hol, és természetesen azt se tudni, hol vannak földi maradványaik. Gyermekeik, hozzátartozóik, rokonaik még egy szál virágot sem vihettek sírjukra, hiszen nem tudják, merre van...
Tegnap Pécskán olyan emlékművet avattak, amely a kommunista diktatúra 1956-os romániai áldozatainak állít emléket. Azért éppen Pécskán, mert a per néhány vádlottja e helységhez köthető: Szoboszlai Aladár katolikus pap a szervezkedés idején itt is szolgált, egy másik kivégzett, Lukács István kereskedő pécskai volt. Az 1950-es évek egyik legnagyobb politikai perébe fogottak azonban nemcsak Arad megyéből kerültek ki, a mai Temes, Maros, Hargita, Kovászna, sőt Bukarest területén is voltak tagjai, és nem csak magyarok.
A tegnapi ünnepségre – a kedvezőtlen időjárás ellenére – sokan eljöttek az egykori elítéltek hozzátartozói közül – a Lukács család tagjai például Németországból és Magyarországról –, de a ma még élő három perbefogott közül is itt voltak ketten – Ferencz Béla ferences szerzetes, Ervin atya (aki az 1964-es, nyugati nyomásra létrejött általános amnesztiát követő években Tornyán is szolgált) és Orbán Péter.
Az ünnepség a római katolikus templomban emlékező szentmisével kezdődött, amelyet négy pap – Czeglédi Ferenc helyi, Sándor Tivadar arad-gáji plébános, Ervin atya és Blénesi Róbert aradi minorita szerzetes – celebrált. Tekintettel a rossz időjárásra, az eredetileg a templom melletti Szentháromság téren emelt emlékműnél tervezett beszédeket is a templomban tartják – jelentette be Nagy István tanár, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, aki egyébként rendkívül értékes segítséget nyújtott az ünnepség szervezésében, az emléklap elkészítésében stb. Jámbor Ilona, az In memoriam 1956 Egyesület elnöke, az emlékműállítás kezdeményezője arról beszélt, hogy Szoboszlai nevét sehol sem ismerik jobban, mint Pécskán. Köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, az egykori elítélteket és hozzátartozókat, a Magyarországot képviselő Bitay Levente kolozsvári vezető konzult (a Magyar Külügyminisztérium biztosította, pályázat útján, az emlékműállításhoz szükséges összeg oroszlánrészét), az RMDSZ megyei vezetőségét képviselő Bognár Levente elnököt és Cziszter Kálmánt, és természetesen a pécskaiakat. Antal Péter, Pécska polgármestere, az ünnepség fővédnöke, akinek kiemelkedő szerepe van abban, hogy az emlékművet a városban felállíthatták, örömét fejezte ki afölött, hogy Pécska ilyen szép emlékművel gazdagodott, amely a város egyik jelképe lesz, és bekerül a helység történetébe. Bitay Levente, a kolozsvári főkonzulátus vezető konzulja nemzeti napunk alkalmából köszöntötte a megjelenteket és kiemelte: ez az emlékmű a szabadságot szimbolizálja, az 1848-as és 1956-os eszmét, olyan emlékhely, amely méltó az egykori elítéltek nevéhez és szándékaihoz.
Tófalvi Zoltán, az 1956-os romániai események egyik legalaposabb ismerője az 1956 utáni romániai koncepciós perekről beszélt, mindenekelőtt a legnagyobbról, a Szoboszlai-perről, megjegyezve: egységes frontot igyekeztek kialakítani a kommunista rendszerrel szemben, felvetették a román–magyar–osztrák, a megbékélés eszméjét előtérbe állító konföderáció (ennek a fővárosa Arad lett volna!) tervét. Beszélt a magyar 1956-ról, ami egy ideig a romániai lakosság teljes szimpátiáját élvezte és elmondott egy kevésbé ismert tényt: azt, hogy a forradalom leverését követően kivégzett 54 személy közül 42 román volt! Beszédét így fejezte be: magyarként és európaiként hisz a békés együttélésben, de ehhez meg kell ismernünk egymás történelmét.
Az utolsó szónok, az egykor életfogytiglani börtönre ítélt Ferencz Béla a perhez és elítéltekhez kapcsolódó személyes élményeket is felelevenített, amelyek azt példázzák többek között, milyen rendkívüli megaláztatásoknak voltak kitéve a politikai perekbe fogottak. Az emlékmű, zárta beszédét, azt jelenti: azonosulni tudunk vagy akarunk azzal az értékrenddel, eszmével, amelyet az képvisel. Ez az emlékmű, hangsúlyozta, a kishitűségnek, a félelemnek a cáfolata is.
Az emlékművet Ervin atya áldotta meg, leleplezésekor Wittner Mária, a magyarországi 1956-os forradalom halálra ítélt (de végül kegyelmet kapott) áldozata rövid beszédet mondott, amelyben azt emelte ki: hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés. 
Az emlékmű alkotója Dinyés László
Jámbor Gyula. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. március 29.

Bál a színházért
Hajnal felé forrósodott fel igazán a hangulat, amikor az Autóstop együttes és Koszorús Kálmán játékára szinte mindenki a porondon ropta a táncot a pezsgő mulatságon, amelyet a színházi világnap előestéjén szervezett a Székely Színház Egyesület a Tompa Miklós Társulat művészi munkájának további támogatására.
Amint az esten kiderült, válságos időben is vannak jó barátai a színháznak, bár jelentőségéhez mérten lehetnének többen is. Hisz ahogy a bál díszvendége, Cselényi László, a Duna Televízió elnöke fogalmazott, az iskola és a templom mellett a színház is ugyanolyan fontos tartópillére a nemzetiségi létnek. Ezért kellene minden művészetet kedvelő embernek tisztelegnie a színészek előtt, akik sokszor nehéz körülmények között végzik munkájukat – hangsúlyozta Kelemen Hunor kultuszminiszter, a bál védnöke, aki ígéretet tett, hogy a marosvásárhelyi közönség a 2012–13-as évadot egy szépen felújított színházban fogja elkezdeni. Ami pedig a második alkalommal megszervezett színészbált illeti, Bajtai Erzsébet, Füzes Oszkár bukaresti nagykövet neje megígérte, hogy támogatni, gondozni fogja ezt a szép hagyományt, amely fontos szerepet tölt be az anyanyelv megőrzésében. A nagykövet asszony gratulált Kilyén Ilkának, a Székely Színház Egyesület elnökének, aki a bált megelőzően vette át Kolozsváron a Pro Cultura Hungarica és a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje kitüntetéseket. Nagy István műsorvezető a Tompa Miklós Társulat művészeit hívta színpadra, akik a költők nyelvén beszéltek a színházról, majd a Tiberius vonósnégyesnek tapsolt a közönség. Az elkomolyodó hangulatot egy Gruppenhecc-jelenet oldotta fel, azt követően a színház művészei bizonyították sokoldalú énekesi, táncosi tehetségüket operett-jelenetekkel, pergő csárdással fűszerezve a hangulatot, amit kiegészített a kolozsvári Belloni mester galambot és nyulat varázsló bűvészmutatványa, majd a Bekecs táncegyüttes lélekből előadott fergeteges tánca is.
A bálanyát Szélyes Ferenc kérte fel a nyitótáncra, a színházi világnap üzenetét Balázs Éva színművésznő tolmácsolta a közönségnek. Miközben a gazdagon megrakott asztalokon az Anna Panzió kínálta a finom falatokat, a táncporondon a jótékonysági bál fontos pillanata, az aukció is elkezdődött. Bár sokan ajánlották fel alkotásaikat, a vásárlókedvet a válság befolyásolta, s így nem mindenik munkának került gazdája. Kellemes színfoltja volt a bálnak Albert Attila, a Bioeel vezetőjének ajándéka. Az ötszáz euróval járó nívódíjat az idén Berekméri Katus vehette át, akinek "sokoldalú, elhivatott, lelkes és a közönség tetszését elnyerő munkájáról" a társulatvezető, Kövesdi István mondott laudációt. Megválasztották a bál szépét is, s a legmutatósabb hölgynek járó címen Fodor Piroska és Ritiu Ilka osztozott. A Székely Színház Egyesület Maszk- díját színpadi alakításaiért Balázs Éva művésznőnek adták át, s a szervezésben kifejtett értékes munkájáért Nagy Istvánné Fodor Piroska, Bányai Kelemen Barna és Szabó Annamária kapott elismerő oklevelet. Volt tombola és párkereső tánc, és jó hangulat, kellemes beszélgetések, alkalom, hogy a résztvevők megszólítsák kedvenc színészüket.
Gratulálunk a fellépő színészeknek, elnézésüket kérve, hogy mindenikük nevét nem soroltuk fel, és a szervező Székely Színház Egyesületnek, amely ily módon próbálja a Tompa Miklós Társulat évről évre fogyó költségvetését pótolni, s a szponzoroknak is, akiknek Nagy István mondott köszönetet. Reméljük, hogy jövőre is lesz színészbál népesebb részvétellel, nagyobb adakozási kedvvel, hisz a színház a miénk, s ha azt akarjuk, hogy megmaradjon, megnevettessen és elgondolkoztasson, hogy tartalmasan szórakoztasson, akkor szeretni, támogatni kell.
Bodolai Gyöngyi. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. április 7.

Az MPP volt és jelenlegi tisztségviselőinek nyílt levele Szász Jenőhöz
Tisztelt Szász Jenő alapító elnök úr!
A Magyar Polgári Párt alapító elnöke által 2009. március 14-re Gyergyószentmiklósra összehívott gyűlés megszavazott egy új alapszabályzat-tervezetet (és programot) az MPP számára. A törvény értelmében ez az alapszabály-tervezet és elfogadásának iratai ellenőrzés végett benyújtásra kerültek a bukaresti törvényszékre. A bíró csak egy év elteltével hozott döntést, a következőképpen: az alapszabály-tervezetet nem fogadta el, és visszautasította annak bejegyzését. A döntés indoklását viszont a mai napig nem közölték.
A bírósági döntés azt jelenti, hogy továbbra is a bejegyzéskor elfogadott alapszabályzat érvényes. Ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi pártnak ma nincs Elnöksége, hiszen az alapító alelnökök az elmúlt időszakban egy kivétellel mind lemondtak.
Jelen helyzetben – a pontos bírósági döntés és indoklás ismeretének hiányában – elhamarkodottnak és súlyos felelőtlenségnek tartjuk az Országos Tanács megtartását április 10-én. Sem az alapszabályzat módosítása, sem az igencsak szükséges tisztújítás nincs megfelelően előkészítve. A megyei elnökök jelenleg az egyetlen legitim testület, mellyel közösen illett volna előkészíteni a párt megújulását is jelentő új Országos Tanácsot.
A jelen helyzet több mint zavaros, és félő, hogy az előkészítetlen szombati tanácskozás újabb jogvitát eredményez a párton belül. Mire e sietség, holott annak idején elnök úr még a megyei elnökök közös levele nyomán sem volt hajlandó összehívni az Országos Tanácsot? Ráadásul a jelenleg zajló háttéregyeztetések és a küldötti minőséggel nem rendelkezők újbóli összehívása kísértetiesen ismétli a tavalyi, botrányosra sikeredett Országos Tanács hibáit.
A kihirdetett bírósági döntésnek politikai következményei vannak és lesznek. Az MPP nem halad jó úton, és ezért a mindenkori elnök a leginkább felelősségre vonható. Jelen helyzetben sokan tudjuk, mi lenne a megfelelő lépés Ön részéről, mint ahogy azt Ön is nagyon jól tudja. A hasonló ballépéseknek és hibáknak, amelyeket Ön elkövetett az MPP nevében és annak képviseletében, máshol súlyos következményekkel járnak, melyeket legtöbb esetben önként vállalnak az érintettek.
Jelen levelünkkel arra kérjük az alapító elnök urat, hogy halassza el az Országos Tanács összehívását egy olyan időpontra, amikorra a bíróság indoklása is ismertté válik, és sikerül ennek értelmében megfelelőképpen előkészíteni az alapszabályzat-módosításokat, valamint a tisztújítást.
A bírósági döntés ismeretében szinte azonnal meghirdetett Országos Tanács elhamarkodott lépés volt. Az elnök úr újból saját csapdájába esik, amennyiben nem hallgat tanácsunkra, és a józan érvek ellenére megtartja szombaton az Országos Tanácsot. Kijelentjük, hogy ebben az esetben az ott bekövetkező események miatt kizárólag az alapító elnök tartozik felelősséggel, mind a párt tisztségviselői, mind pedig az egyszerű, de annál elhivatottabb és jó szándékú párttagok előtt.
Kérjük, vegye fontolóra fent megfogalmazottakat, és a párt érdekében felelős döntést hozzon!
Erdély-szerte, 2010. április 7.
Aláírók:
Bárdos Csaba, a tordaszentlászlói MPP elnöke, OT-küldött, Kolozs megye
Borbély Zsolt Attila, MPP-tag, Arad megye
Bujdosó Albert Zsolt, az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnökségi tagja
Csomortányi István, a nagyváradi MPP elnökségi tagja, OT-küldött, Bihar megye
Fekete Réka Mónika, OT-küldött, Maros megye
Ferencz Csaba, az MPP sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselőinek frakcióvezető-helyettese, Háromszék
Fetco Mihály, a székelyhídi MPP elnöke, OT-küldött, Bihar megye
Gazda Zoltán, az MPP Háromszéki szervezetének alelnöke
Gergely Balázs, volt OT-küldött és a kolozsvári MPP volt elnöke, Kolozs megye
Juhász Péter, OT-küldött, Kolozs megye
Kali István, volt OT-küldött és a marosvásárhelyi MPP volt alelnöke
Kavinszki András, nagyváradi MPP-elnökségi tag, OT-küldött, Bihar megye
Kiss Zoltán, az MPP Bihar megyei alelnöke, OT-küldött
Kosztin Emese, a nagyváradi MPP elnökségi tagja, OT-küldött
Kosztin Juliánna, OT-küldött, Bihar megye
Lengyel György, az MPP Bihar megyei elnöke
Makkay József, OT-küldött, Kolozs megye
Mangel Imre, a bályoki MPP elnökségi tagja, OT-küldött, Bihar megye
Márton Zoltán, OT-küldött, Maros megye
Nagy István, OT-küldött, Arad megye
dr. Nemes Tibor, sepsiszentgyörgyi MPP-s önkormányzati képviselő
Orbán Mihály, lemondott alapító alelnök, Bihar megye
Pethő István, sepsiszentgyörgyi MPP-s önkormányzati képviselő
Tótszegi András, a mérai MPP elnöke, OT-küldött, Kolozs megye
Tőkés András, a Maros megyei MPP volt elnöke, volt országos alelnök
Török László, az érmihályfalvai MPP elnöke, OT-küldött, Bihar megye
Sándor Krisztina, a Kolozs megyei MPP alelnöke, OT-küldött
Szabó Gyöngyi, OT-küldött, Bihar megye, a székelyhídi MPP elnökségi tagja
Walner András, a nagyváradi MPP elnökségi tagja, OT-küldött
Zatykó Gyula, a nagyváradi MPP elnöke, OT-küldött
Erdély.ma

2010. április 8.

