udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 12 találat lapozás: 1-12
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1996. augusztus 26.

Illyefalván tavasszal szórványkutatási tanácskozást tartottak. A tanácskozáson elhangzottak Bodó Barna szerkesztésében megjelentek Jelen és jövő a szórványkutatásban címmel. A Szabadság részleteket közöl a tanácskozás anyagából, a szórványok kialakulásáról szóló részből, amely visszapillant a magyar történelmi múltra. Az erdélyi magyarság első nagy pusztulását az 1241-es tatárjárás okozta, majd a pestis. A XIV. században kezdtek nagy tömegben betelepedni a románok. II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata idején, 1657 és 1661 között török és tatár hadak egész összefüggő területeken kipusztították a magyarságot. A Horea-felkelés Hunyad, Alsó-Fehér, Torda és Kolozs megyére terjedt ki, a jelszó sok helyütt a magyarok likvidálása volt. Horea emberei 173 magyar falut pusztítottak el, elpusztult Zaránd megye magyarságának jó része, Zalatna vidékének, Ribice, Abrudbánya, Verespatak vidékének magyarsága. Az 1848-as szabadságharc idején egész vidékek magyarságát ölték meg. 1848 október 17-én kezdődött Alsó-Fehér megyében a támadás a magyar települések ellen, azután következett Aranyosszék, Zaránd megye, Kolozs és Torda megye. Egyedül Zalatnán 700 magyart öltek meg a román népfelkelők, november végén Zentelkét és Kalotaszentkirályt égették fel. 1849. januárjában Nagyenyeden legkevesebb 600 magyart öltek meg az Axente és Prodan vezette román csapatok. Nagyenyed majdnem teljesen leégett. A szabadságharc idején mintegy 9-10 ezer magyart öltek meg román csapatok. A magyar hatóságok megkezdték az emberöléssel, gyújtogatással gyanúsított románok összeszedését, bírósági ítéletekkel vagy anélkül mintegy 4500 román vesztette életét. - Trianon után hatalmas tömegek kivándoroltak, ugyanez történt a második világháború után is. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./ Szórványtanácskozás Sepsiillyefalván márc. 22-24-én: 470. sz. jegyzet.

1996. augusztus 26.

Illyefalván tavasszal szórványkutatási tanácskozást tartottak. A tanácskozáson elhangzottak Bodó Barna szerkesztésében megjelentek Jelen és jövő a szórványkutatásban címmel. A Szabadság részleteket közöl a tanácskozás anyagából, a szórványok kialakulásáról szóló részből, amely visszapillant a magyar történelmi múltra. Az erdélyi magyarság első nagy pusztulását az 1241-es tatárjárás okozta, majd a pestis. A XIV. században kezdtek nagy tömegben betelepedni a románok. II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata idején, 1657 és 1661 között török és tatár hadak egész összefüggő területeken kipusztították a magyarságot. A Horea-felkelés Hunyad, Alsó-Fehér, Torda és Kolozs megyére terjedt ki, a jelszó sok helyütt a magyarok likvidálása volt. Horea emberei 173 magyar falut pusztítottak el, elpusztult Zaránd megye magyarságának jó része, Zalatna vidékének, Ribice, Abrudbánya, Verespatak vidékének magyarsága. Az 1848-as szabadságharc idején egész vidékek magyarságát ölték meg. 1848 október 17-én kezdődött Alsó-Fehér megyében a támadás a magyar települések ellen, azután következett Aranyosszék, Zaránd megye, Kolozs és Torda megye. Egyedül Zalatnán 700 magyart öltek meg a román népfelkelők, november végén Zentelkét és Kalotaszentkirályt égették fel. 1849. januárjában Nagyenyeden legkevesebb 600 magyart öltek meg az Axente és Prodan vezette román csapatok. Nagyenyed majdnem teljesen leégett. A szabadságharc idején mintegy 9-10 ezer magyart öltek meg román csapatok. A magyar hatóságok megkezdték az emberöléssel, gyújtogatással gyanúsított románok összeszedését, bírósági ítéletekkel vagy anélkül mintegy 4500 román vesztette életét. - Trianon után hatalmas tömegek kivándoroltak, ugyanez történt a második világháború után is. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./ Szórványtanácskozás Sepsiillyefalván márc. 22-24-én: 470. sz. jegyzet.

