udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 5 találat lapozás: 1-5
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1997. december 17.

A kormány mindent megtesz azért, hogy az 1998-as országgyűlési választásoktól kezdődően a magyarországi kisebbségek számára lehetővé váljon a parlamenti képviselet. Ennek érdekében a kabinet felerősíti a parlamenti pártok közötti megbeszéléseket. Minderről Horn Gyula miniszterelnök szólt szerdán, a Parlamentben, amikor átadta a már hagyományosnak számító "Kisebbségekért"-díjakat. A kormány által alapított elismerést minden évben - immár harmadik alkalommal - az ugyancsak három éve megünnepelt Kisebbségi Naphoz, december 18-ához kapcsolódóan vehetik át a Magyarországon, illetve határainkon túl élő kitüntetettek. A kormány a díjjal azon személyeket és szervezeteket jutalmazza, akik, illetve amelyek tevékenységükkel elősegítik a kisebbségek identitásának megőrzését és a kisebbségek többségi társadalommal való harmonikus együttélését. A miniszterelnök ünnepi beszédében a demokrácia mércéjének nevezte, hogy a többség egy országban milyen viszonyulást mutat a kisebbségek iránt. Megítélése szerint egyben az európaiság mércéjét is jelenti, mennyiben ismerik el a kisebbségek jogait és mit tesznek azok érvényesülése érdekében. Horn Gyula ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kölcsönös tolerancia mindannyiunkra érvényes, a többségre és a kisebbségekre egyaránt. Kijelentette: a kormány változatlanul arra törekszik, hogy a pozitív diszkrimináció elvét érvényesítse a kisebbségi kérdésekben.A kormányfő beszéde után átadták az elismeréseket. "Kisebbségekért"-díjban részesült: a Bethlen Gábor Alapítvány, Borbándi Gyula író, irodalom-történész, publicista ,Burgert Róbert, az Új Kézfogás Közalapítvány kuratóriumának elnöke, a Gergely István csíksomlyói plébános kezdeményezésére létrejött Csibész Alapítvány, Domokos Géza író, szerkesztő, a Kriterion Alapítvány elnöke, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt elnöke, a Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Smaranda Enache, a Marosvá-sárhelyi Pro Europa Liga elnöke, Gyivicsán Anna néprajzkutató, a békéscsabai Szlovák Kutatóintézet vezetője, az ELTE Szláv Filológiai Tanszék docense, habilitált professzora, a Hermann-Niermann Alapítvány - az európai etnikai kisebbségek és népcsoportok híd-szerepének erősítése érdekében kifejtett tevékenységéért, Illés Ferenc, katymári római katolikus plébános, a háromnemzetiségű felső-bácskai település, Katymár plébánosaként a helyi bunyevác, magyar és német közösségek hagyományainak megőrzése érdekében végzett példaadó közösségi munkájáért; Kallós Zoltán, Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő, az erdélyi magyar és a moldvai csángó népzenei hagyományok összegyűjtése terén végzett felbecsülhetetlen értékű munkásságáért, a Kárpátaljai Ferences Közösség a rászorulók lelki és szociális gondozása, megélhetésük problémáinak enyhítése terén mindennemű megkülönböztetés nélkül végzett több éves tevékenységért, kiemelve Majnek Jenő Antal püspök atya érdemeit, Kórógy község - a község lakóinak a délszláv háború négy éve során tanúsított hősies magatartásáért, az Árpád-kori magyar település kulturális értékeinek megőrzéséért való kiállásukért, kiemelve Kel József, a község polgármesterének érdemeit, Lankó József, a Pécsi Egyházmegye cigányokért felelős lelkésze, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet /Lendva/ a szlovéniai magyarság történelmének, kultúrájának, néprajzának ápolása terén kifejtett tevékenységéért, kiemelve Göncz László, az intézet igazgatója érdemeit, Nagyné Volopich Mária, igazgató, az Edelényi Alapítványi Óvoda és Általános Iskola vezetője - a nagyon eltérő adottságú, eltérő indíttatású, értékrendszerű cigány gyermekek személyiség-központú oktatása érdekében végzett áldozatos munkájáért, a Neue Zeitung - a magyarországi német kisebbség hetilapjaként, a kisebbségi csoport történelmének, kultúrájának, hagyományainak és nyelvének ápolásához való hozzájárulásáért, amelyben kiemelkedő szerepe volt Schuth János főszerkesztőnek, a Román Hagyományőrző Együttes /Elek/ - a magyarországi román kisebbség hagyományainak, folklórjának ápolása és a sajátos helyi román táncművészet átörökítése terén végzett tevékenységéért; Újvidéki Egyetem - Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, Vujicsics Sztoján, József Attila-díjas író, irodalom- és művelődéstörténész - a hazai szerb diaszpóra kiemelkedő személyiségeként végzett több mint négy évtizedes tudományos és irodalmi munkásságáért és a magyarországi szerbség kultúrájának és irodalmának feltárásában végzett hiánypótló érdemeiért. /Magyar Nemzet, dec. 18./

2005. október 1.

