udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 51 találat lapozás: 1-30 | 31-51
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1993. május 29.

A csíksomlyói búcsún mintegy háromszázezer ember vett részt. A szertartást a két hegyhát közti nyeregnek nevezett részen tartották. A hagyománynak megfelelően most is sokan gyalog érkeztek. Sok magyarországi, felvidéki volt jelen, a nyugati országokból is eljöttek. Jelentős újítás volt, hogy a szentmisét a szabadban, a csíksomlyói nyeregben tartották, így a hatalmas tömeg jelen lehetett. Kada Lajos érsek mondta a szentbeszédet. /Botos László: Pünkösdi búcsú Csíksomlyón. = Új Magyarország, jún. 1./ "Ragaszkodjatok őseitek földjéhez, ne hagyjátok el azt, és mindazt, amit jelent: otthont, hagyományt, nyelvet, kultúrát, vallást, erőt adó földet és hűséget. Ne menjetek el!" - mondta többek között Kada Lajos érsek szentbeszédében, majd idézett a bácskai és bánsági magyar püspökök Maradjunk, hogy megmaradjunk című megrázó pásztorleveléből: ha "elmenekülünk, akkor magunkra hagyjuk munkájukban az itthon maradókat, üres marad a családi ház, helyünk a templomban, üres marad a közélet..." /Új Ember (Budapest), jún. 20./ Maradjunk, hogy megmaradjunk című pásztorlevél: Magyar Szó (Újvidék), 1992. okt. 26./

1993. június 3.

Balogh Edgár emlékezett az elhunyt Cseres Tiborra, aki egy évvel ezelőtt még meglátogatta őt Kolozsváron és elhozta Vérbosszú Bácskában /Magvető, Budapest, 1991/ című, a borzalmas kegyetlenségeket feltáró könyvét, a szerb partizánok 1944-es megtorlását, többtízezer magyar meggyilkolását. Cseres Tibor Hideg napok címen megírta az előzményt, az 1942-es újvidéki vérengzést. Cseres várta, hogy a szerbek is megírják, hogy mi történt 1944-ben. Ez nem történt meg, hallgatás volt a válasz. Az író erkölcsi jogot szerzett arra, hogy megírja a bácskai magyarok tragédiáját, a szerb partizánok vérengzését. Tőkés László is bátra kiállt és kimondta a magyar kisebbség elleni háromnegyed-százados tisztogatás tényét. A román szélsőségesek és magyar cinkosaik támadják Tőkés László püspököt. /Balogh Edgár: Lehet-e erkölcs a politikában? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./

1996. október folyamán

A hajdani erdélyi szamizdat, az Ellenpontok egyik, jelenleg Svédországban élő szerkesztője, Tóth Károly Antal fogalmazta meg gondolatait az alapszerződéssel kapcsolatban. "A magyar vezetés úgy fogadta el a románok által javasolt szövegmódosítást, hogy ki sem kérte az erdélyi magyarok vezetőinek véleményét. Ez azt bizonyítja, hogy a kisebbségben élő magyarok nem igazán tényezők a mai magyar politika számára." "Napjaink egyik magyar kormányhivatalnoka magyarokkal találkozott Erdélyben, akik a magyarországi politikai élet részletes ismeretében tették fel kérdéseiket, és fejtették ki nézeteiket. Budapestre visszatérve kifakadt: az erdélyi magyarok úgy viselkednek, mintha magyar állampolgárok lennének! Magam úgy hiszem, hogy úgy viselkedtek, mintha a magyar nemzet tagjai lennének. Mintha közük lenne hozzá, s ahhoz, ami Magyarországon történik. Aki idegenként nézi őket, annak ez valóban nagyon sérelmes lehet." Tóth Károly Antal megírta, hogy a honalapítás ezeregyszáz éves évfordulójára vándorkiállítást bocsátott útjára, ez eljutott Göteborgba is, ahol ő él. Csak a mai Magyarország térképét tüntették fel, a kalandozások útvonalát jelölő egyik nyíl például Bácskába indult a mai országterületről és a Duna elérése előtt visszafordult. Egy korhű térkép sem volt Magyarországról, melynek folytonosságát ezer éven át elismerte Európa. /Tóth Károly Antal: Mintha közünk lenne hozzá. = Új Kéve /A svédországi magyar protestáns gyülekezetek lapja - Az északon élő magyarok ökumenikus fóruma/, Stockholm, IV. évf. 5. sz., október. Felelős kiadó: Veress Zoltán/

1996. december 4.

Nov. 23-án tartották a Bihar megyei Árpád faluban a millecentenáriumi ünnepséget, melyen részt vett Lezsák Sándor, az MDF elnöke is. Lezsák Sándor a vele készült interjúban elmondta, hogy kerékpáron érkezett ide. Aug. elsejétől 1100 kilométeres millecentenáriumi kerékpártúrán járta az országot és a magyarlakat vidékeket. Megfordult a Bodrogközben, a Bereg vidékén, Zalában, Bácskában. Zuhogó esőben, hideg időben érkezett ide, Árpádra. Az MSZP-SZDSZ-koalíció azzal kezdte a millecentenáriumi ünneplést, hogy lemondta a világkiállítást, lélektelen, hivatalos ceremóniákat szervezett. Ugyanakkor a nemzet méltóképpen ünnepelt, kis közösségek, egyesületek, alapítványok mozgósító erejű ünnepségeket szerveztek szerte a Kárpát-medencében. Ezek közé tartozik a mostani, árpádi emlékezés is. - Lezsák Sándor levélben köszöntötte Emil Constantinescut elnökké választása alkalmából, gratulált neki, hogy képes volt megállítani a kommunista restaurációs kísérletet. Másrészt telefonon beszélt Markó Bélával, az RMDSZ elnökéve, akinek higgadt, felelősségteljes politikai munkájáért gratulált. Antall József 1990-ben nagyon pontosan meghatározta a magyar külpolitika hozzáállását az RMDSZ politikájával kapcsolatban: a romániai magyarság felelős vezetőinek bevonása nélkül a két ország között semmiféle olyan megállapodás nem jöhet létre, amelynek nem részese és elfogadója az itteni magyarság hivatalos érdekképviselete. "Ilyen szempontból akkor kezdődött a változás, amikor az MSZP és az SZDSZ kormányra került, hiszen az itt élő magyarság feje felett kezdett politizálni." - A nyári magyar-magyar csúcstalálkozó mutatta meg, hogy "képesek vagyunk a szomszédos országokban élő magyarság érdekeit is érvényesítő politikai együttmunkálkodásra." - Ezekben a napokban Lakitelken nemzetközi tanácskozást szerveztek /Duna Dialóg '96/ az európai keresztény-konzervatív pártokat tömörítő EDU /Európai Demokratikus Unió/ segítségével. Tizenkét ország politikusai, polgármesterei lesznek jelen, magyarországi, román, romániai magyar, szlovák, felvidéki magyar, ukrán, kárpátaljai magyar, délvidéki magyart. szerb és horvát résztvevők mellett nyugati vendégek is érkeznek. Az önkormányzatiság a témakör. A magyar önkormányzatiság alapelvei többszáz esztendősek, ezeket nem nyugati mintáktól vettük át. Az erdélyi önkormányzatok, például a székely falvak önkormányzatai óriási hagyománnyal rendelkeznek. Ez a Duna Dialóg '96 egy konferenciasorozat első része. Az MDF-nek az a célja, hogy a Kárpát-medencében kialakítsa a maga keresztény-konzervatív politikai erőterét, kapcsolatrendszerét. /Marián Antal: Párbeszédet mindenkor, a legnehezebb időben is. Beszélgetés Lezsák Sándorral, a Magyar Demokrata Fórum elnökével. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 4./

1998. február 28.