Gyergyószentmiklós: perelnek a kizárt RMDSZ-tanácsosok
Pert indított az RMDSZ ellen az az öt, a szövetség színeiben mandátumhoz jutott gyergyószentmiklósi tanácsos, akiket a helyi szervezet javaslatára a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) megfosztott tagságától – tájékoztatta a Krónikát Kincses Előd, a felperesek ügyvédje.
Mint mondta, megbízói a SZÁT határozatának visszavonását kérik. Az első tárgyalást szeptember 30-ára tűzte ki a bukaresti 2-es körzet törvényszéke, amely a pártokon belüli vitás kérdéseket bírálja el.
Mint ismeretes, Gáll Árpád, Kastal László, Len Emil, Suciu Gábor és Tinka Kálmán kizárását azt követően kezdeményezte a helyi RMDSZ-szervezet, hogy a választmány döntése ellenére megszavazták a Magyar Polgári Párt (MPP) azon kezdeményezését, hogy az önkormányzat külföldi befektetőre bízza a városi távhőrendszer felújítását.
Az öt tanácsos tagságának megvonásáról március 29-i keltezésű átiratában értesítette az önkormányzatot Bende Sándor, az RMDSZ Hargita megyei soros elnöke. A törvény értelmében a tanácsnak a kiközléstől számított 30 napon belül a soron következő rendes ülés napirendjére kell tűznie az ügyet, ugyanis a párttagságuktól megfosztott tanácsosok ezzel egyszerre tanácsosi mandátumukat is elveszítik. „Ilyen esettel még nem találkoztam, noha tíz éve a közigazgatásban dolgozom” – szögezte le a Krónika kérdésére Nagy István jegyző, kifejtve, hogy az ügyet a polgármester vagy a tanácsosok tűzhetik napirendre. Közölte: az öt tanácsos kizárása „az RMDSZ belső háborúja”, amihez semmi köze. A törvény szerint a tanácsnak tudomásul vételi határozatot kell elfogadnia. A gyergyószentmiklósi testület rendkívüli ülése április 20-án, a rendes ülés pedig a hónap utolsó szerdáján lesz.
Mezei János polgármester lapunk kérdésére elmondta, a törvény értelmében jár majd el az ügyben. „Elítélem az RMDSZ viszonyulását, hiszen azért büntetik őket, mert a közösség érdekeit helyezték minden más egyéb érdek elé” – szögezte le Mezei. Kincses Előd lapunknak kifejtette: „a kizáró határozat nem jogerős mindaddig, míg a bukaresti törvényszék nem hoz végleges határozatot az ügyben”. Jánossy Alíz
Krónika (Kolozsvár)

2010. április 10.

Ismét Szász Jenőt választották az MPP elnökévé
A mai Országos Tanácsán a Magyar Polgári Párt 124 tagú küldöttsége megerősítette tisztségében Szász Jenőt elnököt. A Gyergyószentmiklóson ismételten megszervezett gyűlésen csak 3 küldött voksolt az alapító elnök ellen. A korábban tervezett alapszabály-módosítást levették a napirendről, így a tanácskozás a régi szabályzat szerint zajlott.
Az alapszabályzat megszegése miatt az Országos Tanács Lengyel Györgyöt, Murvai Miklóst, Nagy Istvánt, Kali Istvánt, Borbély Zsolt Attilát és Gergely Balázst kizárta tagjai sorából
Erdély.ma

2010. április 14.

Kórusközpontú fesztivál
Kérdezett: Bölöni Domokos
Idén az előzőekhez képest korábban tartották a XIX . Bárdos Lajos–Nagy István Kórusfesztivált. Okairól Kovács András karnagyot, a rendezvény főszervezőjét kérdeztük.
– A korai időpont legfőbb oka, hogy májusban nem találtunk olyan hétvégét, amikor a Kultúrpalota nagyterme szabad lett volna. Azt is számításba kellett vennünk, hogy ne olyan periódusra tervezzük, amikor amúgy is sok a zenei rendezvény. Egy másik gond az utóbbi időben a fiatalok vizsgaidőszakának meghosszabbodása. Ezek a programok (ballagások, vizsgák, ünnepségek) a családok minden tagját érintik, így a június eleji, május végi dátumok elestek. Végül idén az én hibámból egy figyelmen kívül hagyott "apróság" is megnehezítette a jelenlétet, hiszen a fesztivált az iskolai vakáció utolsó két napján tartottuk, ezért aztán nem is jöhettek el az iskolai kórusok.
– Ha gyorsmérleget készítene, milyennek mondaná az idei sereglést?
– Az említett nehézségek ellenére sikeresnek tartom az idei hangversenyeket. Tíz kórus mutatta be műsorát, ezek közül kettőt most hallottunk először. Külön öröm volt számomra, hogy volt tanítványom, a fiatal zenetanárnő-karnagy, Szász Emese vezetésével mutatkozott be a csittszentiváni Shálom kórus, gondosan kiművelt műsorral, felcsillantva a reményt, hogy kórusmozgalmunk jövője nincs veszélyben, ha ilyen tehetséges fiatal kórusvezetőink vannak. A nagy múltú Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikarát is érdeklődéssel hallgatta a többnyire énekesekből álló nagyérdemű, a szintén fiatal karnagy, Molnár Katalin irányításával.
– Többnyire énekesekből álló hallgatóság. Nem lehetne népesebb közönséget toborozni a – mégiscsak kétnapos – rendezvénynek?
– Ez a mi fesztiválunk nem tömegközpontú, hanem kórusközpontú, vagyis nem versenyjellegű. (Én különben is csak a sportversenyeket szeretem, a zeneieket nem. A művészi teljesítmény sem méterrel, sem stopperrel nem mérhető.) Célunk, hogy fórumot teremtsünk amatőr énekegyütteseinknek. Fellépési, megmérettetési lehetőséget biztosítva, motiválva ezáltal őket a további munkára, tanácsokat adni, repertoárt gazdagítani. Egy kezdő kórus és karvezetője számára tanulságos lehet egy érettebb, magasabb művészi színvonalat elért kórus meghallgatása, vezetőjének tanácsa. Bátorítani akarunk, nem bátortalanítani, elkedvetleníteni – ezért hallhattunk különböző szinten éneklő együtteseket, és ezért nem akarok senkit most sem kiemelni. Természetesen a bemutatott műsorok művészi értéke, a darabok nehézségi foka nagyon változatos volt. Ami szerintem nagyon fontos előrelépés, hogy az előző évekkel ellentétben a bemutatott művek nehézségi foka csak nagyon ritkán haladta meg az előadó együttes képességeit. Tehát a műsorválasztásban, a darabok nehézségi fokának mérlegelésében a karvezetők ritkán tévedtek.
– A kórusok túlnyomóan vallásos, egyházi műveket adtak elő. Nem megy ez a "világi" muzsika rovására?
– Kétségtelen tény: a legtöbb énekkart az egyház tartja fenn, ehhez mért a repertoárjuk is. Azért van ez így, mert az egyház ismerte fel a karéneklés közösségteremtő és nevelő szerepét. Mikor a Nagy István ifjúsági vegyes kart létrehoztam, hiába kilincseltem érdekszövetségünknél vagy az ifjúsági szervezetnél. Tervem hallatán Kolcsár Sándor unitárius esperes azonnal kezembe nyomta a templom kulcsát. Nyugdíjba vonulásakor mennünk kellett a templomból. Akkor elmentem az egyedüli magyar líceumunk igazgatójához, és kértem egy osztálytermet heti két alkalomra, az esti órákra. (Nem mellesleg: 4–5 énekesem az ő iskolájából járt a kórusba.) Tudod, mit kérdezett? Azt, hogy mit fizetek. Régebben volt tanügyi kórus, kultúrházi kórus, orvosok kórusa stb. Most vannak-e ilyenek? Lejáratták annak idején őket?
A közösségépítés szerepét manapság a cégek, vállalkozások is felismerik. A tehetősebbje drága pénzeket fordít kiképzésre, küldi alkalmazottait az ilyen célú táborokba. Pedig mennyivel okosabb és hasznosabb dolog lenne egy énekkar, egy tánckar finanszírozása! Kérdésedre visszatérve, én nem szakosítom világira és egyházira a fesztivált, inkább úgy mondom, hogy amikor lehetséges, akkor a kettő közül az egyik (a szombati) hangverseny a fiataloké, a másik (a vasárnapi) a felnőtteké.
– Ez volt a tizenkilencedik kórushangverseny. Hogyan tovább? Mire számíthatnak a közeljövőben a kórusok és a kórusmuzsika kedvelői?
– Hát hogyha az Isten is úgy akarja, akkor a huszadikat is jó lenne esztendienkor, 2011-ben megszervezni. Köszönetet kell mondanom az Állami Filharmóniának, a polgármesteri hivatalnak, a Communitas Alapítványnak, a Psalmus kórus és a csittszentiváni kórus tagjainak, akiknek segítsége nélkül nem tudtuk volna megszervezni a fesztivált.
– Kovács András három kórust is dirigál. Milyen események várják ezen a tavaszon?
– A hét végén, április 17–18-án a Nagy István ifjúsági vegyes karral Budapesten lépünk fel, a XXXIII. Bárdos Lajos Zenei Hetek nyitóhangversenyén, a Tudományos Akadémia dísztermében, magyar és osztrák kórusok társaságában. A Vártemplom Psalmus kórusával május 17-én a kolozsvári Szent Mihály-templomban egy Zsizsman Rezső-emlékhangversenyen énekelünk. Ezek a közelebbi fontos események számunkra.
Népújság (Marosvásárhely)

2010. április 19.

EMKE-gála díjakkal
Tizenhárom erdélyi magyar szervezet, illetve magánszemély vehette át szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által megalapított EMKE-díjat az egyik legrégebbinek számító erdélyi civil szervezet 125. születésnapján, Kolozsváron.
„Nagyon örülök, hogy ma sikerült néhány, az erdélyi magyar kultúra megmaradásáért és annak színesítéséért dolgozó személyt kitüntetnünk, akik már régóta megérdemlik ezt az odafigyelést. Ugyanakkor ezzel az alkalommal világossá vált számunkra, hogy az EMKE az erdélyi magyarság nélkülözhetetlen fontosságú civil szervezete” – mondta lapunknak Dáné Tibor Kálmán.
Az EMKE ügyvezető elnöke olyan megvalósításokat emelt ki, mint az EMKE-díjak, amelyek ma már rangos és elismert díjaknak számítanak a hazai magyar közösség körében. Elmondása szerint a Magyar Ház hálózatba való bekapcsolódás, a szórványban élőkre való odafigyelés is olyan része a szervezetük munkásságának, ami híven tükrözi a kezdeti törekvéseket.
„Ami a hosszú távú célokat illeti, igyekszünk a kis közösségekben élő erdélyi magyarságot integrálni az erdélyi kulturális és művelődési életbe” – nyilatkozta Dáné Tibor Kálmán, aki lapunk kérdésére azt is elmondta, hogy jó kapcsolatot ápolnak a különböző történelmi régiók hasonló civil szervezeteivel, amelyekkel szoros együttműködésben az anyaországtól leszakadt régiók művelődési és kulturális életének fejlesztése érdekében tevékenykednek.
Az egésznapos rendezvénysorozattal egybekötött közgyűlésen a Hargita és Kovászna megyei tanács szórványprogramjait mutatta be, valamint díszoklevelet adtak át Markó Bélának, az RMDSZ elnökének, amiért az általa vezetett szövetség 19 évvel ezelőtt újraalapította az EMKÉ-t. A délutáni órákban a közgyűlésen résztvevő EMKE-tagok a szervezetet megalapító Pákéi Sándor József házsongárdi sírját koszorúzták meg, ahol Gaál György helytörténész beszédében emlékezett meg az alapítóról.
Az EMKE 2010-es díjazottai
Az egyesület díjait idén is azok a magánszemélyek, illetve szervezetek kapták, akik valamilyen formában munkásságukkal hozzájárultak az erdélyi magyar kulturális szféra kibontakozásához. Így a fennállásának 125. évfordulóját ünneplő EMKE többek közt a Román Televízió bukaresti magyar nyelvű adását Spectator-díjban, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházat Bánffy Miklós-díjban, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetet Kővári László-díjban és Sipos Zoltánt Nagy István-díjban részesítette.
Ivácson László Kacsó András-díjban, Olosz Katalin Bányai János-díjban, Dukrét Géza Kun Kocsárd-díjban, Csíky András Kovács György-díjban, Kézdi Imola Poór Lili-díjban, Molnár János Szentgyörgyi István-díjban, Tőzsér József és Kozma Mária Szolnay Sándor-díjban, Okos Rigó Ilona Monoki István-díjban, valamint Ambrus Ádám gróf Mikó Imre-díjban részesült.
Sipos M. Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. április 21.

