udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 204 találat lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 | 181-204
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Salat Levente

2007. augusztus 28.

Augusztus 27-én magyar nyelvű feliratok kerültek a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) néhány karának folyosójára. Az egyetem sajtóirodája közölte: nincs tudomásuk új feliratról, az egyetemen csak a már korábban elhelyezett táblák láthatók. A lap munkatársa viszont délután még helyén találta a római katolikus teológia egyik folyosóján elhelyezett, „Dohányozni tilos” feliratú magyar és német nyelvű táblát, a vegyi kar folyosóin elhelyezett két feliratot nagy valószínűség szerint még a délelőtt folyamán eltávolították. Az önálló Bolyai Egyetem visszaállítása mellett a többnyelvű feliratok elhelyezését hónapok óta szorgalmazó Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke, Hantz Péter adjunktus cáfolta, hogy ő helyezte volna el a táblákat. A BBTE rektor-helyettese, Magyari Tivadar szerint az augusztus 27-i feliratozás nem tartozik a többnyelvű táblák hivatalos elhelyezésének a folyamatába. A BBTE-n két éve tart a vita a többnyelvű feliratokról. A magyar felsőfokú oktatás önállósulását szorgalmazó, ezen belül a magyar feliratok elhelyezését sürgető BKB vezetői közül hamis információk terjesztésének és a BBTE lejáratásának vádjával Nicolae Bocsan rektor 2006 júniusában Bodó Barna egyetemi tanárt, a BKB elnökét írásos intésben, Hantz Pétert pedig írásos megrovásban részesítette, december 20-án pedig felbontotta az egyetemen több magyar nyelvű feliratot elhelyező Hantz Péter munkaszerződését. Ugyanilyen elbánásban részesült Kovács Lehel is. Az érintettek bírósághoz fordultak, eddig Bodó Barna nyert jogerősen pert a BBTE-vezetés ellen. Az ügy miatt 2006 novemberében lemondott rektor-helyettesi tisztségéről Salat Levente és Nagy László, a húsz magyar oktatót magába foglaló 117 tagú szenátusból pedig néhány magyar tanár kilépett. Az elbocsátott magyar oktatók ügyében több magyar politikus is szót emelt. Göncz Kinga magyar külügyminiszter 2006 decemberében román kollégájához, Mihai Razvan Ungureanuhoz fordult, utóbbi 2007. januári válaszlevelében egyebek mellett azt írta: az elbocsátott oktatók ügyében az egyetem vezetése autonóm módon járt el, de a többnyelvű feliratokat június elejéig elhelyezik, a BBTE-n magyar és német személyiségek mellszobra is helyet kap, egyes előadótermeket pedig a magyar és a német kultúra jeles alakjairól nevezik el. A BBTE sajtóirodája erre reagálva szögezte le: az egyetem szenátusának nincs határozata többnyelvű feliratok elhelyezéséről. /Benkő Levente: „Diplomatikus” kontra nemhivatalos feliratozás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 28./

2007. augusztus 29.

Vladimir Tismaneanu az Egyesült Államokban élő történész-politológus történészekből és társadalomkutatókból állította össze csapatát. Alig fél év alatt készítették el a parlament előtt is bemutatott Jelentést, amely alapján Traian Basescu államfő elítélte a román kommunizmust. Idén ősszel jelenik meg könyv formájában a 660 oldalas dokumentum. A Jelentés magyar vonatkozású fejezetének megírására magyar szakembereket kértek fel. A fiatal történészekből álló kutatócsoport tagjai: Stefano Bottoni, a Bolognai Egyetem oktatója; László Márton, a Pázmány Péter Egyetem PhD-hallgatója és a marosvásárhelyi Teleki Téka munkatársa; Lázok Klára, az ELTE PhD-hallgatója és a csíkszeredai Sapientia Egyetem oktatója; Nagy-Mihály Zoltán, a pécsi egyetem doktorandusza és az EME főmunkatársa; Novák Csaba Zoltán, a bukaresti egyetem PhD-hallgatója és a Román Akadémia marosvásárhelyi fiókintézetének munkatársa, valamint Olti Ágoston, az ELTE PhD-hallgatója. Nagy Mihály Zoltán kolozsvári történész elmondta, Vladimir Tismaneanu a kolozsvári Etnokulturális Központ vezetőjét, Salat Levente politológust kérte fel a magyar munkacsoport szervezésére, illetve a magyar fejezet megírására, tudva, hogy ebben a kutatóközpontban etnikai, kisebbségi és kisebbségtörténeti témákban folytak kutatások. Salat Levente a budapesti Bárdi Nándorhoz fordult, aki akkor a Teleki Intézetben dolgozott, és akinek a munkatársi köréből kerültek ki a felsorolt fiatal történészek. Romániában intézményesen nem folyik kisebbségkutatás, csak próbálkozások vannak a Jakabffy Elemér Dokumentációs Tár vagy az Erdélyi Múzeum-Egyesület részéről. Bárdi Nándornak köszönhető, hogy az elmúlt tíz évben megpróbálták intézményesíteni a magyarság kommunista korszakának kutatását, fiatal erdélyi történészeket avatva be a kutatómunkába. – A magyar történészeknek azokat a kérdéseket kellett beemelni a román történetírásba, amelyeket az egyáltalán nem ismer. Például, hogy 1945-től kezdődően hogyan történt a magyar gazdasági intézmények államosítása és megszüntetése. A szövetkezeti központok megszüntetésével óriási vagyonállományt kebelezett be a román állam. Azért szedték össze mindezt, mert a román történetírásban létezik egy feltevés, miszerint a kommunizmus alatt mindenki egyformán szenvedett, sőt, a kommunizmus első időszakában a romániai magyarság pozitív diszkriminációban részesült. - Mindössze fél év állt rendelkezésre a Jelentés elkészítésére. A magyarországi levéltárakban megkezdődött a Romániára vonatkozó kutatás, de a romániaiakban nem. Nagy Mihály Zoltán hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság 20. századi történetének felkutatásával hadilábon állnak. Reméli, hogy a Tismaneanu-jelentés magyar fejezete felgyorsítja ezeket a kutatásokat. /Oláh-Gál Elvira: Tismaneanu-jelentés – megjelenés előtt a könyv. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 29./

2007. október 20.

A dél-kelet európai nemzeti kisebbségek státusára vonatkozó törvényes eszközök címen kétnapos nemzetközi konferenciát tartottak Kolozsváron. A rendezvényen bemutatták az olasz (dél-tiroli), a szerb, a horvát és a macedón példát, és természetesen szó esett a romániai kisebbségi törvénytervezet parlamenti vitája sorsáról. Salat Levente, a BBTE politikatudományi karának előadó tanára, valamint az Etnokulturális Különbözőségek Erőforrása Központjának ügyvezető elnöke szerint a konferencián nem a kisebbségi törvény tartalmát vizsgálták, hanem megpróbálták az akadémiai, illetve az emberi és kisebbségi jogokkal foglalkozó szakemberek perspektívájából nézni ezt a kérdéskört. A kisebbségi törvény elfogadásával tisztázódhatna a több mint 150 romániai kisebbségvédelmi rendelkezést magába foglaló joganyag sorsa. Másrészt: amennyiben a tervezetet a parlament elfogadta volna, talán el lehetett volna kerülni a romániai magyarság politikai erőinek radikalizálódását, magyarázta Salat Levente. Varga Attila képviselő szerint a román törvényhozásnak alkotmányos kötelezettsége lenne a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvényt elfogadni. /Nagy-Hintós Diana: Kisebbségek státusa Dél-Kelet Európában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

2007. október 31.

Magyarország határai az EU-csatlakozása után nagyrészt virtuálissá váltak ill. válnak. Törzsök Erika szerint ez „is egyik oka, hogy a 2004. december 5-ei referendumon Magyarországon megbukott az etnikai nacionalizmus. ” Ezt a határokon kívüli magyarság nagy többsége „emancipációs kudarcként élte meg”. Törzsök Erika minősítése szerint a rendszerváltás után Budapesten egy, két világháború közötti, a „revans”-politika jegyében kialakított intézményrendszer revitalizációjával akarták kezelni a határon túli magyarok problémáját. Salat Levente 2005-ben rámutatott a problémára: „a magyarországi pályázati rendszerek olyan identitás-szerkezeteket termelnek újra, amelyek lehetetlenné teszik a romániai magyarság hatékony integrálódását a román államba, vagyis hogy képes legyen viszonyát rendezni a román társadalommal. A magyar identitás kizárólagos állítása a ‘meg nem hirdetett kiürítés stratégiáját’ szolgálja. ” A beteg intézményrendszerhez hozzá kell nyúlni, mert támogatása Salat Levente szerint személyes politikai kapcsolatokra épül. Törzsök Erika hozzátette: „Azóta ezt az intézményrendszert átalakította a kormány. A támogatáspolitika EU-konform és átlátható rendszerben működik”. – Magyarország hosszú távú nemzetstratégiáját határon átnyúló regionális fejlesztési programként fogható fel. Az eddigi magyar támogatási rendszer közalapítványokon keresztül működött. 1990 és 2004 között az állami költségvetésből a határon túli magyarok támogatására mintegy 85-90 milliárd forintot fordítottak. Törzsök Erika szerint ennek a hatása nem érzékelhető. A „kialakult nagy magyar kesergőben” a források világos számbavétele szükséges. Törzsök Erika megállapította, hogy a többségi társadalmaknak és kormányoknak fel kell ismerniük, hogy a források elosztása nem lehet a kisebbség számára diszkriminatív. – Hozzátette: fontos a „be nem avatkozás elvének” betartása. /Törzsök Erika MeH Nemzetpolitikai főosztály főig. : Oldás és kötés. Korszerű nemzeti jövőkép v. határzárak. = Élet és Irodalom (Budapest), okt. 31./

2007. december 6.

Az oktatásügyi miniszter július 8-án kelt rendelete előírja egy multikulturális viszonyokat ismertető tantárgy létrehozását az elemi és középiskolák diákjai számára. A kolozsvári székhelyű Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja (EKF) a Kisebbségi Hivatal támogatásával kidolgozta a Multikulturális nevelés tanárok és diákok számára című programot. A miniszteri rendeletnek még nincs kidolgozott módszertani alkalmazása, az EKF szakmai szempontokból elemezte azt, és észrevételeit, tanácsait most nyomtatásban közzé tette. A sajtótájékoztatón bemutatták a központ ide vonatkozó két friss kiadványát, az Értékeld a sokszínűséget (multikulturális kalendárium) kisiskolásoknak és annak alkalmazási útmutatóját, tanárok számára. Salat Levente, az EKF ügyvezető igazgatója szerint az együtt élő nemzetiségek másságának elfogadtatása szükségességének aktualitást ad a közelmúltban kialakult sajnálatos olaszországi és spanyolországi románellenes közhangulat, és a hazai nem mindig felhőtlen román–magyar viszony. Anca Sandulescu programfelelős elmondta, a jelenlegi tanévre több mint 90 önkéntes tanárt képeztek ki, akik a multikulturalitást már elemi osztályokban oktatják, anélkül, hogy az a többi tantárgy rovására menne. Kovács Mária oktatási szakértő elmondta: külön figyelmet fordítottak a kisebbségek történelmének a szerepeltetésére. Októberben multikulturális falinaptárt jelentettek, melyet hét megye 700 oktatójának adtak át, és a kalendáriumok már ott lógnak az elemi és gimnáziumi osztályok falain. Benne adatok találhatók a Romániában élő kisebbségek történelméből is. /(Ö. I. B.): Multikulturális nevelési program. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./

2007. december 7.

A Babes–Bolyai Tudományegyetemen decemberben véget érő választásokat követően sem várható előrelépés az önálló magyar karok ügyében – jelezte Magyari Tivadar rektor-helyettes, a kétnyelvű feliratok kapcsán azonban már derűlátóbb. Hangsúlyozta: a magyar tagozatok megvalósításának esélye sokkal távolabbinak tűnik, mint néhány évvel korábban. 2005 októberében az igazgatótanács a kétnyelvű feliratok kihelyezéséről döntött, de ez – Magyari szerint a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) fellépését követően – leállt. „Hantz Péterék fellépésével együtt előtérbe került az a néhány nacionalista román, akiről már szinte meg is feledkeztünk, ugyanakkor egyre jobban közeledtek az egyetemi választások, és ekkor a vezetőség már nem vállalta a táblák kihelyezését” – vázolta a történteket Magyari Tivadar. A rektor-helyettes szerint az egyetem vezetősége egyáltalán nem magyarellenes. Kovács Lehel szerint, akit a kétnyelvű feliratok körüli botrány következtében távolítottak el az egyetemről, a jövőbeni egyeztetéseket illetően két lehetőség látszik világosan. Ha marad a jelenlegi vezetőség, e kérdések megoldását továbbra is igyekeznek elnapolni. Amennyiben új vezetőség kerül az oktatási intézmény élére, elképzelhető, hogy megvitathatók velük a témák. Kovács Lehel, a Bolyai Kezdeményező Bizottság /BKB/ alelnöke szerint ez esetben az egyik legfontosabb dolog, hogy a magyar vonal részéről ne maradjanak ugyanazon személyek a vezetőségi tanácsban. Kovács Lehel szerint a magyar karok létrehozásának folyamata ott bukott el, hogy a 2004-es egyetemi választásokon kijelölt új magyartagozat-vezetőség bejelentette: nem ért egyet az önálló karok létrehozásával. „Pedig ennek érdekében az RMDSZ is elérte, hogy kicseréljék az oktatási minisztert, aki hajlandó volt elfogadni ezt, az RMDSZ a kormányzó Szociáldemokrata Párttal is megegyezett korábban a karok létrehozásáról” – érvelt Kovács. Hozzátette: a BKB azért jött létre, mivel a tagozat vezetősége ellenezte a magyar karok létrehozását. Salat Levente rektor-helyettes korábban azt állította: nem értenek egyet azzal, hogy politikai egyeztetés során, a szakértők bevonása nélkül döntsenek a karok létrehozásáról. Nem felejtünk! címmel több református értelmiségi nyílt levelet fogalmazott meg Buzogány Dezső szenátusi tagsága ellen. A BBTE tavaly novemberi szenátusi ülésén Buzogány Dezső, a Református Teológiai Kar képviselője megszavazta Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktus elbocsátását az egyetemről. A református egyház elhatárolódott magatartásától, a lelkész-tanárnak le kellett mondania szenátusi tagságáról. Az aláírók szerint megdöbbentő, hogy „Buzogány Dezső csendben visszakerült a BBTE szenátusába”. Ugyanakkor botrányosnak tartják, hogy továbbra is részt vesz a hittantanárok nevelésében, és felelősségre vonását kérik az Erdélyi Református Egyházkerülettől. /Lázár Lehel: Esélylatolgatás a BBTE-n. = Krónika (Kolozsvár), dec. 7./

2007. december 7.

A Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) mostani, 2004-ben megválasztott vezetőségének mandátuma lejárt, és az egyetem beindította a választásokat. Jelenleg a közepén tart a folyamat, amely Magyari Tivadar rektor-helyettes szerint alulról felfele történik. Többen súlyos vádakkal illetik a jelenlegi rektort, Nicolae Bocsant, a legmagasabb tisztségre szintén pályázó Simion Simon volt dékán körül szintén viták zajlanak, és Magyari Tivadar is támadások célpontja lett. A román tagozaton igen heves viták vannak. A magyar kollégák megpróbálnak ebből a „román-román” vitából kimaradni. Magyari kijelentette, a róla szóló véleményeket, akár pozitívak, akár negatívak, tiszteletben tartja. A jelenlegi csapat teljesítményéről szólva a rektor-helyettes szerint az egyetem sokat fejlődött az elmúlt négy évben, beleértve a magyar tagozatot is. A magyar diákok aránya elérte a 27 százalékot, a kezdeti öt mesteri program huszonhatra nőtt még Salat Levente rektor-helyettes idejében, a szakok száma a magyar tagozaton megközelíti a hatvanat, javult a magyar tagozat kommunikációja, növekedett a tanári kar, a doktori fokozattal rendelkezők aránya elérte a román tagozatbeli arányokat. Ezzel szemben Kötő József volt oktatásügyi államtitkár szerint az egyetem jelenlegi fejlettségi szintje úgyszólván a konfliktusok áldozata. A közösség által elfogadott és egyértelműen támogatott célkitűzéseket ugyanis a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) kemény eszközökkel próbálta kiharcolni, egy másik csapat viszont pragmatikusabb módszerekkel küzdött, lényegében ugyanazért. A kettő ütközése nyomán a nevető harmadik nyert – véli Kötő, aki szerint az egyetem egykor elfogadott, multikulturalitásra épülő chartája lenne a megfelelő kiindulópont. Az ugyanis leszögezi, hogy a kultúrák egyenlő súlyt kapnak, a kari tanácsokon belül a magyar oktatást képviselő tanárnak joga van megfellebbezni a kedvezőtlen döntéseket. Amikor az autonóm magyar szerkezeti egységeket létrehozó kormányhatározat készült, az egyetem azt a feltételt szabta, hogy a kisebbségekhez tartozó diákok kapjanak kiemelt támogatást. Ez teljesült, a 2006–2007-es tanévtől kezdődően, de ezzel kellene tudni élni, érvelni – hangsúlyozta Kötő. Magyari Tivadar rektor-helyettes szerint tárgytalanok azok a – nem csak a BKB-től származó – vádak, amelyek szerint ő kollaboracionista, együttműködik a rektorral: a világon minden rektor-helyettes együttműködik a rektorral, mert annak a helyettese. Magyari a visszajelzésekből úgy érzékeli, hogy a magyar oktatók támogatják. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Kimaradna a negatív kampányból a BBTE magyar tagozata. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./

2007. december 17.

Andrei Marga ismét rektor lesz a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), miután egyedül ő nyújtotta be a rektorjelöltséghez szükséges iratokat. Nicolae Bocsan jelenlegi rektor nem indul a választáson. Marga Bocsan előtt betöltött már két rektori mandátumot. A magyar tagozat felelős rektor-helyettesi tisztségre Magyari Tivadar jelenlegi rektor-helyettes pályázik. Az eddig lezajlott választásokról Magyari Tivadar elmondta: a legtöbb tanszéken és karon jelentős mértékű fiatalítás történt a vezető funkciót betöltő magyar oktatók körében. A karokon legnagyobb funkciót betöltő magyar dékán-helyettesek: matematika és informatika: Soós Anna; fizika: Nagy László; kémia: Majdik Kornélia; biológia: Forrai Ferenc; közgazdaságtan: Juhász Jácint; történelem: Fogarasi Rüsz Enikő; szociológia: Magyari Tivadar; politológia, kommunikáció és újságírás: Salat Levente; földrajz: Benedek József; színház: Hatházy András; pszichológia és neveléstudomány: Fóris-Ferenczi Rita, bölcsészkar: Pozsony Ferenc. A református vallástanárképző karon Buzogány Dezső, a római katolikusoknál pedig Nóda Mózes lett a dékán. /Borbély Tamás: Várhatóan Andrei Marga lesz a BBTE rektora. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./

2007. december 18.

Továbbra is Magyari Tivadar vezetheti a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatát, ha a tagozat vezetőtanácsának döntéseit az egyetem szenátusa is megerősíti. A szociológus 2007 februárjában került a Salat Levente politológus lemondásával megüresedett tagozatvezető rektor-helyettesi tisztségbe. A december 17-i szavazáson egyedüli jelöltként méretkezett meg. Magyari az ötven leadott szavazat közül 39-et kapott. Változás történt a magyar tagozatnak járó másik rektor-helyettesi poszton. Erre a tisztségre a testület Márkus András matematikust, az algebra tanszék vezetőjét választotta. A tisztségből leköszönő Nagy László fizikust a vezetőtanács az akadémiai tanács alelnöki teendőinek ellátásával bízta meg. Szamosközi István pszichológus neve, aki korábban viselte e tisztséget, el sem hangzott a gyűlésen. A magyar tagozatnak járó akadémiai tanácsi tagságra kellett két jelölt közül választania a testületnek. Pozsony Ferenc néprajzkutató és Benedek József versenyét az utóbbi nyerte. A döntéseket egyébként egy olyan testület hozta, amelynek létét hivatalosan nem ismerte el az egyetem szenátusa. Magyari Tivadar ennek ellenére bizakodónak mutatkozott a döntések szenátusi elismertetése tekintetében. „Nem volt még példa rá az egyetemen, hogy a magyar tagozat által jelölt vezetőket akár tanszéki, akár kari, akár egyetemi szinten ne fogadták volna el a román kollégák. Ráadásul Andrei Marga rektorjelölt is azt ígérte, akárkit választanak a magyar oktatók, elfogadja a döntésüket” – nyilatkozta Magyari. /Gazda Árpád: Bizalom Magyarinak. = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./ A 61 éves Andrei Marga professzor 1993 és 2004 között két alkalommal vállalt mandátumot a BBTE élén, 1997–2000 között pedig oktatásügyi miniszterként tevékenykedett. 2004 óta az Akadémiai Tanács elnöki tisztségét tölti be. /Nánó Csaba, Pásztor Krisztina: Marga, a nagy visszatérő. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./

2008. január 22.

A Transindex, az Erdély FM és a Jakabffy Alapítvány által szervezett zártkörű beszélgetésen folytatódott a vita az erdélyi magyarság modernizációjáról, melyet Csutak István Székek földje – Székelyföld? /Szabadság, jan. 8./ című írása „élesztett fel”. A beszélgetésen – többek közt – jelen volt a vitát elindító Csutak István, volt integrációs államtitkár, továbbá Bíró A. Zoltán, a csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának vezetője, Horváth István szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet vezetője, Kelemen Attila, az Erdély FM igazgatója, Kiss Tamás szociológus, az RMDSZ ügyvezető elnöksége demográfiai kutatócsoportjának vezetője, László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök, Salat Levente politológus és Székely István politológus. Csutak István elmondta: önmagunk átértékelése és újrafogalmazása a cél. Szerinte napjainkban Székelyföldön nem a tudás viszi előre a dolgokat, hanem az úgynevezett „komaság”. Bíró A. Zoltán „a modernizációt életfeltételek változásához szükséges keretfeltételek megteremtéseként” határozta meg. Horváth István úgy vélte, a romániai magyarság cselekvési logikákat sajátított el, a modernizáció pedig éppen ezekről a logikákról, felfogásmódokról szól. A modernizáció a változás folyamatossága. Salat Levente kiemelte: a kisebbség modernizációjának gondolata nem zárható el a környezettől, ez már a többség problémája is. László Attila úgy gondolja, az erdélyi magyarság tekintetében nem igazán beszélhetünk modernizációról. Székely István szerint most kezd felnőni egy olyan generáció, amely tudja, milyen társadalomban akar élni, ugyanakkor felelősségvállalásra képes. Bíró A. Zoltán a felelősség vonatkozásában az intézményteremtés lehetőségének hiányát emelte ki. /Kerekasztal a társadalmi modernizáció kérdéséről. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./

2008. január 23.

A romániai magyar felsőoktatásért folyó harc egyidős a rendszerváltással. A követelések már a kilencvenes évek derekán zátonyra futottak. Az RMDSZ kész tényként fogadta el: a román politikai elit nem hajlandó elismerni a magyar felsőoktatás autonómiáját. Kónya-Hamar Sándor nemrég leköszönt EP-képviselő ismét a figyelem központjába vonta a Bolyai Tudományegyetem ügyét, amikor az Európa Parlamentben aláírásgyűjtésbe kezdett az erdélyi magyar állami egyetem támogatásáért. Kónya-Hamar Sándor emlékeztetett: a kilencvenes évek derekán, amikor az RMDSZ még nem volt elkötelezve különböző kormányérdekeknek, félmillió aláírás gyűlt össze az önálló magyar felsőoktatás támogatására. Az 1994-es tanügyi törvény figyelmen kívül hagyta a magyar elvárásokat. Akkoriban az RMDSZ kemény ellenzéki politizálással hallatta a hangját, Romániát mégis úgy vették föl az Európa Tanácsba, hogy az erdélyi magyarok követeléseiből semmit nem teljesített. 1996-ban az új kormány programjában tételesen szerepelt a Bolyai Tudományegyetem ügye, amit Victor Ciorbea akkori román miniszterelnök nyilvánosan felvállalt Budapesten. 1997 nyarán egyezség született arról, hogy törvénytervezetet készítenek az állami magyar egyetem létrehozásáról. Azon a nyáron a kormány két sürgősségi rendeletet fogadott el, a 22-est és a 36-ost: az egyik a magyarok irányában tett közigazgatási nyitásról, a másik az oktatásról szólt. Kónya-Hamar szerint ez vezetett el Ciorbea miniszterelnök bukásához. Az akkori államfő, Emil Constantinescu sem állt Ciorbea mellé, de nem talált támogatóra saját pártjában sem. A két kormányrendeletet nem akarták alkalmazni. A Ciorbea-kormány román miniszterei kihátráltak miniszterelnökük mögül, a legvehemensebb támadója a koalíciós partner Demokrata Párt volt, személyesen Traian Basescu... 1998-ban Ciorbea után Radu Vasile kormánya jött. Újra elkezdőzött az egyeztetés a magyar egyetemről. Megállapodás született az új jogszabályról, ami megnyugtatóan rendezte volna a magyar oktatás ügyét. Ősszel, amikor Radu Vasile az Egyesült Államokba készült, értésére adták, hogy meg kell oldania a magyar felsőoktatás ügyét. A szeptemberi SZKT-án ekkor született ultimátum Kolozsváron: ha nem lesz magyar egyetem, ha nem alkalmazzák a két elfogadott kormányrendeletet, az RMDSZ kilép a kormányból. Az RMDSZ az SZKT hatályos döntése ellenére a kormányba maradt. Kónya-Hamar Sándor rámutatott: Annak a több mint háromszáz embernek a sorsa döntötte el a kormányba maradást, akik az RMDSZ révén bekerültek az állami gépezetbe. Ezeket nyilván meneszteni kellett volna, és ezt az RMDSZ csúcsvezetősége nem akarta felvállalni. Inkább feláldozták a magyar egyetem ügyét. Akkor született a Petőfi–Schiller egyetem ötlete. Ez nem volt komoly ötlet, mindenki tudta. A németek nem kértek ilyesmit, az RMDSZ-nek pedig egy indok volt arra, hogy minden áron kormányban maradjon. Akkor született meg RMDSZ-berkekben az azóta is érvényes tézis, hogy kormánypozícióban sokkal többet lehet tenni a magyar ügyért, mint ellenzékben. Ekkor volt az első szakadás az RMDSZ-ben. 1998 őszén került sor az Alsócsernátoni Fórumra, amely új utakat, alternatívát próbált keresni. Ezen többen is kimondtuk, emlékezett Kónya, szükség van a belső reformra. 1998 nyarán egy igen jelentős értelmiségi fórum tárgyalta a Bolyai Egyetem ügyét. Ez bízta meg a Kolozs megyei RMDSZ-t, hogy amennyiben Radu Vasile kormánya nem lép határozottan az egyetem ügyében, nyújtsanak be új törvénytervezetet. Ezt elkészítették. Sajnos hosszú, áldatlan vita alakult ki az egyetem körül: többen is megkérdőjelezték az egykori Bolyai szakmai teljesítményét, mások az egyetem szétválásától a színvonalat féltették. Akkor gyűrűzött be Magyarországról a liberális szólam. Makkay József, a lap főszerkesztője emlékeztetett „Törzsök Erika „határon túli szakértő” vérlázító cikkére, amelyben úgy fogalmazott: Erdélyben boldog-boldogtalan magyar egyetemet akar. A román politikai elit magyarellenessége találkozott a magyarországi és erdélyi liberális körök magyarellenességével. ” Az erdélyi liberális kör prominensei álvitákat kezdeményeztek az egyetem körül, amelyek megosztották a közösséget. Az SZDSZ Erdélybe is átgyűrűző neoliberális nézetei, illetve az RMDSZ már akkor jól látható tétovasága miatt a szellemi elit megosztottá vált egyetemügyben. 1999. június 18-án négyen nyújtották be az új törvénytervezetet. Kónya-Hamar Sándor volt a kezdeményező, sokat segített Csapó I. József szenátor volt. Négyen vállalták a benyújtását: Szilágyi Zsolt, Mátis Jenő, Nagy István és Kónya-Hamar Sándor. Az RMDSZ-csúcsvezetőség kihátrált mögüle, az egészet amolyan partizánakcióként kezelték. Az RMDSZ csúcsvezetősége összehozott egy másik tervezetet, amely gyakorlatilag az övékéhez hasonlított, és azt is benyújtották. 2002-ig azonban egyik sem került napirendre. 2000-ben a szociáldemokrata Nastase-kormánynak szüksége volt parlamenti támogatottságra és egyféle kirakatszerepre Nyugat fele, hogy a magyarság ügye rendeződött. Erre a szerepkörre az RMDSZ tökéletesen megfelelt. A kormánypárt egyik prominense, Hrebenciuc mindig azt mondta, hogy az RMDSZ állítson össze listát a követeléseiről. Azonban ez a lista nem készült el. Születtek eredmények: például a Szabadság-szobor visszaállítása, a restituciós folyamatok felgyorsulása, azonban a magyar felsőoktatás ügyében nem történt előrelépés. 2002-ben volt a Bolyai Egyetemről szóló törvény szakbizottsági vitája, amit azonban megbuktattak. Többé nem is hozták szóba. 2004-ben új kormánykoalíció jött, új ígéretekkel. De maradt a régi RMDSZ-csapat. RMDSZ-berkekben nem esett szó arról a feltételrendszerről, amivel Traian Basescu meggyőzte őket, hogy átálljanak. Az államfővel történő akkori egyezkedéseket ma is homály fedi. Tény, hogy Markó Béla miniszterelnök-helyettesként megkapta az oktatási szakterületet is. Közben kialakult az a nézet, hogy az egyetem sorsát rá kell bízni az egyetemi szakemberekre. Salat Levente rektor-helyettes kimondta, hogy a politika ne avatkozzék bele az egyetemépítésbe, ami Markó Bélának kapóra jött. Valójában az egyetem létesítése politikai döntés, azt a szakma egymagában nem tudja megvalósítani. Hantz Péterék akciója ismét felkavarta az állóvizet. A Bolyai Kezdeményező Bizottság ismét ügyet teremtett a magyar felsőoktatás megoldatlan helyzetéből. Amikor tavaly novemberben a két tanárt kizárták az egyetemről, Kónya-Hamar Sándor tiltakozást fogalmazott meg, és ezt eljuttatta az Európa Parlament valamennyi szakbizottságához. Szokatlan módon Pöttering néppárti frakcióvezető azonnal elküldte megbízottját az egyetemre, hogy jelentést készítsen az ügyről. Ekkor történt meg az az elképesztő eset, hogy az egyetemen tanító magyar tanárok közleményben hozták ország-világ tudomására, hogy őket a Bolyai Kezdeményező Bizottság nem képviseli. A Bolyai-ügyben Kónya gyakorlatilag magára maradt. Igaz, a szöveget Kelemen Atilla és Szabó Károly EP-képviselők bevonásával közösen szerkesztették meg, de a néppárti lobbi szempontjából hiányzott Markó Béla személyes brüsszeli jelenléte. Strasbourgban az Európa Parlament időközben megszavazta az Olli Rehn-féle jelentést, amiben tételesen szerepelt néhány magyar jogsérelem. A strasbourgi szavazást követően Olli Rehn EU-biztos Bukarestbe látogatott. Nem lett eredménye. A román politikusok, bevált szokásuk szerint, minden megígértek az európai fórumoknak, később semmit nem teljesítettek. Az Európa Parlament legnagyobb baja, hogy nincs eszköze a számonkéréshez és a végrehajtáshoz. A Kónya-Hamar Sándor által kezdeményezett írásbeli nyilatkozatot végül is 174 képviselő írta alá. Közben a román parlamenti képviselők ellenlobbijával kellett szembenézniük. Az RMDSZ nem mozdult az elvárt módon. /Makkay József: Az elárult magyar felsőoktatás nyomában. Kónya-Hamar Sándor leköszönt EP-képviselő a Bolyai Egyetem tizennyolc éves Kálváriájáról. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 23./

