udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 56 találat lapozás: 1-30 | 31-56
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Székelyhidi Ágoston

2003. május 20.

Székelyhidi Ágoston író, publicista, a Páskándi Napok irodalmi tanácskozásán Szatmárnémetiben három magyarországi művelődési szervezet és egyesület, az Erdélyi Szövetség, a Rákóczi Szövetség és a Tokaji Írótábor nevében jelképes elismerést adott át. Ez a három szervezet elsősorban a Kárpát-medence szellemi életének összefogásán munkálkodik. "Úgy gondoltuk - mondotta Székelyhidi Ágoston - itt, Erdélyben az EMKE három vezetőjét illeti meg az első ilyen elismerés. A Lánchíd avatásakor készült úgynevezett hídpénz mostani ezüst-érem változata, amit magammal hoztam, a Lánchídé, amely nemcsak Pestet és Budát kötötte össze, de jelképesen a Kárpát-medencei magyarság összetartozását is kifejezi". A szervezetek megbízásából a Tokaji Írótábor elnöke Dávid Gyulának, Kötő Józsefnek és Muzsnay Árpádnak nyújtotta át az elismerő kitüntetést. /S. Muzsnay Magda: Ezüst Hídpénz három EMKÉ-snek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./

2003. július 8.

Júl. 5-én Nagysomkúton, a református templomban emlékeztek Szilágyi Domokosra. Székelyhidi Ágoston ünnepi beszédében a költő európaiságát emelte ki, aki ezzel a magatartásával is a kisebbségi közösség erősödését és összetartását kívánta szolgálni. Az egykor 300, ma már csak 66 református lelket tömörítő gyülekezet abban a felújított templomban emlékezett, amelyben egykor Szilágyi Domokos édesapja hirdette az igét, és amely mellé ő építtette a parókiát, amelyben költő fia meglátta a napvilágot. Nagysomkúton ma már csak a templomban hallanak magyar szót, amikor a berkeszi lelkész beszolgál, iskola már nincs a községben a magyar diákok számára. "Az emléktábla és az évente megszervezett emlékező ünnepségek tudatosítják a még itt élő és egyre fogyatkozó magyar közösség tagjaiban, hogy élt itt valaki, aki sokat tett a magyar kultúráért", hangzott el a szülőház tornácán elmondott beszédek során. "Bár élete vereséggel végződött, költészete győzött a körülmények fölött. Emberként igen, de költőként nem szenvedett vereséget" - fogalmazott Pomogáts Béla. A koszorúzás után az emlékszoba tárgyainak megtekintése közben Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke arra hívta fel a család és ismerősök figyelmét, hogy még mindig gyűjtik az emléktárgyakat, akinek birtokában van bármi a költő által használt vagy vele kapcsolatos tárgyakból, ajánlja fel a nagysomkúti emlékszoba számára. /bi: Ünnepi istentisztelet és koszorúzás Nagysomkúton. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 8./

2003. augusztus 14.

Költők, írók, irodalomtörténészek, kritikusok, irodalmi folyóiratok szerkesztői, összesen csaknem 200 táborlakó részvételével aug. 13-án megnyílt és három napon át tart a XXXI. Tokaji Írótábor, amelynek idei központi témája a mai magyar irodalmi lapok, folyóiratok munkájának, tevékenységének értékelése. Vitaindító előadásokat tartott Kalász Márton, Kamarás István, Keresztúry Tibor, Pomogáts Béla, L. Simon László és Tarján Tamás. Az írótábor megnyitójára Nemzeti irodalom és globalizáció címmel a miskolci Bíbor Kiadó gondozásában, Serfőző Simon szerkesztésében megjelent a tavalyi írótábor összefoglaló évkönyve, továbbá a Tiszta lappal - Mai magyar irodalmi lapok című tanulmánykötet, Székelyhidi Ágoston szerkesztésében. /Megnyílt a XXXI. Tokaji Írótábor. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 14./

2003. október 17.

Október elején a Pallas-Akadémia Kiadó Szegeden és Debrecenben találkozott olvasóival. A Pallas-Akadémia irodalmi est résztvevői Szegeden Bíró Béla, Beke György, Dávid Gyula, Kozma Mária, Lőrincz György, Markó Béla és Pomogáts Béla voltak. Szegeden az esten szó esett az erdélyi lélekről (Pomogáts Béla); a transzszilvanizmus kialakulásáról és arról, hogy ez irodalmi áramlatként hol helyezkedik el a magyar irodalom egészében, valamint hogyan kapcsolódik a világirodalomhoz (Dávid Gyula); Bíró Béla az alkotók optimista, illetve pesszimista szerepvállalását feszegette, Beke György moldvai csángó asszonyról szóló novellája sok hallgató szemébe könnyeket csalt. Lőrincz György azokról a szociográfiai riportjairól beszélt, amelyek a Székelyföld társadalmának perifériájára szorult emberekről szólnak. Markó Béla az erdélyi tollforgatók azon "tulajdonságát" hangsúlyozta, hogy "nem elég" nekik az irodalom, mindenkinek valami más foglalkozása is van. A debreceni találkozón Pomogáts Béla és Markó Béla - egyéb elfoglaltságaik miatt - nem vettek részt. Ott volt az erdélyi származású Székelyhidi Ágoston, akinek neve az Erdélyi Tükör szerkesztőjeként, valamint az 1989-ben az erdélyi menekültekről írt riportjaiból (Debreceni napló Erdélyről) a legismertebb, közéleti személyiségként pedig az Erdélyi Magyarok Világszövetsége elnökeként. Ott volt Görömbei András, a Hitel és Márkus Béla, az Alföld főszerkesztője, Bertha Zoltán, akinek egyik kutatási területe a kortárs romániai magyar irodalom története. Ott volt Elek Tibor, aki most védte meg Székely Jánosról írt doktoriját, és eljött Vofkori Mária, aki néhány évvel ezelőtt szerkesztője volt a Kriterion Kiadó kolozsvári szerkesztőségének, s aki ma a kisvárdai múzeum igazgatója. Dávid Gyula és Bíró Béla után következett Beke György és Lőrincz György, írásaik kulcsmondata lehetett volna a magyar gondok Erdélyben. Kozma Mária az 1848-as csíki történelmet feldolgozó regényéből olvasott föl egy rövid részletet. /Kozma Mária: Közös sakktábla irodalommal és olvasóval Szegeden és Debrecenben. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 17./

2004. május 14.

Székelyhídi Ágoston író és művészettörténész, a magyarországi Hajdúsági Nemzetközi Alkotótábor és a Hortobágyi Művésztelep létrehozója az anyaországból utazott Székelyudvarhelyre, hogy a már évtizedes hagyománynak – tíz éve, hogy a Magyarországon rendezett Kusztura Sándor-tárlatokat ő nyitja – eleget téve köszöntőbeszédet mondjon Kusztura tárlatához. Hat éve, hogy a hajdúsági alkotótábor vendégül látja Kusztura Sándor /Székelyudvarhely/ festőművészt. /Barabás Blanka: Kusztura Sándor: a szellemi termék a fontos. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 14./

2004. július 8.

Nagyváradon júl. 6-án megnyitotta kapuit az első Partiumi Írótábor. Megkezdődött a tanácskozás Város az irodalomban címmel. Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a klasszikus műveltség másodrangú lett Európában. Kalász Márton a lokálpatrióta érzület irodalomban is megjelenő színpompás világáról szólt és arról is beszélt, hogy korábban közepes városok kultúra és irodalomteremtő bölcsőhelyek voltak. Ilyen Nagyvárad is. Pomogáts Béla irodalomtörténész emlékezett arra, hogy a XX. század elején Nagyvárad a kultúra egyik fellegvára lett, Ady Endre révén a modern magyar irodalom egyik szülőhelye. Pomogáts Béla szerint hanyatló tendenciát mutat az erdélyi magyar kultúra. Székelyhidi Ágoston beszélt 1956 szerepéről, 56 agyonhallgatott erdélyi vonulatáról. Székelyhidi szerint Magyarország végre visszatért Európához, tagja lett az uniónak, de vajon teljes-e az öröm a nemzetrészek nélkül. /(Balla Tünde): Megnyílt a Partiumi Irótábor. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 8./

2004. július 9.

