udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 120 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Szabó Gyula

2007. január 29.

Bencző Dénes, Homoródalmás község nyugalmazott unitárius esperese Két világ határán című új könyve folytatása az elmúlt években megjelent kötetnek, amelyben temetési beszédek is olvashatók. A gyászoló gyülekezet, a hozzátartozók később a leírtak olvastán összefoglalást, eligazítást kaphatnak az elhunyt életéről. A több évtizedet felölelő és sokszor névre szóló írások a néprajzos számára is izgalmas olvasmány. Olvasható az a gyászbeszéd is, amely Szabó Gyula író temetésén hangzott el. /Ferencz Imre: Recenzió helyett. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 29./

2007. február 24.

Rendhagyó módon szakácskönyvet mutattak be Kolozsváron a Gaudeamus könyvesboltban február 22-én. H. Szabó Gyula, a kötetet gondozó Kriterion Könyvkiadó igazgatója elmondta: sorozatindítónak szánják a könyvet, amely a Kriterion Konyha első darabja. Készülőben van egy 100 éves kolozsvári szakácskönyv megjelentetése is. /Sándor Boglárka Ágnes: Az egészséges étkezés szakácskönyve. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./

2007. április 3.

Megjelent Kolozsváron a 111 vers erdélyi költőnőktől című kötet, a Kriterion antológiasorozatának legfrissebb darabja. H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója rámutatott, sikeresek az ilyen gyűjtemények, nagyobb az érdeklődés az antológiák iránt. Két antológiasorozatuk is van. Megjelent 101 vers Kolozsvárról, a szerelemről, Székelyföldről. Katona Éva kérte, hogy csak az ő válogatásában megjelent könyveknél használják a 111-es számot. /Stanik Bence: Költőnő-köteg. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3./

2007. április 24.

A magyarországi és határain túli egyházüldözésekről szóló, dr. Tímár Ágnes és Szabó Gyula szerzőpáros Utak és útvesztők című könyvét április 24-én Csíkszeredában mutatják be. /Utak és útvesztők. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 24./; Kiegészítés: a könyv a 18 évet börtönben töltött Lénárd Ödön katolikus pap írásait tartalmazza a kommunista diktatúra alatti egyházüldözésről. Ezt kiegészítették dr. Tímár Ágnes, Szabó Gyula és Soós Viktor Attila történész. A pontos cím: Lénárd Ödön, Tímár Ágnes, Szabó Gyula, Soós Viktor Attila: Utak és útvesztők. Kairosz Kiadó, Budapest, 2006.

2007. június 13.

Homoródalmáson született Szabó Gyula, a Gondos atyafiság, A sátán labdái, a Húgom, Zsuzsika és további regények, novellák, elbeszélések szerzője. A harmadik éve távozott író emlékét őrzik a faluban. Halálának első évfordulóján kopjafát állítottak a sírjánál, a második évfordulóra Tordai Árpád tanár rövid színdarabot írt a Gondos atyafiságból, amelyet az iskola diákjai mutattak be. Az idei falunapok keretében, szeptemberben Szabó Gyula-emlékszobát avatnak. Szabó Gyula gyermekei édesapjuk íróasztalát, kéziratait, A sátán labdáit ábrázoló festményt, könyveinek sorozatát és személyes tárgyait vinnék oda. A falakra Szabó Gyula-idézetek és családi képek kerülnek. /b. d. : Szabó Gyula-emlékház. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 13./

2007. június 30.

Itthagyott minket Domokos Géza is, írta Magyari Lajos, aki soha magáért, Erdély, Románia magyarságáért küzdött mindig. Elment Sütő András, az egyik legnagyobb magyar író és Beke György, Erdély legkiválóbb riporter-közírója. „Fogyunk-veszünk. ” Magyari Lajos szerint Domokos Géza Erdély magyarságának egyik legkiválóbb szelleme és leggerincesebb harcosa volt, a XX. század végének szellemi Bethlen Gábora. Energiáját arra fordította, hogy „újságszerkesztőként, könyvkiadóként mentse meg az erdélyi-romániai magyar kultúrát, nemzetrészünk eltiportatásra szánt szellemiségét. ” „A Szabó T. Attila, Sütő András, Szabó Gyula, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár és társaik által összehordott kövekhez Ő adta az összetartó, forró mészkötést”. /Magyari Lajos: És mégis áll az Igevár... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 30./

2007. július 11.

Banner Zoltán és a Kriterion Könyvkiadó volt a meghívottja annak a rendezvénynek, amelyet nemrég tartottak Székelyvéckén (Maros megye), az ifjúsági táborban. A megjelentek Dsida Jenő-verseket hallgathattak meg Banner Zoltán előadásában, a Kriterion által Zarándokút cím alatt megjelentetett kötetből. Az est házigazdája H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója volt, aki ismertette a kötethez kapcsolódó Erdélyi hangok című CD-t, és annak előadóját, a Békéscsabán élő Banner Zoltán művészettörténészt, előadóművészt. Banner Zoltán a vele készült beszélgetésben kifejtette, most lesz 75 éves, unalmas lenne, ha elkezdené az életrajzát mondani, a legfontosabb talán az, hogy erdélyi költő, művészettörténész és előadóművész. Szatmárnémetiben született l932. július 12-én, s nagyon korán mind a három pályán elindult. Kolozsváron volt egyetemista, dolgozott az Utunknál és egy évig a bukaresti Oktatási és Művelődésügyi Minisztériumban a Nemzetiségi Főosztályon. Ezen állások mellett körvonalozódott pályája három vonulata: a versírás, a versmondás és az erdélyi magyar művészet jelenéről és múltjáról való írásműfaja. Figyelte, hogyan fejlődött, hogyan alakult az erdélyi magyar művészet. Az anyanyelvű irodalom volt a központban. A képzőművészet ugyanolyan fontosságú, mint az irodalom, de ez nem volt benne a köztudatban, ezért Banner elkezdett műkritikával foglalkozni. Eddig harmincöt kötete jelent meg az erdélyi magyar művészetről. Mattis-Teutsch János művészetéről ő írt először könyvet. Bannernek a képzőművészet mellett volt egy rögeszméje: az erdélyi népi művészet és naiv művészet. Bandi Dezsőnek a mozgalmát nagyon nagyra értékelte és mellé állt elejétől kezdve. Csillagfaragók címen írt is egy könyvet 1972-ben. Következtek a monográfiák: Szervátiusz Jenő nevét említené, Bordi Andrást, aki a marosvásárhelyi művészeti központ képviselője volt, és végül Benczédi Sándorról és Mohi Sándorról is írt. 1990-ben jelent meg Magyarországon az Erdélyi magyar művészet a XX. században című kötete. Ezt tartja a főművének. Ez ma már könyvritkaságnak számít. Később írt egy újabb kötetet a naiv és népi művészekről, Teremtő önvédelem címmel, amely 1994-ben jelent meg Budapesten, a Hét Torony Kiadónál. Ezelőtt pár évvel kötetet szerkesztett az erdélyi művészek írásaiból Kép, eszme, látvány (Mentor Kiadó) címmel. E három kötet egy kis mikrokozmoszként magába foglalja 80 év művészetét. Művészettörténeti hármaskönyvének tartja ezeket. /Székely Ferenc: Erdélyt vittem, reménységet hoztam. Beszélgetés Banner Zoltánnal. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./

2007. július 14.

