udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 538 találat lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 511-538
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Szabó Csaba

2008. április 14.

Ünnepi istentisztelettel és kopjafa-avatással emlékeztek április 13-án Ákosfalván a falu szülöttére, Szabó Csaba /Ákosfalva, 1936. ápr. 19. – Szombathely, 2003. máj. 23./ zeneszerzőre halálának ötödik évfordulóján. Balla Lóránd református lelkipásztor elmondta: „Szabó Csaba Ákosfalván született, ez a falu jelentette neki az otthont, a szülőföldet. Több évig a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen oktatott, egykori tanítványai minden bizonnyal elmondhatják, hogy a zenetudománytól és az emberi értékektől sugárzó előadásait jó volt hallgatni. Egyházzenei munkássága mindig maradandó értéket fog nyújtani” Csíky Csaba karnagy a kopjafa-avatás előtt mondott ünnepi beszédében hangsúlyozta, ezzel az emlékművel az erdélyi magyarság nagy zeneszerzője előtt tisztelgünk, aki református hitét munkásságában is őrizte, zsoltárfeldolgozásai, kórusfeldolgozásai szárnyalóak. A rendezvényt a Csíky Csaba vezényelte Musica Humana női kamarakórus, Marton Irén énekművész fellépése, valamint az ákosfalvi iskolások műsora tette emlékezetessé. /Berekméri Ildikó: Kopjafa a zeneszerzőnek. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 14./

2008. szeptember 10.

Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban szeptember 10-én bemutatják a Nagy Imre-per anyagát tartalmazó DVD-t. A DVD-n a fél évszázaddal ezelőtti per valamennyi tárgyalási napjának jelenleg hozzáférhető hangfelvételei, iratai megtalálhatók – mondta Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgató-helyettese. A 70 órányi hanganyag mellett több száz oldalnyi eredeti dokumentum, továbbá mintegy másfél száz oldalon négy történész tanulmánya is felkerült az adathordozóra. A Nagy Imre-per első szakaszában az 1958. február 5–6-i tárgyalásokon a vádlottakat hallgatták meg, majd félbeszakadt az eljárás. Szilágyi József ügyét elkülönítették és áprilisban több tárgyalást követően halálra ítélték, majd 24-én kivégezték. Június 9-én folytatódott a bírósági eljárás, de ekkor már nem volt a vádlottak között Szilágyi Józsefen túl az 1957 decemberében elhunyt Losonczy Géza sem. A forráskiadvány tudományos igényű, egységes egészében tartalmazza az eljárás fellelhető dokumentumait. /Bemutatják a Nagy Imre-per anyagát tartalmazó DVD-t. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./

2008. szeptember 22.

Becsületbírósági határozatokkal kezdte a MÚRE (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete) idén gyergyószárhegyi találkozóját, amelynek témája a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság napilap újságírója ellen felhozott etikai panasza volt. Az egyetem szerint Tibori etikátlanul, diszkriminatív módon rágalmazta az EMTE-t. A MÚRE arra a következtetésre jutott, hogy Tibori ugyan nem sértette meg a MÚRE etikai kódexét, de kimondták, hogy körültekintőbben kellett volna eljárjon, ezért szóbeli figyelmeztetésben részesítik. A MÚRE-találkozó fő témája, Elveszett hatalom – Ki védi meg a sajtót című előadás vetette fel a legérdekesebb kérdéseket, ötleteket. Sok veszély leselkedik a sajtóra, amelyet óvni kell a szubjektivitástól, az öncenzúrától és a politikumtól. Az öncenzúra legjobban a kisebbségi lapoknál mutatkozik meg, hiszen amint azt Klemm József, a vajdasági Magyar szó karikaturistája is elmondta, „azért nem lehet megírni a szerbiai magyar politikum dolgait, mert azzal csak a magyarságnak, a magyar ügynek ártanak”. Nívódíjat ítéltek oda Veres Istvánnak, az írott sajtó területén, a Szatmári Friss Újságnál szerzett érdemei elismeréseképpen, valamint Jászberényi Emesének és Csifó Jánosnak, az „örökmozgó rádiósoknak”, akik az elsők között indították újra a Marosvásárhelyi Rádiót. A szakma kitüntetésekkel jutalmazta Dr. Csermák Zoltánt, az MTV PR vezetőjét, akinek a Külhoni Magyar Újságírók Egyesületének Konvenciója a Messze látó díjat ajándékozta, a pályakezdőknek, fiatalabb kollégáknak járó díjat pedig Szabó Csaba vihette haza, Szórvány sorozatáért, míg Rostás Szabolcsot, a Krónika napilap újságíróját tényfeltáró riportjaiért méltatták. /Fleischer Hilda: Önvédelem öncenzúrával. A MÚRE éves találkozóját tartották Gyergyószárhegyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 22./ Emlékeztető: T. Sz. Z. : A Sapientia–EMTÉ-ről – a kíméletlen tények nyelvén. = Szabadság (Kolozsvár), 2008. máj. 3./

2008. szeptember 23.

Első alkalommal tartottak helyhatósági választásokat az Újvár községtől különvált Óteleken. A magyarság számbeli kisebbségben van az új községben, ennek ellenére Szabó Csaba-Zoltán mezőgazdasági vállalkozó, az RMDSZ jelöltje már az első körben megnyerte a polgármester választást, az érvényes szavazatok 59,4 százalékával! Az ótelekiek közel 50%-a voksolt az RMDSZ tanácsosi listájára, így az RMDSZ-nek öt képviselője lesz a 11 tagú óteleki önkormányzatban. Temes megyében Szabó Csaba-Zoltán az ötödik RMDSZ-es polgármester, miután Kaba Gábor Zsombolyán, Szilágyi Géza Újszentesen, Ihász János Igazfalván és Vajda Pál Újváron megnyerte a júniusi polgármester-választást. /Pataki Zoltán: Magyar polgármestert választott Ótelek. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 23./

2008. november 24.

Miért kell nekünk szórvány-magyaroknak mások segítségére folyamodni, miért nem nyújtunk segítő-jobbot egymásnak. Hiszen nincs „felmentő sereg”: Magyarország egyre távolodik, az erdélyi tömbmagyarság pedig a szórvány sajnálatig jut el, mondta Szabó Csaba, aki kolozsvári létére évek óta a szórvány-kérdéssel foglalkozik. Szombatfalvi-Török Ferenccel, a nagyszebeni magyar polgári művelődési kör elnökével indította el a szórványtengely mozgalmat. A szórvány-közösségek kölcsönös megismerését felvállaló szórványtengely-műhely november 22-én a dévai Téglás Gábor Iskolában zajlott. A Szeben megyei Medgyesen a Báthory István Iskola számára a csökkenő diáklétszám jelent gondot: 10 év alatt a magyarul tanulók száma felére csökkent. Sőt, a környékbeli települések gyerekeit sem tudják meghódítani, mivel nincs iskolabusz. Nagyszebenben is gond a magyar diáklétszám. Nagyszebenben nem az elrománosodás, hanem az elnémetesedés jelenti a kihívást. Szeben megyében óvodától érettségiig összesen 362 diák tanul magyarul, míg német tagozaton 7500-an, s közülük minden negyedik magyar gyermek. Szombatfalvi-Török Ferenc kezdeményezésére aláírásokat gyűjtöttek, hogy vegyék rá a magát multikulturálisnak tituláló Szeben megyei Erzsébetváros (Dumbraveni) vezetőit, hogy nevezzenek el egy-egy utcát vagy teret a város kiemelkedő örmény, magyar, illetve német nemzetiségű személyiségeiről is. /Chirmiciu András: Szórványtengely Déván. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 24/

2009. március 4.

Február 28-án volt Kolozsváron Márton Áron szobrának avatása. Főleg idősebb emberek voltak jelen. Nem volt ott a városban tanuló több ezer magyar diák. Márton Áron emlékénél, egy szoboravatásnál, a kolozsvári magyarság léténél van fontosabb dolga a fiatalságnak? Kinek üzen Márton Áron? A cikkíró hazafelé menet osztálytársával találkozott, akinek elmondta, honnan jön. A következő kérdés: ki az a Márton Áron? /T. Szabó Csaba: Bezzeg. A jövő identitástudata, avagy: ki az a Márton Áron? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./

2009. március 10.

Március 7-én közgyűlést tartott az Erdélyi Múzeum-Egyesület. „A százötvenedik születésnapját hangzatos számokban, minőségi kiadványokban és nagy nevek apoteózisában ünneplő szervezet ülésén, Görömbei András akadémikus elhintett egy érdekes gondolatot a jövőjének értelmét és útvonalát kutató szervezet magasztos légkörében: az értelmiség legfőbb célja a kultúrnemzetben való gondolkodás.” A gazdasági válság idején „a materiális értékek émelygős túltengésbe sodorják a nemzeti kliséktől csömörlött embert”, írta T. Szabó Csaba. „Vitathatatlan, hogy egy szétszabdalt nemzet egyedüli lehetősége a továbbélésre az egységes kultúrtáptalaj öntözése termékeny tudományos-kulturális munkával.” De kik élik ezt meg? Az öreg tudós, aki átveszi sokadik díját? A buzgó mócsing diák, aki eljön a közgyűlésre? Az erdélyi magyarság válságos identitászavarban szenved, „a haladó ifjúság tagja” közönnyel legyint egy Márton Áron szobor avatásának hírére. Szükség van csapatkovácsoló szervezetekre, műhelyekre. Az erdélyi magyarság egyre kevésbé „magyar”. Ez nem örvendetes azoknak, akik a „magyarság” fogalomkörébe a minőséget, egyetemes értékű kulturális-tudományos örökséget helyezik. „Magyarnak lenni nem szégyen. Magyarnak lenni nem vak büszkeség. Magyarnak és erdélyinek lenni felelősség és makacs következetesség.” A közösségnek kell alkotni. /T. Szabó Csaba: Ringben a kultúrnemzet – a jubiláló EME dilemmái. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./

2009. március 30.

