udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 9 találat lapozás: 1-9
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2004. március 22.

A kolozsvári Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének közös rendezésében került sor márc. 20-án Marosvásárhelyen az immár hatodik alkalommal megszervezett Reményik Sándor munkásságával foglalkozó irodalmi konferenciára és az "Egy lángot adok, ápold, add tovább" címet viselő szavalóversenyre. A minden évben más helyszínen sorra kerülő rendezvény eddigi helyszínei – Kolozsvár, Borberek, Pécs, Szováta és Debrecen – után, most Marosvásárhely következett, jövőre pedig Szegedre vándorol a konferencia. Az irodalmi konferencián Pomogáts Béla, Dávid Gyula, Kántor Lajos és Szabó Zsolt tartott előadást. A szavalóversenyen 20 diák mérte össze művészi erejét. Az ünnepség délután kiállítás-megnyitóval folytatódott, amelyen bemutatták a zsoboki alkotótáborban részt vevő képzőművészek Reményik Sándor munkásságából ihletődött alkotásait. A gálaest keretében adták át az idei Reményik-díjat, amelyet ezúttal Dávid Gyula irodalomtörténésznek ítéltek oda. /Köllő Katalin: Meghallani a költészet szavát. Reményik Sándor-emlékünnepség Marosvásárhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./

2004. október 20.

A Fehér megyei Alkenyér vasútállomás-épülete mellett álló, csak román nyelven "jelzett" Kinizsi-emlékmű /Paul Chinezu/ elé két-három autóbusznyi nagyenyedi, illetve Fehér megyei magyar vonult fel okt. 15-én, a kenyérmezei csata 525. évfordulójának megünneplésére. A környéken már csak a családnevekben lehet tetten érni a magyar (közel)múltat. A felemelő ünnepség után az egybegyűltek visszautaztak Nagyenyedre, ahol tudományos előadások hangzottak el. Dr. Radu Lupescu történész kitűnő magyarsággal elmondott előadásában megemlékezett Hunyadi János nándorfehérvári csatájáról is. Kovács Jenő mérnök a "300 békétlen év" történetét elemezte. Szóba került a pusztakaláni buzogány-ügy, Sárd, Szentimre, Borberek és Kéménd emlékei. Dr. Gudor Botond magyarigeni református lelkész, Hunyadi János négy emeltetett, illetve átépített, dél-erdélyi templomáról, köztük a szentimreiről beszélt. /Bakó Botond: Kinizsi Pál emlékünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

2005. február 5.

Az óradnai magyarok két tragikus eseményt szoktak felemlegetni. Az egyik a tatárjárás – ez volt az első magyarországi település, amely megismerkedett a tatárok kegyetlenségével –, a másik 1965, amikor egyik napról a másikra megszűnt a magyar nyelvű oktatás, és a gyerekeket átirányították a román tagozatra. Az óradnaiak többször is próbálkoztak a feltámasztással, de ez eddig nem sikerült. Óradnán végre beindul a magyar oktatás. A Julianus-díjas Bauer Ilona tanár elmondta, 60 óradnai diák tanul magyarul szakiskolákban, középiskolákban: február 4-én három csoportban – két óradnai és egy borbereki csoportban – sajátos magyar nyelvű tankönyvek segítségével beindult a fakultatív magyar nyelv- és irodalom oktatás. /Szabó Csaba: Ünnepnap Óradnán. Ma indul be a fakultatív magyar nyelvű oktatás. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./

2005. február 28.

Meggyökerezett az erdélyi magyarság északi nyelvhatárán, a Radnai-havasok tövében meghúzódó bányavároskában, Óradnán a hivatalos keretek között megvalósuló, tömeges jellegű fakultatív magyar nyelv- és irodalom oktatás. A negyvenéves szünet után megszületett „szombati iskolát” egész Beszterce-Naszód megyében az óradnai csodaként emlegetik, ahova nyolcvanan járnak. Az RMDSZ és az egyház segítségével sikerült hivatalossá tenni a magyar nyelv és -irodalom oktatását Óradnán és Borbereken. Legközelebb Beszterce vagy Magyarnemegye van hozzájuk, legalább hetven kilométerre tőlünk laknak az első magyarok. Magyarul megtanulni ebben a környezetben rendkívül nehéz. /Szabó Csaba: Valóságközelben az óradnai magyar csoda. Ety, keto, harum – kapaszkodás a nagyszülőköz. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

2005. december 10.

