udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 87 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-87
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Selmeczi György

2007. április 4.

A szerzők jelenlétében ismertették az április 5-én bemutatásra kerülő két kortárs operát április 3-án Kolozsváron, a Magyar Opera előcsarnokában. A Római láz, illetve a Szirén, „két magyar egyfelvonásos a múlt századból” . Fekete Gyula elmondta: első operája, a Római láz 15 éve íródott angol nyelven, chicagói tanulóéveinek vizsgadarabjaként, Edith Wharton novellája nyomán. 1996-ban a Budapesti Kamara Opera vitte színre magyar nyelven, ezt követően angolul is játszották Chicagóban, két alkalommal pedig olasz nyelven, Olaszországban. A Római láz kétszemélyes kamara-opera. Selmeczi György 17. évadját kezdi az Operában karmesterként, rendezőként, szerzőként viszont most mutatkozik be először. A Szirén első operája, amely Szőcs Géza egy kevésbé ismert novellájából született – a librettót is ő írta. A darab a 80–90-es évek fordulóján, franciául, luxemburgi megrendelésre íródott, 1997-ben a luxemburgi Conservatoire adta elő franciául. A darabot két éve Budapesten a Művészetek Palotájában mutatták be nagy sikerrel. A két operát ezúttal a fiatal rendező, Szabó Emese viszi színre. /F. I. : Országos bemutatók a Kolozsvári Magyar Operában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./

2007. szeptember 11.

A Kolozsvári Magyar Opera új évadjának programját Simon Gábor igazgató és Szép Gyula aligazgató ismertette. Az évadnyitó előadás szeptember 23-án lesz Kálmán Imre Csárdáskirálynő c. művével, vezényel Incze G. Katalin. Szeptember 27-én Verdi Rigolettóját tűzték műsorra, Horváth József vezényletével. Október 7-én lesz a tavalyi Bartók-napok elmaradt „adóssága”, A csodálatos mandarin bemutatója, vezényel Jankó Zsolt. A táncjátékesten A fából faragott királyfival együtt mutatják be a darabot. Október 11-én G. Puccini Bohémélet c. darabját láthatja a közönség, a budapesti Operaház vendégművészeinek fellépésével, vezényel Selmeczi György. Októberben még a Marica grófnő, A bajadér és a Csárdáskirálynő kerül műsorra, továbbá Operettgálára várják a közönséget, valamint tudományos ülésszak lesz. /F. I. : Készen áll az új évadra a Kolozsvári Magyar Opera. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

2008. március 15.

A Duna TV a Kolozsvári Magyar Operával és a Román Televízióval koprodukcióban reprezentatív sorozatban mutatja be napjaink legjelentősebb zeneszerzőit. Az egyes portréfilmek középpontjában egy-egy szerző jelentős alkotása teljes egészében elhangzik, ezeket a Magyar Opera a szerző jelenlétében nyilvános hangversenyen is bemutatja. Az első hangverseny március 20-án lesz, ezen Csíky Boldizsár Gulág című kompozícióját, Csemiczky Miklós Vonósszonátáját és Orbán György Második szerenádját hallhatja a közönség. A hangverseny karmestere és műsorvezetője Selmeczi György. A Magyar Opera szimfonikus zenekara mellett közreműködik a Kulcsár Szabolcs vezette férfikar is. /Kortársaink köszöntése I. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./

2008. augusztus 22.

Csíky Boldizsár zeneszerző kompozícióiban közvetlen szervezőelemként vagy áttételes szimbólumhálóként megjelenik a magyar népdalkincs. Marosvásárhely zeneszerető közönsége a múlt év végén köszöntötte a hetvenedik életévét betöltött Csíky Boldizsárt. Idén tavasszal Selmeczi György vezetésével a Kolozsvári Állami Magyar Opera bemutatta a Gulag című, 10-12 perces, sötét tónusú művét. A végén, az utolsó percben megjelenik a férfikórus, latinul felhangzik egy Dávid-zsoltár szövege: a mélységből kiáltok hozzád. Debrecenben július végén egyhetes Bartók-kórusfesztivált és versenyt rendeztek. A fesztivált nyitó koncertjére tőle rendeltek egy kórusművet, Selmeczi Györgytől pedig kértek egy hosszabb darabot, így két olyan magyar szerzőtől előadtak egy-egy darabot, akik korábban díjat nyertek a fesztiválon. Csíky Boldizsár Ecloga című művét a debreceni Kodály Zoltán Kórus adta elő. /Máthé Éva: Gulag és Ecloga. = Krónika (Kolozsvár), aug. 22./

2008. november 26.

Kortárs zeneszerzők darabjaiból összeállított hangverseny volt a kolozsvári Farkas utcai református templomban. Tudatosítani kell a zenekedvelő közönségben, hogy óriási tehetségű alkotók kortársai vagyunk – vezette be Selmeczi György karmester, zeneszerző a november 24-én tartott Kortársaim köszöntése című hangversenyt. A koncert egy sorozat részét alkotja, amely a Duna Televízió csatornáján is látható lesz. Az opera zenekara Herczenik Anna szólista közreműködésével Kocsis Zoltán, Kákonyi Árpád, Gyöngyösi Levente és Vajda János darabjait játszotta. Zongoristaként az egyik zeneszerző, Kákonyi Árpád is fellépett. Gyöngyösi Levente kolozsvári születésű zeneszerző, a Gólyakalifa opera megzenésítője ezúttal két Csokonai dalt hozott magával. Vajda János zeneszerző két operáját is játszotta eddig a kolozsvári társulat: a Mario és varázslót és a Leonce és Lénát. Vajda számára kellemes meglepetés volt a közönség lelkesedése. /Varga Melinda: Kortárs gyöngyszemek. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./

2008. december 3.

A kolozsvári Magyar Opera társulata nem tétlenkedik. Kiszállások és itthoni koncertek mellett rendkívül sikeres volt a Puccini emlékhangverseny, legutóbb pedig az intézmény zenekara mutatkozott be Selmeczi György vezénylete alatt, kortárs magyar zeneszerzők műveivel. A november 24-én lezajlott hangversenyt a Duna Televízió felvette, és Selmeczi György Kortársaim c. sorozatában közvetítik majd a következő év tavaszán. Eddig három zeneszerző és három mű volt műsoron: Csíky Boldizsár és a Gulág című kompozíció, Csemiczky Miklós és Vonósszonátája, valamint Orbán György és Második szerenádja. A következő négy a mostani koncerten szerepelt. Kocsis Zoltán Bemutatója (1976) átvitt értelemben is bemutatóvá az estén, a világhírű zongoraművész és karmester zeneszerzői oldalát mutatta be a kolozsvári zenekedvelőknek. Kocsis az utóbbi években sikeres Liszt-, Bartók-, Kodály-átiratokkal jelentkezett, de a Bemutató korábbi érdeklődésköréről árulkodik. Gyöngyösi Levente Két Csokonai-dala (XXI. Ének, Jót kívánás) a lírai és egyben a drámai tartalom erőteljes kifejeződései. Harmadikként az est legfiatalabb zeneszerzője, Kákonyi Árpád Goppisberger-concertója került műsorra. Műsorzáró darab gyanánt Vajda János Sinfoniettája (1991–2002) csendült fel. Vajda János érdeklődése viszont műfajokra is kiterjed (operákon kívül baletteket, vokál-szimfonikus, kamara- és kórusműveket is írt), és napjaink egyik legjelentősebb magyar zeneszerzőjeként tartják számon. /Fekete Adél: Kortársainkról… = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

2008. december 9.

A Kolozsvári operamesék sikerén felbuzdulva a magyar médiában példa nélküli vállalkozásként a kortárs magyar zene nézőkhöz való közvetítését tűzte ki célul a Duna Televízió, és kérte fel rá Selmeczi Györgyöt, a kolozsvári zeneszerzőt, karmestert. Az új, havonta jelentkező zenei sorozatot Kortársaim címmel indul, amelynek első darabja, a marosvásárhelyi Csíky Boldizsár zeneszerzőről készült portré, december 10-én kerül a képernyőreA hetvenegy éves Csíky Boldizsár után januárban Orbán György, majd februárban Csemiczky Miklós következik. /Kánya Gyöngyvér: Kortársak a Dunán. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./

2009. március 30.

Selmeczi György zeneszerző, karmester, zongoraművész, operarendező, a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem zenei tanszékének vezetője a háborús és békeidők dalairól tartott előadást Marosvásárhelyen, a Kemény Zsigmond Társaság vezetőjének, Csíky Boldizsár zeneszerzőnek a felkérésére. /Máthé Éva: Selmeczi György: „Mindez giccs” = Krónika (Kolozsvár), márc. 30./

2009. augusztus 26.

Egyre több színház ismerteti éves tervezetét, valamint a társulat átszervezését. Augusztus 28-án a Csávási balladával indítja évadját a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. Az előadásban szereplő világhírű szászcsávási zenészek révén a nézők eljutnak egy magyar lakodalomba, egy román keresztelőbe és egy cigánybálba, majd bemutatnak egy városi táncházat és egy fényes nyugati koncertet is. Az előadás egyedi kísérlet arra, hogy az egymás mellett élő három különböző nemzetiségnek egyszerre legyen kulturális követe a nagyvilágban, magyarázta az előadás lényegét Czilli Balázs. A táncjátékot nagy sikerrel játszották Erdély és Magyarország városaiban, a sepsiszentgyörgyi premier után teltház előtt mutatták be Budapesten a Nemzeti Színházban is. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Sínház első bemutatóját szeptember 29-re tervezik, tájékoztatott Nagy B. Sándor, a színház irodalmi titkára: J. B. P. Moliére Mizantróp című darabját mutatják be, Bocsárdi László rendezésében. Azt követően a Karnebál című produkciót, melyet Caragiale Farsang című darabja alapján Alexandru Dabija rendezett. A sepsiszentgyörgyi társulat hat év után újítja fel Tadeusz Slobodzianek – Ilja prófétáját. Szilveszterkor operett és szimfonikus zene gálaestet terveznek Selmeczi György szerkesztésében. A jövő esztendő első felében Gorkij A fény gyermekei című darabját Zakariás Zalán rendezi. Ezek mellett egyéni előadásokat terveznek a színészek, lesz egy vendégjáték, az elmúlt évad több produkcióját műsoron tartják. Váta Lóránt 14 év után a kolozsvári színházhoz igazol, Váta helyét a Sepsiszentgyörgyre nyolc év után visszatérő Szakács László tölti be. A színész 1994-ben szerződött a Tamási Áron Színházhoz, majd 2001-ben a veszprémi társulathoz igazolt át, onnan a zalaegerszegi színházhoz került. Keresztes Attila, a szatmárnémeti Harag György Társulat nemrég kinevezett fiatal igazgatója, állítja színre a Csehov-darabot, a Három nővért. Az október 3-án tartandó bemutató előadáson a helyi társulat mellett fellép Bíró József kolozsvári színművész is. A következő hónapokban további nyolc nagybemutatót ígér az új társulatvezető, mellette két gyermekdarabot is színpadra visznek. Csehov után Tóth Ede népszínművét, a Falu rosszát láthatja a nagyérdemű, Csurulya Csongor rendezésében. Kálmán Imre operettje, a Csárdáskirálynő lesz Keresztes Attila igazgató második rendezése. A további tervezett bemutatók: Malacbefőtt című szociobörleszk, melynek szerzője Tasnádi István a nyíregyházi színház igazgatója, rendezője Tasnádi Csaba, az anyaországi Kiss Csaba Hazatérés Dániába című drámája, a Veszett fejsze nyele című vígjáték, a Bohóc kerestetik című stúdió-előadás. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban első ízben osztották ki a színészek által alapított Kulissza-díjat, amelyet a múlt évadban végzett háttérmunkájáért Szűcs-Olcsváry Gellért műszaki vezető kapott. Elkezdődtek Federico Garcia Lorca Bernarda Alba háza című drámájának és Matei Visniec És a csellóval mi legyen? című előadásának próbái. /Kovács Zsolt, Sike Lajos: Új évadra készülőben. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./

2009. szeptember 3.

Panek Kati elsősorban színésznő, de énekel is, főként népdalt, „kirándult” már az operett területére is, Selmeczi György jóvoltából: Cecília volt a Csárdáskirálynőben. Mindezek mellett ír: a Szabadság külső munkatársa. Panek Kati közel tíz éve épít a Gyimesekben, hátországnak, kapaszkodót. Épít közösséget, csapatot, kapcsolatrendszert, házat, hazát, otthont, vallja. Itt készül, mert egyszer számot kell adni, megírni jót-rosszat, azt, amiben része volt. /(Köllő Katalin): Mivel foglalkozik mostanában… Panek Kati színművész. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./

2009. december 30.

Zenés ünnep lesz a nézők számára Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház szilveszteri előadása. Az erdélyi komolyzenei élet sztárjait felvonultató nagyszabású produkció rendezője és zenei vezetője Selmeczi György, akinek ez lesz az első munkája Sepsiszentgyörgyön. Az előadás egy híres magyar film betétdaláról kapta a címét: A nagy utazás. /Szilveszteri nagy utazás Sepsiszentgyörgyön. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./

2010. szeptember 14.