Dél-Erdély magyar tanintézményeinek iskolakönyvtárairól tanácskoztak március 28-án Szászmedgyesen a dévai, nagyenyedi, tordai, nagyszebeni és medgyesi magyar tanintézmények pedagógusai. A rendezvényre a Világhírnév internetes névsorolvasó és a Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület által szervezett Szórványtengelyek-műhely keretében került sor. A 16. Szórványtengelyek-műhely a könyvek és könyvtárak kérdésköre mentén épült fel. A rendezvény fénypontja a Szórványhűség-, illetve az Őrhely-díj átnyújtása volt. Az előbbit Balázs János, az RTV bukaresti munkatársa, az utóbbit a baromlaki elsőosztályos, Narita Elemér vehette át, akit nagy áldozatok árán járat magyar tagozatra román anyanyelvű édesapja. A 16 Szórványtengelyek-műhely kettős könyvbemutatónak is otthont adott: Mihály István, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének esszékötetét (A képernyő jótékony homálya) Völgyi Marcell, Szabó Csaba, a kolozsvári tévé szerkesztőjének új regényes nyomozását (Jó Sándor Margarétái) Páll Ferenc méltatta. Az újonnan született Világhírnév Kiadó újságíró-sorozatát (Fehér Holló) Ambrus Attila MÚRE-elnök értékelte. Szabó Csabának, a szórványtengely-mozgalom alapítójának meghívottjai most a szucsávai magyarság képviselői voltak. A rendezvénynek otthont adó szászmedgyesi RMDSZ nevében Balázs Béla megyei elnök kalauzolta a szórványtengelyek-műhely immár valóságos kisközösséggé összeforrott pedagógus-csapatát a város „téka-hangulatú” épületeiben. /Szászmedgyesen átadták a Szórványhűség és az Őrhely-díjakat. = Erdély.ma, márc. 30./

2009. május 11.

Az újonnan alapított Világhírnév Kiadó első két megjelent kötetét ismertették Kolozsváron. A kiadó vezetője, Szabó Csaba, a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztőségének belső munkatársa elmondta: az évek óta erdélyi megyékről folytatott szórványriport-sorozat alanyaiból nőtte ki magát ez az ún. szórványtengely-mozgalom, amelyhez kb. kétezer személy kapcsolódik. Az egyik kötet a Kolozsvári Rádió szerkesztő-műsorvezetőjének, Mihály Istvánnak különböző fórumokon már közölt esszéit kínálja „A képernyő jótékony homálya” címmel. Szabó Csaba Jó Sándor margarétái című munkájával folytatja sajátos regényes történelmi nyomozásait. Ezúttal a 14–15. századi Moldva, a Nagy Lajos korabeli Bedőházi Drágos és I. Bogdán honalapítása, Moldva és Erdély közös múltja közötti kapcsolatokat kutatja, rámutatva a közös lengyel, litván, magyar, moldvai, német és osztrák gyökerekre. /Ö. I. B. : Úttörő Világhírnév. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./

2009. május 12.

Felhívás az OMDSZ és KMDSZ vezetőségéhez egy, a főtéri rombolás elleni tüntetés megszervezéséért. Egy közösségnek is van identitása, emlékezete, múltja. A Kolozsváron élőknek a Főtér a tartópillér, emberi identitásuk egyik építőköve. Posztmodern karikatúrát akarnak faragni egy város szimbólumából? Álldogálunk és várunk, a „magyar identitás csorbulásáról” beszélünk, írta hozzászólásában T. Szabó Csaba, felszólítva az Országos Magyar Diákszövetség és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség vezetőségét, hogy szervezzen felvonulást, néma megmozdulást a Főtér látványrombolása ellen. /T. Szabó Csaba: A Matyi tér velünk él! = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./

2009. május 15.

Szabó Csaba esztergályos, biológus, többszörösen díjazott újságíró, közösségszervező, író, tévés szerkesztő, regényes nyomozó. Egy évtizeddel ezelőtt a Szabadság napilapban közölt egy cikksorozatot az Egri csillagok hőseinek életútjáról. A cikkíró, Páll Ferenc tanár azóta is mesél erről tanítványainak. A cikksorozat könyv formájában is megjelent, Az egri hullócsillagok címmel. Ezzel Szabó Csaba új műfajt honosított meg az erdélyi irodalomban, a regényes nyomozást. 2003-ban a Bánk bánból kiindulva folytatott „detektívmunkát”, ebből született a Gertrudis vére. Most a harmadik nyomozás eredményeit tartalmazza Jó Sándor margarétái című könyve, témája a 14–15. századi Moldva. A recenzens nem elégedett a könyvvel A regény nemcsak magyar, hanem román nyelven is világot lát. A románok nem szeretnek ezzel a korszakkal foglalkozni, mivel ekkoriban túl gyakran fordul elő a katolikus szó, a magyaroknak a Moldva név hangzik idegenül. Szabó Csaba könyvébe viszont nem lehet belekötni, mert utat mutat, példát állítva a történészeknek is. A könyv felhívás, hiszen ha akarjuk, ha nem, „Moldva Közép-Európából született, éspedig annak magyar–lengyel változatából”. Van itt keresnivalójuk a románoknak, hiszen ők alapították Moldvát, magyaroknak, lengyeleknek, sőt szászoknak is... A szerző felcsillantja Moldvát nemcsak középkori formájában, hanem 21. századi, olykor szomorú, máskor szinte nevetséges valóságában is. /Páll Ferenc: Nyomozás egy átugrott korszakban. = Krónika (Kolozsvár), máj. 15./

2009. május 26.

Kolozsvár „nyelve” egyben múltja is. A sokszor néma nyolcvanezres kolozsvári magyarság és a többségében magyar turisták miatt is kellenének a magyar nyelvű feliratok. Az angol nyelvű feliratok miatt a magyar turistának történelmi ismereteit kell majd újraértelmeznie. Ő Hunyadi Mátyás házát jött megnézni és nem a Matei Corvinét. A táblák tartalma – ami elvileg a Babes–Bolyai Tudományegyetem teljes történészgárdájának munkáját kellene hogy dicsérje – egyelőre csak a döntő többségében román szakemberek által irányított intézet feladatkörébe tartozik. /T. Szabó Csaba: Táblás törvények: ki írja meg őket? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

2009. augusztus 10.

Minden bizonnyal az első bánsági székelykaput avatták fel augusztus 8-án Óteleken. A katolikus templom kertjében felállított székelykapura rávésték azoknak 40 esztendővel ezelőtt itt letelepedett székely családoknak a névsorát is, akik adományaikkal hozzájárultak az emlékjel állításhoz. Az ünnepi szentmisét Heinrich József óteleki plébános celebrálta. „Ez a nap bevonult kis óteleki közösségünk történelmébe – mondta Szabó Csaba polgármester – ezentúl minden évben augusztus 8-án, itt ezen a helyen fogunk megemlékezni a székelyek letelepedéséről. A 40-50 székely család letelepedésének is köszönheti Ótelek, hogy a jelenlegi irányba fejlődött. Az itt letelepedett székelyek hűek maradtak gyökereikhez. Az avató ünnepségen szép számmal vettek részt az 1968-1973 időszakban Ótelekre érkezett, zömmel varsági származású székely családok képviselői. /Pataki Zoltán: Emlékjelet állítottak az óteleki székelyek. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 10./

2009. szeptember 15.

Több mint százéves hagyomány a Temes megyei Óteleken a minden évben szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén megtartott templombúcsú. Az ünnepélyes szentmisén részt vett Heinrich József szeptember elsejétől kinevezett óteleki plébános, valamint a falu neveltje, Kovács István zsombolyai plébános. Köszöntötték a hívei közé 18 esztendő után visszatért Heinrich Józsefet. Heinrich Józsefnek három éves aradi káplánoskodás után Ótelek volt az első plébániája, az 1981-től 1991-ig terjedő időszakban. Óteleken a 2005-ös árvíz után a falu képe teljesen megváltozott – mondta Heinrich József. „A tavalyi-tavalyelőtti tapasztalat alapján mintegy 1000 résztvevőre számítunk a mulatságon – nyilatkozta Szabó Csaba polgármester. /Pataki Zoltán: 124. óteleki templombúcsú. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 15./

2009. szeptember 29.

Tíz erdélyi szórványváros óvodai jövőképét vitatta meg mintegy hatvan iskolaigazgató, pedagógus, közösségépítő, polgármester és tanfelügyelő a hét végén a Szórványtengelyek mozgalom 17., tordai vándorgyűlésén. Szabó Csaba, a mozgalom alapítója szerint az eddigi műhelyek terveinek mintegy negyven százaléka megvalósult (együttműködés az óvónőképzők és az óvónőhiányos szórványrégiók között, egymás informálása fontos pályázati ügyekben, kölcsönös képviselet egymás rendezvényein), és ezúttal is számtalan közös terv született, amely derűsebbé tehetné a nagybányai, szamosújvári, besztercei, dévai, medgyesi magyar óvodai jövőképet. A rendezvényen Szabó Csaba és Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor, fővédnök átadta a 80 eurós pénzjutalommal járó Őrhely-díjat a tordai Lucian Moceannak és négy testvérének, akiket édesanyjuk nagy áldozatok árán járat magyar tagozatra. /Tíz szórványváros óvodai jövőképe. = Krónika (Kolozsvár), szept. 29./

2009. október 2.

Szeptember 26-án Tordán, a Jósika Miklós Líceumban tartották szórványtengely-találkozón. Ezen Nagybánya is bemutatkozott, csatlakozott a mozgalomhoz. Ott volt a találkozók kiötlője, zászlóvivőjét, Szabó Csaba, a Kolozsvári Televízió szerkesztője is. A találkozón is világossá vált, van értelme harcolni a végeken, hogy minden egyes magyarért meg kell küzdeni, ha azt akarjuk, hogy a magyar nyelv, a magyart kultúra megmaradjon ezeken a területeken. Mostani tordai találkozó célja a Kolozsvár-Szamosújvár-Beszterce-Nagybánya, illetve a Torda- Nagyenyed-Déva és Torda-Medgyes-Nagyszeben tengelyek mentén felsorakozó térségek óvodahálózatának a feltérképezése és a szórványközösségek közötti kapcsolatok létrehozása volt. Korábban végzett felmérések szerint Máramaros megyében 1066 gyerek tanult anyanyelvén, ezzel szemben további több mint 1700 magyar ajkú gyerek járt román tan nyelvű óvodákba, iskolákba. A helyzet valamelyest javult, mióta az Iskoláinkért, Gyermekeinkért Egyesület megkezdte tevékenységét, de még mindig sok a tennivaló ezen a téren. A találkozó végén kiosztották a Szórványhűség-díjat, amit olyan újságíróknak adnak, akik empátiával közelítik meg a szórvány kérdéseit, illetve bemutatták a mozgalom által működtetett Világhírnév Kiadó két legújabb kötetét is. /(Tamási Attila): 17. Szórványtengely találkozó – Torda. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 2./

2009. november 6.

