udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 108 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-108
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Venczel József

2015. február 17.

Csak a Székelyföldön szűntek meg aligazgatói tisztségek
Eltérően értelmezik a különböző megyék tanfelügyelőségei az oktatási minisztériumnak az aligazgatók elbocsátására vonatkozó rendeletét. Míg Hargita és Kovászna megyében már múlt héten, a második félév kezdetén megszüntették az igazgatóhelyettesi tisztségeket azokban az iskolákban, ahol nincs meg az ehhez szükséges diáklétszám, más erdélyi megyékben kivárnak a rendelet gyakorlatba ültetésével, azt állítva: senki nem utasította őket erre.
A Kolozs megyei tanfelügyelőségre egyelőre semmilyen hivatalos értesítés vagy utasítás nem érkezett arra nézve, hogy az alacsony diáklétszámú iskolákban meg kell szüntetni az aligazgatói posztokat – tájékoztatta lapunkat Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzáfűzte, az iskolák a tavalyival teljes mértékben megegyező személyzeti terveket adtak le, így nincs változás a pedagógusgárdát illetően.
Nem tervezik az igazgatóhelyettesi tisztségek megszüntetését Szatmár megyében sem. Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes szerint erre a lépésre legfeljebb csak szeptembertől kerülhet sor, tanév közben nem léptethetik életbe a változtatásokat, hiszen a megbízatások az iskolai év végéig szólnak.
Bihar megyében sem merül fel az aligazgatók eltávolítása, ugyanis egyetlen iskolát sem érint a minisztériumi rendelet – mondta lapunknak Nicolae Avram főtanfelügyelő. Rámutatott, a jogszabályok nagyon pontosan leszögezik, hogy mekkora diáklétszám, illetve osztálylétszámmal lehet egy vagy két aligazgatót kinevezni, ők pedig a kezdetektől ennek alapján szervezték meg a tevékenységüket.
„Senki nem marad munka nélkül, hiszen az aligazgatók visszatérnek a katedrájukhoz, akik pedig helyettesítették őket, eleve tudhatták, hogy az óraadás ideiglenes. Jelen pillanatban engem is helyettesít valaki, de ha holnap leváltanak, akkor automatikusan visszatérek. Hogy a Székelyföldön hogyan értelmezték a rendeletet, azt nem tudom, és nem is az én dolgom kommentálni. Nálunk nincsenek problémák" – szögezte le Avram.
Leváltások a Székelyföldön
Kovászna megyében a múlt héten nyolc aligazgató megbízatása szűnt meg az iskolák működését szabályozó rendelet előírása alapján. Keresztély Irma főtanfelügyelő megkeresésünkre elmondta, a törvény életbe lépett, alkalmazását nem lehetett halogatni, így február 9-étől, a második félév kezdetétől azokban a tanintézetekben, ahol nem teljesültek a feltételek az egyetlen vagy a második aligazgatói tisztség fenntartásához, nem volt meg a szükséges számú osztály, a vezetőtanács jóváhagyta a leváltásukat.
Sepsiszentgyörgyön három lakónegyedi iskolához évekkel ezelőtt hozzácsatolták a mellettük működő napközi otthonokat, az igazgató óvónők pedig akkor megkapták a második aligazgatói tisztséget, ez most a módosítás nyomán megszűnt. Sepsiszentgyörgyön a Református Kollégiumban és a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában nem volt elegendő számú osztály ahhoz, hogy aligazgató segíthesse a tanintézet vezetőjének munkáját.
Megyei szinten Kökösben, Papolcon, illetve a Kovásznához tartozó vajnafalvi iskolában szűnt meg az aligazgató megbízatása. Keresztély Irma elmondta, senki sem maradt állás nélkül, hiszen négy iskolában eddig is teljes katedrával tanítottak az aligazgatók, a másik négy tanintézetben pedig a kollégák között osztották szét az óráikat, így most csak visszavették azokat.
Hargitai felháborodás
Hargita megyében tizenhárom tanintézetben szűnt meg az igazgatóhelyettesi tisztség a második félévtől. Aurora Parfeni főtanfelügyelő-helyettes – aki Bartolf Hedvig főtanfelügyelő lemondása után ideiglenes jelleggel vezeti az intézményt – elmondta, várnak még az oktatási tárca pontosításaira, de mivel elkezdődött a második félév, rendezni kellett a helyzetet. „A miniszteri rendelet érvényben van, így alkalmazni kellett" – hangsúlyozta.
Hozzátette, nem szívesen hozták meg a döntést, főként, hogy tetten érhetők visszásságok a szabályzatban. Például a mintegy 300 diákkal rendelkező borszéki középiskolában maradhat az aligazgató, mert két tannyelvű az iskola, az 500 diákot oktató gyergyóhollói középiskolában viszont mennie kell. Megtudtuk, az esetek többségében nem marad állás nélkül az igazgatóhelyettesek helyébe lépő pedagógus, csak az óraszáma csökken.
A székelyföldi megyében a csíkszeredai Márton Áron- és Segítő Mária-gimnázium, a Venczel József Szakközépiskola, a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a maroshévízi Mihai Eminescu- és Kemény János Gimnázium, a Sfîntu Ilie Általános Iskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a gyergyóhollói szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Benedek Elek- és Marin Preda Gimnázium, a székelykeresztúri Zeyk Domokos- és Berde Mózes Gimnázium maradt aligazgató nélkül.
A minisztériumi rendelet nagy felháborodást váltott ki a tanintézetek vezetősége körében. Többen is úgy vélték, ennek gyakorlatba ültetése nyomán ellehetetlenül az intézményvezetői tevékenység. Rámutattak arra is, hogy az intézkedés tanév közben való alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az aligazgatók visszatérnek a katedrára, az őket addig helyettesítő pedagógusok maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül.
„Az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését" – jelentette ki Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója.
Krónika (Kolozsvár)

2015. február 21.

Ágoston Hugó: A jótanácsok kincstárnoka
Induljunk ki a mából, a jelenből – amely számára immár múlt. Két bejegyzése maszol.ro-on megjelent cikkekhez.
„Büszke vagyok rá, hogy Venczel József tanítványa lehettem. Az általa vezetett Statisztikai Tanszéken diplomáztam Kolozsvári életszínvonal című szakdolgozatommal. Elnyertem elismerését, és ennek eredményeképp meghívott az egyetem elvégzése után, legyek a katedra munkatársa. Megköszöntem bizalmát, de más utat választottam, nem tudtam jól románul, és mivel ezt szükségesnek tartottam, Bukarest felé vezetett utam. Most sem tudom, jó választás volt-e ez. Megúsztam börtönbüntetés nélkül, ami biztosan várt volna reám Venczel József munkatársaként, volt Bolyai Diákszövetségi elnökként. "Csak" a Duna–Fekete-tenger csatorna építője lettem, akaratomon kívül, három és fél éven keresztül. Most, az életutam végén, állítom, életem minden szakában, akárhol és akármilyen tisztségben tevékenykedtem, biztos alapot adott a Bolyai Egyetem és annak kíváló tanárai, akik közül kimagaslodott Venczel József. Czédly József”
„Gratulálok Gyula. [Dávid Gyulát az 1956-os magyar szabadságharc évfordulóján 2013-ban tüntették ki a Magyar Érdemrend Középkeresztjével.] Távolról figyelem munkásságodat, és szívből örülök, hogy most is ugyanazzal a fiatalos lelkedéssel végzed a dolgodat, mint akkor tetted, amikor egyetemistaként együtt voltunk a barikádon. Nem találkoztunk kényszer-lakhelyeinken, én a Csatornánál, Te máshol, de sorsunk akkor is nagyon hasonló volt. Adja Isten, hogy még sokáig hallhassak és olvashassak Rólad. Szeretettel ölel, Czédly Jóska”
Büszkék vagyunk rá, hogy Czédly Józsefnek kollégái lehettünk. Elsősorban: nagyon sok mindenért hálával tartozunk neki. Maga volt a tudás, a pontosság, a lelkiismeret, a jóérzés. A szeretetreméltóság. A segítőkészség. Ritkán nem volt jótanácsa, számunkra kilátástalan helyzetekben találta meg a kiutat, a megoldást. Élete pedig maga volt a kaland. Aminek egyik rendszerváltás utáni mozzanataként még alprefektusa is volt a román fővárosnak!
Olvasom a Wikipédián, a Czédly névre keresve: „Czédly Károly (Arad, 1899. júl. 24. – 1954. márc. 19., Arad) – közíró, műfordító. A gimnáziumot szülővárosában végezte, 1920-ban szerzett jogi doktorátust Budapesten. Előbb bankban, majd az aradi cukorgyárban tisztviselő. Közgazdasági cikkei és tudományos fordításai az aradi Vasárnapban jelentek meg. Lefordította Carlo Collodi Pinocchio c. gyermektörténetét (Fajankó, a fából faragott Paprikajancsi tanulságos és vidám históriája, Arad, 1928); több előadást tartott a Kölcsey Egyesületben.” A szócikk megegyezik a Balogh Edgár főszerkesztette 1981-es Romániai magyar irodalmi lexikon szócikkével. [Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés I. (A–F)] Czédly Károly, Arad nagy szülötte tehát a mi Czédly Józsefünk édesapja volt! Dédapja pedig, Tiszti Lajos – olvasható lapunk első búcsúzó írásában – „az Alföld című újság szerkesztőjeként indította el azt a közadakozásra buzdító felhívást, amelynek eredményeként felállították a sok viszontagságot átélt Szabadság-szobrot.” Az utód, Czédly József pedig az RMDSZ szövetségi elnökének gazdasági tanácsadója, amikor a Szabadság-szobor, a magyarok szabadságvágyának jelképe börtönéből ismét a fényre szabadul...
Legidősebb kollégánkat nem csak ősei folytán lengte körül a történelem szele. Nagy események kereszttüzében lenni adatott meg neki. Legélénkebben arra emlékszem, amit a Groza Péterrel való találkozásáról, kapcsolatukról mesélt. Meg a Csatornáról... De sajtótörténetről is. Nem sokat adomázva, de fantasztikus lényeglátással, az összefüggések megvilágításával. Mondtam neki nem egyszer, naplóban kell ezeket megírni! Most a fiát, Czédly Károlyt feltétlenül meg kell kérdezni, nem írt-e valamilyen visszaemlékezést az édesapja. Reméljük, hogy igen – és akkor azonnal ki kellene adni.
Amilyen aktívan érdeklődött, dolgozott, viszonyult közéletünk, a magyarság dolgai iránt, amilyen fitt volt szellemileg, biztosak voltunk benne, hogy megéri a kilencvenet. Egy év és egy kevés hiányzott hozzá. De így is: élt két életre valót, dolgozott, szeretett és szerették, s becsüljük változatlanul, miután azt a keskeny küszöböt, amelyet mindnyájunknak át kell lépni, átlépte.
Végül még egy maszol-bejegyzése Czédly Józsefnek, a kollegiális egymást kiegészítés és empátia mentén: „Kedves Hugó barátom! Számomra, mint 66 éve bukaresti magyar lakosnak (ha beszámítom a Duna – Fekete-tengeri csatorna és Duna-szigeti kényszer-tartózkodásomat is) nagy örörmömre szolgált a cikked olvasása. Engedd meg, hogy néhány szóval kiegészítsem. A bukaresti magyar kulturális élet második világháború utáni kialakulásában jelentős szerepe volt az itt létrehozott központi magyar napilapnak, még akkor is, ha az a Román Kommunista Párt égisze alatt működő Romániai Magyar Népi Szövetség kezdeményezése volt. Akik létrehozták, azok – állíthatom, mert részese voltam – tisztes szándékkal a romániai magyarság érdekeit tartották szem előtt. Gondoljunk csak a hétfalusi csángó származású Révy Ilonára, aki akkor az RMNSZ kultúráért felelős alelnöke volt. Ezt a napilapot sok kíváló újságíró szerkesztette (ezek névsorát Te sokkal jobban ismered, mint én), de említsünk meg néhányat közülük: Gyarmath János, Kiss Zsuzsa, Cseke Gábor, Sike Lajos, Stanik István, Cseke Péter (a felsorolásnak nincs teljességi igénye), és még sokan mások, újságírói tevékenységükön kívül fontos szerepük volt a bukaresti magyar közéletben. Még valamit, említetted a Bukaresti Magyar Közlöny újramegjelenésének kisérleteit. Ide tartozik, hogy 2001 és 2003 között, a Communitas Alapítvány támogatásával a Romániai Magyar Szó heti mellékleteként jelent meg a Bukaresti Magyar Közlöny, erre büszke vagyok, mert én kezdeményeztem és szerkesztettem is. Szeretttel ölel, öreg barátod, Czédly Jóska bácsi.”
S ha már egy saját lapunkban megjelent saját írásról van szó, szerénytelenül idézném, amit azonnali válaszként írtam a fenti bejegyzésre szeretett barátomnak: „Drága Jóska bácsi! Ha már így levelezünk, volt – és számomra örök – kollégák... Hiszen abból a könyvből [a Vincze Loránt Életeink című negyvenöt részes rádiós sorozatából készült, Bukaresti magyarok című, 2013 végén megjelent kötetről van szó] Tőled is idézhettem volna mint legrégebbi bukarestitől! Ami késik, nem múlik, jó gazdag pályád volt, érdekes dolgokat mondtál – hát még milyen érdekeseket mesélsz, amikor beszélgetünk! Köszönöm a fontos kiegészítést, a Magyar Népi Szövetséghez is volt némi közöm áttételesen gyermekkoromban, de ha már a sajtót, Gyarmath Janót és Cseke Gabit említed, lehetetlen nem gondolnom az Új Magyar Szóra, amelynek első főszerkesztője voltam, és amelynek megszűnte – papíron – kissé még mindig fáj. Volt az ÚMSZ főszerkesztője Salamon Márton László és Vincze Loránt is, utóbbi vezérigazgatója is. És kollégáink között maga a mindenhez értés és a megbízhatóság szobra: Czédly József! Köszönjük, sok egészséget és az eddigihez hasonló csupaszív aktivitást kívánok szeretettel. És örülnék, ha leveleznénk közvetlenebbül is!”
Végül a mindennapi munka lázában, olykor hideglelései közepette „közvetlenebbül” nem leveleztünk. Nem baj, majd beszélgetünk ismét…
maszol.ro

