udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 13 találat lapozás: 1-13
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1993. augusztus 27.

Balatonszárszón, a szárszói találkozón folytatódott a nemzetpolitikai vita. Joó Tibor honvédelmi államtitkár rámutatott, a magyar biztonságpolitika és külpolitika alaptétele nem lehet más, mint az, hogy saját érdekeiket a magyaroknak kell megvédeniük, mások érdekeit is figyelembe véve. Katona Ádám /Székelyudvarhely/ kifogásolta a kisebbség kifejezést, mert a határokon kívül rekedt magyarok a magyar nemzet részei. /Szárszói találkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./

1993. augusztus 28.

Ott akarok lenni, ahol a nemzetben gondolkodó erők között folyik a párbeszéd, nyilatkozott Varga Gábor, az RMDSZ Bihar megyei elnöke, így értékelve a szárszói találkozót. Hasznos lenne gyakrabban tartani ilyen találkozót. /Új Magyarország, aug. 28./

1996. július 22.

Júl. 22-én kezdődött el Balatonszárszón a népfőiskolai találkozó, ahol a magyarságtudat lesz a téma. Szárszón szó lesz az alkotmányozásról, a Szent Korona-tan történetéről és a mai társadalomról. A népfőiskolára Erdélyből, Felvidékről is érkeztek érdeklődők. /Népszava, júl. 23./

1996. szeptember 21.

Magyar-magyar meg nem támadási egyezményt kell kötni, javasolta Kádár Béla a Szárszó'96 konferencia Budapesten rendezett tanácskozása /szept. 20-23./ második napján. A tanácskozást a Szárszói Baráti Kör, a Püski Kiadó és a Magyar Szellemi Védegylet kezdeményezte. Lezsák Sándor, az MDF elnöke a zsúfolásig megtelt teremben a nemzeti minimum kidolgozását sürgette. Rámutatott: a legfontosabb a nemzeti belső bizalom, a türelem és az összefogás. Válságban tartanak bennünket, mondta, ezt a válságot nem kezelni kell, ahogy a Horn-kormány teszi, hanem meg kell szüntetni. "Az ellenzék összefog, ha itt lesz az ideje, mert nem engedheti, hogy olyan nemzeti kisebbség telepedjen rá a nemzet egészére, mely a jövőnket kockáztatja" - mondta Giczy György, a KDNP elnöke. Duray Miklós, az Együttélés elnöke megállapította, hogy a mai magyarországi politika a határon túli magyarság közéletét is gyengíti. Bíró Zoltán a rendszerváltás sajátos kudarcáért a neoliberalizmus világszellemét és Nyugatnak fölajánlkozó politikusokat tette felelőssé. Tabajdi Csaba politikai államtitkár levélben értesített a konferencia résztvevőit, hogy nem kíván fölszólalni. /Új Magyarország, Népszabadság, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, szept. 23./ Az egyik erdélyi résztvevő, Gagyi-Balla István beszámolt arról, hogy a Szárszó'96 találkozón mintegy tizenöt előadás hangzott el. Az előadók többnyire erős kritikával illették a jelenlegi magyar vezetést, amilyen képtelen a társadalmat nyomasztó kérdések megoldására. A megjelent erdélyi részvevői /Gazda József, Fülöp G. Dénes, Bodó Barna, Borbély Imre/ a romániai magyarság gondjait elemezték. /Gagyi-Barna István: Szárszó'96. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./

1996. október 15.

Budapesten zsúfolásig megtelt a Testnevelési Egyetem aulája okt. 15-én, ahol a Trianon Társaság alakuló ülését tartotta. Az alapítók már júniusban tartottak egy előkészítő ülést, nagy lendületet adott az ügynek a szeptember végi Szárszó Budapesten című konferencia. A közgyűlésen elfogadták az alapszabályzatot és megválasztották a 21 fős elnökséget, ebben helyet kapott Püski Sándor, Raffay Ernő, Kiss Dénes, Csete György, Stollmár G. Ilona és Döbrentei Kornél. /Új Magyarország, okt. 16./

1996. december 18.