A határainkon túl élő magyarokat az anyaország sok egyéb teendők sorában akkor tudja hathatósan segíteni, ha minél több gazdasági együttműködés köti össze az anyaországgal - fogalmazták meg azon a Baján elkezdődött kétnapos tanácskozáson /febr. 27-28/, amelyet Egzisztenciateremtés, vállalkozásélénkítés és befektetések a Kárpát-medence régióiban címmel rendeztek. A tanácskozást harmadik alkalommal rendezte meg a Miniszterelnöki Hivatal, a Határon Túli Magyarok Hivatala és az Új Kézfogás Közalapítvány, számos nagyvállalat, társaság, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával. A tanácskozáson mintegy százötvenen vettek részt, önkormányzati érdekképviseleti, gazdasági szakemberek, illetve számos karitatív és civil szervezet, alapítvány képviselői, a hazaiakon kívül Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról és Vajdaságból. A mostani találkozó a harmadik összejövetel, amelyet az 1995-ben e témakörben megfogalmazott kormányprogram szellemében rendeztek. Az első budapesti tanácskozáson az információcsere, a szakemberképzés, a tőkehiány mérséklése, a pénzügyi infrastruktúra fejlesztése és a régiók közötti kereskedelem állt a középpontban. 1997-ben Debrecenben mindenekelőtt a kárpát-medencei régiókba irányuló tőkebefektetések növelésének lehetőségeit vették számba. A mostani fórumon az egzisztenciateremtéssel és a vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos igényeket mérik fel, és természetesen számbaveszik a gazdasági együttműködések eddigi eredményeit is. - A kárpát-medencei régióban az együttműködés nem csupán határainkon túl élő magyarok iránt anyaországbeli kötelesség, de korparancs is. A Kelet-Közép-Európában lezajlott rendszerváltás ugyanis nagyjából azonos gondokat hozott. Valamennyi országra jellemző a tőkehiány, a munkanélküliség, az alacsony és közepes jövedelmek stagnálása, avagy csökkenése, a kiugróan magas jövedelmek ugrásszerű növekedése, az ezzel párhuzamosan jelentkező szociális feszültség. Ugyanakkor valamennyi ország egyenként kis befogadó és kibocsátó a nemzetközi piacokon. - Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke hangsúlyozva a térség országainak egymásra utaltságát rámutatott: a korábbi együttműködési struktúrákat - például a KGST-t - lassan váltják fel újak. Sajnálatos tény - mondotta -, hogy az eseti tapasztalatcseréken túl érdemi, szervezeti együttműködés még nem alakult ki a térség tőkepiacának közös aktiválásában az adottságok együttes kihasználására. Az elmúlt évek egyik legnagyobb eredményének nevezte, hogy a magyar tőke külföldön is megjelent, 1996-ban ez 58 millió, tavaly 370 millió USA dollárt tett ki. Ez azonban kevés - mondta -, Romániában például az együttesen 2,5 milliárd dollár külföldi befektetésből mindössze 25 millió dollár magyar érdekeltségű. Törzsök Erika ezen a fórumon jelentette be: idén március 1-jén hatályba lép a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, amelyet az Európa Tanács 40 tagállama közül 18 írt alá. Hét állam, köztük hazánk már ratifikálta. A charta célja Európa történelmi, regionális, illetve kisebbségi nyelveinek védelme. - Az esemény közben tartott sajtótájékoztatón Birtalan Ákos romániai turisztikai miniszter arról szólt, hogy fontos lenne a sokrétű együttműködési feladatok rangsorolása. Első helyen említette az infrastruktúra-fejlesztést, valamint a privatizációban való részvételt. Lotz Károly azt emelte ki, hogy egy-egy országon belüli regionális együttműködéseknek át kell nyúlniuk a határokon túl is. - A vízumkényszer újonnan történő bevezetéséről egyelőre szó sincs - szögezte le Tabajdi Csaba a nemzetközi sajtótájékoztatón feltett kérdésre válaszolva. Megítélése szerint a miniszterelnök szavait félreértették, akik ily módon értelmezték Horn Gyulának, a közbiztonság erősítése érdekében felvetődött javaslatát. A határellenőrzést természetesen javítani kell, de ennek csak egyik és nem elengedhetetlen eszköze a vízum. Tabajdi Csaba megemlítette, hogy készülnünk kell az EU-tagságunk kapcsán előálló új helyzetre. Az unióba való belépésünk után meg kell oldani a határainkon túl élő magyarok beutazási kedvezményét, mégpedig oly módon, hogy a megoldás nem ellenkezhet a schengeni egyezménnyel. A konferencián Burgert Róbert, az Új Kézfogás közalapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: tavaly mintegy 1,3 milliárd forintot kaptak a költségvetésből, amelyből eddig több mint 850 milliót használtak fel. Egyebek között létrehoztak 24 vállalkozásfejlesztési központot, a legtöbbet - tizenhetet - Erdélyben, a többit Kárpátalján és a Felvidéken, illetve egy már a Vajdaságban is működik. A költségvetési forrás csaknem felét Erdélybe juttatták, kiemelten azzal a céllal, hogy segítsék a határainkon túli vállalkozásokat. A tanácskozáson elhangzott az is, hogy a határon túlra került mintegy 30 milliárd forintnyi kárpótlási jegynek a magyar privatizációban való felhasználását sokrétű módon próbálják elősegíteni. Így nagy jelentőségű döntés volt, hogy az áramszolgáltató vállalatok magánosításánál minden vállalat esetében 20 százalékos részvénycsomagot a külföldi kárpótoltak részére kellett elkülöníteni. - Az elmúlt évek egyik legnagyobb eredményeként értékelték a résztvevők, hogy a magyar tőke külföldön is megjelent. E folyamatot, illetve a hazai privatizációban való részvételt előmozdíthatják a hasonló - a politikai, gazdasági és pénzügyi helyzetet, a változó jogszabályokat is ismertető - tanácskozások, de szükség lenne egy közös jogszabályfigyelő intézmény felállítására is - fogalmazódott meg. Az ez irányú információcsere eszköze lehet például az Internet. Birtalan Ákos felszólalásában egyébként a hazájában eddig lezajlott privatizációt és a lehetőségeket ismertetve a zöldmezős beruházások, az elő-, illetve posztprivatizációban való bekapcsolódásra biztatta a magyar befektetőket. Megítélése szerint szerencsésebb lenne, ha nem "kétoldalú", hanem háromoldalú vegyes vállalatokat alapítanának, például magyar, román és szlovák társulások részvételével. A magyar kormány és állami tulajdonban lévő bankok, intézmények által tavaly egymilliárdos alaptőkével alapított Corvinus Nemzetközi Befektetési Részvénytársaság vezérigazgatója, Mészáros András sajnálattal állapította meg, hogy kevés a megfelelően kidolgozott, jó projekt. Az idén 350-900 millió forinttal kívánják támogatni a szomszédos országokba irányuló magyar tőkeexportot. Szó esett a tanácskozáson a kistérségek közötti kapcsolatokról, közöttük a magyar felső-Bácska és a vajdasági észak-Bácska közötti gazdasági együttműködésről. /MTI/

1999. november 9.

Megjelent a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat októberi száma. Ebben Kovách Géza udvarhelyi születésű történész Haynau első aradi áldozatai címmel közölt tanulmányt. Dr. Németh Kálmán, a bukovinai Józseffalva plébánosa budapesti útjára (1937-ben) készített "emlékiratában" a moldvai csángóknál folytatott missziós tevékenységéről és a bukovinai magyarok helyzetéről számolt be. A plébános Andrásfalva, Fogadjisten, Hadikfalva, Istensegíts és Józseffalva lakóinak Bácskába történt áttelepítését irányította. /Megjelent a Székelyföld. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 9./

1999. december 8.

Gyergyószentmiklóson a Szent Miklós napi rendezvények keretében Papp Kincses Emese rendezésében csíkszeredai fiatalok bemutatták a Szent Erzsébet-legendát. /Véget értek a Szent Miklós-napi rendezvények. Ünnepből ébredve Gyergyószentmiklóson. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 8./ Dec. 4-6-a között Gyergyószentmiklóson több rendezvénnyel ünnepelték Szent Miklós napját, amelyet a város ünnepének választott. Koszorúztak a Petőfi- és Kossuth-szobornál, valamint Kiss Antal kopjafájánál, a megemlékezésen részt vettek a magyarországi és gyergyószentmiklósi hagyományőrző szövetségek huszár-egyenruhásai. Városfejlesztési tanácskozást tartották, ez mintegy folytatása volt annak az előadás- és tanácskozássorozatnak, amelyet Kolumbán Gábor megyei tanácselnök a múlt hónapban elkezdett. Az egyik rendezvényen fellépett a Domokos Pál Péter Női Kórus. Gyergyószentmiklós díszpolgárává avatták Vákár Tibor gyergyószentmiklósi születésű, Budapesten élő Ybl-díjas 91 éves építészmérnököt, aki nem lehetett jelen az ünnepségen. Gyergyószentmiklós városi tanácsa első ízben osztott ki Pro Urbe-díjat, amelyben dr. Garda Dezső parlamenti képviselő részesült a vidékért kifejtett közösségi, történészi és nevelői. Bemutatták dr. Garda Dezső Főnépek, lófők, gyalogkatonák Csíkban és Gyergyóban /Státus Kiadó, Csíkszereda, 1999/ című könyvét. Felavatták a gyergyószentmiklósi főiskola új amfiteátrumát, amely a főiskolának otthont adó dentrológiai park létesítője, dr. Csiky Dénes nevét vette fel. Dec. 6-án az ünnepi szentmisét a medencéből érkező keresztalják fogadása előzte meg. A szentmisén részt vett 30 pap is, akik Bácska környékéről zarándokoltak Gyergyószentmiklósra. /Gál Éva Emese: Városünnep Gyergyószentmiklóson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./

2000. január 14.

