udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 222 találat lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 | 211-222
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Szász János

2006. május 24.

Temesvárott magyarországi és hazai szakértők értekezletet tartottak a romániai magyar szórvány ügyében. A romániai magyar szórvány iskoláztatása – az autonómiák mellett – az egész romániai magyarság ügyének kulcskérdése. Kiderült, hogy elkészült a projekt, 252 (!) szakértő mondott róla véleményt, és most már csak a régiónkénti tervek elkészítésén a sor. Továbbá fel kell építeni a bentlakásos iskolaközpontokat. Egymilliárd euró áll a projekt rendelkezésére. A magyarság egyenjogúságáért folyó harc egyben az asszimiláció ellen folytatott harc is, a leggyengébb asszimilációs pont a szórvány. Magyarországon idén is megtartották a magyar nyelv hetét. Romániában is elkelnének az efféle rendezvények. A nyelvi renyheség teszi, hogy a megfelelő magyar szó helyett a gyakrabban hallott románt használják az emberek. A nyelvet tisztán tartani „több mint szent kötelesség, egyenesen létkérdés. Az anyanyelv elfelejtése a nemzeti érzés elhalványulásával együtt jár” – írta Szász János. /Szász János: Szórvány, nyelv. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./

2006. június 15.

Nem látványos, de annál fontosabb az a jótékonysági tevékenység, amelyet a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye folytat Erdély-szerte. A 2000. évi zsinat szociális-karitatív előirányzatainak életbe léptetéséről tanácskoztak június 14-én Kolozsváron. Szász János, a főegyházmegyei Gyulafehérvári Caritas igazgatója beszámolt arról, miként végzi az egyház az elesettek felkarolását, szó volt a különböző otthonok működése mellett a betegápolásról, a háztartási és családsegítésről, idősgondozásról, a gyermekek felkarolásáról, a fogyatékkal élő és a katasztrófa sújtotta személyek támogatásáról, de mezőgazdasági és tanulmányi támogatási formákról is. Balló Áron, a Szabadság főszerkesztője ismertette, hogy nem múlik el hónap, hogy a lap ne számoljon be valamely egyház szeretetszolgálatának a tevékenységéről. Fábián Mária, a helyi Szent Mihály Caritas igazgatónője bemutatta a szeretetszolgálat egyebek mellett adománygyűjtő, gondozó, szaktanácsadó és ismertterjesztő előadásokat nyújtó szerteágazó tevékenységét. Dr. Czirják Árpád pápai prelátus hangsúlyozta, hogy az Agapé vendéglő nyereségét a szegények megsegítésére fordítják. Fény derült még a Filantróp Alapítvány ingyenes egészségügyi tevékenységére, beleértve a Segítő Jobb magyarországi kezelést finanszírozó szervezettel történő együttműködést. Geréd Péter besztercei plébános elmondta, a rászorulókat felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül kiszolgáló besztercei ingyenkonyha nemsokára tízéves lesz. A Kolozsvári Római Katolikus Gimnázium az előadássorozat végén jelentette be, hogy idén először első és ötödik osztályt is indít. /-ó –n: Közös ügy a szeretetszolgálat. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./

2006. július 31.

Elhunyt Szász János író, költő, újságíró /Belgrád, 1927. júl. 14, – Bukarest, 2006. júl. 29./, miután agyvérzés miatt több héten át feküdt kómában. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelyik a múlt század közepén, közvetlenül a második világháború után kezdte pályáját. Egyetemistaként lett az Utunk helyettes főszerkesztője Kolozsváron, 1957 és 1968 között a bukaresti magyar napilap, az Előre rovatvezetője, később is, nyugdíjazásáig, a lap belső munkatársa. 1968 és 1977 között a Román Írószövetség főtitkára volt. Könyveinek száma – verseken kívül elbeszélések, kisregények, regények, útirajzok, esszék, műfordítások – meghaladja a harmincat. Bejárta a világot, jelentős irodalmi díjak kitüntetettje, publicisztikai munkásságáért elnyerte a MÚRE Életműdíját, a MÚOSZ Aranytollát és a budapesti Pulitzer Emlékdíjat. /Á. H.: Elhunyt Szász János. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./ Szász János neve után, a róla szóló írásokban, lexikonok szócikkeiben mindig hosszú felsorolás következik, jelezvén munkásságának, írásformáinak, szellemi alkatának sokoldalúságát. Költő, prózaíró, esszéista, szerkesztő, műfordító, közíró. Szüntelenül fürkészte az értelem működésének természetrajzát, törvényszerűségeit. /Gálfalvi Zsolt: Az értelem történésze. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./

2006. augusztus 26.

A 60–70-es évekbeli Romániáját mutatja be Bányai Éva Sikertörténetek kudarcokkal. Bukaresti életutak /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2006/ című könyvében, melyben az egyéni emlékezés – kollektív emlékezet – történelmi emlékezet egybefonódása követhető nyomon. Az interjúkötet összeállításához a szerző személyesen vagy levélben kereste fel a bukaresti, vagy egy ideig Bukarestben tartózkodó magyar értelmiségieket, akik meghatározói voltak az akkori magyar intézményeknek (Ágoston Hugó, Beke György, Bodor Pál, Csiki László, Demény Lajos, Domokos Géza, Ferencz Zsuzsanna, Gálfalvi Zsolt, Halász Anna, Horváth Andor, Huszár Sándor, Kacsir Mária, Matekovics János, Molnár Szabolcs, Rostás Zoltán, Szász János, Vári Attila). A magyar intézmények létrehozásának célja az volt, a magyar értelmiségieket Bukarestbe költöztessék. A könyv bemutatja, kik voltak a magyar szellemi élet meghatározó egyéniségei; kik voltak a cenzorok, hogyan működött a cenzúra. /Vetési Júlia: „Ember tervez, Központi Bizottság végez…”– bukaresti életutak. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./

2006. szeptember 29.

Stefano Bottoni Szilágyi Domokos családja részéről a költő élettársa, Nagy Mária és a költő öccse, Szilágyi Kálmán hozzájárulásával adott tájékoztatást Szilágyi Domokos költő (1938–1976) és a román állambiztonsági szervek kapcsolatáról. Szilágyi Domokos „Balogh Ferenc” fedőnéven működött együtt az állambiztonsági szervekkel. A Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ még nem adta át „Balogh Ferenc” hálózati dossziéját. „Balogh Ferenc” tevékenysége 1958 és 1965 között, két jól elkülöníthető szakaszban dokumentálható. „Balogh Ferenc” együttműködése három megfigyelési dosszié alapján rekonstruálható: 1) Lakó Elemér és Varró János megfigyelése, 2) Péterffy Irén megfigyelése, 3) Páskándi Géza megfigyelése. Szilágyi Domokos, a Bolyai Tudományegyetem harmadéves magyar szakos hallgatója egyetértett a magyar forradalom követeléseivel. 1957. március 11–19. között Bartis Ferencet, Dávid Gyulát és Páskándi Gézát is letartóztatták. Egy korábbi, szintén 1957-es irat szerint Szilágyi Domokos barátnője, a Bolyai Egyetemen tanuló Várady Emese is bekerült a nyomozás alatt álló csoportba. Feltételezhető, hogy Szilágyi Domokost nemcsak szabadsága elvesztésével fenyegették meg, hanem barátnőjével is zsarolták. „Balogh Ferenc” feladata a Lakó Elemérrel, Varró Jánossal, illetve Péterffy Irénnel való kapcsolattartás volt, megfigyelés céljából. Varró Jánost és Lakó Elemért 1958. augusztus 26-án, Péterffy Irént pedig október 31-én vették őrizetbe. „Balogh Ferenc” jelentéseiből megállapítható, hogy mindhárom esetben az általa szolgáltatott információk terhelő jellegűek voltak. Az ún. „harmadik Bolyai perben” 1959. február 19-én Varró Jánost 16, Lakó Elemért 15 év kényszermunkára, míg Péterffy Irént 10 év börtönre ítélte a kolozsvári Katonai Törvényszék, továbbá Vastag Lajost 8, Páll Lajost 6 év börtönnel és teljes vagyonelkobzással sújtotta, míg Iamandi Emil és Szilágyi Árpád 5–5 év börtönbüntetést kapott. A kolozsvári állambiztonsági szervek Páll Lajost többször próbálták 1958 folyamán beszervezni, letartóztatása és elítélése az ajánlat visszautasításával is magyarázható. Később Szilágyi Domokost az 1963-ban szabadult Páskándi Géza megfigyelésével, új verseinek elemzésével bízták meg, de az általa megfigyeltek között szerepelt még Domokos Géza, Szász János és Majtényi Erik is. 1965-ben véget ért „Balogh Ferenc” tevékenysége. Nem ismert, hogy Szilágyi Domokos együttműködött-e az állambiztonsággal 1959 és 1964 között, valamint 1965 után. /Stefano Bottoni, Nagy Mária, Szilágyi Kálmán: Közlemény Szilágyi Domokosnak a Securitatéval fenntartott kapcsolatáról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./

2007. október 22.

A 7. Filmtett fesztivál második napja a Filmtett-Duna műhely alkotótábor és az Sapientia Egyetem fotó, film, média szakos hallgatóinak filmjeivel csalogatta a moziba a nézőket. A következő napon Szász János: Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című játékfilmjét teltház várta. Csáth Géza regénye nyomán született az alkotás. A Dolina című film – Kamondi Zoltán rendezésében – szintén adaptáció: Bodor Ádám regénye nyomán készült. /Mihály Zsombor: Filmtettfeszt – teltházas lett az Ópium. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./

2007. december 8.

Bereck nagyközség nevét azért is kell hangsúlyozni, mert nem szokásos, hogy községközpontok könyveket adjanak ki. Balogh András, a Berecki Művelődési Központ igazgatója komolyan veszi feladatát. Az egyik könyv afféle naptár, címe szerint Berecki Harangszó évkönyv, amelyben beszámolnak a község művelődési életének eseményeiről, visszatekintenek az élményekben, eseményekben gazdag 2007-es esztendőre, de olvasnivalót is adnak falusfeleiknek. A másik kiadvány egy nagy művésznőnek, Illyés Kingának állít emléket. Az Illyés Kinga-emlékkönyv messze túlmutat a művésznőt jogosan magáénak is érző Bereck határain. A szerkesztő, Balogh András megszólaltja benne a művésznő életének tanúit, másfelől összegyűjti a róla szóló igen gazdag irodalmat. Illyés Kinga a kezdetektől a verset választotta, ezért aztán az egész erdélyi költészet hálás lehet neki, s Lászlóffy Aladártól Szász Jánosig vagy Farkas Árpádig hálás is. /Bogdán László: Két könyv Bereckből. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 8./

2008. február 14.

A még kevéssé ismert baróti Tortoma Kiadó két könyvvel állt elő. Az egyik Antal Jenő vadászélményeit teszi közzé, a másik Dr. Zathureczkyné Zelch Manci Saját és összegyűjtött Recept- Könyve. Ezzel a címmel hat kiadást ért meg a két világháború közötti időszakban, Égető Árpád baróti könyvnyomdájából került az erdővidéki háziasszonyok kezébe – írta könyv ajánlásában Demeter László és Hoffmann Edit. A baróti kiadó neve, a Tortoma is helytörténeti jellegű, hiszen a Dél-Hargita előhegyének neve. Közkinccsé akarnak tenni minden olyan helytörténeti munkát, tanulmányt, kismonográfiát, régebben kiadott bibliofil ritkaságot, amely a megye, Háromszék szellemi tárházát gazdagítja – tájékoztatott Demeter László felelős kiadó. Az új könyv bő fél évszázad után, hetedik kiadásként hagyta el Kopacz Attila és Szász János sepsiszentgyörgyi könyvnyomdáját. A kiadó ez évi tervében szerepel egy háromszéki vártúrakalauz, a negyvennyolcas szabadságharc sepsiszentgyörgyi katonáinak névtára, valamint Baróti Szabó Dávid egyik verseskötetének kiadása. /Kisgyörgy Zoltán: Receptkönyv és helytörténet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 14./

2008. február 16.

