udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 31 találat lapozás: 1-30 | 31-31
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1996. április 23.

A csíkszeredai iskola 1990. máj. 25-én vette fel a Márton Áron Gimnázium nevet. Az intézmény az 1948-as államosításig Római Katolikus Főgimnázium volt. A ferencesek alapították 1668-ban /más források szerint 1629-ben/. A gimnázium a csíksomlyói kegytemplom mellett állt 1911-ig, amikor Mailáth Gusztáv püspök és Csík vármegye hozzájárulásának köszönhetően jelenlegi helyére, Csíkszeredába költözött, akkor átadott új épületébe. Jelenleg a gimnázium 28 osztályában 886 diák tanul, a tantestület létszáma 75 fő. Ehhez járul még a Segítő Mára Római Katolikus Gimnázium 8 osztállyal, amely 1991-ben kezdte meg működését. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./

1996. július 10.

Gyergyószentmiklóson júl. 1-jén avatták fel Márton Áron püspök mellszobrát, Miholcsa József alkotását. A szobrot Dézsi Zoltán, a város polgármestere leplezte le. A püspök 1925-ben Gyergyószentmiklóson volt káplán. A szoborállításról hírt adott az Új Remények, a helyi római katolikus plébánia kiadványa. Jún. 30-án képkiállítás nyílt a városban az egykori Csík vármegye templomai címmel. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 10./ Az Új Remények júniusi számát a Márton Áron-centenárium tiszteletére állították össze, amelyben Hajdók István főesperes felidézte emlékeit a nagy püspökről. /Magyar Kurír (Budapest), júl, 10., 157. sz./

1998. április 15.

Maroshévizen 1989 óta egyetlen hivatásos színház társulata nem lépett fel, pedig azelőtt mindig telt ház fogadta őket. Egyetlen amatőr csoport járt csak itt az elmúlt években, az orotvaiak csoportja. Maroshévíznek a régebbi időkben elismert színjátszó együttese volt. A Kiss Ferenc vezette csoport 1949. június 20-án Csíkszeredában megrendezett, Maros és Csík megyék közötti vetélkedőn az első helyet szerezte meg. A színjátszók aktívak voltak még a nyolcvanas években is, Tamás Mihály rendező vezetésével. 1990 után azonban felbomlotta csoport és nem alakult újjá. A városban 1952-től Szarvas Dénes volt a kultúrigazgató, aki 120 tagú énekkart alapított és nyolctagú népi zenekart. Az énekkar dicsérő oklevelet kapott. Ugyancsak Szarvas Dénes nevéhez fűződik egy 50 tagú gyermekzenekar és egy irodalmi csoport megalapítása. Mindez már a múlté. Jelenleg a városban egyetlen román néptánccsoport tevékenykedik. /Czirják Károly: Nyolc év alatt egyetlen előadás. = Gyergyói Kis Újság (Gyergyószentmiklós), ápr. 15., 14. sz./

2000. január 28.

Jan. 28-án mutatták be Csíkszeredában a városban működő Pallas-Akadémia Könyvkiadó 100. könyvét: Vámszer Géza Csík vármegye településtörténete c. munkáját. A kiadó tevékenységéről Kozma Mária főszerkesztő beszélt. A Vámszer-hagyaték értékére hívta fel a figyelmet dr. Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke. Vámszer Géza munkásságának nagy része a mai napig kiadatlan maradt. Remélhető, hogy Pallas Akadémia Kiadó a jövőben bővebb könyvet ad ki a Vámszer-hagyatékból. Tőzsér József igazgató köszönetét fejezte ki a Magyar Kulturális Örökség Minisztériumának a könyv megjelenéséhez nyújtott támogatásért. /A századik könyv ünnepe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 31./

2000. február 23.

Ismeretes, hogy a Csíki Magánjavak a hajdani határőrezredek vagyonából alakult ki, Csík vármegyében közösségi vagyonként szolgálta a lakosságot, elsősorban oktatási, kulturális és szociális kérdések megoldására fordították. A Csíki Magánjavakat jelentő erdőknek, földterületeknek, ingatlanoknak stb. igen hányatott sorsuk lett 1920 után, az államosítással, téeszesítéssel pedig látszólag végleg múlttá lett a vagyontest. A Kovászna, Beszterce megyékben levő volt határőrvagyon már visszakerült községek tulajdonába, az 1/2000-es törvény pedig módot nyújt ezen javak visszaigénylésére is, azaz újra életrehívható a Csíki Magánjavak. Ennek érdekében kezdeményező bizottság alakult. Mivel a határidő szoros, az önkormányzatokkal, polgármesterekkel közösen hatalmas munka vár a szervezőkre. /Visszaigényelhető a Csíki Magánjavak. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 23./

2000. március 29.

Dr. Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke beszámolt a társaság kiadványairól. Évkönyvükből már hét szám jelent meg, a nyolcadik kötet hamarosan elhagyja a nyomdát. A Kriza-Könyvtár sorozatban három kötet jelent meg. Az első /Változó társadalom/ fiatal néprajzkutatók tanulmányait tartalmazta, a második egy háromszéki falu, Zabola interetnikus együttélési modelljét mutatta be, ez román nyelvű kiadványuk, a harmadik pedig a Torockón megrendezett népzenei ülésszak válogatott anyaga. Kiadásra vár egy erdélyi hiedelmekkel foglalkozó tanulmánykötet, amely Keszeg Vilmos irányításával készült. Kiadványaik egy része más kiadóknál jelenik meg. A marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadónál ősszel jelent meg Keszeg Vilmos doktori disszertációja a mezőségi hiedelmekről. Nemsokára napvilágot lát dr. Kós Károlynak eddig kéziratban levő, kétezer oldalas munkája, a Mezőség néprajza. A csíkszeredai Cominter Könyvkiadóval két kötetet szeretnének kiadni. /Szőcsné Gazda Enikő: Erkölcs és közösség és Gazdáné Olosz Ella kéziratban maradt hímzésekkel foglalkozó munkája/ A csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadóval együtt jelentették meg Vámszer Géza munkáját Csík vármegye településtörténetéről. /Néprajzi szakkiadványok, nem csak szakembereknek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 29./

2000. május 25.

Megjelent a Svédországban élő történész, dr. Antal Imre Élő történelem /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000/ című tanulmánykötete. A szerző közismert a magyar tudományosságban a székelyföldi közbirtokosságok kutatási területén. A csíki közbirtokosságok XX. századi részletes története többek között magában foglalja a Csík megyei erdőpanamákat és a közbirtokosságok megreformálására tett kísérleteket is. A könyv jeles székelyföldi személyiségek életéről, valamint Gyimes néprajzáról és Csíkszereda város- és iskolatörténetéről is értékes, új adatokat közöl. /(Kozma Mária): Antal Imre: Élő történelem. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 25./

2000. május 27.

A csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó az 1997-es könyvhét óta általa megjelentetett 30 új könyvvel /többek között az Erdély hegyei, Barangolás a Székelyföldön és a Műterem sorozatok darabjaival)/vesz részt a június 1-5. között lezajló budapesti Ünnepi Könyvhéten. A könyvcímek között szerepel például: Vámszer Géza - Csík vármegye településtörténete, Fodor Sándor - Ki ez a ... majdnem? Kisgyörgy Zoltán - Kovászna megye, Veress Dániel - Férfibú és történeti gyász (Glosszák Wesselényi Miklós életéhez, művéhez, eszmevilágához), Antal Imre - Élő történelem, Daczó Árpád (Páter Lukács) - Csíksomlyó titka (Mária-tisztelet a néphagyományban). /A Pallas-Akadémia az Ünnepi Könyvhéten. Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./

2001. április 4.

Március végén Sógor Csaba csíki szenátor kereste fel a moldvai csángómagyar szervezetek vezetőit, akikkel a bákói református imaházban folytatott tárgyalásokat, majd a szervezetek irodáit látogatta meg. A csángók már többször aláírásokat gyűjtöttek. Hol a magyar nyelvű miséért, hol a magyar nyelv tanításáért. A fenyegetések sorozata, az elutasító válaszok sorozata követte egymást. A kilencvenhatos választások után az RMDSZ kormányzati szerepvállalása során a csángóság kérdésével külön szakember foglalkozott a tanügyminisztériumban. Eredménytelenül. A csángóagyarok iskoláiban a mai napig még opcionális tantárgyként sem lehet tanítani a magyar nyelvet. A Bákó megyei tanfelügyelőség egyelőre hallani sem akar a magyar nyelv oktatásáról. Amióta lehetőség van arra, hogy a férfiak munkát vállaljanak Magyarországon azóta a szülők még inkább kiállnak a magyar nyelv tanítása mellett. Egyházi emberek pedig azt szorgalmazzák, hogy ne Magyarországra, hanem inkább Olaszországba menjenek a csángók dolgozni. Bilibók Jenő Pusztinán, a szülei házában tanít magyar nyelvet. Csíkszeredában végezte a középiskoláit, majd Debrecenben történelem szakon tanult. Az egyetem befejezése után hazatért és otthon próbál meg tenni a magyar oktatásért. Bilibók Jenőt a Csángómagyarok Szövetsége alelnökévé választották az elmúlt napokban. Azonban az ilyen otthoni tanítás nem megoldás. Már nem csak a pusztinai gyerekek, de a szomszédos falvakból is járnak ide. A csángó szervezetek közül a Via Spei és a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Bákó városában működtet irodát. A Via Spei - Reménység Útja szervezetnek lelkes csapata van. Farkas János elnök a szervezet irodáját is bemutatta. Kétszobás városi tömbház lakást bérelnek, havi ötven dollárért. A lakásban modern számítógépes technika van. Farkas János arról tájékoztatott, hogy az elmúlt év egyik legsikeresebb programja az "Ismerjük meg falvainkat" elnevezésű volt, amelyben a csángófalvak fiataljai találkoztak egymással. - Farkas szerint semmiképpen nem jelenthet megoldást a csángók kitelepítése, mert csak a fiatalok mennének el és ők sem biztos, hogy jól éreznék magukat más vidéken. Szóba került a gyimesfelsőloki iskola is. A szervezet vezetői szerint, akik oda elkerültek nem biztos, hogy hazajönnek. A megoldás az oktatás megvalósítására és a közösségi házak építése lenne, ahol lehetne megfelelő helyiségeket kialakítani. - Az RMDSZ-szel való együttműködés sem mondható kifogástalannak. A csángószervezetek támogatói között van a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Illyés Alapítvány. A támogatásaikból működnek a szervezetek. A beszélgetésekből kiderül az is, hogy a csángóknak szánt mintegy százezer forintból közel nyolcvan százaléka máshol marad és csupán húsz százaléka jut a moldvai szervezeteknek. - A két szervezet az elképzelés szerint a közeljövőben közös irodát alakít ki. - Az újságíró beszámolt Kostelek falu helyzetéről. A faluba nem jár az autóbusz. Legközelebb Csügésre kell két órát gyalognia annak, aki el akarja érni az autóbuszt. A falut közigazgatásilag elcsatolták 1952-ben Csíkszépvíztől. Ágashoz csatolták, ahonnan harminc kilométere van a falu. A színtiszta magyar faluban csak román iskola van. Salamon Antal katolikus plébános vállalta gyermekek magyar nyelvű tanítását, harminc gyermek jár hozzá betűvetést és olvasást tanulni. A többi Bákó megyei településhez képest sikerként könyvelhető el, hogy itt a többszöri kérésre 1999-től opcionális tantárgyként lehet tanítani a magyar nyelvet, igaz - csak összevont csoportokban. A magyar tankönyvekkel itt is gondok vannak. Az ötvenhat tanulóból mintegy harmincan tanulnak magyar nyelven. /Daczó Dénes: Csángó-magyaroknál Sógor Csaba szenátorral. 1. rész. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3., II. rész: ápr. 4./ A Csík vármegyéhez, majd a Maros Autónom Tartományhoz tartozó Kóstelek falut 1968-ban csatolták Bákó megyéhez. A színmagyar faluban a magyar oktatást beszüntették. /Kósteleken még tanítják a magyart, de... = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 3./

2001. május 22.

Máj. 19-én tartották meg Csíkszentmártonban a Mezőgazdasági Líceum névadó ünnepségét. Tivai Nagy Imre nevét vette fel a líceum. Tivai Nagy Imre /Csíksomlyó, 1849. - 1931/ a kolozsvári egyetem jogi karán végzett. 1872-ben megszervezte a Csíkmegyei Gazdasági Egyletet, amelynek titkára, majd elnöke volt, a vármegye közigazgatási bizottságában díjtalanul végezte évtizedeken át a vármegyei közigazgatási teendőket. Hírlapokban, folyóiratokban, önálló gazdasági munkákban ismertette Székelyföld közigazgatási helyzetét. 29 éven át szerkesztette a Csíki Gazda c. mezőgazdasági értesítőt. 1911-ben jelent meg kötete Csíkvármegye közgazdasági állapotáról. Ebben foglalkozott a székely kivándorlás kérdésével is. Az összegyűltek előtt Makó Erzsébet igazgatónő a csíkszentmártoni oktatás múltját idézte. Az iskola homlokzatán elhelyezett plakett Nagy Ödön és Koszti István művészek munkája. /Daczó Dénes: "Kegyelettel emlékszem az ősökre" Tivai Nagy Imre nevét vette fel a csíkszentmártoni líceum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./

2001. május 22.