Gudor András gyulafehérvári lelkész szórványt járja, 14 helységben szolgál, 9 gyülekezetet csak nagy ünnepekkor látogat, 5-ben rendszeresen tart istentiszteletet. Vingárd szász falu, 1309-ben plébániatemploma volt. Ennek helyére építtet templomot 1459-ben a Hunyadiakkal rokon Geréb János. 500 év múltán a templomot államosították, gabonaraktár lett. A visszaigénylési kérvényt a lelkész orra előtt tépték szét: “minek kell a templom, nincs már itt senki”. További folyamodványait is válasz nélkül hagyták. Alsócsórán a templom sem maradt fenn. Az alvinci imateremben őrzik a bútorzatát. Igényelnék vissza a református temetőt, de válasz erre se érkezett. Az alvinci templom a XIV. századból származik. 50 évvel ezelőtt használták utoljára templomnak. Az 1970-es árvízkor a vízszint elérte a 2,5 métert, azóta a tetőszerkezet beomlott. A harangot ellopták, a rendőrségi nyomozás nem vezetett eredményre. Mindent széthordanak, a márványsírköveket is elhordják a temetőből. Benedek Károly esperes síremlékéről az 1 négyzetméteres bronzplakett is valamelyik ócskavastelepen végezte. Az úrasztalát is ellopták a templomból, meg a két kőoroszlánt. 2004-ben az egyházközség a Magyar Örökségtől kapott pénzzel, a régi anyag felhasználásával és a gyülekezet munkájával javította meg a tetőt. Borberek templomát csak a Maros választja el az alvincitől. A templom Erdély első gótikus alkotásai közé tartozik. Falaiból 3 méter már iszap és homok alatt van. A 70-es években a templom beomlott. Tavaly, a Károlyi Gáspár Teológia diákjai kitakarították a templomot, pénzt gyűjtöttek és varsági mesterek bezsindelyezték a szentély tetejét. Marosszentimre templomáról kapott neve már az 1238-as oklevelekben szerepel. A ma is álló templom román kori részei is a XII. századra utalnak. A második világháború után a templom pap és hívek nélkül marad. A 60-as években a gyártelepen lakott 70-80 lélek, de ők a telepen volt kiskápolnában imádkoztak. Mára egy család maradt a gyártelepen és a faluban lakó másik három családdal alkotják a gyülekezetet. A templomkert területének egynegyede a Polgármesteri Hivatal tulajdonába került. A gyönyörű gótikus ablakokat összetörték, s a falon fennmaradt Európa-szerte híres freskót, a “Jeruzsellem felett könnyező Jézust” végigkarcolták. – A templomok beomlanak, kövenként hordják szét a múltunkat, összegezte a helyzetet a cikkíró. /Takács Ildikó: Omladozó templomok. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 10./

2006. augusztus 22.