Földes György könyvét olvasva (Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956–1989) sok ismerős névvel találkozott Kántor Lajos, másokat hiányolt. Földes ezeknek az évtizedeknek a diplomáciatörténetét tárta fel elsősorban, de sűrűn kitért belpolitikai vonatkozásokra, a korabeli kultúra, az irodalom szereplőire is. Balogh Edgár bizonyára másképp olvasná ezt a Földes-tanulmányt, hiszen ő bizalommal fordult Kádár Jánoshoz. Kántor Lajos egyetlen személyes élménye a Kádár vezette hivatalos küldöttség 1958. februári kolozsvári gyorslátogatásához fűződik, amikor Kádár az állomástéren így kezdre beszédét: Itt, Kolozsvár főterén… E sajátos tájékozottságról tanúskodó szavakat számosan hallhatták, ünneplésre kirendeltek. A kádári időkből egyik emléke Kántor Lajosnak a Bibó-emlékkönyv1981-ből, amely szamizdatban maradt. Molnár Gusztávval és Szász Jánossal hárman szerepeltek benne Romániából. Ilia Mihály szegedi irodalomtörténész hatalmas dossziéja az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából nyilvánosságra került. A Tiszatáj, illetve a „Subások” név alá gyűjtött megfigyeltek (Csoóri Sándor, Kiss Ferenc, Für Lajos, Ilia Mihály) ügyéről van szó. Ilia ellen a vád az volt, hogy a külföldi magyarság sorsával, irodalmával foglalkozik, egyetemen erről előadásokat tart. Külön bűne volt, hogy a Tiszatáj című folyóiratot ennek a törekvésnek a szolgálatába állította. Ezért 1975-ben, eltávolították a folyóirattól. Ilia Mihály kolozsvári barátainak leveleit fölbontották, elolvasták. Ilia Mihály neve nem szerepel Földes György könyvében. /!/ Száraz Györgyről, a Kortárs volt főszerkesztőjéről viszont szó van, a hírhedett Lancranjan-könyvről a budapesti Valóságban írt kritikai elemzése kapcsán. Száraz György írást kért Kántor Lajostól az egyre szaporodó magyarellenes, gyűlöletet szító román regényekről. Kántor teljesítettem a kérését, Fodor István álnéven írása megjelent a Kortárs 1988. júliusi számában. Emlékezetes volt az 1980. június eleji gyergyószárhegyi tanácskozás: a jelen lévő romániai magyar írók, szerkesztők az egyre elviselhetetlenebb romániai valóságról, a magyarok „elcsángósodásáról” cseréltek tapasztalatokat. A tanácskozás jegyzőkönyve megjelent nyomtatásban, a Korunk 1980. szeptemberi lapszámában. Ezekre nem tért ki Földes György. A legtekintélyesebb, a legnagyobb hatású megszólaló Illyés Gyula volt, megnyilatkozásai a nemzeti kérdésben jelen vannak Földes könyvében, a korabeli magyar pártvezetés reagálását sem hallgatja el a szerző. Valószínűleg többet érdemelt volna Szabédi László a magyar–román viszony tárgyalásakor, mint az 1959-es öngyilkosságára utaló egy mondat. Csoóri Sándor – Illyés Gyula örökségét magára vállalva – számos alkalommal foglalt állást a határon túli magyarok érdekében, a szomszédos országok nemzeti kisebbségeket elnyomó politikája ellen, kárhoztatva a magyar hivatalosság közönyét. /Kántor Lajos: Rólunk (is) szól a történet. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./

2008. február 24.

Január 19-én meg nyílt a Szatmárnémetiben a magyar ajkú görög katolikus templom közösségi termében Csomafáy Ferenc Erdélyi arcképcsarnokom című fényképkiállítása. A fotóművész a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. Mindezek mellett megtanulta a fényképészetet is. Szakterülete a fotóriport és a színházi fotó. Mostani kiállításán harminchat olyan arc sorakozik, akik utat mutattak a romániai magyarságnak a két világháború és a diktatúrák idején is. Egy részük (Kós Károly, Gál Ernő, Márton Áron, Berde Amál, Szabó T. Attila) már a két világháború közti időben ott állt a tornác küszöbén, a fiatalabb nemzedék pedig az ő példájukon nőtt fel, majd csatlakozott hozzájuk, vált maga is követendő példaképpé (Kányádi Sándor, Szász János, Cseh Gusztáv, Beke György). Csomafáy Ferenc elmondta, hogy képei beszélgetés közben készültek. /Csirák Csaba: Erdélyi arcképcsarnokom. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 24./

2008. március 27.

Az Európai Unió kötelezi Romániát, hogy rendezze az otthoni beteggondozás kérdését. Ha sikerül megnyugtató megoldást találni erre a gondra, ezzel a kórházak költségvetési megterhelését is csökkenthetik. A gyulafehérvári Caritas szervezet 1990 elején, dr. Jakab Antal néhai római katolikus megyés püspök rendeletére jött létre. A mai struktúra a főegyházmegye nagy kiterjedésére való tekintettel területi központokat jelent, ahol felmérik a rászorulók szociális jellegű igényeit, és lehetőség szerint segítik őket. A magukra maradt idősek számára öregotthonokat és nappali foglalkoztató-központot hoztak létre. Jelenleg Erdély hét megyéjében – Brassó, Fehér, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna és Maros megyében – van jelen a Gyulafehérvári Caritas szociális programjai révén. A szervezet 2004-ben elnyerte a közhasznú szervezeti státust, 2005-ben pedig a Caritas által nyújtott szolgáltatásokat akkreditálta a Munkaügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium, jelezte Szász János, a gyulafehérvári központ igazgatója. A református egyház keretében működő Diakónia Keresztyén Alapítvány Erdély-szerte több településen biztosítja az otthoni beteggondozást. /Szucher Ervin: Otthoni gondozás: EU-s kötelezvény. = Krónika (Kolozsvár), márc. 27./

2008. április 11.

Tízéves a Hargita megyei otthoni beteggondozás. Ebből az alkalomból szervezett konferenciát Csíksomlyón a Gyulafehérvári Caritas és Hargita Megye Tanácsa. Tamás József püspök köszönetet mondott a megyei tanácsnak, amely partnerévé vált a Caritasnak a betegek megsegítésében. Bunta Levente megyei tanácselnök tíz gyönyörű és hasznos évnek nevezte az elmúlt időszakot, amikor Közép-Kelet Európában egyedi hálózatot sikerült kiépíteni, nagy területen összefüggő rendszerben biztosítani a segítségnyújtást: 50–60 helyi önkormányzat támogatja a Caritas munkáját. Dr. Márton András, aki Szász Jánost váltotta a Caritas élén, az otthoni beteggondozás elmúlt tíz évét összegezte. /Takács Éva: Ünnepel a Caritas. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 11./

2008. április 16.

Írásbeli megrovásban részesült Kajtár Csaba, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Iskola igazgatója, nem vehet részt a vezető tisztség betöltéséért a közeljövőben rendezendő versenyvizsgán – jelentette be Bondor István Hargita megyei főtanfelügyelő. Előzőleg ugyanis a csíkszéki RMDSZ jelezte: az igazgató az iskola tanulóit politikai propaganda céljaira használta fel a Magyar Polgári Párt (MPP) javára. Korábban MPP kérdőívét kapták kézhez a tanulók az iskolában, hogy szüleikkel töltessék ki, és hozzák vissza. Kajtár Csaba elmondta, nem ő osztott kérdőíveket, hanem a felesége, az ő tudta nélkül. Felesége, Kajtár Edit – aki az iskola matematika-tanárnője – úgy nyilatkozott, szociológiai felmérésnek tekintette a kérdőívezést, nem tudta, hogy politizálásnak minősül. Hasonlóképpen nem tartja politizálásnak a kérdőívezést Szász János sem, az azóta megalakult dánfalvi MPP-szervezet alelnöke. Szász az iskolaigazgató megrovásával kapcsolatban úgy nyilatkozott, véleménye szerint Kajtár Csaba lejáratása a helyi RMDSZ-szervezet vezetőségének köszönhető. /Székely Zita: Megrótt igazgató. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 16./

2008. június 9.

Az évad utolsó bemutatójaként Ion Luca Caragiale Zűrzavaros éjszaka című darabját adja elő június 9-én a sepsiszentgyörgyi M Stúdió. A Zakariás Zalán rendezésében színre állított komédia egyben a mozgásszínházi társulat első szöveges előadása is. Az előadás szövegkönyvét három fordítás, Szász János, Dáné Tibor és Kacsir Mária drámaváltozatai alapján írta és a saját fordításával, illetve ötleteivel is kiegészítette, így a játszott szöveget inkább a székely humor hatja át – nyilatkozta Zakariás Zalán. /Bonczidai Éva: Székely humorú Zűrzavaros éjszaka. = Krónika (Kolozsvár), jún. 9./

2008. december 3.

Fennállásának ezredik évfordulóját ünnepli 2009-ben a Gyulafehérvári Katolikus Főegyházmegye. Az egy éven át tartó ünnepségsorozat megnyitó eseménye a csíksomlyói zarándokhelyen volt, 2008. szeptember 13-án a kegytemplom előtti kertben, ahol szabadtéri szentmisét mutattak be. A záró ünnepség 2009. szeptember 29-én lesz Gyulafehérváron. November 27–28-án Kolozsváron tartották meg a „Teológiai Napok”-at. Oláh János, a Hittudományi Teológia rektora hangsúlyozta, hogy az intézet biztosítani tudja a történelmi hátteret a konferencia megrendezésére. Dr. Jakubinyi György érsek beszéde után dr. Marton József nagyprépost, egyháztörténész-professzor az Erdélyi Egyházmegye ezer évének történetét ismertette. Igazi erdélyi történelem tárult fel. Kiindulási pontként a gyulák székhelye szerepelt, amely később kiváló központnak bizonyult Szent István király számára, aki megalapította az egyházmegyét. 1991. aug. 5-én II. János Pál pápa az egyházmegyét önálló érsekségi rangra emelte. Felavatták az új könyvtárat. Oláh János rektor pontosított: nem a könyvtár maga lett új, hanem a terem és a mutatós, faragott tölgyfa szekrények, amelyek befogadták a könyveket, jelentik az igazi újdonságot. A könyvtár felszerelését adományaival egy hollandiai alapítvány, valamint a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem biztosította. Az olvasóterem megfelelő tanulási feltételeket és méltó keretet teremt a könyvtárnak. Veres Annamária könyvtáros sokat dolgozott, hogy idejében elkészüljenek a könyvek átrendezésével. A megnyitót könyvbemutatók sora követte. Többek között a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és a Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának tanárai mutatták be munkáikat. A sort dr. Jakubinyi György érsek nyitotta meg. Dr. Marton József néhai Márton Áron püspök írásait és beszédeit dolgozta fel. Szász János pénzügyi igazgató a Gyulafehérvári Püspöki Palota régészeti feltárásáról mutatott be egy kötetet a szerző távolléte miatt. Ezt követően dr. Jitianu Liviu, a BBTE Római Katolikus Teológia Karának tanára, dr. Zamfir Korinna, dr. Holló László, dr. Nóda Mózes, dr. Diósi Dávid, dr. Kovács Zsolt, dr. Vik János és dr. Tamási Zsolt mutatták be könyveiket. A tudományos előadások során dr. Jakubinyi György érsek Szentek Erdélyben címmel beszélt, erről könyvet is írt. Szent Pongrácz István, aki Alvincen született, a főegyházmegye első, hivatalosan szentté avatott személye. Érdekes előadások következtek pl. Szent Erzsébet kultuszáról Vízkeleti András, a Magyar Tudományos Akadémia tagja részéről. Ferenczi Sándor az erdélyi római katolikus papságról, Ecsedy Judit az erdélyi könyvkultúráról beszélt. Dr. Nicolae Bocsan, a BBTE rektor-helyettese az erdélyi görög-katolikus főpapoknak az I. Vatikáni Zsinaton kifejtett tevékenységéről értekezett. Előadást tartott többek között dr. Táncos Vilmos, dr. Buzogány Dezső és dr. Gábor Csilla. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

2009. július 19.

Július 8-án nyílt meg a gyulafehérvári érsekség ezeréves évfordulójának rendezvénysorozatába illeszkedő Millenniumi kiállítás, amely a főegyházmegye egyháztörténeti és egyházművészeti értékeit tárja a látogató elé. Szász János főegyházmegyei gazdasági igazgató házigazdaként kiemelte az esemény jelentőségét. Jakubinyi György érsek köszöntő szavait Tamás József segédpüspök tolmácsolta. A tárlaton a liturgiához kapcsolódó, különböző korokból származó tárgyak, oltár, szobrok és festmények, valamint misekönyvek, énekes- és prédikációskönyvek láthatók. Egy részük a gyulafehérvári kincstárból származik, a többi különböző plébániákról, kölcsönzés révén például a Csíki Székely Múzeumtól, különböző levéltáraktól. Kiemelt darabja a gyűjteménynek az öt fából készült szobor – amelyek közül három 14–16. századi Madonna-szobor –, valamint a csíkszentimrei plébániatemplomból származó két, a 16. század elején készült táblakép is. /Farmati Anna: Millenniumi kiállítás. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 19./

2010. június 29.

