udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 68 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-68
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Szatmári Tibor

2005. december 23.

Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság kolozsvári tudósítója szerint a magyarországi politikai pártok köpönyeget forgatva játszadoznak a határon túli magyarok legszentebb érzelmeivel. Nyoma sincs már a 15 évvel ezelőtti eufóriának. Megfogalmazták – s ebben is valamennyi magyarországi párt egyetérteni látszik –, hogy „az erdélyi magyarokat ki kell szorítani a kormányzati és az államigazgatási funkciókból, mert ezek mind megbízhatatlanok” állította az újságíró. Szerinte ezt bizonyítja a „kémbotrány” is, amelybe az Erdélyből áttelepedett, és Magyarországon is erdélyi célok érdekében tevékenykedő Szatmári Tibort és feleségét mártották bele. Nem kémkedtek ők senkinek, írta Tibori. A Magyar Nemzetben augusztusban arról jelent meg írás, hogy a magyar Nemzetbiztonsági Hivatal leleplezett és „kiszorított” Magyarországról egy erdélyi házaspárt. Az RMDSZ vezetői magunkra hagyták őket, „egyetlen pillanat alatt elfeledve mindazt, amit ez a két ember itt Erdélyben és Magyarországon a szövetségért tett.” A magyarországi polgári nemzetbiztonsági szerveket felügyelő politikai államtitkár, Tóth András szerint „az egész kémügy szervezőinek az volt a célja, hogy a törvénytelen módon megszerzett minősített adatokat eltorzítva politikai botrányt keltsenek, és ellehetetlenítsék a kormány munkáját”. Tibori szerint azt állították, hogy Bálint-Pataki József, HTMH-elnöki minőségében „hivatali információkat, köztük nagy valószínűséggel minősített adatokat” is ismertethetett Szatmári Ildikóval, s hogy a házaspár a HTMH-ban „illetéktelenül hozzáférhetett a rendszerben tárolt adatokhoz” is. Mindebből egyetlen szó sem igaz, tette hozzá az újságíró. Szatmáriék és Bálint-Pataki József ügyét a magyar kormánynak mielőbb tisztáznia kell, az RMDSZ-nek pedig hamut kell szórni a fejére, írta Tibori Szabó Zoltán. /Tibori Szabó Zoltán: Kettős hontalanság. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 23./

2006. június 8.

Feltétlenül be kell vinni az európai alkotmányba a keresztény gyökerekre való hivatkozást, és hangsúlyosabban kell tartalmaznia a kisebbségi jogvédelemre való hivatkozást – véli Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke. Megint evangelizálni kell Európát. Az Európai Néppárt Robert Schuman Alapítványa május 29-30-án Budapesten tartott nemzetközi értekezletet. Tizenöt éve Budapesten működik a Robert Schuman Közép-Európai Politikai Akadémia. Az értekezleten Kelemen Bárányi Ferenc doktorral vett részt, ott volt ideig-óráig Borbély László is a budapesti román nagykövettel. Tőkés László püspök tavaly, a Magyar Nemzetben megjelent írásában, emlékeztetett, hogy a Mucuska-szereplők – nevezetesen Szatmári Tibor és Ildikó – annak a Kereszténydemokrata Pártnak a tagjai, melynek elnöke Kelemen Kálmán. /Lokodi Imre: Evangelizálni kell Európát. Interjú Kelemen Kálmánnal, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 8./

2006. szeptember 28.

A Magyar Nemzet napilap első fokon elvesztette azt a pert, amelyet rágalmazás vádjával indított ellene Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) volt elnöke. Bálint-Pataki azt követően kezdeményezett jogi eljárást jóhíre védelmének érdekében, hogy a Magyar Nemzet tavaly augusztus 22-től kezdődően több cikkében „hírbe hozta” a volt hivatalvezetőt egyik munkatársnőjével, aki – a lap állítása szerint – férjével együtt a román hírszerzésnek dolgozott. A Magyar Nemzet azt állította, hogy Szatmári Ildikó, aki „korábban a HTMH-nál vállalt munkát, így került bensőséges viszonyba főnökével”, és így elérte azt, hogy a hivatal szabotálhassa a határon túli magyarságnak szánt támogatásokat, valamint azt is, hogy az erdélyi magyarság számára hátrányos kormányzati döntések szülessenek. A Magyar Nemzet „kisebbségi szakértőjét”, Lukács Csaba újságírót vette igénybe állításainak bizonyítására. Lukács szerint forrásai meg nem nevezett HTMH-munkatársak voltak, továbbá „névtelen leveleket, elektronikus anyagokat kapott pontosan meg nem határozható forrásokból”. Bálint-Pataki elégtételt kapott, de aligha nyert. A helyreigazítás nem volt hírértékű sem Budapesten, sem az Evenimentul Zilei háza táján, de Kolozsváron és Székelyudvarhelyen sem. Bálint-Pataki József, Szatmári Tibor, Szatmári Ildikó – „ezt a három embert aljas, koholt vádakra alapozott módon hurcolták meg, penderítették ki állásából és alázták porig.” – írta Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság kolozsvári tudósítója, a Szabadság munkatársa. /Tibori Szabó Zoltán: „Ismeretlen forrásból” tönkretett életek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./

2007. április 3.

