udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 5 találat lapozás: 1-5
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2007. március 17.

Az 1848-as szabadságharc idején a románok vérengzése sok magyar áldozatot követelt. Kisenyeden 140 magyart mészároltak le. Andrei Saguna román ortodox püspök körlevelében felszólította híveit, fegyverkezzenek fel. 1848 októberében Gerendkeresztúron meggyilkolták a környéken összegyűjtött 200 magyar nemest, Kocsárdon 60 magyart mészároltak le, méghozzá – miként Domokos Pál Péter írta – „oly kegyetlen vandalizmussal […], hogy a jegyző családjának három tagja, látva a borzalmakat, fölakasztotta magát”. Október 23-án pedig Zalatna mellett játszódott le az addigi legborzalmasabb esemény. Kacziány Géza Magyar vértanúk könyve – Alsó-Fehér megyei tömegmészárlás című könyve szerint Zalatnán Petre Dobra kiadta a jelszót, hogy a magyarokat le kell gyilkolni. „Vadállati kínzásokkal ölték meg a védteleneket. Némely magyar férfi, nő és gyermek húsz-harminc sebet is kapott, s még élt; mások a fájdalomtól megtébolyodva, meztelenül futkostak, a hörgés, a sikoltás, rémes kiáltozás a fegyverek ropogásával vegyült, s mindaddig tartott, amíg a szerencsétlenek mozogni bírtak. ” A vérengzés folytatódott, Borosbocsárd, Sárd, Magyarigen, Boroskrakkó, Körösbánya, Topánfalva, Hegyalja, Borbánd, Kis- és Nagyhalmágy következett. Egyedül Balázsfalva körzetében 1848 októberének legvégén már 400 halottat emlegetnek a források. (A magyar áldozatok számát csak ebben az időszakban és csak ebben a megyében 2000 és 2500 közé teszik óvatos becslések.) Mindennek híre eljutott az ekkoriban mintegy hatezer lakosú, színmagyar iskolavárosba, Nagyenyedre is. Negyvenkilenc januárjának első napjaiban alig több, mint a lakosság fele tartózkodott ott: a helybéli férfiak nagy része a honvédségnél volt. 1949. január 8-án Axente Sever vezetésével felfegyverzett román csapatok rárontottak a város védtelen magyar lakóira. Szörnyű kegyetlenséggel gyilkolták az embereket, a házakat felgyújtották. A minorita rendházba menekült 300-400 nőt és gyermeket meztelenre vetkőztetve kihajtották a piactérre, és végignézték, hogyan fagynak meg a mínusz húsz fokos hidegben. Kisgyermekeket lábuknál fogva vertek a falhoz, az anyja keblére borult csecsemőt, a férje tetemét testével védelmező asszonyt dárdákkal, lándzsákkal szögezték szeretteik testéhez. A nemi erőszak, a rablás mindezek kísérője volt. A vérengzés egészen január 17-éig tartott, a rettenetes hidegben a hegyek közé menekültek után folytatódott az embervadászat, és több környező települést is elpusztítottak. Nagyegyeden leégett a 33 ezer kötetes könyvtár, az éremgyűjtemény, az erdélyi református püspökség és a megye levéltára. A halálos áldozatok számát egyesek 700-800-ra, mások ezerre teszik. Azonban ha azt vesszük, hogy hiteles források szerint körülbelül kétezren menekültek a hegyekbe, s nagy részük a körülmények és a napokig tartó üldözés miatt nyilván elpusztult, a szám megduplázható. Dél-Erdély és Nagyenyed magyarsága a mai napig nem heverte ki az 1848–49-es magyarirtások következményeit: az etnikai arányok döntő mértékben megváltoztak, sok falu egyszerűen kihalt. Ma Nagyenyeden a kollégiummal szemközt, a vár falán, észrevétlenül, szinte beleolvadva a kövekbe kicsinyke kőtábla áll, rajta mindössze ennyi: „1849. január 8. ” /Domonkos László: Kegydíj. Román vérengzés Enyeden ezernyolcszáznegyvenkilencben. = Magyar Nemzet, márc. 17./

2007. július 16.

Aranyosszék nem a népzenéről, néptáncról híres, ezen a vidéken ez már több évtizede kikopott. Egy ideje azonban itt is működni kezdett a folklórturizmus: idén már ötödik alkalommal rendeztek néptánctábort Várfalván. Az oktatást a kolozsvári Zurboló táncegyüttes tagjai vállalták, ők irányítják az immár tízéves Aranyosszék Néptánccsoportot is. Könczei Csongor néprajzkutató a táborban gerendkeresztúri táncokat tanított. Gerendkeresztúron még él a tánchagyomány: az itteni hagyományőrző csoport idén először ellátogatott a várfalvi táborba. /Rostás-Péter Emese: „Gyökeret eresztő” néphagyomány. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./

2008. augusztus 7.