Kivezette az egész évfolyamot Kolozsvár főterére tiltakozni T. Szabó Csaba, Kolozsvári Magyar Történészhallgatók Egyesülete elnökeként, volt köztük csíkrákosi, gyergyóremetei, szamosdarai, magyargéresi és kolozsvári magyar is. Kolozsvár emberemlékezet óta Erdély kulturális – és egy ideig politikai – fővárosa, központja volt. Ide sereglett a környék java. Ennek a városnak az utcái, száz és száz költőt, írót inspiráltak, születtek újjá itt emberek, közösségek. Ma Kolozsvár egy multikulturális város, mégis rendelkezik egy sajátos identitással. Kolozsvárnak szelleme van. A város múltja eltörölhetetlen, része marad jelenlegi identitásának is. A szatmári diák is lehet kolozsvári polgár, ahogy a csíki is. Amíg lesz egy maréknyi magyar egyetemista és olyan kolozsvári magyar, aki szívében hordozza ennek a városnak a szellemét, addig lesz múlt, jelen és jövő! /T. Szabó Csaba: Ki a kolozsvári polgár? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

2009. november 18.

Szakály Sándor budapesti történész, az MTA doktora volt a vendége a Korunk Akadémia Történelem és emlékezet című rendezvénysorozatának. A Kolozsvár Társaság székhelyén lezajlott eseményen Szakály Sándor Magyarország a második világháborúban való részvételéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a második világháború legfőbb oka a versailles-i békerendszer szülte revíziós mentalitás és gazdasági állapotok, valamint az emiatt kialakult politikai szélsőségek és ideológiák térhódítása. Éles párhuzamot vont a Trianon-szindrómában szenvedő Magyarország és a Mussolini-féle Olaszország között, az első világháború két fő elszenvedőjének nevezve őket. Kiemelte a húszas évek diplomáciai próbálkozásait és a nyugati államok ilyen téren tanúsított passzivitását, valamint a majdani háború kirobbanásának okaként említette a Magyarország körüli államok revíziós politikájától félő szövetségeseit. A nyugati államok közül sokan – különösen Nagy-Britannia – hajlottak a versailles-i békerendszer újraértelmezésére. Ezt tanúsítja az első bécsi döntés legitimitása és hivatalos elismerése. /T. Szabó Csaba: „Állandó béke és örök barátság” = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

2009. december 7.

A Budapesten november 21. és 25. között megtartott V. Színváltások Fesztivál a magyarországi egyetemi színpadok hivatalos szemléjévé nőtte ki magát. Kolozsvárnak ismét van egyetemi diákszínjátszó csoportja, ők is felléptek a fesztiválon. /T. Szabó Csaba: „Színház készül, közönség születik” = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./

2010. január 7.

Szórványtengely-műhelyt szerveznek Vízaknán
Újság és könyv a szórványban címmel Szórványtengely-műhelyt szervez január 9-én 12 órai kezdettel a Szeben megyei Vízaknán a Világhírnév Kiadó. A rendezvény célja a Nagyszeben és Medgyes árnyékában élő magyar szórványközösségek közötti kapcsolatok megteremtése és gyökereztetése.
A 20. vándorműhely a Kiskapus (Copsa Mica) - Balázstelke (Blajel) - Fehéregyháza(Albesti) - Vízakna (Ocna Sibiului) - Mihályfalva(Boarta) - Oltszakadát(Sacadat) szórványvonal magyar kisiskoláinak jelenét hivatott feltérképezni. A szervezők fel szeretnék hívni az erdélyi magyar társadalom figyelmét arra, hogy az iskolabuszok, illetve az empátia hiánya miatt ezen iskolák most is parányi tagozatai olyan kicsivé zsugorodnak néhány éven belül, hogy a magyar gyerekek már eleve román tagozatra ítéltetnek.
A rendezvény programja:
1.Rész - Hattyúdalok (30 perc)
- Kis Csaba, Balázstelke: Megoldódott: azaz vége, lehúztuk a rolót
- Zsebe Attila, Mihályfalva: Saját pénzünkön szállítjuk a gyerekeket...
- Tamás Tünde, Kiskapus: Ha lenne mikrobusz...
- Jakab István, Oltszakadát: Próbálunk megmaradni
- Vízakna: Még dörögnek az ágyúk, még élünk
- Fehéregyháza: Mi magyar tagozatra járunk...
2.Rész - Könyv és szolgálat (30 perc)
A Világhírnév Kiadó legújabb könyveinek bemutatása. Balázs János (RTV magyar nyelvű adása) Csabákra várva című riportkötetét Tamási Attila (Bányavidéki Új Szó) és Szabó Csaba (Kolozsvári TV) méltatja; Ambrus Attila (Brassói Lapok) Gótvárosi levelek című média-esszé kötetét Mihály István (Kolozsvári Rádió) mutatja be. (közlemény) Forrás: Transindex.ro.

2010. január 11.

Több Szeben megyei magyar iskolára vár a biztos bezárás
Pedagógusok, újságírók és közéleti személyiségek gyűltek össze meglepően nagy számban január 9-én a Szeben megyei Vizakna református gyülekezeti termében, hogy a 20.Szórványtengely-műhely keretében közösen vázolják fel a Medgyes és Nagyszeben árnyékában tengődő, maroknyi óvodást-elemistát tömörítő magyar tagozatos kisiskolák jövőképét. A kolozsvári Világhírnév Könyvkiadó által szervezett civil műhely kettős könyvbemutatóval zárult: a Brassói Lapok főszerkesztőjének, Ambrus Attilának médiaesszé-kötetét Mihály István kolozsvári rádiós szerkesztő mutatta be, az RTV bukaresti munkatársának Balázs Jánosnak szórványriport-kötetét pedig Tamási Attila nagybányai újságíró valamint Szabó Csaba mozgalomalapító méltatta.
A rendezvény első felében Kiskapus, Mihályfalva, Oltszakadát, Balázstelke, Ágota, Bürkös és Vizakna felelős pedagógusai mutatták be a parányi tagozatok jelenlegi helyzetét. A felsorolt települések zömében 2-3 éven belül „lehúzzák a rolót" (Bürkösön és Balázstelkén ez már meg is történt), viszont azon gyerekek további sorsára, akik utolsó előtti generációnak számítanak e vonatkozásban semmiféle forgatókönyv nem született még, így ezek eleve román tagozatra itéltetnek. Keresztes Kálmán megyei tanfelügyelő és Szederjesi György medgyesi iskolaigazgató hangsúlyozta: ha medgyesi iskola mikrobuszt kapna, jónéhány magyar gyereket lehetne magyar tagozatok felé irányítani. A vitába Benedek Zakariás Nagyszebeni RMDSZ-elnök is bekapcsolódott, aki a fórom túlzott borúlátását kifogásolta, majd kijelentette: a nagyszebeni magyarságnak van egy ún.tartalék iskolabusza, de ez a jármű nem jelenthet általános gyógyírt a gondokra. Varró Sándor nagyszebeni szórványbentlakás-működtető lelkész a körképet pontosította: a nagyszebeni bentlakás főleg azokat várja, akik ott lakni akarnak.
A jelenlévők egyetértettek: az ilyen jellegű, kifejezetten civil hangulatú tanácskozásokra igencsak szükség van, hiszen a szétszórt magyarlakta települések nemigen tudnak egymás gondjairól, és sok esetben olyan információk hiányában vergődnek hónapokig (lásd a szebeni „tartalékbusz" esetét), amelyek lényegesen változtathattak volna egy-egy magyar elemistacsoport sorsán.
A rendezvény második részében a kultúra került rivaldafénybe. Szabó Csaba, a Világhírnév Kiadó vezetője elmondta: olyan publicisták köteteinek kiadását és népszerűsítését vállalta fel, akiket egykoron szépirodalmi pályakezdőkként is számon tartottak.
– Az ötödik illetve hatodik kötetét mutatjuk be a Fehér Holló sorozatnak – mondta -, és mind tapasztalják, megadjuk a módját. Tudjuk, hogy az eldugott szórványtelepüléseken nemigen tartanak valódi könyvbemutatót a kiadók, ugyanis attól félnek, kevesen jönnek el, és akik betévednek kendővel-kalappal, nemigen fognak majd dedikáltatni. Mivel mi Fehér Hollók vagyunk, hát eljöttünk – mosolygott a kiadóvezető, és őszinte örömmel summázta, hogy a teremben az érdeklődők száma lassan túlhaladta a százat, és a régió református-lutheránus papsága (Zsebe Attila, Kiss Csaba, Jakab István, Varró Sándor, Molnár Endre és a házigazda Csíki Loránd) szinte testületileg vonul fel, és kapcsolódik be aktívan a rendezvénybe.
A két ünnepelt szerző – Ambrus Attila és Balázs János – meghallgatta laudációját, majd „virágcsokroktól roskadozva" vallottak szakmájukról, sajtós hivatásukról. A rendezvény a Szórványhűség-díj átadásával zárult. A díj ez egyszer vizaknai gyerekrajz-sorozat volt olyan házakról, amelyeket a gyerekek szeretnének majd a faluban építeni – ha nagyok lesznek. A téma nem volt véletlen, ugyanis a díjazott Túróczi Béla közösségépítő-vállalkozó építkező céget vezet. A közössége iránt meseszerűen elkötelezett vállalkozó „vette a lapot". – Ezek a rajzok értékes vázlatok lesznek majd akkor, ha újabb lakótelepet tervez a cég... – mosolygott a díjazott, aki Wesselényi Miklós-emlékplakettet is átvehetett.
Az egybegyűltek éltek a 12o éves vizaknai dalárda jelenléte adta lehetőséggel, és Petőfi, valamint a „Négy nap dörgött az ágyú" emlékére közösen elénekelték a Távolból-t. – Kis lak áll a nagy Duna mentében... – zúgott a dal tucatnyi és tucatnyi torokból. Sokan „haza gondoltak", hiszen olyan közösségépítők is eljöttek Vizaknára, akiknek hajnali négykor kellett indulni, hogy délire a rendezvényre érhessenek.
(A Szórványtengely-mozgalom ezennel mond köszönetet Csiki Loránd helybéli tiszteletes úrnak, a helyi szervezőknek és a dalárdának – de azoknak a média-intézményeknek is, akiknek nem derogál a mozgalom műhelyeinek rendszeres népszerűsítése).
Schneider Tamás. Forrás: erdély.ma

2010. január 25.