Jogerősen pert vesztett a Magyar Nemzet rágalmazás miatt Bálint-Pataki Józseffel, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) volt elnökével szemben – tájékoztatta az ÚMSZ-t a felperes. A HTMH volt elnöke azért perelte be rágalmazásért a lapot, mert 2005-ben olyan cikkek jelentek meg a Magyar Nemzetben, amelyek hírbe hozták őt egyik volt kolléganőjével. A nőről a lap azt írta, hogy férjével, Szatmári Tiborral együtt a román titkosszolgálatnak dolgozott, illetve a HTMH vezetőjével való kapcsolatát arra használta fel, hogy szabotálja a határon túli magyaroknak szánt állami támogatásokat, egyben titkos információkhoz jusson. A sajtóban hatalmas visszhangot kiváltó cikkekben az is szerepelt, hogy a HTMH volt elnöke nem esett át a nemzetbiztonsági átvilágításon. „A most véget ért jogi eljárás során egyértelműen kiderült, hogy a Magyar Nemzet cikkeiben valótlanságokat közölt, valamennyi, emberi és köztisztviselői hitelemet megkérdőjelező állítása vagy sejtetése minden alapot nélkülözött“ – fogalmazott Bálint Pataki. /Bálint-Pataki pert nyert a Magyar Nemzet ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3./ A bíróság jogerős ítéletében bocsánatkérésre, helyreigazításra és 800 ezer forint kártérítésre kötelezte a napilapot. /Elégtételt nyert Bálint-Pataki József. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 3./

2010. július 16.

Átvilágítás és elszámoltatás
Húsz esztendővel a kommunista diktatúra bukásának kezdete után mind Romániában, mind Magyarországon erősödik a múlttal való szembenézés, valamint a kommunizmus visszahúzó örökségétől való szabadulás iránti természetes igény.
Erre vall az átvilágítási – ún. lusztrációs – törvénynek a román parlament általi elfogadása, ezzel párhuzamosan pedig az újan hivatalba lépett magyar nemzeti kormány által meghirdetett gazdasági-pénzügyi elszámoltatásfolyamatának a beindítása.
Az anyaországi és a határon túli átvilágítás és elszámoltatás találkozik egymással. Európai összefüggésben közösen kell felvennünk a harcot mindenfajta – akár romániai, akár magyarországi – korrupcióval, valamint közös örökségünkkel: a posztkommunizmussal.
Ennek értelmében a következő konkrét vonatkozásokban és ügyekben jártunk és járunk el, kezdeményezzük, szorgalmazzuk és sürgetjük a kivizsgálást, az átvilágítást és az elszámoltatást:
1. A Királyhágómelléki Református Egyházkerületben évekkel ezelőtt elkezdődött és szerteágazó úton folytatódó titkosszolgálati átvilágítás folytatásaképpen ez alkalommal azokra a – volt – kollaboránsokra hívjuk fel a figyelmet, akik időközben Magyarországra vagy külföldre telepedtek át (lásd a mellékelt kimutatást). Az ideát szolgálatot végző lelkészek, különösképpen pedig a közvetlenül az erdélyi egyházi személyeknek és a magyar szellemi élet képviselőinek a megfigyelésére szakosított Bartha Tibor alias STELIAN esete arra figyelmeztet, hogy a hírhedt Szekuritáté volt informátorainak gyakori áttelepedése valóságos nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet az anyaország számára. Ugyanide tartozik Szatmári Tibor és felesége, „Mucuska” esete, akik magyarországi szolgálatra szegődött RMDSZ-funkcionáriusokként estek a kémkedés alapos gyanújába.
2. A pénzügyi-anyagi elszámoltatás határon túlra való kiterjesztése – egy kis iróniával szólva – a magyar állampolgárság határon túli kiterjesztésével állítható párhuzamba. Határon innen és túl: egész magyarságunknak szüksége van a megtisztulásra és a megújulásra.
Ennek szellemében tűztük napirendre az érmindszenti Ady-Központ ügyét, mely a Széchenyi-Terv keretében épült volna fel a Költő szülőfalujában, de amelyet a 2002-ben színre lépő Medgyessy-kormány eredeti rendeltetésétől eltérített, és bihari-nagyváradi gazdasági és párt-klientúrájának játszott át.
A korrupciógyanús üggyel máris foglalkozik az Országgyűlés L. Simon László elnök vezette Kulturális Bizottsága. Ugyanerre kértük hivatalos megkeresésünkben Matolcsy György miniszter, valamint Szőcs Géza államtitkár urakat.
3. A kivizsgálás és elszámoltatás tárgyát kell képeznie annak a budapesti ingatlanügynek is, mely eredetileg szintén az – első – Orbán-kormányhoz kapcsolódik, s amely szintén az annak nyomába lépő Medgyessy–Gyurcsány-kormányzatidején siklott korrupció-, sőt kémgyanús pályára. Arról, az erdélyi történelmi magyar egyházaknak kiutalt, nagy értékű épületegyüttesről (Eötvös u. 13–15.) van szó, melyet – eltérítve eredeti rendeltetésétől – a későbbiekben az RMDSZ rendelkezésére bocsátott a kormányzat, s melyben – furcsa módon – az elhíresült Szatmári-házaspár tanyázott feltételezett kémtevékenysége lelepleződése idején.
Ezen, önkényesen eltérített ingatlanvagyon ügyét szintén az új nemzeti kormány – nevezetesen Papcsák Ferenc kormánymegbízott – szíves figyelmébe ajánljuk.
4. Nem utolsósorban a gencsi ügynéven közismertté vált botránysorozat körébe tartozó, azon gencsi és érmindszenti termőföld-pályázatok esete szorul tisztázásra és vár megoldásra, melyekhez a nevezett települések közössége az Új Kézfogás Közalapítvány révén jutott. A viszonylag nagy összegű pályázati pénzek hűtlen kezelés folytán soha nem jutottak el a kedvezményezettekhez – a korrupciógyanús ügyek kivizsgálását pedig mind az illetékes magyarországi, mind a román hatóságok bűnpártoló módon elmulasztják.
A felsorolt ügyek és esetek általános érvénnyel irányítják rá a figyelmünket a határon túli magyar támogatáspolitika felülvizsgálatának, valamint reformjának sürgető voltára és szükségességére.
erdon.ro

