udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 45 találat lapozás: 1-30 | 31-45
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Nagy Mihály Zoltán

2007. augusztus 29.

Vladimir Tismaneanu az Egyesült Államokban élő történész-politológus történészekből és társadalomkutatókból állította össze csapatát. Alig fél év alatt készítették el a parlament előtt is bemutatott Jelentést, amely alapján Traian Basescu államfő elítélte a román kommunizmust. Idén ősszel jelenik meg könyv formájában a 660 oldalas dokumentum. A Jelentés magyar vonatkozású fejezetének megírására magyar szakembereket kértek fel. A fiatal történészekből álló kutatócsoport tagjai: Stefano Bottoni, a Bolognai Egyetem oktatója; László Márton, a Pázmány Péter Egyetem PhD-hallgatója és a marosvásárhelyi Teleki Téka munkatársa; Lázok Klára, az ELTE PhD-hallgatója és a csíkszeredai Sapientia Egyetem oktatója; Nagy-Mihály Zoltán, a pécsi egyetem doktorandusza és az EME főmunkatársa; Novák Csaba Zoltán, a bukaresti egyetem PhD-hallgatója és a Román Akadémia marosvásárhelyi fiókintézetének munkatársa, valamint Olti Ágoston, az ELTE PhD-hallgatója. Nagy Mihály Zoltán kolozsvári történész elmondta, Vladimir Tismaneanu a kolozsvári Etnokulturális Központ vezetőjét, Salat Levente politológust kérte fel a magyar munkacsoport szervezésére, illetve a magyar fejezet megírására, tudva, hogy ebben a kutatóközpontban etnikai, kisebbségi és kisebbségtörténeti témákban folytak kutatások. Salat Levente a budapesti Bárdi Nándorhoz fordult, aki akkor a Teleki Intézetben dolgozott, és akinek a munkatársi köréből kerültek ki a felsorolt fiatal történészek. Romániában intézményesen nem folyik kisebbségkutatás, csak próbálkozások vannak a Jakabffy Elemér Dokumentációs Tár vagy az Erdélyi Múzeum-Egyesület részéről. Bárdi Nándornak köszönhető, hogy az elmúlt tíz évben megpróbálták intézményesíteni a magyarság kommunista korszakának kutatását, fiatal erdélyi történészeket avatva be a kutatómunkába. – A magyar történészeknek azokat a kérdéseket kellett beemelni a román történetírásba, amelyeket az egyáltalán nem ismer. Például, hogy 1945-től kezdődően hogyan történt a magyar gazdasági intézmények államosítása és megszüntetése. A szövetkezeti központok megszüntetésével óriási vagyonállományt kebelezett be a román állam. Azért szedték össze mindezt, mert a román történetírásban létezik egy feltevés, miszerint a kommunizmus alatt mindenki egyformán szenvedett, sőt, a kommunizmus első időszakában a romániai magyarság pozitív diszkriminációban részesült. - Mindössze fél év állt rendelkezésre a Jelentés elkészítésére. A magyarországi levéltárakban megkezdődött a Romániára vonatkozó kutatás, de a romániaiakban nem. Nagy Mihály Zoltán hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság 20. századi történetének felkutatásával hadilábon állnak. Reméli, hogy a Tismaneanu-jelentés magyar fejezete felgyorsítja ezeket a kutatásokat. /Oláh-Gál Elvira: Tismaneanu-jelentés – megjelenés előtt a könyv. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 29./

2007. szeptember 8.

Szövetkezetek Erdélyben és Európában címmel jelent meg gazdaságtörténeti kötet a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) gondozásában. A könyvet Kolozsváron, a Gaudeamus Könyvesházban Nagy Mihály Zoltán történész méltatta. Szerinte önismereti munkáról van szó, és azt a gazdasági rendszert tükrözi, amellyel az erdélyi magyarság rendelkezett a második világháború előtt. Az egykori erdélyi szövetkezeti rendszer nemzeti célokat is megtestesített. A kötetben az idős kutatók (Csetri Elek, Egyed Ákos, Kerekes Jenő stb.) mellett sok fiatal (László Márton, Hunyadi Attila, Wallasek Magdolna Márta stb.) tanulmánya található. Somai József, a kötet szerkesztője a mai önfenntartásra képtelen falu előtt kínálkozó lehetőséget, a régen kiválóan működő szövetkezeti rendszer visszaállítását ajánlja megoldásnak. Csetri Elek történész szerint meg kell próbálni jogi úton visszaszerezni a több mint ezer felszámolt magyar szövetkezet jussát. Hunyadi Attila, a fiatal szerzők egyike az 1948-ban felszámolt, több mint 150 ezres tagú erdélyi szövetkezeti intézményrendszer feltámasztásához regionális hálózat kiépítését sürgette. /Ö. I. B. : Szövetkezetek Erdélyben és Európában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./

2007. november 6.

