udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 113 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-113
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Szabó T. Attila

2008. február 1.

Nyelvek és nyelvváltozatok címmel két vaskos tanulmánykötetet jelentetett meg az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet kiadványaként, Péntek János kolozsvári nyelvész, akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár tiszteletére, hatvanötödik születésnapja alkalmából. A szerzők között a hazai egyetemi oktatók és tudományos kutatók mellett szép számmal vannak magyarországiak, és tisztelegtek a jeles tudós előtt felvidéki, vajdasági, kárpátaljai és nyugat-európai pályatársak is. Az ünnepelt professzor tudta nélkül készülő, meglepetésnek szánt munka Simoncsics Péter budapesti nyelvész, egyetemi tanár köszöntőjével kezdődik. Ebben olvasható :„Péntek János is részt vett a nyelvészeti oktatás megújításában, amikor 1992-ben feladatául kapta, hogy általános nyelvészetet tanítson az egyetemen (…) Péntek János személyében kapcsolódik össze Erdély és Magyarország nyelvi kultúrája, tájnyelv és köznyelv, kisebbségi és többségi nyelvhasználat, regionalitás és univerzalizmus. És van abban is valami jelképes, hogy éppen ő, Kalotaszeg szülöttje hozta létre újra és erősítette meg ezeket a kapcsolatokat, mert éppen Kalotaszeg az a kultúrtáj, amely Erdélyben a magyarországiaknak legközelebbi rokona (…) Több mint másfél évtizedes tanszékvezetői működése gyarapodást, gazdagodást, differenciálódást jelentett a nyelvészet, az irodalom és a néprajz egyetemi oktatásában (…). " Péntek János megjelent könyveinek száma húsznál több, a fontosabb tanulmányainak, dolgozatainak száma is túl van a százötvenen. Több tudományos és civil szervezetnek tagja, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Bizottságának elnöke. /Komoróczy György: Köszöntő könyv Péntek János tiszteletére. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 1./

2008. február 24.

Január 19-én meg nyílt a Szatmárnémetiben a magyar ajkú görög katolikus templom közösségi termében Csomafáy Ferenc Erdélyi arcképcsarnokom című fényképkiállítása. A fotóművész a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. Mindezek mellett megtanulta a fényképészetet is. Szakterülete a fotóriport és a színházi fotó. Mostani kiállításán harminchat olyan arc sorakozik, akik utat mutattak a romániai magyarságnak a két világháború és a diktatúrák idején is. Egy részük (Kós Károly, Gál Ernő, Márton Áron, Berde Amál, Szabó T. Attila) már a két világháború közti időben ott állt a tornác küszöbén, a fiatalabb nemzedék pedig az ő példájukon nőtt fel, majd csatlakozott hozzájuk, vált maga is követendő példaképpé (Kányádi Sándor, Szász János, Cseh Gusztáv, Beke György). Csomafáy Ferenc elmondta, hogy képei beszélgetés közben készültek. /Csirák Csaba: Erdélyi arcképcsarnokom. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 24./

2008. február 25.

Február 25-én lesz Benkő Samu nyolcvanéves. Egy Kis-Küküllő menti székely falucskában látta meg a napvilágot; menetelt a „fényes szellők” csapatában, a Móricz-kollégisták között; volt Gaál Gábor tanítványa, majd tanársegédje, végül egy akadémiai kutatóállás íróasztala mellett állapodott meg, hogy több mint fél évszázad céltudatos munkájával létrehozza azt az alkotóműhelyt, amelyet, számon tarthatunk az erdélyi magyar „egyszemélyes intézmények” sorában, írta róla Dávid Gyula. Művészettörténész felesége és fia nevéhez szintén rangos könyvek, az erdélyi régészet és középkorkutatás alapművei kapcsolódnak. Benkő Samu tanácsosként állt Domokos Géza mellett a Kriterion Könyvkiadó szellemi teljesítményei körüli bábáskodásban, ott volt 1989 karácsonyán a kolozsvári Hívó szót megfogalmazók között, s nem sokkal utána az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraalakításánál, majd egy ideig a tudós testület elnökeként. Azután visszatért az íróasztala mellé. Erdélyi filozófia, erdélyi történelem az a két terület, amelynek művelésére vállalkozott, továbbá Bolyai János vallomásainak kibetűzésével és elemzésével, továbbá az erdélyi 48-nak a hivatalos román dokumentum-korpuszból kirekesztett forrásértékű iratanyagát tette közzé. Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Apor Péter, Bod Péter, Bölöni Farkas Sándor, Bolyai Farkas és János, Köteles Sámuel, Széchenyi István, Kemény Zsigmond, Orbán Balázs, Újfalvi Sándor, Kós Károly, Szász Pál, Bánffy Miklós, Márton Áron, Kelemen Lajos, Szabó T. Attila, Nagy Géza – csak néhány név azok közül, akiknek életét és művét beépítette a kisebbségi közgondolkodás pillérei közé. Benkő Samu Alkalmak és szavak című kötetének előszavában ezt írta: „A szavak egymás mellé illesztésében elsősorban erkölcsi parancsnak engedelmeskedtem... Mindig boldogsággal töltött el, ha bárhol megbizonyosodtam az erkölcsi erőfeszítés diadaláról, és a magam dolgaira tekintve szívből örvendtem, ha a szavaimból összeálló monológ itt-ott visszhangra talált, vagy ha egyszer-másszor éppen dialógussá sikerült terebélyesednie. ” /Dávid Gyula: Az értelemformáló sors tudós faggatója. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./

2008. április 26.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) nemrég Monoki István-díjjal jutalmazta a nagyenyedi Bethlen Könyvtár könyvtárosát, Györfi Dénes történelem szakos tanárt, a könyvtár állományának szakszerű és elkötelezett gondozásáért. Harmincéves könyvtárosi munkája elismerése a díj, mondta a kitüntetett. A díj névadója is könyvtáros volt, fél évszázadon át a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárban dolgozott. Györfi Dénes megjelent kötetei: a Bethlen Kollégium Évkönyve (1995), Nagyenyed és Kollégiuma (1999), Nagyenyedtől az egyenlítőig (2001). Előkészületben van Vita Zsigmond levelesládája című könyve. Györfi a Bethlen Gábor Kollégium híres tanárait és diákjait népszerűsítette: Hegedüs Sámuelt, P. Szathmáry Károlyt, Vita Zsigmondot, Áprily Lajost, gróf Mikó Imrét, Szabó T. Attilát például. Előadássorozatot indított Aranylapok a Bethlen Könyvtárban címmel. /Dvorácsek Ágoston: Nagyenyed – Monoki István-díjjal jutalmazták a három évtizedes munkát. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./

2008. május 14.

