udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 25 találat lapozás: 1-25
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1993. július 14.

Kádár Gyula felidézte az 1784-es parasztlázadást, melyet Benkő József történész /1740-1814/ "oláh zenebonának" nevezett. A román történetírás túlzott jelentőséget tulajdonít ennek a parasztlázadásnak. A Horea vezette lázadást gyakran mint az erdélyi románság nemzeti felszabadító harcát tálalják. A lázadás kezdetén, az eskütétel alkalmával Horea és Closca kereszttel a kezükben hirdették: "Az Isten akarja, a császár parancsolja, hogy a magyarok mind megölessenek." A lázadók elpusztították Verespatakot, majd lerohanták a védtelen Abrudbányát. A lázadók kihirdették: aki ortodox vallásra nem tér át, "és oláh köntösben nem jár, vagy nyársra húzzák vagy fejét veszik." /Kádár Gyula: Az 1784-es "oláh zenebona". = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./

1996. augusztus 26.

Illyefalván tavasszal szórványkutatási tanácskozást tartottak. A tanácskozáson elhangzottak Bodó Barna szerkesztésében megjelentek Jelen és jövő a szórványkutatásban címmel. A Szabadság részleteket közöl a tanácskozás anyagából, a szórványok kialakulásáról szóló részből, amely visszapillant a magyar történelmi múltra. Az erdélyi magyarság első nagy pusztulását az 1241-es tatárjárás okozta, majd a pestis. A XIV. században kezdtek nagy tömegben betelepedni a románok. II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata idején, 1657 és 1661 között török és tatár hadak egész összefüggő területeken kipusztították a magyarságot. A Horea-felkelés Hunyad, Alsó-Fehér, Torda és Kolozs megyére terjedt ki, a jelszó sok helyütt a magyarok likvidálása volt. Horea emberei 173 magyar falut pusztítottak el, elpusztult Zaránd megye magyarságának jó része, Zalatna vidékének, Ribice, Abrudbánya, Verespatak vidékének magyarsága. Az 1848-as szabadságharc idején egész vidékek magyarságát ölték meg. 1848 október 17-én kezdődött Alsó-Fehér megyében a támadás a magyar települések ellen, azután következett Aranyosszék, Zaránd megye, Kolozs és Torda megye. Egyedül Zalatnán 700 magyart öltek meg a román népfelkelők, november végén Zentelkét és Kalotaszentkirályt égették fel. 1849. januárjában Nagyenyeden legkevesebb 600 magyart öltek meg az Axente és Prodan vezette román csapatok. Nagyenyed majdnem teljesen leégett. A szabadságharc idején mintegy 9-10 ezer magyart öltek meg román csapatok. A magyar hatóságok megkezdték az emberöléssel, gyújtogatással gyanúsított románok összeszedését, bírósági ítéletekkel vagy anélkül mintegy 4500 román vesztette életét. - Trianon után hatalmas tömegek kivándoroltak, ugyanez történt a második világháború után is. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./ Szórványtanácskozás Sepsiillyefalván márc. 22-24-én: 470. sz. jegyzet.

1996. augusztus 26.

Illyefalván tavasszal szórványkutatási tanácskozást tartottak. A tanácskozáson elhangzottak Bodó Barna szerkesztésében megjelentek Jelen és jövő a szórványkutatásban címmel. A Szabadság részleteket közöl a tanácskozás anyagából, a szórványok kialakulásáról szóló részből, amely visszapillant a magyar történelmi múltra. Az erdélyi magyarság első nagy pusztulását az 1241-es tatárjárás okozta, majd a pestis. A XIV. században kezdtek nagy tömegben betelepedni a románok. II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata idején, 1657 és 1661 között török és tatár hadak egész összefüggő területeken kipusztították a magyarságot. A Horea-felkelés Hunyad, Alsó-Fehér, Torda és Kolozs megyére terjedt ki, a jelszó sok helyütt a magyarok likvidálása volt. Horea emberei 173 magyar falut pusztítottak el, elpusztult Zaránd megye magyarságának jó része, Zalatna vidékének, Ribice, Abrudbánya, Verespatak vidékének magyarsága. Az 1848-as szabadságharc idején egész vidékek magyarságát ölték meg. 1848 október 17-én kezdődött Alsó-Fehér megyében a támadás a magyar települések ellen, azután következett Aranyosszék, Zaránd megye, Kolozs és Torda megye. Egyedül Zalatnán 700 magyart öltek meg a román népfelkelők, november végén Zentelkét és Kalotaszentkirályt égették fel. 1849. januárjában Nagyenyeden legkevesebb 600 magyart öltek meg az Axente és Prodan vezette román csapatok. Nagyenyed majdnem teljesen leégett. A szabadságharc idején mintegy 9-10 ezer magyart öltek meg román csapatok. A magyar hatóságok megkezdték az emberöléssel, gyújtogatással gyanúsított románok összeszedését, bírósági ítéletekkel vagy anélkül mintegy 4500 román vesztette életét. - Trianon után hatalmas tömegek kivándoroltak, ugyanez történt a második világháború után is. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./ Szórványtanácskozás Sepsiillyefalván márc. 22-24-én: 470. sz. jegyzet.