A Pro Partium Díj és a tábor díjának átadásával júl. 8-án véget ért a Partiumi Írótábor Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezésében. Az írótábor díját Hodossy Gyula felvidéki irodalmár kapta, aki bár a meghívottak között volt, egy autóbaleset miatt nem tudott jelen lenni. A Pro Partium Díjjal Pomogáts Bélát, az Illyés Közalapítvány elnökét tüntették ki. A rendezvényen több mint hatvan Kárpát-medencei író, költő, irodalomkritikus és könyvkiadó vett részt. Barabás Zoltán főrendező, az egyházkerület szóvivője kifejtette, az írótábornak, melyet éves rendszerességgel kívánnak megszervezni, a kovász szerepét szánták. Sántha Attila, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke üdvözölte a kezdeményezést, és elmondta, egyre több jele van annak, hogy a Partiumban újra megélénkül a művelődési élet. Az első napon Kalász Márton, Pomogáts Béla és Székelyhídi Ágoston tartott előadást. Másnap Indig Ottó Kántor, Lajos, Tőkés László és Csép Sándor szólt az egybegyűltekhez. /Pengő Zoltán: Jövőre Érmindszenten? = Krónika (Kolozsvár), júl. 9./

2005. október 31.

Trianon és Európa címmel tartottak lakossági fórumot Nagyváradon. A rendezvényen magyarországi és partiumi politikusok Trianon 85 éves utóéletét idézve a kérdés unión belüli megoldására keresték a választ. A résztvevők bírálták a magyar miniszterelnököt egy neki tulajdonított bukaresti kijelentése miatt, miszerint Gyurcsány Ferenc a minap Trianont semminek nevezte. A református püspöki palotában tartott fórumon Székelyhídi Ágoston kijelentette: a nemzetet Európa sem tekintheti nem létező emberi közösségnek, és az államközi érdekeket kell alárendelni a nemzeti érdeknek. Tőkés László szerint az erdélyi magyarság Trianonra hittel, erővel és meg nem alkuvó öntudattal válaszol. /Trianon-fórum Nagyváradon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 31./

2005. október 31.

Európában most már lehet megoldást keresni Trianon égető kérdéseire – jelentette ki Székelyhídi Ágoston író Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által Trianon és Európa címmel október 28-án rendezett konferencián. Lehangolónak tartotta, hogy Magyarország baloldali kormánya tavaly decemberben elutasította a kettős állampolgárság megadását a határon túliaknak, ráadásul Gyurcsány Ferenc kormányfő maga állt a „tagadás kampányának” élére. Tőkés László püspök a magyar miniszterelnök közelmúltbeli bukaresti látogatásán tett nyilatkozatára utalva kijelentette, Calin Popescu-Tariceanu kormányfő és Gyurcsány között az a különbség, hogy „az egyiknek kell Erdély, a másiknak meg nem”. A püspök szerint ez a tény, valamint az, hogy a magyar kormányfő szerint „Trianon semmi”, a december ötödike előtt történtekkel egyetemben nem más, mint lélektani hadviselés a keresztény értékek és a Trianonhoz kapcsolódó fájdalmak ellen. Ékes József országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fórum alapító tagja a mai magyarországi helyzettel kapcsolatosan úgy vélte, az ottani folyamatok a nemzettudat elsorvasztását célozzák. A szintén a Nemzeti Fórum nevében felszólaló Püski András az európai integrációs folyamatok kapcsán leszögezte: a magyarországi nemzeti elkötelezettségű polgári erők ebben segítséget kívánnak nyújtani az erdélyi és partiumi magyaroknak. /Balogh Levente: Trianon és Európa Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), okt. 31./

2006. június 9.

Nagyváradon, a Partiumi Írótábor második munkanapján, június 8-án az előadások gyűjtőcíme a Tiszta beszéd volt. Pomogáts Béla irodalomtörténész A szabadság áramában címmel személyes emlékeiről, a budapesti írótársadalom 1956-os szerepvállalásáról szólt. Pomogáts Béla szerint nem egyetlen vers hívó szavára csatlakoztak a tömegek a forradalomhoz, mint 1848-ban, de mindenképpen ki kell emelni Illyés Gyulának Egy mondat a zsarnokságról című versét. Székelyhidi Ágoston író, egykori forradalmár nemzettörténeti keretek közé foglalta 1956-ot. Előadásában kitért arra, hogy újfajta szereplők és események összetűzése jellemezte 1917 után a magyar társadalmat. A világuralmi törekvés, a szocialista nemzetfejlődés téves képlete 1956-ra torkollott kudarcba. Péter Miklós váradi teológiai tanár személyes élményeiről beszélt, amikor 56-ról szólt. A forradalom leverése után eszközölt erdélyi letartóztatásokat úgy időzítették, hogy sikerüljön megfélemlíteni mindazon intézményeket, melyeket átszervezni kívántak. Lásd a Bolyai Egyetemet, az unitárius teológiát. Az ismeretlen magyarországi teológustársak meggyászolása miatt kapott Péter professzor 14 évi kényszermunkát. Lelkésszé szentelésének első évfordulóját a szamosújvári börtönben ünnepelte, de amint azt mondta, a börtönévek iskolát is jelentettek számára. /Tüzes Bálint: Tiszta beszéd – írók között. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 9./

2006. június 13.

Díjátadással zárult a hét végén Nagyváradon a III. Partiumi Írótábor, mely az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójának jegyében zajlott. A háromnapos találkozó utolsó napján Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész A magyarok vére című előadásában a forradalom erdélyi vonatkozásairól beszélt, majd Ködöböcz Gábor egri irodalomtörténész a Nagy Imre személyével foglalkozó irodalmi alkotásokról szólt a partiumi és külföldi résztvevőknek. Ezt követően a kolozsvári Balázs Sándor Kiáltó Szó – volt egyszer egy szamizdat című kötetét mutatta be, s szót ejtett az 1988-89-ben megjelent illegális kiadvány megszületésének körülményeiről is. A rendezvény záróakkordja a Partiumi Írótábor díjának átadása volt, melyben idén négyen részesültek. Az Ady Endrét ábrázoló bronzplakettet Sulyok Vince Norvégiában élő költő, Dávid Gyula irodalomtörténész, Székelyhídi Ágoston debreceni író és Pomogáts Béla irodalomtörténész kapta. /Nagyváradon átadták az írótábor díjait. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 13./

2006. október 30.

Érmihályfalván és Nagyváradon is emléket állítottak az 1956-os magyar forradalomnak. Az érmihályfalvi koncepciós per 31 áldozatának emlékére készült Mihály Gábor budapesti szobrászművész alkotása, a halhatatlan lelket és a megújuló életet megtestesítő főnixmadár. „Megrázó események zajlottak idén október 23-án” – emelte ki Tőkés László Érmihályfalván, az emlékmű felavatása előtt elhangzó igehirdetésében. „Rombolások, rendőrállami intézkedések jellemezték e napot, és ugyanúgy csőcseléknek minősítették a zsarnoksággal szembeszegülőket, amint azt 1956-ban is tették” – mondta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, feltéve a kérdést: a polgári köznyugalom nevében szabad-e a hatalomnak elfojtani az emberi jogokat és a lelkiismeretet. 1958-ban kivégzett Sass Kálmán emléktábláját. A szoboravatás után Székelyhídi Ágoston, az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság elnöke elmondta: 1956 a nemzeti függetlenség, az önrendelkezés forradalma volt, és üzenete az, hogy ezt a harcot ma a globalizált világban is folytatni kell. Nagyváradon a Réti református templomban október 29-én avattak emlékművet az ’56-os forradalom áldozatainak.  Tőkés László igehirdetése után Pálfy József, a gyülekezet lelkipásztora elmondta: azért vállalták fel az ’56-os emlékműállítást, mert templomuk felépítésének fél évszázadát is most ünnepelik. A templom udvarában felállított emlékművet, Gergely István kolozsvári és Dóczi András csíkszeredai szobrászművészek közös alkotását, a püspök és a templom lelkésze leplezték le. Tőkés László köszönetet mondott a magyar kormánynak azért az anyagi támogatásért, amellyel az érmihályfalvi és a nagyváradi emlékművek felállítását segítette. /1956-os emlékműavatás Érmihályfalván és Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./

2007. október 19.

