udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 30 találat lapozás: 1-30
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1990. július 13.

Nagy Endre hat éve a galaci református egyházközség lelkésze, Konstancán és Brailán is ő fogja össze a reformátusokat. ? Galacban is megalakult a helyi RMDSZ. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./

1994. december folyamán

Az 1956-os forradalom után sok magyart letartóztattak és elítéltek Romániában. Egyiküket, a medgyesi Dobay Szilvesztert /sz. 1939/ 1958. okt. 30-án tartóztatták le és 1963. januárjában szabadult. 1957 tavaszán Medgyesre jött Lay György, a brassói illegális magyar szervezet, az EMISZ /Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége/ tagja, hogy tagokat toborozzon szervezetébe. Medgyesről Dobay négy barátjával csatlakozott. Egyetlen tevékenységük a fehéregyházi Petőfi emlékmű megkoszorúzása volt, 1958. márc. 15-én. Ezután kapcsolatuk megszakadt az EMISZ-szel. Ennek ellenére letartóztatták őket. Rengeteget verték, kínozták a fiatalokat, hogy írják alá a koholt vádakat: Erdély elszakítása, a kutak megmérgezése /!/, átszökés Magyarországra, hogy harcoljanak a szovjet csapatok ellen. A kínzás ellenére nem írták alá ezeket a kitalált vádakat, csak a tényeket /EMISZ-tagság és koszorúzás/. A tárgyalás 1959. márciusában volt Marosvásárhelyen, katonai bíróság ítélt el 74 magyar fiatalt, EMISZ-tagság vádjával. A legtöbbet, 25 év kényszermunkát Orbán Árpád EMISZ-elnök kapott, Dobayt 7 év súlyosbított fegyházra ítélték, majd Brailára vitték, munkatáborba. Napi négy köbméter földet kellett kiásniuk, nyáron naponta háromszor, télen kétszer kaptak enni. Szállásuk fabarakkokban volt, télen nem volt fűtés. Nagyon sokan meghaltak az embertelen bánásmód miatt. Azokat, akik este munka után nem tudtak bejönni a barakkokig, segítették, erre az őrök rájuk eresztették a farkaskutyákat. Aki nem tudta teljesíteni a normát, azt megverték. Dobay szabadulása után nem tudott elhelyezkedni, csak fizikai munkás lehetett. /Nagy-Küküllő (Medgyes), dec. - I. évf., 8. szám/

2000. július 21.

Fehéregyházán Hegyi Mózes, a falu 57 éve, 35 évesen elhunyt pap-költője, brailai és bukaresti misszionáriusa kéziratban maradt lírájából és prózájából mutattak be a fiatalok válogatást. Benefi Sándor lelkipásztor pedig bemutatta a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület legújabb kiadványát, az évente, nemzeti költőnk halálának évfordulójára megjelenő Fehéregyházi Emlékeztetőt. /(Máthé Attila): Restitúció Fehéregyházán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./

2000. július 24.

Az Alter-Image nevű dokumentáris program keretében a 18 romániai kisebbség életét bemutató fotóalbum készült, ennek képeiből pedig etnofotográfiai kiállítást. A kisebbségi közösségek életét ábrázoló felvételek az alábbi helyeken készültek: az albánok bukaresti, az örmények szamosújvári, a bolgárok temesvári, a csehek Garnic-i és Sfanta Elena-i, a horvátok krassóvári, a zsidók kolozsvári, a németek szászföldi, a görögök brailai, az olaszok iasi-i, a magyarok csíksomlyói és türei, az olaszok paltinoasai és Solonetul Nou-i, a romák bánffyhunyadi, a lipovánok tulceai, a szerbek csanádi és nagyszentmiklósi, a szlovákok nagylaki, a tatárok konstancai, medgidiai, a törökök baskaredei, az ukránok a tiszai, felsőrónai és bisztrai mindennapi életük pillanatait tárják a nyilvánosság elé. Az albumot az 1992-es, legutóbbi romániai népszámlálás kisebbségekre vonatkozó adatai, illetve a programvezetőkként az utószóban tapasztalataikról beszámoló Feleki Károly és Gaina Gerendi Dorel esszéje egészítik ki. /(Cseke Gábor): Alter-Image. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./

2001. augusztus 28.

Brassó megyében a 200 főre zsugorodott zsidóság aug. 24-26 között négyes ünnepet ült. A Zsidó Nőegylet fennállásának 125. évét ünnepelték, a Chevra Kadisa társaság megalakulásának 150. évfordulóját, a hitközösség megalapításának 175. évét, és nem utolsó sorban a Fekete-utcán lévő, Kelet-Európa egyik jelentős zsinagógájának centenáriumát, felújításának ünnepét. Az épület javítására a világban szétszórtan élő zsidók szervezeteinek és a brassói zsidóközösség vezetőjének, Roth Tibornak köszönhetően kerülhetett sor. Aristotel Cancescu független megyei tanácselnök abban is reménykedik, hogy majd, Izrael állam helyzetének stabilizációja, továbbá Románia életszínvonalának emelkedése után újra visszajöjjenek ide az itt született elüldözöttek. Négy órás ünnepi szertartás következett, beszédek hangzottak el, a brassói zsidók Bnei Milu kórusa énekelt hálaadó dalokat, majd esti imádságra került sor. Aug. 26-án tartották a zsidó kórusok fesztiválját. Kórusok érkeztek Máramarosszigetről, Nagyváradról, Temesvárról, Brailából, Jászvárosról, Bukarestből, Ploiestiről, Bákóból és Kolozsvárról. /(Tóásó Áron Zoltán): Brassói zsidóünnep. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./

2001. december 13.

Nov. 11-én, vasárnap szórványtalálkozó volt Konstancán. Immár hagyománnyá vált, hogy esztendőnként találkoznak a galaci, brailai és konstancai egyháztagok. A zsúfolásig megtelt imaházban Szabó Attila ramnicul-valcea-i lelkipásztor hirdette az Igét. /Fazekas Lóránd: Szórvány a szórványban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./

2002. augusztus 5.

Kiss Jenő, a Kovászna Megyei Könyvtár igazgatója közölte: évről-évre nőtt az olvasók száma, elérve 2000-ben a 10 990-es számot, ami akkor a megye lakosságának kb. 16 százalékát jelentette. Amióta bevezették az éves könytárlátogatási díjat (25 ezer lej felnőtteknek, 15 ezer gyermekeknek), kb. 3000-rel visszaesett a beiratkozottak létszáma, de ez nem jelenti az olvasók számának csökkenését - mondotta az igazgató -, azok morzsolódtak le, akik férjüket, feleségüket is felíratták, hogy egyszerre több könyvet tudjanak kivenni. Kiss Jenő a hetvenes évek közepétől áll a Megyei Könyvtár élén. Jelenleg kevés falusi könyvtár működik. Két éve a községi önkormányzatokhoz tartoznak ezek a könyvtárak pénzügyileg, ritkán tartanak nyitva, a polgármesterek a könyvtárosokat mindenféle más munkára fogják, nem biztosítanak pénzt a könyvvásárlásra. A Megyei Könyvtár 200 000 fölötti könyvállománya értékes. Olyan könyveket is megkapnak itt a diákok, ami után hiába kutatnak Kolozsváron, vagy más egyetemi városokban. Kiss Jenő beszámolt arról, hogy az Erdélyben megjelenő magyar könyvek nagy részét sikerül megvásárolni, de a kiadók nem segítenek abban, hogy e könyvek eljussanak a könyvtárakba. Valamikor a Széchényi Könyvtár rendszeresen küldte a Magyarországon megjelenő könyveket, aztán a nyolcvanas években ennek is gátat vetettek, és akkor a további Széchényi-s ajándékcsomagok turisták hátán vándoroltak be a könyvtárba, vagy antikváriumon keresztül. "Volt egy egyezség a Magyar Kulturális Örökség Minisztériumával, mely szerint az általa támogatott könyvekből a kiadók kötelesek juttatni a Kovászna Megyei Könyvtárnak. Sajnos nem működött ez, mert tudtak ugyan erről az erdélyi kiadók, de a minisztérium nem kérte számon tőlük, hogy küldtek-e vagy sem könyvet." Egyre kevesebb könyvre jut pénz, százmillió lejt kap egy évre a megyei könyvtár állományának gyarapítására, amikor a brailai könyvtár évi egymilliárdot kap. /Éltes Enikő: "Az erdélyi magyar kultúra támogatásáról ne beszéljünk, ha a pénzt nem adjuk hozzá!" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./

2002. december 27.