1995. október 3.

A román sajtóban több támadó cikk jelent meg a Vasvári Pál-emlékmű felállítása miatt. Eugen Goia szohodoli ortodox pópa a gyulafehérvári Unirea lapban "A Mócföldön, Kőrösön a magyar politikusok által felállított emlékművet nem tűri el a föld" címmel égig magasztalta a mócok vezéreinek tetteit, Horea. Closca, Crisan, Avram Iancu érdemeit, majd Vasvári Pált és hadseregét ócsárolta. Szerinte az emlékmű merénylet a román nép valódi történelme ellen. Valójában 1848-ban ezen a vidéken Abrudbánya, Zalatna, Magyarigen, Boroskrakkó, Verespatak, Sárd nagyszámú magyarságát halomra gyilkolták - nem Vasvári csapatai. Egyetlen éjszakán, 1849 januárjában Nagyenyed 700 védtelen magyar lakosát ölte meg Axente Sever csapatával, Avram Inacu katonái a védtelen Felvincet felperzselték, magyar lakossága földönfutó lett. Axente Severről városnegyedet, iskolát neveztek el, majd 1993-ban szobrot emeltek Nagyenyeden, gaztettei színhelyén. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./ A Vasvári Pál-emlékművet júl. 9-én állították fel Kőrösfőn: 1412. sz. jegyzet.

2001. március 6.

Márc. 5-én a Szamoson az árhullám elhagyta Dést, Máramaros megyében a Tisza és a Lápos folyók szintje növekedőben van. Kolozs megyében az áradások következtében 21 gazdaság, 1421 hektár szántóföld van víz alatt, 30 méter falat és egy szénaraktárt sodort magával az ár. A megyében a Szamos mintegy 120 kilométeres utat rongált meg. Az Aranyos áradása újabb ökológiai szennyeződést okozott. A Fehér megyei abrudbányai Bányakitermelő Vállalat ismét szennyezi az Aranyost. A folyó vastartalma a negyvenháromszorosára nőtt. A megengedettnél több a mangán- és a réztartalom is. A tordai Vízművek a szennyezés elterjedésének megelőzésére Sinfalva közelében négy kutat ismét bezáratott. /Nánó Csaba: Árvízeket okozott a hirtelen felmelegedés. Ismét szennyezett az Aranyos vize. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./ Bihar, Beszterce-Naszód, Máramaros, Szatmár és Suceava megyében negyven települést érintett az utóbbi napok esőzései miatt keletkezett áradás. Bihar megyében Biharkaba, Biharrósa, Magyarremete, Berettyószéplak, Robogány és Bihardobrosd községekben 55 háztartást öntött el a víz. Az előrejelzések további esőzést jósolnak. Az áramszolgáltatás is megsínylette a vihart: Borszeg, Almásfegyvernek, Alsótótfalu, Kozmaalmás, Szarkó, Nadántelek, Kővág, Berettyófarnos, Berettyócsohaj, Hegyközszentimre teljes egészében, Szalárd pedig részben áram nélkül maradt. Nagyváradon évről évre mind nagyobb gondot okoznak az eldugult csatornák. /Aszály után áradás. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 6./ Bihar, Beszterce, Máramaros és Suceava megyékben több mint 1.100 házat érintett, mintegy száz helységben az árvíz, ráadásul 1500 ha mezőgazdasági földterületet is elöntött a víz, utakat, hidakat rongált meg, megszakította az áramellátást. /Árvizek. = RMDSZ Sajtófigyelő, márc. 6. - 44. sz./

2001. május 19.

A műemlékvédelemmel foglalkozik a Művelődés (Kolozsvár) áprilisi száma. A tematikus szám többek között a tusnádi műemlékvédelmi konferenciasorozat célkitűzéseire hívta fel a figyelmet valamint a sztánai, torockói, abrudbányai, verespataki integrált táj- és értékvédelmi törekvésekre. A lapszámot az 1942-es kolozsvári műemlékfelmérés rajzaival illusztrálták. /Művelődés/4. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./

2001. augusztus 10.