2008. július 17.

A tusnádfürdői szabadegyetem első napján Kárpát-medencei felsőoktatási stratégiák címmel meghirdetett előadáson kiderült: a legfontosabb erdélyi magyar felsőoktatási intézmények képviselői egyetértenek abban, hogy a politikai érdekképviselet nem tette meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy elősegítse az egységes, hosszú távú oktatási stratégia kidolgozását. Salat Levente kolozsvári politológus, egyetemi oktató kifejtette, az elmúlt években hiányzott az a politikai közszereplő, amely megrendelt volna egy erdélyi magyar felsőoktatási stratégiát, és amely felvállalta volna, hogy érvényt szerez az együttműködési paktumban foglaltaknak. Az RMDSZ úgy döntött, hogy lemond erről a rövid távon kivitelezhetőnek tűnő tervek javára. Péntek János, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) professzora hangsúlyozta: az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények közti együttműködési stratégia céljait elsősorban a közösség határozza meg. „Legfontosabbnak vélem a szakválasztás, illetve a tannyelvválasztás szabadságának, valamint a színvonalas oktatáshoz való hozzájutás lehetőségének a megteremtését – ezek lennének a leendő stratégia legfontosabb célkitűzései”. Dávid László, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora kijelentette, a régióban működő felsőoktatási intézmények közötti együttműködés hiányában a magyar tannyelvű intézmények nem tudnak majd hosszú távon lépést tartani a 21. század követelményeivel. /Gyergyai Csaba: Felsőoktatás stratégia nélkül. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./

2008. július 18.

A „Magyar befektetők Romániában. Megéri?” című előadásában Tusványoson Bíró Albert budapesti közgazdász elmondta: a magyarországi cégek első számú befektetési célpontja a régi Nagy-Magyarország területén található államok. Ennek oka a részvényértékek növelése és a nyersanyagokhoz való hozzáférés. Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke szerint azért éri meg a magyar vállalkozóknak Romániában és Szlovákiában céget, leányvállalatot alapítani, mert az utóbbi 1-2 évben Magyarországon telített lett a piac és egy piacbővítési expanziós kényszer lépett fel. A magyar befektetők kisebb költséggel nagyobb haszonra tesznek szert Romániában és a román piac is bővül. Bodó Barna egyetemi tanár és Somai József közgazdász bemutatták a „Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatásról” című kötetet. A könyv a Bolyai Egyetem kálváriáját mutatja be, az ügy kronológiáját átfogó statisztikai adathalmazzal egészítették ki. A szerzők szerint ez a könyv hasznos szakmai muníciót jelent az erdélyi magyar egyetem ügyét felvállalóknak az európai térben. Nagy érdeklődés kísérte a Dávid László /Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora/, Hantz Péter, Péntek János egyetemi tanár és Salat Levente egyetemi oktató részvételével lezajlott oktatási fórumot, A Kárpát-medence felsőoktatási stratégiái című beszélgetésen az előadók az erdélyi magyar felsőoktatási stratégia létéről, illetve a felmerülő szakpolitikai problémákról folytattak eszmecserét. Az előadók egyetértettek abban, hogy külső megrendelő nélkül nehéz, ha nem lehetetlen stratégiát építeni. Ilyen megrendelő jelen esetben pedig csakis a magyar állam lehet. (Tusványos Press) /Tusványosi híregyveleg. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 18./

2008. július 24.

Romániában a kétnyelvűség csak pénz és szakember kérdése ― ezt állapították meg a Babes―Bolyai Tudományegyetem konferenciájának résztvevői. A nyelvi jogok miatt legtöbbet kritizált egyik intézmény a rendőrség. A közigazgatásban, oktatásban, egészségügyben dolgozó szakemberek szerint más oka is van annak, hogy az emberek nem élnek a törvény által biztosított lehetőségekkel. Nem létezik egységesített, mindenki által elfogadott magyar szaknyelv, mely megfelelő módon tükrözné a törvényes előírások szellemét ― közölte Salat Levente, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának elnöke. A résztvevők megfogalmazták: létre kellene hozni, legalább a magyarok által többségben lakott Kovászna és Hargita megyében egy olyan nyelvi intézetet, ahol a szakemberek felügyelnék a közintézmények nyelvhasználatát. (Duna TV) /A kétnyelvűség akadályai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 24./

2008. augusztus 6.

Két évvel ezelőtt a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnökei, Hantz Péter és Kovács Lehet saját kezűleg függesztettek ki kétnyelvű, román–magyar táblákat a Babes–Bolyai Tudományegyetem folyosóira. Hantz Pétert szakmailag próbálta elmarasztalni a kolozsvári egyetem, azóta Európa egyik leghíresebb kutatóintézetének, a németországi Heidelbergi Európai Molekurális Biológiai Laboratóriumnak lett a kutatója. Szabadidejében sokat tesz a nyugati sajtó felvilágosításáért. Elmondta, hogy őket Kovács Lehellel együtt egymás után háromszor rúgták ki a Babes–Bolyai Tudományegyetemről. Az első kirúgás 2006. november 27-én volt, öt nappal a táblaügy után, kizárták őket az oktatói testületből. Utána, december 4-én, egy nyilatkozat keretében született erről megerősítő döntés. Ezt követően minisztériumi vizsgálóbizottság érkezett az egyetemre, amely megállapította, hogy nem távolították el őket a tantestületből, az oktatás tehát normálisan folyik. Közben a portások már nem engedték, hogy Hantz Péter megtartsa előadásait, utolsó előadását a Bulgakov kávézóban tartotta. A harmadik kirúgás, amely már megfelelt a jogi követelményeknek, december 20-án volt, azzal a szándékkal, hogy az ezt követő szabadság ideje alatt az üggyel senki ne tudjon érdemben foglalkozni. Hantz Péter társával fellebbezést nyújtott be a Nép Ügyvédjéhez, amire azóta sem érkezett válasz. A Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordultak. Ezzel párhuzamosan etikai megóvásuk miatt volt egy másik perük is. Ezt Bodó Barna és Hantz Pétert is megnyerte. Az egyetem etikai bizottsága azzal vádolta őket, hogy trehányul vagy egyáltalán nem tartották meg az óráinkat. A bírósági döntés értelmében az egyetemnek vissza kellett vonnia megrovó határozatát. Azóta az egyetem ügyéről a sajtó és a megszólított politikusok révén ma már egész Európa tud. Az Európai Parlamentben sok ember fejében a romániai kisebbségi ügy egyenlő az egyetem-üggyel. Ez a Bolyai Kezdeményező Bizottságnak köszönhető. Kolozsváron és a marosvásárhelyi orvosi egyetemen is furcsa helyzet állt elő: minél feljebb haladnak az akadémiai ranglétrán, annál nagyobb nemzetárulókat találnak. A pálmát az egyetem rektor-helyettesei viszik el. Élő példa erre Magyari Tivadar, aki nem tiltakozott, amikor a kisebbségi főbiztos, jelenlétében, a multikulturalizmus mintaképének nevezte a Babes–Bolyai Tudományegyetemet. Csucsuja István tanszékvezető Bukarestben állítólag azért lobbizott, hogy Hantz Péterék doktori dolgozatát ne honosítsák Romániában. Kevesen tudják, hogy Szamosközi István javasolta Hantz Péterék kirúgását. Az anyaország felelőssége volt, hogy nem követelte erélyesebben az önálló állami magyar felsőoktatás megteremtését. 2004-ben az RMDSZ-nek még volt egy próbálkozása, hogy a Babes– Bolyain magyar karokat hozzon létre, ezt viszont Salat Levente és Nagy László árulása akadályozta meg. Azt nyilatkozták, hogy ez hibás döntés, hogy ezt a közösség nem is akarja. A BKB felkérésére egy magyarországi cég készíti az erdélyi magyar felsőoktatás távlati fejlesztési koncepcióját. /Makkay József: A román multikulturalitás halálos sebet kapott. Beszélgetés Hantz Péter kutatóval, egyetemi tanárral. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2008. aug. 6./

2008. október 23.

Nem foglalkoztatta kiemelten a központi román napilapokat a szegedi magyar–román kormányülés, kivétel a Romania Libera: első oldalon írt róla. Megszólaltatta Salat Levente kolozsvári politológust, aki szerint a történelmi megbékélés sok projektje papíron maradt. Romániában „együtt élő románok és magyarok között csak addig ’talál a szó’, amíg elkerülik az olyan kényes témákat, mint a közös történelem vagy az autonómia” – nyilatkozta Salat. A Cotidianul szerint a román miniszterelnök elismerte, hogy lassan halad az észak-erdélyi autópálya építése. A gazdasági napilapok az energetikai kérdésekre is kitérnek, főként a két országot összekötő gázvezetéket és a Nabucco-projektet érintve. /Isán István Csongor: Belföldre irányított kormányülés. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 23./

2008. november 15.