Húsz évvel ezelőtt a lakiteleki mozgalom tette nyilvánossá a magyarság esélyeinek kérdését. Az 1987. szeptember 27-i alapítás után az 1988. március 6-i és 21-i budapesti tanácskozáson már a határon túli kisebbségekről készült állásfoglalás: „A magyarságnak érdeke a térség országainak és népeinek együttműködése, a határok jelentőségének csökkentése, a nemzeti érdekek kölcsönös tiszteletben tartása, a nyelvi és kulturális egyenjogúság elismerése minden kisebbség számára. (…) A magyar alkotmányban kapjon helyet az az alapelv, hogy a magyar állam nemcsak szolidáris, hanem kötelezettséget is vállal a magyarokért, éljenek bárhol. ” A kitűzött irány érvényesnek bizonyult, és ma is érvényesnek bizonyul. 1989-90-ben felbomlott a közép-európai kommunista pártállami övezet, benne a még trianoni egyensúlyt őrző Csehszlovákia és Jugoszlávia, majd a Szovjetunió maga. Ezzel megszűnt a kétpólusú világrend. A demokráciát és piacgazdaságot vállaló tizenkilenc önálló állam megjelenésével az addigi nyugati kötődésű Európai Közösség 1993-ban Európai Unióvá alakult. Magyarország és a kelet-közép-európai magyar kisebbségi közösségek ebbe az új politikai, szellemi, gazdasági térbe kerültek bele. Európa természetes újraegyesüléséről van itt szó. Ezen a szilárd alapon most már a magyarság természetes újraegyesülésének kell végbe mennie, írta Székelyhidi Ágoston. A természetes nemzeti újraegyesülés nem területileg és politikailag teljesedhet ki, hanem a nyelv, a hagyományápolás, az oktatás, a kultúra, a kisebbségi nemzeti közösség önszerveződése, az érdekképviselet, a helyi önkormányzatiság és az emberi kapcsolatok szintjén, a kettős állampolgárságig. A Romániában, Erdélyben élő másfél milliónyi magyar 1541 óta bizonyítja nemzetépítő és államalkotó képességét. 1990-től a nemzeti kisebbségi önrendelkezés programjával és egy ideje kormányzati képviselettel vállal szerepet az Európai Unióhoz való csatlakozásban. Ukrajna és azon belül Kárpátalja százhatvanezres magyarsága az 1992-es független ukrán államalapítás óta szerény országos és helyi képviselettel érvényesíti sajátos törekvéseit. Ukrajna és benne Kárpátalja azonban 2008. január 1-jétől kívül reked az Európai Unión. Ezt a magára maradó magyar kisebbséget az ukrán többségi nemzet valósággal beszippanthatja. Erdély magyar lélekszáma a romániai lakosság tizenöt százalékával azonos. Ez a szellemi és közösségi alkotóerő saját országán kívül az egyetemes magyarságot és egész Európát gazdagítja. A természetes kiteljesedést természetellenes csonkítás töri meg. Hiányzik az arányos jogkör, önkormányzatiság, mindenoldalú intézményrendszer és gazdasági forrás. Kárpátalja magyar közössége viszont mentésre, megmentésre szorul. Ez a két példa arra figyelmeztet, hogy a magyarság esélyeinek meghatározásában csak a teljességet fogadhatjuk el. Ezekben a napokban Magyarországon a szocialista–liberális kormányzat nemzeti érdekérvényesítésből rosszul vizsgázott. Megint rosszul vizsgázott – a 2004-es népszavazáson a kettős állampolgárság elleni uszítás óta sokadszor. A kárpátaljai magyarság védelmére nem készített megelőző intézkedési tervet. A kormányzatot irányító szocialisták közben saját magukat ünneplik a párt tizennyolcadik születésnapján. A nemzet nem ünnepel. Veszteséget nem szokás ünnepelni. /Székelyhidi Ágoston, az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság elnöke: A magyarság esélyei. = Magyar Hírlap, okt. 19./

2008. július 2.

A Nagyváradon ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Partiumi Írótáborban közel nyolcvan Kárpát-medencei író, költő, lapszerkesztő találkozik július 3-tól, tájékoztatott Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke. Az idei írótábort a Holnap-centenárium jegyében a Partiumi Magyar Művelődési Céhhel közösen szervezte az egyesület. Nyílt nappal kezdődik a találkozó, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában felavatják a Holnap emléktábláját, majd a Magyar Írószövetség lapja, a Magyar Napló irodalmi estjét megelőzően Faragó Laura énekes és Lászlóffy Zsolt zeneszerző lép fel. Július 4-én a Várad, 5-én pedig az Egerben megjelenő Agria folyóiratot mutatják be. Bemutatják továbbá Székelyhidi Ágoston Debreceni Napló Erdélyből című kötetét és Sipos Lajos Tamási Áron életpályája című könyvét. A táborban több neves magyarországi irodalom és művészettörténész is részt vesz: Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke, Pomogáts Béla, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete lapjának, a Literaturának a főszerkesztője, Szakolczay Lajos irodalomtörténész, Ködöböcz Gábor irodalomtörténész és Bertha Zoltán irodalomtörténész tart előadást a Holnap-antológia szerzőiről. /Fried Noémi Lujza: A Holnap-centenárium jegyében. = Krónika (Kolozsvár), júl. 2./

2008. augusztus 1.

Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság első ideiglenes elnöke bemutatta Székelyhidi Ágoston eredetileg 1989-ben megjelent Debreceni napló Erdélyről című művének új kiadását Nagyváradon. A diktatúra miatt a nyolcvanas években a magyarok tömegesen menekültek Romániából Magyarországra. Ezeknek az embereknek a helyzetét próbálták valamiképpen megoldani, hiszen az akkori törvények és megállapodások szerint vissza kellett volna küldeni őket Romániába. Erre a lehetőségre nemet mondtak, mert kegyetlen sors várt volna rájuk, Debrecenben kialakítottak egy menekülttábort. Ezt ideiglenes megoldásnak szánták, azután a tábor aztán elég hosszú ideig működött. Ezeknek az időknek állít emléket Székelyhidi Ágoston könyve, amelynek ma is időszerű a mondanivalója. Szűrös Mátyás ebben az időben az Országgyűlésben beszédet mondott a falurombolással kapcsolatban. Állásfoglalást alakítottak ki a falurombolással, a Ceausescu-féle kegyetlenkedésekkel szemben, majd 1989 márciusában ő lett a parlament elnöke. Lezajlottak a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások, és az akkori összes politikai erővel megállapodtak abban, hogy békés, alkotmányos fordulatot hajtanak végre Magyarországon. A diktatúrából többpárti, parlamenti demokráciába akartak eljutni. Jelenleg Magyarországon a sajtót körülbelül 80–85 százalékban a neoliberálisok uralják. A sajtó zömét ők tartják kézben, főleg a televíziókat, amelyeknek a legnagyobb tömeghatásuk van. Mostanában erősödőben vannak azok a sajtóorgánumok, amelyek részben nemzeti-konzervatív, nemzeti-demokratikus, népi-nemzeti beállítottságúak, de még mindig a másik oldal van túlsúlyban, hangsúlyozta Szűrös. Neki jutott az a megtiszteltetés, hogy kikiáltsa a köztársaságot, emlékezett vissza. Egyértelműen megfogalmazták, hogy azok a magyarok, akik a határokon túl élnek, a nemzet részét képezik, főleg itt a Kárpát-medencében, hiszen őshonos népről van szó – az anyaországnak pedig törődnie kell velük, képviselnie kell őket, s felelősséget kell vállalnia értük. Az 1989-es decemberi romániai eseményekről Szűrösnek kezdettől fogva az volt a véleménye, hogy az nem forradalom volt, hanem egy jól szervezett katonai puccs. A tömegmegmozdulásnak azonban kétségtelenül forradalmi jellege volt. Ennek a megmozdulásnak Tőkés László volt a legkiemelkedőbb vezetője. Amit azonban Ion Iliescuék csináltak, és ami Stanculescu tábornok irányításával végbement, az egy jól szervezett államcsíny volt. A romániai magyar nemzeti közösségnek autonómiára van szüksége, de ezt Magyarországról nem lehet kivívni. Magyarország ehhez támogatást tud nyújtani, de csak azt támogathatják, amit az itt élő magyarok igényelnek. Szűrös Mátyásnak keserű tapasztalata van ezen a téren. Amikor ő ideiglenes köztársasági elnök volt, eszmecserét folytatott Király Károllyal is, aki akkor Iliescu helyettese volt, a Nemzeti Megmentési Front alelnöke. Akkor felmerült, hogy az autonómia ügyében foglaljanak állást, a románok is benne lettek volna – és Domokos Géza ellene szavazott. Domokos Géza jóravaló ember volt, Szűrös ma sem érti, miért tette ezt a lépést. Szűrös Mátyás /sz. Püspökladány, 1933. szept. 11./ 1990 és 2002 között országgyűlési képviselő. 2002-ben kilépett az MSZP-ből. /Fried Noémi Lujza: Egymás nélkül értelmetlen. = Krónika (Kolozsvár), aug. 1./

2008. szeptember 27.