Püski Sándorral, a Püski Könyvesház és Könyvkiadó tulajdonosával készített interjút Váradi Mária. Püski Sándor visszatekintett életútjára, az államosításra, bebörtönzésére, New Yorkban töltött éveire, ahol 1970 és 1989 között a nyugati világ legnagyobb magyar könyves vállalkozását építette fel. 1989-ben hazatért, Budapesten, a Krisztina körúton van a könyvesháza. 1989 óta itthon 150 könyvet adott ki, főleg ezek között vannak a mai nemzeti gondok könyvei. Sokan jönnek be hozzá a boltba és kérik, segítsen a balul sikerült rendszerváltásban a megrontott nemzeti egység megteremtésében. Püski Sándor a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagja. Részt vett Szárszón az új táborozásban. Kiadta Raffay Ernő újabb Trianon-tanulmányát. "Az elmúlt hetvenhat év bebizonyította, hogy valamennyi elszakított területen az ott honos magyarok sorsa: erőszakos beolvasztás, elűzés, kiirtás." "Az utóbbi ötven évben született magyar nemzedékek alig tudják, legalábbis az iskolában nem tanulhatták, hogy az első világháború után nem szomszédaink ereje, hanem az akkori szövetséges nagyhatalmak döntése szülte meg a békediktátumokat." Raffay könyvét a kiadó a közeljövőben angol, francia, német, olasz és spanyol nyelven is megjelenteti. /Váradi Mária: A történelmi megbékélés ügyében saját magunkkal is vállalni kell a vitát. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 18./

2001. február 6.

Febr. 4-én 90. évét töltötte be Püski Sándor. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban köszöntötték a matuzsálemi korú magyar könyvkiadót, aki népi írók műveinek százait jelentette meg. 1941-ben és 1942-ben szervezője volt a szárszói találkozóknak. 1962-ben bebörtönözték. 1970-ben Nyugatra telepedett, majd 1989-ben visszatért az anyaországba. Azóta háromszáznál több könyvet adott ki. /Fosztó Áron Zoltán: Püski Sándor 90 éves. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 6./

2003. november 28.

A Magyarok Háza /Budapest/ rendezvényei sorában gyakran vannak erdélyi vonatkozású események. Nov. 12-én Kocsis István Bolyai János című drámáját tűzték műsorra, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos előadásában; 25-én Kányádi Sándor volt a Ház vendége, a Felemás őszi versek című verskötete megjelenése, valamint a költőről a pozsonyi Kalligram Kiadónál megjelent monográfia bemutatása alkalmából; dec. 2-án Jáki Sándor Teodóz Csángókról, igaz tudósítások című kötetének bemutatása alkalmából fellép Ferencz Éva énekművész. E rangos rendezvénysorozat része volt Beke György három új könyvének - Advent a kaszárnyában (Elbeszélések - Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda), Déva vára alatt (Szociográfia - Felsőmagyarország Kiadó), Makacs realizmus (Tanulmányok, interjúk, portrék - Közdok Kiadó) - a bemutatója, november 17-én. Mindhárom kötet ebben az évben jelent meg. Az est házigazdája Medvigy Endre irodalomtörténész, a Szent László Akadémia dékánja volt. Bevezető szavaiban méltatta Beke György munkásságát, elkötelezettségét az erdélyi magyarság sorskérdései iránt. Beke György regények és elbeszélések írójaként is sorskérdéseink bátor felvetőjeként él az olvasók emlékezetében. Az Istók Péter három napja (1977), Fölöttünk a havasok (1980), A Haynal-ház kapuja (1981), Arccal az életnek (1987) jelentik a szépírói kibontakozás főbb állomásait. A csíkszeredai kiadónál most megjelent elbeszéléskötetről Czegő Zoltán költő beszélt: "Beke György szépirodalmi alkotásaiban túlnyomórészt ugyanazok a témák, tragédiák, nemzetiségi kisebbségi és elnyomó hatalmi konfliktusok jelentkeznek, mint a riportjaiban, rétegföltáró súlyos írásaiban. A cél egy: igazat vallani, igazat megvilágítani (...) Beke György a nagy nemzeti kérdésfelvetők között éli napjait. Lélekerejét viszont az állítások, a tagadások, a fölszólítások izgatják a legjobban. Mégis egy kérdését idézném a Csángók gyóntatója című írásából: "Azok az afrikai bennszülöttek vajon elkárhoznak-e, ha nem gyónnak meg mindent, mert nem értik a pap nyelvét és a pap sem az övéket?" De hát, ahol a bűn államhatalmi szinten élvez védettséget, ott csak a templomban, de nem, még ott sem érvényesek az egyetemes emberi erkölcsi törvények, s azok veremében a Tízparancsolat, meg az anyanyelvi gyónás méltósága szintúgy." A hetvenes-nyolcvanas években megjelent riportkötetek - Szilágysági hepehupa (1975), Nyomjelző rokonság (1978), Búvópatakok (1980), Boltívek teherbírása (1983), Itt egymásra találnak az emberek (1984) - otthon nem folytatódhattak. Valamennyi sikerkönyvként volt jelen, mígnem a kötetek s majd írójuk is nem került a tiltott könyvek, az elnémított írók sorsára. Az 1989-ben az anyaországba áttelepedett szerző 1996-ban kezdte meg a barangolókötetek immár cenzúrázatlan és átdolgozott újrakiadását. A Szigetlakók az otthon megjelent első három kötetet öleli fel; a Boltívek teherbírása (1998) appendixeként közreadta az írónak a riportkötetek miatti meghurcoltatása naplóját - A lándzsa hegye. Egy befejezetlen per címmel; a bihari barangolókötet többszörös terjedelemben jelent meg Az Értől a Kölesérig címmel; a negyedik, Bartók szülőföldjén (2002), a Bánság magyarságának krónikája, sorskérdéseinek faggatója; a most bemutatásra került Déva vára alatt kötet pedig Dél-Erdély szórványmagyarságának apadásában vívott keserves utóvédharcát tárja elénk, Hátszegtől Brassóig térképezve fel a gondokat. A Makacs realizmus című kötetből Beke György olvasott fel egy gondolatébresztő tanulmányt, amely az 1943-as balatonszárszói találkozó nemzetféltő eszméiből kiindulva szólt a mai égető gondokról. Beke György e három kötettel is igazolja, hogy az anyaországban is az erdélyi magyar nemzeti közösség legkövetkezetesebb, legbátrabb, legszókimondóbb személyisége maradt. /Máriás József: Könyvbemutató a Magyarok Házában. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 28./