Örvössy István tövisi református lelkipásztor immár fél éve szolgálja a sajátja mellett Abrudbánya, valamint Verespatak kicsinyke gyülekezeteit. Abrudbányán a parókián frissen kimeszelt szobák, ízlésesen berendezett fogadóhelyiségek, tisztaság várja a tiszteletest. Van hova jönnie szeptemberben a frissen végzett református teológusnak, akit tárt karokkal várnak a helybeli reformátusok. A református templomban felújítás folyik. A helyi unitárius, valamint a katolikus templom állapota viszont siralmas. A kétszáznyi magyar lélek saját magát is csak nehezen tudja fenntartani, nemhogy még a köznek is szánni tudjon minimális jövedelméből. Verespatak református egyházközsége mindössze három hetvenéves hívőt számlál. "Mi a szórványban vagyunk a szórvány" - mondják. Verespatakon Pálffy Árpád helybeli unitárius lelkipásztor negyedszázada istápolja a mintegy három tucatnyi unitáriust. A katolikus templomban negyedszázad leforgása alatt kilencedszer változott a plébános személye. - Sárdon a helybeli 12 magyar által már hasznavehetetlen református templom falai omladoznak, Magyarigenben pedig a néhai Bod Péter ezer férőhelyes templomában napjainkban alig tucatnyi magyar református jár imára és igehallgatásra. /Győrfi Dénes: Szórvány a szórványban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 10./

2003. szeptember 13.

A kolozsvári Unitárius Kollégium X. osztálya nyári kerékpártúrára indult, Dél-Erdély szórványvidékeinek, pusztuló emlékműveinek megismerése volt a céljuk. Solymosi Zsolt vallástanár, a túra vezetője beszámolt útjukról. Megnézték Tordát, Nagyenyedet, Gyulafehérvárt, Dévát, Vajdahunyadot, Hátszeget, az elhagyatott alsófarkadini kastélyt, a szentpéteri Nopcsa kastélyt, az életveszélyes állapotban lévő épületet, Petrozsényt, ahol Bálint Róbert unitárius lelkész, és a helybeli Ifjúsági Egylet várta őket, Nagyszebent, Vizaknát, Pókafalván pedig beszéltek Kleist Ernővel, az utolsó pókafalvi magyarral. Pókafalván láthatták a beszakadt tetejű templomot, a padok helyén méteres a gaz. A templom körül földbesüppedt, 1800-as évekből való magyar sírkövek vannak, a legtöbbet elhordták, az utolsó református pap úgy rendelkezett, hogy őt magát jeltelen sírba temessék, legalább ne lehessen meggyalázni sírkövét. Kleist Ernőnek sikerült megmenteni a pusztulástól a szomszédos dombon lévő evangélikus templomot. Látták a marosszentimrei református templomot is. Abrudbányán a főtéren álló unitárius templom volt a következő szomorú látvány. A beszakadt tetőt benőtte a növényzet, a lehullott vakolatú tornyon latin felirat hirdeti: Épült az egy Isten tiszteletére, 1796-ban. A helybeliek elkergették őket a templomtól. /Szabó Csaba: Pusztuló kövek nyomában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./

2003. október 2.

Sógor Csaba szenátor szept. 30-án a parlamentben politikai nyilatkozatot mondott el. Az utóbbi időben sok szó esett a magyar szabadságharc 13, Aradon kivégzett, vértanú tábornokáról és a román állam kormányának határozatával annak idején ledöntött szoborcsoport visszaállításáról. 1848-ban a birodalom egynémely népcsoportját talmi ígéretekkel úgy tévútra lehetett vezetni, hogy átállt az elnyomó hatalom oldalára. Képtelen állítás 1848/49-ről a 40.000 román halott és mintegy 100 ortodox pap. Hol van ennek a rengeteg áldozatnak a közös sírja? A korabeli történeti munkák nem tudósítanak a "lemészárolt" román áldozatok tömegsírjairól. Tudunk viszont zalatnai, abrudbányai, enyedi tömegsírokról és azok jelölt emlékhelyeiről. Az Ompoly völgyében, Priszákán egy emlékoszlop jelöli azoknak a lemészárolt gyermekeknek, asszonyoknak és férfiaknak a tömegsírját, akik a hegyekből lezúduló román "felkelők" áldozatai voltak. A felirat csak ennyi: PAX, vagyis béke. Az 1848-49-es szabadságharc ideje alatt a korabeli emlékezet szerint 8000-re tehető azon áldozatok száma, akik Erdélyben életüket vesztették. "Százötven év török uralom alatt, soha sem kényszerültünk arra, hogy "közös rendezvényen" emlékezzünk meg halottainkról." "Őszintén remélem, hogy nem kell 400 évnek eltelnie ahhoz, hogy közösen, indulatok nélkül emlékezhessünk meg, magyarok és románok azokról a hősökről, akiknek az aradi Szabadság-szobor állított örök emléket." /Politikai nyilatkozat. Elmondta: Sógor Csaba szenátor. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 2./

2004. február 26.