2001. október 9.

Szept. 29-én, Szent Mihály napján tartotta búcsúünnepét a gyulafehérvári székesegyház. A jeles ünnepre a városba látogatott Jean-Claude Périsset apostoli nuncius, a Vatikán bukaresti nagykövete. A Szent Mihály-búcsúra a hagyományokhoz híven több keresztalja érkezett, elsősorban a szomszédos vidékekről, Alsó-Fehér, illetve Hunyad vármegyék területéről, de messzebbről is jöttek zarándokok. Az ünnepi szentmisét 52 pap és 4 püspök mutatta be, a házigazda Jakubinyi György érseken és a nunciuson kívül jelen volt Tamás József segédpüspök és Pápai Lajos győri megyés püspök is, aki aznap délután a kolozsvári Szent Mihály-templomban volt főcelebránsa az ünnepi szentmisének. A gyulafehérvári búcsún megemlékeztek a főegyházmegye nyugalmazott főpásztorának, Bálint Lajos érsek püspökké szentelésének 20., illetve az egyházmegye érseki rangra emelésének 10. évfordulójáról. Az ünnepi megemlékezésből ezúttal sem maradt ki boldog emlékű Márton Áron gyulafehérvári püspök, aki 21 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el. Szept. 27-én Jakubinyi György érsek Marosvásárhely vendége volt, ahol ünnepélyes szentmise keretében felszentelte a Koronkai (Tudor) negyedbeli új plébániatemplomot. Okt. 1-jén Jakubinyi érsek Székelyudvarhelyen felszentelte az új plébániatemplomot. /Katolikus ünnepi alkalmak Erdélyben. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 9./

2003. január 13.

Nagyenyeden jan. 12-én az Árpád-kori vártemplomban ökumenikus istentisztelet keretében emlékeztek meg az 1849. január 8-án meggyilkolt több ezer Alsó-Fehér vármegyei magyar áldozatra. Beszédet mondott Köble Csaba megyei RMDSZ-es tanácsos. Kevés települést fosztottak ki és égettek fel annyi alkalommal, mint Nagyenyedet az évszázadok során. Az 1849. januári vérengzések a vármegyében - amelynek összesen 25 ezer magyar lakosa volt - 4250 ártatlan magyar áldozatot szedtek. Ugyanekkor több kultúrtörténeti kincsünket is elpusztították, mint például a református egyház levéltárát, Kemény Simon páncélját és kardját, épületek egész sorát. Nagyenyeden összesen 1250 ember esett áldozatul a vérfürdőnek. "Mi, enyedi magyarok békét akarunk a velünk sorsközösségben élőkkel. Az ompolygyepűi áldozatok emlékművére is csak egy szó került: PAX, azaz béke. Tudjuk, gyűlölni nem szabad, de feledni sem" - hangsúlyozta a megyei tanácsos. /Papp Gy. Attila: Az 1849-es áldozatokra emlékeztek. A béke koszorúit helyezték el a tömegsírt jelölő emlékműre. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 13./

2003. február 8.