Fejér Miklós magyar szakos tanár egész élete az irodalom, az anyanyelv és a kultúra köré szerveződött. Szülőfalujában, Zabolán munkásságának emléket állítottak. A községi könyvtárat róla nevezték el. Fejér Miklós /sz. Zabola, 1913. nov. 30./ diákkorában önképzőkört vezetett. Kolozsváron végezte az egyetemet. Világszemléletét, értékrendjét Venczel József mellett Bíró Vencel, a kor egyik híres katolikus értelmiségije határozta meg. A fiatal diákot kiváló eredményei révén csakhamar megbízták a kollégium könyvtárának vezetésével. Márton Áron püspöke kinevezte Fejér Miklóst előbb a brassói gimnáziumba tanárnak, majd 1940 őszétől a székelyudvarhelyi római katolikus iskolában tanított. Ott is alapított családot, majd Kolozsvárra költöztek, a magyar állami román nyelvű gimnázium magyar szakos tanára lett. A világháború végén szovjet hadifogságba került, s csak 1948 októberében szabadult. 1949-től újra Kolozsvárt, a magyar tanítóképzőben oktatott. Többedmagával kiváló tankönyveket írt, szöveggyűjteményeket állított össze. Nagy Jenővel együtt 1954-ben kidolgozta a magyar nyelv és irodalom oktatásának rendszeres módszertanát. Az általuk akkor kimunkált programok, tanmenetek, kiválogatott szövegek egészen az 1989-es romániai változásokig kisebb-nagyobb változtatásokkal fennmaradtak. 1957-ben fejezték be az első erdélyi magyar irodalomelméleti tan- és kézikönyvet, s szintén abban az évben jelentették meg a Magyar irodalomtörténet című könyvüket is. 1959 áprilisában mondvacsinált okok miatt Fejér Miklóst letartóztatták, hónapokon át kínozták, vallatták. Akkor már börtönben ült a romániai magyar polgári szellemi elit színe-java. Kiszabadulása után a Romániai Képzőművész Szövetség kolozsvári fiókjánál kapott munkát, ahol híres alkotók kiállításait szervezhette. Végül 1965-től a Kolozsvár melletti Szucságon tanított nyugdíjazásáig. Utána számtalan székelyföldi diákot ő készített fel a nehéz egyetemi felvételire. Nyugdíjas éveiben újra visszanyerte alkotókedvét, bekapcsolódott a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon munkaközösségébe, melynek számtalan szócikkét ő írta meg. 1972-ben a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben megjelent írása Zabola élő és történeti helyneveiről, melyet még az 1940-es évek elején Szabó T. Attila nyelvész-akadémikus irányításával doktori disszertációként írt meg, s egészében csak az elmúlt években jelent meg a Székely Nemzeti Múzeum évkönyvében. Fejér Miklós 2002. május 5-én hunyt el Sepsiszentgyörgyön, majd végakarata szerint szülőfalujában, Zabolán, ősei mellé temették. /Pozsony Ferenc: Fejér Miklós emlékezete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 14./

2008. május 17.

Az erdélyi városok, települések helytörténete, művelődéstörténete kimeríthetetlen kutatási terület napjainkban is. Megjelent Huber András Összefutó utak /Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár/ című vaskos kötete. Alcíme: Hely- és művelődéstörténeti tanulmányok Désről. Huber András szeretett városának, Désnek – az egykorinak és a mainak egyaránt – kiváló ismerője; elkötelezett kötődéséről számos tanulmányban, közleményben tett bizonyságot az utóbbi években. Szabó T. Attila munkásságának a folytatását, kiegészítését jelentik Désre vonatkozó munkái. Szabó T. Attila 1937-ben Dés helyneveiről közölt tanulmányt az Erdélyi Tudományos Füzetekben, majd 1943-ban Dés települése és lakossága címmel jelent meg írása – ugyancsak az Erdélyi Tudományos Füzetek rangos sorozatában. Huber András könyvében jelentős helyet foglalnak el Dés múltbeli és jelenkori irodalmi-művészeti életének eseményeiről szóló részek. /Nagy Pál: Város a história forgatagában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./

2008. május 31.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) jövőre ünnepli megalakulásának 150. évfordulóját, de az eseményre már javában folynak az előkészületek, jelezte Egyed Ákos elnök. Az egyesület elnöksége tudományos kötetek kiadását tervezi az évfordulóra. Egyed Ákos EME-elnök elmondta, az előkészületeket nehezítette, hogy csak az elmúlt hetekben érkezett vissza Gyulafehérvárról az EME saját irattára, amelyet a kommunista hatóságok 1950-ben koboztak el. Ez most az állami levéltárba került, és megkezdődött az anyag helyreállítása. Át kell nézni, hogy az alapítással és a működéssel kapcsolatos okmányokat fel tudják tárni. Trianon után sok támadás érte az EME-t. A két világháború között az EME fontossága megnőtt, mert a magyar tudományosság nagymértékben a kereteibe szorult vissza. Sok előadást tartottak az itthon maradt kutatók, és folytatódott a kiadói tevékenység is. 1950-ben az EME-t más magyar intézményekkel együtt beszüntették. Hivatalos indok nem volt. Elkobozták azokat a gyűjteményeket is, amelyeket az EME 1872 után hozott létre. 1990-ig hivatalosan szünetelt az EME működése. Azonban azok a kutatók, akik elkötelezettek voltak az EME iránt, tovább folytatták a munkát otthon, ugyanazokra a feladatokra koncentrálva, amelyeket az egyesület magára vállalt. Erre Szabó T. Attilát szokták felhozni példaképnek. 1990-ben az EME újjáalakult, gazdagodik könyvgyűjteményük és irattáruk. Folyik a tudományos munka. Van egy kisebb létszámú kutatóintézetük is, amely főleg történelemmel foglalkozik. A mostani évfordulón az egyik megjelenő kötet a múzeumalapítás alapvető forrásait, dokumentumait veszi számba, mert ezt még nem adták ki. Egy másik kötet a gyűjtemények történetével és jelenlegi helyzetével foglalkozik, egy kötet pedig bibliográfiát fog tartalmazni az EME tevékenységéről. Előkészületek folynak azért, hogy kiadják az EME 1918 utáni, napjainkig tartó, történetét. – Nagyszabású tudományos konferenciát fognak tartani. /Tudománnyal szolgálni a hagyományt és a jövő értékeit. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./

2008. június 18.