A Háromszék napilap átvette a kolozsvári Helikon folyóirat június 25-én megjelent /482./ számából Szőcs István írását. A szerző sértőnek tartotta, hogy Stefano Bottoni történész azt írta valahol: Marosvásárhelyen már két nap múlva úgy érzi az ember, hogy elfogyott körülötte a levegő. Szőcs leszögezte, maga a város még mindig tartja magát, meg tudta őrizni színházát, szimfonikus zenekarát, könyvtárait és önmagát; annak ellenére is, hogy az elmúlt harminc-egynéhány évben iszonyatos exodust kellett átvészelnie. Bottoni pár éve kirobbantotta a Sütő András–Szabó Gyula–Földes László-vitát. Szőcs feltételezi, hogy Bottoni a Látó folyóirat táján szerezte információit, ahol a főszerkesztő, Gálfalvi György kerti fecskendő gyanánt szórja mindenkiről az ismereteket, ahelyett, hogy írna. Bátor, jó riporter, elfogult, de ennek ellenére szórakoztató kritikus. Valószínűleg a Sütő András lejáratására indult vitában nincs része. Annak régóta híre terjengett, hogy Marosvásárhelyt Láng Zsolt, Kovács András Ferenc és mások bálványrombolásra készülődtek Sütő ellen. Szőcs szerint felül kellett volna múlniuk Sütő Andrást drámaírásban és publicisztikában, de ez nem következett be, legalább nyílt vitát kellett volna rendezni. Az A Hét nevű csak interneten megjelenő lap nagy leleplezések által véli igazolhatónak létét. Dsida Jenő születésének századik évfordulóján ezt tették. A megemlékezés műfaji behatárolása komoly feladat – persziflázs-gyűjtemény vagy rágalomária-est. A résztvevők kiszúrtak egy-egy Dsida-verset és – ,,interpretálták”, feltehetően hanghordozás és arcjáték által. Az a7 szerint Balázs Imre József elérte, hogy Dsida Nagycsütörtököt című versét harsány nevetéssel fogadta a közönség. Láng Zsolt kijelentette, nem szereti Dsidát, a verseket sem szereti, és nem bírja, ha ilyeneket írnak, hogy édes-bús. Az a7 lapban és máshol többen feltették a kérdést: hogy lehet, hogy Dsida Jenő, a vézna, szánalmas, vallásos, szipogó költőcske olyan vad, ,,szélsőséges” hangú költeményt írt, mint a Psalmus Hungaricus? A csudálkozóknak tudniuk kell, hogy a Psalmus ún. ószövetségi műfaj. Mózes, Illés, Ézsaiás, Jeremiás és a Zsoltárok könyveit végsőkig hevített izzású szenvedélyek, magyarázta Szőcs István. Egy irodalmárnak illik ismernie legalább nagyjából a hajdani próféták szövegeinek tartalmát és stiláris jellegzetességeit, mert azok az egyetemes irodalom értékes darabjai. Selyem Zsuzsa Dsidáról szóló sorait nem is meri magyarázni, írta Szőcs. Selyem Zsuzsa szerint: ,,Ez itt az irodalmi abszurd, a fiatalon elhalt életművet még mindig fogyasztja a halni nem tudó és nem akaró közönség. Szellemi nekrofília. ” /Szőcs István: Édes-bús internyet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./

2007. augusztus 14.

Szabó Gyula-Jenő Villanások könyve /Püski Kiadó, Budapest, 2004/ című kötetéből közölt részletet a lap. A szerző elmondta, hogy 1975-ben a Szekuritate beszervezte ügynökének. Előzőleg azonban ő Baróton elmondta mindezt a bányavállalat főmérnökének, Nagy Sándornak, aki azt javasolta, írja csak alá a nyilatkozatot, majd ő elmondja, hogy mit írjon a jelentésébe. Szabó Gyula-Jenőt békén hagyták, majd kilenc-tíz évvel később, amikor a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör című lap egyik szerkesztője lett, újból elővették, hogy jelentsen. /Szabó Gyula-Jenő: A szekuritáté karmai között. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 14./

2008. január 18.

Száraz György íróra az erdélyi közönség akkor figyelt föl, amikor 1983-ban megjelent a budapesti Magvető Könyvkiadó Gyorsuló idő című sorozatában az Egy furcsa könyvről című kis kötet, vitairat, mintegy válasz Ion Lancranjan román prózaíró hírhedt Cuvint despre Transilvania (Gondolatok Erdélyről) című könyvére. Az 1982-ben kiadott provokatív fércmű joggal váltotta ki a romániai magyarság felháborodását, több erdélyi író próbált tiltakozni (Szabó Gyula, Beke György, Méliusz József,), de a cenzúra egyikük cikkét sem engedte leközölni. Végül értelmiségiek egy csoportja, köztük Huszár Sándor, közös levélben tiltakozott a könyv megjelenése ellen. Száraz György könyve lelki elégtétel volt a határ innenső oldalán élők számára, de sajnos, csak kerülő utakon, illegális olvasmányként juthattak hozzá a szerencsésebbek. Még abban az évben az író felkérést kapott a Népszabadságtól, hogy írna folytatásos esszét az erdélyi román–magyar együttélés valós eseményeiről, a kölcsönös előítéletek forrásáról. A sorozatból, illetve a kérdés további bővítéséhez gyűjtött feljegyzésekből, dokumentumokból az író halála után (1987) Szalai György állított össze kötetet, ugyancsak a Gyorsuló idő sorozat számára, amely 1988-ban megjelent (Erdély múltjáról, jelenidőben). Akkor természetesen nem, de 1990 után már nyíltan gazdagíthatta a csíkszeredai könyvtár állományát a kötet. /Cseke Gábor: Egy hajdani illegális olvasmány. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 18./

2008. február 23.

Negyven éve, 1968. február 23-án jelent meg a Hargita Népe lapelődje, a Hargita első száma. Borbély László másodmagával indulása óta, most már csak nyugdíjasként, a lapnál dolgozik. Csapatostól jöttek annak idején ide az egyetemről, Balogh Edgár publicisztikai szemináriumából. Négy-öt kollegájával Borbély László már három évvel korábban államvizsgázott, mások egyenesen az egyetem padjaiból érkeztek Csíkszeredába. 1968-ban a megyésítéssel magyar nyelvű napilapok indultak az országban. Később a Hargita Kalendárium megjelenése tovább növelte a szerkesztőség tekintélyét. Hiánypótló néprajzi, helyismereti, történelmi írásokhoz jutott a Kalendáriumban az olvasó. Az alapító főszerkesztő, Albert Antal érdeme, hogy külmunkatársként neves publicistákat, írókat foglalkoztatott. Szabó Gyula folytatásokban közölt regénye, Székely János műterem-látogatásai, Beke György riportjai színvonalas olvasnivalót jelentettek. Egy idő után a hatalom pártkatonákat küldött a szerkesztőségbe. Nagy érvágást jelentett később a napilap megszűntetése, hetilappá zsugorítása. Azután megint napilap lett a Hargita. Az utolsó években megtiltották a magyar helységnevek használatát. Az 1989-es változás után többségi akarattal főszerkesztőnek választották meg Borbély Lászlót. /Borbély László: 1968. február 23-án jelent meg lapelődünk, a Hargita első száma. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 23./

2008. február 27.

Szilágyi István, a kolozsvári Helikon főszerkesztője a kortárs irodalom helyzetén kívül a dilettantizmusról és a hajdani besúgókról is beszélt. Arra a kérdésre, hogy íróként hisz-e a politikai szerepvállalásban, kifejtette, mindig tagadta, hogy lenne egyáltalán ilyen kötelesség vagy kötelezettség. „Az író, ha tetszik, ha nem, jelen van. ” Úgy érzi, hogy Kolozsváron lennie kell irodalomnak és irodalmi fórumnak, mert ez kétszáz esztendeje evidencia. A régi szerkesztőségben volt néhány igen tehetséges ember, akiket valamilyen formában mestereinek tekintett, például Szabó Gyulát. „A rendszerváltás után indult, az első öt-tíz esztendőben jelentkezett pályatársakkal szemben lehet további elvárásokat megfogalmazni. Ígéretes generáció. A költők nagyobb számban vannak jelen, a prózaírók között ritka a nagy tehetség. Általában Erdélyben sokkal több a vérbeli tehetség, mint a jelentős mű. Nem hiszek a kisebbségi irodalomban: kortárs magyar irodalom van, és ha valami jó, akkor az a nagy testületen belül is megállja a helyét. A dilettantizmusra pedig nincs mentség. ” /Kovásznay Katalin: Az irodalom evidenciái és a besúgók. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./

2008. február 29.