Életének hetvenharmadik esztendejében elhunyt Ács Alajos színművész /Braila, 1930. júl. 28. - Szatmárnémeti, 2002. dec. 26./, az elmúlt öt évtized erdélyi magyar színjátszásának meghatározó alakja. 1956-tól Szatmárnémetiben játszott, 1969-től tíz éven át a szatmárnémeti színház igazgatója volt. Pályája során több mint száz főszerepet játszott. Az összmagyar színjátszás és kultúra érdekében kifejtett munkásságát 1995-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Középkeresztjével tüntették ki, de megkapta az EMKE Kovács György-díját és a Harag György-emlékplakettet is. 2000-ben Szatmárnémeti város díszpolgárává avatta. Ács Alajostól a Szatmárnémeti Északi Színház előcsarnokában felállított ravatalnál vehetnek végső búcsút tisztelői, innen kísérhetik utolsó útjára. /Elhunyt Ács Alajos. = Krónika (Kolozsvár), dec. 27./

1997. szeptember 13.

A hetvenéves Beke György író nyilatkozott munkásságáról. 1950-től 1973-ig Bukarestben élt, különböző lapok munkatársa volt. Románia minden magyarlakta helységébe ellátogatott, református egyházközségek vannak Ploiesti-en, Galacon, Brailán, Bákóban is. Az író sokat járt a moldvai csángók között. Bukarestben megőrződött egy erős magyar közösség. Ennek anyagi jele a Petőfi Művelődési Ház, amelyet a román hatóságok most negyedszer adnak vissza. Először 1916-ban vették el a magyar közösségtől, majd visszakerült magyar kézbe. Azután Antonescu vette el, majd Petru Groza. 1969-ben visszaadták, de olyan magyar vezetőket tettek az élésre, akik éppen csak megtűrték a magyar szót. Újból elvették a Petőfi Művelődési Házat és most ismét vissza fogják adni. - Beke szorgalmasan tanulmányozta a bukaresti magyar közösség történetét, ennek eredménye volt több könyve. Érdekes, hogy Sükei Imre református lelkész 1815-ben hozta létre az első magyar iskolát Bukarestben, egy évvel hamarabb, mint az erdélyi származású Gheorghe Lazar az első bukaresti román nyelvű iskolát. Addig Havasalföldön az oktatás nyelve görög volt. Beke György a bukaresti emlékírókról monográfiát írt, két éve nyomdakész állapotban van, de nincs pénz a kinyomtatására. - Megcsappant az érdeklődés az irodalom iránt, állapította meg az író. A szépirodalmi művek példányszáma ezer között mozog. Emlékeztetőül megjegyezte, hogy Boltívek teherbírása című riportkönyve /1983-ban/ Romániában 30 000 példányban jelent meg és elfogyott, külön Magyarországra kiment 5000 példányt, az is elfogyott. /Németh Júlia: Beke György 70 éves. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./

2003. július 9.

Székelyudvarhelyen érettségi találkozóra jött el dr. Sass Huba főiskolai docens, csillagász, Komoróczy György /Székelyudvarhely/ nyelvész gyermekkori barátja. Mindkettőjüket kitelepítették, deportálták, Sass Hubát 1959-ben, Komoróczyt 1949-ben; mindkettőjük édesapja 54 éves korában meghalt. Dr. Sass Huba az 1956-os forradalom ürügyén hazaárulással vádolt, majd kivégzett érmihályfalvi református lelkipásztor, néhai Sass Kálmán legkisebb fia. Sokan összetévesztik az érmihályfalvi 56-osok perét a szintén 56-os Szoboszlay-perrel. Ma már van ennek a kérdésnek megbízható irodalma. Elég, Balaskó Vilmos, Péterszabó Ilona és Tófalvi Zoltán kutatásaira, könyveire gondolni. Balaskó Vilmos cellatársa volt Sass Kálmánnak. Az ő könyvében található az egyetlen hiteles dokumentum másolata Sass Kálmán kivégzéséről (Élet a föld alatt, Nagyvárad, 2002; kiadja a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület Sajtóosztálya). A kivégzés dátuma: 1958. december 2. Sass Kálmánt az úgynevezett érmihályfalvi csoport perében ítélték halálra, mint a csoport vezetőjét, a Szoboszlay-perben egy másik, bánsági csoportot ítéltek el. Az előbbit Nagyváradon, utóbbit Temesváron szinte azonos külsőségek mellett. És mindkét csoportnak egyforma bűne volt: az, hogy tagjai magyarok voltak. Semmi más. Az igazságszolgáltatás és annak végrehajtói elé egy célt tűzött ki a kommunista párt: minden olyan embert, aki az erdélyi magyarságot valamilyen formában össze tudja fogni, önazonosságtudatát ébren tudja tartani, el kell tüntetni, meg kell semmisíteni fizikailag.Sass Kálmánt 1957 februárjában letartóztatták le. A családja soha nem kapott értesítést arról, hogy hová vitték és mi történt vele. Sass Kálmán családját kitelepítették, csak 1964-ben jöhettek el a kényszerlakhelyről, a Baraganból. Sass Kálmán egyik gyermekét, Bélát szintén elítélték három év börtönre, agyba-főbe verték, megjárta Jilava, a Braila környéki hírhedt Duna-szigetének poklait. Dr. Sass Huba hangsúlyozta, hogy a mai napig tapasztalhatják a hátrányos megkülönböztetésnek bizonyos jeleit, ugyanis Romániában még nem volt igazi rendszerváltozás. Sok régi magas beosztású vezető ma is vezető. Ma is él a döntéshozók egy részében a gyűlölet például a volt történelmi osztály, a volt gazdagok, sőt az értelmiségi elit iránt is. A család például még nem kaptunk vissza semmit az elkobzott vagyonból, Sass Kálmán nincs rehabilitálva jogi értelemben. /Komoróczy György: A véndiák a küszöbről még egyszer visszanéz... = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 9./

2003. augusztus 25.