2002. március 19.

A Szárszó Baráti Kör és a Püski Kiadó által szervezett Magyar élet a XXI. században című konferencia Budapesten, a Kongresszusi Központban márc. 16-án kezdődött, márc. 18-án tárgyaltak a határon túli magyarok kérdéseiről. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke kifejtette, egyre többen emigrálnak a kisebbségben élő magyarok közül, ám - szerinte - a kedvezménytörvény biztosítja számukra a szülőföldön való megmaradást. - Nyolcvan éve szétdarabolva él a nemzet, és a második világháborút követő békeszerződések is alapkőnek tekintették a határok állandóságát – emlékeztetett Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja ügyvezető alelnöke konferencián. Hozzátette, Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának úgy kell megtörténnie, hogy a Kárpát-medencében őshonos magyarok is úgy érezzék, tagjai a nagy európai közösségnek. Németh Zsolt külügyi államtitkár szólt arról, hogy "nem számít, ki mit mond, és ki mennyire tartja magát piros-fehér-zöldnek, hanem az a fontos, hogy a nemzeti sorskérdésekben elindulunk-e a konkrét megoldások felé, vagy sem." Évtizedek óta csökken a szomszédos országokban élő magyarok száma, ami az asszimiláció felgyorsulásával, a migrációval és a születésszám csökkenésével magyarázható – mutatott rá Szabó Tibor, a HTMH elnöke. Véleménye szerint a Kárpát-medence országaiban felgyorsulóban van a magyar nyelv elvesztése és a magyar etnikum beolvadása. Felmérésekre hivatkozva utalt arra, hogy az asszimilációs törekvések Szlovákiában erősebbek, mint Erdélyben. /Növekszik a migráció. = Krónika (Kolozsvár), márc. 19./

2006. február 17.