Értékes népköltészeti kiadvány látott napvilágot. Vadrózsa virága (Edelény, Sepsiszentgyörgy 2004) címmel közkinccsé vált Farkas Jenő tanárnak és tanítványainak gyűjteménye, amelynek feldolgozása közel fél évszázadig húzódott. A Sepsiszentgyörgyön élő Péter Sándor vállalta – Farkas Jenő egykori tanítványaként – a szöveggondozás, szerkesztés munkáját, ugyanakkor neve – Hadobás Pál társaságában – felelős kiadóként is szerepel. Farkas Jenő 1908-ban született Nyárádszeredában, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett, előbb lelkészi diplomát, majd francia-filozófia-pedagógiai képesítést is szerzett. 1948-tól Székelykeresztúron tanár. 1968-ban vonul nyugdíjba. Marosvásárhelyen hunyt el 2000-ben, 92 éves korában, végső nyughelye a székelykeresztúri temetőben van. 1957-ben és 1958-ban végezte Székelykeresztúr és vidéke népköltészetének gyűjtését, diákjaival. A könyvben kilencvennyolc mese és tréfás történet kapott helyet. Péter Sándor szerint a könyv másik erősségére, a húsvéti öntözőversek fejezete. /Ráduly János: Vadrózsa virága. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 1./

2005. november 10.