Galócás ünnepelt: aug. 14-én emlékművet avattak, 15-én pedig fölszentelték a galócási magyarság új római katolikus templomát. A Gyergyói Kisújság legfrissebb számában Gergyely Géza Megvalósult a galócásiak régi álma címmel részletesen írt mindkét eseményről: az emlékművet a kommunista rendszer két áldozata, Ábrahám Árpád és Lőrincz János Raymond emlékére emelték. Ábrahám Árpád 1939-1940-ben teljesített papi szolgálatot Gyergyóhodoson és Galócáson, 1957-ben tartóztatták le, majd 1958. szeptember 1-jén végezték ki a zsilávai börtönben, mert "csatlakozott ahhoz az ellenállási mozgalomhoz, amely Temesvárról indult a Szoboszlai Aladár irányításával". A katonai szolgálatot teljesítő Lőrincz Jánost 1989. dec. 27-én gyilkolták meg Brailában. Gergely Géza cikkében azt is megemlíti, hogy a kiskatona tragédiájáról a Romániai Magyar Szó 1990. ápr. 6-án adott hírt. A nyitott történelemkönyvet ábrázoló emlékmű két alapján a két áldozat fényképe, s alatta felirat: "Beteg rendszer és beteg ember halálos áldozata". Az aug. 15-én a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére felszentelt katolikus templom alapköveit 2001. jún. 17-én szentelte meg Tamás József segédpüspök, fölépítése bel- és külföldi támogatásokból és a galócási katolikus hívek összefogásával valósult meg. "Ez a közösség bebizonyította, hogy életképes. Élni akar, tehát élni fog! 225 személy dolgozott itt 3500 munkanapot díjtalanul. Ennek a teljesítménynek több mint 15%-át nők végezték." - írja a templomépítésről Gergely Géza. A csaknem 3000 lelket számláló Galócáson 700 római katolikus él, a község plébánosa Salamon József. /Új katolikus templom Galócáson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./

2004. augusztus 25.

Marosvásárhely nagy öregje, Kövesdi Kiss Ferenc áldásos, gazdag életének 92. évében 2004. július 22-én hunyt el. Tizenegy gyermekes földműves családban született Székelykövesden. Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium tanítóképzőjének diákja volt, a tanítói diplomát a kézdivásárhelyi képzőben kapta meg, ahol szintén felfigyeltek szorgalmára. Lévita tanító pályáját Maroskeresztúron kezdte, majd Székelyföldvárra s onnan a szórványok szórványába, Brailába helyezték, ahol csak egy évet tanított, de ez alatt is Felfedezte azon magyar családokat, kiknek gyermekeit a magyar elemi iskolába íratta. Visszatért, a Nyárád mente kicsiny, színmagyar falvaiban fogalmazta meg a kor parancsát, miszerint: "Elvész az a nép, amely elfelejti kultúráját, és nem vigyáz arra." Ott vált kultúrfelelőssé és közügyek intézőjévé. Magyar irodalomtanári diplomát szerzett Kolozsváron, majd megmaradt szórványban tanítónak. Sok évtizede foglalkoztatta a mezőségi szórvány sorsa. Ötven éven át gyalogolt mezőségi úttalan utakon. Több mint 270 települést ismert, járt be. 147 falu helyzetét mérte fel és írta meg konkrét dokumentumok alapján. Munkájából egy rövid ismertető rész jelent meg Még szólnak a harangok című kötetében. Halála előtt adták ki Budapesten hat kötetnyi könyvének első részét Riadóra szól a harang címmel. Fáradhatatlan szervező volt. Kicsiny mezőségi szórványfalvak református híveinek találkozókra, konferenciákra, zarándoklatokra való összegyűjtését vállalta. Nevéhez haranglábak, templomok összeomlásának megállítása fűződik, testvérgyülekezetek segítségével. Példa erre a Cege községbe olvasztott Göc falu összeomlással fenyegetett kis református temploma. /Kovács Zoltán: In memoriam Kövesdi Kiss Ferenc. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

2004. október 4.

Okt. 3-án tartották Konstancán a konstancai, braila-i, galat-i magyarok éves találkozóját. Az esemény szervezői, Pálosi Ferenc, a konstancai RMDSZ szervezet elnöke, Magyarország konstancai tiszteletbeli főkonzulja, valamint Nagy Endre református lelkipásztor elmondták, immár ötödik alkalommal kerül sor erre a találkozóra. A konstancai, galati, brailai magyar közösség száma meghaladja az ezret, tagjai az egyház segítségével az említett éves találkozón kívül a lehetőségekhez mérten havonta-hetente is találkozhatnak. A rendezvényen részt vett Markó Béla szövetségi elnök, az RMDSZ államelnök-jelöltje, valamint Bogár Ferenc, a bukaresti magyar nagykövetség külügyi attaséja és Vajda Lajos, a Kovászna megyei tanács alelnöke. Az istentiszteleten Bíró Tivadar fiatal ploiest-i lelkész hirdette az igét. Ezt követően Nagy Endre "házigazda", Konstanca, Galati és Braila református lelkipásztora köszöntötte a vendégeket. /RMDSZ Tájékoztató, okt. 4., 2826. sz./

2004. november 9.

A Maros megyei RMDSZ székházát a bíróság visszaszolgáltatta az egykori tulajdonosnak, Hankó Tibor Ausztriában élő leszármazottainak. A bíróság azzal indokolta döntését, hogy az RMDSZ nincs politikai pártként bejegyezve, a törvény szerint pedig csak a politikai pártok által használt épületek képeznek kivételt a visszaszolgáltatás alól. Az RMDSZ vezetősége többször is hangoztatta, hogy kárpótlást fog követelni, mivel több milliárd lejt költött a Braila utcai székház felújítására /Visszaszolgáltatták egykori tulajdonosának az RMDSz székházat. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./

2004. november 12.

Brailán a belvárosban van a református templom. Hegyi Mózes egykori brailai pap 1937-ben adta ki Végvár című könyvecskéjét a helyi református egyház fennállásának 75. évfordulója alkalmából. Hegyi Mózes részletesen megadta, hogy melyik esztendőben hány fiatal tanult a helyi magyar iskolában. Az 1887-88-as tanévben nem kevesebben, mint 126-an jártak oda. A brailai református templom, 1892-ben épült. Azonban megfogyatkozott és megöregedett a helyi magyar közösség. A reformátusok templomát immár az itteni román pünkösdisták használják, alkalomszerűen továbbra is helyük van benne a reformátusoknak. /Sike Lajos: Vendégségben a regáti magyaroknál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./

2005. március 4.

Élesen bírálta az Amnesty International a romániai elmegyógyintézetek állapotát. Nicola Duckworth programigazgató a brailai Szent Pantelimon kórház példáját említette, ahol a betegeket embertelen körülmények között tartják. A nemzetközi szervezet képviselői pozitív esetekkel is találkoztak. Ez a javulás azonban csak azután történt, hogy tavaly novemberben a nemzetközi szervezet szintén elmarasztaló jelentést tett közzé az elmegyógyintézetek helyzetéről. /Újból bírál az Amnesty International. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./

2005. július 31.

