udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 66 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-66
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Szabó Ilona

2004. október 22.

Dávid Gyula közölte nagyobb tanulmánya vázlatát az erdélyi 1956-os perekről. 1992 óta az 56-os Intézet /Budapest/ által szervezett több konferencián hangzottak el a témáról előadások, több összefoglaló kiadvány jelent meg. Számos, börtönt járt erdélyi/romániai ’56-os visszaemlékezése napvilágot látott önálló kiadásban, tévéfilmek és CD-ROM is készült az erdélyi 56-ról. Mindennek ellenére szükséges olyan számbavétel is, amely végre összképet nyújt arról, ami Romániában történt. Dávid Gyula felsorolta az ’56 utáni időszak legfontosabb – a magyar forradalomhoz kötődő – romániai politikai pereit, azok elítéltjeit. 1956 romániai magyar elítéltjeinek száma ezrekre becsülhető. Akár megközelítőleg pontos névsort is csak a belügyi és katonai törvényszéki irattárak tanulmányozása alapján lehetne összeállítani. Nagyobb perek a következők. Szoboszlay Aladár és társai hazaárulási pere, halálra ítéltek tíz főt /Szoboszlay Aladár Ábrahám Árpád, báró Huszár József, Orbán Károly, Kónya István, Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István és Lukács István/, Sass Kálmán és társai pere /Kivégezték Sass Kálmánt és Hollós Istvánt/, Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének pere. Bolyai-egyetemi perek, Képzőművészeti Főiskola-perek, Protestáns Teológiai Intézeti perek, Bethánista „szervezkedés”, Dobai István és társai pere, Puskás Attila és társai pere, Fodor Pál és társai pere, Soós Ferenc és társai pere, Kis-Küküllő menti szervezkedés, Kacsó Tibor és társai pere, Fekete Kéz, Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége. Gagyi Balla István CD-jén interjút készített több volt elítélttel. További könyvek: Balogh László Múltbirtokosok jövő nélkül, továbbá És te hol voltál, Szent György című könyvei, Gazda József Kövek egy siratófalhoz, Akik imádkoztak üldözőikért című kötetben református lelkészek, teológusok visszaemlékezései olvashatók, Péterszabó Ilona Ötvenhat után ötvenheten című könyve, A Szabadságra Vágyó Ifjak szervezetének 2004. augusztus 7–8-i nagyváradi találkozójáról kiadott Emlékkönyv. /Dávid Gyula: Feljegyzések az erdélyi 1956 évfordulóján. = Krónika (Kolozsvár). okt. 22./

2004. november 16.

Aradon a Jelen Házban bemutatták Puskel Péter újságíró-helytörténész Emléklapok a régi Aradról című könyvét. Az Irodalmi Jelen Könyvek sorozat legújabb kötete az 1885-1945 közötti Maros-parti várost idézi fel, közel 400 korabeli képeslap, nyomtatvány felhasználásával. A szerző korábbi sikeres kötetei, az Arad marad és Arad redivivus után fogott neki a képes várostörténet megírásának. Puskel Péter három és fél évtizedes aktív újságírói pályafutása alatt rengeteg dokumentumot, fotót, reklámszöveget, postai üdvözlő kártyát, tárgyi dokumentumot gyűjtött össze. Fontosnak tartotta a már nem létező épületek, szobrok, emlékművek bemutatását, felvillantani neves aradi intézmények történetét és egykori jeles emberek portrévázlatát. /(Péterszabó Ilona): Emléklapok a régi Aradról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./

2004. november 18.

Felújítják az Arad-belvárosi katolikus templomot. Első lépésként lecserélik minorita templom a régi, töredezett cserepeit. Az 1,7 milliárd lejes beruházáshoz a Németországban élő Apponyi testvérek 10 ezer euróval, a plébánia és a minorita rend nagyjából ugyanennyivel járult hozzá a költségekhez, az aradi önkormányzat 300 millió lejt adott. /(Péterszabó Ilona): Felújítják az Arad-belvárosi katolikus templomot. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 18./

2004. november 22.

Tíz évvel ezelőtt, 1994-ben Arad és Gyula között megtartották a Kézfogások rendezvényt, később aláírták a testvérvárosi egyezményt is. A tizedik évforduló alkalmából november elején Gyulán, 19-én pedig Aradon emlékeztek meg az eseményről. /Péterszabó Ilona: Tízéves a Kézfogások. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./

2005. március 17.

Először fordul elő, hogy a tavaly április 25-én újra köztérre felállított aradi Szabadság-szobornál ünnepelje a magyarság március 15-ét. A közel ezer résztvevővel megtartott ünnepségen Király András parlamenti képviselő, Arad megyei RMDSZ-elnök ünnepi beszédében egyetértésre figyelmeztetett. A színházban több mint 120 oklevelet és érmet adtak át az RMDSZ 15. évfordulója kapcsán, a nagyváradi színház magyar társulata pedig Páskándi Géza A hazáért és a szabadságért című darabját mutatta be. Idén a Hagyományőrző Polgárok Egyesülete – az RMDSZ programjától eltérően – Sárközy Csaba, a Magyarok Világszövetsége kárpát-medencei tagozata elnökének előadásával, a TransyMánia együttes koncertjével köszöntötte a nemzeti ünnepet. Megemlékezést tartottak a megye számos magyarlakta helységében, Nagyzerinden, Kisperegen, Ágyán is. /(Péterszabó Ilona): Aradon a Szabadság-szobornál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./

2005. április 20.

A tíz éves Budapesti Magyar-Román Baráti Társaság a Kárpát-medencében élő népek közötti együttműködés, a jószomszédi viszony támogatását tűzte ki célul, hangsúlyozta Tóth János, a társaság elnöke. Együttműködési megállapodást kötöttek a Budapesti Román Egyesülettel, a csíkszeredai, temesvári és aradi Román–Magyar Baráti Társasággal, eredményes kapcsolat alakult ki a temesvári Geml József Társaskörrel, továbbá a kaposvári és békéscsabai Magyar–Román Baráti Társasággal, illetve több más Magyarországon és Romániában működő hasonló társasággal. Az Aradi Román–Magyar Baráti Társasággal eddig három alkalommal rendeztek közös fórumot, történelmi témákban, illetve Budapesten tavaly bemutatták – a szerző részvételével – Péterszabó Ilona újságíró 1956-57-es temesvári perekről szóló könyvét. /’56 után 57-en … a temesvári perben(Arad, 2002)/ Részt vettek 1997-ben a Csíkszereda–Sepsiszentgyörgy vasútvonal megépítésének századik évfordulóján rendezett ünnepségen. Idén többek között kerekasztal beszélgetést szerveznek Budapesten Eftimie Murgu születésének 200 éves évfordulója tiszteletére. Részt vesznek továbbá azon a minden évben sorra kerülő szegedi rendezvényen, amelyen Kossuth és Balcescu 1849. július 4-i találkozójára emlékeznek. /Guther M. Ilona: A Budapesti Magyar–Román Baráti Társaságról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 20./

2005. május 17.

Évente egyszer bizonyosan Borosjenőre terelődik a figyelem Arad megyében, ekkor rendezik meg a helység szülöttéről, Horváth Béla színészről elnevezett szavalóversenyt. Amikor először megtartották, tíz körül volt a fellépők száma, de ahogy teltek az évek, egyre többen kapcsolódtak be a szórványvidéken. Idén már száz körüli a versmondók száma. A dr. Vajda Sándor helybeli EMKE-elnök kezdeményezte versenynek nyolc esztendeje igen lelkes külföldi támogatói is vannak, köztük a magyarországi Tasnády Lajos. Saját költségükre több gyereket átvittek üdülni Balaton menti nyaralójukba, sőt: beszédhibás gyerekeket kezeltettek igen sikeresen. /(Péterszabó Ilona): Borosjenői versmondók vetélkedője. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./

2005. október 20.

Aradon megalakult az 1956-os magyarországi forradalommal kapcsolatos erdélyi események áldozatainak és mártírjainak ügyeivel foglalkozó emlékbizottság. Nonprofit szervezetről van szó, amelynek célja a romániai történések, koncepciós perek tisztázása, az elítéltek rehabilitálása, emlékművek felállítása ott, ahol az áldozatok éltek és dolgoztak. A szervezet első rendezvénye az Aradi Magyar Hagyományőrző Polgárok Egyesülete társszervezésében október 28-án lesz a Jelen Házban. Ezúttal bemutatják Zágoni Balázs Képzelt forradalom című, a Szoboszlay-üggyel kapcsolatos filmjét, amely Stefano Bottoni történész szakirányításával készült, operatőr Erdős Zsigmond. A résztvevők megtekinthetnek egy ’56-os szakirodalomból álló könyvkiállítást, megvásárolhatják Péterszabó Ilona 56 után 57-en a temesvári perben /Arad, 2002/ című könyvét. A szerző a bevétel 25 százalékát az aradi 56-os emlékmű felállítására ajánlja fel. /(ni): In Memoriam ’56. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 20./

2006. november 14.

Tíz éven keresztül gyűjtötte az adatokat a Szoboszlay-ügyről, könyvet is írt róla, a teljes igazságot mégsem sikerült felgöngyölítenie. A még élő érintettek vagy hozzátartozóik még mindig vonakodnak beszélni a történtekről, a hóhérokról nem is beszélve, szögezte le tapasztalatait Jámbor Ilona Lupényban, a református gyülekezeti teremben összegyűlteknek. A megfélemlítés, a rémület vagy – más részről – egyszerűen a tudatlanság mély gyökereket vetett. A szerző “hivatalos” könyvbemutatója utáni szabad beszélgetés során derült ki: némelyek csak most hallottak arról, hogy az 1956-os magyarországi forradalom után Romániában is volt megtorlás. Bodó József tanár saját tapasztalatai alapján emlékezett vissza arra az időszakra, amikor az ’56-os eseményeket ellenforradalomként bélyegezték meg. Farkas Éva tanárnő, az ünnepség fő szervezője is emlékezett 1956-ra. Benedekfi Dávid, a magyarsághoz való ragaszkodásért a nyolcvanas években a Securitate üldözését is megélt helyi RMDSZ-elnök is beszélt. /Chirmiciu András: ’56-os megemlékezés Lupényban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 14./ Jámbor Ilona könyve: Péterszabó Ilona: ’56 után 57-en a temesvári perben /Arad, 2002/

2007. június 14.

A kilencéves mandátumát befejező Kozsokár Gábor alkotmánybíró utódjául Puskás Bálintot jelölte a taláros testületbe a szenátus, akinek helyét a választási listán következő Szabó Ilona, a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság aligazgatója veszi át az RMDSZ-frakcióban. Szabó Ilonát váratlanul érte, hogy hamarosan parlamenti mandátumot kap. 2000-ben RMDSZ-képviselőjelölt, 2004-ben szenátorjelölt volt; az előválasztásokon a harmadik helyet kapta Puskás Bálint és Németh Csaba után. /Cseke Péter Tamás: Nőiesedő” RMDSZ-frakció. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./

2007. augusztus 29.