Ezek a gyerekek fantasztikusak!
Kérdezett: Bölöni Domokos
Mint jeleztük, a marosvásárhelyi kórusfesztivált követően vendégszereplésre indult a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar. Kovács András karnagyot megkértük, számoljon be a budapesti útról.
– Szép és sikeres vendégszereplésen vett részt a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar a múlt hét végén. Együttesünket a XXXIV. Bárdos Lajos Zenei Hetek nyitóhangversenyére hívták meg a rendezők Budapestre. Péntek este érkeztünk a magyar fővárosba, itt az unitárius egyház vendégszeretetét élveztük, ők szállásoltak el bennünket. Szombaton délelőtt sétálhattunk, gyönyörködhettünk a főváros szépségében, hiszen az Isten is velünk tartott, csodás napsütéses tavaszi idővel ajándékozott meg. Este hat órai kezdettel vendéglátóink szép és jó akusztikájú kis templomában hangversenyt adtunk, az unitárius vallás nyitottságának köszönhetően egyházzenei és világi műsorral, melyből nem hiányoztak a humoros, vidám népdalfeldolgozások sem.
Vasárnap reggel, miután elbúcsúztunk vendéglátóinktól, a várba mentünk, ahol a Mátyás-templomban a reggeli szentmisén szolgáltunk. Két magyarországi és egy bécsi kórus társaságában énekeltük Bárdos Missa Tertiáját, majd az áldozás ideje alatt kórusunk az alkalomhoz illő műveket adott elő. Mise után a Farkasréti temetőben a kórusok Bárdos Lajos családjának tagjai társaságában megkoszorúzták a zeneszerző sírját. Elzarándokoltunk Kodály Zoltán és Bartók Béla síremlékéhez is.
Délután a Tudományos Akadémia dísztermében a Zenei Hetek nyitóhangversenyén énekeltünk, négy kórus társaságában. A Mezőkeresztesi Kórus (karvezetője Birtalan Judit), a bécsi Liszt Ferenc Kórus (Simon Márta), a Bátaszéki Pedagóguskórus (Maul Péter) és a budapesti Semmelweis Vegyes Kar (Oláh Márta) után zárókórusként lépett színpadra a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar. Műsorunknak nagy sikere volt, olyannyira, hogy a meg nem szűnő tapsot ráadásszámmal köszöntük meg. Ezek a gyerekek fantasztikusak!
A hagyományos összkar Bárdos Lajos Tábortűznél című kórusművének vezénylését is rám bízták.
Az ifjúsági kórusok hangzásának szépsége, frissessége magával ragadó, a baj csak az, hogy szinte évenként változik a kórus összetétele. Számomra külön öröm volt, hogy sikerült a tavaly őszi nagy "vérveszteség" után – hiszen sokan végeztek egyetemet, líceumot, és elhagyták a várost – aránylag rövid idő alatt "begyógyítani új emberekkel a sebeket", és a nagyobb részben új repertoárt megtanulni. Az ilyen sikerek, együttlétek fontosak a fiatalok számára is, hiszen igazolását láthatják annak, hogy jól dolgoztak, hogy az együtt eltöltött próbáknak, munkájuknak megvan az eredménye. A közönség soraiban pedig a magyar kórusélet személyiségei, zeneszerzők és karnagyok tapsoltak, ezért is volt nagy öröm számunkra az elismerés.
Népújság (Marosvásárhely)

2010. április 22.

Mer nagyot álmodni a Sapientia
Sajtótájékoztatón számolt be tegnap a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) bizottságának a múlt heti vizsgálódásáról dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, aki többször is hangsúlyozta, optimista, hogy az intézmény megkapja a rég várt akkreditációt.
Dr. Dávid László újságírói kérdésre válaszolva elmondta, az elmúlt péntektől számított 10 napon belül kell megírja a jelentést a vizsgálóbizottság, amiről várhatóan az ARACIS nagybizottság májusi ülésén születhet döntés. Ezt követően kerül az akkreditációs javaslat a kormányhoz.
Sándor Eszter, a Hallgatói Önkormányzat korábbi elnöke a vizsgálóbizottság diákokkal való találkozásairól számolt be, Nagy István színész, műsorvezető pedig munkaadói minőségben volt jelen a tegnapi sajtótájékoztatón, ugyanis az általa igazgatott Rádió GaGa munkatársai közül többen a Sapientia padjaiból kerültek ki. Nagy István ugyanakkor részt vett azon a beszélgetésen, amelyet az akkreditációs bizottság a végzett hallgatókat foglalkoztató vállalkozókkal folytatott.
– A bizottság tagjait is meglepte, hogy ahol eddig jártak, még soha ennyi vállalkozó, munkaadó nem jelent meg, mint ezen a beszélgetésen. 70-80-an biztos voltunk, a legtöbben az IT-területre alkalmaztak sapientiás végzősöket – hangzott el. A Rádió GaGa ügyvezető igazgatója megemlítette, hogy hiányosságként egyedül azt hozták fel a munkaadók, hogy a Sapientia végzőseinek román tudása esetenként nem kielégítő. Erre válaszként azonban az is elhangzott, hogy a Sapientia előnye, hogy azon diákoknak is esélyük van tovább tanulni, akik esetleg nem állnák meg a helyüket a román nyelvű felsőoktatásban.
Bentlakást, kutatóközpontot terveznek
Székely Gyula, a marosvásárhelyi kar dékánja a továbbiakban kilátásba helyezett terveket ismertette. Amennyiben meglesz az akkreditáció, már ősszel beindulhatna a mesterképzés, ugyanakkor a tervek között szerepel egy több mint kétszáz férőhelyes bentlakás építése. Mindemellett egy újabb épületre is szükség van, ahol tantermek kapnának helyet, ugyanis a szakok száma 5-ről 12-re emelkedett, és reményeik szerint a továbbiakban sikerül növelni a diáklétszámot is.
– Napok kérdése és aláírjuk a szerződést a marosvásárhelyi Procontrol céggel, amely 1800 négyzetméteren kutatóközpontot létesít. Remélhetőleg ősszel beindul az építkezés, amelynek a határideje 5 év, ellenben a befektető 3 évre tervezi a kivitelezést. Az épület egy részét a Sapientia használhatná. A befektető cég a távközlési, mechatronikai rendszerek terén fejti ki tevékenységét, ezek pedig olyan területek, amelyek egybeesnek a műszaki karon zajló képzéssel – hangsúlyozta a dékán.
(menyhárt)
Népújság (Marosvásárhely)

2010. április 23.

