udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 8 találat lapozás: 1-8
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1999. április folyamán

A Keleti-Kárpátokon túl élő csángóknak még a létszámát sem ismerjük pontosan - írta Faludi László a Jel című lapban -, csak a legkülönbözőbb forrásokból származó, egymástól jelentős mértékben eltérő becslésekre hagyatkozhatunk. Becslések szerint még mindig legalább százezren őrzik csángómagyar nyelvüket. A középkori moldvai püspökségek részei voltak a korabeli magyar egyházszervezetnek. A csángók államjogi kapcsolata a Magyar Királysággal a XVI. században szűnt meg; eddig tartott a középkori magyar állam fennhatósága Moldvában. A csángómagyar népesség három földrajzilag jól elkülöníthető térségben telepedett le. A legrégibb nyelvet és ezzel szoros összefüggésben levő kultúrát az északi csángó községek őrzik, melyeknek központja: Szabófalva. A mai többszázezres nagyvárostól és ipari központtól, Bákótól délre több település adja a déli csángók falucsoportját, amelynek része például Bogdánfalva, Trunk, Gyoszény stb. S harmadik néprajzi egység a székely csángók csoportja. Õk őrzik legjobban származástudatukat, nyelvjárásukat, székelyföldi kapcsolataikat. Ehhez tartozik például a Tartos völgyében fekvő Diószeg, a Beszterce menti Lészped; Pusztina, ahol a település védőszentje Szent István királyunk és Onyest. /Faludi László: Csángó sors az ezredfordulón. = Jel (Budapest, katolikus folyóirat), ápr./

2005. február 5.

Középiskola építését szorgalmazza Moldvában a csángó-magyarok számára a Szent Ferenc Alapítvány és a Moldvai Csángó-magyarok Szövetsége. Az iskola építésére szánt telket már megvásárolták a Bákótól 25 kilométerre délre található Rekecsinben. Az alapkőletételt májusra tervezik. A középfokú oktatási intézmény építésének támogatására téglajegyeket bocsátottak ki a kezdeményezők. „A moldvai magyarság – bár gyakorlatilag soha sem volt magyar tanítója és papja – mégis megőrizte a magyar nyelvet és ezt a csodálatos magyar kultúrát mind a mai napig” – olvasható a Dévai Szent Ferenc Alapítvány felhívásában. Fontos cél a minőségi iskoláztatás biztosítása, hiszen ma a moldvai csángó közösségekből kevesen mennek középiskolába, egyetemekre szinte senki sem jut el. Feltehetőleg a moldvai magyar közösségből ma alig 60 ezer ember beszéli a magyar nyelvet, közülük azonban van 8-9 ezer iskolás korú gyermek. Csángóföldön jelenleg 12 faluban zajlik a magyar nyelv oktatása iskolában és iskolán kívüli foglalkozások keretében, ezeket közel ezer gyermek látogatja. A Legyen ön is keresztapa elnevezésű, moldvai csángó gyermekek tanulását segítő program sikere lehetőséget biztosít arra, hogy újabb öt-hat tanárt alkalmazzanak, és legalább még három csángó faluban beindítsák a magyarórákat. Az oktatási program irányítója szerint Kósteleken, Diószegen és Lujzikalagorban már tavasszal el lehetne kezdeni a délutáni tanítást, a jövő tanévtől pedig ezekben a falvakban is bevezetnék a magyarórákat az iskolában. /Sarány István: Böjte Csaba kezdeményezésére. Építsünk iskolát Csángóföldön! = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 5./

2007. március 28.