Magyarország idegen fegyverekkel hatalomra segített pártállami kormánya sok mindent ígért, míg végül a demokratikus szocializmust a nyílt megtorlással váltotta fel. Kádárék bosszúhadjáratot viseltek a nemzet ellen. Ezek a perek is koncepciós perek voltak, Kádáréknak a gyerek is ellenség volt, ha ellene fegyvert fogott. Kádár János november 21-én – Haynauhoz foghatóan – úgy fogalmazott, hogy ,,Most semmiféle demokráciáról nem lehet beszélni; most kemények leszünk!” Később a Szovjetunió felajánlotta csapatai kivonását, Kádár János ezt visszautasította. A szovjet hadsereg mellett a nemzetellenes karhatalom lett a Kádár-kormány legfőbb támasza. A Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom 1. ezrede a fővárosban november 8-án alakult meg, ÁVH-s tisztek alkották az állomány kétharmadát. November 21-re már 18 század szerveződött; 8 kizárólag volt belügyesből; vattakabátjukról csak pufajkásoknak nevezték őket. November 11-e után őket vetették be az ellenállók helyi csoportjai ellen. A honvéd karhatalom létrehozása november 30-ra fejeződött be. Budapesten 5500, vidéken 5000 főt számlált (75 százalékuk korábban is hivatásos katona, 5 százalék rendőr volt, míg 20 százalék a civilek soraiból jött). A karhatalmisták és a szovjet hadsereg együttes fellépése iszonyatosnak bizonyult: ők lőttek a tüntetők közé 1956 végén, illetve még 1957 elején is; Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Pásztón. Az ÁVH feloszlatását hiába hagyta jóvá Kádár kormánya, decemberre a politikai rendőrség 80 százaléka az egykori ÁVH állományából került ki. November első napjaitól nem csak a Szovjetunióba történő deportálások voltak folyamatosak, de az őrizetbe vételek és letartóztatások is. 13-án az újpesti munkástanács és forradalmi bizottság tagjait, 33 személyt tartóztattak le, fogtak perbe, amelyben 10 halálos ítéletet mondtak ki. Decembertől jöttek a nagy letartóztatások, letartóztatták Gimes Miklóst, Bali Sándort, Rácz Sándort, a hódmezővásárhelyi sztrájkok szervezőit, Vaskó Andrást és Máté Istvánt. December 11-én törvényerejű rendelet jelent meg a halálos ítélettel járó statáriumról; másnap visszahozták az internálás intézményét és bevezették a gyülekezési tilalmat. December közepétől a kormány akasztatott is, mégpedig csupa kisembert. Miskolcon és Budapesten fegyverrejtegetés címén végezték ki Soltész Józsefet, illetve Minczér Józsefet. Ekkor ítélték el a Békés megyei Gyulavári községben szervezett megmozdulás résztvevőit: tizenkét személyt börtönbüntetésre, két személyt, egy fiatal lányt és egy katonatisztet halálra, az ítéletet 1957 februárjában hajtották végre. 1957. áprilisban 16, illetve 12 évi börtönbüntetésre ítélték az ÁVH vezetőit, Farkas Mihályt és Farkas Vladimírt, akkor, amikor egy munkás büntetése fegyverrejtegetés miatt halál volt. Fegyverrejtegetés címén többségükben munkásokat ítéltek el; áprilisban Kardos Lászlót, májusban Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt tartóztatták le. A május 6-án kezdődő perben Eörsi István írót 8 évre, Angyal Istvánt halálra ítélték. Ebben a hónapban ítélték el a Rádió ostromában részt vevőket; júniusban a miskolci forradalmárokat. Egerben a Katonai Tanács 14 tagját ítélték el. Augusztusban az edelényi munkástanács tagjainak ügyét tárgyalták, és hét inácsi parasztembert végeztek ki, a nemzeti bizottság vezetőit. A forradalmi eseményekben való részvételük miatt a tiszti igazolóbizottság májusi jelentését követően 21 tisztet végeztek ki. 1957 januárjában újabb letartóztatások voltak (Háy Gyula, Zelk Zoltán, Lengyel Balázs, Tardos Tibor, Novobáczky Sándor, Lőcsei Pál, Gyurkó László); a Magyar Írók Szövetségét, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a művészeti szövetségeket pedig betiltották. Röpcédula, illegális sajtótermék, fegyver rejtegetése elég volt a halálos ítélethez. (Február elején emiatt végezték ki a Batonai testvéreket.) Január 19-én végezték ki Dudás Józsefet s Szabó Jánost. Február 18-án a Fővárosi Bíróságon kezdték meg a megtorlás egyik hírhedt perét. Gyilkosság és illegális sajtótermék megjelentetése volt a vád Tóth Ilona orvostanhallgató és társai, a Péterffy Sándor utcai kórházban berendezkedett ellenállók (Gáli József, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc, Bagó Gyula, Lukács József, Kéri Sándor, Kovács Ferenc, Mátéffy Csaba János, Obersovszky Gyula és Pribelszki István) ügyében. A halálos ítéletet Tóth Ilonán, Gönczi Ferencen, Kovács Ferencen, Gyöngyösi Miklóson június végén hajtották végre. Gáli 15 évet, Obersovszky életfogytiglant kapott. (Azóta több szakértő is megerősítette, nem bizonyított, hogy Tóth Ilona orvostanhallgatónő meggyilkolt volna egy sebesült ávóst.) Kádár szerint legalább 400–500 ellenforradalmár-gyanús személyt kell összeszedni, Földes László még többet: néhány ezret szeretett volna lefogva látni. A statisztikák szerint január és február közepe között 559 személyt internáltak, február 16.–március 16. között 2652 személyt. Miskolcon Mikulás Gábor és társai tárgyalása volt – az ítélet rendkívül súlyos, öt személyen végrehajtották a halálos ítéletet, a többiek életfogytiglanit, 5, 15, 10, 7, 3, illetve 1 év börtönbüntetést kaptak, 400-an kerültek börtönbe és 10 000-től vették vissza a rendfokozatot. Tizennyolc író – többségében a népi írók – levélben fordult Kállai Gyulához a letartóztatott írók: Varga Domokos, Molnár Zoltán, Fekete Gyula, Tóbiás Áron, Déry Tibor, Háy Gyula és Zelk Zoltán érdekében, ennek ellenére az íróperekben évekre szóló börtönbüntetéseket szabtak ki. Kivégezték Prezsmayer Ágostont, aki Maléter összekötője volt a Kilián laktanyában. A kommunista pártok november 12–19-i moszkvai tanácskozása idején ítélték el Déryéket, letartóztatták Ádám Györgyöt és Kosáry Domokost, utóbbit a katonai bíróság 1958. június 18-án 4 évi börtönre ítélte. November–decemberben kivégezték a Széna téri és a Corvin-közi felkelők vezetőinek egy részét: Ekrem Kemalt, Bán Róbertet, Iván Kovács Lászlót, Pálinkás őrnagyot, aki kiszabadította Mindszentyt. Ítélet született Földes Gábor és 12 társa ügyében (Földes színész-rendező, Gulyás Lajos lelkész, Tihanyi Árpád tanító győri ávéhásokat mentettek meg!); súlyos börtönbüntetéssel zárult a Központi Munkástanács vezetőinek pere, és tisztázatlan körülmények között december 21-én a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogságban meghalt Losonczy Géza. 1958. január 18-án megtörtént a vádemelés Nagy Imre és társai ellen. Röviddel előtte végezték ki Brusznyay Árpád tanárt, aki a veszprémi Nemzeti Bizottságnak volt az elnöke. A hatalom továbbra sem válogatott. Február elején halálra ítélték majd kivégezték Renner Pétert. A Nagy Imréék perében hozott júniusi ítéletig halálra ítélték a Csepeli Nemzetőrség parancsnokát és társait, két tisztet, egy honvédet, egy mérnököt, egy bányászt és egy csapost: a nagytétényi Nemzeti Bizottság és Nemzetőrség vezetőit, egy csepeli munkás két gyilkosát, Balogh Lászlót és társait; az óbudai katonai ellenállás három tisztjét; április 24-én kivégezték a Nagy Imre-per vádlottját, Szilágyi Józsefet. Emellett számtalan súlyos ítélet született Sándor András, Lőcsei Pál, az esztergomi Nemzeti Tanács és munkástanácsok tagjai, a Honvéd Kórház vezetői, Kéri József, Győr-Sopron megye főügyészének ügyében. (…)(részlet) /Lipcsey Ildikó: Ötvenhat után: Megtorló szervezetek, koncepciós perek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