Székelyhidi Ágoston író, történész, politikus az Arad megyei Medgyesborzáson született 1935-ben, a nagyváradi premontrei gimnáziumba járt 1946-ig, amíg családját ki nem utasították Romániából. Debrecenben járt egyetemre. 1956-ban részt vett a forradalomban, ezért börtönbe zárták. 1987-ben vezető szerepet játszott az ellenzéki mozgalmakban, az MDF alapító tagja, s 2004-ig egyik vezető politikusa volt, majd 2005-ben kilépett a pártból. Az Erdélyi Szövetség alelnöke, majd elnöke, az 1956-os Emlékbizottság elnöke. Számos díjat, kitüntetést kapott, többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 1955-től jelennek meg írásai – regények, elbeszélések, tanulmányok. Legutóbbi munkái: Nemzet és demokrácia (1998), Magyar századvég (2002), Nemzet és rendszerváltozás (2007). Vizsgálódásai középpontjában a nemzeti önazonosság és önrendelkezés kérdései állnak. Szeptember 29-én tartandó előadásában is (Nemzettudat és nemzetpolitika) ezeket a kérdéseket taglalja majd a Kemény Zsigmond Társaság összejövetelén Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában. /Fülöp Géza, a KZST titkára: A KZST vendége: Székelyhidi Ágoston. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 27./

2008. október 8.

Szeptember 29-én tartotta idei őszi évadja első összejövetelét Marosvásárhelyen a Kemény Zsigmond Társaság. A mai magyar nemzettudatról beszélt felkészülten Székelyhidi Ágoston Nemzettudat és nemzetpolitika 1988-2008 című előadásában. Az előadó aktív résztvevője volt az 1956-os forradalomnak, ezért börtönbe is került. A kilencvenes években kétkötetes munkában dolgozta fel a forradalmat. Az 56-os Emlékbizottság elnöke, a rendszerváltás előkészítésében is részt vett, a Magyar Demokrata Fórum alapító-tagja. 1956-ban a debreceni egyetem volt az első, amely meghirdette a forradalom húsz pontját. Ebben először és ott egyedül szerepelt az a követelmény, hogy a mindenkori magyar állam vállaljon felelősséget a határon túli magyarokért. Székelyhidi Ágoston Kiss Ferenccel és Für Lajossal állította össze 1956-ban a húsz pontot. Az '56-os forradalom talán a világ első és egyetlen konzervatív forradalma volt. A magyar öntudat helyreállítását tűzte ki célul, valóban népi-nemzeti forradalom volt. -1988 fordulópont volt a magyar történelemben és a magyar öntudat történelmében. 1956 után először erdélyi menekültek tudatosították azt, hogy ez nem Magyar Népköztársaság, hanem Magyarország. Ez a felismerés az erdélyi menekülthullámnak köszönhető. A vesztesek győzelme volt, a korszaké, amely felrázta a magyar öntudatot. Most, 2008-ban, Európában is nagy kérdésre készülünk. Jövőre dől el, hogy Európa a '92-es egységesítés után föderáció lesz-e, vagy konföderáció? Ha nem az államok együttműködő szervezete akar lenni, az számunkra hátrányos. Most az amerikai válság miatt Európa birodalommá akar válni. Ez pedig rossz lesz a nemzeteknek– mondta az előadó. „Magyar az, aki vállalja” – mondta Illyés Gyula. 1992 óta a nyugati magyarság körében a közösség- és nyelvvesztés 22 százalékos. A szórványmagyarság világában a közösségvesztés 18 százalékos, a nyelvvesztés 20. A magyarság által összefüggően lakott területeken is megjelentek a szórványosodás jelei. A nemzettudat és a nemzetpolitika kölcsönhatásban működik. A nemzetpolitika rosszabbul áll, mint a nemzettudat. Antall József nemzetpolitikai kiállása és akarata néhány hónap után puccshoz vezetett, amit annak idején taxisblokádnak neveztek. 1988 után a magyar nemzetpolitika hamis alternatívákat állított fel. Ezek arra valók, hogy a nemzetben gondolkodó fiatal nemzedéket eltávolítsa a felelősségtől és a magyarságot szembeállítsa Európával. A szembeállított tételek hamis alternatívák: centrum a periféria, modernség a hagyományelvűség, piaci sikeresség a szellemi érték ellenében. Ezen hamis alternatívák a nemzettudatot cselekvésképtelenné változtatják. Intézményes nemzetpolitikára van szükség. A nemzetvesztés közösség- és intézményvesztés, és mint ilyen: halálos. Ezért kell a nemzettudatot megőrizni, helyreállítani. Nem szabad elveszítenünk az intézményeinket. /Nagy Botond: Szerves folytonosság: a vesztesek győzelme. Lebilincselő előadás a Kultúrpalotában. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 8./

2009. január 19.

Az ökuménia és határok feletti szellemiség jegyében gyűltek össze Érd és Nyíradony után Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) székházának dísztermében a harmadik Van kiút... elnevezésű fórum résztvevői. A magyarság felekezeteken átívelő lelki kohéziójáról szóló konferencia előadói között volt Weisz Péter, a Barankovics István Izraelita Műhely elnöke, Tasó László, Nyíradony polgármestere, Papp Lajos szívsebész, Radnóti Zoltán főrabbi, Kiss Rigó László Szeged-csanádi római katolikus megyés püspök, Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Szeverényi János, az evangélikus misszió vezetője. Az előadók mindegyike a magyar társadalom morális válságáról értekezett, és az Istenhez való fordulásban, illetve a konzervatív értékek megerősítésében látták a kiút lehetőségét. Weisz Péter bejelentette: a Barankovics-műhely a Szent István és az Október 23. Alapítvánnyal együtt 300 ezer forintot ajánl fel a csángó gyermekek magyar nyelvre taníttatására. Jókai Anna írónő a konzervativizmus és az Istenhez való visszatérés fontosságát hangsúlyozta, Bene Éva, a Magyar Konzervatív Alapítvány képviselője pedig a Magyarországon zajló indirekt népirtásról beszélt, melyre egy esetleges „transzszilván transzfúzió” jelenthet megoldást. Mikola István volt egészségügyi miniszter az identitást, a szolidaritást, a családot és a hitet jelölte meg mint a nemzet lelki energiája visszanyerésének módját. Tempfli József megyés püspök az összetartás fontosságát, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök pedig azt hangsúlyozta: ideje lenne véget vetni az önsajnálatnak, „könnyekből nem lehet jövőt építeni. ” Szöőr Anna, az Október 23. Alapítvány vezetője a „vörös deviancia” elleni harc fontosságáról beszélt, Szeverényi János, az evangélikus misszió vezetője szintén a hit fontosságáról ejtett szót, majd zárszavában Székelyhídi Ágoston közíró, az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság nevében arra hívta fel a figyelmet, hogy a 15 millió magyar ma már valójában körülbelül 13,6 millió. /Fried Noémi Lujza: Ökumenikus konferenciát szerveztek Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), jan. 19./ Világi és egyházi meghívottak fejtették ki álláspontjukat, megoldási lehetőségeket villantva fel a nemzetfogyás megállítására a Van kiút konferenciasorozat harmadik állomásán. Jókai Anna írónő elmondta, hogy ha spirituális gyökereinket elveszítjük, még a jó szándékú politikai cselekedet is meddő marad. Tőkés László püspök a határokon átívelő szellemi kapcsolat megnyilvánulásaként jellemezte a találkozót. Mikola István volt egészségügyi miniszter kifejtette, a nemzet legnagyobb gondja, hogy elfogytak kollektív tudattalanjából a nemzeterősítő energiák, a neoliberális irányzat éppen ezeket az alapvető értékeket kezdte ki. Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök az összetartásban látta a megmaradást, míg Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök arra figyelmeztetett, hogy könnyekből nem lehet jövőt teremteni, ezért ideje felhagyni az önsajnálattal. /D. Mészáros Elek: Kiútkeresés táblaavatóval. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./

2009. július 1.