2012. február 23.

Az erdélyi magyar összefogás esélyei
Több mint tíz évig úgy tűnt, hogy – ellentétben a felvidéki és a délvidéki nemzettestvérekkel – a legszámosabb elszakított nemzetrész, az erdélyi magyarság egységben tudja tartani politikai érdekképviseletét. Nem kétséges, azok számára, akik látták, hogy az immár két népszámlálás által is visszaigazolt drámai fogyás csak politikai áttöréssel állítható meg, a magyar nemzetpolitikai célokat pedig nem a vélelmezett román tűrőképességhez, hanem a magyar létérdekekhez kell igazítani, egyre szűkebb volt az RMDSZ-es zubbony az 1996-os kormányzati szerepvállalás után. A szakítás mégis egyre halasztódott, az autonomisták inkább lenyelték a Petőfi–Schiller Multikulturális Egyetem címszó alatt jegyzett kommunikációs cselt és az ultimátumok visszavonását, a belső törvénytelenségeket, a 2000-es választás előtti machinációkat mindaddig, amíg esély volt arra, hogy rászorítsák a csúcsvezetést a brassói program kiteljesítésére.
Amikor 2003-ban kongresszusi határozattal fordított hátat az RMDSZ a nemzeti önkormányzat modelljének egyrészt az alapszabályzat pártosításával, másrészt pedig azzal, hogy az általános magyar belső választásokat részleges tisztújítással „helyettesítette”, akkor a Kolozsvári Nyilatkozat szellemét s a brassói kongresszus határozatainak lényegét komolyan vevő autonomista erők külön szervezetek alapításába kezdtek. Mára az RMDSZ mellett működik két civil szervezet, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint két politikai párt, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt.
A nagy kérdés, amire egyelőre nem tudjuk a választ, az, hogy az erdélyi magyar pártaréna három politikai szereplője képes lesz-e megegyezni a közösként tételezett nemzeti érdekek mentén olyan helyzetekben, amikor ez nélkülözhetetlennek látszik. Magyar többségű székelyföldi városokban a verseny nemzetpolitikai szempontból nemcsak megengedhető, hanem kívánatos is. A „pártokrata” oligarchia, az egypártrendszer által kialakított nómenklatúraszerű, bebetonozott helyi vezetés kialakulása bármely társadalomban, bármely kisközösségben veszélyes és nemkívánatos jelenség. Különösen ott, ahol a helyi vezetés ki van téve a központi idegen elit korrumpáló szándékának. Vannak viszont olyan léthelyzetek, amikor a megegyezés szolgálná a közös érdekeket. A probléma az egyes pártok közötti összeférhetethetlenséghez hasonló ellentét. Mert azért spóroljunk a végső és kategorikus ítélet kimondásával, láttunk már a politikában olyan kiegyezéseket, melyeknek sok esélyt nem adtunk volna korábban. (Hogy messzebb ne menjek, 1867-ben a szabadságharcos gróf Andrássy Gyula lett a 13 aradi vértanú haláláért felelős véreskezű császár, Ferencz József első magyar miniszterelnöke.)
