udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 78 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-78
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Puskás Attila

2004. január 21.

Január 20-án műemlékvédő konferenciát tartottak Gyergyószentmiklóson. A szakemberek, önkormányzati szervek és főtéri épülettulajdonosok találkozója annak az együttműködésnek a kezdete, amelynek célja, hogy 2007-re egykori fényében mutatkozzék az Orbán Balázs szerint „Erdély legszebb főterének” nevezett gyergyószentmiklósi városközpont. A rendezvény védnökeként Puskás Attila örmény katolikus plébános látta el a konferencia házigazdai feladatait. A konferencia indítványozója, Köllő Miklós műépítész, fotósorozattal hívta fel a figyelmet a jelenlegi főtéri épületek „esztétikai lepusztulására”. Anthony Gall ausztráliai műépítész a budapesti Herczeg Ágnes és Takáts Eduárd tájépítészekkel egyetemben szintén a három éve indult főtér-visszaállítási mozgalom tagjai. A konferencia két hónap múlva újabb előadás-sorozattal folytatódik. /Gergely Edit: Felújítanák a város főterét. = Krónika (Kolozsvár), jan. 21./

2004. június 10.

A Romániai Volt Politikai Foglyok Szövetségének kiadásában jelent meg az Emlékalbum – Album memorial. A szövetség vezetőségének egyetlen magyar tagja Hargita megye képviseletében Bara Lajos, a megyei szövetség elnöke. Constantin Ticu Dumitrescu, az országos szövetség elnöke, a nevezetes „Ticu törvény" megalkotója (a szekuritáté dossziéinak feltárása, megismertetése az egykori bebörtönzöttekkel), csalódottságának adott hangot, mivel a jócskán „kibelezett" törvény alkalmazói még mindig védik a tetteikért soha felelősségre nem vont szekus-bűnözőket. Még mindig azt állítják, hogy a szeku csak terroristát leplezett le, közben a jóvátételi 118/90-es törvény alkalmazása során a még élő több mint 100 ezer egykori politikai elítélt folyamodott kárpótlásért. A könyv a mintegy 130 börtön, internálótábor, munkatábor-börtön, a román Gulág fényképeit sorakoztatja fel, de közli a meghurcoltatások helyén állított emlékművek fényképeit is. /Puskás Attila, Sepsiszentgyörgy: Album a felejtés ellen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./

2004. június 28.

Az örmények ünnepén, Világosító Szent Gergely napján több százan gyűltek össze Szamosújváron. Külföldről is érkeztek jeles vendégek. Budapestről két küldöttség: az Örmények Szövetsége és az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület képviseltette magát. Dr. Jakubinyi György érsek, az örmények apostoli kormányzója kiemelte, hogy a szamosújvári örmények legnagyobb ünnepe minden esztendőben hazahívja híveit. Megjelent Varujan Vosganian, a romániai örmények elnöke és dr. Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke is. A szentmisét Puskás Attila gyergyószentmiklósi lelkész celebrálta, örmény nyelven. Megnyílt az örmény kódexművészetet bemutató kiállítás. /Erkedi Csaba: Örmények ünnepe Szamosújváron. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

2004. szeptember 6.

Háromszék jeles személyiségére, Czetz Jánosra emlékeztek szept. 4-én Gidófalván. A kiváló honvédtábornok a szabadságért vívott csatamezőkön tanúsított helytállását követően a tengerentúli függetlenségi harcokban is részt vett. Kató Béla református püspök-helyetes is megjelent, meghívták a gyergyószentmiklósi Puskás Attila örmény katolikus plébánost is. Czetz János halálának 100. évfordulóján dr. Kedves Gyula hadtörténész, Fancsali János író, Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató és Petri János tartottak előadást. Megkoszorúzták Czetz János vártemplomi kopjafáját és emléktábláját, a nevét őrző iskola emléktábláját, majd leleplezték új mellszobrát, és immár emlékszoba is őrzi kiemelkedő személyiségének életútját, tetteit. /Czetz Jánosra emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 6./

2004. szeptember 13.

A Mária nevenapi búcsús ünneplés hagyomány a gyergyószentmiklósi Világosító Szent Gergely-templom híveinek. Szept. 12-én a szentmiseáldozatot örmény és magyar nyelven Puskás Attila plébános mutatta be, Jakubinyi György érsek, örmény katolikus kormányzó tartotta a szentbeszédet, majd elvágta el a szalagot a leendő örmény katolikus múzeum bejáratánál. A múzeumban az értékes, XII–XVI. századból származó örmény kódexek miniatúráinak másolatából nyílt kiállítás. /Bajna György: Mária-napi búcsús szentmise és múzeumalapítás. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 13./

2004. október 22.

Dávid Gyula közölte nagyobb tanulmánya vázlatát az erdélyi 1956-os perekről. 1992 óta az 56-os Intézet /Budapest/ által szervezett több konferencián hangzottak el a témáról előadások, több összefoglaló kiadvány jelent meg. Számos, börtönt járt erdélyi/romániai ’56-os visszaemlékezése napvilágot látott önálló kiadásban, tévéfilmek és CD-ROM is készült az erdélyi 56-ról. Mindennek ellenére szükséges olyan számbavétel is, amely végre összképet nyújt arról, ami Romániában történt. Dávid Gyula felsorolta az ’56 utáni időszak legfontosabb – a magyar forradalomhoz kötődő – romániai politikai pereit, azok elítéltjeit. 1956 romániai magyar elítéltjeinek száma ezrekre becsülhető. Akár megközelítőleg pontos névsort is csak a belügyi és katonai törvényszéki irattárak tanulmányozása alapján lehetne összeállítani. Nagyobb perek a következők. Szoboszlay Aladár és társai hazaárulási pere, halálra ítéltek tíz főt /Szoboszlay Aladár Ábrahám Árpád, báró Huszár József, Orbán Károly, Kónya István, Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István és Lukács István/, Sass Kálmán és társai pere /Kivégezték Sass Kálmánt és Hollós Istvánt/, Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének pere. Bolyai-egyetemi perek, Képzőművészeti Főiskola-perek, Protestáns Teológiai Intézeti perek, Bethánista „szervezkedés”, Dobai István és társai pere, Puskás Attila és társai pere, Fodor Pál és társai pere, Soós Ferenc és társai pere, Kis-Küküllő menti szervezkedés, Kacsó Tibor és társai pere, Fekete Kéz, Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége. Gagyi Balla István CD-jén interjút készített több volt elítélttel. További könyvek: Balogh László Múltbirtokosok jövő nélkül, továbbá És te hol voltál, Szent György című könyvei, Gazda József Kövek egy siratófalhoz, Akik imádkoztak üldözőikért című kötetben református lelkészek, teológusok visszaemlékezései olvashatók, Péterszabó Ilona Ötvenhat után ötvenheten című könyve, A Szabadságra Vágyó Ifjak szervezetének 2004. augusztus 7–8-i nagyváradi találkozójáról kiadott Emlékkönyv. /Dávid Gyula: Feljegyzések az erdélyi 1956 évfordulóján. = Krónika (Kolozsvár). okt. 22./

2004. november 13.