2015. március 11.

Visszakérik az igazgatóhelyetteseket Hargita megyében
A tizenhárom Hargita megyei tanintézetben megszüntetett igazgatóhelyettesi tisztség visszaállítását kérte egy beadványban az oktatási tárca vezetőjétől nemrég a megye prefektusa és a megyei önkormányzat elnöke.
Mint ismeretes, a Hargita megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsa az óvodák, iskolák szervezésére és működésére vonatkozó szabályzat januári életbelépése nyomán állapította meg, hogy az igazgatóhelyettesi tisztségek fenntartására a jogszabályban megfogalmazott feltételeknek több megyebeli iskola nem felel meg, így február 9-étől megszüntették 13 tanintézetben az igazgatóhelyettesi tisztségeket.
Az érintett tanintézetek – köztük a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária Gimnázium, a Venczel József Szakközépiskola és a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola – igazgatói tiltakozásukat fejezték ki a döntés ellen, amely – mint akkor nyilatkozták – ellehetetleníti az iskolák működését. Tiltakozásukat később a több intézményhez eljuttatott beadványukban is megfogalmazták.
A döntés visszavonását kérték
Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója elmondta, beadványuk után Jean Adrian Andrei prefektus magához hívatta az érintett csíkszeredai iskolák vezetőit, és arra kérte őket, fogalmazzanak meg egy tájékoztatást a helyzetről.
Ezt követően Borboly Csabával, a megyei önkormányzat elnökével közösen aláírt beadványban kérte a prefektus Sorin Cîmpeanu oktatási minisztertől, hogy térjenek vissza az igazgatóhelyettesi tisztségek megszüntetésére vonatkozó döntésre, és állítsák vissza az állásokat. Rámutattak, a döntés elégedetlenséget váltott ki a pedagógusok, szülők, polgármesterek, vallási közösségek és szakszervezetek körében is.
A prefektus úgy gondolja, az oktatási törvény bármilyen módosítása csak egy következő tanévtől léphet életbe, ezért a tanfelügyelőség vezetőtanácsának a szabályzat alapján meghozott döntése a 13 aligazgatói tisztség megszüntetéséről „korai volt és vissza kellene térni rá” – idézte az Agerpres a prefektust.
Javaslatokat is megfogalmaztak
A hírügynökség beszámolója szerint a prefektus azt is kérte az oktatási minisztertől, hogy az iskolák működésére vonatkozó szabályzatba vezessenek be kiegészítő kritériumokat, így az igazgatóhelyettesi állás fenntartására való jogosultság megállapításánál vegyék figyelembe, hogy az osztályokban hány diák van, mennyire összetett az egyes iskolák tevékenysége, milyen eredményekkel működnek, és azt is, hogyha műhelyeket is kell működtetniük. Ugyanakkor kérték, hogy a megyebeli speciális helyzetekről a tanfelügyelőség vezetőtanácsa dönthessen.
A prefektus beadványában rámutatott, a szabályzat előírása nyomán igazgatóhelyettes nélkül maradt Hargita megyei iskolák között vannak „nagy hagyományokkal és országos, illetve nemzetközi kiemelkedő eredményekkel rendelkező középiskolák, amelyeket az oktatási tárca kiválósági oklevéllel tüntetett ki, összetett tevékenységű szakközépiskolák, úgy városon, mint vidéken, továbbá kisebbségi oktatási formát működtető és a megyei átlagot meghaladó osztálylétszámmal működő iskolák is”.
Jean Adrian Andrei prefektus kedden lapunknak azt nyilatkozta, várják az oktatási tárca válaszát. Beszélt a miniszterrel, aki azt kérte, tegyenek le egy beadványt a panaszaikkal. Ezt benyújtották, és remélhetőleg minél hamarabb megérkezik a válasz rá – mondta a prefektus.
R. Kiss Edit |
Krónika (Kolozsvár)

2015. április 16.

Nem helyezik vissza a Hargita megyei aligazgatókat
Elutasító válasz érkezett Sorin Câmpean oktatási minisztertől a Hargita megyei elöljárók beadványára, melyben a megyebeli tanintézetekben februárban megszüntetett igazgatóhelyettesi tisztségek visszaállítását kérték – közölte szerdán Jean Adrian Andrei prefektus.
A kormánymegbízott és Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke márciusban közös beadványban kérte Sorin Câmpean oktatási minisztert: módosítsa döntését, amelynek nyomán februárban 13 Hargita megyei iskolában szüntették meg az igazgatóhelyettesi tisztségeket.
A tanfelügyelőség vezetőtanácsa az óvodák, iskolák szervezésére és működésére vonatkozó, januárban életbe lépett szabályzat előírásait alkalmazva állapította meg, hogy 13 iskola nem felel meg az aligazgatói állás fenntartásához szükséges feltételeknek, és ennek nyomán szüntette meg az állásokat.
Az érintett iskolák vezetői – köztük a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok, a Venczel József Szakközépiskola és a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola – tiltakoztak a döntés ellen, rámutatva: az igazgatóhelyettesek munkája nélkül ellehetetlenül a tevékenységük.
Jean Adrian Andrei prefektus szerdán érdeklődésünkre közölte, azon gondolkodik, hogy továbblépjen az ügyben, és magához a kormányfőhöz forduljon az igazgatóhelyettesek tisztségeinek visszaállítása érdekében. „Nem maradhat ez így, mert nem jó a kialakult helyzet. Nagy iskolákról van szó, amelyek kiemelkedő eredményekkel rendelkeznek" – szögezte le a kormánymegbízott.
Varga László, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium igazgatója elmondta, továbbra is elfogadhatatlannak és igazságtalannak tartják az igazgatóhelyettesi tisztség megszüntetésére vonatkozó döntést, ugyanis szükség van az aligazgató munkájára, a gimnázium mérete és eredményei szerint is megérdemli ezt. Az iskola arra számít, a tanfelügyelőség belátja, hogy szükség van a megszüntetett tisztségekre, és párbeszéd kezdődhet a témában, melynek nyomán vissza lehet majd állítani a megszüntetett tisztségeket.
R. Kiss Edit 
Krónika (Kolozsvár)

2015. május 14.

Két társadalomtudományi kiadványt mutatnak be
Csütörtökön kettős könyvbemutatót szervez a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Kiadója és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete. Kolozsváron, a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca) Magyari Tivadar (szerk.), Rostás Zoltán, Veres Valér (szerk.), Magyari Nándor, Telegdy Balázs, Tóth-Bartos András Tanulmányok Venczel József munkásságáról. Az erdélyi magyar társadalomkutatás kezdetei című kiadványáról beszél Magyari Tivadar, Pozsony Ferenc és Rostás Zoltán.
Ezt követően Veres Valér Népességszerkezet és nemzetiség. Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és 2011. évi népszámlálások tükrében című könyvét ismerteti Benedek József, Rostás Zoltán és Telegdy Balázs.
maszol.ro

2015. május 18.

Venczel József, „a szürke ceruza és a favonalzó embere”
Venczel József társadalomkutató, közíró, egyetemi tanár, a két világháború közötti erdélyi magyar szociológia meghatározó személyisége emlékére szerveztek konferenciát 2013-ban, ennek a konferenciának az anyagát kötetbe szerkesztették.
A Tanulmányok Venczel József munkásságáról című könyv bemutatóját a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében tartották múlt héten, a meghívott szerzők, Magyari Tivadar, Pozsony Ferenc, Rostás Zoltán, Veres Valér részvételével.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. július 20.

A román vizsgának „futnak neki” még egyszer a legtöbben
Hargita megyében majdnem ezer diák jelentkezett az augusztusban kezdődő pótérettségire, legtöbbjüknek román nyelv és irodalomból kell átmenő jegyet elérnie a vizsgasorozaton. A vizsgázók augusztusban jelentkezhetnek a megmérettetésre.
Összesítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség hétfőn a pótérettségire jelentkezők számát: a múlt héten lezajlott iratkozási időszakban 940 Hargita megyei diák jelentkezett az augusztusban kezdődő vizsgasorozatra. Mint azt Bartolf Hedvig, a megyei érettségi vizsgabizottság főtitkára elmondta, ez jó arány, tekintve hogy 1093 fiatalnak nem sikerült az érettségije, ugyanakkor azt is közölte, hogy augusztusban várhatóan eléri az ezret a pótérettségizők száma, ugyanis azok a tizenkettedikesek, akik valamely tantárgyból pótvizsgára kényszerültek és ezért nem vehettek részt az érettségin, sikeres pótvizsga esetén augusztus hetedikén jelentkezhetnek a pótérettségire. A megyei tanfelügyelőség nem készít pontos feljegyzést a pótvizsgázók számáról, de a tapasztalatok szerint átlagban 100–150 végzős diák kényszerül pótvizsgázni évente, így legfeljebb ennyivel nőhet még a pótérettségizők száma.
A pótérettségire jelentkezők közül legtöbben – mint az várható volt – a román írásbelin kellene átmenő jegyet szerezzenek, erre a vizsgára 707-en jelentkeztek – tájékoztatott Bartolf Hedvig. A feliratkozók számát tekintve a matematika írásbeli áll a második helyen 306 jelentkezővel, a magyar nyelv és irodalom vizsgára 190 fiatal jelentkezett, a történelemre 56. A választható érettségi tantárgyakból tartandó írásbelikre 362 fiatal iratkozott fel, legtöbben – 180-an – a biológiára, a történelemre 140-en, a többi tantárgyvizsga esetében húsz alatt van a jelentkezők száma.
Hargita megyében négy vizsgaközpontban tartják majd a vizsgákat, és mivel a szabályzat lehetőséget ad rá, a kompetenciapróbákat is a központokban szervezik meg, hiszen nincs sok vizsgázó, értelmetlen lenne minden középiskolában megszervezni azokat – fejtette ki Bartolf Hedvig. A csíkszéki vizsgaközpont a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában lesz, a székelyudvarhelyi – ahol majd a székelykeresztúri pótérettségizők is vizsgáznak – a Tamási Áron Gimnáziumban, a gyergyószentmiklósi diákok a Batthyány Ignác Műszaki Kollégiumban, a maroshévíziek pedig a Mihai Eminescu Szakközépiskolában. Legtöbben a csíkszeredai vizsgaközpontban fognak pótérettségizni, összesen 358-an, a székelyudvarhelyiben 329-en, a gyergyószentmiklósiban 130-an, a maroshévíziben 123-an – tájékoztatott a megyei érettségi vizsgabizottság főtitkára.
Vizsgák jövő hónap közepétől A pótérettségi augusztus 17-én kezdődik, a kompetenciavizsgák augusztus 21-én érnek véget, majd 24-én a román nyelv és irodalom vizsgával elkezdődik az írásbelik sorozata. A románt a magyar nyelv és irodalom írásbeli követi augusztus 25-én, 26-án a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 27-én pedig a választott tantárgyból vizsgáznak a pótérettségizők. Az első eredményeket augusztus 31-én függesztik ki, majd az esetleges óvások kivizsgálása után szeptember 3-án közzéteszik a végleges eredményeket.
Széchely István
Székelyhon.ro

2015. augusztus 16.