A Mezőség-kutatás eredményei címmel újabb interdiszciplináris konferenciát szervez az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya és a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke. A régióra a 19. században irányult rá a figyelem. Az első feljegyzések a mezőségi magyar társadalom fogyatkozását, nyelvi és kulturális erózióját tették szóvá. Ezt követően a szépirodalom (Petelei István, Makkai Sándor, Wass Albert, Sütő András) és az etnológia a mentalitás, az életforma, a társadalmi viszonyok archaikus jellegét emelte be a köztudatba. Az 1970-es évektől kezdve a Mezőség a táncházmozgalom jelszavává alakult. Az összefoglaló nagy mű, a „Mezőség leírása” hiányzik. A konferencia október 17-én lesz Kolozsváron. A szervezők saját kutatási eredménnyel rendelkező előadók jelentkezését várják. Az erdélyi Mezőség leírásai: Gilyén Nándor: Az Erdélyi Mezőség népi építészete. Budapest, 2005; Keszeg Vilmos: Mezőségi hiedelmek. Marosvásárhely, 1999; Kós Károly: A Mezőség néprajza I–II. Marosvásárhely; Makkai Gergely: Az Erdélyi-Mezőség tájökológiája. Marosvásárhely, 2003; Palotay Gertrúd–Szabó T. Attila: Mezőségi magyar hímzések. Erdélyi Tudományos Füzetek. 159. Kolozsvár, 1943; Tagányi Károly–Dr. Réthy László–Pokoly József: Szolnok-Doboka vármegye monographiája. I–VII. Deés, 1901; Az erdélyi Mezőség (tematikus összeállítás). Művelődés (Kolozsvár), 2007. 6–9. sz. /Felhívás. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

2008. szeptember 25.

Az 1990-es évekig a magyar nyelvi szótárak többnyire a magyarországi magyar nyelv szótárai voltak abban az értelemben, hogy nem vették figyelembe a kisebbségi magyar nyelvváltozatok regionális köznyelvében jelentkező, az adott régióban általánosan elterjedt, közhasználatúnak tekinthető szavakat, szószerkezeteket. 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával olyan nyelvi irodák, kutatóállomások jöttek létre a külső régiókban, amelyek célul tűzték ki a kisebbségi magyar nyelvváltozatok kutatását, és vállalták a magyar nyelvi tervezés konkrét és aktuális feladatait. Ezek az irodák a következők: Erdélyben, Kolozsváron a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet (Péntek János szakmai vezetésével), Felvidéken, Dunaszerdahelyen a Gramma Nyelvi Iroda (Szabómihály Gizella irányításával), Kárpátalján, Beregszászon: Hodinka Antal Intézet (Csernicskó István vezetésével), a Vajdaságban Magyarkanizsán a Magyar Nyelvi Korpusz (Papp György igazgatásával). Ezen kívül egy-egy munkatárs részt vesz a kutatóállomások közös munkálataiban Horvátországból, a Muravidékről (Szlovéniából) és Burgenland tartományból (Ausztriából). Ezeknek a nyelvi irodáknak kiemelten fontos közös munkája a Határtalanítás nevű nyelvészeti program. A határtalanítás azokra a nyelvészeti (leginkább lexikológiai, lexikográfiai és korpusznyelvészeti) munkálatokra vonatkozik, amelyeknek célja az, hogy az újonnan készülő vagy átdolgozott magyarországi nyelvészeti kiadványokban elterjedtségük megfelelő mértékben jelenjenek meg a magyar nyelv határon túli változatainak lexikai elemei. elterjedt, általánosan használt vagy kultúrspecifikus fogalmat jelölő szavak számbavételéről és megjelenítése a cél. Ilyen szavak a romániai magyar nyelvhasználatban például: cserge, kaláka, líceum, prefektúra, szekuritáté stb. A határtalanítás programjának egyfajta előzménye volt az Értelmező kéziszótár Pusztai Ferenc főszerkesztésében az Akadémiai Kiadó megjelent második kiadása 2003-ban (ÉKSz2). Ez az első olyan magyar szótár, amely lexikai anyagába beépíti a külső régióban élő magyarok nyelvhasználatának olyan reprezentatív elemeit, amelyek általánosan elterjedtek. Három nagyobb nyelvterület, az erdélyi, a felvidéki és a kárpátaljai nyelvhasználata került a szótárba. A határtalanítás program első eredménye az Osiris Kiadónál 2004-ben Laczkó Krisztina és Mártonfi Attila szerkesztésében megjelent helyesírási szótár. Ez az első olyan magyar szótár, amely nagyobb mértékben beépíti anyagába a külső magyar nyelvterületek fontosabb településneveit (Beregszász, Magyarkanizsa, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Kalotaszentkirály stb.), és más földrajzi neveket (Király-hágó, Erdélyi-középhegység) Kalotaszeg, Muravidék stb.), valamint a kisebbségben élő magyarság fontos intézményneveit (Erdélyi Múzeum-Egyesület, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Babeş-Bolyai Tudományegyetem stb.)Bővebben merít a kisebbségi magyar beszélők szókincséből az Osiris szótársorozat második kötetként megjelent Idegen szavak szótára. A Tolcsvai Nagy Gábor által szerkesztett, 2007-ben megjelent szótár anyaga teljes egészében felöleli a Kárpát-medencei magyar nyelvterületet. Így az ismert nagyobb régiók (Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság) mellett horvátországi, szlovéniai és ausztriai magyar nyelvi adatok is találhatók a kötetben. Szintén 2007-ben jelent meg a Tinta Könyvkiadó gondozásában egy másik olyan szótár, amely a nyelvi határtalanítás programjába illeszkedik: az Értelmező szótár+ (főszerkesztő: Eőry Vilma). A szótár határon túli nyelvhasználatból származó anyaga a külső régiók említett kutatóhálózata összehangolt munkájának az eredménye. /Benő Attila: Újabb magyar szótárak és a külső régiók magyar nyelvváltozatai. = Helikon (Kolozsvár), szept. 25./

2008. november 17.