Értékünk az ember
Ez a felirat fogadta a Gyulafehérvári Caritas 20. születésnapját ünnepelni jövő vendégeket mind pénteken, a Segítő Mária Gimnázium díszlépcsőjén, mind másnap, a sportcsarnok előtt Csíkszeredában.
Június 25-én délután 5 órától a gimnázium dísztermébe hívta meg a szervezet mindazokat, akik mellette álltak az évek során, partnerek voltak a szeretetközvetítésben. A munkatársak mellett jelen voltak mind világi, mint egyházi személyek, erdélyi megyék és helyi önkormányzatok képviselői, külföldi partnerek, támogatók és a sajtó képviselői.
Az est moderátora, dr. Szakács Sándor köszöntötte a jelenlévőket, és elsőnek Tamás József segédpüspököt kérte a mikrofonhoz, aki úgy, mint a vidék legfőbb egyházi elöljárója, de úgy is, mint aki szolgálata kezdete óta szellemi és lelki támogatója a szervezetnek, méltatta az ünneplő munkatársak tevékenységét. Levetítésre került a múlt tevékenységét felidéző, 1992-ben készült rövidfilm, amelyben a szervezet elindításában és felépítésében közreműködő Linzi Caritas egykori igazgatója, Friedrich Mayrhofer beszélt arról a segítségről, amit vállaltak és az évek során következetesen teljesítettek is. Kerekasztal-beszélgetés következett a szervezet volt és jelenlegi igazgatóival, a kezdetekről dr. Vencser László, a hosszú évek kitartó erőfeszítéseiről Szász János, a jelenlegi helyzetről pedig dr. Márton András számolt be.
Majd következtek a méltatások és a születésnapi jókívánságok: Lukács Vilmos tanácsos a Hargita Megyei Tanács képviseletében, Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere, dr. Schmidt Lóránd mint a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője és a Maros Megyei Tanács képviseletében, Josef Mayr vikárius, a Linzi Caritas egykori rektora, Brigitte Merzhäuser, a Trieri Caritas igazgatóhelyettese és a Máltai Szeretetszolgálat egyházmegyei vezetője köszöntötte a születésnapját ünneplő Caritast.
Mivel születésnapkor ajándékot is szokás kapni-adni, ezúttal rendhagyó módon a szervezet ajándékozott. Istennek hála, hosszú azoknak a belföldi és külföldi személyeknek, intézményeknek, sajtóorgánumoknak és újságíróknak a névsora – helyszűke miatt itt most nem tudjuk felsorolni –, akik/amelyek az évek során kitartottak a szervezet mellett és lelkes partnerei voltak az intézményes Caritasnak. Mégis megjegyeznénk azokat a Maros megyei intézményeket és személyeket, akik díjakat vehettek át: Maros Megyei Tanács, Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság, erdőszentgyörgyi, marosszentgyörgyi, szászkézdi és szászrégeni önkormányzatok, a magánszemélyek közül Lorenzovici László, a sajtó kategóriában pedig az Erdélyi Magyar Televízió, Rádió GaGa, Marosvásárhelyi Rádió, Marosvásárhelyi Televízió, Népújság és a Zi de zi. Ezúttal ők vehették át a munkájukat elismerő díszoklevelet és emlékérmet.
Az esemény előtt és az állófogadás alatt a Csíki Kamarazenekar alkalomhoz illő muzsikával tette szebbé és emelte az est hangulatát.
Másnap, június 26-án, a kedvezőtlen időjárás miatt a csíksomlyói hármashalom-oltár elé tervezett rendezvény áttevődött a csíkszeredai sportcsarnokba. Színes programokkal és ajándékcsomaggal a szervezők ide várták már a reggeli órákban a Gyulafehérvári Caritas nagy családját. A zord időjárás ellenére több mint ötszázan jöttek el és vettek részt az egész napos rendezvényen, jelen voltak a jelenlegi és volt munkatársak családjukkal, az önkéntesek, belföldi és külföldi partnerek egyaránt.
Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelyet dr. Jakubinyi György érsek celebrált a jelen lévő papsággal együtt. Ezt követte a hivatalos felszólalók sora: volt és jelenlegi Caritas-igazgatók, a kezdetektől dolgozó munkatársak emlékeztek vissza az eseményekre, majd a partnerek és más Caritas-szervezetek képviselői méltatták a szervezetet. Közben a csarnokba behallatszott a gyermeksereg zsivaja, akik a családsegítő szolgálat és az önkéntesek által szervezet játszóházban töltötték kellemesen idejüket. Ebédidőben a Csángó panzió jóvoltából finom gulyással vendégelték meg az ünneplőket. A délután mozgalmasabban telt, miután megnézték az elmúlt 20 évről készült filmet, a munkatársakat meglepetés várta. Különböző fokozatú díjakban részesültek azok a kollégák, akik kerek évfordulójukat töltik a szervezetnél, így aranyfokozatban részesültek a Caritasnál a 16 és 20 év közötti munkaidejű kollégák, ezüst- fokozatban a 15, bronzfokozatban pedig a 10 és dicséretben azok, akik 5 éve dolgoznak a szervezet kötelékében. A díjazásokat játékos csoportfoglalkozások követték az önkéntesek moderálásával.
Az ünnepség a magyarországi Kaláka együttes jótékonysági koncertjével zárult. Az igazán jó hangulat mellett nem mellékes, hogy a jelenlévők 3.260 lejt adományoztak a szervezet ellátottai számára.
Molnár József
Népújság (Marosvásárhely)

2010. szeptember 5.

Folytatódnak a restaurálási munkálatok Gyulafehérváron
A Gyulafehérvári Érsekség megkülönböztetett módon foglalkozik a székesegyház és az érseki palota állapotával, méltó módon történő karbantartásával, helyreállításával. Egy ilyen jellegű középkori épületegyüttes megköveteli az állandó helyreállítási munkálatokat. Az utóbbi évszázad restaurálási munkálatainak a kiesése következtében a ’90-es évek elejére több helyen is sürgős feladattá vált a felújítás. 1999-ben a Gyulafehérvári Érsekség és a budapesti Országos Műemlékvédelmi Hivatal között létrejött egyezmény nyomán átfogó helyreállítási programterv született. Az anyagi források szűkössége miatt azonban elsősorban részfeladatok elvégzésére és sürgősségi beavatkozásokra került sor 2005-ig.
A Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Szülőföld Alap, Románia Művelődési és Vallásügyi Minisztériuma, valamint partnerszervezetek és a hívek támogatásának köszönhetően a jubileumi évben befejeződött a déli torony homlokzatának kőrestaurálása, a Lázói-kápolna felújítása, valamint a Kolonics István által 1877-ben épített orgona restaurálása. A szakemberek által is elismerést nyert munkálatok arra serkentenek, hogy a helyreállítási munkálatokat tovább folytassuk, újabb feladatokat vállaljunk.
A székesegyház helyreállításának jelen szakaszában a szentély és a kórus teljes felújítására kerül sor. A helyreállítás megtervezésére a Macalik Arnold építész által vezetett kolozsvári FKM Kft. kapott megbízást. A tervezés első szakaszában számos szakembert felkértünk, hogy a szükséges kutatásokat hajtsák végre és tegyék meg javaslataikat a szakterületükön. Művészettörténészek, szakrestaurátorok, statikusok, építészek tanulmányozták a helyreállításra váró épületrészt, az Egyházművészeti Bizottság (EMÜB) bevonásával a helyreállítási koncepció véglegessé vált.
A munkálatok jogát közbeszerzés alapján a csíkszeredai Harbau Kft. és a gyulafehérvári Grup Corint Kft. konzorciuma nyerte el. A restaurálási munkálatok augusztus 12-én kezdődtek el és tíz hónapot vesznek igénybe.
Bár az érseki palota főhomlokzatát 2000 és 2002 között helyreállították, a belső udvar, valamint a további külső homlokzatok elhanyagolt állapotban vannak: a málló vakolatok, megöregedett, károsodott nyílászárók, a kőajtó- és ablakkeretek esztétikailag rossz benyomást keltenek és hőszigetelési igényeket nem teljesítenek. A munkálat megtervezésére a nagyszebeni Guttmann Szabolcs építész (Arh Service Guttmann & Co) kapott megbízást.
A munkálatot a közbeszerzési kiírás nyomán a csíkszeredai Harbau Kft. nyerte meg. Ez a szentély restaurálási munkálataihoz hasonlóan idén augusztus 12-én kezdődött és a tervek szerint 11 hónapot tart.
A két nagy helyreállítási munkálat értéke meghaladja az 1 000 000 eurót. Ezt az összeget az érsekség önerőből képtelen lett volna fedezni. Sikerült azonban a romániai illetékes hatóságokkal olyan megállapodásra jutni, hogy a Román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet mindkét helyreállítási munkálat tetemes részét finanszírozza. Ezenfelül azonban még nagyon sok adomány szükséges. Történelmi székesegyházunk bőkezű mecénások és a hívek adományainak köszönhetően épült évszázadok során, fenntartása és az utókor számára való megőrzése érdekében azonban mindannyiunknak össze kell fognunk. Bármilyen felajánlást, támogatást és ötletet szívesen fogadunk.
Szász János. Vasárnap (Kolozsvár)

2010. december 5.

A szórványosodás folyamatát lassítani kötelességünk
Temesváron a november 26–28. között megtartott Civil Napok átfogó programmal várta mindazokat, akik ezt a hétvégét magyar közösségben kívánták eltölteni. A több helyszínen zajló rendezvény számos ötletes elfoglaltságot kínált kicsiknek és nagyoknak: az adventi játszóház az óvodás és elemi iskolás gyermekek birodalma volt, a fiatalok és felnőttek az ünnepvárás hangulatában „kézügyeskedtek”, a helyi civilszervezetek munkatársai, valamint az itt lévő különböző egyházfelekezetek képviselői előadásokon és kiállításon vehettek részt, szombaton este az Eszterlánc Kulturális Egyesület bált szervezett, vasárnap pedig a bánsági hagyományőrző énekkarok és néptáncegyüttesek léptek színpadra.
A Temesvári Civil Napok keretében november 27-én, szombaton délelőtt a temesvár-belvárosi református templomban Magyar identitás őrzői a végvárakban – egyházak és civilszervezetek témakörben konferenciát tartottak, amelyen részt vett az erdélyi és délvidéki római és görög katolikus, református, evangélikus és unitárius egyház több lelkipásztora, a bánsági civil szervezetek számos képviselője. A tanácskozáson meghívott előadóként jelen volt Szászfalvi László, a Magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára, Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Szász János, a gyulafehérvári főegyházmegye gazdasági igazgatója, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, dr. Bodó Barna egyetemi docens, a Szórvány Alapítvány elnöke, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul.
A konferenciát Fazakas Csaba temesvári református esperes nyitotta meg, majd átadta a szót Szászfalvi László államtitkárnak, aki a magyar kormány által kidolgozott szórványstratégiát és -programokat ismertette. Mint azt az államtitkár többször is hangsúlyozta, a stratégia egyelőre javaslat, végleges formáját a szórványban tevékenykedő szervezetek képviselőivel közös megbeszélések során nyeri majd el. Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár egyrészt arra hívta fel a figyelmet, hogy a szétszórtan élő magyar közösségek megmentéséért azonnali cselekvésre, akciótervre van szükség, ugyanakkor olyan programokat kell életbe léptetni, amelyek folyamatosan működnek. Ezek kidolgozásában az első számú partner az egyház, mivel a valláshoz, a felekezethez való kötődés több generáción keresztül megmarad.
A magyarországi előadók értekezését több hozzászólás követte. Csűry István református püspök saját eddigi tapasztalataira építve a test–lélek–szellem egységének tükrében a szociális szervezet–egyház–civilszervezet együttműködést hangsúlyozta. Szász János gyulafehérvári kanonok kiemelte: a szórványosodás folyamatát megállítani nem tudjuk, de lassítani kötelességünk. „A szükség közelről látszik, ezért fontos, hogy együtt gondolkozzunk és tervezzünk a jövő támogatási rendszerekről és prioritásokról” – mondta.
Dr. Bodó Barna egyetemi tanár szerint a Bánságban eddig három nemzetpolitika érvényesült: a személyi, amilyen például a német nemzetpolitika, amely kimentette nemzettársait e vidékről; a román, amely területi elvű; és a magyar, amely közösségi elvű.
Az evangélikus-lutheránus egyház képviseletében Kovács Zsombor temesvári lelkipásztor, az erdélyi unitárius egyház küldötteként Szabó László lelkész, a mintegy tizenötezer hívőt tömörítő magyar görög katolikus közösségek nevében pedig Pallai Béla parókus szólalt fel. Szilágyi Mátyás főkonzul a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének módját taglalta. A konferenciát fórum zárta, amelyen a résztvevők kérdései, véleménye, kiegészítései hangzottak el. Darvas-Kozma József csíki esperes például kiemelte: fontos, hogy a szórványban ne csak a civilszervezetek, hanem a különböző vallásfelekezetek is keressék egymással a kapcsolatot, a közös programok, projektek megvalósításának lehetőségét.
A Civil Napok megnyitóját követően Szászfalvi László államtitkár a temesvári püspökség vendége volt, ahol Roos Márton főpásztorral találkozott. Kérdésünkre az államtitkár elmondta: „Az ötezer lélekszám alatti közösségek esetében a magyar anyanyelvű lelkipásztorok számára a jövő évtől anyagi támogatást szeretnénk biztosítani. A közeljövőben az egyházi szórványprogram keretében tervezzük a közösségek lelki és szellemi támogatását is, például ifjúsági táborok vagy egyéb programok szervezésével.”
A vendéglátó lelkipásztor, Fazakas Csaba református esperes a jövő évre újabb találkozó megtartását kezdeményezte az egyházi és a civilszervezetek képviselői számára.
Sipos Enikő, Vasárnap (Kolozsvár)

2011. április 18.