A hamarosan kezdődő parlamenti ülésszakon már egy nő is erősíti az RMDSZ felsőházi frakcióját. A Puskás Bálint alkotmánybírói kinevezése révén megüresedett szenátori helyet ugyanis a háromszéki RMDSZ által a 2004-es előválasztások során kialakított lista harmadik helyezettje, Szabó Ilona tölti be. Szabó Ilona /sz. Vargyas, 1959/ 1978-ban érettségizett a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, majd 1983-ban Brassóban szerzett faipari mérnöki diplomát. 2001-től a Kovászna Megyei Tanács vidékfejlesztési irodájában dolgozott, egy éve az iroda vezetője. /Kovács Zsolt: Nőként többet kell dolgozni. Interjú Szabó Ilonával, az RMDSZ háromszéki szenátorával. = Krónika (Kolozsvár), aug. 29./

2007. december 15.

Negatívan véleményezte a szenátus tanügyi bizottsága az oktatási törvényt módosító, Voiculescu-féle két tervezetet – jelezte Szabó Ilona háromszéki szenátor, aki Sógor Csaba helyét vette át a bizottságban. A konzervatívok által beterjesztett egyik módosítás a magyar gyerekek román oktatására vonatkozik, kötelezővé tenné, hogy az óvodai előkészítő csoportot románul végezzék, és az iskolában egységes, a román anyanyelvű gyermekek tananyagával azonos tanterv szerint oktassák a román nyelvet és irodalmat. A másik javaslat havi egy átlagbérrel egészítené ki a magyar megyében oktató román tanárok fizetését. Az elmúlt időszakban többször elhangzott, Márton Árpád képviselő két ízben is felhívta a figyelmet, hogy civil társadalmi megmozdulásra, a pedagógus-szakszervezetek tiltakozására is szükség lenne, hogy erőteljesen képviselni tudják a magyar oktatás érdekeit. Ugyanerre hívta fel a figyelmet Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki elnöke, véleménye szerint ,,átfogó társadalmi megmozdulásokra” lenne szükség, és reméli, az RMDSZ képviselői és szenátorai is felismerik ,,a közös fellépés fontosságát és hatékonyságát”. /Farkas Réka: Közös fellépés a magyar oktatásért (Apró győzelem a szenátusban). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 15./

2008. január 9.

„Nem célunk olyan gyerekeket nevelni, akik csak Magyarországon képesek megállni a helyüket” – mutatott rá Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere a tanügyi törvény hiányosságára azon a közvitán, melyet a tanügyi törvénycsomaggal kapcsolatosan szervezett január 8-án az alsó-háromszéki területi és sepsiszentgyörgyi városi szervezete a magyar iskolák igazgatóival, pedagógusaival. Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő moderálásában zajlott a már múlt évben megtervezett találkozó, mintegy ötven szakember jelenlétében. Az eseményen jelen volt Szabó Ilona szenátor, aki – mint elhangzott – az oktatás és a kultúra „új szócsöve”, és Márton Árpád képviselő is. Az érettségi tárgyak számát négyre csökkenti az új törvény, a kisebbségieknek azonban öt tantárgy maradt az anyanyelvi vizsga miatt. Keresztély Irma diszkriminatívnak tekinti, hogy a romántól eltérő anyanyelvű diák több tárgyból vizsgázik. Az ülésen kitértek a törvénytervezetben szereplő bölcsődék hiányosságaira is. /llyés Judit: Nem csak Magyarországra nevelnének. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./ Egy hónappal, február 17-éig hosszabbították meg az új tanügyi törvény tervezetének közvitáját – jelentette be Keresztély Irma, majd ismertette saját javaslatait, amelyek egy része oktatási-szervezési kérdéseket, az intézményfinanszírozást és az ösztöndíjrendszer módosítását tartalmazta, javasolta, hogy a kisebbségek nyelvén tanulók számára ne legyen kötelező a román nyelv és irodalom vizsga. Módosítani kell a tervezet azon cikkelyét, amely szerint a katonai főiskolákon kizárólag román nyelven lehet tanulni. Péter Sándor sepsiszentgyörgyi magyartanár szerint a kisebbségek nyelvének megtanulását kötelezővé kellene tenni azon román diákoknak, akik vegyes iskolákban tanulnak. Továbbá javasolta, az iskolák által kiállított oklevelek legyenek kétnyelvűek. A Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete sepsiszentgyörgyi székházába várja a lakosság és a pedagógus szakemberek javaslatait, észrevételeit az új tanügyi törvénytervezet kapcsán. Azt követően összesítik a módosító javaslatokat, és elpostázzák az Oktatási Minisztériumnak. /Kovács Zsolt: Javaslatbombákkal a tárcához. = Krónika (Kolozsvár), jan. 9./

2008. március 11.

Elutasította a szenátus Dan Voiculescu konzervatív politikus két törvénykezdeményezését. Szabó Ilona RMDSZ-es szenátor elmondta, hogy csak a kezdeményezők és még néhányan szavaztak a jogszabályok mellett. Az egyik tervezet szerint egységes tanterv és tankönyvek szerint oktatnák a román nyelvet minden román állampolgárságú gyermeknek nemzetiségtől függetlenül első osztálytól az érettségiig, és kötelezővé tennék, hogy az óvodai előkészítő csoport a magyar gyermekeknek is román nyelvű legyen. A másik javaslat a Hargita és Kovászna megyében dolgozó román pedagógusoknak juttatott volna egy nettó átlagbéres fizetés kiegészítést. Októberben a képviselőház hallgatólagosan elfogadta a két jogszabályt, így ezek a szenátusba kerültek, amely döntő volt a kérdésben. A honatyák többsége elutasította az indítványokat. /Fekete Réka: Elvetették Voiculescu törvénymódosításait. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 11./

2008. június 18.

Haszmann Péter Pál csernátoni muzeológus Kovászna megyei képviselőjelölt, aki a Tamás Sándor és Antal Árpád után megüresedő parlamenti székek egyik várományosa, elmondta, az RMDSZ még nem kereste meg őt. Tamás Sándornak Kovászna megyei tanácselnökké, valamint Antal Árpádnak sepsiszentgyörgyi polgármesterré történt megválasztása után – az összeférhetetlenségi törvény miatt – le kell mondaniuk képviselői mandátumukról. Nem első eset az RMDSZ-nél, hogy képviselők lemondanak parlamenti mandátumokról, helyüket pedig a listán következő jelölt foglalja el. Legutóbb Puskás Bálint szenátor helyét vette át Szabó Ilona, miután előbbit alkotmánybírónak nevezték ki, majd Zsombori Vilmos, a Nukleáris Tevékenységeket Felügyelő Országos Bizottság elnöke foglalta el az európai parlamenti képviselőnek megválasztott Sógor Csaba szenátori székét. /Mihály László: Távozó honatyák. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./

2008. augusztus 26.

A képviselőház honlapján szereplő adatok szerint a háromszéki parlamenti képviselők tevékenysége átlagosnak mondható az RMDSZ többi képviselőjéhez viszonyítva. Két olyan háromszéki honatya is van, akinek az eskütételen kívül egy hozzászólását sem jegyezték: Kónya Hamar Sándor és Sóki Béla. Kónya Hamar Sándor 2007-ig megfigyelő volt az Európai Parlamentnél, a tavaly novemberi EP-választásokig pedig európai parlamenti képviselőként tevékenykedett. Antal Árpád július 3-án mondott le képviselői mandátumáról, miután Sepsiszentgyörgyön polgármesterré választották. Addig az alsóház közigazgatási bizottságában tevékenykedett. Közel négy év alatt tizenhét ülésen szólalt fel, tizenhat politikai nyilatkozatot tett, tizenegyszer intézett kérdést, vagy interpellált. Tizenhárom törvényjavaslatot, -módosítást kezdeményezett, ezek közül hetet visszautasítottak. Elfogadták viszont az ifjúsági tanácsadó és tájékoztatási központok létrehozására vonatkozó javaslatát. Tamás Sándor szintén július 3-án mondott le képviselői mandátumáról, miután a Kovászna Megyei Tanács elnökévé választották. Huszonnyolc ülésen harmincszor szólalt fel, tizennégy politikai nyilatkozatot tett, egyszer interpellált, tizennyolc törvényjavaslatot kezdeményezett. Márton Árpád 2005 februárjától az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője. 191 ülésen összesen 312-szer szólalt fel. Tizennégy törvényjavaslat fűződik nevéhez, három alkalommal interpellált. Németh Csaba – aki újabb szenátori mandátumra készül –törvényjavaslatainak jelentős része a nyugdíjakkal kapcsolatos. Puskás Bálinttal és több más RMDSZ-es kollégájával javasolta a garantált minimálnyugdíjra vonatkozó törvényt, amelyet azonban mindkét ház elutasított. 2000-től huszonhárom törvényjavaslatot nyújtott be, négy politikai nyilatkozatot tett (eggyel többet, mint a frakcióvezető Verestóy Attila vagy Markó Béla RMDSZ-elnök). Az elmúlt két évben háromszor interpellált vagy tett fel kérdést; az RMDSZ-szenátorok többsége nem tett ilyent. Az időközben alkotmánybíróvá választott Puskás Bálint szenátor 1998 és 2006 között harmincöt törvényjavaslatot nyújtott be. Puskás politikai nyilatkozatok számának szempontjából fölényesen vezet az RMDSZ-es szenátorok körében: huszonegyszer szólalt fel. Szabó Ilona tavaly szeptemberben váltotta Puskás Bálintot a szenátusban. Eddig egyszer sem interpellált, nem volt politikai nyilatkozata. /Farcádi Botond: Honatyáink parlamenti tevékenysége a számok tükrében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 26./

2008. szeptember 2.

Szeptember 1-jén volt ötven éve, hogy Temesváron kivégezték az erdélyi 56-os elítélteket. A Szoboszlay-per vádlottai közül tíz személyen 1958. szeptember 1-én hajtották végre a halálos ítéletet. Emlékszik-e még a köztudat azok nevére, akik vállalták a diktatúrával való szembefordulást? Álljon itt nevük: Szoboszlay Aladár, Ábrahám Árpád, báró Huszár József, dr. Orbán Károly, dr. Kónya István, dr. Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István, Lukács István. Tervüket – egy romániai Keresztény Munkáspárt létrehozását – nem sikerült megvalósítaniuk, ügyüket elárulták, a résztvevőket bebörtönözték, tízet közülük kivégeztek. De nem a Szoboszlay-per volt az egyetlen 1956 után. Más perekben még öt személy ellen hoztak halálos ítéletet: Sass Kálmánt, dr. Hollós Istvánt, Szígyártó Domokost, Teodor Margineanut és Bíró Károlyt szintén kivégezték. A megtorlás idején tehát Romániában 15 személyt végeztek ki, közülük 10-et a Szoboszlay-ügyben. A vallatások és a börtönbüntetésekben elszenvedett kínzások következtében még 17-en életüket vesztették. 25 évi börtönbüntetésre ítéltek 43 személyt; 20–25 év közöttire 21 embert; 20 évi börtönre 36-ot; 15–20 év közöttire 29-et; 15 évre 57-et; 10–15 évre 24-et; 10 évre 112-őt; 5–10 évre 93-at; 5 évre 43-at; 1–5 évre 43-at; 1 év alatti börtönnel 117 személyt sújtottak. (Az adatok Péterszabó Ilona ‘56 után 57-en... a temesvári perben /Arad, 2002/ című könyvéből származnak.) A halálra ítéltek között volt Orbán István is, akinek gyermekei, unokái 2006. október 23-án, szülőfalujában, Csíkcsomortánban emléket állítottak. Fiát, Orbán Pétert 25 évre, lányát, Etelkát öt évre ítélték, a szintén csíkszeredai Vorzsák Jánost pedig hét évre. Ők azóta is, ma is emlékeznek. De emlékeznek unokái is. Orbán István emlékére, kivégzésének 50. évfordulóján emlékező szentmisét tartottak Csíktaplocán. A család megkoszorúzta a taplocai temetőben a hősök emlékművét, amelyen Orbán István neve is szerepel. /Takács Éva: Fekete betűs gyásznap. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 2./

2008. október 22.