Ezren ugranak neki újból az érettséginek
A vizsgasorozat könnyebbik részével, a kompetenciapróbákkal kezdődik a 2015-ös pótérettségi. A hétfőtől zajló vizsgákon több mint ezer fiatal próbál átmenő jegyet elérni, hogy a tudáspróba végén érettségi diplomához jusson.
A sikeresen pótvizsgázott, majd a pótérettségire múlt héten jelentkezett több mint hetven diákkal együtt összesen 1016 fiatalnak kezdődik el a pótérettségi vizsgasorozat hétfőn. Elsőként a kompetencia-próbák zajlanak a vizsgaközpontokban, ez a könnyebbik része a pótérettséginek, itt voltaképpen elbukni sem lehet, így ezeken gyakorlatilag csak olyanok vesznek részt , akik valamilyen okból hiányoztak a múlt hónapban lejárt érettségi kompetenciavizsgáiról. Hargita megyében idén 1093 vizsgázónak nem sikerült az érettségije, többségük – majdnem ezren – jelentkeztek a pótérettségire, majd a sikeresen pótvizsgázók múlt heti jelentkezési időszakában nőtt ezer fölé a Hargita megyei pótérettségizők száma.
Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő jó eredményeket vár a tudáspróba részvevőitől, mint azt megkeresésünkre elmondta, reméli, összességében javul valamelyest a Hargita megyei átmenési arány, de nem akart jóslatokba bocsátkozni, mondván, a saccolások csak idealista megközelítések, amelyeket a valóság felülírhat.
A pótérettségi kompetenciavizsgái augusztus 21-én érnek véget, majd 24-én a román nyelv és irodalom vizsgával elkezdődik az írásbelik sorozata. A románt a magyar nyelv és irodalom írásbeli követi augusztus 25-én, majd 26-án a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 27-én pedig a választott tantárgyból vizsgáznak a pótérettségizők. Az első eredményeket augusztus 31-én függesztik ki, majd az esetleges óvások kivizsgálása után szeptember 3-án közzéteszik a végleges eredményeket.
A vizsgák – beleértve a kompetenciapróbákat is – négy vizsgaközpontban zajlanak: a csíkszéki vizsgaközpont a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában lesz, a székelyudvarhelyi – ahol majd a székelykeresztúri pótérettségizők is vizsgáznak – a Tamási Áron Gimnáziumban, a gyergyószentmiklósi diákok a Batthyány Ignác Műszaki Kollégiumban, a maroshévíziek pedig a Mihai Eminescu Szakközépiskolában. Legtöbben a csíkszeredai vizsgaközpontban pótérettségiznek, valamivel kevesebb vizsgázóval a székelyudvarhelyi vizsgaközpont áll a második helyen.
Országos szinten nagyjából 55 ezer fiatal jelentkezett a pótérettségire. A múlt hónapban lejárt érettségin az országos átmenési átlag 60,65 százalékos volt, a statisztikai adatok szerint ez az elmúlt tíz évben majdnem 25 százalékot csökkent, ugyanis 2005-ben az érettségizők 84,76 százaléka vizsgázott sikeresen. Az eredmények romlása azonban nem egyértelműen a tudáshiányt tükrözi, az elmúlt években ugyanis jelentősen megszigorodtak a vizsgafeltételek. Hargita megyében idén 55,84 százalékos volt az átmenési arány az érettségin, most több mint ezer diák szépítene ezen az eredményen.
Széchely István
Székelyhon.ro

2016. február 17.

Korunk 90 – híd az egyetemes és erdélyi magyar kultúra között
A jövőhöz, fiaihoz, unokáihoz, az új nemzedékekhez, valamint az olvasáshoz, az erdélyi magyar kultúra megismeréséhez, terjesztéséhez és támogatásához vezető kulcsnak nevezte dr. Úry Előd fogorvos a Korunk elismerését, amelyet hétfőn este vehetett át Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztőtől és Kántor Lajostól, a Korunk Baráti Társaság elnökétől. A Korunk Kulcsát a Minerva Művelődési Egyesület székházában, a folyóirat 90. születésnapjára szervezett ünnepségen adták át; az est folyamán színművészek előadásában hallgathattunk meg olyan szövegeket, amelyek az évek során megjelentek a Korunkban.
Az egybegyűlteket Tibori Szabó Zoltán, a Minerva elnöke köszöntötte, aki az egyesület és a Szabadság, valamint a Korunk között ápolt jó viszony mellett az 1926-ban alapított folyóirat történetének néhány fontos mozzanatát is felelevenítette. Mint mondta, Dienes László azzal a szándékkal indította útjára a Korunkot, hogy az kritikai, baloldali, európai kitekintésű lap legyen, amely bemutatja és elgondolkodik a marxista filozófián és annak kritikáján. Termékeny 14 év után, 1940 augusztusában tiltották be a magyar hatóságok, majd 1957 februárjától ismét megjelenhetett – „az akkori főszerkesztő, Gáll Ernő, aki szintén baloldali gondolkodónk volt, Balogh Edgár részvételével, a szerkesztőség tagjainak hozzájárulásával folytatta ezt a baloldali, kritikai hangvételű, társadalomtudományi jellegű folyóiratot”. Gáll Ernő fokozatosan teret biztosított a haladó polgári elemeknek is, többek között Mikó Imre, László Dezső és Venczel József közölt a lap hasábjain, amely egyre inkább hozzájárult a különböző nézőpontok közötti párbeszéd megteremtéséhez. – 1990 után, Kántor Lajos vezetésével is folytatta ezt a fajta párbeszédet, megkerülhetetlen az a munka és teljesítmény, amit a Korunk az elmúlt negyedszázadban letett az erdélyi magyarság asztalára. Színvonalas folyóirat, amelyre büszkék lehetünk – hangsúlyozta Tibori.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

2016. június 19.

Ezek a szakosztályok indulnak a következő tanévtől
Elkezdődött a kilencedik osztálytól kezdődő hároméves szakoktatásban való iratkozás a múlt héttől. Ősztől a csíkszéki szakközépiskolákban a térség munkaerőpiacának igényei szerinti szakosztályok indulnak.
A csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában asztalos, pék-, sütőipari szakmunkás, illetve kertész szakok indulnak ősztől. A Kós Károly Építőipari Szakközépiskolában kőműves, ács–asztalos–parkettázó és víz-, gázszerelő osztályokba lehet iratkozni. A Kájoni János Szakközépiskolában fodrász és szakács ágazatokra jelentkezhetnek a tanulók. A Székely Károly Szakközépiskolában autószerelő, lakatos és karosszérialakatos, valamint villanyszerelő szakok indulnak. A csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskolában hegyvidéki farmer, továbbá pincér- és élelmezési eladó szakágakat terveztek. A csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskolába pedig hegyvidéki farmer szakosztály indul szeptembertől.
Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője érdeklődésünkre elmondta, hogy ezeket a szakosztályokat a térség vállalkozásainak és gazdasági egységeinek a munkaerőigényei alapján állították össze. „A gazdasági szféra részéről kapott jelzések alapján indították az iskolák és a tanfelügyelőség a képzéseket” – húzta alá Görbe. A szakmai oktatás egyébként gyakorlatközpontú. Az elméleti tudás megszerzését leginkább a kilencedik osztályra időzítik, felsőbb tagozatokon pedig már a szakmai ismereteken és gyakorlatozáson van a hangsúly. Nagy szerepet kapnak a szakmai oktatásban a magáncégek, mivel az iskolák vállalatokkal partnerségben végzik a szakoktatást. A szakoktatásban induló kilencedik osztályokba e hét péntekig lehet még jelentkezni.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

2016. augusztus 9.