Július 2-4-e között tartják meg Nagyváradon a VI. Partiumi Írótábort. Az idén különös figyelmet szentelnek a költő, író, nyelvújító Kazinczy Ferenc emlékének, születésének 250. évfordulójára alkalmából. Magyarországról és a Felvidékről is érkeznek meghívottak. Az ünnepi megnyitó július 2-án lesz a váradvelencei Góbé csárdában. Köszöntőt mond Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke, majd Kazinczy Ferenc életútjáról, munkásságáról tart előadást Bíró Ferenc irodalomtörténész és Kupán Árpád helytörténész. A Vámbéry Antológia 2009 című kiadványt Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának főtitkára mutatja be. Ezután Nemzet, anyanyelv, kultúra címmel Pomogáts Béla irodalomtörténész értekezik. Július 3-án elzarándokolnak Kazinczy szülőhelyére, Érsemjénbe. Ünnepi beszédet mond: Mezey Katalin költő, a Tokaji Írótábor kuratórumi elnöke, L. Simon László költő, a Magyar Írószövetség titkára, Székelyhidi Ágoston író, politikus és Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő. Este a nagyváradi Góbé csárdában Halász János országgyűlési képviselő, Debrecen alpolgármestere méltatja Székelyhidi Ágoston Értékek és esélyek című könyvét, majd a nagyváradi Szigligeti Társulat színművészeinek Tövisek és virágok című pódiumműsorát tekinthetik meg az érdeklődők. Végezetül a pénteki irodalmi esten a budapesti Magyar Napló friss számait mutatja be Oláh János főszerkesztő. Július 4-én Széphalom és a Kazinczy-kultusz címmel Fehér József, a Magyar Nyelv Múzeumának igazgatója tart előadást. Ezután a Várad folyóirattal ismerteti meg a közönséget Szűcs László főszerkesztő. Lipcsey Ildikó és Dukrét Géza könyveivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. /Holnap nyit a Partiumi Írótábor. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 1./ 22/ A vasfüggöny leomlásának 20. évfordulóján adták át június 27-én, Gödöllőn a Magyar Szabadság Díjat, amit idén Tempfli József nagyváradi megyés püspök és Rózsás János Gulágot megjárt író vehetett át. Rózsás János 1944-ben került ki leventeként a szovjet frontra, ahol azonnal hadifogságba esett, majd tíz év kényszermunkára és örökös száműzetésre ítélték. A málenkij robot idején jó barátságba került Alekszandr Szolzsenyicinnel, aki a Gulág szigetcsoport című művében meg is emlékezett róla. Miután visszatérhetett Magyarországra, megírta visszaemlékezéseit, ami csak a rendszerváltás után jelenhetett meg. Művei közül kiemelkedő a Gulag lexikon, ami segít e történelmileg fehér folt felszámolásában. Tempfli József nagyváradi megyés püspök az elmúlt két évtizedben papi tevékenysége mellett visszaszerzett több egykori egyházi tulajdont, többek között a püspöki palotát és több kórházat. /Magyar Szabadságért díjak. Tempfli József és Rózsás János a díjazott. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 1./

2009. július 6.

A VI. Partiumi Írótábor második napján, az érsemjéni zarándokút után, július 3-án délután ismét Nagyváradon, a Góbé csárdában zajlottak az események. Elsőként Székelyhidi Ágoston író Értékek és esélyek című új könyvét mutatta be Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor egyik főszervezője. A kötet eszmetörténeti tanulmányokat tartalmaz. Szó van benne az ‘56-os forradalom híveiről és ellenzőiről, a lakiteleki mozgalomról is. Az író megrajzolta Beke György, Tőkés László, Wass Albert és mások szellemi pályáját. Székelyhidi Ágoston az írótáborban kifejtette, 1956 után újra kell értelmezni az értelmiség szerepét. Fontos szolgálni a magyar nemzet önazonosságát. Ő maga ezért sodródott bele a politikába. „Bennünket nem a szovjet hatalom kebelezett be, hanem a világpolitika áldozott oda” – fejtegette. A kirekesztő politika máig a baloldal sajátossága. Eltorzult az értékrend s az értelmiségi szerep is. Hangsúlyozta: nemzetárulás az, ha az önrendelkezés lehetséges esélyeit is korlátozzák. A kötetbemutató után a váradi Szigligeti Társulat két színművésze, F. Márton Erzsébet és Meleg Vilmos mutatta be a Tövisek és virágok című műsort. Előadásukban Kazinczy Ferenc néhány levele és verse hangzott el. Végezetül a Magyar Napló budapesti irodalmi folyóiratot mutatta be a kiadvány főszerkesztője, Oláh János. Elmondta: októberben ünnepli huszadik születésnapját a lap, amelyet Oláh János tizenhat esztendeje szerkeszt. Hangsúlyozta: fontos, hogy a magyar irodalom értékrendje visszabillenjen a természetes kerékvágásba. Az írótábor résztvevői elfogadtak egy közös nyilatkozatot, amelyben tiltakoznak az új szlovákiai nyelvtörvény ellen, amely mélyen sérti és korlátozza a felvidéki magyarság jogait. A VI. Partiumi Írótábor zárónapján, július 4-én Csűry István helyettes református püspök tartott előadást a nagy reformátorról, Kálvin Jánosról. Szűcs László, a Várad című folyóirat főszerkesztője még csak a havilap idei 3. számát tudta elhozni a táborba, majd a Törzsasztal nevű nyilvános interjúsorozatról és egyéb akciók terveiről beszélt. Dukrét Géza Lipcsey Ildikó Utak és tévutak az erdélyi magyarság huszadik századi történetében című tanulmánykötetét mutatta be, amely tavaly jelent meg Budapesten. Az ismert történész, az Erdélyi Magyarság főszerkesztője könyvében a magyar nemzetpolitikai kérdésekről szólt, történészi igénnyel és módszerrel mutatta be ennek a kérdéskörnek Erdélyhez kötődő változatait 1918-tól napjainkig. A nemzeti megmaradás esélyével és kudarcával minősítve szedte számba az eddigi utakat és tévutakat. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke saját, nemrég megjelent kötetét is (Épített örökségünk Bihar megyében) a jelenlévők figyelmébe ajánlotta. A könyvbemutatók sorát Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című dokumentumkötetének prezentálása zárta. /Tóth Hajnal: Írótábor – értékek vonzásában. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 6./

2009. november 24.

Inkább lelkiismereti, mint történelmi drámának nevezi legfrissebb színpadi művét Székelyhidi Ágoston. Az ismert író, történész az 1989-es eseményekről Végítélet címmel írt színdarabot, melyet a rendszerváltás huszadik évfordulójára szervezett eseménysorozat keretében mutatnak be Debrecenben és Nagyváradon november 28-án, illetve 29-én. A drámát Nagyváradon Meleg Vilmos rendezésében mutatják be. A szerző szerint az 1956 utáni kommunista rezsim politikai értelmezésén túl az értékrombolás diktatúrájának nevezhető: az emberi, vallási, nemzeti és európai értékeket egyaránt a földdel igyekezett egyenlővé tenni. A 1989-es temesvári eseménysorozat tehát az értékmentés forradalma volt, vélte az író. „Szellemi, politikai, közéleti népmozgalmakról beszélhetünk 1989 kapcsán, ám ezeknek a gyökere legalább egy évvel korábbra nyúlik vissza” – fejtette ki. 1988 volt ugyanis a kommunista diktatúra falurombolási tervének éve. Ez a szisztematikus falupusztítás az egész kommunista birodalomban egyedülálló volt. Emiatt szerveztek Budapesten 1988. június 27-én Erdély-tüntetést, amely Székelyhidi meglátása szerint ‘56 óta a legnagyobb ilyen jellegű megmozdulás volt a magyar fővárosban – a nemzeti értékrend szerint ugyanis Magyarország Erdéllyel szerves egészet, „értékteret” alkot. Szeptember 6-án Tőkés László akkori temesvári lelkész aláírta az Aradi Nyilatkozat néven ismert dokumentumot, amelyben felszólította a református gyülekezeteket: akadályozzák meg a falurombolást, amellyel Ceausescu „a múltat semmisíti meg”. Akkoriban Tőkés már a nemzetbiztonság által elszigetelten élt. Különleges volt ez, mert mind Lech Walesának, mind Václav Havelnek politikai erő állt a háta mögött, Tőkésnek azonban az égvilágon semmi, csak az értékmentés szándéka és szerepvállalása, fejtegette Székelyhidi. Amikor 1989. december 15-én Tőkést elhurcolták, már románok és magyarok, vallásosak és nem vallásosak egyaránt melléálltak. Egy hét múlva, december 21-én a Ceausescu házaspárnak már menekülnie kellett. A Végítélet december 16-án játszódik, és cselekménye egy temesvári kocsmáros, besúgó és kettős ügynök története körül forog. /Nagy Orsolya: Színdarabot írt a ‘89-es rendszerváltásról Székelyhidi Ágoston. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24./

2010. május 20.