Az RMDSZ vezetésével szemben hatalmas és megalapozott bizalmatlanság van az autonomista szervezetekben, hiszen hozzá kötődik a „modellértékű román kisebbségpolitika” hamis mítoszának kialakítása és életben tartása, az önálló külpolitika feladása, az autonómiaprogram félretétele, a helyzetteremtő nemzeti irányzat és azon belül a kommunista rendszerrel szembeni ellenállók kiszorítása az egykori egységes szervezetből. Most pedig hallhattuk, hogy Tőkés László szervezetének nemzetstratégiai célú anyaországi támogatását a ciánszennyezéshez hasonlították, miközben ők maguk egy környezeti katasztrófával felérő ciánszennyezéshez készülnek zöld utat adni. A másik oldalon viszont az EMNP nem szívesen egyezkedik az MPP-vel, hiszen épp az MPP elnökének törvénytelenségei tették szükségessé egy saját szervezet megalakítását. S ez nem elég, de azzal, hogy Szász Jenő Tőkés László magánéleti ügyeit próbálta felhasználni politikai lejáratásra, egyértelműen szalonképtelenné tette magát.
Ellentétben a megválasztott politikusokkal, akiknek többsége helyettesíthető, Tőkés László legitimitását, hitelét, közéleti státuszát a saját helytállásának és a történelemnek köszönheti, ő minden funkció nélkül is a magyar szabadságvágy, a magyar helytállás szimbóluma marad. S aki ellene nemtelen eszközökkel támad, hitelét roncsolni akarja, legyen az a román titkosszolgálat, Nagy Benedek, Szatmári Tibor, Bárányi Ferenc, vagy Szász Jenő, az egyben a közösség ellen is cselekszik. Félreértés ne essen: nem politikai bírálatról beszélek. Tőkés László éppen úgy bírálható politikai alapon, mint bármely más közéleti szereplő. Hogy Kovács Péter pártfőtitkár nem fogadja el, hogy Tőkés László azért nem vállalt még egy alelnöki mandátumot az Európai Parlamentben, mert energiáját az erdélyi magyar önépítkezésre kívánja fordítani és a magyar, illetőleg német néppártiak támogatását azok hivatalos nyilatkozatainak dacára is kétségbe vonja, az belefér a politikai diskurzusba, még ha nevetséges is, hogy az RMDSZ főtitkára jobban tudja, hogy mit gondol, mondjuk, Szájer József Tőkés Lászlóról, mint Szájer maga. Az viszont, hogy a privát szférát idecibáljuk csak azért, hogy ártsunk a másiknak, az nem fér bele. Elgondolkodtató az is, hogy Markó Béla válásából a belső ellenzék nem próbált politikai tőkét kovácsolni, s ezt nagyon jól tette. Erdély nem Amerika, a bulvársajtó szellemét ne hozzuk be a politikába, ezzel tartozunk saját méltóságunknak. Mindazonáltal azt mondom: a három szervezet együttműködésének egyetlen mércéje lehet: a nemzeti érdek. Marosvásárhely visszanyerésére esély mutatkozna össznemzeti összefogás keretében, különösen akkor, ha a jelölt függetlenként indul. Pártjelöltekkel az RMDSZ több ízben próbálkozott, s azok rendre kudarcot vallottak. Marosvásárhely mellett vannak még kisebb települések, ahol esély lenne a változtatásra magyar összefogás esetén. Ami pedig a parlamenti választásokat illeti, egy ésszerű és méltányos kompromisszum esetében félre kell tenni mind a jogos eszmei fenntartásokat az RMDSZ-szel szemben, mind az erkölcsieket az MPP-vel szemben. Ez esetben is csak az lehet a mérce, hogy sikerül-e a parlamenti választások ürügyén rendet tenni az erdélyi magyar közéletben, a közösséget illető anyagi támogatások igazságos szétosztásával és egy közösen létrehozott, illetve közösen működtetett szervezeti keret létrehozásával.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. december 18.