Székelyföld története három kötetben (Éles szakmai vita egy új kiadványról)
A Székelyudvarhely finanszírozásával, a Haáz Rezső Múzeum kiadásában nemrég megjelent, huszonkét szerző tollából, Egyed Ákos akadémikus főszerkesztésével készült Székelyföld története című háromkötetes munkát elemezték történészek az egyik tusványosi kerekasztal-beszélgetésen. Két felkért bíráló éles kritikát fogalmazott meg, a szerzők és szerkesztők közül jelen lévők részben magyarázták a felvetetteket. Elhangzott: a nézeteltérések fő oka abból adódik, hogy egyesek monográfiaként, mások kézikönyvként tekintenek a műre, más-más elvárásokkal. Az is megfogalmazódott, ebben a pillanatban ez az összegző munka létezik, jó, hogy sikerült kiadni, és érdemes megvásárolni.
A kiadványról
Fehér János erdővidéki művészettörténész elmondta, a külső jegyek szempontjából a kiadvány reprezentatív, stabil felépítésű, kötése időtálló, belseje szép tükrű, ám hiányolta, hogy a képek nincsenek megszámozva, a szövegben nem mindig utalnak a képre. Az oklevelek képi megjelenítésének örvend, mert a látvány tudatosítja, hogy a levéltári forrásokra oda kell figyelni, ám ha valaki netán meg akarja keresni a forrást, nagyon nehéz dolga lesz. A kritikai apparátus szerinte nagyon hullámzó minőségű, nem egységes, nem következetes. Oldalakon keresztül folyik számos idézett szöveg minden forrás megjelölése nélkül. Az első és második kötetben túlburjánzó a redundancia, lépten-nyomon indokolatlan ismétlésekbe botlunk. Sokszor egész fejezetrészek, akár fejezetek elmAradhattak volna. A második kötet esetében talán 20 százalék megtakarítással is lehetett volna élni – véli a bíráló.
Az első kötetről
Az első kötet középkori része gyakorlatilag Benkő Elek 2012-ben megjelent, A középkori Székelyföld című kétkötetes művére alapoz, szövege és az illusztrációs anyag tekintélyes része onnan származik – folytatta Fehér János. Itt eltekintettek a képekre való utalásoktól, a képek nincsenek megszámozva, és ez megnehezíti a tájékozódást. A székelység eredete és őstörténete fejezetben a Kordé Zoltán által megfogalmazottak a régóta adott helyzetet tükrözik, a különböző vélemények nem látszanak stabil nyugvópontot találni, illetve a továbblépés, a megoldás lehetősége sem körvonalazódik. Az etnikai viszonyok része meglehetősen üdítő, a fejezet Hegyi Géza tollából született, tárgyilagos és kiegyenlített, kiviláglik, hogy a forrásokat ismerő, gondolkodó történész állította össze. Ugyanaz a helyzet a szintén Hegyi Géza által összeállított Egyházszervezet és egyházi élet című fejezettel. Megtörtént az okleveles források kritikai vizsgálata, illetve új források bevonása is. Az egyháztörténeti rész mintaként szolgálhatott volna a reformáció utáni egyházszerkezeti kérdéshez. Külön fejezet szól a székely jog sajátosságáról Egyed Ákos tollából, gyakorlatilag a régóta ismert általánosságok jelennek meg a tanulmányban, alapos történészi kritika, illetve a források filológiai elemzése nélkül. Jó lett volna egy jogász véleményét kikérni, hogyan működnek a jogi aktusok, mit jelentenek a jogi tételek.
A második kötetről
A második kötetben az első rész az Erdélyi Fejedelemség és a Rákóczi-szabadságharc korát öleli fel, szerzői Oborni Teréz, Balogh Judit és Tüdős S. Kinga. Ha valakit a korszak nagyon érdekel, akkor meglehetős kihívás előtt áll, mert a feladat nehéz: a szövegek terjengősek, tele vannak ismétlésekkel, következetlen és gondozatlan megszövegezéssel, csúsztatásokkal, sőt, még spekulálásokkal is – állapítja meg Fehér János. A jegyzetelés ezekben a részekben a legpocsékabb, a szövegeket gyakorlatilag nem szerkesztették, a szerkesztői munka kimerült abban, hogy a sorrendet megállapították. A szövegből kiderül, hogy a szerzők a szakirodalmat – ami gyakran százéves – ismerik, viszont a forrásokat kevésbé, például a székely széki jegyzőkönyvekre alig hivatkoznak, illetve Székelyföldi városok kapcsán nem tűnik fel a városi levéltárak áttanulmányozása, ami alapvető lenne. Kiemelte: nagyon sok a tárgyi tévedés.
A Székelyföld népessége a 18. században című fejezet (szerzője Pakot Levente) üdítő, viszont nem biztosítottak elég teret annak. Ám a konszolidáció kora teljesen ismerős szövegeket tartalmaz. Elekes Tibor, Hermann Gusztáv Mihály és Zepeczaner Jenő szerzőségével kiadott Udvarhelyszék közigazgatás-történetében megjelent szövegek olvashatóak, amelyek Hermann Gusztáv Mihálynak már a 2003-ban megjelent Náció és nemzet című könyvéből is ismerősek. Fehér János azt túlzásnak tartja, hogy az 1848–49-es szabadságharcnak száz oldal jutott.
A harmadik kötetről
Nagy Botond történész, Sepsiszentgyörgyi levéltáros a harmadik kötetet bírálta. Ebben a részben is fellelhető a redundancia, a nagyvonalú jegyzetelés, a logikai kohézió hiánya. Abszolút negatívumként értékeli, hogy hiányzik a Székelyföld történetének historiográfiája.
A dualizmus korának tárgyalásakor lépten-nyomon előfordul a centrum-periféria modell. Az elmAradottságról szóló diskurzus arra erősít rá, hogy a felülről történő vizsgálódás birodalmi szemléletet tükröz, amely mint gyarmatra tekint a Székelyföldre. Feltűnő a román szakirodalom látványos kerülése, főként a gazdasági kérdések esetében.
A levéltáros hiányol egy, az adózásról szóló fejezetet. 1848-ban a forradalmi kormány meghirdette a közteherviselést, 1850 után az abszolutista kormány ezt életbe is léptette, Székelyföld esetében a legnagyobb változást gazdasági téren ez hozta. A székelyek szabad pálinkafőzését is felszámolták a Bach-korszakban. Azért bajos e nélkül tárgyalni a gazdasági kérdéseket, mert jelentős adóalapot képzett. Ez csupán Háromszék megye esetében egy év alatt akkora összeget jelentett, ami duplája annak, amit tizenegy év alatt a magyar kormány oktatásra fordított. A székely kivándorlás kérdésekor még mindig Venczel Józsefre hivatkoznak, az agrárfelesleget említik okként, de figyelembe kell venni egyebeket is, az örökösödési szokásokat, amire Kövér György hívja fel a figyelmet, a vármegyei bürokrácia zaklatásait, amely elősegítette a kivándorlást. Kutatni kellene, mi történt a Romániába kivándorolt tömeggel a háború éveiben. A belső migrációt sem kutatták kielégítően. Székelyföld társadalmának struktúráját is jobban meg kellett volna rajzolni, az érdekellentéteket is meg kellett volna világítani.
Székelyföld mint hadszíntér a második világháború esetében (szerzője Nagy József) jól megoldott, van egy polgári rész és egy katonai, ám a kettő egyesítése, miként az első világháború tárgyalásakor történt (szerző Csikány Tamás), nem szerencsés. A katona sorsát nemcsak a bécsi levéltárban szórványosan felbukkanó levelezőlapokból lehet rekonstruálni, itt, Székelyföldön a levéltárakban léteznek források.
A román katonák kegyetlenkedéseiről vannak források a vármegyei levéltárakban. Miután kivonultak a románok, vizsgálatok folytak, és ennek az iratanyaga megvan. Nagy Botond kitért az elhurcoltak kérdésére is. Míg A székelység története tankönyvben a szerző a hasára csapott és bemondott egy jókora számot – román részről ezt támadták legtöbben –, Csikány Tamás erről a témáról egyáltalán nem tett említést, pedig a jelenség létezett.
Általános bírálat
Sok esetben a Székelyföld története cím használata gyakorlatilag indokolatlan, mert nem egy felelősségteljes, minden fejezetében egységesen igényes, széles körű kutatásokon alapuló, céltudatos eredményekre törő, professzionális munkával szerkesztett munkával állunk szemben, hanem a kötetek megírására felkért szerzőknek az elmúlt húsz évben megjelent, meglehetősen változó minőségű írásaiból összeállított szöveggyűjteménnyel – jegyezte meg Fehér János. Reményét fejezte ki, hogy ezeknek a köteteknek a megjelenésével a Székelyföld történetének megismerése kapcsán hosszú és meglehetősen terméketlen időszak lezárul, és elkezdődnek a komoly alapkutatások.
Monográfia vagy kézikönyv?
Bárdi Nándor, a harmadik kötet társszerkesztője a kritikák elhangzása után – látva a meglepődést a közönség soraiban – elmondta: azért kérték fel a két történészt a bírálatra, mert nem fényezni akarják magukat, hanem egy szakmai vita kezdetéről van szó, ami teljesen normális. Úgy tekinti ezt a három kötetet, mint egy olyan szakmai szintézist, amit a huszonkét szerző tudott produkálni három és fél év alatt. Számba kell venni, mik a problémák, előttünk az évtizedek, és el kell kezdeni az újabb és újabb alapkutatásokat – tette hozzá.
Mind a székely eredetkérdést, mind a székely írás kérdését historiográfiai feltárással oldották meg, olyan kompromisszumos megoldással, hogy a székely eredetkérdés két képviselője saját maga írhatta meg álláspontját egymás mellett. Nem állnak azon a szinten, hogy hosszú folyamatokat tudtak volna megírni. Nem birodalmi gondolkodásról van szó, hanem bizonyos modernizációs folyamatok egy-egy központban megrekedtek, ez mai napig így működik Székelyföldön. Még elmondta, két dolog keveredik: az, hogy a Székelyföld története kézikönyv-e vagy monográfia. Ez inkább egy kézikönyv, állapította meg, és a szerzők jelentős része így nyúlt hozzá.
Szerzői hozzászólások
Hegyi Géza – aki csak dicsérő szavakat kapott – az első kötet mundérjának a becsületét megvédendő idézte néhai Engel Pál történész álláspontját: amit egyszer jól megírtak, nincs értelme azon változtatni, és négy év alatt nem merültek fel új adatok, amelyek a Benkő Elek fejezetének átírását indokolták volna.
Csikány Tamás hadtörténész úgy véli, ez keretmű, ami alapja lehet a további kutatásoknak. A személyét ért bírálatra válaszolva elmondta, Budapesten él, a Székelyföldi levéltárakba nem jutott el, de a bécsiben talált dokumentumok bőségesen bemutatják az eseményeket és sorsokat, és ez elégséges, mivel összefoglaló műről van szó.
Hermann Gusztáv Mihály kifejtette, ennyire rövid időszakba beleférni elég kemény kihívást jelentett, hasonló szintézisek minimum egy évtizedet vettek igénybe, s azokban is mindig visszaköszönnek a szerzők előző munkái. Hozzátette, Pál-Antal Sándornak mint szerzőnek kiesését záros határidőn belül pótolni kellett, így a szerzők száma szaporodott, a stiláris összhang szétesett. A fejezetet elosztották Pakot Levente, Pál Judit, Egyed Ákos és saját maga között. Ahhoz képest, hogy milyen kilátástalannak nézett ki a helyzet egy adott pillanatban, nem is oldották meg rosszul – jegyezte meg.
Nagy József hadtörténész kifejtette, az éles kritikák ellenére nem gyenge munkáról van szó, hiszen a történészek állandóan vitáznak. Bátran ajánlja, hogy ott lehet mindenki polcán. Egyedi a kezdeményezés: aki nem történész, nem ismeri a szakfolyóiratokat, nem fogja összekeresgélni az összes szerző tanulmányait, itt minden szerzőtől talál egy kivonatot, ami keretbe foglalja az eseményeket. Az érdeklődő átfogó képet kap Székelyföld történelméről.
A jelen lévő szerzők még tömören ismertették az általuk írt fejezeteket. Így az említetteken kívül Oláh Sándor a kis magyar világ történéseit foglalta össze, Tóth-Bartos András, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa a két világháború közötti és a megyésítés utáni gazdasági kérdésekkel foglalkozott, a román agrárreform, a gazdasági nacionalizmus hatásait igyekezett bemutatni, és arra világított rá, a megyésítés utáni erőteljes iparosítás következtében hogyan változott meg a társadalmi szerkezet Székelyföldön.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. április 4.