Stúdióba szorít a válság
„Szeptember huszadikán véget ér a nyári szünet idejére és az új évad első hónapjára hirdetett készenléti munkanélküliség a Tamási Áron Színházban” – jelentette be tegnap a sepsiszentgyörgyi intézmény sajtófelelőse. A három hónapig tartó munkabeszüntetés által a színház mindössze annyi pénzt tudott megspórolni, hogy az intézmény jövőjét veszélyeztető lépések nélkül vészelje át a 2010-es év utolsó három hónapját
Kényszerből erényt
A megszorítások következményeként a szilveszteri produkció kivételével a 2010– 2011-es évad valamennyi új előadása stúdiótérben kerül bemutatásra, ily módon a színház vezetősége csökkenteni tudja a díszletek előállítási költségeit is, melyek anyagi fedezete jelentős mértékben visszaesett az elmúlt évadokhoz viszonyítva.
Művészi szempontból szeretné gyümölcsöztetni az új helyzetet a színház vezetője, a stúdióelőadások adta új lehetőségeket kihasználva úgy, hogy erényt kovácsol a kis költségvetésű, kis térben létrehozott alkotásokból.
„Abból indultunk ki, hogy kis térben kisebb a költségvetés, és ezt a helyzetet megpróbáljuk gyümölcsöztetni, ami a színésznek és a közönségnek is jó, erősíti a kapcsolatot” – mondta Bocsárdi László színházigazgató, aki lapunknak arról is beszélt, hogy a szeptember huszadikán véget érő három hónapos kényszerszabadság egy speciális helyzet volt. A színház dolgozói bár bejártak, az intézmény nem termelt, vagyis nem hozott létre újabb előadásokat, nem adott el és nem vásárolt.
Új bérletek, régi minőség
„Lehetőleg ugyanolyan jó minőséget szeretnénk továbbra is nyújtani a nézőknek, mint eddig” – fogalmazott Bocsárdi, aki az új típusú bérletektől is azt várja, hogy mindenki elmenjen a színházba és megnézze a produkciókat, az újakat és a korábbiakat is.
„Azokat is szeretnénk becsalogatni az előadásainkra, akik eddig nem jártak színházba, de azokat sem szeretnénk elveszíteni, akik munkahelyi elfoglaltságaik miatt nem érnek rá éppen azon a napon színházba menni, amelyre a hagyományos bérlet szól” – nyilatkozta az igazgató.
Az eddig meghirdetett felnőtt és diákbérletek mellett – mindegyik négy előadást foglal magában, ezek közül egyik választható az elmúlt évek sikeres előadásai közül – az idén a sepsiszentgyörgyi intézmény három új bérlettel lepi meg a közönséget. Ábel bérlet egészségügyi dolgozóknak, lelkészeknek, délutáni váltásban dolgozóknak. A bérletet rugalmassága miatt olyan nézőknek kínálja a színház, akik elfoglaltságaik miatt nem tudnak a hagyományos bérletek adott napjain színházba menni. A Bakk Lukács bérlet „azoknak szól , akik azt hitték, nekünk nincsen humorunk” – tudhatjuk meg a sajtóközleményből.
A Tamási Áron halhatatlan hőséről, Bakk Lukácsról elnevezett bérlet kiváló alkalmat kínál a színháztól évek, vagy akár évtizedek óta elpártolt nézőknek is arra, hogy megnézzék, milyen manapság a színház, hogy viccelnek (akár komoly dolgokkal is) ebben az új évezredben. A harmadik típusú új bérlet a Visszajáró bérlet, színházszeretőknek, és mindazoknak, akik úgy érzik, semmit sem szalaszthatnak el.
Megszorítások jegyében
A szokásos két bemutató helyett idén ősszel a sepsiszentgyörgyi színházban egy bérletes előadás, Shakespeare A velencei kalmár című színműve készül el Bocsárdi László rendezésében, főszerepben Mátray Lászlóval és a Sepsiszentgyörgyre nemrég visszatért Szakács Lászlóval. Bérleten kívüli szilveszteri produkcióként Alexandre Dumas A három testőr című regényéből készült musical-átirat kerül bemutatásra Selmeczi György rendezésében, mely előadásban a Tamási Áron Színház művészei mellett újra fellépnek majd a Kolozsvári Állami Magyar Opera énekesei is.
Bérletes előadásként mutatja be továbbá a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Csehov Három nővér című darabját Keresztes Attila rendezésében, a vendégjátékra 2010 októberében kerül sor.
Az intézmény 2011-es tavaszi terveit is a válság jegyében fogalmazta meg. Az új bemutatók sorát Tom Stoppard Árkádia című darabjának bemutatója zárja majd. Amennyiben ezt az intézmény anyagi lehetőségei megengedik majd még két további bemutatóra is sor kerülhet, gyerekelőadásként (9-től 99 éves korig) Ðorde Lebovic Az ezredik éjszaka című darabja Zakariás Zalán rendezésében, kamaratermi produkcióként pedig Jean Genèt Cselédek című drámája Bocsárdi László rendezésében. Műsorra tűzik még Kolcsár József Zabhegyező című ingyenes egyéni előadását, mely J. D. Salinger regénye alapján készült.
Elmúlt bizalmatlanság
Bocsárdi lapunk arra a kérdésére, hogy az önkormányzat nyár eleji bizalmatlankodása mennyire viselte meg, röviden így válaszolt: „Ha a javaslataimat elfogadják és beleegyeznek abba, hogy a magam választotta munkatársakkal dolgozzam, akkor több időm marad az alkotásra is”.
Amint arról lapunkban beszámoltunk Bocsárdi ősztől versenyvizsga nélkül maradhatott a sepsiszentgyörgyi színház igazgatója, miután az elmúlt öt évben folytatott tevékenységét vizsgáló bővített bizottság engedékenyebb volt, mint az első, amely nem adott neki elég nagy jegyet ahhoz, hogy folytathassa munkáját.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. december 10.

Hangok, színek szövetsége
Zene- és képzőművészet ünnepi találkozásának adott teret a Kemény Zsigmond Társaság keddi rendezvénye. Selmeczi György zeneszerző, zongoraművész, karmester az új magyar egyházi zene misztériumába avatta be a Bernády Ház nagyérdeműjét, ezt követően Nagy Miklós Kund Kákonyi Csilla festőművésznő három, különböző időpontokban készült Krisztus-ábrázolását méltatta.
– Az elmúlt 50 évben mindannyiunk számára létezett egy kötés Isten és a zene között. Az ihletett, áldott zenélés kapcsolatteremtés Istennel, elfogadása annak, hogy részei vagyunk a kicsinységnek, ami szemben áll ezzel a hatalmassággal. Mindig is ez volt az egyházi zene funkciója. A jó Istennel való szembesülés teremtette meg a késztetést a zseniális művészben arra, hogy monumentálisat alkosson, hogy elkezdje érzékelni a tér, az idő végtelenségét és ezt zenei formába öntse. Az isteni fogantatású zenében szövetségre lép az idő, a tér, a hang, olyan egység teremtődik, amelyben az énnek, az egónak a helyzetét csodálatos élmény meghatározni – mondta elöljáróban a zeneművész, majd arról beszélt, hogyan formálta saját képére a – nemzetkarakterológiájában ellentmondásos, a muzsikálás természeti törvényét egyrészt elfogadó, másrészt a megszokottól berzenkedő, újítani vágyó – magyar nép a gregorián énekeket. Selmeczi György arra is felhívta a figyelmet, hogy minden más kultúrnéptől eltérően a magyarnak nincsenek olyan nemzeti szerzői, akik kiemelkedő egyházzenei műveket alkottak volna.
– Zenebarátaim 1986 tavaszát tekintik mérvadónak a magyar egyházi zene létrejöttében, amikor gyermeki lelkülettel, pimaszságból megírtam az első misémet. Ennek az állításnak persze semmi alapja nincs, jó néhányan megelőztek. A rendszerváltás előtti években mindenkiben ott rejtőzött az igény arra, hogy a muzsika révén találkozzon az Úrral. Ugyanakkor, a már említett ellentmondásosságunk folytán, az újra is áhítoztunk. És ez az új azáltal lett új, hogy nagyon régi volt. Valami csodálatos, felszabadító dolog teremtődött, amelytől boldogok lettek az emberek – hallhattuk a meghívottól, aki a továbbiakban a 60-as, 70-es évek egyházi zenét ideologizáló, a zene vallásos dimenzióit rejteni igyekvő tendenciáira is kitért.
Az est második felében Nagy Miklós Kund Kákonyi Csilla három – 1987-ben, 2007-ben, illetve 2008-ban készült –, a képzőművész szándékától elvonatkoztatva trilógiának is tekinthető alkotását mutatta be az egybegyűlteknek.
– A megfeszített Krisztust a művészettörténet legnagyobbjai is megfestették, talán ebben a témában született a legtöbb kép. Kákonyi Csilla festményei mégis eltérnek a korábbiaktól. A Megfeszítve című nagykompozíciót 1987-ben alkotta a festő, az időpontból megértjük, miért ilyen magányos ezen a képen Krisztus. Ez a mű nem azt a történelmi mozzanatot hívja elő, amikor a Megváltó körül ott vannak a jól ismert alakok, itt a Messiás egyedül van. Ez az egyedüllét teszi különlegessé a kompozíciót – mondta a méltató, aki a Golgota motívumát a húsz, illetve huszonegy évvel később készült – a transzcendentális tér profanizálódásának jeleit rejtő – festménnyel hasonlította össze.
A találkozó végén Selmeczi György nem mindennapi zenei élménnyel – a Budapesti Rádió kórusa számára Csemiczky Miklóssal,Vajda Jánossal, Gyöngyösi Leventével, Orbán Györggyel közösen szerzett Öt szerző miséjével – búcsúzott a nagyérdeműtől.
Nagy Székely Ildikó, Népújság (Marosvásárhely)

2011. április 27.

Zenével, húsvéti tojással, koccintással ünnepelték az alkotmányt
Talán a legtartalmasabb gálamûsorral épp Kolozsvár tisztelgett Magyarország új alaptörvénye elõtt: az egyetlen határon túli város, amely bekapcsolódott a húsvéthétfõ esti, tíz helységet élõ körkapcsolással összekötõ ünnepi programba. Budapest, Békéscsaba, Debrecen, Gyõr, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Szeged és Szombathely mellett a kolozsvári magyar opera is várta mindazokat, akik a húsvéti ünnepet közös zenehallgatással kívánták lezárni, s egyszersmind részesei lenni a magyarországi eseményeknek is. Mindezt a Duna televízió biztosította, amelynek munkatársai az összes helyszínrõl bejelentkeztek.
A kolozsváriakkal együtt ünnepelt Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, valamint Szilágyi Mátyás fõkonzul és további közéleti és egyházi személyiségek. Ezzel együtt az opera nagyterme laza félházat mutatott, mintha a közönség is kicsit értetlenül állt volna a húsvéthétfõi koncertlátogatás lehetõsége elõtt. Felemelõ pillanatnak számított azonban a Himnusz, amelynek hangjai egyszerre tíz városban csendültek fel, majd a közönség felvételrõl meghallgathatta Schmitt Pál magyar köztársasági elnök ünnepi beszédét, amelyet délben, az új, magyar, korszerû, nemzeti és európai alaptörvény aláírását követõen mondott el. A politikus kiemelte: ezen a napon nem csak a hitbéli tanítás, a húsvét évszázados hagyományát ünnepeljük, hanem a közös munka fölött érzett büszkeséget is, hogy több mint 20 évvel a rendszerváltás után megszületett az új alkotmány, amely Magyarország feltámadásának alapja és záloga. A köztársasági elnök a nemzeti összetartozás okmányának is nevezte az új alaptörvényt, amelynek ünneplése is ezt a jellegét emeli ki, tíz magyarországi város és Kolozsvár részvételével, hiszen a magyar kultúrát a vele együtt élõ nemzeti közösségek értékei is erõsítették. - Bízunk a fiatalok elhivatottságában, abban, hogy a gyermekeink ismét naggyá teszik Magyarországot! - jelentette ki az elnök, szabadságot, békét és egyetértést kívánva az ünneplõ magyarságnak és az együtt élõ nemzetiségeknek.
A köszöntõ szavak után felcsendült Kodály Psalmus Hungaricusa, az opera kórusának és zenekarának elõadásában, Bardon Antal szólista közremûködésével és Selmeczi György vezényletével. A tíz városban egyszerre elõadott zsoltárt követõ szünet után mindenhol egyéni mûsorral folytatódott a program. Kolozsváron mezõségi és kalotaszegi népzene, valamint reneszánsz muzsika is csendült, elõbbi a Tarisznyás Együttes, utóbbi a Flauto Dolce elõadásában. Elhangzott továbbá Farkas Ferenc Kárpáti rapszódiája és Liszt Ferenc Csárdás obstinéja, szintén Selmeczi György vezényletével, majd Kulcsár Szabolcs vette át a karmesteri pálcát. Elsõként Erkel Ferenc operarészletek hangzottak el (Hunyadi László, Brankovics György, Bánk bán) Vígh Ibolya, Sándor Árpád és Fülöp Márton elõadásában, majd Bartók Béla román népi táncait követõen Kodály Zoltán Székely fonójának fináléja zárta az ünnepi mûsort, Szilágyi János, Molnár Mária, Covacinschi Yolanda, Sándor Árpád és Fülöp Márton közremûködésével.
A közönség a függöny legördülése után sem oszlott el, hiszen a belépõjegyül kosarakba gyûjtött húsvéti hímes tojásokat bõséges fogadás keretében szolgálták fel az opera emeleti elõcsarnokában, ahol mûvészek, zenészek és a jelenlévõk közösen ünnepelhették a húsvétzárást és az új magyar alkotmány születését.
S. B. Á. 
Szabadság (Kolozsvár)

2011. szeptember 21.