Pete István lemondásával hatra emelkedett azoknak a honatyáknak a száma, akik más tisztségre cserélték az RMDSZ-es parlamenti mandátumukat. Garda Dezső képviselő kilépett az RMDSZ-ből, frakciótagsága bizonytalan. Lemondott október 20-án szenátori mandátumáról Pete István, mert a Számvevőszék vezető testületébe került. Pete István utódja Szentmiklósi Zoltán agrármérnök lesz, akinek a mandátuma alig másfél hónapig, a választásokig tart. A 2004-es választások után az RMDSZ szenátusi frakciójából elsőként Puskás Bálint került más tisztségbe: 2007. június 18-án az Alkotmánybíróság tagjává választották, helyébe Szabó Ilona lépett. Szabó egyébként az első hölgy volt az RMDSZ férfiak által uralt parlamenti frakcióiban. Másodikként Sógor Csaba váltott bársonyszéket: bukarestit brüsszelire. A csíkszeredai lelkészt ugyanis európai parlamenti képviselővé választották, helyébe 2007. december 11-én Zsombori Vilmos, a Nukleáris Tevékenységet Ellenőrző Hatóság akkori elnöke került. Változott az eltelt négy év alatt a képviselőházi frakció összetétele is. A múlt héten tette le a parlamenti esküt Olosz Gergely, aki az Energiaszabályozási Hatóságot hagyta ott a törvényhozói mandátumért. A politikus Antal Árpád helyét foglalja el, akit a helyhatósági választásokon Sepsiszentgyörgy polgármesterévé választottak. Szintén a helyhatósági választások után távozott a frakcióból Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, akinek helyébe Haszmann Pál lépett. A Brassó Megyei Tanácsba került Kovács Attila képviselő, akinek székét 2008. augusztus 13-ától Nádudvary György foglalta el a frakcióban. Hivatalosan nem távozott a frakcióból, de kilépett az RMDSZ-ből Garda Dezső. A Hargita megyei képviselő független jelölt lesz a választásokon, az MPP támogatásával. /Cs. P. T. : „Kicserélt” frakciók. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./

2008. november 13.

A Részvételi Demokráciáért Európai Intézet – QVORUM parlamenti képviselők elmúlt négy évi tevékenységét vizsgálta. Országos viszonylatban 174 parlamenti képviselőnek (a honatyák 35 százalékának) a teljesítménye gyenge, nagyon gyenge. esetenként teljesen jelentéktelen, 154 pedig a közepes kategóriába sorolható. Összesen 159-nek a munkáját tartják jónak, kiemelkedőnek. Vannak olyan honatyák, akik rendszeresen jelen vannak a médiában, ugyanakkor nagyon jól teljesítenek a parlamentben is. Közülük magyar: Eckstein-Kovács Péter, Kolozs megye RMDSZ-es szenátora. A jelentéktelen kategóriába tartozók között van Zsombori Vilmos Hargita és Szabó Ilona Kovászna megyei RMDSZ-es szenátor. Az erdélyi és bánsági parlamenti képviselők általában jobban teljesítettek, mint moldvai, olténiai kollégáik. Erdélyi viszonylatban Arad, Fehér, Maros és Szeben megye parlamenti képviselete a leghatékonyabb, a leggyengébben pedig Kovászna és Hargita megyében teljesítettek a képviselők, szenátorok. /Mérlegen a parlamenti képviselők tevékenysége. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./

2010. augusztus 14.

Hová lettek a Vatra iratai? (Pörgésben a 6. EMI-tábor)
Kánikulai meleg mellett érdekes előadások jellemezték a Gyergyószentmiklós melletti Hétvirág Panzió területén zajló 6. EMI-tábor tegnapi napját. A rendezvényre Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét és Vona Gábort, a Jobbik elnökét is várják.
Alig nyitott tegnap a tábor, máris ,,súlyos” témáról értekeztek a központi előadói sátorban: az erdélyi magyarság demográfiai kilátásairól. A Kárpátia és az Ismerős Arcok előző esti koncertje után ugyan kissé akadozó volt még a hallgatóság koncentrálása, de azért nem volt baj az érdeklődéssel. A Népszámlálás 2011 című programpont keretében Csép Sándor, az Áldás Népesség Mozgalom elindítója irányításával voltak kénytelenek szembesülni a jelenlévők a nem túl szívderítő népesedési perspektívákkal. Kincses Előd ügyvédnek a marosvásárhelyi Fekete Márciusról szóló előadása a téma ismerői és a laikusok számára egyaránt érdekfeszítő volt. Megtudhattuk például, hogy Borbély László jelenlegi környezetvédelmi miniszter adta a román hatóságok kezére a Vatra Românească alapító iratait, amelyeket Kincses bízott Borbély gondjaira a ’90 márciusi események forgatagában.
Nagy tömeg hallgatta végig az ’56 Erdélyben című programpontot is. A téma közismert kutatója, Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész mellett egykori elítéltek — Ervin atya, Orbán Péter, Jámborné Péter Szabó Ilona — emlékeztek a hazai magyar értelmiség összeroppantását és megfélemlítését szolgáló megtorlásra. A hallgatói kérdésekre válaszolva Tófalvi többek között elmondta, hogy kutatásai során maga is találkozott ,,intő” jelekkel, lakásába többször is betörtek, pótolhatatlan iratok is áldozatul estek a hívatlan látogatásoknak.
Simó P. József Tibor csíksomlyói pszichológus szerint igenis, van élet az AIDS után. Erről a Keskeny út sátorban tartott előadása keretében értekezett, ahol a többnyire kamaszkorú hallgatóság kérdésözöne többek között a HIV-pozitív emberek nemiélet-lehetőségeire is kitért. A témához kapcsolódó film — A bakancslista — vetítésekor a nézőknek különleges részletekre is figyelniük kellett, ha részt akartak venni az azt követő játékban.
Állandó műszak volt a film- és borsátorban, de a művészsátorban, az EMI-társalgó sátorban vagy a gyereksátorban sem volt egyetlen pillanatnyi üresjárat sem. Csak az nem vett részt valamelyik programon, aki röplabdázott, vagy az EKE által szervezett, nehéznek hirdetett gyalogtúrán vett részt, amely tegnap a Libán-tetőn át Gyergyócsomafalváig kilenc kilométeren át vezette a túrázókat. Lapzártakor a táborlakók és külsősök erősen készültek a napzáró Avatar- és Edda-koncertre.
A 6. EMI-tábor hét végi programjában szombaton a Radikális változás Magyarországon? című programpontban Vona Gáborral, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökével találkozhatnak, míg Regionalizmus és/vagy autonómia? címszó alatt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Bodó Barna politológus, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere fejti ki nézeteit. A zárónapon, vasárnap 14 órától az új magyar kormány nemzetpolitikájáról, a magyar állampolgárság kérdéséről Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszél.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. február 24.

A kommunizmus áldoztai: Szoboszlay Aladár és társai
Szoboszlay Aladár egy erdélyi, római katolikus plébános volt, aki Confederatio című művében kifejtette egy közös román-magyar állam tervét, amelynek létrejötte szerinte az etnikai feszültségeket szüntette volna meg. Ezenkívül fel szerette volna számolni a kommunista diktatúrát, és visszaállítani az alapvető polgári jogokat, szólás, vallás és sajtószabadság, valamint megszüntetni a kollektivizálást. Elméletét először csak közvetlen barátaival, Reusz Máriával, Alexandru Fîntînaru ügyvéddel, báró Huszár Józseffel és Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébánossal, ismertette, azonban egyre több követőre találtak. Hamarosan külön-külön konspiratív szervezet működött Pécskán, Csíkszeredában, valamint Torján. A szervezkedés tagjai egy fegyveres felkelést kívántak kirobbantani, amelynek dátumát 1956. augusztus 28-ra tűzték ki. A felkelés azonban a rossz szervezés miatt el sem indult. A kudarcot követően azonban Szoboszlay és társai nem adták fel, hanem újabb dátumot tűztek ki a felkelés kirobbantására, a magyar forradalom hatására október 26-át. Azt akarták, hogy a két forradalom egyszerre győzzön a két országban, ezzel létrejött volna a Szoboszlay által elképzelt konföderáció is. A kijelölt időpontban azonban ismét nem történt semmi, ezzel a felkelés kirobbantásának terve a kútba esett, a magyar forradalmat pedig a szovjet csapatok időközben leverték, így megszűnt az együttműködés esélye is. A szervezkedést a Securitate egy „Iosif” álnevű besúgónak köszönhetően leleplezte, a résztvevőket pedig 1957 novemberében sorra letartóztatták. Összesen 57 személyt tartóztattak le, románokat és magyarokat egyaránt. Olyan személyek is fogságba kerültek, akik csak szimpatizáltak a felkeléssel, vagy csak tudtak róla, de nem támogatták. Az utóbbiaknak az volt a bűne, hogy nem jelentették a Securitatenak, hogy mi van készülőben.
A pert Kolozsváron tartották, a III. Hadtest hadbírósága ítélkezett, elnöke egy magyar, a szabóból hadbíró őrnaggyá előléptetett Macskássi Pál volt. Az elítéltekkel kegyetlenül bántak az őrök, rendszeresen és brutálisan megkínozták őket. A kirakatperek magasiskolája következett, ugyanis a bíróság az ítéleteket már jó előre megkapta Bukarestből, ennek ellenére fenntartották a helyben ítélkezés látszatát. A foglyokat „államrend elleni összeesküvéssel” és a „Román Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedéssel” vádolták, ítéletet 1958. május 30-án hoztak felettük. Az összes vádlottat teljes vagyonelkobzással sújtották, ezenkívül 10 személyt halálra, 5 személyt pedig életfogytiglanra ítéltek. A többiek ítélete 8–25 év között volt. A ítélkezés kegyetlenségét mutatja, hogy a tárgyalás „közönsége” minden egyes halál és életfogytiglani börtönbüntetést megtapsolt.
A halálraítélteket 1958. szeptember 1-jén golyó által kivégezték Aradon vagy Temesváron. Sírjaik máig ismeretlen helyen vannak.
A kivégzettek név szerint:
Szoboszlay Aladár, báró Huszár József, Alexandru Fîntînaru, Lukács István, Orbán István, Tamás Imre, Tamás Dezső, Kónya István, Ábrahám Árpád, Orbán Károly. A börtönbüntetésre ítéltek közül egy személy vesztette életét, Szörcsey Elek, a többiek az 1964-es amnesztia idején kiszabadultak, de mindannyian maradandó fizikai és szellemi károsodást szenvedtek.
Moyses Márton
Az Erdélyben élő fiú 1956-ban, a magyarországi forradalom idején, három társával megpróbált átjutni Magyarországra, de eltévedtek, és így kénytelenek voltak visszafordulni. 1960. november 22-én letartóztatták „Holnap forradalom lesz”, „Vörös és fekete reakció” és „Beszélgetés a halállal” című verseiért, és a Szokolay-féle perben hétévi börtönbüntetést kapott. A börtönben, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle, egy cérnadarabbal levágta saját nyelvét, amit ott helyben minden érzéstelenítés nélkül visszavarrtak a securitatés titkosrendőrök.
1970. február 13-án, pénteken, egy évvel Jan Palach prágai és Bauer Sándor budapesti mártíriuma után bement Brassóba a kommunista párt székháza elé, benzinnel leöntötte, és felgyújtotta magát. Rá három hónapra, a baróti kórházban hunyt el őrizet alatt, 1970. május 13-án. A Securitate parancsára minden orvosi ellátást megtagadtak tőle. A titkosrendőrség minden versét és valamennyi fényképét megsemmisítette.
A Párizsban megjelenő Irodalmi Újság 1969. február 1-jén megjelent számának első oldalán döbbenetes felsorolás adta tudtul az önkéntes tűzhalált választó tiltakozók névsorát: január 20-án Pilzenben Josef Hlavaty 25 éves üzemi munkás; 21-én Znojmóban Josef Jaros 19 éves traktorista; 22-én Brünnben Miroslav Malinka 22 éves munkás és a leopoldovoi börtönben Frantisek Bogyi fogoly; 23-án Léván Jan Gabor 22 éves munkanélküli; 24-én Pozsonyban Emanuel Sopko 23 éves mechanikus választotta a kétségbeesett tiltakozás e szélsőséges formáját. Ebbe a sorba illeszthető, Bauer Sándor, 17 éves, autószerelő ipari tanuló is.
Ordas underhang.freeblog.hu
Jambor Ileana írta (2012-02-24 11:28:11)
A Szoboszlay ügyhöz szeretnék hozzászólni. Jámborné Péterszabó Ilona vagyok Aradról. Könyvet írtam ezzel kapcsolatosan és van egy civil szervezetünk is, In memoriam 1956, amelynek célja éppen ezen áldozatok emlékének ápolása. Aradon már elhelyeztünk egy emléktáblát a belvárosi katolikus templom előterébe Karácsonyi István katolikus pap emlékére, aki 22 év kényszermunkára lett ítélve a Szoboszlay perben, ő tényleg teljesen ártatlanul és a Luciu Giurgen-i munkatáborban hunyt el 1963 nov. 9-én. Pécskán is sikerült egy szép emléktáblát elhelyezni Lukács István kivégzett házának falára és már öntik a rózsát a pécskai emlékműhöz, amelyet az összes áldozatnak szenteljük.
Akit bővebben érdeklik ezek a dolgok, megtekinthetik honlapunkat:www.xxx
Erdély.ma