A kétezer lelket számláló Diószegen, a tehetősnek nevezhető Bákó megyei csángó faluban majdnem mindenki ismeri a magyar nyelvet, a helybéliek szerint a római katolikus pap is, aki mégsem beszél magyarul. Ezért furcsa helyzetek is adódnak, amikor a hívek magyarul gyónnak, a pap pedig románul gyóntat. A diószegiek jó része külföldön vállalt munkát, csak az ünnepek idején tér haza hosszabb időre szülőfalujába. „Mese nincs, aki hozzám jön dolgozni, annak be kell állnia a csángó szövetségbe, majd ki kell váltania a magyar igazolványt” – szögezi le tréfásan mosolyogva, de ellentmondást nem tűrő hangon a Bákó megyei Diószeg egyik legnagyobb vállalkozója. A Remus Palauként anyakönyvezett férfi kikéri magának: ő csángómagyar, akárcsak az egész falu, és a becsületes neve Palló Pál Rémusz. Amíg a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) vezetősége nem kérte fel a lábniki közösségi ház felépítésére, ő egyáltalán nem ismerte a szervezet tevékenységét. Ma már határozottan állítja, hogy a közösség megmaradása érdekében minden moldvai csángómagyarnak kötelessége lenne bekapcsolódnia a szövetség életébe. Diószegen, illetve a környékbeli csángómagyar falvakban egyaránt szokás, hogy a tehetősebb emberek a szomszéd házához mérik a magukét. „Ha az nagyot épít, nekem még nagyobb kell. Tudom, hogy ez egészségtelen felfogás, de mifelénk ez így van” – magyarázza egy atyafi. A falu nagy része külföldön, többnyire Magyarországon és Olaszországban dolgozik. Olyan is van, aki Izraelben vállalt munkát. Az európai építőiparban dolgozóknak köszönhetően a településen nemcsak építészeti cégek, hanem húsz kisbuszos autóparkkal rendelkező fuvarozóvállalat is működik. Diószegen mindenki megtanul magyarul, a diszkóban már mindenki magyarul beszél, mondta Palló. A csángó szövetségben az oktatási kérdésekért felelős Hegyeli Attila azt tartaná természetesnek, ha a diószegi iskolában is bevezetnék a magyar anyanyelv oktatását. A román nemzetiségű pedagógusok a gyerekeknek megtiltották, hogy szünetekben egymás között magyarul beszéljenek. A néhány betelepedett moldvai román lakost leszámítva, a faluban csak a római katolikus pap nem beszéli a magyar nyelvet. Az idősek szerint a pap tud magyarul, csak éppen a iasi-i püspöktől tartva nem hajlandó beszélni. „Ő románul misézik, de mi akkor is magyarul gyónunk. Ezt ő nagyon jól meg is érti” – állítja az egyik öregasszony. Palló szerint az idősebb nemzedék képviselői jóformán nem is tudnak románul. „Jól működik a Magyarországon bejegyzett cégem” mesélte Palló Pál Rémusz Megkapta a letelepedési engedélyt, mégsem tudja elképzelni ott az életét. Palló Pál a faluból és a környékről gyűjtött szakembereit is hathetente hazaengedi. – A tapasztalat azt mutatja, hogy a mi csángóink egy évet bírnak ki ott, utána lelkileg teljesen belefáradnak, vallja a vállalkozó. /Szucher Ervin: Ünnepelni hazajárnak. = Krónika (Kolozsvár), márc. 28./

2007. június 18.