Az 1956-os forradalom leverése után az egész Kárpát-medencei magyarságot sújtotta a megtorlás. Lipcsey Ildikó az erdélyi magyarságot ért megtorlást foglalta össze, felsorolva a nagyobb pereket. Kolozsváron 1956 októberében új diákszövetséget alakítottak, erről tudomása volt a pártszervezetnek. Október 24-én azonban a diákszövetségi gyűlés természetszerűen átváltott a magyar forradalommal való szolidaritás gyűlésévé. Október 25-én letartóztatták a gyűlés három résztvevőjét, Balázs Imrét, Tirniván Arisztídet és Walter Frigyest. Az előző kettőre 7-7 évi fegyházra ítélték. November 17-én Várhegyi Istvánnal az élen letartóztatták a diákszövetség vezetőit, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt és Nagy Benedeket. Temesvárom 2500 diákot tartóztattak le, végül 30, többségében román diákot ítéltek 3 hónaptól 8 évig terjedő fegyházra. Bukarestben is megmozdultak a diákok. 1957 májusában Paul Goma írót a bukaresti diákok tervezett sztrájkja miatt elítélték. 1956-tal volt kapcsolatos a szász írók 1959-es brassói pere, Schönfeld aradi főrabbi pere, Piesch Miklós, Blumenthál Pál pere, Teodor Margineanu román katonatiszt pere, aki a magyarországihoz hasonló felkelést akart kirobbantani Romániában. A perek történetét csak részben tárták fel Romániában. Megközelítő adatok szerint a perek 35 ezer embert érintettek. 30 személyt kivégeztek. Kb. 40-50 ember a bántalmazásokban vesztette életét. 1957 a nagy letartóztatások időszaka volt, emiatt Szamosújváron, a 3000 férőhelyes börtönben 10 ezren raboskodtak. A politikai elítéltek 80 %-a magyar volt. Itt és Jilaván működtették a „megsemmisítő részleget”. A Bolyai Tudományegyetemen 20-30 ítélet született. Az egyházakat is támadták. Erdővidék és Homoród mente unitárius papságának fele került börtönbe, családtagjaikkal együtt „szervezkedés” és „ellenséges elemek támogatása” címen. A kolozsvári Protestáns Teológia unitárius karán 3 tanárt és 15 diákok ítéltek el. A Nyárád mentén szintén egyház emberek kerültek a vádlottak padjára. A Csíkszeredai Főgimnázium tanárát, Puskás Attilát és társait – tanárokat, diákokat, 11 főt – ítéltek el. Nagyváradon diákok megalakították a Szabadságra Vágó Ifjak Szövetségét /SZISZ/. Ebből nagy pert csináltak, 1981-ben folytak a letartóztatások. A 151 letartóztatottból 57 főt elítéltek. Sepsiszentgyörgyön diákok Székely Ifjak Társaság /SZIT/ néven alakítottak csoportot, őket 1958-ban tartóztatták le, 1959-ben az 50-60 elítéltet a hírhedt brailai nagyszigetre vitték. A kizárólag munkás fiatalok által alapított Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ perben 1500 személy volt érintve, 76 ítélet született. A temesvári diákok perében 32-en szerepeltek. Szilágysomlyón 5 főt börtönöztek be, Szászrégenből 24 ember ellen indult eljárás. Kolozsváron az Illegális Kommunista Ellenes Szövetség /IKES/ 35 fiatalkorú rendszerellenes szervezkedés volt. A Kis-Küküllő menti szervezkedésnek 6 vádlottja volt. 1958-ban Bencze György református lelkész be nem jelentett vadászpuskája miatt terrorcselekményre való késztetés vádjával 20 év nehézbörtönt kapott. 1958 júliusában letartóztatták Fülöp G. Dénes református lelkészt, 11 évre ítélték, 1958 augusztusában Cseterki János lelkészt tartóztatták le, ugyanebben a hónapban Harai Pál brassói káplánt az EMISZ perben fel nem jelentés címén 10 évre ítélték. Ebben az évben további egyházi személyeket ítéltek el. Három nagy pert emelt ki Lipcsey Ildikó: a Szoboszlay és társai ügyét 1958. április-május hónapban tárgyalták. A vádirat szerint 1950-ben Keresztény Munkapárt néven szervezetet hoztak létre, hogy fegyveres lázadást készítsenek elő. A Szoboszlay-féle szervezkedés a többpártrendszer és a szocialista rendszer eltörlésének igényét hordozta magában. Magyarországgal szoros szövetségi rendszert akartak kialakítani. Az erdélyi kérdés megoldását a két ország államszövetségében látták. A szervezkedésnek román tagjai is voltak. A Szoboszlay-perben 200 személyt tartóztattak le, köztük lelkészeket, szerzeteseket, 57 főt ítéltel el, köztük tíz főt halálra, a kiszabott börtönévek száma:1300 év. A másik nagy per az érmihályfalvi csoport ügye. Vezetőjüket, Sass Kálmán református lelkészt 1958. február 19-én tartóztatták le. Az érmihályfalvi csoport ügyében 31 főt ítéltek el, ebből kettő halálos ítélet volt, amit Sass Kálmán református lelkészen kívül dr. Hollós István egykori hadbíró századoson végrehajtottak. A harmadik nagy ügy a „kilencek”, vagyis az ENSZ-memorandum megfogalmazóinak és terjesztőinek ügye, akik 1956-ban az erdélyi kérdés megoldását vetették fel. Három álláspont volt: 1. Márton Áron római katolikus püspök és Dobri János református teológiai tanár Erdély Magyarországhoz csatolását tartotta helyesnek. 2. Jordáky Lajos és Pásztay Géza a független Erdély gondolatát támogatták. 3. Dobai István, a református egyház világi gondnoka Erdély kettéosztásában és lakosságcserében gondolkodott. Mindannyian úgy látták, méltányos megoldást. A Dobai István által elkészített memorandumot az akkori erdélyi magyar társadalom szinte valamennyi képviselője ismerte és véleményezte, de ismerte Németh László, Tamási Áron, Kodolányi János, Ravasz László, Illyés Gyula, Veres Péter és Sinka István is. A per során 16 személy ellen indult eljárás. 1957 márciusi letartóztatásuk után valamennyien fenntartották véleményüket. A per vádlottjaiból ketten a kínzásokba belehaltak, Dobait és Varga László tiszteletest életfogytiglanra, a többieket 25 és 5 év közötti börtönre ítélték. Dobait és hat társát a hazaárulóknak fenntartott börtönbe vitték, ahol a 400 elítéltből csak 40 maradt életben az elszenvedett kínzások, az éhezés és orvoshiány miatt. A Magyarország elleni szovjet katonai intervencióban Románia és Csehszlovákia készségesen részt vett volna, de Hruscsov erre nem tartott igényt. Azonban szovjet katonai egyenruhába öltöztetett román katonaság részt vett a szovjet intervencióban. A román titkosszolgálat – román szakemberek szerint – bekapcsolódott a magyar eseményekbe. Cristina Troncota történész, a hadtudományok doktora a román titkosszolgálatok történetével foglalkozó monográfiájában külön fejezetet szentelt ennek a kérdésnek. Ő is és mások is ketté választják a kérdést: a román titkosszolgálat beavatkozása a forradalom előtt és a beavatkozás a forradalom után. 1956 nyarától kezdődően a Securitate hamis osztrák, nyugat-német, francia és olasz útlevéllel ügynököket küldött Magyarországra, magyarul jól beszélő személyeket, akik a gyűjtött információkat Bukarestbe továbbították, onnan pedig a szovjet titkosrendőrség rendelkezésére bocsátották. 1956 november végi látogatása alkalmával Bodnaras felajánlotta segítségét az ÁVH újraszervezésére. Többszáz magyarul tudó szekuritate-alkalmazott érkezett Magyarországra, irányítójuk Einhorn Wilhem /Vilmos/ volt, aki fedéssel tartózkodott Budapesten, mint a román nagykövetség tanácsosa. Troncota irányt mutatott a román és magyar történészeknek, érdemes lenne ebben az irányban kutatni. /Lipcsey Ildikó: A forradalom hatása és következményei Erdélyben. = Erdélyi Magyarság (Budapest). 2005. július-szeptember/

2006. május 11.