2012. március 3.

Gyakorlatilag a transzszilvanizmus továbbélését, érvényét vizsgálom a művészeti jelenségekben”
Banner Zoltán művészeti író, műkritikus, költő, előadóművész nyolcvan éves – köszöntjük a szerzőt
– Kerek évfordulókon rendszerint összegezünk, értékelünk. Melyek voltak azok a meghatározók, amelyek irányítottak, – jó értelemben – vezethettek?
– Nem tipikus az esetem – mondja Banner Zoltán --, ezért mindenekelőtt azokat a meghatározottságokat említeném, amelyek végigkísérték egész pályámat.
Első: szépírói, főként költői ambíciókról váltottam át művészeti írásra, kezdetben radikálisan, tehát teljesen elhallgatva, majd két évtized után (1950–1970) visszatértem a versíráshoz is, de csak 1987-ben jelent meg első verseskötetem, az Ólomharang. Mindazonáltal a művészeti írás műfajait is, a művészettörténetet is szépírókéntkívántam művelni, kezdőként szememre is vetették ezt az idősebb képzőművészek közül néhányan. Az előadóművészetre azért vetemedtem – 1964-től rendszeresen –, mert a költő „dübörgött’’ dühöngött bennem, s legalább mások jó verseinek tolmácsolásán keresztül szerettem volna érvényesíteni ítélő-beleérző képességemet. Ez a képesség mindenképpen előnyt jelentett abban, hogy a képzőművészek habitusába bele tudjak helyezkedni, s némileg belülről is elemezni tudjam a műveiket.
– A „második’’?
– Mivel 1949-ben kiutasították az országból a magyar állampolgárságú László Gyulát, Entz Gézát és Felvinczi Takács Zoltánt, az egyetemre való felvételim idején, 1951-ben, és egy jó darabig később sem létezett művészettörténet szak, sőt kurzus sem. Így a történelem—filozófia szakon kezdtem meg tanulmányaimat, de még abban az évben a filozófia szak is megszűnt. Tehát esztétikára sem szakosodhattam. Végül is történelem szakos hallgatóként mélyedtem el a művészettörténeti korok és jelenségek tanulnányozásában. Minden ilyen és művelődéstörténeti szemináriumi dolgozatot én vállaltam el, ezért aztán államvizsga után, 1955-ben ott is tartottak a Bolyai Egyetem történelem—filozófia karán, hogy majd én legyek egy idő után a művészettörténet előadója. Talán az erős történelmi betekintések vagy alkati meghatározottság folytán a történelmiség tiszteletben tartása, a történeti szempont, az idő és a fejlődés iránti elkötelezettségem lett másik alapvető meghatározottsága tevékenységemnek, folyamatosan.
– És harmadrészt?
– Az első pillanattól tudtam, hogy engem kizárólag a magyar, ezen belül pedig az erdélyi magyar művészetérdekel, a legkorábbi korszakaitól kezdve, s kacérkodtam is mind a középkorral, mind a barokkal. De hát az ötvenes—hatvanas évek politikai, kulturális, tudományos viszonyai között ez eltemetkezést jelentett volna. Már az ötvenes évek közepén „megcsapott’’ viszont a kortárs erdélyi művészet gazdagsága és a vizuális művészetnek az anyanyelvi műveltséggel, megtartó erejével egyenrangú fontossága. Ezért – ha nem is programszerűen, de hallgatólagosan – felosztottuk egymás között a 20. századot: Murádin Jenő elsősorban a század első felével foglalkozott, én pedig a második felére összpontosítottam kutatásaimat és publikációimat.
– Hatvan év az erdélyi művészetért, és Kolozsváron is, Békéscsabán is úgy, hogy az egyetemes magyar kultúráért. Nagyformátumú, koherens életmű, amely nagy lendülettel gyarapszik tovább. Hogyan oszthatnánk szakaszokra – a szerző felől?
– 1953. első művészeti cikkeim megjelenése Litteczky Endréről és Popp Aurélról, tehát a szatmáriakról. A kezdet. Aztán első publikációim és körülbelül 1965 között, a szakkönyvekből való felkészülést követően elkezdődött a művészektől, a műtermekben, a beszélgetésekből tanulás. Elsősorban, mint az UTUNK ifjú művészeti szerkesztője, újságíróként gyakoroltam a szakmát. Ekkor alakult ki esszészerű stílusom. Műteremlátogatásaimban, idősek születésnapi köszöntéseiben, lírai jegyzetekben, tárlatkrónikáimban – gyakorlatilag a szaknyelvet és a művészeti jelenségek értelmezésének a módját tanultam, gyakoroltam. Ekkor még idősebb kollégák is működtek, például Ditrói Ervin, a Művészeti Múzeum igazgatója, Andrásy Edit, Pattantyús Károly, és leginkább – éppen halála előtt a legszínvonalasabban – Borghida István. Majd Engelné Szabó Ilona, ő volt a legmélyebb és legtárgyilagosabb, de sajnos nem volt túlságosan termékeny, és korán meghalt. Tőlük is tanultam, amit csak lehetett. Szemléletet Debreczeni Lászlótól is, de a szocreál szemléletet, amelyet ők szükségszerűen alkalmaztak, nem tudtam magamévá tenni. Én igyekeztem a modernség felé nyitni, és egyben színesíteni a művészeti köznyelvet. Természetesen sokat jelentettek a Magyarországról beszivárgó művészeti kiadványok, főleg a művészeti folyóiratok, a Műterem – később Művészet – és a Művészettörténeti Értesítő. Ezeken keresztül értesültünk, bár közvetve, arról, hogy: mi történik az európai művészeti életben, hiszen utazni, tanulmányutakat tenni egyszerűen lehetetlen volt. 1967-ben, 35 évesen jutottam ki először külföldre: a Szovjetunióba, két év múlva Magyarországra, majd Ausztriába.
– A második korszak kezdete?
– A nagyobb formák – tanulmány monográfia – iránti vágyam lassú teljesülése, 1968-1972 között. Popp Aurél atyai jóbarátom volt, úgy is, hogy apám rajztanára volt. Sokat jártam hozzá, meg is hagyta a családjának, hogyha valaha könyvet akarnak jelentetni róla, azt én írjam. Meg is írtam még 1957-ben, de a történelem belerondított első könyvem megjelenésébe. Raoul Şorban elorozta tőlem a kiadói megrendelést, vele kellett dolgoznom úgy, hogy 1968-ban teljes dokumentációmat át kellett adnom neki, és ő írta meg a szöveget a saját kincstári nacionalista szájíze szerint. Második kis könyvem Nagy Albertről és a harmadik, már teljesebb kismonográfia Mattis-Teutsch Jánosról szintén románul jelent meg először, mindhárom a Meridiáne Kiadónál. Csak amikor a Kriterionnál elindult a művészeti monográfiák sorozata, akkor láthatott nagyvilágot a Mattis-Teutsch könyv. Ez volt tehát az első magyar nyelven megjelent könyvem, 1972-ben, és jelentem alássan ekkor már 40 éves voltam... Ha a szépirodalomnál kötöttem volna ki, talán már a harmadik vagy negyedik kötetemnél tarthattam volna, mint nemzedéktársaim, sőt, mint a fiatalabbak.
– A harmadik korszak?
– Mondjuk első magyarul mejelent könyveimtől, és egyben első szerzői sikereimtől – Mattis-Teutsch, Csillagfaragók, Szervátiusz Jenő –, tehát 1972–74-től 1988-ig, emigrációmig vezethető. Ebben az időszakban nem csak monográfiák jelennek meg, hanem első szépirodalmi köteteim is: első verskötetem (Ólomharang, 1982) és a széleskörű visszhangot vert Kié vagy, Ausztrália? Ráadásul ekkor jutok előadói művészi pályám csúcsára: Bartók-estemmel, Szarvas-ének, 1970, a Petőfi a hídonnal 1972-ben, a Lakomával 1975-ben, a Tűzkörrel 1978-ban stb.
– Ebben a másfél évtizedben tudatosan és tervszerűen kívánom a magyarországi és az európai műveszeti köztudat elé tárni az erdélyi művészet velük egyenrangú minőségeit, és noha alig lehet ezt kifejteni: mégis, örökké sejttetni az erdélyiség, az erdélyi gondolat és lélek megtestesülését. Gyakorlatilag a transzszilvanizmus továbbélését, érvényét vizsgálom a művészeti jelenségekben, és mire 1987-ben eljut hozzám a budapesti Képzőművészeti Kiadó megrendelése a „nagy könyvemre’’ (Erdélyi magyar művészet a XX. században, 1990), ki merem mondani pédául a „székely festőiskola’’ létezését. Azóta többbször is kifejtettem a jelenséget szóban és írásban, és világosan kirajzolódik elém az erdélyi magyar művészet utolsó 85 évének a földrajza, szellemi térképe. Erről is beszélek majdnem minden magyarországi kiállítás-megnyitómon.
Az UTUNK művészeti szerkesztését nagy élvezettel végeztem, nagyon szerettem a munkámat, s azt hiszem, a kollégák is szerettek, hiszen pontosan tudtuk egymásról, ki kicsoda és mit akar. Létay Lajos megértésének köszönhetően nemcsak szerkesztőként, hanem előadóművészként is rengeteget utazhattam (az országban), mozzanataiban tapasztalhattam meg a nemzedékek, stílusok, szemléletek, ízlés, közönség változását, a művészeti élet kibontakozását.
Persze korlátaim is ekkor jelentkeztek: értésem és ítélőképességem az avantgárd második hullámánál megtorpant, a hetvenes évektől kezdődő egyetemes trendek követésére (felismerésére), elemzésére képtelen vagyok, bár igyekszem minden új jelenséget feldolgozni. Várom az új művészetíró nemzedéket, hogy ezt a kort úgy kövesse, mint én az enyémet. Te már ide tartozol, s ennek nagyon örülök.
– És a negyedik?
– Szükségszerűen új, negyedik korszak kezdődik 1988-as elköltözésemmel, noha csak a lakáscímem és telefonszámom változott. Amúgy – felölelve persze tisztességgel befogadóim, Békés megye művészeti feladatait –, ugyanazt folytatom, amit félévszázada megkezdtem. Egyre-másra írom az erdélyi művészek kisebb-nagyobb monográfiáit, de igazából legfőképpen az összefoglalás, a behordás feladatai érdekelnek. Örülök, hogy egyfajta „művészettörténeti hármaskönyvet’’ már magam után hagyhatok: 1. Erdélyi művészet a XX. században (1990), Teremtő önvédelem. Az erdélyi magyar naivok művészete (2005), 3. Szó, eszme, látvány. Ötven erdélyi magyar művész írásai (2002).
De szeretnék még külön az elmúlt ötven év szobrászatáról írni egy könyvet, illetve kimerítően kifejteni a képzőművészeti transzszilvanizmus történetét, fogalmát, dimenzióit. Talán szerkesztői és művészetírói munkásságom személyes hangú emlékiratát is meg kellene írni, úgy, mint a most megjelent pódiumnaplót.
Banner Zoltán (művésznevén egy ideig Beleznay) 1932. július 12-én Szatmárnémetiben született. Szülei dr. Banner Antal és Unger Ilona; felesége Papp Mária, zongoratanár (1962); gyermekei Zsófia (1965), Géza (1970). Középiskolai tanulmányait a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte (1951). 1955-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi kara Történelem–Filozófia tanszékén szerez bölcsészdiplomát. 1955-től 1957-ig ugyanott tanársegédként tevékenykedett, majd főelőadó a bukaresti Oktatás- és Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi főosztályán (1957–1958). 1958 és1987 között a kolozsvári Utunk című irodalmi-művészeti hetilap művészeti rovatvezetője. 1988-tól Magyarországon él. Főmuzeológus a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban (1988–1999). 1994-től 1997-ig a Tessedik Sámuel Főiskola Vizuális-nevelési Tanszékének tanszékvezető tanára.
Kutatási területe a XX. századi és a kortárs magyar művészet, különös tekintettel az erdélyi magyar és a Békés megyei régió művészetére. Tevékenységét három területen fejti ki: művészeti íróként-művészettörténészként, költőként és előadóművészként.
Több mint ezer tanulmány, cikk, katalógus-előszó szerzője, rádió- és TV-műsorok szerkesztője illetve szereplője. Művészetszervezői tevékenysége kiemelkedő, mind Romániában, mind Magyarországon számos képzőművészeti kiállítást rendezett, művészeti katalógust szerkesztett; rádióban, televízióban is bemutatta, népszerűsítette és népszerűsíti ma is az erdélyi 20. századi művészeti alkotásokat.
Negyvennyolc könyve jelent meg. Jelentősebb képzőművészeti tárgyú művei: Mattis-Teutsch János, Szervátiusz Jenő, Mohy Sándor, Furhmann Károly, Benczédi Sándor (monográfiák). Erdélyi magyar művészet a XX. században (1990), Teremtő önvédelem (Erdélyi magyar naiv művészet, 1995), Szó, eszme, látvány (50 erdélyi művész a művészetről, 2002). Főbb szépirodalmi művei: Csillagfaragók (1972), Kié vagy Ausztrália? (1979), Ólomharang (versek, 1982), Vincellér-ének (versek, 2002), Örvendjetek némaság lovagjai! (pódiumnapló, 2007). Előadóművészként 1964-től lép fel rendszeresen hazai és külföldi pódiumokon. A legnagyobb sikert a Petőfi a hídon című előadóestje jelentette. Négy előadóestjéről hanglemez is készült.
JÓZSA ISTVÁN
Szabadság (Kolozsvár)