Jan. 14-én Kolozsváron, a Német Demokrata Fórum zsúfolásig megtelt nagytermében Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke tartott előadást a magyar kormány és a trianoni utódállamok magyarsága közötti együttműködésről. A vitaestet a Reform Tömörülés RMDSZ-platform szervezte. Az anyaországban az 1998-as hatalomváltást követően sikerült intézményesíteni a magyar-magyar kapcsolatokat: létrejött a Magyar Állandó Értekezlet mint konzultációs szervezet, amely a fontos döntések meghozatalába bevonja a határokon túl élő magyarság törvényes képviseleteit - fejtette ki Szabó Tibor. Ennek keretében, a magyar kormány tanácsadói testületeiként, hat szakmai bizottság működik. Az oktatási bizottság egyrészt szorgalmazza a magyar nyelvű oktatási rendszer kiépítését az óvodától az egyetemig, másrészt pedig olyan magyarországi szakképzést támogat, amelynek végeztével a fiatalok visszatérnek szülőföldjükre. Jelenleg hivatalosan 2500-3000 határon túli magyar diák tanul ösztöndíjjal, de legalább mégannyi van más úton-módon Magyarországon. Szabó Tibor a sok vitát kiváltott kettős állampolgárság felvetését nem tartja szerencsésnek. Kijelentette: a magyar kormánynak az a szándéka, hogy augusztus végéig kidolgozza azt a törvénycsomagot, az ún. "státustörvényt", amelynek célja, megnyugtató megoldást keresni a határon túli magyarok identitásának megőrzésére, szülőföldjükön maradásukra. A szociális bizottság a magyarországi munkavállalás és egészségügyi ellátás kérdéseit tisztázza. Az előadást vita követte. Ebben a pillanatban az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, bácskai magyart ugyanúgy kezelik, mint a bangladesi menekültet, állapították meg. Szabó Tibor, megemlítve, hogy felvidéki származása következtében tisztában van a kisebbségi sorssal, leszögezte: nem kellene Schengen előtti és Schengen utáni állapotokról beszélni, a határátkelőhelyek mindig működni fognak, csupán a zöld határon átszökők ellen lépnek fel megkülönböztetett szigorral. /Ördög I. Béla: A Reformklub vendége volt a HTMH elnöke. Kolozsvári fórum a magyar-magyar kapcsolatokról. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./

2000. július 22.

A magyar költségvetés 0,13 százalékát költik évente a határon túli magyarok támogatására, közölte a napokban a Kossuth Rádió. Ez többmilliárd forintot jelenthet. Elég csak a Magyarországon tanuló többezer (egyesek szerint négy, mások szerint hatezer!) erdélyi diák ösztöndíjára, az Illyés Közalapítvány vagy az Új Kézfogás nyújtotta pályázati lehetőségekre gondolni. Az ellenzék ezt is politikai fegyvernek használja, mint a státustörvény esetében. Nemrég pl. Kovács László MSZP-elnök intette Orbán Viktor miniszterelnököt, a kormányt: ügyeljenek, nehogy a külhoni magyarnak több joga legyen Magyarországon, mint a helybelieknek. Sike Lajos cikkében megjegyezte: azt is ki kellene számítani, hogy mennyivel járulnak hozzá az anyaországba települt határon túli magyarok a költségvetéshez, például az a több ezer kiváló értelmiségi, mérnök, tanár, orvos, közgazdász, akik Erdélyből, a Vajdaságból, Kárpátaljáról, Felvidékről költöztek át az anyaországba. A sok ezer székelyföldi, szilágysági, kalotaszegi, csallóközi, bácskai, beregi kőműves, ácsmester, betonkeverő, kubikos, asztalos, víz- és gázszerelő, akik kevesebb pénzért is hajlandók többet dolgozni a helybelieknél. De még a tíz-tizenötezer idénymunkás is érezhetően növeli a nemzeti összterméket, hiszen a haszon ott marad, csak a kialkudott vagy éppen odalökött munkabért hozzák haza. /Sike Lajos: Zéró tizenhárom. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 22./

2000. augusztus 26.

Egyed Ákos Szekszárdon a Székelyek a Duna mentén - Tanulmányok a bukovinai székelyekről c. tudományos értekezleten, aug. 19-én ismertette a Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához /Babits Kiadó, Szekszárd/ című munkát, egy szerzőhármas: Foki Ibolya, Solymár Imre és Szőcs Zoltán történeti forráskötetét. Az 1777-1782-es években létrejött öt kis székely-magyar falu: Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva, így született meg egy különleges magyar népcsoport. Állami szinten először 1848-ban, a magyar népképviseleti országgyűlésen tárgyalták a "határokon túli magyarok″, vagyis a csángók s a bukovinai székelyek helyzetét s fogadtak el határozatot a Magyarországra való hazatelepítésükről. A szabadságharc leverése elodázta a hazatelepítés ügyét, a magyar közvélemény azonban érdeklődéssel fordult a moldvai s bukovinai magyarok felé. A társadalom lelkiismerete megmozdult: többrendbeli gyűjtés nyomán jelentős segítség érkezett a bukovinai székelyekhez. A magyar nemzethez való tartozás jelei voltak ezek. A bukovinai székelyek megoldásként a hazatelepedést fogadták el. 1874-ben bukovinai küldöttség érkezett Magyarországra, amelynek helyzetfeltárása szintén ilyen irányban hatott. Jókai Hon című lapja, a Szent László Társulat és más fórumok kitartó odaadással karolták fel a bukovinai magyarok ügyét. Kiemelkedő jelentősége volt Szádeczky Lajos közismert történész, kolozsvári egyetemi tanár küldetésének, aki határozottan síkra szállt a hazaköltöztetés mellett. Végül a kormány 1883-ban úgy döntött, hogy az Al-Duna mentén ármentesítendő kincstári területre fogja folyamatosan letelepíteni azokat, akik kifejezik hazatelepedési szándékukat. Az első hazatérő csoport 1883-ban indult el. Így jött létre az Al-Duna mentén három település: Hertelendyfalva, Sándoregyháza és Székelykeve. 1941-ben lehetővé vált a Bukovinában maradt családok megmentése. Ők a Bácskában kaptak ideiglenesnek bizonyult szállást, ahonnan 1944 őszén s 1945-ben a háborús események következtében a Dunántúlra telepedtek át. /Egyed Ákos: Forráskiadvány a bukovinai székely-magyar népcsoport születéséről és kálváriájáról (I.) = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25., (II.) aug. 26./

2001. január 9.

Tavaly karácsonyra jelent meg a Levél /Kolozsvár/ című szórványmissziós gyülekezeti lap negyedik évfolyamának 10. száma, amely ″ünnepi üzenet az Erdélyben és Kárpátokon kívül szétszórtságban élő magyar keresztyének számára″. A lapban Kiss Antal ómoravicai nyugalmazott lelkész, tiszteletbeli esperes emlékezett arra, hogy a kolozsvári teológia végzős hallgatói tanulmányi kiránduláson vettek részt a jugoszláviai református egyház bácskai és bánsági gyülekezeteiben. Kiss Antal a Kolozsváron tanult délvidéki teológusok utolsó élő képviselője. Közölte a lap az Algyógyi Nyilatkozatot is, amely az Algyógyi Munkaközösség közleménye és felhívása. Ebben a szórványmagyarság kérdését az illetékesek, az egyetemes magyarság és az egyházak, valamint vezetőinek kiemelt figyelmébe és lelkiismeretének ajánlották. Az Algyógyi Munkaközösség az Erdélyi és Királyhágómelléki Református Egyházkerület szórványgondozó lelkészeinek rendszeres évi fóruma. A kiadvány a kolozsvári Üzenet református folyóirat melléklete, szerkesztői: Orbán Lajos és Vetési László. /Írott szavak. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 9./

2001. június 30.