Nov. 5-én a bukaresti református egyház Koós Ferenc Körének az RMDSZ két közismert hargitai politikusa volt a vendége: Nagy Benedek történelemtanár és Kelemen Hunor parlamenti képviselő. Nagy Benedek megörökítette életének 1956–1961 közötti krónikáját, bebörtönzésének történetét Egy sors volt ez is /Pallas–Akadémia Kiadó, Csíkszereda/ címen. Nagy Benedek harmadéves kolozsvári egyetemi hallgató volt, amikor letartóztatták és koncepciós perben elítélték. A Koós Ferenc Körben Zsold Béla, a vendéglátó Calvineum templom lelkésze köszöntötte az egybegyűlteket, majd Kelemen beszédében felvázolta az 1956-os magyar forradalom romániai visszhangját. Nagy Benedek elmondta, miért itt tartja könyvének bemutatóját: mert édesapja, dr. Nagy András a ’30-as években Bukarestben volt orvostanhallgató, ilyen minőségében egyike a Koós Ferenc Kör megalapítóinak. Nagy Benedek szerint nincs olyan romániai magyar intézmény, amely az egykori politikai elítéltek vallomásait összegyűjtené, hogy forrásként szolgáljanak mai és jövendő kutatók, írók számára. Sokan sírba vitték az emlékeiket. Tófalvi Zoltán és – tőle függetlenül – Páskándiné Sebők Anna saját kezdeményezésre összegyűjtötte, amit még lehetett, és közreadta tévében, nyomtatásban. Elszórtan jelentek meg visszaemlékezések, például Vastag Lajostól az utolsó órában, mert nemsokára elhunyt Amerikában, és közölt Dávid Gyula, Páll Lajos, Bartis Ferenc, Koczka György, Puskás Attila és számos pap. A Hargita Népe az évek során szóra bírta az elérhető, egykori politikai elítélteket. Új fejlemény, hogy a CNSAS (Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság) kérésre korabeli nyomozati és törvényszéki iratokat, titkos jelentéseket bocsát az egykori elítéltek és családtagjaik rendelkezésére, ezek újabb és újabb adalékokkal gazdagítják a korszak tényirodalmát. /Barabás István: Pennás börtön. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 13/

2005. január 27.

Basescu elnök – némileg késve a kelet-európai gyakorlathoz viszonyítva – elrendelte az egykori román politikai rendőrség nyilvántartásának „közkinccsé” tételét, azaz a jelenlegi szekus-dossziéikkal foglalkozó bizottság részére a „szupertitkos” irattár átadását. A Német Szövetségi Köztársaságban, a Cseh Köztársaságban ez már megtörtént, írta Puskás Attila egykori politikai elítélt. Kedvenc jelszó (nem csak Romániában, az anyaországban is!): ne a múlttal foglalkozzunk. Az Európai Néppárt 2004. február 4-5-én Brüsszelben határozatot fogadott el a totális kommunizmus elítéléséről. A kommunizmus perét, ahogyan ezt évek óta követeli a Romániai Volt Politikai Foglyok Szövetsége, le kell folytatni, fel kell fedni az egykori párt- és titkosrendőrségi aktivistákat és ezek besúgó hálózatát. Vezető állásba nem lehet engedni őket. Ugyanez érvényes azokra, akik bűnösek az 1989-es fordulat áldozatainak haláláért. /Puskás Attila egykori politikai elítélt: Dicséretes kezdeményezés, de nem elég. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./

2005. február 24.

Ferencz Éva védelembe vette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház művészi teljesítményét és „cenzúrát” emlegetett annak kapcsán, hogy a városi tanács művelődési bizottsága – a tervezett bevételek elmaradása miatt – közönségvonzóbb előadásokat vár el az általa anyagilag támogatott intézménytől. A művelődési bizottságot és közvetve Sepsiszentgyörgy lakóit elmaradt bunkóknak mutatják be, ez sértő. Az ilyen-olyan posztmodern és más jelzőkkel felruházott irányzat nem gondolatot sugall, hanem elriaszt! A különböző díjakat pedig a hasonló irányzat elbírálói adják – írta Puskás Attila. /Puskás Attila, Sepsiszentgyörgy: Az érem két oldala. Postafiók rovat, = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 24./ Gáspárik Attila ezt így értelmezte: magyarán, a nép bunkó és az is kellene hogy maradjon, mert akkor rájuk fog szavazni. Ma, amikor posztmodern világban élünk, tette hozzá Gáspárik. /Gáspárik Attila: Kultúrautonómia? = Erdélyi Riport (Nagyvárad), febr. 3./

2005. április 22.

Április 19-én az 1915-ös törökországi örmény genocídiumról emlékeztek meg Gyergyószentmiklóson. A rendezvényre várt budapesti Szalmási Pál profeszor, aki Az ifjútörökök és az örmény genocídium című kötetet Dzon Kirakoszján művei alapján összeállította és fordította, nem tudott eljönni. A megemlékezésen Puskás Attila örmény katolikus vikárius ismertette röviden a történelmi eseményeket: az Anatóliában őshonos másfél milliós örménységet már a XIX. század végén pogromokkal sújtották a törökök, majd a XX. század elejétől az ifjútörökök pártja, az ITTIHAD 1911-es kongresszusán elhatározta a kiirtásukat. A tragikus esemény hazai vonatkozásai közé tartozik, hogy 100 gyermeket telepítettek Erdélybe, akik beolvadtak az itteni örmény-magyarságba. /Gál Éva Emese: 90 éve történt az örmény genocídium. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./

2005. július 22.

Jogi személlyé alakulása céljából július 9-én gyűlést tartott Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság. Azokat várták, akiket az 1956-os forradalom miatt meghurcoltak. A megjelent küldöttek elfogadták az új alapszabályzatot, tájékoztatott Puskás Attila, a háromszéki Volt Politikai Foglyok Szövetségének alelnöke. A tisztújítás során újraválasztották az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság elnökét, Józsa Árpád Csabát, titkárrá választották Váncsa Istvánt. Kovászna megyét Puskás Attila képviseli. A társaság együttműködési szerződést írt alá a magyarországi Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének elnökével, Vasvári Vilmossal. A Kovászna megyei volt politikai foglyok száma háromezer körül van. Nemrég meghalt Lőrincz Károly, akit a Szoboszlay-perben ítéltek el. Lőrincz Károlyt Ordán temették el. /Bokor Katalin: Jogi személlyé alakul az ’56-os Társaság. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), júl. 22./

2005. július 31.