Évadnyitó
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera (KMO) kinevezett igazgatója a 2011- 2012-es évaddal kapcsolatos sajtótájékoztatóján elmondta: minden idők egyik legsikeresebb évadját zárták a tavaly, ami a premierek sokaságát, külföldi megjelenések színességének sokaságát jelenti.
Ami a múlt évadot illeti, Venczel Péter által komponált Ali Baba és a negyven rabló- előadása 8 teltházat ért meg, ami a mai körülmények között nem lebecsülendő. Az évad végén bemutatták Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia, Ruggero Leoncavallo: Bajazzók, majd a Giacomo Puccini Gianni Schicchi, Vajda János Mario és a varázsló opera-alkotásokat. Mindenik bemutató méltó volt a KMO hagyományaihoz.
A következő 2011-2012-es évad sem adja alább elképzeléseit.
Évadnyitó előadás Kálmán Imre Csárdáskirálynő operett, három felvonásban. Sok új szereplővel, akik bizonyíthatják, Kolozsvárnak megvan a tiszteletet érdemlő operett hagyománya. Vezényel Incze G. Katalin, Kulcsár Szabolcs. Rendező Selmeczi György. Az előadás időpontja 2011. szeptember 22, 18.30 óra.
Bemutatók a 2011-2012-es évadra a következők: Szentek és démonok. Színpadi fantázia Liszt Ferenc életéről és műveiről. A szöveget Egyed Emese gondozza. Rendező Selmeczi György.
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő. Rendező Szabó Emese.
Szilveszteri előadás, rendező Gombár Annamária.
Gaeteano Donizetti: Szerelmi bájital. Rendező Kürthy András.
Tavaszi áldozat, balettelőadás, rendező Jakab Melinda.
Sok előadáson kettős szereposztással találkozhatunk, ami azt is jelenti, a kolozsvári operát és operettet kedvelő közönség még színesebb előadásban láthatja, akár többször is, az előadásokat. Lehetőséget adva azoknak a fiataloknak, akik tagadhatatlanul megérdemlik, hogy egy jól átgondolt vezetéssel, tehetségük a nagyközönség elé kerüljön.
Az évad egyik kivételesen érdekes eseménye, hosszú évtizedek kihagyása után, a KMO meghívást kapott Óromániai vendégszereplésre. A Krajovai (Craiova) Operafesztiválon vesznek részt.
A társulat Szép Gyula tudomása szerint a Kárpátokon túl 1871-ben szerepelt Bukarestben. Az elmúlt években többször provokálták a bukaresti Operaházat, sajnos sikertelenül. Most úgy néz ki, szerintem Krajova jobb hallással, rendelkezik, amiben benne lehet a visszahívás lehetősége is. Nem beszélve a szólista felkérésekről.
Október 6. -17. között zajlik a Nemzetközi Liszt Ferenc Fesztivál, melynek eseményeiről egy későbbi sajtótájékoztatón Horváth István karmester a médiát bővebben fogja felvilágosítani.
Az idén körülbelül harminc művet fognak játszani, köztük olyanokat is, melyeket eddig kevésszer játszottak.
A Marosvásárhelyi Színház felkérte a Kolozsvári Magyar Operát, hogy vegyenek részt az ők bérletrendszerükben. Ez most van kialakulóban. Egyelőre most csak egy előadást ígértek, de ha a visszajelzések megfelelőek, akkor a kört bővíteni lehet.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

2012. március 15.

Több erdélyi művész és tudós részesült magyar állami kitüntetésben
Bogdán Zsolt és Selmeczi György a Magyarország Érdemes Művésze díjat vette át tegnap, Kézdi Imola pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapja meg ma, de rajtuk kívül több erdélyi művész és tudós részesül elismerésben a nemzeti ünnep alkalmából.
Két kolozsvári művész is átvehette tegnap a Magyarország Érdemes Művésze díjat a nemzeti ünnep alkalmából. Bogdán Zsolt színművész és Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője a budapesti Iparművészeti Múzeum dísztermében Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztertől, Halász János parlamenti államtitkártól és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól vette át az elismerést a többi díjazottal együtt.
„Márai Sándor szerint az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka” – fogalmazott a nemzetierőforrás-miniszter a díjátadón.
A nemzeti ünnep alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színház másik színművésze, Kézdi Imola is magyar állami kitüntetésben részesül, ő a ma esti néptánctalálkozó gálaműsora után veheti át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Szilágyi Mátyástól, Magyarország kolozsvári főkonzuljától a Kolozsvári Magyar Operában. Bogdán Zsolt egyébként 2002-ben a Jászai Mari-díjat, 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjét vette át, míg Kézdi Imola 2010-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat.
Tegnap egyébként többek között a Magyarország Kiváló Művésze díjat és a Magyarország Babérkoszorúja díjat is kiosztották az Iparművészeti Múzeumban, a Parlamentben pedig Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában kiosztotta a magyar művészeti és tudományos élet legrangosabb kitüntetésének számító Kossuth- és Széchenyi-díjakat is az idei kitüntetetteknek.
Az államfő emlékeztetett: az UNESCO döntése értelmében 2012-es esztendőt a száz éve született Szentágothai János életművének szenteljük. „Az ő eredményessége és gazdag személyisége mindenestül azt üzeni nekünk, hogy csak a jelenben érdemes keresni a nagyság titkát” – méltatta a neves tudós alakját Schmitt.
A Kossuth Nagydíjat Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író kapta meg, váratlan balesete miatt azonban az elismerést csak később tudja átvenni. A Széchenyi Nagydíjat Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díjas orvos, agykutató, az MTA rendes tagja vette át az államfőtől. Kossuth-díjban 17 művész, köztük színészek, építészek, zenészek, filmrendezők részesültek. A könnyűzene területén például Demjén Ferenc és Kovács Ákos kapta meg a kitüntetést. Széchenyi-díjban pedig 17 tudós részesült.
További erdélyi kitüntetettek
Az erdélyi művészek közül Kardos M. Róbert nagyváradi színművész Jászai Mari-díjban, Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő és Kenéz Ferenc költő József Attila-díjban, Soó Zöld Margit festőművész pedig Munkácsy Mihály-díjban részesül. Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Kolozsvári Magyar Operában ma este Kézdi Imola színművész mellett Dávid Lajosnak, Gaal György Elemérnek, és Mózes Attila írónak adja át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, Asztalos Lajosnak és Bú József Olivérnek a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Pataky Józsefnek és Tolna Éva Gizellának pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet. Csíkszeredában Bíró Béla a Magyar Arany Érdemkeresztet, Nagy László a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, míg Pál Ibolya Mária a Magyar Ezüst Érdemkeresztet veheti át, Pap Géza pedig Budapesten kapja meg a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
Krónika (Kolozsvár)

2012. március 15.

Magyar állami kitüntetések erdélyi személyiségeknek
Magyar állami kitüntetéseket kaptak a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a következő erdélyi és erdélyi származású személyiségek: Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője (Magyarország érdemes művésze díj); Kardos M. Róbert színművész (Jászai Mari-díj); Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő, Kenéz Ferenc költő (József Attila-díj); Soó Zöld Margit festőművész (Munkácsy Mihály-díj); Asztalos Lajos, Bú József Olivér, Pál Ibolya Mária (Magyar Ezüst Érdemkereszt); Dávid Lajos, Gaal György Elemér, Kézdi Imola, Mózes Attila, Nagy László (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje); Pataky József, Tolna Éva Gizella, Bíró Béla (Magyar Arany Érdemkereszt), valamint Pap Géza (Magyar Érdemrend Középkeresztje).
Szabadság (Kolozsvár)

2012. szeptember 13.

Ősbemutatóval indul az opera 2012/2013-as évada
Erdélyi ősbemutatóval startol a Kolozsvári Magyar Opera 2012/2013-as évada szeptember 15-én: a Szomor György–Pejtsik Péter–Miklós Tibor szerzőhármas darabját, a Báthory Erzsébet című musical-operát (rendező: Bagó Bertalan, koreográfus: Novák Péter, vezényel: Kulcsár Szabolcs) szombaton este 7 órától tekintheti meg a közönség a sétatéri színpadon. Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója alkalmából ünnepségsorozat zajlik december 15-e és 18-a között, amelynek keretében bemutatják Kodály egyfelvonásosát, a Székely fonót, Demény Attila rendezésében. Ezekről számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Szép Gyula operaigazgató, utalva ugyanakkor arra is, hogy az évad második felében magyarországi meghívásoknak kell eleget tenniük, emiatt egyelőre képlékenyen terveznek.
– Több magyarországi intézmény jelezte, hogy vendégül látna bennünket a 2013-as esztendőben: az eddigi egyeztetések értelmében, úgy tűnik, jelen leszünk a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, emellett Giuseppe Verdi Attila című háromfelvonásos operáját a budapesti Művészetek Palotájában, Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjét pedig az Operettszínházban láthatja majd a közönség – magyarázta Szép Gyula. Mint mondta, idén ősszel két jelentős kiszállás várható: az opera zenekara önálló szimfonikus hangversenyt ad a Művészetek Palotájában, az Örkény Színházban pedig Örkény-emlékestet tartanak, Demény Attila rendezésében.
Gioacchino Rossini kétfelvonásos operáját, az Ory grófját tűzi műsorra az intézmény az évad második felében, és a tervek szerint egy gyerekdarabot is bemutatnak, ezzel kapcsolatban a magyarországi Novák Péter rendező-koreográfussal tárgyalnak. Egyelőre még távlati cél ugyan, de úgy tűnik, a Verdi-év keretében a Művészetek Palotájában jövő ősszel zajló rendezvénysorozaton is jelen lesz a magyar opera társulata, ott a tervek szerint Verdi- és Schiller-műveket, valamint egy új Orbán György-darabot mutatnak be.
A tavalyi évad sikereiről szólva Szép Gyula a 2011 októberében megtartott Nemzetközi Liszt Fesztivált, a Cirkuszhercegnő, a BÚÉK 2012 és a Szerelmi bájital című bemutatókat emelte ki, valamint a társulatnak a Nemzeti Operák Fesztiválján való részvételét is, amelyen nagy sikerrel mutatkozott be a Kolozsvári Magyar Opera. Hozzáfűzte: nagyszerű fogadtatás övezte a Margitszigeten a budapesti Szabad Tér Színház és a magyar opera együttműködésében létrejött Báthory Erzsébet című musical-operát, ugyanakkor a Kolozsvári Magyar Napokon is eredményesnek bizonyult a filharmóniával közösen adott koncertjük. Az igazgató kitért arra is, hogy a nyár folyamán három kortárs opera (Orbán György: Pikkó herceg, Selmeczi György: A szirén, Vajda János: Leonce és Léna) hangfelvételét sikerült elkészíteniük.
F. ZS.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. november 30.