Tamás Gáspár Miklós rendkívül durva, az erdélyi magyar sajtóban szokatlan hangú cikkében kirohant a magyar külpolitika és a magyar kormány ellen. " Az a súlyos nemzetközi válság, amelybe Orbán Viktornak és hatalomittas klikkjének az ostoba és felelőtlen politizálása sodorta a magyar államot és a kárpát-medencei magyar kisebbségeket, szorosan összefügg a magyarországi belpolitika aggasztó helyzetével." - így kezdte és végig ilyen ellenséges hangot ütött meg. "A külpolitika is alá van rendelve az ideológiai indoktrináció és a hatalmi önzés szükségleteinek." "Arra azonban nem számíthatott a Nyugat, hogy az újgazdagok budapesti kormánya a fölkapaszkodott senkiházi pökhendiségével rúgja szét a nehezen kiküzdött regionális egyensúlyt, amelyet a balkáni instabilitás úgyis törékennyé tett már." A cikkíró elismételte az SZDSZ álláspontját: "A hírhedt státustörvény az átlátszó szemfényvesztés tipikus példája. A törvény simán alkalmazható intézkedéseiben nincsen semmi új, a nagy garral beharangozott kedvezmények - amelyekhez nem kell "magyar igazolvány" - eddig is zömmel megvoltak, mint például az ingyenes könyvtárhasználat, az akadémiai tagság és az állami díjak. A többi privilégiumhoz valóban igazolás kellene, amelynek a kiállítása nemzetközi jogot sért, nem beszélve a szomszédos államok valuta- és adójogszabályairól, a kétoldalú megállapodások tucatjairól, meg arról, hogy extraterritoriális jogokat csak konzuli szervek gyakorolhatnának, amelyek joghatóságát csak diplomáciai, szerződéses úton lehet kibővíteni. Egyébként a magyar kormány eddig is folyton visszaélt a diplomáciai mentességekkel, kiváltságokkal és szokásjoggal: magyarországi miniszterek és képviselők gyújtó szónoklatokat tartanak erdélyi, bácskai, felvidéki politikai összejöveteleken - más államok szuverén területén!" Látható, hogy TGM érvelése megegyezik a szélsőséges, magyarellenes Nagy-Románia Pártéval. TGM szerint a státustörvény végrehajthatatlan. A cikkíró kifejtette sajátos nemzetfogalmát: ő a politikai nemzet híve. Szerinte a státustörvény újradefiniálta a nemzet fogalmát. "Ebbe a nemzetfogalomba a vérségi leszármazás és a kulturális hovatartozás függvényében tartoznak bele fizikai személyek, tekintet nélkül állampolgárságukra. Ez a magyarországi nemzeti/etnikai kisebbségekre nézve azt jelenti, hogy az egyenes honpolgári méltóságot és jogigényt letromfolja az etnokulturális önazonosság, hogy a politikai közösség (a honpolgárok nemzete) elválik az etnokulturális közösségtől. Ez egyrészt visszaveszi - egyelőre jelképesen - a honpolgári emancipáció évszázados vívmányait, másrészt pedig kirekesztő, etnokulturális-vérségi jelentésárnyalattal ruházza föl a "magyarság" képzetét. Mivel a kisebbségi magyarság úgysem fogja élvezni a státustörvény képzelt, illuzorikus előnyeit, a törvényi aktus hatása csak "befelé" fog érvényesülni. A honpolgárság eszményének visszaszorítása az erkölcsileg, jogilag, politikailag értelmezhetetlen etnokulturális identitás javára égő sebet ejt a jogegyenlőség gondolatán - s minap talán, Isten őrizz, a valóságán is. Ha tekintetbe vesszük a magyarországi jobboldal (és az államilag támogatott szélsőjobboldali sajtó, rádió- és tévéműsorok) szponzorált rasszizmusát, nem értelmezhetjük jóindulatúan a magyar nemzet új országgyűlési meghatározását. Ez a rémséges jogszabály romba dönti az eddig elért eredményeket, elmélyíti a magyar demokrácia ijesztő válságát." /Tamás Gáspár Miklós: A magyar külpolitika csődje. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./

2001. július 17.

Zsók Béla Én mindig itthon voltam. Néprajzi írások Déváról /Kriterion/ című kötetében a Bukovinából Hunyad megyébe áttelepült székelyek hányatott múltját, életét, népi kultúráját örökítette meg. A szerző a múltat idős emberek visszaemlékezéséből, továbbá népi tollforgatók feljegyzéseiből ismerte meg. Közülük László János, a dévai gazda emlékezett, írását a Székelyföld folyóirat idei számai közölte. Az öt bukovinai falu (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva és Józseffalva) túlnépesedett lett. Az első kivándorlóhullám, a magyar kormány segítségével, az Al-Duna mellé történt, ahol három települést (Hertelendyfalva, Székelykeve és Sándoregyháza) hoztak létre. 1883-ban mintegy négyezren vándoroltak a Bánságba. A következő hullámban Dévára, majd Vajdahunyadra, Sztrigyszentgyörgyre, Csernakeresztúrra mentek, ezenkívül Gyorokra, Magyarnemegyére, Vicére és máshova is települtek. A bukovinai székelyek 1941-ben hazatértek, Bácskába, ahonnan 1944 őszén a Dunántúlra kellett menekülniük. /Szőcs János: "Mikor Csíkból elindultam..." = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./

2001. szeptember 4.

Augusztus elején immár ötödik alkalommal rendezte meg az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szabadkán a Nyári Akadémiát, a pedagógusok hagyományos nyári továbbképző tanfolyamát. Idén 24 erdélyi pedagógus kapott meghívót a délvidéki kollegáktól, azonban a jelentkezőknek csupán egyharmada utazott el Jugoszláviába. Az egyhetes programot a szabadkai városháza dísztermében Király Veronka, az ÉBMPSZ elnöke és Kasza József VMSZ-elnök, jelenleg köztársasági miniszterelnök-helyettes nyitotta meg. Az előadások közül a legérdekesebb az első vajdasági magyar oktató-CD bemutatása volt, melynek anyagát Pintér M. Edit szabadkai középiskolai magyartanár szerkesztette (megjelentette a helyi Zenith Műhely), és amely rendkívül érdekes módon ismerteti meg a diákokkal (de nem csak velük) a világirodalmat Homérosztól Molière-ig, a magyar irodalmat az ősköltészettől Pilinszky Jánosig, valamint felsorakoztatja a tegnapi és mai vajdasági magyar irodalom jeles képviselőit is. /Gligor Róbert László: Erdélyiek a Vajdaságban. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 4./

2002. augusztus 3.

A 30 esztendős gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptáncegyüttes és a köszöntésére érkezett bácska-topolyai, siófoki, balánbányai, szárhegyi, kilyénfalvi csoportok először a helyi Hagyományőrző Huszárbandérium vezetésével járták körbe fiákereken és szekereken a főteret, majd zenés-táncos közönséghívogató körutat tettek. Az aug. 3-i táncházat az Ezüst Fenyő vendéglőben tartják. /Bajna György: Néptánccsoportok találkozója. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 3./

2002. augusztus 30.

Ne mi foglalkozzunk a vasgárda múltjával, figyelmeztetett a közelmúltban Fodor Sándor a Szabadság hasábjain (Vigyázat: ne mi!). Herédi Zsolt ezzel a megállapítással nem ért egyet. Hasonló nemes szellemiség vezérelte Cseres Tibort is, amikor a Hideg napok című könyvében megírta a magyar katonák és csendőrök bácskai vérengzését. Válaszul gondolta, megjelenik majd szerb szerzőtől hasonló gesztusként, a szerbek által, a háború végén végrehajtott vérengzésről is egy hasonló krónika (a Tito partizánjai által kivégzett magyar civil áldozatok számát negyvenezerre becsülik). Hasonló szerb gesztus a hivatalos történetírás, politikum, illetve az írótársadalom részéről a mai napig nem jelent meg. Saját bűnökről nem akartak hallani. A cseh és szlovák állam ma is úgy viszonyul a magyar- és németellenes diktatórikus Benes-dekrétumokhoz, mint valami szentíráshoz. Ami a román politikumot, történetírást stb. illeti, hány magyarellenes cselekedetet ismert el saját tettként, hányat igyekeznek tudatosítani a román néppel? Helyi példa: az oroszok által román segédlettel elhurcolt, többnyire soha vissza nem tért kolozsvári ötezer magyar munkaképes férfi esete, amit nem említenek meg sehol, semmilyen román krónikában. Ezen országok vezetői ezt kihasználták, és amikor a kommunista ideológia elvesztette hitelét, ez volt a közösséget összetartó eszme. Magyarországon viszont a kommunista hatalomnak, de akár a mai magyar baloldalnak is egyik fontos vesszőparipája a sötét múlt, és ennek visszatérésével való riogatás. Ez "olykor már túllép a szükséges történelmi múlttal való szembenézésen, és politikailag felhasználható (ön)gyalázásba megy át." A román értelmiség körében nem tapasztalható józan, kritikus szellemiség. Egy Lucian Boia vagy Gabriel Andreescu még nem csinál tavaszt. A Román Tudományos Akadémián elhangzott, történelmi múlttal való szembenézésre, a múltbeli bűnök tudatosítására ösztönző szövegrészt csak magyar újságok írták le, a román média erről szemérmesen hallgatott. A két világháború közötti időszak is a román közéletben ma a demokrácia csúcsát, a béke szigetét jelképezné. Amikor húsz év alatt három miniszterelnököt gyilkoltak meg. Ami pedig a kisebbségi jogokat illeti, Európa talán legantidemokratikusabb állama volt. Nehéz volna egy cikkben felsorolni, hiszen Mikó Imre egész könyvet írt e huszonkét év magyar sérelmeiről. A zsidóknak és a magyaroknak kellett elszenvedniük a két világháború között a vasgárdisták atrocitásait, a marsall intézkedéseinek, az általa hozott törvényeknek a következményeit. A kritikai szellem nem áll olyan szilárd alapokon a többségi nemzetnél, Herédi szerint ezért figyelmeztetni kell erre a veszélyre a románokat és a nagyvilágot is. /Herédi Zsolt: Ha nem mi, akkor ki? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

2002. szeptember 17.

Rendhagyó, csoportos művésztárlat nyílt meg szept. 13-án Sepsiszentgyörgyön, a Képtárban. A kiállítók erdélyiek és anyaországiak. A tárlatot a bácskai származású, Budapesten élő Sebők Zoltán esszéíró, művészettörténész, főiskolai előadótanár nyitotta meg. A kiállítók mindnyájan sepsiszentgyörgyiek, sokan közülük innen származtak el, illetve mindnyájan 35 éven aluliak. A vegyes technikájú művek (a hagyományos képzőművészet alkalmazott elemei, a számítógépes grafika, szövegszerkesztés avagy a multimédia eszközeinek felhasználása) előnyben részesítik a komoly, ironikus és önironikus játékot. A tárlat cím Maybe, azaz "lehet, talán" jelzi, hogy adottak a nyitott értelmezési lehetőségek a kiállított művekre vonatkozóan. /Szonda Szabolcs: Rendhagyó művésztárlat az újrakezdés jegyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./

1997. szeptember 12.