Szent István király 1009-ben alapította az Erdélyi Püspökséget, amelynek nevét román nyomásra 1932-ben Gyulafehérvári Püspökségre változtatták. A 9 megyét magába foglaló egyházmegye 1991-ben érsekségi rangot kapott, ami egyben azt is jelenti: nincs alárendelve Bukarestnek. Az egyházmegyei hitéletről dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek nyilatkozott. Az érsekség területén Maros, Hargita és Kovászna megye alkotja a klasszikus Székelyföldet, míg Beszterce-Naszód, Kolozs, Alsó-Fehér, Hunyad, Szeben és Brassó megyék képezik a szórványvidéket. Az 1992-es népszámlálás 491 ezer, a legutóbbi 441 ezer római katolikust talált az egyházmegyében. Természetesen Székelyföld alkotja a katolikus tömböt, ahol közel 350 ezer katolikus hívő él. Az egyházmegye székhelye, Gyulafehérvár is erősen szórványnak számít, a 70 ezer lakosból csupán 2300 magyar, s a fele katolikus. A gyulafehérvári székesegyház egyedüli a Szent István által alapított 10 egyházmegye székesegyházai közül, mert megmaradt a XI. század végi román stílusában, a tatárjárás utáni restaurálással, valamint a reneszánsz, illetve gótikus-reneszánsz bővítéssel. A magyar kormány felvállalta székesegyház restaurálásának a finanszírozását. A kommunista időkben az erdélyi katolikus templomokban tilos volt románul prédikálni, nehogy a hivatalosan ortodoxokká nyilvánított görög katolikusok továbbra is katolikus templomba járjanak. Moldvában fordítva volt, ott nemcsak az állam, hanem az egyház is tiltotta a magyar nyelvű prédikációt. Jelenleg négy katolikus és két református püspökség őrködik a magyar hívek fölött, de figyelembe kell venni a 90 ezer lelket számláló unitárius, valamint a 33 ezer fős magyar zsinatpresbiteri evangélikus egyházat is. Amikor Ceausescu rájött, mennyivel hatékonyabb lehetne az asszimiláció, ha román nyelvű liturgia folyna a katolikus templomokban, tömegesen kezdték a Zsil völgyébe telepíteni a moldvai katolikus csángókat, akik egymás között magyarul beszéltek, de amint papot látnak, románra fordítják a szót. A moldvai magyar csángók követelték ki mindenhol a román nyelvű szentmisét, ahova 1973 után a görög katolikusok is eljártak. Jelenleg részükre 22 plébánián tartanak román nyelvű szentmisét. Noha 50 évvel ezelőtt Erdélyben még ismeretlen fogalom volt a román római katolikus, csakhogy Trianon óta Dél-Erdélyben a vegyes házasságban született gyermekek közös nyelve a román lett, de megtartják a vallásukat. Ugyanakkor jelentős azoknak a görög katolikusoknak is a száma, akik a múlt rezsimben a magyar templomokba jártak, most nem hajlandók visszatérni az egyházukba, mert nem ismerik a rítust, elszoktak a bizánci szertartástól. Romániában van két román római katolikus püspökség, a bukaresti és a jászvásári, amelyek területén magyar nyelvű szentmise egyedül Bukarestben van a Varatia templomban, ahol a német nyelvű szentmisét is tartják. Az olaszok és franciák Bukarestben saját plébániával rendelkeznek, ellentétben a magyarokkal. Moldvában egyébként van német nyelvű mise a bukovinai osztrákok leszármazottai számára, illetve lengyel nyelvű is a cacicai templomban az osztrák érsek által lengyel bányászok számára létrehozott templomban, ahol a feliratok eredetiek ugyan, csakhogy lengyelül már csupán néhány idős ember ért. /Balta János: Ezer év Isten szolgálatában (I.) A Gyulafehérvári Érsekség jelene. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 8./

2004. január 12.

1849. január 8-án az Axente Sever és Prodan Simion muzsnaházi pópa vezette román sereg megrohanta a védtelenül hagyott Nagyenyedet, és lemészárolta a védtelen magyar lakosságot. A martalócok nemcsak Nagyenyeden, hanem szerte a megyében meggyilkoltak magyarokat, öregeket, gyerekeket és nőket. A vérengzés január 11-ig tartott. A vérfürdő áldozatainak tömegsírja a várfal tövében található. Az első megemlékezést 1998-ban tartották, és azóta a nagyenyedi magyarság január 8-án mindig fejet hajt az áldozatok emléke előtt. Eddig a református templom nyújtott otthont az ökumenikus istentiszteletnek, idén a római katolikus istenháza vette át ezt a szerepkört. /N. T.: Megemlékezés Nagyenyed pusztulásáról. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 12./ Rácz Levente, Fehér megyei RMDSZ-elnök bízik abban, hogy eljön annak is az ideje, amikor majd a templomfalakon kívül lehet beszélni e szomorú eseményekről Nagyenyeden. Egyelőre még nem érett meg Nagyenyed arra, hogy szembenézzen ezekkel a dolgokkal. /Sz. Cs.: Nagyenyed fekete vízkeresztje – 1849. január 8. Főhajtás a mártírok előtt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./ Rácz Levente beszédében felidézte a történteket. Az 1848. szeptember 16-i balázsfalvi gyűlésen a románság képviselői – miután a császár megengedte fegyverkezésüket – külön nemzetőrség állítása mellett voksoltak. Ezt követően sorra végigpusztították Alsófehért, az akkor legtöbbet szenvedett vármegyét, és ezen belül Hegyalja magyar lakossággal rendelkező számos települését: Zalatnát, Magyarcsesztvét, Magyarigent, Búzásbocsárdot, Borosbocsárdot, Sárdot, Krakkót, Benedeket, Borbándot, Koslárt, Harit, Asszonynépét, Forrót, Nagylakot, Marosújvárt és Felvincet. Axente Sever parancsnoksága alatt ezen települések nagy részében a magyar közösségeket majdnem teljesen kiirtották. A nagyenyediek jelentős része ekkor nem tartózkodott a városban: a férfiak jelentős része a honvédségnél szolgált, a nők egy része elmenekült Kolozsvárra , a kollégiumban az oktatás szünetelt. Becslések szerint mégis kb. 4000 fegyvertelen ember maradt a városban, többnyire öregek, nők és gyermekek. A magyar lakosság egy része túlzott bizakodást mutatott, mert nem hitték, hogy a szelíd román emberek, akikkel addig együtt éltek, képesek legyenek őket lemészárolni és kirabolni. 1849. január 8-án Axente Sever feleskette embereit, hogy kő kövön nem marad Nagyenyeden. Prodan biztosította a város elöljáróit, hogy nincs szándékukban bejönni a városba, a polgárok maradjanak nyugodtan házaikban, és térjenek nyugovóra. Ezt követően indultak el a románok. Felgyújtották a házakat, nőket, gyerekeket és öregeket is öltek. A város magyarságának egy része a minorita rendházba és a katolikus templomba menekült, de hiába, őket is megölték. Az áldozatok száma kb. 800-ra emelkedett. /Részletek Rácz Levente ünnepi beszédéből. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