Az erkölcsi mérce
Jézus markába szöget vertél/Dózsa húsából ebédeltél/Hitler-taktusra meneteltél/Nemet mondani sose mertél – írta a törökszentmiklósi költő, Iluh István, akinek négysorosa sokkal hitelesebb lett volna, ha a hetvenes évek Magyarországán nem a Hitler-taktusra, hanem a Sztálin- vagy Rákosi-indulóra menetelőket ostorozza. Mindazonáltal tagadhatatlan, hogy a költő találó képekben ragadta meg a tekintetét a mindennapok horizontja fölé nem emelő, a közösségért kockázatot nem vállaló, saját anyagi szempontjai által irányított, a szakrális dimenzió által meg nem érintett mindenkori átlagember gyávaságát.
Hogy is fogalmazott Szőcs Géza 1985-ben, kigúnyolva a lapító, sunyító kolozsvári értelmiséget? „Az okos stratégia az, ha nem teszünk semmit/ettől megdöbbennek és megjavulnak/így kell ezt, ahogyan én csinálom/ahogy mi csináljuk/nem szabad tiltakozni, ez a helyes és biztos módszer/és ha szájba rúgnak, legjobb, ha megköszönjük/ha így teszünk, prosperálunk majd mindig/mint Prospero.”
A diktatúrák ezekre az emberekre építenek. Hatalmas történelmi kataklizmákra van szükség, nem ritkán titkosszolgálati rásegítésre, hogy a saját egzisztenciális, érvényesülési érdekeit mindenek elé helyező egyénben győzzön az altruizmus, a közösségi iránti felelősség, legyőzze a rettegést, felvegye a harcot a kilátástalanság ellen. Hősök minden korszakban voltak, de szerencsére is szükség van ahhoz, hogy sorsuk ne úgy alakuljon, mint például Szoboszlay Aladár katolikus papé, akit rendszermegdöntési kísérlete miatt kivégeztek a román kommunista hatóságok.
 Temesvári csoda
Negyed évszázada Temesváron kisebb csoda történt, amit egyesek – hibásan – bizonyára besorolnak a titkosszolgálatok által koreografált államcsínyek közé, annál is inkább, mivel a kommunista rezsimek kelet-közép-európai országokban lezajlott dominószerű megdőlése mögött nem nehéz némi KBG-CIA együttműködést látni. Túl egyszerű volna azzal magyarázni az 1989-es esztendőt, hogy a „nagy testvér” támogatásának híján megbuktak a szovjet tankok árnyékában működő helyi kommunista elitek. Minden bizonnyal a külföldi manipulációnak is szerepe volt a rendszerváltás-sorozatban. A nagy különbség az arab tavaszhoz vagy a Majdanhoz képest, hogy Románia esetében a változás akkor is kétségkívül kedvező volt, ha a kommunista rendszert felváltó korrupt balkáni globalokapitalizmus milliókat késztetett az ország elhagyására. A bukaresti hatalomváltás minden bizonnyal koreografált volt, de az annak apropót adó temesvári csoda nem.
Temesváron nemcsak Tőkés László szállt szembe a térség legsötétebb diktatúrájával igaza biztos tudatában és a Fennvaló segítségében bízva, de a presbitérium is lelkésze mellett. Előbb írásban, majd a gyertyás tüntetésen fizikailag is kiálló több száz hívő is legyőzte félelmét, s a megtiport igazság oldalára állt, nem törődve a következményekkel. Sem Tőkés László, sem a mellette állók, sem az egyházi törvénytelenség elleni tiltakozást rendszerellenes népfelkeléssé alakító temesvári vagányok, Daniel Zãgãnescu és társai nem voltak a titkosszolgálat emberei, s nem is tudtak arról, hogy kiállásuk akár a rendszer bukásához is vezethet.
 Suszter a kaptafánál?