2012. május 18.

Hírsaláta
FUNKCIÓBAN MARADT NÉHÁNY MAGYAR. Meghagyta tisztségében az új kormány az RMDSZ több államtitkárát, emellett megőrizhették posztjukat más magyar kormányzati tisztségviselők is – járt utána a Hírhatár.
Az oktatási minisztérium honlapja szerint államtitkár maradt Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke, és állítólag az új kormánynak nem is áll szándékában leváltani őt, az idei érettségi megszervezését bízná a magyar szakemberre. Továbbra is a gazdasági minisztérium államtitkára Borbély Károly, illetve államtitkári rangban az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője maradt Markó Attila. Utóbbi bizonyosan megőrizheti posztját, mert a 2009-es kormányváltáskor is a helyén maradhatott. Az RMDSZ honlapja szerint nem távolították el tisztségéből Szabó Ilonát, a környezetvédelmi tárca erdészeti igazgatóságának helyettes vezetőjét, és a fejlesztési minisztérium tanácsosa maradt Olosz Szabolcs. Nem kellett távoznia Vámos Miklósnak, a vallásügyi államtitkárság jogtanácsosának sem.
A RÉGIÓSÍTÁS ÚJ VESZÉLYE. Komolytalan és veszélyes kezdeményezés az új kormány régióátalakítási terve – vélik a szakértők. Az új kabinet, a Demokrata Liberális Párttal ellentétben, nem óriásmegyéket hozna létre, hanem megtartaná a jelenlegi 41 megyét, és létrehozná az azok fölötti struktúraként működő régiókat. Kialakításuknál azonban mind a kulturális, mind a földrajzi követelményeket figyelmen kívül hagyja. A Victor Ponta vezette kormány Székelyföldet három különböző régióba tagolná: Hargita megyét Moldvához, Maros megyét Szatmárhoz, Máramaroshoz és Besztercéhez, Kovászna megyét pedig Szebenhez és Brassóhoz sorolná. (Erdély Tévé) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. június 29.