Fehér megyében egyes templomokról már csak múlt időben lehet beszélni. Ilyen az orbói templomrom, a marosszentimrei templom, valamint az alvinci templom romos maradványa. Magyar lélekszám nélkül maradt továbbá Boroskrakkó impozáns temploma, az omladozó sárdi templom, s csekély lélekszámot fogad falai közé a magyarigeni és zalatnai református templom, az abrudbányai római katolikus és református templom, valamint a bizonytalan sorsú verespataki református, római katolikus és unitárius templom is. Mindezek mellett jelenleg Abrudbánya unitárius templomának sorsa a legtragikusabb. Az elmúlt évek során az RTV magyar adása is foglalkozott e templom áldatlan sorsával. Mugurel Sarbu Fehér megye prefektusa megállapította, hogy az életveszélyes főtéri épületet le kell bontani. Györfi Dénes ezért ismétli Reményik Sándor szavait: „Ne hagyjátok a templomot!", meg kell védeni mindazt, ami még talpon áll. /(Györfi Dénes): Egy unitárius templom végnapjai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./

2004. április 3.

Abrudbánya egy a kietlen, roskatag, pusztulásra ítélt kisvárosok közül. Szinte hihetetlen, hogy Abrudbánya – Verespatakhoz, Zalatnához hasonlóan – az erdélyi aranykitermelés legfontosabb központjaihoz tartozott. A város lendületes fejlődése az egymást követő pusztítások miatt mindannyiszor megtört: 1784-ban a Horea, Closca és Crisan vezette parasztfelkelés lázadói dúlták fel a várost, 1848-ban pedig Avram Iancu seregei mészárolták le a magyar lakosság nagy részét, porig égetve a települést. Erről a kolozsvári unitárius püspökség tulajdonában lévő abrudi Aranykönyv tanúskodik. A kiegyezést követően ismét fölpezsdült a magyar élet a városban. Az 1900-as népszámlálás szerint a város lakossága 3341 fő volt, ebből 1921 volt a román és 1246 magyar. 1992-ben 4820-ra növekedett a város lakossága, 4653 román mellett már csak 140-en vallották magukat magyarnak. A népszámlálási adatok szerint ekkor 72 római katolikus, 57 református és 11 unitárius volt. A főtéren három magyar templom áll: a katolikus, az unitárius és a református. Az unitárius templom romokban hever. A harangokat sikerült megmenteni: az egyik Tordaszentmihályra, a másik a nagyenyedi unitárius templomba került. /Székely Kriszta: Unokái még látták. Lebontásra vár Abrudbánya unitárius temploma. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./

2004. április 15.

Fehér megye területén a kormányhatározat értelmében három újabb vasútvonalat /Alkenyér-Kudzsir, Gyulafehérvár-Zalatna és Balázsfalva-Parajd/ fenyeget a felszámolás veszélye. Ez a döntés csak nehezíti az érintett városok és egyéb helységek siralmas gazdasági, szociális állapotát. Négy évvel ezelőtt az Erdélyi Érchegységet átszelő Torda-Abrudbánya vasútszakaszt szüntették meg. /Három vasútvonal végnapja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 15./

2004. április 24.

Az ördöngösfüzesi dr. Lapohos András szórványmúzeuma nagy jelentőségű. Feljegyzései, több mint 50 szórványegyház története, kéziratban van. Jelenleg Jövőház építését tervezi egy magyarországi alapítvány segítségével. – Abrudbányán omladozik az unitárius templom, már csak egy unitárius hívő él a városban. Sajnos, ez a sors várhat a mezőségi településeken omladozó kegyhelyek többségére is. A Kolozs megyei Néma mezőségi faluban az 1940-es években több mint 60 református és 30 katolikus élt, a legfrissebb népszámlálási adatok ma néhány hívőt tartanak nyilván. Némán a református templom tetőzete beomlott. A Lapohos András által létrehozott Szülőfalum Alapítványnak és a mezőpaniti református gyülekezetnek együttes erővel sikerült rendbe tenni a Cegébe beolvadt Göc református templomát, amelyet múlt év októberében szenteltek fel. A településen ma már csak négy református maradt. "Csodával" határos módon menekült meg Sajósárvár református temploma. A faluban már egyetlen református sincs, de a templomot 1998-ban restauráltatta a kultuszminisztérium, költségvetési pénzből. Az illetékesek nem kérték ki sem a református egyház véleményét, sem a szakmáét arról, hogy melyik templom felújítását végzik, itt esetleg más érdekek húzódnak meg. Szükség van arra, hogy megmaradjanak, ahogy Lapohos András nevezi: "tanútemplomoknak". /Székely Kriszta: Mezőségi "tanútemplomok". = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 24./

2004. május 3.