Az idei augusztus 20-i ünnepség az államalapítóról szóló megemlékezésen túl tisztelgés volt az erdélyi múlt emlékei és romos műemlékei előtt. A Fehér megyei RMDSZ Alvincra hívta ünnepelni a megye magyarságát. Alvinc történelmünk neves színtere: itt gyilkolták meg 1551-ben Martinuzzi Fráter Györgyöt, itt született 1814-ben Kemény Zsigmond, itt győzte le Bem serege 1849 februárjában az osztrák csapatokat. XIII. századi református temploma, melyben 50 évvel ezelőtt hangzott el az utolsó istentisztelet, augusztus 20-án újra megtelt. Sándor Botond unitárius lelkész a templom pusztulása fölött érzett szomorúságáról beszélt. Rácz Levente Fehér megyei RMDSZ-elnök szerint az ünnepnek a magyar szabadságról, függetlenségről, az újrakezdés kényszeréről kell szólnia. Keleti származásunkat nem tagadtuk meg a végzetes XX. századig, amikor el akarjuk már tüntetni emlékműveinkről a turulmadarat, és erőltetett európaiságunkban elveszítjük önazonosságunkat. Az egybegyűltek Szőts István, a magyar filmművészet európai rangú rendezőjének emléktábláját koszorúzták meg. Az Emberek a havason vagy a Forró mezők felejthetetlen alkotója Alvincen, apai nagyszüleinél töltötte gyermekkorát. Koszorút helyeztek el Pataky László festőművész síremlékére is. Munkácsy egyik kedvenc tanítványa bécsi, párizsi majd budapesti pályafutása után Alvincre költözött haza. Sírköve előtt Kilyén Ilka Wass Albert Üzenet haza című versével figyelmeztetett ismét az álló fundamentumra. Az ünneplők a Martinuzzi-kastély romjai mellett elhaladva a XII. században épült, ma már homokba süllyedt borbereki református templomot látogatták meg. /A Szent István-i fundamentum. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 22./

2006. szeptember 4.

A hét végén először rendezték meg az Óradnai Magyar Napokat. A kétnyelvű előadáson a két bányásztelepülés fúvószenekara, ifjú tehetségei, női és vegyes kórusai szórakoztatták a közönséget. A rendezvényre Szilágyi János, Beszterce-Naszód megye prefektusa is eljött, aki úgy látja, néhány év alatt hatalmas lépést tett az óradnai magyar közösség. „Van magyar óvodája, idéntől lesz magyar iskola, beindul az első osztály. Nagy öröm ugyanakkor az óradnai kultúrházban magyar előadást megnyitni” – mondta Szilágyi. Strambu Erzsébet, az óradnai RMDSZ-elnök elmondta, 1997-ben kezdődött Óradnán a Reményik Sándor ház építése, és azóta tartják a kapcsolatot a salgótarjániakkal. 2005-ben létrehozták az óradnai Művelődési Egyesületet. 1965-ben egyik napról a másikra megszüntették Óradnán a magyar tagozatot. A kilencszáz római-katolikus közül, bár románul beszélnek, közel hatszázan most is „ungur”-nak, azaz magyarnak vallják magukat. /Mayla Júlia: Magyar Napok Óradnán – először. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./ 41 év után újra magyar osztály indul Óradnán. Egyelőre négy elsőosztályos és egy másodikos gyerek tanulhat a magyar osztályban, de jövőre akár nyolc gyermek is anyanyelvén tanulhatja az ábécét a bányásztelepülésen. Óradnán három éve működik a magyar óvoda, de csak most sikerült elérni azt, hogy az iskolában is magyarul tanulhassanak a gyermekek. A bányászváros a szórvány szórványának számít. Beszterce-Naszód megye lakosságának alig hat százaléka magyar nemzetiségű, Óradnán ez az arány 20 százalék körüli, az emberek többsége azonban már nem beszéli a nyelvet. Oszrovszki Erzsébet, a helyi Magyar Kulturális Egyesület elnöke szerint a mintegy 580 óradnai magyar közül alig 150-en beszélnek magyarul. Hasonló a helyzet a közelben levő Borbereken is: az itt élők mintegy 85 százaléka vallja magát magyar nemzetiségűnek, de már csak alig tucatnyian tudnak magyarul. A most induló magyar osztály létszámának szinte felét testvérek teszik ki: egy nyolcgyermekes román asszony három gyerekét íratta be az iskolába. Élettársa magyar volt, az anya pedig ragaszkodik ahhoz, hogy fiai megtanulják apjuk nyelvét. A testvértelepülési kapcsolatnak köszönhetően Salgótarjánról tankönyvek is érkeznek Óradnára. /Lepedus Péter: Tanítónőt keresnek a szórvány szórványába. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./

2009. január 24.