Összeállításainkat lapelődünk, a Romániai Magyar Szó vezércikkeiből, vezető publicisztikai írásaiból, illetve utolsó számához érkezett lapunk, az Új Magyar Szó vezércikkeiből készítettük. Így írtunk mi – amíg lapjaink megjelenhettek.
Romániai Magyar Szó
• Új esztendő, új lap. Úristen, újra merjük kezdeni az életet? Újra lehet nagy lélegzetet venni, telefonon nyíltan beszélni, levelet írni, politizálni, érvelni, ellentmondani, meghallgatni az ellenfelet, újra lehet ellenzékinek lenni, gyakorolni a türelmet, a toleranciát vagy félreállni éppen, meggyőződésünk szerint... (Marosi Barna, 1989. december 31.) • Most zsibong a villamos. Mindenki beszél mindenkivel, ismeretlenek ismeretlenekkel. Mindenkinek pereg a nyelve, mindenki szapora szavú, sőt, szószátyár. Mindenki cseveg vagy csattog, kifejt vagy beolvas. Mindenkinek véleménye van. Miről beszél a halottaiból föltámadt utazóközönség? Ha lenne túlvilág és a nép legszeretettebb fia hallaná ezeket a hűségnyilatkozatokat... Egy asszony sír. Zokog. Egyetlen szót motyog maga elé. „Ellopták, ellopták...” Kérdik tőle, mit loptak el magától, jóasszony? De ő nem válaszol. Sír tovább. Én - tudom, mit loptak tőle a tolvajok. 25 esztendőt az életéből. (Szász János, 1990. január 16.)
• A matracokon csupán a lepedő van. Párna, pokróc sehol. A kaparásra várakozó nőkön viszontlátom azt a toldott-foldott, elnyűtt, gombok, pántlikák helyett madzaggal ellátott, télen-nyáron használatos, flanellanyagból készült szerelést, amelyet gyermekeim születésekor nekem is alkalmam volt hordani. De nemcsak a ruhák, hanem a műtétre használt felszerelés is régi... Az ágyakon hárman, négyen ülnek, kuporognak, mert lefeküdni lehetetlenség. Egyesek a. folyosókon sétálnak le-fel, mások a WC-helyiségben cigarettáznak, ahol vágni lehet á füstöt... A jelenlevők között egyetlen lány van. Legtöbbje két-három gyerekes fiatalasszony... Terherbeesésről, családi helyzetről folyik a nyomott hangulatú társalgás... Senki sem nevet. A férfiakat szidják: amióta szabad és olcsó a kaparás, nem vigyáznak úgy, mint eddig. (Guther M. Ilona, 1990. augusztus 19.) • Domokos Géza: - Igaztalanok lennénk, ha nem köszönnénk meg az RMSZ-nek azt, hogy bár független lap, kezdettől fogva támogatta az RMDSZ-t. Közölte a dokumentumait, segítette szándékait, a választások után képviselőit. Persze, sok mindenről írhatott volna, jobban, elmélyültebben, érdekesebben. De nem hiszem, hogy szakmai tanácsokat kell adnunk a szerkesztőknek. Fontos, hogy tőlünk minél több információt kapjanak, és éppen mert független lap, ennek a jegyében próbálja olykor alaposabban mérlegelni állásfoglalását ... (1991. január 4.) • A kolozsvári Nu kérdéseire válaszolva Tőkés László püspök elismerte: tulajdonképpen kissé többet beszél a kelleténél; s annyi megnyilatkozása van, hogy azt lehet hinni: propagandát folytat. De nem ő kezdeményezi ezeket, nem tehet róla, mert állandóan kérdésekkel bombázzák. „Ez az én sorsom, s nagyon sokszor bánt, mert kevesebbet kellene beszélnem és felkészültebben, megfontoltabban!” (Távirati stílusban, 1991. április 3.) • Aki Nagylakon át készül kilépni az országból, jó, ha fölszereli magát vízzel, szalonnával, pokróccal, no meg hordozható vécével vagy bilivel. A kocsisor ugyanis általában a városka közepéig nyúlik, a várakozási idő 8-12 óra. Újabban mindenki egyetlen sorba kell hogy beálljon, akár hétvégi bevásároló turista, akár átutazó külföldi, s az sem mérvadó, hogy kikapcsolódni, rokonlátogatásra vagy éppen temetésre igyekszik. Az út mindkét oldalát bokáig ellepő civilizációs hulladékban, tűző napsütésben békésen olvasó, kártyázó, sörözgető emberek láttán támadt egy ötletem: mi lenne, ha egy bátor magánvállalkozó nemzetközi pikniktábort nyitna a határszélen? (Péterszabó Ilona, 1991. augusztus 14.)
• Persze, Mihail Szergejevicsnek igaza van: nem babra megy a játék. Véres csatákat jósol és joggal retteg, hogy elszabadulhat a pokol. A Nyugat szorongása sem oktalan, hiszen a több részre hulló birodalomban oszlik a fegyver, a bizalmatlanság és a veszély is... Hogy mire ébredünk holnap, azt nem tudni, ám jó lenne remélni, hogy a most valóban „szabaddá lett népek” nemcsak saját érdekükben, hanem egy világ javára képesek lesznek felelősen, emberien sáfárkodni szabadságukkal. Hogy a világ megkönnyebbülve, s ne gyászolva búcsúzhasson a Szovjetuniótól. (Kiss Zsuzsa, 1991. december 11.)
• A Kovászna megyei román napilapban megjelent egy egyetlen kérdésből és rövid válaszból álló interjú Petre Roman pártelnökkel. Az újságírónak arra a kérésére, hogy üzenjen valamit a Kovászna megyei románoknak, a pártelnök azt felelte: „Hamarosan gondolkodni fogunk azon; hogy konkrét módon a segítségére siessünk Hargita és Kovászna megye románságának.” Erre mondja az erdélyi ember, hogy most már nem tudjuk, féljünk-e vagy megijedjünk. (B. Kovács András, 1992. április 2.) • Az eltelt kilenc év távlatából elsősorban az a jelentős, hogy ez a Szövetség létrejött, de ennél is fontosabb, hogy ma is él; sőt, országos és nemzetközi elismerésnek örvend... emlékidézésen túl mi magunk is feltehetjük a kérdést: mit köszönhetünk egyáltalán a kilenc éve létező Szövetségnek? Ment-e általa a világ elébb? Ha a konkrét eseményeket nézzük, akkor azt kell mondanunk: nem igazán. De ha a világot veszszük szemügyre, akkor legyünk őszinték: mégis, mégis… (Cseke Gábor, 1998. december 24.)
• Egyetlen népet sem dolgoztattak olyan kitartóan és kilátástalanul a rendszerváltás előtt itt, keleten (és sehol), mint a románt. És persze, az együttélő nemzetiségeket – ez most nem a politikai szólam sztereotípiája, ez a legvadabb valóság. Csatornaépítő nép ez, és közben számolatlan hordatták el a hegyeket, fúratták az alagutakat, vágattak völgyet. Tavakat szárítottak ki csak azért, hogy nagyjából ugyanazzal az értelmetlen célszerűséggel néhány kilométerrel arrébb megássák a tó új medrét. Ezzel csak azt mondom, jobb sorsot érdemelne a honpolgár Romániában, legalább olyat, ahogyan a többi él a körülöttünk levő elérhetetlen Európában. (Oláh István, 1999. január 14.)
• Mindeddig mondhatnám zokszó nélkül görgettük a lejtőn felfelé magunk előtt a követ. Volt, aki kidőlt, volt, aki azt mondta, hogy ennyiért minek, s volt olyan is, aki azt hitte, másfelé könnyebben boldogul. De mindig maradtunk annyian, hogy a lap elkészüljön, útnak induljon az olvasó felé. Hogy akik maradtak, miért maradtak? Biztosan nem a pénzért, de a dicsőségért sem. Mert abból jutott ki talán a legkevesebb. Változott a világ, s ha más területeken nem igazán, sajtóvidéken hamar kialakult a „piacgazdaság”, ami minden magánvállalkozásnak, tehát nekünk is azt jelentette, hogy van avagy nincs miből, de az adókat fizesd, a lakosság mindegyre csappanó jövedelmeit vedd figyelembe, ne kérj annyit, amibe a lap kerül, csak amennyit az olvasók valahogy ki tudnak szorítani... újságra is. Jöttek aztán az olyanszerű kihívások (igények?), hogy hagyjuk már a politikát, tekintsünk el a rossz hírektől, inkább adjunk valami színeset, valami izgalmas gyilkosságot, napi szenzációt. Nem így tettünk. Folytattuk úgy, ahogy a lelkiismeretünk diktálta. Olvasóink majd megítélik, hogy amit kaptak, tájékoztatás volt-e avagy propaganda... (Gyarmath János, 1999. március 12.)
• 1989 előtt egy „jobb” állami, azaz kisajátított lakást csak „bizonyos” emberek kaphattak meg. Ezek a bizonyos emberek pedig most mint becsületes, némely esetben „jó magyar” adófizető polgárként tetszelegnek. És talán el is hiszik nekik azok, akik nem ismerték őket azelőttről. Néha épp újságírók... És az olvasók még sajnálják is őket: szegény emberek! Most jön a csúnya külföldre távozott tulaj, aki amúgy is már jól megszedte magát külföldön, és még van képe visszakövetelni a tulajdonát! Szerencsétlen, becsületes embert pedig volna szíve az utcára tenni? Aki azóta már annyit költött a régi, düledező házra (1989 előtt többnyire állami pénzeket)? (Debreczeni Éva, 1999. július 21.)
• Ha tömören meg kéne fogalmaznom a Sabin Gherman által mondottak üzenetét, arra gondolhatnék, amit talán legfrappánsabban Molnár Gusztáv körültekintő vizsgálódása közvetít számunkra: nagy változások vannak készülőben, köztük a (nemzet)állam fogalmának kiüresedése, helyettesítődése. Velünk és általunk, miközben holnapunk nem lesz látványosabban más, mint tegnapunk. Felötlik előttem, hogy gimnazista koromban, egyik fizikaóra után felírtam füzetem hátlapjára, emlékeztetőül, az épp hallottakat: 1999. augusztus 11-én teljes napfogyatkozás. Beleborzongtam, hogy addig még tizenegynéhány év van, aztán ki is ment a fejemből, de ott volt a tudatomban. És íme, ez is lecsengett, mert ez a dolgok rendje. Valami ilyenszerű eszközre gondolok, ha nem tűnik ellentmondásosnak: aktív türelem. (Szonda Szabolcs, 1999. augusztus 15.)
• Bevallom: néha zavart mostanáig a „zöldek” agresszív hangoskodása, de rá kell jönnünk: nekik van igazuk. Addig kell a hatóságok képébe üvölteni, amíg nem késő. Amíg még nő a fűszál, a tölgy, a fenyő, és hal van a vizekben. Mert íme: ott, a Szamos és a Tisza egyes magyarországi szakaszain már nincs hal. Nincs semmi. Csak üres, kihalt víz, és gyűlölet azok iránt, akik miatt ez megtörtént. Persze ha eltekintünk a katasztrófa hatásától, akkor azt is mondhatjuk: jó, hogy bekövetkezett a szennyezés. Ez nem cinizmus, csak a dolgok reális értékelése. Hiszen mi más, ha nem egy természeti katasztrófa ébresztheti rá térségünk országait, népeit az egymásrautaltságra, az összetartozásra, arra a felismerésre, hogy egymás nélkül semmire sem mehetünk, és hogy egymásnak mennyit árthatunk. (Máthé Éva, 2000. február 11.)
• Az RMDSZ-nek nem szabad engednie, hogy belső életét megfertőzze az általa oly szokszor megbélyegzett ún. balkáni politizálási stílus. Az egyet ígérés és a mást csinálás. A ki- és beszámíthatatlanság. A csalás, a hazugság. Épp arról az értékéről mondana le, amit mások annyira irigyelnek. Amiért sokszor megfojtanák egy kanál vízben. Most sem különben. Választási évben vagyunk. Jogaink érdekében: el kell mennünk szavazni. Vitákon innen és túl. S el is fogunk menni. (Cseke Gábor, 2000. május 12.)
• Igen, a valóság lehangoló és szomorú mostanában mifelénk. De a bajokat nem orvosolhatjuk, ha állandóan ezeket ismételjük, mindenből csak a negatívumot emeljük ki... tessék már egy kicsit mosolyogni, egy piciny oka biztosan mindenkinek van rá. Még azoknak is, akik el akarják velünk hitetni, hogy a világ csak rossz. (Sike Lajos, 2000. augusztus 1.)
• Utakat az államfő látogatása előtt is javítottak. Most erre csak rövid szakaszon volt szükség. Igaz, jellemző módon erre is ott került sor, ahol a miniszterelnök és csapata járt. Csíkszeredában a Coşbuc utca régen feltört szakaszára most egyből jutott pénz. Nem rossz ez most sem, csak azt nem érteni, hogyan juthatott most és korábban egyáltalán? Ha nem lenne ez az egybeesés, dicsérném a megoldás ötletgazdáját. (Daczó Dénes, 2001. szeptember 20.)
olitikai vagy egy diplomáciai szakértő, egy szakújságíró, egy (esetleg magyar származású) szenátor vagy képviselő. Ne adj’ isten, maga az elnök. Azaz: valamelyik bunkó jenki. Aki szeret sommásan, leegyszerűsítve fogalmazni. Mint a vadnyugati filmjeikben: valaki vagy jó vagy rossz. Szép vagy csúf. Hófehér vagy éjfekete. Ha az árnyalatokat el is hanyagolják, általában nem tévednek nagyot... Alaptalan feltételezések, származást firtató sandaságok helyett inkább arra kellene összpontosítanunk szellemi és politikai energiáinkat, hogy legközelebb ne mondhassanak kedvezőtlent rólunk. (Siklósi Nándor, 2002. november 20.)
• A rendszerváltás óta tettük a magunkét, igyekeztünk tudásunk és tehetségünk szerint a legjobb lappal szolgálni, átfogóan tájékoztatni olvasóinkat. Közben nap mint nap harcot folytattunk az újabban már arab kézen levő fő lapterjesztővel, futottunk – bár nem ez lenne a feladatunk – a reklámokért, hirdetésekért. Éveken át sikerrel, még akkor is, amikor a hatalom szemében vörös posztó voltunk. Érdekes módon pontosan akkor fuccsolunk be, amikor érdekvédelmi szervezetünk kormányra került... Reméltük: az új helyzetben másképpen viszonyul majd a magyar nyelvű sajtóhoz, a Romániai Magyar Szóhoz. Erre ígéret is elhangzott, méghozzá a legmagasabb szinten… Azzal maradtunk, a romániai magyarság pedig egy lappal kevesebbel.

2013. január 8.

Ők képviselik az RMDSZ-t a minisztériumokban
Az RMDSZ-nek nem sikerült kormányra kerülni, de a Szövetség néhány politikusa mégis helyet kap a minisztériumokban.
Victor Ponta miniszterelnök megtartotta Király András György tisztségét, így továbbra is az RMDSZ-es politikus töltheti be a PSD-s Remus Pricopie vezette tanügyminisztérium államtitkári funkcióját. A minisztériumban másik három RMDSZ-es politikus is helyet kapott, Szőcs Domokos főosztályvezető, Nagy Éva kabinet igazgató, Borsos Károly László pedig tanácsos lett.
Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkári rangú vezetőjévé vált.
Elsősorban kisebbségpolitikai és jogi kérdésekben lesz Victor Ponta segítségére Frunda György, akit személyes tanácsadójának nevezett ki a miniszterelnök. Frundának nem sikerült húszévnyi szenátorság után parlamenti mandátumot szereznie a decemberi választásokon, és emiatt többször is kritikus hangot ütött meg az RMDSZ-szel szemben.
Egyébként Frunda kinevezése abban az értelemben sem meglepő, hogy a korábbi jobbközép Boc- és Ungureanu-kormányok idején szenátorként folyamatosan szorgalmazta, hogy a RMDSZ rúgja fel a koalíciót, lépjen hatalomra az USL-vel, és közösen menesszék Traian Băsescu államfőt.
Olosz Szabolcs a közigazgatási és régiófejlesztési minisztérium tanácsosaként tevékenykedik a PSD-s Liviu Dragnea tárcavezető irányítása alatt.
Szabó Ilona főosztályvezető-helyettesi tisztséget kapott a Rovana Plumb által vezetett környezetvédelmi minisztérium erdészeti főigazgatóságán.
A statisztikai hivatal ideiglenes vezetésével az RMDSZ által támogatott Geréd Beatrix alelnököt bízta meg a miniszterelnök.
manna.ro/realitatea.net

2013. október 10.