A KMDT (Kolozs Megyei Magyar Diáktanács) és az ÖFISZ (Önkéntes Fiatalok Szövetsége) szervezte a fiatalok ‘56-os megemlékezését. Október 23-án sokan összegyűltek Mátyás király szülőháza előtt. A Lidérc együttes forradalmi dalaival indult a program, amelyet középiskolások szavalatai követtek. A tér különböző pontján hangzott fel egy-egy szavalat, így a műsor érdekes volt és folyamatos. Fáklyaláng kíséretében a tömeg elvonult a Házsongárdi temetőbe, Dsida Jenő sírjához, ahol újabb szavalat hangzott el, majd a Himnusz zárta az estet. Ez a megemlékezés része volt az 1956-os emlékhétnek, 21-én a Szabadság és szerelem című filmet tekinthették meg az érdeklődők, 25-én pedig Nagy Mihály jelenkori történész tartott előadást 1956 és ifjúság címmel. /Albert Emese: ‘56-ra emlékeztünk. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

2007. december 8.

Nagy Mihály Zoltán történész mutatta be Kolozsváron Benkő Levente – Papp Annamária szerzőpáros Magyar fogolysors a második világháborúban /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ c. kötetet. Nehéz hadifoglyokról, internáltakról írni, derékba tört emberi sorsokról, szétszakított családokról van szó, ezeknek a történeteknek a feltárásában a történész túlzottan objektív lehet, másrészt vannak a témával foglalkozó könyvek, amelyekben a túlzott szubjektivizmus háttérbe szorítja vagy mellőzi a kontextus, a történelmi környezet ismertetését. Ebben a kötetben azonban a szerzők szépen elegyítik mindkettőt, hiszen a fogolytáborokról csak mint statisztikákról nem elég írni. A két kötetes könyv hosszú bevezető tanulmánnyal indít, valamint részletes forrásgyűjteményt tartalmaz, amelyben román és magyarországi hadtörténeti levéltárak anyagait közlik. Ezeket az anyagokat visszaemlékezésekkel, interjúkkal egészítik ki a fogolytáborokról szóló leírásokkal. Kiderül, hogy a közhittel ellentétben az amerikai, angol és francia fogolytáborok nem nevezhetők „barátságosnak”, gyakran élelmet, orvosi ellátást, sőt szállást nélkülözve tengődtek a foglyok, az elhurcolt hadifoglyokban és civilekben a táborokba jutott lelkészek és papok próbálták tartani a lelket. 300 000–350 000 főre tehető azoknak a száma, akik nyugati hadifogolytáborokba kerültek, ők 1945 őszétől 1947-ig kerültek haza, a szovjet táborok foglyainak hazajutása 1956-ig is elhúzódott. 400 000–450 000 magyar hadifogoly volt ezekben a táborokban, akiknek csak fele tért haza. Papp Annamária közölte, személyes okokból foglalkozik ezzel a nem kimondottan nőies témával, ugyanis nagyapja több éves szibériai fogság után mesélt élményeiről. /F. I. : Magyar fogolysors a második világháborúban. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./

2008. február 16.

Több temesvári magánszemély postai úton kapott vaskos borítékot, amelyben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) püspöke, Tőkés László független európai parlamenti képviselő meghívása állt a Szembenézés a kommunista múlttal című, február 15-én tartott konferenciára. A paksaméta tartalmazta – többek között – azt a tavalyi egyházkerületi közleményt, amelyben Bányai Ferenc temesvár-belvárosi református lelkész ügynökmúltját hozták nyilvánosságra, valamint azt a püspöki levelet, amit az egyházfő az egyházközség presbitériumának címzett, bűnpártoló határozatnak nevezve, hogy a világi vezetőtestület elfogadta Bányai gyülekezet előtt mondott bocsánatkérését. A lelkész tavaly beismerte együttműködését a titkosszolgálattal, de súlyosbíthatja helyzetét, hogy az 1998-as egyházkerületi választások alkalmával nyilatkozatot tett arról, hogy a múlt rendszerben nem kollaborált a politikai rendőrséggel. Tőkés kifejtette: „nem vihetjük magunkkal meglapuló besúgóinkat, akik akadályt jelentenek. Ha őket eltávolítjuk, akkor európaivá válhatunk, a szó eszmei értelmében. ” Tőkés László felidézte 1974-es prédikációját, melyet tanára, dr. Kozma Tibor szolgáltatott ki Securitaténak. Marius Oprea, a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet elnöke, miniszterelnöki tanácsos arról beszélt, milyen akadályokba ütköznek a leleplező munkájuk során, és hogy sok szekus tiszt, ügynök, aktivista átmentette pozícióját, és jelenleg is hatalmat gyakorol. A konferencián előadást tartott az a történészcsoport – Molnár János, Vincze Gábor, Nagy Mihály Zoltán – akik az egyházkerület felkérésére tovább kutatják a Tismaneanu-jelentésben a romániai magyarságot hátrányosan érintő kommunista bűntényeket. A tanácskozáson kiosztották a KRE Igazgatótanácsának február 14-i határozati kivonatát, amelyben felszólítják Bányai Ferenc temesvár-belvárosi lelkipásztort, hogy vonuljon vissza lelkészi szolgálatából. /Pataki Lehel Zsolt: Szembenézés a kommunista múlttal. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 16./

2008. május 26.