Romániában évente 9 ezer gyermeket hagynak árván a szülészeteken, a kicsik pedig rendszerint szabad prédái az emberkereskedelemnek. Az árvaházakban uralkodó embertelen körülmények miatt Románia továbbra is a nemzetközi közvélemény középpontjában van. Az UNICEF adatai szerint az árván maradt gyerekek száma 1989 előtt is hozzávetőlegesen ennyi volt. Azóta a születések száma azóta folyamatosan csökken, ezért százalékarányban ez az érték több a rendszerváltás előttinél. Theodora Bertzi államtitkár, az Országos Örökbefogadási Hivatal (OÖH) elnöke is elismerte: többen jelezték, hogy a kórházban elhagyott csecsemőket pénzért adják tovább. A csecsemőkkel való üzérkedésről az ország egész területéről érkeztek jelzések. A New York Times közzétett egy, a fogyatékosok jogait védő nemzetközi szervezet által végzett felmérést, miszerint a romániai árvaházakban tengődő gyerekek sorsa nem sokat változott a tíz évvel ezelőtti helyzethez képest. A romániai árvaházakban jelenleg 30 ezer gyermek él – ez különben jókora csökkenést jelent a tíz évvel ezelőtti 170 ezerhez képest –, de a fogyatékos gyerekeket illetően vajmi kevés történt, ugyanolyan rosszak az életkörülményeik, mint eddig. /Gyermekkereskedelem és erőszak Romániában. Még mindig elrettentők az árvaházi körülmények. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./ A román hatóságok tagadják, hogy igazak lennének a New York Times-ban a brailai fogyatékos gyerekek helyzetéről megjelentek. /Isán István Csongor: A román kormány tagadja a New York Times-ban megjelent információkat. „Román Auschwitz” Brailán? = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./

2006. október 3.

Hat évig raboskodott román fegyházakban Jancsó Csaba, amiért sepsiszentgyörgyi társaival együtt szolidarizált a budapesti ötvenhatos eseményekkel. Bukását a Székely Ifjak Társasága szervezésében történt negyvennyolcas obeliszk megkoszorúzása hozta. Tizenöt éves, nyolcadik osztályos diákja volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumnak, amikor Budapesten kitört a forradalom. Október 24-én tizennegyedmagával együtt létrehozták a Székely Ifjak Társaságát (SZIT). A szervezet célja volt a felkészülés arra a pillanatra, amikor a magyarországi forradalom eléri Erdélyt, Székelyföldet. 1956 novemberében elbukott a szabadságharc Magyarországon, a szervezet tagjai azonban úgy döntöttek, hogy tenniük kell valamit. 1957. március 15-re virradóan megkoszorúzták titokban Sepsiszentgyörgyön a negyvennyolcas obeliszket. A következő évben, az 1848-as szabadságharc 110. évfordulója alkalmából ismét koszorúzásra készült a SZIT. A szekusok előre megjelentek, számítva arra, hogy a koszorúzás megismétlődik. Amikor Bordás Attila, Gyertyánosi Csaba és Jancsó Sándor elhelyezte a koszorút, váratlanul több helyről származó rendőrsíp füttye hallatszott. Csak Bordást tudták elkapni, a másik két fiatal elfutott. Bár nem vett részt az éjjeli akcióban, Jancsó Csabáért az iskolába jöttek el a szekusok, a másik két fiatalt is bevitték. Júniusban volt a tárgyalás, Macskássi Pál kolozsvári katonai törvényszéki bíró vezetésével. Jancsó Csabát 10 évre, a 29 éves Szalai Attila 18 évre, Molnár Bélát 6 évre ítélték, a többiek 7 és 15 év közötti elzárásra. Zsilaván a börtönben megverték Jancsó Csabát, mert megcsókolta az őt meglátogató édesanyját. Később Brailától 75 kilométerre lévő munkatelepre vitték, több száz társával együtt, ahol gátat építettek. Egy főnek naponta 3,2 köbméter földet kellett kiásnia. A kosz, a hiányos táplálkozás miatti legyengülés, a fertőzött, Dunából származó ivóvíz miatt 1960-ban kitört a tífuszjárvány, s ennek áldozata volt Jancsó Csaba is. Könnyebb munkára vitték, répát szedni Gradinára, ahol Páskándi Gézával együtt dolgozott. Jancsó Csaba 1964. augusztusában szabadult. Munka után esti líceumba járt, elvégezte a X. és XI. osztályt, majd érettségi után beiratkozott a faipari technikumba. A szekusok az évek során egy percig sem hagyták alább megfigyelését. /Domokos Péter: Erdélyi ötvenhatosok. Tíz év koszorúzásért. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./

2006. október 10.

Bikfalvi György tasnádi nyugalmazott műbútorasztalost, könyvkereskedőt 17 éves korában tartóztatta le a Szekuritáté. 15 év kényszermunkára ítélték. Tasi Gyula nevű korábbi iskolatársa által csatlakozott a Nagyváradon fiatalok által megalakított Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetéhez, a SZVISZ-hez. A Szabad Európa Rádió híradásaiból tájékozódva terveket gyártottak. Ő sejtvezető volt Tasnádon, feladata emberek beszervezése volt. A szervezet évekig élt, egymáshoz kapcsolta a fiatalokat. Ápolták a magyarságtudatot. Amikor Tasnádon megszűnt a magyar középiskola, röpcédulákon tiltakozott. Ez volt a főbűne, meg a magyarságtudat ápolása, ami miatt később letartóztatták. A szervezet felgöngyölítése 1960 októberében kezdődött. Bikfalvi Györgyöt 1961. január 13-án vitték a váradi szekura. Mindössze 17 éves volt, mégis hatan jöttek érte, a helyi rendőrfőnök kíséretében. Mikor elhurcolták őt, kint volt az egész utca. Gumibottal verték. Kb. egy évig tartott a kihallgatás, kimerültek, éjjel sem hagyták őket aludni, többször megtörtént, hogy kivitték a hidegzuhany alá, aztán a szabadba, rugdosták, szíjjal verték őket. 1961. szeptember 15-én megkezdődött a tárgyalásuk. Románul nem tudott, aláíratták vele a jegyzőkönyvet, amiről mai napig sem tudja, mit tartalmazott. Tasit és őt 15 év kényszermunkára ítéltek, Ruff Mihály pedig 6 év javítót kapott. 1962 áprilisának közepéig börtönben tartották Nagyváradon, ezután Jilavára került, a földalatti börtönbe. Innen Galacra vitték, majd a brailai nagyszigetre, kényszermunkára. Sok képzett emberrel volt együtt, úgy mint: Páskándi Géza író, Antal József református esperes, Kósza József katolikus esperes, Léta Áron unitárius esperes, Lőrinczi Mihály unitárius lelkész, Nyitrai Mózes későbbi unitárius püspök-helyettes. Ők előadásokat tartottak a fiataloknak, ki-ki a szakterületén. Arra törekedtek, hogy rendes, becsületes magyar embert neveljenek a fiatalokból. Végül 1964 júliusában hazaengedték őket, amerikai nyomásra. Vonattal jöttek haza, vasárnap reggel volt. Az utcára kitódultak az emberek, főleg azok, akik megjárták Oroszország poklait. /Buchmüller Ildikó: Erdélyi ötvenhatosok. A rossz jó oldala. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./

2007. február 24.

A POLÍSZ című budapesti folyóirat februári száma közölte többek között a Kárpát-medencei Keresztkötések Konferencia előadásait. A Népújság az erdélyi Mezőséggel és kiemelkedő személyiségeivel foglalkozó írásokból tallózott. „Tudja-e, uram, hogy a sztálini román nemzeti proletárdiktatúra által kitagadott, mindenéből kifosztott és kisstílű csirketolvajok júdáspénzért elmakogott rágalmai alapján halálra ítélt író, Wass Albert írta meg az erdélyi román paraszt apoteózisát?” (Cselényi László). Nagyercsén már csak Karcsi bácsival lehet magyarul beszélni. Ő a gondnok és a harangozó. (Bálint Zsigmond). Kövesdi Kiss Ferenc gyakran hangoztatta: Édesanyám mind az öt fiát hazaimádkozta. Egész életén át magyar, református és lévita volt. Valamennyi politikai rendszer fényes állásokkal kínálta meg. Mindegyiket elhárította. Ehelyett tanított Maroskeresztúron, Székelyföldváron, Brailán, Ákosfalván, Szentgericén. Osztatlan iskolákban 80-90 gyermeket. Irányította a faluközösségeket, dalárdákat szervezett, tánccsoportokat alakított. Istentiszteleteken szolgált, és temetett. (Papp Vilmos). Egyetlen völgy, a Füzes mente három jeles személyt indított útjára, alig tíz km-es távolságra egymástól: Vasasszentgotthárdon volt Wass Albert birtoka, Katonában született Barcsay Jenő szentendrei festő, és Pusztakamaráson született Sütő András. Ugyanitt van Kemény Zsigmond író sírja is. (Vetési László) A konferencián Székely András Bertalan nyitotta meg Gálfy-Bódi Tamás Marosvásárhelyről Budapestre áttelepült festőművész kiállítását és megköszönte Kilyén Ilka színművésznőnek a versekkel való közreműködését. /(bölöni): Jajszavak a szórványból. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./

2007. július 13.