Máj. 19-én tartották meg Csíkszentmártonban a Mezőgazdasági Líceum névadó ünnepségét. Tivai Nagy Imre nevét vette fel a líceum. Tivai Nagy Imre /Csíksomlyó, 1849. - 1931/ a kolozsvári egyetem jogi karán végzett. 1872-ben megszervezte a Csíkmegyei Gazdasági Egyletet, amelynek titkára, majd elnöke volt, a vármegye közigazgatási bizottságában díjtalanul végezte évtizedeken át a vármegyei közigazgatási teendőket. Hírlapokban, folyóiratokban, önálló gazdasági munkákban ismertette Székelyföld közigazgatási helyzetét. 29 éven át szerkesztette a Csíki Gazda c. mezőgazdasági értesítőt. 1911-ben jelent meg kötete Csíkvármegye közgazdasági állapotáról. Ebben foglalkozott a székely kivándorlás kérdésével is. Az összegyűltek előtt Makó Erzsébet igazgatónő a csíkszentmártoni oktatás múltját idézte. Az iskola homlokzatán elhelyezett plakett Nagy Ödön és Koszti István művészek munkája. /Daczó Dénes: "Kegyelettel emlékszem az ősökre" Tivai Nagy Imre nevét vette fel a csíkszentmártoni líceum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./

2003. február 28.

Az 1999-ben létrejött Hargita Kiadóhivatal a Székelyföld és a Moldvai Magyarság havonta megjelenő folyóiratok mellett olyan dokumentumok újrakiadását vállalta, mint a Csíki Székely Krónika, az 1902-es Tusnádi Székely Kongresszus, és Vitos Mózes Csíkmegyei Füzetek. A kiadó másik fő célkitűzése a Moldvában élő csángómagyarok kultúrájának, történelmének megismertetése. Duma István András, a klézsei csángó költő Én országom Moldova verseskötete kezdte a sort, majd ezt követte Az ember ott a legfájóbb magyar címet viselő, csángómagyarokról szóló versantológia. Elindítják a moldvai katolikusok történelméről szóló dokumentumok kiadását Bibliotheca Moldaviensis néven. A kötetek kétnyelvűek /magyar és román/. Az első kötet Zöld Péter jelentése, aki megírta a moldvai magyarok történetét 1420-ig visszamenően. Gh. I. Nastase Ungurii din Moldova la 1646 dupa "Codex Bandinus" (A moldvai magyarok 1646-ban a Bandinus-kódex tudósítása alapján) című tanulmányának eredeti, román nyelvű kiadása és magyar nyelvre való fordítása szerepel másodikként a tervben. Gh. I. Nastase, a iasi-i egyetem történész professzora volt, aki az 1926-os egyházi összeírások alapján elkészítette Moldva magyarlakta településeinek térképét, és adatait összevetve Bandinus püspök adataival, megpróbált fényt deríteni a moldvai magyar betelepedés folyamatára. A Codex Bandinus a legszámottevőbb jelentés a moldvai csángómagyarok sorsáról, mely Bandinus Márk marcionapolisi érsek, misszionárius főpap tollából származik, aki 1646-1647-es moldvai pasztorációs útja tapasztalatairól számolt be a Szentszéknek. A tervekben szerepel még Radu Rosetti: Despre Unguri si episcopiile catolice din Moldova (A magyarokról és a moldvai katolikus püspökségekről) című tanulmánya, Veszely-Imets-Kovács utazása Moldva-Oláhhonban; Auner Károly, Petrás Incze János, Weigand Gustav, Ioan Ferent, Veress Endre, Lükő Gábor, Bitay Árpád munkái, tanulmányai. /Mirk Szidónia-Kata: Bibliotheca Moldaviensis. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 28./

2003. február 28.

Újból napvilágot látott Vitos Mózes átfogó munkája /Csíkmegyei füzetek. Adatok Csík megye leírásához és történetéhez, Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2002/. A könyv az 1894 és 1902 között megjelent 34 füzet, majd az ezekből kiadott kötet újrakiadása. /Sarány István: Vitos Mózes csíki kalauza. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 28./

2003. február 28.

Újból napvilágot látott Vitos Mózes átfogó munkája /Csíkmegyei füzetek. Adatok Csík megye leírásához és történetéhez, Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2002/. A könyv az 1894 és 1902 között megjelent 34 füzet, majd az ezekből kiadott kötet újrakiadása. /Sarány István: Vitos Mózes csíki kalauza. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 28./

2003. április 1.

Román osztály létrehozásáról tartottak márc. 31-én tanácsülést Gyimesbükkön, a Bákó megyéhez tartozó magyar többségű faluban. Összecsaptak az indulatok, a jelen levő román szülők kifejtették: a többségben magyarok lakta falurész iskolájában - vagy annak környékén - román osztályt óhajtanak gyermekeiknek. Román oktatást kérnek a románok - hirdette öles betűs címmel márc. 27-i számában a Desteptarea című Bákó megyei napilap, amely az évek folyamán már többször felhívta magára a figyelmet a csángókérdésben tanúsított különösen ellenséges magatartásával. A lap azt állította, hogy a községben 1991 és 1997 között törvénytelenül működött a magyar oktatás, ám ekkor már beteljesedett tényként azt jóváhagyták. Liliana Sibisteanu megyei főtanfelügyelő-helyettes azt nyilatkozta, hogy a gyimesbükki helyzet "nem normális", s "a helybéli magyar kisebbségnek több joga van, mint a románoknak".A mintegy 5600 főt számláló község Csík vármegyéhez tartozott, 1950-ban szakították ki állítólag lakossági kérésre a székelyföldi központú közigazgatásból. Deáky András iskolaigazgató, az 1963-ban megszüntetett magyar oktatás újraszervezője, a helybéli RMDSZ-szervezet elnöke évek óta harcban áll. Gyimesbükkön hiába magyar többségű a község, a hét iskolából kettőben oktatnak magyarul, s a mintegy hétszáz tanuló közül csak mintegy kétszázan járnak magyar osztályba. Az igazgató hangsúlyozta: ő nem ellenzi a román oktatás létrehozását a magyarok lakta részeken is, de nem a magyar iskolával egy épületben. A tanácsülésen a beadvánnyal kapcsolatban semmilyen konkrét döntés nem született. Rédai Attila: Etnikai feszültségek Gyimesbükkön. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 1.