Beszélgetés Jankó Andrással, az Aradi Kölcsey Egyesület elnökével
Gazdag, színes programokat terveznek
Jankó András, az Aradi Kölcsey Egyesület elnöke a minoriták tiszteletére szervezett, könyvbemutatóval egybekötött előadáson a következő időszak programjairól beszélt, amelyeket a következő beszélgetésben próbálunk számba venni.
– Elnök úr, megkérném az Egyesület közeljövőben tervezett programjának a bővebb ismertetésére.
– Talán előbb érdemes lenne szólni a Havi Szemle utolsó, szeptember–októberi számáról, ami kissé bővebb terjedelemben, 56 oldalon jelent meg. Szerintem nem csak bővebb, hanem tartalmasabb, színesebb is, vagyis az Aradi Magyar Napokhoz méltó, ünnepi kivitelezésben látott napvilágot. A címlapon egy szép Hajós-képet, míg belül 26 író–költő írásait tartalmazza, akik közül 13 aradi.
Az aradiak közül Szabó Péter verse, Péterszabó Ilona és Erdélyi István prózája ragadta meg a figyelmemet. Szabó Péter majláthfalvi szívnek kedves verset írt, Péterszabó Ilona olyat, amit többször is el kellett olvasnom, hogy megértsem, tehát feladat elé állított. Erdélyi István olyan esetet ír le, amilyenről nem gondoltam volna, hogy ilyesmi is megesett Aradon. Az említettekkel párhuzamosan, az összes írást érdemes elolvasni. A Havi Szemle legutolsó számát azért említettem, mert tartalmazza Kozma Dezső és Pomogáts Béla egy-egy írását. Azokét, akik október és november folyamán a vendégeink lesznek.
Kozma Dezső, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének a professzora, számos tanulmány és könyv, tankönyv szerzője. A mostani számban Madách Imréről, illetve a művéről, Az ember tragédiájáról írt tanulmányát közöljük. Ő október 15-én, jövő kedden 13 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében a diákoknak tart előadást Mikszáth Kálmánról, majd 18 órától ugyanott Gárdonyi Gézáról beszél. Tudni kell róla, hogy nagyon jó előadó, kiváló mesélő, és szívesen válaszol mindenfajta kérdésre.
Ha már itt tartunk, megemlítem a november 6-ai eseményt is, amelyen Serdült Benke Éva székelyföldi író Erdélyi bárka című könyvét mutatja be 18 órától Ujj János, szintén a Főgimnázium dísztermében. Folytatva a Havi Szemléről szóló beszámolót, a mostani számban közlünk egy Pomogáts Béla által jegyzett Weöres Sándorról szóló tanulmányt azon az apropón, hogy november 20-án, ugyancsak a Főgimnázium dísztermében 13 órától a diákoknak, míg 18 órától mindenkinek tart előadást Szántó Györgyről. Pomogáts Bélát, gondolom, nem kell különösebben bemutatni, rengeteg titulusa, tisztsége van. Közülük csak a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudomány Tanszékének igazgatóhelyettese, illetve az Anyanyelvi Konferencia elnöke címeket említem, de tagja a Román–Magyar Történész Bizottságnak, s eddig közel 60 könyvet irt.
– Könyvvel kapcsolatos programokon kívül más kulturális rendezvény szerepel-e a terveik között?
– Hogyne szerepelne, hiszen november 23-án egy regionális néptánc-találkozót szervezünk Aradon, vajdasági és anyaországi vendégekkel, december 14-én viszont adventi templomkórus találkozót szervezünk. A jelzettek azok, amelyeknek már összeállt a programjuk, de kidolgozás alatt lévő rendezvények is szerepelnek a terveink között. A napokban keresett meg telefonon a magyarországi Mentor Könyvkiadó azzal a kéréssel, hogy szerveznénk-e számukra egy bemutatóval, eladással egybekötött könyvkiállítást? Ugyancsak a napokban keresett meg egy, Olaszországból hazatért személy, aki kegytárgyak kiállításával foglalkozik. A közel 20, főként festményekből, szobrokból álló kiállítási anyagot is be szeretnénk mutatni. Mivel a sajtó jóvoltából egyre nagyobb közönség ismerkedik meg a munkánkkal, egyre többen keresnek meg programajánlattal. Senkit nem utasítunk vissza, mert az Egyesület vezetősége egyre változatosabb, gazdagabb közművelődési programokkal kívánja meglepni az aradi és a megyei magyarságot. Amint eddig is történt, minden eseményt idejében, bővebben népszerűsíteni kívánjuk.
– Köszönöm a tájékoztatót.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2013. október 28.

1956-ra emlékeztek Pécskán
Magunkért és utódainkért
A Szentháromság téri emlékmű, sötétedés után, a mécsesekkel
„Március 15. óta másként tekintünk Pécskára: akkor állítottak méltó emlékművet 1956 áldozatainak” – mondta Bognár Levente, az RMDSZ megyei elnöke pénteken délután a Pécskai 2-es sz. Általános Iskola dísztermében megtartott 1956-os megemlékezésen, amelyet az In memoriam 1956 Egyesület szervezett az iskola együttműködésével és a helyi tanács támogatásával.
Arad alpolgármestere arra utalt, hogy idén március 15-én avatták fel a pécskai Szentháromság téren, a római katolikus templom mellett azt a szép emlékművet, amely az 1958-ban – az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc kapcsán, az ún. Szoboszlay-perben – kivégzett tíz romániai áldozat emlékének állított idén tavasszal (a Magyar Külügyminisztérium anyagi támogatásával) az In memoriam 1956.
A teljesen megtelt díszteremben tartott megemlékezésen Jámbor Ilona, az Egyesület elnöke jó húszperces előadásában az 1956-os magyarországi forradalom nemzetközi vonatkozásairól, a szabadságharc lefolyásáról, de főleg romániai – lugosi, aradi, suceavai, bukaresti, temesvári, kolozsvári, brassói, craiovai stb. – visszhangjáról szólt, az 1956-ot követő megtorlásokról, amelyek során Romániában 1956–1962 között, az eddigi kutatások szerint, több mint 28 ezer letartóztatás történt, 1957–59 között közel tízezer ítélet született, s csupán a Szoboszlay-per 57 vádlottjai közül tíz embert ítéltek halálra – az ítéletet végre is hajtották, máig ismeretlen helyen földelve el az áldozatokat –, a többiekre több mint 1300 év börtönbüntetést szabtak ki.
Az előadást követően Mester Zsófia szavalt, majd Szenes Andrea és András nagysikerű minikoncertje következett az alkalomhoz illő (Bródy János, Máthé Péter, Albinoni stb.)
zeneszámokkal. Bölöni György, a pécskai RMDSZ elnöke, megyei tanácsos többek között arról beszélt, hogy az idei pécskai városi tanácsi eseménynaptárban 34 pécskai és tornyai magyar vonatkozású rendezvény – az összes rendezvény több mint fele – szerepel, amelyeket a városi tanács jelentős összegekkel támogat. „De lehet pénz, önkormányzati jó szándék, ha nincs, aki e rendezvényeket életre keltse. De mindig voltak, akik tesznek azért, hogy meg is valósuljanak – a helybeli magyarokért. Ezért egy kicsit büszkék lehetünk magunkra” – mondta a szónok.
Az előadást követően az érdeklődők megtekinthették az 1956-tal foglalkozó könyvekből készült kiállítást, a szerző, Péterszabó Ilona dedikálta az 56 után 57-en… a temesvári perben c. könyvét.
Nagy István pécskai tanár, a Kálmány Lajos Egyesület elnöke a következő magyar rendezvényre, a november 23-i Klebelsberg-napra hívta fel a figyelmet, amelyet idén Ormós Zsigmondnak szentelnek temesvári, budapesti előadókkal, aradi, temesvári színészek közreműködésével.
Ezt követően a résztvevők kivonultak az ’56-os emlékműhöz, égő mécseseket helyeztek el talapzatán, majd a díszterembe visszatérve egy pohár üdítő, bor, sütemény mellett beszélgettek a forradalom és a mindenki által sikeresnek ítélt est eseményeiről.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2014. május 16.

Miért kell szavaznunk május 25-én?
Gondjaink békés orvoslásának egyetlen módja
Jámborné Péterszabó Ilona geológus mérnök, az In Memoriam 1956. Egyesület elnöke: „Véleményem szerint annak, ami most Ukrajnában történik, nagy intő jelnek kellene lennie minden olyan népcsoport számára, amelyik egy más ország területén, kisebbségben él. Akár őshonos, akár bevándorolt, a kisebbségeket mindig, mindenhol megpróbálják beolvasztani. Legtöbbször az állam szorgalmazza, gyakran azonosságukat feladva, maguk teszik az állítólagos könnyebb érvényesülés reményében. Ha az Európai Parlamentbe nem jut be minél több kisebbségi származású képviselő, e kérdés soha nem kerül napirendre. Mivel a feldarabolt magyarság jelenleg 7 államban, továbbá diaszpórában is él, e kérdés számunkra életbevágóan fontos. Mert a törvényes változat az egyetlen megoldás afelé, hogy elkerülhető legyen az ukrajnai helyzet, ahol jogaikért egymást ölik az emberek vagy egyik napról a másikra ellenséges viszonyba kerülnek egymással a szomszédok. E rendezetlen állapotnak a szabályozása az Európai Unióra vár, amelyiknek a törvényhozása csak akkor veheti a napirendjére, ha ott megfelelő képviselők szorgalmazzák azt. Éppen ezért, május 25-én mindnyájunknak el kell mennünk, az ismerőseinket, a rokonainkat is mozgósítanunk kell szavazni, a magunk jelöltjeire!”
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

2014. június 2.