A Keresztély Ferenc és Bede István tiszteletére szervezett ünnepséget június 18-án Sepsiszentgyörgyön Szabó Béla csíkszeredai magyar főkonzul nyitotta meg, aki az 1956-os forradalom két idős háromszéki résztvevőjének odaítélt emlékérmet adta át Sólyom Lászlók, magyar köztársasági elnök nevében. Keresztély Ferenc sepsiszentgyörgyi otthonában beszélt az újságírónak börtönbüntetéséről, amelyet szinte gyerekként róttak ki rá. Születésileg felsőrákosi, Brassóban lakott, ott tartóztatták le, alig töltötte be a 18. évét. 1957-ben néhány barátjával elment Fehéregyházára, s megkoszorúzták a Petőfi-emlékművet. Ezt nacionalista megnyilvánulásnak minősítették, azért ítélték el. Az Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség, az EMISZ tagja volt. Az egész országból szedtek össze magyar fiatalokat. Letartóztatása után Marosvásárhelyre vitték. Egy méterszer egy méteres cellában tartották, még a vécére is fekete szemüveggel vitték ki. A tárgyaláson 77-en voltak. Keresztély Ferenc hat hónapot töltött a Szekuritátén, megverték a kihallgatások alatt. Összesen 1043 évet kaptak, összeszámolták. Őt 12 évre ítélték. Salciára vitték, Braila Nagyszigetére, gátat építeni. Juhaklokban laktak, körülbelül 35 ezer ember. Napi tíz órát dolgoztak, az élelem legtöbbször valami könnyű puliszkalé volt. Élve megúszta a vérhast is, és szerencséje volt, mert pár hónap után „kiszűrték”, s elvitték Nagyenyedre gyárba, dolgozni. Ott már a szakmájában dolgozhatott a szabadulásáig. Amnesztiával szabadult 1964-ben. /Willmann Walter: Tizenkét év koszorúzásért. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), júl. 13./

2007. augusztus 25.

A sors egy nap híján hatvan évet engedélyezett az egyik legnagyobb erdélyi magyar színésznek, Csorba Andrásnak /Braila, 1927. aug. 25. – Marosvásárhely, 1987. aug. 24./. Az 1920-as évek elején sok székely lány szegődött cselédnek Óromániába, mesterlegény keresett munkát Bukarestben, Galacon, ahol egész kolóniákat képeztek és magyar templomok épültek. Csorba István, csíkszentdomokosi cipészsegéd Brailában kapott munkát, így született Brailán Csorba András. 13 évesen, az 1940-es bécsi döntés után, szüleivel visszatelepedett Erdélybe. Csorba András Marosvásárhelyen a Kereskedelmi Reál Iskolában érettségizett Erdős Irmával és Ollender Mártával. Kemény János a marosvásárhelyi Apollóban látta őket egy műkedvelő színi előadáson. Tanácsára mindhárman Kolozsváron felvételiztek, Csorba András és Erdős Irma a Művészeti Főiskola Színművészeti Karára, míg Ollender Márta – a későbbi Csorba Márta – a Bolyai Egyetem Közgazdasági Karára. Csorba András színészi és alkati képességeit már a főiskola első évében színpadi szereppel tüntette ki Tompa Miklós rendező tanár. 1952 őszén lépett a marosvásárhelyi Állami Székely Színház közönsége elé, nagy sikert aratott. Olyan partnerekkel léphetett színre a különböző darabokban, mint Kovács György, Kőszegi Margit, Szabó Ernő, Andrási Márton, Lantos Béla, Szabó Duci, Kiss László, Lohinszky Loránd, Tamás Ferenc, Jeney Ottó és Szabó Ottó. Egymás után jöttek nagy alakításai. Csorba András filmszerepei is emlékezetesek. Gertler Viktor filmrendező Jókai Mór Aranyemberének filmre viteléhez címszereplőt keresett. Így lett Csorba Andrásból a világ szemében ma is műsoron levő Tímár Mihály. /Csifó János: 80 éves lenne Csorba András színművész. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

2007. szeptember 10.

A Kárpátokon kívül élő magyar református közösség egyre inkább csökkenő létszámáról számoltak be a Ploiesti-en harmadszor megrendezett református szórványtalálkozón. A főként idős híveknek ez a rendezvény jelentette annak hírül adását: még léteznek anyanyelvükön igét hallgató református közösségek a románok lakta régiókban is. A találkozón ünnepelték meg a ploiesti-i parókia udvarán lévő harangláb 75 éves fennállását is. Bíró Tivadar ploiesti-i tiszteletes, aki már három éve ad otthont a találkozónak, elmondta: pár éven belül megszűnnek a gyülekezetek a kis létszám miatt. Szerinte a kérdés már most is az, hogy ilyen körülmények között támogatni fogja-e a református egyházkerület a Regátban lévő missziós tiszteletesek egyre nehezebb munkáját. A találkozót Nagy Endre galati-i lelkipásztor istentisztelete nyitotta meg, amelyen méltatták Czelder Márton magyarországi missziós pap református gyülekezetalapító munkáját. Az 1800-as évek második felében tevékenykedő Czelder Márton templomokat, parókiákat és felekezeti iskolákat alapított, mára azonban a felekezeti iskolák megszűntek és galati-i, targovistei, brailai, pitesti-i, Ramnicu-Valcea-i, busteni-i és ploiesti-i református templomokban vasárnaponként már alig jár 50-60 személy. Bányai László bukaresti plébános hangsúlyozta, ha maroknyi hívőnek is, de kötelessége a református egyháznak továbbvinni a Czelder Márton elindította hagyatékot. /Oborocea Mónika: Édes-bús szórványtalálkozó. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./

2007. október 19.