Miben akart hinni Gáll Ernő?
Abban az évben és abban a hónapban született, amikor Lenin és társai eldöntik, hogy új fejezetet nyitnak a világtörténetben. Ez az esemény határozta meg Gáll Ernő sorsát is.
Anyai nagyapja vagyonos, tekintélyes nagyváradi polgár. Apai nagyapja szerény helyzetű falusi zsidó ember, akinek kopott alakját gondos kezek eltávolították elegáns ügyvéd fia és elszánt arcú, tizenhat évesen a munkásmozgalomhoz csatlakozó unokája mellől a Gáll Ernő-Napló első kötetében látható, 1931-ben készült fényképről. Ez az unoka, elvből, csakis munkáslányokkal elégítette ki kamasz érzékeit. A majdani akadémikus ifjúkora humoros emlékeit felidézve, bevallja, hogy mennyire zavarta annak idején, némely alkalmi barátnője mosdatlan szaga, amiért persze a gazdagokra haragudott, akikhez családja révén ő is tartozott. Tanulhatna a legelőkelőbb külföldi egyetemek valamelyikén, de közbeszól az osztályhelyzeti bűntudat: a kolozsvári egyetemre iratkozik be, apjának tett engedményként a jogi karra. A saját lelkiismeretének tett engedmény: minden hónapban visszaküldi az otthonról kapott pénzt, magánórákból él, tíz deka parizert vacsorázik, lóg az egyetemről (utálja a jogot), hajnalig olvas: Kantot, Marxot, és illegális kommunista diáklapot szerkeszt. Utoljára egy kórházi ágyon fekve láttam: csalódott, elszigetelt ember várja a halált, mint aki kiszorult a társadalomból. A neve, akárcsak a lap alapítóié, nem szerepel a kolofonon. Takarója alól kilóg a katéter, kínos erőlködéssel, szemérmesen az ágy alá csúsztatja a befőttes üveget a vizelettel. „Igen, ez a korral jár”, mondja, és mosolyogni próbál. Félrenézek, átadok üdvözleteket barátoktól, tanítványoktól, akiknek nincs idejük meglátogatni: „Igen, voltak barátaim és tanítványaim.” Későn vette észre, hogy egykori barátok és tanítványok már nem titkolják a véleményüket, hogy idegenné vált számukra Gáll Ernő. Aki védekezésül, önkritikai hajlama és szomorú humora kíséretében, emlékei batyujával hazamenekült a múltjába. Szinte gyermetegen hatott valamikor az az igénye, amelyet úgy fogalmazott meg, hogy „valahova tartozni kell”. Ebben igaza volt, abban már kevésbé, hogy önkímélőn, nem akart hinni a tényeknek, hiszen egész életében csak bízni, hinni akart valamiben, valakikben, akár Csoóri Sándortól Ion Iliescuig. Ki emlékszik még arra, hogy az ő főszerkesztése idején dolgoztak a Korunknál börtönviselt emberek is, meg más üldözöttek, akiket sehol sem akartak alkalmazni! Pedig alkatilag valójában nem is volt bátor. Csak éppen szégyellte magát egy olyan igazságtalan, embertelen Hatalom nevében, amelyhez tartozott is, nem is, s amelyet ő maga is hiszékenyen, önámítón segített felépíteni. Nem vonom vissza, amit évekkel ezelőtt leírtam: „Gáll Ernő konfliktuskerülő forradalmár.” És mégis: megmaradnak a könyvei, hogy tanúskodjanak tévedéseiről, megalkuvásairól, érdemeiről. Meg aztán vagyunk néhányan, akik hálával tartozunk neki, például a tilos könyvekért, amelyeket a kezünkbe adott, hogy ne felejtsünk elgondolkozni, és megismerjük az igazságot. Ernő személye és élete csupa ellentmondás. Buchenwaldból sebzetten és bizakodón sietett haza, Erdélybe, Kolozsvárra, az íróasztal és a könyvespolc közé, nem sejtve, hogy itthon minden lépését követik, és minden szavát lehallgatják. Nem ok nélkül: Venczel Józsefet látogatta, Mikó Imréről igyekezett a bonyolult igazságot felkutatni. Nem a konfliktus, hanem az eszmecsere embere volt. Az igazságot kereste. Nem csak az ő hibája, hogy nem találta meg. Gáll Ernő szülei Auschwitzban, a gázkamrában végezték életüket. Az ő élete úgy végződött, hogy a házsongárdi sírnál katolikus pap búcsúztatta.
SZILÁGYI JÚLIA / Szabadság (Kolozsvár)

2017. április 8.

Meghirdették Az iskola diákszemmel – „Venczel József” esszéversenyt
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete esszéversenyt hirdet meg Venczel József szociológus emlékére, XI és XII-es középiskolások számára.
A verseny keretében olyan esszéket várnak, amelyekben a versenyzők a középiskolák mindennapi életében felmerülő problémákat tárgyalnak, az iskolai élet olyan oldalait mutatják be, amelyekről az iskolák hivatalos önábrázolásai nem szólnak (bullying, iskolai erőszak, divatjelenségek, versengés, szerveződések, hierarchiák stb.).
Az esszéket a következő email-címre várják: verseny@socasis.ubbcluj.ro. A határidő 2017 április 15.
A verseny nyertesei előnyt élveznek a felvételi során az intézet szociológia és antropológia szakjain. További információk a www.bbteszociologia.ro honlapon érhetők el. maszol.ro

2017. augusztus 24.

Akit megérint a szellemisége, nem szabadul a feladattól
A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és Egyesület immár hatodik alkalommal szervez Márton Áron püspök születésnapjához (augusztus 28.) időzítve megemlékezést és konferenciát azzal a céllal, hogy az újabb történeti kutatások segítségével jobban megértesse, megismertesse Márton Áron személyiségét. A szombaton, augusztus 26-án zajló rendezvényről, valamint a már javában zajló társadalomtudományi diáktáborról a főszervezőt, Lázár Csillát kérdeztük.
– Hogyan állt össze a konferencia előadóinak sora? Sok kutatónak van Márton Áronhoz kapcsolódó témája?
– Mivel Márton Áron egyetemi lelkészként, lapszerkesztőként, majd püspökként fontos közszereplő volt a huszadik század nagyobb részében, a jelenkori erdélyi történelemmel foglalkozó kutatók nem kerülhetik meg az ő szerepének értelmezését. Éppen ezért a nem szigorúan egyháztörténettel foglalkozó kutatásokból is sok érdekes információ kerül felszínre, ebből következően elég tág a konferencia lehetséges előadóinak köre. Állandó vendégünk Mons. Kovács Gergely posztulátor, hiszen tőle mindannyian türelmetlenül várjuk a boldoggá avatással kapcsolatos híreket, és vannak az előadók között, akik először, vannak, akik többedszer vesznek részt a konferenciánkon. Seres Attila, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének munkatársa például tavaly Márton Áron lengyel kapcsolatairól tartott előadást, de azóta Varsóban kutatván új és érdekes információkat talált, azokat hozza el idén.
– Számos érdekesnek ígérkező előadásra számíthatunk. Ön mit emelne ki leginkább?
– Benkő Levente a püspök elleni 1949-es sajtóhadjáratot veszi górcső alá, Oláh Sándor arról beszél, milyen szerepet szántak az egyháznak 1949 és 1952 között, Nagy Mihály Zoltán történész előadásának fókuszában a börtönből szabadult püspök áll. Virt László szociológus, hittanár, Márton Áron biográfusa ezúttal két Áronról – Tamási Áronról és Márton Áronról – beszél. Köztudott, hogy személyes, barátinak is nevezhető kapcsolatukról több anekdota maradt fel. Azt is tudjuk, hogy a betegágyán fekvő püspök azt kérte az őt ápoló nővértől, hogy – többek között – Tamási-novellákat olvasson fel neki. A múzeumban is van egy Tamási-kötet, amely a püspök hagyatékából került hozzánk, benne Márton Áron szignója. Ismerve Tamási – finoman szólva – nem szigorú katolikus erkölcs szerinti magánéletét, illetve egyes személyes választásait (pl. Magyarországra költözése) akár szokatlannak is nevezhetjük ezt a baráti egymásra hangolódást. Virt László előadása (amellyel Tamási születésének 120. évfordulójára is emlékezünk) azonban jól megvilágítja a kettejük közötti rokoneszmei vonásokat: igen hasonlóan viszonyultak az „erdélyiséghez”, hasonlóan látták a kisebbség és centrum viszonyát, szorgalmazták a „cselekvő fiatalság” felelősséggel való felruházását. Érdemes megfontolni e ma is aktuális dilemmákra adott válaszaikat. A konferencia záróeseménye egy régóta készülő dokumentumfilm tesztvetítése lesz. A püspök reggelije. Márton Áron első ötven éve című filmet Zágoni Balázs rendezte. A dokumentumfilm Márton Áron gyermek- és ifjúkoráról, első világháborús élményeiről, pályaválasztási küzdelmeiről, valamint belső, lelki vívódásairól mesél családtagok, szemtanúk, közeli munkatársak és történészek tolmácsolásában.
– A Márton Áron Társadalomtudományi Diáktábor tavalyi résztvevői levéltári kutatásba, drámapedagógiába, művészettörténetbe, kultúrdiplomáciába nyerhettek betekintést. Idén „népnevelési projekt zajlik”. Mit takar ez a megnevezés? Hány középiskolás vesz részt a táborban?
– A tábornak 16 résztvevője van, zömében ugyanazok, akik tavaly is itt voltak. Ez egy bensőséges, aktív részvételt és személyes kapcsolatok kiépítését célzó tábor. Két résztvevőnk van Felvidékről, kettő Magyarországról, ketten jöttek Kolozsvárról, tízen pedig a Székelyföld több városából, falujából. Tavaly több volt az elméleti előadás, idénre több gyakorlati programot szerveztünk. A Népnevelés és a Z generáció projektet például két, az egyetem padjaiból éppen kikerült csíkszentdomokosi fiatal, a teológiát végzett Bőjte Csongor és a néprajzos Bodó Andrea vezetik. Mindketten jó ismerői Venczel József falukutatási, népnevelési munkásságának, ennek „modelljére” szeretnék, ha a tábor résztvevői megismernék a domokosi fiatalság látásmódját, problémáit, és erre megpróbálnának kidolgozni egy „népnevelési” projektet, bevonva a modern kommunikációs csatornákat is. Természetesen ez egy kísérleti jellegű projekt, arra szolgál, hogy gondolkodási folyamatot indítson arról, hogy a „mai fiataloknak” milyen lehetőségei és milyen felelőssége van a kortársaik „nevelésében”, gondolkodásuk alakításában. Megjegyzem, hogy a résztvevők rendkívül komoly és tehetséges fiatalok.Tavaly úgy fogalmaztam, hogy a közeljövő Kárpát-medencei elit értelmiségének képviselőit látjuk vendégül, ma sem mondhatok mást. A visszatérők között van már olyan, aki elvégezte a középiskolát, és az egyetem választásánál – saját bevallása szerint – nagyban befolyásolta a tavalyi tábor tapasztalata. A népnevelési projekt mellett lesz vizuális antropológiai műhely (archív fényképek értelmezését segítendő), hadtörténeti „kutatómunka”, művészettörténeti szekértúra és persze egyeskői gyalogtúra is.
– A tavalyi Márton Áron-emlékévben jeles püspökünk alakja állt számos rendezvény központjában. Hogyan látja, átgyűrűzött az emlékév erre az évre is? Tart még a lelkesedés?
– Az emlékév jó alkalom volt földrajzilag kiterjeszteni a Márton Áront ismertető programokat, hálásak vagyunk érte a magyar kormánynak. Azonban a lelkesedés nem a központilag kijelölt hivatalos ünnepségekből származik, hanem a személyes találkozásokból. Azt látjuk, mind a történészek, mind a fiatalok esetében, hogy akit egyszer is munkája során megérintett Márton Áron eszmeisége, kivételes egyénisége, az „nem szabadul” a feladattól, hogy Márton Áron példáját másoknak is megmutassa.
A csíkszentdomokosi megemlékezés augusztus 26-án délelőtt 10 órakor szetmisével kezdődik, amelyet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutat be. Ezt követi 11.45-től a konferencia a művelődési házban. Az előadások között bemutatják a Márton Áron püspökről az elmúlt évben megjelent újabb kiadványokat, köteteket is. A rendezvény támogatói a Bethlen Gábor Alap, Csíkszentdomokos Önkormányzata, a Hargita Megyei Kulturális Központ – Hargita Megye Tanácsa és a Felcsík Kistérségi Társulás.
Daczó Katalin / Hargita Népe (Csíkszereda)

2017. szeptember 18.