2005. december 9.

Közel száz székelykeresztúri diák az 1957–1958-as tanévben gyűjtötte össze a Vadrózsa virága (Székelykeresztúri diákok népköltészeti gyűjtéséből, Edelény, Sepsiszentgyörgy, 2004) könyv anyagát képező népköltészeti alkotásokat, Farkas Jenő magyartanár ő vezetésével a város környékén, a Fehér-Nyikó mentén és más székely vidékeken. Azóta a gyűjtemény a Folklór Intézetben feküdt el, annak ellenére, hogy az intézmény vezetője, Faragó József értékesnek tartotta azt. Az anyag megjelentetése a magas kiadási költségek miatt maradt el. A könyv mégis megjelent, ez az egykori diák-gyűjtők egy részének lelkes támogatásán múlt. A könyv anyagát Dr. Nagy Endre rendszerezte, rostálta a kéziratot. Különösen gazdag a kötet. húsvéti locsolóvers-gyűjteménye. /Tamási Piroska: Új virág a rózsafán. = Krónika (Kolozsvár), dec. 9./

2006. október 27.

Dr. Nagy Endre Székelykeresztúrtól Edelényig című első kiadásban 2004-ben megjelent könyve igen meggyőző tanúságtétel volt a kötődésről, ragaszkodásról. Könyvében említést tesz arról a folklórgyűjtő munkáról, amelyet – Konsza Samu Háromszéki magyar népköltészet című könyve hatására, példájától felbuzdulva – a székelykeresztúri gimnázium irodalomtanára, Farkas Jenő kezdeményezett 1957 őszén. A dr. Faragó József professzor útmutatásával a Fehér-Nyikó falvaiba kirajzott több mint százötven diák 200 népmesét, 11 mondát, 8 balladát, 70 népdalt, 3 halottas búcsúztatót, 1597 népszokást és babonát, 32 sírfeliratot és 1500 húsvéti öntözőverset jegyzett le. A tekintélyes anyag kéziratban maradt. 1990-ben Magyarországra áttelepült dr. Nagy Endre – a valamikori gyűjtők egyike – elhatározta, ki kell adni ezt a gyűjtést. Megjelent a Vadrózsa ága /(Székelykeresztúri diákok népköltészeti gyűjtéséből) Edelény, Sepsiszentgyörgy /a magyarországi edelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Múzeum, valamint a sepsiszentgyörgyi Proserved Cathedra Könyvkiadó kiadásában/. A kötet hátsó borítóján a gyűjtést kezdeményező és irányító Farkas Jenő (1908–2000) életrajza olvasható. A könyv válogatás a diákok által gyűjtött anyagból: 74 népmesét, háromezernél több szólást, illetve közmondást, 1220 húsvéti locsolóverset, 110 rigmust, táncszót, csujjogatót, 14 balladát tartalmaz. /Máriás József: Vadrózsa ága. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998