Utak és tévutak a 20. században
Nagyvárad – Szerdán a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében tartották Lipcsey Ildikó Utak és tévutak az erdélyi magyarság huszadik századi történetében című könyvének bemutatóját.
A kulturális eseményt a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Pro Universitate Partium Alapítvány szervezte. A kis számú érdeklődőt Barabás Zoltán költő, a PMMC igazgatója köszöntötte. Ezután dr. Bolváry Gyula, az Erdélyi Szövetség alelnöke ismertette a szerző életútját. Állítása szerint a doktori disszertációként készült kötetetLipcsey Ildikó az elmúlt húsz évben többször megpróbálta kiadatni vagy terjeszteni, de az állam nem finanszírozta az ötletet. Végül először angol nyelven, 2006-ban jelent meg a tanulmány, egy kanadai mecénás támogatásának köszönhetően. A festészet és az irodalom világa iránt is érdeklődő írónő különben 1970 és 1991 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen dolgozott referensként, majd a Miniszterelnöki Hivatalban vállalt munkát. 1990 után jelenhettek meg könyvei, számos tanulmányt, cikket publikált különböző szakmai folyóiratokban.
Hiteles forrásgyűjtemény
A kiadványt lektoráló Székelyhídi Ágoston, az Erdélyi Szövetség örökös elnöke úgy vélte: a kézikönyv a teljesség igényével készült hiteles forrásgyűjtemény, mely nem csupán az 1918-2002 közötti korszakot tárja elénk, hanem tanulságokat alapoz meg anélkül, hogy ezeket maga a szerző fogalmazná meg. 1130 határozat-előkészítési, illetve döntési szöveget tartalmaz és több mint háromszáz közszereplő életrajzát vagy személyiségi lexikonját ismerteti.
A méltató ezt követően arra tért ki, hogy szerinte hogyan lehetne folytatni a kötet gondolatkörét, utalva egyúttal arra, hogy 2002 óta számos változás történt a kelet-közép európai térségben. A volt szocialista államok többsége például az Európai Unió tagja lett, és a Székely Nemzeti Tanács is nyilvánosságra hozhatta az önrendelkezésre vonatkozó elképzeléseit. Trianon 90. évfordulójának apropóján ugyanakkor a történész végzettségű író átfogó képet nyújtott a Kárpát-medencei népek 20. századi történetéről, a Magyar Népi Szövetség és az RMDSZ szerepéről. Egyebek mellett azon véleményének adott, hogy öt fajta autonómiaforma létezik: nyelvi, kulturális, intézményes, területi és közigazgatási.
Jantyik Zsolt, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés művelődési bizottságának elnöke a határmenti magyar-magyar kulturális kapcsolatokról szólt. Úgy vélte: ki kell használni az EU nyújtotta lehetőségeket, valamint azt, hogy a Fidesz kétharmados győzelmet szerzett az országgyűlési választásokon, s a közös érdekek mentén kell lépni. A rendezvény végén a jelenlevők kérdéseket intézhettek a meghívottakhoz. 
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2014. december 21.

Tőkés a lyukas román zászlót is kitűzte Váradon
„A romániai szabadság szimbólumaként, a Ceauşescu-rezsim, a nemzeti kommunizmus felett 25 évvel ezelőtt aratatott diadalunk jelképeként emeljük magasba a lyukas román zászlót” – fogalmazott Tőkés László, amikor szombaton késő délután kitűzte a forradalmi lobogót nagyváradi irodája homlokzatára.
Az európai parlamenti képviselő, az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett megemlékezésen hozzátette: most attól a ponttól kellene újraindulni, ahonnan 25 évvel ezelőtt tettük.
Emlékeztetett, hogy idén ősszel rendre kitűzte a székely, az uniós, valamint a forradalmi magyar zászlót, hogy a most elhelyezett lyukas román lobogóval kiegészüljön, és teljessé váljon az értékrend. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke hozzátette, a forradalmi zászló nem csupán a szabadság szimbóluma, a szolidaritás és az áldozat jelképe is egyben.
Azt, hogy a zászló meddig loboghat majd a belvárosi ingatlanon, még nem tudni. Tőkés megfogalmazása szerint addig, amíg a hatóságok engedik. Rámutatott ugyanis, hogy bár írásos felszólítást még nem kapott, a sajtón keresztül „barátságtalan üzenetet” címzett neki Claudiu Pop, Bihar megye prefektusa, aki arra kérte: a hivatalos trikolórt tűzze ki.
„A romániai szabadság zászlajának tiltásával kifejezte becsmérlő és negatív érzéseit azon ideálokkal szemben, amelyekért 25 évvel ezelőtt küzdöttünk” – szögezte le Tőkés László, aki ezt követően a közel ötvenfős hallgatóság gyűrűjében átvonult a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermébe, ahol Győri Béla újságíró és Hermán M. János református lelkész, egyetemi tanár társaságában, egy kerekasztal-beszélgetésen elevenítették fel a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás eseményeit és azok külföldi visszhangját.
Török Sándor, az EMNT Bihar megyei vezetője az esemény moderátoraként emlékeztetett, hogy a népfelkelés szikrája Tőkés volt. „Azokban az időkben ő volt, aki kimondta helyettünk azt, amit mi csak zárt ajtók mögött mertünk gondolni. Ő volt és maradt a magyarság immunerősítője. Azóta sem változott, ami hatalmas dolog ebben a köpönyegforgató világban” – fogalmazott. Hozzátette, mindazok, akik lekicsinyíteni próbálják a volt királyhágómelléki református püspök szerepvállalását, ellopták a forradalmat, holott a temesvári lelkész híre még Ceaşescuhoz is eljutott.
Győri Béla, a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának főszerkesztője „hátborzongatónak” nevezte azokat a napokat, amikor Tőkés László révén megismerte a romániai kommunista rezsim tetteit. Elmesélte, hogy a ’89-ben, három részben nyilvánosságra hozott interjút egy külföldi diák közvetítésével sikerült rögzíteniük úgy, hogy a válaszokat Tőkés a parókia alagsorában mondta rá egy kazettára.
A Szekuritáté elől 1983-ban Hollandiába menekült Hermán János szerint ez az interjú tette fontossá a magyar rádió szerepét, de a maguk módján ők is igyekeztek információkkal, címekkel, kapcsolatokkal ellátni a külföldi sajtót, köztük a Szabad Európa Rádió és a BBC munkatársait. Merthogy ott Hollandiában is tudták: „Tőkés az életével játszik”. „Hálaadással tölt el, hogy ha indirekt módon is, de tettünk valamit. Elértük, hogy tudják, valahol számon tartják őket” – magyarázta a lelkész.
Tőkés László szerint az akkori események sikerében Isten után a nyilvánosságnak volt a legnagyobb szerepe. „Merem állítani, hogy ha a Vasárnapi újság és a Magyar Televízió Panoráma című műsora nem áll mellénk, csökkent volna az esélyünk. Mai szóval élve, azt mondhatni, hogy ők voltak a temesvári forradalom médiatámogatói” – mutatott rá.
Emlékeztetett, hogy az akkori rezsim a lehallgatásokból, titkolózásokból élt, arra volt specializálódva. Ő viszont elébe ment ennek, őt nem kellett lehallgatni, mert mindent nyíltan kimondott. „A szekusoknak ezzel szemben nem volt ellenszere. Hétről hétre részletesen beszámoltam arról, ami épp történt, és ez felébresztette az emberek igazságérzetét, felbátorította őket, vitték a hírt tovább mindenfelé” – emlékeztetett.
Ehhez társult a külső nyilvánosság olyan körülmények között, amikor egy-egy hír, fotó vagy üzenet külföldre juttatása kalandos és egyben veszélyes volt. „Ma már nem tűnik nagy dolognak, de abban az időben a hiteles tájékoztatásnak életmentő szerepe volt” – mutatott rá Tőkés. Úgy vélte, izgalmas, ahogy fokozatosan „egy háló” alakult ki a Kárpát-medencében és Európában.
„A falurombolás verte ki a biztosítékot, ez váltotta ki az ellenállást. Bámulatos volt a temesvári egyházmegye kiállása. Sajnálatos ugyanakkor, hogy a lelkészi kar hallgatott” – mutatott rá, besúgóinak nevét sorolva. – Ma is érezhető a mérgezettség a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben. Ha akkor igazat mondtunk, amikor nem volt szabad, akkor most miért hallgatnánk? Azért fontos emlékeznünk, hogy emlékeztessünk honnan indultunk, és hova tartunk, hogy ne essünk vissza. Ne felejtsük, merre érdemes tartani.”
Tőkés úgy vélte, ideológiai szinten megvolt a rendszerváltás, de a második lépés a nemzetpolitikai rendszerváltás kell legyen, ugyanakkor az egyházi rendszerváltás sem zajlott még le, hiszen még mindig vannak kollaboránsok.
A nagyváradi megemlékezés a Temesvárról Európába című kiállítás megnyitójával és Székelyhidi Ágoston Végítélet című színielőadásával zárult. Vasárnap már a Szilágy megyei Menyőben, a Tőkés család száműzetésének helyszínén fejeződött be az EMNT által szervezett emlékhét.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Székelyhon.ro

2015. november 17.