Az 1956-os forradalom leverése után az egész Kárpát-medencei magyarságot sújtotta a megtorlás. Lipcsey Ildikó az erdélyi magyarságot ért megtorlást foglalta össze, felsorolva a nagyobb pereket. Kolozsváron 1956 októberében új diákszövetséget alakítottak, erről tudomása volt a pártszervezetnek. Október 24-én azonban a diákszövetségi gyűlés természetszerűen átváltott a magyar forradalommal való szolidaritás gyűlésévé. Október 25-én letartóztatták a gyűlés három résztvevőjét, Balázs Imrét, Tirniván Arisztídet és Walter Frigyest. Az előző kettőre 7-7 évi fegyházra ítélték. November 17-én Várhegyi Istvánnal az élen letartóztatták a diákszövetség vezetőit, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt és Nagy Benedeket. Temesvárom 2500 diákot tartóztattak le, végül 30, többségében román diákot ítéltek 3 hónaptól 8 évig terjedő fegyházra. Bukarestben is megmozdultak a diákok. 1957 májusában Paul Goma írót a bukaresti diákok tervezett sztrájkja miatt elítélték. 1956-tal volt kapcsolatos a szász írók 1959-es brassói pere, Schönfeld aradi főrabbi pere, Piesch Miklós, Blumenthál Pál pere, Teodor Margineanu román katonatiszt pere, aki a magyarországihoz hasonló felkelést akart kirobbantani Romániában. A perek történetét csak részben tárták fel Romániában. Megközelítő adatok szerint a perek 35 ezer embert érintettek. 30 személyt kivégeztek. Kb. 40-50 ember a bántalmazásokban vesztette életét. 1957 a nagy letartóztatások időszaka volt, emiatt Szamosújváron, a 3000 férőhelyes börtönben 10 ezren raboskodtak. A politikai elítéltek 80 %-a magyar volt. Itt és Jilaván működtették a „megsemmisítő részleget”. A Bolyai Tudományegyetemen 20-30 ítélet született. Az egyházakat is támadták. Erdővidék és Homoród mente unitárius papságának fele került börtönbe, családtagjaikkal együtt „szervezkedés” és „ellenséges elemek támogatása” címen. A kolozsvári Protestáns Teológia unitárius karán 3 tanárt és 15 diákok ítéltek el. A Nyárád mentén szintén egyház emberek kerültek a vádlottak padjára. A Csíkszeredai Főgimnázium tanárát, Puskás Attilát és társait – tanárokat, diákokat, 11 főt – ítéltek el. Nagyváradon diákok megalakították a Szabadságra Vágó Ifjak Szövetségét /SZISZ/. Ebből nagy pert csináltak, 1981-ben folytak a letartóztatások. A 151 letartóztatottból 57 főt elítéltek. Sepsiszentgyörgyön diákok Székely Ifjak Társaság /SZIT/ néven alakítottak csoportot, őket 1958-ban tartóztatták le, 1959-ben az 50-60 elítéltet a hírhedt brailai nagyszigetre vitték. A kizárólag munkás fiatalok által alapított Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ perben 1500 személy volt érintve, 76 ítélet született. A temesvári diákok perében 32-en szerepeltek. Szilágysomlyón 5 főt börtönöztek be, Szászrégenből 24 ember ellen indult eljárás. Kolozsváron az Illegális Kommunista Ellenes Szövetség /IKES/ 35 fiatalkorú rendszerellenes szervezkedés volt. A Kis-Küküllő menti szervezkedésnek 6 vádlottja volt. 1958-ban Bencze György református lelkész be nem jelentett vadászpuskája miatt terrorcselekményre való késztetés vádjával 20 év nehézbörtönt kapott. 1958 júliusában letartóztatták Fülöp G. Dénes református lelkészt, 11 évre ítélték, 1958 augusztusában Cseterki János lelkészt tartóztatták le, ugyanebben a hónapban Harai Pál brassói káplánt az EMISZ perben fel nem jelentés címén 10 évre ítélték. Ebben az évben további egyházi személyeket ítéltek el. Három nagy pert emelt ki Lipcsey Ildikó: a Szoboszlay és társai ügyét 1958. április-május hónapban tárgyalták. A vádirat szerint 1950-ben Keresztény Munkapárt néven szervezetet hoztak létre, hogy fegyveres lázadást készítsenek elő. A Szoboszlay-féle szervezkedés a többpártrendszer és a szocialista rendszer eltörlésének igényét hordozta magában. Magyarországgal szoros szövetségi rendszert akartak kialakítani. Az erdélyi kérdés megoldását a két ország államszövetségében látták. A szervezkedésnek román tagjai is voltak. A Szoboszlay-perben 200 személyt tartóztattak le, köztük lelkészeket, szerzeteseket, 57 főt ítéltel el, köztük tíz főt halálra, a kiszabott börtönévek száma:1300 év. A másik nagy per az érmihályfalvi csoport ügye. Vezetőjüket, Sass Kálmán református lelkészt 1958. február 19-én tartóztatták le. Az érmihályfalvi csoport ügyében 31 főt ítéltek el, ebből kettő halálos ítélet volt, amit Sass Kálmán református lelkészen kívül dr. Hollós István egykori hadbíró századoson végrehajtottak. A harmadik nagy ügy a „kilencek”, vagyis az ENSZ-memorandum megfogalmazóinak és terjesztőinek ügye, akik 1956-ban az erdélyi kérdés megoldását vetették fel. Három álláspont volt: 1. Márton Áron római katolikus püspök és Dobri János református teológiai tanár Erdély Magyarországhoz csatolását tartotta helyesnek. 2. Jordáky Lajos és Pásztay Géza a független Erdély gondolatát támogatták. 3. Dobai István, a református egyház világi gondnoka Erdély kettéosztásában és lakosságcserében gondolkodott. Mindannyian úgy látták, méltányos megoldást. A Dobai István által elkészített memorandumot az akkori erdélyi magyar társadalom szinte valamennyi képviselője ismerte és véleményezte, de ismerte Németh László, Tamási Áron, Kodolányi János, Ravasz László, Illyés Gyula, Veres Péter és Sinka István is. A per során 16 személy ellen indult eljárás. 1957 márciusi letartóztatásuk után valamennyien fenntartották véleményüket. A per vádlottjaiból ketten a kínzásokba belehaltak, Dobait és Varga László tiszteletest életfogytiglanra, a többieket 25 és 5 év közötti börtönre ítélték. Dobait és hat társát a hazaárulóknak fenntartott börtönbe vitték, ahol a 400 elítéltből csak 40 maradt életben az elszenvedett kínzások, az éhezés és orvoshiány miatt. A Magyarország elleni szovjet katonai intervencióban Románia és Csehszlovákia készségesen részt vett volna, de Hruscsov erre nem tartott igényt. Azonban szovjet katonai egyenruhába öltöztetett román katonaság részt vett a szovjet intervencióban. A román titkosszolgálat – román szakemberek szerint – bekapcsolódott a magyar eseményekbe. Cristina Troncota történész, a hadtudományok doktora a román titkosszolgálatok történetével foglalkozó monográfiájában külön fejezetet szentelt ennek a kérdésnek. Ő is és mások is ketté választják a kérdést: a román titkosszolgálat beavatkozása a forradalom előtt és a beavatkozás a forradalom után. 1956 nyarától kezdődően a Securitate hamis osztrák, nyugat-német, francia és olasz útlevéllel ügynököket küldött Magyarországra, magyarul jól beszélő személyeket, akik a gyűjtött információkat Bukarestbe továbbították, onnan pedig a szovjet titkosrendőrség rendelkezésére bocsátották. 1956 november végi látogatása alkalmával Bodnaras felajánlotta segítségét az ÁVH újraszervezésére. Többszáz magyarul tudó szekuritate-alkalmazott érkezett Magyarországra, irányítójuk Einhorn Wilhem /Vilmos/ volt, aki fedéssel tartózkodott Budapesten, mint a román nagykövetség tanácsosa. Troncota irányt mutatott a román és magyar történészeknek, érdemes lenne ebben az irányban kutatni. /Lipcsey Ildikó: A forradalom hatása és következményei Erdélyben. = Erdélyi Magyarság (Budapest). 2005. július-szeptember/