A Hargita napilap első száma 1968. február 23-án jelent meg, mint az újonnan létrehozott Hargita megye sajtóterméke. Albert Antal főszerkesztő az Előre országos napilaptól jött az újsághoz. Az első lapszámban Branis László, az RKP Hargita megyei bizottságának első titkára cikke is szerepelt. A Hargita első munkatársai (közülük Hargita megye szülöttjei Hecser Zoltán, Kolozsi Márton, Zöld Lajos) mellé tanárok igazoltak át rövidesen, mint Borbély László, Bálint András, Bogos Sándor, majd egyetemet végzett, főleg a kolozsvári filológiáról jött fiatalok érkeztek, köztük Miklós László, Bagdi Sándor, Zsibói Béla, Ferenczes István, Oláh István, Molnos Lajos és mások. A lap megnyert külmunkatársaknak olyan írókat és költőket, mint Szabó Gyula, Székely János, Kormos Gyula, Beke György, Kányádi Sándor, Fodor Sándor, Cseke Péter stb. Az első években a Hargita példányszáma elérte a 28 ezret. Létrejöttének hatodik éve után, 1974. májusától hetilapként jelentették meg, kis formátumban. Takarékosságra hivatkoztak, valójában leépítés, tisztogatás történt, a művelődési rovat minden tagját eltávolították – Miklós László költőt, Ferenczes István költőt, Jankó István publicistát, színházi írót és másokat. 1976. május végéig nyolc oldalon jelent meg, majd ismét napilapként a hetilap méretében látott napvilágot, de négy oldalon. 1989. december 23-án látott napvilágot a Hargita Népe első száma. 1990. január 10-én jelent meg a Nyilvánosság rovat, amely közölte a Hargita lap és munkatársai elleni támadásokat, véleményeket is. A Hargita Népe 1994-től átállt a régi nyomdatechnikáról a számítógépes tördelésre. Mindvégig a megyei tanács alárendeltje, ennek hatáskörében működik, de pénzügyi szempontból önfinanszírozó, önellátó. 2007. november elsejétől a Hargita Népe színes lapként jelenik meg. /Ferencz Imre: A Hargita és Hargita Népe negyven éve. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 29./

2008. március 28.

Jóllehet Homoródalmás elsősorban a barlangról híres, a településen található Udvarhelyszék legrégebbi lakóháza: a gerendába vésett dátum 1645, a ma is álló lakóház igazi népi építészeti emlék. A település vezetősége elhatározta, hogy a tulajdonos Bencző családtól megvásárolja az épületet, és abban falumúzeumot hoz létre, ebben külön emlékszobát rendeznek be a község legnagyobb szülöttjének, a 2004-ben elhunyt Szabó Gyula írónak. /Katona Zoltán: Homoródalmás – Falumúzeum lesz Udvarhelyszék legrégebbi házából. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 28./

2008. május 15.

Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár irodalmi estjén a kolozsvári Kriterion Kiadó mutatkozott be H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatójának vezényletével: Király László legújabb verseskötetéből olvasott fel, Balázs Imre József irodalomtörténészként a kiadó költői monográfiasorozatának szerkesztéséről beszélt. /Kriterion-versest. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 15./

2008. július 14.

„Elszomorít a hír, hiszen jó kolléga volt, akit szerettünk” – reagált H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója arra, hogy egykori kollégájával, Gabriel Gafita portugáliai nagykövettel kapcsolatban felmerült a gyanú, miszerint a kommunista titkosszolgálat ügynöke volt. A Külügyminisztérium a napokban helyzete tisztázására szólította fel Románia lisszaboni nagykövetét, miután a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) feltárta, hogy 13 éven keresztül együttműködött a Ceausescu-diktatúra elnyomó gépezetével. Gafitát 25 évesen, 1977-ben szervezte be a hírszerzés. Gafita elismerte, hogy fiatalon „kapcsolatba került” szekus tisztekkel, de tagadta, hogy politikai rendőrségi tevékenységet folytatott. A lisszaboni diplomata – aki korábban Kanadában és Malajziában töltött be nagyköveti posztot –1977-től a rendszerváltásig a bukaresti Kriterion Könyvkiadó szerkesztője volt, így a magyar írók-költők „irredenta” tevékenységéről is beszámolt a titkosszolgálatnak. /Rostás Szabolcs: Lebukott exkriterionos. = Krónika (Kolozsvár), júl. 14./

2008. augusztus 15.

Az úgynevezett rendszerváltozással a két legeredetibb és legjellemesebb erdélyi prózaíró és a legjellemesebb költőnő kivonult az irodalomból. Az egyik prózaíró Györffi Kálmán, a Fehér ház című könyve kitűnő regény, a másik Varga Gábor, aki írt egy sorozat nagyon jó elbeszélést és három remek egyfelvonásost, most minisztériumi tisztviselő Bukarestben, és se Györffi Kálmán, se Varga Gábor nincs jelen az irodalomban, pedig ők nagyon karakánul viselkedtek azelőtt. Adonyi Nagy Mária a Dsida utáni erdélyi költészet legeredetibb hangú költője volt, most valahol Pesten korrektor, még a teljes nevét sem használja, és letagadja, hogy ő valaha is költő lett volna. Arról, hogy ennek a közel fél évszázadnak az irodalmából mi marad meg az irodalomtörténet számára, azt kell mondani, hogy nagyon kevés. Adonyit, Györffit és Varga Gábort, ha lesz irodalomtörténet, akkor számon fogják tartani, de a sok irodalmi nagyságot megemészti az idő. Hova lett Asztalos István, Horváth István vagy Nagy István? Még Szabó Gyula is, pedig jó író volt, igen kevés marad meg a műveiből. (Karácsonyi Zsolt: Buborékirodalom – Beszélgetés Szőcs István íróval, kritikussal, Helikon, 2008. augusztus 10.) /b. d. : Meglepő fordulatok. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 15./

2008. szeptember 29.

Dr. Szabó Márton, gyermeksebész főorvos Égig érő jegenye /Kriterion Könyvkiadó/ címmel adta ki visszaemlékezéseit. A kötet bemutatóján, szeptember 25-én, az evangélikus püspökség Reményik Sándor Galériájában, H. Szabó Gyula, a kiadó vezetője emlékeztetett: a széki származású, Kolozsváron élő nyugalmazott sebészfőorvos könyve egy hosszabb sorba illeszkedik, amelynek elején Győri Klára emlékezetes kötete áll, a Kiszáradt az én örömem zöld fája. Ezt a munkát több könyv követte, így az érdeklődő olvasó közelebbről megismerkedhet Szék közelmúltjával, az ottani népélet mindennapjaival. Szabó Márton könyvének első része taglalja a Széken eltöltött gyermek- és ifjúkort, a terjedelmesebb második rész orvosi helytállását és családi életét eleveníti fel. Jancsik Pál költő, szerkesztő az erdélyi memoárirodalom gazdagságáról beszélt, kezdve a régi, klasszikus emlékiratoktól a manapság napvilágot látó oral history körébe sorolható könyvekig. /M. Sz. : Könyvbemutató a Reményik Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./

2008. október 28.