Márciustól Balázs Imre József vette át a Korunk folyóirat főszerkesztői teendőit. Azért merte elvállalni, mert 1999 óta dolgozik a lapnál. A tematikus szerkesztés megmarad, de a témát sok szempontból, és alaposan fogják körüljárni. Jelenleg nincs olyan lapterjesztői hálózat Romániában, amelyik minden magyarlakta városba elvinné a folyóiratot. Az internetes változattal azokhoz az olvasókhoz tud eljutni a Korunk, akik másként nem olvashatnák el. A májusi számtól jelen vannak a magyarországi országos lapterjesztői hálózatban. 1990-től, amikor Kántor Lajos vette át a főszerkesztői teendőket, időről időre változott a szerkesztői csapat. A változás után Salat Levente, Visky András dolgozott itt, aztán Selyem Zsuzsa, később Demeter Szilárd, Szabó Géza és mások. A mai szerkesztők között pedig már vannak olyanok, akik a nyolcvanas években születtek. Két új szerkesztőségi tag van, Keszeg Anna, aki a társadalomtudományi, antropológiai jellegű írásokért felel, Zakariás Ágota pedig egyrészt a Korunk Galéria szervezését vette át, másrészt a lap képanyagát és művészeti írásait szerkeszti. A Korunk nemcsak folyóirat, hanem könyvkiadó, képzőművészeti galéria is, és egyfajta képzési központtá is vált /Korunk Akadémia néven futó programok/. Szabadegyetemi jellegű előadásokra is sor kerül. Balázs Imre József emellett a BBTE magyar irodalomtudományi tanszékén 20. századi irodalmat tanít. -A mai erdélyi magyar irodalom minden generációjában vannak olyan szerzők, akik jelentős munkákat hoznak létre, Szilágyi Istvántól Király Lászlóig és Kovács András Ferenctől Láng Zsoltig, Visky Andrásig, vagy a legfiatalabbakig. Kiegyensúlyozott irodalmi élet van. /Köllő Katalin: Mindenkinek ajánlom: merjen és tudjon egyedül lenni önmagával. Beszélgetés Balázs Imre Józseffel, a Korunk főszerkesztőjével. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./

2009. március 30.

A színház emeleti előcsarnokában szervezett kerekasztal-beszélgetéssel zárult március 27-ém a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak a színházi világnap alkalmából szervezett programja. A Média és politika című fórumon a délután folyamán előadott III. Richárd című drámát több nézőpontból értelmezhette a nagyközönség. Hatalmas taps követte William Shakespeare III. Richárdját, a Tompa Gábor által rendezett, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház művészei által előadott produkciót. Tompa Gábor, a színház igazgatója színpadra hívta a társulat legidősebb színészét, a 95 éves Senkálszky Endre érdemes művészt. Ezt követően nevezte meg az idei Bánffy Miklós Vándordíj díjazottját, Bíró Józsefet. A fórumon a BBTE oktatói közül Ungvári Zrínyi Imre etikatanár, Szabó Levente irodalomtörténész, Salat Levente politológus, Keszeg Anna szerkesztő volt jelen, a házigazda szerepét pedig Tompa Gábor és Visky András töltötte be. /Ferencz Zsolt: Színházról, a média és a politika tükrében. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./

2009. augusztus 21.

Gyimesi Éva nyomon követése 1986-tól egyre szorosabbá vált, „A célszemély mozgása” című napi beszámolókat viszonylag magas rangú tisztek írták alá. Rossz arcú alakok követtek mindenüvé, emlékezett Gyimesi Éva. A fokozott megfigyelés fokozottsága azzal is magyarázható, hogy Bukarestben ekkoriban szorosan ráálltak a Kriterion-szerkesztő Molnár Gusztáv akcióira, a Limes-kör vezetőjére, akivel Gyimesi Éva rendszeresen találkozgatott Salat Levente, Vekov Károly, Balázs Sándor, Bíró Béla, Fábián Ernő, Lőrincz Csaba, Szilágyi N. Sándor és mások társaságában. Molnár Gusztáv hatalmas dokumentum-anyagot halmozott fel, és szerkeszteni kezdte a Limes című szamizdat számait. A Limest alapítója „marxista” körnek nevezte, nyilván konspiratív céllal, mert ki-ki a saját világnézeti meggyőződését képviselhette ebben az értelmiségi körben. Abszurd helyzet volt, hogy a háziasszony, anya, tanár, magánszemély napi foglalatosságait szorgalmasan feltárták. A cikkíró erre egy példát idézett, az egyik napi jelentést, melyet Pop Silviu ezredes írt alá. Nevetséges a részletesség, melyben még az is szerepel hogy hány percet várt a buszra, hogy bevásárolt, milyen utcákon ment stb. /Gyimesi Éva: ”A célszemély mozgása” = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./

2009. november 19.

November 17-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén bemutatták Gáll Ernő: Levelek 1949–2000 /Korunk–Komp Press, Napvilág, Kolozsvár, Budapest, 2009/ című levelezéskötetét. Gáll Ernő özvegye, Gáll Éva Dávid Gyula irodalomtörténész segítségével rendezte sajtó alá a leveleket. A válogatást Horváth Andor, a Korunk főszerkesztő-helyettese végezte. A bevezető tanulmányt Salat Levente egyetemi docens írta. /Köllő Katalin: Levelek tükrében: Gáll Ernő, egy különleges szellemi képességű ember. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./

2010. január 5.

Közösségünkért díj: Bálintfi Ottónak
A Szórvány Alapítvány 2009 évi Közösségünkért díját Bálintfi Ottó, a temesvári Nyugati Egyetem filozófia tanára érdemelte ki.
A díjat a Bánsági Magyar Panteon című kötet temesvári bemutatója alkalmából adták át a 70-es-80-as években Temesvárt tanuló magyar főiskolások Látóhatár Köre egykori szellemi vezetőjének. Laudációjában Bakk Miklós egyetemi tanár kiemelte: egy közösségépítőt díjaz a Szórvány Alapítvány, aki a Látóhatár Kör élén kifejtett tevékenységével, az úgynevezett beszélgető kulturális műhely irányításával meghatározó szerepet játszott a temesvári magyar diákság szellemi fejlődésében. Bálintfi Ottó a rá jellemző szerénységgel az alábbi szavakkal köszönte meg az elismerést: „Bár azt hiszem, hogy mások talán jobban megérdemelnék ezt a díjat, annyit elmondhatok, hogy pedagógusként megpróbáltam részt venni a magyar diákság szellemi életében és értő odafigyeléssel fújni a parazsat, ahol segíthettem. Lehet, hogy némi bátorság is kellett ehhez azokban az időkben.” A Látóhatár Kör egykori tagjai közül Bakk Miklós egyetemi tanár, lapszerkesztő mellett Hajdu Zoltán, Mirisz Miklós, Salat Levente, Szabó László, Szabó Mónika, Toró T. Tibor és Visky András vált neves tollforgatóvá, közéleti személyiséggé. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. január 15.

Húsz esztendő sikerek és kudarcok tükrében – Az elkövetkező évek kihívása a kollektív jogok kiharcolása
Megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepli ma a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozsváron. Az elmúlt két évtized sikereit, kudarcait helyeztük mérlegre, a jövőbeli elképzelésekről faggattuk az RMDSZ történetének alakulásában markáns szerepet játszó Markó Béla szövetségi elnököt, Tőkés László EP-képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnökét, Takács Csabát, a szövetség egykori ügyvezető elnökét, valamint Bakk Miklós, Salat Levente, Szász Alpár Zoltán és Székely István politológusokat. Megfogalmazódott: az elkövetkező időszakban a szövetségre váró feladatok közül a legnagyobb kihívást a kollektív jogok kivívása, az autonómia különböző formáinak megvalósítása jelenti majd. Az RMDSZ-en kívüli erdélyi magyar képviseleti szervezetek szerint ugyanakkor nagy kérdés, hogy a jövőben a szövetség hogyan viszonyul majd a közösségen belül jelentkező pluralizmushoz. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

2010. március 16.

Mit gondolnak rólunk egyes román értelmiségiek?
Elgondolkodtató, hogy kolozsvári, erdélyi magyarokként mennyire hermetikus világban élünk: külön színházunk van, operánk, műszaki-tudományos társaságunk, barlangász klubunk, műemlék- és állatvédő egyesületünk, iskolánk, óvodánk, líceumunk, egyetemünk, külön kiránduló/túrázó egyesületünk, talán még méhész, bűvész és sírkőfaragó nem-kormányzati szervezetünk is. Más gazda egyesülethez társulunk, s talán még az erdélyi magyar sörgyártók is külön civil szervezetbe tömörülnek. Külön szervezeti életet élnek a magyar közgazdászok, jogászok, környezetvédők, a nők, gyerekek, művészek, vadászok és halászok, a „gondolkodók” (lásd: Erdélyi Gondolat Egyesület), a néptáncosok, cserkészek, zenészek, újságírók stb. Hogy a politikáról és a külön (teljesen más) historiográfiáról ne is beszéljünk!
Az önálló magyar intézményekre szükség van.Az önálló intézményrendszer közösségünk kohéziójának egyik záloga, az önálló szervezeti élet rendkívül fontos eleme. De feltevődik a kérdés: mégis, hol vannak a metszéspontok?
Annak ellenére hogy a 80 százalék román, 18–20 százalék magyar etnikai arányú Kolozsváron születtem, s 34 éve itt is élek, a monostori „böjéc zsélát”-okat (amolyan HMCS-k, azaz helyi menő csávók), akikkel igen sokat verekedtünk gyermekkoromban, s az iskolai „böját dé böjátokat”, “„böját de kártiér”-eket leszámítva nekem se volt igazán kapcsolatom a románokkal: magyar család, óvoda, elemi, líceum, egyetem, ifjúsági szervezet, munkahely, barátnők (két kivétellel), baráti társaság, barlangász klub, stb.
A Főtér átrendezése alkalmával kirobbant vita közepette alkalmam volt olyan kolozsvári románnal társalogni, akinek a családjában vannak magyarok, felsőfokú végzettsége van, értelmiségi munkát végez, az átlagosnál sokkal tájékozottabb, egy ideig nyugat-európai országban tanult és élt, s jelenleg az egyik legfontosabb kolozsvári döntéshozó talán legbefolyásosabb tanácsadója. Ez a beszélgetés afféle utolsó cseppet jelentett a pohárban, ebben az évben ugyanis ez már a sokadik ilyen beszélgetés román értelmiségiekkel, aminek végkövetkeztetése, legalábbis számomra, rendszerint ugyanaz: sohasem sikerül már megértetnünk magunkat a többséggel!
Az említett hölgy értetlenül állt aFőtéravatása kapcsán kibontakozott botrány láttán.
– Nem értem az egészet. Minek ez a felhajtás, hogy nincs magyar program is? Semmilyen kapcsolatom nincs a magyar szervezetekkel, nem is ismerem őket, kit hívtam volna meg? Adj valami tanácsot, kapcsolatembereket, neveket, telefonszámokat, de gyorsan! – mondta kétségbeesve.
Elhiszem neki, hogy a jó szándék vezérelte, de csak annyit tudtam mondani neki: már késő. És még azt: ha a nemzeti-keresztény és a szabadelvű beállítottságú magyarok összefognak, akkor ti, románok valamit nagyon, de nagyon rosszul csináltok.
Az értetlenkedés folytatódott: szerinte mi, magyarok állandóan csak nosztalgiázunk, a múlttal foglalkozunk, siránkozunk, mimóza lelkűek vagyunk, sértődékenyek, érthetetlenek. Olyan ufó-szerűek, akik valahonnan a homályból hirtelen előbukkannak, aztán követelnek valamit a történelem nevében. A „dicső múlt nevében”. Hogy az nekünk jár és kell. Mert a jussunk. És hogy ő megadná, nincs ezzel semmi baj, sőt még többet is adna, tegyünk ki magyar zászlót is az intézményekre, legyen kiírva minden magyarul is, nem probléma. Hol kell aláírni, hogy ez legyen? Elmondta, ő aláírta az RMDSZ többnyelvű feliratot követelő lajstromát. Mivel nem hittem el neki, elővette az asztalából a fénymásolatot… Meglepődtem.
Ő is úgy látja, mi már csak relikviák vagyunk, mert a múltban élünk. A temetővel (ki is mondták, hogy a Házsongárd Alapítványra gondolnak) foglalkozunk a vállalkozások támogatása helyett. És hogy miért nem vagyunk „ellenállóbbak”, s ha nem vagyunk, akkor meg miért vállaljuk a vegyes házasságokat, amikor tudjuk, hogy az megfogyatkozásunkhoz vezet? Miért a múzeumokkal, és nem a kortárs művészek kiállításaival foglalkozunk? Nem értik, mi a rendeltetése, mivel foglalkozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület, nekik ez egyszerűen a Societatea Muzeului Ardelean. Pedig próbáltak utánajárni, de a www.eme.ro román oldalán ez fogadta őket: Pagina este în construcţie.Beleolvastak az EME honlapjának angol változatába, de amikor ilyen szöveg fogadta őket, hogy „historical moment” (történelmi pillanat) és „tradition of our great ancestors” (dicső elődeink hagyománya), „we conserve the recognition of the following things named very nice by Márai Sándor: the country, the people and the father-land” (azt a felismerést és meggyőződést visszük így tovább, amit legszebben Márai Sándor formált szavakká: Az „ország”, a „nép” még nem „haza”), akkor unottan abbahagyták.
– A ti újságotok miért nincs románul is fent a neten? – kérdezték őszinte érdeklődéssel. – Miért nem lehet román nyelvű napi összefoglalót feltölteni? Nem, nem Băsescuról, mert azt látjuk a tévében, hanem a magyar közösségi élet történéseiről/eseményeiről szóló anyagokról miért nem lehet egy összefoglalót lefordítani? Mert érdekel minket, foglalkoztat az, hogy mi történik a magyar közösséggel.
Mondtam, hogy nincs pénz erre is.
– Szükségünk van rátok, akarunk kommunikálni veletek, kellenek a meglátásaitok, de ti vagy a „temetőben” vagy a „múzeumban” vagytok – mondták, persze sarkítva, de kifakadva.
Nem értenek és nem is fognak érteni bennünket. Még a legjóhiszeműbbje sem. Egyszerűen külön világban élünk.
Eszembe jutott az Asztalos Lajos kezdeményezésére is az 1990-es évek elején az RMDSZ által kiadott Híd-Puntea című román nyelvű, de magyar értelmiségiek által írt kiadvány. Most miért nincs egy ugyanilyen?
Arról is morfondíroztam, ma ki vállalhatná fel Octavian Buracu szerepét. (Dr. Octavian Buracu, a jól ismert, de, sajnos, nem eléggé becsült Interetnikai Párbeszéd Szövetségnek, az Erdélyben élő többségi nemzet és a kisebbségi népcsoportok közötti megbékélést szolgáló civil szervezetnek az alapítója és elnöke volt. Sokan a magyarok közül ma is tisztelettel emléleznek rá.) Szerintem például Eckstein-Kovács Péter, Salat Levente, Ádám Gábor, Tompa Gábor vagy akár Kántor Lajos kellene hogy legyen az, aki továbbviszi ezt a stafétabotot…
A fenti írást a www.koliver.wordpress.com címen elérhető személyes blogon közöltem, ahova összesen 64 vélemény érkezett. Ebből idézek néhányat.
Dunailaci felhasználó például azt írta: „Nagyon örülök ennek a bejegyzésnek. Ideje volt már ilyen témát is napirendre tűzni. Valóban igaz, hogy az egész magyarság búval bélelt. Siránkozunk, hogy szegény fejünk, mit tett ellenünk a tatár, a török, az osztrák, a román.”
Erna szerint „végre valaki összefoglalta az erdélyi magyarság egyik legnagyobb rákfenéjét. Igazából nem ismernek bennünket, szinte semmit sem tudnak rólunk (csak mást ne mondjak, Kolozsvár helytörténetével foglakozó jó román nyelvű könyv jelen pillanatban beszerezhetetlen, Erdély történetéről szóló egy sincs a boltokban), akkor hogyan akarjuk elfogadtatni magunkat velük? Hogyan akarjuk, hogy megismerjenek bennünket, értékeinket, a világunkat, amelyben mi élünk és melynek értékei szerint ítélünk? Követelhetjük így reggeltől estig az ősi jusst, semmi sem lesz belőle. Pedig sokan lennének ránk kíváncsiak…”
Ezzel szemben az Autonómiát Székelyföldnek nevű felhasználó úgy gondolja „Nem kell ennyire borúlátónak lenni. Nem értenek és nem is fognak? Hol itt a gond, amikor mi mindenben különválunk, mindent párhuzamosan csinálunk, külön sörözünk, néhány éve teljesen külön is kocsmázunk. Az igazság az, hogy mi NEM AKARUNK VELÜK EGYÜTT ÉLNI, s jólesne, ha ők is ugyanezt tennék, ugyanakkor pedig, ha bármit kérünk, elvárjuk, hogy szó nélkül megadják.”
Kolev felhasználó azt írta: „Teljes meggyőződéssel merem mondani, hogy nem hiszek egy szót sem abból a feltételezett jóhiszeműségből, amit a megkérdezett hölgy tanúsított. Nagyon jól tudják ők, hogy kik vagyunk, mit akarunk, mik az értékeink és miben hiszünk… És igen, 1000 éves múltunkért, állam és városalapításainkért jár nekünk valami.”
Attila nevű kommentáló azt állítja, a leírt jelenséget tapasztalta román ismerőseinél. „Sokszor kérdeztek a magyarokról. A magyar kajákról, a Magyarország–erdélyi magyarok kapcsolatról, egy-egy magyar szó jelenteséről, stb. Nem utasítottak el, s nem „bozgoroztak” le. Pedig a Mărăşti tömbháznegyedben nevelkedtem, és nap mint nap velük jártam. És még el se románosodtam. Magyar család, barátok, barátnő, suli, egyetem. Ugyanakkor teljesen egyetértek azzal, hogy szükség lenne információk átadásra a magyar közösség eseményeiről a románok felé, román nyelven. Biztos, hogy eleinte tele lesz a magyarokat szidó kommentekkel. De ugyanakkor néhány ember nyitna közösségünk felé. És ez haladást jelent megmaradásunk, jövőnk felé. Az űrhajósok és a városalapítók között is meg kell találnunk az „arany középutat”. Nem szabad elfelednünk múltunkat, de oda kell figyelnünk jövőre. És a JÖVŐ A FONTOSABB!!!”
Réka azt írta: „Igen, Olivér, igazad van, nekem is ezt vágta egyszer a fejemhez egy román ismerősöm, hogy mi párhuzamos világban élünk mellettük. Először felháborodtam ezen, de aztán elgondolkoztam rajta egy kicsit, mennyire igaza van. Egy másik síkon éljük életünket és jól érezzük magunkat így, hogy a két sík csak akkor találkozik, amikor mi akarjuk.”
Ercsey-Ravasz Ferenc nem hiszi azt, hogy ha mi változtatunk ezen a párhuzamos léten, akkor egyből tökéletesen megértjük egymást, és kebelbéli jó barátok leszünk. „Mint ahogy azt sem hiszem, hogy a nyitás a beolvadásnak kedvezne (sajnos a bezárkózás viszont nem akadályozza azt meg). De néhány dolgot elérnénk vele. Először is egyértelművé tennénk, hogy nincs semmi rejtegetnivalónk.Ilyenek vagyunk, erre büszkék vagyunk, ezt tudjuk és akarjuk nyújtani a nagy közös erdélyi sorsnak, amely akár tetszik, akár nem, előttünk van, kikerülhetetlenül. Másodszor eloszlatnánk egy halom előítéletet, hiszen sok román eszében úgy élünk, mint a nyereg alatt puhított húson élő ázsiai hordák leszármazottjai. Európai kultúrát, transzszilván magyar kultúrát mutathatnánk fel nekik. Esetleg elcsodálkozhatnának azon, hogy nekünk a 16. században már volt vallási türelemről szóló törvényünk, miközben ők mostanság fejezik be a nyárádtői görög katolikus templom befalazását-lerombolását… A vitathatatlan értékek előtt az értelmes ember (még a román is) fejet hajt, az oktondival pedig úgysincs mit kezdeni. Harmadjára: eloszlatnánk sok tévhitet. Sokszor találkoztam például azzal a meggyőződéssel román körökben, hogy mi, erdélyi magyarok Magyarországhoz tartozónak érezzük magunkat. És nagyon elcsodálkoztak, amikor közöltem, hogy – legalábbis javarészt – ez nem igaz. Mi külön világot, külön kulturális, sőt, nyelvi valóságot képezünk. Sokan közülünk idegennek érzik magukat Magyarországon. Sokáig folytathatnám, de nincs értelme. Aki érti, érti.”
Kiss Olivér. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