Tanulságos színházi előadás Ágyán
A Végítélet korhű képe a diktatúráról
Szombaton este az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében bemutatták Ágyán Székelyhidi Ágoston Végítélet című egyfelvonásos színművét. A rangos színészgárda emlékezetes estét nyújtott azoknak, akik eljöttek a kultúrotthonba, a Meleg Vilmos által rendezett előadásra. A színdarab 1989 decemberében, Temesváron játszódik. A nyolcszereplős darab a december 16-i történéseket állítja a középpontba, az akkori eseményeket dolgozza fel. A dráma helyszíne egy temesvári kocsma a forradalom előestéjén. A kocsmában jelen van a kocsmáros, aki egyben a Securitate besúgója is (Dánielfy Zsolt, Debrecen), a vallatótiszt (Horányi László, Esztergom), az apa (Varga Vilmos, Nagyvárad), a feleség (Kiss Törék Ildikó, Nagyvárad), a zürichi újságíró (Szíki Károly, Eger), a biliárdozó (Meleg Vilmos, Nagyvárad), továbbá egy vendég (Csutak Miklós, Nagyvárad) és egy orvos (Miske László, Debrecen). Az előadás alatt átélhettük a 80-as években zsarolással besúgónak beszervezett átlagos romániai polgár tragédiáját, amikor választania kellett a saját és családja biztonsága, és a becsület között.
Az előadáson jelen volt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tiszteletbeli elnöke is, aki az előadás végén rövid beszédben visszaemlékezett, hogyan élte Ő át az akkori eseményeket.
A kultúrotthonban az ágyaiakon kívül többen eljöttek Kisjenőből és Nagyzerindről is megtekinteni darabot. Az előadás végén több néző is kifejtette: ilyen és ehhez hasonló színdarabokat érdemes lenne minden középkorú és idősebb erdélyinek megnéznie, hogy emlékezzen arra, hogyan is éltünk ezelőtt 25-30 évvel, a fiataloknak azért kellene megnézniük, hogy megtudják, milyen világban éltek szüleik és nagyszüleik.
dr. Burián Sándor
Nyugati Jelen (Arad)

2016. március 11.

A gyulafehérvári ígéretek azóta sem váltak valóra
Felelős önvizsgálatra, elmélyült gondolkodásra késztető írást közölt a Korunk folyóiratnak a múlt év végi négy száma. Poszler György irodalomtörténész, akadémikus (Kolozsvár, 1931. június 12. – 2015. augusztus 13.) egy év munkájával készítette el ezt a figyelmeztető nagy írását, a címe: Bizonytalan remények és tétova kételyek. Borús gondolatok az erdélyi magyarság száz évéről.
Kós Károly és társai által 1921-ben megfogalmazott Kiáltó szó óta politikai kártyavár-építések idejét éljük (a Sziszüphosz-féle kínlódások, szenvedések jegyében), és nem mi voltunk a vétkesek! Voltak, akik elhitték, amit a hatalom mondott (nem lesz nemzetiségi elnyomás), mások nem: Márton Áron figyelmeztetett 1945 után, hogy a Magyar Népi Szövetség nem jó úton jár. Poszler György kolozsvári születésű Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténész irodalmár szemmel nézi a múlt század tévedéseit, és figyelmeztet: a hiú ábrándokon túl kellene nézni és látni. „Talán nem kellett volna elhinni mindent!”
A történész elsősorban a forrásokat tárja fel, elemez, folyamatokat ragad meg.
A semmiből egy új világot
Poszler György négy részben a Korunk folyóiratban közölt esszéje azért is jó kiindulópont (kutatónak és pedagógusoknak egyaránt), mert iránytűt ad az ember kezébe. Vesztésre voltunk kárhoztatva. A magyar közösség 1948–49-re nagy erőfeszítéssel elért némi eredményt, de ekkor bekövetkezett annak a Sziszüphosz-kőnek a visszazuhanása. Valakik legörgették: például I. Mihály király rendeletével az egyetemi épületeket a Nagyszebenből visszatérő Ferdinánd királyról elnevezett román egyetemnek ígérték oda. Ekkor költözött az orvosi kar át Marosvásárhelyre. Megkapták a Csaba királyfi honvédtüzér hadapródiskolát. Ott kellett a semmiből egy új világot teremteni, tantermeket, klinikákat kialakítani, orvosoknak lakásokat adni, óriási erőfeszítésekkel kollégiumokat szervezni. Még vezetékes víz sem volt.
Az erdélyi folyamatokba belerobban a magyarországi 1956-os forradalom. Voltak Erdélyben is reménytelen küzdők, a baloldalnak szintén voltak jeles személyiségei: Jordáky Lajos, Szabédi László, Balogh Edgár és Kurkó Gyárfás. A nagy kérdés az lenne, hogy mit is kezdjünk a Magyar Népi Szövetségnek a tevékenységével. Baloldali szervezet a kommunista párt fiókszervezete, a szekerüket tolta? Ilyen egyszerű lenne? Az esszé megértéséhez előkerestem Lipcsey Ildikó történész könyvét (Utak és tévutak az erdélyi magyarság XX. századi történetében, Budapest, 2008. Székelyhídi Ágoston írta az előszót.) A tényállás az volt, hogy csak egy baloldali szervezet számára engedtek működési teret. Országunkat az elhíresült 1944. októberi Churchill-féle tárgyaláson a Nyugat már 90%-os arányban átengedte az orosz félnek. Lett belőle száz százalék bolsevik kommunista befolyás. Sok-sok kulisszatitokra csak napjainkban derül fény, tiltakozott ugyan a Nyugat, de a szovjet csapatok itt állomásoztak a térségben. Az angol miniszterelnök a sikertelen magyar kiugrási kísérlet idejében (1944. október 15.) pont Moszkvában tárgyalt. A szovjet hadsereg katonái pedig itt, Debrecennél harcoltak, bent voltak Magyarországon.
Nem egy vonzó időszak ez egy történész számára. Román kollégáktól sokszor lehetett hallani (1989 előtt is), hogy mi, az erdélyi magyar közösség jól megsegítette a Román Kommunista Pártot, hogy megszerezze a hatalmat. Poszler György szerint is e történések kulcsfigurája Dr. Petru Groza volt. Román anyanyelvű, de szászvárosi kollégiumban magyarul tanult. Jogot végzett a pesti egyetemen. Tanult Lipcsében és Berlinben is. A két nép reális megbékélésének az alapja a gyulafehérvári (1918. december 1.) nagygyűlés nyilatkozata lehetett volna számunkra 1944. őszén egy ajánlattal megújítva. Érkeztek viszont Észak-Erdélybe az augusztus 23-ai  román kiugrás után a Maniu-gárdák. Egyes történészek és véleményformálók úgy próbálják ma is szépíteni a dolgot, hogy a félkatonai szervezetek  által elkövetett sajnálatos események válaszok voltak az 1940. augusztus 30-ai, a második bécsi döntés utáni történésekre Ördögkútnál, Ippnél és több más helyen megtörtént kilengésekre.
Mentegetőzés a gyilkosságokra
Itt Biharban Belényes környékén, a Kalotaszeg falvaiban, Szárazajtán és Csíkszentdomokoson szörnyű véres események történtek. Jó lenne, ha a román történészek nem hőskultuszt teremtenének, hanem feltárnák a közelmúlt fájó pontjait. (Egyes könyvek szerint a Nemzeti Parasztpárt számított a magyar szavazatokra is. Kurkó Gyárfás és a Magyar Népi Szövetség elnyerte a magyar egyházak támogatását is.)
1944. november 14-étől négy hónapon át volt egy izgalmas időszak. Az atrocitásokra hivatkozva, de hatalmi célokat követve, Moszkva kivonta Észak-Erdélyt a bukaresti vezetés hatásköréből és szovjet katonai közigazgatást vezetett be. Ez az Észak-Erdélyi Köztársaság időszaka. Moszkva célja főleg az volt, hogy gyorsítsa Románia bolsevizálását és a Groza-kormány beiktatását. Számos kérdést felvető időszak ez. Két nyelven, magyarul és románul zajlott a közigazgatás.
A Poszler esszéhez visszatérve, a szerző kitér Petru Groza személyiségére. Jól tud tárgyalni a magyarokkal és a szászokkal, mert Erdély mindhárom fő nyelvét ismeri. Vele alkudtak az Magyar Népi Szövetség vezetői is (vagy inkább a kényszernek engedtek?). A magyarok azt remélték, amit a Gyulafehérvári Nyilatkozat megígért: a magyarság teljes autonómiáját Romániában, annál is inkább, mivel a két egymásra utalt nép már el is kezdett megvalósítani Észak-Erdélyben egy kétnyelvű, magyar–román közigazgatást és valódi demokráciát.
Nem adták el Erdélyt
A Poszler esszé nagy meglepetése, hogy a Százas Intézőbizottság híres, 1945. november 15–18. közötti ülését árnyaltabban kell megközelíteni. Az él a köztudatban, hogy az Intézőbizottság eladta Erdélyt. Vasile Luca (Luka László) kicsikarta az állásfoglalást, hogy nemzeti közösségünk itt, Romániában akar élni. E határozatnak azóta is nagy a visszhangja. Sokan úgy vélik, hogy „az istentelen bolsevik kommunisták” eladják, eladták Erdélyt. Pontosabban Észak-Erdélyt. A román fegyverszüneti egyezmény (1944. szeptember12–13.) úgy volt fogalmazva, hogy Erdély vagy annak nagy része újra Románia része lesz. Ekkor még hátra volt a sikertelen magyar kiugrási kísérlet. Ám a legfontosabb tényező, hogy Moszkva is érdekelt volt, mivel Besszarábiáért és Észak-Bukovináért kárpótolnia kellett Romániát. A kortársak tudták, hogy a baloldali orientáció felvállalásával tud a magyar közösség megmaradni Erdélyben. Poszler György akadémikus véleménye, hogy a Központi Intézőbizottság „nem adta el Erdélyt Romániának”. Szerinte a 16–17. századi erdélyi fejedelmek voltak hasonló, nagyon nehéz helyzetben.
Molnár Gusztáv politológus szerint is „történelmietlen volna vádakkal illetni a Magyar Népi Szövetséget. Tisztességesen képviselték a magyar nemzeti érdekeket.” Van egy már száz éve meglévő meghasonlása nemzetünknek. Itt a Bibó István leírta zsákutcás magyar történelem érhető tetten. A nagyhatalmak diktátumpolitikájáról nem szabad elfeledkezni.
Moszkva mozgatta a szálakat
Minden korban léteznek az illúziók és a realitás. A tárgyalt időszakban pedig a valóság a szovjet csapatok jelenléte (ekkortól negyvenöt éven át a keletközép-európai térségben). Volt továbbá az 1944. októberi Churchill–Sztálin megegyezés az érdekszférákról. Minden valószínűség szerint a baloldal jobban volt tájékozódva (tájékoztatva?). Így érthető, hogy a nemzetiségi jogok biztosítására törekedtek és értek is el komoly eredményeket. Szerették volna elérni az észak-erdélyi kétnyelvű közigazgatás bevezetését Dél-Erdélyben is. Elfogadtak egy törvényt, az 1945. február 5-i Nemzetiségi Statútumot, de nagyon magas volt a küszöb, a kisebbségi lakosságnak az aránya el kellett hogy érje a 30 %-ot. Az utcákon kétnyelvű feliratoknak kellett megjelenniük. Ekkortájt a csehszlovákiai magyarok a kassai kormányprogrammal jogfosztottakká és hontalanokká váltak. Kollektíven tették felelőssé a magyar közösséget, hogy az első csehszlovák köztársaság felbomlott. Ezzel összevetve itt Erdélyben más volt a helyzet.
A Magyar Népi Szövetség vezetője, Kurkó Gyárfás (1909–1983) kisiparos a bécsi döntés után is Dél-Erdélyben maradt. Csíkszentdomokosról származott és rokona volt Márton Áronnak. Később egy koncepciós perben ítélték el, a börtönben elmezavart kapott, csak 16 év után engedték szabadon. Ekkorra már a MNSZ-t is feloszlatták. Mások mellett Balogh Edgár közismert baloldali vezetőt is lecsukták hat évre. Volt Erdélyben egy nagyon erős szociáldemokrata párt is, Lakatos István volt az egyik vezetője. Az autonóm Erdélyt tartotta volna a megfelelő megoldásnak (ami talán érdekes lehet, a szociáldemokrata pártnak volt magyar tagozata is). Hazaárulás címén ítélték el 25 évre, 15 évet volt börtönben. Az eredményeket, amelyeket az MNSZ és az erdélyi magyarság elért, szeparatizmusnak, irredentizmusnak állították be, és találtak ürügyet a leszámolásra.
Hodgyai Mátyás. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2016. április 27.