Az 1956-os magyar forradalom romániai előtörténetéről adott képet Szabó Gyula Képek a kutyaszorítóból /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ címmel 2001, 2002-ben megjelent önéletrajzi visszaemlékezéseiben, dokumentumokat közölt róla az Etnokulturális Sokszínűség kolozsvári Forrásközpontja kiadásában 2002–2003-ban megjelent Maghiarii din Romania című, Lucian Nastasa és munkatársai gondozta kétkötetes dokumentumgyűjtemény, azóta újabb levéltári források váltak hozzáférhetővé, s ezek részben pontosították az 1956-os év erdélyi magyar vonatkozású eseményeiről alakuló képet. Az újabb kiadványok közül különösen értékes és fontos az a jegyzőkönyv-köteg, amely a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írókkal, szerkesztőkkel, 1956. szeptember 29–30-án az RMP KB kezdeményezésére tartott két napos gyűlésen történteket tartalmazza, mégpedig úgy, ahogyan azok elhangzottak, legnagyobbrészt magyar nyelven. (Az őszinteség két napja. Erdélyi magyar értelmiségiek 1956 őszén. A RMP Kolozs Tartományi Bizottságánál kolozsvári és marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel tartott gyűlés jegyzőkönyvei és más dokumentumok. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Benkő Levente. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2008.) A jegyzőkönyvekből részleteket már korábban is közölt a Krónika napilapban Benkő Levente, most azonban a teljes anyagot tette hozzáférhetővé, sőt alaposan dokumentált bevezető tanulmányában és a jegyzőkönyveket kiegészítő, egykorú sajtóközleményeket, cikkeket, interjúkat magába foglaló függelék segítségével ennek a minden szempontból fontos gyűlésnek az előzményeit, összefüggéseit is feltárta. A Sztálin halála után az egész szovjet tömbben egyfajta olvadás kezdődött, ez vezetett szovjet kommunista párt XX. Kongresszusához. Romániában azonban a korábbi sztálinista vezetés arra használta fel a változást, hogy eltávolítsa a pártvezetés belső ellenzékét: ekkor ítélték halálra és kivégezték a már évek óta bebörtönzött Lucretiu Patrascanut, ekkor juttatták a süllyesztőbe Vasile Lucát és Ana Paukert. Ugyanakkor az irodalomban, a művészetek tájain tér nyílik az alkotás valódi problémáinak felvetésére, megvitatására. Az 1956. szeptember 29–30-i gyűlés szempontjából különösen fontos, hogy a megoldottnak kikiáltott nemzetiségi kérdés helyett felvetették a többségi nacionalizmus jelenségét. A romániai magyar írók és értelmiségiek egy számottevő része elfogadta a marxista ideológiát és a kommunista pártvezetést. Abban a meggyőződésben (vagy hitben) tette, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásáról hirdetett tanok valóságos szándékot fejeznek ki, s valóban elkövetkezik a megbékélésnek, közös dolgaink rendezésének kora. Azok a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írók és szerkesztők, akiket akkor a Központi Bizottság küldötteivel való tárgyalásra összehívtak, a magyarságnak vagy a pártnak való elkötelezettség közül az előbbit választották. Benkő Levente kiért röviden az előzményekre, az ún. „Jar-ügy”-re (a párt központi vezetését korábbi tetteik miatt nyilvánosan felelősségre vonó Alexandru Jar román író megbélyegzésére); az 1956 nyarán megrendezett és a Jar-ügy hatásaként jóformán érdektelenségbe fulladt országos írókongresszusra; végül magára a szeptember 29–30-i tanácskozásra. A tanácskozás légkörét Nagy Olga néprajzkutató felszólalása értékelte: „Tíz év telt el, mióta először mondhatjuk el sérelmeinket őszintén. ” A gyűlésen 35 író és szerkesztő szólalt fel. Többek között Szabédi László szóvá tette, hogy amennyiben Kolozsvár kétnyelvű város, az miért nem tükröződik az utcanevekben és a hivatalos feliratokban is; Szilágyi András a Mezőgazdasági Akadémia magyar tagozatának néhány évvel ezelőtti megszüntetése, az orvosi egyetemen a magyar származású tanárok hátrányos megkülönböztetése ellen emel szót; Sőni Pál a kolozsvári Politechnika magyar évfolyamainak felszámolását tette szóvá; Csehi Gyula azt sérelmezte, hogy a román akadémia miért mellőzi a magyar (és általában a nemzetiségi) kutatókat; Kányádi Sándor és Kormos Gyula az államosítással, a mezőgazdaság kollektivizálásával kapcsolatos túlkapásokat, Fodor Sándor a milícia tisztjeinek székelyföldi erőszakoskodásait tette szóvá. Sütő András az irodalmi alkotások cenzúrázásának megszüntetését sürgette, Bodor Pál a szerkesztőségekben hemzsegő hozzá-nem-értő pártaktivisták eltávolítását kérte, Földes László szerint „itt az ideje, hogy biztosítsuk végre irodalmunkban a vélemények valóban szabad harcát, minden áramlat kibontakozását”. A legfelső pártvezetés akkor a felvetett „hiányosságok” kijavítását ígérte, új magyar intézmények létrehozását, a magyarság nagyobb beleszólását a saját sorsát illető problémákba. Újra beindult a magyar nyelvű oktatás az Agronómián és a Politechnikán, előkészületek történtek a két háború közötti marxista Korunk, az 50-es évek elején fokozatosan megszüntetett Tanügyi Újság, Szakszervezeti Élet, Népsport újraindítására (utóbbiak Munkásélet illetve Új Sport címmel), post mortem rehabilitálták Gaál Gábort, s 1956 decemberében a börtönből előzőleg szabadon engedett Balogh Edgárt, Csőgör Lajost, Demeter Jánost és Jordáky Lajost, új folyóiratként megindult a román akadémia kiadásában a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, továbbá a Napsugár gyermeklap, Marosvásárhelyen a Művészet (később Új Élet), az Oktatásügyi Minisztériumba kisebbségügyi alminiszterré nevezték ki Bányai Lászlót. Egy idő múlva jött a számonkérés, jöttek a romániai megtorlás évei, zsúfolásig megteltek a börtönök, százakat távolítottak el az egyetemekről, milliókat némított el a félelem, s csak kevesen voltak, akik – akár életük árán is – nemet mertek mondani. Az 1956. szeptember 29–30-i tanácskozás mindennek ellenére a romániai magyar értelmiség 1945 utáni történetének – épp a folytatás ismeretében – emlékezetre érdemes pillanata volt. /Dávid Gyula: Az őszinteség két napja. 1956. szeptember 29-30. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

2008. november 7.

November 6-án kezdődött a XIV. Nemzetközi Marosvásárhelyi Könyvvásár, melyen 39 önálló standon vannak jelen könyvkiadó és könyvterjesztő cégek. Visky András, a kolozsvári Koinónia Kiadó igazgatója elmondta, a pénzügyi válság érezteti a hatását a kisebb intézmények életében is. Van olyan kiadványuk, amelyet át kellett ütemezni a következő évre, mert a megígért magyarországi támogatás a gazdasági válság miatt nem érkezett meg. Tőzsér József, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó igazgatója a magyarországi támogatások folyamatos csökkenését tette szóvá. A Kriterion nem aggódik, H. Szabó Gyula szerint, aki eddig nem szokott le a könyvről, ezután sem teszi. Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh (RMKC) elnöke szerint a vásár annak köszönheti létét, hogy a városban van érdeklődés a könyv iránt. Minden évben itt van a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közös standon 23 könyvkiadó termékével. A nagy bukaresti román kiadók az idén sem jöttek el. A romániai kiadók jelenleg a bukaresti Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) kapnak vissza nem térítendő támogatást, s ezek Demeter András államtitkár szerint nem fognak csökkenni a válság miatt. /Lokodi Imre Túléli a könyv a válságot? Elkezdődött a tizennegyedik Nemzetközi Marosvásárhelyi Könyvvásár. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./

2008. december 9.