2010. június 4.

„A szomszédos népekkel együtt kell feldolgozni a trianoni traumát”
Kilencven éve írták alá az első világháborút lezáró magyar békeszerződést
Ma kilencven éve annak, hogy 1920. június 4-én az I. világháború győztes hatalmai aláírták Magyarország képviselőivel a háborút lezáró magyar békeszerződést a versailles-i Nagy Trianon kastélyban. Ez kimondta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, ezzel a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát, lakosságát 7,6 millióra csökkentették. A szerződés az etnikai helyzetet sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság egyharmada az új határokon túlra került. A Trianonban aláírt döntés sokkolta a magyar társadalmat, amit azóta sem tudott igazán feldogozni. Ebben a tekintetben pozitív jelzés, hogy a magyar Országgyűlés a napokban a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Összeállításunkban arra kerestük a választ, hogyan kellene kilencven év távlatából Trianonhoz viszonyulni, és értelmezni az egykori történéseket.
Hunyadi Attila Gábor történész, a BBTE egyetemi adjunktusa: A trianoni békeszerződés államközi szintű elemzését Ablonczy Balázs (2005), Ádám Magda, Bárdi Nándor (2008), Ormos Mária (1983), Raffay Ernő (1987), Romsics Ignác (2005), Szarka László (2008), Zeidler Miklós (2003) levéltári forrásokon alapuló tanulmányai tartalmazzák. A román történetírásban Lucian Leuştean két könyve (2002, 2003) a legújabb és legalaposabb, tárgyilagos munka e kérdésben. Amit viszont gyakran mellőzünk, elfelejtünk a Trianon-kérdés tárgyalásakor, az a nemzetközi kisebbségvédelem kérdésének vizsgálata, melynek kodifikációját már a versaillesi békerendszerben megtalálhatjuk.
A szerződésekbe foglalt kisebbségvédelmi jogszabályok nemzetközi hatályával és garanciáival Eiler Ferenc Kisebbségvédelem és revízió (2007), valamint a Salat Levente által szerkesztett tanulmánykötet (2008) foglalkozik. Románia nevében Constantin Coandă tábornok írta alá Párizsban, 1919. december 9-én az Ausztriával kötött békeszerződést kiegészítő Kisebbségvédelmi szerződést. A szerződés első részének, a romániai állampolgárok születési, nemzetiségi, nyelvi, faji és vallási különbségre való tekintet nélküli egyenjogúságát előíró 7 paragrafusát (2-8.§.) alaptörvényként ismerte el a román fél. A kisebbségvédelmi szerződés első fejezetének további paragrafusai (9-12.§) egyéb jogokat biztosítottak az „etnikai, vallási, nyelvi kisebbségekhez tartozó román alattvalóknak (értsd állampolgároknak)” – nyelvhasználat, vallásgyakorlás, saját és költségvetési forrásból fenntartható intézmények, iskolák alapításának jogát – a 12 §. pedig az említett jogszabályokat nemzetközi érdekeltségű kötelezettségekké nyilvánította és a Népszövetség garanciája alá helyezte. A kötelezettség megszabások viszont nem voltak elég kategorikusak és végrehajtásukat nem kötötték határidőhöz, amit a kormányok ki is használtak: a jogszabályok gyakorlatba ültetését elhalasztották vagy egyenesen elszabotálták, a Népszövetség garanciaeljárása pedig erélytelennek bizonyult végig a két világháború közötti időszakban.
Miközben tehát, amint arra az említett történészek rámutattak az államközi viszonyokat mint az I. világháború előtt, mind a két világháború közötti időszakban az erőpolitika határozta meg, Magyarország pedig 1918 előtt nem rendelkezett nemzeti önállósággal a külügy, hadügy és pénzügy terén, 1918–1920 után pedig elszigetelődött az utódállamok („Kisantant”) gyűrűjében, a kisebbségi közösségeknek Erdélyben, Felvidéken meg kellett tanulniuk állami támogatás nélkül, önszerveződő módon működni, továbbélni az utódállamok kedvezőtlenebb feltételei közepette.
2010-ben, 90 évvel a szerződés aláíratása után, számomra történészként ez az üzenete a „Trianon” utáni időszak magyar kisebbségtörténetének: az önsegélyezés és önszerveződés olyan alapértékek, amelyek bármely kisebbségi közösséget képesek voltak összetartani és megtartani. A történetírásnak pedig az államközi viszonyok és egyetemes-globális elemzési szinteken túl a társadalmi-állami-közösségi szinten is vizsgálnia kell a kormányok/államok kisebbségpolitikáját, anyaországok nemzetpolitikáit, ezek kölcsönhatásait és ideológiai mozgatórugóit, és nem utolsósorban – mint pl. a Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című könyv is – a nemzeti közösség intézményeinek, családjainak, csoportjainak politikai, jogi, gazdasági, kulturális, szociális aspektusait, minőségét, életét.
Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Országos Levéltár aligazgatója: A történészek akár kitűntetve is érezhetik magukat, hogy június 4. körül a média rájuk szegezi a tekintetet, interjúkat készítenek velük, vagy éppenséggel eleget kell tenniük a több oldaláról érkező megkeresésnek. Erdélyben aligha találunk olyan civil szervezetet, pártot, amely ne készülne valamilyen rendezvénnyel, ahol a történészek újra kitüntetett szerepet kapnak. De vajon mivel magyarázható a történészekbe vetett magas fokú bizalom, vajon mitől olyan hitelesek az erdélyi magyar ember szemében? Tőluk „az igazat, a szín tiszta igazat” hallhatják, netalán csak ők azok, akik felfedhetik a titkokat, megnevezhetik a bűnösöket, szenvedőkre és elnyomókra osztva népeket, nemzeteket? Közben szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy a levéltárak kutató termei néha konganak az ürességtől, és azt is el kell ismernünk, hogy az elmúlt húsz évben kevés olyan tanulmány született, amely az erdélyi imperiumváltást dolgozta volna fel. Vagyis a feladat adott: fel kell dolgozni a levéltárakban meglévő iratokat, mert ma már hamis az az állítás, hogy zárva vannak előttünk a levéltárak. A szónoklás közepette mi, történészek ne felejtsük el, hogy a kutatótermekben van a helyünk, mert ez a mi hivatásunk.
Mihai Alexandrescu történész, a BBTE Történelem és Filozófia Kar, Jelenkortörténeti Tanszék tanársegéde: Trianon egy olyan időszakban érkezett, amikor Kelet-Közép Európa két nagyhatalom között széttagolódott és fokozatosan újraértelmeződött. A jelenség legfőbb problémája a kontextus volt, amelyben és ahogyan jelentkezett. 1919 és 1920 között a nagyhatalmak erőviszonyai átalakultak, így elkerülhetetlenné vált, hogy a békekonferencia elosztó feltételei az egyik fél számára elégedetlenségként és sebként jelentkezzen. Úgy gondolom, hogy ma azonban nem a múlt felől kell jelenünket értelmeznünk és egy kilencven éves eseményt frusztrációként megéljünk, hanem sokkal inkább jelenünkből kell szemlélnünk múltunkat. Csak az elmúlt húsz évben a térség többet közeledett egymáshoz, mint kilencven év alatt bármikor. Gondoljunk csak a NATO és az Európai Uniós tagságunkra. Közép-Európának van annyi közös erőforrása és kulturális öröksége, hogy esetleg múltját a ma lehetőségeiben lássa más szemmel, frusztrációk és szindrómák nélkül.
Neményi Ágnes szociológus, a BBTE szociológiai tanszékének docense: Sok idő telt el azóta, de az akkori politikai események hatásai mind a mai napig érezhetők. Véleményem szerint mi, magyarok még mindig nem vagyunk egyenlő polgárai a román társadalomnak, továbbra is másodrangúnak érezzük magunkat, ami nyilván a következő nemzedékekre is kihat valamilyen módon. A kérdés tehát, sajnos, nem oldódott meg, viszont új helyzet állt elő, hiszen az európai integráció más irányba mozdította el azt. A korábbiaktól eltérően Európában már nem annyira az etnikai hovatartozás számít: rengeteg uniós programra van lehetőség, amelyek megvalósítását/megvalósulását nem akadályozhatja meg a román hatalom. Természetesen nem szabad elfeledkezni arról, hogy mi történt kilencven évvel ezelőtt: az eseményről meg kell emlékezni, fel kell említeni az akkor történteket, ebben pedig a médiának hatalmas szerepe van. Ugyanakkor a véleményformáló személyeknek minél gyakrabban kell elmondaniuk álláspontjaikat a nagyközönség előtt, hogy ezáltal pozitív elmozdulás valósuljon meg. Azok a struktúrák, amelyek az elmúlt években képződtek és újraképződnek, valójában nem tűntek el teljesen, ezért nem lehet könnyen elsiklani a kérdés fölött.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus–lutheránus püspök: A trianoni békeszerződés egy olyan történelmi esemény, amelynek szomorú következményei tagadhatatlan tények. A tragikus utóhatásokat viszont pozitív módon kell feldolgozni, és felmérni azt, hogy napjainkban milyen körülmények között, és hogyan erősíthető a nemzeti szolidaritás érzése. Mindenképpen helytálló ezekkel a kérdésekkel szembenézni, és egyértelműen pozitív jelzésnek minősíthető, hogy a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, a békeszerződés aláírásának napját. Továbbá, a kettős állampolgárság egyéni megszerzését lehetővé tevő törvény nem csak egy szimbolikus gesztus, hiszen politikai, gazdasági és egyéb következményei is vannak.
Különösen fontos, hogy traumánkat azokkal a szomszédos népekkel együtt dolgozzuk fel, akikkel közös történelmünk folyamán a legnagyobb érdekkonfliktusaink voltak. Buta és primitív hisztéria a szlovákiai ellenreakció, hiszen náluk is vannak kettős állampolgársággal rendelkező polgárok. Ilyen értelemben Románia reakciója egészen pozitívnak tekinthető. Előrelépni csak úgy lehet, ha erről a témáról nyíltan, őszintén beszélgethetünk ezekkel a közösségekkel. Ha a nemzeti összetartozás nem valósulhatott meg a dicsőséges monarchia idején, talán pontosan a történelem fintora révén valósulhat meg napjainkban. Mindemellett, a gyakorlatban is alkalmazni kellene a határok feletti, kulturális és nyelvi újraegyesítés gondolatát. Ami a legfontosabb: az anyaországbeli és a határon túli magyarokat képviselő felelős politikusoknak a történelmi tanulságok függvényében kellene kormányozniuk és döntéseket hozniuk.
Az Európai Unió nem fogja visszaállítani a történelmi Magyarországot – de a közös európai hazában gyógyírt lehet találni a nemzeti identitás megőrzésének kérdésére. Nem mindegy az sem, hogy az ember a történelmet hívő emberként dolgozza-e fel, vagy sem. Hiszem azt, hogy Istennek meghatározott célja van minden népcsoporttal és nemzettel. Az elmúlt évtizedekben az elszakadt részeken a mesterségesen fejlesztett felejtés, az amnézia gyakorlata volt jellemző. Fontos, hogy minden generáció élje meg a saját Trianonját, azaz gyermekeinket tanítsuk meg arra, hogy miről szól történelmünk.
Papp Annamária, Zay Éva, Ferencz Zsolt, T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