2004. augusztus 16.

Kanadai magyarok ajándékait vitte el egy áttelepült az erdélyi gyermekotthonokba. Szamosújváron Kabai Ferenc református lelkész és felesége létrehozta az Emmaus otthont, majd a Zakariás-házat vásárolták meg, hogy az árva, rászoruló gyerekek emberi körülmények között élhessenek, tanulhassanak. A Téka Alapítvány segítségével már több szobában laknak gyerekek. Balázs Bécsi Attila tanár és fiatal csapata hozta létre ezt a mozgalmat. Munkájukat segíti a 13 ezer kötetes könyvtár. Hetente 400 gyermekkel foglalkoznak. Kabai Ferenc lelkész vezeti a csoportokat. Külföldről kapott ruházati cikkeket értékesítenek, feldolgoznak, kötnek, varrnak, szőnek a nőszövetség tagjai. Szeptemberben fogtak hozzá a Tékánál kollégiumot építeni pályázaton nyert összegből, ahol 75 gyerek lakása lesz biztosítva. Szászrégenben Pakó Benedek plébános segítségével támogatják az árvaházban a 40 gyermeket, meg a környékről a többieket, akik fiú- és leánybentlakásban laknak. Általános meg középiskola és szaklíceum biztosítja a tanulást anyanyelven. Asztalosműhelyben tanulhatnak a nagyobbak mesterséget, meg a több hektárt kitevő területen a gazdálkodásban is gyakorlatot szerezhetnek. Demeter József pedig működteti a Dióházat 50 gyerekkel. Déván Böjthe Csaba ferences szerzetes létesített több mint 400 gyereknek otthont és emberi körülményeket. Szerzetesek és világiak lelkes csapata végzi ezt az áldozatos munkát. Óvodától I–VIII. osztályig, majd középiskola, mesterség tanulása alakítja a gyermekeket. Családokban vannak megszervezve, így személyesen követik a gyerekek minden lépését. Böjthe Csaba munkássága nyomán Déva mellett Szászvároson, Marosújváron és Szovátán is tanulnak árva gyerekek. Kőhalom városban Szegedi László református lelkész 75 gyermeknek biztosít szállást. Vicén negyedik éve tábort szerveznek nyaranta és tavasztól a Szent István Gyerekotthon is működik. Kulcsár István iskolaigazgató és felesége, Emőke meg Szabó Gyöngyi vállalta ezt a nem kis áldozatot megkövetelő munkát. Kallós Zoltán tanár, néprajzos, népzenekutató hozta létre a Kallós Alapítványt, aminek célja népművészeti ismeretek, hagyományok megőrzése. Válaszúton a szórványdiákotthon mellett Mezőségi Művelődési Központ van, ahol tanfolyamok, konferenciák, hétvégi iskolák mellett nyaranta oktató-alkotó táborokat szerveznek. A gyerekek az I–IV. osztály elvégzése után a szamosújvári otthonban folytathatják tanulmányaikat. Zsobokon árvaház és szórványközpont alakult. Az elmúlt iskolai évben összesen 104 gyerek, közülük 58 árva lakott és tanult az otthonban. Óvodások, kisiskolások, valamint V–VIII. osztályosok tanulhatnak anyanyelvükön. Idejárnak a környékről is azok, akik falujukban nem kapják meg az anyanyelvi oktatást. A Molnár házaspár irányításával épül Farnason, a szomszéd faluban az új, modern öregek otthona a Szentiványi család birtokán, amit erre a célra ajánlottak fel, miután sikerült a családnak visszakapnia a házat. Holtmaroson az árvagyermekek otthonában 13 pici gyereket és két nagyobbat nevelnek. Bartha József református lelkész és felesége jóvoltából ezek az árvák is otthonra találtak. Marosvásárhelyen Ötvös József református esperes arról tájékoztatott, hogy működik a Lydia, a Dorkas meg a Piciház otthon a református egyház lelki irányítása alatt. Fülöp Dénes lelkész feleségével kéthetente meglátogat 144 sokgyermekes magyar családot Erdélyben. Mikrobusszal mennek, élelmet, ruhát, segítséget visznek nekik. Az alapítványon keresztül vásároltak három faluban házat a sokgyerekes, városban lakó családoknak, amelyek vállalták a kiköltözést, a falusi életet. Van még gyerekotthon Csíksomlyón, ahol Gergely István atya vezeti a Csibész Alapítványt, Marosbogáton Molnár Károly lelkész támogatja az árvákat, Szatmárnémetiben Vizi Zsolt utcagyerekotthona is ismert, továbbá az élesdi református gyerekotthon, Nagyváradon a Júlia-otthon. Azután ott van Illyefalva, Kató Béla református tiszteletes példaértékű munkássága. Brassó és Alsófehér megyében 16 kollégium működik, ahol gyermekeket gondoznak. /Szépkenyerűszentmártoni Kiss Ildikó, Toronto: Összefogás az erdélyi magyar árvákért. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./