A Diaszpóra Alapítvány díjazta a románok lakta vidéken élő magyarokért fáradozókat. Amikor három éve megkezdte működését, még csak három-négy magyar gyermeket hoztak ide a szülők, azóta már közel harmincan járnak a gyulafehérvári szórványközpontban működő magyar napközibe. A szórványközpont létrehozását kezdeményező és hívei segítségével kivitelező Gudor András gyulafehérvári református lelkész reméli, hogy nem kell majd győzködni a szülőket: írassák magyar tannyelvű osztályba a gyermekeket. A közel 80 ezres Gyulafehérváron és közvetlen körzetében mindössze 1500 magyar él, közülük közel 700 római katolikus és valamivel több mint 400 református. Meghaladja a százat azoknak a száma, akik már alig tartoznak valamelyik felekezethez. A lemorzsolódást és a lassú beolvadást szeretnék fékezni az amerikai és holland segítséggel 2001 és 2004 között felépült szórványközpont révén. Ezt az igyekezetet segíti a római katolikus felekezetű, magyar tannyelvű Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumi Szeminárium is, amelyben magyar tannyelvű óvoda is működik. A kicsik innen minden délben átjárnak a szórványközpontba, és pajtásaikhoz csatlakozva a közel harminc apróság napközis rendszerben tölti el a délutánt. Gyulafehérváron pillanatnyilag a Gróf Majláth Gusztáv Károly-Líceum mellett a Vasile Goldis Iskolában működnek magyar tannyelvű osztályok. Utóbbiban összevont osztályok vannak, mind az 1–4., mind az 5–8. -os tagozatonA gyulafehérvári szórványközpontban működik a Bod Péter Alapítvány és egy kisebb könyvtár is. Gudor András örömmel vette át az Erdélyi Református Egyházkerület Diaszpóra Alapítványa 15. évfordulóján, a Brassó megyei Kőhalomban megtartott ünnepségen a Czelder Márton-díjat. Hozzá hasonlóan az ünnepségen Földes Károly-díjjal jutalmazták a Fehér megyei Kiskapusról származó Szabó Endre ploiesti-i református egyházgondnokot. „Nagyon meglepett a díj, hiszen én csak azt tettem és teszem, amit magyar reformátusként tennem kell a Ploiesti-en élő magyarokért. Az ajtóm mindenkor minden magyar előtt nyitva áll, nálam a magyar szóért soha nem kellett sorba állni, és az nem került semmibe” – nyilatkozta a nyugalmazott egészségügyi asszisztens. Az alig ötvenfős ploiesti-i református gyülekezet az egyetlen a városban, ahol még magyarul imádkoznak, és magyarul szól a zsoltár. A gyülekezet 99 százaléka 70 év feletti. Czelder Márton a 19. század második felében tíz évig dolgozott Ó-Romániában református misszionárius lelkészként. Ő szervezte meg, és alapította a pitesti-i, a ploiesti-i, a galaci, a brailai, a calarasi-i, a focsani-i, a craiovai, a szászkúti és a konstancai református, illetve protestáns gyülekezeteket, amelyekben templomokat és iskolákat építtetett. A mezőújlaki születésű Földes Károly az 1900-as évek első felében több tanulmányában dokumentálta, és hívta fel a figyelmet a mezőségi szórványban élő magyarok beolvadására. /Benkő Levente: Szolgálat a szórvány szórványában. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./

2007. október 23.

Medgyesen, a Kolping-házban él a közel nyolcvanadik életévében járó Harai Pál nyugdíjas plébános, esperes, kanonok, volt politikai fogoly, elítélt. Tizenkilenc éven át a medgyesi egyházközség plébánosa, az ő nevéhez kötődik, többek között, a Szent István király tiszteletére Medgyesen felépített templom, valamint a Kolping-központ, hétvégi pihenő ház. Harai Pált /sz. Szentkatolna, 1928. jan. 25./ 1952-ben szentelték pappá Gyulafehérváron. Letartóztatásakor, 1958. augusztus 5-én Brassóban volt római katolikus lelkész. Az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezetében (EMISZ) való állítólagos részvétele miatt „társadalmi rend ellen szervezkedő csoport feljelentésének elmulasztása vádjával” állították bíróság elé, és 1959. március 19-én tíz év börtönbüntetésre ítélték, amiből kemény öt évet a Brailai Nagyszigeten, Salcián, illetve Luciu–Giurgeni-ben és Gradinán töltött. Harai Pál Salciáról szabadult 1964. augusztus 5-én, az általános kegyelmi rendelettel. Elmondta, annak idején egy levelet adtak át neki, a címzés meglehetősen furcsa volt: Főtiszteletű Vitályos Balázsnak Harai Pál kezén keresztül. Harai átadta a levelet Vitályos Balázs kollégájának, aki paptársa volt. Vitályos felbontotta a levelet, és nagyon ideges lett. Na, nekem végem, engem megint befognak, mondta. Megmutatta a levelet. Gyanús, nemzetieskedő hangvétele volt, és azt kérték benne, hogy a kápolnában, ahol a hittanórákat tartottuk, a magyar ifjúság megbeszélésekre gyűlhessen össze. Vitályos Balázs úgy látta, ez a Szekuritáté provokációja. Nem tudták, mit tegyenek, végül megmutatták a levelet Vasvári Aladár főespereshez. A főesperes elolvasta a levelet, széttépte, elégette. Semmi az egész, mondta. 1957-ben mindenfelől letartóztatások híre jött. Brassóban letartóztatták a ferences templom papját, P. Hajdu Leandert és a külvárosi templom papját, Ráduly Istvánt. 1957. december 3-án letartóztatták Harai Pált, a Szekuritátéra vitték. Kénytelen volt beismerni a levelet, hozzátéve, Vitályos Balázs és ő tud a levélről, Vasvári nem, jelentette ki határozottan. Elengedték, azzal, tudja meg, kitől jött a levél. Így telt el egy idő, majd 1958. augusztus 5-én telefonon hívták a szekusok. Rá akarták venni, hogy ügynök legyen, de ő ezt nem vállalta, erre letartóztatták. Harai és Vitályos mindent magunkra vállaltak, nem ismerték el, hogy Vasvári szintén tudott a levélről. A kihallgatások után autóval szállították a foglyokat a tárgyalásra. Harai odaszólt a közelében álló, szintén megbilincselt Opra Benedek brassói középiskolai tanárnak. Az őr ezt észrevette, mindkettejüket úgy megverte, hogy orrunkból, szájunkból folyt a vér. Marosvásárhelyen volt a tárgyalás. Kolozsvárról szállt ki a hírhedt Macskási Pál bíró, tordai szabólegény. A vád Harai ellen „a társadalmi rend ellen szervezkedő csoport” feljelentésének elmulasztása volt. A tárgyaláson Macskási megkérdezte Haraitól, hogy kitől tudott a szervezetről, az EMISZ-ről. Mire ő azt mondta: a Szekuritátétól. Ott tudta meg, hogy ilyesmi létezik. A vádlottak között tizenhét-tizennyolc éves gyerekek is voltak, látszott rajtuk, hogy a szekusok mindenfélét ígérgettek nekik. Valljátok ezt s azt, s ne nyugtalankodjanak, mert kiszabadultok... Szegények vádolták magukat. 1959. március 19-én hirdették ki az ítéletet, Harai tíz évet kapott. Vásárhelyen ‘59 őszéig tartották, majd vonattal vitték őt sokadmagával Brailáig, onnan komppal tovább, a hírhedt Duna-deltában levő lágerekbe. Sokat éheztek. Ott találkozott Dávid Gyulával, Páskándi Gézával és másokkal. Évekig semmilyen kapcsolatot nem tarthattak a családdal. Hosszú idő múlva engedélyt kaptak arra, hogy írhassanak haza levelet. Megszabták, mit írhatnak, és kérhetnek. Nem volt szabad kérni gumicsizmát. Az egyik levelét így címezte falujába: Str. Gumicsizma 142. Szülei megértették, mit szeretne. És a gumicsizma megérkezett... Több héten keresztül vízben dolgoztak, embertelen körülmények között. Harai szerencsés volt, meg se hűlt, pedig átázott a csizmája. Négy éve volt már rab, amikor egyszer hívatták. Egy szekus egész éjjel vallatta, azt akarta tudni, Vasvári tudott-e a levélről? Harai továbbra is tagadta ezt. „Te, idióta, most sem jött meg az eszed?! Itt fogsz elrothadni!- mondta neki a kihallgató. Amikor 1964-ben Harai kiszabadult, találkozott Vasvári Aladárral. Kiderült, hogy őt is letartóztatták, de egy év múlva elengedték. Harai belátta: úgy játszottak velük, mint macska az egérrel... Szabadulása után az utolsó pillanatig, még kilencven után is megfigyelték. Ha nem hitt volna Istenben, akkor nem tudta volna ezt az egészet túlélni. „Nem hős vagyok, hanem áldozat. Ebben az egész kirakatperben csak egy szereplőcske... ” – állapította meg. /Papp Annamária: „Nem hős vagyok, hanem áldozat”. Beszélgetés Harai Pál plébánossal, ‘56-os elítélttel. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./

2008. július 18.