Bemutatták a Teleki-kastélyról készült filmet Gernyeszegen
A gernyeszegi Teleki-kastélyról készült filmet mutatták be a szombaton a falu kultúrházában. Berekméri Gabriella vizsgafilmjére közel százan voltak kíváncsiak, eljöttek a filmben megszólaltatott falubeliek, illetve a jelenlegei tulajdonos, gróf Teleki Kálmán is.
Az újságíró szakos végzős hallgató mellett bemutatkozott a stáb többi tagja is: dr. Simonffy Katalin egyetemi tanár, Szabó Ádám operatőr és Osváth Emese riporter. Keresztes Péter operatőr és vágó nem lehetett jelen a vetítésen temesvári munkája miatt.
Kanyarog a vonat Gernyeszeg határában, majd megjelenik a kastély, amelyet Apafi fejedelem adományozott 1675-ben Teleki Mihály kancellárnak – indul a film, amelyről azt is megtudjuk, hogy a felvételek, interjúk elkészítését követően interneten folyt annak megmunkálása, vágója Keresztes Péter ugyanis Temesváron dolgozik, nem tudott személyesen is jelen lenni az utómunkálatoknál.
A Visszatérőben a Teleki kastély címet viselő film annak a médiatábornak az eredménye, amelyet 2013 őszén szerveztek a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem újságírószakos hallgatóinak és amely már a negyedik abban a sorozatban, amely a legnevesebb erdélyi főúri családok kastélyait mutatja be. Simonffy Katalin a maszol.ro-nak elmondta, Keresden indult a médiatábor, azt követte a boncidai, a marosvécsi és legutóbb a gernyeszegi.
„Nagyjából mindenkinek az a története: a második világháború alatt kirabolják a németek, aztán az oroszok, majd a helybeliek hordják szét, ami még marad, végül az államosítás következik. Mégis más-más történeteket hallunk, másként alakult a tulajdonosok, azok családjainak az élete” – meséli az egyetemi tanár.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem újságírás és média szakos diákjai és oktatói, valamint az Erdélyi Televízió munkatársai közül kikerült hatszemélyes stáb tizenhét helybéli és két körtvélyfáji lakossal készítette el az interjúkat, amelyekre a film alapoz, emellett az épület jelenlegi tulajdonosa, Teleki Kálmán is megszólal. A film célja bemutatni a kastélyt, annak virágkorát, múlt századi történetét, tulajdonosváltásainak következményeit, hanyatlását a helybeliek szemével, teljesen szubjektív nézőpontból.
A filmben megszólalt Bálint Hunor, Berekméri Ferenc, id. Berekméri János és ifj. Berekméri János, Berekméri Magda, Demeter János, Ercse József és Ilona, Hajdu Irén, Kulcsár Ignác és Margit, Szabó Ilona és Margit, Szabó Róbert, Vajda Gábor, Vajda Ilona, Zolti Dóra, Zsók Gabriella. Interjú készült a jelenlegi tulajdonossal, valamint részleteket vágtak be a Teleki Mihállyal, a világégés előtti utolsó tulajdonossal készített archiv interjúból.
A gernyeszegi kultúrház megtelt az érdeklődőkkel, eljöttek a falubeli idősek és fiatalok, a vetítés után pedig néhányan elmondták véleményüket, megjegyzéseiket. Simonffy Katalin tavaly a kastélynapon találkozott gróf Teleki Kálmánnal – árulta el a jelenlevőknek, akkor született a film ötlete. Berekméri Gabriella az idén végzett az újságíró szakon, a film a dimplomamunkájának a része, gernyeszegi, ami nagyban megkönnyítette a munkáját.
„Itt nőttem fel a kastély árnyékában, a családi összejöveteleken sokat meséltek a nagyszüleim annak múltjáról” – mondta érdeklődésünkre a frissen végzett újságíró, aki előtt az emberek is szívesen megnyíltak, megosztották emlékeiket, élményeiket a kastéllyal, annak tulajdonosaival kapcsolatban.
„Az utóbbi időben eléggé eltávolodtunk a kastélytól, most, hogy ennyien eljöttek, azt jelenti érdekli az embereket annak további sorsa” – magyarázta Berekméri Gabriella. A filma Balogh József vállalkozó anyagi támogatásával jött létre és nem utolsósorban Berekméri Regina, a Gabriella édesanyja szervezői munkájának is köszönhetően, aki felkereste azokat az embereket, aki emlékeztek a kastély korábbi állapotára, annak tulajdonosaira és megszervezte az interjúkat.
A vetítést követően Teleki Kálmán is elmondta véleményét, amely “a falubeliek gondolatait tükrözi”, beszélt az önkéntes munkáról, amelyre nagyon számít a genryeszegiek részéről, hogy segítséget nyújtanak a kastély felújításában, a park helyrehozatalában. Ugyanakkor köszöntetet mondott az egyiik idős falubelinek, “János bácsinak, akinek köszönhetően olyan fényképek kerültek vissza a tulajdonunkba, amelyekről még mi sem tudtunk, a családunkról”- fogalmazott.
“A vadludak közül a vezérludat, ha kilövik, akkor szétesik a közösség” – hangzott el a legvégén a tömör következtetés, amely az erdélyi nemesi családok kastélyainak, birtokainak, az általuk képviselt értékeknek a szétverését, megsemmisítését jelentette.
Antal Erika. maszol.ro

2015. július 6.

Legalább álmodban jársz-e néha otthon?"
Nagy Székely Ildikó
Székelykáliak találkozója
Gólyalábakon közlekedő gyerekek körvonalai, petróleumlámpák világánál töltött órák tükröződtek vissza, sorsformáló találkozások, tanítások elevenedtek fel szombat délelőtt a székelykáli iskola ünneplőbe öltözött termében. A Maros menti településen tizedik alkalommal megszervezett falutalálkozó az elszármazottak és az ott lakók, illetve egykori és mai oktatók múltidéző együttlétével kezdődött. A beszélgetést irányító Varga Enikő köszöntőjében a 2005-ben indított rendezvény megálmodójára, Ágoston Albertre, mindenki Berci bácsijára emlékezett, akinek szülőfalujához kapcsolódó verseiből és prózai írásaiból egy füzetecskét adtak ki erre az alkalomra. Varga Enikő kérésére a meghívottak közül elsőként a székelykáli származású, távolból hazatérő Dániel Szabó Ilona, a falu egykori tanítónője szólalt meg. "Strázsamester, uram,/ Nem illet ez engem" – idézte a Petőfi-sorokat a könnyeivel küszködő nyugalmazott pedagógus, majd így folytatta: – Van mindenkinek valahol egy kis padja, ahova elvonulhat, hogy elringassa a lelkét.
Ezt követően a szintén székelykáli dr. Marton József pápai prelátus, nagyprépost, egyetemi tanár, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Teológia Karának dékánja vette magához az emlékek fonalát. Dr. Marton végzős diákként éppen 50 évvel ezelőtt búcsúzott az iskolától, amely kiváló tanáraival nagymértékben meghatározta életpályáját, és 40 éve szentelte pappá Márton Áron püspök. Ez alkalomból az ünnep második napján, vasárnap jubileumi szentmisét tartott a káli katolikus templomban.
Faláb és csodacsengő
– A falu arculata megváltozott az évek során. Gyermekként a sáros utcákon falábakon jártunk iskolába... De belülről is változott a falu. Mindjárt nincs hova hazajönnöm, hiszen egyetlen rokon család él még Kálon... A település újjászületését a 25 évvel ezelőtti fordulat idézte elő. Azelőtt sokan elmentek innen, de ma már örömteli visszatérésekről is beszélhetünk – mondta Marton József a szombati együttléten, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy Székelykál nyolcszáz éves múltjának üzenete az, hogy ragaszkodni kell a faluhoz, és tovább kell fejleszteni.
A továbbiakban Dániel Szabó Ilona székelykáli emlékeit megörökítő Vallomás című könyvében lapozgatva egész képsorokat hívott elő az évtizedekkel ezelőtti falu életéből. Beszélt a nagyapja indítványozta virágszedésekről, amelyek mindig hancúrózással végződtek, így az édesanyjának szánt csokorból rendszerint egy szál sem maradt, a gombáról, amelyet a nagyapa egyszer majd megszólaló csodacsengőnek nevezett, így tanítva türelemre, a csodavárás gyönyörűségére az unokát, a kenyérsütés szertartásáról, az ághegyek vélt égi magasságában elfogyasztott mindennapiról és a falábról, amelynek viselése arra intette, hogy fel kell magasodni, a sárral nem szabad vegyülni, leesés után fel kell állni, meg kell tisztulni.
A székelykáli kötődésű Tamás Zsolt a történész szemével láttatta a 13. században már létező települést, amelynek az volt a sajátossága, hogy szabad székely faluból vált jobbágyfaluvá az idők során. A történész röviden összefoglalta a település életében bekövetkezett változásokat, külön kiemelve a kommunizmus, ezen belül a kollektivizálás romboló hatását, majd személyes káli élményeit idézte fel, a gyermekkori nyarakat, amikor megtanult tehenet vezetni és fejni, és amikor még mindenkit ismert a faluban. De szólt a régi búcsúk közösségformáló erejéről is, és hangsúlyozta, a hagyományos értékek tisztelete, a kötődések nélkül a falu megszűnik az lenni, ami volt.
"Itt nem felejtettek el..."
Az egykori pedagógusok közül Suba Klára nyugalmazott tanítónő a Székelykállal való első találkozásra emlékezett:
– 1967-ben kerültem ide, ez volt az első falu, amelyben életemben megfordultam. Az akkori kollégáim azt mondták, érkezett egy kisasszony, aki nem sokáig marad itt. És a kisasszony mégis itt ragadt. Sok mindent megtanultam azokban az években, például megrakni a fűrészporos kályhát. Villany nem volt, petróleumlámpával világítottunk. Az 1989-es fordulat után mehettem volna a városba tanítani, de nem akartam. Itt nem felejtettek el, ott senki sem emlékezett volna rám.
A székesi származású Kali Erzsébet is Székelykálon tanított. A nyugdíjas pedagógus a káli tanintézet jelenébe is bepillantást engedett, elmondta, hogy lassan kiürül az iskola, a szülők ugyanis most már inkább a városban taníttatják a gyermekeket, pedig az összevont falusi osztályoknak is megvan a hasznuk, a fontos ismeretek jobban megmaradnak, ha azokat több éven át hallja a diák.
Kilyén Emma jelenleg is a faluban oktat. 1984-ben került a székelykáli iskolába, ahol családias pedagógusközösség fogadta be, és több olyan diákja van, akinek a szüleit is tanította. Nagyapja, Kilyén Sándor boltos volt a faluban, a kommunizmus idején kitelepítették. Tőle és édesapjától tanulta Kilyén Emma, hogy "az egyetlen vagyon, amit nem vehetnek el tőled, amiből nem rakhatnak ki, az a tudás".
Ősztől megszűnik egy osztály
Hajdú Piroska, a székelykáli iskola igazgatónője a bizonytalan jövőt körvonalazta. Az intézményvezető elmondta, hogy a tanintézet alsó tagozatán működött két összevont osztályból az alacsony létszám miatt ősztől egy marad. Előkészítőtől negyedik osztállyal bezárólag 20 tanulóval indul majd az új iskolai év. A felső tagozatra negyvenegynéhány diák jár, ott egyelőre megmarad a két összevont osztály.
A találkozó végén a falubeliek idézték fel az életüket meghatározó székelykáli történéseket, majd a meghívottaknak szóló ajándék, a kézzel festett pohár, az ünnepi füzetecske és egy szál virág átnyújtása után a tíz évvel ezelőtt állított kopjafához vonultak az egybegyűltek. A koszorúzás előtti percekben Molnár Izabella Ágoston Albert Hazahívogató című versét mondta el: "Nem tudom, hogy néha jut-e még eszedbe a templom s az iskola és a sáros utca/ mely a lábadról a cipőt is lehúzta (...) Legalább álmodban jársz-e néha otthon..."
A székelykáli falutalálkozó jubileumi évfordulója mellett az is alkalmat szolgáltatott a kétnapos ünneplésre, hogy negyedszázaddal ezelőtt született meg a magyarországi Kál-Kompolt településsel ápolt testvérkapcsolat.
Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-66




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998