A hívek nélkül maradt abrudbányai unitárius templom végnapjait éli. A napokban, a gyulafehérvári Unirea című napilap fölháborodással tapasztalta, hogy nem az ortodox, hanem három magyar – római katolikus, református és unitárius – templom uralja Abrudbánya főterét. A lap szerint őket illeti meg a mindenkori történelmi elsőbbség, s ama városszéli ortodox templomnak kellene a főtéren elhelyezkednie. Az unitáriusok beleegyeztek a templom lebontására, viszont magát a területet nem engedik ki a kezükből. A polgármester még a nagyenyedi és szamosújvári börtönlakóknál is próbálkozott, de ők sem vállalják Isten házának a lebontását. Amennyiben lebontják, akkor Fehér megye magyar történelmének feketelistájára: Boroskrakkó, Sárd, Magyarigen, Verespatak, Alvinc, Marosszentimre, Zalatna, s egyéb magyar pusztuló helységek mellé odakerülhet a pusztulásra ítélt unitárius temploma által Abrudbánya is. /Bontjuk vagy renováljuk? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./

2005. január 11.

A Greenpeace felszólította a magyar kormányt és Persányi Miklós környezetvédelmi minisztert, hogy haladéktalanul kezdeményezzék nemzetközi hatásvizsgálat indítását a Verespatakra tervezett aranybánya ügyében, jelezte Csáki Roland, a környezetvédő szervezet kampányfelelőse. A Rosia Montana Gold Corporation arra készül, hogy ciánvegyülettel mossa ki az aranyat. A bánya állandó környezeti pusztítást és veszélyt jelentene a környék, Abrudbánya, a Maros völgye és a Tisza folyóra. /Magyarország elveszítheti beleszólását az engedélyezésbe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 11./

2006. február 7.

Idén bezárják a verespataki állami bányakitermelést, mivel a társaság részt vesz a bányaágazat országos átszervezési programjában. Fehér megyében jelenleg mintegy 1500 személy dolgozik a kitermelő ágazatban, Abrudbányán és Verespatakon. /Bezárják a verespataki bányát. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./

2006. június 28.

Renate Weber és a Nyílt Társadalomért Alapítvány nyilvánosan tiltakozott a verespataki bányakitermeléssel kapcsolatos tervek miatt, mivel úgy vélik: a kifejtés hatással lenne a környezetre, valamint a térség kulturális létesítményeire – tájékoztatott Weber asszony. Ez az állásfoglalás válasz John Aston, az RMGC alelnökének levélére, aki felszólította a szervezetet, mondjon véleményt a befektető által közzétett környezeti hatástanulmányról. Az RMGC szándékai ellen tiltakoztak még a legfontosabb romániai vallási felekezetek képviselői és a Román Akadémia tagjai is. Traian Basescu, megválasztása előtt, 2004. októberében „szükségesnek” vélte a verespataki bányakitermelés megvalósulását. Kijelentését azzal indokolta, figyelembe kell venni az abrudbányai és zalatnai nagy mértékű munkanélküliséget. Habár azóta eltelt két év, s közzétették a környezeti hatástanulmányt, az államfő még mindig nem közölte végleges álláspontját ez ügyben. /Verespatak ellen tiltakozik a Nyílt Társadalomért Alapítvány. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

2006. augusztus 16.

Megmentené az abrudbányai unitárius templom épen maradt részét a Fehér megyei, többségében románok lakta település polgármestere. Annak ellenére, hogy unitárius jószerével alig maradt a városban, az egyház pedig lemondott az épületről, Tiberiu Ratiu intézkedett az 1700-as években épült hajlék állagának megóvására. A templom falai és a tető egy része leomlott, szeretnék, ha legalább a torony és a homlokzat megmaradna. A toronyban őrzött iratokat konzerválni szeretnék, közölte az abrudbányai polgármester. /Tamás András: Az abrudbányai polgármester megmenti az unitárius templomot. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./

2006. szeptember 26.