A Marosvásárhelyen rendezett Petőfi-versenyen 1948 júniusában nem a híres nagyenyedi dalárda, hanem egy frissen alakult népi csoport, Vámosgálfalva földműves magvető énekkara lett az első. A közös éneklés 1990 után éledt fel, és az itt zenetanárkodó Dézsi Ferenc haláláig (2002) folytatódott. Most pedig a nyár elején létesítettek egy fiatalokból álló kórust, amely a Magvető nevet viseli. A református gyülekezetükben néhány alkalommal már felléptek énekeikkel. Vezetőjük Szabó Gyula kántortanító-jelölt. Az ősz folyamán Magyarországon is bemutatkoztak. A Vámos Települések Szövetsége 2008. október 4-én Vámosgyörkön (Heves megye) rendezte az I. Virág János énekkari találkozót és versenyt. Kétszázötvenen énekeltek azon esős napon a tornacsarnokban, a különböző „Vámos”-településekről 11 kórus érkezett: hét énekkar Magyarországról, két énekkar Szlovákiából és kettő Romániából. Virág János tanító1914 – 1987 között élt. Iskolai énekkart szervezett Vámosgyörkön, a legszebben éneklő gyermekekből külön kamarakórust alakított, majd létrehozta a felnőttek vegyes kórusát is. Fáradhatatlanul tevékenykedett azért, hogy a községben megvalósítsa a zeneoktatást. Virág János pedagógus volt, lámpás, és ahogyan munkásságának méltatói jellemezték, búvópatak. 1987-ben Budapesten halt meg. A vámosgálfalviaknak is van egy Virág Jánosuk. Illetve csak volt. Ízig-vérig gálfalvi maradt, bár nem ott tanított, de utolsó éveit a szülői portán töltötte. Keszeg Jánosnak hívták, 1954 és 1973 között, némi megszakítással (1956 után börtönbe került, majd a falu követelésére szabadult) vezette a szászcsávási vegyes kart, amely legszebb éveiben százhúsz tagot is számlált. A csávási dalárda országos hírnévre tett szert. Amennyiben a vámosgálfalvi dalárda annyira jut, hogy egy-két év múlva kórustalálkozót szervez, Bölöni Domokos javasolja, hogy a vámosgyörkiek példájára nevezzék el az I. Keszeg János énekkari találkozónak és versenynek. /Bölöni Domokos: Magvetők dalos utódai. Vámosgálfalvának ismét van énekkara. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./

2008. december 13.

Folyik a vita a budapesti Gondolat Kiadónál 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes kiadványról (főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály). A közelmúltban Görömbei András a Kortárs októberi számában mondotta el róla elítélő véleményét. Erdélyben mindeddig kevés szó esett erről a nagy vállalkozásról. A harmadik kötet az 1920-tól napjainkig terjedő időszakot tárgyalja (szerkesztői: Szegedy-Maszák Mihály és Veres András; a szerkesztők munkatársai: Jeney Éva és Józan Ildikó. 51 szerző dolgozata olvasható a kötetben). Nagy Pál irodalomtörténész megdöbbenve a kötetből csak a legjelentősebb hiányzó erdélyi írókat sorolta fel: Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Olosz Lajos, Endre Károly, Jékely Zoltán, Szabédi László, Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Bajor Andor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László, Ferenczes István… Nem történik említés a következő irodalomtörténészekről: Kristóf György, György Lajos, Jancsó Elemér. Eszerint Szegedy-Maszák Mihályék az imént felsorolt erdélyi magyar írókat, irodalomtörténészeket nem tekintik említésre méltóknak. Ugyanakkor egész fejezet található – A ponyva klasszikusa címmel – Rejtő Jenőről… A kötetben Jeney Éva ilyen különös, lekicsinylő címen foglalkozik az erdélyi magyar irodalommal: „Maorik és transzszilvánok”. A szerző többek között ezt írta: „Napjainkban kérdésessé vált a nemzeti és a világirodalom fogalom is, s egyidejűleg létjogosultnak látszik az az elgondolás, hogy valamely nemzeti irodalom ugyanabban a történelmi korszakban több irodalomhoz is tartozik. ” Vagyis: nincsenek, nem lesznek önálló nemzeti irodalmak. Továbbmenőleg: „Az ún. »nemzeti hagyományok« is műhagyományok, »történeti fikciók«, s a piacgazdaság közepette elsődlegesen gazdasági érdekeket szolgálnak. ” Tehát 1848 vagy 1956 nem egyéb, mint „történeti fikció”, s a rá való emlékezés valaminő gazdasági érdeket szolgál, vonta le a következtetést Nagy Pál. Az erdélyi magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Még akkor is, ha voltak (s még ma is akadnak), akik kétségbe vonják ezt a megkérdőjelezhetetlen tényt. Szegedy-Maszák Mihályék szerint a nemzeti kultúrák – ide értve az egyetemes magyar irodalmat is – halálra vannak ítélve, s csak „kizárólag a heterogén elemekből álló, töredezett hagyományú magyar művelődés egyes elemeinek, önmagukban álló részeinek van esélyük a továbbélésre: a többi osztályrésze provincialitás, a lassú haldoklás” – ahogyan Papp Endre írta e kötetekről szóló, Rút sybarita váz című, A nemzetnélküliség programja alcímet viselő kiváló tanulmányában. (Megjelent a Hitel 2008. februári számában.) Ez érvényesül a szóban forgó három kötetben. Ugyancsak Papp Endre kritikájában olvasható: „Érdekes, hogy a trianoni tragédia által szétszakított magyarság irodalmának területi válfajai, a határon kívülinek vagy nemzetiséginek nevezett változatai közül önálló fejezetként csak az Új Symposion alkotó köre kap helyet – a neoavantgárdhoz kapcsolható művészi törekvések reprezentációjától nem függetlenül. ” Nincs önálló fejezete az Erdélyi Helikonnak. Leírva sincs itt, hogy volt egyszer Erdélyben, Kolozsvárott egy Termés című folyóirat. Persze: sem Bánffy Miklós prózája, sem Reményik Sándor lírája, sem Tamási Áron novellisztikája, sem Dsida Jenő Psalmus hungaricusa nem függ össze mélyen a neoavantgárd törekvésekkel; így aztán nemlétezőnek kell tekinteni. (Ámde az avantgárdhoz oly közelálló erdélyi Bartalis János vagy Szentimrei Jenő neve sem íródott le A magyar irodalom történeteinek harmadik kötetében.) Végeredményben mit is várjunk egy olyan magyar irodalomtörténet-áttekintéstől, melyben Petőfi Sándor „megélhetési költőként” szerepel, s ahol 1848 azért fontos dátum, mert ekkor jelent meg Pesten egy kiadvány Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848-ik évre címmel… Bőséggel lehetne idézni, említeni ilyen és hasonló „furcsaságokat”. Leíródott ezeken a lapokon, rosszalló éllel – egyebek mellett – ilyesmi is: „(…) a XX. századi magyar kultúra egyik legnagyobb tehertétele az a hagyomány, az a »prófétai szerep«, mely Illyés Gyulától és Németh Lászlótól Juhász Ferencen és Nagy Lászlón Csoóri Sándorig követett minta lehet (…)”. Jelen van ezekben a kötetekben – méghozzá erős hangsúllyal – a közösségi indíttatású, nemzeti és társadalmi kérdések iránt érzékeny irodalmisággal való „leszámolás”. „Juhász Ferenc, Nagy László és társai olyan vita részesei, amely részben kilép az irodalom s általában a művészet közegéből a társadalmi kérdések megoldásának terepére” – írja az egyik szerző. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című remekművét nem is említi meg a kötet. /Nagy Pál: Ami benne van – és ami hiányzik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

2008. december 18.