A vártnál lényegesen kevesebben választották a szakiskolát a kilencedikesek közül Hargita megyében
A meghirdetetthez képest százzal kevesebb tanuló iratkozott be a Hargita megyei szakiskolákba: a 2017-2018-as tanévet így a betervezett 834 helyett összesen 731 szakiskolai diák kezdte meg a megyében, 30 osztályban. Ráadásul az alacsony gyermeklétszám miatt az osztályok közül többet kénytelenek voltak összevonni, így sok esetben egy osztályban két különböző szakmát tanuló csoport jár.
Véglegesítették a múlt héten a szakmai oktatás Hargita megyei beiskolázási adatait, amelyeket a Hargita Megyei Tanfelügyelőség rendelkezésünkre bocsátott. A kimutatásuk szerint a meghirdetett 834 szakiskolai helyre a tanév elejére 731-en jelentkeztek, azaz 100-zal kevesebben a tervezettnél, a csíkszéki szakiskolákba 50-nel kevesebben választották a szakiskolai képzést: az elvárt 336 diák helyett mindössze 286-an.
A tanfelügyelőség táblázatában ugyanakkor feltüntették még a roma gyermekeknek szánt helyek számát is. Az összesítésből kiderült, hogy a megye iskoláiban fenntartott 27 helyükből, 22-öt töltöttek be cigány nemzetiségű tanulók. Továbbá külön jegyezték a csíksomlyói Szent Anna Speciális Szakközépiskola beiskolázási adatait is, amelyekből kiolvasható, hogy 48 helyet biztosítottak az asztalos, valamint a textilipari szakra, de végül mindössze 13-an iratkoztak be ezekre.
Népszerű és népszerűtlen szakok
A csíkszeredai szakiskolák közül a Kájoni János Szakközépiskola, a Kós Károly Szakközépiskola, valamint a Székely Károly Szakközépiskola meghirdetett pincér, víz- és gázszerelő, autószerelő, valamint autóbádogos és autófestő szakjai bizonyultak a legnépszerűbbnek, hiszen annyi diák jelentkezett ezekre, hogy 28-as, azaz teljes létszámú osztályokat tudtak indítani ezeken a szakokon. Szintén teljes osztály indulhatott a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola pék- és sütőipari szakján. Kevésbé népszerűnek bizonyult a balánbányai Liviu Rebreanu Szakközépiskola pincér és élelmezési eladó szakja, mert erre nem iratkozott senki, ugyanez a helyzet a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola hegyvidéki gazda szakján. A csíkszéki szakiskolák többi szakjaira éppen annyian jelentkeztek, hogy szakmánként félcsoportokat alakítottak ki, többnyire 14-es létszámmal, esetenként ezeket kénytelenek voltak összevonni egy osztályba.
A szakközépiskolát részesítik előnyben
Bálint Gabriella, a Venczel József Szakközépiskola igazgatója megkeresésünkre elmondta, a legnagyobb érdeklődést a pék- és sütőipari szak iránt tanúsítanak a diákok, ezt a szakot minden évben el tudják indítani, az asztalos szak iránt csökkent az érdeklődés, ebben az évben csak egy féllétszámú osztályt tudtak indítani, így összevonták a szintén félcsoportos erdész szakkal. Mint megtudtuk, az erdész szakot új képzésként hirdették meg a szakiskolában, és úgy tervezték, hogy jövőre kertész szakot indítanának, és évenként felváltva oktatnák hol az egyik, hol a másik szakot.
Az érdeklődés kapcsán elmondható, hogy még mindig az elméleti osztályok telnek be előbb, a szülők valamilyen oknál fogva a szakközépiskolát részesítik előnyben a szakiskolával szemben, talán azért, mert úgy gondolják, hosszú távon jobb lehet, ha a gyermeknek megvan a 12 osztálya, és kapnak egy technikusi diplomát, akkor is, ha nem lesz sikeres az érettségijük – magyarázta az igazgató.
Vízi István, csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola igazgatója a következőképpen vélekedett: vidéken az az irány figyelhető meg, hogy egyre több tanuló választja inkább a városi tanintézeteket, kevesebben maradnak a helyi iskoláknál. Az alcsíki szakiskolába idén mindössze egy összevont osztály indult két külön csoporttal úgy, hogy a szakórákat külön tartják a hegyvidéki gazda, illetve a pincér és élelmezési eladó szakosok számára.
Iskola után lehessen elhelyezkedni
„A Kós Károly Szakközépiskola által kínált szakokra nagyon jó volt a jelentkezés, a három képzés közül a víz- és gázszerelő szakon túljelentkezés is volt, ezért vizsgapróbát is tartottak a jelentkezőknek” – értékelte Szén János, a csíkszeredai szakközépiskola igazgatója. Hozzátette, hogy az ács, valamint a kőműves szakosztályaikon is a beteltek helyek. Mint mondta, olyan szakmák ezek, amelyekre itt Csíkszéken van érdeklődés.
Azt látom, hogy a városban minden iskola igyekszik olyan szakokat indítani, amire van kereslet: felmérik a cégeknél, hogy milyen munkaerő-szükséglet van, és ezek alapján próbálnak újabb szakmákat oktatni. Így a diákoknak az iskola elvégzése után esélyük lehet elhelyezkedni – fejtette ki az iskolaigazgató.
Barabás Hajnal / Székelyhon.ro

2017. október 19.

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára
A Háromszék olvasói egy különös kézirat egyik fejezetével ismerkedhetnek meg. E sorok írója A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere címmel két kötetben, ezer oldalon periratok – négy nagy „bolyais” per kihallgatási jegyzőkönyveiről, ítéleteiről, az egyetemről kizártak hiteles levéltári dokumentumairól, visszaemlékezésekről van szó! –, megfigyelési és követési, hálózati dossziék, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács levéltárában őrzött dokumentumok alapján a romániai magyarság legfontosabb értelmiségi intézménye teljességre törekvő történetét tárja az Olvasó és a történészszakma elé. A cím is jelképes: a Bolyai Tudományegyetem diákjainak, tanárainak elítélésével valójában magát a romániai magyarság legfontosabb intézményét ítélték el, számolták fel! Az egyetem sorsa nem csupán a romániai magyarság legújabb kori története szempontjából, de az egyetemes magyarság története szempontjából is kivételes jelentőségű.
A levéltári dokumentumok ismeretében és publikálásával minden kétséget kizáróan bizonyítható: attól a pillanattól kezdve, hogy a román Hivatalos Közlöny – Monitorul Oficial – 1945. február 7-ei számában megjelent a Nemzeti Kisebbségek Statútumát biztosító törvényerejű rendelet, amelynek 18., 20., 22. szakasza kimondta: „A román állam biztosítja az együtt élő nemzetiségek számára az anyanyelvű oktatást az állami elemi, középfokú és felsőoktatási iskolákban, ha elegendő számú tanuló igényli ezt. A nem román tannyelvű iskolákban a tanári kart az állami iskolákban és tagozatokban az illető nemzetiség soraiból kell toborozni” (18. szakasz), „Az iskolákban a vizsgákon, beleértve az érettségi vizsgát, a fenti iskolák tanulóit azon a nyelven vizsgáztatják, amilyen nyelven a tantárgyakat oktatták” (20. szakasz), „A kolozsvári tudományegyetemen a jogi fakultáson, a bölcsész- és filozófia karon a szükségleteknek megfelelően – figyelembe véve az egyetemi hallgatók létszámát – magyar és német nyelvű tagozatokat létesítenek” (22. szakasz), a mindenkori román kormányok, politikai pártok, ideológiájuktól függetlenül, mindent elkövettek, hogy a magyar tannyelvű állami egyetemet ellehetetlenítsék, elszigeteljék, majd végérvényesen felszámolják, beolvasszák a román egyetembe. Ezen a stratégián az sem változtatott, hogy a párizsi béketárgyalások előestéjén – a román nemzeti érdekek messzemenő figyelembevételével, Észak-Erdély Romániához való csatolása reményében – I. Mihály román király, Ştefan Voitec nemzetnevelési miniszter és Mircea Durma pénzügyminiszter aláírásával a román Hivatalos Közlöny 1945. május 29-ei számában megjelent a 1945/407-es számú Királyi Rendelettörvény a Kolozsvári Magyar Tannyelvű Tudományegyetem létesítéséről: „Kolozsvárt 1945. június 1-jei hatállyal magyar előadási nyelvű állami Tudományegyetem létesül, amely a következő tudománykarokkal fog működni: a) Irodalom és Bölcsészet, b) Jog- és Közgazdaság-tudomány, c) Természettudomány, d) Orvostudomány. Ezen tudományegyetem működése érdekében rendelkezésre bocsáttatik a kolozsvári Regina Maria Leánygimnázium épülete. A szükségletekhez és lehetőségekhez mérten más épületek is rendelkezésre bocsáthatók. A Nemzetnevelésügyi Minisztérium miniszteri határozatban fogja megállapítani a tanszékek, kollégiumok és az oktató segédszemélyzet számát és címét.”
Vincze Gábor bevezető tanulmányában a kérdéskör lényegét így összegezi: „Szerintünk a kolozsvári magyar egyetem helyzete a mindenkori magyar–román viszony hiteles modelljévé vált. Amelyik nemzet megszerezte a politikai hatalmat Erdély, illetve a másik két történelmi nemzet fölött, az sajátította ki magának az egyetemet is.”
A román Hivatalos Közlöny 1945. május 29-ei számában megjelent a 406-os számú királyi rendelet is, amely elrendelte: I. Ferdinánd Tudományegyetem, valamint mindazok a közép- és alsó fokú iskolák, amelyeknek a második bécsi döntés után távozniuk kellett Észak-Erdélyből, térjenek vissza és foglalják el korábbi épületeiket. Ennek egyik következménye az lett, hogy a Magyar Mezőgazdasági Akadémia épületeit úgy kellett átadni a visszatérő román mezőgazdasági főiskola számára, hogy az a rendelkezésre bocsátott épületek hiányában gyakorlatilag megszűnt. A törvény nagy csapást jelentett a magyar gimnáziumok és általános iskolák számára. A magyar egyetem az elveszített negyvenhat épületért „cserébe” az átadott központi épület alapterjedelménél hatvan százalékkal kisebb sétatéri Marianum-épületet kapta meg. A román történelmi pártok – a Román Nemzeti Parasztpárt, a Román Nemzeti Liberális Párt –, az 1944. augusztus 23-ai „királyi puccs” után hatalomra került Rădescu-kormány hallani sem akart egy önálló állami magyar egyetem további fennmaradásáról. A Gheorghe Vlădescu-Răcoasa kisebbségügyi miniszter által 1944 novemberében kidolgoztatott Nemzetiségi/Kisebbségi Statútumtervezet 22. szakasza tételesen megfogalmazta: a működő kolozsvári állami magyar egyetem helyett a „kincses város”-ba visszatérő román egyetemen csak magyar és német tanszékek létesítését engedélyezik. Ma már kutathatók a második világháború után megalakult román kormányok üléseinek gyorsírásos jegyzőkönyvei. Ezekből kiderül: a román történelmi pártokon kívül a Román Kommunista Párt vezetői közül elsősorban a Moszkvából hazatért Ana Pauker külügyminiszter és Luka László/Vasile Luca, az Országos Demokratikus Arcvonal főtitkára, az RKP egyik titkára mereven ellenezte az önálló magyar egyetem létrehozását. A Nemzetiségi/Kisebbségi Statútum szerzőihez hasonlóan elegendőnek tartották egy magyar tanszék felállítását a román egyetemen. A romániai magyarság nagy várakozással – hetvenkét év távlatából egyértelműen állítható –, nagyon is túlzott illúzióval fogadta a „magyarbarátként” aposztrofált dr. Petru Groza vezette kormány – I. Mihály király a Szovjetunió ellentmondást nem tűrő nyomására nevezte ki kormányfőnek! – 1945. március 6-i hatalomra kerülését. Többek között azt is remélték: megoldódik a kolozsvári magyar egyetem sorsa. 1945. március 13-án, amikor a román kormány Kolozsváron hatalmas ünnepséget rendezett a román adminisztráció észak-erdélyi visszatérése alkalmából, Demeter János jogászprofesszor a minisztertanácsi ülésen emlékiratot adott át dr. Petru Groza miniszterelnöknek, amelyben a romániai magyarság számára még megoldatlan kérdéseket tárták a „demokratikus”-nak nevezett kormány elé: külön kitértek a magyar egyetem ügyére, Székelyföldön (Marosvásárhelyen) egy magyar tannyelvű műegyetem megalakítását kérték. A párizsi békeszerződés 1947. február 10-ei aláírása előtt a dr. Petru Groza vezette kormány arra törekedett, hogy a nemzetközi közvélemény, a győztes nagyhatalmak kedvező képet alakítsanak ki Románia kisebbségpolitikájáról, az országban viszont a román nacionalizmusnak tett látványos engedményekkel igyekeztek a tömegtámogatást valamelyest erősíteni. Ez a kettősség lehetővé tette, hogy a színfalak mögött felerősödjenek az önálló állami magyar egyetem puszta léte elleni indulatok. A román titkosrendőrség, a Siguranța 1945. július 13-ai jelentése szerint a Román Szociáldemokrata Párt 1945. június 21-én gyűlést tartott Nagyszebenben, ahol Victor Papilian kijelentette: „semmilyen értelme nincs egy kolozsvári magyar egyetem fenntartásának. Legrosszabb esetben – tette hozzá – a magyar egyetem Kézdivásárhelyen működhetne, ahol a román elem amúgy is kisebbségben van.” A jelentés így folytatja: „E soviniszta kérdés miatt lázadozva, a román egyetemi hallgatóság – akik imponáló számban vettek részt a gyűlésen – a magyarok ellen ellenségesen léptek fel, azt kiabálva: a magyarok mindig a totalitárius rendszerek csatlósai voltak.” 1945. június 5-én az alapító okirattal létrehozott magyar egyetem ideiglenes vezetősége kénytelen volt – még csak jogilag – átengedni a volt Ferenc József Tudományegyetem összes épületét a Nagyszebenből visszatérő I. Ferdinánd Király román egyetemnek. A bukaresti június 10-i tárgyalásokon hamar kiderült: Nagy Géza és Venczel József egyetemszervezők feleslegesen bíztak a román egyetem képviselőinek és professzori karának megértésében. A román orvosi kar két nappal a kölcsönös együttműködést kilátásba helyező Egyezmény aláírása után, 1945. június 7-én határozatot hozott arról: nem lehet épületeket átengedni a magyar egyetemnek! A román elképzelés szerint a magyar egyetemen egyelőre csak a bölcsészeti, valamint a jogi és közgazdasági kar kezdené meg működését, az orvosi és természettudományi kar kezdetben csak formálisan létezne: a diákok beiratkoznak e karok dékáni hivatalában, de az előadásokat a román egyetemen hallgatnák. A Nagyszebenből visszatérő egyetem román tárgyalóküldöttségének egyik tagja, Florian Ştefănescu-Goangă volt rektor kijelentette: „A kolozsvári egyetem épületei és helyiségei egyetlen egyetem működésének biztosítására sem elegendőek. Az épületek közös használata öngyilkosságot jelentene az I. Ferdinánd Király Tudományegyetemnek.” Ilyen körülmények között a kolozsvári magyar egyetem vezetőségének tervei között először vetődött fel: a magyar orvosi kart költöztessék át a Marosvásárhelyen üresen álló volt Hadapródiskola épületébe. A Kolozsváron megjelenő Világosság 1945. július 12-ei száma közölte: „A miniszterelnökség július 6-ai ülésén arról döntött, hogy a magyar egyetem orvosi kara Marosvásárhelyre fog költözni: a többi tudománykar pedig Kolozsváron marad. A marosvásárhelyi orvostudományi karnak rendelkezésére bocsátják a klinikai és nevelési célokból szükséges épületeket. A nemzetnevelésügyi és közegészségügyi minisztérium a rendelkezésre álló minden orvosi, nevelési és tudományos felszerelési anyaggal segíti ezt a tudománykart.” A marosvásárhelyi Hadapródiskola épületét 1945. szeptember elején vették át, októberben és novemberben folyamatosan költöztek át Kolozsvárról az intézmények, a klinikák, a tanszemélyzet és a technikai személyzet. Marosvásárhelyen viszont nem volt elegendő épület az orvostudományi kar, a tanárok, az alkalmazottak befogadására. A Hadapródiskola épületében nem volt vízszolgáltatás, mert a vízhálózatnak alacsony volt a víznyomása, a termekből hiányoztak az ülőhelyek, az asztalok. A kritikus lakáshiányt nem lehetett pótolni Soós József polgármester ígéreteivel. A karnak csak gyógyszerellátásra, élelmezésre, dologi költségekre havi 50 millió lejre lett volna szüksége, a közegészségügyi minisztérium havi ellátmányként csak 4,5 millió lejt utalt át. Az átalakítási, javítási munkálatok költségét másfél milliárd lejre becsülték. A hiányzó felszereléseket részben pótolni lehetett volna, ha a kolozsvári I. Ferdinánd Egyetem teljes egészében átadja a magyar kormány által 1940 után beszerzett klinikai felszereléseket, ahogyan azt a Hivatalos Közlöny – Monitorul Oficial 1945. július 16-ai számában megjelent határozat előírta. A marosvásárhelyi magyar orvostudományi kar megteremtése, európai elismertségének kivívása valóban a magyarországi és erdélyi magyar professzori kar, nem utolsósorban az orvostanhallgatók heroikus küzdelmének – de Marosvásárhelynek is – az eredménye.
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 20.