A virtuóz hegedűművész
Ruha István ízig-vérig zenész volt. Számára természetes volt az, hogy a hegedűjét, ahova csak lehetett, magával vitte. Szívesen és jó kedvvel játszott.
A templomban vagy hangversenyteremben, de szűk körben, baráti társaságban is ugyanolyan szenvedéllyel szórakoztatta hallgatóságát. Számára az volt a fontos, hogy örömöt okozzon az embereknek. Szerette azt, ha a társaság vagy a hallgatósága a hallottaktól el volt ragadtatva.
Közvetlen természetének köszönhette, mindenki szerette. Szerette, mert őszinte volt, és ha megkérték, szívesen játszott. Mindig Ő volt a vezéregyéniség. Hiszen a hegedűből a maximumot tudta kihozni. De ahhoz, hogy ez megtörténjen, állandóan gyakorolt, mert szerinte a gyakorlás, a mű tökéletes tudása az, amely segíti az előadót abban, hogy a zene minél hatékonyabban hasson a közönségre.
Ruha István (Nagykároly, 1931. augusztus 17. – Kolozsvár, 2004. szeptember 28.) romániai magyar hegedűművész, kamarazenész, egyetemi oktató. Pályafutása során volt hangversenymester a Kolozsvári Magyar Operában (1949–1957), első hegedűs (1957–1958) illetve szólista (1958–) a Kolozsvári Filharmóniánál, majd tanár a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián (1963–2003). 1964-ben megalapította a Napoca Vonósnégyest. Tanítványai voltak többek között: Ágoston András, Fátyol Rudolf, ifj. Boros Mátyás, Gátai Tibor, Mirela Capătă. Fiatalkorában szerzett díjak: 1958 – harmadik díj a moszkvai Csajkovszkij-versenyen. 1958 – első díj a bukaresti Enescu-versenyen.1959 – második hely a párizsi Jacques Thibaud – Marguerite Long versenyen. Számos értékes kitűntetést kapott: Érdemes Művész Oklevél (1968), Kultúra Érdemrend (1968), I. Cuza érem (2001), a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díj, ami talán az összes díjak közül a legértékesebb.
A hegedűművészet virtuóza
Mirela Capătă Ruha István tanítványa volt, majd, mint a kolozsvári Filharmónia tagja, húsz évig együtt koncertezett a mesterrel. „Ruha István fenomén, a XX. század hegedűművészetének virtuóza és szimbóluma” című doktori értekezésében a világhírű hegedűművész életét, művészi pályájának alakulását, kibontakozását mutatja be. A disszertáció anyagának nagy részét két könyvbe foglalta össze, és juttatta el a zenekedvelőkhöz, a nagyközönséghez, tisztelegve, emléket állítva a nagy művésznek. Mindkét könyvet, 2012-ben, a Charmides és Eikon kiadó adta ki.
A téma választását a szerző azzal indokolta, hogy szintetizálni akarta a hazai és a nemzetközi hegedűművészet egyik legkiválóbb képviselőjére vonatkozó adatokat. Ruha bűvkörébe kerülve, kötelességének érezte, hogy megörökítse az utókor számára a zseniális művész munkáját.
A Ruha István művészetével kapcsolatos kutatómunka 5 évig tartott. Hatalmas mennyiségű anyagot halmozott fel, melyet kategorizált, rendszerezett. Az adatok feldolgozása alapján igazolódott az, az állítás, hogy Ruha „fenomén”, a romantikus hegedűművészet utolsó képviselője. Bár pályatársai közül sokan meghaltak, még élnek olyan művészek, akikkel együtt koncertezett. A velük készített 40 interjú, a beszélgetések, a kolozsvári Filharmónia és a Gheorghe Dima Zeneakadémia levéltárában található Ruha művészetére vonatkozó anyagok információs forrást jelentettek. Felhasználta a műsorfüzetek, a koncertek plakátjainak , a művész bejegyzéseivel ellátott zenei partitúrák anyagát is, melyeket rendszerezett. Az orális emlékezés anyagát összevetette, ellenőrizte azok hitelességét azáltal, hogy összehasonlította a levéltári anyagokkal, a különböző könyvekben, lexikonokban megtalálható, Ruha művészetére vonatkozó adatokkal. Forrásanyagot jelentett Selmeczi György által készített, Ruha életére vonatkozó film, melynek operatőre Xantusz Gábor volt. Ruha özvegye is rendelkezésére bocsátotta a családi archívumban levő anyagot, a füzetet.
A könyvei abban különböznek a doktori értekezésétől, hogy sokkal olvasmányosabbak, számtalan epizód utal a művész magánéletére, szokásaira. Ezáltal élet közelbe hozza a nagy művészt.
Ruha István a hegedű szolgálatában
„Ştefan Ruha o viaţă în constelaţia viorii” – című, 324 oldalas könyv fedőlapja Baja Francisc munkája. A könyv hátsó lapján Mirela Capătă Ruha monográfiájával kapcsolatos értékelések olvashatók. Valentina Sandu -Dediu így jellemzi a szerző munkáját: „Az a tény, hogy Ruha tanítványa és munkatársa volt, indokolja a tiszteletet, melyet a romantikus nagy művész iránt tanúsított…Ruhának szerencséje volt, hogy olyan elkötelezett tanítványa és munkatársa volt, aki egy kiváló kötetben örökítette meg emlékét”.
A könyv Előszavában Mirela Capătă bemutatja Ruha István személyiségét. Rendkívüli technikával, gazdag repertoárral rendelkezett. Mindig kezében volt a hegedű, a diákétkezdében, a vonaton is. Másnál nem létezik ilyen tökéletes „ember-hegedű” kapcsolat, mint Ruhánál.
A könyv 3 fejezetből és Dokumentumok, könyvészeti anyagból tevődik össze. „Gyökerek. Iskolai tanulmányok” címmel írt első fejezetben megismerhető a gyermek, a fiatal Ruha egyénisége. Az apja korán észrevette zenei hajlamát, zene iránti érdeklődését. Az örökletes tényezők, a művészi- népzenei környezet, a szülők, befolyásolták a gyermek karrierjének alakulását. Megismerhetjük az elemi, illetve gimnáziumi éveit. 1945 év fontos volt a gyermek Ruha István életében. Nagykárolyban tehetségkutató versenyen vett részt, ahol a szakemberek is felfigyeltek rendkívüli adottságaira.
Kolozsváron folytatja zenei tanulmányait. Tanárai voltak Balogh Ferenc, Zsurka Péter, Kouba Paula. Rendkívül nehéz anyagi körülmények között élt. Sokat éhezett. Balogh Ferenc javaslatára felvették a Kolozsvári Magyar Opera zenekarába. Ruha ezekre az évekre így emlékezett: „Olyan szegény voltam, hogy nem engedhettem meg magamnak, hogy hosszú nadrágot vásároljak. Rónai karmester elvitt egy ruhaüzletbe, tetőtől talpig felöltöztetett.” Az operában Antoniu Ciolan karmester csiszolta stílusát, próbálta megszabadítani a népi muzsikusi szokásoktól.
A II. fejezet „Versenyek, győzelmek” címmel a nagy tehetség kibontakozásának szakaszait mutatja be. Szuggesztíven írja le a nemzetközi zenei fesztiválokra való felkészülés bonyolult, sok munkával járó folyamatát. Ugyanakkor érzékelteti a korszak sajátosságait. Az olvasó felteszi a kérdést, miért olyan jelentős a korszak bemutatása. Sztálin halála utáni évekről van szó, melyet Ilja Ehrenburg az „olvadás” éveinek nevezett, megélénkülnek az országok közötti kapcsolatok. 1953-ban részt vett a Bukarestben szervezett Világifjúsági Találkozón, melyen első díjat nyert. Kolozsvárra hazatérve, sok koncertre kapott meghívást. 1958.-ban Moszkvában tartott Csajkovszkij Nemzetközi Hegedűversenyen III. díjat nyerte. A megnyitó beszédet Dmitrij Sosztakovics tartotta. 22 országból 61 versenyző küzdött a trófeáért. Ugyanabban az évben, 1958-ban, tartották Bukarestben a Nemzetközi Enescu Fesztivált, melyen Ruha István első díjat nyert.
A könyv betekintést nyújt Ruha magánéletére is. A felesége Esztergár Jolán Júlia lemond egyetemi tanulmányairól, és a családnak szenteli az életét. Míg ő a mindennapi, világi problémákkal foglalkozik, férje a művészettel, világot járva.
A III. fejezetben a hangversenyző Ruha karrier alakulásáról írt. A Filharmónia levéltári anyaga, a saját dokumentumai alapján összeállította a hegedűművész tevékenységének kronológiáját. A könyvben, 174 oldalon keresztül, az életrajzi adatok kronológiáját, a Függelékben, a művész hazai és külföldi koncertjeinek jegyzékét, fényképeket találhatjuk.
Ruha István hegedűművész és tanár bűvkörében
„ În cercul magic al violonistului şi profesorului Ştefan Ruha” című, 300 oldalas könyvben nyomon követi a művész pályájának alakulását, hogyan jut el az „empirikus iskolától a kulturált zenéig”. A jegyzetekkel, fényképekkel, művészre vonatkozó dokumentumokkal, a koncertek programjával ellátott könyv nemcsak a hegedűművész életére, hanem a kortársaira vonatkozó adatokat is bemutatja.
A könyv Előszavában Mirela Capătă a mestert „fenoménnek” nevezte, melyet a nemzetközi zenei világ kiváló művészeinek, a művészre vonatkozó adatok alapján fogalmazott meg. „Szerencsésnek nevezi magát, hogy egy levegőt szívott a nagy művésszel, megismerhette előadói és tanári, mentori munkáját”.
Az I. fejezetben Ruha Istvánt, mint tanárt mutatja be.
A hallgatók különböző színtű felkészültséggel rendelkeztek. A mester „atyai” módon viselkedett. A családias hangulat ugyanakkor a tiszteletet is jelentett. Gyakran használta a szemléltetés módszerét. Az volt az elve, hogy a hegedülést, akárcsak a karmesteri munkát el kell „lopni”. Kezébe vette a hegedűt, és élőben mutatta meg, hogyan kell technikailag megoldani a feladatot.
A II. fejezetben Ruha hegedűművészeti és előadói sajátosságairól értekezik. Bemutatja pszichológiai portréját. Az édesapja a kiskorú gyermek sajátos képességeire figyelt fel: az abszolút hallás, a ritmus érzék, zenei érzék. Ezek az adottságok kiegészültek más pszichikai képességekkel, mint az intelligencia, a zenei érzékenység, figyelem összpontosító képesség. Rendkívüli zenei memóriával rendelkezett. A szerző elemezte azokat a lelki jellemzőket, melyek a hegedűművész sikerét eredményezték. Szerinte a kivételes memóriának meghatározó szerepe volt a művész munkájában. Soha nem látta, hogy kotta alapján játszott volna, kivételt képezett a kamarazenekari játéka. A fizikai képessége szerencsésen segítette művészi munkájában. A nagy koncentráló képessége, a fegyelmezett gondolkodása is szerepet játszott a hegedülésnél. Az önkontrollja lehetővé tett, hogy túl lépjen a nehéz helyzeteken. Élményt jelentett számára a hegedülés. Ruha sikerének titkát az érzékenységgel párosult intelligenciában, a kivételes memóriában, spontaneitásban, a kreativitásban látja. Rendkívül hamar megtanulta a zenei alkotást. Mindezek a pszichikai jellemzők következetes munkával, önmagában vetett hittel társultak. A szerző érdekes észrevétele, Ruha függetlenül, hogy Tokió, Párizs vagy más világváros koncert termében, vagy Bukarestben, Nagykároly Kultúrházában lépett fel, ugyanolyan szenvedéllyel játszott. Az alapos felkészülés, a nagy teherbíró képessége segítette, hogy bármilyen, még zavaró körülmények között is hegedüljön.
Példázhatnánk: Fiatal házas volt, mikor a Lakáshivatal kiutalt számukra egy lakást, azaz konyhát. Csak a mosdóban hegedülhetett. Vagy, mivel nem voltak megfelelő körülmények a gyakorlás számára, éjszaka az Operában gyakorolt.
A III. fejezet: Dokumentáció. A hegedűművészt ismerő személyekkel való beszélgetéseket, a hazai és külföldi sajtóban megjelent Ruha koncertjére vonatkozó írásokat tartalmazza. A Ruha monográfiában megfogalmazott következtetéseket két nyelven mutatja be. A gazdag életrajzi és könyvészeti anyagból kitűnik a virtuóz hegedűművész zsenialitása.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

2012. december 11.

Kodályra emlékeznek Kolozsváron
Kodály Zoltán születésének 130. és a kolozsvári hivatásos zenés színjátszás 220. évfordulója alkalmából a Kolozsvári Magyar Opera december 13-án, csütörtökön este 18.30-tól bemutatja a zeneszerző Székely fonó című daljátékát, december 16-án, vasárnap – Kodály születésnapján – 18 órától pedig ünnepi gálakoncertre kerül sor.
 „Kodály Zoltán műveivel az egész társadalom zenei műveltségének a megalapozásáért és felemeléséért harcolt. A Székely fonó karmestere Horváth József, rendezője pedig Demény Attila” – olvasható az intézmény közleményében. Az ünnepi gálán Selmeczi György vezényel. A Kolozsvári Magyar Opera az utóbbi időben három kortárs magyar opera felvételét készítette el.
,,Jelentékeny esemény a CD-k elkészülte, hiszen a kortárs magyar operáknak nincs semmiféle promóciójuk. Orbán György Pikkó Herczeg, Vajda János Leonce és Léna című darabját, valamint az én Szirén című egyfelvonásosomat rögzítettük a kolozsvári opera jól bevált akusztikai terében” – nyilatkozta az MTI-nek Selmeczi György. A lemezeket Kodály Zoltán születésnapjához kapcsolódva mutatják be a Kolozsvári Magyar Operában az ünnepi gálakoncerten, amelyen a CD-kre rögzített művek részletei mellett a Psalmus Hungaricusszal tisztelegnek Kodály emléke előtt.
Krónika (Kolozsvár)

2012. december 14.

Koncert, cédé, album – ünnep a magyar operában
Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című művét adja elő Bardon Tony és az opera énekkara december 16-án, vasárnap 18 órától a Kolozsvári Magyar Operában; a 130 évvel ezelőtt született magyar zeneszerző és népzenekutató, Kodály munkássága előtt tisztelgő, egyben a hivatásos kolozsvári zenés színház 220. évfordulójának apropóján szervezett ünnepi gálakoncerten Selmeczi György vezényel. Bemutatják a Kodály-évfordulóra megjelentetett három cédét, amelyeken kortárs magyar operák – Orbán György: Pikkó Herczeg, Vajda János: Leonce és Léna, Selmeczi György: Szirén – felvétele szerepel, és részletek hangzanak el az elmúlt időszakban rögzített zeneművekből – tájékoztatott tegnap Szép Gyula operaigazgató, Simon Gábor, az intézmény korábbi vezetője pedig A Kolozsvári Magyar Opera 220 év után című kötetet ismertette.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

2013. április 9.

Panek Kati kapja az EMKE Poór Lili-díját
Panek Katinak ítélte oda a Poór Lili-díjat idén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) élményszerű színészi teljesítményeiért, a kolozsvári magyar színjátszás elkötelezett szolgálatáért – tájékoztatott kedden a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Az elismerést április 13-án 14.00 órától adják át a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében, laudációt mond: Visky András.
Panek Kati 1980 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, 2007-ben a Legjobb női alakítás díjával jutalmazták a Kisvárdai Színházi Fesztiválon, Sáchás Ruth szerepéért a Jákobi és Lájdentál című előadásban (rendező: Elie Malka).
Panek Kati Tompa Gábor számos előadásában nyújtott emlékezetes alakítást: többek között játszotta Mrs Martin (E. Ionesco: A kopasz énekesnő), Heléna (W. Shakespeare: Troilus és Cressida), Jacques mama (E. Ionesco: Jacques vagy a behódolás), Tache Farfuridi (I.L. Caragiale: Az elveszett levél), valamint legutóbb Revoluţia, vagyis A forradalom szerepét (Caragiale nyomán szabadesésben: Leonida Gem Session).
Együtt dolgozott más neves rendezőkkel is, köztük Vlad Mugurral (Carlo Goldoni: A velencei ikrek), Selmeczi Györggyel (Benjamin Britten-Selmeczi György-Visky András: A vasárnapi iskola avagy Noé bárkája), Mihai Măniuţiu-val (Christopher Marlowe: Doktor Faustus tragikus históriája), Elie Malka-val (Hanoch Levin: Jákobi és Lájdentál), illetve Silviu Purcărete-vel (Giacomo Puccini: Gianni Schicchi).
Maszol.ro.

2013. június 19.