Sokak számára az lett volna kényelmes, ha szikraszerepének gyümölcseit learatva Tőkés László megmarad életfogytig egyházi vezetőnek, nem „ártja bele magát” a politikába. De Temesvár hőse nemcsak bátorsága és nemzethűsége miatt említhető egy napon Márton Áronnal, hanem azért is, mert vállalta a politizálás ódiumát. Az erdélyi katolicizmus talán legnagyobb alakja memorandumban állt ki Erdély hovatartozásának kérdésében a magyar érdekek mellett, midőn a „legitim képviselet”, a Magyar Népi Szövetség elárulta nemzetét, és implicite Erdély Romániához tartozása mellett tette le a garast.
Hozzá hasonlóan Tőkés László sem nézte tétlenül, hogy az RMDSZ megfélemlített és/vagy megvásárolt vezetői miként prédálják szét a rendszerváltás nyújtotta történelmi lehetőségeket. 1992-ben élére állt az autonómiaprogramot programszinten rögzíteni kívánó „radikálisoknak”, sikerre vitte az ügyet, majd a szervezeten belül mindaddig az autonómia megvalósításáért és tényleges képviseletéért szállt síkra, míg erre bármilyen kis mozgástér volt. Kitartott a szervezet mellett annak ellenére, hogy húsz esztendeje akadt RMDSZ-képviselő, aki beállt a szekusozó román kórusba, útszéli stílusban gyalázta saját tiszteletbeli elnökét egy röpiratban, s a parlamenti frakció közel fele még arra sem volt hajlandó, hogy elhatárolódjon a mocskolódótól. El kellett viselnie a belső cenzúrát. A jéghegy csúcsa az volt, hogy az RMDSZ-tájékoztató, amely hírt adott a szervezet megyei vezetőinek vakondtúrás-avatásairól is, „megfeledkezett” arról, hogy 1999-ben Tőkés László tiszteletbeli elnökként az egyik legjelentősebb magyar állami kitüntetést vehette át. El kellett viselnie, hogy etikai bizottság elé citálják, hogy Nagy Benedek után más ál-kereszténydemokrata politikusok, például a később valódi szekus-ügybe keveredett Szatmári Tibor felmelegítik ellene a besúgórágalmat.
2003-ban az RMDSZ kongresszusi határozattal számolt le a belső választás és a nemzeti kataszter gondolatával, s ez volt az a pont, amikor Tőkés László külön autonomista szervezet létesítésére szánta el magát. A folytatást ismerjük, az EMNT mellett megalakult az SZNT, a Magyar Polgári Szövetségből a Magyar Polgári Párt, amely aztán elnökének foglyává vált. Az alapítók egy része pedig – akik az RMDSZ-es kényszerzubbonyt szűknek érezték – hamar rájött, hogy cseberből vederbe került, így jött létre az Erdélyi Magyar Néppárt.
 A „ha” létjogosultsága
Mondják, a történelemben nincs „ha”, de a politikai esszéírásban azért lehet. Okunk van hinni, hogy ha az RMDSZ megmarad a Kolozsvári Nyilatkozat eszmei platformján, a nemzeti önkormányzat építése, a társadalomszervezés és az önazonosság erősítése mellett, nem itt tartanánk. Aligha packáznának velünk a hivatalok, rónának ki bírságot a magyar himnusz énekléséért, folytatnának meg-megújuló támadást a székely szimbólumok ellen, vetnék be – negyed évszázaddal a rendszerváltás után – a bíróságot, mint az etnikai megfélemlítés eszközét.
Ehhez viszont az RMDSZ-t nem azokra kellett volna építeni, akik fejet hajtanak bármikor bárkinek, ha azzal jól járnak, akik saját karrierérdek oltárán bármikor feláldozzák a nemzeti érdekeket. Az erkölcsi-politikai mércének Tőkés Lászlónak kellett volna lennie, nem pedig Hajdu Győző egykori helyettesének.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. június 2.