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere #2.# (Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára)
A Groza-kormány „kirakatintézményeként” emlegetett Bolyai Tudományegyetem alapító oklevelét már eleve úgy fogalmazták meg, hogy abban kódolva benne volt: a román történelmi pártok, a román kormány bármit megtehetett azért, hogy a magyar egyetem működését ellehetetlenítse, akadályozza, majd magát az intézményt is felszámolja. Constantin Daicoviciu, a dák-római kontinuitás apostola, 1945-ben a román egyetem dékánja a magyar tárgyalóküldöttség javaslataira nyíltan kijelentette: „az I. Ferdinánd Király Tudományegyetem Kolozsvárra való visszatérése politikai és nemzeti szükségesség”, „két egyetem párhuzamos működése teljes lehetetlenség”.
1945. december elején Bukarestben tárgyalt a kolozsvári magyar egyetem vezetősége. Jóváhagyták az egyetem elnevezését: „Universitatea Bolyai din Cluj – Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem”. Ekkor hozhattak elvi döntést arról, hogy a magyar állampolgárságú egyetemi tanárokat szerződtetik, részben rendeződött az egyetemi könyvtár sorsa is. Az 1945. december 17-ei egyetemi tanácsülésen elhatározták, hogy az egyetem megsegítése érdekében országos gyűjtést rendeznek az egyházak és a Magyar Népi Szövetség – MNSZ – segítségével. Megalakult a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Barátainak Egyesülete. Öthavi késéssel, 1946. február 11-én megkezdődött a Bolyai Tudományegyetem első tanéve: több mint kétezer romániai magyar diák iratkozott be. Dr. Csőgör Lajos rektor a tanévkezdéskor – olvasható a Sajtóbeszámoló a Bolyai Tudományegyetem első tanévének megnyitásáról című újságcikkben – beismerte: „csak azért kezdjük meg az oktatást, hogy az egyetemi ifjúság ne szenvedjen több időveszteséget.” Majd hozzáfűzte: „Kolozsváron a természettudományi fakultás hat intézete még ma sincs elhelyezve. Arról a hat intézetről van szó, amelynek tudományos anyagát jórészt az Erdélyi Múzeum Egyesület tárai alkotják. A Bolyai Egyetem vezetőségének az volt az elgondolása, hogy ezeket az intézményeket közösen használjuk az I. Ferdinánd-egyetemmel… Sajnos, az egyetem vezetőségének felfogása miatt ezt nem lehetett megvalósítani. A második példa Marosvásárhely, ahol a katonaiskola épületei közül csak egy épület helyreállításához foghattak hozzá anyagiak hiányában, és emiatt kilenc klinika két épületben van elhelyezve tarthatatlan körülmények között.” (A Szentgyörgy utcai Régi Kórház és a marosvásárhelyiek által ún. volt Hadapródiskolának nevezett épület közelében álló Újkórház épületéről beszélt dr. Csőgör Lajos rektor.) Az önfeladás úján elindult Magyar Népi Szövetség 1946-tól kezdőden – úgymond – „levette a kezét a Bolyai Tudományegyetemről”. Ez derül ki a brassói gyűlésük határozataiból. Beszámoló az MNSZ százas intézőbizottságának 1946. március 18–20. napján tartott értekezletről című, az MNSZ Intézőbizottsága kiadásában 1946-ban, Kolozsváron megjelent dokumentumból: az oktatással kapcsolatos elvárások megfogalmazásánál meg sem említik a Bolyai Egyetemet. Az MNSZ 1946. június 28–30-a között Székelyudvarhelyen megtartott kongresszusának határozatai között még egy mondatnyi utalás sincs a Bolyai Egyetemre. 1947-ben a Román Kommunista Párt legfelső vezetése új magyarságpolitikát hirdetett meg. A romániai magyarság további sorsát is nagymértékben meghatározta Luka László/Vasile Luca 1947. május 22-i, a kolozsvári Igazságban megjelent „politikai oroszlánordítása”: „az elvtelen magyar egység jegyében” a romániai magyarság politikai vezetését az általános tisztogatás megkezdésére szólította fel. A tisztogatás már előtte megkezdődött: 1947. március 25-ről 26-ra virradó éjszaka – több magyar kolozsvári értelmiségivel együtt – elhurcolták a Bolyai Tudományegyetem megteremtésében meghatározó szerepet vállaló Venczel Józsefet, a statisztika professzorát, szociológust. Piteşti-re internálták őket. Bírósági ítélet, határozat nélkül százas nagyságrendű – e sorok írójának százegy személyt sikerült azonosítania – magyar értelmiségit internáltak a szamosújvári börtönbe. Köztük volt az érmihályfalvi csoport koncepciós perében – 31 személyt ítéltek el – halálra ítélt, 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán, az Érmellék „Messiása”, de Puskás Lajos, a kolozsvári tízes szervezet megteremtője, Sepsiszentgyörgy népszerű biológusának, közírójának az édesapja, nagy tekintélyű lelkészek, tanárok. Az internáltak között volt Oriold Béla, a kolozsvári jogi kar helyettes tanársegédje is. A Kolozsváron megjelenő Igazság 1947. június 6-i számában olvasható: „Tegnap tartotta második ülését a miniszterközi bizottság, amelynek feladata az egyetemi oktatásban tervezett változásokat és tisztogatásokat végrehajtani. A megbeszélésekről annyit közöltek, hogy elhatározták az egyetemek tanári karának purifikálását. El fogják távolítani a felsőfokú oktatásból mindazokat, akik az utóbbi évtizedekben antidemokratikus politikát űztek, és ennél fogva nem alkalmasak arra, hogy az ifjúságot a mai idők szellemében neveljék.” Jóformán meg sem száradt a nyomdafesték az Igazság lapjain, ugyanannak a napilapnak az 1947. június 16-i számában durva támadást indítottak a nagy műveltségű, nagy tudású jogtörténész Bónis György professzor ellen. Lefasisztázták! „Az egyetemi purifikációs bizottság figyelmébe. Mit tanít a Bolyai Egyetemen a marxizmusról Hóman Bálint volt házi embere, Bónis »professzor úr«?” A Magyar Népi Szövetség lapjában, a Világosságban 1947. június 27-én az irodalomtörténész György Lajosra zúdítottak össztüzet: „Tisztogatást a Bolyai Egyetemen is! György Lajos dr. akadályozza a magyar diákság demokratikus nevelését, és szívesebben látná Maniu uralma alatt az egyetem megszűnését, mint demokráciánk megerősödését.” György Lajos nemcsak egyetemi tanár volt, hanem az Erdélyi Római Katolikus Egyházmegyei Tanács (Státus) világi elnöke is. A támadás Márton Áron erdélyi római katolikus püspök ellen is irányult, aki 1947. július 7-i körlevelében arra utasította egyházmegyéje minden papját, hogy tartózkodjon a Magyar Népi Szövetséggel való további együttműködéstől, ha tag, lépjen ki az MNSZ-ből. Ugyanakkor 1947. június 28-ai keltezéssel tiltakozó levelet küldött Ştefan Voitec nemzetnevelésügyi miniszternek. Megjelent dr. György Lajos nyilatkozata is. Márton Áron körlevelét – a püspök ellen folyó sajtókampány részeként – a marosvásárhelyi Szabad Szó 1947. augusztus 22-i száma is ismertette.
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 21.