Új kezdet vagy végjáték? – A Magyar Polgári Párt abszurdja
Előzmények dióhéjban
Az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletét hosszú időn keresztül egyetlen szervezet, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) birtokolta, majd 1996-tól, az addig nemzeti önkormányzatként működő szervezet román versenypárttá alakításától kezdve a monopólium megtöréséig, 2008-ig bitorolta.
2003-ban létrejött ugyan az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) valamint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), továbbá a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), de az első kettő parlamentszerű, választásokon nem induló testület, az MPSZ-t pedig induláskor elgáncsolták. Emlékezetes, hogy 2004-ben a MPSZ 54.000 támogató aláírást gyűjtött össze, jóval többet, mint amennyit az egyébként mélyen antidemokratikus, oligarchisztikus és versenyellenes román választási törvény megkövetelt. Ennek dacára, az RMDSZ mesterkedései nyomán, a román illetékes hatóságok formai hibára hivatkozva leseperték az asztalról az aláírásokat s nem engedték indulni a Magyar Polgári Szövetséget a választáson. Válaszul az MPSZ vezetői egy új párt bejegyzéséről döntöttek.
Az aláírások lassan gyűltek, de végül 2007 végére sikerült őket összeszedni és 2008 elején bejegyezték a Magyar Polgári Pártot (MPP). A 2008-as önkormányzati választások után sort kellett volna keríteni az új vezetőség megválasztására, de az alapító elnök a párt legfelsőbb fórumának összehívásával kapcsolatban ellentmondásos nyilatkozatokba keveredett, a megyei elnököknek a kongresszus összehívására vonatkozó levelét nem vette figyelembe, sőt, kiadott a sajtónak egy olyan, a korábbinak ellentmondó közleményt a megyei elnökök nevében, melyet azok közül többen nem írtak alá s ezt később a sajtóban is közzétették. Magyarán: hamisítás történt. A 2008-as parlamenti választásokon az MPP nem indult, az általa támogatott független jelöltek elvéreztek.
2009. március 14-én végül sor került Gyergyószentmiklóson az első Országos Tanács megszervezésére, melyen Szász Jenő levezető elnök javaslatára a meghívottaknak szavazati jogot biztosítottak. Ez eleve törvény- és alapszabályzat-ellenes lépés volt, de hogy még nagyobb legyen a szabálytalanság, a meghívottak és a legitim küldöttek vegyesen ültek, sötétzöld és világoszöld cédulákkal és a szavazás pillanatában még azt sem lehetett tudni, hogy azok szavaznak-e, akik erre jogosultak vagy mások is. A gyűlésről a törvényesség és alapszabályzatszerűség hívei kivonultak, majd több háttéregyeztetés után az alapító elnök csökönyössége miatt kénytelenek voltak bírósághoz fordulni, mely a nemrégiben hozta meg döntését, megtagadva a törvénytelen módon meghozott alapszabályzat-módosítások bejegyzését.
Ami 2009. március 14-én történt, az súlyosabb alapszabályzat-sértés, mint amit a Markó korszakban az RMDSZ-en belül valaha elkövettek. Hasonlót az RMDSZ történetében csak a Domokos korszakban találunk: a Hargita megyei 1992-es listahamisítás volt ilyen súlyú, illetve ennél is súlyosabb szabályzatsértés, amikor az elnök – s implicit a román hatalom – embereit a legitim fórumokon elszenvedett vereség után a mindmáig sem létező Hargita megyei szervezetre való hivatkozással összehívott illegitim elektoros gyűlés segítségével juttatták végül vissza a képviselői listára, hosszas egyeztetések után. De aki az RMDSZ-t többek között azért hagyta el, mert elege volt a sorozatos szabálysértésekből, a hivatalos nyilatkozatok és a gyakorlati politika ellentmondásaiból, a posztkommunista antidemokratizmusból, azt aligha vigasztalja, hogy 1993 előtt az RMDSZ vezetői még Szász Jenőnél is gátlástalanabbak voltak.
Levélváltás és újabb küldöttgyűlés
A kiélezett helyzet, melyben nem kevesebb forog kockán, mint az, hogy lesz-e egyáltalán Erdélyben egy hiteles, minden magyar számára felvállalható autonomista ellenpólusa az RMDSZ-nek, Tőkés Lászlót, az EMNT elnökét is szóra bírta, aki a Magyar Polgári Párt országos, megyei és széki tisztségviselőinek illetve önkormányzati képviselőinek címzett nyílt levelében többek között a következőket szögezte le: „A MPP alapító elnöke, a létrehozás folyamatában szerzett elévülhetetlen érdemei ellenére könnyűnek találtatott mind a választások alkalmával szükséges tárgyalóképesség és következetesség, mind a békeidőben kívánatos építkezéshez szükséges kitartás és szorgalom, mind az aktív tagság összetartásához és csapatként való működtetéséhez szükséges belső jogkövetés iránti tisztelet és vezetői alázat szempontjából.” Jobbat Tőkés László se ajánlhatott, mint azt, hogy a levél címzettjei bírják rá az elnököt a gyűlés elhalasztására és megfelelő előkészítésére: „Ennek a közös felelősségnek a tudatában kérlek titeket, fontoljátok meg a mondottakat, és a legnagyobb jóhiszeműséggel se vállaljatok részt voluntarista elnökötök további ámokfutásában. Engedjétek meg javasolnom: csak akkor vágjatok bele az újabb, immár szabályosan összehívott és megtartott Országos Tanács megszervezésébe, amikor a legfontosabb kérdésekre – nem utolsó sorban a megmagyarázhatatlan december elsejei Cotroceni-i látogatásra – előzetesen megnyugtató választ találtok. Ebben az esetben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács testületi támogatására és stratégiai partnerségére is számíthattok. Több mint vétek: hiba volna nemzeti politikai táborunkat végképp kettészakítani.”
Válaszul Szász Jenő azt rótta fel impertinens stílusban Tőkés Lászlónak, hogy összefogott a RMDSZ-szel az Európa Parlamenti választásokon, pontosabban elfogadta egy együttműködési keret-megállapodás megkötésével párhuzamosan a neki felajánlott első helyet az RMDSZ listáján. Szász szerint Tőkés László „becsapta a választás szabadságáért küzdő erdélyi magyar embereket”,“egy esztendeje politikai ellenségének tekinti a Magyar Polgári Pártot, és ott árt neki, ahol tud”. Szász Jenő a diktátorok szokása szerint összetéveszti saját magát a Magyar Polgári Párttal, hiszen Tőkés László éppen az MPP maradék erkölcsi és politikai tőkéjének megóvása érdekében fogalmazta meg nyílt levelét. Az a Szász Jenő által is elismert tény, hogy az EMNT felajánlotta az MPP-nek az általa betölthető negyedik helyet az RMDSZ listáján, (az egyetlen EMNT-s hely, mely bejutásra esélye volt a listavezetői, Tőkés Lászlónak fenntartott hely után) elég nehezen egyeztethető össze az ártó szándékkal. Az is érdekes, hogy miközben bizonyos feltételek mellett ő maga is hajlandó lett volna az RMDSZ-szel „összefogni” a 2008-as választásokon, ha ugyanezt Tőkés László teszi, akkor az a választás szabadságáért küzdő emberek becsapása. Érdemes azt is felidézni, hogy Szász Jenő választások után még olyan nyilatkozatra is ragadtatta magát, miszerint ha az RMDSZ közösen indult volna az MPP-vel, akkor olyan frakciója lett volna az erdélyi magyarságnak, melyet kormányalakításkor nem lehetett volna megkerülni.
Azt is figyelmen kívül hagyta Szász, hogy Tőkés László – amennyiben folytatni akarta EP-képviselőként a megkezdett munkát – kénytelen volt az RMDSZ irányában nyitni, hiszen az MPP súlyosan lejáratta magát a 2008-as parlamenti választásokon. Az RMDSZ-es orientáció mellett szólt az is, hogy a Markó Béla ügyes taktikával és nagy médiavisszhang mellett felajánlotta Tőkés Lászlónak az első helyet pártja listáján. Ha ezt Tőkés László nem fogadta volna el, az egész erdélyi média, pontosabban az erdélyi média RMDSZ-párti 90%-a, azt harsogta volna, hogy Tőkés Lászlónak egyetlen célja az egységbontás, hogy az RMDSZ milyen nagylelkű ajánlatot tett, amit a destruktív, összeférhetetlen és az RMDSZ-t kibuktatni akaró Tőkés László nem volt hajlandó elfogadni stb. A végül meghozott döntés kétségkívül törést okozott az autonomista oldalon, mind az élbolyban, mind a középgárda körében s vélhető, hogy zavart okozott a szavazóbázis szintjén is. Az RMDSZ-t sem sikerült visszaterelni az autonómia útjára, de mindmáig megválaszolatlan és talán megválaszolhatatlan kérdés, hogy jobb lett volna-e ennél a forgatókönyvnél, ha Tőkés László függetlenként elbukik.
Egységes jobboldal akkor sem lenne, hisz Szász Jenő hatalom-megőrzési reflexei nem környezetfüggőek, nem kívülről indukáltak hanem belülről jövőek. Tőkés László helyett pedig Kovács Péter ülne az EP-ben.
Összefoglalóan megállapítható, hogy Tőkés László döntése az adott helyzetben, ha vitatható is, de politikailag racionális, nemzetpolitikai haszonnal is bíró döntés volt. S legkevésbé a nemzeti oldal pártját, alkotmányjogi, választási szempontból az RMDSZ egyetlen alternatíváját szétziláló, tönkretevő, feudumként kezelő és zárványpárttá alakító Szász Jenő az, aki ezért pálcát törhet Tőkés László felett.
OT reload
Miután a bíróság kimondta, hogy az egy évvel ezelőtti Országos Tanács határozatai törvénytelenek voltak, Szász Jenő sebtiben összehívott egy újabb Országos Tanácsot anélkül, hogy megvárta volna a bírósági ítélet indoklását.
Az elnök kongresszusi beszéde féktelen demagógiával másokat tett felelőssé a párt egy éves ex lex állapotban való tartásáért, saját magát pedig áldozatnak állította be. Nemhogy nem követte meg a küldöttgyűlést a bírósági döntés nyomán, de ellentámadásba lendült s nem kevesebbet volt képes állítani, mint azt, hogy „egy esztendeje nem egy jogvita, hanem egy jogvitának álcázott ádáz politikai vita az eredője a pártunkon belüli feszültségeknek.” Most ne akadjunk fel azon a fogalmazási malőrön, hogy az eredő nem szinonimája a forrásnak vagy az eredetnek, egy elnök lehet annyira elfoglalt, hogy ne legyen ideje a számára megírt beszédekből az efféle zöldségeket kigyomlálni. A probléma az, hogy a döglött macskát a szomszéd kertjébe dobja át.
Szász szerint az EMNT-RMDSZ választási megállapodásnak „A nyilvánosan be nem vallott (…) céljuk (…) az volt, hogy az EMNT maga alá gyűrje a korábbi szövetségeseit, az MPP-t és SZNT-t.” „Az első Országos Tanács ülésén igyekeztek nekik tetsző vezetőséget ültetni az MPP élére és amikor az MPP többségi akaratába ütköztek, akkor próbálták az egész ülést botrányba fullasztani, majd jogilag vitatni a többség akaratát.” Íme, milyen egyszerű erdélyi összeesküvés-elméletet fabrikálni a semmiből, leplezendő a saját szarvashibákat. Ostromlott vár hangulat, mindenki az egyetlen igaz, őszinte és elkötelezett ember és párt ellen. A botrányt Szász szerint nem maga okozta törvény- és alapszabályzat-ellenes lépéseivel, melyeknek egyetlen célja az volt, hogy garantáltan megőrizhesse a pozícióját. Nem. A botrányt azok okozták, akik felháborodtak azon, hogy a szavazati jogot olyanokra is kiterjesztik, akiket erre semmilyen jogszabály fel nem jogosít.
A féktelen demagógiának a küldöttek bedőltek. Csont nélkül, nagy többséggel megszavaztak mindent, amit elébük terjesztettek. Szász Jenő a titkos szavazáson elsöprő többséget kapott. A gyűlésen kizárták Gergely Balázst, aki tavaly Szász Jenő kihívója volt, de a botrányos szavazatkiterjesztő döntés után kivonult a gyűlésről, Kali Istvánt, a Maros megyei MPP egyik alapítóját, Lengyel Györgyöt, a Bihar megyei MPP prominensét, aki a jogszerűség visszaállítása érdekében indított per egyik mozgatója volt, Murvai Miklóst, az Arad megyei MPP alelnökét, Nagy István pécskai közírót (https://blog.erdely.ma/nagyvarjas) valamit e sorok íróját. Az ürügy az alapszabályzat sorozatos megsértése. Az MPP alapszabályzata ugyanis szankcionálja a hivatalos irányvonallal való szembehelyezkedést. De mivel a hivatalos irányvonal 2009. március 14-étől eltért az alapszabályzatszerűségtől és törvényszerűségtől, a szembehelyezkedés az ezt felismerő tagok számára kötelességszerű volt. Ilyen alapon egyébként ki lehetett volna zárni az MPP-tagság gondolkodó részének nagy többségét.
Külön dicsőség Arad megyének, hogy a hat kizártból három idevalósi. Vélhető, hogy nagyon kényelmetlenek lehettek az elnöknek az aradiak, ha ennyi figyelmet fordított rájuk, annak dacára, hogy Aradon, a Szórványban sok esélye nincs az MPP-nek s az OT-n belül is elhanyagolható az aradiak szavazóereje. Vélhető, hogy ezzel próbálta megtorolni a hivatalos vezetés azt, hogy az MPP belső levelezési listáján az aradiak következetes és cáfolhatatlan érvekkel bizonyították az elnök eljárásnak tarthatatlanságát és személyének alkalmatlanságát az általa betöltött posztra. Külön érdekesség Murvai Miklós esete. Ő ellentétben Nagy Istvánnal és e sorok írójával nyilvánosság előtt soha nem bírálta az MPP vezetését, egyedül a BELSŐ levelezési listán fejtette ki érveit e témával kapcsolatban. Az ő esetében még ürügy sincs a kizárásra, mely Orwell 1984 című regényének anti-utópiáját idézi.
Szász Jenő azt mondotta kongresszusi beszédében: „Markó Béla és társai a Köcsög utcában elégedetten röhögnek a markukba, nekik már semmit nem kell tenniük csak hátradőlni, partnerük a „nemzeti összefogásban”, az EMNT szorgosan elvégzi a piszkos munkát.” Nos, ha ebben a mondatban négy betűt (EMNT) kicserélünk hét másikra (Szász Jenő), és kihúzzuk a „nemzeti összefogásra” vonatkozó pár szót, akkor bizony egy tökéletesen igaz megállapítást kapunk.
Szász Jenő megpróbálta megmagyarázni a bizonyítványát a december 1-i Cotroceni látogatásával kapcsolatban is. „Amíg nem lesz Erdélyben autonómiánk és amíg engem, az MPP elnökét, meghívnak a Cotroceni palotába, mindaddig el fogok oda menni december 1-én, nem koccintani, nem elveket feladni és „hazát” árulni, hanem jelenlétünkkel emlékeztetni, hogy az adósság rendezése esedékes”. A szomorú helyzet az, hogy arról, hogy Szász bármi módon emlékeztette-e a román felet az adósság rendezésének esedékességére december 1-én, semmiféle sajtóértesülés nem szól. Annál több viszont arról a szomorú párhuzamról, mely fennáll a gyalázatos Kempinsky szállóbeli koccintással, melyen Medgyessy Péter, Adrian Nastase, az RMDSZ részéről pedig Verestóy Attila és Kelemen Atilla vettek részt. Ezzel a nem is oly erőltetett párhuzammal kell szembesüljenek az MPP tisztségviselők, tagok és szimpatizánsok nemcsak a sajtóban, hanem a mindennapi kommunikációban mind a választók, mind a kaján RDMSZ-es kollegák részéről.
Jellemző a gyűlés előkészítetlenségére, hogy olyan határozatot is megszavaztattak a küldöttekkel, miszerint „Nem jelölhetőek, illetve nem választhatóak meg a Magyar Polgári Párt vezető tisztségeibe helyi, megyei vagy országos szinten olyan személyek, akik más, politikai célokat is követő szervezetnek, mozgalmak a tagjai vagy tisztségviselői.” (…)
„Azon tagok ellen akik ezen határozatban foglaltakkal szemben bárminemű formában megnyilvánulnak fegyelmi eljárás indítódik (sic), az Alapszabályzatnak megfelelően.”
Kíváncsian várom, hogy mikor „indítódik” eljárás Szász Jenő ellen, aki az SZNT-nek alelnöke s mégis jelölték az MPP elnöki tisztségére. Ezt az abszurd határozatot nyilván azok ellen hozták, akik az MPP mellett a Szász Jenő által ellenségnek kikiáltott EMNT-nek is tagjai, de nem voltak képesek megtalálni a megfelelő jogi megfogalmazást ahhoz, hogy e paragrafus ne legyen vonatkoztatható az SZNT-re is.
Tőkés András, a Maros megyei MPP prominense, a párt alapító alelnöke a Gyergyószentmiklóson, a második OT-n történtekre reagálásképpen kiadott egy nyilatkozatot s meghirdetett egy mozgalmat. Tőkés András állásfoglalása rámutat „A gyanútlan küldöttek, a számukat meghaladó elnöki meghívottak gyűrűjében, megszavazták az „osztályellenség” egy részének a pártból való kizárását. Nem a pereskedőket, hanem a fajsúlyos ellenzékieket. A bírósági döntés által is igazolt törvénysértők kirúgták a pártból az alapszabályzat megsértését elutasítókat.” Tőkés András a motivációra is rámutat: „Az alapító Elnök ismerve vagy sejtve a róla kialakult véleményt, még a magyarországi választások előtt, kész tények elé akarta állítani a majdan nyertes politikai vezetést.” Ha Szász Jenő azt remélte, hogy a jogszerűség érdekében fellépő hat MPP-s kizárásával majd kedvét szegi a maradóknak abban, hogy felszólaljanak a továbbiakban is a törvényesség és alapszabályzatszerűség védelmében, akkor tévedett. Tőkés András ugyanis nemcsak Szász mesterkedéseire és azok motivációs forrásvidékére mutatott rá kíméletlen pontossággal, de meghirdette a Pro Demokrácia mozgalmat is, mely az MPP-en belül a párt demokratizálódását célzó szerveződés lesz.: „A Magyar Polgári Párt alapítóinak szándéka egy olyan demokratikusan működő, nemzeti-keresztény elveket valló, szociális érzékenységgel bíró párt létrehozása volt, amely az RMDSZ-el ellentétben, nem csak hirdetni, hanem gyakorolni is akarta programját. (…)
Hozzuk létre a párton belül a „Pro-Demokrácia” mozgalmat, amely elősegítené, hogy a beígért célok fontosabbak legyenek a személyi érdekeknél és sértődéseknél, hogy mindenki bizalomvesztés nélkül szabadon fejthesse ki véleményét, hogy a pártfegyelmet ne váltsa fel a pártdiktatúra, hogy a választás szabadságát megteremtő MPP legyen a legvonzóbb politikai alakulat a magyar választó számára. (…)
A Pro-Demokrácia – MPP egy véleményformáló, a párt politikai irányvonalát befolyásolni akaró politikai műhellyé válhat, amely biztosíthatná az eredetileg meghirdetett irányvonal megtartását, az MPP demokratizálódását és szavazói bázisának megerősödését.”
Kilátások
A bírósági döntés sokak előzetes várakozásával ellentétben nem tett pontot az MPP-n belüli egymásnak feszülésre. Szász Jenő politikai ámokfutása folytatódik s egyelőre még a jogszerűség hívei sem adták fel a küzdelmet. Az elnök valójában rég lemondott arról, amit kongresszusi beszédében ígért, tételesen arról hogy „az MPP a 2012-ben esedékes önkormányzati választásokon növelje súlyát és jelenlétét, a parlamenti választásokon, pedig megkerülhetetlen tényezővé váljon” illetőleg „hogy a 2016-ban esedékes önkormányzati választásokon az MPP rendelkezzen a székelyföldi magyar szavazatok többségével és az akkor esedékes parlamenti választásokon a magyar erő vezető ereje (sic) legyen”
Ehhez ugyanis elengedhetetlen lett volna az erdélyi magyar értelmiség nemzetben gondolkodó részének megnyerése, az erdélyi magyar média nemzeti szárnyának a párt mögé állítása valamint történelmi magyar egyházak legalább részbeni támogatásának megnyerése. Mindezt sikerült eljátszani a hatalom-megőrzésért folytatott kapkodásban. Ha minden így megy tovább, nemhogy Székelyföld vezető ereje nem lesz az MPP 2016-ra, de be fog bizonyosodni, hogy pár hónappal bejegyzése után, 2008-ban érte el a párt mindenkori legjobb eredményét. De Szász Jenőt a jelek szerint ez nem zavarja, számítása szerint amíg ő az elnök, a pecsét a kezében van, ő dönt a polgármesterjelöltek és önkormányzati képviselőjelöltek személyéről. Ez pedig biztosítja számára a többséget egy olyan pártban, ahol az elnök jelöli az elnökséget s az elnökség tesz javaslatot az elnök személyére, egy olyan pártban, ahol ki lehet zárni azokat, akik a jogszerűségért küzdenek, egy olyan pártban, ahol az elnök következmények nélkül élhet vissza az aláírásokkal, nyilatkozhat abszurdumokat és látogathat a román nemzeti ünnep alkalmából Cotrocenibe. Abban is bízhat az MPP elnöke, hogy szavazó mindig akad annyi, hogy a mégoly összezsugorodott párt léte ne forogjon veszélyben. Erről vélhetőleg az RMDSZ fog gondoskodni. S ez Szász Jenőnek elég.
Szomorú, mert az MPP lehetett volna az erdélyi magyar nemzeti erők zászlóshajója.
S még lehet is, de csak más, vezetésre termett kapitány vezénylete alatt.
Borbély Zsolt Attila
Megjelent a Kapu legfrissebb számában
Erdély.ma

2010. május 5.