2005. október 4.

A Volt Politikai Foglyok Szövetségének szeptemberi közgyűlésén döntés született: meg kell rendezni a kommunizmus perét. A szövetségünk Háromszék megyei tagjai politikai és civil szervezetek, magánszemélyek bevonásával aláírásgyűjtésbe kezd, amelyben követelik, hogy történjék meg a gyilkos kommunista terror bűneinek és bűnöseinek felelősségre vonása, elítélése. A lenini-sztálini terror romániai kivitelezői mindenrendű kiszolgálói jól élnek. Ha a nácizmus bűnei nem avulhattak el, akkor nem avulhatnak el a sokkal több ártatlan áldozatot szedett kommunizmus bűnei sem! Hitler barbarizmusa 25 millió áldozatot követelt, a kommunizmus világszerte százmillió áldozatot számlál. Románia politikai és közélete azért ilyen, mert egykori párt- és állami funkcionáriusok (nemzetiségi, vallási és társadalmi különbségre való tekintet nélkül!) uralják az országot. /Puskás Attila: A kommunizmus peréről van szó! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 4./

2005. november 14.

November 13-án ért véget Gyergyószentmiklóson, a Szent Benedek Tanulmányi Házban az Erdélyi Háló, a katolikus szervezetek, csoportok ez évi országos találkozója. A háromnapos rendezvény összefoglaló címe: A hit öröme az élet öröme, fő előadó dr. Puskás Attila volt. A találkozóra Magyarországról is érkeztek. /(Takács Éva): Erdélyi Háló-találkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 14./

2005. december 21.

A 84. évét betöltő Gocz József olcsó, fűzve kiadott könyvének címe: Háromszék második világháborús frontharcosai, hadifoglyai és hadiözvegyei. Írta Gocz József, és bátorító ajánlással, valamint alapos kortörténeti áttekintéssel ellátta Szabó József János hadtörténész. A megjelenés (megjelenés?) éve: 2005. A szerző hiába házalt helyi és hazai kiadóknál. Egyszerűen ,,nem olvasmányos, nem piacos ez a könyv”. Szomorú ez a múltunktól, tanúságtevéstől távolságot tartó ,,üzleti” magatartás, írta Puskás Attila. Gocz ugyanis összeállította a világháborús krónikát, mintegy folytatása- és kiegészítéseképpen a 2001-ben megjelent könyvéhez (Gocz József: 3006 év hadifogságban). A székek szerint csoportosított háromszéki frontharcosok (697 személy) születési éve, a frontszolgálat ideje és lakóhelye szerepel munkájában. A korlátolt számban (fénykép és térképmellékletek nélkül) kinyomtatott könyv nem is válhat közkinccsé, legalább a nagyobb könyvtárak megőrzik (?). Lehetséges, hogy ez a könyv eleven cáfolata lenne a Dél-Ukrajna hadseregcsoport memoáríró vezérezredesének, Hans Friessnernek a könyvében (Árulások, vesztett csaták) található értékelésére: ,,A 6. hadsereg (Fretter-Pico) arcvonalszakaszán súlyos problémát okozott, hogy a magyar 1. hegyidandár egyszerűen elhagyta állásait…” És tovább: ,,Hétszáz székely megszökött…” Azt viszont a tábornok is elismeri, hogy kiképzetlen, rosszul felfegyverzett, igen fiatal és már idős székelyek védték a Keleti-Kárpátok hágóit. Azt pedig elfelejti kiemelni, hogy bizony sokszor ,,az éj leple alatt” a német egységek hagyták magukra a székely ,,dezertálókat”. /Puskás Attila: Bajvívó múltunk ,,nem piacos” könyve. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 21./

2006. január 19.

Az Erdélyi ‘56-os Bajtársi Társaság a magyar forradalom és szabadságharc méltó megünneplésére készül. Dávid Gyula, az egyesület kolozsvári képviselője tájékoztatott a kolozsvári előkészületekről, valamint a különböző rendezvények (könyvkiadás, színpadi művek, képzőművészeti alkotások, előadások) magyarországi támogatásáról, illetve résztámogatásáról. Sepsiszentgyörgyön szeretnének egy szoborral tisztelegni 1956 emléke előtt. Egy küldöttség fogja megtekinteni Kolozsváron a pályázatra elkészült szobor­-maketteket, hogy azokból válasszanak. Készül az ‘56-os emlékkönyv, amely az Erdélyi Múzeum Egyesület kiadványaként Kolozsváron, Dávid Gyula csapatának szerkesztésében jelenik meg. Akik még nem küldtek be adatlapot, igyekezzenek postázni. Ha olyan ‘56-os bebörtönzöttről tudnak, aki már nem él, gyermekei, unokái, rokonai közöljék a legfontosabb adatokat. Iskolai vetélkedőket fognak szervezni a ma­gyar forradalom és szabadságharc témájára. /Puskás Attila, a Bajtársi Társaság alelnöke: A Bajtársi Társaság évfordulós tervei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 19./

2006. február 24.