Wass Albertet távollétében ítélték halálra a kolozsvári népbíróságon. Hogyan is működött ez az intézmény? A szovjet–román fegyverszüneti egyezmény a román kormányt a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek letartóztatására és bíróság elé állítására kötelezte. Az 1945-ben megjelent rendelet szerint háborús bűntett elkövetésével vádolhatók mindazok a személyek, „akik a polgári lakossággal szemben egyedenként vagy tömegenként politikai vagy faji okokból üldözést rendeltek el, vagy hajtottak végre”. Ezen paragrafusok alapján ítélik halálra Wass Albertet és édesapját. Elgondolkoztató, hogy népbíróságot csak két helyen, Kolozsváron és Bukarestben állítottak fel. Még ma sem áll rendelkezésre a Kolozsváron és Bukarestben megszervezett népbíróságok ügyiratforgalma és büntetési statisztikája, de nem dolgozták fel a román népbíróságok működési mechanizmusát sem. /Nagy Mihály: Adjátok vissza…” az igazamat. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

2008. november 22.

Hetedik alkalommal rendezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) a magyar tudomány napja Erdélyben elnevezésű szokásos évi konferencia első felét november 21-én, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Az idei rendezvénysorozat témája az erdélyi magyar tudományos közgyűjtemények mai állapotának és jövőjének lehetséges alakulása. Az EME egykori természetrajzi, történeti, néprajzi, földrajzi gyűjteményeit annak idején jogtalanul államosították, és az intézmény sok éve folytatja harcát azok tulajdonjogának visszaszerzéséért. „Hatalmas értékekről van szó, ez az átmeneti állapot nem tartható sokáig” – jelentette ki Egyed Ákos EME-elnök a konferencián, a tulajdonjogi viszonyok rendezését sürgetve. Az EME jövőre ünnepli fennállásának 150. évfordulóját, erre az alkalomra kötetet fognak megjelentetni a kommunista rendszer által elkobzott gyűjteményekről. Ugyanakkor tudni kell, hogy más erdélyi magyar tudományos intézményeket is jogos tulajdonuk visszaszerzése vezérel. A tudományos kutatásokat szolgáló anyagokat német, román és zsidó kiegészítő források összefüggésében kell hasznosítani. Görömbei András, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságának elnöke előadásában nemzeti önismeretünk felújításának fontosságát hangoztatta. A történelem során a magyarság – önként vagy idegen hatalmak nyomására – sokszor került öntudati válságba. Most a nyolc államba szakadt népet kell saját szellemisége megőrzésére sarkallni, miközben a szomszédok mindnyájan megteremtették saját országukat, és megerősödtek. – Mi nem akarunk senki ellen harcolni, csak saját magunkat akarjuk átmenteni a jövőnek, és ebben az EU lehetőségeket ajánl fel. A globalizációban erkölcsi-szellemi tartalékainkat felhasználva kell haladnunk tovább, nem a beolvadás gondolatával, hanem méltóságunk megőrzésével, mert nem vagyunk más nemzeteknél alábbvalók – hangsúlyozta Görömbei. Üdvözlő beszédet mondott még Bitskey István, a KAB-bal szoros kapcsolatokat fenntartó Debreceni Akadémiai Bizottság elnöke, és Szűcs Edit, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánja. Ezután plenáris előadások következtek. Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója a csíkszeredai Mikó-vár épületében található intézmény gyűjteményeit mutatta be. A múzeum alintézményei: a zsögödi Nagy Imre Emlékház és Galéria, a tusnádfalui Borvízmúzeum, a néprajzi, a szabadtéri, a régészeti-történelmi, a természettudományi és a régikönyv-gyűjtemény. . A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum közgyűjteményeit Vargha Mihály igazgató ismertette. Az intézmény most csak államosított gyűjteményekkel rendelkezik. Elkezdték az öt belső (természetrajz, régészet, történelem, néprajz, könyvtár) és öt külső részleg (Gyárfás Jenő Képtár, csernátoni Haszmann Pál Múzeum, kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, zabolai Csángó Néprajzi Múzeum, baróti Erdővidéki Múzeum) anyagának digitális feldolgozását. Zepeczáner Jenő, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója az 1950-ben államosított intézmény gyűjteményeit (történelem, néprajz, természetrajz, helytörténet, tudományos könyvtár, dokumentumtár) mutatta be. Az EME gyűjteményeiről több előadás hangzott el. Nagy-Tóth Ferenc a természettudományi szakosztály gyűjteményeinek múltjáról szolgáltatott adatokat, Sipos Gábor előadásában pedig az intézmény könyvtárának múltját vette számba. Murádin Jenő az EME képtáráról, Vincze Zoltán az érem- és régiségtárról, Tötszegi Tekla a néprajzi gyűjteményeiről, Mihály Melinda a középkori és kora újkori kőtárról, Bogdándi Zsolt pedig a jelenkori gyűjteményekről számolt be. A konferencián első ízben adták át a KAB-díjat, amit, Ferencz István főszerkesztő képviseletében, a csíkszeredai Székelyföld kulturális (de egyben szépirodalmi és tudományos) folyóirat kapott meg. Szintén először ismertették azok névsorát, akik az MTA köztestületi tagságát nyerték el: Asztalos Lajos, Marton Melinda, Magyari Tivadar, Ágoston Klára-Zsuzsa, Pálffy Károly, Fekete Pali-Pista Szilveszter, Kolumbán Vilmos József, Péter A. Sándor, Chirila Emil, Domandi János, Mintas Ioan, Simon Zsolt és Székely Csaba István. Az EME újjászervezésében és folyamatos működtetésében kifejtett kiemelkedő munkásságáért a Gróf Mikó Imre emlékplakettet Gaal Györgynek adományozták. A fiatal kutatóknak szánt Nagy György Emlékdíjat Gergely Orsolya csíkszeredai szociológusnak és Nagy Mihály Zoltán történésznek (EME) nyújtották át. /Ördög I. Béla: Visszaigényli tudományos közgyűjteményeit az EME. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben – VII. Fórum. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./