Érdemes és kell szavazni
Az eddigi választások tapasztalatai és a friss közvélemény-kutatások adatai szerint a romániai magyar szavazók kisebb arányban voksolnak, mint a többségi nemzet tagjai. A miértekre kerestük a választ Tőkés László európai parlamenti képviselővel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével.
– Több választási ciklus óta visszatérő trend, hogy az erdélyi magyar szavazók a román választókhoz képest kisebb arányban mennek el szavazni. Van-e valamilyen elképzelés ennek megváltoztatására?
– Becsületbeli dolognak tartom, hogy éljünk a demokratikus jogállam által biztosított törvényes lehetőséggel, elmenjünk szavazni és a magyarságot is erre buzdítsuk. A legnagyobb akadály, amibe beleütközünk, az a politikai osztályból és általában a politikából való kiábrándultság, a lesújtó közöny. Négy évvel ezelőtt Kolozsváron például a magyarságnak csupán egyharmada élt választási jogával. Ezzel szemben a magyar köz- és érdekképviselet aranykorában, a kilencvenes években éppen a nemzeti többletünk volt az, amely előkelő helyet biztosított számunkra a romániai politikai életben. Ebben a mai helyzetben kell valahogy meggyőznünk választóinkat, hogy érdemes szavazni, hogy van lehetőség a változtatásra. Ezért tartom becsületbeli kötelességemnek, hogy eljárjak a kampánytalálkozókra.
– Ön szerint mi az oka a politikából való ilyen mérvű kiábrándultságnak?
– A politikusok nem tudják megvalósítani ígéreteiket, vagy ezeket az ígéreteket Romániában nem lehet betartani. Ugyanakkor a választókkal is baj van, mert rendre olyan erőket segítenek hatalomra, amelyek nem tudtak fordítani az ország sorsán. De ezzel együtt baj van a választottakkal is, akik rendre becsapják választóikat. Mindent átsző a korrupció, és ebből a magyar pártok sem képeznek kivételt. Mondhatnám, hogy egyedüli kivétel az Erdélyi Magyar Néppárt, amely fiatal kora ellenére sem lehet érintett. Az RMDSZ-nek közben sikerült a szintén fiatal Magyar Polgári Pártot bevinni az utcájába, és Biró Zsoltnak, az MPP elnökének nyilvánosságra került a megvesztegetéssel kapcsolatos, öszödinek titulált beszéde. Összességében lesújtó a helyzet: a néppárt nem sokat nyer abból az előnyéből, hogy hozzá nem tapadnak korrupciós ügyek. Jól látható, hogy minden politikai pártot ugyanaz a közös választói kiábrándultság sújt.
– Ha az emberek egy termékkel elégedetlenek, választanak helyette mást. Vajon ez az erdélyi magyar politikában miért nem érvényes?
– Az erdélyi magyarságnak a kezdeti időszakban már volt egy hangsúlyos választása az RMDSZ-szel szemben, akkor sokan szavaztak a Magyar Polgári Pártra. Nagy erkölcsi és politikai veszteséget okozott, hogy egy újabb magyar párt bejegyzésére kényszerültünk. Ilyenformán a megosztás árnyéka vetült ránk és nem sikerült integrálni a nemzeti-polgári oldalt. Kezdettől fogva kölcsönösen gyengítette egymást az EMNP és az MPP, ami sokak szemében az RMDSZ-hez hasonlóvá teszi politikai csatározásainkat. Ilyen körülmények között kell visszaszereznünk a hitelünket, és az emberek hitét, hogy van kiút, hogy van választási lehetőség. Nem könnyű, de nem is lehetetlen vállalkozás.
– Az emberek kiábrándultságán túl ön szerint mi az oka annak, hogy a mai napig nem alakulhatott ki egy egészséges erdélyi magyar többpártrendszer?
– Az RMDSZ-nek sikerült elhitetnie a mindenhatóságát. Az egypártrendszerre berendezkedő RMDSZ elhitette, hogy nélküle fű sem nő a magyar mezőkön. Ilyenkor a tehetetlenség visszatartja az embereket. Azt mondják, hiába megyünk el szavazni, úgysem fog változni semmi. Gyakran elhangzó, lekicsinylő vélemény és vád a néppárt képviselőivel szemben, hogy eddig mit bizonyítottak. Ez eleve azért hamis érvelés, mert a román politikai rendszer nem ad esélyt a magyar politikai életben arra, hogy egészséges pluralizmus alakuljon ki. Gondoljunk legfőképpen a támogatási rendszerre. Kormányon levő vagy kormányközeli csatlósként az RMDSZ kezében van a pénz és a posztó. Innen fogva teljesen kisajátították maguknak a magyar életet, bebetonozták magukat az önkormányzatokba, a kultúrába, az iskolákba. Mindenen uralkodnak, ez egyszerűen tény. Az évi négy-öt millió euró román állami támogatás ezt a rendszert teljesíti ki. Ezekkel a támogatásokkal a román hatalom tulajdonképpen egy bújtatott korrupciónak a lehetőségét adta az RMDSZ kezébe. De mindez nem újdonság, hiszen amikor 2000-ben még a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke voltam, már úgy kezdték el osztogatni a pénzeket a gyülekezeteknek, hogy erről nem kérdezték meg a püspökség véleményét. Azóta ebből rendszer lett: vagy a román állam vagy a vele együttműködő RMDSZ osztja a pénzt helyi, területi és országos szinten. Ezzel nemcsak az egyházat, hanem a sajtót és a civil szférát is kiszolgáltatottá teszi.
– Hogyan lehet meggyőzni az erdélyi magyar választót arról, hogy az alternatívára is szavazzon, ha a többség számára egyértelmű, hogy ellenzéki polgármester nem fog pénzt kapni települése fejlesztésére?