Február 4-én a magyar szellemi élet köszöntötte a 95 éves Püski Sándort, azt a személyiséget, aki életét a nemzeti kultúra szolgálatába állította, aki az évtizedek során legjobb alkotóink könyveit adta az olvasók kezébe. „Betűkből teremtett univerzumot” – írta róla a Magyar Nemzet. Püski a harmincas évek végén létrehozott Magyar Élet Kiadója a nemzet sorskérdéseit felvállaló szellemi tábor, a népi irodalom és mozgalom tagjai – Sinka István, Szabó Dezső, Illyés Gyula, Németh László, Kodolányi János, Nyirő József, Erdélyi József, továbbá a Válasz, a Tanú, a Kelet Népe köré csoportosult többi alkotó – műveinek kiadójaként történelemformáló erővé magasodott, keresve a kivezető utat abból a kétpólusú világból, amely a német, illetve a szovjet hegemónia képében elnyeléssel fenyegette Közép-Európa államait. A kiadó 1944-ig százharminc könyvet jelentetett meg, olyanokat, amelyek az akkor élő nemzedék eszmei tájékozódását segítették, cselekvésre buzdítottak, nemzeti célokat szolgáltak. A Balatonszárszón 1943-ban megszervezett Magyar Élet tábor a kor meghatározó, irányszabó eseménye volt. Az Amerikai Egyesült Államokban 1975-ben megalakított Püski–Corvin Magyar Könyvesház egy időben volt a magyar kultúra előretolt bástyája, a diaszpórában élő magyarság szellemi központja volt. A New York-i Könyvesház által meghívott erdélyi, vajdasági, szlovákiai írók, a kiadó által megjelentetett műveik lármafaként hirdették a világnak fizikai és lelki elnyomorítást, a nyelvi genocídiumot, amely a kisebbséget fenyegette. Püski Sándor 1988-tól újra Magyarországon jelenteti meg, azokat az alkotókat és műveiket, amelyek a totalitarizmus korában elhallgattatásra ítéltettek. A budapesti Püski Könyvesház és a Kiadó ma is szellemi oázis, az egész Kárpát-medencére kisugárzó erőforrás. Jellegzetes borítólapja biztos ajánlólevél: e könyvek a legjava magyar irodalmat közvetítik az olvasók felé, méltatta Püski életművét Máriás József. /Máriás József: Betűkből teremtett univerzum. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 17./

2007. május 22.

Székely László (Sáromberke, 1907. május 7. – Kolozsvár, 1959. április 19.) erdélyi magyar költő, újságíró, műfordító, nyelvész 1933-tól választott faluja nevét vette fel, így lett Szabédi László. Az ő emlékét idézték május 20-án, vasárnap Szabédon. A költő Kolozsváron az unitárius kollégiumban és Strasbourgban a teológián tanult. Aradon tisztviselőként dolgozott, majd Kolozsváron lett színházi dramaturg. 1931 – 1938 között a kolozsvári Ellenzék belső munkatársa volt. 1940 után Báréban tanított. 1942-ben csatlakozott a helikoni közösséghez, 1943-ban ott volt a szárszói találkozón. 1943-ban Baumgarten-jutalmat kapott. 1945 – 1947 között Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt, közben a Világosság munkatársaként dolgozott. 1947-től haláláig esztétikát tanított a kolozsvári Bolyai Egyetemen. A Bolyai Egyetem beolvasztásakor tanúsított magatartása miatt a rendőrség zaklatta, amit nem tudott elviselni és Szamosfalvánál a gyorsvonat elé vetette magát. Sírja a Házsongárdi temetőben található. Szabéd a székely Mezőség „utolsó bástyája, Szabédi László pedig a magyarságért való küzdelem jelképe, hangzott el Szabédon, az emlékezésen. Dr. Ábrám Zoltán, az EMKE megyei elnöke európaiság és erdélyiség összefonódását emelte ki Szabédi László sorsában, munkásságában és tragédiájában. Nagy Pál szerkesztő, tanár szerint Szabédi „a józan – és kijózanító – ráció megszállottja volt – kiemelkedő tehetségekben oly gazdag nemzedékének élvonalában. Példakép lehetett, neve nem pusztán fejezetcím irodalmunk modern kori történetében, ennél sokkal több: történelmi fogalom. Tragikus sorsa, életpályája és a gerincropogtató küzdelem mélyen összefügg az erdélyi magyar értelmiség közelmúltjának megpróbáltató eseményeivel, azokkal a drámai történésekkel, melyek több nemzedék életében kitörölhetetlen emléket hagytak. Elismerésre méltó napjainkban a magyar feliratokért vívott bátor küzdelem, ám nyilvánvaló: nem csupán ilyen és hasonló látszatengedményekre van nekünk szükségünk Kolozsvárt (és másutt) valamely multikulturálisnak becézett intézmény folyosóin, hanem igenis, államilag fenntartott, önálló magyar egyetemet akarunk – az ország magyar adófizetőinek számarányára való tekintettel!” Szabédon az ünnepség szervezésében fontos részt vállalt a gyülekezet és a falu vezetősége, segített számos helyi és megyei támogató. Külön színfoltja volt a napnak dr. Makkai Gergely kiselőadása (Az Erdélyi-Mezőség tájökológiája című könyve alapján), tájtörténet és történelem, természet és kultúra kapcsolatáról. /Bölöni Domokos: Emlékezés Szabédon. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 22./

2007. augusztus 24.