A jóban igen, a nyelvi divatokban nem kell követni a magyarországi nyelvhasználatot – tanácsolta Péntek János nyelvész, a BBTE tanszékvezető tanára a kolozsvári írott és elektronikus sajtó képviselőinek a médiában leírt, illetve elhangzó nyelvi hibákat elemző hétvégi találkozón. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete területi szervezete által rendezett eszmecserén a professzor felhívta a figyelmet a körmönfont szavak kerülésére, de mint mondta, nem szabad ódzkodni az idegen szavak használatától. Bárki fordulhat nyelvhelyességi kérdésekkel a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézethez a sztanyi@gmail.com e-mail címen. /Nyelvhelyesség a sajtóban. = Krónika (Kolozsvár), nov. 17./

2008. november 25.

Székelyföldön növő tendenciát mutat az idegennyelv-ismeret, erdélyi viszonylatban pedig középmezőnyben áll a régió e tekintetben ― mondta előadásában Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője az árkosi Székelyföld másképp konferencián. Székelyföldön élnek egységes tömbben a magyarok, és ez nyelvhasználatukra is kihat, románul többnyire csak a rendőrségen beszélnek. Ráadásul a Hargita és Kovászna megyében élő nem magyar anyanyelvűek jelentős része is beszél magyarul. Horváth István hangsúlyozta: jogi keret van arra, hogy a székelyföldi megyékben a hivatali ügyeket is magyarul lehessen intézni, azonban sok esetben nehéz az anyanyelven történő hivatalos ügyintézés. Éppen ezért az intézet a Szabó T. Attila Nyelvi Intézettel közösen egységes fordítást dolgozott ki a hivatalokban használatos román nyelvű formanyomtatványok magyar megfelelőire, és ezeket elküldték a székelyföldi önkormányzatoknak. Szükséges lenne magyar nyelvű továbbképzés a hivatalnokok számára. /Farcádi Botond: A hivatalokban bajos az anyanyelvhasználat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 25./

2008. november 29.

Vetró András szobrászművész 60 éves. Elmondta, hogy belépett a Magyar Polgári Pártba, s városa, Kézdivásárhely bizalmat szavazott neki, bekerült a helyi tanácsba. Ha lesz igény rá, elkészíti Molnár Józsiásnak, Kézdivásárhely egyik mecénásának mellszobrát, kijavítaná jégkorongozó-szobrát, amely meglehetősen megrongálódott, az új sportcsarnok elé is sportszobrot tervez. Nemsokára avatják egy kőszobrát, az Anyaságot, megvalósítás előtt vannak a műemléképületek oldalán elhelyezendő emléktáblák. Nagyobb lélegzetvételű terve a hármas lovas-szoborcsoport, amely a főtéri szökőkút mellett kaphatna helyet. Szeretne – István Sándor fafaragóval együtt – beindítani egy Mívesházat, egyfajta népfőiskolát, ahol fafaragást, bútorfestést, hímzést, tojásfestést, korongozást, szobrászatot és számtalan más dolgot tanulhatnának a gyerekek és felnőttek egyaránt. Baross Gábor, a „vasminiszter”, akinek jelentős szerepe volt a Sepsiszentgyörgy–Bereck vasútvonal kiépítésében, valamikor szobrot kapott ajándékba a várostól, ami azóta eltűnt. Vetró András újraöntötte, s az önkormányzat segítségével újra felállítanák a vasútállomáson. A hagyományos tárlat márciusban van Kézdivásárhelyen, amelybe bevonták a brassói, sepsiszentgyörgyi képzőművészeket is, így tisztelegnek a nemzet nagy ünnepe előtt. A kovásznai nemzetközi tárlat hasonlóképpen jelentős. Vetró feleségével, Vetró Bodoni Zsuzsával a Gyergyóalfalu melletti Vadárvácska művészeti táborban vettek részt. Ott kapott felkérést egy dombormű elkészítésére, amit már felavattak a borzonti templomban. Vetró Andrásnak Szolnokon feleségével együtt nagy tárlata volt, decemberben Pápán is kiállítást rendeznek – ez az ötödik együttes tárlatuk. Nemrégiben meghívást kapott Budapestre, a Reménység szigetére, amely mentsvár volt, Németh Géza lelkész alapította, és a nehéz időkben fogadták az erdélyi menekülteket. Emlékkertet állítottak, amelyben Erdély nagyjainak domborművei kapnak helyet, ezek elkészítésére kértek fel művészeket, jelenleg 13 munka elkészült, de 160-at terveznek. Vetró András a Kós Károly domborművet készítette. Édesapja, Vetró Artúr /Temesvár, 1919. aug. 30. – Kolozsvár, 1992. febr. 25./ Szabó T. Attiláról, a Szótörténeti tár megálmodójáról és kivitelezőjéről készített egy portrét, reméli, hogy ez is bekerül az emlékkertbe. Vetró szerepelt a Korunk Galéria retrospektív tárlatán is, amely az 1973–1986 közötti időszakot, a hőskorszakot eleveníti fel, és amelynek kapcsán megjelent egy gyönyörű könyv is. A szobrászművész foglalkozik a vértanúkkal is, elkészült a tizenegyedik. Tulajdonképpen ezt magának csinálja. /Farkas Imola: Aki alázattal uralkodik az anyagon Vetró András szobrászművész 60 éves. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

2009. február 13.