Augusztusban Debrecenben tartotta a Reformátusok Világszövetsége /RVSZ/ 23. nagygyűlését. Ezt követően két furcsa közlemény látott napvilágot. Az egyik szerint Tőkés László, a Magyar Reformátusok Világszövetségének /MRVSZ/ elnöke szeretné megvalósítani a transznacionalista magyar református egyházat. Az MRVSZ közleményében tiltakozott ez ellen. A nyilatkozatok hátteréről nyilatkozott Tőkés László püspök. 1995-ben létrehozták a Magyar Református Egyházak Konzultatív Zsinatát, amely a több évtizedes elszakítottság után eszmei szinten igyekszik megvalósítani a magyar református egyház eredeti egységét. Ezt a törekvést még az előkészületek idején éles támadás érte az RVSZ részéről. A támadások mögött a szlovák nacionalista egyházi körök álltak, félreérthetetlenül támogatta őket Milan Opocensky, az RVSZ főtitkára, csehországi lelkész, akinek 1989 előtt kezdődött egyházi karrierje. Nagy erőfeszítéssel sikerült eloszlatni a nacionalizmus vádját. 1997-ben azután ugyanezek a vádak hangzottak el: kárpát-medencei hegemonisztikus törekvésekkel vádolták ezt a hétfelé szakadt szegény egyházat, amelynek tagegyházai a létfenntartásért küszködnek. Nem kell létrehozni transznacionális egyházat, "hiszen mi határokon átívelő közösség vagyunk. Ez történelmi tény." - szögezte le Tőkés László. - A tízmillió európai református egyharmadát alkotják a magyar reformátusok. Ezért különleges figyelmet érdemeltek volna. Ezzel szemben érzéketlenség volt jellemző. Nem szerepelt a napirenden a kommunizmus bukásának említése, szó sem esett a gulágok áldozatairól, a vallásüldözésről, a bácskai, kárpátaljai tömeggyilkosságok áldozatairól, a Duna-csatorna foglyainak szenvedéséről. /Simon Judit: Eltérő álláspontok. Beszélgetés Tőkés László püspökkel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 12./ Előzmény: aug. 21-i jegyzet, Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26.

2003. január 11.

A vajdasági magyarság közel egyharmada /94 ezren/ folyamodott magyarigazolványért /a tavaly áprilisi népszámlálás adatai szerint Szerbiában 293 299 magyar él/. Az oktatási kedvezmény folyósításában komoly fennakadások vannak. A szabadkai székhelyű Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete (ÉMPE) jan. 10-én felszólította a délvidéki magyar családokat, hogy egyelőre ne igényeljék az idei évre szóló oktatási kedvezményt, mivel az Illyés Közalapítvány még nem hirdette meg az oktatási kedvezménnyel kapcsolatos idei pályázatot, s azt sem tudni, hogy a kedvezménytörvény mennyiben módosul az eddigiekhez képest. Király Verona, az ÉMPE elnöke közölte, hogy Észak-Bácskában eddig 2300 család igényelte az oktatási kedvezményt, közel 2000 kérvényt továbbítottak Magyarországra, de csak 58 család kapta meg az oktatási kedvezményt. Hasonló a helyzet az igényléseket összegyűjtő másik délvidéki szervezetnél, az újvidéki Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületénél (VMPE) is. Nagy Margit, az egyesület elnöke szerint hasonló okok miatt a VMPE sem fogadja az oktatási hozzájárulás iránti kérelmeket. A VMPE háromezer kérvényt gyűjtött össze, és továbbított az Illyés Közalapítványnak, de csak 106 család jutott hozzá a pénzhez. /Vajdaságban a magyarság harmada kért magyarigazolványt. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 11./

2003. január 22.

Nenad Canak vajdasági parlamenti elnök hétfőn élesen tiltakozott amiatt, hogy magyarellenes röpiratok jelentek meg Újvidéken. A vajdasági főváros zömében magyarok lakta, Telep nevű városnegyedének főutcáján ismeretlenek a hét végén magyarellenes röpiratokat dobáltak be a postaládákba és aggattak ki a parkoló személygépkocsik szélvédőjére. Az iromány azzal fenyegette a Dél-Bácskában élő magyarokat, hogy vissza lesznek toloncolva "a szép zöld Magyarországra". /Magyarellenes röpiratok Újvidéken. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 22./

2003. június 20.

Elhunyt Erdély legidősebb papja, Elekes Dénes /Székelyudvarhely, 1901. nov. 14. - Pécs, 2003. jún. 2./ Három évig káplánként működött Csíkszentsimon-Csatószegen, majd Székelyudvarhely-Szombatfalván. Amikor a bukovinai székely falu, Istensegíts egyháztanácsa Gyulafehérvárra jött székely "papocskát" kérni, Majláth püspök megengedte, hogy Elekes Dénes káplánt meggyőzzék, menjen velük. Elekes Dénes atya vállalta a meghívást. 1928-ban jelentkezett Istensegíts faluban. Velük együtt vándorolt ki Bácskába 1941-1942-ben, velük együtt menekült tovább 1945-ben Baranyába, a pécsi egyházmegyébe. Kalaznó faluban (Szekszárd mellett) telepedett le 250 istensegítsi hívével. Elekes Dénes atya élete 1928-tól haláláig egybeforrott a bukovinai székelyek sorsával. Az ínséges körülmények között gazdálkodással segítette ki magát. Sohasem kért elbocsátót Erdélytől, mindig erdélyi (azaz 1932-től gyulafehérvári) egyházmegyés maradt. Végül a Pécs melletti egyházi Szent Lőrinc Gondozóotthonban talált nyugalmat. Itt élte meg "acélmiséjét" is (75 évi papság 2000-ban!). Meghagyása szerint Kalaznón temették édesanyja sírjára június 13-án. A gyászmisét a község főterén Mayer Mihály pécsi megyés püspök és Jakubinyi György gyulafehérvári érsek együttesen vezették, a temetési szertartást is. A Magyarországi Bukovinai Székely Szövetség elnökei, tagjai énekkel, beszédekkel búcsúztak szeretett lelkipásztoruktól. /Dr. Jakubinyi György: 102 évesen meghalt Erdély legidősebb papja. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 20./

2003. július 1.