2008. január 1-jén Románia lakosságának száma 21 509 000 volt. Valamivel kevesebb, mint egy évvel korábban. Akkor 21 570 000 lakost tartottak nyilván. Az utóbbi két-három esztendő során a csökkenési tendencia jelentős mértékben mérséklődött. 2008-ban a városi lakosság 11 872 000 volt, azaz az összlakosságnak 55,1%-a. Bukarestnek január 1-jén 1 944 000 lakosa volt, azt követi Temesvár 312 400, Kolozsvár 309 300, Iasi 306 600, Konstanca 303 700, Craiova 299 600, Galac 292 900, Brassó 279 700, Ploiesti 230 600 és Braila 214 000 lakossal. Ezen 10 nagyváros majdmindegyike esetében az utóbbi évek során csökkent a lakosságszám, kivételt képez Bukarest, amely lakosainak száma egy év leforgása alatt 20 ezerrel nőtt és Temesváré 9 ezerrel. Hargita megye lakossága 2008. január 1-jén 325 682 fő volt, valamivel kevesebb (szám szerint 338-al), mint a legutóbbi népszámláláskor, 2002-ben. A városi lakosság részaránya 44,09%-ot tett ki a népszámláláskor jegyzett 44,13%-kal szemben (szám szerint 257 fővel csökkent). Csíkszereda lakossága január 1-jén 41 819 volt, valamivel kevesebb, mint a népszámláláskor (41 852), Székelyudvarhelyé pedig 36 756 (a népszámláláskor 36 926 volt). A demográfusok előrejelzése szerint az elkövetkezendő esztendők során is tovább fog csökkenni Románia lakossága, mindenek előtt a születések számának csökkenése és lakosság elöregedése folytán. /Hecser Zoltán: Csökkenő lakosságszám. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 18./

2009. április 20.

Hány áldozata volt Hunyad megyében a kommunista rémuralomnak? Még felbecsülni is nehéz. A Volt Politikai Foglyok Szövetsége megyei szervezetének kb. 1500 tagja van, mondta Mihai Bucur, a szervezet elnöke. A szám azonban csak töredéke a meghurcoltaknak: sokan nem tértek vissza élve a kommunista lágerekből, mások az ott elszenvedett atrocitások miatt vesztették életüket szabadulásuk után, mások pedig a rendszerváltás után nem iratkoztak be az egykori politikai foglyok egyesületébe. A letartóztatások már 1947-ben megkezdődtek. A legtöbb letartóztatás és elhurcolás azonban az ötvenes években történt. A kommunista diktatúra számtalan társadalmi kategóriát üldözött: politikai pártok tagjait – mindenekelőtt legionáriusokat, parasztpártiakat és nemzeti liberális pártiakat –, egyházi személyiségeket (mindenekelőtt az 1948-ban betiltott) görög katolikus és a római katolikus egyház tagjait üldözték), arisztokratákat, gazdagokat, értelmiségieket, nyugati kapcsolatokkal rendelkezőket, vagy a másként gondolkodókat. A legtöbb áldozat a kollektivizálást el nem fogadó szabad parasztok sorából került ki. A jelenleg Szászvároson szolgáló 91 éves Antal atyát nem Hunyad megyében, hanem Székelyudvarhelyen tartóztatták le. Ferences szerzetes volt s 1948-ban a kommunista hatalom önkényesen feloszlatta az összes szerzetesrendet. Két évig helyben maradtak, nem oszlottak fel, majd 1950. augusztus 20-án letartóztatták őket, majd Arad megyébe, Máriaradnára vitték a szerzeteseket. 120-an voltak a kolostorban, mely kényszerlakhelyül szolgált. 1951-ben a háromszéki Esztelneket jelölték ki kényszerlakhelyként. Közel hat év múlva engedték, hogy visszatérjen az egyházba. A temesvári egyházmegyébe került, ahol 47 évig szolgált magyar és német falvakban, míg 2003-ban Böjte Csaba atya meghívására Szászvárosra jött plébánosnak, a gyermekotthon mellé. Antal atya elmesélte, hogy már 1956-ban megpróbálták beszervezni. Ő azonban mindig ellentmondott nekik. Fenyegetőztek, zaklatták, zsarolták, mindent megpróbáltak. Mihai Bucurt, a volt politikai foglyok megyei szervezetének elnökét 1957-ben tartóztatták le, s az 1964-es nagy amnesztiáig volt börtönben. Politikai foglyokat védett, majd ő került a vádlottak padjára, mert nemcsak védte ügyfeleit, hanem rokonszenvezett is velük. Legnehezebb a magánzárka volt, amikor fél évig más embert nem látott, mint a börtönőröket. Szamosújváron a börtönben gyakoriak voltak a verések, minden politikai foglyot vertek. A brailai szigeten gátat kellett építeniük. Évekig tartó, nehéz fizikai munka volt. Napi 14-16 órát dolgoztatták őket. Aki nem teljesítette a normát, este 25 gumibot-ütést kapott. Két barakk jutott 2400 politikai fogolyra. Fűtés nem volt, télen iszonyú hideg volt. 1963-ig semmilyen hírt nem kaptak családjukról. Körülbelül a foglyok fele nem tért vissza a brailai szigetről. /Chirmiciu András: A kommunizmus rémtettei II. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 21./

2009. november 7.

Miután november 5-én több órán át konzultált a parlamenti pártok képviselőivel, és miután a demokrata-liberálisokon kívül mindegyik politikai alakulat, de a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja is újra megerősítette, hogy Klaus Johannist és egy szakértői kormányt látna szívesen a végrehajtó hatalomban, november 6-án az államfő bejelentette, Liviu Negoitat nevezi ki kormányfőnek. Basescu, Johannisszal összehasonlítva, kijelentette, hogy Negoita is 80%-kal nyerte meg a választást, a kerülete nagyobb, mint Nagyszeben, és legalább olyan jól néz ki. Liviu Negoita a Demokrata-Liberális Párt tagja /sz. Braila, 1962. márc. 22./ jogot végzett. 1996–2000 és 2000–2004 között parlamenti képviselő, 2004 óta Bukarest 3. kerületének polgármestere. A frissen kijelölt kormányfő kormányalakító tárgyalásokra hívta a pártokat és bejelentette, hogy november 9-én bemutatja a (nemzeti egység) kabinetjét. A pártok kategorikusan visszautasították a meghívást Crin Antonescu, a PNL elnöke bábnak nevezte Negoitat, akit Basescu dróton rángat, Az RMDSZ sem megy el a tárgyalásra. /Basescu Liviu Negoitat nevezte ki kormányfőnek. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 7./

2009. november 7.

Románia lakosságának csupán 51%-a részesül ivóvíz- és szennycsatorna-hálózati szolgáltatásban, és a 2500 településen hiányzó összesen 20 ezer km-t 29 év alatt 9,5 milliárd euró beruházásával lehet pótolni. Különösen a Dunát leginkább szennyező nagyvárosokban /Bukarest, Galac és Braila/ hiányoznak az ülepítőállomások. /Víz- és szennycsatorna ellátottságunk hiányos. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./


lapozás: 1-30




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998