2003. május 7.

A Hargita-Kovászna ortodox püspökség 1994 szeptemberében alakult meg, főpapja Ioan Selejan püspök. Ion Iliescu államelnök levélben üdvözölte a püspökség alapítását és Ioan Selejan görögkeleti püspök beiktatását: "Szívből örülünk, hogy ma e csodálatos román tájon az ortodox hívők régi álma teljesül." Az akkori ünnepségen jelen lévők közül kevesen tudták, hogy a csupán 1928-32 között épült templomot a Csíki Magánjavak területére húzták föl, ott állt egykor a gazdasági iskola és igazgatói lakás, és az építési költségek tetemes részét, mint számos helyen az akkori Csík megyében, az elkobzott Csíki Magánjavakból állták. A történelmi igazságot azonban az ortodoxok másként ismerik, ők "erőszakos elmagyarosításról" beszélnek és a visszatérés útját kínálják. Az előzménytelenül megalakított Hargita-Kovászna Görögkeleti Püspökség missziója nyílt és egyértelmű: "visszaadni" az ősi román földnek mindazt, amit a magyarok évszázadok óta "elvettek". Az ötvenkét éves Ioan Selejan püspök közönséges halandó számára nehezen elérhető. Munkatársai minden telefonhívásra azt válaszolják: terepen van. Előbb egy udvaron tett séta erejéig állt rá a beszélgetésre, majd az eső miatt úgy döntött, hogy mégiscsak az irodájában ad inetrjút. Így búcsúzott az újságírótól: mindegy, hogy mit mondanak vagy írnak róla, az neki nem számít. 1994 óta 10-12 új templomot építettek és 120-at állítottak helyre vagy építettek újjá Hargita és Kovászna megyékben. Templom és kolostor csak ott épült, ahol őslakos románság él. Ahol a román lakosságot elmagyarosították, ott újraépítették a templomokat, magyarázta. A püspök minden volt görög katolikust románnak számít. A Maros megyéből hozzájuk tartozó kolostoregyüttessel együtt tíz kolostoruk van, kb. 120 szerzetessel. Ezek közül csak Maroshévízen volt kolostor 1994 előtt. Az új kolostorokat románok lakta vidéken alapították. Az újságíró megemlítette, hogy a Hargita-Kovászna Püspökség kormányhatározattal milliárdokat kapott a költségvetésből akkor, amikor a magyar egyházak elenyésző támogatásban részesültek. És nem kapják vissza azt sem, ami az ő tulajdonuk volt. A püspök természetesnek tartja a támogatásukat. Hiszen félig lerombolt templomok voltak. Az újságíró közbevetette: Erdélyben százával vannak szász és magyar templomok, amelyek hívek nélkül maradtak, de nem tartja karban ezeket az állam. A püspök nem híve az elméleti ökumenének. /Oláh-Gál Elvira: "Missziót vállaltunk ezen a vidéken". Beszélgetés Ioan Selejan püspökkel, a Hargita-Kovászna Görögkeleti Püspökség főpapjával. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 7./

2003. október 11.

Randolph L. Braham, a New York-i City University professzora /sz. Bukarest,1922. dec. 20./ dési zsidó család második gyermekeként született. A második világháború végén a nagybányai munkaszolgálatos századból menekülve szovjet fogságba esett, majd miután onnan is sikerült megszöknie, Németországba távozott. Egyetemi tanulmányait is ott kezdte meg, de az Egyesült Államokban fejezte be, politikatudományi doktorátussal, 1952-ben. 1956-tól a New York-i City University-n az összehasonlító politikatudomány tanáraként dolgozott, innen vonult nyugdíjba 1992-ben. Azóta professzor emeritusként az egyetem keretében működő Rosenthal Holokausztkutató Intézet igazgatója. Braham professzort világszerte a holokauszt egyik neves tudósaként, a magyar holokauszt egyik fő szakértőjeként ismerik. A magyar és a román zsidó holokausztról több mint hetven könyvet írt, szerkesztett. Szeptember utolsó és október első napjaiban Braham professzor Erdélyben járt. Tibori Szabó Zoltán készített vele interjút. Románia vezetői kijelentették, hogy készek szembenézni a múlttal, készek bevezetni a holokauszt oktatását a középiskolák és a felsőoktatási intézmények tanrendjébe, de ennek nyoma még nem látható. Magyarországon a holokausztot már tanítják az iskolákban. Nem sok olyan ország van a volt szovjet blokkban, amely Magyarországhoz hasonlóan külön napot jelölt ki - április 16-ikát - a holokausztra történő megemlékezésre. A magyar kormányzat nem csupán a volt Páva utcai zsinagógában létrehozandó Holokauszt Múzeum felállítását támogatja, hanem azt a nemzetközi tudományos konferenciát is, amelyet jövő év áprilisában, a holokauszt 60. évfordulóján, Molnár Judit egyetemi tanár és kollégái, a Magyar Auschwitz Alapítvány közreműködésével szerveznek Budapesten. Magyarországon ma már sok holokauszttal kapcsolatos könyv jelenik meg. Braham kiadtam néhány évvel ezelőtt az 1984 és 2000 között ebben a témakörben megjelent könyvek és tanulmányok bibliográfiáját. Az ott szereplő 1500 cím túlnyomó része Magyarországon látott napvilágot, magyarul és más nyelveken. A bukaresti Hasefer Kiadó nemsokára megjelenteti Braham professzor A népirtás politikája című könyvének rövidített változatának román kiadását. Az eredeti kétkötetes kiadást a budapesti Belvárosi Kiadó 1997-ben jelentette meg, ennek rövidített, ugyancsak magyar nyelvű, mintegy 250 oldalas változatát pedig a szintén budapesti Új Mandátum Kiadó készítette el az idén. Utóbbit azzal a céllal adták ki, hogy a magyar középiskolákban és felsőbb oktatási intézményekben tankönyvként használhassák. Ennek a kötetnek a román nyelvű változatát Politica genocidului címen szintén ki fogják adni. A professzor másik terve többkötetes munka, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, amelyet több mint húsz kollégája közreműködésével készít. A munka az 1941-es népszámlálást alapul véve, a korabeli vármegyék szintjén vizsgálja a zsidóság sorsát. Ezen vármegyék közül néhány ma már nem Magyarországhoz tartozik, hanem az utódállamokban található. Így az egykori észak-erdélyi vármegyék Romániához tartoznak, a felvidékiek Szlovákiában, illetve Ukrajnában vannak, Bácska pedig Szerbia és Montenegro része. Az enciklopédián kívül két másik, egy magyar és egy angol nyelvű köteten is dolgozik. A magyar a Tanulmányok a holokausztról sorozat harmadik kötete, amelyben az egyik tanulmány Csík vármegye zsidóságának történetét mutatja be. A másik, az angol nyelvű, szintén a magyarországi holokauszttal foglalkozik - Studies on the Holocaust in Hungary címmel. /Tibori Szabó Zoltán: Demokráciát nem lehet hazugságokra építeni. Beszélgetés Randolph L. Braham érdemes professzorral, a holokauszt-kutatás jeles tudósával. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

2003. november 22.