Bűvölet: a mához és a máról szóló történet
„Úgy érzem, mind a szakmát, mind pedig az operafogyasztó közönséget meglepte az a fajta látszólagos könnyedség, amivel egy ilyen sokrétű és nehéz partitúrát képesek voltunk színpadra vinni, azzal az előadói »arcátlansággal« közvetítve a szerzői szándékot, amilyen merészen van a mű megírva” – magyarázta lapunknak Laczkó Vass Róbert színművész, akit Víziorgonás szerepében láthatott a miskolci operafesztivál közönsége szombaton, Orbán György Bűvölet című operájának ősbemutatóján. A Kolozsvári Magyar Opera és a Bartók Plusz fesztivál koprodukciójában létrejött előadást Novák Eszter rendező és Selmeczi György zongoraművész, karmester vitte színre, közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a Debreceni Kodály Kórus. A főszerepeket kolozsvári – Balla Sándor, Laczkó Vass Róbert, Molnár Mária – és budapesti – Herczenik Anna, Nyári Zoltán – művészek alakítják.
– Kolozsvári, budapesti és debreceni művészek, alkotók közös munkája a Bűvölet című operaelőadás, amely a Kolozsvári Magyar Opera és a Bartók Plusz Operafesztivál koprodukciójaként valósult meg. Hogyan zajlott a felkészülés?
– Próbáltuk úgy beosztani a rendelkezésünkre álló, meglehetősen rövid időt, hogy egymás otthoni elfoglaltságait is tiszteletben tudjuk tartani. A munka folytonosságának biztosítása érdekében Kolozsváron és Budapesten is gyakoroltunk az elmúlt időszakban: amikor például nekem itthon előadásom volt, akkor 2-3 napra a teljes főszereplő stáb átköltözött Kolozsvárra, és fordítva. Zenekarral próbáltunk egy rövidet itthon is, majd a rendpróbák sűrűjét az éppen árvízi hangulatban tocsogó Budapesten hoztuk össze, az ottani kollégák és a rendező programjához igazodva. A produkció végül az utolsó hat napra, színpadi és főpróbák idejére költözött le Miskolcra, ott nyerte el végleges formáját a díszlettel és a jelmezekkel együtt. Közben megérkezett a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a debreceni Kodály Kórus is, így már teljes felállásban fejezhettük be a munkát. Ami engem illet, kolozsvári munkáimmal párhuzamosan gyúrtam át magamon az újabb szerepet, így a Valahol Európában bemutatójára készülve már a Bűvölettel is napirenden voltam.
– Már korábban is részt vettél kortárs operák színpadra állításában, mások mellett Orbán György első operájának kolozsvári bemutatóján is dolgoztál. Hogyan alakult ilyen vonatkozásban az énekesi pályád?
– Elsőként a Pikkó herczeg egyik főszerepét játszottam, énekeltem 2002-ben, a Kolozsvári Magyar Operában tartott országos bemutatón, kis híján beugróként. Ekkor ismerkedtem meg a zseniális Orbán Györggyel. Tavaly aztán lemezre vettük ezt a művet, közben egyik munka hozta a másikat: a Pikkó herczeg után rendre következtek Demény Attila kamaraoperái, Vajda János Leonce és Lénája Kolozsváron, majd a Karnyóné ősbemutatója a budapesti Magyar Állami Operaházban, valamint a Mario és a varázsló, szóval megtaláltuk egymást a kortárs repertoárral. Így kerültem a képbe legutóbb is, szinte kibicként a diplomás operaénekesek mellett, akikhez képest egészen más munkamódszerrel készülök egy-egy ilyen előadásra.
– Éppen amiatt, gondolom, hogy elsődlegesen színész vagy…
– Így van, gyökeresen ebből a nézőpontból viszonyulok egy színpadi zenedrámához. Szándékosan fogalmazok így, hiszen az opera, mint megénekelt és meghangszerelt drámai műfaj, számomra főként színpadi műként értelmezhető még akkor is, amikor metronómmal is mérhető, tehát állandó értékűre szab a szerző egy-egy szándékot, helyzetet, érzelmi kitörést, ezzel pedig jócskán behatárolja az előadó lehetőségeit. Félreértés ne essék: ezt én egy hozzáadott plusz értéknek, különleges minőségnek fogom fel, nem pedig egy korlátnak! Ugyanakkor van itt egy másik szempont is: kortárs zenedrámák ősbemutatójának részese lenni a szó szoros értelmében zenetörténeti esemény. Innentől kezdve te vagy a referencia, mint ahogy referencia minden olyan alkotó, aki a darab történetében először formál meg egy szerepet, vezényel egy művet, értelmez és vázol föl egy színpadi szituációt. Az utánuk következők már hozzájuk képest alkotnak újra valamit. Egyedi, soha vissza nem térő élmények ezek, amelyekből megadatott már nekem jó néhány, különösen hálás vagyok értük, és rendkívül büszke vagyok rájuk.
– Orbán György írja a Bűvölet kapcsán: „A szürrealisztikusan romló birodalomban vagyunk... a kései Róma szenátorának házában. Szenátor két vendégével cseveg, gyönyörű felesége és rabszolgája némán hordják fel az ételeket, italokat. A dekadencia már önjáró. A szenátus betiltja a zenét. Ez a Kuplerosnénak jó üzletet jelent: Afrikából hozat zenészeket, amiből felvirágzik az üzlete. Tilosnak tilos, de áriában halljuk, hogyan kell az ilyesmit működtetni. A másik vendég, a Víziorgonás nagyobb ívű. Gátlástalan újgazdag, aki hazafias alapon ad el olyan víziorgonákat, amelyek maguktól játsszák a rémes Birodalmi Himnuszt.” Hogyan kapcsolódik ez a történet napjaink világához?
– A míves szöveg mondanivalója, tágabb értelemben a szerzői üzenet szempontjából is döbbenetesen „közel” áll hozzánk ez a történet. Ha Rómát mint szimbólumot például Brüsszelre vagy Washingtonra cserélnénk, akkor is tökéletesen érthető lenne a történet. Végülis egy kortárs művet leginkább a saját korunk és körülményeink determinálnak azzá, amivé lesz, függetlenül attól, hogy adott esetben az egész eddigi zenetörténet és a szerző különleges műveltségének legszebb arzenálja van belesűrítve a műbe. A Bűvöletben olyan, csöppet sem – vagy sokak számára sajnos nagyon is... – bűbájos kifejezések hangzanak el, mint „liberalizált korrupció” vagy „progresszív kenőpénz”… Nos, aki ennyire vérmesen kortárs szókapcsolatokat képes komplex, ám nagyon is szuggesztív és pontosan értelmezhető zenei formában megfogalmazni, azt az alkotót nem lehet eléggé megbecsülni! Minden mondatnak és zenei frázisnak átütő ereje van a színpadon, ha komolyan vesszük a szerzői szándékot, amelyet Orbán a legjobb humoristákat is kenterbe verő malíciával fogalmazott meg adott esetben elhanyagolható, de csöppet sem zárójeles utasításként. Az előadó szempontjából külön érdekesség, hogy a mű dramaturgiailag is nagyon jól megkomponált, rendkívül sok intellektuális műveltséggel telített. Szerzője – akit a librettó Anonymusaként is tisztelhetünk, persze – megteremtette mindegyik figura jelrendszerét, nyelvezetét, szókincsét, valamint a személyes problematikát, amellyel egyedül ő foglalkozik.
– Milyen utat jár be a Víziorgonás, akit te formálsz meg az előadásban?
– Elindul valahonnan, a történet végére pedig ugyanoda jut vissza; egyenesen és rendületlenül halad előre úgy, hogy mégis helyben toporog. Szerepfejlődés olyan értelemben nincs az ő esetében, hogy jó vagy rossz irányba mozdulna el a karakter. Taktikázás, froclizás viszont annál bőségesebben! Az érdekek közötti szlalomozása révén tökéletes szimbóluma annak a társadalmi romlottságnak, amelynek ma nap mint nap tanúi vagyunk. Ilyen értelemben roppant izgalmas, nagyon a máról és a mához szól ez a szerep, tanulságul!
– Mint ahogyan a darab is, amelyben egyebek mellett adóbevallásról, üzletről, törvényhozásról és erkölcsi romlottságról esik szó… A fesztiválnaplóban olvastam, hogy a közönség vastapssal fogadta az előadást. Milyen más reakciók érkeztek?
– Tapasztalataim szerint az operafogyasztók körében egyfajta pejoratív értelme lett a „kortárs” jelzőnek. Mi az, hogy kortárs opera? Nem talál a kép a hanggal... Ez sajnos egy rosszul felfogott előítélet. A kortársiasság ugyanis éppen azokra a sajátos problémákra, napjaink jelenségeire tud reflektálni, amelyekre a századokkal korábban született művek a legnagyobb jóindulattal és átértelmezéssel sem képesek. Lehet, hogy műélvezeti szempontból a tökélyt közelítik, dramaturgiailag viszont nem válaszolhatnak meg bizonyos kérdéseket. Innen nézve megdöbbentő volt számomra, hogy a vastaps és a siker után, amely a bemutatót követte, a nézők nem mentek rögtön haza, hanem közülük sokan ott maradtak, hogy megvitassák a látottakat. Úgy érzem, mind a szakmát, mind pedig az operafogyasztó közönséget meglepte az a fajta látszólagos könnyedség, amivel egy ilyen sokrétű és nehéz partitúrát képesek voltunk színpadra vinni, azzal az előadói „arcátlansággal” közvetítve a szerzői szándékot, amilyen merészen van a mű megírva. Ezt külön értékelte a közönség, többen mondták, hogy szívesen megnéznék újra. A jelenlévő Négyek – a szerző Orbán György, Vajda János, Csemiczky Miklós és a művet színpadra segítő Selmeczi György – pozitívan értékelték a látottakat. Nekik hihetünk, hiszen mindannyian alkotó pályatársak, akik a mű szakmai színvonalához felnövő kritikát is lényeglátóan megfogalmazzák.
– Hogyan látod, milyen sorsa lehet az előadásnak az elkövetkező időszakban?
– Annak ellenére, hogy én konkrétan nem alakíthatom a sorsát, reménykedem abban, hogy játszani fogjuk még Miskolcon is, emellett pedig bízom a mielőbbi kolozsvári és a budapesti bemutatókban is. És miért ne: Debrecenben, a Kodály Kórus székvárosában? Nagyon szeretném, ha Erdély különböző városaiba is eljutna az előadás, mert nem túl nagy stábot megmozgató, rendkívül a mához és a máról szóló történet, ami zenei és dramaturgiai szempontból egyaránt könnyed, humoros és roppant élvezhető, ráadásul Orbán György Marosvásárhely szülötte és Kolozsvár érlelte világszínvonalú komponistává.
– Selmeczi György karmesternek és Novák Eszter rendezőnek is az érdeme, hogy az ősbemutató ilyenre sikeredett. Milyen volt velük dolgozni?
– Az opera esetében – amely korlátozott időtartamba szorított szándékokról, szerepformálási ívről és azokhoz adaptált színpadi eszközök használatáról szól – nagy szükség van a biztos kezű rendezőre, aki képes felmérni, hogy mit lehet beledolgozni az előadásba, és mi az, amit ki kell hozni az énekelve játszó személyekből. Nagyon fontos a lényeglátó külső szem – jelen esetben ez Novák Eszter rendező volt –, és ugyanilyen fontos a néma szándékokat is meghalló külső fül, amelynek szerepét próbáról próbára Selmeczi György töltötte be. Érdekes és izgalmas volt a velük való munka, sok tekintetben is a színész- és a színpadközpontúság érvényesült. Én persze külön hálás vagyok a kolozsvári korrepetitoraimnak, nélkülük ebből semmi nem lett volna. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy rendkívül munkás ez a mű mind a karmester, mind pedig a rendező, a díszlet- és jelmeztervező, nem utolsósorban pedig a profi zenészek és az énekesek számára is! Egyúttal persze tanulságos és rendkívül hasznos a kottarágás, a műnek pedig az a lényege, hogy foglalkozzanak vele.
Orbán György: Bűvölet
Szereplők: Szenátor – Balla Sándor, Víziorgonás – Laczkó Vass Róbert, Kuplerosné – Molnár Mária, A feleség – Herczenik Anna, Orfeusz – Nyári Zoltán, Dajka – Gerdesits Irén. Közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a debreceni Kodály Kórus. Karmester: Selmeczi György. Díszlet, jelmez: Zeke Edit. Művészeti munkatárs: Foltin Jolán. Alkotók: Selmeczi György és Novák Eszter.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

2013. augusztus 23.