Óteleken találkoztak a magyar kisgazdák – Csősz János vette át a gazdaszervezet vezetését
Óteleken tartották meg pénteken délután a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Temes megyei szervezetének 2010 évi találkozójat, amelyen mintegy 65-70 bánsági magyar gazda vett részt.
A házigazda Óteleki Keresztény Gazdakör képviselői mellett csenei, gátlajai, gyertyámosi, gyéri, igazfalvi, lugosi, pusztakeresztúri, újszentesi, zsombolyai és a végvári gazdaszervezetek képviselői vettek részt a találkozón, amelynek során Kiss Károly, a Temes megyei gazdaszervezet veterán elnöke ünnepélyes keretek között átadta a stafétabotot Csősz János egyetemi tanárnak, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság egyik vezető tisztsége várományosának.
6,6 millió euró értékű mezőgép és gabonatároló Óteleken
A bánsági magyar gazdák óteleki együttléte az IMP CONS kft. telephelyén megtartott mezőgép bemutatóval indult. Szabó Csaba Zoltán, a mezőgazdasági vállalkozás társtulajdonosa a vendégeknek bemutatta a Sapard-pályázatok útján vásárolt, 6,6 millió euró értékű mezőgép állományt és a tavaly elkészült gabonatárolókat. Bíró László farmvezető a Nyugati Jelennek elmondta:a 2005 évi nagy árvíz után jött Ótelekre Ingrisch József nagyvállalkozó, aki a mezőgazdaságba fektetett be és létrehozott egy gabonatárolót, jól felszerelt mezőgép állomással. „2000 hektárnyi mezőgazdasági területet dolgozunk meg, az itt látható silókban 13.500 tonna gabonát tudunk tárolni. – nyilatkozta lapunknak Bíró László - A silók építését 2008-ban indítottuk és 2009 júniusában már betároltuk az első búzát. Az öt nagy méretű siló kapacitása egyenként 2.500 tonna, a két kisebb, 500 tonna kapacitású siló arra szolgál, hogy a szárítót üzemeltessük.
Az itt látható mezőgazdasági gépek vadonatújak, az őszön kaptuk őket: van műtrágyaszóró, vegyszerező, kombájn, kukorica-törő gép, kombinátor, kisebb és nagyobb teljesítményű traktorok. Van itt még egy nagy gabonatároló és egy kisebb silót is fel akarunk építeni, ahol majd vetőmagokat szeretnénk előállítani, szelektorozni, csávázni és zsákozni”. Bíró Lászlótól azt is megtudtuk: 70 alkalmazottja van a mezőgazdasági vállalkozásnak, ebből 25-en mezőgazdasággal foglalkoznak, de van saját építő csoportjuk is, akik a telephelyen látható valamennyi létesítményt felépítették.
Elnökváltás a megyei gazdaszervezet élén
A Temes megyei magyar gazdák óteleki találkozója a helyi kultúrotthonban, fehér asztal melletti tapasztalatcserével, kötetlen beszélgetéssel folytatódott. A rendezvény során a megyei elnökségről egészségügyi okok miatt lemondott Kiss Károly könnyeivel küszködve búcsúzott el az ő kezdeményezésére létrehozott gazdaszervezet tagságától.
„Nehéz most elbúcsúzni – mondta Kiss Károly – miután 15 évet az életemből arra tettem fel, hogy lelket verjek a Temes megyei magyar gazdákba! Köszönöm, hogy ez alatt az idő alatt mellettem voltak! Emlékezzünk rá, hogy tizenöt éve hányan és milyen mostoha körülmények között indultunk el. A búcsúzáshoz erőt ad, hogy ennyi magyar gazda gyűlt most össze, ez a mi munkánk eredménye. A bánsági magyar kisgazdák jövőjét az összefogásban, a termékek közös értékesítésében látom!” – mondta a leköszönő elnök.
Az óteleki Bóka János felelevenítette, hogyan alapították meg 15 évvel ezelőtt az első gazdakört, édesapja emlékére, aki aranykalászos kisgazda volt a két háború között az Óteleken működött gazdaszervezetben.
Marossy Zoltán, Temes megye Trianon utáni első magyar alispánja Kiss Károlyt búcsúztató beszéde során hangsúlyozta: „,ma nem ülnénk itt, ha a most leköszönő elnök nem kezdeményezi és nem viszi következetesen végig a Temes megyei magyar gazdakörök létrehozását. Nem egyszer vitatkoztam Kiss Károly elnökkel arról, hogy politizál-e vagy nem a gazdaszervezet. Én úgy vélem, ha a szervezet nevében ott van az a szó, hogy magyar, akkor az köti minden magyar szervezethez, köztük az RMDSZ-hez is a gazdaszervezetet!”
Csősz János, a temesvári Mezőgazdasági egyetem tanára, a Temes megyei gazdaszervezet már korábban megválasztott új elnöke megköszönte a bizalmat a szép számban összegyűlt tagságnak. „Igyekszem úgy teljesíteni ezt a feladatot, hogy amikor a mandátumom lejár, legalább még egy sor asztalra legyen szükség ebben a teremben a gazdatalálkozó résztvevői számára! Az RMDSZ támogatásával visszakerülők a mezőgazdasági igazgatóságra, ahol sokat segíthetek a tagságunknak. Szeretnék a fiatalokra támaszkodni, mert ők jelentik a bánsági magyar gazdák jövőjét és sok olyan uniós pályázati lehetőség van, amely a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokat segíti” – mondta Csősz János.
A szervező Óteleki Keresztény Gazdakör nevében Szabó Csaba Zoltán lapunknak azt nyilatkozta: a szakmai tapasztalatcsere mellett Kiss Károly leköszönő elnök búcsúztatása és az új elnök, Csősz János beiktatása volt a gazdatalálkozó célja. „Az óteleki gazdaszervezetnek 39 tagja van. Köszönet jár Kiss Károly leköszönő elnöknek azért is, mert megszervezte a gazdatanfolyamokat számunkra, a tagságunk háromnegyed része diplomás kisgazda és én magam tanúsíthatom, hogy ezeket a diplomákat bárhol, akár az európai uniós pályázatok esetében is elfogadják! Ez a találkozó jó alkalom arra is, hogy az óteleki gazdák személyesen megismerkedjenek a Temes megyei kisgazdákkal, elbeszélgessenek a szakmai kérdésekről, telefonszámokat cseréljenek, barátságok szövődjenek. A gazdakör összehoz bennünket, összefogásra serkent, arra, hogy elmondjuk egymásnak és közösen oldjuk meg a gondjainkat!” Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. február 13.

Új Hepehupa
Megjelent a nyolcadik évfolyamát záró, Zilahon megjelenő művelődési folyóirat újabb száma. Némi késéssel különféle okok miatt, de a jövő héttel kezdődően eljut minden érdeklődő olvasójához. A 2009. esztendő két kiemelkedő évfordulója ezúttal is szerepel, nem sokkal az esztendő vége előtt több rendezvényen emlékeztek meg az Erdélyi Múzeum- Egyesület 150 évvel ezelőtti megalakulásáról. Az Erdély ,,tudományos akadémiájának" tekintett intézmény történetét László László, a lap belső munkatársa ismertette dolgozatában. A Hepehupa hagyományosan a Szilágysághoz fűződő orvostörténeti tanulmányt közöl dr. Kiss László tollából; ezúttal oknyomozó tanulmányában Báthori Erzsébetről. A néhány éve elhunyt Jancsó Elemér irodalomtörténész mára ismeretlen írása Erdély Kazinczyjáról szól a nyelvújító, költő, író, műfordító, irodalomszervező születésének 250. évfordulója kapcsán. Remélhetően a Kazinczy-év nem borítja ismét feledésbe a magyar felvilágosodás korszakának legkiemelkedőbb alakját. Az aszódi Hőnigné Zádor Éva tanár a Báthory Napokon tartott előadásának szerkesztett változata minden pedagógushoz szól, aki szerint ,,az erőszakos beavatkozás az oktatásügybe rombol." Két fiatal szerző tanulmánya új tematikát nyújt: Kővári Erzsébet a haikuról, Bodoki Halmen Kata a hippimozgalomról értekezik. A hídalmási övezet természeti ritkaságát, a Sárkány-kertet mutatja be Major Miklós szakíró. Máriás József irodalomtörténész a zilahi származású Müller Dezső pap-költő pályáját értékeli kritikai írásban, s közöl szubjektív válogatást verseiből. Verset jegyez Kui János és Mihály István. A prózából Hajdu Attila, Szabó Csaba (részlet készülő forgatókönyvből), Béres Dezső, Pátkai Tivadar, Somogyi Vengli Judit írásait olvashatják. A néprajzi témát ezúttal is a szilágysági néptánc ismertetésével folytatta a lapszám, ezúttal Herz Beáta debreceni koreográfus írása szól a Berettyó menti csárdásról. (Forrás: Művelődés) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. február 25.