Egy várost nem feltétlenül a nagysága teszi érdemessé arra, hogy írjanak róla. Ez érvényes a Kis- és Nagy-Szamos összefolyásánál fekvő, nem nagy lélekszámú, nem nagy kiterjedésű Désre is, melyet története, sajátosságai tesznek figyelemre méltóvá. Ez derül ki Huber András kötetéből (Összefutó utak. Hely- és művelődéstörténeti tanulmányok Désről. Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár). Kádár József 1900-ban megjelent Szolnok-Doboka vármegye monográfiája, Szabó T. Attila 1937. évi (Dés helynevei) és 1943. évi tanulmánya (Dés települése és lakossága) után azt hihetnők, hogy a városról mindent megírtak. Több évtizedes szünetet követően azonban Huber András tevékenysége ennek ellenkezőjét bizonyítja: 1980 októberében–novemberében 11 folytatásban Dési séták című írását a korabeli kolozsvári napilap, az Igazság közölte – a néhány hónappal későbbi terjedelmesebbet a cenzúra már nem engedélyezte –, hat évvel ezelőtt közreadta Város az időben. Dési helytörténeti séták című kötetét, az idén pedig megjelent említett könyve. Dés (kiejtése [dézs]) a közelében levő désaknai sóbánya és az itt – amint a kötet címében is áll – összefutó utak miatt fontos település volt már a honfoglalást követő időben. A 17. században Dés egy ideig fejedelmi székhely. I. Rákóczi György és fia nem egyszer itteni palotájából kormányozta Erdélyt. A szerző egyik érdeme, hogy minden részletre kiterjedően beszámol Móricz Zsigmond 1941. májusában történt dési látogatásáról, és teljes terjedelmében közölte a ma már hozzáférhetetlen helyi Vármegyei Közéletben megjelent, Körkép című, lényegében ismeretlen írását. Ebben Móricz említést tesz a dési hetivásárról, a vásári népről. „A magyarokat meg lehet ismerni a mosolyukról és a fejtartásról. Olyanok, mint akik otthon vannak. Tehát rögtön otthon vagyok közöttük. Annyira otthon, hogy egészen úgy érzem, mintha a jászberényi piacon vagy a mátészalkain, vagy a hódmezővásárhelyin volnék, akárkivel állok szóba, magyarral: magyar. Még a köhintésük is ugyanaz. De a beszédjük csak hangokban és jelentésben az, már a fonétikában van valami más. Ősibbek. Soha nem hittem volna, hogy Tamási Áronék nem valami stilizált nyelven beszélnek: de a vonatban egy félóráig álmélkodva hallgattam, hogy a magyar legény a pajtásának micsoda csudanyelven meséli el egy kártyázásának a történetét, szóról szóra, ki mit mondott, s bé s ki, s ügen s nem. Ez az s betű vagy hang, ez olyan, mint a malter, ez mindent összeköt és végigsuhog: ez a gondolkodási pillanat, ez a faji közösség, ez az a divatos daróc, amiben járnak, s amire nem röstellik a finom hímzést még rárakni, bár azon meg nem látszik. S azzal is csak annyi, mint anélkül, s lám, mégis teszik rá” – írta Móricz Zsigmond. A kolozsvári színészek már 1804-ben fölkeresték Dést. 1886-ban felépült a Szolnok-Doboka vármegyei Nemzeti Színház. Ezután az öntevékeny együttes átadta helyét a hivatásos színészeknek. A 2002. évi népszámlálás szerint Dés 38 437 lakosának 14,1 százaléka, 5420 magyar. 1940 és 1945 között újra működött a Szolnok-Doboka megyei Nemzeti Színház. 1945-től ismét mozi lett. /Asztalos Lajos: Dees és Dés, az utak kereszteződésénél. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./

2009. március 2.

A magyar nyelv éve rendezvénysorozatának részeként szervezett könyvbemutatót a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Nyelvtudományi Szakbizottsága február 27-én Kolozsváron. Elsőként Bura László, a csíkszeredai Státus Kiadó gondozásában megjelent Szatmár megye helynevei (földrajzi nevei) című kötetét mutatta be Péntek János akadémikus. Elmondta: a könyv szerzője szatmárnémeti tanár, nyelvész és néprajzkutató, aki 1960 és 2005 között diákjaival 135 települést bejárva gyűjtötte össze a két kötetben szereplő helyneveket. – A helynévgyűjtést soha nem lehet befejezni – jegyezte meg a jelenlévő Bura László. Második kötetként a Bálint Emese és Péntek János által szerkesztett Oktatás: nyelvek határán. Közelkép és helyzetkép a romániai magyar oktatásról című kiadványt ismertette Benő Attila. A kötetet az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet adta ki. Péntek János a kolozsvári Korunk és a budapesti Hitel folyóirat februári számát mutatta be annak apropóján, hogy mindkét kiadvány a nyelvnek szentelt egy-egy tematikus lapszámot. A legújabb Korunk a Változó kor–változó nyelv, a Hitel pedig a Szavak honvágya címet viseli. Befejezésül Murádin László ismertette a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 2008-as esztendejének 1-es és 2-es számát. /Ferencz Zsolt: A nyelvről, különböző kontextusokban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./

2009. április 7.

Városon lakó fiatalok kevésbé vagy egyáltalán nem ismerik a szűkebb környék helyneveit sem. Nem állnak sokkal jobban falusi gyermekeink sem. Több, sokkal több helynevet ismernek, de édeskevés ahhoz, amit tudnia kell egy mai fiatalnak szülőfalujáról, szülőföldjéről. Sepsiszentgyörgy helyneveit Kisgyörgy Zoltán gyűjtötte össze Györbíró Pállal és dr. Imreh Barnával közösen Szabó T. Attila leírt szabályai szerint, a történeti helynevek egy részét pedig Bogáts Dénes adta ki még 1929-ben. Tucatnyi háromszéki falu helynévanyagát jegyezték már fel. 2008 végén 220 oldalas, nagy formátumú nyelvtudományi tanulmány jelent meg, Péter Sándor munkája: Térszínformanevek és vízrajzi köznevek a felső-háromszéki helynevekben /Proserved Cathedra Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ címmel. Péter Sándor nyelvszakos sepsiszentgyörgyi tanár doktori disszertációja tizenkét felső-háromszéki település történeti és jelenkori helynévanyagát összesíti a névtudomány mai elvárásainak szabályai szerint. /Kisgyörgy Zoltán: Beszél-e a föld? Beszél-e a táj? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 7./

2009. április 10.