2009. február 28.

„Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni, és amennyire segítségükre tudok lenni, leszek és terhüket vállaimra venni igyekszem” – ígérte püspökké szentelésének napján Márton Áron. Február 12-én hetven éve annak, hogy Márton Áront püspökké szentelték a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Az évforduló tiszteletére február 28-án Kolozsváron, a 660 éves plébániatemplom kertjében felavatják és megszentelik Bocskai Vince szobrászművésznek a püspökről készült alkotását. A Szabadság napilap több írással állított emléket Márton Áronnak. /”Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni” Márton Áron püspök szobrát leplezik le ma a templomkertben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ a/ Márton Áron az erdélyi magyarság talán egyetlen olyan alakja, akire egyöntetűen felnéz mindenki. Márton Áron /Csíkszentdomokos, 1896. aug. 28. – Gyulafehérvár, 1980. szept. 29./ mélyen vallásos földműves család gyerekeként született. A Trianon utáni években munkát keresett Brassóban, majd a papi szemináriumba jelentkezett. A gyulafehérvári tanári jellemzés szerint Márton Áron „Világos fő, tartalmas lélek, gerinces jellem. ” 1932-ben került Kolozsvárra, mint egyetemi, ifjúsági lelkipásztor, a Katolikus Népszövetség igazgatója, majd a kolozsvári Szent Mihály egyházközség plébánosa. A kisebbségek iskoláit veszélyeztető Anghelescu-törvények hatására Az Erdélyi Iskola néven népnevelő és kulturális, politikamentes folyóiratot indított. 1938 karácsonyán XI. Pius pápa a 42 éves Márton Áront kinevezte a megüresedett gyulafehérvári püspöki székbe. Jelmondata: Non recuso laborem – nem vonakodom a munkától. 1940-ben Gyulafehérváron maradt, a Dél-Erdélyben élő hívei mellett, mert vallotta: „Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk… Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat”. 1944-ben akkor érkezett Kolozsvárra, amikor elkezdődtek a zsidóellenes intézkedések. Május 18-án a Szent Mihály-templomban jelentette ki: „Aki felebarátja ellen vét, veszélyezteti a kereszténység kétezer éves munkájának nagy eredményét, az emberek testvériségének gondolatát…” A kommunista diktatúra visszaélései ellen többféleképpen küzdött. Körlevélben tiltakozott a görög katolikusoknak az ortodoxiába való beolvasztása ellen. Papjainak és híveinek megtiltotta, hogy részt vegyenek a kommunista párt gyűlésein. Megpróbálták a püspököt lejáratni, tekintélyét megtörni. 1949. június 21-én letartóztatták. Ellene fordították 1944-es tevékenységét, amikor azért érvelt, hogy a párizsi béketárgyalásokon ne ismétlődjön meg Trianon igazságtalansága. Hazaárulással vádolták és 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Fogolyként is apostol volt. 1955-ben szabadlábra helyezték, azonnal átvette az egyházmegye irányítását. Nagylelkűen megbocsátott a békepapi mozgalomban résztvevőknek, visszaállította az egyház egységét. Két évig szabadon mozoghatott, azután házi őrizetre kényszerítették. Csak a székesegyházba mehetett át. Minden elképzelhető módon megpróbálták ellehetetleníteni, lejáratni, de tisztelete egyre nőtt. Lehallgatták, kutyáit megmérgezték, megpróbálták rávenni, hogy a házi őrizet feloldása fejében kössön kompromisszumot, de hajthatatlan maradt. 1967-ben is csak úgy fogadta el, hogy részt vesz a Franz König bíboros látogatásával fémjelzett ortodox állami ünnepségeken, ha „feltétel nélkül feloldják a házi őrizet alól; cenzúra nélkül érintkezhet a Szentszékkel, külfölddel, a papokkal és a hívekkel; körleveleket adhat ki cenzúra nélkül; biztosítják a hitoktatás szabadságát, és az ordináriusi jurisdikciót a kormány nem korlátozza”. Ezek után szabadon mozoghatott, három alkalommal Rómába is eljutott, bérmaútjai pedig Erdélyszerte diadalmenetté váltak. 