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere ( Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára, 3.)
Az 1947/48-as egyetemi tanév kezdete előtt újabb kiváló, magyar állampolgárságú tanárok távoztak a Bolyai Tudományegyetemről, telepedtek vissza Magyarországra: Bónis György – akit előtte néhány napra le is tartóztattak –, Benedek Marcell fiával, Benedek Istvánnal, Környey István, Ludány György, Klimkó Dezső orvosprofesszorok, Zolnai Béla irodalomtörténész.
1947. október 14-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben az a miniszteri rendelet, amelynek értelmében elbocsátották a már másfél éve internált Venczel Lajost, Oriold Bélát, Jordáky Lajost. Korábban már nyugdíjazták György Lajost, Balogh Ernőt, Boga Lajost, Kiss Gézát, a nemzetközi hírnevű professzorokat és Szabó Jenő tanársegédet. A teológia két professzora, Tavaszy Sándor és Imre Lajos többé nem adhatott elő a Bolyai Tudományegyetemen. Joggal idézi Vincze Gábor és Lázok János Márton Áron püspök megjegyzését: „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad?” A román nacionalista kurzus is frontális támadást intézett a Bolyai Egyetem ellen. Iosif Chişinevszkij, az RMP titkárságának 1949. január 31-ei ülésén kijelentette: „A kolozsvári Bolyai Egyetemet az (oktatásügyi) miniszter nem tudja kézben tartani, a minisztériumban lévő nacionalista elemek bátorítják az egyetemen dolgozó nacionalista elemeket.” 1949. február 19-én a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Rákosi Mátyásból, Rajk Lászlóból, Gerő Ernőből álló küldöttsége a Magyar Népi Szövetség vezetőségével szervezett találkozón megbeszélést folytatott a Román Munkáspárt legfelsőbb vezetésével. Ezen a gyűlésen jelentette ki Luka László/Vasile Luca: „Nem bízunk meg sem a magyar egyetemi tanárok karában (utalás a magyar állampolgárságú professzorokra – T. Z.), sem az itteni magyar egyetem professzori karában, hogy egymás között közvetlen kapcsolatban legyenek.” Ana Pauker külügyminiszter a támadásban ennél is tovább ment: „A következő helyzetben vagyunk. Nehéz helyzetben, mert kultúránkban a nyugati hatás dominál. Arra kényszerítenek, hogy többlet-erőfeszítéseket tegyünk. A franciák 3–4 hónappal ezelőtt a vámhoz 4 millió példányban hoztak könyveket ajándék formájában, köztük matematikai, tudományos könyveket, hogy adják át az egyetemeknek. Mi visszautasítottuk ezeket a könyveket, bár az egyetemeken szükség lett volna rájuk. Úgy tűnhet, hogy eltúloztuk, hogy mindez baloldaliság, miközben a mi bizottságaink éjjel-nappal orosz nyelvből román nyelvre fordítják az (egyetemi) kiadványokat. De ez nem baloldaliság, amikor az egyetemeken az a helyzet, hogy a tanárok előírják az egyetemi hallgatóknak, hogy a nyugati kultúra alapján képezzék magukat. Ilyen értelemben sok bírálatot kapunk, hogy a román hazában az egyetlen egyetem, amely bizonyos mértékig gazdag az angol, amerikai irodalomban, nyugati könyvekben, az a Bolyai Egyetem, ahová Magyarország küldi a könyveket.” „Miért vetettük fel ezt a problémát a Bolyai Egyetemen lévő könyvekkel? A Bolyai tanárai nagyon messze állnak attól, hogy demokraták legyenek. Azokat a könyveket, amelyek onnan jönnek (Magyarországról – T. Z.), amelyekről Luca elvtárs beszélt, nemcsak a magyar reakciós tanárok olvassák, hanem a román reakciós tanárok is, és ők arra használják fel ezeket, hogy rámutathassanak: íme, hogyan beszélnek a románokról. Íme, ezért mondjuk mi azt, hogy a magyar elvtársak sem lehetnek ellene, ha figyelünk arra: milyen (szellemi) táplálék érkezik az egyetemi hallgatók számára?”
1949-ben letartóztatták a Bolyai Tudományegyetem két volt rektorát: Csőgör Lajost és Balogh Edgárt, 1952-ben Jordáky Lajost, Demeter Jánost, az egyetem két baloldali elkötelezettségű professzorát, és Székely András (Endre) orvostanhallgatót. A tulajdonképpeni vád: a magyar Béke-előkészítő Osztály számára – Demeter Béla Erdély- és nemzetiségi szakértő révén – adatokat gyűjtöttek és adtak át Erdély gazdasági, társadalmi, művelődési életéről, az iskolák számáról, helyzetéről, a Bolyai Tudományegyetem tevékenységéről. A magyar államtól – Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnök közvetlen utasítására – pengőben 11 ezer amerikai dollárnak megfelelő támogatást kaptak a magyar egyetem fenntartására, amelyről nem számoltak el a román államnak. A vád abszurditása: a letartóztatottak 1945–46-ban még magyar állampolgárként gyűjtötték az adatokat az iskolákról, a magyar egyetemről, Erdély gazdasági, társadalmi helyzetéről, művelődési életéről, abszurd drámába illő, hogy mindezért egy idegen állam, Magyarország javára folytatott kémkedéssel vádolták őket. Az 1954 áprilisában kihirdetett hadbírósági ítélettel Jordáky Lajost tizenkét, Demeter Jánost tíz, Balogh Edgárt hét, Csőgör Lajost hat, Székely Andrást (Endrét) három év börtönbüntetésre ítélték. 1955-ben szabadon engedték, 1956-ban rehabilitálták őket. A perirat terjedelme: 12 ezer oldal! A megfigyelési és követési dossziék terjedelme messze meghaladja a 100 ezer oldalt. Balogh Edgár „szekusdossziéja” oldalszámban megközelíti Márton Áron erdélyi római katolikus püspök közel 80 ezer oldal terjedelmű megfigyelési, követési dossziéjának terjedelmét: 70 ezer oldal! Elképesztő, megdöbbentő, hogy a román kommunista diktatúra kinyújtott karja milyen hatalmas összegeket fordított, milyen kiterjedt logisztikát mozgósított a Bolyai Tudományegyetem tanárainak megfigyelésére, ellehetetlenítésére, akár fizikai likvidálásukra. Ezek a dokumentumok először jutnak el az Olvasókhoz, a történész szakmához, meggyőződésem: nemcsak árnyalják, hanem módosítják a Bolyai Tudományegyetem történetével kapcsolatos kollektív emlékezetet.
A Securitate 1954-ben megfigyelési dossziét nyitott a Bolyai Egyetemről. Iacob Dezideriu hadnagyot, a 7-es ügyosztály operatív tisztjét bízták meg ezzel a feladattal. A megfigyelés indoklása: „A régi reakciós, kozmopolita tanárok szisztematikusan akadályozták, hogy a tanári karba és az adminisztratív vezetésbe demokratikus elemek kerüljenek, a horthysta megszállás idején fasiszta magatartásukkal kompromittált tanárokat léptettek elő.” Jordáky Lajost, Csőgör Lajost, Ehrlinger Józsefet, Unghváry Sándort, Venczel Józsefet és másokat már eltávolítottak az egyetemről. „Bár a szerveink által folytatott informatív akciók révén egy sor veszélyes elemet letartóztattak, mint Venczel Józsefet, Jordáky Lajost, Pásztai Gézát, Demeter Jánost, Balogh Edgárt, Nagy Gézát, Veress Pált és másokat, még mindig nagyon sok gyanús elem maradt, mint Balogh Antal, Blédy Géza, Varga Jenő, Fey Loránd, Csehi Gyula, Kálmán Ilona és mások, burzsujok, kulákok fiai, olyan elemek, akiknek kapcsolatuk volt Jakab Sándor volt miniszterrel, akik a tanításban nem követik a párt irányvonalát, és akik ma is kiszolgálják a katolikus egyházat, így ezen az egyetemen negatív hatást gyakorolnak az egyetemi hallgatókra.” Az 1956-os magyar forradalom kitörése, majd vérbefojtása kiváló ürügyet jelentett a nemzeti kommunizmus útjára lépett román pártvezetésnek, hogy megszüntesse, a román egyetembe olvassza a Bolyai Tudományegyetemnek nevezett „irredenta, soviniszta fészket”. Amikor az egész világ a magyar forradalom eufóriájában élt, 1956. október 25-én reggel letartóztatták a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet három hallgatóját: Balázs Imrét, a bolgár származású Tirnován Videt és Walter Frigyest. Balázs Imre festőművészt és Tirnován Vid szobrászhallgatót 1956 decemberében gyorsított eljárással hét-hét év börtönbüntetésre ítélték. 1956. november 17-én Várhegyi Istvánt, 18-án Koczka Györgyöt és Kelemen Kálmánt, 24-én Nagy Benedek „bolyais” hallgatókat tartóztatták le: 1957-ben Várhegyit hét, Nagy Benedeket öt, Koczka Györgyöt és Kelemen Kálmánt három-három év börtönbüntetéssel sújtották. A perükről, letartóztatásukról szóló, Fazekas János és Leonte Răutu által 1956. december 5-ei keltezésű írásbeli jelentést személyesen Gheorghe Gheorghiu-Dej, az RMP főtitkára ellenjegyezte, széljegyzetekkel látta el.
1957 márciusában letartóztatták Dávid Gyula tanársegédet, Páskándi Géza költőt, majd 1957 márciusában Bartis Ferenc I. éves magyar szakos hallgatót, költőt. Dávid Gyulát és Bartis Ferencet hét-hét, Páskándi Gézát hat év börtönbüntetésre ítélték. 1959-ben következett az „ötös” csoport elítélése: 1959. február 16-án Varró János tanársegédet 16, Lakó Elemér tanársegédet tizenöt, Péterfy Irén III. éves magyar szakos hallgatót tíz, Vastag Lajos történész hallgatót nyolc, Páll Lajos festő-költőt hat év börtönbüntetésre ítélték. 1957 februárjában letartóztatták Szilágyi Árpád IV. éves földrajz-geológia szakos hallgatót, akit két perben 42 év börtönbüntetésre ítéltek. 1958. július 14-én részt vett a szamosújvári börtönlázadásban. Félig agyonverték. A román apától származó Iamandi Emil „bolyais” magyar–román szakos hallgatót és Pogány Ádám bölcsész hallgatót öt-öt év börtönbüntetéssel sújtották. A Bolyai Tudományegyetemről – különböző ürügyekkel – kizártak mintegy harminc egyetemi hallgatót. Már csak idő kérdése volt a Bolyai Tudományegyetem felszámolása, egyesítése a Babeş Egyetemmel. Erre 1959 februárjától került sor, amikor a későbbi szörnydiktátor, Nicolae Ceauşescu KV-titkár vezényletével, az 1990-es évek román államelnökének, Ion Iliescunak a hathatós támogatásával maratoni gyűléseken próbálták meggyőzni a Bolyai Egyetem tanárait, diákjait, a romániai magyarságot a román és a magyar egyetem egyesítésének nagyszerűségéről. A Bolyai Egyetem felszámolása ellen öngyilkossággal tiltakozott Szabédi László költő, egyetemi tanár, Csendes Zoltán statisztika professzor, a kiszemelt rektorhelyettes és felesége, valamint Molnár Miklós docens.
A Háromszék olvasói Dávid Gyula irodalomtörténész periratát – magyar fordításban – vehetik majd a kezükbe. A 2006-ban fénymásolt levéltári dokumentumok egy példányát átadtam Dávid Gyulának – aki hathatósan segítette a kutatómunkámat is! –, hiszen ars poeticaként követem: csak akkor hiteles egy ilyen tanulmány, kötet, ha a még élő politikai elítéltekkel „összeszikráztatjuk” a levéltári dokumentumokat a véges emberi emlékezettel. Könnyű dolgom van: Dávid Gyula nagyszerű partner ebben a munkában. A tanulmánynak, a forrásközlésnek az ad különleges aktualitást, hogy a Nap Kiadó gondozásában 2016 végén megjelent kötetét – 1956 Erdélyben, és ami utána következett címmel – e sorok írója nélkülözhetetlen forráskiadványként forgatja A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere című szintézise véglegesítésénél. Tófalvi Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-108




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2022
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998