Óteleken találkoztak a magyar kisgazdák – Csősz János vette át a gazdaszervezet vezetését
Óteleken tartották meg pénteken délután a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Temes megyei szervezetének 2010 évi találkozóját, amelyen mintegy 65-70 bánsági magyar gazda vett részt.
A házigazda Óteleki Keresztény Gazdakör képviselői mellett csenei, gátlajai, gyertyámosi, gyéri, igazfalvi, lugosi, pusztakeresztúri, újszentesi, zsombolyai és a végvári gazdaszervezetek képviselői vettek részt a találkozón, amelynek során Kiss Károly, a Temes megyei gazdaszervezet veterán elnöke ünnepélyes keretek között átadta a stafétabotot Csősz János egyetemi tanárnak, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság egyik vezető tisztsége várományosának.
6,6 millió euró értékű mezőgép és gabonatároló Óteleken
A bánsági magyar gazdák óteleki együttléte az IMP CONS kft. telephelyén megtartott mezőgép bemutatóval indult. Szabó Csaba Zoltán, a mezőgazdasági vállalkozás társtulajdonosa a vendégeknek bemutatta a Sapard-pályázatok útján vásárolt, 6,6 millió euró értékű mezőgép állományt és a tavaly elkészült gabonatárolókat. Bíró László farmvezető a Nyugati Jelennek elmondta:a 2005 évi nagy árvíz után jött Ótelekre Ingrisch József nagyvállalkozó, aki a mezőgazdaságba fektetett be és létrehozott egy gabonatárolót, jól felszerelt mezőgép állomással. „2000 hektárnyi mezőgazdasági területet dolgozunk meg, az itt látható silókban 13.500 tonna gabonát tudunk tárolni. – nyilatkozta lapunknak Bíró László - A silók építését 2008-ban indítottuk és 2009 júniusában már betároltuk az első búzát. Az öt nagy méretű siló kapacitása egyenként 2.500 tonna, a két kisebb, 500 tonna kapacitású siló arra szolgál, hogy a szárítót üzemeltessük.
Az itt látható mezőgazdasági gépek vadonatújak, az őszön kaptuk őket: van műtrágyaszóró, vegyszerező, kombájn, kukorica-törő gép, kombinátor, kisebb és nagyobb teljesítményű traktorok. Van itt még egy nagy gabonatároló és egy kisebb silót is fel akarunk építeni, ahol majd vetőmagokat szeretnénk előállítani, szelektorozni, csávázni és zsákozni”. Bíró Lászlótól azt is megtudtuk: 70 alkalmazottja van a mezőgazdasági vállalkozásnak, ebből 25-en mezőgazdasággal foglalkoznak, de van saját építő csoportjuk is, akik a telephelyen látható valamennyi létesítményt felépítették.
Elnökváltás a megyei gazdaszervezet élén
A Temes megyei magyar gazdák óteleki találkozója a helyi kultúrotthonban, fehér asztal melletti tapasztalatcserével, kötetlen beszélgetéssel folytatódott. A rendezvény során a megyei elnökségről egészségügyi okok miatt lemondott Kiss Károly könnyeivel küszködve búcsúzott el az ő kezdeményezésére létrehozott gazdaszervezet tagságától.
„Nehéz most elbúcsúzni – mondta Kiss Károly – miután 15 évet az életemből arra tettem fel, hogy lelket verjek a Temes megyei magyar gazdákba! Köszönöm, hogy ez alatt az idő alatt mellettem voltak! Emlékezzünk rá, hogy tizenöt éve hányan és milyen mostoha körülmények között indultunk el. A búcsúzáshoz erőt ad, hogy ennyi magyar gazda gyűlt most össze, ez a mi munkánk eredménye. A bánsági magyar kisgazdák jövőjét az összefogásban, a termékek közös értékesítésében látom!” – mondta a leköszönő elnök.
Az óteleki Bóka János felelevenítette, hogyan alapították meg 15 évvel ezelőtt az első gazdakört, édesapja emlékére, aki aranykalászos kisgazda volt a két háború között az Óteleken működött gazdaszervezetben.
Marossy Zoltán, Temes megye Trianon utáni első magyar alispánja Kiss Károlyt búcsúztató beszéde során hangsúlyozta: „,ma nem ülnénk itt, ha a most leköszönő elnök nem kezdeményezi és nem viszi következetesen végig a Temes megyei magyar gazdakörök létrehozását. Nem egyszer vitatkoztam Kiss Károly elnökkel arról, hogy politizál-e vagy nem a gazdaszervezet. Én úgy vélem, ha a szervezet nevében ott van az a szó, hogy magyar, akkor az köti minden magyar szervezethez, köztük az RMDSZ-hez is a gazdaszervezetet!”
Csősz János, a temesvári Mezőgazdasági egyetem tanára, a Temes megyei gazdaszervezet már korábban megválasztott új elnöke megköszönte a bizalmat a szép számban összegyűlt tagságnak. „Igyekszem úgy teljesíteni ezt a feladatot, hogy amikor a mandátumom lejár, legalább még egy sor asztalra legyen szükség ebben a teremben a gazdatalálkozó résztvevői számára! Az RMDSZ támogatásával visszakerülők a mezőgazdasági igazgatóságra, ahol sokat segíthetek a tagságunknak. Szeretnék a fiatalokra támaszkodni, mert ők jelentik a bánsági magyar gazdák jövőjét és sok olyan uniós pályázati lehetőség van, amely a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokat segíti” – mondta Csősz János.
A szervező Óteleki Keresztény Gazdakör nevében Szabó Csaba Zoltán lapunknak azt nyilatkozta: a szakmai tapasztalatcsere mellett Kiss Károly leköszönő elnök búcsúztatása és az új elnök, Csősz János beiktatása volt a gazdatalálkozó célja. „Az óteleki gazdaszervezetnek 39 tagja van. Köszönet jár Kiss Károly leköszönő elnöknek azért is, mert megszervezte a gazdatanfolyamokat számunkra, a tagságunk háromnegyed része diplomás kisgazda és én magam tanúsíthatom, hogy ezeket a diplomákat bárhol, akár az európai uniós pályázatok esetében is elfogadják! Ez a találkozó jó alkalom arra is, hogy az óteleki gazdák személyesen megismerkedjenek a Temes megyei kisgazdákkal, elbeszélgessenek a szakmai kérdésekről, telefonszámokat cseréljenek, barátságok szövődjenek. A gazdakör összehoz bennünket, összefogásra serkent, arra, hogy elmondjuk egymásnak és közösen oldjuk meg a gondjainkat!”
Pataki Zoltán. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. április 23.

Szórványhatárőrök és műfajmezsgyék
Nagyvárad – Ezzel a címmel szervezett könyvbemutató-kerekasztalbeszélgetést a kolozsvári Szórványtengelyek-mozgalom csütörtök délután a váradi Posticum központ dísztermében. Gyér volt az érdeklődés.
Maroknyi ismerősön, szakmabelin, illetve az ifjúsági központ néhány alkalmazottján kivül senki sem érdeklődött a rendezvény iránt, ami arra késztette Szabó Csaba mozgalomalapítót (képünkön), a Kolozsvári Televízió munkatársát, hogy megjegyezze: érdekes módon, az olyan vidékeken, ahol több magyar él, gyérebb az érdeklődés, míg a dél-erdélyi szórványban olyanok vásárolják a kiadó könyveit, akik nem biztos, hogy végig tudnak olvasni egy mondatot magyarul, de bizonyítani akarják, hogy a magyar kulturális élet részesei akarnak lenni. Szerinte ebből a szempontból a Királyhágó határvonalnak számít: a tőle nyugatra élők inkább Magyarországhoz kötödnek, a keleti oldalon levők pedig Erdélyhez. Amúgy különösebben senkit sem érdekel, hogy mi történik a másikkal, de ettől függetlenül “magyarnak lenni jó”, s talán ennek köszönhetően maradtunk meg az évszázadok folyamán. “Állandóan úgy látszik, hogy csendben eltűnünk, de azért mégis létezünk”, fogalmazott.
Könyvbemutatók
Balázs János (a bukaresti Román TV magyar adásának szerkesztője) Csabákra várva című kötetéről Szabó Csaba elmondta: szórványriportokat tartalmaz Dévától Illyefalváig, Szucsávától Galacig. A cím ugyanakkor Böjte Csaba ferences rendi szerzetesre utal. Saját könyvéről (Gótvárosi levelek) Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője kifejtette: két részből áll, egyrészt mint olvasó szólal meg benne, aki arra szeretne késztetni másokat is, hogy többet olvassanak, másfelől pedig valós vagy vélt találkozásokat ír le történelmi, illetve kortárs személyiségekkel. Gótváros egyébként Brassó, hiszen itt található a góti legkeletibb emlékműve, a Fekete templom. Völgyi Marcell újságíró Mihály István (Kolozsvári Rádió) Örömszakadtáig című kötetéről elárulta: a szerző felülről szemléli a világot, így jegyzeteiben olyan általános nézőpontokat fogalmaz meg, melyek távol állva a nemzetieskedéstől vagy magyarkodástól, mindenkire érvényesek. Szabó Csaba Kaffka Margit félmosolya című tanulmányát Simon Ilona újságíró értékelte, melyből többek közt az derült ki, hogy a méltatott Kaffka Margit– Szabó Dezső– Kuncz Aladár és Ady Endre kapcsolatát boncolgatja. 
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2010. május 6.

Tavaszi zenehónap
Kezdődnek a XXXX. Marosvásárhelyi Zenei Napok
Ma délután kezdődik Marosvásárhely egyik legrégebbi és legnívósabb fesztiválja, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia által immár negyvenedik alkalommal megszervezett Marosvásárhelyi Zenei Napok. A nagyszabású tavaszi zenei szemle szinte egy hónapon keresztül zajlik a város több helyszínén, számos hazai és külföldi meghívott előadóművész, kamarazenekar, együttes és karmester részvételével, több újdonsággal. Ezek egyike, hogy nem csak klasszikus zenei hangversenyekre, hanem kiegészítő rendezvényekre is sor kerül a május huszadikán záruló fesztiválon: lesz könyvbemutató, teremnévadó ünnepség a Pálffy-házban, rendkívüli dzsesszkoncert, zenés beszélgetés Perényi Miklósról, illetve Ó- és Újszövetségi szövegek zenei remekművekben című zenés-verses előadóest, amelyen Maia Morgenstern színművésznő működik közre.
Ma este fél hétkor a Kultúrpalota előcsarnokában Sebastian Craciun könyvének bemutatójával kezdődik a szemle, amelynek nyitóhangversenyére hét órakor kerül sor a nagyteremben. Az Angliából érkező Alexander Walker vezényletével, a szintén Angliában élő Remus Azoitei hegedűművész közreműködésével W. Boyce, Csajkovszkij és Sosztakovics műveit hallhatja a minden bizonnyal teltházas közönség a 28-as bérletérvényességű koncerten.
A második hangverseny vasárnap 19 órakor kezdődik ugyanott: a Marosvásárhely fiatal tehetségeinek fellépési lehetőséget nyújtó hangversenyen a Művészeti Líceum tanulói muzsikálnak, míg jövő kedden, este hét órától kamarazene koncerten játssza a Tiberius Vonósnégyes Beethoven és Mendelssohn műveit. Szerdán, május 12-én délután öt órakor a Metz Albertről, László Árpádról, Szalman Lórántról és Szabó Csabáról elnevezett, Pálffy-házbeli termek névadó ünnepsége következik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zeneművészeti Kara kórusa, Péter Béla, Fülöp Alajos, Kardos Margit, Csíky Borka, Kecskés Ávéd Csilla, Ávéd Éva, Pásztor Izabella és Molnár Tünde közreműködésével, az eseményen Csíky Boldizsár zeneszerző és Csíky Csaba, az egyetem tanára tart előadást.
A szemlén számos további meghívott lép fel Ukrajnából, Görögországból, Magyarországról és Oroszországból.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

2010. június 4.