Tragikus sors jutott Herepei Jánosnak /Kolozsvár, 1891. okt. 11. – Szeged, 1970. okt. 30./. Magyart, történelmet, régészetet hallgatott a kolozsvári tudományegyetemen. Az iskolateremtő Pósta Béla professzor irányításával kezdett régészettel és a numizmatikával foglalkozni. Azután jött az impériumváltás, az egyetemet elfoglalta a román hatalom. Herepeit a kolozsvári Minerva Műintézet Rt., a magyar egyházak alapította nyomdaipari vállalat alkalmazta könyvelőnek 1925-ben. Ettől kezdve a hivatali munka mellett csak szabadidejében élhetett a kutatásnak. Jelen volt a lapok, folyóiratok hasábjain kis adatközlésekkel, néha egy-egy dolgozattal. Fáradhatatlanul gyűjtött: hol a temetőben sírköveket másolt le, hol a levéltárban vagy valamelyik könyvtárban jegyzett ki adatokat. Az Erdélyi Kárpát Egyesület múzeumőrévé, egykori iskolája, a Református Kollégium levéltárosává választotta. Kelemen Lajos, Szabó T. Attila és Herepei János voltak az erdélyi múlt legkövetkezetesebb feltárói. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 1938. február 1-jétől igazgatónak hívta Herepeit. A második bécsi döntés 1940 őszén új feladatok elé állította: intézménye a Magyar Nemzeti Múzeum része lett, s megbízták egy Székely Tudományos és Közművelődési Intézet létrehozásával. 1944 őszén parancs jött Budapestről, hogy a múzeum legértékesebb kincseit ládákba csomagolva el kell menekíteni. A ládák 1945. március 29-én a zalaegerszegi állomáson bombatalálat következtében porrá égtek. A hatóságok felmentették Herepeit a felelősség alól, de sokan szemére hányták a parancs szolgai teljesítését, s az önvád is kínozta. Nem mert visszatérni Romániába. A Tolna megyei Bonyhádon létesült Székely Múzeum élére nevezték ki. Az államosítás után ezt beolvasztották a szekszárdi múzeumba. 1950-ben Herepei nyugdíjaztatta magát. 1957-től felfedezték őt a szegedi egyetem magyar tanszékének munkatársai, s 1961-ben Szegedre beköltözhetett. Lehetőséget kapott tanulmányainak sajtó alá rendezésére. Adattár főcímmel három tekintélyes kötete (1965, 1966, 1971) jelent meg közel kétezer oldalon a szegediek kiadásában. A harmadik kötet közzétételét már nem érhette meg. Tekintélyes kötetet kitevő, átfogó munkája a Bonyhádon véglegesített: A Házsongárdi temető régi sírkövei. Ez kéziratban maradt, majd az Akadémiai Kiadó 1988-ban vállalta kiadását. Ebben a munkájában Herepei Kolozsvár sírkertjének 1750-ig terjedő történetét dolgozta fel, a kötet lényegében közel kétszáz év várostörténetét is felöleli. Sas Péter budapesti történész kutató kézbe vette a Herepei-hagyatékot, s abból minden közölhető anyagot kötetekbe gyűjtött, sajtó alá bocsátott. A kolozsvári Művelődés folyóirat kiadója, mindenek előtt Szabó Zsolt főszerkesztő ezt a sorozatot felvállalta, egymás után jelentette meg a köteteket. A 2001-ben indult sorozat a hatodik kötettel a végéhez érkezett. A most megjelent kötet /Herepei János: Művelődéstörténeti tanulmányok és adattárak. Sajtó alá rendezte, szerkesztette és az előszót írta: Sas Péter. Művelődés, Kolozsvár, 2008./ adat- és okmánytárakat tartalmaz, a kutatóknak, szakembereknek jelent kincset, ugyanis sok esetben ma már pótolhatatlanok, mert az akkori források elpusztultak vagy éppen lappanganak. /Gaal György: Az utolsó Herepei kötet. = Helikon (Kolozsvár), ápr. 10./ Előzmény: A Sas Péter által korábban sajtó alá rendezett Herepei-munkák Herepei János: A kalotaszegi templomok, cintermek és temetők régi sírkövei. Sajtó alá rend., szerk., előszó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2001. Herepei János: A kolozsvári Farkas utcai templom történetéből. Sajtó alá rend., szerk., előszó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2002. Herepei János: Kolozsvár történeti helyrajza. Sajtó alá rend., szerk., utószó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2004. Herepei János: A kolozsvári Farkas utcai református templom és kollégium történetéből. Sajtó alá rend., szerk., utószó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2004. Herepei János A kolozsvári színház és színészet történetéből. Sajtó alá rend., szerk., utószó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2005.

2009. április 25.

Jeles személyiség tisztelte meg Nagyenyeden az Áprily-estek áprilisi rendezvényét: dr. Szász István Tas orvos-író, közéleti ember személyében. Kolozsvárt született, és fiatal korát töltötte Erdélyben. Magyarországra áttelepüléssel nem vesztette el erdélyi szívét. Eddig tizenhárom kötete jelent meg, utoljára a Beszédes hallgatás avagy három Hitel és ami utána következett című könyvét a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó jelentette meg 2007-ben. Az író életútját Józsa Miklós nyugalmazott tanár ismertette. Szász István Tas segítette – főleg 1990 – után az erdélyi áttelepülők beilleszkedését. Kb. 200 erdélyi családot sikerült megnyugtatóan elhelyeznie. Szász István Tas könyvében, „a Hitel Képcsarnokában” sok arc sorakozik: Makkai László, Venczel József (akik az első Hitel megindítását és szerkesztését végezték), Tamási Áron, Kiss Jenő, Vita Sándor, Dsida Jenő, Entz Géza, Gy. Szabó Béla, Kelemen Lajos, Mikó Imre, Nagy Géza, Szabédi László, Wass Albert, Vita Zsigmond, Szabó T. Attila és többen mások. /Bakó Botond: „Elérkezett az idő az ébredésre” – Áprily-esten a „hűtlen hűséges” Szász István Tas. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./

2009. május 4.