2006. november 18.

Újabb két kötettel (a szerkesztő szerint füzettel) gyarapodott a Szabó T. Attila erdélyi történeti helynévgyűjtése című könyvsorozat. A nagy erdélyi nyelvtudós életcélja volt Erdély teljes történeti helynévtárának összeállítása és közzététele. Harmincöt kartondoboz volt tele sokféle tárgyú és jellegű följegyzéssel, amikor 1987-ben Szabó T. Attila elhunyt. Az anyagot a budapesti Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára vásárolta meg, a kiadást pedig pályázatokon nyert pénzösszegek biztosították. Jó ötlet volt az anyag megyénkénti elrendezése, az adatoknak pedig időrendbe való besorolása. Eddig a következő kötetek láttak napvilágot: Alsó-Fehér megye, Háromszék, Szilágy megye, Kis-Küküllő és Nagy-Küküllő megye, Torda-Aranyos megye, Udvarhelyszék. A mostani kiadvány címe: Maros–Torda megye. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi Hajdú Mihály és Sófalvi Krisztina. A megjelenés éveként 2005 szerepel, de a Hajdú írta előszó 2006. január 12-én keletkezett. A lejegyzés, javítás, ellenőrzés, korrektúra munkáját Sófalvi Krisztina végezte, akinek román nyelvtudása segített. Sófalvi Krisztina erdélyi származású, eddig, huszonévekben számolható élete a Hargita megyei Felsősófalvához kötődik. Már több nyelvészeti vonatkozású közleménye látott napvilágot. A régi helynevek ismerete nélkül roppant nehéz volna a nyelv-, település-, egyház- és iskolatörténet „művelése”, de a helynévanyag sok esetben az egykori joggyakorlatra, szokásvilágra is utal. Maros-Torda megye helynévanyaga egyike a leggazdagabb helynévtárral rendelkező településeknek. /Ráduly János: Történeti helyneveink. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

2007. március 17.