Jubileumi évadot hirdetett a Szigligeti Színház
A nagyváradi Szigligeti Színház idén ünnepli névadója születésének 200. évfordulóját, így az új, 2013-2014-es színházi évadot ezen jubileum jegyében szervezik meg – mondták el a társulat vezetői sajtótájékoztatójukon.
Czvikker Katalin főigazgató kiemelte, az elmúlt évad nézőszám szempontjából messze felülmúlta az azt megelőzőt: több mint 78 ezer néző tekintette meg a színház három társulatának előadásait, amely több mint 50 százalékos emelkedést jelent. Ehhez hozzájárul még az is, hogy az elmúlt évadban 316 előadásra került sor, amely szintén jelentős növekedést jelent. Az eladott bérletek száma az elmúlt évadban megközelítette a 2800-at, ezt a számot természetesen szeretnék az új évadban túlszárnyalni, illetve az említett nézőszám tekintetében is további emelkedést vár a főigazgató.
Mint mondta, ennek érdekeben a Partiumi Keresztény Egyetemmel együttműködve egy átfogó szociológiai felmérés elkészítését tervezik, amely alapján pontos képet kaphat a színház vezetése a közönség és színház kapcsolatáról. A főigazgató kitért még a színház önkéntesi rendszerének „intézményesítésére” és a Szigligeti Tanoda (SZITA) elindítására is.
Papírsárkány és Szigligeti az új évadban
Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója kezdte meg az évadterv ismertetését. Az első bemutató, amelynek próbái a napokban kezdődtek, Turgenyev Egy hónap falun című darabja alapján készült produkció lesz Papírsárkány címmel. A Harsányi Zsolt rendezte előadás bemutatójára előreláthatóan október 11-én kerül sor. Szilveszteri bemutatóként Giulio Scarnacci és Renzo Tarabusi népszerű vígjátékával, a Kaviár és lencsével készül a társulat Lendvai Zoltán rendező vezetésével.
Szigligeti Ede születésének 200. évfordulója lévén, az évad második felében a Szigligeti című előadást tűzi műsorra a színház, ezt a Selmeczi György-Béres Attila szerzőpáros jegyzi, előbbi rendezi is. Kamara-előadásként Beckett Godot-ra várva című darabját maga a művészeti igazgató állítja színpadra, emellett a Nagyvárad Táncegyüttessel koprodukcióban készül a Cirkusz című táncszínházi előadás, Nagy Dániel műve alapján, Juronics Tamás rendezésében. Úgynevezett pódium-előadások is szerepelnek az évad kínálatában, mégpedig (szintén évforduló kapcsán) Weöres Sándor verseit dolgozzák fel a Szigligeti Társulat és a Lilliput Társulat művészei két, párban bemutatott produkcióban, Regélő, illetve Hazatérés címmel.
Ahogy az elmúlt évadokban is, vendégelőadások is várják a bérletet váltókat: a szatmárnémeti színház Harag György Társulata John Millington Synge darabját, A nyugati világ bajnokát hozza el Nagyváradra, illetve ifjúsági bérlet keretében mutatja be a Boldogságia című produkciót, amely Mikó Csaba műve alapján készült. A Csokonai Színházzal is folytatódik az együttműködés: Hrabal Gyöngéd barbárok című szatíráját mutatják be a debreceniek Nagyváradon, a tervek szerint az évad második felében. Természetesen folytatódik a színház iskolaprogramja is: a diákok az évforduló kapcsán Szigligeti művét, a Liliomfit dolgozzák fel. Továbbra is műsoron marad A fiú (amely már több fesztiválmeghívást is kapott), a My Fair Lady, A Nagy Romulus, illetve a Tűzoltó.
Hamarosan Fux Feszt
Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója elmondta, az első bemutatóra már augusztus 22-én sor került, Szatmárnémetiben. A Tánckörkép Erdélyből című folklórműsort László Csaba, az együttes koreográfusa rendezte. Novemberben mutatják be A villa és a Vigyázó látomás című produkciókat, melyeket együtt játszanak majd. Az előbbi rendező-koreográfusa szintén László Csaba, míg az utóbbit Orza Călin jegyzi. Emellett a Cirkusz című produkció is szerepel még a táncegyüttes repertoárján, hiszen ez a Szigligeti Társulattal közös előadás.
A Lilliput Társulat a Fux Feszt bábfesztivál keretében, szeptember 11-én, Szigligeti Edécske címmel mutatja be Urbán Gyula szerzeményét. A debreceni Vojtina Bábszínházzal közösen készül majd a Cókmók című bábelőadás Bartal Kiss Rita rendezésében, majd a Genézis című nonverbális előadás bemutatója következik jövő februárban. A produkció Az ember tragédiája alapján készül, rendezője Cristian Pepino. A kisiskolás bérlet keretében kerül sor a Janikovszky Éva műve alapján készült Kire ütött ez a gyerek? című vendégelőadásra, amelyet a sepsiszentgyörgyi színház bábtagozata mutat be Nagyváradon.
A részletes évadkínálat hamarosan megtalálható a színház honlapján is, ahol a bérletárakról is részletes információt kaphatnak az érdeklődők. Az előadásokról rövid leírás szintén a honlapon, illetve a bérlethirdető füzetben található. Az új évadról részletes tájékoztatást kaphatnak, azok is, akik ellátogatnak a Szigligeti Színház Fő utcai standjához. Bérletet váltani a színház pénztárában lehet augusztus 23-ától naponta 12-16 óra között (hétfő és hétvége kivételével).
Maszol.ro

2013. augusztus 27.

Carbonaro és társai a Bulgakovban
Orbán János Dénes, az est házigazdája megjegyezte: kellemes meglepetés volt számára, hogy ilyen sokan eljöttek, noha nem csináltak nagy hírverést az eseménynek. És bár a kávézóban párhuzamosan egy másik irodalmi program is zajlott, a közismert irodalmárok, az alkotó közeli barátai mellett lelkes, fiatal olvasók és pályájuk elején lévő alkotók is szép számban tiszteletüket tették az ünnepségen.
Elsőként a költő Carbonaro álnéven írt, Ha a polip szuszog Kolozsvárott című, kétkötetes ópuszát ismerhettük meg. Méltatója, Farkas Wellmann Endre szerint nem véletlen, hogy éppen Szőcs Géza hatvanadik születésnapja előtt jelent meg. A költő mindig valamilyen meglepetéssel rukkol elő: ilyen Carbonaro alakja is. A szövegek Kolozsvárról és Sziveri Jánosról szólnak, akihez különleges kapcsolat fűzi Szőcs Gézát. Olyan témák, motívumok köszönnek vissza ezekben a kötetekben, amelyekről régebben is beszélt, más szövegösszefüggésben. Például közös beszélgetőkönyvükben kijelentette, hogy számára a haza sokkal inkább idő-, mintsem térbeli, és határai valahol a nyolcvanas években keresendők. „Úgy érzem, hogy folyamatosan újraértékelődik az idő, a történelem és a személyes élettörténete az alkotónak és természetesen rengeteg sok minden más, mint például Sziveri János alakja, irodalmi jelentősége”.
A rövid méltatás után az ünnepelt elmondta: csak most derült ki számára, hogy ez egy igazi szamizdat bemutató. A nyilvánosság kizárásával történik, a kötetek a könyvesboltokban nem kaphatók, sajtó nem ír róluk. Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy Farkas Wellmann Endrének a könyv genezisében jelentős szerepe van. Tavaly tavasszal egy rendezvényen felolvasott egy verset, amelyet hajdanában írt Sziverinek, és nem fejezett be; ekkor készített vele költőtársa és barátja egy interjút. Ebben a beszélgetésben mesélt többek között a vajdasági költőről is.
Sziveri ’89-ben halálos betegen érkezett szülőhazájából Magyarországra, ahonnan menekülnie kellett, politikai és egyéb okok miatt. Élete utolsó hónapjaiban sokat beszélgettek Szőcscsel, verseket is fogalmaztak egymásnak, egymáshoz, egymásról, a felolvasott mű is ezek közé tartozik. Az ünnepelt sokat mesélt Sziverinek Kolozsvárról, ahová a vajdasági költő nagyon szeretett volna eljutni. Tulajdonképpen az a tudat tartotta életben egy darabig, hogy együtt látogatnak majd el Erdélybe.
„Wellmann volt az, aki fölvetette az ötletet, hogy le tudnák-e jegyezni néhány ilyen történetet az Irodalmi Jelen számára. Én ezt megtettem, és végül sikerült 21 olyan történetet írni, amelyek a képzeletbeli arcát Erdélynek valós elemekkel ragadják meg. Így állt össze ennek a kétkötetes kiadványnak az első kötete. A második kötet Sziverivel való kapcsolatunk különböző dokumentumait foglalja magába: fotókat, nekrológokat, leveleket, kéziratokat és néhány olyan fejezetet, amely rokonítható ezzel a szövegvilággal”.
Szőcs az esten ízelítőképp fölolvasott néhány szöveget a fent említett kötetekből. S bár a technika ördöge meg szerette volna őt ebben akadályozni, a költő nem szakította félbe előadását, jól elboldogult mikrofon nélkül is, amíg beszereztek egy újabb hangosítót.
Az est második felében mutatták be az Irodalmi Jelen Könyvek és az Erdélyi Híradó közös kiadásában megjelent, Album Amicorum címűkötetet, amely az ünnepelt tiszteletére írt alkotásokat tartalmazza, a következő szerzőktől: Arany Ágnes, Bertha Zoltán, Bogdán László, Bollobás Enikő, Borbély Szilárd, Böszörményi Zoltán, Bréda Ferenc, Cserna-Szabó András, Csorba László, Dorin Tudoran, Elek Tibor, Farkas Árpád, Farkas Wellmann Endre, Földes Hobo László, Géczi János, György Attila, Horváth Iván, Karácsonyi Zsolt, Karátson Gábor, Karinthy Márton, Tomaso Kemény, Milorad Krstic, Ladik Katalin, Lövétei Lázár László, Lőwy Dániel, Makkai Ádám, Márton László, Monoki István, Orbán János Dénes, Selmeczi György, Sárközy Péter, Szálinger Balázs, Szörényi László, Temesi Ferenc.
Jánosi Andrea, a kötet illusztrátora a költő szerint az Erdélyben megjelenő szépirodalmi kiadványok egyik legszebbikét készítette el. Eddigi köteteinek illusztrációja csak részben felelt meg elképzeléseinek, ezzel viszont teljes mértékben elégedett.
Orbán János Dénes frappáns köszöntőjében Szőcs Gézával kapcsolatos régi történeteket is fölelevenített. Hangsúlyozta egyebek mellett, hogy Szőcs és Sziveri verseivel lehet leginkább hölgyeket hódítani. „Géza mindig is egy kiszámíthatatlan alkotó volt. Minden untatja, ami hétköznapi, ami mind a költészetében, mind a magánéletében, mind a politikai pályáján megmutatkozik. Ellentmondásos személyként tartják számon, de sebaj, hiszen éppen ezért izgalmas” – mesélte OJD, majd kitért a költő szerepére a kilencven után kibontakozó irodalom párfogásában.
Miután visszatért Erdélybe kényszeremigrációjából, Szőcs Géza megpróbált felépíteni egy kulturális birodalmat. S bár ő maga konzervatív, jobboldali beállítottsági ember, jól tudta, hogy mindezt ötvözni kell a modernitással. Ő biztosította az Előretolt Helyőrség irodalmi lap megjelenésének feltételeit, de szerkesztését a fiatalokra, Orbán János Dénesre és társaira bízta, nem szólt bele az olyan tartalmakba sem, amelyek magukra vonták a katolikus egyház haragját.
Amikor elfogyott a pénze, és úgy érezte, hogy nem tudja már finanszírozni a fiatalok irodalmi vállalkozásait, átadta a stafétabotot Nagy Elek vállalkozónak, Méhes György író fiának és régi jó barátjának, Böszörményi Zoltánnak, aki üzletemberként térvén vissza külföldi emigrációjából Aradra, megalapította a Nyugati Jelen napilapot és az Irodalmi Jelent. Így a fiataloknak továbbra is volt hol publikálniuk.
Erdélyben a tehetségek felkutatása és támogatása sokkal jobban működött, mint Magyarországon, ennek köszönhető, hogy az elmúlt tizenöt évben több mint ötvenen publikálták köteteiket az Erdélyi Híradó Kiadó Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy sorozatban. Az erdélyi magyar irodalom felnevelte utánpótlását, amelynek jelentősége átgyűrűzött a magyarországi irodalmi köztudatba is. Az a gárda, amely Szőcs Gézának köszönheti megjelenését, ma több mint 150 irodalmi díjat tudhat magáénak.
„Vitathatatlan, hogy mekkora nagy hatással volt ez a Kolozsvár-centrikus szellemi pörgés a kortárs fiatal magyar irodalomra. Mindezt Szőcs Géza robbantotta ki. Ha ez nem nemzetszolgálat, akkor mi az?” – fogalmazott OJD.
Arról sem feledkezett meg Orbán, hogy a Serény Múmia rovat hasábjait biztosító Helikonnak, nevezetesen Szilágyi Istvánnak és Kántor Lajos irodalomkritikusnak szintén nagy szerepe volt a kilencven után születő erdélyi irodalom kibontakozásában.
Orbán János Dénest az est meglepetésvendége, Lévai Anikó követte. A magyar miniszterelnök felesége köszöntőjében elmondta: Szőcs Géza rendkívül következetes és becsületes ember, a fantáziája szárnyal, de annak, amit leír, mindig van valami valóságalapja. Amikor megkérte, hogy a szakácskönyvéhez írjon előszót, csak azzal a feltétellel vállalta el, ha végigeheti a fogásokat, amelyeket neki kötelező volt lefőznie. „Mindig fantasztikus ötletei vannak. Csak olyan emberekkel találkozik, akikből úgymond ihletődhet.” Majd Nagy Elek idézte fel közös üzleti és baráti beszélgetéseiket, amelyek a fiatal irodalmat érintették. „Sok mindent megéltünk közösen, örömet, sikereket, embert próbáló pillanatokat egyaránt. A legnagyobb dolog, hogy a nemzetedet szerető, nemzetedért aggódó ember tudtál maradni.”
Végezetül Böszörményi Zoltán emlékezett vissza 1988-as találkozásukra Torontóban, ahol Szőcs Gézának volt föllépése. A költőbarát fölolvasta a Majorana Sz.G. hatvanadik születésnapjára gondol című versét, a születésnapi album egyik legszebb darabját, amelyet az ünnepelt megilletődve fogadott.
irodalmijelen.hu

2013. november 1.