A lap részletet közölt dr. Kovács Kiss Gyöngy történész az Erdélyi Múzeum helye és szerepe az erdélyi magyar tudományos életben című tanulmányából. Az 1859-ben létrejött Erdélyi Múzeum-Egyesület közlönye, az Erdélyi Múzeum 1874-ben indul, Finály Henrik nyelvész- és történészprofesszor szerkesztésében. A folyóirat története hét szakaszra tagolható. I. (1874–1892) Finály Henrik nevével fémjelzett korszak. II. (1884–1891) A folyóirat borítójára hosszabb cím kerül: Az Erdélyi Múzeum-Egylet Bölcselet-, Nyelv- és Történelemtudományi (1888–1891 között: Történettudományi) Szakosztályának Kiadványai. Visszatérnek a hagyományos évkönyv-forma füzetes kiadványokhoz. Ezekben az években a szerkesztést Schilling Lajos egyetemi tanár, szakosztályi titkár végzi. Hegedüs István kolozsvári egyetemi tanár 1888-tól vette át a redakciós munkát. Az ő helyét Szinnyei József egyetemi tanár vette át 1891-től. III. (1892–1905) 1892-ben az első két füzet újra Erdélyi Múzeum címmel jelenik meg, a következő 14. évfolyamon keresztül a lap borítóján címként az Erdélyi Múzeum. Az Erdélyi Múzeum-Egylet Bölcselet-, Nyelv- és Történettudományi, Szakosztályának kiadványa megnevezés szerepel. Azt követően, hogy Szinnyei József 1893-ban a budapesti egyetemre távozott, Szádeczky Lajos egyetemi tanárt választották meg szerkesztőnek. A Szádeczky szerkesztette Múzeumban a történeti irány uralkodott. IV. (1906–1917) Az 1906. ében az akadémiai és a muzeális irányzat közti vita az utóbbi győzelmével lezárult. Erdélyi Pál szerkeszette 1906–1917 között a köteteket. Amikor 1919-ben az Erdélyi Múzeum-Egyesület szellemi vezérkarából sokan elhagyták Kolozsvárt, még nem lehet látni, milyen jövő vár az Erdélyi Múzeumra. V. (1930–1941) Az 1918-tól 1929 végéig tartó években az Erdélyi Múzeum megjelenése szünetelt. 1930-ban György Lajos szerkesztésében az Erdélyi Múzeum, újraindult. VI. (1941– 1947) E szakaszban a Szabó T. Attila szerkesztette az Erdélyi Múzeumot. Az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek a hatalom általi felszámolásával az Erdélyi Múzeum is megszűnt. VII. (1991–től) Indulásától kezdve a leghosszabb kényszerszünetet az 1947–1991-es periódus jelentette az Erdélyi Múzeum életében. Az LIII. kötetével induló legújabb folyam címoldalán az alábbi megnevezés szerepel: Erdélyi Múzeum. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint Jog- és Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályainak Közlönye. Az évente négy lapszámba szerkesztett folyóirat szerkesztői: Benkő Samu, Dávid Gyula, Faragó József, Mócsy László. Az 1994. 3–4. füzettel felelősszerkesztő-váltás következett be a lap életébe, Benkő Samut Csetri Elek követte. 1995-től a Múzeum angol, román, magyar tartalomjegyzékkel, valamint az egyes tanulmányok végére csatolt angol nyelvű kivonatokkal jelenik meg. 1997-től újra módosul a szerkesztőség összetétele, Csetri Elek felelős szerkesztői munkáját Faragó József, Egyed Emese, Vetési László és a szerkesztőségi titkári teendőket felvállaló Kerekes György segíti. 1998-ban a Múzeum felelős szerkesztői feladatainak ellátásával az Egyesület Antal Árpádot bízta meg, aki Egyed Emese, Kovács András, Tánczos Vilmos, Veress Károly, Vincze Mária és Kerekes György szerkesztőkkel végzi a redakciós munkát. Az 1999. 3–4. füzettől a felelős szerkesztői megbízatást Kovács Kiss Gyöngy vette át. Az 2004. 3–4. füzettől a folyóirat címe: Erdélyi Múzeum. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Elnökségének és Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint Jog- és Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályainak Közlönye. /Az Erdélyi Múzeum helye és szerepe az erdélyi magyar tudományos életben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./

2009. május 14.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület jubileumi rendezvénysorozata keretében május 12-én az intézmény székhelyén Gaal György irodalomtörténész tartott előadást az Erdélyi Tudományos Füzetek történetéről és könyvészetéről. Ezek az Erdély-központú kiadványok különlenyomatként jelentek meg. A sorozatot György Lajos indította el, akit Szabó T. Attila, Dávid Gyula, Sipos Gábor követett a szerkesztésben. Gaal György 259 füzet témakörét és azok szerzőit vette számba. Az Erdélyi Tudományos Füzetek az erdélyi magyarság leghosszabb életű értékévé nőtte ki magát. /Ö. I. B. : EME: a Tudományos Füzetek története. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./

2009. október 9.

Megjelent az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár 13. kötete. A kötet része annak a sorozatnak, Szabó T. Attila kolozsvári nyelvészprofesszor hatalmas művének, amelynek első kötete 1976-ban jelent meg a Kriterion Kiadónál. A kötet szócikkei elsősorban a nyelvészek és a történészek munkáját könnyíti meg. /Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár új kötete. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./

2009. október 13.

Elsősorban a nyelvészek, irodalmárok és a történészek igénylik nagyon az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár használatát. Több nyelvész és történész is részt vett a szerkesztői munkában és véleményezte a kötet tartalmát. A szerkesztési munka már a hatvanas évektől kezdve folyik. Annak idején Szabó T. Attila nyelvészprofesszor kezdte el gyűjteni az anyagot és ő is szerkesztette meg az első kötetet. Ennek megjelenése után a professzor munkacsoportot gyűjtött maga köré, így halála után munkatársai vették át a szerkesztési munkálatokat. Szabó T. Attila 1987-ben bekövetkezett halálakor a Nyelvtörténeti Tár négy kötete már megjelent és még három kötet anyaga volt előkészítve. A 90-es évekre a sorozatnak összesen 8 kötete készült el. A most napvilágot látott 13. kötetet az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) már önálló kiadásának tudhatja be. Ez a kötet a Te és a Várvíz címszavakat tartalmazza. megközelítőleg 136 000 adatot dolgoz fel. A köteten András Zsejke, Dali Ágnes, Fazakas Emese, Gergely Piroska, Kósa Ferenc, Kürti Miklós, Zsemlyei Borbála és Szabó Csilla szerkesztettük. Szabó Csilla elmondta, folynak a 14. kötet szerkesztési munkálatai, így teljesé válik majd az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár, magyar nyelvterületen az egyetlen ilyen igényű munka. /Sipos M. Zoltán: A XIII. kötet margójára. Interjú az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szerkesztőjével, Szabó Csillával. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./

2009. október 24.