25 éve történt – Az 1991-es egri tanácskozás Erdély sorsáról és a román hisztériakeltés
Negyed évszázada, 1991. április 13-án és 14-én került megrendezésre az Erdélyi Szövetség szervezésében az „Erdély múltja és jövője” című nemzetstratégiai konferencia Egerben. Az előadók között olyan jeles személyiségeket találunk, mint Beke György, az Erdélyi Szövetség elnöke, Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Borbély Imre, későbbi RMDSZ elnökségi tag és parlamenti képviselő, Köteles Pál, az Erdélyi Magyarság című folyóirat főszerkesztője, Duray Miklós, a felvidéki, keresztény-demokrata irányultságú pártszerű szerveződés, az Együttélés elnöke, Balla D. Károly, kárpátaljai író, Eva Maria Barki, emberjogi aktivista, Sebestyén Teleki István az Erdélyi Világszövetség képviselője, Pomogáts Béla és Székelyhidi Ágoston irodalomtörténészek.
A tanácskozást követően hatalmas kampány indult a román médiában úgy általában a magyarság ellen. Ez volt a marosvásárhelyi pogrom után talán a legnagyobb hangulatkeltés, amikor a vízcsapból is a magyar irredentizmusról szóló hamis propaganda csorgott. Külön érdekessége az esetnek, hogy legfőképpen Tőkés Lászlót támadták, aki alá sem írta a zárónyilatkozatot, mivel akkor még őszintén hitt a megbékélés lehetőségében, az erdélyi magyar politika egységességében és a mérsékeltnek nevezettek kollaboránsok magyar elkötelezettségében. S persze a zárónyilatkozat sem tartalmazott olyan kitételeket, melyek Magyarország területi követeléseire vonatkoztak volna.
Ha végigtekintünk a rendszerváltás óta eltelt bő negyed évszázadon, azt láthatjuk, hogy meglehetősen esetleges, hogy épp mikor csinálnak a románok ribilliót valamiből, logikát ebben nehéz keresni. Illetve keresni még-még lehet, sőt, érdekes szellemi kihívás, találni viszont aligha.
Amikor a Horn kormány összehívta az első magyar-magyar csúcstalálkozót 1996 nyarán, hatalmas égzengés volt, óriási diplomáciai botrány, a szomszédokkal való, akár a magyar érdekek feladása árán történő „megbékélést” abszolút komolyan vevő Horn Gyula és a Határon Túli Magyarok Hivatalának akkori vezetője Lábody László csak a fejét kapkodta, hogy mi lelte a bukaresti utódkommunista kollegákat.
Két évvel később, amikor Orbán Viktor 1998-ban, a kormányalakítást követően azzal kezdte első mandátumát, hogy lényegében megismételte Antall József felelősségvállalását a határon túli magyarok felett, rámutatva arra, hogy Magyarország és a magyar nemzet határai nem esnek egybe s azt is hozzátette, hogy az ő kormánya nemzet kormánya lesz, Bukarest csendben maradt. Akárcsak a magyar-magyar csúcs intézményesítésének, a Magyar Állandó Értekezlet megalakításénak idején. Hasonló példák oda-vissza idézhetők.
Persze tudni lehet, hogy akárcsak Németországban (amint azt Udo Ulfkotte részletesen leleplezte) és általában a demokratikusnak mondott világban, Bukarestben is kézivezérelt a sajtó, működik az eligazítás, a háttérben döntik el, hogy valamiből kázust kell-e csinálni vagy sem. Az érdekes az, hogy nehezen követhető, hogy mikor miből lesz és miből nem lesz kázus.
Annyi megállapítható, hogy amíg az RMDSZ 1996-ban kormányra nem lépett, lényegében a téma állandóan melegen volt tartva, volt egy permanens uszítás a román médiában, amit időnként mesterségesen, különböző ürügyekkel felcsavartak.
Miután az RMDSZ-t Szőcs Géza örökbecsű kifejezésével élve domesztikálták (hadd idézzük szó szerint a kormányzati szerepvállalásról szóló tanulmány rendkívül találó sorait: „domesztikáltság, vagyis háziállatosítottság, meghunyászkodóvá szelídítettség. A karámban tartott jószág domesztikált: a gazda kedve szerint nyírja, feji, beletörli a lábát, alkudozik a bőrére, koponyáját az egykor félelmetes szarvakkal kifüggeszti a portája fölé.”) az alapjáratú uszítás alábbhagyott s csak egyes esetekben, ismét sztochasztikusan lángolt fel, érdekes módon nem mindig, akkor, amikor vártuk volna. A Trianon filmből botrányt csináltak, viszont a Székely Szabadság Napjának első nagy felvonulásából nem igazán. Akkor csak alsó hangon berzenkedtek.
Annyi minden esetre megállapítható, hogy az 1923-ban alkotmányszinten rögzített célprogram, az egységes, (értelemszerűen kisebbségek nélküli) homogén nemzetállam megteremtése továbbra is fontos prioritása a román politikának. Ebben pedig a pszichológiai hadviselés fontos eszköz. Olyan eszköz, amit tetszőleges alkalmakkor vetnek be, akár különösebb apropó nélkül, mint legutóbb a máig minden bizonyíték nélkül börtönben tartott 64 vármegyés vezetők, Beke István és Szőcs Zoltán esetében.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//erdelyorszag



lapozás: 1-30 | 31-56




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998