Nov. 18-án Gyergyószentmiklóson író- olvasó találkozót szervezett a Salamon Ernő Irodalmi Kör a Székelyföld folyóirat szerkesztőségével Megjelentek a szerkesztők, Ferenczes István, Molnár Vilmos, Lövétei Lázár László és György Attila. Ferenczes István főszerkesztő ismertette a Székelyföld célkitűzéseit, majd ismertette a Hargita Kiadóhivatal új köteteit, mint a Csiki Székely Krónikát, a Tusnádi Székely Kongresszust, az Erdélyi Szép Szó 2003, immár harmadik éve megjelenő antológiát, amely egy év költészeti és szépprózai terméséből nyújt válogatást, Bajor Andor Mi a manó c. illusztrált, eddig kiadatlan gyermekkönyvét, Az ember ott a legfájóbb magyar c. antológiát, a Csíkmegyei Füzetek sorozatot, a Pater Zöld és a Nastase kétnyelvű kiadványokat. Ezt követően a meghívottak készülő új könyveikből olvastak föl részleteket, illetve verseket. /Találkozó a Székelyfölddel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./

2003. december 12.

Egy évre az első kötet megjelenése után napvilágot látott a folytatás is: Vitos Mózes elfeledett életművének kiemelkedő alkotása, a Csíkmegyei füzetek újból az olvasó elé került, száz évvel a sorozat utolsó, harmincnegyedik füzete megjelenése után: Csikmegyei füzetek II. Adatok Csíkmegye leírásához és történetéhez. Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2003. Elolvasva Vitos munkáját, megállapítható, hogy a megye mai gondjainak egy része a múlt századforduló idején is megoldásra váró kérdések voltak. Egyik ilyen gond: a térség nem tudott megélhetést biztosítani az itt élők számára, ezért sokan kényszerültek arra, hogy közelebbi vagy távolabbi helyeken keressenek megélhetést. Akkor a székely leányokat Brassóba küldték cselédnek, pünkösdkor pedig meglátogatták őket. Ma a Brassóból Budapestre tartó Korona vonatot kell megnézni ünnepnapok közeledtén. Vitos Mózes írta, hogy a vidék életében nagy szerepet játszik a pityóka. Ma is hasonló a helyzet, értékesítési gondokkal tetézve. Nincs ipar Csíkban, olvasható, de ma sincs másként. Az utóbbi időben ismételten napirendre került a Székelyföld modernizációjának kérdése. Ha ez nem történik meg, száz év múlva ismét ki lehet adni Vitos Mózes mestermunkáját, mert aktuális marad. Esetleg fordításban kell majd közölni. /Sarány István: Vitos Mózes újrafelfedezése. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 12./

2002. március 9.

Gyergyószentmiklós 1907-ben nyert városjogot. 1898-tól újságja van Gyergyószentmiklósnak, a Gyergyói Hírlap. 1901-től jelenik meg a Gyergyó című hetilap, 1905-től Csíkvármegye címmel indul újabb hetilap. 1920 és 1931 között jelent meg a Székely Szó. A második világháború alatt jelent meg a Gyergyó és Vidéke. 1945 elején Csíki István szerkesztésében jelent meg a Székely Vasárnap. 1945 után a városi művelődési ház köré szerveződik a művelődési élet. Az 1952-ben alakult Gyergyói Múzeumnak, első két vezetője Csiby Andor és Bálint Ákos anyaggyűjtéssel, majd Tarisznyás Márton múzeumigazgató másfél évtizedes munkája során (1956-1980) tudományos feldolgozásokkal és közlésekkel élesztgette a közösség társadalmi, történelmi önismeretét. A helyismereti kutatást, diákjaival együtt Garda Dezső tanár, történész (jelenleg országgyűlési képviselő) folytatta. 1962-ben indult az irodalmi kör, 1976-ban felvette a város szülöttének, Salamon Ernő költőnek a nevét. A második világháború utáni Gyergyószentmiklós első irodalmi jellegű kiadványa 1980-ban jelent meg, Líceum címmel. Az irodalmi kör élén egy ideig dr. Kercsó Attila állt. Az 1989-es fordulat után az irodalmi kör iránti érdeklődés alábbhagyott. /Bölöni Domokos: Élet Kis-Szibériában. = Népújság (Marosvásárhely), Múzsa melléklet, márc. 9./

2004. augusztus 21.

Megrendítő olvasmány Makkai Gergely Az erdélyi Mezőség tájökológiája (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2003) című könyve. Szerzője Marosvásárhelyen lakik, a kolozsvári Babes–Bolyai Egyetemen földrajz szakot végzett, jelenleg ugyanott meteorológiát tanít, az elmúlt évben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte meg a doktori fokozatot. Mindemellett az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője is. A szerző segítségért kiált Mezőség, vagyis a Maros, az Aranyos, a Szamosok és a Sajó határolta terület drámájának bemutatásával. Makkai Gergely külön fejezetet szentelt a szerzetesrendnek tudatos környezetvédelmi tevékenységének, e vonatkozásban forrásai között említette Léstyán Ferenc Megszentelt kövek című, 1996-ban megjelent hittörténeti munkáját is. Az erdő és vizek védelmét szolgáló intézményrendszernek vetett véget az erdélyi katolikus társadalom összeomlása: 1558-tól kezdődően az itteni egyházkerület 630 plébániájából mindössze 36 maradt meg, valamennyi az ősi hitéhez legjobban ragaszkodó Csík megyében. Ezzel megszűnt a katolikus egyház szigorú szokásvilága és vele természetvédelmi intézményrendszere is. Csupán a Mezőségen több mint 200 halastavat csapoltak le. Tette ezt a lakosság abban a tévhitben, hogy cserében szántóföldhöz, kaszálóhoz jut, de a tavak helyén bűzlő iszaptenger maradt, ráadásul jött a gyakori szárazság. Hatalmas erdőirtás folyt. A következmény volt az omlás, suvadás, kialakult a mai Mezőséget jellemző terméketlen vidék, az úgynevezett kopár. Makkai Gergely Mezőség-monográfiája időszerű figyelmeztetés: a természeti harmónia megbomlása katasztrófához vezet. /Barabás István: Támadó kopár. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 21./

2005. május 24.