Varga László jogász akart lenni, kirúgták az egyetemről. Elment teológiát hallgatni. Református lelkész lett Abrudbányán. 1956-ban napi sok kilométert gyalogolt a felfordult Budapesten, hogy Erdélybe hiteles hírt hozzon. Hazajött, életfogytiglanit kapott a kolozsvári bíróságon. Először politikus akart lenni. Nemzetközi jogot hallgatott a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen, már elsőéves korában tagja volt Búza László nemzetközi jogi szemináriumának. Számba vette a lehetőségeket, hogy lehet a kommunizmussal szembeszállni. A református, katolikus és unitárius, vagyis a három egyházi ifjúsági mozgalom tudatosan összefogva megpróbálta megőrizni a beszivárgó marxista-kommunista irányzattal szemben a népi-nemzeti hangulatot, ők a népi írók tanítványai voltak. Az 1948-as fordulat után eltávolították a híres egyetemi tanárokat az egyetemek éléről, és jött helyükbe mindenféle csirkefogó. Megkezdődött a politikai tisztogatás, és az első kolozsvári koncepciós per során hármukat kirúgták az egyetemről, reakciós magatartás vádjával. Varga László a kolozsvári református teológiára ment. 1952-ben végzett a teológián, Abrudbányára került, a Kárpát-medence legkisebb városába; ott volt egy százötven lelkes kis gyülekezet. A magánbányákat megszüntették, kötelezték a lakosságot, hogy adja le az államnak a bányászattal nyert aranyát, aki pedig elrejtette, addig verték, míg meg nem mondta, hova rejtette. A kisebb enyhülést kihasználva Varga László Magyarországra ment turistaútlevéllel, tanulmányi szabadságra, két hónapra, 1956 szeptemberében. A forradalom idején Budapesten mindenki szervezkedett, a pártok, az egyházak, az ifjúság. Hazatért, és itthon tudta meg, hogy az oroszok bementek Budapestre. Otthon barátainak elmondta, milyen volt a forradalom Magyarországon. Barátaival elkészítette az ENSZ-hez címzett memorandumot, közben Szekuritáté már tudta, mire készülnek. A kolozsvári bíróság hazaárulás vádjával kiszabta rá az életfogytiglani ítéletet. Az ügyész ötükre halálos ítéletet kért, de aztán „csak” életfogytiglanit kaptak. Több mint három évet a szamosújvári börtönben ült, volta a pitesti-i, a dési, a kolozsvári börtönökben is. 1964-ben szabadult, összesen hét és félévet ült. Börtönélményeit megírta a Püski Kiadónál megjelent A fegyencélet fintorai című könyvében. /Lokodi Imre: Erdélyi ötvenhatosok. Elfelejtettük a félelmet. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./ Emlékeztető: ez volt a Dobai-per 1957-ben, melyben kilenc magyar értelmiségit ítéltek el.

2007. január 8.

Ökumenikus istentisztelettel és koszorúzással emlékezett 2007 első vasárnapján Nagyenyed lakossága az 1849. januári 8-i gyászos eseményekre, amikor 800 védtelen magyar gyermek, nő és idős polgár esett áldozatául az öldöklésnek. Az Árpád-házi Szent Erzsébet plébánián Pópa Tibor református, Sándor Botond unitárius lelkészek, valamint Rácz Levente megyei RMDSZ-elnök mondott megemlékező beszédet a 158 évvel ezelőtti eseményekről, azok áldozatairól, majd megkoszorúzták a várfal melletti sírok fölé emelt emléktáblát. A Zalatna, Abrudbánya, Verespatak, Magyarigen, Sárd mintegy 5000 magyar lakosát áldozatul szedő vérengzés visszafordíthatatlanul idézte elő az elszórványosodást. /Nagyenyed pusztulásának emléke. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./ Nagyenyedet földig rombolták, kirabolták, értékeit elpusztították. Axente Sever azt hirdette, hogy három nap alatt hamuvá teszik az egész várost. Úgy lett! Nagyenyeden kívül Nagylakon, Sinfalván és sok más településen zajlott még a magyarok kiirtása. Felfegyverzett hordák védtelen civileket, nőket, gyermekeket és öregeket öltek meg. /Bakó Botond: Másfél évszázados mártíromság a Maros menti Athénban. A szabadságharc áldozataira emlékeztek Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./

2007. június 27.

Solymosi Zsolt vallástanár vezetésével indultak útnak a Pusztuló kövek nyomdokában biciklitúra résztvevői Kolozsvárról, a János Zsigmond Unitárius Kollégium udvaráról. A 15 naposra tervezett, több mint 1000 km-es túra idén számos érdekességet tartogat a diákok számára. Útjuk során lebicikliznek a Dunáig. Megnézik majd az abrudbányai református templomot, Lugoson, Boksabányán, Oravicabányán keresztül jutnak el majd Néraszlatinára, elmennek a Vaskapuhoz és Orsovára. A Kiskazán és Nagykazán szoroson való hajókázás is a túra része. A negyedik alkalommal megszervezett túra lényege, hogy a diákok olyan helyekre jussanak el, ahová talán másképp nem lenne lehetőségük. /Dézsi Ildikó: Pusztuló kövek nyomdokában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./

2008. január 14.