A nagyváradi Molnár Judit szerkesztésében megjelent 101 vers Európáról című kötet mellett Murádin Jenő A megsebzett szobrok és Aurelii Brandolini Dialógus az emberi sorsról és a testi betegségek elviseléséről – eredeti nyelvén, latinul De Humanae vitae Conditione et Toleranda Corporis Aegritudine ad Mathiam Corvinum Hungariae et Bohemiae Regem et Beatricem Reginam Dialogus – címmel. A reneszánsz év tiszteletére megjelentetett köteteket mutatta be Nagyváradon H. Szabó Gyula, a kolozsvári székhelyű Kriterion Kiadó vezetője. A könyvbemutató közönsége Jékely Zoltán, Gittai István, Szőcs Géza, Wass Albert, Dsida Jenő és Tompa Gábor Európát megmutató verssorait ismerhette meg, diákok előadásában. /Fried Noémi Lujza: Európa százegy költeményben. = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./

2008. december 22.

December 19-én mutatták be Kolozsváron Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhelyben Murádin Jenő művészettörténész legújabb A megsebzett szobor /Kriterion, Kolozsvár/ című könyvét, melyen jelen volt H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója, Vekov Károly, Gaal György és Murádin János Kristóf történészek, illetve Jancsó Miklós színművész is. Murádin Jenő kifejtette: A megsebzett szobor című könyv (a teljesség igénye nélkül) 120 olyan köztéri szobrot és emléktáblát mutat be (névsor szerint Alkenyértől Zsombolyáig) 1916-tól kezdődően, amelyek megsérültek, elpusztultak, vagy időközben más helyre kerültek. Úgy vélte, oda kell figyelni a belső terekben (iskolákban, kórházakban) állított emléktáblákra és domborművekre is, hiszen ezek főként egyháztörténeti emlékek. Vekov Károly véleménye szerint, a kissé provokatív kötetet román nyelvre is le kell fordítani, hiszen csak úgy lehetünk képesek szembenézni múltbeli sérelmeinkkel, ha vállaljuk is azokat. /Ferencz Zsolt: Köztéri szobrok sorsa Alkenyértől Zsombolyáig. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./

2009. január 7.

Erdélyi magyar könyvkiadók értékelték a tavalyi esztendőt, beszéltek a 2009-es tervekről. A kolozsvári Ábel Kiadót az 1990-es évek tankönyvkrízisének megoldására 2000-ben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alapította. A kiadó egyetemi jegyzeteket is megjelentet, és irodalmi kiadványt is jegyez: tavaly adták ki Cseh Katalin A Virágárus Bácsi című verseskötetét, közölte Szikszai Attila, az Ábel Kiadó kereskedelmi igazgatója. A kiadó weboldaláról is megrendelhetők a kiadványaik. A kolozsvári Erdélyi Híradó Könyvkiadó a tehetségkutatásra és a fiatal szerzőkre koncentrál. Az Előretolt Helyőrség Könyvek sorozatában már több mint ötven könyv jelent meg, itt debütált a fiatal erdélyi magyar írók jó része. „Nálunk teljes szólásszabadság van, és a nyomdafesték is bármit megtűr, ha úgy véljük, ez érdekelni fogja az olvasóközönségünk java részét kitevő diákságot” – mondta Orbán János Dénes, az Erdélyi Híradó Kiadó igazgatója. „Két átütő tehetségű debütánsunk volt, Jancsó Noémi és Varga Borbála. Piros autó lábnyomai a hóban címmel pompás gyerekkönyvet publikált Fekete Vince, Papp Attila Zsolt pedig második verseskönyvével, a Fogadó a senkiföldjénnel váltotta be a hozzá fűzött reményeket” – összegzett az igazgató. Az idei év egyik fontos irodalmi eseménye Nagy Kálmán A csodaszampó című könyvének megjelenése lesz. Ez a gyerekeknek szóló Kalevala-átdolgozás egykor ifj. Szervátiusz Tibor illusztrációival a Jóbarátban jelent meg sorozatban. Megjelenik László Noémi kézirata, Farkas Wellmann Endre válogatott és új versei, és Ármos Lóránd is beküldte második kötetét, a Helyőrség-sorozatban pedig Dobai Bálint, Pethő Lorand és Varga Melinda kötetei készülnek. „Egyedülálló talán az is, hogy több nyelven jelennek meg könyveink, mindeddig magyarul, románul, angolul, franciául, németül, szerbül, bolgárul, albánul” – tájékoztatott Visky András, a kolozsvári Koinónia Kiadó igazgatója. Az igazgató jelentős megvalósításként könyvelte el a fiatal román drámaírók antológiáját, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel közösen jegyzett Kovács Ildikó-emlékkönyvet, Láng Zsolt provokatív Tója vagy tottja? című könyvét. Jelentősek a Koinónia gyermekkönyvei is: a Kincses Könyvek sorozatának újabb darabjában Marosvásárhely történetéről olvashatnak, és Zágoni Balázs Barni-mesék sorozatának második kötete is megjelent karácsonykor Barni Berlinben címmel. „2009-ben egy tehetséges induló prózaírót mutatunk be, Máté Angit, akinek a Mamó című kisregénye minden bizonnyal az év egyik irodalmi eseménye lesz. Jön Selyem Zsuzsa Erdei politika című könyve, de Vida Gábor mesekönyve is megjelenik Noé, az indián meg a dinók címmel. Megjelenik magyarul Mihail Sebastian Napló 1935–1944 című fantasztikus könyve Vallasek Júlia fordításában. A színházi művek között Upor László kitűnő Stoppard-monográfiája jelenik meg, valamint a francia Miriam Bloedé könyve Nagy József színházművészetéről. „A megjelentetett címek számát tekintve elmaradtunk a korábbi esztendőktől. Viszont az év végére sikerült néhány nagyon fontos könyvet kiadnunk. Gondolok itt Brandolini kétnyelvű Dialogusára, Murádin Jenő A megsebzett szobor című kötetére, a három versantológiára: 101 vers Európáról, 123 vers Nagyenyedről és 101 vers Brassóról, Biró József gyűjteményes kötetére, az Erdély beszélő köveire, vagy Balázs Sándor nagy ívű vállalkozásának első kötetére: Magyar képviselet a királyi Románia parlamentjében. Idén reményeink szerint tanulmánykötetet adunk ki Kelemen Lajos összegyűjtött írásaiból, Csetri Elektől, Balázs Sándortól. Két képzőművészeti tárgyú kötetet tervezünk két jeles kolozsvári festőművészről: csakhogy míg a Miklóssy Gábor munkássága viszonylag jól ismert, addig a Kolozsvárról indult Corini Margitról, csak a szűk szakma tud valamit. Készítjük John Paget Magyarországról és Erdélyről szóló nagy munkájának bővített újrakiadását és Szalárdi János krónikájának szemelvényes kiadását a Téka-sorozatban” – adott képet H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó 2008-ban 43 új kötet adott ki. „Nagyon sok közülük míves, igen sok munkát igénylő, úgynevezett nehéz könyv volt” – nyilatkozta Káli Király István, a marosvásárhelyi Mentor és Líra kiadók igazgatója. 2009-ben körülbelül 35 könyvet adnak ki. „Nagyon jó évet zártunk, 2008-ban 61 címet adtunk ki” – vont gyors mérleget Tőzsér József, a csíkszeredai Pallas–Akadémia Könyvkiadó igazgatója. A szépirodalom az elsődleges, de nagy hangsúlyt helyeznek a képzőművészeti és turisztikai kiadványokra is. A Műterem-sorozat köteteiben az 50 évesnél idősebb művészek munkásságát mutatták be. Életjel címmel új sorozatot indítanak, amelyben a hetvenévesnél idősebb művészek életművét ismertetik. Az első kötet Gaál András festőművész munkásságáról szól, majd Kákonyi Csilla és Márton Árpád következik. Január 6-án különleges eseménnyel ünnepelt a kiadó: egy tárlatnyitó keretében Tőzsér József a könyvműhely 500. kötetének első példányát bemutatta: Pomogáts Béla Magyar Irodalom Erdélyben című sorozatának az első két, összevont kötetét, amely az 1909–1944 közötti időszakot öleli fel. A sikerek mellett két kolléga távozása miatt veszteségeket is megért tavaly a kolozsvári Polis Kiadó – közölte Dávid Gyula, a Polis Kiadó igazgatója Újabb kötettel gyarapították a Balassi Kiadóval közösen útjára indított Bánffy Miklós-életműsorozatot: karácsonyra megjelent a harmadik, az író összes novelláit tartalmazó kötet, és előkészületben van a negyedik is: Bánffy Miklós drámái. Fontos kiadványukként említette Benkő Levente Az őszinteség két napja című dokumentumkötetét a romániai magyar írók 1956-os kiállásáról, valamint a Kriterion gyergyószárhegyi írótáborainak dokumentumait tartalmazó Szekértábor a Szármány-hegy alatt című könyvüket. „Sikerkönyvként” az igazgató Murádin Jenő a kolozsvári Mátyás-szoborról és alkotójáról, Fadrusz Jánosról írott, 2002-ben megjelent könyvét említette, amelyet az Unipan Helga könyvtervező által újragondolt kivitelben, a korábbinál sokkal gazdagabb képanyaggal tavaly újra kiadtak. A Polis hozza majd a minden eddiginél teljesebb Dsida-összest, amelyet Láng Gusztáv ajánlott fel a kiadónak. Ott van még a Molter-levelezés 1938–1944-es évek izgalmas írói leveleit tartalmazó negyedik kötete. Az 1992-ben alakult csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó elsődleges céljának a romániai magyar kisebbséggel kapcsolatos kiadványok megjelentetését tekinti. Magyarhermány kronológiája rekordidő alatt fogyott el, a Sztálin és a székelyek című könyvükből sem sok maradt. A marosvásárhelyi könyvvásár legszebb könyv- versenyében tavaly a Pro-Print kapta az első és a második díjat is a Székelyföldi vízkerekek, valamint a Szép és kies kertek című kiadványaiért, összegzett Burus Endre, a Pro-Print Könyvkiadó igazgatója, aki a már meglévő sorozatok, a Magyar kisebbség könyvtára, Források a romániai magyarság történetéhez, valamint az Ignácz Róza-életmű bővítését és több más kiadványt is tervez a 2009-es esztendőre. /Új könyvek 2009-ben. = Krónika (Kolozsvár), jan. 7./