Megjelent a Csíki Székely Múzeum első önálló évkönyve. Az Acta Hargitaensia (1980), a múzeumi évkönyvek sorában csupán epizódnak bizonyult, a rendszerváltás után pedig a Székely Nemzeti Múzeummal közösen adták ki az ACTA évkönyvet. Az évkönyvben csíki szerzők mellett több magyarországi kutató tanulmánya is olvasható. A fiatal régészek a csíkszenttamási Csonkatorony környékén végzett kutatási eredményeiket közölték. A csíksomlyói könyvlelet feltárásáról, restaurálásáról, csíki falutörvényről, Csík vármegye társadalmi folyamatairól és a csíki bútorfestésről is szó van a tanulmányokban. /Kristó Tibor: A csíki múzeum első önálló évkönyve. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 24./

2006. január 17.

Dicsőszentmártonban megalakult a Gyárfás Elemér Kör, a Kis-Küküllő Alapítvány égisze alatt működő értelmiségiek társasága. Találkozóhelyük a magyar közművelődési központ. Tagjai résztvevői és szervezői voltak az egykori népfőiskola kurzusainak, az Erdélyi Múzeum-Egylet vándortalálkozóinak, és a Sipos Domokos Művelődési Egyesület irodalmi körének. Gyárfás Elemér /Borzás, 1884. aug. 24. – Bukarest, 1945. okt. 4./ politikus, közgazdász, publicista munkásságáról Csepreghy András–Csepreghy Henrik: Dicsőszentmárton régi arca (Mentor, Marosvásárhely, 2005) című kötete is beszámolt. Gyárfás Elemér jogot végzett, részt vállalt a megyei közéletben. 1917–18-ban Kis-Küküllő megye főispánja. 1918-ban a helyi Nemzeti Tanács elnöke, 1921-ben a Magyar Szövetség élére kerül, majd az Országos Magyar Párt elnöki tanácsának tagja. 1926-tól Csík megye szenátora Bukarestben. Főleg egyházpolitikai, kulturális és közigazgatási kérdések tárgyalásában vett részt, szerepe volt az erdélyi római katolikus egyház és a román állam között létrejött konkordátum megszövegezésében. Ő volt az erdélyi Római Katolikus Népszövetség alapítója és alelnöke, az Egyházmegyei Tanács tagja, 1933-tól a Katolikus Státus világi elnöke. 1941-1944 között ő volt a Romániai Magyar Népközösség elnöke. Vallotta: az erdélyi magyarságnak világtörténelmi hivatása, hogy összekötő kapocs legyen a Közép-Európa tengelyében elhelyezkedett román és magyar nép között. (Fontosabb munkái: Erdélyi problémák, Kolozsvár, 1923 – Bethlen Miklós kancellár, 1642-1716, Dicsőszentmárton, 1924 – Románia hitelszervezetei s az erdélyi magyar pénzintézetek, Lugos 1924 – Az erdélyi szászok és a katholicizmus, Dicsőszentmárton, 1925 – A Supplex Libellus Valachorum, Kolozsvár, 1929 – Az első kísérlet – az Averescu-paktum előzményei, megkötésének indokai, szövege, módosításai, következményei, felbomlása és tanulságai, különlenyomat, Lugos 1937) /Bölöni Domokos: A Gyárfás Elemér körről. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 17./

2006. május 4.

Csángó-magyar találkozót szerveztek Szombathelyen. A három napos rendezvényre Gyimesbükkről érkeztek a vendégek. A csángók magukkal hozták ősi táncaikat, dalaikat, amelyeket az idősebbektől tanultak. A mai napig őrzik hagyományaikat, bár elszigetelten élnek, amióta 1951-ben Csík megyétől a román Bákóhoz csatolták falujukat, Gyimesbükköt. „Teljesen elszakadtunk a magyar kultúrától ez alatt az idő alatt.” – fogalmazott a Duna Televízió Világunk című műsorában a gyimesbükki Antalné Tankó Mária. A csángó csoport Vas-megye több városában is bemutatta a gyimesbükki történetet feldolgozó „Gyimesi vadvirág” c. színművet. „Ha tiszta gyökereket akarunk találni, tiszta érzéseket, tiszta hitet, akkor érdemes a csángóktól tanulni.” – mondta a Honjáró 64 Egyesület elnöke, Dr. Szabó Ágnes. /Duna TV. hu/

2006. augusztus 11.

A trianoni diktátum után az erdélyi magyarság nehéz helyzetbe került. Az új hatalom fő csapása a nyelv és ezen keresztül a kultúra és a nemzeti tudat megőrzése ellen irányult. 1935-ben az alapfokú iskolák száma 112-re csökkent, a középfokúaknak pedig csak a fele maradt meg. Felsőfokon nem volt magyar nyelvű oktatás, az új uralom első tíz évében 304 románul tanuló magyar diplomás jött ki az egyetemekről! Olyan megyékben mint Csík, Szatmár nem volt állami magyar iskola. Az egyházak vállára nehezedett a fiatalság magyar szellemben és nyelven való oktatása. Egymás után születtek magyar lapok. Nagybányán a Krizsán P. Pál szerkesztette Nagybánya megjelent minden vasárnap. A Nagybánya és Vidéke minden szombaton jelent meg, Révész János szerkesztésében. A református egyház az Egyházi híreket adta ki, és volt egy időnként megjelenő sportközlöny is, az Egyesületi Értesítő (kiadta a Phönix és a CSB), Vadász István szerkesztésében. Kifejezetten kulturális hetilap nem volt a városban. Dr. Sasi Nagy Béla hozzájutott olyan adatokhoz, amelyekkel eddig tudtával Nagybányán sem foglalkozott senki. Az adatok a városi levéltár anyagából Balogh Béla levéltáros jóvoltából egészültek ki. Az adatok a máramarosszigeti Kárpáthy Zoltán munkásságáról szólnak, aki költő, újságíró és köztisztviselő is volt. Ő hozta létre 1930-ban Nagybányán a Csütörtök című hetilapot. Kárpáthy Zoltánnak /1901. július 4. – 1960. november 13./ 1928-ban jelent meg Az élet rohan c. verseskötete Máramarosszigeten (Hermes Nyomda), közben közölt a kolozsvári Keleti Újságban is. 1930-ban elhatározta, hogy politikai-szociális tartalmú hetilapot indít Nagybányán. 1930. júniusában beadta a kérvényt a szatmári prefektushoz. Július 17-én megjön a válasz Szatmárnémetiből: a prefektus engedélyezi Kárpáthy Csütörtök c. lapjának a kiadását. A lap megjelenését igazolja, hogy Kárpáthy 1930. szeptember 27-én kérte 800 lej kifizetését, ami megtörtént. November 12-én 810 lejről nyújtott be nyugtát, amit másnap kifizettek (levéltári adatok). Ezeken túl nincs semmiféle más adat a lapról. Egyetlen példányt sem sikerült felkutatni. Ebben a korban Nagybánya magyarsága még négy újságot olvashatott anyanyelvén. Ma az a kettő, ami van, sem fogy el mind. Az igényes írásoknak ma már kevés az olvasója, de azok nélkül elvész a nyelv, a kultúra. /Dr. Sasi Nagy Béla: Helyi sajtótörténeti kuriózumok. Ki volt Kárpáthy Zoltán? = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), aug. 11./