Vérfürdőre emlékeztek január 13-án Nagyenyeden. A vártemplomban tartott istentiszteleten felidézték az 1849. január kilencedikére virradó hajnalt, amikor a honvédek által hátrahagyott 800 gyerek, idős ember és asszony esett Axente Sever 9 ezer fős csapatának áldozatául. E napok óta beszélhetünk szórványról Alsó-Fehér vármegyében, a vérengzés nemcsak Nagyenyeden zajlott, Abrudbánya, Magyarigen, Borosbenedek, Felvinc, Boroskrakkó, Zalatna és Verespatak magyar lakossága is hasonló sorsra jutott. /Tamás András: Mészárlás-mementó. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./

2008. augusztus 23.

Idén hatodik alkalommal ünnepelt Fehér megye magyarsága a legnéptelenebb vagy teljesen elnéptelenedett szórvány települések templomainak egyikében a megyei RMDSZ szervezésében. Marosszentimre, Magyarigen, Alvinc, Verespatak, Boroskrakkó után a több mint kétszáz, a megye minden szegletéből összesereglett ünneplő augusztus 20-án az abrudbányai református templomban tisztelgett államalapító királyunk emléke előtt. A városka központjának három magyar templomának padjait valamikor megtöltötték a református, unitárius és római katolikus hívek. Ma a három felekezetnek mintegy negyven tagja él az Ompoly menti településen. Szent István napján, a gyönyörűen helyreállított református templom padjai, ahol vasárnaponként mintegy tucatnyi református dicséri az urat, sok évtized után ismét megteltek. Gábor Ferenc helyi református lelkész a társszervező Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület nevében üdvözölte a jelenlévőket. Az egyesületet 2007-ban hozta létre a hatezres kisváros maroknyi magyarsága. Gudor Botond magyarigeni református lelkész ismertette az 1849 májusában több mint ezer legyilkolt abrudbányai és verespataki magyar polgár tragédiájának történelmi hátterét, amelyet a tragikus eseményt megörökítő emléktábla leleplezése követett. Az esemény különös színfoltja volt Legendi Géza zalatnai festőművész kiállítása a helyi református parókia tanácstermében, amelyet Kopenetz Loránd Márton, az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület elnöke által vezetett városnézés követett. A séta során a résztvevők megtekinthették Abrudbánya magyar vonatkozású nevezetességeit, köztük a romos unitárius templomot (amelynek egyik harangja Nagyenyeden dicséri az Urat) és a több mint hétszáz éves római katolikus plébániát. A nagyenyedi küldöttség megkoszorúzta az ompolypreszákai emlékművet, amelyet a 160 évvel ezelőtt meggyilkolt zalatnai polgárok tömegsírja közelében állítottak a millenium évében. /Józsa Miklós: Abrudbánya. Szent Istvánra emlékeztek az Ompoly menti településen. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./

2008. október 7.