2009. január 14.

Nagyenyeden és a felenyedi templomban emlékeztek az 1849-es magyarellenes vérengzésre. Török Ferenc akkori lelkész közvetítő szerepet vállalt a román támadók és a polgári lakosság képviselői között, de családjával együtt áldozatul esett a vérengzésnek. Megjelent Barabás János kolozsvári magyar konzul, aki rövid hozzászólásában a nemzettudat jelentőségét emelte ki, és azt hangsúlyozta, hogy a fiatal generációval is meg kell ismertetni a történteket. A hegyaljai magyar történelem igen jó ismerője, dr. Gudor Kund Botond szakavatott kalauzolásával a háromnapos emlékezés után autóbusszal járták végig Boroskrakkó, Borosbenedek, Sárd, Magyarigen elhagyott vagy igen kevés lélekszámú református templomait, és ugyancsak Magyarigenben a katolikus templom udvarán található, és az ompolygyepűi (Presaca), Lukács Béla által készített emlékművet (1899), majd a gyulafehérvári vár árkait tekintették meg. Mindenhol akad egy-egy nyom a jeltelen tömegsírokról, amelyről a legtöbb helyen tudják a mai helybeliek, hogy mit is rejtenek, és babonásan kerülik őket. Itt-ott a pincékről is tudni, ahová bezárták azokat a magyarokat, akiket azután kifüstöltek, majd lemészároltak. A román értelmiség hallgat, az ompolygyepűi polgármester nem érti, hogy miért is jönnek ide évente többször a magyarok. Nagyenyeden mellszobrot állítottak a vérengzést vezető Axente Sever emlékére és utcát neveztek el róla. Rácz Levente, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke elmondta, etnikai tisztogatás történt, nem fegyveresek álltak egymással szemben. Bemutatták Domonkos László Nagyenyedi ördögszekér című, az öldöklésről szóló dokumentumregényét. A könyv előszavában Margittai Gábor, a Magyar Nemzet újságírója leszögezte, ez a munka: „A megemlékezés és az együttélés botrányáról beszél, arról, hogy a rendszerváltozások után sem voltunk képesek megfogalmazni kínos és kínzó történelmi kérdéseinket a szomszédokkal szemben. Valóban felzaklató könyv ez, az emlékezés iróniája, a többség által értelmezhetetlen táblákkal, holttesteket rejtő dombokkal és betemetett kutakkal. Arról szól, hogy emlékezés nélkül felejtés sincs, a bűntudat nélküli embernek még megbocsátani sem lehet. Ezért nem szabad felejtenünk és minduntalan emlékeznünk kell, mert halottainknak és önmagunknak is tartozunk ennyivel. ”Dr. Egyed Ákos történész, akadémikus átfogó előadást tartott. A rendezvényen részt vett H. Szabó Gyula, a Kriterion könyvkiadó igazgatója, aki bemutatta Murádin Jenő Megsebzett szobor című könyvét. /Bakó Botond: Nagyenyed. Emlékezés nélkül felejtés sincs. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

2009. május 27.

Új karvezetője van a dicsőszentmártoni Sipos Domokos Művelődési Egyesület vegyes karának. Szabó Gyula a vámosgálfalvi ifjúsági kart is dirigálja. Szabó Gyula a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskolán végzett. Szülőfaluja, Vámosgálfalva kórusát is vezeti. /(bölöni): Fiatal, és máris több kórusa van. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 27./

2009. augusztus 7.

A székelykeresztúri Molnár István Múzeumban megnyitották a JubilArts elnevezésű képzőművészeti kiállítást, augusztus 5-én író-olvasó találkozót szerveztek, hétvégén pedig megnyitják az Évezredek a Nagy-Küküllő mentén című állandó régészeti és várostörténeti kiállítást. Olyan írókat, költőket hívtak meg, akik e kisvárosból, illetve a környékéről származnak: Szente B. Levente, P. Buzogány Árpád, Vass István, Kincsesné Bokor Anna, illetve Zagyi Ferenc köszöntötte az érdeklődőket. Fülöp Lajos muzeológus, néprajzkutató, egykori múzeumigazgató elmondta, habár Keresztúr soha nem volt kiemelkedő irodalmi központ, éltek, tanultak és tanítottak itt olyan írók, költők, tudósok – mint például Kriza János, Aranyosrákosi Székely Sándor, Tompa László, Szabó Gyula, Tiboldi István –, akik érdemben gazdagították az erdélyi irodalmat. Az est szervezője és házigazdája Szente B. Levente író, költő volt, aki jelenleg a székelykeresztúri Kisváros című önkormányzati lap főszerkesztője. P. Buzogány Árpád először a Romániai Magyar Szó 1993-ban meghirdette pályázatára küldte be írásait, amelyet megnyert. A gagyi származású 44 éves írónak, költőnek azóta számos hazai és külföldi lapban jelentek meg versei és meséi, és kötetei is népszerűek. Vass István nyugdíjas pedagógus – bár két önálló kötete is megjelent – nem tartja magát írónak. Műveiben főként szakmai kérdéseket boncolgat. „Írásaimat, tanulmányaimat elsősorban a pedagógusoknak szántam. Manapság az oktatáshoz is kezdünk úgy viszonyulni, mint a politikához és sporthoz: az emberek úgy gondolják, hogy ehhez mindenki ért” – fejtette ki Vass István. Az idő fogságában című első kötetéből, majd Nevelésszociológiai vizsgálatok egy székelyföldi kistérségben című könyvéből olvasott fel egy részletet. Kincsesné Bokor Anna a maga szórakoztatására kezdett el írni. A székelykeresztúri irodalomkedvelők elsősorban 2003-ban megjelent Mesélő Erdély című könyvsorozatának első kötetét, A bátorság próbáját ismerik. Ez a könyv folytatása az unitárius gimnáziumban 100 évvel ezelőtt elkezdett, a környék hagyományainak, kincseinek összegyűjtésére irányuló munkának. Zagyi Ferenc Székelykeresztúr kulturális krónikája c. könyve év elején jelent meg, amelyben a szerző széles áttekintést nyújt a környék másfél évtizedes művelődési múltjáról. Az egykötetes szerző 38 éven keresztül volt a város kulturális életének szervezője, így hiteles tudósítást tud adni erről az időszakról. Hat év kitartó kutatómunka során állította össze kötetét. – Ezen a héten zajlanak Székelykeresztúr fennállásának 550. évfordulója alkalmából megszervezett ünnepi rendezvények. /Lőrinci Réka: Író-olvasó találkozó az 550 éve alapított Székelykeresztúron. = Krónika (Kolozsvár), aug. 7./

2009. november 12.