A román kormány nemrég úgy döntött, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Mivel a román kormány erről a döntéséről közleményt is kiadott, az 1953-ban a holokauszttal kapcsolatos tények feltárására alakult jeruzsálemi Jad Vasem Intézet - Jean Ancel történész nemrég megjelent kétkötetes munkájára hivatkozva - szükségesnek tartotta rámutatni, hogy a román kormány döntésével szöges ellentétben a romániai területeken élő akkori 760 ezres zsidó népességből mintegy 420 ezren estek a holokauszt áldozatául, továbbá hogy a román hatóságok közvetlenül részt vettek a zsidók kiirtásában. Sőt: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Miután Izrael diplomáciai lépéseket is tett az ügyben, a román kormány és a hivatalos szervek visszavonulót fújtak, és magyarázzák a bizonyítványukat. Mint ismeretes, a nemrég Marosvásárhelyen felavatott holokauszt-emlékmű talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Romániában következetesen úgy igyekeznek beállítani a dolgot, mintha a zsidóüldözések kizárólag a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek volna. A román nacionalisták egyik kedvenc témája annak bizonygatása, hogy a mindenkivel toleráns románok a zsidókat sem bántották. Bezzeg a magyarok... A mindenkori román magatartás lényege így summázható: mindent letagadni, amit lehet. Magyarországon, épp ellenkezőleg, a háború után évtizedeken át bűntudatot igyekeztek sulykolni az emberekbe. Eredmény: a romániai, illetve a magyarországi köztudatban még jelenleg is az a homályos kép él, hogy Romániában a zsidókra nézve legveszélyesebb időszakot úgymond "meg lehetett úszni", a románok legalábbis kevesebb bűnt követtek el a zsidók ellen, mint a magyarok. Ezzel szemben a valóság az, ami a Jad Vasem Intézet közleményében áll: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Más szóval Romániában nem volt szükség a nácik közbeavatkozására ahhoz, hogy a zsidók többségét legyilkolják. A nácikkal szövetséges románok, minden más országgal ellentétben, ezt itt "saját erőből" oldották meg. Ezzel szemben mi történt a Hitler utolsó csatlósának kikiáltott Magyarországon? Erről az egyik legnagyobb holokauszt-szakértőnek tekintett zsidó történész, Randolph L. Braham A magyarországi holokauszt című könyvében írta: "A történelmi Magyarország zsidó lakossága létszámában 1910-ben tetőzött. A csaknem 21 milliós népességen belül 911.227 főt számlált, ami 5 százaléknak felelt meg. Közülük 471.355 zsidó élt a trianoni Magyarországon. Az első világháború után a trianoni Magyarország zsidó lakossága fogyásnak indult. Lélekszáma 1920-ban 473.355, 1930-ban 444.567 fő. (6,2 után 5,9, illetve 5,1 százalék.) A százalékos csökkenés folytatódott: 1941-ben már csak 4,9 százaléknyi a lélekszám, azaz 400.981. 1946-ban, a holokauszt hatására 143.624 fő - 1,6 százalék. Budapest lakosságának 1920-ban a 23,2 százaléka zsidó, 1941-ben 184.453 fő, azaz 15,8 százalék. Az 1938-39-ben Csehszlovákiától visszacsatolt területeken 146.000 zsidó élt. (68.000 a Felvidéken, 78.000 Kárpátalján.) 1940-ben Romániától visszakerült Észak-Erdély, ahol 164.000 zsidó élt, a Bácskában 14.000. (...) 1938 májusában jelent meg az első, 1939 májusában a második zsidótörvény. Ennek ellenére Lengyelországból és Szlovákiából a kegyetlenül szigorú zsidóellenes intézkedések miatt tömegesen menekültek az érintettek Magyarországra. Évről évre növekedett azoknak a zsidóknak a száma, akik Magyarországon próbáltak menedéket találni. 1943 novemberében már körülbelül 15 ezerre rúgott a számuk. (...) A légkör a kiéleződő antiszemitizmus következtében ugyan romlott, az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSA) és a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI) azonban jórészt zaklatásmentesen végezhette a dolgát, a magyarországi hatóságok nem gátolták tevékenységüket, sőt kifejezetten jó néven vették, hogy a lakosság egy részének anyagi gondjait maguk a zsidók vették a vállukra. (...) A hatóságok nem zaklatták őket, s a magyarországi zsidóság majdnem normális légkörben élhette életét, mintegy tudomást sem véve arról, milyen szenvedéseket állnak ki hitsorsosaik a szomszéd országokban, ahol ekkor már teljes lendülettel folyt a végleges megoldás gyakorlatba ültetése. (...) A német megszállásig viszonylag normális kerékvágásban haladt a zsidó közösségek élete. A vallásos, egészségügyi, iskolaügyi és jóléti intézményhálózat nemcsak a honi zsidóságot szolgálta, de a Magyarországra menekültek ezreit is. De a magyar zsidóság vezetői elkövettek egy súlyos hibát. Bár tudatában voltak annak, milyen sorsot szánt a náci Németország a zsidóknak, nem készültek fel a katasztrófára. Okok? A magyarországi zsidó vezetés vakhittel bízott abban, hogy őket nem sepri el a holokauszt. (...) A zsidó vezetés gyakorlatilag a deportálások elkezdődéséig hitte, hogy a magyarországi zsidóság, az európai zsidóság nagyobb közösségeitől eltérően, fizikailag akkor is viszonylag sértetlenül kerül majd ki a háborúból, ha gazdaságilag tönkre is megy. Annak a reményüknek, hogy valamiképpen csak megússzák, tápot adott az a tény, hogy Magyarország a biztonság szigete volt a háború négy és fél esztendején át tomboló pusztítás óceánjának kellős közepén. A magyarországi zsidó vezetők előtt nem volt ismeretlen, hogyan bánnak a nácik a zsidókkal ott, ahol ők az urak. Ennek ellenére nem világosították fel a zsidó tömegeket és nem tettek egyetlen hathatós óvintézkedést sem, amivel Magyarország megszállása idején elháríthatták vagy legalább csökkenthették volna a katasztrófát. Mint minden épeszű ember, a magyarországi zsidók is egyszerűen elképzelhetetlennek tartották emberek millióinak futószalagon történő kiirtását, a világ szeme láttára, a 20. században. Sejtették, hogy a határokon túl iszonyatosan bánnak a zsidókkal, de azzal áltatták és biztatták magukat, hogy az a "civilizált" Magyarországon nem eshet meg. (...) Magyarország megszállása idején Eichmann virágkorát élte. Magyarországon volt Európa utolsó, viszonylag érintetlen zsidó közössége. A magyarországi program kivitelezésére kijelölt Sonderkommandóban Eichmann legközelebbi munkatársai kaptak helyet, akik sokéves tapasztalatokkal rendelkeztek a végleges megoldás programjának megvalósításában Európa különböző országaiban. 1944. március 19-én vasárnap reggel a németek megszállták Magyarországot. Veesenmayer és a birodalomban lévő felettesei jól tudták, hogy a német megszálló hatóságok csak akkor képesek megfelelően működni, ha a magyar államapparátus támogatását élvezik. Tudták, hogy a hadsereg, a csendőrség és a rendőrség lojalitásának biztosításán kívül az állam egyéb központi és helyi igazgatási és végrehajtó szervei lojalitását is biztosítaniuk kell. Mikor megalakult a Sztójay-kormány, a németek ragaszkodtak ahhoz, hogy mind a különböző minisztériumok irányításával megbízott államtitkárokat, mind a fontosabb osztályok és részlegek vezetőit németbarát elemekkel váltsák fel. A csendőrség volt a magyarországi zsidók összegyűjtésének és deportálásának fő eszköze. A gettóba záráshoz, összegyűjtéshez és deportáláshoz igénybe vett csendőrök közül sokan sváb származásúak és nácibarátok voltak. A magyarországi holokauszt legtöbb túlélője tanúsítja a csendőrök kegyetlen és barbár viselkedését e rettenetes időszakban. A németek előbb a központi kormányszervekben hajtottak végre tisztogatást, majd a helyi szervekben. (...) Május eleje, az erdélyi zsidók gettóba vitele. A német megszállást követően a honvédelmi minisztérium, amely az előző négy-öt évben a zsidók szenvedéseinek egyik legfőbb okozója volt, most hirtelen egyike lett azoknak a kormányhivataloknak, amelyek zsidó életek mentésével kezdtek el foglalkozni. Feltételezhető, hogy néhány vezető katonához és politikushoz hasonlóan jó néhány katonai parancsnok is rádöbbent, mit is takar valójában a gettósítás és deportálás, és úgy érezték, hogy a zsidók megmentése érdekében mindent meg kell tenniük, amit csak tudnak." Tehát - nem magyar, hanem részrehajlással a legkevésbé sem gyanúsítható zsidó történész szerint - a náci megszállásig Magyarországon a zsidóknak viszonylag jobb sorsuk volt, mint a környező országokban, pogromokra ezt követően sem került sor, a deportálásokat a nácik erőpozícióból kezdeményezték. Igaz, a zsidók összegyűjtését és külföldre irányítását a magyar hatóságok együttműködése tette lehetővé. Azonban Romániában német megszállás nélkül, illetve minden külső kényszer nélkül, "saját erőből" gyilkoltak le több mint 400 ezer zsidót... /Boros Ernő: A román és a magyar holokauszt-mítosz. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./

2003. július 19.

Gyergyóremetén a Fráter György nevét viselő általános iskola és a Balás Gábor nevét viselő könyvtár előterében levő Cseres Tibor emlékmű a község neves szülötteire hívja fel a figyelmet. Cseres Tibor Hideg napok című munkája 1964-ben megjelent, amelyben a magyar csapatok bácskai véres cselekedeteit írta le. Várta a szerb írók részéről az 50 ezer magyar életet elpusztító szerb vérbosszú hasonlóan őszinte feltárását. Ez nem történt meg, ezért ezt elvégezte Cseres Tibor az 1991-ben megjelent Vérbosszú Bácskában című művében. Haláláig, 1993-ig hét regénye és elbeszéléskötete jelent meg. Emlékét a Gyergyóremetén 1995-ben alakult Cseres Tibor Közművelődési Egyesület őrzi. Az emlékművet 1995. ápr. 1-jén, az író születésének 80. évfordulóján leplezték le. Balás Gábor történész, író Gyergyószentmiklóson született, de a család remetei származású. Budapesten, Párizsban és Berlinben tanult, ügyvédi diplomát szerzett, de legjelentősebb munkája, A székelyek nyomában /Budapest, 1984/ történelmi jellegű. Társszerzője a Panoráma sorozatban megjelent Utazások Erdélyben útikönyvnek. Könyvtárát a községi könyvtárra hagyta, ezért viseli a nevét. Remete kirajzása Csutakfalva, neve arra utal, hogy kiirtott erdő helyén települt. Az általános iskola Balás Jenő bányamérnök nevét viseli. Balás Jenő elemi iskoláit Remetén végezte, Budapesten és Selmecbányán mérnöki diplomát szerzett. A bauxit kutatásával foglalkozott. 1919-ben a román hatóságok kiutasították Erdélyből. Magyarországon ő indította el a bauxit bányászatát. Emlékét a magyarországi Gant községben emlékszoba és emléktábla, Csutakfalván az iskola épületén elhelyezett emléktábla őrzi. /Pomjánek Béla: Gyergyóremete Cseres Tibor emlékműve. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 19./ Balás Gábor jelentős összegzése Erdély jókora jogtörténete című háromkötetes munkája, az egyes kötetek 1977-ben, 1979-bn és 1982-ben jelen meg Budapesten. Ennek rövidített összefoglalója Balás Gábor-Domokos Andrea: Erdély rövid jogtörténete 1947-ig /Budapest, 1991/

2003. szeptember 4.