1968-ban Ceausescu államfői fogadásra rendelte az egyházfőket, Márton Áront pedig maga mellé ültette. Erről szóló jegyzetében megemlékezik arról a pillanatról, amikor a diktátor beszéde után jött a kötelező taps: „A többiek helyeselték s tapsoltak, s mivel nem csatlakoztam az örvendezőkhöz, az Elnök Úr kérdően nézett rám, de nem szóltam semmit. Gondoltam megvárom, amíg többet tudok. ” A hetvenes években fokozatosan gyengült, romlott az egészségi állapota. II. János Pál pápa 1980-ban felmentette az egyházmegye kormányzása alól. Ugyanabban az évben elhunyt. A már életében szentnek tartott püspök szentté avatási pere 1992-ben kezdődött el. b/ 1944. november 14-én Márton Áron római katolikus püspök, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke és Nagy Ferenc református püspök-helyettes levelet írt Constantin Sanatescu miniszterelnökhöz az erdélyi magyarság sérelmeiről. „A Romániában élő magyarság – kezdve az 1918-as gyulafehérvári határozatokon – többször kapott ígéretet, hogy az ország többi állampolgárával egyenlő állampolgárként fog kezeltetni. Ezeknek az ígéreteknek a beváltására, sajnos a gyakorlatban nem került sor. Ellenkezőleg: a magyarság mind politikai jogaiban, mind gazdasági és kulturális téren olyan korlátozásokat szenvedett el, amelyek következtében élete fokozatosan egyre nehezebb lett, 1940 óta pedig, az Antonescu-diktatúra évei alatt elviselhetetlenné súlyosodott. ” Ezeknek a rendelkezéseknek „egész sorozata ma is teljes érvényben van, sőt augusztus 23-a óta újabb diszkriminatív – bizalmas és sehol közzé nem tett – rendeletekkel gyarapodott. ” A levélben felsorolták a magyarság sérelmeit. Kérték a kormányt, hogy vizsgálják meg a magyarság helyzetét és a sérelmek orvoslására foganatosítanak intézkedéseket. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ c/ Már 1945-ben felmerült Márton Áron politikai szerepvállalásának a szorgalmazása. A politikai színtéren való nyílt szerepvállalást a püspök visszautasította, egyházi hivatalával nem tartotta összeegyeztethetőnek. Körleveleiben, a szószékről elhangzott beszédeiben már 1945 elejétől elítélte a véleményszabadság korlátozását, a kierőszakolt tekintélyt. Abban reménykedett, hogy az első világháborút lezáró békeszerződésektől eltérően az új béketerveket az igazságosság és méltányosság elvére fogják alapozni. A marosvásárhelyi gyűlésen az Magyar Népi Szövetség vezetői 1945. november 18-án egy olyan politikai nyilatkozat elfogadását erőszakolták ki, amelyben az MNSZ az erdélyi magyarság nevében lényegében lemondott a határkiigazításáról. „Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés, hanem a demokrácia megerősödésének, a nemzeti jogegyenlőség tényleges megvalósításának, a határok feloldásának kérdése. ” Márton Áron a román miniszterelnökhöz, Petru Grozához 1946 januárjában intézett levelében (a levelet megküldte az MNSZ vezetőségének is) tiltakozását fejezte ki az MNSZ marosvásárhelyi nyilatkozatával szemben. Meglátása szerint ez a nyilatkozat nem tükrözte az erdélyi magyarság álláspontját. „Erdély kérdését ma nem lehet önmagában külön nézni, hanem a megoldás módozatait az érdekelt nemzetek, sőt Európa jogos igényeinek összeegyeztetésében kell keresni. […] Isten magyarnak teremtett s természetesen fajtestvéreimnek sorsa és sorsának alakulása miatt nem lehetek közömbös. A papi hivatásom pedig arra kötelez, hogy a kérdéseket erkölcsi szempontból is mérlegeljem. A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, melyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt. ” – olvasható a püspök levelében. Márton Áron társaival 1946. április 29-én memorandummal fordult a magyar kormányhoz, amelyben a magyarság nevében kifejezték, hogy az erdélyi magyarság „saját államban, saját fajtestvéreivel együtt, saját életfelfogása szerint kíván élni. ” Egyúttal felkérték Teleki Gézát, a volt miniszterelnök Teleki Pál fiát, hogy a béketárgyalásokon képviselje az erdélyi magyarságot. A memorandum nem került a párizsi béketárgyalások asztalára. /Nagy Mihály történész: Márton Áron és az erdélyi határkérdés. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