2010. június 11.

Fontos lépés a Bolyai Egyetem felé?
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának önállósulásában újabb lépés, hogy az egyetem alapszakai és mesterszakai immár külön szerepelnek a román jogszabályokban – állapította meg Magyari Tivadar, az intézmény rektorhelyettese.
A BBTE magyar tagozatáért felelős rektorhelyettes erről csütörtökön beszélt kolozsvári sajtótájékoztatóján, ahol kifejtette: az intézmény történetében először fordul elő, hogy a magyar szakokat külön területnek ismeri el a román oktatási minisztérium a BBTE keretében, így ezeket a szakokat már nem csak az egyetem szabályzata, hanem törvény is szentesíti.
A 72 magyar nyelvű alapszak és 31 mesterszak a román szakoktól különállóan, saját akkreditációt nyert azáltal, hogy immár külön szerepelnek a bukaresti oktatási minisztérium egyetemi szakokat tartalmazó jegyzékében.
A magyar tannyelvű szakok tanrendje így eltérhet ugyanazon román szak tanrendjétől, ami a magyar tagozatnak az eddiginél nagyobb mértékű oktatásszervezési önállóságot biztosít. A magyar tagozat így sajátos oktatási célokat követhet, például tekintettel lehet a magyar közösség sajátos munkaerőpiaci érdekeire, jobban felhasználhatja a romániai magyar oktatók és a magyarországi vendégtanárok felkészültségét, a különböző karokon működő magyar szakok pedig összehangoltabban egyeztethetik közös foglalkozásaikat, aminek köszönhetően hatékonyabbá tehető a képzés – magyarázta Magyari.
A BBTE-n hat évvel ezelőtt szenvedélyes viták zajlottak a magyar és a román oktatók között a magyar tagozat önállósodási törekvései kapcsán. Magyar részről Hantz Péter és Kovács Lehel egyetemi oktatók magyar karok alapítását szorgalmazták – amelyek a magyar nyelvű szakok összevonásából jöttek volna létre -, s az 1959-ben felszámolt önálló magyar állami Bolyai Egyetem visszaállítását is követelték.
A magyar oktatók jelentős része egyetértett a magyar karok alapításával, az önálló egyetem újraalapításának az időszerűségét azonban sokan megkérdőjelezték. Az egyetem vezetősége kizárta az oktatói karból a két magyar egyetemi tanárt, a sorozatos viták miatt távozott rektorhelyettesi tisztségéből Salat Levente.
Ezt követően került a magyar oktatók nagy többségének a támogatásával a rektorhelyettesi posztra Magyari Tivadar, aki céljának tekinti az egyetem magyar tagozatának önállósodását a jelenlegi intézmény keretei között. A rektorhelyettes nyomatékosította a sajtótájékoztatón, hogy a magyar szakok úgymond még nem érték el a maximális törvényes biztosítékok felé vezető út végét.
MTI
A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) üdvözöl minden olyan lépést, amely elősegíti a BBTE magyar tagozatának önállósulását. Bár ez ideig sok beharangozott könnyítés csak tervek szintjén maradt, és még az egyetem Chartájában sem maradt nyomuk, a BKB bízik benne, hogy a most tervbe vett lépések megvalósulnak. (BKB-információ)
Erdély.ma

2010. november 15.

Magyarok Európa közepén
Fiatal politológusok tanácskoztak a kincses városban
Kolozsvárott szervezték meg idén november 11-14. között a Kárpát-medencei Fiatal Politológusok Konferenciáját, amelynek központi témája a magyar érdekérvényesítés Európa közepén, az integráció, a stratégiai partnerségek és a határon túli magyarok függvényében. A rendezvényt első alkalommal szervezik teljességében Magyarország határain kívül.
A konferencia nyitónapján, csütörtökön Prőhle Gergely, a magyar külügyminisztérium helyettes államtitkára vázolta a jövő évi magyar EU-elnökség prioritásait, bemutatva azokat az irányvonalakat, amelyek mentén érvényesíteni lehet a magyar érdekeket. A nap második előadásán Bakk Miklós, Szász Alpár Zoltán és Bodó Barna politológusok, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, illetve a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának oktatói az erdélyi magyar közösségépítés történetét és modelljeit ismertették.
Pénteken a magyar-román viszony román szempontból való áttekintésére került sor: Gabriel Badescu és Gabriel Andreescu politológusok, valamint Ovidiu Pecican történész elemezték a román fél államközi és kisebbségi politikáját. Délután ugyanezt a partnerséget magyar szempontból értelmezte Füzes Oszkár, Magyarország romániai nagykövete, Sógor Csaba európai parlamenti képviselő (RMDSZ) és Horváth István szociológus.
Az előadáson Horváth István bemutatta a két állam, Magyarország és Románia viszonyát a rendszerváltás utáni első évtizedben, míg Füzes Oszkár a jelenlegi állapotot és a két ország irányvonalait ismertette.
Sógor Csaba EP-képviselő európai vonatkozásban beszélt a magyar-román partnerségről. Véleménye szerint az Európai Unióban, amely egy egységes Európára törekszik, nem elegendő, ha csupán a szomszéd országokkal találjuk meg a közös irányvonalakat, hanem a többi tagállammal is együtt kell működni. Az egyes országoknak hasonló problémákkal kell szembenézniük mezőgazdasági, környezetvédelmi, energiahatékonysági, szociális vagy éppen kisebbségvédelmi kérdésekben. Példaként említette a Duna stratégiát, amelynek a kidolgozásához a Duna menti országok zökkenőmentes együttműködésére van szükség, valamint szót ejtett arról is, hogy kisebbségi kérdésekben akár a lengyelek is partnereink lehetnének.
Sógor Csaba szerint bár Románia a maga sajátos történelmi, politikai és gazdasági fejlődése következtében lemaradt a nyugattól, nem lehetetlen az ország felzárkózása. "Tanulnunk kell a hibáinkból és gyakorolnunk kell a nyugaton bevált példákat. Mindehhez a jó partnerségi kapcsolatok is segítséget nyújthatnak" – véli a képviselő.
Sógor Csaba előadása során hangsúlyozta: csak akkor lehet erős magyar-román partnerséget kialakítani, ha mind a határon túl, mind Erdélyben megvalósul egy erős magyar-magyar együttműködés is".
Vasárnap Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára a magyar állam nemzetpolitikai koncepcióját mutatta be, majd Kovács Péter (RMDSZ), Orbán Balázs (MPP) és Gergely Balázs (EMNT) vitázott az erdélyi magyar politikai képviseletről, végül pedig a nemzeti érdek és európai identitás összefüggéseiről beszélgetett Egyed Péter, Salat Levente és Demeter Attila. Népújság (Marosvásárhely)

2010. november 16.


A román-magyar megbékélés és a kommunizmus öröksége
A román-magyar kapcsolatok tekintetében paradox helyzetnek lehetünk tanúi, hiszen míg az államközi kapcsolatok eddig soha nem tapasztalt csúcson vannak, addig a hétköznapi emberi érintkezések szintjén a helyzet továbbra is igen feszült maradt. Melyek azok a kihívások, amelyekkel e bonyolult viszonyrendszernek meg kellett küzdenie, és mi vár rá a jövőben?
November 15-én Bukarestben, Románia egyik legkomolyabb kutatóintézetének székhelyén előadást tartott Salat Levente kolozsvári politológus-professzor. A kommunizmus bűneinek és a román száműzetés emlékének kutatásával foglalkozó intézmény, az IICCMER arra kérte őt fel, hogy a román-magyar kapcsolatok kommunista múlt általi meghatározottságáról, a megbékélési folyamat részleteiről beszéljen a hallgatóságnak. Előadása kiindulópontjaként Salat kijelentette, bár a kormányközi kapcsolatok tekintetében folytonos javulást láthattunk az elmúlt húsz évben, a romániai magyar kisebbség és a román többség közötti mindennapi kapcsolatok még mindig ellenségesek. Ezt a látszólagos ellentmondást az magyarázhatja, hogy a nemzeti elitek feladták a hétköznapi kapcsolatok problémáinak megoldását az államközi kapcsolatok normalizációja érdekében.
Az elkerülhetetlen háborútól a konzervatív békéig
Közvetlenül a kommunista rezsimek összeomlása után az igen befolyásos amerikai kutató, John Mearsheimer azt jósolta, hogy Magyarország és Románia között elkerülhetetlen a háború. Az 1990. márciusi tragikus események is ezt a fajta előrejelzést látszottak alátámasztani. A valóság azonban mégis megcáfolta ezeket a borús víziókat, a két ország között a viszony az elmúlt húsz évben látványosan javult. Már 1991-ben elkezdődtek a közös katonai gyakorlatok, egy évre rá pedig egy alapszerződés megkötésének tervéről kezdtek el tárgyalni a két külügyminisztérium szakértői. Az alapszerződés csak négy év múlva lépett életbe, 1996 őszén írták alá. 2005-től pedig folyamatos jelleggel tartanak közös kormányüléseket, ami tíz évvel előtte még elképzelhetetlen lett volna.
Arra rávilágítandó, hogy miért nem következett be a mearsheimeri jóslat, Salat Levente több típusú magyarázatot is felsorakoztatott. Egyrészt az euró-atlanti integráció reményében a két ország elitjei képmutató játékba kezdtek, amely meghozta a minőségi javulást a két ország között. Ez azonban azt is eredményezte, hogy a közeledés nem párosult a társadalom szintjén való összefejlődéssel, az elitek így „gyökértelenné” váltak ebben a kérdésben. Egy másik magyarázat szerint a békét a kommunizmusból kikerülő bürokratikus elitek tartották fenn, hiszen ezek érdeke az akkori status quo életben tartása volt, ez garantálta az ő fennmaradásukat is. Ezt a fajta békét „konzervatív békének” nevezhetjük, ellentétben a kanti liberális békével, mely a demokráciák közötti természetes béke állapota. Észrevehető tehát, hogy bár a felszínen kifejezetten szívélyesek az érintkezések, ahogy azt az Orbán Viktor és Traian Băsescu megnyilvánulásai is tökéletesen példázták, ám ezek nincsenek szolid alapokra helyezve. A döntéshozók ugyanis nem rendelkeznek a társadalom széles támogatásával, a nemzeti kisebbségek problémáit pedig ignorálták, nem kezelték. Jogosan merül fel a kérdés, hogy meddig húzható ez a helyzet komplikációk megjelenése nélkül.
Együttélés vagy egy helyen élés?
Az említett két etnikumhoz tartozó hétköznapi emberek szintjén felmérésekkel alátámasztható az álláspontok éles szembenállása. Mindkét etnikai közösség keretén belül csak egy vékony réteg rendelkezik azzal a típusú kultúrával, amely képessé tenné a tartalmas együttélésre. A mély választóvonal mégsem okoz nyílt konfliktusokat, hiszen mindkét oldal kialakított olyan mechanizmusokat, melyek segítségével szisztematikusan elkerülhetik a konfliktusokat.
A kétoldalú kapcsolatok sajátosságainak leírása után a professzor úr a kommunista múlt örökségét próbálta azonosítani. Véleménye szerint a volt rezsimnek tudható be mind a konzervatív béke, mind pedig az a mozdulatlanság, megrekedtség, mely a másikkal kapcsolatos attitűdök alakulását jellemzi. A kisebbségi közösségek problémáit is zömében a kommunizmus okozta, az új, konzervatív béke állapota pedig nem volt képes ezeket a kérdéseket érdemben kezelni.
Mit hoz az új Európa?
Salat Levente a jövőbeli lehetséges forgatókönyvekre is kitért. A legvalószínűbb változat szerint a két ország közötti viszonyok továbbra is fokozatosan javulni fognak. A politikum továbbra sem vesz majd tudomást a problémás kérdésekről, a társadalom pedig újabb és újabb együttélési formákat fog kitalálni kompenzálásképp. Persze nem kizárható a látványos romlás esete sem. Ez bekövetkezhet, ha valamelyik fél gyökeresen megváltoztatja bel- és külpolitikai elképzeléseit, komoly konfliktusokat okozva ezzel.
A nemzeti kisebbség radikalizálódása is megronthatja a román-magyar viszonyt. Az előadó véleménye szerint nincsenek jelen pillanatban megteremtve a széleskörű radikalizmus feltételei, és sajnálatosnak tartaná, ha ez bekövetkezne. A világ etnikai kisebbségeinek köreiben létezik ugyanis az az elképzelés, mely szerint csak erőszakos módszerekkel hívhatják fel a figyelmet törekvéseikre, ám ez egy igen nagy tévedés. Az Európai Unión belüli esetleges törésvonalak szintén ronthatják a további béke esélyeit. Ezzel az utolsó aspektussal kapcsolatban Salat Levente megemlítette Angela Merkel német kancellár megjegyzését, amelyben a német multikulturalizmus végét hirdette meg. Sok elemző ezt Európa történetének új periódusának kezdeteként könyvelte el. Ilyen körülmények között a magyar-román együttműködés felértékelődhet, de megvalósítása is nagyobb árfordításokat igényelhet. kitekinto.hu Erdély.ma