Idén a moldvai csángók irányába kerekeznek a Pusztuló kövek nyomdokában elnevezésű biciklitúra résztvevői. A túrát Solymosi Zsolt, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium lelkésztanára és Szekernyés Réka, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum földrajz szakos tanára szervezi, idén ötödször. Az augusztus 26. –szeptember 6. között zajló túra során a harmincöt résztvevő diák és kísérő – közel 900 km-t biciklizik, miközben biológiai, földrajzi, történelmi, vallási ismereteket sajátít el. Útközben a túrázók megnézik a tordai vallásszabadság templomát, a gerendi kastélyt, a dombói, medgyesi és erzsébetvárosi templomokat, a Gagy menti falvakat, Firtosmartonost, az énlaki rovásírásos műemléktemplomot, a Tolvajos tetői kereszteket, az Úz völgyi világháborús temetőt és emlékművet, az ezer éves határt, a Rákóczi várat, a csángóvidéket és a gyimesfelsőloki csángó kollégiumot is. /D. I. : JZsUK bicatúra ötödször. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./

2009. május 6.

Április 28–29-e között a Kisebbségkutató Intézet meghívására Kolozsváron jártak a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársai, népzene- és néptánckutatói. Az erdélyi magyar táncművészet és tánctudomány az ezredfordulón című konferencián a 20. századi magyar tánckutatás erdélyi vonatkozású eredményeiről tartottak előadásokat a Tranzit Házban. Pávai István az erdélyi népi tánczene kutatásáról értekezett, Karácsony Zoltán a korai erdélyi filmes táncgyűjtések kritikai áttekintésére vállalkozott a kezdetektől 1963-ig, Pálfy Gyula egy vegyes lakosságú erdélyi falu, Gerendkeresztúr táncait elemezte, Felföldi László az elmúlt évtizedek magyar néptánckutatásában, a táncoktatásban és a hagyományőrzésben jelentkező modernizációs törekvésekről beszélt, végül Fügedi János a notáció szerepének fontosságát hangsúlyozta a tánc tudományos feldolgozásában. A kutatók másnap bemutatták a budapesti Zenetudományi Intézet Martin György (1932–1983) által alapított Néptánc Osztályát, valamint Archívumát, amely Európa egyik legjelentősebb ilyen jellegű gyűjteménye. A felbecsülhetetlen szellemi hagyatékot tároló Archívum anyagát folyamatosan digitalizálják. A digitalizált on-line adatbázisok megtekinthetők a www.zti.hu honlapon. /Könczei Csongor: Kolozsváron a budapesti Zenetudományi Intézet munkatársai. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./

2009. október 21.

Októberben két forradalom és szabadságharc dicsősége és hősei mellett a civil áldozatokra is emlékezni kell. Azokra a névtelenekre, akik népirtás áldozatai lettek Erdélyben, annyi bűnük volt, hogy magyarok voltak. Az ismeretek hiányosságai miatt meg a békesség kedvéért, a magyarok nem teszik szóvá a történteket. A román politika pedig minden alkalmat kihasznál a magyarellenességre. Emlékezni kell 1848–49-re. 1848. október 19-én kezdődött a vérengzés Kisenyeden (140 magyar áldozat), pár nappal később Székelykocsárdot (60) pusztította el egy román felkelő csapat, Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg. Zalatnát felgyújtották, a menekülő lakosságot (700) Ompolygyepű határában lemészárolták. Október 23-án Boroskrakkón és a környező településeken a lemészároltak száma 200 fő. Október 28-ról 29-re virradó éjszaka Borosbenedek 400, október 29-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg. Borosbocsárdon megközelítőleg 40, Marosújváron a környékről 90 magyar nemest toboroztak össze, akiket legyilkoltak, és holttesteiket a Marosba dobták. Felvincet a személyesen Avram Iancu vezette sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben. A leginkább elhíresült pusztítás 1849. január 8-ról 9-re virradó éjjel történt. Ezen az éjjelen Axente Sever és Prodan Simion ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le, a híres kollégiumot pedig elpusztították. Torockó csak azért menekült meg, mert akadt egy Zsakó, aki ki tudott egyezni a román lázadókkal. Több mint 3100 magyar áldozat eddig. Ez a szám még gyarapodott. Májusban Verespatak és Abrudbánya magyar lakossága esett Avram Iancu és társai áldozatául. A mészárlások következtében Dél-Erdély etnikai összetétele nagymértékben megváltozott. A mészárlások elkövetői nem kaptak büntetést, nyugodt körülmények között élhették le hátralevő életüket, sőt később településeket neveztek el róluk, szobrokat emeltek nekik, többek között Nagyenyed városában is. A lemészárolt magyarok emlékére Nagyenyeden mindössze egy táblát helyeztek el, amelyre felvésték a pogrom dátumát. Az egyetlen igazi emlékmű Ompolygyepű és Zalatna között található, egy 10 méter magas obeliszk PAX felirattal, mely az itt kivégzett zalatnai polgároknak állít emléket. Avram Iancu mellett Ion Buteanu, Petru Dobra, Ioan Axente Sever, Prodan Simion vezették a felkelőket. A román történetírás forradalmároknak nevezi őket. /Kuti Márta: Erdély gyásznapjai. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998