Mátyás a „román” király és „román vezérei”
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajk neve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.”
FOLYTATJUK
2010. május 6.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 5-I SZÁMÁBÓL
Mátyás román eredetének hívei az 1430 táján, Milánóban írt levélre (levelekre) hivatkoznak, amelyben Hunyadi Jánost „Oláh Jánosnak” írják. Ez többféleképp értelmezhető. Gondolhatunk arra, hogy Hunyadi Oláhországban, a vazallus magyar tartományban, valamilyen címmel, hatáskörrel bírt. Ne feledjük, 1439-ben nevezték ki szörényi bánnak. A Szörényi bánságot, a mai Olténiát, a középkorban még Kisoláhországnak is nevezték. Lehetséges az is, hogy a milánói hercegi udvarban a magyar király jeles kapitányáról tudták, hogy havaselvi származású. E megnevezés a származási helyet jelölte, akkoriban elterjedt szokás volt az, hogy a származási hely népességéről neveztek el családokat oláhnak, szásznak, tótnak, rácnak stb. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a 15. század negyedik évtizedében a levélíró nem tudhatta, hogy az 1390-es években, amikor Serba fia Vajk Magyarországra telepedett, a vlach (oláh) állam vezetőrétegében még nagyszámban voltak kunok, illetve kun származásúak. Az oláh megnevezés tehát nem egyértelműen jelent etnikumot, mert Hunyadi Mátyás dédapja, nagyapja lehetett kun, türk blak, délszláv, elszerbesedett vlach is.
Nem szabad elfelejtkezni a többi lehetséges származtatással kapcsolatos forrásról sem. A híres nyomdász, Heltai Gáspár, az 1575-ben kinyomtatott Chronica az magyaroknak dolgairól című históriájában Mátyás apját, Hunyadi Jánost, a magyar király törvénytelen gyermekének mondja. Ő úgy tudja, hogy Zsigmond beleszeretett egy Morzsinai nevű nemesi család lányába, és e frigy eredményeképp született Hunyadi János. A király az áldott állapotba került leányt férjhez adatta Serba fiához, Vajkhoz. E származtatással megmagyarázható a Hunyadi család gyors felemelkedése, Hunyadi János példátlan karrierje.
Bonfini, a király olasz krónikása, a Hollós címer alapján, Mátyás származását a római Corvinusokig vezeti vissza. Egy másik elképzelés szerint, Hunyadi János édesanyja a bizánci császári család tagja volt. Mátyás egyik levelében a török szultánt, II. Mehmedet rokonának, azaz egyazon vérből származónak nevezi. A királyi udvarba menekült Dzsem török trónkövetelőről azt mondja a pápai követnek, hogy rokona, mert a görög nagyanyja nővérének a fia. E szerint II. Murát és II. Mehmed szultán anyai ágon Mátyás rokonai.
Egy biztos: Hunyadi János Magyarország kormányzójaként, a magyar történelem egyik legnagyobb birtokkal és hadsereggel rendelkező, római katolikus főura volt. Fia, Mátyás, a Szilágyiak hadvezéreket adó családjából is származva, Szilágyi Erzsébet nevelésében, magyar anyanyelvű és műveltségű, márpedig az etnikai hovatartozás kérdése mindig a nyelvi és művelődési hatások függvénye.
A király származásának ilyen részletes elemzésére azért volt szükség, mert még a magyar történészek is gondolkodás nélkül elfogadják Mátyás havaselvi román származását, miközben egy szót sem szólnak a Szilágyi-ág hadvezéreiről, illetve a származással kapcsolatos más történeti forrásokról. Akarva nem akarva, lehetőséget teremtenek a nacionalista román történetírásnak arra, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara-t és Mátyásból Matei-t „faragjanak”. Nem véletlen a Mátyás-szoborcsoport talpazatán olvasható szöveg, mely szerint Mátyás a saját nemzete, „a román” ellen harcolt.
Mátyás moldvai hadjárata (1467)
E csatát azért kell bővebben bemutatni, mert akárcsak Mátyás származásával kapcsolatban, még a magyar történelmi kiadványokban is találunk olyant, amelyik Mátyás király vereségét emlegeti. Ennek történelmi gyökere csupán annyi, hogy az 1460-as években Mátyás-ellenes összeesküvésre került sor. Mivel a lázadók, az elégedetlenkedők hátterében, felbujtásában Moldva vajdája, István állt, így érthető módon igyekeztek a királyt befeketíteni.
Miután Mátyás király 1467-ben a királyi hadak élén felszámolta az erdélyi lázadást, elhatározta, hogy megbünteti a török hűbéres és lengyelbarát Nagy Istvánt is. Bár késő ősz volt, Mátyás elrendelte a hadjárat megindítását. A király hadereje 12 ezer főnyi elit hadtestből állt és ennek vezetésére több tapasztalt hadvezért állított. A kor jeles, csatákban edzett hadvezérei: Giskra János, Magyar Balázs és Kinizsi Pál irányítják a sereget. A Szebenből kiinduló haderő 1467. november 2-án Segesváron pihent meg, majd november 6-án Erdővidék központját érintve a barcasági Földvár irányába haladt. November közepe táján átkeltek az Ojtozi-szoroson. A tehetséges moldvai vajda azonban időben értesült Mátyás hadi készülődéseiről és segítséget kért IV. Kázmér lengyel királytól. Bevágatta és eltorlaszoltatta a Keleti-Kárpátok szorosait. Ezek az intézkedések azonban nem tudták meggátolni a magyar király hadának az előrenyomulását, mert a magyar csapatok elhamvasztották a fatorlaszokat és szétverték a lengyel lovas alakulatokat. Mivel István vajda seregei csupán könnyűfegyverzetű lovasokból és gyalogosokból álltak, ezért nem merte vállalni a csatát egy olyan magyar hadsereggel szemben, amely kitűnően fel volt szerelve és kiképezve, amelyben a lovasság nagy része páncélos vagy félnehéz felszerelésű volt. Ebben az előnytelen katonai helyzetben a moldvai haditaktika csak a cselvetés, a portyázás és a felperzselt föld stratégiája lehetett.
2010. máj. 7.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 6-I SZÁMÁBÓL
Mátyás serege az Ojtozi-szoroson kelt át, már november 19-én elfoglalta Tatrosvásárhelyt, vagy Tatáros mezővárost (Tîrgu Trotuş), november 26-án Bákót (Bacău), majd a Szeret folyó völgyében haladt előre Szucsáva (Suceava) főváros felé. November 29-én már a jól megerősített Románvásárhelyt foglalták el. Itt került sor az első hosszabb pihenőre. Ez idő alatt István vajda több tárgyalást kezdeményezett, de a király és a tanácsadói nem hittek a vajda szóbeli ígérgetéseinek. A magyar királyi had – december 6-án – ellenállás nélkül folytatta útját. December 13-án sor került Moldvabánya megszállására. E római katolikus püspöki székhellyel büszkélkedő városkában, amelynek katedrálisát még 1410-ben építették, vert szállást a király. A főemberek, az udvari bandérium és a főtisztek katonai kíséretei kaptak helyet a város központjában, míg a hadsereg a városon kívül táborozott, mert nem tartottak semmilyen meglepetésszerű támadástól. Ez érthető volt, mert a vajda követei itt is felkeresték a királyt, de a megegyezésre ekkor sem kerülhetett sor, mert a követségnek nem ez volt a feladata, hanem a kémkedés, a királyi sereg stratégiai helyzetének a megfigyelése, valamint a közelgő moldvai orvtámadás gyanújának az elterelése. Ez bevált, a király és főemberei, valamint az egész magyar sereg békésen készült vacsorázni és lepihenni, nem gondoskodtak még őrségállításról sem, miközben a vajdai sereg óvatosan körülvette a várost, úgy, hogy a tábori poggyászt és a lovakat, a szekereket a közeli Somuz és Moldva folyók erdeiben hagyta. Lévén, hogy a városközpontot szászok és magyarok lakták, a támadók számára nem okozhatott különösebb gondot a város felgyújtása. Egyszerre több oldalról kezdtek hozzá a gyújtogatáshoz. Amikor Mátyás értesült a támadásról, akkor már nem lehetett alaposan megszervezni a védelmet, nem lehetett sánccal, szekérvárral körülvenni a szétszórt táborozókat, és egységes irányítás alá helyezni a sereget. A piactér és a város központjának védelmét maga a király irányította. Hamarosan két nyíllövés és egy dárdaszúrás éri, vérzik, de nem teszi le a fegyvert. Körülötte mindössze 200 veterán zsoldos, a királyi bandérium és a főemberek tömörülnek. A védelemben kitűnt a máramarosiak egy csoportja. Később az egyik vitézt köznemesi birtokkal jutalmazták.
Csak négy órás küzdelemben sikerült legyőzni az orvul támadókat. István is fogságba esett, de az egyik erdélyi hadnagy futni engedte az őrizetére bízott vajdát. A szemtanú, Janus Pannonius leírása szerént a moldvabányai csatában 11 ezer moldvai és 4 ezer magyar vesztette életét. E csatát kétség kívül Mátyás király nyerte meg. Győzött, de sebesülései, a tél gyors érkezése miatt, távol az utánpótlás lehetőségétől, kénytelen volt hazaindulni. Seregének háromnapi pihenőt engedélyezett, majd december 16-án elrendelte a hazatérést. Erdélyben a Gyergyó–Brassó vonalon haladt a nagy barcasági szász városba, ahol lehetőség nyílt a sebesültek ápolására.
A győzelem jelképeit, aranyozott hadilobogókat, a moldvai jelvényeket, a fegyvereket a budavári Boldogasszony templomban helyezték el. Az új hadjáratra, a Moldva-ellenes háborúra már nem került sor, mert István vajda követei a magyar királyi székhelyen vazallusi esküt tettek, elfogadták Mátyást hűbéruruknak.
E történelmi tények alapján, az olvasót nem kell meggyőzni arról, hogy a moldvabányai nagy moldvai győzelem, mennyire tekinthető „román” győzelemnek, mennyire jogos a Mátyás király szobrának talpazatán éktelenkedő tábla, illetve, hogy milyen szintű a történelemhamisítás. Mindazok, akik sérelmezik a szoborcsoporton elhelyezett, a legyőzött Moldvát jelképező zászlót, azok tehát megnyugodhatnak. 1940-ben, amikor Észak-Erdélyt visszaadták Magyarországnak, akkor természetesen nemcsak az etruszk (római?) farkast távolították el, de a hazug propagandaszöveget is, visszaállítva Fadrusz szoborcsoportjának eredeti állapotát. Pár év múlva, 1945-ben, amikor a szovjet hadsereg megszállta Kolozsvárt, a városvezetés a magyar Mátyás király felirat helyébe a latin nyelvű Mathias rex-et helyeztette. 1992. december elsején, Gheorghe Funar magyarellenes kolozsvári polgármester, a Mathias rex felirat alá feltétette az 1932-es táblát. Így adódik az a helyzet, hogy a fiatal nemzedék, e tábla felirata alapján, immár 18 éve ismét olvashat a saját, azaz a román nemzete ellen támadó Mateiről.
Most, amikor Kolozsváron véget ért a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Mátyás napi rendezvénysorozat, amikor a magyar és a román kormány közös költségén, néhány hónap múlva befejeződik e szoborcsoport restaurálása, csak remélni merjük, hogy a táblára felkerül Mátyás király és vezéreinek neve. Természetesen nem Matei Corvin, Paul Chinezu, Ştefan Báthory, Ştefan Szapolyai, hanem édesanyjuk ékes magyar nyelvén: Hunyadi Mátyás, Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Szapolyai István és Báthory István. (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész
Szabadság (Kolozsvár)

2010. május 20.

Nacionalista hisztéria kísérte az anyanyelvű oktatásra vonatkozó törvénycikkely elfogadását
Az ellenzéki képviselők hisztérikus nacionalista kirohanásai közepette fogadta el szerdán a képviselőház a tanügyi törvény 37. cikkelyét, amely kimondja, hogy a közoktatásban a nemzeti kisebbségek anyanyelvükön tanulják a történelmet és a földrajzot.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői a szavazás előtt tiltakozásul kivonultak az ülésteremből, előtte azonban nemzetféltő, kisebbségellenes felszólalásokban támadták a kormányerők álláspontját. Hasonló hangvételű bírálatokat fogalmaztak meg a vitán Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői is, akik szintén visszavonultak a plenáris ülésről.
Többszöri halasztás után a képviselőház plénuma szerdán 111 igen, 45 nem szavazattal, tíz tartózkodással elfogadta az oktatási törvény 37. cikkelyét, amely szerint a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvükön tanulják Románia földrajzát és történelmét. A cikkely a kormány által támogatott formában ment át a szavazáson, noha az alsóház oktatási szakbizottsága heves viták után korábban elutasításra javasolta az előírást. A vitatott cikkely szerint a nemzeti kisebbségek csak a román nyelvet és irodalmat tanulják románul az iskolában.
A PNL frakciója a szavazás előtt tiltakozásképpen kivonult az ülésteremből, nem sokkal ezt követően pedig a szociáldemokraták is távoztak. „A PNL-frakció nem vesz részt a cikkely szavazásán. Ez egy nemzetellenes tett, önöket terheli a felelősség amiatt, hogy román állampolgárok nem fogják románul ismerni a történelmet és a földrajzot” – kiáltotta Eugen Nicolăescu liberális képviselő az ülést vezető Roberta Anastasénak, a képviselőház demokrata liberális (PDL) elnökének.
Cristian Adomniţei (PNL) korábbi oktatásügyi miniszter szerint „a 37. cikkely elfogadása a nemzeti oktatási törvényt nemzetellenes oktatási törvénnyé alakítja”.
Burebista, Boros Pista
Adrian Solomon PSD-képviselő azzal vádolta a PDL-t, hogy a 37. cikkely támogatásával „bemocskolják a román nemzet legszentebb ideáljait”. „Önök ma új meghatározását adták a nemzet fogalmának, mivel a nemzet nem azonos a néppel, kedves PDL-s kollégák. Ezért a magyar vagy más nemzetiségű nemzettársainknak is románul kell ismerniük a haza történelmét és földrajzát, mivel a román nyelvnek egyesítenie, nem szétválasztania kell bennünket. (…) A következő években azt fogjuk megtudni a történelem tankönyvekből, hogy Burebista (dák király – szerk. megj.) tulajdonképpen magyar volt, és Boros Pistának hívták” – mondta Solomon.
Egy kormánypárti képviselő, a PDL-s Cătălin Croitoru is kiállt a történelem és földrajz román nyelvű oktatása mellett. „Mivel a többi nemzeti kisebbség képviselői egy kiegészítési javaslatban azt kérték, hogy gyermekeik nagyon jól tudjanak románul, mivel Romániában élnek és dolgoznak, úgy gondolom, hogy annál nagyobb jót nem tehetünk magyar testvéreinkkel, hogy az ők gyerekeik is jól tudjanak románul, mivel Romániában élnek és dolgoznak” – fogalmazott Croitoru.
A PDL-s Toader Stroian válaszképpen kétszínűséggel vádolta a szociáldemokratákat, mondván, hogy a Năstase-kormányzat idején egy sor előírást fogadtak el a magyar nyelv közigazgatásbeli használata kapcsán. „Nem Pistának vagy Lacinak, hanem Toader Stroiannak hívnak, Segesvár környéki román vagyok. Támogatom a történelem és a földrajz anyanyelvű oktatását. Nem a magyarok vagy a kormány kedvéért, hanem a kétszínűség ellenében. Ha választanom kell egy kétszínű és egy magyar ember között, akkor a magyart választom. A PSD pedig kétszínű, mivel annak idején kiíratta a polgármesteri hivatal ajtajára magyarul, hogy Polgármester Toader Stroian. Arra kényszerített, hogy román tolmácsokat alkalmazzak a helyi tanács üléseire” – fogalmazott Stroian.
Ştefan cel Mare, Nagy István
A 37. cikkely kapcsán már kedden is heves vita zajlott a képviselőházban. Adrian Solomon (PSD) azt mondta: „ha Daniel Funeriu oktatási miniszter román, akkor tudnia kell, hogy a nemzeti oktatáshoz három tantárgy kapcsolódik: a román nyelv és irodalom, a románok történelme és a haza földrajza. Arra kérem, hagyja most a politikai konjunkturális érdekeket. Nem hiszem, hogy ebben az országban a diákoknak Nagy Istvánról kellene tanulniuk Ştefan cel Mare helyett” – mondta kedden Solomon.
Cristian Adomniţei azzal vádolta a keddi vitán a PDL-t, hogy „a konc kedvéért eladta a nemzeti érdeket az RMDSZ-nek”. Válaszul Kötő József RMDSZ-es képviselő azt mondta: semmiféle megállapodás nem volt a PDL és a szövetség között, hanem „elérkezett a demokrácia és az ésszerűség pillanata”.
Krónika (Kolozsvár)

2010. június 8.