2009. március 2.

Tőkés László bukaresti látogatása során Adrian Lemeni egyházügyi államtitkárral és Nagy Mihály művelődési minisztériumi tanácsossal is találkozott. A püspök elvi állásfoglalásra kérte az államtitkárt a felekezeti autonómia védelmében, amelyet szerinte „kikezdhetnek a gencsi ügyhöz hasonló esetek, ha az állam illetékes intézményei nem tartják tiszteletben az egyházak alkotmányban is szavatolt jogát”. A tárgyalások napirendjén szerepelt még az egyházi ingatlanok tényleges visszaszolgáltatásának felgyorsítása, a felekezeti tanintézmények helyzete, hangsúlyosan a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) állami finanszírozásának ügye, továbbá az egyházak infrastruktúra-beruházásainak támogatása. Kiemelt figyelmet kapott a temesvári Új Ezredév Református Központ ügye, amelynek felépítése források hiányában évek óta akadozik. /Tőkés helyet kínál. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2 . /

2009. március 23.

Egyformán kell elítélni a nácizmust és a kommunizmust, mert mindkettő zsarnoki, gyilkos rendszer – az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában egy múlt heti konferenciának, valamint közmeghallgatásnak volt ez a központi üzenete. A konferenciát Tőkés László EP-képviselő rendezte romániai és bulgáriai előadókkal, akik elsősorban a kommunizmus kisebbségellenes jellegét emelték ki. A közmeghallgatást az Európai Unió cseh elnöksége szervezte. A kezdeményezés Csehországból indult. Tavaly júniusban egy Prágában tartott konferencia résztvevői fogadtak el nyilatkozatot az európai lelkiismeret és a kommunizmus ügyében /Prágai nyilatkozat/. A dokumentum szorgalmazta, hogy a kommunizmus nevében elkövetett bűnöket nyilvánítsák az emberiség ellen elkövetett bűnöknek, amiként a náci bűntettekkel tette a nürnbergi törvényszék, és Európa országaiban vezessenek be olyan törvényeket, amelyek alapján el lehet ítélni a kommunista bűntettek elkövetőit, és kárpótolni lehet a kommunizmus áldozatait. A brüsszeli konferenciát a román delegáció néhány demokrata-liberális párti (PDL) képviselője zavarta meg, akik kifogásolták Tőkés László megállapításait. A püspök a román asszimilációs politika továbbéléséről beszélt. A csángómagyarok asszimilációját hozta fel példakén, megemlítvén, hogy az anyanyelvhasználatot a templomban megtagadják, az iskolában korlátozzák. Nicolae Vlad Popa EP-képviselő felemelt hangon jelentette ki: aki ma román asszimilációról beszél, meghamisítja a valóságot. Tőkés László válaszában megerősítette korábbi kijelentéseit. Példaként a székelyföldi ortodox és karhatalmi térhódítást említette. Gál Kinga fideszes képviselő úgy vélte, a régi reflexek továbbélését tükrözi az is, hogy a román hatóságok megpróbálták megakadályozni Sólyom László magyar köztársasági elnök március 15-i romániai látogatását. Marius Oprea, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet igazgatója elmondta, a régi rendszer politikai rendőrségének tagjai a rendszerváltás után is aktívak maradtak. Nagy Mihály történész a magyar történelmi egyházak kommunista elnyomásáról tartott előadást. /Gazda Árpád: Kommunistaellenesség az Európai Parlamentben. = Krónika (Kolozsvár), márc. 23./

2009. április 16.