Az aradi Szabadság-szobor újbóli felállítása időpontjának közeledtével a nagy "hazafiak" mindent bevetnek, nehogy erre sor kerülhessen. Nemrég a Realitatea tv-ben, a Harc Romániáért műsorban rendezett beszélgetésnek is ez volt a célja. Az említett adásban Adrian Paunescu "válogatott szakértőket" hívott meg, valamennyien a szobor felállítása ellen érveltek. Felhozták, hogy nem korunk, az Európai Unió szellemiségét hordozza, hogy lebontását 1925-ben a király és a miniszterelnök személyesen határozta el. Akkoriban emellett az ugyancsak aradi Kossuth-szobrot semmisítették meg, továbbá Kolozsvárt a hét vezér közül négynek még ép szobrát, a Kárpátok őrének a városháza előtt álló szobrát, lebontották a dési Rákóczi-házat, megsemmisítették az ugyancsak dési óvári Árpád-kori tornyot, lebontották Kolozsvárt az 1821-ben épült Farkas utcai első magyar kőszínházat. És a tábornokok? A tizenhárom egyszerűen katonaszökevény volt. Különben a szobor nem a tizenhármat ábrázolja, hanem a történelmi Magyarország tizenhárom tartományát. Paunescu fel is sorolta azt a bizonyos tizenhárom magyar tartományt. Állításának "hitelessége" egyetlen ún. tartomány, Burgenland nevével is lemérhető. Nos, a szobrot 1880-ban állították föl, a Burgenland nevet pedig negyven évvel később, 1919 után agyalták ki az osztrákok. Ausztria magának követelte annak a négy határ menti megyének a németek által lakott területét, amelynek német neve -burggal végződik: Preßburg Pozsony , Wieselburg Moson , Ödenburg Sopron és Eisenburg Vas . Így a területet, mielőtt megkaparintották volna, Vierburgenlandnak, négyvár tartomány -nak mondták. A csehek azonban fürgébbek voltak, és 1919 januárjában Pozsony megyét Pozsonnyal együtt megszállták. A négyből ezután három -burg maradt, s ez Dreiburgenland háromvár tartomány lett, ami 1921-től Burgenlandra egyszerűsödött. Paunescu továbbá Bácskát is említette. Ilyen nevű tartomány sem létezett soha. Ez a név csupán tájfogalom. Persze, nem hagyta ki, valótlanságot sem, amely szerint a magyarok annak idején negyvenezer románt gyilkoltak meg és 230 román falut perzseltek föl. A korabeli osztrák felmérés szerint a forradalomnak és szabadságharcnak egész Erdély területén - beleértve a tífuszban elhunytakat is - mintegy 18 000 áldozata volt. Ebből 9-10 ezer magyar, 5-6 ezer román, a többi szász, zsidó stb. Például Gh. Barit is hasonló eredményre jutott. Amikor a műsor közben fölhívott aradi alpolgármester, Bognár Levente arról szólt, hogy 1848-49-ben a tizenhárom tábornok nem a románok ellen, nem Erdélyben harcolt, hanem a szabadságért, a történész megjegyezte, hogy a románok is a szabadságért harcoltak, de a Habsburgok oldalán. Nyilván eszébe sem jut föltenni a kérdést, hogyan lehet a szabadságért az elnyomó Habsburgok oldalán harcolni? Arról persze hallgatott, mint ahogy mások is mindenkor hallgatnak, hogy a bánsági, a bihari, a Kővár-vidéki románok lelkesen támogatták Magyarország és Erdély unióját, s a máramarosiakkal együtt, a forradalom ellen fegyvert fogó erdélyi románoknál nagyobb számban a forradalom oldalán, a Habsburgok ellen harcoltak, hogy képviselőik voltak az akkor Debrecenben székelő Országgyűlésben. Hallgatott, amint a nagy nemzetféltők mindenkor hallgatnak 1849. jan. 8-áról, amikor Axente Sever emberei lerohanták Nagyenyedet, és kirabolták, felégették, lakói közül mintegy 700-800 személyt, többségükben nőket, gyermekeket, öregeket kegyetlenül legyilkoltak. Elpusztították az erdélyi református egyház püspöki levéltárát és számtalan ősnyomtatvánnyal együtt a kollégium könyvtárának java részét. Asztalos Lajos feltette a kérdést: mit tesz az ilyen adások elhangzásakor érdekvédelmi szövetségünk? Talán tiltakozik? Úgy tűnik, inkább "nagyvonalúan" süketnek, vaknak teszi magát. /Asztalos Lajos: Szabadság-szobor... és környéke. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./

2003. október 11.

Randolph L. Braham, a New York-i City University professzora /sz. Bukarest,1922. dec. 20./ dési zsidó család második gyermekeként született. A második világháború végén a nagybányai munkaszolgálatos századból menekülve szovjet fogságba esett, majd miután onnan is sikerült megszöknie, Németországba távozott. Egyetemi tanulmányait is ott kezdte meg, de az Egyesült Államokban fejezte be, politikatudományi doktorátussal, 1952-ben. 1956-tól a New York-i City University-n az összehasonlító politikatudomány tanáraként dolgozott, innen vonult nyugdíjba 1992-ben. Azóta professzor emeritusként az egyetem keretében működő Rosenthal Holokausztkutató Intézet igazgatója. Braham professzort világszerte a holokauszt egyik neves tudósaként, a magyar holokauszt egyik fő szakértőjeként ismerik. A magyar és a román zsidó holokausztról több mint hetven könyvet írt, szerkesztett. Szeptember utolsó és október első napjaiban Braham professzor Erdélyben járt. Tibori Szabó Zoltán készített vele interjút. Románia vezetői kijelentették, hogy készek szembenézni a múlttal, készek bevezetni a holokauszt oktatását a középiskolák és a felsőoktatási intézmények tanrendjébe, de ennek nyoma még nem látható. Magyarországon a holokausztot már tanítják az iskolákban. Nem sok olyan ország van a volt szovjet blokkban, amely Magyarországhoz hasonlóan külön napot jelölt ki - április 16-ikát - a holokausztra történő megemlékezésre. A magyar kormányzat nem csupán a volt Páva utcai zsinagógában létrehozandó Holokauszt Múzeum felállítását támogatja, hanem azt a nemzetközi tudományos konferenciát is, amelyet jövő év áprilisában, a holokauszt 60. évfordulóján, Molnár Judit egyetemi tanár és kollégái, a Magyar Auschwitz Alapítvány közreműködésével szerveznek Budapesten. Magyarországon ma már sok holokauszttal kapcsolatos könyv jelenik meg. Braham kiadtam néhány évvel ezelőtt az 1984 és 2000 között ebben a témakörben megjelent könyvek és tanulmányok bibliográfiáját. Az ott szereplő 1500 cím túlnyomó része Magyarországon látott napvilágot, magyarul és más nyelveken. A bukaresti Hasefer Kiadó nemsokára megjelenteti Braham professzor A népirtás politikája című könyvének rövidített változatának román kiadását. Az eredeti kétkötetes kiadást a budapesti Belvárosi Kiadó 1997-ben jelentette meg, ennek rövidített, ugyancsak magyar nyelvű, mintegy 250 oldalas változatát pedig a szintén budapesti Új Mandátum Kiadó készítette el az idén. Utóbbit azzal a céllal adták ki, hogy a magyar középiskolákban és felsőbb oktatási intézményekben tankönyvként használhassák. Ennek a kötetnek a román nyelvű változatát Politica genocidului címen szintén ki fogják adni. A professzor másik terve többkötetes munka, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, amelyet több mint húsz kollégája közreműködésével készít. A munka az 1941-es népszámlálást alapul véve, a korabeli vármegyék szintjén vizsgálja a zsidóság sorsát. Ezen vármegyék közül néhány ma már nem Magyarországhoz tartozik, hanem az utódállamokban található. Így az egykori észak-erdélyi vármegyék Romániához tartoznak, a felvidékiek Szlovákiában, illetve Ukrajnában vannak, Bácska pedig Szerbia és Montenegro része. Az enciklopédián kívül két másik, egy magyar és egy angol nyelvű köteten is dolgozik. A magyar a Tanulmányok a holokausztról sorozat harmadik kötete, amelyben az egyik tanulmány Csík vármegye zsidóságának történetét mutatja be. A másik, az angol nyelvű, szintén a magyarországi holokauszttal foglalkozik - Studies on the Holocaust in Hungary címmel. /Tibori Szabó Zoltán: Demokráciát nem lehet hazugságokra építeni. Beszélgetés Randolph L. Braham érdemes professzorral, a holokauszt-kutatás jeles tudósával. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

1997. december 17.