Az 1920–30-as évtized fordulóján induló fiatal írónemzedék tagjaiban Magyarország trianoni tragédiája és kétségbeejtő szociális állapota ébresztette föl a nemzeti és szociális felelősségtudatot. Végveszélyben látták az országot nemzeti és társadalmi szempontból egyaránt. Ezért azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy társadalmi egyenlőségen és nemzeti függetlenségen alapuló új magyar nemzetet teremtsenek. A népi mozgalom tagjai a demokratikus átalakulást halaszthatatlannak ítélték a magyarság megmaradása szempontjából. A nemzetből korábban kihagyott néposztályok felszabadítása útján akartak demokratikus magyar nemzetet formálni. A népi írók legfontosabb törekvése az új, európai mintájú nemzettudat megteremtése volt. Ez a program fogta egységbe a különféle származású, különféle műveltségű, különféle esztétikai ízlésű írókat. Származásukat tekintve a népi írók közül legtöbben a parasztságból jöttek. Ezek egy része magasabb iskolái révén már fiatalon értelmiségivé és városivá lett, mint Erdélyi József, Illyés Gyula, Tamási Áron, Kovács Imre, Darvas József vagy Juhász Géza. Másik része pedig magasabb iskolák nélkül, önművelés révén vált íróvá, mint Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál, Nagy Imre és Sértő Kálmán. És voltak, akik a középosztályból, többnyire vidéki értelmiségi családból származtak, értelmiségiként mégis szívügyüknek tekintették az alulsó Magyarország felszabadítását, nemzetbe emelését: ilyen volt Németh László, Kodolányi János, Féja Géza, Gombos Gyula, Gulyás Pál, valamint a budapesti születésű Szabó Zoltán. A népi írók ideológiai tekintetben is meglehetősen heterogén csoportot alkottak. A közös célt eltérő utakon, módokon keresték. Ebből következett az is, hogy egymás között is éles vitáik voltak sok-sok kérdésben. Az akkori fogalmak szerint baloldali, középen lévő és jobboldali egyaránt volt köztük. A népi írók számára a nép az egész nemzetet jelentette, nemcsak a parasztságot. A nép fogalmának ezt a tág, a nemzetével azonos értelmezését a népi írók világosan kifejtették. Németh László számára Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe, Petőfi volt a példa arra, hogy az irodalom a nép legmélyebb megnyilatkozása. Illyés Gyula szerint a népi irodalomban az egész magyar irodalom érkezett el fejlődésének egy régóta esedékes szakaszába, hogy azonosuljon az egész nemzettel. A népi írók a magyar társadalmat úgy akarták megváltoztatni, szociálisan igazságossá tenni, hogy közben nem feledkeztek meg a magyarság súlyos nemzeti problémáiról. Ezért volt a népi irodalomnak az erős társadalmi érdeklődése mellett határozott nemzeti jellege. A népi írók a magyar nemzet boldogulását a kelet-közép-európai népek közösségében keresték. Illyés a maga patriotizmusát is az egyetemes emberi értékekhez és jogokhoz való mély kapcsolódásával magyarázta. Valamennyien úgy érezték, hogy az író felelős népe sorsáért. Nyíltan megvallották, hogy irodalmi munkásságukkal a nemzet megújulását, igazságosabb életét akarják szolgálni. Tamási Áron szerint „nemzet- és sorstársaival egyetemben az író nemcsak azért felelős, amit írásban és szóban hirdet, hanem azért is, amit mások az ő hallgatása fölött a népével cselekednek. ” A népben-nemzetben gondolkodó Veres Péter is a cselekvő történelmi jelenlétet tekintette az író küldetésének. A népi író elnevezés Németh Lászlótól származik. A népi irodalom és a nyomában kibontakozó népi mozgalom jellegadó vonása az volt, hogy összekapcsolta a társadalmi és a nemzeti szempontokat. A nemzet felemelkedése érdekében akarta megszüntetni a társadalmi igazságtalanságokat. Éppen ez különböztette meg a népi írókat a baloldali radikalizmus képviselőitől. Ez volt a gyökere a népi-urbánus ellentétnek. A népiek is alapvető társadalmi változásokat sürgettek, de nem fogadták el a baloldali radikalizmusnak a nemzeti szempontokat mellőző ideológiáját. A népi-urbánus vitában a baloldali radikalizmus és a nemzeti radikalizmus ellentéte nyilatkozott meg. Később azonban sokféle ellentétnek lett fedőneve a népi-urbánus szembeállítás. A népi írók történelemszemléletének fontos eleme volt az a felismerés, hogy történelmünk során valamely külső és idegen hatalomra való támaszkodás sohasem segítette elő a nemzeti fejlődést. Ez a történelmi tapasztalat vezette a népi írókat, mindenekelőtt Németh Lászlót arra, hogy a magyarság saját útját keressék. Ezt a saját utat nevezte Németh László a harmadik útnak. A harmadik út a magyar radikalizmus igénye és programja volt. Németh László a fasizmussal és a szovjet rendszerrel egyformán szemben állva megfogalmazta a harmadik út programját. Ezt hirdette meg 1943-ban a második szárszói konferencián elmondott előadásában is. A reálpolitikus Bibó István is a harmadik út lehetőségéhez fellebbezett, amikor 1945-ben nagy tanulmányban mérte fel a magyar demokrácia válságát: „aki Magyarországból szovjet tagállamot akar csinálni, az hazaáruló, aki Magyarországon Habsburgot akar restaurálni, az is hazaáruló, aki pedig Magyarországot az elé a hamis alternatíva elé próbálja állítani, hogy csak e kettő között választhat, az kétszeresen hazaáruló, mert e kettő között ott van a harmadik, egyedül helyes út, a belsőleg egyensúlyozott, de radikális reformpolitikát folytató, demokratikus, független, szabad Magyarország lehetősége”. Az adott történelmi körülmények között a harmadik út eszméje nem juthatott többre, minthogy megfogalmazza egy független, szabad Magyarország igényét, melynek gyakorlati megvalósítására azonban akkor a történelem semmiféle lehetőséget nem adott. Mint eszmény mégis megmaradt a magyarságban. (A Mindentudás Egyetemén elhangzott előadás részlete/szerkesztett változata) /Görömbei András: A magyar népi irodalom. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./