Az 1848-as szabadságharc idején a románok vérengzése sok magyar áldozatot követelt. Kisenyeden 140 magyart mészároltak le. Andrei Saguna román ortodox püspök körlevelében felszólította híveit, fegyverkezzenek fel. 1848 októberében Gerendkeresztúron meggyilkolták a környéken összegyűjtött 200 magyar nemest, Kocsárdon 60 magyart mészároltak le, méghozzá – miként Domokos Pál Péter írta – „oly kegyetlen vandalizmussal […], hogy a jegyző családjának három tagja, látva a borzalmakat, fölakasztotta magát”. Október 23-án pedig Zalatna mellett játszódott le az addigi legborzalmasabb esemény. Kacziány Géza Magyar vértanúk könyve – Alsó-Fehér megyei tömegmészárlás című könyve szerint Zalatnán Petre Dobra kiadta a jelszót, hogy a magyarokat le kell gyilkolni. „Vadállati kínzásokkal ölték meg a védteleneket. Némely magyar férfi, nő és gyermek húsz-harminc sebet is kapott, s még élt; mások a fájdalomtól megtébolyodva, meztelenül futkostak, a hörgés, a sikoltás, rémes kiáltozás a fegyverek ropogásával vegyült, s mindaddig tartott, amíg a szerencsétlenek mozogni bírtak. ” A vérengzés folytatódott, Borosbocsárd, Sárd, Magyarigen, Boroskrakkó, Körösbánya, Topánfalva, Hegyalja, Borbánd, Kis- és Nagyhalmágy következett. Egyedül Balázsfalva körzetében 1848 októberének legvégén már 400 halottat emlegetnek a források. (A magyar áldozatok számát csak ebben az időszakban és csak ebben a megyében 2000 és 2500 közé teszik óvatos becslések.) Mindennek híre eljutott az ekkoriban mintegy hatezer lakosú, színmagyar iskolavárosba, Nagyenyedre is. Negyvenkilenc januárjának első napjaiban alig több, mint a lakosság fele tartózkodott ott: a helybéli férfiak nagy része a honvédségnél volt. 1949. január 8-án Axente Sever vezetésével felfegyverzett román csapatok rárontottak a város védtelen magyar lakóira. Szörnyű kegyetlenséggel gyilkolták az embereket, a házakat felgyújtották. A minorita rendházba menekült 300-400 nőt és gyermeket meztelenre vetkőztetve kihajtották a piactérre, és végignézték, hogyan fagynak meg a mínusz húsz fokos hidegben. Kisgyermekeket lábuknál fogva vertek a falhoz, az anyja keblére borult csecsemőt, a férje tetemét testével védelmező asszonyt dárdákkal, lándzsákkal szögezték szeretteik testéhez. A nemi erőszak, a rablás mindezek kísérője volt. A vérengzés egészen január 17-éig tartott, a rettenetes hidegben a hegyek közé menekültek után folytatódott az embervadászat, és több környező települést is elpusztítottak. Nagyegyeden leégett a 33 ezer kötetes könyvtár, az éremgyűjtemény, az erdélyi református püspökség és a megye levéltára. A halálos áldozatok számát egyesek 700-800-ra, mások ezerre teszik. Azonban ha azt vesszük, hogy hiteles források szerint körülbelül kétezren menekültek a hegyekbe, s nagy részük a körülmények és a napokig tartó üldözés miatt nyilván elpusztult, a szám megduplázható. Dél-Erdély és Nagyenyed magyarsága a mai napig nem heverte ki az 1848–49-es magyarirtások következményeit: az etnikai arányok döntő mértékben megváltoztak, sok falu egyszerűen kihalt. Ma Nagyenyeden a kollégiummal szemközt, a vár falán, észrevétlenül, szinte beleolvadva a kövekbe kicsinyke kőtábla áll, rajta mindössze ennyi: „1849. január 8. ” /Domonkos László: Kegydíj. Román vérengzés Enyeden ezernyolcszáznegyvenkilencben. = Magyar Nemzet, márc. 17./

2008. január 14.

Vérfürdőre emlékeztek január 13-án Nagyenyeden. A vártemplomban tartott istentiszteleten felidézték az 1849. január kilencedikére virradó hajnalt, amikor a honvédek által hátrahagyott 800 gyerek, idős ember és asszony esett Axente Sever 9 ezer fős csapatának áldozatául. E napok óta beszélhetünk szórványról Alsó-Fehér vármegyében, a vérengzés nemcsak Nagyenyeden zajlott, Abrudbánya, Magyarigen, Borosbenedek, Felvinc, Boroskrakkó, Zalatna és Verespatak magyar lakossága is hasonló sorsra jutott. /Tamás András: Mészárlás-mementó. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./

2009. január 12.