2007. május 27.

Az Erdélyi Római Katolikus Státus Szakkollégium keretében Kolozsváron május 14-én dr. Csucsuja István, a BBTE történelem és filozófia karának dékán-helyettese Gyárfás Elemér, a két világháború közötti magyar politikus címmel tartott előadást. Gyárfás Elemér /sz. Borzás, 1884/ 1918-ban a helyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, 1921-ben a Magyar Szövetség elnöke, majd az Országos Magyar Párt elnöki tanácsának tagja, a Köztársasági Szakosztály elnöke, 1926-tól pedig (két ízben) Csík megye szenátora a román parlamentben. Nem volt meghatározóbb vezető egyénisége a romániai magyarság gazdasági, politikai és egyházi életének a két világháború között, mint Gyárfás: az átfogó magyar pénzügyi és egyházi szervezetek élén és a román parlamentben egyaránt ő tett szert a legnagyobb tekintélyre a magyarok közül. Gyárfás rendhagyó politikai és közéleti teljesítménye mögött széleskörű műveltség és alapos tudományos felkészültség húzódott meg. 1921-től Gyárfás Elemér az Erdélyi Római Katolikus Státus igazgatótanácsosa, 1931-től pedig világi elnöke volt. Kedélyesen „civil püspöknek” aposztrofálták. /Fodor György: Civil püspöknek aposztrofálták. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 27./

2007. december 3.

1917. december 8-án történt Székelyudvarhelyen a város egyik reprezentatív emlékművének, a „Vasszékelynek” a felavatása. A szobor a 82-es gyalogezrednek állított emléket, melynek katonáit Udvarhely és Csík vármegyékből sorozták be. A „Vasszékelyt” Erdélyi István 82-es őrmester tervezte, a munkálatokban többen részt vettek a gyalogezred katonái közül. Az akkori emlékmű a 82-es székely bakát megmintázó szoborból állt, amely fölé egy négy oszlopon nyugvó ún. pagodát emeltek, melyet zsindelytetővel fedtek be. Ez a pagoda a szobor 1919-es lebontása után még sokáig fennmaradt, 1941-ben bontották le. A szobor talapzatán Embery Árpád gimnáziumi tanár verses sorai voltak kifaragva. A nyugati oldalon ez állt: „Trón s haza védelmében vassá válik a székely/ S hősi csodás tettét hirdeti hon s a világ!” A keleti felirat „Ojtoznál, Volhynia síkján s lent a Doberdón/ Ismer az ellenség s rettegi puskatusom!” volt, a déli pedig „Magyar testvéreim, ne féljetek,/ Míg napkeletre laknak székelyek!”. Végül az északi oldalon állt a maihoz hasonló felirat: „Gyopárt a Hargitáról hozzatok…/ A hős halottak halhatatlanok!” Ozsvát Pál Fülöp D. Dénessel írt közös könyvükben (Vasszékely), ez áll: „azért nevezték Vasszékelynek, mert a 82-es székely katonát hősies magatartásáért akkoriban úgy nevezték”. Adományozni feliratos, a Szent Koronát ábrázoló plakettek segítségével lehetett, melyeket a tehetősebb polgárok vásároltak meg, és személyesen szegezhették fel azokat. A „Vasszékely” avató ünnepségén küldöttségekkel képviseltették magukat a vármegyék, városok, illetve a magyar honvédség alakulatai. Jelen volt Széll Kálmán kormánybiztos, a csíki és a háromszéki főispán is. A „Vasszékely” alig két évig állt a Deák tér közepén, 1919-ben Székelyudvarhelyen román csapatok állomásoztak, az év folyamán a szobrot lebontották. /Kápolnási Zsolt: A „Vasszékely” felavatása. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 3./ Emlékeztető: Székelyudvarhelyen 2000. márc. 15-én újra felállították a Vasszékely szobrát, Szabó János szobrászművész alkotását.

2008. május 7.

Megjelent Sebestyén Péter katolikus pap „Kiskertembe rozmaringot ültettem”. Dalszövegek /Marosvásárhely, 2008/ című válogatása, mely elsősorban Csík vármegye élő dalkincsére támaszkodik. A dalok legtöbbjét szüleitől hallotta. A kötet 314 „népdalt, népies műdalt, nótát, csárdást” és 42 gyermekdalt tartalmaz. /B. D. : Mit énekeljünk? = Népújság (Marosvásárhely), máj. 7./

2008. július 15.