Erdély legrégibb templomát fedezhették fel Gyulafehérváron
Korai középkori templom maradványaira bukkantak régészek a gyulafehérvári Szent Mihály katolikus székesegyház elõtt zajló ásatások során. A kutatók az 1009 körül, Szent István király alapította katolikus érsekség tulajdonát képezõ területen ásva, véletlenül bukkantak a meglepõ és értékes leletre. Szakértõk szerint az egykori impozáns, még a keleti keresztény rítusban felhúzott épület akár Erdély legrégebbi keresztény templomának minõsülhet. A római katolikus érsekség célja, hogy a konzervált leletet régészeti parkként mutassák be a közönségnek.
Egy valószínûleg 10. századi templom falait fedezték fel a régészek a napokban a gyulafehérvári római katolikus székesegyház bejáratától 24 méterre. A kutatók az 1009 körül, Szent István király alapította katolikus érsekség tulajdonát képezõ területen ásva, véletlenül bukkantak a meglepõ és értékes leletre: egyméteres mélységben megjelentek egy félkörív alakú apszis romjai, amelynek 1,15 méter széles kõtömbökbõl és kevés tégladarabból készült alapzata van. Daniela Marcu Istrate régész szerint - aki a hétvégén sajtótájékoztatón számolt be a páratlan felfedezésrõl - a romok valószínûleg Erdély legrégibb keresztény templomából valók, amely Hierotheus püspök székhelye lehetett.
Hierotheus a 950-es években térítési szándékkal érkezett a vidékre, számára építtethette Gyula fejedelem ezt a székhelyet, miután a püspök Konstantinápolyból visszatért. Ugyanakkor a szakember nem zárja ki a Szent István nevéhez köthetõ alapítást sem, ekkor az 1000. évre datálva a templomépítést. Daniela Marcu Istrate szerint egészen kivételes értékû történelmi mûemlékrõl van szó, amelynek érdekessége, hogy semmilyen módon nincs kapcsolatban, nem érintkezik a mai székesegyházzal, illetve annak elõdjeivel, hanem különálló épület.
E tény magyarázata, hogy ez még keleti keresztény rítusban épült templom lehetett, amelytõl elkülönülve, a Nyugat felé orientálódás kifejezéseként nem rá, nem vele egybe, hanem tõle elkülönülve épült fel késõbb az immár Róma irányát választó új püspöki székesegyház - nyilatkozta a gyulafehérvári szakértõ, aki a Szent Mihály-székesegyház és érseki palota régészeti és építészettörténeti kutatásáról és helyreállítási munkálatairól legutóbb márciusban Budapesten is beszámolt. A régész úgy véli, a most feltárt rom kétségkívül a dél-erdélyi város legrégebbi, Róma és Konstantinápoly hivatalos szétválása elõtt épült temploma, amelynek megõrzése és nyilvánosságra hozatala növelné a gyulafehérvári vár értékét, vonzerõt gyakorolva a szakértõkre és turistákra egyaránt.
Szász János, a római katolikus érsekség gazdasági igazgatója közölte, az egyház szempontjából a lelet jelentõsége abban áll, hogy a lelet a 10. század közepébõl, azaz a honfoglalás, a kereszténység felvételének idejébõl, a Kelet és Nyugat közti egyházszakadás elõtti idõbõl származik. A magyarság elsõ találkozása a kereszténységgel Bizánc révén történt, azután esett Szent István választása Rómára, a Nyugatra. Az államalapító király dilemmájára, a döntés mikéntjére is választ adhatnak a most felszínre került kövek, amelyek elárulják azt is, hogy amikor a 11-12. században megépült az új gyulafehérvári székesegyház, az már teljesen a nyugati kereszténységhez tartozott - állapította meg Szász János. Az egyházi illetékes úgy vélekedett, meg kell találni a módját, hogy feltáró archeológiai kutatás történhessen az érsekség területén, a távlati cél ugyanis az, hogy a felkutatott, majd konzervált leletet régészeti parkként mutassák be a közönségnek.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2011. május 3.

Törvénnyel a magyar nyelv ellen Dicsõszentmártonban
Huszonnégy órás határidõt adott Alexandru Adrian Matei dicsõszentmártoni polgármester és a Maros megyei város jegyzõje, Viorel Rãzvan Groza a helyi kórház igazgatójának, hogy eltávolítsa a kapusfülkére és a járóbeteg-rendelõ homlokzatára kihelyezett kétnyelvû feliratokat.
Átiratában az elöljáró úgy hivatkozik az 1991/50-es törvényre, hogy közben megemlíti, a város magyarsága nem éri el a 20 százalékot. Az ügynek egyértelmûen etnikai vetülete van. A PDL-s polgármester által emlegetett 17,71 százalékos aránynak ugyanis nincs köze a tíz évvel ezelõtti építkezési törvényhez. Különben a hivatalos statisztika szerint a dicsõszentmártoni magyarság aránya 18,84 százalék, ami a 2001/215-ös helyhatósági törvény alapján ugyan nem teszi kötelezõvé, de nem is tiltja a kétnyelvû feliratok alkalmazását.
A legutóbbi tanácsülésen a különfélékben felmerült, hogy az önkormányzatnak lépnie kellene a kétnyelvû felirat ellen. A testület nem szavazott errõl, nem is tehette, hisz a kórház a megyei tanácshoz tartozik. Erre a hétvégén a polgármester felszólította az igazgatót, hogy huszonnégy órán belül távolítsa el a hetekkel ezelõtt kihelyezett feliratokat - panaszolta el lapunknak a dicsõi RMDSZ elnöke, Szabó Albert. A szövetség önkormányzati képviselõje szerint a Gheorghe Marinescu Kórház vezetõségének semmiként nem szabad engednie az egyértelmûen nacionalista utasításnak.
Így gondolja Szász János igazgató is, aki a Krónikának kijelentette: a táblák a helyükön maradnak. Az intézményvezetõ a prefektúra ez év február 18-án keltezett átiratával indokolja döntését. A kormányhivatal akkor harmincnapos terminust adott az intézményvezetõnek, hogy kihelyezze a kétnyelvû feliratokat. Az az érzésem, hogy a választások közeledtével a kétnyelvû tábla csak a polgármester számára jelent gondot, senki mást nem zavar. Át is küldtem a felszólítást a prefektúrára, döntsék el õk egymás között, mit is akarnak - szögezte le Szász.
Kérdésünkre, nem tart-e attól, hogy a Matei által keltett magyarellenes hangulatban a városháza eltávolítja a táblákat, vagy valakik megrongálják, az igazgató nemmel válaszolt. Nem hinném, hogy a polgármesternek ilyen kevés esze lenne, hogy ilyesmihez folyamodjon - fejtette ki az orvos-igazgató
Szucher Ervin

2011. május 3.

Patikamérlegen a kétnyelvûség
Pénzbüntetéssel fenyegetik a kórházigazgatót
Közismert, hogy bár Románia is aláírta a kisebbségi és/ vagy európai nyelvek chartáját, nagyon messze vagyunk attól, hogy annak elõírásai a mindennapi gyakorlatban is érvényesüljenek. Ezt igazolja az a pénzbüntetéssel fenyegetõ átirat, amelyet dr. Szász János fõorvos, a dicsõszentmártoni kórház menedzsere kapott Matei Alexandru Adrian polgármestertõl, aki azt kéri, hogy 24 órán belül távolítsa el a helybeli kórház és járóbeteg-rendelõ homlokzatára kitett kétnyelvû táblácskákat.
A feliratok a kormányhivatal utasítására kiadott megyei tanácsi átirat alapján kerültek fel a Dr. Gh. Marinescu Municípiumi Kórház kapusszobájának falára és a járóbeteg-rendelõ esõvédõjére. Egyes helyi tanácsosoknak és a polgármesternek, akik az RMDSZ-szel szövetséges Liberális Demokrata Párt színeit képviselik, a fenyegetõ levél szerint még így is szúrja a szemét. Arra hivatkoznak, hogy a népszámlálási adatok szerint a Kis-Küküllõ menti városban csak 17,74 százalék a magyar lakosság számaránya. Következésképpen az igazgatónak nem volt joga kitenni a kétnyelvû feliratokat, amihez véleményük szerint a helyi tanács határozatára lett volna szükség. A prefektusi utasítás pedig csak ott kötelezõ, ahol 20 százalék fölött van a kisebbségi lakosság részaránya.
A polgármesteri levelet egy beszélgetés elõzte meg az igazgató és a polgármester között. Bár szemtõl szemben Matei Alexandru úgy vélekedett, hogy nem érdemes foglalkozni az üggyel, a múlt csütörtökre összehívott tanácsülés után, amelyen Muntean Ioan nyugalmazott mérnök, szintén demokrata-liberális képviselõ felháborodásának adott hangot, mégis megszületett a kórházigazgatónak és a megyei tanácsnak is elküldött fenyegetõ levél. Ami nem mentes a csúsztatásoktól sem. Egyrészt a kétnyelvû táblák nem a két épület homlokzatára kerültek, ahol megmaradtak az eredeti román feliratok. Másrészt a kórház a megyei tanács tulajdonában és adminisztrálásában van, a megyei önkormányzatnak pedig, mint önálló közigazgatási egységnek, a megye magyar lakosságának arányát figyelembe véve joga van elrendelni a kétnyelvû feliratozást.
Ami a dicsõi magyarság számarányát illeti, nem titok, hogy az emlegetett arányt két félreesõ román falucska Dicsõhöz csatolásával sikerült elérni. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy az ipari egységek bezárása miatt munkanélkülivé vált lakosság hány százaléka vállalt munkát külföldön, ma már kétségbe vonható a népszámláláskor megállapított arányszám. Másrészt, ami sokkal többet nyom a latban, a kórház nemcsak a város, hanem a környék lakosságát is kiszolgálja, akik közel 60 százalékát teszik ki az ellátott eseteknek. Így pedig igencsak felborul az a kényes arány, amire a polgármester hivatkozik. Másrészt a helyhatósági törvény elõírja ugyan a 20 százalékot, de nem zárja ki azt, hogy ahol kevesebb az arány, ott is éljenek a kétnyelvûséggel. Ez jóérzés dolga lenne, ami azonban a jelek szerint nem teng túl a dicsõi kormánypárti képviselõkben.
Bár szerettük volna megszólaltatni, a polgármestert többszöri megkeresésünkre sem tudtuk elérni.
Szabó Árpád, a megyei tanács alelnöke szerint nem akartak etnikai konfliktust kelteni, és úgy gondolják, hogy a megyei tanács tulajdonaként a dicsõi kórház sok magyar ajkú beteget kiszolgál, ezért nem kellene senkit zavarjon a kétnyelvû felirat. A történteket az alelnök kampányízû megmozdulásnak tartja.
Bárczi Gyõzõ alprefektus felháborítónak érzi a polgármester viselkedését, és azt reméli, hogy az igazgató nem tesz eleget a fenyegetõ levélben foglaltaknak. Végezetül úgy gondoljuk, hogy a két táblácska, ami annyira szemet szúrt, távolról sem jelenti a valós kétnyelvûséget, ami a jelek szerint még várat magára a Kis-Küküllõ menti városban is.
BODOLAI GY?NGYI
Népújság (Marosvásárhely)

2011. május 6.

Leszerelték a kétnyelvû táblákat Dicsõszentmártonban
Leszereltette az intézmény faláról a kétnyelvû feliratokat Szász János, a dicsõszentmártoni Dr. Gheorghe Marinescu Kórház igazgatója. Az intézményvezetõ azok után döntött az alig néhány hete kihelyezett táblák eltávolítása mellett, miután tanácskozott a Maros megyei önkormányzat vezetõivel és jogászaival.
Amint arról beszámoltunk, a múlt hét végén Adrian Alexandru Matei helyi polgármester huszonnégy órát adott a kórház vezetõségének, hogy távolítsa el a kétnyelvû feliratot, ellenkezõ esetben pénzbírságot helyezve kilátásba. A demokrata-liberális elöljáró be is tartotta fenyegetését: elõbb a helyi rendõrökkel akarta leszereltetni a kétnyelvû feliratokat, majd miután azok ódzkodtak a magyarellenes töltetû feladat végrehajtásától, a városháza nevében 5 ezertõl 30 ezer lejig terjedõ pénzbüntetést szabott ki a megyei tanács fennhatósága alatt álló kórház vezetõségére.
A megyei önkormányzat jogászai jelezték, hogy már hétfõn a dicsõszentmártoni bírósághoz fordulnak, megtámadva a polgármester döntését. Addig is azt tanácsolták, hogy szereljük le a táblát és kérjük az építkezési engedélyt - mondta el a Krónikának Szász János.
Adrian Alexandru Matei úgy hivatkozott az építkezési törvény megszegésére, hogy a kórház vezetõségének címzett levelében közben nyomatékosította: a küküllõmenti város magyarsága nem éri el a 20 százalékos arányt.
A polgármester világosan elmondta: építkezési engedély nélkül nem szerelhetõ fel egyetlen tábla sem, ám azt is hozzátette, hogy kétnyelvû feliratra õ nem ad engedélyt - számolt be a szerda délutáni találkozójuk eredményérõl a kórházigazgató.
Adrian Alexandru Mateit többszöri próbálkozásunk ellenére nem sikerült elérnünk.
 Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2011. augusztus 6.