Az elmúlt 150 év útját kívánja áttekinteni novemberben egy konferencián az Erdélyi Múzeum-Egyesület, melyet nyolcadik éve vezet Egyed Ákos akadémikus, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tagja, aki az egyetem befejezését követően a Román Akadémia kolozsvári Történelmi Intézetében dolgozott, egészen nyugdíjazásáig. Több kötet fűződik a nevéhez, így a Háromszék 1848–49, Falu, város, civilizáció, A székelyek rövid története, Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije és számos tanulmány. Jelenleg az Okmánytár az Erdélyi Múzeum-Egyesület történetéhez című kiadványon dolgozik. 1950-ben következett be az EME életében a legnagyobb törés: a diktatúra több más intézménnyel együtt betiltotta működését, gyűjteményeit szétosztotta különböző kolozsvári intézmények között. Bár nyíltan nem működhetett negyven évig, az egyéni műhelyekben /Kelemen Lajos, Szabó T. Attila és Jakó Zsigmond/ tovább folyt a munka. 1990-ben, Jakó Zsigmond kezdeményezésére újjáalakult az EME, évente 8–10 tudományos kötetet jelentet meg. Ezek között van az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, a Székely Oklevéltár, az Erdélyi Tudományos Füzetek, az Erdélyi Történelmi Adatok. Az Erdélyi Múzeum című folyóirat mellett szakfolyóiratok: a Múzeumi Füzetek, a Műszaki Tudományos Füzetek és az Orvostudományi Közlemények. Az EMÉ-nek pár éve már tudományos Kutatóintézete van, amelyben 10 kutató dolgozik. Az intézetet Kovács András művészettörténész vezeti, a kutatók feladata a középkori, késő-középkori és koraújkori történeti forrásokat feltárása, feldolgozása és kiadása. Ugyanakkor irodalomtörténeti, nyelvészeti s filozófiai kutatásokat is folytatnak. 2002-ben rendezték meg először a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciát, azóta erre minden évben sor kerül. Az EME együttműködik a Magyar Tudományos Akadémiával. Az idei, ünnepi év jegyében született a Gróf Mikó Imre beszédei és felhívásai című kötet, amelyet Egyed Ákos Kovács Eszterrel állított össze, a napokban pedig egy olyan tanulmánykötet is napvilágot látott Kovács Kiss Gyöngy szerkesztésében, amelyben az EME 16 tudósát mutatják be. Készül az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményeiről szóló kiadvány is. Október 14-én Budapesten a Magyar Tudományos Akadémiával együtt ünnepelték az EME 150. évfordulóját, most készülnek a november 20–21-i kolozsvári emlékülésre, az EME hét szakosztálya fog visszatekinteni saját történelmére. /Ferencz Zsolt: Összegyűjteni, rendszerezni és megőrizni az erdélyi magyar történelmi örökséget. Beszélgetés Egyed Ákos akadémikussal, az EME elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

2009. november 3.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület mai könyvtárának állománya a kolozsvári magyar intézmények könyvtárai közül a legnagyobb, a könyvtár három különböző épületben található. Mostani állományának gazdagsága alig közelíti meg annak a nagynevű, értékes könyvekből álló gyűjteménynek a gazdagságát, ami 1950-es felszámolása előtt jellemezte a könyvtárt. Ez a mai, megközelítőleg 80 ezer kötetet és számos kéziratos hagyatékot tartalmazó könyvtár az 1990-es újjáalakulás után jött létre, és semmit nem kapott vissza az eredeti tulajdonából. 1990-ben, az EME újjászervezésével a mai könyvtárat az akkor az egyesület birtokában levő mintegy 15 ezer kötettel indították útjára, azzal az elhatározással, hogy a továbbiakban beszereznek minden magyar nyelvű szakkönyvet és folyóiratot. A két szoba kevésnek bizonyult az egyre gyarapodó könyvállomány számára, ugyanis az Országos Széchényi Könyvtár és az Akadémiai Könyvtár folyamatosan támogatja a könyvtárat, emellett hazai és külföldi magánszemélyek és kiadók is adományoztak könyveket. 1991-ben Győrbiró István sepsiszentgyörgyi tanár és Binder Pál brassói nyugalmazott kutató–tanár letétbe helyezték kézirataikat az EME-nél, ezzel megalapozva a kézirattárat. Az EME két együttműködési megállapodást kötött 1994-ben: a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemmel az EME könyvtárának egyetemi jegyzetekkel történő kiegészítéséről és a Magyar Országos Levéltárral a tudományos együttműködésre. Az EME könyvtára jelentős hagyatékokat kapott, Szabó T. Attila, Pataki József történetkutató, dr. Kós Károly néprajzkutató és Nagy Jenő nyelv- és néprajzkutató hagyatékát. Az utóbbi két hagyatékot az EME tartós használatra a Kriza János Néprajzi Társaságnál helyezte el. A raktározási gondokat 1995-ben sikerült – ideiglenesen – megoldani a Jordáky könyvtár, a Lakatos utcai könyvtár, kézirattár és kutatóműhely megindításával, ami Jakó Zsigmond professzor, Sipos Gábor és segítőtársaik, tanítványaik munkájának köszönhető. Jelenleg az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek 3 működő könyvtára, 3 könyvtárosa és egy levéltárosa (Bogdándi Zsolt) van. Könyvtárai: Rhédey ház (Jókai utca 2.). Ide kerültek a nyelvészeti és irodalomtörténeti szakmunkák is, itt avatták fel az EME Információs Dokumentációs Központját 2007 januárjában. Jordáky könyvtár: 1995 óta működik, Jordáky Lajos hagyatéka mellett itt van Gobbi Hilda kb. 24 000 kötetes színházi könyvtára, amelyet 1991-ben kapott meg az EME. Lőrinczi ház (Lakatos utca): kézirattári részleg Szabó T. Attila, Nagy Jenő, Brüll Emánuel, Gy. Szabó Béla, Kelemen Lajos, Kós Károly, Nagy Jenő, Vetró Artúr, Bözödi György, Imreh István, Jordáky Lajos és mások hagyatékai, középkori oklevelek fényképei, kézikönyvtár több mint tízezer kötettel. Az Elektronikus Információ Szolgáltatáshoz Kolozsváron diákok csak az EME könyvtárában férhetnek hozzá szabadon. Az EME könyvtárai jelentős részét katalogizálták, bevezették az Erdélyi Közös Katalógusba (http://ekka.progress.ro). /Papp Kinga, könyvtáros: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület jelenlegi könyvtárai. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./


lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-113




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998