„Soha nem éreztette velünk, hogy milyen nagy művész”
Bemutatták a Ruha Istvánról szóló kötetet
Ruha István kétségtelenül az egyik legizgalmasabb életregény a háborút követő évtizedekben, és olyan mértékben határozza meg a kolozsvári, romániai, közép-európai, európai zenei életet, hogy nekünk erkölcsi kötelességünk eme hagyatékkal törődni – foglalta össze videóüzenetben a hegedűművész jelentőségét Selmeczi György zeneszerző a Mirela Capătă Ruha István, élet a hegedű csillagjegyében című könyv magyar változatának bemutatóján a Minerva Művelődési Egyesület székhelyén szervezett eseményen, szerdán délután. – Becsüljük meg ezt a könyvet, és ne gondoljuk azt, hogy ezzel le van tudva az ő utólagos recepciója, elismertetése a művészeti közgondolkodásban. Dolgoznunk kell ezen még, elő kellene kerülnie az összes felvételének, közkézen kellene forognia a sok gyönyörű felvételnek, ami maradt utána – tette hozzá.
– Igaz, hogy napjainkban élmény- és információáradatban élünk, ám most mégis arra összpontosítanék, hogy milyen élményt jelentett számomra a könyv lefordítása. Lokálpatriótaként főleg Ruha kolozsvári éveihez és az itteni zenei élethez kötődő események felelevenítése töltött el örömmel. A maitól sokban különböző világba csöppentem, és a könyvből én is erőt merítettem – vallotta a kötet fordítója, Nagy-Hintós Diana. – A könyvet fordítgatva rájöttem, hogy mennyire igazságtalanul méltatlankodunk most mindenért, hiszen akkoriban, a háborút követő nincstelenségben a legapróbb dolgoknak is örültek az emberek. Szörnyen nehéz élete lehetett akkor a Ruha István korú, szegény fiataloknak, akiknek 16 évesen még egy hosszú nadrágra sem futotta. Ennek ellenére lelkiismeretesen végezték a munkájukat. Ruha úgy került be a zenekonzervatóriumba, hogy még csak le sem érettségizett, csak kilenc osztályt végzett, de ez nem jelentett akkor problémát. Másfajta nehézségek voltak annak idején, de a fiatalságot ez nem rettentette el a kemény munkától – mesélte a fordító.
– Ráhangolódásként Ruha István fellépéseiről készült felvételeket hallgattam, így még inkább azonosulni tudtam az általa képviselt értékkel. Korának meghatározó egyénisége volt, számtalan koncerten lépett fel, és mindent le tudott játszani hegedűn. Olyan nemzetközi versenyeken nyert, amelyre nem sok példa akad az őt követők sorában. Az oroszok mindig taroltak ezeken a versenyeken, mert az orosz zeneiskola világhírű volt, de neki mégis sikerült három ilyen versenyen kitűnően szerepelnie – fogalmazott. – Nemcsak a szegény sorsú, tehetséges fiatalt mutatja be a könyv, de láthatjuk a nehéz körülmények között élő családapát is, aki egy konyhában él feleségével és két gyermekével, miközben a fürdőszobában gyakorolva készül a nemzetközi versenyekre. Csak a világhírű orosz hegedűs, David Ojsztrah közbenjárására kap rendes lakást a család, aki kolozsvári koncertje alkalmával meglátogatta Ruhát és látta sanyarú életkörülményeit – sorolta Ruha pályafutásának nehézségeit Nagy-Hintós Diana.
Adrian Pop zeneakadémiai oktató, Mirela Capătă doktori dolgozatának irányítója hangsúlyozta: Ruha István özvegye jelentősen segítette doktorandusza munkáját azzal, hogy a nyilvánosság számára ismeretlen kordokumentumokat bocsátott a rendelkezésére. Így olyan értékes kutatási anyag birtokába jutott, amely feldolgozás hiányában elveszett volna az utókor számára. – Adriancának becézett annak idején Ruha István, mikor mindketten a filharmóniában dolgoztunk, és mindig büszke voltam olyankor, ha kikérte a véleményemet valamiről – idézte fel emlékeit, majd töredelmesen beismerte, soha nem írta meg azt a hegedűversenyt, amire Ruha felkérte, de ha valaha sor kerül rá, akkor mindenképpen a hegedűművésznek ajánlja majd.
Gavril Ţărmurenak, a besztercei Charmides Kiadó igazgatójának is volt szerencséje ismerni Ruha Istvánt, akit a 20. század egyik legkiemelkedőbb művészének tart. – Az általam alapított, komolyzenei koncerteket szervező alapítvány révén ismerkedtem meg a hegedűművésszel, aki számos alkalommal fellépett rendezvényeinken. Szerénysége, szakmai alázata, embersége volt közvetlenségének titka, soha nem éreztette velünk, hogy milyen nagy művész – beszélt a zenész rendkívüliségéről a kiadó vezetője.
Mirela Capătă, a könyv szerzője elsősorban vezetőtanárának köszönte meg, hogy tudományos dolgozatát sikerült írói szintre fejlesztenie. – Idegen világ volt számomra ez a munka, hiszen eddig a hegedűjátékommal fejeztem ki magam – jegyezte meg. – A hegedűművészet kiemelkedő alakjának életét és művészetét is bemutatja ez a könyv, ami azért nagyon fontos számomra, mert a kiváló művésztől, tanártól számos szakmai tanácsot kaptam, amelyek sokban segítették későbbi pályafutásomat – hangsúlyozta. Hozzátette: a magyar nyelvű könyv szükségessége nyilvánvaló volt, és külön örül annak, hogy ilyen családias, meleg légkörben mutathatták be a Minerva Művelődési Egyesület székhelyén, a Valovits-portrék hangulatos világában.
Szabadság (Kolozsvár)

2014. szeptember 11.

Történelmi opera ősbemutatójára készülnek Kolozsváron
Szeptember 21-én 19 órától új történelmi opera ősbemutatójával indítja a 2014-2015-ös évadot a Kolozsvári Magyar Opera.
Meghökkentő döntésnek tűnhet, hogy Selmeczi György éppen a Herczeg Ferenc által 1904-ben írt drámát, a Bizánc című darabot választotta átdolgozásra. Egyrészt azért különös ez, mert a kortárs opera nem igazán foglalkozik történelmi operákkal, másrészt pedig érdekes a darab olyan szempontból is, hogy látnoki módon, mondhatnánk, próféciaképpen megsejti azt a problémahalmazt, mely a megírását követő 100 évben egész Európát foglalkoztatja. Selmeczivel erről az izgalmas, talán kissé merésznek is mondható döntésről beszélgettünk, illetve a mű színpadra viteléről.
– Miért pont a Bizáncot választotta? Mitől találta aktuálisnak a történetet?
– A mű kiválasztása nem volt nehéz, hiszen már a dráma olvasásakor érezhető, hogy operaszínpadon is megállja a helyét. Műfajilag különleges vállalás történelmi operát írni, hiszen ennek a fő mintái a 19. században találhatók, ma kevés példa van rá. A Bizáncban azonban a történelmi keret középpontjában olyan toposz áll, mely ma sem vesztette el hitelességét. Ez a toposz az értékek relativizálódása, valamint általánosan az értékvesztés, ami egész korunkat meghatározza. Részét képezi a toposznak az a morális válság, aminek legjobb példája a Bizánc eleste körüli világ, ahol az árulás, az erkölcsi elzüllés egy egész társadalmat jellemez – kikezdi, megrohasztja azt. Széthullnak a társadalom, az emberi közösség alapjai, és ezáltal egy olyan válsághelyzet teremtődik, amiben csak veszíteni lehet. Aktualizálható és aktualizálandó téma ez, hiszen az eltelt évek ellenére beszélhetünk most is értékvesztésről és a moralitás jelentésének átalakulásáról. Így kap érvényességet a fő toposz a jelenben is.
– Egyértelmű az előadást nézve ez az örökérvényűség? Sikerült a rendezőnek megalkotni az Önben kialakult képet?
– Igen, hiszen tulajdonképpen már komponálás közben is a klasszikus és kortárs értékek egyidejűségét képzeltem a színpadra, és az előadás ilyen szempontból minden követelménynek megfelel. Zete Edit tervei és Zakariás Zalán rendezése együttesen nagyon érdekes módon ötvözik a történelmi asszociációs rendszert, és nagyon jól rámutatnak a drámai tények mai érvényességére. A legfőbb előnye – megítélésem szerint – ennek az előadásnak, hogy nagyon látványosan sugallja azt, hogy a Bizáncban levő drámai szituációk érvényesek, és ma is gyakran átélünk ilyen helyzeteket. Az árulással, az értékvesztéssel nap mint nap szembesülünk, ezért nagyon fontos itt a Zete Edit által tervezett háttér. A palotatorzó, amit ő látványban színpadra visz, egyszerre idézi elénk az ókori római romokat, melyek a drámának is mintául szolgáltak, de eszünkbe juttatja a bizánci boltíveket is. Ez a kettősség, illetve a fő toposz aktualitása hozza magával a történelmi idővel való játékot, mely hatalmas élvezetet nyújt egy szerzőnek.
– Ebben a játékban milyen eszközökkel szólítható meg a közönség?
– Fontos, hogy a nézők otthon érezzék magukat a mű nézése-hallgatása közben, ezt az érzést szeretném ébren tartani a zenémmel. Most már sok éve keresem azt az operai nyelvet, ami bevonja, a mű részesévé teszi a közönséget. Ez olyan zenei nyelvet igényel, melyet a dallamalkotás, a harmóniavilág, a ritmika őriz, melyek segítségével az összhang természetesnek hathat a közönség számára. Egészen viccesre lecsupaszítva a dolgot a lényeg az, hogy szerintem akkor jó egy opera, amikor a közönség azt érzi, hogy hazamenve, a fürdőszobában ő is elénekelné azt az áriát. Ez a gesztusközösség, és ezt az otthonosságérzetet szeretném felébreszteni a közönségben.
– Ha oszthatna különdíjakat a Bizáncnál nyújtott segítségért, ki kapna és miért?
– Lehetetlen lenne embereket elkülöníteni ilyen szempontból, hiszen úgy gondolom, a Kolozsvári Magyar Opera társulata bámulatra méltó hatékonysággal és áldozattal hozta létre ezt az előadást, ráadásul hihetetlenül rövid idő alatt tanulták meg szerepeiket. A rendezői munka, a díszlettervezés, minden egyformán hozzájárult a mű megalkotásához, létrehozásához. A szólisták bravúrosak, a kórus is hatalmas terheket visz a hátán, a zenészek csodálatos munkát végeznek. Egyértelműen úgy gondolom, hogy a miskolci előbemutató és a kolozsvári ősbemutató együttesen egy olyan társulat képét rajzolja elénk, amelyik a legmagasabb európai mércének is megfelel.
maszol.ro

2014. szeptember 18.

Ősbemutatóra készül a Kolozsvári Magyar Opera
Selmeczi György új operáját, a Herczeg Ferenc drámája alapján írt Bizáncot mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Opera vasárnap, szeptember 21-én. A történet a Bizánci Birodalom utolsó napján játszódik, Konstantinápoly végső ostromának ideje alatt.
Herczeg Ferenc darabjának korabeli sikerét mutatja, hogy 1904 és 1943 között kilenc különböző rendezésben állították színpadra. Az első előadás rendezője Janovics Jenő, a színház akkori igazgatója volt. Hevesi Sándor, a 20. század elejének neves színházkritikusa a Bizáncot a mindenkori legjobb magyar drámának nevezte – tudtuk meg Szép Gyula igazgatótól.
„Bizánc kérdése mindig foglalkoztatott engem” – vallotta az opera szerzője, Selmeczi György. „Bizánc bukásával, az oszmán birodalom döntő győzelmével az egységes Európa víziója bukott el. Nagyon nehéz a 21. században ennek a tragédiának a súlyát felmérni. Ez volt a kereszténység első nagy bukása. Napjainkban éljük a másodikat” – tette hozzá a zeneszerző.
Selmeczi szerint Herczeg Ferenc egyike volt azoknak a nagy alkotóknak, akik a kommunista hatalomnak aláfekvő szakma áldozatául estek. Ezért veszett méltatlanul feledésbe a neve. „Herczeg és Molnár Ferenc a magyar drámairodalom két ikercsillaga. Remélem, hogy ezzel az operával hozzájárulunk Herczeg Ferenc rehabilitációjához is.”
Jankó Zsolt karmester a próbafolyamatról azt mondta, ritka szerencsés helyzetben van a zenész, amikor maga a zeneszerző is jelen van a próbákon. „Néha megkérdezném Puccinit vagy Mozartot, hogy ezt vagy azt ő hogy képzelte el, de sajnos nem lehet” – viccelt a karmester, aki mesterének munkáját úgy jellemezte: félig-meddig színházi, félig-meddig operazene, hisz Selmeczi igazi „színházi ember”, aki tökéletesen érzi a drámát, és ahhoz fűzi hozzá a zenét. A kor sajátosságaiból kiindulva török, reneszánsz, sőt néha barokk elemeket ötvöz a mű, de van benne egy elektronikus zenei rész is.
„Közönségbarát operát akartam írni, hisz csak abban az operában hiszek, amely megőriz egy gesztusközösséget a nézővel. Olyan műnek szántam, amit hazamenve a fürdőszobában is dúdolnak majd” – fogalmazott Selmeczi György. Habár drámáról van szó, a szerző mégis vigyázott, hogy a végén a közönség ne lesújtva, hanem felemelő érzéssel távozzon az operából.
Minden van a Bizáncban, amit egy nagy, klasszikus dráma cselekményétől elvár az ember – vélekedik Zakariás Zalán, a rendező. Szerelem, összeesküvés, csalás, gyilkosság, személyes tragédiák. Az operát azonban nemcsak ezek teszik kortalanná (és aktuálissá), hanem az az erkölcsi válság, a morális értékek feladása, az egyéni érdek előretörése a közérdekkel szemben, amivel jelenkorunkban is naponta szembesülünk. A Bizánc az erkölcsvesztés történelmi albuma.
T. Koós Imola, maszol.ro

2014. szeptember 23.