„A szomszédos népekkel együtt kell feldolgozni a trianoni traumát”
Kilencven éve írták alá az első világháborút lezáró magyar békeszerződést
Ma kilencven éve annak, hogy 1920. június 4-én az I. világháború győztes hatalmai aláírták Magyarország képviselőivel a háborút lezáró magyar békeszerződést a versailles-i Nagy Trianon kastélyban. Ez kimondta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, ezzel a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát, lakosságát 7,6 millióra csökkentették. A szerződés az etnikai helyzetet sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság egyharmada az új határokon túlra került. A Trianonban aláírt döntés sokkolta a magyar társadalmat, amit azóta sem tudott igazán feldogozni. Ebben a tekintetben pozitív jelzés, hogy a magyar Országgyűlés a napokban a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Összeállításunkban arra kerestük a választ, hogyan kellene kilencven év távlatából Trianonhoz viszonyulni, és értelmezni az egykori történéseket.
Hunyadi Attila Gábor történész, a BBTE egyetemi adjunktusa: A trianoni békeszerződés államközi szintű elemzését Ablonczy Balázs (2005), Ádám Magda, Bárdi Nándor (2008), Ormos Mária (1983), Raffay Ernő (1987), Romsics Ignác (2005), Szarka László (2008), Zeidler Miklós (2003) levéltári forrásokon alapuló tanulmányai tartalmazzák. A román történetírásban Lucian Leuştean két könyve (2002, 2003) a legújabb és legalaposabb, tárgyilagos munka e kérdésben. Amit viszont gyakran mellőzünk, elfelejtünk a Trianon-kérdés tárgyalásakor, az a nemzetközi kisebbségvédelem kérdésének vizsgálata, melynek kodifikációját már a versaillesi békerendszerben megtalálhatjuk.
A szerződésekbe foglalt kisebbségvédelmi jogszabályok nemzetközi hatályával és garanciáival Eiler Ferenc Kisebbségvédelem és revízió (2007), valamint a Salat Levente által szerkesztett tanulmánykötet (2008) foglalkozik. Románia nevében Constantin Coandă tábornok írta alá Párizsban, 1919. december 9-én az Ausztriával kötött békeszerződést kiegészítő Kisebbségvédelmi szerződést. A szerződés első részének, a romániai állampolgárok születési, nemzetiségi, nyelvi, faji és vallási különbségre való tekintet nélküli egyenjogúságát előíró 7 paragrafusát (2-8.§.) alaptörvényként ismerte el a román fél. A kisebbségvédelmi szerződés első fejezetének további paragrafusai (9-12.§) egyéb jogokat biztosítottak az „etnikai, vallási, nyelvi kisebbségekhez tartozó román alattvalóknak (értsd állampolgároknak)” – nyelvhasználat, vallásgyakorlás, saját és költségvetési forrásból fenntartható intézmények, iskolák alapításának jogát – a 12 §. pedig az említett jogszabályokat nemzetközi érdekeltségű kötelezettségekké nyilvánította és a Népszövetség garanciája alá helyezte. A kötelezettség megszabások viszont nem voltak elég kategorikusak és végrehajtásukat nem kötötték határidőhöz, amit a kormányok ki is használtak: a jogszabályok gyakorlatba ültetését elhalasztották vagy egyenesen elszabotálták, a Népszövetség garanciaeljárása pedig erélytelennek bizonyult végig a két világháború közötti időszakban.
Miközben tehát, amint arra az említett történészek rámutattak az államközi viszonyokat mint az I. világháború előtt, mind a két világháború közötti időszakban az erőpolitika határozta meg, Magyarország pedig 1918 előtt nem rendelkezett nemzeti önállósággal a külügy, hadügy és pénzügy terén, 1918–1920 után pedig elszigetelődött az utódállamok („Kisantant”) gyűrűjében, a kisebbségi közösségeknek Erdélyben, Felvidéken meg kellett tanulniuk állami támogatás nélkül, önszerveződő módon működni, továbbélni az utódállamok kedvezőtlenebb feltételei közepette.
2010-ben, 90 évvel a szerződés aláíratása után, számomra történészként ez az üzenete a „Trianon” utáni időszak magyar kisebbségtörténetének: az önsegélyezés és önszerveződés olyan alapértékek, amelyek bármely kisebbségi közösséget képesek voltak összetartani és megtartani. A történetírásnak pedig az államközi viszonyok és egyetemes-globális elemzési szinteken túl a társadalmi-állami-közösségi szinten is vizsgálnia kell a kormányok/államok kisebbségpolitikáját, anyaországok nemzetpolitikáit, ezek kölcsönhatásait és ideológiai mozgatórugóit, és nem utolsósorban – mint pl. a Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című könyv is – a nemzeti közösség intézményeinek, családjainak, csoportjainak politikai, jogi, gazdasági, kulturális, szociális aspektusait, minőségét, életét.
Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Országos Levéltár aligazgatója: A történészek akár kitűntetve is érezhetik magukat, hogy június 4. körül a média rájuk szegezi a tekintetet, interjúkat készítenek velük, vagy éppenséggel eleget kell tenniük a több oldaláról érkező megkeresésnek. Erdélyben aligha találunk olyan civil szervezetet, pártot, amely ne készülne valamilyen rendezvénnyel, ahol a történészek újra kitüntetett szerepet kapnak. De vajon mivel magyarázható a történészekbe vetett magas fokú bizalom, vajon mitől olyan hitelesek az erdélyi magyar ember szemében? Tőluk „az igazat, a szín tiszta igazat” hallhatják, netalán csak ők azok, akik felfedhetik a titkokat, megnevezhetik a bűnösöket, szenvedőkre és elnyomókra osztva népeket, nemzeteket? Közben szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy a levéltárak kutató termei néha konganak az ürességtől, és azt is el kell ismernünk, hogy az elmúlt húsz évben kevés olyan tanulmány született, amely az erdélyi imperiumváltást dolgozta volna fel. Vagyis a feladat adott: fel kell dolgozni a levéltárakban meglévő iratokat, mert ma már hamis az az állítás, hogy zárva vannak előttünk a levéltárak. A szónoklás közepette mi, történészek ne felejtsük el, hogy a kutatótermekben van a helyünk, mert ez a mi hivatásunk.
Mihai Alexandrescu történész, a BBTE Történelem és Filozófia Kar, Jelenkortörténeti Tanszék tanársegéde: Trianon egy olyan időszakban érkezett, amikor Kelet-Közép Európa két nagyhatalom között széttagolódott és fokozatosan újraértelmeződött. A jelenség legfőbb problémája a kontextus volt, amelyben és ahogyan jelentkezett. 1919 és 1920 között a nagyhatalmak erőviszonyai átalakultak, így elkerülhetetlenné vált, hogy a békekonferencia elosztó feltételei az egyik fél számára elégedetlenségként és sebként jelentkezzen. Úgy gondolom, hogy ma azonban nem a múlt felől kell jelenünket értelmeznünk és egy kilencven éves eseményt frusztrációként megéljünk, hanem sokkal inkább jelenünkből kell szemlélnünk múltunkat. Csak az elmúlt húsz évben a térség többet közeledett egymáshoz, mint kilencven év alatt bármikor. Gondoljunk csak a NATO és az Európai Uniós tagságunkra. Közép-Európának van annyi közös erőforrása és kulturális öröksége, hogy esetleg múltját a ma lehetőségeiben lássa más szemmel, frusztrációk és szindrómák nélkül.
Neményi Ágnes szociológus, a BBTE szociológiai tanszékének docense: Sok idő telt el azóta, de az akkori politikai események hatásai mind a mai napig érezhetők. Véleményem szerint mi, magyarok még mindig nem vagyunk egyenlő polgárai a román társadalomnak, továbbra is másodrangúnak érezzük magunkat, ami nyilván a következő nemzedékekre is kihat valamilyen módon. A kérdés tehát, sajnos, nem oldódott meg, viszont új helyzet állt elő, hiszen az európai integráció más irányba mozdította el azt. A korábbiaktól eltérően Európában már nem annyira az etnikai hovatartozás számít: rengeteg uniós programra van lehetőség, amelyek megvalósítását/megvalósulását nem akadályozhatja meg a román hatalom. Természetesen nem szabad elfeledkezni arról, hogy mi történt kilencven évvel ezelőtt: az eseményről meg kell emlékezni, fel kell említeni az akkor történteket, ebben pedig a médiának hatalmas szerepe van. Ugyanakkor a véleményformáló személyeknek minél gyakrabban kell elmondaniuk álláspontjaikat a nagyközönség előtt, hogy ezáltal pozitív elmozdulás valósuljon meg. Azok a struktúrák, amelyek az elmúlt években képződtek és újraképződnek, valójában nem tűntek el teljesen, ezért nem lehet könnyen elsiklani a kérdés fölött.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus–lutheránus püspök: A trianoni békeszerződés egy olyan történelmi esemény, amelynek szomorú következményei tagadhatatlan tények. A tragikus utóhatásokat viszont pozitív módon kell feldolgozni, és felmérni azt, hogy napjainkban milyen körülmények között, és hogyan erősíthető a nemzeti szolidaritás érzése. Mindenképpen helytálló ezekkel a kérdésekkel szembenézni, és egyértelműen pozitív jelzésnek minősíthető, hogy a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, a békeszerződés aláírásának napját. Továbbá, a kettős állampolgárság egyéni megszerzését lehetővé tevő törvény nem csak egy szimbolikus gesztus, hiszen politikai, gazdasági és egyéb következményei is vannak.
Különösen fontos, hogy traumánkat azokkal a szomszédos népekkel együtt dolgozzuk fel, akikkel közös történelmünk folyamán a legnagyobb érdekkonfliktusaink voltak. Buta és primitív hisztéria a szlovákiai ellenreakció, hiszen náluk is vannak kettős állampolgársággal rendelkező polgárok. Ilyen értelemben Románia reakciója egészen pozitívnak tekinthető. Előrelépni csak úgy lehet, ha erről a témáról nyíltan, őszintén beszélgethetünk ezekkel a közösségekkel. Ha a nemzeti összetartozás nem valósulhatott meg a dicsőséges monarchia idején, talán pontosan a történelem fintora révén valósulhat meg napjainkban. Mindemellett, a gyakorlatban is alkalmazni kellene a határok feletti, kulturális és nyelvi újraegyesítés gondolatát. Ami a legfontosabb: az anyaországbeli és a határon túli magyarokat képviselő felelős politikusoknak a történelmi tanulságok függvényében kellene kormányozniuk és döntéseket hozniuk.
Az Európai Unió nem fogja visszaállítani a történelmi Magyarországot – de a közös európai hazában gyógyírt lehet találni a nemzeti identitás megőrzésének kérdésére. Nem mindegy az sem, hogy az ember a történelmet hívő emberként dolgozza-e fel, vagy sem. Hiszem azt, hogy Istennek meghatározott célja van minden népcsoporttal és nemzettel. Az elmúlt évtizedekben az elszakadt részeken a mesterségesen fejlesztett felejtés, az amnézia gyakorlata volt jellemző. Fontos, hogy minden generáció élje meg a saját Trianonját, azaz gyermekeinket tanítsuk meg arra, hogy miről szól történelmünk.
Papp Annamária, Zay Éva, Ferencz Zsolt, T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