Polgárháború és vérengzések Alsó-Fehér vármegyében 1848–49-ben című háromnapos rendezvénysorozattal emlékeztek Nagyenyeden az 1849. januári vérengzésekre. Előadásokkal, könyvbemutatóval, kiállítással elevenítették fel az 1849. január 8-án történteket, amikor Axente Sever Csombordnál, a befagyott Maros jegén feleskette embereit, mindent megtesznek, hogy kő kövön ne maradjon Nagyenyeden. A város magyarságának nagy része, körülbelül nyolcszázan estek áldozatul a vérengzésnek, amely tovább folytatódott Fehér megye magyarlakta településein. „Nem két fegyveres erő állt itt egymással szemben, a befagyott Maroson átkelő portyázók etnikai tisztogatást végeztek” – fogalmazott Rácz Levente megyei RMDSZ-elnök. Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is szólt az egybegyűltekhez, feltette a kérdést, hogy miért nincs jelen a román nép képviseletében senki, hiszen együtt kellene szembenézni a múlttal a közös jövőért. Az ünnepi istentisztelet után az egybegyűltek kopjafát helyeztek el Nagyenyeden. /Tamás András: Kopjafát állítottak Enyeden. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./ Bemutatták Domonkos László Nagyenyedi ördögszekér című, a témát feldolgozó könyvét. Az előadók kitértek az Alsó-Fehér vármegyében történt magyarellenes vérengzésekre. Sógor Csaba hangsúlyozta: „1849. január 8. Fehér megye magyarságának a holokausztja, hiszen ekkor vesztette életét többek között Nagyenyed, Magyarigen, Boroskrakkó, Sárd magyar lakosságának nagy része. ” „Az örmények, zsidók nagyobb tragédiák után talpra álltak, úgyszintén a világháborúk vesztesei: japánok, törökök, németek. Meg kell tanulnunk összefogni, a múlt hibáiból tanulni, hogy szellemiekben, lelkiekben, anyagiakban és számszerűen gyarapodhassunk. Ma a forradalom nem karddal zajlik, a gazdasági verseny, az európai uniós buktatók és lehetőségek között kell hősi túlélőknek lennünk” – tette hozzá Sógor Csaba EP-képviselő. /Sógor: nekünk hősi túlélőknek kell lennünk. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 12./

2009. december 31.

Fehér megye legészakibb, a Maros bal partján fekvő falujában, Maroscsúcson Gáspár János, a nagyenyedi tanítóképző alapító igazgatója, jeles pedagógus, tankönyv- és pedagógiai író, tanfelügyelő, a modern magyar gyermekirodalom megalapítója emlékére december 27-én emléktáblát lepleztek le az új parókia falán. Gáspár János 1816. október 27-én született Torockószentgyörgyön, tizennégy évig volt a nagyenyedi kollégium kiváló tanulója. Egy ideig Kemény Zsigmond szolgadiákja, majd tizenkét éven át a Zeyk család házitanítója. Tanítványaival bejárta az akkori Magyarországot és Nyugat-Európa nagyobb városait. Egyetemi tanulmányait Berlinben végezte. Kolozsvárt az ő kezdeményezésére alapították meg a Kolozsvári Nevelői Kört, Gáspár János úttörő szerepet vállal a hazai tankönyvírásban. 1858 szeptemberében megválasztották az újonnan alakult nagyenyedi tanítóképző igazgatójának, majd egy évtized múlva Alsó-Fehér és Küküllő vármegyék „első osztályú tanfelügyelője” és királyi tanácsos lesz. Gáspár irodalmi munkásságának legkimagaslóbb alkotása a három kiadást megért (1848, 1855 és 1863), olvasni még nem tudó gyermekek számára összeállított Csemegék című gyűjteménye, amellyel megalapozta a modern magyar gyermekirodalmat. Gáspár János 1892. március 6-án halt meg Nagyenyeden. Földi maradványait maroscsúcsi udvarházának közelében helyezték a családi sírboltba. /Józsa Miklós: Gáspár Jánosra emlékeztek Maroscsúcson. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 31./


lapozás: 1-12




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998