Selmeczi György: „nagyon hálás vagyok!”
– Nem tudom, milyen a darabom, valószínűleg el kell telnie pár évnek, hogy egészen biztos legyek magamban. Az előadásnak viszont olyan intonációja és gesztikája van, ami az én szerény kis művemet valahogyan hozzákötötte az operatörténeti tradíciókhoz – hangsúlyozta Selmeczi György, a Herczeg Ferenc drámája nyomán született Bizánc című opera szerzője a vasárnapi ősbemutató után.
Szabadság (Kolozsvár)

2014. november 17.

Egy reneszánsz ember a 21. században
„Eddigi életemben általában, de a pályámon különösképpen sok izgalmas fordulat esett meg velem. Gondviselésnek nevezném, hiszen a magam módján hívő ember vagyok, és úgy gondolom, nincsenek véletlenek” – Beszélgetés Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművésszel.
– A főiskola elvégzése után azonnal Kolozsvárra került. Mit nyújt önnek ez a város, és mit nyújt ön a városnak?
– Pályámat Kolozsváron kezdtem, itt is próbálom kiteljesíteni. Nem vagyok őshonos kolozsvári, mégis magaménak érzem ezt a várost, hiszen annyi lehetőséget kínál a kibontakozásra, amennyit az országnak ebben a felében másutt keresve sem találnék. Adta magát, hogy minden erőmmel, tehetségemmel ide gyökerezzem, ugyanakkor a város is ezer szállal hálóz körbe engem.
Laczkó Vass Róbert
Gyergyóremetén született 1976. július 24-én. A székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanító-képző elvégzése után a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem színház-művészeti tanszékének hallgatója volt Csíky András és Keresztes Attila osztályában. Tanított a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban. 2000 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, a Kolozsvári Magyar Opera rendszeres munkatársa. 2000–2008 között a kolozsvári színházművészeti tanszék tanársegéde volt, beszédtechnikát oktatott.
Az a tizennégy év, amióta a Kolozsvári Állami Magyar Színház deszkáit koptatom – ha pedig az egyetemi éveket is ide számoljuk, idestova húsz év – éppen elegendő ahhoz, hogy az ember „feltalálja magát” a lehetőségei között, amelyeket tiszta lelkiismerettel, a szakmai tudása és kötelezettségei szerint a lehető legjobb módon megpróbál kiaknázni.
Ha magamat kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy kifejezetten lusta ember vagyok – az ember sose elégedjen meg saját magával –, de kifelé mégsem ez látszik.
Igyekszem több műfajban alkotni, mert nem szeretném, ha szakbarbárrá válnék abban, amit művelek. Úgy vélem, hogy a munkája, szakmája, művészete nem kizárólagos tulajdonsága az alkotó embernek. Lennie kell egyfajta józan rálátásnak is a világra, no meg felelősségnek is a tekintetben, hogy azokat a bizonyos talentumokat hogyan és kinek a javára használjuk, mert kötve hiszem, hogy magukért valók. Ezért írok például publicisztikát. És igen, verseket is írok, negyven felé közeledve jó lenne már összeszedni és kötetbe rázni őket.
– Élete főcsapása mégiscsak a színház. Annál is érdekesebb a választás, hogy sem születési helye, sem legifjabb éveinek színhelye régebben nem a színjátszásáról volt híres. Persze mára változott a helyezet...
– Változott bizony: ma már Gyergyóban is, Székelyudvarhelyen is színházi alkotóműhelyek működnek. Persze nem emiatt lettem színész. Csak azt mondhatom, ha őszinte akarok lenni, hogy soha nem készültem színésznek. Sokan elmondják a pályatársaim közül, hogy amióta az eszüket tudják, azóta a színház körül gravitálnak egész lényükkel és lényegükkel. Mi az igazság, nem tudhatom, az eredmény szempontjából nem is fontos. Minden szerettem volna lenni, amire jó példa volt a családban és a közvetlen környezetemben, és hát színészek nem igazán voltak.
Nagybátyám okán előbb orvos szerettem volna lenni, hittanos lelkipásztorunk révén később pap, hallgattam is másfél év civil teológiát. A tanítóképző negyedik évében – akkor ötesztendős képzés volt – gondoltam először, hogy mi lenne, ha...? A rendszerváltozás után egy kicsit társadalmilag is kieresztettük a gőzt, én pedig folyamatosan fennforogtam Székelyudvarhely megbolydult közéletében, mint az a bizonyos dugó, úgy is neveztek, hogy „perpetuum mobile”.
Lódenkabátban és kalapban jártam, és már akkor viseltem édesanyám családnevét, a Vasst. Egy lakkozott aktatáskával a kezemben járkáltam, szóval nagyon furcsa figurája lehettem Székelyudvarhelynek. Az irodalmi kreativitási versenyektől a bármiféle szavalóversenyekig folyamatosan fényeztem mindenütt a tanítóképző hírnevét. Jó volt lubickolni ebben a közegben, végül két magyartanárom – essék szó róluk, mert megérdemlik –, Toró Jolán és Miklós Ferenc vezettek rá, talán akaratlan, hogy érdemes ezen a csapásirányon elindulni.
– Azon kevés színész közé tartozik, aki a Kolozsvári Magyar Operában is rendszeresen fellép. Hogyan fedezte fel magának az operát, illetve hogyan fedezte fel önt az opera?
– Eddigi életemben általában, de a pályámon különösképpen sok izgalmas fordulat esett meg velem. Gondviselésnek nevezném, hiszen a magam módján hívő ember vagyok, és úgy gondolom, nincsenek véletlenek. Kétezerben diplomáztam a Babeş–Bolyai Tudományegyetem színházművészeti tanszékén, és még abban az évben gyors egymásutánban annyi jó dolog történt, hogy engedélyt is kellett rájuk kérni a tanáraimtól, mert közben államvizsgák ideje volt.
Akkor játszottam először nagyjátékfilmben, amit a néhai Maár Gyula rendezett, és szintén akkor kaptam az első felkérést énekes szerepre. Ez is filmes munka volt, Selmeczi György Kolozsvári operamesék című sorozatában. Közben a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződtem, az opera pedig nálunk ugyanott van. Az egyik szerep hozta a másikat, és roppant élvezem, hiszen a zenés ütemekbe fegyelmezett színház is színház a javából!
– Részt vett a kolozsvári opera utóbbi éveinek, évtizedeinek talán legnagyobb sikerű produkciójában, a Valahol Európában című musicalben, ahol 35 gyerekkel szerepelt együtt. Milyen volt megélni ezt a nem mindennapi élményt?
– Van egy alapszakmám, a pedagógia, tanítottam is egy évet Gyergyószentmiklóson. Egy bátortalan első osztályt vezettem át a tróger­kedésekkel teli második osztályba. Mai napig tartom velük a kapcsolatot, az egyik kislány – szeretném azt hinni: kicsit az én példám okán is – tanítónő lett azóta. Később az egyetemen is tanítottam beszédtechnikát, volt tehát gyakorlatom abban, hogyan kell egy osztályra való gyerekhaddal bánni.
De az, hogy a Valahol Európában harmincöt különböző habitusú, más-más iskolából való gyerekéből úgy tudott egy csapat összekovácsolódni a szemem láttára, tán kicsit az én segédletemmel is, hogy tizenöt telt házon legyünk túl, az egyedülálló történet lesz az életemben. Ez a fajta „trógerkedés” ugyanis megtanította a felnőtt szereplőket, köztük engem is arra, hogyan lehet és kell egyenrangú partnerként tekinteni mind a civil életben, mind a színpadon egy 6-7 éves gyerekre.
– Szerteágazó tevékenységei közé tartozik a fényképezés, amit nem akármilyen szinten űz, hiszen már kiállítást is láthattunk fotóiból...
– Ez is egy hobbi, végső soron összefügg az utazgatás varázsával. Cinikus barátaim – ilyenek is vannak – sanda irigységgel szoktak célozgatni arra, hogy mennyit tekergek a nagyvilágban, s hogy ki tudja, honnan és mennyibe kerül mindez. Pedig jelentem: én is pénzért dolgozom, nem is keveset, és hivatásom okán inkább csak nyaranta utazom távolabbra. Nem kerül olyan sokba, semmivel sem többe, mint bárki másnak egy láblógatós nyaralás, főleg ha az ázsiai országokra gondolunk, ahol elég egyszerű létezni. Az utazgatások kínálták az alkalmat, hogy megörökítsem a világot olyannak, amilyennek akkor és ott csak én látom. Maradandóbb élmény lesz minden utazás, ha szubjektív, általam készített képanyag mozaikjából próbálom újra meg újra összerakni a velünk történteket.
– Véletlenszerűen keres fel országokat, vagy jó előre megtervezett utak ezek?
– Kínálkozott olyan alkalom is, amely szinte véletlenszerűen jött össze. Pontosan arra a tíz napra volt szükségem, amikor éppen nem dolgoztam semmin, így el tudtam menni télidőben Indiába, ahol egy viszonylag elviselhető hőmérsékletű, száraz évszak várt ránk. Természetesen az utazások többségét előre meg szoktuk tervezni. Többes számban azért, mert nagyon szeretek olyan emberekkel utazni, akikkel ott helyben tágabb összefüggéseiben is meg lehet osztani az élményt, ami adott esetben sokkolja az embert.
Ázsia sokkolja az európai kultúrkörből kikacsingató embert. A legizgalmasabb utazásaim közé tartoznak azok, amelyeken történész-régész barátunk is részt vesz, hiszen ingyen és bérmentve vállalja az okostojás szerepét. Vele sikerült például olyan helyekre, múzeumokba is eljutni egy-egy utazás során, ahova lehet, hogy saját fejemtől nem is mentem volna el.
– Egész furcsa helyeken is járt: melyek a kedvencei?
– Az előbbiekből kiderül, hogy nagyon szeretem Ázsiát, ahol talán az a leginkább lenyűgöző, hogy az emberek ingyen és bérmentve tudnak mosolyogni, mi meg újabban ahhoz vagyunk szokva, hogy az emberek katatón módon gyalogolnak, végzik a dolgukat, a mosolyuk mögött pedig, amit például az utcán vagy a boltokban hivatalból megkapsz, látod a kényszeredettséget. Egy mosoly Ázsiában természetesnek számít akkor is, ha képtelenek veled kommunikálni, mert nem beszéltek semmilyen közös nyelvet. Így próbálnak valamilyen módon kapcsolatot teremteni. Sugárzik róluk az a fajta boldogság, amely nem kapcsolódik anyagiakhoz, nem is föltétlen az életkörülményeikhez, hanem önmagától való.
– Igen érdekes beszélgetőműsort vezet a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Az ön ötlete volt, vagy felkérték erre?
– Mindkettő. Jött a felkérés, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hiszen minden egyes beszélgetés kapcsolódik az utazásokhoz. A beszélgetősorozat címe Nyitott szemmel, azaz aki megfordul nálunk, annak látni és láttatni is akarnia kell. A cél az, hogy vendégeink úgy meséljenek el személyes történeteket, mutassanak be kultúrákat, hogy innen oda tekintve, onnan pedig visszanézve is tudjunk párhuzamokat találni, tanulságokat levonni. Vendégeim olykor a közönségünk soraiból kerülnek ki, hátizsákos turisták, köztük olyan is, aki például hat-hét ázsiai országban fordult meg akkor, amikor még a bacilusnak is nehéz volt kimenni az országból.
– Énekese volt a Kalapos Band című zenekarnak – miért csak volt?
– Sajnos letettük a lantot is, a kalapot is. Különös színfoltja marad a pályámnak. Mint légy a tejbe, úgy csöppentem a zenekarba, gyermek emberek kértek, hogy énekeljek velük olyasmit, amit nagyon szerettem volna, de ami tőlük valahogy nem volt magától értetődő. Magas színvonalú kortárs magyar lírával próbáltak közönséget szerezni maguknak. A zenekar egyes tagjai ma már külföldön tanulnak, mások ízlést és műfajt váltottak, nagy sajnálatomra két év után szétment a csapat. Közülük Szép András zongorista barátommal dolgozom tovább, nemrégiben saját szerzői és előadóesttel, a Maszek balladákkal jelentkeztünk.
– Tizennégy esztendeje játszik. Bejöttek azok az elképzelései, melyekkel nekivágott ennek a nehéz, de szép pályának?
– Szerencsére nem minden történik úgy, ahogyan azt eltervezzük. Nem is biztos, hogy azok voltak a jó elképzelések. Amikor az ember maga mögött hagyja az egyetemi inkubátorlétet, egyszeriben azt hiszi, hogy övé a világ, és meg is tudja váltani. Harminchárom éves koráig az embernek rá kell jönnie valamire: ha a világot addig nem tudta megváltani, utána már nem is fogja. Jézus belehalt harminchárom éves korában a megváltásba. Ha nekünk nem sikerül belehalni, akkor az a legbiztosabb jele annak, hogy kezdhetünk gondolkodni a saját életünk értelmén.
Aki azt mondja, hogy neki bejött minden számítása, az vagy nagyon szerencsés, vagy hazudik – ez utóbbiakból vannak többen. De nincs az a jelentéktelen, talán a habitusunktól is távol eső munka, ami ha mégis ránk vár, ne lehetne tisztelettel, magunknak is, másoknak is haszonnal elvégezni.
Nánó Csaba |
Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-87




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998