A kormány mindent megtesz azért, hogy az 1998-as országgyűlési választásoktól kezdődően a magyarországi kisebbségek számára lehetővé váljon a parlamenti képviselet. Ennek érdekében a kabinet felerősíti a parlamenti pártok közötti megbeszéléseket. Minderről Horn Gyula miniszterelnök szólt szerdán, a Parlamentben, amikor átadta a már hagyományosnak számító "Kisebbségekért"-díjakat. A kormány által alapított elismerést minden évben - immár harmadik alkalommal - az ugyancsak három éve megünnepelt Kisebbségi Naphoz, december 18-ához kapcsolódóan vehetik át a Magyarországon, illetve határainkon túl élő kitüntetettek. A kormány a díjjal azon személyeket és szervezeteket jutalmazza, akik, illetve amelyek tevékenységükkel elősegítik a kisebbségek identitásának megőrzését és a kisebbségek többségi társadalommal való harmonikus együttélését. A miniszterelnök ünnepi beszédében a demokrácia mércéjének nevezte, hogy a többség egy országban milyen viszonyulást mutat a kisebbségek iránt. Megítélése szerint egyben az európaiság mércéjét is jelenti, mennyiben ismerik el a kisebbségek jogait és mit tesznek azok érvényesülése érdekében. Horn Gyula ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kölcsönös tolerancia mindannyiunkra érvényes, a többségre és a kisebbségekre egyaránt. Kijelentette: a kormány változatlanul arra törekszik, hogy a pozitív diszkrimináció elvét érvényesítse a kisebbségi kérdésekben.A kormányfő beszéde után átadták az elismeréseket. "Kisebbségekért"-díjban részesült: a Bethlen Gábor Alapítvány, Borbándi Gyula író, irodalom-történész, publicista ,Burgert Róbert, az Új Kézfogás Közalapítvány kuratóriumának elnöke, a Gergely István csíksomlyói plébános kezdeményezésére létrejött Csibész Alapítvány, Domokos Géza író, szerkesztő, a Kriterion Alapítvány elnöke, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt elnöke, a Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Smaranda Enache, a Marosvá-sárhelyi Pro Europa Liga elnöke, Gyivicsán Anna néprajzkutató, a békéscsabai Szlovák Kutatóintézet vezetője, az ELTE Szláv Filológiai Tanszék docense, habilitált professzora, a Hermann-Niermann Alapítvány - az európai etnikai kisebbségek és népcsoportok híd-szerepének erősítése érdekében kifejtett tevékenységéért, Illés Ferenc, katymári római katolikus plébános, a háromnemzetiségű felső-bácskai település, Katymár plébánosaként a helyi bunyevác, magyar és német közösségek hagyományainak megőrzése érdekében végzett példaadó közösségi munkájáért; Kallós Zoltán, Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő, az erdélyi magyar és a moldvai csángó népzenei hagyományok összegyűjtése terén végzett felbecsülhetetlen értékű munkásságáért, a Kárpátaljai Ferences Közösség a rászorulók lelki és szociális gondozása, megélhetésük problémáinak enyhítése terén mindennemű megkülönböztetés nélkül végzett több éves tevékenységért, kiemelve Majnek Jenő Antal püspök atya érdemeit, Kórógy község - a község lakóinak a délszláv háború négy éve során tanúsított hősies magatartásáért, az Árpád-kori magyar település kulturális értékeinek megőrzéséért való kiállásukért, kiemelve Kel József, a község polgármesterének érdemeit, Lankó József, a Pécsi Egyházmegye cigányokért felelős lelkésze, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet /Lendva/ a szlovéniai magyarság történelmének, kultúrájának, néprajzának ápolása terén kifejtett tevékenységéért, kiemelve Göncz László, az intézet igazgatója érdemeit, Nagyné Volopich Mária, igazgató, az Edelényi Alapítványi Óvoda és Általános Iskola vezetője - a nagyon eltérő adottságú, eltérő indíttatású, értékrendszerű cigány gyermekek személyiség-központú oktatása érdekében végzett áldozatos munkájáért, a Neue Zeitung - a magyarországi német kisebbség hetilapjaként, a kisebbségi csoport történelmének, kultúrájának, hagyományainak és nyelvének ápolásához való hozzájárulásáért, amelyben kiemelkedő szerepe volt Schuth János főszerkesztőnek, a Román Hagyományőrző Együttes /Elek/ - a magyarországi román kisebbség hagyományainak, folklórjának ápolása és a sajátos helyi román táncművészet átörökítése terén végzett tevékenységéért; Újvidéki Egyetem - Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, Vujicsics Sztoján, József Attila-díjas író, irodalom- és művelődéstörténész - a hazai szerb diaszpóra kiemelkedő személyiségeként végzett több mint négy évtizedes tudományos és irodalmi munkásságáért és a magyarországi szerbség kultúrájának és irodalmának feltárásában végzett hiánypótló érdemeiért. /Magyar Nemzet, dec. 18./

2004. május 12.

Tíz éve hunyt el az erdélyi származású léczfalvi Bodor Ferenc /1941. máj. 12. – 1994. ápr. 26./, Budapest mikrovilágának szakavatott ismerője és lelkiismeretes megörökítője. Kereste a főváros egykori patinás szállodáit, kisvendéglőit. Városfi, ködlovag, az utolsó garabonciás, mondták róla. A Tölgyfa Galéria vezetője is volt. Édesapja Bodor György volt, aki 1941-ben kormánybiztosként a Bácskába telepített, majd onnan Baranya és Tolna megyébe költöztetett bukovinai székelyeket. Az őt érdeklő dolgokról, témákról háromszáz hosszabb-rövidebb írása árulkodik. Legjobban Gelencén érezhette magát, a vén Jancsó Péter ódon portáján. Bodor Ferenc haló porában is Gelencére kívánkozott. /Sas Péter: In memoriam léczfalvi Bodor Ferenc. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./

2004. július 16.

Júl. 15–18. között a zentai Térzene Irodalom és Művészeti Társaság közös rendezvényeként Zentán tartja idei vándorgyűlését az ITÁSZ (Irodalmi Társaságok Szövetsége). Az idei téma: Tömb a szórványban. Az első napon ITÁSZ-közgyűlést tartottak, a másodikon irodalmi estet, végül a harmadikon előadásokat tartanak. Érdekesebb témák: Hódi Sándor: Végvidéki lelkiállapot; Vajda Gábor: A délvidéki irodalom; Alexa Károly: Csáth Géza és a Bácska, majd Furkó Zoltán: Herczeg Ferenc munkássága című előadása hangzik el. /(Bajna György): Irodalmárok vándorgyűlése. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./

2004. október 28.

Évtizedet meghaladó tevékenység áll a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) mögött. Tagságának többsége orvos. A MET legfőbb célja a Kárpát-medecében élő, nem csak a magyar népesség egészségi állapotának javítása. A MET konferencia jellegű továbbképzéseket szervez, egy évtized alatt mintegy százötven esetben egyéni támogatást nyújtott a Magyarország határain kívül élő magyar orvosoknak. A MET megalakulását követő évben, 1994-ben igényt tartottak a Magyarország határain kívüliek évi egynél több továbbképző konferencia tartására. Idén a konferencia résztvevői megkapták a MET tízéves történetét ismertető emlékkönyvet, az elnökség névsorával, fényképeivel, a területi egységek – Bácska-Bánát-Szerémség, Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Magyarország, Muravidék, Nyugati terület – beszámolóival, a létrehozott alapítványok bemutatásával. 1994–2004 között negyedszázadnál több továbbképző konferencia házigazdája volt Székelyudvarhely, Szilágysomlyó, Marosvásárhely, Tusnádfürdő, Csíksomlyó, Kolozsvár, Nagyvárad, Vajdahunyad, egy-egy esztendőben három- négy rendezvénnyel. A MET-nek Erdélyben jelenleg közel 700 tagja van. Tagszervezetként tartják nyilván a Szent Györgyi Albert Társaságot (Szatmárnémetiből), az EME Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztályát (Marosvásárhelyről) és ugyanonnan a Keresztény Orvosok Szövetségét. Dr. Andrásofszky Barna, Szilágynagyfalu szülöttje, az alapítók egyike a társaság elnöke. /Fejér László: A Magyar Egészségügyi Társaság évtizede. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 28./

2005. február 3.

Kóka Rozália, a bukovinai székely származású magyarországi előadóművész az utóbbi évtizedben gyakori vendég Hunyad megyében. A napokban újra betoppant Dévára, a helyi Magyar Házban tartott előadást. A Dévára telepedett bukovinai székelyek leszármazottai közül már kevesen emlékeznek a régiek történeteire. Kóka Rozália emlékezéseiből kiderült, hogy a Hunyad megyébe (Vajdahunyadra, Dévára, Sztrigyszentgyörgyre és Csernakeresztúrra) telepedett bukovinai székelyek tarthatják magukat a legszerencsésebbeknek. A Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Istensegíts és Fogadjisten bukovinai falvakból a háború idején menekülni kényszerülő székelyek sorsa sokkal keservesebben alakult. Előbb a Vajdaságból elmenekült szerbek házaiba telepítették őket, aztán a Dunántúlról elüldözött németek otthonaiban kellett meghúzódniuk. Kóka Rozália gondolatban végigvezette dévai hallgatóságát ősei útján, Madéfalvától Moldován át Bukovinába, az Al-Dunához, Erdélybe, Kanadába és Bácskába. /Gáspár-Barra Réka: Kóka Rozália dévai előadóestje. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 3./


lapozás: 1-30 | 31-51




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998