2010. június 7.

Szórványkonferencia Hunyad megyében - Megismerni egymást
Omladozó templomok, etnikai leépülés, vagy építkezés is életkedv: mi jellemzi jobban az erdélyi szórványmagyarságot?
A hétvégén szervezett háromnapos Hunyad megyei konferencián a különböző szórványvidékekről és a tömbvidékről érkezett újságírók, közösségszervezők erről szereztek helyszíni tapasztalatot.
Noha ellentmondásosnak hangzik, Hunyad megyében a leépülés és az építkezés párhuzamosan zajlik, hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő, a szórványkonferencia házigazdája. 1992-ben még 35.000 magyar élt a megyében, mára olyan 20.000 körül lehetnek. A drasztikus fogyás ellenére 20 év alatt Déván megépült a Téglás Gábor iskola, Vajdahunyadon a magyar ház, a Böjte Csaba atya által működtetett Szent Ferenc alapítvány keretében több száz gyerek részesül magyar nevelésbe, számos civil szervezet alakult, magyar napilap jelenik meg, s a magyarság politikai súlya (EP-képviselet és magyar prefektus) is jelentős. Egyszóval az évszázadok óta szórvány Hunyad megyei magyarság megmaradásának sosem voltak ilyen szilárd alapjai az utóbbi évtizedekben. 20 év alatt komoly eredmények születtek, hangsúlyozta pénteki dévai nyitóbeszélgetésen az EP-képviselő.
A helyzetet megerősítette Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője: Brassó környékén olyan 50.000 magyar él, még sincs iskolaközpont, sem magyar ház, mint Déván, illetve Vajdahunyadon. A sajtó azonban a Barcaságban is fontos szerepet játszik a magyarság megmaradásában, tulajdonképpen átvette a szépirodalomtól a nyelv tisztasága fölötti őrködés és a nemzeti öntudat megerősítésének szerepét, ismertette tapasztalatát a nagy múltú brassói újság főszerkesztője.
A tömbvidék szemében a szórvány jóformán ismeretlen, az ottani sajtóban inkább kuriózumként szerepel, ha egyáltalán szerepel, mondta Karácsonyi Zsigmond, a MURE elnöke. A szórványközösségek sajtója ismeretlen, noha az internet terjedésével remélhetőleg e téren is javul a helyzet. Mindenesetre a szórványban megjelenő magyar újságok helyzete sokkal mostohább, mint a tömbvidékieké, mindenekelőtt az anyagi nehézségek és az emberi erőforrás korlátozottsága miatt.
Szabó Csaba, aki kolozsvári létére évek óta a szórvánnyal foglalkozik viszont a lehetőségek kihasználása mellett foglalt állást. Sok helyütt nincs közösség-szervező, emiatt például Fogarason (Brassó megye) megszűnt a magyar oktatás, noha 76 gyerek volt. Szerinte ezt a szerepet az RMDSZ kellene fölvállalja, s a magyar államtól is hatékonyabb szórványápolást várna el. A Szeben megyei példával támasztotta alá álláspontját, ahol erőteljes német támogatásnak köszönhetően a német oktatás virágzik, közel 10-szer több gyerek jár német iskolába, mint magyarba, noha a magyarság 2,3-szor népesebb.
Jogos-e ölbe tett kézzel várni, amint az RMDSZ, vagy Budapest megoldja a szórvány gondjait, vagy inkább alulról kell építkezni? A szamosújvári (Kolozs megye) példa egyértelműen az utóbbira utal. 20 év alatt Bécsi-Balázs Attila, a TÉKA alapítvány elnöke felvirágoztatta a mezőségi magyarságot, gyakran a válaszúti Kallós Zoltán alapítvánnyal karöltve. Összeszedtek a szórványfalvak gyermekeit, s magyar oktatást biztosítanak számukra, bentlakást és étkezést, állandó jellegű kulturális programokat szerveznek, kirándulásokat, táncházat, sőt még felnőttképzést is. Több, mint 650 gyereknek és felnőttnek, derült ki Bécsi-Balázs Attila szombati vajdahunyadi előadásából. Amely távolról a legnagyobb elismerésnek örvendett a kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi, zilahi, brassói, temesvári, székelyudvarhelyi és Erdély más tájairól összegyűlt vendégek körében. A szamosújvári TÉKA alapítvány ugyanis ugyanazt végzi, mint Böjte Csaba atya Szent Ferenc alapítványa, csakhogy kizárólag civil alapon. Hogy miből teremti össze a havi félmilliárd régi lejt, amennyibe csupán a gyerekek oktatása és ellátása kerül? Bécsi-Balázs Attila leszögezte, hogy nemcsak a Communitas alapítvány és Budapest létezik, számos külföldi pályázati lehetőség is van. A TÉKA például Norvégiából is kapott pénzt, pályázatok révén. Jelenlegi fő tervük egy önálló magyar iskolaközpont felépítése Szamosújváron, amely 3 millió euróba kerül, s amely a dévai Téglás Gábor iskola példájából inspirálódott, hangsúlyozta Vajdahunyadon Bécsi-Balázs Attila. A pénteki dévai megnyitó után ugyanis a szórványkonferencia Vajdahunyadon, a magyar házban folytatódott.
Noha a szamosújváriak előadása volt a legfelemelőbb, a kölcsönös megismerkedés mellett a fő cél a Hunyad megyei magyarság bemutatása volt. Az egész Erdélyből jött vendégek meglátogatták a vajdahunyadi kastélyt, a dévai várat, a Téglás Gábor iskolát, a Szent Ferenc alapítványt, majd szombaton délután Dézsi Attila prefektus fogadta őket a vármegyeházán. Amelynek impozáns dísztermében csak zengett a magyar szó: ilyesmi se fordult elő már régóta. Az ottani kötetlen szabad beszélgetésen az egyre meghatottabb vendégek újabb belátást kaptak a Hunyad megyei magyarság életébe, 20 év alatt elért eredményeibe.
A három napos rendezvény bizonyára rövid volt a Hunyad megyei magyarság alapos megismeréséhez. Mindenesetre hasznos volt, mivel az előadások, a látogatások és a szabad beszélgetések nyomán a szórvány mellőzésére hajlamos kolozsvári, marosvásárhelyi és székelyföldi újságírók és közösségszervezők számára a Hunyad megyei – és általában a szórvány – ügye immár nem közömbös. Sőt, a háromnapos tapasztalat révén sokan szívükön viselik.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

2010. június 8.

Szórványbiztosok kellenek
A szórványbiztosi intézmény létrehozását szorgalmazta a hét végén Déván és Vajdahunyadon zajlott háromnapos konferencián Szabó Csaba, a közszolgálati televízió (TVR) kolozsvári munkatársa.
A Hétköznapok a szórványban című rendezvényen újságírók, lelkészek, önkormányzati vezetők és politikusok találkoztak, megoldást keresve az asszimiláció megfékezésére. Szabó Csaba, aki egyben a Szórványtengely alapítója, a szórványfelelősök kinevezésében látja a kérdés nyitját.
Az intézmény nem új keletű; hatvan évvel ezelőtt hasonló megbízást kapott a magyar államtól Kövesdi Kiss Ferenc is, akit hosszú és kitartó munkájának köszönhetően sokan a Mezőség apostolaként emlegettek. A jelenlegi elképzelés szerint a szórványbiztos több lenne a falufelelősnél: a tisztség viselőjére a kisebb vagy nagyobb, elszórványosodott régióban élő magyarság gondjainak megoldása hárulna.
Fizetett szórványfelelősök
Az ötlet a rendezvény házigazdájának, Winkler Gyula EP-képviselőnek is tetszett. Az RMDSZ vajdahunyadi politikusa belátta, hogy az elvándorlás és a beolvadás nemcsak mennyiségi, hanem minőségi romlást is okoz az adott közösségben. Ez annak tudható be, hogy általában az értelmiségiek hagyják el a kilátástalanságra ítélt településeket, régiókat.
„Egy fizetett alkalmazottról lenne szó, aki a környék valamennyi magyarjának az ügyét-baját intézné. Nem muszáj ennek feltétlenül az idős RMDSZ-elnöknek vagy hozzátartozójának lennie, lehet akár egy talpraesett, jóérzésű román ember is” – vázolta elképzeléseit Szabó Csaba. Megítélésében azonban nagyon fontos lenne, hogy a kiválasztott személy ne önkéntes alapon végezze munkáját, így tevékenységéért elszámoltathatóvá válna.
A tévés szakember szerint az erdélyi magyarság sokat tanulhatna az itt maradt szászoktól. Míg Szeben megyében már csak feleannyi német él, mint magyar, a szász közösség csendes, de kitartó munkájának köszönhetően 76 óvodai csoportot indított be. Ezzel szemben a magyar csoportok száma mindössze nyolcra tehető.
A szórványban is vannak sikertörténetek
A háromnapos rendezvényen kiderült: a szórványban is vannak sikertörténetek. Egyike ezeknek a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport létrehozása és működtetése. Ezt a környék magyarsága a semmiből álmodta meg és hozta létre, a román és a magyar állam mindössze a végső fázisban segédkezett. A tanintézetben ma már több mint 600 helyi és környékbeli diák tanul – óvodától érettségiig. A szűkölködő szülők gyerekein pedig a szintén dévai székhelyű Szent Ferenc Alapítvány segít, melynek munkáját messze földön értékelik és támogatják.
Ehhez viszont Böjte Csaba atyának évi 120 ezer kilométert kell utaznia, míg igazgató kollégájának, Karda Róbertnek 75–85 ezret. Utóbbit a Székelyföldről „importálta” a dél-erdélyi város. Szintén a szórványért hagyta ott a Gyergyói-medencét Balázs Bécsi Attila is, aki a szamosújvári Téka Alapítványt irányítja. „Táncházszervezéssel kezdődött: egy szovjet lemezjátszóval és egy magyar bakelitkoronggal vágtam neki. A táncház viszont csak eszköz volt, nem cél. Ma már öt intézményünk van, művelődési és oktatási központot működtetünk” – mutatta be a mezőségi megvalósításokat Balázs Bécsi.
Megítélésében a szórvány kérdésein akkor lehet hatékonyan segíteni, ha az adott közösséget is meghallgatják. „A lényeg, hogy ne fentről erőltessék ránk a szórványstratégiát. Már csak azért sem, mert a szórványban felvetődő kérdéseket nem lehet egy kaptafára húzni, minden közösségben más” – hangsúlyozta a Szamosújváron tevékenykedő pedagógus.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2010. június 9.