Kettős könyvbemutató volt Marosvásárhelyen, a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó két könyve a huszadik századi Erdélyhez kötődik: Oláh Sándor Kivizsgálás. Írások az állam és a társadalom viszonyáról a Székelyföldön 1940-1989 és Máthé János Magyarhermány kronológiája 1944-1964 című kötetei. Utóbbi a szerző halála után, László Márton szerkesztésében jelent meg. A László Márton szerkesztette "tudatállapot könyv" az első olyan munka, amely a Securitate működését részletesen, egy ember életén keresztül mutatja be. Szembesülnie kellett az egykori besúgókkal, akik nem rosszindulatból, hanem kényszerűségből jelentgettek. László Márton megkereste és szembesítette őket tetteikkel, úgy vonta le a következtetéseket. Stefano Bottoni történész elmondta, a bukaresti állambiztonsági levéltárban találta meg azt az anyagot, amely Máthé János, a kronológia szerzője megfigyelését tartalmazza. Ehhez fogható kiadvány sem Romániában, sem Magyarországon nincsen. A főhős, az ötvenes években kuláklistára került, de nem tartóztatták le. Ezután harc következett az ember és politikai apparátus között. Máthé Jánosnak nincs bűne, de veszélyes mert független. A harc lényege, hogy ő ír dolgokat, amelyeket igyekszik elrejteni, a szeku pedig igyekszik azokat felkutatni. Élete végéig küzdött, hogy monográfiáját kiadhassa. Ez nem sikerült, de munkáját nem találták meg. Oláh Sándor Kivizsgálás című kötete két részből áll: az egyik rész a "magyar világot", a '40 és '44 közötti időszakot, a Csík és Udvarhely megyékben akkor zajló állami és modernizációs folyamatokat ismerteti, a másik rész ugyanazt, de az ötvenestől a nyolcvanas évekig mutatja be. Az eddigi szakirodalomban előbbi teljesen szűz terület volt. A szerző óriási érdeme, hogy bemutatott egy komoly állami fejlesztési programot, amely 1940 és 1944 között a helyi társadalmat próbálta modernizálni. A második rész szintén állami beavatkozást ismertet, de már a román kommunista hatalom részéről. /Nagy Botond: Történelem és Tékasátor. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 15./

2008. augusztus 26.

Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, ezzel budapesti fennhatóság alá került több mint egymillió magyar és nagyjából ugyanennyi román lakos. Mintegy 800 ezer magyar Dél-Erdélyben továbbra is Románia állampolgára maradt. A bukaresti külügyminisztérium már másfél hónap múltán jegyzéket intézett a tengelyhatalmakhoz, hogy jelezze: a magyar hatóságok terrorakciók segítségével végeznek etnikai tisztogatást. Ez okból a román kormány olasz–német vegyes bizottság létrehozását javasolta Kolozsvár székhellyel. Csalódást okozott a románoknak, hogy brassói központtal Dél-Erdélyben is megalakult egy ilyen semleges testület, mert az itteni magyar lakosság sérelmeket szenvedett el a román hatóságok részéről. Kiderült, hogy a kolozsvári bizottság nem vesz készpénznek minden román panaszt, hanem német alapossággal utánajár a valóságnak. Így történhetett meg, hogy 1944 első felében 97 esetből csak 15-öt vett figyelembe, a többit alaptalannak ítélte meg. Arra a bukaresti állításra sem találtak bizonyítékot, miszerint Magyarország ki akarná űzni Észak-Erdélyből a román lakosságot. A háború befejeztével, illetve Sztálin döntése nyomán Románia visszakapta Észak-Erdélyt, így a német–olasz bizottságok beszüntették tevékenységüket. A románellenes magyar vérengzések réme mégis új időszerűséget nyert – 1985-ben. Erre – 30 év elteltével – azért volt szükség, hogy Románia meggyőzze a nagyvilágot: a Nicolae Ceausescu ellen szervezett amerikai tüntetések értelmi szerzői ugyanazok a véres kezű irredenták, akik a bécsi döntés után halomra gyilkolták a békés észak-erdélyi román lakosságot. Ezt a tételt hivatott dokumentálni több, egymás után megjelent könyv is, elsőnek Ion Lancranjan hírhedt soviniszta, uszító műve, a Cuvant despre Transilvania (1982). A bukaresti Politikai Kiadó gondozásában 1985-ben román, angol, francia és német nyelven megjelent egy „leleplezéseket" összegező kötet a következő címmel: Teroarea horthysto-fascista in nord-vestul Romaniei, 1940–1944, vagyis A Horthy-fasiszta terrorizmus Északnyugat Romániában (a ’80-as években az Erdély elnevezést nem volt szabad használni). A szerzői kollektíva öt tagja egytől egyig a pártvezetőség oszlopos aktivistája volt, élen Mircea Musat professzorral, Ceausescu történész-tanácsosával, aki 1989 után a szélsőséges sovén-nacionalista Nagy-Románia Párt hangadó tagja lett (és maradt haláláig). A magyarellenes kampány azonban hamarosan öngólnak bizonyult. Kanadában egy újságíró az angol nyelvű változatot lapozgatva gyanút fogott: az egyik képen látható halott, akit a képaláírás szerint Horthy fasisztái juttattak erre a sorsra, feltűnően hasonlít egy bábra, amilyen ruhaboltok kirakatában csábítja be a vásárlókat. Az újságíró felkérte Vera Philips törvényszéki fotószakértőt, véleményezze a könyv képanyagát. Ennek eredményeként 23 felvételről bizonyították be, hogy hamisítvány: a műanyag hullák mellé hátteret egyéb képekről montíroztak, néhány sebesült több, más helyen készült felvételen is előfordul. Ugyanígy, az Észak-Erdélyből állítólag elűzött románok csoportképein hét férfi hol Csík, hol Maros megyei felvételeken tűnt fel. Az esetnek 1987 őszén külön műsort szentelt a torontói angol és francia nyelvű televízió. Ebben Vera Philips elmondta, hogy a kanadai román követségtől megkérte a felvételek negatívjait, az udvarias hangú levelére azóta sem érkezett válasz, így fenntartja véleményét: a képek nagy része friss hamisítványként ennek a könyvnek az illusztrálására készült. Magyar történészek bebizonyították, hogy a nagy pártharcos írók több esetben felelőtlenül dobálóznak „leleplezéseikkel". Így történt például Csíkszépvíz és Csíkszentmárton esetében: a könyv szerzői drámai színekben ecsetelik, hogyan vált földönfutóvá az előzőleg bántalmazott, megkínzott, itteni román lakosság, holott az 1939. évi, bukaresti hivatalos adatok szerint is ezek színmagyar helységek voltak. Arról, hogy a Dél-Erdélyben rekedt magyarságot milyen elbánásban részesítették a román hatóságok, egyetlen könyv vagy újságcikk sem jelent meg, pedig az említett semleges német–olasz bizottságok jelentéseiben bőven akadt volna bizonyíték. A Maniu-bandák szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi vérengzéseiről pedig 1944 után a Scanteia pártlap közölt cikksorozatot. /Barabás István: Többszörös halottak. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./


lapozás: 1-30 | 31-31




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998