A hatóságok kemény ellenállásába ütközik továbbra is a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) a csángó gyerekek magyar nyelvű oktatásának bővítésére irányuló törekvése, annak ellenére, hogy hét éve beindult a moldvai Bákó megyében rendszeres formában a csángó diákok magyar nyelvű oktatása. Csángóföldön jelenleg tizenhat településen zajlik magyar nyelvű oktatás: fakultatív jelleggel, vagyis magánházakban, illetve állami oktatási intézményekben. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által indított program keretében 1470 csángó gyermek részesül anyanyelvi képzésben, és közülük kilencszázan tanulnak hivatalos formában, iskolában. Hegyeli Attila, az oktatási program vezetője közölte, a legtöbb helyszínen zökkenőmentesen zajlik a magyartanítás, de problémákba ütköznek azokon a településeken, ahol hivatalos formában kívánják folytatni tevékenységüket. Lujzikalagorban például a csángó szülőket addig fenyegették a hatóságok, amíg visszavonták az iskolai magyar nyelvoktatást célzó kérvényüket, sőt a tantestületben döntés született: semmiképpen sem hagynák jóvá a magyarórákat. „Az egyik román nemzetiségű matematikatanár például azzal a gúnyos megjegyzéssel hívta feleltetni egyik diákját: lássuk, meg tudod-e oldani ezt a feladatot, ha már magyarból olyan serény vagy. Mondanom sem kell, a gyerek nem volt képes rá, ezért a legrosszabb osztályzatot, egyest kapott” – mondta el Hegyeli Attila. Gajdáron nemrég a polgármester óra közben tört rá a tanárra és diákjaira, felszólítva őket: két napon belül függesszék fel a magánházban, bérleti díj fejében zajló oktatást, különben erőszakkal kilakoltatja őket. Ugyanennek a moldvai településnek a rendőrőrsparancsnoka megfenyegette Hegyeli Attilát, hogy korrupció miatt eljárást indít ellene, szerinte ugyanis az MCSMSZ megvesztegeti a csángó szülőket a magyar állam által folyósított oktatási-nevelési támogatások kézbesítésével. Hegyeli erélyes fellépésének köszönhetően végül az elöljáró és a rendőr egyaránt elállt szándékától. Az elmúlt hetekben megcélzott új falvakon, Nagypatakon és Diószegen ugyanakkor azzal is szembesülnek a szervezők, hogy a falubeliek óvakodnak bérbe adni házukat magániskola számára, mivel az anyanyelvi oktatást ellenzők szemében mindez főbenjáró bűnnek számít. A csángóföldi településeken különben 31 pedagógus teljesít szolgálatot, közülük hárman Magyarországról érkeztek; az oktatás bővítésével az őszi tanévkezdésig még kilenc tanárra lenne szükség. Hegyeli Attila – aki a 200 ezer lelkes megyeszékhelyen, Bákóban 13 gyermek oktatását látja el – szerint előrelépést jelentene a csángó oktatás terén, ha a megyei tanfelügyelőségen lenne egy magyar ügyekért felelős szaktanfelügyelő is, az Oktatási Minisztérium magyar tisztviselői közül pedig időnként ellátogatna valaki a csángó településekre. /Rostás Szabolcs: Akadályozzák a csángó oktatás bővítését. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./

2007. szeptember 3.

Úgy tűnik, lesz elég tanár a csángó iskolákban, a helyi hivatalok negatív hozzáállása azonban nem változott. Az oktatás teljes mértékben való biztosítása, attól függ, hogy a bákói tanfelügyelőségen sikerül-e elfogadtatni a törvény által előírt, de általuk letagadott óraszámokat – mondta Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége oktatási részlegének vezetője. Sok magyarországi tanár szeretne náluk tanítani, őket azonban csak iskolán kívüli keretek között tudják foglalkoztatni. Ősztől sikerül beindítani két új helyszínen is az oktatást, először csak iskolán kívüli keretek között: így négy új kolléga fog dolgozni Nagypatakon és Diószegen. Még mindig van 25-30 olyan csángóföldi falu, ahol még nem tanítanak. A tanfelügyelőség 130 magyarórát hirdetett meg, holott a törvényes rendelkezések szerint legkevesebb 210 magyarórára számítanak a Bákó megyei román tannyelvű iskolákban. Vannak olyan falvak – Csík falu vagy Diószén –, ahol évek óta folyik a magyar nyelv oktatása, mégis eltűntek a tanfelügyelőség statisztikáiból. Máshol megvan a törvényes számú kérvény az iskolai magyarórák beindítására, az iskola azonban megtagadta a tanári állás meghirdetését. /Erdős Zsófia: Csángó tanárgondok vége? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./

2008. március 8.

A helyi iskola tanárainak és katolikus papjának fenyegetésére Diószegen is elmaradtak a csángó gyermekek az önkéntesek által tartott magyaróráról. A januárban 55 gyermekkel bérelt házban indult nyelvtanfolyam résztvevői több házifeladatot és megrovásokat kaptak, a pap pedig a templomban tiltotta be a ,,szektások tevékenységén” való részvételt, és írásbeli engedélyt követelt a két, tavaly odaköltözött magyartanártól. Nem szabályos oktatásügyi aktákat, hanem a csángó falvak papjai által kibocsátott pecsétes írást, amelyek alapján majd esetleg ő és a püspöke is engedélyezheti Diószegen a magyarórákat. /Diószegen is tilos a magyaróra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8./

2008. március 10.