Többen kérdezték Kincses Elődtől, mit szól Kuszálik Péternek a Sütő Andrásról írott legújabb irományához (Purgatórium, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009). Sütő András tevékenységét Kuszálik is két fő szakaszra bontja, a második szakasz 1970-től, Az anyám könnyű álmot ígér megjelenésétől számítható. Azoknak, akik a nyílt elnyomás időszakában olvasták a művet, nem kell bizonygatni, hogy milyen katartikus élményt jelentett. Sütő András 1970 előtti korszakáról kortársai sokat írtak, ezzel az időszakkal nem foglalkozik, írta Kincses Előd, de nem hagyhatja szó nélkül Kuszáliknak az 1970 utáni időszakkal kapcsolatos tévedéseit, inszinuációit. Kuszálik hosszú oldalakon keresztül bizonygatja azt a koncepciós álláspontját, hogy Sütő Andrást a román kommunista hatalom részéről tulajdonképpen semmilyen retorzió sem érte. Ezzel szemben a nyolcvanas években már az is bűnnek számított, ha valaki baráti viszonyt ápolt a neves íróval. Kincses állítását saját szekuritátés megfigyelési dossziéjából származó, a Maros megyei pártvezetésnek szánt jelentéssel támasztja alá, amelyet az akkori megyei parancsnok, Constantin Ioana vezérőrnagy jegyzett. A következőket állította: „a fentnevezett (Kincses Előd) a nacionalista megnyilvánulásairól ismert Sütő András íróhoz közeli személy, családilag látogatják egymást és gyakran találkoznak más, külföldön és belföldön hasonlóan megnyilvánuló alakokkal, elsősorban a Magyar N. K. -ból. ” A parancsnok a jellemzést a következőképpen zárja: „véleményünk szerint (Kincses Előd) ellenséges viselkedése és az a magatartás, amely jellemzi, nem egyeztethető össze a Maros Megyei Ügyvédi Kamara alelnöki tisztségével. ” Ebből a tisztségéből le is váltották, és helyette egy olyan magyar kollégát választottak, aki nem volt Sütő András barátja. Kincses édesanyja ruhásszekrényébe rejtette el – az író kérésére – azokat az írásokat, amelyeket Sütő András meg akart óvni egy esetleges házkutatás esetén. A fordulat évének őszén pedig édesanyja hetente látogatta a Sütő családot és csak tőle tudhatta meg – telefonon – a Budapesten élő Ágnes lányuk azt, hogy apja egyelőre szabadlábon van, mivel Sütő Andrást telefonon külföldről nem lehetett hívni! Elfogadhatatlan kuszáliki okfejtés az 1990-es marosvásárhelyi fekete március történelemhamisító bemutatása. A szerző két olyan „tekintélyre” hivatkozik, akik történetesen Kolozsváron élték át a pogromkísérletet. Gáll Ernőtől idézte: „a pogrom, amelynek kockázatát – mint néhány nappal ezelőtt írtam – Sütő kész volt vállalni, kitört és egyik áldozata éppen ő lett, akit félig agyonvertek és fél szemét is elvesztette” és „emlékezzünk csak Szabó Gyula mondására (1992-ből): „aki bottal köszön, annak doronggal felelnek”. Kuszálik azzal is dicsekedett, hogy március 20-án nem volt ott a főtéren, mivel voksait „a parlamentáris demokrácia elsőbbségét vallókra” adja. Abban az időben Romániának nem is volt parlamentje, a későbbiekben az általa létrehozott parlamenti rendszert maga Ion Iliescu volt államelnök is eredeti, „originális” demokráciaként határozta meg. A marosvásárhelyiek jól emlékeznek arra, hogy 1990 januárjától milyen magyarellenes uszításba kezdett az akkor egyetlen helyi román napilap, a Cuvantul Liber és a bukaresti televízió, noha akkor még szó sem volt a Kuszálik által elítélt február 10-i gyertyás-könyves tüntetésről. És azt is illene tudnia, hogy néhány román értelmiségi, egy nappal azután, hogy 1989. december 26-án aláírta a „Barátság platformját”, a Papiu líceum tanári szobájában létrehozta a Vatra Romaneascat! Sütő András 1990. március 19-én nem „bottal köszönt”, hanem az RMDSZ-székház előtt a Kincses Előd lemondatása ellen utcai tüntetésre készülő, elég jelentős számú magyart arról győzte meg, hogy menjenek haza, mert nem akarnak erőszakos összecsapásokat. Ezt a közismert, nagy nyilvánosság előtt történt Sütő-beszédet meg nem történtté tenni valóban csak egy „ördög”(i) ügyvéd teheti, egy igazi ügyvéd teljesen elveszítené a hitelét. Még egy tipikus, felelőtlen kuszáliki szurka-piszka: a Sütő András Baráti Egyesületről lábjegyzetben közli: „Marosvásárhelyen 2008 júniusában létrehozott szűk körű társaság alakuló ülésén mérges vita alakult ki arról, hogy ki a legérdemesebb az egyesület vezetésére”. Az egyesület alapító okiratát Kincses szerkesztette, ott volt az alakuló ülésen, egyáltalán nem volt vita arról, hogy ki legyen az elnök, mindnyájan az egyesület megalapításának ötletgazdáját, Sütő régi barátját és harcostársát, Nagy Pált kérték, hogy vállalja el e tisztséget, amit rövid szabódás után meg is tett. Kuszálik még azt is hozzáfűzte, hogy e kis epizódhoz illő a közismert mondás: „a nagy emberek sírján dudva terem és barátok”. Kincses megkérdezi: ki itt a dudva és ki a barát? /Kincses Előd: Az ördög ügyvédje és a tények. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 12., újraközölte: Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

2009. december 10.

A mai gyermekek egyre kevesebbet játszanak, a hajdani csoportos játékok pedig, ha nem lenne az óvoda, talán feledésbe merülnének. Ezért jó, hogy H. Szabó Gyula igazgató kezdeményezésére a Kriterion újra kiadta Veress Péter Ilona nyugalmazott magyar szakos tanárnő Mezőcsávási gyermekfolklór című könyvét. A kötet négy falu, Mezőcsávás, Mezőfele, Mezőménes és Galambod rendkívül gazdag gyermekfolklórját mutatja be, énekes-táncos, szórakoztató játékok, mondókák, kiszámolók, nyelvgyakorlatok, csúfolók, hangutánzók stb. 1559 szövegváltozatán át. Az anyagot Veress tanárnő húsz éven keresztül mintegy 300 tanítványa segítségével gyűjtötte. Ebből sokat régen elfeledtek volna, ha egy lelkes pedagógus nem vállalkozik a megörökítésükre. A tanárnő Kolozsváron végezte az egyetemet. A gyűjtés során felkereste az idős embereket, akik először nehezen beszéltek a régi gyermekjátékokról. /Bodolai Gyöngyi: Játékból szőtt élet. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./


lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998