Besztercén Székely Dávid tanfelügyelő elmondta, anyagi feltételeket, emberi erőforrásokat kell mozgósítani, küzdeni kell, hogy az állandóan apadó gyerekszám ellenére is fenntartsák az iskolákat. Az a cél, hogy becsületes, helytálló embereket neveljenek, akik felelőséggel viseltetnek mások iránt. Hiányolja az iskolákból a színjátszást, a műhelygyakorlatokat, a családi életre való nevelést. Székely Dávidnak tanfelügyelőként elégtétele, hogy jelenleg a megye minden olyan településén, ahol magyarok élnek, van valamilyen formában magyar nyelvoktatás. Ha nem sikerült úgynevezett rendes tanítást megvalósítani, legalább fakultatív magyar nyelvoktatás létezzen (ilyen hely például Szászlekence, Mezőkecsed, Örményes, Borberek, Óradna). Kétségbe ejti az apadó gyereklétszám. A háború után most először volt Besztercén kérdéses az első osztály indítása. Somkeréken jövőre nem lesz magyar elemi iskola, mert csak egy gyerek maradt. /Sipos Tímea: Apad a magyar gyermekek létszáma Besztercén. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./

2009. augusztus 26.

Marosszentimrén kezdődött, s most már hetedik alkalommal ünnepli augusztus 20-át a Fehér megyei szórványmagyarság valamelyik elhagyatott, vagy néhány hívével csaknem gazdátlanul maradt templomában. Jelképes gesztus ez a legyilkolt hegyaljai magyarság emlékére, egyben útkeresés is az itt maradt utódoknak. 200–250 ember gyűlt össze Sárdon a szépen rendbe hozott templomban és a várudvaron. Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke zarándoklatnak nevezte a szép magyar templomok meglátogatását, ahonnan kivesztek a magyar emberek, a történelem viharában eltűnt a gyülekezet vagy csak maradéka van meg. Bárócz Huba nagyenyedi református esperes a felelősségről és a ma terjedő szabadelvű élet felelőtlen filozófiájáról beszélt, amellyel saját felekezetüket ítélik halálra. Igét hirdetett még Horváth István római katolikus plébános és Sándor Botond unitárius lelkész. Nagy Csaba tárogató művész jóvoltából a zsúfolásig telt templomban az alkalmi, ünnepi gyülekezet zenei háttérrel énekelhette a Himnuszt. Az ünneplőket Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul is üdvözölte, aki úgy vélekedett, hogy ha későn is, de ittlétükkel adósságot törlesztenek a vidék hűséges magyar közösségeivel szemben. Szép Sándor, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint a 150 évvel ezelőtti események, a vérengzések miatt ezen a vidéken szerveződnek újra a legnehezebben a magyar közösségek. Gudor Botond sárdi-magyarigeni református lelkész, a Bod Péterről nemrég megírt könyv szerzője kutatásaival a helyére tette a sárdi és általában a hegyaljai történelmet. E vidéken már a honfoglaláskor megvetettük a lábunkat, de Sárd 1231-ben szász telepítés révén keletkezett, hadiutak kereszteződésében. Itt tevékenykedett Teleki Sámuel, Erdély egyik nagy tudósa, könyvszerető embere. A sárdi gyülekezet az 1848 előtti időkben Hegyalja legerősebb református gyülekezete volt, ahol zsinatot is tartottak. Ezt szakította meg 1849-ben a sárdi magyar lakosok lemészárlása. Szó esett Horváth Ákos anyaországi református lelkész, az Ágoston Alapítvány elnöke és társainak önfeláldozó munkájáról, amivel helyreállították a sárdi templomot. 2003 őszén döntöttek úgy, visszatérnek és dolgoznak. Azóta Zalatnán és Borbereken is hasonló munkálatokat végeztek. Amennyiben nem történik meg a 19. századi etnikai tisztogatás, az ő munkájukra, nem lett volna szükség. A templomban felavatták és megkoszorúzták a bejárat melletti falon elhelyezett, a 63 sárdi polgári magyar áldozat tiszteletére készített emléktáblát. A részvevők megválaszolhatatlan kérdésekkel távoztak. Mi lesz a szórványmagyarság jövője ezen a tájon? Mi lesz az anyanyelv sorsa? /Bakó Botond: Augusztus 20-a Sárdon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./


lapozás: 1-9




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998