2009. augusztus 12.

A harmadik úthoz kötődő, a sajátos és autonóm magyar út létjogosultságát megalapozó nézetekkel a történelmi jelentőségű nagy szárszói találkozón (1943. augusztus 23. és 29. között) többen is kiálltak (Gombos Gyula, Juhász Géza, Féja Géza, Püski Sándor, Fitos Vilmos és mások), de azokat a legerőteljesebben Németh László exponálta. Ő világossá tette, hogy „a szabadság, amelyet hoznak, valóban a magyarság felszabadulása legyen. Egy rendszer önmagában nem válthat meg egy népet; minden attól függ: kik, milyen módon, milyen ösztönökkel alkalmazzák. ” A szocializmusnak nevezett állami felügyelet kolhozokba, tömegműhelyekbe terelt, sötét jobbágysorba taszított szolganéppé és szorosan ellenőrzött értelmiséggé alacsonyítaná a magyar népet – diagnosztizálja előre az eshetőségeket. S hogy milyen látnoki pontossággal vizionált, azt egyrészt a megvalósult bolsevizmus magyarországi népirtó nemzetellenessége is bizonyítja, eltérően a térség többi országának nacionál-kommunizmusától, amely sem demográfiai, sem öntudati-önérzeti szempontból nem végezte azt a fajta pusztítást a (látszólag ugyanannak a típusú) rendszernek alávetett néppel, mint nálunk. A balsejtelem másik részét pedig az 1989-90-es fordulat utáni korszak formális szabadpiaci (ténylegesen inkább globálkolonizációs) viszonyai igazolhatják. Ezért is olyan megrázó az is, amit beszédéhez hozzáfűzött Némert László: „Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lennie. A másik szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most föláll valaki, és azt kérdi: nem lehetne Új-Guinea a pápuáké? Ez a – harmadik oldal. ” Egyébként a tanácskozást lezáró szavaiban Veres Péter is a magyar nemzeti megmaradás elsődlegességére helyezte a hangsúlyt: „Ha a mai népi értelmiség valóban az örök magyar jelleg megőrzője akar lenni, mint ahogy ezt Németh László megjelölte, akkor én úgy hiszem, nincs más útja…” Németh László tehát Szárszón is időszerű és időtálló válaszokat adott legégetőbb sorskérdéseinkre. – Bertha Zoltán: A Nyugattól a Kelet Népéig és Szárszóig – Németh László eszmevilágáról című tanulmányának befejező részéből. Helikon, (Kolozsvár), 2009. július 10./b. d. : A hit a legelső erő. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 12./


lapozás: 1-13




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998