Történelmet ír a „legidősebb” gyulafehérvári templomlelet
Fontos adatokkal bővül az erdélyi kereszténység korai története
Ezer körüli, vagy akár néhány évtizeddel korábbi építésű, bizáncias alaprajzú templomot tárt fel a Daniela Marcu Istrate által vezetett régészcsoport a gyulafehérvári érseki székesegyház előtti térrészen. Az április–májusban, majd június–augusztusban végzett feltárási munkálatok során felszínre került a félköríves szentélyapszis alapozása, a hajó részlegesen megőrződött északi, nyugati és déli oldalfalainak maradványai, északnyugati sarka egy falrészlettel, illetve a hajó négy központi, egykor a kupolát hordozó pillérének alapozása – számolt be a régész szakértő a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségen tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Istrate a kutatási eredmények alapján tényként szögezte le: Erdély, sőt talán az egész középkori magyar királyság legrégebbi temploma bukkant a felszínre, amelyet az erdélyi Gyula, vagy az államalapító Szent István építhetett, de amely a XI. század második felére, az új római katolikus székesegyház építésének idején már romokban állt.
Áprilisban az érseki székesegyház nyugati bejáratától 24 méterre, a vár járószint-visszabontási munkálatai során egy kőkút bukkant elő. Régészeti elhatárolása során felszínre került egy felköríves záródású apszis körülbelül hat méterre becsülhető nyílásszöggel. A lelet rétegtani vizsgálata nyomán a régész feltételezte, hogy az apszis egy X. század közepén, vagy a XI. század elején épült templom szentélye lehetett. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség engedélyével és támogatásával április–májusban folytatódott további feltárása. A hajó régészeti kutatása június 12-én kezdődött, és a tervek szerint augusztus 13-án fejeződik be. A második szakaszban két észak-dél, illetve kelet-nyugat irányú szelvényt nyitottak, és azonosítani tudták az apszis oldalfalait, a hajó nyugati falának egy töredékét, valamint délnyugati sarokrészét – magyarázta Daniela Marcu Istrate. A szentélynél az alapozás, és falazatából két, 1,15 méter széles kőtömb őrzödött meg. Felszínre bukkantak a hajó egykori kőpadlózatának maradványai, és négy központi pilléréből kettőnek az alapozása. A következő szakaszban az érsekség támogatásával további két szelvényt nyitottak az északi és a déli oldalon, ezekben további töredékeket találtak a hajófalakból, illetve a másik két pillér alapjai is láthatóvá váltak.
Eredmények és feltevések
A feltárások eredményeként a régész megállapította: a templom hossza kelet-nyugati irányban 20,7, az észak-déli tengely mentén 12, falainak átlagos vastagsága 1,2 méter. A félköríves apszis nyílása a diadalív vonalában körülbelül 8, a hossztengely mentén 7,3 méter. A hajó oldalfalai 12 méter hosszúak, középrészén négy pillér állt, amelyek feltehetőleg a kupolát tartották. Ez az úgynevezett görögkereszt alaprajzi típus a bizánci építészetre jellemző, és valószínűsíti a templom X. századi keltezését, amely ebben az esetben az erdélyi Gyula, Szent István anyai nagyapja alapítása lehetett. Ha az épület a XI. század elején készült, akkor viszont már Szent István uralkodásához köthető – részletezte Istrate.
A hajó alapozása kőből és kevés téglából készült, kötőanyagként kevés kaviccsal kevert oltott meszet használtak. A nyugati és a déli oldalon az alapozáskor római falakra bukkantak, amelyeket újrahasznosítottak.
– Ez a feltárás azt bizonyítja, hogy az eddig ismert ún. I. Székesegyház (tehát a mai székesegyház alatti, keltezhető részletei alapján Szent László korára befejezett (?) háromhajós bazilika) előtt és az 1200 táján építeni kezdett, ún. II., azaz a mai székesegyház előtt, volt egy keresztény templom Gyulafehérváron s az előbbiek környezetében a XI. század utolsó évtizedeiben létrejött temető sírjai már az utóbbi romjai fölötti rétegben helyezkednek el – mondta lapunknak Kovács András, a BBTE művészettörténet professzora. Ilyen értelemben nem zárható ki, hogy esetleg az erdélyi Gyula –– a rendelkezésünkre álló források szerinti (II.) Gyula –– azaz Sarolt atyja, Szent István király nagyapja korának, a 950-es éveknek bizánci misszionáriusai emelték ezt a templomot. A kereszténység felvétele napirenden volt a X. század végén, így (forrásokkal bizonyíthatóan is) több kísérlet is zajlott az államalapítás korában, amelyek közül végül Szent István kezdeményezése győzött – magyarázta.
Nem egyértelmű az alaprajzi forma bizánci eredete
– A templom töredékesen és esetlegesen fennmaradt részletformái nagy vonalakban az ún. görögkereszt alaprajzú, Bizáncban kidolgozott, kedvelt templomtípusra emlékeztetnek. Erről a nagyon egyszerű alaprajzról azonban nem tételezhetjük fel egyértelműen, hogy csak Bizáncból, s például nem Itáliából, Velence környékéről vagy a Balkán nyugati részéből származott, s azt sem, hogy feltétlenül a görög rítusú egyház terjeszkedésének az emléke – részletezte Kovács András. Így az általunk ismert régészeti körülmények egyelőre azt sem teszik lehetővé, hogy válasszunk Gyula és Szent István kora között. Lerombolásának körülményeiről nem rendelkezünk adatokkal – tette hozzá. Ez a nagyon jelentős felfedezés mindenképpen cáfolja az 1970-es évek régészeti kutatásai kapcsán megfogalmazott felelőtlen és alaptalan vélekedéseket, de bonyolítja is a székesegyház épületegyüttesének eddig ismert történetét. Tudományos értelmezése fontos új adatokkal gazdagíthatja az erdélyi kereszténység és az erdélyi püspökség kezdeteinek a történetét – hangsúlyozta a művészettörténész.
A XI. század közepén már nem létezett
A feltárás során több mint száz pénzérmét találtak, továbbá bronzból és valamilyen ezüstös ötvözetből készült öv- és hajcsatokat, ékszereket, többek között S-végű hajkarikákat. A tárgyi leletek egy része, így a legrégibb pénzérmék, akárcsak a legkorábbi sírok a XI. század végéről származnak, bizonyságául annak, hogy a templom az említett század második felében már nem állt. A leletek tanúsága szerint elszórtan a XIV–XV. században is temetkeztek még a helyszínre. – A megvizsgált 400 sír fele közvetlen kapcsolatban áll a romokkal, egyetlen olyat sem találtunk, amelyet a templom alapozása átszelt, vagy azzal egyidős lett volna – jelentette ki Istrate. Szerinte a templomot 1050 tájára már lebonthatták, az új, már a nyugati kereszténység románkori építészeti stílusában tervezett székesegyház építése idején.
Marton József egyetemi professzor, a gyulafehérvári székeskáptalan nagyprépostja kiemelte: a templom építésének idején még nem határolódott el véglegesen a keleti és a nyugati kereszténység (amint azt Kovács András is kifejtette korábban lapunknak, számtalan példa bizonyítja görög szerzetesek, apácák – például Veszprémvölgyben – jelenlétét is a Magyar Királyság területén, mint ahogyan bizáncias alaprajzok is feltűnnek, így Feldebrőn). Marton József kiemelte: a lelet utal arra is, hogy a X. században már konkrétum volt a gyulafehérvári egyházi központ.
A kutatást a román és magyar szaktárcák is támogatják
Daniela Marcu Istrate elmondta: a feltárási felületet a modern kor számos átalakítása érintette, legtöbbet a nagyméretű gödrök ártottak. A templom állagát az 1970-es években Radu Heitel által vezetett régészeti kutakodás is befolyásolta.
Az ásatást augusztus 20-a után betömik, fölötte zöldövezetet létesítenek, a falak vonalát a felszínen jelzik ki – tájékoztatott Daniela Marcu Istrate, aki szerint az állagmegőrzésnek ez a legmegfelelőbb módja. Kovács András professzor hasonlóképpen úgy véli: betemetve megmarad az emlék, s ha lesz rá technológia, bármikor fel lehet ismét tárni és be is lehet mutatni.
Szász János kanonok, az érsekség gazdasági igazgatója elmondta: a feltárást részben az érsekség finanszírozta, teljes támogatására pedig a román művelődésügyi tárca, illetve a Magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tett ígéretet. A sajtótájékoztatón jelen lévő Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor miniszter műemlékvédelmi szaktanácsadója tényként erősítette meg a támogatás folyósítását, illetve elmondása szerint a szaktárca a további szakirányú tudományos kutatások elvégzéséhez is hozzájárul.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

2011. augusztus 22.

Fesztivál – Felszentelésére ereklyét kapott ajándékba a Szent István-templom
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentelte fel szombat délután Kolozsváron a Donát-negyedben a Szent István-templomot. A lovas huszárok már jóval az ünnepség előtt felsorakoztak a templom bejárata előtt a rengeteg jelenlevő tetszésnyilványítása közepette. Pontban délután hat órakor megszólaltak a templom harangjai, és a papság kíséretében megjelent Jakubinyi György érsek, Tamás József segédpüspök valamint Kovács Sándor főesperes. Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel a többi történelmi magyar egyház és a görög katolikus egyház képviselői, de eljött még Andrei Andercuţ ortodox metropolita is. A zárt templomajtó előtti beszédében Kovács Sándor főesperes úgy vélekedett Szent Istvánról: keresztény vallási térítő és államalkotó uralkodó volt, ami a mai napig meghatározza hírét és hatását. A főesperes emlékeztetett: a templom alapkövét 1991. június 13-án tették le.
Jakubinyi György érsek a főegyházmegye nevében mondott köszönetet mindazoknak – így Czirják Árpád pápai prelátusnak és Kovács Sándor főesperesnek is –, akik hozzájárultak a templom építéséhez.
A több mint ezer résztvevőnek csak a fele fért be a templomba, míg a többiek kivetítőn követhették a templomszentelés és főpásztori szentmise több mint két órás szertartását.
A templomban először Szent Istvánnak fiához írt intelmeit olvasták fel, majd Szent Pál apostolnak az Efézusbeliekhez írott leveléből idéztek.
– 1991-ben sokan fölöslegesnek tartották a templomépítést. Most azonban a kétkedőknek be kell látniuk, hogy a templomépítés a hit jele. Kolozsvár magyar katolikus népe hisz abban, hogy évtizedek múlva is lesznek katolikusok, akik ezt a templomot megtöltik, és akik anyanyelvükön hallgatják majd Isten igéjét – hangoztatta az érsek. Megtudtuk: a már meglévő tíz kolozsvári lelkipásztori központ mellé sorakozik fel a Szent István-templom, amely a Szent Mihály plébániának lesz alárendelve.
(felvétel) Az alapkőletétel 1991-ben, és a szombati templomszentelés.
– A keresztény ember számára az élő egyházközség a lényeges; és ha ez megvan, akkor az felépíti és használja a templomot. Ezt a templomot úgy koptassátok, hogy több évtized után jöjjön el az akkori főpásztor, aki a javítások után megáldja majd a templomot – hangoztatta az érsek.
Jakubinyi elmondta: a szent krizmát csak templomszenteléskor, kereszteléskor és bérmáláskor, továbbá papszenteléskor használják. Az újonnan felszentelt Szent István-templom oltárában elhelyeztek egy, a Szent Jobb-ból származó ereklyét, amelyet Erdő Péter bíborostól, Esztergom-Budapesti érsektől, Magyarország prímásától kaptak.
A templomszentelés új szertartás szerint zajlott. A bevonulás után az érsek szentelt vízzel hintette meg a papságot, a templomon végigmenve a híveket és a templom falait. Az ereklyék elhelyezése után az oltárt és a templom falait megkenték szent krizmával, majd fénybe borult a templom. Ezt követte az oltár és a templom megtömjénezése. Az oltáron az érsek tüzet gyújtott, és tömjént hintett a parázsra. Ezt követően a katolikus nőszövetség tagjai leterítették az oltárt és virággal díszítették. A szentáldozás szertartása után az Oltáriszentség átvitelére került sor. Az érsek a tabernákulumba helyezte az Oltáriszentséget. A behelyezés után a tabernákulum ajtaját nyitva hagyta, újból tömjénezte, majd becsukta a tabernákulum ajtaját, és meggyújtották az örökmécsest. A főesperes díszoklevélben részesítette Jakubinyi György érseket, Tamás József segédpüspököt, Potyó Ferenc általános érseki helynököt, Szász János kanonokot és Czirják Árpád pápai prelátust, majd a mise végén ünnepi áldással és nemzeti imánk eléneklésével zárult az esemény.
Az egyházzenei szolgálatban közreműködött a Szent Cecília kórus, a Neumarkt Brass, Oana Maria Bran (orgona). Szólót énekelt: Covacinschi Jolanda, Starmüller Éva, András Ildikó, Andrei Sofron és György Róbert. A kántori teendőket Márton Szabolcs és Geréd István látta el. A karnagy Potyó István volt. Részletek hangzottak el Liszt Ferenc: Missa Choralis című miséjéből, Halmos László, G.F. Häendel, A. Bruckner, Kodály Zoltán műveiből
(N.-H. D.) Szabadság (Kolozsvár)

2011. szeptember 7.