A Jakabffy Elemér Alapítvány, a Kovászna Megyei Tanács, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem–Filozófia Kara és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete április 15–18. között az árkosi Európai Uniós Tanulmányi Központban konferenciát tart a romániai magyar kisebbség történetére vonatkozó kutatásokról. A konferencia első napján Hermann Gusztáv A székely virtuális történelem problémái, Pál Judit Az 1867. évi unió és Erdély integrációjának nehézségei, Bárdi Nándor Töréspontok és törésvonalak a romániai magyar kisebbség történetében (1918–1989) címmel tartott előadást. Este a Címerek golgotája és a Nyílt kártyákkal – Király Károly portréja című történelmi dokumentumfilmeket mutatták be. Az április 16-i programban Hunyadi Attila (Magyar gazdaságszervezési törekvések Erdélyben a XX. század első évtizedében), Egry Gábor (A szász gazdaság és nemzetépítés Erdélyben a XX. század első felében), Gidó Attila (Az erdélyi zsidóság útkeresése a XX. század első felében), Bárdi Nándor (Az Országos Magyar Párt és a Magyar Népközösség) előadásai hangzanak el. Este megtekinthető Zágoni Balázs Képzelt forradalom című dokumentumfilmje. Április 17-én Egry Gábor és Oláh Sándor Erdély 1940–1944 között, Lönhart Tamás A Magyar Népi Szövetség címmel tart előadást, Gagyi József és Novák Zoltán a Magyar Autonóm Tartományról értekezik, Vincze Gábor A román–magyar kapcsolatok a második világháború után címmel tart vitaindítót, este lesz Ablonczy Balázs Tévhitek, mítoszok és legendák Trianonról című előadása. Április 18-án Novák Zoltán A Ceausescu-korszak magyarságpolitikája, Bárdi Nándor A budapesti kormányzatok Erdély-politikája című előadása után könyvbemutatók lesznek. Bemutatják többek között Egry Gábor: Nemzeti védgát vagy szolid haszonszerzés? Az erdélyi szászok pénzintézeti rendszere és szerepe a nemzeti mozgalomban (1835-1914) (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) és Nagy Mihály Zoltán, Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? – Iratok a magyar népi szövetség történetéhez 1944-1953 (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) című könyvet. /Sylvester Lajos: Kisebbségtörténeti konferencia Árkoson. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 16./

2009. május 20.

Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén mutatták be május 18-án Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston fiatal történészek Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944–1953 /Pro Print Kiadó, Csíkszereda/ című munkájukat. Egyed Ákos EME-elnök rámutatott, annak idején a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) érezhetően alakította a romániai magyar közvéleményt. Kezdetben az MNSZ reményeket fűzött a kiépülő új hatalomhoz, tárgyalási pozíciót keresett a hazai magyarság számára, aztán következett a leépülés, a többségi ígéretek be nem tartása. A kötet célja a valóság megismerése. Kiderült, hogy helyi szinten az MNSZ determináltabb volt, mint az országos vezetés. Az 1990 utáni román történetírás megfeledkezett a magyar kisebbségről, amelyhez legfeljebb azt a sémát csatlakoztatja, hogy a kommunizmust a magyarok és a zsidók hozták be az országba, és ezt még „megspékelik” a magyar irredentizmus nyomaival. Vitatható, hogy az MNSZ keretében milyen mértékben valósultak meg a Moszkvából és Bukarestből diktált pártérdekek. /Ö. I. B. : Érdekképviseletünk múltjáról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./ „A Magyar Népi Szövetség története rendkívül összetett. Ebbe a bonyolult belső életbe nyújtanak betekintést a most nyilvánosságra hozott iratok” – jelezte Lönhárt Tamás egyetemi adjunktus az Érdekképviselet vagy pártpolitika? című forráskötetről. – Az MNSZ történetéből nemrég szintén könyvet író Lönhárt elmondta: tagadhatatlan, hogy a szövetségnek az illúziók és elvárások, illetve az elért eredmények közötti mérlege negatív. Az MNSZ az évek során, 1953-ban bekövetkezett megszűnéséig a Román Munkáspárt magyar tagozatává, azaz a kommunista hatalom magyar hivatalos szervévé vált. Olti Ágoston szavai szerint sokáig nem tudták, hogy az MNSZ iratanyaga egyáltalán megmaradt-e. „A véletlennek köszönhető, hogy ezek a források a birtokunkba kerültek, és arra törekedtünk, hogy a szervezet életét tükröző iratokat tegyük közzé” – mondta a Tismaneanu-jelentés összeállításában is tevékenykedő kutató. Nagy Mihály Zoltán elsősorban az EME-ének köszönte meg, hogy lehetővé tette a kutatást, és sajnálatát fejezte ki, hogy a mai „divat” a kutatóknak legfeljebb egy-másfél éves „projektek” keretében nyújt munkalehetőséget, holott „ennyi idő legfeljebb arra elegendő, hogy a kutató feltérképezze a keresett iratokat őrző levéltárakat és gyűjteményeket”. Elhangzott: az erdélyi magyar kutatók munkáit román nyelven is ki kell adni. /Benkő Levente: Tisztító források. = Krónika (Kolozsvár), máj. 20./ Megjegyzés: Lönhárt Tamás említett könyve: Uniunea Populara Maghiara in perioada instaurarii regimului comunist in Romania, Argonaut, Kolozsvár, 2008.