Harag nélkül
Most lenne nyolcvanöt éves, de már huszonöt éve nincs közöttünk. Rendező volt, színész, pedagógus és értelmiségi. Öröksége képzeletbeli dobozokban várja a színház számára kedvezőbb időket.
Bihar megyében, Margittán született 1925. június 4-én. 1944-ben családjával együtt Auschwitzba deportálták. Szüleit és két öccsét veszítette el, családjából még egy fénykép sem maradt. 1945-ben visszatért Nagyváradra, és a következő esztendőben a kolozsvári Színművészeti Akadémia hallgatója lett. Az első végzős évfolyamon végzett, többek között Lohinszky Loránddal, László Gerővel. Játszott Kolozsváron, majd rendezői diplomát szerzett, mert, mint mondta, a színpadon állva is szívesebben figyelte a többiek játékát. 1953- ban egy végzős színészévfolyammal Nagybányára ment, ahol létrehozták a magyar színházat. Hét év színházigazgatás után keresőútra indult, mely Ploiesti-től Újvidékig, negyedszázadon át tartott. Rendezőként a realizmusból indult ki, és folyamatos munka, keresés, kísérletezés nyomán jutott el oda, amit ma a színháztörténet meghatározó mérföldköveként a "Harag- féle színházként" emlegetünk. Reménytelen kísérlet pár szóban elemezni, hogy mit is rejt a megnevezés. Tény, hogy kitörés volt a megfeneklett realizmusból, autonómiát biztosított a díszletnek, a zenének, a koreográfiának, a színészi játéknak. Az irodalmi szöveget a színpad szolgálójának tekintette. Ugyanakkor számos erdélyi magyar szerző művét segítette a színpadra: Páskándi, Csiki, Székely, Sütő, Nagy, Bajor… Sütő András írta egy helyen: ,,Harag a gondolat és látvány egységét keresi. Csodálatos egyensúlyérzékkel vezeti át szerzőjét a magasban kifeszített kötélen, biztonsági háló – az olcsóbb színpadi engedmények hálója – nélkül. Elindulni ezen a kötélen sosem félek vele."
1971-ben Marosvásárhelyen rendezte meg Nagy István Özönvíz előtt című drámáját. Ezzel az előadással talált rá, sok kísérlet után, arra a hangra, stílusra, színházi formanyelvre, amely immár a saját formanyelve lett. Életművét a kitűnő román rendező, Lucian Pintilie a legnagyobbak, Strehler, Brook közé sorolta. Ám a színházi művész alkotásai, a legnagyobbaké is, a függöny legördültével elmúlnak, megsemmisülnek. Európai szintű életművéről két könyv született, Nánay István Budapestről vette a fáradságot, hogy az elenyészőt mégis megpróbálja kötetbe fogni. Hogy ma, amikor diákjaink a "Harag-féle színházról" hallanak, a puszta név mögött felidéződjön a Szerelem főszereplőinek, a Szalay lányoknak a kétségbeesett keringése a Kölönte Zsolt tervezte kongóan üres szobában, vagy Firsz, amint a Harag- életművet 1985-ben kényszerűen lezáró Cseresznyéskert záróképében fogyó erővel veri a színpaddeszkát.
Immár huszonöt év telt el Harag nélkül. Emlékét ma is, és hiszem, hogy még nagyon sokáig, mélységes tisztelettel őrizzük.
Dr. Gáspárik Attila
Népújság (Marosvásárhely)

2010. június 15.

Mátyás király paripája viszi üzeneteinket a jövőbe
Közeledik a rendkívüli lovasposta feladási határideje
Többször adtunk hírt arról, hogy a restaurálás alatt lévő Mátyás király szoborcsoport lóalakjának belsejébe napjaink embere a jövőhöz intézett üzenetet helyeztethet el. Amikor majd egy-két évszázad múltán Fadrusz János remekműve esetleg újabb felújításra szorul, és a szakemberek ismét rákényszerülnek a szétszedésére, manapság írott üzeneteink előkerülhetnek. Hónapokkal ezelőtt beindult az üzenetek gyűjtése. Nem csak kolozsváriak vagy erdélyiek, hanem távolabb élő magyarok is fontosnak tartották gondolataik és vágyaik közlését azokkal az emberekkel, akikről most csupán annyit lehet biztosan tudni, hogy ezen a területen fognak élni. Rájuk hárul majd a legnagyobb magyar király, a korabeli reneszánsz kultúra egyik legjelentősebb támogatója emlékének-emlékművének gondozása. Belekíváncsiskodtunk az eddig beérkezett üzenetekbe, és – a teljesség igénye nélkül – ezekből idézzük a legérdekesebb gondolatokat.
Az üzenetek döntő többsége elektronikusan érkezett a gyűjtést elvállalókhoz, de sok klasszikus, különböző kiegészítő elemeket tartalmazó levél is célba talált. Az alábbiakban ezekből tallózunk.
Kedves jövő!
avagy következő generációk, kíváncsi vagyok, vajon hányban fognak ezek az üzenetek előbukkanni a ló hasából. Biztosan kiállítást rendeznek belőlük, történészek fogják nézegetni, ki tudja (ezért is írok most kézzel, sőt, tintával, hogy legyen érdekesebb!).
Ti még szoktatok kézzel írni? Én 23 éves vagyok, nemsokára végzett orvos leszek, és bizony többet írok laptopon, mint kézzel, kicsit nehezen is megy. Ti még használjátok az „emotikumokat”? Az angol rövidítéseket? Megvan-e még a Báthory István-líceum? Egyáltalán, vannak még magyar anyanyelvűek Kolozsváron? Megvan még a „Napoca” a Cluj után, vagy megszabadultatok a kommunista kor eme csodás emlékétől? Megoldottátok a génmanipulált kaja kontra bioétel problémát? Melyikük nyert? Gyógyítható-e a rák, az AIDS, az autoimmun betegségek? (Ezeken mennyit röhöghet egy 23. századi orvos, amikor a tudomány ezerszer túlhaladott rajtuk.)
Még sok kérdésem lenne, de abbahagyom, mert a válaszok úgyis néhány száz évet váratnak magukra. Vigyázzatok magatokra, örüljetek annak, ami szép, és ne ismételjétek meg a mi hibáinkat!
Mellékelem ötéves unokahúgom, Hanna, és hároméves keresztlányom, Blanka versét a jövőnek (illetve Mátyás király lovacskájának, mert a jövő fogalma még nem egészen tiszta számukra.).
Kedves utókor!
Szima Csilla vagyok, jelenleg kolozsvári lakos, őseim telepes magyarként kerültek a bánsági dombok közé, Igazfalvára, a magyar pusztáról. Szorgalmamnak és kitartó munkámnak köszönhetően kerültem Kolozsvárra. Tanulmányaimat a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Francia-Román Karán végeztem 1989-ben. Itt ismertem meg szászrégeni születésű, örmény-székely származású jövendőbelimet, akivel a mai napig békés házaséletet élünk. Márton gépészmérnökit végzett, jelenleg garázsipari berendezéseket árul a Proton Auto Kft.-nél. Én 14 évig szülőfalumban, majd Kolozsváron tanítottam franciát, jelenleg Kolozs-Karán románt és fakultatív magyart tanítok. Pedagógusként úgy érzem, nagy feladat hárul ránk abban, hogy a most elinduló új és újabb nemzedék magyarul ejti-e majd a szót. A válasz erre olyan egyszerűen hangzik, mint amilyen bonyolult mégis ez az egész jövő. A gyermek csak azt nyújtja, amit kap: szeretetre szeretetet, szép szóra mosolyt, magyar szóra magyar választ.
Gyermekeink, Szabolcs és Réka a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban, matematika-informatika szakon tanulnak, jó eredménnyel. Néhány éve Csaba öcsém is Kolozsvárra költözött családjával, és jelenleg a Nokia kolozsvári leányvállalatánál dolgozik. Felesége gyógyszerész, két kislánya pedig még óvodás.
Szabadidőnkben szívesen barangolunk Kolozsvár környékén, szabadságunkat európai városok felkutatásával, történelmi múlt, építészeti remekművek csodálásával töltjük. Otthon kedvelem a konyhai munkát, rendszeresen sütök-főzök, ez nálam családi hagyomány. Az utókor számára egy ízletes tészta receptjét szeretném hagyni, amit nagymamámtól tanultam, és családom is nagyon szeret.
A kőthájas alakja hasonlít a hagyományos túrósbuktára; „édes tepertő”, mondja a férjem. Hozzávalók: 750 g háj, 1 kg finomliszt, 2–3 kanál cukor (csak!), csipetnyi só, 2 diónyi friss élesztő, 2 tojássárgája, 3–4 kanál olaj, tej az összegyúráshoz, pici ecet. Töltelék: 15 kanál darált dió, 13–15 kanál cukor, citromhéj, mazsola, illetve lekvár és porcukor. A hájat ledaráljuk. A lisztet, kevés cukrot, sót, élesztőt, tojássárgáját, olajat tejjel összegyúrjuk, míg hólyagos sima tésztát kapunk. Keleszteni hagyjuk letakarva meleg helyen, egy óra múlva vékonyra nyújtjuk, a háj 1/3-át a tésztára kenjük, majd összehajtjuk: jobbról balra, fentről le. Kicsit pihenni hagyjuk a tésztát, majd ugyanezt megismételjük a második és harmadik harmad hájjal, amit egy pici ecettel meglocsolunk. Figyelni kell a 3 hajtogatásra, ettől lesz a tészta réteges, mint a rétes! Ismét vékonyra nyújtjuk a tésztát, kicsi kockákat vágjuk, és tetszés szerint diókeverékkel vagy lekvárral töltjük. Forró sütőben közepes lángon sütjük, majd ha kihűlt, porcukorba forgatjuk. Jó étvágyat!
2010. május
• Ti, kik egy új kor szülötteiként e csodálatos szobor előtt álltok, halljátok meg, hogy miképpen éltünk mi ennek az új kornak küszöbén. Átvészeltük a nacionalista kommunizmus sötét éveit, amikor intézményeinket elvették vagy felszámolták, nemzetünket az utóbbi évszázadok legnagyobb méretű elsorvasztásával fenyegették, milliószámra telepítettek nyakunkra más nemzetet, azt hangoztatva, hogy mi nem létezünk. Templomainkat, iskoláinkat, kulturális intézményeinket, temetőinket, várainkat akarták elvenni, lerombolni vagy bizonyítani, hogy nem a mienk. Nem sikerült nekik, pedig diktátorkéz is munkálkodott fölöttünk.
Új kor jött el, amikor új erőkkel, lendülettel építjük a mi kis Erdélyországunkat, ezt a szép Tündérkertet. Most, 2010 tavaszán, megújul ez a csodálatos szobor. Sok mindent nem látok, nem érzek még, leginkább azért szorongok, hogy gyermekeim gyermekei otthon érezzék magukat ezen a földön, melyet nem hagytam el, mert szeretem. Mi, e nemzedék, harcoltunk, hogy itthon érezhessük magunkat. E harc most is tart. Ti, kik most olvassátok e sorokat, tudjátok meg, hogy a mi napjainkban minden azért történik, hogy száz év múlva emberi módon, magyarként létezzetek Erdélyben.
Váta Loránd színművész
 • 2010. április 22-én a CFR labdarúgók négy ponttal vezetik a futballmezőnyt, és reméljük, hogy az évad végére újabb kupát és bajnoki címet szereznek majd. Mi mindezt megéljük, és büszkék vagyunk Pászkány bátyóra és a fiúkra. Sose felejtsétek el ezeket az éveket! A ti időtökben hogy áll a kolozsvári labdarúgás?
• 2000 szeptemberében jöttem először Kolozsvárra Szentegyházáról. Onnan nézve, egy 18 éves székelynek Kolozsvár „nagy és román város”. Amikor viszont láthattam a Mátyás szobrot, elfogott az érzés, hogy mégiscsak jó helyen járok, és nekem itt feladatom van. Édesapám úgy gondolta, hogy legnagyobb fiának legjobb, ha Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen tanul. Igaza lett! Azóta eltelt tíz év, és még mindig itt élek, és nagyon szeretem. Összejártam Európát és Amerikát, és úgy tűnik, Kolozsvárnál jobb hely nincs számomra.
Mátyás király több mint 500 éve elhunyt, de a szobra jelzi, hogy mi, magyarok, itt élünk, itt éltünk, és még sok dolgunk van itt. Ha ez a szobor még 500 évig hirdeti ezt, akkor a küldetését teljesítette.
Én jelenleg Kisbácsban lakom egy faházban, melynek pontos koordinátái: +460 47’ 22.77’’, +230 31’ 55.47’’. Ha majd ezt az üzenetet, ki tudja mikor, előveszik, az a kérésem, hogy juttassanak el ebből a levélből egy másolatot ebbe a házba, ahol most élünk, és ahol most írom egy Apple MacBook Pro laptopon ezt a levelet. Nem tudom, ki fog akkor itt élni, de remélem, hogy a leszármazottaim, akiket ezúton is üdvözlök.
• Amikor ezt a szobrot megrendelték, itt magyar állam és 83%-os magyar többség, valamint 13%-os román kisebbség volt. Most a magyarok aránya már csak 15%, de a románoké 83%, és a szobor nem a magyarság nagyságát, inkább kicsinységét jelképezi. Ha az olvasó egy újabb restaurálás miatt talál az üzenetre, akkor még üzlet a turizmus. Ha pedig ledöntötték a szobrot, akkor győzött a tömegdemokrácia alapvetése: az ember az embernek farkasa.
Nagy István (Pécska)
• Mivel Hunyadi Mátyásra a magyar és a román nép egyaránt büszke, szeretnénk, hogy Fadrusz János kolozsvári szoborcsoportjának felújítását a román illetékes szervek szakértő restaurátorra bízzák, hogy az még sokáig hirdethesse a magyar és a román történelem e nagy alakjának dicsőségét, és hogy sokáig díszíthesse Kolozsvár központját.
(A csíksomlyói pünkösdi búcsúra tartó szegedi zarándokcsoport, 31 aláírással)
• A szilágysomlyói Báthory István Általános Iskola II. B. osztályosai külön paksamétára való anyagot, írásokat és rajzokat készítettek elő a „nagy útra”. Íme, néhány idézet-részlet:
„Sziasztok gyerekek, én irigyellek benneteket, mert a jövőben jobb lesz a világ, mint amikor én éltem.” „Én azt javasolom, hogy nagykorotokban ne csaljatok a pénzért.” „Én 1999-ben születtem, Zilahon. Szeretem a repülőgépeket, és remélem, hogy ti is fogtok repülőn utazni. Szeretnék ebben az időben is élni.”
„Azt üzenem a jövőbeli gyerekeknek, hogy tanuljanak jól. Remélem, sok új találmányotok van. Azt javasolom, ne verekedjetek, főleg a barátok.” „Én azt szeretném üzenni, hogy 50–100 év múlva is az emberek nagyon vigyázzanak a természetre. A gyerekeket a legjobb tudomány szerint tanítsák.” „2000-ben születtem Zilahon, és Szilágysomlyón lakom. Pilótának készülök egy Airbus A320-as gépre. Nagyon sok tanulásba és kemény munkába kerül. Vigyázzatok magatokra, sziasztok.”
• Kedves Olvasó, az a közös bennünk, hogy Te is szokatlan helyzetben láthatod Mátyás lovát. Hogy van? Remélem, a körülményekhez képest jól. Itt most felemelték, úgyhogy láthattam a talpát, gyanítom, hogy újra is patkolták. Igazán jó patkói lehettek, ha több mint száz évig kitartottak... Kíváncsi vagyok, ezek a mostaniak meddig bírják majd. Amúgy képzeld, mi folyton a száz évvel ezelőtti időket sírjuk vissza, azt gondoljuk, hogy akkor minden nagyon jó volt. Te jó ég... Ti is???
Kedves idegen! Remélem, hogy nem is vagy annyira idegen, mint most tűnik nekem. Egyszer ez a város a tied is lesz, mint ahogy most a mienk, és a te emlékeid kötődnek majd azokhoz a helyekhez, amelyekhez mi most annyira ragaszkodunk. Ha majd olvasod ezt a cetlit, kérlek, emlékezz meg egy pillanatra az egyetemistákról, akik itt kóstolgatták az életet, és mindig itt marad lelkükből egy darab. Amúgy, holnap, 2010. május 12-én ballagok... Hiába, mi is múlandóak vagyunk...
• Kedves Jövőbeliek! Remélem, még élnek itt magyarok, létezik még a jó öreg Hargita és Nagygalambfalva (innen jövök), és létezik még a csodás magyar nyelv. Szebb ez minden más nyelvnél, sokkal több dolgot lehet vele kifejezni, mint hinnétek. Remélem, tudjátok, kik: Hooligans, Rúzsa Magdi, Republic, Máté Péter, ha mégsem, keressetek rá youtube-on. Remélem, tudjátok mi az a túrós puliszka, és ismeritek, hogyan kell gyergyói módra főzni a pityókalevest. Ha netalán lesz utódom, és rám ismer innen, folytassa az általam elkezdett családfát, és viselje büszkén a magyar nevet! Magyarok, székelyek! Tanuljatok meg továbblépni, és derűlátással gondolni a holnapra.
• Hahó, magyarok! Remélem, léteztek még, és remélem, jobb emberek vagytok, mint mi.
• Az erdélyi magyar társadalom még mindig a múltba vágyik, felvállalván annak negatívumait, és elzárkózik a jövőtől, annak esetleges pozitívumaival.
• Kedves Időutazó, ne tévesszen meg a sok búsképűség. Tudd meg, hogy 2010. április havában Kolozsváron sok a fiatal, sok a kisgyerek, vannak jókedvű emberek, tervezünk, alkotunk, álmodunk, fákat és jázminbokrokat ültetünk. Pillanatnyilag világszerte nagy a káosz, ez tény, mégis sokan vagyunk, akik bízunk abban, hogy minden jóra fordul.
• Üdvözlet a múltból. Mint egykor Trójában, amikor harcosokat rejtettek a faló belsejébe, ma magyar szavakat rejtünk a bronz ló belsejébe. Adja Isten, hogy évek múlva ne csak nyelvemlék legyen ez, hanem Kolozsvár többsége értse, beszélje, szeresse és büszke legyen erre a nyelvre. A nyelv ma is menedékünk, identitásunk. Büszkék lehetünk rá. Ti, az utókor, őrizzétek tovább, adjátok át fiaitoknak.
• Ha a fentieken kívül még valakinek közölnivalója lenne az utókorhoz, június végéig megtehet, a következő címekre küldve az üzenetet: Amaryllis Társaság, 400294 Cluj-Napoca, str. Buzău nr.15., ap.12.; Bordás Szabolcs, bordaska@gmail.com, 0722-603731; Kovács Lehel, lehelet@yahoo.com, 0757-705877; Veres Mihály, misi@3pont.ro, www.amaryllis.ro/üzenet. Névtelen üzeneteket nem fogadnak el.
Szabadság (Kolozsvár)