– Érdemes volna egy kötetben esettanulmányok szintjén megvizsgálni a ritka kivételeknek számító nem RMDSZ-es önkormányzatok vezetőinek az elmúlt 4 vagy 8 évét. A ritka kivételektől, például Tusnádfürdőtől eltekintve, a legtöbb ilyen polgármesternek canossajárás volt a sorsa. Nemcsak megválasztásukkor érte őket rengeteg támadás, de végig kellett vinniük ezt a hátrányos helyzetet egész mandátumuk alatt. Többségüknek megkeseredett a lelke, az RMDSZ pedig bebizonyította, hogy nélküle fű sem nő az önkormányzatokban. Arról nem is beszélve, hogy most a választások idején a fenyegetéstől a megvásárlásig minden módszert bevetnek. Sok helyen indultak volna a jelöltjeink, de valami oknál fogva az utolsó pillanatban visszaléptek. Megfenyegették vagy megvásárolták őket. Sok esetben a néppárt ezt el sem mondhatja, mert a jelöltek nem vállalják a nyilvánosság előtt.
– Egyetlen helyen, Marosvásárhelyen van az RMDSZ-szel olyan közös jelöltje a néppártnak, amelyet mindhárom erdélyi magyar párt támogat, mégsem túl biztatóak a kilátások...
– Soós Zoltán jelöltetését én egy RMDSZ-es alibi-jelöltetésnek érzékelem. Szánalmas volt az egy-két év, amely elvezetett a mostani, marosvásárhelyi helyhatósági választásokig. Mindent meghatározott a kínlódás, a nyilvános szerencsétlenkedés, a tárgyalásnak alig nevezhető alkudozás és az RMDSZ-nek az egységtől való visszalépése. Talán most, az utolsó száz méteren mutatkozik egy valós törekvés a három párt részéről arra, hogy a marosvásárhelyi próbálkozásból mégis összejöjjön valami. Nagyon rossz irányba determinálták ezt a választást: úgy gondolom, hogy Isten különleges kegyelme kell ahhoz, hogy Marosvásárhelyen visszanyerhessük a magyar polgármesteri széket.
– Miközben idehaza, Erdélyben választásokra készülünk, Brüsszelben folyik a magyar és a román lobbi harca Románia országjelentése, az elkobzott és vissza nem adott ingatlanok, valamint a magyar nyelv- és zászlóhasználat ügyében. Rosszul áll a szénánk az Európai Unió háza táján?
– Túl eufémikus a román és a magyar lobbi emlegetése. A román lobbi tulajdonképpen egy félrevezető és félretájékoztató propaganda, hazugságpolitika. Ez a Ceauşecu-rendszer hagyományán alapuló, a világot megtévesztő kirakatpolitikának a részét képező kommunista típusú propaganda. Ebben utolérhetetlen a román politika! Csak egy esetet, a petíciók kérdését említem. Öt év alatt másodszor nyújtottunk be ingatlan-visszaszolgáltatások ügyében petíciót Lomniczi Zoltán és Antal János aláírásával. A románok folyamatosan megkeresik az egyes pártfrakciók koordinátorait, akik az elnökasszonnyal együtt eldöntik, mi kerül a petíciós bizottság napirendjére. A koordinátoroknak nem ingük, nem veszik magukra, nem akarnak konfliktust a románok és magyarok között. Kényelmetlen nekik, nem érzékelik az ügy súlyát. Annyit mégis elértünk, hogy a petíciós bizottság kikérte Románia véleményét az általunk benyújtott petícióra. A román válasz egy szégyenletes mellébeszélés a romániai tulajdon-visszaszolgáltatás tárgyában. Most megy el a válasz a félrevezető román propagandairatra. Közben kaptam egy írásbeli választ egy kérdésemre, amely a marosvásárhelyi Székely Szabadság Napján kirótt büntetéseket, a nyelvhasználatra vonatkozó dolgainkat és a zászlóügyeket firtatja. A kérdésemet visszautasították, miközben elismerték, hogy Romániának be kell tartania a diszkrimináció tilalmának szabályait. Persze, rögtön hozzáteszik: ez nem az ő hatáskörük. Kisebbségi ügyben egyértelműen áttörésre van szükség, hiszen még a hagyományos kisebbségvédelmi eszközöket sem tudjuk hatékonyan használni, és akkor még hol állunk az autonómiától.
– Jelenthet-e előrelépést, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának, a FUEN-nek Vincze Loránt személyében erdélyi magyar elnöke van?
– Az elmúlt fél évszázadban a FUEN nem igazán jeleskedett eredmények felmutatásában. A FUEN még a kilencvenes években olyan irányt vett, hogy a radikálisnak nevezett szárny kiszorult és a szervezet egyféle sóhivatallá vált. Talán most mozgolódik a szervezet, de én semmiképpen nem tartom jónak, hogy egy ilyen botcsinálta politikus, mint Vincze Loránt került az élére. Félek, hogy a Szatmári Tibor Mucuskája néven elhíresült kétes külszolgálat esete forog fenn, amely nem az ügyek tényleges megoldására irányul, hanem inkább arra, hogy az RMDSZ felmutassa: ő külpolitikai téren is aktív, cselekvő módon lép fel. Az elmúlt 25 év teljes mértékben feljogosít erre a bizalmatlanságra. Ha Frunda György nem tudott elérni semmit – ő volt az RMDSZ külpolitikai nagyágyúja –, akkor most komolyan gondolja az RMDSZ, hogy az autonómiapolitikáról lemondva új utakat kíván nyitni a kisebbségpolitikai érdekképviseletben?
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-68




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998