Kit akarnak itt felszámolni?
Bekapcsolom a tévét, hallgatom, nézem Corneliu Vadim Tudor és eszmetársai újabb hőbörgéseit Székelyföldről, amelyről mint ősi román földről papolnak. Az elszánt "vitézek" épp a románság felszámolásáról adnak hírt, riogatják az ország jobb sorsra érdemes lakosságát. Úgy tűnik, hogy az agresszív magyar nacionalizmus miatt a székelyföldi román kisebbség megtűrt "elemmé" vált "ősei földjén". Ezt hallhatja, láthatja az elképedt tévénéző, hazafiságtól duzzadó keblű, elkeseredett román honfitársunk. Mindezt teátrális, szörnyű mimika kíséretében, indulatokkal felkorbácsolt hadonászással, kellő hangorgánummal hozzák a tudtára!
Vadimék újabb sérelmei
Vadim Tudor és hasonszőrű társai legújabb felfedezése szerint a Kovászna megyei rendőrség címere egy magyar kezet és egy átszúrt román szívet ábrázol. A 2009-es kormányrendelet alapján készült címer megalkotására, amint a megyei rendőrség szóvivője, Buzsi Andrea is elmondta, egy bukaresti heraldikust, Ştefan-Laurenţiu Szemkovicsot kérték fel. A szakember a megyei címerből vette át az átszúrt szívet tartó páncélos kart. A rendőrség címerét mind az országos heraldikai bizottság, mind a belügyminisztérium jóváhagyta. E címer 2011 júliusában vált hivatalossá, amikor megjelent a Hivatalos Közlönyben.
A kifogásolt, kardot tartó páncélos kar az itt élő lakosság határvédő hősiességét szimbolizálja, míg a szív nemcsak az áldozatkészséget, de a szülőföld szeretetét is. Mivel e szimbólumok a székely nemzet legrégibb címerének jelképei, így a 600–700 éves címerjelképek nem gyalázhatják a helyi románokat. Ezt már azért sem tehetik, mert az első román csoportok sokkal később jelentek meg Székelyföld területén. Mindazok, akik a helyi román közösség elleni merényletről beszélnek, megnyugodhatnak. Sepsiszentgyörgyön az első két román család oklevelekben való első említése 1614-ből származik. A székely nemzet említett címerét már 1438-ban új címerrel cserélték fel, így ennek is immár 573 éve! Tehát e szimbólumok – a XIV. és a XV. században – nem sérthettek egy olyan lakosságot, amely nem e tájak lakója! Ezt azért kellett leírnom, mert az említett címer elfogadása ellen több hazafias szellemiségű román szervezet tiltakozott. Ők úgy vélik: e jelképek a helyi román közösséggel szembeni intolerancia jelképei. Nem, uraim: ezek a legrégibb székely címer szimbólumai! Kétnyelvűségért ötezer lejes büntetés
Olvasom, hogy dr. Szász János főorvost – a dicsőszentmártoni kórház igazgatóját – 5000 lejes büntetés kifizetésére kényszeríthetik, mert kétnyelvű tábla hirdeti a kórház nevét. Ilyen aljasság, mármint kétnyelvű táblát kitenni egy kórház falára a huszonegyedik század Európájában, valóban vérlázító, tűrhetetlen! E demokráciát gyalázó tett nemcsak arcátlanság, de kimeríti a szelíd, a béketűrő román nacionalizmus toleranciájának tele kosarát is! Ilyen bűnt elkövetni az "ősi román földön"! Nem csoda, ha ily nagy összegű büntetést helyeztek kilátásba! E főbenjáró szemtelenséget, gyalázatos fondorlatot, provokációt csakis komoly büntetéssel lehet helyére tenni! Muszáj gyökereiben meggátolni a békés együttélést, a tiszta egynyelvűséget zavaró akciót. Időben kell dobbantani! Ha nem teszik, soha nem lehet tudni, elkanászosodnak ezek a magyarok, és holnapután már egész Erdélyben követelni fogják a magyar nyelv hivatalossá tételét! Ha a magyar lakosság számaránya Dicsőszentmártonban húsz százalék alá esett, tessék tudomásul venni, nincs helye a magyar szónak! Nincs apelláta! Az ítélet jogerős. A román törvényeket tiszteletben kell tartani! Kit érdekel olyan apróság, hogy Dicsőszentmárton, akárcsak Erdély legtöbb városa, magyar többségű volt? Kit érdekel az, hogy 1910-ben a románság aránya alig 21 százalékot tett ki! A lényeg az, hogy most túlhaladja a 80-at. Bár mindez a 91 éves toleráns román uralomnak, a masszív betelepítésnek, az etnikai arányok erőszakos megváltoztatásának köszönhető, az már nem érdekes! Az csak természetes, hogy a kisebbség nyelve is másodrangú! Teljesen lényegtelen, említésre sem méltó, hogy a helyi magyarság nem kérte a tömeges román betelepítést az ősei által alapított városba, nem kívánta a kisebbségi sorsot. A törvény, az törvény!
Hófehérke helyett Fluieraşul fermecat
Arany János szülővárosában, Nagyszalontán, a Bocskai István fejedelmünk által letelepített hajdú utódoknak az óvodaközpont Hófehérke nevétől kell búcsúzniuk. Helyette nagylelkűen kárpótolták őket, megkapták, akár akarták, akár nem, a varázslatos furulyahangra emlékeztető Fluieraşul fermecat nevet. Mindezt egy olyan óvodában, ahol a 18 csoportból 11 magyar. Az csak természetes, hogy egy kalap alatt eltávolították a korábbi kétnyelvű óvodatáblát is. A mesegyűjtő Arany László nevet óhajtó magyar szülők csak az óhajjal, a sóhajjal maradtak, mivel hiába vannak többségben, ők másodrangú állampolgárok, akár bevallják, akár nem. Ők olyanok, akiket meg lehet félemlíteni, mert nem az uralkodó nemzet tagjai! Ők csak megtűrtek a saját szülőföldjükön, amelyért elődeik annyi véráldozatot hoztak. Még hogy Arany János városában Arany Lászlóról óvodát nevezzenek el! Ugyan már! Még mit nem! Hisz a közmondás is azt mondja, nem minden arany, ami fénylik. Diszkrimináció ellen tüntetnek
1941-ben az alig 3,9 százalékarányban románok által is lakott hajdani Székelyvásárhelyen, az 1616-ban Marosvásárhely névre keresztelt magyar királyi jogállású városban, ahol az 1948-as tanügyi reform után létrehozták a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemtől független Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet, ma is dühöng a csodálatos tolerancia! Itt a hatvanas évek derekáig (jórészt) magyar orvosképzés folyt, majd fokozatosan beindult a magyar egyetem elrománosítása. Az intézet 1991-ben vette fel a mai büszke nevet: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem megnevezést. Az egyetemen az egyetemesség egyre inkább csak a román etnikumhoz tartozókat jelenti. Jó példa arra, hogy miként lehet fokozatosan visszaszorítani, törpe kisebbséggé, megtűrtté tenni a magyar többséget! Immár több hete zajlik a békés tüntetés azért, hogy a hajdani magyar egyetem keretében – a diszkrimináció megszüntetésére – engedélyezzék az önálló magyar tagozatok létrehozását. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja szerint évente mintegy nyolcezerre tehető a Romániában magyarul érettségiző diákok száma. Ezek egynegyede anyanyelvén, másik negyede román nyelven tanul tovább. Ez a magyar állami egyetem hiányával (is) magyarázható! Jó lenne, ha a magyar adófizető pénzéből jutna az önálló állami magyar egyetemre is. Azonban lehetséges az is, hogy e sorok írója túlzásba esett. Mindazoknak, akik a nagy tolerancia szellemében nem teszik lehetővé egy másfél milliós magyar közösségnek az önálló magyar állami egyetemhez való jogát, igazuk lehet! Báthory István erdélyi vajda, később a lengyelek (egyik) legjelentősebb királya és erdélyi fejedelem 430 évvel ezelőtt, 1581-ben tévedésből alapított egyetemi képzést Kolozsváron, akarám mondani, a Ceauşescu által elkeresztelt Cluj-Napocán. Ez utóbbi megnevezést a román "barátaim" nagy bánatára azért nem használhatom, mert a jelzett korban e várost felerészt magyarok és felerészt szászok lakták. Annak ellenére, hogy az egykori kolozsvári bíró, Gheorghe Funar szerint a románság tízezer éves múltra tekint vissza, a kincses városban 1941-ben a románság számaránya mindössze 8,9 százalék volt. Ennek ellenére az 1871-ben alapított Ferenc József Tudományegyetemet az új, a toleráns hatalom jóval a trianoni békediktátum előtt, már 1919-ben felszámolta! Az 1947-es párizsi békedöntés pozitív befolyásolására 1945-ben megalapították a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemet. Ez azonban még tacskó korában, alig tizennégy éves létezés után kimúlt. Megszűnt az önállósága! Miután a párizsi békediktátum Észak-Erdély magyar többségű területeit Romániához csatolta, megkezdték a magyarság intézményeinek szétverését. 1959-ben a Bolyait olvasztották be a ma is működő Babeş–Bolyai Tudományegyetembe. Eredménye: ma Romániában a magyar egyetemista diákok fele nem tanul anyanyelvén.
Kinek a nyelvét akarják eltüntetni?
Immár a saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy a magyarnyelv-használat visszaszorítása elleni küzdelem már Sepsiszentgyörgyön is hatalmas energiát emészt fel. Büszkén használhatjuk az önkormányzat szót, de még egy utcanévről szóló helyi döntést is törvényszék semmisíthet meg, ha az magyar! Oda jutottunk, hogy Sepsiszentgyörgyön olyan "polgártársaink" élnek, akik a békés együttélés megteremtése érdekében bűnvádi feljelentéseket tesznek, ha a magyar nyelv ellen kell fellépni! Gondoljunk csak arra, hogy a megyei könyvtár igazgatójának kinevezése immár negyedik éve törvényszéki ügy. Nem csoda! Hogyan képzelte el a megyei tanács azt, hogy egy 85 százalékban magyar intézmény élére olyan személyt nevezzen ki, aki ismeri a helyi lakosság nyelvét?! Helyesebben: hogy merték a poszt elnyerésének feltételéül a magyar nyelv ismeretét szabni?! Egyértelmű, a román nyelvi hegemónia megszállottjai nehezen viselik el az egyenrangúság gondolatát. Már most másodrangúként szeretnének kezelni bennünket azok, akiknek elődei az elmúlt évtizedekben érkeztek e tájakra. Kérdem én: ki kit számol fel? Kinek a történelmét, nyelvét akarják eltüntetni? Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. január 20.