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén a totalitárius kommunista rendszerek bűneinek elítéléséről szóló határozattervezet miatt a magukat kommunistáknak nevező pártok képviselői tiltakoztak, botrányosnak mondták a kezdeményezést, de a nyugat-európai szocialista pártok képviselői is elutasították azt. Szóval, még mindig csak itt tartunk, írta Puskás Attila. A nyugat-európai szélsőbal nem akarja megérteni: nem a megvalósult ideákkal van baj, azaz a terrorba torkollt kommunista diktatúrákkal, hanem magukkal a marxi elvekkel! Sujánszky Jenő, a francia társadalom alapos ismerője emlékezett a francia államvezetés, de leginkább a társadalom reagálására. Így fogalmazott: ,,…ha a náci imperializmus bukása 1943-ban Sztálingrádnál kezdődött, akkor a kommunista imperializmusé pedig 1956-ban Budapesten!” Az egész francia politikai élet, kivéve a Kommunista Párt hivatalos szovjet irányvonalát – de nem tagságát is! –, a magyar forradalom és szabadságharc ügyéért lelkesedett, és megvetette a kollaboráns Kádár-rezsimet, amelynek gyilkos bűneiről pontos tudomása volt, akkor is, ha azokat igyekeztek a legnagyobb titokban elkövetni. Sujánszky példákkal bizonyította a franciák együttérzését a magyar ’56-tal: míg az 1956. januári választásokon a Francia Kommunista Párt 5,5 millió szavazatával az össz-szavazatok 26 százalékát bírta, addig 1958 novemberében a közel 4 millió szavazatnak mindössze a 18,6 százalékát. Ez volt az első alkalom, amikor a Francia Kommunista Párt 1945 után 20 százaléknál kevesebb szavazatot kapott. Amíg 1947-ben 900 000, 1961-ben már csak 300 000 tagja volt az FKP-nak. A magyar események jelentőségét – a katolikusok Mindszenty hercegprímás kiszabadítását, a polgári liberálisok a szabadságjogokat és a többpártrendszert, a baloldal a forradalmi munkástanácsok meghatározó szerepét és a munkásság részvételét a fegyveres harcokban – méltányolták. Olaszországban, ahol az Olasz Kommunista Párt szabott irányt éveken keresztül a politikának, megkezdődött a párt lemorzsolódása. A magyar események hatására új utcanevek tűntek fel, valamennyi emléket állított a magyar szabadságharcnak. – Azóta eltelt ötven év, Nyugat szalonkommunistái igen feledékenyek. /Puskás Attila: A feledékeny szalonkommunisták. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 24./

2006. március 10.

1954. december 17-én a Bukarest melletti Jilava börtön udvarán a kivégzőosztag sortüzében tizenhét fiatalember halt meg.  A tizenhét kivégzett fiatal a hírhedt Eugen Turcanu egykori vasgárdista és csapata volt. Ehhez fogható – tömegesnek is nevezhető – ítélet évekkel a háború befejezte és a háborús bűnösök kivégzése után nem született. Később, 1955-ben még egy társukat végezték ki, majd négy, szintén halálra ítélt legionárius életfogytiglani ítélettel túlélte közösen véghezvitt, hátborzongató tetteiket, amelyeket saját börtöntársaikon követtek el Pitesti és Szamosújvár (Gherla) börtöneiben, valamint a Duna-csatorna rabtelepein. Bűnlajstromukon legalább harminc rabtársuk meggyilkolása, többnek az öngyilkosságba kergetése és legalább 700 (!!) politikai elítélt módszeres megkínzása, fizikai és lelki megcsonkítása szerepelt.   A kínzások kézé tartozott a folyamatos botozás: háton, hason, talpon, az egész testen, csupaszra vetkőztetve. Az órákon keresztüli fél lábon állás, az éjjeli virrasztás szemmel az égő felé. Napirenden volt az ürülék megetetése, a hányadék visszatömése, a szájba vizelés, a kimerülésig tartó ,,tornáztatás”, a beadott ételbe hintett só és utána a víz megvonása, az evőeszköz nélküli, hason fekve evés stb.  Nem mindenki tudta ezt elviselni. Az így megalázott rabok többen maguk is beálltak az átnevelők közé. A ,,felvételi” vizsga a legjobb barát kegyetlen megverése volt.  Ezek a verést végrehajtók orvostanhallgatók, jogászhallgatók, mérnökjelöltek, valamennyien értelmiségiek, a Vasgárdának elkötelezett huszonéves ifjak voltak. Cselekedeteik mögött – természetesen – a Szekuritáté akciója volt. Ezekben az években a Szekuritáté legfőbb parancsnoka Nikolski tábornok volt. Már 1948-tól a büntető törvénykönyv előírta a munkatáborokba internálás lehetőségét, így azután 1950-től a munkatörvénykönyv alapján elvitték az ,,engedetlen” dolgozókat, a kollektivizálással szembeszegülő parasztokat, s ez 1952-ben tömegessé vált. 1949. március 2-án éjjel összeszedték a volt nagy­birtoko­sokat, kényszer­lakhelyre inter­nálták őket. Ugyanekkor, 1950-ben az 1154-es Minisztertanácsi Határozat intézkedett az ,,ellenséges elemek” deportálásáról. Egy év alatt (1951. március 15-ig) 43 899 személyt deportálnak az ország nyugati területeiről Románia déli megyéibe. 1952-ben újabb határozat alapján mintegy 6000 ,,kizsákmányolót” deportáltak a nagyobb városokból. A letartóztatott politikai ,,bűnözők” száma 24 826-ra rúgott 1952-ben. Ezekben az években Románia hegyei még fegyveresen ellenálló ,,partizánok” uralta terültek voltak. A Vasgárda neves személyisége, Horia Sima Nyugat-Németországban élt. Románia fegyverfordítása után a honi Vasgárda-vezér, Nicolae Petrascu és a németek ellen forduló szövetség ,,fegyvernyugvási szerződést” kötött. A vasgárdisták széles körű ,,szervezőmunkát” folytattak a román értelmiségi ifjak körében. Eugen Turcanu jogászhallgató, bár az 1941-es Vasgárda-akciókban részt vett, 1947-ben belépett a Román Kommunista Pártba, és felfelé ívelt karrierje. Azonban kiderült gárdistamúltja, ezért 1948. május 15-én letartóztatták. A suceavai szekuritátén társaival – látszólag – kommunista szimpatizánsok lettek. Turcanu Nikolski tábornokkal dolgozta ki az ,,átnevelés” módozatait. Ennek négy szakasza van. Első: a kintiek leleplezése a legfontosabb a Szeku­ritáté számára. Ebben a szervezési szakaszban megalakult a Turcanu vezette ODCC (Organizatia Deti­nutilor cu Convingeri Comuniste – Kommunista Meggyőződésű Rabok Szervezete). Az említett kínzásokkal nyert adatokat Turca­nu juttatta el a pitesti-i börtön igazgatójához, Dumitrescuhoz, vagy a politikai tiszthez.  A második szakasz a bentiek, a rabtársak leleplezése. A harmadik és negyedik szakasz a legmegalázóbb: ,nyilvános erkölcsi leleplezés, amely során saját magát és hozzátartozóit kellett sárba tipornia a kiszemelt áldozatnak. Karácsonykor a vallásos rabtársaknak minden szentséggyalázást (különösen a teológusoknak) végig kellett csinálniuk.   Aki mindezt a tortúrát nem bírta ki, az beállhatott a csapatba, és ezt többen megtették.  Végül, bármennyire is titok volt a börtönök belső világa, kiszivárgott mindaz a szörnyűség, ami 1949. december 6. és 1952 augusztusa között a börtönökben végbement. A váratlanul betiltott tevékenység Tur­ca­nuék képzeletében már a jutalmat sejttette. Bukarestben a két évig tartó kivizsgálás során 22 kegyetlenkedőt vontak felelősségre.  Évek múlva négy szekustisztet és a szamosújvári orvost bűnrészességgel vádolva 5–7 év kényszermunkára ítéltek (1957. április 20.). Az a négy szerencsés ,,halálraítélt”, aki kegyelmi kérésére életfogytiglani kényszermunkát kapott, az 1964-es közkegyelemmel kiszabadult. Az egyik legkegyetlenebb, Popa Alexandru (Popa Tanu), Turcanu helyettese még 1990-ben Szeben­ben élt, és az Orvosi Társaság titkára volt. /Puskás Attila: Egy kegyetlen kísérlet emlékezete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./