A verespataki projekt megvalósítása katasztrofális következményekkel járna a környezetre. Vannak, akik a nyilvánosság előtt ellenzik a terv jóváhagyását, a háttérben titokban mégis a projekt megvalósításának előmozdításán fáradoznak, anyagi nyereség miatt. A lap munkatársa egy ilyen esetet mutatott be. 2002. szeptember 18-án a gyulafehérvári római katolikus érsekségen Jakubinyi György érsek, Pap Géza erdélyi református, Szabó Árpád unitárius püspök és szaktanácsosaik megbeszélést folytattak az RMGC vezetőségével. A román–kanadai vegyes vállalat vezetői megígérték, hogy a Verespatak központjában található római katolikus, református és unitárius templomokat, valamint a körülöttük lévő mintegy 43 műemlék jellegű épületet nem bontják le. A tárgyaláson a magyar egyházvezetők teljes kártalanítást kértek a helyi egyházközségek felszámolásáért. Az egész világot megdöbbentette, amikor 2003 márciusában kiderült, hogy a román ortodox egyház elvileg megegyezett az RMGC-vel arról, hogy felszámolja három szarvaspataki temetőjét, azokba többé nem temeti el az elhunyt híveket, exhumáltatja a holtakat, és valamennyit Abrudbányára költözteti. Az ortodox egyház jelentős kártérítést, amolyan „fejpénzt” is követelt minden egyes elköltöztetett halottért. A közfelháborodás nyomán az ortodoxok lefújták a tranzakciót. 2003 júliusában az RMGC képviselői azzal a szándékkal fordultak az erdélyi magyar egyházakhoz, hogy az azok által birtokolt verespataki ingatlanokat – templomokat, plébániákat és parókiákat, más egyházi tulajdonban lévő épületeket, telkeket és temetőket – megvásárolják. Az említett magyar egyházvezetők 2003. július 21-én Kolozsváron tartott értekezletükön nyilatkozatot fogalmaztak meg: továbbra is fenntartják korábbi álláspontjukat, és a jövőben is egyeztetnek „a verespataki projekttel kapcsolatos valamennyi kérdésben”. Idén verespataki lakosok közölték, tudomásukra jutott, hogy a római katolikus egyház titokban eladta a templom mellett álló egyik épületét, a harangozói házat az RMGC-nek. Az újságíró Pénzes Lórándhoz, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye sajtóreferenséhez fordult, aki közölte: a hír hamis, a katolikus egyház semmilyen ingatlant nem idegenített el Verespatakon. A verespatakiak kitartottak amellett, hogy információik pontosak, megszerezték a szóban forgó ingatlan telekkönyvi másolatát. Ebből kiderült, hogy a katolikus plébánia 2007-ben mégis eladta a RMGC-nek a házat. A verespataki plébános, Lukács Imre Róbert elmondta, pénzre volt szükségük, ezért adták el a házat, mely rossz állapotban levő lakatlan ingatlan volt. A plébános szerint az újságíró információi a katolikus ingatlan eladásáról „a Soros Alapítványtól származnak”. „Azok az emberek, akik a Soros Alapítványnál tevékenykednek, azok nem a közösségért dolgoznak, hanem a közösség ellen. Már hét éve vagyok Verespatakon, végignéztem, hogyan loccsantak az egyik táborból a másikba. Nem a falu megmaradása a céljuk, hanem az, hogy ők közben nagyon jól megéljenek. ”Jakubinyi György érsek a verespataki ingatlaneladásról, a közös püspöki nyilatkozat megsértéséről nem kívánt nyilatkozni. /Tibori Szabó Zoltán: Ki tart ki melletted, Verespatak? Egyházi kereskedelem az arany árnyékában – ingatlanokkal, lelkekkel. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./

2009. október 21.

Októberben két forradalom és szabadságharc dicsősége és hősei mellett a civil áldozatokra is emlékezni kell. Azokra a névtelenekre, akik népirtás áldozatai lettek Erdélyben, annyi bűnük volt, hogy magyarok voltak. Az ismeretek hiányosságai miatt meg a békesség kedvéért, a magyarok nem teszik szóvá a történteket. A román politika pedig minden alkalmat kihasznál a magyarellenességre. Emlékezni kell 1848–49-re. 1848. október 19-én kezdődött a vérengzés Kisenyeden (140 magyar áldozat), pár nappal később Székelykocsárdot (60) pusztította el egy román felkelő csapat, Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg. Zalatnát felgyújtották, a menekülő lakosságot (700) Ompolygyepű határában lemészárolták. Október 23-án Boroskrakkón és a környező településeken a lemészároltak száma 200 fő. Október 28-ról 29-re virradó éjszaka Borosbenedek 400, október 29-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg. Borosbocsárdon megközelítőleg 40, Marosújváron a környékről 90 magyar nemest toboroztak össze, akiket legyilkoltak, és holttesteiket a Marosba dobták. Felvincet a személyesen Avram Iancu vezette sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben. A leginkább elhíresült pusztítás 1849. január 8-ról 9-re virradó éjjel történt. Ezen az éjjelen Axente Sever és Prodan Simion ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le, a híres kollégiumot pedig elpusztították. Torockó csak azért menekült meg, mert akadt egy Zsakó, aki ki tudott egyezni a román lázadókkal. Több mint 3100 magyar áldozat eddig. Ez a szám még gyarapodott. Májusban Verespatak és Abrudbánya magyar lakossága esett Avram Iancu és társai áldozatául. A mészárlások következtében Dél-Erdély etnikai összetétele nagymértékben megváltozott. A mészárlások elkövetői nem kaptak büntetést, nyugodt körülmények között élhették le hátralevő életüket, sőt később településeket neveztek el róluk, szobrokat emeltek nekik, többek között Nagyenyed városában is. A lemészárolt magyarok emlékére Nagyenyeden mindössze egy táblát helyeztek el, amelyre felvésték a pogrom dátumát. Az egyetlen igazi emlékmű Ompolygyepű és Zalatna között található, egy 10 méter magas obeliszk PAX felirattal, mely az itt kivégzett zalatnai polgároknak állít emléket. Avram Iancu mellett Ion Buteanu, Petru Dobra, Ioan Axente Sever, Prodan Simion vezették a felkelőket. A román történetírás forradalmároknak nevezi őket. /Kuti Márta: Erdély gyásznapjai. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./


lapozás: 1-25




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998