2010. június 30.

A százhuszonöt éves EMKE
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület - rövidítve EMKE - 1885. április 12-én alakult Kolozsvár központtal az egykori alapszabálya szerint: „a hazafiság fejlesztése, az erdélyi magyarság közművelődési és közgazdasági megerősítése" céljából. Az első világháború előtti Magyarország legnagyobb közművelődési egyesületének emlékét - mely 1991-ben új életre kelt - idézzük fel a 125 éves évforduló alkalmával.
Az 1867-es kiegyezést követően a magyar állam nem tudta felvállalni az erdélyi magyar művelődés terjesztésére és az oktatásra vonatkozó valamennyi feladatot. Az erdélyi peremvidékeken a magyarság helyzete egyre nehezebbé vált, az alacsony műveltségi szinthez társult a német vidékeken kisebb­ségbe került magyarság beolvasztása, az asszimiláció. A nemzetiségek az új eszmék - a germanizmus, dákoromanizmus - hatására szervezkedni kezdtek, egyesületekbe tömörültek: 1840-ben megalakult a szász Erdélyi Országismereti Egyesület (a Verein für Siebenbürgische Landeskunde), 1861-ben az Erdélyi Román Irodalmi és Népművelődési Társaság, az ASTRA (Asociatiunea Transilvana pentru Literatura Romana si Cultura Poparului Roman). Szükség volt tehát a magyarság önuddatának erősítésére is.
Az EMKE előzménye az a hunyadmegyei mozgalom volt, amely az ottani végveszélybe jutott magyarságot próbálta megmenteni a beolvadástól. Ennek élén Kún Kocsárd gróf (1803—1895), az EMKE későbbi nagy mecénása állt. Ezt követően megindult az egész országra kiterjedő EMKE-szervezés, aminek eredményeképpen 1885 tavaszán megalakult a 21 fiókintézettel és 17 000 taggal rendelkező intézmény. Az indulás éveinek vezető alakjai Sándor József későbbi elnök, Kún Kocsárd gróf, Kún Géza gróf, Bethlen Gábor gróf az első elnök, Bartha Miklós az Ellenzék című napilap alapítója, alelnök, dr. Felméri Lajos egyetemi tanár, Szász Domokos erdélyi református püspök, Ferencz József unitárius püspök, Béldi Ákos gróf, Haller Károly, Kolozsvár polgármestere voltak. A legnagyobb feltűnést Kossuth Lajosnak Turinból küldött, a szervezkedést helyeslő távirata keltett, ő egyben 100 forinttal alapító tagul jelentkezett. Táviratának szavai a következőkről szóltak: „Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit. Erdély jobbkeze hazánknak, minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bújtogatást, fenntartani a magyarságot, visszaszerezni az elvesztett tért, fejleszteni a közművelődést - oly önvédelem, melyet minden magyarnak támogatni kell. "
Az EMKE történetének legdinamikusabb szakasza - az aranykor - az első évtizedre esett. Az évenkénti közgyűléseket más és más városban tartották, s az esemény minden alkalommal az illető megye ünnepévé vált. 1886-ban Kolozsváron az Iparos-egylet palotájában gazdasági kiállítást rendeztek, amelyen több mint száz cég állította ki termékeit, 1888-ban a fővárosi Operaházban EMKE-bált rendeztek, amelyen megjelent a trónörökös főherceg feleségével. Ez nagy országos szenzáció volt, ami jelezte, hogy a legmagasabb körök is tudomásul vették, elismerték az EMKE létezését.
A magyar társadalom az EMKE-t jelentős alapítványokkal támogatta: Kun Kocsárd gróf algyógyi (Hunyad vm.) kastélyát és 1800 holdas felszerelt birtokát 221.557 forint értékben adományozta az egyesületnek földműves iskola létesítésére (1889), Mohay Károlyné magyarkályáni birtokát 100.000 korona értékben ajánlta fel (1899), Miksa Zsuzsanna Nagyenyeden 160.000 koronát hagyott a kijelölt célok megvalósítására (1904). A legnagyobb alapítványokat számos kisebb adomány követte.
1891-ben az EMKE védnöksége alatt fiókegyesületként létrejött a honismeretet és természetjárást pártoló Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), Kolozsváron felépült a kétemeletes, eklektikus EMKE-irodaház, amelynek homlokzatára az alapítás évét és a fiókokkal rendelkező vármegyék és városok címereit faragták, és kiadták az egyesület talán legsikeresebb kiadványát, a Sándor József szerkesztette EMKE úti-kalauz Magyarország erdélyi részében.
A 1892. évi közgyűlést a budapesti Vigadóban rendezték. A színhelyet és a dátumot az magyarázza, hogy ekkor ünnepelték Ferenc József megkoronázásának negyedszázados évfordulóját. A társadalmi egyesületek nevében az EMKE vezetősége üdvözölte az uralkodót, a közgyűlésen részt vett Tisza Kálmán, Apponyi Albert és a koszorús költő, Jókai Mór, a díszelőadáson fellépett Blaha Lujza is.
A következő időszak legjelentősebb eseménye az 1896 őszén Budapesten tartott EMKE rendezte millenniumi kongresszus és kiállítás volt, amelyen 34 egyesület és 7 irodalmi társaság vett részt, köztük a legnagyobb és leggazdagabb az erdélyi egyesület három millió korona vagyonával kiemelkedett.
Az EMKE aranykorát az egyesület negyedszázados fennállásának megünneplése zárta le. 1911 őszén Kolozsváron tartott ünnepségen részt vett Jósika Samu, a főrendiház elnöke, Berzeviczy Albert, az alsóház elnöke, Apponyi Albert, Rákosi Jenő s még számos nobilitás. A Nemzeti Színház díszelőadásán Hettyey Aranka Rákosi Jenő Prológját szavalta, majd az együttes Herczeg Ferenc Déryné ifi-asszony című három felvonásos színművét mutatta be.
Az évfordulót azonban nem a múló hatású ünnepség tette emlékezetessé, hanem az ennek kapcsán Sándor József összeállításában megjelent két díszkötet: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. Sándor József beszámolt, hogy az EMKE közművelődési és közgazdasági célra összesen 10 millió koronát fordított, a gyámolító, perselyes és adományozó tagok százezrein kívül 20.000 örökös, alapító és rendes tagot szervezett. Büszkén felsorolta megvalósításaikat: a 163 népiskolát (az első világháborúig 268-at), 77 kisdedóvót, az algyógyi földművesiskolát, mely az országban a legnagyobb volt, 214 nép- és 24 katonai könyvtárat, 153 daloskört, 431 községben 12 ezer írástudatlant oktatott, 500 néptanítót jutalmazott, 118 községi lelkészt segélyezett, 80 honismertető, európai nyelveken is megjelenő kiadványa a magyarság védelmét is ellátta az igazságtalan támadásokkal szemben. Gazdasági téren Erdélyben elsőként az EMKE szervezett ipari, fogyasztási és hitelszövetkezeteket.
A jubileummal lezárult korszak végén megállapítható volt, hogy az EMKE elérte azt a célt, amit alapításakor kitűzött: amennyire lehetett megerősítette a szórványban élő magyarságot, lelassította az asszimilálódást. Fontos eredménynek tekinthető, hogy sikerült az erdélyi magyarság helyzetére a magyar közvéleményt, a kormányszerveket is figyelmeztetni, s az 1890-es évek végére, különösen Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején az EMKE célkitűzései a kormánypolitika szintjére emelkedtek.
Az első világháborút követő közhatalom változás rendkívül tragikusan érintette az erdélyi magyarságot és természetesen az EMKE-t is. A támadások egymást érték: barbár kezek feldúlták az algyógyi földművesiskolát, megszentségtelenítették Kún Kocsárd sírját, az egyesület népiskoláinak, kisdedóvóinak jelentős részét lefoglalták, a népkönyvtárak többségét szétszórták, a dalosköröket feloszlatták. Az EMKE ez idő alatt az ostromállapot tilalma miatt nem tudott fellépni a törvénytelenségek ellen, nem szervezkedhetett, védekezhetett. A román sajtóban sorozatban jelentek meg az EMKE-t támadó írások, amelyek azzal vádolták az egyesületet, hogy csak színleg hirdetett kulturális célt, titkolt terve a románság magyarosítása volt, és Budapesttel összeköttetésben anarchikus akciókat készült szervezni. 1921. január 13-án a Bukaresti Hírlap közölte Jászi Oszkár támadó cikkét, mely szerint az EMKE „a grófok s egyéb deklamáló naplopók bankettező, hurázó, a faji gyűlölséget szító, dús szinekúrákat (munkával nem járó) nyújtó tápintézete."
A változások utáni első közgyűlést 1921. július 3-án, Kolozsváron tartották, amelyre Sándor József főtitkár az EMKE életéről rövid összefoglaló jelentést állított össze. Adatai megdöbbentőek, felsorolja mindazokat az atrocitásokat, veszteségeket, amelyek az egyesületet és intézményeit, birtokait érték, később kiderült, hogy az EMKE vagyonának nagy része elveszett. Furcsa módon a külföldön élő Béldi Ákos grófot - az előbbi időszak vezetőjét - meghagyták az elnöki székben, az alelnökök között találjuk Benedek Eleket, Szabolcska Mihályt, Sárkány Lajost, az örökös főtitkár Sándor József maradt. A hatalom által igényelt módosított alapszabályzatot eljuttatták az illetékes román szervekhez, majd megkezdődött a 17 évig tartó szélmalomharc annak jóváhagyásáért. A hatóságok különböző jogi kifogásokkal rendre elutasították elfogadását. Pedig az EMKE többször is kijelentette: „Mi nem kérünk többet és mást a román társadalomtól és közhatalomtól, mint amennyit adott, és ahogyan viselkedett annak idején a magyar társadalom és magyar állam a román irodalmi és művelődési egyesülettel, az ASTRA-val szemben". Az évtizedes jogi huzavona nyílván az egyesület kifárasztását, elsorvadásának kivárását is célozta. Aztán 1935 elején, amikor már az egész EMKE elaludt, megszűntek vidéki szervezetei, a magyarság már napirendre tért elvesztése felett, a belügyminisztérium váratlanul elfogadta az ismételten módosított, többszörösen visszautasított alapszabályokat.
Sajnos az egyesületnek ekkora már a magyar közönséggel való kapcsolata annyira megszűnt, hogy az újraszervezést elölről kellett kezdeni és így is csak lassú lépésben történhetett. 1938 tavaszán aztán Romániában bevezették az ostromállapotot és minden pártot, egyesületet, csoportosulást feloszlattak, az EMKE két világháború közötti korszaka véget ért.
1940 augusztusában a második bécsi döntés határozata következtében Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, magyar lakói felszabadultak a kisebbségi sors alól. Az EMKE első nagy ünnepségét 1941. március 15-én, Kolozsváron tartotta. Hosszú évtizedek után először lehetett az egész város ünnepévé tenni március idusát: a Mátyás szobor előtt a Főtéren, majd a Diákház nagytermében Bartók és Kodály dalaival köszöntötték a résztvevők a szabadság napját. A tisztviselői kar megújítására is sor került: Béldi Kálmán elnök mellett Szathmáry Lajos alelnök vezeti a testületet, a Közművelődési Szakosztályt László Dezső országgyűlési képviselő, a Társadalmi Szakosztályt Kovrig Béla egyetemi tanár irányította. Az ünnepi hangulatot rontotta a pénztári jelentés, amelyből kiderült, hogy a bécsi döntéskor az egyesület vagyonának 90%-a Dél-Erdélyben (Romániában) maradt. Az anyagi alapokat az új vezetőség elsősorban tagtoborzással igyekezett megteremteni, de az erdélyi városok és megyék közül számosan kisebb-nagyobb támogatással siettek az egyesület segítségére. A Hangya-szövetkezet 25 ezer pengős alapítványt tett az EMKE javára.