2006. július 12.

Józsa Árpád Csaba, ma az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság elnöke, társaival a nyugati határ felé vette azokban a napokban az útját, hogy fegyveresen segítse a forradalmat, a szabadságharcot. Gyermekek voltak, elkapták őket, majd haza kellett térniük, megbűnhődni nemes szándékukért.  Egy ,,jeles” író júniusi levelében írta Drága Mihályomnak: ,,… fiaim vizsgák után hozzátok jönnek falura. Olyan gyerekek ők, mint a többiek mind. (…) De, hogy a magyar ellenforradalom napjaiban mind a kettő, bár még kölyök, azzal a kéréssel állt apai tekintélyem elé: engedjem el őket önkénteseknek Magyarországra az ellenforradalmárok ellen harcolni (…), és mivel a te két fiad ugyanezt kérte tőled, úgy hiszem, az enyéim nem lesznek idegenek a faluban.” Képzeljük el, amint szemben álló barikádokon harcolnak Józsa Csabáék M. J. fiaival, írta Puskás Attila. /Puskás Attila: Ha úgy lett volna…= Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 12./

2006. július 14.

Egy héten át tartott Jobbágytelkén a Folk Center Alapítvány által szervezett VIII. marosszéki népzene- és néptánctábor. – Amikor az első táborokat szerveztük, akadt a faluban, aki rosszallóan nézte az ide csődülő városiakat, de ma már megszokottá vált, s még a határon túlról is idejönnek vendégek, hogy egy egy kis időre jobbágytelkiek legyenek – mondta Ferenc Zsolt és Puskás Attila, a Folk Center Alapítvány két elnöke, akik a főszervezők. Minden évben közel 200-an látogatják meg Jobbágytelkét. A talpalávalót a péterlaki prímások, a sepsiszentgyörgyi Háromszék együttes, az Öves és a Cinige együttes tagjai szolgáltatják. Sikó András népzenét is oktat, mások Kásler Magda énekóráit látogatják. A gyűjtőutakon rögzített videofelvételeket is megmutatták a táborlakóknak. Néprajzi előadások is elhangzottak: Szabó Éva a nyárádmenti népviseletről, Balázs Lajos a globalizáció és a népi kultúra hatásáról, Balássy Enikő a hiedelmekről értekezett. /Vajda György: Sebes, forgatós, csűrdöngölő. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 14./

2006. augusztus 1.

Az ÚMSZ most induló sorozatában olyanok emlékeznek a magyarországi 1956-os forradalom hatására, Erdélyben bekövetkezett eseményekre akik elszenvedték az akkori retorziót. Puskás Attilát huszonnyolc éves korában zárták börtönbe, amiért tanárként nyilvánosan rokonszenvezett az ötvenhatos budapesti szabadságharccal Csíkdánfalván. Ő még a szamosújvári börtönben is megemlékezett társaival március 15-ről, valamint október 23-ról. Puskás Attilát szabadulása után, 1964-től az 1989-es rendszerváltásig megfigyelés alatt tartotta a román állambiztonság. Letartóztatása Sántha Imre diák versesfüzetéhez kötődik. Az érettségi előtt álló iskolás fiú abbahagyta a tanulást, elment otthonról és Sepsiszentgyörgyön próbált új életet kezdeni. Maga mögött hagyott egy levelet, melyben elmagyarázta szüleinek, hogy ne keressék, mert az általa hátrahagyott, rendszernek nem tetsző írásai kellemetlenséget okoznának neki. Házkutatást tartottak Sántháéknál, és megtalálták a tanuló versesfüzetét. 1959 tavaszán tartóztattak le tanárokat és diákokat, rendszerellenes szervezkedés címén. Puskás Attilának megmutatták Sántha Imre verseit. Puskás Attila saját versét is felolvasta Október 23. címmel, éppen 1956. november 4-én, egy lakodalmon. Ezután gyász-szalagot viselt a meghalt forradalmárok emlékére. Másik „bűne” volt, hogy megkérte Lőrincz János társát: ne hagyja ki a tananyagból a magyarországi felkelésben szerepet vállalt irodalmárokat és költőket, mert részei a magyar irodalomnak. Puskást 1959. május 12-én letartóztatták, húsz év kényszermunkára ítélték, és további tíz évvel toldották meg szabadságvesztéses büntetését „tiltott iratok terjesztéséért”. Emlékezete szerint 1963 végén, 1964 elején a börtönben megindult a fegyencek átnevelése. Vasárnaponként önkéntes rabok ismertették „bűneiket” a román munkásállam ellen, megbánták ezeket, és megfogadták, hogy megváltoznak. A beismerőknek le kellett leplezniük azokat a cellatársaikat, akik a börtönben is folytatták korábbi tevékenységüket. Puskást édesanyja csak egyszer látogathatta meg. A közkegyelmi törvénynek köszönhetően 1964. augusztus 3-án szabadult. Feleségénél húzódott meg, aki elvesztette állását, amiért nem vált el Puskás bezárása után. Barátai, köztük Dankanits Ádám történész, pénzt és ruhaneműt gyűjtöttek a frissen szabadultnak. Puskás először munkásként kereste meg kenyerét, majd kereskedelmi áruszakértő volt 1971-ig, amikor végre sikerült végzettségének megfelelő állást kapnia. Ezután is évekig figyelte a Szekuritáté, követték, besúgókat próbáltak beszervezni környezetébe. /Domokos Péter: Erdélyi ötvenhatosok. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 1./

2006. augusztus 2.