Bákó megyében csak az örmény, a zsidó és a roma közösségeket tekintik etnikai kisebbségnek, történészek és egyházi elöljárók szerint a csángók csupán egy vallási kisebbség – derült ki a bákói Iulian Antonescu Múzeumban nemrég megnyílt, a Bákó megyében élő kisebbségeket bemutató kiállításon. A kisebbségek képviselői nélkül tartott megnyitón több felszólaló visszautasította azokat a szerintük ,,tudománytalan” és ,,hazug” megközelítéseket, amelyek a moldvai katolikusokat magyar eredetűnek neveznék. Ebben a bákói közhangulatban, amit a római katolikus egyház moldvai elöljárói, a Dumitru Martinas Egyesület és egynémely múltcsináló történész tart ébren, időnként felerősödik a magyarellenesség a csángó falvakban. Amióta a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége 2000-ben beindította magyar oktatási programját, nem telt el tanév botrány nélkül azokban a falvakban, ahol magyarórákat tartanak iskolában: hol a gyermekeket és szüleiket félemlítették meg, mint a napokban Nagypatakon és Diószegen. Arról már ötven évvel ezelőtt gondoskodott a román tanügyi rendszer, hogy a most felnövő nemzedék csak nagyanyáitól hallja az öreg nyelvet – így nevezte a csángó nyelvet egy VII. osztályos lészpedi diák a nemrég Bákóban tartott magyar nyelv és irodalmi tantárgyversenyen. A Forrófalvához tartozó Nagypatakon egy bejegyzés előtt álló helyi szervezet a magyar oktatás megszüntetésén dolgozik, annyiban különbözik ennek a csángógyűlölő csoportnak az igyekezete a többitől, hogy nyíltan felvállalják a magyar nyelv irtására vonatkozó törekvéseiket, amiről egy betelefonáló Hegyeli Attilát, a moldvai magyar oktatási program vezetőjét is tájékoztatta, amikor nemrég meghívottként volt jelen a bákói televízió Csángókérdés a koszovói helyzet kontextusában című műsorában. /Fekete Réka: Üldözik az öreg nyelvet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./

2008. március 20.

Szilágyi Aladár, a hetilap munkatársa tavaly szeptemberi csángóföldi riportútján jobbára azokkal a pedagógusokkal találkozott, akik már túl vannak a magyar nyelvoktatás beindításának a nehezén. Számukra sem zavartalan ez a tevékenység, sok helyütt a megtűrtség állapotában vannak. Az utóbbi időben két csángó közösségben, előbb Nagypatakon, majd Diószegen indult hadjárat az iskolán kívüli magyarórák ellen. Nagypatakon Maczó Balázs és Varga Máté tanítók 2007 novemberében kezdtek ötszáz közül mintegy harminc gyermekkel foglalkozni. 2008 januárjában egy párt helyi képviselői aláírásgyűjtő akcióba kezdtek a magyarórák ellen, s az egyik tanárnő megfenyegette az érintett tanulókat. A magyarórák helyszínén történt kődobálásnak megvolt a hatása: hirtelen csökkent az óralátogatók száma. Az ügy eljutott Brüsszelbe, az Európai Parlamenthez, és a magyar parlamentben is interpelláció tárgya lett. Erre az ellenségesség csökkent, a magyarórák miatt fenyegetőző tanár ellen fegyelmi eljárás indult, a helybeli polgármester támogatja a magyar nyelv tanítását. Diószegen a román tanárok megfigyeltették, hogy kik merészelnek magyarórákra járni, a helybeli plébános pedig a templomban tiltotta meg a magyar iskolába járást. /Szilágyi Aladár: Az öregek szivikből beszélik. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), márc. 20./


lapozás: 1-8




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998