2009. június 1.

Az RMDSZ számára fontos tanulni a múltból. Erre nyújt alkalmat Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston összeállította gyűjtemény a Magyar Népi Szövetség 1944 és 1953 közötti történetéből. Valószínűleg célzatosan a mához szóló címet adtak a kötetnek: Érdekképviselet vagy pártpolitika? Kántor Lajos hibának tartja a Szabédi László-életmű ismeretében, hogy Szabédi nevét a megjelent munka még személynévmutatójából is mellőzte. Szabédi Kurkó Gyárfásnak (az MNSZ akkori elnökének), Balogh Edgárnak és Jordáky Lajosnak (meg Püski Sándornak Budapestre) írt leveleiben világosan látta a széthúzást, továbbá a kommunista pártirányítást (RKP), a nemzeti önfeladás veszélyességét. /Kántor Lajos: Kolozsvári néző. 2009. június (1). = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./ Nagy Mihály Zoltán, Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944-1953./Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2009/

2009. december 7.

Az 1989. decemberi, romániai népfelkelés huszadik évfordulója alkalmával szervezett emlékkonferenciát december 5-én Kolozsváron az Erdélyi Unitárius Egyház. Tartalmas előadások hangzottak el a kommunista rendszer működéséről és annak túlkapásairól: ezen belül az egyházak üldöztetéséről, helytállásáról és ellenállásáról. Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök hangsúlyozta: olyan eseményeket elevenítenek fel, amelyek kitörölhetetlenül megmaradtak az emlékezetben. Novák Csaba Zoltán történész összefoglaló képet nyújtott a múlt rendszerről. A Magyarországon élő Nyitrai Levente lelkész és a székelyudvarhelyi Sándor Balázs, beszámoltak személyes kálváriájukról. Gazda Árpád újságíró és Szilágyi Zsolt politológus, az EMNT-alelnöke – akik annak idején egyetemista hallgatóként Temesváron tartózkodtak, s Tőkés László egykori temesvári református lelkipásztor segítségére voltak a nehéz pillanatokban – személyesen számoltak be emlékeikről. Szilágyi Zsolt sajnálattal állapította meg, hogy ez idáig még nem került sor a kommunizmus nürnbergi perére. Mint mondta, a gyilkosok még közöttünk élnek, és az egykori meghurcoltak, illetve „egyszerű” emberek nyugdíjának háromszorosát kapják. Tőkés László EMNT-elnök fontos adalékokat közölt az 1989-es temesvári és szilágymenyői meghurcoltatásáról. Hangsúlyozta: számolnunk kell a kommunizmus folytonosságával, a kommunizmus ma is él, és „sok helyen jól érzi magát”. A meghunyászkodás folytatódik, és ez életveszélyes, hívta fel a figyelmet. Megtisztulásra van szükség mind a magyar közéletben, mind pedig a román politikában – hangsúlyozta Tőkés László, hozzáfűzve: nem kedvtelésből leplezik le az egykori besúgókat, a volt titkosszolgálattal együttműködő ügynököket. Az előadó ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a kommunizmus, hanem Trianon örökségét is magunkkal cipeljük. Nagy Mihály Zoltán történész, a Vallásügyi Minisztérium tanácsosa az átvilágítás helyzetéről tartott előadást. /Papp Annamária: Szakítani kell a kommunizmus örökségével. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./

2009. december 30.

Nagy Mihály Zoltán, Olti Ágoston Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez /Pro-Print, Csíkszereda, 2009/ című könyvéből vett egyik követi jelentést idézte a lap. Az 1949. november 12-én kelt bizalmas követi jelentés beszámolt arról, hogy Kolozsváron nagy feltűnést keltő letartóztatások történtek. Letartóztatták a következőket: Méliusz-Nelovankovics József, a Magyar Nemzeti Színház rendezője, Kurkó Gyárfás, az MNSZ intézőbizottságának tagja, országgyűlési képviselő, Balogh Edgár, a Bolyai Egyetem rektora, országgyűlési képviselő, Szász Pál, az EMGE volt elnöke, továbbá Bikfalvi és Kálmán egyetemi tanárok. Kurkó Gyárfás 1947 végéig az MNSZ elnöke volt, leváltása után a szervezet titkárságának tagja maradt, az 1948 decemberi intézőbizottsági ülésen azonban már csak a százas intézőbizottságba választották be. Az erdélyi magyarság szemében ő a legnépszerűbb politikus. Általában tisztakezű, becsületes embernek ismerték. Önéletrajzi regénye, a „Nehéz kenyér”, melyet az Állami Könyvkiadó adott ki, általában jó kritikát kapott. /Széll Jenő követ jelentése Kállai Gyula külügyminiszternek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 30./


lapozás: 1-30 | 31-45




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998