Puskás Attila írásában rendet akar rakni a használt fogalmak tartalmában. Valamennyi kommunista zsarnokság ősforrása a Szovjetunió volt, illetve a KGB, azaz Állambiztonsági Biztosság. A bolsevista Szovjetunió terrorszervezete – változó nevekkel, de mindig ugyanazzal a céllal – általánosan elismerten messze felülmúlta a CIA-t, a Moszadot mind szervezettségben, mind ügynökeinek tömegbázisában. Természetes, hogy a román Szekuritáté felépítésében a szovjet ,,tanácsadóknak” meghatározó szerepük volt. Ők sohasem bűnhődtek meg elkövetett gyilkos bűneikért: Gheorghe Pintilie (Pantelei Bodnarenko), Alexandru Nicolschi (Boris Grünberg), Vladimir Mazuru (Vladimir Mazurov). Alexandru Draghici volt tábornok, belügyminiszter mondása volt: ,,...a törvényességet úgy értelmezzük, ahogy az nekünk megfelel.” Draghici is ,,ágyban, párnák közt” halt meg Magyarországon, nem adták ki őt a román államnak... A bonyolult szervezés – valamennyi csatlós államban – alig áttekinthető. A román Szekuritáté eleinte a belügy keretében, majd 1952-56 között önálló minisztériumként (Ministerul Securitii Statului) működött, 1956. június 11-től újra a belügyhöz tartozott, önálló ügyosztályként. A Szeku­ritáté fegyveres egységei a kezdeti 30 600-as létszámról az ötvenes évek közepére már 165 000 főre nőttek. Ennek megfelelő az eredményes működéshez szükséges ,,hálózat” is. Később az eredménytelen informátorokat eltávolították, ugyanakkor fokozzák a ,,minőségi” informátorok (tanárok, orvosok, mérnökök, közélelmezési dolgozók, postások, köztisztviselők stb.) beszervezését, ,,információs hálózat” kiépítésére. Fedőnevet nem csupán a besúgók viseltek, hanem a megfigyeltek is. Dossziét nyitottak a jelentések, elemzések részére is. Valamennyi intézmény, gyár, hivatal a besúgók egész hálózatával volt betelepítve, akik felett egy ,,rezidens” állt, aki az ,,irányító tiszttel” tartott állandó kapcsolatot. Mindegyik informátornak külön dossziéja volt. Puskás Attila példának hozta, hogy őt a következő ,,besúgók” figyelték 1989 végéig: Antonescu, Kemény, Chilachi, Kovács Károly, Olteanu, Málnási, Miklós István, Ötvös Géza, Kovács István, Poenaru Ioan, Lemhény Attila stb., valamennyi fedőnév. Ki a ,,besúgó? Karol Sauer­land német történész könyvében (Harminc ezüst – besúgások és árulások, Helikon Kiadó, 2001) nem találta elégségesnek azt a meghatározást, hogy ,,...olyan bejelentés, amit a besúgó önként és alantas szándékkal tesz egy intézménynél, amelytől azt várja el, hogy a besúgottat bűnösnek nyilvánítsa és elítélje”. ,,Denunciáns, aki valamit a felsőbbségnek bejelent.” Azaz – a névtelenségbe rejtőző denunciáns – jogi következményű jelentése egy ,,hatalmi intézményhez” kötődik. Korunkban tömeges jelenséggé vált egyrészt a társadalmi szervezettség összetettsége, bonyolultsága, másrészt az önkényuralmi rendszerek fenntarthatósága miatt. /Puskás Attila: A hálózat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./

2006. október 13.

Dr. Kiss Tamás neve nem ismeretlen Sepsiszentgyörgy lakói szá­mára. Tavaly az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság vendége volt a magyarországi Pofosz (Politikai Foglyok Országos Szövetsége) alelnökeként. A Tőkés László Alapítvány kuratóriuma kitüntette dr. Kiss Tamást. Az ünnepséget október 8-án a kis­várdai református templomban rendezték. /Puskás Attila: A Tőkés László Alapítvány kitüntette dr. Kiss Tamást. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 13./

2006. december 8.

Puskás Attila nyílt levelet írt Bíró Béla újságírónak, egyetemi adjunktusnak. Bíró Béla írása az Új Magyar Szóban jelent meg, tehát – mivel Puskás közvetve érintett – a médiaetika szerint közölniük kellett volna írását. Azonban az Új Magyar Szó nem közölte reagálását. Bíró Béla az ötvenhatosokkal gúnyolódott: ,,...Péterrfy Irén ott csücsül a maga kis börtönében, úgy vélvén (oh, sancta simplicitas!), hogy az aláírást elutasítva, valamiféle hőstettet hajtott végre.” Majd: ,,...csak önmagát tette tönkre és nevetségessé. Ahelyett, hogy mindent beismer és aláír, amit elvárnak tőle, mindenkit bemárt, akit föltétlenül kell, és megpróbálja magát úgy hasznossá tenni, hogy bizton számíthasson a titkos-szolgák őrangyali gesztusaira is, mint »mások tették«„... Aztán: ,,...még büszke is balgaságára...” B. B. feltette a sértő szónoki kérdést (azaz állítást!): ,,...magyarázza már meg valaki, hogy mi ez az egész ötvenhat körüli világra szóló felhajtás! Ők, ötvenhatosok tényleg balekok lettek volna »mindannyian«?” 1956-ról ne ironizáljon senki, ne nevezze balgáknak, balekeknek az erdélyi magyarjainkat, akiknek karrierjük lett oda egyszer s mindenkorra. Ők hősök voltak. /Puskás Attila, a balek: ’56-ról ne csúfolódjanak! Nyílt levél Bíró Bélához. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 8./ Előzmény: Bíró Béla: Van még, ami fáj? – Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20.

2007. február 20.

Dr. Sólyom László köztársasági elnök romániai látogatása során kitüntetéseket nyújtott át ‘56-osoknak. Az Erdélyi ‘56-os Bajtársi Társaság elnöke, Józsa Árpád Csaba Constantin Ticu Dumitrescuval, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének országos elnökével együtt a legmagasabb fokú kitüntetést, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át. Józsa Árpád Csaba baróti kisdiákként barátaival indult el, hogy a zöldhatáron átjutva segítse a magyar hazafiak harcát. A magyar hatóságok visszaadták a román hatóságoknak, majd a nagyváradi katonai bíróság három évre ítélte (mire kijutottak, már leverték a forradalmat) tiltott határátlépés vádjával. Józsát 2005-ben választották meg a társaság elnökének valamennyi magyar többségű és szórványmagyar megye tagságának egyöntetű döntésével. Ritka lelkiismeretességgel végzi megbízatását. /Puskás Attila: Józsa Árpád Csaba kitüntetése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 20./

2007. június 6.