Hétköznapok a szórványban
A sajtó vagy kiemelkedő rendezvények kapcsán, vagy a halálra ítélt falvak fölötti kesergés okán szokott a szórványról beszélni. A hétköznapokról azonban kevés szó esik, holott a megmaradásért folytatott küzdelem a hétköznapok valósága, amit az emberek komoly munkával vívnak meg. Hunyad azon dél-erdélyi megyék közé tartozik, ahol a lakosság 5 százaléka magyar nemzetiségű, de a földek 25 százalékát magyar nemzetiségűeknek szolgáltatták vissza, ahol számon tartják egymást az emberek, s ahol olyan intézményeket sikerült tető alá hozni, amelyek a magyar és hitbéli oktatást szolgálják. Talán ezért is kapott létjogosultságot az a médiakonferencia, amelyet Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője hívott össze Hétköznapok a szórványban témakörben.
Mit jelent Hunyad megyében magyarnak lenni?
– Trianonról, a magyarság sorsáról a szórványban sokféleképpen lehet megemlékezni, de a legjobb a jövőbe tekintés. Ha a demográfiai alakulást vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy 1992-ben 35.000 magyar élt Hunyad megyében, tíz évvel később már csak 24.000-en voltak, ma 20.000 körüli lehet a számuk. A magyarok számának csökkenése nem bátortalanította el a közösséget, hanem összefogásra késztette. Mit jelent Hunyad megyében magyarnak lenni? Olyan létet, amely három pillérre támaszkodik: az egyházra, az iskolára és a közösségi-politikai pillérre.
Így jöhetett létre a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont – amelynek története egy külön szeminárium anyagát képezheti –, ahol kizárólag magyar nyelvű oktatás folyik. A szórványközösségek kis szavazati arányuk miatt nem kerülhetnek be az önkormányzatba, viszont a közképviseletet kormányzati részvétellel ki lehet egyensúlyozni – mondta Winkler Gyula EP-képviselő, aki hozzátette, hogy tudomásul kell venni, az erdélyi magyaroknak három fővárosuk van: Bukarest, Budapest és Brüsszel, de Bukarestben születnek a döntések, ott szavazzák meg a törvényeket, amelyek kisebbségi sorsunkat meghatározzák.
Ingyenes sajtótermék szórványmagyaroknak
A Szórványközösségeink jelene, sajtó a szórványban, szórvány a sajtóban témában Karácsonyi Zsigmond, lapunk helyettes főszerkesztője, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke elmondta, hogy a szórványmédia a gazdasági válság közepette fokozott veszélyben van, ami különben a teljes kisebbségi médiára érvényes. Meg kellene találni annak a módját, hogy barátságosabb gazdasági környezet alakuljon ki a közszolgálatiságot felvállaló magyar sajtó számára. A MÚRE elnöke az európai parlamenti képviselő támogatását kérte ahhoz, hogy az írott sajtó támogatási lehetőségeit is felvethessék Brüsszelben.
A szórványsajtó számos problémával küzd, nincs megfelelő periodicitás, nincsenek képzett újságírók, a küldetéstudattal megáldott lármafák kiégnek. A lapokból, az erdélyi szórású központi lapokból sem kel el 150-200-nál több egy-egy településen, ami az érdektelenségnek és az elvándorlásnak tudható be – hangzott el Karácsonyi Zsigmond előadásában.
Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője párhuzamot vont a Brassó és Hunyad megyei szórvány között.
– Annyi magyar ember él szórványban, mint tömbben. Brassó megyében ötvenezer. Azokra a településekre, ahol tíznél kevesebb magyar él, ingyenesen juttatjuk el a Brassói Lapokat, mert a szerkesztőség úgy látja, igénylik a magyar nyelvű sajtót, hiszen a nyelv szent eszköz a magyarság kezében. A szórvány nem életképtelen, nagyon sok helyen értékteremtő közösségekkel találkozni, viszont a sajtóban végként jelenik meg. A fogyás, a veszteség a hangsúlyos. Viszont az is igaz, a magyar gyerekek 25-40 százaléka román iskolába jár – mondta Ambrus Attila.
Ha már párhuzamról beszélünk, meg kell említeni, hogy a Communitas Alapítvány támogatásával megjelenő Hunyad megyei Hírmondót havi rendszerességgel 1500-2000 példányszámban nyomtatják, amit ingyenesen terjesztenek a magyar közösségekben.
Szórványbiztos – lehetséges megoldás
Szabó Csaba a Szórványtengely alapítójaként személyes tapasztalatairól számolt be, felvetve annak lehetőségét, hogy fizetett szórványbiztost kellene foglalkoztatni, amely feltérképezi a szórvány helyzetét, részt vállal a mindennapi gondjaikban. Kolléganőnk, Bodolai Gyöngyi említette, hogy a szórványgondnok intézményét már a negyvenes években működtették a Mezőségen, ennek egyik kiemelkedő képviselője Kövesdi Kiss Ferenc volt.
Ami a magyar és szász szórványközösség közötti párhuzamot illeti, Szabó Csaba arra is kitért, hogy a németek tudatosan és csendben végzik a szórványmunkát. Szeben megyében, ahol 6500 szász és 15.000 magyar él, 76 német és csupán 8 magyar óvodai csoport alakult, 6 magyar és 36 német líceumi osztály működik. Fogarason például eltűnt a magyar iskola és senkinek sem fontos, hogy a magyarság szempontjából ne elesett bástyaként jelenjen meg a város.
Szamosújvár – a jó példa
A Vajdahunyadi Magyar Házban a szamosújvári Téka Alapítvány tevékenységét mutatta be Balázs Bécsi Attila, aki többször hangsúlyozta, hogy a szórványstratégiák kidolgozásakor a jól működő modelleket kell követni. Míg a tömbmagyar közösségekben a civil szervezetek szakosodnak, addig a szórványban az egész közösség problémáit fel kell vállalniuk. A hatékony működéshez viszont szakszerű megközelítés, több éven át tartó építkezés szükséges. A szamosújvári Téka Alapítvány köré szervezett szórványközpont 18 éve épül, ami táncházból nőtte ki magát. – Az egyszemélyes intézmények nem működőképesek. Ma már a tanítványaim a munkatársaim, jól meghatározott feladatkörrel. Mindig akkor léptünk tovább, amikor volt képezett ember, aki dolgozzon. Így működhet hatékonyan a szóványkollégium, ahol száz gyerek részesül magyar nyelvű oktatásban, akiknek szállást és étkeztetést biztosítunk. Valljuk, nem elég a magyar oktatás biztosítása, hanem igényes, vonzó iskola kell, ahol jó körülményeket biztosítunk és ahol a gyerekek "visszatanulják" a magyar nyelvet. A kollégium olyan szellemi központtá vált, ahol a néptánc- és a népzeneoktatás, a hagyományos mesterségek oktatása és felnőttképzés is folyik – mondta Balázs Bécsi Attila.
Iskola és gyermekotthon – a semmiből
Az újságírók ellátogattak a Téglás Gábor Iskolaközpontba, ahol nyugat- európai színvonalú feltételek között 650 gyerek tanul magyarul. Ebből 200-an a Böjthe atya gyermekotthonából járnak ide. A Szent Ferenc Alapítvány gyerekotthonában, ahol Böjthe Csaba atya távolléte miatt Karda Róbert kalauzolt körbe, megismerkedtünk nevelőkkel, gyerekekkel, s tudomást szereztünk arról, hogy hogyan sikerült Csaba testvérnek visszafoglalnia a kolostort, majd a szomszédos tömbházlakásokat egyenként megvásárolnia, hogy a dévai központból kinőjön a 2000 gyereket nevelő erdélyi intézményrendszer.
Látogatóban a megyeházán
A konferencia résztvevőit fogadta Dézsi Attila prefektus is, aki a megye főbb gondjairól, a munkanélküliségről, a Zsil-völgyi turisztikai projektről beszélt.
A dél-erdélyi magyar közösség építi jelenét, tervezi a jövőt. Az intézményépítés időszakát túllépték, sikerült megerősíteni a közösséget, most a fenntarthatóságra kell összpontosítani. A stratégiai megközelítés lenne időszerű, akár kollégiumi rendszerekről, akár a magyar házak rendszeréről van szó – összegzett Winkler Gyula.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 511-538




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998