Az EMKE megünnepelte 1941 őszén Széchenyi István, „a legnagyobb magyar" születésének 150. évfordulóját, 1942. március 15-ét, 1942 őszén pedig Kőrösi Csoma Sándor születésének 150. évfordulóját.
Az 1940-es évek legjelentősebb EMKE-akcióit az ún. „meseautó" kiszállásai jelentették, amelyek igazi életet tudtak vinni az egyesület tevékenységébe. 1942-ben a magyar kultuszminiszter az EMKE-nek ajándékozott egy akkoriban korszerű audiovizuális eszközökkel felszerelt autóbuszt, mely hónapokon keresztül járta Erdély kisebb-nagyobb falvait, magával vitt néhány írót-költőt, akik műveikből olvastak fel, s ugyanakkor megismerkedtek a falusi élettel, művelődési szintjével. Több meghívott honismertető előadást tartott, rendszerint lemezhallgatás és filmvetítés zárta a falu ünnepévé emelkedő EMKE-napokat.
A „meseautó" kiszállásait mindig Unghváry Sándor, a közművelődési titkár vezette, az írók elsősorban a Termés című folyóirat fiatal munkatársainak köréből kerültek ki. 1942 decemberében meglátogatták: Gyalu, Bonchida, Kötelend, Alsózsuk, Bánffyhunyad, Szászfenes stb. helyiségeit. A Termés munkatársain - Asztalos Istvánon, Bözödi Györgyön, Kiss Jenőn - kívül a kiszállások egy részén részt vett az erdélyi körúton lévő Veres Péter is. Bözödi György lelkesen összegzi élményeit: „Nem lehet eléggé méltányolni az EMKE-nek azt a lendületes munkáját, amit a népművelés érdekében megindított. A vetítőgéppel, filmekkel, villamos fejlesztő géppel és hangszóróba bekapcsolható nagy gramofonkészülékével és egész ládát kitevő néprajzi lemezekkel felszerelt szerelvénye szinte naponta útban van Kalotaszeg vagy Szolnok-Doboka irányában, és az EMKÉ-n kívül a népművelési munkába bekapcsolódtak a Termés írói, a Nemzeti Színház művészei is." A ,,meseautó" befejezésül rendszerint megajándékozta a helyi tagozatokat egy-egy százkötetes könyvtárral. A krónikások összesen 70 vidéki EMKE-napról tudósítottak.
A második világháború végén a front átvonulásai Kolozsvár újabb „felszabadulása" után alig két hónappal az idős Sándor József - a Magyar Népi Szövetséggel (MNSZ) egyetértésben - hozzálátott az EMKE átmentéséhez. A közgyűlés Sándor Józsefet régi-új elnöknek választotta, alelnökök Tavaszy Sándor teológiai tanár és Nagy István író lettek. A vezetőségben az „új rend"-et Balogh Edgár, Szabédi László, Jordáky Lajos képviselték.
Az EMKE ebben az időszakban könyvek kiadásával próbálta társadalmi súlyát növelni: Az Erdély szabadságharca 1848-49 a hivatalos iratok és hírlapok tükrében című kötetet Balogh Edgár és Bözödi György írta, megjelent Nagy István Özönvíz előtt című színműve és öt egyfelvonásos színdarab a műkedvelők számára.
1945 júniusában nagy veszteség érte az EMKÉ-t, elhunyt Sándor József elnök. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb személyiségét a kolozsvári Farkas utcai templomból nagy egyházi pompával temették, a magyar értelmiség szinte teljes létszámban kivonult, a beszédet Vásárhelyi János református püspök mondta, a házsongárdi sírnál Tavaszy Sándor és Balogh Edgár búcsúzott. Sándor József halálával az EMKE önálló személyisége is nagyrészt megszűnt, szerepét a MNSZ Közművelődési Bizottsága vette át.
1947 nyarán nyílt támadás indult az erdélyi magyar intézmények ellen, a Világosság című lapban Tamás Gáspár és Balogh Edgár kezdte a számonkérést. A legkeményebb vádakat az Igazság fogalmazta meg, azt bizonygatta, hogy az EMKE fő célja a „grófi nagybirtok" megmentése volt, a feudális Magyarországot képviselte. Az EMKÉ-nek nincs helye a demokratikus Romániában, zárult a megrendelt aláíratlan cikk. Ezekben a napokban már kibontakozott a kolozsvári törvényszéken Unghváry Sándor koncepciós pere, amelyben az EMKE közművelődési titkárát a „reakciós budapesti fasiszta kormány" részére történő kémkedéssel vádolták. Ezzel az EMKE megszűntnek volt tekinthető. Megjegyezzük, hogy az EMKE irattárát 1992-ben (!) Bukarestbe szállították, jelenleg nem kutatható.
A kommunista diktatúra az EMKE-t negyvenhárom esztendeig „búvópataklétre" kényszerítette. Ennek a nemzedéknyi időszaknak az eseményei azonban bizonyítják, hogy az erdélyi magyarságban végig élt a közművelődés vágya és igénye, s még a saját szervezeti kereteket nélkülöző években, tőle teljesen idegen formákba kényszerítetten is, kifejezést tudott adni ennek a vágyának és igényének.
Az 1989 decemberében történt fordulat teremtette új helyzetben az erdélyi magyarság nem csak politikai érdekképviseleti szervezetét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget hozta létre, hanem 1991. április 20-án a brassói közgyűlésen újraalakította 200 küldött szavazatával az EMKE-t is. Az alapító tagok az erdélyi művelődés kiemelkedő személyiségei, Dávid Gyula, Kötő József és Laskay Sándor voltak. 1995-ben már Románia 119 városában és falujában 403 egyesülete és közművelődési alapítványa működött, talán nem érdektelen ideiktatni a legfontosabbakat: az aradi Kölcsey Egyesületet, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Egyesületet, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesületet, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Egyesületet stb.
1992-től évente ünnepélyes külsőségek között adták át az EMKE-díjakat és diplomákat - Kemény János-díjat, Kun Kocsárd-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Szentgyörgyi István-díjat stb. - azoknak a személyeknek, akik művészetükkel és munkájukkal maradandót alkottak az erdélyi magyar közművelődés terén.
Sajnos, az anyagi gondok korlátok közé kényszerítik az EMKE tevékenységét, az 1948-ban államosított székházakat, könyvtárakat, a működést támogató birtokokat az 1989 utáni román törvénykezés nem juttatta vissza jogos tulajdonosának. Az erdélyi magyarság tehát arra kényszerült, hogy alapítványi forrásokból, hazai és határokon túli támogatásból, egyének áldozatkészségéből teremtse meg a közművelődési munka lehetőségét. Így születtek Kolozsváron az EMKE Mikó Imre Könyvtára és Heltai Gáspár Alapítványi Központ, Györkös Mányi Albert EMKE műteremlakás, zilahi, szilágysomlyói EMKE-házak, csernakeresztúri Magyar Tájház.
2008-ban az EMKE elnöksége úgy határozott, hogy az 1885. évi alapítás emlékére április 12-ét az Erdélyi Magyar Közművelődés Napjává nyilvánítja, amely alkalommal minden esztendőben országos ünnepséget rendez. Ezeknek az ünnepségeknek a fő célja a magyar identitás, az erdélyiség és az egyetemes kulturális értékek megőrzése. Az erdélyi magyarság munkájában pedig csak akkor lehet eredményes, ha szellemiségét az EMKE régi jelszava hatja át: „Ki a köznek él, annak élni érdemes!"
Sebestyén Kálmán
Honismeret, 2010/3, XXXVIII évf.
Irodalom: Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. I—II. Kolozsvár 1911. - Unghváry Sándor (szerk.): EMKE naptár, 1943. Kolozsvár - Dávid Gyula-Nagy Pál (szerk.): EMKE 1885-1995. Kolozsvár 1995. - Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. Bukarest 1981.
emke.ro/sajtóvisszhang

2010. augusztus 9.

Honvédeink áldozatára emlékeztek
Folyamatosan fogy a valaha magyar hazájukért vérüket ontó honvédeink száma: a Baróton tíz esztendővel ezelőtt először megszervezett bajtársi találkozón még háromszáznál többen vettek részt, mára már alig tizedük emlékezhet a régmúlt időkre. Mégsem kong az eseménynek otthont adó református templom, hiszen itt vannak a hadfik özvegyei, az édesapák és nagyapák emlékeit ápoló gyermekek és unokák, s mindazok, akik fontosnak tartották, hogy hőseink áldozatvállalása előtt őszintén fejet hajtsanak — mondotta Krizbai Imre, a találkozót tizenharmadik alkalommal megszervező református lelkipásztor.
Dénes Csaba, a sepsiszentgyörgyi református egyházmegye esperese Nábot történetével példázta az őseinktől örökölt rög jelentőségét. Mint mondotta, bár ma is szép számban akadnak, akik készek atyáik örökségét elcserélni, áruba bocsátani, idegen nyelvet és kultúrát magukra ölteni, népünk igazi hagyatéka mégsem veszhet el, többen vannak, akik áldozatot vállalva készek a cselekvésre. Barót polgármestere, Nagy István a honvédek több nemzedék számára is követendő példamutatását emelte ki. Mint mondta, a templomot a székely helytállás templomának kellene elnevezni, amiért az eseménynek évről évre otthont biztosít, a néhai leventéknek lelki támaszt nyújt. Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő úgy fogalmazott, hogy gyakori látogatásai nyomán előbb lélekben, majd marosvásárhelyi irodájának megnyitásával ténylegesen is székelynek érzi magát. Úgy fogalmazott, az első bajtársi találkozó óta eltelt időszakban jelentősen változott a nemzeti kérdések megítélése: míg akkor még csak csendben emlékezhettek a nemzetet Trianonban ért tragédiáról, napjainkban már országosan hívják fel Európa figyelmét, hogy nem felejtünk. A Jobbik alelnöke és parlamenti képviselője, Novák Előd az állampolgársági törvény jelentőségét emelte ki, s nevezte azt az együvé tartozás erősítőjének. Miklós Árpád exképviselő a magyar hadsereg baróti, Benedek József volt honvéd a nagybaconi bevonulására emlékezett, Nagy B. Imre, a földvári fogolytábor 85 éves túlélője és v. Balogh Antal az átéltekről szólt.
Erdővidék Múzeumában v. Benkő József történész második világháborús történetét fényképeken, használati tárgyakon, egyenruhákon és hatástalanított fegyvereken keresztül bemutató gyűjteményéből nyílt kiállítás. A fiatal történész elmondta, a kiállítás anyagát azért tartotta fontosnak összegyűjteni, mert meggyőződése, hogy a borzalmakat át nem élő nemzedékek sokat tanulhatnak, s elkerülhetik a történelem megismétlődését. A találkozón fellépett a baróti református egyház Zathureczky Gyula Kórusa, az Új Magyar Gárda tagjaiból álló Gróf Tisza István Dalkör, Fitori Miklós és Máthé Boglárka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420 ... 691-703




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998