Marosvásárhely kettős könyvbemutató színhelye volt a múlt héten: Brassai Zoltán, Makó Katalin, Brassai Attila, Puskás Attila A kovásznai szénsavas fürdők és mofetták a végtagi verőérszűkületek kezelésében című könyvét valamint Puskás Attila Idült vénás betegségek. Patológia, diagnózis, terápia című könyvét ismerhették meg az érdeklődők. A Scientia Kiadó gondozásában megjelent szakkönyveket prof. dr. Nagy Örs rektor-helyettes és dr. Péter Mihály akadémikus méltatta. Nagy Örs professzor, a MOGYE rektor-helyettese örvendetesnek tartotta, hogy manapság, amikor az interneten szinte minden információhoz pillanatok alatt hozzá lehet jutni, egyre több magyar nyelvű szakkönyv jelenik meg. „Mindkét könyv értékes, újat hoz a szakterületen, magyarul ilyen formában még nem jelent meg” – hangsúlyozta. A két könyv a felvetett téma szempontjából kiegészíti egymást. A szénsavas fürdőkkel kapcsolatos könyvhöz a vizsgálatokat több évtizeden át végezték. Dávid László, a Sapientia rektora szerint egy kiadó akkor jó, ha jó szerzőket von maga köré, jó könyveket ad ki, márpedig a Sapientia Alapítvány itt is bizonyított: olyan kiadót működtet, mint a Scientia, amely mindinkább jelen van mindennapjainkban. /Antalfi Imola: Kettős könyvbemutató a Deus Providebit Házban. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 6./

2007. július 7.

Felröppent a hír: megtalálták Pusztai Ferenc maradványait azon a helyen, ahol eddig is sejtették. Újabb hír: el is temették a csontokat az ozsdolai temetőben. Pusztai Ferenc az ötvenes évek elején, ahogy ez kiderül Iochom István jól dokumentált könyvéből (Pusztai, Jeges, Dézsi, Kézdivásárhely, Székely Nyomda, 2006), társaival fegyveresen szegült szembe a kommunista diktatúra helyi képviselőivel, s ezért sokan politikai ellenállóknak és a kommunizmus mártírjainak tekintették őket. Ha a maradványok Pusztai csontjai, ezeknek a családi sírhelyen történő eltemetése keresztényi kötelesség. Mivel a kommunista diktatúra mártírja, ezért nyilvános és ünnepélyes kegyeleti szertartásra tarthat igényt, amelyhez mi, a volt politikai foglyok – írta Puskás Attila – asszisztálni óhajtunk tiszteletadásunk kinyilvánításával. Pusztai megérdemli az emlékjel (kopjafa, emlékoszlop stb.) felállítását. /Puskás Attila: Az élőnek emlékezést, a halottnak örök nyugodalmat! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 7./

2007. október 23.

Dr. Kiss Tamás jogász, a Magyarországi Politikai Foglyok Országos Szervezetének alelnöke több napig vesz részt az erdélyiek ünnepi rendezvényein. Október 21-én Sepsiszentgyörgyön a POFOSZ kitüntetéseit adta át tíz erdélyi magyar ötvenhatosnak. Dr. Kiss Tamás tavaly a kisvárdai székhelyű Tőkés László Alapítvány évi díját vehette át, majd azt átadta Józsa Árpád Csabának a Sepsiszentgyörgyön felállítandó ‘56-os emlékmű költségeire. 1956-ban a Magyarországon megalakuló főiskolai és egyetemi ifjúság szegedi szervezete, a MEFESZ küldöttként utazott Budapestre, hogy az október 20-án meghirdetett húszpontos programot, elfogadtassa a fővárosiakkal, és megkezdjék országszerte az egyetemisták MEFESZ-szervezetekbe tömörülését a kommunista DISZ helyett. Így az október 16-án Szegeden megalakuló MEFESZ elsőnek kezdeményezett forradalmi megújulást. Október 22-én a budapesti Műegyetem nagygyűlésén ismertették és a tizenhat pontban elfogadták a szegediek javaslatát. /Puskás Attila: Vendégünk a ,,szegedi küldött”. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./

2007. december 5.

Újabb alkalom az ünneplésre: mindkét tábor nyert, és mindkét tábor ünnepel. Egy kis csipkelődés az ellenfél irányába, egy kis lebecsülése a túlharsogott diadalnak. Tőkés László nyújtotta volna jobbját, az RMDSZ még ,,elemez”. Az RMDSZ vezetése szerint mondjon le a bűnös, nem jól szereplő megyei, illetve széki vezetés, azután: vonják össze a széki szervezeteket. Ami változatlan: az a legfelsőbb vezetés. Az RMDSZ csúcsvezetése befogja a fülét az igaz beszéd hallására, és nem követi a tisztes visszavonulást választó Takács Csaba útját. /Puskás Attila: / Mi, magyarok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./

2008. január 18.

Markó Béla előrevetítve a január 26-i marosvásárhelyi SZKT-gyűlésen döntésszintre kerülő, helyhatósági választásokra jelölő kritériumrendszert, máris behatárolta a döntés megszületésének két lehetséges módját: előválasztással, avagy küldöttgyűlésen. Puskás Attila szerint előre lehet tudni, hogy a testület döntése: küldöttgyűlésen történjen választás. Az elhibázott döntéslehetőségnek a megelőzésére írta: ismeri az RMDSZ-küldöttgyűléseket, cédulaosztogatással kezdődnek, és a cédulán szereplők megválasztásával végződnek. Többnyire három ún. frakció a legtevékenyebb: a kereszténydemokrata, a liberális és a polgári. Persze, mind a három a saját kebléből jelöl. Ez sógorság-komaság, semmi köze sincs a minőséghez. Az lenne jó, hogy ne az SZKT döntse el, Háromszéken, Sepsiszentgyörgyön s máshol hogyan történjék a jelölés, hanem a helyi, illetve területi RMDSZ-tagság, sőt, a civil szervezetekbe tömörült magyarság. S ebben nem az RMDSZ-hez tartozás az elsődleges szempont, hanem az, hogy múltbéli hasznos tevékenységével hogyan szolgálta a helyi magyarság érdekeit. Az is megoldás, amit Gazda Zoltán vetett fel: egyeztetni azokkal a politikai erőkkel, amelyek Sepsiszentgyörgyön és több helyen a megyében Tőkés Lászlóra szavaztak. /Puskás Attila: Ki dönt, és miért? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 18.


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-78




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998