2011. február 5.

Oktatás – A felsőoktatásban a magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés egyoldalú Tudományos kötet az erdélyi magyar egyetemi oktatásról
Az erdélyi magyar felsőoktatás alapvető gondjairól alakult ki beszélgetés csütörtökön este a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusán, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Felsőoktatási Munkacsoportja által összeállított és az Ábel Kiadónál megjelent, Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai című tanulmánykötet bemutatóján. Szó esett többek között az oktatás minőségéről, egyensúly-eltolódásról, a magyar egyetemisták választásairól, magán és állami egyetemek, illetve egyetem és közoktatás viszonyáról.
Szilágyi Mátyás magyar főkonzul emlékeztette a jelenlevőket, hogy tavaly már tartottak a nemzetpolitikai szempont szerint fontos könyvbemutatót a konzulátuson, ám idén ez az első ilyen esemény. – Az oktatás, és ezen belül a felsőoktatás az erdélyi magyar kisebbség stratégiai kérdése, és a politikai célrendszerben előkelő helyet foglal el ez a kérdéskör. Jelen esemény célja az, hogy interaktív találkozás, műhelymegbeszélés, egyféle hangos gondolkodás valósuljon meg a téma kapcsán – mondta a konzul, majd méltatta a könyvet, amely szerinte tartalmazza az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás fontos szempontjait.
A magyar egyetemisták egyharmada tanul magyarul
Péntek János, a tanulmánykötet egyik összeállítója emlékezett arra, hogy egy 2008 szeptemberében megrendezett eszmecsere következménye ez a tanulmánykötet, amely nem csak bemutatja az erdélyi magyar felsőoktatást, de ismert magyar tudományos személyiségek – Vizi Szilveszter, Berényi Dénes, Kozma Tamás – bíráló jellegű írásait is tartalmazza.
– A tanulmánykötet összeállítóiként nem vagyunk abban a helyzetben, hogy stratégiákat dolgozzunk ki, hiszen nem rendelkezünk ezek megvalósításához szükséges döntési és költségvetési potenciállal. Ám a közösség és a szakmai tisztesség iránti elkötelezettségünk tetten érhető. Továbbá pártpolitika és ideológiai elfogultság nélkül közelítettük meg a kérdéskört – részletezte Péntek, majd a számadatok viszonylagosságára figyelmeztetett. Ennek alátámasztására azt a példát hozta fel, miszerint örvendetes, hogy az adatok szerint közel 11 ezer egyetemi hallgató tanul magyarul, ám ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar anyanyelvű hallgatók száma meghaladja a 35 ezret, így tehát fiataljaink alig harmada tanul anyanyelvén. A romániai rektorok egyik közelmúltbeli konferenciáján elhangzott, hogy Romániában egymillió egyetemi hallgató van, és akkor a magyar hallgatók 35 ezres lélekszáma messze nincs összhangban a romániai magyarság számarányával.
Az új oktatási törvényről Péntek úgy vélekedett, hogy az új lehetőségeket tartalmaz a romániai magyar felsőoktatás számára. Elszomorító következtetéseket vont le: a romániai felsőoktatásban a magyar hallgatók és oktatók számát tekintve a romániai magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés pedig egyoldalú. – Ahhoz, hogy ez megváltozzon, az intézmények jogi, pénzügyi és szakmai stabilizálódására van szükség. Elhangzott az is, hogy a felsőoktatásban észlelt gondok lehetséges „kútfeje” a közoktatás, illetve a nem megfelelő pedagógusképzés. Kolozsvárról hiányzik még egy kollégiumi (bentlakásos) központ, ám ehhez nagyon sok pénzre lenne szükség.
Salat Levente: eltolódott az egyensúly
Salat Levente egyetemi oktató, a kötet másik összeállítója három stratégiai irányvonalra hívta fel a jelenlevők figyelmét: a romániai magyar felsőoktatás kapcsán szükségét látja a létező intézmények helyzete konszolidálásának, a hiányzó román–magyar minőségbiztosítási rendszer kidolgozásának és az önálló magyar egyetem létesítésének.
– Az erdélyi magyar felsőoktatást illetően eltolódott az egyensúly. A legbefolyásosabb szereplő, a román állam intézményei alulteljesítenek, ez a helyzet pedig lépéskényszerbe hozta a magyar államot. Az erdélyi magyarság nem stratégiaképes szereplő, az erdélyi magyarság nem tud erőforrásokat mozgósítani, és sorsa azoktól függ, akik eljárnak nevében. Az egyik legfontosabb feladat az lenne, hogy választ kapjunk arra a kérdésre: mi lesz a hosszú távú következménye ennek az egyensúlyvesztésnek – hangsúlyozta Salat.
Megemlítette azt is, hogy ha az állami egyetemek magyar tagozatainak továbbra is rossz hírét keltik azzal, ahogy az egyetem többségi vezetősége viszonyul a kisebbségekhez, akkor a diákok más magyar nyelvű felsőoktatási intézmények felé fordulnak, és ily módon az erdélyi magyarság fokozatosan feladhatja a román állammal szembeni, az önálló magyar egyetem létesítésére vonatkozó igényét.
Papp Z. Attila szintén a kötet szerkesztőjeként szólalt fel, a statisztikai adatokra alapozva: a 2009-ben érettségizett romániai magyar fiataloknak mindössze fele folytatta tanulmányait valamilyen egyetemen, de közülük is csak azok fele, azaz a maturandusok 25 százaléka tanult magyar nyelven. A legtöbb romániai fiatal Kolozsváron tanul a BBTE-n; a Sapientia EMTE-t a maturandusok 7–8, míg a Partiumi Keresztyén Egyetemet a végzősök 4–5 százaléka választotta.
Versengés az állami és a magán tanintézetek között
Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet igazgatója úgy vélte: legyen közösségi felsőoktatási stratégia, ám azt tartsák be. Gaal György helytörténész felvetette, hogy a felekezeti iskolák az állami tanintézmények rovására erősödnek meg. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a felekezeti iskolákban érettségiző fiatalok pedig – román nyelvtudás hiányában – a magyar nyelven oktató magánegyetemek felé irányulnak. – Ily módon fokozódik az egyensúly-eltolódás az állami egyetemek magyar tagozatai és a magánegyetemek között. Ezért van hát szükség önálló állami magyar nyelvű egyetemre – összegzett a hozzászóló.
Pásztor Gabriella államtanácsos szerint az új oktatási törvény szakítópróbáját nem a nemzeti kisebbségek számára kedvező paragrafusok – a románnyelv speciális tanrend és tankönyv szerinti oktatása, továbbá az ország földrajzának és történelmének az illető nemzeti kisebbségek anyanyelvén való oktatása – jelentették, hanem a felsőoktatásra vonatkozó törvénycikkelyek. – Ami az állami és a magán köz- és felsőoktatási intézmények közti versengést illeti, az az intézmény marad meg, amely megfelel a piac követelményeinek – hangsúlyozta az államtanácsos, akitől azt is megtudtuk: az új oktatási törvény „alfája és omegája” a most kidolgozásra kerülő módszertanok lesznek.
Kötő József parlamenti képviselő az önálló magyar egyetem létrehozásának szükségességére és a romániai magyarságnak a felsőoktatásban való alulreprezentáltságára összpontosított. Arra is figyelmeztetett, hogy a globalizálódó világban fiataljainknak versenyképes felsőfokú oktatásra van szüksége. – A politikum kötelessége törvényes keretet biztosítani ama elgondolásoknak, amelyeket a szakmai háttér jónak talál – mondta.
Végül Lakatos András, az RMDSZ oktatásügyi alelnöke a közoktatás reformjáról, a pedagógusképzés hiányosságairól értekezett.
N. H. D. Szabadság (Kolozsvár)

2011. február 5.