Átadták a gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház tavaly restaurált részeit
Átadták a héten a gyulafehérvári római katolikus székesegyház restaurált részeit. A munkálatok során renoválták az érseki palota homlokzatát, valamint a 18. században átalakított szentélyt külsőleg és belsőleg is felújították. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye az idei évre újabb restaurálási munkálatokat tervez, a remények szerint a déli torony és a fejedelmi kapu újulna meg – közölte a Krónikával Szász János gazdasági igazgató.
A hívek immár új megvilágításban csodálhatják meg a székesegyház belülről is restaurált szentélyét
A gyulafehérvári római katolikus székesegyház restaurálása Erdély egyik legnagyobb, magyar műemlék-felújítási programjának számít, a tavalyi munkálatok költségeit a román kulturális és örökségvédelmi minisztérium állta a nemzeti restaurálási program keretében, a felújítás több szakember összehangolt munkáját igényelte. A felújítási munkálatok koncepciója és kivitelezése az egyházművészeti bizottság bevonásával történt, Márton Judit műemlékvédelmi szakmérnök koordinálásával.
Összehangolt munka
Az érseki palota homlokzatának restaurálása az Arh Service Guttmann & Co SNC tervezőiroda által készített kivitelezési terv alapján történt, Guttmann Szabolcs építész koordinálásával. A munkálatokat fővállalkozóként a csíkszeredai székhelyű Harbau Kft. végezte, a beruházás összértéke 1 383 687 lej volt. A szentély teljes felújítása a FKM Kft. tervezőiroda Macalik Arnold építész vezetésével készített terve alapján történt. A munkálatokat a csíkszeredai székhelyű Harbau Kft. végezte, a felújítás értéke a dóm belső világításával együtt 4 333 800 lej. A szentély felújítása során a figurális díszű román kori főpárkány, valamint a támpillérek fölött beépített román kori domborműveknek a restaurálására és azok másolatának elkészítésére is sor került.
Továbbá a román kori kórusrész károsodott bordájának tartószerkezeti megerősítése, a román kori boltozat megerősítése, a mérműves ablakok restaurálása is elkészült. A felújított szentélyt Szent Mihálynak, a főegyházmegye és a gyulafehérvári székesegyház védőszentjének napján ünnepi szentmise keretében áldotta meg Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.
Ezzel immár a székesegyház restaurálásának második szakasza fejeződött be, miután korábban a déli torony és a Lázói-kápolna kőrestaurálási munkálatait végezték el a szakemberek, a 600 ezer eurós beruházást, a magyar és a román kormány támogatása és a hívek adománya révén valósult meg.
Van még tennivaló
Egy akkora épületnél, mint a gyulafehérvári székesegyház, mindig van tennivaló, azonban a tavalyi restaurálási szakasszal sikerült elvégezni a sürgős munkákat – értékelte lapunknak Szász János gazdasági igazgató. Mint elmondta, a továbbiakban a déli torony belső felújítását, a déli homlokzat és a déli fejedelmi kapu restaurálását tervezik. A toronyban kiállítóteret alakítanának ki, ahol állandó kiállításként a templom építészettörténeti anyagát, az ásatások során talált leleteket tekinthetnék meg a látogatók, ugyanakkor időszakos kiállításokat is rendeznek itt.
De az építményt teljes egészében megnyitnák a turisták számára, egyfajta kilátóként is működne. A déli oldalon található fejedelmi kapunak egyes elemei az első székesegyház idejéből, a 12–13. századból származnak, a 16–17. században még használatos volt, mint a neve is mutatja, ezen érkeztek a székesegyházba az erdélyi fejedelmek. A kivitelezési tervek készítése és az engedélyeztetés folyamatban van, ezt követi a pályázási szakasz. Ezeket a munkálatokat is a kulturális minisztérium segítségével valósítanák meg, de a magyarországi kormány részéről is érkezett ígéret a támogatásra.
Ugyanakkor a hívek segítségét is várják, ők az érsekség számlájára vagy a katolikus plébániákra juttathatják el adományaikat. Szász János szerint az említett munkálatokat még az idén meg szeretnék valósítani, így a következő évekre még a Szent Anna-kápolna restaurálása és a székesegyház külső részeinek korszerűsítése maradna tennivalóként.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

2012. március 9.

Áttörés az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatában
Több mint harminc, a magyar történelmi egyházaktól korábban elkobzott ingatlan visszaszolgáltatásáról döntött Bukarestben az illetékes tárcaközi bizottság – közölte pénteken az MTI-vel Markó Attila államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, a testület egyik tagja. A visszaszolgáltatott ingatlanok között van egyebek mellett az irgalmasok rendjétől elkobzott nagyváradi Pénzügyi Palota és a Maros művészegyüttes székházául szolgáló marosvásárhelyi műemléképület. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államtitkára szerint a magyar egyházak viszonylag jól állak a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszerzése terén. Erdélyben ugyanis – a Kárpátokon túli térségekkel ellentétben – telekkönyvi rendszer működött, így nem jelent különösebb gondot a tulajdonjog bizonyítása – tette hozzá. Tájékoztatása szerint Romániában körülbelül hétezer államosított ingatlant kértek vissza az egyházak, az ezredforduló után meghozott úgynevezett restitúciós törvények alapján. Ezek közül 1500-1600-ra tehető a magyar történelmi egyházak követelése. A magyar egyházak ingatlan-visszaigényléseinek körülbelül kétharmada, mintegy ezer épület esetében hozott a tárcaközi bizottság kedvező döntést – mondta Markó Attila.
Szász János, a gyulafehérvári római katolikus érsekség gazdasági igazgatója az MTI-nek elmondta: a tárcaközi bizottság döntése még nem jelenti azt, hogy az egyház azonnal visszakapja államosított épületét. Ha abban közintézmény – például iskola vagy kórház – működik, akkor az öt évig még benne maradhat és ezalatt a törvény által megállapított bért kell fizetnie az egyháznak. Ilyen esetben az egyházak csak a türelmi idő lejártával dönthetnek szabadon a visszakapott ingatlan rendeltetéséről.
Az ingatlan-visszaszolgáltatások ügyében illetékes tárcaközi bizottság csaknem egy éves szünet után kezdte újra munkáját. Az ebben részt vevő kisebbségügyi államtitkár maga is nehezményezi, hogy „olyan ritkák lettek az ülések, hogy a jogos igénylők egy idő után kénytelenek beperelni a bizottságot”. Markó Attila azt mondta, a testület munkáját nem akadályozhatja az, hogy őt és a tárcaközi bizottság két másik korábbi tagját beperelte a Korrupcióellenes ügyészség a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium esetében hozott döntésük miatt. Az ügyet az erdélyi magyar közéleti szereplők megfélemlítési akciónak, az ingatlan-visszaszolgáltatási folyamat fékezésére irányuló törekvésnek minősítetik, ami ellen tiltakozó megmozdulást is rendeztek Sepsiszentgyörgyön.
A bíróság azóta megállapította, hogy a vitatott épület valóban a református egyház tulajdona, és feloldotta az alperesek vagyonának zárlatát. Markó Attila szerint ebből logikusan kellene következnie annak, hogy a beperelt tisztségviselőket felmentsék a korrupciós vád alól, de ez az ítélet még nem született meg.
MTI
Erdély.ma

2012. június 29.

A csoda
A hírben, amely felröppentette, hogy az Új Magyar Szó nyomtatott változata megszűnik, a Magyar Távirata Iroda egyszerűen intézett el több mint fél évszázadot: az egykori kommunista pártlap, az Előre, annak rendszerváltozás utáni utóda, a Romániai Magyar Szó, majd követője, az ÚMSZ, az RMDSZ közeli magyar napilap július elsejétől nem jelenik meg többé. Úgy hangzott, mint valamiféle rutinszerű közhelyekből összefércelt gyászjelentés, amely fölött elsiklik a szem, amely nem okozhat különösebb megrázkódtatást, hiszen a már aggastyánnak mondható X.Y. a különböző korokban már éppen eleget élt ahhoz, hogy engedelmeskedjen a természet törvényeinek és végső nyugalomra hajtsa a fejét.
De vajon ilyen egyszerű ez? Vajon nem a romániai magyarság életének egy darabja porlik szét mindörökké egy több évtizedes napilap halálával? Vagy ezeket a szavakat éppen most, a sírba roskadásnál leírva, túlságosan szenvelgő és dagályos lennék, valamiféle olyan, könnyzacskókat kicsordító fickó, akinek a kézfogását egész életemben és minden szavammal szerettem volna elkerülni? Az Előre, az egykori kommunista pártlap. Szász János, Méliusz József, Halász Anna, Bodor Pál, Domokos Géza és mások írásai jutnak eszembe, akik világra szomjas egész nemzedékem számára bontottak legalább réseket azon a falon, amelyet olyan magasra szerettek volna rakni, hogy még a madár röpte se tűnjön öntörvényűnek, hanem irányítottnak és kiszámíthatónak.
Az utód, a Romániai Magyar Szó, amely a rendszerváltás utáni években Gyarmath János, Cseke Gábor és mások hihetetlenül nehéz, a nappal és éjszaka választóvonalait nem ismerő munkájával alakította át önmagát és próbált valódi tartalmat társítani mindazokhoz a fogalmakhoz, amelyeknek felszíni formáit már ugyanazon és szinte megkülönbözhetetlen alakzattá koptatták az előző évtizedek. Valamikor ekkor, a múlt század kilencvenes éveinek elején csapódtam én hozzájuk, és szinte el sem hiszem: immár két évtizede, hogy hetente közöltem legalább egy, olykor pedig két szöveget, publicisztikát, amint a szakmában mondani szokás, hogy milyen a Csíkszeredához tartozó Zsögödből a világ.
De vajon hogyan, milyen sikerrel? Ilyenkor szokták azt mondani, hogy rá kell bízni az olvasóra. De ilyenkor érdemes elmondani azt is, hogy milyen eszmerendszerre támaszkodott az a közíró, aki nem csupán végigkövette az eseményeket-jelenségeket, hanem a maga felelősségteljesnek vélt, a magyar nyelv gazdagságához és az emberi értelemhez mért szavaival meg is próbálta értelmezni és befolyásolni azokat.
Azt hiszem, amióta leütöttem a nyilvánosság számára a legelső betűket, mindvégig európai értékeket, európai gondolkodásmódot szerettem volna meghonosítani szűkebb és tágabb hazámban, mert valóban hittem abban, hogy ez közelebb hozza egymáshoz az embereket.
Mint ahogyan abban bíztam: az értelem szava képes úrrá lenni a butításon, az ámításon, a nagy szavakkal való öncélú dobálózáson. Mint ahogyan abban hittem: az önállóságot a romániai magyarság számára úgy kell kialakítanunk, hogy az nyitottsághoz, ne bezárkózáshoz, korszerű és másokkal mindig összemérhető jövőhöz, ne pedig réveteg múltba forduláshoz vezessen.
Mint ahogyan úgy véltem: olyan helyi társadalmakat kellene építenünk, amelyeket nem kiskirályok vezetnek, hanem a közösség képes demokratikus eszközökkel – köztük önálló médiával! – érvényesíteni akaratát, ez pedig nem csupán egy szűk kisebbség, hanem a többség élhetőbb életéhez vezet, és ilyképpen a szülőföldön való maradás a lét természetes állapota, nem pedig holmi délibábos nemzeti parancsszó. Négy évtizednyi újságírás és közéleti munka után, a nacionalizmusok újabb fellángolását, a politikai populizmusok egyre gazdagodó eszköztárát látva, egyre kevésbé bízom abban, hogy ez sikerült.
Mi teszi önt boldoggá? – kérdezett meg egyszer az egyik erdélyi hírportál szerkesztője, és akkor azt válaszoltam: számomra mindörökre csoda marad, hogy az íróasztalnál megfogalmazott gondolatok tíz, több száz vagy éppen több ezer kilométernyi távolságra a mások fejében visszhangzanak. Soha ne feledjük: az ÚMSZ-nek, véleményoldalainak, sok köze volt ehhez a csodához.
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. június 29.

Összeállításainkat lapelődünk, a Romániai Magyar Szó vezércikkeiből, vezető publicisztikai írásaiból, illetve utolsó számához érkezett lapunk, az Új Magyar Szó vezércikkeiből készítettük. Így írtunk mi – amíg lapjaink megjelenhettek.
Romániai Magyar Szó
• Új esztendő, új lap. Úristen, újra merjük kezdeni az életet? Újra lehet nagy lélegzetet venni, telefonon nyíltan beszélni, levelet írni, politizálni, érvelni, ellentmondani, meghallgatni az ellenfelet, újra lehet ellenzékinek lenni, gyakorolni a türelmet, a toleranciát vagy félreállni éppen, meggyőződésünk szerint... (Marosi Barna, 1989. december 31.) • Most zsibong a villamos. Mindenki beszél mindenkivel, ismeretlenek ismeretlenekkel. Mindenkinek pereg a nyelve, mindenki szapora szavú, sőt, szószátyár. Mindenki cseveg vagy csattog, kifejt vagy beolvas. Mindenkinek véleménye van. Miről beszél a halottaiból föltámadt utazóközönség? Ha lenne túlvilág és a nép legszeretettebb fia hallaná ezeket a hűségnyilatkozatokat... Egy asszony sír. Zokog. Egyetlen szót motyog maga elé. „Ellopták, ellopták...” Kérdik tőle, mit loptak el magától, jóasszony? De ő nem válaszol. Sír tovább. Én - tudom, mit loptak tőle a tolvajok. 25 esztendőt az életéből. (Szász János, 1990. január 16.)
• A matracokon csupán a lepedő van. Párna, pokróc sehol. A kaparásra várakozó nőkön viszontlátom azt a toldott-foldott, elnyűtt, gombok, pántlikák helyett madzaggal ellátott, télen-nyáron használatos, flanellanyagból készült szerelést, amelyet gyermekeim születésekor nekem is alkalmam volt hordani. De nemcsak a ruhák, hanem a műtétre használt felszerelés is régi... Az ágyakon hárman, négyen ülnek, kuporognak, mert lefeküdni lehetetlenség. Egyesek a. folyosókon sétálnak le-fel, mások a WC-helyiségben cigarettáznak, ahol vágni lehet á füstöt... A jelenlevők között egyetlen lány van. Legtöbbje két-három gyerekes fiatalasszony... Terherbeesésről, családi helyzetről folyik a nyomott hangulatú társalgás... Senki sem nevet. A férfiakat szidják: amióta szabad és olcsó a kaparás, nem vigyáznak úgy, mint eddig. (Guther M. Ilona, 1990. augusztus 19.) • Domokos Géza: - Igaztalanok lennénk, ha nem köszönnénk meg az RMSZ-nek azt, hogy bár független lap, kezdettől fogva támogatta az RMDSZ-t. Közölte a dokumentumait, segítette szándékait, a választások után képviselőit. Persze, sok mindenről írhatott volna, jobban, elmélyültebben, érdekesebben. De nem hiszem, hogy szakmai tanácsokat kell adnunk a szerkesztőknek. Fontos, hogy tőlünk minél több információt kapjanak, és éppen mert független lap, ennek a jegyében próbálja olykor alaposabban mérlegelni állásfoglalását ... (1991. január 4.) • A kolozsvári Nu kérdéseire válaszolva Tőkés László püspök elismerte: tulajdonképpen kissé többet beszél a kelleténél; s annyi megnyilatkozása van, hogy azt lehet hinni: propagandát folytat. De nem ő kezdeményezi ezeket, nem tehet róla, mert állandóan kérdésekkel bombázzák. „Ez az én sorsom, s nagyon sokszor bánt, mert kevesebbet kellene beszélnem és felkészültebben, megfontoltabban!” (Távirati stílusban, 1991. április 3.) • Aki Nagylakon át készül kilépni az országból, jó, ha fölszereli magát vízzel, szalonnával, pokróccal, no meg hordozható vécével vagy bilivel. A kocsisor ugyanis általában a városka közepéig nyúlik, a várakozási idő 8-12 óra. Újabban mindenki egyetlen sorba kell hogy beálljon, akár hétvégi bevásároló turista, akár átutazó külföldi, s az sem mérvadó, hogy kikapcsolódni, rokonlátogatásra vagy éppen temetésre igyekszik. Az út mindkét oldalát bokáig ellepő civilizációs hulladékban, tűző napsütésben békésen olvasó, kártyázó, sörözgető emberek láttán támadt egy ötletem: mi lenne, ha egy bátor magánvállalkozó nemzetközi pikniktábort nyitna a határszélen? (Péterszabó Ilona, 1991. augusztus 14.)
• Persze, Mihail Szergejevicsnek igaza van: nem babra megy a játék. Véres csatákat jósol és joggal retteg, hogy elszabadulhat a pokol. A Nyugat szorongása sem oktalan, hiszen a több részre hulló birodalomban oszlik a fegyver, a bizalmatlanság és a veszély is... Hogy mire ébredünk holnap, azt nem tudni, ám jó lenne remélni, hogy a most valóban „szabaddá lett népek” nemcsak saját érdekükben, hanem egy világ javára képesek lesznek felelősen, emberien sáfárkodni szabadságukkal. Hogy a világ megkönnyebbülve, s ne gyászolva búcsúzhasson a Szovjetuniótól. (Kiss Zsuzsa, 1991. december 11.)
• A Kovászna megyei román napilapban megjelent egy egyetlen kérdésből és rövid válaszból álló interjú Petre Roman pártelnökkel. Az újságírónak arra a kérésére, hogy üzenjen valamit a Kovászna megyei románoknak, a pártelnök azt felelte: „Hamarosan gondolkodni fogunk azon; hogy konkrét módon a segítségére siessünk Hargita és Kovászna megye románságának.” Erre mondja az erdélyi ember, hogy most már nem tudjuk, féljünk-e vagy megijedjünk. (B. Kovács András, 1992. április 2.) • Az eltelt kilenc év távlatából elsősorban az a jelentős, hogy ez a Szövetség létrejött, de ennél is fontosabb, hogy ma is él; sőt, országos és nemzetközi elismerésnek örvend... emlékidézésen túl mi magunk is feltehetjük a kérdést: mit köszönhetünk egyáltalán a kilenc éve létező Szövetségnek? Ment-e általa a világ elébb? Ha a konkrét eseményeket nézzük, akkor azt kell mondanunk: nem igazán. De ha a világot veszszük szemügyre, akkor legyünk őszinték: mégis, mégis… (Cseke Gábor, 1998. december 24.)
• Egyetlen népet sem dolgoztattak olyan kitartóan és kilátástalanul a rendszerváltás előtt itt, keleten (és sehol), mint a románt. És persze, az együttélő nemzetiségeket – ez most nem a politikai szólam sztereotípiája, ez a legvadabb valóság. Csatornaépítő nép ez, és közben számolatlan hordatták el a hegyeket, fúratták az alagutakat, vágattak völgyet. Tavakat szárítottak ki csak azért, hogy nagyjából ugyanazzal az értelmetlen célszerűséggel néhány kilométerrel arrébb megássák a tó új medrét. Ezzel csak azt mondom, jobb sorsot érdemelne a honpolgár Romániában, legalább olyat, ahogyan a többi él a körülöttünk levő elérhetetlen Európában. (Oláh István, 1999. január 14.)
• Mindeddig mondhatnám zokszó nélkül görgettük a lejtőn felfelé magunk előtt a követ. Volt, aki kidőlt, volt, aki azt mondta, hogy ennyiért minek, s volt olyan is, aki azt hitte, másfelé könnyebben boldogul. De mindig maradtunk annyian, hogy a lap elkészüljön, útnak induljon az olvasó felé. Hogy akik maradtak, miért maradtak? Biztosan nem a pénzért, de a dicsőségért sem. Mert abból jutott ki talán a legkevesebb. Változott a világ, s ha más területeken nem igazán, sajtóvidéken hamar kialakult a „piacgazdaság”, ami minden magánvállalkozásnak, tehát nekünk is azt jelentette, hogy van avagy nincs miből, de az adókat fizesd, a lakosság mindegyre csappanó jövedelmeit vedd figyelembe, ne kérj annyit, amibe a lap kerül, csak amennyit az olvasók valahogy ki tudnak szorítani... újságra is. Jöttek aztán az olyanszerű kihívások (igények?), hogy hagyjuk már a politikát, tekintsünk el a rossz hírektől, inkább adjunk valami színeset, valami izgalmas gyilkosságot, napi szenzációt. Nem így tettünk. Folytattuk úgy, ahogy a lelkiismeretünk diktálta. Olvasóink majd megítélik, hogy amit kaptak, tájékoztatás volt-e avagy propaganda... (Gyarmath János, 1999. március 12.)
• 1989 előtt egy „jobb” állami, azaz kisajátított lakást csak „bizonyos” emberek kaphattak meg. Ezek a bizonyos emberek pedig most mint becsületes, némely esetben „jó magyar” adófizető polgárként tetszelegnek. És talán el is hiszik nekik azok, akik nem ismerték őket azelőttről. Néha épp újságírók... És az olvasók még sajnálják is őket: szegény emberek! Most jön a csúnya külföldre távozott tulaj, aki amúgy is már jól megszedte magát külföldön, és még van képe visszakövetelni a tulajdonát! Szerencsétlen, becsületes embert pedig volna szíve az utcára tenni? Aki azóta már annyit költött a régi, düledező házra (1989 előtt többnyire állami pénzeket)? (Debreczeni Éva, 1999. július 21.)
• Ha tömören meg kéne fogalmaznom a Sabin Gherman által mondottak üzenetét, arra gondolhatnék, amit talán legfrappánsabban Molnár Gusztáv körültekintő vizsgálódása közvetít számunkra: nagy változások vannak készülőben, köztük a (nemzet)állam fogalmának kiüresedése, helyettesítődése. Velünk és általunk, miközben holnapunk nem lesz látványosabban más, mint tegnapunk. Felötlik előttem, hogy gimnazista koromban, egyik fizikaóra után felírtam füzetem hátlapjára, emlékeztetőül, az épp hallottakat: 1999. augusztus 11-én teljes napfogyatkozás. Beleborzongtam, hogy addig még tizenegynéhány év van, aztán ki is ment a fejemből, de ott volt a tudatomban. És íme, ez is lecsengett, mert ez a dolgok rendje. Valami ilyenszerű eszközre gondolok, ha nem tűnik ellentmondásosnak: aktív türelem. (Szonda Szabolcs, 1999. augusztus 15.)
• Bevallom: néha zavart mostanáig a „zöldek” agresszív hangoskodása, de rá kell jönnünk: nekik van igazuk. Addig kell a hatóságok képébe üvölteni, amíg nem késő. Amíg még nő a fűszál, a tölgy, a fenyő, és hal van a vizekben. Mert íme: ott, a Szamos és a Tisza egyes magyarországi szakaszain már nincs hal. Nincs semmi. Csak üres, kihalt víz, és gyűlölet azok iránt, akik miatt ez megtörtént. Persze ha eltekintünk a katasztrófa hatásától, akkor azt is mondhatjuk: jó, hogy bekövetkezett a szennyezés. Ez nem cinizmus, csak a dolgok reális értékelése. Hiszen mi más, ha nem egy természeti katasztrófa ébresztheti rá térségünk országait, népeit az egymásrautaltságra, az összetartozásra, arra a felismerésre, hogy egymás nélkül semmire sem mehetünk, és hogy egymásnak mennyit árthatunk. (Máthé Éva, 2000. február 11.)
• Az RMDSZ-nek nem szabad engednie, hogy belső életét megfertőzze az általa oly szokszor megbélyegzett ún. balkáni politizálási stílus. Az egyet ígérés és a mást csinálás. A ki- és beszámíthatatlanság. A csalás, a hazugság. Épp arról az értékéről mondana le, amit mások annyira irigyelnek. Amiért sokszor megfojtanák egy kanál vízben. Most sem különben. Választási évben vagyunk. Jogaink érdekében: el kell mennünk szavazni. Vitákon innen és túl. S el is fogunk menni. (Cseke Gábor, 2000. május 12.)
• Igen, a valóság lehangoló és szomorú mostanában mifelénk. De a bajokat nem orvosolhatjuk, ha állandóan ezeket ismételjük, mindenből csak a negatívumot emeljük ki... tessék már egy kicsit mosolyogni, egy piciny oka biztosan mindenkinek van rá. Még azoknak is, akik el akarják velünk hitetni, hogy a világ csak rossz. (Sike Lajos, 2000. augusztus 1.)
• Utakat az államfő látogatása előtt is javítottak. Most erre csak rövid szakaszon volt szükség. Igaz, jellemző módon erre is ott került sor, ahol a miniszterelnök és csapata járt. Csíkszeredában a Coşbuc utca régen feltört szakaszára most egyből jutott pénz. Nem rossz ez most sem, csak azt nem érteni, hogyan juthatott most és korábban egyáltalán? Ha nem lenne ez az egybeesés, dicsérném a megoldás ötletgazdáját. (Daczó Dénes, 2001. szeptember 20.)
olitikai vagy egy diplomáciai szakértő, egy szakújságíró, egy (esetleg magyar származású) szenátor vagy képviselő. Ne adj’ isten, maga az elnök. Azaz: valamelyik bunkó jenki. Aki szeret sommásan, leegyszerűsítve fogalmazni. Mint a vadnyugati filmjeikben: valaki vagy jó vagy rossz. Szép vagy csúf. Hófehér vagy éjfekete. Ha az árnyalatokat el is hanyagolják, általában nem tévednek nagyot... Alaptalan feltételezések, származást firtató sandaságok helyett inkább arra kellene összpontosítanunk szellemi és politikai energiáinkat, hogy legközelebb ne mondhassanak kedvezőtlent rólunk. (Siklósi Nándor, 2002. november 20.)
• A rendszerváltás óta tettük a magunkét, igyekeztünk tudásunk és tehetségünk szerint a legjobb lappal szolgálni, átfogóan tájékoztatni olvasóinkat. Közben nap mint nap harcot folytattunk az újabban már arab kézen levő fő lapterjesztővel, futottunk – bár nem ez lenne a feladatunk – a reklámokért, hirdetésekért. Éveken át sikerrel, még akkor is, amikor a hatalom szemében vörös posztó voltunk. Érdekes módon pontosan akkor fuccsolunk be, amikor érdekvédelmi szervezetünk kormányra került... Reméltük: az új helyzetben másképpen viszonyul majd a magyar nyelvű sajtóhoz, a Romániai Magyar Szóhoz. Erre ígéret is elhangzott, méghozzá a legmagasabb szinten… Azzal maradtunk, a romániai magyarság pedig egy lappal kevesebbel.



lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 | 211-222




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998