TÁMPONTOK Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai
A KAB tanulmánykötete szerint 1 millió egyetemista van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is.
Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai címmel adott ki tanulmánykötetet a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Felsőoktatási Munkacsoportja. Az Ábel kiadónál megjelentetett könyvet – amely egy majdani átfogó felsőoktatási stratégiához kíván támpontokat nyújtani – február 3-án mutatták be Kolozsváron, a Magyar Konzulátus földszinti fogadótermében. 2008-ban, egy KAB által szervezett, az egyetemi vezetők felsőoktatási kerekasztalán merült fel az igény, hogy elemzést kellene készíteni a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről – idézte fel Péntek János, a KAB elnöke. Miért nem stratégia, miért csak támpontok? Mert stratégiát a döntéshozónak kell készítenie, akinek forrásai is vannak a szükséges fejlesztések kieszközölésére. A szakértők véleményt mondhatnak, ajánlást tehetnek, tárgyilagosságra törekedve. Az elmúlt években vitathatatlanul történt fejlődés, ám ha holisztikus nézőpontból, a romániai helyzet kontextusában nézzük a számokat, kiderül, hogy a helyzet nem túl fényes, ami a romániai magyar felsőoktatási kínálatot és a romániai magyar diákok részvételi arányát illeti. Egymillió egyetemi hallgató van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; ráadásul csak egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is. A magyar hallgatók és tanárok alulreprezentáltak, a magyar felsőoktatás alulfinanszírozott – állapította meg Péntek János. A képzési kínálat valahogy így néz ki: amiből van, abból túl sok van (rengeteg egymást kioltó vagy gyengítő párhuzamosság létezik, azaz hasonló szakokat indítanak több felsőoktatási intézményben is), amiből meg nincs, abból egyáltalán nincs (pl. agrárképzés teljes hiánya). Ez az önálló magyar állami egyetem hiányának is betudható. Stabilitásra, a szakválaszték bővítésére, a színvonal növelésére, a magyar nyelvű egyetemi képzés egységes minőségbiztosítására, a pedagógusképzés javítására volna égető szükség. A közoktatás színvonalának romlása ugyanis elsősorban ez utóbbival függ össze.
Nem az épület állaga határozza meg a képzés színvonalát, nem az a tény, hogy városon vagy falun, központban van lakótelepen található az iskola, hanem elsősorban a pedagógus maga. Alkalmasak-e, fel vannak-e készítve, és végül: meg vannak-e fizetve munkájukért ma a pedagógusok? Óriási problémák vannak – sorolta Péntek.
A kötetben szerepel Papp Z. Attila és Márton János utánkövetés-kutatása is, amely a valós bejutási adatokból kiindulva azt vizsgálja, a 2009-ben érettségizettek hányan és milyen nyelven tanulnak tovább. Péntek János ennek kapcsán megdöbbenésének adott hangot, hogy a legjobb gimnáziumok gyakorlatából is szinte teljesen hiányzik a végzőseik iskola utáni pályájának követése. Az is régóta orvoslásra váró probléma, hogy nincs egy magyar kollégiumi központ Kolozsváron, abban a városban, ahol a legtöbb magyar diák tanul. Kellene egy 600-700 férőhelyes, elit központ, ahová nemcsak azokat kellene befogadni, akik magyar nyelven tanulnak, hiszen a műszaki és agrárszakokra sok jó képességű magyar diák jár – fejtette ki Péntek.
A diákság egy közös tér híján a központi kocsmákban találkozik, beszélget, szocializálódik; ha most Kolozsváron meg akarnak hirdetni egy vendégelőadást, a legjobb módszer, ha a lokálokban ragasztják ki a plakátot.
Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, házigazda azt hangsúlyozta, a magyar külpolitika számára is rendkívül fontos, hogy egy ilyen stratégiai kérdésben konszenzus alakuljon ki a romániai magyar értelmiség köreiben. A Magyar Állandó Értekezlet illetékes bizottsága a hónap végén ül össze közös stratégiaformálás céljából, ahol bizonyára haszonnal forgathatják a kötetet. Mik a lehetőségek a magyar felsőoktatás fejlesztése előtt, melyek azok az irányok, amelyekben az elkövetkezőkben mindenképp el kell indulni? Salat Levente kutatásvezető szerint konszolidálni kell a meglévő intézményeket, a magyar felsőoktatásnak közös minőségbiztosítási rendszert kell kidolgozni, és számba kell venni az önálló állami magyar egyetem létrehozásához vezető lépéseket. A tanulmánykötet javaslatait a politikai szereplők saját belátásuk szerint hasznosíthatják; érdekessége a kötetnek, hogy a függelékben azok véleménye is helyet kapott, akiket a szerzők felkértek a kézirat bírálatára.
Salat elismételte, hogy stratégiát az készíthet, akinek birtokában van a forrás is a megvalósításhoz.
És elszámoltatható – nyomatékosított.
A romániai magyar diákokat célcsoportnak tekintő felsőoktatási intézmények háromfajta logika mentén dolgoznak: egyeseknek az a célja, hogy a romániai munkaerőpiacon való érvényesülésre készítsék fel a diákokat; másoknak – nem bevallottan – talán az a feladatuk, hogy a magyarországi munkaerőpiacnak biztosítsanak utánpótlást; egyesek meg arra utaznak, hogy végzőseik bárhol a világon boldogulni tudjanak versenyképes tudás birtokában. Várható annak a kérdésnek az egyre markánsabb jelentkezése, hogy - egyesek szerint - a magyar nyelvű oktatást az állami egyetemekről át kell vinni a magánegyetemekre. Ezzel a dilemmával kapcsolatban Salat hangsúlyozta, mekkora felelősség hárul egyfelől a magyar kormány nevében eljárókra, másrészt a magyar tagozatoknak otthont adó román állami egyetemek vezetőségére. Az utóbbiak esetében amennyiben továbbra is rossz hírét lehet kelteni a magyar tagozatnak annak ürügyén, ahogyan azokat az egyetemvezetés kezeli, akkor számolni kell azzal, hogy a körülmények, illetve a közhangulat nyomására előbb a diákok, majd a tanárok, végül pedig a szakok egy része is átsorol fokozatosan a nemzetpolitikai szempontból eszményi megoldásnak tűnő magánegyetemekre – hívta fel a figyelmet. Salat szerint attól lehet tartani: a román és a magyar kormány képviselői "előbb-utóbb felismerik az erdélyi magyarság feje fölött megköthető paktumban rejlő lehetőségeket".
Az elmúlt években már annyi, de annyi stratégia született, és tűnt el a süllyesztőben, hogy egyes szakértők inkább amellett érvelnek, nem is szabad már stratégiát írni, mert a stratégiák alkotóinak, megrendelőinek, esetleges alkalmazóinak különböző érdekei kioltják egymást – mondta Papp Z. Attila szociológus, szerző. Vannak viszont statisztikai tények, mint például a demográfiai csökkenés: már közhely lassan, de attól még igaz, hogy 1990 és 2008 között 40 százalékkal csökkent a magyar anyanyelvű általános iskolások száma.
Ha a kutató meg akarja tudni, hányan tanulnak a magyar diákok közül a felsőoktatásban, kiderül, nincsenek, hiányosak, nehezen elérhetők vagy elérhetetlenek az adatok. Jelenleg például mintegy 11-12 ezer diák tanul magyarul a felsőoktatásban, ez a szám pedig onnan tudható, hogy körbetelefonálta a magyarul is oktató felsőfokú intézmények zömét. Pedig egy részletes kisebbségi oktatásstatisztikai adatszolgáltatás stratégiai fontosságú lenne. Jó lenne hivatalosan és nyilvánosan elérhető módon pontosan tudni, hány magyar egyetemista van, ám sok más kisebbségi oktatásstatisztikai jellemzőt is – vetette föl.
A kutatók az említett utánkövetéses vizsgálatban azt találták, a 2009-ben magyar nyelven végzettek fele került be abban az évben a felsőoktatásba, és ezeknek fele tanul tovább magyar nyelven, ami azt jelenti, egy végzős évfolyam mintegy negyede kerül be a felsőoktatásba. A szerző utalt a közoktatás folyamatos alulteljesítésére: Románia már hagyományosan az utolsók között áll az európai kontinensen a PISA-felmérések szerint, csak Montenegró és Albánia teljesített rosszabbul. Ez ugyanakkor azt is jelenti, a magyar nemzetiségű diákok teljesítménye sem térhet el sokban az országos – európai viszonylatban rendkívüli gyenge – átlagtól. A tanulmánykötetben nemcsak irányokat javasolnak, hanem megfogalmaztak néhány alapelvet is a romániai magyar felsőoktatás fejlesztése kapcsán. Péntek János szerint jó lenne, ha legalább ezek tekintetében konszenzusra lehetne jutni. (Az alapelvek közt szerepel pl. a magyar nyelvű felsőoktatás intézményes kereteinek fenntartása és fejlesztése; az önálló állami magyar egyetem, melynek létrehozása a román állam feladata elsősorban; a fejlesztések alapuljanak előzetes kutatásokon és szaktanácsadásokon; a különböző felsőoktatási intézmények hálózatos együttműködésének szükségessége stb.)
A hozzászólók közül Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet (KMEI) igazgatója elmondta, örül annak, hogy más műhelyek is felfigyeltek a diákkollégium hiányának problémájára. Közölte, a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel (KMDSZ) közösen van egy tervük, egy ifjúsági központ létrehozása Kolozsváron (az elképzelésről bővebben itt írtunk). A felsőoktatási stratégiával kapcsolatban Veres azt emelte ki, legyen stratégia, csak aztán az legyen is betartva, hiszen ha egy előzetes megállapodást a felsőoktatási intézmények egymás között nem tartanak be, az nagyon káros lehet.
Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos is felszólalt a hallgatóság soraiból, és az új tanügyi törvény újításairól beszélt. A minisztérium adatai szerint 40 ezren tanulnak magyar diákok a felsőoktatásban, 29 ezren állami, 11 ezren magánegyetemen. 12 ezren tanulnak magyar nyelven. Az új oktatási törvénynek nem a történelem és a földrajz magyarul történő tanítása volt a szakítópróbája, hanem az állami és magánegyetemek, a felsőoktatás, az új szakok akkreditációjának kérdése. Az elkövetkező 8 hónapban 104 módszertant és közel 50 kormányhatározatot kell kidolgozni, hogy ezt a keretet, amit a törvény nyújt, ki lehessen tölteni tartalommal. A különböző szaktárgyak tanárai összeülnek, megfogalmazzák javaslataikat, majd a folyamat végén a minisztérium azt összefésüli – magyarázta. Kötő József parlamenti képviselő, a Képviselőház Oktatási Bizottságának alelnöke is felszólalt, kiemelte, az új törvény új lehetőségeket biztosít a magyarok felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentáltságának csökkentésére. Tagozati önállóságot biztosít, és élni kell a lehetőséggel. Fontos, hogy modern, versenyképes, műszaki, tudományos szakok induljanak magyar nyelven, mert a pénzügyi, adminisztratív, didaktikai autonómia lehetővé teszi az új szakok indítását. Ő is hangsúlyozta, elsősorban a komplementaritás elvét kell figyelembe venni az új szakok indításánál, hogy ne legyenek hasonló szakirányú képzések a különböző intézményeknél.
B. D. T. Transindex

2011. február 7.

Szakemberek: önálló magyar egyetemre van szükség
Csak egy önálló állami magyar egyetem orvosolhatja a magyar nyelvű felsőoktatási rendszer problémáit – vélik a szakemberek. Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről szóló könyv bemutatóján kiderült: csupán a szakok egyharmadán lehet magyarul tanulni, és míg összesen 35 ezer magyar fiatal jár egyetemre az országban, alig valamivel több mint 11 ezer erdélyi magyar diák tanul az anyanyelvén. A romániai közoktatás színvonala nagyon alacsony, és az erdélyi magyar diákok eredményei nem térnek el a romániai átlagtól, hangzott el.
Nagyon sok múlik rajtunk a közoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt, az erdélyi magyar pedagógusképzés nagyon gyenge – nyilatkozta a Krónikának Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) elnöke. Az egyetemi professzor csütörtök este a KAB Felsőoktatási Munkacsoportja által jegyzett, Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai című könyvnek kolozsvári bemutatóját követően fejtette ki véleményét az erdélyi magyar oktatásról. A könyvbemutatóval egybekötött műhelybeszélgetésnek a kolozsvári magyar főkonzulátus adott otthont. Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja, az est házigazdája felvezető köszöntőbeszédében elmondta: a Csata Zsombor, Márton János, Papp Z. Attila, Salat Levente és Péntek János által írt könyv aktuális magyar nemzetstratégiai célokról szól. A főkonzul ugyanakkor felhívta az eseményre meghívott közéleti szereplők figyelmét, hogy a műhelybeszélgetésen a szakmai kérdések a fontosak, nem a politikai presztízs.
Csalóka adatok
A szerzők közül elsőként a kiadásért felelős Péntek János szólalt fel, aki szerint a kötet azért rendhagyó, mert a rá vonatkozó bírálatokat is tartalmazza, a könyv alcíme: Támpontok egy lehetséges stratégiához. A KAB elnöke előadásában elmondta: az erdélyi magyar felsőoktatás adatai csalókák, mert igaz ugyan, hogy több mint 11 ezer erdélyi magyar diák tanul az anyanyelvén, de összesen 35 ezer magyar fiatal jár egyetemre az országban. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi magyar diákok kétharmada román nyelven tanul, ez pedig azért van, mert csak a szakok egyharmadán van magyar nyelvű oktatás, például az agráregyetemeken a tárgyak egy százalékát sem tanítják magyarul. Péntek János szerint azonban a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére a felsőoktatásban nagy tartalékok vannak.
Pap Z. Attila ugyanakkor az aggasztó demográfiai adatokról beszélt. Mint mondta, 1990 és 2008 között az általános iskolások száma 40 százalékkal csökkent, míg a gimnáziumban tanulók létszáma stagnált. A gyergyószentmiklósi születésű szociológus szerint nem lehet pontosan tudni, hogy hány romániai magyar tanul egyetemen, a statisztikai adatszolgáltatásokat a nemzetiségi hovatartozást illetően sokat kell még fejleszteni. Hozzáfűzte, a 2000 óta végzett nemzetközi felmérések szerint a romániai közoktatás színvonala nagyon alacsony, hazánk európai szinten a sereghajtók között van, csak Albániát és Montenegrót előzi meg, és az erdélyi magyar diákok eredményei nem térnek el a romániai átlagtól. Salat Levente a lehetséges stratégiai célokról beszélve kifejtette: halaszthatatlan a már létező intézmények konszolidálása, illetve egy közös magyar minőségbiztosítási rendszer létrehozása. Salat ugyanakkor leszögezte, stratégiát csak az készíthet, aki döntési helyzetben van. Mint hangsúlyozta, az erdélyi magyarság nem stratégiaképes szereplő, ugyanis nincs autonómiája, ezért az erdélyi magyarság sorsa azoknak a kezében van, akik eljárnak a nevében.
Nincs helyük a képzett fiataloknak
Péntek János a Krónikának elmondta: finanszírozással sok mindent el lehet érni, de ebben a tekintetben a román állam hozzáállása minősíthetetlen, hiszen jelenleg csak a lehetséges szakképzések egyharmadára kínálnak az egyetemek magyar nyelvű oktatást, a hiányzó szakok létrehozásához új önálló intézményre, magyar állami egyetemre van szükség.
„Erre nincs mit mondani. A jelenlegi gazdasági feltételek olyanok, hogy volt tanítványom, aki külföldön doktorált, most itthon van és nincs munkahelye, jog- és közgazdasági diplomával rendelkezőként munkanélküli” – reagált Péntek János azon kérdésünkre, hogy miként lehet a frissen végzett egyetemistákat meggyőzni arról, hogy itthon maradjanak, mikor például az Egyesült Államokban fizikai munkával a tízszeresét is megkeresik egy hónap alatt annak, amit itthon értelmiségiként kapnának. „A legnagyobb veszteség, hogy a képzett fiataloknak nincs helyük ebben az országban, ez az erdélyi magyar közösség legnagyobb vesztesége is” – nyilatkozta lapunknak a professzor. (Király András: nem lehet kivételezni. A művészeti iskolákat csak akkor fenyegeti a bezárás veszélye, ha nem tudnak minőségi oktatást biztosítani, ugyanis ez az új finanszírozási elvek alapján azt jelenti, hogy a gyerekek elmennek, otthagyják az iskolát – jelentette ki a Krónikának Király András. Az oktatási államtitkár pénteken Kolozsváron részt vett a magyar nyelvű zenei oktatás témájában szervezett tanácskozáson, melyen az RMDSZ szakpolitikusai és az erdélyi művészeti iskolák képviselői jelentek meg. „Ami a művészeti, vagy akár a sportiskolákat illeti, az új tanügyi törvény, akárcsak a régi, megadja a lehetőséget a működtetésükre. A keretszámok ugyanazok lesznek, a művészeti oktatás számára emelt támogatás jár, az anyanyelvű művészeti oktatásra pedig duplájára emelt támogatást kapnak az iskolák. Egyetlen gond van Kolozsváron, tudom, hogy nem tudnak megfelelő számú diákot összeszedni, a törvény szerint itt nem nagyon tudunk kivételt tenni, az osztálylétszámot biztosítani kell” – nyilatkozta Király András)
Kiss-Előd Gergely. Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 | 181-204




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998